2014. JÚLIUS
2014. július–augusztus XVI. évfolyam 7–8. szám
A 64. Vasutasnap alkalmából a PVDSz Elnöksége és magam nevében köszöntöm szakszervezetünk valamennyi tagját, szeretteiket és családjaikat egyaránt. Immár kétségtelen tény, hogy a munkánkat a mindennapokban ma már és a jövőben is, a munka világára alapvető hatást gyakorló új Munka Törvénykönyvéből származó, a munkavállalók oldalán mindenképpen jelentkező, jelentős negatív hatások mellett kell végeznünk. Mindemellett az eltelt időszak tapasztalatait is figyelembe véve, a szakszervezetek konföderációikon keresztül folyamatosan napirenden tartják és kezdeményezik – a jogalkotó felé – e negatív hatások tompítását, adott esetben egyes, a korábbi gyakorlatban már jobban bevált jogintézmény/ek/ visszaállítását. Ami ugyanakkor a vasutas munkavállalóink mindennapi foglalkoztatásának körülményeit, annak feltételeit, akár a munkáltatás, akár annak technikai, munkaerő és a hozzá szükséges anyagellátás oldaláról érinti, finoman szólva is azt egyre „bonyolódó” körülmények között kell megélnünk. Úgy vélem, hogy mindeközben semmiképpen nem túlzó megállapítás részemről annak kimondása, hogy vasutasainknak – a régi
Radnóti Miklós:
Július
Tisztelt Kolléganõk és Kollégák! időkből még némiképpen megmaradt mindennapi helytállása, a vasút szolgálatának sokszor a család háttérbeszorulásával is járó mozgatórugója – az a tény és körülmény, amely ma még biztosítani képes az ország vasúti vérkeringését. Ezért, és azért is, mert mindenkinek látnia kell, hogy a beígért
Düh csikarja fenn a felhőt, fintorog. Nedves hajjal futkároznak mezétlábas záporok. Elfáradnak, földbe búnak, este lett. Tisztatestű hőség ül a fényesarcú fák felett.
nagyszabású vasúti technikai fejlesztések megvalósítása önmagában nem, csak az azt működtető vasutasok munka- és életkörülményeinek egyidejű javítása, fejlesztése és megbecsülése, a humánerőforrás szempontjainak semmiképpen sem másodlagos kezelése lehet az, ami biztosíthatja a Magyar Államvasutak folyamatos és szakszerű megújulását. Ehhez azonban látni kell, hogy a mainál hatékonyabb anyagi és erkölcsi megbecsülésre van munkavállalóinknak szüksége. Ma azonban az ünnepléseknek van itt az idejük; annak, hogy a vasutas munkavállalók egymással, szeretteikkel és családtagjaik körében – ha továbbra sem maradéktalanul felhőtlenül – de mindenképpen ki-ki az általa elvégzett munkája minőségének biztos tudatában ünnepelhessen. S ehhez szakszervezetünk – a lehetőségeihez képest – most is hozzájárult. Mindeközben tagjaink és a szakszervezetünk Elnöksége nevében is, a 64. Vasutasnap alkalmából kitüntetett munkatársaink elismeréseihez ezúton is, szívből gratulálunk! Dr. Laboda József elnök
PÁLYAVASUTASOK akikre büszkék vagyunk…
Az 64. Vasutasnap alkalmából a MÁV Zrt. Pályavasúti Üzemeltetés munkavállalói közül, ismét sokan – méltán – részesültek elismerésben. Az érintett Kolléganők és Kollégák munkájához további sikereket, magánéletükben pedig sok boldogságot kíván a PVDSz! Név
Szervezeti egység
Munkakör
A Vasút Szolgálatáért arany Kramarics János
Területi Igazgatóság Pécs
Forgalmi vonalirányító
Mérnyei Sándor
Területi Igazgatóság Szombathely
Szakaszmérnökség vezetĘ
Paluska Pál
Területi Igazgatóság Szeged
Pályafenntartási alosztályvezetĘ
Petykó Tivadar
Területi Igazgatóság Miskolc
ErĘsáramú alosztályvezetĘ
Tabányi János
Területi Igazgatóság Budapest
Biztosítóberendezési alosztályvezetĘ
Vigh László
Területi Igazgatóság Debrecen
Forgalmi Csomópont vezetĘ
(folytatás a 2. oldalon...)
2
2014. JÚLIUS
PÁLYAVASUTASOK akikre büszkék vagyunk…
(folytatás a címoldalról...) Név
Szervezeti egység
Munkakör
A Vasút Szolgálatáért ezüst Ispán László Kelemen Józsefné
Területi Igazgatóság Budapest
Csomóponti vezetĘ
Területi Igazgatóság Szombathely ElemzĘ-, gazdálkodó szakelĘadó
Név
Szervezeti egység
Munkakör
Horváthné Deli Katalin
Területi igazgatóság Pécs
ÁllomásfĘnök
Husonyicza Péter
Területi igazgatóság Budapest
Kocsimester
Jova György
Területi igazgatóság Szeged
Tartalékos térfĘnök
Kundrák András
Területi Igazgatóság Miskolc
RendelkezĘ forgalmi szolgálattevĘ
Karczag Tamás
Területi igazgatóság Miskolc
MĦszaki szakelĘadó
Sárkány László
Területi Igazgatóság Szeged
Forgalomirányítási alosztályvezetĘ
KeserĦ Sámuel
Területi igazgatóság Debrecen
ElĘmunkás
Szokolné Imre Gyöngyi
Területi Igazgatóság Pécs
Szakaszmérnökség irányító
Kiss Csaba
Területi igazgatóság Debrecen
Mester MĦködéstámogatás vezetĘ
TĘkés Antal Tiborné
Területi Igazgatóság Debrecen
ElemzĘ-, gazdálkodó szakelĘadó
Kiss Gábor
Vólentné Sárvári Piroska
Pályavasúti üzemeltetési fĘigazgatóság
Pályavasúti üzemeltetési fĘigazgató
Pályavasúti üzemeltetési fĘigazgatóság
Kiss Gyula
Területi igazgatóság Debrecen
FĘrendelkezĘ
Kovács Zoltán
Területi igazgatóság Szeged
ElĘmunkás
Lajos László
Területi igazgatóság Pécs
Forgalmi szolgálattevĘ
Lomjánszki József
Területi igazgatóság Szeged
Forgalmi szolgálattevĘ
LĘke Balázs
Területi igazgatóság Szombathely
Forgalmi koordinátor
Magyar Péter
Területi igazgatóság Budapest
VáltókezelĘ
Majoros Csaba
Területi igazgatóság Debrecen
RendelkezĘ forgalmi szolgálattevĘ
Márkus László
Területi igazgatóság Budapest
Mester
Mayer Béláné
Területi igazgatóság Pécs
Forgalmi szolgálattevĘ
Mayer János
Területi igazgatóság Pécs
Beosztott mester
Miskeyné Borsik Klára
Területi igazgatóság Szeged
Gazdálkodási koordinátor
Nagy József
Területi igazgatóság Budapest
Biztosítóberendezési mĦszerész
Nagy Sándor
Területi igazgatóság Miskolc
VezetĘmérnök
Orbán Károly
Területi igazgatóság Pécs
Mester
ėsz Béla
Területi igazgatóság Debrecen
FĘpályamester
Papp László
Területi igazgatóság Budapest
Szakaszmérnökség irányító
Pásztor Sándor
Területi igazgatóság Szeged
VezetĘmérnök
Pérk Zoltán
Területi igazgatóság Szombathely
KülsĘs forgalmi szolgálattevĘ
Pohubi Ágnes
Területi igazgatóság Miskolc
Menedzserasszisztens
Szabó Csaba
Területi igazgatóság Pécs
MĦszaki szakelĘadó
Szölgyénné Ujvári Izabella
Területi igazgatóság Szeged
Területi pályavasúti szakértĘ
Takács Károly
Pályavasúti üzemeltetési fĘigazgatóság
TEB szakértĘ
Takács Lajos Péter
Területi igazgatóság Szeged
ErĘsáramú mĦvezetĘ
A Vasút Szolgálatáért bronz Bay Béla
Pályavasúti üzemeltetési fĘigazgatóság
Forgalmi szakértĘ
Kanczler Gábor
Területi Igazgatóság Szombathely
Kábel és hálózatszerelĘ
Kovács Gábor
Területi Igazgatóság Budapest
Hídszerkezeti lakatos
Kovácsics János
Területi Igazgatóság Pécs
Pályalétesítményi szakértĘ
Kroffinger József
Területi Igazgatóság Miskolc
Felügyeleti pályamester
Palásti Ferenc
Területi Igazgatóság Szeged
MĦszaki szakelĘadó
Szilvási István
Területi Igazgatóság Debrecen
Szakaszmérnökség vezetĘ
Tóth József
Területi Igazgatóság Budapest
VonalkezelĘ szakaszmérnökségvezetĘ
Elnök-vezérigazgatói dicséret Dibáczi István
Pályavasúti üzemeltetési fĘigazgatóság
Nemzetközi rendkívüli küldemény és katonai szállítási szakértĘ
Dobák Péter
Területi igazgatóság Budapest
FĘrendelkezĘ
Fenyvesiné Mészáros Márta
Területi igazgatóság Pécs
Eszközgazdálkodási koordinátor
Gonda Béláné
Területi igazgatóság Debrecen
Határforgalmi koordinátor
Kamondy Zsolt Imre
Területi igazgatóság Budapest
Szakaszmérnökség vezetĘ
Nagy Edit
Területi igazgatóság Szeged
Területi pályavasúti szakértĘ
Szekeres Roland Achilles
Területi igazgatóság Debrecen
Területi pályavasúti szakértĘ
Szilágyi Sándor
Területi igazgatóság Miskolc
MĦszaki szakelĘadó
Tóth Csaba Veszprémi László
Területi igazgatóság Szombathely Forgalomirányítási alosztályvezetĘ Területi igazgatóság Budapest
Pályavasúti területi igazgató
Vezérigazgató-helyettesi dícséret Barkaszi János
Területi igazgatóság Debrecen
Forgalmi szolgálattevĘ
Bartosné Kasza Ilona
Területi igazgatóság Budapest
Értékesítési szakelĘadó
Bódi Gábor
Területi igazgatóság Miskolc
Vonali tolatásvezetĘ
Tanai László
Területi igazgatóság Szombathely
Biztosítóberendezési alosztályvezetĘ
Csomós Gábor (posthumus)
Pályavasúti üzemeltetési fĘigazgatóság
TEB szakértĘ
Tóth-Zsiga Edit
Területi igazgatóság Budapest
Általános ügyviteli elĘadó
Csordás Lajos
Területi igazgatóság Szombathely
FĘpályamester
Török Gábor
Területi igazgatóság Budapest
VezetĘ váltókezelĘ
Csütörtöki László
Területi igazgatóság Budapest
FĘrendelkezĘ
VelĘ Zsuzsanna
Pályavasúti üzemeltetési fĘigazgatóság
Pályavasúti szakértĘ Mester Mester
Fazekas Péter
Területi igazgatóság Debrecen
Mester
Víg Imre
Pályavasúti üzemeltetési fĘigazgatóság
Földvári Sándor
Területi igazgatóság Budapest
KitérĘ lakatos
Vincze Árpád
Területi igazgatóság Budapest
Hábel Tímea
Területi igazgatóság Pécs
VezénylĘtiszt
Hanzelik Krisztina
Területi igazgatóság Budapest
ElemzĘ-, gazdálkodó szakelĘadó
Közlekedésért érdemérem Mucsi Attila Józsefné
Pályavasúti üzemeltetési fĘigazgatóság
forgalmi osztályvezetĘ
3
2014. JÚLIUS Béremelés július 1-től Július 1. hatállyal végrehajtásra kerül a VSz és VDSzSz által támogatott 2,4 százalékos alapbéremelés a MÁV-nál. Emelkedik minden, július 1-én állományban lévő vasutas fizetése, akinek alapbére nem éri el a bruttó 350 000,- forintot. A bérfejlesztés a vasutas munkavállalók túlnyomó többségének nem jelent többet havi 2 500 - 5 000 forint közötti bruttó alapbér növekedésnél, mely alapvetően nem tud változtatni életkörülményein. Sokan talán érzékelni sem fogják az augusztusi bérfizetési napon, hogy júliusi bérüket már az új, módosított alapbér alapján számfejtették. Ami örvendetes, hogy ezúttal végre megfogadták szakszervezetünk tanácsát, hogy az aktuális bérintézkedéssel egyidejűleg korrigálják az alapbérsávokat. A MÁV Zrt. július 1. napjától, a 6-13. munkaköri kategóriák ajánlott sávminimumait a 2,4 %-os béremelés ezer Ft-ot elérő értékeivel megemelte. Mint ismeretes, a PVDSz nem támogatta a 2014. évre elhatározott bérintézkedést, mert nem értett egyet sem annak mértékével, sem a végrehajtás módjával. Azt tapasztaljuk, hogy a társszakszerveze-
VÉT HÍREK tek közül is egyre többen kezdik osztani álláspontunkat, hogy a most végrehajtásra kerülő béremelés elégtelen még ahhoz is, hogy a vasutasok megőrizzék eddigi pozíciójukat a bérrangsorban. A vasutas bérek további leépülésének megakadályozása érdekében minimálisan a 2013. év végén kifizetett egyszeri jutalom („cargós pénz”) alapbéresítésére lenne szükség. Ennek a kezdeményezésünknek keresünk támogatókat, legalább a társszakszervezetek részéről.
A közmunkásokról egyeztettünk Tekintettel arra, hogy a számos pályafenntartási szakaszról érkezett jelzés szakszervezetünkhöz a nyári közmunkaprogrammal kapcsolatos problémákról, konzultációt kezdeményeztünk a munkáltatónál. A konzultációval a PVDSz célja az volt, hogy egyrészt tájékoztassuk a munkáltatót
a megfelelő közfoglalkoztatási feltételek hiányáról, másrészt megpróbáljuk anyagilag is elismertetni az ezzel járó többletfeladatokat. A konzultáció keretében a munkáltató tájékoztatta szakszervezetünket a munkafeltételek biztosítása érdekében tett intézkedéseiről, de elismerte, hogy ez sok tekintetben késedelmet szenvedett. Felhívta a figyelmet arra, hogy próbáljuk a közmunkások által biztosított többletkapacitásra lehetőségként tekinteni. Szakszervezetünk beszámolt arról, hogy a végrehajtó szolgálat középvezetői sokszor magukra hagyatottnak érzik magukat a problémák kezelésében, és több központi segítséget igényelnének elsősorban a különféle eszközök, szerszámok, szállítás biztosításának vonatkozásában. Részletesen kifejtettük a közmunkáltatással kapcsolatos többletfeladatok miben létét és javasoltuk ennek elismerését. A munkáltató – bár kezdetben elzárkózott bármiféle anyagi elismerés biztosításától – a konzultáció zárásaként ígéretet tett arra, hogy a MÁV Zrt. felső vezetése felé kezdeményezi a többlet feladatokat vállaló munkavállalók valamiféle anyagi elismerésének vizsgálatát. Enzsöl Róbert érdekvédelmi alelnök
A MÁV Zrt. Munkaköri kategóriákhoz 2014 július 01. napjától alkalmazandó alapbérsávok és az ajánlott munkaköri bérrendszeri alapbér minimumok
4
2014. JÚLIUS
MÁV Zrt. KÜT HÍRLEVÉL – JÚNIUS Közzéteszi: Káré István KÜT. tag A MÁV Zrt. KÜT ülése, június 3. Első napirendi pontként javaslat a MÁV Zrt. tulajdonában, kezelésében és bérlőkijelölési jogában lévő lakások kiutalására. A MÁV Vagyonkezelő Zrt. által üres és kiutalhatónak nyilvánított lakások kiutalására vonatkozó foglalkoztatáspolitikailag indokolt javaslat a 2014. II. negyedévben feldolgozott lakáskérelmek figyelembe vételével a testület 16 db 1-es összminősítésű kódú (üres és kiutalható) minősített lakás kiutalásáról döntött 32 fő lakáskérelméből. A munkáltatói jogkörgyakorlók, valamint a területi igazgatói prioritásokat figyelembe véve döntött a testület. A KÜT tagjai jelezték, hogy a területekről több lakásigényt továbbítottak, melyek viszont nem kerültek előterjesztésre. A munkáltató megvizsgálja a felvetett kérelmeket. Másodikként tájékoztatót hallgatott meg a testület a 2013. november 1. napjától 2014. június 30. napjáig tartó MÁV Zrt. Egészségmegőrző programjáról. A munkáltató részéről Dorozsmai Éva humánerőforrás menedzsment vezető szóbeli kiegészítőjében hangsúlyozta, hogy a két munkanap fizetett távollét bevezetése a részvételi arány emelkedéséhez vezetett. A KÜT a program folytatását egyhangúlag támogatta augusztus 1-től 2015. június 30ig a biztosított munkavégzési kötelezettség alóli mentesülés további biztosításával. Második napirendi ponton belül az Együttműködési megállapodásban rögzített foglakoztatási nehézségek megoldása során alkalmazott eszközök (a MÁV ÉvekMÁV Esély program, ösztönzött nyugdíjazás, képzési támogatás) végrehajtásáról mondta el dr. Kispál-Király Lívia, hogy egységesített utasítás készül. A törvényi változások, illetve a képzési támogatás igénybevétele, valamint a pontosítások végrehajtása történt meg. Tovább folytatódik a foglalkoztatáspolitikai célú ösztönzött nyugdíjazási formák alkalmazása, így a nők 40 éves jogosultsági idővel történő nyugdíjba vonulásának ösztönzése, valamint a korhatár előtti ellátás igénybevételének lehetősége. Azon foglalkoztatási nehézséggel érintett munkavállalóknak, akiknek a munkáltató nem tud belső átképzéssel végzettségüknek egészségi állapotuknak megfelelő munkakört felajánlani, akkor egy legfeljebb hat hónap időtartamú külső képzésben való részvétel lehetőségét biztosítja. Ugyanezen napirenden belül tájékoztató az összeférhetetlenség keze-
léséről készült utasítás-tervezetről. A Ptk. változás miatt, valamint a gyakorlati tapasztalatok alapján szükségessé vált az utasítás módosítása. Új fogalmak kerültek meghatározásra, a gazdasági és munkajogi összeférhetetlenségek összevonásra kerültek, jogviszonyok tisztázása, bejelentési kötelezettségek esetei, tartalma, a kifogás elbírálásra vonatkozó eljárási szabályok, hozzátartozók együttfoglalkoztatásának tilalma (hozzátartozói nyilatkozat). A KÜT tagjai felvetették azt a kérdést, hogy mikor mentheti fel a munkáltatói jogkörgyakorló a munkavállalót, ha családi kapcsolat van a két munkavállaló között? A munkáltató a válaszában kitért arra, hogy megvizsgálja azon eseteket, amikor a vállalaton, vagy a vállalat csoporton belül alakul ki ilyen helyzet. Harmadik napirendként tájékoztató hangzott el az MSZSZ módosításairól. A munkáltató részéről Róka-Kövesi Patrícia humánkoordináció és szervezetfejlesztés vezető elmondta a változásokat. A létesítő okirat elnevezése Alapító Okiratról Alapszabályra módosult, a Felügyelő bizottság megnevezése Felügyelőbizottságra, a Könyvvizsgáló megnevezése Állandó könyvvizsgálóra változott. Biztonsági igazgatóság feladatai a változás miatt kibővültek a Biztonsági bizottság irányításával is, melyek feladata többek között a csoportszintű biztonsági stratégia megvalósítása, a társaságok biztonsági és védelmi tevékenységének összehangolása, MÁV Csoportot érintő vasút- és egyéb biztonsági kockázatok felügyelete. A megnövekedett hatáskör és felelősség miatt az igazgatóság megnevezése főigazgatóságra módosul. VMMSZK feladatainak racionalizálása következtében, bizonyos tevékenységek megszüntetésre kerülnek, melyek között az elméleti mérnöki tevékenységek, valamint azok, amelyeket a MÁV Csoporton belül más szervezetek is párhuzamosan ellátnak, vagy a társaság
A hó-nap bölcsessége Nem szabad mindent megpróbálni, nem szabad annyira akarni. Mert minden jóakarat képes a visszájára fordulni. Hagyni kell valamit a természetnek is.
számára a tevékenység ellátására nincs szükség. A csökkentett feladatok miatt a jövőben a tevékenységet a VMSZSZK egy szervezeti egységként fogja ellátni. A változást követően a szervezeti egység megnevezése Vasúti mérésügyi szolgáltató egységre módosul. Kontrolling igazgatóságon belül a pályaműködtetés és a holding funkciók egyértelműen szétválasztandóak. Az igazgatóság a pályaműködtetési besorolású szervezeti egységei, a Pályavasúti kontrolling, a Beruházás és projekt kontrolling a pályavasúti főkönyvbe került átsorolásra. A humánerőforrás kontrolling tevékenység esetében azonban továbbra is egy szervezeti egység keretében kerül ellátásra a 16 ezer fős pályaműködtetés humán kontrollja, valamint a központi szervezetek személyi jellegű és egyéb működési költség tervezése és nyomon követése. A pályaműködtetést szolgáló erőforrások markáns elkülönítése érdekében a kontrolling területen megkezdett elkülönítési folyamatot folytatni szükséges, a humán kontrolling pályaműködtetésre és társasági központra történő egyértelmű szétválasztásával, a pályaműködtető társaság és a holding központ struktúra leképzésével. A munkáltatói jogkörgyakorlásról szóló utasítás módosításában változik azon munkavállalók feletti jogkörgyakorlás, akik a Táraság átszervezése során a MÁV Zrt. állományában maradtak. Jelenleg az Általános vezérigazgató-helyetteshez tartozott a nevezett munkavállalók feletti jogkörgyakorlás, azonban a munkáltatással összefüggő feladatokat a Humánerőforrás menedzsment szervezet látja el. A folyamatok egyszerűsítése érdekében a továbbiakban a Humánerőforrás vezérigazgató-helyettes gyakorolja a munkáltatói jogokat a fent nevezett munkavállalók felett. A negyedik napirend során az üzemi tanács választások helyzetéről adott tájékoztatást Horváth István és Szeder Lászlóné az információs központ munkatársai. A feldolgozottság 60-70 %-os, mivel nagyon sok helyről még nem érkeztek be a jegyzőkönyvek. A MÁV Zrt. Központi Üzemi Tanács Országos Delegáló Értekezlete június 24. Különféléken belül kettő fő munkavállaló szociális segély kérelmét tárgyalta a testület, valamint egy fő munkabérelőleg kérelem odaítélésében döntött. Bodnár József KÜT Elnök, sajtóreferens
2014. JÚLIUS
5
SZERVEZETI HÍR Üzemi Tanács és Munkavédelmi Bizottság Választás 2014. Befejeződtek a MÁV Zrt.-nél az ez évi Üzemi Tanács /ÜT/, és a Munkavédelmi Képviselő /MVb/ választások. A szakszervezetünkhöz beérkezett és összesített adatok alapján megállapíthatjuk; és amire büszkék is lehetünk; hogy a legutóbbi ÜT és MVb választáshoz képest nagyságrendekkel jobban szerepelt a PVDSz. Ez nem csak % -os mértékben mutatkozik meg, hanem abban is, hogy a korábbiaknál több képviselőnk jutott be a helyi ÜT-be, és többen lettek megválasztva munkavédelmi képviselőknek is. Szakszervezetünk vezetése ezúton is megköszöni azoknak a PVDSz tagoknak, akik elindultak a választásokon, és külön gratulálunk azoknak, akiket be is választottak a helyi Üzemi Tanácsokba vagy megválasztott Munkavédelmi Képviselők lettek. Nem utolsó sorban köszönet jár azoknak a pályás dolgozóknak is, akik a PVDSz jelöltjeire adták le szavazataikat. 2014. 06. 24. lezajlott a Központi Üzemi Tanács/KÜT/ választása is. A PVDSz az Üzemi Tanács és Munkavédelmi Képviselő választáson elért jó eredménye után – bár az egymagában a megszavazáshoz nem biztosított önálló lehetőséget – joggal várhatta el, hogy ismételten bekerül legalább egy-egy képviselőnk a KÜT-be, illetve a Központi Munkavédelmi Bizottságba/KMVb/. Sajnos nem így történt.
De ez végső soron nem rajtunk múlott, s bár voltak olyan társszakszervezetek, aki demokratikusan képzelték el a választást és támogatólag léptek fel, viszont most is voltak olyan szakszervezetek, akik nem így gondolták azt, és annak megfelelően is adták le szavazataikat. Ugyanez játszódott le a 2014. 07. 03. megtartott KMVb. választáson is, mert itt is hasonló szellemben történt meg részükről a szavazás. Ezek után elgondolkodtató, hogy egy ilyen nagyvállalatnál, mint MÁV Zrt. ahol több szakszervezet működik, akadnak olyan érdekvédelmi szervezetek, akik semmibe veszik a többségi megoldások nyújtotta lehetőség előnyeit, s a minél szélesebb körű érdekmegjelenítés lehetőségén alapuló képviselet által biztosítható együttgondolkodás adta lehetőségek ellen lépnek fel, mert magukat képzelik el az egyedüli megoldás letéteményeseinek. Azt viszont, hogy hova vezet a kiszorítósdi, a „bölcsek kövének” kizárólagos birtoklására irányuló törekvés eszméje, valamennyien a saját életünkben és felmenőink életének tanulságaiban is megtapasztalhattuk már. Bár egyes tisztségviselőink az így kialakított „eredmény” ismeretében – figyelmen kívül hagyva a számszerű tényeket – nyomban a kifogások keresése és bírósági eljárások megindítása mellett tették le a voksukat, hivatkozva az általuk tájékozta-
tott tagjaik elvárásaira is. Itt és most nem lényegtelen a következőket rögzítenünk a további félreértések elkerülése végett. A Legfelsőbb Bíróság 1/1999. Jogegységi Határozata – a bírói gyakorlat korábbi eltérő volta miatt – e téren a választási törvény által megkövetelt szigorúbb szabályok alkalmazhatóságát, valamint a bírósági per lehetőségét ez esetben, egyértelműen kizárta. Az alkalmazni rendelt Munka Törvénykönyve viszont ilyen szigorúbb szabályokat nem tartalmaz. Nem vitásan ennek okán be kell, hogy lássuk, hogy az arra kizárólagosan jogosultak által megszavazott eljárási szabályok mentén lebonyolított választás esetén az arra jogosultak egy részének összehangolt szavazatai, vagy netán tartózkodása egyes esetekben – amennyiben az érintetteknek nincs meg a szükséges szavazat mennyisége a kérdés önálló eldöntéséhez – ezzel az eredménnyel járhat. A voksok egyik vagy másik félre történt leadása ugyanis nem bírósági kérdés. Ezzel együtt is a PVDSz mind a KÜT-öt, mind pedig a KMVb-t meg fogja keresni Együttműködési Megállapodások megkötésének érdekében azért, hogy a szükséges információ áramlás feltételeinek szabályozásával, biztosítani lehessen továbbra is tagjaink érdekeinek képviseletét, érdekérvényesítését, e körülmények között is. Nagy Miklós Bátori István szervezési alelnök forgalmi referens
OLVASÓI LEVÉL A kissé lekezelően, akár pejoratív módon, csak kicsiknek titulált VASZ-on kívüli szakszervezetek puszta léte is heveny ellenérzést, sőt számos esetben üldözési és ellehetetlenítési vágyat gerjeszt a munkavállalói oldalnak teljes, egy kézben, egy szervezetben való tartására törekvő szövetség számos képviselőjében. Mielőtt a munkásvédelem köntösébe bújt, vágytól duzzadó szövetség lármázni kezdene, a tények kedvéért rögzítsük, hogy a KÜT létrehozása során, a fenti társaság neves képviselője is jelezte a formaság látszatáért, hogy a demokratikus alapelvek mentén, az esélyegyenlőség és az elért eredmények tényleges megjelenítésének céljából a „kicsik” is kapjanak helyet a KÜT összetételében. „Micsoda nyájas képmutatás!” A hollywoodi filmek jó zsaru, rossz zsaru módszertanán nevelkedettek tetszelegnek a mindent megmondó, elintéző és szabályzó szerepkörében. Az a tény, hogy a PVDSz a MÁV Zrt. üzemi tanács választásokon bő-
Vélemény a KÜT választáshoz ven 20% feletti, majd 30%-os eredményt tudhat magáénak, illetve elmondható, hogy a vasutasok több mint egyötöde egyetért és támogatja szakszervezetünk jelöltjeit, s az ennek ellenére sem jelenhet meg eredményként a KÜT összetételében, az egyenlő a demokrácia megcsúfolásával. A demokratikus módszerről és magatartásformáról elmondható, hogy egyesek szerint számunkra, csak a demokratiKUSS jár és adható. Persze ez a szemlélet és gyakorlat őket minősíti, csakhogy ezzel sem a munkavállalók, sem a valóban a munkavállalókat képviselők nincsenek kisegítve. Az a vélemény és magatartásforma, hogy a jogszabályi háttér miatt nem annyira fontos és meghatározó a KÜT, illetve ÜT-k összetétele, meg a szakszervezet mozgásterét ez nem is annyira befolyásolja, teljesen elfogadhatatlan, s valójában a VASZ erősítését, a „kicsik” gyengítését szolgálja.
Bizonyos öniróniával még büszkén el is mondható, de a mondat tartalmi megértése esetén inkább sírni és üvölteni kellene, hogy a VASZ valódi ellenfele a valódi problémákat feltáró és valós megoldásokat kereső és javasló szakszervezetek. Az is gyenge szépségtapasz, hogy az általunk jegyzett, megfogalmazott javaslatok, elképzelések sorra köszönnek vissza más szakszervezetek által tett javaslatokból. Az nem lehet a cél, hogy az általunk tett javaslatok, és az a mögött lévő munka másokat hozzon helyzetbe. A mozgástér beszűkítése, beszűkülése ellen tenni kell, de a megoldást, a lehetőségeket nem szabad továbbra is a minket átvágó, csőbehúzó emberekkel és szervezetekkel keresni és folytatni. A munkaadó és tulajdonosi oldal céljait kiszolgáló érdekvédelmi tevékenység fenntartása, ezzel egy időben, a munkavállaló oldal szétdarabolás utáni egységesítésének a létrehozása, alapjaiban munkavállaló, melós ellenes tevékenység. Egy olvasó
6
2014. JÚLIUS
Rövid hírek•Rövid hírek•Rövid hírek Az Önkormányzat rendezi a viszonyokat az örkényi vasútállomás környékén Önkormányzati fenntartásba került az örkényi vasútállomás. Az évek óta uralkodó áldatlan állapotok felszámolására évi félmillió forintot ad a MÁV. Információink szerint a nemrégiben pályázaton nyert 10 millió forintos térfigyelő kamerarendszer kiépítésére szolgáló összegből ide is jut egy kamera. Távolabbi tervek szerint pedig akár a helyi Polgárőrség is beköltözhetne az állomásépületben található bérlakásba, hogy ezzel javítsanak Örkény legelhanyagoltabb részének állapotán és a környéken élők szubjektív biztonságérzetén.
Csaknem 1,2 milliárdot fordít a MÁV felújításra Szabolcsban A társaság a pálya karbantartásának munkálataira csaknem 721, távközlési erősáramú és biztosítóberendezési (TEB) munkákra pedig 142 millió forint értékű szerződéssel rendelkezik. Az idén csaknem 1,2 milliárd forintot fordít a MÁV Zrt. a vasúti pálya és tartozékainak felújítására Szabolcs-SzatmárBereg megyében - derül ki a megyei közgyűlés ülésén elfogadott beszámolóból. A hosszú távú tervek között a jelenlegi is zajló 100-as vasúti fővonal európai uniós forrásból történő átépítésének folytatása szerepel, a vonalszakaszon jelenleg Szajol és Püspökladány között zajlanak a munkálatok. A MÁV Zrt. 2013-ban a vasúti pálya felújítására és karbantartására 1,8 milliárd, 2012-ben pedig 1,1 milliárd forintot fordított Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
Rohamosan nőtt a kerékpárral vonatozók száma Évente már mintegy 370 ezren utaznak a kerékpárjukkal együtt vonaton, egy év alatt a számuk csaknem húsz százalékkal nőtt – közölte a MÁV-Start az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint míg 2013 első öt hónapjában 90 ezren választották a két környezetbarát közlekedési lehetőséget
együtt, addig 2014 ugyanezen időszakában 110 ezren. A kerékpáros utasok a leginkább a vízparti úti célokat kedvelik: a legtöbben a Velencei-tóhoz vagy a Balatonhoz utaznak. A Balaton északi és déli partjára olyan nagy befogadóképességű kerékpárszállító vasúti kocsik is közlekednek, amelyekre egyszerre harminc bicikli fér fel – közölte a MÁV-Start.
kritikus csaknem háromezer ismertetőjét és kritikáját közli koncertekről és hangfelvételekről. Ezek közül esett a kritikusok választása az Ernest Bloch műveiből álló CD-re, amelyen a zsidó származású, svájci-amerikai zeneszerző Baal Shem című művének brácsára és zenekarra készült átirata, a Héber szvit, valamint a Szvit brácsára és zenekarra csendül fel Mariusz Smolij karmester vezényletével.
A nyári menetrendi időszakban, június 21-étől a déli parton naponta tizennégy gyorsvonaton, az északi parton hat „Tekergő” vonaton várják sok férőhellyel rendelkező kerékpárszállító kocsik az utasokat. A kerékpárosokra való tekintettel a „Tekergő” hosszabb ideig tartózkodik a megállókban, emellett Kelenföldön és a nagyobb balatoni állomásokon a vonatoknál diákok állnak a kerékpárosok rendelkezésére, segítve a fel- és lepakolást.
A világ egyik vezető klasszikus zenei csoportja által 2013-ban kiadott, 61 perces CD felvételeit a Magyar Rádió 22-es, nagyzenekari stúdiójában rögzítették. Ugyanitt, a napokban készülnek a MÁV Szimfonikusok a kínai-amerikai művésznővel, Hong-Mei Xiaóval közös újabb - William Walton, Arnold Bax és Vaughan Williams műveiből álló - lemezének felvételei Kovács János vezényletével.
A Dunakanyar változatos túraútvonalai ugyancsak közkedveltek a kerékpáros természetbarátok körében. A kirándulóhely könnyebb megközelítését szombatonként és vasárnaponként – tizenhat bicikli szállítására alkalmas – kerékpárszállító kocsi segíti a budapesti Nyugati pályaudvar és Szob között. Nemcsak a járműpark és a szolgáltatás fejlesztésével, hanem az idén nyártól újabb kedvezmény bevezetésével is várja a MÁV-Start a kerékpárjukkal együtt vonatozókat. Szeptember 30-áig a vasúti bérlettel rendelkezők szombatonként és vasárnaponként díjmentes kerékpárjeggyel szállíthatják bringájukat bérletük érvényességi viszonylatán – tájékoztatott a vasúttársaság.
Komoly elismerésben részesült a MÁV Szimfonikusok A rangos American Record Guide (ARG) magazin kritikusainak díját nyerte el a MÁV Szimfonikusok és a kínai származású amerikai Hong-Mei Xiao brácsaművész tavaly megjelent, Ernest Bloch műveiből összeállított CD-je. A felvételeket a Magyar Rádió stúdiójában rögzítették. A díj jelentőségét érzékelteti, hogy az 1935-ben alapított ARG a legrégebbi klasszikus zenei magazin az Egyesült Államokban. A MÁV Szimfonikus Zenekar közleménye szerint az ARG évente 80 független
A MÁV Szimfonikus Zenekart 1945ben alapította a Magyar Államvasutak, amely azóta is legfőbb támogatója a csaknem száz muzsikust foglalkoztató együttesnek. Az ország élvonalbeli hivatásos zenekarainak sorában tartják számon, repertoárja a barokk zenétől a modern, kortárs művekig terjed. 2011-ben megkapta a Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjat. 2013 augusztusában az államfő a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét adományozta Lendvai Györgynek, a zenekar ügyvezető igazgatójának. A MÁV zenekar rögzítette felvételre a Himnusz eredeti, Erkel-féle változatát 2013 júliusában. Az olimpiai játékokon innentől kezdve ez a változat hangzik majd el a magyar bajnokok dobogóra lépésekor. A zenekari felvételt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kérte Magyarországtól.
2500 embert rúg ki a román MÁV Elkezdte 2500 alkalmazott elbocsátását a Román Államvasutak teherszállító részlege, a CFR Marfa - közölte a román társaság. A leépítést már korábban bejelentették, de a román közlekedési minisztérium tulajdonában lévő állami vállalat elodázta az elbocsátás végrehajtását. A CFR Marfa közleménye szerint az elbocsátandó alkalmazottak 12-24 havi fizetésnek megfelelő végkielégítést kapnak munkaviszonyuk időtartama és egyéb kritériumok függvényében. A havi összeg nem haladhatja meg az 1625 lejt (113 750 forint). A román kormány több év alatt
7
2014. JÚLIUS
Rövid hírek fizeti ki ezt a pénzt, így az idénre 13,475 millió lejt (943 millió forint), a jövő évre 32,34 millió lejt (2,2 milliárd forint), 2016-ra pedig 18,86 millió lejt (1,3 milliárd forint) különít el erre a célra. A CFR Marfanak 8577 alkalmazottja van, a cég piacvezető volt a vasúti szállítmányozásban tavaly Romániában 54,8 százalékos részesedéssel. A vállalat árbevétele 922,52 millió lej (64,5 milliárd forint) volt, ami 5 százalékkal kevesebb a 2012. évihez képest. Az elbocsátás azért vált szükségessé, mert a nemzetközi gazdasági válság után a vállalat megrendelései jelentősen csökkentek. Románia privatizálni akarja a vállalat többségi részvénycsomagját. Tavaly ez a kísérlet meghiúsult. A vállalat nyereségessé tétele Romániának a Nemzetközi Valutaalappal kötött szerződés szerinti vállalásai közé tartozik.
hu.morzsák Úgy tűnik, 2014-ben még nem kerülhet sor a fennálló lakáscélú hitelek VBKJ keretből történő csökkentésére – tájékoztatta a szakszervezeteket a MÁV Zrt. humánerőforrás vezérigazgató-helyettese. Ismeretes, hogy a 2014. évi VBKJ szabályokról folyó tárgyalásokon – bár akkor még a részletes jogszabályi feltételek nem voltak ismertek – arról született megállapodás, hogy a lakáscélú megtakarítások ilyen célú felhasználására is lehetőség lesz. A megegyezés értelmében lehetőség lett volna mind a hitel előtörlesztésére (azaz évi egyszeri utalásra), mind a havi törlesztésekhez történő hozzájárulásra (azaz havi gyakorisággal meghatározott összeg utalása) a munkavállaló választása szerint, mára azonban kiderült, hogy a késői jogszabályalkotás és a bankokkal való tárgyalások elhúzódása miatt idén már erre nem kerülhet sor. Az adómentes munkáltatói lakáscélú támogatás folyósításának szabályairól
KÖZLEMÉNY Sajtóhír: Nem közlekedhetnek a Desiro motorvonatok Székesfehérvár és Budapest közt, a biztosítóberendezés és a motorvonatok kölcsönhatásaként előálló meghibásodások miatt. A Pályavasút Dolgozók Szakszervezete Távközlési Erősáramú és Biztosítóberendezési szakága, ezúton is felhívja minden érintett figyelmét, hogy az utóbbi időben egyre tagoltabbá váló új biztosítóberendezések, biztosítóberendezési technikák szerves beépülése a vasúthálózat régóta megbízhatóan és biztonságosan működő rendszerébe számos kérdést, s tanulságot vet fel. A vasúti közlekedés biztonságának további biztosításának érdekében az eddigi intézkedéseken túl, javasoljuk a MÁV biztosítóberendezési és gépészeti fejlesztéseinek felülvizsgálatát, a kialakult helyzet átértékelését és a felelősök megnevezését! A vasúti közlekedés biztonsága, annak mindenkori szavatolása mindenki számára elsődleges, kiemelt szempont kell, hogy legyen! A komoly szakmai ismereteket igénylő biztosítóberendezés üzemeltetési, hibaelhárítási tevékenység biztosításának nem lehetnek gátlói munka és pénzügyi erőforrások, „magasabb szempontú” gazdasági elvárások! Továbbra is mindent meg kell tenni azért, hogy kimondható legyen és maradjon: A vasúti biztosítóberendezések a MÁV hálózatán jól és megbízhatóan működnek, funkciójukat maradéktalanul betöltik. 2014. 07.07. PVDSz TEB szakág
– Az, aki fél a vereségtől, az le is győzetik! – A kudarcból valóban könnyű tanulni! Olyankor motiváltabb vagy arra, hogy levond a következtetéseket. – Sohasem az a lényeg, hogy hány követ dobnak rád, az igazán fontos az, hogy te milyen várat tudsz ezekből a kövekből építeni.
Hiteltörlesztés VBKJ-ból szóló – 15/2014. (IV. 3.) NGM - rendelet csak április hónapban látott napvilágot. A rendelet változtatott a méltányolható lakásigénynek megfelelés szabályain és új kritériumokat határozott meg az adómentesség vizsgálatához. A rendelet még mindig több ponton értelmezésre szorul, a lakáshiteleket folyósító pénzintézetek máig egyeztetnek a minisztériummal és a Bankszövetséggel. A MÁV is egyeztetéseket folytat a bankokkal. Cél, hogy a hiteltörlesztésekhez folyósított munkáltatói támogatás egyetlen, azonos bankon keresztül történhessen. Ez elég nehézkes, mert a munkavállalók más-más, különféle bankokkal állnak szerződésben. Ma – banki visszajelzések alapján – úgy
A hó-nap vicce Milyen volt az utazás? – Á, borzalmas, egész végig esett az eső. – Azért egész jól lebarnultál! – Csak a rozsdától van.
látszik, hogy szeptember előtt nem kerülhet sor a különféle kérdések megnyugtató rendezésére és a tárgyalások folytatása ellenére kényszerült a MÁV arra a döntésre, hogy ez évben már nem kerülhet sor a VBKJ keret ilyen célú felhasználására. Természetesen – mint ahogy erről már év elején tájékoztatást adtunk – ez nem jelenti a keret összeg elvesztését, hiszen a lakáscélú támogatások éveken keresztül gyűjthetők, (ez az egyedüli elem, melyet nem kötelező a tárgyévben felhasználni) így a jövő évben – az adminisztrációs bizonytalanságok tisztázását követően – egy nagyobb összeg lesz fordítható hiteltörlesztésre. Aki azonban úgy dönt, hogy, hogy inkább mást szeretne választani 2014. évi VBKJ kerete felhasználására, annak számára a munkáltató lehetőséget biztosít VBKJ nyilatkozatának év közbeni módosítására. Minderről a munkáltató levélben tájékoztatja az érintett munkavállalókat. Enzsöl Róbert
2014. JÚLIUS
8
További finomítások a Holding-struktúrán A MÁV Zrt. vezetése újabb szervezeti változásokról tájékoztatta a szakszervezeteket. A változásokra 2014. július 1. hatállyal kerül sor és alapvetően a központi szervezeteket, az irányítást érinti. A módosítások megteremtik a különféle feladatok csoportszintű kezelését, így jól illeszkednek a MÁV holding-szerű működéséhez. Az egyes szervezeteket érintő változások az alábbiak szerint foglalhatók össze: Biztonsági igazgatóság A MÁV Zrt. 2014. február 1-jei szervezeti változása során bevezetésre kerültek a csoportirányítási bizottságok. A Biztonsági igazgatóság feladatai a változás miatt kibővültek a Biztonsági bizottság irányításával is, melynek feladata többek között a csoportszintű biztonsági stratégia megvalósítása, a társaságok biztonsági és védelmi tevékenységének összehangolása, MÁV Csoportot érintő vasút- és egyéb biztonsági kockázatok felügyelete. A megnövekedett hatáskör és felelősség miatt az igazgatóság megnevezése főigazgatóságra módosul. VMMSZK A módosított MSZSZ-ben és DHL-ben a VMMSZK feladatainak racionalizálása következtében, bizonyos tevékenységek megszüntetésre kerülnek. A megszüntetendő feladatok között szerepelnek az elméleti mérnöki tevékenységek, valamint azok, amelyeket a MÁV Csoporton belül más szervezetek is párhuzamosan ellátnak, vagy a társaság számára a tevékenység ellátására nincs szükség. A csökkentet feladatok miatt a jövőben a tevékenységet a VMMSZK egy szervezeti egységként fogja ellátni. A változást követően a szervezeti egység megnevezése Vasúti mérésügyi szolgáltató egységre módosul. Kontrolling igazgatóság Az elmúlt évben elfogadott átalakítási folyamat szerint a pályaműködtetés és a holding funkciók egyértelműen szétválasztandóak. A Kontrolling igazgatóság esetében ez az elmúlt évben úgy került érvényesítésre, hogy az igazgatóság egyértelműen pályaműködtetési besorolású szervezeti egységei, így a Pályavasúti kontrolling és a Beruházás és projekt kontrolling a pályavasúti főkönyvbe került átsorolásra. A MÁV Zrt. költségeit releváns módon meghatározó humánerőforrás kontrolling tevékenység esetében azonban továbbra is egy szervezeti egység keretében kerül ellátásra a 16 ezer fős pályaműködtetés humán
kontrollja, valamint a központi szervezetek személyi jellegű és egyéb működési költség tervezése és nyomon követése. A pályaműködtetést szolgáló erőforrások markáns elkülönítése érdekében a kontrolling területen megkezdetett elkülönítési folyamatot folytatni szükséges, a humán kontrolling pályaműködtetésre és társasági központra történő egyértelmű szétválasztásával, a „pályaműködtető társaság” és a „holding központ” struktúra leképzésével. Felmerült az igénye továbbá a Beruházás és projekt kontrolling Pályavasúti kontrolling szervezetbe történő illesztésére, valamint a Portfólió kontrolling és a Portfólió-gazdálkodási igazgatóság közötti kapcsolat erősítésére. A fentiekben bemutatott struktúra megvalósításához és a kapcsolatok kezeléséhez a Humán és funkcionális kontrolling, Beruházás és projekt kontrolling, valamint a Portfólió kontrolling szervezetek beintegrálódásra kerülnek a Csoport és üzemeltetés kontrolling, a Pályavasúti kontrolling és a Portfólió-gazdálkodási igazgatóság szervezetekbe. A szervezeti egységek eddig végzett feladatai, hatáskörük és felelősségeik a felsorolt szervezetek között az alábbiak szerint kerül szétosztásra: Humán és funkcionális kontrolling: A pályaműködtetés személyi jellegű ráfordításainak kontrolling feladatait (tervezés, elemzés, bizonyos elszámolási
Kíván olyan házban lakni ahol a költségek kevésbé emelkednek? Ehhez keresek munkatársakat. Rövid önéletrajzát a
[email protected] várom.
Telefon:
06 30 430 8360 Köszönöm előre is. Sziklási Vince
A hó-nap kérdése Mit csinál a tolvaj, ha nyaralni megy? - Lopja a napot.
feladatok, értékelés, pályaműködtetéshez kapcsolódó vezetői prémium kiírásban való közreműködés stb.) a Pályavasúti kontrolling veszi át. A jelenlegi szervezetben az ehhez kapcsolódó feladatokat több munkavállaló is - vegyesen - látja el. A megszűnő szervezetből 4 fő - a humánerőforrás gazdálkodás és kontroll tevékenységben járatos - munkavállaló átadása szükséges a feladatok ellátásához. A központi szervezetek bevétel-költség kontrollját, beleértve a személyi jellegű ráfordítások kontrolling feladatai is (tervezés, elemzés, értékelés, elszámolási feladatok, prémium kiírás stb.) a Csoport és központi kontrolling szervezeti egységbe kerülnek integrálásra, a Humán és funkcionális kontrolling szervezet fennmaradó létszámának foglalkoztatása mellett. A Humán és funkcionális kontrolling szervezet korábban humánerőforrás kontrollt látott el a teljes leányvállalati körben. A MÁV Zrt. portfoliójába tartozó társaságokkal kapcsolatos humánerőforrás kontrolling tevékenységet továbbiakban a Csoport és központi kontrolling látja el. A bemutatott feladatok ellátáshoz összesen 4 fő áll rendelkezésre Beruházás és projekt kontrolling A szervezeti egység feladatai (beruházás tervezéssel, beszámolással, várhatózással, kapcsolatos feladatok, a felújítási költségtérítés felhasználás tervezése, elszámolása) integrálásra kerülnek a Pályavasúti kontrolling szervezetbe a feladatok ellátásához szükséges munkaerő állománnyal együtt (3 fő). A csoport szintű, beruházás és projekt kontrolling a Kontrolling igazgatóság feladatai közé kerül, létszámváltozás nélkül. Portfólió kontrolling A szervezeti egység feladatainak a Portfólió-gazdálkodási igazgatóságba történő illesztésével létrejön az egykapus portfólió irányítás. A Portfólió kontrolling tevékenységet ellátó 3 fő átkerül a Portfólió-gazdálkodási igazgatósághoz. A Kontrolling igazgatóság egészét, illetve az egyes szervezeteket érintő feladatok pontosításra kerültek a MÁV Zrt. működését érintő jelentős hatások (pl. módosított PMSZ, új Alapszabály, beruházás-finanszírozási változásokkal kapcsolatosan módosuló projekt kontroll igények) miatt. erobi
2014. JÚLIUS
9
10
2014. JÚLIUS
2014. JÚLIUS
11
12
2014. JÚLIUS
Alapítvány a Pályavasutasokért
Mottó: „Aki kapni akar, tanuljon meg adni!” Lao-Ce
A Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete (PVDSz) 2000-ben megalapította, az „Alapítvány a Pályavasutasokért” alapítványt. A benyújtott pályázatnak az alábbiakat kell tartalmaznia: – a kérelmezõ adatait – a kérelem rövid indoklását, valamint az indoklást alátámasztó dokumentumokat – a munkáltató kereseti igazolását (házas- illetve élettárs kereset igazolását is!) – az igényelt összeget – a gyermek(ek) születési anyakönyvi kivonatának fénymásolata, vagy iskolalátogatási bizonyítvány
Az alapítvány célja, hogy az – amúgy is nehéz anyagi körülmények között élõ – pályavasúti munkavállalókat a rendkívüli élethelyzetekben támogassa! Az alapítvány támogatásáért elsõsorban PVDSz tagok pályázhatnak. Az alapítvány kuratóriuma három havonként tartott ülésein bírálja el a beérkezett kérelmeket, pályázatokat.
Az alapítvány számlaszáma: OTP Bank Zrt. 11706016-20803599, Adószám: 18172825-1-42 Cím: 1142 Bp., Teleki Blanka u. 15-17. – Tel./fax/üz.rögzítõ: 06-1/511-8194; vasútüzemi: tel./fax/üz.rögzítõ: 01+81-94 Szakszervezetünk alapítványa a Munka törvénykönyve 179.§-a alapján a MÁV Csoport és GySEV Zrt. munkavállalói esetében a szándékos, vagy súlyosan gondatlan károkozás kivételével – maximum az öregségi nyugdíj legkisebb összegének kétszereséig – megtéríti a PVDSz-tagok kártérítési kötelezettségét amennyiben a munkáltató eljárás keretében kártérítési összeget állapít meg és szab ki.
RÁADÁS!
TÉGED TÉGE D IS ÉRHET BALESET! Széleskörû szolgáltatás rendkívül alacsony díjért! A PVDSz tagok részére! SZOLGÁLTATÁSOK
“A” csomag 600 Ft/hó
“B” csomag 800 Ft/hó
600.000 Ft
1.000.000 Ft
• ÉLETBIZTOSÍTÁS bármely okból bekövetkezõ halál esetén • BALESETI HALÁL esetén plusz! • BALESETI ROKKANTSÁG már 1%-tól 100%-ig arányosan
500.000 Ft
1.000.000 Ft
1.000.000 Ft
1.500.000 Ft
• KÖZLEKEDÉSI BALESETI maradandó egészségkárosodás már 1%-tól 100%-ig arányosan
500.000 Ft
500.000 Ft
• BALESETI CSONTTÖRÉS csonttörés, csontrepedés esetén
20.000 Ft
20.000 Ft
• BALESETI ÉGÉS legalább II.fokú, a testfelület min. 5%-ára kiterjedõ égés esetén
20.000 Ft
20.000 Ft
• BALESETI MÚLÉKONY SÉRÜLÉS 28 napot meghaladó baleseti táppénz esetén
10.000 Ft
10.000 Ft
• BALESETI KÓRHÁZI NAPI TÉRÍTÉS legalább 5 nap elérése után - az 1-50 nap között - naponta
2.000 Ft
2.000 Ft
• BETEGSÉGI KÓRHÁZI ÁPOLÁS legalább 5 nap elérése után - az 5-25 nap között - naponta
1.000 Ft
1.000 Ft
100.000 Ft
100.000 Ft
25.000 Ft
25.000 Ft
100.000 Ft
100.000 Ft
• BALESETI MÛTÉT esetén, súlyossági fok szerint, a biztosítási összeg 50-200 %-a • BETEGSÉGI MÛTÉTI térítés esetén, súlyossági fok szerint, a biztosítási összeg 50-200 %-a • KRITIKUS BETEGSÉGEK BEKÖVETKEZÉSE szívinfarktus, rákos megbetegedés, agyi érkatasztrófa, koszorúér áthidalási mûtét (by-pass), szervátültetés, veseelégtelenség
BELÉPÉSI FELTÉTELEK:
- PVDSz tagsági viszony - a tag rendelkezzen lakossági folyószámlával - a belépési korhatár 18 éves kortól 60 éves korig terjed, kivéve aki nyugellátásban – illetve nyugdíjszerû ellátásban – részesül - családtag is beléphet
EGYÉB TUDNIVALÓK:
- ez egy csomag, 12 szolgáltatással - belépés után azonnal indul a biztosítási védelem (kivéve a betegségi kockázatoknál 1 hónap, a kritikus betegségeknél pedig 3 hónap a várakozási idõ)
- a biztosítás kiterjed a munkaidõre, illetve azon kívül a nap 24 órájára, és a világ országaira - a belépés rendkívül egyszerû, hiszen nem kell több helyen is „ügyintézni”, ugyanis a PVDSz mindent elintéz - a kárrendezés is a PVDSz-en keresztül történik - a kifizetett biztosítási összegek teljes mértékben adó és járulékmentesek - a kifizetett biztosítási összegeket saját címre vagy folyószámlára utalja a biztosító - az éves befizetett összegrõl adóigazolást adunk, amely csökkenti a tag adóalapját - folyamatos biztosítási díjfizetés szükséges a biztosítás fenntartása érdekében
BÕVEBB FELVILÁGOSÍTÁST a PVDSz 01+81-94 és a 01+11-69-es telefonszámain lehet kérni és kapni, hétköznap 09 - 13 óra között. A Pályavasúti Dolgozók Szakszervezetének havi lapja – Kiadja a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete Felelõs kiadó: Dr. Laboda József, elnök (tel.: 01+81-95), Mobil: 30/4960-299 Fõszerkesztõ: Nagy Miklós, alelnök: (tel.: 01+11-69), Tervezõszerkesztõ: Györgyné Pekár Éva – Szerkesztõség: 1142 Bp. Teleki Blanka u. 15-17. Telefon/fax/üz.rögzítõ: 06-1/511-8194, vasútüzemi tel./fax/üz.rögzítõ: 01+81-94, E-mail:
[email protected], és
[email protected], Internet: www.pvdsz.hu, – Meg nem rendelt kéziratokat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza, az anyagok rövidítésének jogát fenntartjuk! Nyomás: Pannónia Nyomda Kft., 1139 Budapest, Frangepán u. 16. Tel.: 06-1-412-5203