KÖSZÖNTŐ. Kedves Rákóczisok, kedves mindannyian! Drenyovszki Andi. Kiadja a II. Rákóczi Ferenc Alapítvány Budapest, 2011

KÖSZÖNTŐ Kedves Rákóczisok, kedves mindannyian! Az idei tábor is, ahogy már megszokott, esővel kezdődött, de 135 csillogó szemű, és mosolygós fiatal indult útnak Gyomaendrődről, és talán a mosolyuktól a Nap is felragyogott… Egy új, sikeres tábort zárhatunk, s ezzel – rákóczis időszámításban – egy újabb év is véget ér. Az idei pályamunkák komoly témákat feszegettek. A kettős állampolgárság kérdése mellett, kulturális értékeink fontossága és II. világháborús visszaemlékezések részletei is olvashatók a későbbiekben. Tavaly július óta találkoztunk Budapesten, Nagymegyeren, Kolozsvárott, valamint a Kárpát-medence szinte minden zugában megindult a mozgolódás a Rákóczi cafék szervezésével. Egyre többen jutottak el az Európai Parlamentbe pályázatokkal, és egyre többen hiszünk a szemünknek, hogy működik a rákóczis hálózatunk, s összefogva, valóban tudunk tenni egymásért, illetve térségünkért. Ezeket a lehetőségeket köszönjük a támogatóknak, akik idén is 135 csodás fiatalnak biztosították, hogy bekerüljön abba a Családi Körbe, ami új nézőpontokat, és rengeteg támogatást, erőt ad. A három különleges csoport körbe utazta Magyarországot, bővítve ismereteit, és építve a jövő azon kapcsolatait, ami végigkísérheti életüket. Rengeteg fiatal tér haza új gondolatokkal gazdagodva és azzal a lánggal, ami összeköt bennünket. Kellemes lapozgatást kívánok, és nektek 2011-esek két utolsó üzenet: Vigyétek tovább a lángot! És Isten hozott benneteket!

Drenyovszki Andi

Kiadja a II. Rákóczi Ferenc Alapítvány Budapest, 2011 Szerkesztette: Drenyovszki Andi Mikóczy Ilona Elérhetőség: Csadi Zoltán, irodavezető [email protected] www.rakoczialapitvany.hu A kivitelezésben közreműködött a Vad Virágok Könyvműhely. Nyomda: Demax Művek Felelős vezetők: Miklóssy János, Tábori Szabolcs

1

PÁLYÁZATOK

PÁLYÁZATAITOKBÓL VÁLOGATTUNK 1. A kettős állampolgárság, és ami mögötte van

Olyan kérdésekre kerestük a választ, mint például... • Hogyan fogadták régiódban a kettős állampolgárság bevezetését, és hogyan reagáltak rá a körülötted élők? • Készíts riportot környezetedben a kettős állampolgárságról, az ezzel kapcsolatos elvárásokról! • Végezz összehasonlítást, ki miért és ki miért nem akar élni a lehetőséggel! Lakatos Adrián, Délvidék

gyarságukról, de az a part akkor ott körülöttük mindig nagyobb ívben szakadt és belőlük is szakajtott egy jókora darabot – csak azért mert magyarok voltak. Egyedül én, a kései leszármazott vagyok most papírokkal körülvéve, amelyeket átitatott az emberi sors, és irományokkal kell bizonyítanom mindazt, amit előttem már bizonyítottak. Gyakran sért a forma és a megfogalmazás, de tudom mindez nem ellenem szól, és nem is lenne sértő, ha az évek sora nem élezte volna ki ennyire bennünk ezt az érzékenységet.

A nagyapáink és az apáink magyarok. Az irántuk érzett tisztelet, a magyar családba való beleszületés kötelez bennünket, hogy bárhol is élünk, összetartozunk. Egy nyelvet beszélünk, közös a kultúránk, ugyanazokat a hagyományokat ápoljuk. [...] Végre mind többen ráébrednek arra, hogy nélkülünk, Magyarországtól elszakított magyarok nélkül, nem egész a nemzet. Egy a történelmünk, közösek a hagyományaink, s a jelenben is a peremvidéken (Vajdaságban is) felbecsülhetetlen szellemi értékek vannak. Nélkülük az egyetemes magyar kultúra csonka és szegényebb volna. Szerintem a kettős állampolgárság a szülőföldön való boldogulásra, a nemzeti öntudat erősödésére is szolgál a szülőföldön. Megerősít abban, hogy továbbra is kiálljak szüleim örökségéért, hogy Adán, Szarvas Gábor szülővárosában, és az egész Vajdaságban a jövőben is magyar iskolában tanulhassunk, magyar szót olvashassunk, magyar nevet kapjanak gyerekeink.

Szerintem a kettős állampolgárság a szülőföldön való boldogulásra, a nemzeti öntudat erősödésére is szolgál a szülőföldön. Megerősít abban, hogy továbbra is kiálljak szüleim örökségéért. Kiss Júlia, Délvidék

Nekem már van két állampolgárságom, apám után a szerb, és anyám után a francia – mondta büszkén, majd szégyenlősen hozzátette: Se szerbül, se franciául nem tudok olyan szinten beszélni, hogy e két ország valamelyikébe menjek tovább egyetemre. Én Szegeden születtem, és Magyarországon akarok egyetemre járni, ott szeretnék letelepedni. Annak ellenére, hogy szerb és francia állampolgárságom is van, én szeretném a magyart is, mert magyarnak érzem magam, és csak ott tudom elképzelni az életem. Az, hogy az állampolgárság káros vagy hasznos, az teljesen személyfüggő, nem lehet mindenkinek megfelelni. Összeállítottak egy olyan „ajánlatot”, ami a nagy többségnek megfelel. Akinek egy kicsi esze van, az megcsináltatja az állampolgárságot, és a magyaroknál megy egyetemre. Magyarország sokkal fejlettebb, mint Szerbia, több lehetőség van továbbtanulásra is meg elhelyezkedésre is.

Szakács Dávid, Délvidék

Környezetemben már sokan átadták kérelmüket a kettős állampolgárság elnyeréséért, az én családom még a dokumentumok gyűjtésénél tart. Nézegetem az összerakott íveket, születési és házasságkötési anyakönyvi kivonatokat. Papírkötegként hever előttem őseim élete: Szakács Pál – ő a dédapám – született 1909.03.02. Titelen. Apja: Szakács Pál, anyja: Koczka Julianna Magyar állampolgárként született, de elfogyott alóla az ország és feje fölé jött az idegen hatalom. Csak úgy, egyik napról a másikra. […] Jövök én, a kései utód, kinek őseiről mindig tudták, hogy magyarok. Tudta róluk a sajátjuk és tudták a más nép fiai is. Amikor a part szakadt, nem kértek tőlük állampolgársági bizonylatot, semmilyen okiratot, még csak nyilatkozatot sem kellett tenniük ma-

2

Kezdenek ráébredni az emberek arra, hogy nem az az igazi magyar, aki ott él a Duna közelében [...], hanem az is, aki ismeri a magyar történelmet, szereti a csípős paprikát, kívülről ismeri a Himnuszt, el tudja szavalni Petőfi verseit, hisz a Szentháromságban, és semmiképpen sem enged a ’48-ból, ha neki van igaza!

PÁLYÁZATOK

Kovács Klára, Délvidék

A kettős állampolgárság nekünk a nemzeti összetartozást jelenti, azt, hogy vagyunk mi is olyan magyarok mint az anyaországi magyarok. Feltesszük a kérdést, mennyiben volt jogos Magyarország példátlan szétdarabolása az első világháborút követően? Választ sajnos nem találunk rá, de milyen különleges tény, hogy a 70 éve elszakított magyarok még mindig szükségét érzik, hogy a magyarság egységes részét képezzék. A kettős állampolgárság megadása elsősorban szimbolikus gesztus a magyar állam részéről az anyaország határain kívül maradt magyaroknak és leszármazottaiknak.

Takács Krisztián, Délvidék

Ahogy figyeltem a környezetemben élőket és a véleményüket, igen változó. Mint minden újdonságtól, így ettől is, idegenkedik az ember. Az első reagálás is inkább ez volt: „Minek ez nekünk, eddig is megvoltunk nélküle.” –mondták, vagy: „Itt élünk, elmenni nem akarunk, jó nekünk így is, jobb meg úgysem lesz tőle.” – hangzott a másik vélemény. Sajnos több a pesszimistább ember ezzel kapcsolatban, mint az optimista. De ez nem is csoda, mert – ahogy a felnőttektől hallottam – körülbelül az utóbbi 20 évben szinte csak rosszabb és rosszabb a helyzet. Gondolok a nagy munkanélküliségre, ami még mindig csak fokozódik. Ami éppen nem közvetlenül érint, mert még iskolába járok, de látom a munkahely hiányát akár a családomban is. Lehet, hogy a kettős állampolgárság lesz számomra az a „kiskapu”, amin keresztül könnyebben tudom a nagybetűs életet elkezdeni az iskola befejezése után.

Kolumbán Szabolcs, Erdély

Személy szerint magyarnak vallom magam, de a két ország különböző alkotmánya miatt semmiféle hivatalos pappírral nem tudom igazolni. Érdekes volt látni, hogy amíg én jogosan kértem a magyar állampolgárságot, amit elutasítottak, addig egy előttem álló kínai házaspár, akik mellesleg alig beszéltek magyarul, gond nélkül megkapták. Nemrég töltöttem be a tizennyolcat és az új honosítási törvényeknek hála, remélhetőleg gond nélkül én is megkapom azt, ami jog szerint nekem is jár. Bár a hovatartozást nem egy papír adja, hanem lélekben dől el, ennek ellenére tizennyolc év után jól fog majd esni saját kezemben tartani a honosítási bizonyítványomat, miután szülővárosomban, Cegléden, letettem az állampolgársági esküt.

Lepár Sarolta, Délvidék

Mi, akik a határon kívül rekedtünk, úgy éreztük, hogy számunkra már nincs esély arra, hogy egy nemzetté legyünk. Mindenki tartozni akar valahová. Mikor a népszavazáson először nemleges választ kaptunk, láttam az arcokon a csalódottságot és kiábrándultságot. Az élt a szívünkben, hogy nem kellünk. Saját nemzetünk taszított el magától. Most akkor mi hova tartozunk? Magyarok vagyunk? Vagy talán szerbek? Vannak néhányan, akik külföldre mennek önszántukból, és elfelejtik azt, hogy honnan jöttek. Mi nem önszántunkból kerültünk ide. Mi soha nem felejtjük el, honnan jöttünk, és legfőképpen azt, hogy hová tartunk. 2010 tavaszán Magyarországon egy olyan törvény került elfogadásra, ami által a magyarság szellemi egyesülése lehetővé vált. A 2004-es népszavazás utáni csalódás és kiábrándultság után a kettős állampolgárság lehetősége által a kinnrekedt nemzetrész e vidékre eső részének egy kissé enyhült a neheztelése. Megnyugvást és erősebb kötődést érzünk a nemzetünkhöz.

Maxim Róbert, Erdély

Erdélyi származásúként, eddigi legjobb tapasztalataim egyike, amikor Magyarországon elújságoltam, hogy erdélyi vagyok és mindenki mintha még kedvesebb lett volna hozzám. Egyre gyakrabban vannak ilyen esetek. Kezdenek ráébredni az emberek arra, hogy nem az az igazi magyar, aki ott él a Duna közelében és a másik fülével hallja a Tisza habjait is, [...] hanem az is magyar, aki ismeri a magyar történelmet, szereti a csípős paprikát, kívülről ismeri a Himnuszt és büszkén énekli, el tudja szavalni Petőfi verseit, hisz a Szentháromságban, a világ egyik legnehezebb nyelvét beszéli és semmiképpen sem enged a ’48-ból, ha neki van igaza!

3

PÁLYÁZATOK

2. II. Rákóczi Ferenc nevében írt levél, a Kárpát-medence népeinek. Mi lenne ma a fejedelem üzenete?

(Az elszakított testvérek, nemzettestek segítésének kötelessége

Lestyán Attila, Erdély

Az anyaországtól elszakított népek vigasztalása Szólék hozzátok is, kik szerencsés helyen voltatok Miképp legnagyobb jóakarónk, a magasságos Isten, kit szívem teljes létében szeretek, a gondviselés szellemében néz le reánk, én is úgy szólék ma hozzátok, számomra oly’ sokszorosan kedves népem. Gondolok most főként azon testvéreinkre, kik hazánktól messzebb estek, s így sorsuk is közössé tétetett, az én szomorú, de annál magasztosabb és üdvösebb sorsommal. Hisz idegen voltam én is, mindkét otthonomba, akárcsak ti, kik folyton folyvást a matematikai elme oly’ ellentmondásába ütköztök, mely szerint két hazátok van, de még sincsen egy se. Írom hát levelemet nektek, hogy felnyissam szemetek, miként feküsztök roppant határ-koporstókban, s hogy tán édeskés lelket lehelhessek belétek, elidegenedett testetekbe, melyeket keserű nedűvel itatott át Fortuna asszonyság, ki mostanság hátát fordítá nékünk. Hányatott sorsunk láncszerű köteléke, mi összeköt és mégis rabságban tart bennünket, nagy segítségemül szolgált eme szándékom megvalósításában, s adja az Isten, hogy nem hiába emelem tollam, s szavaim bennetek meghallgattatnak.

a megfelelő időben, ti se feledjétek hát egykori nagy nemzetünk aranyvirágát, hisz ugyan a virág elhervadni látszik, de szirmai még mindig körötte hevernek megtépázva és becsületüktől megfosztva, s arra kérlek hát titeket, gyűjtsétek össze ez szegény árvákat. Ne hagyjátok, hogy elszáradjanak, s hogy a hatalmas semmiség magába szippantsa őket is, mert ha a hatalmas Isten valamit egynek teremtett, hát nincs az a sátáni erő, mely képes lenne szilánkjaiban életben tartani azt. S ha tán nem is fog újjáéledni már virágunk, de adjatok bizonyságot ember s Isten előtt, hogy nem feledtétek el őt, hisz ki a múltját elfelejti, az ne várjon semmit a jelentől. Hát csak maradt még egy kis hímpor azokon a szirmokon, csak nem száradt ki még a remény belőlük, s belőletek. S ha netán Urunk úgy parancsolná, hát legalább együtt lészünk porrá...)

Megbékélésre, összefogásra van szüksége a Kárpát-medence lakóinak. Kell a kinyújtott kéz a szerbeknek, románoknak, szlovákoknak, s nyújtsuk kezünket az ukránoknak is!

A megbékélés útjának követése

Az egy igaz Isten békességben alkota meg minket, bűnösöket, mégis midőn Ádám s Éva evett a Tudás gyümölcséből a romlás háborgó ösvényeire tévedtünk, s mint dögre a keselyűk, úgy szállunk mi is egymásra, hogy széttépjük, s felőröljük gyöngébbnek bizonyuló társunk testét. Ezért szólítlak fel titeket, hogy nincs is más megoldás ez rövid, de tartalmas éltünkben, mint visszatalálni a megbékélés útjára, s csak ez az út vezet el minket ama végtelen lépcsőhöz, melynek végén Istenünk ül, jobbján szent fiával. De figyelmeztetlek, hogy erre az útra nem találtok rá soha, ha az önteltség veszedelmes bűnébe estek, s ha többre tartsátok magatok másoknál, mert egyik nép sem feljebbvaló a másiknál. S tájaitokon a fejlődés záloga lészen, hogy az egysmásra acsarkodás emberhez nem illő gusztustalan zászlaját elégetitek, s helyette az egymás istápolásának zászlaját húzzátok oly magaslatokba, hogy azt mindenki megláthassa majd.

Zsapka Flóra, Felvidék

Fogjatok hát össze magyarok és nem magyarok! Építsetek együtt egy szép, fejlett Európát! Ne csak földrajzilag legyetek európaiak, de gondolkodásotok is tükrözze ezt! Ez az én elsődleges üzenetem hozzátok. Megbékélésre, összefogásra van szüksége a Kárpát-medence lakóinak. Kell a kinyújtott kéz a szerbeknek, románoknak, szlovákoknak, s nyújtsuk kezünket az ukránoknak is: „Legyünk közösen nagyok, egymásból merítsünk erőt!” (Kocsis Zoltán) Drága magyarjaim! Köszönöm, hogy e nehéz időkben is kitartottatok anyanyelvetek mellett, s vállaltátok a megpróbáltatásokat! Ugyanilyen nehézségekkel kellett szembenézni az erdélyi, vajdasági, kárpátaljai magyarságnak is. S büszkén kiállták a próbát!

4

Jól jegyezzétek meg hát, hogy tanulni senkitől sem szégyen, és a segítség kérése bátorságra, bölcsességre, és nem gyengeségre vall. Kultúránk ápolása pedig viszszamaradottság helyett hűségről, kitartásról tesz tanúbizonyságot.

PÁLYÁZATOK

Hamar Mátyás-Ruben, Erdély

lesz majd megélni a nagyvilágban, hogy új esélyeket ad majd. De hová akar tartozni az, akinek egyik szava magyar, a másik idegen? Ha a mondatot nem lehet már megalkotni csak több nyelvű szavakból, akkor hogyan döntitek el, kik vagytok? Fel kell adnod önmagad, hogy elérj valamit? És ha így teszel, valóban te voltál az, aki a célért küzdött, vagy valami más lettél a világ kedvéért? Kik akartok lenni?

Ismétlem, hogy a haza nem egy és ugyanaz az országgal. Ezért e harc már nem kard által kell történjen, hanem eszesség, hazaszeretet és Istenbe vetett hit által. A magyar nép csak úgy maradhat meg kisebbségként hazájában, immár más nemzet országában, hogyha lélekben nem engedi elszakíttatni magát az anyaországtól. Az együttműködés és testvéri szeretet a határokat legyőzheti. Ne veszítsétek el reménységeteket és hiteteket! Mindenkor, még a legkegyetlenebb körülmények között is fel kell vállalni a magyarságot, hisz az ember egyik legfontosabb jellemzője a valahová tartozás. Tehát, ha egy ember a nehézségek idején megtagadja nemzetét, immár nem tartozik sehová. Ne gondold azt, te, ki szégyelled magyarságod, hogy néped elnyomói tisztelni fognak, sőt, azok, akik elszántan ellenállnak, a nehézségek közepette nagyobb megbecsülésnek örvendenek majd! A többségben levő népekhez tisztelettel és óvatossággal kell viszonyulni, ám az elnyomásoknak semmilyen módon nem szabad engedni. Hiszen az elvett jogokat visszaszerezni sokkal nehezebb, s szinte lehetetlen, ezért, kérlek benneteket, kisebbségben élő magyarok: legyetek eszesek, és álljatok ellene az embertelen cselekedeteknek. A magyar–magyar viszonyok ápolása mellett nagyon fontos a vidékre jellemző, egyéni kultúra megőrzése. Keresztény létünk mellett ezek a magyarság legnagyobb kincsei, ezért ezekre kell vigyázni!

Márton András, Erdély

A múltra emlékezés igen hasznos, ha erőt, bátorságot merítünk belőle, ha tanulunk a múlt hibáiból, és példákat keresünk magunk számára, ha az emlékezés magunk és helyzetünk gyarapítására válik, de a balsors felemlegetésére pazarolt energia nem használ, inkább árt mindnyájunknak, haragot, bosszúságot és elkeseredést szítva. Első kérésem hát, hogy a múltból tanuljatok, és erőt merítsetek, kövessétek az oly sok dicső előd példáját, kiket nemzetünk szült e világra, de ne merüljetek ki fölösleges jajongásokban, siránkozásokban. Ha saját hagyományainkat lecseréljük bármi egyébre, úgy járunk, mint a fa, amely gyökerét vesztve elhullatja leveleit, kiszárad, kidől, és lassan szétkorhad, de ha nem tanulunk és nem haladunk korunkkal, könnyen kerülhetünk bármely korok közti nép helyzetébe, amely az új technológia átvétele híján fel-örlődött a fennmaradásért folyó harcok során, akár mert fegyverei csak rézből voltak, akár várai épültek régebbi minták szerint. Jól jegyezzétek meg hát, hogy tanulni senkitől sem szégyen, és a segítség kérése bátorságra, bölcsességre, és nem gyengeségre vall. Kultúránk ápolása pedig visszamaradottság helyett hűségről, kitartásról tesz tanúbizonyságot.

Mindenkor, még a legkegyetlenebb körülmények között is fel kell vállalni a magyarságot, hisz az ember egyik legfontosabb jellemzője a valahová tartozás. Mali Dorottya, Erdély

Manapság már csodaszámba megy, ha valaki szépen beszél magyarul. Nem kivétel ez alól egyetlen magyarlakta része sem a világnak, a magyar szónak komoly ellenségei vannak. Az új zsarnok nyugat felől közelít, már nem fegyverrel hódít, vér és csaták nélkül veszi át fölöttünk az uralmat, a haladással, a modernizációval szövetkezve. És ez a zsarnok bizony elhiteti, hogy jó, ami történik, hogy így könnyebb

5

PÁLYÁZATOK

3. Mit tehetek azért, hogy jobban megismerjem és bemutassam magyar kultúránkat?

• Régiónk művészei (festő, szobrász, színész, író, költő), vagy • Liszt Ferenc munkássága és szerepe a magyar kultúrában és mai jelenléte az egész világban (halálának 200 éves évfordulójának emlékére). Gyetvai Anna, Felvidék

próbáljunk meg egyszer már összetartani, egymással szemben jóindulatúnak lenni. Örüljünk egymás sikerének és boldogságának. Tiszteljük és becsüljük embertársainkat. Segítsünk egymásnak úgy a bajban, mint a házépítésben. Higgyünk az Istenben. […] Liszt Ferenc erre még azt mondaná, a saját kultúránk mellett jól ismerjük meg a többi körülöttünk élő nemzetek kultúráját, nyelvét, történelmét, szokásait, ételeit, zenéjét, mazurkáit is. Műveltek legyünk, csak így lehetünk igazán egyenrangú elemei az eljövendő közös Európának. Remélem, ahogy Liszt Ferencnek sikerült a magyar és más nemzetek kultúrájával, zenéjével, megismerkednie, nekünk is sikerülni fog, mindvégig tanulva, látva megismerni, ápolni és továbbadni másoknak a magyar kultúrát és történelmet.

Vajon tehet-e egy fiatal valamit azért, hogy felkeltse mások érdeklődését saját régiója, annak művészei iránt? Eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy igen. Úgy alakult az életem, hogy hétéves koromban vettem részt először, és azóta minden évben, a Szlovákiában megrendezett Honismereti Kerékpártúrán, amely keretén belül meglátogatjuk híresebb szülötteink szülőházát, Szlovákia magyar régióinak nevezetes helyeit, kulturális műemlékeinket. Úgy ahogyan én, mások is a barátaim közül kicsi gyermekként vettek részt először a kerékpártúrán, mára azonban már felcseperedtünk, s szerepet is kaptunk a rendezvényen. A tavalyi évben először a fiatalok is bemutathattak egy-egy kastélyt, műemléket a régiójukból. Számomra érdekes és izgalmas volt a saját barátaimtól hallani bemutatójukat, s látni érdeklődésüket, s szeretetüket a hely iránt, ahol élnek. Úgy gondolom, hogy nekem sem kell messze mennem, hogy az igazi értékeket felfedezzem, s talán felkelthetem mások érdeklődését szűkebb régiónk iránt.

Puzić Andrea, Délvidék Szabadka Kosztolányija

Szabadka elég sok mindent tesz azért, hogy ne felejtsük el Kosztolányit. Ha emellett még pár ötletem is valóra válna, akkor nagyon örülnék. Felnőne itt a gyerekek egy nemzedéke, akik szeretik az irodalmat. Ők lehetnének az alapjai a magyarság fennmaradásának a Délvidéken. Közöttük lennének a jövőbeli Bölcsészkar hallgatói. Közülük kerülnének ki a jövő nemzedék magyartanárai, könyvtárosai és irodalmárai. Nekik kell majd minden tudásukat felhasználva megismertetni és megszerettetni az utánuk jövő nemzedékekkel a magyar irodalmat, és ezzel együtt természetesen minden írót és költőt a Délvidékről. Remélem jó munkát fognak végezni.

Nagy Rita, Felvidék

Az én véleményem, hogy jó megőrizni a kultúránkat és tudni, hogy kik vagyunk, de nyíltnak kell lennünk más nemzetek felé is, hiszen az Európai Uniónak köszönhetően már nem léteznek határok. Így szabadon utazhatunk más országokba és gazdagíthatjuk tudásunkat és új ismeretekre tehetünk szert, miközben anyanyelvünket megőrizzük. Magyarországnak köszönhetően kiváltságokban is részesülünk, amely jelentősen megnöveli annak a lehetőségét, hogy odaát gyakorolhassuk nyelvünket. A kettős állampolgárság gesztusa a cseresznye a tortán. Nyelvünk és kultúránk több, mint ezer éve fennáll, és nem fog elenyészni, míg megőrizzük hagyományainkat és tudjuk, kik vagyunk.

Pop Tímea, Erdély

Liszt Ferenc, korában, a 19. században, olyan volt az emberek számára, mint egy világhírű énekes számunkra a 21. században. Az embereknek újdonság kellett, kreativitás. Ám arra is vágytak, hogy ez mind elragadó, szép, tökéletesre törekedő legyen a maga kreativitásán belül. Liszt tudásával, ötleteivel és tetteivel túlszárnyalt mindenkit. Olyat alkotott, Varga Anita, Erdély A magyar nép kultúrnép. Számtalan írója, költője, amit mindenki a magáévá tudott tenni. Amikor leült a tudósa, építésze, feltalálója, zeneszerzője, olimpiai zongora mellé és felcsengtek az első hangok, olyan bajnoka van. II. Rákóczi Ferenc fejedelem is azt kí- gyönyörű érzés fogta el az embereket, mint amikor vánná, szaporodjon, szeresse a magyar a magyart, egy gitár húrján kristálytiszta hang pendül.

6

PÁLYÁZATOK

r-

4. A magyarság ellen a II. világháború utáni időszakban elkövetett megtorlások a még élő szemtanúk visszaemlékezéseiben

é-

Kárpátaljaiaknak alternatív cím: Kárpátalja csatolása, országtól országhoz... Renczés Viktória, Felvidék

Milinszki Hajnalka, Délvidék

Szüleink nagyon nehezen viselték „fogságukat”. A magyar családok nagyon összetartottak. Megtartottunk minden ünnepet, megemlékeztünk minden évfordulóról. Ha a felnőttek egy sorstársukkal találkoztak az „Adjonisten” helyett a „Mikor megyünk haza?” kérdéssel köszöntek. Férjemet, Renczés Dánielt is a családjával ugyanide telepítették. Ők a kitelepített német családtól egy hátrahagyott kutyát is „örököltek”, amit hazatérésükkor magukkal is hoztak. A hazatérésre 1949-ben került sor. Leírhatatlan volt az örömünk, de ugyanakkor szomorúak is voltunk, mert a falu még ha képletesen is, megsemmisült. Eltűntek a rokonok, el a barátok, pajtások, ismerősök. Mi szerencsések voltunk, mert visszakaptuk a régi házunkat. Ezt nem mindenki mondhatta el magáról. Sok házban már ott laktak a betelepült szlovák családok. Megbocsájtottunk, de felejteni nem tudunk. Próbáljuk ezt elmagyarázni a gyerekeinknek, unokáinknak, hogy érezzék át, milyen fontos volt az, hogy nem reszlovakizáltunk, hogy minden körülmények közt vállaltuk magyarságunkat, vállalva ezzel a megpróbáltatásokat. Csak így tudtunk emelt fővel élni, csak így tartozhattunk valahová. Hontalanok lettünk, de nem voltunk magányosak. Nagyon sok sorstársunk volt, és ez örökre összeköt bennünket. Mi vagyunk az utolsó generáció. Ha egy kitelepített elhuny, 64 éve nálunk is megkongatják a harangot, így aki eltávozott, végre hazaérkezik. Kell, hogy a következő generációk is emlékezzenek a múltra. Akinek nincs múltja, elvágja a szálakat, nem lesz jövője sem. Ha majd életed színdarabjának részeit egyszer össze próbálod rakni, ne legyen hézag, tudj minden egyes részt összeilleszteni. Ezért figyelj rám, kisunokám, figyelj, hallgass és láss minket, hogy egyszer mind ott állhassunk mögötted, az egész nemzedékünk.

Mi meg valahogy elmentünk a kerítéshez, ott szülém átdobott bennünket a kerítésen, mint egy zsákot. Öregapám meg beletett a kocsiba, pokrócba, betakart és elvitt hozzájuk Nádalyra. Mi gyerekek, így szöktünk meg. Anyámék később szabadultak, fél évig ott voltak. Mikor ki lettek engedve a gazdákhoz, elejében a partizánok követölték őket, aztán már elmaradt, akkor szökdösött el mindenki, aki még élt. Apámat is akkor engedték ki a börtönből. Később mesélte, hogy őket beszorították egy sötét pincébe. Onnan aztán mindennap vitték őket vallatni, hogy fogadják el, hogy ilyen-olyan bűntényt követtek el, hány embert ütöttek agyon. Volt, akit kint vártak a szomszédok és rábizonyították, hogy elkövette, amit nem. Akire rábizonyították, azt kivégezték. Apámék látták, hogy mindennap jött egy kamion, elébe állt a börtönajtónak, és csak lökdösték bele a hallottakat. Sokáig vitték őket vallatni. Azt akarták, hogy beismerjék, hogy bűnösek, és alá is írják a papírt, hogy kivégezhessék őket. Hosszú folyosón vezették őket. Volt, amelyik ajtó mögül csak úgy ömlött a vér, máshol sivalkodtak, megint máshol ordítottak. Apám nyitott ajtónál látta, hogy egy embernek a hátából késsel vágták a szíjt. Másiknak látta, hogy égették, pörkölték a talpát, másiknak az egész alját sütték, hogy bevallja, hogy ölt. Apámnak is megvörösítették a vaspisztolyt, és ki akarták égetni a szemét, meg a torkába dugták, hogy de igenis fogadja el a vádat, mert hányan azt mondják. Ő meg nem akarta. Aztán annyira elverték a talpát, hogy nem bírt ráállni. Aztán mindig, ha rosszabb volt az idő fájlalta, meg földagadt a lába. A lógerból szabaduláskor a felnőtteknek alá kellett írniuk, hogy elfogadják, hogy háborús bűnösök, és mehetnek, amerre akarnak Zsablyán, Csúrogon és Mozsoron kívül. Így mindenünket elvesztettük. A lóger után böngésztünk, mint a cigányok, sokan lenéztek a lóger miatt. Sok évvel később egyik ismerősem elment Csúrogra birkagyapjút brindázni, mert Bácsföldváron nem lehetett. Akkor is elkezdték őket megcsupálni, hogy többet, nehogy visszamenjenek, mert magyarok. Rólam meg még papír sincs, külön kellett kérnem, hogy beanyakönyvezzenek, mert nem volt meg, hogy megszülettem volna. Az erről szóló papírt eltűntették.

7

PÁLYÁZATOK

Kell, hogy a következő generációk is emlékezzenek a múltra. Akinek nincs múltja, elvágja a szálakat, nem lesz jövője sem. Nyúl Sára, Délvidék

Mielőtt az oroszok elmentek, barátunk szava anyukámhoz csak annyi volt, hogy „Katica, rossz idők várnak rátok!” Egy darabig a menekvés gondolata forgott a fejünkben, a dolgainkat is összepakoltuk, de ártatlanságunk révén a maradás mellett döntöttünk. A helyi felfegyverzett lakosok, a „partizánok” házkutatási paranccsal áttúrták a házainkat, katonai felszerelést keresve. Elvitték a díszmagyar ruhámat. A helyzet csak rosszabbra fordult. 1945. január 29-én az összes magyar lakost lógorba (haláltáborba) szállították. Hajnalba zörögtek és azzal a zörgéssel megpecsételődött mindannyiunk sorsa. Felszólítottak, hogy hagyjuk el a házat és menjünk a moziterembe, amit tudunk, vihetünk magunkkal. Ekkor 7 éves voltam, nővérem 9, az öcsém 3. Azzal ijesztgettek, hogy belelőnek a Tiszába. [...] 1942-ben a magyar hatóságok razziát tartottak, hogy elfogják a partizánokat és segítőiket. A kihallgatottak között olyan is akadt, akit nem értettek. Édesapámat, mint tolmácsot behívták. Sok szerb kuncsaftja volt, beszélte a nyelvet és ismerte őket, tudta melyikük ártatlan. Az igazság mellett állt. Az egyik nyomozó megszólta, ha így védi a testvéreit, tartson velük a Tiszára is. Egy másik nyomozó elintézte az ügyet, hazakísérte azzal, hogy addig maradjon nyugton, amíg személyesen nem jön el érte. A háború után, 1955. július 18-án letartóztatták és vádat emeltek ellene. Halálra ítélték. Konkrét vád nem volt. 1968. július 1-jén amnesztiával szabadult. Tárgyalás után a bíró bocsánatot kért édesanyámtól és hozzátette, hogy kénytelenek voltak meghozni ezt az ítéletet. Később megtudtam, jelentkeztek ugyan zsablyai lakosok apám mellett tanúskodni, de nem hallgatták ki őket. Zsablyán jelenleg kevés magyar él, 2–3 család.

Hajdú Sára, Délvidék

A kaboli eset nagyban eltért a szélesebb környezet történéseitől. Itt békésen megvoltak a szerbek, a magyarok és a németek. Az itteni magyarok a falubeli szerbek védelmére keltek a sajkási „razzia” dúlása idején. A „razzia” a faluban egyik nap elkezdődött, a másik nap már híre sem volt, és senkinek a haja szála sem görbült. Ezzel szemben a partizánok hatalomra jutásakor 1944 őszén harmincegynéhány kaboli magyart megöltek és a Dunába dobták őket Gárdonynál, a Badas nevű helyen. Iszonyú módon tették ezt. A dologról aztán évtizedekig hallgattak. […] Az embereket az alsó-kaboli községházára vitték be. Kezüket dróttal kötözték meg. Így megkötözve a pincébe zárták őket, ahol kíméletlenül megverték őket. Az első csoportot ezután – becslések szerint 15-16 személyt – fogatoskocsihoz kötözték és Dunagárdonyba vitték, a Badas nevű helyre. Voltak közöttük olyanok is, akiket annyira megvertek, hogy már menni sem tudtak, őket feldobálták a kocsisaroglyára, Badason agyonverték és a Dunába dobták őket. Senkit sem lőttek le, mindenkit kínoztak és miután kiszenvedtek, elvitték őket a folyóig, ahol azután a vízbe dobták őket. Mindezekről a borzadalmakról Andor bácsi évtizedekkel később szerzett tudomást. A túlélők nagyon sokáig nem mertek minderről beszélni. Az áldozatok legnagyobb bűne az volt, hogy magyarok voltak. Egyes áldozatok utódainál maradtak listák az áldozatokról, de egy sem volt teljes. Ezeket a listákat egyének emlékezetéből írták és a körülményekre való tekintettel nem is lehettek teljesek. Összehasonlításaikkal sem lehetetett megállapítani a pontos számot, mivel ugyanazok a nevek ismétlődtek majdnem mindegyik jegyzéken.

Cvejanov Vladimir, Délvidék

A pályázat számomra szomorú. Szomorú, mert az az ember, akiről annyi jót hallottam, akit az emberek szerettek, kiderült, hogy e történtek okozója, nem más mint Josip Broz Tito! Ő írta alá, ő engedélyezte, hogy kéthetes megtorlás legyen a magyarok ellen, ami aztán túl hosszúra nyúlt! Eme sötét múltról írni, olyasmi számomra, amelyet nem tudok jelenleg feldolgozni. Álmaimban sem hittem volna, hogy az em-

8

PÁLYÁZATOK

ber képes ilyen szörnyűségekre. Nincs erőm folytatni az írást, sokkal többet is megtudtam, mint amit képes voltam leírni. Becsülöm azokat az embereket, akik annak ellenére, hogy miken mentek keresztül, képesek voltak továbblépni és inkább jó példát mutatni. Ennyi kínt és szenvedést kellett kibírniuk, miért is? Csupan azért, mert magyarok? Mert magyarul beszéltek, magyarként éltek és más zászló alatt tisztelegtek? Egy idős ember vallomása szerint, neki az fáj a legjobban, hogy a rengeteg, keserves kínok között elvesztett élet, kínzás ellenére, amit a magyar nép elszenvedett, átélt, még a mai napig sem tud igazán egységes lenni!

datfoszlány volt az interjúm mélypontja: „Mindenki megtalálta a magáét… csak én nem… én azt hittem…” Végül megtalálta dédapámat. A jobb felső lábszára hatalmasra meg volt dagadva. A hidegtől és egy ütéstől, amelyet egy ló okozott, mikor rázuhant. Már közel járt a tél, hideg volt és dédapám nehezen gyógyult. Ezek az emberek komoly fizikai sebeket kaptak. De az emlékekben hagyott foltok még nagyobbak és fájdalmasabbak. Fél lábára rokkant volt. Elvitték Újvidékre, majd két és fél évnyi tékozlás után hazatért. „Mikor hazagyött az apja, ű olyan két éves vót, mán jó szaladgált.” Egy erős asszony, akit én még soha sem láttam sírni, most elcsukló hanggal folytatta: „Nem fogadta el Jóska az apját, úgy sivalkodott, miko’ az apja felé vittem, hogy nem tudtuk, mi van vele. Nagyapád nem ösmerte meg a saját ejdesapját… Üvöltött, mikor odaadták az apja kezibe… félt a saját apjától.” Erős emberré gyötörte a sors őket. Még ekkor is csak egyetlen könnycsepp folyt le az arcán. Családokat tett tönkre a háború. Sokan évekig azt sem tudták, él-e még a férj, a fiú, a fivér, az apa. Az egyetlen kapaszkodó, remény a levél volt, amely sokszor késve érkezett meg, de mégis mindenki várta. „Ha nem gyött levél, akkor tudtuk, odaveszett…”

Prokecz Lídia, Délvidék

Elégtétel? Bosszú? Miért kellett ennek így történnie? Kérdezhetném sok ezer embertől, de olyan választ, ami kiengesztelhetne, biztosan nem hallanék. Mivel nincs is erre józan ésszel felfogható magyarázat. Akkortájt és manapság is a válasz az újvidéki hidegnapok, és az, hogy állítólag még 1941-ben a bevonuló magyar csapatok több ezer szerbet gyilkoltak le. Az utóbbi állításukat sosem támasztották alá. Tehát az egyszerű, rövid felelet az, hogy a partizánok a szemet szemért, fogat fogért elvet követték. Az áldozatok száma Vajdaság-szerte ismeretlen. A népirtásban több tízezer ember halt meg. Becslések szerint a meggyilkolt magyarok száma akár 45 000 fő is lehet. Elképesztő, hogy milyen könyörtelen teOláh Gellért, Erdély remtés tud lenni az ember. 1944. szeptember 26-a véres nap volt Szárazajta történetében. A Maniu-gárda megkezdte a listán szereplő Szombati Dorottya, Délvidék személyek összegyűjtését. Megtört emberek, akik felálltak „Mikor az én Jóskám megszületett, hát… nehéz vi- Gecse Béla még élő szemtanú akkor négy és fél lág vót. Két hónapos csecsemő vót, mikor az apját éves volt, könnyek közt mondja el a családja ellen elvitték munkaszolgálatra Torzsára. Torzsáról meg elkövetett bűnöket. berukkoltatták Újvidékre. Levitték egy hónapra Újvi- Hajnal fél öt lehetett, még aludtunk. Az ajtót valaki dékre. Nem tudtuk, hogy élnek vagy halnak. Senki. puskatussal beverte, mire mindenki felriadt, apám Utána felhozták Apatinba. A hegyesi asszonyok látta, hogy nincs minden rendben, ezért minden eremondták, hogy ott van, de nem akarták, vagy nem jét megfeszítve nekitámaszkodott. Nem bírt vélik, elmerték megmondani, hogy kórházba fekszik.” A kis- fogták, de valahogy mégis kimenekült a kezeik közül hegyesi szállásról (ahol laktak), besétáltak a vonat- és átszökött a szomszéd kertbe. állomásra. Vonattal Zomborig utaztak. Onnantól Ott egy katonaruhás férfi lelőtte. Azt kiáltotta, még pedig sétáltak Apatinig. Ott tudta meg, hogy ponto- most is tisztán hallom a szavait: „Jaaaj, Istenem, a san miért is van dédapám Apatinban. „Egy iskolába két gyermekem!!!” Ezek voltak az utolsó szavai. vezettek engemet azok a hegyesi barátnéim, akik Gecse Béla édesapja tehát eme szomorú történet már ott vótak. Akkor láttam, hogy az meg kórháznak első áldozata volt azon a véres szárazajtai gyilkolászáson. van átalakítva…” A következő pár elmondott mon-

9

PÁLYÁZATOK

Azt mondta, hogy ő született szlovák, de ő semmiért nem lenne más nemzetiségű. Minden nemzetet becsül, de aki eladja a nemzetét, az áruló.

Az iskolában a nagyteremben gyűjtötték össze a lakosokat. Mindeközben Berszán Sándor, dobos arról értesítette a lakosságot, hogy minden 15 és 60 év körüli menjen az iskolába, megjelenés kötelező. Azóta is minden évben szeptember 26-án Szárazajtán megkondul a harang, az idősek akik örökül emlékezetükbe vésték a 66 évvel ezelőtt történteket, kissé felemelik fejüket, majd tekintetükkel az égre néznek és ott, és csakis ott keresik az igazságot.

Oroszi Eszter, Kárpátalja

Jött a változás. Nagyon nehéz volt megszokni, hogy ezentúl minden hivatalban csak csehül beszéltek a hivatalnokok, idegen nyelvűvé változtak a feliratok, minden magyar faluba számunkra idegen nyelvű iskolákat telepítettek. Engem a falu egyházi iskolájába írattak be. Az magyar maradt. Nagyon szigorú, de jószívű tanítónk volt. Sokat tanultunk tőle. Nemcsak a tudományokra tanított, tanulhattunk tőle becsületességet, emberséget is. Bár nyíltan nem tehette, de bíztatott kitartásra, hogy majd minden megváltozik: ismét Magyarországhoz tartozunk majd. Egy napon a tanító úr az iskolában bejelentette, hogy ma visszajönnek a magyarok. Hazaengedett bennünket, hogy mindnyájan elmehessünk a fogadásukra. Kivonultunk az utcákra és néztük a falun végigvonuló katonákat. Sajnos már tartott a háború. Az egyik leventetáborból, Borsiból hazafelé jövet a vonatunkat is találat érte. Csodával határos módon maradtam akkor életben. Szüleim nem is tudtak az esetről. [...] Ismét szabad voltam. De eszembe jutott, hogy mit mond majd anyám, ha bátyám nélkül jövök haza. Visszamentem a vízzel a táborba. A katona meglepődve fogadott és ujjával halántékára mutatva jelezte, hogy milyen bolond vagyok. Még állt a Szovjetunió. Sosem gondoltam, hogy megérem a végét, de ezt is megláthattam. Mindig is szerettem a családomat, az embereket, a mesterségemet. Továbbra is ezeknek élek. Most itt Ukrajnában, merthogy most így módosult a térkép. Ám a honosítással élni fogok. Ha majd eljön az ideje, szeretnék magyar állampolgárként távozni erről a földről, a falumból.

10

Bíró Adél, Felvidék

A csehszlovák kormány, 1946. június 17-én kiadta az ún. reszlovakizációra vonatkozó hirdetményt. Választani kellett: aki reszlovakizál, visszanyeri állampolgárságát, ha nem, kiutasítják. A létfeltételeikben megingatott, üldöztetéseknek kitett perbetei lakosok közül 429 személy tett eleget a felhívásnak, ebből 212 személy kérelmét fogadták el. A reszlovakizáció azonban nem volt tartós. Dédanyám ebben az időben még mindig Pozsonyban volt. Így emlékszik vissza: „Szegény édesapám írta, hogy kérdezzem meg az asszonyomat, mit javasol, reszlovakizáljunk-e, mert akkor már hallatszott a kitelepítés híre. Azt mondta: ‘Ne! Olyan nemzet nincs. Van magyar, van szlovák, de reszlovák nincs. Nyugodtan legyen, ha magyarok is. Boldogan szenvednek, az anyanyelvükért. Ő született szlovák, de ő semmiért nem lenne más nemzetiségű, ő minden nemzetet becsül, de aki eladja a nemzetét, az áruló.’ Hát így nem reszlovakizáltunk és ki lettünk írva csehországi deportálásra. Szüleimet behívatták a községházára a bizottság elé. Ott kérdezték, hogy hol van a harmadik személy. Apám mondta, hogy Pozsonyban szolgálok. Apám, anyám megtört, idős volt, munkára nem való. Így maradtunk itthon.”

Mit adnának nekünk a magyar szentek? • Örömöt, amely őszinte hálából fakad; • Szabadságot, hogy ne ítélj el senkit, még magadat sem; • Békét, hogy te légy saját magad legjobb barátja; • Bölcsességet, hogy megértsd barátaidat, és meg bocsásd mások ballépéseit; • Együttérzést, hogy magadhoz ölelhesd a világot, úgy ahogy van; • Erőt, hogy legyen türelmed kibírni az élet kihívásait.

dta Váamben sok ből ció ben za: az mert dta: ák, yaért. más elakisra. ság zeok. aló.

5. Mi a magyar szentek üzenete a mai világnak? Ma hogyan tudjuk követni a példájukat, értelmezni az üzenetüket?

Ábrágyi Mónika, Délvidék

Ök is ugyanúgy hús-vér emberek, férfiak és nők, éppen mint mi, átlagos emberek. Mi is éppúgy küzdünk az életben, a kisgyermektől a felnőtt, idős korig. Én, mint tizenéves, a magam problémáival elfoglalt lány vagyok, aki küzd, hogy minden téren megfeleljen és sikeres legyen. Megfeleljek az iskolai elvárásoknak, a társasági életnek, hogy mindig segítőkész legyek a barátaimmal és a családommal szemben. Ezek még csak kis dolgok a szentek cselekedeteihez mérten. A hitetlenek és a tudatlanok nem fogják megérteni, hogy mit jelent az a szó, hogy „szent”. Igaz embert, Isten félő embert, vagyis „keresztényt” jelent. A szentek üzenete az is volna, hogy „szentnek kell lennünk mindnyájunknak, tőlünk telhetőleg a szentek életét kell élnünk, ha keresztény emberek módjára akarunk élni.”

Vegh Nimród, Erdély

A mai világnak szerintem a szentek ezt üzenik: Szeressünk! Ebben a nehéz világban mindenkinek megvan a saját problémája, mindenkinek gondjai vannak, hordozza a keresztjét és a sok gond, a sok bánat következtében elfelejtenek az emberek szeretni. Mi, emberek, sokat vétkezünk mindenki ellen, embertársaink ellen, Istenünk, szentjeink ellen, sőt még önmagunk ellen is. Nem tudjuk felfogni azt, hogy azzal, amit csinálunk, magunknak is rosszat teszünk, megnehezítjük életünket. A háborúk, az irigység, a kapzsiság tönkreteszi az életünket, elpusztítja a legdrágább kincsünket, a lelkünket. És igen, lélek nélkül mit ér az ember? Vagy ha elveszíti emberi méltóságát? Nem szabad ezt tennünk! Szerintem a szentek is erre szeretnék felhívni a figyelmet, arra, hogy legyünk jó emberek, és törekedjünk a jóra! Ha valaki rosszat tesz ellenünk, nem szabad arra törekednünk, hogy mi is tegyünk rosszat azzal a személlyel, hanem segítenünk kellene rajta, hogy ismerje meg a szeretetet, hisz a szeretet megsimogatja a lelkünket. Mit kívánnak nekünk a szentek? Mit adnának ajándékba nekünk? • Örömöt, ami őszinte hálából fakad; • Szabadságot, hogy ne ítélj el senkit, még magadat sem; • Békét, hogy te légy saját magad legjobb barátja; • Bölcsességet, hogy megértsd barátaidat, és meg-

PÁLYÁZATOK

bocsásd mások ballépéseit; • Együttérzést, hogy magadhoz ölelhesd a világot, úgy ahogy van; • Erőt, hogy legyen türelmed kibírni az élet kihívá-

sait.

Fährer Zsuzsanna, Felvidék Vajon válhatunk-e mi is szentekké?

Válaszul szolgálnak az előttünk járók, akik már elérték az üdvösséget. A mai napig példaként tekinthetünk a világ összes szentjére, segíthetnek nekünk az élet akadályainak leküzdésében és a teljesen Istennek tetsző élet megvalósításában. Nézzük csak meg, hány szenttel gazdagította Magyarország az egyházat. Szent István király, aki „Nagy érdemeket szerzett az ország katolikus Egyháza érdekében kifejtett munkájával. Megkoronázásakor az ország apostoli királya lett. Az országot Szűz Máriának, a Magyarok Nagyasszonyának ajánlotta fel.” Boldog Gizella, – Szent István felesége – aki „Fellelkesítette a férje által megszervezett egyházat. Kedvenc városában, Veszprémben létesített leánynevelés céljából kolostori iskolát.” Szent Imre herceg, aki „A magyar ifjúság védőszentje. Kiváló hadvezéri képességekkel rendelkezett és már fiatalon győztes hadjáratokban vett részt.” Szent Gellért, aki „Hét éven át Szent Imre herceg nevelője volt. Megszervezte a Maros menti egyházmegyét és arra törekedett, hogy idegen papok helyett magyarokat neveljen.” Szent László, aki „Pápai engedéllyel szentté avatta István királyt, Imre herceget és Gellért püspököt. Hadjárataiban mindig arra törekedett, hogy azt támogassa, akinél az igazságot vélte. Egyházi zsinatokat hívott össze, az egyháziak életének rendezésébe is belenyúlt.” Szent Erzsébet, aki a „Mai napig az irgalmasság egyik legnagyobb példaképe. Olyan kívánt lenni, mint Jézus: adni, osztani, segíteni, gondoskodni és szeretni. Ezért minden szenvedést és gúnyt elviselt.” Szent Kinga, aki „Nővére volt Szent Margitnak. Apja segítségével segített Lengyelország talpra állításában. Már fiatal korában elhatározta, hogy életét Istennek szenteli és apáca lesz. A kolostori életet fellendítette.” Szent Margit, akinek „Vezérgondolata az Úrban mások megbecsülése és szeretete volt. Tiszta, egyszerű, de öntudatos életet élt.”

11

MEGBÉKÉLÉS

Békejobb, avagy mit üzen a Rákóczi-tábor

Mi is az alapítvány üzenete? Az alapítvány fennállása óta – kimondatlanul is – a Kárpát-medencei megbékélésért dolgozik. Hisz értékeinken keresztül megmutatjuk a fiataloknak, hogy igenis lehet büszkén magyarnak lenni, az országhatárokon túl is. A tábor legátütőbb sikerének pedig talán azt tudhatjuk be, hogy ezek a fiatalok – akik a leendő határontúli magyar értelmiséget képviselik – egészséges nemzeti öntudattal térnek haza. Megértik és megélik azt, hogy nincs mit szégyellni a magyarságukon odahaza – nem többek, de nem is kevesebbek a másik nemzetnél. Nemrégiben egy új dolgot is zászlajára tűzött az Alapítvány. Egy új dolgot, amely annyira nem is új, amely már a kezdetektől jelen volt és áthatotta a munkát, csak eddig nem mondtuk ki. Eddig. Mostantól azonban kimondott szó: a Rákóczi Alapítvány egyet ért és kiáll a kárpát-medencei megbékélés álma mellett. Olyan civil szervezetként, amely szavának súlya van a régióban, támogatja a megindult Megbékélési Mozgalmat. A Mozgalom néhány rendezvénye egybeforrt a találkozóinkkal, de maga a mozgalom nem forrt egybe az Alapítvánnyal, a kettő továbbra is két különálló dolog marad. A partnerség azonban élő, ezért előfordul, hogy rákóczis rendezvényen belül kerül sor a Megbékélési Mozgalom állomásaira, s az is, hogy a Megbékélési Mozgalom rendezvényein rákóczisokkal is találkozhatunk. Nagymegyeren például az októberi rákóczis rendezvény keretén belül zajlott a konferencia, és ezt a példát követi majd az áprilisi kolozsvári akció is. Szabadkán viszont teljesen függetlenül, önálló rendezvényként indul a Megbékélés kerekasztala, csakúgy, mint Beregszászon. Hisz mit érünk el a marakodással, nemzetek egymás között? A gyűlölet nem vezet sehova, csak újabb gyűlöletet szít... Csakis együtt tudunk boldogulni, csakis közös erővel. Könnyebb úgy a fejlődés, a haladás, ha a két szomszéd egy irányba tolja azt a bizonyos szekeret és nem ellenkezőfelé. Miért ne szerethetnénk közösen a tájat, amely több népnek is otthont jelent egyidejűleg? Hadd idézzek a legismertebb magyar népdalénekesünk, Sebestyén Márta egyik ide vonatkozó leve-

léből: „Én mindig is úgy éreztem más népek kultúrája iránt, mint ahogy az ember a közelebbi, vagy távolabbi rokonai iránt érez, semmiképp sem gyűlölettel. Akit nem ismer az ember, azt előbb meg kell ismernie, mint egy családi találkozón a sokféle unokaöccsöt, nagybácsit... Nem mindjárt elutasítani, ismeretlenül is gyűlölni...”

Nem engedhetünk anyanyelvünkből, kultúránkból, de hiszszük, hogy nem leszünk kevesebbek azáltal, ha megismerjük a velünk együtt élő népek gondolatvilágát, örömét, bánatát, kultúráját, s nyelvét. Keresztényi kötelességünk is kezet nyújtani embertársaink felé. Tegyük meg, ne csak beszéljünk róla! Mindez persze nem olyan egyszerű. Tudjuk ezt mi is, nem naiv álmokat kergetünk, hanem az idők szava felé próbáljuk a társadalmainkat terelni. Innen az emberek közül, civil vonalról. Sok a sérülés mindegyik oldalon, a múltban és jelenben jött hideg és meleg egyaránt. Azt is tudjuk, hogy nem várhatjuk el, hogy mindenki a szomszédja nyakába ugorjon. Nem kérhetjük, hogy a fiatal például, akit nemzeti hovatartozása miatt bántalmaztak, most azonnal békejobbot nyújtson. Nem, ezt nem várhatjuk el. S azt is hangsúlyozzuk, nem önfeladásról van szó. Nem engedhetünk anyanyelvünkből, kultúránkból, de hisszük, hogy nem leszünk kevesebbek azáltal, ha megismerjük a velünk együtt élő népek gondolatvilágát, örömét, bánatát, kultúráját, s nyelvét. Nem helyes, ha csakis a negatív, nekünk fájó eseményekről beszélünk, ha feltépjük a gyúgyuló sebeket, ha folyamatosan a múltbéli sérelmeken siránkozunk. Szükség van a pozitív példákra is! Igenis hangsúlyozni kell és teret adni azoknak az eseményeknek, amelyek a jószomszédi viszonyt hirdetik. Fontos, hogy teret adjunk a jó dolgoknak is, ezáltal egy békésebb jövőt építhetünk ki. Kezdjük el!

12

Korom Mari, Délvidék

Gondolatok a 17. Magyarságismereti Mozgótábor margójára

RÁKÓCZI-TÁBOR

Szent István bazilika. Fáradtság. Mozgás után liturgikus csönd, ájtatos ima, hitbuzgó zsoltár. Aztán: kimarad egy rész. Az alváshiány emésztő ásításként terebélyesedik lényünk felé. Az eklézsia mégis kitartó. Olvasmány Máté örömhíréből: a kősziklára épített ház gazdájának bölcsessége áll előttünk példaképpen. Az eklézsia (talán) figyel – én már máshol járok. Olykor vártam ezt a pillanatot – most nagyon nem. Mikor az ember egyedül, magányosan, (még) barátok nélkül tengeti az életét 44 ismeretlen között, akkor születnek a magány haikui:

A ház téglából épült. Közülünk mindenki egy-egy tégla. Senki sem hiányozhat, és ez így van rendjén! Mindenki legalább olyan fontos, és ez így van rendjén! Ha valamelyik tégla hiányozna, a fal vagy összeomlana, vagy a becsorgó víz kimosná a jó alapot.

Darutojásból születő magányomról nyári szél mesél.

Ha az ember barátokra talál – nos, olyankor semmi sem születik a mosolyon, és a harmónián kívül. (Mert alkotni egyet jelent azzal, hogy megjárod a poklok poklát – az alkotás sárból és porból nő fel a Napig. De erről majd máskor szólok, barátaim.) A nagy, rákóczis végjátékon töröm a fejem. Hogy miként fogok elválni azoktól, akiket most a padsorokból kémlelek. Hogy hogyan fog bennem az egész tovább élni. (Mert ez nem múlik el, mert ez valamit Akkor jön az olvasmány! A kősziklára épített ház... És ömlött az eső, és eljött megmozdít mindenkiben...) az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze: mert a kősziklára építtetett. És ömölhet az eső, és eljöhet az árvíz, és fújhatnak a szelek, és beleütközhetnek abba a házba; de nem dől össze: mert kősziklára építtetett – a Rákóczi-tábor hegycsúcsára. A ház téglából épült. Közülünk mindenki egy-egy tégla. Senki sem hiányozhat, és ez így van rendjén! Mindenki legalább olyan fontos, és ez így van rendjén! Ha valamelyik tégla hiányozna, a fal vagy összeomlana, vagy a becsorgó víz kimosná a jó alapot. ...olyan fontosak vagytok nekem, kedves 2010-es rákóczis barátaim... mint só az ételben, mint tégla a falban...

Bíró Árpád, Erdély

13

KÖZÖSSÉG

INTERJÚ ...aki kérdez: FENYŐK s aki válaszol: Ayklerné Papp Zsuzsa, a Rákóczi Alapítvány elnökasszonya

Fenyők: Mi az a belső motiváció, ami elindít egy ilyen programot? Ayklerné Papp Zsuzsa: Felelősek vagyunk egymásért. Főleg az Alapítványon keresztül, minden magyar fiatalért, bárhol éljen a világon. Attól még, hogy mi Kanadában élünk, nem szűnik meg a felelősségünk. Hogy ez miben nyilvánul meg? Nem csak az adománygyűjtésben. Az is nagyon fontos, hiszen nélküle nem tudna működni az Alapítvány. Rengeteg munka van benne a tengeren túl. Erőt ad, hogy jólelkű adakozók vannak, s hogy az ügy és az adakozók önzetlensége találkozik. Jól esik tudni hogy sokan törődnek a sorsotokkal. De a pénz csak eszköz, és nem cél. A tábor által a Kárpát-medencei magyar fiatalokhoz szólunk és mutatunk nekik hiteles példát, utat, és nyitjuk ki a szemüket a lehetőségek felé. Valamennyi tengerentúli magyar segítőnk nevében írom, hogy ez a célunk. Mi egy fiatal országban élünk, amely talán nem hordoz akkora súlyokat a népek, nemzetek együttélése terén, mint az öreg Európa. De ebben az országban mi is sokat tapasztaltunk a kultúrák elfogadása, a nyitottság, a tolerancia terén. Ezt a nézőpontot ötvözzük gyökereinkkel, s hisszük, hogy a magyarság jövője nem a széthúzásban van, hanem az összefogásban. Először is egymás elfogadásában, hiszen magyar–magyar kiengesztelődésre is szükség van... másodszor pedig az európai népekkel való közös hang megtalálásában.

Hisszük, hogy a magyarság jövője nem a széthúzásban van, hanem az összefogásban.

Fenyők: Mi a cél évente 135 fiatal 17 napos fejtágításával? A. P. Zs.: A jövő mindig is a fiataloké volt és ez így is lesz. Ahhoz azonban, hogy a jövőt alakítsuk a jelenben kell munkálkodnunk. Ha egészséges gondolatokat ültetünk el a fiatalok szívében, ha az egymásban való szeretet szellemében neveljük őket, ha emberiességet és tiszteletet mutatunk feléjük, akkor biztos alapokra építjük a jövendőt. Ez a generáció, akik a mi táborosaink, jelentik a magyarság megmaradásának zálogát. Nagy a felelősségünk. Nekünk is. De NEKTEK is, táborozóknak, az új Rákóczi Családi Kör tagoknak. Felelősséggel tartoztok az otthoniakért, a családotokért, a barátaitokért, a népünkért. A Ti feladatotok, hogy vigyétek a lángot és adjátok tovább. Hogy jó példát mutassatok. Hogy segítsetek azoknak, akiknek szükségük van segítségre. Hogy azt a nyitott ablakot a világra mások is lássák, ne csak Ti.

Felelősséggel tartoztok az otthoniakért, a családotokért, a barátaitokért, a népünkért. A Ti feladatotok, hogy vigyétek a lángot és adjátok tovább. Hogy jó példát mutassatok.

14

zi

Az Alapítvány munkáját segíteni azt jelenti, hogy saját közösségedet, saját környezetedet, önmagadat segíted, mert egy olyan kapcsolatrendszernek vagy a része, amely teljesen egyedi Európában.

KÖZÖSSÉG

Fenyők: …de hogyan? Mit tehet egy mai fiatal? A. P. Zs.: Mindig apró lépésekkel kell kezdeni, kinyújtani a kezünket a másik felé és nem félni attól, hogy az megfogja a kezünket és elfogadja a segítségünket. Ugyanakkor tudni is kell elfogadni a segítséget. Felelősek vagytok a közösségért, ahonnan jöttetek. Sokszor halljuk tőletek a tábor elején, hogy a dolgokat csakis a közösség változtathatja meg. Ez így igaz. De gondoljuk csak át, ki is alkotja a közösséget? Egyének. Sok-sok egyén. Minden az egyénen múlik, rajtad, rajtam, rajtunk. Ne félj kezdeményezni, hisz a sok egyéni kezdeményezésből születnek nagy dolgok! Ne gondoljátok, hogy ez a munka könnyű lesz, de bármi, amiért érdemes harcolni az életben, sok küzdelemmel jár. Az indulás, az egyéni felelősség kulcskérdés, de ahhoz, hogy valami jó induljon, nem magányos harcosként kell küzdeni, hanem csapatot kell szervezni. Úgy, ahogy azt láthatjátok a Rákóczi Alapítványban is. Az is egyéni felelősség, hogy az ember felismeri-e, hogy milyen csapatban tudja legjobban kamatoztatni a tehetségét. Egész könyvet írhatnánk arról, hogy milyen nehéz volt eleinte a Rákóczi-mozgótábor létrehozása, folytatása. De folytattuk, és most már büszkén mondhatjuk, hogy igenis sikerült egy csodálatos Családi Kört felépíteni, egy magabiztos, tehetséges vezetői csoportot összekovácsolni, akik mind-mind volt táborosként kezdték, mint most Ti.

Ne félj kezdeményezni, hisz a sok egyéni kezdeményezésből születnek nagy dolgok! Fenyők: Most, a tábor után mi az elsődleges rákóczis feladat? A. P. Zs.: Felelősek vagytok értünk is, az Alapítványért. Hisz felelős viselkedésetekkel a tábor jó hírét öregbítitek. Ti vagytok azok, akik megalapozzátok a következő évi táborokat. Pontosan ugyanúgy, ahogy az előző években is a korábbi rákóczisok. Ti viszitek tovább a munkánkat a Kárpát-medencében. Az Alapítvány munkáját segíteni azt jelenti, hogy saját közösségedet, saját környezetedet, önmagadat segíted, mert egy olyan kapcsolatrendszernek vagy a része, amely teljesen egyedi Európában.

15

RÁKÓCZI-TÁBOR

Ki kicsoda az Alapítványban, s miért csinálja a Rákóczit

Igazi határokon átívelő összefogás, együtt dolgozás eredménye az 1994 óta működő Rákóczitábor és az abból kinövő Rákóczi Családi Kör. A biztos hátteret a torontói székhellyel rendelkező Kanadai Rákóczi Alapítványtól kapjuk, amelynek magyarországi koordinálását Budapestről végezzük önkéntesek segítségével. Nagyon sokan segítik az Alapítvány munkáját. Ki tábort vezet, ki honlapot szerkeszt, ki találkozót rendez, ki szervezőként nyüzsög, ki pedig a pályázat terjesztésében aktív. A teljes listát lehetetlen lenne összefoglalni, mégis álljon itt egy kis bemutató az aktuális fő-stábunkról. Munka rengeteg van, bíztatjuk az ideieket is – csatlakozzatok be! S hogy ki-ki miért is dolgozik a Rákócziért? Íme a válaszok:

Kanadából:

Ayklerné Papp Zsuzsa – Zsuzsa néni

Alapítványunk... : elnökasszonya, miskolci házigazdája A tábor... : egyik megálmodója, mindannyiunk Zsuzsa nénije Kárpátaljai gyökerekkel bír, jelenleg Kanadában él, filmproducer, egyetemen tanít és sikeres írónő. Ismeri a média szakma csínját-bínját. Hobbija a rákóczis fiatalok közötti tehetségek felfedezése, s beléjü bátorság öntése. Üde, szeretetteljes lénye az egész Alapítvány motorja. Berci bácsi hitvese. „Nem vagytok egyedül, mindig van, aki segít, aki támogat, ha komoly gond van, s mindig van olyan, akivel megoszthatod örömödet. Ezt az üzenetet tolmácsoljuk minden évben a fiataloknak. Az alapítványi munka számomra kristálytisztán bizonyítja, hogy van értelme jót cselekedni, hogy a magvetés, bár nehéz feladat, hálás is. Az elültetett kis lángocskák Kárpát-medence szerte és világszerte világítanak. Nincs nagyobb öröm, mint kinyitni egy tizenhat éves látókörét, érezni, látni, hogy a gondolkodásmódja jó irányba változott azáltal, hogy része lett a Rákóczi Családi Körnek.”

Aykler Béla – Berci bácsi

Alapítványunk... : pénzügyi vezetője, miskolci házigazdája, „lovagja” A tábor ... : másik megálmodója, mindannyiunk Berci bácsija Nagyszőlősön, Kárpátalján született, tiszti iskolában tanult, jelenleg Kanadában él, sikeres vállalkozó. Éles meglátásai, remek humora, arany szíve, s józan két lábbal a földön állása stabilitást biztosít az egész Alapítványnak. Zsuzsa néni férje. „Ezek a fiatalok a magyarság jövőjének zálogai. Tisztaszívűek, értelmesek. Azért dolgozunk, hogy tudják, stabil gyökereikkel egymásba kapaszkodhatnak. Így aztán nem hajladoznak mindenféle szélsőséges eszmék szeleinek kénye-kedve szerint.”

16

RÁKÓCZI-TÁBOR

Csermely Ildikó

Alapítványunk... : kanadai kuratóriumi tagja A tábor... : egyik csoportvezetője Kanadában él, de minden nyáron tizenhét napot a rákóczis fiatalok terelgetésével tölt. Imádja a katicabogarakat és a hímestojást. Családja minden tagjánál észlelhető valamilyen rákóczis kötődés. „A tábor nekem jó alkalom a megújulásra ennyi értelmes fiatal közt. Nagyon örülök, hogy tudok valamit tenni a magyarság jövőjéért.”

Fazekas Sanyi

Alapítványunk... : amerikai pártfogója A tábor... : egyik vezetője Az amerikai tanártársadalom egyik kiemelkedő tagja. Szabadidejében sem hanyagolja az ifjúságot; a tábor mellett cserkészettel is foglalkozik. „A Rákóczi-tábor döbbentett rá, hogy mennyire fontos, hogy visszataláljunk a gyökereinkhez. Ezek a fiatalok nekem ebben segítenek.”

Lukács Tibor – Tibi bá

Alapítványunk... : kanadai kuratóriumi tagja, „cserkész” vezetője A tábor... : egyik csoportvezetője Kanadában él, a Rákóczi-tábor mellett nagy szívügye a kanadai magyar cserkészet is. A népdalok kifogyhatatlan embere, a népművészet nagy rajongója. Kedvenc háziállatai a libák. „Meggyőződésem, hogy Rákóczi-táborunk és a nagy Rákóczi Családi Kör nevelő példa a mai világban, s ennek a közösségnek az összetartó kulcsa a szeretet...!”

17

RÁKÓCZI-TÁBOR

Széles e Kárpát-medencéből:

András Szabolcs

Alapítványunk...: gyergyói referense Tanárként keresi meg a kenyérre valót. Gondoskodása azonban az iskolain túlra is nyúlik; ő az alapítvány gyergyói étkeztetési programjának vezetője. „Azért veszek részt a Rákóczi-tábor munkájába, hogy minél több gyergyói fiatal részesülhessen azokból a felejthetetlen élményekből, amelyeket csak itt szerezhet meg. Tudom, hogy sok tehetséges fiatal van, aki megérdemli, hogy eljusson ide.”

Bajusz Erika

Alapítványunk... : délvidéki referense A tábor... : egyik csoportvezetője Délvidék legbékésebb városában, Zentán született és itt is élt, mígnem átvándorolt a csodás Budapestre, orvoskodást tanulni. Tessék vigyázni, bármikor képes megénekeltetni az egész villamost. Egyébként saját bevallása szerint ha nagy lesz, gyermekorvos vagy patológus lesz. „Értem is csinálták, s én is szeretném még sokakért. A Rákóczi nem csak egy közösség, ez egy nagy család és csoda. Megtanulod itt, hogyan fogadd el a másik embert tulajdonságaival, véleményeivel együtt, itt mersz nyitni a másik ember és a körülötted lévő rengeteg lehetőség felé, amit utána a legfélénkebben érkezők is magukkal visznek. Számomra a Rákóczi egy nagy szeretet- és energiabomba. Előre, csak előre, idén is csodás tábor lesz belőle!”

Bartos Károly – Karcsi

Alapítványunk... : Brian Adams-e A tábor... : egyik vezetője Az erdélyi muzsikuslélek gyógyszerészetet tanul Marosvásárhelyen; listavezetőként jutott be oda. Idén fejezte az első évet, az összes vizsgát időben letette. Gitáron és zongorán számára nem létezik ismeretlen dallam. „Örömmel tölt el ha olyan fiatalokkal foglalkozhatok, akik érdeklődnek törtenelmünk, gyökereink iránt és érdekli őket a magyarság jövője, a kisebbség. A táborban próbálom az új barátságok megerősödését segíteni kötetlen beszelgetésekkel, játékkal, humorral és zenével, aminek eredménye az olyan kapcsolatok kialakulása, amelyek hosszú idő után is fennmaradnak, és a célom az, hogy a tábor után mindenki azt érezze, hogy van egy közösség ahova tartozik, van akire számíthat, mert csak így érhetjük el, hogy közösen továbbra is magyarok maradhassunk, és bizalommal építhessük jövőnket.”

Bicsak Péter – Peti

Alapítványunk... : mókamestere A tábor... : egyik csoportvezetője A magas hegyek és a barlangok szerelmese, de más extrém sportokat sem vet meg. Turizmusföldrajzot tanul, a Gyilkos-tónál hegyimentő, világutazó. A kazahsztáni jégkorongválogatott legnagyobb rajongója. „Hogy miért is csinálom a tábor? Azért a sok önzetlen és őszinte mosolyért, amit kapok és, hogy megszeppent vagy kedvetlen arcokra mosolyt csaljak, a gyerekekért, az alapítványért, a jó társaságért, a kihívásért és a megbecsülésért. ”

18

RÁKÓCZI-TÁBOR

Csadi Zoltán – Zoli

Alapítványunk... : kuratóriumi tagja, irodavezetője A tábor... : egykori csoportvezetője, jelenleg bennfentes művésze Felvidéki színész, aki jelenleg Pesten él és a Budapesti Kamaraszínházban, illetve a Dunaújvárosi Színházban játszik. Kipróbálta már a rendezői széket is és hangját adta számos magyar sorozathoz, filmhez. A tábor utóéletében ódák maradtak fenn a Csadi Zoli–Mikóczy Viki vezetőpárosról. „Beszélhetnék a helytállásról, a közös kisebbségi sorsról, a bújtatott vagy kimondott megbántásokról, ami bizonyára mindannyiunkat összekapcsol, de nem teszem. Nem lenne ildomos. A Rákóczi Magyarságismereti Mozgótábor ugyanis megmutatja, hogy nem vagy egyedül, sokan vannak, akik kísérnek az úton és ha elbuksz, akkor melletted vannak, felemelnek, beléd karolnak és átsegítenek. Akik ide tartoznak nem kérdeznek, nem faggatnak, csak némán átölelnek és szorosan tartanak.”

Demeter Ágota Dorottya – Dorka

Alapítványunk... : Maros megyei referense A tábor... : egyik csoportvezetője A turisztikában jártas erdélyi leányzó jelenleg az eurokraták életét éli Brüsszelben – Gál Kinga európai parlamenti képviselő irodájában. Legfőbb ismertetőjegye: égszínkék szemek és füligvigyor. „Hogy miért? Azért, mert CSODA. És jó tenni azért, hogy ezt a csodát a maga teljes valóságában minél többen átélhessék.”

Ducki Witek

Alapítványunk... : lengyel sztárja A tábor... : egyik csoportvezetője A Rákóczi-tábor egykori lengyelországi résztvevője 2000-ben volt táboros, Léka Istvánnal és Hernádi Zsolttal együtt. A média fenegyereke, jelenleg az MTV-nél dolgozik, emellett filmeket rendez és vezeti a Kicsi Csilla Band nevű világhírnév felé törekvő zenekart. „Két adás levezérlése közben egy telefon egy r-baráttal, forgatás után esti találkozás a pesti r-vezetőkkel, kombinálás arról, hogy hogyan tovább... és végül júliusban egy premierről lelépni, összepakolni, és elmenni sok sok kis r-emberrel.. a valaha volt legjobb másodállás az r-kedés, avagy a két függőség az életemben: a film és az „r”, vagyis a RÁKÓCZI!”

Drenyovszki Andrea – Andi

Alapítványunk... : írópalántája A tábor... : egyik vezetője Az írói vénával megáldott leányzó Délvidéket erősbíti. Éveken keresztül csoportvezetőként vett részt a táborban, idén azonban a Fenyők főszerkesztője. Most érettségizett, illetve felvételizett, kezdődnek az egyetemi évek! „Magamról tudom, hogy mennyire tudja jó irányba befolyásolni a fiatalok életét, és mindig többet ad vissza, mint amennyit én valaha adni tudnék.”

19

RÁKÓCZI-TÁBOR

Elekes Ágnes – Ági

Alapítványunk...: Csík megyei referense A tábor... : egyik pesti vezetője A csíkszeredai mosolykirálynő Kolozsváron tanul az orvosi egyetemen, ősztől azonban Szegeden találkozhatunk vele. Székelységére nagyon büszke, pókerarca pedig hetedhét országban is híres. „Számomra a Rákóczi-tábor az önzetlenség jelképe: az ideálok, az irányvonalak tömörítője, amelyben felnőttem. Szeretek itt lenni. A hangulatért, a gyerekekért, a közösségért vagyok itt.”

Gergely Barnabás – Barni

Alapítványunk...: délvidéki referense Temerin szülötte, közgazdász, jelenleg pályázatírással foglalkozik. „Mert jót tenni jó, és ebben a társaságban (határon túli magyarok) még jobb!! :-)”

Karácsony Zsolt

Alapítványunk... : oszlopos tagja, „lovagja” A tábor... : győri házigazdája Magánvállalkozó, különc zseniket alkalmaz és időnként forradalmi újításokat vezet be. Nagy példaképe Nikola Tesla (tudjátok, az amelyik a szerb 100 dinároson van). A soltvadkerti ötvös legismertebb művei: Karácsony Flóra és Bence. „Egészen egyszerűen, az életem része a tábor. Szenvedély, munka, hivatás egyben. S persze kiszakadás egy jobb világba a napi rutinból. Ennek van értelme. Hozzáteszem, ami én vagyok.”

Korom Mária – Mari

Alapítványunk... : délvidéki referense A tábor... : pécsi programfelelőse, helyi vezetője Délvidék meseszép Szabadkájának szülötte, tévés újságíró. Jelenleg az Európai Parlamentben dolgozik Surján László irodájában. Nagy szerelme a hegymászás. Borkóstoló ügyében ugyancsak érdemes a véleményét kérni. „A tábort két dolog miatt tartom rendkívül fontosnak: reményt ad és utat mutat. Legfontosabb üzenete: lehetőség mindig van, csak ne féljünk észrevenni és élni azzal.”

Lakatos Sándor – Sanyi bácsi

Alapítványunk... : kuratóriumi elnöke, „lovagja” A tábor... : pécsi házigazdája, a csapat oszlopos tagja Tamásiban él, Detti néni férje. A mezőgazdaság ágabogának fő tudora. Csupaszív lovag, a Jókai Mór-i aranyember megtestesítője. Szabadidejét ha nem a táborral, meg a lovagrenddel, akkor unokáival tölti. „Mert a fiatalok a jövő letéteményesei és reményei. Mert tizenhét év óta a szívemhez nőttek és nagy öröm a programok alatt a boldogságot, kíváncsiságot látni az arcukon. Mert most már a Rákóczi család kötelez is és nagyon jó tenni a családért. Mert, mert, mert szeretem Őket.”

20

RÁKÓCZI-TÁBOR

Léka István

Alapítványunk... : oszlopos tagja A tábor... : egyik csoportvezetője Gyökerei Felvidékhez kötődnek, jelenleg azonban Budapest utcáit koptatja. Gyógypedagógus, sérült gyerekekkel foglalkozik, a szakma nagy reménysége. Ismertetőjele: mérföldekre elhallatszó hatalmas „mosoly”. „Én azért szeretem és csinálom a tábort, mert kinyithatom a fiatalok szemét minden újra; mert beindíthatok bennük egy újfajta gondolkodást; mert közösen megláthatjuk azt, hogy semmi sem fekete és fehér, hanem minden színes; és mert mindezt közösen már két hét alatt elérjük!”

Meleghy Nándor – Nándi

Alapítványunk...: délvidéki referense Délvidéken, Nagybecskereken született, jelenleg azonban Pesten él; könyvelőként dolgozik. „Azért vállaltam a referensi feladatokat, hogy ilyen módon tegyek jót a Délvidéknek, hogy évről évre, médiumokon keresztül adjak hírt a Rákóczi Alapítványról és a mozgótáborról, és minél több tehetséges fiatalt juttassak el ezzel a táborba.”

Mikóczy Ilona – Ili

Alapítványunk... : kuratóriumi tagja, felvidéki referense A tábor... : pécsi programfelelőse, helyi vezetője Felvidék világhírű városában, Nagymegyeren született. Jogász, jelenleg Brüsszelben él és az Európai Parlamentben dolgozik, Surján László irodájában. A sebesség szerelmese, az emberi jogok bátor harcosa és nem utolsó sorban: boldog ara. „Tizenöt évesen nekem kinyílt a világ a tábor által. Azóta az Alapítvány segítése, az ügy – szívügy lett. Hiszem, hogy a rákóczisok kovászként működnek a Kárpát-medencében. Egymásba kapaszkodva, egymáshoz való viszonyukban példát mutatnak a tágabb közösségnek is. Az önzetlenség, a hitelesség, az elfogadás és a nagy közös kacagások a biztos alap, amelyre tovább épülhet a Rákóczi Családi Kör.”

Okulova Nyina

Alapítványunk... : orosznyelvtudora A tábor... : egyik csoportvezetője A Rákóczi-tábor orosz szépsége a budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi tanulmányok szakáért hagyta el Kárpátalját. Jártas a szláv nyelvekben, most pedig a francia nyelvvel ismerkedik. Soha nem dorgál meg senkit, hiszen nincs rá szükség; elegendő a szomorú nézését bevetnie, és minden sínre kerül. „Sürget az idő! Két vizsga között becsöppeni egy Rákóczi Caféra, feltöltődve, újabb célokkal a tarsolyomban távozni onnan; tábor előtt pár nappal még tervezni, szervezni és hirtelen ott teremni a még semmit sem sejtő fiatalok között; tábor végén a könnyes szemek számából következtetni a tábor sikerességére; egy év múlva kapni egy levelet, amelyben ez áll: „Nyina, összeállítottam egy programtervet a kárpátaljai találkozóra. Mi a véleményed? ” – hát ezért, az éltető, végtelen körforgásért csinálom a Rákóczi-tábort!”

21

RÁKÓCZI-TÁBOR

Pottyondy Ákos

Alapítványunk... : oszlopos tagja A tábor... : győri-pannonhalmi porgramfelelőse Vidékfejlesztéssel foglalkozik, az extrémsportok híve, aki a csíksomlyói búcsúra kerékpárral jár. A kemény külső ellenére, különös érdeklődést mutat a győri balett iránt. „Harang szavától távoli helyre miért kísérne útlevél? Bölcsőm és sírom is itt volt és itt lesz. Ide születtem. Akármi jön, kivárom itt, vihar se mozdít helyéből sziklát...”

Princzkel János – Jani és Hernádi Zsolt – Hezsó az elválaszthatatlanok

Alapítványunk... : logisztikai menedzserei A tábor... : miskolci programfelelősei, vezetői Felvidéken születtek, leggyakoribb előfordulási helyük most éppen a budapesti Műegyetem. Hezsó szabadidejében falramászik és rajong a magasságért. Vigyázat: időnként ugrani is képes! Jani a számok mestere, aki mostanság hosszúcsövű, akarom mondani hosszú lencséjű fényképezőgép társaságában mutatkozik. Eszközbeszerzésben nem ismer lehetetlent. „Ott próbálunk segíteni, ahol tudunk - visszagondolva az elmúlt hat évre, észre sem vettük, hogy magával ragadott ez az egész. Az alapítvány szellemébe vetett hit, a társaság, a meghitt pillanatok és az egész r-érzés.” Szajkó Péter – Peti Alapítványunk... : Jimi Hendrixe A tábor... : egyik vezetője A Kicsi Csilla Band egyik alapítója, a veterán autók megszállottja, Felvidék gitárvirtuóza. Igaz, mostanában a műszaki tudományok felé kacsingat, mégse adta fel a reményt, hogy a „Ha meghalok, ne kérdezd, hogy mér’ hideg a lábam” című szerzeményével világhírnévre tegyen szert. „Az egészben a legfontosabb, hogy belül érzem azt, hogy megéri. Ez nem anyagi érdeket takar, hanem olyan dolgokat, amik mindig képesek előrelendíteni, és egy jobb irányba vinni. Ezért ‘rákóczit csinálni’ minden nap egy kihívás, mert itt lehetőség van jót tenni. Még ha apróságot is, amiért fizetséget nem kapsz, csupán a kitüntető érzést, hogy megtehetted.”

A bemutatottakon kívül még nagyon sokan ügyködnek az Alapítványban. Segítenek a referensek munkájában, terjesztik a pályázatokat, segédvezetőként aranyozzák be táborosaink életét. Mindenkinek köszönet a munkájáért!

22

RÁKÓCZI-TÁBOR

Túri Gréta – Gréti

Alapítványunk... : kárpátaljai referense A tábor... : egyik vezetője A kárpátaljai leányzó idén diplomázik/diplomázott a Kárpátaljai Magyar Főiskola történelem és angol szakjain. Az ezer közül is felismerhető énekhangja a Rákóczi-tábor elengedhetetlen része. Gréti friss házas; férje, Zsombor is sokat segít az Alapítvány munkájában. „Hogy lássam a csodát! Borzasztóan jó átélni azt, hogy egy dallal, egy mosollyal, vagy akárcsak egy apró beszélgetéssel jókedvet csalhatsz ennyi fiatal arcára, s ha már egy csöppet is hozzájárulhatsz az igazi csapattá alakulásukban. Felemelő érzés látni, hogyan oldódnak fel régiós különbségek, hogyan pendül 45 ember egy húron a végére!”

Zsidó Kata

Alapítványunk...: Kovászna megyei referense Marosvásárhelyen tanul, az orvosi pályán szeretne majd érvényesülni. „Hat éve megtörtént velem a CSODA és a Rákóczi az életem részéve vált, azóta nekem ez már egy életérzés, a kötelékek egyre szorosabbak köztünk, amin nem fognak ki az országhatárok sem! Boldog vagyok, hogy bekapcsolódhattam ebbe a munkába, én is tehetek érte, továbbadhatom és öröm tölt el, mikor látom, hogyan születik meg újra évről évre ez a CSODA... bennem is!”

Várszegi Csaba

Alapítványunk... : „lovagja” A tábor... : történelemtudora Hétköznapjait történelemtanárként éli, de nem hétköznapi történelemfelfogásban. Pécs minden szegletkövét ismeri, s a nagymúltú Nagy Lajos Ciszterci Gimnáziumban tanít. Hobbija Pécs, a villányi borok és a történelem mellett a néptánc és a néphagyományok. „Tanárként azért csinálom, mert tömény pedagógia, az életem emberekkel foglalkozni, és kihívás egy nap alatt megismerni és megismertetni. Emberként azért, mert kiváló kezdeményezés, és tisztelem az alapítókat. Keresztényként azért, mert hiszem, tudom és tapasztalom, hogy Isten áldása van rajta – és kell ennél több?”

Segédvezetők:

„A kapcsolattartásért felel nemcsak vezető s táborozó, de táborozó és táborozó között is. Nem könnyű feladat, de a segédvezető végezheti a legjobban. Hiszen a táborozókhoz is közelebb állhat, de tudnia kell, hogy az ő szerepe az előremozdítás, hogy barátságokat indítson el, elkülönülő csoportokat hozzon össze. Mindenki másképp érez rá az ízére; van aki a háttérben maradva, van aki hangadó módon. Lényeg, hogy akarjon tenni a résztvevő fiatalokért.” (részlet Mr. R. Túri Grétával készített interjújából) Akik idén ezt a nemes feladatot ellátják nem mások, mint Dancs Kriszta, Karácsony Flóra, Kiss Anna és Pásztor Adrienne. Itt szeretnénk megköszönni az eddigi összes segédvezető odaadó munkáját!

23

RÁKÓCZI CSALÁDI KÖR

Nyári találkozó Budapesten

2010. augusztus 20. és 22. között ismét több mint 100 rákóczis – valaha volt magyarságismereti mozgótáboros – kerekedett fel szerte a Kárpát-medencéből (Erdélyből, Délvidékről, Felvidékről, s nem utolsó sorban persze Kárpátaljáról is), hogy a magyar fővárosban együtt méltassa államalapító Szent István királyunk ünnepét. A háttérben természetesen a kanadai Rákóczi Alapítvány, valamint a magyarországi testvérszervezet, a II. Rákóczi Ferenc Alapítvány a Kárpát-medencei Fiatalokért (a továbbiakban együttesen: Alapítvány) azon összetartó törekvése húzódott meg, hogy minél több olyan alkalom legyen, ahol a mai határon túl élő magyar fiatalok együtt épülhetnek, együtt találhatnak új, a megmaradásukhoz elengedhetetlen, megoldást jelentő alternatívákat. Az érkezőket – a tábori nosztalgia kedvéért, s picit adózva kanadai vezetőink nagysága előtt is – Hernádi Zsolt és Princzkel János felvidéki főszervezőink vezénylete mellett három nagy csoportba osztották, amelyek a következők voltak: a Lukács (Lukács Tiborról, aki kanadai magyar cserkész törzsvezető, az Alapítvány kuratóriumának egyik oszlopos tagja), a Csermely (Csermely Ildikóról, aki táboros csoportvezető, az Alapítvány ösztöndíjbizottságának tagja, programszervező), valamint az Aykler (Aykler Béláról, aki az Alapítvány gazdasági igazgatója, továbbá kedves feleségéről, Aykler Papp Zsuzsannáról, aki az Alapítvány elnökasszonya). Mindezek után nem is meglepő, milyen jó hangulatban telt a találkozó nyitánya, valamint az azt követő vacsora. S a java még csak ezután következett. A szervezők nem kisebb meglepetéssel készültek a megjelentek számára, mint az idei budapesti tűzijáték megtekintésével, amelyet a fiatalok nagy része addig még csak a tévében láthatott. Az Erzsébet-híd tövében ki-ki a maga csendességében, vagy éppen rég nem látott barátokkal való közös csevegés kíséretében szemlélte végig azokat a szebbnél szebb égi fényeket, amelyek látványa évről évre oly sokakat megmozgat. A találkozós programok gerincét a szombati nap előadásai jelentették, amelyek szervezésénél fontos cél volt, hogy minden résztvevő az érdeklődési körének legmegfelelőbb „kis fórumon” vehessen részt. A délelőtti szakaszban Léka István felvidéki vezetőnk, gyógypedagógus „Gyógypedagógiáról, avagy kicsit másképp látva a világot” című, játékos, interaktív előadásán vehettek részt az érdeklődők. Őt követte Korom Mari, vajdasági szervezőnk, újságíró-riporter, aki az egyre aktuálisabbá váló kettős állampolgárság kérdéskörét feszegette.

Nem maradhat ki a sorból a párhuzamosan futó „Identitásunk, magyarságunk megélése a mindennapokban” témában tartott beszélgetés sem, amely Bajusz Erika délvidéki segítőnk, orvostanhallgató vezetésével zajlott le. Rövid ebédszünetet követően természetesen folytatódott a munka: a főként a továbbtanulni vágyókat foglalkoztató magyarországi felsőoktatási helyzet bemutatására Hernádi Zsolt, a BME villamosmérnök hallgatója vállalkozott nem kevés sikerrel: a végén igazi fórumhangulat alakult ki, rengeteg volt a hozzászólás, a pozitív visszajelzés. Hasonló hangulatban telt, bár inkább játékosabb formában az Okulova Nyina, kárpátaljai mindenesünk, nemzetközi kapcsolatok szakos hallgató által vezetett „A találkozók, mint alulról szerveződő közösségépítő lehetőségek” című kiselőadás, amelyben igyekezett minél közelebb hozni a fiatalokat ahhoz a felfogáshoz, hogy saját maguk környezetét, kis baráti körét építve bátran vállaljanak feladatokat, merjenek zászlóvivők lenni közösségükön belül.

24

Túri Gréta, Kárpátalja

A változatos programok magukért beszéltek, hisz mindenki megtalálhatta a számára legkedvesebbet. Rengeteg dolgot kiemelhetnék, de ami talán a legfontosabb, az a különleges érzés, amelyhez hasonlót az elmúlt évben táborosként tapasztaltam meg. Olyan volt, mintha ismét a táborba érkeztünk volna, a sok ismeretlen arc között azonban mégis felbukkant néhány ismerős. A csapatépítő játékok nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy rájöjjek EGY CSALÁD VAGYUNK, MI ÖSSZETARTOZUNK. Zsuzsa néni, Berci bácsi, a kanadaiak és minden szervező olyan örömmel fogadott, ami valósággal lebilincselt. Vártak ránk, számítottak a jelenlétünkre. Ami a leginkább megdöbbentett, az az volt, hogy rengeteg értékes fiatal van a Kárpát-medencében, akik tudatosan építik jövőjüket és eközben büszke magyarként élik a mindennapjaikat. Meglepő, ugyanakkor jó érzés volt beszélgetni olyan fiatalokkal, akiknek igenis fontos a magyarság, a gyökereink, az, hogy egy nemzethez tartozunk. Természetesen ezt nem csak most, hanem a táborban is tapasztaltam, de meglehetősen jó volt újra érezni, hogy van kire számítani, hogy nem vagyunk egyedül. Szombaton került sor a hivatalos megnyitóra, ezen belül közelebbről megismerhettük az Alapítvány munkáját, a tábor szervezését, az ösztöndíjakat és étkeztetési programokat. Eddig is sejtettem, hogy mindez nem könnyű feladat, Zsuzsa néni szavai csak még inkább megerősítették ezt a sejtésemet. A kiscsoportos foglalkozás során a rákóczisok igen kreatívaknak bizonyultak, hiszen olyan ötletekkel álltak elő, amelyek által nem csupán egymást segíthetik, hanem az Alapítvány munkáját is támogathatják.

Jó érzés volt beszélgetni olyan fiatalokkal, akiknek igenis fontos a magyarság, a gyökereink, az, hogy egy nemzethez tartozunk. Kellemes élmény volt azoknak a közéleti személyiségeknek a beszédeit hallgatni, akik nem csupán szavakkal, hanem tettekkel is támogatják a Kárpátmedencei Megbékélés Mozgalmát. Napjainkban ez különösen fontos, és úgy vélem, hogy egy fiatalnak szüksége van arra, hogy lássa, hogy vannak, akik tesznek értünk, akiknek nem a háború a fontos, hanem annál inkább a béke. A Kárpát-medencei Megbékélés Mozgalmat, amelynek kezdeményezője Surján László európai parlamenti képviselő, bárki támogathatja az aláírásával az interneten keresztül, sőt, ezt sokan már meg is tették. A találkozó része volt a városnézés, az esti szabadidő, és a szombat esti táncház, amely igencsak megmozgatta a résztvevőket.

Nagy Emilia, Erdély

25

RÁKÓCZI CSALÁDI KÖR

Saját magunk környezetét, kis baráti körét építve bátran vállaljunk feladatokat, merjünk zászlóvivők lenni közösségünkön belül!

KÖZÖSSÉG

Rákóczi a Facebookon

Fenyők: Mi sarkallt arra, hogy beindítsd a tábor facebook oldalát? Mr. Alapítvány: Amikor elindult, annyi volt a cél, hogy a facebook segítségével talán több rákóczist érünk el, és a régiek is könnyebben ránk találnak az interneten. Ekkor még nem igazán tudtam, hogy mit hogyan kellene rajta csinálni. Fenyők: Rengeteg emlékeztető, és megmosolyogtató poszt olvasható (hasonmások, a hét rákóczisa)… Honnan jöttek az ötletek? Mr. Alapítvány: Már korábban is szerettem volna készíteni néhány, a vezetőket bemutató kis írást, ami megjelenhetne a Fenyőkben, de nem tudtam kivárni a következő tábort az ötlettel, szóval már év közben elkezdtem kitenni őket a facebookon :-) Nem tudom pontosan, honnan meg miért jönnek az ötletek, de valahogy csak működik már egy jó ideje. Van időszak persze, amikor kevésbé vagyok kreatív. Fenyők: Elég sok a hozzászólás. Van, amikor ezekből merítesz ötleteket? Mr. Alapítvány: Előfordul. Az egyik hozzászóló például említette a rákóczi-elvonót, ezt majd ki akarom posztolni, mint létező intézményt. Gondolom megint lesz valaki, aki elhiszi :-) Egyébként sokat számítanak a hozzászólások. Elég nagy mértékben a „saját gyerekemnek” érzem ezt a r-facebook dolgot, szóval nagyon érzékenyen érint. Ha 1-2 óra alatt nincs pár hózzászólás, lájk a kirakott poszthoz, képes vagyok csalódottan levenni inkább, mert úgy érzem, hogy nem volt elég vicces. De ugyanígy egy két mosolygó fejtől nagyon fel tudok dobódni. Ha belegondolsz, tényleg abszurd, hogy most már gyakorlatilag több mint egy éve, minden nap ki kell találnom valami megnevettető, vagy informatív dolgot a Rákócziról. És hát benne van a jelmondatban is: a Rákóczi facebookon minden nap Rákóczi-tábor van! :-)

Ha belegondolsz, tényleg abszurd, hogy most már gyakorlatilag több mint egy éve, mindennap ki kell találnom valami megnevettető, vagy informatív dolgot a Rákócziról.

A Rákóczi facebookon minden nap Rákóczi-tábor van! :-) Fenyők: Nemrég ért véget a táborszimulátor a facebookon. Mindenki örömmel olvasta és élte át újra. A szereplők tulajdonságai sokaknak ismerősek lehettek. Tervezel ilyet a későbbiekben, például találkozókkal, vagy egyelőre jegeled a dolgot, hiszen itt az új tábor, új emberek... Ez feltételez új posztokat ismeretlen nevekkel? Mr. Alapítvány: Igen, tervezek. A pesti találkozó előtt akarom leszimulálni a szimulátor tábor résztvevőivel magát a találkozót. Remélem, eszembe jut majd valami izgalmas. Írhatok bármit, hiszen a rákóczis élet nem ér véget a tábor végén. :-) Így Véka Pistiékkel is történhet ez az. Fenyők: Sokak számára még rejtély Mr. R. alakja. Tervezed a jövőben felfedni a kiléted, vagy megvárod, amíg mindenki rájön, vagy kinyomozza, hogy ki is nevetteti meg nap, mint nap? Mr. Alapítvány: Jó néhány hónapja hallottam beszélgetni táborosokat arról, hogy szerintük ki írja a rákóczis facebookot. Hát nem rám gondoltak. Akkor valami bekattant, és úgy döntöttem, nem is forszírozom felfedni a kilétem. Szerintem annyira nem is fontos, nem mondana sokat a tagok 80 százalékának, ha tudnák, hogy az én agyam szüleménye. Bár szerintem, aki rendszeresen olvassa, az tudja... Mindenesetre jó ez így, ahogy van. Mr. Alapítvány írja az r-bukot. :-)

26

RÁKÓCZI CSALÁDI KÖR

Újra Aachenben a Rákóczi-tábor Idén immár harmadik alkalommal adták át a Nagy Károly Díjat (Charlemagne Youth Prize) a legjobb versenyre benevezett projektnek Aachenben, Németországban. 27 országból gyűltek össze fiatalok – minden tagállam nemzeti győztese –, hogy megmutassák egymásnak, mit jelent számukra az önkéntesség, hogyan szerveznek kulturális programokat bármilyen jelentős anyagi segítség nélkül, hogy elmondják, hogyan határozzák meg saját koordinátáikat a mai Európa sokszínűségében. Számomra az egyáltalán nem zökkenőmentes érkezésre rácáfolt az ottlét három napja, amelyről csak pozitívan tudok nyilatkozni. Az idei projekteket kiscsoportos bemutatókon ismertették a versenyzők egymásnak. Az előző évi győzteseknek pedig röviden igazolni kellett, hogy miért kapták a kitüntetést, és hogy a díj hogyan járult hozzá a programjaik utóéletéhez. Nagyon rövid idő állt rendelkezésemre ahhoz, hogy bemutassam a tábort, ezért utólag rengeteg kérdést szegeztek nekem. Elbeszéléseimet csodálattal vegyes kíváncsisággal halgatták, és én újra végtelenül büszke voltam, hogy rákóczis lehetek. Bár a mezőny idén is igen erős volt, elmodhatom, hogy nem voltak a miénknél nagyobb horderejű programok. Minden országból a legjobbak képviseltették magukat, de a Rákóczihoz hasonló még köztük sem volt lelhető.

Bár a mezőny idén is igen erős volt, elmodhatom, hogy nem voltak a miénknél nagyobb horderejű programok.

Elbeszéléseimet csodálattal vegyes kíváncsisággal halgatták, és én újra végtelenül büszke voltam, hogy rákóczis lehetek.

Az Aachenben töltött három nap alatt sűrű programot szerveztek számunkra városnézésel, borkóstolókkal, előadásokkal, komolyzenei koncerttel. A díjátadó ünnepség német pontossággal zajlott. A fontos személyiségek bemutatása után, nagyot dobbant a szívem, mert nekem is fel kellett állni egy taps erejéig, mint az eddigi legnagyobb projekt képviselőjének: Buzek Úr külön kiemelt minket; azóta sem nevezett senki ilyen volumenű tevékenységgel. A díjátadó nagyszerű volt: jelöltekkel és nagy győztesekkel. Az Aachenben eltöltött három nap örökre emlékezetes marad számomra.

Elekes Ágnes, Erdély

27

RÁKÓCZI CSALÁDI KÖR

Zenei hidakat építve Interjú Sebestyén Mártával a Rákóczi-tábor Kárpát-medencei Megbékélési Mozgalom kolozsvári találkozóján

Kolozsváron, ebben a gyönyörű egyben modern és régi, Szamos menti, erdélyi városban, ahol Mátyás-királyunk is született, került sor a Kárpát-medencei Megbékélési Mozgalom által szervezett találkozóra. A civil mozgalom Dr. Surján László európai parlamenti képviselő kezdeményezésére jött létre. Az előadók, beszélgetőtársak között ott volt egy híres népdalénekes, a magyar kultúra nagykövete, aki számos díjat tudhat magáénak. Rengeteg nyelven énekel népdalokat, jó ismerője a különböző népek hagyományainak, kultúrájának. Sebestyén Mártával beszélgettem, aki nem énekesnek tekinti magát, hanem egy madárnak, ami megszületik és énekel. Az éneklés lett az ő élete és szárnya is. Fenyők: Kiskorától fogva zene veszi körül. Egészen fiatal korában felfigyeltek a tehetségére. Sebestyén Márta: Egy kisbaba is mindent hall már az anyaméhben, tehát nem mindegy, hogy az édesanya azon kívül, hogy mit eszik, iszik, mit gondol és érez. Már ekkor elkezdődik a gyermek nevelése. Nélkülözhetetlen, hogy a kisbabát sokféleség vegye körül. Engem úgy látszik csupa jó dolog ért, hiszen édesanyám akkor volt népzene szakos főiskolás, zeneakadémista, így engem már születésem előtt körülvett ez a zenei közeg. Nem csoda, hogy ebbe beleszületve, magammal hoztam a jókedvet, amit a népzene hordoz magában. Nekem az éneklés, a zene és az öröm egy és ugyanazt jelenti. Fenyők: Mit jelentenek Önnek a népdalok? S. M.: Az embert nagyon meg tudják érinteni a más népek dalai, akkor is, ha a szövegüket nem is érti. A dallamoknak olyan erejük van, hogy teljesen hatalmukba tudnak keríteni. Kicsi korom óta nagyon sok népzenét hallok. Szüleim világlátott emberek voltak, különösképpen kutató, tudós édesapám, aki külföldről rendszerint különböző népzenékkel tért haza. A közép-ázsiai türkmén népzenétől kezdve az észak-amerikai indiánzenéig minden került a mi házunkba. A fülem és az egész lényem, a tudatomon kívül, beitta ezeket a dallamokat, és később már nem idegenként, hanem otthoni, ismerős zeneként tekintettem rájuk.

A sok-sok közös tánc nagyon össze tudja hozni még a más nemzetből valókat is. Fenyők: Hány idegen nyelvet beszél, hiszen a különböző magyar területek dalain kívül számos nép népdalát énekli? S. M.: Amikor más nyelven énekelek, sokan azt hiszik, hogy kitűnően beszélek az adott nyelven, holott ahogy a fülem gyorsan beissza a különböző eseményeken a falusi tájszólásokat, a vőfélyszövegeket, az énekeket, azokból tudok gazdálkodni. Én igazából népzenésen, a népdalok nyelvén beszélek. Az angol az a nyelv, amelyiken szabatosan tudok beszélni, interjút adni. Egyébként bolgárul tudok a magyar után a legbensőségesebben énekelni. A nyelv zene. Fenyők: Mennyire határozzák meg az utazásai a munkásságát? S. M.: Egy-egy helyre legtöbbször a fellépéseim miatt utazom, de természetesen, amikor már ott vagyok, találkozom helybeli, hozzám hasonló „őrültekkel”, akik szintén megszállottan rajonganak a népzenéért. Kíváncsi vagyok az ottani szokásokra, táncokra, énekekre. Minden utazásom egy helyi élményhez kötődik, hiszen szeretem megtekinteni a helyi lakodalmakat, megnézni, hogy ugyanazt az eseményt ők hogyan ünneplik. Arról nem is beszélve, hogy a különböző népekkel, horvátokkal, szerbekkel, bolgárokkal, macedónokkal, görögökkel, írekkel, új-zélandiakkal, norvégokkal énekeltem, táncoltam együtt. A sok-sok közös tánc nagyon össze tudja hozni még a más nemzetből valókat is.

28

r

RÁKÓCZI CSALÁDI KÖR

A népzenében, táncban nincsenek nemzetiségi ellentétek. Amit a zenéből, táncból át tudunk érezni, az legyen bennünk, ne a történelmi sérelmek, vagy az a rosszízű szöveg, amit sokszor mellékerítenek. Fenyők: Sok híres személy, úgymint a japán császár, a spanyol király és az angol uralkodóház előtt is felléphetett. Minden fellépése a magyar népdalok megismertetésének jegyében telik? S. M.: Elsősorban ez az én feladatom. De ugyanakkor nagyon lényeges azoknak a népeknek, akikkel együtt élünk, akikkel a magyarság közvetlen kapcsolatban áll, a népzenéjét megismerni és megismertetni másokkal. Amiket megismerek, mind beépítem a programomba, így zenei hidakat lehet képezni. Bármelyik népet említhetném, hiszen mindegyikkel van egy szép zenei élményem. Emiatt különösen szerencsés vagyok, hogy ennyi öröm adatik nekem. Fenyők: Szinte minden díjat magáénak tudhat, kezdve az Év Énekesnőjétől, a Liszt Ferenc és a Kossuth-díjon át egészen a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztjéig. Egy olyan művésznek, mint amilyen Ön is, mennyire számítanak a díjak, elismerések? S. M.: Azt gondolom, hogy minden díj, amit az ember kap, egy előremutató dolog, sőt valamiféleképpen kötelez és felelősséggel jár. A másik dolog pedig az, hogy az emberek lássák, hogy az az énekes, akit ők tisztelnek, szeretnek, elismerést kap, mivel az számukra is ajándék, mintha velem együtt ők is kapták volna. Elvégre, amit énekelek, mindnyájunk hagyománya, így az elismerések nemcsak nekem szólnak. Azt a szerencsés feladatot kaptam, hogy ezt nekem kell továbbadnom, és ez külön boldogsággal tölt el.

Fenyők: Már magában az jelentős esemény, hogy eljött, és előadásával színesebbé tette a Kárpátmedencei Megbékélés Mozgalmának kolozsvári állomását. Mit jelent Önnek, aki a világ számos országában megfordult, a megbékélés? S. M.: A megbékéléssel talán nincs is gond, inkább a megértést kellene hangsúlyozni. A megbékélés a hétköznapi emberek, akik az egyszerű szavak és érzések emberei, körében a megismeréssel és a megértéssel kezdődik. Nem lehet úgy együtt élni, hogy nem ismerjük a másik népet, embert. Nem szabad mindig negatív dolgokkal, előítéletekkel élnünk. Úgy gondolom, hogy ennek a fiatalok a zálogai, akik sokkal nyitottabban és őszintébben tudnak a másikhoz fordulni. Az idősebbekben már több megrögződött dolog, gyanakvás, esetleg tényleges sérelem, megélt fájdalom van, és nehéz ezeken túllépni. Ám sokszor egy-egy nevető szemű néni a legmegértőbb. Mindig azt mondtam, hogy a népzenében, táncban nincsenek nemzetiségi ellentétek. Amit a zenéből, táncból át tudunk érezni, az legyen bennünk, ne a történelmi sérelmek, vagy az a rosszízű szöveg, amit sokszor mellékerítenek.

Berec Sára, Délvidék

29

ÖSZTÖNDÍJ

Rákóczi ösztöndíj

A II. Rákóczi Ferenc Alapítvány a Kárpát-medencei Fiatalokért ösztöndíjlehetőséget kínál tehetséges fiataloknak, akik • részt vettek a Rákóczi Magyarságismereti Mozgótáborban, • tagjai a Rákóczi Családi Körnek, • felvételt nyertek egyetemi tanulmányokra, s • a tanulmányok finanszírozását nehéz anyagi körülményeik nem teszik lehetővé. Az Alapítvány célja, hogy a tehetséges fiatalok életpályája ne szakadjon meg a súlyos anyagi nehézségek miatt. A pályázatok elbírálása évente két alkalommal történik. Beérkezési határidő minden évben február 1. és augusztus 1. A beérkezési határidők után érkező pályázati anyagok a következő elbírálási dátum szerint kerülnek a pályázatokat elbíráló alapítványi bizottság elé. Pályázati feltételek: 1. Bemutatkozó levél – indoklással, miért van szüksége a pályázónak az anyagi támogatásra, mik a tervei a pályázónak az elnyert ösztöndíjjal. 2. Az egyetemi felvételről/egyetemi előmenetelről szóló igazolás másolata. 3. Tanulmányi versenyek, nyelvtudást igazoló dokumentumok másolatai. 4. Érettségi bizonyítvány másolata. 5. Családi helyzet bemutatása, szülők keresetének igazolása. 6. Szerepvállalás a Rákóczi Alapítvány tevékenységében régiós, illetve központi szinten (eddigi tevékenység és/vagy jövőbeli tervek bemutatása e téren). Beküldési cím: Rákóczi Foundation 80 Carlton St., M5B 1L6 Toronto Ontario Canada [email protected]

30

Lehetőség az alapítvány munkájának támogatására

KÖSZÖNJÜK!

A II. Rákóczi Ferenc Alapítvány magánadakozások jóvoltából teremti elő a Rákóczi Magyarságismereti Mozgótábor megvalósításához, a Rákóczi Családi Kör tevékenységéhez, az ösztöndíjlehetőségek biztosításához szükséges anyagi fedezetet. Célunk a kárpát-medencei fiatalok önazonosságtudatának erősítésével egy egészséges Közép-Európa jövőjéhez hozzájárulni. A II. Rákóczi Ferenc Alapítvány bankszámla adatai: Bankszámlaszám: HU53 1199 6231 0634 7727 1000 0018 Erste Bank Hungary Nyrt. 1138 Budapest Népfürdő u. 24-26. (Károly Krt.-i fiók) Swift kód: GIBAHUHB Kérésre adóigazolást tudunk küldeni. Minden támogatást hálásan köszönünk!

31

KÖZÖSSÉG

Sose volt nyár...

Az a 45 persze pótolhatatlan, feledhetetlen, s felülmúlhatatlan. Bérelt helyük marad a szívedben. A himnuszként tisztelt dalaink, a számolósdi, a delfinkeresés a Balatonban, a tihanyi echo, a nagy „támadások”, a győri dinnye íze, a miskolci kelkáposzta megszeretése... mind beléd ég, kitörölhetetlen. Aztán a kör nagyon hamar elkezd tágulni. Összefolynak az évfolyamok, a találkozókon megtapasztalod az együttgondolkodást, meg azt, hogy már nem csak azért vágysz közéjük, mert hajt a nosztalgiavágy az együtt töltött két hét után, hanem mert érzed, részese vagy egy mozgó, élő körnek, amely túl az egyéni önzésen sejteti, hogy az összefonódó kezekből egy igazi erős háló szövődik. Aztán együtt dolgoztok. Az újabb negyvenötökért. Hirdeted a pályázatot. Bánt, amikor nem tudod meggyőzni a környezeted ifjoncait, hogy márpedig ez az a csoda, amit nem lehet kihagyni. Tükröt találsz a találkozókban. Látod a másik szemében, hogy ugyanazért van ott, amiért Te is. Meg furcsállod, hogy a külsősök miért csodálkoznak annyira rajtunk, amikor sokszázan összejövünk, s álmodunk jövőt, meg szervezünk vitaműsort nagy, komoly témákról. Tudod, hogy fontos a lángot tovább adni. S kicsi lángocskák összefonódásából lesz kerítésfestés egy olyan faluban, ahol vegyesen lakik a sok nemzetiség. Érzed, hogy kell a jót hirdetni, terjeszteni... aztán meg örülsz, hogy a jó, az ragad. Örülsz, amikor a szomszéd kisbolt tulaja megkérdezi: adhat-e egy kis pogácsát az estére annak a 150-nek. Ösztöndíj kell, küszködsz. Aztán hálás vagy... nélkületek nem ment volna... Aztán telefon a régmúltból, hirtelen, meglepetésből. Gyere, épp erre jártam! S te úgy kacagsz a spontán találkozóra való készülődés közben, mintha csiklandoznának. Ah, boldog egyetemi évek, Mr. Alapítvány napi üzenetei, a cafék sűrűje... Aztán munkahelyen vagy, s tudod, hogy nem magadért jár a sors kegyeltje kategóriás helyezés, hanem azért, hogy egy húzza a másikat. Meg a többit. Aztán néha elsodródsz, mint afféle tékozló fiú. Aztán a világ másik felén kérdeznek rád, hogy honnan a rákóczis pólód, s tényleg közénk tartozol-e. Vagy meghallod a gyerekdalt, amit anno együtt harsogtatok, s ráírsz a központi email címre, hogy kell az életjel, s hogy tudsz-e valamiben segíteni. Igazi közösség. Igazi nagy család. Persze az a 45, az pótolhatatlan, feledhetetlen, s fölülmúlhatatlan. Még úgy is, ha esetleg egy-két név majd eltűnik az arcok mögül az évek múltával. Előbb-utóbb csak felbukkan újra...

Mikóczy Ili

32