KRÓNIKA KRISTÓ GYULA (1939—2004)
2004. január 24-én súlyos betegség következtében életének 65. évében elhunyt Kristó Gyula egyetemi tanár, történész akadémikus. Kristó Gyula 1939. július 11-én Orosházán született. Sem külön gyerekszoba, sem nevelõnõ, sem több nyelven beszélõ szülõ, sem könyvtár nem volt a falu végén lakó munkáscsaládban. Élete során gyakran mondogatta: ,,Mélyrõl jöttem, elsõ generációs értelmiségi vagyok.’’ Az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium eminens tanulójaként nyert felvételt 1957-ben a szegedi Bölcsészkarra, ahol 1962-ben magyar-történelem, 1969-ben pedig latin szakos tanári diplomát szerzett. Ebben az idõszakban a szegedi történészképzés rendkívül szerény színvonalú volt. Szegeden a dogmatizmus 1956-ot legalább egy évtizeddel túlélte. Az egyetem az osztályharc egyik legfõbb színterének számított, az oktatásban a történelem a politikát és az ideológiát szolgálta. A tanulmányi kötelezettségek kiváló teljesítése során felfigyeltek Kristó Gyulára, munkáskáder fiaként kiemelték, és a középkor felé irányították. 1959-tõl kezdve egy életre eljegyezte magát a középkori magyar históriával. 1962 nyarától 2004 január végéig, csaknem 42 éven át a szegedi Tudományegyetem Bölcsészkarán dolgozott. Végig járta a teljes oktatói ranglétrát. 1978-ban nevezték ki egyetemi tanárrá. Hûséges volt az egyetemhez, elsõ és egyetlen munkahelyéhez. Pedig nem egyszer itt súlyos sérelmek is érték. Közel két évtizedig tartalékpályára kényszerítették: segédtudományi foglalkozásokat és történeti szemináriumokat vezethetett csak, idõnként megengedték neki, hogy speciálkollégiumokat tartson, de történeti fõkollégiumokat nem bíztak rá 1981-ig, noha már nagydoktor és professzor volt. Eközben minden tudományos fokozat nélküli oktatók tanították a magyar középkort Szegeden! Szépen gyarapodó írásai végül is kiemelték õt a szegedi karanténból, ebben nagyhírû pesti professzorok: Elekes Lajos és Mályusz Elemér támogatása is jelentõsen segítette õt. Mindenekelõtt azonban saját munkássága eredményezte azt, hogy az 1970-es években a szakma élvonalába került. 1968-ban a kandidátusi, 1977-ben a történettudomány doktora tudományos fokozatot szerezte meg. Fáradhatatlanul és rengeteget dolgozott, óriási tehetsége, nagy szorgalma, hallatatlan munkabírása nyomán sorozatban kerültek ki keze alól a szakmunkák. Hihetetlen gyorsan tudott írni, legkiérleltebb mûveiben természettudósokra jellemzõ tömör, lényegretörõ és világos stílusban fejezte ki magát. A legtermékenyebb magyar történetírónak minõsül, de Európában is szinte páratlan teljesítményt mutatott fel. Életében 101 könyvet, könyvjellegû munkát jelentetett meg önállóan, illetve kisebb részben társszerzõként, 25 kötetet szerkesztett, s több mint 600 cikket, tanulmányt publikált 12 nyelven. Több könyvét kiadták külföldön: Franciaországban, Németországban, Szlovákiában és Ukrajnában. Jelenleg is
532
KRÓNIKA
számos tanulmánya és kötete van sajtó alatt, 3 befejezetlen könyvének végleges megformálását örökségként hagyta munkatársaira, tanítványaira. Kristó Gyula munkássága nemcsak kivételesen gazdag, hanem egyedülállóan sokoldalú is volt. Szakmai tevékenysége felölelte az uráli õskortól a mohácsi csatavesztésig terjedõ hatalmas korszakot. Ekkora idõszakot számottevõ magyar történész kutatásai még soha nem fogtak át. Különösen az Árpádok kora állt hozzá közel, s legtöbb írását e kornak szentelte, de szívesen foglalkozott a magyar õstörténettel és a vegyesházi királyok évszázadaival is. Tematikailag szintén igen változatos képet mutatnak alkotásai. Politikatörténeti, állam-, intézmény-, ideológia-, társadalom-, egyház-, mûvelõdés- és hadtörténeti írások egyaránt megtalálhatók könyvei és tanulmányai között. Munkáiban Kristó Gyula a forrásokon alapuló, igényes mikrofilológiai elemzéseknek és a nagyívû elméletek alkotásának igazi mestere volt. A néppé válásról, a honfoglalásról, a honfoglalók életmódjáról és létszámáról, az államfejlõdésrõl, a kalandozásokról, a vármegyékrõl, a területi kormányzati intézményekrõl, a széttagolódásról, a középkori nemzetfogalom kialakulásáról, az idegen etnikumokról és más fontos kérdésekrõl kialakított elméletei mindig nagy érdeklõdést váltottak ki. Tudományos koncepciói védelmében a legkeményebb vitákat is felvállalta, s ezek valóságos élményszámba mentek a szakmabeliek körében. Korának legnevesebb szakemberei voltak vitapartnerei. Karizmatikus egyéniség volt. Szakmai körökben feltétlen tekintélynek és tiszteletnek örvendett. Felkészültségét, nagy tudását és szakmai tisztességét ellenfelei is mindig készséggel elismerték. Kristó professzor a klasszikus történettudomány mellett kiváló szakemberként mozgott számos segéd- és rokondiszciplína területén is. Az õstörténetet és a középkort kutató régészetre, lingvisztikára, folklorisztikára, irodalomtörténetre, mûvelõdéstörténetre, demográfiára, diplomatikára és historiográfiára gondolok elsõsorban. Bátran polemizált külföldi szakemberekkel is, hiszen a korai és középkori magyar történelmet soha nem önmagában, hanem mindig nemzetközi — fõleg kelet-közép-európai — összefüggésekben vizsgálta. Ennek során szándékosan soha nem kerülte el a tudósi megmérkõzést a külföldi kollégákkal, még azokban az idõkben sem, amikor a ,,Ne bántsuk mások érzékenységét!’’ jelszó volt érvényben. Kristó Gyula — Thukydidés nyomán — azt vallotta, hogy számára az igazság kutatása a fontos s nem az aktuálpolitika vagy az ideológia védelme. Ciceró alapelvének megfelelõen soha nem félt igazat írni, és soha nem akart hamisat írni. A történeti igazság kutatása, megalkuvás nélküli bemutatása miatt olykor durva és nemtelen támadások érték itthon és külföldön is. Különbözõ jellegû írásokban gyakran ragasztották neve mellé a nemzetietlen, hazaáruló, gyökértelen, moszkovita vagy éppenséggel a nacionalista, revizionista és irredenta jelzõket. Ez azt mutatja, hogy ugyanazon munkáit a különbözõ indíttatású kutatók és szakmán kívüli személyek egészen ellentétesen ítélték meg. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy Kristó Gyula szuverén egyéniség volt, senkinek a kegyét nem kereste. Nem érdekelték az izmusok. Kezdetben ugyan bevallottan marxista történészként publikált, de késõbb eltávolodott ettõl a történetfelfogástól. Ezután már teljesen a maga öntörvényû útját járta. Több nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy amit õ csinál, az reáltörténelem, õ maga pedig reáltörténész. Ennek lé-
KRÓNIKA
533
nyege az a gondolat, hogy az igaz, reális történelem megismeréséhez a tényeken keresztül vezet az út, a valóságos tényeket pedig egyedül a források révén állapíthatjuk meg. Ezért minden történeti kérdésben mindig vissza kell térni a megfelelõ kútfõkhöz, amint azt a humanista Petrarca ,,ad fontes’’ elve is tanította. Nem dogma, ideológia vagy prekoncepció alapján kell tanulmányozni a magyarság és az emberiség múltját, mert az konstruált történelemhez, azaz történelemhamisításhoz vezet. Csak a kritikailag megvizsgált hiteles kútfõk alapján szabad történelmet írni, amint azt a kitûnõ ókorász, Niebuhr is a 19. század elején megfogalmazta. Csak azt szabad megírni, amit a források megengednek. Kristó professzor képletesen ezt az egyik cikkében úgy fejezte ki, hogy õt a források folyama sodorja magával, és csupán a kútfõknek engedelmeskedik. Egy másik helyen azt írta: ,,Forrásról forrásra araszolva keresem az igazságot.’’ Szakmai hitvallása, történészi ars poetica-ja szerint a történelem éppen olyan ténytudomány, mint bármelyik természettudományos diszciplína. A források meghatározó értékének, a hiteles kútfõk elsõdlegességének hirdetése egy olyan korszakban, amidõn egyik oldalon a források lebecsülése, másik oldalon viszont a laza forráskezelés (a különbözõ értékû kútfõk egybemosása) volt jellemzõ, nagy jelentõségû szakmai állásfoglalásnak bizonyult, amely a magyar medievisztikában a fiatal középkorkutatók számára is követendõ példa gyanánt szolgált. Kristó Gyula feltétlen forrástisztelete abban is kifejezésre jutott, hogy munkássága fontos részének tekintette a forráskiadást, amely évtizedekig hálátlan feladat volt, mivel tudományos fokozatot nem lehetett vele szerezni. Ma már egészen másként van, s ez döntõ mértékben Kristó professzor áldozatos munkájának és határozott kiállásának köszönhetõ. Forráspublikációit Csák Máté történetére vonatkozó oklevelek közzétételével kezdte, folytatta — Mályusz Elemér munkatársaként — a Thuróczy-krónika kritikai editiójával, amihez kétkötetes latin nyelvû kommentáranyag járult. Legnagyobb tette kétségtelenül az Anjou-kori Oklevéltár munkálatainak megszervezése és beindítása volt. 1990-tõl 16 regesztakötet jelent meg, ebbõl 7 kötet Kristó Gyula munkája. A mintegy 50–60 kötetre tervezett oklevéltár a magyar történeti forráskiadás legnagyobb vállalkozásának tekinthetõ, amely szilárd alapot biztosít majd a mostohán kezelt 14. század kutatásához itthon és külföldön egyaránt – tekintettel az Anjou-dinasztia korabeli európai jelentõségû szerepére. Hamarosan befejezõdik a Károly Róbert korabeli rész, Nagy Lajos ideje már az utódokra marad. Az eredeti, latin nyelvû kiadások mellett számos könyvben — tetemes jegyzetapparátus kíséretében — magyar nyelven jelentette meg a középkori kútfõket. Különösen jelentõs ezek közül két mû, amelyeket munkatársaival együtt állított össze a magyar honfoglalás és az államalapítás korának írott forrásairól (1995, 1999). Mindkét gyûjtemény a korabeli história tanulmányozásához gyakran forgatott kézikönyvnek számít. Kristó professzor a totális történelem mûvelésének volt a híve. Tudatosan törekedett arra, hogy a források segítségével a részletektõl eljusson a nagy egészig, a szintézisalkotásig. Ugyanakkor fontosnak tartotta a helytörténetírást is. Szeged, illetve a dél-alföldi régió egésze és egyes települései középkorának vizsgálatával bizonyította, hogy a lokáltörténelmet szívügyének tekintette.
534
KRÓNIKA
Mintegy 70 szakember bevonásával készült el többéves munka eredményeként a Szeged-monográfia, amelynek fõszerkesztõje és elsõ kötetének szerkesztõje Kristó Gyula volt. Gondos és igényes szerkesztõi tevékenysége nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a város históriáját a kezdetektõl 1944-ig tárgyaló ötkötetes mû ma a legjobb magyar várostörténeti monográfiák közé tartozik. Közismert, hogy Mályusz Elemér akadémikus az 1930-as években néhány esztendõt Szegeden töltött. A kiváló történészprofesszor sem az egyetemet, sem a várost — megfelelõ könyvtár, levéltár és szakmai közeg híján — nem szerette. Ezért az elsõ alkalommal a fõvárosba távozott. Kristó Gyula ezzel szemben óriási akarattal és elszántsággal mindvégig arra törekedett, hogy bebizonyítsa: Szegeden is lehet a tudományt magas színvonalon mûvelni, és vidéken is lehet nemzetközi hírû tudományos mûhelyt teremteni. Saját szakmai tevékenységével és fáradhatatlan tudományszervezõ munkásságával teljes mértékben megvalósította célját. Klasszikus értelembe vett igazi iskolateremtõ egyéniségként dolgozott minden hivalkodás nélkül, hiszen puritán ember volt. 1983-ban — újkorral foglalkozó kandidátus elõdjét felváltva — került végre a Középkori és Koraújkori Magyar Történeti Tanszék élére, amelybõl néhány év alatt szakmailag elismert, igazi középkori tanszéket formált. A Történeti Segédtudományok Tanszéki Csoportból, ahová 1975-ben a helyi erõk ,,számûzték’’, az õ segítségével jött létre — az országban másodikként — 1984-ben a Történeti Segédtudományok Tanszék. Mindkét tanszék munkatársainak többségét Kristó-tanítványok teszik ki. A szegedi fõiskolán, levéltárban és egyetemen dolgozó középkorkutatókból 1992-ben létrehozta a Szegedi Középkorász Mûhelyt, amely jelenleg 20 fõs kutatói gárdát fog össze, de néhány vidéki kolléga is csatlakozott hozzá. Ez a mûhely ma már nemcsak Magyarország, hanem Európa egyik legjelentõsebb középkortudományi mûhelye, tudósképzõ iskolája. A mûhely mellett beindította a Szegedi Középkortörténeti Könyvtár sorozatát, amely a medievisztikában egyetlen sorozat e hazában és a kelet-közép-európai világban. Eddig a sorozat keretei között 19 önálló kötet, a sorozaton kívül pedig 13 önálló szakkönyv jelent meg zömmel a mûhelyhez tartozó kollégák tollából. 1993-ban az országban elsõként a szegedi egyetemen indult be a medievisztikai szakképzés. 1994-ben az országban ugyancsak elsõként Szegeden kezdõdött el a középkori PhD-képzés. Kristó professzor 2003 végéig vezette a történettudomány egészére kiterjedõ Történész PhD-iskolát. Kristó professzor tudományszervezõ tevékenységének egyik kiemelkedõ bizonyítéka a Korai Magyar Történeti Lexikon, amelyet az Akadémiai Kiadó 1994-ben jelentetett meg. Kristó Gyula fõszerkesztésében 170 szerzõ közremûködésével készült el a 2050 címszót tartalmazó lexikon, amely a magyarság és a Kárpát-medence múltját i.sz. 800-tól 1400-ig mutatja be korrekt formában és magas tudományos színvonalon. A kollektív alkotás méltán aratott komoly elismerést hazánkban és külföldön is. A 170 szerzõ munkájának megszervezése, irányítása hihetetlen türelmet, önfegyelmet és munkabírást igényelt tõle. Mindemellett igen kiterjedt szakmai kapcsolatokat tartott fenn külföldi intézményekkel, szerkesztõségekkel és kollégákkal. A tanítványnevelés nehéz, fáradságos munka, ezért sok kiváló elme nem is vállalja. Kristó Gyula kezdettõl fogva nevelt tanítványokat. Idõsebb és fiatalabb
KRÓNIKA
535
tanítványai ma már nemcsak Szegeden, hanem Budapesten, Pécsett és Szombathelyen is a középkori tanszékek erõsségei, közöttük már tanszékvezetõ professzor is van. Az általa nevelt szakemberek közül ketten — mint professzorok — akadémiai doktori címet, hatan kandidátusi, illetve PhD-fokozatot szereztek, több tanítványa pedig a habilitált doktor cím birtokosa lett. Bizton állíthatom, hogy Kristó Gyula munkássága révén Szeged a középkorkutatás európai hírû centrumává lett. Amit az is erõsít, hogy 1999-ben egyetemünkön vezetése alatt jött létre a Magyar Tudományos Akadémia egyetlen medievisztikai kutatócsoportja, amely azóta is eredményesen dolgozik. Az oktatás, a kutatás, a tudományszervezés és a tanítványnevelés mellett Kristó Gyula sok idõt és rengeteg energiát fordított társadalmi és szakmai közéletre. Összes tisztségét és megbízatását még felsorolni is terjedelmes lenne. Hosszú idõn keresztül dolgozott az MTA, az Oktatási Minisztérium, a Szegedi Akadémiai Bizottság, a Magyar Történelmi Társulat, Szeged, a megye és az egyetem különbözõ — állandó és alkalmi jellegû — bizottságaiban. Évtizedekig részt vett a tudományos minõsítés testületeinek munkájában, és igen gyakran szerepelt védési bizottságokban is. Több szakfolyóirat (pl. Századok, Történelmi Szemle, egyetemi Acta Historica) szerkesztõ-bizottságának volt tagja. Munkáját mindig lelkiismeretesen, pontosan és jól látta el. Véleményalkotásának alapja rendre a szakmai teljesítmény értéke volt. Ugyanez a vezérelv irányította õt az egyetemi közéletben. Szerette az egyetemet, és szívesen dolgozott érte. Dékánhelyettes (1978–79), rektorhelyettes (1979–82), rektor (1982–85), dékán (1987–89) és tanszékcsoportvezetõ (1992–93) volt. 1995-ben egyik súlyos betegsége miatt lemondott a tanszékvezetésrõl, de a közélet más területeirõl nem vonult vissza. A szakmai közélet sajátos részének tekintette a tudománynépszerûsítést. Újságcikkei, gyakori rádió- és TV szereplései mellett ezt bizonyítja az is, hogy különbözõ meghívások alapján — amíg egészségi állapota engedte — fáradhatatlanul járta az országot, s élénk, élvezetes, magával ragadó elõadásaival sokakat nevelt történelmi múltunk igaz megismerésére és a reális nemzeti azonosságtudat kialakítására. Hatalmas és sokoldalú munkásságát mind a szûkebb pátria, mind pedig az országos szakmai fórumok számos kitüntetéssel ismerték el. Elnyerte Szeged és Csongrád megye Alkotódíját (1993, 1994). Tudományos kitüntetései között szerepel a Kuun Géza-díj (1986), Szent-Györgyi Albert-díj (1994) és a Szûcs Jenõ-díj (1995), 2002-ben a Pécsi Tudományegyetem Díszdoktora lett. Kétségtelen azonban, hogy a legnagyobb elismerésnek az akadémikusságot tekintette. Nem könnyen jutott hozzá. Elõször 1985-ben ajánlották õt akadémikusnak, de csak 1998-ban választották meg az akadémia levelezõ tagjává. Ekkor már 66 könyve jelent meg. Az akadémikusi cím korábban megillette volna õt! Kristó professzor soha nem a rangért, címért vagy kitüntetésért dolgozott, de bizonyos, hogy az akadémikusi cím ösztönzõleg hatott rá. A korábbinál még nagyobb lendülettel vetette magát a kutatásba. Az 1998 és 2003 közti idõszakban ennek eredményeként 35 könyv került ki keze alól Ezek között találhatók olyanok is, amelyek korábbi munkái újrakiadásának foghatók fel. De hangsúlyozni szeretném, hogy régebbi könyveit soha nem változatlanul, hanem mindig jelentõsen átdolgozva, kibõvítve és felfrissítve tette ismét közzé. Közülük mindössze
536
KRÓNIKA
egyet említek meg példaként, mert ez volt a 100. könyve (Háborúk és hadviselés az Árpádok korában. Szeged 2003.) Ugyanebben a hatéves periódusban számos új és fundamentális mûvet adott ki, amelyek alapkönyvek lesznek még hosszú évtizedekig a kutatás számára. Önálló kötetben dolgozta fel a teljes Árpád-kor történelmét (1998), amely szerintem e korszakra nézve a legjobb monográfia. E mûvet átdolgozott formában Franciaországban is publikálták (2000). Külön könyvet szentelt a 11. századnak (1999), társszerzõi monográfiában megírta a 9., illetve a 14. század históriáját is (2002, 1998). Hiánypótló és eredeti munkája szól a teljes középkori magyar történetírásról (2002). Monográfiát készített Szent Istvánról is (2002). Teljesen modern felfogásban tárgyalta a középkori Magyarországon érvényesülõ történeti térszervezést és tájszemléletet (2003). A munkássága iránti nemzetközi érdeklõdés fokozódását mutatja az, hogy Németországban két fontos könyvét is kiadták átdolgozott formában (1999, 2001). A magyar történelem egészét tárgyaló korszerû monográfia részeként — több mint 200 oldalon — megírta a kezdetektõl népünk históriáját, egészen 1526-ig (2002). Ugyancsak 2002-ben látott napvilágot Kristó Gyula Erdély könyve, amely Erdélyország korai történetét — az elérhetõ teljes forrásanyag alapján és korrekt hangnemben — tárgyalva egyértelmûen bebizonyítja, hogy a román történetírás alapját képezõ dáko-román kontinuitás-elmélet a román mitológia (azaz a mesék) és nem a történeti igazságok közé tartozik. E kivételes értékû könyv 2003-tól angolul is olvasható, és remélhetõen hamarosan románul is hozzáférhetõ lesz. A maga mûfajában szintén hézagpótló és páratlan fontosságú az a könyve, amely a magyar föld idegen népeinek históriáját mutatja be a településtörténet segítségével 1526-ig. Az említett 35 könyvbõl 33 kötet 2003. szeptember 30-a elõtt került kiadásra (2 mû ez után jelent meg). Érthetetlen módon a magyar történettudomány számára azonban 33 kötet sem volt elegendõ ahhoz, hogy Kristó Gyulát 2003. szeptember 30-ig (az ajánlási idõ lezárultáig) a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává ajánlják. *
Minden megemlékezés egyben értékelés, méltatás, ezért természetesen vitatható. Nyilván ez az írás is. Mindenesetre én Kristó Gyulát a legnagyobb magyar középkorkutatónak tartom, aki szerintem nemcsak itthon, de külföldön is az egyik legjelentõsebb történettudós volt. Halála egyaránt pótolhatatlan veszteség a szegedi medievisztikának, valamint a magyar és a nemzetközi történettudománynak. Kristó Gyula professzor hamvait végakaratának megfelelõen 2004. január 30-án csendben, szûk családi körben helyezték szülei mellé örök nyugalomra a szegedi Dugonics-temetõben. Makk Ferenc
A Századok szerkesztõsége Makk Ferenc professzor úr írásával búcsúzik Kristó Gyula akadémikustól, tanszékvezetõ egyetemi tanártól. Az írás megjelent: 2004. április 17-én, a Századok 2004. évi 2. számában.
