Kovács Zsuzsanna ÜNNEPELJÜNK Iskolai műsorok az év ünnepnapjaira az alapiskolák és középiskolák tanulói számára

Kovács Zsuzsanna ÜNNEPELJÜNK Iskolai műsorok az év ünnepnapjaira az alapiskolák és középiskolák tanulói számára

1

A kiadvány megjelenését támogtták: a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala, Kisebbségi kultúrák program, 2012 Gelle Község Önkormányzata

Realizované s finančnou podporou Úradu vlády Slovenskej republiky – program Kultúra národnostných menšín 2011

A kiadványt a Duna Menti Tavasz képzőművészeti kiállításán 2011-2012-ben díjazott alkotásokkal, és a szerző unokáinak rajzaival illusztráltuk. ISBN 978–80–89001–56–9 © Kovács Zsuzsanna © Csemadok Művelődési Intézete 2

Kovács Zsuzsanna

ÜNNEPELJÜNK Iskolai műsorok az év ünnepnapjaira az alapiskolák és középiskolák tanulói számára

Dunaszerdahely, 2012 3

4

Előszó A kötetbe rendezett anyaggal arra szeretném ösztönözni a kedves pedagógusokat, hogy saját egyéniségüknek, az adott iskola hagyományainak, a tanulók érdeklődésének megfelelően válogassanak az általam felkínált összeállításokból, esetleg ki is egészíthetik azokat. A műsortanítás, a jeles napokról való megemlékezés alkalmas arra, hogy a gyerekek szinte játszva tanuljanak, betekintést nyerjenek a népi kultúrába. A gyerekek önbizalma is megnő a különböző fellépések, bemutatók alkalmával. Ebben a játékos foglalkozásban mindenki egyformán fontos. Minden fellépés élményt jelent számukra. Az a pedagógus, aki először szembesül azzal a feladattal, hogy tanulóival például karácsonyi műsort kell készítenie, bizony némi tanácstalanságot is érezhet. Hiszen a megfelelő versek, dalok, zenei szemelvények és egyéb kellékek kiválasztásánál már bizonyos tapasztalatokra, jártasságra is szükség van. A kezdő pedagógus aligha rendelkezik ilyen tapasztalatokkal. A kezdeti akadályok leküzdéséhez kíván segítséget nyújtani ez a könyv. Jómagam 4o évig foglalkoztam tehetséges, de időnként gátlásos tanulók szerepeltetésével. A könyv minden összeállítását tanítványaimmal betanítottam, illetve sikeresen be is mutattuk őket. Azért is merem bátran ajánlani betanításukat, mert az összeállítások igazodnak a gyerekek életkori sajátosságaihoz. Olyan jeles napok megünnepléséhez kívánnak segítséget nyújtani, amelyekről iskoláinkban minden tanévben megemlékeznek, fontosnak tartják ezeket az ünnepnapokat. A legtöbb tanuló szeret szerepelni, megvalósítani önmagát. A pedagógusok feladta ezt az igényüket kielégíteni. Ha ezt az igazán szép és nemes feladatot fel tudják vállalni, tanulóink kevesebb időt töltenek majd el a TV, a videó, illetve a számítógép mellett. Helyette az énekkarban, a bábkörben az irodalmi színpadon aktív tevékenykedés közben művelik, megismerik népünk kultúráját, hagyományait. Minden művészeti munkát végző pedagógus tevékenysége tehát nagyon fontos és erősen személyiségformáló is. Remélem a közreadott összeállításokból néhány a jövőben színpadra kerül. A műsorok betanításához sok kitartást, bemutatásukhoz sok sikert, örömet kíván a szerző. 5

6

Tanévnyitó

7

8

Őszi hangulat énekekben, versekben, zenében Megjegyzés: Az összeállítás Tanévnyitóra is alkalmas lehet. Szereplők: 10-15 tanuló vegyesen Eszközök: ritmushangszerek, bábok, zenei szemelvény Szólóének:

(Rugonfala – Udvarhely) A színpadon egyedül az énekes tartózkodik. A dal megszólaltatása alatt csendben érkezik a többi szereplő is. Félkörben helyezkednek el a színpadon, kicsit előbbre áll a következő vers 3 szereplője: a kérdező, a madárka és a pillangó. Kérdező:

Mit siratsz te kismadár?

9

Kismadár:

Elrepült a drága nyár. Búzaszem nem terem, köd szitál a földeken.

Kérdező: Lepke:

Tarka lepke merre jársz? Véget ért a lenge tánc. Itt az ősz, csendes ősz, lopva lép a fürge őz.

(Fésűs Éva: Őszi dúdoló)

Közös ének:

Züm, züm, züm, zúg a szél, táncol a falevél. Züm, züm, züm ez a szél, egy reggel itt a tél. (Papp Lajos–Weöres Sándor: Dalocska) Szavaló:

Aranyhintón jött a nyár, hintója már messze jár. Ezüstszánon jön a tél, erről dalol most a szél. Lám a tűz is erről pattog gyerekek, ma bennmaradtok. Kinn esik, jól esik benn a meleg. (Tordon Ákos: Őszi mondóka)

Szavaló:

Köd szitál, hull a dér, Lepörög a falevél. Földre hullik szemétnek, aki éri, ráléphet.

10

Közösen:

Sziszegő szél söpri, hajtja, hullongó hó betakarja.

Közös ének:

(Csanádi Imre: Őszi levél)

(Megjegyzés: A szereplők az éneklés alatt mutogatják is a dalt.) Szavaló:

Messze már a fecske, messze már a gólya, fátyolos ég néz le a tóra, folyóra. Ökörnyálon nyári álom suhan át az őszi tájon.

Közösen:

Mennyi fényes szép madár!

(Megjegyzés: A szereplők színes, papirosból készített madarakat emelnek a magasba.) Szavaló:

Nem tudod, hogy merre száll?

Közösen:

Honnan jönnek?

Szavaló:

Nem tudom.

Közösen:

Merre mennek?

Szavaló:

Nem tudom.

Közösen:

Égre, földre, vízre szállnak? Nádba bújnak?

Szavaló:

Nem tudom.

11

Szólóének:

(Tordon Ákos–Kodály Zoltán) Szavaló:

Vége van a nyárnak, Hűvös szelek járnak. Nagy bánata van a cinege madárnak. Szeretne elmenni, Ő is útra kelni, De cipőt az árva Sehol se tud venni.

Szavaló:

Kapkod fűhöz-fához, Szalad a vargához, Fűzfa-hegyen lakó Varjú Varga Pálhoz.

Szavaló:

Azt mondja a varga, Nem ér rá most arra,

12

Mert ő most a csizmát Nagy uraknak varrja. Közösen:

Darunak, gólyának, A bölömbikának, Kár, kár, kár nem ilyen Akárki fiának.

Szavaló:

Daru is, gólya is A bölömbika is Útrakelt azóta A búbosbanka is.

Szavaló:

Csak a cinegének Szomorú az ének. Nincsen cipőcskéje Máig se szegénynek.

Közösen:

Keresi, kutatja, Repül gallyról gallyra, – Kis cipőt, kis cipőt – Egyre csak azt hajtja.

Szólóének:

(Móra Ferenc: A cinege cipője)

Szegény kis madárkám szívét dalba önti, Itt maradt ő árván, Elrepült a többi. Közös ének: Ne félj te kis árva, A karomba veszlek,

(Szőnyi Zoltán–Járdányi Pál)

13

Tiszta szép párnára Selyemágyba teszlek. S majd ha kint a dombon Tavaszi szél lebben, Újra szállsz galambom Fent a fellegekben. (Megjegyzés: A dal megszólaltatását érdekesebbé teheti egy-egy ritmushangszer megszólaltatása, illetve a furulyajáték is.) Szavaló:

Fürge lábán, lenge szárnyán útra kel a nyár. Piros arcát, aranyhaját nem láthatjuk már.

Szavaló:

Gólyák, fecskék, fülemülék, elkísérték messze, erdő, mező elszendergett és észre sem vette.

Közösen:

A kék eget, a meleget mind becsomagolta, a fellegek keseregnek siratják azóta.

Zenerészlet:

14

(Osvát Erzsébet: Útra kel a nyár)

Ősszel a táj piros, sárga, Százféle színt ölt magára. Zörgő levél hull a fáról, S újra itt az első vándor. (Bárdos Lajos–Szabó Ferenc) (Megjegyzés: A dal nagyon szép előadásban megtalálható az Éneklő évszakok című CD-n. A dalok szerzője és egyben előadója is Juhász Katalin, segítői a gyerekek.) Szavaló:

Nyári esték víg cigánya, apró tücsök, ég veled! Így búcsúznak a fűszálak, virágok, falevelek. Avar lepi hegedűdet, köd takarja már vonód, kikeletig nem hallhatjuk a víg tücsök-nótaszót.

Közös ének:

(Gryllus Vilmos–Szilágyi Domokos) (Megjegyzés: A dal éneklése közben a szereplők kivonulnak a színpadról.)

15

Szeptember, szeptember, elérlek már a kezemmel Szavaló:

Kicsit elrabolt a rigó, csöppet elcsípett a darázs elvitt belőle a patak, vonat, tenger, táborozás, s mire megcsörrent a dió, volt nincs már vakáció. Ó-IÓ-CIÓ-ÁCIÓ-KÁCIÓ-AKÁCIÓ-VAKÁCIÓ! (Létay László: Jó tanulást!)

Közösen:

Nincs már vakáció!

Szavaló:

Fogyó mosolyú délután, sárguló alma fönn a fán. Borzongó lombok reszketeg, útra készülő levelek. Hóharmat színű kikerics, hűvösödnek a vizek is. Ezüst szakállú holdvilág, szigorodnak az éjszakák. Gyapjasodik a kicsi őz,

16

észre se vettük, itt az ősz. Szavaló:

Közös ének:

(Kányádi Sándor: Szeptember)

Szeptember, szeptember, elérlek már a kezemmel, A kutyák is megcsaholnak – mégis itt vagy maholnap. Csiripelnek az esték, kár ez a nagy sietség, ki szelet vet, vihart arat, ne seprűzd ki még a nyarat! (Kapuvári Béla: Szeptember)

Tekereg a szél, kanyarog a szél, didereg az eperág, mit üzen a szél?

(Kodály Zoltán)

(Weöres Sándor: Tekereg a szél)

Megjegyzés: A tanulók először el is énekelhetik a dalt, majd egy versmondó meg is szólaltathatja. Szavaló:

Hull a falevél már szeles idő járja, borongós a reggel, mégis könnyű kedvvel megyek iskolába.

(Jánki Béla: Őszi reggel) 17

Szavaló:

Megjött az ősz behívója szeptemberi csengőszóra, kezdődik az első óra.

Közösen:

Kezdődik az első óra!

Szavaló:

Csengő szól, kinek szól, hova szólít, tudod jól. Csengő szól, neked szól, hol az irka, hol a toll?

Szavaló:

(Jánki Béla: Nyártanóra)

(Majtényi Erik: Csengőszó)

Könyv, toll, tinta, ceruza, rontom-bontom, kezdődik az iskola, csak aszondom. Kora reggel rohanás, rontom-bontom, nem könnyű a tanulás, csak aszondom. Kintről benéz egy szamár, rontom-bontom, iskolába sose jár, csak aszondom. (Weöres Sándor: Kezdődik az iskola)

Szavaló:

Egyszer volt egy nagy csoda Neve birka-iskola.

Közösen:

Ha-ha-ha Birka-iskola?

Szavaló:

Ki oda se ballagott, még jutalmat is kapott.

18

Közösen:

Jutalmat?

Szavaló:

Így hát egy se ment oda, meg is szűnt az iskola.

Közösen:

Meg is szűnt az iskola.

Szavaló:

Mióta iskolába járok, annyi minden történik velem, hogy akik még csak óvodások, nem tudják elképzelni sem.

Szavaló:

(Weöres Sándor: Birka-iskola)

Tudnak ezt-azt az iskoláról, mesélnek nekik a nagyok, de én saját szememmel látom mindezt: mert iskolás vagyok. (Létay László: Iskolába járok) Asztalon új ceruza meghegyezve szépen – lássuk, vajon hogyan ír, hogy áll a kézben? Erre húznák – arra megy, csúszkál jobbra-balra, irkapapírról lelép, s karcol az asztalra. (Létay László: Mit akar a ceruza)

Szavaló:

Az én táskámba minden belefér. Az én táskámba belefér három narancs, két szék, egy szem földieper, sok füzet, öt ablak, egy labda, Bandi sapkája, 19

az eperfagylalt, amit Bandi vett nekem, az én táskámba belefér még három csillag, amit holnap teszek bele. (Ladik Katalin: Az én táskám) Szavaló:

Énekkar:

20

Elsős lettem! Mily nagy dolog! Hátamon a táska, s ballagok végig az utcán csendesen. Szaladni volna kedvem, hogy hamarább érjem el már az iskolát, de csendesen csak ballagok, mert tudom én is: nem való, hogy trappoljon, mint a kiscsikó, az ember, ki már elsős lett, iskolás!

(Molnos Lajos: Elsős lettem)

A mi iskolánkban az volna a jó, a számtan is így szólna: do-re-mi-fa-so, a történelem lecke csupa kóta lenne, taktusra írnánk haj! a fizikadolit s a tanár szavait. A mi iskolánkban ünnep minden nap, a hétfő itt a keddel vidám táncra kap, úgy szállnak itt az évek, mint a lenge ének. Büszke, boldog mind az, aki ide, aki ide jár, akár a madár. (Kövesdy János–Balázs Árpád)

21

Legyen öröm a tanulás! Zenerészlet:

Szeptember (Éneklő évszakok CD)

Szavaló:

Horgasinamat verdeső tarisznyában palavessző palavessző s palatábla… Így indultam valamikor, legelőször iskolába. Le az utcán büszkén, bátran lépdeltem a tarisznyámmal. – Hova viszed, ugyan biza, azt a legényt, te tarisznya? – Tréfálkoztak a felnőttek, akik velem szemben jöttek. Máskor pedig ilyenformán mosolyogták a tarisznyám: – Éhes lehet a tudásra az, akinek ilyen hosszú, ilyen nagy a tarisznyája. De csak mentem, még büszkébben, míg az iskoláig értem. Az iskola kapujában gyökeret vert a két lábam. S álltam, míg csak bátorító szóval nem jött a tanító. Rám mosolygott: Ej, kis legény, gyere fiam, bátran, ne félj! Kézen fogott, bevezetett. Emlékszem, be melegem lett. Évek teltek, múltak, de még

22

most is érzem olykor-olykor jó tanítóm meleg kezét. (Kányádi Sándor: Kicsi legény, nagy tarisznya) Szavaló:

Tanulni kell. A téli fákat. Ahogyan talpig zuzmarásak. Tanulni kell. A nyári felhőt. A lobbanásnyi égi-erdőt. Tanulni kell a mézet, diót, jegenyefát és űrhajót, a hétfőt, keddet, pénteket, a szavakat, mert édesek, tanulni kell magyarul és világul, tanulni kell mindazt, ami kitárul, ami világít, ami jel: tanulni kell, szeretni kell! (Nemes Nagy Ágnes: Tanulni kell)

Szavaló:

Hátamon a hátitáska, Indulok az iskolába. Kinőttem már az óvodát, Most kezdem el az iskolát. Vár a számtan, az olvasás, Sok érdekes, színes tudás. Mire másodikos leszek, Írok neked majd levelet. Jól ismerem az ábécét, Egyedül olvasok mesét. Megszámolom a pénzemet, Tudom, érte mit vehetek. Én bizony nem tétovázok, Tanulásnak nekivágok. 23

A bátyámról példát veszek, Tanulásban első leszek! (Varga Ferencné: Évnyitóra) Szavaló:

Szól a csengő, tiszta hangon, Gyertek, gyertek, gyerekek! Vár a pad, és vár a tábla, Táskát tartson kezetek! Szól a csengő, gyertek, gyertek! Jöjjetek kicsik, nagyok! Iskolánknak kapujából még egy nagyot kongatok. (Tasnády Varga Éva: Szól a csengő)

Szavaló:

Hangosabbak ma az utcák, Gyerekektől népesek, Valahogyan még a nap is Szebben ragyog, fényesebb. Izgatottan várt e napra Minden kezdő kisdiák: Az iskola előttük is Kitárja ma kapuját. Megtanulnak betűt vetni A tétova kis kezek: Csengő-bongó szép szavakkal Telnek majd a füzetek. Ma, amikor útnak indul A sok kicsi iskolás,

Közösen:

Kívánjuk, hogy öröm legyen Számukra a tanulás!

Zenerészlet:

Betűország kincsei ( Éneklő évszakok CD)

24

Hívogat az iskola Közös ének:

Jó barátunk lesz a könyv és a falitábla. Kis pajtásom gyere hát, menjünk iskolába. (Szőnyi Erzsébet) Szavaló:

Szól a csengő, vár az osztály, Szedd a lábad, érj oda! Szeptember van, fiúk, lányok, Kezdődik az iskola. Matekóra, testnevelés, Ének-zene, olvasás, Év végére alig fér el Fejemben a sok tudás. (K. László Szilvia: Kezdődik az iskola)

Szavaló:

Táskát veszünk anyukámmal: hátra valót –, de szépet! Olyant, melybe betehetek sok szép könyvet, festéket… Büszkén hordom majd a táskám: Barátaim, látjátok? Szeptembertől, mint a nagyok én is suliba járok. (Mentovics Éva: Iskolatáska) 25

Szavaló:

Óvodások voltatok – kisfiúk, kislányok. Tündérország berkeit bebarangoltátok. Iskolások lettetek. Mi minden vár rátok! Nagy felfedezések, szép kirándulások. Betűországba vezet a tanító néni. Mennyit fogtok ti otthon majd erről mesélni! Számországban elámul a szemetek, szátok a temérdek kincsen, amit ott találtok. Kezdődik az utazás, a csengő már csenget. Kívánunk hát jó utat s hozzá vidám kedvet!

Közös ének: (A hívogat az iskola dallama szerint) Olvasunk és számolunk, vidám nóta járja. Kis pajtásom gyere hát, menjünk iskolába. Közösen:

Ezért kedves iskolám, fogadjál be engem! Tanítóim szeretete foganjon meg bennem! Ajánljad fel nekem a tudás gazdag fáját, hadd olthassam önmagamba legvirulóbb ágát!

26

(Szőnyi Erzsébet)

Szeptemberi csengőszó Szólóének:

Énekkar:

Hamvadó tűznek lankad a lángja, ránk borul már az éjszaka fátyla. Jó éjszakát, kedves pajtás, békés álmot, jövőre a tábortüzet újra látod. (Márkus Miklós–Nádas Katalin)

Szavaló:

Hervad a nap, bágyad, Száll a napsugár, Levelekkel együtt: Elfáradt a nyár. Összecsomagolja Minden holmiját: A sok jó időt és A fürdőruhát, És emeli karját, És sípjába fúj: 27

Elég volt, kis pajtás. Mostantól tanulj! Virágok helyett már Nyit az iskola, És sarkáig tárva Barna kapuja. Ég helyett a tábla, Park helyett a pad, Hív a szelíd őszbe: Érezd jól magad! És a havas télben Napsugár helyett A tudás fényei Melegítenek. (Darázs Endre: Iskolába hívogató) Szavaló:

Megjött az ősz behívója, Szeptemberi csengőszóra, Kezdődik az első óra.

Közösen:

Kezdődik az első óra!

Szavaló:

Hátamon a szép új táskát Biztos nagyon sokan látják. Mondja is az egész környék: „Iskolás lett ez a csöppség.”

(Jenki Béla: Nyártanóra)

(Czeglédy Gabriella: Én is iskolás vagyok) Szavaló:

Hosszú, nagy vakáció: Már csak emlék, álom – Szép volt, jó volt, s hogy eltelt, Kicsit még sajnálom. De szólít az iskola, S padok, térkép, tábla, Ha tehetnék, futnának Elénk az utcára.

28

Mint egy nyüzsgő hangyaboly, Olyan lett az osztály, S csupa kérdésekből állunk: „…hát te hol nyaraltál?” „…tenger?...tábor?…fenyvesek?” Emlékek cikáznak: Egy-egy fényes darabja Az elsuhant nyárnak. Szép volt a vakáció, Mint egy színes álom, De hogy eltelt, oly nagyon Most már nem is bánom. (Molnos Lajos: Becsengetés) Szavaló:

Sok újdonsült kisdiáknak Kitárul egy új világ: Titokzatos Betűország Ma nyitja meg kapuját. Csodálatos ez az ország, Gazdagsága rengeteg: Minden betű kincset érő Titkokat is rejteget. S aki egyszer megismeri Mind a betűk titkait, Magáénak tekintheti Betűország kincseit. (Szalai Borbála: Betűország kincsei)

Énekkar:

29

Az iskolán végig megyek én, a kezembe könyvet veszek én. Az osztályban első leszek én, meglátjátok év végén. (Kodály Zoltán–Weöres Sándor)

Messze száll a fecske, messze száll a nyár Közös ének:

30

Szólóének:

Annyi régi pajtást látunk újra itt, meséljük a nyárnak vidám napjait. Nézd a sok új könyvet, bennük mennyi kép! Iskolába járni, ó, de jó, de szép! (Nádai Katalin–Szőnyi Erzsébet)

Szavaló:

Mennyi, mennyi érdekesség, mennyi izgalom! A tanító néni belép, föl kell állni? Nem tudom. Hogy nyílik fel szépen, csendben a pad fényes fedele, Ha felállok, mit kell tennem, hogy ne csapjak zajt vele? „A táblához gyere ki csak!”– szól a néni, s kimegyek, A kezembe krétát is ad, a krétával mit tegyek? Megtanít ő türelemmel, hogy kell húzni vonalat, S hogy a táblát tenyeremmel letörölni nem szabad. Első nap az iskolában, padban ülök, figyelek, Nem moccantom fejem, lábam, nagy dolog ez gyerekek. (Képes Géza: Első nap az iskolában)

Közös ének:

(szlovák népdal)

31

Megjegyzés: Amennyiben az iskolában működik énekkar, a dal könynyen előadható kánonban is. Szavaló:

Könyv, toll, tinta, ceruza, Rontom, bontom, Kezdődik az iskola Csak aszondom. Kora reggel rohanás, Rontom, bontom, Nem könnyű a tanulás Csak aszondom. Kintről benéz egy szamár Rontom, bontom, Iskolába sose jár Csak aszondom. (Weöres Sándor: Kezdődik az iskola, részlet)

Közösen:

Cinkét fogott az orrom, amint de jöttem, Nem bánom, ha szarkát is, csakhogy beköszöntem: Élj soká iskolám, csak ennyi a mondókám!

Zenerészlet:

Elmúlt a nyár (Éneklő évszakok CD)

32

Az 1956-os forradalom

33

34

A magyarok vére (emlékműsor)

1. szavaló: A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A megmaradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol – még közvetve se – igazoljuk a gyilkosokat. A magyar fiatalok, munkások és értelmiségiek, akik mellett annyi tehetetlen bánattal állunk ma, tudják mindezt, s ők azok, akik mindennek mélyebb értelmét velünk megérttették. Ezért, ha balsorsukban osztozunk – miénk a reményük is. Nyomorúságuk láncai és száműzöttségük ellenére királyi örökséget hagytak ránk, melyet ki kell érdemelnünk: A szabadságot, amelyet ők nem nyertek el, de egyetlen nap alatt visszaadtak nekünk. (Albert Camus: A magyarok vére) Közös ének: Mennyből az angyal – menj sietve Az üszkös, fagyos Budapestre. Oda, ahol az orosz tankok Között hallgatnak a harangok. Ahol nem csillog a karácsony. Nincsen aranydió a fákon, Nincs más, csak fagy, didergés, éhség. Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék. Szólj hangosan az éjszakából: Angyal, vigyél hírt a csodáról. 2. szavaló:

Mondd el, mert ez világ csodája: Egy szegény nép karácsonyfája 35

A Csendes Éjbe égni kezdett – És sokan vetnek most keresztet. Földrészek népe nézi, nézi, Egyik érti, másik nem érti. Fejük csóválják, sok ez, soknak. Imádkoznak vagy iszonyodnak, Mert más lóg a fán, nem cukorkák: Népek Krisztusa, Magyarország. 1. szavaló:

És a világ beszél csodáról, Papok papolnak bátorságról. Az államférfi parentálja, Megáldja a szentséges pápa. És minden rendű népek, rendek Kérdik, hogy ez mivégre kellett. Mért nem pusztult ki, ahogy kérték? Miért nem várta csendben a végét? Miért, hogy meghasadt az égbolt, Mert egy nép azt mondta: „Elég volt!”

2. szavaló:

Nem érti ezt az a sok ember, Mi áradt itt meg, mint a tenger? Miért remegtek világrendek? Egy nép kiáltott. Aztán csend lett. De most sokan kérdik: mi történt? Ki tett itt csontból, húsból törvényt? És kérdik, egyre többen kérdik, Hebegve, mert végképp nem értik – Ők, akik örökségbe kapták – Ilyen nagy dolog a Szabadság?

Közös ének: Angyal, vidd meg a hírt az égből, Mindig új élet lesz a vérből. Találkoztak ők már néhányszor – A költő, a szamár, s a pásztor – Az alomban, a jászol mellett, Ha az Élet elevent ellett, A Csodát most is ők vigyázzák, Leheletükkel állnak strázsát, 36

Mert Csillag ég, hasad a hajnal, Mondd meg nekik, mennyből az angyal! (Márai Sándor: Mennyből az angyal) 1. szavaló: Polgártársaim! Magyarok! Tudatom, hogy a Duna völgyében csoda történt: nemzet született! Soha a történelem folyamán nem volt még ennyire egy test, egy lélek ez a nemzet. Ott a barikádokon, a pesti utcán véres nemzeti zászlók alatt, tudta mindenki, hogy mi a feladata, nem kellett parancsszó, nem kellett biztatás, ha valaki elesett, öten nyomultak a helyébe. Ugyanúgy összeforrva egy testként, egy lélekként kell őriznünk a forradalom vívmányait, és egy csipetnyit sem szabad elalkudnunk a magyar forradalom igazából. 2. szavaló: Vérben és kínszenvedésben született a megújhodott magyar nép, amint vérben és kínszenvedésben születik a kisded. Igazát a magyar életek tízezreinek vére pecsételte meg. Testvéreim! halott hősök lelke áll mellettünk, halottak lelke vigyáz reánk, halottak lelke figyel minket. Legyünk hűek hozzájuk, örökségükhöz, végső sóhajtásukhoz, különben nem vagyunk méltók a magyar és az ember nevére. (Féja Géza: A Duna völgyében csoda történt) Közös ének: Ha kenyerét eszed Ennek a hazának, Örüljön a lelked, Ne kötözze bánat. Vérrel megöntözött Édes földje adja, Őseid élete Minden darabja. 1. szavaló:

(1956. Aki magyar…)

A háromszín-lobogó mellé tegyetek három esküvést: 37

sírásból egynek tiszta könnyet, s a zsarnokság gyűlöletét, s fogadalmat: te kicsi ország, el ne felejtse, aki él, hogy úgy született a szabadság, hogy a pesti utcán hullt a vér. Ének:

(Tamási Lajos: A pesti utcán hullt a vér) Hej, tulipán, tulipán Az életem nem vidám Édes íze keserű Ritka vendég a derű.

(Koncz Zsuzsa: Hej, tulipán)

A lyukas zászló hősei (emlékező ünnepi beszéd)

„A legázolt, bilincsbe vert magyarság többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben.” Albert Camus: A magyarok vére 1956 Emlékezünk! Emlékezünk azokra a napokra és azokra a hősökre, kik a huszadik századi történelem legnagyszerűbb eseményének, az 1956-os forradalomnak a részesei, irányítói, harcosai, támogatói voltak. Emlékezünk, mert most már emlékezhetünk. De még most sem könnyű az emlékezés, hisz nagyon sokan még köztünk élnek azok, akik eltiporták, segítettek eltiporni a forradalmat, de azok közül is, akik szívesen elhitték a gyilkosok rágalmait erről a forradalomról, és összekacsintva az új hatalommal, annak haszonélvezői lettek. De a történelmi igazság harcosai ma már őszintén emlékezhetnek, megfogadva Tamási Lajos forradalom idején keletkezett versének szavait: 38

A háromszín-lobogó mellé tegyetek három esküvést: sírásból egyet tiszta könnyet, s a zsarnokság gyűlöletét, s fogadalmat: te kicsi ország, el ne felejtse, aki él, hogy úgy született a szabadság, hogy a pesti utcán hullt a vér. Az 1956-os forradalom a magyar ifjúság mozgalma volt, ők ragadták magukkal a nemzet legjobbjait, s az ő vérük folyt a pesti utcán, de másutt is az országban. Az ő harcuk keltett lelkesedést a határon túli fiatalság körében is, Erdélyben, de a csehszlovákiai magyarok között is. Már több mint fél évszázada, hogy 1956. október 23-án az egyetemi ifjúság 16 pontba foglalt követelései mögé, melyek egy demokratikus és független Magyarország képét vetítették előre, soha nem látott tömegek sorakoztak fel. Az országház előtt 200 ezer ember követelte Nagy Imrét, hogy álljon az ország élére. A tüntető tömegek a kommunista zsarnokság és az idegen hatalom jelképei ellen fordultak: kivágták a nemzeti zászlóból a szovjet mintájú címert (így lett a lyukas zászló a forradalom jelképe), Kossuth-címert követeltek. Ledöntötték a zsarnokság jelképét, a Sztálin-szobrot. A Rádiónál pedig az ÁVH alakulataival tűzharcba keveredtek. A tüntetés fegyveres felkeléssé alakult. Másnap, október 24-én szovjet tankcsapatok vonultak be Budapestre, akikkel a főváros számos pontján a felkelők felvették a harcot. Az idegen katonák megjelenésével a felkelés nemzeti szabadságharccá változott. A forradalmi hullám kiterjedt az egész országra: folyamatosan létrejöttek a forradalom új hatalmi szervei: a munkástanácsok és vidéken a nemzeti bizottságok. Október 28-án fordulat következett be. Nagy Imre, aki 1953-ban már volt az ország miniszterelnöke, a változások élére állt. Bejelentette a szovjet csapatok kivonását, az ÁVH megszüntetését, a Kossuth-címer visszaállítását. Létrejött a többpártrendszer: Nagy Imre kormányába kisgazda, parasztpárti és szociáldemokrata politikusok is bekerültek. A forradalom győzött. Október 23-a legfontosabb követelései teljesültek. A szovjet hatalom és támogatóik, akik közül Kádár János már a szov39

jetek szolgálatában állt, a győztes forradalom ellen fegyveres támadást készítettek elő. Ennek a harcnak az előkészületeit érzékelve Nagy Imre az ENSZ-hez fordult segítségért, november 1-jén bejelentette az ország kilépését a Varsói Szerződésből és az ország semlegességét. Híres rádióbeszédében ezeket mondotta: A magyar nemzeti kormány a magyar nép és a történelem előtt mély felelősségérzettől áthatva, a magyar nép millióinak osztatlan akaratát kifejezve, kinyilvánítja a Magyar Népköztársaság semlegességét. A forradalmi harc, melyet a magyar múlt és a jelen hősei vívtak, végre győzelemre vitte a szabadág és függetlenség ügyét. Magyarország dolgozó milliói! Védjétek és erősítsétek forradalmi elszántsággal, önfeláldozó munkával hazánkat, a szabad, független, demokratikus és semleges Magyarországot! A szovjet hadsereg november 4-én óriási túlerővel megszállta Budapestet, véres harcokban leverte az ellenállást. Szovjet tankokon, a Szolnokon megalakított Kádár-kormány is bejött Budapestre. Az ellenállás azonban, ha nem is fegyveresen, de tovább folytatódott. A magát munkás-paraszt kormánynak nevező új hatalom első dolga volt, hogy a munkástanácsokat fölszámolta. Megkezdődött a megtorlás. A történelem során elbukott magyar forradalmakat és szabadságharcokat egyszer sem követte olyan véres megtorlás, mint amilyet a Kádár-vezetés hajtott végre 1956 után. Több mint 250 forradalmárt kivégeztek, 1960-ig mintegy 22 ezer embert ítéltek el és 13 ezret internáltak. Az elítéltek többsége munkás és diák volt. Volt akit fiatalkorúként halálra ítéltek, megvárták míg nagykorúvá válik és kivégezték. Nagy Imrét és legközelebbi munkatársait titkos perben 1958-ban halálra ítélték. A miniszterelnök nem volt hajlandó egyezkedni, alkudozni, bár ez életben maradását jelentette volna. Jeltelen sírjukat lovakkal tapostatták meg. Az 1956-os magyar forradalom a világtörténelem első – korai – szembeszállása volt a kommunista diktatúrával, a szovjet birodalmi törekvésekkel. A totális pártállammal szembeállította s demokratikus parlamentarizmust, az emberi kiszolgáltatottsággal a szabadságjogokat, a nemzeti elnyomással, a szovjet világuralmi törekvésekkel szembehelyezte a nemzeti önrendelkezést. Így vált az egész világon a függetlenségért és a szabadságért küzdő népek példájává, így szerezte meg a magyarság számára a világ jobbik felének rokonszenvét. Ezért tisztelgünk 1956 hősei előtt ma is. 40

Karácsony

41

42

Idvezlégy, kis Jézuska Zenerészlet:

Ghymes: Angyalsereg

Megjegyzés:

Az ajánlott zenemű megtalálható a Ghymes: Mendika című CD- jén.

Szavaló:

Pille havak szállnak, csontig fagy a bocskor, kemencében aszalódik fanyar ízű vackor. Szél dudája dúdol álmot a mezőre, tegyük el a búbánatot jövő esztendőre. Dúdolj ráncos szájú megtörpedt anyóka, pillog kint a hold világa, szó hamvad a szóra. Elnehezül lassan a megalvó lélek, csak a havak hullongálnak szitáján az égnek. Csak a vén szájakon bizsereg a halk szó, dúdoljatok jó emberek, dúdolj ébren alvó.

(Dénes György: Dúdoló)

43

Szólóének:

Hol a fényes palota, Hol a kényes nyoszolya? Hol a lépes mézecske, Vajjal mázolt köcsöge? Közös ének: Ó, ha Magyarországban, Bicske mezővárosban Jöttél volna világra, Akadnál jobb országra. Mert adnánk jó mézecskét, Vajas-édes tejecskét, Szükségedet megszánnánk, Párnácskába takarnánk. (Bicskei ének – Szabadbattyán) Mesélő:

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya. Olyan nagy volt a csend körülöttük, hogy tisztán lehetett érteni, amit egymással beszélgettek.

Első:

Én vagyok a BÉKE! De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem el fogok aludni.

Második:

Én vagyok a HIT! Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak, nincs értelme tovább égnem.

Harmadik:

Én a SZERETET vagyok! Nincs már erőm tovább égni. Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám.

44

Mesélő:

Hirtelen belépett egy gyermek. Mikor meglátta a három kialudt gyertyát, felkiáltott.

Negyedik:

Mi történt? Hiszen nektek égnetek kell mindörökké! Ne féljetek! Amíg nekem van lángom, újra meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát Én vagyok a REMÉNY!

Közösen:

Add urunk, hogy soha ki ne aludjon bennünk a remény! Hadd legyünk eszköz a kezedben, amely segít megőrizni gyermekeink szívében a HIT, REMÉNY, SZERETET és a BÉKE lángját!

Narrátor:

December hava bővelkedik népi hagyományokban. Luca napját, december 13-át gonoszjáró napnak tartották, ezért elsősorban a boszorkányok ellen kellett védekezni. Ilyenkor nem varrtak, fontak. Karácsony tájékán megjelentek a házaknál a kis bölcsőcskét hordozó kis és nagy angyalok, valamint Mária. Később a pásztorok, akik házilag készített jászollal, vagy betlehemi kistemplommal jártak házról házra. Szent énekekkel, tréfás párbeszédekkel elevenítették fel Jézus születésének történetét. Ezekből a népi hagyományokból mutatunk be néhányat. Fogadják szeretettel műsorunkat!

Szavaló:

Luca, Luca széke elkészül-e végre? Édesapám faragja, kész már minden darabja. Össze kéne rakni! Minek még faragni? Türelmetlen gyermekek várják már az ünnepet. Karácsonykor éjjel félve nézek széjjel. Szórom, szórom a mákot, nagyon-nagyon vigyázok. Éjfélkor felcsendül, hálaének zendül. 45

Minden hívő énekel, szentmisével ünnepel. Felállok a székre, Luca, Luca-székre. Templomajtók nyíljatok! Boszorkányok, fussatok! (Tóth Árpád Ferenc: Szórom a mákot) Megjegyzés: A következő énekes játékot a szereplők a szövegnek megfelelően megjelenítik. A játékhoz kellenek egy család tagjai is, akiknek a szereplők mondják jókívánságaikat. Szólóének:

Közös refrén: Luca, Luca kitty kotty, kitty kotty, Gelegenye kettő, három. Szavaló:

Ennek a gazdának annyi disznója legyen: egyik ólból kifusson, a másikba befusson, a harmadikba is jusson!

Közös refrén: Luca, Luca… Szavaló:

46

Ennek a gazdának akkora disznója legyen, mint egy ház, akkora szalonnája, mint egy mestergerenda, annyi zsírja, mit a kútban a víz, annyi töpörtője, mint Dunában a föveny!

Közös refrén: Luca, Luca… Szavaló:

Ennek az asszonynak annyi tojása legyen, mint az égen a csillag, mint a földön a kövecs.

Közös refrén: Luca, Luca… Szavaló:

Ennek a lánynak akkora nyelve legyen, mint egy tepszi, úgy forogjon, mint a nagypénteki kereplő.

Közös refrén: Luca, Luca… Szavaló:

Doktor, patika éhen haljon! A barmuk a zsírtól megfulladjon! A gazdasszony sose lustálkodjon!

Közös ének:

Zenerészlet:

Ghymes: Nagy örömnap

(Volly István)

Megjegyzés:A dal alatt a következő jelenet szereplői elhelyezkednek a színpadon. Szavaló:

A jövendő jóságosan hallgatott, Máriának szeme fénye jóllakott, Fehér pólya betakarja kis kezét, Csak egy pici pötty jelzi a szög helyét, Csak egy pici pötty jelzi a szög helyét. (Szarka Tamás)

Megjegyzés: A vers Törőcsik Mari színművésztől is meghallgatható, Ghymes:Mendika című CD-jén.

47

Közös ének:

Mária:

Ó, én szerelmes magzatom, Buj, buj, buj – buj, buj, buj, Aludj szívemnek öröme, Csuj,csuj,csuj – csuj, csuj, csuj.

Angyalok:

(a kis Jézus nevében) Nem alhatok édesanyám, Jaj, jaj, jaj – jaj, jaj, jaj, Mert érkezett a szívemre Baj, baj, baj – baj, baj, baj.

Mária:

Mi bajod hát, ó gyönyörű Jézusom, Jézusom? Mondd meg nekem, te Anyádnak, Krisztusom, Krisztusom! Angyalok: (együtt) Látod Anyám, az egeket Elhagytam, elhagytam: És egy rongyos istállóba Szállottam, szállottam.

Közösen:

Boldog karácsonyi ünnepeket!

Megjegyzés:Kifelé menet Szűz Mária feltartva a bölcsőt csókra nyújtja a kisdedet, majd lassan távoznak és elköszönnek: Jó estét! Szavaló:

48

Van egy éj az évben, mikor egy harang sem alszik, a leglágyabb hangútól a leghatalmasabbig.

Észak havas fenyői közt, pálmalombú Délen egy nyelvet zeng minden érc a tornyok tetejében. Megérti a cifra király s az egyszerű pásztor, mily üzenet száll felé a téli éjszakából. Harangszóba öltözött a szeretet beszéde, hallatára újjáragyog a világ reménye. (Hárs Ernő: Karácsonyi harangok) Zöld fenyő:

Szabad-e bejönni? Zöld fenyő vagyok, Kicsiknek nagyoknak békés jó napot!

Lányok:

Jó napot Zöld fenyő, Régen vártunk rád, Maradj itt minálunk, díszítsd a szobát!

Zöld fenyő:

Nincs tarka virágom, Egyetlen tobozban A távoli erdők Üzenetét hoztam.

Fiúk:

Zúzmara díszíti a tobozod, ágad, Maradj itt közöttünk, Kis karácsonyfának.

Zöld fenyő:

Szeretettel jöttem, Szívesen maradok, Hogy veletek töltsem E szép ünnepnapot.

Közösen:

Állj ide középre, Feldíszítünk szépen,

49

Te leszel a legszebb A földkerekségen.

(Donászy Magda: A zöld fenyő)

Mesélő:

Három fenyőfa állt a dombtetőn. A legnagyobb fa szép és egyenes volt. A kisebbik fenyő nem volt olyan terebélyes. A harmadik fenyő azonban igazán kicsi volt.

Kisebbik:

Bárcsak olyan nagy és erős lennék, mint a legnagyobb fenyő!

Mesélő:

Nagyon hideg tél volt ebben az esztendőben. A földet belepte a hó. Karácsony közeledett.

Legnagyobb: Bárcsak eljönne értem Télapó, és elvinne karácsonyfának! Kisebbik:

Bárcsak engem vinne!

Legkisebb:

Bárcsak engem választana!

Mesélő:

Egy napon fázós kismadár jött. Megsérült a szárnya, s ezért nem tudott repülni.

Madárka:

Kérlek, legnagyobb fenyő, itt maradhatnék az ágaid között?

Legnagyobb: Nem lehet! Nem engedhetek madarakat az ágaim közé, mert éppen karácsonyfának készülök. Madárka:

Pedig úgy fázom!

Mesélő:

Így hát a törött szárnyú kismadár tovább ugrált a kisebbik fenyőhöz.

Madárka:

Kedves kisebbik fenyő, megengednéd, hogy itt maradjak az ágaid között?

Kisebbik:

Nem! Nem ringathatok semmiféle madarat az ágaim között, mert hátha éppen most vinne el valaki karácsonyfának.

Mesélő:

Ekkor szegény didergő kismadár továbbugrált a legkisebb fácskához.

50

Madárka:

Drága kicsi fenyő, itt maradhatnék az ágaid között?

Legkisebb:

Hogyne maradhatnál, kismadár! Bújj csak egészen hozzám! Majd megmelegítelek, amennyire csak tőlem telik.

Mesélő:

A kismadár felugrott a legkisebb fácska ágai közé, ott nyomban el is aludt. Hosszú idő múlva a legkisebb fácska édes, halk csengettyűszót hallott, de amikor eléje értek, elhallgatott a csengettyű. Mind a három fácska látta az apró csengettyűket. Egy rénszarvas húzta szép, kicsi szánkón csüngtek, amelyből most kiszállott az utasa.

Télapó:

A Télapó vagyok. Karácsonyfát keresek egy nagyon kedves kicsi gyerek számára.

Legnagyobb: Vigyél engem! Kisebbik:

Engem vigyél!

Mesélő:

A legkisebb fácska meg sem szólalt.

Télapó:

Te nem szeretnél jönni?

Legkisebb:

Dehogynem! Nagyon szeretnék! De hát itt kell maradnom, hogy vigyázzak erre a beteg kismadárra. Éppen elaludt.

Télapó:

Kicsike fa! – te vagy a legszebb fácska a világon! Téged viszlek magammal.

Mesélő:

Azzal gyöngéden kiemelte őt a földből, olyan óvatosan, hogy az ágai közt megbúvó kismadár fel sem ébredt. Aztán szánkójába állította a csöpp fenyőt a kismadárkával együtt, majd maga is beült mögéjük. És a kicsi szánkó ezüstös csengettyűszóval tovasuhant velük a karácsonyi havon.

Szavaló:

Mennyből én, az angyal lejöttem hozzátok. Jó pásztorok, keljetek fel: szép nap virrad rátok. 51

Induljatok útnak! Az a csillag ottan vezérel majd utatokban, menjetek nyugodtan. Betlehem városban, rongyos istállóban megszületett a megváltó valóban, valóban. Ne vigyetek semmi mást, csak szívetekben jó szándékot. Köszönteni nem lehetne szebben. Közösen:

Dicsőség Istennek, tinéktek békesség. Vezesd őket üdvösségre, mennyei fényesség!

Szólóének:

Közös ének: A szűz Máriától, Betlehem városba, Isten, ember lévén fekszik a jászolba. Nem volt annyi helye, hogy fejét lehajtsa, Nem volt csendes ágya, hogy testét nyugtassa. (Horvátkút, Együd Árpád) Megjegyzés: A következő pásztorozásban a szereplők megfelelő ruházatban szerepeljenek. 52

Palkó:

Szabad-e pásztorozni?

Gazda:

Szívesen látunk benneteket, csak kerüljetek beljebb.

Palkó:

Batalliás jó estét, gazda! Terítse meg asztalát fehér abroszával, mert nem tudja, milyen ősz szakállú pásztorok lepik meg a házát!

Vendel:

Battalliás jó estét, gazda! Milyen szerencséjük van, hogy a konyhájukon jöttem keresztül! Micsoda nagy tűz lett volna! Pemet, kurugla mind összeégett volna!

Palkó:

Keljünk föl, pajtás! A Bandi kokas már hármat kukorékolt!

Vendel:

Keljünk, keljünk! De jól elaludtunk! Mit álmodtál, pajtás?

Palkó:

Én, pajtás azt álmodtam, hogy az úton egy akkora bogarat láttam, hogy két erős, nagy láncon kellett vezetni, hogy kárt ne tegyen az emberekben!

Vendel:

Nagy volt pajtás?

Palkó:

Nagy ám, pajtás! Hát te mit álmodtál?

Vendel:

Én, pajtás azt álmodtam, hogy akkora szúnyogot láttam, az egyik lába a bécsi templom tornyán, a másik a szombathelyin állt, aztán úgy ivott a Tiszából.

Palkó:

Nagy volt, pajtás?

Vendel:

De nagy ám, pajtás!

Palkó:

Hát még mit álmodtál, pajtás?

Vendel:

Azt álmodtam, pajtás, hogy akkora cseperkét láttam, hogy egy század katona masérozott alatta körbe-körbe. Mást nem álmodtál, pajtás?

Palkó:

Dehogynem! Azt álmodtam még, hogy a gazdasszony nekem adja a lányát.

Vendel:

Mélyen elaludtunk az erdőbe, Csendes üzenet jött a fülünkbe.

Közösen:

A madarak énekeltek A vadak meg zengedeztek Hideg télbe, nagy hidegbe.

53

Palkó-Vendel: Már mi bizony nem félünk, nem félünk Szárnyék nélkül megélünk, megélünk, Az ünnepre elmegyünk. Palkó:

Gyere be, öreg!

Öreg:

Nem megyek be, mert érzem a szalonna szagát.

Vendel:

Azért bejöhetsz.

Öreg:

Nem megyek be, mert hátha húsos kolbászt akasztanak a nyakamba!

Palkó:

Gyere már be, Öreg, hisz odakinn megfagysz.

Öreg:

Akkorát zikkentem, zökkentem a kendtek ajtajában, hogy az a hétmázsás vén lelkem majd kiszakadt belőlem.

Palkó:

Hány éves vagy öreg?

Öreg:

Fiam, ha megérem azt az áldott kukoricakapálást, és ehetek még a friss kukoricaprószából, akkor leszek háromszázhatvanöt esztendős.

Vendel:

Szép idő ám ez, Öreg!

Öreg:

De szép, ám! Szép éneket mondanánk, ha a házigazda meghallgatná.

Gazda:

Örömmel meghallgatjuk, csak kezdjétek!

Pásztorok (Vendel, Palkó, Öreg):

54

Í,í,í,a kalács mindennapi, Hogyha adna valaki, Így lehetne jóllakni! Í,í,í, a kalács mindennapi! É,é,é, csutora bor ez mellé! Torkainkat megkenné, Nem lehetne jobb enné! É,é,é, nem lehetne jobb enné! A,a,a, kalbász ide, szalonna! Az volna jó, ha adna, Gazdasszony valaha! A,a,a, gazdasszony valaha! (Kisunyom, Vas megye) Megjegyzés: A következő dalnál a két pásztor és az öreg egyszerű tánclépésekkel körbejár, miközben a földhöz ütögetik csörgős botjaikat a dal ritmusának megfelelően. Öreg:

(Bozzai, Vas megye) Pásztorok:

A pusztába hogy mindnyájan hamar elmehessünk, Hogy a nyájunk virradtára haza is érhessünk!

55

Jancsi:

(Bakonybél, Veszprém megye) Pásztorok:

Kis báránykám mellém fekszik, Szundikálunk sokszor estig, Jójcakát kívánok!

Jancsi:

(egyedül folytatja a dalt) Bujtár volt a nagyapám, Bujtár vagyok én is, Csak a botját hagyta rám, Gazdag vagyok mégis! Kis báránykám mellém fekszik, Szundikálunk sokszor estig, Jójcakát kívánok!

Gazda:

Köszönöm, kedves pásztorok, az ajándékaitokat, a csengős bárányt, a szép játékot, táncot!

Gazdasszony: (Felkelti az eddig a tulipános ládán üldögélő férjét és fiát s nagy kulcsával próbálja kinyitni a ládát.) Vendel:

Látom, látom a gazdasszony igen forgatja már a kincsesláda kulcsát, talán ránk akarja vesztegetni a sok új százasát, ötszázasát!

Gazdasszony: Szaladj, Julcsa a pincébe, töltsd meg a kulacsot! Gazda: 56

Te meg, Ferkó a pallásról hozz egy pár galambot!

Pásztorok:

Egy kulacs bort, egy kalácsot mézes borocskával, Ha elmegyünk a pusztába, nem veszen az kárba!

Öreg:

Adjon Isten békességet, Bort, búzát, barackot, Tarka farkú malacot, Szekerünkbe kereket, Csutoránkba feneket, Hadd ihasson a vén pásztor eleget! (Ekkor iszik a háziak egészségére.)

Közösen:

Békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk!

Szavaló:

Az újévnek reggelén köszönteni jöttem, A fiúi szeretet hozott ide engem. Az Úr minden jókkal e házat szeresse, a benne lakókat sokáig éltesse. Angyal száll az égből, ruhája hófehér. Csillagokon lépked, míg a földre leér. Angyal, édes angyal, lebbentsd fel a fátylat, Hogy ez új esztendőben ne legyen sok bánat. Hozz ránk örömet, áldást, békességet, Hogy melegebben süssön a nap házunk felett. Boldog új évet kívánok!

Zenerészlet: Ghymes: Új esztendő (Mendika CD) Közös ének:

Azért friss egészséget, bort, búzát, békességet, Adjon Isten bőven, az újesztendőben! (Vasszilvágy, Vas megye) 57

Jöjj népek megváltója Közös ének:

(Erdőszentgyörgy, Maros-Torda megye) Narrátor:

Decembert a karácsony havának is nevezik. A várakozás, az ünnepi készülődés jellemző első téli hónapunkra. Karácsony hava bővelkedik jeles napi szokásokban, amelyek kifejezik az ember vágyakozását a melegségre, a fényre, hogy megidézzék a tavaszt a télben.

Szavaló:

Adventi hírnök, friss fenyőág, Lobog már négy kis gyertyaláng, Ujjong a szívünk, dalra gyúl Nincs már messze az Úr.

Furulyaszóló: Jöjj népek megváltója Szólóének:

(Gregorián himnusz – Luther Márton) 58

Közös ének: Szállj közénk ó, Királyunk! Íme eléd kiállunk: A sötétség elmúljon, a hit fénye ragyogjon! Narrátor:

Advent idején tilos volt a zene, a tánc, a zajos mulatság. A fenyőágakból font koszorú 4 gyertyája közül meggyújtanak minden vasárnap annyit, ahányadik adventi vasárnap van. A koszorú zöldje az életet jelképezi.

Szavaló:

Hív a csengő, gyere már! Nézd a kincset reád vár! Csupa játék a világ!

Szavaló:

Betlehemi csillag szelíd fénye mellett Ma az égen és a földön Angyalok lebegnek. Isten hírvivői Könnyezve dalolnak Békességet, boldogságot Földi vándoroknak.

Énekkar:

59

Szavaló:

Szól a csengő, száll a dal. Itt van a Karácsony. Arany csillag tündöklik a fenyőfaágon. Gyertya lobban, mennyi fény! Mintha a fa égne! Ha nem volna Karácsony, felszállna az égre. Ott lobogna a fenyő, mint egy tüzes csillag, amelyikről éjszaka szikraesők hullnak. Itt marad most a fenyő. Itt marad minálunk. S amíg itt lesz, mindnyájan ünneplőben járunk. Fényben rezeg a fenyő. Lobognak a gyertyák. Ünnep van ma, Karácsony látogatott hozzánk. (Gazdag Erzsi: Karácsony)

Szavaló:

Karácsony, karácsony, parázs izzik a rácson, Dala búból, örömből, korom égen dörömböl. Dörömböl, dorombol, csillag hull a koromból, Jégvirágod istrángba, galamb húzza szobánkba. Gilingel-galangol, harang szól a galambból, Béke zsong a parázson, karácsonyi kalácson. (Simkó Tibor: Karácsony)

Megjegyzés: Az összeállításnak ezt a részét csak néhány tanulóval valósítsuk meg. A többi szereplő (az osztály maradéka) a következő dallal vonul a színre: „Örömdalok hangozzanak…”

60

Közös ének:

(Pretorius)

Közösen:

Karácsony estéjén szépen vigadjanak, Első órájában békével jussanak. Valahány e háznak lakosai vannak Az Isten áldása terüljön magunkra!

Narrátor:

A regölés ideje Karácsony másnapjától január hatodikáig is eltart. Keverednek benne pogány sámáni és a középkori keresztény elemek. Pogány eredetű a varázsigeként használt refrén, a hej, regö, rejtem is.

Szavaló:

Erre leltük földnek nyomát. Ki háza ez? Jó emberé, jámbor ember lakik benne.

Szavaló:

Dicsértessék a Jézus neve! Eljöttünk szent István király szolgái, készek a szolgálatra. A régi szokást meg akarjuk tartani, akár kívül, akár belül. Mondjuk-e vagy nyomjuk? Mondjátok!

Közösen: Közös ének:

61

(Nemesdéd, Somogy megye)

Szavaló:

62

Adjon Isten minden jót az új esztendőben: Fehér kenyér dagadjon fűzfa tekenőben,

Bor, búza, kolbász legyen mindig bőven, A patikát felejtsük el ez új esztendőben! Közös ének:

(Salomvár, Somogy megye) Megjegyzés: Háromkirálykor szintén betlehemmel jártak: Gáspár, Menyhért, Boldizsár. Gáspár vitte a betlehemet, Menyhért a csillagot, Boldizsár a kardot. Mindhárman másként voltak felöltözve. Papírból püspöksüveget viseltek. Boldizsár arcát korommal feketére festették. Boldizsár:

Én Bódizsár király vagyok, messziről jöttem. Ne csodálják, hogy így megfeketedtem, mert a napfényhez igen közel jártam. Heródes király koncról-koncra, kardról-kardra hányta a kisgyerekeket. Ne higgyetek a zsidóknak, inkább Krisztus Urunknak. Egy szóval mondjuk el a Háromkirályok napját.

Közös ének:

63

Hol van zsidók királya, mert megjelent csillaga, Betlehembe találják, kis Jézust körülállják, Szép jel… Királyok ajándékát, aranyat, tömjént, mirhát Viszünk mi is urunknak, ártatlan Jézusunknak, Szép jel… (Gyűjtő: Ág Tibor) Megjegyzés: A refrénnél Menyhért a két kezébe fogott csillagot a magasba rúgatja. Közösen:

Közös ének:

Dicsőség Istennek, tinéktek békesség. Vezesd őket üdvösségre, mennyei fényesség! (Udud István: Mennyből az angyal)

(Gryllus – népi szöveg) 64

Karácsony, várlak! Szavaló:

Beszélget a hideg eső panaszkodó szóval, Hűs szél támad néha-néha: bús lemondó sóhaj. Míg szobámba telepednek fáradt, őszi árnyak, Holdsugaras karácsonyest, nehéz szívvel várlak! Könnyet hullat, gyászruhát hord annyi drága lélek, Árvaságnak, nyomornak a kenyerével élnek: Lelkem felé suhan a sok hollószárnyú bánat, Karácsonyi vígasztalás, könnyes szemmel várlak. Vad, tévelygő, vétkes lelket, olyan sokat látok! Ködként száll a bűnös népre súlyos, sötét átok. Hívő szívbe káromlások keselyűi vágnak… Karácsonyi győzedelem, epekedve várlak. Hadd ragyogjon csillaga rám Betlehemnek! Hadd lássam az eljövendő vigaszt győzedelmet! Zendüljön fel boldog dala angyalok karának, Dicsőséges karácsonyest, imádkozva várlak! (Dömötör Ilona: Karácsony, várlak!)

Menyhért:

Ez a tél még megváltatlan, nincs rá mentség: fehér paplan, se hó, se hold nem világol – amíg fölragyog a jászol.

Gáspár:

Hordjuk szívünk szakadatlan, kormos arcot száz darabban, nincs ajándék, semmi tömjén – rí Boldizsár, Menyhért meg én.

Boldizsár:

Az indul el akaratlan, kinek angyala jelen van, hótalan a hegyek inge – el kell érnünk Betlehembe! (Nagy Gáspár: Hótalan a hegyek inge) 65

Mesélő:

Szikrázó alkonyesti csillagok már jelentgették a kora éjet, amikor fáradtan Mária és József Betlehembe megérkezének. Gazdája a vendégfogadó háznak kint állt telt háza kapujába.

1. jelenet Fogadós:

Hallod, kedves párom! Most ütött az óra, nagy nap virrad a mi kicsi fogadónkra! Sokan jönnek ide az összeírásra. Augusztus római császár parancsára.

Fogadósné:

Tolong majd csőcselék s előkelő nemes! Csak olyat fogadjunk be, aki érdemes! Olyant, aki gazdag, vagy aki hatalmas, hírünket növelni nagyon is alkalmas.

Gazdag:

Csillogó aranytól duzzad az erszényem, ruhám bíbor-bársony, melegít a prémem! Van-e puha ágyad, jó-e itt a konyha? Éjszakára szállás van-e itt számomra?

Fogadós:

Hogyne volna, uram! Ajtóm már kitárva, az ilyen vendéget házunk várva várja.

66

Hatalmas úr: Sok ezer embernek parancsolok büszkén, szavam egy tartomány teljesíti tüstént. Ellenem, ha lázadt porba hullt nem egy fej! E kis fogadóban számomra van-e hely? Fogadós:

Alázattal nyitom előtted a házam, azért hajlongok itt, hogy parancsod várjam.

Szép lány:

Látod-e szép hajam, szép ruhám mosolyom? Mind, akik rám néznek, értékelik nagyon. Rózsa illatával töltöm meg a házad! Számomra fogadós van-e hely tenálad?

Fogadós:

Lépj be, jó kisasszony, várlak nagy örömmel! Veled hajlékomba csuda szépség jött el!

Mária, József: Jó estét, fogadós! Názáretből jöttünk. Fárasztó, hosszú út van bizony mögöttünk. Szegény, fáradt utas kevésért is hálás. Kis gyermeket várunk, annak kell a szállás. Áldjon meg az Isten téged és e házat! Részünkre akad itt, ugye hely ma nálad? 67

Fogadósné:

Észnél légy, mit felelsz! Nincs ezeknek pénzük!

Fogadós:

Kérésetek mi nagyon jól megértjük, de nincs hely e házban, oly sok most a vendég. Tán az istállóban egy zugocska lesz még.

Mesélő:

S a szállást kérő vándorokat durván továbbkergette, meg nem szánta. Áldott terhével Mária leroskadt, ott közelén a vendégháznak. És megesett a szíve rajta az istállóbeli szolgának.

Énekkar:

(Zsasskovszky: Énektár) 68

2. jelenet Pásztor:

(Józsefhez, Máriához) Köszöntlek titeket pásztorok nevében. Angyalszót hallottunk kinn a sötét éjben. Sötét éjszakában csoda-fényességet láttunk, azért jöttünk köszönteni Téged.

József, Mária: Köszönjük, pásztorok ezt a látogatást, az ég csodajelét, angyali látomást. Menyhárt:

Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk! Három király mi vagyunk. Lángos csillag állt felettünk, gyalog jöttünk, mert siettünk, kis juhocska mondta – biztos itt lakik a Jézus Krisztus. Menyhárt király a nevem. Segíts, édes Istenem!

Gáspár:

Istenfia, jónapot, jónapot! Nem vagyunk mi vén papok. Úgy hallottuk, megszülettél, szegények királya lettél. Benéztünk hát kicsit hozzád, Üdvösségünk, égi ország! Gáspár volnék, afféle, földi király személye.

Boldizsár:

Adjonisten, Megváltó, Megváltó! Jöttünk meleg országból. Főtt kolbászunk mind elfogyott, fényes csizmánk is megrogyott, hoztunk aranyat hat marékkal, 69

tömjént egész vasfazékkal. Én vagyok a Boldizsár, aki szerecseny király. Mesélő:

Irul-pirul Mária, Mária, boldogságos kismama. Hulló könnye záporán át alig látja Jézuskáját. A sok pásztor mind muzsikál. Meg is kéne szoptatni már.

Mária:

Kedves három királyok, jóéjszakát kívánok (József Attila: Betlehemi királyok)

Énekkar:

70

Mesélő:

És akkor éjjel nagy fényes csodákkal lőn tele az egész természet. A vendéglő gazdája kínos-ébren gyötrődte át az egész éjet. Nem bírt aludni. A busás bevétel valahogy a lelkére lázadt: Hasztalan számolt, nem tudott olvasni harminc ezüst pénznél továbbat.

3. jelenet Fogadósné:

Mekkorát tévedtünk! Oly szép ez a Gyermek! Nagy dicsőségéről angyalkarok zengnek. S máris milyen gazdag, mennyi kincset kapott! Minden urak felett hatalma legnagyobb!

Fogadós:

Kis Jézus, bocsáss meg! Úgy szégyellem, bánom, Te vagy a legnagyobb az egész világon. Szívem-ajtóm megnyílt hiú csillogásra, csak éppen Előtted maradt ma bezárva.

Gazdag:

Látom, semmit sem ér sok-sok múló kincsem, ha szívemben Jézus békessége nincsen!

Hatalmas úr: Értem, ellenállasz Te minden kevélynek, s kegyelmet kap minden alázatos lélek. 71

Szép lány:

Tudom már: múlandó minden földi szépség, kinek szíve tiszta csak az igazán szép.

Közösen:

Megnyitom most szívem, s befogadlak téged. Fogadj be a mennybe, Te adj üdvösséget!

Énekkar:

Kiskarácsony, nagykarácsony, Kisült-e már a kalácsom? Ha kisült már, ide véle, Hadd egyem meg melegébe. Nincs a Jézusnak subája, Sem sarkantyús kis csizmája. Hogyan volna subácskája, Ha elveszett báránykája.

Szavaló:

72

Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének, Az én kedves kis falumban Karácsonykor Magába száll minden lélek. Minden ember szeretettel Borul földre imádkozni, Az én kedves kis falumba A Messiás Boldogságot szokott hozni. A templomba Hosszú sorba Indulnak el ifjak, vének, Az én kedves kis falumban Hálát adnak A magasság Istenének. Mintha itt lenn A nagy Isten

Szent kegyelme súgna, szállna, Az én kedves kis falumban Minden szívben Csak szeretet lakik máma. Szavaló:

Bántja lelkem a nagy város Durva zaja, De jó volna ünnepelni Odahaza. De jó volna tiszta szívből – Úgy mint régen – Fohászkodni, De jó volna megnyugodni. De jó volna mindent, mindent Elfeledni, De jó volna játszadozó Gyermek lenni. Igaz hittel, gyermekszívvel A világgal kibékülni, Szeretetben üdvözülni.

Szavaló:

Ha ez a szép rege Igaz hitté válna, Óh, de nagy boldogság Szállna a világra. Ez a gyarló ember Ember lenne újra, Talizmánja lenne A szomorú útra. Golgota nem volna Ez a földi élet, Egy erő hatná át A nagy mindenséget, Nem volna más vallás, Nem volna csak ennyi: Imádni az Istent És egymást szeretni… 73

Karácsonyi rege, Ha valóra válna, Igazi boldogság Szállna a világra… Énekkar:

Hirdeti már a Messiást eljöttnek lenni, legyetek a nagy Istennek buzgó hívei. Elmúlt tőlünk az új idő, melyben bánkódtunk. Bánkódással, siralommal glóriát mondunk. Víg örömmel, bor-búzával látogass minket, mi is neked így szentelünk víg esztendőket.

74

(Ady Endre: Karácsony)

Sókszelőcei betlehemes játék Szereplők: Betlehemes, Angyal, 1. pásztor, 2.pásztor, Öreg A pásztorokon kifordított télikabátok vannak. Az egyiken zsíros kalap, a másikon báránybőrsüveg. Az egyiknek van bajusza, a másiknak nincs. Az öregnek nagy báránybundája, süvege és szakálla van. Kezében hosszú pipa, amit időnkint szívogat. A betlehemes hosszú ingben van, derekán kék krepp papíröv, lelógó szalaggal. Fején papírból készült püspöksüveg, a közepén fényes, kék papírból ráragasztott kereszt. Kezében templomformájú betlehemet hordoz. Benne jászol a kis Jézussal, Szűz Mária és Szent Józseffel, angyalokkal, pásztorokkal, állatokkal. Az Angyal úgy öltözik mint a betlehemes, de öve és püspöksüvegének keresztje piros. A pásztorok kezében láncos bot van és amikor énekelnek, a földhöz ütögetik, ezzel adják a ritmust. Öreg:

Atyának, Szentlélek, Istennek nevében. Ámen.

1. pásztor:

Hát a „fiú” hol maradt?

Öreg:

Kint maradt a konyhában oldalnak, kolbásznak, szalonnának zsákot tartani.

Angyal:

Glória, glória…

1. pásztor:

Hallod öreg, gomolya!

Öreg:

Jó is volna kettő, három!

Angyal: (énekel)

75

Közös ének: Meghallottuk jó pásztorok, mit az angyal mondott. El is megyünk Betlehembe látni a Megváltót. Viszünk báránykát, túrót, sajtocskát A született Jézuskának, megváltó Urunknak. Öreg:

Telepedjünk le hát erre a szent helyre, mert nemsokára el kell menni Betlehembe. Édes fiaim adjatok egy széket, mert igen el vagyok fáradva. Messze útról jöttünk.

1. pásztor:

Itt van öreg, ülj le !

(Széket ad neki, miközben az öreg le akar ülni, kirántja alóla a széket, hogy az elvágódik.) Hopp, Pista! Talán én is itt vagyok. Engem tormás csukával jól tartsatok, mert az angyal is azt hirdeti, hogy ti is vigadjatok. Maga is gazdasszony, jól forgassa magát, oldallal, kolbásszal tüstént rakja meg asztalját. Maga is gazduram jól forgassa magát, mert sok idegen szállta meg szobáját! 2. pásztor:

Félre innen minden legény, mert belépett egy gavallér, akinek a zsebében tündöklik egy tallér, két piros orcája tündöklik, mint a vér. Gazdasszony! Öt icce bort hogy mér?

Betlehemes: Betlehem városában sétálgattam. Séta közben föltekintettem az égre: nekem az angyal azt jelenti, hogy kis Jézus született. 1. pásztor:

76

Tudjuk, hogy kis Jézus született, de rég nem láttuk az öreget.

2. pásztor:

Tudjuk, hogy kis Jézus született, nemrég láttam az öreget a sós tenger partján. Nosza öreg, gyere be!

Öreg:

Ej, no fiaim, tik isztok, esztek: az én vén penészes szakállamra rá se gondútok? Fogom az én hosszú pipaszáromat, úgy kiszabom vele az ingetek vállát, hogy magam is megbánom.

1. pásztor:

Mink itt se nem eszünk, se nem iszunk, csak a kulacs száját nyalogassuk.

Öreg:

Adjátok ide, édes fiaim, hadd nyalogassam én is!

2. pásztor:

Öreg, eljössz Betlehembe?

Öreg:

Hová, Debrecenbe?

1. pásztor:

Nem Debrecenbe, Betlehembe. Megnézzük a kis Jézuskát. Öreg, tudnál-e magadra keresztet vetni? Mit, perecet? Keresztet!

Öreg: 2. pásztor:

Közös ének: (jönnek be és énekelnek)

77

A szüzesség liljoma kivirágzott, S megtermé a mennyei szép virágot. A kegyes Jézuska minekünk meghozta, Születvén, a váltságot. Betlehemes: Júda Betlehemében, Dávid városában született a kis Jézus rongyos istállóban, pólyába takarva. És pásztorok valának ama vidéken, őrt állván az éjszakában nyájuk mellett. Egyszerre csak nagy fényesség lőn, megjelent az Úr angyala és így szólott hozzájuk: Ne féljetek pásztorok, örömet hirdetek nektek: megszületett a kis Jézus Dávid városában! Rongyokba csavarva, jászolba fektetve Betlehem határában. (énekel)

Leül a szénába, mint a bús gerlice, Elkészíti magát a boldog estére. Egy angyal, egy angyal újságot hirdetett: Betlehem várában kis Jézus született. Hideg szél fújdogál, jaj, de nagyon fázik A kisded Jézuska értünk siránkozik. Öreg:

Ej no, édes fiaim, hát így is lehet? A szegény öregből egész bolondot csináltok.

Angyal:

De máskor ne hagyj magadból bolondot csinálni.

Öreg:

Máskor nem is.

Betlehemes: Énekelni tudnál? 78

Öreg:

Tudnék, ha az angyal elkezdené.

2.pásztor:

Kelj föl, Makszus pajtás, ütök rád: hadd feszüljön vállad körül a bundád.

Öreg: (köhög) 1. pásztor

Mit köhögsz, mit vársz?

Öreg: Talán még nekem is van egy nótám! (énekel)

Közös ének: Rázd meg öreg a bundád stb. Öreg:

Dalolnak a juhászok, Táncolnak a kanászok. Ó,ó,ó! Hároméves jó túró.

Közös ének: Dalolnak a juhászok Táncolnak a kanászok. Ó, ó, ó! Hároméves jó túró. (Sókszelőce, 1933. Pongrácz Zoltán gyűjtése)

79

Karácsonyi köszöntés Zenerészlet: Schubert: Ave Maria (A dal megtalálható Derzsi György: Szentantali karácsony c. CD-jén) Szavaló:

Téli erdőn, réten fehér csend honol. Didergős december, vajon mit hozol? Mélységes tarisznyád miket rejteget? Hoztál-e örömhírt, szép üzenetet? December az úton szánkóval szalad, Karácsonyi kedvvel kincset osztogat: Piros ünnepet hoz, fenyők illatát – Hóember a kertben kicsípte magát. (Fésűs Éva: Mit hoztál december?)

Szavaló:

Mint a szőlőt megérlelte, Mint a búzát megőrölte Isten a világot — Kicsi vagyok és e világ Szép szívében állok, Csodálva az ablakunkon Szirmot bontó néma jégvirágot. Fölöttem Isten nagy országa lebeg, S én, a hósapkás kisgyerek Sziporkázó fagyban megyek Dicsérni az atyát S csöndességre hívni Mindenegy földi angyalát. S ők a zengő halhatatlan éjben Diót osztanak, mosolygó almát – Vérüknek melegét és az ég hatalmát. És sírok és nevetek, Ó, örömöm képtelen.

80

Ölébe vesz, ringat A karácsony, az Isten S a boldog végtelen. (Kulcsár Ferenc: December, csönd, havazás, ünnep) Kérdező:

Hová, hová fényes csillag?

Csillag:

Megyek napkeletre, Istállóban kicsiny gyermek, Megállok felette.

Kérdező:

Hová sietsz fehér felhő?

Felhő:

Betlehembe szállok, Nagy ünnep lesz az éjszaka, Angyalszóra várok.

Kérdező:

Hová suhansz röpke szellő?

Szellő:

Megyek a mezőre, Illatozó virágoknak Leszek keltetője.

Kérdező:

Hová szállasz, te szép angyal?

Angyal:

Zöld, álmodó rétre Ébresztem a pásztorokat, Aztán a nagy égbe, Millió angyal zengje a dalt: Hozsánna, hozsánna, Megszületett Betlehemben Az Élet királya.

Kérdező:

Hová mentek énekelve Jámbor pásztornépek?

Pásztorok:

Angyal küldött Betlehembe, Betelt az ígéret, Megszületett a régen várt Világ Megváltója… Szegény szívünk nagy háláját Őnéki lerója. 81

Kérdező:

Hová mentek hosszú úton Ti, három királyok?

Három királyok: Izraelbe a gyermekhez Olyan régen várjuk. Viszünk néki tömjént, mirhát, Aranyat is bőven… Akit ígért a nagy Isten, Eljött az időben. Közösen:

Őt dicsérje csillag, felhő, Angyal, pásztor, gyermek… Megszületett az Úr Jézus, Hozsánna Istennek.

Énekkar:

(Écs, Győr megye) Maradt a jó pásztorok mellett, Kiknek az angyali seregek Először hirdették a csodát, Hogy Isten elküldte szent fiát. 82

Narrátor: Pásztorok tanyáztak a vidéken kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek. De az anygyal megnyugtatta őket: „Ne féljetek! Mert nagy örömet adok tudtul nektek és majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, Krisztus, az Úr, Dávid városában. Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket.” Egyszeribe mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal: „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek.” (Lukács evangéliuma) Énekkar:

83

Szavaló:

Ki pattogtat, durrogtat karikás ostorral?

Szavaló:

Ki tülkölget, tutulgat, hosszú ökörszarvon?

Szavaló:

Ki kolompol, csilingel kolomppal, csengővel?

Közösen:

Karácsonyi pásztorok, pásztorok Azok pattogtatnak, Azok tülkölgetnek, Azok tutulgatnak, Azok kolompolnak, Azok csilingelnek, Zörgetik a kiskapukat, Házról házra járnak, Pohár borért köszöntenek, Kalácsért kántálnak.

1. pásztor:

Ma karácsony napja van. Pásztorok, menjünk be a faluba.

2. pásztor:

Jól van , öreg, menjünk!

3. pásztor:

De ki vigyáz addig a bárányokra?

1. pásztor:

Majd az én Örzse lányom. Örzse, Örzse, hol vagy? Gyere gyorsan!

Örzse:

Itt vagyok édesapám!

84

1. pásztor: (ének)

Örzse:

Igen, édesapám, itt maradok, Vigyázok a báránykákra. Ha a faluban egy kis hurkát, Kolbászt kapnak, Nekem is hozzanak!

Pásztorok:

Hozunk, Örzse, hozunk.

Közös ének: Kis karácsony, nagy karácsony, Van-e kolbász a padláson? Ha nincs kolbász a padláson, Nem ér semmit a karácsony. Pásztorok:

(a gazda és a gazdasszony felé fordulva) Jó napot gazduram, gazdasszony! Szabad-e elmondani a karácsonyi köszöntőt?

Gazduram:

A karácsony itt vagyon Üdvözöljük hát nagyon!

Pásztorok:

Isten áldja meg ennek a háznak a gazdáját! Csűrét, kamráját és minden jószágát!

1. pásztor:

Adjon Isten minden jót ez új esztendőben, Fehér kenyér dagadjon fűzfa tekenőben. Bor, búza, kolbász legyen mindig bőven!

2. pásztor:

A patikát felejtsük el az új esztendőben. Újévre csak azt mondom: Ne legyen jó napja több, Mint háromszázhatvanöt! 85

3. pásztor:

Komatálat, bablencsét, Kívánok jó szerencsét! Cifra bundát, cifra szűrt, Teli pincét, teli csűrt, Fehér cipót, piros bort, Decemberi disznótort!

Gazdasszony: (megteríti az asztalt) Tessék pásztorok, kóstolják meg boromat! 1. pásztor:

Gazduram, gazdasszony, jó napot kívánunk! Telve legyen télen-nyáron pincéjük, kamrájuk!

1-2. pásztor: Nosza, nosza, jó gazda, Bocsáss minket utunkra! Házadra, magadra, szálljon Isten áldása! Boldog ünnepeket kívánunk! Szavaló:

Karácsonykor legyen végre Minden szívben öröm, s béke! Egymás kezét megszorítva Ne gondoljunk bajra s búra! Nézzünk a szép fenyőfára Illatozó sok szép ágra! Gyújtsunk gyertyát, s énekeljünk, Csak a szépre emlékezzünk! Gazdagodjunk emberségben, S osztozkodjunk szeretetben. Jusson mindenkinek jóból, Felvidító s hálás szóból!

Közösen:

S tartson minden még sokáig, Éppen jövő karácsonyig, Hogy akkor is szépet szóljunk, S minden jóért hálát mondjunk.

86

Közös ének:

(G. F. Händel–Király Katalin)

87

Itt kóborol a tél megint… Zenerészlet: Éneklő évszakok CD-ről a Pille szálldos c. zeneszám. (A dal alatt a szereplők csendben elfoglalják helyüket a színpadon.) Szavaló:

A havas táj óriási irka, varjakkal és fákkal teleírva. A betűk a fák fekete rajza, s a varjak, mint pontok ülnek rajta. Minden napnak más a kézvonása, a betűket szélvihar cibálja. Felrepülnek a pontok időnként, hol széjjelebb sodródnak, hol összébb. Majd a végén károgva leszállnak, új értelmet adva az írásnak. Sorait a tél eképpen rója, s fütyül rá, hogy van-e olvasója.

Szavaló:

Fehér ruhába bújt a kert. Itt kóborol a tél megint. A képzelet már útra kelt, józan szavakra csak legyint.

(Hárs Ernő: A tél betűi)

Barátja mind az Égi fény. A Hold, a Nap, ezer sugár. Tavak tükréből égig ér, Sarkok közt jár a bősz futár. Időben, térben boldogan repül a táltos–képzelet. Tudja, temérdek dolga van. Festi a színes képeket. (Országhegyi Károly: Szilaj csikó) 88

Szavaló:

Szavaló:

Szavaló:

A hideg szél mit akar, hirtelen dér mit takar? Teret ürít, rétet fed, sötétülnek fellegek, barnát takar, zöldet fest, az égen is fehér varjak repülnek, mit takar és mit akar ez a fehér zivatar? Nem ismered decembert? Kérdezd meg a hóembert! Udvarunkon, ablak alatt álldogál egy fura alak: hóból van a keze, lába, fehér hóból a ruhája, hóból annak mindene szénből csupán a szeme. Vesszőseprű hóna alatt, feje búbján köcsögkalap.

(Paizs Tibor: December)

(Gazdag Erzsi: Hóember)

Hideg szél fúj, hogy az ember majd megdermed. Kinek jó ez? Csak a kövér hóembernek! Szeme szénből, az orra meg paprikából, lába nincs, de minek is, ha úgysem táncol? Ütött-kopott rossz fazék a tökfedője, megbecsüli, hiszen jó lesz még jövőre: Seprűnyél a nagyvilági sétapálca, 89

el is mehetne, ha tudna vele a bálba. Ilyen ő, az udvarunkon, nagy gavallér, bár rajta csak ujjal rajzolt az inggallér.

Szólóének:

Szavaló:

Mégse fázik, mikor minden majd megdermed, el is mennék, ha lehetne, hóembernek! (Csukás István: Hideg szél fúj)

Ég a gyertya ég, el ne aludjék! Karácsonyfa – gyertya köré mind ide gyűljék! Ég a gyertya, ég, el ne aludjék!

90

Csillagszóró száz sziporka mind ide hulljék! Ég a gyertya, ég, el ne aludjék! Béke, szeretet, igazság el sose múljék! Szavaló:

Gyertyafény, szép remény, karácsonyi sütemény. Egyszer arra jártam én, hol az ég a földre tárul, mindent ingyen ad, nem árul, sziporkázó csillagok záporoznak könnyedén. Gyertyafény, szép remény, karácsonyi sütemény! Máskor arra jártam én, hol a házban teli tálak énekelnek, táncot járnak, körben angyalhaj lobog év végén, de még idén. Gyertyafény, szép remény, karácsonyi sütemény. (Weöres Sándor: Téli nyalánkságok)

Énekkar:

(Az előző dal dallama) Fenyőfa, sok cukor, ajándék mindenhol, De azért énbennem nincs nyugalom. Ki mondja meg nekem, hogy éljek, mit tegyek Karácsony ünnepén boldog legyek. 91

Szavaló:

Karácsonykor minden fenyő elindul a nagy útra, gyalogolnak tömött sorokban, nagy a kicsit húzza. Szép ruháról álmodoznak, díszről, gyertyafényről, csilingelő csengettyűről, gyermeknevetésről.

Szavaló:

92

(Szentmihályi Szabó Péter: Fenyő-menet) Fiatal volt, a csúcson állt, megért vagy ezer éjszakát. Tél után várta a tavaszt nyáron is nőtt vagy két araszt. Ősszel dühödten rázta a szél, fehérbe vonta talpig a tél – alatta hómező, őznyomok, felette csillag csillogott. Most mind-mind lejjebb költözött, ott csillog ágai között. Most pilleszárnyú rezzenő fényekkel ékes a kis fenyő. Mintha a csillagos eget villantanák az ághegyek, temérdek apró

fény körét, szemek csillogó örömét. Szólóének:

Narrátor:

(Székesfehérvár, Fejér megye)

Decembert a karácsony havának is nevezik. A várakozás, az ünnepi készülődés jellemző erre a hónapunkra. Régen e hónap jellegzetes eseménye volt a betlehemezés. A játék kellékei: a kis templom, vagy istálló alakú ládika a szent családdal. Ezt vették körül az élő szereplők: pásztorok, angyalok, öreg. 1. pásztor:

Adjon Isten minden jót e ház népének, Köszönteni jöttünk – karácsonyt – békésen. Ahogy a csengőszó a nyájat kíséri, Szabad-e a pásztoroknak ide bejönni?

Háziak:

Szabad, szabad, gyertek csak!

2. pásztor:

Egy még kint maradt a dermesztő hidegben, Lassan jár a lába, majd fölenged itt bent.

1. pásztor:

No akkor kiáltok. Gyere be öreg!

Öreg:

Nem megyek, mert a félméteres füstölt kolbászt a nyakamba akasztjátok!

1. pásztor:

Dehogy akasztják! No gyere be! 93

Öreg:

Nem megyek, mert a forró kalácsot a hónom alá dugjátok!

1.pásztor:

Dehogy is dugják! Csak gyere be öreg!

Öreg:

Nem megyek, mert a kásás fazekat a fejemre burítjátok!

1. pásztor:

Dehogy is burítják, még ha valaki akarná se engednénk, van itt aki megegye. Gyere hát bátran!

Öreg:

Mégis bemegyek, mert majdnem megvesz az Isten hidege. Töröncsös, füstölt kolbászos, paszomántos jó estét! Már én is itt vagyok. Bőrbundámon a lyikek-lyukak igen nagyok. Egész éjjel húzták-vonták, de mégse tudták elhúzni tőlem a farkasok. Már én ilyen derék juhászember vagyok. Tíz, húsz, harminc farkastól nem is igen tartok, de ha egyet is meglátok, mindjárt elszaladok. Nem tudjátok, hun jártam az éjjel?

4. pásztor:

Hun öreg?

Öreg:

Még az Óperenciás tengeren is túl, még azon is túl, ahun egy kis fekete disznó túr, ott ahun a sernek, bornak rőfit két krajcárér mérik. Pásztorok hány óra?

3. pásztor:

Féltizenkettő.

Öreg:

Nem lehet, mert a Bodri kutyám most ugatta a tizenegyet.

3. pásztor:

Nem tizenegyet, hanem féltizenkettőt. Le is kék hát fekünni a fődre. (A pásztorok lefekszenek.)

2. pásztor: 3. pásztor:

Pásztorok, valami hangot hallok, haramiák, vagy kísértetek járnak? Kelj föl öreg! Gyünnek a katonák!

Öreg:

Miféle skatulyák?

94

4. pásztor:

Kelj föl öreg! Gyünnek a tisztek!

Öreg:

Miféle zsák lisztek?

2. pásztor:

Nem úgy öreg, nem úgy!

Öreg:

Nem vagyok én Kossuth! (Kintről furulyaszó hallatszik, majd bejönnek az angyalok.)

Angyalok:

Jó estét kívánok, meg ne ijedjenek! Itt egy kompánia, semmit se féljenek! Lépek én a házba azon kérelemmel Szabad-e bejönni ide betlehemmel?

Háziak:

Tessék csak bejönni!

Angyalok: (énekelve)

Induljunk az útra, Menjünk Betlehembe! Dicsérjük a Jézust, Vígan zengedezve! 1. pásztor:

Hallod te jó pajtás, mit mond az angyal?

Öreg:

Ó te kis Jézuska! Én vagyok a pásztorok legöregebb pásztora. Aki a lábait a nyáj után cimmegve-cammogva hordozza.

3. pásztor:

Állj félre barátom, hadd szóljak én egyet, Helyén van az eszem, nem ettem vadmeggyet. Induljunk az útra, menjünk Betlehembe! Dicsérjük a Jézust néki énekelve! 95

Pásztorok: (énekelve)

Vigyük haza anyjának, anyjának! Főzze meg a fiának, főzze meg a fiának! Vigyünk neki lisztecskét, lisztecskét, Főzzön neki pipecskét, főzzön neki pipecskét! 4. pásztor:

Lyukas a csizmám, nem győzöm szalmával, Kiáll minden ujjam belőle párjával. Adjanak egy garast, avagy egy petákot, Hadd tétessenek rá egy fene nagy tákot! Oszt te gyerek ne tartsd itt a szádat, Szaladj a kámrába, hozz egy disznólábat!

3. pásztor:

Lyukas az erszényem, kilelte a hideg, Kirázta, hogy szegény halálosan beteg. Orvoshoz is vittem, de ő rázza fejét, Szánják meg hát szegény juhászok erszényét! (Ajándékot kapnak.)

Pásztorok: (szavalva) Nosza pajtás fogd az ajtót, kezedbe a kilincstartót, Már itt tovább nem maradunk, hanem tovább masírozunk. Boldog ünnepeket kívánunk! Énekkar:

96

(Kőhídgyarmat, Esztergom megye) Elejibe térdepelünk mindnyájan, Örvendezve énekelünk vígságban. Dicséretet mondunk édes anyjának, Ajándékot adunk a kis Jézusnak. Szavaló:

Karácsony, karácsony, parázs izzik a rácson, Dala búból, örömből, korom égen dörömböl. Dörömböl, dorombol, csillag hull a koromból, Jégvirágos istrángba, galamb húzza szobánkba. Gilingel-galangol, harang szól a galambból, Béke zsong a parázson, karácsonyi kalácson.

Énekkar:

(Simkó Tibor: Karácsony)

(szlovák népdal) Te szép zöld fenyő, köszöntünk mi téged, Hozz örömet mindnyájunknak és boldog új évet! 97

Szavaló:

Kicsi vagyok, székre állok, Onnan egy nagyot kiáltok, Hogy mindnyájan meghalljátok, Boldog új évet kívánok!

Közösen:

Boldog új évet kívánunk!

Télidőben, karácsonykor Szavaló:

Csengő szánon jön a tél, jön, jön nemsokára, hat hófehér hímszarvas lesz a paripája. Felhő lesz az országút, kocsis a hóember, amerre jár, hull a hó, köszöntlek, December.

Szavaló:

Nől a dér, álom jár, hó kering az ág közt. Karácsonynak ünnepe lépeget a fák közt. Én is ládd, én is ládd hóban lépegetnék, ha a jeges táj fölött Karácsony lehetnék. Hó fölött, ég alatt nagy könyvből dalolnék, fehér ingben, mezítláb ha karácsony volnék. Csak sírnék, csak sírnék,

98

ha karácsony volnék, vagy legalább utolsó fia-lánya volnék. (Weöres Sándor: Nől a dér, álom jár) Szavaló:

Kapunk előtt áll Karácsony, kopogtat a kapufán:

Karácsony:

Nyissatok ajtót, gyerekek, fázik a bokám. Fiatalok és öregek, nem könnyű a kosaram. Bejöhetnék melegedni, nagyon meghűtöttem magam.

Közösen:

Tessék bejönni, kedves Karácsony!

Szavaló:

Nemsokára karácsony lesz Ezüst hó hullt már a fákra: Szél-borzolta erdőszélen didergett egy fenyőfácska. Arra gondolt, ha jönnének és kivágnák karácsonyra, szép szobában, jó melegben állhatna, mint karácsonyfa. Egy kis nyuszi így mesélte fenyőfánknak még a nyáron: alig várta, hogy hó hulljon s itt legyen már a karácsony. Egy szép havas téli reggel teljesült is régi álma: kivágták és ráfektették őzek húzta csengős szánra. Sok más fenyőtestvérével arra várt a kicsi téren, hogy valaki kiválassza: Őt válassza mindenképpen. 99

Egy mamácska meg is vette, az erkélyre állította: búsult is a fenyőfácska, nem lesz mégsem karácsonyfa! Aztán mégis elővették, díszítgették napról napra: csillagszórót, szaloncukrot aggattak a kis gallyakra. Került rá sok színes gyertya, aranydió, papírangyal: Ő hívta be a kisfiút, csengő hangú kis haranggal. Lobogtak a színes gyertyák, csillagszórók gyúltak sorra: így lett a kis fenyőfából örömhozó karácsonyfa. Szólóének:

(Végh György: Csillagszórós karácsonyfa)

Zendül a jég a tavon, amint által jönnek, Decemberi hópihén fénylik már az ünnep. Közös ének: A kályhánkban láng lobog, gyere be, Karácsony! Gyújtsd meg gyertyád, fényszóród a fenyőfaágon. Melegedj meg idebent, légy vendégünk mára! Karácsonyi csillagod tedd a fenyőfánkra! (Kodály Zoltán) 100

Szavaló:

Havas erdők három őze, három csendes őzikéje, öles hóban, lomha ködben elindult a szentmisére. Éjfél volt a havas erdőn, hűvös, bűvös téli éjfél, havas erdő három őze ballagott a csillagfénynél. Kis szívükben szomorúság, szép szemükben könnyű álom, öles hóban, lomha ködben ballagtak a holdvilágon. Messze volt az Isten-háza, hol a kisded várta őket, hűvös, bűvös téli éjen távol útról érkezőket. A harangok zengtek-bongtak, hívó hangjuk messze szállott, hűvös, bűvös lomha ködben elhagyták a holdvilágot. Az őzek még messze voltak, karcsú lábuk öles hóban, Jézus Krisztus panaszukat meghallotta a jászolban. Három angyalt küldött értük, ment érettük három angyal, szánkójukba szelet fogtak, noszogatva villámokkal. Havas erdők három őze, három csöndes őzikéje, öles hóban, lomha ködben így ért el a szentmisére. (Végh György: Három csendes őzikéről) 101

Szólóének:

Mária:

Jó estét, bő kovács, adjál nekünk szállást!

Kovács:

Szállást néktek nem adhatok, mert sok vendégem van.

Énekkar:

Volt a bő kovácsnak egy szép vak leánya. Elvezette Szűzanyánkat Barmok jászolához. Arra járt Szent József, befogatta szamarát, elvezette Szűzanyánkat a gazdag kovácshoz.

József:

Jó reggelt, bő kovács, mért nem adtál szállást, mért nem adtál Szűzanyánknak éjszakára szállást?

102

Kovács:

Ha én tudtam volna, hogy te vagy Mária, aranyból is, ezüstből is szállást adtam volna, én pedig a hideg földre lefeküdtem volna.

Mária:

Süllyedjen el házad, süllyedjen el barmod,

József:

csak a te szép vak leányod legyen mindig boldog!

Szavaló:

Jászolban a szalmán sehol sincsen ágy, itt fekszik kis Jézus, lássa a világ! Boldogan figyelnek égi fényjelek széna-szalma ágyon alvó kisdedet. Jászolban a szalmán sehol sincsen ágy, itt fekszik kis Jézus, lássa a világ!

Szólóének:

Azon vagyon rengő bőcsű, abba fekszik Úr Jézuska. Jobb kezibe aranyvessző, bal kezibe aranyalma, megzúdítá a vesszejét: Zúg az erdő, zeng a mező. Pásztor:

Felkeltett a nóta és talpra ugrottam: Ki lehet, mi lehet, azon tanakodtam? Felnéztem és nagy tűzlángot láttam. 103

Mesélő:

Régen történt, nagyon régen, távol tőlünk, más vidéken: néhány pásztor nyájat őrzött kinn, a sötét éji réten, mikor egyszer nagy fényesség ragyogta be azt az estét, s Angyal szállt alá a rétre. Nézték a pásztorok félve, és az Angyal akkor így szólt:

Angyal:

Ne féljetek, emberek! Nagy örömöt hirdetek, mert kisgyermek született Betlehemben! Ő az, akit vártatok, kit mindenki áhított. Békét oszt közöttetek s a Világ királya lesz: Jézus a neve.

1.pásztor:

Álmodom- e, vagy valóság? Éjszaka van, világosság?

2.pásztor:

Angyal hozott üzenetet, én bizony fölkerekedek, megkeresem Betlehemet, Betlehemben a kisdedet.

3.pásztor:

Várj meg, én is veled megyek.

4.pásztor:

Engem itt ne hagyjatok, én is kíváncsi vagyok!

1.pásztor:

Üres kézzel nem mehetünk, illik ajándékot vigyünk.

Mesélő:

A pásztorok elsiettek, megkeresni a kisdedet. Eközben napkelet felől három király: Gáspár elöl,

104

aztán Menyhért s Boldizsár ajándékkal indul már. Gáspár, Menyhért, Boldizsár valamilyen jelre vár. Gáspár:

Merre menjünk, hol keressük, a helyet el ne tévesszük, megtaláljuk, megcsodáljuk, térdre borulva imádjuk.

(Megjelenik az angyal, kezében magasra emelve tartja a csillagot.) Menyhért:

Csillag ragyog égi réten az legyen az én vezérem. Hol a csillag majd megáll, szívem nyugalmat talál.

Gáspár, Menyhért, Boldizsár: Hol a csillag majd megáll, szívünk nyugalmat talál. (A szín most vált át Betlehemre.) Mesélő:

Betlehemi istállóban szalmán fekszik ágy helyett, s szendereg egy kisgyerek. Pólyával betakarja, énekével elringatja édesanyja: Mária.

Mária:

Szememen a könny a fátyol, kicsi fiam, biztos fázol, nincsen bölcsőd, csak egy jászol, szememen a könny a fátyol.

Mesélő:

És a jámbor állatok szépen körbeállnak ott. Szelíd szemű tehenek lehelnek rá meleget. Néma juhok nézegetik, párájukkal melengetik. 105

Ám hirtelen kopogtatnak: a királyok már itt vannak. Gáspár:

Messze napkeletről jöttünk, fényes csillagot követtünk.

Menyhért:

Fényes csillag azt mutatta, megszülettél Kisjézuska!

Gáspár, Menyhért, Boldizsár: Gáspár, Menyhért, Boldizsár, látod ím, előtted áll. Fejet hajtunk, letérdelünk, kicsi Jézus, ünnepelünk. Boldizsár:

Fogadd el az ajándékunk, benne van a jó szándékunk, hoztunk aranyat, tömjént, mirhát, kérve kérünk, hogy ne sírj hát!

Mesélő:

Kicsi szemét föl is nyitja, mosolyog már a Jézuska. Most valaki halkan kopog, megérkeztek a pásztorok.

1. pásztor:

Adjon isten szép jó estét! Köszöntjük a kisdedecskét!

2. pásztor:

Épp vigyáztunk a nyájunkra, Angyal jelent meg számunkra, azt mondta: világra jöttél, hogy minden embert szeressél.

3.pásztor:

Mi már oly régóta várunk, beleőszült a szakállunk.

1-4. pásztor: Úgy örülünk, úgy örülünk, mindjárást táncra perdülünk. 2. pásztor:

Pszt! Most ne bolondozzatok, hátha éppen aludni fog…

3. pásztor:

Jaj, én úgy örülök neked,

106

két szememből a víz pereg. Ha egy kisded megszületik, öregember már könnyezik, sír a szeme, úgy örül, hogy már nem lesz egyedül. 1. pásztor:

Annyit mondok én tinéktek minden kisded nagy ígéret.

2. pásztor:

Fejünket mi is meghajtjuk, s ajándékunkat átadjuk: hoztunk sajtot, vajat, tejet, s örömünket hoztuk neked.

Mesélő:

A jászolt mind körbeveszik, Kisjézuskát ünnepelik. Csillag ragyog égi réten, s a jászolban fekszik szépen rongypólyába betakarva az újszülött Kisjézuska. Édesanyja elringatja, énekével altatgatja. Fejet hajtanak a bölcsek és elmennek, ahogy jöttek. Elbúcsúznak a pásztorok, elpihennek az állatok. Üres szalmán a jászolba rongypólyával betakarva álmodik a Kisjézuska.

Zenerészlet:

Ghymes: Jézus ágyán… , a Mendika CD-ről.

Szavaló:

Adjon Isten minden jót, ami tavaly szűken vót. A gazdának bort, búzát, gazdasszonynak tyúkot, ludat, lányoknak, legényeknek egy-egy szép mátkát, országunknak csendes békességet és megmaradást!

107

Közös ének:

Az egek nagy királyának a palotája, Egy istálló, barmok szája meleg kályhája. Szalma az ágya, nincsen párnája, Kemény szalma gyönge testét, ó mily kínozza!

108

A szeretet ünnepe: karácsony Közös ének: (Az éneklés alatt vonulnak be.) Kiskarácsony, nagykarácsony, Kisült-e már a kalácsom? Ha kisült már, ide véle, Hadd egyem meg melegébe. Szólóének:

Nincs a Jézusnak subája, Sem sarkantyús kis csizmája, Hogyan volna subácskája, Ha elveszett a báránykája.

Közös ének: Nagykarácsony éjszakáján, Jézus születése napján, A kis Jézus aranyalma, Boldogságos szűz az anyja. Narrátor: A karácsony az öröm, a szeretet, a megbékélés ünnepe, amikor elfeledjük az emberek között elszenvedett bajokat, bosszúságokat. Mintha karácsony este mindannyiunkba egy kis angyal bújna. Ezen az estén apró figyelmességekkel ajándékozzuk meg szeretteinket. Zenerészlet:

Csendes éj

Közösen:

Tegnap harangoztak, Holnap harangoznak, Holnapután az angyalok Gyémánt-havat hoznak.

Szavaló:

Szeretném az Istent Nagyosan dicsérni, De még kicsike vagyok, Csak most kezdek élni.

Szavaló:

Isten dícséretre Mégiscsak megállok, De boldogok a pásztorok, S a három királyok. 109

Közösen:

Én is mennék, mennék, Énekelni mennék, Nagyok között kis Jézusért Minden szépet tennék.

Szavaló:

Új csizmám a sárban Százszor bepiszkolnám, Csak az úrnak szerelmemet Szépen igazolnám. (Ady Endre: Kis karácsonyi ének)

Angyal:

Mennyből jövök most hozzátok, jó hírt mondok, jer, halljátok, mert nagy örömöt hirdetek, méltán ujjong ma szívetek. A megtartó ma született, ég, föld örül ma veletek. Egy ártatlan kis csecsemő egész világ üdve lesz ő. (Luther Márton: Karácsony)

Szavaló:

Harang szól valahol, Megörül a télnek, lámpa gyúl oltáron, karácsonyi fénynek. Csengőszó csendíti hírét égi hírnek: boldogság örömét jövő reményének.

Közösen:

Messzi távol innen, betlehemi éjben, kis Jézus született barlang rejtekében.

Szavaló:

Induljunk, kívánjunk mindenkinek boldog karácsonyi ünnepeket!

110

Zenerészlet:

Menyből az angyal…

(Megjegyzés: A dalt az iskola énekkara is énekelheti.) Mendikálók: Jó estét kívánunk. Szabad elmondani a karácsonyi köszöntést? Háziak:

Szabad.

Mendikálók:

Szavaló:

Én kis gyerek vagyok, nagy kalácsot várok. Ha nagyot nem adnak, kicsit is elfogadok.

(Rábacsanak, Győr megye)

Nyisd ki, bárány az ajtót, hozd ki kislány a diót. Jaj, de soká hozod ki, majd megfagyok ideki. Szavaló:

Ne éhezzen, ne fázzon ma szegény árva, Nyíljon, nyíljon az örömnek friss virága. Ma minden arc mosolyogjon, ránk nevessen! Minden lélek jót tegyen, csak szeressen. Teljesedjék minden óhaj, minden álom: Legyen boldog, szent karácsony, víg karácsony! 111

Közösen:

Mendika, mendika, üres a tarisznya, ha egy kicsit adnának, meg se igen fogynának. (Beszélve) Mendika, mendika! Boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk!

Szavaló:

Emberek megbocsássatok, ha vétettünk tinálatok. Köszönjük, amit adtatok, béke, öröm szálljon rátok!

Megjegyzés: A dal utolsó két sorának ismétlésekor kivonulnak a színről és rögtön megjelenik az angyal, aki indítja a betlehemes játékot. Angyal:

Dicsértessék! Szabad-e a Jézuskát köszönteni?

Pásztorok:

(Énekelve bevonulnak.) Pásztorok keljünk fel, hamar induljunk el, Betlehem városába, rongyos istállócskába, Siessünk, ne késsünk, hogy még ezen éjjel oda érhessünk, Mi urunknak tiszteletet tehessünk. Angyalok hirdetik, Messiás születik. Itt van jele fényének, helye születésének. Pajtába, pólyába, be vagyon takarva posztócskájába, áldott gyermek szenved már kiskorába.

Öreg:

112

Pásztorok, pásztorok, ti itt vagytok? Ti a nyájra vigyázzatok! Zengedezik torkotok, Harsog trombitátok, de az öregre nem gondoltok! Íme én elhagyottan Öregségre jutottam.

(Mindnyájan lefekszenek.) Angyal:

Glória, glória!

1. pásztor:

Hírt hallottam, igaz lehet?

2. pásztor:

Igaz-e, való-e?

Angyal:

Glória, glória!

3. pásztor:

Halljátok pásztorok, hí az angyal Betlehembe! Gyertek, menjünk el! (Feltápászkodnak.)

Közösen:

Tehát mi is keljünk fel, Betlehembe menjünk el! Ott találjuk Jézuskát, Világnak megváltóját.

Pásztorok, Öreg: (körbe járnak, botjukkal kopogtatva)

(Kőhídgyarmat, Esztergom megye) Elejibe térdepelünk, mindnyájan, Örvendezve énekelünk vígságban. Dicséretet mondunk édesanyjának, Ajándékot adunk a kis Jézusnak.

113

4.pásztor:

Kis Jézuskám, hoztam egy szép sajtot ajándékba, fogadd szívesen.

Öreg:

Édes Jézusom, én már igen öreg vagyok, A juhok után is alig szaladok, Mind el is hordták már a farkasok. Azért sajtot, túrót neked nem adhatok. De bogláros szíjat igen szépet adok. Fogadd kedvesen!

Angyal:

Köszönöm pásztorok szép ajándékotok. Kis Jézushoz való szép, nagy voltotok, fizesse meg Isten fáradozásotok!

Zárókép: Karácsonyi dalt énekelve érkezik minden szereplő a színpadra s meghajolva elköszönnek a közönségtől.

Ég a gyertya, ég Megjegyzés:A színpadra vonuló gyermekek közül néhányan égő gyertyát tartanak a kezükben, s közben énekelnek . Szólóénekesek:

114

Közös ének: Jaj, de szép a karácsonyfa, égjen soká még! Narrátor: Egy régi szép történet így meséli el, hogy miért éppen a fenyőfából lett a karácsonyfa. Amikor a Jézus a földön járt, a gonosz, a rossz emberek elől bujdosnia kellett. Menekülés közben egy sűrű lombú fa alá bújt. Ez a fa odaszólt neki: – Menj innen! Ha nálam találnak meg, engem is elpusztítanak. Félelmében a többi fa sem adott neki menedéket. Egy fenyőfa megszánta. Ágaival elrejtette. Jézus ekkor megáldotta a fát, s azt mondta neki: – Leveleid soha ne hulljanak le! Télen is legyenek zöldek!. Légy az emberek öröme, és emlékezetemre rajtad gyújtsanak karácsonyi gyertyát! Szavaló:

Hegyek hátán zöld fenyő, kis madárnak pihenő – búcsúzik a madártól, őzikétől elpártol. Beszegődik, beáll csak szép karácsony fájának: derét-havát lerázza, áll csillogva, szikrázva. Ahány csengő: csendüljön, ahány gyerek: örüljön, ahány gyertya: mind égjen, karácsonyi szépségben. (Csanádi Imre: Karácsony fája)

Megjegyzés: A vers utolsó versszakát kánonszerűen is elmondathatják. Szavaló:

Szelek szárnyán, fenyőágon megérkezett a karácsony. Fogadjuk meleg szobával, friss sültekből vacsorával, ünnepeljünk, marasztaljuk, énekszóval magasztaljuk. (Bornemissza Endre: Karácsony) 115

Szólóének:

(Csíkszentdomonkos, 1941) Szavaló:

Fény-karácsony, jöjj közénk és itt maradj! Szép karácsony hozz nekünk új álmokat! Messiások vándorolnak, itt a tél, tiszta pelyhe hull a hónak, s földet ér. Kinn a szélben sűrű porhó útra kel, benn a fenyőn csillagszóró énekel. Kis szobáknak fényei közt gyermekek, igaz szóval köszöntik az ünneped. (Balogh József: Szeretet, karácsony)

Szavaló:

Itt van a szép, víg karácsony, élünk dión, friss kalácson: mennyi finom csemege! Kicsi szíved remeg-e?

Közösen:

Kicsi szíved remeg-e?

Szavaló:

Karácsonyfa minden ága csillog-villog: csupa drága,

116

szép mennyei üzenet: Kis Jézuska született. Közösen:

Kis Jézuska született.

Szavaló:

Jó gyermekek mind örülnek, kályha mellett körben ülnek, aranymese, áhitat minden szívet átitat.

Közösen:

Minden szívet átitat.

Szavaló:

Pásztorjátszók be-bejönnek és kántálva ráköszönnek a családra. Fura nép, de énekük csudaszép.

Közösen:

De énekük csudaszép.

Szavaló:

Tiszta öröm tüze átég a szemeken, a harangjáték szél, éjféli üzenet: Kis Jézuska született!

Közösen:

Kis Jézuska született! (Dsida Jenő: Itt van szép karácsony)

Szavaló:

Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben. Bizalmas szívvel járom a világot, s amit az élet vágott, Behegesztem a sebet a szívemben, És hiszek újra égi szeretetben, Ilyenkor decemberben. És valahol csak kétkedő beszédet Hallok, szomorúan nézek, A kis Jézuska itt van a közelben, 117

Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, S ne csak így decemberben. (Juhász Gyula: Karácsony felé) Közösen:

Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen , S ne csak így decemberben.

Közös ének:

Megjegyzés:A dal éneklése közben levonulnak a szereplők a színről és kezdődik a pásztorjáték angyallal és három pásztorral. Angyal: (kint) Be szabad-e vinni a betlehemet? Háziak:

Jertek csak!

Angyal: (belép) Istennek fia, aki született jászolba, jászolba, Ő leszen néktek üdvözítőtök valóba, valóba. 1. pásztor: (belép, lefekszik) Gazdasszony, terítse meg fehér abroszával asztalát, mert nem tudja, micsoda pásztorok lepik meg a háza tájékát. Hű, bosztorgyán! 118

2. pásztor:

Kolbászos jó estét, gazda! Hol van az a szittyen-szotytyon szolgáló leánya? (Beljebb lép) Ha a konyhában körül nem tekintettem volna, a kurugla és a pemet mind összeégett volna. Hű, bosztorgyán! (Lefekszik. A két pásztor hangosan horkol.)

1. pásztor:

(kis idő múlva ébreszteni kezdi a másikat) Keljünk fel pajtás, mer a szakállamat lerágják a bolhák. Mit álmodtál, pajtás?

2. pásztor:

Én azt álmodtam pajtás, hogy akkora szúnyogot láttam, hogy két ember vitte a vágóhídra. Hát te, pajtás, mit álmodtál?

1. pásztor:

Azt álmodtam: megszületett a Messiás. Keljünk föl, pajtás!

3.pásztor: (kint)

1. és 2. pásztor: Mi bizony nem félünk, anélkül megélünk. Ifjú pásztor született, Isten bárányává lett. 3.pásztor: (kint) Akkorát zikkentem-zökkentem a kettes ajtó között, ha hétszázhuszonhárom lelkem lett vóna, az is kiszakadt vóna. 119

2.pásztor:

Hány éves kend öregapám?

3.pásztor:

Ha megérem azt az áldott kukoricakapálást, akkor leszek háromszázhatvanöt éves. De melyitek hagyta nyitva a juhok kapuját?

1.pásztor:

Mi nem, hanem Kis János, a kisbojtár.

3.pásztor:

Mer ellopták hetvenhét juhomat, meg két pokrócomat. Ezért megérdemelnétek, hogy bocskorszíjat hasítsak a hátatokból.

Közös ének:

120

3.pásztor:

Látom, látom, a jószívű gazdasszony jó szándékkal forgatja a kisláda kulcsát, talán ad is egypár garast a szegény pásztoroknak.

(Megajándékozzák őket, elvonulnak.) (Gencsapáti, Kerényi, 1952) Szavaló:

Kívánok én hitet, kedvet, szép szerelmet, hű türelmet, utakhoz fényt, csodát, álmot, békességes boldogságot, magyar szót és égre kéket, emberarcú emberséget, verseket, célt, igazságot, daltól derűs jobb világot, bokrok mellé társnak fákat, napfényt, amely el nem fárad, tekintetet, szembe nézve, éjt meg nappalt soha félve, kézfogásos tiszta csöndet, és mosolyból minél többet! (Balogh József: Mit kívánok) 121

Karácsonyra várakozva… Szavaló:

Megjött a szép karácsony. Aranyozott kis szánon. Hozott diót, mogyorót, Jó gyermekeknek valót.

Narrátor: Ezzel a kis versikével várták és köszöntötték valamikor a gyermekek a népi hagyomány egyik legjelesebb ünnepét, a karácsonyt. A keresztény világ Jézus születésének napját ünnepli ezen a napon, éppen ezért a legmeghittebb, legbensőségesebb családi ünnep. Karácsony estéjén állítják fel az ünnep igazi jelképét, a karácsonyfát. Díszítése ünnep a családban. A fára aggatott cukorka, csokoládé, a díszek közül a dió és az alma a jó és a gonosz tudásának gyümölcsét, eledelét, és a papírból készült dísz pedig a kígyót, a rosszra csábító gonoszt jelképezte. Csallóközben szentestén a vacsora után nagy gonddal készítették el a karácsonyi asztalt. Vacsorára lencselevest, mákos „csikmákot” és öregbabot főztek. A vacsora után került sor az asztal elkészítésére. Az asztal jobb sarkára a feldíszített karácsonyfa került. Az asztallapra búzaszemekből keresztet rajzoltak, ezt fehér abrosszal terítették le. A fa alá foghagyma, főzőkanál, méz, kalács, kenyér, ostya, alma, dió, bab és lencse került. Az asztal alá elkészítették a kereszt alakban öszszekötött szalmát és egy kosár tiszta búzát. A kalácsot és a kenyeret egymásra rakták, a kenyeret kalappal takarták le. Ez volt a Szent József kalapja. A karácsonyi asztalt az ünnepek alatt érintetlenül hagyták. Ez az érintetlenség a családi békét jelképezte. (Marczell Béla: Megjött szép karácsony) Megjegyzés: Ez a szöveg a karácsonyi összeállítások elé kerüljön! Szavaló: Tél lett. Vastag hótakaró borította a földet. Az erdei állatok éheztek és fáztak. Mit tett a kis sün? Tüzet rakott. Sütni való tököt vett elő. A tököt elvágta, magvait kikaparta, húsát kis darabokra vágta. A tökdarabokat megsütötte. A tökmagot megpörkölte. Mit tett ezután a kis sün? 122

Hócipőt húzott, bundát öltött, és a fejét bekötötte kockás sáljával. Az illatozó tökdarabokat tálcára rakta, és kiült az odúja elé. – Itt a finom, forró, mézízű eledel! – rikkantotta. A vidám kínálgatásra odasereglettek az állatok: a róka, a farkas, a vadkan és a két fia, az őz, a borz és a nyúl. A hangos sürgés-forgásra felébredt barlangjában Medve Pál. – Brumma, brumma! Mi lehet ez? – indult a lakomázók felé. Hű, de megörült a jó ételnek? Hat darabot falt fel belőle. Mikor vége lett a lakomának, örömében meghívta magához a sünt téli vendégnek. A kis sün beköltözött Medve Pálhoz. Pipázgattak, dominóztak, és hozzá pörkölt tökmagot rágtak. (Varga Katalin: Téli lakoma) Szavaló: Kippkopp a havas erdőben sétált. Odaröppent hozzá barátja, a cinke. – De jó, hogy találkoztunk! – csipogta. – Olyan különös dolgot láttam! Képzeld, fenyőfa nőtt egy házban, a szoba közepén! Te érted ezt? – Nem! – rázta a fejét Kippkopp. – Fenyők csak itt élnek, az erdőben. – Ha nem hiszed, nézd meg magad is! Elindultak. A cinke előreröpült, mutatta az utat. Kippkopp a nagy hóban igyekezett utána. A házak között csomagokkal megrakodott emberek tartottak hazafelé. – Odamegyünk, ahhoz a sárga házhoz! – mutatta a cinke. Amikor odaértek, a cinke az ablakpárkányra szállt. Kippkopp egy bokor ágain felkapaszkodott mellé, és belesett a szobába. – Nini! Csakugyan áll bent egy fenyő! Nem értem. Megnézem közelebbről. Te várj meg itt, jó? Azzal hopp, beugrott a félig nyitott ablakon. Nagyot koppant, ahogy földet ért. Abban a pillanatban egy fénylő csillagocska penderült melléje. Kíváncsian nézegették egymást. – Kippkopp vagyok! – mutatkozott be a gesztenyegyerek. – Az erdőből jöttem, barátommal, a cinkével együtt, hogy megnézzem ezt a fenyőfát. – Szívesen megmutatom neked, mert én itt lakom a fa tetején – szólt a csillag. 123

– Jaj de jó! Akkor magyarázd meg, hogy miért nőnek ezen a fenyőn almák meg diók! – Azért, mert ez karácsonyfa. Kippkopp szomorúan nézett maga elé. – Nem tudom, mi az a karácsony… – Ne búsulj! Mire fölérsz velem a fa csúcsára, megtudod. Induljunk el! (Marék Veronika: Kippkopp karácsony)

Fenyőünnep Szereplők: Hópihe, Északi Szél, Fagy, Fenyőfa, Télapó, gyerekek (A hópihének öltözött gyermek táncolva belibeg.) Hópihe:

Mint a fehér rózsa szirma lágyan hullok, lebegek, pihe-puha fehérséggel én pólyálom a telet. Nagy dunnában alszom nyáron, télen útnak eredek, cukorfényű takaróval én pólyálom a telet.

(Jön az Északi Szél: lobogó szalagos gyermek) Szél:

124

Eridj innen, Hópihe, mert megrázlak, árkon át és bokron át hajkurászlak. Északi Szél a nevem ország útját seperem, Pesttől Pécsig, Piripócsig emlegetik a nevem. Amerre betoppanok, üvöltenek ordasok,

a bendőmbe, nagykendőmbe erdőt, felhőt bekapok. (Jön a Fagy: ezüstruhás, piros orrú, piros kesztyűs, piros cipős gyermek) Fagy:

Hópihékkel én nem szállok, szélvészmódra nem dudálok, ködből, légből, éjből termek, ember, állat, fű megdermed, nincs oly gyors futású szarvas, aki tőlem menekülhet. Fújja ujját, fújja orrát, kihez vendégségbe mentem, akit egyszer megöleltem, jégbilincs szorítja menten, patak többé nem csoboghat, az útjára nem eresztem.

(Fenyőfának öltözött gyermek jön. A Hópihe kedveskedve fogadja, a Szél megrázza, a Fagy megcsípi.) Fenyő:

Örökzöldbe öltözötten, télen-nyáron mindig zölden, egyszer zápor locsol vízzel, máskor a hó pihéz dísszel, szél nem hajlít, fagy nem dermeszt, karácsonykor, fenyő napján körültáncol ezer gyermek. Karácsonykor, fenyő napján előttem áll Télapóka: gyertyát gyújt a fenyőágon, aranydiót ráz a jókra. Csengőjének szép szavára, jobbról, balról ezer gyermek fut eléje, fut köréje, ujjonganak, énekelnek.

Szél:

No majd megtáncoltatjuk mi azokat a gyerekeket, ugye fagy komám? 125

Északi szél a nevem, valamennyit megverem, tudomisten, emlegetik a nevem. Megcsípem az orrukat, meghúzom a hajukat, amíg minden fiú, leány elszalad. (Szalagjait libegtetve áttáncol a színpadon.) Fagy: (Óvatosan lopakodva, mégis fenyegetően lépked a középre.) Erre ráduplázok én, vérpirosra festek én minden orrot és fület, paprikával bekenek minden embert, gyereket tudom, mind megemleget. Hópihe: (A Fagy és a Szél beszéde alatt rémülten visszahúzódott, most ijedt és felháborodott mozdulatokkal előlép.) Hogyan lesz itt fenyőünnep, a vendégre ha így várnak? Ilyen gonosz meghívásra a gyerekek el se jönnek. Micsoda ünnepség az, ahonnan elkergetik a vendéget? Elszaladok Télapóhoz, bírja rá a Szelet, a Fagyot: ne bántsák a gyerekeket. (Elmegy. Csakhamar zsivaj, csilingelés, nevetés hangzik. Télapó és gyermekkísérete megjelenik.) Szél:

No most ugorjunk nekik! Vij – vij – vij!

Fagy:

Most harapjunk beléjük: Sz – sz – sz!

Gyerekek:

Ó, hogy tép! Ó, hogy csíp!

Télapó: (Fenyegetően felemeli a botját.) Szél is, fagy is ide jöjjön, hangos szóval parancsolom! Bajkeverő, békebontó 126

megismeri majd a botom! Szél koma! Bújjál vissza odúdba! Ki hallott már ilyet? Megcsípni a gyereket, ahelyett, hogy csókolnád pirosra! Fagy koma! Bújjál vissza odúdba! Ki hallott már ilyet? Harapni a gyereket, ahelyett, hogy csókolnád pirosra! Büntetésül mind a kettőt bedugom a szatyorba! Gyerekek:

Ne bántsd őket, Télapó! A szatyorba mogyoró és csokoládé való. Szél úrfi meg Fagy koma ne üljön a szatyorba a mogyoró helyibe. Mi jut akkor a gyerekek zsebibe?

Télapó:

Hát akkor mit csináljak a két imposztorral? Büntetésből mire ítéljem őket?

1. gyerek:

A forgószél vessen cigánykerekeket.

2. gyerek:

A forgószél pörgessen meg engemet.

Télapó:

Hányszor?

Gyerekek:

Egyszer, kétszer, százszor!

(Szél úrfi és a gyerekek széltánca) Télapó:

Hát Fagy komát hogy büntessem? A botommal fejbe üssem?

Gyerekek:

Nem, nem, nem!

1. gyerek:

Vonja be a tavakat síkos padlóval a Fagy!

2. gyerek:

Hogy a jégen korcsolyázzunk, korcsolyával táncot járjunk.

Gyerekek: (mutatják) Így, így, így! 127

Télapó:

Így hát igazságot tettünk, aki rossz volt, megbüntettük. Köztetek nincs békerontó? Békességet széjjelbontó?

Gyerekek:

Nincs, nincs, nincs!

Télapó:

Mert csak a jóknak nyílik a zsákom. A rossz gyerek ne is várjon. Azért, aki haszontalan: jobb, ha mennél távolabb van.

(Néhány gyerek ijedten elhúzódik.) Télapó:

A rossz gyerek megjavuljon, hogy ölébe dió hulljon.

(Az elszökött rossz gyerekek visszalopakodnak.) Télapó:

Így hát szent köztünk a béke, kezdődhet a jók öröme, kezdődhet a jók jutalma, fenyőfának ünnepsége. Hadd halljam az ünnepi dalt, hadd lássam az ünnepi táncot.

(Mindnyájan körültáncolják a fenyőfát.) Szólóének: (A Jaj de szép a karácsonyfa dallamára) Vígan pattog a vén kályha, ég benne a fenyő ága. Duruzsol benn jó szagúan, fenyőfának ünnepe van. Az erdőn is fenyőillat, az égen nagy fényes csillag, gyermekekre száll a fénye, karácsonynak békessége. (Károlyi Amy: Karácsonyi játék) Szavaló: Egy szép, téli napon favágók érkeztek az erdőbe szánon. Az erdei vállalkozó is velük tartott, körüljárta a hegyoldalt, és így szólt: 128

– Emberek, itt kezdjétek a vágást! Mondhatom, remek fenyőerdő ez! Mindegyik fa legalább százesztendős. Fejszét kerített, s fejsze nyelével megkopogtatta a legközelebbi feynyőfa törzsét. A csodálatosan szép fa szinte felnyögött erre az ütésre: tömött, zöld ágairól puha hópihék hullottak a földre. A fa ágai között fürge mókus szeme villant meg, amint végigtekintett a szokatlan társaságon. Zengő visszhang támadt az erdőben, a hangok szerteszálltak a fák között, mintha egyszerre kezdtek volna beszélni a hóval lepett zöld óriások. A visszhang valahol messze, az erdő túlsó végén enyészett el halk suttogással. Talán ezt kérdezték a fák egymástól: – Kik ezek, s miért jöttek? A vállalkozó újra megkopogtatott egy vén, odvas fenyőtörzset. – Ez az öreg semmire sem való – mondta, félig korhadt már. – De udvariatlan vagy! – kiáltotta Mókuska. – Hogy mersz ilyen zajosan kopogni a házam oldalán? Te csak most érkeztél, én pedig ebben az odúban lakom már öt éve. Fogait összecsattantotta, megrázta bozontos farkát, és olyan sziszegésbe fogott, hogy maga is megijedt. Az udvariatlan vállalkozó azonban nem is hederített rá, csak magyarázta tovább a munkásoknak, hol kezdjék a vágást, hová rakják a szétfűrészelt fahasábokat meg a lehullott gallyakat. Az emberek fejszékkel támadtak a hatalmas törzsekre, s nem vették észre, hogy a fák szomorú könnyeket hullatnak: azt hitték, csak gyanta csorog a kéreg alól. A fák némán sírdogáltak, mint az emberek, amikor nagyon nagy bánat emészti őket. Nyögtek az elfűrészelt törzsek, s bánatos recsegéssel dőltek a földre. Némelyik még ellen is szegült, mert nem akarta megadni magát az embernek: fakarjával belekapaszkodott a szomszéd fa ágaiba – de hasztalan! Hiába volt a könny, a sóhaj, a nyögés, az ellenkezés. A favágók jóformán nem is beszéltek a fákról, mintha mindennek pontosan így kellett volna történnie. Egyedül az volt a gondjuk, miként tudnák minél hamarább elszállítani a kivágott fát, s hogyan térhetnének vissza otthonukba minél előbb. (Manin–Szibirják: Vándorol az erdő)

129

Kántálás, karácsonyi, újévi jókívánságok (Kellékek: kifordított kabátok, láncos bot, kucsma, tarisznya.) Közösen:

Szabad-e elmondani a karácsonyi köszöntőt?

1. gyerek:

A karácsony itt vagyon, üdvözöljük hát nagyon!

Közösen:

Isten áldja meg ennek a háznak a gazdáját, Csűrét, kamráját és minden jószágát!

1. gyerek:

Adjon Isten minden jót Az új esztendőben, Fehér kenyér dagadjon Fűzfa tekenőben. Bor, búza, kolbász Legyen mindig bőven.

2. gyerek:

A patikát felejtsük el Az új esztendőben. Rontom, bontom, haragszom, Újévre csak azt mondom: Ne legyen jó napja több, Mint háromszázhatvanöt.

(Kintről kopogás hallatszik) Közösen:

Komámuram bújjék be Mi jót hozott újévre?

1. gyerek: (Öregnek öltözve) Komatálat, bablencsét, Kívánok jó szerencsét. Cifra bundát, cifra szűrt Teli pincét, teli csűrt. 130

Közösen:

Fehér cipót, piros bort, Decemberre disznótort!

1. gyerek:

Adjon Isten minden jót Ez új esztendőben.

Közösen:

Vegye el mind a nem jót Ez új esztendőben. Mitől félünk, mentsen meg, Amit várunk, legyen meg, Ez új esztendőben. Látom a gazdának szíves jó szándékát, Kezében forgatja a pénzes kassza kulcsát. Nekünk is juttat belőle Egy-két forintocskát.

(Egy gyermek körbejár, vállára vetett tarisznyával.) Közösen:

Nosza, nosza, jó gazda Bocsáss minket utunkra. Házadra, magadra szálljon Isten áldása! Boldog ünnepeket kívánunk!

Közös ének:

(Dobszay László) 131

132

A magyar kultúra napja

133

134

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek! (Irodalmi összeállítás az anyanyelvről) 1. szavaló: Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb élménye, amelyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Fontosabb annál is, hogy magas vagyok-e vagy alacsony, erős-e vagy gyönge. Mélyen bennem van, a vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként. Ebben az egyedülvaló életben csak így nyilatkozhatom meg igazán. Naponta sokszor gondolok erre. Épp annyiszor, mint arra, hogy születtem, élek és meghalok. (Kosztolányi Dezső) 2. szavaló: Éppen ezért őrült ostobaság azt állítani, hogy az olaszok, a németek, a magyarok abban az esetben is olaszok, németek és magyarok, ha nem beszélik az anyanyelvüket. A nyelv lelkünk lelke, egyéniségünk ősi izenetű legfőbb formálója, a nyelv századokon, évezredeken, temetőkön, fájdalmakon, és örömökön át a legegyetemesebb, legszervesebb szolidaritás, és a nyelvben tudunk lélek szerint vele mozdulni azokkal, akik már rég szétomlott temetőkben porladnak, és azokkal, akik még eljövendő századok barázdáit fogják húzni. Magyar nyelv nélkül lehet valaki jó szándékú, hű polgára a hazának. De magyar nyelv nélkül nincs magyar ember. Milyen csalogány volna egy ugató csalogány, milyen pacsirta egy röfögő pacsirta. (Szabó Dezső) 3. szavaló:

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek. És áhítattal ejtsétek a szót, A nyelv ma néktek végső menedéktek, A nyelv ma tündérvár és katakomba, Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek. 135

E drága nyelvet porrá ne törjétek, Ne nyúljon hozzá avatatlanul Senki: ne szaggassátok szirmait A rózsafának, mely hóban virul! Úgy beszéljen ma kiki magyarul, Mintha aranyat, tömjént, mirhát hozna! Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek, Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely, Ki borát issza: Élet borát issza! (Reményik Sándor) 1. szavaló:

Vagy félezernyi dalt megírtam s e szót: magyar még le nem írtam. Csábított minden idegen bozót, minden szerelmet bujtató liget. Ó, mily hályog borult szememre, hogy meg nem láttalak, te elhagyott, te bús, kopár sziget, magyar sziget a népek Óceánján! Mit nekem most a Dante tercinái, s hogy Goethe lelke mit hogyan fogant, mikor tetszhalott véreimre hull már a föld és dübörög a hant, mikor a bús kor harsonája falakat dönt és lelket ingat, mikor felejtett, ősi szóra kell megtanítni fiainkat, mikor némít a falvak csendje s elönt a semmi árja minket, és szülni kell és nemzeni s magunk képére kalapálni vánnyadt gyermekeinket! Mit bánom én a történelmet s hogy egykoron mi volt! Lehetsz-e bölcs, lehetsz-e költő,

136

mikor anyád sikolt?! Fáj a földnek és fáj a napnak s a mindenségnek fáj dalom, de aki nem volt még magyar, nem tudja mi a fájdalom! Ezért mától fogva énnekem örökre ez az énekem: Epévé változzék a víz, mit lenyelek, ha téged elfelejtelek! Nyelvemen izzó vasszeget üssenek át, mikor nem téged emleget! Húnyjon ki két szemem világa, mikor nem rád tekint, népem, te szent, te kárhozott, te drága! 2. szavaló:

ismét szólítalak uram hitetlenül hívlak mélységből kiáltok feléd emelem orcámat két szememet nézz uram énrám nézz a a hitetlenre aki megtagadott nézz a verem mélyébe amelybe alávettettünk ahol nem szaporítod a népet, de hagyod elveszni a beszélni tanulókat a dadogókat a tétova nyelvűeket hogy szégyenünkben orcánkat porba temetjük sárba temetjük sárral tömjük be szánk nyílását fogunk közé követ ütünk hogy nyögésünk ne lobbanjon fel hozzád uram és én most mégis szóra nyitom cserepes ajkamat s összefogom ötfelé hasadt testem fájdalmát és feléd kiáltok jöjj segíts meg hozd pajzsodat

(Dsida Jenő)

137

s védj meg bennünket a csúfolók ellenében mert megülték a földet mint sáskák a kövér mezőket megülik és a csordák és asszonyok méhében nem nyitogatja virágait a jövő 3. szavaló:

Uram szólítalak mert a mi szívünk már nem fordulhat más utak más mezők felé mert más utak és más mezők nincsenek is már mielőttünk sokféle népek közé keveredtünk és nem újultunk meg bennük ezer esztendők során lassan felmorzsolódunk mint a homokkő keményebb kövekhez ütődve ezt lásd és vedd számba hozzád szólok mert rajtad kívül nincs akit hívjak segíts rajtunk add a kezünket a magunk kezébe hogy egymás melegétől fölserkenjünk hogy ne külön lépjünk a tétovaság árnyai alatt de egy irányba mozduljunk föl e medencemélyből arcunkat minden népek arcával egy magasságba emelni

1. szavaló:

Az unokák megszületnek. Az unkák sírnak, az unokák járni tanulnak az unokák beszélni tanulnak… Az unokák, amikor jeles ünnepeken

138

(Gál Sándor)

körben állnak a nagyszülők udvarán – nem értik egymást. Az unokák a nagyszülőket sem értik. „Gyöngyöm, virágom!” Az unokák nem értik mi az a „gyöngyöm” s mi az a „virágom”. Az unokák más nyelvű tájról jöttek a nagyszülők udvarába, ahol apjuk vagy anyjuk tanulta az anyanyelv varázsigéit. Az unokák karikában állnak a nagyszülők udvarán. A nagyszülők sírnak! A nagyszülők mosolyognak, a nagyszülők madártejet főznek, s a nagyszülők beszélni tanulnak az unokák nyelvén, hogy megértsék egymást. A nagyszülők szíve kerek alma, beleharaphatnak a más nyelvű unokák. A nagyszülők szíve tiszta szoba, ahol leülhetnek a más nyelvű unokák. De egyszer elfogynak a nagyszülők: elfogy a kerek alma, kihűlnek a tiszta szobák. Az unokák nem tanulják meg a varázsigéket, és elfelejtik a világot. 3. szavaló:

mennek egyre csak mennek Szemükből kihullnak

(Gyurcsó István)

139

a tetők a temetők kifordul utánuk a csend az ajtók száján kifordul utánuk a küszöb a kapu és a sötét kapubálvány az udvart mögöttük papsajt útifű növi be a kutak mélyén meghal a forrás minden percben valami kettéhasad s mintha minden félrész a távolodókkal menne mindennap kevesebb a szó kisebb a lélek s egyre csak mennek mennek a tájak a vidékek síkságok vonulnak dombok döcögnek a folyóparttok kettétörnek és száll a semleges ég az elmenőkkel az öntudatlan vétkezőkkel a nyelvük vesztett tétovákkal akik csak mennek egyre mennek akik egyre csak távolodnak önmagukból is kitántorognak apáik szavát elfelejtik tegnapjukat rejtve rejtik néz utánuk küszöb kapu néz a sötét kapubálvány s kifordul az emlékük is a megnémult ajtók száján 1. szavaló:

140

Kisebbségi ima fiaimnak Higgy önmagadban

(Gál Sándor)

Közösen:

hiszek önmagamban

1. szavaló:

higgy anyanyelvedben

Közösen:

hiszek a nemzetekben

1. szavaló:

higgy népedben

Közösen:

hiszek az emberekben

1. szavaló:

önmegtartó erejében tűzhelyőrző melegében

Közösen:

önmegtartó erejükben tűzhelyőrző melegükben

1. szavaló:

higgy a napi örömben, bánatban

Közösen:

hiszek a holnapi jóban, rosszban

1. szavaló:

higgy a csírakeltő napban

Közösen:

hiszek a vonzó holdban, csillagokban

1. szavaló:

higgy a kavargó szélben, vízben

Közösen:

hiszek a ki nem alvó tűzben, földanyánkban az élet el nem árulásban a szerelem és halál harmóniájában életünk fel nem adásában népünk, nyelvünk és a világ harmóniájában (Dupka György)

141

A nyelv hérosza (Kazinczy és a magyar nyelv) 1. szavaló:

Aki eleget teve a maga korának, az minden következőknek élt.

2. szavaló:

Ki volt Kazinczy? Kell-e kérdenem? Lehettek, s voltak hű apostolok, De ő a nyelvnek Megváltója volt.

3. szavaló:

Tudjátok-e, ki volt önmagának, Magyarországnak s a nemzetközi humanizmusnak és kultúrának ez a Kazinczy? Darabontlélek, akinek a gondolkodásától még Berzsenyinek Kazinczyval szemben alázatos, forró, szerelmes barátsága is sokszor megriadt. Szabadkőmíves, Martinovics társa, könyörtelen újító, nemzetét ostorozó európai szellem, szociális forradalmár. Egyébként ha nem is nagy magyar író, de olyan nagy szomorú magyar ember, hogy összeszorul a szívünk, ha rágondolunk.

4. szavaló:

Hiszen mit tett ő a hazáért? Miatta hét esztendeig szívá csak A börtönök dögvészes levegőjét, És csak fél századig Tartá vállán, mint Atlasz az eget, A nemzetiségnek ügyét. Magyar nemzet, most nem volnál magyar, Ő akkor volt az, midőn senki sem volt, Midőn magyarnak lenni Szégyen vala.

1. szavaló:

Én 1759 október 27-dikén Ér-Semlyénben születtem, Biharban Debrecen és Károly, s Kálló és Várad között, hol fülem nyolcadik évemig magyar hangnál egyebet nem halla.

142

2. szavaló:

Kékellő violák illatozási közt Szűle egy gyenge lány engemet ott, hol a Szirt forrása magasról Tajtékozva szökell alá. S lágy kebelébe fogott, s mond — „Serdülj, s amiket itt látsz, Zengd majd lantod idegjein.” Nőttem, s … Már-már zengi dalom, honnomat, és Lelkes nagy fiait…

3. szavaló:

Nyugodna már a szív, de színleli, hogy Kufstein sokszor számlált lépcsei meg nem gyötörték, s most is lelkesen lelkendezik újabb verseken, feledve az iszonytató bakót, keresve új elvégezni valót, ha magadat nem, kushadt nyelvedet a lenti sorból felemelheted, új testet gyúrva annak, mi csak lélek, új szót találva új eszmének, a foghatatlan, illanó anyagból. Törvényt s szabályt szabni gondolatból, s tömlöcbe zárt szívedről elhallgatni, hogy melledből tán épp most szakad ki.

2. szavaló:

Nézlek, te szikár álmodó a Mondolat szamár-paripáján ballagsz a parnasszusi csúcs felé, fejeden lepkés gúnykoszorú, oldaladon lant, mögötted gitár, tülködbe fújsz süket füleknek ébresztő harci dalt, sereg nélküli, árva vezér, előtted csak kótyagos szatír táncol, társat keresve síppal üdvözöl – s a szárnyát borzoló Pegazus meg se vár. 143

1. szavaló:

Ó, mennyi gáncs, szitok és gyötrelem! Kufstein, Spielberg penészes falai, a lenézett, szégyellt, édes anyanyelv. Árkádia kies mezején Csokonai bandukol, köpenyén csillagfoltok sziporkáznak, Berzsenyi széles mellkasán vulkánok sötét haragja dörömböl, Baróti szelíd, mélázó piros arca, Batsányi sértett vadként űzetve, kitiltva halálig. Kölcsey félszemén a tündöklő értelem messze világít.

2. szavaló:

Széphalom, kicsiny sziget – te hitted, hogy kontinens, hogy szavadnak súlya, s amit üzensz, az példa lesz társaknak, késő unokáknak. Nem volt szívedben soha alázat, hisz te mondtad éppen konokul egyre: „Nem merni, amit merni kell, gyalázat!”

3. szavaló:

Ó, mennyi gáncs, szitok és gyötrelem! Széphalom, sziget magánya, csendöböl. Mikor a levelek fehér galambjai elkerültek, még akkor is éltetett a szavak mágiája. Ifjak mosolya, ha fájt is, nem mutattad, Tudtad – nyelvünk szennyeit lerázza.

4. szavaló: Rajtunk áll barátim, hogy héroszi legyünk a nyelvnek. Mert a hazai nyelv az emberi szeretetnek legszorosabb kapcsa még azoknál is, kiknek nemzetek különböző részekre szaggattatott, és egy testet többé nem tészen. 1. szavaló: Kazinczy Ferenc és a szlovákiai magyarság találkozása, egyenlítése nem véletlenség vagy ötletgyötrődés eredménye. A történelmi Magyarország megszűnte után az új hazákba került magyarság földje hagyományaiba kapaszkodva keresett támaszt és fogódzót. Az új indulás analógiát kutatva állapodott meg Kazinczy nevénél. Belekapaszkodtunk egy névbe, műbe, hagyományba. 144

Kazinczy a magyar nyelv és nép sorsát az európai kultúrába, a humánumba vetett hitbe ágyazta. Amikor a régi hazából kihullva új körülmények közé kerültünk, úgy kapaszkodtunk ebbe az európai tudatba, mint az üdvösségünkbe. E tudat bábázásában Kazinczynak is része volt, Kazinczynak, a magyar nyelv reformátorának, legaktívabb sáfárának, európaizálójának. 3. szavaló: Erős várunk nékünk a nyelv! Erős lett, mert Kazinczyk építették. Tervet készítettek, alapoztak, téglát téglára raktak, falakat húztak és tetőt boltoztak: várat építettek, időállót, maradandót, erőset. Lakjuk-e, erősítjük-e, védjük-e? A nyelvet mindennapja élteti, biztosítja, fejleszti. „Nyelvében él a nemzet”: ez nemcsak létparancsunk, de történelmi elkötelezettségünk, vizsgáztató erkölcsünk. Kazinczynak tartozunk vele, aki először mondotta és tudatosította: „Rajtunk áll barátaim, hogy héroszai legyünk a nyelvnek.” 2. szavaló: Egy valószerűtlenül szép őszi hajnalon Kazinczy Ferenc urambátyám, Európa egyik legnagyobb levelezője, hét gyermek atyja, sétálni indul hervadó ángolkertjében. A széphalmi kúrián még csend honol. Álmodik az aprónép, szundít a majorság, alszik Sophie is. „Et in Arcadia ego” suttogja maga elé ez a hetvenkét éves öregember. Árkádiában éltem én is – kiáltaná világgá, de tudja, hogy az echo önérzetesen felelne vissza: „Nékem az emberiség s Pest-Buda a hazám.” Hátratett kézzel, földre szegezett tekintettel lépked a zizegő avaron. Időnként meg-megáll és számvetést készít magában, a nyelvújításra emlékezvén. Győztesnek érzi magát: csiszolt kőszerszámot készített a pattintott kőkorszakban. Hová lett Herder rosszmájú jóslata? Nehezen lélegzett már, de vele lélegzett az újjá született magyar nyelv. 1. szavaló: Végül a felkelő nap felé fordul, talpig fehérben, úgy, ahogy Orlai Petrich Soma látta őt, amikor Kisfaludy Károllyal fogott kezet. Ott áll, homéroszi jelzők nélkül, néhány nappal a végzetes pestis megérkezése előtt, rendületlenül áll a vártán, áll egész késő délutánig, míg a romantika hirtelen beboruló ege, a klasszikust elmosó futó őszi eső végképp össze nem maszatolja ezt a féltett, bennünk lebegő képet. 145

Kulcsár Ferenc: Őrizzen a szó minket! Narrátor: Az Őrizzen a szó minket Kulcsár Ferenc 80-as években írott hoszszabb terjedelmű versei közé tartozik. Műfaját tekintve az oratóriumhoz áll legközelebb. Először az Irodalmi Szemlében jelent meg „Halottaim piros virága” címmel, majd a Felkiáltójeles ember című kötetben több hasonló hosszabb opusszal együtt „Óriás arany-orgona” címmel. Ez a kötet egyébként a költő pályájának fontos állomása. Ezt írja róla: „Utazás ez a könyv a nyelv mélyére, hogy tudjam, milyen megterhelést bír el a nyelv, ez a sokszor érdekeszközzé aljasított kommunikációs eszköz, mérhetetlenül izgat, hogy romlandó-e a Szó, hogy a nyelv, amelynek áldásával nem kell embertársaim nélkül, elszigetelten vívnom a harcom a léttel, elpusztulhat-e, elpusztítható-e.” Az 1949-ben Bodrogszentesen született költő nemzedékének, mely az Egyszemű éjszaka című antológiával tört be az irodalomba 1970ben, az egyik legköltőibb alkotója. Tőzsér Árpád írja róla: „Kulcsár Ferenc akkor is költő lenne, ha egy sor verset soha nem írt volna le. Az a költő ő, aki egész életével, mozdulataival, magatartásával, életvitelével poéta, aki a nyelv titkával él, s a nyelve az emberi lét metafizikájával.” Ez a vers az anyanyelvről szóló alkotások között is különösnek számít. A költő formakezelése polarizált: a szabad vers váltakozik kötött formákkal. Programos részeiben a fogalmak dominálnak, látomásos részeiben a képek, népies szövegrészeiben pedig a képen és a fogalmon túl a kifejezett eufóniás zeneiség is. A nyelvi zene szervező és jelentésárnyaló funkciója egyébként a költő nagyon sok versében jelen van. A népdalok, melyek nagy részét Kulcsár szülőfalujából hozza, különös jelentésnyomósító, kiemelő erővel bírnak.

146

1. rész 1. szavaló:

Ó, anyanyelv! Cserben minket soha nem hagyó, halottaink szemüregéből is fény felé kúszó, ünnepnapon, gyászban is legvégső haza, megvallatunk: értünk vérző, ismeretlen katona. Ó, anyanyelv, óriás anyaméh, végső menedék! Kiáltozásom, kiátkozásom meghallója, van-e még Hitem, te kiálts, vallani rólad? Van-e már hitem vallani rólad? Ó, sokszor taposott, pokolra taszított! Bölcsőmet mégis röpíted s ringatod: egyetlen életem, egyetlen csodája, világ-nagy ékszerem: Hamupipőke-árva. Te indulat lázában világra jött csoda, kétszázezer billentyűs, óriás arany-orgona, létezésem pontos hangszere: embertelenség csoda-gyógyszere, sérelmeim és gyönyörűségem hajója, szállsz velem, anyanyelv. Ki int a jóra, ha te nem: Halottaim Piros Virága! Vérükből ágazva az áldott napvilágra.

Énekes:

147

2. rész 2. szavaló:

Anyanyelv, jámbor Jézus-fia vagy, keresztre van téve mindenegy szavad, s mi, kik az átkok oldását keressük, a vérző szókat a keresztről levesszük, az édes szókat a keresztről levesszük, fájdalmas igéink kebelünkbe tesszük, melengetjük őket, s világ csudájára, ráhelyezzük gyöngén gyermekünk ajkára.

3. szavaló: Kétszer születtem itt: véletlenül, vérben egy őszi délután, s másodszor, mikor beszélni tanított meg anyám… Didergő, pucér állat-testemnek áldozta melegét, rám terítette anyanyelvem ékes köntösét, hogy bárhová vetődjem, ne fázzak a fogcsikorgató világban, mert ágy bár csak egy van, s egy a bölcső, a végzet csapdája számolatlan! Áldom anyámat: bölcs ő, mert tudta, hogy az ő nyelvén hull a hó és dühöng a vihar bennem, csak az ő nyelvén hullhat és dühönghet. Hogy kifejezhetetlen s érzékelhetetlen ez számomra másként. Ki mást imádnék, anyámat, aki tudta, ha gyermeke megszólal: halottaiból feltámad! Elhagyja a hús, a csont, a vér állati létét, s a feltámadás örömével néz szét a csupa tüske, csupa seb, elmúlásokat jósló világban, s a nyelvínségben nyomorgókért elindul szemben az árral, s ha naponta rádől is a Tilalmak Vára, nem kell neki, fuj, a néma sírás néma boldogsága. 148

2. szavaló:

Mert feltámadt! Ő feltámadt, mert megtanult beszélni: Szavainak ledönthetetlen várában élni. Ó, anya-szók: múltunkat-jövőnket arcvonásainkban hordozók!

Énekes:

El is eltemetnek az erdei vadak, Meg is megsiratnak az égi madarak. Tengernek nagy habja szemfedelem leszen, Tengernek zúgása harangszóm is leszen. 3. rész 1. szavaló:

Anyanyelv, te törékeny, mégis kemény lélek! Végtelen célom és öncélom, akár az élet! Emlékek emléke, jelenek jelene, jövők jövője, hallgatásom, álmom, nevetésem és sírásom zenéje, élő s éltető levegő, lélek lélegzése, Mit is kérdezzek tőled! Félsz-e? Féltesz-e engem? Halálod zúg bennem egyre… 149

2. szavaló:

Nincsen hitem hinni, hogy el vagyok veszve. Mintha valaha otthon, az ereszre, üljetek ki számra – szavak, pici cinkék: én dalotokban, röptötökben halálomig hinnék…

1. szavaló:

Sebzetten verdes anyanyelv-madarunk: Pontosan és gyönyörűn, jaj, már nem fogunk szólni a Házról, amelyet elhagytunk örökre. Nem lesz hites szavunk a hívogató rögre, az udvarokra, szép arcú, ráncos öregekre, a kapufélfán matató, tanácstalan kezekre… Nem lesz már egy dalunk sem a szépen szóló szőlőről, a szoknyáját a földig leeresztő, titokzatos anya-jövendőről.

2. szavaló:

Üljetek ki számra szavak, pici cinkék: én dalotokban, röptötökben halálomig hinnék… Mert bőség van az anyanyelv ősóceán-mélyén! Szeretet nélküli álmok, fuldoklások, hörgések Szent Bertalan-éjén a kerékbe törtek, felnégyeltek, a vízbe fullasztottak, az átszúrt szívűek, az akasztottak ütötték ezt piros pecsétként szívemre! És a szülötte föld! A Dénestava, a Kígyós, a Csomarét, a Virágrét, mintha sohasem-volt csodalétben járnék, fölsuhognak: Ember vagy! s én hiszem és sétálok megtartó, gyönyörű „dzsungeleiben”, árva „őserdeiben” Abaházának, Láznak, harmat-rangjeles, zöld fűszál-katonák vigyáznak.

Énekes:

150

Erdők, völgyek, vad ligetek, Elmegyek már közületek. Gondom nem jól viseltétek, Szívem rabbá ejtettétek. Édesanyám sok szép szava, Kire nem hajlottam soha. Hajlanék már, de már késő, Hullik fölöttem az eső. 4. rész 1. szavaló:

Ó, eltorzult szavaink szakadékában totyogók, ti kabátok ujjába ijedten motyogók, szívetekben didereg az anyanyelv-madár! Engedjétek a fényre, szabad röptére vár: Ragyogjon a tolla, s ragyogjon éneke! Feleim, kérdezem, véreim, féltek-e röppenteni őt az örök Naphoz, Holdhoz? Hallgassátok: könyörgőn, riadtan rikoltoz! Anyanyelv, előttem tornyosuló: szívekben, szájakban aljasuló, tisztaszobákban bemocskolódó, küszöbök előtt kínlódó dadogás.

3. szavaló

Mama én lenni bacilushordozó, én fertőzni, nem beszélni, ó! Kérdezni őt, miért, ő vihogni válasz helyett: Én lenni fél-lét, hallgatni búgó rettenet: én lenni Štefan obcsánszki, nem lenni István, én lenni Štefan a jelenLÉT-listán, a vrátnyiknak én naponta dobri gyeny kivánni, 151

este otthon holtfáradtan felölteni tyepláki, nézni tévé, elnökök, világpolitika, álmodni éjjel: nyílni ördög lika, én tagadni meghalás, kiöklendezni kínnal ragyogás, mondani Bécs, nem mondani Wien, mondani Prága, s mondani „tudom”, nem mondani „vím”, szívem alatt zúgó patak, zúgó halál oson, én mondani anyanyelv, mondani Pozsony, én mondani hősies: élni, nem engedni anyanyelv s magam kiherélni. Énekes:

5. rész 2. szavaló:

Örökléted elhagyott disznóólba csukták, Tömlöcökbe, sikoltó vagonokba dugták, Uszították Istent, fájdalmas fiát is ellened, A poklok bugyrait tömték meg veled A röfögők, a káromkodók és kárhozottak, A történelemtől részegült háborodottak! Hallják meg a rettenetes, legeslegvégső átkot, Ki nyelvet bánt, ki keselyűként zabál igazságot, Ki anya ellen, nép ellen szót és fegyvert emel, Máglyatűzön pelyvaként égjen el! Az anyanyelv a Valóság édes gyermeke: Foggal és körömmel, éppen mi, ne védelmezzük-e?

152

Énekes:

6. rész 3. szavaló:

Édes hazám légy, vérrögös, vén világ! A téboly láger-füstjein át látom: elment, elment az én párom, le az úton, egy fűszálon, kiszakadt gyökere, földre dőlt zúgó koronája, kitántorgott Amerikába egyedül…s másfél millión – reménység-létbe: a bugyrok nyeldeklő enyészetébe. Légy otthonom, föld! Ne kellje már „haza”-mennem többé: keresnem, rettegnem s átkoznom és megtébolyodnom örökké. Légy a hazám: vésd rá a nevem bölcsőmre és sírkövemre emberségesen: Születőhöz, Meghalóhoz illőn!

153

Énekes:

Eljön még az én napom is, ha most bús homályba van is. Aj, istenem, vígasztalj meg, ne hagyd, a búmba halljak meg. A búm nem fogy el már soha, mer én meg vagyok átkozva, Vagy apámtul, vagy anyámtul, vagy az idegen országtul. 1. szavaló:

Porka havak esedeznek, esnek piros havak. Keresztre tett anya-szavak Vacognak a megőszült hószakadás-éjben, Áznak az Isten sötét szemgödrében: Szállnának a zord mélyből napteli tájra, Mert keselyűk étke lent a fuldoklók mája S Kerberoszként ugat a nem-lét vad kutyája: Életfánknak jajongva hasad le egy-egy ága. Másra születtünk: mindünk énekeljen Világos és okos, szabad, tiszta nyelven!

Mind:

154

Őrizzen a szó minket, mint nyáját Orpheus: Szelídüljetek hallatán – hiéna, tigris, oroszlán és hiúz!

A magyar kultúra napján (Ünnepi beszéd) 1823. január 22-én szatmárcsekei magányában Kölcsey Ferenc pontot tett a Hymnus című költeményének végére. A legismertebb magyar költői szöveg keletkezésének napja lett, méltán a magyar kultúra napjává. Ennek a napnak a megünneplésére gyűltünk ma itt össze. Az azonban szinte jelképes, hogy a Himnusz – mely odahaza és a nagyvilágban is a legismertebb magyar költői szöveg – születésnapja mellett mindig januárban ünnepelhetjük a magyar kultúra és a magyar irodalom a nagyvilágban két legismertebb alakjának – Madáchnak és Petőfinek –¸a születésnapját is. Bámulatos az a gyanútlanság, amivel az 1822. esztendő átfordult a következőbe. Persze csak innen, majd 2 évszázad távlatából visszanézve, hiszen a történelemnek, amikor éppen a jelen idejét éli, nem dolga, hogy tudatosítsa önmagát, nem lehet dolga, hiszen mit sem tud a jövőről. Az akkori jelen jövőjét mi ismerjük, kései utódok, természetesen már múltként, amelynek gyanútlanságán álmélkodhatunk, borzongatunk és élcelődhetünk. Mindazonáltal 1823 azon évek egyike (s az ilyesfajta esztendők a leggyakoribbak még egy mozgalmas sorsú, egy balsors tépte nemzet históriájában is), amikor semmi sem történt. Semmi olyan esemény vagy eset – legalábbis a közélet színpadain –, amiről az akkor élők okkal-joggal vélhették volna, hogy a nemzet sorsának változását készítik elő. Ki gondolhatta, mely látnok, próféta vélhette, hogy ez az 1823-as esztendő a magyar nemzet sorsát máiglan meghatározó magvetés és sarjadás ideje? Ami történelemnek fog bizonyulni, az most még csak családi esemény: gyöngécske fiúgyermekek születnek Kiskőrösön és Alsósztregován. S megíródik egy vers, amiről csak a szerzője tud, valahol az ország keleti végein, s amely vers azóta is zsoltáros teljességgel tud szólni a nemzet sorsáról, s így nem csak címe, hanem mondanivalója miatt is a nemzet himnusza lett.

155

Mit lehet még elmondani, miféle eredeti észrevételt tudunk még elmondani arról a versről, amelyet egy nemzet az Istenhez szólás közös beszédeként fogadott el? Egy nemzet himnusza aligha lehet higgadt elemzés tárgya, az alapjául szolgáló vers azonban igen. S talán épp az a legcsodálatosabb e költeményben, hogy utóélete visszamenőleg is igazolja szinte mind magát a művet, mind a benne megnyilvánuló történelemszemléletet. A Himnusznak nem csak a címe, de a műfaja is himnusz, s őrzi a műfaj legrégibb vonásait – azaz, az isteni hatalomhoz segítségért fohászkodó, imaszerű ének. A Himnusz megszólítottja maga az Isten, a megszólító maga a vers beszélője, a költő, aki közvetítésre vállalkozik nemzete és az Isten között. Nem a maga nevében szól tehát, hanem egy közösségében. Ez a közvetítő szerep a nyitó és a záró versszakban nyilvánvaló, hisz a magyarságról csak harmadik személyben esik szó. A keret jellegű, s a megszólítással is Istenhez forduló nyitó és záró szakaszok közti történelmi képsor a dicső múlt rajzával indul. Ám, miként a bibliai ember, a magyarság is bűnössé vált, s jön a büntetés, mely a dicső múlt kétszerese, hisz négy versszakban taglalja a költő, jelezve előre azt is, hogy nem csak a múltat, hanem a jövőt is megbűnhődte e nép. S most, az ilyen jogos, tárgyilagos vizsgálat helyett inkább azt érdemes megvizsgálni, hogy a Himnuszt ma éneklőt hogyan, miben segíti hozzá ez a veretes szöveg – s most már a dallam is – múltjának, jelenének megértéséhez, megítéléséhez, megéléséhez? Egészen bizonyos, hogy valamennyiünket hozzásegít legalább ahhoz, hogy szabatos kérdéseket tudjunk föltenni annak a közös vállalkozásnak az értékeiről és lehetőségeiről, amelyet úgy nevezünk: nemzet és közszabadság. Hiszen maga a vers is a két kérdés közti választást állítja középpontjába. Ha „vállainkra vesszük a rabigát”, ha elfogadjuk azt a fennálló helyzetet, ami nehezen megváltoztathatónak látszik, ha (esetleg személyes előnyök reményében) beletörődünk a hatalom önkényes céljainak megvalósításába, akkor legfeljebb csak Isten szánalmában reménykedhetünk. Mert áldást csak a küzdők kérhetnek és remélhetnek. Láthatjuk a Himnusz első részében: eleink – a mondabeli Attilától a hatalmas Bécset is megvívó Mátyásig – akaratukkal, elszántságukkal, áldozatkészségükkel teremtették meg és tették naggyá a hazát. Ezért 156

elégedett meg Isten azzal, hogy csak felettünk „zúgatta el a rabló mongol nyilát”. Balsorsunk akkor kezdődött, amikor – mi – a „töröktől rabigát vállainkra vettünk”, ellenségeink helyett egymást pusztítottuk. Saját gyengeségünk bűnei miatt bűnhődünk tehát, s aki ebbe nem akar beletörődni – ez a legfontosabb sugalma a Himnusznak – annak erősnek kell lennie a tettek mezején. Kölcsey ekkor még abban látta saját szerepét, hogy az irodalom révén segítse elő fölzárkózásunkat Európához. Bármilyen furcsán hangzik e mai szólam visszavetítése, ez volt már Bessenyei és Kazinczy célkitűzése is. Mindketten Bécsben, az elmaradott magyar világhoz képest fényes „európai” művelődési központban döbbentek rá, hogy szegény ország, szegény ember csak a szellem erejére építheti fölemelkedési szándékát. Kazinczy szerint a legmagasabb minőség ismeretéhez kell mérnünk munkánkat, teljesítményünket. Noha a világirodalomba akart bekerülni, ezért fáradozott a magyar nyelv, a magyar szellem, a magyar irodalom korszerűsítésén. Kölcsey pedig már 1816-ban fölismerte: „Polgára lenni az egész világnak én előttem nem azt a veszedelmes indifferentizmust (közömbösséget) teszi, mely minden patriotizmust, minden nationalizmust kizár. Interesszálva lenni az egész emberiségért, s mégis el nem veszteni azt az édes s mintegy instinctuális (ösztönös) érzelmet, mely a születés földjére von: ez a kettő nem ellenkezik egymással.” Innen kerül a himnusz középpontjába a szülőföld népéért, a magyarságért érzett aggodalom. A Himnusz eme gondolatkörének ihletettségében írja meg máig érvényes nagy tanulmányát, a Nemzeti hagyományokat. A Himnusztól egyenes út vezet a nemzeti hagyomáynyokhoz, a vallásos ihletettségű könyörgéstől a filozófiailag megalapozott elmélethez. S ez az elmélet gondolati szinten fogalmazza meg a nemzeti lét alapvető kérdéseit, de sok tekintetben a mai filozófiai fölfogást is megelőlegezi – többek között – azzal a fölismerésével, hogy a világ megismerhetősége a nyelvhez kötött. A nyelv pedig meghatározott művelődéstörténeti folyamatban válik az emberek közötti kapcsolat létrehozásának eszközévé. Mélyebb, közösségteremtő megértés csak a nemzeti hagyományokból született nyelven lehetséges. Így válik a nyelv a kultúra hordozójává. Van a Himnusz szövegének egy mélyszerkezete is. Az Istenhez címzett himnuszba a második-harmadik szakasz révén beépül egy haza157

himnusz is, amelyben rejtve fellelhetjük a legfőbb haza-jelképeket: a címert (bércek, folyók), a zászlót, s a haza virágzásának bizonyítékát: gazdagságot és erőt. Ezért és így érthető és helyeselhető, hogy a kultúra ünnepévé válhatott a Himnusz megírásának napja. Ez a januári ünnep azonban Petőfi és Madách ünnepe is. A század közepén (mikor a Himnusz zenéje megszületett) már az ifjú Petőfi állt a figyelem előterében, akinek költői forradalma – a Himnusz és a Nemzeti hagyományok szellemében – alapjaiban változtatta meg az irodalmi beszédet, forradalmi költészete pedig a magyar valóságot. Petőfi forradalmárszelleme magával ragadta kora fiataljait, köztük a vele egyidős Madách Imrét is. Madách művének, a Tragédiának az üzenete két nagy Kölcsey-vershez is visszavezethető: a Vanitatum vanitas keserű kételyeihez és a Himnuszhoz. Hiszen csak akkor kérhetünk áldást, és nem szánalmat, ha megfogadjuk az Úr utolsó szavait: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” Gondoljunk így együtt hármójukra, abban, a bizonyára kihívásokban nem szűkölködő esztendőben, amely előttünk áll. Talán úgy, hogy a történelem véletlenjét jelképes értelműnek tekintjük, s így leckének. Ha ott tudjuk őket együtt, ahova eljutott a tizenkilencedik század történelme, az emberiség legreménytelibb százada. Ennek a reménykedő és hittel teli századnak középidejét nevesíti a magyar történelemben és kultúrában az ő nevük. Mert örökké időszerű ama fejlemények számontartása, hogy a reformok korának Kölcsey megfogalmazta eszméi miként teljesedtek ki a század közepén Petőfi műveiben, s aztán (időleges) bukásuk után milyen meditációs témákat adtak annak a Madáchnak a művében, aki nem hajlandó a bukást vereségként elfogadni. Erre gondoljunk a magyar kultúra napján is – a Himnusz, Petőfi és Madách születésének hónapjában.

158

Farsang

159

160

Itt a farsang, áll a bál (énekes jelenet) Közös ének:

Trombita harsan, itt van a farsang, karnevál, karnevál! Sutban a gondom, mert a porondon áll a bál, áll a bál! Zeng, bong a kacaj, a suliban nagy a zaj, nagy a zaj. Közös ének:

Szavaló:

A játék, az különös. Gömbölyű és gyönyörű, csodaszép és csudajó, nyitható és csukható, gomb és gömb és gyöngy, és gyűrű. Bűvös kulcs és gyertya lángja, színes árnyék, ördöglámpa. 161

Játszom ennen-életemmel, búvócskázom minden árnnyal, a padlással, a szobákkal, a fénnyel, mely tovaszárnyal, a tükörrel fényt hajítok, a homoknak, a bokornak, s a nap – óriás aranypénz – hirtelen ölembe roskad. Játszom két színes szememmel, a két kedves pici kézzel, játszom játszó önmagammal, a kisgyermek is játékszer. Játszom én és táncolok, látszom én, mint sok dolog. Látszom fénybe és tükörbe, játszom egyre, körbe-körbe. Játszom én és néha este fölkelek, s játszom, hogy akik alusznak, gyerekek. Szólóének:

Közös ének: (A dallamok éneklése közben mindezt el is játsszák.)

162

Fehér liliomszál, fehér liliomszál, Ej, ugorj a Dunába! Szépen mosakodjál, szépen fésülködjél, Ej, meg is törülközzél!

163

Kikiáltó:

Farsangolók figyelem! Borzasztó nagy csend legyen! Ne pisszenjen senki már: Farsang hercege erre jár.

(Bevonul a farsang hercege és hercegnője. A színen lévő szereplők mély meghajlással üdvözlik őket.) Kikiáltó:

Álljon a bál, amíg állhat, Nyaggassuk a citerákat, körbe-körbe! Csak vidáman! Maszk nélkül, meg maskarában, pántlikázzuk a farsangot! Kongassuk a nagyharangot! Hajladozunk. Énekelünk. Ibolyásan ölelkezünk. Álljon a bál, amíg állhat, Zengessük a citerákat!

Közös ének: (A színen lévők a nézők közül választva párokat, most már együtt táncolnak.) Trombita harsan, itt a farsang, karnevál, karnevál! Sutban a gondom, mert a porondon áll a bál, áll a bál! Zeng , bong a kacaj, a suliban nagy a zaj.

164

A libapásztor lakodalma (énekes jelenet) Mariska: (Pántlikás vesszővel hajtja kislibáit a színre. A kislibák sorban lépegetnek az énekszóra.)

(A kislibák megpihennek a szín bal felén.) Bíró Pista:

(Bottal hajtja a kistinókat. A kistinók ki-kitörnek a sorból, rakoncátlankodnak.) Kihajtom a tinóm a rétre, magam is kimegyek melléje. Elkiáltom magam: Nem arra Virág! Ne menj a máséra, Gyöngyvirág!

Mariska:

(Hazahívja kislibáit, de Pista útjukba áll.) Gyertek haza libáim!

Libák:

Nem merünk. 165

Mariska:

Miért?

Libák:

Félünk.

Mariska:

Mitől?

Libák:

Farkastól.

Mariska:

Hol a farkas?

Libák:

Bokorban.

Mariska:

Mit csinál?

Libák:

Labdájával megdobál.

Mariska:

Ejnye, ejnye, no megállj! Megbánod, te jómadár.

Libák:

Fussunk, fussunk, szaladjunk, Mert megsántul a lábunk! Jaj, jaj, jaj!

(Miközben Mariska és a libák a farkasról énekelnek, Bíró Pista labdákkal dobálja a kislibákat. A kislibák felugranak, körbe futnak. Akit a labda eltalál, sántikál. A három jaj után a kislibák félkörben leguggolnak, mögéjük állnak a kistinók. Közben besétál a félkörbe Bíró bácsi, nagy kalapos, nagy pipás, öreges járású.) Mariska: (Sírós, panaszos hangon fordul hozzá.)

Bíró:

166

Bíró:

Tenéked is, Mari lányom, mond meg, mi bajod?

Mariska:

Kihajtottam libáimat szép zöld pázsitra, ide jött a Pista fia meghajigálta.

Bíró:

Ejnye, ejnye, Pista fiam ezért meglakolsz! Mondd csak, mondd csak Mari lányom károd hogy mi volt?

Mariska:

Tolla hullott, lába sántult, jaj, jaj, nagy a kár!

Bíró:

Megfizetem a gúnárod: halljam, mit kívánsz?

Mariska:

Minden kicsi kis tolláért hajlós terelőt, hátul legyező farkáért gyémántlegyezőt. A lábáért, a szárnyáért két véka búzát, a bóbitás szép fejéért hat rőf pántlikát! Benne égő két szeméért két égő gyertyát, hajnalt visító torkáért aranytrombitát! A zúzáért, a májáért hat fej káposztát, benne levő költségemért öt font rizskását! 167

Bíró: (Kissé sokallja már az árat, gyorsan énekel.) Hát az a szép gimbes-gombos, galárisos, fidres-fodros, kilencéves, gircses-görcsös öreg gúnár görbe nyaka hát az mennyit ér? Mariska:

Végy el engem Bíró Pista, s nem kell semmi bér!

Bíró:

Számtalan sok kívánsága szép Mariskának: akasztófa jár ezért a Bíró Pistának!

Bíró Pista:

Akasztófa olyan legyen, mint a liliom.

Mariska:

Két karom szép két karfája ringat galambom.

Bíró Pista:

(Az ének alatt a kislibák és a kistinók táncolnak.) Közösen:

Éljen a vőlegény!

Mariska:

Csipkés kis párnámon, libatollas ágyon,

168

éjfélkor, hajnalban gyönyörű az álom. Közösen:

Éljen a menyasszony! Éljen a menyasszony!

Bíró:

Menyasszony, vőlegény, de szép mind a kettő: úgy hajlik mindkettő, mint a nyárfavessző!

Közösen:

Éljen mind a kettő! Éljen mind a kettő!

Dudás csárda de hangos! Bíró Marcsa de gangos! Mit ér a gangossága, ha a bálba leesett a fehér alsó szoknyája. (A lakodalmas tánc végeztével párosan egymás után kivonulnak: elöl a menyasszony és a vőlegény, a párok, a menet végén ballag a pipás bíró.) 169

Lakodalom van a mi utcánkban (Lakodalmas farsangi játék) Lányok: (Énekelve bevonulnak, körbe járnak, az utolsó szótagra leguggolnak. Újraénekléskor visszafelé mennek, majd félkörbe rendeződnek.)

Fiúk: (A fiúk a guggoló lányokat körbe járva mondják a versikét.) Azért varrták a csizmát, Hogy táncoljunk benne, Ha rongyos is, foltos is, Illik a tánc benne. Hej, guci, galaguci, Ki guba! (Kialakítják a lányok a fiúk körét, a dalt énekelve a fiúk rugóznak, a lányok egylépéses csárdást járnak, a dal közepétől a fiúk kaput tartanak, a lányok kibújnak alatta és félkörbe rendeződnek.)

170

Közös ének:

Szavaló:

Játsszunk lakodalmast!

Mind:

Játsszunk!

Közösen:

Sej, lagzi, lagzi, lagzi, lagzi lakodalom! Nálunk is lesz, de sej, haj, ha én azt akarom. Levágatom, de sej haj, a rozmaringerdőt, Sej, verje meg az Isten a hűtlen szeretőt!

Szavaló:

De hogyan játsszunk lakodalmast, ha nincsen menyasszonyunk?

Menyasszony: Majd leszek én a menyasszony! Szavaló:

De ki lesz a vőlegény?

Vőlegény:

Majd leszek én a vőlegény!

(A két kiválasztott beáll a kör közepére, a szín elején feldíszített botokkal állnak a vőfélyek) I. vőfély:

Itt a leány kérhető, Piros mint a rózsatő! 171

II. vőfély:

Aranybárány, aranykos, Esküvőre megyünk most!

Muzsikusok: (dob, ritmusfa, cintányér)

Fiúk:

Sárga csikó, selyem nyereg, Vőlegényünk derék gyerek. Huzsedári, huzsedom.

Lányok:

Menyasszonyunk se utolsó, Szeme, szája mind mosolygó. Huzsedári, huzsedom.

Vőfélyek:

Réce, ruca, vadliba, Jöjjenek a lagziba! Kést, kanalat hozzanak, Hogy éhen ne haljanak.

(Közben a lányok a menyasszony fejére teszik a koszorút.) Szavaló:

Menyasszony vagyok, már én az vagyok, Isten véled, jó anyám, már elutazom. Vagy jövök vissza, vagy többet soha. Múljon el az én nevem, mintha nem volna.

Menyasszony: Köszönöm anyám, hogy fölneveltél, Értem annyi könnyet kiejtettél, De én ezt vissza nem szolgálom, Áldjon meg az Isten, azt kívánom! I. vőfély:

172

Együtt van a sokadalom, Kezdődhet a lakodalom! Hujjujuju!

Muzsikusok: (Imitálják a hangszereken való játszást) Sej, haj, lakodalom, El nem hallgat a cimbalom, Kesereg a hegedű, Dörmög rá a nagybőgő. Hopp, hopp, hujjuju! Így jó, mulasson A vőlegény, a menyasszony! Vőlegény:

Nagy nap van minálunk, Dicső lakodalom. A nagyapám is ilyenkor Berúgott ám nagyon. Őszült fején félre vágta a pörge kalapot, Fehér gatyájában jól meghúzta a madzagot. Sarkantyúját tüstént nótára pengette, Midőn a nagymamát a táncba pörgette. Elfelejté minden búját, bánatát, Ha a cigány elhúzta a nótáját. E hagyományos jókedv serkenté szívünket, Ne rontsa soha bú a mi jó kedvünket!

Közös ének: Ijjujujujuju…

173

II. vőfély:

Most már itt a templom, csak esküdjetek meg!

Szavaló:

De nincs papunk, ki esketteti meg őket?

Pap:

Vállalom én a papságot. Úgy összeadom őket, hogy még a nyári zivatar se veri szét. Térdeljetek elibém! Pistike, szereted az Erzsikét?

Vőlegény:

Szeretem, hát!

Pap:

Adsz neki sóra pénzt?

Vőlegény:

Adok hát!

Pap:

Hát paprikára?

Vőlegény:

Arra is.

Pap:

Nem vered meg őt?

Vőlegény:

Ha jó lesz, akkor nem.

Pap:

Erzsike, szereted-e a Pistikét?

Menyasszony: Szeretem hát! Pap:

Főzöl neki jó ebédet?

Menyasszony: Főzök hát! Pap:

Teszel a levesébe egy kanál sót?

Menyasszony: Még hattal is! Pap:

Akkor megáldalak benneteket, legyetek boldogok!

Közös ének: Ijjujujujujú!

174

Vőfélyek:

Eladó a menyasszony!

(Megszólal a zene, azalatt a vőfélyek kiabálják, hogy eladó a menyasszony.) II. vőfély:

(A lakodalomnak a vőfély vet véget: botjával zörget.) Eddig vendég jót mulattál, Immár útnak indulhatnál. Uccu, gazda, kapjál botra, A vendéget indítsd útra.

Közös ének:

Menyasszony: Kocsira ládám, hegyibe párnám, magam is felülök, Jaj, édesanyám, szerelmes dajkám, de hamar elvisznek. Közös ének: Huncut a gazda, nem néz a napra, csak a szép asszonyra, Huncut a vendég, mert mindig innék, ha vóna, vóna! (Az ének végére a menyasszony és kísérete elmegy.)

175

Közös ének: (A násznép újra táncolni kezd.)

Ég felettünk, ég alattunk, Egész éjjel jót mulattunk. Reggel van már, dél kezd lenni, Jó lesz végre hazamenni. (Erre megindulnak kifelé.) Piros rózsa borulóba, Mostan vagyunk indulóba. Ilyen tájba, esztendőre, Jövünk a keresztelőre.

176

Egyszer egy királyfi (énekes jelenet) Szín: (A kis kórus besiet a színpadra. Ketten a középre helyeznek egy karosszéket, ez a trónus, a támláján papírból kivágott korona. Egy gyerek jobbra pár lépésre letesz egy széket, leteríti zöld takaróval, díszpárnát is tehet rá, ez jelképezi a pamlagot. A másik gyerek jobbra helyezi el az egyszerű, dísztelen fapadot, a lócát. Mialatt a királyfi és a két lány leül a helyére, a kis kórus már elöl áll egy sorban, mint eleven függöny, eltakarja a három szereplőt, és vidáman énekel.) Kórus:

(Éneklés közben a függöny kétfele nyílik, azaz az énekesek fele jobbra húzódik a gazdag lány mellé, fele balra a szegényhez. Arccal a királyfi felé fordulnak.) Kórus:

Felöltözött szépen Kocsisi ruhába, Hihihi, hahaha, Kocsisi ruhába. Úgy ment a városba Gazdag bíró lányhoz, Hihihi, hahaha, Gazdag bíró lányhoz. 177

Királyfi: (Rendes ruhát visel, kezében aranyos buzogány, fején parasztos süveg, tetején papírból aranykorona. Amíg az előbbi versek elhangzanak, leteszi a buzogányt, koronát, süveget vesz, bundát terít a vállára, ostort fog a kezébe, megáll a gazdag lány előtt.) Jó napot kívánok Gazdag bíró lánya, Hihihi, hahaha, Gazdag bíró lánya. Gazdag lány: (Cifra ruhában, pártával, előkelően feláll, aztán rögtön le is ül, kelletlenül válaszol.) Hozta isten hozta Szegény kocsislegény, Hihihi, hahaha, Szegény kocsislegény. Kerüljön meg jobbra, Üljön a padkára. Hihihi, hahaha, Üljön a padkára! Királyfi:

Én nem azért jöttem, Hogy ide leüljek, Hihihi, hahaha, Hogy ide leüljek. Hanem azért jöttem: Jössz-e hozzám vagy sem? Hihihi, hahaha, Jössz-e hozzám vagy sem?

Gazdag lány: Nem megyek, nem megyek Szegény kocsislegény, Hihihi, hahaha, Szegény kocsislegény.

178

Királyfi:

(Sarkon fordul, és máris odalép a szegény leány elé.) Jó napot kívánok, Szegény ember lánya, Hihihi, hahaha, Szegény ember lánya.

Szegény lány: (Ruhája egyszerű, hajában piros szalag, feláll, és kedvesen mosolyogva hellyel kínálja a vendéget.) Hozta Isten, hozta Szegény kocsislegény, Hihihi, hahaha, Szegény kocsislegény. Kerüljön meg balra. Üljön a lócára, Hihihi, hahaha, Üljön a lócára! Királyfi:

Én nem azért jöttem, Hogy oda leüljek, Hihihi, hahaha, Hogy oda leüljek. Hanem azért jöttem, Jössz-e hozzám vagy sem? Hihihi, hahaha, Jössz-e hozzám vagy sem?

Szegény lány: Elmegyek, elmegyek, Szegény kocsislegény, Illik kend énhozzám, Szegény kocsislegény. (Kezet fognak, aztán a királyfi visszamegy a trónusára és ismét felvezszi a királyi díszeit.) Kórus:

(Gyorsan összezárja a függönyt és folytatja a mesét.) Akkor a királyfi Mit gondolt magába, 179

Hihihi, hahaha, Mit gondolt magába? Úgy ment a városba Gazdag bíró lányhoz, Hihihi, hahaha, Gazdag bíró lányhoz. Felöltözött szépen Királyi pompába, Hihihi, hahaha, Királyi pompába. (A kórus ismét két oldalt helyezkedik el.) Királyfi:

Jó napot kívánok Gazdag bíró lánya! Hihihi, hahaha, Gazdag bíró lánya.

Gazdag lány: (Túlzott udvariassággal fölugrik a pamlagról, és a maga helyére ültetné a fényes király úrfit.) Hozta Isten, hozta Fényes király úrfi, Hihihi, hahaha, Fényes király úrfi. Kerüljön meg jobbra, Üljön a pamlagra, Hihihi, hahaha, Üljön a pamlagra! Királyfi:

Én nem azért jöttem, Hogy oda leüljek, Hihihi, hahaha, Hogy oda leüljek. Hanem azért jöttem, Jössz-e hozzám vagy sem? Hihihi, hahaha, Jössz-e hozzám vagy sem?

180

Gazdag lány: (Oldalazva hozzásimul.) Elmegyek, elmegyek, Fényes király úrfi, Hihihi, hahaha, Fényes király úrfi. Királyfi:

(Aranyos buzogányával eltolja magától a lányt.) Ha eddig nem jöttél, Kellesz az ördögnek, Hihihi, hahaha, Annak is a vénnek. Megyek a szomszédba, Kosárfonó lányhoz, Hihihi, hahaha, Kosárfonó lányhoz.

(A királyfi elsétál, a gazdag lány ájulva hull a pamlagra.) Királyfi:

Jó napot kívánok, Szegény ember lány, Hihihi, hahaha, Szegény ember lánya.

Szegény lány: Hozta Isten, hozta, Fényes király úrfi, Hihihi, hahaha, Fényes király úrfi. Kerüljön meg balra, Üljön a lócára, Hihihi, hahaha, Üljön a lócára! Királyfi:

Én nem azért jöttem, Hogy oda leüljek, Hihihi, hahaha, Hogy oda leüljek. Hanem azért jöttem: Jössz-e hozzám vagy sem? 181

Hihihi, hahaha, Jössz-e hozzám vagy sem? Szegény lány: El vagyok jegyezve Egy kocsislegénnyel, Hihihi, hahaha, Egy kocsislegénnyel. Királyfi:

(Ledobja a fényes palástot, átöleli a lányt.) Én vagyok az, nem más, Öleljük meg egymást! Hihihi, hahaha, Öleljük meg egymást!

(Jelképes csók, a királyfi megfogja a leány kezét, magasra tartja lassan, ünnepélyesen lépkedve körüljárják a színpadot. Mögöttük kullog a gazdag leány. Párokban kísérik őket az énekesek, ketten-ketten vizszik a trónust, a pamlagot, a lócát, a palástot, az ostort és éneklik a tanulságot.) Közös ének: Viszik a szegény lányt Aranyos hintóba, Hihihi, hahaha, Aranyos hintóba. Viszik a gazdag lányt Szamaras kordéba, Hihihi, hahaha, Szamaras kordéba. Szegény ember lánya Megy a palotába, Hihihi, hahaha, Megy a palotába. Gazdag bíró lánya Megy a bolondházba, Hihihi, hahaha, Megy a bolondházba.

182

Mit játsszunk, lányok? (tavaszi, farsangi énekes játék) Szín: (A játékot a lányok kezdik. Sétalépéssel, ritmikusan mondják a szöveget. Kört alakítanak a színpadon. A versszak végén leguggolnak.) Közösen: Gyertek lányok, játsszunk! Ugyan mit is játsszunk? Nádon vackot, vadbarackot, guggoljunk le lányok. (Folytatják a sétát, a versszak végére a nézőtér felé nyitott félkörbe érkeznek. Egy kislány beszalad a félkör közepébe, a többiek gyorsan leguggolnak, majd rögtön felállnak.) Szólóének:

Közös ének: Csicseréket, buborékot, Három vackot, hat barackot, Tengeri guggot. Közös ének: (A félkörben állók énekelnek, a szólista megjátssza a mozgásokat.)

183

Szavaló:

(Egy kislány ábrándozva mondja a verset, lassan sétál a félkör előtt. A félkör jobbra-balra ringó mozgást végez.) Ha a világ rigó lenne, Kötényemben ő fütyülne, Éjjel-nappal szépen szólna, Ha a világ rigó volna. De ha a világ rigó lenne, Kötényembe nem is férne, Kötényem is honnan volna, Ha egész világ rigó volna. (Weöres Sándor: Ha a virág rigó lenne)

Szavaló:

(Egy másik kislány oldottabb hangulatban mondja a verset. A félkörben állók felemelik kezüket, mintha katicabogarat röptetnének.) Pettyes Kata bontsd ki a szárnyad, a szárnyad: Hol a malom, ahol őrlik a tiszta búzámat? Pettyes Kata szállj, szállj toronyra, tetőre: Hol a falu, hova visznek engem esküvőre? (Weöres Sándor: Leánymondóka)

Fiúk éneke:

184

(A fiúk érkeznek csörtetve, a vers ritmusát erősen érzékeltetve, a lányok felé nyitott félkörbe.)

Furcsa ember a hazug, Nyelve csípős, mint a lúg. Egyszer így, egyszer úgy, Hogy igazat sose tudj. Szavaló:

Óc, póc, galambóc, fekete gombóc, akármerről nézek is rád hajad csupa kóc. Óc, póc, babakóc, fülem mellett van egy kis póc, minden szavad azon hervad, ha még egyet szólsz. (Tamkó Sirató Károly: Óc, póc)

Szavaló:

(Egy kislány kilép a félkörből, incselkedve a fiúk felé mondja a verset. Kezdetben csak a lányok kórusa válaszol, később a fiúk is csatlakoznak.) Volt egy dongó meg egy légy! Tovább is van, mondjam még?

Mondjad!

Volt egy molnár, meg egy pék! Tovább is van, mondjam még?

Mondjad!

Volt egy asztal, meg egy szék! Tovább is van, mondjam még?

Mondjad!

Volt egy kantár, meg egy fék! Tovább is van, mondjam még?

Mondjad!

(Tamkó Sirató Károly: Mondjam még?) Szavaló:

(Ennél a versnél a róka, rege, róka szöveget mindenki mondja. A két félkörből kialakítanak egy kört kétlépé185

ses csárdást járva. A második versszak minden sorának első felét más fiú mondja.) Három görbe legényke Tojást lopott ebédre Lett belőle rántotta A róka lerántotta

róka, rege, róka, róka, rege, róka, róka, rege, róka, róka, rege, róka.

Egyik szidta gazdáját Másik meg a fajtáját Harmadik az ükapját Hozzávágta kalapját

róka, rege, róka, róka, rege, róka, róka, rege, róka, róka, rege, róka. (Weöres Sándor: Regélő)

Közös ének: (Mindnyájan énekelnek, közben játsszák is a játékot: két gyerek kaput tart, a többiek sétálva átbújnak rajta. A dalt addig éneklik, ameddig egy félkörbe rendeződnek.)

Közösen: (Mindenki mondja a verset, közben kétlépéses csárdást járnak. A második versszak alatt félkört alakítanak ki.) 186

Keskeny út, széles út, Kettő közt egy csorba kút. Ha benézel, jól vigyázz, Rése száz, meg odva száz, Ha sokáig kandikálsz, Virradóra megtalálsz. Kis dió, nagy dió, kettő közt egy mogyoró. Épült benn egy cifra ház, Terme száz és tornya száz, Ha sokáig benne jársz, Esztendőre megtalálsz. (Weöres Sándor: Keskeny út)

Jön a kocsi, fut a kocsi (összeállítás Weöres Sándor verseiből) Közösen:

(Bevonulnak a vers ritmusára.) Jön a kocsi, fut a kocsi… Zim, zum, megy a gép, megy a gép, Fut a sínen a kerék, a kerék.

Szavaló:

Olcsó az alma, itt van halomba, Aki veszi, meg is eszi, olcsó az alma!

Szavaló:

Kis trombitát vegyenek, pirosat, fehéret, Lilát, sárgát, kéket! Mézesbábot vegyenek, tükrös szivet, szépet! 187

Szavaló:

Fut a kutya-szán, kutya-szán, szalad igazán, igazán. Köszörűs vagyok én, kutya-szánon futok én!

Szavaló:

Van-e csizma eladó, hóba-sárba mindig jó?

Szavaló:

Van kis csizma eladó, szép varrás a szárán, Hogyha ilyet hordanék, bizony sose bánnám.

Szavaló:

Van-e ködmön eladó, szélbe-fagyba mindig jó?

Szavaló:

Van kis ködmön eladó, szép hímzés a vállán, Hogyha ilyet hordanék, bizony sose bánnám.

Közösen:

Érkezik a vándorcirkusz, hoznak elefántot, Tarka bohóc vezeti, füsti Pista követi, Ilyet sose látott. Sátor alól kikiáltó szétnéz:

Szavaló:

Itt látható a nagyhírű bűvész! A lábával karikázik, a kezével citerázik, Az orrával orgonázik, a fülével figurázik, A szemével gurgulázik, A szájával vacsorázik.

Közös ének:

188

Szavaló:

Paripám csodaszép pejkó, ide lép, oda lép, hejhó! Hegyen át, vizen át vágtat, nem adom, ha igérsz százat.

Szavaló:

Amikor paripám ballag, odanéz valahány csillag. Amikor paripám táncol, odanéz a nap is százszor.

Fiúk:

Kürtős pogácsa, füstölt szalonna, Itt van rakásra, díszlik halomba.

Lányok:

Minden kopasznak jut hajnövesztő, Minden ravasznak egy nyírfavessző.

Fiúk:

Minden leánynak füstös kemence, Minden legénynek tág öblű pince.

Lányok:

Minden leánynak szép rózsa, szekfű, Minden legénynek hátára seprű.

Közös ének:

189

Este a láb gyönge, fáradt, lombok alatt nézünk ágyat. Szöcske bokán jő az álom, száll a világ lepke-szárnyon. (Leülnek kisebb csoportokba.) Szavaló:

Őszi éjjel izzik a galagonya, izzik a galagonya ruhája.

Szavaló:

Zúg a tüske, szél szalad ide-oda, reszket a galagonya magába.

Közösen:

Hogyha a hold rá fátylat ereszt, lánnyá válik, sírni kezd.. Őszi éjjel izzik a galagonya, izzik a galagonya ruhája.

Szavaló:

Sej, haj, folyóba, sok a hal valóba, Dunába, Tiszába, se szeri se száma.

Szavaló:

Sej, haj, vadonba, kivirít a gomba, keményre, kerekre, ha bolond, ne szedd le.

Szavaló:

Sej, haj, fonóba, sok a lány valóba, ki barna, ki szőke, sose fuss előle.

Közösen:

(Távoznak a vers ritmusára.) Jön a kocsi, fut a kocsi, zim, zum, megy a gép, megy a gép, fut a sínen a kerék, a kerék.

190

Mese az esztendőről (jelenet) Szín: (Díszes kocka, ezen ül az esztendő, körülötte táncol tizenkét leány.) Mesélő:

Hol volt, hol nem volt, hol az égen jár a hold, élt az ősz, öreg Esztendő. Vén esztendő száraz fája, rajta tizenkét virága, kacsalábon forgó várban élt tizenkét szép leánya.

Lányok:

Szép leányok, szép ruhában. Táncot járunk körbe-körbe, fésülködünk víztükörbe, énekelünk lombos ágnak.

Mesélő:

Ősz apjuk a palotából belátja a hegyet-völgyet, magas eget, messzi földet. s egyik szeme vígan nevet, hej, de szomorú a másik, reggel-este könnyben ázik. A szép lányok meg is kérdik:

Lányok:

Egyik szeme miért nevet, másik miért hullat könnyet?

Esztendő:

Mert boldognak lát titeket, egyik szemem azért nevet. De a távol messzeségben boldog embert alig látok, ezért sír a másik szemem. 191

Mesélő:

(A lányok elmennek.) Vén esztendő szép tizenkét leánya elindult a kerek nagyvilágba. Szegény apjuk, ősz, öreg Esztendő sírt a szeme, most már mind a kettő.

Esztendő:

Szegény szép tizenkét lányom! Tán nem is látlak már titeket, szemem többé sosem nevet.

Mesélő:

Jött a reggel, jött az este, mindörökké őket leste. (Január belép.) Mikor éjfélt üt az óra, szép Január ím betoppan zúzmarásan, jégcsaposan.

Január:

Kemény fagyban, hófúvásban, szegény emberek közt jártam, reményt vittem elegendőt köszöntöttem új esztendőt. (Az Esztendő megöleli, közben belép Február.)

Mesélő:

A vaskapu zárja kattan, jó Február hóban, fagyban.

Február:

Szélviharral lagzit ültem, havat hoztam, ropogósat, barázdára takarónak.

Mesélő:

Mire véget ért az éjjel, Március is itt van újra, ibolyából koszorúja.

Március:

Fű közé virágot szórtam, elűztem a cudar telet, útitársam a kikelet.

Esztendő:

Április! Április! Süt a nap, esik is!

192

Merre késel, hol maradsz? Mért nem hozod a tavaszt? Együtt:

Merre késel? Hol maradsz? Hozd el nékünk a tavaszt!

Mesélő:

Megjött május! – zeng az ének, ünnepelnek mezők, rétek.

Május:

Messzi földön jártam, keltem, langyos esőt permeteztem, rétre virág-hímet szórtam, gyümölcsfákat fagytól óvtam.

Mesélő:

Megtelt a hold és elfogyott, Június is bekopogott napsugárból szőtt gúnyában, hársfavirág illatában.

Június:

Búzakalászt érlelgettem, esőfelhőt elkergettem, fülemülét tanítottam énekelni zöld erdőben.

Mesélő:

Július is megjött szépen búzakalásszal kezében.

Július:

Búzamezőn, forró napon aratókkal zengett dalom.

Mesélő:

Bíborszín selyem ruhában jön Augusztus.

Augusztus:

Ahol jártam, kedves apám, édes alma ring most a fán.

Mesélő:

Jő Szeptember édes-búsan. Szelíd arca pirulása: virágoknak hervadása.

Szeptember: Messzi földön jártam, keltem, domboldalon szüreteltem. 193

Mesélő:

Későn kelő őszi reggel Október is eljött végre.

Október:

Őszi erdőt vetkőztettem, madarakkal útra keltem. Áldanak a szántóvetők, küldtem nékik őszi esőt.

Mesélő:

Szeles, hűvös, sötét este ablakukat megzörgette November is bőrig ázva.

November:

Barangoltam fúvó szélben, felhőt űztem, fákat téptem.

Mesélő:

Csengő szánon, csillagfényben jött December hófehérben.

December:

Havas erdők sűrűjében leltem egy kis fenyőágat, s körülötte tavasz támadt.

Mesélő:

Vén Esztendő tizenkét leánya hazatért a tündérpalotába.

Lányok:

Kacsalábon forgó várban reggel fényben, este árnyban, tündérlányok táncot járunk, énekelünk, muzsikálunk.

Mesélő:

És őszidőn, a dombtetőn vígan száll szüreti ének, a boldog öreg Esztendőnek.

194

Március 15.

195

196

Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk! (emlékműsor március 15-re) Közösen:

Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag, te népek hajnalcsillaga.

Szavaló:

Vannak napok, melyek nem szállnak el, De az idők végéig megmaradnak.

Szavaló:

Mint csillagok ragyognak boldogan, S fényt szórnak minden születő tavasznak.

Szavaló:

De azért lelkünk búsan visszanéz. Tűnt március nagy napja, szép tavasz, Mely fölráztad a szunnyadó erőket, Mely új remények ibolyáját fontad.

Szavaló:

Reménytelen időben, márciusi esőben, zenebona támadt Pesten, Magyarország szívében.

Szavaló:

Áll a lépcsőn Petőfi: Pest utcáit betölti bátor hangja:

Közösen:

Talpra magyar!

Szavaló:

Szól Petőfi: Esküszünk!

Közösen:

Esküszünk!

Szavaló:

Zúg az ország:

Közösen:

Esküszünk! Rabok tovább, rabok tovább, rabok tovább nem leszünk!

Szavaló:

Oh, szabadság, hadd nézzünk szemedbe! Oly sokáig vártunk rád epedve, 197

Annyi éjen által, mint kísértet Bolyongott lelkünk a világban érted. Szavaló:

Zöldülnek már a nyárfák: háromszínű kokárdák, piros tollak virítanak –, tavasz készül, szabadság.

Narrátor:

Vezérek, hősök, honvédek!

Hangok:

Kossuth Lajos Damjanics János Bem József Petőfi Sándor!

Szavaló:

Rajta, rajta jó katonák, zászlónk lengjen égre, verjük le az ellenséget, fusson messze végre!

Közös ének:

Dobosok: Szavaló:

198

Tá, tá, tá, tá… Menetel az ezred, döng a lépés, jobb, bal, jobb, bal, hátra arc. Bumm, bumm, szólnak ólompuskák, dörög a sok ágyú, áll a harc.

Közös ének:

Kossuth Lajos azt izente: Nem elég a regimentje. Ha még egyszer azt izeni, Már mindennek el kell menni. Szavaló:

Kossuth Lajos aranybárány, Aranybetű van a vállán. Aki azt is elolvassa, Az lehet a Kossuth fia.

Szavaló:

Kossuth Lajos zöld kalapja, Zöld pántlika lobog rajta. Az is azért lobog rajta: Magyar hazát vigasztalja. 199

Szólóének:

Közös ének: Bús a német, mert a Lajtán hetek óta Áthallik a Kossuth-nóta. Szavaló:

Trombita harsog, dob pereg, Kész a csatára a sereg. Előre! Süvít a golyó, cseng a kard, Ez lelkesíti a magyart. Előre!

Szavaló:

A földön is harag, Az égen is harag! Kifolyt piros vér és Piros napsugarak! A lemenő nap oly vad bíborban ragyog! Előre katonák! Előre magyarok!

200

Közös ének:

Narrátor:

Annyi sok harc, annyi győzelem után fegyveres osztrák őrök kísérik a szabadságharc katonáit. Arad pedig a magyar Golgota, mert a szabadságharc mártírjai a feltámadás új hitét öntötték a hazafiak szívébe.

Szavaló:

Az aradi Golgotára Ráragyog a nap sugára, Oda hull az őszi rózsa, Hulló levél búcsúcsókja: Bánat sír a száraz ágon, Ott alussza csendes álmát Az aradi tizenhárom.

Szavaló:

Kossuth Lajos bánatában Bujdosik a nagyvilágban. Két szeméből hull a könnye A bánat szívét összetörte.

Szavaló:

Kossuth Lajos, sír a néped, Áldjon meg az Isten téged! 201

Ha még egyszer azt üzened, Fegyvert ragad újra néped. Szavaló:

Új élet forrong ott a Tisza hátán, S a nép immár nem él ott lomhán, gyáván… S ragyogjon tiszta fényével fölötte A szabadság szent napja mindörökre.

Sikolt a harci síp (irodalmi-zenés emlékműsor március 15-re) Narrátor:

Egy angol utazó Pesten 1848-ban.

Johnson:

Nem értem, nem értem!

Vasvári:

Már megbocsásson, mit nem ért uraságod?

Johnson:

Örvendek. A nevem Thomas Johnson. Angliából jöttem. Világutazó vagyok. Először járok Pesten.

Vasvári:

Én Vasvári Pál vagyok.

Johnson:

Megmondaná kérem, mi ez a nagy felfordulás? Az emberek kokárdát tűznek a kalapjukra, szavalnak, énekelnek. Ez roppant érdekes.

Vasvári:

Miért?

Johnson:

Mert nemrég Palermóban jártam, ahol éppen kitört a forradalom. Így továbbutaztam Milánóba, ott is kitört a forradalom. Felpakoltam, mentem német földre, alig szálltam le a kocsiról, kitört a forradalom. Rohantam Bécsbe, hát akár hiszi, akár nem, aznap ott is kitört a forradalom. Hajóval Pestre siettem, és tessék – itt is forradalom.

202

Vasvári:

Meg ne álljon itt! Járja be a világot!

Szavaló:

Sikolt a harci síp: riadj, magyar, riadj! Csatára hív hazád, kifent acélt ragadj! Villáma fesse a szabadság hajnalát, S fürössze vérbe a zsarnokfaj bíborát. Él még a magyarok nagy istene, Jaj annak, ki feltámad ellene. Az Isten is segít, ki bír velünk? Szabad népek valánk, s azok legyünk.

Szólóének:

Közös ének: Gyere pajtás katonának, Téged tesznek kapitánynak! Pár esztendő nem a világ, Éljen a magyar szabadság, Éljen, éljen a nemzet! Honvéd:

Hadnagy uram, hadnagy uram!

Hadnagy:

Mi bajod van édes fiam? 203

Honvéd:

Piros vér foly a mentére!

Hadnagy:

Ne bánd, csak az orrom vére.

Honvéd:

Hadnagy uram, hadnagy uram! El ne essék itt az útban.

Hadnagy:

Belebotlám egy nagy kőbe Szegezz szuronyt, s csak előre!

Közösen:

Megy a honvéd, áll a hadnagy, Mély sebében összeroskad.

Szavaló:

A földön is harag, Az égen is harag! Kifolyt piros vér és Piros napsugarak! A lemenő nap oly Vad bíborban ragyog!

Közösen:

Előre katonák, Előre, magyarok!

Szavaló:

Ropog, hosszan ropog Csatárok fegyvere, Ágyúk bömbölnek, hogy Reng a világ bele: Te ég te föld, talán Most összeomlotok!

Közösen:

Előre katonák, Előre, magyarok!

Szavaló:

Ha én akkor éltem volna, zászló alá álltam volna. Kossuth Lajos egy szavára egy életem, egy halálom, mentem volna a csatába.

Szavaló:

S ha még gyerek lettem volna, kisdobosnak álltam volna. Dobom szívem ütemére

204

verve bátran, lankadatlan törtem volna én az élre. Narrátor:

De elhullottak a vértanúk. Nem ömlik több vér hasztalan. Lehajlott a szent pálmaszál.

Szavaló:

Jaj, de szépen süt az őszi nap sugára Az aradi várnak tömlöcablakára. Szánja azt a tizenhárom magyar vitézt, Ki a tömlöc fenekén a halálra kész. Elítélték sorban mind a tizenhármat. Szőttek, fontak a nyakukba ezer vádat. Elnevezték felségsértő pártütőknek, Kik a magyar szabadságért harcra keltek.

Közösen:

Aradi vár, aradi vár, halál völgye, Híres magyar hősöknek a temetője, Viruljanak környékeden sírvirágok, Elfelejthetetlen legyen a haláluk.

Szavaló:

Európa csendes, újra csendes, Elzúgtak forradalmai… Szégyen reá! Lecsendesült és Szabadságát nem vívta ki.

Közösen:

Ó, jöjjetek ki láncra vert rabok, Lássátok a boldog, dicső napot, S a honra, mely soká tűrt veletek, Derűt, vigaszt és áldást hozzatok!

205

Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag (emlékműsor) Zenerészlet: (halk zeneszó mellett mondja versét a szavaló) Szavaló:

Vannak napok, melyek nem szállnak el, De az idők végéig megmaradnak, Mint csillagok ragyognak boldogan, S fényt szórnak minden születő tavasznak. Valamikor szép, tüzes napok voltak, Most enyhe és derűs fénnyel ragyognak. Ilyen volt az, melynek fordulója Ibolyáit ma a szívünkbe szórja.

Közösen:

Emlékezzünk 1848-ra!

Szavaló:

Ha itt az ünnep – emlékezni kell, hogy ami elmúlt, valljon a jelenre. Jelen nevében vallatjuk a múltat s a jövendő nevében a jelent. Ha itt az ünnep – lelkünk mélybe néz, s magát keresve költőket idéz.

Narrátor:

Rabok, foglyok... Azért nem szeretem a katonásdit, mert mindig az jut az eszembe, amit a nagyanyám mesélt. Sok történetet tudott harcokról, csatákról.

Szavaló:

Milyen régi mesék lehettek azok?

Narrátor:

Nem mesék voltak, hanem valóságos események. Tőle tudtam meg, hogy az ő nagyapja ifjú legényként Kossuth hadseregében is harcolt.

206

Közösen:

Kossuth Lajos, Bem József, Damjanich János, Petőfi Sándor, a szabadságharc vezérei. Vezérek és hősök!

Közös ének:

Szavaló:

Hadnagy uram, hadnagy uram!

Hadnagy:

Mi bajod van édes fiam?

Szavaló:

Piros vér foly a mentére!

Hadnagy:

Ne bánd, csak az orrom vére!

Szavaló:

Hadnagy uram, hadnagy uram! El ne essék itt az útban!

Hadnagy:

Belebotlám egy nagy kőbe, Szegezz szuronyt, s csak előre!

Narrátor:

Megy a honvéd, áll a hadnagy, Mély sebében összeroskad.

Szavaló:

Hadnagy uram, hadnagy uram!

Hadnagy:

Csak előre, édes fiam! 207

Közös ének:

Ne karélyozz magyar huszár, mert leesel róla, Nincsen itt a te édesanyád, sej, aki megsiratna. Szavaló:

Ha én akkor éltem volna, zászló alá álltam volna. Kossuth Lajos egy szavára, egy életem, egy halálom, mentem volna a csatába.

Szavaló:

Talán huszár lettem volna, jó paripán lovagolva, villogtatva éles kardom harsányan hurrát kiáltva, tudom nem lett volna pardon sem németnek, sem muszkának – Talán még ma is futnának gyáván százfelé loholva, hogyha utánuk eredve mindet le nem vágtam volna.

Szavaló:

S ha még gyerek lettem volna, kisdobosnak álltam volna, dobom szívem ütemére verve bátran, lankadatlan törtem volna én az élre.

Szavaló:

De az sem baj, hogy most élek: magyar bennem szív és lélek. Ma nem kell csatába menni.

208

Közösen:

De hazáért, szabadságért ma is, most is lehet tenni.

Szavaló:

Tavaszodik, lágy az idő, Kihajt a fű, kövéren nő: Az is azért olyan kövér, Megáztatta tövét a vér.

Közösen:

Hajrá haj!

Szavaló:

Hadd áztassa, hisz az nem baj, Ha szépen hajt, nem másnak hajt, Ha terem is, nekünk terem A véren vett győzedelem.

Közösen:

Hajrá haj!

Szavaló:

Emeld föl fejedet, büszke nép! Viselted a világ szégyenét! Emelkedj magasba kis haza, te az elnyomatás iszonya! Emeld föl szívedet, nemzetem: lángoljon a világegyetem!

Közös ének:

209

A nép nevében (emlékműsor) Közösen:

Március 15! Március 15!

Narrátor:

Március 15-re emlékezünk. Emlékezzünk együtt erre az aranybetűs napra!

Zenerészlet: (furulyán)

Szavaló:

Egyik kezében ekeszarva, Másik kezében kard, Így látni a szegény jó népet, Így ont majd vért, majd verítéket, Amíg csak élte tart. Miért hullatja verítékét? Amennyit ő kíván Az eledelbül és ruhábul:

210

Hisz azt az anyaföld magátul Megteremné talán. S ha jő az ellen, vért miért ont? Kardot miért foga? Hogy védje a hazát?...valóban! Haza csak ott van, hol jog is van, S a népnek nincs joga. Szavaló:

Nyomorúság az életem, a sok adót fizetgetem, nincs ki enyhítse sorsomat. Van ki növelje bajomat.

Szavaló:

Sok úr csak lábát lógatja, mégis van zsíros falatja, nekem feltörik tenyerem, mégis alig van kenyerem.

Szavaló:

Házamon rongyos a födél, a gólya is rászállni fél. A sok adóm súlya alatt házgerendám majd rám szakad.

Közösen:

Fázunk és éhezünk Átlőve oldalunk Részünk minden nyomor.

Szavaló:

Táncra lányok, körbe-körbe, Csizmák sarka hadd söpörje A szolgaság nehéz porát, Pendüljenek a citorák.

Szavaló:

Ki a zászlót az utcára, Aki legény, mind alája. Elég volt a tömlöc, börtön, Jobbágynak az úri földön.

Szavaló:

Szolgaságunk idejében Minden ember csak beszélt, Mi valánk a legelsők, kik Tenni mertünk a honért! 211

Mi emeltük föl először A cselekvés zászlaját, Mi riasztók föl zajunkkal Nagy álmából a hazát. Szavaló:

Piros, fehér, zöld a zászlónk, Álljon alá, aki magyar! Háromszínű zászló alatt Bátor a szív, erős a kar.

Szavaló:

Tiszteljétek a nemzeti zászlót, Égi fényben három színnel játszót. Ha kezedbe kapod, védd emberül, A harc elől gyáván ne menekülj! Egy nemzetnek híre, becsülete, Zászlójával vagyon forrva egybe. Csupán addig tisztelnek bennünket, Amíg lengni látják jelvényünket.

Szavaló:

Tettre ifjak, tettre végre, Verjük le a lakatot…

Közösen:

Verjük le a lakatot!

Szavaló:

Magyar történet múzsája, Vésőd soká nyúgodott, Vedd föl azt, s örök tábládra Vésd föl ezt a nagy napot.

Szavaló:

Nagyapáink és apáink Míg egy század elhaladt, Nem tevének annyit, mint mink Huszonnégy óra alatt.

Szavaló:

Reménytelen időben, márciusi esőben, zenebona támadt Pesten Magyarország szívében. A múzeum terére, fütyülve az esőre,

212

tódul a nép, árad a nép – Petőfi a vezére. Áll a lépcsőn Petőfi, Pest utcáit betölti bátor hangja: Talpra magyar! – egész hazát betölti. Szól Petőfi: Esküszünk! Zúg az ország: Közösen:

Esküszünk! Rabok tovább, rabok tovább, Rabok tovább nem leszünk!

Hangok:

Kiszabadult Táncsics! Kivívtuk a sajtó szabadságát! Nincs többé cenzúra! Egyenlőség, szabadság, testvériség!

Szavaló:

Hagyjátok el azt a piros-fehér-zöld színt, Lejárt az ideje! Más szín illeti most a magyar nemzetet: Piros és fekete. Fessük zászlainkat fekete-pirosra, Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.

Közösen:

Mert gyász és vér lesz A magyar nemzet sorsa.

Szavaló:

– Földi! mit csináltok? Kaszát kalapáltok?

Közösen:

– Nem azt kalapálunk, fegyvert köszörülünk! Megmártjuk kaszánkat ellenség vérében. Övig-övig vérben Védjük jó hazánkat!

Szavaló:

A földön is harag, Az égen is harag! Kifolyt piros vér és Piros napsugarak! A lemenő nap oly 213

Vad bíborban ragyog! Előre, katonák! Előre, magyarok! Közös ének:

Szavaló:

Európa csendes, újra csendes, Elzúgtak forradalmai… Szégyen reá! Lecsendesült, és Szabadságát nem vívta ki.

Zenerészlet: (Néhány ütem gyászzene, vagy rövid szünet.) Szólóének:

214

Emeld föl fejedet, büszke nép! Viselted a világ szégyenét! Emelkedj magasba, kis haza, te az elnyomatás iszonya! Emeld föl szívedet, nemzetem: lángoljon a világegyetem!

Közösen:

215

A Tűz márciusa (irodalmi összeállítás március 15-re) Szavaló:

Vannak napok, melyek nem szállnak el, De az idők végéig megmaradnak, Mint csillagok ragyognak boldogan, S fényt szórnak minden születő tavasznak. Valamikor szép tüzes napok voltak, Most enyhe és derűs fénnyel ragyognak. Ó, akkor, egykor, ifjú Jókai És lángoló Petőfi szava zengett, Kokárda lengett, zászló lobogott: A költő kérdett és felelt a nemzet. Ma nem tördel bilincset s börtönajtót Lelkes tömeg, de munka dala harsog, Szépség, igazság lassan megy előre. Egy szebb, igazabb, boldogabb jövőbe. De azért lelkünk búsan visszanéz És emlékezve mámoros lesz tőled, Tűnt március nagy napja, szép tavasz, Mely fölráztad a szunnyadó erőket. Ó, nagy nap, szép nap, légy örökre áldott, Hozz mindig új fényt, új dalt, új virágot.

Szavaló: „Gyerekes dolog. Elmossa az eső.” – ezek egy ellenséges szemtanú szavai 1848. március tizenötödikéről. És a gyerekes dologból történelem lett, térben és időben messze fénylő másfél év, melynek emlékét századok sem fogják elmosni. Ezeknek a fényes napoknak – melyekkel kivívtuk az emberiség jobbik felének csodálatát –, hatása ma is eleven, szólásra késztet bennünket is, figyelmeztetve, hogy 1848 örökségének ápolása minden nemzedéknek becsületbeli kötelessége, 216

így a miénk is. Számunkra azonban kettős kötelesség, mert nemzeti összetartozásunk leghatékonyabb erejét ebben az eseményben kell látnunk. Ez volt, az akkor még egységes magyarság utolsó nagy forradalmi megmozdulása, az Európához való fölzárkózás utolsó nagy kísérlete. Szavaló: Az ilyen emlékezések mindig alkalmasak arra, hogy mi, ma élő emberek kapcsolatot keressünk hős elődeinkkel, felidézzük emléküket, felidézzük az eseményeket, hogy tanuljunk a hibákból, hogy az eredmények büszke tudatában teljesítsük mai feladatainkat. A múltra való emlékezés erősíti a nemzeti tudatot, fokozza a határokkal egymástól elválasztott nemzet összetartó erejét. Fábry Zoltán mondta: „Ha elvágod a múlthoz vezető gyökereket, táplálékától fosztod meg a nemzetet; ez a nemzet tulajdonképpen már nem él, csak ideig óráig tengődik még.” Mi nem engedhetjük meg, hogy ezeket a gyökereket elvágják, mert mi élni akarunk, és magyarként akarunk élni az idők végeztéig. Emlékezzünk tehát! Szavaló:

Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag, Te népek hajnalcsillaga! Megvirradt, felébredett a föld, fut A hajnaltól a nagy éjszaka. Piros arccal jött e hajnal, Piros arca vad sugára Komor fényt vet a világra; E pirulás: vér, harag és szégyen A fölébredt nemzetek szemében. Nagy idők. Beteljesült az írás Jóslata: egy nyáj, egy akol. Egy vallás van a földön: szabadság! Aki mást vall, rettentőn lakol.

Szavaló:

Magyar történet múzsája, Vésőd soká nyúgodott, Vedd föl azt s örök tábládra Vésd föl ezt a nagy napot! 217

Nagyapáink és apáink, Míg egy század elhaladt Nem tevének annyit, mint mink Huszonnégy óra alatt. Szavaló:

Lapok Petőfi Sándor naplójából: Pest, március 15. 1848

Szavaló: Ha tudnám, hogy a hazának nem lesz rám szüksége, szívembe mártanám kardomat, s úgy írnám le haldokolva, piros véremmel e szavakat, hogy itt álljanak a piros betűk, mint a szabadság hajnalsugári. Idvez légy születésed napján magyar szabadság! Először is én idvezellek, ki imádkoztam és küzdöttem érted, idvezellek oly magas örömmel, amilyen mély volt fájdalmam, mikor nélkülöztünk tégedet. Oh, szabadság, édes kedves újszülött. Légy hosszú életű e földön, élj addig, míg csak él egy magyar; ha nemzetünk utolsó fia meghal, borulj rá szemfedő gyanánt, s ha előbb jön rád a halál, rántsd magaddal sírodba az egész nemzetet, mert tovább élnie nélküled gyalázat lesz, veled halnia pedig dicsőség. Szavaló: Szabadságunk ellenségei hamar összeszedték maradék erejüket, s rabló módjára megtámadták a védelem nélkül álló országot. Hadsereg kellett, katona kellett, ki a szabadságot, a hazát védelmezze. A költő versben, a politikus szívhez szóló szavakban toborzott honvédet a zászlók alá. Szavaló:

Konduljanak meg a vészharangok! Nekem is egy kötelet kezembe! Reszketek, de nem a félelemtől, Fájdalom és düh hangzik szivembe. Fájdalom, mert düledék hazámra Új viharnak közeledtét látom, És düh, és düh, mert tétlenkedünk, mert Nem szakad le szemünkről az álom. Föl, hazám, föl! százados mulasztást Visszapótol egy hatalmas óra,

218

„Mindent nyerni, vagy mindent veszítni!” Ezt írjuk föl ezer lobogóra. Legyen olyan minden ember, mintha Zrínyi Miklós unokája volna, Harcoljon úgy minden ember, Mintha rá támaszkodnék honja. Föl hazám, föl nemzetem, magyar nép! Szavaló: Atyámfiai! Véreim! Polgártársak! Fegyverre szólítom fel a nemzetet, szegény magyar hazánk megvédésére. Aki nem akar hontalan vándor koldússá lenni, akinek szívében a becsületnek legkisebb szikrája ég, akinek neje, gyermeke van, aki nem akarja atyái sírját megfertőztetni, aki nem akarja, hogy gyermekei megátkozzák, ki szabadságot kíván e földön; az fel fog kelni a haza nevében, a rablókat, pártütőket semmivé tenni és megbosszulni a hitszegést és a magyar nép törvéynyes jogát megvédeni. Fel hát fegyverre szegény elárult, de bátor magyar nép. Kaszára, kapára, kinek mije van! Keljen fel tömegben és megmenti magát, és megmenti az árva hazát. Szavaló:

Jött a halál, hogy elsöpörjön minket A föld színéről, jött a döghalál, Reánk lehelte rothadó lelkéből Azt sátándühhel a gonosz király. Tombolt a vész irtóztató erővel A végítélet végórájaként, És ím, mi élünk még és nem halánk meg, Csak meghajoltunk, de el nem törénk. Él a magyar még, áll a hon, ahol egykor oly halotti volt a hosszú csend, Minő zajt üt most ott a harcoló kard! Minden csengése egy világra cseng! Oh, népem! eddig önmagad se tudtad, Hogy létezel, s most tudja a világ, Utolsó voltál, s íme a legelsők, Most még ők is bámulva néznek rád. 219

Előre hát, oh nemzetem, ne állj meg, Hogy állanál meg pályád közepén? Elő, elő a zászlóval kezedben, Egész Európa teutánad jő, Te vagy most a világ vezére… Mily nagy szerep, mily lelkesítő! Szavaló: Mesemondás? Lehetett is az valaha? Hogy egy elszigetelt országnak rokontalan nemzete valaha saját haderejével kilenc oldalról rárohanó támadás ellen védelmezte volna magát diadallal, dicsőséggel. Hogy ne bírt volna vele egy óriás, hogy rá kellett volna ereszteni Európa másik kolosszát is, s még azzal is megbirkózott, még akkor is saját magának kellett lefeküdnie, hogy rágázolhassanak. De hát hol vette volna ez a nemzet azt az ősmondabeli erőt? Elmondom, ahogy megértem: Szavaló: Egy véghetetlen jajkiáltás hangzott végig; az ország egyik bércfalától a másikig verődött vissza, s midőn másodszor visszatért, már nem volt jajkiáltás, hanem harci riadó. Megnépesült a kitűzött zászlók környéke. A földmíves elhagyta ekéjét, a tanuló elhagyta iskoláját, a családapa boldog tűzhelyét és ment a zászló alá. Tizenhárom, tizennégy éves gyermekek csoportja emelte a nehéz fegyvert, és hetvenéves galambősz férfiak álltak a gyerekekkel egy sorba. Szavaló: A harc elbukott, de az a tépett háromszínű zászló azóta bírja a világ tiszteletét. Szavaló:

A magyar földön elnémult a viharzó harci lárma, Tompa sóhaj és halálos hörgés hangzik arra már ma. Gyászos hírnökök suhannak a bús éjszakán borongóm: „Nincsen többé Magyarország! Ott hever lenn a porondon.” Árva ország, sok fiadnak vére hullt ki mindhiába. Európának reménye, holtjaid remegve nézed: Lengyelországnak sorsa vár rád, a feledtség, az enyészet. Ám a szürke éj letüntén tündöklő hajnal dereng fel,

220

Hőseid sírból kikelnek, mély sötét halotti sebbel. Ó, ha késő nemzedékek támadnak, s ledől az oszlop, Trónok inganak, zuhannak zsarnokok, silány poroszlók, A magyar név büszke név lesz és a hadba indulónak A vitéz, merész seregnek úgy zeng, mint győzedelmi szózat.

Föltámadott a tenger (irodalmi-zenés összeállítás) Szavaló:

Haloványul a gyáva szavamra, dalom Viharodnak előjele, forradalom!

Szavaló:

Vannak napok, melyek nem szállnak el, De az idők bégéig megmaradnak, S fényt szórnak minden születő tavasznak. Valamikor szép, tüzes napok voltak, Most enyhe és derűs fénnyel ragyognak. Ó, akkor, egykor, ifjú Jókai És lángoló Petőfi szava zengett, Kokárda lengett, zászló lobogott, A költő kérdett és felelt a nemzet. Ma nem tördel bilincset s börtönajtót Lelkes tömeg, de munka dala harsog, Szépség, igazság lassan meg előre, Egy szebb, igazabb, boldogabb jövőbe. De azért lelkünk búsan visszanéz, És emlékezve mámoros lesz tőled, Tűnt március nagy napja, szép tavasz, Mely fölráztad a szunnyadó erőket. Ó nagy nap, szép nap, légy örökre áldott, 221

Hozz mindig új fényt, új dalt, új virágot. Közös ének: Ne fogjon senki könnyelműen A húrok pengetésihez! Nagy gondot vállal az magára, Ki most kezébe lantot vesz. Ha nem tudsz mást, mint eldalolni Saját fájdalmad s örömed: Nincs rád szüksége a világnak, S azért a szent fát félretedd. Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napsugára Ragyog minden ház ablakán: Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert itt van már a Kánaán. Szavaló: Évek óta csaknem kirekesztőleges olvasmányom, reggeli és esti imádságom, mindennapi kenyerem a francia forradalmak története, a világnak ez új evangyélioma, melyben az emberiség második megváltója, a szabadság hirdeti igéit. Minden szavát, minden betűjét szívembe véstem, és ott benn a holt betűk megelevenedtek, és az élethez jutottaknak szűk lett a hely, és tomboltak és őrjöngtek bennem! A tűzokádó hegy közepébe kellene tollamat mártanom, hogy napjaim gyötrelmeit bemutathassam. Szavaló:

222

Egy gondolat bánt engemet: Ágyban, párnák közt halni meg! Lassan hervadni el, mint a virág, Amelyen titkos féreg foga rág, Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál, Mely elhagyott, üres szobában áll. Ne ily halált adj, Istenem, Ne ily halált adj énnekem! Legyek fa, melyen villám fut keresztül,

Vagy melyet szélvész csavar ki tövestül, Legyek kőszirt, mit hegyről a völgybe Eget-földet rázó mennydörgés dönt le… Ha majd minden rabszolga nép Jármát megúnva síkra lép, Pirosló arccal és piros zászlókkal, És a zászlókon eme szent jelszóval: „Világszabadság!” S ezt elharsogják, Elharsogják kelettől nyúgotig, S a zsarnokság velök megütközik: Közös ének: Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! Rabok voltunk mostanáig, Kárhozottak ősapáink, Kik szabadon éltek-haltak, Szolgaföldben nem nyughatnak. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Hogy rabok tovább nem leszünk. Sehonnai bitang ember, Ki most ha kell, halni nem mer, Kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete. Fényesebb a láncnál a kard, Jobban ékesíti a kart, És mi mégis láncot hordunk? Ide veled, régi kardunk. A magyarok istenére… A magyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy híréhez, 223

Mit rákentek a századok, Lemossuk a gyalázatot. Hol sírjaink domborulnak, Unokáink leborulnak, És áldó imádság mellett Mondják el szent neveinket. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Szavaló:

Esküszünk!

Ha tudnám, hogy a hazának nem lesz rám szüksége, szívembe mártanám kardomat, s úgy írnám le haldokolva, piros véremmel e szavakat, hogy itt álljanak a piros betűk, mint a szabadság hajnalsugári. Idvez légy születésed napján magyar szabadság. Először is én idvezellek, ki imádkoztam és küzdöttem érted, idvezellek oly magas örömmel, amilyen mély volt fájdalmam, midőn nélkülöztünk tégedet! Oh, szabadságunk, édes kedves újszülött, légy hosszú életű e földön, élj addig, míg csak él egy magyar, ha nemzetünk utolsó fia meghal, borulj rá szemfedő gyanánt, s ha előbb jön rád a halál, rántsd magaddal sírodba az egész nemzetet, mert tovább élnie nélküled gyalázat lesz, veled halnia pedig dicsőség. Közös ének: Én szemfedőlapod lerántom: Kelj föl és járj, Petőfi Sándor! Zúg Március, záporos fény ver, Suhog a zászlós tűz a vérben. Hüvelyét veszti, brong a kardlap: Úgy kelj föl, mint forradalmad! Szedd össze csontjaid, barátom: Lopnak a bőség kosarából. A jognak asztalánál lopnak, Népek nevében! S te halott vagy?! Holnap a szellem napvilágát Roppantják ránk a kétszer gyávák. 224

Talpra Petőfi! Sírodat rázom: Szólj még egyszer a Szabadságról! Szavaló:

Konduljanak meg a vészharangok! Nekem is egy kötelet kezembe! Reszketek, de nem a félelemtől, Fájdalom és düh hangzik szívembe! Föl, hazám, föl! Százados mulasztást Visszapótol egy hatalmas óra, „Mindent nyerni, vagy mindent veszítni!” Ezt írjuk föl minden lobogóra! Legyen olyan minden ember, mintha Zrínyi Miklós unokája volna, Harcoljon úgy minden ember, Mintha rá támaszkodnék honja. Föl, hazám, föl nemzetem, magyar nép!

Közös ének: Ne késsetek harangok, siessetek csatába, Isten tornyából szálljatok a szegény föld sarába. Segíts harang dörögni, nyelved így megmarad, Most majd ágyú dörgi el imádságodat. Templom lett az égbolt, csaták tere benne A szabadság oltárához ágyúk térdepelnek. Nem lesz üres tornyod, ne félj harang, ne félj. Szívünk ott fenn dobban egy még szebb tornyodért. Szabadság lesz a tornyod ne félj harang, ne félj. Add hát kölcsön nyelved, dörgéssel beszélj! Úgy élünk tovább, ha most mind meghalunk, A szabadság istenéhez ágyúkkal imádkozunk. Álmodtam az éjjel, puszta lett a világ. Százezernyi sírhantra nem került virág. Álmodtam, hogy hős anyák fiukat siratták, S tiltva volt az ünnep is, mikor győzött a szabadság. Győzni fogunk, ha itt már seregben ágyú áll. Az obsitos harang is egyszer tornyába visszaszáll. 225

Elfeledjük majd lassan a harcot, vérözönt, A béke minden ágyút haranggá visszaönt. Szavaló:

Ott essem el én, A harc mezején, Ott folyjon az ifjúi vér ki szivembül, S ha ajkam örömteli végszava zendül, Hadd nyelje el azt az acéli zörej, A trombita hangja, az ágyudörej, S holttestemen át Fújó paripák Száguldjanak a kivívott diadalra, S ott hagyjanak engem összetiporva. Ott szedjék össze elszórt csontomat, Ha jön majd a nagy temetési nap, Hol ünnepélyes, lassu gyász-zenével És fátyolos zászlók kíséretével A hősöket egy közös sírnak adják, Kik érted haltak, szent világszabadság!

Közös ének: Európa közepén, élt valahol egy nép, Hol felszántva a határ, hol végtelen az éj. Nem kívánt mást, csak saját hazát, hol övé a dal s a szó, Hol aranyból, sárból születik majd tudós és álmodó. Európa közepén nincs többé haza, Kerékbe törte vágyaink gyilkosok hada. Gyűrű fogta szegény magyart, folyt csak folyt a vér, Vértanúkról szól e dal s tán nincsen más remény. Csak a költő, ha visszatér, a költő visszatér, Míg a földön ember él, a költő visszatér. Csak a költő, ha visszatér, a költő visszatér, Míg a földön ember él, a költő visszatér. Hol ember él, hol ember fél a költő visszatér, Hol magyar él, hol magyar fél Petőfi visszatér. Hol ember él, hol ember fél a költő visszatér, Hol magyar él, hol magyar fél Petőfi visszatér. 226

Szavaló:

A magyar földön elnémult a viharzó harci lárma, Tompa sóhaj és halálos hörgés hangzik arra már ma. Gyászos hírnökök suhannak a bús éjszakán borongón: Nincsen többé Magyarország! Ott fekszik lenn a porondon. Árva ország, sok fiadnak vére folyt ki mindhiába. Európának reménye, holtjaid remegve nézed: Lengyelországnak sorsa vár rád, a feledtség, az enyészet. Ám a szürke éj letüntén tündöklő hajnal dereng fel, Hőseid sírból kikelnek, mély sötét halotti sebbel… Ó, ha késő nemzedékek támadnak, s ledől az oszlop, Trónok inganak, zuhannak zsarnokok, silány poroszlók, A magyar név büszke név lesz és a hadba indulónak, A vitéz, merész seregnek úgy zeng, mint győzedelmi szózat.

Március üzenete (ünnnepi beszéd) Tisztelt emlékező közönség! Szinte jelképes cselekedetünkké vált, hogy minden év tavaszán, március idusán ünnepelni és emlékezni összejövünk mi magyarok, a világ minden táján; emlékezni és emlékeztetni magunkat nemzeti történelmünk egyik legnagyszerűbb eseményére, az 1848-as forradalom és szabadságharc nyitányára. Az ember dolga, hogy szabad legyen, s ez a dolguk a nemzeteknek is. Ilyen egyszerű, ám mégis átütő erejű gondolat forgott azok fejében, akik 1848. március 15-ét előkészítették. Milliókra, az egész 227

népre ható, magával ragadó sodrása azért volt ennek a gondolatnak, mert benne tudatosult a felismerés: nem vagyunk szabadok; s az elemi igény: lehessünk szabadok. És lám, jött valahonnan a nemzet alatti létből egy költő, aki a legzseniálisabb feltalálók egyszerűségével állította válaszút elé a nemzetet: Rabok legyünk, vagy szabadok?, s előbb a pesti nép, majd az egész ország zúgta rá a választ: rabok tovább nem leszünk! És Európához felzárkózva talpra állt a magyar, talpra állt az ország. A nemzetek életében nem túl gyakoriak az olyan események, melyek örök nyomot hagynak emlékezetükben. A mi nemzetünk életében kétségkívül ilyen események zajlottak ama 1848. március 15-én. Ma itt ennek az eseménynek az évfordulójára emlékezünk. Az ilyen emlékezések mindig alkalmasak arra, hogy mi, ma élő emberek kapcsolatot keressünk hős elődeinkkel, felidézzük emléküket, felidézzük az eseményeket, azért, hogy tanuljunk a hibákból, hogy az események büszke tudatában teljesítsük mai feladatainkat. A múltra való emlékezés erősíti a nemzeti tudatot, fokozza a határokkal egymástól elválasztott nemzet összetartó erejét. Fábry Zoltán mondta: „Ha elvágod a múlthoz vezető gyökereket, táplálékától fosztod meg a nemzetet. Ez a nemzet tulajdonképpen már nem él, csak ideig-óráig tengődik még.” Mi nem engedhetjük meg, hogy ezeket a gyökereket elvágják, mert mi élni akarunk, és magyarként akarunk élni a világ végeztéig. Emlékezzünk tehát! Ha 1848. március 15-re emlékezünk, nem tehetünk mást, csak egyetértéssel idézhetjük Jókai Mórnak, a márciusi napokban Petőfi hű fegyvertársának megragadó szavait: Ezt a napot Petőfi napjának nevezze a magyar nép, mert ezt a napot ő állítá meg az égen, hogy alatta végigküzdhesse a nemzet hosszúra nyúlt harcát szabadsága ellenségeivel. S még hozzáteszi: Egy reggeltől estig tartó fényes álom volt ez az egész nap. Hát valóban reggeltől estig tartó fényes álom volt ez az egész nap? Bizony, időnként megfeledkezünk arról, hogy mi is zajlott a valóságban március 15-én. Nem az eseményekről, azokat tudjuk; a jelentőségükről feledkezünk meg. A több mint másfél évszázad március 15-iki ünnepélyeinek hatása alatt képzeletünkben maga a nagy nap is kezd valamiféle ünnepélyhez, szavalgatással és szónoklatokkal felcifrázott diákfölvonuláshoz hasonlítani. Merthogy végül is vérontás nélkül ért véget a nap, utólag visszatekintve békés dáridónak látszik, 228

egy kicsit nagyobb méretű majálisnak. Pedig nem álom volt, hanem valódi, igaz vértelen forradalom kivívásának a napja. S hogy egyetlen puskalövés nélkül győzött a forradalom, az elsősorban Petőfinek, az ő lázas sietségének, határozott forradalmár föllépésének köszönhető. Mert március 15-e nemcsak a korlátlan hatalom feletti győzelem diadalmámora, hanem a tett következményeitől való félelem legyőzésének felszabadító öröme is. A tömegek mozgósítója maga a költő és verse a Nemzeti dal. A verset már több mint másfél évszázad koptatja, s néha nem is gondolunk arra, hogy milyen hatalmas történelmi tett volt egy sok száz főnyi tömeg elé kiállni a felszólítással: Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! Csak négy mondat, egy kérdőjeles a gondolkodásnak, három felkiáltójeles a tettnek. De megérti-e az ifjúság, Pest népe a pillanat parancsát? A költő hiába érzi, tudja, hogy itt az idő, ha nem tudja meggyőzni a tömegeket. De sikerült! Petőfi lakásáról reggel négy fiatalember indult el, a nyomdához már ötezres tömeg érkezett, a múzeumi nagygyűlésen délután tízezer ember harsogta az immár jelszóvá vált szavakat: Most vagy soha! S Budára Petőfiék már húszezres tömeg élén érkeztek, hogy Táncsicsot kiszabadítsák börtönéből. Az egész nap legkivételesebb jelensége kétségkívül maga a költő volt. Már másnap büszkén írta versben is: S te szívem, ha hozzád férne, Hogy kevély légy, lehetnél! E hős ifjúság vezére Voltam e nagy tetteknél.

Egy ilyen nap vezérsége, S díjazva van az élet. Napóleon dicsősége, Teveled se cserélek.

Szokatlan a dicsekvés, de teljesen jogos: a világtörténelemben sok kiváló forradalmár küzdött és nagyon sok nagyszerű költő alkotott, de Petőfi máig az egyetlen költő, aki egy népforradalmat személyesen vezetett. A pesti forradalom hatására az országgyűlés Pozsonyban három nappal később megszavazta és törvénybe iktatta a robot, a kilenced, a tized, a dézsma, az úriszék eltörlését. A parasztság fölszabadult, s 229

a magyar történelemben először földet kapott. Az ország előtt tehát nyitott volt az út a gazdasági fölemelkedéshez, Európa fejlettebb nemzeteihez való fölzárkózáshoz. A reakció, a bécsi udvar azonban nem ült tétlen kézzel. Sikerült fellázítania a nemzetiségeket, sőt megindította a fegyveres harcot Magyarország ellen, hogy amit szorultságában megadott, visszavegye. A forradalom tehát vértelen volt, de eredményeit már fegyverrel kellett megvédeni. A forradalom önvédelmi harcának, a szabadságharcnak a korszak másik nagy személyisége az igazi hőse: Kossuth Lajos. Az ő tevékenysége, tettei nem kevesebb tanulsággal szolgálnak, mint Petőfié, a forradalom elindítójáé. Szinte emberfeletti, a szó legigazibb értelmében hősies munkát végzett, amikor megszervezte a forradalom ellenállását. Szinte a semmiből megteremtette a független magyar hadsereget, a honvédséget. Nagyszabású toborzó körúton szólította fel az ország népét az ellenállásra. Dózsa György óta itt senki sem szólt a néphez, eljött Kossuth s ezt mondta: „Atyámfiai! Véreim! Polgártársak! Fegyverre szólítom fel a nemzetet szegény magyar hazánk megvédésére. Aki nem akar hontalan vándor koldússá lenni, akinek szívében a becsületnek legkisebb szikrája ég, akinek neje, gyermeke van, ki nem akarja atyái sírját megfertőztetni, aki nem akarja, hogy gyermekei megátkozzák, az fel fog kelni a haza nevében, a rablókat, pártütőket semmivé tenni és megbosszulni a hitszegést és a magyar nép törvényes jogát megvédeni. Fel hát fegyverre, szegény elárult, de bátor magyar nép! Kaszára, kapára, kinek mije van! Keljen fel tömegben és megmenti magát és megmenti ez árva hazát. Oly hatalmasnak hiszem én a népet, hogyha fölkel és összefog, a ropogva széttöredező ég boltozatját is képes fenntartani erős karjaival.” A honvédség Bem tábornok vezetésével (az ő seregében harcolt Petőfi Sándor is) véres harcokban felszabadította Erdélyt, s a dicsőséges tavaszi hadjáratban a már kiképzett magyar csapatok egymás után aratták fényes győzelmeiket Damjanics, Görgei, Klapka vezetésével Európa egyik legnagyobb és legjobb hadserege ellen. A dicsőséges tavaszi hadjárat után, mellyel kivívtuk az emberiség jobbik felének csodálatát, Kossuth javaslatára kimondták a Habsburg-ház trónfosztását, Magyarország tehát történelme folyamán először köztársasággá vált. A császári reakció azonban nem nyugodott bele a vereségbe, hanem segítséget kért az akkor Európa legreakciósabb hatalmától, a cári 230

Oroszországtól. A katonai túlerő alatt a kezdetben hősiesen védekező honvédsereg elbukott. Következett a véres megtorlás: a miniszterelnököt, Batthyányt agyonlőtték, 13 honvédtábornokot kivégeztek, tízezreket zártak börtönbe. Kossuthnak az utolsó pillanatban sikerült elmenekülnie, de Petőfi életét áldozta a szabadságért, elesett Bem seregében a segesvári csatában. A császári és cári hadsereg diadalmaskodott a magyar szabadság felett. De nem tudott diadalmaskodni a forradalmat kirobbantó eszme felett. A magyar szabadságeszme a vereség után is élt tovább, él ma is. Amikor ma ezekre az eseményekre emlékezünk, tudatosítanunk kell, hogy Petőfiék és Kossuthék tettei akkor az európai haladás élvonalába emelték a nemzetet. Európa figyelő szemét akkor Pest-Budára és Pozsonyra vetette. 1848 összezúzta az előző ósdi politikai és gazdasági rendszert, a jobbágyságot és feudalizmust. Szabadságot, jogegyenlőséget és polgári viszonyokat teremtett. Kivívta az ország függetlenségét, széttörte az önkényuralom bilincseit. Azonban nem csupán ennyi történt. Azalatt a két forradalmi esztendő alatt annyi történelmi tanulság halmozódott föl nemzetünkben, amelyhez szorultságunkban méltán nyúlhatunk vissza ma is. Rosszul értelmezik azok ezt a harcot, akik a negyvennyolcas piros-fehér-zöldben csak nemzeti színeket látnak, olyan nemzeti színeket, melyek szemben álltak más nemzetek színeivel. Ez nem igaz! A piros-fehérzöld akkor az öntudatra ébredt magyar polgárság szimbóluma volt, s vele szemben nem más nemzetek színei álltak, hanem a császári fekete sárga és az orosz cár zászlaja. Azok, akik akkor negyvennyolcat a nemzetiségi ellentétek szintjére akarták süllyeszteni, szintúgy a régi rendszer hívei, a reakció emberei voltak, mint ma. Akkor is és ma is a régi rendszerhez húzók és a polgári haladás hívei között folyt a harc, nem a magyarok és a nemzetiségiek között. A nemzetiségi ellentéteket akkor a bécsi Burgból, ma a régi rendszer hívei különféle pártokba bújva szítják. Pedig akkor is, ma is, a Duna mentén élő népeknek a felemelkedéshez, a boldoguláshoz, az európaivá váláshoz egyetlen útjuk volt: az összefogás útja. Demokratikus erőik összefogásának útja, a saját kebelükben jelentkező, nemzeti színekben pompázó politikai reakció ellen való összefogás útja. Ez ma 1848 üzenete számunkra. Mert a magyar szabadságeszme élt a fegyveres harc bukása után is, él ma is. Ezt a hitet sugallják szá231

munkra ezek a több mint másfél évszázaddal ezelőtti események. A kor hőseinek, Petőfinek, Kossuthnak, de a sok-sok névtelennek a tetteit elsősorban az áldozatvállalás jellemezte, mert a demokratikus távlatok megmutatták nekik a tulajdonból fakadó felemelkedés útját. Még ez a fegyveresen elbukott forradalom is, a sunyító, szolgalelkű jobbágyból öntudatos, bátor, erkölcsös polgárt nevelt. Azt kell tehát eltanulnunk ettől a kortól és hőseitől, hogy aki tenni akar a népért, a haladásért valamit, annak fel kell emelkednie a kor és a feladat követelményeihez erkölcsben és tudásban egyaránt. Ünnepeljük hát március 15-ét a feladatok, a közös cselekvés, a nemzeti összetartozás jegyében. Ápoljuk a negyvennyolcas március szellemét, s fogadjuk meg Kossuth szavait: „A nemzet örök, s nem csak az iránt tartozunk kötelességgel, ami van, hanem az iránt is, ami lehet, s lesz!” Úgy legyen!

232

Pünkösd

233

234

Pünkösdölés (énekes jelenet) Közös ének:

Közös ének:

Nem ám az a rózsa, Ki a kertben nyílik, Hanem az a rózsa, Ki egymást szereti. 235

Nem szeretlek másért, Két piros orcádért, Szemed járásáért, Szád mosolygásáért. Szavaló:

Csak talpra, talpra fürgén A kakas már kiált!

Közösen:

Csak talpra, talpra, fürgén, A kakas már kiált.

Szavaló:

Ébredj, ébredj, a pünkösd vár miránk!

Közösen:

Ébredj, ébredj a pünkösd vár miránk!

Szavaló:

De szép, de szép a zöld ág Az illatos virág! Ébredj, ébredj csak A pünkösd vár miránk!

Közös ének:

Piros pünkösd napján Mindenek újulnak, A kertek a mezők Virágba borulnak. A szép leányoknak Rózsa koszorúját, A szép legényeknek Szegfű bokrétáját. Öreg asszonyoknak Porhanyós pogácsát, 236

Öreg embereknek Csutora borocskát. Szavaló:

Szabad-e a kiskirálynőt járni?

(Ekkor leengedik a kendőt, s a királykisasszonyt háromszor magasra emelik, mondván: Ekkora legyen a kentek kendere! Ezután egyenkint kezdenek énekelni. Aki énekel, az kezébe veszi a „királyné pálcáját”, virágos ágát, s éneke után tovább adja a következőnek.) Énekes:

Bor, búza és gyümölcs Szálljon a házukra, Mint régen leszállott Az apostolokra.

Énekes:

Az Úr Messiásnak Kibimbózott ága, Júda nemzetének Királyi pálcája.

Énekes:

Én kicsike vagyok, Nagyot nem szólhatok. Mégis az Istennek Dicséretet mondok.

Szavaló:

Hát áldassék az élet, A gyógyuló világ! Csak ébredj, csak ébredj, A pünkösd vár miránk.

Közösen:

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Szavaló:

Én kicsike vagyok, Nagyot nem szólhatok, Mégis az Istennek Dicséretet mondok.

Szavaló:

Királyné koronája, Királyné pálcája Szálljon erre házra, Az Isten áldásával Már rég nem szállott. 237

Közös ének:

Énekes:

Gyönge vessző vagyok, Mindenfelé hajlok, Szüleim kertjében Most nyílni akarok.

Énekes:

Nem anyától lettem, Rózsafán termettem, Piros pünkösd napján Hajnalban születtem.

Énekes:

Ki akarok nyílni, Mint pünkösdi rózsa, De ki nem nyílhatok, csak úgy illatozok.

238

Gazdasszony: Szép vót a királynétok, netek egy kis ajándék! Közösen:

Köszönjük szépen, nénémasszony!

Énekes:

Megültük, megültük Piros pünkösd napját, El is fogyasztottuk Király lakomáját. Kicsi királynénknak Ételét, italát, Járjuk el hát mostan Annak végső táncát.

239

240

Anyák napja

241

242

Felvirradt, felvirradt az édesanyák napja (zenés-verses összeállítás) Szavaló:

(Színes szalagokkal díszített botot tart a kezében.) Felvirradt, felvirradt az édesanyák napja, virágot kötöttünk mi is egy csokorba, virágot kötöttünk, éneket meg verset, szerény kis ajándék, de hát ilyen tellett. A jó szándék nagyobb, kevesebb az érdem, Így nézzenek minket, csak ez a kérésem. Ha egyet koppantok, bejönnek a lányok, Ha kettőt koppantok fiúkra találok.

Ének: (Egy koppantás után vonulnak a lányok a színpadra a Kis kece lányom c. dalra.)

243

Kis kece lányom fehérbe vagyon, fehér a rózsa, kezébe vagyon. Mondom, mondom, fordulj ide mátkám asszony, Mondom, mondom, fordulj ide mátkám asszony. Lányok éneke: Szállj kicsi dallam édesanyánkhoz, Májusi szellő, orgonaághoz. Életemnek termő fája, bárhol élnék, Vándor fecskék könnyű szárnyán hozzád térnék. Fiúk éneke:

(Két koppintás után jönnek a fiúk.) Jöjj fiam, édes, jöjj kicsi lányom, Boldog a szívem, arcod ha látom. Mennék, mennék, mindig is csak nálad lennék, Távol tőled mindig rólad énekelnék.

Szavaló:

Május első vasárnapja az édesanyáké. Ez nem ajándékozós ünnep. Egy szál virág, egy ölelés, egy „köszönöm mama!”, ennél többet nem várnak, ennél igazabbat nem is lehet adni.

Közösen:

Köszönöm, hogy világra hoztál, hogy gondoztál, neveltél, hogy szeretsz édesanyám!

Közös ének: Két keze bársony símogatását, Két szeme féltő vágyakozását Álmomban is meg-megérzem, hogyha félek, Meghálálom jó anyámnak, míg csak élek. Szavaló:

Gyermeki szavakból fűztem drága gyöngyöt, Amelynek fényében nagymamát köszöntök. Gyöngyök és virágok s májusi nap fénye Odahull most halkan

Közösen:

Nagymama kezére, Az anyu kezére, Anyukám kezére, Nagymamám kezére.

Szavaló:

S míg gordonka zeng fent a csillagokban, Őszülő hajára koszorút is hoztam.

244

Királynőnek látom ez ünnepi percben, Meghajlik előtte a térdem, a lelkem. Szavaló:

Nevet az ég, tiszta kéken, május napja fenn az égen, csillog, ragyog, mint a láng, arany fényét önti ránk.

Szavaló:

Öntse, öntse, öntse is csak! Megérdemli ez a szép nap! Ki nem tudná, hát most hallja: édesanyák napja van ma.

Közösen:

Kis virágok, keljetek hát, gyorsan, gyorsan, sok a dolgunk, tömérdek a jó kívánság, amit szerte hordunk.

Szavaló (szarkaláb): Én indulok legkorábban, dehogy adom én alább! Ki lenne ott legelsőnek, ha nem a kék szarkaláb. Szavaló (búzavirág): Akihez én elmegyek ma, elmondom majd szépen: mosolyogva keljen mindig mint a nap az égen! Szavaló (margaréta): Felköszöntőt mondok én is, ahová betérek, hadd örüljön édesanya, ha álmából ébred. Szavaló (pipacs): Én ugyan csak kint virítok országutak mentén, de azért az anyukáknak bizony senki nem kívánhat szebbet, jobbat, mint én. Szavaló (szarkaláb): Búzavirág, margaréta, nézzetek csak mind ide: valaki még itt szunyókál! 245

Szavaló (pipacs):

Persze, hát az estike!

Szavaló (búzavirág): Ej, micsoda későn kelő! Most se vagy még ébren? Azt várnád meg, míg a hold jár odafenn az égen? Szavaló (estike): Fogjunk össze mindannyian, így jutunk csak sokra: mi leszünk az édesanyák ünnepnapi csokra! Közösen:

Köszöntsük fel valamennyit, hajoljunk meg mélyen… Így kiáltsunk: Ünnep van ma! Minden drága édesanya éljen, éljen, éljen!

Májusi virágok (énekes, szöveges összeállítás anyák napjára) Szavaló:

Jó napot kívánok! Szabad-e bejönni, kicsit elidőzni, Az édesanyákat dallal köszönteni?

Közös ének: (A szereplők a „Már megjöttünk” dallamára énekelve bevonulnak és félkörbe állnak.)

246

Közösen:

Réges-régen készülődünk Erre a nagy napra, Hiszen ma van az esztendő Legeslegszebb napja.

Szavaló:

Nyisd ki kelyhed tulipán, Fakadj bazsarózsa, Harangvirág harangozz Harangvirág módra. Nevess szép kis nefelejcs, Mosolyogj a napra. Máma van a legszebb nap: Édesanyák napja.

Szavaló:

Köszöntsétek édesanyám Májusi virágok. Nekem van a legjobb anyám, Azért vagyok boldog.

Szavaló (gyöngyvirág): Ébredjetek szép virágok! Május napja süt le rátok! Ébredj kedves százszorszépem, Kergetőzzünk pázsitréten! Szavaló (százszorszép): Jó reggelt, gyöngyvirág! De hosszát aludtam. Fidres-fodros kartonruhát Varrattam álmomban. Szavaló (gyöngyvirág): Ébredj fel, árvácska! Énekszóra, játszásra! 247

Szavaló (árvácska): Jó reggelt, gyöngyvirág! De hosszút aludtam. Bíbor-bársony új ruhát Varrattam álmomban. Szavaló (gyöngyvirág): Ébredj fel, nefelejcs! Zeneszóra táncot lejts! Szavaló (nefelejcs): Jó reggelt, gyöngyvirág! De hosszút aludtam. Égszínkék új ruhát Varrattam álmomban. Szavaló (gyöngyvirág): Ébredj fel, tulipán! Bálba megyünk délután. Szavaló (tulipán): Jó reggelt, gyöngyvirág! De husszút aludtam, Sári-sárga selyemruhát Varrattam álmomban. Szavaló (gyöngyvirág): Ébredj, ébredj kis Évikém Szép májusnak szép reggelén! Szavaló:

Közös ének:

248

Jó reggelt, gyöngyvirág! De hosszút aludtam. Tavaszi virágcsokrot Hordoztam álmomban.

Közösen (lányok): Mosakodjunk szép virágok májusi harmatban! Fésülködjünk, fésülködjünk szép tükrös patakban! Öltözködjünk, öltözködjünk selyem ünneplőbe, Virágcsokrot, virágcsokrot mindenki kezébe! Közösen (fiúk): Helyettünk is szóljatok, Virágesőt szórjatok Anyukánkra kedvesen, Hogy örökké szeressen. Szólóének:

Szavaló:

Ébresztem a napot, hogy ma szebben keljen, Édesanyám felett aranyfénnyel lengjen.

249

Szavaló:

Ébresztem a kertet, minden fának ágát, Bontsa ki érette legszebbik virágát.

Szavaló:

Ébresztem a rigót, s a vidám cinegét, Dalolja mindegyik legszebbik énekét.

Szavaló:

Ébresztem a szívem, forróbban dobogjon. Az édesanyám mindig mosolyogjon!

Közös ének:

Szól a kakukk, a rigó: Édesanyánk szíve jó! Fülemüle fenn a fán, Néked dalol, anyukám. Én az édes életet köszönöm ma teneked. Régi emlék simogat, puha pólya, patyolat. Szavaló:

250

Édes, kedves nagymamikám! Anyák napja van ma! Olyan jó, hogy anyukámnak is van édesanyja. Reggel, mikor felébredtem, az jutott eszembe, Anyák napján legyen virág mind a két kezemben. Egyik csokrot neked szedtem odakünn a réten, Te is sokat fáradoztál évek óta értem. Kimostad a ruhácskámat, fésülted a hajamat, Jóságodat felsorolni, kevés lenne ez a nap. Köszönöm, hogy olyan sokat fáradoztál értem, És hogy az én jó anyámat felnevelted nékem.

Szavaló:

Az időnek sebes szárnya Akármilyen gyorsan halad, Szívemben a hála örök, És a szeretet megmarad. Jó nagymamám, mit kívánjak A mai napon teneked? Áldja meg a mindenható Boldogsággal életed.

Szavaló:

Édesanyám! Vedd e csokrot, s ráadásul ezt a csókot. Szívem telve szeretettel, Élj sokáig, hogy nevelj fel! Élj sokáig, számos évig, Boldogságban véges-végig.

251

Anyák napja jött el ma (irodalmi-zenés összeállítás) Zenerészlet: Éneklő évszakok CD – Május Szavaló: Kedves édesanyák, nagymamák, vendégeink! „Ma köszönti minden gyerek, akit legjobban szeret. Felveszi a szép ruháját, s felköszönti anyukáját, nagymamáját.” Lázasan készülődtünk mi is erre a nagy napra. Fogadják szeretettel műsorunkat! Zenerészlet: Kovács Kati: Úgy szeretném meghálálni… Szavaló:

Anyák napja jött el ma, oly boldog sok jó anya. Lesi, várja léptemet, gyermekén hogy segíthet. Köszönöm én jó anyám, hogy úgy vigyázol reám. Hogyha téged bánat ér, vígasztalunk mindenért.

Szavaló:

Ha csak egy szál virág volna, én azt is megkeresném. Ha csak egy csillag gyúlna, fényét ide vezetném. Ha csak egy madár szólna, megtanulnék hangján. Ami szép s jó volna, édesanyámnak adnám. (Létay Lajos: Édesanyámnak)

Szavaló:

252

Hajnaltájban rétre mentem, harmatcseppet szedegettem,

pohárkába gyűjtögettem. Hazamentem, elpirultam, édesanyám mellé bújtam, egy szó sem jött a nyelvemre, könny hullott a nefelejcsre. Szavaló:

Bokrétát kötöttem jó anyám napjára, örül a bokrétám minden egyes szála. S azt mondatja velem illatos virágom: Legyen áldás az én édes jó anyámon!

Közös ének:

Szavaló:

Liliom, liliom, fehér liliomszál, e szép ünnepnapra meg is mosakodjál. Tulipán, tulipán, állj be a csoportba, szép májusi reggel mosolyogj anyánkra. Nefelejcs, nefelejcs, kék nefelejcs ága, hajladozzál szépen anyánk ablakára. Nefelejcs, tulipán és rózsa, mind csak azt dalolja: légy boldog Anyácska! Mikor járni tanítottál, lehajoltál hozzám, azt súgtad, hogy: drága kincsem, s megcsókoltad orcám. Ölelgettél, cirógattál, ápoltad a lelkem, kedves szóval terelgettél, bármi rosszat tettem. 253

Oly sok éjjel virrasztottál, kívánságom lesve, álmot hozó meséd nélkül sose múlt el este. Beszédre is tanítottál – szívesen mesélek. Elmesélem e szép napon, hogy szeretlek téged. Ahogyan a barna mackók szeretik a mézet, édes, drága jó Anyácskám, úgy szeretlek téged. Közös ének:

(Mentovics Éva: Elmesélem, hogy szeretlek)

Cinke szól, énekel, fák alól, fű felett. Néked zeng, jó Anyám, hálatelt éneket. Szavaló:

Én így köszöntlek szavakkal, virágok helyett. Szavakkal, versben, renden-rendetlen hímes köszöntéssel.

Szavaló:

Termő ékes ág, te jó anya, életemnek első asszonya, nagy meleg, virág-ágy, párna-hely, hajnal harmatával kelt kehely. Benned kaptam első fészkemet, szívem a szíveddel lüktetett. Álmom karjaidba visszatér,

254

álmom karjaidba visszatér. Szavaló:

Közösen:

(Weöres Sándor: Anyámnak) Az anyák halhatatlanok. Csak testet, arcot, alakot váltanak; egyetlen halott nincs közülük; fiatalok, mint az idő. Újra születnek minden gyerekkel; megöletnek minden halottal – harmadnapra föltámadnak, mire virradna. Adassék nekik gyönyörűség, Szerelmükért örökös hűség, Adassék könny is, hogy kibírják A világ összegyűjtött kínját. (Ratkó József: Zsoltár)

Szavaló:

Édesanyám! Vedd e csokrot, s ráadásul ezt a csókot. Szívem telve szeretettel, élj sokáig, hogy nevelj fel.

Közösen:

Élj sokáig, számos évig, Boldogságban, véges-végig!

Zenerészlet:

Éneklő évszakok CD – Anyák napi köszöntő

255

Beültettem kiskertemet (irodalmi összeállítás anyák napjára) Közös ének:

Szavaló:

256

Álmomban az éjszaka aranykertben jártam. Aranykertben aranyfán aranyrigót láttam. Aranyrigó énekét a szívembe zártam. Ahány levél lengedez szélringatta ágon, ahány harmatcsepp ragyog fűszálon, virágon,

édesanyám, fejedre annyi áldás szálljon. Szavaló:

(Móra Ferenc: Anyámnak)

Az én szívem dobogása: édesanyám imádása. Szava nincsen, dala nincsen, de meghallja a Jóisten. Az én szívem dobogása: a Jóisten imádása. Hozzá küldöm el imámat: „Tartsd meg az én jó anyámat!” (Benedek Elek: Édesanya nevenapja)

Zenerészlet:

Kovács Kati: Úgy szeretném meghálálni…

Szavaló:

Úgy repültem, mint a madár, Pedig szárnyam sincsen. Virágot is hoztam neked, Pedig kertem sincsen. A szeretet az én szárnyam, Szívem az én kertem. Anyák napján köszöntelek, Édesanyám, lelkem!

Szavaló:

Színes ceruzával rajzoltam egy képet, anyák napján reggel, édesanyám néked. Lerajzoltam én egy aranyos madarat, aranyos madárra aranyos tollakat. Elkészült a madár. Nem mozdul a szárnya, pedig, hogyha tudna, a válladra szállna. 257

Eldalolná csöndben tenéked egy dalban, amit anyák napján mondani akartam.

(Donászy Magda: Ajándék)

Szólóének (kislány):

Szólóének (anya): Jöjj fiam, édes, jöjj kicsi lányom, boldog a szívem, arcod ha látom. Mennék, mennék, mindig csak nálad lennék, távol tőled mindig rólad énekelnék. Közös ének: Két keze bársony símogatását, két szeme féltő vágyakozását, álmomban is meg-megérzem, hogyha félek, meghálálom jó anyámnak, míg csak élek. Szavaló:

258

Aludj karomban aludj nyugodtan álmodj szépet virágos rétet

gyöngyöket labdát kirakós kockát suttogó erdőt rózsaszín kendőt aludj kislányom fátyol az álom királyfi hozza szívedet kincsem bearanyozza. Szavaló:

(Barak László: Altatódal)

Anyu, csak két szál ibolyát találtam, hogy csókot adjak, köszöntselek, alig vártam. Anyu, boldog vagyok nagyon, s szívből kívánom: Mindig vidám légy, szép, fiatal – nekem a legjobb anyum ezen a világon. (Balogh István: Kívánság anyunak)

Szavaló:

Májusi vasárnap virágokat szedtem, Édes anyukámnak kedvére tettem. Májusi vasárnap megígérem százszor, Szófogadó leszek ezután, ha rám szól. Májusi vasárnap, mezei virágok, Kedves anyukámnak minden jót kívánok.

Szavaló:

Néked álmodom, anyu a napnak sugarát, lágy tavaszi szélben az aranyszínű ruhát. Néked álmodom az égbolt gyöngyeit, mint fürge tündérek aprócska könnyeit. Elhozom néked, anyu a hulló csillagot, zsendülő mezőkről édes illatot. Elhozok én onnan méhecskét, virágot, s megálmodom néked az egész világot.

Zenerészlet:

Kovács Kati: Mama, kérlek… 259

Már megjöttünk ez helyre (műsor anyák napjára) Közös ének:

Amennyi zöld fűszál, Égen ahány csillag jár, Kertemben a sok szép virág, Annyi áldás szálljon rád. Szavaló:

Néked zeng ez a dal, Szívünk téged ünnepel ma! A hangok szárnyra kelnek tengernyi szépet, jót kívánva néked.

Szavaló:

Reggel óta tanakodtam, mit mondhatnék teneked? Olyan szépet gondoltam ki, elmondani nem lehet. Nem leltem rá szavakat, még verset se találtam, mindent amit elmondhatnék, itt van egy szál virágban.

260

Szólóének:

Zöldebb a fű, az ég kékebb, Fényes május köszönt téged. Én meg csak itt állok, állok, Szép szavakat nem találok. Egy szál virág a kezemben, Vélem együtt hallgat csendben. Csak a madár dalol a fán: Néked dalol édesanyám. Szavaló: Ezen a héten nem kaptam zsebpénzt, mert a tanító néni azt mondta a szülői értekezleten, hogy mostanában nagyon eleven vagyok a tavaszi fáradtságtól. Pedig az eleven gyerek is szeretne az anyák napjára virágot venni az anyukájának. Szaladtam a Borihoz, akinek mindig van pénze, de Bori azt mondta, hogy tanuljak meg inkább egy verset, mert az is szép. Szaladtam az apukámhoz, hogy adjon nekem előleget, majd a jövő héten jó leszek érte, de az apukám azt mondta, hogy legyek jó pénz nélkül is, mert anyukámnak az a legnagyobb öröm. Szaladtam az Attilához, aki mindig fizetést kap, ha egyest visz haza és segítettem 261

neki tanulni, mert azt gondoltam, hogy ad nekem kölcsön. Sajnos nem ő felelt egyesre, hanem én: ingyen. Ettől olyan szomorú lettem, hogy egy dicsérőt is beírt a tanító néni. Akkor még nem tudtam, hogy Bori mégis vesz nekem gyöngyvirágot, apuka meg sok szép orgonát. Így én is virágot adhattam anyukámnak, mert az úgysem lett volna elég ajándék, hogy nem másztam fel az Istvánkával a kerítésre, és nem törtem el a karomat, mint ő. (Janikovszky Éva: Velem mindig történik valami) Közös ének:

Csilingel a harangvirág, Hajladozik szára, Mind azt hajtogatja, Ünnep virrad mára. Szavaló:

E napra várt virágvázánk, szemünk csenddel van teli. Édesanya – nagyanyónak hullnak, hullnak könnyei.

Szavaló:

Szedtem néked kis ibolyát, szedtem gyöngyvirágot, szivárvánnyal átkötöttem ezt a nagyvilágot. Masnijára napsugárral aranyoztam nevedet, gyöngybetűkkel hímeztem rá: Éltessen a szeretet!

262

Szavaló:

Köszönöm, hogy vigyázol rám, ha kell, ápolsz engemet, tudom, hogyha bármi fáj is, csak hívnom kell tégedet. Köszönöm, hogy megtanítasz mindarra, mi jó, s mi szép, ígérem, hogy legjobb leszek néked e föld kerekén. Fogadd tőlem ezt a csokrot s kicsi szívem melegét, ezen a szép anyák napján ezt adom most neked én. (Balogh József: Édesanyám, nagyanyó)

Szavaló:

Május első vasárnapján, édesanyák ünnepnapján megkérem a szép tavaszt, velem ünnepelje azt. Kérem fénylő sugarait, ragyogja be napjait, s kikeletnek virága, nyíljon minden szavára. Fülemüle, csalogány éneklejen valahány, ezüst hold és csillagok csak neki ragyogjatok. (Kovács Zsóka: Édesanyámnak)

Szavaló:

Hogyha virág lennék, ölelnélek jó illattal: hogyha madár lennék, dicsérnélek zengő dallal: hogyha mennybolt lennék aranynappal, ezüstholddal, beragyognám életedet csillagokkal. 263

Virág vagyok: ékes, piros szirmú gyönge rózsád, madár vagyok: fényes dalt fütyülő kis rigócskád. Eged is: szépséges Közösen:

aranynappal, ezüstholddal, beragyognám életedet csillagokkal. (Pákolitz István: Anyámnak)

Szavaló:

Az én szívem dobogása, édesanyám imádása. Szava nincsen, dala nincsen, de meghallja a Jóisten. Az én szívem dobogása: a Jóisten imádása. Hozzá küldöm el imámat:

Közösen:

Tartsd meg az én jó anyámat!

Közös ének: Amennyi fűszál van A tarka mezőbe, Annyi áldás szálljon Jó anyánk fejére!

264

Ingó, bingó zöld fűszál (zenés irodalmi összeállítás) Közös ének:

Szólóének:

Ingó, bingó zöld fűszál Szépen felöltözik, Liliom rózsával Meg is törülközik.

Közös ének: Amennyi fűszál van A tarka mezőbe: Annyi áldás szálljon Jó anyám fejére. Szavaló: Egy fényes kismadár torkát megnyitotta. Halljátok, így dalolt a kis madár torka: Nap támadt az égen Kékellő magasban, fény suhog az ágon tavasz van, tavasz van. Kicsiny bimbóikat pólyálgatják a fák, 265

Halljátok, így dalolt a kis madár torka:. A mi életünket munkálja szívetek, mint az égen a nap a szép kikeletet. Közösen:

Egy csokor színes szó, mint egy csokor virág: fogadjátok tőlünk kedves Édesanyák! (Jankovich Ferenc: Anyák napján)

Szavaló:

Anya, ki vigyáz ránk, hogy el ne essünk menet közben, hogy a szeretet kenyeréből nekünk is jusson egy karéjjal.

Szavaló:

Anya, kinek dúdolása álomba ringat, s aki oly széppé teszi az ébrenlétet is, mint az álmot.

Szólóének:

Szavaló:

Feljött már az esti csillag, Alkonyégen szépen csillog. Aludj, aludj csendbe, Este van már tente. Erdő, mező sok virága, Kicsi kelyhét mind bezárta. Aludj, aludj csenbe, Este van már, tente.

266

Szavaló:

Amikor alszol sötétség fekszik a fákon, fekete fátyol az ágon – álmában hallgat a szél. Csendben alszol, míg építi csendben az álom palotáit a holdbeli tájon – a holdbeli Dávid zenél. Susog az ezüstszinű éj: „Jó voltál egész nap, aludjál, álmodban is nőjél, okosodjál, nőj, okosodj, kicsikém!”

(Beney Zsuzsa: Altató)

Szavaló:

Mindenütt, s mindig ők várnak ránk és nem várnak tőlünk semmit, megvetik ágyunkat este, letörlik verejtékünket. (Gyergyai Albert: Ős – anyák)

Szavaló:

Tág szemmel már csak engemet figyel, mint néma tó a néma csillagot, nem mer beszélni, szólni hozzám, mégis ha megölném is, hinné: jó vagyok. Szegényt, csak egyszer tudnám még szeretni! Az övé lenni, ha nem is egészen: megváltanám egy futó tiszta csókkal, hisz egyek voltunk rég a drága mélyben. Csak egyszer engedd még magamhoz vonnom, érezném újra félszeg, gyenge vállát, irgalmazz meg szegénynek és nekem, szivemben nincs már más, mint durva dárdák. Szerelmem, lásd meg ősz haját a szélben, kis békezászló, oltalmat keres, oldj fel maró, magányos bánatomból, ha senkiért, az anyámért szeress. 267

Szólóének:

Szavaló:

Hát aludj, gyermekem, álmodj csendesen, A tó tükrén, az erdő mélyén csend honol. Ó, hunyd be kék szemed, hisz ágyacskád felett Virraszt anyácskád, s dúdolgatva így dalol:

Szavaló:

Reggelre új nap virrad rád, Majd játszol kergetősdit, bújócskát. Hát aludj gyermekem, álmodj csendesen,

Közösen:

A tó tükrén, az erdő mélyén csend honol.

Szavaló:

Maradjon hát velünk örökre már, ki értünk éjszakákat átvirrasztott, mosta szennyesünk, főzte vacsoránk, s ha jöttünket neszelte, állt az úton reménytelenül is, jeges szelekben. Tudott haragot tartani, s feledni: virágos kedve túltett hét lakodalmon: szép kezétől magról termőre fordult két év alatt az almafa, s a rózsák első hóig virultak.

268

Hajnalban a patak partján Közös ének:

Szólóének:

Ó, bárcsak lenne végre az ég oly fényes kék, Hogy jöjjön nyár a télre, sok gyermek szíve kér. Szép május hozd el nékem e drága csalogányt, S mind víg lesz künn a réten, az ifjú és a lány.

Szavaló:

Ezekben a májusi napokban sokkal gyakrabban ejtünk szót a nőkről, mint máskor. S nem véletlen, hogy a költők és írók, a festők és szobrászok a nőben elsősorban édesanyát, a család összetartó erejét csodálják és jelenítik meg. Petőfi Sándor ezt írta öccsének, Istvánnak: „S anyánkat, ezt az édes jó anyát, Ó Pistikám, szeresd, tiszteld, imádd! Mi ő nekünk? azt el nem mondhatom, Mert nincs rá szó, nincsen rá fogalom, 269

De megmutatná a nagy veszteség: Ha elszólítná tőlünk az ég.” Mennyire igaz ez. Az édesanya olyan a családban, mint az ember életében a levegő. Igyekszik észrevétlen maradni, mindenütt ott lenni, mindenben segíteni. Szólóének:

Csilingel a harangvirág, hajladozik szára, Mind azt hajtogatja, ünnep virradt mára. Szavaló:

Ó ha cinke volnék, Útra kelnék, Hömpölygő sugárban Énekelnék – Minden este Morzsára, búzára Visszaszállnék Anyám ablakára. Ó ha szellő volnék, Mindig fújnék, Minden bő kabátba Belebújnék – Nyári éjen, Fehér holdsütésen Elcsitulnék Jó anyám ölében. Ó ha csillag volnék Kerek égen,

270

Csorogna a földre Sárga fényem – Jaj, de onnan Vissza sose járnék, Anyám nélkül Mindig sírdogálnék. Közös ének:

Tavaszi nap ragyogj fel ránk, Már mi is terólad dalolgatnánk. Minket is vár a rét a hegy, Fújd csak rá ébresztő leheleted. Szavaló:

Az anyák halhatatlanok, csak testet, arcot, alakot váltanak: egyetlen halott sincs közöttük: fiatalok, mint az idő. Újra születnek minden gyerekkel: megöletnek minden halottal – harmadnapra föltámadnak, mire virrad. 271

Közösen:

Adassék nekik gyönyörűség, Szerelmükért örökös hűség. Adassék könny is, hogy kibírják A világ összegyűjtött kínját.

Szavaló:

A mai ünnepélyen mély hálával tudjuk csak megközszönni mindazt, amit az édesanyák mindannyiunkért tesznek. Ünnepük alkalmából jó egészséget és békés, boldog életet kívánunk minden édesanyának! Hadd fejezzük be rövid köszöntő műsorunkat egy több évszázados népköltés kedves szavaival.

Közös ének:

Amennyi zöld fűszál, rózsaszál Égen ahány csillag jár, Májusban a szép virág: Annyi áldás szálljon rád!

272

Tanévzáró

273

274

Vakáció előtt Zenerészlet:

Vivaldi: Négy évszak – Nyár

Szavaló:

A „negyedik vándor”, a nyár megérkezése mindannyiunk számára azt jelenti, hogy hamarosan itt van a várva várt szünidő. Meg a bizonyítvány. Leckénk ezután a nyár meg az erdő, a hegy meg a tó.

Szavaló:

Drága jó iskola, iskola udvara, iskolapad, hurrá, ma sok gyerek öröme nagy! Kifelé rajzik a siserehad, csak az fáj egy kicsit, hogy te most szünetig árva vagy.

Szavaló:

Volt lecke rengeteg s játszottunk eleget. Szurkoltunk is? Lehet, de üsse kő. Ami rossz, elszakadt, ami jó, megmarad, tótágast, gyerekek, száz cigánykereket ma ez a fő, hogy itt van a, itt van a nagy szünidő.

Közösen:

Szervusz hát, iskola, iskola udvara, könyv, lecke, pad – Visszajön ősszel

275

új szeretettel a siserehad.

(Szabó Lőrinc: Vakáció előtt)

Szavaló:

Mi az, hogy vakáció?

Szavaló:

Hát, hogy kirándulni jó, meg, hogy úszni, az is jó, meg, hogy az ég csillogó, s az erdőben, halihó, madár rikkant, fán rigó, mókus ugrál, kis bohó, patak csillan, csobbanó, hegyi út, kapaszkodó, fenyvesek közt tiszta tó, csónakot ringató, hogy játszani csudajó, mind megannyi csudaszó, ez az egy: vakáció!

Szavaló:

Hova menjünk milyen tájra? Hegyre talán vagy pusztára?

(Majtényi Erik: Vakáció)

Folyópartra vagy erdőbe? Faluszéli zöld mezőre? Lepkét fogjunk vagy horgásszunk? Vagy mégis csak hegyet másszunk? Közösen:

276

Akár erdő, akár folyó: gyönyörű a vakáció!

(Zelk Zoltán: Vakáció)

Szavaló:

Félre irka, sutba táska, vidám szemünk ne is lássa, vigyük gyorsan a padlásra, őszig legyen ott a táska. Vár a víz és vár a partja, vár a nyári rét, a tarka, szívünk boldog, bőrünk barna, ki erre fut, ki meg arra.

Közösen:

Félre irka, félre táska, vidám szemünk ne is lássa, vigyük gyorsan a padlásra, őszig legyen ott a táska. (Csukás István: Tanévzáró)

Zenerészlet: Mozart: Gyermekszimfónia Közösen:

Halihó, halihó, zeng az énekszó!

Szavaló:

Rajta hát, hegyre fel, nem cserélünk senkivel!

Közösen:

Halihó, halihó, zeng az énekszó!

Szavaló:

Napsugár, napsugár, mienk a határ! Nekünk nyílik a virág, nekünk újul a világ!

Közösen:

Napsugár, napsugár, mienk a határ! (Rossa Ernő: Zeng az énekszó)

Közös ének:

277

Szóló ének:

(Az „ihajla, tyuhajla”-t közösen éneklik) Amerre a csapat halad, ihajla, tyuhajla, Nótára gyűlnek a vadak, ihajla, tyuhajla!

Közös ének: Amerre a patak halad, ihajla, tyuhajla, Nótára gyűlnek a halak, ihajla, tyuhajla! Szóló ének:

Hegyen-völgyön, tölgyek alatta, ihajla, tyuhajla, Még a szél is dalra fakad, ihajla, tyuhajla! (Sulyok Gizella: Erdőjárók)

Szavaló:

Szavaló:

Szép ez a nyár, magamban érzem, élni de jó gyönyörű fényben. Bárcsak örökké tartana, ó, a bőség, napfény, vakáció! (Andók Veronika: Nyár) Szervusz kedves Napsugár! Örülünk, hogy itt a nyár. Kérlek, süss jó melegen, pihenhetsz a réteken. Érleld meg a gabonát, lombosítsd a sok szép fát.

Közösen:

Langyosítsd a vizeket, melegítsd a szíveket!

Közös ének:

278

Kiskertemben van egy bokor illatozó rózsa. Az évzáró ünnepélyre rózsát szedek róla. ……….néni, ……….néni volt a kertünk őre, Piros rózsa illatával búcsúzom el tőle.

279

Az alkotásokat készíttték: Borító

Puskás Bianka, Tornalja

Tanévnyitó Az 1956-os forradalom Karácsony A magyar kultúra napja Farsang Március 1 Pünkösd Anyák napja Tanévzáró

Anbermayer Vanessa, Dióspatony Illusztráció Varga Vivien, Gúta Horváth Angelika, Feled Morvai Zsolt, Gúta Bíró Botond, Dunakeszi - Egyházgelle Kollár Ádám, Gúta Kovács Virág, Amadékarcsa Ferkó Cynthia, Tornalja

280

Tartalom Előszó .......................................................................................... 5 Tanévnyitó .................................................................................. 7 Őszi hangulat énekekben, versekben, zenében ...................... 9 Szeptember, szeptember, elérlek már a kezemmel .............. 16 Legyen öröm a tanulás! ....................................................... 22 Hívogat az iskola ................................................................. 25 Szeptemberi csengőszó ........................................................ 27 Messze száll a fecske, messze száll a nyár .......................... 30 Az 1956-os forradalom ............................................................ 33 A magyarok vére (emlékműsor) .......................................... 35 A lyukas zászló hősei (emlékező ünnepi beszéd) ................ 38 Karácsony ................................................................................. 41 Idvezlégy, kis Jézuska.......................................................... 43 Jöjj népek megváltója .......................................................... 58 Karácsony, várlak! ............................................................... 65 Sókszelőcei betlehemes játék .............................................. 75 Karácsonyi köszöntés .......................................................... 80 Itt kóborol a tél megint… .................................................... 88 Télidőben, karácsonykor ..................................................... 98 A szeretet ünnepe: karácsony ............................................ 109 Ég a gyertya, ég ................................................................. 114 Karácsonyra várakozva….................................................. 122 Fenyőünnep ....................................................................... 124 Kántálás, karácsonyi, újévi jókívánságok.......................... 130 A magyar kultúra napja ........................................................ 133 Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek! (irodalmi összeállítás az anyanyelvről) ............................................. 135 A nyelv hérosza (Kazinczy és a magyar nyelv) ................. 142 Kulcsár Ferenc: Őrizzen a szó minket!............................... 146 A magyar kultúra napján (ünnepi beszéd) ......................... 155 281

Farsang ................................................................................... Itt a farsang, áll a bál (énekes jelenet) ............................... A libapásztor lakodalma (énekes jelenet) .......................... Lakodalom van a mi utcánkban (lakodalmas farsangi játék) .................................................................... Egyszer egy királyfi (énekes jelenet)................................. Mit játsszunk, lányok? (tavaszi, farsangi énekes játék)..... Jön a kocsi, fut a kocsi (összeállítás Weöres Sándor verseiből) ........................................................................... Mese az esztendőről (jelenet) ............................................ Március 15. ............................................................................. Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk! (emlékműsor március 15-re) .............................................. Sikolt a harci síp (irodalmi-zenés emlékműsor március 15-re) .................................................................... Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag (emlékműsor) ...... A nép nevében (emlékműsor) ............................................ A Tűz márciusa (irodalmi összeállítás március 15-re) ...... Föltámadott a tenger (irodalmi-zenés összeállítás) ........... Március üzenete (ünnnepi beszéd) .................................... Pünkösd .................................................................................. Pünkösdölés (énekes jelenet) ............................................. Anyák napja ........................................................................... Felvirradt, felvirradt az édesanyák napja (zenés-verses összeállítás) ................................................. Májusi virágok (énekes, szöveges összeállítás anyák napjára).................................................................... Anyák napja jött el ma (irodalmi-zenés összeállítás) ........ Beültettem kiskertemet (irodalmi összeállítás anyák napjára).................................................................... Már megjöttünk ez helyre (műsor anyák napjára) ............. Ingó, bingó zöld fűszál (zenés irodalmi összeállítás) ........ Hajnalban a patak partján .................................................. Tanévzáró................................................................................ Vakáció előtt ......................................................................

282

159 161 165 170 177 183 187 191 195 197 202 206 210 216 221 227 233 235 241 243 246 252 256 260 265 269 273 275

A Gyurcsó István Alapítvány Könyvek sorozatban megjelent: Vígan zengjetek citorák, Csallóközi betlehemes játékok és mendikák, gyűjtötte és válogatta Ág Tibor, 1992 2. Marczell Béla: A Csallóköz hiedelemvilága, 1994 3. Cséplő Ferenc: Réte – bástya és menedék, Helytörténet két egyházi könyv köré építve, 1995 4. Bíborpiros szép rózsa, Népzenei gyűjtés Peredről, a dallamokat válogatta: Ág Tibor, 1996 5. Tánczos Tibor: Ötven éve történt, A kitelepítés és a deportálás története Nagymegyeren, 1996 6. Ázik, nem fázik, A nagyabonyi népdalkör legkedvesebb dalai, 1996 7. Legendák és tények Nagymegyer városának történetéből, Tánczos Tibor: A nagymegyeri Mátyás legendák; Henkey Gyula: A nagymegyeri magyarok etnikai embertani képe, 1997 8. Barsi Ernő: Tanácsok népdalcsokrok összeállításához, 1997 9. Marczell Béla: Naptár és néphagyomány, Csallóközi népszokások, 1997 10. Zalabai Zsigmond: Koszorúk, 1998 11. Nagy Iván: Erősíteni szíveket, Balony község népzenei monográfiája, 1998 12. Szőke István: A bábjátszás ábécéje, Az ujjtól a marionettig, 1998 13. Varga László: Az első lépések, A Csemadok Nagymegyeri Szervezetének és a Nagymegyeri járás Csemadok szervezeteinek története, 1999 14. Himmler Zsófia: Mindentlátó királylány, Népmesedramatizációk gyermekbábcsoportoknak, 1999 15. Ág Tibor: Felsütött a Nap sugára, Kelet-Szlovákiai népdalok, 1999, (MC melléklettel) 16. Metzner Valéria: Emlékezés, A Csemadok rétei szervezetének megalakulása és tevékenysége napjainkig, 1999 ** Száraz Pál: Kilométerkő, Novellák, 1999 17. Móser Zoltán: Körülvesznek engem a dalok, (A népdalgyűjtő és népdalíró Czuczor Gergely), A hét szabad művészet könyvtárával (Zsámbéki Apor Vilmos Katolikus Tanítóképző Főiskola) közös kiadásban, 2000 18. Presinszky Lajos: Felső Csallóközi arcképcsarnok, 2000 19. Akkor sirassatok engem (Katona Pista összegyűjtött nótái), 2000 1.

283

20. Lement a vacsoracsillag, Bartók Béla születésének 120. évfordulója alkalmából, Válogatás az 1910-es év nagymegyeri gyűjtéséből, összeállította Ág Tibor, 2001 21. Sidó Zoltán–Őszi Irma: Ötven év szolgálat, A Csemadok tevékenysége az Érsekújvári járásban (1949-1999), 2001 22. Ág Tibor: Csináltassunk hírharangot, Nyitra-vidéki népballadák, 2001, (CD, MC melléklet) 23. Vas Ottó: Hogyan tanuljunk verset, prózát? Előadók és felkészítők kézikönyve, 2001 (MC melléklet) 24. Henkey Gyula: A csallóközi magyarok etnikai embertani képe, Alistál környéke, Bős, Nagymegyer, Csallóközi összefoglaló tanulmány, 2002 25. Varga László: Béke poraikra, Az 1. és a 2. világháború áldozatai és hősei Nagymegyeren, 2002 26. Csiba Lajos: Őszi szarvasbőgések, tavaszi szalonkázások, Csallóközi vadásznapló, 2002 27. Borsi Ferenc: Mi vagyunk a rózsák, Az érzékiség képi ábrázolása a magyar népdalokban, 2003 28. Tánczos Tibor: Az öreg juhász szép meséje és más elbeszélések, 2003 29. Ág Tibor: Semmit sem vétettem Nyitra városának, Nyitra-vidéki magyar népdalok, 2004, (CD melléklettel) 30. Varga László: Kultúránk szolgálatában, A Nagymegyeri körzet Csemadok szervezeteinek kialakulása és fejlődése, 2004 31. Köszöntsük a Jézuskát, Régi karácsonyi énekek a Felvidékről, gyűjtötte és válogatta Harmath Lajosné Vöröss Kornélia, 2004 32. A Kolonyi templom előtt, Válogatás Ürge Mária népzenegyűjtéséből. Válogatta, szerkesztette és jegyzetekkel ellátta Tari Lujza, 2004 33. A Népes, írta és összeállította Takács András, 2004 ** Száraz Pál: Beszélő fények, Kisprózák, egyéb szövegek, versek, 2004 34. Fügedi János–Takács András: A Bertóké és társai (Jóka falu hagyományos táncai), 2005 35. Kovács Ferenc: 40 év és a kiwi megérett, 2006 36. Ág Tibor: Az árgyélus kismadár, Martos község népzenéje, 2006 37. Pelle Andrea: Sej, Bást falu sáros, Óbásttal határos, Medvesalji népdalok, 2006 (CD melléklet, 2010) 38. Varga László: Amikor elindult a vonat, Deportálás és kitelepítés Nagymegyer és környékén lévő településekről 1945–1949 között, 2007 39. Takács András: Az országos népművészeti fesztiválok ötven éve, 2007 40. Szíjjártó Jenő: Az anyai szó, kórusművek, (második bővített kiadás), 2007 41. Bors Éva: Mély kútba tekinték, Népi táncos gyermekjátékok, 2008

284

42. Lement a vacsoracsillag, Bartók Béla 1910-es nagymegyeri gyűjtése, Közli Ág Tibor, (második bővített kiadás), 2008 43 a.) Szíjjártó Jenő: Virágok vetélkedése, Válogatás Szíjjártó Jenő népzenei gyűjtéséből, 2008 43 b.) Simek Viktor: Zoboralji színek, A zsérei népviselet Simek Viktor festészetében, 2009 44. Ág Tibor: Csillagoknak teremtője, Mátyusföldi népdalok, 2009 45. Jánosi András: A magyar népzene előadásmódja, 2009 (CD melléklet) 46. Akkor sirassatok engem, Katona Pista összegyűjtött nótái, (II. kiadás), 2010 47. Borsi Ferenc: A magyar asztali citera, 2010 48. Ág Tibor: Nem szánt vet az égi madár (Motyovszki Józsefné Kovács Teréz, a gömöri nótafa), 2010, (CD melléklet) 49. Tari Lujza: Szlovákiai magyar népzene, Válogatás Tari Lujza népzenegyűjtéséből (1983–2006) (CD melléklet) 50. Bajnok István: Diagnózisok V–VII., 2010 51. Horváth Géza: Este van, este van (Kórusgyűjtemény), 2011 52. Tari Lujza: Bartók Béla hangszeres magyar népzenegyűjtése, 2011 53. Kovács Zsuzsanna: Ünnepeljünk, Iskolai műsorok az év ünnepnapjaira az alapiskolák és középiskolák tanulói számára, 2012

285

A Gyurcsó István Alapítvány Könyvek hangzó-anyag sorozatban megjelent: Ág Tibor: Felsütött a Nap sugára, MC, 2000 Ág Tibor: Csináltassunk hírharangot, MC-CD, 2001 Vas Ottó: Hogyan tanuljunk verset, prózát?, MC, 2001 Bíborpiros szép rózsa, a népzenei vetélkedő országos gálaműsorának élőfelvétele, MC, 2002 5. Bárdos Ágnes: Tánc-lánc, MC-CD, 2002 6. Ág Tibor: Semmit sem vétettem Nyitra városának, Nyitra-vidéki magyar népdalok, CD, 2004 7. Szerelem, Csanaky Nóra–Écsi Gyöngyi, Válogatás a XX. század magyar szerelmi lírájából és népdalainkból, CD, 2004 8. Hommage à József Attila (Szlovákiai magyar verséneklők József Attiláról), CD, 2005 9. Pelle Andrea: Sej, Bást falu sáros, Óbásttal határos, Medvesaljai népdalok, CD, 2006 10. Fiaim, csak énekeljetek, Válogatás a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny Országos Döntőjéből, 2006, CD, 2007 11. Fiaim, csak énekeljetek, Válogatás a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny Országos Döntőjéből, 2007, CD, 2008 12. Fiaim, csak énekeljetek, Válogatás a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny Országos Döntőjéből, 2008, CD, 2009 13. A Bertóké és társai, Jóka falu hagyományos táncai, DVD, 2009 14. XI. Országos citeratalálkozó, Nagykapos, 2009, CD 15. Fiaim, csak énekeljetek, Válogatás a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny Országos Döntőjéből, 2009, CD, 2010 16. Ág Tibor: Csillagoknak teremtője, Mátyusföldi népdalok, CD, 2009 17. Jánosi András: A magyar népzene előadásmódja, CD, 2009 18. Ág Tibor: Nem szánt vet az égi madár (Motyovszki Józsefné Kovács Teréz, a gömöri nótafa), CD, 2010 19. Tari Lujza: Szlovákiai magyar népzene, Válogatás Tari Lujza népzenegyűjtéséből (1983-2006), CD, 2010 1. 2. 3. 4.

286

Ez a könyv a VALEUR KFT nyomdájában készült 929 01 Dunaszerdahely (Dunajská Streda) Múzeum u. 208/4 Telefon, fax: (0)31 551 72 19, 551 72 18 A KIADÓ CÍME: Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely P. O. BOX 16., Bacsákova 240/13., 929 01 Dunajská Streda Tel: +421/31/552 24 78 Fax: +421/31/550 98 30 E-mail: [email protected] WEB: www.csemadok.sk ISBN 978–80–89001–56–9

Kovács Zsuzsnna Ünnepeljünk Iskolai műsorok az év ünnepnapjaira az alapiskolák és középiskolák tanulói számára Gyurcsó István Alapítvány Könyvek 53. Kiadta a Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahelyen A kiadásért Huszár László, igazgató felel A nyomdai előmunkálatok a Csemadok Művelődési Intézetében készültek Nyomta a Valeur kft. nyomdája Dunaszerdahelyen Megjelent 700 példányban Kiadás éve: 2012

287

288