KOVÁCS ILONA. Casanova szövege: élıbeszéd vagy rossz stílus? (Fordítói-kiadói dilemmák a Casanova-emlékiratokkal kapcsolatban)

KOVÁCS ILONA Casanova szövege: élıbeszéd vagy rossz stílus? (Fordítói-kiadói dilemmák a Casanova-emlékiratokkal kapcsolatban) LES MÉMOIRES DE CASANOVA : ORALITÉ OU STYLE NÉGLIGÉ ? (À PROPOS DES DILEMMES DES ÉDITEURS ET DES TRADUCTEURS DE L’HISTOIRE DE MA VIE)

La traduction

est l’un des rares moments de la réception des textes où la lecture laisse des traces écrites. Ainsi, on peut exploiter les versions successives du même texte comme corpus de réception pour mieux connaître le style de l’auteur. L’analyse comparée des nombreuses variantes textuelles de l’Histoire de ma vie montre bien que c’est l’oralité transposée dans le style écrit qui a choqué la plupart des remanieurs, y compris les traducteurs et non pas les sujets audacieux ou le vocabulaire érotique (très conforme aux conventions du XVIIIe siècle français). Le traitement du discours direct est tellement libre chez Casanova qui a formé ses récits de vive voix que ses libertés syntaxiques, ses répétitions et la reprise des conversations en style parlé avaient été effacés pendant deux siècles dans l’histoire du texte. C’est ce qu’il faut essayer de rétablir sur la base des nouvelles éditions critiques (1960-62) pour que le texte puisse enfin parler aux oreilles des lecteurs.

A szélhámos szövegeinek kalandjai: kiadás és recepció A fordítás gyakran elválaszthatatlan a kiadói és befogadási problémáktól, és erre Casanova emlékiratai (Életem története) remek példát nyújtanak. Lassan kezd közismertté válni, hogy nem mindegy, milyen szöveg kerül az olvasó kezébe, az pedig még inkább számít, hogy milyen kiadást vesz kézbe a fordító, mert alapvetıen megváltoztathatja a szerzırıl kialakult képet egy átírt vagy rosszul közölt szöveg. Casanova Életem története címő szövegének kiadástörténete önmagában kész regény, mivel a kézirat befejezetlen, de a szerzıi, autográf kézirat igen hamar a Brockhaus Kiadó birtokába került egy rokon (Carlo Angiolini) révén, mégsem jelent meg hiteles szöveg 1960-ig, amikor a Brockhaus-Plon közös kiadása végre a kéziratok nagy részét is közzé

Revue d’Études Françaises No 15 (2010)

tette.1 Eközben a szöveg rengeteg kalandot élt át, fattyú szövegeket és kalózkiadásokat nemzett, továbbá Karinthy tollára méltó oda-vissza fordításokat szült, és mindezzel nagyban hozzájárult a szerzı legendáriumának gazdagításához. A Casanova-stílus megítéléséhez éppen ezért megkerülhetetlen a poszthumusz kiadások2 és a hamis szövegek keletkezésének rövid áttekintése.3 Legelsı lépésként a Brockhaus4 rögtön megvásárolta az unokahúg férjétıl a duxi (ma Duhcóv, Csehország) kéziratokat, de nem tette ıket közzé, ezért meglepı módon legelıbb az ismeretlen fogalmazvány német fordítása jelent meg Brockhaus döntése alapján. Talán az magyarázza ezt a furcsa fordulatot, hogy a mővet túlzott óvatosságból nem merték rögtön az eredeti (sajátos) francia nyelven, valamint teljes egészében piacra dobni, ezért tapogatózásként szemelvényeket közöltek elıször németül.5 Ez az elsı átdolgozás, amely újraszámozta a kéziratokat, és válogatott belılük a németre fordításhoz, már erısen torzítja a képet. A siker viszont olyan nagy, hogy az elsı két kötet után, 1824-tıl más fordító tollából, de újabb 10 kötetnyi német fordítás jelenik meg. A siker egyértelmő, és Casanova neve hamar forgalomba kerül az elsı francia közlés elıtt, de vajon milyen szöveget fed ez a kiadás? A szakértık szerint elég pontos, de persze erısen csonkolt a mő szövege, amelyben több a kihagyás, mint az összefüggı részlet. Kérdés, hogy indokolt volt-e a kiadó aggodalma, hogy nem lehet eredeti formában közzé tenni az emlékiratokat, hiszen nincsenek benne sokkoló kifejezések! Mai tudásunk birtokában teljes biztonsággal állítható, hogy Casanova szövege végig konvencionális, XVIII. századi virágnyelven íródott! Sehol nem találni illetlen kifejezéseket vagy

1

CASANOVA, 1960-62, Histoire de ma vie, 12 tomes, Wiesbaden-Paris, Brockhaus-Plon.

2

Minden kiadás a szerzı halála után látott ugyan napvilágot, de hitelességük foka mégis nagyon változó.

3

Összefoglalómban támaszkodom Helmut Watzlawick kiváló tanulmányára a kérdésrıl, amely az Europe címő folyóirat Casanova-különszámában (n° 697, 1987. május ) jelent meg, és a saját, részletesebb áttekintésemre: „Egy emlékirat kalandjai”, HOLMI, 1997/2. (február), 244-252. o.

4

Bár különbözı személyekrıl van szó, a kiadókat mindig a családnévvel jelölöm, az egyszerőség kedvéért.

5

Ezek a németre fordított kivonatok ismeretesek Schütz-változat címen: 1822-1828, Wilhelm Schütz, 12 kötetben.

130

KOVÁCS ILONA: Casanova szövege: élıbeszéd vagy rossz stílus?

durva trágárkodást, bár sok merész történet szerepel benne, de mindet meg kell fejteni, szinte dekódolni kell a pontos megértéshez! A siker vonzza a kalózokat, tehát elég hamar és teljesen logikusan megjelent egy franciára át- vagy visszafordítás: az ún. Tournachon-Molin-féle változat, mivel Brockhaus sem ki nem adta, sem át nem adta másnak a kéziratot, tehát további németrıl franciára fordított kalózkiadások láttak napvilágot 1825-27, majd 28/29-ben! A leghíresebb és meghatározó változat azonban ezek után következett, és ezúttal Brockhaus felkérésére, a híres-nevezetes, alaposan megcenzúrázott Laforgue-átírás. Brockhaus ugyanis annyit felfogott a kalózkiadások sikerének hatására, hogy kincs van a birtokában, és rászánta magát valamilyen fajta közlésre, de ez is átirat lett. Megbízta Jean Laforgue lovagot, hivatásos franciatanárt, a drezdai Katonai Akadémia professzorát, hogy módszeresen dolgozza át a szöveget, és így 1826-tól6 megindult a francia nyelvő eredeti alapján készített Laforgueváltozat kiadása. Közben elvesztek egyes kéziratoldalak (4 fejezet a VI. kötetbıl), amelyek azóta is csak ebben az átiratban vannak meg. Viszont biztos, hogy Laforgue még a hiteles kézirat alapján dolgozott, mert a négy fejezet anyaga megvan az ı átiratában, megjelent egy titokzatos párizsi kiadónál, tehát hiába tőntek el szırén-szálán a hiteles fogalmazványok, Laforgue-ból valamennyire következtetni lehet az eredetire. Brockhaus tehát páncélszekrényben tartotta a pincéjében a Casanovairatokat, amivel részben jót is tett, mert 1945-ben, Lipcse bombázása alatt nem semmisült meg a korpusz, bár a világháború vége után a nagyobb biztonság kedvéért átvitték az NDK-ból Wiesbadenbe. Innen került – éppen napjainkban, 2010. februárjában, egy névtelen mecénás adományaként – a Bibliothèque Nationale de France Kézirattárába, ahol eredetiben és digitalizált formában (Gallica)7 egyaránt kutatható lesz mindenki számára. Elıbb azonban már 6

Afféle jogosult kalózkodásként, párhuzamosan a továbbra is folytatódó (jogosulatlan) kalózközlésekkel!

7

Az elektronikus változat tulajdonképpen kész van, mert a kiadó már korábban tervezett egy cdromos kiadást, a szerzı halálának 200. évfordulójára, de azután anyagi problémák miatt nem adta közre a cd-t, viszont egy másolatot elhelyezett a duxi múzeumban, 1998-ban. Duhcóv azonban olyan messzire van Prágától a rossz közlekedés miatt, hogy nehezen lehetett hosszabb ideig ott helyben tanulmányozni a másolatokat. A cd-rom pedig a páncélszekrénybe került az eredeti mellé, ott lappangott egészen mostanáig.

131


tudományos szenzációt jelentett, hogy a Brockhaus a Plon Kiadóval szövetkezve kiadta a „jó” szöveget, közvetlenül azután, hogy az átírt (Laforgueféle) szöveg kiadása befejezıdött a Pléiade-sorozatban. Állítólag Brockhaus tárgyalt a Gallimard-ral is a kéziratok eladásáról és a szerzıi jogokról, de nem tudtak megállapodni.8 Így aztán a világ csúfjára Robert Abireched kiadása 1958-60-ban, bibliapapíron, épp hogy befejezıdött, amikor kezdett megjelenni az elsı hiteles kiadás német-francia együttmőködésben. Mindennek tetejébe a Pléiade a rossz szöveget gyönge jegyzetekkel és tanulmánnyal fejelte meg… Külön fejezetet érdemelne a mő kalandjainak sorában a Busoni-féle kalózkiadás rejtélye, amikor egy Paulin nevő kiadó 1833-ban piacra dobott egy újabb, francia nyelvő kalózkiadást, amely 1837-re már végigkövette Casanova kalandjainak (befejezetlen) elbeszélését, megelızve ezzel a „hivatalos” Laforgue-kiadás végét egy évvel! Ebben a Busoni-Paulin változatban olyan részletek is olvashatók, amelyek sem a Schütz-, sem a Laforgue-kiadásban nem szerepeltek, viszont a levéltári anyagok, egyéb források és feljegyzések igazolták ıket, mint hiteles variánsokat… Hogy miként volt ez lehetséges, máig homályban maradt, de nem ez az egyetlen rejtély a korpusz hányattatásai és casanovai szélhámosságai történetében. Henye stílus? Merészen vállalt élıbeszéd? Az átírások elemzése egészen megdöbbentı tanulságokkal szolgál, ugyanis csak a stílus átformálása, megemelése, pontosabban írott formába való áttétele miatt kellett másfél évszázadot várni a jó kiadásra! A Laforgue-szöveg egyetlen haszna napjainkra az maradt, hogy az eredeti fogalmazványokkal összevetve jól dokumentálható belıle, mit éreztek pongyola, laza francia nyelvhasználatnak a XIX. század elején a nyelv helyességének ırei. Hiszen a nem létezı malacságok miatt nem kellett volna átíratni a szöveget és az eredetit hermetikusan elzárni az olvasók elıl! A merész leírások terén 8

Állítólag Gallimard-ék fukarsága miatt, ami valószínő, mert más kiadók sem voltak hajlandók fizetni a jogokért, így jelenhetett meg René Démoris kitőnı bevezetı tanulmánya (Gérard Lahouati szerint „a legjobb bevezetı”) társaságában a rossz szöveg, egy válogatásban, a Flammarion GF-sorozatában 1977-ben! Ld. Mémoires de Giacomo Casanova, 1744-1756, idırend, bevez. és jegyzetek René Démoris, Paris, Garnier-Flammarion, 1977.

132


talán csak a testnedvek emlegetése kivétel, de ott sem a kifejezések, hanem maga a téma az, ami a viktoriánus korban sérthette az illemet, pl. az izzadás és izzadtság jelzése az Ólombörtön cellájában. Casanova ıszintén leírja, hogy nyáron az ólomtetık alatt akkora volt a forróság, hogy pucéran is ömlött róla a veríték, és fürdött saját levében… Vagy merésznek minısülhetett ugyanígy a betegségek tüneteinek aprólékos ismertetése,9 pl. a nemi betegségek ismertetése, viszont gyógyításuk sok hasznos részlettel szolgál, bár ott is minden finoman körül van írva… Laforgue teljes átdolgozása tehát nem az illetlen kifejezések miatt vált szükségessé, hanem mert a XIX. század ízlése általában, illetve a baloldali eszméket valló franciatanár stíluseszménye gyökeresen eltért (a mélységesen „úrhatnám”, tehát reakciós) Casanova stílusától. Laforgue és Casanova politikai nézetei olyan szöges ellentétben álltak, hogy ebbıl a szempontból egészen mulatságos összevetni a két szöveget. Casanova meggyızıdéses, konzervatív, régi rend-rajongó létére nem változtatni akart, hanem bekerülni a kiváltságosok közé! Élesen elítélt tehát minden forradalmat, a franciát különösképpen, és a lázadókat (forradalmárokat) aljas csıcseléknek tartotta, mint ezt több írásában is kifejtette az emlékiratok mellett. Ügyes szélhámos lévén opportunista módon élt és alkotott, vagyis a ravasz körülírások mestere lett belıle, reakciós ideológiával, szemben Laforgue jakobinus, forradalom-párti nézeteivel, és mérvadó, malherbes-i, klasszikus (írott) francia stíluseszményével! Az eredmény ugyancsak groteszk: a konvencionális virágnyelvbıl egy célozgató, alapjában meghamisított szöveg keletkezett. Amely sokkal többet sejtet, mint amennyit az eredeti valójában tartalmaz. Laforgue ugyanis a mondatzáró pontok helyére három pontot tett, holott az eredeti elıadásban a történet nem folytatódott, csak sejtetett. Az átírónál sincs valóságos folytatása, de a három pontos felfüggesztés jobban beindítja az olvasók fantáziáját, mint az elliptikus elbeszélés. Így aztán bıven termett új fantazmagóriákat a szöveg, az átíró („mórickás”) képzelgéseinek hatására. Eltőntek a monarchia-párti kirohanások, a párizsi nép szidalmazása (miféle csıcselék, amelyik képes volt a 9

Ugyanezért lett viszont az orvosok és biológusok, illetve a gyógyászat történetének kedvelt forrása és egy neurobiológus (Jean-Didier Vincent) kedvenc „kísérleti nyula”. Vincent újraírta az Életem történetét, kilenc nemi betegség és gyógymódjaik fonalán, remek esszét kanyarítva a testi örömök elemzésébıl.

133


királyát lefejezni), a komikus királypárti sóhajok, ahol Casanova egy helyen a pecsétes királyi letartóztató parancsok után sóhajtozott…10 Az önkényes királyi hatalom dicsıítése olyan ember tollából, aki maga is áldozata volt ilyesféle visszaéléseknek,11 világosan mutatja, hogy ı úrnak érezte magát, és ebbéli (képzelt) minıségében nosztalgiázott a régi rend után, annak minden velejáróját is beleszámítva a sóhajaiba: a jogtalan bebörtönzéseket és igazságtalan kiváltságokat. Casanova ıszintén siratja az úri világot, amelybe sikeresen belehazudta-beleképzelte magát, és mélyen lenézi az egyenlısdit, ami belıle holmi plebejusok sorstársát csinálta volna… Még a forradalom nyelvi újításait sem tőrheti, a neologizmusok ellen szól az utolsó írói mőve, egy igen elítélı irat a francia nyelv újításairól.12 Hitelesség vs változó nyelvhasználat és nyelvi standard Már egy másik XVIII. századi, franciául író szerzı, II. Rákóczi Ferenc emlékirataiban is azok a fordulatok a leghitelesebbek, amelyek nyelvi szempontból a legkevésbé korrektek. Casanova szövege végképp bıséges és kiváló tesztanyag arra, hogy bizonyítsuk: mit éreztek a korabeli irodalmi nyelvi normától eltérınek az ı francia nyelvhasználatában, mit kellett a kiadó szerint javítani-átírni a XIX. századi stíluseszményeket követve. A fıbb botránykövek az élıbeszéd és dialógusok kezelése nála, no meg a francia és az olasz idiómák tudatos keverése. Casanova francia nyelvtanulása újabb regényfejezet lehetne: elıbb tudatosan fejlesztette, késıbb tudatosan visszafejlesztette nyelvtudását,13 amit véleményem szerint tökéletlenítésnek is lehet nevezni. Mikor belátta, hogy elveszti az ıt velencei gyökereihez főzı alapkötelékét, egyben eredetiségét, ha túlságosan jól megtanul franciául, kialakította saját francia-velencei stílusát. 10

„Oh, heureux temps des lettres de cachet, où êtes-vous passés?”

11

Ld. egész velencei fogsága az Ólomtetık alatt, és az ellene felhozott vádak, amelyeket ı maga nem ismerhetett! Lettre du Professeur Snetlage, ahol még a szerzı neve is a Casanova által alkotott sajátosan hamis „saját” nemesi név, a Seingalt lovag anagrammája!

12

13

Ld. THOMAS, Chantal, 1985, Casanova, un voyage libertin, Paris, Denoel, 77-87. o. és KOVÁCS, Ilona, 2006, „Se souvenir en français : trois cas de figure (Casanova Goldoni et Rákóczi)”, in Prisonnier de sa langue, libre dans sa langue, Budapest, Universitas, 158-172. o.

134


Ahogyan maga elmagyarázza, ı egy rá jellemzı, saját francia nyelvet használt, amelyet olasz fordulatokkal színesített, és amely az olvasó füléhez szól, nem kíván klasszikus stíluseszményeket követni. Törekvése nem egyedülálló a francia irodalom történetében: a leghíresebb analógiák Challe Les Illustres Françaises címő regénye, illetve Stendhal egész életmőve. Az utóbbi hasonlóság eredményezte azt a hamis, de nem alaptalan attribúciót, amely a XIX. században Stendhalnak tulajdonította a Casanova-emlékiratokat. A stílus ugyanis hasonlóan folyékony, merészen követi, és írja át a mőbe az élıbeszéd hanyagságait. Ahogyan Stendhal nem volt soha hajlandó újraolvasni és javítani a kéziratait, úgy Casanova sem kívánta soha a klasszikus szabályokhoz igazítani saját beszédmódját. Ezért nem nézette és javíttatta ki francia ismerıseivel vagy éppenséggel duxi öregsége belga társával, Ligne herceggel a szövegeket. İ a saját emlékeit a saját nyelvén, valamiféle casanovai velencei-párizsi keveréknyelven akarta elmesélni, és ezzel hőséges maradt velencei önmagához a sorozatos számőzetésekben. Az eleven beszédet híven átíró stílus mint fordítói dilemma Casanova tehát tudatosan dolgozott ki egy saját írói és kalandori profiljához illı francia stílust, és ennek megfelelıen jegyezte fel emlékeit élete végén. Megengedett magának olyan henyeségeket, amelyek még ma is sértik a nyelvhelyesség korlátai közt vergıdı cenzorokat, de mulattatják a szabadabb beszédmódot kedvelı olvasókat. Képes élınyelvi fordulatokat idézni, olaszos szólásokkal keverni a franciát, kicsit primitív „mondta-felelte-válaszoltamondta” kötıanyagú párbeszédeket elıadni, helytelennek ítélhetı igehasználatokat megtartani emlékirataiban. Laforgue minden ilyen esetben, a problémát jól ismerı olvasó számára hamar megjósolható módon közbelép(ett). Vagy igazi dialógusba fordítja át a sok henye töltelékszóval elıadott jelenetet, mint pl. az egyik alábbi példában, az anconai epizód elején, vagy átírja, másképp tördeli, magyarázza és ál-rokokó körülírással rontja el Casanova virágnyelven szóló, de mindig eleven szövegét. Összefügg ez a nyelvhasználat azzal is, hogy Casanova élıszóban dolgozta ki fıbb témáit, amelyeket gyakran, kicsit variálva, de alapjában egy szövegvázlat mentén adott elı különbözı

135


helyeken és igen eltérı társaságokban.14 Mivel Casanovának, mint profi szélhámosnak, kiváló színészi tehetsége is volt, és gyakran járt színházba, illetve játszott színpadon, a komédiás alkat és gyakorlat szintén segítette az elbeszélések csiszolásában.15 Ebben a megvilágításban érdemes összevetni tehát a Teresa-Bellino-epizód anconai kezdetét, ahol a dire és répondre igék hatszor ismétlıdnek egy rövid szövegrészben.16 Casanova szobát vesz ki a fogadóban, és rögtön összevész a fogadóssal azon, hogy húst akar enni böjt idején: Content de ma chambre, je dis à l’hôte que je voulais manger gras. Il me répond qu’en carême, les chrétiens mangent maigre. Je lui dis que le pape m’a donné la permission de manger gras ; il me dit de la lui montrer ; je lui réponds qu’il me l’a donnée de bouche ; il ne veut pas me croire ; je l’appelle sot ; il m’intime d’aller me loger ailleurs ; et cette dernière raison de l’hôte, à laquelle je ne m’attendais pas, m’étonne. Je jure, je peste ; et voilà un grave personnage qui sort d’une chambre me disant que j’avais tort de vouloir manger gras, tandis que dans Ancône le maigre était meilleur ; que j’avais tort de 17 vouloir obliger l’hôte à croire sur ma parole que j’en avais la permission ;[…]

Laforgue természetesen átírja igazi párbeszédre az egész jelenetet, hogy kiiktathassa a sok töltelékszót. Egyszerő huszárvágással közvetlenül a beszélıknek adja át a szót: – Le Saint-Père m’a donné la permission de faire gras. – Montrez-la-moi. – Il me l’a donnée de vive voix. – Monsieur l’abbé, je ne suis pas obligé de vous croire. – Vous êtes un sot. 18 – Je suis maître chez moi, et je vous prie d’aller vous loger ailleurs .

14

Ilyen sok helyen elıadott, sikeres magánszáma volt az Ólombörtönbeli szökés elbeszélése, amelyet részletesen mesélt el (három és fél óra volt az ideális beszédideje), sokszor és sok helyen. Hasonlóan sikeres elıadói teljesítménye volt a Párbaj, amelyet egy lengyel hetmannal vívott, Velence becsületének védelmében, és több formában is írásban rögzített. Elıször velencei nyelvjárásban: Il Duello in Opuscoli Miscellanei, fasc 6, juin 1780, majd franciául, külön mőként: l’Histoire de ma Fuite des prisons de la République de Venise qu’on appelle les Plombs, A Leipzig, 1788. [Prague, 1787.] Végül egy másik írott változat került bele az emlékiratokba, amelyet külön is gyakran közölnek, mint afféle különálló regényt az epizódok sorában. 15 Ebbıl a szempontból érdekes lenne ötven (részben kiadatlan) filozófiai és színházi dialógus elemzése. 16

Ld. Histoire de ma vie, i. k., 2. kötet, I. fej. 1. o.

17

Uo.

18

CASANOVA, 1960-62, Histoire de ma vie, i. k., 2. kötet, 15. o.

136


Nyilvánvaló, hogy még a közvetített, függı beszédben elıadott szóváltásról a közvetlen beszédre való áttérés sem egyszerő gépies mővelet, mert Laforgue kibontja a veszekedés menetét, és egyre sértıbb kifejezéseket iktat be a jelenetbe ott, ahol visszatér a közvetlen elıadásmódra: „je jure, je peste”. Az eredeti Casanova-szöveg fordítói hajlamosak ugyanolyan késztetésnek engedni ilyen esetekben, mint az átíró Laforgue, hiszen „helyes” szöveget szeretnének alkotni, akár (indokolható) meggyızıdésbıl, akár azért, nehogy a (hanyag, rossz) fordítónak tulajdonítsa az olvasó az irodalomban századok óta mindenütt szigorúan üldözött szóismétlést. A modern fordításban – Szeredás András hathatós segítségével – próbáltam valamilyen köztes megoldást találni erre a dilemmára úgy, hogy ne tőnjenek el teljesen a szóismétlések, de ne legyenek zavaróan primitívek sem. Gondosan megıriztük a dılt betők kiemelı jellegét is egyúttal, ami szintén jelentéshordozó. Az anconai vita kitörése így hangzik ebben a magyar változatban: Azt mondja, keresztény ember tartózkodik böjtnapon a húseledeltıl. Mondom: nekem a pápa megengedte, böjtidıben is fogyaszhatok húsételt. Kéri, mutassam meg az engedélyt, mondom, a pápa csak szóbeli engedélyt adott. Nem akar hinni nekem, én ostobának nevezem, ı meg rám parancsol, hogy keressek magamnak másutt szállást; elképedek, a fogadósnak erre a végsı érvére nem számítottam. Káromkodom, szitkozódom, egyszer csak kilép a szobájából egy tekintélyes külsejő úr, és kijelenti, hiba volt húsételt rendelnem böjtnapon, (…) hiba volt 19 20 (…) hiba volt (…), és egyáltalán hiba volt ilyen nagy lármát csapnom.

Kétségtelen, hogy megdöbbentıen beszélt nyelvi ez az elıadásmód, és még Casanova szövegében is ritkán sőrősödik össze ennyire a „mondjamondja-mondom-felelem”-sorozat, de példának kiváló. És talán sikerült érzékeltetnem ezt az igazán „közvetlen”, fülbe sugdosó-beszélı-kiabáló stílust a magyarban, mert egészen eltüntetni nagy hiba lett volna.

19

A franciában mindenütt j’avais tort szerepel ezeken a helyeken.

20

Giacomo Casanova emlékiratai, II. köt., Budapest, Atlantisz, 2000, 33. o. Teresa-Bellinofejezet.

137


Casanova franciaságát eleinte kemény bírálatokkal illették, újabban azonban egyesek már értékelik ezt a félig beszélt, félig írásba áttett egyéni elıadásmódot. A szigorú kritikusok közül Francis Furlan összefoglaló tanulmánya21 a legelutasítóbb, az empatikus értelmezık között elsısorban Chantal Thomas22 és Marie-Françoise Luna23 kiváló elemzései említésre méltóak. Az utóbbi kiválóan kommentálja az emlékezı stílus orális jellegét, felderítve annak forrásait is, a jó társaságbeli csevegés hagyományát, a szóbeli elıadás bravúrjait Casanova elbeszéléseiben. Külön kiemeli, hogy a kalandor mennyire figyelt a közönség reakcióira, és milyen ügyesen bekombinálta késıbb, írás közben, a kiváltandó hatás érdekében az alapszövegbe a poénokat, hogyan tudta pl. nıi hallgatóságát megríkatni vagy megnevettetni, ha éppen ez volt a célja. Mindezt Casanova saját emlékei alapján dokumentálja igen meggyızıen. A genetikai kutatások, a szöveggenetika hozzásegít a keletkezés-történet megvilágításához, és ahol több változattal rendelkezünk ugyanarra a történetre, ez szépen kimutatható, pl. a két nıvérrıl szóló epizódban: Véronique et Annette.24 Általában azok a szövegek elemezhetık jól ilyen szempontból, ahol több változatban maradt fenn ugyanaz a történet. Szerencsére ilyen párhuzamos verziókban összevethetı epizód sok van az emlékiratokban, bár egyelıre a különbözı változatok még nincsenek kiadva. A végre közgyőjteménybe került teljes Casanova-kézirathagyaték,25 amelynek digitalizált változata hamarosan felkerül a Bibliothèque Nationale de France Gallica nevő honlapjára, új fejezetet nyit majd a Casanova-filológia és -fordítások történetében is. Ha elkészül a valamennyi szövegváltozatot feltüntetı genetikai kiadás, akkor a fordítók is 21

FURLAN, Francis, 1977, „Le français de Casanova”, Casanova Gleanings, XIX, 31-37. o.

22

THOMAS, Chantal, 1995, „Casanova italien et français”, Franco-Italica, 7. szám, 81-86. o.

23

LUNA, Marie-Françoise, 1998, „La langue de l’Histoire de ma vie”, in uı, Casanova mémorialiste, Paris, H. Champion, 83-103. o.

24

Az epizód részben kéziratokban, részben az Életem története 7. kötetének VI. fejezetében olvasható: Brockhaus-Plon, 122-144. o.).

25

2010. februárjában írta alá a francia kulturális miniszter az adománylevelet, amelynek értelmében az ismeretlen mecénás által megvásárolt teljes kéziratanyag a BNF Kézirattárába kerül majd, illetve a Gallica nevő honlapon elektronikus formában is megjelenik.

138


tanulmányozhatják majd a szöveg különbözı fejlıdési állomásait, amelyek megerısíthetik azt a feltevést, hogy a szerzı stílusának valamennyi jellegzetességét igyekezni kell megtartani, mert ezek eltüntetése, banalizálása, azaz a standard nyelvhasználathoz való közelítése hitelrontás, tehát súlyos hiba lenne.

_________________________ KOVÁCS ILONA Szegedi Tudományegyetem e-mail: [email protected]

139

KOVÁCS ILONA. Casanova szövege: élıbeszéd vagy rossz stílus? (Fordítói-kiadói dilemmák a Casanova-emlékiratokkal kapcsolatban)

Recommend Documents