KÖRNYEZET- ÉS TÁJGAZDÁLKODÁS Természeti látásmódok: álláspontok a városi parkok helyreállításánál A városi parkok mindenkinek mást jelentenek. Ez különösen az olyan nagy, kiterjedt parkokra igaz, mint a chicagói Lincoln Park, vagy a New York-i Central Park, amelyek az ottani lakosok népszerű tartózkodási helyei, de regionális, országos, illetve nemzetközi látogatottságuk is kiemelkedő. Olyan területeknek tekinthetők, ahol a pihenési és szabadidős tevékenységek teljes spektruma előfordul, a baseballhoz és a labdarúgáshoz hasonló aktív kikapcsolódástól egészen az olyan passzív tevékenységekig, mint a séta, piknikek vagy a pihenés. Olyan tájaknak is tartják őket, amelyek – tervezésük vagy a véletlen folytán jelen lévő – természeti és kulturális jellegük révén egyedi élményeket nyújtanak a embereknek. Így az egyik legnagyobb kihívás a városi parkok tervezői, a tájépítészek és menedzserek részére, hogy kiegyensúlyozzák azt a feszültséget, ami a park területének különböző felhasználása és értékei, valamint a hely egyedi minőségének megőrzése és javítása között áll fenn. Mostanában sok városban kerülnek szembe a parkok ügyintézői ezzel a kihívással, amikor megpróbálják felújítani azokat a nagy tájparkokat, amelyeket az elmúlt 50–150 évben olyan tájépítészek hoztak létre, mint Olmsted, Jens Jensen, Simmonds és kortársaik. Ezek a tájépítészek, akik összhangba hozták a XVII.-XVIII. századi angliai természetipark-tervezést az ökológia most születő felfogásával, a természet esztétikai csodáit alkották meg, amikor kiterjesztették az USA és egyéb országok városi központjait egy olyan világban, ahol az „igazi” természet gyors léptekkel tűnik el. Sok ilyen park az elhanyagolás áldozata lett, a fenntartásukhoz szükséges anyagi eszközök és munkaerő hiányában. A fontossági sorrend azonban kezd megváltozni a városi polgárok és a döntéshozók körében is, ami a jelenlegi parkfelújítási kezdeményezésekben nyilvánul meg. Egyre nagyobb figyelmet fordítanak ezeknek a kulturális és természeti forrásoknak a pótolhatatlan értékeire. Az 1995-ben tartott szimpóziumon, amely a városi parkok helyreállításának fóruma volt, arra a következtetésre jutottak, hogy az ökorendszer-megközelítésnek nagyobb figyelmet kellene kapnia a városi parkok helyreállításánál. Ez a megközelítés figyelembe veszi a tájtervezés fizikai, biológiai és társadalmi szempontjai közötti bonyolult kölcsönhatásokat és szükségessé teszi az inter
diszciplináris módszert olyan különböző területek között, mint a tájökológia, a helyreállítási ökológia, a tájépítészet és a történelmi megőrzés. Az ökoszisztéma-megközelítés lehetőséget kínál a nagy városi parkoknak arra, hogy többet jelentsenek, mint a természet esztétikai szimbólumai – az ilyen parkok hozzájárulhatnak a helyi és regionális biodiverzitás megőrzéséhez, az életközösségek értékeinek növeléséhez és a természeti élményt nyújthatnak embermillióknak. A fórum résztvevői azonban azt is felismerték, hogy ha ilyen megközelítéseknek kell érvényesülniük, akkor igyekezni kell mindazoknak a különböző kulturális értékeknek az egyesítésére, amelyeket az emberek a városi természetnek tulajdonítanak. A polgárok széles körű bevonása a helyreállítási munkák tervezésébe éppen olyan kritikus, mint a hivatásos interdiszciplináris részvétel: ez biztosíthatja, hogy a kívánt táj hosszú ideig fenntartható legyen.
Tájikonok A chicagói nagy városi park helyreállításánál látható volt, hogy a természetnek milyen különböző látásmódjait kell bevonni egy helyreállítási folyamatba. A kultúrföldrajz és egyéb területek szakemberei felhívják a figyelmet arra, hogy milyen különböző módon látják az emberek a tájakat. Különböző embercsoportok az értékek különböző sorozatát írják le ugyanarról a tájról. Felmerül a kérdés, hogy mi történjék, ha különböző véleményeket és értékeket tulajdonítanak ugyanannak a tájnak. Milyen mértékben egyeztethetők össze az emberek természeti látásmódjai? Melyek a valószínű ütközőpontok? Egyes társadalomtudósok szerint minden csoport azért küzd, hogy látásmódja domináns legyen. Lehetséges-e hogy a különböző látásmódok időben és térben együtt éljenek? A kutatásban alkalmazott „tájikonok” – a park természeti vagy kulturális jellegzetességei, amelyek az emberek bizonyos csoportjai részére szimbolikus értéket hordoznak – központi szerepet játszottak ezen a területen. Az alapul szolgáló szimbolikus értelmük miatt ezek a jellegzetességek nem ismerhetők fel könnyen a tájban olyan módon, mint egyéb értékes attribútumok, például az olyan „díszletelemek” mint nagy fák vagy különböző látványok. A tervezési folyamat kibontakozásánál azonban kiderült, hogy ezeknek az ikonoknak a felismerése és védelme alapvető jelentőségű a széles körű elfogadás szempontjából.
A Montrose Point esettanulmánya A Lincoln Park, amely több mint 1200 angol hold (486 ha) területű, Chicago legnagyobb parkja és egyike az USA legnagyobb városi parkjainak. Központi tó menti elhelyezkedése, valamint számos természeti és kifejlesztett adottsága rendkívül népszerű pihenőhellyé tette. Évente mintegy 20 M látogatója van. Így nagy mérete ellenére nagy az igény és a verseny a park egyes
területeivel kapcsolatban. A park felhasználásának megváltozása az idők során rontotta a táj állapotát és számos konfliktust idézett elő. Ezért a Chicago Park körzetvezetősége 1990-ben a park helyreállítási és kezelési tervén kezdett el dolgozni egy széles körű lakossági bizottsággal együttműködve. Az 1995-ben jóváhagyott terv összegezte a park helyreállítási irányelveit. Az irányelvek egyike arra összpontosított, hogy a park egyes területeit úgy kell helyreállítani, hogy természetes körülményeket nyújtson az állatoknak és a növényeknek, valamint a park felhasználóinak. Egyes színhelyekre részletesebb, helyi terveket dolgoztak ki a keretterven belül. Ilyen volt a Montrose Point. A Montrose Point 11 angol hold (4,5 ha) nagyságú terület a Lincoln Park északi részén. Helyreállítási szempontból érdekes a park természeti és kulturális története, ami példát szolgáltat városi parkok helyreállításakor jelentkező kihívásokra. Mint a Lincoln Park nagy része, a Montrose Point is teljes mértékben feltöltéssel jött létre. Így hoztak létre új parkterületet a gyorsan növekvő Chicago részére. A munka 1929-ben kezdődött, Montrose Point tervét Alfred Caldwell tájépítész készítette 1938-ban. Caldwell Jens Jensennel tanult és dolgozott együtt, aki segítette megfogalmazni a naturalisztikus tájtervezés préristílusnak (Prairie Style) nevezett helyi jellegzetességét. A préristílus Jens Jensen és mások által szorgalmazott eszméit követve Caldwell a Montrose Point tervezésében őshonos növényeket alkalmazott az USA különböző középnyugati préri-, szavanna- és erdővidékeinek megfelelő esztétikus–szimbolikus elrendezésben. A terv központi jellemzője egy nagy rét volt, amelyet vadvirágok, bozótok és fák több rétegű tömegei vettek körül, megnyitva a látványt a Pointon túl fekvő tó és parktáj felé. A mező célja a passzív pihenés elősegítése volt. A Point kerületén futó ösvény úszásra alkalmas strandra és hullámtörő sétányára vezet. Bár Caldwell terve ésszerű jellemvonásokat tartalmazott mind ökológiai, mind esztétikai szempontból, a tervnek csak kis része valósult meg. Nem sokkal a feltöltési terv elkészülte után az USA hadserege a II. világháborúban radarállomásnak használta a területet, az 1950-es években pedig (a hidegháborús stratégia részeként, Chicago védelmére) Nike rakétakilövő bázist létesítettek. Bozótsort ültettek a bázis és a fürdőhely elválasztására. Amikor a Chicago Park kerület visszakapta a területet parkhelyként az 1970-es években, a tájkép főleg csak szétszórt fákból – ezek közül néhány a Caldwell terv hagyatéka lehetett – és a loncsövényből állt. A fű lekaszálásán kívül a kerület nem sokat tett a Point fejlesztéséért és nem is készített terveket, egészen a keretterv megszületéséig. A húsz éves időszak során olyan váratlan esemény történt, amely drámai módon változtatta meg a Montrose Pointra vonatkozó elképzeléseket. Részben a „jóindulatú” elhanyagolás, részben pedig tó szomszédsága, valamint az aktívan használt helyek távolsága miatt a sövény a madaraknak látszólagos mágnesévé vált. Szakértők több mint 200 különböző fajt számoltak meg a ta
vaszi és őszi vándorlások során. Chicago madárvédői további növények telepítést és a kaszálás mellőzését javasolták. Ezek az akciók a madaraknak jobb táplálékot és védelmet eredményeztek és a táj képe erősen különbözött a park többi ápolt, gyom- és sövénymentes részétől. Ezeknek az intézkedéseknek a híre vonzotta az ornitológusokat és a hely a madárvédelem nemzetközileg elismert területe lett. 1997-ben kezdődött meg a Montrose Point helyreállítási projektjének kidolgozása. A kutatás, a tervezés és a helyreállítás középpontjában a természeti és kulturális táj kialakítása állt. A megfigyelőként dolgozó társadalomtudósok a következőket akarták meghatározni: 1. Az egyes érdekcsoportok által képviselt különböző természeti látásmódokat. 2. Hogyan egyeztethetők össze ezeken a különböző látásmódokon belül a természeti és kulturális elemek helyreállítása és kezelése. 3. Az érdekcsoportok közötti konszenzus és az eltérések módozatait.
Természeti látásmódok a Montrose Pointnál A különböző látásmódok megismerése céljából 1997-ben csoportos tanácskozást rendeztek a Montrose Point és a szomszédos területek kialakításában érdekeltek számára. Hat csoportot alakítottak ki a következő résztvevőkkel: – ornitológusok és egyéb környezetvédelmi szakértők, – tájépítészek és -fenntartók, – passzív felhasználók, – röplabdázók, – horgászok, – jachtklubtagok. Mindegyik csoportértekezlet a Montrose Point bejárásával kezdődött, amit egy körülbelül egyórás vita követett, amelynek témái a felhasználásokra és az értékekre, a problémákra és a kifogásokra, a helyreállításokra és a változásokra vonatkoztak. Az értékre vonatkozó kérdésre a csoportok túlnyomó részben azt válaszolták, hogy a természet a felhasználás és az értékelés kulcseleme. Egyesek a Montrose Pointot természetes helynek tekintették, amely olyan üdülési lehetőségeket nyújt, amelyek sem a Lincoln Park, sem a város egyéb helyein nem találhatók meg. Míg széles körű egyetértés mutatkozott abban, hogy a Montrose Point természeti értékét növelik a növény- és a madárfajok, egyeseknek a csoportokon belül azonban különvéleményük volt arról, hogy milyen legyen a Montrose Point jellege, és mi módon lehet a természeti szempontokat az emberi használat szempontjaival egyensúlyba hozni. A különböző látásmódok jobb áttekintése céljából különböző anyagok átiratait tanulmányozták, amelyek alábbi helyekről származtak:
– a fent említett csoportoktól, – egy újabb csoport-összejövetelről 1998 tavaszán, amelyen a park vezetősége különböző szakértői és irányítási funkciókkal képviseltette magát, – egy 1999 telén rendezett munkaértekezletről, amelynek tárgya Montrose Point környezeti és történelmi megőrzésének kiegyensúlyozása volt, és amelyen a különböző érdekcsoportok és a park vezetőségének képviselői, valamint külső szakértők vettek részt. A tanulmány forrásai elsődlegesen a különböző érdekcsoportok jelentései, másodlagosan pedig olyan dokumentumok voltak, mint újságcikkek, tervezési és kutatási jelentések. A legtöbb ilyen anyag a projekt folyamán készült, néhány azonban az 1990-es évek elejére nyúlt vissza. Az anyagok elemzésekor négy fő „természeti látásmódot” lehetett megkülönböztetni: – a természet mint tervezett táj; – a természet mint az élőlények természetes környezete; – a természet mint pihenőhely; – a természet mint az európaiak megjelenése előtti táj. Ezek a következő szempontok alapján különíthetők el (1. táblázat): – Funkció – hogyan tekintenek az emberek a természet „céljára” a Montrose Point tájain. – Szerkezet – hogyan határozza meg a vegetáció mint elsődleges szerkezeti elem a táj jellegét és megjelenését. – Értékek – a természeti és kultúrtájak milyen tulajdonságainak van jelentősége az emberek számára. – Felhasználás – kinek és milyen módon kell a tájat felhasználni, utalva az emberek és a természet közötti egyensúlyra. – Ikonok – a táj olyan jelképes természeti és kulturális jellemvonásai, amelyek döntőek a hely specifikus jellegének meghatározásában.
A természet mint tervezett táj Egyesek ezzel a látásmóddal Alfred Caldwell naturalisztikus tervének természeti képét szeretnék helyreállítani. Ez a látásmód jellemezte a csoportértekezleteket, amelyeken a tájépítészek és fenntartók, valamint a park vezetői vettek részt. Bár ennek a látásmódnak nem volt széles körű elfogadottsága, erős befolyása volt a parki területi vezetőség Montrose Point-politikájában, ahogy ez a Lincoln Park kerettervében is megjelent. Kis számú, elkötelezett ember civil és hivatásos csoportokban úgy vélekedik, hogy a Point történeti helyreállítása egyedülálló lehetőség a chicagói tájtervezési hagyomány (különösen a préristílus) megőrzésére és növelésére.
1. táblázat A Montrose Point érdekcsoportjai által megfogalmazott természeti látásmódok Kritérium
Tervezett táj
Élőlények természetes környezete
Pihenőhely
Az európai bevándorlás előtti állapot
Funkció
Esztétikai élmény, a végtelenség érzése, titokzatosság
Elsősorban a A természet mint Felidézi a bemadarakra össz- anyag és háttér vándorlás előtti pontosít ökorendszere-ket és folyamatokat
Szerkezet
Őshonos növények palettája, többrétegű keverékek
Élelem és mene- Természetes dék, kevésbé megjelenés lényeges, hogy őshonos legyen
Értékek
Tájművészet
Egyedülálló sokféleség
A természet ere- Biodiverzitás, deti ősállapota, veszélyeztetett különleges hely fajok, a természet megismerése
Felhasználás
Passzív, elfogadó
Korlátozás a madárszakértők kivételével
Egyensúly a természet és felhasználása között
Ikonok
A rét, a „hosszú pillantás”
A mágikus sövény
Partvidék, kikötő, A teljes táj „horog”, kőgát
Őshonos növényközös-ségek
Aktív (helyreállítás), méltányló
Funkció A Caldwell-terv szerinti helyreállítás fő célja az lenne, hogy esztétikai élményt nyújtson az embereknek. Amint a látásmód javaslói hangsúlyozták, a Caldwell-terv a természetes illionisi tájat tervezési metaforaként használva nyújt esztétikai élményt. Utánozza a természetes tájon található szerkezeteket és fajokat, de nem kísérli meg ezek megkettőzését. Ebben a metaforában a térség központi jellemzője – a kiterjedt mező – a nyílt prérit jelképezi, megalkotva azt, amit a „prériiskola” elnevezésében „széles pillantásnak” neveznek. A sokrétegű virágok, bozótok és fák tömegével körülvett mezőt, mint „falakkal” körülvett „szobát” lehet érzékelni. A mező le van kaszálva, színében és szövetében egységes, úgy hogy egy megszakítás nélküli ösvény benyomását kelti, ami a szemet a „fal” nyílásain túl vezeti, és ezáltal létrehozza a prériiskola másik esztétikai eszközét, a „hosszú pillantást”. Ezek a pillantások kifelé, a tó irányába vezetnek a végtelenség érzetét keltve, valamint a park belsejébe, a tájban rejlő titokzatosság hangulatát árasztva. Ezek és egyéb ter
vezési elvek együttesen statikus (adott nézőpontokból eredő) és dinamikus (a térben való mozgás, valamint az évszakok hatásából eredő) esztétikus élményeket nyújtanak a látogatók számára. Szerkezet A rétet körülvevő növényfalak képezik azt az elsődleges szerkezeti elemet, amely a Caldwell-tervezés jellegét és külső megjelenését meghatározza. Ez a többrétegű szerkezet az alaprétegen elhelyezkedő aljnövényzet, a középrétegben lévő bozót és a különböző zárt lombú fák keverékét foglalja magába, hangsúlyozva az őshonos fajok palettáját. Ennek a látványnak a támogatói nem estek kísértésbe, hogy megismételjék az eredeti terv által egzakt módon megadott növénylistát. A támogatók azonban egyértelműen ragaszkodnak a kaszáláshoz vagy az alacsonyan növő pázsithoz, mert a magasabban növő fű zavarná azt a látványt és az esztétikai hatást, amelyet egységes sík alappal lehet elérni. Értékek Ennek a természeti látványnak az egyik olyan értéke, amely megkülönbözteti egyéb látványoktól az, hogy a Caldwell-tervet mint „tájművészetet” lehet felfogni. Így a Caldwell-terv visszaállításával nemcsak a fontos esztétikai értékeket lehet felismerni, hanem magának a tervezésnek a történelmi jelentőségét is. Támogatói a más csoportok által hangsúlyozott passzív pihenési és természeti értékekkel is összeegyeztethetőnek tartják, bár ebben a látványban ezek a felhasználások másodlagosak. Felhasználás A terület fő felhasználása a nagy tájparkok hagyományainak megfelelően a passzív pihenés – üldögélés, pihenés, séta, az emberek és a természet látványának szemlélése. Ennek megkönnyítésére egyes támogatók körkörösen kőpadok elhelyezését javasolták. Mások véleménye szerint azonban ezt ki kellene hagyni a tervezésből, mert egyéb csoportok szerint a park felhasználásával nem egyeztethetők össze a nagy piknikek vagy egyéb csoportos tevékenységek, amelyekre ez lehetőséget adna. Ikonok Bár ezt a Caldwell-terv nem írta le részletesen, a két fő szerkezeti elem – a rét és a hosszú távra irányuló pillantás – kulcsfontosságú jellemvonásoknak tekinthetők. Ha ezeket elnyomnák, akkor a helyreállítási tevékenység teljessége jelentősen sérülne.
A természet mint az élőlények természetes környezete A természeti látványon belül egyesek a Montrose Point helyreállítását általánosságban tekintik, míg a „mágikus” sövényt e Montrose Pointon belül egyedileg szemlélik, mint olyan eszközt, amellyel javítható lenne a tó mentén a természetes környezet. Legerősebb támogatói – szóbeli és szervezeti javaslatokkal – a madárszakértők közül kerültek ki. A madárvédelem és megfigyelés Chicagóban nagyon népszerű, mind szervezett csoportokban, mind egyénileg, és igen elkötelezett szószólói vannak, akik már az 1980-as évek eleje óta aktívan foglalkoznak ezzel a területtel. Meg kell azonban jegyezni, hogy más támogatókkal összehasonlítva a madarászközösségek egyes tagjai gyakran kettős látásmódot használtak Montrose Pointra. Ebből a szempontból az ornitológusok a természeti adottságokat a madarak természetes környezetének tekintik, valamint üdülőhelynek a madármegfigyelés számára. Mint az alábbiakból kiderül, ezek a látásmódok néha ellentmondásosakká váltak. Funkciók A természeti környezet a fő ornitológus támogatók szerint csaknem mindig a madarak természetes környezetét jelenti. Legtöbbször az évszakos vándorlás megállóhelyeként, de egyes fajok fészekrakásra is használnák a területet. Egyes esetekben az ornitológusok és más szakértők a természeti környezetet kiterjesztik más fajokra is, mint például kisemlősökre és pillangókra. Szerkezet A madarászok legfontosabb célja a mágikus sövény fenntartása és növelése volt, amely most a Point fő természeti környezetét jelenti. A sövény nagy része kitevő egzotikus bozót körülbelül 35 éves élettartamra számíthat, jelentős hányada már beteges és elhalt. A madárvédők már az 1980-as évek elején elkezdtek dolgozni a sövény helyreállításán új bozótok ütetésével, de a sikerhez még több erőfeszítésre lenne szükség. Céljuk a haldokló növényeknek helyettesítése lenne olyan újakkal, amelyek a madarak részére táplálékot és menedéket jelentenének. Egyesek szerint nincs jelentősége, hogy ezek a növények őshonosak-e, vagy egzotikusak. A második célkitűzés a „rét”. A madárvédők az utóbbi néhány évben a helyszín kaszálatlanul hagyásáért küzdöttek, de jelenleg a vélemények részben megosztottak a további fenntartás kérdésében olyan fajok szempontját tekintve, mint a vándorló, füves vidéken élő madarak, illetve a madarakat vonzó rovarok. Sokan az aktív kezelést részesítik előnyben többféle fűfaj telepítésével, mások azonban megelégednek a rét saját fejlődésével és azt javasolják, hogy ne avatkozzanak bele a természeti folyamatokba. További célok: fokozott fa- és cserjeültetés a terület egyéb pontjain, beleértve a közepes és magas koronájú fákat; fa- és bozóttelepítés a parti terüle
teken, lehetővé téve a vízi növényzet elterjedését a parti madárfajok lakóhelyéül; nedves terület létrehozása a terület felföldi részén. Értékek A Montrose Point elsődleges értékei közé tartozik ebben a természeti látványban az az egyedülálló lehetőség a madarak és a madárvédelem részére, hogy egyrészt az emberek millióival lehetnek közelségben a nagyváros területén belül, másrészt pedig a legkülönbözőbb madárfajok tanulmányozhatók ebben a környezetben. A földrajzi környezet itt nemcsak vonzó a vándorló és fészekrakó, énekes és ragadozó, erdei, mezei és vízi madarak számára, hanem könnyen láthatóvá is teszi őket. Még a réti és parti területeket is beleértve, a teljes helyszín könnyen bejárható a különböző madarak szemlélésére. Felhasználás A különböző vitafórumokon sokan tartották szükségesnek, hogy a Montrose Point felhasználási lehetőségeit olyan, inkább passzív tevékenységekre korlátozzák, amelyek összeegyeztethetők a természeti környezettel. A nem kaszált, magasra nőtt fű akadályozta az aktívabb tevékenységeket fizikai és pszichológiai értelemben egyaránt. Egyesek azt hangsúlyozták, hogy ha a Caldwell-tervhez ragaszkodva kaszálnák a füvet, az nyílt felhívás lenne olyan tevékenységekre mint a labdajátékok, ami nem lenne összeegyeztethető a természeti használat célkitűzésével. Ugyanebből az okból ellenezték egyesek a piknikek tartására alkalmas területek, esőházak, illetve a fentiekben említett gyűrűszerű padok elhelyezését. A szenvedélyesebb ornitológusok közül néhányan a fizikai tervezési megoldásokon túl szükségesnek tartották, hogy megfelelő jelekkel és irányítással szigorúbban korlátozzák azokat a felhasználási módokat, amelyeket ők a hely rendeltetésével összeegyeztethetetlennek tartottak. Ilyen tevékenységek a kutyasétáltatás, a röplabda, a hegyikerékpározás, a piknikek, a horgászás, a széllovaglás és a jetski, amelyek a rét, a part és a víz természeti helyként való felhasználásának lehetőségét csökkentik. Néhányan azonban ugyanezek közül a madárvédők közül azt is előre látták, hogy a magasra nőtt fű és a megnövelt fa- és bozótállomány szétszórhatja a madarakat és nehezebb lesz figyelemmel kísérni őket. Így ironikusan azt mondhatjuk, hogy egyes madárszakértők egyidejűleg korlátozni akarják a hozzáférést, hogy a madarakat megvédjék más csoportoktól, saját hozzáférésüket azonban könnyebbé akarják tenni a madarak megfigyelésére a természeti helyek közelében húzódó ösvények kaszálásával. Ikonok A támogatók által említett valamennyi természeti és kulturális jellemző közül a mágikus sövény volt a legvilágosabb módon ikonként ábrázolható. Sok madárvédő hevesen reagált minden változtató javaslatra, kivéve, ha az a mada
rak javát szolgálta. Mások szerint a mágikus sövény több mint a Montrose Point természeti metaforája. Úgy gondolták, hogy bár jelenleg a mágikus sövény a természetes madárkörnyezet fontosságának központi jellegét adja, inkább véletlenül létrejött képződmény, mint ikon. Ha ezt a szerkezetet a területen újra létre lehetne hozni esetleg javított formában, a madarak nem ragaszkodnának az eredeti mágikus sövényhez, ezáltal csökkenne központi jelentősége.
A természet mint pihenőhely Egyesek ebben a látásmódban a Montrose Pointot a természetes pihenés központjának és a Pointtal szomszédos egyéb pihenési tevékenységek színterének tekintették. Úgy látszott, hogy ez a látásmód élvezte a legszélesebb támogatást a csoportokban, beleértve a környezetvédő és ornitológus, valamint a történelmi megőrző, tervező csoportokat is. Funkció Ebben a látásmódban a természet a pihenésnek egyben lényege és háttere is. A Montrose Pointot mint a természetes pihenés helyszínét a fenti leírás mint a madárvédelem népszerű helyét ábrázolta, de ez a hely vonzza azokat az embereket is, akik egyéb állatokat és növényeket is kedvelnek, de értékelik a „vadabb” tájat is. A sétálók, kutyasétáltatók, piknikezők és hegyikerékpárosok külön erőfeszítéseket tesznek, hogy a helyszínre jussanak. A Montrose Point számos olyan lényeges tevékenység központja is, amelyek a szomszédos részeken mennek végbe: háttérül szolgál és egyes eseteken irányt is szab az ilyen tevékenységeknek. Ilyen például a röplabdaliga, ami nyáron a területhez közel eső part legnagyobb részét elfoglalja. Hasonló tevékenység a vitorlázás. Népszerű a horgászás is, ami a kikötői terület körül zajlik, különösen a mólónál. Ez a fő gyalogos horgászhely a Michigan tó mentén Illinoisban. Végül a lépcsőzetes kőtorlasz, amely a partvonalat védi, egyike a város legszebb kilátóhelyeinek és népszerű úti célja a Lincoln Park látogatóinak. Sokan díszletnek tekintik a Montrose Pointot, amely közvetett módon hozzájárul tevékenységükhöz. Szerkezet Sokan azok közül, akik a fő látásmódnak a pihenési tevékenységek színterét látják, kisebb figyelmet fordítanak a vegetatív szerkezetre. Egy részük szerint a vegetáció növekedésébe nem kell beleavatkozni, más részük szerint a növényzetet úgy kell alakítani, hogy az ne hátráltassa, hanem előnyösen befolyásolja tevékenységüket.
Értékek Azok a látogatók, akik a Montrose Pointot kifejezetten az esztétikai élményért keresik fel, gyakran olyan mélyebb értékekről beszélnek, amelyek a Montrose Pointot megkülönböztetik a Lincoln Park többi részétől („természetes őstáj”, „elkülönülés a város zajától”, „friss levegővétel”). Ezek adják a „hely szellemét”, amelyet valamennyien fenn akartak tartani. Felhasználások A látásmód hívei tisztában voltak azzal, hogy egyensúlyt kell tartani a természeti és történelmi tervezés helyreállítása, valamint a pihenésre szolgáló felhasználás között. Ez különösen a horgászokra volt érvényes egy parkolóhely megszüntetésével kapcsolatban. A pihenés hívei egyéb helyi adottságok – pihenőhelyek, pikniklehetőségek, megfelelő jelölések – kialakítását is szükségesnek tartották. Ikonok A pihenőhelyként való felhasználás hívei részére az ikonszerű jellemzés kedvenc tevékenységük színtere volt: a partvidék, a kikötő, a móló, illetve a kőgát.
A természet mint az európaiak megjelenése előtti táj Ez a látásmód úgy tekinti a Montrose Pointot, mint lehetőséget olyan táj megalkotására, amilyen az európaiak chicagói letelepedése előtt lehetett – a préri, a szavanna és a partvidék ökorendszereiből összetett gazdag mozaik. Ennek a látásmódnak a támogatói szervezték meg a Montrose Point gondoksági csoportját, amely néhány madárszakértőből és az igazgatás néhány képviselőjéből állt. A támogatók nagyobb része egyetértett az általános koncepcióval túl az ökológiai helyreállításon (pl. az őslakos közösségi típusok támogatása, a biodiverzitás növelése, az őshonos növények telepítése), de fenntartásaik voltak az alkalmazandó helyreállítási elvekkel és gyakorlattal kapcsolatban. Funkciók A természeti látásmód mögött meghúzódó cél a Montrose Pointnak az európaiak letelepedése előtti ökoszisztémáknak és folyamatoknak megfelelő helyreállítása volt. Ez a cél ironikusnak tűnik néhány egyén és csoport számára, akik hajlanak arra a véleményre, hogy abban az időben, amikor az első európaiak letelepedtek Chicagóban, a Montrose Point jelenlegi területe még teljesen a Michigan-tó alatt volt. Az ökológiai helyreállítóknak jó okai vannak a Montrose Pointon végzett tevékenységre. Elsősorban, mert bár a chicagói tóvidéket nagyrészt parkterületként védik, majdnem teljes mértékben gondozott
állapotban van és így csekély lehetőséget nyújt az állati és növényi sokféleségre. Viszonylag nagy mérete olyan sikeres helyreállítás lehetőségét rejti magában, amely fenntartaná a természetes diverzitást mutató növényi és állati közösségeket. Másodszor pedig a Montrose Point-projekt egyike lenne a Chicago város határain belül végrehajtandó kevés helyreállítási tervnek (és az egyetlen volna, amely a tóvidékkel foglalkozik). Így sokan azért vennének részt a helyreállításban, hogy abból tapasztalatokat szerezzenek. Szerkezet Bár még nem készítettek részletes ökológiai helyreállítási tervet Montrose Pointra, a látásmód támogatói remélik, hogy visszaállíthatnának néhány őshonos növénytársulást, amelyek a régió hasonlóan „természetes” és helyreállított részén találhatók. Ilyen helyreállítás történhetne a Caldwelltervben meghatározott általános szerkezeten belül. Ha ezt teljes mértékben végrehajtanák, akkor a helyreállítás különösen hangsúlyozná az őshonos növényeket és a helyreállítók arra törekednének, hogy minél előbb eltávolítsák a nem őshonos fajokat, amennyiben károsan terjednek, majd fokozatosan azokat a fákat és sövényeket, amelyek nem károsak, de nem őshonosak. Az égetés és a gyomirtók az ilyen helyreállítások általános eszközei és valószínűleg teljes mértékű ökológiai helyreállítási projektben is alkalmaznák. Egyes csoportok már tettek lépéseket a Montrose Point ökológiai helyreállítására. Már 1994-ben megkezdték az elszáradt ágak és betolakodó fák eltávolítását a mágikus sövény körül. 1996-ban a Montrose Point gondnoksági csoportja prérifűvel borított részeket telepített, beleértve a korábban kijelölt elérési utak és a parkolóhelyek alapkőrétegét is. 1997-ben a chicagói parkkörzet vezetősége ökológiai rehabilitációs tervet készített a lagúnákra és a természetes életközösségekre huszonnégy városi parkban. Montrose Point részére számos őshonos prérii és szavannai faj telepítését javasolták, valamint a nem őshonos növények fokozatos eltávolítását. 1998-ban és 1999-ben a Lincoln Park tanácsadó testülete az ifjúsági tervezőkkel együttműködve a Montrose Point két kis periférikus területét telepítették be a terv szerint őshonos fákkal, bozótokkal és füvekkel, mint a jövendő helyreállítás prototípusait. Ezek az ökológiai helyreállítási törekvések szűk keretek között mozogtak és általában összeegyeztethetők voltak a mágikus sövény helyreállítási tervével, valamint a Caldwell-tervvel. Értékek Mint számos egyéb ökológiai helyreállítási törekvésnél, a Montrose Pointnál is az őshonos növényi és állati fajgazdagság növelését határozták meg fő célkitűzésként. További ökológiai értéket jelent a ritka és veszélyeztetett növények és állatok védelme és elterjesztése. Ilyen például a tengeri mustár (Caile edentula), vagy a Juniper horizontalis nevű, a Michigan-tó dűnés ökorendszereiben őshonos alacsony növésű örökzöld cserje megjelenése,
amely a helyreállítók szerint sikeresen tartható fenn. Ezeken az ökológiai értékeken kívül a helyreállítás olyan emberi értékeket nyújt, mint az esztétikai és pihenési értékek, a természet ismerete, valamint a történelmi értékek. Felhasználások A Montrose Point egyéb természetei látásmódjaihoz hasonlóan az ökológiai helyreállítás is szükségszerű módon korlátozni fogja az itt folytatható tevékenységeket és azokra fog összpontosítani, amelyek a helyreállított környezet megbecsülésével egyeztethetők össze. Ez a megbecsülés azonban nem korlátozza a lehetőségeket olyan passzív tevékenységekre, mint a növények és állatok szemlélése. Ellenkezőleg, a Montrose Point gondnoksága, a park vezetősége és egyéb csoportok, amelyek az ökológiai helyreállításban természeti látásmódjuk teljes vagy részleges megvalósulásának eszközét látják, az aktív közösségi tevékenységet a Montrose Point sikeres helyreállításához szükséges lényeges alkotórészként tekintik. A park vezetőségével együttműködve az érdekelteket aktív módon vonják be a növényültetésbe és egyéb, a helyszín helyreállításához és fenntartásához szükséges tevékenységekbe. Ikonok A helyreállítás hívei ritkán említik statikus ikonként a Montrose Point jellemzőit. Szemléletük a teljes tájra irányul, mind a szerkezetet, mind az itt lejátszódó ökológiai folyamatokat tekintve, figyelembe véve az európaiak letelepedése előtti természet jellemzőit.
Konfliktus és összeegyeztethetőség a természeti látásmódok helyreállításakor Ezeket a természeti látásmódokat nem tekinthetjük kizárólagosaknak. Egyes esetekben a csoportok résztvevői között számos látásmód jutott kifejeződésre, például a horgászok, a tervezők és a madárszakértők között. Közös célkitűzés azonban az értékek és felhasználás tekintetében a helyreállítás volt. Senki sem javasolta, hogy a területen futballpályákat létesítsenek vagy állítsák vissza a rakétabázist, amely korábban itt működött. A különböző látásmódok között inkább fokozati különbség volt, alapjuk a természet megóvása volt, különbséget csak a funkciók, szerkezetek, felhasználások és értékek elérhető szempontjai jelentettek. Végül meg kell említeni, hogy az itt ismertetett négy természeti látásmód közül három komoly kérdést vetett fel a Montrose Point helyreállításának hagyományos koncepciójával kapcsolatban. A Caldwell-terv egy jelentős tájépítész jelentős terve lehetett, de a tájtörténészek is megkérdőjelezik, hogy milyen mértékben valósult meg. A terület katonai átvétele olyan gyors és tökéletes volt, hogy a papírra lefektetett egzakt helyreállítás „hamis historizmusnak”
tűnhet. A mágikus sövény valóságos jelenség, mint az életközösségek helye, de ez a katonai korszak véletlen terméke. Szükséges-e a sövényt pontosan az eredeti helyén visszaállítani? Mit jelent egy olyan helyszín „ökológiai helyreállítása”, amely 60 évvel ezelőtt még teljesen vízzel volt borítva? Ilyen kérdések voltak a vita tárgyai. Ezek a megfontolások segítettek a tájépítészeknek olyan választási lehetőségek kidolgozásában 1998 elején, amelyek kifejezésre juttatták az embereknek a Montrose Pointtal kapcsolatos különböző látásmódjait. Mind a három terv megőrizte és növelte a mágikus sövényt és a Caldwelltervet mint általános szervezeti keretet használták, hangsúlyozva a többszintű szerkezetet olyan központi mezővel, amelyet bozót, fák csoportjai és elsődlegesen őshonos növények palettája vesz körül. Az alternatívák közötti alapvető különbség a központi rét kezelésében mutatkozik: az egyik kaszált rétet javasol, a Caldwell-tervhez leginkább hasonlítható módon, a másik kaszált központi rétet a bozótok és facsoportok szélénél a füvet magasabbra hagyva, a harmadik terv magas fűvel borított prérit képzelt el, a bozótok és facsoportok között kaszált ösvényekkel. A lehetőségekről tárgyalási folyamat indult el a különböző érdekcsoportok között. A folyamat során világossá vált, hogy nincs lényeges eltérés abban, hogy a tervezési alternatíván belül hogyan rendezik el az egyedi természeti látásmódhoz tartozó funkciókat, szerkezeteket, értékeket vagy felhasználásokat. Inkább úgy tűnt, hogy az egyik tervezésnek a másikhoz viszonyított támogatása főként attól függött, hogy az adott csoport ikonjait védték, illetve fejlesztették-e. Ez leginkább abban látszott, hogy mennyire fogadták el az egyes érdekcsoportok a terület általános tervezési irányvonalait. A saját általános természeti látásmódjukért való küzdelmen túl ezek az egyének sokkal kevésbé érdekelődtek a terv részletei iránt, kivéve, ha ezek korlátozták az alapvető céltevékenységüket. Ez különösen azoknál a csoportoknál volt így, amelyek természeti látásmódja pihenésük színterét jelentette: a röplabdázóknál, horgászoknál, vitorlázóknál és a passzív felhasználóknál. Ikonjaik – a partvidék, a kikötő, a „horog” és a lépcsős kőgát – a helyszín perifériáján helyezkednek el, így nem nagyon érintette őket, hogy mi történik a többi részen. (1. ábra, fent). Ha ezek a csoportok úgy érezték, hogy a terv megőrzi ikonjaikat és megkönnyíti felhasználásukat, a továbbiakban nem játszottak aktív szerepet a tárgyalásokban. Amint ez kiderült, a végső tervezés kidolgozásánál a legfőbb gondot okozó pontok a vegetáció ikonjai voltak. Az ökológiai helyreállítókkal, madárszakértőkkel és a történelmi képet védőkkel zajló tárgyalások során úgy tűnt, hogy az egyik ikon helyreállítását a másik szétrombolásának tekintik. Elsősorban a mágikus sövény volt, amely egyenesen a Caldwell-tervben szereplő „hosszú pillantás” útjában állt (1. ábra, lent). Azok a javaslatok, amelyek a sövény megnyitását és a „hosszú pillantás” helyreállítását ajánlották, a madárszakértők hangos ellenállásával találkoztak. „A mágikus sövény ikon,
olyan kulturális ikon, amilyen erőset csak elképzelni lehet. Az ornitológusok csoportjai szentnek tartják. Ha valamit a mágikus sövény ellen tesznek, bizonyára egy fához fogom láncolni magamat és sok más ember is ezt fogja tenni.”
a kőgát látványa
„horog”
parti röplabdázás
É
Montrosekikötő
É
„hosszú pillantás”
mágikus sövény
1. ábra A tájikonok elhelyezkedése a Montrose Pointon. Felül: a pihenés ikonjai a Point kerületi részein, alul: a „hosszú pillantás” és a mágikus sövény egymással ütköző ikonjai Hasonlóképpen a madárszakértők és az ökológiai helyreállítók által kidolgozott javaslatok, hogy a rétet magas növésű füvekből álló prérinek kell tekinteni, a történelmi képet fenntartók ellenállását váltották ki: „Chicago a tervezők gazdag hagyatékával rendelkezik, ezek a tervezők itt éltek és együtt
dolgoztak és valóságos újjászületés következett be, amikor ezek a tervezők a politikusokkal, valamint más művészekkel és írókkal együtt dolgoztak ezen a „prériiskolának” nevezett tervezési stíluson és ez egyike a valóban jelentős dolgoknak. Ez olyan, mintha a Mona Lisát a hátsó udvarban tartanák. Ha valaki adna önöknek egy Leonardo da Vinci festményt, azt mondanák, hogy fessük át?” A további viták és tárgyalások az érdekcsoportok között megmutatták, hogy ezek a vegetációs változatok nem zárják ki kölcsönösen egymást és van rá lehetőség, hogy a természet megújításának közös céljait el lehessen érni úgy, hogy valamennyi csoportnál központi helyet foglaló ikon szellemét meg lehessen óvni. Egy Montrose Point környezetvédelmi és fenntartási céljainak egyensúlyozásával kapcsolatos megbeszélésen 1999 telén felmerült választási lehetőségek azt mutatták, hogy számos, viszonylag alacsony növésű fűfajt lehet ültetni a mező középső részén, ami jó életlehetőséget nyújt a madaraknak és a rovaroknak, ugyanakkor fenntartja a gazdag növényi sokféleséget is, ha nem is éppen a Caldwell-tervben szereplő kaszált rét érzetét kelti. Ráadásul az alacsonyabb növésű őshonos bozóttal a mágikus sövény egyes részein található, haldokló lonc is helyettesíthető, amely így az embereknek a Caldwell által javasolt „hosszú pillantás” lehetőségét nyújtja a park tájaira, legalábbis az évnek abban a részében, amikor a levelek lehullanak. Végül, mivel a legtöbb javaslattevő megegyezett abban, hogy a Montrose Point helyreállításának az őshonos növényi palettát kell hangsúlyoznia, a helyi adottságokhoz legjobban alkalmazkodó új növényeket kell kiválasztani, figyelembe véve az életlehetőségeket és törekedni kell a történelmi hitelességre a növények formáiban, vonalaiban, színeiben és szövetében. Ilyen módon a helyreállítási terv rámutat az ikonok és természeti látásmódok egymásba helyezésének lehetőségére. A legalacsonyabb fokon a mágikus sövény az életlehetőség fontos részét képezi a Caldwell-tervben szereplő nagyobb tervezett természeti lehetőségeknek. Ennek, valamint a különböző, pihenést szolgáló felhasználásoknak az ikonjai beleilleszthetők az európai bevándorlás előtti táj átfogó képébe. Míg valamennyi természeti látásmód különbözőnek tűnhet (mintha „tiszta”, egy célt szolgáló helyreállításról lenne szó), ez a kevert látásmód egy szélesebb körű és feltétlenül inkább „kulturálisan elviselhető” megoldást tesz lehetővé. Bár a tervezés még folyamatban van, úgy látszik, hogy a Montrose Point érdekcsoportjainak ezt az irányt kell követniük. Egy 1999 novemberében rendezett értekezleten a fő érdekcsoportok képviselői széleskörűen egyetértettek abban, hogy módosított tervet kell kidolgozni a növények magasságáról, fajtáiról és elhelyezéséről. Hasonlóan a korábbi alternatívákhoz ez a terv is megfelel a különböző természeti látásmódok közötti megosztás célkitűzésének, a Caldwell-tervet használva eligazításul a táj általános szerkezetéhez, de fenntartja és kiterjeszti a mágikus sövényt. A központi mező inkább prérihez hasonlít, mint kaszált gyephez, de fenntartja a Caldwell-terv szellemét a látvá
nyokra és az esztétikai hatásokra vonatkozóan. A kerületen futó kavicsos ösvény és a rétet körülvevő kaszált ösvények teszik elérhetővé a helyszín jellegzetes területeit. Ez a vegyes tervezés bizonyos értelemben kiterjeszti Alfred Caldwell és a többi tervező által az 1930-as években létrehozott eredeti látásmódot. Ez lényegében az a szemléletmód, ami a történelmi hagyományőrzőket, az ökológiai helyreállítókat, az ornitológusokat és a pihenés híveit egyaránt arra buzdította, hogy az 1990-es években tovább dolgozzanak a Montrose Point helyreállításáért és a tájikonok fenntartásáért, amelyek a természet és a kultúra elsődleges jelképei egy városi településen.
Következtetések A helyreállítások különböző koncepciói is rámutattak Montrose Point esetében, hogy több különböző „természet” létezhet. A Montrose Point sikeres helyreállítása nem annyira a „megfelelő” természet kiválasztásától függ, hanem a kultúra és a természet különböző értékeink integrálásától. Ez az integráció a fő alapelv a kulturális fenntarthatóság mögött. Nassauer szerint azok a tájak, amelyek kivívják az emberek csodálatát, jobb túlélési eséllyel rendelkeznek. Ezt az elvet alkalmazva a Montrose Point helyreállítási tervére a park érdekcsoportjai által kifejezett különböző természeti látásmódok integrálása és az ikonok védelme útján lehet kiépíteni azt a kulturális támogatást, amely a természeti folyamatok és funkciók fenntartásához szükséges. Ez a támogatás különösen szükséges a városi településeken, ahol a politikai, pénzügyi és egyéb előre nem látható erők a Montrose Pointhoz hasonló helyeken a különleges adottságok tönkretételéhez vezettek. Az itt szerzett integrációs tapasztalatok azonban más helyeken és helyzetekben is felhasználhatók. (Dr. Bidló Gáborné) Gobster, P. H.: Visions of nature: conflict and compatibility in urban park restoration. = Landscape and Urban Planning, 56. k. 1-2. sz. 2001 szept. p. 35–51. Hermy, M.; Cornelis, J.: Towards a monitoring method and a number of multifaceted and hierarchical biodiversity indicators for urban and suburban parks. = Landscape and Urban Planning, 49. k. 3–4. sz. 2000. júl. p. 149–162. Beltran, F. S.; Herrando, S.; Miñano, M.: Typicality of objects in urban park scenes. = Perceptual and Motor Skills, 90. k. 3. sz. 2000. jún. p. 1268–1272.
