e s s z e n c i a
Egy tokaji lazítás
krónikája Miller Zoltán színész a Dereszla Pincészetnél
Tokaj-Hegyalja mindig képes meglepetésekkel szolgálni: ezt bizonyította be nekünk a francia tulajdonban lévő Dereszla Pincészet, ahova Miller Zoltán színész és musicalénekessel látogattunk el. Az egykori Emberek együttes énekese, a Madách Színház művésze, Az Operaház Fantomja és sok más sikeres musical sztárja örömmel jött velünk, hiszen kedvenc tokaji borának termőhelyére invitáltuk. VENCZEL SÁRA tudósít a nagy hegy aljából.
– Volt, hogy egy ültömben megittam egy egész üveg aszút – vallja be Miller Zoltán már a legelején. Első hallásra bizony soknak hangzik ez a mennyiség, ám csak addig, amíg Bodrogkeresztúron rá nem döbbenek, hogy a tokaji is igen könnyedén csúszhat. Repkednek a puttonyok, néha egy kis száraz is beficcen, miközben a Bodrog vize csillog előttünk. Végre egy igazi nyári nap, nincs eső, csak hőség, és Miller Zoltán társaságában így nyakalunk – bocsánat, de ez a kifejezés kivételesen helytállóbb a kóstolásnál – 13 különböző bort. Nem túlzás, valóban ennyiféle tokaji bor kerül a poharunkba röpke pár óra alatt – elég szép mennyiség, főként úgy, hogy mindegyik egy-egy külön élmény. Már az elején doromboltunk, mint a cica – A magyar borok közül mindig is a tokaji volt a kedvencem. Emellett még az új-zélandi az igazi, na meg az olasz és francia vörösborok – meséli az énekes, aki londoni utazását éppen hogy kipihenve, de máris erővel telve fogadta el meghívásunkat a kirándulásra. Délután érkezünk Bodrogkeresztúrra, ahol a Dereszla Pincészet – vagy még szebben Château Dereszla – birtokigazgatója, Kalocsai László fogad minket. Miközben elmeséli a borászat történetét, az egyik legmerészebb húzásukkal kínál meg minket, a Doromborral. A palack egyáltalán nem úgy fest, mint egy tradicionális, fennkölt tokaji: a címkén egy színes macska virít, a neve könnyedséget sugároz, s íze is ezt tükrözi: üde, friss, könnyű száraz bor gazdag savakkal és trópusi gyü-
mölcsökkel. Érezni, természetesen ez is igazi tokaji, ám nem a megszokott rétegnek szól. Ezzel a borral a fiatalokat célozták meg, azzal a céllal, hogy végre mi is rádöbbenjünk: a tokaji is lehet vagány, a tokajit is lehet bármikor inni, nem csak desszertborként vagy felvágásból. A terv sikerült, a meglepő bor kedvelt lett, ráadásul a Pannon Bormustrán csúcsbornak választották. – Igazi laza nyáresti bor – ismeri el az énekes is, aki valódi érdeklődéssel hallgatja Kalocsai urat, aki a múltról mesél. A kód neve T10 A Dereszla az államosításig egy zsidó kereskedőcsalád tulajdonában lévő birtok volt, majd a szocializmusban az állami borkombinátot szolgálta, később pedig a helyi szövetkezetet, mígnem 1992-ben megvette a francia tulajdonú CANA szövetkezet. Ám nagy változás csak 2000ben történt, amikor is a champagne-i d’Aulan család kezébe került a pincészet. A d’Aulan család az Edonia csoport tagja, amely számos pincészettel rendelkezik szerte a világon. Sok bordeaux-i birtok az övék, köztük a Château Sansonnet Saint-Emilionban, vagy a híres Alta Vista Argentínában az Andokban, míg Normandiában például calvadost is készítenek. Bár ők a tulajdonosok, Magyarországon nem szólnak bele a munkába, mindent a magyar munkatársak irányítanak, így marad meg a bor igazi magyar karaktere. 2000-ben röpke pár hónap alatt állt fel az új borászat, új hordókkal,
Fotó • Fotógyár /Acsai Miklós
„– Kell egy úti bor! Nem értjük, majd rájövünk – addig sem lehet üres a poharunk, amíg átsétálunk az úgy száz méterre fekvő pincébe. Úti borként egy nagy hordóból kimért száraz muskotály alapbort kapunk – ebből lesz az aszú, de így önmagában is már iható, sőt finom.” deca nt er.hu | 41
e s s z e n c i a
borásszal és birtokigazgatóval az élén. Első boruk azonnal sikert ért el: beválasztották a neves Wine Spectator első száz borába. A siker innentől kezdve biztosított volt: nagy lendülettel és megfelelő tőkével indultak meg a technikai fejlesztések. A modern préselőtechnika és palackozó felállításától kezdve a profi tartályok vételén át a pincerendszer felújításáig sok minden történt, miközben egyre újabb innovációkkal is előálltak: a Dorombortól kezdve más száraz borokon át a kabarig. – Ezt a fajtát csak 2007 óta ismerik el Magyarországon, ezért előtte T10 néven kínáltuk – meséli a birtokigazgató, s mi meglepetten nézegetjük a T10 palackját. A név alapján egy gépfegyverre vagy egy sci-fi filmre is gondolhatnánk. Sikere éppen ebben rejlik – a névvel magukra vonták a figyelmet, miközben maga az ital is új: a bouvier és a hárslevelű fajták házasításából született szőlőklón neve volt a T10 még a kommunizmus idején, amikor a tarcali kutatóintézetben előállították. Aztán elfeledték a szőlőt, és csak pár éve került újra elő, 2006-ban még a klónos, majd 2007-től szép ízes nevén. Az ez évi Decanter World Wine versenyen ezüstéremmel is jutalmazták.
„Továbblépünk a hatalmas tartályok között, közben Zoltán majdnem beleesik egy hordóba – pedig még alig ittunk. Cseppet sem bánja, bár nagyon elegánsan jött ide. – A tokajit tisztelni kell – magyarázza nevetve…” A legfinomabb betegség A kabar mellett egy újabb ritka névvel találkozunk: a zétával, ami egyébként az oremus másik neve, és a bouvier és a furmint házasításából született. Miután eleget beszéltünk és hallgattunk, mindenki szeretne közelebb jutni az ízekhez is, így átsétálunk a vináriummal szemközti feldolgozóba. Mellette a Bodrog csörgedezik, a parton egy komp áll, a táblán pedig a tájékoztató felirat: Utas: 197 fő, Lábasjószág 26 db. – 26 tehén is utazhat rajta? Csodálatos! – lelkendezik Zoli, nem tagadva, hogy ő igazi városi ember, de legszívesebben azonnal átkompozna azon a pár méteres vízen néhány kedves marha társaságában. A művész – annak ellenére, hogy kedvence a tokaji bor – még sosem járt Tokajban. Ehelyett viszont legutóbb Ausztráliában nyaralt, ahol minden este finomabbnál finomabb borokat ivott. – Az ausztrál bor nem jó, de az új-zélandi, abban nem lehet csalódni. A marlborough-i borok lenyűgözőek! Akárhova mentünk, Perth-től Sydneyn át mindenhol megtaláltuk a remek új-zélandi palackokat. Visszatérve Bodrogkeresztúrra belépünk a nemrég épült impozáns, hűvös épületbe. Itt a palacktárolón és a modern irányítótáblás préstéren át acéltartályok közé jutunk. Mindenhol professzionális modern technika vesz minket körül. – László, elmondaná nekem, mi az az aszú? – kérdi Zoltán. – Egy betegség? – lepődik meg azonnal, én meg közben ki is engedek, hisz nem kell itt újságíróskodnom, a művész úr átveszi a szerepemet. Akkor hát igyunk! Az orosz problémás, az amerikai egyszerű Először egy meglepően könnyű 2007-es 4 puttonyos aszút kóstolunk a Zsadányi-dűlőből. A szőlő nagy része 15 különböző környékbeli dűlőből származik, 33 hektárról, míg a maradék 25 hektárnyi szőlőt vásá-
Az aszú vidámmá tesz – ez jól látható!
e s s z e n c i a
Miller Zoltánt ezzel a Toyotával repítettük Tokajba
Kalocsai László előad az előadóművész Miller Zoltánnak
rolják. Az így készülő 5000 hektoliter bor egy része Franciaországba, Skandináviába, Kanadába, Vietnamba vagy más távoli tájakra megy. – Exportáltunk Oroszországba is, de az oroszokkal nagyon kellett vigyázni. Nagyon érzékenyek arra, ha bármi kiválik a borból, pedig az nem baj. De sajnos, ha jön Igor, elszállítja a bort, akkor az útközben könnyedén kerül akár mínusz 20 fokos hidegbe is, amikor pedig lehetetlen megállítani, hogy egy kis borkő kiváljon. Ám ha azt az oroszok meglátják, vissza is küldik, mintha rossz lenne. A hibátlan minőség érdekében minden alkalommal tesztelik a bort, egy éve már saját mikrolaborukban, azt vizsgálva, hogy van-e benne élesztő vagy más, nehogy aztán Japánból küldjék vissza – mert oda is szállítanak Dereszla-bort, ki gondolta volna. Egy ekkora borászatnál, amelyik exportra is termel, mint látható, sok mindenre kell figyelni. Ezért is lett az egyik furmint és muskotály házasítás neve Tokaji Dry. – Azért, hogy az Egyesült Államokban is könnyen megértsék, hogy miről van szó – magyarázza Kalocsai, miközben mi az említett száraz, ugye értjük mind, száraz tokaji bort kóstoljuk. – Ah, I see, it is dry, so it is a dry tokaji, good – imitálja az amerikai vásárlót Miller Zoltán, és közben nem hazudtolja meg valódi mesterségét sem. Minden lépéshez kell egy bor! Továbblépünk a hatalmas tartályok között, közben Zoltán majdnem beleesik egy hordóba – pedig még alig ittunk. Cseppet sem bánja, bár nagyon elegánsan jött ide. – A tokajit tisztelni kell – magyarázza nevetve, miközben már egy újabb nedű van poharunkban. Már nem négy-, hanem egy ötputtonyos aszú 2005-ből. – Olyan, mint egy magas szőke hölgy – jönnek elő a megszokott
női hasonlatok, mire Zoltán már meg is itta pohara tartalmát. – Lecsúszott? – kérdjük. – Le ám, isteni finom – látszik, Zoltán nem hazudott, tényleg ez a kedvenc bora. Ami érthető is: hiába ötputtonyos a bor, mégsem túl nehéz vagy édes, nagyon gazdag és elegáns, sok virággal és gyümölccsel, a modern borkészítési technikákat is tükrözve. Zoltán megint átveszi szerepemet, sok kérdése után Kalocsai László felvilágosító órát tart az oxidációról és reduktív borokról. És egy kis történelemórát. – Amikor a vasfüggöny lehullása után megérkeztek a külföldiek, azonnal idejöttek, kíváncsian a tokajira, ám nagyot csalódtak. Közölték, hogy ezek a borok hibásak, el vannak oxidálva! Mert ugye a túlzott oxidáció számukra nagy hiba volt. A tartályokat elhagyva bekukkantunk a palackozóba is: kecses tokajis üvegek szaladnak a futószalagon, majd hirtelen bor kerül beléjük, majd dugó és védőkupak. Mi is továbbindulunk, de Kalocsai úr még megállít minket. – Kell egy úti bor! Nem értjük, majd rájövünk – addig sem lehet üres a poharunk, amíg átsétálunk az úgy száz méterre fekvő pincébe. Úti borként egy nagy hordóból kimért száraz muskotály alapbort kapunk – ebből lesz az aszú, de így önmagában is már iható, sőt finom. Kilépve az épületből megcsap a hőség, de nem szegi kedvünket. Várom, hátha Zoltán még dalra is fakad, esetleg az egyik régi Emberek-slágert elénekli (nem bánnám). De nem teszi, ehelyett csak a helyi autósokkal viccelődik, akik kénytelen-kelletlen megállnak az úttest közepén, ahol mi szép libasorban, senkivel sem törődve, kezünkben egy-egy félig teli borospohárral ballagunk át. De úgy hiszem, ez itt, Tokaj-Hegyalján nem lehet olyan meglepő látvány. deca nt er.hu | 43
e s s z e n c i a
„Nemrég Bordeaux-ban egy bemutatón, mikor megmutattam a borainkat, nem érdeklődtek iránta, mert látták, hogy édesek. Ezért stratégiát váltottam, és elővettem a száraz borainkat. Azonnal rengetegen jöttek, és kóstolták. Végül tőlünk vették meg a legtöbb üveget…” Lazítás a trónszéken Az Emberekről kérdezve nosztalgiázva és talán egy kis szomorúsággal is mesél Zoltán. Sajnálta, hogy vége lett, hullámvölgybe értek, de már nem szeretné feléleszteni. Ehelyett saját szólóalbumával, a Fehér és feketével állt elő tavaly. Az album már nemcsak tinilányoknak szól, változatos stílusokat vonultat fel, Máté Péter és Robbie Williams szerzeményei mellett a sajátjait is énekli. – A célom az volt, hogy igazi minőségi élményt nyújtsak, sokszínű repertoárral egy show keretében. Az Művészetek Palotában tartott első telt házas koncerten mindenféle korosztályból jöttek el emberek. Nagy élmény volt újra koncertezni, profi technikával a hátam mögött. Az elkötelezett énekes az Emberek óta sok színházban játszott már, ő volt a világ legfiatalabb fantomja Az Operaház Fantomjában, míg most a Madáchban az Anna Kareninában és az Édeskettes Hármasban című darabban énekel. A József Attila Színház Made in Hungária előadásában pedig a fiatal Fenyő Miklóst játssza, a darabban Ricky néven, ám ez a sok álarc most nem látszik rajta.
– Most végre lazítok. Azután pedig beindul az élet, hiszen Sümegen egy tíznapos mesterkurzust tartunk édesapámmal, majd pedig Siófokon koncertezem. De most tényleg lazít – és hiába kell a hőségben pózolnia a fotósnak, viccelődik, egyre dicséri a napfényt, a tájat és kedvenc borait. A hűvös pincében folytatjuk a kóstolást. A 250 éves pincerendszer öt különböző pincéből állt össze, és összesen több mint egy kilométer hosszú. Szerencsére azért nem járjuk végig, csak egy-egy rövid szakaszon, ahol viszont lenyűgöz a látvány: szép sorokban egymásra rakodva sok száz teli palack fekszik, egy-egy részen csillogó fekete nemespenész alatt. Máshol magyar és francia tölgyfa hordók sorakoznak, ameddig a szem ellát, és amíg el nem jutunk a lovagtermekhez hasonló kóstolóterembe. Nagyon magas, barlangszerű terem ez, benne magas támlájú súlyos faszékek, halvány fényű lámpák. Zoltán beül a trónra, előttünk egy nagy asztal, rajta négy palack vár ránk. Csoda pörög a pohárban – Meg kell tanítanunk a világnak, hogy Tokaj mennyire sokszínű. Meg kell mutatnunk, hogy nemcsak édes, hanem száraz borok is készülnek itt. Nemrég Bordeaux-ban egy bemutatón, mikor megmutattam a borainkat, nem érdeklődtek iránta, mert látták, hogy édesek. Ezért stratégiát váltottam, és elővettem a száraz borainkat. Azonnal rengetegen jöttek, és kóstolták. Végül tőlünk vették meg a legtöbb üveget – magyarázza az agrármérnök végzettségű, elkötele-
e s s z e n c i a
„Engem akár itt is hagyhattok...”
zett birtokigazgató, akinek egyik legnagyobb kritikusa a felesége. – Mindig megkóstolja a legújabb borokat. Ha nem ízlik neki, tudom, hogy változtatnunk kell valamit. Családjában ugyan nem volt borász, ő mégis szívét-lelkét beleadva dolgozik a Dereszlán Bai Edit borásszal és Erdélyi Károly szőlésszel együtt. – Csak nagyapámnak volt egy kis szőlője, és abból mindig vagy 800 liter bora, de meg is itta mind. Mindig mondta nagymamámnak, amikor ment a pincébe, hogy megyek krumplit csírázni. Persze nem is volt annyi krumplijuk, ahányszor lement… – meséli a családi anekdotát az eddig kicsit túl komoly borász. De a bor neki is megoldotta a nyelvét, ahogy Miller Zoltán is láthatóan jól érzi magát a trónon ülve, miközben a 2007-es kabart kortyolgatjuk. Egyszerre mézes, diós, édes, száraz – teljes ízkavalkád. – Képzeljük el: itt ez az üveg bor, egy üveg folyadék, de mögötte mennyi ember munkája! Mi minden kell ahhoz, hogy ezt a csodát kapjuk! – elmélkedik Zoltán, én meg bőszen jegyzetelem, mintha csak reklámszöveget hallanék. A hangulat már nagyon oldott, mindenki vidám, s még csak ekkor jön az 5 puttonyos aszú. A 2003-as év kánikulájának terméke két évet fahordóban töltött, úgy került ide. Közben Zoli látja, mi mind pörgetjük a bort a poharunkban, s jól ki is figuráz minket. – Mennyire kell pörgetni? – firtatja. – Ennyire elég? Csak hogy illendően csináljam. A hegy, ami marasztal A Tokaji Muskotály Reserve 2003-ból késői szüretelésű, magas savú, 260 gramm cukortartalmú bor. Egymás után mondjuk, mit érzünk benne: bodza, sárgabarack, aszalt gyümölcsök.
– Van olyan, hogy zellert is lehet érezni a borban – okoskodik valamelyikünk. – Szerintem egyszerűen csak finom. Olyan, mintha késő ősz lenne, este, esetleg már az asszony is alszik, én pedig búcsúitalként kortyolgatom ezt a teraszon. Gyönyörű – száll el az énekes-színész, aki talán novellaírónak is jó lenne. – De tényleg. Ez egy igazi ajándék – folytatja Zoli. – De ugye ezt is írod? – kérdezi, s közben elismeri, hogy néha talán kicsit szentimentális. A lovagtermi kóstolást egy aszúesszenciával zárjuk, 2000-ből a Henyei-dűlőből. A gyógyszernek is minősülő, penicillingombát rejtő sűrű folyadék elolvad a szájban. Miller Zoltán lelkesedése határtalan. – Ha lehet, én itt maradnék a székemben. Úgy jó hosszú időre. Majd jól elüldögélek, eliszogatok itt minden nap, csak néha kell, hogy felvigyetek a levegőre. Azért mégis felmegyünk, ki a hidegből a hőségbe, és még feljebb, fel a közeli Szegi-dűlőbe. A látvány mámorító, még itt is tovább iszogatunk egy-egy rétes mellett. A szőlőtőkék végén egy-egy kis textilzacskót látunk. Használt harisnyából vannak, benne emberi haj, ez riasztja el az állatokat a szőlőtől. Fent madarak, alattunk kanyargó szőlősorok, nedves, vadregényes árterület és egy nagy hegy. – Az melyik hegy ott? – kérdez Zoltán, megint felmentve munkám alól. – Hát a Tokaj – mondja nevetését alig visszafojtva a birtokigazgató, s mi mind elszégyelljük magunkat. Persze. De ez mind nem számít. Ha buta pestiek is vagyunk, itt ezt senki nem veszi rossz néven, hisz’ kíváncsiságunk határtalan. Ám ahogy az árnyékok megnyúlnak és a nap lemegy, lassan búcsút kell mondanunk a helynek, ahol még sokáig D maradnánk. deca nt er.hu | 45
