KEREPESI ÉS KISTARCSAI
KRÓNIKA
2004. november
Ingyenes kiadvány
NÉPSZAVAZÁS
2004.december 5. A képviseleti demokrácia nem más, mint a népakarat kifejezése a parlamenti pártok által. A képviselõk arra kaptak felhatalmazást, hogy alapos információk birtokában, megfontoltan és lelkiismeretük szerint alkossanak törvényeket. Kivételes esetekben- ha a kérdés társadalmi és nemzeti súlya indokolja- véleménynyilvánító, vagy éppen ügydöntõ népszavazásra is sor kerülhet. December 5-én két ügyben lesz népszavazás. Az elsõnek célja az egészségügyi privatizáció megakadályozása, annak ellenére, hogy a vonatkozó törvényt az Alkotmánybíróság megsemmisítette. Azt, hogy mi lenne egy többségi „igen”-t hozó eredmény következménye, sem az aláírásokat összegyûjtõk, sem az Igazságügyi Minisztérium nem tudja pontosan. Azt sem, hogy mi lenne a patikák, vagy a háziorvosi intézményrendszer sorsa. A Magyar Demokrata Fórum szerint olyan, átgondolatlan és felelõtlen, politikai profitszerzést célzó akcióról van szó, aminek a következményei beláthatatlanok. Ez a népszavazás olyan pótcselekvés, amely az elmaradt reform kormányzati felelõsségét a választókra próbálja meg áthárítani. Pedig ennek a mulasztásnak a terhe nem az elszenvedõ társadalomé, hanem az Országgyûlés pártjaié. A második népszavazási kérdés nem a „kettõs”, hanem a magyar állampolgárság kedvezményes megszerzésének az ügye. Arról van szó, hogy akarunk-e segíteni azoknak a magyaroknak, akik uniós csatlakozásunkat követõen a vízumkényszer miatt még nehezebb helyzetbe kerültek, mint amilyen helyzetben voltak? Ez sem népszavazásra való kérdés, hanem olyan nemzeti ügy, amelyben ugyancsak az Országgyûlésnek kellett volna már régen dönteni. Több mint egy éve fekszik az Országgyûlés asztalán az MDF Folytatás a 2. oldalon javaslata.
7. évfolyam 11. szám
1956. október 23. A szabadság hõsei
Október 23-án, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 48 éves évfordulóján ünnepelt az egész ország. Az egykori kistarcsai internálótábor falán az emlékezés virágait és a tisztelet koszorúit, virágait helyezték el a településünk által rendezett ünnepségen, melyen mint minden esztendõben óriási érdeklõdés kísért. Az ünnepségen részt vett dr. Gémesi György, a választókerület országgyûlési képviselõje, a Magyar Demokrata Fórum elnökhelyettese.
A Csigaházban megrendezett mûsor keretében mondott megemlékezõ beszédet Tóth Szabolcs polgármester, majd Pásztor Edina, a Nemzeti Színház társulatának tagja lépett föl. A programot színesítette a Kölcsey Ferenc Általános Iskola színes irodalmi játéka, melyet Bibó István, Jobbágy Károly, Illyés Gyula és Wass Albert mûvei, illetve gondolatai alapján állítottak össze. Az ünnepi mûsor nagy tetszést aratott a szép számú közönség elõtt. A zenét a Szent István Általános és Zeneiskola diákjainak fúvószenekara biztosította. Az ünnepség zárásaként helyezték el a koszorúkat a volt internálótábor jelképes falán. Ebben az esztendõben az önkormányzat, az 56-os Szövetség, az 56-os Magyar Nemzetõrség, a Recski Szövetség, valamint a politikai szervezetek, a Magyar Demokrata Fórum, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség és a Magyar Szocialista Párt helyezett el koszorút. T. Attila
2
Folytatás a címoldalról
KEREPESI ÉS KISTARCSAI KRÓNIKA Idõsek Világnapja
A Parlament kétszer is elutasította, pedig az állampolgársági törvény minimális módosításával, jogilag is rendezhetné a kettõs állampolgárság ügyét. Az MDF javaslata szerint a nem Magyarországon élõ magyarok úgy szerezhetnék meg az állampolgárságot, hogy nem kellene elhagyniuk szülõföldjüket. És miután sem a költségvetéssel, sem a nyugellátó rendszerrel- lakó és munkahely híján- kapcsolatuk sincsen, plusz kiadást sem jelentenének. Elszakított honfitársaink egyszerûen magyar állampolgárnak (is) vallhatnák magukat, ugyanúgy, mint tehetik ezt a nem hazájukban élõ románok, horvátok, szlovákok. Románia, Horvátország és Szlovákia ugyanis ezt a kérdést már régen megoldotta. Népszavazás nélkül! Azonban, ha már itt áll elõttünk, nem kell félni tõle. Ha sikeres lesz, nem ad rögtön állampolgárságot, hanem az Országgyûlést kötelezi arra, hogy alkosson törvényt. Más kérdés, hogy ezt népszavazás nélkül is megtehette volna. Ám ha ez a népszavazás kudarcba fullad, akkor az az egész magyarságnak szégyene lesz. Ezért fontos, hogy senki ne vetítsen rá erre az ügyre politikai nézetet, ellenszenvet: ez nem egy pártnak az ügye, hanem a nemzeti szolidaritásé. Vella Nándor
Idén is óriási érdeklõdés övezte az Idõsek Világnapját Kistarcsán. Október 7-én és 14-én tartották az öregek napját a Csigaházban. Nem véletlenül volt két napra is meghirdetve az ünnepség, hiszen egyszerre „csak” 200-250 ember fér be az épületbe. A több órán át tartó rendezvényt maguk az ünnepeltek tették színessé, hiszen saját produkcióikkal szórakoztatták az érdeklõdõket és egybegyûlteket. Hallhattunk szavalatot, többen nótára fakadtak, de akadtak olyanok is, akik összeállva színdarabot adtak elõ. A legnagyobb szeretetben fogadott ország-gyûlési képviselõt, Dr. Gémesi Györgyöt lenyûgözte a mûsor és az is, hogy éveik számában gyarapodott emberek (mert a látottak alapján nem nevezhetõk öregnek) milyen aktívan élnek, s nem csak gyakorlati tanácsaikkal, hatalmas élettapasztalatukkal segítenek a fiataloknak. Az MDF-es politikus minden ünnepeltet egy szál virággal köszöntött.
GUSZTÁV Suzuki ALTO
SUZUKI
már 1 686 000 Ft-tól!
FBEMUTATÓ ANTASZTIKUS AUTÓ VÁSÁR, egyes típusok akár
– 200 000 Ft – 300 000 Ft KEDVEZMÉNNYEL, amíg a készlet tart!
Akciónk november 15-tõl az akciós készlet erejéig, de legkésõbb december 15-ig tart!
Egyedi, kedvezményes ajánlatunkat kérje személyesen szalonunkban!
1161. Bp. Gusztáv u.89., Tel.: (06-1) 405-0674, 406-0674
Nyitva: H-P: 8-18-ig, Szo, V: 9-13-ig, www.suzukigusztav.hu, e-mail:
[email protected]
MSZ EN ISO
9001
3
KEREPESI ÉS KISTARCSAI KRÓNIKA BÉKÉSCSABAI,CSORNAICSEREPEKMÁRKAKERESKEDÉSE
Bemutatóterem
Tondach kerámia cserepek és tuning!
TONDACH
MAGYARORSZÁG TERÜLETI KÉPVISELET
Ingyenes szállítás 10 raklap felett az ország bármely pontjára
ÉPÍTÕANYAG TELEP
H-WOOD KER. Kft. KEREPES, SZABADSÁG U. 102/2.
nyitvatartás: H-P: 7-17, Szo: 7-13
2143 Kistarcsa Iskola u.1/a
Tel./fax: 06 28 470-884 Mobil: 06 20 9241 286 E-mail:
[email protected] web: www.poliblak.hu Tájékoztatjuk régi és új ügyfeleinket, hogy nyílászáró bemutatótermünkben még a tavalyi árakon értékesítjük nyílászáróinkat.
új
CSAK NÁLUNK MÛANYAG BELTÉRI AJTÓK IS - BEVEZETÕ ÁRON
Tel/fax: 06-28-491-340, 06-30-961-4107
AKCIÓ, akár 15% kedvezmény
Építõanyagok zsalukõtõl kúpcserépig szállítással is!
Mûanyag nyílászárók, spaletták, Velux tetõsík ablakok Garázskapuk , Nice kapunyitók, valamint Fa beltéri ajtókkal, és az árnyékolástechnika széles választékával várjuk ÖNÖKET
SZÉNFÉLESÉGEK KEDVEZÕ ÁRON! AKÁC, TÜZIFA LESZÁLLÍTVA 1900Ft/q
Haladjon a korral, cserélje le ÖN is elavult nyílászáróit Újra, amely gondozást nem igényel. ENERGIÁT takarít meg. Bontás nélkül is. KERTÉSZET
Hívjon, munkatársunk felkeresi ÖNÖKET! Felmérés, szaktanácsadás, beépítés. Nyitvatartás a hét minden napján Szombaton 9–13- ig.
9–17-ig
4
KEREPESI ÉS KISTARCSAI KRÓNIKA
Horváth László kitüntetése
A Kerepesen élõ Horváth László fafaragó mûvész megyei kitüntetésben részesült. A megyei közgyûlés, Pest Megye Mûvészetéért Díjat adományozott Horváth Lászlónak. Horváth László, a hatvanas években kezdett fafaragással foglalkozni, 1969-ben megkapta a "népi iparmûvész" címet. Pályázatokon elsõ, második, harmadik helyezéseket ért el. 1984-ben a "szocialista kultúráért" emlékérmet vehette át. Munkahelyi vezetõinek külföldi tárgyalásain a magyar népmûvészetet - reprezentációs ajándékként - alkotásai képviselték. 1971-ben a budapesti Vadászati Világkiállítás fogadószobáját munkái díszítették, a Mexikói Olimpián az általa készített csónakokkal ajándékozták meg az olimpikonokat. Ákos Géza váci helynök Horváth László juhász szobrát adta át II. János Pál pápának, mely szobor most a Vatikán Múzeumának egyik ékessége. A Kerepesi temetõben található a távolban elhunytak emlékére állított faragott oszlopa. Kerepes község tereit is számos csodálatos faragványa díszíti. Önálló kiállításai mind hazánkban, mind külföldön sikeresek voltak. Horváth László a népi iparmûvészet neves, több országban is elismert és megbecsült kiváló alkotója. Vella Nándor megyei képviselõ
A miniszterelnök tudatos károkozás részese A Magyar Demokrata Fórum elfogadhatatlannak tartja, hogy az idei több mint 3 milliárd forinttal szemben jövõre
a versenysport támogatására csak 850 millió forintot biztosít a 2005-ös költségvetés tervezete. Ezzel beigazolódott, hogy a miniszterelnök úr korábbi ígéreteivel ellentétben nem csak erkölcsileg, hanem a támogatások területén is leértékelte a magyar sportot. A Magyar Demokrata Fórum különös aggodalommal figyeli a magyar sport háttérbe szorítását, annak kivéreztetését. Az MDF évi 10 milliárd forint többletforrást tart szükségesnek ahhoz, hogy többek között a diák-, szabadidõ-, fogyatékos- és versenysport, a sportágfejlesztési, létesítmény felújítási és fejlesztési programok a hagyományokhoz méltóan szolgálják a magyar társadalom egészségi állapotának megõrzését, javulását, a magyar sport további eredményességét. Az MDF minden eszközzel erõsíteni fogja a magyar sport érdekeit, és összefogásra szólítja fel az ezzel egyet értõ társadalmi és politikai erõket. Továbbra is érthetetlenül áll a volt sportminiszter, a jelenlegi miniszterelnök cselekedeteivel ellentétes nyilatkozatai elõtt, miszerint: „A Sportminisztérium megszüntetése szakmailag és politikailag is hibás döntés lenne. A magyar sportnak erõs képviseletre van szüksége a kormányban, de az élet más területén, például az üzleti tárgyalások során is. Nemcsak hiba lenne a minisztérium megszüntetése, hanem végzetes kárt okozna.” A fenti nyilatkozat szerint a miniszterelnök úr tudatos károkozás részese. Az MDF kérte a sportért aggódó parlamenti képviselõket politikai hovatartozástól függetlenül, ne támogassák az országgyûlésben szavazásra került, sportminisztérium megszüntetésével kapcsolatos törvényjavaslatot.
TÉLI GUMIAKCIÓ
Olcsó, középkategóriás, és csúcsminõségû gumiabroncsok
-20-30%
ÁRENGEDMÉNNYEL, minden tipusra.
Lemezfelnik nagy választékban
Gyulai GUMISZERVIZ Kerepes, Szabadság út 41
Tel: 28 490-780, 20 914-6860
KEREPESI ÉS KISTARCSAI KRÓNIKA
5
PINCÉTÕL A PADLÁSIG MINDENT EGY HELYEN! REVI BT. ÚJ-ÉPKER BT.
Fatelep 06-20-9865-539 06-70-2939-558
Tüzép 06-28-490-834 06-20-965-0169
NAP 19 KFT.
Szigeteléstechnika 06-28-491-405 06-30-991-3027 e-mail:
[email protected]
-deszka -Bramac léc -padló -gerenda -zsaludeszka -lambéria -OSB -szélezetten asztalos minõségû faanyagok Nagy tétel megrendelése esetén jelentõs kedvezmények
AKCIÓ! 41500Ft/M3
MINÕSÉGI ÁRÚK OLCSÓ ÁRON ÚJ-ÉPKER BT SÓDER AKCIÓ 2800Ft/m3 szállítással -homok -tégla - YTONG -zsalukõ -cement -mész -gáz - tüzifa 10 raklaptól INGYENES HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS
NAP 19 KFT. -20-30% kedvezmény - DRYVIT, NIKECELL -URSA -üveggyapot -TOPLÁN -kõzetgyapot -VILLAS -vízszigetelés -RIGIPS -gipszkarton és kiegészítõi -LINDAB -ereszcsatorna rendszer
FOLYAMATOS KEDVEZMÉNYEKKEL VÁRJUK TELEPÜNKÖN
RÁNK ÉPÍTHET KEREPES, SZABADSÁG u. 117.
6
KEREPESI ÉS KISTARCSAI KRÓNIKA Olvasói levél Fodrászat és Kozmetika Tüz és káresetek nyílt Kerepesen, a Szolgál-lakban. Hol BÓK-lászik Szeretettel várjuk kedves vendégeinket, a polgármester? Kerepes 2004.10.06. színvonalas üzletünkben. Burai Brigitta kozmetikus, bejelentkezés: 06-309-821-493 Csupor Réka fodrász, bejelentkezés: 06-204-551-138 Klopcsek Györgyi mûkörmös, bejelentkezés: 06-309-847-683
42 csöves, 18 arcbarnítós szoliban csõcsere. Kedvezõ árak!
2144 Kerepes, Szabadság út 149.
http://www.ujsagok.vella.hu
értékei?
Családiház kazánháznak használt melléképületében égtek a berendezési tárgyak. A tûz a családiház épületére nem terjedt át . A vizsgálat adatai szerint egy ötéves gyermek próbált meg a vegyestüzelésû kazánba begyújtani, miközben a kazán melletti papírokat is meggyújtotta. Nagytarcsa 2004.10.06. Akácfa út végén égett kb 2 m3 szalmaboglya, melyet vízsugárral és kéziszerszámokkal eloltottunk 3-as fõút, mogyoródi leágazás 2004.10.17. Egy Skoda személygépkocsi égett teljes terjedelmében. A tüzet egy gyorsbeavatkozó sugárral eloltottuk. Mivel a tulajdonost nem találtuk a helyszínen, bûncselekmény gyanúja miatt a rendõrséget értesítettük.
Kerepes 2004.10.17. Családiház tetején tevékenykedõ személy megcsúszott és az épület pincelejárata feletti féltetõre zuhant. A gerincsérülés gyanús személyt igen nagy óvatossággal a féltetõ feletti ablakon keresztül beemeltük az épületbe ahol már a mentõszolgálat ellátásában részesült. Gödöllõi Tûzoltóság
FELVÉTEL
- Mûszerészt, lakatost keresünk felvételre, palack töltõsor beállítására, mûködtetésére. - Vegyészt keresünk háztartásiés kozmetikai vegyi termékek gyártásához. (Kezdõt is) Kétmûszakos munkarend (de, du) Fizetés megegyezés szerint Jelentkezés levélben, szakmai önéletrajzzal Cím: DYMOL Kft. 2143 Kistarcsa, Raktár krt.1.
A település elsõ embere a polgármester. Õ viszi vállán a közösség gondját-baját, viseli azt a nem kis felelõsséget, amelyet az emberek bizalmából vállalt. Ha jól végzi a dolgát, kiérdemli a közösség megbecsülését, s joggal. Ha azonban visszaél az emberek bizalmával, ha tettei nem fedik azokat az ígéreteket, amelyekkel választást nyert, bizony a közmegvetés, a méltatlankodás és felháborodás hangjai gyarapodnak. Értelmes ember erre odafigyel, az intést megszívleli, s igyekszik legalább a munka látszatát kelteni. Elõször is vezetni kell azt a testületi ülést, melyet õ hív össze. Azután néhanap lakossági fórumot kell tartani, ha netán a köz élénk érdeklõdését kiváltó intézkedés készül. De legalább a nemzeti ünnepek alkalmával mutatkozni kell a szélesebb közönség elõtt, hogy arcunkat el ne feledjék. Nos, Kerepesen minden másképp van. Itt lámpással felszerelkezve sem láthatja csak úgy polgármesterét a földi halandó. Itt a testületi ülések egymás után nélküle zajlanak (melyeket õ hív össze), itt a lakossági fórumokon helyettesek nyilatkoznak, s végül azoknak is csalatkozniuk kell, akik ünnepi alkalmakkor kívánnák megpillantani élõben a plakátokról ismert arcot. Október 23-át tizenöt éve ünnepelhetjük szabadon. Ma már tudjuk, világtörténelmi nap volt ez, amikor a kis Magyarország egyedül szállt szembe a tömeggyilkos kommunista nagyhatalommal. A monstrum eltaposta ugyan ezt a forradalmat, de gyógyíthatatlan sebet kapott. Negyven év után magától rogyott össze. Mi, magyarok, méltán lehetünk büszkék erre a napra. Kerepes is megemlékezett az akkori hõsökrõl, igaz, polgármestere nélkül. El is indult útjára a pletykálkodás, zúgolódás, kérdezõsködés. Hol van a település elsõ embere? Kérdezgetik faluszerte: hol BÓKlászik a polgármester? Horváth József
FELHÍVÁS
Kérjük a KEREPES KÖZSÉG TEMETÕjében lévõ sírhelytulajdonosokat, hogy akik még nem váltották újra az 1979-ben, illetve az elõtte befizetett sírhelyeket, szíveskedjenek azt megtenni! Sírhelymegváltást igazoló számlájukat minden esetben a temetkezési irodában bemutatni szíveskedjenek, nyilvántartásba vétel céljából! További információt a temetõben lévõ temetkezési irodában (hétköznap 9-12), vagy az alábbi telefonszámon kérhetnek: 28/490-685. Sírhelyek megváltása a Polgármesteri hivatal pénztárában történik.
7
KEREPESI ÉS KISTARCSAI KRÓNIKA
Függönyvarrás Csömörön! cipzár csere,
L-INTÉZ INGATLANIRODA 2144 Kerepes, Vasút út 42. I./7 sz. Ny.: H: 9-17, K-P: 9-16-ig Tel./fax: 28/491-264 Mobil: 30/9001-996,
ruha alakítás, nadrág, szoknya felhajtás. Tel.:30/458-58-55, 28/445-882
.
2141 Csömör,Major út 4/a
Ny.: H-P: 10-17-ig Tel/fax: 28/447-607 Mobil: 30/3027-256 Egésznap: 30/9645-186, 30/9641-047, Hétvégén telefonegyeztetés alapján.
Egyszerûen a legjobb!
Tisztelt kerepesi és kistarcsai polgárok!
Szolgáltatásaink: Eladás - Vétel - Csere
Mint a 4.sz. választókerület országgyûlési képviselõje várom Önöket fogadóórámon Kerepesen a Polgármesteri Hivatalban 2004. november 19-én /pénteken/ 16–17 óráig. Kistarcsán a Polgármesteri Hivatalban 2004. november 19-én /pénteken/ 17.15–18.15 óráig. Egyúttal tájékoztatom a tisztelt állampolgárokat, hogy a közbeesõ idõben munkatársaim dr. Máthé Gizella és Márvány Miklós állnak az Önök segítésére: Kerepesen 2004. december 13-án /hétfõn/ 15–16 óráig. Kistarcsán december 14-én /kedden/ 15–16 óráig. Gödöllõn pedig minden hónap elsõ szerdáján áll az országgyûlési képviselõ az állampolgárok rendelkezésére, legközelebb 2004. december 8-án, l0 - l2 óráig és l4 - l6.30 óráig. Parlamenti látogatás korlátozott formában, csak csoportosan lehetséges.Alátogatás változatlanul Gémesi György képviselõ úr vendégeként ingyenes. Pelyhe József parlamenti titkárnál lehet jelentkezni az alábbi telefonszámon: 20/823-1408 dr. Gémesi György országgyûlési képviselõ
-INGATLAN KÖZVETÍTÉS-ÉRTÉKBECSLÉSFÖLDHIVATALI ÜGYINTÉZÉS-TULAJDONLAPOK, HELYSZÍNRAJZOK BESZERZÉSE-INGATLAN ADÁSVÉTELÉNEK LEBONYOLÍTÁSA ÜGYVÉDI KÖZREMÜKÖDÉSSEL-SZOLGALMIJOG BEJEGYZÉSE -HITELÜGYINTÉZÉS -BIZTOSÍTÁSI ÜGYINTÉZÉS /GÉPJÁRMÛ, ÉLET- BALESET ÉS VAGYON/
Eladóknak – Vevõknek
korrekt ügyintézés ügyvédi közremûködéssel. Ingatlanának felvétele irodánkban: Ingatlanának hirdetése: DÍJTALAN ! Ingatlanáról fényképkészítés:
Megbízóink részére keresünk – kínálunk:
Kerepes,-Szilasliget, Kistarcsa, Csömör, Budapest, XVI., XVII. kerület, Nagytarcsa, Pécel, Mogyoród vagy Gödöllõ körzetében: - építési telkeket - családi házakat, lakásokat, irodákat, nyaralókat, külterületi szántókat, erdõket, ipari területeket,
Keressen fel vagy hívjon minket! VÁRJUK KEDVES ÜGYFELEINKET!
2145 Kerepes, Béke út 19. Tel: 06 28 480 903 2143 Kistarcsa, Nagytarcsai út 2. Tel: 06 28 506 115 Tüzelõ, alap- építõanyagok, hang-, víz-, hõ-, szigetelõanyagok, beton termékek, gipszkarton, OSB lapok, fóliák, csempe ragasztók, száraz habarcsok és mindennemû építõanyag széles választéka kapható szállítással is.
Õszi akció:
Leier beton térkõ 6 cm-es bruttó 2100Ft/nm-tõl Horvát pattintott mészkõ bruttó 3200Ft/nm-tõl (lábazatra, kerítésre) Dryvith rendszer bruttó 1196Ft/nm-tõl
Új termékeink: CSEMPÉK, PADLÓLAPOK ZALAKERÁMIA, OLASZ, SPANYOL élvédõk, Cimsec-, Murexin fugázók
8
KEREPESI ÉS KISTARCSAI KRÓNIKA
Kiáltás az igazságért/5/
A nyár ereje szépen ellappangott a kertek alatt, és a villanyvezetékeken az utazás elõtti megbeszéléseiket tartják a fecskék. Színesednek a fák levelei, és monoton koppanásokkal hullik a gesztenye. Hûvös szellõk sugdolóznak a sárguló bokrok között, nyomukban már szakadt pókhálók csüngnek alá. Õsz van, az elmúlás ideje. Valahol a tudat alatt talán a halál hegedül. Lajos figyelte, amint a völgyben végig, a hajnali hidegtõl valósággal összegörnyednek a tétova füstök a kémények felett. Vagy talán csak nyugtalan képzelete játszik vele? Fázósan ült a padon e korai órában, és messze fent az égen, szinte már az Isten elõszobájában, még szépen ragyogtak a csillagok. Sebesen csapongva emlékezett. Eszébe jutott disszidálásának elõestéje, amikor apja azt is mondta:- Ha menned kell, hát menj, de meglásd, az utad végül visszatér ide, ezt ne feledd el fiam. És most itt ül a negyvennyolc éve elhagyott kertben. Emlékezett a menekülésre a szétlõtt városon át, amikor gitárok sírtak éjjel, és hangok, álmok és lidércek sodorták testét a fáradt hajnalon. Szétfutó utak nyíltak meg elõtte, és árnyak suhantak a romos tûzfalakon. Egy pillanatig sem hitte akkor, hogy visszatérhet majd egykor ide a szülõi házba. A Bécsbõl indult, nyugatra tartó vonattal sebesen távolodva hazájától érezte legerõsebben azt, hogy magyar, és mit is jelent a szülõföld. Még most is apró, csillogó tüzek gyúlnak fáradt szemében,- talán néhány könnycsepp,- és különös kín emészti
SALIX
lelkét, ha azt az érzést felidézi.- Így merengett, mígnem gondolatai lassan visszakanyarodtak a jelenhez, melyben azt látja, hogy szemfényvesztõk és tolvajok uralják az országot. A minap találkozott egy újgazdaggal, egy igazi ipari ámokfutóval, aki a legújabb divat szerinti kabátjában annyira dölyfösködött, hogy szinte lepattogtak gombjai. Lajos biztos volt benne, hogy ez az ember meglepõdött volna, ha váratlanul megkérdezi tõle: -mennyi is a nyolcszor hét? Hallotta róla, miszerint egyszer annyira berúgott, hogy szemei teljesen srégen álltak, és aranyozott nyelû botjával akarta leverni az égrõl a bárányfelhõket. Testõre pedig úgy hajlongott ura elõtt, mint akit éjszaka hátbaszúrt az epeda, de még nem volt vele orvosnál. Aztán úgy látszik, az országban mostanában jól jön a népes család felsõbb körökben, mert akkor még a csecsemõre is rá lehet íratni egy-két szántóföldbõl átminõsített telket. És valósággal versenyt hazudoznak a parlamentben a képviselõk arról, hogy melyikük nagyobb arányban etikátlan, vagyis fentrõl miképpen nyúlták le a közpénzt, és mennyit. Eközben a folyton hangoztatott szociális védõháló, vagy valami ilyesmi alatt a munkában megfáradt emberek szabályosan belevénülnek a szegénységbe. A fentebb említett primitív újgazdag meg csak kesereg, hogy a hajtott récék száma leesett, és a lovai közül az egyik furcsán kacsingat, a másik paripa végtagja pedig fájdogál. (- Sánta lovam hajszolja egy lódarázs, futna szegény, de csak búsan sántikál. Hahaha.) A csõdközeli BKV vezetõje húszmilliós jutalmat kap, közben a városban égõ buszok füstje szállong. Itt
a faluban halálos baleset kell ahhoz, hogy majd néhány helyen csíkokat fessenek rá az aszfaltra. A lámpás keresztezõdés állítólag 28 millióba kerül, de honnan lesz rá pénz, azt nem lehet ám tudni! Nohát, majd a Vekler F. és a Lévai A . megmondja, hiszen õk csak tudják. Lajos a kint töltött évtizedek alatt megfigyelte, hogy abban a világban többnyire teljesítménnyel (munkával) lehet gazdag valaki, ellenben itthon nem kell hozzá szinte semmilyen hasznos tevékenység. Mindössze az államot, vagyis minket kell törvényesen és ügyesen meglopni. És ez így megy minden kormány alatt. Csoda-e, ha nem jut pénz a lámpás keresztezõdésre?Bizony-bizony, nem csoda. Még a Munkáspárt,- vagy mi a csuda,- elnöke is azt mondta, hogy nem szabadna annyit lopni a hatalmon lévõknek. Ráérzett a lényegre a veterán, de persze közben a háttérbõl szovjet örömzene hallatszott, amit a hallgatóság,- mely vékonypénzû öregekbõl állt ,-szipogó ásítozása finoman elnyomott. -(Õk aztán a butaságuk foglyai, gondolhatná Lajos, de neveltetése megakadályozta ebben.) Így csapongtak gondolatai, mígnem lassan hajnalodott, és mint álmodó parázs, úgy izzottak fel mégegyszer a csillagok, amikor friss szél söpört végig a völgy felett. Visszaindult a házba, miközben nyugtalan léptei alatt dérlepte fûszálak recsegtek. Hajnalodott. Kovács Ferenc Újságunk pdf formátumban is letölthetõ a http://www.ujsagok.vella.hu
internet oldalról
KERTÉSZETI ÁRUDA
XVI.Cinkota,Magtár u. 40. Tel.: 30/9-448-394, T/Fax: 1/400-3059 web: http://www.cegorigo.hu/salix H-P: 8-18, Szo: 8-17, Vas: 8-13
Széles növényválasztékkal, a környéken a legnagyobb területen, 8000 nm-en válogathat kedvére!
Gyümölcsfák, bogyósgyümölcsûek és szõlõoltványok vására
Telifa termékek Termõföld szállítás FENYÕ ÉS TUJA VÁSÁR! Dísznövények, Cserjék, rózsák, lombosfák. Sziklakerti örökzöldek, évelõk, vizinövények
Talajjavító anyagok, virágföldek, sziklák
Térburkoló kövek és
Kaspók, mûkõ és cserépvirágtartók, kül- és beltéri kerámiák Állandó
ke r t é s z e t i
tanácsadás
Kert- sziklakert és kertitó építés.
Megrendelésre GYEPSZÕNYEG tipegõk minimális rendelés 30nm!
Kertépítõket is kiszolgálunk 10-20% közötti kedvezménnyel!
9
KEREPESI ÉS KISTARCSAI KRÓNIKA Vízben úszó fészket rak
Nagy bujár, kontyos vöcsök
Kisebb-nagyobb tavak, holtágak mentén, vagy éppen folyóparton járva gyakorta kerülhet szemünk elé egy érdekes vízimadár. Nagyobb a récéknél, fejét is magasabban tartja egyenesen fölfelé nyújtott nyakán, amikor a vízen úszik. Háta szürkésbarna, hasa fehér. Csõre is hosszabb és hegyes, fejét pedig nyáron jellegzetes, vörösesbarna tollgallér díszíti. Nevét is e fölmeredõ tollakról kapta, hiszen a búbos vöcsökrõl van szó. Õsszel már nem viseli a tollgallért madarunk, azonban fekete fejteteje ilyenkor is elegánssá teszi megjelenését. Messzebbrõl persze csak hosszú nyakát és erõs, hegyes csõrét látjuk az õszi köd fátyolozta vizeken, de ez is elég ahhoz, hogy felismerjük. A hazai búbos vöcskök többsége november végéig elvonul, egy részük azonban nálunk telel át a be nem fagyó vizeken, így a Dunán is. Magyarországon viszonylag gyakorinak mondható; a legkisebb vízfelületen is felbukkanhat, ha az elég mély és más tekintetben is megtalálja életfeltételeit. Vízben úszó fészkét korhadó növényi anyagokból építi a nádas nyílt vízhez
Búbos vöcsök, balra a téli, jobbra a nyári tollazattal
közeli, ritkás szegélyében. A költést sajátos, szertartásos ismerkedés és udvarlás elõzi meg, ami bõvelkedik látványos elemekben. Így például a két madár egymással szemben, egyszerre emelkedik ki a vízbõl, majd nyakukat összefonják. A hím és a tojó hasonló megjelenésû, így ilyenkor nemigen lehet megkülönböztetni egymástól a két ivart. A költést áprilisban vagy májusban kezdik a búbos vöcskök: általában négyöt tojást raknak, amelyek mintegy négy hét alatt kelnek ki. Mindkét szülõ kotlik és a fiókákat is együtt nevelik föl. A frissen kelt, csíkos fiókák úszva követik szüleiket, de gyakran azok hátán is utaznak. Gyorsan fejlõdnek; egyhónapos korukban már röpképesek, de a család együtt marad az õsz kezdetéig.
A búbos vöcsök leggyakrabban a víz alá bukva szerzi táplálékát; a merülésbõl egy percen belül ismét a felszínre jön. Fõként vízirovarokkal és apró halakkal él, de megfogja a kétéltûeket és összeszedi a csigákat is, kis mennyiségben pedig növényi táplálékot is fogyaszt. Nyáron inkább a rovartáplálék a jellemzõ, fiókáit is fõleg rovarokkal eteti. Érdekes jelenség, hogy a vöcskök rendszeresen nyelnek tollakat is. A búbos vöcsöknek számos népi neve van, mint például nagy bujár, szakállas vöcsök, kontyos vöcsök, és így tovább. Az elvonulók Európa nyugati és déli tájain töltik a telet; a fagymentes vizeken azonban mindig találkozhatunk néhány búbos vöcsökkel a tél folyamán is. Kelen Endre
3
C10–24KK 10348.– C12–24KK 10696.– C16–24KK 11511.–
10
KEREPESI ÉS KISTARCSAI KRÓNIKA Miért venne kutyát, ha örökbe is fogadhat?
"Vigyél haza!"
STEFÁN BT. Kistarcsa, Szabadság út 54.
(Zsófialigeti Hév állomással szembeni üzletházban) Tel: 28-552-290, E-mail:
[email protected] Honlap: http://invitel.hu/stefanbt
INGATLAN
IRODA
Szolgáltatásaink:
* Ingatlanközvetítés * Ingatlan adás-vétel-csere-ajándékozás lebonyolítása * Szerzõdéskötés ügyvédi garanciával * Értékbecslés (szóbeli-írásbeli) * Földhivatali ügyintézés * Tulajdonlapok, helyszínrajzok * Jogi illeték és adó tanácsadás Díjtalan szolgáltatásaink:
Címkiajánlás, Ingatlan felvétele nyilvántartásunkba, Fényképkészítés. Keressen fel, vagy hívjon minket!
Ingyen örökbe fogadható kutyák ügyében keresse a Herman Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédõ Egyesület gödöllõi tagszervezetét! Tel.: (20) 350-8592 /Pintér Zoltán/ Terveink között szerepel Gödöllõn felépíteni egy minden igényt kielégítõ állatotthont. Céljaink eléréséhez kérjük az Ön és állatszeretõ barátai erkölcsi és akár legcsekélyebb anyagi támogatását! Bankszámlaszám: 11600006-0000000010550764. Emelt díjas adomány sms-vonal: 06-90-635-005. (Az sms-küldés díja 400 Ft+ÁFA, és csak Westel hálózatról érhetõ el! Egy sms küldésével 375 Ft-tal járul hozzá a gödöllõi állatotthon felépítéséhez.)
Hirdetésfelvétel a Kerepesi és Kistarcsai Krónikába: Kedves olvasóink, leendõ hirdetõink, tájékoztatjuk Önöket, hogy kereskedelmi és apróhirdetéseiket feladhatják Kistarcsán, a Szabadság út 54. alatt levõ Stefán Bt. Ingatlanközvetítõ és értékbecslõ Irodában (Zsófiai Hév állomással szemben lévõ üzletház)
Tel.: 552-290, 552-291, Nyitva: H-P: 9-17, Szo: 9-12
AStefán Bt. ingatlan ajánlata:
1/ Kistarcsán: A korházzal szemben 720 800 nmes telkek eladók közmûvesítés folyamatban. Ára: 7,5-8-9 mFt 2./ Kistarcsán: 54 nm-es 2 szoba összkomfortos, lakás. Ára: 9,5 mFt 3./ Kerepesen: állomáshoz közel 870 nm-es belterüketi építési telek, rajta 36 nm-es faházzal. Ára: 12 MFt 4./ Kerepesen: állomáshoz közel 364 nöl telken 1 szintes 90 nm-es felujításra szoruló ház. Ára: 13 mFt 5./ Kerepesen: 744 nm-es telken 1 szintes 80 nmes 2 szoba összkomfortos felujításra szoruló téglaház, ÜRESEN ÁLLÓ Ára: 15 mFt 6./ Kistarcsán: állomáshoz közel, 560 nm-es telken 1 szintes 80 nm-es 3 szoba összkomfortos össszközmûves felujításra szoruló téglaház. ÜRESEN ÁLLÓ Ára: 13,9 mFt 7./ Szilasligeten: 768 nm-es telken 1 szintes 80 nm-es amerikai stílusú 2004-ben épült családi ház, belsõ burkolatok nélkül-külsõ szigeteléssel HITEL SZOCPÓL FELVEHETÕ. Ára: 19,8 mFt 8./ Kistarcsán, kb. 350 nöl telken 1 szintes 90 nmes 3 szoba összkomfortos téglaház. ÜRES AZONNAL BEKÖLTÖZHETÕ. Ára: 18,5 mFt 9./ Kistarcsán: 320 nm-es telken 2001- ben épült, 2 szintes 60 nm-es 3 fél szoba+ nappalis, ikerház fél alatta pince. Ára: 19 mFt 10./ Szilasligeten: kb. 1080 nm-es parkosított saroktelken 3 szintes 55 nm szuterén 55+55 nm lakószintes 3 szoba + nappalis összkomfortos összközmûves családi ház, sürgõsen eladó. Ára: 20 mFt 11./ Szilasligeten: elöl hátul utcára nyíló 540 nmes telken, 1992-ben épült : 2+1 szintes ( 25 nm szuterén+50+50 nm lakószint) 3 szoba +nappalis, 2 fürdõszobás igényes IKERHÁZ. Ára: 23 mFt 12./ Nagytarcsán: 360 nm-es ikertelken, különbejáratú 2 szintes 120 nm-es 3 szoba + nappalis összkomfortos össszközmûves, szinten garázzsal, UJ építésû teljesen kész ikerház fél, HITEL SZOCPÓL FELVEHETÕ. Ára: 20,5 mFt 13./ Kistarcsán: 220 nöl telken 2+1 szintes 70 nm pince 110+110 nm lakószint 2 generációs külön bejáratú 2x3 szoba összkomfortos ház, mögötte 40 nm-es garzonlakás. Ára: 34,5 mFt 14./ Kistarcsán Zsófialigeten, a sárga üzletházban, emeleti 40 nm-es légkondicionált bútorozott helyiség (irodának vagy más tevékenységre) kiadó.
Stefán Bt - Kistarcsa, Szabadság út 54. Tel.: 552-290 vagy 06-70-314-1847 E-mail:
[email protected], Honlap: http://invitel.hu/stefanbt
NISSAN GÖDÖLLÕ
2100 Gödöllõ, Blaháné út 2. Tel.: 06-28/416-203, fax: 06-28/416-204 web: www.nissangodollo.hu, e-mail:
[email protected]
11
KEREPESI ÉS KISTARCSAI KRÓNIKA
Terített asztal Szilvalekváros, tejfölös derelye
Hozzávalók: 1 összmaréknyi liszt, 3 tojás, 25 dkg szilvalekvár, 4 kanál zsír (vagy olaj), 2 dl tejföl, só Elkészítése: a tésztát jól kigyúrjuk. Elnyújtjuk, lekvárkupacokat rakunk rá, felhajtogatjuk. Derelyemetszõvel felvágjuk, sós vízben kifõzzük. A zsírban vagy olajban elkeverünk egy pohár tejfölt, s addig pirítjuk, míg aranyszínûvé, gyöngyszerûvé nem válik. A kifõtt, sima derelyére öntjük, összekeverjük vele.
Banánkuglóf
Hozzávalók: 12 dkg margarin, 24 dkg cukor, 5 tojás, 1 dl tej, 30 dkg banán héj nélkül mérve, 40 dkg liszt, 1 csomag sütõpor, csipetnyi só, a kuglófforma kikenéséhez vaj, liszt. Elkészítés: a hozzávalókat gondosan kimérve elõkészítjük. A margarint a fele cukorral habosra keverjük, majd a tojások sárgáját egyenként beledolgozzuk. A tejet hozzáöntjük, és a turmixolt (péppé zúzott) banánnal elkeverjük. A maradék cukorral kemény habbá vert tojásfehérjét lazán beleforgatjuk. A lisztet a sütõporral meg a sóval elkeverjük, és könnyedén a banános masszába forgatjuk. Egy kuglófformát kivajazunk, belisztezünk, megtöltjük a tésztával, végül a sütõben kis lánggal (150 fok, légkeveréses sütõben 135) 1 óra 45 percen át sütjük. Még forrón tálra borítjuk, és így hagyjuk kihûlni. Jó tanács: A banános masszát õzgerinc formában is elkészíthetjük, ebben az esetben bõ egy óra alatt megsül.
Legjobb
Legsze bb Legolcsóbb
FOTO: SAXA a kistarcsai OTP-vel szemben
Rövid határidõ Korszerû technika KODAK minõség igazolványkép azonnal! ( 470-309, 445-309 (06 20) 43 10 126
Apróhirdetések n Háztartási gépek javítása. Automata mosógép, villanybojler, centrifuga. Minden tipusú porszívóhoz porzsák árusítása. Billinger Zoltán, Kistarcsa, Völgy u. 5. Tel.: (28) 470-520, (30) 214-63-66. Lehel hûtõszekrény, Blaupunkt n autósrádió, Magnat erõsítõ eladó! Tel.: 70/9450-793. n Jó állapotban lévõ 1000 db bontott szalagcserép eladó! Tel.: 30/537-3423. n Eladó! 20 db jó állapotban lévõ hagyományos ablakszárny és 2 db erkélyszárny. Tel.: 471-195. n Eltartási szerzõdést kötne, megbízható középkorú hölgy, rászoruló idõs úrral / hölggyel. Tel.: 30/268-1134. n Kistarcsán 420 Nöl bekerítetlen zártkert keskeny, hosszú, villanylehetõséggel 2,35 millió forintért eladó. Tel.: 20/366-5213. Újonnan varratott, MAGYAROS n STÍLUSÚ, egyszer használt, átlagos méretû MENYASSZONYI RUHÁMAT kiegészítõkkel eladnám. Tel.: 446-624. n Eladó 2db Barum téli gumi R13, 175/70, és 1db elektric power 45 A-os akkumulátor, garanciával. Tel.: 30/853-5985. n 16nm-es téliesített faház eladó. Szállítás megoldható. Iá: 190eFt. Tel.: 20/806-2141 (17 óra után.) n Kerepesen 787 nm panorámás telek 117nm házalappal, építési engedéllyel 8,5mFt-ért eladó. Tel.: 490-429 (este) n Kistarcsán 1520 nm bekerítetlen, keskeny hosszú zártkert 1,95MFt-ért eladó. Villany van. Tel.: 20/366-5213. n Takarítást vállalnék. Tel.: 471-966. n Diplomás tanárnõ francia nyelvtanítást vállal Csömörön. Tel.: 20/413-2771. n Tüzifa 1000Ft/m3 eladó. Tel.: 20/9452-178. n Árnyékolástechnika, redõny (alu), reluxa, szalagfüggöny, napernyõ, harmonikaajtó, szunyogháló, hevederzár gyártás, javítás termelõi áron. Nyugdíjasoknak 20% kedvezmény. Tel.: 1/258-1787, 20/381-8488. n Notebook eladó. Dell tipusú, használt, jó állapotban levõ hordozható számítógép eladó. Tel.: 70/381-76-93. n 10e km-t futott Trabant 601 sürgõsen eladó. Tel.: 30/941-33-45. n Ingatlant vásárolnék. Házat, telket, házrészt, minden féle megoldás érdekel. Tel.: 20/322-1618. n Mindenféle régiségtárgyat készpénzért megvásárolnék. Butorokat, csillárokat, szõnyegeket, festményeket, órákat, játékokat, bronz és réztárgyakat, régi üvegeket, ezüst tárgyakat. Tel.: 20/321-9094. n Fiatal, lelkes tanárnõ német nyelvtanítást és korrepetálást vállal reális áron. Igény szerint otthoni foglalozást is vállalok. Tel.: 30/20-34-999. n Zongoraoktatás, szolfézs, zeneelmélet a XVI. kerületben! Tel.: 70/318-4754. n Háztartás felszámolása miatt olcsón eladók a következõ tárgyak: konyhabútor (szekrény, asztal, két hokedli, nagy láda, kis láda); keretes ágy; színes TV (Orion Viking); háromajtós szekrény; mûbõr bevonatú gyer-
mekheverõ; olajkályha csövekkel; olajos hordó 2 darab 200 literes; NDK-brikett 6,5 mázsa. Tel.: 70/211-65-64. n ELADÓ Csömörön 53 nm felújított, légkondicionált ház, 120nöl telken, összközmûves, telefon kiépítve, aszfaltút, terasz, garázs, kút, pince. Iár: 16MFt. Tel.: 20/492-5609 (18 óra után). n Csömörön 3 szobás összkomfortos 100 nm-es családi ház pincével, mûhellyel, külön garázzsal, állatartó helyiséggel, 215 nöl rendezett telekkel eladó. Iár: 28MFt.Tel.: 446-147, 70/549-62-68. n 2m magas, 15 éves termõ citromfa eladó. Ára: 15eFt. Tel.: 471-279. n Középkorú hölgy eltartási szerzõdést kötne ottlakás nélkül Tel.: 30/2681-134. n Kistarcsán albérletbe garzon lakást keresünk, ellátással 80 év feletti édesapánknak. Ár megegyezés szerint. Tel.: 471-279 (20-21 óra között)
http://www.ujsagok.vella.hu
LENYITHATÓ KONTÉNER
(4, 5, 6, 7, 8 m2-es) Sitt-, lom-, homok-, sóder-, termõföldszállítás, gépi földmunka
KEREPESI ÉS KISTARCSAI KRÓNIKA
Telefon:
06-30/944-0308 06-1/400-9500
KREKÁCS
Szerkeszti és kiadja: Irotrofon Kft, 1141. Bp. Fogarasi út 103., Felelõs kiadó: Vella Nándor FOTO: Saxa Annamária, Tel./Fax: 06-1/470-0794, E-mail:
[email protected] Web: http://ujsagok.vella.hu, Megjelenik 4500 példányban
KEREPESI ÉS KISTARCSAI KRÓNIKA