Kósa György Alapfokú Mővészeti Intézmény Városi Zeneiskola Balatonalmádi
MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA
2009-2014
2
Kósa György Alapfokú Mővészeti Intézmény Városi Zeneiskola Balatonalmádi
MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA
Készítette: Hódossy Zoltánné Huiber Gabriella Horváthné Domonkos Tímea
Elfogadta: Alkalmazotti közösség, iskolaszék, diákönkormányzat Fenntartónak történt benyújtás dátuma: 2009. november 10.
Érvényessége: 2014. november 30.
Tervezett felülvizsgálata: 2014. november
3
Tartalom I. II.
III.
IV.
V. VI.
VII. VIII.
Intézményünk bemutatása Intézményünk minıségpolitikája 1) Minıségpolitikai nyilatkozatunk 2) A fenntartói minıségpolitika intézményünkre vonatkozó része 3) Intézményünk minıségcéljai Intézményünk minıségirányítási rendszere 1) A vezetés szerepe a minıségirányítási rendszerben A. Jogszerőség B. Tervezés C. Vezetıi ellenırzés és értékelés D. Minıségirányítási rendszerünk mőködtetése Az intézményi mőködés belsı rendje 1) Partnerkapcsolataink irányítása és menedzselése A. Kommunikáció a külsı partnereinkkel B. Külsı partneri igény és elégedettségmérés C. Kommunikáció a belsı partnereinkkel 2) Emberi erıforrás A. A munkatársak szakmai tudásának fejlesztése B. A munkatársak felhatalmazása 3) Minıségirányítási szervezet felépítése és mőködtetése A. A minıségirányítási szervezet B. Éves minıségirányítási program 4) Intézményünk mérési és értékelési rendszere A. Az éves minıségirányítási program végrehajtásának mérése és értékelése B. A tanári munka teljesítményének értékelése és mérése C. Tanulók iskolai szintő mérése D. Vezetık munkájának mérése és értékelése 5) Intézményi önértékelés A. Az intézményi önértékelés rendszere B. Az önértékelés lebonyolítása Minıségirányítási rendszerünk felülvizsgálata Dokumentumok 1) Dokumentumok kezelése 2) Dokumentumok nyílvánosságra hozatalának módjai Mérések ütemezése Mellékletek 1) Az éves minıségirányítási program cselekvési és ütemterve 2) Jelentés az éves minıségirányítási program értékelésérıl 3) Tanári teljesítmény értékelılap (szülıknek) 4) Tanári teljesítmény értékelılap (tanulóknak) 5) Önértékelı kérdıív 6) Tanári teljesítmény értékelılap (kollégáknak) 7) Óramegfigyelési lap 8) Technikai dolgozók teljesítményének értékelése 9) Vezetıi teljesítményértékelés 10) Az önértékelés ütemterve
4
I. Intézményünk bemutatása Városunkban az állami zeneoktatás az 1970-es évek elején kezdıdött a veszprémi “Csermák Antal” Zeneiskola kihelyezett tagozatának keretén belül. A zeneoktatásnak helyet adó intézmény a városi Mővelıdési Ház volt. A mővelıdési objektum városházzá történı átépítése során a zeneoktatás kitelepítésére került sor az akkori I-es és II-es számú általános iskolákba. A Városi Önkormányzat Képviselı Testületének 99/1991.(VII.4.) számú határozata 1991-ben a tagiskola önállósítását tőzte ki célként. Az önálló zeneiskola megszervezésében nagy szerepet játszott Lovas József tanár úr szakfelügyelıként, szaktanácsadóként és az intézmény vezetıjeként. 1994 óta minden év tavaszán megrendezzük a Balaton-parti Zeneiskolák Kamarazenei Fesztiválját. 2002 májusában vette fel iskolánk Kósa Gyögy zeneszerzı és zongoramővész nevét. Baráti és szakmai kapcsolat alakult ki névadónk zeneszerzı fiával, Kósa Gáborral, akinek aktív közremőködésével ápoljuk Kósa György emlékét. II. Intézményünk minıségpolitikája
1. Minıségpolitikai nyilatkozatunk Iskolánk a Kósa György Városi Zeneiskola elkötelezi magát amellett, hogy partnerei igényeinek minél jobban igyekszik megfelelni, alkalmazkodva a intézményt éro kihívásokhoz s egyben ápolva meglévı hagyományait. Az általános ismeretanyag átadásán, a készségek és képességek fejlesztésén túl fontosnak tartjuk az értékes zene, a mővészet emberré nevelı hatását. Különös figyelmet fordítunk a kamarazenélés lehetıségének megadására, mellyel az egymásra való fokozott figyelés és a közösséggé kovácsolódás élményét nyújtjuk a gyerekeknek. Nevelésünk, oktatásunk egyik lényeges alapköve a tehetséges tanulók felismerése és egyéni, testreszabott fejlıdésük elısegítése, s egyidejőleg a tanulási nehézségekkel küzdı gyermekek felzárkóztatása. Minıségpolitikánk megvalósításával kívánunk hozzájárulni ahhoz, hogy pedagógiai és szakmai célkitőzéseink elérésével tanítványaink mővelt, kiegyensúlyozott felnıtté váljanak. Intézményünk vezetése és dolgozói elkötelezettek a minıségi munka, a folyamatos intézményfejlesztés és a partnerközpontú mőködés iránt. Az iskola dolgozói
5
2. A fenntartói minıségpolitika intézményünkre vonatkozó része •
Biztosítsák az intézmények a törvényes, az adott feltételek mellett a lehetı legszakszerőbb, legszínvonalasabb és leghumánusabb feladatellátást.
•
Törekedjenek a partnerek - gyermek, tanuló, szülı, pedagógus, fenntartó, társintézmény, szolgáltatók, munkaerıpiaci szereplık stb. - által az intézménnyel szemben támasztott igények tervezett, hatékony, átlátható és ellenırizhetı kielégítésére.
•
Folyamatosan, célszerően és tervezetten fejlesszék humán erıforrásaikat.
•
Kutassák fel és aknázzák ki a különbözı térségi, országos vagy nemzetközi pályázati lehetıségeket a rendelkezésre álló források bıvítése, a feladatellátás színvonalának emelése érdekében.
•
Biztosítsa a mőködési körzetébıl érkezı tanulók felvételét, valamint életkori sajátosságaiknak megfelelıen alapozza meg mővészi kifejezı készségeiket, illetve készítse fel tanulóit a szakirányú továbbtanulásra.
•
Folyamatosan kísérjék figyelemmel az intézmény területén a tanulóbalesetet esetlegesen elıidézı okokat; ezek megszüntetésére haladéktalanul tegyék meg a szükséges intézkedéseket.
•
Folyamatosan törekedjenek arra, hogy a pedagógusok és tanulók, valamint a tanulók és tanulók kapcsolataiban minél bensıségesebb, minél családiasabb légkör jellemezze az intézményt.
•
Fordítsanak kiemelt figyelmet a tantermek, illetve az iskolai környezet esztétikájára, otthonosabbá tételére, valamint e környezet védelmére.
•
Tervezetten, rendszeresen és ellenırizhetıen tájékoztassák a tanulók szüleit - részletes és érdemi módon - a tanuló fejlıdésérıl, magaviseletérıl, tanulmányi elımenetelérıl, adjanak tanácsokat, illetve nyújtsanak segítséget a gyermek, tanuló neveléséhez.
•
Kísérjék figyelemmel az alapfokú mővészetoktatási intézményekben tanulók számára szervezett versenyeket, fesztiválokat s lehetıségeik maximális kihasználásával vegyenek részt e programokon.
•
Lehetıségeik kiaknázásával maguk is szervezzenek, rendezzenek iskolai versenyeket, találkozókat tanulóik számára, 2005. szeptember 1-jétıl tanévenként legalább egy alkalommal.
6
3. Intézményünk minıségcéljai •
Intézményünk továbbra is biztosítani kívánja a mőködési körzetébıl érkezı gyermekek 100%-os felvételét, valamint életkori sajátosságaiknak megfelelı nevelését, oktatását.
•
Törekszünk a megfelelı - 100 % - os képzettségő alkalmazotti kör kialakítására rendszeres továbbképzéssel és önképzéssel az oktató-nevelı munka hatékonyságának és színvonalának növelése érdekében.
•
Tehetséggondozó programjaink - B tagozat - további mőködésének eredménye képpen 5 %kal nı a mővészeti versenyeken induló tanulók száma.
•
Közvetlen partnereink megvalósítható igényeit be kívánjuk építeni az oktató-nevelı munkánkba.
•
Nyitottabb, egymásra jobban odafigyelı iskolai közösség kialakításán dolgozunk.
•
A szervezeti kultúra fejlesztése érdekében javítani kívánjuk az intézményünkön . belüli információ áramlást.
•
Az infrastruktúra és az eszközök folyamatos figyelésével kívánjuk biztosítani az intézményt használók fizikai biztonságát.
•
Célunk olyan belsı iskolai légkör, tartalmi munka megteremtése ahol jól érzi magát tanuló és tanár egyaránt, s ahol a tanítvány is alkotó részese a tanítás-tanulás folyamatának. III. Intézményünk minıségirányítási rendszere
1. A vezetés szerepe a minıségirányítási rendszerben Az intézmény vezetése teljes mértékben elkötelezi magát a minıségirányítási rendszer kiépítése, bevezetése és zavartalan mőködtetése mellett. A. Jogszerőség Intézményvezetésünk fontosnak tartja, hogy az iskola életét szabályozó jogi dokumentumok törvények, különbözı szintő rendeletek, a fenntartó vagy az intézmény belsı szabályzói - minden munkatárs számára hozzáférhetıek legyenek, azokat mindenki ismerje meg; munkaköri feladatuk ezek betartása.
Intézményünk mőködését az alábbi törvények, szabályzatok határozzák meg: • Közoktatási Törvény • Közalkalmazotti Törvény • Balatonalmádi Város Önkormányzata Minıségirányítási Programja • Fenntartói rendeletek • Alapító okirat
7
• • • • • • • • • • • •
Pedagógiai Program Kósa György Városi Zeneiskola Minıségirányítási Programja Házirend Továbbképzési program és beiskolázási terv SZMSZ Intézményi éves munkaterv Intézményi ügyintézés dokumentumai Munkaügyi dokumentumok A gazdálkodás folyamatát szabályozó dokumentumok Munkavédelmi szabályzat Tőzvédelmi szabályzat Kollektív szerzıdés
Az Oktatási Közlönyben találhatók a legfrissebb törvényi módosítások, változások. Ezekrıl az igazgatóhelyettes értesíti az érintetteket, melynek folyamata a következı: • az érintettek tájékoztatása két héten belül történjen meg; • sürgıs esetekben fénymásolattal, vagy a körözvényben való közzététellel aznap vagy a következı munkanapon kell az érintetteket értesíteni; • mindenkit érinto esetben tantestületi megbeszélésen kell ismertetni a változást, majd egy példányt két hétre ki kell tenni a faliújságra, melynek figyelemmel kísérése mindenki számára munkaköri kötelesség; • a technikai dolgozók érintettsége esetén egy elıre megbeszélt idıpontban való szóbeli tájékoztatás, vagy az e célra kihelyezett füzetbe történı bejegyzés szükséges. A szabályozó dokumentumok az igazgatói irodában kerülnek elhelyezésre, s minden iskola használó számára hozzáférhetıek az intézmény nyitvatartási ideje alatt. Elızetes egyeztetés után indokolt esetben azon kívül is. B. Tervezés A szabályozás célja, hogy az iskola vezetése dokumentáltan meghatározza a feladatokat, a javítandó, fejlesztendı területeket, az iskolai tervezés folyamatát, az iskola mőködési rendjét. Ezáltal az iskola munkája kiszámítható, egymásra épülo, ellenırizhetı tevékenységek sora lesz. B.1. Stratégiai tervezés A folyamat dokumentumai: • Pedagógiai Program • Minıségirányítási Program • Vezetıi program Felelıs: igazgató A stratégiai tervezés alapja az iskola Pedagógiai Programja. A Pedagógiai Programban megfogalmazott céloknak, alapelveknek, feladatoknak összhangban kell lenni a partneri elvárásokkal. A minıségpolitikának a vezetıi elkötelezettséget kell tükrözni. A minıségpolitikát a vezetés fogalmazza meg, melyet ismertet a dolgozókkal.
8
A vezetıi programot a pályázó vezetı készíti, tartalmát a nevelıtestület véleményezi, majd a fenntartóhoz kerül elfogadásra. Az iskolai dokumentumok elkészítésének rendje: Éves munkaterv Vezetıi pályázat Pedagógiai Program Minıségpolitika
minden év szeptember 10. fenntartó döntése alapján törvény és módosítási rend szerint külsı és belsı változás esetén
A pedagógiai tervezés A folyamat célja: az intézmény Pedagógiai Programjának felülvizsgálata, módosítása. A Pedagógiai Program felülvizsgálata 5 évenként, szeptemberben történik. •
Elsı lépésként az iskola vezetése áttanulmányozza a Közoktatási Törvényt és a szükséges törvényi szabályozásokat.
•
A kibıvített iskolavezetıség feltérképezi, majd azonosítja a Pedagógiai Program módosításra, kiegészítésre szoruló területeit, ismerteti a tantestülettel.
•
Szeptember közepén munkacsoport alakul a feladat elvégzésére.
•
Október elején az igazgató tantestületi értekezleten tájékoztatja a kollégákat a munkacsoport megalakulásáról és az elsı olvasat elkészítésének és elıterjesztésének idıpontjáról.
•
A munkacsoport október végéig elvégzi a kijelölt területek elemzését.
•
November közepén tantestületi értekezleten a munkacsoport ismerteti elemzéseit és módosító javaslatait, melyeket a tantestület megvitat.
•
Amennyiben a tantestület elfogadja a javaslatokat, a módosítások, kiegészítések bekerülnek a programba. Ha korrekció szükséges, a munkacsoport elvégzi azt egy héten belül.
•
Az így kiegészített pedagógiai programot iskolaszéki ülésen elfogadtatjuk, diák önkormányzati ülésen a tanulókkal is megismertetjük.
•
December közepén az iskolavezetés ellenırzi és összeveti a teljes programot a törvényi elıírásokkal. Ha a kiegészített Pedagógiai Program megfelel a törvényi elıírásoknak, akkor bıvíthetı. Ha hiányok adódnak, a munkacsoport pótolja.
•
Január közepén az igazgató tantestületi vitára és elfogadásra bocsátja a Pedagógia Program fejlesztési módosításait. Ha a tantestület nem ért egyet a módosításokkal visszairányítja a munkacsoporthoz.
•
Elfogadás után, január végén a végleges programot az igazgató megismerteti közvetlen partnereivel (szülık, gyerekek) különbözı fórumokon.
9
•
Az igazgató a második félév elején a módosított Pedagógiai Programot felterjeszti az önkormányzathoz elfogadásra.
A stratégiai tervek szervezeten belüli megismertetése •
A stratégiai terveket az elkészülés vagy módosítás idıpontjában a dolgozók elolvasás útján ismerik meg;
•
A megismerést aláírással kell igazolni. B.2. Operatív tervezés
A folyamat dokumentuma: az éves munkaterv. Felelıs: a munkaterv elkészítéséért az igazgató a felelıs. A munkaterv elkészítésének közvetlen résztvevıi: • igazgató, • igazgatóhelyettes, • munkaközösség vezetık • és minıségirányítási vezetı. Cél: az iskola munkájának kiszámíthatónak és megbízhatónak kell lennie, ahol elıre láthatóak a tervezhetı események. Ennek érdekében az iskola szabályozza azokat a lépéseket, amelyek lehetıvé teszik, hogy a munkaterv szerves része legyen az intézmény stratégiájának és érvényesüljön minıségpolitikája. A szabályozás célja, hogy a feladatokhoz rendelt felelısök, határidık pontos megjelölésével tegye tervszerővé az éves munka szervezését, irányítását, és minden dolgozó számára egyértelmővé a tennivalókat és azok ütemezését. Határidı: tantestületi elfogadás a tanévnyitó értekezleten. Eljárásrend: • A munkatervet az alakuló értekezlet és a tanévnyitó értekezlet között kell elkészíteni. Ez alatt az idıszak alatt kell az érdemi vitáját lefolytatni, a javaslatokat beépíteni és elfogadni. • A munkatervet a tantestület véleményezi és fogadja el. A munkaterv érvénybe lépéséhez a tantestületi elfogadottságnak legalább 51%-ósnak kell lennie. • A munkaterv az elfogadás napjától érvényes. • A munkatervet nyilvánosságra kell hozni. • A munkatervet, valamint az elfogadásáról készült jegyzıkönyvet meg kell küldeni a fenntartónak. • A munkaterv változtatása év közben a nevelıtestület egyetértésével lehetséges. • A változást a munkaterven (nyilvános és irattári példányon is) át kell vezetni, és a fenntartónak is meg kell küldeni. A munkaterv készítésének lépései: 1. A tanév céljainak meghatározása • A stratégiai célokból az aktuális tanévre lebontott célok meghatározása. • Az elızı év végi értékelésekor meghatározott célok.
10
2. A feladatok meghatározása • Aktuális jogszabályok figyelembe vétele, a tanév rendjérıl szóló rendelet, fenntartói rendelkezésbıl adódó feladatok. • Ismétlıdı feladatok. • Elızı évi vizsgálatok eredményeibıl adódó (minıségügyi) feladatok. • A minıségfejlesztés feladatai (mérések, vizsgálatok terve). • Speciális, egyedi feladatok a tanévben. • Elızı tanévrıl áthúzódó feladatok. • Tanítás nélküli munkanapok programja. • Munkaközösségek munkaterveiben megjelenı feladatok. 3. Szükséges az egyes feladatok idıtartamának megbecsülése. • Erıforrás tervezés: o A tervezett feladatok kinek milyen leterhelést adnak, hol van szabad kapacitás. o Mely feladatok pénzügyi és tárgyi eszközöket igényelnek, és azokat milyen forrásból tudjuk biztosítani. Erıforráshiány esetén szükséges a feladat meghatározást megismételni, áttekinteni. 4. Felelısök kijelölése a feladatokhoz. 5. Határidık rendezése - idıterv készítése. Eseménynaptár (rendezvényterv) elkészítése. A határidık torlódása, a felelısök túlterheltsége estén át kell tekinteni a felelısök, ellenırök kijelölését. 6. Ellenırzési terv elkészítése. (Ki, mit, mikor, milyen módszerrel fog ellenırizni?) 7. Tantestületi vita a munkatervrıl. Amennyiben a tantestület nem a meghatározott arányban fogadja el a munkatervet, akkor az elfogadhatóság irányában módosítani szükséges. 8. Elfogadás után a munkatervet az intézményben nyilvánosságra kell hozni, a fenntartó számára meg kell küldeni. Bejövı dokumentumok: • Tanév végi értékelı beszámoló és jegyzıkönyv (tartalmazza az éves vizsgálatok, mérések eredményeit) • A Pedagógiai Program és a Minıségirányítási Program • Munkaközösségek elızetes munkatervei • Önkormányzati feladatok határidıi (fenntartói utasításként értendı) Elkészülı dokumentum rendszer: munkaterv, melynek elemei: • Minıségfejlesztési terv • Intézményi munkaterv • Ellenırzési terv • Eseménynaptár (rendezvényterv) C. Vezetıi ellenırzés és értékelés Az ellenırzés és értékelés célja: • Az iskola gyakorlatának átvizsgálása annak érdekében, hogy meghatározhatók és kijelölhetık legyenek az iskolában a partneri jelzések és tapasztalatok alapján a fejlesztendı területek, a javítandó és szabályozandó folyamatok. • Fel kell tárni az eredményeket, a partnerek elégedettségét az iskola mőködésével kapcsolatban. • A dolgozók informálása arról, hogy a teljes iskola, ezen belül a saját munkaterületükön
11
végzett munkájuk hatékonysága, szakmai eredménye milyen. Célcsoport: minden dolgozó Felelıs: igazgató A folyamat dokumentumai és bizonylatai: • Jegyzıkönyv • Jelenléti ív • Szakmai értékelés és önértékelés kérdıíve A folyamat leírása: • A vezetıi kör a folyamat elején meghatározza az általános vezetıi ellenırzés területeit, szempontjait, gyakoriságát és módszereit. • Az iskolavezetés augusztus végén kiválasztja az ellenırzött területeket. • Az iskolavezetés szeptember elején elkészíti az éves ellenırzési tervet. • Az igazgató szeptember elején ismerteti az éves ellenırzési tervet az alkalmazotti közösséggel, értekezleten. • Szeptember elején az ellenırzésért felelıs személyeket megbízza az igazgató. A megbízással egyidıben az igazgató meghatározza a beszámolók idejét. • Az ellenırzés idıben ütemezett végrehajtása. • Az ellenırzés tapasztalatinak megbeszélése az ellenırzés után l héten belül. • Az ellenırzést végzı személy javaslatot tesz a feltárt hiányok pótlására. • Az ellenırzést végzı személy beszámol az ellenırzés tapasztalatairól az igazgatónak. • Az ellenırzés eredményeinek adattárba helyezése az ellenırzési folyamat végén, amely majd az értékelési folyamat bemenete lesz. A vezetıi intézményértékelés elkészítésnek rendje: • • • •
•
Az intézményértékelés minden pályázati ciklus végén, illetve a fenntartó elvárásaihoz igazodva zajlik Az éves munka értékelése legkésıbb minden év június 30-ig megtörténik. Az értékelésen a teljes dolgozói kör részt vesz. Az ellenırzést végzık az ellenırzés után elkészítik az értékelést. A részértékelések összefoglalóját az igazgató készíti el. Az értékelés az ellenırzött területek szempontjainak teljesültségét elemzi. Az értékelésnek ki kell térnie a beavatkozás után történı kontroll ellenırzések eredményeire is, ha azok határideje az értékelés elkészítése elıtt lejárt. Az értékelés eredménye az adatok elemzése, a következtetések levonása, erısségek és javítandó területek meghatározása. A nevelımunka értékelése, osztályok eredményei, munkaközösségek munkája és a pedagógusok önértékelése a tanévzáró értekezleten történik. A vezetıi értékelés után a pedagógusok véleményt nyilvánítanak. A tanévzáró értekezlet idıpontja nem lehet késıbb a vezetı iskolai értékelésénél.
Az intézményi- és tanévzáró értékelésrıl jegyzıkönyv és jelenléti ív készül: A jegyzıkönyv kiemelten tartalmazza azokat a következtetéseket, amelyeket a dolgozók valamint nevelıtestület a végzett munka alapján határoz meg, amelyek alapját képezik a következı év fejlesztendı feladatainak.
12
D. Minıségirányítási rendszerünk mőködtetése Az intézmény vezetése teljes elkötelezettséget vállal a minıségirányítási rendszer mőködtetésére és támogatására. Az intézmény vezetıje • támogató csoportot hoz létre a minıségirányítási rendszer mőködtetésére. A támogató csoport élén a minıségirányítási vezetı áll. • elkészíti és rendszeresen felülvizsgálja az intézmény stratégiai terveit. • biztosítja a mőködés feltételeit, lehetıséget biztosít a jogi követelmények megismerésére és biztosítja a jogszerő mőködést. • megteremti az intézményi dokumentumok összhangját a változó jogszabályokkal. • kapcsolatot tart fenn és koordinálja a partnerekkel az együttmőködést. Biztosítja az intézményben jogaik gyakorlását. IV. Az intézményi mőködés belsı rendje 1. Partnerkapcsolataink irányítása és menedzselése Partnereink azonosítása Cél: A partnerek változásának követése annak érdekében, hogy betudjuk építeni elvárásaikat az intézmény mőködési gyakorlatába. Belsı partnereink: • diákok, • szülık, • iskolaszék, • diákönkormányzat • és valamennyi dolgozó Külsı partnereink: • fenntartó, • közoktatási intézmények, • Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár, • Családsegítı Központ, • Új Almádi Újság, • Magyar Zeneiskolák Szövetsége, • elıadómővészek, • zsőri tagok A. Kommunikáció a külsı partnereinkkel Cél: A külsı partnerek folyamatos tájékoztatási rendszerének, fórumainak meghatározása annak érdekében, hogy minden olyan információ birtokába jussanak, mely biztosítja kellı tájékozottságukat az iskola mőködésérıl és az ıket érintı folyamatokról.
13
Tájékoztatás Partner
Helye, alkalma
Tárgya
Felelıse
Módja
Dokumentuma
Fenntartó
Intézményvezetıi értekezlet
Igazgató
Szóban Írásban
Beszámolók
Óvoda
Óvodai csoport látogatása,
Intézményi mőködés, Irányított önértékelés eredménye Hangverseny
Igazgató
Írásban
Meghívó
Tehetségkutatás
Beiskolázás
Igazgató
Írásban
Értesítés a szülıknek
Általános iskolák
Közös rendezvények,
Beiskolázás
Munkaközösség vezetık,
Szóban
Pannónia KKK
Szülıi értekezlet Közös rendezvények
Igazgató Igazgató
Szóban Szóban
Családsegítı Központ
Közös rendezvény
Kiállítás megnyitó
Igazgató
Szóban
Új Almádi Újság
Újság
Igazgató Cikkíró
Írásban
Újság
Magyar Zeneiskolák Szövetsége Elıadómővészek,
Értekezlet
Írások az aktuális eseményekrıl, eredményekrıl Aktualitások
Igazgató
Szóban Írásban
Levél
Írásban
Levél
Zsőri tagok
Koncert
Mősor
Balaton-parti Zeneiskolák Kamarazenei Fesztiválja
Szempontok
Igazgató
Szóban
B. Külsı partneri igény és elégedettségmérés Cél: a partnerközpontú mőködés fenntartása, fejlesztése. A partneri igény és elégedettség mérése ismételhetıségét és összehasonlíthatóságát lehetıvé tevı mérési szabályok kialakítása. A partnerektıl jelentkezı igények koordinálása , pioritási sorrend megállapítása. A folyamat leírása: • A folyamattal foglalkozó támogató csoport évenként, januárban felülvizsgálja az azonosított partnerek és képviselıik adatbázisát. Elkészítik a felülvizsgált partneri adatbázist. • A csoportok által meghatározott elégedettségi kritériumokat a kérdıívekkel (összeállítás, feldolgozás, elemzés) foglalkozó minıségirányítási vezetı aktualizálja. Írásba foglalja az elégedettségi kritériumokat az egyes kérdıívek csomagjához. • A támogató csoport mérési rendben meghatározza az igényfelmérés és elégedettségmérés módszereit és gyakoriságát. • A csoport azonosítja az igényfelmérés- és elégedettségmérésbe bevontak körét. Meghatározza a mintavétel módját, résztvevıit. Az igényfelmérésben résztvevıkrıl listát készít.
14
• •
• •
A csoport az elıre összeállított szempontlista alapján lefolytatja az igény- és elégedettségmérést. A kérdıívek begyőjtése után a csoport elvégzi az igényfelmérés és elégedettségmérés elemzését. A csoport célokat fogalmaz meg, céllistát ír, nyers célokat, illetve megoldási javaslatokat nyújt be az iskolavezetıség elé. Ezek után az alkalmazotti közösség elé már a célok prioritási sorrendben, kategorizálva kerülnek. A partnerek felé is rövid visszajelzés történik az igényfelmérés eredményérıl, ami a minıségügyi irattárba kerül Intézményen belül az eredmények összegzése alapján kerül sor azok ismertetésére és megbeszélésére. A csoport elkészíti a bizonylatokat is: összefoglaló az alkalmazotti közösség számára A folyamat értékelése.
Az eredmények ismertetése után a tantestület eldönti, szükséges-e a beavatkozás a folyamat valamelyik pontján. Ha igen, akkor a partnerek elégedetlenségére újra szabályozza a folyamatot, vagy annak szükséges elemeit. Amennyiben nem szükséges a beavatkozás, standardizálja a ciklust. C. Kommunikáció a belsı partnerekkel Cél: a közvetlen partnerek folyamatos tájékoztatási rendszerének meghatározása annak érdekében, hogy minden olyan információ eljusson hozzájuk, mely biztosítja kellı tájékozottságukat az intézmény mőködésével kapcsolatban s így felelıséggel tudjanak dönteni az iskolai élet ıket érintı folyamataiban. Partnerek
Mikor (milyen fórum)
Téma
Felelıs
Módszer
Dokumentum
Szülı
Szülıi értekezlet
Intézmény mőködése Nevelés-oktatás
Igazgató
Szóban
Jelenléti ív
Szaktanár
Szóban
Intézmény mőködés Irányított önértékelés eredménye Igényfelmérés eredménye Nevelés-oktatás
Igazgató
Szóban
Igazgató
Szóban
Szaktanár
Ellenırzı
Ellenırzı
Aktuális feladatok Tananyag
Írásban
Jegyzıkönyv
Írásban Szóban Szóban
Ellenırzı
Intézmény mőködése
DÖK vezetı Szaktanár Szaktanár Iskolaszék tanári tagja
Aktuális témák
Igazgató
Írásban
Jegyzıkönyv
Aktuális téma
Igazgató
Szóban vagy írásban
Jelenlétiív
Fogadó óra Tanévnyitó Tanévzáró
Írásbeli tájékoztatás Diákönkormányzat
Győlés
Tanulók
Tanórák Aktuális feladatok Értekezlet
Iskolaszék Tanárok Techikai dolgozók
Tantestületi értekezlet Értekezlet v. körözvény
Jelenlétiív
15
2. Emberi erıforrás A. A munkatársak szakmai tudásának fejlesztése Cél: a megfelelı szakképzett munkaerı kiválasztásával, a munkatársak teljesítmények megerısítésével, javításával, ösztönzésével és fejlesztésével az iskola érje el célkitőzéseit. A mőködés szempontjából meghatározó pedagógusok továbbképzésének legfıbb dokumentuma a továbbképzési terv, mely az intézmény minıségpolitikájának és Pedagógiai Programjának figyelembe vételével készült. E fı dokumentum alapján készítjük el az éves beiskolázási tervet. A pedagógus alkalmazottak munkájának értékelésének és ellenırzésének a módja évenként a vezetıi ellenırzési tervben kerül meghatározásra. Ennek a tervnek az alapdokumentumokban megfogalmazott, mindenki által ismert és elfogadott alapértékekre kell támaszkodnia. B. A munkatársak felhatalmazása. • •
A munkatársak felhatalmazását a munkaköri leírások tartalmazzák .E dokumentumokban kerül rögzítésre a munkakör megnevezése, ellátásának célja, a betöltéshez szükséges szakmai képesítés. A munkakörrel járó bérezést a kinevezések ill. a szerzıdések tartalmazzák. 3. A minıségirányítási szervezet felépítése és mőködtetése A. A minıségirányítási szervezet
A minıségirányítási szervezet legfıbb tevékenysége az éves minıségirányítási program elkészítése, végrehajtásának ellenırzése és mérése. Létrehozásáért az igazgató felelıs, aki támogató csoportot hoz létre, melynek élén az általa kinevezett minıségirányítási vezetı áll s akinek megbízatását, felelısség és jogkörét a munkaköri leírás tartalmazza. A minıségirányítási vezetı feladata: • Az éves minıségirányítási program elkészítése • Az éves minıségirányítási program kezdetének és végének, valamint más folyamatokhoz való kapcsolódásának meghatározása Az igazgató feladata • Az éves minıségirányítási program egészéért és lépéseiért felelıs személyek meghatározása • Az éves minıségirányítási program feladatainak végrehajtási határidejének meghatározása B. Az éves minıségirányítási program Az éves minıségirányítási program tartalmazza az intézmény minıségcéljainak rövidtávú (azaz egy éves) lebontását. A minıségcélokat konkrét idıpont-megjelöléssel, viszonylag pontos célcsoportmeghatározással, számon kérhetı mutató mentén kell kitőzni. Az éves minıségirányítási program sarokpontjai: • A tanulók lemorzsolódásának csökkentése • Opera, hangverseny látogatások népszerősítése
16
• • •
Fesztiválokon, versenyeken elért minısítı helyezések számának növelése Vizsgaeredmények javítása Szakirányú (Zenemővészeti Szakközépiskola) felvételi mutatók javítása
4. Intézményünk mérési és értékelési rendszere A. Az éves minıségirányítási program végrehajtásának évi mérése és évi értékelése
Döntés
Helyzetelemzés
Lépések
Részlépések • szabályozott folyamatok összegyőjtése • ezen folyamatok és az éves minıségirányítási program összehasonlítása • az alkalmazott folyamatok hatása és eredményei • dokumentálás Értékelés szempontjainak, módjának és idejének meghatározása
Feladatvégzık • Munkaközösség vezetık • Iskola titkár
Felelıs • Minıségirányítási vezetı
•
Tantestület
•
Igazgató
•
•
Munkaközösség vezetık Iskola vezetés Minıségügyi felelıs
• • • •
Igazgató Igazgató helyettes Munkaközösség vezetık Minıségügyi felelıs
Végrehajtás
• • • •
Nyilváno sságra hozatal
Ellenırzés, értékelés
• • •
•
•
éves minıségirányítási program átnézése szabályzott folyamatok dokumentációinak átnézése szülıi értekezlet, fogadó óra tantestületi értekezletek sikerek megjelenítése a médiában kérdıív összeállítása és kiértékelése jutalmazás/elmarasztalás folyamatos visszajelzés a munkaközösség vezetıkön keresztül a pedagógusok részérıl az éves minıségirányítási program értékelése a cselekvési terv (1. sz. melléklet) és a megvalósult folyamatok összevetésével Kifüggesztés a faliújságon
• •
• •
Nevelıtestület Munkaközösség vezetık
• •
Igazgató Igazgató helyettes
•
Minıségügyi felelıs
•
Igazgató
17
Az éves minıségirányítási program értékelését az iskola egy jelentésben foglalja össze (2. sz. melléklet), amit a fentartónak papiron és elektronikus úton is megküld. A jelentés tartalmazza, hogy • mit sikerült megvalósítani, • milyen színvonalon, • milyen korrekciós tevékenységre van szükség, • milyen eltérések voltak a meghatározott tervektıl, ütemezésektıl, • milyen, a megvalósítást nehezítı problémák merültek fel, • és milyen intézkedések szükségesek ezek megoldására. A jelentés tartalmazza ezeken felül a további szükséges intézkedéseket, megállapodásokat: • milyen kockázatokkal lehet számolni • az esetleges negatív következmények mérséklésének tervezetét. B. A Kósa György Városi Zeneiskola dolgozók teljesítményének mérése és értékelése A teljesítményérteklés eredményét a maximális pontszámnak a ténylegesen adott pontszámokhoz viszonyított aránya alapján a következık szerint kell meghatározni: a) nyolcvantól száz százalékikg kiválóan alkalmas, b) hatvantól hetvenkilenc százalékig alkalmas, c) harminctól ötvenkilenc százalékik kevéssé alkalmas, d) harminc százalék alatt alkalmatlan minısítést kap a közalkalmazott. Ettıl eltérıen a közalkalmazott alkalmatlan minısítést kap, ha legalább egy minısítési szempont értékelése nem megfelelı. B/1. A tanári munka teljesítményének mérése és értékelése Lépések
Részlépések
Feladatvégzık
Felelıs
Helyzetelemzés
•
Munkaközösség vezetık
Minıségirányítási vezetı
Iskola titkár Tantestület
Igazgató
M.k. vezetık Iskola vezetés
Igazgató Igazgató helyettes
Vizsgabizottság Igazgató
Munkaközösség vezetık
• • • Döntés Végrehajtás
pedagógusok munkáját értékelı szokások összegyőjtése ezen szokások és az értékelési szabályzat összehasonlítása értékelési szokások iskolai célokkal való egyeztetése dokumentálás
Értékelés szempontjainak, módjának és idejének meghatározása • óralátogatás • naplók átnézése • ellenırzık átnézése • füzetek, dolgozatok átnézése • szülıi értekezlet, fogadó óra • tanszaki hangversenyek • év végi vizsgák • tantestületi értekezletek • sikerek megjelenítése a médiában • teljesítményértékelı lapok o (3. sz. melléklet), o (4. sz. melléklet) o (5. sz. melléklet) o (6. sz. melléklet)
Minıségügyi felelıs Minıségügyi felelıs
18
•
kitöltetése, értékelése jutalmazás/elmarasztalás
Igazgató Igazgató
Ellenırzés, értékelés
• •
folyamatos visszajelzés a munkaközösség vezetıkön keresztül a pedagógusok részérıl óramegfigyelés (7. sz. melléklet)
Pedagógusok
Igazgató, Igazgató helyettes
Igazgató
Igazgató,
B/2. A technikai dolgozók teljesítményének mérése és értékelése Lépések
Részlépések
Feladatvégzık
Felelıs
Helyzetelemzés
•
Munkaközösség vezetık
Minıségirányítási vezetı
Iskola titkár Tantestület
Igazgató
• •
Döntés Végrehajtás
techn ikai dolgozók munkáját értékelı szokások összegyőjtése értékelési szokások iskolai célokkal való egyeztetése dokumentálás
Értékelés szempontjainak, módjának és idejének meghatározása • teljesítményértékelı lapok o (8. sz. melléklet), kitöltetése, értékelése • jutalmazás/elmarasztalás
M.k. vezetık Iskola vezetés
Minıségügyi felelıs
Ellenırzés, értékelés
•
folyamatos visszajelzés az értékelteknek
Igazgató, Igazgató helyettes Igazgató,
19
C. A tanulók iskolai szintő mérése. Gyakorlati és elméleti tantárgyakból a félévi és év végi beszámolókon történik. A beszámolók értékelését a bizottság pedagógiai programmal és a tantervi követelményekkel összhangban végzi. Az adott tanévben lévı évfordulókhoz kapcsolódó szaktárgyi versenyek rendezése (éves terv alapján) is alkalmas a tanulók mérésére. Mérés módja
Mérés alkalma
Dokumentumok
Hangszer
Osztályozás
Ellenırzı Bizonyítvány Törzslap
Szolfézs/kötelezı tárgy
Osztályozás
Egyéb (versenyen, fesztiválon kapott minısítés)
Díjak Minısítés
Félévi és év végi beszámolók Tanszaki hangversenyek Dolgozat Év végi szóbeli beszámoló Aktuális fellépés
Ellenırzı Bizonyítvány Törzslap Oklevél
D. Vezetık munkájának mérése és értékelése Cél: olyan egységes irányítási rendszer létrehozása az intézményen belül, mely stabil hátteret nyújt az iskola dolgozóinak ahhoz, hogy eredményes munkát végezhessenek. A vezetık munkájának értékelése lehetıvé teszi, hogy az iskola minden területen ugyanolyan feltételekkel mőködhessen. Az igazgató teljesítményének értékelését az iskola fenntartója végzi el az iskola tanáraitól, szülıktıl és az iskolaszéktıl beszerzett információk alapján. Vezetı: • a zeneiskola igazgatója Hatókör: • fenntartó Felelıs: a fenntartó minıségügyi felelıse
Fenntartó
Ellenırzés módja
Ellenırzés, mérés alkalma
Dokumentumok
Mérési eredmények
Fenntartó munkaterve szerint
Kérdıív (9. sz. melléklet) Jegyzıkönyv
20
5. Intézményi önértékelés A. Az intézményi önértékelés rendszere Cél: Az intézmény 2 (kettı) évente teljes körő önértékelést végez.
A. Képzési és tanulmányi eredményesség 1. Tanulmányi eredmények 2. Vizsgaeredmények 3. Továbbtanulás zenemővészeti intézménybe 4. Versenyek B. Intézmény iránti érdeklıdés 1. Beiskolázás 2. Szülık véleménye 3. Társadalmi elismertség C. A tanulók a tanítási-tanulási folyamatban 1. A tanulók értékelése 2. Felvételi eljárás 3. A tehetséges tanulók támogatása 4. Hatékony idıkihasználás D. A pedagógus a tanítási-tanulási folyamatban 1. Tanítási módszerek 2. Program- és tantervfejlesztés 3. Humánerıforrás-fejlesztés 4. Pedagógus továbbképzés E. Az iskola mőködése 1. Döntéshozatali rendszer 2. Információs rendszer 3. A munka szervezettsége 4. Kommunikáció, problémamegoldás, konfliktuskezelés F. Mőködés fejlesztés 1. Célok 2. Eszköz-, hangszerpark fejlesztés G. Vezetés 1. Az iskolavezetés tevékenysége
B. Az önértékelés lebonyolítása Az önértékelést az önértékelı csoport végzi el. A csoport tagjait az igazgató jelöli ki az iskola tanárai közől. A csoportnak tagja még a minıségügyi vezetı valamint a munkaközösség egyik tagja.
21
Helyzetelemzés
Lépések
Részlépések • ütemterv készítése (10. sz. •
•
Végrehajás
• • •
• •
Nyilvánosságra hozatal
Értékelés
•
• •
melléklet)
a fenntartói minıségirányítási rendszerrel való kapcsolat ellemzése az alkalmazott folyamatok hatása és eredményei dokumentálás ütemterv szerinti végrehajtás a fenntartói minıségirányítási rendszerrel való kapcsolat összehangolása kérdıív összeállítása és kiértékelése az önértékelés elfogadtatása az alkalmazottak körével az ütemterv által meghatározott folyamatok értékelése Kifüggesztés a faliújságon A Balatonalmádi Város Önkormányzat honlapján megjelentetés
Feladatvégzık • Önértékelı csoport
Felelıs • Igazgató
•
Önértékelı csoport
•
Igazgató
•
Önértékelı csoport
•
Igazgató
•
Minıségügyi felelıs
•
Igazgató
V. Minıségirányítási rendszerünk felülvizsgálata Cél: A minıségirányítási rendszer folyamatainak még hatékonyabbá tétele azáltal, hogy a mőködés során tapasztalt hiányosságokat pótoljuk, az esetleges problémákat pedig a mérések eredményeinek ismeretében orvosoljuk. A folyamat dokumentuma: Felelıs: igazgató
Minıségirányítási Program
A felülvizsgálat és módosítás útja: • Tájékoztató a MIP módosításának rendjérıl. • Az új önkormányzati minıségirányítási program elemeinek megismerése. • A Minıségirányítási Program felülvizsgálata, a céloknak való megfelelés hatékonyság szempontjából. • A módosított Minıségirányítási Program elkészítése. • Az alkalmazotti közösség elfogadja az új Minıségirányítási Programot. • Iskolaszék és Diákönkormányzat elfogadása. • Önkormányzat elfogadása.
22
VI. Dokumentumok 1. Dokumentumok kezelése A zeneiskola dokumentumai 1.) Alapdokumentumok: a. Alapító okirat b. Pedagógiai Program c. Szervezeti és Mőködési Szabályzat d. Házirend e. Éves munkaterv f. Költségvetés 2.) Tanügyigazgatási dokumentumok: a. Fıtárgyi napló b. Kötelezı tárgy naplója (szolfézs) c. Korrepeticíós napló d. Törzslap, anyakönyvi nyilvántartás e. Bizonyítványok f. Felvétel dokumentálása (jelentkezési lap) g. Tanulói balesetek dokumentálása 3.) A mőködés személyi és tárgyi feltételeinek törvényességét igazoló dokumentumok: a. Végzettséget igazoló dokumentumok b. Munkaköri leírások c. Pedagógus-továbbképzési terv 4.) Az intézmény mőködésének szabályosságát biztosító dokumentumok: a. A helyi döntések mechanizmusát bemutató, betartását igazoló dokumentumok b. A közalkalmazottakra vonatkozó dokumentumok c. Az intézmény irattári terve d. A kötelezıen elıírt nyomtatványok e. A pedagógus igazolvány nyilvántartása 5.) A pedagógiai munka szervezésére vonatkozó dokumentumok: a. Tantárgyfelosztás b. Órarend c. A tanulók ügyében hozott döntések, intézkedések dokumentumai 6.) Az érdekképviseleti szervekkel való együttmőködés dokumentuma: a. A döntés-elıkészítésben való részvételt igazoló dokumentumok A dokumentumok kezelése az iratkezelési szabályzat alapján történik. 2. Dokumentumok nyílvánosságra hozatalának módjai A nevelıtestület és a szülıi szervezet értékelését és a javasolt intézkedéseket az iskola az iskolában elhelyezett hírdetı táblán hozza nyilvánosságra. Ezen dokumentumokat meg kell küldeni a fenntartónak is, akik a helyben szokásos módon nyilvánosságra hozza azokat.
23
IX.
Mérések ütemezése
Az öt éves ciklus méréseinek ütemezése az alábbi bontásban történik:
1. év: szülıi elégedettség vizsgálata 2. év: tanulói elégedettség vizsgálata 3. év: tanári – nem vezetı beosztásúak - teljesítmény értékelése önértékeléssel 4. év: vezetı tanárok teljesítmény értékelése önértékeléssel 5. év: technikai dolgozók teljesítmény értékelése önértékeléssel
Feladat
Felelıs
Határidı
Módszer
Az éves minıségirányítási program cselekvési és ütemterve a _____/_____ tanévre Ellenırzés
24
VII. Mellékletek
1.sz. melléklet
25
2.sz. melléklet
Kósa György Városi Zeneiskola Balatonalmádi 8230 Balatonalmádi, Bajcsy-Zsilinszky u. 60 Jelentés az éves minıségirányítási program értékelésérıl
_____/_____ tanév
Igazgató: Igazgatóhelyettes: Minıségügyi felelıs: Munkaközösségi vezetık: Megállapítások:
További intézkedések, megállapodások rögzítése:
26
Nyilvánossággal kapcsolatos kötelezettségek teljesítése:
Számszerősíthetı eredmények:
Balatonalmádi, 20__._____._____.
P.H.
________________________ (igazgató)
________________________ (nevelıtestület nevében)
________________________ (minıségügyi felelıs)
________________________ (Név)
________________________ (Név)
________________________ (Név)
27
3.sz. melléklet
Tanári teljesítmény értékelılap - szülık részére Tisztelt Szülı! Az iskolai munka javítása érdekében kérem szíves véleményét és javaslatát.
Gyermeke tanárának neve: _________________________________________
(kérem rakjon X-et a választott mezıbe)
•
a zenepedagógus munkáját
•
a zenepedagógus – gyermeke kapcsolatát
•
a gyermeke zeneóráinak légkörét, hangulatát
•
a gyermeke zeneóráinak szakmai minıségét
•
a zenepedagógus szakmai felkészültségét
•
a zenepedagógus – szülı kapcsolatát
•
a zenepedagógus gyermekére ható motiváló hatását
Elégtelen
Kitünı
Hogyan ítéli meg:
középfok I. II. III. IV.
Elégséges
alapfok 1. 2. 3. 4. 5. 6.
Közepes
elıképzı
Jó
Gyermeke zeneiskolai osztálya:
Egyéb vélemény, javaslat:
Köszönjük, hogy a kérdıív kitöltésével segítette munkánkat!
Beadási határidı:
28
4.sz. melléklet
Tanári teljesítmény értékelılap - tanulók részére Kedves Tanuló! Az iskolai munka javítása érdekében kérjük véleményedet és javaslatodat.
Tanárod neve: _________________________________________
•
a tanárod munkáját
•
a tanároddal való kapcsolatodat
•
az óráid légkörét, hangulatát
•
az óráid szakmai minıségét
•
a tanárod szakmai felkészültségét
•
a tanárod – szülıd kapcsolatát
•
a tanárod rád ható motiváló hatását
Elégtelen
Elégséges
Hogyan ítéled meg: (kérlek tegyél X-et a választott mezıbe)
középfok I. II. III. IV.
Közepes
alapfok 1. 2. 3. 4. 5. 6.
Jó
elıképzı
Kitünı
Zeneiskolai osztályod:
Egyéb véleményed, javaslatod:
Köszönjük, hogy a kérdıív kitöltésével segítetted munkánkat!
29
5.sz. melléklet
Önértékelı kérdıív Név:
_________________________________________
Helyzetfelmérés
I. Szakmai felkészültség Munkakörömhöz megfelelı végzettséggel rendelkezem. Munkám eredményessége az intézményi átlag felett van. Szakmai ismeretemet a szakirodalom rendszeres tanulmányozásával karban tartom. Alaposan ismerem a munkámhoz szükséges törvényeket, rendeleteket. Az utóbbi három évben országos/megyei/helyi versenyen vett részt tanítványom. Az iskolai munkát megfelınek tartom karrierem szempontjából. II. Munkaszervezés Tevékenységemet – a lehetıség szerint – elıre, átgondoltan megtervezem. A munkahelyre a törvényes kezdési idıre megérkezem. A munkaidıt maximálisan kihasználom. Minıségorientált hozzáállást tanusítok. III. Adminisztráció Pontosan vezetem a munkámhoz szükséges dokumentumokat. Rendszeresen vezetem a tanulók tájékoztató füzetét. A határidıket betartom. IV. Együtmőködés, problémakezelés Meghallgatom kollégáim problémáit. Kész vagyok segíteni kollégáimnak problémáik megoldásában. Munkámhoz számba veszem, igénylem kollégáim közremőködését.
3 pont
2 pont
1 pont
(0= ha nem megfelelı, 1-es= kevéssé megfelelı, 2-es =megfelelı,3-as = kiemelkedı )
0 pont
Kérem értékelje 0-tıl 3-ig az alábbi szempontok szerint saját teljesítményét
30
V. Személyes tulajdonságok Vállalom a munkámmal kapcsolatos felelısséget. Munkámra, hangulatomra a kiegyensúlyozottság jellemzı. Szívesen fogadok külsı javaslatot, kritikát. Szakmai teljesítményem elfogadottá tesz kollégáim elıtt. Ismerem pozitív és negatív tulajdonságaimat VI. Elégedettségem szintje Munkahelyem biztonsága megfelelı. Biztonságosak a munkakörülmények. Megfelelı eszközellátottság áll rendelkezésemre a munkámhoz. Következetes, dinamikus, kreatív nevelés jellemzi iskolámat Munkahelyem vezetése megfelelıen irányítja az oktató-nevelı munkát Fentebb fel nem sorolt, de munkahelyi önértékelésemhez hozzátartozó ismérvek:
31
6.sz. melléklet
Tanári teljesítmény értékelılap - kollégák részére Tisztelt Kolléga! Az iskolai munka javítása érdekében kérjük, hogy értékeld kollégád teljesítményét.
Kollégád neve: _________________________________________ Értékelı neve: _________________________________________
I. Szakmai felkészültség Munkaköréhez megfelelı végzettséggel rendelkezik. Munkájának eredményessége az intézményi átlag felett van. Szakmai ismerete megfelelı. Alaposan ismeri a munkájához szükséges törvényeket, rendeleteket. Az utóbbi három évben országos/megyei/helyi versenyen vett részt tanítványaival. II. Munkaszervezés Tevékenységét elıre, átgondoltan megtervezi. A munkahelyre a törvényes kezdési idıre megérkezik. A munkaidıt maximálisan kihasználja. Minıségorientált hozzáállást tanusít. III. Adminisztráció Pontosan vezeti a munkájához szükséges dokumentumokat. Rendszeresen vezeti a tanulók tájékoztató füzetét. A határidıket betartja. IV. Együtmőködés, problémakezelés Meghallgatja kollégái problémáit.
3 pont
2 pont
(0= ha nem megfelelı, 1-es= kevéssé megfelelı, 2-es =megfelelı,3-as = kiemelkedı )
1pont
Kérem értékelje 0-tıl 3-ig az alábbi szempontok szerint kollegája teljesítményét
0 pont
Helyzetfelmérés
32
Kész segíteni kollégáinak problémáik megoldásában. Munkájához igénybe veszi kollégái közremőködését. V. Személyes tulajdonságok Vállalja a munkájával kapcsolatos felelısséget. Munkájára, hangulatára a kiegyensúlyozottság jellemzı. Szívesen fogad külsı javaslatot, kritikát. Szakmai teljesítménye elfogadottá teszi ıt kollégái elıtt. Ismeri pozitív és negatív tulajdonságait Fentebb fel nem sorolt, de munkahelyi teljesítményértékeléshez hozzátartozó ismérvek:
33
7.sz. melléklet
Óramegfigyelési lap Tanár: _____________________________________
Értékelés: 5 = kiváló/átlagon felüli Tanszak:____________________________________ 4 = maradéktalanul jó 3 = közepes/nem rossz, de lehetne jobb Értékelı:____________________________________ 2 = gyenge, de nem teljesen elfogadhatatlan Dátum:_____________________________________ 1 = nagyon gyenge, elfogadhatatlan x = nem megállapítható Személyes tulajdonságok A tanításhoz, a tantárgyhoz, a tananyaghoz való hozzáállás Fellépés, megjelenés, hangnem, stílus, kapcsolat a tanulókkal A figyelem és a fegyelem fenntartásának képessége A tanári figyelem terjedelme A tanulói teljesítmények objektív értékelésének képessége A saját teljesítmény objektív értékelésének képessége Az óratervezés minısége Megfelelı számú és jellegő feladat kitőzése A feladatok kidolgozottsága, elıkészítettsége Feladattípusok változatossága, egyensúlya Idıbeosztás A tanítás minısége Óravezetés, munkaszervezés Gazdálkodás az idıvel, az óra dinamikája Az utasítások világossága Magyarázatok érthetısége, színessége Hangszeres/énekes elıjátszás, szemléltetés alkalmazása A tanulók hibáinak kezelése A kitőzött célok megvalósítása Egyéb szempontok
Érték
Megjegyzések: ___________________________________________________________________ ________________________________________________________________________________ ________________________________________________________________________________
Az óra összértékelése:
34
8. sz. melléklet
Kérdıív a Kósa György Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény, Városi Zeneiskola technikai dolgozók teljesítményének értékeléséhez Tisztelt Munkatárs!
Kollegád neve:______________________________ Értékelı neve:______________________________
Kérem értékelje 0-tıl 3-ig az alábbi szempontok szerint a zeneiskola igazgatójának teljesítményét (0= ha nem megfelelı, 1-es= kevéssé megfelelı, 2-es =megfelelı,3-as = kiemelkedı )
Munkahelyére a törvényes kezdési idıre megérkezik. A munkaidıt maximálisan kihasználja. Tevékenységét elıre, átgondoltan megtervezi. Munkájában minıségorientált hozzáállást tanusít. Meghallgatja kollégái problémáit. Kész segíteni kollégáinak problémáik megoldásában. Vállalja a munkájával kapcsolatos felelısséget. Szívesen fogad külsı javaslatot, kritikát. Ismeri negatív és pozitív tulajdonságát. Egyéb vélemény, javaslat:
Köszönjük, hogy a kérdıív kitöltésével segítette munkánkat!
35
9. sz. melléklet
Kérdıív a Kósa György Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény, Városi Zeneiskola igazgatói teljesítményértékeléséhez Tisztelt szülı, tanár, kolléga! Az iskolai munka javítása érdekében kérem szíves véleményét.
Kérem értékelje 0-tıl 3-ig az alábbi szempontok szerint a zeneiskola igazgatójának teljesítményét (0= ha nem megfelelı, 1-es= kevéssé megfelelı, 2-es =megfelelı,3-as = kiemelkedı )
Programok megvalósítása Az igazgató a pályázatában leírt folyamatokat megvalósította. Az iskola a pedagógiai programjának megfelelıen mőködik. Az intézményi minıségirányítási program megfelelıen mőködik. Az iskola az éves munkaterv szerint dolgozik. Jogszerőség Az igazgató naprakészen rendelkezik a munkájához szükséges jogi ismeretekkel. Az igazgató jogszerően jár el a döntéshozatali folyamatokban. Az igazgató az iskola valós mőködése során a belsı szabályok szerint jár el. Az igazgató vállalja a szervezeti hierarchiában rá osztott jogi felelısséget. Az igazgató folyamatosan ellenırzi a jogszabályok betartását az iskola mőködésében. Együttmőködés Az igazgató segíti és támogatja munkatársait terveik és feladataik teljesítésében. Az igazgató elismeri a munkatársak teljesítményét. Az igazgató közremőködik forrásteremtı pályázatok elkészítésében, lebonyolításában. Az igazgató bevonja a kollégákat a munkájukat befolyásoló döntések meghozatalába. Az igazgató szorgalmazza a nyílt, ıszinte visszajelzést a munkatársak között. Egyéb vélemény, javaslat:
Köszönjük, hogy a kérdıív kitöltésével segítette munkánkat!
36
10.sz. melléklet
Az önértékelés ütemterve Balatonalmádi ___________. év Feladat Az önértékelı csoport létrehozása Az önértékelésben részt vevı munkatársak kiválasztása Az önértékelés területeinek és módszereinek meghatározása Az önértékelés lebonyolításának megtervezése (felelısök és határidık) Segédanyagok elıkészítése, a szükséges kiegészítések meghatározása Adatgyőjtés a kitöltendı kérdıívekhez A kérdıívek kitöltése Az alapadatok győjtése, rögzítése A kérdıívek adatainak ellenırzése A szöveges értékelés elkészítése Az értékelés ellenırzése Az önértékelés elfogadtatása az alkalmazotti körrel Az önértékelés eljárásrendjének esetleges módosítása a tapasztalatok alapján Fejlesztés indítása
Felelıs
Határidı
Eredmény