Környezet Ember Kultúra A természettudományok és a régészet párbeszéde

Környezet – Ember – Kultúra A természettudományok és a régészet párbeszéde Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Örökségvédelmi Központ 2010. október 6 – 8-án megrendezett konferenciájának tanulmánykötete

Environment – Human – Culture Dialogue between applied sciences and archaeology Proceedings of the conference held between 6th and 8th of October 2010 by the National Heritage Protection Centre of the Hungarian National Museum

Szerkesztk: Kreiter Attila – Pet Ákos – Tugya Beáta Editors: Attila Kreiter – Ákos Pet – Beáta Tugya

Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Örökségvédelmi Központ Hungarian National Museum Centre for National Cultural Heritage

Budapest 2012

Környezet – Ember – Kultúra A természettudományok és a régészet párbeszéde Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Örökségvédelmi Központ 2010. október 6 – 8-án megrendezett konferenciájának tanulmánykötete Environment – Human – Culture Dialogue between applied sciences and archaeology Proceedings of the conference held between 6th and 8th of October 2010 by the National Heritage Protection Centre of the Hungarian National Museum

Szerkesztk: Kreiter Attila – Pet Ákos – Tugya Beáta

Editors: Attila Kreiter – Ákos Pet – Beáta Tugya

Kiadó: Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Örökségvédelmi Központ (MNM NÖK)

Published by: Hungarian National Museum National Cultural Heritage Protection Centre (HNM NHPC)

Felels kiadó: Dr. Csorba László figazgató

Editor in chief: Dr. László Csorba director general

Borító: Gulyás-Kis Csaba, Horváth Zoltán, Kenéz Árpád, Kreiter Attila, Oláh István, Pet Ákos, Rákóczi Gábor és Szilágyi-Gábor Irén felvételeinek felhasználásával összeállította Bicskei József

Cover: Computer graphics by József Bicskei (HNM NHPC) based on the photographs by Csaba Gulyás-Kis, Zoltán Horváth, Árpád Kenéz, Attila Kreiter, István Oláh, Ákos Pet, Gábor Rákóczi and Irén Szilágyi-Gábor

Nyomdai elkészítés: Romankovics Nóra és Kvassay Judit (MNM NÖK)

Copy editor: Nóra Romankovics and Judit Kvassay (HNM NHPC)

A kötet elkészítésében részt vettek: Kecskés Anita, Kreiter Eszter, Pánczél Péter, Viktorik Orsolya (MNM NÖK)

Editorial work: Anita Kecskés, Eszter Kreiter, Péter Pánczél, Orsolya Viktorik (HNM NHPC)

KEK logó: Pet Ákos és Gaál Erika (MNM NÖK) ©

KEK logo: Ákos Pet, Erika Gaál (HNM NHPC) ©

Példányszám: 500

Number of copies: 500

ISBN: 978-963-88584-8-1

Tartalomjegyzék Bevezető Kreiter Attila, Pető Ákos, Tugya Beáta ........................................................................................................

9

Paleoökológia Szekció .......................................................................................................

11

I.1. Szekcióbevezető esszé Sümegi Pál: Ember és környezet hosszú távú kapcsolata. Bevezető gondolatok a Környezet – Ember – Kultúra konferencia Őskörnyezettan Szekció munkájához ..........................

13

I.2. Barczi Attila, Horváth Tünde, Pető Ákos, Dani János Hajdúnánás-Tedej – Lyukas-halom: egy alföldi kurgán régészeti értékelése és természettudományos vizsgálata ..........................................................................................................................

25

I.3. Benyhe Balázs, Kiss Tímea, Sipos György, Deák Andrea, Knipl István Emberi hatásra átalakuló felszín vizsgálata egy bugaci régészeti feltárás területén .............................

47

I.4. Bóka Gergely Településtörténeti változások a Körös-vidéken a késő bronzkorban és a vaskorban. Vízrajz, térszínek és települések ........................................................................................................

57

I.5. Dezső József, Kovaliczky Gergely, Balogh Réka, Sipos György Löszhátak tetején, árterek mélyén. Előzetes jelentés a Szederkény – Kukorica-dűlő (M60-as gyorsforgalmi út) nyomvonalán és a közeli ártéren végzett geoarcheológiai kutatásokról ....................................................

67

I.6. Horváth Zoltán, Kárpáti Zoltán, Krolopp Endre †, Gulyás-Kis Csaba, Medzihradszky Zsófia , Tóth Bálint Környezetváltozások és az urbanizáció kapcsolata üledékföldtani, talajtani, malakológiai és pollenanalitikai vizsgálatok alapján (Pécs – Búza tér) .............................................................................

75

I.7. Ilon Gábor A környezettörténeti kutatás jelene és jövőbeni lehetséges stratégiája Nyugat-Magyarországon

85

I.8. Kovács Gabriella A talaj-mikromorfológiai vékonycsiszolatok régészeti alkalmazásának lehetőségei Százhalombatta – Földvár bronzkori tell településen ................................................................

99

I.

I.9. Kustár Rozália, Sümegi Pál Őskörnyezeti változások rekonstrukciója Harta környékén a 2002 – 2003. évi ásatások tükrében 107 I.10. Sümegi Pál, Gulyás Sándor, Persaits Gergő Magyarország környezettörténete: ember és környezet hosszú távú kapcsolata a Kárpát-medencében. Példa az alluviális löszös szigetek kora neolit hasznosítására (Nagykörű – TSz Gyümölcsös) .................. 115 I.11. Szalontai Csaba A Maty-ér szerepe és jelentősége Szeged környékének településtörténetében. Előzetes eredmények 125 I.12. Serlegi Gábor, Fábián Szilvia, Daróczi-Szabó Márta, Shöll-Barna Gabriella, Demény Attila Éghajlati és környezeti változások a késő rézkor folyamán a Dunántúlon ................................... 139

TARTALOMJEGYZÉK

6 II.

Archaeobotanika Szekció .......................................................................................................... 151

II.1. Szekcióbevezető esszé Gyulai Ferenc: Archaeobotanika. Szekció elnöki megnyitó előadás ............................................ 153 II.2. Gyulai Ferenc Kora vaskori fejedelmi sírok archaeobotanikai maradványai Fehérvárcsurgóról .............................. 163 II.3. Kenéz Árpád, Gyulai Ferenc, Pető Ákos Keszthely – Fenékpuszta késő római erőd ásatásain előkerült ételmaradványok archaeobotanikai vizsgálata különös tekintettel a fogyasztott gabonafélékre és az elkészítés módjára .......................... 173 II.4. Pető Ákos, Kenéz Árpád, Herendi Orsolya, Gyulai Ferenc A késő avar kor növényhasznosítási és tájgazdálkodási potenciáljának értékelése egy dél-alföldi telepen végzett mikro- és makro-archaeobotanikai vizsgálat tükrében ............................................ 181 III.

Archaeozoológia Szekció ..................................................................................................... 195

III.1. Szekcióbevezető esszé Bartosiewicz László: Régészeti állattan: egy tudományág anatómiája ............................................ 197 III.2. Gál Erika, Kulcsár Gabriella Változások a bronzkor kezdetén. A dél-dunántúli gazdálkodás jellege az állatcsont leletek alapján 207 III.3. Goldman György, Szénászky Júlia A Tiszapolgár kultúra települési egysége Battonya – Vertán-major lelőhelyen ........................... 215 III.4. Tugya Beáta, Rózsa Zoltán A szaru, mint nyersanyag felhasználása Orosháza-Községporta – Szűcs-tanya szarmata lelőhelyen. Régészeti, archaeozoológiai, néprajzi vonatkozások ............................................. 225 IV.

Antropológia Szekció .......................................................................................................... 231

IV.1. Szekcióbevezető esszé Pap Ildikó: Antropológia és régészet. Egy változó viszony? ........................................................... 233 IV.2. László Orsolya „Régmúlt gyermekkor.” Középkori temetők gyermeknépességeinek összehasonlító elemzése 241 IV.3. Ősz Brigitta, Voicsek Vanda, Vandulek Csaba, Zádori Péter Egy kora Árpád-kori temető (Lánycsók – Gata-Csotola) csontvázanyagának elsődleges paleopatológiai feldolgozása .................................................................................................. 251 V.

Archeometria Szekció ........................................................................................................ 261

V.1. Szekcióbevezető esszé T. Biró Katalin: Régészet és archeometria: varázsvessző, divat, rutin? .......................................... 263 V.2. Csedreki László, Kustár Rozália, Langó Péter Honfoglalás kori ezüst veretek vizsgálata mikro-PIXE módszerrel .............................................. 271 V.3. Dági Marianna Aranyművesek és készítési technikák. Arany mirtuszkoszorúk a későklasszikus – korahellénisztikus kori Makedóniában ...................................................................................................................... 279

TARTALOMJEGYZÉK

7

V.4. Gherdán Katalin, Horváth Tünde, Tóth Mária Lehetőségek a kerámia-kőzettani kutatásokban. Esettanulmány egy több-periódusú lelőhelyen (Balatonőszöd – Temetői-dűlő, M7/S-10 lelőhely) .......................................................................... 291 V.5. Jakucs János, Sándorné Kovács Judit Északkelet-magyarországi és északnyugat-romániai középső neolit festett kerámiák festékanyagának azonosítása Fourier-transzformációs Infravörös Spektrofotometriai (FTIR) módszerrel ............................................................................................................................ 307 V.6. Kalicz Nándor, Siklósi Zsuzsanna, Schöll-Barna Gabriella, Bajnóczi Bernadett, George H. Hourmouziadis, Fotis Ifantidis, Aikaterini Kyparissi-Apostolika, Maria Pappa, Rena Veropoulidou, Christina Ziota Aszód – Papi-földek késő neolitikus lelőhelyen feltárt kagylóékszerek származási helyének meghatározása stabilizotóp-geokémiai módszerrel ................................................................ 317 V.7. Kelemen Éva, Tóth Mária, Bajnóczi Bernadett Csongrád megyei Árpád- és későközépkori építőanyagok archeometriai vizsgálata ............... 327 V.8. Lakatos Szilvia, May Zoltán, Tóth Mária Egy bronz Venus szobor vizsgálata régészeti és természettudományos módszerek együttes alkalmazásával ....................................................................................................................... 335 V.9. Pásztor Emília A csillagászat szerepe és jelentősége az ősrégészeti kutatásokban. Európai és Kárpát-medencei esettanulmányok ................................................................................................................... 343 V.10. Rácz Béla Kárpátaljai obszidiánok: szakirodalmi adatok és terepi tapasztalatok ............................................ 353 V.11. Rácz Miklós, Puszta Sándor Talajradaros mérés és régészeti ásatás eredményeinek összevetése a sólyi református templomban végzett kutatások alapján ................................................................................................................... 363 V.12. Sipos György, Horváth Tünde, May Zoltán, Tóth Mária Adatok Balatonőszöd – Temetői-dűlő, késő rézkori rituális álarc keltezéséhez ............................. 373 V.13. Szakmány György, Sajó István, Harsányi Eszter A trieri fekete bevonatos kerámia pannoniai utánzatainak archeometriai vizsgálati eredményei 385 V.14. Pánczél Péter, Kreiter Attila, Szakmány György Kelta kerámiák petrográfiai, XRF, SEM-EDS és CL vizsgálatainak eredményei Bátaszék – Körtvélyesdűlő lelőhelyről ......................................................................................................................................... 397 V.15. Zsók Ildikó, Szakmány György, Kreiter Attila, Marton Tibor A balatonszárszói újkőkori kerámia leletegyüttes archeometriai vizsgálata ..................................... 411 A kötet lektorai ................................................................................................................................... 423

Környezet – Ember – Kultúra: Az alkalmazott természettudományok és a régészet párbeszéde KREITER, A. – PETŐ, Á. – TUGYA, B. (SZERK.) pp. 343 – 351.

A csillagászat szerepe és jelentősége az ősrégészeti kutatásokban Európai és Kárpát-medencei esettanulmányok The role and significance of astronomy in prehistoric archaeological research Case studies from Europe and the Carpathian Basin Pásztor Emília Magistratum Stúdió, 6000 Kecskemét, Lestár tér 1. Email: [email protected]

ABSTRACT Archaeoastronomy as the sub-discipline of archaeology represents important role in having particular information on the relation of ancient cultures with the natural environment and their symbol system. It can offer especially valuable addition to the study of non-literate societies. The spectacular or regular celestial phenomena make impression on all cultures according to anthropological and historical research. They are parts of the practical experiences necessary to living as well as the beliefs guiding life. Therefore, their impact can also be detected and should also be studied in the material culture. The case studies strengthened by anthropological analogies, however, prove that astronomical knowledge applied by prehistoric Europe did not reach high scientific level. It was rather like folk astronomy strongly influenced by the local weather conditions and by the observable astronomical events. There are also significant features in archaeological cultures such as orientation of houses and of graves, celestial symbols and so on, which may attest various connections with the sky and in cases with Near Eastern celestial beliefs. The purpose of the paper is to present the role of astronomy in research methodology and evaluation of results by short description of case studies made for the Carpathian Basin.

1. BEVEZETÉS Földrajzi helyzetünk megszabja, hogy milyen csillagos ég borul fölénk, milyen felkelő és lenyugvó csillagképeket látunk éjszakánként az év folyamán és melyek azok, amelyeket helyzetünk miatt sohasem láthatunk. Vannak kultúrák, amelyekben – a kedvező láthatóság miatt – kiemelkedő szerepe van egyes bolygóknak vagy csillagképeknek. Napjainkban ugyanúgy ismétlődő jelenségek ritmusát használjuk az idő mérésére és naptárkészítésre, mint történelem előtti őseink. Hosszabb időtartamok mérésére célszerű időközöket kínálnak egyes csillagászati jelenségek. A régi fogyatkozás feljegyzések egyik fontos alkalmazási módja a történelmi dátumok meghatározásának lehetősége. Természetesen a számításhoz ismerni kell a földrajzi helyet és – legalább évszázad pontossággal – az esemény hozzávetőleges idejét. A pontos időpont meghatározása ezután már a csillagászati számolók feladata. A kronológiai kutatás csillagászati módszerei különösen az ókori történelem vonatkozásában adnak sok esetben olyan pontos és megbízható időadatokat, melyeket egyetlen más módszer segítségével sem tudhatnánk meg. A kronológiai- és naptárkutatások azonban nem az egyetlen terület, ahol az égi jelenségek tudományára szükség lehet. A csillagászat és a régészet, bár látszólag nem kompatibilis tudományterületek, együttműködésük mégis képes tudományos szempontból is értékes információt nyújtani a múlt tanulmányozásához. A cikk célja, hogy felhívja a figyelmet a lehetséges kapcsolódási pontokra. 2. AZ ÉGI TÁJ A kulturális ökológia egy adott társadalom / közösség és annak természeti környezete közötti kapcsolatot, kölcsönhatást tanulmányozza és törekszik a sajátos kulturális jelenségek és minták magyarázatára is. A legfontosabb állítása, hogy a természeti környezet jelentős hatással van a társadalmi szervezetekre és a kulturális intézményekre. A természeti környezethez azonban nem csak a körülöttünk, hanem a felettünk lévő égi táj: a nappali és éjszakai égbolt is hozzátartozik, annak valóságos és látszólagos elemeivel. Így egy közösségre az égi táj elemei is hatást gyakorolnak. Ennek nyomait fellelhetjük az anyagi kultúrában. A kérdés tehát az, hogy a régészeti leletek hogyan tanuskodnak arról, hogy az égi táj milyen szerepet játszik egy adott kultúrában. Ennek tanulmányozása irányulhat a csillagászati ismeretek kiderítésére, valamint annak a

344

PÁSZTOR EMÍLIA

hatásnak a feltérképezésére, amit az égi jelenségek gyakorolhattak egy adott közösség életére. Kezdetben a régészetnek ezt a segédtudományát archaeoasztronómiának neveztek. Elsődleges célja az volt, hogy kiderítse, a régészeti leletek és jelenségek hogyan rejtik magukban az égitestek – elsősorban a Nap és a Hold – szabályszerű mozgásának ismeretét. Így kezdetben az archaeoasztronómiai vizsgálatok legfőbb célja az építmények tájolásának vizsgálata volt. A gondolatmenet során a kutatók szinte magától értetődően feltételezték, hogy a szakrális építmények tájolása valamilyen csillagászati eseményhez köthető, és feladatul csak azt tűzték ki, hogy ezt a csillagászati célpontot beazonosítsák. Az archaeoasztronómiai kutatások korai művelői ezért – értelemszerűen – csillagászok voltak. Szinte általánosan elfogadottá vált az a feltevés is, hogy a Nap és a Hold fordulópontjai (téli-nyári napforduló, a Hold kb.18,5 évenként ismétlődő mozgásának szélső helyzetei) meghatározó szerepet játszottak az ősi kultúrák hitvilágában. A történeti, kulturális antropológiai és néprajzi adatok ugyanakkor nem igazolják a tájolások és a csillagászat ilyen egyértelmű összefonódását. Az európai korai kultúrák esetében még nem sikerült megnyugtatóan igazolni a téli vagy nyári napforduló ismeretét sem. Egy közösség csillagászati, égi jelenségekről alkotott ismeretei azonban nem kizárólag és nem elsődlegesen a tájolásokon keresztül mutatkoznak meg. Így született meg a kulturális csillagászat tudományterülete, amely egy közösség kultúrájának egészében vizsgálja a csillagászat szerepét. Ennek a tudományterületnek a helyzetét, teljes elfogadását azonban számos tény nehezíti. Művelői még nagy többségben csillagászok, így a kutatómunkák nagy részéből hiányzik a régészeti szemlélet. Ez a vizsgálandó problémát egy matematikai formulával megoldandó feladattá „degradálja” és az eredmény minőségét a „pontosságtól” teszi függővé. Mivel mind a nappali, mind pedig az éjszakai égbolt bármikor „kínál” valamilyen csillagászati vagy meteorológiai eseményt, ezért gyakran jogos a vád, hogy a csillagász addig keres, amíg talál, vagyis olyan sok csillagászati esemény van, hogy könnyű véletlenszerűen is találni hozzájuk igazodó irányt a vizsgált objektumban. Komoly nehézséget jelent továbbá az is, hogy korunk természettől elrugaszkodott embere számára maga a csillagos ég is újból misztikummá vált. Az emberek az oktatás dacára elvesztették azt a képességüket, hogy a csillagos égen tájékozódni tudjanak, és hogy az égbolton lezajló eseményeket tudományos módon értelmezni tudják. Szimbólumokat alkotó és szerető lények lévén szívesebben fogadják el a fantasy filmek ajánlotta megoldásokat a „titokzatos” régészeti objektumok értelmezésére, mint a tudományos kutatások kevésbé izgalmasnak tűnő, kevésbé szenzációhajhász eredményeit. Mindezek befolyásolják a régészeket is. A matematikai formuláktól idegenkednek, és mivel az égi jelenségek nem „kézzel” megfogható, laboratóriumban megvizsgálható leletek, így az archaeoasztronómiai kutatások eredményeként – a lehetséges magyarázatok egyikeként – felajánlott értelmezést puszta spekulációnak tekintve, gyakran úgy utasítják el, hogy még csak kísérletet sem tesznek a megértésére. Az írott forrásokkal nem rendelkező közösségek esetében az alapvető forrásanyagot a régészet szolgáltatja, ezért ezeknek a közösségeknek az archaeoasztronómiai vizsgálatában is a régészeti módszerek kell, hogy elsőbbséget kapjanak, és a vizsgálatok kiindulási pontjaként mindig a régészeti leletek kell, hogy szolgáljanak. 3. AZ ARCHAEOASZTRONÓMIAI – KULTURÁLIS CSILLAGÁSZATI KUTATÁSOK FORRÁSAI Az égi jelenségek őskori társadalmakra gyakorolt hatásának vizsgálatát segítő források: 1. Csillagászati: milyen jelenségek figyelhetők meg szabad szemmel az adott területen, esetünkben a Kárpát-medencében. 2. Történeti: milyen következtetések vonhatók le a Kárpát-medencére vonatkozóan a csillagászat történetével foglalkozó történeti, írott forrásokból. 3. Régészeti: az égi jelenségekkel kapcsolatba hozható anyagi kultúra. 4. Néprajzi, kulturális antropológiai: a népi csillagászat jellemző sajátosságai a Kárpát-medencében. 3.1. Amit a csillagászati kutatásokból tudhatunk Az égitestek és jelenségek láthatóságát több tényező befolyásolja. A földrajzi helyzet, a domborzati viszonyok alapvetően meghatározzák, hogy a különböző égi jelenségek mikor és hogyan láthatók. Természetesen az éghajlat, az aktuális időjárás és annak változása is hatással vannak a megfigyelhetőségre. A Kárpát-medence a 45. és a 49. szélességi fok között helyezkedik el, a Kárpátok és a Keleti-Alpok által körülölelt térben. Két nagy folyó osztja dombokkal tarkított, illetve sík területekre a kontinentális éghajlatú medencét. A látható égi jelenségek magukban foglalják a legfőbb égitestek – a Nap és a Hold, néhány bolygó, a Vénusz, a Jupiter és talán a Mars – rendszeres mozgását, egymáshoz viszonyított különleges helyzetét,

A CSILLAGÁSZAT SZEREPE ÉS JELENTSÉGE AZ SRÉGÉSZETI KUTATÁSOKBAN. EURÓPAI ÉS KÁRPÁT-MEDENCEI ESETTANULMÁNYOK

345

a csillagképek látszólagos mozgását, egyesek örökös fent létét, míg mások évszakonkénti eltűnését vagy megjelenését, a fényes csillagok figyelmet megragadó ragyogását, az üstökösök váratlan felbukkanását, a „csillagok földre hullását” stb. A látható légköri jelenségek (Hegedűs 2004) jellegzetes elemei a különböző évszakokban, színben és mintában változó égbolt, illetve az olyan, rendszeresen megfigyelhető, különböző légköri tünemények, mint például a horizont bíbor és aranyló íve napkeltekor és napnyugtakor vagy a nap- és holdfény törésekor, visszaverődésekor születő képződmények vagy akár az északi fény (1. ábra). A Kárpát-medencében a természeti környezet jelentős változáson ment keresztül már a neolitikum 1. ábra Halo fotó (Tóth Zsuzsanna, 2008) idején. Az erdőségek területe csökkent, míg a Fig. 1. Halo Photo (by Zsuzsanna Tóth, 2008) művelt földterületek nagysága növekedett. A Kr.e. 2. évezred közepére az éghajlat már hasonló volt a jelenlegihez (Sümegi és Törőcsik 2007), így hasonló égi jelenségek voltak megfigyelhetők, mint napjainkban (a kevésbé környezetszennyező időszakokban). 3.2. Amit a történeti kutatásokból tudhatunk A klasszikus csillagképek eredetének kutatása megmutatja, hogy milyen hosszú idővel ezelőtt érdeklődött már az emberiség a csillagos ég iránt. A Nagymedve és az Ökörhajcsár csillagképek keletkezését Kr.e. 10 000 körüli időkre teszik (Gibbon 1964). A Perseus csoport görög eredetű és keletkezésüket a Kr.e. 1250 – 480 közötti időszakra datálják (Wilk 2000). A zodiákus-csillagképekről és néhány, ugyancsak mezopotámiai eredetű konstellációról úgy vélik, hogy Kr.e. 500 körül (Rogers 1998) kerültek a klasszikus csillagképek sorába, amikor az asztrológia elkezdte hódító útját. Vannak azonban nem-mezopotámiai és nem-görög eredetű csillagképek is a klasszikus csillagtérképeken. A kígyószerű szörnyek és óriás lények talán Európa mélyén születtek és a Kr.e. 4 – 2. évezred között kerültek az égre (Rogers 1998, Frank and Bengoa 2001). Vannak olyan csillagcsoportok is, melyek minden kultúrában megtalálhatók, például a Fiastyúk, a Nagy Medve, az Orion és a Tejút. Ezek formája olyan jellegzetes, hogy gyakran sok nép látja hasonlónak, még ha külön elnevezéssel is illeti. Mindez azt bizonyítja, hogy az emberi képzelet már nagyon korán virtuális csoportokba rendezhette a csillagokat. Így okkal feltételezhetjük, hogy a neolitikumban – bronzkorban is „használhattak” csillagképeket a Kárpát-medencében (Pásztor et al. 2008). 3.3. Amit a régészeti forrásokból általában feltételeznek 3.3.1. Az őskori Európa és a csillagászat Az őskori Európa csillagászati ismereteiről a szakmai vélemények szélsőségesen eltérőek. Vannak kutatók, akik szinte tudományos érdeklődést, de legalábbis rendszeres megfigyelést feltételeznek már a paleolitikumban, míg mások mereven elzárkóznak még a gondolatától is annak, hogy égi jelenségek őskori megfigyelhetősége a régészetet érintő kutatási téma lehet. Az alábbi esettanulmányok ismertetése ezért nem a szokásos kronológiai beosztást követi, hanem az eddigi szakmai érdeklődések két fókuszpontját: a felsőpaleolit csontleleteken és barlangfestményeken, valamint a megalit építményeken alapuló feltevéseket mutatja be. Ezeket az elméleteket egészítem ki a saját kutatási eredményekkel, melyeknek elsődleges célpontja a Kárpát-medence, ahol egyik fókuszpont sincs jelen. 3.3.2. Paleolit időszak Az európai paleolit barlangművészet gyönyörű alkotásai sok kutatót ösztönöznek még napjainkban is arra, hogy „megfejtsék” az ábrázolások okát és jelentőségét. Alexander Marshack óta a csillagászat is jelentős szerepet kapott a gyakran több tízezer éves leletek tanulmányozásában. Az ún. mobil művészethez tartozó, faragott-karcolt csontlapok voltak a legkorábbi tárgyak, amelyek felkeltették a figyelmet. A csonttárgyak metszett, bevágott vonal- és pontsorait Marshack állítása szerint meghatározott szándékkal hozták létre, és

346

PÁSZTOR EMÍLIA

nagyon sok esetben naptári célt szolgáltak. Az egyszerre készített elemekből álló metszetcsoportok száma korrelációt mutat a Hold, sőt egyes esetekben a Nap mozgásával is (Marshack 1972). Francesco d’Errico és munkatársai a kísérleti régészet segítségével kidolgoztak egy módszert és alapos referenciaanyagot állítottak össze annak igazolására, hogy egy tárgyon található metszetek szándékos rendszert alkotnak-e vagy sem (d’Errico 1989, 1996). Egy rendszer lehetséges léte azonban még nem bizonyíték naptár létezésére és használatára. D’Errico kritikája szerint Marshack saját intuíciója alapján osztályozta a mikroszkóppal vizsgált jeleket és úgy manipulálta a jelek, jelcsoportok számát, hogy a Hold vagy – néhány esetben – a Nap mozgásához illeszkedő mennyiséget kapjon (d’Errico 1989, 1996). Az amerikai kutató állításai még a magyar kutatókra is hatással voltak. Vértes László publikált egy faragott mészkőtárgyat, amelyet 1963-ban találtak egy ásatás során, Bodrogkeresztúr – Henye lelőhelyen. A Kárpát-medencei felső paleolitikum középső szakaszából származó, kb. 27 000 éves tárgy Vértes véleménye szerint olyan uterust (anyaméhet) ábrázol, amelyen a bemetszések egy holdnaptárt adnak ki (Vértes 1965). A csillagképek eredetének kutatásában egy lehetséges forráscsoportot alkotnak a felső paleolit időszakba tartozó barlangfestmények. A legtöbb érdeklődést a pöttyökkel körülvett bika alakok váltották ki, mert a kutatók általában a Pleiadok (Fiastyúk) csillaghalmaz és a Bika csillagkép megszemélyesítésének tartják azokat (Rappenglück 2004). Minden paleolit eredetűnek tartott csillagkép azonosítása azon a feltevésen alapul, hogy az ábrázolás készítője hűen, szinte „tudományos egzaktsággal”, követte azt, amit az égen látott, sőt a „pöttyök” méretét még a csillagok látszó fényességével is azonosítják. További jellemző vonás, hogy mindig azt az elemét ragadják ki a környezet nagyszámú – gyakran azonos – ábrázolásának, amely formai hasonlóságot mutat egy több ezer évvel későbbi alakzattal. Úgy tűnik ezek alapján, hogy az eddigi eredmények a paleolit ember fejlett csillagászati tudásáról inkább köszönhetőek a kutatók csillagos ég iránti lelkesedésének, mint ezt az állítást igazoló, valódi, régészeti bizonyítékoknak. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a paleolit korszak embere ne érdeklődött volna az égi jelenségek iránt (Pásztor 2011f). 3.3.3. A „megalit” csillagászat Az őskori Európa csillagászati ismereteit, de még az ég iránti érdeklődést is, a közvélemény és a kutatók egy része szinte kizárólagosan a megalit építőknek tulajdonítja, és ennek a tudásnak a kiderítésére alkalmazott módszerek a legtöbb esetben kimerülnek az építmények tájolásának vizsgálatában. Ezek csillagászati oka az általános értelmezések szerint az archaikus időfelosztás, az építmények naptárként való használata volt, vagy az, a halottkultuszt szolgáló cél, hogy a szakrálisnak tartott fény egy meghatározott, különleges napon lépjen be az építmény belsejébe. A megalit csillagászat a születését elsősorban a népi legendáknak köszönheti. A néphit a köveknek gyógyító, termékenységet erősítő hatást tulajdonított és kapcsolatba hozta azokat a Nappal. Így a hatalmas, álló kősorok és kőkörök már korán felkeltették a „tudományos” érdeklődést is. Az 1700-as években a brit régiségkutatók lelkesedése druida csillagász templomokká emelte e régészeti emlékeket. Az 1900-as évektől már őskori csillagászati obszervatóriumoknak hitték azokat. Norman Lockyer (1906) angol csillagász és fizikus állítása szerint felkelő és lenyugvó égitestek irányát jelezték az egyes kőoszlopok. A megalit „tudomány” atyjának mégis az angol Alexander Thom mérnököt tarthatjuk, aki 1955 és 1967 között, komoly terepmunka keretében feltérképezte a Brit-szigetek és a francia Bretagne félsziget megalit építményeit. A nagy mennyiségű terepmérésekből származó adat alapján a kutató azt állította, hogy a megalit építők pontosan rögzített mértékegység (az ún. megalit yard) használatával, pontos tervezéssel emelték ezeket az építményeket, melyeknek különleges geometriai konstrukciója a Nap, a Hold és a csillagok mozgásának rendszeres megfigyelését szolgálta. A közvéleménynek a megalit csillagászat magas színvonalába vetett hitét koronázta meg Gerald Hawkins amerikai csillagász 1965-ben kiadott „Stonehenge Decoded” című műve, amely hihetetlen mértékű hatást gyakorolt az ősi csillagászati ismeretekkel kapcsolatos közhiedelmekre. Mindezek azonban kevés hatással voltak a hivatalos tudomány hozzáállására. Az Oxford Illustrated Prehistory (Cunliffe 1994) szinte semmit nem írt sem Stonehenge, sem New Grange különleges tájolásáról. Elsőként Clive Ruggles, a leicesteri egyetem későbbi archaeoasztronómia professzora tett kísérletet az őskori csillagászati ismeretek felderítésére. Teljes körű tudományos kutatómunka keretében feldolgozta a brit szigetek megalit emlékeit és Astronomy of Prehistoric Britain and Ireland (1999) című könyvében tette közzé túlzásoktól mentes eredményeit. Bár a megalit építőket „megfosztotta” a magas színvonalú csillagászati tudástól, munkája tovább erősítette az archaeoasztronómia, mint a régészet segédtudománya jogosultságát. Megállapította, hogy például egyes helyi csoportok tájolásában ismétlődő értékek találhatók, a fő világtájak és a napmozgás felé tájolás felismerhető a nagy kőkörökben (Cumbria, Délnyugat-Skócia stb). Stonehenge nyári napfordulós tájolásának megerősítését jelzi, hogy a környezetében található földművek tájolásának is valószínűleg ez volt a célpontja.

A CSILLAGÁSZAT SZEREPE ÉS JELENTSÉGE AZ SRÉGÉSZETI KUTATÁSOKBAN. EURÓPAI ÉS KÁRPÁT-MEDENCEI ESETTANULMÁNYOK

347

A megalit építményekről kiderült, hogy nem alkotnak egy különleges kulturális egységet, még csak nem is kizárólagosan egy korszakhoz tartoznak és Közép-Európát, de különösen a Kárpát-medencét messze elkerülték. Mindez egyértelműen azt is jelentené hogy az itt élt őskori népek nem érdeklődtek a csillagászati jelenségek iránt? 3.3.4. A „nem megalit” csillagászat A Kárpát-medencei régészeti leletanyagon alapuló esettanulmányok korszakok szempontjából nem teljesek, a szerző szakmai érdeklődését és lehetőségeit tükrözik, ezért ismertetésük inkább felsorolásszerű, mint egy-egy korszakot jellemző összegzés. Az archaeoasztronómiai érdeklődést kiváltó, legkorábbi vizsgált objektumok a Lengyel kultúrához tartozó kör alakú földművek vagy rondellák. Ezek „kapuinak” tájolási célpontja a mérési eredményeket értelmező kutatók szerint lehetett a felkelő Nap, a Hold, de akár bizonyos fényes csillagok vagy csillagképek is (Pavúk és Karlovskʆ 2004; Zotti 2005; Pásztor et al. 2008). Szabályos geometriai alaprajzuk is megerősíti azt a feltételezést, hogy a kultúra számára meghatározó elvek alapján hozták létre e neolit közösségi létesítményeket (Pásztor és P. Barna 2011). A településeken található házak tájolása nem sejtet olyan eredményt, mint amilyet egy szakrális hely tájolásától várunk, hiszen a környezeti tényezők fontos szerepet kell hogy játszanak egy lakóterület elhelyezésében. A Naptól kapható fény és meleg optimális felhasználása döntő szempont. A néprajzi kutatások azonban erőteljesen hangsúlyozzák a nem-környezeti tényezők szerepét is a házépítés különböző fázisaiban (Bereznai 1999) és ezt alátámasztja az európai vonaldíszes kultúrákhoz tartozó települések elemzése is (Coudart 1998). A bronzkori házak tájolási vizsgálata is egyértelműen jelzi mindkét irányító erő meglétét a házak létrehozásában (Pásztor 2009a), így feltehető, hogy a kora bronzkori Harangedény-Csepel csoport házaiba a téli napforduló táján belépő napfény iránya határozta meg a házak helyzetét (Pásztor 2005, Endrődi és Pásztor 2006). A bronzkori sírok tájolásának vizsgálata során az esettanulmányok azt jelzik, hogy nincs értelme általános tájolási elvekről beszélni a bronzkorban, mert jelentősen eltérő tájolási szokások figyelhetők meg a különböző temetők esetében. Az egyes régészeti kultúrákat külön kell vizsgálni, mert akár egy kultúrán belül is eltérő tájolásúak lehetnek a temetők sírjai (Pásztor 2008a). A fenti tanulmányok, bár nem teljes körűek, de bizonyítják azt, hogy a tájolás ugyanolyan fontos, informatív adata a régészeti feltárásnak, mint az összes többi. Azért is fontos a pontos mérési értékek megadása az ásató által sokszor szubjektív alapon meghatározott égtájirányok helyett, mert például a Kárpát-medencei építők számára a valódi kelethez képes ± 36 fokon belüli irányok mind napkeltének tekinthetők a napkorong horizonton tett látszólagos vándorlása miatt (Pásztor 2008b) (2. ábra 1 és 2). A feldolgozás során a tájolási adatok értékeléséhez az aktuális horizont jellemzői elengedhetetlenek. A horizontot befolyásoló tereppontok bemérését a legegyszerűbben a feltárás során lehet elvégezni. Bár a lelőhelyet általában térképre viszik, így a horizont később is rekonstruálható, ez azonban jelentősen megnöveli a hibalehetőségek számát. Mindaz, amit az archaeoasztronómiai mérésekből és vizsgálatokból tudhatunk azt igazolja, hogy az őskori Európában nem számolhatunk jelentős, „magasabb rendű” csillagászati tudás meglétével, csak a különböző régészeti kultúrák részéről megnyilvánuló, különböző szintű, a csillagászati – vagy helyesebben az égi – jelenségekre irányuló érdeklődéssel. Ez igaz a Kárpát2. ábra A Nap látszólagos mozgása az év folyamán medencére is, ahol ráadásul hatalmas kövekből álló Fig. 2. Yearly movement of the Sun építmények sincsenek, ennek ellenére még az őskori

348

PÁSZTOR EMÍLIA

mértékegységnek tekintett megalit yardnak megfeleltethető analógiát is találtak a kutatók, a „lengyel öl” feltételezésével (Karlovský and Pavúk 2002). Általános érvényűként fogadhatjuk el, hogy az ég őskori megfigyeléséből származó valóságos csillagászati tudás nem volt általános és nem volt tudományos szintű. Az őskori „csillagászat” tulajdonképpen őskori „népi csillagászat” lehetett, és ez feltehetően az egész őskori Európára igaz. A fentiek fényében hogyan nyerhetünk akkor újabb információkat az égismeretről, az égi jelenségek társadalomra gyakorolt hatásáról? Vizsgáljuk meg a népi csillagászat jellemzőit. 3.4. A néprajzi, kulturális antropológiai kutatásokból ismert adatok A tradicionális életmódot folytató közösségek népi csillagászata sokat segíthet abban, hogy a hagyományos égismeret jellemző vonásait feltárjuk. Az eltérő tájegységek népei változó mértékben érdeklődtek az égi jelenségek iránt, még a Kárpát-medencén belül is. Az Alföldön és a Hortobágyon az éggel kapcsolatos tudás észrevehetően gazdagabb volt, mint a hegylakók körében (Zsigmond 1999). A népi csillagászat jellemző vonása, hogy a légköri jelenségeket nem választja el a tisztán csillagászati eseményektől, hanem magában foglal mindent, ami a nappali és éjszakai égen történik. Jelentős, elsősorban gyakorlati megfigyelésen alapuló ismereteket tartalmaz, de ezek felhasználására, értelmezésére az analógiás gondolkodás által vezérelve, már főleg a népi hiedelemvilágból merít alapot (Szabó 1990). A népi csillagászat alapvető jellemzői a Kárpát-medencében végzett kutatások alapján: a) A csillagok főleg a történelmi és vallásos történetekben szerepelnek, alkalmazásukkal a tájékozódásban, az időszámlálásban és az időjóslásban találkozhatunk. A csillagokkal kapcsolatos tudás jelentős mértékben függ a közösség gazdasági tevékenységétől (Amades 1994). A legfontosabb eseményeket igyekeznek kapcsolatba hozni az égitestek mozgásával – például a földművelő népeknél a vetés, aratás időszaka, a halászó népeknél a tengeri navigáció, míg a pásztoroknál a fiatal állatok születése, az állatok ki-, illetve behajtása a legelőkre. b) A Nap a házak, ritkábban a települések tájolásában szerepelhet irányító tényezőként (Duma-István 2005), de szerepe van az időszámításban, az időjóslásban és a mágiában is. Az égitest ciklikus mozgásának ismerete tökéletes. Mindig pozitív hatást feltételeznek róla. c) A Hold elsősorban az időszámításban, a naptárkészítésben és az időjóslásban szerepel. A fogyó / dagadó holdfázisok erősen kapcsolódnak a fekete és a fehér mágiához (Zsigmond 1999, Szabó 1990, Magyar Néprajzi Lexikon). d) Légköri jelenségek a népi időjárásban, az időjóslásban, a mágiában és a mítoszokban jelennek meg. Az antropológiai kutatások azt is igazolják, hogy az égismeret különböző módon nyilvánul meg a különböző közösségekben. Van mindenki által megosztott, közös tudás (például időjóslás, időszámítás, tájolás stb), és van olyan tudás, amit nem osztanak meg bárkivel, így az kiváltságos helyzetet biztosít birtoklójának. Ilyenek például a különleges alkalmakhoz társuló ismeretek, amit nehéz időkben, sorsfordító eseményeknél alkalmaznak, és amelyek elsősorban a jósláshoz, mágiához kapcsolódnak (Chamberlain 1982, MacDonald 1998). A népi csillagászati kutatások azonban nem túl gyakoriak és gyakran nem teljesek. Sokszor hiányzik belőlük az egy adott területre jellemző jelenségek teljes gyűjtése. Ennek oka elsősorban az, hogy a néprajzkutató nem érdeklődik a kimondottan csillagászati tudás iránt, vagy nem tud megfelelően kérdezni, mert képzettség hiányában nem rendelkezik a szükséges háttérismeretekkel. 4. ÉGISMERET – SPIRITUÁLIS ÉS VILÁGI HATALOM Az antropológiai kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy milyen gazdag és összetett volt / lehetett az a hatás, amit az égi jelenségek gyakoroltak az őskori közösségekre. Így a jövő útját ezek az „útjelzők” mutatják és egyúttal rávilágítanak arra is, hogy a kutatási lehetőségek sokkal gazdagabbak és összetettebbek, mint csupán a tájolások vizsgálata. A régész feladata nemcsak a leletek feltárása, osztályozása és leírása, hanem annak kutatása is, hogy mit gondoltak az emberek a körülöttük lévő világról, hogyan képzelték el annak keletkezését és működését (Pásztor 2009b). A különleges bronzkori Nebra-korong szimbólumai – Nap, Hold, csillagok, Fiastyúk, szivárvány, napkelte, napnyugta – mind ékes bizonyítékai egy olyan bronzkori világkép létezésének, amelyben a természeti elemek fontos szerepet játszottak (Pásztor és Roslund 2007). A kozmológiai elemek felderítéséhez kiinduló adatként szolgálhatnak a különleges régészeti leletek, a házak és sírok tájolásai, a különleges díszítő motívumok vagy szimbólumok. A Kárpát-medence bronzkori leleteinek díszítésére az absztrakt szimbólumok

A CSILLAGÁSZAT SZEREPE ÉS JELENTSÉGE AZ SRÉGÉSZETI KUTATÁSOKBAN. EURÓPAI ÉS KÁRPÁT-MEDENCEI ESETTANULMÁNYOK

349

a jellemzőek, melyek között biztosan találhatók égi, kozmológiai jelképek is. A bronzkori díszítőművészet jellemző vonása, hogy sok, napszimbólumnak tartott jelet hordoz. Nehéz azonban annak eldöntése, hogy egyszerű díszítőmotívumról, vagy az egész közösség számára jelentéssel bíró jelképről (Renfrew és Bahn 2004, 394 – 402) van-e szó. A művészeti stílust is befolyásolhatja a hitvilág. A régészeti leleteken található égi szimbólumok ábrázolása – bár a valóságos látványból indul ki, de – jelentős mértékben egyszerűsít, és sokszor befolyásolják a hiedelmek (Pásztor 2011a). A presztízs bronzleletek díszítményeinek vizsgálata azt jelzi, hogy a bronzkor középső időszakának második felében, a Koszideri-korszak körüli időben megszaporodik az égi szimbólumok alkalmazása, különösen a fegyvereken. A szimbólumok részletes, összehasonlító tanulmányozása jelzi azt is, hogy az általánosan napszimbólumnak tartott, „kör, benne kereszt” alakú jel feltehetően több volt egyszerű napjelképnél, sokkal inkább tekinthető kozmológiai és / vagy hatalmi szimbólumnak (Pásztor 2009c). Miért váltak ezek a bronzkorra már univerzálisnak tekinthető szimbólumok a díszítmények fő alkotó elemévé? Talán ez az észrevehető dominancia jelentős hitvilágbeli és társadalmi változásokhoz köthető. A vallástörténészek feltételezése szerint a proto-indoeurópai istenek világában specializálódás következett be (Eliade 1958, 66, 82), és ez talán egybeesett a helyi, feltörekvő elit hatalom legitimizálási törekvéseivel. Ennek leghatékonyabb módja az, amikor az elit az istenektől (az égiektől) származtatja önmagát, így hatalma az istenektől kapott természetes jogosultság. Az uralkodó réteg ideológiájának formálódását és annak terjedését jelezhetik ezeknek a tárgyaknak a lelőhelyei (Larsson 1999). Így a kozmológiai szimbólumok sokkal inkább uralkodói, főnöki privilégiumok, mintsem a napkultusz bizonyítékai. A Kárpát-medencében már az igen kora időktől kezdve kimutatható a régészeti leletanyagban az Anatóliával, Közel-Kelettel való kulturális kapcsolat. A neolitikum, rézkor időszakában (Kr.e. 5 – 3. évezred közötti időszak) a régészeti tárgyak nemcsak kulturális kapcsolatot jeleznek, hanem emberek bevándorlását is (Özdoğan 2000, K. Zoffmann 2004). A bronzművesség kialakulása és fejlődése jelentős változást eredményezett a távolsági csere és a kereskedelmi kapcsolatok intenzitásában, ami meggyorsította az információvándorlást is. Így minden bizonnyal a Baltikumot a Mediterráneummal összekötő útvonal – későbbi nevén Borostyánkő út – a bronzkorban, sőt már a neolitikumban (Kalicz 1983 – 84, Bánffy 1999) vagy még azt megelőzően is létezett. Tagadhatatlan, hogy van néhány égi szimbólum, ami egyértelműen Mezopotámiához kapcsolható és talán ezen az úton jutott el ide. A Kárpát-medencei középső bronzkor második felének (Kr.e. 18 – 14. sz.) ékszerleletei között több olyan absztrakt jelet hordozó csüngő található, amelyeknek legközelebbi párhuzamait a közel-keleti asztrális jelképek között találhatjuk meg, és amelyek talán azokhoz hasonló funkciókkal bírtak (Pásztor 2011b, 2011c). 5. ÖSSZEGZÉS Már ezek a kutatási eredmények is jelzik, hogy az őskori Európa népei rendelkezhettek bizonyos ismeretekkel az égitestek mozgásáról, és ez a tudás – az égi jelenségek más elemeivel együtt – fontos része volt kultúrájuknak (Pásztor 2011d). A tudományos erőfeszítések azonban azt is igazolják, hogy az égi jelenségek nem ugyanolyan mértékben érdekelték az őskori Európa népeit, és így nem egyforma tudással rendelkeztek az emberek az egyes korokban (Pásztor 2011e). Ha az égi jelenségek a rítusban játszottak szerepet, az égre vonatkozó ismeretanyag tekintetében a különböző régészeti kultúrák rítusai is eltérő tudásszintet tükröznek. A népi időjóslást – és részben a naptárt is – egyértelműen a lokális földrajzi és időjárási viszonyok határozták meg. A korai közösségi szükségleteknek megfelelő égismeret szájról szájra hagyományozódott, ami értelemszerűen jelzi, hogy nem törekedtek a „tudományos egzaktságra”. A közösség szerényebb „csillagászati” tudással is megelégedett. Elegendő volt számukra, ha az égitestek mozgását és változását emlékeikben meg tudták tartani, akár a földi táj elemeihez vagy akár például egymás színéhez, pozíciójához viszonyítva. Az esettanulmányok egyértelműen bizonyítják, hogy a csillagászat képes tudományos értékű információkat nyújtani a régészet számára. Alkalmazása azonban nem ér véget az objektumok tájolási sajátosságainak vizsgálatával és a célpontként szolgálható égitestek keresésével. A kulturális antropológiai, ökológiai kutatások gazdag és sokszínű lehetőségeket kínálnak az európai őskori társadalmak kulturális csillagászati tanulmányozására. Ezt vétek lenne figyelmen kívül hagyni.

350

PÁSZTOR EMÍLIA

6. FELHASZNÁLT IRODALOM Amades, J. 1994. Des étoiles aux plantes: petite cosmogonie catalane. Carcassone: garae / Hesiode. Toulouse. Bánffy, E. 1999: Újabb adatok a Nyugat-Dunántúl őskorának kereskedelmi és kulturális útvonalaihoz – Data to the trade and cultural routes of prehistoric Transdanubia. In: Ilon. G. (Ed.) Essays on the 60th anniversary of Gábor Bándi. Savaria, 24(3), 51 – 64. Bereznai, Zs. 1999. A házépítés hiedelem és szokáskörének funkcionális vizsgálata. Cumania, 16, Kecskemét, 115 – 172. Chamberlain, V. D. 1982. When stars came down to Earth. Los Altos. Coudart, A. 1998. Architecture et société néolithique L`unité et la variance de la maison, danubienne. Documents d’archéologie francaise, 67. Cunliffe, B. (ed). 1994. The Oxford illustrated prehistory of Europe. USA, Oxford University Press d’Errico, F. 1996. Marshack’s approach: poor technology, biased science. Reply from Francesco d’Errico. Cambridge Archaeological Journal, 6(1), 111 – 117. d’Errico, F. 1989. Palaeolithic Lunar calendars: a case of wishful thinking? Current Anthropology, 30(1),117 – 118. Duma-István, A. 2005. Csángó mitológia. Havas Kiadó, Kézdivásárhely. Eliade, M. 1958. Patterns in comparative religion. Sheed and Ward, London. Endrődi, A., Pásztor, E. 2006. The role of symbolism and tradition in the society of Bell-Beaker Csepel group. Archaeológiai Értesítő, 131, 7 – 25. Frank, M. R., Bengoa, J. A. 2001. Hunting the European sky-bears: on the origin of the non-zodiacal constellation. In: Ruggles, C., Prendergast, F., Ray, T. (Eds.), Astronomy, cosmology and landscape. Ocarina Books, Leicester,15 – 44. Gibbon, W. B. 1964. Asiatic parallels in North American star lore: Ursa Major. The Journal of American Folklore, 77(305), 236 – 250. Hegedűs, T. 2004. Színpompás égi fények, avagy kis légköroptikai lexikon. Természet Világa, 135, 14 – 18. Kalicz, N., 1983 – 84. Übersicht über den Forschungsstand der Entwicklung der Lengyel—Kultur und die älteste “Wehranlangen” in Ungarn, Mitteilungen der Österreichischen Arbeitsgemeinschaft für Ur- und Frühgeschichte. 33 – 34, 271 – 293. Karlovský, V., Pavúk, J. 2002. Analyza rozmerov domov lengyelskej kultúry – Dimension analysis of Lengyel Culture houses. Archeologické rozhledy, 54(1), 137 – 156. Larsson, T. B. 1999. Symbols in a European Bronze Age cosmology. In: Orrling, C. (Ed.) Communication in Bronze Age Europe. Museum of National Antiquities, Stockholm, 9 – 17. Lockier, N. 1906. Stonehenge and other British stone monuments astronomically considered. London, Macmillan. MacDonald, J. 1998. The Arctic sky. Royal Ontario Museum / Nunavut Research Institute. Marshack, A. 1972. The roots of civilization. McGraw Hill, New York. Özdoğan, M. 2000. The appearence of early neolithic cultures in Northwestern Turkey. Some problems. In: Hiller, St., Nikolov, V., (Hrgs.) Karanovo Bd. III. Beiträge zum Neolithikum in Südosteuropa. Phoibos Verlag, Wien, 165 – 170. Pásztor, E. 2005. Sunshine in Bell Beaker’s houses: on the orientation of the houses of the Bell BeakerCsepel Group. In: Zedda, M. P., Belmonte, J. A. (Eds.) Lights and shadows in cultural astronomy. Isili: Associazione Archaeofila Sarda, 116 – 124. Pásztor, E. 2008a. Celestial symbols on archaeological finds from the Bronze Age in the Carpathian Basin. In Coimbra, F., Dimitriadis, G. (Eds.) Cognitive archaeology as symbolic archaeology. British Archaeological Reports Internatioanl Series, 1737, Oxford, 13 – 21. Pásztor, E. 2008b. Megjegyzések a Lengyeli-kultúra körárkainak tájolásához – Bemerkungen zur Orientierung der Kreisgräbern der Lengyel-Kultur. Archaeológiai Értesítő, 133, 5 – 20. Pásztor, E. 2009a. The Connection between the terrestrial and celestial landscape during the Bronze Age in the Carpathian Basin: Orientation of houses. In: Dimitriadis, G. (Ed.) Landscape in mind: dialogue on space between anthropology and archaeology. British Archaeological Reports International Series 2003, Oxford, 45 – 51. Pásztor, E. 2009b. Prehistoric cosmologies. A methodological framework for an attempt to reconstruct Bronze Age cosmologic ideas in the Carpathian Basin. In: Rubiño Martín, J. A., Belmonte, J. A.,

A CSILLAGÁSZAT SZEREPE ÉS JELENTSÉGE AZ SRÉGÉSZETI KUTATÁSOKBAN. EURÓPAI ÉS KÁRPÁT-MEDENCEI ESETTANULMÁNYOK

351

Prada, F., Alberdi, A. (Eds.) Cosmology across cultures. Astronomical Society of Pacific Conference Series, 409, 457 – 463. Pásztor, E. 2009c. A kereskedelem és csere ’mellékterméke’: eszmék és szimbólumok vándorlása. In: Ilon, G. (Szerk.) Őskoros Kutatók VI. Összejövetelének konferenciakötete. Nyersanyagok és kereskedelem. Kőszeg, 2009 március 19 – 21. 22 – 36. Pásztor, E. 2011a (in press). Rethinking style and abstraction: Comparative study of Bronze Age celestial representations. In: Koerner, S., Roege, D., Warr, C. (Eds.) Rethinking art and science’s histories. Rethinking art’s histories, Manchester University Press. Pásztor, E. 2011b (in press). Közel-keleti asztrális jelképek Kárpát–medencei bronzkori ékszereken? A Vénusz bolygó szimbóluma koszideri korú csüngőkön. Ősrégészeti Levelek / Prehistoric Newsletters. Pásztor, E. 2011c (in press). Magic signs in and from the Prehistory. Near eastern celestial symbols in the ancient Carpathian Basin. In: Rountree, K., Morris, C., Peatfield, A. (eds). Archaeology of spiritualities. One World Archaeology Series, Springer. Pásztor, E. 2011d. The significance of the Sun, Moon and celestial bodies to societies in the Carpathian Basin during the Bronze Age. In: Valls-Gabaud, D., Boksenberg, A. (Eds.) The role of astronomy in society and culture. Cambridge University Press, 127 – 135. Pásztor, E. 2011e (in press). Cultural understandings of celestial phenomena. In: Koerner, S., Pálsson G., Roege, D. (Eds.) Revisiting Pandora’s hope: technological choice and social agency in an irreducibly complex world. Pásztor, E. 2011f. Prehistoric astronomers? Ancient knowledge created by modern myth. http:// journalofcosmology.com/Consciousness159.html [2012. március 23.] Pásztor, E., P. Barna, J. 2011 (in press). Concepts of space, place and time in Late Neolithic Carpathian Basin: the geometry of rondels of the Lengyel complex. In: Gheorghiu, D., Nash, G. (Eds.) Place as material culture, objects, geographies and the construction of time. Cambridge Scholars Publishing. Pásztor, E., Roslund, C. 2007. An interpretation of the Nebra Disc. Antiquity, 81, 267 – 278. Pásztor, E., P. Barna, J., Roslund, C. 2008. The orientation of rondels of the Neolithic Lengyel culture in Central Europe. Antiquity, 82, 910 – 924. Pavúk, J., Karlovskʆ, V. 2004. Orientacia rondelov Lengyelskej Kultúry na smery vysokého a nízkeho mesiaca. Slovenská Archeológia, 53(2), 211 – 280. Rappenglück, A. M. 2004. A Paleolithic planetarium underground – the cave of Lascaux (Part 1.). Migration & Diffusion, 5(18), Odyssee Verlag, Wien, 93 – 119. Renfrew, C., Bahn, P. 2004. Archaeology: theories, methods and practice. Thames and Hudson, London. Rogers, J. H. 1998. Origin of the ancient constellations: I. The Mediterranean traditions. Journal of The British Astronomical Association, 108(2), 79 – 89. Sümegi, P., Törőcsik T. 2007. Hazánk növényzete az éghajlatváltozások tükrében. Természet Világa, 138(7). Szabó, L. 1990. Népi természetismeret. In: Dömötör, T., Hoppál, M. (Szerk.) Népszokás, néphit, népi vallásosság. Akadémia Kiadó, Budapest, 725 – 743. Zsigmond, Gy. 1999. Égitest és néphagyomány. Pallas Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda. Vértes, L. 1965. „Lunar Calendar” from the Hungarian Upper Paleolithic. Science, 149(20), 855 – 856. Wilk, S. R. 2000. Medusa: solving the mystery of the Gorgon. Oxford. K. Zofmann, Zs. 2004. Őslakosok és bevándorlók a neolitikus és rézkori Kárpát-medencében az embertani adatok alapján. Somogyi Múzeumok Közleményei, 16, 127 – 138. Zotti, G. 2005. Kalendarbauten? Zur astronomischen Ausrichtung der Kreisgrabenanlagen in Niederösterreich. In: Daim, F., Neubauer, W. (Hrgs.) Zeitreise Heldenberg. Geheimnisvolle Kreigräbe. Niederösterreichische Landesmuseum, St.Pölten, 75 – 79.