Kompországok ahol a part szakad

Kompországok – ahol a part szakad… Szemelvények Köztes-Európa integrációs törekvéseiből (1990-2008)

Dr. Korompai Gábornak

Didakt Kiadó Debrecen 2010

1

Írták: Radics Zsolt – Demeter Gábor – Katona Péter Egeresi Zoltán – Petrus Barbara – Kőszegi Margit – Molnár Ernő

Szerkesztők: Demeter Gábor – Radics Zsolt

Lektorálta: Patkós Csaba, EKF

ISBN 978-963-89167-1-6

A kötet megjelenését támogatta: Thallóczy Lajos Alapítvány a Kelet Kutatásáért, Geolin Bt.

2

Tartalomjegyzék

I. rész. A gazdasági integráció kudarca 1. Regionalizmus és globalizáció a világgazdaságban ......................................................... 9 2. Adalékok Európa keleti peremtérségének a XXI. század küszöbén jellemző külgazdasági kötődéseihez ................................................................................................ 29 3. Közép-Európa fejlődési vázlata a XX. sz. végén ............................................................. 38 4. A Balkán-félsziget gazdaságának általános jellemzői a kommunista rendszer bukása után. A délszláv válság hatása a gazdasági integrációra és az intraregionális kereskedelemre (1991-2000) ........................................................................................... 59 5. Regionális együttműködési kísérletek Közép-Európában az ezredfordulón ................. 70 6. A CEFTA, mint a közép-európai együttműködés egyik eszköze .................................... 92 7. A CEFTA országok külkereskedelmének jellemzői az ezredfordulón .......................... 115 8. A CEFTA országok külkereskedelmének vizsgálata statisztikai módszerekkel ............ 136 9. Fejlődési trendek és fejlettségi csoportok (régiók) elkülönítése Köztes-Európában 1991-2005 között ............................................................................................................ 161

II. rész. A politikai integráció kudarca 10. Szeparatizmus, dezintegráció és regionalizmus: Jugoszlávia felbomlásának geopolitikai vonatkozásai ................................................................................................ 181 11. Az etnicitás, mint destabilizáló folyamat a második és harmadik Jugoszlávia történetében Koszovó példáján ...................................................................................... 222

III. rész. Országtanulmányok. A társadalmi integráció kudarca 12. Szerbia: tátongó lyuk az egyesült Európa térképén (1990-2007) ............................. 245 13. Korlátok és lehetőségek. Bulgária és Köztes–Európa az EU-csatlakozás tükrében ... 276 14. Montenegró két arca: gazdasági sikerek és belpolitikai válságok (2005-2008) ........ 315 15. A török etnikum jelenléte Bulgáriában ..................................................................... 339 16. A továbbélő kisebbségi kérdés: a bulgáriai török kisebbség múltja és jelene .......... 348 17. Közép- és Délkelet-Európa határán: gazdasági modernizáció és szerkezetváltás Romániában .................................................................................................................... 370

3

Az 1-8. fejezetet írta: Radics Zsolt. A 9. fejezetet írta: Demeter Gábor. A 10-11. fejezetet írta: Katona Péter. A 12-14. fejezetet írták: Demeter Gábor és Radics Zsolt. A 15. fejezetet írta: Kőszegi Margit. A 16. fejezetet írták: Egeresi Zoltán és Petrus Barbara. A 17. fejezetet írta: Molnár Ernő.

A kötetben szereplő 12-14. fejezetek a következő tanulmányok bővített és frissített változatai: 12. Radics Zs. (2009): Szerbia: tátongó lyuk az egyesült Európa térképén. Limes, 2009/1. 14313. Demeter G. - Radics Zs. (2007): Korlátok és lehetőségek. Bulgária és Köztes-Európa az EUcsatlakozás tükrében. www.balkancenter.hu 2007-11-27 14. Demeter G. – Radics Zs. (2009): Montenegró két arca: gazdasági sikerek és belpolitikai válságok (2005–2007). Limes, 2009/1. 125-141. pp.

4

Előszó Köztes-Európa? Tehetnénk fel a kérdést a komp-országok kifejezést hallva. Ady Endre híressé vált történelmi metaforája – amely a megállapodni és véglegesen révbe érkezni sohasem képes komphoz hasonlította Magyarország helyzetét – és az ebből következő nem éppen bíztató vízió azóta is kísérti mindazokat, akik számot vetettek országuk, térségük helyzetével. Ady ugyan csak hazánkra használta a kifejezést, de főképp a XX. század második felében ingó, cikázó kompokként lehet tekinteni a térség többi államára is. Pedig az 1905-ben leírt sorokat követően a térség leírt még egy-két partváltással járó viharos átkelést. S ezek tükrében egyértelműen megállapítható, hogy az önmagunkról, a nemzetről, Köztes-Európáról, köztes-európai kultúráról kialakult hagyományos képünk többnyire nem felelt meg geopolitikai helyzetünknek, és nemigen tartható az a mostanában gyakorta hallott politikai vagy publicisztikai közhely sem, miszerint az uniós csatlakozással az ország és a térség végre helyreállította ezeréves európai státusát. Hiszen ez a térség mindig is Európa része volt, annak működésében, szerkezetében jól lehatárolható szerepet játszott. Ez a szerep az ellátó szereptől a fogyasztóig, a gazdasági hinterland-tól a lakosság és az innovációk terjedési terepéig, a kulturális hatások keveredési tereitől a keleti és déli hódításokkal szembeni gátig sokféle volt. Ezt a szerepet az 1980-as években újra felismerték, újraértelmezték. Ez, és a következő évtized Közép-Európa évtizedeit jelentette. Erről szólt a diskurzus, láthatóvá vált Közép-Európának „tragédiája” Kundera felvetésében, vitáztak róla történészek, földrajzosok, művészek, s néha még talán megértve a kérdésből valamit politikusok is. Alakultak szervezetek a térség megismerésére, társaságok a megőrzésére, integrációk és kezdeményezések a felemelésére és megerősítésére, indultak programok ezek támogatására, a közép-európai lét megjelenésének bemutatására. Az ezredforduló körül azonban már látszottak a jelei, hogy nem egy önmagát pontosan meghatározni képes, erős belső kohézióval rendelkező (szub)régió formálódik Európa közepén, hanem egymással versenyző, egymással szemben külső pártfogókat és eltérő utakat (kis)kapukat kereső országok szövevényévé válik a térség. Olyan térséggé, amelyben bizony az egyes országok, hol egyik, hol másik part felé mozdulnak el, néha csak azért, hogy a számukra áhított másik part érdeklődését felkeltsék. A partok ráadásul megsokasodtak, nem két kikötő, a modernizmus és a hagyományok, a fejlődés és a lemaradás, a szabadság és a szolgaság, a nyugat és a kelet viszonyrendszere lebeg a partok közt, hanem egy nagyon bonyolult, s mondjuk ki nyíltan, Európát csak másodlagos terepként kezelő globális rendszer világítótornyai képeznek támpontokat a kompországok és egyéb szereplők számára. Ebben a rendszerben sokszor a nyugati (európai) partnak láttatott vélemény és viszonyulás, éppen a nagy nyugat-európai központokkal való szembefordulást jelentette – gondoljunk csak az iraki háború lelkes térségből való támogatására és az Egyesült Államok mellé való felsorakozásra, akár Németország, Franciaország és az EU más vezető államai ellenére is.

5

Több part van tehát. Hánykolódunk. Mint egy léket kapott tanker, melyet visz előre saját tehetetlensége, miközben kormányát keményen markolják és sokfelé rángatják önjelölt kapitányok a mulatozó közönség lelkes tetszésnyilvánításai, vagy éppen apatikus közönye közepette. Pedig nemcsak a liberális piacgazdaság és az autokrata félkapitalizmus versenye, a transzatlanti együttműködés erősödése vagy gyengülése, az európai integrációs folyamat befolyásolja a mi dolgainkat, hanem Európa, a transzatlanti együttműködés és a világ jövője, bármilyen kis mértékben is, de a mi döntéseinktől is függ. A mi döntéseinktől, amelyek legtöbbször azonban nem a nyugati irányba való elmozdulást mutatják. Mondhatnánk, hogy ehhez persze hozzájárul, hogy nagyon alacsony a kis- és középvállalkozások aránya, és meglehetősen magas a nemzetközi tőke által birtokolt nagyvállalatok súlya, s ez kiváltképp igaz a dinamikus gazdasági ágazatokra, amelyekből a nyereség túlnyomó többségét kiviszik az országból. Ilyen helyzetben nehezen várható, hogy a gazdasági döntéseink autonóm módon szülessenek meg. Azonban ne higgyük, hogy ügyeink rosszabbra fordulásáért csak a globális folyamatokat hibáztathatjuk. Ezek a folyamatok legfeljebb befolyásolják, mozgásteret biztosítanak döntésinknek, de a döntéseket mi hozzuk meg. Mi mindannyian, illetve az altalunk kiválasztott vezető réteg. És, most két évtizeddel a "rendszerváltozás" után talán meg lehet állapítani, hogy 1989 sem váltotta be a hozzá fűződő, akkor valóban igen széleskörű és radikális reményeket, méghozzá valószínűleg ismét a politikai osztály érdekorientáltsága és alkalmatlansága miatt. Ez a politikai osztály nagyrészt ismét figyelmen kívül hagyta azokat az erkölcsi prioritásokat, amelyeket egy ország, kivált egy kicsiny és mindig szorongatott helyzetben lévő ország választott vezetőinek önzetlenül szolgálniuk kellene. Talán ez a valódi Köztes-Európa? Lehet. Mindenképpen a része. Könyvünk arra vállalkozik, hogy rávillantson azokra a jelenségekre, folyamatokra, amelyek Közép-Európa elmúlt két évtizedét jellemezték. Szilánkok ezek, amelyek a néhol sodródó, néhol céltudatosan hasító (ország)hajók után maradtak a mozgásuk által keltett örvényekben. Nem törekszünk tehát a teljességre, kizárólagosságra sem földrajzi, sem ideológiai értelemben. Arra keressük a választ, hogy a korábban emlegetett nagy nekibuzdulás, nagy közép-európai diskurzus milyen eredményt (nem) ért el? Mi az oka, annak, hogy a világ (geo)politikai irodalmában is címlapon lévő országok húsz év múlva belesüppedtek az ismeretlenség és érdektelenség szürkeségébe? Milyen part felé tartanak, vagy épp vesztegelnek Köztes-Európa államai? A kérdésekre adott válaszokban reményeink szerint ki-ki találhat megnyugtató magyarázatokat vagy épp vitára ingerlő gondolatokat. Ha ezt elértük, akkor már nem volt cél nélküli a munkánk. Az itt közreadott gondolatokkal egyben emlékezni kívánunk a „Szomszédos országok gazdasága” c. tárgyra, mely a bolognai folyamat eredményeképpen kikerült a Debreceni Egyetemen végző geográfusok képzésből. a szerkesztők

6

I. rész. A gazdasági integráció kudarca

7

8

1. Regionalizmus és globalizáció a világgazdaságban 1. A régió, regionalizáció, regionalizmus fogalmáról A régió napjaink egyik igen sokat és sokak által használt fogalma, éppen ezért sok különböző jelentéstartalom kötődik hozzá. Minden használatára igaz azonban, hogy egy térkategóriaként jelenik meg, hasonlóan a térség, tartomány, körzet terület fogalmakhoz. Ezek a kategóriák kisebb-nagyobb lehatárolt térrészeket jelentenek, melyeket bizonyos térelemek meghatározott egyenlőtlensége és rendezettsége kell, hogy jellemezzen (NEMES NAGY J. 1997). A „régió” fogalmának meghatározásában azonban többen az identitás jelentőségét hangsúlyozzák ki. A francia BOURDIEU és a finn ANSSI PAASI, a régiót, mint szociálpszichológiai-antropológiai jelenséget kezeli, s ebben a tekintetben a régió elveszti területi egység lényét. (PATKÓS CS. 2008.) Ahogy PAASI írja: „A régiókat manapság egyre inkább úgy értelmezhetjük, mint társadalmilag és kulturálisan előállított létezőket, amelyek jellegzetesen történelmi teremtmények, időben változó formációk, amelyek a társadalmi létezés és kommunikáció szüleményei, de semmiképpen sem egyszerűsíthetők le csupáncsak a pillanatnyilag észlelt valóság képzetére” (idézi PATKÓS CS. 2005) (A. PAASI, 1991). „A jellegzetes természetföldrajzi adottságok bázisán, a közös történelmi múlt, a gazdálkodási mód és szerkezet, az ezekre épülő erős összetartozás, az infrastruktúra többékevésbé egységes rendszere, a népesség tudatában is meglévő régió-tudat hoznak létre regionális egységet.” (TÓTH J.). A régió olyan társadalmi-gazdasági területegységet jelent, amely az őt alkotó „részek” szoros együttműködésére és érdekazonosságára épül, de határozott földrajzi határokkal nem minden esetben definiálható. Jellegükből adódóan a földrajzi térben a közigazgatási egységek – megyék, a régiók, tartományok, országok – összességében a regionalizáció termékei, amely az „állandóságot” jelenti, a más típusú területi jelenségegyüttes, a regionalizmus folyamatának eredményei – a makroregionális térstruktúrák – viszont a változékonyságot képviselik. A régió azonban mindkét jelenségcsoport esetében a földrajzi térben tapasztalható sokszínűség (heterogenitás) viszonyai között a társadalmi-gazdasági-kulturális téren megnyilvánuló homogenitást képviseli. A régió „a sokrétűségben megnyilvánuló homogenitás” (PROBÁLD F.). SÜLI-ZAKAR I. szerint a régió földrajzilag közel fekvő (nagy- és kisvárosi vonzás-körzetek, település-együttesek, infrastrukturális) hálózatok funkcionális összekapcsolódása, integrálódása, amelyek életében egyre nagyobb szerepet kapnak a szomszédsági kapcsolatok. A régió létrejöttének bázisa a társadalom és gazdaság területi összefonódása, valamint a helyi társadalmak történelmi előzményekre alapozott szoros együvé tartozásának és egymásrautaltságának tudata. A közigazgatási kapcsolatok és a területi beosztás a társadalmi-gazdaságikulturális jellegű régiók létrejöttében, tehát a regionalizmus folyamatában kevésbé 9

fontosak. Fontosabb a részek közötti funkcionális összetartozás. A régió tehát mindenek előtt nagy belső kohézióval rendelkező (társadalom)földrajzi integráció, korunk egyik alapvető földrajzi entitása. A földrajzi integráció hatására kialakuló régió mindig olyan erőtér, amelyben a centrifugális erők hatása erőteljesebb, mint a centripetálisoké (SÜLI-ZAKAR I. 2003). Kiemelhetjük tehát a régióképző tényezők sokféleségét, a történelmi távlat fontosságát, illetve azt, hogy egy-egy régión belül is létezhetnek fejlődésbeli differenciák. A régióalkotás-képződés folyamatában négy szintet különítenek el a témával foglalkozó kutatók (ÉGER GY., SZILÁGYI I., A. PAASI): • először a területi keretek alakulnak ki, majd • a fogalmi keret jön létre, ezután megteremtődik • az intézményes forma, míg végül • megtörténik az intézményesülés a regionális rendszer és a regionális öntudat részeként. Nemes Nagy József (NEMES NAGY J. 2000) szerint a többi térkategóriától megkülönböztethető a régió, mint új, önálló társadalmi entitás, abban az esetben, ha jelen van benne a földrajz szemléletében jellegadó, markáns természeti alapokon alapuló és/vagy gazdasági tartalommal rendelkező regionalizálódás, az etnoregionalizmus tudati, kulturális összetartozási, homogenitási szempontja, illetve harmadikként a közigazgatás irányítási, intézményi összetartó ereje (PATKÓS CS. 2005). Ebből a definícióból is levezethető a régiót alkotó tényezők összetettsége. A „háromkomponensű, európai értelemben vett régió” fogalmáról Horváth Gyulánál olvashatunk, miszerint három tényező tekinthető fontosnak egy valódi régió kialakulásánál: • Etnikai-kulturális regionális mozgalmak • A döntési hatalom középszintű decentralizálása • Üzleti érdekkörök (HORVÁTH GY. 2002) A fent idézett szerző a régiók kialakulásának hat fő okát határozta meg (HORVÁTH GY. 2000): 1. A modern állam túlterheltsége csökkentése érdekében hozta létre a regionális szervezeteket, ide dekoncentrálta jogkörének egy részét. 2. A tervezési körzetek létrehozása és működtetése a Keynes-féle gazdaságpolitika alapján álló államok esetében nagyobb hatékonysággal párosult. 3. A lokális és regionális szereplők kulturális-gazdasági önszerveződései (főként Nyugat-Európában) sok estben a regionális fejlesztési stratégiák főszereplőivé váltak. 4. Regionális önrendelkezési mozgalmak bontakoztak ki, minek következtében a térségek nagyobb önrendelkezési jogokat kaptak az államon belül. 10

5. Az EU regionális politikája is ezt a szintet preferálva bontakozott ki. 6. Egyes országok területi beosztása is megváltozott, ami a regionális szint megerősödését eredményezte a nemzeti és a nemzetek feletti szervezetekkel szemben is. Vannak, akik kiemelik a régiók kialakulásának kétosztatúságát: „Megfigyeléseink, kutatási tapasztalataink arról győztek meg, hogy a régióhoz kapcsolódó földrajzi jelenségek és folyamatok kettős természetűek” (SÜLI-ZAKAR I. 2003a). A folyamat minden esetben integrációt, régióképződést eredményez, amely két folyamat (regionalizmus és regionalizáció) következményeként írható le (LORENZ, D. 1989, 1991, 1992). Szerencsés, ha ez a két folyamat párhuzamosan zajlik, vagy a regionalizmus folyamata megelőzi a regionalizációt. Így van ez Nyugat-Európában, ahol a regionalizmus történelmi hagyományaira épülve alakult ki a közigazgatási-politikai régió. Az alulról felfelé irányuló regionalizmus hátterében tartósan érvényesülő tényezők összefüggő rendszere áll, eredményeképpen pedig a helyi tényezőkre alapozott, nagy belső kohézióval jellemezhető rendszerek alakulnak ki (1. táblázat). A regionalizmus rendkívül hosszú folyamat, ugyanakkor eredménye stabil, szerves régió, határai pedig elasztikusan változhatnak. 1. táblázat A regionális jelenségek-folyamatok kettős természete Regionalizmus Tartósan érvényesülő társadalmi-gazdaságikulturális tényezők összefüggő rendszere, földrajzi törvényszerűségekre épülő ”természetes” kapcsolat. Az “alkotórészek” között bizonyos fokú homogenizáció alakul ki a meglévő centrumperiféria viszonyok ellenére. Horizontális integráció. A közös érdekek talaján egyenjogú kapcsolat jön létre (a kistérségek, illetve a városi vonzáskörzetek között)

Regionalizáció Intézményi szinten irányított és szabályozott politikai folyamat eredményeként jön létre: tervezési-statisztikai régiók (OTK) Meghatározó az intézményi szabályozás és a politikai irányítás, a hierarchikus építkezés Vertikális integráció alkujaként jön létre).

(Nem

egyenlő

felek

Közigazgatási határok veszik körül, Határai elasztikusak. (Területi kiterjedésére a közigazgatási egységekből épül fel. (Bizonyos folyamatos változás a jellemző). Jellemzője: a fokú területi “állandóság” jellemző rá. folyamatosság. Megszakított “folyamat”. Település - kistérség (járás) - megye - régió. A régió belső kohézióját a funkcionális A régió “egységét” a politikai érdek biztosítja. összetartozás biztosítja. (A központ Föderalista, vagy decentralizált államban jön fontossága). létre. A regionalizmus megjelenési formái: a Alapformája: a közigazgatási régió. (Az EU-ban funkcionális régiók a NUTS II.). Forrás: SÜLI-ZAKAR I. 2003a

A regionalizáció a régióalakulás másik fontos aspektusa, ami egy felülről lefelé ható közigazgatási-politikai folyamat. Az így létrejött régió adminisztratív 11

funkciókat lát el, kialakításában pedig a politikai irányítás és a vertikális kapcsolatrendszerek játszanak kiemelt szerepet (SÜLI-ZAKAR I. 1999). „A regionalizmus pedig ebben a felosztásban az autochton, helyi kezdeményezéseket jelenti, míg a regionalizáció a külső szférák által diktált, felülről érkező allochton hatásokat képviseli. Ez a definíció kiemeli a régiók működését, mint életjelenséget, mely gondolat a hazai társadalomföldrajztól sem idegen”. (PATKÓS CS. 2005.) Mások a regionalizmus fogalma helyett a regionalizálódást használják, mint a hosszú időn át érvényesülő, a múltban gyökerező, egységesítő folyamatot, amely földrajzi kontinuitást és hasonló fejlettséget, történelmi-kulturális közösséget tételez fel (GOLOBICS P., 2001, BERNEK Á. 1995). A regionalizáció és regionalizmus ugyanakkor nem jelenti az egyes területek izolációját, bezárkózását (1. ábra), ellenkezőleg: a régiók kialakulási folyamata a legszorosabban kapcsolódik a globalizációhoz (SZILÁGYI I. 2003.). A régiók kialakítását előidéző okok természetesen különböző mértékben játszanak szerepet a regionalizmusban és a regionalizációban (2. táblázat).

1. ábra A regionalizáció és a globalizáció összefüggései Forrás: SZILÁGYI I. 2003. 2. táblázat A régiók kialakulását előidéző okok, valamint a regionalizmus és regionalizáció kapcsolata OKOK politikai gazdasági kulturális önrendelkezési fejlesztéspolitikai regionalizmus + ⊕ ⊕ ⊕ ∅ regionalizáció ⊕ ∅ ∅ ∅ ⊕ ⊕ - erős kapcsolat; + - közepes erősségű kapcsolat; ∅ - gyenge kapcsolat Forrás: KOVÁCS T. 2003.

12

A régió dialektikus megközelítéséből az is következik, hogy a régióknak létezik egy szintek szerint felépülő hierarchikus rendszere. Ez azonban nem választható el a globális világrendszer hierarchikus rendszerétől, amelyekben a szintek részben hasonló problémákkal terheltek, így az egész első regionális szintje is. Ilyen lehet az egészhez, – legyen az a világgazdaság, egy nemzetgazdaság, egy ország, egy kontinens vagy akár csak egy táj – való viszony, amelynek során a különböző szintek régiói önmeghatározásukként lényegében az egészen belüli sajátosságaikat, a már fentebb említett homogenitásukat hangsúlyozzák. Ugyancsak ilyen azonban az adott „első szintű” régiók közötti különbségek meghatározása is, tehát, hogy melyek azok a sajátosságok, amelyek indokolják a többi résztől való elkülönülést, a határok meghúzását, éppen, hogy az ilyetén való meghúzását. Szintén azonos problémákat vet fel az alsóbb szintekkel való viszony. Az egész részének – a régiónak – mint minden (térbeli) identitásnak a globalizált világban egy az egész bolygót átfogó versenyben kell részt vennie, helyt állnia. Ennek keretében biztosítania kell saját erőforrásait, döntési szintereit, céljait, perspektíváit. Ezért pedig részben el kell ismertetnie a csak rá jellemző adottságait, illetve meg kell szereznie (versenyben!) a magasabb szinten álló egésztől, illetve az alacsonyabb szinten elhelyezkedő helyitől bizonyos kompetenciákat, amelyek a köztes szint, a régió fennmaradását, versenyben maradását, megerősödését jelenthetik. Ez a harmadik közös probléma, – az alsóbb szintek felé, való politika (kapcsolatok). Az eddigi vizsgálatok azt is bebizonyították, hogy az azonos szinten elhelyezkedő régiók történeti, kulturális, ágazati stb. szempontok miatt rendkívül sokszínű és sajátos probléma- és kérdésrendszerrel rendelkeznek. A vizsgálati szempontoknak megfelelően egy-egy régió maga is több alrégióból, szubrégióból állhat – ahol például az ágazati szubrégiók részben átfedik egymást – ugyanakkor adott szempont(ok)ból régiónak tekintett térség más nézőpontból maga is egy nagyobb régió alrégiója lehet. 3. táblázat A régiók földrajzi tanulmányozásának lehetőségei (SÜLI-ZAKAR I. 2003.) Nemzetközi kapcsolatok, szintek

Hazai térszerkezeti kutatások

interregionális együttműködések (pl.: Alpok-Adria Együttműködés, Kárpátok Eurorégió) AEBR (Európai Határmenti Régiók Szervezete) a világ nagy természeti, gazdasági, kulturális régiói

A régiók hierarchiája ⇒ a régiók szintek szerint felépülő rendszere: makro-régiók (nagytérségi térszerkezeti szint) 6 -7 régióközpontok mezo-régiók (megyei ? szint) 22-24 felsőfokú központok mikro-régiók (kistérségi szint) 220-280 kisvárosok - falusi kulcstelepülések

13

Ebből következik, hogy bizonyos kérdéskörök (gazdasági szerkezetváltás, környezetvédelem, kulturális önazonosság megőrzése, identitás, döntési szintek és kompetenciák, ezen belül nem utolsó sorban (köz)igazgatási kérdések) átjárhatnak különböző szinten elhelyezkedő regionális tereket is. Az ezen kérdésekre adott válaszok és ezek szerepe a régiók kialakulásában már sokban függ azoktól a folyamatoktól, amelyek magát a régiót, mint területi entitást létrehozzák. Értelmezésünk szerint e folyamatok két egymást át- és átszövő, de részben egymásnak ellentmondó jelenségben fogalmazhatóak meg, ezek pedig a regionalizmus és a regionalizáció kérdéskörébe vezetnek át. „Látható, hogy a társadalomföldrajz nem egységes a régió meghatározásában. A régió egyike a földrajztudomány kulcskifejezéseinek, és mint ilyen sokféle értelmezésben előfordul. Mivel a földrajzon kívül más tudományok, illetve a társadalom más szférái (politika, kultúra, közigazgatás stb.) is használják, jelentéstartalma igen széles” (PATKÓS CS. 2005.). 2. A regionalizmus és globalizáció világgazdasági fogalmáról Napjaink sokat vitatott világgazdasági folyamata a globalizálódás. A globalizáció ellentmondásos jelenség, különböző módon érinti az eltérő adottságú és fejlettségű országokat. Lányi Kamilla értelmezésében a globalizáció az élet szinte minden területén és minden szintjén megmutatkozik. (LÁNYI K. 2001). GAMBLE és PAYNE szerint azonban a globalizáció csak „társadalmi folyamat”, ami eddig jelentős megszerveződést még nem ért el. Rajtuk kívül azonban abban azonban szinte mindenki egyetért, hogy „a globalizálódás kiterjed a gazdasági élet valamennyi területére, a mikro- és makrofolyamatokra” (PALÁNKAI T. 2000). Szita János megjegyzi, hogy „a globalizáció folyamata nemcsak gazdasági jelenség” (SZITA J. 2000), példaként hozva fel társadalomban, településeken, kultúrákban megmutatkozó változásokat. A globalizáció ebben a megközelítésben a világgazdaság átfogó integrálódási folyamatának tekinthető. (PALÁNKAI T. 2002) A határokon átnyúló gazdasági folyamatok különösen a nyolcvanas évek közepétől gyorsultak fel a nemzeti folyamatokhoz képest nemcsak abszolút, hanem relatív értelemben is. A világ ilyen módon egyre inkább egységes világgá válik, a nemzeti dimenziók veszítenek jelentőségükből. Az internacionális kapcsolatok egyre kevésbé korlátozódnak országokra, hanem egyes gazdasági tömbök, kereskedelmi régiók közötti kapcsolatokat jelentenek egy globálisan integrált gazdaságban. A globalizáció értelmezése és maga a fogalom pontos meghatározása nem egyszerű, jóllehet a globalizálódás sokak szerint nem új jelenség, egyidős a világgazdasági kapcsolatok fejlődésével (REICH, R. B., DRUCKER, P. 2001) és mára egy messzemenően globalizált világ és világgazdaság épült fel (BERNEK Á. – FARKAS P. 2002), amelyben a szereplők átveszik az „idejétmúlt nemzetállam” 14

szerepét. Ezen felfogással szemben néhányan (az élükön Immanuel Wallersteinnel) a kialakuló világgazdasági rendet nem egyébnek, csak a kapitalizmus „strukturális differenciáló” hatásaiból eredeztető új gazdasági rendszernek írják le (BERNEK Á. – FARKAS P. 2002). Mások (például THOMSON) még magának a folyamatnak a létét is kétségbe vonják, mondván a gyarmatbirodalmak korában a Föld globalizáltabb volt. Sőt Samuel Huntingtonra hivatkozva a gazdasági regionalizációt, az integrációk létrejöttét egyértelműen a globalizáció ellen ható folyamatnak tekintik (BERNEK Á. – FARKAS P. 2002). CASTELLS és DICKEN (1992, 1998) nézete szerint bár a gazdaságban jelentkező kölcsönös függőség szintje emelkedik és a megjelenő új szereplők (nemzetközi szervezetek, integrációk, multi- és transznacionális vállalatok) jelentős mértékben gyengítik a nemzetállam szerepét, mégsem beszélhetünk a világgazdaság teljes globalizációjáról, megmarad az államoknak a szerepe és bár átalakul a hely, mint adottság sem veszít jelentőségéből (DICKEN, P. 1992, 1998, BERNEK Á. 1999, NEMES NAGY J. 1998., KOVÁCS Z. 2001, MAGAS I. 2000). A globalizáció, tehát az államok közötti kapcsolatok és összeköttetések megerősödésének fontos indikátora, amelyet az is mutat, hogy az utóbbi ötven évben a határon átnyúló kereskedelmi aktivitás minden formája gyorsabban nő, mint a globális termelés. Eckart KOCH a globalizáció öt fontos megjelenési formáját és indikátorait különíti el: • a világtermeléshez viszonyítva arányaiban jobban növekvő kereskedelem az áru- és szolgáltatások terén, ami ezek piacának internacionaliációjához vezetett , • a világméretű tőkeforgalom növekedése, ami egy nemzetközileg integrált „világtőkepiac” létrejöttét eredményezte, • a közvetlen tőkeberuházások növekedése, ami a termelés internacionalizációját eredményezi, ami végül • növekvő munkaerő-áramlást indít el, ez pedig nemzetközi munkaerőpiac egyre több területén valósul meg (KOCH, E. 1997). Az így kialakult globális világgazdaság térbeli jellemzőit pedig az alábbiakban foglalják össze (BERNEK Á. 1999.): • A domináns térbeli folyamat a koncentráció (de dekoncentrációs jelek is kimutathatóak) • Egyre erősödő jellemző a nemzetközi függőség és hierarchia • A földrajzi hely(zet) nem abszolút, hanem viszonylagos értelmezése, (jelentősége) lép előtérbe • Az eddigi statikus gazdasági tevékenységek helyett az áramlások válnak meghatározóvá • A nemzetállamok mellett/helyett nemzetközi hálózatok (vállalati, vagy települési) válnak a gazdasági élet elemzési egységeivé (PROBÁLD F. 1995, FRIEDMANN 1986, SIMAI M. 1992.)

15

• •

Az egységesülés magával hozza, sőt felerősíti a földrajzi differenciálódást Minden egységesülési folyamat ellenére látszanak a regionális folyamatok hatásai, az integrációkon keresztül (három gazdasági „gyűjtőmedence”) (SÁRFALVI B. 1991.)

Mások szinonim- és ellentétpárokon keresztül magyarázzák a globalizációt. A globalizációt és internacionalizációt többnyire rokon értelmű kifejezésként használják, másfelől az internacionalizmus értelmezhető fölérendelt fogalomként a globalizáció és regionalizmus egymás mellé állításakor (KOCH E. 2000/a, 2000/b). Koch szerint egy viszonylag pontos meghatározása a következő: „A globalizáció olyan dinamikus folyamat, amely során a nemzeti keretek között folyó gazdaság a politikai gazdasági-technikai kapcsolatok megváltozása miatt egyre inkább veszít jelentőségéből. A nemzetközi verseny közben egyre intenzívebbé válik, és ez a nemzetközi munkamegosztás elmélyülését eredményezi. A tőkejavak eloszlása javul, új előnyök és hátrányok keletkeznek. Egyidejűleg a nemzeti szintű szabályozások egyre több nemzetközi megállapodásokkal egészülnek ki, és így a politikát irányító főbb nemzeti fórumok a nemzetközi szervezetek javára folyamatosan veszítenek jelentőségükből (KOCH E. 2000/a).” Mialatt a globalizáció a világméretű interkontinentális összefonódás folyamatát jelzi, a regionalizmus szó alatt a regionális intrakontinentális gazdasági kapcsolatok erősödését érti. Koch szerint a regionalizmus egyrészt válasz lehet a gyorsuló globalizációra, másrészt az erősödő globalizáció előfeltételeként is megvalósulhat. Egyik oldalról az integrációra kész országok szeretnék a globalizációval együtt járó hátrányokat közös együttműködéssel vagy integráción belül legyőzni, és a lehetséges hátrányok így regionális szinten oldódnának ki. Másfelől, a regionális erők alkalmazása szinergikus hatást vált ki, vagyis a regionalizációs teljesítőképesség megerősödése a gazdasági kapcsolatok volumenének növekedését vonja maga után, és ezzel éppen a globális kapcsolatok kiépülésének kedvez (KOCH E. 2000/a). Itt jegyzendő meg az, hogy Beck munkáiban másképp foglal állást. Szerinte feltétlen szükséges különbséget tenni internacionalizmus és globalizmus között. Az internacionalizmust úgy magyarázza, hogy abban a gazdasági kapcsolatok a nagy kontinentális gazdasági tömbökre, tehát Európára, Ázsiára, Amerikára koncentrálódnak, és ezek tulajdonképpen az OECD-országok határaival esnek egybe. Ez éppen nem globalizmus, hanem tömbösödés, tehát a kontinensen belüli gazdasági kapcsolatok erősödnek. Példának okáért az EU-tagországok Európán belüli „külkereskedelme” még mindig 60% körül mozog (BECK U. 2000). Ez a centrum-periféria modell szemléletéhez közelít. Tulajdonképpen a regionalizmus magyarázata lehet internacionalizmus címszó alatt. Ezt a felfogást nemcsak a német irodalomban találhatjuk meg, de hasonló jelleggel ismerteti a folyamatokat Palánkai Tibor is, aki az integráció, mint folyamat szempontjából értékeli a történéseket (PALÁNKAI T. 2000, 2001, 2002). 16

2.1. Az új regionalizmus a világgazdaságban Az 1980-as évek végétől sokak szerint új világgazdasági regionalizmus megjelenéséről beszélhetünk. A folyamat alapját a világgazdaság struktúrájában, valamint a világpolitikában bekövetkezett nagy horderejű várakozások képezik, amelyek az egyes országokat és régiókat új lehetőségekkel és kihívásokkal állították szembe. Az 1980-1990-es évek globális világgazdaságának egyik fő jellemzője lett a hatalmas és gyors tőkeáramlás. A határokon keresztüli tőkemozgások naponta mintegy hússzorosan múlják felül a kereskedelmi áramlásokat (PALÁNKAI T. 2002, BECK U, 2000, KOCH E., 2000/a, SÁRFALVI B. 1991, INOTAI A. 1997, PROBÁLD F. 1995). KEOHANE és NYE 1977-ben vezették be a komplex kölcsönös függés terminológiáját, ami jól kifejezi azokat a kereskedelmi, pénzügyi és forrásallokációs kapcsolatokat, amelyek növekvő mértékben hálózzák be és kötik egymáshoz a különböző nemzetgazdaságokat (PALÁNKAI T. 2002). A regionális integrációs folyamatok újabb nekilendülése mögött emellett az Egyesült Államok magatartásában és világgazdasági helyzetéhen bekövetkezett fordulat húzódik meg. Az USA korábban – az európai integráció támogatását kivéve – elutasítóan a viszonyult mindenfajta regionális együttműködéssel szemben. Ez a hozzáállás megváltozott, az Egyesült Államok azóta számos integrációs megállapodás kezdeményezője. Ez is rámutat arra, amit több szerző is megjegyez, hogy az ezredforduló világgazdaságának regionális tagolódása összefonódik a centrum-periféria rendszer változásaival, mozgásaival (PROBÁLD F. 1995). Az új regionális- együttműködési megállapodások létrehozásában a piaci integrációból származó nyereségeket vizsgáló közgazdasági elmélet fejlődése is szerepet játszott (PALÁNKAI T. 2002). A szakirodalomban az integrációból származó potenciális nyereségek újabb forrásaira mutattak rá, amelyek sokkal szélesebb körben jelentkeznek, mint ahogy azt a korábbi elméletek kimutatták. Egyre elfogadottabbá vált, hogy a világgazdasági liberalizáció következtében csökkennek a regionális integrációból származó kereskedelem-eltérítés költségei, s mérséklődnek a kereskedelem-teremtésből származó nyereségek is, és hogy ebben az összefüggésben az integráció blokkon belüli kereskedelemre gyakorolt hatásai gyengébbek lesznek, ezért az új regionális integrációs együttműködések kialakításában már nem a statikus kereskedelem-liberalizációs nyereségek játszanak döntő szerepet (PALÁNKAI T. 2002). A regionális integráció gazdaságának újabb irányzatai az adminisztrációs és tranzakciós költségek csökkentéséből és a kereskedelem útjában álló további akadályok felszámolásából származó potenciális nyereségekre helyezik a hangsúlyt. Az együttműködés előmozdítja a termelési integrációt és a határokon átnyúló beruházás-teremtést és -eltérítést. A várható nyereségek a világgazdasági versenyképesség javulását eredményezik, ami teljes mértékben összhangban van 17

az általánosan elterjedt exportösztönző gazdaságpolitikai céllal. Vagyis a regionális integráció akkor is eredményes lehet, ha nem vezet a blokkon belüli kereskedelem jelentős növekedéséhez. A regionalizmust, mint „állami irányítású, vagy államok vezette programot” lehet felfogni, ami „az adott regionális övezetet meghatározott gazdasági és politikai irányok mentén szándékozik átszervezni” (PALÁNKAI T. 2002). 3. Integrációs szervezetek, szabadkereskedelmi társulások földrajzi megítélése 3.1. Az integrációs folyamatok általános elméleti keretei Az integráció fogalma részek összekapcsolódását, egységesülését, egésszé való összeolvadását jelenti (KOVÁCS Z. 2001., GOLOBICS P. 2001). A folyamat eredményeként egy új, magasabb szintű, hatékonyabb szerveződés jön létre. Abban mindenki egyetért, hogy az integráció nem a modern világgazdaság terméke, a történelem folyamán már az államok kialakulása is ennek a folyamatnak a terméke. A világgazdaság átfogó integrációját-globalizációját- többdimenziós folyamatként határozhatjuk meg, amely alapvetően mint mikro- és makrogazdasági integráció különböztethető meg. (GOLOBICS P. 2001, PALÁNKAI T. 2002). A mikrointegráció olyan folyamat, amelyben az újratermelés egyes szereplői között valósul meg, nemzetközi termelési, forgalmi, piaci, műszaki és fejlesztési kooperációk vagy közös gazdálkodási egységek formájában. A makrointegráció össztársadalmi szintű összekapcsolódási folyamat, amely az egész társadalom, a nemzeti gazdálkodás szférái között alakul ki. A nemzetgazdaság végső soron az egyes termelők és gazdálkodók integrációja, amely az újratermelési folyamatok összekapcsolódásaként fogható fel (PALÁNKAI T. 2002). Néhányan megemlítik a mezo-szinten kialakuló integrációt is, mint nemzetek feletti regionális együttműködés egy formáját, amely egyben a regionalizmus megjelenési formájaként is felfogható (GOLOBICS P. 2001, ILLÉS I. 2002). Az országok között integráció gazdasági kapcsolatok nélkül általában nehezen képzelhető el. Az integrációnak így előfeltétele, de egyben oka is a nemzetközi munkamegosztás bizonyos intenzitása, mennyiségi sűrűsödése, amely bizonyos ponton túl új minőséget eredményezhet. Az integráció alapja tehát a sokrétű és mind vertikálisan, mind horizontálisan összekapcsolódó munkamegosztás (GOLOBICS P. 2001, PALÁNKAI T. 2002). Ezért az integráció a nemzetközi együttműködés intenzívvé válását feltételezi és jelenti, amelynek alapján a nemzetközi munkamegosztás komplexszé válik (PALÁNKAI T. 2002). Az integráció létrehozásának módja pedig elsősorban a kiváltó erők intenzitásától, az adott országok gazdasági színvonalától, méretétől, népességétől, 18

gazdasági és politikai szerkezetétől és nem utolsó sorban az alkalmazott gazdaságpolitikától függ (GOLOBICS P. 2001). A folyamat keretében történő liberalizálás, a mesterséges akadályok leépítése, valamint a gazdaságpolitikák integrációja különbségét Tinbergen a negatív és a pozitív integráció fogalmának bevezetésével fejezi ki. (TINBERGEN 1962, 1965, PALÁNKAI T. 2002). A negatív integráció a kereskedelmi korlátozások leépítéséből áll, ezzel szemben a pozitív integráció új intézmények és mechanizmusok kialakításán keresztül éri el feladatát. A világgazdaság átfogó integrációja, a globalizáció és a regionális integráció, a világgazdaság fejlődésének olyan új folyamatai, amelyek alapján valamennyi szinten gyökeresen megváltoztak a gazdálkodás és a termelés feltételei, valamint a fogyasztás lehetőségei. A nemzetgazdaságok fejlődése új helyzetbe került (PALÁNKAI T. 2002). Az integrációs folyamatok tehát több dimenzióban módosítják (egyúttal feltételezik) a világgazdaság szerkezetének átalakulását. Ennek a leglényegesebb pontjai az alábbiak (PALÁNKAI T. 2002): 1. Az integrációval a nemzetközi kapcsolatok intenzitása nő. 2. Az integráció erősíti a piaci liberalizmust. 3. Az integrációs folyamatok új intézményi kereteket hoznak létre. 4. Az integrációs folyamatok a kölcsönös függést növelik. 5. Az integrációs folyamatok minőségileg új organizmusokat hoznak létre. 3.2. A regionális integráció szervezeti szintjei A regionális integrációk a mai világgazdaságban különféle kereskedelmi és gazdasági tömörülések, vagy intézmények formájában jelennek meg. Ezek lehetnek regionális szabadkereskedelmi blokkok, amelyek a külsőkkel szemben kollektív protekcionizmust vagy diszkriminációt alkalmaznak, vagy különféle szervezetek, amelyekben már a gazdaságpolitikákat is integrálják. 1949 és 1995 között több mint 125 kereskedelmi könnyítéseket célzó megállapodás vagy szervezet jött létre, ezek egy része megszűnt, de a többség átalakult vagy új megállapodással váltották ki (GOLOBICS P. 2001). A regionális integrációk száma és a résztvevő országok közötti kereskedelem(és tényezőpiac) liberalizálás mértéke, vagyis az integrálódás mélysége gyorsan nőtt az utóbbi két évtizedben a világgazdaságban. Ebben számos tényező játszott szerepet. Egyrészt az úttörőnek számító európai integrációs folyamat szélesedése és sikerei, másrészt a GATT elfogadó magatartása (a világszervezet elviekben elítéli, de a gyakorlatban nem szankcionálja az alapelveinek ellentmondó1

1

A regionális integrációs csoportosulások közötti szerződések ellentmondanak a legnagyobb kedvezmény elvének, hiszen a GATT tagok által másik GATT-tagnak nyújtott kedvezményt az utóbbi elv alapján automatikusan ki kell terjeszteni minden más GATT-szerződő félre.

19

regionális integráció létrejöttét) és nem utolsósorban a világkereskedelemben a nemtarifális protekcionizmus növekedése.2 A létrejövő sikeres integrációs csoportosulások részesedése a világkereskedelemből egyre jelentősebb lett (az 1970-es évek 15-20 %-áról 2000re 55-60%-ra nőtt), ennek forrása pedig a tapasztalatok alapján sok esetben elsősorban az integráción belüli kereskedelem növelése volt. A létrejött szervezetek egy része csak a regionális konzultációt szolgálta, mások pedig csak egyfajta preferenciális övezetként funkcionáltak. Az egyes integrációs szervezeti formákat BALASSA BÉLA 1961-es kategorizálása alapján lehet bemutatni, részben kiegészítve (GOLOBICS P. 2001): 1. A szervezetek egy része csak a regionális konzultációt szolgálta: ezek igazából az együttműködési lehetőségek feltárásán nem mennek túl. Ilyen szervezet az 1989-ben alapított Ázsia-Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC). 2. Egy fejlettebb szintnek tekinthető a preferenciális övezet, amely esetében a tagok egymásnak kedvezményeket biztosítanak. Ilyennek tekinthető a brit gyarmatokkal kialakított vámövezete Nagy-Britanniának. 3. A szabad kereskedelmi terület/megállapodásnak nevezett szervezetek az övezeten belül a tagok közötti külkereskedelem a vámok és a kvóták leépítésével liberalizált, s a kívülállókkal minden tagország külön nemzeti vámokat és kvótákat alkalmaz. Éppen ezért nagyon elterjedt forma, mert nem kíván nagy alkalmazkodást a tagoktól. Erre jó példa az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA), az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Társulás (NAFTA) és a CEFTA is. 4. Vámunió esetében az övezeten belül a külkereskedelem liberalizált, de a kívülállókkal szemben már közös külső vámokat és külkereskedelempolitikát (nem feltétlenül közös kvótákat) alkalmaznak. 5. A közös piac a vámuniónál annyiban több, hogy az áruk és szolgáltatások mozgásának szabaddá tételén túl az övezeten belül liberalizálják a termelési tényezők (tőke és munkaerő) áramlását is. A vámunióra és a közös piacra az Európai Közösség hozható fel példaként. 6. Az egységes piac a teljes liberalizációt, a „belső piaci” viszonyokat képviseli, vámokon és a mennyiségi korlátozásokon (vámunió) túl a „nem vámjellegű” korlátok teljes körű leépítése is megtörténik. Az Európai Unió a világ egyetlen integrációjaként jutott erre a szintre. 7. A gazdasági unióban már a gazdaságpolitikák „integrációját” is megvalósítják a tagok, a gazdaságpolitikák egységesítése, harmonizálása és összehangolása formájában.

2

Ennek az a jelentősége, hogy az egyre sűrűbben alkalmazott nemtarifális protekcionizmus eszközei a regionális integrációk vonatkozásában elsősorban a kívülálló nem tagokat sújtják. Ennek megfelelően a kívülállók vagy az adott integrációs csoportosulásba való belépésre, vagy egy hasonló integrációs csoportosulás létrehozására törekednek

20

8. A politikai unió feltételezi a „szupranacionális hatóság” felállítását és működését, amikor a nemzeti államokkal szemben mát kötelező érvényű döntések hozhatók. Ezzel a szinttel lényegében az integráció új szintre lép, hiszen az új egység teljesen önálló döntési központtal bír (ez a fejlődési szint eddig csak az Európai Unió esetében tűnik elérhetőnek). Az igazán sikeres regionális integrációs csoportosulások azok lettek, amelyek egyrészt dinamikusan növekedő országok között jöttek létre, másrészt, amelyek nem akadályozták, sőt inkább elősegítették a világgazdaságba való teljesebb integrálódást a résztvevő országok számára, vagyis amelyek esetében nem az integráción belüli importhelyettesítés, autarkia megteremtése volt a fő cél, hanem az integráció nyitott maradt a világgazdaság többi résztvevője felé. Csak az igazán fejlett országok esetében valósult meg a sikeres regionális kooperáció a nagyobb egységbe való integráció előtt. Minden más esetben a világgazdasági vérkeringésbe való bekapcsolódás, a nagyobb integrációs szerveződésekben való részvétel eredményezte a szűkebb regionális gazdasági (és politikai) együttműködés szintjének növekedését (INOTAI A. 1997). Ezért vallottak kudarcot a hatvanas-hetvenes években a fejlődő országok között megvalósult, importhelyettesítésre alapító regionális csoportosulások, hiszen ezekben a résztvevők közötti integrálódás mértéke (az egymásnak nyújtott kereskedelmi kedvezmények, elsősorban vámcsökkentés mértéke) általában nagyobb volt, mint a világgazdaság fejlett, dinamikus régióival folytatott kereskedelemben. Emiatt a kereskedelem-elterelő hatás ebben az esetben nagyobb mértékben érvényesült, mint a kereskedelem-teremtő. A kevésbé fejlett országok között megvalósuló, inkább importhelyettesítő jellegű integrációs csoportosulások esetében minimális maradt az iparágon belüli kereskedelem növekedése, a skálahatékonyság és a megnövekedett verseny nyújtotta előny. A szubregionális együttműködések és a nagyobb léptékű integrációk közötti kapcsolat alakulásával összefüggésben két alapvető elméleti megközelítés van. Az egyik szerint a szubregionális együttműködés a felkészítő lépcsőfokot jelenti a nagyobb integrációs szervezet felé vezető úton. A másik megközelítés szerint a globális, nagyobb léptékű együttműködési rendszerek eredményezik a szubregionális kooperáció fejlődését. Az elméleti kérdésre adott válasz aszerint alakul, hogy milyen gazdasági fejlettségű az az ország, amelyik integrálódni szeretne. A kevésbé fejlett országok közötti integráció nem eredményezi ezen országok gyors gazdasági fejlődését. Az ilyen kevésbé fejlett gazdaságoknak általában egy olyan modernizációs központra van szükségük, amely legtöbbször a szorosan vett régión kívül van. Általában igaznak tekinthető, hogy gyors gazdasági fejlődés akkor valósul meg, ha vagy már eleve fejlettebb országok integrálódnak egymással, vagy pedig ha a kevésbé fejlett országok fokozatos és óvatos piacnyitás mellett próbálják kereskedelmi és tőkekapcsolataikat szorosabbra fűzni egy fejlettebb országgal vagy régióval. Az első esetre jó példa a Benelux államok

21

együttműködésének fejlesztése, míg a második esetre a délkelet-ázsiai térség fejlődése szolgáltat meggyőző példát. 4. A külgazdaság szerepe és átalakulása az ezredfordulón Az 1990-es évek egy eseménydús évtizede volt Európának a politikai és gazdasági (dez)integráció terén is. Nyugat-Európában a Közös Piac megvalósulásával, 3 új tagország (Ausztria, Finnország és Svédország) csatlakozásával, majd végül az EMU (Gazdasági és Monetáris Unió) megalakulásával elmélyült az integráció folyamata. Ugyanekkor Kelet-Európa országai kereskedelmi kapcsolatokat létesítettek Nyugat- Európával és jó néhányan közülük Társulási Egyezményeket (Európai Megállapodások) kötöttek az EK/EU-val. Kelet-Európában azonban ez az évtized a dezintegráció évtizede volt: összeomlott a KGST, felbomlott a Szovjetunió, Jugoszlávia és Csehszlovákia. Ezen folyamatok mellett az egyes országok és integrációk közti kapcsolatok intenzitásának és jelentőségének növekedése is megfigyelhető. A Nyugat-Európában és más kontinenseken lezajlott integráció nagy figyelmet kapott az irodalomban (lásd, pl. BAYOUMI ÉS EICHENGREEN, 1995; EICHENGREEN és IRWIN, 1996; valamint SOLOAGA és WINTERS, 1999). A kereskedelem előtti akadályok lebontása a kelet- európai kommunista rendszerek összeomlása után szintén megjelenik (lásd HAMILTON és WINTERS, 1992; BALDWIN, 1994). A dezintegráció oldaláról CHEIKBOSSIAN és MAUREL (1998) a KGST-n belüli kereskedelmi intenzitást vizsgálták az 1980 és 1993 közötti időszakban. Mindezidáig azonban emellett is feltáratlanok maradtak a volt keleteurópai államokban a dezintegráció gazdasági következményei. Amellett, hogy igen nehézkes megbízható adatokhoz jutni, az „érdektelenség” a közgazdászok között döntően integrációra irányuló vizsgálódásaira is visszavezethető, ez utóbbi folyamatot ugyanis sokkal inkább jövőbe mutatónak látják, mint a dezintegráció kérdéskörét, bár a történelem is azt mutatja, hogy az országok sokkal gyakrabban válnak szét, mint integrálódnak.3 Pedig a dezintegráció kereskedelmet érintő hátrányai nagyon jelentősek is lehetnek. ROSE (2000) szerint az ugyanazt a pénznemet használó két ország háromszor többet kereskedik egymással, mint két hasonló, de eltérő pénznemmel rendelkező ország. A teljes (politikai és gazdasági) integráció hatása a kereskedelemre még jelentősebb. MCCALLUM (1995) és 3

Elvileg csak az eshet szét, ami integrálódott – (minden létező állam is integráció!), ha azonban a területi integrációt nem követi strukturális integráció, vagy ennek befejezte előtt az államot külső kihívás éri, akkor széthullhat (Lengyelország középkora, majd 1772-1795). Vagy, ha a termelőerők fejlettsége nem teszi lehetővé egy adott gazdasági színvonal meghaladását, ezáltal a népességnövekedés meghaladja a termelésnövekedést, akkor szintén bekövetkezhet a széthullás, önellátásra való áttérés, mely a regionális öntudat megerősödését eredményezi (középkori Japán, Frank Birodalom), s amíg az elit ki nem talál új társadalmi alkalmazkodási formákat (pl. Ruandában nem sikerült), melyek ismét hatékony gazdaságszervezést és népességnövekedést eredményeznek (Japán sógunátus, Meidzsi-reform), addig az önellátás marad domináns, vagy a felesleges humán-erőforrások pazarlása (Japán megtámadja Koreát, peloponnészoszi-háború, keresztes hadjáratok), az esetleges többletjövedelem-realizálás kereskedelemélénkítés (Hellász gyarmatosít), reményében, mely maga is az integrációt erősíti.

22

HELLIWELL (1997) szerint a távolságok és a gazdaság jellemzőinek vizsgálatai alapján a kanadai tartományok hússzor intenzívebben kereskednek egymással, mint az USA szövetségi államaival, holott a gazdasági integráció meglehetősen kiterjedt és sem nyelvi, sem kulturális korlát nincs a két ország között. ANDERSON és SMITH (1999) már egy bővebb adathalmaz alapján dolgozott, de ők is erre az eredményre jutottak. Sőt mi több, egy erős „határ-hatást” írtak le, különösen a közlekedési-eszközök kereskedelmére vonatkozóan, annak ellenére is, hogy az amerikai-kanadai kereskedelemben ennek az árucikk-csoportnak a kereskedelmét már jónéhány évtizede liberalizálták. SHANG-JIN WEI (1995) vizsgálatai szerint az OECD országok közötti kereskedelem csak átlag 2,5-ször nagyobb, mint a nem OECD országokkal folytatott kereskedelem. NITSCH kétségbe vonja WEI eredményeit, és azt mondja, hogy az EU kereskedelmén belül az egyes tagállamok belső kereskedelme átlagosan ötször-nyolcszor nagyobb, mint a nemzeti határaikon átnyúló kereskedelmük (méret, távolság, közös nyelv, közös határ és a távolságok vizsgálatai alapján). Így az országhatárok még az oly szorosan integrálódott szabadkereskedelmi övezetekben is, mint az EU, vagy a NAFTA nagyon fontos szerepet játszanak. Másfelől viszont új határok kijelölése várhatóan további csökkenést eredményezhet a kereskedelmi kapcsolatokban még az akadályok lebontása mellett is.4 A korábbi tanulmányok jellemzően a hivatalos preferenciális kereskedelmi övezetek kereskedelmi áramlásokra gyakorolt hatását vizsgálták akár az EU-ban (EU, EFTA), akár a világ bármely részén. BAYOUMI és EICHENGREEN (1995) vizsgálataik során 21 ipari országban különböztettek meg kereskedelem-teremtést (a preferenciális kereskedelmi övezet országai közti kereskedelmi kapcsolat intenzívebbé tételét) és a kereskedelem-leépítést (a harmadik országgal folytatott kereskedelem csökkentését) a háború utáni periódusban. Azt állapították meg, hogy az EGK erősen szorgalmazta a közösségen belüli kereskedelmet a kereskedelem-teremtés és -leépítés kombinálásának módszerével. Másrészről az EFTA megalakításának legfőbb szempontja a kereskedelem–teremtés volt. Ugyanakkor EICHENGREEN és IRVIN (1996) úgy gondolják, hogy a kereskedelmi partnerek szabadkereskedelmi övezetben való tagságát kifejező értékek bizonyos preferenciális kereskedelmi övezet létrehozását megelőzően is kiemelkedők voltak. Sőt, a preferenciális kereskedelmi övezet megalakítását követően sem emelkedtek. Összességében szerintük a preferenciális kereskedelmi övezetek megalakítása a múltbéli átlagon felüli kereskedelmi kapcsolatokat tükrözi. Mindezek eredményeképp a történelmi tényezők (korábbi kereskedelem) mellőzése a preferenciális kereskedelmi övezetben való tagság hatásainak A dezintegráció kereskedelmet érintő hátrányai néha előnyök is lehetnek! A távolság jelenthetett vonzerőt is a világgazdaság korai integrációs szakaszában, amikor az aranynak nem volt globális, világpiaci ára, (de világkereskedelem már volt), s míg Európában 11:1 volt az ezüst-arany csereérték, addig Kínában ugyanez 5:1 volt, tehát a hajós 11 ezüstpénzéért 2 aranyat kaphatott, amiből Európában 22 ezüstpénzt vehetett, amiből következő kínai útján 4 aranyat zsebelhetett be, amit Európában 44 ezüstért adhatott tovább.... (a hasznot nyilván korlátozta a kockázat és a hajó felszereléséhez szükséges tőke). Az egységes valuta kialakítása, ill. az egységes árfolyam, – miképp az EU-ban is – ezt a spekulációs lehetőséget szüntette/szünteti meg napjainkban. 4

23

túlhangsúlyozásához vezethet. SOLOAGA és WINTERS (1999) megállapították, hogy számos kontinensen megfigyelhető a növekvő regionalizmus hatása a kereskedelemben az 1990-es években (a MERCOSUR és a NAFTA megalakulása, az ASEAN, CACM, és az ANDEAN-on belüli integráció elmélyülése). Úgy találták viszont, hogy a regionalizmus ezen új hulláma nem lendítette fel jelentős mértékben a szövetségen belüli kereskedelmet. Más tanulmányok a Nyugat és Kelet-Európa közti kereskedelem liberalizálásának előrehaladását vizsgálják, és a NY-K irányú kereskedelem kiterjedését jósolták a jövőre. HAMILTON és WINTERS (1992) egy korai írásában a közép- és kelet-európai kereskedelem lehetséges volumenét és irányait becsülte fel. Ezt a megközelítést használták később munkáikban BALDWIN (1994), HOLZMANN és ZUKOWSKA-GAGELMANN (1996) és mások is. 4.1. Vámunió-elméletek A regionális integrációval kapcsolatos előnyök és hátrányok első átfogó felmérésére elsőként a vámunió-elméletek keretében került sor. A vámunióelmélet a kereskedelmi tömörülés, a nemzetközi munkamegosztás regionális összefüggéseinek elemzését és kiterjesztését teszi lehetővé. A meghatározás szerint a vámunió teljes belső szabad kereskedelemre törekszik, miközben kifelé közös külső vámokat és közös kereskedelempolitikát alkalmaz. Az univerzális szabad kereskedelemmel szemben a vámuniót gyakran a második legjobb stratégiának tartják, amely ugyan regionális szabad kereskedelmet valósít meg a partnerekkel, de közös protekcionizmust képvisel az unión kívüli országokkal szemben. VINER a vámunióval kapcsolatban a kereskedelemteremtés (trade creation) és a kereskedelemeltérítés (trade diversion) hatásait különbözteti meg. (BLAHÓ A. 2002). A kereskedelem-teremtést a vámunió pozitív hatásának tekintik. (BLAHÓ A. 2002) Ez abból adódik, hagy a vámok leépítése következtében az unión belül a hazai kevésbé hatékony, magas költséggel termelők védelme megszűnik, aminek következtében a korábbi helyben termelt termékek is a kereskedelem útján kerülnek beszerzésre. Ugyanakkor ez a helyi termelés visszaesésével, s ezáltal a helyi termelők anyagi alapjának megrendülésével jár együtt. A kereskedelem-eltérítés ezzel szemben negatív folyamat és a vámunióból származó veszteséget képviseli. A kölcsönös vámleépítés az új partnerországokat egymás piacán ugyanis kedvezőbb helyzetbe hozza. Ez pedig lehet olyan mértékű, hogy az utóbbiak képesek lehetnek kiszorítani a nem tagországok korábbi olcsóbb szállítóit (BLAHÓ A. 2002). Így a kereskedelem eltérítésére kerül sor, ami azt jelenti, hogy az import az alacsonyabb költsége külsőktől a kevésbé hatékony új partnerekhez tevődik át. A kereskedelemteremtés a hazai termelés olcsóbb importtal való helyettesítése, a kereskedelemeltérítés egyik (olcsóbb) importforrásnak a másikkal

24

(drágábbal) való felcserélése. A vámunió összhatása a kettő mérlegéből adódik (BLAHÓ A. 2002). 4.2. Külföldi direkt befektetések A külgazdaság átalakulásának másik vetülete a kereskedelmi korlátok mellett a tőke mozgásának felszabadítása és a külföldi befektetések arányának megnövekedése, amely a területfejlesztés egyik legfontosabb privát-forrását is biztosítja. Nemzetközileg a zöldmezős beruházás gyakran egyben azt is jelenti, hogy az adott országban ez jelenti a hazai termelés beindulását. Külföldön termelésbe kezdeni leginkább akkor célszerű, ha nagy az esélye annak, hogy az, adott országban az adott termék termelése mindenképpen beindul. Ezért érdemes megvizsgálni, hogy milyen tényezők határozzák meg adott termék termelésének adott országba való megjelenését. A meghatározó tényezők két fő csoportba sorolhatók (4. táblázat): 1.) országtól függő tényezők, 2.) terméktől függő tényezők (TÓTH T. 1998). 4. táblázat Külföldi direkt befektetések meghatározó tényezői (TÓTH T. 1998. nyomán) Országtól függő tényezők A piac mérete Beruházási légkör A helyi műszaki fejlettség

A termékhez kapcsolódó tényezők Fuvarköltség Optimális üzemméret A termék elhelyezkedése a „szükséges termék - luxustermék skálán”.

A termelőtől való távolság

4.3. Empirikus vizsgálatok A külkereskedelemben megnyilvánuló regionalizmust és globalizációt a változások ismertetése mellett, az elsősorban a közgazdasági irodalomban megtalálható, számításokkal alátámasztott elemzésekből is felismerhetjük (5. táblázat). A Köztes-Európára vonatkozó első tanulmányok a kilencvenes évek közepén készültek, amikor már elemezhető volt a rendszerváltás utáni néhány év. A tanulmányok mindegyike ismerteti a KGST összeomlását és a közép-európai országok kereskedelmi irányváltását. Majd az egyes országok sikereinek okait keresi. Ennek során megállapítást nyer, hogy ezen országok kivitelének szerkezete általában hasonlóbbá vált a fejlett nyugat-európai országokéhoz, megnőtt a magasabb hozzáadott értéket és technológiát jelentő termékek aránya. Ez sokszor az intraindusztriális kereskedelem szintjének növekedését is okozta (ÉLTETŐ A.SASS M. 1997, JÁNSZKY Á.-SASS M. 1995). 25

5. táblázat A közép- és kelet-európai országok külkereskedelmét elemző néhány tanulmány (ÉLTETŐ A. 2003 nyomán kiegészítve) Tanulmány

Módszer Intenzitásmutató Gravitációs modell Komplementaritásmutató Komparatívelőnymutató(RCA) Hasonlósági mutató Komparatívelőny-mutató Külkereskedelem szerkezet, dinamika Komparatívelőny-mutató Komparatívelőny-mutató Egységnyi érték IITmutató

Vizsgált periódus

Eredmény

1928, 1984, 1994 1989–1994

Gyors integrálódás, kereskedelembővülési lehetőségek

Aturupane, Djankov, Hoekman (1997)

IIT-mutató Regresszió

1990–1995

Brenton, Gros (1997)

Hasonlósági mutató Piaci részesedés (CMS) elemzés Regresszió

1989–1994

Freudenberg (1998)

IIT-mutató

1993–1996

Bergschmidt, A.Hartmann, M. (1998)

Agrárkereskedelem elemzése koncentráltsági mutatóval Agrárkereskedelem elemzése hasonlósági mutatóval és gravitációs modellel

Piazolo(1996)

Havlik (1996) Baldone et al. (1997) Aiginger et al. (1997)

Fock, A. – Ledebur von, O. (1998):

1989–1994 1988–1994 1989–1994

1991-97

1991-97

Burgstaller, Landesmann (1999)

Ár/minőségrés-mutató

1988–1996

Éltető (1999)

Koncentrációs mutató Hasonlósági mutató Komparatívelőny-mutató

1993–1997

Byers, D.A., T.B. Iscan, B. Lesser (2000)

Gravitációs modell

1991-97

Soós (2000)

Szerkezeti mutatók IITmutató Korrelációs koeff.

1993–1997

Jakab et al. (2000)

Gravitációs modell

1993–1997

Soós (2002)

1993–2000

Laaser, C. F. – Schrader, K. (2002)

Szerkezeti mutatók Koncentrációs index Gravitációs modell, Hasonlósági mutató, koncentráltsági mutató

Éltető A. (2003)

koncentráltsági mutató

1995-2002

26

1991-99

EU-importhoz hasonlóbbá váló KKE-kiviteli szerkezet EU–KKE kereskedelem átlagon felül dinamikus, változó komparatív előnyök Munka-, energiaintenzív termékekre specializáció, különbségek Az EU–KKE kereskedelem növekvő iparágon belüli jellege, kapcsolat a külföldi tőkével Jelentős exportszerkezeti változások, piaci részesedés növelése Növekvő iparágon belüli kereskedelem A közép-európai államok egymás vetélytársai az agrárpiacokon Agrárimport növekedése várható, Magyarország és Csehország erősebb illeszkedése az EU-hoz KKE-exporttermékek minőségének javulása Külföldi működőtőke jelentős hatása, komparatív előnyök változása Balti államok a többieknél gyorsabb integrálódása Növekvő divergencia az egyes országok között, meghatározó „örökség” Magyarország gyors integrálódása, mások távolabb az egyensúlyi szinttől Feldolgozóipari érettség határa nem az EU-tagság Balti államok nagyobb belső kereskedelmi aránya Nő a magyar export koncentrációja, meghatározóak a multinacionális vállaltoknak

Ez azonban nagyban függ az egyes országok adottságaitól (termelési szerkezet, gazdasági színvonal, infrastruktúra stb.) illetve a folytatott gazdaságpolitikától (külföldi működő-tőkével szemben, adórendszer keretében stb.). Megállapítható még az is, hogy a tanulmányok nagy része a multinacionális vállalatok tevékenységét is meghatározónak tartja a külkereskedelem átalakulásában. (ÉLTETŐ A. 2003) Az elemzések nagy része az 1990-es évek végére Magyarország és Csehország előnyét mutatta ki a többi tagjelölt országgal szemben (ÉLTETŐ A. 2003). Ez azt mutatja, hogy a gazdasági rendszer átalakítása és az integrálódás tekintetében e két ország haladt legtovább, bár a balti államok illeszkedése, különösen az észak-európai országokhoz szintén erősnek mondható. A gazdasági tevékenységek földrajzi koncentrációját, az agglomerációk gazdaságtanát és azok előnyeit leginkább az ún. új gazdaságföldrajzi, illetve új kereskedelmi elméletek tárgyalják (KRUGMAN 1990 és 1991, VENABLES 1996). A hagyományos kereskedelmi elmélet – tökéletes versenyt és homogén termékeket feltételezve – azt vallja, hogy az országok azokra a termékekre specializálódnak, amelyek előállításához a szükséges termelési tényezők bőven rendelkezésre állnak. Az iparágak koncentrációját így ezen tényezők (pl. a természetes erőforrások) földrajzi koncentrációja, helyzete határozza meg (ÉLTETŐ A. 2003). Az új kereskedelmi elmélet már tökéletlen versenyt, hasonló tényezőellátottságot és különböző termékeket feltételezve természetesnek tartja, hogy a nagy piacokat keresve területi koncentrációk alakulnak ki. Akár több régió is specializálódhat ugyanolyan, illetve hasonló termékek előállítására, mivel az iparágon belüli kereskedelembe így is be tudnak kapcsolódni. Az új gazdaságföldrajz elmélete szerint az gazdasági koncentrációk kialakulását a vállalatok közötti kapcsolatok, az átfolyó hatások, a szállítási költségek, illetve a bérek alakulása mozgatja (KRUGMAN P. 1991). Az egyes iparágak földrajzi koncentrációjának vizsgálatakor megkülönböztetünk abszolút koncentrációt (egyenetlen eloszlást régiók vagy országok között) és relatív koncentrációt (eltérést a termelés általános szerkezetétől) (ÉLTETŐ A. 2003). A külkereskedelmi és gazdasági akadályok lebontása nyomán feltételezhető, hogy a 90-es években Magyarországon is növekedett a regionális koncentráció és specializáció. Ezt vizsgálják RÉDEI és szerzőtársai (2002) a KSH megyei szintű értékesítési, foglalkoztatási és exportadatait felhasználva, abszolút és relatív mutatók segítségével. A tendenciák legerősebben az export és legkevésbé a foglalkoztatottság esetében jelentkeznek. Általában véve, országos szinten és a megyék többségében 1992 és 2000 között nőtt az abszolút specializáció az ipari szerkezetet tekintve, az egy főre jutó GDP alakulását vizsgálva kimutatják, hogy a gyorsabban specializálódó megyék nagyobb gazdasági fejlődést értek el. Az abszolút ágazati koncentráció azonban a foglalkoztatottság és az értékesítés tekintetében csökkent. Ennek hátterében a főváros ipari szerepének csökkenése, tercializálódása áll. Az iparágak relatív földrajzi koncentrációja (vagyis, hogy az 27

adott ágazat földrajzi szerkezete mennyire tér el az ipar egészének földrajzi megoszlásától) különböző. A bányászat koncentrációja például mindvégig magas, és főleg az export tekintetében magas a vegyipar, a villamosenergia-ipar és a nem fémes ásványi termékek koncentrációja is. A gépipar az ország egész területén meghatározóvá vált, így relatív koncentrációja alacsony.

28

2. Adalékok Európa keleti peremtérségének a XXI. század küszöbén jellemző külgazdasági kötődéseihez

Bevezetés Az Európai Unió kibővítésével a közép-európai országok egy új, de részben már ismert külgazdasági térbe kerültek, ezzel az európai mag perifériája (KeletEurópa, Balkán, Közel-Kelet) is új helyzetbe került. E periféria lényegében a XIX. századi „keleti kérdés” területének tekinthető. A kérdés aktualitását pedig megerősítheti, hogy a kétpólusú világrend összeomlásával Európában ismét előtérbe kerülhetnek a korábbi nagyhatalmi politikát tápláló nemzeti érdekek. Ezek azonban jelentős mértékben átalakultak a globalizáció, integráció, regionalizmus fogalomrendszere mentén. E fogalmak először a világgazdasági rendszer vizsgálatában jelentek meg, mára azonban a politikai kérdések megoldásában is szerepet játszanak. Célunk feltárni egy olyan gazdasági kötődési rendszert, amely meghatározhatja a vizsgált országok világpolitikai helyzetét is. A globalizáció folyamatát az elmúlt tíz évben felgyorsult folyamatnak tekinthetjük, amelynek során külgazdasági tekintetben a térség országainak természetes, megszokott gazdasági partnerei helyett, amelyek földrajzilag is közel helyezkedtek el, előtérbe kerültek a távolabbi területek gazdasági hatótényezői. Ezek a tényezők a világ minden területén éreztetik hatásukat, már nem kötik őket, a részben már évszázadok óta megszokott földrajzi keretek. Tehát térben egymástól távolabb elhelyezkedő országok, szervezetek között élénkül jelentős mértékben a kapcsolat, erősödik a forgalom intenzitása (BALÁZS P. 1995/a). 5 Jelen vizsgálat szempontjából a regionalizmus és a globalizáció elsősorban térbeli közelséget kifejező folyamatként értékelhető. Eszerint a regionalizmus a külkereskedelemben azt jelenti, hogy egy ország, gazdasági térség a hozzá térben általában közel eső, a történelmi múltban is intenzív kapcsolatokkal jellemezhető országokkal, térségekkel folytat jelentősebb kereskedelmet.6 A globalizáció ezzel szemben azon területekkel, szervezetekkel való kapcsolatokat takarja, amelyek jórészt az adott térségen kívülről érkeznek, és általában nem rendelkeznek helyi kötődéssel és múlttal. Hangsúlyozzuk tehát, hogy ezt az elkülönítést, definíciót csakis jelen vizsgálat szempontjából fogalmaztuk meg.

5

Balázs P. (1995/a): Integrációelméleti adalékok az Európai Unió közelgő keleti bővítéséhez. In: Balázs P.Maresceau, M.: Az Európai Megállapodás végrehajtásának jogi és elméleti kérdései – OMIKK, Budapest pp. 27-72. és Balázs P. (1996): Az Európai Unió külkapcsolatai és Magyarország – Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest p. 234 6 Ehhez hasonló álláspontot képvisel Tóth László is. Tóth L. (1995): Globalizáció és regionalizáció - Szeged, pp. 2325.

29

A vizsgálat célja, módszerei, területe Elsőrendű célunk meghatározni a Balkán és Közel-Kelet országai esetében a globalizáció és a regionalizmus fentebb jelzett folyamatának szerepét a külgazdaságban, s bemutatni, hogy milyen ágazati jellegzetességei vannak e két kötődésnek. Ezért a térség tizenhét országát vettük vizsgálat alá, 1991 és 2002 között. Ezek az országok jelenleg is különböző helyzetben vannak, és helyzetük várhatóan csak részben fog változni az elkövetkező években. Egy csoportjuk a centrum, az Európai Unió tagjává vált (Görögország, Szlovénia, Ciprus, Románia, Bulgária), némelyek a tagjelölt státusnak köszönhető félperifériás helyzetbe kerültek (Horvátország, Törökország), míg a nagy többség valószínűleg hosszú időn át az európai mag perifériáján marad (Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Montenegró, Macedónia, Albánia, Moldova, Szíria, Libanon, Izrael, Jordánia).

1. ábra A vizsgált térség várható helyzete 2010-ben

A vizsgálat keretében a befektetett tőke és kereskedelem, ágazati és irány szerinti elemzését végeztük el. Az ágazati és kereskedelmi irány szerinti statisztikai sorok elemzését matematikai módszerekkel, a nyugati szakirodalomban ismertetett módszerek alapján folytattuk le (BAYOUMI, T., B. EICHENGREEN 1995, FINGÉR, J. M. – KREININ, M. E. 1979).7 Vizsgáltuk továbbá az egyes országok 7

Bayoumi, T., B. Eichengreen (1995).: Is Regionalism Simply a Diversion? Evidence from the Evolution of the EC and EFTA. IMF Working Paper, WP/95/109. Washington, D.C., Fingér, J. M. – Kreinin, M. E. (1979): A measure of export „similarity” and its possible uses. The Economic Journal. 89.

30

teljes és ágazati kereskedelmének rendezettségét, nagyságát, illetve a változás dinamikáját (FOCK, A. – LEDEBUR VON, O. 1998, LAASER, C.-F., K. SCHRADER 1992).8 Felhasználtunk ugyanakkor több, a kérdésben mások által készített és publikált, a vállalati vezetők véleményét tükröző interjút, amelyek a tényleges üzleti döntéseket meghozók indokait mutatták be. Vizsgálatunk szempontjából természetesen kiemeltünk bizonyos irányokat, amelyek a regionalizmus és a globalizáció, illetve a nagyhatalmi kötődések hatásának meghatározásában kiindulópontként szolgálhatnak. Ezek a kiemelt irányok pedig elsősorban az Egyesült Államok és az Európai Unió 2004 előtti 15 tagországa, valamint Oroszország. Az egyes nagyhatalmi érdekek meghatározása szempontjából külön vizsgáltuk Németország és Franciaország szerepét, mint a térségben történelmileg jelentős hatótényezőket. Hatodikként pedig, egy korábban nem nagyon alkalmazott megoldásként a transznacionális vállalatokat is önálló hatótényezőként elemeztük, függetlenül attól, hogy mely országban van a székhelyük. S bár a transznacionális vállalatok ilyen módon való szerepeltetése vitatható, saját gazdasági céljaik, amelyek sűrűn specifikus területi célokként fogalmazódnak meg véleményünk szerint indokolttá teszik vizsgálatukat. Az különböző vizsgálati módszerek, irányok alapján rangsorokat állítottunk fel egyes országok esetében a kereskedelmen belüli részesedés jelzésére. Majd ezt a hét rangsort egyesítettük egyszerű átlagolással, így egy aggregált eredményt kaptunk, amiben azonos súllyal részesedik az egyszerű kereskedelmi irány vizsgálata, annak nagysága, a rendezettség, az ágazati jelentőség és rendezettség és a vállalati vezetők véleménye is. Az elemzés adatbázisát az Eurostat kiadványai illetve a közép-európai statisztikai hivatalok közös kiadványainak (CANSTAT) adatai, illetve az országok saját statisztikai adatai jelentették. A térség gazdasági és politikai helyzete Új a helyzet a vizsgált térség, a periféria országai számára, hiszen közvetlen területi összeköttetésbe kerültek az Európai Unióval és annak szabályozási rendszerével. Célunk megvizsgálni, hogy ebben az új helyzetben, az „új keleti kérdés” térsége milyen gazdasági kötődésekkel rendelkezik. Ennek megértéséhez azonban először tekintsük át a Balkán gazdasági jellemzőit az ezredfordulón. Mind a Balkán, mind Kelet-Európa, de a közel-keleti térség is mély válságba került a múlt század utolsó évtizedében. A válság legsúlyosabb és legnehezebben megszüntethető következményei az általános makroökonómiai stabilitás 8 Fock, A. – Ledebur Von, O. (1998): Struktur und potentiale des Agraraussenhadels Mittel- und OstEuropas. Discusson Paper 14. Intstitut für Agraentwicklung in Mittel- und Osteuropa. Halle. pp. 1-38 és Laaser, C.-F., K. Schrader (1992).: Zur Reintegration der baltischen Staaten in die Weltwirtschaft. Kieler Discussion Paper, Kiel. pp. 189–211.

31

felborulásával, a gazdaságok transzformációjának megakadásával, stabil növekedési pályára állításával kapcsolatosak. A régió mindegyik országának nagyon gyenge makroökonómiai és még rosszabb mikroökonómiai mutatói vannak. Az összes országnak jelentős a kereskedelmi és fizetési mérleg hiánya, a költségvetési deficit katasztrofális, éveken keresztül 5-6% fölötti, a munkanélküliség szintje magas, 10 % feletti. A mikroökönómiai oldalon gyenge és összeomló pénzügyi szektor, erőtlen és csődben lévő vállalati szektor, gyenge és korrupt kormányzatok és vállalati vezetők találhatóak. A régió szinte összes országa gazdasági válságba került, vagy éppen most próbál kilábalni abból. Mindezek a problémák tovább súlyosbodhatnak, ha a gazdasági növekedés kedvezőtlenül alakul, ami pedig több mint valószínű (a 2008-2010 közti események ezt a valószínűséget valósággá tették). A válság közvetlen makroökonómiai hatásai viszonylag csekélyek, a hosszú távú kedvezőtlen hatások azonban rendkívül súlyosak lehetnek. A Balkánon két igen súlyos biztonsági probléma jelentkezett egyidőben: az egyik, hogy nincsenek világosan meghatározott és stabil határok a régióban, a másik pedig, hogy az egyes országokban hiányoztak a stabil jogi struktúrák. A Nyugat-Balkán országainak többségére jellemző a világosan megállapított határok hiánya. A külső kapcsolatokban nincsenek olyan elfogadott rendezési módszerek (az erőszakon kívül), amelyek a határokkal kapcsolatos kérdéseket képesek lennének kezelni. A közép-, és kelet-európai országhoz hasonlóan a politika és a gazdaság nem került egymástól elválasztásra (GLIGOROV et al. 1999, NOVÁK T. 2000). 9 1. táblázat A Nyugat-Balkán országainak gazdasági jellemzői (NOVÁK T. 2000 alapján módosítva) Makroökonómiai jellegzetességek Külső egyensúlytalanság Belső egyensúlytalanság Fiskális egyensúlytalanság

Mikroökonómiai jellegzetességek Dezindusztrializáció Pénzügyi válság Privatizáció Intézményi problémák

A gazdasági átalakítás tanulságai A Balkán jövőjével kapcsolatos bármely elképzelésnek figyelembe kell vennie az elmúlt tíz év gazdasági átalakulásának a tapasztalatait. A szocialista gazdaságirányításról a piacgazdasági viszonyokra való átmenetet kezdetben úgy tekintették, mint amelynek a végrehajtásához viszonylag jól meghatározható intézkedések sorozatára van szükség. A politika területén a hangsúly a demokrácia 9

Gligorov, V., Kaldor, M., Tsoukalis, L. (1999): Balkan Reconstruction and European Integration című műve alapján rendszerezi Novák Tamás (2000): Regionális együttműködés és EU integráció Közép-Európában és a Balkánon, PhD értekezés, BKE Nemzetközi kapcsolatok Doktori Iskola,. p. 123.

32

formális elemeinek a megvalósítására esett, elsősorban szabad választások tartása volt a legfontosabb követelmény. A gazdaság területén a hangsúly a liberalizálásra, a stabilizálásra és a privatizációra esett. A kulcsterületek vizsgálata alapján a transzformáció legfontosabb jellemzői a Balkánon a következők (NOVÁK T. 2000): 1. A makroökonómiai stabilizációt a legkönnyebb elérni, bár annak fenntarthatósága kérdéses. 2. A liberalizáció a régióban befejezetlen és részleges maradt. A Balkán egy olyan régió volt, ahol a kereskedelemmel szembeni korlátok az elmúlt időszakban növekedtek. 3. A privatizáció előrehaladása rendkívül lassú, nagyon átláthatatlan, korrupt és igazságtalan. 4. A gazdasági szerkezetváltás passzív maradt, míg az aktív politika ritka, vagy nem létező.

2. ábra A vizsgált térség államainak gazdasági kötődése az Európai Unió országaihoz (saját szerkesztés)

A vizsgálat eredményei Az egyesített eredmények alapján készítettük el az alábbi térképeket. A kapcsolatok erősségét öt kategóriába osztottuk a nagyon gyengétől, a nagyon 33

erősig. Ezek a kategóriák, miután összetett eredmények, elfednek bizonyos sajátosságokat, de ugyanakkor a fő tendenciák bemutatására megfelelőek. A térképeken a kategóriák mellett a bennük szereplő országok száma található. Az ábrákról látható, hogy a teljes vizsgált térséget egységes gazdasági térként jellemezni nehezen lehetne. A gazdasági kötődési irányokkal jellemezhető irányultságban jelentős különbségek mutatkoztak. A regionalizmus erejére utaló vizsgálati irányokat (EU15, Németország, Franciaország) bemutató ábrán az látszik, hogy a balkáni államok kapcsolatrendszere jóval erősebb, mint a közel-keleti államoké, amelyek közül csak Izrael emelkedik ki. A térségnek a centrummal való kapcsolata szempontjából az országok három csoportba sorolhatóak, a már tag és tagjelölt országok esetében nagyon erős, míg a közel-keleti államok csak közepes értékkel jellemezhető. Ez a hagyományos geopolitikai kötődésekre utal gazdasági értelemben is. A külső hatótényezőkkel (Oroszország, Egyesült Államok) való kapcsolat szempontjából az mondható el, hogy a volt jugoszláv utódállamok esetében minden esetben egyértelműen alacsonyabb értékeket találtunk a vizsgált periódusban (1991-2002). Az Egyesült Államok szerepét vizsgálva is elsősorban ezek az országok emelkednek ki. Érdekes a transz- és multinacionális vállalatok szerepének vizsgálata, hiszen ezek nem kötődnek egyik világgazdasági pólushoz sem. Ebből a szempontból különösen Izrael, Görögország, Horvátország és Szlovénia emelkedik ki. A többi ország esetében átlagos jelentőség mutatható ki. Míg Szerbia, Montenegró, Macedónia, Albánia és Moldova esetében e kötődési irány még alig-alig játszik szerepet. Azonban részletesebben bontva az adatokat az figyelhető meg, hogy a négy kiemelkedő országban elsősorban a nem európai gyökerekkel rendelkező multinacionális vállalatok játszanak szerepet. Az egyes kötődések vizsgálata után az mondható el, hogy egyértelműen a regionalizmust képviselő folyamatok figyelhetők Európa keleti perifériájának kereskedelmi fejlődésében az elmúlt tizenöt évben. Összefoglalás Végezetül összefoglalásként az elvégzett vizsgálat eredményei alapján felrajzolható a globalizáció és a regionalizmus külkereskedelemben való érvényesüléséről néhány sajátosság, amely erősen érvényesül Európa XXI. századi keleti előterében is, s amit a 2. táblázat foglal össze.

34

3. ábra A vizsgált térség államainak gazdasági kötődése Németországhoz és az Egyesült Államokhoz

35

4. ábra A vizsgált térség államainak gazdasági kötődése Franciaországhoz és Oroszországhoz

36

5. ábra A vizsgált térség államainak gazdasági kötődése a multinacionális vállalatokhoz (saját szerkesztés) 2. táblázat A globalizáció és a regionalizmus külkereskedelemben való érvényesülése (saját szerkesztés) Globalizáció

Regionalizmus

Hierarchiaszint

Külső centrum – félperiféria

Centrum saját félperifériával

Nagyságrend

Százmillió USD

Milliárd USD (10x)

Ágazatok

Modern iparágak, technológiaérzékeny ágazatok

Feldolgozóipari, „második generációs” technológiák

Okkövetkezmény

A centrumok harcának eredménye

A centrum hatalmának biztosítéka

Vállalati szereplők

Transz- és multinacionális Kisebb jelentőségű és erejű vállalatokon keresztül érvényesül vállalatok is

37

3. Közép-Európa fejlődési vázlata a XX. sz. végén

Bevezetés Az elmúlt évek során az EU többszöri kibővülésekor, a belépés feltételeként soha nem fogalmazódott meg az, hogy a csatlakozó országok (amelyek csoportosan léptek be) között intenzív szubregionális együttműködés legyen. A szubregionális együttműködés, mint a magasabb szintű együttműködésre előkészítő lépcsőfok, vagy feltétel a közép- és kelet-európai tagjelölt országokkal kapcsolatban merült fel először. Ezeknek a feltételeknek a megfogalmazására 1994-ben Essenben egyrészt azért került sor, mert az EU félt a közép-európai országok tömeges jelentkezésével, majd esetleg csatlakozásával járó bizonytalansági tényezőktől, továbbá a regionális együttműködésre való ösztönzéssel egy kis időt is lehetett nyerni. Másrészt a szubregionális együttműködés tanulási terepül szolgál az EUban való részvételhez (pl. intézményépítés, gazdasági fejlődés stb.), harmadrészt a szubregionális együttműködésnek jelentős geopolitikai és biztonságpolitikai hozadéka van a szovjet rendszer összeomlása utáni időszakban. Az EU érdekelt volt a közép- és kelet-európaiak közötti szubregionális szálak szorosabbra fűzésében, mivel ez könnyebb piacra lépést biztosíthatott számára. A regionális kapcsolatok szorosabbá tétele ugyanis rendszerint a kereskedelmi kapcsolatok liberalizálását jelenti, így a régión belül a multinacionális vállalatok könnyedén mozoghatnak közvetlenül az egyik országból a másikba. Mivel a közép-európai országok között a hazai vállalatokon keresztül megvalósuló kereskedelmi és tőkekapcsolatok szintje a külföldi cégek hasonló tevékenységéhez képest sokkal jelentéktelenebb, azt mondhatjuk, hogy a régió országainak egymás közötti kapcsolatainak a liberalizációjából is elsősorban a külföldi, multinacionális társaságok tudtak profitálni. Az együttműködés erősödését sokan úgy értékelték, hogy a régióból érkező verseny egy részének a semlegesítésére is szolgálhat. A szabadkereskedelem kialakulásával az EU számára a versenyfeltételek egyértelműen pozitívan változtak meg. Az EU felé nyitás a rendszerváltozást követő első években indokolatlan mértékű külgazdasági liberalizációhoz vezetett a közép- és kelet- európai országokban, ami a helyi vállalatokat hosszú időre padlóra küldte az EU cégekkel folytatott versenyben. Ha a szubregionális liberalizáció megvalósul, akkor a közép-európai országok exportjának egy részét a szubrégión belülre lehet irányítani és így nem kell a termékek nyugat-európai megjelenésétől tartani. Bár az agrárkereskedelem liberalizációját a CEFTA sem tekintette céljának, az elmúlt évek tapasztalata mégis azt mutatta, hogy a hasonló exportstruktúrájú középeurópai országok ahelyett, hogy a szinte megközelíthetetlen nyugati piacokért küzdenének, inkább egymás agrárpiacait tették tönkre az EU keze alá játszva. 38

Az EU szubregionális együttműködést támogató magatartása a blokkmentalitás fenntartására is szolgálhat, ami azt bizonyítja, hogy az EU-nak nem volt világos, határozott elképzelése arra, hogy mit is kellene a közép- és kelet-európai országokkal kezdeni. Ugyanahhoz a földrajzi régióhoz tartozó országok egymásnak nem szükségszerűen a legfontosabb, vagy természetes gazdasági partnerei. A gazdasági és politikai prioritásokban megmutatkozó hasonlóság inkább elősegíti a szubregionális kooperáció fejlődését, mint a közös múlt öröksége, vagy a földrajzi közelség. A Balkán országainak közös öröksége és földrajzi közelsége ellenére 2002-ben, pl. a román-bolgár kereskedelem részaránya a két ország teljes külkereskedelmében nem tesz ki 1%-nál többet. Az EU csatlakozás előtti időszakban a régió országainak gazdasági együttműködése nem járt pótlólagos növekedési impulzusokkal. Éppen ezért a csatlakozás előtti időszakban a lehetséges együttműködésnek politikai értelemben lehetett (volna) nagyobb hozadéka. Ezt a két utóbbi állítást Portugália és Spanyolország EU csatlakozása bizonyítja a leginkább, amikor az együttműködés hiánya a tárgyalások során jelentős előnyt biztosított az EU számára (ÉLTETŐ A. 1997). A CEFTA csoportban Lengyelország méretét és politikai jelentőségét tekintve abszolút domináns volt, gazdasági tevékenysége azonban meglehetősen gyenge. Például az egy főre eső export mindössze egyharmada volt a hasonló magyar értéknek, az ország éves GDP-je pedig kb. 2,5-szöröse volt a magyarországinak, miközben a lakosság száma majdnem 4-szerese. Több ország is domináns szubregionális pozíció kiépítésére törekedett. Ez a regionális központi szerepre törekvés fontos motivációt gyakorol a közép-európai országokra, hogy gazdasági teljesítményüket javítsák és egymással pozitív értelemben versenyt folytassanak. Ebből a szempontból egyértelműen Lengyelország rendelkezik a legkedvezőbb geopolitikai adottságokkal. Egyre inkább érzékelhetővé válik az a törekvés, hogy Lengyelország minél egyértelműbb regionális középhatalmi szerepet töltsön be Közép-, és Kelet-Európában.10 Az EU csatlakozás után azonban nem arra kell törekedniük, hogy egymást megelőzzék a regionális központi szerep megszerzésért folyó küzdelemben, hanem hogy megakadályozzák a régión kívüli EU központokat, s hogy ők váljanak regionális központokká az újonnan csatlakozó országok számára is. Az EU történetében először számos, a Római Szerződésen túlmutató követelményt határoztak meg a közép-európai országok csatlakozásával kapcsolatban. 1994-ben Essenben a tagság egyik kimondatlan feltételeként fogalmazódott meg a közép- és kelet-európai országok közötti együttműködés erősítése. Az is újdonság, hogy a csatlakozás abban az időszakban került tárgyalásra, amikor az EU a legmélyrehatóbb átalakulását élte-éli meg alakulása óta. Ezen kérdéskörök együttes kezelése és megoldása szinte elviselhetetlen problémákat okozhat (INOTAI A. 1997). 10

Ezzel kapcsolatban lásd a 2004 év végi ukrajnai eseményekben betöltött lengyel szerepet.

39

Az EU-hoz való közelítés számos területen gyakorol hatást, befolyást a szubregionális együttműködésekre. Ezek közül a következő területeket vizsgálták más tanulmányok részletesebben: politikai kooperáció, kereskedelem és működőtőke áramlás, határmenti együttműködés, gazdaságpolitika, monetáris politika (NOVÁK T. 2004.) Nyilvánvaló, hogy az EU csatlakozáshoz első lépésben nem lett követelmény az összes Maastrichti kritérium teljesítése, de a mutatóktól való szignifikáns eltérést aligha tolerálja az EU. A követelményeknek való megfelelés kényszere miatt az egyes országok komoly erőfeszítéseket tesznek, hogy az EU és a saját gazdasági mutatóik és teljesítményük közötti egyensúlytalanságot csökkentsék. A gazdaságpolitikák ilyen típusú passzív harmonizációja a szubregionális szint divergenciáját is csökkentheti.11 Az EU a következő főbb negatív hatásokat gyakorolta a közép- és keleteurópai régióra (a regionális együttműködés figyelembe vételével). Az EU uniformizált megközelítést alkalmazott a tagságra pályázó országokkal szemben, mintha azok egyforma gazdasági, politikai, kulturális adottságokkal és potenciállal rendelkeznének. Ez az uniformizált társulási megállapodások egyenes következménye. A szubregionális együttműködést azonban gátolhatja, hogy az EU némiképp ellentmondásos attitűdöt fogalmazott meg ezzel kapcsolatban. Egyrészről hangsúlyozta az együttműködés fontosságát, másrészről azonban folyamatosan blokkokra bontotta a régiót. Bár a társulási szerződések alapvetően megváltoztatták az EU és a régió közötti kereskedelmi kapcsolatok minőségét, számos területen a liberalizáció elégtelen maradt. Egy következő probléma a kereskedelmi liberalizáció ütemezése miatt merül fel. Az EU megállapodásokkal megvalósuló gyors piacnyitást követte a regionális liberalizáció. Az EU-val folytatott kapcsolatok mérlegrontó hatása, illetve a liberalizáció miatt beérkező külföldi vállalatok hazai vállalatokat tönkretevő hatása a regionális partnerekkel szembeni liberalizációellenes erőket erősítette. 1. Közép-Európa a periférián Magyarország és az egész közép-európai régió a hetvenes évek kezdetétől, a KGST fokozatos hanyatlásával tovább sodródott a már évszázadokkal korábban megindult perifériára szorulás útján (BALÁZS P. 1997). Ez súlyos és kedvezőtlen gazdasági következményekkel járt, hiszen a régió még inkább eltávolodott a világgazdaság dinamikus fejlődési központjaitól. A rendszerváltozás bekövetkezte után sokan gondolták úgy, hogy a periferizáció gyorsan megszűnik, hiszen a vélemény az volt, hogy az elmaradás oka a különböző gazdasági és társadalmi rendszerekhez való tartozás volt. Az Európai Közösség létrejötte óta KözépEurópa integrálódásával kapcsolatban a periferizálódás két változata alakult ki: a 11 Az más kérdés, hogy ennek megvalósítása még csak látszatintézkedés, a perifériáról való kikerüléshez sokkal többre van szükség.

40

hidegháború katonai szembenállása során egy radikális, totális elszigetelő változat, míg a rendszerváltozás óta eltelt időszakban egy enyhébb, de határozottan felismerhető folyamat. A periferizáció első szakaszában a nyolcvanas évek végéig a régió perifériára szorulásának legfontosabb oka a kelet-nyugati katonai szembenállás volt, ami gazdasági értelemben a régió elszigetelődését jelentette, hiszen a KGST keretein kívüli kapcsolatok csak szórványosak és ráadásul nem túl intenzívek voltak. Ebben a rendszerben a közép-európai országok számára a motor Szovjetunió volt. Amikor viszont a Szovjetunió elkezdett gyengülni, de még nem omlott össze, a közép-európai országoknak nem sok más választása maradt, mint a fokozatos periferizálódás, hiszen nem álltak rendelkezésre alternatív gazdasági kapcsolatok, olyan háttérterület, amely sikeresen tudta volna helyettesíteni az összeomló „integrációs mintát”. 1. táblázat Az EK részaránya egyes közép- és kelet-európai országok külkereskedelmében (%) 1975 14,3 19,1 12,8

EXPORT 1980 21,9 22,2 13,7

1993 SZU1 56,9 Lengyelország 53,0 Csehország2 49,3 Szlovákia 34,7 Magyarország 12,6 20,6 45,8 Románia 21,9 21,6 33,6 Bulgária 6,1 6,4 13,0 1. 1993-tól Oroszország, 2. 1993 előtt Csehszlovákia

1975 17,5 19,7 15,0

IMPORT 1980 17,0 56,4 13,8

16,5 17,3 11,7

23,2 44,3 29,8

1993 52,5 47,0 34,2 40,1 –

A nyolcvanas évek végének gyors változásai azt a reményt ébresztették, hogy a rendszerbeli különbségeket igen gyorsan fel lehet számolni. A felszínes szemlélődők számára ugyanis úgy tűnhetett, hogy a perifériára szorulás, a megkésett fejlődés a rendszerbeli elszakítottságnak az eredménye volt. Ezért gondolták sokan, hogy a rendszerváltozás után a nyugati integrációs intézmények gyorsan befogadják a közép-európai országokat saját szervezeteikbe. Nagyon gyorsan kiderült azonban, hogy a Nyugat nem kívánja kockáztatni az eddig elért eredményeit, illetve legfőképpen nem óhajtja magára vállalni a megkésett fejlődésből származó lemaradás csökkentésének terheit. Teljes jogú státuszt a fontosabb intézmények közül az Európa Tanácsban sikerült elérni, majd jóval szűkebb körre kiterjedően valósult meg az OECD tagság.12 Az élenjáró közép-európai országokban így a piacgazdasági átalakulás végső levezénylése és a gazdaság stabilizálásának gyors megoldást követelő feladatai egymással ellentmondásba kerültek. A második csoportba tartozó országok 12 A Visegrádi országok és az OECD között 1991-ben jött létre partneri kapcsolat, Csehország 1995-ben, Magyarország és Lengyelország pedig 1996-ban csatlakozott a szervezethez.

41

esetében a piacgazdasági átalakulás még a korábbi, amúgy sem túlságosan gyors ütemről visszaesett. Ezen országok, pl. Bulgária, Románia és Szlovákia esetében a legfontosabb tünetek a privatizáció leállása, illetve az egyre erőteljesebb nacionalista politikai hangok megjelenése lett. A harmadik csoportot, a leginkább leszakadó országokat Oroszország és a volt Szovjetunió más államai, valamint a Balkán egyes országai képviselték.13 Az integrációs csatlakozásban a közép-európai országok elsősorban a középés hosszútávú gazdasági gondjaik orvoslását találhatják meg, viszont egy szempontot ezzel kapcsolatban figyelembe kell venni, átalakulásuk a felzárkóztatási típusú feladatokkal rokon. Ennek kétféle technikája van az EU-n belül. Az egyik módszer, a szervezeten belüli felzárkóztatás olyan országokra terjed ki, amelyek nem esnek túlzottan messze a centrum szintjétől. A másik csoportba az integráción kívül a nagy fejlettségi szintkülönbségű, az EK-hoz képest elmaradott, fejlődő országok megsegítésére kialakult technikák tartoznak, főleg a különböző társulási megállapodásokon keresztül. A közép-európai országok a kilencvenes években egyik hagyományos sémába sem illettek bele. Az EU ugyanis a mediterrán országok társulásait jellemző pénzügyi megállapodásokat kihagyta, vagyis nem irányzott elő konkrét, nagy összegű támogatásokat. Ebben igazi áttörés az EU 2000-2006-ra vonatkozó költségvetésében mutatkozott meg, ez az előirányzat azonban nem oldotta meg a közép-európai régió felzárkózását és lényegét tekintve továbbra is kiegészítő jellegűnek tekinthető. Érdemes megvizsgálni, hogy vajon milyen kilátások voltak a régió perifériájáról való kikerülésre gazdasági tekintetben, milyen főbb belső és külső folyamatok jellemezték a régió országait, hiszen ez alapvetően határozza meg az EU integráció sikerének, vagy a regionális együttműködés előrehaladásának a lehetőségeit. 2. Közép-Európa gazdasági helyzete 2000 előtt A rendszerváltással felgyorsultak azok a gazdaság-átalakító új regionális folyamatok, amelyek a fejlett országokban az 1970-es években indultak el és három fő területre jellemzők (ENYEDI GY. 1996): • A gazdaság szerkezetében a kitermelő, hagyományos tömegtermékeket előállító ipari ágazatokat háttérbe szorítják a tudásigényes, csúcstechnológiai ágazatok. • Átalakul a termelési rendszer is, az ipari tevékenység decentralizálódik, egyre kevesebben foglalkoznak magával a gyártással, s egyre többen az ipari kutatással, forgalmazással, piackutatással és biztosítással. 13 Ez a megkülönböztetés teljesen megalapozott volt. Míg a közép-európai legfejlettebb átalakuló országok általában 1998-2000 között elérik az 1989-es GDP-jük szintjét, addig a második és harmadik csoportba tartozó országok annak mindössze 40-60%-át teljesítették. A harmadik csoport további megkülönböztető jegye a nagyfokú politikai instabilitás, a szélsőséges, nacionalista politikai erők hatalomra kerülése, vagy ott maradása.

42

•

Az előbbiek hatásaként átalakul maga a vállalati szervezet is.

Mindezek a folyamatok a termelés földrajzi dekoncentrációjának felerősödéséhez vezettek, szemben a döntéshozatal földrajzi koncentrációjával. Kelet-Közép-Európa országainak összehasonlító áttekintését a 2. táblázat segíti, melyből jól láthatóak egyrészt az egyes országok problémái, másrészt lehetőséget ad országcsoportok képzésére is. (AUBERT A. 2000) 2. táblázat Kelet- és Közép-Európa az ezredfordulón (1998) Ország

Terület Népesség GDP/ Infláció Munkanél- Külföldi Export Import Folyó 1000 millió fő fő % küliség műmrd mrd fizetési km2 USD % ködőUSD USD mérleg tőke GDP mrd. %USD ában Magyarország 93,0 10,1 4730 10,0 9,7 20,6 22,5 25,3 -4,2 Csehország 78,3 10,3 5479 1,9 9,7 12,8 26,4 28,3 -0,8 Lengyelország 312,6 38,6 3887 7,0 11,4 35,7 30,1 43,8 -7,1 Szlovénia 20,2 2,0 9779 6,0 14,0 2,6 9,4 10,9 -0,9 Észtország 45,1 1,5 3593 3,5 11,5 2,5 2,5 3,4 -5,0 Lettország 64,5 2,4 2622 2,2 9,7 2,1 1,9 2,7 -11,2 Litvánia 65,2 3,7 2890 1,2 8,1 2,2 3,3 4,5 -10,4 Szlovákia 49,5 5,4 3793 13,5 19,0 1,8 10,8 12,0 -6,0 Románia 237,5 22,5 1695 45,0 13,6 4,2 8,6 10,5 -6,9 Bulgária 110,9 8,3 1315 0,5 14,2 1,5 3,7 4,8 -8,5 Horvátország 56,5 4,8 4820 4,2 19,0 2,5 4,3 8,2 -10,0

Forrás: AUBERT A. 2000.

A bruttó hazai termék (GDP) értékében a magyar gazdaság fejlődése volt a legdinamikusabb, míg a szlovák és cseh gazdaság a GDP nagyobb részét fordította beruházásokra, mint a másik négy ország. A foglalkoztatási arányok fokozatosan változnak, a munkanélküliségi ráta 1998-ban 6,3 %-tól (Románia) 11,9 %-ig (Szlovákia) terjedt. (PROBÁLD F. 2000.) Az egy főre jutó külföldi adósságállomány 1998-ban 4 országban meghaladta a 2200 USD szintet, ennél lényegesen kisebb volt ekkor a román (400 USD/fő) és a lengyel (1000 USD/fő) adósság. A magyar (29,1%) és a lengyel (27,0%) ipar a '90-es évek második felében gyorsabban növekedett, mint a cseh (+9,8 %), a szlovák (+9,0 %) és a szlovén ipar (+5,8 %), a román iparban a csökkenés a jellemző (-18 %) 1995-1998 között. A feldolgozóipar versenyképes ágazatai és azok exportkapacitásai határozták meg a bővülést, a bányászatra a stagnálás, ill. a visszaesés volt a jellemző (Románia - 24 %) (AUBERT A. 2000). A feldolgozóiparon belüli strukturális átrendeződést jelzi, hogy az átlagost meghaladó volt a villamos- és optikai termékek, a közlekedési eszközök termelésnövekedése, ugyanakkor a nagy anyag- és energiaigényű ágazatok az átlagosnál lassabban fejlődtek, ill. csökkent a termelésük. (PROBÁLD F. 2000.)

43

Az iparban a munkatermelékenység – Románia kivételével – folyamatosan növekedett (4-8 %). A lengyel, a szlovén és a magyar építőipar termelésének bővülése több évig tartott, a többi országban nagy ingadozások mutatkoztak. Az áruszállításban lassú volt a szerkezeti átalakulás, a vasúti és vízi szállítás kapacitásait kevéssé használták ki az országok, a távolsági személyszállításban a lengyel és a magyar vasút kivételével határozottan csökkent a forgalom (PROBÁLD F. 2000, AUBERT A. 2000). Az idegenforgalomban különböző okok miatt visszaesések mutatkoznak a külföldről érkező látogatók számában. A férőhelyeket több országban növelték, ezek kihasználtságában lényeges javulás nem történt. A külföldre utazók száma Csehországban és Szlovéniában csökkent, a többi országban némi növekedés tapasztalható e téren (AUBERT A. 2000). A vásárlóerő-paritás alapján számolt egy főre jutó GDP az Európai Unió átlagában 1996-ban 18100 PPS volt, a középeurópai országok átlaga 7000 PPS, a különbség 2,5-szeres (AUBERT A. 2000) (4. táblázat). 3. táblázat Az Európai Unió és Magyarország néhány szerkezeti jellemzője 1998ban (AUBERT A. 2000) Mutatók Szektorok hozzájárulása a GDP-hez (%) Mezőgazdaság Ipar Szolgáltatás Szektorok foglalkoztatottsági arány (%) Mezőgazdaság Ipar Szolgáltatás Szolgáltatási ágak hozzájárulása a GDP-hez (%) Kereskedelem, vendéglátás Szállítás, raktározás, távközlés Pénzügyi szolgáltatások és ingatlanügyek Kommunális, szociális és egyéb szolgáltatások Szolgáltatások foglalkoztatottsági aránya (%) Kereskedelem, vendéglátás Szállítás, raktározás, távközlés Pénzügyi szolgáltatások és ingatlanügyek Kommunális, szociális és egyéb szolgáltatások Fajlagos mutatók Oktatási kiadások (GDP %-ában) Egészségügyi kiadások (GDP %-ában) Kutatási ráfordítások (GDP %-ában) Telefonvonalak száma (db/100 fő) Mobiltelefonok száma (db/100 fő) Faxkészülékek száma (db/100 fő) Személygépkocsik száma (db/100 fő) Motorbenzin-fogyasztás (kg/fő) Forrás: OECD, Ecostat, 1997.

44

EU-átlag

Magyarország

1,9 28,3 69,8

5,9 28,1 66,0

4,1 30,3 65,7

8,1 33,9 58,0

15,2 6,1 21,6 18,7

13,5 9,7 19,0 19,1

19,8 5,7 10,8 27,9

16,9 8,5 6,3 19,2

5,6 8,8 1,9 52,9 10,2 3,9 482 316

5,5 6,7 0,7 30,3 6,9 0,8 226 185

1994 és 2001 között a GDP az új EU tagállamokban átlagosan kicsit több, mint évi 4%-kal nőtt, kivéve Magyarországot (kicsit kevesebbel) és a Cseh Köztársaságot, ahol a növekedés alig haladta meg az évi 2%-ot. Bulgáriában és Romániában alig nőtt a GDP, az egy főre jutó GDP növekedése kicsit nagyobb eltéréseket mutatott, mint a GDP-é. Mindent összevetve, ebben az időszakban az egy főre jutó GDP reál növekedése az új tagállamokban évi mintegy 1,5%-kal haladta meg a 15 EU tagállam átlagát. Az új tagállamokat együtt véve 2001 óta lelassult a növekedés, ami részben a legnagyobb export piacnak számító EU növekedési üteme csökkenésének tudható be. 2001-ben és 2002-ben összességében a növekedés kicsit kisebb volt, mint 2,5%. A lassulás kiváltképp markáns volt Lengyelországban, ahol 2001-ben és 2002-ben a növekedés átlagosan alig haladta meg az 1%-ot, és még alacsonyabb volt Máltán az EU-ból érkező turizmus visszaesése miatt (HARMADIK KOHÉZIÓS JELENTÉS 2004). 4. táblázat Vásárlóerőparitások az EU és a közép-európai országokban, 1996 (AUBERT A. 2000) Országok Csehország Észtország Lengyelország Magyarország Szlovénia Bulgária Lettország Litvánia Románia Szlovákia

EU 15 átlag %-ában 65 34 35 47 67 28 26 29 32 45

EU + 10 közép-európai %-ában 75 39 40 55 78 33 30 34 37 52

A növekedés még a mostani lassulás előtt is alig enyhített az átmeneti országoknak az 1990-es évek elején jelentkező foglalkoztatási problémáin. Mindegyik nagy növekedési ütemet produkáló országban, Magyarország és Szlovénia kivételével, a munkatermelékenység számottevően nőtt, a foglalkoztatottság pedig vagy kicsit nőtt (Lettország), vagy csökkent (az összes többi esetben), ami azt tükrözi, hogy a gazdasági szerkezetváltás a legtöbb esetben még távolról sem befejezett folyamat. A csatlakozás előtt álló országokban az átmenet idején produkált növekedés dominánsan az egy foglalkoztatottra jutó termelés növekedésének köszönhető, s nem a nagyobb foglalkoztatottságnak. A legtöbb országban még a legutóbbi években is így volt, különösen a legalacsonyabb egy főre jutó GDP-vel rendelkezőkben. (A csatlakozás előtt álló országok kifejezés az ezredfordulón a 12 új – 2004-ben és 2007-ben csatlakozott – tagállamot jelenti.) 1998 és 2002 között Lengyelországban és Romániában a foglalkoztatási ráta több mint 7 százalékponttal csökkent, a Cseh Köztársaságban, Szlovákiában pedig 2 45

százalékponttal. Szlovéniában viszont nőtt a foglalkoztatási szint, igaz, hogy kevesebb, mint 1 százalékponttal, és Magyarországon szintén nőtt (az utóbbiban több, mint 3 százalékponttal, de ez a szint is jóval elmarad az EU Tizenötök átlagától). A lassulás miatt tovább csökkent a foglalkoztatottság, főként Lengyelországban, ahol a munkahellyel rendelkezők száma 2002-ben több mint 2 százalékkal csökkent, és a becslések szerint 2003-ban is csökken. Erre az évre csak Szlovákiában jeleztek előre fél százalékot meghaladó foglalkoztatásnövekedést (HARMADIK KOHÉZIÓS JELENTÉS, 2004).

1. ábra Egy főre jutó GDP regionális alakulása 2001-ben az EU 25 százalékában (Forrás: HARMADIK KOHÉZIÓS JELENTÉS 2004)

46

2. ábra Foglalkoztatási ráták regionális különbségei 2002-ben (Forrás: HARMADIK KOHÉZIÓS JELENTÉS 2004)

A csatlakozás előtt álló országokban a foglalkoztatottság lanyha növekedése következtében a munkavállalási korú népességen belül a foglalkoztatottak aránya folyamatosan csökkent az átmenet kezdete óta, a 15 EU országban viszont nőtt. 2002-ben ez az arány a 10 új tagállamban átlagosan csak 56% volt, ami sokkal alacsonyabb, mint a Tizenötökben (meghaladta a 64%-t), bár nem sokban különbözött az 1. Célkitűzés keretébe tartozó jelenlegi régiókétól. A ráták hasonlósága azonban elfedi a tényt, hogy az 1. Célkitűzés alá tartozó régiókban a foglalkoztatás a nemrégiben bekövetkezett lassulásig jelentősen nőtt, míg az új tagállamokban csökkent. Ciprus kivételével mindegyik újonnan csatlakozott országban a foglalkoztatottsági ráta elmaradt a Lisszaboni csúcsértekezleten az EU számára 2005-re előírt 67%-tól, illetve a 2010-re megállapított 70%-tól. A Cseh Köztársaságban viszonylag megközelítette a 67%-os célt (65,5%), és 47

Szlovéniában elérte az EU átlagát, a többi országban viszont számottevően elmaradt. Magyarországon és Szlovákiában a foglalkoztatottság 56% körül volt, hasonlóan Görögországéhoz és kicsit magasabb volt mint, Olaszországé, Lengyelországban pedig 52% alatt maradt, ami alacsonyabb, mint bármelyik jelenlegi tagországban (HARMADIK KOHÉZIÓS JELENTÉS, 2004). A csatlakozás előtt álló országokban a növekedés távolról sem volt regionálisan kiegyensúlyozott. Mindegyik átmeneti országban aránytalanul kevés régióban koncentrálódott, főként a fővárosokban és a környező területeken. Ennek eredményeképpen az egy főre jutó GDP regionális különbségei szignifikánsan nőttek. Mind a Cseh Köztársaságban, mind Szlovákiában a lakosság leggazdagabb régiókban élő 20 százalékának az egy főre jutó GDP-je kicsit több mint kétszerese volt a legszegényebb régiókban élők 20 százalékának. Ugyanekkora a szakadék Olaszországban és Németországban is. Magyarországon azokban a régiókban, ahol a lakosság legjobb módú 20%-a él az egy főre jutó GDP szintje mintegy 2,4-szerese a legszegényebb régiók szintjének, ami nagyobb különbség, mint bármelyik EU tagállamban (HARMADIK KOHÉZIÓS JELENTÉS, 2004). A 10 új tagállam sokkal inkább növelte az EU lakosságát (nem egészen 20%kal), mint a GDP-jét (euróban számolva 5% körül), ami az előbb említettek fényében (foglalkoztatás, GDP) nem túl biztató. Bulgária és Románia együttesen további 8%-kal növelte az EU lakosságát, a GDP-jét viszont kevesebb, mint 1%kal. Még ha figyelembe vesszük is az alacsonyabb megélhetési költségeket, mindegyik ország szegényebb, mint a jelenlegi EU tagállamok, bár nagyon eltérő mértékben. Az EU 27-re vagy még több tagállamra történő bővítése tehát alapvetően megváltoztatta az EU-n belüli különbségek nagyságrendjét. Az új tagállamok az 1990-es évek óta gyorsabban növekedtek, mint az EU 15 tagállama, de a régi és az új tagállamok egy főre jutó GDP-jének különbsége továbbra is határozott. 2002-ben a vásárlóerő-paritáson kifejezett egy főre jutó GDP csak Máltán, Cipruson, a Cseh Köztársaságban és Szlovéniában haladta meg a Tizenötök átlagának 60%-át. Lengyelországban, Észtországban és Litvániában az átlagnak csak a 40%-a körüli értéket érte el, Lettországban pedig csak 35%-t. Bulgáriában és Romániában az átlagnak mintegy 26–27 százaléka körül alakult. Így a bővítés megtörténtekor a leggazdagabb és a legszegényebb tagállamok jövedelme közti szakadék óriásira szélesedett. Bár az átlagos egy főre jutó GDP a kibővített EU-ban alacsonyabb, mint a korábbi, 15 tagállamból álló EU-ban, az átlagos egy főre jutó GDP csak Cipruson több, mint az immár 25 tagállamból álló EU új átlagának 80 százaléka. Lettország a 25 tagállamból álló EU átlagának 38%át érte el, ami kevesebb volt, mint a görög vagy a portugál szint (77–78 százalék) fele, Románia és Bulgária pedig az átlag 30%-a alatt maradt 2004-ben.

48

3. ábra Az egy főre jutó vásárlóerő-paritáson kifejezett GDP szélsőértékei az EU tagállamaiban 2004 (Forrás: HARMADIK KOHÉZIÓS JELENTÉS 2004)

A bővítés még erőteljesebben hatott a régiók közti egyenlőtlenségekre, mint az országok köztire. Az EU-bővítés nettó eredményeképpen 123 millióra emelkedett azoknak a száma, akik olyan régiókban élnek, ahol az egy főre jutó GDP nem éri el a 25 tagállamból álló EU átlagának 75 százalékát. Bulgária és Románia belépésével több, mint 153 millióra emelkedett az ilyen régiókban élők száma, a 27 tagállamú EU népességének majdnem 32 százalékára, s ezzel megkétszereződött az ilyen régiókban élők száma. 2.1. Az átalakulás hatása az új földrajzi erőterek kialakulására Kelet-Közép-Európát a '90-es években négy, párhuzamosan ható transzformációs hatás érte (AUBERT A. 2000). 1. Az első a tervgazdaságból a piacgazdaságba történő átmenet, amelyet piaci átmenetnek hívhatunk. 2. A második a nyugati világgal való közvetlen érintkezés a vállalkozások, egyének szintjén a mikrointegráció folyamatában. 3. A harmadik meghatározó folyamat a globalizáció, amely a régió minden szereplőjét nyitottá teszi a világgazdaság felé. 4. A negyedik folyamat a tőkeátcsoportosítás a többségtől a kisebbség fel, a belfölditől a külföldi felé és a régió, valamint országainak terein belül jellemzően a fővárosok és egyes országrészek felé. Új földrajzi erőterek formálódtak, melyek különböző intenzitással és irányultsággal kapcsolódtak egymáshoz a Régión belül, ill. csatlakoznak rá az európai növekedési gyűrűkre és tengelyekre (MATOLCSI GY.– DICZHÁZI B. 1998). Az európai térszerkezetet és benne Közép-Európa helyét tetszetős geo-modellek ábrázolják, melyek közül az ismert „kék banánt”, majd annak továbbfejlesztett változatait tartjuk leginkább alkalmazhatónak. Kulcskérdés tehát, hogyan tud „kék banán” kelet felé terjeszkedni, vannak-e a rendszerváltásnak nyertes régiói és nagyvárosai, amelyek összeköthetőek a Nyugat 49

és egyben a saját belső terei felé. G. GORZELAK (1996) szerint a nyertes régiók Kelet-Közép-Európa nyugati felén helyezkednek el és Gdańsktól kiindulva Poznań-Wrocław városokon át Prágáig ível nyugat felé, majd innen Brno-n, Bécsen és Pozsonyon át Budapesten végződik. A vesztes térségek Lengyelország, Szlovákia és Magyarország keleti határvidékein egy összefüggő elmaradott övezetet alkotnak, gyengítve a "bumeráng" zóna belső/háttérkapcsolódási lehetőségeit. A regionális átrendeződések kritikus területei tehát a rendszerváltó országok határmenti tereinek perifériális mivolta, ahol a határ nem összekötő kapocs, hanem akadály; a helsinki korridorok, a multiregionális együttműködések (TÓTH J. 1999),ezen a helyzeten igyekeznek segíteni és változtatni (ld. EURORÉGIÓ-modellek). Sajátos helyzet alakult ki az ezredfordulón Kelet-Közép-Európában, a különböző fejlettségi szintű régiók mentén az erőforrások mozgásának ellentétes irányú rendszerét regisztrálhattuk: a tőke nyugatról keletre haladt, míg a munkaerő keletről nyugatra. Koncentrálódásuk Közép-Európa nyugati régióit és nagyvárosait emeli ki, míg Közép- és Kelet-Európa közötti határrégiók a határok nyitottságából eddig csak a nagy tranzitforgalommal, az elvándorlással és közbiztonság romlásával szembesültek. 3. A perifériáról való kikerülés lehetőségei Magyarország és Közép-Európa középtávú fejlődését, a következő évszázad első évtizedének folyamatait általában három-négy scenarió mentén lehetett felvázolni. Ezek a forgatókönyvek az összes fontosabb lehetőséget felölelik, az optimista jövőképtől a katasztrófa-modellig terjednek.14 A magyar szakirodalomban inkább az optimista megközelítés dominált, amely szerint Magyarország viszonylag gyorsan, 2002-2003 körül csatlakozik az EU-hoz, a történelmi esélyt sikerül kihasználni, a gazdasági növekedés tartósan 3-5% között alakul és fenntartható marad, ami megteremti a lehetőséget a társadalom és a gazdaság modernizálására. Ez a Magyarország számára megrajzolt kép e megközelítés szerint többé-kevésbé az egész visegrádi régióra igaz (a visegrádi régióba beleértve Szlovéniát is), noha a strukturális átalakulás elért szintjét tekintve az EU Magyarországot a többi régióbeli ország elé helyezte. Ez az értékelés a külföldi működőtőkének és a transznacionális vállalatoknak a többi visegrádi országhoz képest intenzívebb jelenléte miatt volt megalapozott. A visegrádi országok gazdasági átalakításában és makroökonómiai helyzetében mutatkozó divergens folyamatokat azonban nem tekinthetjük véglegesnek, vagyis a régiót a 2010-ig terjedő időszakban inkább viszonylag homogén egységként kezelhettük, nem volt várható, hogy egy-egy ország a többihez képest összességében sokkal sikeresebb, vagy sokkal sikertelenebb lesz. Ezzel szemben a 14 A legismertebb rövidebb időtávra vonatkozó előrejelzések közül lásd pl. a Kopint Datorg scenarióit, vagy pedig a Világgazdasági Kutató Intézetben készült több anyagot is.

50

2004-2009 közötti változások a két legkisebb „visegrádi fejlődési utat” bejáró ország (Szlovénia és Szlovákia) esetében gyorsabb integrálódást teremtettek. Ez elsősorban a piacliberalizációs reformoknak köszönhető, amelyek makrogazdasági szinten stabilizálták az országok növekedését, még ha a belső regionális társadalmi problémák kezelésében nem is sikerült előrelépni. 4. Következtetések Magyarország a többi visegrádi országgal együtt (leszámítva Lengyelországot) gazdasági ereje, lakosai száma, természeti kincsekkel való ellátottsága alapján kis nemzetgazdaságnak számít. A régió országainak nagyon kicsi az önálló mozgástere, a nemzetközi gazdasági, politikai, technikai erőterek, a világnézeti tendenciák, a globális és az európai erővonalak jelölik ki azt a kényszerpályát, amelynek mentén a fejlődés haladhat (KOZMA F. 1997). A privatizáció befejeződésével (a nemzeti vagyon szinte elfogyott) lezárult az a folyamat – a gazdasági átalakítás első szakasza –, ami az ezredfordulón a gazdaság tényleges teljesítményének és a munkahelyek számának drasztikus zsugorodásában jutott kifejezésre. Az átalakulás első szakaszának lezárásával és a világválság utáni gazdasági stabilitás megvalósításával remélhetőleg megkezdődik (újrakezdődik) a modernizációs szakasz, amelynek jellemzője az EU átlagnál gyorsabb gazdasági növekedés. Ebben a felzárkózási, modernizációs szakaszban a külső feltételeknek és adottságoknak továbbra is jelentős szerepe lesz.15 A csatlakozás ténye, illetve a bővítés üteme meghatározó volt a gazdasági modernizáció felgyorsításában, hiszen a felkészülési időszak erőteljes alkalmazkodást kényszerített ki. A minél gyorsabb és alaposabb alkalmazkodás azért volt fontos, mert az EU-hoz való csatlakozás feltételei keményebbek, és a reálisan remélhető pénzügyi források kisebbek, mint azok a korábbi kibővülések idején voltak. Az öröklött bajok és a kihívásokra adott kedvezőtlen válaszok miatt Magyarország és a visegrádi régió még nagyon hosszú ideig a legfejlettebb országok perifériájához fog tartozni. Bár állították, hogy nem annyira a fejlett világhoz való felzárkózás lesz látványos, hanem Kelet-Közép-Európa többi országához képest mutatkozó előretörés, azaz visegrádi országok és a szomszédos volt szocialista régió közötti szakadék egyre szélesebbre nyílása (ROSATI, D. 1998), valójában 2007 után a különbségek a régión belül a nivellálódás irányába tartottak. 15 A régió fejlettebb átalakuló gazdaságaiban (Visegrádi országok + Szlovénia) a gazdasági transzformáció ugyanazokat a stációkat járta be. Ez még akkor is így van, ha az egyes országok között adott időszakban meglehetősen nagy különbségek mutatkoztak. Mindegyik ország ugyanazoknak a lépéseknek a megtételére kényszerült. Ezek nagy vonalakban a következők: a privatizáció felgyorsítása a külföldi befektetők bevonásával, a külföldi működőtőke fokozottabb ösztönzése; radikális makroökonómiai stabilizációs intézkedések a reálbérek párhuzamos csökkentésével; jelentős költségvetési pénzeket felemésztő bankkonszolidáció megvalósítása, majd a bankszektor jelentős részének külföldi kézbe adása. Ezek a legfontosabb lépései a gazdasági átalakulásnak és eltérő ütemben, de lényegében az összes országban bevezetésre kerültek vagy kerülnek.

51

A gazdaságok szerkezeti átalakításában kiemelkedő szerepe lesz a külföldi tőkének. A visegrádi országok egy része a külföldi tőkebefektetések nagymértékű növekedése előtt állt, de a transznacionális vállalatok már most egyre mélyebben szövik át a visegrádi országok gazdaságait (ami részben a hazai vállalatok versenyképtelenségét bizonyítja és okozza). A kilencvenes évek során az egyes országok (pl. Magyarország) által a transznacionális vállalatoknak nyújtott kedvezmények fokozatosan megszűntek, míg más országok (pl. Csehország, Szlovákia) épp akkor kezdték ilyen jellegű gazdaságpolitikai eszközökkel fokozottan ösztönözni a külföldi tőke beáramlását. Ezért a hazai gazdaságpolitikáknak egyre nagyobb lett a szerepe a külföldi tőke bizalmának megőrzésében, mivel a régió országai egymás egyre komolyabb versenytársaivá váltak a külföldi tőkéért vívott „harcban”. A visegrádi országok egyre sebezhetőbbé váltak a külföldi tőke és a transznacionális vállalatok mozgásával szemben. A visegrádi országok az ezredforduló éveinek drasztikus átalakulása ellenére az EU országokhoz képest több dimenziós, rendkívül jelentős elmaradottságot mutattak, mind a jövedelmi, mind az intézményi különbségek terén, de a makroökonómiai és hitelességbeli problémák is jelentős differenciát jelentenek. Az ír, a görög, a spanyol és a portugál csatlakozások eddigi eredményei azt jelzik, hogy az EU átlag közelítése lassú folyamat, az átlag elérése pedig másfél-két évtized alatt nem lehetséges. Kivételt talán a makroökonómiai mutatók képeznek, hiszen a gyengébben fejlett EU országok közül több is képes volt teljesíteni a Maastrichti konvergencia-kritériumok többségét, a gazdasági problémák kiéleződése esetén ezek hitelessége azonban megkérdőjeleződött. „Nem tekinthetünk el attól a feltételezéstől, hogy a közeljövőben egy rendkívül erőteljes világgazdasági korrekcióra kerül sor. Ez a válság várhatóan az USA-ból fog elindulni és hatása alól Európa sem tudja kivonni magát. A válság nem pusztán azért fog bekövetkezni, mert az USA a II. világháború utáni történetének leghosszabb konjunktúráját éli át, hanem azért, mert a konjunktúra ösztönző elemei nem fenntarthatóak. A konjunktúra mind az USA-ban, mind pedig Európában egyre inkább annak köszönhető, hogy a belső fogyasztást élénkítik” (RADICS ZS. 2005). A tanulmány írásakor szerzője hangoztatta, hogy „szinte biztosra vehető, hogy ez a növekedési folyamat meg fog törni, a válság pedig negatív hatást gyakorol a visegrádi régióra is”. Egyrészt a világgazdaság visszaesése csökkenti a gazdasági növekedés lehetőségét a viszonylag nyitott gazdasággal rendelkező visegrádi országokban. Másrészt a válság az euro stabilitását fenyegetheti és ennek a problémának a kezelése nagy EU költségvetési forrásokat igényel, ezzel veszélyeztetheti a visegrádi országoknak „szánt” integrációs pénzeket, végső soron késleltetheti a régió tényleges (nem csak szervezeti) európai integrációját. A világgazdaság globalizálódási folyamatai a visegrádi országok számára alapvetően két szempontból fontosak. Az egyik szempont, hogy az egyre integráltabb pénz- és tőkepiacok rendkívül gyors, nagy volumenű tőkemozgást előidézni képes szereplői miként ítélik meg a régiót. A globális tőkemozgások könnyedén képesek befolyásolni szuverén államok napi döntéseit. Az ilyen jellegű 52

negatív hatások kiküszöbölésére a visegrádi országoknak az elkövetkező időszakban nem lesz lehetőségük. A másik kérdés, hogy a régió országai vállalati oldalról miképpen tudnak integrálódni a világgazdasági munkamegosztásba. A magyar nagyvállatok a visegrádi régióban túl kicsik ahhoz, hogy valóban számottevő nemzetközi szereplővé váljanak, csak egy-egy vállalatnak van esélye arra, hogy szűkebb regionális szinten jelentős befolyást szerezzen. A globalizáció hatásainak előnnyé változtatására csak az a lehetőség marad, hogy a transznacionális vállalatok stabil, hosszú távú jelenlétre érdemes területnek tekintsék a visegrádi régiót. A visegrádi országoknak még inkább el kell fogadniuk a transznacionális vállalatok jelenlétét és azt, hogy azok a hazai gazdaságpolitika prioritásaitól majdnem függetlenül alakítsák a gazdaságok szerkezetét. Ennek elfogadása a sikeres világgazdasági kapcsolódás alapfeltétele, a másik lehetőség ugyanis az önként választott kizárás, kívülmaradás, ami egyben alacsonyabb státuszba sorolást is jelentene. 5. táblázat Németország részesedése a visegrádi országok külkereskedelméből 1998-ban Csehország Lengyelország Magyarország Szlovákia Szlovénia Forrás: CESTAT

Export Németországba (%) Import Németországból (%) 38,5 34,4 36,3 26,4 36,6 28,2 28,9 25,9 28,4 20,7

1998-ra az összes visegrádi ország legfontosabb kereskedelmi partnerévé mind export, mind pedig import oldalon Németország vált. Ugyanez a német dominancia figyelhető meg a külföldi tőkebefektetések esetében is. Ez azt valószínűsíti, hogy Németország konjunktúrája vagy recessziója közvetlen és jelentős hatást gyakorol a visegrádi országok gazdasági folyamataira. A német gazdaság folyamatainak meghatározó szerepe lesz a régió gazdasági fejlődési lehetőségeiben (2008 után is – jó példa erre az autó- és gépipar visszaesése a német megrendelések csökkenésével Szlovákiában, Magyarországon és Romániában). Nem várható azonban, hogy gazdasági okok miatt Németország drámai negatív hatást gyakorolna a visegrádi országokra, inkább a pozitív hatások mértéke a bizonytalan, bár elsősorban Csehország, Lengyelország és Magyarország külkereskedelme túlzottan függ a Németországba irányuló exporttól, ami adott körülmények között kockázatosnak bizonyulhat. A volt szocialista országokkal a gazdasági együttműködés racionális elemei érvényesülnek, de az együttműködés intenzitásának korlátot szab az, hogy a tőke és technológia áramlás terén ezek az országok elsősorban harmadik partnerre vannak utalva. A regionális integráció az EU-hoz való csatlakozás tükrében továbbra is másodlagos jelentőségű tényező maradt. A visegrádi régión kívüli

53

országokkal fenntartott gazdasági kapcsolatok fejlesztésének korlátozottak a lehetőségei. A visegrádi régió a 2000-ig terjedő időszakban nem tudott felzárkózni az EU országaihoz. A felzárkózás még csak ekkor kezdődött el, hiszen a régió országai leszámítva Lengyelországot – 2000-ben vagy a következő két- három évben érték el gazdaságaik 1989-es színvonalát. Az EU-hoz viszonyított relatív gazdasági helyzetükben azonban csak kis változást hozhat a csatlakozás.16 A fejlettségbeli mutatók alapján az egy főre eső GDP-ben csak rendkívül lassú felzárkózásra van lehetőség. Az éves GDP növekedési ütem átlaga országonként 3,5% körül várható, ez pedig csak viszonylag kevéssel múlja majd felül az EU átlagos növekedését. Arra van lehetőség, hogy az EU két legfejletlenebb államát, Görögországot és Portugáliát a visegrádi országok megközelítsék, esetleg le is hagyják. A versenyképességi mutatók alakulása azonban nagymértékben függ a transznacionális vállalatok további stratégiájától. 5. A régió országainak gazdasági helyzete 2000-2004 között 1. Csehország gazdasági átalakítása ezekben években érte el azokat a stációkat, amelyeken Magyarország és Lengyelország már a kilencvenes évek közepén átment. A cseh gazdaság sikeres átalakulásába vetett hit az ezredfordulóra eltűnt és világossá vált a szerkezeti és intézményi reformok elmaradásának negatív következménye.17 A gazdaság súlyos recesszióban van, a munkanélküliség és a lakosság elégedetlensége növekszik. A legnagyobb probléma a privatizáció rossz módszere és az ehhez kapcsolódó bank- és vállalati szektor átstrukturálás elmaradása. A cseh bank és vállalati szektor csak 3-4 éves késéssel követte a magyar struktúrák átalakítását (privatizáció, konszolidáció). 2002-2003 között a gazdaság visszaesése és csak lassú stabilizálódása volt megfigyelhető. 2. A lengyel gazdaság 1998 végén és 1999 elején közel került a stagnáláshoz. Ennek okai a növekvő fizetési-mérleg hiány, valamint az összeomló keleti export voltak. További nehézséget okozott, hogy az egyre harciasabbá váló mezőgazdasági termelők megnyugtatására növelni kellett a mezőgazdaság támogatását, ami újabb kihívást jelentett a költségvetés helyzetére. A kormány a gazdasági átalakítás terén több olyan frontot is nyitott egyszerre, amely jelentősen növelte a társadalmi feszültségeket (társadalombiztosítási-, egészségügyi- és közigazgatási reform), a mezőgazdaság problémái, a jelentős agrárnépesség érdekérvényesítő ereje pedig egyre nyilvánvalóbbá vált. A csökkenő kormányzati népszerűség lassította a reformok ütemét, ezzel megakadályozta a gazdaság 16 Az EU-hoz korábban csatlakozott országok esetében a relatív elmaradottság szintje változatosan alakult, Portugália valamelyest, Írország pedig nagymértékben javított a pozícióján. Görögország relatív elmaradottsága ugyanakkor kismértékben növekedett. 17 A kilencvenes évek első felében a nyugati kutatók és politikusok Csehország gazdasági átalakítását egyértelmű sikersztoriként könyvelték el. Nem ez volt az egyetlen melléfogásuk Közép-, és Kelet- Európával kapcsolatban.

54

visszaesését. A külföldi tőkebeáramlás jelentős volt, így összességében az elkövetkező évek 3-4%-os gazdasági növekedése fenntarthatónak látszott. 6. táblázat A cseh gazdaság általános jellemzői- évi változás üteme (%) (Forrás: EUROSTAT 2004) 2001 2002 3,2 2,0 3,8 4,0 5,3 5,7 5,5 0,6 11,9 3,8 13,6 4,6 Részesedés a GDP növekedésből 4,9 3,4 belföldi kereslet 0,7 -0,4 készletképzés -2,4 -1,1 nettó export 4,7 1,4 Infláció (a) 0,4 1,3 Foglalkoztatás 8,1 7,3 Munkanélküliség (b) -5,5 -6,5 Államháztartási hiány (c) Külkereskedelem -5,5 -3,5 egyenlege (c) -4,7 -3,1 Folyó fizetési mérleg (c) GDP folyó áron egyéni fogyasztás közösségi fogyasztás bruttó tőkeállomány export import

2003 2,8 3,8 0,7 4,4 5,6 6,1

2004* 3,9 3,3 0,9 6,8 8,9 8,5

3,7 0,1 -1,0 1,5 0,5 7,0 -6,3

4,3 0,1 -0,6 2,8 0,9 6,3 -5,9

-4,0

-2,7

-4,1

-2,4

(a) Átlagos fogyasztó árindex, (b) A munkaképes lakosság százalékában, (c) A GDP százalékában,

* becslés

7. táblázat A lengyel gazdaság általános jellemzői- évi változás üteme (%) (Forrás: EUROSTAT 2004) 2001 2002 1,0 1,3 2,0 3,3 0,3 1,5 -8,8 -7,2 11,3 4,6 2,7 3,1 Részesedés a GDP növekedésből -1,0 0,6 belföldi kereslet -0,8 0,2 készletképzés 2,8 0,5 nettó export 5,5 1,9 Infláció (a) -2,9 -0,5 Foglalkoztatás 18,2 20,0 Munkanélküliség (b) -3,1 -4,2 Államháztartási hiány (c) Külkereskedelem -6,6 -5,6 egyenlege (c) -4,1 -3,6 Folyó fizetési mérleg (c) GDP folyó áron egyéni fogyasztás közösségi fogyasztás bruttó tőkeállomány export import

2003 2,5 2,8 1,8 2,0 6,8 6,5

2004* 3,7 4,0 2,0 7,5 9,0 11,3

2,5 0,0 0,0 1,1 1,3 20,6 -4,2

4,5 0,2 -1,0 2,3 20,0 -4,0

-6,2

-6,4

-4,2

-4,3

55

8. táblázat A magyar gazdaság általános jellemzői- évi változás üteme (%) (Forrás: EUROSTAT 2004) 2001 2002 3,7 3,3 GDP folyó áron 5,0 8,4 egyéni fogyasztás 4,4 3,4 közösségi fogyasztás 3,5 6,3 bruttó tőkeállomány 9,1 5,8 export 6,3 8,7 import Részesedés a GDP növekedésből 4,3 7,1 belföldi kereslet -2,3 -1,7 készletképzés 1,7 -2,1 nettó export 9,2 5,3 Infláció (a) 0,3 0,1 Foglalkoztatás 5,7 5,8 Munkanélküliség (b) -4,2 -9,1 Államháztartási hiány (c) Külkereskedelem -4,1 -3,3 egyenlege (c) -3,4 -4,1 Folyó fizetési mérleg (c) Megjegyzéseket lásd a 6. táblázatnál

2003 3,7 5,5 2,0 4,2 6,4 7,3

2004* 4,1 3,8 1,5 4,1 9,2 8,4

4,8 -0,3 -0,8 5,0 0,0 6,2 -4,9

3,7 0,1 0,3 4,5 0,3 6,0 -3,7

-4,7

-4,3

-4,4

-3,5

3. Magyarország 2000-2003 között visszanyerte élenjáró reformország pozícióját és egyre távolodott a leszakadó országokban tapasztalható gazdasági tendenciától. Magyarország 1997-1998 során a régió fejlettebb országaitól is eltérő gazdasági pályára került, vagyis a visegrádi térség többi országához képest eltérő strukturális jellemzőket mutatott. A magyar export 70 %-át multinacionális vállalatok adták, a siker és gyors versenyképesség-javulás szinte kizárólag a gyors privatizációnak és a külföldi tőke domináns jelenlétének volt köszönhető. A külföldi vállalatok jelenléte a csatlakozás után is dinamizmust adott a magyar gazdaságnak, de a tanulmány írásakor (2005) a szerző szerint „minden bizonnyal közel van az a pillanat, amikor az itt letelepült multinacionális cégek globális stratégiájának hatásai elkezdik éreztetni a hatásukat, ami növekvő tőkekivonásban nyilvánulhat meg” (erre vonatkozólag ismertek távozó cégek – IBM, Flextronics, Philips stb.). 4. Szlovákia súlyos fizetési-mérleg problémákkal küzdött, az 1999-es megszorító intézkedések egyik legfontosabb célja a külső egyensúly helyreállítása. Az eladósodottság szintén jelentős, ráadásul a hitelek nagy része rövid lejáratú volt, ami kényessé tette az adósságszolgálat teljesítését. A külföldi tőkebeáramlás egészen 1998-ig minimális szinten volt, azóta a privatizáció külföldiek felé irányítása kedvező változást hozott. A GDP azonban stagnált, az elkövetkező egy-két évben csökkent. A munkanélküliség átlépte a 16%-ot, a hazai fizetőeszköz jelentős leértékelése pedig hozzájárul a növekvő inflációhoz. Szlovákiában tehát 56

sok tekintetben hasonló problémákkal küzd a gazdaság, mint Csehországban, azonban az itteni gazdasági megszorítások nagyobb sikerrel, mélyebb strukturális átalakulást hoztak el. A gazdaság egészséges fejlődési pályára állásához 3-4 évre is szükség volt, de ennek eredményei láthatóak voltak, s a későbbi fellendülést jelezték előre. 9. táblázat A szlovák gazdaság általános jellemzői- évi változás üteme (%) (Forrás: EUROSTAT 2004) 2001 2002 3,3 4,4 3,9 5,3 5,1 4,0 9,6 -0,9 6,5 5,9 11,7 5,3 Részesedés a GDP növekedésből 5,8 3,4 belföldi kereslet 1,4 0,8 készletképzés -4,0 0,3 nettó export 7,3 3,3 Infláció (a) 1,0 0,2 Foglalkoztatás 19,2 18,5 Munkanélküliség (b) -5,4 -7,7 Államháztartási hiány (c) Külkereskedelem -10,8 -9,0 egyenlege (c) -8,6 -8,2 Folyó fizetési mérleg (c) GDP folyó áron egyéni fogyasztás közösségi fogyasztás bruttó tőkeállomány export import

2003 3,7 2,9 0,8 4,6 6,5 5,6

2004 4,5 3,4 1,5 5,1 8,6 7,1

3,1 0,0 0,5 8,8 0,5 18,2 -5,3

3,6 0,0 1,0 7,4 1,0 17,8 -3,8

-7,9

-7,1

-6,9

-6,2

5. Szlovénia gazdasága bizonyult az egyik legstabilabbnak, a gazdasági növekedés 5-6 évig 3-4% körül volt. Az ország gazdasága Közép- Európában kivételesen kedvező helyzetből indult, drasztikus gazdaságpolitikai megszorító lépésekre nem került sor. Mindez nem rejtheti el azonban azt, hogy a vállalati szektor átalakítása lassan haladt, a valódi tulajdonosváltás igazi hulláma a privatizáció első szakaszának befejeződésével idén kezdődött el. Szlovénia ennek ellenére sikeresen vészelte át az elmúlt éveket, hogy a gazdasági struktúrákban nem következtek be radikális változások. A gazdasági reformok ütem szerinti gyorsulása az ezt követő egy-két évben hozzájárult ahhoz, hogy a gazdaság versenyképessége növekedjen. A viszonylag csekély külföldi tőke-beáramlás és a reformintézkedések Magyarországhoz és Lengyelországhoz képesti lassabb bevezetése ellenére a szlovén gazdaság viszonylag stabil alapokon nyugszik, a közép-európai régióból Szlovénia az, ahol az elkövetkező évtizedben a GDP legkiegyensúlyozottabb, 3-4% körüli GDP bővülése volt várható.

57

10. táblázat A szlovén gazdaság általános jellemzői- évi változás üteme (%) (Forrás: EUROSTAT 2004) 2001 2002 3,0 3,0 1,7 1,8 3,2 2,4 -1,9 2,9 6,2 6,3 2,1 4,9 Részesedés a GDP növekedésből 1,0 2,3 belföldi kereslet -0,6 -0,2 készletképzés 2,5 0,9 nettó export 8,5 7,5 Infláció (a) 1,7 0,0 Foglalkoztatás 6,4 6,4 Munkanélküliség (b) -2,5 -1,8 Államháztartási hiány (c) Külkereskedelem -3,3 -1,0 egyenlege (c) 0,1 1,8 Folyó fizetési mérleg (c) GDP folyó áron egyéni fogyasztás közösségi fogyasztás bruttó tőkeállomány export import

2003 3,4 2,5 3,0 4,3 5,6 5,3

2004 3,7 3,5 4,0 5,5 5,9 6,5

3,1 0,1 0,2 6,0 0,6 6,3 -1,5

4,1 0,0 -0,4 5,5 0,8 6,1 -1,2

-1,3

-1,2

1,4

1,3

6. A visegrádi térség országai közül 2004 előtt Magyarország volt a legkedvezőbb gazdasági helyzetben. Ez csupán azt bizonyítja, hogy a Magyarország által választott, a külföldi befektetőket preferáló gazdaságpolitika a visegrádi régióban a legsikeresebb. Látható, hogy szinte mindegyik régióbeli ország előbb- utóbb rákényszerült a saját radikális intézkedés-csomagjának a meghozatalára és az ezzel járó, a külföldi befektetők felé való fordulásra. Ez a stratégia jó néhány éven keresztül biztosította a viszonylag magas növekedési rátákat. Ez azonban a sikeres gazdasági átalakításnak csak a kiinduló pontja, egy idő után a hazai gazdaságpolitikák kiszámíthatósága válik a gazdasági növekedéshez szükséges források megszerzésének alapfeltételévé. A külső forrásokra pedig szükség van, mert a hazai cégek továbbra is gyengék, a hazai források nem elégségesek a gazdaság dinamikájának fenntartásához. A külföldi tőke domináns jelenlétéből fakadó kockázatok érvényesülnek a régióban, számítani kell negatív hatások bekövetkezésére is,18 ami új kihívások elé állítja az országokat, és könnyen ismét átrendezheti a regionális modernizálási rangsort.

18

Erre már példákat mutattak az elmúlt évek textil- és részben elektronikai-ipari gyárbezárásai, tőkekivonásai.

58

4. A Balkán-félsziget gazdaságának általános jellemzői a kommunista rendszer bukása után. A délszláv válság hatása a gazdasági integrációra és az intraregionális kereskedelemre (1991-2000)

Sokan gondolják, hogy Köztes-Európa viszonylag pontosan lehatárolható gazdasági régiókra osztható fel. Egyik ilyen, gazdasági folyamatok és gazdasági kapcsolatok alapján körülírható régió Közép-Európa (Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Szlovénia), a másik ilyen típusú terület pedig a Balkán. Míg azonban Közép-Európát megalapozottan tekinthetjük viszonylag homogén területnek, addig a Balkán gazdasági szempontból jelenleg nem minősíthető szerves régiónak, miként a múltban is csak fejletlenségük fűzte össze ezeket az országokat, s nem a gazdasági integráció szükségessége. Jellemző, hogy a térség korai gazdasági alapú integrációs kísérlete, az 1904-es szerb-bolgár vámuniós és kölcsönös védelmi egyezmény, mely szándékosan nélkülözte a nagyhatalmak bábáskodását, a Monarchia gazdasági (disznóháború, 1906) és politikai (Bosznia-Hercegovina annexiója, 1908) ellentámadásában összeomlott. A későbbi Balkán Szövetség, majd a „balkáni kisantant” pedig inkább katonai tartalommal bírt, nem pedig gazdaságival. A II. világháború előtt Délkelet-Európában óriási összegeket fordítottak haditermelésre (a költségvetés 20-30%-át, ugyanennyit adósságfinanszírozásra). A világháború után a kommunista gazdasági rendszerek további óriási összegeket áldoztak (a nemzeti össztermék kb. 30%-át) arra, hogy a hazai fogyasztási igényeket, amennyire csak lehet, belföldi termeléssel elégítsék ki, a külfölddel való kereskedelmet pedig csak eszközként használták arra, hogy a mindenképpen szükséges importtermékeket bilaterális klíring-megállapodások keretében immáron a szovjet érdekszféra határain belülről szerezzék be. Jugoszlávia Titóval az élen kilépett ebből a körből, de az Olaszországgal fenntartott kapcsolatok 1955-ös rendezéséig csak igen lassan haladt előre az exportfejlesztéssel, a nyugati relációra való átállással. Jugoszlávia tagköztársaságai még ekkor is inkább arra koncentráltak, hogy saját területükön szovjet típusú túlméretezett iparvállalatokat hozzanak létre. A katonai termelés bővülése a 60-as évektől kezdve csökkent, ami különösen Bosznia foglalkoztatási viszonyaira gyakorolt kedvezőtlen hatást, mivel ez a köztársaság függött leginkább a haditermeléstől. Eközben a kevésbé fejlett területek felzárkóztatására irányuló központi törekvések is sikertelenül végződtek, ami leginkább Boszniát érintette, ahol 1988-ra az egy főre eső GMP19 a jugoszláv átlag 68%-ára csökkent, holott 1953-ban ez az arány még 83% volt. A jugoszláv állam szétesésének 1992-1999 eseménysorozata, Jugoszlávia bombázása és Koszovó megtisztítása minden eddiginél súlyosabb csapást mért a 19

Gross Material Product

59

térség országainak gazdaságára. A Nyugat-Balkán országainak gazdasági helyzete egyre kilátástalanabb volt ekkor, a nemzetközi erők jelenléte pedig nem sok jóval bíztatott a jövőbeni kedvező gazdasági folyamatok megindulásával kapcsolatban. A korábbi időszakhoz képest azonban a változás az, hogy ma már vannak olyan nyugat-európai döntéshozók is, akik szerint a Balkán stabilizálásának talán egyetlen módja a régiónak az EU-hoz történő szorosabb kötése. Érdekes és szomorú visszaemlékezni, hogy a Balkán gyors és radikális EU-hoz kötésének gondolata már a kilencvenes évek elején megfogalmazódott számos politikus és közgazdász fejében, mint az egyetlen eszköz, ami Jugoszlávia régiót romba döntő dezintegrációját szabályozott mederbe terelhetné (SIMIC, 1993. p. 33.). A Balkán országainak makroökonómiai jellegzetességei A Balkán gazdaságilag nagyon különböző országokat foglal magában. Ha a régió posztkommunista országait tekintjük, az egy főre eső GDP 500 (Koszovó, Bosznia) és 4500 USD (Horvátország) között váltakozott. Ha a Balkán többi országát is figyelembe vesszük, a különbségek még nagyobbak. A Balkánra vonatkozó általánosításokkal kapcsolatban éppen ezért nagyon óvatosan kell bánni. A hasonlóságok, amelyek alapján általánosítással élhetünk elsősorban a makroöonómiai egyensúlyhiánnyal, az átmenet folyamatával, a növekedéssel és a fejlődés lehetőségével kapcsolatosak. A posztkommunista balkáni országokban különösen három makroökonómiai egyensúlytalanság érdemel figyelmet: 1. Külső egyensúlytalanság. A Balkán összes átalakuló országa nagy kereskedelmi mérleghiánnyal küzd, ami lényegében fenntarthatatlan. Az átalakuló gazdaságokban hosszabb távon a kezdeti kereskedelmi és fizetési mérleghiányokat csak akkor lehet fenntartani, és végül finanszírozhatóvá tenni, ha az exportbevételek dinamikusan bővülnek. Máskülönben az import vagy a belföldi fogyasztást vagy az importhelyettesítő termelést fogja elősegíteni, aminek eredményeként a deficitek a finanszírozható mértéken túl fognak növekedni. Ebből az következik, hogy egy adott ország statikusan szemlélt külgazdasági deficitje nem feltétlenül jelez problémát, azonban ha ez a deficit nem válik a növekedés és a fejlődés eszközévé, akkor instabilitást és válságot eredményezhetnek. A balkáni átalakuló országok mindegyike a fenntarthatatlan külgazdasági egyensúlyhiány jeleit hordozza magán. 2. Belső egyensúlytalanság. A munkanélküliség szintje az összes balkáni átalakuló országban nagy. A munkanélküliségi ráták a hivatalos adatok szerint a romániai 12 %-tól a boszniai 40%-ig terjedtek 2000 körül. Sőt, Bosznia egyes területein meghaladta a 70%-ot. Amióta megkezdődött Bosznia újjáépítése, új állások csak az állami adminisztrációban, illetve a segélyszervezetek környékén jöttek létre, a termelő szférában nem. A foglalkoztatottak száma csökkent, míg a munkanélküliség növekedett a régió szinte összes országában. Ez annak a következménye, hogy a régió egyik legfontosabb jellemzője a dezindusztrializáció. 60

Természetesen rendkívül jelentős különbségek vannak olyan országok, mint az iparral szinte nem rendelkező Albánia, vagy Románia között, ahol az ipar a jelentős csökkenés ellenére továbbra is igen fontos tényezője a gazdaságnak. Az átalakulás balkáni útjának fontos következménye az is, hogy a termelővállalatok bezárása a jelentősen növeli a fekete, vagy a szürkegazdaságban megélhetést keresők számát. A mezőgazdaság GDP-hez való hozzájárulása szinte az összes országban növekedett, egyes államokban még a foglalkoztatottakon belül is bővült a mezőgazdaságban dolgozók részaránya.20 A régió gazdaságilag tehát egyértelműen elmaradott, és lényegében ugyanúgy pre-indusztriális jellegzetességeket mutatott 2000 körül, mint 1912 előtt. 3. Fiskális egyensúlytalanság. A régió átalakuló országai jelentős és sokszor nem fenntartható fiskális deficittel küzdenek (és küzdöttek 1878-1912 között is). A fiskális kiadások szintje csak azért tartható fenn, mert meghatározott célok finanszírozására komoly segélyek áramlottak be az országokba. A régió 2000 körül rendkívül messze volt a kilencvenes évek előtti GDP-jének színvonalától, az elmúlt tíz évben lényegében az összes ország átment egy vagy több instabilitási vagy krízis időszakon, például ilyen volt az összes volt jugoszláv köztársaság által megtapasztalt hiperinflációs időszak 1999-ben. De idesorolható a Romániában periodikusan visszatérő makroökonómiai válság, vagy a gazdaság 1997 eleji összeomlása Bulgáriában. Albánia és Bosznia kivételével a régió összes országában csökkent a GDP az ezredfordulót megelőzően. A növekedésbeli instabilitásnak az okai a korábban említett tényezőkben keresendők, amelyek időről időre korrekciós időszakokat és válságokat eredményeznek. A hazai és a regionális makroökonómiai stabilitás elérése természetesen fontos lenne, de pusztán ez nem feltétlenül eredményezne fenntartható növekedést és fejlődést. A makroökonómiai stabilitás a rendszerváltó országok esetében csupán az első lépést jelenti a gazdasági növekedés elindításában, ugyanakkor pedig a pillanatnyi kedvező makroökonómiai helyzet sem jelent garanciát a hosszabb távú pozitív folyamatokra nézve. A megalapozott gazdasági növekedés talán inkább mikroökonómiai jelenség, mint makroökönómiai. Az átalakuló országok tapasztalatai alapján az szűrhető le, hogy bár a makroökonómiai stabilitás mindenképpen szükséges a dinamikus gazdasági növekedés megindításához, radikális mikroökonómiai transzformáció nélkül a legstabilabb makrokörnyezet is előbb-utóbb egyensúlytalanná válik. A régió mikroökonómiai jellegzetességeit a strukturális változások, a pénzügyi rendszer csődje és az intézmények alkalmatlansága határozza meg. A legfontosabb jellegzetességek a következők: 1. Dezindusztrializáció, 2. Pénzügyi válság, 3. Privatizáció, 4. Intézményi problémák. A problémák közül három teljesen új, bár a régióban általános kihívást jelentett, a pénzügyi válság viszont már-már megszokott válságjelenségnek minősült. 20

Ez különösen Romániára jellemző, noha itt az arányváltozásban a statisztikai számbavételi módszerekben bekövetkezett változás is szerepet játszott.

61

1. táblázat Bulgária főbb gazdasági mutatói (az előző évhez viszonyítva %-ban) táblázat

1989

1990

1991

1992

1993

1994

1995

1996

1997

1998

GNP növekedése

-0,5

-11,8

-23,3

-7,3

-2,4

1,8

2,1

-10,9

-7,8

3,5

Ipari termelés növekedése

0

-17,6

-27,3

-22

-10,9

4,5

7

-1,1

-7

-1

Inflációs ráta

6,4

26,3

338,5

91,3

79,6

121,9

32,9

310,8

578,5

1

Munkanélküliségi ráta

0

1,6

7,5

14,8

16,6

12,8

10,8

14,7

15,6

16,5

Forrás: East European Quarterly, 2004/1. De-development problems in Bulgaria, p. 360.

Minden elemzés vagy megoldási javaslat arra hívja fel a 2 figyelmet, hogy a Balkán 0 lehetséges Európához való 1985 1990 1995 1999 2001 -2 közeledésének teljesen párhuza-4 mosan kell haladnia a régió -6 országinak egymás közötti -8 integrálódásával. Az egymás -10 közötti – akár gazdasági, akár Görögország Jugoszlávia Románia Bulgária politikai integrálódásnak azonban Macedónia Bosznia-Hercegovina igen kicsi az esélye, ennek alátámasztására a későbbiekben részletesen kitérünk. A tanulmányban a Balkánt egy régiónak tekintjük, amely magában foglalja az összes jugoszláv utódállamot (kivéve Szlovéniát), Albániát, Bulgáriát és Romániát, valamint Görögországot és Törökországot, bár Görögország már 1981 óta tagja az EK-nak, Törökország pedig EU kapcsolataiban már hosszú és viharos intézményesített múltra tekinthet vissza. A régió regionális megközelítése e megoldás felé mutat, a fókusz azonban a régió volt kommunista országaira esik. Ez a fajta multilateralizmus nem ellentétes az országok igényei szerinti individuális kezeléssel. A regionális megközelítés a megfelelő eszközöknek a régió országaiban párhuzamosan történő kialakítását jelenti az integráció számára, nem pedig azt, hogy minden lépés és intézkedés a leglassabban átalakuló országhoz igazodik. Ezt azért kell tudatosítani, hogy a régióbeli, már magasabb szintű intézményesített kapcsolattal rendelkező országok bizalmatlanságát a regionális megközelítéssel kapcsolatban sikerüljön eloszlatni. Minden regionális fejlesztési elképzelés azonban teljesen hiábavaló, ha Jugoszlávia nem szerepel a balkáni rekonstrukció célországok között. Ez az a kérdés, amivel kapcsolatban az amerikai és az európai álláspont a leginkább eltért egymástól. Míg az amerikaiak Jugoszlávia totális izolációját támogatták, addig az európaiak hajlottak a szankciók némi enyhítésére. Mások arra hívták fel a figyelmet, hogy Szerbia nem játszik szerepet sem gazdasági, sem biztonsági értelemben a Balkánon, és a régió jövőjét nem befolyásolja negatívan még az sem, ha Jugoszlávia (Szerbia) „black hole” marad a nemzetközi közösség számára. 4

62

A balkáni államok költségvetési hiánya %-ban

A válság regionális gazdasági következményei A koszovói válságnak jelentős gazdasági hatásai voltak a szomszédos országokra és a régió egészére nézve is. Ezek lényegében három formában jelentkeztek: 1. A menekültekkel és a háborúval egyéb módon közvetlen kapcsolatban lévő költségek. 2. A csökkenő külkereskedelem, fogyasztás és kisebb beruházások miatt a fogyasztásban és a kibocsátásban bekövetkező veszteségek. 3. Stabilitási és fejlesztési költségek. A régió mindegyik országának nagyon gyenge makroökonómiai és még rosszabb mikroökonómiai mutatói voltak (GLIGOROV, 1999). Az összes országnak jelentős kereskedelmi és fizetési mérleg hiánya van, a költségvetési deficit katasztrofális, a munkanélküliség szintje óriási és folyamatosan növekszik. A mikroökönómiai oldalon gyenge és összeomló pénzügyi szektor, erőtlen és csődben lévő vállalati szektor, gyenge és korrupt kormányzatok és vállalati vezetők találhatóak (GLIGOROV, 1999). A régió szinte összes országa vagy gazdasági válságba került, vagy éppen próbált kilábalni abból. Mindezek a problémák tovább súlyosbodhatnak, ha a gazdasági növekedés kedvezőtlenül alakul, ami pedig több mint valószínű. A válság közvetlen makroökonómiai hatásai viszonylag csekélyek, a hosszú távú kedvezőtlen hatások azonban rendkívül súlyosak lehetnek (GLIGOROV, 1999). Kezdetben úgy tűnt, hogy a háborús menekültek kérdése hosszabb távon is súlyos problémát jelent majd, de hamar kiderült, hogy hazatérésük gyorsabb és teljesebb körű volt, mint ahogyan azt előzetesen gondolták. A régióból való emigráció hosszabb távon is probléma maradt azonban, míg Szerbiában a gazdasági és politikai helyzet romlott, akkor ennek negatív következményei nem csak a szomszédos, hanem az azon túli országokban is jelentkezhetnek. A másik fontos és tartós következmény a termelés, a kereskedelem és beruházások feltételeinek romlása. A termékek és szolgáltatások kereskedelmét igen súlyosan érintette a válság, aminek kedvezőtlen következményei sokáig érezhetőek lesznek, hiszen a szerb piac hosszabb távon fog csak stabilizálódni, a Szerbián keresztül vezető kereskedelmi útvonalak lezáródása pedig jelentősen növelte a szállítási költségeket. A kereskedelmi mérlegek hiánya a régió több országában is (például Bulgária, Horvátország, Bosznia) növekszik. Másrészről viszont a kereskedelemi mérleg deficitje Szerbiában és Macedóniában kisebb volt, mint korábban, mivel az import a háborús periódusban nagyobb mértékben csökkent, mint az export. A többi szomszédos országra, például a Magyarországra és Romániára gyakorolt hatás nem volt túl jelenetős. A gazdasági körülmények romlásával mind a magán, mind pedig a közösségi fogyasztás több országban is csökkent. A költségvetési egyenleg Macedóniában drámaian romlott, Albániában és Boszniában már a 63

háború kitörése előtt is igen rossz helyzetben volt. Horvátországban a költségvetés jelentős feszültségekkel nézett szembe, jóllehet ez kevésbé a koszovói háború következménye, sokkal inkább a közeledő gazdasági válság egyik előjele volt. Horvátország gazdaságának legfontosabb problémája volt, hogy a túlértékelt hazai fizetőeszköz miatt a termelők nem tudtak az exportpiacokon megméredzkedni és felkészülni a versenyre. Ez strukturálisan egyre inkább deformálta az ország gazdaságát, ami a szükséges reformok bevezetése után padlóra küldhette volna a horvát gazdaságot. A fiskális helyzet romlása Bulgáriában is egyre veszélyesebb volt 2000 előtt az egyre romló növekedési feltételek miatt. A tágabb régióból valószínűleg Bulgária szenvedte el a legnagyobb veszteségeket a jugoszláv háború következtében. Végül a beruházások, elsősorban a külföldi befektetések még a korábbinál is kisebbé váltak, és ez tovább rontotta a régióbeli üzleti feltételeket. A gazdasági átalakítás tanulságai A Balkán jövőjével kapcsolatos bármely elképzelésnek figyelembe kell vennie a gazdaság átalakulásának a tapasztalatait. A balkáni országok gazdasági teljesítménye 1990-2000 között sokkal rosszabb volt, mint a kelet-közép-európai vagy a balti országoké. Ezen országoknak sokkal kedvezőbb makroökonómiai mutatói vannak, gyorsan növekednek, bár néhány ország esetében a növekedés fenntarthatósága (Lettország) kérdéses volt. Fontos kérdés annak megválaszolása, hogy ezek az országok vajon miért váltak sikeresebbé, mint a balkáni országok? A legdöntőbb tényező mindenképpen a kiinduló helyzetben keresendő. A balkáni gazdaságok az elmúlt évszázadok során mind gazdaságilag, mind pedig politikailag a vesztesek közé tartoztak. A térség legtöbb országában a török uralom a 19. század második feléig tartott, majd a második világháború után megvalósuló politikai rendszer is rosszabb volt, mint a közép-európai országok többségében.21 További különbséget jelent az is, hogy a rendszerváltozás után a Balkánon nem jött létre olyan konszenzus a gazdasági-, politikai átalakulás végső céljait illetően, mint pl. Szlovéniában, Csehországban, vagy Lengyelországban. Itt ráadásul a korábbi redisztributív politikákkal való szakítás is sokkal lassabban haladt előre, mint az átalakuló közép-európai országokban. De a legfontosabb különbségek természetesen a biztonsági kérdésekkel kapcsolatosak. A háborúk és Jugoszlávia dezintegrációja nem csak fizikai károkban jelent meg, hanem pl. a kereskedelmi veszteségekben, a kereskedelem elterelődésében, a szállítási költségek jelentős emelkedésében, a bűnözés növekedésében valamint a menekültek és elüldözöttek elhelyezésének költségeiben és az ezzel kapcsolatos feszültségekben. Emellett jelentős biztonsági problémák gyökereznek a belső politikai stabilitás összeomlásában is, pl. amire 1997-ben Albániában került sor. 21

Nyilvánvaló, hogy nem lehet örökké erre a tényezőre hivatkozni, de a térség történelmének tanulmányozása alapján mégis azt kell mondanunk, hogy ennek nagy szerepe van a jelenlegi kedvezőtlen folyamatok kialakulásában.

64

Ezek a lényeges különbségek késleltették a szükséges változások bevezetését és megvalósítását, számos esetben politikai visszarendeződést is eredményeztek. Így az átalakulás pl. Macedóniában vagy Horvátországban a stabilizációs programok meghirdetésével 1993 végéig elhúzódott, Bosznia-Hercegovinában a változások még később kezdődtek és az átalakulás továbbra is súlyos ellentmondásokkal terhelt, Jugoszláviában pedig az uralkodó elitek status quo megőrzésére való törekvése miatt a gazdasági átmenet 2000 előtt el sem kezdődött. Ugyanakkor Romániában és Bulgáriában – bár más okok miatt –, az átalakulás súlyos késedelmet szenvedett. Albániában a gazdasági átalakulás 1997-ben összeomlott és még sokáig kell várni, hogy újra lendületet vegyen. A térség országainak folyamatosan új és új kihívásokkal kell szembenézniük. A transzformáció legfontosabb jellemzői a Balkánon a következők: 1. A makroökonómiai stabilizációt a legkönnyebb elérni, bár annak fenntarthatósága kérdéses. 2. A liberalizáció a régióban befejezetlen és részleges maradt. A Balkán egy olyan régió, ahol a kereskedelemmel szembeni korlátok az elmúlt időszakban növekedtek. 3. A privatizáció előrehaladása rendkívül lassú, nagyon átláthatatlan, korrupt és igazságtalan. 4. A gazdasági szerkezetváltás passzív maradt (GLIGOROV, 1999). A kötet utolsó hat fejezete arra keresi a választ, hogy mennyiben sikerült meghaladni a 2000 elején fennálló problémákat. Ebben a fejezetben pedig a kereskedelem szerepét vesszük górcső alá. Az interregionális és intraregionális kereskedelem szerepe A posztkommunista Balkán gazdaságainak a talpra állítása és a régiónak az európai struktúrákhoz való közelítése, vagy az azokba történő beintegrálása komoly problémákat vet fel. Ezek az országok az elmúlt években a termelőkapacitások drámai csökkenésével vagy eltűnésével szembesültek, ami a regionális piac kis méretével és a régiót övező nagyfokú gazdasági és politikai kockázattal párosult. Az elmúlt évek gazdasági átalakítása egyértelműen azt bizonyította, hogy a legfontosabb feladat a Balkán gazdasági bázisának az újjáteremtése kell legyen.22 A makroökonómiai stabilitás vagy a kereskedelmi nyitottság önmagukban nem képesek ezen gazdaságok átalakítására és modernizációjára. Az első fontos terület, amit vizsgálni kell a kereskedelempolitika. A kiindulási feltételek a következők: 22 Ez egyébként a Balkán gazdaságainak szinte évszázados problémája. Mindig az volt a kérdés, hogy miképpen lehetne megteremteni a régió országainak stabil gazdasági bázisát. A sokszor megkísérelt autarkiára törekvés sosem eredményezte az ipari bázis igazi megerősödését. A II. világháború utáni szovjet érdekszférába kerülés sok országban torz ipari struktúrákat eredményezett. A külföldi tőke segítségével történő gazdasági báziskiépítés pedig azért nem járt sikerrel, mert a külföldi tőke érdeklődése specifikus volt az elmúlt évszázadban és sohasem érte el azt a kritikus tömeget, ami a kézzelfogható eredményekhez szükséges lett volna.

65

1. A Balkán kereskedelmi értelemben integrálódott az EU-ba, mivel az EU jelenleg és a jövőben is abszolút domináns kereskedelmi partnere a régió országainak, mint ezt láthattuk a korábbi fejezetben. A külkereskedelmi adatok azt bizonyítják, hogy a régió országainak a külkereskedelmi forgalmában az EU 5070%-os részesedéssel rendelkezett már 2000-ben is. 2. A regionális kereskedelem nagysága a legtöbb relációban elhanyagolható és nem is növekszik. Ez a két pont hasonlóságot mutatott az 1914 előtti helyzettel. 3. A kereskedelmi akadályok mind az EU-val, mind pedig regionális szinten jelentősek voltak. 4. Az EU-val fenntartott szerződéses kapcsolatok a balkáni országok számára aszimmetrikusak, kedvezőtlenek voltak, elsősorban az EU piacok rendkívül erőteljes agrárvédelme miatt. A következő jellegzetesség az, hogy a gazdaságot a kevésbé feldolgozott termékek dominálták (és dominálják ma is), ez volt a kivitel fő összetevője is, ami miatt további akadályokba ütközött az iparosítás. 1978-ra Bulgáriában, Romániában és Jugoszláviában az ipari termékek a GDP 50%-át tették ki, míg Görögországban és Törökországban csak 25%-át. Ennek eredményeként a nyersanyagok részesedése az exportból 20%-ra esett vissza Romániában és Jugoszláviában, 35%-ra Bulgáriában és Görögországban, míg Törökországban a feldolgozatlan termékek aránya 75% maradt. (STAVROU (ed.) 1998). A II. világháború előtti időszak arról tanúskodott, hogy sem a külföldi tőkebehatolásra, sem pedig a belső iparfejlesztésre (importpótló iparpolitika) alapított gazdaságfejlesztési stratégia nem járt sikerrel. A jelenlegi gazdasági dilemmák ugyanazok, mint az elmúlt másfél évszázadban. Azt is szinte biztosan állíthatjuk, hogy ha a nemzetközi közösség, de különösen az EU nem alakít ki radikálisan új Balkán politikát, akkor a megoldási kísérletek a korábbi próbálkozásokhoz hasonló eredménytelenségre vezetnek. Albánia kivételével Délkelet-Európa külfölddel folytatott kereskedelmét, valamint az ipari termelést és az ipari exportot tekintve az 1960-1979 közötti, a második olajválságig terjedő időszakot óriási fejlődés jellemezte. A hetvenes években a bolgár és a román export reálértékben évi 10%-kal, Görögországé pedig 13%-kal bővült, miközben Jugoszláviában ez a növekedés 5%-os volt. Bulgária és Görögország az egy főre eső összforgalom tekintetében Románia és Jugoszlávia adatainak kétszeresét, Törökország mutatóinak ötszörösét, Albánia teljesítményének pedig a tízszeresét érték el. Jóllehet a régión belüli összkereskedelem a hat ország kereskedelmének mindössze 6%-át tette ki, ami kevesebb, mint az 1929-es (szintén csekély) 9%, nem hagyható figyelmen kívül, hogy egészen az 1960-as évekig bonyolult politikai ellentétek gátolták a kereskedelmi kapcsolatok fejlődését. A 60-as évek második felétől ezek az ellentétek továbbra is fennmaradtak ugyan, a gazdasági kapcsolatokra gyakorolt hatásuk azonban gyengült, legalábbis amennyire azt a bilaterális kereskedelmi megállapodások szovjet típusú gyakorlata lehetővé tette. A görög-bolgár kereskedelemben és turizmusban az 1960-as évek végére enyhülés 66

állt be, épp akkor, amikor Athénban a jobboldali tábornokok voltak hatalmon.23 A görög-jugoszláv kereskedelem fejlődése útjában az 1952-es görög polgárháborút követően nem álltak komolyabb akadályok. Az 1970-es években a Romániába, Bulgáriába és Albániába irányuló görög export értékét tekintve az azelőtti hatszorosára, a Romániából és Bulgáriából származó török import pedig a húszszorosára emelkedett. (STAVROU - LAMPE (ed.), 1998) A gazdasági kapcsolatok javulása a politikai szférára is kihatott, a 80-as években egy sor kormányközi találkozóra került sor annak ellenére, hogy a szovjet blokk országainak gazdaságait egyre nagyobb válság jellemezte.

Ezek a szorosabb kapcsolatok elvezettek a háború utáni első balkáni konferencia összehívásáig. 1989 elején hat ország külügyminiszterei találkoztak Belgrádban, hogy közös lépésekről tárgyaljanak (Balkáni Stabilitási és Együttműködési Konferencia). Az 1989-es év végére azonban az egymást követő gazdasági kudarcok nyomán bekövetkező összeomlás elsöpörte a román és a bolgár politikai rendszert Bulgáriában és Romániában, valamint összeomlással fenyegette a Kommunista Párt uralmát Albániában, és a felbomlás szélére sodorta a jugoszláv kommunista pártot. A pártszervezet összeomlása a föderáció szintjén 1990 januárjában egyértelművé vált és az egyes köztársaságokban megtartott 23

Ez is bizonyítja, hogy a Balkánon nem mindig valósult meg a szovjet értelemben vett kelet-nyugati szembenállás.

67

többpárti választások sorozata megadta az utolsó lökést a jugoszláv örökségért folytatott háborúk kirobbantásához. 1994-re túl azon a veszteségen, amit a nagyszámú halott, illetve kitelepített jelentett, a boszniai gazdasági termelés az 1989-es szinthez képest mintegy 33%-ára zuhant vissza. Hasonlóan riasztó visszaesés jellemezte Szerbia-Montenegrót is, a horvát veszteség pedig a háború előtti termelés majdnem felének a kiesése volt. A szerbiai bruttó hazai terméknek 1992-re már legalább 30%-át az informális, vagy illegális gazdaság termelte. A nemzetközi közösség által Szerbiára kivetett gazdasági és pénzügyi szankciók alapján előre látható volt, hogy az elkövetkező években ez az arány még tovább növekszik. Jugoszlávia szétesése riasztó példája a fejlettség területi differenciái és az ebből (is) táplálkozó, nemzeti hagyományba zárkózó sovinizmus miatt sikertelen gazdasági integrációnak. Nem Jugoszlávia szétesése szüntette meg a gazdasági integrációt, hanem a gazdasági (és kulturális) integráció hiánya verte szét Jugoszláviát.

A szankciók, illetve a Macedóniát sújtó görög kereskedelmi embargó nyomán24 az újonnan alakult államok kereskedelmének több mint a fele illegális kereskedelemmé alakult át. Egyedül Szlovénia volt az, amelyik viszonylag gyorsan képes volt Jugoszlávia kereskedelmének tekintélyes részét európai partnerek felé átterelni. Szlovénia Jugoszlávia többi területéhez képest rendkívül kedvező gazdasági adottságokkal indult, a sokat emlegetett példa szerint Szlovénia a jugoszláv lakosság egyötödével az ország exportjának több mint felét bonyolította le. A háború, a széles körben elterjedt korrupció és a Délkelet-Európa központi kereskedelmi csatornáit elzáró korlátozás előre megjósolható hatást gyakorolt a külföldi befektetésekre. A korlátozások, melyek a szerbiai és boszniai viszonyok

24

Görögország ellenezte, hogy Macedónia ezen a néven nyerje el függetlenségét, ezért hosszú időn át nem ismerte el az országot, miközben gazdasági embargót rendelt el ellene.

68

következtében Szlovénia kivételével kisebb-nagyobb mértékben az egész Balkánon érvényesültek, elriasztották a befektetőket. A térségbeli államok kereskedelmi és tőkekapcsolatainak adatait elemezve megállapítható, hogy többségüknek sokkal nagyobb érdeke fűződik az EU kapcsolatok ápolásához, mint a szomszédokkal fenntartott gazdasági szálak szorosabbra fűzéséhez. Ez elsősorban Romániára és Bulgáriára igaz, amelyek élesen el kívánták különíteni magukat a többiektől, de lényegében hasonló megfontolás érvényesül Horvátország esetében is. A tőkekapcsolatokban is ugyanezek a folyamatok figyelhetők meg, az egymás közötti tőkeáramlás minimális, a német, osztrák és olasz tőke tölt be meghatározó szerepet. A régió országainak egymás közötti elhanyagolható gazdasági kapcsolatainak okaként számos tényezőt lehet felsorolni, de a legdöntőbb az egymással szembeni nagyfokú bizalmatlanság és a régió szegénysége. Az egyes országok gazdasági helyzete között is jelentős különbségek vannak, és sok balkáni ország számára a többi balkáni ország jelentéktelen kereskedelmi partner, sőt, gazdasági értelemben véve nem piac, hanem rivális, mivel exportcikkeik köre szűk, és azok is hasonlók. Ezért a Balkán nem kereskedelem-teremtő régió, a földrajzi közelség itt nem ösztönzi az intraregionális kereskedelem növekedését. Például Horvátország és Szlovénia kereskednek egymással és Macedóniával, valamint exportálnak BoszniaHercegovinába, a többi ország azonban kereskedelmi szempontból szinte nem létezik számukra. Ezek a kereskedelmi kapcsolatok komoly történelmi előzménnyel rendelkeznek, és szorosan összefüggenek a volt Jugoszlávián belüli gazdasági kapcsolatok irányaival. Ez egyrészt bizonyítja a volt jugoszláv kapcsolatok máig ható erejét, másrészt pedig utal a többi balkáni országgal – politikai és gazdasági okból – kialakult kapcsolatok minimális intenzitására. Ezen problémák leküzdésére először a regionális gazdaságot (valamint a hazai gazdasági bázist) kell kiépíteni, még mielőtt a nyugati termelő és szolgáltató vállalatok döntő befolyást szereznek az egyes országokban. (Ez az, ami végül elmaradt).

69

5. Regionális együttműködési kísérletek Közép-Európában az ezredfordulón

1. A Közép-Európai Kezdeményezés25 Az Alpok-Adria együttműködés volt az első olyan Magyarország részvételével létrejött kooperációs forma, amely átlépett a KGST határain és résztvevői közé mind a két gazdasági-társadalmi rendszer országai bekerültek. Az Alpok-Adria munkaközösség 1978-ban kezdte meg működését azzal a céllal, hogy közvetlen kapcsolatok alakuljanak ki öt állam, Olaszország, Ausztria, NSZK, Jugoszlávia és Magyarország 14 határ menti államigazgatási egysége (megye, tartomány) között. Az eredeti elképzelések szerint az együttműködés semmiféle politikai tartalmat nem hordozott volna, létrehozói kizárólag valamiféle gazdasági térség kialakítására törekedtek. Egy évtizednyi tevékenység után az 1989. november 11-12-én, Budapesten tartott ülésen létrehozták az Ausztriát, Jugoszláviát, Olaszországot és Magyarországot tömörítő Duna-Adria államok munkaközösséget. Lényegében ez az új együttműködés tekinthető az első igazán jelentős kísérletnek, amelynek célja - a hanyatló kommunizmus időszakában - a különböző társadalmi és gazdasági rendszerű országok közötti valóban szoros kapcsolatok megteremtése. Ezután az 1990. május 20-i pozsonyi külügyminiszteri találkozón az együttműködés tagjai közé fogadták Csehszlovákiát. Ezután kezdték a szervezetet Pentagonálénak nevezni. E szerint a Pentagonale egy laza felépítésű, rugalmas, nemzetközi regionális szervezet, amely nem kívánja helyettesíteni az Európai integrációhoz való közeledést, hanem szerves része kíván lenni az Európát átszövő integrációs hálónak (NOVÁK T. – SASS M. 1994). A kilencvenes évek végén, miközben tagjainak száma 16-ra nőtt, a KEK olyan szervezetté alakult, amely elsősorban egyes gazdasági és kulturális programok megvalósítását segíti, de magában foglalhatja a régiót érintő biztonságpolitikai kérdések megvitatását is. 1.1. A KEK lehetőségei A szervezet célját a hosszú időn keresztül az együttműködés motorjának számító Gianni de Michelis olasz külügyminiszter Közép-, és Kelet-Európa fiatal demokráciáinak támogatásában, illetve ezek Nyugat-Európához való közelítésében, felzárkóztatásában jelölte meg. (NOVÁK T. – SASS M. 1994) A KEK célkitűzése a gazdasági, a tudományos és a kulturális együttműködés elősegítése. Ennek keretében jelölték ki a kölcsönös érdeklődésre számot tartó területeket, amelyek a következők: szállítás, környezetvédelem, energetika, kis- és 25

A KEK történetéről részletes leírások találhatóak a http://www.cei.com weboldalon.

70

középvállalatok, tudományos- és technikai együttműködés, információtechnológia, távközlés, oktatás, kultúra és turizmus. Ehhez politikai kérdésekkel kapcsolatos rendszeres konzultációk, esetleg közös álláspontok kialakítása párosul.26 A célok közötti ellentmondás a KEK-ben résztvevő országok nagy számára és nemzetközi integrációs szervezetekhez való különböző szintű kapcsolódásukra vezethető vissza. A szervezet egyre népszerűbbé vált a kilencvenes évek első felében, a résztvevők száma gyorsan növekedett és 2004-re 16 tagországa volt. A legfontosabb feszültség azzal a kérdéssel kapcsolatos, hogy a szervezet teljesen politikamentes legyen-e (még most is) és kizárólag gyakorlatias gazdasági, kulturális, turisztikai és egyéb ilyen jellegű kérdésekkel foglalkozzon, vagy pedig összehangolt politikai fellépésre is törekedjen. A szervezet létrehozásának tisztán gazdasági – főleg infrastruktúra-fejlesztési – motívumai mellett ugyanis igen hamar politikai célok is megfogalmazódtak, elsősorban magyar kezdeményezésre. Konkrétan arról volt szó, hogy a magyar fél hatékony kisebbségvédelem megvalósítását szorgalmazta. Ez a későbbiekben nem aratott osztatlan sikert, Magyarország kisebbségvédelmi dokumentum kidolgozására vonatkozó törekvését az együttműködésben résztvevők közül többen is megakadályozták. A politikai motívum megjelenésére a másik okot természetesen a jugoszláv válság kibontakozása szolgáltatta. A KEK ezen a téren jelentős mértékben aktivizálódott, több tényfeltáró küldöttség is járt a volt Jugoszláviában. (Ennél komolyabb lépésre azóta sem került sor). Nyilvánvaló azonban, hogy a jó szándék demonstrálásán túl a KEK-nek ebben a kérdésben nagyon korlátozottak voltak a lehetőségei. A KEK eddigi története azt bizonyítja, hogy a munkacsoportok működésének folyamatos finanszírozása nehezen valósítható meg. A legnagyobb probléma az, hogy nem sikerült a résztvevő országok között kialakítani egy multilaterális megállapodást, amely képes lenne hosszabb távú költségvetést biztosítani. A pénzügyi támogatás ad hoc jelleggel történt a tagállamok közötti megállapodások alapján. Központi pénzügyi alap felállítása nélkül teljesen reménytelen volt azt várni, hogy a különböző munkacsoportok eredményesebben jobban működjenek. Mivel pedig a pénzek menedzseléséhez szükség van központi bürokráciára, ezt létre kellene hozni. Ennek a központnak a helyszíne lehetne Budapest, hiszen így a Magyarország által vágyott regionális központi szerep erősödhet. De legalább ennyire jó helyszín lehetne Pozsony is. A német gazdasági befolyás lazítására törekszik az Alpok-Adria munkaközösség, de ugyanez a KEK történetén is végighúzódik és joggal mondta Habsburg Ottó, hogy szerinte a KEK németellenes célzattal, a német befolyási monopólium megtörésének szándékával jött létre, még ha ezt a motivációt

26

Az Alpok-Adria munkaközösségben eredetileg öt munkacsoport - környezetvédelmi, kis- és középvállalati, kulturális, információs és távközlési - működött, a pozsonyi találkozón pedig döntés született a tudományostechnológiai és az atomerőművek ügyeivel foglalkozó bizottság létrehozásáról.

71

többen és többször is cáfolták27 (NOVÁK T. – SASS M. 1994). Olaszország járt élen a szervezet összekovácsolásában, ám az olasz politikai élet bizonytalansága miatt ez a vezető szerep megkérdőjeleződött, és ez az oka annak is, hogy az ígéretes kezdet után a szervezet fejlődése megtorpant. A többi tagország érdekeltsége az együttműködési területek kialakításában meglehetősen eltérő volt. Olaszország háttérbe vonulásával a szervezet saját identitásának keresésével van elfoglalva és próbálja megtalálni azokat a területeket, amelyek minden tagország számára fontosak lehetnek. A mérsékelt intenzitású olasz szerepvállalás következtében probléma az is, hogy a szervezet tagjai által lefedett régióból hiányzik egy igazi nagyobb hatalom, vagy az a regionális projekt, ami mellett a régió országai fenntartás nélkül felsorakozhatnának. A domináns vezető hatalom hiánya az oka annak is, hogy a politikai együttműködés kereteit a kisállamok saját céljaik érdekében próbálják kihasználni. Itt kell megjegyezni, hogy a szervezet vezető ereje csak Olaszország vagy Ausztria lehetett volna, Magyarország például nem. Ennek az az oka, hogy a többi résztvevő ország gazdasági-társadalmi gyökerei és problémái hasonlóak, és emiatt bármelyikük vezető szerepre törekvése ellenállást válthatna ki. Olaszországnak érdeke kell, hogy legyen, hogy az eddigieknél sokkal aktívabban fellépni fel Közép-, és Kelet-Európában. Mivel a KEK-kel kapcsolatban nem beszélhetünk külső, nagyhatalmi érdekről sem (olyanról például, mint amilyen a Visegrádi gondolat kialakulását, vagy a CEFTA létrehozását segítette), amely az együttműködést elmélyítené, ezért az együttműködés szintje és mélysége csak korlátozott lehet. A KEK politikai céljai, vagyis a nagyhatalmak nélküli közép-európai régió kapcsolatainak javítása és a gazdasági célok, vagyis az olasz-osztrák gazdasági vezető szerep közötti összhang nem alakult ki. Ugyanezt erősíti az is, hogy a szervezet nem szerves úton, az egyes szereplők egymáshoz csiszolódása útján alakult ki, hanem „föntről”, állami kezdeményezés hatására jött létre,28 vagyis ha a legfelsőbb szintű politikai akarat a KEK-kel kapcsolatban nem egyértelmű, akkor a vállalati és egyéb mikroszintű kapcsolatok dinamizmusa is leáll. A sikeres együttműködéshez mikroszinten kellett volna megindulnia a szálak szorosabbra fűzésének.29 A mikroszint pedig tágan értelmezendő, vagyis magában foglalja a vállalkozói szférát, a kutatók cseréjét, vagy az ifjúsági találkozókat, közös képzést stb. Ez szempontunkból a regionalizmus győzedelme lenne a regionalizációs törekvések felett. Azon túlmenően, hogy a KEK tagországai politikai kérdésekben konzultációkat folytatnak egymással, mélyebb politikai együttműködés nehezen képzelhető el. Biztonságpolitikai tekintetben a KEK-nek figyelemfelhívó, illetve konzultatív szerepe azonban lehet. A KEK olyan híd szerepét töltheti be a jövőben, ahol Nyugat-, Közép-, és Kelet-Európa államai véleményt cserélhetnek. Mivel azonban több európai szervezetnek is vannak hasonló fórum-funkciói (pl. EBESZ, Európa Tanács) a KEK-nek csak akkor lehet létjogosultsága, ha – az 27

Németország részvétele a szervezetben ennek az érvnek az idejétmúltságát mutatja. Amit tekinthetünk egyfajta regionalizációnak is. 29 Lásd a regionalizmus fogalmát. 28

72

eredeti célkitűzéseknek megfelelően – komoly gazdasági programok valósulnak meg. A források hiánya miatt azonban ezek a programok eddig nem működtek, enélkül viszont tartalommal sem tölthető meg a szervezet. A regionális együttműködés gazdasági alapjai eléggé bizonytalanok, bár egyik ország számára sem az alapítók közül kerülnek ki a legfontosabb gazdasági partnerek.30 A résztvevő országok részesedése egymás külkereskedelméből viszonylag alacsony, Németország csatlakozásával nőtt meg jelentősen. Áruösszetétele nem túl kedvező, s a tőkebefektetések révén létrejövő kapcsolatok sem elég erősek egy mélyebb regionális kooperáció megteremtéséhez (NOVÁK T. – SASS M. 1994). Ezt az adottságot elfogadva, fel kell tenni azt a kérdést, hogy milyen funkciója lehet a KEK-nek, egy olyan szervezetnek, amelynek résztvevői között találunk EU tagot, NATO tagot, új EU és NATO tagokat, illetve olyan országokat is, amelyek kimaradnak az EU, a NATO következő (vagy az összes) bővítési köréből. Egy olyan felzárkóztató jellegű, reményt ébren tartó szervezetről van szó, ahol a kimaradó-lemaradó országok valamiféle kompenzáló együttműködésben vehetnek részt, és nem érzik azt, hogy teljesen kirekesztődnek az összeurópai integrációból (ebből a szempontból a CEFTA-nak nagyobb szerepe volt, mivel ott konkrét vámlebontásról vagy szabad kereskedelemről van szó, vagyis kézzelfoghatóbbak az elérhető eredmények). (ROSATI, D. 1998) Ennek a célnak az eléréséhez azonban konkrét sikerek felmutatására van szükség. Ebben a térségben a komoly sikerek jelentős nagyságú tőke nélkül nem képzelhetőek el, hiszen a modernizáció csak ettől várható (a külföldi tőkebeáramlás potenciális negatív hatásai ellenére is). Olaszország és Ausztria, a tőkével legjobban ellátott két tagország önmagukban nem tudják dinamizálni az egész régiót, csak arra lehetnek képesek, hogy egy-egy alrégió fejlődését előmozdítsák. A régió legfontosabb tőkeexportőre természetesen ez a két ország, de újabban nem hanyagolható el Csehország és Magyarország szerepe sem. A regionális exportban és tőkeberuházásokban kiemelkedő szerepet játszanak az olasz gazdaság dinamizmusát hordozó északi kis- és közepes méretű vállalatok (érdemes megemlíteni, hogy a kilencvenes évek elején működött egy állami ügynökség, a SIMEST Olaszországban, amelynek feladata az olasz befektetők Közép-, és Kelet- Európába terelése volt). A regionális kapcsolat Olaszország - és részben Ausztria számára is sok kisvállalatnak a túlélést jelentette, hiszen az alacsonyabb munkaerőköltségek versenyképesebbé tették termékeiket (pl. textíliák, ruházat, elektronikai cikkek) a Távol-Keletről beáramló árukkal szemben. Ennek köszönhetően a régión belül kialakulóban van egy olyan szubrégió, ahol a kapcsolatok sokkal szorosabbak mind a kereskedelem, mind pedig a tőkeáramlás tekintetében. Ennek a szubrégiónak a behatárolása nehéz, de magába foglalja Olaszország északi-északkeleti tartományait, Ausztria keleti területeit, Magyarország nyugati-délnyugati megyéit és Csehország déli területeit. 30

Olaszország részesedésének növekedése a ’90-es évek végén ennek ellentmond, de ez épp az együttműködés sikereként is felfogható.

73

Ehhez hasonló szubrégiók kialakítására máshol is sor kerülhet a KEK területén (ILLÉS I. 2002). Akár adókedvezménnyel, akár más támogatással lehetne ösztönözni a magyar vállalkozókat, hogy pl. Szlovéniában és Horvátországban, vagy Erdélyben hajtsanak végre beruházásokat. Ez persze a KEK más országai/országcsoportjai esetében is megvalósítható és más tagországok számára is követendő út lehet. Az ilyen határmenti együttműködés propagálására, vagy az ezzel kapcsolatos tapasztalatok munkacsoportokban történő vizsgálatára a KEK jó fórumot biztosíthat. Érdemes rámutatni, hogy a fejlettebb közép-európai országoknak egyes iparágak esetében előnye származott abból, hogy osztrák vagy olasz tőke települt be költség-megtakarítási célzattal. Erről az alapról elindulhatna/felgyorsulhatna egy fokozatos felzárkózási modell kialakítása, ahol a fejlettebb államok vállalkozásai fokozatosan települnek a kevésbé fejlett szomszédos országokba. (ROSATI, D. 1998) Ez némi modernizációs esélyt nyújtana a kevésbé fejlettek számára, míg versenyelőnyt biztosítana a fejlettebbek részére. Az előzőekben leírtakhoz kapcsolódik az is, hogy létre lehetne hozni olyan kockázati tőkebefektetési társaságokat, melyeknek az a feladata, hogy a régióban tevékenykedő ígéretes vállalkozásokat finanszírozzák. Ezek természetesen üzleti vállalkozások, amelyek adókedvezményeket élveznének a tagországokban történő befektetéseik során. Esetleg minél rosszabb gazdasági helyzetű tagországról van szó, annál vonzóbb kedvezményeket kellene biztosítani a nagyobb kockázat miatt. Itt lényegében az lenne a KEK szerepe, hogy kialakítsa egy olyan szerződés kereteit, amely biztosítja, hogy ezek a kedvezmények érvényesüljenek. Létre lehet hozni a befektetési társaságot KEK-szinten is, ehhez azonban először arra van szükség, hogy valamiféle közös pénzügyi finanszírozási háttér valósuljon meg. Ez mindeddig nem történt meg. Persze a KEK „nem beruházási ügynökség”, ahogy Franz Vranitzky fogalmazott 1993-ban, de ha vannak olyan ágazatok, amelyeknek a fejlesztése összregionális érdek, akkor az ilyen projekteket vagy vállalkozásokat támogatni lehetne (DUNAY P. 1997). Arról nem is beszélve, hogy az EBRD a nagyobb szabású tervek közül az infrastrukturális és informatikai beruházásokban látja a legnagyobb fantáziát (főleg ha ezek határokon átnyúlóak). Ha a KEK országai képesek egységes politikai nyilatkozatokat elfogadni, amelyek a térség stabilitására, annak megőrzésére helyezik a hangsúlyt, és ehhez életképes projekteket kínálnak, amelyeket regionális tőketársaságok részben megfinanszíroznak, akkor az EBRD is könnyebben társul a tervek megvalósításához. Ennek a konstrukciónak előnye is lehet, mondjuk egy közös KEK alapból történő ad hoc finanszírozással szemben, mert kisebb esélye van a pazarlásnak, hiszen üzleti vállalkozásokról lenne szó. Ilyen típusú tőketársaságok elindításához a magántőkét is meg kell nyerni. A regionális kereskedelmi forgalom jelentősége a régió kevésbé fejlett országai számára nagyobb, ezzel szemben a fejlettebb országok: Ausztria, Magyarország és elsősorban Olaszország esetében kevésbé meghatározó. Azonban a regionális, azon belül is az intraindusztriális kereskedelem növekedését eredményezhetik a 74

régió országai között megélénkülő tőkekapcsolatok (ÉLTETŐ A. 2000). A KEK céljai között nem szerepelt ugyan a kereskedelem fejlesztése, ebből azonban nem következik, hogy a KEK országok egymás közötti forgalmában egyáltalán nem kell, vagy nem érdemes a kereskedelmet korlátozó akadályok lebontásával foglalkozni. Erre azért kell figyelmet fordítani, mert a gazdaságok integrációját az áruk, illetve a tőkék áramlása képes szerves módon meggyorsítani. Figyelembe kell venni továbbá, hogy míg a kilencvenes évek első felében a KEK-et olyan országok alkották, amelyek között a kereskedelem szabályozása terén nem volt túl nagy különbség – hiszen a nemzetközi integrációs intézményekkel és szervezetekkel fenntartott kapcsolataik hasonlóak voltak –, addig 2000 után a résztvevők számának bővülése miatt a külkereskedelmi kapcsolat-rendszerek heterogenitása a jellemző. A regionális együttműködés keretét teszi bizonytalanná, hogy a kereskedelmet egyes országok viszonylatában más és más tartalmú szerződések szabályozzák. Az Európai Unió alapszerződései, EK-val kötött Társulási Szerződés, a CEFTAszerződés, illetve az ilyen szerződés hiánya országonként különféle vámlebontási menetrendet és a vámlebontásra eltérő áruszerkezeteket tartalmaz. A fentiek alapján a regionális kereskedelemben évenként változó kereskedelemterelő és kereskedelemteremtő hatások alakultak ki, ami komoly bizonytalansági tényezőt jelenthet a regionális kereskedelem fejlesztése szempontjából. Ennek hatására a KEK országok egymás között a kereskedelmi kapcsolataikat rendezve bilaterális alapon szabadkereskedelmi megállapodásokat köthetnek, illetve folytatják a szabadkereskedelem bővítését a kereskedelem-eltérülés hatásainak csökkentése érdekében. Ebben a folyamatban a KEK közvetlenül nem vesz részt, de a regionális kereskedelem problémáival kapcsolatban ajánlásokat tehet. A kereskedelmi kapcsolatok figyelemmel kísérése lehetővé teszi, hogy a forgalmat akadályozó problémákat azonosítsák, azok megszüntetésére javaslatokat tegyenek. A kereskedelmi kapcsolatok bővítésében még van kihasználatlan potenciál, elég, ha arra gondolunk, hogy a CEFTA országok közötti áruforgalom az egyezmény életbe lépésétől jelentősen bővült. Ugyanez megvalósulhat a balkáni régió esetében is, ezért nem szabad a kereskedelmi kérdéseket teljesen a szervezeten kívül hagyni. 2. A Visegrádi együttműködési rendszer31 A rendszerváltozást követően a kilencvenes évek elején a közép-európai országok között mind a gazdasági, mind pedig a politikai bizalom szintje minimálisra csökkent. A korábbi időszakban a KGST volt az az intézmény, amelynek keretében valamiféle integrációs kísérletre került sor. A KGST amellett, hogy egyes ágazatok és cégek számára komoly előnyöket biztosított, a gazdaság egésze szempontjából kedvezőtlen volt. A KGST-ben a piaci viszonyok hiánya miatt 31

A leírtakkal kapcsolatban részletesebben lásd: Drábek, Inotai, Dunay, Novák munkáit.

75

nem alakulhatott ki valódi verseny a vállalatok között és a „szocialista tervezés” a gazdasági partnerek kiválasztásában is mesterséges feltételeket teremtett. Ez a gazdasági környezet a Szovjetunió által irányított, az országok érdekeit felülről meghatározó és szuverenitásukat korlátozó politikai-hatalmi hátérrel, a Varsói Szerződéssel párosult. Ilyen előzmények tükrében természetes reakció volt az, hogy a szocializmus bukása után a közép-európai országok közötti gazdasági és politikai együttműködéshez a régió országai negatívan viszonyultak. Egyikük sem szándékozott olyan lépéseket tenni, amelyek az egymás közötti szálakat szorosabbra fűzik, hiszen ehhez óhatatlanul a rendszerváltás előtti időszak kellemetlen emléke párosult volna. Ráadásul az integráció „szocialista verziója”, a szocialista államok közössége a lakosság számára nem sokat jelentett, így a korábbi kapcsolatok megszakadása az érintett országok közötti együttműködési szálak döntő hányadát automatikusan elvágta. A regionális kapcsolatépítés ellen szólt a térség országainak attól való félelme is, hogy a Nyugat az egymás közötti regionális kohézió erősödését esetleg az EU-hoz történő integráció alternatívájaként kezelheti. Nagyon hamar világossá vált azonban, hogy a fejlett világ a közép-európai régiót egy egységként kezeli, és nem szívesen foglalkozik az országokkal egyenként. Nyugati szemmel nézve az együttműködés hiánya, különösen a rendszerváltást követő 2-3 évben azt bizonyította, hogy ezek az országok piaci és demokratizálódó viszonyok között képtelenek egymással kommunikálni. Úgy tűnt, hogy a közép-európai országok egymás közötti együttműködését a fejlett országok a nyugati integrációra való érettség előfeltételeként kezelik. Részben ez a gondolat motiválta a gazdasági és politikai együttműködés megindulását, ami a „Visegrádi csoport”, majd később a CEFTA létrejöttéhez vezetett. A Visegrádi gondolat megszületésének másik oka Csehszlovákia, Magyarország és Lengyelország Szovjetunióval szembeni politikájának összehangolására való törekvés volt. A litvániai események (a függetlenedni akaró szovjet tagköztársaság helyi elitje és médiája elleni Moszkva-barát fellépés) után a három ország kormányfője 1991 februárjában Visegrádon tartott találkozót, ahol célként fogalmazták meg az európai biztonságpolitikai és gazdasági rendszerbe való szerves beépülést. A visegrádi helyszín szimbolikus jelentőségű, hiszen 1335ben a három ország királyai itt találkoztak, akkor is azzal a céllal, hogy egymás közti kapcsolataikat javítsák. Az egyeztetésnek további lendületet adott az 1991. augusztusi moszkvai puccskísérlet, ami komoly riadalmat keltett a régió államaiban. A Szovjetunió 1991-es megszűnésével azonban a biztonságpolitikai elem jelentősége fokozatosan csökkent és más területek kerültek az együttműködés középpontjába. Az 1992 májusi prágai miniszterelnöki csúcstalálkozón a Visegrádi együttműködés jövőjét három kiemelt területen megvalósítandó kooperációban látták: • az első a nyugati intézményekkel való kapcsolatok fejlesztése, • a második a gazdasági együttműködés,

76

•

a harmadik pedig a gazdasági és politikai világeseményekkel kapcsolatos véleményegyeztetés.

A célok deklarálása után azonban a csoport politikai jellegű együttműködésének Csehszlovákia szétválásával igen hamar vége lett. A megalakuló Csehország a múlt maradványának tekintette az együttműködést és világossá tette, hogy a fenyegetés jelentőségének csökkenésével a közép-európai politikai együttműködésre nincs szüksége (a Szovjetunió megszűnte és Oroszország meggyengülése a ’90-es évek elején). Úgy vélték, hogy csak a gazdasági kooperáció erősítésében vannak kiaknázatlan lehetőségek. Azonban nem kizárólag a cseh mentalitás okozta Visegrád bukását, sokkal inkább a KözépEurópában bekövetkezett gazdasági és biztonságpolitikai feltételrendszer megváltozása. Az új viszonyokra adott válaszok lényegét jól érzékeltette pl. az a korabeli újságcikk, amely így kezdődött: „Visegrád halott, éljen a CEFTA!”32 2.1. A Visegrádi együttműködés A kilencvenes évek első felének nagy fontosságú integrációs kerete volt a Visegrádi együttműködés. Nyugat Európa és az USA terminológiájában a „visegrádiak” kifejezés a legfejlettebb közép-európai országok szinonimájaként szerepelt. Ígéretes kezdés után azonban ez a „szervezet” különböző okokból 1992-1993-ban megszűnt. Hosszú évek csendje után 1998 második felétől kezdődően egyre többször lehetett arról hallani, hogy a Visegrádi együttműködést újjá kell éleszteni. Mind Budapest, mind pedig Varsó többször is hangoztatta, hogy szükség van a Visegrádi együttműködés erősítésére. A lehetséges kooperációval kapcsolatban Csehország is pozitívan nyilatkozott. Csupán abban a kérdésben mutatkozott némi ellentét a szereplők között, hogy vajon Szlovákiát is bevonják-e vagy inkább hagyják ki ebből a közép-európai fórumból. Ezek után „csak” a következő két kérdést kell megválaszolni: az egyik, hogy vajon életképes lehet-e a Visegrádi együttműködés, vajon mi lehet az alapja a (politikai) kapcsolatok bővítésének? A másik kérdés pedig az, hogy milyen konkrét célokat tűzhetnek ki a résztvevő országok maguk elé? A kérdések megválaszolásához a következő szempontokat kell figyelembe vennünk: 1. Csak az a regionális együttműködés lehet életképes, amely geopolitikailag megalapozott, megvan az érdekek közössége, és amelyeknek koherens stratégiai célkitűzései vannak (HORVÁTH GY. 1998). Ha ezek valamelyike hiányzik, akkor az együttműködés csak rövid életű maradhat. Jelenleg a Visegrádi együttműködés Szlovákia bevonásával geopolitikai, földrajzi értelemben mindenképpen megalapozott. Tovább erősíti a 32

Idézi: (Dunay, [1997])

77

megalapozottságot, ha az új demokratikus környezetben a gazdaság stabilizálására is sor kerül. Mélyítheti a kohéziót az is, hogy a Visegrádi csoport egyfajta exkluzivitást testesített meg Közép-Európában, ez például Lengyelország, Magyarország és Csehország korai OECD és NATO tagságában mutatkozott meg. A közép-európai országok és országcsoportok közötti különbségtétel azáltal is erősödik, hogy 1998 tavaszán egy új jelző honosodott meg a nemzetközi gazdasági szervezetek szótárában, amely szerint Magyarország, Lengyelország és Csehország a „fejlődő piacok” (emerging markets) kategórián belül elérte a „konvergáló országok” (converging countries) szintet. Az exkluzivitás megőrzésének a kérdése miatt Lengyelország 1998-ban még fenntartásait hangoztatta Szlovákia „Visegrádivá” való „kinevezésével” szemben, 1999-re azonban megváltozott a helyzet. A lengyel álláspont változásában fontos szerepet játszott a lengyel középhatalmi törekvések megerősödése. Bár az érintett három, az átalakulás éllovasának számító közép-európai ország (Lengyelország, Magyarország, Csehország) gazdasági átalakítási stratégiája az elmúlt évek során sok területen elvált egymástól és a gazdasági reformok levezényléséhez eltérő utat választottak, ennek ellenére - igaz fáziseltolódással - a konvergencia elemei tetten érhetők. Lengyelország az átalakulás kezdetén egy gyors, drasztikus lépéssel próbálta megteremteni a piacgazdasági fejlődéshez szükséges kiinduló feltételeket. Csehországban úgy gondolták, hogy a gazdaság alapjaihoz nem kell különösebben hozzányúlni, mert az ország minden különösebb átalakítás nélkül alkalmas a piacgazdaság kiépítésére, míg Magyarországon egyes területek gyors átalakítását (pl. privatizáció) tűzték ki célul, sok területen azonban nem mertek, illetve nem akartak drasztikus lépéseket megtenni. Lengyelország, Magyarország és Csehország gazdasági helyzete ennek ellenére alapvetően hasonló volt. A három ország lényegében ugyanazokkal a problémákkal szembesült a privatizációtól kezdve a külföldi tőke bevonásán keresztül a külgazdasági egyensúly felborulásáig. Mindez azt jelenti, hogy a NATO csatlakozással és az EU csatlakozási tárgyalások megindulásával gazdasági- politikai hangsúlykülönbségek ugyan voltak az egyes országok között, de hosszabb távon inkább a konvergencia elemei valószínűsíthetőek (NOVÁK T. 1999). Szlovákia helyzete annyiban volt más, hogy itt sokkal tovább elodázták a gazdaság átalakítását elősegíteni hivatott lépések meghozatalát. Szlovákia azonban alapvetően hasonló volt a többi Visegrádi országhoz, noha gazdasági fejlettségi szintje jelenleg azokétól elmarad. 2. A világgazdaság válságjelenségeinek vissza-visszatérő hullámai közepette a régió növekedési potenciáljának a kihasználása egyre fontosabbá válhat több nyugat európai ország számára is. Közép-Európában a Társulási Megállapodásoknak megfelelően folytatódó további liberalizálás, a régión belüli szabadkereskedelem megvalósítása, valamint a GDP növekedés stabilizálódása jelentős impulzust adnak mind a termelés bővülésének, mind 78

pedig a termelékenység javulásának. Ezzel ellentétben a nyugat-európai növekedés az elkövetkező időszakban valószínűleg mérsékelt marad, miközben a távol-keleti térség továbbra is megszenvedi a pénzügyi és az intézményi válságot. Ennek eredményeként a nem túl nagy közép-európai piac a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban felértékelődhet, elsősorban a nyugat-európainál nagyobb növekedés miatt. Fontos annak a tudatosítása, hogy Közép-, és Kelet-Európa lehet az EU dinamizálásának egyik forrása, az EU csatlakozás hozzájárulhat ahhoz, hogy egy gyors növekedési terület jöjjön létre Európában. Ez előnyös lenne az EU tagjai számára, hiszen ezzel javulna Európa versenyképessége is. A közös fellépés a közép-európai országok részéről ebben a kérdésben előnyökkel járhat, vagyis ezen a területen létjogosultsága lehet a visegrádihoz hasonló együttműködésnek (RICHTER S. 1997). 3. Az export gyors strukturális változása azt bizonyítja, hogy a közép-európai tagjelöltek legfontosabb komparatív előnye talán a fajlagosan olcsó, rugalmas munkaerőben rejlett 2000 táján. Erre alapozva és kihasználva a nemzetközi tőkeáramlás nyújtotta lehetőségeket, valamint a multinacionális cégek tevékenységét, a közép-európai országok a magas hozzáadott értéktartalmú termékek tekintetében is Nyugat Európa partnerei és versenytársai lehettek volna. Fontos figyelembe venni, hogy a következő időszakban a nemzetközi versenyképesség nemcsak olyan tényezőkön alapul majd, mint az ár, minőség stb. Egyre nagyobb szerepet játszik az általános társadalmi, mentális és intézményi rugalmasság is.33 Az átalakulás bebizonyította, hogy Közép-, és Kelet-Európa ezen a területen jelentős potenciállal rendelkezik, a nagy kérdés, hogy ezt az adottságot a nemzeti kormányok mennyire tudják kihasználni, illetve Nyugat-Európa milyen mértékben hagyja, hogy erre a potenciálra alapozva Közép-Európa javítsa helyzetét és növelje súlyát Európában. (Ilyen súlynövekedés lehetne, pl. ha közép- európai eredetű regionális multinacionális vállalatok jönnének létre, amelyek esetleg valódi versenytársai lehetnének a nyugati cégeknek.) Az erőfeszítéseknek annak bizonyítására kell irányulniuk, hogy ez egyben Európa helyzetét is javítja globális szinten. A partnerség és a verseny közötti arány nagymértékben attól függ azonban, hogy az EU milyen stratégiát folytat a közép-európai régióval szemben. Itt pedig komoly kockázattal is számolni kell, hiszen Közép-Európának egyre nagyobb hatása van azoknak az EU cégekre, amelyeknek leányvállalatai működnek a régióban. Azon cégeknek az anyaországai, amelyek intenzíven támaszkodnak a Közép-Európa által nyújtott (főleg költség) előnyökre, komparatív előnyre tettek szert azokkal a cégekkel és országokkal szemben, amelyek erre nem fektettek hangsúlyt. A legnagyobb probléma azokban az országokban jelentkezhet, amelyek a monetáris unió tagjává váltak, hiszen esetükben a versenyképességben megmutatkozó hátrányok nem 33

Részletesebben lásd: (Inotai A.1997)

79

orvosolhatóak a klasszikus monetáris-, fiskális vagy árfolyam-politikával. Ezért az EMU-n belül törésvonalak alakulhatnak ki, ami igen kedvezőtlenül érintheti Közép-Európát és a Közép-Európában létező együttműködést. 4. Annak ellenére, hogy az EU korábbi kibővülései során nem voltak egyeztetett stratégiák a belépni szándékozó országok között, és ilyen jellegű egyeztetés a közép-, és kelet-európai országok között sem volt eddig, mégis érdemes megvizsgálni az ilyen együttműködés lehetséges előnyeit. Az egyidejű tárgyalások igen erős tárgyalási pozíciót biztosítanak az EU számára. Például egy engedékenyebb tárgyalási stratégiával rendelkező ország által nyújtott kedvezmény példaként szolgálhat a többi, keményebb álláspontot képviselő országgal folytatott tárgyalás során. (RICHTER S. 1997) Ez szükségessé teheti valamiféle közös tárgyalási/viselkedési szabályok megfogalmazását. A közös viselkedési szabályok egyfajta közös csatlakozási stratégiát is eredményezhetnek. Természetesen ez a közös stratégia a nemzeti stratégiák alá rendelt, és nem több, mint az egyes nemzeti stratégiákban fellelhető legkisebb közös érdek.34 Mégis, egy ilyen együttműködés esetleg elejét vehette volna annak, hogy a közép-európai országokat az EU a csatlakozási tárgyalások során ellenállás nélkül kijátszhassa egymás ellen (RICHTER S. 1997). Ezeknek a szempontoknak a vizsgálata alapján azt állíthatjuk, hogy a Visegrádi együttműködés létrejöttének eredeti motivációi 2000 után jórészt megszűntek. A biztonságpolitikai kérdések nagyrészt elvesztették jelentőségüket, a gazdasági/szabadkereskedelmi kérdések megoldása pedig a CEFTA keretében zajlik. Visegrád célja aligha lehetett más mint az, hogy az EU tárgyalásokkal párhuzamosan, majd azt követően is rendszeres egyeztető, előkészítő fórumot biztosítson a résztvevő országok számára. Persze csak akkor van értelme a Visegrádi együttműködésnek, ha annak eredményeként valamiféle közös befolyásolás érhető el, pl. a Németországgal folyatott kapcsolatokban, vagy az EU derogációk esetében. Ezért az együttműködésnek egyrészt a legmagasabb szinten kell zajlania, ugyanakkor viszont jelentős szakértői háttér-kooperációra kell támaszkodnia. Mindezek mellett arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a Visegrádi együttműködés újjáélesztésének a gondolata meglehetősen bizonytalan alapokon állt. Ennek az együttműködési formának az erősítése csak akkor járhat bármiféle sikerrel, ha az érintett országok közötti politikai párbeszéd, a közös érdekérvényesítés kényszere eléggé erős. Ez a kényszer az EU magatartása láttán elképzelhető, hogy növekszik, ám az sem kizárt, hogy éppen ezzel ellentétes irányba fog hatni, vagyis a „Visegrádiak” inkább az önálló érdekérvényesítés lehetőségét részesítik továbbra is előnyben és a politikai egyeztetést ugyanolyan haszontalannak tekintik majd, mint a kilencvenes évek elején (RICHTER S. 1997). További potenciális konfliktusforrás alakulhat ki a lengyel és a magyar politikai 34

A legkisebb közös többszörös helyett legkisebb közös osztó (az az 1– azaz a minimum…).

80

érdekek között Szlovákiával kapcsolatban, mivel Lengyelország regionális hatalmi szerepre törekszik (ukrán válság kezelésében játszott szerepe), Magyarország pedig a szlovákiai magyar kisebbség miatt próbál egyre jelentősebb befolyást gyakorolni. Ha nem sikerül akár az elemzett, akár más szempontok alapján konkrét tartalommal megtölteni, akkor a kezdeményezés ugyanolyan gyorsan elenyészik, mint ahogy az a kilencvenes évek elején történt. Az viszont elképzelhető, hogy a Visegrádi országok közötti együttműködés az országok EU csatlakozása után komoly szerephez juthat, bár az eddigiek nem erre utalnak. Analógiát mindenesetre találunk, hiszen Portugália és Spanyolország EU tagságuk elnyerése előtt sem gazdaságilag, sem pedig politikailag „nem foglalkoztak” egymással. Az EU-ba való belépés után azonban egymás számára nagyon fontos gazdasági partnerek lettek, érdekeik pedig az EU-n belüli közös fellépés igényét erősítették.35 A Visegrádi együttműködési rendszer intézményesített, sikeres eleméről, a CEFTA-ról a kötet következő fejezeteiben közlünk részletesebb elemzést. 3. A SECI36 Magyarország és Közép-Európa megítélése és fejlődése elválaszthatatlan a balkáni régió37 stabilizálásának az alakulásától, az erre irányuló spontán belső és intézményesített külső kísérleteknek a sikerességétől. A Balkán országainak gazdasági fejlesztéséhez, az országok gazdasági kapcsolatainak javításához a következő eszközökre van/volt szükség: • Viszonylag védett regionális szabadkereskedelem. • Az intraregionális szállítási költségek csökkentése, a kommunikáció javítása és a határmenti programok fejlesztése. • Speciális támogatás a pénzügyi szektor megerősítésére, amin keresztül a piacgazdasági alapon nyugvó finanszírozási rendszer kialakulhat. • A jog uralmának erősítéséhez nyújtott támogatás. A SECI ezen 4 lehetőség közül a szállítási költségek csökkentését, a kommunikáció javítását tűzte ki célként. A SECI nem gazdasági segélyprogramként, hanem sokkal inkább egy önsegély típusú szerveződésként jött létre, amely a régió egyfajta újraintegrálásához, lényegében a volt Jugoszlávia utódállamainak gazdasági összefűzéséhez nyújthat segítséget. Ez a folyamat két részből áll. Egyrészt gazdaságilag integrálni kell Boszniát, Jugoszláviát és Macedóniát (a korábbi gazdasági szálak újraszövése), és ha ebben a térségben a gazdasági és politikai stabilitás elfogadható szintje már kialakult, akkor a régiót 35

Ezzel kapcsolatban lásd Éltető Andrea munkáit. South East Euroepan Cooperation Initiative. A SECI 1996-ban, a daytoni megállapodás aláírása után amerikai kezdeményezésre jött létre. 37 Balkáni régió alatt elsősorban a Nyugat-Balkán problémákkal terhelt országait értjük, de bővebb értelmezésben és a közelmúlt történelme miatt Szlovénia, Románia és Bulgária is ide tartozik. Mi azonban ezt a három országot CEFTA tagsága miatt Kelet-Közép-Európához soroltuk. 36

81

körülvevő gazdaságilag fejlettebb országokkal kell a kapcsolatokat elmélyíteni. A balkáni országok problémáinak a megoldásához azon keresztül vezethet az út, ha az egész régió vonzóbbá válik a magán (elsősorban külföldi) befektetők számára. Ezzel párhuzamosan elkerülhetetlen az amerikai befolyás erősödése, aminek a szándéka a SECI esetében egyértelmű.38 Az egész projekt azonban csak abban az esetben járhat bármiféle használható eredménnyel, ha a katonai konfliktusokat sikerül megakadályozni, vagyis a politikai rendezés nélkül a gazdaság oldaláról a Balkán stabilizálása nem járhat sikerrel. A fentiek alapján a SECI-ről a következőt mondhatjuk: ez a szerveződés a Balkán gazdaságainak fejlesztésére, az itt található országok közötti gazdasági kapcsolatok javítására adekvát válasz, a Balkán fejlődéséhez elengedhetetlen 4 elem egyikének a megvalósítását szolgálja. 3.1. Regionális gazdaság - regionális stabilitás A Balkánt sokan homogén gazdasági területnek tekintik. Úgy gondolják, hogy Közép-, és Kelet-Európa viszonylag pontosan lehatárolható gazdasági régiókra osztható fel. Egyik ilyen régió, amely gazdasági adatok és gazdasági kapcsolatok alapján körülírható Közép-Európa (Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Szlovénia), a másik ilyen típusú terület pedig a Balkán. Míg Közép-Európát megalapozottabban tekinthetjük egy viszonylag homogén területnek,39 addig a Balkán gazdasági szempontból jelenleg nem tekinthető régiónak. E kérdést részletesen tárgyaljuk a kötet 4. és 9. fejezetében. A regionális összekapcsolódás szintjét a következő tényezők befolyásolják (NOVÁK T. 1999): • A jövedelmek és a GDP növekedési ütemének a szintje. A gazdasági szálak szorosabbra fűzése akkor jár pozitív hatásokkal, ha a résztvevő országok gazdasági szintje és fejlődési üteme viszonylag kiegyenlített. • A népesség nagysága, a népsűrűség és népességnövekedés megközelítőleges azonossága. • Szállítási költségek. Az áruk régióból való ki és beszállításában az intraregionális szállításhoz képesti árelőny csökkenti az intraregionális kereskedelmet az interregionális kereskedelemhez képest. (Ezt próbálja orvosolni a SECI) • Hagyományos kereskedelem-politikai eszközök. A gazdaságok átalakítása, modernizálása érdekében mindegyik érintett országban komoly gazdasági reformokat kell végrehajtani. Ennek során számos olyan gazdaságpolitikai eszköz alkalmazására is sor kerül, ami közvetlen hatást gyakorol a külgazdasági kapcsolatokra. Az ilyen típusú lépésekben megmutatkozó diszharmónia jelentősen csökkentheti a regionális kapcsolatfejlesztés 38

A Jugoszláv konfliktus rendezésébe az USA csak fokozatosan kapcsolódott be, ám ahogy világpolitikai szerepét átértékelte, egyre inkább felbátorodott. 39 Ezt az állítást sokan vitatják (Pl. Inotai), mások (pl. Gligorov) alátámasztják.

82

sikerességét. Ráadásul a régión kívüli és a régión belüli kereskedelmi kapcsolatok eltérő szabályozása szintén komoly kereskedelemeltérülést eredményezhet, rendszerint az intraregionális kapcsolatok hátrányára. Ennek elsődleges oka az, hogy a régión kívüli gazdasági kapcsolatokhoz lényegében az összes országnak jelentősebb érdeke fűződik, mit a régión belüli gazdasági-kereskedelmi szálak erősítéséhez.40 • Rendszerjellemzők. Az egymás kereskedelméből való részesdés alacsony szintjének, illetve csökkenésének okai közül kiemelkedik a régión kívüli rendkívül erős kereskedelmi partnerek hatása, illetve a régióbeli országok vezetőinek lojalitása egyes „nagyhatalmakhoz”. Ezeket a szempontokat figyelembe véve és a térség országainak kereskedelmi és tőkekapcsolatainak adatait elemezve megállapítható, hogy a régióbeli országok többségének jelentős érdeke fűződik az EU-val fenntartott bilaterális kapcsolatok ápolásához. Céljuk az, hogy elkerüljenek minden negatív hatást, amely régióbeli szomszédaiktól származhatna. Ez elsősorban Szlovéniára, Romániára és Bulgáriára igaz, amelyek élesen el kívánják különíteni magukat a többiektől, de lényegében ugyanez a megfontolás érvényesül Horvátország esetében is. A tőkekapcsolatok terén is hasonló folyamatok figyelhetők meg, az egymás közötti tőkeáramlás minimális, a német, osztrák és olasz tőke szerepe a meghatározó. (tulajdonképpen a CEFTA korai időszakát jellemző folyamatokhoz hasonló helyzetről van szó) A Balkánon a jelenlegi körülmények között a hosszabb távú érdekeket is szem előtt tartva a legfontosabb prioritás, hogy az országoknak sikerüljön kiépíteniük a regionális gazdaságot, még mielőtt a nyugati termelő és szolgáltató vállalatok döntő befolyást szereznek az egyes országokban. A résztvevő országok gazdasági helyzete között azonban rendkívül jelentős különbségek vannak. Ahogy korábban említgettük, a Balkán nem kereskedelem-teremtő régió, a földrajzi közelség itt nem ösztönzi az intraregionális kereskedelem növekedését. Egyes balkáni államok számára más balkáni országok nem is számítanak kereskedelmi partnernek és ez a történelem folyamán is így volt. Egyik balkáni országnak sem a régióból kerül ki a legfontosabb kereskedelmi partnere. A regionális gazdaság sikeres kialakításának ilyen körülmények között meglehetősen kicsi a valószínűsége. A balkáni országok közül egyik sem igazán balkáni a szó kereskedelmi értelmében, de egyesek balkánibbak a többieknél. Például Macedónia, Jugoszlávia és Bosznia- Hercegovina intenzívebb kereskedelmet folytat a balkáni országokkal, mint a többiek. Ez elsősorban a nem önkéntes kereskedelem-eltérülés következménye. Egyrészt, Jugoszlávia az országot sújtó szankciók miatt rákényszerült az intraregionális kapcsolatok erősítésére, másrészt Macedóniát és

40

Ez természetes következménye annak a felismerésnek, hogy régióban belülről, külső források bevonása nélkül nem lehet megvalósítani a modernizációt.

83

Bosznia-Hercegovinát történelmi és gazdasági kényszerszálak kapcsolják be viszonylag magas szinten az intra-balkáni kereskedelembe. A kereskedelmi és tőkeforgalom alapján kimutatható gazdasági integráció a balkáni országok esetében lényegében nem létezik. Az intraregionális kereskedelmet fejlesztendő, a régió sem nem teremt, sem pedig nem terel el kereskedelmet. Ezzel ellentétben az állandósuló politikai és gazdasági sokkok miatt a régióbeli kereskedelem szintje folyamatosan alacsonyan marad és a kereskedelmet a régión kívülre tereli. A CEFTA esete egyértelműen azt bizonyítja, hogy még az egymás közötti kereskedelmi liberalizáció sem elegendő jelentős kereskedelem- eltérítés megvalósítására egy olyan erős szereplő, mint az EU jelenlétében. A Balkán esetében ráadásul a liberalizáció is hiányzik, sőt egyes országokban még a csekély mértékű liberalizáció alapfeltételei sem teljesültek. A balkáni országok legfontosabb kereskedelmi és tőkepartnerei az EU-ból kerülnek ki. Nincs olyan meghatározó regionális valuta, amely a regionális integráció indítómotorját képezhetné. Nincs olyan meghatározó külföldi beruházó sem, amely a balkáni országok közül kerülne ki. A szomszédságból talán Görögország a legaktívabb tőkeberuházó, de szinte kizárt, hogy képes lenne helyettesíteni, kiváltani a német tőke dominanciáját. A külföldi tőkeberuházások döntő része a Németországba és az EU-ba irányuló bérmunkával kapcsolatos. A Balkán esetében bármiféle integrációs képződménnyel kapcsolatban támogató tényezőként jelen van tehát a földrajzi közelség, közgazdasági szempontból azonban a gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzésének jelenleg nincs realitása. Sokkal megalapozottabb abban reménykedni, hogy fokozatos és általános külgazdasági liberalizáció valósulhat meg a balkáni országokban. Ezért a SECI- t fontos és életképes eszköznek kell tekintenünk abban, hogy megpróbálja megteremteni a feltételeit annak, hogy az egymás közötti szállítási, kommunikációs kapcsolatok javuljanak. Ez képezheti ugyanis az alapját a gazdasági kapcsolatok jövőbeni szorosabbra fűzésének. 4. BSEC41 Az Európai Bizottság többször üdvözölte a kezdeményezést és úgy vélte, az Európai Uniónak támogatnia kell a Fekete-tenger menti térség államait elsősorban a közlekedési, energia- és távközlési hálózatok, kereskedelmi együttműködés, fenntartható fejlődés, valamint az igazság és belügyek területén. A régió államai: Görögország, Bulgária, Románia, Moldávia, Ukrajna, Oroszország, Grúzia, Örményország, Azerbajdzsán és Törökország összesen 190 millió lakost számlálnak (itt csak a tengerparti orosz kormányzóságok lakóit veszik számításba). A térség emellett fokozódó jelentőségű tranzitút. A Feketetenger vidékének tehát növekvő stratégiai jelentősége van az Európai Unió számára, ezért szerencsés volna, ha az Európai Bizottság képviselőjét 41

Black Sea Economic Cooperation – Fekete-tenger menti Gazdasági Együttműködés

84

megfigyelőként meghívnák a BSEC tanácskozásaira. A technikai támogatást a futó közösségi programokon (Phare, Tacis, Meda II, Interreg II) keresztül tervezték megvalósítani az 1990-es években. A BSEC tagállamai az előbb felsorolt országok, de megfigyelőként csatlakozott Ausztria, Egyiptom, Izrael, Olaszország, Lengyelország, Szlovákia és Tunézia is. A szervezetnek nincs olyan nemzetközi jogi érvényű alapító okmánya, mint az EK-nak. A döntéseket a külügyminiszterek tanácskozásán, egyhangúlag hozzák. Tizenhét állandó ágazati munkacsoport működik együtt az isztambuli székhelyű nemzetközi titkársággal és létrehoztak egy kereskedelemfejlesztési bankot is, thesszaloniki székhellyel. A célkitűzések között szerepel a gazdasági együttműködés, a konfliktusmegelőzés, a békés vitarendezés, valamint a tagok támogatása az európai és a világgazdaságba való integrálódásban. Felvetődött egy Fekete-tengeri Szabadkereskedelmi Térség létrehozásának gondolata, azonban ez nem reális. Görögország EU-tag, Románia és Bulgária tagjelölt volt, 2007 óta tagok, Törökország 1996 óta vámunióban áll az EK-val, több résztvevő ország pedig még nem is WTO-tag. Az eddig elért eredmények viszonylag korlátozottak. A közlekedés, a határellenőrzés, az energiarendszerek, a távközlés és a környezetvédelem területén születtek közös projektek. Korlátozott a térségben rendelkezésre álló tőke, több ország pedig a BSEC-n kívüli eszközöknek ad prioritást céljai elérése során. A Fekete-tenger vidéke, mint azt föntebb említettük, elsősorban tranzitszempontból jelentős. A Kaszpi-medence és Közép-Ázsia természeti kincseit rajta keresztül a leggyorsabb és legolcsóbb Európába szállítani (pl. Nabucco-terv). Tranzitútként funkcionál ezen kívül a kábítószer-, fegyver- és embercsempészet számára is. A térség ráadásul erőteljesen militarizált: Oroszország, Ukrajna és Törökország rendelkezik a legnagyobb létszámú hadseregekkel Európában, a kilencvenes években a régió keleti részén több helyi konfliktus is folyt. A régió gazdaságáról szólva a feldolgozóipar termelése viszonylag nagy, azonban a legiparosodottabb területeken a versenyképtelen nehézipar túlsúlya jellemző. A vásárlóerő-paritáson mért egy főre eső bruttó hazai össztermék Törökországban a legmagasabb (4700 dollár), míg Azerbajdzsánban a legalacsonyabb (1500 dollár). A gazdasági potenciál azonban ezzel együtt nagy. A fejlődés a világgazdasági nyitásnak köszönhetően beindult. A térség az Európai Unió számára is fontos: bővül a kereskedelem a part menti országokkal. A feketetengeri országok egymás közötti kereskedelme – leszámítva Oroszországnak a FÁK-kal való forgalmát – viszont korlátozott. A határátlépés és a vámeljárás egyszerűbbé tétele nélkül nem lehetséges jelentősebb előrelépés. A működőtőke-beáramlás növekszik, de még mindig viszonylag csekély. 1995-ben a térség országaiban összesen 4,874 milliárd dollárt fektettek be. Csábító a természeti erőforrások bősége, a relatíve fejlett infrastruktúra és a képzett munkaerő. Ugyanakkor számos jogi és gyakorlati akadály áll fenn. 85

Az Európai Bizottság a régióval való együttműködés során az alábbi területekre javasolt összpontosítani: • a politikai stabilitás és párbeszéd támogatása, • a térség közlekedésének fejlesztése, • regionális kereskedelmi együttműködés és a tőkebeáramlás számára kedvező feltételek megteremtése, • a fenntartható fejlődés támogatása (figyelemmel a nukleáris biztonságra), • a kábítószer-kereskedelem visszaszorítása. Az együttműködést nem csupán a központi kormányokkal, hanem a különböző egyéb döntéshozatali szintekkel kell megvalósítani. Az anyagi támogatás mindenekelőtt a Phare és a Tacis programokon keresztül történik. Az energiaszektort, különösen az olaj- és gázvezetékeket az INOGATE program segítségével korszerűsítették. Támogatásban részesült a környezetvédelem, az ún. Bukaresti Konvenció megvalósítása. Fontos a Kaukázuson át Közép-Ázsia felé haladó szállítási folyosó kiépítése, illetve a fekete-tengeri kikötők korszerűsítése. A támogatások természetesen csakis társfinanszírozás keretében elérhetők, azaz a kedvezményezett országoknak önrésszel kell beszállniuk a projektekbe. Az Európai Bizottság fontosnak tartotta a Phare, a Tacis és a Meda közötti nagyobb fokú összehangoltság biztosítását. Ezért a Bizottság igazgatóságai és részlegei között szorosabb együttműködést építettek ki. A térség államaival csak egyenként van az EU-nak kapcsolata, hiszen a BSEC nem formalizált nemzetközi szervezet, csupán laza együttműködés. 5. Határmenti regionális együttműködések, mint interregionális formák szerepe Magyarország határain A szocializmus évtizedei alatt Magyarország Ausztria kivételével hasonló politikaigazdasági berendezkedésű országokkal volt körülvéve, a kapcsolatokat túlpolitizáltság jellemezte, a határmenti együttműködés szórványos megnyilvánulásai gazdasági szükségszerűségből fakadtak. Ehhez járult a határokon túl élő jelentős számú magyarsággal való kapcsolatok ápolásának az igénye. A korlátozott szintű kapcsolatok jellemzően esetlegesek voltak és nem kötődtek intézményi keretekhez. Az általában alacsony szintű kapcsolatokhoz képest a nyolcvanas évektől kezdődően az osztrák-magyar határon kiemelkedő nyitásról beszélhetünk, a kapcsolatok dinamikus élénkülése pedig még nagyobb lendületet vett a rendszerváltással. Az azóta eltelt időszak is azt bizonyítja, hogy az összes határmenti reláció közül a legfejlettebb szomszéddal élnek a legaktívabb kapcsolatok. Az osztrák határszakasz magyarországi oldala regionális szempontból az átalakulás abszolút nyertese, földrajzi fekvésénél fogva gazdaságilag 86

felértékelődött. Lényegében stabil a hagyományos nagyipar, a szolgáltatási szféra fejlődése és térnyerése erőteljes, a térségben a külföldi tőke szerepe mind a nagyipar, mind pedig a kis- és középvállalkozások esetében jelentős. A térség fejlődése dinamikus, a lakosság jövedelmi pozíciója jó. Az osztrák határmenti régiótól kiindulva fejlettségét tekintve lényegében befelé „lejt” az ország, amelyből csak a főváros és a Balaton környéke jelent kivételt. Burgenland, a Magyarországgal szomszédos osztrák tartomány az EU-n belül viszonylag elmaradott régiónak számít, ahol az egy főre eső GDP a közösségi átlag 65-70%-át teszi ki. Szlovákia érintett régiója az ország legfejlettebb része, a gazdaság általános szintje viszont elmarad a nyugat-magyarországitól. Mivel itt található a főváros, Pozsony is, a politikai viszonyok rendeződésével párhuzamosan ez a térség vált Szlovákia legdinamikusabb területévé, a külföldi tőke kiemelt célpontjává. 5.1. A határokon átnyúló (szub)regionális együttműködések gazdasági lényege Az országok erőteljes belső regionalizálódásával párhuzamosan az elmúlt tíz év egyik fontos jellemzője a határokat átlépő regionális együttműködés fontosságának a növekedése. Ennek számos oka van, de a két legdöntőbb motiváció, ami köré a többi tényező csoportosítható a következő: 1. A gazdasági élet a hatékonyabb munkamegosztás, a versenyképességi előnyök kihasználása végett átlépi a határt. Ez a határátlépés utak, vasutak, infrastruktúra kiépítését követeli meg, ami szintén határon átlépő koordinációt igényel. 2. Ma a regionalizmus, a helyi adottságok kihasználása, a helyi közösséghez való kötődés erősítésén túl ellensúlyt képezhet az állam központi hatalmának megnövekedésével szemben. A mai Európa összintegrációs folyamatai pontosan ugyanebbe az irányba mutatnak, tehát a valódi integrálódás magában foglalja az ebben az értelemben vett regionális együttműködés elfogadását is. Ez a folyamat Közép-Európában különösen fontos kell legyen. A regionális politika megvalósítása két úton képzelhető el, az egyik az aktív állami szerepvállaláson és a dekoncentrált állami intézményrendszeren alapul, a másik pedig a regionális kezdeményezésekből indul ki, az állami kötelezettségvállalás eszközeinek decentralizálásán alapul. A nyugat-európai fejlődésben ez az utóbbi stratégia a meghatározó még olyan országokban is, ahol a vezető politikai erők a piaci folyamatokba való erőteljesebb állami beavatkozás hívei. Az EU regionalizálódási trendjeinek az erősödése, a területi döntési központok szerepének felértékelődése mind arra mutatnak, hogy a modernizáció számára Közép-, és Kelet-Európában a kooperatív, szerkezetátalakítás-orientált, innovatív regionális politika lehetett volna a leghatékonyabb stratégia. Ennek a feltételei persze nem minden átalakuló országban teremthetők meg egy csapásra, 87

ami miatt a korábbi időszakban követett nyugat-európai regionális politikának és az új típusú regionális politikának a keveréke jellemző. Ebből logikusan következik, hogy ez a fajta kettősség már akkor érvényesült, amikor az érintett országok még nem is csatlakoznak az Európai Unióhoz, vagyis a határmenti együttműködéseket még csak próbálgatják. Ez természetesen jelentős mértékben rontja is bármiféle regionális vagy szubregionális együttműködés esélyét, hiszen óhatatlanul növeli az összeütközés lehetőségét a helyi és a központi szervek között. Fontos megjegyezni azt is, hogy míg Nyugat-Európában a regionális kapcsolatok erősítése lényegében párhuzamosan zajlik az országok egymás közötti integrálódásával, vagyis a regionális együttműködés az áruk, a pénz, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő áramlásának szabaddá tétele, illetve a gazdaságpolitikák és a biztonságpolitikák összehangolása keretében megy végbe, addig Közép-, és Kelet- Európában a szűkebb-tágabb regionális együttműködések fejlesztésétől várják a különböző területek összecsiszolását. A regionális kapcsolatépítés külső környezete és feltételrendszere Európa két felében tehát alapvetően eltérő. Ha olyan határmenti területek együttműködését vizsgáljuk, amelyek eltérő környezeti feltételekhez alkalmazkodtak (vagyis az egyik partnerország korábbi EU tag, a másik vagy több másik pedig közép-, és keleteurópai ország), akkor az együttműködés mozgatórugóinak és az érdekeknek az összehasonlító elemzése vezethet csak el ahhoz, hogy megtaláljuk azokat a területeket, illetve módozatokat, ahol az együttműködésnek van értelme, illetve amelyeken keresztül az megteremthető. Egy régió sikeres átalakulásának lényegében három alapvető feltétele van. (CSÉFALVAY Z. 1999.): • az első a gazdasági szerkezet sokszínűsége, • a második a társadalmi-gazdasági fejlődés magas szintje, • a harmadik pedig a tőke és az innovációs források közelsége. Egész Közép-Európában találhatóak olyan térségek, amelyek vezető szerepet játszanak a gazdasági átalakulás folyamatában. Ezek egy-egy város körül szerveződnek és elsősorban a következő területek tartoznak ide: Gdansk, Poznan, Wroclaw, Prága, Pozsony, Bécs, Budapest. A prágai régió valamint a BécsPozsony- Budapest háromszög tekintélyes nagyságú tőkét is vonzott és kontinentális szinten is jelentős előnyökkel rendelkezik. (CSÉFALVAY Z. 1999.) Bármiféle határmenti regionális együttműködés szinte kivétel nélkül a következő területeket tekintheti a gazdasági együttműködés szempontjából fontosnak: • területtervezés • gazdaságfejlesztés • szállítás és infrastruktúra • idegenforgalom 88

• • • •

környezetvédelem képzés, oktatás és a munkaerőpiac fejlesztése egészségügyi és szociális szolgáltatások média és kultúra

5.2. Problémák A legnagyobb problémák, amelyek az eddigi tapasztalatok alapján bármely középeurópai határokon átnyúló együttműködéssel kapcsolatban leszűrhetőek a következők: • nem kielégítő a regionális tervezés, az ehhez szükséges módszertan és mechanizmus nem működik jól. A határmenti régió erősségeinek és gyengeségeinek a számbavételén alapuló fejlesztési stratégia hiányzik (SWOT analízis). • kevés a vasútfejlesztési terv, mérsékelt ütemű a határátkelőhelyek, hidak fejlesztése, hiányos a távközlési, kommunikációs és energiaközműfejlesztés. • a tervezői gyakorlatból hiányzik az átfogó regionális gondolkodás. Mindez igaz a régió gazdaságfejlesztésére, a környezetvédelemre és a marketingstratégiára is. • a magánszektor szereplői még nem ismerték fel egyértelműen, hogy a helyi vagy regionális gazdaságfejlesztési célokért hozott áldozatok a saját érdekeiket is szolgálják. • közös finanszírozási tevékenységekhez szükséges források hiányoznak, emiatt nagyfokú a központi, országos közös támogatásától való függés. • a programoknak nagymértékű a központi ellenőrzése, a határmenti régiók speciális prioritásainak kijelölése rugalmatlan. • a régiók korlátozottan vesznek részt a programok fejlesztésében, megvalósításában és felügyeletében. • a határon átnyúló együttműködésnek a hatékony működéshez több lábon kell állnia. Fel kell ölelnie a határterület mindennapi életének összes aspektusát: munka, pihenés, üzleti élet, kultúra, lakásépítés, tervezés, kultúra, szociális létesítmények. Emellett az összes társadalmi csoportot és az élet minden területét képviselő partnereknek rendszeres érintkezésben kell lenniük egymással. A helyi kezdeményezésekhez pénzre van szükség. Az önkormányzatok szerény saját bevételeik kiegészítéseként a központi kormányzat támogatására szorulnak, ami nem teszi lehetővé, hogy önmaguktól nagyléptékű kezdeményezéseket valósítsanak meg, valamint igen sebezhetőek az adózási szabályok változásával, vagy a kormányzat politikai/gazdasági motivációjú egyes 89

intézkedéseivel szemben is. A helyi kezdeményezéseknek törekedniük kell a finanszírozási források diverzifikálására. Itt a magánszektor bevonása a legkritikusabb elem, ennek a forrásnak a kihasználása döntő segítséget jelenthet a helyi kezdeményezések felkarolásában. A különböző támogatások és hazai, illetve külföldi forrásokból megszerezhető pénzek menedzselése általában kisebb szigort igényel, mint a magánszférával való kapcsolattartás, így a helyi vezetők is inkább a kisebb ellenállást jelentő források felé mozdulnak el. A kormányzatnak erőteljesen ösztönöznie kell a magánszektor bevonását a projektekbe. Az önkormányzatok pénzzel nincsenek túl jól ellátva. A külföldi támogatások csak korlátozottan használhatóak fel, hiszen az Unión belül is csak 1994 óta lehetséges INTERREG eszközöket az Unió külső határain felhasználni és a PHARE-CBC pénzek is csak 1995-96 óta állnak rendelkezésre. Amikor az együttműködés létrehozásának az alapja gazdasági, akkor a földrajzi összetartozás, vagy a közös infrastruktúra elengedhetetlen. Ha a létrehozás motívumai főleg politikaiak, akkor a regionális együttműködéstől elsősorban az olyan problémák megoldását várják, mint a munkaerő migrációja, vagy a csempészet, vagy az etnikai konfliktusok. A legtöbb ilyen típusú együttműködés akkor sikeres, ha közös etnikai háttere is van. Ha az etnikai szálak kevésbé hangsúlyosak, akkor a helyi támogatás is kisebb lehet. 6. Következtetések Az Európai Unióhoz való közeledés majd csatlakozás jelentős hatással volt/lesz a közép- és kelet-európai régió gazdasági folyamataira. Ezekkel a hatásokkal párhuzamosan a régió országai között egyre erőteljesebben indult meg az együttműködésre való törekvés. Az országok vezetői elsősorban külső politikai, illetve belső gazdasági nyomásra felismerték, hogy a nyugati kapcsolatrendszer fejlesztése mellett egyre inkább szükségük van az egymás közötti politikai és gazdasági kapcsolatok erősítésére.42 Ezért a különböző regionális együttműködéseknek igenis jelentős pótszerszerepe lehet több ország számára is, különösen a balkáni régióban.43 Az EU integráció szempontjából a regionális-szubregionális kezdeményezésekkel kapcsolatban az alábbi következtetések adódnak: • A térségi együttműködés és az EU struktúrákhoz való integráció egyre inkább összefüggnek egymással. • A szubregionális integráció valódi elmélyülését meg kell előznie a globális (EU) szintű integrációnak.

42 Az együttműködés elindulásában a döntő szerepet a biztonságpolitikai megfontolások játszották, de ugyanakkor igen erőteljes volt a nyugati, elsősorban USA nyomás is. 43 A realitásokat figyelembe véve még viszonylag hosszabb távon is kizártnak tekinthető, hogy az EU a balkáni országokat valóban bevonná az integráció folyamatába. Ez még akkor is így van, ha a Stabilitási Paktum illetve a Regionális Megközelítés végcélként megfogalmazza ezt.

90

• • • •

Az együttműködés inkább defenzív jellegű, mindegyik résztvevő ország elsősorban az EU igényeinek kielégítésére törekszik, ami indirekt módon járul hozzá a régió homogenizálásához. Az EU-n belüli folyamatokat analizálni kell, ettől jelentős mértékben függ a régió országaiban megfogalmazott gazdaságpolitikák sikeressége. Az EU csatlakozás a regionális politikai és gazdasági kapcsolatok óriási fejlődését eredményezi. Az EU csatlakozás után az új tagok konszolidálásával az EU helyzete a globális gazdasági és politikai hatalmi struktúrában megerősödik.

91

6. A CEFTA, mint a közép-európai együttműködés egyik eszköze 1. Történeti földrajzi alapok 1.1. Kelet-Közép – Európa belső gazdasági kapcsolatai a XIX. századig A gazdasági kapcsolatok befolyásoló tényezői közt az emberi szándék mellett, az elsők között szokták emlegetni a földrajzi közelséget. A történelem előrehaladásával, – a közlekedés fejlődésével, – ha csökkent is e tényező szerepe, mindenképpen a legfontosabbak közé kell sorolnunk. A középkorban, amikor a közép-európai térség politikai földrajzi keretei megteremtődtek, a szomszédsági kapcsolatok nagyon fontos szerepet játszottak az államok életében. A kereskedelem jórészt országok közötti külkereskedelmet jelentett, ez pedig jórészt állami monopólium volt. Közép-Európa belső kapcsolatai már az XI-XII. században megerősödtek. Ez a fentebb már említett földrajzi közelségnek tudható be. Csehország és Magyarország bányái látták el a térség legnagyobb részét, még áruink nagy része pedig Cseh- és Morvaországon keresztül jutott a nyugati-európai piacokra. Így a kereskedelem-politikában való együttműködés elsősorban a „külső szereplőkkel” szembeni fellépésben nyilvánult meg. Ennek legismertebb jele, az 1335-ben Visegrádon megtartott hármas királytalálkozó volt, aminek egyebek mellett Bécs árumegállító jogának a megtörése – pontosabban egy alternatív kereskedelmi útvonal kialakítása – volt a célja. Egy térségi gazdasági összefogást céloztak meg, aminek fontos része volt az országaink közötti kereskedelem erősítése, valamint az, hogy saját termékeiket minél könnyebben tudják Nyugat-Európa piacaira eljuttatni. Ebből a szempontból a Magyar Királyságnak a német területek mellett a szomszédos Csehország- és Lengyelország is fontos partnernek számított. Az Anjou-, Luxemburgi-, Hunyadi-, Jagelló, sőt a Habsburg-ház dinasztiaépítő politikája is értelmezhető ebben a kontextusban, mely a régió gazdasági és politikai egyesítésének szupremáciájáért folyt, melyből az utóbbi került ki győztesen, miután a gazdasági dezintegrációt megtestesítő Török Birodalom a többi kísérletet a történelemkönyvekbe száműzte. A XV. században a magyar kivitel 20-30%-a a cseh területek, 10-15%-a pedig Lengyelország felé realizálódott. Az áruk legnagyobb része mezőgazdasági termék volt: bor, szarvasmarha illetve más élelmiszerek, valamint a só. A behozatalban – amelyből szintén jelentős részesedéssel bírtak a szomszéd államok – különböző ipari nyersanyagok mellett a posztó bírt nagy részesedéssel. A kapcsolatok a XVIXVII. században is megmaradtak azonban más keretek közé kerültek. A Habsburg Birodalom, Oroszország, illetve a Török Birodalom megjelenése a térségben meglazította a szálakat. A török kiűzése után a belső kapcsolatok

92

fellendülése figyelhető meg, de ez is csak az adott politikai földrajzi keretekhez igazodva, tehát egy-egy nagyhatalom határain belül. Ezek közül a Habsburg Birodalmat kell kiemelnünk, amely földrajzi fekvésénél fogva integrációs szerepet töltött be a térségben. Kialakult egy munkamegosztás, ami megerősítette a cseh, magyar, és osztrák területek kapcsolatait.44 Ezek a kapcsolatok szerves fejlődésen mentek keresztül a XIX. században. A polgárosodás és az iparosodás megindulásával pedig már, egy egymással versenyezni is képes gazdasági egység körvonalai bontakoztak ki,45 ennek is köszönhetően a XIX. század második felében a cseh és a lengyel területekkel bonyolódott le a „magyar külkereskedelem” közel fele. Hogy ennek gazdasági kerete, az Osztrák-Magyar Monarchia mennyire volt integráció a mai értelemben, megoszlanak a vélemények. De mivel nem országok önkéntes társulásán alapul, legtöbben elvetik azt a vélekedést, hogy az első közép-európai gazdasági integráció lett volna46 (KOMLOS, J. 1990). Ahogy Berend T. Iván megjegyzi (BEREND T. I. 1990) a közép-európai térség a XIX-XX. században folyamatosan igyekezett elzárkózni a világpiactól. Ennek első hulláma az OsztrákMagyar Monarchia, ami azonban az egymásrautaltság kihasználásával, szerves fejlődéssel jött létre. 1.2. A két világháború közti Közép-Európa belső gazdasági kapcsolatai Az első világháborút követően felbomlott a keret, ami korábban biztosította a magyar, a cseh és nagymértékben a lengyel áruk számára is a piacra jutást – szétesett az Osztrák-Magyar Monarchia. A létrejövő nemzetállamok rengeteg problémával küzdöttek, ezek egyike volt az utódállamok torz gazdasági szerkezete, valamint az, hogy elvesztették felvevőpiacaik nagy részét.47 Ráadásul a nemzetállami lét természetesen a gazdasági autarchiára való törekvéssel járt együtt. Ennek következtében, – és természetesen az országok közötti feszült politikai légkör miatt – jelentős mértékben lecsökkent a regionális kereskedelem mértéke, – a protekcionizmus és az importhelyettesítő iparosítás vette át a főszerepet. A Magyarországról Csehszlovákiába irányuló export az 1913-as szint 1/3-a alá esett.48 Sőt, a húszas években többször kisebb vámháború zajlott a két ország közt. A legsúlyosabb összeütközésre 1927-28-ban került sor, amikor Prága több, mint duplájára emelte a magyar agrártermékekre kiszabott amúgy sem alacsony vámot, válaszul a Bethlen-kormány befagyasztotta a cseh gépimportot. De a többi utódállammal való kapcsolatban is jelentős mértékű forgalom44

Ennek keretében a magyar területek az élelmiszerellátó szerepét kapták, még a cseh és osztrák tartományok az ipari termékek előállításában jártak élen. A kiegyezés utáni magyar mezőgazdasági gépgyártás például már felvette a versenyt a cseh vagy az osztrák társával. 46 John Komlos azonban bebizonyítja, hogy milyen sokoldalú együttműködés folyt a Monarchia tartományi közt, például a beruházások terén is. 47 Az „új Közép-Európát” létrehozó nagyhatalmak, elsősorban Franciaország pedig nem voltak hajlandóak nagyobb teret engedni a közép-európai áruknak saját piacaikon. 48 Természetesen az 1913-as adat a cseh területeket tartalmazta csak. (BEREND T. I. 1982. p. 245.) 45

93

visszaesés következett be a húszas évek közepéig (NÉMETH I.-KOCSIS A. 1997).49 Ráadásul a csökkenő mértékű kereskedelmen belül egyre nagyobb részt képviseltek a nyersanyagok, illetve alacsony feldolgozottságú termékek. Az import pótlására megteremtett iparágak pedig nem a modern, világpiacon is versenyképes ágazatok voltak. Jó példa erre, hogy még a vegy- és gépipar részesedése az ipari termelésen belül az 1913-as 22 %-ról, 1938-ra 19 %-ra esett vissza, addig a modernnek nem mondható textilipar 5%-ról 15 %-ra növelte részesedését Magyarországon (BEREND T. I. 1990.). A többi térségbeli államban is hasonló problémákkal küzdöttek, így nem tudtak a világgazdaság vérkeringésébe versenyképes áruval bekapcsolódni. 1929-re mégis 30%-os részesedést ért el Csehszlovákia (20-25%) és Lengyelország (5-10%) aránya,50 a további esetleges növekedést a világgazdasági válság megakadályozta. A harmincas években kiépülő német „nagytérgazdaság” időleges megoldást jelentett, mert hajlandó volt a közép-európai országok áruinak felvételére, – újfent egy önellátásra törekvő regionális rendszer jött létre, ami kiemelte az országokat a világgazdasági környezetből. Az egymás közötti kapcsolatok aránya azonban nem növekedett jelentősen, 1937-re Románia 10%, Csehszlovákia 8%-os részesedést ért el hazánk külkereskedelméből, Lengyelország részaránya azonban 2% körül maradt. 1.3. A KGST, az „integráció nélküli integráció” A második világháborút követően ismét kényszerpályára kerültek a közép-európai országok, egy újabb nagyhatalom, – ezúttal a Szovjetunió – nyomta rá bélyegét fejlődésükre. A „szocialista fejlődés” egyik hirdetett alapeszméje volt az „önálló, szocialista világgazdaság” létrehozása. Ennek egyik eszköze lett volna az önálló integrációs szervezet, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának felállítása 1949-ben. Ezzel egy erősen központosított szupergazdaság jött létre, amelyen belül tervek szabályozták a fejlődést, így a külkereskedelmet is. Az önálló árbázis képzésével pedig „közös védőernyőt” emeltek a gazdaságok fölé, – országaink e században harmadjára is elszakadtak a világpiactól (BEREND T. I. 1990.). A külkereskedelem szabályozását is, a „szocialista rendszerre” oly jellemző bürokratizmus (KORNAI J. 1993) járta át, szakosított monopol külkereskedelmi vállalatok intézték az amúgy is állami megállapodásokon nyugvó külkereskedelmet.51 A tőkemozgás pedig szinte teljesen kiszorult a közép-európai tagok közötti kapcsolatokból (SINKOVICS. A. 1986).52

49

Ezt a nagymérvű visszaesést próbálta kompenzálni az 1925-ben Bécsben, Julius Meinl által létrehozott KözépEurópai Kereskedelmi Konferencia nevű szervezet, ami megpróbálta vállalati szinten elérni a kooperációs készség növelését, a „kelet-közép-európai” országok együttműködését sürgette az egységes Európa kialakításáért. A kezdeményezés azonban nem talált támogatásra, így a harmincas évek elejére befejezte tevékenységét. 50 Ezen adatok tekintetében ellentmondások vannak, mert például BEREND T. I. (1982) jóval kisebb arányról ír, a fenti adatok VEZÉR Z.-KISS J. 1994, művéből valók p. 11. 51 Ezek mellett általában ágazatonként egy, az egész ágazat kereskedelmét szervező termelő vállalat rendelkezhetett engedéllyel, ezek száma 50 körül volt országonként. (VEZÉR Z. 1994.) 52 Legfeljebb a fejlődő ázsiai, afrikai „partnerországokba” történt tőkekivitel.

94

A statisztikai adatok szerint a tagok forgalma 65-70%-ban a KGST keretei között zajlott le (ENYEDI GY. 1978).53 Ha viszont kivesszük a Szovjetunióval való kereskedelmet, akkor jóval kisebb számokat – 20% körüli értékeket – kapunk, ami jól bizonyítja a szervezet egypólusúságát. Hazánk esetében Csehszlovákia 1214%-kal, Lengyelország pedig 6-8%-kal részesedett a hetvenes évek elejéig. A közép-európai országok54 szempontjából további negatívum volt, hogy olyan államokkal (Bulgáriával, a fejletlen délszláv területekkel,55 a Szovjetunióval, sőt afrikai és ázsiai országokkal) került egy szervezetbe, amelyekkel korábban semmilyen, vagy csak nagyon gyenge gazdasági kapcsolatai voltak. S mivel Moszkva ügyelt arra, nehogy túlságosan szoros közvetlen kapcsolat alakuljon ki a tagok között, integrálódási folyamat szinte alig létezett a KGST-n belül. Ugyanakkor a termelésben és az exportszerkezetben diverzifikáció ment végbe, ami csökkentette a korábban éles kompetíciót ezen országok között - igaz az iparcikkekhez szükséges nyersanyag zöme a Szovjetunióból, ritkábban a szomszédoktól érkezett, így egy aszimmetrikus rendszer jött létre, aminek a dezintegráció korszakában volt káros következménye, mely az ipar és a termékstruktúra leépüléséhez vezetett. A szomszédoknak pedig nem feltétlenül volt arra szükségük, amit a Szovjetunió piacaira termeltek az egyes országok, így a Szovjetunió gyengülésével valutát kezdtek igényelni a termékek helyett. A közép-európai országok számára fékező hatású volt a KGST kiegyenlítésre való törekvése is, mert ők a szervezet legfejlettebb tagjai közé tartoztak. Pontosan ennek köszönhető, hogy már a hetvenes évek második felében nőtt a nyugati relációjú kereskedelem aránya, egyre nagyobb lett az Európai Közösségek részesedése. Sőt már bizonyos tárgyalásokra is sor került,56 például Magyarországgal, aminek következtében 1980-ra a kereskedelmünk 1/5-e az EK tagok felé irányult.57 A ‘80-as évek első felében a három szomszédos ország közti gazdasági kapcsolatok mégis növekedtek (1986-ig), és a gyártási kooperációk terén is történt előrelépés, – például kerti gépek, vegyipari, gépjárműipari tekintetben Csehszlovákiával, illetve ez utóbbi ágazatban Lengyelországgal is (BERNÁT T. 1986). A kereskedelem szerkezetében csehszlovák viszonylatban 5055% volt a gépek, berendezések, 18-20% a fogyasztási cikkek aránya, a maradék nagyobb része nyersanyagokból, mezőgazdasági termékekből tevődött össze (VEZÉR Z. 1994). Lengyelország tekintetében pedig 60%, illetve 20% volt ugyanez az érték.

53

A hetvenes években Bulgária kereskedelmének 80, Csehszlovákiáénak és Magyarországénak 70, Lengyelországénak 65%-a a KGST-n belül forgalomból származott. 54 Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország. 55 A Szlovénia és Horvátország nélküli Jugoszlávia, ami, bár kevéssé vett részt a KGST-ben, mégis „visszahúzó” tényező volt a térség gazdasága számára. 56 A legelsőre egy húskereskedelmet szabályozó szerződés formájában még 1968-ban került sor. 57 A kivitelből 20-22, a behozatalból 19 %-kal részesedtek az EK tagok - Külkereskedelmi Statisztikai Évkönyv 1981.

95

2. A CEFTÁ-hoz vezető út Az a folyamat, amelynek következtében Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország létrehozta a Közép-Európai Szabadkereskedelmi Megállapodást, gyökereiben korábbra nyúlik vissza, amikor is a „moszkvai központi hatalom” gyengülni kezdett, és lehetőséget kaptak a helyi kormányok az önálló (kereskedelem)politika folytatására. 2.1. Bomladozó belső kohézió – erősödő önállóság Az önállósodás pedig oda vezetett, hogy újból erősödtek a nemzetállami mechanizmusok, ezen belül pedig egy „új autarchiára” való törekvés volt megfigyelhető. Ehhez hozzájárult a politikai elitek egymástól való idegenkedése is. Valamint az, hogy mindhárom ország elsődleges céljának az EK-hoz való mielőbbi csatlakozást tűzte ki célul, aminek azonban, ekkor még nem voltak meg a feltételei. Ráadásul mindhárom országban megfigyelhető (volt?) egy társadalmi folyamat, ami minden tekintetben előtérbe helyezte a „nyugatit”58 a „keletivel” szemben, ez a fogyasztási cikkek piacán szinte teljes összeomlást jelentett a korábbi KGST forgalom számára,59 és kielégíthetetlen importéhséget a „nyugati”60 termékekkel szemben. Ezek a jelenségek megjelentek a kereskedelempolitikában is. A 1. táblázat Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország egymás közti kereskedelmének volumenét mutatja – jól megfigyelhető a folyamatos csökkenés 1988-tól fogva. A Magyarországról Csehszlovákiába irányuló kivitel például az 1988-as 536 millió dollárról 1991-re 221 millióra csökkent, – még nagyobb a visszaesés akkor, ha a csehszlovák adatokat vesszük figyelembe. Eszerint 1,34 milliárd dollárról 211 millióra esett vissza a magyar kivitel. Ez a nagy különbség is rávilágít egy nehézségre, a külkereskedelem vizsgálatával kapcsolatban. Ez pedig az adatok eltéréseiből adódik.61 Minél több forrásból szerezzük be adatainkat, annál nagyobb eltéréseket tapasztalhatunk. Különösen így van ez a „volt szocialista országok” esetében, amelyeknél az adatok megbízhatósága is kérdéseket vet fel.62

58 A korábbi „Rakéta” porszívó helyett Philipset, a Lehel hűtőgép helyett Gorenjét akart mindenki. Illetve olyan híradástechnikai berendezéseket, amelyek korábban ritkaságnak számítottak (videomagnó, CD lejátszó, számítógép). 59 Magyar viszonylatban nagyon jó példa erre a Lehel hűtőgépek, vagy a Hajdú mosógépek kereskedelmének jelentős csökkenése, nem is beszélve a híradástechnikai berendezésekről (Orion, Videoton) de hasonlóan alakult ez a másik két országban is. – (BOZIK, P. 1995.) 60 Sokszor azonban csak gyenge utánzatra, vagy csempészárura futotta a vágyakozók pénzéből. 61 Érdekes, hogy legtöbb esetben csehszlovák források közölnek magasabb számokat, ami adódhat az eltérő átszámításból is, amit ők alkalmaznak, illetve abból, hogy a feldolgozás gyorsasága különböző, emiatt egyes évek tekintetében jelentős különbségek alakulhatnak ki. 62 Éppen ezért megpróbáltam lehetőleg egy forrásból dolgozni, illetve az összehasonlításra szánt adatokat is lehetőleg egy helyről átvenni, ha az eredeti forrás nem állt rendelkezésemre.

96

1. táblázat A CEFTA-országok közti kereskedelem 1987-1993 között, millió USD, aktuális árakon számítva (TÓTH G. L. 1994 nyomán) Exportáló ország

Csehszlovákia Magyarország Lengyelország Csehszlovákia Magyarország Lengyelország Csehszlovákia Magyarország Lengyelország

Importáló ország Csehszlovákia Magyarország Lengyelország 1987 X 1284 (532) 2195 (669) 481 (1204) X 329 (271) 734 (2293) 291 (391) X 1988 X 1360 (475) 2581 (781) 536 (1346) X 331 (278) 834 (2583) 327 (381) X 1990 X 493 (403) 746 (304) 397 (454) X 160 (79) 581 (1135) 140 (207) X 1991

Csehszlovákia Magyarország Lengyelország Csehszlovákia Magyarország Lengyelország Cseh-Szlovákia Magyarország Lengyelország

X 221 (211) 689 (826) 1992 X 290 (202) 498 (448) 1993 X 298 510

488 (475) X 110 (217)

784 (521) 210 (139) X

513 (478) X 171 (180)

512 (503) 143 (144) X

506 X 174 (149)

511 163 (166) X

De függetlenül ettől megállapítható, hogy 1987 és 1993 közt jelentős mértékben visszaesett a három ország közötti forgalom. Ez, — mint már fentebb említettem — abból is adódott, hogy protekcionista intézkedések sora született 1991-ben. Először is a KGST tagok áttértek az egymás közti forgalomban a dollárelszámolásra. Ez, társulva a romló gazdasági helyzettel, a csökkenő devizatartalékokkal arra ösztönözte az államokat, hogy minél inkább csökkentsék a devizakiáramlást, ami pedig a nem jövedelmezőnek ítélt kapcsolatok leépítéséhez vezetett. Talán még nagyobb csapás volt a regionális kereskedelemre az egymás közötti forgalomban bevezetett vám. Ezzel a korábbi vámmenetes kereskedelem jelentős mértékben megdrágult. E két intézkedés bevezetésére 1991-ben került sor. Hatásai jól látszanak a 2. táblázat 1992-es adataiban. 97

Természetesen nagy szerepe volt a forgalom csökkenésében annak is, hogy mindhárom ország mély gazdasági válságba került, ami a fogyasztás visszaesésével és a vállalati szféra zsugorodásával járt. Ugyanakkor egy-két évtől eltekintve63 folyamatosan nőtt a teljes külkereskedelmi forgalom (2. táblázat). A külkereskedelmen belül ráadásul egyre nagyobb részesedéssel rendelkeztek az EK tagok. Magyarország esetében például 1989-ben 2,557 milliárd USD volt a behozatal értéke az EK tagországokból, 1991-ben pedig már 4,681 milliárd USD, a növekedés tehát 83%, a kivitel esetében még nagyobb arány figyelhető meg (1989: 2,384 milliárd USD, 1991: 4,659 milliárd USD, a növekedés 95%)64. 2. táblázat A külkereskedelmi forgalom volumenindexe (előző év=100.0) (JÁVORKA E. 1997. nyomán) Ország

1991

1992 1993 1994 1995 1996 Import Magyarország 132.7 93.8 113.6 116.2 96.1 100.7 Cseh Köztársaság 72.2 146.6 102.2 114.6 123.7 108.4 Lengyelország 162.9 – 118.4 114.5 120.5 127.5 Szlovák Köztársaság 112.1 106.3 105.8 104.2 – – Export Magyarország 107.0 104.5 83.4 121.0 108.7 110.5 Cseh Köztársaság 87.5 110.8 118.1 108.3 105.7 96.7 Lengyelország 104.1 88.5 107.3 121.9 116.7 105.3 Szlovák Köztársaság 113.3 113.1 84.5 123.5 – – Forrás: WIIW Handbook of Statistics Countries in Transition 1995. Bécs. Wiener Institut für International Wirtschaftsvergleiche. 1995. Az 1995. és 1996. évi adatok: CESTAT, Statistical Bulletin, KSH, 1997.– 14.p.

Hasonló folyamatok figyelhetőek meg a többi ország esetében is. Ez egyrészt a már fentebb említett „fogyasztásicikk-éhséggel” van kapcsolatban, illetve a modern technikát képviselő, nagy értékű gépek és termelőeszközök importban való megjelenésével magyarázható. A kivitel, bár nőtt, nem tudta ellensúlyozni a nagy mértékű importot. Ez azzal is magyarázható, hogy az importliberalizáció mindhárom országban kellő körültekintés nélkül ment végbe, ezzel sok olyan, esetenként hazai termék vesztette el piacát, ami megfelelő előkészítés mellett versenyre kelhetett volna az új vetélytársakkal is. Így jelentős mértékben csökkent a kiviteli többlet az EK/EU fele, sőt 1992 után Csehország, Szlovákia, Lengyelország, és hazánk is nagy hiányt halmozott fel az EK/EU-tagokkal folytatott kereskedelmében (3. táblázat). Annak ellenére alakult ez így, hogy mindhárom ország 1991-ben aláírta az EK-val való társulási szerződést, ami megkönnyítette az exportot a Közösség felé: 63 Az importban csak Csehországban 1991-ben, és hazánkban 1992-ben és 1995-ben következett be visszaesés, egyébként folyamatos volt a növekedés. Az export estében már nagyobb volt az ingadozás. De összességében azt mondhatjuk el, hogy folyamatos volt a külkereskedelmi forgalom növekedése. 64 Forrás : Külkereskedelmi Statisztikai Évkönyv 1994. - KSH, Budapest 1995. p. 10.

98

csökkentek a vámtételek, illetve emelkedtek a beviteli kvóták. Az aszimmetriájának köszönhetően pedig bizonyos védelmet biztosított a hazai áruknak. Igaz, ez az aszimmetria sokszor a közép-európai mezőgazdasági termékek exportját lehetetlenné tette. Azonban az azonnali piacváltás kényszerében élő politikai vezetők nem számoltak azzal, hogy a „nyugati piacon” való megfelelésnek nincsenek meg a minőségi feltételei. 3. táblázat Külkereskedelmi egyenleg az Európai Unió országaival (millió USD) Ország 1990 1991 1992 1993 1994 Magyarországa) 405.3 -22.4 -592.6 -883.8 -1.143.3 Cseh Köztársaság -498.0 489.0 -708.0 -208.0 -417.0 Lengyelország 2.677.0 409.0 -1.203.0 -2.403.0 -2146.0 Szlovák Köztársaság 165.0 78.0 -160.0 Forrás: WIIW Handbook of Statistics Countries in Transition 1995. Bécs. Wiener Institut für International Wirtschaftsvergleiche. 1995.

4.táblázat A Visegrádi országok részesedése egymás külkereskedelméből (%) Országok

1985

1991

1997

Cseh-Szlovákia (PL, H)

13

9

n.a.

Lengyelország (CZ, SVK, H)

9

4.8

6.8

Magyarország (PL, CZ, SVK)

9

5

8

Forrás: Figyelő, 1998

Az importliberalizáció, a protekcionista intézkedések (vámok bevezetése), és egyéb emberi tényezők vezetek tehát oda, hogy 1991-1992-re a korábbi szint felére esett vissza a kereskedelem a három ország között (4. táblázat). Ez a természetellenes állapot pedig már a három ország politikai vezetőit is az összefogás keresésére intette. Jelentősen befolyásolta ezt, hogy az EK is szorgalmazta a „visegrádi országok” szorosabb együttműködését. 2.2. A kijózanodás időszaka – együttműködési lehetőségek Az 1989-es rendszerváltásokkor a Közép-Európában élők joggal gondolhatták azt, hogy vége a külső hatalmak által rájuk kényszerített együttműködésnek és saját érdekeik szerint határozhatják meg politikai irányvonalukat. Ebben pedig a nyugat-európai integrációhoz való mielőbbi csatlakozás volt a legfontosabb cél. Néhány hónap alatt azonban kiderült, hogy az EK nem fogja azonnal felvenni az „új demokráciákat”,65 és azt szeretné, ha azok együttműködnének, mintegy klubot alkotva, a majdani csatlakozás reményében. Ennek eszméjében született meg, az 65 Így visszatekintve, természetesen nem is gondolhatta senki, hogy néhány éven belül tagja lehet a közép-európai hármas az EK-nak, amely akkor (is) saját belső reformjával volt elfoglalva.

99

1335-ös találkozó mintájára a Visegrádi fellegvárban 1991. február 27-én a csehszlovák (Václav Havel) és a lengyel elnök (Lech Wałesa), valamint a magyar miniszterelnök (Antall József) találkozóján az ún. Visegrádi együttműködés. Pontos céljai születésekor még nem voltak tisztázva. Az EK részéről egyfajta kiemelést jelentett a többi „kelet-közép-európai” ország közül. A „tagok” számára pedig azt, hogy a (szorosabb) együttműködéssel korábban lehetnek tagjai a nyugat-európai integrációs szervezeteknek.66 Erre már csak azért is szükség volt, mert 1991 nyarán megszűnt a KGST, (és a VSZ) is, így szükségessé vált egy új konzultatív fórum létrehozása. Alakulásakor politikai célokat is hordozott, az esetleges biztonságpolitikai, külpolitikai koordináció lehetősége is felmerült. A „visegrádi szellemiség” megerősödéséhez hozzájárult egy másik középeurópai „klub”, a „Pentagonale” együttműködés megakadása. Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy az EK-ba ilyen kerülő utakon sem lehet bekerülni. Sem Olaszország sem az akkor még EFTA tag Ausztria nem kívánja, a „visegrádiakkal” való szorosabb gazdasági együttműködéssel saját kapcsolatait kockáztatni. Az itt említett együttműködés jelentőségét az adja, hogy egy EK tag, egy EFTA tagország kötött megállapodást KGST tagokkal, ez pedig annak a reményét csillantotta fel, hogy Budapest és Prága „megtalálta a kiskaput” az EK felé. Azonban azt már korábban említettük, hogy sem Róma, sem Bécs nem kívánt szorosabb együttműködést, kulturális programok szervezésén túl. A kezdetben politikai célokkal is induló „Visegrádi együttműködés” egyre inkább gazdasági természetűvé alakult át, mert a három ország szorosabb kooperációjának nem voltak meg a politikai (geopolitikai), társadalmi alapjai. Szerencsétlen módon – és ez talán az „államszocialista fejlődés” legszomorúbb, hosszú távú kihatása – egy föderatív szubregionális együttműködésnek még a gondolatát is elutasították minden, a térségben lévő államban. Miközben NyugatEurópa a föderalizálódás fele haladt, Közép- és Kelet-Európában széthullottak a föderatív alapon szervezett államalakulatok (Csehszlovákia, Jugoszlávia, Szovjetunió). Így aztán az úgynevezett „követő funkcionalista” (BALÁZS P.1995/a) integrációs modell valósult meg. Ez azt jelentette, hogy nem egy önálló szubregionális térség jön létre, hanem csak az integrációs centrumhoz fűződő kapcsolatok új eszközeit alkalmazzák egymásra is. Ez egyben a felzárkózás próbája, illetve előfeltétele. A komolyabb együttműködés majd a centrumhoz – jelen esetben az Európai Unióhoz – való csatlakozással jön el. Ahogy egy korabeli kommentár írta: „Visegrád tipikusan az átmenet terméke volt. A visegrádi együttműködés egyre inkább egy nyitott gazdasági térséggé szervezi magát, amelynek célja nem egy önálló integrációs térség létrehozása, hanem már létező integrációs struktúrákba való bekapcsolódás elősegítése.”67 A legtöbb lehetőség pedig a gazdaságon belül kínálkozott, főként azért, mert ez vitt közelebb az EK/EU tagság felé. 66

Európa Tanács, „Partnerség a békéért” program, Észak-atlanti Tanács, társulás a Nyugat-Európai Unióhoz és szorosabb együttműködés az EK-val. 67 Egy prágai lap kommentárját idézi: DUNAY P. 1997

100

A gazdasági együttműködésnek több útja állt nyitva az országok számára68. Ezek egyike, a fizetési unió létesítése volt. A lehetőség fel is merült, azonban az országok képviselői hamar elvetették az ötletet, ami a KGST hiányosságaiból eredően merülhetett fel (DUNAY P. 1997), és igazából egyik ország vezetésének a támogatását sem nyerte el. Egy másik lehetőség a közös kereskedelempolitikán alapuló vámunió létrehozása lett volna, ami viszont igen szoros együttműködést kívánt volna a tagországoktól, – beleértve az import egységes kezelését, közös döntéseket a beszedett vámok felhasználásának tekintetében. Az eddig elmondottakból következik, hogy ez a megoldás sem nyerte el a politikai vezetők tetszését, mert azt az érzést kelthette volna a külső szemlélőben, hogy a kooperáció valamifajta alternatíva az EK csatlakozással szemben – ezt pedig mindhárom ország politikai elitje és a társadalom nagyobb része el szerette volna kerülni. Az együttműködésre – a gazdaságot is érintve – lehetőség volt még az infrastruktúra-fejlesztésben is, ami közös programok beindítását, segélyekért való közös pályázatok benyújtását jelentette. Ez valamennyire meg is valósult, gondoljunk csak a PHARE programra, aminek egyik kiemelt célja a regionális infrastruktúra fejlesztése, és először (1989-től) – ahogy neve is mutatja – csak Lengyelországra és Magyarországra terjedt ki. A fentebb leírtak következtében a regionális kereskedelem fejlesztése csak szabadkereskedelmi övezeten belül volt csak lehetséges. Ez a gazdasági integrálódásnak az egyik legalacsonyabb foka. A funkcionalista integráció elmélet szerint, a leglazább, preferenciális kereskedelemnél csak kicsivel szorosabb a szabadkereskedelmi övezet-szerű együttműködés. Ráadásul a szakirodalom megoszlik még abban a tekintetben, hogy a CEFTA-t melyik csoportba sorolja. Sokan felvetik, hogy neve ellenére csak egy kibővített preferenciális vámövezet (DUNAY P. 1997, JÁNSZKY A.-SASS M. 1995), mások viszont nevéhez méltóan igazi szabadkereskedelmi övezetnek tekintik (RÉTI T. 1997, BALÁZS P. 1996, TÓTH G. L. 1994). A későbbiekben látni fogjuk, hogy a CEFTA megfelel a szabadkereskedelem ma alkalmazott elvárásainak, még ha az nem is jelent szó szerinti szabad áruáramlást. A szabadkereskedelmi társulás létrehozására pedig praktikus okokból is szükség volt, mint ahogy Balázs Péter jól bemutatja, a kétoldalú szabadkereskedelmi szerződések hálózata ugyanis olyan bonyolulttá tette már a kilencvenes évek elején a viszonyokat, hogy az az egész külkereskedelem működését veszélyeztette Közép-Európában.69 2.3. A tárgyalások időszaka (1991. II.–1992. XII.) A visegrádi csúcstalálkozó (1991. II. 27.) után megkezdődtek a tárgyalások az együttműködés konkrét formáiról. A fent említett megfontolásokból az 1991. 68

Ezek lehetőségéről részletesebben : DUNAY P. 1997. p. 24-25, illetve MIZSEI K. 1992. c. cikkekben olvashatunk. A szerződések szövevényes hálózata helyett így egyetlen megállapodással valósulhat meg a szabadkereskedelem három vámterület között. – (BALÁZS P.: 1996. p. 243.) 69

101

november 30-i varsói gazdasági tanácskozáson egy jegyzéket írtak alá, amelyben kereskedelmi kapcsolataik liberalizálását kezdeményezték Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország vezetői. Az itt megfogalmazott elvek jelentik majd a későbbi CEFTA alapjait. Ezek szerint pedig a majdani megállapodás kiterjedt volna minden ipari és mezőgazdasági termékre, mind a vámjellegű, mind pedig a nem vámjellegű szabályozásra. Emellett elhatározták, hogy a megállapodás az Európai Közösségekkel és az EFTA-val létrejött szerződéseket fogja követni, de – és ez lényeges különbség – a kölcsönösség (szimmetria) elvén alapul majd. Meghatározták még az átmeneti időszak hosszát is, ez a jegyzőkönyv szerint ötnyolc év lett volna. A elvek gyakorlatba való átültetése egyre sürgetőbbé vált, mert az EK-val kötött társulási szerződések 1992. március elsején hatályba léptek, ami jelentős kereskedelemterelő hatást gyakorolt a partnerországok termékei számára.70 A megállapodás végleges aláírására mégis csak 1992. december 21-én került sor Krakkóban, többek közt azért, mert a júliusra tervezett bevezetést megakadályozta Csehszlovákia szétválási folyamata. A Krakkóban aláírt szerződés, a Közép-Európai Szabadkereskedelmi Megállapodás nevet viseli, – angol nevének (Central European Free Trade Agreement) rövidítése a CEFTA. 3. A CEFTA jellemzői A Közép-Európai Szabadkereskedelmi Megállapodás elsődleges célja volt, hogy a tagok „a kereskedelem bővítése útján előmozdítják a gazdasági kapcsolatok harmonikus fejlesztését és országaikban elősegítik a gazdasági tevékenységet, az élet és a foglalkoztatási feltételek javítását, valamint az egymás közötti kereskedelemben korrekt versenyfeltételeket alkalmaznak, ilyen módon is hozzájárulnak a világkereskedelem harmonikus fejlődéséhez.”71 A cél tehát a tagok közti kereskedelmi egyenrangúság fenntartása – illetve újrateremtése –, az egymás közti korlátozások lebontása volt. Ennek elérését a GATT megállapodással teljes összhangban szerették volna elérni. A megállapodás szerkezete az EK és az EFTA között korábban létrejött szerződésekre épül. A cikkelyek csoportosítása (ipari termékekre vonatkozó, mezőgazdasági témájúak, általános rendelkezések) az EU mintájára született. 3.1. Működési rend A CEFTA megalakításakor a tagországok ügyeltek arra, hogy elkerüljék az estleges önálló gazdasági tér létrehozására való törekvés látszatát. Ennek megfelelően nem alakult állandó szervezete a Megállapodásnak, a jegyzőkönyv 70 Hiszen a társulási megállapodás következtében a nyugat-európai termékek egy része alacsonyabb vámtétel mellett érkezhetett pl. Magyarországra, mint az ugyanolyan lengyel, vagy csehszlovák termék. Ami a régión belüli kereskedelem teljes összeomlásához vezetett volna, akadályozva a gazdasági stabilizációt, - de erről fentebb már volt szó. 71 Részlet a Megállapodás szövegéből. Idézi: VEZÉR Z. 1994. p. 28.

102

letéteményese Lengyelország lett – mivel itt írták alá –, de ez semmiféle többletjogosítványokkal nem jár. A megállapodás végrehajtását az időszakosan sorra kerülő miniszteri találkozókon – a Vegyesbizottság – ülésein tekintették át, de a szerződés semmilyen szankciót nem helyez kilátásba az esetleges szabálytalanságokkal szemben – ennek 1998-ban lett különös jelentősége. Az elnökséget minden évben az egyik tag látja el, de ez is csak koordináló – találkozók szervezése – feladatokkal jár. Az évente tartott csúcstalálkozók voltak azok, amelyek döntéseket hozhatnak, – bár ez sem volt becikkelyezve a szerződés szövegébe, – tehát csak akkor léptek hatályba az esetleges döntések, ha minden tagország parlamentje elfogadta, ezért igen sokszor alkalmazták az „átmeneti szabályozásként” való bevezetést. Így lépett hatályba maga a megállapodás is, – ideiglenes jelleggel 1993. március 1-jén72 a négy ország között.73 Ez a négyoldalú megállapodás az alapelveket, annak mellékleteit és a származási szabályokról szóló jegyzőkönyvet tartalmazta. Ezek elsősorban a vámjellegű korlátozásokról szóltak,74 – így az utolsó pillanatban 1993 elején protekcionista intézkedések sora született. Varsó és Prága növelte a Magyarországról származó agrártermékek vámjait, válaszul hazánk kvótát vezetett be a cseh acél- és gépipari termékekre akárcsak a két világháború közötti érában, ami azt mutatja, hogy az integráció nem sokat haladt előre az elmúlt 50 évben. A vámcsökkentés menetrendjét azonban minden tag be kívánta tartani. 3.2. A vámlebontás menetrendje A CEFTA megállapodás 2001 január elsejét tűzte ki a teljes szabadkereskedelem végső időpontjául, ez azonban csak az ipari termékekre vonatkozik. Ipari termékek Az ipari termékek esetében három lista felállítását írta elő az 1992-es jegyzőkönyv.75 A ún. gyorsított vámlebontás körébe tartozó termékeknél a vám az életbelépés napján megszűnt. A „normál körbe” tartozó termékek esetében a vám mértékét 1995. I. 1. és 1997. I. 1. között kellett megszüntetni, évente azonos ütemű vámcsökkentés mellett. Míg az ún. érzékeny termékek esetében (az ún. lassító listán) 2001. I. 1-jére szűntek volna meg a vámok, addig évi 10-15%-kal csökkentették volna a tarifát. A négyoldalú megállapodás azonban csak a listákat állította fel, az azon szereplő árukat a tagoknak kellett kétoldalú (!) szerződésekkel rendezni. Éppen 72

Becikkelyezésére csak 1994 nyarán került sor Magyarországon. Négy ország, de csak három vámterület vett részt benne, mert a szerződés egységesen kezelte a cseh-szlovák vámunió területét, a tárgyalásokon a két ország közös delegációval vett részt. 74 A nem vámjellegű korlátozások alkalmazásáról, csökkentéséről csak ködös megfogalmazásban esett szó, ami a későbbiekben sok problémához vezetett (DUNAY P.1997, VEZÉR Z—KISS J.1994). 75 Ez szintén az EFTA illetve EK gyakorlat másolásából ered, pedig lénygében szükségtelen volt, kis volumenek illetve a korábbi vámmentesség miatt. (BALÁZS P. 1995a) 73

103

ezért egyenetlenségek alakulhattak ki. Magyarország esetében a Cseh-Szlovák vámunió felé irányuló iparforgalom 56%-a lett 1993. március 1-jével vámmentes, míg a Lengyelországba menő ipari kivitel 46%-ában szűntek meg azonnal a vámok. Az eredeti elképzelések szerint 1997-re az ipari kivitelünk 80%-a vámmentesen kerülhetett volna a partnerországok piacára. Az egyenetlenségek már ezekben az adatokban is megfigyelhetőek, mert például a cseh-szlovák lengyel relációban csak 40%-nyi terméket érintett az azonnali vámeltörlés. A legnagyobb differenciák azonban az érzékeny termékek listája esetében keletkeztek. Mert amíg Varsó és Prága csak 20-30 terméket vett fel a listára (általában gépipari termékeket, személygépkocsikat, autóbuszt), addig a magyar lista mintegy ötszáz terméket tartalmazott, és sokkal szélesebb ágazati palettát ölelt fel (a gépipari termékek mellett, textil- és konfekcióipari cikkek, papíripari termékek és kohászati anyagok kerültek a listára.)76 Agrártermékek Az 1992-es megállapodás nem tűzi ki célul a mezőgazdasági termékek esetében a teljes körű szabad kereskedelem bevezetését. Ennek legfőbb oka, hogy nagyon hasonló volt a tagok mezőgazdasági termelési struktúrája illetve, hogy általában világ többi részén sem érinti az agrártermékek körét a szabadkereskedelem.77 A Megállapodás csak kétoldalú szerződésekben rögzített listák felállítását javasolja, ezeken a listákon szereplő áruk esetében vámkedvezmények nyújtására kötelezi a tagokat. A fő cél az volt, hogy a megállapodáson kívüli országokhoz képest minél nagyobb (a javaslat szerint 20-50%-os) könnyítést nyújtsanak, így könnyítve a belső kereskedelmet. Ezeket a szabályokat a későbbi kiegészítő jegyzőkönyvek módosították. A következőkben nézzük meg ezek tartalmát. 3.3. Kiegészítő jegyzőkönyvek Az 1992-es megállapodás aláírásával egy időben megkezdődött az esetleges gyorsítás előkészítése is. Az 1994. IV. 29-i krakkói találkozón aláírt jegyzőkönyv jelentős változásokat hozott. A normál listán szereplő termékeknél 1997-re, a lassító listás termékeknél 1998-ra célozta meg a teljes mentességet. Ugyanakkor a legérzékenyebb termékek esetében megmaradt a 2001-es dátum (JÁNSZKY Á.SASS M. 1995).78 Jelentősebb változás következett be az agrártermékek esetében, ahol azonnali hatállyal 50%-kal csökkent a Lengyelországba irányuló magyar termékek vámja, míg a Cseh-Szlovákiába kivitteknél ez a csökkenés 20% volt. Emellett növelték a kivihető mennyiséget szabályozó kvóták mennyiségét is. 76

Ami magának a megállapodásnak is a legnagyobb terjedelmű részét alkotja, mintegy száz oldalt. Gondoljunk csak a GATT „Uruguayi fordulójának” megállapodására, ami csak másfél évvel a CEFTA aláírása után jött létre. 78 Az egész gyorsítást egy kicsit kétségessé tette, hogy a korábbi „lassító listás” termékek szinte teljes egészében átkerültek az érzékeny kategóriába, így megmaradt a 2001-es dátum. 77

104

Az újabb gyorsításra 1995 decemberében került sor. Ekkor mindent egy évvel előbbre hoztak, tehát 1997-re megvalósult az ipari szabad kereskedelem, – az érzékeny termékek kivételével. Ennek köszönhetően 1997-től kezdődően a térségbe irányuló magyar ipari kivitel 90%-a vámmentesen kerülhetett a partnerországokba. Az agrártermékek esetében 1996 januárjától bevezetett kedvezmények a termékek 80%-t érintették. Eszerint négy csoportot hoztak létre. Az elsőbe tartozóknál minden vám és mennyiségi korlátozás megszűnt 1996. január 1-jén. A második listán szereplőknél azonos, – a külső országokkal szembeninél alacsonyabb – vámtételeket alkalmaztak, kvóták nélkül. Ebbe a csoportba tartoztak olyan termékek, mint a húsipari készítmények, zöldségek, liszt, kalászos gabonák (a kukorica és az árpa kivételével). A harmadik csoportba tartozóknál esetleges kétoldalú szerződésekkel, bizonyos mennyiségig kedvezményeket nyújthattak a tagok. Ilyen termékek voltak a baromfiak, a gyümölcsök jelentős része (kajszi, őszibarack, alma), a burgonya, hagyma, uborka és a bor. Ezek a termékek a magyar kivitelben is nagy szerepet játszanak, ezért jó lenne, ha minél nagyobb lenne a bevihető mennyisség, de sajnos a jelek arra mutattak 1998-ban, hogy inkább csökkentek, sem mint nőttek a kvóták, de erről később lesz szó. A negyedik csoportba tartozó termékeknél semmilyen kedvezményt nem biztosítanak egymásnak a szerződő felek.79 A vámlebontás gyorsítása és a termékek körének bővítése növelte a tagországok közötti kereskedelmi kapcsolatokat. 3.4. A szélesítés és a mélyítés kérdése, mint a továbblépés lehetősége A CEFTA létrejöttekor – mint azt már többször említettem – az egymás közti kereskedelem bővítését célozta meg. Ennek jelei az első évben még csak korlátozottan jelentkeztek, mint az az 5. táblázat adataiból is kiderül.80 Ezekből is látszik, hogy bár Csehország kivételével igen jelentősen nőtt a CEFTA-n belülre irányuló exportja a tagoknak, ez csak hazánk esetében haladta meg az összes export növekedési arányát,81 tehát a szerepvesztés Lengyelország, Csehország és Szlovákia esetében tovább folytatódott. Ez tette szükségessé az előző fejezetben említett kiegészítő jegyzőkönyvek aláírását. Emellett azonban felvetődtek olyan javaslatok is, amelyek az együttműködés szorosabbra fogását, kiterjesztését indítványozták.

79

Ilyen termékek például a tojás, a fűszerpaprika, méz, a tej, a vaj, a cseresznye, a meggy és még közel kétszáz cikk. Szlovéniát azért szerepeltetem a táblázatban, hogy világosan kitűnjön milyen szoros kapcsolata alakult ki már a csatlakozás előtt a CEFTA-tagokkal. 81 Ez következik a már elmondott tényből, hogy a partnerországokba irányuló magyar ipari export közel fele azonnal vámmentes lett, részben a külkereskedelmi diplomáciánk ügyessége miatt. Ebbe beleértendő az is, hogy sok lengyel és cseh terméket a lassító listára tett Budapest. 80

105

5. táblázat A CEFTA országok exportnövekedése 1993-94 (%) Országok

CEFTA-n belüli

Összes

Csehország

4

8

Lengyelország

20

21

Magyarország

26

20

Szlovákia

15

22

Szlovénia *

22

11

Forrás: Figyelő, 1995, KSH 1996. * 1996-tól tag

Mélyítési javaslatok E javaslatok az integrálódás magasabb szintje felé vezettek volna, és legtöbbször anélkül elvetették őket, hogy komolyabban megfontolták volna. Ez persze érthető, mert már — mint többször említettem — a tagok kerülni akarták az EU melletti esetleges párhuzamosságok kialakításának még a látszatát is. Voltak természetesen olyan javaslatok is, amelyek objektív okok miatt nem valósulhattak meg, de nézzük a javaslatokat részletesen. Az első olyan tanácskozás, ahol komolyabban felvetődtek mélyítési javaslatok, az 1995-ös brnoi csúcstalálkozó volt. Oleksy lengyel miniszterelnök itt, az ismételt gyorsítás mellett egy közép-európai bank, – amolyan „mini EBRD” – létrehozását javasolta, ami regionális fejlesztési programokat finanszírozott volna, illetve a külkereskedelmi cégek hitelhez jutását kívánta segíteni. Azonban a tagok mindegyike forráshiánnyal küszködött, ezért komolyabb megfontolásra nem is került a javaslat.82 Sőt a magyar kormányfő kijelentette, hogy „az EU csatlakozás miatt fontos a CEFTA” ez pedig egyértelműsítette, hogy belső regionális fejlesztési társaságok létrehozása, a CEFTA keretében nem áll Budapest szándékában. Egy másik ötlet a házigazda cseh miniszterelnöktől hangzott el, attól a Václav Kalustól, akit szinte mindenki a „visegrádi együttműködés hátba szúrásával vádolt”. Igaz ez a javaslata egyértelműsíti, hogy ő nem csak az „EU felé lobbyzó” érdekvédelmi szervezetnek tekintette a CEFTA-t; hiszen ő korábban is Csehország EU-ba való menetelésének önálló útjáról beszélt.83 Eszerint az áruk szabad áramlása mellett meg kell teremteni a munkaerő és a szolgáltatások szabadságát is. A munkaerő áramlás felszabadítása érdekük lehetett ugyan, mivel – éppen Csehország kivételével – mindegyikük munkaerő-felesleggel küzdött, – mint az a 6. táblázatból világosan látszik és ez 2002-ig nem változott jelentős mértékben (1. ábra). De mégsem történt pozitív döntés az ügyben, mert minden tag – érthetően – a partnerországok munkaerő feleslegétől féltette saját munkaerőpiacát. 82 83

Napi Gazdaság 1995. szeptember 12. Horn Gyula nyilatkozata. Népszabadság 1995. szeptember 6. Interjú Vaclav Klaus-szal.

106

6. táblázat Munkanélküliségi ráta Ország 1990 (%) 1995 (%) Magyarország 1.9 10.9 Csehország 0.7 2.9 Lengyelország 6.3 14.9 Románia 3.0 8.7 Szlovákia – 13.1 Szlovénia 4.7 14.5 Forrás: “A KSH jelenti” – KSH, 1997/1.

A szolgáltatások szabad áramlása előtt pedig a tagországok banki és pénzügyi rendszereinek összehangolatlansága, fejletlensége jelentette a legnagyobb akadályt, amelynek összehangolására – még az EU szabványnak megfelelően sem – nem volt meg az akarat. Erre nagyon jó példa, hogy a partnerországok közti külkereskedelem nagy része nyugat-európai és osztrák cégek közvetítésével folyt (magyar-lengyel viszonylatban ennek aránya elérte az 50%-t is). Ugyancsak „emberi-politikai” tényezőkön bukott el a szlovák javaslat is, ami egy CEFTA-titkárság létrehozását javasolta. Ez a rossz emlékű KGST-t idézte a politikai elitekben, ezért elég gyorsan elvetették, de itt is szerepet játszott az esetleges „intézményesüléstől”, – mint az EU csatlakozás alternatívájától – való félelem. Így ez a javaslat is lekerült a napirendről, és 1996 óta84 nem is nagyon fogalmazódott meg hasonló igény. Fontos kérdés volt még a statisztikai rendszerek, származási tanúsítványok összehangolása, amiről 1997 szeptemberében megállapodás is született,85 de végrehajtása akadozott. A mélyítéssel való előrelépés tehát nem vezetett sikerre, nyilvánvalóvá vált, hogy a CEFTA szerepe a regionális kereskedelemben csak úgy növekedhet, ha a részt vevő államok száma bővül. A „szélesítés kérdése” A CEFTA megalakulásakor egy exkluzív klubból nőtt ki, amely a térség „élenjáró államait” tömörítette, amelyeknek ráadásul történelmi kapcsolatai is jóval szorosabbak voltak egymással, mint a közép- és kelet-európai térség többi államával. Jugoszlávia szétesésével (1991) Szlovénia is megjelent a nemzetközi gazdasági életben. Ennek a kis országnak, már csak történelmi hagyományai folytán is (az Örökös Tartományok egyike volt) igen sok kapcsolata volt korábban a CEFTA tagországokkal, gazdasági eredményei pedig a legjobbak voltak az egész térségben, így kézenfekvő volt, hogy csatlakozik a CEFTA 84

Az időpont jól mutatja az EU szerepét a CEFTA politikájának alakulásában, ekkortól lett ugyanis nyilvánvaló a Brüsszelből jövő nyilatkozatokból, hogy a tagországok, mint a legfejlettebbek a közép- és kelet-európai régióból, záros határidőn belül tagjai lehetnek a nyugat-európai integrációnak. 85 Mégpedig az EFTA szabályozás átvételével. – Figyelő, 1997./33. (VIII. 14.)

107

tagországok csoportjához.86 Emellett, Szlovénia számára megfelelően nagy piac volt a CEFTA országok piaca. A kapcsolatok élénkülésére pedig jó példát nyújt az 5. táblázat.

1. ábra Munkanélküliségi ráták regionális különbségei 2002. (Forrás: HARMADIK KOHÉZIÓS JELENTÉS 2004)

Szlovénia 1994-től kezdődően szabad kereskedelmi szerződéseket kötött a CEFTA tagokkal, de ezek életbelépésére már nem került sor, mert Brnoban 1995ben felvették a szervezet tagjai közé (1996. január 1-től). A bővítés azonban új metódus kidolgozását igényelte, ugyanis az 1992-es megállapodás nem 86

Hiszen Brüsszelben úgyis együtt kezelték őket.

108

tartalmazott semmilyen utalást az esetleges új csatlakozókra. Így 1995-bem kellett ezt meghatározni. Három feltételhez kötötték egy jelentkező felvételét, 1. a GATT/WTO tagsághoz, 2. az Európai Unióval kötött társulási szerződéshez, és 3. valamennyi tagállam belegyezéséhez.87 Szlovénia felvételével a legfejlettebb közép-európai országok testülete maradt a CEFTA. A következő tagfelvétellel azonban már a jövőbeni fejlődés vonalai látszottak kibontakozni. 1996 végén ugyanis, Románia felvételi kérelmét bírálták el a tagállamok, és 1997. július 1-jétől ez az ország is tagja lett a CEFTA-nak. Ez különösen Magyarország szempontjából tűnt kedvezőnek. Ugyanis hazánk kereskedelemi forgalma délkeleti szomszédunkkal 1993-1995 között óriási mértékben bővült. Csak 1995-ben 80%-kal nőtt a Romániába irányuló kivitelünk, a behozatal pedig 9%-os növekedést mutatott. Szintén kedvező, hogy 227 millió USD aktívummal zártuk az évet. 1996-ban azonban Románia több protekcionista intézkedést vezetett be, például a gabona és a gyümölcsök tekintetében jelentősen csökkentette a beviteli kontingenseket, illetve a közfogyasztási cikkek területén vámemelést hajtott végre. Ezért Magyarország számára fontos lett, hogy Románia is tagja lehessen a CEFTA-nak, mert ily módon biztosítható volt a forgalom növekedése. Felvételével a csoporton belül zajló külkereskedelmi forgalom is növekedett volna (hazánk esetében meghaladta a 10%-ot, az összforgalomból) ugyan, de a belső kohézió gyengült, mert gazdaság átalakulásának mértékében jelentősen el van maradva a másik öt tagországtól. A fentebb tett megjegyzésemről, miszerint a CEFTA jövőbeni fejlődésére vet fényt ez a bővítés egyelőre csak annyit, hogy ekkora (1997) már egyértelművé vált, hogy az EU az alapító országok csatlakozása után is szerette volna „fenntartani a szervezetet”, mint az Unió előszobáját. Ez a szándék érződik az 1998-ban csatlakozott Bulgária esetében is. Ugyanis a kereskedelmi kapcsolatok terén ennek az országnak nagy lemaradása volt a többi taghoz képest, a hat partnerországgal lebonyolított kereskedelme csak öt százalékát teszi ki az összes külkereskedelmének. Ráadásul gazdasági fejlettség, és a piaci viszonyok átalakulása terén igen nagy volt még a hátránya. Ezzel a tagok közti kohézió még inkább csökkent. A bővítésekkel mégis egy 760 ezer km2-es, közel 100 milliós szabadkereskedelmi zóna jött létre (2. ábra), ami a tagok, de a külső gazdasági környezet számára is nagy könnyebbségeket jelentett.

87

Bár a politikai szándék fontosságát jelzi, hogy Szlovéniának 1996. I. 1-jén még nem volt társulási szerződése az EU-val.

109

A CEFTA tagjai

Belépési széndék (2) CEFTA-tagországok (7) Érdeklődés (1)

Terület (km2) Lakosság (1000 fő) Bulgária

110994

9000

Csehország

78864

10326

Lengyelország

312685

38418

Magyarország

93036

10210

Románia

237500

23200

Szlovákia

49035

5314

Szlovénia

20253

1989

Összesen

902 367

98 457

2. ábra A CEFTA tagjai és a szomszédos államok viszonyulása 1999-2002

3.5. A CEFTA gazdasági ágazatokra gyakorolt hatása Ipari termékek Az ipari termékek esetében volt tényleges cél a szabadkereskedelem megteremtése 2001-re. Addig folyamatos vámcsökkentés történt, és 1997 után már csak a „lassító listás” termékek esetében vetettek ki vámot egymás áruira a tagországok. A többi áru esetében a forgalom növekedését tételezhetjük fel. Az 1993-1996 közötti adatok azt mutatják, hogy azon termékek forgalma, amelyeknél a vám megszűnt, jelentősen fellendült. Például az ásványi anyagok kereskedelmében jelentős mértékű növekedés következett be, ugyanakkor a magyar gépipari termékek Cseh-Szlovákia felé irányuló kivitele 62%-kal esett vissza az első két 110

évben (ebben az ágazatban megmaradt a vám). Ugyanez mondható el a lengyelcseh relációjú kapcsolatokban is. Tehát a vámmal sújtott termékek aránya csökkent a kereskedelmen belül,88 s ez annak ágazati átalakulásához vezetett. Jelentősen csökkent a magasabb feldolgozottságú termékek aránya, míg növekedett a nyersanyagoké és a félkész termékeké (7. táblázat). Ez abból adódik, hogy általában a gépipari termékek (gépjárművek, üzemi berendezések) azok, amelyek a 2001-ig védett körbe tartoztak, másrészt ez az árucsoport, ahol a leginkább kiszorították az EK/EU felől érkező áruk a közép-európaiakat. 7. táblázat Cseh–Szlovákiából származó magyar import szerkezete (%) (RÉTI T. 1997. nyomán) SITC Élelmiszerek, ital, dohány (0+1)

1987

1990

1993

1995

6.14

8.00

3.95

2.60

Nyersanyagok (2+4)

3.49

3.26

9.83

6.40

Energiahordozók (3)

3.94

4.60

23.37

26.30

Feldolgozott termékek (5+6+8+9)

37.49

42.13

49.11

46.60

Gépek, gépi berendezések (7)

48.95

41.5

13.72

18.10

8. táblázat: Lengyelországból származó cseh–szlovák import szerkezete (%) (RÉTI T. 1997) SITC Élelmiszerek, ital, dohány (0+1)

1987

1992

1995

3.9

2.9

2.6

Nyersanyagok (2+4)

3.8

10.1

12.3

Energiahordozók (3)

3.4

31.4

33.2

Feldolgozott termékek (5+6+8+9)

28.0

37.8

41.2

Gépek, gépi berendezések (7)

54.6

17.8

10.7

Külön kérdésként lehet megvizsgálni a térségben megtelepedő multinacionális cégek viselkedését. Ezek jelentőségét az adja, hogy olyan kooperációs formákat hoznak létre a tagok országaiban lévő üzemeik között, amelyek kialakításához nélkülük nem lenne sem megfelelő tőke, sem akarat. Erre jó példával szolgál a Nestlé, az Unilever vagy Procter and Gamble, amelyek leányvállalatai nagy szerepet játszottak a CEFTA tagok közti árucsere növekedésében (RÉTI T. 1997). Ugyanakkor a „lassított termékek” (például a mezőgazdasági alapanyagot feldolgozókat, vagy az autóiparban érdekelteket)89 által érintett cégeket hátrány éri a lassú vámlebontás miatt.90 A korábban vámmal védett hazai cégeket pedig a 88

Figyelő 1996./2. p. 20. Bár a General Motors sikeresen „lobbyzott” a magyar és a lengyel kormánynál is, aminek következtében hosszú távú vámmentességet élveznek a szomszéd országból behozott részegységek. 90 Erre jó példa a növényolaj-ipari Cereol, vagy a Győri Kekszgyárat is megvásárló McVitis esete, amelyek a racionalitás és a majdani vámcsökkentés reményében specializálni kívánták a termelést, de ezt a vámszabályok nem tették lehetővé. A Cereol Lengyelországba való exportja pedig jelentősen csökkent, mert Varsó még a kvótával védett élelmiszeripari termékek esetében is 19%-os vámot alkalmazott. – Figyelő, 1995. 89

111

versenytársak megjelenése készteti tiltakozásra. Erre jó példa volt, a magyarországi édesipari cégek „felzúdulása” 1996-ban, amikor is megszűnt egyes termékek vámja – korábban 50-70% körül volt – a CEFTA viszonylatban, így az olcsóbb cukorból és lisztből készülő cseh és lengyel termékek csökkentették piaci részesedésüket.91 Az mondható tehát, hogy a CEFTA tagok közti ipari forgalomban inkább kereskedelemterelő hatása volt a 1992-es megállapodásnak, elsősorban a magasabb technológiai szintet képviselő termékek terén. Agrártermékek Az agrártermékek esetében sincs másképp a helyzet. A különbség azonban jelentős, hiszen jóval nagyobb termékkör esetében maradtak fenn a vámok, illetve a nem vám jellegű intézkedések. Ennek ellenére a ‘90-es évek eleji mélypontról elmozdult a mezőgazdasági termékek kereskedelme is. 9. táblázat Magyarország agrárkereskedelme a CEFTA tagokkal (USD) Export

Import

1994

1995

1996

1994

1995

1996

Csehország

52800

51880

88330

19800

10890

8680

Szlovákia

30430

47180

53000

10910

9890

8460

Lengyelország

60290

88630

119970

12110

12630

12810

Szlovénia

74720

120390

92950

1600

3790

2430

CEFTA országok

218240

308080

354250

44420

37200

32380

Összes

2305080

2898510

2754750

1058860

976060

940090

9.47

10.63

12.86

4.20

3.81

3.44

A CEFTA aránya (%)

Forrás: Népszabadság 1997. VI. 5.

Ezt jól mutatja hazánk CEFTA tagokkal lebonyolított agrárkereskedelmének változása is (9. táblázat). A táblázatból kitűnik, hogy még kivitelünk Szlovénia kivételével minden ország irányába nőtt, addig a behozatalban csökkenés tapasztalható. Az 1996-os Szlovéniába irányuló export – látszólag paradox – csökkenése annak tudható be, hogy Ljubljana a csatlakozás előtt több adminisztratív akadályt vezetett be (szabványok megváltoztatása, minőségi osztályozás átalakítása), amelyek miatt a magyar export jelentős része kiszorult a szlovén piacról. Még szemléletesebben látszik ez a 3. ábrán. Az export növekedése az itthoni exporttámogatás magas szintjéből adódik. Ezt a partnerországok erősen kifogásolják is. Többször kérték a magyar felet, hogy inkább a „GATT-konform” termelői támogatást alkalmazzák az egymás közti kereskedelemben. 1998-ban azonban megállt a mezőgazdasági termékek kivitelének növekedése, az emlékezetes szlovák vámemelés, kvótacsökkentés és a 91

Kormányzati eszközökkel találtak megoldást a problémára, exporttámogatást nyújtottak a külső (nem CEFTA) piacra irányuló kivitel számára.

112

lengyel kormány beviteli korlátozásai miatt. Ezek ügyében Budapest, – mivel a CEFTA-n belül nincs szankcionálási lehetőség, – a WTO-hoz fordult. 140000 120000 100000

Csehország Szlovákia Lengyelország

80000 60000

Szlovénia

40000 20000 0 1994

1995

1996

1994

1995

1996

Export

Export

Export

Import

Import

Import

3. ábra Magyarország agrárkereskedelme a CEFTA tagokkal 1994-1996 (ezer USD) Forrás: IKIM 1998.

Az agrártermékek kereskedelmét növelhette volna, ha az országok termelői szervezetei, agrárkamarái között valamifajta koordináció jön létre, az egymást kiegészítő – komplementer – termelésről, amivel meg lehetett volna akadályozni a regionális túltermelés kialakulását. Erre vonatkozóan voltak kezdeményezések ‘96-ban és ‘97-ben,92 de a politikai légkör és kialakuló többlet-termelés nem tette lehetővé átfogó együttműködés megkötését. Beruházások Az 1992-ben aláírt megállapodás egyik célja volt a vásárlóerő és a külföldi befektetések növelése is. Az egymás közti tőkeáramlás minimális volt korábban is, épp ezért ez a cél elsősorban a külföldi tőke országba csalogatását jelentette. E tekintetben a CEFTA szerepe kicsi, legfeljebb az országokról kialakult kép javításához járult hozzá. A tagországokba érkezett külföldi tőke mennyisége, a térségben az elsők között van (10. táblázat), de ez a térség átlagánál magasabb gazdasági fejlettségi szintből következik elsősorban. Ennek tudható be, hogy az egy főre eső értékben a CEFTA tagországok állnak az élen. Az egymás országában való beruházásokat, – mint már fentebb említettem – gátolta a banki rendszerek összehangolatlansága illetve a valuták konvertibilitásának hiánya. A mértéke éppen ezért nagyon alacsonyan maradt, Magyarországon például 1994-ben 0,7 millió USD lengyel és 0,5 millió USD cseh befektetés történt (BALÁZS P. 1996), későbbiekben ez növekedett, de még 199792

A lengyel és a magyar agrárkamarák vezetői közt meg is kezdődtek a tárgyalások, de jelentősebb eredményt nem hoztak.

113

ben sem haladta meg egyik relációban sem az 1 millió dollárt.93 Ennek oka lehetett természetesen a tőkehiány mellett, az ilyen irányú történelmi kapcsolatok hiánya is. Abban a relációban, – nevezetesen Románia felé –, ahol az emberi kapcsolatok szorosabbak voltak a befektetések mértéke is nagyobb arányú, 1993 és 1996 közt 22 millió dollár értékű magyar beruházás történt Romániában. Ez a térségen belül a legintenzívebb kapcsolatnak számított.94

10. táblázat Külföldi működőtőke befektetések Közép- és Kelet-Európában Országok

Összes befektetés

A GDP %-ban

1989-96 (millió $)

1989-96 (fő / $)

1995

Magyarország

13266

1288

10.2

Csehország

5606

642

5.6

Oroszország

5100

34

0.5

Lengyelország

4957

128

0.9

Románia

1434

53

1.0

Ukrajna

1167

23

0.8

Szlovákia

767

144

1.1

Szlovénia

731

355

1.0

Észtország

707

459

5.8

Lettország

585

234

3.6

Horvátország

584

118

0.5

Bulgária

450

54

0.8

Litvánia

308

83

0.8

Albánia

295

92

3.5

Macedónia

38

18

0.3

Összesen:

35995

Forrás: EBRD

93

HVG adatbank Sőt 5 millió USD alaptőkével alakult egy a kereskedelmet szervező bank is (Páter Bank). – Népszabadság, 1997. április 3. 94

114

7. A CEFTA ezredfordulón

országok

külkereskedelmének

jellemzői

az

1. A külkereskedelem egyenlege (1990-2003) A közép-európai országok rendszerváltásának egyik legjelentősebb gazdasági hatása a külkereskedelmi forgalom ugrásszerű megnövekedése volt. Ez minden országban elsősorban az import megugrását eredményezte, a korábban már említett elfojtott fogyasztási igény miatt. Emiatt jelentős deficit halmozódott fel a külkereskedelmi egyenlegekben. Az 1-7. ábrák a CEFTA tag közép-európai országok külkereskedelmi egyenlegét mutatják az EUROSTAT adatai alapján 1990 és 2003 között. A vizsgált országok egy-két évnyi kivételtől eltekintve kereskedelmi hiánnyal jellemezhetőek, amely általában a ’90-es évek első felében erősen növekedett. Az is megfigyelhető, hogy ez a hiány-növekedés minden esetben megtört legalább egyszer, a gazdasági átalakulás ütemétől függően (Csehország és Románia 1996, Lengyelország és Szlovénia 2000, Szlovákia 1998, Bulgária 1993). Kisebb javulás még hazánk esetében is megfigyelhető volt 1994 és 1997 között. Ezt a törést követően azonban Magyarország és Románia esetében egyértelmű növekedésnek indult a külkereskedelmi deficit. Lengyelország, Szlovénia és Bulgária esetében egyértelműen az egyensúly felé mozdult el a kereskedelem, bár ez utóbbi ország esetében 1997-től kezdődően egy ismételt visszaesés tapasztalható. Ha nem az átalakulási ciklusok, hanem konkrét időpontok és mérték alapján vizsgáljuk a külkereskedelmi egyenleget, akkor azt lehet mondani, hogy napjainkra a legnagyobb hiányt, kereskedelmének nagyságához mérve Románia és Bulgária halmozta fel. Abszolút értékben természetesen Lengyelország rendelkezik a legnagyobb deficittel, ugyanakkor Szlovénia és Szlovákia a legkisebbel. Az egy főre vetített értékek között 2003-ra alig kétszeres különbség volt megfigyelhető 250-500 euro/fő értékkel (Csehország – Szlovénia). Ha a „hiányt okozó” irányt vizsgáljuk, azt mondhatjuk, hogy 1996-1997-ig mind az EU-15, mind az egyéb kereskedelmi irányokban is deficitesek voltak az országok.95 A változás az évtized közepe után következett be, amikortól kezdődően eltérő pályán kezdtek mozogni a térség államai. Ezek alapján három csoportba sorolhatjuk a CEFTA országokat. Az elsőbe tartozik Csehország, Magyarország és Szlovákia, amelyeknél eltérő nagyságban, de egyre növekvő mértékben nőtt az EU relációban lebonyolított kereskedelem aktívuma, többlete. Ezeknél az országoknál ennek köszönhető, a korábban már említett visszaesési folyamat megtörése. Bulgária, Románia és 95

Természetesen itt is vannak ettől eltérő évek és országok (pl.: Lengyelország 1990-ben).

115

Lengyelország alkotja a másik csoportot, ahol az EU-15 országaiba irányuló forgalom az „egyéb országok” irányában bonyolítottnál ugyan kisebb mértékben, okozója a hiánynak, mégis egészen napjainkig deficites maradt. Románia és Bulgária esetében még nőtt is az EU többlete, ami a drasztikusan növekvő hiányt egyik okozója volt. Szlovénia magában képezi a harmadik csoportot, ennél az országnál bár folyamatosan nőtt az EU-15 irányában a hiány, a nem EU tagokkal szembeni 2000 után kialakuló többlete segített az egyensúly irányába elmozdulni.

1. ábra Csehország külkereskedelmi egyenlege (Milliárd ECU/Euró)

2. ábra Magyarország külkereskedelmi egyenlege (Milliárd ECU/Euró)

3. ábra Lengyelország külkereskedelmi egyenlege (Milliárd ECU/Euró)

116

4. ábra Szlovénia külkereskedelemi egyenlege (Milliárd ECU/Euró)

5. ábra Szlovákia külkereskedelemi egyenlege (Milliárd ECU/Euró)

6. ábra Románia külkereskedelmi egyenlege (Milliárd ECU/Euró)

Ezek a tények Szlovákia, Csehország és Magyarország felvételét elősegíthették az Európai Unióba, mert 2000 után már egyértelművé vált, hogy ezzel Közösségen belülivé lehetett tenni az EU-országok számára, jobbára már vámmentes, mégis deficites kereskedelmet.

117

7. ábra Bulgária külkereskedelmi egyenlege (Milliárd ECU/Euró)

2. Kereskedelem irány szerinti jellemzése az első öt ország alapján Fontos megvizsgálnunk a közép-európai országok esetében a külkereskedelem koncentráció mértékét, illetve a koncentrációt képviselő irányokat.96 Ezt először a kereskedelmi partnerek részesedésének bemutatásával kezdjük. Majd az Európai Unió részesdését vizsgáljuk. A kereskedelmi irányok statisztikai módszerekkel való elemzését a következő fejezetben végezzük el. A 8. és 9. ábrán látható, hogy import tekintetében általában nagyobb az első öt ország jelentősége, mint az exportéban. Ebben a tekintetben azt is mondhatnánk, hogy kisebb az érzékenysége az exportnak, de ez csak részben van így. Mert az import esetében az első öt ország szerepe talán kisebb, de gazdasági függőséget okozó szerepe (nyersanyagok, energiahordozók behozatala miatt) nagyobb. A legnagyobb koncentráció mindkét irányban Szlovákia esetében mutatkozott 65% feletti értékekkel. A legalacsonyabb értékkel az export esetében Bulgária és Románia rendelkezik, ami egyben a kisebb fokú integráltságukra is utal. Az import tekintetében pedig általában Lengyelország található még a rangsor alján az előbbi két ország mellett. Az időbeli fejlődést figyelve kiugró változásokról csak egy-két ország esetében beszélhetünk. Romániában és Szlovéniában erős koncentrálódás indult el a kivitelt figyelve. Csehország, Szlovákia és hazánk esetében lassú csökkenést tapasztalhatunk. Az import esetében jóval kisebbek a változások, s Bulgária kivételével lassú csökkenést regisztrálhatunk. Az Európai Unió korábbi 15 tagállamának export-részesedése minden ország esetében 55 % fölött volt 2001-re. Ez azonban csak Bulgária és Szlovákia esetében jelentett intenzív növekedést, a többieknél inkább stagnált a részesedés. 96

Az 1996 és 2001 közötti változásokat tekintjük át, egyrészt mert korábban már szóltunk a megelőző időszakról, másrészt pedig, mert ekkortól érezhető intenzívebben az Európai Unió és részben a szomszédos országok megnövekvő szerepe.

118

Az import tekintetében mindenhol alacsonyabb volt az EU-15 szerepe, a korábban már említett nyersanyag és energiahordozó-behozatal miatt. Tendenciájában azonban hasonló az exporthoz. 70 Bulgária

65

Csehország 60

Magyarország Lengyelország

55

Románia

50

Szlovákia 45

Szlovénia

40 1996

1997

1998

1999

2000

2001

8 ábra Közép-európai országok első öt külkereskedelmi partnerének részesedése az összes importból 70 65

Bulgária Csehország

60

Magyarország 55

Lengyelország Románia

50

Szlovákia Szlovénia

45 40 1996

1997

1998

1999

2000

2001

9. ábra Közép-európai országok első öt külkereskedelmi partnerének részesedése az összes exportból

A korábban már bemutatott külkereskedelmi mérlegre mutat rá a 12. ábra, amelyen jól látható, hogy minden ország hiánnyal zárt 1996 és 2001 között. Bulgáriát ki kell emelnünk, amely gazdasági átalakulásában az 1998-1999-es reformok jelentettek nagy változást, aminek következtében drasztikus növekedett az import és csökkent az export mértéke, aminek köszönhetően jelentős hiánnyal zárta külkereskedelmét.

119

75 70 65 60 55 50 45 40 35 30 1996

1997

1998

1999

2000

Bulgária

Csehország

Magyarország

Románia

Szlovákia

Szlovénia

2001 Lengyelország

10. ábra Az EU-15 részesedése az importból 80 75 70 65 60 55 50 45 40 35 30

1996

1997

1998

1999

2000

Bulgária

Csehország

Magyarország

Románia

Szlovákia

Szlovénia

2001 Lengyelország

11. ábra EU-15 részesedése az exportból 110,0 100,0 90,0 80,0 70,0 60,0 50,0 1996

1997

1998

1999

Bulgária

Csehország

Magyarország

Románia

Szlovákia

Szlovénia

2000

Lengyelország

12. ábra Az export az import százalékában

120

2001

A hét CEFTA tagország esetében 1996 és 2001 között tekintettük át itt is a fő kereskedelmi irányokat. Az alábbi ábrákkal (13-26. ábra) az első öt kereskedelmi partner földrajzi eloszlását szeretnénk bemutatni. Általánosságban az mindható el, hogy minden esetben az első öt partner döntően az európai államok közül került ki. Elvétve találkozhatunk az Egyesült Államok illetve Japán megjelenésével. Jelentős eltérést az export illetve az import irányaiban nem nagyon találhattunk. A másik törvényszerűség, hogy folyamatosan csökkent (még 1996 és 2001 között is) Oroszország részesedése, és egyre hátrébb szorul a rangsorokban. Ezzel szemben Ausztria, illetve Németország szinte folyamatosan növelte részesedését. Ha országonként vizsgáljuk, akkor megfigyelhetőek bizonyos sajátosságok. Egyrészt a szomszédság továbbra is fontos tényezője volt a kereskedelemnek. Másrészt bizonyos történelmi, tradicionális kötődések is meghatározóak a ma napig is. Bulgária esetében mind a két tényező meghatározó. Oroszország, Törökország és Görögország meghatározó szerepe, részben a szomszédsági és egyben a történelmi múltra vezethető vissza. Az exportban a legnagyobb részesedést ennek ellenére Olaszország és Németország mutatja, ami már a bolgár gazdaság folyamatos integrálódását is jelzi. Az pedig, hogy Itália részesedése folyamatosan növekszik, egyfajta dél-európai együttműködés lehetőségére világít(ott) rá. A történelmi, és elsősorban az elmúlt fél évszázad gazdasági kapcsolatainak jelentőségét az mutatja, hogy Oroszország, bár csökkenő mértékben, de továbbra is fő import-partnere maradt Bulgáriának. Csehország esetében minden, a bevezetőben említett törvényszerűség megfigyelhető. Az európai, a szomszédos országok és a történelmi kapcsolatok jelentőségét egyaránt láthatjuk. Ez utóbbi Szlovákia és Oroszország, ugyan egyre csökkenő szerepében mutatkozik meg, még Ausztria, de főképpen Németország jelentőség-növekedése már az II. világháború előtti trendek és kötődések megjelenését mutatja. Az pedig, hogy Csehország esetében csak európai államok vannak az első öt helyen azt is mutathatja, hogy a „landlock helyzet” még manapság is szerepet játszhat a külkereskedelemben. Ez utóbbi megjegyzésünk inkább csak színező jellegű, hiszen a szintén tengertől elzárt Magyarország esetében a tengerentúli partnerek is jelentősek, míg a tengerparttal rendelkező Lengyelország csak európai országokat tudhat a legfontosabb öt kereskedelmi partnere közt. Hazánk esetében is érvényesült azonban a szomszédsági és a korábbi történelmi kapcsolatok hatása. Németország és Ausztria szerepe ezt mutatja. Az export és az import cél- illetve forrásterületei között nagy eltérések nincsenek, csak annyiban, hogy az Egyesült Államok, mint célország szerepet kapott. A másik kiemelendő tény Oroszország importban betöltött szerepe, ami az egyoldalú energiafüggőségünkkel indokolható.

121

13. ábra Bulgária első öt export partnerének földrajzi megoszlása és részesedése (%) 1996-2001

14. ábra Bulgária első öt import partnerének földrajzi megoszlása és részesedése 19962001

122

15. ábra Csehország első öt export partnerének földrajzi megoszlása és részesedése 1996-2001

16. ábra Csehország első öt import partnerének földrajzi megoszlása és részesedése 1996-2001

123

17. ábra Magyarország első öt export partnerének földrajzi megoszlása (az USA nélkül) és részesedése 1996-2001

18. ábra Magyarország első öt import partnerének földrajzi megoszlása és részesedése 1996-2001

Lengyelország esetében is szinte teljesen hasonló trendek figyelhetők meg. Németország dominanciája azonban még hangsúlyosabb volt. Részben a történelmi múltnak tudható be Nagy-Britannia viszonylag jelentős szerepe. Kiemelendő, hogy Németország kivételével (az 1997-es évben Ukrajnát kivéve) egyetlen szomszédos állam se tudott bekerülni az első ötbe, a CEFTA tagországok közül pedig egyik sem. Románia esetében a történelmi kapcsolatok erős befolyását találhatjuk. Olaszország és Franciaország magas részesedése a hagyományos, a „latin nyelvű” országok közötti kereskedelem továbbélését, felújulását mutatja. Már a szomszédsági hatás is érvényesül Törökország és hazánk esetében, bár nyilvánvalóan a történelmi és közlekedésföldrajzi kapcsolatok (folyók-utak, Fekete-tenger) szerepe is domináns. A többi vizsgált országgal összehasonlítva szembetűnő Németország visszafogottabb szerepe. 124

19. ábra Lengyelország első öt export partnerének földrajzi megoszlása és részesedése 1996-2001

20. ábra Lengyelország első öt import partnerének földrajzi megoszlása és részesedése 1996-2001

Szlovénia esetében is a közelmúlt kapcsolatai és a szomszédsági hatás erejét vizsgálhatjuk. Természetesnek vehetjük Németország első helyét, de Olaszország, Ausztria, Horvátország és hazánk szereplése az első öt partner közt a 125

szomszédság szerepét mutatja. Érdekes, hogy Magyarország épp déli szomszédunk rovására tudta növelni részesedését a szlovén importban. Az, hogy exportjában Horvátországon kívül csak korábbi EU tagok domináltak, a szlovén gazdaság integráltságának jó jelzője.

21. ábra Románia első öt export partnerének földrajzi megoszlása és részesedése 1996-2001

22. ábra Románia első öt import partnerének földrajzi megoszlása és részesedése 1996-2001

Szlovákia esetében a közös állami lét erős, de egyre halványuló hatását láthatjuk. Csehország jelentősége a korábbi első helyről ugyan csökkent, átadva helyét Németországnak, de még így is jelentős. Az ország közép-európai beágyazottságát mutatja, hogy Lengyelország is megjelenik a kereskedelmi 126

partnerek között, ezzel két CEFTA ország is a jelentős irányok közt szerepel, ami indokolja Szlovákia részbeni ragaszkodását a szervezethez. Oroszország részesedése az importból pedig a szintén hagyományos, a kilencvenes években részben még meg is erősödő keleti függőségnek, ami leginkább az nyersanyag és energiaimportban nyilvánult meg.

23. ábra Szlovénia első öt export partnerének földrajzi megoszlása és részesedése 1996-2001

24. ábra Szlovénia első öt import partnerének földrajzi megoszlása és részesedése 1996-2001

127

25. ábra Szlovákia első öt export partnerének földrajzi megoszlása és részesedése 1996-2001

26. ábra Szlovákia első öt import partnerének földrajzi megoszlása és részesedése 1996-2001

3. A CEFTA tagok külgazdaságára gyakorolt hatások A CEFTA szerepének megítéléséhez az egyik legfontosabb tényező, a tagországok külkereskedelmére gyakorolt hatások összessége. Ezt ebben a részben elsősorban az alapítást követő években bekövetkező hatások leírásával szeretnénk bemutatni, a későbbi évek változásait már a statisztikai elemzések között tesszük meg. A közép-európai országok gazdasága – mint ahogy arról már volt szó, – a ‘90es évek elején válságba került, ami kiemelten jelentkezett a külkereskedelmükben. Cserearányaik romlottak, emiatt nagy kereskedelmi deficitet halmoztak fel. (1-8. 128

ábra). A hiány 1997-ig leginkább az Európai Unió tagjaival folytatott kereskedelemből származott, de Lengyelország és Szlovénia a CEFTA-n belüli kereskedelmében is hiányt halmozott fel. Ez elsősorban külkereskedelmük áruszerkezetéből adódik. Röviden megpróbáljuk összefoglalni az tagállamok közötti kereskedelem országonkénti arányait. Az alapító tagok és Szlovénia részletesebb áttekintésére vállalkozhatunk csak, mert Románia későbbi csatlakozása nem ad lehetőséget az 1993-98 közötti időszakban mélyebb elemzésre, nem is beszélve Bulgáriáról, amely ekkor még nem is volt tagja a szervezetnek.97 3.1. Lengyelország A CEFTA kereskedelem 1994-ben a lengyel kivitelből 1994-ben 4,8%, a behozatalban 4,3% volt. Egy évvel később már 5,4% volt az exporton 5,6% pedig az importon belüli részesedése a partner országoknak, 1997-re pedig elérte a 6,8%-os arányt. Az emelkedés volumenében is jelentős volt, 1993-1995 között több mint duplájára emelkedett a forgalom értéke (1. táblázat). Ugyanakkor lengyel szempontból negatívum, hogy a behozatal aránya gyorsabban nőtt, mint a kivitel. Az exportban ráadásul a nyersanyagok és alacsony feldolgozottságú termékek domináltak. A szén és koksz, a fémek (vas, acél, réz), a villamosgépipar termékei és a vegyipari anyagok tették ki a lengyel kivitel 80%-t. 1. táblázat Lengyelország CEFTA kereskedelmének alakulása 1993-1995 (millió USD) 1993

1994

1995

Exp.

Imp.

Egy.

Exp.

Imp.

Egy.

Exp.

Imp.

Egy.

Csehország

342.5

350.3

-7.8

456.1

501.7

-45.6

698.2

891.7

-193.5

Szlovákia

166.7

161.4

5,3

183.3

196.1

-12.8

279.4

380.8

-101.4

Magyarország

174.3

165.5

8,8

183.6

220.8

-37.0

248.6

337.1

-88.5

Összesen

683.5

677.2

6,3

823.0

917.9

-95.4

1226.2

1609.6

-383.4

Forrás: Cooperations with CEFTA countries. Polish Foreign Trade 10/1996

Ugyanakkor a behozatalban a félkész- és késztermékek dominálnak. Sorrendben a vegyipari, villamosgépipari, vas- és acéltermékek illetve az agrártermékek alkották a lengyel CEFTA import 3/4-ét. Ugyanez a helyzet, az egyes országokkal való kereskedelemben is. És ez azóta sem változott jelentősen, 97 Emellett meg kell jegyezni azt is, hogy pont e két ország esetében állnak rendelkezésre a legkevésbé az adatsorok, hogy megbízhatóságukat már csak ne is említsem.

129

mert a magasabb feldolgozottságú lengyel termékek a partner országok által összeállított lassító listán voltak, és csak 2001-ben lettek teljesen vámmentesek.

30,0% 25,0% 20,0%

Összes

15,0% 10,0% 5,0% 0,0%

Cefta

Villamosgépipar Nyersanyagok

Fémek

Agrártermékek

27. ábra Árucsoportok részesedése a lengyel exportból (1995) (RÉTI T. 1997. nyomán)

3.2. Szlovákia A szlovák külkereskedelemben kiugróan nagy a CEFTA országok részesedése, de ez a Csehországgal alkotott vámunió miatt van így (2. táblázat). Jól látható, hogy a cseh relációjú kereskedelem csökkenése húzza lefelé az egész CEFTA arányát is. A szlovák statisztikák szerint minden CEFTA tagállammal pozitív a kereskedelmi mérlege északi szomszédunknak, 1997-ben Lengyelország felé több mint 50 millió dolláros aktívuma volt, hazánkkal szemben, pedig 1998 első nyolc hónapjában 70 millió dolláros többletet halmozott fel. De pozitív a kereskedelmi mérlege Szlovéniával és Romániával is. Igaz ennek fő oka, túl az 1997-ben bevezetett importpótlékon, hogy a szlovák importőrök fizetőképessége erősen kérdéses volt, kockáztatni pedig senki sem akart. 2. táblázat A CEFTA és Csehország részaránya Szlovákia kereskedelmében 1994

1995

1997

Export

Import

Export

Import

Export

Import

CEFTA

45,7

34

44,3

32,9

43,5

31,2

Csehország

37,3

29,6

35,2

27,5

32,4

24,5

Forrás: Information Bulletin SIA – Slovak Information Agency 1998.

Az áruk tekintetében a CEFTA-ba irányuló kivitelben az acéltermékek, vegyi anyagok, félkész termékek uralkodnak, még a behozatalban gépek, gépi

130

berendezések játsszák a főszerepet. Szlovákia tehát exportjának jelentős részét helyezi el a partner országok területén, ami fontos bevételi forrása is egyben. 3.3. Szlovénia A volt jugoszláv tagállam már 1993 végtől szabadkereskedelmi szerződéseket kötött egyenként a CEFTA tagokkal.98 Ennek, – valamint az új ország „hagyományos”99 kapcsolatainak megszakadása következtében – igen gyorsan növekedett a CEFTA országokba irányuló szlovén kivitel (1994: 24%, 1995: 31% a növekedés mértéke az előző évhez viszonyítva).100 A taggá válás után megtorpant a növekedés üteme (3. táblázat). 3. táblázat: Szlovénia kereskedelmi forgalma a CEFTA országokkal 1995 m USD

1996 m USD

1996/95 %

1996 I.-III m USD

1997 I.-III. m USD

1997/96 %

EXPORT CEFTA

403

450

111.7

111

110

99.1

Csehország

132

146

110.6

35

37

105.7

Szlovákia

52

57

109.6

14

13

92.8

Lengyelország

105

141

134.3

35

34

97.1

Magyarország

115

105

91.3

27

26

96.3

IMPORT CEFTA

634

613

96.7

141

154

109.2

Csehország

247

236

95.5

58

51

87.9

Szlovákia

82

92

112.2

22

23

104.5

Lengyelország

38

48

126.3

11

13

118.2

Magyarország

167

237

141.9

50

67

134.0

Forrás: Szlovéniai Statisztikai Hivatal elektronikus adatbázisa

Ez főleg a korábbi délszláv kapcsolatok – éppen ekkor történő – újjáéledésének tudható be, amelyek a szlovén területek klasszikus felvevőpiacának számítottak. Az importban viszont töretlen a növekedés,101 ami azt jelzi, hogy vannak még kiaknázatlan lehetőségek a CEFTA országok számára – főleg a feldolgozottabb termékek terén. 98 Elsőként Csehországgal és Szlovákiával. Érdekesség, hogy ezek a szerződések 1996-ra a teljes ipari szabad kereskedelmet irányozták elő, azonban épp ekkor lett Szlovénia CEFTA tag. Így Lengyelországgal csak 1998. január 1-jétől valósult meg ez meg, míg hazánkkal csak 2000-től. 99 Itt elsősorban a volt jugoszláv testvérállamokkal való kapcsolatokra kell gondolni, amelyek a háború miatt szinte teljesen megbénultak. 100 Ez főként magasan feldolgozott termékekből állt és áll ma is. 101 Szlovénia importjában az agrártermékek és a nyersanyagok uralkodnak.

131

3.4. Csehország Csehország kereskedelméből a CEFTA tagok aránya, — hasonlóan Szlovákiához — magas, a Cseh–Szlovák vámunió miatt (4. táblázat). A táblázatból azonban az is kiderül, hogy folyamatosan csökken ez az arány. Ennek fő oka a szlovák viszonylatban lebonyolított kereskedelem erős visszaesése, hiszen a Szlovákia nélküli kereskedelem 1993 és 1995 között nőtt, és ez a trend, ha lassuló mértékben is megmaradt.102 A forgalom növekedése mondható el a cseh–lengyel viszonylatban is. Csakúgy, mint a többi irányban itt is cseh többlet figyelhető meg, az exportált termékek feldolgozottsági foka magasabb és jóval szélesebb (gépek, berendezések, vegyipari késztermékek, élőállat, ital, dohánytermékek), mint a Lengyelországból származó behozatal (nyersanyagok, fűtőanyagok). Szlovéniával szemben szintén kiviteli többlete van Csehországnak, de ebben az esetben a termékek köre közelít egymáshoz, – bár a szlovén importban több az élelmiszer. 4. táblázat A CEFTA országok részesedése Csehország külkereskedelméből (RÉTI T. 1997)

21.36%

Szlovákia nélküli export 4.96%

Szlovákia nélküli import 3.87%

22.91%

18.19%

6.5%

3.97%

1995

23.68%

17.16%

7.48%

4.04%

1996

22.82%

14.56%

n.a.

n.a.

1997

21.60%

14.19%

n.a.

n.a.

Év

Összes export

Összes import

1993

26.42%

1994

Összességében elmondható, hogy a Megállapodás hatására a régión belüli kereskedelem növekedésnek indult, és a ‘90-es évek elején drasztikusan visszaesett forgalom növekedett, csakúgy, mint az egymás külkereskedelmében elfoglalt arány is.103 Azonban ez a folyamat a külkereskedelem általános bővülése mellett ment végbe, elsősorban a fejletlen országok kárára, míg az Európai Unióval való kereskedelem aránya tovább nőtt, ha a CEFTA-énál kicsit lassabban is.

102

Szlovák források szerint – amelyek megbízhatóságában erősen kételkedni lehet – 1997-ben a cseh export 9,5%-a irányult a Szlovákia nélküli CEFTA-ba. Ez jórészt a korábbi tagokkal való kapcsolat bővüléséből adódik, ugyanis az új tag, Románia és Csehország közt nagyon alacsony a forgalom intenzitása. 103 A hatások vizsgálata igazán csak az alapító országok esetében lehetséges, hiszen Szlovénia és főképp Románia esetében még nem álltak rendelkezésünkre még több éves adatsorok.

132

3.5. A CEFTA hatása Magyarország külkereskedelmére Hazánk közép-európai külgazdasági kapcsolatai már a ‘80-as évek végén hanyatlásnak indultak. Az arányvesztés egészen 1995-ig tartott, amikor Csehország részesedése 2,2%, Szlovákiáé 2%, Lengyelországé 1,6% volt (Románia aránya ekkor 1,2%) (ILLÉS I. 1996). Az aránycsökkenés ugyan a forgalom tényleges növekedésével járt (1993 után), de emellett is természetellenesen alacsony részesedést foglaltak el a szomszéd országok hazánk külkereskedelmében (5. táblázat).104 A 6. táblázat azonban azt mutatja, hogy 1997-re sikerült megközelíteni a korábbi szintet az „alapító társországokkal” folytatott kereskedelemben. 5. táblázat A CEFTA tagországok részesedése külkereskedelmünkből 1996 (%) Országok

Export

Import

Csehország és Szlovákia

4.10

5.40

Lengyelország

3.00

1.80

Szlovénia

1.70

0.55

Összesen (C-4):

8.80

7.75

Ausztria

10.90

9.50

Forrás: IKIM

Az 1996 és 1998 közötti két évben pedig a CEFTA országokba irányuló kivitelünk jóval gyorsabban nőtt, mint az összes exportunk, különösen jól látható ez az 1998-as adatoknál, ami abból adódik, hogy január elseje óta az ipari termékek 90%-a vámmentesen kerülhettek a partnerországokba. A növekedés mértéke (28%) bizakodásra adott okot, főleg akkor, ha az év közbeni agrárkiviteli vitákra gondolunk (Szlovákiával és Lengyelországgal).105 Meg kell azonban jegyezni, hogy Románia kivételével az egyes országokba irányuló kivitel csak az átlag körüli mértékben nőtt. Az import ugyanakkor lassabban nőtt, mint az export, de így is növelte részarányát az összes behozatalon belül. Az importon belüli kisebb részesedés (a magyar külkereskedelem régiók szerinti megoszlását a 7. táblázat tartalmazza) a CEFTA-kereskedelem szerkezetéből adódik, ugyanis ebben még mindig a nyersanyagok, félkész termékek dominálnak, ugyanakkor a magyar import fogyasztásvezérelt, – tehát a fogyasztási cikkek arányának növekedése figyelhető meg 1998-ban. Legnagyobb mértékben a Szlovákiába irányuló kivitelünk növekedett, de még így is jelentős (1998 első nyolc hónapjában 63 millió dolláros) hiányunk keletkezett. Kedvező volt azonban számunkra, hogy míg a behozatalban az 104 105

Az összehasonlíthatóság kedvéért közlöm Ausztria adatát is. A Lengyelországba irányuló export növekedésében azért megfigyelhető az évközi „vámvillongások” hatása.

133

alapanyagok, félkész termékek, energiahordozók domináltak106 (3/4-es részesedés) addig a kivitelünkben csak felét teszik ki, – a feldolgozott termékek aránya magasabb. 6. táblázat Külkereskedelmünk a CEFTA országokkal (1997 és 1998 jan.-aug.) Országok millió USD Csehország

Export 1997. I-VIII. 190

Export 1998. I-VIII. 228

18.7

Import 1997. I-VIII. 321

Import 1998. I-VIII. 353

Lengyelország

304

25.0

14.2

207

Románia

342

8.0

111.9

183

209

34.0

Szlovénia

171

149

Ausztria

1373

CEFTA Összesen

1997/96 (%)*

1998/97 (%)*

1997/ 96 (%)*

1998/ 97 (%)*

8.1

2.0

10.3

351

278

13.0

33.3

150

93

117

1.3

25.3

Szlovákia

20.8

255

272

15.0

6.1

18.0

-19.9

65

85

8.0

30.5

1489

29.0

7.2

1369

1558

7.0

13.5

998

1279

19.1

28.2

941

1105

16.3

17.4

11736

14177

14.5

20.8

13319

16103

14.3

20.9

Forrás: IKIM-GM,

* az év azonos időszakához képest

Ugyanez mondható el a lengyel relációjú kereskedelem szerkezetéről is, bár itt a kivitel 30%-a agrártermékekből áll, de ezek feldolgozottsági foka is magasabb, mint az átlagos magyar agrárkivitelé.107 Épp ennek viszonylagosan magas aránya miatt Lengyelországgal folyamatosan pozitív volt a mérlegünk. Szlovéniával szintén aktívumunk volt, de az onnan érkező áruk nagy része magasabb feldolgozottságú (fogyasztási cikkek 30%), még a kivitelünkben az élelmiszeripari anyagok és az élőállatok domináltak (40-45%).108 7. táblázat Magyarország külkereskedelme országcsoportok szerint (1998. I.-VIII.) EU

EFTA

CEFTA

FÁK

Egyéb

Export

71.80%

1.32%

9.02%

5.97%

11.89%

Import

63.74%

1.93%

6.86%

8.30%

19.18%

Forrás: GM

A Csehországba irányuló kivitelünk viszont hiányt mutatott. Szerkezetéről az mondható el, hogy kivitelünkben az anyagok, félkész termékek (36%) és az 106 Amelyeknek igen nagy része feldolgozás után az EU felé irányuló külkereskedelmünkben jelenik meg. – RÉTI T.: 1997. p. 36. 107 Emlékezzünk csak 1997-re, amikor a lengyelek a magyar paradicsomsűrítmény bevitelére vettettek ki pótvámot, megakadályozandó a túlzott bevitelt. 108 Legfontosabb kiviteli termékeink: vágómarha, étolaj, kukorica, vashulladékok, motorbenzin, friss zöldség. –RÉTI T.: 1997. p. 31.

134

agrártermékek (26%) mellett a fogyasztási cikkek aránya volt meghatározó. A behozatalban pedig a fűtőanyagok és félkész termékek mellett (25-25%), a vegyipari termékek és a gépek, berendezések uralkodtak (17-18%). Romániai kivitelünkben három árucsoport részesedése volt meghatározó (anyagok, félkész termékek 34%, mezőgazdasági termékek 30%, fogyasztási cikkek 20%).109 Behozatalunk 54%-át a félkész termékek, alkatrészek adják, míg a fogyasztási cikkek, gépek berendezések aránya igen alacsony, 8-10%. Emellett kedvező hazánk számára az is, hogy kiviteli többletünk igen jelentős – 1998. első nyolc hónapjában 235 millió USD volt. A CEFTA országokkal lebonyolított külkereskedelemben igen sok vállalat érintett (Lengyelország irányába 1600, Csehország felé 1700, Szlovákiába mintegy 2600, Románia irányába pedig 2000 volt azoknak a cégeknek a száma, amelyek részt vettek a forgalom lebonyolításában).110 Legtöbbjük kis- és középvállalat, elmondható róluk, hogy a CEFTA térség csak kiegészítő a „nyugati irány” mellett.111 A cégek nagy száma ellenére a forgalom mégis erősen koncentrált, általában a legnagyobb húsz cég adja a kereskedelem 40-50%-t. E cégek közé tartozik a Dunastyr, a MOL, a Dunaferr, és a Borsodchem, Dunapack. Fejlődési lehetőség elsősorban az ipari kivitel területén volt, ahol sok fontos termék vámja csak 2001-ben szűnt meg (gépipari berendezések, gépkocsi), ami kereskedelmi növekedést okozott. Emellett a kiegészítő iparágak egymással való kooperációja növelhette volna a kereskedelmet, ami – nagyrészt a mezőgazdasági termékeknél tapasztalható aktívumunk miatt – külkereskedelmi deficitünk egyik, – nem is túl nagy – csökkentési forrása volt eddig is, az agrártermékekre való kiterjesztéssel pedig még nagyobb szerepe lehetett volna.

109

Ezen belül a kőolajtermékek, búza, liszt, műanyagtermékek, csomagolóanyagok és a gépkocsi a meghatározó, amelyek ez utóbbi kivételével vámmentességet élveznek. – „Románia a CEFTA tagja.” In: Népszabadság 1997. IV. 14. 110 Figyelő, 1996/26. 111 Indokaik közt, hogy miért foglalkoznak a regionális kereskedelemmel leggyakrabban a "kis piac is piac”, a földrajzi közelség, hagyományos kapcsolatok, és a belföldi kereskedelem visszaesése szerepelt 1994-ben – Figyelő 1994/47.

135

8. A CEFTA országok külkereskedelmének vizsgálata statisztikai módszerekkel

Az Európai Unió kibővülésének egyik legfontosabb gazdaságföldrajzi vetülete, hogy eddig részben adminisztratív, részben gazdasági eszközökkel védett piacok egyesültek és váltak a korábbi és az új tagországok számára is elérhetővé. Ezzel új perspektívák nyíltak a közép-európai országok számára, részben új keretek között bonyolódik le külkereskedelmük. Jelen tanulmány arra vállalkozik, hogy ezen keretek egy vetületét mutassa be, rávilágítva azokra a problémákra, amelyek meghatározhatják térségünk országainak gazdaságát – nemcsak külkereskedelmi tekintetben – az elkövetkező években. A vizsgálat célja meghatározni Közép-Európa országainak szerepét az európai gazdasági térben, illetve meghatározni, hogy milyen ágazatokban és mely országok számítanak versenytársnak. Ezeket a célokat ágazati és kereskedelmi irány szerinti statisztikai adatok matematikai módszerekkel való elemzésével igyekszünk bemutatni, ezek pedig a „kereskedelmi rendezettség”, a „piacrészesedési mutató” és a „kereskedelem hasonlósági mutató”. 1. Külkereskedelem rendezettségének vizsgálata A külkereskedelmi rendezettségi vizsgálat estében arra vagyunk kíváncsiak, hogy egy ország importja-exportja mennyire irányul egy ország, vagy gazdasági tömb irányába (MARWAH – KLEIN, 1995): Imj=Σ aij ln (1/aij), ahol, aij=j ország (vagy tömb) részesedése i ország külkereskedelméből, értéke 0 és 1 között lehet és igaz rá a Σaij=1 egyenlőség Ez alapján megvizsgáltuk a közép-európai országok kereskedelmi rendezettségét az Európai Unió (EU) és a Közép-Európai Szabadkereskedelmi Megállapodás (CEFTA) országai irányába, és az alábbi eredményeket kaptuk (1. ábra). Az összehasonlításban Németországot, mint az EU egyik leginkább integrált államát szerepeltettem, ami nem túl szerencsés annak nagy gazdasági jelentősége és ereje miatt, de a fő szempont az volt, hogy rávilágítsunk arra, hogy jóval magasabb integráltság szükséges az EU-n belüli sikeres érvényesüléshez. A kapott eredmények azt mutatják, hogy a behozatalban magasabb rendezettség volt megfigyelhető, mint a kivitel esetében, mind a két irányban. Az EU import

136

hegemón jelentőséggel bírt mindegyik vizsgált ország esetében, a CEFTA jelentősége ennek még a felét sem éri el általában.

1. ábra Néhány közép-európai ország kereskedelmi rendezettsége az EU és a CEFTA irányába (saját számítások)

Az EU-ból érkező forgalom esetében a legmagasabb értékkel rendelkező Csehország, Lengyelország és Magyarország sem érte el Németország értékét, ami arra utal, hogy hiába a magas EU-s cégek magas aránya a kereskedelmünkben, hiába a hazai fogyasztás nagy részének Európai Unióból való kielégítése, ezek elmaradtak az EU-n belüli állapotoktól. A CEFTA-ból származó import vizsgálatánál annak alacsonyabb szintje mellett meg kell jegyezni, hogy erősen stagnáló, – a cseh és szlovák értéket a vámunió miatt figyelmen kívül hagyva – a legmagasabb értékkel itt is Németország rendelkezett. Ez azt mutatja, hogy az „EU óriása” számára fontosabb volt a CEFTA relációjú kereskedelem, mint annak tagországai számára. Az exportra vonatkozó eredmények vizsgálatánál az importtól való elmaradást kell először megemlíteni, ami azt jelzi, hogy a kiviteli termékeink a világ más piacain is versenyképesek, illetve, hogy csak ott voltak versenyképesek. Mivel Németország esetében nincs jelentősebb különbség, ezért az utóbbi a valószínűbb, de ennek eldöntése egy másik vizsgálat dolga. A fejlődési irányok hasonlóak az importéhoz, az EU irányában lassan emelkedett, a CEFTA esetében 137

azonban inkább stagnált, vagy csökkent az ezredfordulón. Ebben az esetben is Csehország és Szlovákia lóg ki a sorból a két ország közt létező vámunió miatt, amelynek jelentősége azonban - úgy látszik épp az EU csatlakozás felé közeledve - egyre csökken, ami erős negatív folyamatnak tekintendő. Az import és az export mutatókat összehasonlítva az figyelhető meg, hogy a CEFTA relációban sokkal inkább jellemző a kiegyensúlyozottság, még az EU reláció esetében egyértelmű a centrum fölénye és az újonnan csatlakozók alárendelt szerepe (LAASER–SCHRADER. 2002). A kereskedelem irányát tekintve tehát az EU relációban már megfigyelhető volt egy viszonylag erős integráltság a közép-európai országok tekintetében, de a gazdasági sikerességüket jobban biztosíthatnák, ha saját térségükben növelnék részesedésüket, ezzel egyfajta gazdasági szub-regionalizmus kialakulását jelenthetné az egyre inkább „kétsebességessé” váló Európai Unión belül. Az kereskedelmi-irányok mellett azonban fontos a termékek hasonlósága, illetve az, hogy egy bizonyos ágazatban rendelkezik-e megfelelő gazdasági erővel (ebben az esetben többlettel) egy ország kereskedelmének fenntartásához. Ezt a későbbiekben az agrártermékek tekintetében vesszük nagyító alá, mégpedig azért, mert a közép-európai országok többsége (lényegében mindegyike), csakúgy, mint az EU tagállamai is, agrárgazdasági feleslegüket képesek legkevésbé elhelyezni a világpiacon. 2. A CEFTA és az EU hatása a tagországok kereskedelmére Minden korábbi adat azt mutatja, hogy a CEFTA országok EU-hoz való közeledése már 1991 előtt megkezdődött. 1987-től megfigyelhető az EU részesedésének növekedése és a közép- és kelet-európai országok részesedésének csökkenése a három ország kereskedelmében. Ez a folyamat 1994-ben állt meg, amikor a CEFTA életbelépésének köszönhetően a szomszéd országok részesedéscsökkenése megállt. 1996-ra azonban úgy tűnik kimerült ez a hatás, a növekedés üteme csökkent. Egyedül csak hazánk esetében maradt magasabb a növekedési ütem az EU-relációjú kereskedelemnél. A következő kérdés, amit meg kell vizsgálnunk, az a CEFTA kereskedelemteremtő és eltérítő hatása, összehasonlítva az EU társulási szerződésekkel (1990. Európai Megállapodások). A hatásokat a két kereskedelmi iránynak (EU, CEFTA) az összeshez viszonyított relatív változásával próbáltam modellezni. Kereskedelem-terelésről akkor beszélhetünk, ha egy kereskedelmi irány értéke gyorsabban nő, mint az összesített, miközben a többi irányban csökkenés figyelhető meg, tehát a kereskedelmi forgalom nyilvánvalóan eltérült az egyik irányba. Kereskedelem-teremtésről akkor beszélhetünk, amikor az összkereskedelem az új szerződésnek köszönhetően növekszik. Ezt akkor tapasztalhatjuk, ha a

138

vizsgált kereskedelmi irány részesedésének növekedése teremti meg az összes érték növekedését, miközben a többi irány értéke változatlan marad. A kereskedelmi hatások mutatóit kiszámolva, a teljes kereskedelem növekedését részben megmagyarázhatja egy irány értékének változása, ami a jelentőség növekedésére utal. A számításoknál alkalmazott képletek a következők: mij (mij − 1) mi M ji = mi − 1 Ahol, Mji j ország (régió) hatása i ország importjára, mij pedig i ország importja j országból (régióból)

( xij − 1) X ji =

xij xi

xi − 1

Ahol, Xji j ország (régió) hatása i ország exportjára, mij pedig i ország exportja j országba (régióba) A negatív érték a kiválasztott kereskedelmi irány és az összes kereskedelem fejlődésének ellentétére mutat rá. Ha az összkereskedelem csökken, a kiválasztott irány értéke pedig nő, akkor is ténylegesen kereskedelem-teremtésről beszélhetünk, annak ellenére, hogy az össz-volumen csökkent; ellenkező esetben (ha az összkereskedelem nő és a kiválasztott irány csökken) még rosszabb volna és kereskedelem-eltérítésről beszélhetnénk az adott térségben. Másrészről a negatív értékek egyértelműen jelzik, hogy a kereskedelmi forgalom a vizsgált régiótól függ. Abban az esetben, ha az összes kereskedelmi forgalom növekedést mutat, a pozitív értékek a kereskedelem-elterelést jeleznek. Ha a kiválasztott irány növekedése eközben meghaladja az összes növekedést, akkor a többi irány részesedésének csökkennie kell. A nulla és egy közötti értékek azt jelentik, hogy a kiválasztott irány növekedése hozzájárul az össz-növekedéshez, de hatása nem olyan erős, hogy más irányoktól elterelje a kereskedelmet. Ez a nagyon egyszerű módszer nem veszi figyelembe a hazai termelés és a helyettesítési hatás112 fogyasztásra gyakorolt befolyását. Ezeket a hatásokat a különböző árucsoportok árát és kibocsátását is figyelembe vevő adatokkal lehetne bemutatni (HINE 1994). 112 Ha valamely áru vagy szolgáltatás ára bizonyos szint fölé emelkedik, a vevők alacsonyabb árú helyettesítőt keresnek. Ha ez sikerül, az eredeti termék vagy szolgáltatás ára csökkeni fog.

139

1. táblázat Az EU és a CEFTA kereskedelmi hatásai a CEFTA alapító államokra Magyarország EU hatása az importra CEFTA hatása az importra Összes import változás (%) EU hatása az exportra CEFTA hatása az exportra Összes export változás (%) Cseh-Szlovákia EU hatása az importra CEFTA hatása az importra Összes import változás (%) EU hatása az exportra CEFTA hatása az exportra Összes export változás (%) Lengyelország EU hatása az importra CEFTA hatása az importra Összes import változás (%) EU hatása az exportra CEFTA hatása az exportra Összes export változás (%)

1990 -1,21 0,66 -1,95 4,48 -0,39 1990 0,23 0,08 -5,38 -0,06 0,18 1990 0,33 0,11 11,3 -1,19 1,19

1991 0,94 0,03 31,5 5,69 -0,15 6,40 1991 1,21 0,52 19,7 -0,97 -0,04 -8,46 1991 0,79 0,04 90,2 1,92 0,09 9,37

1992 -0,64 0,13 -2,58 1,43 0,01 5,11 1992 1,67 -0,01 22,5 5,96 -0,33 3,97 1992 1,79 -0,02 2,40 0,54 0,07 -

1993 0,11 0,00 13,1 0,78 -0,02 1993 0,55 0,02 18,8 0,30 -0,02 17,3 1993 0,83 0,01 18,5 1,35 0,02 6,66

1994 1,15 0,14 16,1 1,00 0,06 20,1 1994 0,89 0,06 39,0 0,86 0,18 20,1 1994 0,57 0,08 13,7 0,62 0,03 22,4

1995 0,69 0,10 6,26 0,58 0,10 20,2 1995 0,62 0,06 37,4 0,69 0,16 25,1 1995 0,68 0,14 34,9 0,78 0,10 32,9

1996 0,22 0,28 4,81 0,61 0,72 2,20 1996 0,61 0,03 0,77 0,78 0,05 24,6 1996 0,60 0,05 28,3 0,13 0,13 6,93

1997 0,37 0,02 31,00 0,96 0,02 45,30 1997 -3,25 0,93 0,91 0,15 6,39 1997 0,63 0,08 13,92 0,21 0,14 5,37

Forrás: International Trade Statistics Yearbook, U.N.; Direction of Trade Statistics Yearbook, IMF; Direction of Trade Statistics, IMF; Monthly Statistics of Foreign Trade, OECD; saját számítás

Az eredmények azt mutatják, hogy az EU képes volt a CEFTA terület exportját eltéríteni. Ezt a folyamatot mutatja az 1990-es és 1992-es magyar, az 1992-es csehszlovák és a 1990-91-es lengyel export. Ez nemcsak a Társulási Megállapodások terméke, mert Csehszlovákiával az csak 1992 márciusában lépett életbe. Mivel a szerződés aszimmetriát biztosított a CEFTA országoknak az importjuk liberalizálására 1997-ig, ezért az importban látható eltérítési hatás (amit 1990-92 közt láthatunk) egyéb okokkal magyarázható. Az adatok azt mutatják, hogy a várt növekedés az EU-ból érkező import esetében 1997-es importfelszabadításig nem látható. Csak a cseh-szlovák vámunió esetében mutatható ki ellentétes folyamat. A CEFTA szerződés képtelen volt 1997-ig az EU-tól eltéríteni a kereskedelmet. Az egyértelműen látszik, hogy a Társulási Szerződés jelentős kereskedelem-teremtő hatással bírt, s legalább 50%-ban indokolta a CEFTA országok kereskedelem növekedését. A növekedés mögött azonban sokszor egyszerűen csak az EU domináns volta áll, és nem biztos, hogy az európai megállapodásokkal van összefüggésben az eredmény. A CEFTA teljesítménye a magyar exportban 1996-ban és a cseh-szlovák importban meglehetősen gyenge volt. Annak ellenére, hogy a kereskedelmi indikátorok esetében növekedés volt kimutatható, ami a CEFTA-val való kereskedelem jelentőségének enyhe növekedésére utalt a tagországok esetében 1994 óta. Ez azt mutatja, hogy a CEFTA-nak mutatkoztak pozitív hatása az 140

intraregionális kereskedelemben. Ennek ellenére egyértelműen az EU határozza meg a CEFTA tagok kereskedelmi orientációját, mégis a szerződés hozzájárul ezen országok világgazdasági nyitásához. 2.1. Következtetések Az empirikus vizsgálatok segítenek a CEFTA hatásainak bemutatásában. Az eredmények azt mutatják, hogy nincs politikai akarat az intraregionális kereskedelem további növelésére kedvezmények adásával. A szerződés hasonlóan épült fel akár az EK, vagy EFTA szerződés. Minden közép-európai ország számára elsődleges stratégiai irány az EU-csatlakozás volt. A normális viszonyok megteremtése a CEFTA országok között fontos, de az előbbi mögé szoruló érdek. Ez elsősorban a kilencvenes évek eleji kereskedelmi liberalizáció negatív hatásainak kiküszöböléséig terjedt. Mindenki előtt nyilvánvaló, hogy a CEFTA (sajnos) csak ideiglenes szervezet volt, de a korlátok lebontásában egyértelmű a hatása. A politikai hajlandóság a további együttműködésre megvolt, és megvan ma is, de csak az EU csatlakozás, mint fő érdek után. Egyéb pozitív hatásnak kell felfognunk, hogy a CEFTA országok EU-tagsága ezzel is kívánatosabb lett az ipari országok (legfőképpen az EU-tagok) számára. 3. A kereskedelmi irányok koncentrációja (1991-2003) Vizsgálatunk ezen részében arra, voltunk kíváncsiak, hogy az előbbiekben bemutatott kereskedelmi rendezettség hogyan változott, ha nem csak egy irányt veszünk figyelembe, hiszen ez az irány (az EU) domináns volta miatt torzíthatta az eredményt. Az elemzésben tehát a CEFTA tagországok külkereskedelmének irányok szerinti megoszlását és koncentrációját vettük szemügyre, de most már 8 irány vizsgálata alapján 1991 és 2003 közötti éveket elemezve, külön vizsgálva az export és az import értékeit. A EU 15 tagországa, az Egyesült Államok és Kanada együttese, Japán és Dél-Korea, illetve az EFTA tagországok esetében a centrumokhoz való kötödést, a saját integrációs szervezet (CEFTA) tagjai, illetve az egyéb kelet- és közép-európai országok esetében az intraregionális kereskedelem súlyát szerettük volna feltárni, illetve a közös múlt (KGST) hatását elemezni. Két külön irányként kezeltük a fejlődő térségek közül egy távolabbit, Latin-Amerikát, közelebbiként pedig Afrikát113. A külkereskedelmi koncentráció meghatározására a Hirschmann-féle térszerkezeti mutatót használtuk114, amely következőképpen néz ki:

113 114

Az elemzéshez csak az árukereskedelem adatait vettük figyelembe az Eurostat kiadványai alapján. A Hirschmann-index használatáról részletesebben olvashatunk Bernek Ágnes 1995-ös tanulmányában.

141

H konc =

n

xi

∑ ( x *100)

2

i =1

ahol „xi” egy ország vagy országcsoport irányában bonyolódó külkereskedelmi forgalom (akár export, akár import), „x” pedig az ország összes külkereskedelmi értéke. A Hirschmann-index elméleti minimum értéke nyolc vizsgálati irány esetében 35,36, ekkor az ország kereskedelme a nyolc irányban egyenletesen oszlik el, minden irány ugyanakkora súlyt képvisel. Az elméleti maximum pedig – függetlenül a vizsgálati irányok számától – 100, amely esetben a külkereskedelem csak egyetlen irány felé bonyolódik le. Az egyes elméleti határértékeket és jelentésüket az alábbi táblázat tartalmazza (2. táblázat). 2. táblázat A Hirschman-index elméleti értékei Érték (Hkonc)

Jelentés

35,36-37,8

7-8 irány közt oszlik meg a kereskedelem

37,8-40,8

6-7 irány közt oszlik meg a kereskedelem

40,8-44,7

5-6 irány közt oszlik meg a kereskedelem

44,7-50

4-5 irány közt oszlik meg a kereskedelem

50-57,7

3-4 irány közt oszlik meg a kereskedelem

57,7-70,7

2-3 irány közt oszlik meg a kereskedelem

70,7-100

1-2 irány közt oszlik meg a kereskedelem

Az eredményeket az alábbi diagramokon és térképeken mutatjuk be. Az ábrázolhatóság kedvéért a két időszakra bontottuk az intervallumot, amely bontás elméletileg a kapcsolatok változása (társulási, illetve szabadkereskedelmi szerződések liberalizálási időpontjai) miatt is indokolt 1997/98 környékén. A behozatal tekintetében általánosságban egy csökkenő tendencia mutatható ki. A kiinduló helyzethez képest tehát csökkent a CEFTA országok importjának koncentrációja. Ez a csökkenés az első időszakban (1991-1994) nyilvánvalóan a Szovjetunió, mint fő kereskedelmi partner összeomlásával állt összefüggésben, amit az is mutat, hogy a hozzá legjobban kötődő Bulgária esetében volt a legnagyobb a visszaesés, mert itt nem vette át másik irány a kieső szerepét. Ebben az időszakban Bulgária összes külkereskedelmi forgalma is zsugorodott. A visszaesés a kilencvenes évek közepén részben megállt, és kisebb koncentrálódás is bekövetkezett, ez az Európai Unió hegemóniájának erősödését jelzi. Érdekes változást mutatnak a 2003-as adatok, amelyek jelentős kiegyenlítődésről tettek bizonyságot. Ez részben a CEFTA teljes hatókörrel való életbe lépésének köszönhető. Csehország esetében a 2002-es érték egészen kiugró 72,78, ami az Európai Unió megnövekedett jelentőségének a következménye, aminek bővülési ütemével azonban 2003-tól részben már lépést tartott a többi irány is. 142

3. táblázat Hirschmann-index értékei az importra Hi Bulgária Csehország

Hi

Hi

Hi

Hi

Hi

Hi

Hi

Hi

Hi

Hi

Hi

1991 1992 1993 1994 1995 1996 1998 1999 2000 2001 2002 2003 66,25 64,35 56,38 58,23 55,68 55,36 53,36 54,92 53,7 56,73 55,16 55,12 58,96 56,23 59,82 60,23 65,45 66,18 64,23 64,18 72,78 58,62

Lengyelország 62,36 63,52 64,85 63,65 63,78 65,32 67,73 66,91 63,77 63,86 63,32 54,74 Magyarország 67,25 68,69 67,36 68,23 62,36 64,23 66,28 66,67 62,12 61,48 60,43 55,43 Románia Szlovákia

61,22 63,25 63,85 62,56 61,89 60,85 60,65 62,82 59,98 60,14 61,4 52,36 53,26 53,96 54,23 57,22 58,22 56,6 56,99 58,91

54,7 56,3

75,00 70,00 65,00 60,00 55,00 50,00 45,00 40,00 1991

1992

1993

1994

1995

Bulgária

Csehország

Szlovákia

Magyarország

Lengyelország a

Románia

1996

2. ábra Egyes országok Hirschman-indexei az import alapján (1991-1996) 75,00 70,00 65,00 60,00 55,00 50,00 45,00 40,00 1998

1999

2000

2001

2002

Bulgária

Csehország

Szlovákia

Magyarország

Lengyelország a

Románia

2003

3. ábra Egyes országok Hirschman-indexei az import alapján (1998-2003)

143

80,00 75,00 70,00 65,00 60,00 55,00 50,00 45,00 40,00

1991

1992

1993

1994

1995

Bulgária

Csehország

Szlovákia

Magyarország

Lengyelország a

Románia

1996

4. ábra Egyes országok Hirschman-indexei az export alapján (1991-1996) 80,00 75,00 70,00 65,00 60,00 55,00 50,00

1998

1999

2000

2001

2002

Bulgária

Csehország

Szlovákia

Magyarország

Lengyelország a

Románia

2003

5. ábra Egyes országok Hirschman-indexei az export alapján (1998-2003)

Összességében Lengyelország, Csehország, Magyarország és Románia adatai az 57,7-es elméleti érték fölöttiek, ami azt mutatja, hogy maximum két-három irány volt meghatározó a behozatalukban ekkor. Szlovákia és Bulgária esetében viszont eggyel több meghatározó irányt lehet megfigyelni, hiszen értékeik ritkán érik el az 2-3 iránynak megfelelő elméleti értéket. Ez azért is érdekes, mert épp e két ország az, amelyik esetében a ’90-es évek elején kiemelkedően meghatározó volt egy ország (Oroszország illetve Csehország). Az már viszont indokolja az alacsony értékeket, hogy Szlovákia és Bulgária fordult legkevésbé és leglassabban az Európai Unió felé.

144

6. ábra Egyes országok exportjának fejlődése a Hirschman-index alapján (1991-2003)

7. ábra Egyes országok importjának fejlődése a Hirschman-index alapján (1991-2003)

145

4. A CEFTA országok kereskedelmi partnereinek hasonlósága (1998-2003) A vizsgált országok kereskedelmének hasonlóságát két időpontra vonatkoztattuk. Az 1998-as és a 2003-as év adatait hasonlítottuk össze. Ennek oka, az, hogy ekkortól válik terület szempontjából teljessé a szervezet, illetve ekkor 90%-ban életbe léptek a liberalizációs intézkedések is, csak a különösen védett termékek maradtak meg a vámmal védett kategóriában. Az elemzések Hoover-index számításával készültek, tehát azt tudtuk meg, hány százalékot kellene átcsoportosítani a két időpont között, hogy egyenlőséghez jussunk (tehát hány százalékban tér el a második időpont az előzőtől). Az átlagos változások érzékeltetésére pedig kiszámítottuk az egy évre illetve az egy kereskedelmi irányra eső átlagos változást is.115 Adatbázisként az előző pontban is használt nyolc kereskedelmi irány szerinti statisztikát használtuk. Az eredmények (4. táblázat, 8-9. ábra) azt mutatják, hogy az import fejlődése nagyobb, mint az exporté. Szlovákia és Bulgária kivételével minden ország esetében nagyobb az export területi elrendezésének hasonlósága. Az export esetében alig észrevehető változások játszódtak le, 3-4%-os eltérést találunk a két időpillanat között. Még a legmagasabb értékkel jellemezhető két ország, Szlovákia és Bulgária esetében is alig 10%-os az eltérés. De ez is azt mutatja, hogy ez az a két ország, aminek leginkább kialakulatlan és ezért leginkább mozgásban volt a külkereskedelmi kötődési rendszere.116 Az import tekintetében éppen fordított volt a helyzet, a két fentebb említett ország jóval stabilabb behozatali-irány szerkezettel bír, mint a másik öt. Ez részben megint csak a képlékeny gazdasági helyzettel, illetve az import energiahordozók és forrásuk, Oroszország stabilan magasabb arányának tudható be. Azt is mondhatnánk azonban, hogy e két ország az, amelyik igazán új pozíciókat szerez a kereskedelmében. 4. táblázat Hoover-index-szel számított hasonlósági értékek a CEFTA országok kereskedelmi irányaiban 1998 és 2003 értékei között EXPORT Egy irányra jutó Bulgária

Hde98-03 12,29

Hne98-03 1,53

IMPORT Egy irányra jutó

Egy évre jutó Hte98-03 4,91

Hdi98-03 9,90

Hni98-03 1,23

Egy évre jutó Hti98-03 3,96

Csehország Lengyelország

5,82 4,64

0,72 0,58

2,32 1,85

16,53 17,77

2,06 2,22

6,61 7,11

Magyarország Románia

3,53 6,61

0,44 0,82

1,41 2,64

17,11 11,36

2,13 1,42

6,84 4,54

Szlovákia

9,91

1,23

3,96

4,93

0,61

1,97

115

Részletesebb ismertetését lásd SIKOS T. T. 1984. pp. 70-71. Nem elhanyagolható tény azonban az sem, hogy mind a két országban épp 1998 után került sor gazdasági reformokra, amelyek szintén igazolhatják a nagyobb változást.

116

146

8. ábra A Hoover index értékei 1998-2003 összehasonlításában az export irányokra

Magyarország a másik szélsőséget képviseli mind a két irány esetében. Az exportáló országok a legkevésbé, az importálók pedig a leggyorsabban változtak a vizsgált országok között. Ez azt mutatja, hogy hazánknak viszonylag stabil piaca vannak, míg a behozatalban jelentős (17%-os) területi változás az ország felértékelődését, az iránta való érdeklődés megerősödését jelenti. Amennyiben az egy évre jutó változásokat vizsgáljuk (4. táblázat Hte, Hti értékei), az alaptrendek hasonlóak. Igazán számottevőnek a célországok tekintetében Bulgária évi 4,9%-os átlagos változása emelhető ki, de ennél is nagyobb Csehország, Magyarország és Lengyelország importálói struktúrájának évi átlagos átalakulása. Ez megint csak azt mutatja, hogy a nagyobb piacú, a gazdasági átalakulásban előrébb járó országok esetében változik gyorsabban az importban résztvevő partnerek területi megoszlása. Ezt indokolhatja nagyobb külföldi tőkeállomány is ezen országoknál, hiszen a betelepült külföldi tőke, termelése viszonylag állandó piacok felé irányul (export-stabilitás), még a behozatalban a fogyasztás bővülése okozta fellendülés is szerepet játszhat. A Hoover-index lehetőséget ad a területegységre eső változás számítására is, ez a mi esetünkben az egy kereskedelmi irányra jutó átlagos változást jelenti. Az adatbázis korábban már említett nyolc irány szerint lett csoportosítva, így a nyolc irányból egyre jutó átlagos változás mértékét számítottuk ki (4. táblázat Hne, Hni értékei). Egy irány átlagos változása tehát az esetünkben öt év alatt a célországok esetében maximum 1,5%, még az importálók között maximum 2,2%-

147

nyi. Ezek az értékek nem tűnnek túl magasnak, de nyolc irányra tekintettel viszonylag jelentős átalakulásokat mutatnak.

8. ábra A Hoover index értékei 1998-2003 összehasonlításában az import irányokra

5. Az agrárgazdaság versenylépességének lehetőségei 5.1. Közép-Európa országainak agrárgazdásági szerkezete

Alapvető sajátossága a csatlakozásra váró közép- és kelet-európai országoknak, hogy itt a mezőgazdaságnak a történeti időkhöz hasonlóan nagyobb szerepe van, mint az uniós országok többségében. Ez vonatkozik a mezőgazdasági területre és a foglalkoztatottak arányára, valamint az ágazatnak a GDP-ben betöltött szerepére, nem vonatkozik ugyanakkor a mezőgazdaság által létrehozott termelési értékre. (KOVÁCS T. 2002) tehát a kelet-közép-európai országok hatékonysága igen alacsony, ennek okát több tényezőben lehet megtalálni, ezek közül a legfontosabbak az alábbiak: A mezőgazdaság támogatása az Európai Unióban 38 %-os. Szlovéniát kivéve a kelet-közép-európai államokban ez jóval azalatt volt 2000-ben. Például Lengyelországban 20, Romániában 11, Magyarországon és Csehországban 18 %os támogatás jutott a mezőgazdaságnak, szemben a 43 %-os szlovén szinttel. Nyugati szakértők szerint ezen országok között a magyar mezőgazdaság volt a legversenyképesebb, mert az egyik legalacsonyabb támogatás ellenére képes volt meglehetősen magas mezőgazdasági termelést produkálni. (KOVÁCS T. 2002.) 148

Természetesen a mezőgazdasági támogatások nagysága elsősorban politikai döntésektől függ, illetve a történelmileg kialakult agrárgazdasági szerkezet által befolyásolt. 5. táblázat A kelet-közép-európai országok agrárgazdaságának néhány adata (Forrás: KOVÁCS T. 2002)

Ország

Összes terület km2

Lakosság ezer fő 1999

Bulgária Csehország Észtország Lengyelország Lettország Litvánia Magyarország Románia Szlovákia Szlovénia KKEU-10 EU-15

110990 78870 45227 312685 64589 65300 93030 238391 49035 20273 1078390 3236250

8211 10283 1442 38654 2432 3700 10068 22458 5395 1986 104629 375458

Mezőgazdasági terület ezer ha 1998 6164 4279 1450 18474 2521 3151 6184 14789 2445 785 60242 135260

Mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma Ezer fő Aránya % 1998 769 26,6 211 5,3 74 8,8 4130 18,0 208 15,3 398 20,2 298 7,3 3975 41,7 169 7,4 61 10,2 10293 20,4 7083 4,7

Mezőgazdasági termelés által előállított bruttó érték Milliárd % GDP 1999 1999 2,0 17,3 1,7 3,7 0,3 5,7 4,9 3,8 0,2 4,0 0,8 8,8 2,1 4,9 4,4 15,5 0,7 4,5 0,6 3,6 17,7 7,0 111,7 1,8

Ezekben az országokban a termelés tőkeszegény, a szerkezet elavult volt, a korszerűsítés elmaradt. A tulajdonosi viszonyok rendszerváltozás utáni változása pedig nem tette lehetővé a nagyobb tőkebevonást sem. Erre vonatkozólag CSÁKI Cs. 1998-as elemzése említhető meg, aki a közép- és kelet-európai országok agrárgazdaságának átalakulását vizsgálta és külön kategóriákat állított fel az ár- és piaci liberalizáció, a földreform, a feldolgozó ágazatok privatizációja, a vidéki pénzügyi rendszerek és az intézményrendszer kereteit megvizsgálva. 1990-1991-ben megkezdődött a kelet-európai régióban a magántulajdonra épülő piacgazdaság kialakulása. A reformfolyamat legfontosabb alapelemei valamennyi országban a következők voltak: 1,az árak és a piacok liberalizációja, 2, az agrárgazdaság piackonform makro-feltételrendszerének kiépítése, 3, a földek privatizációja és az örökölt gazdaságstruktúra átalakítása, 4, az élelmiszer-feldolgozás és a mezőgazdasági termék- és termelőeszközkereskedelem demonopolizációja és privatizációja, 5, működő vidéki bankrendszer kiépítése és a piaci viszonyok által igényelt intézményi struktúra és államigazgatási rendszer kiépítése. A teendőket illetően alig különböztek a vélemények az egyes országokban. A megvalósítás üteme, a végrehajtás módja tekintetében azonban már lényegesen

149

nagyobbak az eltérések. A 6. táblázat alapján a következő kategorizálás lehetséges: 6. táblázat A mezőgazdasági reformok szintje egyes kelet-közép-európai országokban (2003)* Ország Bulgária Csehország Észtország Horvátország Lengyelország Lettország Litvánia Magyarország Románia Szlovákia Szlovénia Ukrajna Átlagpontszám

Ár- és piaci liberalizáció 2 5 5 3 5 3 4 5 3 4 3 4 3,83

Földreform

A feldolgozó ágazatok privatizációja

Vidéki pénzügyi rendszer

3 4 3 4 4 4 4 4 4 4 4 3 3,75

3 4 4 3 3 4 4 5 4 4 4 3 3,75

2 4 4 3 3 4 3 4 3 4 4 3 3,42

Intézményrendszer ker. 2 4 4 3 4 3 3 4 2 3 5 2 3,25

Átlag 2,4 4,2 4,0 3,2 3,8 3,6 3,6 4,4 3,2 3,8 4,0 3,0 3,60

*Az osztályzatok jelentése: 1 = központi tervgazdaság; 5 = befejezett piaci reformok. Az elemzési módszert Csáki Csaba fejlesztette ki a Világbank keretében folyó kutatásai során. Az elemzés egy korábbi változata megtalálható CSÁKI (1996) és CSÁKI-LERMAN (1997) munkákban.

Az agrárkereskedelem tekintetében mind az agrárexport, mind az agrárimport fejlődése többféle folyamatot mutat az átalakulás kezdetétől. Mialatt a termékek kibocsátása sok közép- és kelet-európai országban már 1992-ben elérte a mélypontját, az agrárexport legalább 1993-ig csökkent. Azóta azonban általában növekvő trendet mutatnak. Az agrárimport ezzel szemben már 1991 és 1995 között is 24%-kal nőtt. Ez a fejlődés azt eredményezte, hogy a közép- és keleteurópai országok 1993-ban nettó exportőrből az agrártermékek tekintetében nettó importőrré lettek (PROBÁLD F. 2000, FOCK, A. – LEDEBUR VON, O. 1998) 1993 után az export értéke átlagosan gyorsabban emelkedett, mint az importérték, s ez a folyamat ismét megfordult, úgyhogy 1994-ben és 1995-ben kiegyenlített agrárkereskedelmi mérleget tudtak bejegyezni. Az agrárimport részesedése a közép- és kelet európai országok összes kereskedelméből 1992-ig 11,4%-ra emelkedett. Azóta egy könnyebb, állandóbb csökkenő trend 1995-ben 10,2%-ra változott. Az agrárkereskedelem átlagos jelentősége ezzel a közép- és kelet európai országokban az EU (9,7%) és a világ (8,8%) felett áll. Arra ügyelni kell azonban, hogy a közép- és kelet európai országok összes kereskedelmi volumene összehasonlítva az EU-val nagyon kicsi volt. A közép- és kelet európai országok agrármérlege azt eredményezte, hogy 1994 és 1995 kiegyenlített 150

agrárkereskedelmi mérlegében az agrárimport 9,4%-kal részesedett az összes importból, csekélyebb résszel, mint az agrárexport az összes exportból (11,2%).

9. ábra Az agrárkereskedelem fejlődése Közép-Európában 1988-2001 (Forrás: FOCK-VON LEDEBUR 1998 alapján módosítva)

10. ábra Nettó agrárexport Közép-Európában 1988-2001 (Forrás: FOCK-VON LEDEBUR 1998 alapján módosítva)

A legnagyobb agrártermelő a közép- és kelet európai országból, Lengyelország volt a politikai váltás előtt, 2000 körül az agrártermelés nettó importőrévé vált. A radikális árliberalizáció alapján az állatállomány leépítése és ezzel a takarmány-felhasználás is, továbbá a belföldi élelmiszer fogyasztás csökkenése is bekövetkezett, ami különösen az 1990-91-es években érthető, és az import csökkenését eredményezte. Ez rövid ideig tartó folyamat volt Lengyelország esetében is, amivel az agrártermelés nettó exportőre lett. Az agrárimport azonban gyorsabban növekedett, mint az export, úgy, hogy Lengyelország 1995-ben ismét az agrártermelés nettó importőrévé vált. Csehszlovákia Lengyelországhoz hasonlóan célul tűzte ki a nettó importőri szerep elkerülését az átalakulási folyamat első éveiben, de nettó agrárfelesleg nélkül ezt nem tudta elérni. A létrejövetel után mindkét független köztársaság Csehország és Szlovákia külkereskedelme erősen gyarapodott. Ez azonban a kereskedelem nagy részében a korábbi belső kereskedelmi kapcsolatok külpiacivá válásának eredménye volt.

151

7. táblázat Kelet-Közép-Európa agrárkereskedelmének szerkezete 1995 EU Lengyelország Csehország Szlovákia Magyarország Szlovénia Észtország Litvánia Lettország Románia Bulgária KKEU-10

55 36 16 36 38 15 20 10 26 19 36

Export KKEU 3 45 57 33 4 20 13 9 14 16 23

Egyéb 42 19 27 31 58 65 67 81 60 65 41

EU 48 56 31 38 48 41 40 38 34 34 45

Import KKEU 9 19 43 7 15 6 18 20 10 6 14

Egyéb 43 25 26 55 37 53 42 42 56 60 41

Mind Csehországban, mind Szlovákiában is erősebben nőtt az agrárimport, mint az agrárexport. Ezen országok agrárkereskedelmi deficitje 1995-ben 600 millió $ ill. 200 millió $. (JANKUNÉ KÜRTHY GY. - POPP J.- POTORI N. 2001, FOCK, A. – LEDEBUR VON, O. 1998.) Magyarország is mind a közép- és kelet európai országok összes agrárkereskedelméből való részesedése (1995 alig 30%), mind tekintettel az agrárexportból való részesedésre az országok összes exportjából (22,5%), a legnagyobb agrárexportőr volt az EU-val társult országok közül. Reálárakat tekintve a nettó exportőr Magyarország kivitele 1991-ig határozottan nőtt (FOCK, A. – LEDEBUR VON, O. 1998). A magas értékek visszaesése után már csak a korábbi értékek felét kísérhetjük figyelemmel 1993ban. Csak 1995 múlta felül ismét a nettó exportban az 1990 színvonalát. A közép- és kelet európai országokban az agrárkereskedelem Szlovéniában játszotta a legjelentősebb szerepet. Az állam függetlensége óta az agrárkereskedelmi deficit relatíve állandó exportnál és erősen növekvő importnál folyamatosan gyarapodik. A balti államokban, amelyek átalakulási folyamata különösképpen a visegrádi államokkal szemben érthetően lassabb volt, a függetlenség óta az összes reális nettó exportérték csökkenését figyelhettük meg. Csak Litvánia tudta a pozícióját kiépíteni, mint agrártermelés nettó exportőre. Észtország és Lettország 1994 óta az agrártermelés nettó importőre (KISS J. 1999). Ellentétben más közép- és kelet európai országokkal, Bulgária és Románia agrárkereskedelme könnyen megerősödött. Magyarország mellett hagyományosan az agrártermelés legnagyobb nettó exportőre volt a közép- és kelet európai országok közül Bulgária. Ez az ország tudta csak a nagyon csekély fogyasztásnövekedés mellett az agrártermelés exportját megtartani. 1995-ben az agrárkereskedelmi mérleg 660 millió $ többletet ért el. Ez megfelelt az 1988 és 1989 év színvonalának. Románia agrárkereskedelme csak 5,2% exportot és 9,3% importot jelentett a közép- és kelet európai országok összes agrárkereskedelméből. Ez ellentétben áll az ország nagyságával és továbbhaladó 152

önellátást jelez (FOCK, A. – LEDEBUR VON, O. 1998). Az agrárexport az 1990-es mélypont óta folyamatosan nőtt, az import erősen, de érthető éves csökkenésekkel növekedett 2000-ig. A kereskedelem fejlődésével párhuzamosan a kereskedelem irányát illetőleg az átalakulási folyamat kezdetétől mélyreható változásokat kísérhetünk figyelemmel. A hagyományos kereskedelmi kapcsolatok összeomlottak és megkezdődött a kereskedelem érthető módon nyugatra orientálódása. Az EU lett a legfontosabb kereskedelmi partnere a közép- és kelet-európai országoknak. Különösképp a Közép- európai Szabadkereskedelmi Megállapodás (CEFTA) országai számára bírt nagy jelentőséggel az EU, legtöbbször a legfontosabb kereskedelmi partnerként. A három legfontosabb, EU-val határos állam, Lengyelország, Csehország és Magyarország, a közép- és kelet-európai ország összes agrárkereskedelmének együttesen kb. 3/4-ét bonyolította le. Lengyelország agrárkereskedelmét 50% fölé emelte az EU-val. Ehhez képest az agrárkereskedelem a többi közép- és kelet-európai országgal Lengyelországban a leggyengébben fejlett (6%). Mialatt Lengyelország agrárkereskedelmi mérlege az EU-val relatíve kiegyenlített lett, a Cseh és Szlovák Köztársaság és Szlovénia is kereskedelmi mérleg deficittel küzdött (PROBÁLD F. 2000). A Magyarország által mutatott többletet ez a deficit nem egyenlítette ki, így tehát a CEFTA országai összességében negatív agrárkereskedelmi mérleget mutattak az EU-val szembeni kereskedelemben. Ez érvényes volt egyébként a többi közép- és kelet európai országra is. Az agrárkereskedelmi mérleget tekintve a világ egyéb területei is jelentősek, különösképp a Baltikum és a Balkán számára. 5.2. Csatlakozási tárgyalások és eredményeik Az Európai Unióval zajló csatlakozási tárgyalások 2002. december 13-án lezárultak. Ezzel véglegessé váltak mindazon feltételek, amelyekkel a magyar gazdák részt vehetnek az Európai Unió mezőgazdasági rendszerében. A csatlakozás részletes feltételeit, az EU tagsággal járó jogokat és kötelezettségeket a 2003. április 16-án Athénban aláírásra kerülő Csatlakozási Szerződés rögzítette. A magyar–EU agrártárgyalások három szakaszban zárultak le. 2002. március 21-én befejeződtek a mezőgazdaság horizontális kérdéseire, vagyis a növény- és állat-egészségügyi kérdésekre vonatkozó tárgyalások. Ennek eredményeképpen Magyarország a vágóhidakkal és az állattartó telepekkel kapcsolatban kért és kapott átmeneti mentességet. Az agrártárgyalások második szakasza 2002. december 9-én zárult le. Ekkor sikerült megállapodni a közvetlen támogatások alapját képező agrárkvótákról, vagyis a támogatható terület, termelés és állatlétszám maximumáról (KISS J. 2003). Mivel az EU közvetlen támogatásainak 73%-át a szántóföldi kultúrák és 21%át a marhaszektor élvezi, így lényeges, hogy milyen kvótákat sikerült elérni ezen a két területen. A gabonafélék esetében a megkapott bázisterület (3,488 millió 153

hektár) és referenciahozam (4,73 tonna/hektár) csak kismértékben maradt el a magyar igénytől, így összességében Magyarországon a csatlakozás után 16,5 millió tonna gabonatermelés részesülhet közvetlen kifizetésekben. A kvóták körüli viták alapvetően abból fakadtak, hogy az EU igyekezett a támogatási igény csökkentése érdekében az új tagok számára kevésbé kedvező éveket referencia évekként figyelembe venni, az új tagok pedig a kvóták „feltornázásával” próbálták az EU szűkmarkúságát ellensúlyozni. Másrészt, míg az unió a csatlakozást közvetlenül megelőző helyzetet tekintette kiindulási alapnak, addig az új tagok inkább stratégiai megközelítést alkalmaztak, vagyis termelési potenciáljukból, s a csatlakozás hozadékaként élvezendő termelésfejlesztési lehetőségekből indultak ki. Összességében a megkapott agrárkvóták a tényleges termelési szinthez közel helyezkednek el, s nem jelentettek drasztikus termeléskorlátozást a magyar termelők számára. Az agrártárgyalások véghajrájára s a legérzékenyebb, a pénzügyi kérdések véglegesítésére a koppenhágai csúcson került sor. A tárgyalások eredményeképpen a magyar mezőgazdaság 2004-ben 227,8 millió euró, 2005-ben 596,2 millió euró, 2006-ban pedig 658,8 millió euró támogatást, vagyis összességében 1,483 milliárd eurót kapott, mintegy negyedét annak az összegnek, amire Magyarország a teljes jogú tagság esetén számított. A fentiek oka, hogy az új tagok a csatlakozás első évében a jelenlegi EUtagoknak járó közvetlen kifizetéseknek csupán 25%-át kapják meg, 2005-ben 30%-át, 2006-ban pedig 35%-át. 2007-től évi 10%-kal nőne a közvetlen kifizetéseknek az új tagok által élvezett aránya, vagyis 2013-ra érné el a 100%-ot. Mivel az új tagok az egyenjogúság, a versenysemlegesség, a diszkriminációmentesség és az egységes belső piac elvének megsértéseként értelmezték a fentieket, így a koppenhágai csúcson lehetőséget kaptak arra, hogy az EU-költségvetéséből finanszírozott közvetlen kifizetéseket minden évben 30%-kal megfejeljék saját nemzeti költségvetésükből. Így a közvetlen kifizetések induló szintje az EU által ajánlott 25% helyett 55% lenne, és 2013 helyett 2010-re valósulna meg az esélyegyenlőség, vagyis „önerőből” lerövidülne az átmeneti időszak. A nemzeti kiegészítéssel kapcsolatban az egyik kérdés ennek költségvetési terhe: előzetes becslések szerint évi 290 millió euróba, vagyis – árfolyamtól függően – 68-71 milliárd forintba fog kerülni a magyar büdzsének a direkt támogatások kiegészítése. Ezen csak kismértékben segít, hogy a vidékfejlesztési támogatások 20%-át fel lehet használni a nemzeti kiegészítés finanszírozására. A másik kérdés, hogy az 55%-os induló szint elegendő- e a magyar agrártermelők versenypozíciójának megőrzéséhez az egységes belső piacon. Kétségtelen, hogy az agrártermelők versenyképességének csak egyik – bár igen jelentős – összetevője az agrártámogatások nagysága. Amennyiben a versenyképesség egyéb tényezői (költségek, hatékonyság, minőség, élelmiszerbiztonság, marketing stb.) területén a magyar termelők olyan versenyelőnnyel rendelkeznek, amelyek kiegyenlítik vagy esetleg túlszárnyalják a 154

támogatáskülönbségből fakadó versenyhátrányt, akkor sikerülhet versenypozíciójukat megtartani (elméletileg – amit a gyakorlat nem igazol). A harmadik kérdés volt, hogy kik lesznek a kedvezményezettjei a közvetlen kifizetéseknek. Mivel a direkt kifizetések több mint 70%-a a gabonaszektorba és 20%-a a marhaszektorba irányul, így egyértelmű, hogy a legfőbb kedvezményezettek a gabonatermelők és a marhatartók lesznek. Az agrártárgyalások talán egyik legkevésbé problematikus területe volt a piaci intézkedések kérdése: itt teljes volt az egyetértés a felek között, hogy az acquis communautaire részét képező piaci intézkedéseket (a gabona-, a marhahús-, a tejpor- és a vajintervenciót, az exporttámogatásokat) a csatlakozás kezdetétől teljes körűen alkalmazzák az új tagokra. A piaci intézkedések jelentőségét mutatja, hogy 2004-ben 63,6 millió eurót, 2005-ben és 2006-ban pedig évente 152 millió eurót kapunk ezen a jogcímen. A csatlakozás után a magyar agrárexportőrök is az EU export-visszatérítési rendszerének támogatásával segíthetik harmadik országokba irányuló kivitelüket. A hazai exporttámogatás ugyanis teljes mértékben megszűnt (KISS J. 2003). Ami a vidékfejlesztési támogatásokat illeti, ezekre Magyarország 2004-ben 164,2 millió eurót, 2005-ben 179,4 millió eurót, 2006-ban pedig 190,8 millió eurót költhetett. A FEOGA Garancia Alapjából olyan jogcímen lehetett támogatást nyújtani, mint a korai nyugdíjba vonulás, a kedvezőtlen adottságú vagy környezetileg korlátos területek támogatása, az agrár- környezetvédelmi célú fejlesztések, a mezőgazdasági területek erdősítése, valamint a részben önellátásra termelő gazdaságok évi 1000 euróval való támogatása. A fenti feltételek melletti csatlakozás hatása az agrárszektorra meglehetősen sokrétű, s ma még nehezen belátható. A magyar mezőgazdaság csatlakozása hatással lesz az ország költségvetési helyzetére, a mezőgazdasági termelés és az export alakulására, az agrártermelői és a fogyasztói árakra, a termelők jövedelmi szintjére, az egyes ágazatok és régiók helyzetére. Azt is figyelembe kell venni, hogy míg az első években – részben a közvetlen kifizetések fokozatos bevezetésének eredőjeként – csak mérsékelt pozitív hatással számolhatunk, miközben szinte az összes negatív hatást el kell viselnünk, addig középtávon, 2007-2010-től kezdődően már a pozitív hatások válhatnak dominánssá (KISS J. 2003). Elvileg 2010-től a mezőgazdaság ugyanakkora támogatásban részesülhet, mint Nyugat-Európában, ha a kisállamok kormányai mellé tudják rendelni a szükséges pénzt. A csatlakozás agrár-külkereskedelemre gyakorolt hatása vegyes. A csatlakozás egyik addicionális hatása, hogy a magyar agrártermelők bekerülnek az EU immáron 450 milliósra bővülő piacára. Tekintettel arra, hogy már a csatlakozást megelőzően is szinte teljessé vált az agrárkereskedelmi liberalizáció (hiszen 2002 végén a magyar agrárexportnak már 95%-a jutott be vámmentesen az EU piacára), a csatlakozást követően nem lehetett komolyabb piacnyílásra, illetve agrárexport- növekedésre számítani. Ugyanez remélhetőleg nem lesz elmondható a velünk együtt csatlakozott országok (például Lengyelország), illetve a harmadik 155

országok piacáról, ahol az EU exporttámogatásai is segíthetik a magyar termékek piacra jutását. A tizenötöktől származó agrárimport növekedésének valamivel nagyobb az esélye, mert eddig az EU-agrárimportnak „csak” 85%-a érkezett vámmentesen Magyarországra. Ugyanakkor csökkentőleg hathat az agrártermékbeáramlásra, hogy az új tagállamok felé ezentúl már az EU sem élhet az exporttámogatás eszközével. Ráadásul a harmadik országokból érkező agrárimport esetében Magyarország is az unió magasabb agrárvámjait fogja alkalmazni. Vagyis jogos alapja volt annak, hogy ha csökken is, de megmarad Magyarország nettó agrárexportőri pozíciója. Ugyanakkor a csatlakozás az exportteljesítmény növekedésénél sokkal gyorsabban nőtt az intra-EU agrárimport, aminek következtében EU relációban nettó importőrré vált az ország. 5.3. Az agrárgazdaság versenyképességének vizsgálata Az alábbiakban ismertetendő módszerek SCOTT és VOLLRATH (1992) tanulmányából valók. Egy ország árucsoportjának relatív versenyelőnyét a két szerző az export ill. import kapcsolatain keresztül fogalmazta meg, a piacrészesedési indikátor segítségével. Képeztek egy mutatót az export értékére, „Relatív Export Előny” (RXA)-index néven, és ugyanezt az importra is kiszámították (Relatív Import Előny” (RMA)- index). A kettő különbsége (RTA=RXA-RMA) pedig egy kereskedelmi előnyt mutató indexet ad, ami iránymutatást ad az adott ország adott termékének versenyképességéről (TRÓN ZS.-RADICS ZS. 2003). A 11. ábra mutatja az 1995-ös (FOCK–LEDEBUR VON, 1998) és 2001-es (saját számítások) közép- és kelet európai országok RTA számításainak eredményeit. Ha az összesített – mind a 10 tagjelölt ország – értéket vizsgáljuk, akkor az nagyon szemléletes képet ad az ezredvég közép-európai agrárgazdasági eseményeiről: az 1995-ös 0,28-as pozitív értékről, 2001-re -0,24-re „csökkent” a térség előnye, tehát lényegében hátrányba került. Ez azt mutatja, hogy a relatív export előnyét a relatív import hátránya túlsúlyozza. Ha országonként vizsgáljuk az agrárkereskedelmi-előnyt, akkor trendként ugyancsak azt kell megállapítanunk, hogy minden országnak csökkent az előnye (illetve nőtt a hátránya). A térségből csak hazánk és Bulgária rendelkezett jelentős előnnyel 2001-ben, de ez is csökkenő volt. A közép- és kelet európai országok EU-ba való belépésénél az értékesítés előnyei növekednek meg. Ez már csak azért is reményt keltő lenne, mert az 1995 és 2001 közötti években épp az EU előnyére változtak a viszonyok az aszimmetrikus szerződések ellenére. Magyarország csatlakozásával ezen előnyöket talán realizálni tudja, de Bulgária „parkoló-pályára” terelésével a bolgár agrárszektor valószínűleg elveszti versenyelőnyét. Az agrárszektor versenyképességének ily nagymértékű csökkenése, az új tagok agrártámogatásainak alacsonyabb volta a kereskedelemből való kiszorulással 156

veszélyezteti a közép-európai államokat, ami még inkább egyértelművé válik, ha azt vizsgáljuk, hogy milyen mértékben versenytársai egymásnak az EU és a középeurópai államok agrártermelői. 3 2,5 1995

2

2001

1,5 1 0,5 0 KKEu-i oszágok

Németország

Bulgária

Románia

Szlovénia

Magyarország

Szlovákia

-1,5

Csehország

-1

Lengyelország

-0,5

11. ábra „Relatív Agrárkereskedelmi Előny” (RTA) 1995-ben és 2001-ben KözépEurópa országaiban (saját számítások)

5.4. Az agrárkereskedelem hasonlósága Az agrárkereskedelem összetételére vonatkozóan az egyéni termékek vagy termékcsoportok mellett a hasonlóságot érdemes elemezni. Tekintettel az EU integrációra, a komplementaritás kérdése, illetve az agrárkereskedelem hasonlósága/helyettesíthetősége egyrészt a közép- és kelet európai országok, másrészt az EU országai között nagy jelentőségű. A kereskedelmi adatok segítségével országok agrárkereskedelmi szerkezetének értékelését adó és a versenyintenzitást az export- illetve importhasonlósági indikátorral (SX- és SMIndex) mérő módszer FINGER-KREININ (1979) munkájából ered. A két szerző a hasonlóságot két országnak egy harmadik országba irányuló exportján mérte, mi ezzel szemben megvizsgáltuk az exportot az egész világ tekintetében is. Az SX-Indexet így definiálhatjuk: SXjk = ∑ min(sxpj , sxpk ) *100 p

ahol sxpi az ország „p” termékének export részesedése az ország (j, k) összes exportértékéből. Ha hasonlóan alacsony értéket kapunk az egyes vizsgált országokra, akkor a „p” termék (ágazat) export részesedése „j” és „k” országokban egyenlő. Az SX-index ezzel jelzi azt, hogy mennyiben egyezik a „j” ország egyes termékeinek az export jelentősége „k” ország jelentőségével. A 100-as érték a tökéletes összhangra utal, a 0 pedig a teljesen különféle

157

exportstruktúrákra. Megfelelő SX-indikátorhoz hasonlóan kiszámítható egy import hasonlósági indikátort (SM-index) is.117 Mindkét indikátor esetében a közép- és kelet-európai országok és az EU összehasonlítását végeztük el. Az eredményeket a 12. ábra szemlélteti. Azt mutatja, hogy a hasonlóság mind az agrárimport-struktúra, mind az agrárexportstruktúra esetében az EU-val a CEFTA országaiban a legnagyobb. A legerősebb exporthasonlóságokat Szlovénia és Csehország esetében, a nettó agrárimportőröknél mutathatók ki. De Lengyelország és Magyarország esetében is 70 feletti az SX- érték.

12. ábra Az EU és a Kö-Eu-i agrárkereskedelem hasonlósága 1995-ben. Forrás: FOCK, A. – LEDEBUR von, O. 1998 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 Litvánia

Észtország

Lettország

Bulgária

Románia

Szlovénia

Szlovákia

Csehország

Lengyelország

Magyarország

Import Export

13. ábra Az Európai Unió tagjainak és a közép-európai államok agrárkereskedelmének hasonlósága 2001-ben (saját számítás alapján) 117

Részletesebb ismertetését lásd FOCK–LEDEBUR VON munkájában.

158

Tehát ezeknél az országoknál legerősebb az agrárkereskedelem helyettesíthetősége az EU agrárkereskedelmével. A Baltikum és a Balkán országainak exportstruktúra-hasonlósága kisebb a CEFTA országaival összehasonlítva is, ami érthető, s ezen országok eltérő agrárstruktúrájából következik. Importnál is a CEFTA országok hasonlítanak leginkább az EU-hoz, ugyanakkor a balti államoknál különféle struktúrák láthatóak. Az időbeli átalakulást vizsgálva az mondható el, hogy csak kis változás történt és annak iránya a hasonlóság növekedése felé mutat az EU és a tagjelöltek között, ami azt jelenti, hogy a tagjelöltek szempontjából egy nagyobb piac nyílt volna meg a csatlakozással, amennyiben az EU ezt megengedné. Hiszen az új tagok a hasonlóság miatt versenytársai lesznek a közösség mai termelőinek (de fordítva is igaz). Ezt jól mutatja a csatlakozási tárgyalások lezárásaként született megállapodás is. A tagjelölt országok közül csak Bulgária, Litvánia és Magyarország rendelkezik előnnyel, ha a piacrészesedési indikátorok értékeit nézzük. Ez az előny is fogyatkozóban van, de még mindig biztosítja e három ország számára a reményt a csatlakozás utáni időkre nézve. Igazi kitörési lehetőséget csak a korábbi CEFTA, illetve BAFTA relációjú kereskedelem növekedése jelenthetne számukra, ami viszont a többi csatlakozó ország (főképpen Lengyelország, Csehország és majd Románia) számára a deficit további növekedését eredményezné. 5.5. Következtetések A fentebb ismertetett vizsgálatok azt bizonyítják, hogy az 1990-es években a közép-európai országok kereskedelmi tekintetben egyirányú függésbe kerültek az Európai Unióval folytatott kereskedelmükön keresztül. Ez a függés azonban jelentős aszimmetriával jellemezhető. A szubregionális együttműködés lehetőségeit nem használják ki a térség országai. Emiatt az EU-val szemben egyedül gyengének bizonyulnak. Agrárkereskedelmükben jelentős hátrányba kerültek a világpiacon folytatott relációban, de az Európai Unióval kiváltképpen. A kereskedelmi iránybeli és áruösszetételi hasonlóságok miatt pedig az Európai Unió piacára jutva sem lesznek képesek nagyobb szerepet játszani. Ez egyértelműen azt vetíti előre, hogy amennyiben nem történik jelentősebb gazdasági fejlesztés, új ágazatok bevezetése és legfőképpen regionálisan összehangolt új állami és helyi gazdaság- és kereskedelem-politika kialakítása, addig a térség az Európai Unió tagjaként is gazdaságilag csak másodrendű, periferikus szerepet játszhat, mint felvevőpiac. Az EU viszonyulását meghatározandó, a különböző tényezőket áttekintve nehéz nem észrevenni, hogy minden a protekcionizmus, illetve a túltermeléshez, költségnövekedéshez vezető agrármechanizmusok ellen szól. A hat alapító 159

tagállam által a „biztonságos élelmiszerellátásra” létrehozott CAP környezete alapvetően megváltozott. A világ agrárpiacain mutatkozó középtávú előrejelzések a piacok dinamikus bővülésére számítottak 2006 előtt. Nem valószínűsítettek nagyobb élelmiszerválságot, világméretű éhínséget. Úgy vélték, várhatóan inkább a kínálat lesz a meghatározó, és nem valószínű, hogy a relatív mezőgazdasági árak számottevően növekednének. A világpiacokat élesedő verseny fogja jellemezni, a nemzetközi mércével is hatékonyan megtermelt élelmiszer azonban vevőre fog találni. Az EU-nak csökkentenie kell árait ahhoz, hogy ki tudja használni a világpiac keresletnövekedéséből származó előnyöket. Ennek tükrében a siker feltétele, hogy a jövő CAP-ja alapvetően ne protekcionista, hanem piaci árakkal működő rendszer legyen. Ezt fogja mindenféleképpen eredményezni a közép- és kelet-európai új tagok felvétele is, hiszen azok agrárgazdasága és különösképpen agrárkereskedelme is jelentős mértékben egybevág az EU mostani szerkezetével. Ezt pedig csak oly módon lehetséges finanszírozni, ha a piaci árakat is beépítik a támogatási rendszerekbe, mert ha nem, az szétfeszíti a közösség költségvetését. A tagjelölt országok közül csak Bulgária, Litvánia és Magyarország rendelkezik előnnyel, ha a piacrészesedési indikátorok értékeit nézzük. Azonban ez is fogyatkozóban van. Lehetőséget csak a korábbi CEFTA, illetve BAFTA relációjú kereskedelem növekedése jelenthet. A fejlődés perspektíváit tekintve a régióban a mezőgazdasági termelés alakulását közvetlenül három tényező fogja meghatározni mégpedig: a) a rendelkezésre álló beruházások és forgóeszközök, b) a technológiai megújulás üteme, a biológia új eredményeinek, a termékenyebb fajták bevezetésének ütemével együtt, c) a szervezettség, a termelés emberi környezetében bekövetkező változások. Az viszont, hogy e három tényező miképpen alakul majd, mindenekelőtt a reformok további sorsától, a mezőgazdaság átalakításában elért eredményektől, illetve a kérdéses országok gazdaságának általános fejlődésétől és ezzel összefüggésben a mezőgazdasági termékek iránt jelentkező belső kereslet alakulásától függ.

160

9. Fejlődési trendek és fejlettségi csoportok (régiók) elkülönítése Köztes-Európában 1991-2005 között

1. Bevezetés E fejezet módszertani szempontból az előző folytatása, hiszen az itt bemutatandó állapot- és folyamatvizsgálatokban egyaránt a statisztikai megközelítések dominálnak. A vizsgálatban arra keressük a választ, hogy gazdasági mutatói alapján Magyarország mely térségbeli országokkal mutatott hasonló vonásokat 1991-2005 között, s ez változott-e. Az általunk vizsgált térség országai – Észtország, Lettország, Litvánia, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Románia Bulgária, Szlovénia, Horvátország – egy kivételével az Unió új tagjai, így vizsgálatunk az integrációs folyamat sajátosságairól, a lendületszerzésről, megtorpanásokról is képet ad, amellett, hogy lehetőséget nyújt a vizsgált országok kategorizálására fejlettségük alapján. A fejezet célja annak vizsgálata, hogy vajon kimutatható-e régiók elkülönülése fejlettség szempontjából, azaz a hierarchikus klaszterképzéssel csoportokba sorolt országok mutatnak-e térbeli koncentrációt, avagy elhelyezkedésük szórt, véletlenszerű. Másképp megfogalmazva, létezik-e Kelet-Közép-Európa, mint régió és mutatói alapján elkülönült-e a Balkántól és a Baltikumtól 1990 táján, avagy e térséget a túlzott homogenitás/heterogenitás jellemzi. Célunk annak elemzése is, hogy milyen időbeli változást mutatott a térszerveződés: módosult-e a régiók határa mielőtt a térség az EU részévé vált volna? A klaszteranalízis mellett tehát diszkriminancia-analízis segítségével próbáltunk csoportokat elkülöníteni és megvizsgálni, hogy a visszaosztályozás során az országok hány %a került vissza az általunk előzetesen definiált hipotetikus régiókba. A faktoranalízis pedig lehetőséget nyújtott a fejlettségi sorrend változásának nyomon követésére. Korrelációs vizsgálataink során pedig arra kerestünk választ, hogy mely statisztikai paraméterek kapcsolata a legerősebb, és melyek a legállandóbb, legstabilabb tényezők, kapcsolatok (vannak-e egyáltalán ilyenek) egy ország fejlődésmenetében, amelyeket relevánsnak tekintve további vizsgálatokban is biztonsággal lehet használni. 2. Módszerek Vizsgálatunkban egyszerre törekedtünk statikus és dinamikus megközelítésre:118 a pillanatnyi állapot rögzítésére az általunk kiválasztott 1991/1992, 2000, 2005-ös 118

A kiválasztott mérőszámok esetében mind statikus (érték), mind dinamikus (arány) paraméterek bevonását szükségesnek tartottuk. Statikus paraméternek tekintjük pl. az egy főre jutó GDP értékét, dinamikus viszont pl. a GDP változása az előző évhez képest, mely %-ban adja meg a változást (hasonló az ipari termelés egy főre jutó értéke és az ipari termelés változása az előző évhez képest %-ban).

161

évek adatai adtak lehetőséget, a dinamikus megközelítést pedig az 1991-2000, 2000-2005, 1991-2005 periódusra vonatkozó értékek vizsgálata tette lehetővé. A statikus vizsgálat a pillanatnyi állapotra, a dinamikus a folyamatokra koncentrált. A dinamikus vizsgálat során nem a tényleges értékeket, hanem a periódus kezdetén és végén mért mutatók értékeinek hányadosait szerepeltettük. Így dimenziótlanítottuk az adatsort, s egyben megszabadulva a különböző léptékből (pl. a GDP/fő ezres nagyságrendű, az államháztartási hiány a GDP %-ában kifejezve viszont nem) eredő problémáktól standardizáltuk is azt, mely a klaszteranalízisnél nélkülözhetetlen. Dinamikus vizsgálataink kevesebb mutató alapján készültek. A fejlődésorientált vizsgálatoknál, ahol hányadosokat képeztünk, így a változás arányát vizsgáltuk a periódus kezdetéhez képest, értelmetlen lett volna két, egymástól 5-10 év távolságban lévő, de ugyanakkor a megelőző évre vonatkozó %-os adatot figyelembe venni, így elhagytuk ezeket. Azokat az értékeket viszont, melyek egy kiindulási (fix) évhez képest adják meg a mért aktuális, %-os értékeket (pl. GDP 1990-hez képest) továbbra is szerepeltettük, hiszen ezek hányadosa értelmezhető. Adataink nagy része fajlagos, terület- vagy lakosságegységre jutó értékeket jelent, az országokra vonatkozó abszolút értékek szerepeltetését igyekeztük elkerülni. A vizsgálatba bevont változókat az 1. táblázat tartalmazza (*-gal a dinamikus vizsgálatokból kimaradtak; a zárójeles sorszám a példaként bemutatott 2005-ös adatok mezőinek azonosítására szolgál). Az értékek a KSH adataiból származnak (MÉRLEGEN... 2006), s egyszerre reprezentálják a makrogazdasági, szektorális és jóléti mutatókat.119 A vizsgálatoknál a trendek mögött meghúzódó folyamatok értelmezése nem volt célunk, csupán az egyes országok hasonlóságának bemutatása. A klaszteranalízisnél nem az egyes országokban bekövetkezett változás volt a fontos, hanem az azonos évben a többi országhoz képest mért érték. Például Magyarországon két egymást követő évben (2004-2005) a növénytermesztés értéke az előző évhez képest +55%-ot, illetve -5%-ot mutatott, ami érdekes lehet, mint trend (különösen, ha az Unióhoz történt csatlakozásunk vagy az időjárási viszonyok szempontjából nézzük), de ugyanebben a periódusban a többi ország is hasonló változást mutatott, ezért az országok helyzete egymáshoz képest nem változott. A választott periódushatárok hátránya, hogy nem állítható, hogy minden ország a fejlődésnek ugyanabban a fázisában található az adott pillanatban, hiszen az egyes konjunkturális és dekonjunkturális folyamatok a különböző országokban eltérő időpontokban kezdődhetnek (ezen országok részben egymás riválisai is), eltérő a hosszúságuk és lefutásuk jellege, ezt ugyanis az aktuális kormány 119

Előfordult, főként az 1991/1992-es adatsornál, hogy az adott évben egy-két országra nem volt adat, ami klaszteranalízis szempontjából kedvezőtlen, hiszen akár egy változó hiánya egy ország esetében azt eredményezi, hogy a dendrogramon az adott ország nem jelenik meg. Ezt kiküszöbölendő, ilyenkor a következő/előző év adatát voltunk kénytelenek használni (fizetési mérleg hiánya, államháztartási hiány 1994-ből). Általában Horvátország bizonyult adathiányosnak, a változók kb. 15%-a esetén.

162

gazdaságpolitikája is módosíthatja. Nem akartuk ugyanakkor e periódusokat vagy fáziseltolódásokat politikai kurzusokhoz kötni, s ez befolyásolta az intervallumok megválasztását. A teljes időintervallumot átfogó periódus segítségével az 19912005 között lezajlott trendszerű változások értékelhetők. 1. táblázat A vizsgálatokban felhasznált változók - egy főre jutó külföldi közvetlen működőtőke ( FDI, millió USD) (1) - az országba jutó külföldi közvetlen működőtőke (2) - GDP 1990-hez képest (%) (3) - a GDP változása az előző évhez képest* (%) (4) - bruttó állóeszköz- felhalmozása az előző évhez képest* (%) (5) - háztartási fogyasztás változása az előző évhez képest* (%) (6) - külkereskedelmi cserearány mutató* (%) (7) - GDP/fő (vásárlóérték-paritáson) (8) - külkereskedelmi egyenleg (%) (9) - a folyó fizetési mérleg hiánya a GDP%-ában (10) - bruttó államháztartási hiány (adósság) a GDP%-ában (11) - államháztartási hiány változása az előző évhez képest* (%) (12)

Makogazdasági mutatók

- az állattenyésztés értéke az előző évhez képest* (13) - a növénytermesztés értéke az előző évhez képest* (14) - az egy hektárra jutó gabona termésátlag (1000 t) (15) - az ipari termelés egy főre jutó értéke (1000 euro/fő) (16) - az ipari termelés alakulása az előző évhez képest* (%) (17) - az építőipari termelés alakulása az előző évhez képest* (%) (18) - egy főre jutó széndioxid-kibocsátás (kg/fő) (19) - az egy főre jutó energiafelhasználás (20) - a gazdaságilag aktív népesség aránya (%)(26) - munkanélküliségi ráta (%) (27) - a tercier szektorban dolgozók aránya (%) (28) - reálbérek éves változása* (%) (29) -fogyasztói árszínvonal éves alakulása* (%) (30)

Gazdasági mutatók

- a házasságok és válások arányának különbsége (21) - a termékenységi ráta (22) - a természetes szaporulat (23) - csecsemőhalandóság (24) - a daganatos megbetegedés okozta halálozások aránya a lakosságból - a keringési megbetegedés okozta halálozások aránya a lakosságból (25)

Egészségügyi mutatók

- 1000 főre jutó személygépkocsik száma (31) - a k+f aránya a költségvetésből (%) (32) - 1000 főre jutó számítógépek száma (33) - az egyetemisták aránya (34) - az egy főre jutó települési hulladék mennyisége (35) - a területegységre jutó autópályahossz (km/km2) (36)

Életminőség mutatói

163

2. táblázat A mutatók értékei az egyes országok esetében a 2005-ös állapot példáján120

Az effajta vizsgálatoknál az adatok elérhetősége, az azonos adatszerkezet kialakításának nehézsége jelent korlátozó tényezőt. A következőkben egy, észt szerzők által elvégzett, a mezőgazdasági szektorra vonatkozó kutatás (1. ábra, LIIRA et al. 2008) eredményeinek (és a változók) közzététele után az általunk kevesebb országra, de átfogóbb, más jellegű változóhalmazzal végzett kutatások eredményeit mutatjuk be. Jól látható, hogy Magyarország agrárstruktúrájára leginkább szomszédaié, ill. Dániáé és Franciaországé hasonlít, így ők a potenciális riválisok, s nem tekinthetők piacnak.

120

A dinamikus vizsgálatoknál az „együtt mozdulás” igen fontos befolyásoló tényező: pl. ha Magyarország mutatói drasztikusan romlanak, miközben a többi, vele egy klaszterben lévő országé is, akkor Magyarország nem kerül új klaszterbe. A klaszterek önmagukban tehát a fejlettség állapotáról nem adnak tájékoztatást, csak a hasonlóságokat mutatják meg az országcsoportok között. A fejlettségi szintet faktoranalízissel vizsgáltuk. A statisztikai feldolgozás során adatredukciót hajtottunk végre: a változókat faktorokba csoportosítottuk (a rokon, nem független változóként definiálható mutatók kerülnek egy faktorba), s a változók értékei helyett a faktorok (7-10 db) értékei kerültek tárolásra és kiértékelésre a klaszteranalízis során. Ha viszont minden változót felhasználunk, s a hasonló, nem független változókat nem zárjuk ki a vizsgálatból, akkor a létrejövő redundancia azt eredményezi, hogy a klaszteranalízis, diszkriminancia-analízis során egyes tényezőket súlyozottan veszünk figyelembe, ami befolyásolja a végeredményt. (Ez nem minden esetben tekinthető hibának, hanem inkább két eltérő gyakorlatnak, s mindkettő mellett szólnak érvek: ti. a vizsgálatba bevont változók előzetesen különböző tartalmakra utalnak, még akkor is, ha utólag kiderül, hogy látszólag különböző változók azonos faktorba kerülnek).

164

változók

adatforrás változók Stockholm Environment Institute at York, Acidification in Developing Countries: Savanyodással fenyegetett Ecosystem Sensitivity and the mezgazdasági területek % Szárazföldi terület Critical Loads Approach at the (1990) Global scale, 2000 via ciesin.org; adapted by NationMaster database, 2004

A mezőgazdaság részesedése a GDP-ből (%) (1990)

Művelés alatti terület (ha) (1990) Művelés alatti terület (%), (2000) Mezőgazdasági termelés Indexe (PIN) (1996-98, 1989-hez képest) Mezőgazdasági vízhasználat a teljes %ában (2000) Szántó a mezgazdaságilag hasznosított terület %-ában (2000)

GDP $ (per fő)

GDP növekedése (%) (1975-2000, per fő)

Öntözött terület a teljes hasznosított ter. %-ában

adatforrás

FAOSTAT 2004

WCMC (1992). Development of a national biodiversity index. World conservation Monitoring Centre, CIA World Factbook, December National Biodiversity Cambridge, UK. Unpublished.; SCBD. 2003 via NationMaster database, Index (fajgazdagság 2001. Global Biodiversity Outlook. 2004 alapján 0-1 között) Secretariat of the Convention on Biological Diversity. Quebec, Canada; www.biodiv.org/gbo Nem őshonos FAOSTAT 2004; UNECE 2004 The Flora Europaeae 1997 növényfajok sűrűsége reports (%) szántó természetes Konecny 2003; World Resources FAOSTAT 2004 kezelés alatt (%) Institute via NationMaster database, 2004 2001-2003 World Resource Institute, World Resources 2000-2001, Washington, DC: Peszticid-használat FAOSTAT 2004 WRI, 2000. via ciesin.org & kg/ha NationMaster database, 2004; Environ in Sloven 1996 Tab P-13 AQUASTAT 2004, Népsűrűség (1993compiled from UN reports, and waterreport.pdf 2001; 1997) Earthtrends www.seerecon.org; SCBD. 2001. Global Biodiversity Outlook. Secretariat of the Convention on Védett területek (%) FAOSTAT 2004 Biological Diversity. Quebec, Canada; IUCN I-IV (1997) www.biodiv.org/gbo; Jacaranda Atlas via NationMaster database, 2004 CIA World Factbook, December Falusi lakosság 2003 via NationMaster database, FAOSTAT 2004 (2000) (%) 2004 United Nations Environment Programme (UNEP), Global Environmental Monitoring System/Water QualityMonitoring System. CIA World Factbook, December Talajszuszpenzió a 2003 via NationMaster database, vízben ln(mg/l) http://www.cciw.ca/gems/, with data for 2004 (1994-1996) an additional 29 countries from PrescottAllen, R.The Wellbeing of Nations, Washington, DC: Island. via NationMaster database, 2004 FAOSTAT 2004; AQUASTAT Műtrágya (2001) FAOSTAT 2004 2004 kg/ha

165

Albania Bosnia & Herzegovina Croatia Romania Macedonia, The FYR Moldova Ukraine Greece Portugal Spain Belarus Lithuania Bulgaria Estonia Latvia Czech Republic Hungary Slovakia Poland Denmark France Austria Sw itzerland Finland Sw eden Norw ay Belgium Germany United Kingdom Ireland Slovenia Italy Netherlands 0

20

40

60

80

100

Relative distance

1. ábra Az európai országok klaszterezése a mezőgazdaságot leíró változók (lásd fent) alapján LIIRA et al. (2008) szerint

3. Eredmények Az összes változót felhasználó statikus, 1991/92-es állapotokat leíró proximitásvizsgálat a következő dendrogramot eredményezte. (2. ábra). A visegrádi országok szoros együvé tartozást mutattak a paraméterek standardizált értékei alapján, s hozzájuk legközelebb Szlovénia és Horvátország állt. A KeletBalkán a Baltikummal mutatott hasonlóságot. (A dendrogram Ward-féle módszerrel készült, a fejlettségi állapot nem olvasható le róla).

2. ábra Köztes-Európa országainak proximitását bemutató dendrogram (1991-es állapot)

166

A hasonlósági viszonyok jelentősen módosultak 2000-re (3. ábra). Az észtek, a csehek és a szlovének (fejlődésüknek köszönhetően) önálló klaszterbe kerültek, Románia mutatta a legnagyobb eltérést e csoporttól. Magyarország ekkor Lengyelországgal és Bulgáriával mutatott hasonlóságot és nem Csehországgal, Szlovákia pedig Horvátországhoz került közel. Eme állapot szerint 2000-re a visegrádi blokk, mint gazdasági és mint földrajzi egység is széthullott. Ugyanígy járt a Baltikum, hiszen Litvánia és Lettország a magyar-lengyel-bolgár blokkhoz került közel, miközben Észtország a finneknek köszönhetően önálló fejlődési pályára állt.

3. ábra Köztes-Európa országainak hasonlóságát bemutató dendrogram (2000)

Az EU-csatlakozásig, 2005-re a helyzet a következőképpen változott meg (4. ábra). A régió két blokkra tagolódott: a Kelet-Balkán és a Baltikum nagy hasonlóságot mutatott 2005-ben, míg a Nyugat-Balkán és a visegrádi országok alkották a másik nagy blokkot (ismét). Észtország továbbra is kilógott saját régiójából, Csehország és Szlovénia jellemzői nagyon hasonlóak voltak, ugyanúgy, mint Litvániáé és Lettországé. Magyarország a Lengyelország-Szlovákia blokkba tért vissza, immár Horvátországgal. Mivel vitathatatlan, hogy a régió legfejlettebb országa Szlovénia, hozzá képest rangsorolható a többi ország. A csehek tehát nagy előrelépést tettek, Horvátország kisebbet, és beérte őt és Szlovákiát a lengyel-magyar csapat, maga mögé utasítva Bulgáriát és a 2 balti államot.

167

4. ábra. Köztes-Európa országainak hasonlóságát bemutató dendrogram (2005)

Ezek azonban csak az adott évre jellemző adatok: a fejlődés hasonlóságát további három dendrogramon mutatjuk be a teljes periódusra, illetve 1991-2000 és 2000-2005 között (5-7. ábra), az adott évek mutatóinak hányadosát képezve. A teljes periódust tekintve (a mutatók értékeinek perióduson beüli hullámzásától kénytelenek voltunk eltekinteni) vitathatatlan, hogy a visegrádi országok 2005-re ugyanoda jutattak el (jóllehet különböző úton). Hozzájuk hasonló sajátosságokat mutattak az észtek, és kevésbé hasonlót a szlovének. Románia, Litvánia és Lettország szintén egy csoportba került. A Baltikum tehát, mint együtt fejlődő régió nem funkcionált a 6. ábra tanulsága szerint. Az 1991-2000 között lezajlott változások területi sajátosságokat mutatnak: a régiók ekkor még léteztek, az EU hatása nem vezetett szétzilálódásukhoz. Mind a Baltikum, mind a visegrádi régió, mind a Balkán (Horvátországgal, de Szlovénia nélkül) jól elkülöníthető az 6. ábrán a fejlődési trendek alapján. 3. táblázat A mutatók 1990-2005 közötti értékeinek hányadosa a vizsgált országokban kereskedel gdp/fő mi egyen.

ország

tőke/fő

gdp1990

BUL

64,60

1,26

10,94

1,63

fizetési merleg 19,67

államházt. gabona ipari hiánya átlag termelés -0,26

1,32

1,42

CO2 0,87

hazassag- termékeny valas ség 0,50

0,78

CSEH

4,50

1,39

-0,49

1,84

1,11

0,76

1,18

2,57

0,85

0,43

0,66

ÉSZT

12,95

1,88

0,80

2,47

1,53

0,35

1,28

4,15

0,61

0,45

0,78

HORV

76,67

1,54

1,40

2,07

-1,29

-3,71

1,06

1,69

1,47

1,14

0,88

LEN

8,42

1,77

-0,14

2,44

-1,40

1,19

1,15

2,18

0,88

0,67

0,60

LETT

21,67

1,75

6,50

2,27

-2,55

-0,13

1,58

2,67

0,49

0,52

0,67

LITV

76,67

1,39

0,63

1,85

2,69

0,56

1,39

4,86

0,39

0,47

0,63

HUN

2,83

1,55

0,73

1,93

0,76

0,73

1,79

2,15

0,90

0,54

0,68

ROM

67,53

1,41

2,09

1,69

6,21

0,28

1,31

2,86

0,90

0,79

0,83

SVK

11,20

1,81

-1,80

1,93

-1,26

0,48

1,20

2,45

0,81

0,68

0,61

6,00

1,56

2,00

1,19

0,34

0,86

szgk

k+f

SLO

4,69 1,65 0,22 2,01 -0,28 csecsemő keringési gazdaságimunkanélküli tercier halandós. halálozás lag aktiv rata

computer egyetem

hulladek autópálya

BUL

0,69

0,98

0,88

1,33

0,65

1,73

0,33

6,56

1,00

0,68

1,18

CSEH

0,36

0,70

0,95

1,23

3,04

1,53

0,68

15,43

1,41

0,92

1,43

ÉSZT

0,47

0,83

0,84

1,07

2,14

2,11

1,50

21,55

1,70

1,22

2,30

HORV

0,55

0,80

0,88

1,05

0,88

1,79

1,10

12,73

1,38

0,84

2,33

LEN

0,37

0,68

0,88

1,17

1,30

1,88

0,55

19,10

1,66

0,90

2,27

LETT

0,59

0,89

0,87

1,07

3,91

2,09

0,80

219,00

2,04

1,18

1,25

LITV

0,55

0,92

0,87

1,17

2,37

2,34

1,60

77,50

1,86

0,86

1,00

HUN

0,42

0,80

0,93

1,00

0,73

1,41

0,82

12,17

1,50

1,10

2,11

ROM

0,73

0,89

0,95

0,11

0,94

2,53

0,50

28,25

1,70

1,11

1,20

SVK

0,52

0,99

0,95

1,08

1,44

1,49

0,23

32,89

1,38

0,91

1,62

SLO

0,45

0,66

1,12

1,15

0,55

1,51

0,70

118,33

1,33

0,73

2,40

168

Egészen más jelleget ölt a 2000-2005 közötti változások alapján rajzolható kép. Románia a Baltikum által járt útra lépett, Bulgária Szlovákiával mutatott hasonlóságot, Csehország Szlovéniával, Magyarország pedig a lengyel fejlődés sajátosságait mutatta a mutatók hányadosának alakulása szerint.

5. ábra Köztes-Európa országainak proximitását bemutató dendrogram (az 1991-2005 közötti fejlődés különbségei/hasonlóságai alapján)

6. ábra Köztes-Európa országainak hasonlóságát bemutató dendrogram (az 1991-2000 közötti fejlődés különbségei/hasonlóságai alapján)

7. ábra A régió országainak hasonlósága az 1990-2005 közötti változások trendje alapján a 22 változót faktoranalízissel 6 csoportba sorolva

169

4. táblázat Spearman-féle korreláció az egyes országok között 22 változó alapján az 1991-2005-ös fejlődést (az értékek hányadosát) figyelembe véve BUL CSEH ÉSZT HORV LEN LETT LITV HUN ROM SVK SLO

BUL 1,00 0,36 0,64 0,59 0,22 0,43 0,47 0,61 0,76 0,29 0,14

CSEH ÉSZT HORV 0,36 0,64 0,59 1,00 0,42 0,70 1,00 0,70 0,72 0,42 1,00 0,72 0,61 0,56 0,88 0,57 0,50 0,70 0,29 0,85 0,70 0,62 0,86 0,78 0,57 0,44 0,72 0,65 0,57 0,88 0,37 0,42 0,69

LEN 0,22 0,88 0,61 0,56 1,00 0,68 0,60 0,67 0,53 0,94 0,88

LETT LITV 0,43 0,47 0,70 0,85 0,57 0,70 0,50 0,29 0,68 0,60 1,00 0,70 0,70 1,00 0,47 0,50 0,72 0,79 0,72 0,65 0,47 0,44

HUN ROM 0,61 0,76 0,62 0,72 0,86 0,57 0,78 0,44 0,67 0,53 0,47 0,72 0,50 0,79 1,00 0,53 0,53 1,00 0,68 0,58 0,56 0,40

SVK 0,29 0,88 0,65 0,57 0,94 0,72 0,65 0,68 0,58 1,00 0,75

SLO 0,14 0,69 0,37 0,42 0,88 0,47 0,44 0,56 0,40 0,75 1,00

Ezek után megvizsgáltuk a mutatók kapcsolatrendszerét, mely a korrelációs vizsgálatokon keresztül számos közvetlen és áttétes összefüggésre rávilágíthat, jóllehet a kapcsolatok nem mindig mutatnak ok-okozati viszonyt, s a változók nagy száma miatt fennáll a multikollinearitás veszélye, mely nehezíti az értelmezést. A változók kapcsolata a korrelációs koefficiensek értékei alapján nem bizonyult túl erősnek az esetek zömében, ami azt jelenti, hogy számos független változót sikerült bevonni a vizsgálatba. Ezt megerősítette a faktoranalízis eredménye is, mely a választott időponttól és módszertől függően 6-8 faktorba csoportosította a mintegy 30 változót. A 3 periódushatárt vizsgálva alig található olyan változópár, mely mindhárom esetben nagy korrelációt mutatott volna, az összefüggések tehát vagy esetlegesek, vagy időközben megváltozott a gazdaságszerkezet (tehát más-más tényezők lettek a gazdaság motorjai, így másmás mutatóknak volt erősebb kapcsolatuk). Ezért a hangsúlyt az 1991-2005 közötti változások adatsorainak korrelációs vizsgálatára helyeztük (3. táblázat). A többihez képest erős kapcsolatot mutató paraméterek közül a GDP (1990-hez képest) és az egy főre jutó külföldi tőke változása fordított volt (-0,60), ami növekedés esetén nem jelentene kedvezőtlen gazdaságszerkezetet, de mivel a GDP 1990-hez képest ezen országok nagy részében csökkent, ez az egy főre jutó külföldi tőke növekedését eredményezte. (Nyilván nem a külföldi tőke növekedése okozta a GDP csökkenést, hanem fordítva). A külföldi tőke és az államháztartás hiányának változása között is fordított korreláció ált fenn (-0,55). Minél nagyobb volt a külföldi tőke jelenléte, annál kisebb volt a hiány. A személygépkocsik számának változása és az egy főre jutó tőke változása között szintén közepes volt a kapcsolat (0,6). A csecsemőhalandóság változása és az egy főre jutó külföldi tőke változása is mutatott kapcsolatot (0,75), amely nem feltétlenül ok-okozati. A lineáris regressziós vizsgálat szerint ugyanis a külföldi tőke növekedésének mértéke leginkább a k+f, a személygépkocsik számának változásában tükröződik, de a 170

házasságok és válások különbségének változása is tükrözi az egy főre jutó külföldi tőke változásának értékét. A GDP változása 1990-hez képest és az egy főre jutó GDP változása értelemszerűen szoros korrelációt (0,84) mutat (a lakosságszám változása, mint változó nem vesz részt a kapcsolat alakításában), miként a GDP (1990-hez képest, ill. egy főre jutó érték) és az autópálya-építések változása is (0,6). A regressszió-analízis szerint a GDP alakulását leginkább a számítógépek száma, az autópálya-építések és a hulladéktermelés tükrözte a többi változó közül. A fizetési mérleg hiányának változása fordítottan függött a GDP (1990-hez képest, illetve egy főre jutó) változásától (-0,68, -0,61) és egyenesen arányos a kereskedelmi egyenleg változásával (0,73). A regresszió-analízis szerint a fizetési mérleg hiányát az államháztartási hiány és a kereskedelmi egyenleg változása (itt sok esetben a romlása) határozza meg. Az ipari termelés változásával a vizsgált paraméterek közül a személygépkocsik száma (0,6), a k+f változása (0,74) és az egyetemisták arányának változása (0,66) járt együtt a vizsgált periódusban. A regresszió-analízis szerint az államháztartás hiánya, a k+f és a hulladékmennyiség utalt az ipari termelés változására. A széndioxid-kibocsátás összefüggést mutatott az autópálya-sűrűséggel (0,6). Elgondolkodtató, hogy minél inkább nőtt az egyetemisták aránya, annál kisebb a természetes szaporulat (0,55). Fordított viszony áll fenn a munkanélküliségi ráta és a széndioxid kibocsátás változása között (-0,67), és az államháztartás hiányának növekedésével (az instabilitás jeleként) párhuzamosan csökkent a házasságok és válások számának fajlagos különbsége (-0,73), azaz a rossz gazdasági helyzet a családstruktúrára is kihat. Minél jobban nőtt a munkanélküliségi ráta, annál kisebb a volt természetes szaporulat a térségben (-0,65), viszont a lélekszám változása párhuzamos volt a széndioxid-kibocsátás módosulásával (0,64). A számítógépek elterjedésének üteme párhuzamos a természetes szaporulat csökkenésével (-0,87), mely a jóléti állam tünete. Hasonló tendenciát mutatott a csecsemőhalálozás és a GDP, ill. a csecsemőhalálozás és a keringési megbetegedések gyakoriságának változása (0,73). Az, hogy a munkanélküliségi ráta növekedésével az egyetemisták és a számítógépek aránya is növekszik, ugyancsak nem jó jel, a régióban ez a társadalmi olló kinyílását jelenti. A gazdaságilag aktív lakosság arányának változása, és az államháztartási hiány változása között is magas volt a korrelációs koefficiens (0,75). Ezek szerint a foglalkoztatottak számának növelése nem csökkenti az államháztartási hiányt (ha az állam fizeti a munkavállalókat, akkor ez nem meglepő, hiszen részéről kiadásként jelentkezik, ha a magánszféra foglalkoztatja, abból viszont lenne állami bevétel nagy adófegyelemmel párosulva - ami pedig nem mindig jellemző -, amit a hiány csökkentésére is lehetne fordítani). A személygépkocsik aránya, a k+f és a számítógépek terjedése is szoros összefüggést mutat a 11 országban a vizsgált periódusban az egyetemre járók arányának növekedésével. A k+f változásában a GDP is közrejátszik a regresszió171

analízis eredményei alapján. Az egyetemisták arányának együttmozgása a települési hulladékmennyiséggel a fogyasztói társadalom jellegzetessége (0,71). A faktoranalízis a fejlettségi szint meghatározása, módszertani szempontból pedig a mutatók függetlenség-vizsgálata, a változók számának redukciója érdekében hasznos. A függetlenség-vizsgálathoz használt főkomponens-analízis a mintegy 35 változót 9 változócsoportra csökkentette (2005). A GDP/fő, a fizetési mérleg hiánya és az egy hektárra jutó gabonatermelés, az egy főre eső ipari termelés értéke, bár a valóság különböző elemeire utalnak, az elvégzett analízis alapján (az egymással való nagy korreláció miatt) mégis hasonlónak tekinthetők, azaz a változók száma redukálható. 2005-ben a második faktorba került besorolásra az egy főre jutó széndioxid-fogyasztás, az egy főre eső energiafelhasználás (ezek rokonsága nem is meglepő, és utal arra, hogy máig nagyrészt fosszilis fűtőanyagokon alapuló technológiákat alkalmazunk), de a gazdaságilag aktív lakosság aránya, az 1000 főre jutó számítógépek száma, és az egy főre jutó FDI is ezzel a faktorral mutat erős korrelációt. A harmadik faktorba a tercier ágazatokban dolgozók, a reálbér, az egy főre eső ipari termelés került stb.121 Mindez egyfelől arra utal, hogy különbség van a faktorértékek (vagy onnan egy-egy kiválasztott, a faktorral erős korrelációt mutató változó) és a változók alapján végzett vizsgálat eredménye között (az utóbbi az azonos tartamra vonatkozókat többször, súlyozottan veszi figyelembe). Másfelől megállapítható, hogy a fejezet elején mesterségesen meghatározott változócsoportok között a határok képlékenyek, hiszen eredetileg az FDI a makrogazdasági mutatók közé került besorolásra, míg az egy főre eső számítógépek száma az életminőség mutatói közé került, ugyanakkor most egy faktorba nyertek besorolást. Hasonló a helyzet a GDP/fő, a fizetési mérleg hiánya és az egy hektárra jutó gabonatermelés, az egy főre eső ipari termelés értéke esetében, melyeket eredetileg szintén különböző változócsoportba osztottunk.122 A fajlagos változók felhasználásával további vizsgálatot végeztünk, megállapítandó egyrészt, hogy hány tényezőcsoportba sorolhatók az adatok, másrészt kerestük a választ arra a kérdésre, hogy - a klaszteranalízis eredményeként leszűrhető hasonlóságokon túl - a faktorértékek alapján melyik ország tekinthető fejlettebbnek a vizsgált időszakban. A vizsgálatot 1991-re, 2000re és 2005-re is elvégeztük. Az összes fajlagos változó alapján készült faktoranalízis mellett a változókat makrogazdasági mutatókat, a gazdasági fejlettségi mutatókat, az egészségügyi helyzetet bemutató, életminőséget reprezentáló csoportokba soroltuk előzetesen, s a faktoranalízist ezekre is különkülön elvégeztük. (A változók besorolását az 1. táblázat tartalmazza). A fejlettségi sorrend megállapítása az első (esetleg az első kettő) faktorba sorolt változók értékei helyére került faktorértékek alapján zajlott (a faktor az eredeti 121 A dinamikus vizsgálatoknál a teljes, illetve a főkomponens-analízissel redukált változó- és adathalmaz esetében a proximitásvizsgálat nem mutatott jelentős különbséget. 122 A faktoranalízis szerepe tehát nem lebecsülendő a csoportok kialakításában, utólagos módosításában

172

variancia legalább 40%-át tartalmazta, noha fontos említeni, hogy a faktorstruktúra nem volt azonos a 3 vizsgát időszakban). Végül az egyes változócsoportokban országonként elért helyezési értékeket átlagoltuk. 5. táblázat Az országok fejlettsége a fajlagos változók 1. faktorba sorolt változóinak faktorértékeiből számolt helyezési számok alapján (2000-2005) 2000

Összes sorrend mutató

Makrogazdasági mutatók

sorrend

Gazdasági mutatók

sorrend

Egészségi állapot

sorrend

Életminőség

sorrend

Átlag

BUL

-1,12

10

-0,08

5

-0,08

5

1,78

11

-0,85

9

7,75

CSEH

0,61

3

0,83

2

0,61

2

-0,86

2

1,15

2

2,25

ÉSZT

-0,46

8

1,32

1

1,69

1

0,18

8

-0,42

7

4,5

HORV

0,69

2

-0,65

10

-0,15

7

-0,75

4

0,84

3

5,75

LEN

-0,12

5

-0,13

6

-0,08

5

-0,63

5

-0,82

9

5,25

LETT

-0,53

9

-0,16

6

-0,35

10

0,72

9

-0,60

8

8,5

LITV

-0,25

6

-0,59

9

-1,24

11

-0,05

7

-0,26

6

8,25

HUN

0,17

4

0,68

3

0,00

4

-0,81

2

-0,21

5

3,25

ROM

-1,17

11

-1,13

11

-0,26

9

1,69

10

-1,08

11

10,3

SVK

-0,24

6

-0,14

6

-0,19

7

-0,28

6

0,07

4

6,25

SLO

2,43

1

0,05

4

0,05

3

-1,00

1

2,18

1

2,25

2005

Összes mutató

sorrend

Makrogazdasági mutatók

sorrend

Gazdasági mutatók

sorrend

Egészségi állapot*

sorrend

Életminőség*

sorrend

átlag

2 faktor átlaga

BUL

-1,70

11

-1,45

11

-0,17

7

1,68

11

-0,21

6

8,75

CSEH

0,82

2

1,46

1

0,39

3

-0,90

3

-0,21

6

3,25

ÉSZT

-0,45

8

0,02

6

-0,16

7

0,89

9

0,77

2

6

HORV

0,73

3

0,04

5

0,21

5

-0,48

5

-0,4

9

6

LEN

0,08

5

0,64

4

-0,21

9

-1,28

1

-0,34

8

5,5

LETT

-0,93

9

-1,36

10

-0,23

9

0,88

9

-0,19

5

8,25

LITV

-0,04

6

-0,44

8

0,28

4

0,47

7

0,19

4

5,75

HUN

0,51

4

0,91

3

1,09

1

0,48

7

0,39

3

3,5

ROM

-0,91

9

-0,98

9

-1,76

11

0,36

6

-0,64

11

9,25

SVK

-0,04

6

-0,06

7

0,00

6

-0,85

4

-0,56

10

6,75

SLO

1,93

1

1,23

2

0,56

2

-1,27

1

1,2

1

1,5

*a negatív számérték a kedvező

*2 faktor átlaga

Az összes fajlagos változó faktoranalízisével keletkező 1. faktorba sorolt változók faktorértékei alapján Magyarország 1991-ben a harmadik, 2000-ben és 2005-ben a 4. legfejlettebb ország volt a régió 11 vizsgált állama közül Szlovénia, Csehország és Horvátország mögött. A helyezési számok viszonylag stabilak voltak, az 5 év alatt Bulgária és Románia, illetve Horvátország és Csehország cseréltek helyet. 1991-2000 között viszont lendületes volt Horvátország előretörése, mely a 6. helyről a 2. helyre jött fel. A legfejlettebb és legfejletlenebb közti különbség nem nőtt, Szlovénia előnye viszont csökkent a második helyezett Csehországgal szemben, míg Magyarország előnye nőtt Lengyelország és Szlovákia előtt. 173

BUL

11

CSEH

helyezés

10 9

EST

8

CRO

7

LEN

6

LAT

5

LIT

4 HUN

3

ROM

2

SVK

1 1991

2000

2005

SLO

8. ábra Az országok helyezése az összes fajlagos változó felhasználásával képzett 1. faktor értékei alapján BUL

11

CSEH

helyezés

10 9

EST

8

CRO

7

LEN

6

LAT

5 LIT 4 HUN

3

ROM

2

SVK

1 1991

2000

2005

SLO

9. ábra Az országok helyezése az életminőséget reprezentáló változók alapján

Árnyaltabb képet kapunk, ha a makrogazdasági mutatók alapján vizsgálódunk. Ekkor Észtország helyzetében egy átmeneti javulás után jelentős romlást, Lengyelország esetén javulást tapasztalhatunk, Szlovákia teljesítménye hullámzott. Magyarország Csehország és Szlovénia mögött a harmadik helyen állt, a legfejlettebb és legfejletlenebb közötti különbség az 5 év alatt nőtt. A sereghajtó itt is Románia és Bulgária volt, az utóbbi helyzete romlott a konszolidációs kísérlet ellenére is. 174

BUL

11

CSE H EST

10 9 helyezés

8

CRO

7 LEN

6 5

LAT

4

LIT

3

HUN

2

ROM

1 1991

2000

2005

SVK

10. ábra Az országok helyezése az ipari termelékenységet reprezentáló változók alapján 11

BUL

10

CSEH

9

EST

8

CRO

7

LEN

helyezési átlag

6

LAT

5 LIT 4 HUN 3 ROM

2

SVK

1 1991

2000

2005

SLO

11. ábra. Az országok rangsora a helyezési részeredmények átlaga alapján

A gazdasági növekedési/fejlettségi mutatók alapján Magyarország állt az élen 2005-ben, megelőzve Csehországot és Szlovéniát. Az észtek mélyrepülésben voltak, Bulgária viszont kifejezetten kedvező helyen szerepelt a korábbi eredményeivel összevetve. Litvánia jelentősen előrelépett 2005-re, Lengyelország visszaesett, a szlovákok tartották pozíciójukat. A szélsőértékek közötti különbség nem nőtt, Magyarország előnye azonban kisebb volt, mint az észteké 2000-ben. 175

6. táblázat. Az országok fejlettsége a fajlagos változók 1. faktorba sorolt változóinak faktorértékei alapján számolt helyezési számokkal (1991)

BUL

iparosodásiösszes mutató makrogazdasági termelékenységi életminőség (1. faktor) mutatók mutató 10 11 8 9

népesedésiegészségi állapot 10

átlag 9,6

CSEH

2

1

7

2

3

3

EST

5

3

9

1

9

5,4 7,4

CRO

6

9

5

11

6

LEN

7

6

3

8

1

5

LAT

9

10

11

5

8

8,6

LIT

8

8

10

3

7

7,2

HUN

3

2

2

10

2

3,8

ROM

11

7

4

7

11

8

SVK

4

4

6

4

4

4,4

SLO

1

5

1

6

5

3,6

Az egészségügyi mutatókat vizsgálva szembetűnő Magyarország helyzetének katasztrofális romlása (itt a negatív érték a kedvező), még Románia is kedvezőbb mutatókkal bírt 2005-re, csak Bulgária, Észtország és Litvánia volt mögöttünk. A sort a csehek és a szlovének vezették. Az életminőséget illetően Szlovénia helyzete vitathatatlan volt, noha előnye az 5 év alatt lecsökkent. A kedvezőtlen gazdasági mutatók ellenére Észtországban igen magas volt az életminőség, ami szervetlen, alap nélküli gazdasági növekedésre utalt. A két periódusban a legkedvezőbb és legkedvezőtlenebb helyzetben lévők közti különbség csökkent. Bulgária javított helyzetén, Románia viszont nem, a szlovákok életminősége is romlott. A helyezési számokat átlagolva megállapítható, hogy 2005-ben Szlovénia volt a legfejlettebb, megelőzve Magyarországot és Csehországot. Horvátország, miként Észtország is, nem volt előkelő helyen, Lengyelország mögé szorult, ellentétben az összes fajlagos változó vizsgálatánál az első faktorba sorolt változók faktorértékei alapján kapott sorrenddel, ui. a részletes vizsgálatnál több esetben nem került az első háromba. Románia javított, Bulgária rontott helyzetén, de még így is az utóbbi volt az előkelőbb helyen. Ezt követően diszkriminancia-analízissel azt vizsgáltuk, hogy az általunk feltételezett régiós határok mennyire mutatnak egyezést a proximitásvizsgálat által igazolt gazdasági terekkel (az egy klaszterbe került országok határosak-e egymással). A gazdasági fejlődés dinamikáját 1991-2005 között bemutató adatok alapján az országok 91%-a helyesen került besorolásra a kialakított 4 földrajzi csoportba, melyek a Baltikumot, a visegrádi országokat, a Kelet-Balkánt és a Nyugat-Balkánt képviselték. Mindössze egy ország visszaosztályozása volt sikertelen: Szlovénia a visegrádi négyek közé került (könnyű volt meghatározni, mert Horvátországgal ketten alkottak eredetileg egy térkategóriát). 176

4

3 1 2

1

VAR00001 2

0

Group Centroids 3

4

Function 2

-1

3 4

-2

2

-3

1 -4

-2

0

2

4

5

4 1 3

2

VAR00001

1

Group Centroids

Function 2

4

4

0 2

3

3

-1

2

-2 -60

1 -40

-20

0

20

40

60

80

8 4 6 4 3

2

VAR00001

0 2

Group Centroids

-2

Function 2

4 -4

3

-6

2 1

-8 -20

1 -10

0

10

20

12. ábra. Az egyes országok besorolhatósága gazdasági-fejlettségi régiókba és azok megfeleltethetősége a földrajzi régióknak diszkriminancia-analízissel (az 1991-2005-ös fejlődésmenet alapján): a, (1) Bulgária, Románia, (2) Magyarország, Szlovákia, Szlovénia, Lengyelország, Csehország, (3) Baltikum, (4) Horvátország, b, (1) Bulgária, Románia, (2) Magyarország, Szlovákia, Szlovénia, Csehország, (3) Baltikum, Lengyelország, (4) Horvátország, c, (1) Bulgária, (2) Magyarország, Szlovákia, Szlovénia, Csehország, (3) Baltikum, Románia, Lengyelország, (4) Horvátország

177

Szlovéniát a visegrádi országok közé sorolva, majd Horvátországot átsorolva a Kelet-Balkán csoportba, háromra csökkent a kategóriáink száma. A visszaosztályozás mindkét alkalommal 100%-os sikert hozott. Ugyanezt tapasztaltuk, ha Lengyelországot a Baltikumhoz soroltuk, vagy Magyarországot a Kelet-Balkánhoz. Ebben az esetben a kétváltozós diagram is elég jól szétdobta a csoportokat. Románia is átsorolható a visegrádi országokhoz, de Bulgária már nem. Csehország és Szlovénia nem választható külön a visegrádi országoktól, de Lengyelország igen. A gazdasági-földrajzi régiók közti különbség tehát nem nagy, a csoportok átjárhatók, képlékenyek, amennyiben a 11 országot 3-4 klaszterbe sorolva vizsgáljuk (12. ábra). Ezek alapján Köztes-Európa régióját nem lehet egységes entitásként megragadni, mi több a régión belüli sorrend, a fejlettségi csoportok szintje, az oda tartozó államok száma is változott. Végeredményben a régió 1990-2005 között inkább politikai-történelmi szempontok szerint és mint az EU-bővítésre váró országok halmaza tekinthető területi entitásnak, gazdasági szempontból viszont heterogén és egy-két országtól eltekintve dinamikusan változó csoportot testesített meg. Az EU-hoz fűződő viszonyát is leginkább az aszimmetrikus interdependencia fejezi ki. Az EU-val szemben sosem viselkedett érdekeit konzekvensen képviselő egészként: a „divide et impera” az eltérő fejlettség miatt is reális politika volt, mi több, az ebből táplálkozó eltérő periódusú nekilendülések és a kölcsönös rivalizálás e rendszer és EU-politika fenntartásának irányába hatottak.

178

II. rész. A politikai integráció kudarca

179

180

10. Szeparatizmus, dezintegráció és regionalizmus: Jugoszlávia felbomlásának geopolitikai vonatkozásai

Bevezető Magyarország szomszédai közül öt fiatal állam. Mivel ezek közül három a délszláv térséghez tartozik, s mindháromban jelentős számú magyar kisebbség él, érdemes és szükséges vizsgálni a déli határainkon túli geopolitikai helyzetet. Ezen kívül fontos a térséggel foglalkozni azért is, mert hazánkat az ottani fejlemények függvényében minősítik a külföldi befektetők a tőkebiztonság, az ország lakossága pedig a nemzetbiztonság szempontjából. A dolgozat érdemi részének megkezdése előtt feltétlenül szólni kell néhány problémáról, amelyek a munka elkészítése közben is éreztették hatásukat. Az első ilyen probléma a téma kiterjedtsége: bár az egykori Jugoszlávia felbomlásának geopolitikai vonatkozásait elemeztem, elkerülhetetlen volt, hogy etnikai, vallási és gazdasági földrajzi kérdéseket is érintsek.123 Ez a téma komplexitásából és a geopolitikát módszerként alkalmazó politikai földrajz tudományhatár-jellegéből fakad. További nehézség volt, hogy a KOCSIS K. szerkesztette Délkelet-Európa térképekben (2005) előtt igazi geopolitikai, politikai földrajzi szintézis magyar nyelven nem született a térségről, ill. Magyarországon alig voltak hozzáférhetők a délszláv szerzők munkái: nyomtatásban kevés mű jelent meg, a frissebbek pedig inkább csak az elektronikus könyvtár útján elérhetőek. Figyelemre méltóak a szerb szerzők által jegyzettek (M. BLAGOJEVIĆ, M. TRIPKOVIĆ), ezeket azonban megfelelő forráskritikával kellett kezelni. Természetesen idegen nyelvű publikációk elméleteit is felhasználtam (F. BUCK, D. FLIEDNER, CH. GIORDANO, S. PETSCHEN, H. FASSMANN, R. MÜNZ). A nyugati irodalom (főként FLIEDNER, GIORDANO, HUNTINGTON és MUIR) kategóriáit, általános elméleti modelljeit alkalmaztam a délszláv viszonyokra: a fő feladatot itt a magyar szakirodalommal (JUHÁSZ J., KOCSIS K., NEMES NAGY J., ROMSICS I., stb.) való összehangolás adta. Végül néhány terminológiai nehézség is akadt: a muzulmán vallású (és nem albán) nemzetiségűeket Kocsis K. nyomán nem bosnyáknak, hanem muszlimánnak neveztem Boszniában is, mert ez volt a népszámlálások hivatalos kategóriája.124 123

Óvakodtam azonban attól, hogy - túlzott interdiszciplinaritásra törekedve - a geopolitikai elemzés illusztrálásánál mélyebben vizsgáljam a gazdasági és egyéb kérdéseket. 124 Elfogadtam ui., hogy a bosnyák név regionális identitást fejez ki, azaz egyszerűen boszniait jelent. A vallási hovatartozás etnikait is meghatároz, de nem jelent vallásosságot, hiszen "a muzulmánok olyan bosnyákok, akik nem járnak mecsetbe, a horvátok és szerbek pedig olyan bosnyákok, akik nem járnak katolikus és ortodox templomba". (S.P. HUNTINGTON: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1998.) 459. p. Az utódállamoknál a hivatalos Jugoszlávia megnevezést használtam a zsurnalisztikai stílusú "Kis-Jugoszlávia" helyett: a "régi" és az "új" megkülönböztetése érdekében - a szóismétlést kerülendő - számos esetben fordul élő a történelmi hűségnek megfelelő "második" és "harmadik" jelző.

181

I. Előzmények: a széthullás okai "Quod ab initio vitiosum lapsu temporis convalescere nequit. (Ami az elejétől fogva nem működik, azt idővel sem lehet megjavítani)" I.1. Történeti földrajzi háttér Ahogyan egy adott állam létrejöttének és fennmaradásának különböző belső és külső feltételei vannak, ugyanúgy a felbomlásnak is léteznek belső és külső okai. Az egykori Jugoszlávia szétesésének ennek megfelelően számos – külső és belső – tényezője volt. Ezen tényezők nagyon összetettek és egymással szoros összefüggésben állnak: röviden úgy lehetne összefoglalni őket, hogy túl sok különbözőség halmozódott fel egy államon belül.125 Ez a kijelentés talán túl sommás, a valóság ennél sokkal bonyolultabb. A volt Jugoszlávia földrajzi helyzete különleges: miközben teljes területével az európai kontinensen helyezkedik el, egyúttal a nyugati civilizáció keleti határa valósággal kettévágja.126 Különleges helyzete tehát részben abban nyilvánul meg, hogy északi és nyugati része a nyugati kereszténység, középső és délkeleti része pedig a görögkeleti kereszténység területe, másrészt abban, hogy az élesen meg sem húzható határvonalat tovább bonyolítva az iszlám is jelen van a térségben. Ily módon az ország három civilizációs kör vonzásába is beletartozott. A vallás, mint a civilizációk legfontosabb ismérve túlzottan megosztó szerepet játszott, ezért a történelem folyamán az I. világháború végéig elképzelhetetlen lett volna, hogy az itt élő népek egy államba tömörüljenek. Erre először a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban, majd az első Jugoszláviában (19291941) került sor, amelyet azonban elsősorban a nagyhatalmak politikai akarata és érdekei tartottak fenn csupán. A második, titói Jugoszláviában a szocialista ideológia volt a fő összetartó erő, ez azonban csak a látszat volt, mivel az államban mindvégig fennmaradtak a saját vallási, etnikai és regionális identitástudatok és kudarccal végződtek az egységes jugoszláv nemzet létrehozására tett próbálkozások is.127 Az úgymond jugoszlávok sosem voltak többen másfél millió főnél. Az is említendő, hogy az állam oly mértékben épült a vezető személyére, hogy a helyzetet jól jellemzi Milovan Đilas találó mondása, miszerint Tito volt a rendszer egyetlen működő központi intézménye. A szocialista kísérlet Tito halála után alig egy évtizeddel annak ellenére elbukott, hogy az 1974-es alkotmány a nyolc nagyobb területi egységnek széleskörű 125

Juhász József: A délszláv háborúk (Napvilág Kiadó, Budapest, 1997.) 61. p. Samuel P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása (Európa Könyvkiadó, Budapest, 1998) 255 sp. A civilizációs határvonal jól érzékelhetően máig az Osztrák-Magyar Monarchia és a Török Birodalom egykori határán fut, a régiót különböző kultúrájú és gazdasági fejlettségű részekre osztva. 127 Kocsis Károly: Az etnikai konfliktusok történeti-földrajzi háttere a volt Jugoszlávia területén (Teleki László Alapítvány, Budapest, 1993.) 14. p. 126

182

autonómiát biztosított, sőt a hat tagköztársaságnak elméletileg módja volt akár ki is lépni az államszövetségből.128 A bukás oka a belső és a külső kohézió egyidejű megszűnése volt. A belső kohézió megszűntének három összetevőjéről beszélhetünk, amelyek - nem fontossági sorrendben - a következők: 1. Az egység mellett kiálló karizmatikus vezető, ill. vezetés hiánya és a keletközép-európai rendszerváltások.129 2. Jugoszlávia etnikai és vallásföldrajzi viszonyai. 3. A gazdasági fejlettség regionális különbségei. 4. a külső összetartó erő megszűnte, ami gyakorlatilag azonos Jugoszlávia létének geopolitikai leértékelődésével. I.2. A volt Jugoszlávia etnikai és vallásföldrajzi viszonyai A volt Jugoszlávia etnikai és vallásföldrajzi viszonyai csak együtt tárgyalhatóak, mivel a szoros nyelvrokonság miatt a nyelv általában sokkal kevésbé meghatározója a csoportok nemzeti identitástudatának, mint a vallás és a hozzá kapcsolódó kulturális háttér. Ez azt jelenti, hogy – lévén a lakosság több, mint négyötöde szláv nyelvű – az etnikai hovatartozás attribútuma az egymással rokon, vagy több esetben azonos nyelvek helyett a vallás. Szerbhorvát anyanyelvűek az egykori államszövetség szerb, horvát, muszlimán és crnagorác lakosai, vagyis az 1991-es népesség 71,2 százaléka, azaz 16,8 millió fő.130 Természetesen az utódállamok mindegyike hangsúlyozza, hogy létezik külön szerb, horvát, sőt bosnyák nyelv, ill. Montenegróban is a szerbtől némileg eltérő nyelvjárást beszélnek.131 Ennek ellenére ezen nyelvek alig különböznek egymástól (inkább csak egyazon nyelv dialektusainak tekinthetők), habár világosan látszik a szándék arra, hogy e tizenhétmilliós nyelvi közösségből külön-külön nyelvi közösségeket teremtsenek. Erre meg is van a valós lehetőség, amire elég bizonyíték lehet a bolgártól alig különböző macedón nyelv adminisztratív úton történt kialakítása 1945 után.132 A macedón nyelv ma pedig létezik, ahogyan a szerb és a horvát között sem a cirill és a latin betűs írásmód már az egyetlen különbség: a nyelvi diverzitás az idő múltával csak nőni fog.133

128

Toldi Ferenc: A jugoszláv állam története (Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 1994) és Juhász J. 9-43. pp. Tito halála (1980), rendszerváltások (1989-1990). Ide sorolható még, hogy a régi politikai elit nacionalista retorikával és ideológiával tudta átmenteni magát. 130 A számításokat Juhász J. (1997.) 132. p., Toldi F. 17 sp., Kocsis K. 14.p. nyomán végeztem. 131 Romsics Ignác: Nemzet, nemzetiség és állam Kelet-közép- és Délkelet-Európában a 19. és a 20. században (Napvilág Kiadó, Budapest, 1998.) 94-97. pp., Pósa Krisztián: A Szandzsák etnikai változásai a nagy történelmipolitikai események hátterében 1878-tól napjainkig (szakdolgozat, KLTE BTK, Debrecen, 1998.). Utóbbi eredeti források felhasználásával bizonyítottnak véli a bosnyák nyelv és nép létezését egyaránt. 132 Romsics I. 296-302. pp. A macedón nemzeti identitástudat kialakítását Belgrád mindig hatékonyan támogatta, elejét véve ezzel egy esetleges, Bulgáriához való integrálódási szándéknak. Van, aki osztja ezt a nézetet (Juhász J. 943. pp.),máshol arra találunk utalást, hogy a crna gorai, muszlimán, macedón nemzet a második világháború előtt is létezett (Kocsis K. 14.sp.). 133 Találó J. V. Sztálin mondása, miszerint "A nyelv olyan dialektus, amelynek van hadserege" 129

183

1-4. ábra Jugoszlávia államegységeinek demográfiai-etnikai sajátosságai

A szerbhorvát és a macedón nyelvi közösséget (utóbbi 5,8 százalék) a szlovének egészítik ki a maguk 7,5 százalékos részesedésükkel, s így a szláv anyanyelvűek száma az összlakosság négyötödét is meghaladja. A szlovén nyelv erősebben elkülönül a délszláv nyelvektől, mint a macedón: inkább a nyugati szlávokéval rokon, ami a saját kultúra és identitástudat államszövetségen belüli jobb megőrzéséhez is nagyban hozzájárult. A délszlávtól különálló legnagyobb nyelvi csoport az albánoké, akik 1991-re a Jugoszláv Szövetségi Szocialista Köztársaság lakosságának egytizedét tették ki, ez azonban inkább csak becslés, mivel az utolsó népszámlálást egységesen 184

bojkottálták.134 A harmadik nagy, különálló nyelvi közösség a magyaroké, arányuk viszont két százalék alatti és számuk folyamatosan fogy.

5-6 ábra.

A vallási tagoltság nagyobb a nyelvinél, emellett szerepe is jelentősebb a nemzeti önazonosság meghatározásában. A legnagyobb vallási közösség – amely alatt nem a hívők száma és aránya értendő, hanem a kulturális hovatartozás – a görögkeleti (ortodox, pravoszláv) keresztényeké: lényegében a szerbek, macedónok és montenegróiak tartoznak ide, összesen mintegy 10,6 millióan, akik a lakosság 45 %-át tették ki az egykori Jugoszláviában (1. ábra, 2. ábra). A római katolikus horvátok, szlovének és magyarok 6,8 millió fővel (29 százalék) a második, a muzulmán vallású bosnyákok (muszlimánok) és albánok kb. 4,5 millióval (19 százalék) a harmadik legnagyobb vallási közösséget képviselték.135 A fenti adatokból kitűnik, hogy a huntingtoni civilizációs körök közül három is részesedett az ország lakosságából: az ortodox közel fele arányban, a nyugati egyharmaddal és az iszlám egyötöddel. Ez a tény – többek között – a következők miatt válhatott az államszövetség szétesésének, s azon túl fegyveres konfliktussá fajulásának okává: 1. Az etnikai-vallási megosztottság régiónként különböző fokban érvényesült (pl. homogén Szlovénia, heterogén Bosznia-Hercegovina) (1. térkép). 2. A nemzetiségek a területekből nem lélekszám-arányuknak megfelelő hányadban részesültek (pl. a boszniai muszlimánok városlakók, míg a kevésbé urbanizált szerbek és horvátok a rurális térségben területileg jobban szétszóródtak). 3. Több helyen az etnikai kevertség olyan nagyfokú volt, hogy összefüggő nemzetiségi területek nem voltak kijelölhetők. A Jugoszláv Szövetségi Szocialista Köztársaság nem volt nemzetállam, ugyanakkor a tagköztársaságokban létezett szándék arra, hogy nemzetállamot teremtsenek. Az államszövetségben nyolc nemzetiség képviseltette magát százezer főnél nagyobb létszámban, de csak öt (a szerb, a horvát, a szlovén, a 134 Ennek következtében egyes albán szerzők néha hárommilliós (!) becslésekbe is hajlandók bocsátkozni (Pula, Beqiri 1992. In: Marina Blagojević: A szerbek elvándorlása Koszovóról: trauma és/vagy katarzis 1945-1995.) 135 Die Ethnostruktur der Länder Südosteuropa aufgrund der beiden letzten Volkszahlungen im Zeitraum 1977-1992. (Südosteuropa, 1993.1.sz. 78-80.) nyomán. A magyarság tekintélyes része református, ezen kívül egyes százezresnél kisebb lélekszámú kisebbségeket nem vettem számításba elhanyagolható súlyuk miatt (pl. evangélikus szlovákok).

185

macedón és a crna gorai) volt államalkotó. Az albánok és a magyarok nem számítottak ide, holott előbbiek a felsoroltak közül létszámban az utolsó hármat megelőzték, a muzulmánok pedig csak vallásként voltak elismertek (ők mint muzulmán vallású szerbek és horvátok, államalkotó nemzetiséghez soroltattak). Abszolút többséget senki nem képezett, a relatív többség (39 százalék) a szerbeké és a crna goraiaké, akik azonban az állam irányításában számarányukhoz képest aránytalanul nagy szerepet játszottak (1. ábra).136 Az őket követő horvátok (20 százalék) feleannyian voltak, súlyuk a muszlimánok 10 és az albánok 9 százalékával megnövelve érte el a szerbekét. A sort két kisnemzet, a szlovén (7 százalék) és a macedón (6 százalék), végül a magyar nemzetiség (1,6 százalék) zárja.

1. térkép Jugoszláviai etnikai viszonyai 1990-ben Nem szabad azonban elfelejteni, hogy ezek az adatok országosak. Köztársaságokra lebontva az etnikai homogenitásra és heterogenitásra is találunk példákat, az anomáliák pedig – köztársaságinál kisebb – régiószinten még inkább kirajzolódnak.

136

S.P. Huntington, 441-454. pp., Barbara Jelavich: A Balkán története II. (Osiris Kiadó, Budapest, 1996.) 335-350. pp., Juhász J. 19-43. pp., Allan Little-Laura Silber: Jugoszlávia halála (Zrínyi Kiadó, Budapest, 1996.) 35-108. pp., Kocsis K. 20-32. pp., Romsics I. 296-302. pp.

186

A hat tagköztársaság közül 1991 előtt mindössze egy volt a homogén nemzetállami feltételeknek eleget tevőnek tekinthető: Szlovénia. 137 A szlovének aránya itt 90 százalék körüli, de a lakosság csaknem teljes egésze római katolikus vallású, beleértve a csekély létszámú kisebbségeket (8500 magyar, 3000 olasz) is.138 Miközben tehát Jugoszláviának csak minden tizenharmadik lakosa tartozott az államalkotó szlovénséghez, saját köztársaságukban abszolút többségben voltak. A Szlovéniánál majdnem háromszor nagyobb területű Horvátország 4,8 milliós lakosságából 1991-ben 78 százalék volt horvát, a legjelentősebb kisebbség az 582 ezres (12%-nyi) szerb közösség volt. A háború után hat évvel, 2001-ben már mindössze 207 ezren vallották magukat szerbnek Horvátországban (a 4,4 milliós népesség 4,7%-a).139 Tizenhárom járásban volt 1991-ben szerb többség, ahol azonban a horvátországi szerbeknek alig egyharmada élt.140 Ennek következtében a köztársaság területének ezen egyhetedén csak minden huszadik lakosa, s csak minden harmadik itteni szerb élt, vagyis a helyi szerbség többsége horvát többségű járásokban lakott. A szerb többségű járások nagy része alkotja a Krajinákat, amelyek a horvát-bosnyák határhoz tapadva lényegében jól kirajzolják a XVIII. századi határőrvidéket. A szerb etnikai területek a horvátokét négy tömbre tagolják (1. térkép). 1. Eszéki (keleti), 2. Zágrábi (északi), 3. Fiumei (rijekai, nyugati), 4. Dalmáciai.141 Lényeges, hogy a két nemzetiség közötti súrlódások alapja itt részben a II. világháború kölcsönös (horvát-usztasa, szerb-csetnik) atrocitások emléke, részben a szerbeknek az a sérelme volt, hogy – miközben Szerbiában két autonóm terület is létezett az ottani kisebbségekre való hivatkozással – ők itt nem részesültek területi autonómiában. A Szlovéniával közel azonos területű és lakosságú Macedóniában a macedónok aránya kb. kétharmados, hasonló a szerbek szerbiai súlyához. A bolgárhoz közel álló macedón nyelv is egyike volt az államszövetség hivatalos nyelveinek, így a macedónok is államalkotó nemzetnek számítottak. A legnagyobb - és legtöbb problémát okozó - kisebbség az albán volt, akiknek számára és arányára forrásonként eltérő becslések voltak ismeretesek: 400 és 900 ezer közé tették számukat, az azonban biztos, hogy Macedónia összlakosságából legalább negyedrésszel részesültek.142 2002-ben már 509 ezer albán élt Macedóniában, csaknem ötször annyi, mint 1921-ben, s a népesség 25,2%-át tették ki. Fő

137

Romsics I. szerint, amennyiben az államalkotó nemzet aránya eléri a 90 százalékot, homogén nemzetállamról beszélhetünk, ha a lakosság legalább kétharmadát teszi ki, úgy nemzetállamról. A dolgozatban ezt a minősítési és fogalomkört alkalmazom. (Romsics I. 15. p.). 138 Kocsis K. 27p. 139 A 2001-2002-es népszámlálási adatok forrása Kocsis K. (szerk.): Délkelet-Európa térképekben (Kossuth, 2005), a későbbieké az adott államok statisztikai hivatalainak kiadványai. 140 Az autentikus obsčina, opština helyett használom a fogalomhoz leginkább közel álló magyar járás szót, jóllehet az irodalom inkább kommunára fordítja azt. 141 Kocsis K. 28sp. 142 Az eltérő becslések oka, hogy Macedóniában - ahogyan Koszovóban is – az albánok megtagadták a népszámláláson való részvételt ( Juhász J., Kocsis K., Mező F., Romsics I. ).

187

településterületük a köztársaság északnyugati, Koszovóval és Albániával határos része. Szerbia sem mutatott egységes képet, hiszen összességében itt is alig kétharmados volt a szerbek aránya az évtized elején, ám a két tartomány nélküli területen a szlovénekéhez hasonló (87,2 százalékos) abszolút többségben voltak (és vannak). Itt csak csekély bolgár kisebbség, a Koszovóval határos járásokban viszont lendületesen gyarapodó albán közösség létezik. A kis, nem egészen 11 ezer négyzetkilométeres, kétmilliós lakosságú Koszovó tartományban a szerbek aránya egynegyednyiről egytizednyire esett vissza jó négy évtized alatt, míg az albánoké kétharmadnyiról a nyomasztó kilenctizednyire emelkedett (3. ábra).143 Ez azt jelenti, hogy elérték a homogén nemzetállami kategóriához szükséges részesedést. Mindeközben a régió – annak ellenére, hogy maradt a legszegényebb is – Jugoszlávia legritkábban lakott területéből a legnagyobb népsűrűségű tájává vált.144 A lakosság 440 ezerről 1,98 millióra, a népsűrűség 40,3-ról négyzetkilométerenként 179,7 főre nőtt. Ez – a jelen esetben a szerb ortodoxok rovására történő – muzulmán etnikai előretörés olyan demográfiai nyomást jelentett, amely az itt őshonos szerbeket helyi gazdasági-politikai vezető pozícióik feladására és sok estben elvándorlásra kényszerítette.145 A hasonló nagyságú Vajdaságban ekkor háromötödös arányban voltak jelen a szerbek, őket 17 százalékkal a magyarok követték, majd 5 százalék alatt, lemaradva következtek a horvátok és a szlovákok. A tartományról érdemes megjegyezni, hogy a II. világháború alatti és az azt követő tragikus események, megtorlások után – Szlovénia és Szerbia törzsterületei mellett – az etnikai feszültségektől leginkább mentes területek közé tartozott. A Koszovó végleges elvesztése (2008) körüli időben azonban felerősödtek a magyarokat etnikai alapon ért atrocitások a Vajdaságban. A legtarkább kép Bosznia-Hercegovinában tárul elénk: itt három vallásikulturális-etnikai közösség súlya volt jelentős, nagyság szerinti sorrendben a muzulmán, az ortodox (szerb) és a katolikus (horvát). A 108 járásból 52 muszlimán, 36 szerb és 20 horvát többségű volt, azonban csupán 12 esetben minősíthetjük homogénnek az adott járást, azaz egy tucatnyiban volt jelen valamely etnikum 90 százalék fölötti arányban (2 muszlimán, 5 szerb és 5 nyugathercegovinai horvát). E köztársaságban volt a legnagyobb az etnikai keveredés: 25 járásban egyik nemzetiség aránya sem érte el az 50 százalékot.146 Tulajdonképpen ez a köztársaság volt Jugoszlávia Jugoszláviája: a sokszínűség ugyanolyan ismertetőjegye volt, mint a szövetségnek. További jellemző még, hogy itt is jelen volt a Koszovóban megfigyelhető demográfiai átrendeződés (4. ábra): a 143

(vö. III.2. fejezet ábrája az iszlám demográfiai térnyeréséről). M. Blagojević 4. p., Kocsis K. (1993.) 18. p. 145 A folyamatot – meglepően objektíven – írja le a szerb M. Blagojevič id. tanulmányában, de alátámasztja még az adatokat S.P. Huntington 441-453. pp. és Kocsis 18. p., 31. sp. is. 146 Kocsis K. 29. p. Egyébként Bosznia esetében különösen indokolt a múlt idő használata, hiszen a háború itt alakította át leginkább az etnikai viszonyokat. 144

188

muszlimánok aránya a köztársaságban 1961 és 1991 között 26-ról 44 százalékosra nőtt, visszaszorítva ezzel a szerbeket és horvátokat (előbbieket 43-ról 31-re, utóbbiakat 22-ről 17 százalékra).147 Ma, a háború után másfél évtizeddel a 3,8 millió alá csökkent népesség két, szinte önálló államként működő entitásban: a 2 millió 325 ezer lakosú bosnyák-horvát föderációban és az 1 millió 440 ezres Szerb Köztársaságban, egymástól elszeparálva él.148

2. térkép Ásványkincsek a volt Jugoszlávia területén

Összefoglalóan az alábbiak jellemezték a kialakult jelentős etnikai feszültségeket az 1990-es évtized elejére a szövetségi Jugoszláviában: 1. Dominancia és autonómia kérdése: az állami és gazdasági vezetésben szövetségi szinten a különböző nemzetiségek nem súlyuknak megfelelően képviseltették magukat (szerb felülreprezentáltság), ugyanakkor köztársasági szinten a helyzet fordított is lehetett (a nemzeti elitek megszerezték az irányítást).149 147

Huntington 446. p. A szerbek így névleg az összlakosság 38 százalékát teszik ki, de saját köztársaságukban homogén államalkotó nemzetnek tekinthetők, míg a 10 bosnyák-horvát kantonban elenyésző arányt képviselnek. 149 Jól modellezi a helyzetet egy kisebb térben M. Blagojević 10. spp.( az ún. dominancia-inga ) 148

189

2. Demográfiai átrendeződés: a legdinamikusabban növekvő muzulmán tömeg veszélyt kezdett jelenteni a keresztény kultúrkörhöz tartozók pozícióira. Ez a veszély természetesen nem fizikai, hanem gazdasági jellegű volt, de fizikai térvesztést is jelentett. Két síkon, horizontálisan és vertikálisan is megjelent: - Időben: az 1948-as 12-ről 1991-ig 19 százalékra nőtt az iszlám részesedése a lakosságból.150 - Térben: a gazdaságilag motivált dél-északi migráció miatt a szerbek és a horvátok a muszlimánokkal és az albánokkal szemben teret vesztettek Boszniában, Koszovóban és a Szandzsákban.151 3. Mozaikosság és multikulturalitás: az etnikai területek sok helyen (Krajinák, Bosznia, Koszovó, stb.) mozaikos képet mutattak, ám ez többnyire nem jelentett kevertséget, hanem sok kis, etnikailag homogén közösség bonyolult hálózatait (pl. tiszta szerb és tiszta horvát falvak keverten). Igazi multikulturalitás, azaz településen belüli etnikai sokszínűség szinte csak Boszniában volt.152 A fenti megállapítás a falvakra igaz, a városok a háborúig többnyire soknemzetiségűek voltak. Homogenizálódási folyamat ugyanakkor már ebben az időben is tetten érhető volt pl. Koszovóban. A szélsőséges nacionalizmus is általában olyan területeken vert gyökeret, amelyekre a multikulturalitás kevésbé volt jellemző. 4. Homogenitás: az egyveretűségre is volt példa, megfelelt a homogén nemzetállami követelményeknek Szlovénia, Szerbia a tartományai nélkül, a nemzetállaminak Horvátország, Szerbia a Vajdasággal, de Koszovó nélkül.153 5. Fontos hiányossága volt az államnak, hogy nem alakult ki jugoszláv identitástudat. A magukat jugoszlávnak vallók 1981-ben voltak a legtöbben, 1,2 millióan, de az összlakosságból ez alig 5,4 százalékot jelentett. Tíz évvel később számuk 800 ezerre apadt. Katonatiszti és hivatalnokcsaládok, vegyes házasságból születettek tartoztak ebbe a körbe, de a vegyes házasságok az összes házasságkötéseknek alig egyhatodára rúgtak.154 Egy jugoszlávok nélküli Jugoszlávia pedig merő illúziónak bizonyult. I.3. A gazdasági fejlettség regionális különbségei Az államszövetség felbomlásának legreálisabb oka abban rejlett, hogy a köztársaságok gazdasági fejlettsége még közelítőleg sem volt azonos (6. ábra). Ez minden hasonló integráció számára reális veszélyt hordoz magában. Ez a tény 150

Kocsis K. 14.p., M. Blagojević 3-8. pp. és S.P. Huntington 443.p., 446.p. nyomán. A tendencia a muzulmánok fő területein, így Boszniában és Koszovóban még fokozottabban érvényesül. 1953-ban a fertilitási mutató Koszovóban szerb nők esetében 5,92-ről 2,78-ra esett, míg albánoknál ugyanez 6,32 és 6,16 a fenti években (az 5. ábra az ezer nőre számított korspecifikus termékenységi arányszám tekintetében is az albánok elsőségét mutatja). 151 Kocsis K. 28.p. és 32.p. meg is állapítja, hogy ellentételezésre csak a szerbek voltak képesek: a Bácskában és Baranyában a magyarok rovására. 152 M. Blagojević 7p. 153 Jóindulattal Macedónia is ide sorolható, Koszovó pedig egyenesen homogén (albán) kvázi-nemzetállammá lett. (M. Blagojević 18-20.pp. 154 Juhász J. 37-43. pp., Kocsis K. 14.p. Az átlagnál több jugoszláv élt multikulturális területeken, jellemzően városokban és jellemzően Boszniában.

190

egyaránt visszavezethető a természeti és társadalmi (kulturális, gazdasági tradíciók) adottságokra, az azonban bizonyos, hogy a gazdasági fejlettség regionális különbségei eltérő érdekeket indukáltak, amelyek pedig Jugoszlávia más-más területei számára más-más fejlődési pályát jelöltek ki. Érdekes, hogy a második Jugoszláviában is létezett központi gazdaságirányítás, de ennek ellenére a történelmileg meglévő fejlettségbeli különbségek az idő múltával nem csökkentek, sőt, inkább nőttek (7. ábra). Az eltérő fejlettség fő jellemzői az alábbiakban foglalhatóak össze: 1. Jelentős térbeli differenciák: a két, legfejlettebb tagköztársaságban (Szlovénia és Horvátország) az egy főre jutó ipari termelés több, mint másfélszerese volt az országos átlagnak, azaz 29 %-os népességbeli súlyuk ellenére az ipari termelés 45 %-át adták, míg pl. a lakosság 2,6 %-át képviselő Crna Gora alig 1,7 %-át.155 E két köztársaság és a Vajdaság fejlettsége az évtized elején a szocialista országok viszonylatában az élmezőnyével megegyező és világviszonylatban is jó közepes szintet ért el, amelyet az egy főre számított GDP évi adatai bizonyítanak. E lista alapján Szerbia - tartományai nélküli része -, Crna Gora, Bosznia-Hercegovina és Macedónia gyenge közepes fejlettséggel bírtak, míg Koszovó adatai a harmadik világét idézték. 2. Jelentős időbeli differenciák: a II. világháború után a fejlettségbeli különbségek három évtized alatt megerősödtek, kifejezettebbekké váltak. A fentebb megnevezett három fejlettebb régió az összjugoszláv átlaghoz képest is kiugróan gyarapodott, Mag-Szerbia pedig elérte azt. A többiek ezalatt relatív visszaesést produkáltak, a fejletteket és a fejletleneket elválasztó távolság pedig szakadékká bővült: a legmarkánsabban ez a két végletet megtestesítő Szlovénia köztársaság és Koszovó tartomány között érvényesült. 1955-től 1988-ig a már meglévő négyszeres fejlettségbeli eltérésük nyolcszorosra nőtt. 3. Kölcsönös kizsákmányoltság-érzet: ennek – többek között – oka volt a felemás szövetségi területfejlesztési politika is, amely a szokásos szocialista redisztribúciós rendszerre épült. Az 1965-ben létrehozott Föderációs Alap a jómódú északnyugaton olyan benyomást keltett, hogy a megtermelt forrásokat a központi apparátus és a fejletlen régiók elnyelik, ugyanakkor a fejletlenek gyarmati sorba kényszerítettnek érezték magukat, mondván: szerepük nyersanyag- és munkaerő-szállításra korlátozódik.156

155

Probáld Ferenc: A jugoszláv utódállamok (In: Európa regionális földrajza, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1994.) 450. p., 452. p., 457. p. nyomán. A nemzeti összterméknek csak 1,7 %-a vándorolt a Föderációs Alapba, de rosszul használták fel: Blagojević (25. p.) szerint a munkanélküliség ellenszeréül a feldolgozóipart kellett volna fejleszteni a szocialista nehézipari nagyberuházások helyett.

156

191

5-7. ábra A gazdasági fejlettség különbségei az egyes entitásokban

4. Gazdasági eredetű társadalmi feszültségek: a gazdasági fejlettségbeli egyenetlenségek és az általános recesszió 1,2 milliós munkanélküliséget gerjesztettek – főleg az elmaradott régiókban –, ill. DK-ÉNY-i migrációt is (elsősorban ingázást, kevésbé költözést). A fejlettebb régiók munkaerő-fölöslegét inkább a hat-nyolcszázezres nyugati vendégmunkás-sereg vezette le. A munkanélküliek aránya már a 70-es években meghaladta a keresőképes lakosság

192

10 %-át.157 Erre a tömegre fokozott hatást tudott gyakorolni a nacionalista ideológia. 5. A régiók eltérő távlati gazdasági érdekei az együttműködés szándékát is kiiktatták. Jó példa erre a szlovén textilipar esete: Szlovénia azt követően sem adta le textiliparát fejletlenebb régióknak, hogy az teljesen megszűnt húzóágazat lenni (részesedése az össztermelésben felülreprezentált, 22 %-os maradt). 158

8-9. ábra A menekülők célországai és létszáma

157 158

Juhász J. (1997.) 39. p., Probáld, 446. p. K. Mihajlović: A jugoszláv gazdasági valóság (Kossuth, Budapest, 1985.)

193

I.4. Jugoszlávia geopolitikai leértékelődése A jugoszláv állam széthullása okainak komplexitását jelzi, hogy abban a belső tényezők mellett külső hatások is jelentős szerepet kaptak. Ezen külső hatásokat összefoglalóan Jugoszlávia geopolitikai leértékelődésének nevezhetjük, azonban meg kell állapítanunk, hogy azok – fontosságuk ellenére – csak mintegy megtámogatták a széthullási folyamatot, s nem kiváltották azt. A bipoláris világrend megingásával, vagyis azt követően, hogy a nyolcvanas évek végére, a kilencvenes évek elejére csupán egy "szuperhatalom" maradt a világpolitikát meghatározó nagyhatalmak között, az erőviszonyok alapvetően megváltoztak. Az Amerikai Egyesült Államok mellett a nyugati világ hagyományos "másodrendű nagyhatalmai" közé süllyedt az "új" Oroszország, felemelkedett viszont Németország. E három állam lett aztán a balkáni geopolitika fő meghatározója. Miután 1991-ben szétesett a Szovjetunió, Belgrád külső támasza egy időre meggyengült. Bár Moszkva számára továbbra is fontos maradt délkelet-európai pozícióinak megtartása és továbbra is előszeretettel lépett fel a szláv világ védelmezőjeként, belső gondjai és szerepkeresése miatt nem kezdeményezett a térségben, ill. átmenetileg átengedte a kezdeményező szerepet más európai hatalmaknak. A szerb ortodox nacionalista-posztkommunista elitre épülő jugoszláv vezetés első számú külső pillérére így – éppen a délszláv válság legkritikusabb időszakában – nem számíthatott. A geopolitikai leértékelődés második eleme az volt, hogy megszűnt Jugoszlávia létének hagyományos nyugati támogatása. A délszláv állam már megalakulásakor afféle ellensúly szerepéből adódóan nyert létjogosultságot, hiszen a Franciaország által kreált kisantant részeként a Németország elleni ütközőzóna tagja volt.159 1948-at követően, miután a hidegháború legkeményebb időszakában Tito évekre szakított a Szovjetunióval, továbbra is az európai erőegyensúlyi rendszer egyik lényeges eleme maradhatott. Ez a helyzet tette lehetővé Belgrád számára, hogy különleges nemzetközi státusza révén – az el nem kötelezett országok mozgalmának segítségével – közvetve még a világpolitikába is beleszólása legyen. A kilencvenes évekre azonban a mozgalom értéke az egypólusúvá vált geopolitikai térben a nullára redukálódott, s emellett beköszöntött a regionalizmus kora is, ami viszont az összjugoszláv külpolitika sikerei mellett – utólag visszatekintve már világosan láthatóan – magának az összjugoszláv külpolitikának is véget vetett. Ez – a vonatkozó külföldi irodalom (HUNTINGTON, BUCK, GIORDANO) meglátásait is figyelembe véve – arra a következtetésre sarkall, hogy ekkorra a más-más hatalmi centrum felé orientálódó tagköztársaságok számára a különböző külpolitikai érdekek eltérő pályát rajzoltak ki. Ezzel egy időben tehát a nyugat részéről – annak megszűntével – a Szovjet 159

Galeazzo Ciano gróf, Mussolini későbbi külügyminisztere ennek következtében egyenesen Versailles torzszülöttjének nevezte az országot (Ránki György: Problémák a Südostraumban. In: A második világháború története. 1982. 53-59. pp.).

194

Birodalommal szemben sem jelentett már kijátszható lehetőséget az egységes délszláv állam, sőt a franciák és a britek az egységesülő Európában egy táborba kerültek a hagyományos ellenféllel, Németországgal is. Éppen az újraegyesült Németország új szerepfelfogása említendő a területileg egységes Jugoszlávia geopolitikai leértékelődésének harmadik elemeként. Tömören ez úgy foglalható össze, hogy a gazdasági nagyhatalom politikai nagyhatalmi szerepre vágyott, s az ezt deklaráló első, sikeres külpolitikai akció éppen Szlovénia és Horvátország függetlenségének elismertetése volt az Európai Unióvá váló Közösséggel, amit 1992. január 15-re el is értek. Bonn motivációi közül kiemelhető az a helyzeti előnye, hogy földrajzi közelségéből és helyismeretéből fakadóan elsőként ismerte fel Jugoszlávia menthetetlenségét, továbbá a kereszténydemokrata német kormányzat empátiája. Ezt természetesen úgy kell értelmeznünk, hogy a fenti, kiszakadt tagköztársaságokkal nem annyira a vezetést, mint annak főként délnémet katolikus szavazótáborát kötötte össze vallási együttérzés.160 A katolicizmus mellett nagy súllyal estek latba a gazdasági kapcsolatok is (elég arra gondolni, hogy a családtagokkal 755 ezres németországi jugoszláv vendégmunkássereg jelentős része horvát volt), de a kulturálistörténelmi hagyományok (pl. a II. világháborús múlt) is egyértelműen kijelölték Németország helyét a konfliktusban.161 Még fontosabb motivációs oknak tűnik a tradicionális érdekszféra-mentalitás megjelenése, vagyis az, hogy a jövőben Berlin újra abszolút regionális hatalmi erőcentrummá váljon és ily módon a már egyébként is gazdasági holdudvarává alakult kelet-közép-európai államokat politikailag is lekötelezze. Némi túlzásként értékelhető egyes szerzők azon feltételezése, hogy a háttérben olyan hagyományos geopolitikai szándék is rejtőzik, amely meleg tengeri kijárat, ill. az oda vezető közlekedési folyosó megszerzésére irányul.162 Végül, de nem utolsó sorban említeni kell, hogy az ENSZ tétovázását látva a konfliktus kezelésében az Európai Közösségek, s azon belül is Németország vállalt vezető szerepet, ez pedig a szervezeten belüli jövőbeni hatalmi térnyerés egyik lépése volt. Negyedikként említhető az európai integráció egészének viszonya Jugoszláviához. Az EK államai előbb a Marković-féle Jugoszlávia fenntartása mellett voltak, szembesülve azonban a német állásponttal és Szlovénia, ill. Horvátország integrálódási szándékával, változtattak álláspontjukon. A két, közép-európai gazdasági és kulturális tradíciókkal rendelkező köztársaság ugyanis még "szabványosíthatónak" látszott, a jóval rosszabb mutatókkal rendelkező egész Jugoszlávia viszont kevésbé. A geopolitikai leértékelődés ötödik eleme az Egyesült Államok és a vele összefonódó NATO felemás szerepe. Washington viszonyulása a kérdéshez időben két részre osztható. Eleinte igyekezett távol maradni a konfliktustól, 160

S.P. Huntington 466-501. pp. alapján hasonló következtetések vonhatóak le. A vendégmunkások számára vonatkozó Juhász-féle 600 ezres becslésen túlmegy a nyugati irodalom, pl. HEINZ FASSMANN, RAINER MÜNZ: Geschichte und Gegenwart europäischer Ost-West Wanderung (Österreichische Osthefte 1995., 3. füzet). 162 Juhász J. 60. p. 161

195

mondván, az "Európa belügye". Kisebb részben más irányú lekötöttsége miatt (az Öböl-háború nem sokkal korábban ért véget), véleményem szerint viszont nagyobb részben gazdasági megfontolások okán. Az Egyesült Államokat ugyanis nem fűzte gazdasági érdek a Balkánhoz, hiszen ott sem hatalmas kőolajkészletek nem találhatóak, sem hasadóanyag vagy más, számukra fontos nyersanyag, s a fizetőképes piac sem akkora, hogy amerikai katonákat áldoznának a régióért. Az Egyesült Államok érdekelt volt ellenben hatalmi hegemóniájának fenntartásában, vagyis a pánszláv jellegű és még inkább az iszlám előretörés megfékezésében. S bár a háború kitörése után jellemző volt viselkedésére a tájékozatlanság, az esetleges és átgondolatlan lépések, az "ébredéshez" ezen említett veszélyek feltűnése elégnek bizonyult (ez 1994-re következett be). Az aktív fellépést ezen kívül kiváltotta a NATO-szövetségesek érintettsége és megosztásának veszélye is: könnyen elképzelhető volt ugyanis, hogy a muzulmán bosnyákok oldalán Törökország, a görögkeleti szerbek mellett pedig Görögország közvetve vagy közvetlenül bekapcsolódik a harcokba, sőt a Balkánon szintén érdekelt Olaszország viselkedése sem volt minden helyzetben kiszámítható. A görögök és a törökök – évszázados ellentéteiket folytatva – most lehetőséget kaptak az újabb ellenségeskedésre és kellemetlen szituációt idéztek elő a NATO-n belül, ezzel pedig kiváltották a stabilitásra törekvő Washington kezdeményező fellépését.163 II. A háború(k) földrajza "Que tam firma civitas fuit, quae non odiis funditus possit everti. (Vajon mely állam volt oly erős, hogy gyűlölettel porig ne lehetett volna rombolni ?)" Először a címben szereplő zárójeles többes szám alkalmazása szorul magyarázatra: 1991 és 1995 (1999) között az egykori Jugoszlávia területén ugyanis olyan etnikai konfliktus bontakozott ki, amely háború formájában öltött testet. Az említett időszakban – több, mint négy év alatt – folyamatos, bár váltakozó intenzitású harcok dúltak a térségben. Azonban nem egy, hanem három háborúról volt szó, amelyek két típusba sorolhatóak: Szlovénia és Horvátország egyszerűen függetlenségükért küzdöttek, Bosznia-Hercegovina esetében viszont ennél jóval többről volt szó. Itt érvényesült legmarkánsabban, hogy civilizációk határvonalán kultúrák csaptak össze, vagyis törésvonal-háború zajlott. II.1. A fegyveres konfliktus földrajzi színtere Amikor egy adott fegyveres konfliktust – jelen estben a délszláv válságot – földrajzi szempontból vizsgálunk, sorra kell vennünk az események objektív és szubjektív földrajzi színterének sajátságait, szerepét. Az objektív földrajzi tér fogalomkörébe a konkrét tér és annak természetföldrajzi adottságai tartoznak a 163 A konfliktus dominószerű továbbterjedésének veszélye valóban fennállt (Mező F.: Etnicitás, időstruktúrák a volt Jugoszlávia geopolitikai rendszerében).

196

gazdaságföldrajzi jellemzőkkel (mint a bányászat, ipar, infrastruktúra térszerkezeti elemei). A szubjektív földrajzi tér azt a gondolati térképzetet jelenti, ahogyan az ember és a közösségek tudatában az objektív földrajzi tér megjelenik. Ez utóbbinál FLIEDNER és MUIR – a magyar geográfiai irodalomban eleddig nem alkalmazott – elméleteit használom a konkrét helyzetre vonatkoztatva.164 Az objektív földrajzi térről a volt Jugoszlávia esetében a következők állapíthatóak meg: 1. Változatos természeti erőforrások: annak ellenére, hogy háromnegyed részben hegyvidékek foglalják el a korábbi szövetségi állam területét, s a termőföldek a medencékre és a kisebb-nagyobb völgysíkokra korlátozódnak, ill. a megművelt terület az országtestnek csupán 30 %-át tette ki, a volt Jugoszlávia agroökológiai potenciálja az önellátásra bőségesen elegendőnek bizonyult. Ásványkincseit tekintve ellátottsága szintén jónak volt mondható (3. térkép): az elektromosáram-termelés az egyenletes területi eloszlású barnaszén- és lignittelepekre épült, feketeszén csak az Isztriai-félszigeten és Kelet-Szerbiában fordul elő nagy tömegben. Az európai szinten egyedülálló változatosságot mutató érclelőhelyek megszerzése a háború folyamán igen fontos volt a szembenállók számára: a hadiiparban lényeges, estenként nélkülözhetetlen bauxit (BoszniaHercegovina, Dalmácia, stb.) és antimon (Északnyugat-Szerbia) termelésében élen állt a kontinensen, a vas (Északnyugat- és Közép-Bosznia, Macedónia), mangán (Északnyugat-Bosznia), ólom és cink (Szlovénia, Dél-Szerbia, Macedónia), ill. réz (Kelet-Szerbia) kitermelésében is az élcsoportba tartozott.165 2. Előnyös közlekedésföldrajzi helyzet: az államszövetségi és a KözépEurópát Görögországgal, ill. a Közel-Kelettel összekötő tranzitforgalom a Duna, a Száva, a Morava és a Vardar völgyéhez kapcsolódott. Ezen útvonalak felügyelete úgy a korábbi századok, mint a legújabb délszláv válság idején lényeges kérdés volt, mivel segítségükkel a teljes régió ellenőrizhető.166 3. A viszonylag egyenletes eloszlású természeti erőforrások felhasználása, az ipar és a szolgáltató szektor nagyobb súlya a korábbiakban már tárgyalt történelmi-civilizációs-kulturális hagyományok következtében csak a fejlettebb területeket jellemezte, míg jelentős rurális arculatú térségek maradtak agrárjellegűek. Egy politikai földrajzi témát taglaló tanulmány nem kerülheti meg annak a kérdésnek a tárgyalását, hogy a volt Jugoszlávia hogyan jelent meg a nemzetiségek és az uralkodó nemzeti elitek politikai gondolkodásában. Jugoszláviában ugyanis a különböző nemzetiségek más síkon gondolkodtak ugyanarról a térről.

164

Dietrich Fliedner: Antropogeographie, Paradigmenwechsel, kulturelle Evolution (Geographische Zeitschrift 1992. 1. sz. 1-20. pp., Franz Steiner Verlag, Stuttgart), R. Muir: Political Geography (Macmillan Press, London, 1997) 165 Fontos azonban megemlíteni, hogy az egyenletes eloszlás nem érvényesült minden tekintetben, mert pl. BoszniaHercegovina több tekintetben is kitüntetett helyzetet élvezett: ebből a tartományból származott ui. "Jugoszlávia teljes kősótermelése, vasérctermelésének több, mint kilenctizede, valamint barnaszén-, lignit- és bauxitbányászatának 40 %a. Igen tekintélyes (28 %-os) volt a vízenergia-tartalékokból való részesedése is." Probáld F. (1994.) 458. p. 166 Uo. 441. spp.

197

Valójában arról van szó, hogy eltérő módon definiálják a teret: konkrét területeket követelnek maguknak általános ideológiai alapon. FLIEDNER térmeghatározása hűen tükrözi a nyugati szakirodalomban már meghonosodott, Magyarországon kevésbé alkalmazott felfogást.167 Eszerint a tér egymással összekapcsolódó elemek rendje, amely centrum-periféria alapon épül fel, s olyan, anyag- és energiaáramlások funkcionálisan differenciált, időben, térben és hierarchikusan megalkotott rendszere, amely magát állandóan újraformázza. Számunkra a lényeges momentum itt az, hogy véleménye szerint a teret korábban az idő mellett létező kanti ortogonális térként kezelték.168 A délszláv állam széthullásának teljes megértése azonban csak úgy lehetséges, ha az időt és a teret nem külön fogalomként kezeljük, hiszen – mint az előbbiekből is kiderül – adott térről csak adott időben van értelme beszélni, mivel a tér önmagát folyvást alakítja. MUIRnál az idő és a tér egymástól elválaszthatatlan dimenziót alkot: az Időteret.169 "Az idő és a tér legelemibb paraméterei létezésünknek. Minden hatalom legfőbb attribútuma az elrendezett idő. Ha egy épp létrejött hatalom talpon akar maradni, neki kell látni, hogy újrarendezze az időt. A mindenkori hatalom a maga képére szeretné formálni az időstruktúrát, megpróbálja ezen keresztül ellenőrizhetőbbé tenni a társadalmat."170 Ugyanez a megállapítás áll a térre is. MUIR öt Időteret különböztet meg, amelyek rendszert alkotnak és amely kategóriákkal a délszláv térség etnikai-politikai földrajzi viszonyai is jól leírhatók.171 Összefoglalóan elmondható, hogy a széthullásban jelentős szerepet játszott az időről és a térről való eltérő gondolkodásmód, amely például oda vezetett, hogy minden etnikum a történelem folyamán valaha létezett legnagyobb elterjedési területét jelölte meg elérendő "élettérként". II.2. Területi célok, geostratégiai kérdések Mivel a szlovénok – jórészt szerencsés földrajzi fekvésüknek köszönhetően – hamar kiszálltak a fegyveres konfliktusból, a háborúkban alapvetően három nemzet képviselői vettek részt: a horvátok, a szerbek és a muszlimánok.172 Előbbi kettő a kezdetektől, a muszlimánok 1992 áprilisától kapcsolódtak be. A 167 Az újabb hazai térkutatás képviselői, mint Nemes Nagy József - hivatkozva Fodor L.-né 1985., Sántha J. 1986., Vidor F. 1994., Gergely A. 1996. munkáira – számos tértípusról beszél. (Nemes Nagy József: A tér a társadalomban, Budapest, 1998.). 168 D. Fliedner 18. p. 169 Mező F. : Etnicitás, időstruktúrák a volt Jugoszlávia geopolitikai rendszerében (kézirat) 170 Uo. Összevethető Ch. Giordano id. m. 137. spp. az etnicitásvitáról és a "történelem reverzibilitásának" nacionalista retorikájáról írottakkal. 171 Uo. Ezek az epizodikus-geopolitikus, a ciklikus-ideologikus, a strukturális, az örökkévaló és a transzformális Időtér. A koszovói albán-szerb konfliktus jól magyarázható ezzel az elmélettel: az albánok "számok alapján követelnek önrendelkezési jogot egy olyan területen, amelynek határait csak a XX. században vonták meg". A jelen, többségi helyzetre hivatkoznak ( epizodikus-geopolitikus Időtér ), míg a szerbek szerint Koszovó mint a szerb nemzet szülőhelye erkölcsileg Szerbia része, vagyis a tér történelmi kontinuitásával érvelnek ( strukturális Időtér ). 172 Emellett a macedónok is elkerülték az erőszakos "megoldást", az albánok pedig később robbantottak ki polgárháborút.

198

következőkben főként az általuk kitűzött területi célokról, azok hátteréről, a köztük fennálló hasonlóságokról és különbségekről lesz szó. Mindhárom, a fegyveres konfliktusban résztvevő állam célkitűzései három nagyobb kérdéskörre koncentrálódtak: az integritás, a korridorok és a tengerpart problémájára.173 Az integritás fogalma a szuverenitásból ered és az államalakulat területének csorbítatlan megőrzését jelenti. Ez a kérdés az egykori Jugoszlávia utódállamai esetében azért különösen lényeges, mert szorosan kapcsolódik az etnicitáshoz és a nacionalista politikai ideológiákhoz. Itt ugyanis kibékíthetetlen ellentétben állt az etnikumok nagyfokú térbeli kevertségének ténye és az a szándék, hogy egy adott nemzet egy adott és területileg összefüggő államban éljen. A cél tehát minden résztvevőnél a monoetnikus tér kialakítása volt, amely az etnikai tisztaság hamis ideájából fakadt. Közép- és Délkelet-Európában egyes szerzők szerint (HORAK 1985, GIORDANO 1996) hagyománya van a szerződések és törvények áthágásának, ha a nemzetiségi jogokról van szó.174 Akkor is megvan a szándék az etnikai homogenitásra, ha ez jogállami keretek között irreális törekvés, különösen a tárgyalt térségben, ahol a vérségi jog (ius sangvinis) és a törzsi-nemzetségi kötelékek még most is olyan szorosak, hogy a nemzetiségi hovatartozás az állampolgári jogok feltételeként is megjelenik.175 Célként így Zágrábban és Belgrádban egyaránt, de kis idővel később Szarajevóban is életképes nemzetállamok megteremtését tűzték ki, részben arra hivatkozva, hogy a háború miatt a jövőben már nem képzelhető el a nemzetek békés egymás mellett élése.176 Úgy képzelték, hogy minden, az adott nemzethez tartozó etnikai közösséget – természetesen területeikkel együtt – egy államba integrálnak: Horvátország a horvát többségű Hercegovinát, Szerb-Jugoszlávia a Krajinákat és a boszniai szerbeket (azaz a szatelitállamokat, a csak az anyaországok által elismert Hercegboszniai Horvát Köztársaságot, Krajinai Szerb Köztársaságot és a boszniai Szerb Köztársaságot). A gond ott volt, hogy –miközben szuverenitásukat hangoztatva saját területet nem voltak hajlandóak átengedni – az etnikai összetételre hivatkozva kölcsönösen követelték saját államuk kibővítését a határon túli, anyaországukhoz csatlakozni kívánó etnikai

173

Az egyszerűség kedvéért az 1991. előtti és az 1992-ben kikiáltott (második és harmadik) Jugoszláviát nem tárgyalom külön, bár a folytonosság vitatható (a jelenlegi belgrádi vezetés szerint viszont nem). Előbbi – ill. vezető rétegének kisebb, valódi jugoszlávista részének – egyetlen területi célja a stabilitás, változatlanság és integritás fenntartása volt. 174 Ch. Giordano 139. p. A Népszövetséghez már 1920. és 1931. között 53 panasz érkezett Jugoszlávia területéről e tárgyban. 175 Uo. 176 Arra, hogy a nacionalizmus a muszlimánoknál már korábban is erős volt, jó példa, hogy Alija Izetbegovićot 1970ben nem ellenzékiségéért, hanem az Iszlám Nyilatkozatért börtönözték be. Ebben egy területileg önálló iszlám köztársaságról ír, amely az akkori titoi Jugoszláviából vált volna ki. S.P. Huntington (1998) 460. p.

199

közösségekkel, mégpedig úgy, hogy a más nemzetiségűek lehetőleg távozzanak onnan.177 A nemzetállamra való törekvés idejétmúlt és regresszív jelenség. W. CONNOR vizsgálatai (1993) szerint a világon mindösszesen 15 nemzetállam létezett ekkor.178 Ezzel szemben az összes állam egyharmadában a legnagyobb nemzeti csoport nem képezett (csupán relatív) többséget: ide tartozott a második Jugoszlávia is. A "szlovén Szlovénia" létezhet, mert ezt az etnikai összetétel lehetővé tette, de egy "horvát (Nagy-) Horvátország" és egy "szerb (Nagy-) Szerbia" (Jugoszlávia) megteremtése békés eszközökkel nem volt realitás. Az integritásból, vagyis a területi folytonosság kívánalmából eredt a korridorok problematikája. A korridorok, folyosók hivatottak összekötni a széttagolt etnikai területeket, mint pl. Horvátország esetében az I.2. fejezetben említett négy fő nemzeti területet, vagy a törzsterületet az etnikai zárványokkal, szigetekkel, mint a harmadik Jugoszláviát a Krajinákkal és ÉszaknyugatBoszniával. Szerepük kettős: etnikai és közlekedési hídfunkciót is betöltenek. A folyosóknál az etnikai területek összekötése mellett fontos elvárás, hogy hajózható folyókhoz vagy tengerparthoz (is) vezessenek. Horvátország számára – mivel az országterülethez képest nagy a határvonal hossza, vagyis katonailag nagyon nehezen védhető – elsőrangú fontossággal bírt a korridor-kérdés: mondhatni, formája miatt az egész állam egy nagy folyosó. A háború alatt három ilyen folyosó védelme kapott prioritást (3. térkép): 1. A Zágráb-Károlyváros-Ogulin vasútvonal, amely a központi területeket köti össze Isztriával és Dalmáciával. Itt 1991 október elejére kis híján kettévágták az országot. 2. A Zágráb-Slavonski Brod-Vinkovci vasútvonal és a közelében futó autópálya: ez Szlavónia nagyvárosait, pl. Eszéket kapcsolja a fővároshoz. Mivel a bosnyák határ mellett húzódik ez a fontos közlekedési verőér, védelme ugyancsak nehéz volt, s csak az 1995-ös fordulat után tudta a fiatal horvát állam birtokba venni.179 3. A Dalmácia nagyvárosait felfűző Adria-országút, amely a horvát tengerpartot "teljes hosszában bekapcsolta a tömeges turizmus vérkeringésébe".180 Ennél is fontosabb viszont, hogy rendkívül nehéz terepviszonyok közepette hatol egészen Dubrovnikig, s vasút híján (az csak Splitig tart) az egyetlen gazdasági

177

Jó példa erre, hogy a Horvátországhoz visszakerült területeken – pl. a Krajinákban – a hatóságok nem védik meg az ott maradt szerbeket a mindennapos zaklatásoktól és hátrányos megkülönböztetéstől, mintegy siettetve elköltözésüket vagy asszimilálódásukat. HVG 1997. július 19., 57p. 178 Nála – Romsics Ignáccal ellentétben – csak a közel 100%-osan egyetlen nemzet által alkotott országok tartoznak ide. Mi inkább a Giordano-féle monoetnikus térmodellel azonosíthatjuk ezt a kategóriát, de ez nem változtat azon a tényen, hogy a délszláv válság szereplői ebben az országcsoportban kívánták látni államukat. (W. Connor 1993-as vizsgálatainak eredményét közli Mező F. id. m.). 179 Ezen a szakaszon található a nyugat-szlavóniai Okučani , a magyar békefenntartók támaszpontja is. 180 Probáld F., 441., 444.p.

200

összeköttetés, ill. innen indul ki Hercegovina horvát falvai felé a kisszámú közút. 1992 októberében egy időre ezt a folyosót is elvágták a szerbek.181 A szerbeknek – akik a Krajinákban, Északnyugat- és Kelet-Boszniában (és persze máshol, pl. Szlavóniában) éltek nagy számban a maradék Jugoszlávián kívül – ezen területek összekötése volt a fő feladat (4. térkép): 1. Ezt volt hivatva megoldani a Posavina-folyosó, Brčko környéke. A környék horvát többségű volt, amit etnikai tisztogatással kívántak kiküszöbölni. A Száva miatt a terület nagyon fontos közlekedési folyosó is, de mint etnikai korridor vált hírhedté.182 Magában a városban a háború előtt a muszlimánok voltak a legtöbben, mára kizárólag szerbek lakják.183 Az alig 5 km széles, stratégiai fontosságú, a boszniai Szerb Köztársaság keleti és nyugati részét összekapcsoló folyosó birtoklása létkérdés volt a harcoló feleknek. 2. Kelet-Bosznia: e terület védte Crna Gorát, vagyis a Belgrád-Podgorica-Bar vasútvonalat, amely a jugoszláv fővárost köti össze a tengerparttal. E fő közlekedési vonal fenntartása nem csak a külvilággal, hanem a kisebb, "maradék" jugoszláv tagköztársasággal, Crna Gorával való összeköttetés miatt is fontos volt Belgrád számára. Bosznia-Hercegovina volt a legszerencsétlenebb a korridor-kérdést tekintve, hiszen a három, neki fontos folyosóból kettőt – legalább időszakosan – elvesztett, s a harmadik megszerzése is félsikernek tekinthető (3. térkép). Ennek a helyzetnek az az oka, hogy gyakorlatilag mindhárom folyosó keresztezi a horvát vagy szerb érdekszférákat. 1. A közép- és északnyugat-boszniai (Bosanska Krajina) muszlimán etnikai többségű járásokat összekötő útvonalak az 1995-ös horvát katonai akciókig többnyire szerb kézen voltak, így az északnyugati régió – Bihać központtal – sokáig elszigetelődött Szarajevótól.184 Csak Dayton után állt helyre az összeköttetés, amikor a kérdéses területek a horvát-muszlimán entitáshoz kerültek, de a folyosó alig szélesebb a szerbek brčkoi korridoránál és erős a horvát befolyás is. 2. Brčko: a muzulmánok a háborúban nem tudták megtartani a várost és környékét, holott ez volt a Szávához vezető kijárat. 1995 után – a nemzetközi felügyeletnek köszönhetően – ismét használhatják e fontos közlekedési útvonalat, de etnikai korridor-szerepe megszűnt.185 3. Tengerparthoz vezető kijárat: az Adriára való kijutás a külvilággal való kapcsolattartás legfontosabb eleme volt a szarajevói kormányzat számára. Ez 181 Mégpedig Záránál, ahol - akárcsak a dalmát tengerpart más helyein, pl. Dubrovnikban - évek múltával, még 1998. áprilisában is látható volt egynéhány kilőtt ház. 182 Különösen, mivel a muszlimánoknak is fontos volt. Brčko városának különleges nemzetközi státusza – amit az 1995-ös daytoni megállapodások 1998. márciusáig ajánlottak meg - megegyezés hiányában máig is fennáll. 183 Heti Világgazdaság 1997. július 19., 57.p. 184 Olyannyira, hogy Fikret Abdić vezetésével a horvátokkal és a központi muszlimán vezetéssel szemben a szerbekkel kollaboráló Nyugat-Boszniai Autonóm Tartomány kikiáltására is sor került 1993. szeptember 27-én. Ennek nyomán a muzulmánok közötti összecsapások is napirendre kerültek. Juhász J. (1997.) 95., 96., 101., 102.p., A. Little-L. Silber (1996.) 302-468. pp. 185 A város továbbra is Bosznia legneuralgikusabb pontjainak egyike.

201

azonban a horvátokkal vezetett konfliktushoz, mert szükségszerűen egy olyan korridort kellett kialakítani, amely a dalmát folyosót keresztezi. A helyzetet némileg felemásan - úgy oldották meg, hogy a Neum környéki folyosó rövid szakaszát, amely névleg Bosznia-Hercegovina része - horvát ellenőrzés mellett használhatják a muszlimánok.186

3. térkép A közlekedési folyosók, az etnikai jelleg és az etnikai tisztogatások kapcsolata

186 Kissé furcsa látványt is nyújtott az odavetődő idegen számára a kilencvenes évek végén, hogy csak horvát milicisták őrizték a korridor mindkét határát. A helyzet további különlegességét adja, hogy a horvát többségű "hátország", Hercegovina etnikai képe miatt a körzetben a horvát fizetőeszköz domináns szerepű volt a bosnyákkal szemben.

202

4-5. térkép

203

6-7. térkép A daytoni béketerv

204

Ezen a ponton el is érkeztünk a tengerpartok kérdésköréhez. Ma, a légiközlekedés korában sem mellékes a jugoszláv utódállamok szempontjából, hogy sikerül-e kijutniuk a tengerhez és azon keresztül bekapcsolódni a világkereskedelmi forgalomba. Az öt utódállam közül négy – a kontinentális fekvésű Macedónia kivételével –, hangoztatva területi integritása fenntartásának igényét, tengerparthoz jutott (Montenegró leválásával Szerbiának sincs tengerpartja). Ez megfelelt a második Jugoszlávia viszonyainak, ahol a hat tagköztársaság közül négy bírt tengerparti szakasszal, de az is e viszonyokhoz tartozott, hogy az eloszlás rendkívül egyenetlen volt: 9/10-ed része egy államhoz került, a maradék egytized pedig a többi háromhoz.187 Északról dél felé haladva mindjárt a legkevesebb problémát felvető Szlovéniával kezdhetjük a felsorolást. Bár a szlovének részéről is létezett egyfajta igény arra, hogy Isztriát másképpen osszák meg a horvátokkal, végül megelégedtek – a korábbi helyzetnek megfelelően – a félsziget északi peremén át a Trieszti-öbölre nyíló keskeny kijárattal.188 Horvátországé lett a volt jugoszláv tengerpart 90 %-a, ezzel együtt a hadihajóépítési kapacitás ugyanekkora hányada és az idegenforgalmi bevételek elsöprő többsége.189 A partszakaszon két problémával kellett szembenézni: az egyiket Boszniánál, a másikat Jugoszláviánál érdemes tárgyalni. Bosznia-Hercegovina Neumnál jutott egy alig 10 km-es parthoz és a nevezett kikötőhöz, amely azonban inkább hasonlít egy üdülőhelyre, mint kereskedelmi, esetleg hadiflotta-támaszpontra. Éppen ezért – hosszas huzavona után – 1998 őszére megállapodás született Szarajevó és Zágráb között arról, hogy – a Neumnál már megjelenésében is jóval jelentősebb – Ploče kikötőjét a bosnyák állam is használhatja.190 A harmadik Jugoszlávia – Crna Gora révén – jutott az utódállamok közül a második leghosszabb (de még így is rövid) partszakaszhoz. Ez két fontosabb kikötőt jelentett: a korábban már említett Bar – amely kereskedelmi jellegű – az egyik, ide fut be a Belgrád-Podgorica vasútvonal. A másik hadikikötő: Kotor. E támaszpontra összpontosult a volt Jugoszlávia hadiflottájának négyötöde, amit megörökölt az utód, de a gyártókapacitás jórészt horvát oldalon maradt. A Kotori-öblöt a Prevlaka-félszigetről ellenőrizni lehet, a félszigetet pedig még Tito Horvátországnak "adományozta". A terület megszerzése így érthetően mindkét fél számára fontos cél volt, s a megegyezés is nehezen született meg.191

187

Probáld F. ( 1994. ) 452.p. F. Buck: Geopolitik 2000. Weltordnung im Wandel (Report Verlag, Frankfurt am Main/Bonn, 1996) 266. p. 189 Ez utóbbiból természetesen csak 1996-tól tudott újra a háború előttihez hasonló jövedelemhez jutni, amit előbb még az infrastruktúrában keletkezett károk utáni helyreállítás költségei is csökkentettek. 190 Heti Világgazdaság 1998. december 5. és napilapok. 191 1996. augusztusában megállapodtak, hogy nem változtatnak a határokon és a háború után demilitarizált félszigetet ún. kék és sárga zónákra osztották. Előbbibe csak ENSZ-békefenntartók, utóbbiba legfeljebb kézifegyverekkel ellátott crna gorai és horvát rendőrök is beléphetnek. Heti Világgazdaság 1997. július 19., 57. p., napilapok, A. Little-L.Silber 228-250. pp., Kocsis K. 78. sp. (melléklet). 188

205

II.3. A délszláv válság mint törésvonal-háború Az 1991-1995-ös, délszláv térségben zajlott háborúk bonyolult geopolitikai hátteréhez tartoznak a szembenálló felek köré tömörülő szövetségek létrejöttének okai és sajátosságai. Az egykori Jugoszlávia nem csak kelet és nyugat, de észak és dél találkozási pontjánál is feküdt, s e helyzet igen sok etnikai, vallási, s főképpen kulturális különbözőséget hordozott. A háborúk tehát – és különösen a boszniai háború – a civilizációk és a kultúrák összecsapásai voltak, más néven törésvonal-háborúk.192 Ezekben a konfliktusokban a rokon országok összefognak, s (általában nem deklarált) szövetségek alakulnak ki, méghozzá a vallás által meghatározott kulturális összetartozás alapján. Ilyenkor a konfliktusok eszkalációjának veszélye is nagy, mert azok – ellentétben pl. a hidegháborúval – nem "fentről lefelé," hanem "lentről felfelé", tehát regionális szinttől a globális irányába terjednek, megfékezésük pedig csak civilizációközi összefogással lehetséges.193 A huntingtoni sémában a konfliktusban három "érintettségi fokozat" létezik: az elsődlegesen érintettek körébe a harcoló felek, a másodikba a résztvevőkkel közvetlen kapcsolatban állók, a harmadikba a civilizációs "rokonok" tartoznak. A fentieknek megfelelően a konfliktus az elsődlegesen érintettektől terjed a harmadfokon érintettek felé, az eszkaláció megfékezésében pedig legelőször az utóbbiak válnak érdekeltté, s kényszerítik akaratukat először a második körbe tartozókra, majd azokkal közösen az elsődleges csoportra.194 A fenti konstrukcióban a délszláv válságban résztvevők a következőképpen csoportosíthatók: 1. Az elsődleges érintettek körébe Horvátországban a horvátok és a szerbek, Boszniában az egymás ellen minden lehetséges kombinációban harcoló horvátok, szerbek és muszlimánok tartoztak.195 2. Másodlagosan mindkét esetben Horvátország és (a harmadik) Jugoszlávia érintett. 3. A civilizációs szövetkezés három köre: - Horvátország és a horvátok mellett: a (főként) katolikus államok, elsősorban Németország, Ausztria, Olaszország és a Vatikán.196 - A harmadik Jugoszlávia és a szerbek mögött: Oroszország, Görögország és más, a görögkeleti kultúrkörhöz kapcsolódó államok.197 192

S.P. Huntington (1998) 466-501. pp. "A törésvonal-háborúk tüze alulról terjeszkedik fölfelé, míg ugyanezeknek a háborúknak a békeegyezményei fentről hatolnak lefelé." Uo. 515. p. 194 Uo. 467. sp., 482-515. pp. Itt eltekinthetünk a szlovén eseményektől, mert azok még egyszerűen Szlovénia függetlenségi harcának tekinthetők a második Jugoszlávia ellen. 195 Az 1998-ban kitört koszovói összecsapásokban ide a helyi albánok és szerbek, a második körbe - a hadban nem álló, de közvetlenül érintett - Jugoszlávia, Albánia és Macedónia, a harmadikba Bulgária, Görögország, Törökország és tágabb értelemben az egész ortodox keresztény és iszlám világ tartozik. 196 Lengyelország, Magyarország, Panama, Chile, Bolívia, Spanyolország, de más, nem kifejezetten katolikus többségű keresztény államok is (pl. az Egyesült Államok, Hollandia, stb.). A spanyol fegyverexport a hatszorosára nőtt ebben az időszakban. Uo. 485.p. 197 Bulgária, Románia számos megnyilvánulása is ebbe az irányba mutatott. Uo. 487-491. pp. 193

206

- Bosznia-Hercegovina, de leginkább a muszlimánok támogatói: Irán, Törökország, Szaúd-Arábia és Líbia vezetésével az iszlám világ.198 A nyugat-európai geopolitikai tárgyú munkák kategóriáit figyelembe véve megállapítható, hogy az ún. "univerzális" és "kulturális" identitáshoz való hűség e térségben megelőzte a "nemzeti" és "patrióta" kötődést, holott ideális esetben e négy, hierarchikusan egymásra épülő (patrióta-nemzeti-kulturális-univerzális), "plurális" identitáshoz való hűségnek együtt kellene érvényesülnie.199 A fentebbi modell is alátámasztja a huntingtoni teóriát arról, hogy a regionális (DE ROUGEMENT-nál és PETSCHENnél: patrióta) és nemzeti kötődést felülmúlja a kulturális és az univerzális. Ez utóbbi mindig a vallási kötődést jelenti, vagyis az univerzális kötődés domináns - igaz, így e térségben meg is cáfoltuk a PETSCHEN által kívánatosnak tartott régiómodellt.200 Azért pedig, hogy a fentiek következtében a nemzetek békés együttélése a jövőben szinte lehetetlenné vált, nagy mértékben felelőssé tehető az itt kibontakozott törésvonal-háború. 1. táblázat Az illegális fegyverimport becsült értéke millió dollárban (1992. április és 1994. április között) Forrás Volt Szovjetunió Kína Szlovákia Németország Svájc Ausztria Törökország Egyiptom Szingapúr Irán Szaúd-Arábia Egyéb forrásokkal összesen

Szerbia 360 10 100 0 0 0 2 0 0 0 0 476

Importőr Horvátország 50 25 60 320 90 61 10 2 20 0 0 660

Bosznia 20 15 10 6 9 2 6 25 2 35 20 162

Forrás: JUHÁSZ J. 1997

II.4. A háború szakaszai, területi változások Mivel e fejezetnek nem feladata a harcok kronológiájának bemutatása, ezért csak a háborúk jellegéről kell röviden szólni. Mint már szóba került, ezek – a szlovéniai "tíznapos háború" kivételével – törésvonal-háborúk voltak. Jellemző erre a háború-típusra, hogy sokáig tartanak, intenzitásuk váltakozó és sok áldozattal

198

A fentiek sokrétű segítsége mellett a szudáni önkéntesek, a malayziai fegyvereladások és az Egyesült Arab Emirátusok pénzsegélyei emelendők ki. Uo. 491-495. pp. 199 Santiago Petschen: Nationalismus und das Europa der Regionen (Welt Trends 4. sz. - Geopolitik: ein altes Konzept wird neu befragt) 119-129. pp. A szerző Denis de Rougement kategorizálását idézi, aki viszont svájci lévén, bizonyára nem volt jól tájékozott a balkáni helyzetet illetően. 200 Uo. a nemzetközi együttélés három modelljéről értekezik, s az exjugoszláv térségben az ő kategóriái szerint az idejétmúlt tradicionális-államközpontú modell maradt uralkodó.

207

(emberveszteség, menekültek, anyagi kár) járnak.201 Huntington kiszámolta, hogy átlag hatszor hosszabbak az államközi konfliktusoknál. Ezen ismertetőjegyeket két továbbival egészíthetjük ki: a terepviszonyok (természetföldrajzi adottságok) miatt gyakorta mérsékelt intenzitású (gerilla-) hadviselés alakult ki, ill. a II.2. fejezetben tárgyalt területi célok, a monoetnikus tér elérése és a korridorok biztosítása érdekében többször fordult elő ún. etnikai tisztogatás (etnička ćišcenje) minden harcoló fél részéről, amelynek eszköztára a más nemzetiségűek elüldözésétől a fizikai megsemmisítésig terjedt.202 A legújabb kori délszláv válság első háborús felvonása Szlovénia sikeres harca volt a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) ellen 1991 nyarán. A tíznapos háború után az állam ténylegesen szuverénné vált. Ennek a következő geopolitikai okai voltak: 1. Etnikai homogenitása. 2. A nagyszerb expanzionizmus célterületei között nem szerepelt.203 3. Az "agonizáló" második Jugoszláviával kellett harcolnia, amelynek hatalmi centruma távol esett Szlovéniától. Az előző napi parlamenti döntés értelmében 1991. június 26-án Horvátország is kihirdette függetlenségét, de – bár a július 8-ai brioni egyezmény rá is vonatkozott – a fegyveres összecsapások nem szűntek meg. A három hónapos moratórium lejárta után, 1991 őszén még jobban felerősödtek a harci cselekmények, amelyek a következő évben, a kilépett államok elismerése után sem értek véget. A horvát hadsereg ellenfele egyre inkább a JNA haditechnikájával felszerelt horvátországi szerbség lett. A horvát függetlenség kikiáltásakor a köztársaság területének 26,4 %-a (14 900 négyzetkilométer), a népesség 11,8%-ának lakóhelye került "szerb-jugoszláv" ellenőrzés alá, a helyi szerbek közel fele azonban horvát fennhatóságú területen maradt. A háború folyamán előfordult, hogy az ország területének 30%-a is kicsúszott Zágráb ellenőrzése alól, 1992 októberében ez az arány 24,5% volt. Szerb ellenőrzés alatt volt Szlavónia nagy része és a Krajinák, legnagyobb előretörésük idején pedig – Horvátországot majdnem kettévágva – elérték a Sisak (Sziszek) - Karlovac (Károlyváros) - Ogulin - Otočac - Zadar (Zára) - Biograd Šibenik - Sinj vonalat (4-5. térkép).204 Szlavóniában Osijek (Eszék), Vukovár és Vinkovci volt a harcok központja. Ennek oka az volt, hogy ezek a városok fontos vasúti csomópontok, ill. erre vezet a Zágráb-Belgrád autópálya. Az Eszék - Vinkovci - Nijemci vonal sokáig képezte Horvátország de facto keleti határát, de Nyugat-Szlavónia nagy része 1991 végén 201

S.P. Huntington 431. p. Az utóbbi évtizedben a Fülöp-szigeteken 50, Srí Lankán 50-100, Kasmírban 20, Szudánban 500-1500, Tadzsikisztánban 100, Tibetben 100, Kelet-Timorban 200, Csecsenföldön 30-50, Horvátországban 50, Bosznia-Hercegovinában 200 ezer halálos áldozatot követeltek (hivatkozik Gurr-Harff: Ethnic Conflict in World Politics c. műre). 202 Ch. Giordano 139. p. és másütt. Hangsúlyozandó, hogy az kölcsönös volt, ám a Nyugat "által Horvátországnak nyújtott támogatás egyben azt is jelentette, hogy a Nyugat szemet hunyt a (horvát) etnikai tisztogatások fölött, holott a szerbeket ugyanezekért a bűnökért rendszeresen elítélték, megbélyegezték" S.P. Huntington 485.sp. 203 Juhász József: Államnemzet, nemzetállam, kisebbség. Etnikai háborúk a volt Jugoszláviábsan (Társadalmi Szemle 1996. 8-9.sz.) 83. p. 204 Juhász J. (1996) 84. p., Kocsis K. (1993) 39. spp.

208

visszakerült a köztársasághoz. 1993 januárjában Maslenica, 1995 májusában teljes Nyugat-Szlavónia, augusztusában a Krajinák területével egészült ki az ország (6. térkép).205 Okučani környéke egészen az 1995-ös horvát offenzíváig jól tartotta magát, zavarva ezzel az összeköttetést Zágráb és Szlavónia között. A horvátok által visszafoglalt területekről a szerbek nagyrészt elmenekültek. 1995-ig a harcok tehát kiegyenlített mérleget mutattak. Ez érvényes volt Bosznia-Hercegovinára is, amelynek nemzetközi elismerési folyamata 1992. április 6-án indult meg, mégpedig az Európai Közösségek részéről. A dátum jelentőségét az adja, hogy igen sértő volt a szerbekre nézve, mert 1941-ben Németország éppen ezen a napon rohanta le Jugoszláviát. Az első év őszére a szerbek kezére került a köztársaság területének mintegy 70%-a, amely a boszniai, ún. Szerb Köztársaság territóriuma volt.206 KOCSIS számításai szerint a szerb ellenőrzés Bosznia területének kétharmadára terjedt ki 1992. októberében. A Krajinai Szerb Köztársaság 1991. végi kikiáltása után az 1992. január 10-én alakult boszniai Szerb Köztársaság a második szerb szatelitállam volt. Mindkettőre érvényes földrajzi jellegzetesség volt, hogy magterületeik gyéren lakottak és rossz közlekedésföldrajzi helyzetűek voltak. Az 1992 júliusában létrejött Hercegboszniai Horvát Közösség megalakulása már előrevetítette a muszlimán-horvát szövetség megbomlását (ez a következő év őszére vált nyilvánvalóvá). Ez az alakulat, amely horvát szatelitállam volt, Bosznia-Hercegovina területének 20 %-át tömörítette.207 Ez már a körvonalazódó szerb-horvát megegyezés első jele volt a korábbi tagköztársaság felosztására. A meginduló horvát-muszlimán ellenségeskedés mellett 1993 augusztusától – tovább bonyolítva a helyzetet – muzulmán belháború is kezdődött a kormányerők és F. Abdić északnyugati "autonóm tartományának" csapatai között. A háború előtt a lakosság 44%-át adó, egyébként is inkább városlakó és ekkor belülről is megosztott, meggyengült muzulmánok a köztársaság területének egytizedére szorultak vissza. Az 1992-1995 közötti állóháborús helyzetet az fordította meg, hogy a szerb fél (és csak a szerb fél) által elkövetett etnikai tisztogatásokat megelégelő Nyugat lépéseket tett a rendezés felé és elnézte a technikailag megerősödött horvátok sikeres ellenakcióit.208 Az erőviszonyok átrendeződése vezetett aztán a harcok 1995-ös lezárásához (8. térkép). II.5. Béketervek. A területi rendezés A konfliktus időtartama alatt számos rendezési és béketerv látott napvilágot. Ezek nemzetközi közvetítéssel kísérelték meg a válság megoldását, azonban sorra elbuktak valamely – esetenként minden – szembenálló fél elutasítása miatt. 205

Uo. Juhász J. (1996) 85. p., Kocsis K. (1993) 44. sp. 207 Juhász J. (1996) 85. p. 208 A. Little–L. Silber 360-374. pp., 439-454. pp. az 1993-as és 1994-es Srebrenica és Goraźde elleni szerb akciókról. 206

209

Az EK először a hágai konferencián próbált meg elfogadtatni az utódállamokra vonatkozó rendezést, ez volt a Carrington-terv.209 Ez elismerte a köztársaságok szuverenitását és területi integritását, de önkéntes alapon lehetővé tette a társulást, sőt a szorosabb szövetkezést is. 1991 októberében került volna sor a megállapodásra, Milošević azonban – a hat elnök közül egyedüliként – elutasította. Horvátországban 1992 januárjában írták alá az első megállapodást, amely a területi status quo fenntartását tartalmazta azzal, hogy ENSZ-békefenntartók (UNPROFOR) vonultak be a harcolók közötti demilitarizált zónákba.210 A szerbek – e számukra kedvező állapot miatt – később elutasították az autonóm államiságot felkínáló ún. Z-4 tervet, mert semmiképpen nem kívántak Horvátországba reintegrálódni.211 Végül rajtavesztettek ezen a taktikán, mert 1995-ben, a fordulat évében a horvát támadások nyomán elfoglalták tőlük minden horvátországi területüket.

8-9. térkép A Vance-Owen-terv és Stoltenberg javaslata

209 Lord Carrington, aki meglehetősen tájékozatlan volt a helyi viszonyokról, tulajdonképpen elkésett ezzel a javaslattal. Ő egyébként 1984–1988 között NATO-főtitkár is volt (NATO Kézikönyv. Partneri viszony és együttműködés. NATO Információs és Sajtóiroda, Brüsszel - Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet, Budapest, 1995.). 210 Az UNPROFOR boszniai részét hívták IFOR-nak, majd - az IFOR-mandátum lejárta után - SFOR-nak. 211 Juhász J. (1996.) 84. p., A. Little-L. Silber 351-359. pp.

210

A boszniai háború befejezésére már az első évben, 1992-ben két béketerv született. Mindkettő a köztársaság kantonizálására irányult, de az elsőt (Coutilhiero-terv) mindhárom fél elutasította, míg a Vance-Owent (8. térkép) csak a szerbek – igaz, a koncepció bukásához ez is elég volt. Az utóbbi az egész volt Jugoszláviára vonatkozott volna: tervezte a Krajinák Horvátországon belüli autonómiáját és Bosznia-Hercegovina 10 kantonra osztását (3-3 szerb, horvát, muszlimán és Szarajevó külön, semleges státusszal). A sikereik csúcsán álló és ekkor még egységes szerbeknek ez nem volt elég, megvétózták a tervezetet, amely végül 1993 májusában került le a napirendről.212 Ami nem is csoda, tekintve, hogy csak ők vesztettek volna területet. A kedvezményezett horvátok és muszlimánok természetesen elfogadták volna, a szerbek még úgy sem, hogy egyes források szerint pozitív hozzáállás estén Belgrád Koszovóban szabad kezet kapott volna (ott ekkor tartották az illegális albán választásokat) A Lord David Owen és Thorvald Stoltenberg nevével fémjelzett, 1993 nyarán kidolgozott újabb terv lényegében Boszniára koncentrált és a köztársaság zónásítását irányozta elő (9. térkép).213 A tervezet térképére nézve látható, hogy Szarajevó itt is semleges, ENSZ-igazgatású zónaként szerepel, a horvátok megkapták volna azokat a területeket, ahol többségben vannak, a szerbek pedig nagyobbrészt megtarthatták volna addigi foglalásaikat is. A legrosszabbul a muszlimánok jártak volna, akik 1993 szeptemberében visszautasították a javaslatot azért is, mert a Bosznia feletti horvát-szerb osztozkodás szentesítését látták benne.

10. térkép A boszniai helyzet 1992-1995 között (ROMSICS I. 1998) 212 213

A. Little-L.Silber 375-394. pp., Heti Világgazdaság 1993. 40.sz. Uo.

211

11. térkép Bosznia kantonjai a daytoni megállapodás után

Az 1995-ös rendezés tulajdonképpen az előző év nyarán az ún. Kontaktcsoport (Egyesült Államok, Oroszország, Németország, Nagy-Britannia és Franciaország) által kidolgozott elképzelés alapján valósult meg (10-11. térkép).214 Ennek lényege, hogy az 1995-ös daytoni megállapodás nyomán Bosznia laza államszövetséggé alakult. Területének 51%-án muszlimán-horvát, 49%-án szerb entitás jött létre, a zágráb-erdődi egyezmény értelmében pedig Horvátország is – mintegy két év alatt – kiegészült, visszanyerve teljes területét. III. A háborúk következményei "Quidquid agis, prudenter agas et respice finem. (Bármit teszel, tedd bölcsen és gondold meg a végét.) "( Seneca ) III.1. A térség politikai földrajzi átrendeződése A délszláv válság a háborúkkal nem ért véget, de azok számos következménnyel jártak. A szlovéniai "tíznapos háború" "csak" 50 áldozatot, a horvátországi – becslések szerint eltérő – 15-50 ezer, a boszniai harcok legkevesebb 200 ezer halottat követeltek. A hozzávetőleg negyedmilliós emberveszteséghez

214

Addig azonban az erőviszonyok gyökeres megváltozásán, a Belgrád és szatelitállamai közötti szakításon (ami 1994-ben éppen a Kontakt-csoport tervének utóbbiak általi elutasítása miatt következett be) és a sikeres horvát ellenoffenzíván át vezetett az út.

212

Horvátországban 20-30, Bosznia-Hercegovinában legalább 80 milliárd dolláros anyagi kár társult.215 A háború további következménye a térség politikai földrajzi átrendeződése volt, ami a vázolt civilizációs törésvonalak mentén ment végbe. Miután a létrejött öt utódállam a korábbi tagköztársasági határoknak megfelelően megőrizte területi egységét (ez csak elméletileg érvényes a két entitásból álló Boszniára), a kulturális sajátságok, történelmi hagyományok és a követni kívánt jövőbeni politikai orientáció alapján különböző utakon indultak el. Ennek megfelelően látható, hogy az öt állam három csoportba sorolható, az azonban közös bennük, hogy mindannyiuknak szembe kell nézni valamilyen kihívással. Az első országcsoportot a két katolikus állam, Szlovénia és Horvátország alkotja. Mindkettő integrálódni szándékozott az Európai Unióba, az előbbi a 2004-es csatlakozási hullámban meg is tette. Horvátországnak viszont ehhez le kellett váltania a "jóhírét vesztett" Tudjman-féle elitet és a kisebbségi jogok terén is előre kellett lépnie.216 Összességében geopolitikai tekintetben mégis ez a legproblémamentesebb térség, ők véglegesen az európai hatalmi erőtérbe kerültek. Az ortodox világhoz tartozó harmadik Jugoszlávia és Macedónia jóval instabilabb. Előbbi két, egymáshoz viszonyítva aránytalan állam szövetsége volt 2006-ig (a lakosság 6%-a élt csak a kisebb köztársaságban), ráadásul Crna Gorában Belgráddal nem teljes szinkronban lévő helyi vezetés volt hatalmon.217 Ezen felül itt volt a Balkán legnagyobb feszültséggóca, Koszovó, mely 2008-ban szintén elhagyta Szerbiát. A megoldatlan albán probléma Macedóniára is jellemző, sőt az állam önálló létének jogosultságát az ugyancsak ortodox civilizációs körbe tartozó szomszédai, Bulgária és Görögország is megkérdőjelezik.218 A leginstabilabb Bosznia-Hercegovina, ahol valójában nincs együttműködés az entitások és a nemzetiségek között, sőt a köztársaság felosztásának lehetősége is fennáll. Ez a muszlimán lakosság körében egyesek (csak kis részben megalapozott) félelmei szerint újabb iszlamizálódási hullámot indíthatna el, ami beláthatatlan következményekkel járhatna.219 A nemzetközi politika irányítói részben éppen amiatt tartják életben ezt az államalakulatot, hogy az iszlám világ befolyása ne erősödhessen meg a Balkánon, hiszen az már veszélyeztethetné az egységesülő Európa biztonságát.

215

Juhász J. (1997.) 10., 84., 86p., Heti Világgazdaság 1993. 40.sz. Juhász J. Zdravko Grebo nyomán joggal használja Bosznia-Hercegovinára a "Jugoszlávia véres maradéka" hasonlatot. 216 Ebben a tekintetben a szlovákiai mintát követték: belátták, hogy az országot a levitézlett (1999 végén elhunyt) F. Tuñman vagy nacionalista holdudvara nem vezetheti Európába. 217 Milan Tripković: A jugoszláv társadalom elitizációja, kriminalizációja és politizációja (Magyar Elektronikus Könyvtár) 6p. 218 Mező F. id.m., S.P. Huntington 63-76. pp. Macedónia szerencsésen függetlenedett 1992-ben: elmaradottsága miatt, s főként, mivel a szerbek máshol voltak lekötve, háború nélkül ki tudott lépni. 219 F. Buck (259. p.) szerint egy horvát-szerb osztozkodás a kiegyensúlyozott európai fejlődés szempontjából káros pániszlám aktivitást provokálna ki.

213

III.2. Népességföldrajzi változások Jugoszlávia széthullása jelentős mértékben átrajzolta az utódállamok népességföldrajzi viszonyait: egyes területek a már említett emberveszteségek mellett az Európában a második világháború utáni áttelepülések óta tapasztalt legnagyobb menekültáradat következtében is vesztettek lakosságukból, mások éppen az érkezők miatt kerültek nehéz helyzetbe. Az egykori Jugoszlávia teljes területén a harcok ideje alatt végbement migráció mértékéről forrásonként eltérő adatokat olvashatunk. Az 1995 nyári katonai fordulatig 3 millió 715 ezren kényszerültek elhagyni lakhelyüket, az év végére ez a szám 4,3 millió főre nőtt az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) becslései szerint.220 A számadatok elemzésénél mindenképpen figyelembe kell venni, hogy az adatok becslések, a menekülteket és az áttelepülteket együtt kezelik és a befogadottakra vonatkoznak, így arra csak következtetni lehet, hogy mely területek voltak a fő kibocsátók. Az otthonaikból elűzöttek legnagyobb számban sorrendben Boszniából, Horvátországból és a harmadik Jugoszlávia területéről keltek útra, s gyakran költöztek olyan lakásokba, házakba, ahonnan korábban más nemzetiségűeket (esetleg éppen ők) kényszerítettek menekülésre. A legnagyobb befogadó állam Bosznia-Hercegovina 2 és 3/4 millió menekülttel (az összes menekülő 64%-a), ők legnagyobb részben köztársaságon belül mozogtak (8. ábra). 700 ezren a volt Jugoszlávia határain kívül kerestek menedéket, a legnagyobb befogadó mintegy 355-400 ezer fővel az egyébként is –a családtagokkal együtt– 755 ezer délszláv vendégmunkást "vállaló" Németország volt 1995-ben (9. ábra).221 A migráció átrendezte az etnikai és azzal együtt a vallásföldrajzi megoszlást is, ami azt jelenti, hogy mindenütt a homogenizálódás érvényesül. A Krajinákból emigrált 128-200 ezer (későbbi számítások szerint több, mint 350 ezer) szerb helyére horvátok települtek, jórészt a Vajdaságból, ahova csak az 1995 augusztusi hullámban 47 ezer szerb vándorolt be, összességében pedig a Jugoszláviába érkezők jó fele, 300 ezernél is többen, megváltoztatva ezzel ott az etnikai összetételt (nem csak a horvátok, de a magyarok rovására is).222 Azóta a behívók és a gazdasági nehézségek elől legkevesebb 40 ezer magyar fiatal és értelmiségi távozott a tartományból. Számításaim szerint a Vajdaságból a magyarok mellett közel 100 ezer horvát emigrált. A helyükre érkezett 300 ezer szerbet figyelembe véve a tartomány lakossága 1998-ban kb. 2,17 millió fő lehetett, ennek majdnem 220

H. Fassmann, R. Münz 747-775. pp., Heti Világgazdaság 1995. augusztus 19., 24. p. H. Fassmann, R. Münz 756. sp. A további nagy vendégmunkás-célországok nagyság szerint a kilencvenes évek elején (vendégmunkások és családtagjaik): Ausztria 281 ezer, Svájc 171 ezer, Franciaország 52 ezer, Svédország 35 ezer fővel (a második Jugoszlávia területéről). A menekültek száma Horvátországban 690 ezer, Jugoszláviában 647 ezer, Szlovéniában 45 ezer, Macedóniában 27 ezer fő volt (1995). A második Jugoszlávia területét elhagyók a fent említett Németországon kívül az alábbi államokba emigráltak nagy számban: Svájc (80 ezer fő), Svédország (74 ezer), Ausztria (70 ezer), Olaszország (60 ezer), Franciaország (15 ezer), Nagy-Britannia (11 ezer), Magyarország (9 ezer). Ezek az adatok sajnos nem árulják el, hányan térhettek haza és mennyien kaptak letelepedési engedélyt a befogadó államokban. 222 Heti Világgazdaság 1995. augusztus 19., 24. p., 1997. július 19., 57. p. 221

214

70%-a szerb (1991-ben: 59,4%) és csupán szűk 14%-a magyar (1991-ben 17% volt).223 2002-ben a mindössze 290 ezer magyar a tartomány lakosságának 14,3%át adta. Az utolsó népszámláláson a népesség kétharmada szerbnek vallotta magát (1921-ben még alig több, mint egyharmada), rajtuk kívül a fogyatkozó horvát (3,8%), szlovák és cseh (2,9%) és román (1,5%) jelenlét említésre méltó. A legsúlyosabb változások Boszniában következtek be, ahol a kölcsönös etnikai tisztogatások elérték hatásukat és a vágyott monoetnikus terek megvalósultak, a multikulturális együttélés megszűnt. A multikulturalitásnak csak Szarajevó és Tuzla belső kerületeiben maradt nyoma. Más, korábban vegyes lakosságú, toleranciájukról híres városok, mint pl. Mostar, teljesen megosztottakká váltak, területileg is (homogén horvát és muszlimán városrészek).224 Tulajdonképpen tehát a háborúk – a keveredést felszámolva – megszüntették a konfliktus egyik népességföldrajzi okát. Egy másik, ilyen jellegű veszélyforrás ellenben – a demográfiai – továbbra is fennáll: az iszlám civilizációs körbe tartozó muszlimánok és albánok fertilitása ugyanis messze felülmúlja a keresztényekét. A délszláv térségben így az a helyzet állt elő, hogy a szláv környezetben a muzulmánok folyamatosan növelik demográfiai súlyukat (ez legszembetűnőbb az albánoknál) (3., 5. ábra).225 A "demográfiai hadviselés" nagyban hozzájárult – elsősorban a szerbek – veszélyeztetettség-érzésének kifejlődéséhez, majd a folyamat egyenes utat jelentett a történelmi múltra visszatekintő koszovói szerbalbán konfliktus 1998-as, nyílt törésvonal-háborúvá fajulásához. 1999-re egyes hírügynökségi jelentések szerint a szerbek ekkorra az albán lakosság kb. felét ideiglenesen elűzték Koszovóból.

III.3. Győztesek és vesztesek: a széthullás gazdasági hatása Jugoszlávia háborúval súlyosbított szétesésének vizsgálatakor óhatatlanul felvetődik a kérdés: voltak-e az eseményeknek győztesei, s ha igen, kik, mely utódállamok? A kérdést legkönnyebben akkor válaszolhatjuk meg, ha – a teljesség igénye nélkül – összehasonlítjuk az öt régi-új állam néhány általános gazdasági mutatóját az alábbi táblázat segítségével:

223

Kocsis K. (1993.) 11p. nyomán. A horvát kisebbség száma jelentősen csökkent a területen: 2002-ben 76 ezer horvát élt a Vajdaságban. 224 Uo. és Juhász J. (1996.) 87p., (1997.) 108-114. p., Ch. Giordano 140. p. Két idézet is ide kívánkozik a monoetnikus terek kialakításával kapcsolatban: "Ennek a háborúnak nem eredménye, hanem célja, hogy egész népcsoportok hagyják el lakhelyüket" (Ogata Szadako, az UNHCR vezetője, 1992). "Ha nem hangoznék cinikusan, hozzátehetnénk, hogy a délszláv szétválás következő fordulója akár békésebb is lehet, mivel a mostani háború gyakorlatilag felszámolta a földrajzi keveredést" (Juhász József, 1996). 225 S.P. Huntington, 441-453. pp., Kocsis K. 14., 16., 18p.

215

A jugoszláv utódállamok főbb gazdasági mutatói GDP GDP Infláció MunkanélküliGazdasági (1990) (1995) (%) ség (%) növekedés (USD/fő) (USD/fő) (1995) (1995) (%) (1995) Bosznia-H. 1600 350 30 80 -2 Horvátország 3400 3900 2 16 7 Jugoszlávia 2200 1000 120 27 -8 Macedónia 1400 880 53 43 2 Szlovénia 5500 8050 14 7,3 4 Forrás : Probáld F. 1994., Figyelő 1996. Február 8., HVG on-line

Az egy főre számított éves bruttó hazai termék értéke 1990 és 1995 között csak két államban emelkedett: Szlovéniában számításaim szerint 47, Horvátországban majdnem 15%-kal. A háború utolsó évére a harmadik Jugoszláviában viszont 55, a harcok által leginkább érintett BoszniaHercegovinában 78%-kal esett vissza a GDP az utolsó békeévhez képest, de még a függetlenségét elnyert, de a szövetségi területfejlesztési politika előnyeit elvesztett Macedóniában is 37%-osnál nagyobb visszaesés következett be.226 1995-ben mindehhez az utóbbi három államban rendkívül nagy (Boszniában kezelhetetlennek mondható) munkanélküliség és magas infláció társult. Dinamikus gazdasági növekedést csak Szlovénia és Horvátország tudott felmutatni. Bosznia-Hercegovina és Macedónia értékei azt mutatják, hogy ekkorra elérték a mélypontot, szemben a jelentős negatív növekedést elkönyvelő Jugoszláviával.227 1993-ban az embargó ellenére Jugoszlávia 2,4 milliárd dolláros exportot és másfélszer akkora importot bonyolított le, legfőbb kereskedelmi partnerei pedig Horvátország (!), Szlovénia és Macedónia voltak. Gazdasági értelemben tehát elmondható, hogy - a civilizációs törésvonalat ismét kirajzolva – Horvátország és Szlovénia győztesen került ki a konfliktusból, a többiek azonban sokkal jobban megszenvedték azt.228 1997-re a GDP minden utódállamban növekedett (Boszniában 707, Horvátországban 4610, Jugoszláviában 1138, Macedóniában 1090, Szlovéniában 9161 dollár (összehasonlításul: Magyarországon ugyanekkor 4415).

226

A Figyelő 1996. február 8., a HVG on-line és Probáld F. 448. p. adatai alapján. A mélypont ezzel az adatsorral nem mutatható ki: a harmadik Jugoszlávia GDP-jében az 1993-as 500 amerikai dolláros értékhez képest még növekedés is tapasztalható 1995-re (Heti Világgazdaság 1993. 40. sz.). Az infláció 1992-ben Szlovéniában 204, Horvátországban 666, Macedóniában 1690, Jugoszláviában 8926, Bosznia- Hercegovinában 73190%-os (!) volt. A második békeévre, 1997-re ugyanezen adatok (9,1 - 4 - 2,2 - 9,5 és 10) drasztikus javulást mutatnak, aminek összetett okai vannak. (Kelet-Európa tíz éve 252sp.) 227 Heti Világgazdaság 1993./40. sz. 228 Kelet-Európa tíz éve...

216

III.4. Kitekintés: a térség jövője Visszatekintve a délszláv térségben végbement eseményekre és azok földrajzi hatásaira, megpróbálkozhatunk néhány, az utódállamok jövőjét döntően befolyásoló probléma megfogalmazásával. Az első megállapítás az, hogy az egykori második Jugoszlávia területén a kilencvenes évek végén Szlovénia kivételével minden utódállamban maradt geopolitikai instabilitást gerjesztő feszültséggóc, szám szerint nyolc: egyaránt három Horvátországban és Jugoszláviában, ill. egy-egy Bosznia-Hercegovinában és Macedóniában. A második megállapítás, hogy ezek a (potenciális) konfliktuszónák nem azonos súlyúak: egy már realizálódott és három továbbit aktivizálhat. A már aktivizálódottat nevezhetjük első fokú válságzónának, míg a potenciálisan aktivizálható hármat másodfokúnak, vagyis olyannak, amelyek bizonyos hatásra bármikor első fokúvá válhatnak. Végül harmadfokú vagy látens válságzónának tekinthetjük azt a négy területet, amelyekben nem várható fegyveres konfliktus kirobbanása. A fenti rendszerben elsőfokú válságzóna Koszovó, ahol 1998-99-ben polgárháborús viszonyok uralkodtak.229 Másodfokú két olyan szomszédos terület, amelyre a koszovói események hatást gyakorolhatnak (a Szandzsák és Macedónia északnyugati része), ill. Bosznia-Hercegovina egésze.230 Harmadfokúnak minősült az a négy terület, ahol nem áll fenn közvetlenül fegyveres konfliktus veszélye, sőt a jövőben sem kell ilyentől tartani: KeletSzlavónia és a Krajinák horvát, a Vajdaság a szerb etnikai előretörés színtere, a stratégiai jelentőségű Prevlaka-félszigetről – mint már tárgyaltuk – (egyelőre) van érvényes megállapodás. Harmadik megállapításunk, hogy ebben a rendszerben minden első és másodfokú konfliktusban az egyik résztvevő a muzulmán fél. Ez a tény alátámasztható T.R. GURR, R.L. SIVARD, S.P. HUNTINGTON és más kutatók számításaival, amelyek kimutatták, hogy a civilizációközi etnopolitikai fegyveres konfliktusok kétharmadában-háromnegyedében az iszlám civilizáció az egyik fél (jóllehet, mint a példa mutatja, nem szükségszerűen agresszor). Ez nem csak a fundamentalistákra igaz. SIVARD 1992-ben 12 civilizációközi konfliktusból 9-ben, a New York Times 1993. február 7-i száma 31-ből 21-ben regisztrálta az iszlám jelenlétét. Ez persze nem feltétlenül csak az "iszlám véres határaival" és a vallás intoleráns, militáns jellegével magyarázható, amint azt tévesen, vagy provokatív módon (legitimálandó az USA nagyhatalmi szerepét) Huntington tette, hanem talán köze van hozzá a muzulmánokkal szembeni általános ellenséges érzületnek is.231 229

A lakosság 9/10-ét adó albán közösség szeparatizmusának fő állomásai az 1992-es illegális választások, majd azt követően a saját, jugoszlávval párhuzamos államiság kiépítése volt (M. Blagojević 18-20. pp.), végül 1998 kora tavaszán a fegyveres összecsapások is elkezdődtek a jugoszláv milícia és az albánok között. 230 Ez utóbbi "kisebb" válsággócok (Brčko, Mostar, stb.) halmaza. 231 Huntington, S.P. 439. p. 434-441. pp.

217

A negyedik megállapítás, hogy a válságzónák nem egyenlő mértékben veszélyeztetik azon államok integritását, amelyben megtalálhatóak. Legkevésbé destabilizálják Horvátországot, ahol egyetlen első vagy másodfokú válságzóna sincs. Macedóniára ennél jóval veszélyesebb az albán kisebbség által lakott északnyugati országrész, amely egyes prognózisok szerint Koszovó önállósulása esetén súlyosan destabilizálhatta volna a macedón államot: végül ez a forgatókönyv nem igazolódott.232 Koszovó az első-, másod- és harmadfokú válságzónával is terhelt harmadik Jugoszlávia Achilles-sarka volt a 90-es években. A további dezintegrálódás be is következett: előbb megszűnt a második Jugoszlávia (2003-tól Szerbia és Montenegró konföderációja váltotta), majd népszavazással kilépett Montenegró (2006) és kikiáltotta függetlenségét Koszovó is (2008). A legveszélyeztetettebbnek Bosznia-Hercegovina tűnt, mert a válság hordozója maga az államalakulat létezése. Belső kohéziós ereje nincs, volt viszont külső szándék felosztására.233 A második kategóriában "csak" a nagyhatalmak akarata, Zágráb európai integrációs szándéka, valamint Belgrád kimerültsége, lekötöttsége, később érdektelensége tartotta. A status quo addig marad fenn, amíg a nemzetközi békefenntartók a helyszínen maradnak.234 A jelenlegi helyzet fennmaradásában érdekelteknek reményt nyújthat viszont az, hogy a nagyhatalmak (Egyesült Államok, Európai Unió, Oroszország), de a NATO sem érdekelt abban, hogy Európában esetleg egy tiszta iszlám állam jöjjön létre.235 Az ötödik az előbbiekből következett: Bosznia-Hercegovinával szemben Horvátország és Jugoszlávia potenciális szövetségesek voltak az ezredfordulón. A hatodik megállapítás, hogy az egykori Jugoszlávia területe nem egy régió volt, hanem részben Közép-Európához, részben a Balkánhoz tartozott és ez az utódállamok jövőjét is meghatározza. A hetedik, hogy a két, a térséget leginkább destabilizáló terület BoszniaHercegovina és Koszovó. Előbbit másod-, utóbbit elsőfokú válságzónaként írtuk le az előzőekben, mégis – paradox módon – nagyobb az esély volt a másodfokú válságzóna politikai státuszának megváltozására, de mégsem ez történt; jóllehet a fenti állítást a következők is alátámasztani látszottak: 1. Bosznia – amelynek politikai státusza független állam – teljesen híján van a belső kohéziónak: két entitásból áll, amelyek külön államként működnek, területén egy győztes (a horvát) és két vesztes nemzetiség (a szerb és a 232

Mező F. id.m. A 2009-es macedón választások is a korábbiaknál békésebben zajlottak. 1997 tavaszán a Slobodna Bosna és a Dani című szarajevói lapok közölték (a sokadik) titkos horvát-szerb megállapodás tényét. Ekkor Mostarban állítólag a határvonalakat is meghúzták, hagyva egy muszlimán államot is. Az állítólagos térképet több magyar újság is közölte, pl. a Heti Világgazdaság 1997. július 19-i száma. Felosztásról a nyugati közvetítők már a háború alatt is többször tárgyaltak (pl. A. Little-L. Silber 255-274., 410-417p.). 234 A nyugati elemzők után szabadon kijelenthető, hogy ha ez holnapig tart, az államalakulat holnapután felbomlik. Ez azonban -a területi etnikai kevertség megszűnte miatt- békésen is végbemehet. 235 "Az európaiak azon aggodalmuknak adtak hangot, miszerint a volt Jugoszláviában létrejövő muzulmán állam szélesre tárná kapuit a muzulmán bevándorlók és az iszlám fundamentalizmus előtt, s Jacques Chiracnak adtak igazat, aki az "iszlám szagok" európai terjedéséről beszélt. Horvátország és Bosznia határa lényegében Európa határa." S.P. Huntington, 464.p. 233

218

muszlimán) él. Utóbbit ráadásul a térnélküliség súlya nyomasztja, hiszen 44%-os népességarányuk ellenére a köztársaság területének 27%-ára szorultak. A multikulturális együttélés megszűnte ugyanakkor egy békés szétválást is lehetővé tenne.236 Koszovó politikai státusza szerint 1998-ban Jugoszlávia része volt, mint tartomány. A központi vezetés és a szerbség mint nép nem mondott le róla, bár az albánok 1999-re már kiépítették párhuzamos államszervezetüket. Az államot összetartó belső kohézió hiánya, ill. megléte tehát különbség volt BoszniaHercegovina és Koszovó között, 2008-ra azonban az albán demográfiai fölény és a számukra kedvező politikai széljárás mégis legyőzte a szerbek Koszovóhoz való kötődését. 2. A külső kohézió mindkettő esetben fennállt, míg azonban Jugoszlávia területi státuszát (integritását) nemzetközi szerződések ismerték el, ugyanez Bosznia esetében csak az idegen (ENSZ-békefenntartók) katonai jelenlétével megtámogatva elég a szuverenitás megőrzésére. A későbbiekben kiderült azonban, hogy a helsinki záróokmány vagy az ENSZ BT 1244-es határozata sem képes megvédeni Szerbia szuverenitását és integritását a nemzetközi jogot felülíró politikai szükségszerűséggel szemben. 3. A két, eltérő és egyben hasonló jellegű területhez való nemzetközi viszonyulásról elmondható, hogy a nyugati és az ortodox civilizáció közös célja mindkét helyen az iszlám térnyerés fékezése. Ez Boszniában a jelenlegi törékeny egyensúly, Koszovóban Jugoszlávia egységének fenntartását jelentette, ez utóbbi azonban nem bizonyult tartósnak. A jelenlegi formájában szinte életképtelen Bosznia-Hercegovina kilátásai a nemzetközi erőviszonyok és szándékok függvényében változhatnak. Koszovó jövőjét illetően 1999 tavaszán három fő elképzelés létezett: 1. Az albánok – szinte teljes egységben – a függetlenség mellett foglaltak állást, ami alatt a szerbek gyanúja szerint hosszabb távon az Albániához való csatlakozás volt értendő. 2. A nyugati nagyhatalmak a területi autonómia mellett álltak, hangsúlyozva, hogy Jugoszlávia területi integritása fenntartandó. Rambouillet-ban Koszovó a legszélesebb autonómiát (saját rendőrség, közhivatalok, stb.) kapta volna, csak a köztársasági jogosítványok legfontosabbikával, a kiválás jogával nem ruházták volna fel. Az albán fél a terület sorsáról – a lakossági arányok ismeretében aligha kétséges – népszavazást kívánt kiíratni. Ettől minden bizonnyal csak azért állt el, s írta alá (a népszavazás lehetőségét nem engedélyező) egyezményt az I. Rugova és H. Tači vezette küldöttségük, mert biztosak lehettek abban, hogy a szerbek elutasítják. 3. Belgrád – szuverenitása és a koszovói szerbség védelmére hivatkozva – semmiféle változtatásra nem volt hajlandó. A NATO – ENSZ-felhatalmazás 236

Ha Bosznia szerbek és horvátok általi felosztása úgy menne végbe, hogy nem maradna egy muszlimán állam, valószínűleg kiújulna a háború (szerbek és horvátok a muzulmánok ellen). A három részre szakadáshoz viszont minden bizonnyal a nagyhatalmak nem adnák beleegyezésüket.

219

nélküli – fegyveres beavatkozása 1999 tavaszán két, nem kívánt következménnyel járt: a szerb társadalom felsorakozott Milošević mögött, ill. az etnikai tisztogatások Koszovóban is gyakorlattá váltak. A boszniai rendezés idején fennállt a konfliktus dominó-elven való tovaterjedésének veszélye: Koszovó leválása esetén a macedóniai albánok is követhetik őket, Macedónia összeomolhat, ez pedig nemzetközi fegyveres konfliktust idézhet elő Bulgária, Görögország és Törökország részvételével. E két utóbbi – mivel két civilizációt képviselnek – ellenséges oldalra kerülne, amit a NATO nem engedhet meg, mert mindkettő tagállam. A jelenlegi, nehezen elért nemzeti eredményekkel elégedettnek látszó albánság azonban, harcolva Koszovó nemzetközi elismeréséért, a baljóslatú forgatókönyvnek egyelőre ellentmondva „nem döntötte tovább a dominókat”. A kirobbant konfliktus rendezését illetően jelenleg nem tehetőek megfellebbezhetetlen kijelentések,237 az azonban biztosnak látszik, hogy a válság elhúzódó és "igazságosan" szinte megoldhatatlan lesz. Egy érdekes terv a területi rendezésről mindenesetre már egy évtizeddel részleges megvalósulása előtt megjelent Lord Owen tollából. E szerint "egy jövőbeni balkáni megállapodás keretében Koszovó elszakadhat, cserébe a Boszniában élő szerbek csatlakozhatnának Szerbiához)". IV. Összegzés Jugoszlávia széthullását földrajzi, geopolitikai okok idézték elő. Ezek közül a tárgyalt térségben összekapcsolódó etnikai és vallásföldrajzi viszonyok, a gazdasági fejlettség regionális különbségei és az egykori állam geopolitikai helyzete a legfontosabb. A vallási alapú kulturális-civilizációs törésvonalon fekvő volt Jugoszláviában megszűntek az államot összetartó erők. Ennek következtében már nem lehetett egységes kerete a fejlettebb gazdaságú, Nyugat-Európa felé orientálódó katolikus horvátok és szlovének, ill. az elmaradott, nagy muzulmán demográfiai nyomás alatt lévő területekkel terhelt, ortodox szerbek, macedónok számára. A monoetnikus terek kialakításának igénye miatt vallási-etnikai törésvonal-háború tört ki, mely Bosznia-Hercegovinában összpontosult. Ennek oka az volt, hogy a köztársaság –mint annak "kicsinyített mása"– magán viselte a második Jugoszlávia minden hibáját. A kultúra más, identitást meghatározó elemei erősebbnek bizonyultak a nyelvi közösségnél. A harcok következtében az etnikai kevertség és vele a multikulturalitás megszűnt, létrejött öt új állam, amelyek viszont három hatalmi centrum, három civilizációs kör (a nyugati, az ortodox és az iszlám) felé fordultak. Az etnikai 237

Los Angeles Times, HVG 1999. április 3., 58. p.

220

tisztogatások és az annak következtében megindult migráció nyomán a térség etnikai, vallás- és népességföldrajzi viszonyai gyökeresen megváltoztak. Az utódállamok konfliktus utáni gazdasági helyzete is jól tükrözi a jövőbeni lehetőségeket és kirajzolja a civilizációs-kulturális törésvonalat. Végül fontos megjegyezni, hogy a délszláv térségben számos további feszültséggóc is maradt: ezek mindegyikében (Bosznia, Szandzsák, Koszovó, Északnyugat-Macedónia) érintett az iszlám kultúrkör, a muzulmán vallású lakosság. A jelenlegi határok tehát nem véglegesek, s a délszláv térség a jövőben Európa, ill. Magyarország biztonsága szempontjából figyelembe veendő destabilizáló régió marad.

221

11. Az etnicitás, mint destabilizáló folyamat a második és harmadik Jugoszlávia történetében Koszovó példáján

"Koszovó szerepe Jugoszlávia széthullásában Boszniának az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlásában játszott szerepéhez hasonlítható. Mindkettő elviselhetetlen feszültségeket gerjesztve destabilizált mindent, s ez okozta végül a központi hatalom összeomlását." (A. Bebler) Bevezetés A nemzetiségek egymáshoz való viszonyának és általánosságban az etnicitás vizsgálata mindig időszerű Közép- és Kelet-Közép-Európában, hiszen az interetnikus konfliktusok itt és Délkelet-Európában is döntően meghatározták a XX. századi történelmi fejlődést. A közelmúlt eseményei újra előtérbe helyezték a volt és a jelenlegi Jugoszlávia etnikatörténetének problémáit. E tanulmány is e régióval, azon belül Koszovóval és azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy az etnicitás hogyan és mennyiben befolyásolta a második Jugoszlávia széthullását. A délszláv térség mindig bővelkedett válságzónákban, s ez gyakorta az egész kontinens fejlődésére nézve súlyos következményekkel járt: itt kezdődött és végződött a "rövid XX. század", de ez sosem ment vér nélkül. A válságok kirobbanásában minden estben szerepet kapott az etnicitás és a hozzá kapcsolódó ideológiák, így Koszovóban is. Célom e tény ismeretében tehát az etnicitás szerepének vizsgálata a második Jugoszlávia széthullásában részben a hazai, részben a külföldi irodalom kategóriáinak alkalmazásával. Módszerként a megfelelő következtetések megtételéhez az elemzés a leghasznosabb és legcélravezetőbb. Ez etnikai, demográfiai és gazdasági mutatók időbeli változásainak összehasonlító elemzését jelenti, ill. az eredmények alapján levonható következtetések rendszerezését és elhelyezését az általános elméleti modellekben. Általános modellként főként a magyar tudományos irodalomban korábban nem elterjedt, a nyugat-európaiban azonban már polgárjogot nyert elméleteket használok (FLIEDNER, GIORDANO, HUNTINGTON, MUIR, PETSCHEN, stb.), amelyek nagyrészt csak idegen nyelven hozzáférhetők. Magyarországon a szerb auktorok (pl. ANTONIĆ, BLAGOJEVIĆ, TRIPKOVIĆ) sem jelennek meg nyomtatásban, de ők olvashatóak magyarul is (az elektronikus könyvtár segítségével), ellentétben az albánokkal: nézeteiket sajnos csak másodkézből ismerhetjük meg. Állításaik néhol kritikával kezelendőek, bár a tényadatokat pontosan közlik – inkább az értelmezések mögött bújhat meg ideológiai töltet. A tanulmány – állításai alátámasztása végett – számos esetben nyúl a történettudomány segédtudományainak (demográfia, etnika- gazdaság- és

222

politikatörténet, földrajz, geopolitika) eszköztárához, alapvetően mégis igyekszik jelenkortörténeti munka maradni. 238 I. Az etnicitásfogalom értelmezései Mielőtt rátérnénk az etnicitás Jugoszlávia széthullásában játszott szerepének vizsgálatára, feltétlenül definiálnunk kell a kifejezést és át kell tekintenünk a fogalom néhány, a hazaitól részben eltérő értelmezését, mert a továbbiakban ennek megfelelően használjuk azokat. Az etnicitás egy értelmezése szerint egy olyan társadalmi-kulturális jelenséget, ideológiát jelent, amely adott népet vagy népcsoport szigorúan vérségi alapon történő összetartására hivatott.239 Nem keverendő össze a nacionalizmussal, amely – bár jelentéstartalmát tekintve sokban hasonlít hozzá – egyrészt kifejezetten ideológia (míg az etnicitás inkább jelenség és folyamat), másrészt a nacionalizmus lehet etnikumokon átívelő is.240 Elég, ha arra gondolunk, hogy a világ sok államában nem etnikai alapú nacionalizmusok is kibontakozhattak a XX. században (pl. Indonéziában és más délkelet-ázsiai országokban). Ezen a ponton újabb fogalmakat kell értelmeznünk: az etnikumot és a nemzetet. Előbbi a nemzetté szerveződés kezdeti szintje, ahol az összetartozást a vérségi-származási tényezők határozzák meg, utóbbinál pedig a tudatos-tanult elemek. Az etnikumból ROMSICS IGNÁC meghatározása szerint két (mások, pl. CHARLES A. KUPCHAN, MIROSLAV HROCH szerint három) fázisban válik nemzet: az első szakaszban a kulturális integrálódásé a fő szerep, a másodikban a kulturálisan már egységes csoport politikailag tudatos közösséggé válik.241 A fejlődés célja az önálló állam létrehozása, igaz, mások a reintegrációt is leírják, mint lehetséges "végállomást".242 VICTOR TURNER szerint, az etnicitás konfliktushelyzethez vezet, amelynek dramaturgiája: 1. törés, 2. krízis, 3. egyeztetés, 4. reintegráció (ha az etnikai szociális konfliktusként jelenik meg). Etnikailag rokon népek soknemzetiségű államainak, birodalmainak felbomlása ellen éppen ezért olyan ideológiák születtek, melyek a néprokonság alapján kívánták megakadályozni a széthullást (pánszlávizmus, pángermánizmus, pánarabizmus). Az etnicitás fogalmát tovább elemezve visszajutunk a szó görög tövéig (ethnos). SZIROKOGONOV és BROMLEJ a szónak erősen átpolitizált értelmet adott (ennek nyomán jöhetett létre a "szovjet" ember). GIORDANO viszont átveszi az 238

Sőt, az interdiszciplinaritás – mint eszköz, és nem mint cél – előnyként is értelmezhető. A jelenkortörténetnek mint a történettudomány előretörő ágának súlya egyre nő, mutatja ezt az egyetemeken szerte Európában meghirdetett egyre több jelenkortörténeti kurzus is. 239 Christian Giordano: Etnizität und das Motiv des mono-ethnischen Raumes in Zentral- und Osteuropa (Parabel Schriftenreihe. Band 17: Geopolitik. Focus, Giessen, 1996) 127. sp. 240 Uo. 241 Romsics Ignác: Nemzet, nemzetiség és állam Kelet-Közép- és Délkelet-Európában (Napvilág Kiadó, Budapest, 1998) 12.spp. Az etnikum, etnikai csoport, nemzet és nemzetiség fogalmát a romsicsi definíció értelmében használom (9-13. pp. ). 242 In: Giordano 134. p.

223

angolszász terminológiát: J. C. MITCHELL brit antropológus két típusú etnicitásról beszél. A strukturális vagy elsőrendű etnicitásfelfogásban a közösség tagjait empirikusan megfigyelhető alapsajátosságok kötik az etnikai-nemzeti közösséghez. A kognitív etnicitás (Max Webertől átvett) lényege, hogy a legfontosabb az egyén mindenkori viszonyulása a személyes kulturális tudathoz (saját nemzeti közösségéhez).243 A strukturális és a kognitív koncepció közötti fő különbség az, hogy előbbi rendszerben az etnikai csoport stabil (van fejlődés, de csak meghatározott pályán és szűk keretek között), utóbbiban ellenben a folyamatiság hangsúlyos.244 Az etnicitás-fogalom veszélyes is lehet, amennyiben az etnikumokhoz tartozó sajátosságok vizsgálata azt a veszélyt hordozza magában, hogy – ahogyan GIORDANO megfogalmazza – az etnicitás kérdése újra biológiai-genetikai problémává redukálódik. Ez a felvetés –ismerve a vizsgált térség legújabbkori történetének eseményeit– a 20. század végén is valós veszélyeket juttatott kifejezésre. Találkozhatunk olyan véleményekel is, (WEBER) miszerint az etnikai közösségek összefüggései, kapcsolatai, "közösséghite" és maga az etnicitás csupán mesterségesen és szándékosan előállított gondolati konstrukció, mások (LANTERNARI 1981, GIORDANO 1981) kiemelik, hogy az etnicitás a tömegtársadalmak lehetséges alternatívájaként is megjelenhet.245 II. A Koszovó-kérdés a második Jugoszláviában II.1. Az etnicitás mint destabilizáló tényező a második Jugoszláviában Miután a világháborús és az azt követő súlyos atrocitások nyomán világossá vált, hogy a délszláv államban nagyon könnyen törhet ki ellenségeskedés az ország nemzetiségei között, egy olyan ideológiát kellett találni, amely elfedi az ellentéteket és egyben tartja Jugoszláviát. Ez az ideológia a szocializmus sajátos jugoszláv változata, a titóizmus lett, amely összetartó ideológia volt abban az értelemben, hogy a térség "sok kis nacionalizmusát" igyekezett – a köztük való egyensúlyozással – egy egységes jugoszláv érzéssé transzformálni. A rezsim nemzetek közötti egyensúlyozásának része volt az etnikai tagolódás fokozása: több etnikum ezekben az évtizedekben formálódott új nemzetté. A szerbekkel szoros rokonságban lévő Crna Gora-iak, a Zágráb és Belgrád szemében egyszerűen muzulmán vallású horvátoknak és szerbeknek számító bosnyákok és különösen a bolgárok által elszerbesített bolgárnak mondott

243

Christian Giordano, 129.sp. Uo. p.130. A folyamat-jelleg egyaránt vonatkozik a kultúrára, nyelvre, hagyományokra, a történelemre, a saját térre, de még az eredetre és a származásra is. 245 Uo. pp.131-134. A szerző hivatkozásai. 244

224

macedónok kaphattak a rendszer által támogatott részben új – identitást.246 JUHÁSZ J. nem fogadja el, míg ROMSICS I. részben elfogadja az adminisztratív beavatkozás jelentőségét. Máshol ezekkel a vélekedésekkel ellentétes koncepcióval is találkozhatunk. Tito szeretett volna – az előbbiekkel részben ellentmondóan – egy jugoszláv nemzetet is a rendszer támaszaként látni. A népszámlálásokkor a vegyes házasságból születettek, a hivatalnokok, katonatisztek és családjaik egy része vallotta magát jugoszlávnak, de arányuk sosem haladta meg lényegesen a lakosság egyhuszadát (1981-ben 5,4 %) és a vegyes házasságok is csak az összes házasságkötés egyhatodát közelítették meg.247 1991-re, jó egy évtizeddel Tito halála és az utolsó népszámlálás után majdnem fél millióval, 800 ezerre esett vissza a "jugoszlávok" száma, s egy Tito és jugoszlávok nélkül Jugoszlávia nem volt tovább fenntartható. A nacionalizálódás tetten érhető volt minden köztársaságban: az államalkotó délszláv nemzetek (szerbek és Crna Gora-iak, horvátok, szlovének, macedónok) között is áthidalhatatlanná váló feszültségek alakultak ki az etnikai, a hozzá kapcsolódó vallási és kulturális különbségek, a teljesen eltérő történelmi háttér, de legfőképpen a gazdasági érdekek gyökeresen eltérő volta miatt. A muzulmán vallású boszniai muszlimánokat (akik mint muzulmán horvátok és szerbek soroltattak az államalkotókhoz), még inkább az albánokat viszont a fentiek mellett további kulturális törések és állambeli különleges helyzetük is élesen szembeállította a többi nemzetiséggel.248 II.2. Koszovó helye a második Jugoszláviában Koszovó mint a "szerb nemzet bölcsője", mindig is kitüntetett helyet élvezett a jugoszláv, azon belül a szerb közgondolkodásban (mint a magyarban Erdély). A kis, nem egészen 11 ezer négyzetkilométeres, a második világháborút követő első népszámláláskor, 1948-ban csak 727 ezres lakosságú autonóm körzetben – ellentétben az etnikailag legkevertebbnek számító területekkel – csak két nemzetiség volt számottevő lélekszámú. Már ekkor jelentős etnikai feszültség volt itt jelen, hiszen a század közepére kétharmados albán többség alakult ki az ország e legszegényebb régiójában. A jövő titói föderalizmusa korán, már a háború alatt formálódni kezdett. Ekkor volt olyan elképzelés, amely alapján minden bizonnyal az albánok is Jugoszlávia államalkotó nemzetei között szerepeltek volna: az érdekes koncepció szerint Bulgária és Albánia is tagja lett volna a délszláv államszövetségnek. A terv 246 Juhász József: A délszláv háborúk (Napvilág Kiadó, Budapest, 1997) 28. p., Romsics I. (1998) 101-103. pp., 296302.., 343. sp., Kocsis Károly: Az etnikai konfliktusok történeti-földrajzi háttere a volt Jugoszlávia területén (Teleki László Alapítvány, Budapest, 1993) 14. sp. 247 Juhász J. (1997) 42. p., Kocsis K. (1993) 14. p., Toldi Ferenc: A jugoszláv állam kialakulása és felbomlása (MTA Állam- és Jogtudományi Intézete, Budapest, 1995) 17.sp. nyomán végzett számításaim szerint Koszovóban ugyanekkor kirívóan kevesen, 2676 fő vallotta magát jugoszlávnak, ami a lakosság alig 0,16 %-át tette ki. 248 A gazdasági elmaradottság mellett ebben az is szerepet játszott., hogy az iszlám kultúrkör elutasítása a keresztény többség szemében mélyen gyökerező történelmi okokra vezethetőek vissza. A vallási megosztottságot azonban nem tekinthetjük azonosnak a vallásossággal, annak identifikációs szerepe a lényeges.

225

a jugoszláv-bolgár megegyezés hiánya miatt bukott el, mert utóbbi nem tudta elfogadni, hogy hetedik, Albánia pedig nyolcadik tagköztársaság legyen csak az államszövetségben. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy vajon az albán szeparatizmus – államalkotó nemzetként – egy ilyen konstrukcióban is kifejezésre jutott volna. A délszláv környezetben valószínűleg igen.249 E terv nem valósult meg, Koszovó azonban - Albánia nélkül - része maradt Jugoszláviának. magyarok egyéb albánok2% 7% 9% szlovének 7% macedónok 6% muszlimánok 10%

horvátok 20%

szerbek 36%

crnagoraiak 3%

1. ábra Jugoszlávia 1990. évi területén élt népesség etnikai megoszlása

Koszovó Jugoszlávián belül Szerbia köztársaság körzete, majd tartománya volt: közben azonban – a többszöri átalakításoknak, államjogi reformoknak és alkotmánymódosításoknak megfelelően – három államalakulat egyik elemeként szerepelt. Az 1946-os népi demokratikus alkotmány szerint az ország neve Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság, majd az 1953-as rendelkezése alapján Jugoszláv Szövetségi Köztársaság lett. Ez formailag szövetségi államot jelentett, valójában egy erősen centralizált irányítást takart, ezért az irodalom policentrikus etatizmusnak nevezi a titói vezetési gyakorlatot. Egyfajta negatív föderalizmusról van szó: a köztársaságok egyenlőségét korlátozta az erősen központosított pártvezetéstől való erős függés.250 A gazdasági és tulajdonviszonyokat szabályozó és reformista voltáról ismert 1963-as, újabb alkotmány értelmében végül Koszovó a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság részévé vált mint autonóm tartomány.251 Az alkotmányt több ízben (1968, 1971) módosították, de a szövetségi rendszer felépítésében az 1974-es alkotmány hozta a lényeges változást: ez több megoldásában konföderatív jellegű volt. A köztársaságok elvileg ki is léphettek az államszövetségből, a Vajdaság és Koszovó pedig valódi autonómiát kaptak. Az Autonóm Tartományi Tanácsok valódi szerephez jutottak, s az Autonóm Tartományok az összjugoszláv elnökségben is képviseltették magukat. Messzemenően érvényesültek a nemzetiségi jogok is: a két autonóm tartományban hivatalos nyelvekké váltak a kisebbségek nyelvei (a Vajdaságban a

249

Juhász J. (1997) 27. p. Uo. 27-32. pp. és Toldi F. (1995), 89-113. pp. 251 Addigi megnevezése Koszovó-Metohija Autonóm Körzet volt. 250

226

magyar, román, ruszin és a szlovák, Koszovóban az albán). TOLDI F. a bomlás jeleként értékeli a konföderálódást.252 II.3. Az albán-szerb együttélés két korszaka a második Jugoszláviában Arra vonatkozóan, hogy a titói Jugoszlávia születése és bukása között eltelt idő alatt hogyan alakult a szerb-jugoszláv állami vezetés, a koszovói szerbség és tartomány lakosságának többségét adó albánok viszonya, BLAGOJEVIĆ belgrádi szerb történész felállított egy modellt, "a dominancia ingáját".253 Az inga kétszer lendül három fordulópont között, vagyis három érát vázol föl: a titói jugoszláv gazdasági reformig tart az első, a nyolcvanas évek végéig a második és onnantól kezdve 1998-ig a harmadik (azóta a negyedik tart). Az elsőt BLAGOJEVIĆ szerint a kommunizmus berendezkedése, az új államiság helyi szinten való kialakulása és szerb dominancia jellemzi. Az uralkodó életforma a tradicionális mezőgazdasághoz kapcsolódott, s ez a későbbiekben is alig változott. A második időszak jó két évtizedének legfontosabb ismertetőjegye, hogy – a dominancia-inga jellegéből fakadóan – albán dominancia érvényesül.254 BLAGOJEVIĆ albán egyenjogúsításról beszél, ami ugyanakkor a szerbek "diszkriminációja" is, mivel teret vesztenek a szó fizikai és minden más értelmében is. A harmadik, újra szerb dominanciát jelentő időszakban az uralmat "visszavevő" szerbek az első, dominanciájukkal fémjelzett szakasztól alapjaiban eltérő helyzettel találták szembe magukat (erre a későbbiekben kell visszatérnünk). Az általános modellbe behelyezhetjük az időszak – főként koszovói vonatkozású – kronológiáját, s így a fenti, hipotézisként elfogadott érvelés alátámasztható. Az első, 1966-ig tartó szakaszban igen erős volt az albán ellenállás a helyi párt- és állami vezetéssel szemben, amelyet teljesen szerbek tartottak a kezükben. Az ennek következtében előállott albán elégedetlenséget csak szította, hogy – kihasználva a Moszkva és Belgrád közötti, rendkívül feszültté vált viszonyt – a hivatalos tiranai albán vezetés, élükön Enver Hodzsával, nyíltan irredenta külpolitikába kezdett a negyvenes évek végén. Ez egészen odáig fajult, hogy többször felszólították a macedóniai, Crna Gora-i és koszovói albánokat: "kezdjenek fegyveres felkelést Tito és fasiszta bandái (sic!) ellen".255 A felkelés mégsem következett be, s ennek véleményem szerint nem az volt az oka, hogy a határon túli albánok nem hallgattak az anyaország "szózatára", hanem az, hogy ekkor még nem létezett egy olyan koszovói albán elit, amely vezethette volna az –akár békés, 252

Toldi F. (1995) 114-146. pp. Marina Blagojević: A szerbek elvándorlása Koszovóról: trauma és/vagy katarzis (Magyar Elektronikus Könyvtár) 10sp. A mű egyike azon kisszámú szerb írásoknak, amelyek elérhetőek Magyarországon is. Mivel nyomtatásban nálunk nem tudnak megjelenni, általában ezt az utat választják saját nézeteik terjesztésére. A fenti munka azonban oly mértékben tárgyilagos, hogy fel sem merül az olvasóban annak esetleges "propaganda-célzata": ennek megfelelően az egyik fél álláspontjaként elfogadható. 254 Uo. 10. p. 255 Romsics I. (1998) 300. p. 253

227

akár fegyveres– harcot a nemzetiségi jogokért. Ekkor még nem létezett albán egyetem Jugoszláviában, ezért az albán értelmiség főleg a szerb felsőoktatásban tanult, aminek következménye lehetett, hogy nem képviselték elég hatékonyan az albán érdekeket. A szerb dominanciájú, első időszakban 200 ezer albánt telepítettek ki az országból.256 Az albán ISLAMI (1994) szerint már a két világháború között kitelepítettek 250 ezer albánt Törökországba, 50 ezret Albániába. 257 A hatvanas évek változásokat hoztak szerte Jugoszláviában, s így Koszovóban is. Az 1965-ben létrehozott Föderációs Alap a gazdasági lemaradást volt hivatva felszámolni. Albán nyelvű iskolák nyíltak, 1963-tól az autonóm körzet a Vajdaságéval megegyező státuszt kapott, autonóm tartomány lett. Ugyanakkor minden vezető pozíció –leginkább a fegyveres testületekéi– szerb és Crna Gora-i ellenőrzés alatt maradt.258 1966-ra azonban az elégedetlenség addigi szórványos megnyilvánulásai mozgalommá terebélyesedtek, aminek az volt az oka, hogy a szövetségi vezetés elutasította, hogy a röviddel azelőtt autonóm tartománnyá lett Koszovót az államszövetség hetedik köztársaságává nyilvánítsák. Természetesen érthető, hogy a központi vezetés ezt a szándékot az albán szeparatizmus újabb lépéseként fogta fel, s a jövőben is elzárkózott a követelés teljesítésétől. 1974-től Belgrád félelme csak fokozódott, mivel az alkotmány –az addigi elvi lehetőséget konkretizálva– ténylegesen is lehetővé tette a kilépést a köztársaságok számára. Az 1966-os év abban az értelemben is váltás volt, hogy Jugoszlávia keménykezű szerb belügyminiszterét, Aleksandar Rankovićot leváltották. Az 1966-os és 1968-as tüntetések hatására egy új szakasz kezdődött a szerbalbán viszonyban: az albán dominancia időszaka. Az intézményesen és – JUHÁSZ J. (1997) kifejezésével – "spontán" is konföderálódó államban Koszovó kérdése ebben az időszakban vált a szerb politikai gondolkodás legfőbb problémájává. A Tito-féle, nemzetiségek között egyensúlyozó politika engedményeket tett. Az engedmények politikájának alkalmazása azonban Koszovóban nem saját elhatározáson múlott, hanem sokkal inkább az iszlám demográfiai nyomásának növekedésén és a gazdasági kényszerűségen. II.4. Az albán dominancia és háttere VASILJEVIĆ szerb történész véleménye szerint (1994) Koszovóban "1989-ig a nemzetközi standardon felül garantálták a kisebbségi jogokat".259 Ezzel egyet is érthetünk, ha sorra vesszük az albán nemzeti kisebbség két évtizednél is hosszabb ideig élvezett jogait az autonóm tartományban: az albán itt hivatalos nyelvvé vált, 256

Romsics I. (1998) p. 301. Blagojević p. 6. 258 Uo. és Juhász J. (1997) pp. 37-44. 259 M. Blagojević 10.sp. 257

228

engedélyezték a koszovói zászló és himnusz használatát, megnyitották az albán egyetemet Prištinában. Ez utóbbinak viszont, ha továbbgondoljuk, több olyan, a szerbekre nézve súlyos következménye is származott, amelyek megmagyarázhatják, hogy miért nem sikerült az intézkedésekkel leszerelni az albán nacionalizmust. Az 1968 és 1970 között felállított koszovói albán egyetem kiszélesítette a társadalmi mobilitás lehetőségeit az albánok számára, vagyis bejuttathatta őket a helyi vezető pozíciókba.260 Megindult a helyi albán elit "kitermelése", s ez az elit már fel tudott lépni a koszovói albán érdekek hiteles képviselőjeként.261 Képviselői minimális célként Koszovó tagköztársasággá válását tűzték ki, de kimondva-kimondatlanul végcélnak a függetlenséget, majd az Albániához való csatlakozást tekintették. Úgy látták, hogy az engedmények ellenére a háttérben a nacionalista, dogmatikus szerb és szerbbarát autonóm tartományi vezetés továbbra is albánellenes politikát folytat.262 Ilyen például, hogy Koszovóban – fékezendő az albán előretörést – megtiltották a házak és telkek adásvételét (persze nem sok sikerrel). A prištinai albán egyetem tehát az albán nemzeti önazonosságtudat műhelyévé és ezzel párhuzamosan a szerbek, Crna Gora-iak kiszorításának bázisává vált. Utóbbiak kiszorulásának, pozícióvesztésének – saját értelmezésükben: kirekesztésének – azonban összetett okai vannak, amelyek közül a demográfiai, a gazdasági és a kulturális tényezők a legfontosabbak (ezekre még vissza kell térnünk a későbbiekben). Az időszak kronológiájából még egy évszámot kell feltétlenül megemlítenünk: 1981-et. Ekkor, Tito halála után – valószínűleg reményt látva arra, hogy a vezetővel az államszövetség is a sírba száll – a már erős saját vezetéssel is rendelkező albánok újra tüntetéseket szerveztek.263 A megmozdulások minden addiginál nagyobb tömeget vonzottak és nem maradtak békés mederben: az újra köztársasági státuszt követelők elleni hatósági fellépésnek hivatalos adatok szerint tizenegy, mások szerint 300 halálos és több ezer sebesült áldozata volt.264 A helyzet elmérgesedésével a nyolcvanas évek közepétől egyre több jel mutatott arra, hogy a szerbek erővel reagálnak az albán megmozdulásokra, s az ún. antibürokratikus forradalommal ismét a szerb dominancia ideje köszöntött be.

260 Romsics I. (1997) p. 301 úgy fogalmaz, hogy a jugoszláv és a helyi szerb apparátus "megszüntették a szerbek és a montenegróiak túlsúlyát a vezető pozíciókban", mások azon a véleményen vannak, hogy az erőviszonyok megváltozása az albán térnyerésre vezethető vissza (Blagojević, Kocsis K. 1993., 23.spp.). 261 Olyannyira, hogy "az egyre öntudatosabb koszovói albánok ... hovatovább a két világháború közötti Csehszlovákia németjeivé váltak" (Romsics I. 1998. 301. p.). 262 Maliqi (1989) véleményét közli Blagojević 10. sp. Erre bizonyítékokat találhatunk szerb szerzők publikációiban is. (Krstić, 1994 nyomán). 263 A reményt magyarázhatja, hogy évekkel később, 1989-ben Milovan Đilas "A párt romlásba sodorta az országot"c. cikkében azt írta: Tito személye volt a rendszer egyetlen "működő központi intézménye" (idézi Juhász J. 1997, 35. p.). 264 Romsics I. (1998) 301.p., hivatkozva Peter Bartl: Die Albaner c munkájának adataira.

229

II.5 Koszovó demográfiai viszonyainak módosulása Jugoszlávia széthullásában az etnikai feszültségek kulcsszerepet játszottak, ahogyan Koszovóban is az albán és a szerb nemzetiség közötti feszültség okozta a háborús helyzet kialakulását. A koszovói etnikai feszültség kiéleződéséhez pedig a demográfiai erőviszonyok időbeli változása vezetett: ezen változások jól nyomon követhetőek egy rövid demográfiatörténeti áttekintés segítségével. Koszovó tartomány az 1921 és 1991 között eltelt hét évtizedben négyszeresére növelte lakosságát, s eközben Jugoszlávia leggyérebben lakott vidékéből a legnagyobb népsűrűségű tartományává vált (lásd az alábbi táblázatot).265 1. táblázat Koszovó népességének nemzetiségi megoszlása (%) év

népesség albán szerb, crnagorai egyéb (ezer fő) 1921 439 65,8 20,5 13,7 1931 630 63 27,8 9,2 1948 727 68,5 27,5 4 1961 964 67,2 27,5 6,3 1971 1244 73,7 20,9 5,4 1981 1584 77,4 14,9 7,7 1991 1983 84 10 6 1997 2186 2000 2304 88 7 5 2004 2473 Forrás: KOCSIS K. 1993., Koszovói Statisztikai Hivatal (SOK , 1997, 2000 és 2004, becslés).

Az általunk vizsgált időszak elején, 1948-ban a nem egészen háromnegyed millió lakos kétharmada albán, s ez az arány a hatvanas évekig megmaradt. Ennek minden bizonnyal fő oka az, hogy a szerbek és az albánok fertilitási mutatója egyaránt magas és közel azonos volt: 1953-ban egy szerb nőre átlagban életében 5,92, egy albánra 6,32 élveszületés jutott.266 Szűk négy évtizeddel később ez a mutató a szerbeknél kevesebb, mint felére, 2,78-ra esett vissza az uralkodó társadalmi-szociális trendnek megfelelően, ám az albánoknál gyakorlatilag elérte a háború utáni szintet 1991-ben is (ezt illusztrálja a 2. ábra is az ezer 15 és 49 év közötti nőkre jutó élveszületések számáról). A demográfiai átrendeződés lényegében az 1961 és 1991 közötti harminc évben, a dominancia-modell szerinti második szakaszban következett be: a tartomány lakossága közel egy millióról majdnem kettőre, az albánok aránya kétharmadnyiról csaknem 90%-osra növekedett. Nagyon fontos, hogy ezzel 265

Blagojević 4.p., Kocsis K. (1993) 18.p. A lakosság 440 ezerről 1,98 millióra, a népsűrűség 40,3-ról négyzetkilométerenként 179,7 főre nőtt. 266 Blagojević 3.p., hivatkozva a Demográfiai Kutatások Központjára (Belgrád).

230

párhuzamosan az iszlám demográfiai előretörés Bosznia-Hercegovinában és másutt, pl. a Szandzsákban is érvényesült: Boszniában ebben a három évtizedben 26-ról 44%-ra növelték súlyukat a muzulmánok.267

2. ábra A népesség demográfiai sajátosságai

1981-ben 1,73 millió volt a jugoszláviai albán nemzetiségűek száma, akiknek nagy része (1,23 millióan, a jugoszláviai albánok 71 %-a) Koszovóban élt. Tíz évvel később, az államszövetség széthullásának évében végzett utolsó népszámlálás idején az 1,98 millió koszovói közül csak minden tizedik volt szerb vagy Crna Gora-i. Az albánok számára és arányára csak becslések léteznek, mivel bojkottálták a népszámlálást.268

267

Samuel P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása (Európa Könyvkiadó, Budapest, 1998) 444., 446. pp. Huntingtonnál a "demográfiai megszállás" bizonyítéka, hogy ezalatt a szerbek aránya 43-ról 31 %-ra, a horvátoké 22-ről 17-re esett vissza Boszniában. 268 A becslések (Juhász J., Kocsis K., Romsics I., S.P. Huntington, stb.) 84-től 90%-ig terjednek. Érdemes megemlíteni azt az albán becslést, amely 3 millió főt említ (Pula, Beqiri, 1992. In: Blagojević p. 3).

231

Érdekesebb a száraz adatoknál azok albán és szerb értékelése. BLAGOJEVIĆ egyenesen a "számok terrorjáról" ír, amikor hangsúlyozza: Európában a koszovói fertilitási mutató (4,5) a nyolcvanas években még az országok között a kontinensen első albániait (3,6) is megelőzte. A szerbek a magas albán fertilitást tudatos politikai stratégiaként értelmezik, míg az albán elemzők azzal érvelnek, hogy az csak a fejletlenség eredménye és "az asszimilációval és a fizikai kiirtással szembeni ellenállás".269 Ugyanakkor D. AVRAMOV demográfus (1994) ezt a "kulturális opciót" valahol mégis gyanakvással fogadja, mert a négy évtizedes baby-boom az afrikainál is hosszabb.270 Végül - továbbra is a számoknál maradva - tanulságos a koszovói szerbek számának változása a második világháborút követően. Az első másfél évtizedben a szerbek tartották közel egynegyedes arányukat a területen, azt követően viszont részesedésük, sőt abszolút számuk is csökkenni kezdett. Ennek magyarázata az elvándorlásban keresendő: a BOGISAVLJEVIĆ (1994) által intenzív migrációnak nevezett folyamat 1971-től erősödött fel.271 Ennek eredménye az lett, hogy húsz év alatt 228 ezerről alig 194 ezerre csökkent itt a szerb- Crna Gora-i közösség létszáma, azaz egyhatoduk elhagyta Koszovót. Eközben arányuk egyötödről (20,9 %) egytizednyire, vagyis felére zuhant.272 Mindezt a szerbek súlyos traumaként élték ezt meg, az albánok ellenben úgy, hogy a szerbek "visszatértek oda, ahonnan jöttek" (ISLAMI albán demográfus, 1994.).273 Szerb részről az elvándorlás egyik fő okaként az albánok által elkövetett, a hatóságok által pedig elnézett atrocitásokat jelölték meg.274 A valóságban viszont a nem elhanyagolható veszélyeztetettség-érzet mellett - nézetem szerint egy sokkal fontosabb ok is a tartomány elhagyására ösztönözhette a koszovói szerbeket, s ez gazdasági jellegű volt. II.6. Etnicitás és a gazdaság szerepe Koszovó mindig Jugoszlávia legszegényebb és legelmaradottabb vidéke volt. Ezt könnyen bizonyíthatjuk a gazdasági mutatók segítségével, amelyek időbeli változását vizsgálva egy további igen fontos következtetésre juthatunk: az ország többi részétől való lemaradás az idő teltével egyre nőtt. 1955-ben az egy főre számított bruttó nemzeti termék (GNP) alapján Koszovó-Metohija Autonóm Körzet a jugoszláv átlag 40%-ával az ország legelmaradottabb részének számított. A második legelmaradottabb régió, 269

M. Blagojević, 8.p. Uo. Ez alapján elmondható, hogy a koszovói albánoknál a népesedési ciklus második szakasza valóban meglepően elnyújtva jelentkezett. 271 Uo. 4. sp. 1941. és 1981. között 100 ezer szerb és Crna Gora-i, a helyi szerbség fele elvándorolt − szerb források szerint. 272 Uo., ill. Kocsis K. (1993) 18.p. nyomán végzett számítások. 273 Blagojević 5.p. Islami 1966-tól 1981-ig 52 ezer, azt követően 20 ezer szerb elvándorlásáról ír. 274 Uo. 18.p., Romsics I. (1998) 301.p. A hírhedt akadémiai memorandum által közölt felmérés szerint a Koszovót elhagyók egynegyede számolt be arról, hogy korábbi lakhelyén fizikai erőszakot szenvedett el. 270

232

Macedónia köztársaság is másfélszer akkora értéket mutatott, de e tekintetben a legfejlettebb köztársaság, Szlovénia négyszerte múlta felül (3. ábra).275

3. ábra A gazdasági fejlettség regionális különbségei

4. ábra Az egy főre jutó GDP 1990-ben

A nyolcvanas évekre a leszakadás még kifejezettebbé vált: Koszovó fejlettsége már Jugoszlávia átlagának negyedét sem érte el 1988-ban, a legelmaradottabb köztársaságok (Bosznia-Hercegovina, Macedónia) majdnem háromszor, Horvátország ötször, a leggazdagabb, Szlovénia nyolcszor akkora GDP-vel rendelkezett. Szerbia tartományai nélküli része az átlagnak megfelelő fejlettséget mutatott, míg Vajdaság, a másik autonóm tartomány a horvátországival azonos 275

Juhász J. (1997) 39. sp. Az elvándorlásért szerinte is "egyszerűen csak a rossz gazdasági helyzet" tehető felelőssé (45. p).

233

mértékben előzte meg Koszovót. Ugyanilyen képet mutat az egy főre eső termelési értékek regionális különbsége is (4. ábra).276 Az elmaradott térségek, így Koszovó támogatását az 1965-ben létrehozott Föderációs Alap volt hivatva ellátni. A felzárkóztatás nem sikerült, sőt, miközben a régiók közötti különbség szakadékká bővült, az intézmény a fejlett északnyugati köztársaságok legnagyobb sérelmeinek egyikévé vált. Ennek az volt az oka, hogy a támogatásokat kidobott pénznek gondolták. A hatékony felzárkóztatás akadálya volt a már tárgyalt nagy népszaporulat és az eszközök rossz felhasználása.277 Az alapból (amely a nemzeti jövedelem nem egészen két százalékából gazdálkodott) Koszovó részesedett a legnagyobb mértékben: kezdetben 37,1%-át kapta, de 1981-85-ben már 43,5, az azt követő fél évtizedben pedig már 48,1%-át.278 Ennek hatására nőtt ugyan a társadalmi össztermék a tartományban, de a demográfiai robbanás miatt ez sem az egy főre eső értékben, sem az életszínvonal javulásában nem jutott kifejezésre.279 Ennek hatására a viszonylag mobilabb és jóval iskolázottabb szerbek a jobb megélhetés reményében előbb munkát keresve jutottak el az ország más részeibe, majd lakóhelyet is váltottak.280 Elvándorlásuk tehát az albán demográfiai nyomás és az abból fakadó fenyegetettség-érzés és a gazdasági kényszer mellett nagyobb földrajzi és társadalmi mobilitásuk következménye, ill. arra is visszavezethető, hogy az albánok kötöttebbek a hagyományos mezőgazdasági életformához is. III. A Koszovó-kérdés 1989-től III.1. A szerb dominancia és az albán reagálás A feszültségek növekedtével szerb részről a nyolcvanas évek közepétől újra megnőtt az igény arra, hogy úgymond "visszavegyék" a "jogos" vezető szerepet a tartományban. Ennek első lépéseként helyi szerb aktivisták megalapították a Szerbek és Montenegróiak Bizottsága nevű szervezetet és aláírásgyűjtésbe kezdtek

276 Uo. és Toldi F. (1995) p. 106 alapján végzett számítások. A termelési érték egy főre eső mértéke szerinti sorrend a területi egységek között 1986-ban (Jugoszlávia átlaga 100%): Szlovénia 204%, Horvátország 124%, Vajdaság 115%, Szerbia ( a két autonóm tartomány nélkül ) 96%, Crna Gora 79%, Macedónia 70%, Bosznia 67%, Koszovó 34%. Az ipari termelés mintegy felét az elmaradott déltől ekkor már szabadulni akaró két legfejlettebb köztársaság adta, miközben lakosságuk aránya egyharmadnyi sem volt az országéból (Probáld Ferenc: Jugoszlávia és utódállamai 450., 452p. In: Európa regionális földrajza, Budapest, 1998.). 277 M. Blagojević p. 25., Juhász J. (1997) p. 39. Előbbi Očić (1990) nyomán kiemeli, hogy a nagy tömegű, képzetlen és női munkaerőt is felvenni képes feldolgozóipar kiépítése helyett a nehézipari szocialista nagyberuházásokat erőltették. 278 Adatok ugyanazon forrásokból. 279 A társadalmi termék reálértékének növekedése volt az egyetlen kivétel: Bogisavljević (1994) adatai szerint a szerbiai növekedést ez a nyolcvanas években felülmúlta. 1981-ben ez 5,9%-os növekedést jelentett Szerbia 0,1%-ával szemben, 1985-ben már 8,9%-ot 0,2% ellenében (Uo. p. 25). Hozzátehetjük azonban, hogy ez valószínűleg ugyancsak az elmaradottság a jele (ti. hogy volt honnan növekedni). 280 M. Blagojević 19. p. szerint a társadalmi mobilitás feltételeinek is az iskolázottság és a párttagság miatt feleltek meg jobban a szerbek.

234

az albán autonómia ellen, mivel azt magukra nézve fenyegetőnek érezték.281 Ekkor, 1986-ban jelent meg a Večernje Novosti c. napilapban a SANU (Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia) memoranduma, amely a kommunista rezsim elleni bírálatot nacionalista alapon fogalmazta meg, kiemelve a szerbség által a titói álamban elszenvedett vélt és valós sérelmeket. Ezzel megtörtént a szerb nacionalista ellenzék ideológiai alapvetése, amelyet a koszovói szerbek egy tömör jelszóval fejeztek ki: "Ez a mi földünk. Ha Koszovó és Metohija nem szerb terület, akkor nekünk nincs hazánk".282 A vezetést a következő évben azonban egyértelműen a kommunistából nacionalista retorikára váltó szerb elnök, Slobodan Milošević vette át. Ekkor került személyes összeütközésbe a tartományi pártvezetővel, az albán Azem Vllasival, rajtuk keresztül pedig konfliktushelyzet alakult ki a szerb és a koszovói albán pártvezetés között. A szerb nacionalista ellentámadás 1987-től bontakozott ki: 1988 novemberében feloszlatták a Koszovói Kommunista Szövetséget, majd Vllasit és más albán vezetőket is letartóztattak. Erre a trepčai bányászok és az albán egyetemisták sztrájkot és tüntetéseket szerveztek. Ellenük a hatóságok keményen felléptek, s az évtized végére Belgrád az "antibürokratikus forradalom" keretében sikerrel felszámolta a tartomány(ok) autonómiáját.283 A fordulat betetőzése az 1989. június 28-i, Kosovo Poljén tartott szerb nacionalista tömeggyűlés volt, amelyen - az Európában politikai megmozduláson a német nemzetiszocialisták nürnbergi demonstrációi óta nem látott, egymilliós hallgatóság előtt - Milošević a tőle elvárt módon megfogalmazta Koszovó megtartásának igényét.284 Ezzel legitimálta magát mint a szerb érdekek képviselője és elindította a koszovói szerb dominancia újabb szakaszát. Ugyanakkor a helyzet már nem volt azonos az 1966 előttivel, hiszen a koszovói albánoknak akkor még nem volt saját vezető rétege, értelmisége. Az 1989-et követő évtizedben az albánok már képesek voltak komoly ellenállás kifejtésére, sőt az új szerb irányvonalra rövidesen a párhuzamos állam kiépítésével reagáltak. III.2. A párhuzamos államiság A párhuzamos államiság fogalma Koszovó esetében azt jelenti, hogy a hivatalos jugoszláv államapparátus mellett a tartományi autonómia megszűntét követően az 281

Laura Silber-Allan Little: Jugoszlávia halála (Zrínyi Kiadó, Budapest, 1996.) pp. 35-47.Vezetőik, Miroslav Šolević, Kosta Bulatović, Boško Budimirović első akciójukkal csak 76 aláírást tudtak összegyűjteni, később azonban már 50 ezret. Az akcióra állítólag Dobrica Ćosić író buzdította őket. Amikor egyiküket letartóztatták 1986-ban, már tízezren tüntettek a mozgalom mellett. Ekkorra melléjük állt Vuk Drašković, majd az akkori szerb elnök, Dušan Čkrebić is. 282 Uo. 41. p. 283 Uo. 81., 83. p. 284 Már két évvel korábban, amikor először járt a tartományban, úgy fogalmazott, hogy "...nem arra ösztönözlek benneteket, hogy itt maradva toleráljatok és elviseljetek olyan szituációkat, melyek nem felelnek meg számotokra. Éppen ellenkezőleg: az a dolgotok, hogy az ilyen helyzeteket megváltoztassátok." L. Silber-A. Little (1995) p. 45., p. 93. A dátum jelentősége, hogy nem csak a szerb nemzeti önmeghatározásban kulcsfontosságú helyet elfoglaló rigómezei csata hatszázadik, hanem -a történelem fintoraként- Ferenc Ferdinánd trónörökös meggyilkolásának hetvenötödik évfordulója is.

235

albánok elkezdték kiépíteni saját államszervezetüket. Ebben részben a szerb nacionalizálódásra adott albán válaszreakció megnyilvánulását kell látnunk, részben viszont az előző két évtizedben megszerzett domináns szerep megtartásának szándékát. MALIQI albán szerző (1994) úgy fogalmazta meg az utóbbi évtized koszovói viszonyait, hogy a ténylegesen kisebbségben lévő szerbek alkotják a funkcionális többséget, míg a tényleges többséget képező albánok funkcionális kisebbségbe szorultak.285 A parallel állam kiépülése ezen helyzet feloldására indult meg, de emellett talán az is kifejezésre jutott a jelenségben, hogy szerbek és albánok már nem akartak együtt élni. A párhuzamos államiság kiépítésének legfontosabb lépcsőfoka a második Jugoszlávia megszűnésének és a harmadik megalakulásának évében, 1992-ben valósult meg. Ebben az évben, egy hónappal a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (a harmadik Jugoszlávia) áprilisi, belgrádi kikiáltása után illegális albán választásokat tartottak Koszovóban. Itt az ismert, nézeteiért börtönviselt ellenzékit, Ibrahim Rugovát választották a Koszovói Köztársaság elnökévé.286 A parallelizmus alapjai a létrejövő albán "állami" intézmények, a Belgrád felé nem adózó szürkegazdaság térhódítása, az iszlám szokásjog hivatalos igazságszolgáltatás helyébe lépése és maga a muzulmán vallás voltak. Ez utóbbi mellett a paraszttársadalom tradicionális kollektivizmusából eredő szolidaritás (pl. önsegélyezés) megléte és a párhuzamos iskolarendszer létrejötte is a párhuzamos államiság meglétét bizonyította.287 A paralel iskolarendszer egyszerűen elnyelte a diákokat: az 1988/89-es tanév 300 ezer általános és 70 ezer középiskolásához képest már a következő évben kevesebb, mint huszadára, 17 ezerre esett vissza a hivatalos állam intézményeit látogatók száma.288 További jellemző vonássá vált a kriminalizálódás: itt nem a szerbek terrorizálására kell elsősorban gondolnunk, hanem arra, hogy a megélhetéshez feltétlenül szükséges volt az átlagembernek is törvénytelenségeket elkövetnie, pl. kibújni az adófizetés alól. BOGISAVLJEVIĆ (1994) szerint 1992-ben a szürkegazdaság 42%-kal részesedett a koszovói társadalmi össztermékből. A 85 ezer elbocsátott albán munkavállaló a fekete- és szürkegazdaságba szorult, ahol a jugoszláv hivatalos szervek és a hivatalos állami kötelezettségek már nem tudták utolérni. Eközben egy szűk réteg mértéktelenül meggazdagodott, ugyanakkor a tömegek mérhetetlenül elszegényedtek, ami példátlan módon destabilizálta a társadalmat.289 Szerb oldalról természetesen támadták a kialakuló albán gyakorlatot, mert abban a szeparatizmus bizonyítékát látták. Érveiket arra a megállapításra alapozták, hogy a tartományban éppen ellenük irányul a diszkrimináció, vagyis 285

M. Blagojević 10.sp. Juhász J. (1997) p. 146. 287 M. Blagojević p. 22. 288 Uo. p. 23. 289 Uo. p.11., p.22., Milan Tripković: A jugoszláv társadalom elitizációja, kriminalizációja és politizációja (Magyar Elektronikus Könyvtár) pp.10-12. Ez utóbbi megállapítás érvényes a jugoszláv társadalom egészére is. 286

236

Koszovóban nem az albánok, hanem a szerbek annak elszenvedői. Az 1985-86os SANU-felmérés három diszkrimináció-típust sorol fel: az egyénre, családra irányuló spontán (közvetlen, nem formális) hátrányos megkülönböztetést, az intézményes diszkriminációt és az ideológiait.290 A diszkrimináció annál erősebb egy településen, minél kisebb ott a szerbek és Crna Gora-iak aránya (BLAGOJEVIĆ 20-30%-ra teszi a kritikus határt, amely alatt már az elvándorlás szükségszerű). E diszkrimináció megnyilvánulási formái egészen odáig mehettek, hogy a hivatalokban csak albánul lehetett az ügyeket intézni. Fontos folyamat volt ugyanakkor a koszovói etnicitás jelenségei között, hogy idővel – a szerb elvándorlás hatására is – a települések multikulturalitása megszűnt, s – főleg a falvak – homogenizálódtak: 94%-uk homogénné, azaz csak egy nemzetiség által lakottá vált.291 Nem feledhetjük azonban, hogy a szerb nacionalizmus éledésével, különösen a harmadik Jugoszláviában a kölcsönös kirekesztés érvényesült.292 Állami szinten az albánok szerbek általi, regionálisan a szerbek albánok általi diszkriminációja a kilencvenes évekre a teljes szegregálódáshoz, majd a fegyveres konfliktus kirobbanásához vezetett. III.3. A destabilizálódás néhány, 1989 utáni jellemző vonása A szerb dominanciára adott albán válasz tehát a párhuzamos államiság létrehozása volt. Ennek kezdeti lépéseit a nyolcvanas és kilencvenes évek fordulóján tették meg, majd az 1992-es illegális választásokat követően – talán a kiválásra legalkalmasabb időszakot, a délszláv állam széthullását elszalasztva –, az erőgyűjtés után, csak az évtized végén szánták el magukat az önállóság fegyveres kivívására.293 Céljaikat az albánok egyöntetűen a függetlenség elérésében jelölték meg, ami kimondva-kimondatlanul - a jövőben az anyaországhoz való csatlakozás előcsarnokát jelenthette volna a szerb félelmek szerint. Közben azonban koszovói albánok erői is polarizálódtak annak megfelelően, hogy hogyan kívánták elérni ezt a fő célt: Rugova és idővel megcsappant támogatói köre békés eszközökkel, megerősödött ellenzéke akár fegyverrel is.294

290

Részletesen tárgyalja Blagojević 14.p. Krstić (1994) nyomán uo. p.7. M. Blagojević ezt úgy fogalmazza meg, hogy megvalósult az "önvédelem miatti önkizárás" (22.sp), Ch. Giordano (1996) pp. 135-139 szerint az etnicitás különösen Közép-, Kelet- és Délkelet-Európában jelentkezik kirekesztési és elhatárolódási folyamatként. 293 A párhuzamos államiság felé vezető lépések közé tartozott az 1990 tavaszán (is) tartott albán tüntetéssorozat, amely demokráciát követelt -az antibürokratikus forradalmat követő légkörben- óriási ellenállással találta szembe magát a jugoszláv kormányzat részéről, s -eltekintve a hatóságok brutális fellépésétől- semmilyen eredményt nem ért el. (Németh Zoltán: Balkáni fenevad. Újvidék, 1995) pp.57-74. Az 1992-től választott vezetéssel működő Koszovói Köztársaság tizenhat évet várt a függetlenség kikiáltására, ám az annak 2008 februári megtörténtét követő első évben már félszáznál több állam ismerte el. 294 Ellenzék alatt elsősorban a Koszovói Felszabadítási Szervezetet (UČK) és a belőle kinőtt politikai erőket értem. 291 292

237

Az etnicitás impulzusát egy elit adja.295 Ez Koszovóban is így van: a politikai élet itt is, mint az egész harmadik Jugoszláviában, konkurens elitek harcaként írható le. Az elitizáció a tartományban (is) feltétlenül negatív jelenség, hiszen a folyamat eredményeként a párhuzamos államiság mellett egy olyan párhuzamos társadalom is kialakult, amelynek legfőbb jellemzője az elit-tömeg modell. A belgrádi és a prištinai elitek - legyenek azok szerbek vagy albánok - illegális és féllegális módon születtek meg (feketegazdaság és politika összefonódása) és nacionalista retorikájukkal befolyásuk alatt tartják a tömegeket.296 Ez a befolyás azért lehetett és lehet olyan erős, mert az egész társadalom deklasszálódásával a lecsúszó és egyébként is megkérdőjelezhető súlyú középosztály elvesztette azt a pozícióját, amelyből hatni tudott (volna) a közgondolkodásra.297 A koszovói társadalom e tekintetben Jugoszlávia többi részétől nem képvisel eltérő sajátosságokat. A koszovói albán és a szerb társadalom alapvetően az egész XX. század folyamán paraszttársadalom maradt, amelyet a vérségi kapcsolatok hagyományai fűznek össze, s ily módon azokat egy erős vezetés könnyen irányíthatja. Ahogyan az etnicitás a második Jugoszlávia felbomlásában kulcsszerepet játszott, a harmadik Jugoszlávia is örökölte az ezzel kapcsolatos régi hibákat. Az albánok az új államban megalakulása óta egyszerűen nem vettek részt, sőt el sem ismerték. A nemzeti, ill. nemzetségi-törzsi identifikáció újjáéledése az amúgy is zárt társadalmat még zártabbá tették.298 Az albán nemzetiség elitjének sajátos jellemzője, hogy tagjainak az etnikailag párhuzamosan kiépült intézmények, a "paraállam" menedéket, túlélési lehetőséget biztosítottak.299 Hatásuk az albán lakosságra többszörösen bizonyított, hiszen a szecesszió, elkülönülés politikáját elég demonstratívan folytatták a szerb dominancia érájában: minden hivatalos állami aktust bojkottáltak, pl. az 1991-es népszámlálást is. A fentiek alapján megállapítható, hogy az elitek (mind a szerb, mind az albán) – befolyásuk és hatalmuk fenntartása és növelése érdekében – az etnikai és a gazdasági kérdést összekapcsolták, egymásba mosták, s a szociális ellentéteket is etnikaiakká vetítették ki, vagyis azokat saját hatalmi érdekeik eszközeként használták.300 A fentiek mellett fontos megemlíteni, hogy a belpolitikailag megosztott szerb nemzet és albán nemzetiség külpolitikailag, ill. Koszovó jövőjének kérdésében ebben az időszakban homogenizálódott, természetesen ellentétes pólusok

295

Ch. Giordano (1996) 132.sp. M. Tripković p. 2., 8.spp. Az eredmény egy olyan "irányított anómia", amely a társadalom kriminalizációjában nyilvánul meg és a szerző olvasatában az elitizáció természetes velejárója, s például megfelelő ürügy a karhatalom erősítésére is. 297 M. Tripković 6-9.pp. 298 Uo. Tripković más nemzetiségek -így a magyarok- autonómia-törekvéseit is veszélyesnek tartja Jugoszlávia szuverenitására, sőt általában a békére (!) nézve. 299 M. Blagojević 27.sp. 300 Ch. Giordano (1996) pp.131-134. 296

238

irányában.301 A tartománnyal kapcsolatos szerb és albán nézetek feloldhatatlanul szemben állnak egymással, aminek két, a magyar irodalomban eddig nem, ill. nem hangsúlyosan említett történelmi okáról kell részletesebben szót ejtenünk. III.4. A koszovói történelmi szerb-albán ellentét feloldhatatlanságának okai A Koszovó tartományban a szerb és albán etnikum között kialakult súlyos ellentétek az elmúlt ötven évben megerősödtek. Ennek fényes bizonyítékai a korábban vázolt, a térségben zajló folyamatok. Ezen időszakra a nemzetek ellentétei feloldhatatlanokká lettek: a párbeszéd megszűnt, fegyveres konfliktus tört ki a szembenállók között. Az ellentétek azonban nem új keletűek, nem az utolsó néhány évtized szülöttei, hanem történelmiek, mélyen a két nemzet múltjában gyökereznek. Elemezve őket kiderül, hogy – bár a probléma valóban sokrétű – a szembenállásnak alapvetően két fő történelmi oka van: az egyik a kulturális különbségekből, a másik az albánok és a szerbek eltérő időszemléletéből ered. A kulturális különbségeket elsősorban a vallás határozza meg. Koszovó helyzete ebből a szempontból rendkívül kényes, mivel az ortodox szerb nemzet törzsterülete, a szerbség önazonosság-tudatának legfőbb formálója, ahol ugyanakkor mára minden tíz lakosból kilenc muzulmán vallású és albán nemzetiségű. A szerb pravoszláv egyház hagyományos központja, Peć ezen a szinte homogén iszlám területen található.302 A vallási meghatározottság nem hit kérdése, nem húzható egyenlőségjel a két fogalom között. A vallás a kulturális és civilizációs különbségek legfőbb attribútuma. Ebből a szempontból Koszovó határterületen fekszik: az ortodox és az iszlám ütközőzónájában. A két vallás együttélése sosem volt békés, különösen Európának ebben a régiójában nem. Állandó jellemzője volt ennek az együttélésnek a háború, amely(ek) a vallással, ill. főként azzal volt(ak) kapcsolatos(ak). Ezt a jelenséget S.P. HUNTINGTON törésvonal-háborúnak nevezi.303 A délszláv térségben ilyen, civilizációk törésvonalai mentén kitört fegyveres konfliktus volt a boszniai háború, s ugyanilyen, vallás és etnicitás meghatározta összecsapásként tűnt fel a koszovói is.304 A törésvonal- vagy identitásháborúk jellemzője, hogy hosszú ideig tartanak, sok menekülttel és áldozattal járnak és változó intenzitásúak.305 A váltakozó 301

M. Blagojević: "Mi" és "ők". Elvesztett kontextus, elvesztett párbeszéd c. cikke (Népszabadság, 1999. január 9., p.25.) a szerb társadalom külpolitikai nézeteinek homogenizálódását - nagyrészt éppen a koszovói kérdés által meghatározott - jugoszláv-amerikai és jugoszláv-nyugat-európai viszony értékelése kapcsán mutatja be igen érzékletesen. 302 L. Silber-A. Little (1996) pp. 35-42, Romsics I. (1998) p. 15. Romsics I. kategóriái szerint, az elismert, független Koszovót homogén albán nemzetállamnak tekinthetjük, mivel az albánok aránya eléri a lakosság 90%-át. 303 S.P. Huntington (1998) pp. 429-515. 304 Tehát véleményem szerint -a fentiekből kiindulva- etnikai és nem polgárháború. M. Blagojević (p. 24) ugyancsak kiemeli, hogy az ellentéteket a pravoszláv és a muzulmán egyház is szította. 305 S.P. Huntington 430. sp. számításai szerint átlagosan hatszor hosszabbak az államközi fegyveres konfliktusoknál.

239

intenzitás egyben gerilla-harcmodort is jelent, s az az oka, hogy a konfliktus elmélyülése után elszigetelődik. További jellemző, hogy a szembenállókat "civilizációs rokonaik" katonailag, anyagilag vagy diplomáciailag támogatják, s az egyik résztvevő fél többnyire az iszlám kultúrkör képviselője.306 Mindezen általános feltételek érvényesek Koszovóra, vagyis ezek alapján megállapítható, hogy ott törésvonal-háború zajlott. Visszatérve a korábban tárgyalt demográfiatörténeti vonatkozásokra, a törésvonal-háborúk kirobbanásának feltétele, hogy kialakuljon – legalább az egyik fél irányából – egy erős demográfiai nyomás. HUNTINGTON szerint, ha ez elér egy kritikus szintet, elkerülhetetlen az etnikai-vallási ellentétek erőszakos útra terelődése.307 A koszovói albán lakosság etnikai expanziójára e helyzet tökéletesen illik: az albán népesség 52%-a 19 év alatti, vagyis gyermek- és fiatalkorú, a koszovói albánok átlagéletkora a kilencvenes években mindössze 24 év volt.308 Ez azt jelenti, hogy a kilencvenes évekre egy harmadik világbeli reprodukcióval rendelkező tradicionális életformájú albán társadalom került szembe egy szintén tradicionális, ám már modern fertilitási mutatóval leírható, elvándorló és emiatt fogyóban lévő, magát veszélyeztetve érző szerb társadalommal. A demográfiai helyzet értelmezése természetesen eltérő: az albán ISLAMI a vitalitás bizonyítékaként, a szerb elnyomás elleni ellenállásként, míg a szerb AVRAMOV – ha nem is agresszióként, de – a gazdasági-szociális átmenet korábbi szakaszában ragadt albánok egyfajta terjeszkedési taktikájaként értékeli.309 A kulturális vonatkozások mellett az etnikai ellentétek másik fő oka a szerbek és az albánok eltérő időszemlélete:az idő ugyanis más struktúrájú szerbnek és albánnak. Ugyanarról a térről – Koszovóról – teljesen eltérő módon gondolkodnak, más és más rendszerben érvelnek amellett, hogy a tartomány őket – és kizárólag őket – illeti. A teret sokáig az idő mellett létező kanti ortogonális térként definiálták.310 R. MUIR (1997) rendszerében az idő és a tér egymástól elválaszthatatlan dimenziót alkot, az "Időteret". "Minden hatalom legfőbb attribútuma az elrendezett idő. Ha egy épp létrejött hatalom meg akar maradni, neki kell látni, hogy újrarendezze az időt. Úgy, mintha vele kezdődne el az, ami a legfontosabb, hogy mint új hatalom biztosítani tudja magát az elmúlás ellen

306 Uo. pp. 434-441., p. 454. A "civilizációs rokon-szindróma" itt is érvényesül, hiszen Oroszország és más, ortodox civilizációs körbe sorolható államok megnyilvánulásaikban a szerbeket, az iszlám országai az albánokat támogatják. Huntington -T.R. Gurr, R. Leger Sivard és más (1992., 1993. és 1994-es) amerikai számításokra hivatkozva- közli, hogy a kilencvenes években a Földön a fegyveres konfliktusok kétharmad-háromnegyed részében az egyik résztvevő muzulmán vallású volt (pp. 438-440). 307 Uo. p. 443. A kritikus szint kutatásai szerint akkor áll elő, ha a 15-24 éves korú fiatalok aránya eléri vagy túllépi a 20%-ot a teljes lakosságból. Koszovóban ez a helyzet éppen a vizsgált időszakban állt elő. 308 M. Blagojević p. 9. 309 Uo. D. Avramov (1994) kiemeli, hogy a kontracepció ismertsége a koszovói albán nők körében még 1976-ban is csak 50, alkalmazása 9 (!) százalékos volt. 310 Dietrich Fliedner: Antropogeographie, Paradigmenwechsel, kulturelle Evolution (Franz Steiner Verlag, Stuttgart, 1992) p. 18 hangsúlyozza, hogy a teret az európai szakirodalom ma már másként értelmezi: olyan, magát időben folyvást újraformázó hierarchikus centrum-periféria rendszerként, amely "megalkotott" és több értelmet hordoz (ún. gestaltete és zu gestaltete Welt-ről beszél).

240

magában az időben. A mindenkori hatalom a maga képére szeretné formálni az időstruktúrát, megpróbálja ezen keresztül ellenőrizhetőbbé tenni a társadalmat."311 MUIR rendszere – amely öt Időteret különböztet meg – jól alkalmazható Koszovó történetére is. Az albánok a muiri epizodikus-geopolitikus Időtér érvrendszerét használják, azaz a közvetlen történelmet leíró, rövid távú, a jelen adott helyzetet abszolút igazságnak tekintő érveket deklarálják. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy az etnikai összetétel, tehát számadatok alapján követelnek maguknak önrendelkezési jogot.312 A szerbek ezzel szemben azt mondják, a tartomány a szerb nép történelmi bölcsője, hiszen a rigómezei csatában itt véreztek el a kereszténység védelmében, az iszlám ellen harcolva, az albánok pedig többségében éppen az iszlám civilizációs és kultúrkörhöz asszimilálódtak. Egyébként sem szakadhat el egy olyan terület, amelynek határait csak a második világháború után húzták meg véglegesen, s ahol évszázadokkal ezelőtt alig éltek albánok. Érvelésük – amely MUIR rendszerében a strukturális Időtérhez kapcsolódik – a kontinuitásra, folyamatiságra helyezi a hangsúlyt.313 Más-más időstruktúrában gondolkodva tehát mindkét érvrendszer igaz lehet, éppen ezért ellentmondásuk nem is oldható fel. A koszovói helyzet eltérő, sőt egymással szöges ellentétben álló interpretálása a saját áldozat abszolutizálását is jelenti: "az emlékezés teljes szelekciója ment végbe. Olyan benyomás támad, hogy az albánok és a szerbek nem csak egy szegmentált területen, egy szegmentált társadalomban, de egy szegmentált időben is élnek, egy olyan időben, amelyben monopóliumuk van az áldozatiságra".314 IV. Összefoglalás A Koszovóban a kilencvenes évekre kialakult konfliktushelyzet etnikai alapú és sok tekintetben rokonságot mutat a második Jugoszláviában, de más területeken kialakult nemzetiségi problémákkal. A két, jelentős koszovói nemzetiség érdekellentétei történelmi gyökerűek, így vizsgálatukhoz az etnicitást, mint folyamatot kell kiemelten elemeznünk. Az etnicitás mint rendszer elválaszthatatlanul összekapcsolódik a vallással, mert az az egész Balkánon a nemzeti identitás fő meghatározója. Az etnikai ellentétek hátterében a vallás, mint kulturális-civilizációs választóvonal (és nem mint hit) áll. 311 Muir, R. (1997): Political geography: a new introduction. London, Macmillan. 316.p, Mező F.: Etnicitás, időstruktúrák a volt Jugoszlávia geopolitikai rendszerében. Tér és Társadalom, 1999/1-2. pp. 142-160. Az idézet megállapításai érvényesek a harmadik Jugoszláviára és az 1992-2008 közötti, el nem ismert Koszovói Köztársaságra, mert mindkettő új állam. 312 Uo. Blagojević ezt az albán érvelést értékeli tanulmányában a "számok terrorjaként" (Blagojević pp. 3-8). 313 Uo. Hozzátehetjük, hogy az iszlámhoz asszimilálódott albánokat ezért áruló nemzetnek tartják, s kiemelik, hogy Koszovó erkölcsileg Szerbia része: elszakadása semmissé teszi az 1389-es vesztes csata értelmét. 314 M. Blagojević p. 24 ezen tárgyilagos megállapítása nem csak az időstruktúra-szemlélettel és Muir Időtérmodelljének rendszerével vág egybe, hanem figyelemre méltóan kiegészíti Huntington állítását is, miszerint "ha egy csoportnak, a boszniai muzulmánok példáját követve nem sikerül eléggé meggyőzően alakítani az áldozat szerepét, nem számíthat a Nyugat szimpátiájára." (S.P. Huntington 1998., p. 457).

241

Koszovóban az etnicitástörténet fokozottan jelenik meg a politikatörténetben, az eseményeket azonban nem önmagában, hanem a hozzá kapcsolódó jelenségekkel együtt befolyásolta. Ilyen további, az etnicitáshoz kapcsolódó fontos momentum a gazdasági lemaradás időbeni növekedése és ennek hatása az etnikai összetétel megváltozására. Az utóbbi évtizedeket a dominanciáért a helyi, időközben kialakult albán és a szerb elit között folyt váltakozó eredményű küzdelem jellemezte. Az elitek közötti harc oda vezetett, hogy Koszovóban a tradicionális törzsi-nemzetségi tagolódással leírható paraszttársadalmak nem modernizálódtak, sőt etnikai alapon még a korábbinál is erősebben szegmentáltabbá váltak. Két párhuzamos társadalom, két párhuzamos állam jött létre, melyet albán oldalon a szerb "gyarmatosítók" elleni ellenállás, szerb oldalon pedig a múlt századi nacionalizmus ideológiája tartott össze. Vallási-kulturális alapon regionális törésvonal-háború robbant ki, s ebben az albán demográfiai nyomás szerepe kulcsfontosságú. Az ellentétek feloldhatatlanságának a teljes kulturális és civilizációs szembenállás mellett az albánok és a szerbek gyökeresen eltérő történelmi időszemlélete is oka.

Koszovó etnikai viszonyai 242

III. rész. Országtanulmányok. A társadalmi integráció kudarca

243

244

12. Szerbia: tátongó lyuk az egyesült Európa térképén (1990-2007) E fejezetben Szerbia gazdasági-társadalmi helyzetének változását követjük végig 1990-2007 között. Először az állam közelmúltbeli, régión belül elfoglalt helyzetét vázoljuk fel, majd sorra vesszük az átalakulás fázisait, a főbb kihívásokra és a régió többi országaitól való különbségekre, a fejlődés fáziskéséseire fókuszálva. I. Regionális jellemzők a délszláv háborúk után (2005) Bár nyilvánvaló, hogy a háború, de még inkább az 1991-1995 közötti, majd 1999es embargó következtében fellépő izoláció miatt (mely a külkereskedelmi forgalomra is drámai hatással volt) Szerbia sajátos fejlődési pályára került 1990 után, megvizsgálandó a címben megfogalmazott állítás valóságtartalmát, proximitás-vizsgálattal (klaszteranalízissel) és faktoranalízissel meghatároztuk, hogy Szerbia gazdasági fejlődése és állapota a balkáni régió mely országaival mutatott hasonlóságot. Az összehasonlító állapotfelmérő vizsgálatot az 1998-as és 2005-ös adatokra támaszkodva végeztük el, majd a fejlődés ütemének különbözőségét is megadtuk az 1998-2005-ös periódusra vonatkoztatva. A vizsgálathoz a következő mutatókat választottuk: GDP/fő, inflációs ráta (%), gazdasági növekedés (%), államadósság a GDP %-ában, munkanélküliségi ráta (%), az ipar részesedése a GDP-ből (%), az iparban dolgozók aránya (%), ipari termelékenység, az ipari termelés (1990-hez képest), az ipar részesedése a külföldi befektetésekből (%), a közlekedés és kommunikáció részesedése a külföldi befektetésekből (%), az egy főre jutó külföldi tőkebefektetések értéke (USD), továbbá az egy főre jutó energiafelhasználás és az EU részesedése a tőkebefektetésekből (%). E paraméterek csak részben függetlenek egymástól, faktoranalízissel a változókat hat faktorra lehetett redukálni. Hangsúlyozandó, hogy a proximitás-vizsgálat eredménye nem az adott ország fejlettségét mutatja meg, hanem azt, hogy adatai alapján melyik országgal mutat hasonlóságot: a térségben a fejlettség különbségeit a faktorértékek adják meg, amelyek alapján lehetőség nyílt a régió országainak elhelyezésére egy matematikai altérben. Az 1998-as mutatók klaszteranalízise szerint Szerbia Romániával és Bulgáriával tartozott egy fejlettségi csoportba (2. ábra). A 2005-ös adatok alapján viszont Szerbia kikerült az őt korábban jellemző csoportból (2. ábra), mutatói immár Bosznia adataival mutattak hasonlóságot, ez annak köszönhető, hogy Románia és Bulgária dinamikusabb fejlődésen mentek keresztül, s megelőzték. A Balkán egyébként eléggé heterogén fejlettségi állapotot mutatott, azaz gazdasági régióként (ellentétben pl. az 1898-1910-es periódussal) nem mutatott egységes arculatot, jellemzően más régiókhoz kötődött. A két időpont között eltelt változás sajátosságainak vizsgálatához a 2005-ös és 1998-as értékek hányadosát képeztük, így a mutatók értékei a változás ütemét mutatták be, s nem az abszolút értékeket vettünk figyelembe. A hányadosok alapján Horvátország, Szlovénia és Románia, illetve Bulgária és Macedónia 245

mutatott hasonló trendeket (2. ábra, 2. táblázat). Szerbia, Bosznia-Hercegovina és Albánia gazdasága egymástól is eltérő pályán mozgott. 1. táblázat A balkáni régió gazdasági mutatói 2005-ben 2005

ALB

GDP/fő

GDP/fő (USD)

Infláció (%)

Gazd. növ. (%)

Adósság a GNP%ában

Munkanélküli (%)

Ipari dolgozó (%)

Ipar a GDP%ában

Ipari termelékenység

Ipari term. (1990 =100%)

befektetések (millió USD)

egy főre jutó külf. tőke (dollár)

4900

2,4

5,5

20

14,3

20

20

1,00

30

1500

400

7424

/ energia

BH

6800

4,4

5,3

35

45,5

37

35

0,95

10

1500

400

6800

BUL

9000

5

5,5

64

11,5

33

30

0,91

50

9000

1200

4500

CRO

11600

3,3

4

86

18

33

30

0,91

66

10000

2500

5800

MAC

7400

0

3,7

44

37,3

25

30

1,20

50

1000

500

7400

ROM

8200

9

4,5

35

6

30

35

1,17

55

16185

800

4100

SRB

4400

15,5

5,9

59

31,6

35

25

0,71

50

4000

500

2200

SLO

20900

2,5

3,9

64

10,1

45

35

0,78

90

5000

2500

7000

2005

Ipari tőke az összes tőke %ában

Közl. tőke az összes tőke %-ában

Keresk tőke az összes %-ában

ALB

33

5

BH

60

5

BUL

10

CRO MAC

Banki befekt. összes %-ában

Földgáz részesedése az E %-ában

Fajlagos energia igény

EU aránya a befektetésekből

mezgazd. a GDP%ban

mezgazd. export az export %ában

mezgazd. import az import %-ában

35

0

0

0,66

75

49

8

20

7

15

6

1

25

13

6

27

15

15

10

13

2

75

14

7

12

22

17

5

20

28

2

55

9

10

9

13

50

5

18

3

1

75

11

11

27

ROM

60

10

20

0

38

2

60

15

3

7

SRB

45

0

15

8

11

2

50

26

20

10

SLO

33

5

13

20

13

3,5

66

3

4

7

2005

1. faktor

rangsor

2. faktor

rangsor

3. faktor

rangsor

összesítés

ALB

-,56

5

-2,04

8

-,80

7

6,66

BH

-,73

7

,72

3

-,93

8

6

BUL

,29

3

-,21

6

,25

3

4

CRO

,59

2

,84

2

,42

2

2

MAC

-1,12

8

1,17

1

-,53

6

5

ROM

-,63

6

-,31

7

2,18

1

4,33

SRB

,16

4

-,21

6

-,25

4

4,33

SLO

2,00

1

,04

4

-,32

5

3,33

Forrás: a South Eastern Europe in Maps, 81-99.o. adatai alapján kiegészítve és számolva, saját szerk. (1. faktor= GDP/fő, adósság a GNP%-ában, ipari dolgozók%, ipari termelés, egy főre jutó külföldi tőke, fajlagos E-igény; 2. faktor= mezőgazdaság a GDP%-ában, banki befektetés a tőke %-ában, kereskedelmi tőke; 3. faktor= befektetések, földgáz szerepe az Eellátásban)

246

A 2005-ös adatokon alapuló faktoranalízis alapján egyértelművé vált, hogy a variancia 70%-át magyarázó 3 fő faktor által kirajzolt matematikai altérben Szerbia Bulgáriához állt a legközelebb, megelőzve Albániát, de elmaradva a választott mutatók alapján egymáshoz hasonló fejlettségi szintet mutató Horvátországtól és Szlovéniától (1. ábra). A helyezési számok alapján Szerbia a középmezőnyhöz tartozott Bulgáriával és Romániával (1. táblázat). Bár Szerbiában 1998-2005 között az egy főre jutó GDP jelentősen, 1140 dollárról 4400 dollárra nőtt, míg az infláció 54%-ról 15%-ra csökkent, 2005-ben GDP-je alapján az utolsó helyen állt, holott 1992-ben még Bulgáriát, Albániát, Macedóniát és Romániát is megelőzte. Bár gazdasági növekedésének üteme (57%) alapján nem tért el a többiektől (a 4%-os növekedés alatt maradó, de fejlettsége miatt így is nagyobb éves GDP/fő növekedéssel jellemezhető Szlovéniát és Horvátországot nem számítva), a munkanélküliség súlyos volt, akárcsak Macedóniában (38%) és Bosznia-Hercegovinában (45%), s értéke 19982005 között 25%-ról 31%-ra nőtt. Az ipar a GDP-nek – a 25%-os növekedés ellenére is – csak 25%-át állította elő, s alapvetően a legkisebb termelékenység jellemezte a régióban (az ipar GDP-hez való hozzájárulása és az iparban dolgozók hányadosa alapján, 1998-at 100%-nak tekintve mindössze 70%-os). 2005-ben az ipari termelés 1990-hez képest 50%-on állt, míg 1993-ban 30% alatt volt. Bár az iparban dolgozók aránya 16-20%-kal, a foglalkoztatottak arányát tekintve 30%-ról 36%-ra nőtt 1998-2005 között, de ez az 1990-es bázisévnek még így is csak 60%át jelentette.315

1. ábra A balkáni államok (és Szerbia) elhelyezkedése a 3 fő faktor értékei által meghatározott térben 315

South Eastern Europe in Maps, Bp., Geogr. Research Institute Hungarian Academy of Sciences, 2007. 81-82.o.

247

2. ábra Fent: A balkáni államok gazdasági fejlettségi csoportjai 1998-ban (bal) és 2005ben (jobb) a pillanatnyi gazdasági állapot alapján Lent: A balkáni országok fejlődési csoportjai az 1998-as és a 2005-ös gazdasági mutatók hányadosai alapján (bal), és a Balkánon befektetett tőke (2006, %) (jobb) Forrás: ICEG - EC - Corvinus - Balkán Monitor, 2007/7-8. 8.o.

Az EU a befektetett külföldi tőke 50%-át adta, s ebből az osztrák, német és a holland tőke szerepe volt meghatározó. Szerbián, Bosznián és Horvátországon kívül a Balkán többi államában meghaladták a külföldi tőkebefektetések 66%-át az uniós befektetések. A Szerbiába 2005-ig befektetett külföldi tőke 500 dollár/fő alatt maradt (akárcsak Boszniában és Albániában), míg Horvátországban ugyanez meghaladta a 2500 dollár/fő értéket. Romániához hasonlóan a külföldi tőkebefektetések 45%-a az iparba, 15% a kereskedelembe 8% a bankszférába került.316 Szerbia eladósodása 2005-ben közepesnek volt nevezhető, a GNP 60%át érte el. A fajlagos, egy főre jutó energiafelhasználást tekintve az ország a középmezőnyben foglalt helyet, ami gazdasági teljesítményével összevetve nem túl rózsás, utolsó a régióban a GDP/felhasznált energia mutatója alapján.317 A mezőgazdaság a GDP negyedét adta (gyorsan csökkent), arányát tekintve a mezőgazdasági export jelentősebb volt, mint az import. A költségvetési deficit és a kereskedelmi egyenleg alakulása nem tért el a többi balkáni országétól (3. ábra). Ez a változatos teljesítményt tükröző helyzet azonban egy nagy összeomlást és egy talpraállást takart. 316 317

South Eastern Europe in Maps, 84-86. o. South Eastern Europe in Maps, 89-91. o.

248

2. táblázat A balkáni országok gazdasági mutatóinak változása, a növekedés aránya 1998-2005 között GDP/fő

Infláció (%)

Gazd.növ. (%)

Adósság (%)

Munkanélküli (%)

Ipari dolgozók (%)

Ipar (GDP-ből való részesedés)

Ipari termelékenység

Ipari termelés volumene

ALB

7,31

0,08

2,75

1,00

1,06

0,80

2,00

2,50

1,50

ország

BH

9,62

1,47

0,21

0,35

1,52

1,23

1,40

1,14

1,00

BUL

7,56

0,14

1,38

1,83

0,82

1,00

1,20

1,20

1,25

CRO

2,52

0,55

0,93

1,43

1,03

1,00

1,50

1,50

1,20 1,11

MAC

6,79

0,00

0,82

1,19

0,91

0,83

1,07

1,29

ROM

4,61

0,20

-1,29

0,97

0,65

1,00

1,40

1,40

1,38

SRB

3,86

0,29

0,84

1,18

1,29

1,17

0,83

0,71

1,25

SLO

2,28

0,28

0,68

1,28

0,69

1,00

1,40

1,40

1,20

(a South Eastern Europe in Maps, 81-99.o. alapján saját szerk.)

3. ábra A költségvetési deficit alakulása a GDP %-ában (bal) és a kereskedelmi egyenleg alakulása a GDP arányában (%) (jobb) a Balkánon. (Balkán Monitor 2007/10. 12-13. o.)

II. Az összeomlás 1990-1998 A Milošević-rezsimmel gazdaságpolitikai szempontból nem az volt a kifogás, hogy kommunista, hanem éppen ellenkezőleg, kapitalista - de társadalmi és politikai kontroll nélküli kleptokrata kapitalizmus. Privatizáció és tőkebeáramlás 1990 táján is volt, de hasznát egy szűk réteg fölözte le, mely kisajátította a hatalmat, s a gazdasági problémákról és ideológiai illegitimitásáról - kommunista múltja miatt - pedig a válság externalizálásával (háborúval és a nagyszerb ideológiával) kívánta elterelni a figyelmet. Míg a társadalomnak volt lehetősége külföldön munkát keresni, addig évente 800 millió dollárnyi valuta került az országba, mely lehetőséget adott a gazdaság szanálására. A háborúval éppen ez a sajátos többletjövedelem szűnt meg, s gazdasági szempontból is fenntarthatatlanná tette Jugoszláviát, mely ekkorra már eladósodott. Az 1980-as évek hitelfelvételeit ui. az exportból befolyt többletből kívánták törleszteni,

249

csakhogy a nyugati országok vásárlóereje az olajválság miatt meggyengült, a jugoszláv termékek iránti kereslet visszaesett, ami visszahatott a gazdaságra. 1990 elején 27600 vállalkozás, a vállalatok egyharmada veszteséges volt, a 100 jugoszláv bank 2-3 mrd dollár adósságot halmozott fel. A cégbezárások hatásainak csökkentése érdekében 100 millió dollár azonnali segély adott az Ante Marković-kormány a déli területnek és további 100 milliót a lecsúszó társadalmi rétegek megsegítése céljából. Ezt csak egy 500 millió dolláros hitelfelvétel tette lehetővé. A nyugati országok további 4 milliárd dollárnyi segély ígértek, ha a reformok sikeresek. A kormány reformlépéseinek eredményeképpen 3 milliárd dollárral nőttek a valutatartalékok, 1200 új vállalat jött létre 1 milliárd dollár tőkével, a külföldi tőkével karöltve, s 12000 új vállalkozás. Mindeközben az ipari termelés viszont 9%-kal esett. Azonban az 1991-1995 közötti háború, majd az 1999-es koszovói válság hatásaként jelentkező nemzetközi szankciók, a hiperinfláció, a bombázások gyakorlatilag megsemmisítették Szerbia iparát. A GDP 1997-re az 1990-es 3500 dolláros érték harmadára zuhant,318 de már 1992-ben megközelítőleg a felére, 1650 USD-ra esett. Az éves infláció csak 1998-ra (55%!) csökkent jelentősen. Az ipar legnagyobb része már NATO akciója előtt is mintegy harminc százalékára csökkentette termelését a nyolcvanas évek végéhez viszonyítva (4. ábra). Ugyanakkor 1993-ban az embargó ellenére Jugoszlávia 2,4 milliárd dolláros exportot és másfélszer akkora importot bonyolított le, legfőbb kereskedelmi partnerei pedig Horvátország (!), Szlovénia és Macedónia voltak.319 A szerb ipar tehát 1999-ben a tíz évvel korábbi érték 33%-át állította elő, s ez ugyan 2007-re megduplázódott, de még így is csak a korábbi 60%-át közelítette.320 Ez alól kivétel volt a stratégiai ágazatnak minősülő szénbányászat, mely az energiaellátást volt hivatott biztosítani az embargó idején. A széntermelés 19902004 között stagnált, 40 millió tonna körül ingadozott, hasonlóképpen, mint Romániáé.321 (Bulgária barnaszéntermelése 30 millió tonna volt). A textilipari termékek mennyisége viszont jelentősen leesett: míg 1990-ben 40 millió m2 szövetet állítottak elő, addig ez 1995-re 20 millióra esett vissza. A műtrágyaelőállítás 190 ezer tonnáról 84 ezer tonnára zuhant (műtrágya helyett robbanószert gyártottak), majd 2004-re 220 ezer tonnára nőtt, a cukortermelés 585 ezer tonnáról 183 ezer tonnára esett, s 2004-ben is csak 380 ezer tonna volt.322 1999-ben Jugoszlávia összadóssága meghaladta saját GDP-jét, annak 141%-a 323 volt (a GDP növekedése miatt 2002-re ez a %-os érték leesett). Az ország 318

Magyar Nemzet, 2000. szeptember 18. http://www.vmsz.org.yu/hu_new/igyirnak/cikk_377.htm Pataky István Heti Világgazdaság 1993./40. sz. Beleértve a feketekereskedelmet is. 320 1997-re a GDP minden utódállamban növekedett (Boszniában 707, Horvátországban 4610, Jugoszláviában 1138, Macedóniában 1090, Szlovéniában 9161dollár, összehasonlításul: Magyarországon ugyanekkor 4415) (Kelet-Európa tíz éve). 321 South Eastern Europe in Maps, 84. o. 322 Uo. Magyarországon 2009-ben volt 70-80%. 323 Vajdaság. A Kárpát-medence régiói 7. Szerk.: Nagy Imre. Dialóg Campus, Pécs-Bp., 2007. 33. o. 319

250

külföldi adóssága évente mintegy 750 millió dollárral növekedett. Az állam nemcsak külföldieknek, de saját polgárainak – így a devizabetéteseknek – több mint 7 mrd német márkával tartozott, hiszen a megtakarításokat zárolták.324 A lakosság jelentős része nem bízott a nemzeti valutában, ezért sokan német márkában tartották külföldi vendégmunkásként szerzett pénzüket, s viszonylagos jólétben éltek. A balkáni háborúk költségeit azonban a politikai vezetés a lakossági megtakarításokból kívánta fedezni. Több milliárd márkát zároltak, ez volt a háborús gazdaság fedezete. A lakosság évente csak minimális összeget vehetett fel, és a hatalom szinte kamatok nélkül használta a pénzüket. Ez az életszínvonal zuhanásához vezetett. A jugoszláviai átlagfizetés 1999-ben 90 márka körül mozgott. A mélypont 1992-ben volt, amikor 21 német márkából kellett megélnie az átlagpolgárnak. 1998-ban egy Yugo típusú személygépkocsi megvásárlásához majdnem hatévi munkabér kellett Jugoszláviában. A valós munkanélküliség 32% volt.325

ipar össz. bányászat ipar elektromosság, víz, gáz

termelés 1998=100%)

110 105 100 95 90 85 80 75 70 1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

4. ábra Az ipari termelés alakulása Szerbiában 1990-2006 között (2006=100%) Forrás: Statistički Godišnjak Republike Srbije, 2007, 255.o.

Az euróra való áttéréssel az állami és lakossági kézben lévő valuták átváltása automatikus volt, így sok, a háború alatt gyanús módon szerzett jövedelmet is

324 325

Magyar Nemzet, 2000. szeptember 18. http://www.vmsz.org.yu/hu_new/igyirnak/cikk_377.htm Pataky István Uo.

251

sikerült legalizálni.326 A háború ellenére 1989-2002 között a Szerbiába érkező külföldi tőkebefektetés elérte a 1100 millió dollárt,327 ami a bolgár és román tőkebefektetés összegét (400 és 550 millió USD) is meghaladta. Ez zömmel a Szerbiai Telecom olasz és görög privatizációjának volt köszönhető. Ugyanakkor az egy főre jutó befektetések értéke így is a régiós átlag, 360 dollár alatt maradt (165 dollár/fő).328

5. ábra A gabonatermelés alakulása Szerbiában (1000 tonnában), és az állati eredetű termékek mennyisége 1994-2003 között. Forrás: Statistički Godišnjak Republike Srbije, 2004, 230.o. és 2007. 226-236. o.

Szerbiát ekkor a mezőgazdaság – és elsősorban a kistermelői szféra – tartotta életben: a gabona, hús és tejtermékek mennyisége nem csökkent az adatok szerint, jóllehet exportgondokkal küszködött az ország az agrárium terén 326 Hetek - VI. évfolyam, 22. szám, 2002. május 31 - EPA http://epa.oszk.hu/00800/00804/00218/35966.html, Mondovics L. Gábor 327 Vajdaság. 36. o. 328 Vajdaság. 36. o.

252

is. (Az ország 2000 után húsból, erdészeti termékekből, dohányból, tejtermékekből jelentős exporttöbblettel rendelkezett, viszont gabonabehozatalra szorult.) 1988-1993 között abnormális mértékben emelkedtek az árak, az infláció eredményeképpen a fogyasztói és termelői árindex is meghaladta a 10000%-ot (1992), de az 1000%-ot is többször (1989, 1993).329 Ugyanakkor a pénz elértéktelenedése és az embargó miatt virágzó csempészet, cserekereskedelem és feketepiac jobb megélhetést biztosított a nem állami szféra dolgozóinak, mint a későbbi évek, amikor csak az értéktelen dinárért lehetett vásárolni. 3. táblázat A termelői és fogyasztói árindex alakulása az előző év=100%

mezgazd. cikkek termelői árai

iparcikkek termelői árai

nagykereskedelmi árak

kiskereskedelmi árak

szolgáltatói szektor árai

fogyasztói árak

Forrás: Statistički Godišnjak Republike Srbije, 2007

A háború közvetett társadalmi következményei Szerbiában (Koszovó nélkül) a 7,7 millió lakosra 615 000 menekült jutott 2001ben (1996-ban a 7,8 millióra 705 000), miközben az egészségügyi kiadások 5,6 milliárdról 41 milliárdra emelkedtek 1996-2002 között, ami egy főre vetítve ugyan jelentős növekedést jelentett dinárban kifejezve (660-4900 YUM), de az infláció miatt ez USD-ban kifejezve mégis 50 USD/fős csökkenést jelentett (133-74 USD)!330 Egy 2001-es felmérés szerint a fiatalok (15-25 év) 90%-a próbált ki valamilyen drogot, 11% pedig több mint háromszor használt marihuánát. A fiatalok 33%-a rendszeresen, 20%-a alkalomszerűen dohányzott. A fiatal nők 40%-a volt legalább egyszer terhes, 20%-uk választotta az abortuszt.331 Az országban 300 000 főre becsülték a romák számát, s 32%-uk még a négy általánost sem végezte el.

329

Statistički Godišnjak Republike Srbije, 2007. 209. o. Poverty Reduction Strategy Paper for Serbia, Annexes and Attachments, Belgrade, 2003. 81-85. o. 331 Poverty Reduction Strategy Paper for Serbia, 2003. 133. o. 330

253

A szerb besorolás szerint 2002-ben alulfejlett régióban élt 705 000 ember, fejletlen régióban 210 000. Dél-Szerbia kompakt fejletlen régiónak minősült a maga 632 000 lakosával, és újonnan lecsúszó és elpusztult régióban (ahol a reálbérek csökkenése elérte a 80%-ot) élt további 620 000, míg népesedési problémákkal küszködő (10%-ot meghaladó népességszám-csökkenés 1980-2002 között) területen újabb 245 000, azaz 2,3 millió lakos.

6. ábra A szegénység és munkanélküliség területi megoszlása

A népességszám csökkenésének területi megoszlása

A kedvezőtlen tendenciákat az egyre sötétedő színátmenetek mutatják. Forrás: Poverty Reduction Strategy Paper for Serbia, Annexes, 116-120.o.

Szerbiában 2005-ig a határmenti régiók, a magyarlakta területek és a Szandzsák elnéptelenedése volt megfigyelhető, miközben a főváros körül népességkoncentrációs folyamatok játszódtak le. A munkanélküliség és a szegénység Nyugat-Szerbiában, a Szandzsákban, Vajdaságban és a Koszovóval szomszédos részeken jelent kockázatot (6. ábra). Az 1990-es évek elejéig még nőtt a népesség száma. Ez a folyamat azonban nem elsősorban a szerb lakosságnak köszönhető, hiszen a fertilitási (egy szülőképes nőre jutó gyermekek száma) ráta a volt jugoszláv térségben a szerbek és a magyarok körében a legalacsonyabb, még az albánoknál és más muzulmán lakosoknál a legmagasabb. 1991-2005 között viszont már 3,5%-kal csökkent a szerbiai lakosság létszáma, s ez Románia kivételével a térség legmagasabb ilyen jellegű mutatója. A levált/leszakadt társországok területéről ugyanakkor jelentős, egyes források szerint 900 ezer, mások szerint 1,3 millió menekült érkezett az országba. Ilyen módon ez a vándorlás alapvetően változtatta meg az ország népességének struktúráját. Nőtt a fiatalkorúak aránya is, ami részben ennek 254

tudható be. Az 1998 és 2002 közti időszakban elsősorban a Koszovó tartományból Szerbiába, azon belül is elsősorban a Vajdaságba tartó népességmozgás dominált. E népességmozgások jelentős mértékben átformálták az ország etnikai térszerkezetét is. A nemzetiségi összetétel átalakulásáról elmondható, hogy jelentős mértékben (2,85%) nőtt a szerb nemzetiség aránya az országon belül, azonban ez nem csak a tényleges növekedésnek, hanem talán minősítési kérdésnek tudható be, hiszen ennél az aránynál nagyobb mértékben (-3%) csökkent a magukat jugoszlávnak vallók aránya. Tartományi bontásban vizsgálva az adatokat, azt láthatjuk, hogy a Vajdaságban jóval nagyobb mértékben nőtt a szerbek aránya (+8 százalékpont a teljes lakosság arányát vizsgálva, ami +17%-os növekedés a saját népcsoporton belül), s a jugoszlávok mellett sajnálatos módon, a jelentős kivándorlás és a szerbekénél is alacsonyabb fertilitási mutató miatt leginkább a magyar nemzetiség aránya csökkent (-6%, ill. -2,5% a Vajdaságban, ami 70%-os és 13%-os csökkenés a saját népcsoporton belül). Ennek következtében egy homogenizálódó etnikai térrel találkozhatunk, amelyet csak erősít, hogy a korábban nemzeti kisebbségek által lakott területekre történik az áttelepült szerbek letelepítése. 4. táblázat Nemzeti és etnikai összetétel az 1991-es és 2002-es népszámlálások alapján 1991 (fő) Összes Összes Szerb Montenegrói Jugoszláv Albán Magyar Macedón Muszlim Cigány Román Rutén Szlovák Horvát

7576837 6061917 117761 312595 74303 337479 44028 176401 90853 37818 17795 65363 94244

ÓSzerbia 5606642 4936600 73311 141829 71790 4189 26913 170645 67646 3026 390 3120 21716

2002 (fő) Vajdaság

Összes

1970195 1125317 44450 170766 2513 333290 17115 5756 23207 34792 17405 62243 72528

7498001 6212838 69049 80721 61647 293299 25847 19503 108193 34576 15905 59021 70602

ÓSzerbia 5466009 4891031 33536 30840 59952 3092 14062 15869 79136 4157 279 2384 14056

Vajdaság 2031992 1321807 35513 49881 1695 290207 11785 3634 29057 30419 15626 56637 56546

Változás a teljes lakosság %ában ÓÖsszes Vajdaság Szerbia 0,00 0,00 0,00 2,85 1,43 7,93 -0,63 -0,69 -0,51 -3,05 -1,97 -6,21 -0,16 -0,18 -0,04 -0,54 -0,02 -2,63 -0,24 -0,22 -0,29 -2,07 -2,75 -0,11 0,24 0,24 0,25 -0,04 0,02 -0,27 -0,02 0,00 -0,11 -0,08 -0,01 -0,37 -0,30 -0,13 -0,90

III. Stabilizációs kísérlet 2000-2002 A. Gazdasági stabilizációs kísérlet A 2001-2002 között lezajlódó reformokkal Szerbia makroökonómiai mutatói ideiglenesen stabilizálódtak. A pénzügyi politika fő célja az árak liberalizációja miatt elszabadult infláció megfékezése volt. Az országra a valuta-beáramlás volt a jellemző, a költségvetési hiány csupán kis részét fedezték pénzkibocsátással. A dinár reálértékének növekedésével, a 10%-os adó- és járulékcsökkentéssel a 255

fizetések euróban mért értéke nőtt,332 ez növelte a lakosság - zömmel fogyasztási cikkek, importtermékek megszerzésére irányuló - vásárlóerejét. Ez némileg rontotta a szerb gazdaság versenyképességét, kibillentve az export-import egyensúlyt, ami a munkavállalói szférában és az exportáló kis- és középvállalatoknál okozott problémát. A reálérték-növekedés a gazdagabb fogyasztók számára volt kedvező. Az infrastrukturális szolgáltatások ára is növekedett, amit ismét a társadalom szegényebb rétegei sínylettek meg. Az áram díja elérte a 4 cent/kWh-t. A kormányzat az áremelést úgy indokolta meg, hogy a piaci ár bevezetése felszabadítja az állami ártámogatásra fordított összeget és az ily módon talán több hasznot hajtva közvetlenül felhasználhatóvá válik célzott támogatás formájában a hátrányos helyzetű rétegek számára. 2001-2002 között 500 dollárral nőtt az egy főre eső GDP (33%) és a nagyjából 2000 USD/fő érték akkor megelőzte Bulgária és Románia 2001-es értékét is (1675 és 1750 USD/fő), bár Magyarországot és Horvátországot a szomszédok közül még mindig nem közelítette meg (5220 és 4385 USD/fő). A GDP – látszólag – átstrukturálódásról is tanúskodik: míg a GDP növekedése 2001-ben a mezőgazdaság nélkül az 5,5%-os növekedés mindössze 2%-át tette volna ki, addig egy év múlva a mezőgazdaság nélkül is 5%-os növekedést mutatott a GDP, amelynek tényleges növekedési üteme 4% volt. A mezőgazdaság azonban periodikusan húzóerőként jelentkezik: az 1997-es 2001-es (és 2004-es) év ugyanis mezőgazdasági szempontból kiemelkedő volt, míg az ipar éppen 2002ben került ki a recesszióból. A szerb bruttó átlagfizetés 30%-os átlagos adótartalom mellett egy év alatt 143-ról 217 USD/főre nőtt (+50% – maga a reálbérnövekedés 2 év alatt 50 % volt), ami nettó értékben kifejezve is 50 dollárt jelentett fejenként (97-151). Bulgáriában 2001-ben 106, Romániában 143 dollár/fő volt az átlagkereset, míg Magyarországon 360, Horvátországban 535 dollár/fő.333 A nyugdíjak csak 27 dollárral nőttek, azaz míg 2001-ben az átlagos nyugdíj a nettó fizetés 83%-át érte, egy év múlva már csak 70%-át tette ki.334 Ez tehát a szegénységi olló kinyílását segítette. A reálbérnövekedés egy része viszont annak a korántsem pozitív jelenségnek köszönhető, hogy sokan munkanélküliekké lettek, és kiestek a statisztikából, s mivel eleve az alacsonyabb jövedelmi osztályokba tartoztak, így a bent maradtak értelemszerűen magasabb átlagértékkel bírtak az előző évhez képest. A munkanélküliség kirívóan magas volt: 28-30% körül ingadozott (Bulgáriában 16%, Romániában 11%, Horvátországban 16%, Magyarországon 7%). A statisztikai adatok tehát a valóságos reálbér-növekedést jelentősen túlbecslik. 332

Poverty Reduction Strategy Paper for Serbia, Annexes and Attachments, 2003. 10. o. Hiába volt magas Horvátországban az egy főre jutó kereset, a nagy munkanélküliség miatt nem volt olyan jelentős a keresetként kifizetett összeg. Magyarországon a fizetések alacsonyabbak voltak, viszont kevés volt a munkanélküli, Szerbiában viszont a munkanélküliség is magas volt és a fizetések is alacsonyabbak: az alacsonyabb munkanélküliséggel és átlagjövedelemmel jellemezhető Bulgáriához képest nem volt több az állam által a bérekre kifizetett összeg. 334 Poverty Reduction Strategy Paper for Serbia, 25. o. 333

256

A befektetések GDP %-ában kifejezett értéke nem változott jelentősen, 11ről 13,3%-ra nőtt. Bár ez a növekedés nem elhanyagolható, Bulgáriában és Romániában a befektetések GDP-hez viszonyított értéke 20-22%, Magyarországon 27% volt 2001-ben. Ez arra utal, hogy Szerbia a szomszédaihoz képest jelentős tőkehiánnyal küszködött, s a belső, szerkezeti reformokat részben önerőből, részben a külföldi tőkebefektetések csalogatásával volt kénytelen végrehajtani (adókedvezményekkel, ami az állami bevételeket csökkenti, azaz azokat máshonnan kellett pótolni). 2001-ben az export a GDP 25%-át adta, egy évvel később már csak 20%-át, ami csak nagy jóindulattal értelmezhető pozitív eredményként - miszerint a külpiacoknak való kiszolgáltatottság csökken ugyanis az öt százalékos csökkenés mögött valójában - a GDP növekedése miatt az export stagnálása állt. A fizetési mérleg hiánya 10-ről 12 %-ra nőtt, a külső adósságállomány pedig a GDP 66%-át is elérte. A közkiadások a növekvő GDP ellenére is nőttek: a GDP 40%-áról 46%-ra, míg a bevételek ezt nem érték el: a GDP 38%-a volt 2001-ben és 43%-a 2002-ben.335 A külföldi és belföldi köztartozások elérték a GDP 92%-át (14 milliárd dollár)! Mindezekből következően a szerb költségvetés deficites (-3%) volt. Azaz a középtávú fiskális stabilitás fenntarthatósága megkövetelte a közkiadások csökkentését, a bevételek növelését (miközben kedvezményeket adtak a betelepülő cégeknek), ami viszont a társadalompolitikát érintette érzékenyen. A külső deficit viszont éppen e növekedés fenntarthatóságát veszélyeztette. A fizetési mérleg hiányát az export alacsony szintje okozta, mely az 1990-es exportnak mindössze felét érte el, s a bolgár és horvát export alig 3350%-át tette ki. Ez a háború hozadéka volt, de ha Szerbia a csak tőle függő, belső gazdasági problémákat megoldja, kisállamként, nyitott gazdaságú ország lévén, a külső problémákkal akkor sem boldogul önerőből. Ráadásul a külföldi eladósodás növekedése alig volt megakadályozható: a fizetési mérleg hiányát ugyanis külföldi kölcsönökkel kívánták pótolni, ami kiszolgáltatottá tette a szerb gazdaságot a külföldi államoknak. Szerbia ebből a helyzetből a külföldi befektetések vonzásával és az export növelésével próbált kikerülni. Mondani sem kell, hogy a fejezet elején kifejtett reálbér-növekedés, amely a munkaerőt megdrágította, ugyanakkor fizetőképes keresletet teremtett a magas hozzáadott-értékkel bíró importált árucikkekre, nem ösztönözte az export növekedését, sem a külföldi befektetéseket, ami tükröződött is az említett adatokban (miszerint Bulgáriában kb. kétszer akkora a külföldi befektetések részesedése a GDP-ből). Szerbia is rálépett arra az útra, amit Kelet-Közép-Európa jónéhány országa megszenvedett.

335

Poverty Reduction Strategy Paper for Serbia, 26. o.

257

B. Tervek a gazdaság egyensúlyának helyreállítására Szerbia GDP-je 2002-ben 14500 millió USD volt, a szerb gazdaságpolitikusok merész tervei szerint 2007-re ennek 24500-ra kellett volna emelkednie, 2010-re pedig meg kellett volna duplázódnia, ami éves szinten folyamatos, 4-5%-os növekedést jelentett volna (2000-ről 3800 USD/fő GDP).336 A belső szükséglet azonban 2002-ben 25%-kal felülmúlta a GDP-t, ezt 2010re 13 százalékponttal óhajtották csökkenteni, mégpedig úgy, hogy a személyi kiadásokat/szükségleteket visszaszorítják. Ezen túlmenően a közkiadásokat a GDP 20%-áról 15,5%-ra tervezték mérsékelni, míg a befektetések részesedését 15%-ról 26%-ra szándékozták növelni (a növekedésből 10%-nyi értéket a privát szférának kell biztosítania), miközben az alacsony export által nem kiegyenlített 23%-os hiányt pedig 12%-ra szorítják vissza.337 A megszorításokat azzal kívánták kikerülni, hogy a GDP gyors növekedésével számoltak (s ez az egyik fontos peremfeltétele az egész programnak), s így valójában a személyi kiadások összege mégis 1,8%-os növekedést mutatott volna, a közkiadásoké 2,2%-ot – ami viszont, ismerve a szerb infláció tényleges értékét valójában reálérték-csökkenést irányzott elő.338 (Ez volt az elképzelés kudarcának egyik oka: az inflációt nem sikerült 10% alá szorítani). Az export arányát a GDP-hez viszonyítva 2010-re 35%-ra akarták feltornászni, miközben Magyarországon ez az érték 2001-ben 60%, Horvátországban 46%, Bulgáriában 55% volt - igaz Romániában csak 33%. A tervek szerint 2006-ra 6 milliárd dolláros exportértéket kellett elérni, ami ugyan sikerült, de az import is ugyanígy növekedett. Mindeközben a megtakarítások (a GDP értékében kifejezve) 2%-ról 20%-ra növelését, a folyó fizetési mérleg hiányának 12%-ról 6%-ra történő leszorítását és az adósság 92%-ról 47%-ra csökkentését tervezték. Mivel a GDP az előirányzat szerint a duplájára nő, az aránycsökkenések nem jelentettek értékbeli csökkenést, csak a költekezés befagyasztását (az infláció ezt is módosította). Mivel a bevételek és kiadások tervezett GDP-arányos részesedése (42% és 45%) nem mutatott jelentős változást 2010-ig, elsődlegesen nem megszorításokkal, hanem gazdaságélénkítéssel kísérleteztek, amihez évente 1,5 milliárd dollár többletbevételre volt szükség a növekedés legfőbb forrásaként, ami kölcsönből, exporttöbbletből vagy tőkebefektetésből származhatott csak. Ez az érték hasonló volt Magyarország értékeihez, míg Románia és Bulgária esetében a bevétel és kiadás részesedése a GDP-ből 37% és 40%, illetve 31% és 36% volt.339 Az

336

Poverty Reduction Strategy Paper for Serbia, 28. o. National Strategy of Serbia for the Serbia’s and Montenegro’s Accession to the European Union. The Republic of Serbia Government, European Integration Office, Belgrade, 2005. 62.o. 2005-ben a befektetéseket illetően ugyanezeket fogalmazták meg, tehát az előző 2 év nem volt sikeres. Még kevésbé mondható el ez a kereskedelmi deficitről, 2005-ben már 30%-ot akartak 2010-re 20%-ra csökkenteni, a kollektív kiadások esetében pedig 26-17% irányban történt módosulás. Azaz a 2003-2004-es esztendők nem váltották be a reményeket. 338 Poverty Reduction Strategy Paper for Serbia, 28. o. 339 Poverty Reduction Strategy Paper for Serbia, 30. o. 337

258

eladósodottság 66%-ról 50%-ra csökkenne a tervezet szerint, ami megint a GDP növekedésének, s nem a kölcsönök törlesztésének tudható be. Megjegyzendő, hogy a modell 2006-ig nem számolt jelentős változásokkal, s csak az ezt követő időszakra „szaladt meg” a kiötlők fantáziája. Elismerték, hogy a projekt 5%-nál kisebb éves GDP növekedés esetén nem fenntartható, s emellett 19%-ról 5%-ra kell levinni az inflációt. (Ez 2005-ben 15% volt). A fenntarthatóság másik sarkalatos problémája a tervezett összegek beszedésében rejlett. A szerb állam 2002-ben 450 milliárd dinár adóbevételt tervezett, de csak 385 milliárd folyt be. A legnagyobb hiány a társadalombiztosításban mutatkozott: a 120 milliárd helyett csak 100 milliárd érkezett az államkasszába. Ugyanekkora hiány mutatkozott a kiskereskedelmi adókban is (72-105). 2003-ban úgy kalkuláltak, hogy ez a hiány megszűnik az adózási fegyelem erősítésével és a bevételek növelésével. Ugyanakkor a korábbi évekhez képest 2002-ben több pénz folyt be, sajnos az infláció ezek reálértékét is rontotta. C. Egy járulékos probléma: szegénység, munkanélküliség és egyenlőtlenség Szerb statisztikusok szerint 2002-ben - a fogyasztónkénti havi fogyasztási szintet vizsgálva a lakosság arányában - nem jelentős, de növekvő különbség volt a szegények és a gazdagok között (a függvény alakja kis meredekséget, rosszul osztályozott görbét mutat). Igen sokan éltek viszont a szegénységi küszöb közelében. A jövedelmek akár kis mértékű csökkenése esetén is jelentős tömegek kerülhettek a veszélyeztetett zónába: a lakosság 20%-a keresett havonta - a kritikus értéknek tekinthető 5500 dinárnál kevesebbet 2002-ben. 10,6% pedig 4500 dinárnál is kevesebb jövedelemmel rendelkezett - az utóbbiakat minősítette a statisztika szegényeknek és lecsúszottaknak.340 (Szociális támogatás a gyermekek után 3300 dinár/főnél kisebb jövedelem után járt, azaz két szegénységi küszöb alatt élő szülő 1 gyerekkel - (4500+4500)/3 már jogosult volt rá). Szerbiában tehát 800 000 ember minősült szegénynek és további 1,6 milliót fenyegetett a lecsúszás veszélye. Mindez társadalmi és politikai szempontból is kockázati tényezőt jelentett, ráadásul a szegénység területi koncentrációt is mutatott. A szegénységtől fenyegetett populációban a városokban a szegénységi index 16%, míg a vidéki térségekben 25% feletti volt (átlagosan 20). A lecsúszottak körében a szegénységi index az urbánus és rurális területeken élőket illetően 8% és 14% volt, így jött ki a 10%-os átlagérték. Ezek az adatok ráadásul a menekültek nagy részét nem is tartalmazták.341 A szerb kormány célja a makrogazdasági mutatók stabilizálása mellett a tömegek lesüllyedésének és a marginalizációval járó radikális politikai eszmék térnyerésének megakadályozása volt. Ez különösen azért volt fontos, mert a 340 341

Poverty Reduction Strategy Paper for Serbia, 11. o. Poverty Reduction Strategy Paper for Serbia, 12. o.

259

kimutatások szerint a külföldről menekültek (Horvátország, Bosznia) kétszeres, a belföldről (Koszovó) menekültek másféleszeres hajlamot mutattak az elszegényedésre: ez közülük mintegy 120 ezer főt (22%) veszélyeztetett.342 Ha a tendenciákat nézzük, akkor az elért eredmény nem lebecsülendő, tekintve, hogy 1995-ben a lakosság 29%-a, 2000-ben pedig 36%-a minősült szegénynek, 2002-ben pedig ez 15%-ra esett (az összehasonlíthatóság kedvéért fogyasztási egységenként 3500 dinárral számoltak, ezért a különbség a korábbi adathoz képest). Bár a GDP nőtt és ez a fizetések, nyugdíjak terén is lecsapódott, a szegénységi küszöb értéke szintén emelkedett, azaz a 2002-ben szegénynek minősülők jóval szegényebbek voltak, mint 2000-ben vagy 1995-ben (akkor ui. többet ért a 3500 dinár). Délkelet-Szerbia mellett Nyugat-Szerbia mutatott kedvezőtlen jeleket, ahol a szegénység által veszélyeztetett lakosság aránya 33%kal volt nagyobb, mint az országos átlag. A két régió, bár csupán a lakosság 14%át jelentette, a szegények 25%-át tömörítette. Itt volt a legtöbb egy-két fős háztartás és ezek bizonyultak a legveszélyeztetettebbnek, nem utolsósorban az elöregedés fokozott üteme miatt.343 A képzettséget és munkaerőpiaci helyzetet tekintve elmondható, hogy a munkanélküli lakosságot fenyegette leginkább a szegénység (60%-kal az országos átlag felett) azaz olyan emberekről van szó, akiknek egyébként sem volt tartalékuk, vagy azt felélték, és közülük a falusi lakosság jelentette a nagyobb a kockázati tényezőt (+40%), míg a városiak fenyegetettsége az átlag alatt maradt (-40%). A jövedelem-egyenlőtlenség különbségeit a teljes populáción bemutató Ginikoefficiens344 a 2000-es 28-as értékről 2002-re 34-re ugrott, a leggazdagabb és legszegényebb 10% jövedelmének aránya elérte a 10-et, miközben a leggazdagabbak fogyasztása csak 7-szerese volt a legszegényebbek fogyasztásának (ami a piac szempontjából nem jó, hiszen ez így felhalmozást jelentett). A Ginikoefficiens egyébként Magyarországon és Szlovéniában ekkor mindössze 26 pont volt, Oroszországban 40, Horvátországban 36, Macedóniában 29, Bulgáriában 34. A különbségek legjelentősebb oka (47%) az eltérő fizetés volt, a 34 pontnyi különbségből 15 pont innen eredt, megelőzve a mezőgazdasági jövedelmekből eredő különbségeket (17%), Egyébként az ország egészét tekintve a jövedelmek 45%-át képezték a fizetésből származó bevételek, 16%-át adta a nyugdíj és 11% eredt a mezőgazdaságból származó bevételekből. 342

Uo. Az életkor szerinti megoszlást tekintve a 65 évesnél idősebb lakosság körében volt a legtöbb szegény és veszélyeztetett: a veszélyeztetettség 40%-kal volt magasabb az országos átlagnál. Bár a lakosságnak 17,7%-át tették ki, a szegények negyede az idősek közül került ki. A szegény vagy veszélyeztetett gyerekek a szegények 10%-át tették ki, 20%-os felülreprezentáltság volt kimutatható az országos átlaghoz képest. A gyermektelen, illetve öt gyermeknél többet nevelő családok (+26%) (a roma lakosság kihagyásával) volt a harmadik veszélyeztetett kategória. 344 A jövedelem-egyenlőtlenségek mérésének legelterjedtebb mutatója, a koncentráció relatív nagyságát jellemzi. Minden megfigyelési egység (jelen esetben egyének) részarányának az összes többiétől való átlagos eltérését viszonyítja az átlaghoz. A 0 értéket akkor veszi fel, ha a vizsgált mennyiségi ismérv területi eloszlása egyenletes. Másik szélső értékét (100) akkor éri el, ha a vizsgált ismérv (jelen esetben a jövedelem) egyetlen „kézben” összpontosul. 343

260

2002-ben a szegények átlagos kiadása/bevétele 3500 dinár volt, míg a szegénységi küszöb értéke 4500 dinár volt. A hiányzó 20%-os deficit (1000 dinár) pótlására a kormányzatnak 10-11 milliárd dinárt kellett volna fordítania (70%-os sikerességet feltételezve abban, hogy a támogatás a rászorulóhoz jut el, nem máshoz, vagy nem tűnik el „útközben”), azaz a 1000 milliárd dináros GDP 1,1%át. A szerb kormányzat 2006-ra a szegénységtől fenyegetett lakosság arányát 20%ról 16,5%-ra, 2010-re pedig 12,6%-ra kívánta redukálni, míg a szegénységi küszöb alatt élők esetében egy 6,5%-os előirányzatot tűztek ki. Peremfeltételként 20062010 között átlagosan 2,3%-os fogyasztásnövekedéssel számoltak, de az egyes rétegek fogyasztási különbségeinek változásával ebben a szcenárióban nem kalkuláltak. A munkanélküliség súlyosságát jellemzi, hogy 2000-2002 között 17%-kal nőtt a munkanélküliek száma. A munkanélküliségi ráta növekedését az állami szektor leépítése magyarázza: a privát szektorban ugyanis nőtt a munkavállalók száma. Ugyanakkor Koszovóból és Metohijából összesen 220 ezren települtek át vagy menekültek el, zömük nem tudott elhelyezkedni, növelve a munkanélküliséget, az állam rövidtávon nem megtérülő kiadásait és a társadalomra gyakorolt nyomást. Ennek köszönhetően 2002-ben hétszer annyi munkanélküli volt, mint amennyi üres állás, ugyanakkor ezen állások 17%-a mégis betöltetlen maradt a nem megfelelő képzettségi szint miatt. A legnagyobb a munkanélküliség a 15-25 év közötti korosztályban (26%), amely a munkanélküliek 40%-át teszi ki. A végzettség nélküliek a munkanélküliek 20%-át adták. Az egyetemi végzettséggel bírók átlagfizetése viszont 55%-kal volt magasabb a középfokú végzettséggel bírók átlagfizetésénél, ami egyedülállóan nagy különbség volt Kelet-Közép-Európában és a Balkánon. A bújtatott munkanélküliség a 2002-ben foglalkoztatottak 33%-ra volt tehető, értelemszerűen az állami szférában dolgozók tartoztak ide. Ezek után nem meglepő a tény, hogy a magánszektorban a fizetések 30%-kal magasabbak voltak - és az egy főre jutó fogyasztás is 18%-kal,345 miközben a szegénységi küszöb alatt élők aránya alacsonyabb volt. A nonprofit szektorban dolgozó alkalmazottak 60%-a az egészségügyben és a közoktatásban tevékenykedett, értelemszerűen tehát ők voltak alulfizetve, s az elbocsátások is őket sújtották: 1995-ig 50 ezerrel csökkent a tanárok száma! Ezért állami szinten célként jelent meg a kis- és középvállakozások támogatása, számuknak 270 ezerről 400 ezerre növelése 20022007 között. A megélhetési problémák miatt a munkavállalók 30%-a a szürkegazdaságban dolgozott „főállásban”, további 10% pedig mellékállásban 2002-ben. Elsősorban a vidék (62%-uk) és a mezőgazdaság (50%), valamint a kereskedelem, kézműipar és szolgáltatások (25%) voltak a szürkegazdaság preferált célpontjai. Az ok pedig egyszerű: nem feltétlenül az adózás elkerülése motiválta az itt dolgozókat, de az is, hogy az órabérek reálértéke mintegy 30%-kal magasabb volt, a magasan 345

Poverty Reduction Strategy Paper for Serbia, 92-94.o.

261

kvalifikáltak esetében pedig kétszerese.346 Ugyanakkor a szürkegazdaságban dolgozókat jobban is fenyegette a szegénység és a lecsúszás (5-7%-kal nagyobb értékek jellemezték). Szerbiában a kis- és középvállalkozások játszottak döntő szerepet a munkaerő foglalkoztatásában, de a pályakezdők munkanélkülisége 2007-ben még mindig 50% körüli volt. A befektetések a GDP 17%-ról a 18%-ra emelkedtek, és a külföldi tőkebefektetés is rekordot döntött 2006-ben, a GDP 13%-ával, de ez 2007-ben nem növekedett. (Horvátországban ugyanez 30% ill. 7%)347 5. táblázat Az egyes ágazatok részesedése a GDP-ből és tervezett változásuk kiadások fizetések nyugdíjak szolgáltatások belügyi kiadások gazdasági minisztérium védelem oktatás szociális juttatások és nyugdíj egészségügy

részesedés a GDP-ből 40-45% 10% 11% 7-8% 7-8% 4%3% 3,8 18% 6%

változás 2010-ig -1-1,5% (9-10%) -1-1,5% ( -0,7 -1,5% +0,4% +0,2%

6. táblázat. A balkáni államok munkanélküliségi és foglalkoztatottsági rátája GDP foglalkoz- munkanélküliségi munkanélküliség tartós informális növekedése tatottság ráta (regisztrált) a fiatalok között munkanélküliség foglalkoztatottság

Albánia BIH Horváto. Koszovó Macedónia Montenegró Szerbia Forrás: Eurostat, Világbank, Balkán Monitor 2007/10.

A fizetéseket terhelő adók és járulékok a szerb közbevételek 15%-át tették ki 2002-ben, miként a fogyasztási adók is ugyanekkora értéket képviseltek. A GDP 40-45%-át kitevő kiadások közül a fizetések GDP-ből való részesedése (10%) és 346

Poverty Reduction Strategy Paper for Serbia, 95.o. Balkán Monitor, 2007/10. p.7. Albániában a szürkegazdaságban dolgozók aránya 75% volt, s a keresők nagy része is az átlagjövedelem alatt keresett. 2006-ban a lakosság 58%- alacsony jövedelmű mezőgazdasági kereső volt gyakran idénymunka jelleggel. A GDP 33%-át munkahelyteremtésre fordították 2006-ban, miközben a célra fordított tőkebeáramlás csak a GDP 3-4%-át érte el. Boszniában, Koszovóban és Macedóniában volt a leginkább probléma a pályakezdők elhelyezkedése (60-70%-uk munkanélküli) és a tartós munkanélküliség is problémaként jelentkezett (25%). Boszniát sok tekintetben a merevség jellemzi, például a munkát igen nagy arányú adó terheli, miközben kicsi a munkaerő mobilitása. A külföldi tőkebefektetés elérte a GDP 5-6%-át az országban. Macedóniában a hazai befektetések alacsony aránya (a GDP 17%a) és a befektetések kis értéke (a GDP 1-2%-a) jelent problémát a munkanélküliség enyhítésében. 347

262

a nyugdíjak (11%), szolgáltatások (7%) voltak jelentősek 2001-2003 között. A minisztériumok szerinti besorolást tekintve a belügyi kiadások (alapszolgáltatások+rendfenntartás) vitték el a GDP 7-8%-át, a gazdasági minisztérium a 4%-át, a védelemé 3,5%-ról 3%-ra csökkent. Örvendetes viszont, hogy a kiadási oldalon az oktatás 2,7-3,8%-ra, a szociális háló és a nyugdíj 14%ról 18%-ra növelte részesedését a GDP-ből, az egészségügy pedig elérte a 6%-ot, ami meg is haladta a kelet-közép-európai 5%-os átlagot. Ez részben megmagyarázza a növekvő fiskális hiányt.348 A szegénység elleni küzdelem jegyében 2006-ra az egészségügyben további 0,2, a közoktatásban 0,4%-os növekedést irányoztak elő a GDP arányos részhez viszonyítva. 2010-re a szociális hálón és a fizetéseken egy 1-1,5%-os csökkenést akartak végrehajtani (4-3%, 1210% és 10-9% a részesedésből), bár 2006-ig ez csak 0,5% pontot tett volna ki (valójában a GDP vélt növekedése miatt ez mindhárom esetben évi +1,4%-os összegnövekedést jelent, ami lehetővé teszi a szociális segélyben részesülők körének bővítését - tehát nem az egy főre jutó kvótát emelnék meg - viszont aligha tart lépést az elöregedéssel és az inflációval). A védelmi kiadásokat szintén csökkenteni kívánták 1,5%-kal, miképp a közbiztonságra fordított GDP arányos rész is csökkent volna (az összege nem), 0,7%-kal. Az így felszabaduló többletet a tőkekiadásokra és az adósságállomány kezelésére kívánták fordítani (+2-2%, 2-ről 4%-ra), ami viszont a növekedés ellenére is az infláció alatt maradt, mint a későbbiekben kiderült.349 IV. Fenntartható fejlődés vagy kudarc (2002-2007)? Szerbia a fogyasztás és az egyenlőtlenség 1%-os növekedése esetén 2010-re ugyanolyan szegénységi arányszámot jelzett előre, mint 2002-ben volt, viszont a fogyasztás 2%-os növekedése és az egyenlőtlenség változatlansága mellett a szegénységi küszöb alatt élők számának felére csökkenésével számolt. Látható, hogy a fogyasztói szokások erősítésében látták a megoldást, s az is világos volt, hogy ehhez fizetőképes keresletre volt szükség, amit a tőkeszegény deficites, szerb állam önerőből nem, csak - tervei szerint - a külföldi tőkebefektetésekből és a piaci szektor erősítéséből (részesedését a gazdaságból 45%-ról 75%-ra emelve 2005-ig) lehetett megoldani. A GDP valóban növekedett, és új befektetők jelentkeztek, és a privatizáció is megindult: 2001-2004 között 672 vállalat kapott állami támogatást 16 milliárd dinár értékben, ugyanekkor 1117 vállalatot adtak el, 1,4 milliárd EUR értékben, 17%-kal többet hozva az államkasszának, mint előzetesen becsülték. A bevételek 75%-a közvetlenül a költségvetést gazdagította, 10%-a nyugdíjalapot, 5% kártalanításra ment el, 5% pedig infrastrukturális fejlesztésekre. Az új tulajdonosok 775 millió dollár tőkebefektetést hoztak, 20 multinacionális 348 349

Poverty Reduction Strategy Paper for Serbia, 38.o. Poverty Reduction Strategy Paper for Serbia, 42-44.o.

263

monopólium, mint a BAT (vranjei dohánygyár) Lukoil (Beopetrol), Lafarge, Philip Morris (niši dohánygyár) telepedett meg az országban.350 Ezzel a privát szférában dolgozók száma 360 000-rel, 760 000-re nőtt.351 A szerkezeti változások közül kiemelendő, hogy míg 2003-ban a legnagyobb foglalkoztató az állam és a társadalmi szféra volt, a foglalkoztatottak 62%-ával, addig 2006-ra a privát szféra ért el ekkora részesedést (jóllehet a munkanélküliek száma ekkorra már elérte az 1 milliót, 31%-ot).352 A munkanélküliek a képzetlen, kvalifikált és magasan képzett kategóriák között végig egyenletesen oszlottak meg 2003-2006 között,353 ami egyértelműen azt jelenti, hogy kevés volt a munkahely, s a helyzetnek nem pedig a szabad állások megoszlása vagy a társadalomszerkezet az oka. A 2002-es terv egyik célkitűzése tehát meghiúsult. A GDP növekedési üteme eleinte szintén a tervezett 4-5% alatt maradt354 (3,5% 2003-ban, 2350 USD/fő, összesen 19 milliárd dollár), s az infláció is meghaladta a 10%-ot, ami az elképzelések ellen hatott. Az alapvető makrogazdasági folyamatok 2004-ben a következők voltak: dinamikusabb GDP növekedés (7%), a külkereskedelmi és a fizetési hiány emelkedése, állami bevételek és fizetések reálnövekedése, gyorsuló infláció. A jelentős áremelkedés legfőbb okozója a kőolaj és más nyersanyagok árának növekedése, valamint a hazai fogyasztás bővülése volt. Továbbra sem volt makrogazdasági stabilitás, hosszabb távon nem volt fenntartható a GDP növekedés (ekkor 7,5%). Ugyanakkor a növekvő politikai rizikófaktor, a magas korrupció és a stabilitás hiánya megakadályozta a külföldi tőke nagyobb arányú megjelenését, ami pedig a további növekedés alapvető feltétele lett volna a gazdasági átalakulást végrehajtó országban. 2004-ben az ipari termelés 7%-kal, a mezőgazdasági 20%-kal, a kiskereskedelmi forgalom 17%-kal nőtt, miközben a bruttó nemzeti termék még mindig csak 60%-a volt az 1990-es teljesítménynek.355 Az ország így az eladósodást nem tudta elkerülni: 2007 végén 25 milliárd dollár volt Szerbia adóssága, amelynek zömét a privát szféra termelte ki, s nem a közszféra: 2000-2007 között 2 milliárdról 16 milliárd dollárra nőtt a privát szféra tartozása.356 A befektetések hiánya (2005-ben 500 dollár/fő alatt volt, bár 2002-2003-ban nagyobb volt a befektetések összege - 2,2 Mrd dollár, mint 2000-ig összesen 1,44 Mrd dollár) és az eladósodás mellett a leghátrányosabb a külkereskedelmi deficit elburjánzása volt. A 2002-ben megfogalmazott tervek peremfeltételei között még ennek nagyarányú csökkenése szerepelt, de 2007-ben a 350

Vajdaság. 36.o. http://www.arhiva.serbia.sr.gov.yu/news/2004-02/27/333292.html, http://www.arhiva.serbia.sr.gov.yu/news/200402/27/333290.html 352 Forrás: Statistički Godišnjak Republike Srbije, 2004 és Statistički Godišnjak Republike Srbije, 2007. 100-101.o. 353 Forrás: Statistički Godišnjak Republike Srbije, 2007. p. 107. Vajdaság, 33.o.. 354 Vajdaság, 33. o. 355 http://www.mfa.gov.hu/kum/hu/bal/Kulpolitikank/Ketoldalu_kapcsolatok/Europa/szerbia_montenegro/gazdasagi.ht m. A regionális különbségekre jó példa, hogy a Vajdaság az állami költségvetés 40-50%-át, az export 30%-át, a profit 35%-át adta, miközben a lakosságból csak 25%-kal részesedett. Vajdaság., 33-34.o. 356 http://www.b92.net/eng/news/business-article.php?yyyy=2008&mm=02&dd=06&nav_id=47509 351

264

külkereskedelmi deficit elérte a 9,5 milliárd dollárt (7 milliárd EUR), ami 40%-os emelkedést mutatott 2006-hoz képest.357 A külkereskedelmi mérleghiány oka az import gyors növekedése és az volt, hogy a külkereskedelmi liberalizáció és a mérleg egyensúlya egyidejűleg nem valósítható meg egy átstrukturálódó országban. 7. táblázat Szerbia makrogazdasági mutatói

Forrás: IMF és Szerb Nemzeti Bank358

Egy ország jellemzésére a globalizált világgazdaság időszakában nemcsak a belső gazdasági-társadalmi jellemzők alkalmasak, hanem egyre inkább a külkereskedelem nagyságát és területi-ágazati szerkezetét mutató adatok is. A délkelet- és közép-európai országok közül épp Jugoszlávia volt az, ami politikai viszonyai miatt a 1990-es évekig a legnyitottabb gazdasággal rendelkezett, s ennek következtében a leginkább integráltnak is tekinthető az európai gazdasági életbe, ami viszont függést is eredményezett. Ezt a nyitottságot szüntette meg a háborúk okozta nemzetközi elszigeteltség és a kereskedelmi embargók sorozata. A kilencvenes években a világ országainak átlagában a kereskedelem szintje 45%-kal nőtt, ezzel szemben Szerbia az 1990-es szintet csak 2003-ra érte el. Az államszocialista időszak elszigeteltsége után minden országban jelentős mértékben megnőtt a kereskedelem volumene, s ezzel együtt általában a hiány nagysága is. Ez elsősorban a lakossági fogyasztás korábbi alacsony szintje után felszabaduló energiáknak és a nemzetközi termelés keretei közé történő bekapcsolódásnak tudható be. (Hazánk esetében – amely pedig szintén egy elég nyitott országnak számított már 1988 környékén is – ez a kereskedelmi volumen négyszeresre növekedésében nyilvánult meg). A ’90-es évek stagnálása után azt láthatjuk, hogy 357

http://www.b92.net/eng/news/business-article.php?yyyy=2008&mm=02&dd=06&nav_id=47509 2006-ban Szerbia exportjának értéke (5,1 Mrd EUR) 41 százalékkal, az importé (10,5 Mrd EUR) 22,2 százalékkal nőtt, a külkereskedelmi deficit azonban 2006-ban is igen magas volt, 5 Mrd EUR.. www.itd.hu/resource.aspx?ResourceID=alapadatok_cs 358 http://www.mfa.gov.hu/kum/hu/bal/Kulpolitikank/Ketoldalu_kapcsolatok/Europa/szerbia_montenegro/gazdasagi.ht m)

265

a máshol is jellemző dinamikus növekedés Szerbia esetében is megjelenik, s csakúgy, mint a térség többi országában, a külkereskedelmi liberalizáció alapjában magával hozza a mérleg felborulását és a hiány felhalmozódását. Szerbia 1996-tól fogva egyre inkább a fejlődő országokra jellemző trendeket mutatta az export alacsony és csökkenő arányával az importhoz képest (80%-ról 50%-ra). Ez megint csak az ország függőségének növekedéséhez vezetett, ami a 2001-2004 közötti időszakban még jelentős mértékben fokozódott is. Az import növekedése önmagában még nem tekinthető negatív folyamatnak, hiszen az újjáépítés idején (2001-2004) a beruházási cikkek arányának növekedése a behozatalon belül egyben javította az ország felzárkózási esélyeit is. 2006-ban a behozatal nagy részét olaj, gáz (2 Mrd dollár) és gépjárművek (1,5 Mrd) és acél (1 Mrd dollár) alkották, míg a kivitelben az acél és színesfémek (1,6 Mrd dollár), gyümölcs és zöldség (0,5 Mrd dollár) és textilipari cikkek,359 az utóbbiak tehát alacsony hozzáadott-értékkel bíró termékek voltak. Az import (és a deficit) jelentős része Oroszországból (2,7 Mrd dollár), Németországból (2 Mrd) és Olaszországból származott, míg a fő exportpartnerek Olaszország és Montenegró (1 Mrd dollár) voltak - az utóbbival, valamint Macedóniával és Boszniával pozitív külkereskedelmi mérleget mutatott Szerbia.

7. ábra Árucsoportok részesedése Szerbia kereskedelemében 2006-ban. Forrás: Statistički Godišnjak Republike Srbije 2007 8. táblázat A kereskedelem nagysága kereskedelmi tömbök szerint (millió USD) Összes Fejlett országok EU EFTA Egyéb fejlett ország Fejlődő országok

2001 1721 1616 780 28 808 105

2002 2075 1977 905 21 1051 98

Export 2003 2004 2477 3523 2407 1888 1086 1815 21 23 1300 50 70 1635

2005 4482 2522 2411 41 71 1959

2006 6428 3513 3375 52 87 2915

2001 4261 4004 1671 87 2246 257

2002 5614 5261 2390 121 2750 353

2003 7333 6940 3139 168 3634 393

Import 2004 10753 6581 5836 184 561 4172

Forrás: Statistički Godišnjak Republike Srbije 2004, 2007 alapján 359

http://www.economy.co.yu/eng/index.php?action=news&subact=full&id=717

266

2005 10461 5830 5242 137 452 4631

2006 13172 6995 6396 138 461 6177

13172

15000

10461

E xport

10753

Import 7333

10000

E gyenleg 7044

5212

3412

3826

5614

4503

4475

2881

3340

4261

5000

0 1990

1991 -1591

-5000

1992 -706

1996

1997

1998

-560 -1908

-1972

1999 -1752

2000

2001

2002 -2540

2003

2004

2005

2006

-3539

-1512 -1782

-4856

-5980 -7230

-6744

-10000

8. ábra Szerbia külkereskedelmének fő mutatószámai 1990-2006 (millió USD). Forrás: Statistički Godišnjak Republike Srbije 2004, 2007 alapján

Az EU után (50%) a dél-kelet európai országok régiója volt a második legnagyobb külkereskedelmi piac (35,5%-os exportrészesedés), amellyel szemben 2006-ban Szerbia közel 300 millió euró kereskedelmi többletet ért el. Szerbia tíz legnagyobb felvevőpiacát jelentő országból öt az SEE régióban található: Bosznia-Hercegovina (2), Montenegró (4), Macedónia (6), Románia (8) és Horvátország (9).360 Szerbia gazdasági partnerei alapvetően három csoportba sorolhatóak egyenleg alapján, Bosznia-Hercegovinával, Montenegróval és Macedóniával intenzív, nagy volumenű és aktív volt a külkereskedelmi forgalom, Bulgáriával, Romániával és Magyarországgal passzívumot halmoz fel évről-évre nagy forgalom mellett, addig a fejlett nyugat-európai országok tekintetében jelentős hiány és torz, előnytelen áruszerkezet jelenik meg egyre élénkülőbb kereskedelmi szint mellett. Amíg a 2003-as adatok alapján elsősorban a fejlett országok domináltak, mind a kivitelben, mind a behozatalban, addig 2006-ra fele-fele arány alakult ki mind a két téren. Ez azt mutatja, hogy Szerbia 2005-2006 körül kezdte visszanyerni önálló kereskedelmi politikáját – amiben mindig is jelentős szerepet játszottak a fejlődő országok, míg a korábbi időszak a lakossági fogyasztás kielégítését jelentette a fejlett országok áruiból. Ha árucsoportok szerint vizsgáljuk a külkereskedelmet, akkor azt láthatjuk, hogy igazán jelentős átalakulás a késztermékek arányának növekedése az exporton belül, ami a gazdasági termelés beindulását és a fejlődését jelzi, ezzel szemben az import szerkezete szinte változatlan maradt a 2000-es évek első felében 360

www.itd.hu/resource.aspx?ResourceID=alapadatok_cs

267

(gépjárművek, energiahordozók). 2007-re a 8 milliós ország összkivitele elérte a 8 milliárd dollárt, de ez a 2 millió lakosú Szlovénia 20 milliárd dolláros exportjához vagy a magyar 54 milliárd dolláros exporthoz képest (mely fajlagosan szintén kis értéket jelent) alacsonynak számított.361

9. ábra Szerbia kereskedelemének irányai országonként 2003-ban. Forrás: Szerbia statisztikai évkönyve 2004

10. ábra Szerbia kereskedelemének irányai országonként 2006-ban. Forrás: Statistički Godišnjak Republike Srbije 2007

Aligha meglepő ezek után, hogy a fogyasztás hiába növekedett, a szerb állam gazdasági és szociális téren egyaránt válságba került. A 2002-2004 között az új befektetők által szociális jóléti programokra fordított 270 millió dollár elégtelen volt, az állam által az 55000 új munkahely teremtésére kiadott 8 milliárd dollár pedig a munkanélküliséget alig enyhítette, holott Aleksandar Vlahović privatizációért felelős miniszter 2004-ben még ebben reménykedett.362 A fogyasztás viszont valóban megnőtt. Az importcikkeknek köszönhetően Szerbia igazi fogyasztói társadalommá vált: a háztartások 80%-ában volt elektromos sütő, 95%-ában hűtő, 97%-ában televízió, 80%-ában automata mosógép és telefon, egyedül az autó hiányzott a háztartások több mint feléből,363 ami viszont továbbra is nagy reményekre jogosítja fel az autóimportőröket. A lakosság jövedelmének 13%-át fordította járművek fenntartására, 40%-át 361

http://www.ericinfo.eu/index.php?page=3&read=188 http://www.arhiva.serbia.sr.gov.yu/news/2004-02/27/333292.html 363 Forrás: Statistički Godišnjak Republike Srbije, 2007. 142.o. 362

268

élelmiszerre, 19%-át a háztartásra, 9%-ot egészségügyi kiadásokra; kultúrára, oktatásra mindössze 4%-ot, ruházkodásra 7%-ot. 2002-höz képest az egészségre és járművekre fordított összeg részesedése nőtt (+3-5 százalékponttal), a kultúrára fordított jövedelem aránya (de nem összege) csökkent, az élvezeti cikkeké szintén (-1 százalékpont).364 Az egy főre jutó kiskereskedelmi forgalom viszont a 2002-es 1600 dinárról 2007-re 3000 dinárra nőtt (1994-es árakon, tehát valóban megduplázódott).365 A fogyasztó társadalom megteremtése tehát sikeres volt, de hasznát nem a szerb gazdaság fölözi le. Szerbia tőke- és energiaszükségletét illusztrálja, hogy bár kőolaj- és földgáztermelő ország, s éves termelése mintegy 1 millió tonna nyersolaj és 0,5 millió köbméter földgáz, ez azonban a hazai fogyasztás csak 20-25%-át fedezi. (A két olajfinomító létesítmény teljes kapacitása mintegy 7 millió tonna nyersolaj). Épülés alatt áll a 700 MW teljesítményű Kolubara B hőerőmű. A Djerdap 1 vízerőmű a közeljövőben revitalizálásra szorulnak. Az 540 km-nyi autópálya mellett 2020-ig mintegy 1700 km új autópályát terveznek építeni. A transzeurópai utak szerb szakaszainak (a X. folyosó szakaszai) megépítése mintegy 4 milliárd dollárt igényelne.366 A részben energiafüggése miatt eladósodó Szerbia Oroszországnak vált kiszolgáltatottá: 2000 óta a szerb-orosz kereskedelmi forgalom 2,7 milliárd dollárral nőtt, hatszorosára emelkedett. 2008-ban Oroszország Koszovót illetően Szerbia számára kedvező állásfoglalásáért cserébe megkapta a szerb energiaszektor jelentős részét: Oroszország a NIS (Naftna Industrija Srbije) 51%os részvénycsomagjának megvásárlásáért 400 millió eurót fizetett, s további 500 milliós beruházást ígért a tőkeszegény szerb gazdaságnak. A Szerbián keresztül húzódó gázvezeték kiépítése és a Banatski Dvor környékén létesítendő stratégiai gáztározó kialakítása az orosz és szerb államnak további 1,5 milliárd eurójába kerül majd: ehhez képest a „Nyugatot” képviselő US Steel 50 milliós befektetése eltörpült.367 Szerbia klasszikus csapdahelyzetbe került: sem Oroszország, sem az

364

Forrás: Statistički Godišnjak Republike Srbije, 2004. 140.o. és 216.o. és Statistički Godišnjak Republike Srbije, 2007. 212.o. és 169.o. 365 Forrás: Statistički Godišnjak Republike Srbije, 2007. 305.o. 366 http://www.azuzlettars.hu/files/om_0605_szerbia.pdf?PHPSESSID=8aeccbfb0e9bfde394d618a64b2d12a0 367 http://www.economy.co.yu/eng/index.php?action=news&subact=full&id=702, Economy, január 22., Economy, január 25. Az üzlet értelmében Szerbián keresztül halad majd a Déli Áramlat gázvezeték, és orosz segítséggel befejezik a vajdasági Szőlősudvarnokba tervezett föld alatti gáztározó építését. Kostunicáék közvetlenül, tender kiírása nélkül adták el a NIS többségi tulajdonát. A Koszovó ügyében Belgrád feltétlen támogatójaként számon tartott Moszkvának szánt jutalom körül egyébként koalíciós vita robbant ki. A kormányfő nevével fémjelzett Szerb Demokrata Párt, a szintén oroszbarát Új Szerbia és a mielőbbi EU-tagság mellett elkötelezett Tadics-féle Demokrata Párt, illetve a G17 Plusz között végül megegyezés született. A Szerbiába érkező külföldi működő tőke-befektetések ugyan folyamatosan emelkednek, az egy főre jutó értéke azonban még mindig elmarad a régió többi országáétól. A legnagyobb beruházó 2006-ban egy a norvég távközlési cég, amely 1,513 milliárd euróért megvásárolta a szerb Mobi63 mobilszolgáltatót. A megvalósult legnagyobb zöldmezős beruházást az amerikai Ball Corporation hajtotta végre (Coca-cola üdítős doboz gyártás), a legnagyobb megvalósult pénzügyi ügylet az olasz Banca Intesa szerbiai bankfelvásárlása volt. A távközlés mellett jelentős befektetések valósultak meg a pénzügyi szektorban és a gyógyszeriparban. A legnagyobb befektető Norvégia, Németország és Görögország. A Szerb Nemzeti Bank 2007. évi hivatalos kimutatása alapján Magyarország a külföldi befektetők sorában a 6. helyet foglalja el. www.itd.hu/resource.aspx?ResourceID=alapadatok_cs

269

Európai Unió nem tud biztosítékot adni arra, hogy a szerbek belátható időn belül egy stabil, fejlődő szövetség része lesznek.368

11. ábra A külföldi tőkebefektetések értéke az egyes országokban 2004-2006 között (Forrás: Balkán Monitor, 2007/6)

2005-ben Szerbiában összesen 504 céget privatizáltak (80%-os eladási index), összesen 400 millió euró értékben, amihez 120 millió euró befektetési érték párosult. A vállalkozásokat ösztönző lépések között említendő, hogy 2005. január 1-től az értékesítési adót az áfa váltotta fel. Ennek eredményeképpen a befolyt kincstári bevételek reálértéken 8,1%-kal haladták meg a 2003-ban regisztrált értéket.369 A befektetések szempontjából kedvező lehet, hogy Szerbia szabadkereskedelmi megállapodást élvez Oroszországgal, így vámmentes hozzáférése van ehhez a 150 milliós piachoz.370 2006-ban a gazdaság növekedése ugyan 7%-ról 5,3 %-ra mérséklődött, de a költségvetési egyenleg a tervezettnek megfelelő, 2 százalékos többletet ért el. Az ipar termelése növekedett (4,5-5%), az export kiugró dinamikával bővült (41%), ugyanakkor a hazai kereslet növekedése lassult (9,1%). A szolgáltatások területén a kis-, és nagykereskedelem (6,5%, illetve 7,5%), valamint a távközlés (38,7%) teljesítménye bővült, a vendéglátóiparé 8,4 százalékkal csökkent. A háztartások fogyasztása 20%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, amelynek két legfontosabb tényezője az átlagbérek (24,4%) és a nyugdíjak növekedése (22,3%) volt.

368

http://www.mno.hu/portal/539370 A rendes áfakulcs 18%, ez vonatkozik a legtöbb adóköteles tételre. A kedvezményes áfakulcs 8%, ez vonatkozik az alapvető élelmiszerekre, közszolgáltatásokra, napilapokra, orvosi műszerekre és gyógyszerekre, idegenforgalmi szolgáltatásokra stb. 370 http://www.azuzlettars.hu/files/om_0605_szerbia.pdf?PHPSESSID=8aeccbfb0e9bfde394d618a64b2d12a0 369

270

40 30 20 10

nyugdíj

átlagbér

háztartások fogyasztása

vendéglátóipar

távközlés

nagykereskedelem

kiskereskedelem

kereslet

export

ipar

-10

költségvetési egyenleg

0 növekedés

növekedés (a költségvetés esetében egyenleg) %

50

12. ábra A szerb gazdaság növekedése 2006-ban

2006-ban a gazdaságot két fő, és egymással kölcsönhatásban lévő folyamat jellemezte: a dinár monetáris politikai intézkedéseknek köszönhető erősödése (reálértékben 12,1% erősödés az euróhoz képest), valamint az infláció erőteljes csökkenése (6,6% volt 2006-ban, ami az elmúlt tíz év legjobb eredménye, míg 2005-ben 15% volt).371 2006-ban a GDP 30%-át a 2006-os mezőgazdasági előző év 1995=100% háztartások állították elő (+5% 2002termelés =100% gabona 86,6 100 höz képest), 17%-át a kormányzat ipari növény 108 190 (+8%), 6%-át a pénzügyi szféra, s a zöldség 101,6 113 többit a versenyszféra. Az ipar gyümölcs 127 280 szőlő 150 99 részesedése 30% alá esett, a méhészet 110 263 szolgáltatásoké 50%-ról 60%-ra nőtt, a sertéstartás 93 84 szarvasmarha 99 101 mezőgazdaság 15%-ra esett vissza,372 9. táblázat A főbb termékek termelési miközben az ország munkaerejének még indexei mindig jelentős részét, 1 305 426 főt, vagyis a teljes népesség 17,3%-át – a mezőgazdaság foglalkoztatja. Ez a munkaerőcsoport azonban gyorsan öregszik, ami azért probléma, mert a mezőgazdaság szerepe jelentős az exportban. Ugyanakkor a birtokszerkezet rendkívül kedvezőtlen: egy hektár alatti volt 2002-ben a gazdaságok 26%-a, 1-3 ha közötti további 30%-a, 8 ha fölött csak a gazdaságok 10%-a volt (összesen 871 ezer gazdasági egység!).373 A birtokszerkezet jelentősen nem változott 1991-hez képest, s megjósolható, hogy egy uniós csatlakozás, az újfajta versenyhelyzet 371

http://www.hproduct.hu/documents/aktualitasok/szerb.shtml Forrás: Statistički Godišnjak Republike Srbije, 2004. 110.o. és Statistički Godišnjak Republike Srbije, 2007. 132.o. 373 Forrás: National Strategy Of Serbia For The Serbia And Montenegro’s Accession To The European Union, 111.o. és Statistički Godišnjak Republike Srbije, 2007. 240. o. 372

271

további traumát fog okozni a kisgazdáknak (bár a földárak emelkedése akár pozitív is lehet, de a telekspekulációk sem kizártak, márpedig abból nem mindig a tőkeszegény kisbirtokosok jönnek ki előnyösen). Ennek politikai következményei is lehetnek, hiszen a kisbirtokosok a munkanélküliekkel és nyugdíjasokkal együtt azoknak az elégedetleneknek a táborát gyarapíthatják – annak idején Milošević és részben Šešelj szavazóbázisát is ők alkották –, akik euroszkeptikusok. A Standard&Poor’s, a világ egyik legnagyobb és legismertebb hitel-minősítője 2004 novemberében B+ stabil kilátások, 2005 júliusában BB-, stabil kilátások, 2006 februárjában pedig már BB-, pozitív kilátások kategóriájába sorolta az országot (a befektetési és spekulációs kockázat jelentősen csökkent).374 Mindemellett a korrupció továbbra is súlyos probléma Szerbiában: a Transparency International 2006. évi korrupcióérzékelési indexén Szerbia átlagpontszáma 3 volt (a 0-tól «nagyon korrupt») 10-ig (nagyon átlátható) terjedő skálán.375 2007-ben Szerbia ipari termelése 4%-kal nőtt a 2006-os átlaghoz képest. Az ipari termelés 73%-át adó területeken bővülés volt megfigyelhető.376 Szecsei Mihály volt országgyűlési képviselő szerint viszont még mindig túl sok volt a kiadás. A közszolgálatokban dolgozók bére 2007-ben 32 százalékkal nőtt. Ezt 2008-ban ugyan visszafogták, ám két év alatt a bérek így is átlagosan 16 százalékkal nőttek, amit nem fedezett a GDP évi 7 %-os növekedése sem.377 A fogyasztás került előtérbe, a gazdaságélénkítésre nem jutott elég pénz, ráadásul ez ismét az importcikkek (pl. gépkocsik) vásárlásához vezet, hiszen az alacsony teljesítőképességű szerb gazdaság még nem versenyképes, s a reálbér-növekedés az importálókat segíti, az exportot viszont nem ösztönzi. A kereskedelmi deficit tehát várhatóan nem csökken, így az eladósodás sem fog. A költségvetési hiány nagyobb lett a tervezett 1,75 milliárd eurónál. A költségvetési bevétel hetede származik a személyi jövedelemadóból, kevesebb, mint ennek a fele pedig a vállalatok nyereségadójából. A legnagyobb bevételi forrás az áfa, ennek 80%-át a határokon (25 milliárd EUR) szedik be a hatóságok. A határon belül az áfa bevételnek körülbelül 20 százaléka folyik be, az országon belül az emberek megtanulták, hogyan lehet kikerülni az adókötelezettséget. A Szerb Statisztikai Hivatal kimutatásai szerint Szerbiában az átlagbér 34 ezer dinár (472 EUR) volt, ami reálértéken utolérte az 1990-es átlagot. 2005-ben csupán 255 EUR volt az átlagos jövedelem, egy évvel később 370. Az átlag 374

http://www.hproduct.hu/documents/aktualitasok/szerb.shtml http://www.europarl.europa.eu/news/public/story_page/030-11885-295-10-43-903-20071019STO11860-2007-2210-2007/default_hu.htm és és Pettifer, James: The Death of Zoran Djindjic, 2003. Defence Academy of the United Kingdom, www.defac.ac.uk/colleges/csrc/document-listings/balkan Állítólag a meggyilkolt Đinñić pártja is cigarettacsempészetből tartotta fenn magát.. 376 http://www.economy.co.yu/eng/index.php?action=news&subact=full&id=716 377 Népszabadság, 2008. február 1. nol.hu/cikk-proxy/479661/ Népszabadság online. Az aszály sújtotta mezőgazdaságra 2 milliárd eurót fordítanak, pedig az agráriumnak most nagyobb segítségre volna szüksége a talpra álláshoz. Ugyanakkor az állami vasút, továbbá 15 olyan nagyvállalat, amely semmilyen fennmaradási perspektívával nem rendelkezik, körülbelül 1,5 milliárd euró támogatást kap. 375

272

azonban nagyon nagy különbségeket takar.378 A probléma nem az, hogy Szerbia gazdasága 2007-ben nem jó ütemben fejlődött (még mindig nem érte el a GDP 1990. évi szintjét), Szecsei szerint aggasztóbb, hogy a bérek és a fogyasztás gyorsabban növekszik, mint a gazdasági teljesítmény. A Párizsi és a Londoni Klub elengedte ugyan Szerbia adósságának 60 százalékát, ám a fennmaradó összeg is meghaladja az 1 milliárd eurót, azaz lakosonként 3200 dollárt.379 Az életszínvonalnövekedés egy részét nem a teljesítmény javulása, hanem az eladósodás fedezi. 2006-2007-ben a ténylegesen foglalkoztatottak száma 119 ezerrel csökkent Szerbiában. Az export és a GDP növekedéséből a külföldi tulajdonba került nagy cégekre esik a legnagyobb rész - náluk azonban kevés új munkahely keletkezik.380 Az új szerb fejlesztési program 10000 új munkahelyet ígért mintegy 292 millió euró értékű beruházás megvalósításával: 1500 új munkahely megteremtése a kormány mintegy 65 millió eurójába került.381 Mindeközben a lakáshitel-állomány 88%-kal nőtt, a lakossági megtakarítások a kedvezőbb gazdasági helyzetnek megfelelően 45%-os emelkedést mutattak, míg a vállalati letétek értéke 60%-kal emelkedett.382 Az EU hasonlóképpen kudarcként fogja fel a reformfolyamat leállását, „sajnálja, hogy bár Szerbia gazdasága 2000 óta jelentősen, átlagosan évi 5 százalékkal nőtt, ezt a fejlődést nem használták fel a szegénység vagy a magas munkanélküliség csökkentésére”.383 Szintén felszólították a szerb kormányt, hogy a NUTS 2 szintű régiók kialakításakor tartsa fenn a Vajdaság, a Szandzsák régió és más olyan térségek és régiók területi, közigazgatási és politikai egységét, ahol etnikai és nemzeti kisebbségek élnek, és ne használja fel ürügyként az Európai Unió által kért közigazgatási lépéseket a történelmi régiók felosztására. Egy közelmúltban végzett felmérés szerint Szerbia lakosságának 75 %-a 2007 végén még támogatta az ország uniós csatlakozását, viszont csak 40% bízott az intézményben 2004-ben.384 Az uniós tagsághoz az életszínvonal növekedése 378

Például a vajdasági pénzügyi szolgáltatások dolgozói körében 80 ezer - 100 dinár az átlagkereset. http://www.ericinfo.eu/index.php?page=3&read=188 Népszabadság, 2008. február 1. nol.hu/cikk-proxy/479661/ Népszabadság online, A 8 milliárd dolláros exportból 2 milliárdot az amerikai tulajdonban levő szmederevói acélgyár valósít meg A Nord Zucker cukoripari lánc is hatalmas exportőr, de a bevételéből szinte semmit sem fektet be a foglalkoztatásba. A teljes mezőgazdasági export értéke 1,7 milliárd dollár, ennek nyereségéből azonban kevés jut el az alapanyag-termelőkhöz. 381 Economy, 2008. február 1. http://www.economy.co.yu/eng/index, 382 http://www.economy.co.yu/eng/index.php?action=news&subact=full&id=719 és Az Európai Parlament honlapja: http://www.europarl.europa.eu/news/expert/infopress_page/030-12345-295-10-43-903-20071024IPR12331-22-102007-2007-false/default_hu.htm 383 http://www.europarl.europa.eu/news/expert/infopress_page/030-12345-295-10-43-903-20071024IPR12331-22-102007-2007-false/default_hu.htm 384 Communication Strategy of the Republic of Serbia about hte Stabilization and Association Process of the Union. Government of the Republic of Serbia European Integration Office, 2004. 8.o. A 2007-es parlamenti választásokon a Szerb Radikális Párt kapta a legtöbb szavazatot. Összesen 81 mandátumot szerzett, míg a Demokrata Párt 64 mandátumot, a Szerbiai Demokrata Párt-Új Szerbia koalició 47 mandátumot, a liberális gazdasági reformereket tömörítő G17 Plusz 19 mandátumot, Milošević egykori pártja, a Szerb Szocialista Párt 16 mandátumot, a Liberális Demokrata Párt-Szerb Polgári Szövetség-Szociáldemokrata Únió-Vajdasági Szociáldemokrata Liga koalícíó 15 mandátumot, Vajdasági Magyar Szövetség 3 mandátumot, a bosnyák Szandzsáki Koalícíó 2 mandátumot, az Albán koalícíó 1 mandátumot, a Szerbiai Romák Uniója 1 mandátumot és a Roma Párt 1 mandátumot szerzett. A Demokrata Párt, a Szerbiai Demokrata Párt-Új Szerbia és a G17 Plusz alkottak kormányt. A kormányfő Vojislav Kostunica maradt a Szerbiai Demokrata Párt vezetője. 379 380

273

(36%) és a mozgásszabadság képzete (23%) társult. A lakosság 7 %-a elsősorban pénzügyi helyzete megszilárdulására és a munkalehetőségekre gondolt. A kutatás továbbá kimutatta, hogy a lakosság 7 %-a úgy véli, hogy az Európai Unióban a legolcsóbb munkaerőt képviselné Szerbia, 4% pedig félt identitásának elveszítésétől. A lakosság többsége (75%) úgy vélte, hogy Szerbia gazdasági helyzete uniós tagként javulna.385 10. táblázat A szerbek véleménye az uniós csatlakozás hozadékairól 2007-ben támogatja az ország uniós csatlakozását 75 % bízik az EU-ban 40% életszínvonal növekedése 36% mozgásszabadság 23% pénzügyi helyzet megszilárdul 7% külföldi tőke beáramlása 2% olcsó munkaerő 7% fél a feltételektől 5% gazdasági helyzet javul 75% életszínvonal növekedése 73% szociális háló javul 63% http://vojvodinaportal.com/hu/belfoldi_hirek20080201_3, Dušica Maticki

Végeredményben Szerbia a kitűzött célok egyikét, a makrogazdasági mutatók kedvezőbbé tételét, az elszegényedés, a regionális egyenlőtlenségek további növekedésének megakadályozását az EU elvárásainak való megfelelés érdekében, az eladósodás és a magas munkanélküliség árán érte el. Az utóbbi két „vezéráldozat” olyan társadalmi instabilitást okoz, mely megkérdőjelezi az integrációs folyamat (amennyiben egy versenyképes Szerbiára van szüksége az Uniónak) sikerét is. A társadalmi stabilitás és a fiskális stabilitás egyidejűleg, úgy tűnik, itt sem érhető el, miként a gazdasági liberalizáció (beleértve a kereskedelmet) és a pozitív külkereskedelmi mérleg sem valósult meg egyidejűleg. A féloldalas modernizáció miatt polarizálódott a társadalom, amit a hazafiasság illetve a demokrácia ideológiája mögé bújt politikai irányvonalak igyekeznek kihasználni, miközben a gazdasági modernizációt illetően is eltérő elképzeléseket fogalmaznak meg. Szerbia története az elmúlt 20 évben az EU-val szemben állást foglaló militáns politikai alternatíva kudarcaként fogható fel, mind gazdasági, mind politikai síkon (amiként a CEFTA a gazdasági alternatíva kudarca). Az ország megbukott, mint egy integrációs kísérlet élharcosa (akármilyen is volt ez a kísérlet), megbukott, mint államnemzet, s a nemzetállam megvalósítása is csődöt mondott. Nem sikerült a gazdasági modernizáció, amit Milošević a régi, nem A kormány jövője megalakulása után folyamatos kérdésként merült fel, ennek következménye volt a 2008 tavaszi új parlamenti választás, amelyet az időközben köztársasági elnökké választott Borisz Tadić által vezetett Demokrata Párt nyert meg, de koalícióra kényszerült. A fő törésvonal elsősorban az integráció kérdését illetően van, a Demokrata Párt és a G17 Plusz az európai integrációkat helyezik előtérbe, míg a Szerbiai Demokrata Párt a koalícíós partnereivel együtt oroszbarát politikát folytat. 385 http://vojvodinaportal.com/hu/belfoldi_hirek20080201_3, Dušica Maticki

274

liberális, de föderalista-regionalista kommunista politikusok félreállításával, liberális és hozzá hű technokraták hatalomba emelésével egy centralizált gazdaságú Jugoszláviában kísérelt megvalósítani kiélve egyéni hatalmi, és egyes szerbek nacionalista-soviniszta attitűdjeit. A kamerádok árulása, Montenegró, majd Koszovó fájdalmas elvesztése, a történeti érvek veresége, hatalmas pofon volt a nemzettudatnak, noha legalább azt a látszatot erősítette, hogy a boszniai szerbek kiválása is jogszerű lenne (GARDE, P. 2004). Ismerve az Unió álláspontját ezzel kapcsolatban, sokkal valószínűbb, hogy az EU továbbra is perfid, kettős mércét alkalmazó bürokratikus gépezetként jelenik meg a szerbek tudatában, melyet kijátszani egyenesen erény. Ugyanakkor a Vajdaság elvesztésétől való félelem újabb görcsöket szülhet, noha Szerbia magatartása kifejezetten példás e tekintetben saját korábbi önmagához és más – országos problémákat a társadalom egy részével szemben artikuláló, vagy problémáikat externalizáló – politikusokhoz és államokhoz (Fico és Szlovákia) mérten. A háború után elmaradt a katarzis, a megtisztulás, s a romokon nem nő virág. Az identitásproblémák, öndefiníció- és célkeresés mellett alapvető gond, hogy a túlburjánzó bürokrácia felszámolása csak a háború után indulhatott meg, ez a költségvetés stabilizálása és a demokratikus jogrend stabilizálása szempontjából is jelentős lépés. Az ország demográfiai problémákkal küszködik, amely kihat a foglalkoztatottságra is, virágzik a korrupció, a feketegazdaság, a rurális társadalom befordult, nem vesz részt a politikai életben, az emberek szkeptikusak az EU-val szemben.

275

13. Korlátok és lehetőségek. Bulgária és Köztes–Európa az EUcsatlakozás tükrében Bulgária és Románia EU-tagsága a 21. századi Európa stratégiai lépéseként tartható számon, a tényleges gazdasági lehetőségek (és a csatlakozással járó uniós terhek) mellett fontosak voltak a földrajzi-geopolitikai hatások. Bulgária csatlakozásával ugyanis megteremtődött a közvetlen kontinentális kapcsolat az Unió és Görögország között. Ezen túlmenően a bolgár tagság segítségével az EU újabb közvetlen érintkezési felületet létesített azzal a Törökországgal, amellyel megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat. Bulgária csatlakozása tehát a törökök felé tett gesztusként is értékelhető. Bulgária EU-s csatlakozásában az ország USA-NATO-blokkban betöltött szerepe többet nyomott a latban, mint tényleges előmenetele – ezt a bolgárok is elismerik. Az ország külpolitikailag elég passzív, de jó – sajnos nemcsak a legális szférára korlátozódó – kapcsolatokat ápol Oroszországgal. Minden további késleltetés az EU-felkészülés leállásához, a két ország közigazgatásának az uniós normáktól és követelményektől való elfordulásához vezetett volna. Magyarország – a globális geopolitikai szempontokat érvényesítő feleken túl – a bolgár–román bővítés nyertesei közé tartozik. Induló előnyeink csak erősödnek azáltal, hogy a 2004-ben csatlakozott államok többsége viszont alig mutatott érdeklődést a térség iránt. Ez azonban csak időleges előny, amelyet most kellene kihasználni, mégpedig a két új tagállammal minden téren szorosan együttműködve. Hazánk mindkét új tagországgal egyre bővülő kereskedelmet folytat. Románia a közép- és délkelet-európai térségben a legjelentősebb magyar exportpiac: kivitelünk 2005-ben megközelítette, 2006-ban meghaladta a kétmilliárd eurót. Bulgáriába irányuló kivitelünk ennél jóval szerényebb, de gyorsan növekvő, és 2006-ban meg fogja közelíteni az 500 millió eurót. Ennél nem kevésbé fontos, hogy mindkét relációban tetemes magyar exporttöbblet halmozódott fel az elmúlt években (a Bulgáriával szemben realizált 2005. évi 250 milliós többlet is jelentősnek mondható). Bulgária tehát hosszabb távon is jelentős piacokat kínál Magyarországnak, és javítja kereskedelmi mérlegünket. Ráadásul Magyarország tőkekihelyezése a térségben a Köztes-Európa régió tagországai közül az első a kihelyezett tőke 25%-ával. Éppen ezért fontos számunkra a bolgár-román infrastruktúra (gyér) összekapcsoltságának növelése. Veszélyek, mint a nálunk beruházott külföldi tőke keletre vándorlása, a bolgár és a román munkaerő nagy mobilitása természetesen léteznek, de helyes gazdaságpolitikai eszközök megválasztásával az itt maradó s hazai cégek az új országok növekvő piacára stratégiai közelségből szállíthatnának. A fejezet első részében a Bulgáriában végbemenő társadalmi-politikai változásokra koncentrálunk, kapcsolódva olyan – az uniós csatlakozást is befolyásoló – problémákhoz, mint a demokratikus deficit, parlamentarizmus, korrupció; második felében Bulgáriát a szomszédokkal, az EU15-ökkel és az 276

újonnan csatlakozókkal vetjük össze, végül kiemelten foglalkozunk a társadalmi problémákkal, a gyenge civil társadalommal, az intoleranciával és a sajtóval. I. Bulgária útja az EU-ba. Társadalom, politika (1989-2007) A zsivkovi érában 1979-1988 között 4,3%-os volt a gazdaság általános növekedése, jóllehet az életszínvonal emelését külföldi hitelekből biztosították. A többpártrendszer bevezetése után néhány évig szintén a gazdasági növekedés és az életminőség fenntartása – a korábbi modell alkalmazása – volt a sikeresség mércéje, amely további torzulásokat okozott a gazdaságban. A többpártrendszer bevezetésére rendkívül feszült hangulatban került sor. Az 1985-ben megélénkülő asszimilációs politika hatására 1989 tavaszán 350-400 ezer török nemzetiségű bolgár állampolgár hagyta el az országot, s bár 120 ezer visszatért, az etnikai tisztogatás jellegű névtörvény, mely 1945 után a délszláv háborúig a legnagyobb európai népmozgáshoz vezetett, beárnyékolta a változásokat. A politikai krízist egy gazdasági követte, melynek során 1990 márciusában moratóriumot hirdettek a külföldi adósságok törlesztésére. Ráadásul kommunista rezsim bukása után a pártok burjánzása nem tette lehetővé a választó számára az azonosítást és a tudatos választást: csak kommunista pártból 8 db volt, s a szavazatok 15%-a olyan pártokra ment el, melyek nem kerültek be a parlamentbe, a rosszul értelmezett pluralizmus hosszútávon kikezdte a választói aktivitást. Az első szabad választásokat a kommunista utódpárt, a BSP, a Bolgár Szocialista Párt nyerte. 1991-ben az ellenzék vezető ereje, az UDF (Demokratikus Unió) alakított kormányt támogatva a muszlim MRF (a Mozgalom a Jogokért és a Szabadságért) által (7,5%). De a koalíció instabil maradt: az MRF és az ellenzékbe szorult szakszervezetek (Podkrepa) nyomása miatt a kormánypárt lemondott és a BSP és az MRF alakított „paritásos” kormányt 1992-1994 között (Berovkabinet).386 A kormánypolitikát – hogy a párt megtartsa népszerűségét – a kulcsfontosságú döntések elhalasztása, a gazdasági szerkezetváltás lassulása jellemezte. Ennek köszönhetően 1994-ben ugyan ismét a BSP győzött a választásokon (Videnov-kabinet), viszont súlyos gazdasági krízissel kellett szembenéznie. A bolgár gazdaság teljesítménye 1994-re az 1989-es 73%-ára esett vissza, s míg Horvátországban ez 60%, addig Romániában 78%, Csehországban és Szlovákiában 80%, Magyarországon 83%, Lengyelországban 91% volt.387 A gazdasági szerkezetváltás, a működőképes piacgazdaság kiépítése elmaradt, s ez a népesség csökkenésében és elvándorlásában is megnyilvánuló életszínvonal-romlást eredményezett.388 1993-ban még 8,4 millió volt Bulgária lakossága, mára ez 7,7 millióra esett. A bolgár infláció 1994-ben 38-szorosan 386 Dmitrichev, T.: Bolgaria: Political Parties and groups (April 1991). Int. Journal of Refugee Law 1991/3. 273287.o; Dmitrichev, T.: Bulgaria: the Impact of Reform (May 1991) Int. J. of Refugee Law 1991/3. 288-300.o. 387 Davidova, S. (1994): Bulgaria en Route to the EU. Adjustments in the Field of Agriculture. 141-150.o. Davidova, S. – Buckwell, A. (1999): Privatization of Agriculture in New Market Economies: Lessons from Bulgaria. Springer. 388 Preliminary analysis: Bulgaria. 1998. 14. o. http://unu.edu/p&g/wga/country/Bulgaria.pdf

277

felülmúlta az Unió által tagjai számára előírt 3,2%-os értéket, miközben Románia ugyanekkor 62%-os inflációval bírt.389 A 2007-es árakon számolt egy főre jutó GDP 1994-1997 között jelentősen ingadozott (1100 Euro/fő – 1300 Euró/fő – 900 Euró/fő – 1100 Euró/fő). A GDP 12%-át a közigazgatás működtetése emésztette fel, az export és az import volumene a GDP 61, illetve 55 %-át tette ki, azaz a kereskedelemnek igen jelentős szerepe volt a bolgár gazdaság működtetésében. A KGST összeomlásával a legsúlyosabb válságot a bolgárok szenvedték el, mert a külkereskedelmük erősen függött a Szovjetunió piacaitól. A Szovjetunió kiesése után hamar az EU15-ök szerepe vált dominánssá: részesedésük 35-ről 50%-ra nőtt az exportban és az importban is. A nettó bevétel összege ugyanakkor az 1993-as 166 millió euróról 317 millió euróra nőtt.390 A társadalmi és gazdasági fejlődést illetően a periódusosan visszatérő gazdasági krízisek (1990 vége, 1994 tavasza, 1996 ősze) miatt működőképes piacgazdaságot csak az 1997-ben hatalomra jutott UDF volt képes kialakítani. Az első válság oka az volt, hogy 1989-ben a bankokban 10 milliárd dollár értékű megtakarítás volt, miközben a GNP alig érte el a 22 milliárdot: ez úgynevezett „késleltetett fogyasztás” káros hatással volt a gazdaságra, s a kupon-rendszer bevezetését eredményezte. Az 1991-es árliberalizálás viszont azonnal 30%-kal drágította az élelmiszerárakat, s egy olyan társadalomban, ahol a lakosság csekély keresete 40%-át élelmezésre fordítja,391 ez kormányválsághoz vezetett. A fogyasztói árindex 1993-ra az 1989-es 17-szerese volt, míg nálunk „csak” 2,6szerese.392 Az adósság-moratórium miatt csak az IMF és a Világbank volt hajlandó finanszírozni a bolgár gazdaság átalakítását, s ez is csak addig tartott, míg az UDF le nem mondott, s mikor a BSP Ljuben Berov kormánya idején (19921994) „szociálisan érzékeny” politikát vezetett be, a támogatások megszűntek. A szintén ekkor tetőző jugoszláv embargó miatt ez az ország gazdasági izolációjához vezetett, amely a kormányzattal összefonódó gazdasági körök és a szürkegazdaság erősödését vonta maga után. A második, 1994-es válságperiódus az ÁFA bevezetésének következménye volt: a jövedelmek 25%-kal csökkentek a 121%-os infláció miatt, a nemzeti valuta értéke 9 hónap alatt a felére csökkent: a krízis hatására viszont a külföldi adósságállományt is a felére csökkentették a hitelezők. A restrikciós politika hiánya miatt viszont a belső államadósság megugrott, amely 15 bank csődjét eredményezte. Ennek következményeképpen az átlagfizetés 8 dollárra esett vissza (!), az infláció 570%-ra nőtt, miközben a GDP két év alatt 18%-kal csökkent. Ez természetesen azt jelentette, hogy 1994 után 1997-re Bulgária ismét igen messze került az uniós kritériumok teljesítésétől.393 Az 1996-1997-es válság a munkanélküliség növekedésében is súlyos szerepet játszott. 389

Davidova, 1994, 1999 Composite Paper 1998. Reports on Progress Towards Accession by Each of the Candidates. 31. o. 391 Davidova 1994. 392 Mérlegen Kelet-Közép-Európa 15 éve. KSH, 2006. 393 http://unu.edu/p&g/wga/country/Bulgaria.pdf és Karasimeonov, G.: The political Parties in Bulgaria and the Political Situation at the Time of the 2001 Presidential Elections. South-East European Review. 2001/4. 109-122.o 390

278

Videnov kabinetje tehát nem tudott eleget tenni az EU elvárásainak, a közvélemény nyomása miatt kormányzata megbukott, az előrehozott választásokat 1997 tavaszán a Kosztov vezette ellenzéki UDF nyerte. Az 19972001 közötti periódus tekinthető a legstabilabb időszaknak. A kereskedelmi mérleg e periódusban (1993-1997 között) –756 millió Euróról +348 millió euróra növekedett, a szolgáltatásokból –50, illetve 151 millió euró bevétel származott 1993-ban és 1997-ben. Az ország közeledett az EU-hoz és a NATO-hoz, s támogatva az USA Balkán-politikáját, a szuperhatalom egyik fontos új szövetségese lett, a balkáni orosz pozíciókat gyengítve. A külpolitikai sikerek azonban nem ellensúlyozhatták a megoldatlan szociális, belpolitikai problémákat, a növekvő munkanélküliséget, a török- és cigánykérdést. Ez már az 1999-es helyhatósági választásokon is észlelhető volt. A kormány a belső fogyasztás ösztönzésével próbálkozott, ami negatív külkereskedelmi mérleget eredményezett. 2001-re a lakosság 40%-a tartotta magát érdektelennek a választásokban, amelyek II. Simeon excár malmára hajtották a vizet: míg a BSP 12-15%-on állt, s az UDF is visszaesett 15-20%-ra, az excár körül kialakult új párt (NMSII) a voksok 35%ára számíthatott.394 1. táblázat Bulgária gazdasági mutatóinak alakulása (az előző évhez viszonyítva %-ban) 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 GNP növekedése

-0,5 -11,8 -23,3 -7,3

Ipari termelés növekedése

0

Inflációs ráta

6,4

Munkanélküliségi ráta

0

-17,6 -27,3

-2,4

1,8

2,1

-10,9

-7,8

-22 -10,9

4,5

7

-1,1

-7

3,5 -1

26,3 338,5 91,3 79,6 121,9 32,9 310,8 578,5 1,6

7,5

14,8 16,6

12,8

10,8 14,7

15,6

10 16,5

Forrás: VASILEV, R.: De-development problems in Bulgaria. East European Quarterly, 2003.

1. ábra A balkáni államok költségvetési hiányának alakulása (%)

Az UDF-kormányzat leszorította az inflációt 10%-ra és 3 egymást követő éven keresztül (1998-2000) gazdasági növekedést produkált (3,5 – 2,5 – 5%).

394 Karasimeonov, G.: The development of political science in Bulgaria: A discipline in transition. European Journal of Political Research 31. 1997. (4), 519–532.o. és Karasimeonov, 2001.

279

Ennek köszönhetően 2001-re az ország gazdasági stabilitása ismét javult.395 De a munkanélküliség még 1999-ben is 13%-os volt (Magyarországon 8%, Lengyelországban 9%, Ukrajnában 5%, Szlovéniában 14%, Romániában 9%, Szlovákiában 15% volt ekkor). A kereskedelem mellett a mezőgazdaság – és annak Uniós támogatása – is kulcsfontosságú Bulgária számára: a mezőgazdaság GDP-ből való részesedése 1993-ban 10% volt, míg a visegrádi négyek esetében ez 5,5 %, az EU-ban pedig 2,5%. Ugyanakkor a foglalkoztatott munkaerő 25%-a dolgozott a mezőgazdaságban, ami viszont alacsony termelékenységet jelentett.396 Az egy főre jutó gabona- és hústermelést (700, ill. 50 kg) illetően Bulgária a kelet-középeurópai régióban gyakorlatilag az utolsó volt 2005-ben, messze lemaradva a legtermelékenyebb Magyarországtól (1700, ill. 110 kg).397 Mivel a mezőgazdaság a lakosság nagy tömegei számára jelent megélhetést, a kormányzat 1995-ben protekcionista exportpolitikát hirdetett meg, a burgonya, gabonafélék és cukorrépa esetében intervenciós árat meghatározva. Az exportképes állami tulajdonú vállalatok erős lobbitevékenysége azonban a magángazdálkodók adóterheinek növelését és piacról való kiszorítását célozta. Igazi reformokat csak 1996 után indítottak el. A CAP 1950-es éveinek prioritásai, a nagyobb termelékenység és jövedelem sokkal inkább megfelelne a bolgár mezőgazdaság mai állapotának, mint a megreformált új közösségi agrárpolitika. A bolgárok a piac stabilitásában, az alacsony helyi élelmiszerárak fenntartásában érdekeltek, s a protekcionista élelmiszeripar a világpiaci árnál alacsonyabban biztosította a nyersanyagokat. Ezen kívül a hatalomra jutott UDF a kistermelőket támogatta, úgy, hogy ez lehetőleg ne a költségvetésnek jelentsen tehertételt, hanem az Unió büdzséje fedezze azt. A kistermelők támogatása szintén megfelelt a korábbi CAP-nak,398 de nem az új mezőgazdasági politikának. Ráadásul nemcsak társadalmi és ágazati, de regionális átrendeződésre is számítania kell a bolgároknak a mezőgazdaságban: az EU új iniciatívái a természetközeli élőhelyek fenntartását szorgalmazzák, ami az extenzív mezőgazdaság visszaszorítását vonja maga után, ez a kevésbé értékes területek művelés alól való kivonásával jár együtt, míg az eddigi bolgár gyakorlat éppen a kevésbé értékes területek mezőgazdaságának fenntartásába invesztált többlettámogatásokat, akadályozandó az elvándorlást és a vidéki munkanélküliséget, illetve megfelelve a termésmaximalizálás kívánalmainak. Mivel a bolgárok alacsony fizetésük 40%-át élelmiszerekre költik, az élelmiszerárak liberalizálása, elszabadulása a kormányzat bukását okozhatja, viszont az alacsony élelmiszerárak miatt a kistermelők számára nem kifizetődő a belpiacra való termelés, viszont nem exportképesek, így a kormányzatnak valamilyen támogatást (pl. export-) kell számukra juttatni, ha el akarja kerülni a munkanélküliség további növekedését és a következményeképpen 395

http://unu.edu/p&g/wga/country/Bulgaria.pdf Davidova-Buckwell, 1999 397 Mérlegen… 2006 398 Davidova, 1994 396

280

fellépő vásárlóerő-csökkenést. Az EU-pénzek egy része egészen biztosan ezt finanszírozza majd. 2001-ben a választásokat az NMSII, Simeon pártja nyerte, akit a török MRF és kezdetben a szocialista Koalíció Bulgáriáért (benne a BSP) is támogatott. Az új kormányzat folytatta elődje NATO-politikáját, az ország 2004 márciusában csatlakozott a szervezethez, de a belpolitikát előtérbe állítani kívánó szocialisták a külpolitika dominanciája miatt rövidesen kiváltak a támogatók közül. (Irakban egy 500 fős bolgár kontingens teljesített szolgálatot, a választások után 2005 végére ez 120 főre csökkent). Ráadásul Simeon pártjában szakadás állt be: a létrejött két párt közül a NIU kiszorult a kormányzatból, míg a Novoto Vreme (Új Idő) bent maradt a kormányban. Az UDF-ben szintén szakadás állt be, korábbi miniszterelnök hívei kerültek kisebbségbe (Kosztovisták – DSB). A fragmentációnak köszönhetően az UDF és a DSB is jelentéktelenné vált, míg az NMSII továbbra is komoly erő maradt. A lakosság 2005-re erőteljesen kiábrándult a politikából, amelynek köszönhetően a részvétel a választásokon 55%-os volt, a legalacsonyabb 1990 óta. A BSP győzelme mellett az új formáció, az Ataka ért el meglepő eredményt. Az utóbbira parvenüként tekintő három nagy párt (A BSP, MRF és az NMSII) koalícióra lépett megegyezve az uniós pénzek „elosztásáról.” Ezt a stratégiát választották az írek is (mi nem). Ekkor már biztos volt, hogy az uniós csatlakozás e ciklusban bekövetkezik: az 1999-ben kezdődött tárgyalásokat már 2004 júniusában lezárták, s a csatlakozási szerződést 2005 áprilisában aláírták Luxemburgban. A Kozlodujban lévő atomerőmű blokkjainak leállítása – melyhez az Unió ragaszkodott, kedvezőtlenül befolyásolva Bulgária energiagazdálkodását – okozott némi súrlódást, igaz az EU 2000-2009 között 550 millió eurót ígért az erőmű korszerűsítésére. Az Ataka és az UDF kiszorítására tett kísérlet megér néhány további gondolatot. Bulgária politikai elitje is elismeri, hogy Brüsszel nem racionális döntést hozott, amikor hazájukat felvette az Európai Unióba. Románia és Bulgária a 2000 és 2004 között nyújtott 1,9 milliárd eurós támogatás felét nem szakszerűen használta fel – fogalmazta meg a kritikákat a L’Express francia lap és a Der Spiegel.399 És nem csak a gazdaság teljesítőképességével van gond. A gazdasági növekedés 2007-ben 4,5 százalék körül várható, míg Magyarországon 2,2 százalékot terveztek 2007-re (s 1% is alig volt). A külső eladósodottság ugyan megint nőtt, de az ország földrajzi helyzete komoly stratégiai előnyökkel kecsegtetett, nem véletlen, hogy az Audi itt rendezte be délkelet-európai központját.400 A bővítésnek részben geostratégiai okai voltak: az orosz-amerikai rivalizálás nem ért véget és ez bizonyos fokig a pártpreferenciában is tükröződik (akárcsak 1885-1915 között). Bulgária igyekszik kihasználni a helyzetet, s a kapu szerepét eljátszani Kelet és Nyugat között. 399

L’Express. 2006. december 14. és Der Spiegel. 2007. január 4., http://belpol.transindex.ro/?hir=12967, http://belpol.transindex.ro/?hir=13072 400 Heti Válasz, http://www.hetivalasz.hu/showcontent.php?chid=14950

281

E nyitás jegyében láttak hozzá a Szófiát Isztambullal összekötő autópálya még hiányzó szakaszának megépítéséhez. Az irány sem véletlen, hiszen az MRF és az NMSII egy koalíciót alkotott az előző ciklusban. A feladattal azt a portugál céget bízták meg, amelynek fő részvényese az egykori bolgár cár, a volt miniszterelnök fia. És ezzel eljutottunk Bulgária legnagyobb problémájához, a korrupcióhoz, mely valószínűleg itt szövődött össze a legjobban a bűnözéssel és a politikával.401 Az Európai Unió 2008-ban 4 bolgár fejlesztési ügynökséget zárt ki az uniós pénzek pályázásából, és további 1 milliárd Eurót zárolt büntetésképpen. A rendőrök az elfogás során gyakran lelövik a bűnözőket, mivel ha elfogják őket, sokszor már az ügyészi szakaszban elakadt az eljárás. A bűnözés gyakorlatilag etnikai alapon szerveződik. A fiatal bolgár menedzserréteg általában az orosz nagytőke befolyása alatt áll. Pártjuk, az Ataka (Roham) a nemzetközi sajtóban szélsőjobbos, radikális pártként szerepel, de inkább a nemzeti jelző illene rá. Az Ataka anyagi forrásait a „guruló rubelek” jelentik. A párt 10 %-kal képviselteti magát a törvényhozásban, és elnökjelöltjük a második helyen futott be. Őket igyekeznek a régiek („az européerek”) kiszorítani (nemcsak az orosz tőke miatt) egy másik „internacionális” tőkén alapuló párt segítségével. Ez az Ataka ortodox-szláv jellegű koncepciójával szemben álló a másik nemzeti erő, a török. Pártjuk, az MRF, szinte minden kormányban koalíciós partner (váltogatva szövetségeseit). Mindig a mezőgazdasági minisztérium vezetését "vállalták". Ez az egyik legnagyobb elosztóhelye az EU-s pénzeknek. Nem véletlenül érik ezt a pártot a korrupciós vádak. Vezetőjét, Ahmed Dogant (aki egyébként párttitkár volt és átmentette pozícióját egy ideológiai átalakuláson keresztül), a plovdivi pályaudvaron elkövetett robbantással vádolták meg, börtönben is ült. A 10%-ot kitevő török lakosság államot alkot az államban. Sokszor nem veszik figyelembe a szófiai parlament döntéseit, helyi rendeleteket hoznak. Szoros kapcsolatot építettek ki Törökországgal, és elsősorban a török tőke beáramlását segítik elő,402 a törökök szegényebbek és alacsonyabb végzettségűek, mint az átlag bolgárok.403 Az országon belül a legelmaradottabb térségének számító déli, határmenti obstinákból fokozott a török etnikum elvándorlása. Az ország északkeleti részén a forgalmi árnyékban lévő rurális térségekből húzódik a török kisebbség a jobb megélhetést nyújtó területek irányába. A vándorlás célterületeinek a településterületük közelében található nagyvárosok tekinthetők. A belső vándorlás átrajzolta a regionális etnikai arányokat, de még a kivándorlás sem módosította a török kisebbség országos arányát a két utolsó népszámlálás között eltelt időszakban (9,4 %).

401

http://www.hetivalasz.hu/showcontent.php?chid=14950 http://www.hetivalasz.hu/showcontent.php?chid=14950 403 Rzeplinski, A. – Kmak-Opanovicz, K.: The Political Situation, the Rule of Law and the Observation of Human Rights in the Countries Undergoing Transformation in the Years 2003-2004. Chapter II. 23-58. o. 1949 és 1951 között a kitelepülők létszáma 150 ezerre volt tehető. Miután Törökország 1951-ben lezárta határait a kényszerrel kitelepülők előtt, a beolvasztás várt Bulgária kisebbségeire. 1968 és 1978 között újabb 120 ezer ember hagyta el Bulgáriát. 1989ben a Törökország felé ismét megnyíló határokon 350 ezer török hagyta el az országot, de később 150 ezer visszatért. 402

282

A privatizáció és vele együtt a régi pártelit és a technokraták vagyon- és pozíciómentése, illetve egymással való harca is komoly válságot okozott. Keletközép-európai kontextusba helyezve Bulgáriában a kommunista párt szerepe sokkal erősebb, az ellenállás, ill. a privát (agrár)gazdasági formák szerepe sokkal alárendeltebb volt, mint pl. Magyarországon. Az első privatizációs lépések eredményeként egy év alatt 400000 egy fős vállalkozás alakult ki, miközben 1991ben 82 kereskedelmi bank jött létre, de a vezetés a technokrata nomenklatúra kezében maradt Bulgáriában is. A Rahn-Utt program során először a gazdaságok, majd a könnyűipar, végül a nehézipar privatizációjára került volna sor, az utóbbi két esetben jelentős külföldi tőke bevonásával. Ennek köszönhetően Bulgáriában széles helyi gazdasági elit nem alakult ki. 2000-ben csak 70 ezer munkáltató, 2300000 alkalmazott, 270 ezer önmagát foglalkoztató és 600 ezer munkanélküli volt. Mivel 1990-ben a nagy nemzetgyűlésben még a kommunisták voltak többségben, az ellenzék pedig nem érezte magát tőkeerősnek, a nagy állami vállalatok privatizációja késett, a vagyon és a posztok átmentése folytatódott: 1991-ben bontották csak szét a 100 nagyvállalatot (Balkancar, Bulgartabak, Milk Industry, IZOT, Electron, Pharmachim) 7000 kisvállalkozásra. A piac és az árak liberalizálásával a vállalatok termelése gazdaságtalanná vált, és az állam nem tudta megállítani a folyamatot, jóllehet ez nem lett volna megfékezhetetlen, de az elit el volt foglalva a régi pártelit és a technokrata elit harcával, melyet Lukanov és Doinov küzdelme fémjelzett. A technokraták vereségével a volt pártelit csak ideiglenes győzelmet aratott, mert Popov 1991-es nagykoalíciós kormányában a gazdasági ügyeket az ellenzék kaparintotta meg. 10000 volt kommunista bürokratát azonnal menesztettek, a kereskedelmi minisztériumban csak 24 embert tartottak meg a régi garnitúrából, ami azt is jelentette, hogy ideológiailag ismét elfogult, ráadásul tapasztalatlan gazdasági vezetőkre hárult a privatizáció. A régi kapcsolatok azonban tovább éltek. A hatalomra jutott ellenzék nem tudván megegyezni a régi technokrata és féllegális tevékenységekből meggazdagodó új elittel, kommunista pártkatonának vélve őket, nem kapott társadalmi-gazdasági támogatást. Az utóbbiak viszont a jugoszláv embargón meggazdagodva G-13 néven pártot alapítottak és Lukanovon keresztül a BSP-t támogatták. A volt miniszterelnök, Lukanov 1996-os, máig tisztázatlan meggyilkolása után kaptak igazi erőre. A bábok vélhetően szabadulni akartak egykori pártfogójuktól. Felvásárolták a kiskereskedéseket, így alacsonyan rögzített árakon vették át a mezőgazdasági terményeket, amivel tönkretették a kisgazdaságokat, amivel a régióban sajátos kárpótlást is anullálták (az UDF ugyanis az 1944-es állapotok visszaállítását tűzte ki célul, tehát nem kárpótlási jegyeket bocsátottak ki, hanem a vagyont adták vissza). Videnov aztán az 1700 állami cégvezetőből további 400-at bocsátott el, mert gyaníthatóan a privatizációban érdekelt gazdasági társulásokkal tartottak fent kapcsolatot, s szándékosan szabotálták a termelést, hogy a cégek áron alul kerüljenek új gazdához. Kosztov (és felesége) viszont kormányfői periódusa idején Olympus és Bulgaria néven cégcsoportot hozott létre a 283

privatizáció saját érdekeinek megfelelő levezetése érdekében, mi több, gyakran zsaroltak és vesztegettek meg különböző vállalatokat. A privatizáció kudarcaira utal az MK Kremikovci, a Balkan repülőtársaság csődje.

2. ábra Az 5100, 1993-2004 között privatizált cég szektorok közötti megoszlása

II. Bulgária és a Köztes-Európa régió gazdasági helyzete A közép-európai országok rendszerváltásának egyik legjelentősebb gazdasági hatása a külkereskedelmi forgalom ugrásszerű növekedése volt. Ez minden országban elsősorban az import megugrását eredményezte, a korábban elfojtott fogyasztási igény miatt. Emiatt a külkereskedelmi egyenleg jelentős deficitet mutatott. Tartósan egy térségbeli ország sem volt képes kereskedelmi aktívumot mutatni: az export az import 60-70%-a volt Lengyelország és 70-80%-a Románia esetében, Bulgáriában ez 90-ről 70%-ra esett 2003-ra. Bulgária gazdasági átalakulásában az 1998-1999-es reformok jelentettek nagy változást, aminek következtében drasztikusan növekedett az import és csökkent az export mértéke, s jelentős hiánnyal zárta külkereskedelmét. Az egy főre jutó exportérték Bulgáriában még nagyobb, mint Romániában – abszolút számokat tekintve az utóbbi vezet, exportja duplája Bulgáriáénak és növekedése is ütemesebb volt 1999-ig (egyforma volumenről indultak 1990-ben) –, de elmarad Görögország mögött. Ha a „hiányt okozó” irányt vizsgáljuk, azt mondhatjuk, hogy Románia és Bulgária 2003-ig mind az EU-15, mind az egyéb kereskedelmi irányokban is deficites volt. Magyarországon, Csehországban és a lengyeleknél az export koncentráltsága nagyobb, nem úgy, mint Bulgáriában, ahol az import koncentráltsága a domináns, de az első öt partner gazdasági függőséget okozó szerepe a nyersanyagok, energiahordozók behozatala miatt még akkor nagy, ha egyébként részesedésük nem éri el az 50%-ot.

284

110,0 100,0 90,0 80,0 70,0 60,0 50,0 1996

1997

1998

1999

Bulgária

Csehország

Magyarország

Románia

Szlovákia

Szlovénia

2000

2001

Lengyelország

3. ábra A balkáni export az import százalékában

Az Európai Unió korábbi 15 tagállamának export-részesedése minden térségbeli ország esetében 55 % fölött volt 2001-re. Ez azonban csak Bulgária és Szlovákia esetében jelentett intenzív növekedést, a többieknél inkább stagnált a részesedés. Az első öt kereskedelmi partner földrajzi eloszlását vizsgálva folyamatosan csökkent Oroszország részesedése. Ezzel szemben Ausztria, illetve Németország növelte részesedését. Bulgária esetében mind a történelmi, tradicionális kötődés, mind a szomszédság meghatározó. (Oroszország, Törökország és Görögország szerepe). Az exportban a legnagyobb részesedést ennek ellenére Olaszország és Németország mutatja, ami már a bolgár gazdaság folyamatos integrálódását is jelzi. Az pedig, hogy Itália részesedése folyamatosan növekszik, egy dél-európai együttműködés lehetőségére világít rá.

4. ábra Románia (fent) és Bulgária (lent) külkereskedelmi egyenlege (Milliárd ECU/Euró)

285

70 Bulgária

65

Csehország 60

Magyarország

55

Lengyelország Románia

50

Szlovákia 45

Szlovénia

40 1996

1997

1998

1999

2000

2001

70 65

Bulgária Csehország

60

Magyarország 55

Lengyelország Románia

50

Szlovákia Szlovénia

45 40 1996

1997

1998

1999

2000

2001

5. ábra Közép-európai országok első öt külkereskedelmi partnerének részesedése az összes importból és exportból

A fent említett problémák és a még mindig nem maradéktalanul végrehajtott szerkezetváltás ellenére Bulgária az EU-csatlakozás folyamata során figyelemre méltó eredményeket ért el, hiszen a gazdasági növekedés 1997 után folyamatos volt, a makrogazdaság stabilitása szintén biztató, a munkanélküliség és az infláció csökkenő, bár számos területen még 2005-ben is elmaradásokkal küszködött, mint pl. a folyó fizetési mérleg hiánya (ez Bulgáriában a GDP 13,5%-a volt 2006ban, Romániának a GDP 10,3%-a). 404 A lejárfolyam állandósult, míg a leva értéke erősen függ az euróétól. A folytatódó infláció miatt legkevesebb egy évtizedre is szükség lehet az euró bevezetéséig.405 A bolgár makrogazdasági adatok a 2005. évet tekintve ennek ellenére többségükben pozitív képet adtak a nemzetgazdaság folyamatának alakulásáról. Enyhén kedvezőtlen vonást csak a GDP %-ában mért hozzáadott érték csökkenése, valamint a külső adósság 16%-os növekedése mutatott. Ez utóbbi mellett viszont jelentős pozitívum volt az adósságszolgálat 60%-os és ezen belül a tőketörlesztésnek az előző év azonos időszakához mért kb. 90%-os növekedése. A turizmus, a csúcstechnológia és hírközlési rendszer fejlesztése, a bankrendszer és a tőkepiac alakulását növekvő dinamika jellemezte. A gazdaság- és szociálpolitika néhány egyéb területén, mint a foglalkoztatottság szintén pozitív eredmények mutatkoztak. A 2005. évi költségvetés 5,6%-os GDP növekedést és 404 A Bulgária és Románia EU csatlakozási felkészüléséről szóló 2005. évi átfogó ellenőrző jelentés főbb megállapításai. Brüsszel, 2005. MEMO/05/395. 405 New Kids on the Block. In: The Economist. 2007. január 4. http://www.economist.com/world/europe/displaystory.cfm?story_id=8492549

286

3,6%-os inflációt ért el (4,5 % volt a gazdasági növekedés Romániában). A szegénységi küszöb alatt a román lakosság 25 %-a élt, míg a bolgároknál ugyanez az arányszám 15% alá került 2009 előtt. Nincs probléma a következő területeken: a tőke szabad mozgása és fizetési műveletek, versenypolitika. Fokozott erőfeszítést igényeltek a következő problémás szakpolitikák: társadalmi integráció, ipari szennyezés, mezőgazdasági és állat-egészségügyi ágazat, az EU strukturális alapjaiban való részvétel struktúrái és mechanizmusai – a bolgár állampolgárok közvetlen érdeke, hogy messzemenőkig kihasználják az EU pénzeszközei nyújtotta előnyöket, különösen az olyan jelentős infrastrukturális projektek vonatkozásában, amelyek lehetővé teszik Bulgária számára, hogy felzárkózzon a többi tagországhoz, és az EU szerves részét képezze; a korrupció elleni küzdelem – a korrupció megrendíti a nyilvánosság és az üzleti szereplők Bulgáriával szemben tanúsított bizalmát; a szervezett bűnözés elleni küzdelem – a szervezett bűnözés bulgáriai jelenléte megkérdőjelezi a jogállamiságot.406 Bulgária 2000-2004 között évi átlag 178 millió eurót kapott a PHARE előcsatlakozási alapból teljes lehívás esetén, 68 milliót a SAPARD-tól és 127 millió eurót az ISPA-tól. Az ország 2002-ig összesen mintegy 1,35 milliárd euró támogatásban részesült a PHARE-programból; a 2000-ben indult ISPA és SAPARD előcsatlakozási alapokból 2004-ig összesen mintegy 463 millió euró (ISPA), illetve mintegy 287 millió euró (SAPARD) összeggel részesedett. A 2004es támogatás összege meghaladta a 900 millió eurót. Románia – lényegesen nagyobb népességének is köszönhetően – 2004-ig összesen több mint 4,8 milliárd eurónyi támogatásban részesült a három program keretében. Az EU támogatásai nem elhanyagolható forrásokat jelentenek a két ország számára: a 2004–2006-os időszakban a felhasználható támogatások Bulgária esetében a GDP mintegy 2%-át, Románia esetében a GDP mintegy 1,5%-át tették ki. 2007-ben a strukturális keretekből származó jövedelem a GDP 3,2%-át, 2009-ben már a 4%-át teszi ki, ami Bulgária számára e periódusban összesen 2300 millió eurót (a románoknak 6000 millió eurót) jelent majd. A 2004-ben meghirdetett keretszámok alapján a mezőgazdaság Bulgáriában 388 millió, Romániában 732 millió euróval részesedik majd, ehhez járul még közvetlen kifizetés (431 ill. 881 millió euró), amely nagy csábítást jelent. A vidékfejlesztés a három év során 617 milliót kap majd Bulgáriában, 2400 milliót Romániában.407 A pénzre pedig szükség van. Bulgária egy főre eső GDP-je 2005-ben mindössze 3480 $, Romániának 4490 $ – ezzel szemben a korábbi csatlakozóké 9240 $ volt, az EU-s átlag pedig 29330 $.408 Ha a magasabb, vásárlóerő-paritáson alapuló 9600 dolláros bolgár GDP értékkel számolunk, egy főre számítva a bolgár GDP az EU-átlag 35 %-át, a román szintén a 35 %-át tette ki. (A bolgár GDP 1994-ben csak az uniós átlag 25%-a volt, de a növekedés nem a bolgár 406

MEMO/05/395; Communication from the Commission: Monitoring Report on the State of preparedness for EU membership of Romania and Bulgaria. COM(2006) 549 final Communication from the Commission: A Financial Package for the Accession Negotiations with Romania and Bulgaria. 2004. 8. p. SEC(2004) 160 final. 408 The Economist, 2007. január 4. 407

287

teljesítményt dicséri, hanem a legutóbb csatlakozó 10 ország átlagrontó hatását mutatja.) Az egy főre jutó GDP vásárlóerő-paritását tekintve Szlovénia az uniós átlag 74%-ával vezet a régióban. Regionálisan ez is nagy különbségeket mutat: míg Csehországban a régiók (NUTS II) 50-140%-os értéket mutatnak az uniós átlaghoz képest, addig Bulgária régiói – kisebb szórással – 20-40%-ot.409 Románia a maga 22 millió körüli lakosával Lengyelország után a második legnagyobb kelet-európai állam – Bulgária ennek mintegy egyharmada. Elvileg a kisebb országok elitjei hatékonyabban dolgoznak. De Románia politikai osztálya jelenleg aktívabbnak, progresszívebbnek tűnik. A nagy országok emellett nagyban támaszkodhatnak a külföldi befektetőkre szemben a kicsikkel, akik kiszolgáltatottabbak és kisebb piacuk miatt kevésbé vonzók. Az infrastruktúra és a közműhálózat fejletlen, csak egyetlen olyan híd van a Dunán, amelyen közúti közlekedés is lehetséges. Romániában a nagy útépítési program a botrányok miatt megfeneklett. Pedig mind a román autópálya, mind a bolgár-román infrastruktúra összekapcsoltságának növelése Magyarországnak is érdeke. A fentiek miatt kétségek merülnek fel a pénzek felhasználásával és a költségekkel kapcsolatban. Bulgária az egyik legrosszabb demográfiai helyzetben lévő állam KeletEurópában: lakossága 2020-ra 7 millió fő alá eshet. Az emigrációt ösztönzik az alacsony bérek, a nem megfelelő munkakörülmények és rossz közműhálózat. Több mint 2 millió román és 800 ezer bolgár állampolgár él külföldön.410 Az EUcsatlakozás még stimulálhatja is az emigrációt, bár a legtöbb tagállam különböző munkaerőpiaci korlátozásokat léptetett életbe, okulva a lengyel példán. Ráadásul a moldáviaiak könnyen vállalhatnak munkát Romániában, akár a macedónok Bulgáriában – még ha nem is teljesen legálisan, – s a határok ellenőrzése is hagy némi kívánnivalót maga után. Bár a két kormány igyekszik megszüntetni az etnikai alapú útlevélkibocsátást a rokon szomszédoknak, a migráció leállítására képtelenek, s ez az EU nyugati államai számára jelent majd komoly tehertételt. 2006-ban az EU lakossága nettó bevándorlás révén 3,6 ezrelékkel nőtt, Romániáé nettó kivándorlással 0,3 ezrelékkel fogyott, Bulgáriáé nem változott. Az EU természetes szaporulata 0,8 ezrelék volt, Románia lakossága 1,9 ezrelékkel, Bulgáriáé 5,5 ezrelékkel fogyott. A 25 tagú EU-ban tavaly az egy nőre jutó gyermekek száma tavaly átlagosan 1,52 volt, Romániában 1,32, Bulgáriában 1,31. A csecsemőhalandóság a 25 tagú EU-ban tavaly ezer élveszületésenként 4,5 volt, Romániában 15 ezrelék, Bulgáriában 10,4 ezrelék. A 25 tagú EU GDP-je 2006-ban 10.847 milliárd euró volt, Romániáé 79 milliárd euró, Bulgáriáé 21 milliárd euró (1% alatti részesedés). 2006-ban az EUban az átlagos gazdasági növekedése 1,7 százalékos, Romániában 4,1 százalékos, Bulgáriában 5,6 százalékos volt, de gazdaságuk kis mérete miatt ez nem változtat az EU-átlagon. Az EU-ban ekkor a bruttó értéktöbblet 2 százaléka származott a mezőgazdaságból, 26 % az iparból, 72 %-a a szolgáltatásokból. Romániában az arány rendre 13 %, 33 %, illetve 54 % volt, Bulgáriában 9,3 %, 30,7 %, ill. 61 %. 409 410

Mérlegen…2006 The Economist.

288

Az EU-ban 2006 végén a munkanélküliség átlagosan 7,9 %-os volt, Romániában és Bulgáriában: 7,6 %-os, illetve 7,4 %-os, azaz jelentősen csökkent. A foglalkoztatás az EU-ban 65 %-os volt, miközben Romániában 60 %-os, Bulgáriában 56 %-os. Az EU-ban idén a munkaképes korú lakosság 23 %-ának volt felsőfokú végzettsége, Romániában 12 %-ának, Bulgáriában 22 %-ának. A 2003-as és 2004-es adatok szerint az EU-ban a GDP 5,2 %-át költik közforrásból oktatásra, illetve minden forrás 1,9 %-át kutatásra-fejlesztésre. Ez az arány Romániában 3,4 %-os, illetve 0,4 %-os, Bulgáriában 4,2 %-os, illetve 0,5 %.411 A reálkereset Bulgáriában az 1990-es érték 55%-át teszi ki, csak az utóbbi 5 évben növekedett, s ezzel abszolút sereghajtó Kelet-Közép-Európában. A magyarok reálkeresete 10%-kal, a cseheké 33%-kal nőtt 2007-ig, a többieké romlott vagy stagnált. Vásárlóerő-egységben mérve Bulgária és Románia az utolsó: vásárlóerejük fele a szlováknak és a magyarnak, s negyede az éllovas szlovénekének. A bolgár nyugdíj csak a románnál ér többet, s a magyar nyugdíj vásárlóerejének felét sem éri el. A régióban az egy főre jutó fogyasztás (Szlovénia=100%) a szlovén fele.412 A magánszektor hozzájárulása a GDP-hez, az 1992-es 25%-ról 2005-re 75%ra nőtt, alig alacsonyabb a cseh, magyar és szlovák értéknél (80%), megelőzve pl. Horvátországot (60%). A külföldi működőtőkét illetően Bulgária a 7,5 milliárd dollárral (2004) csak Lettországot, Litvániát és Szlovéniát előzi meg (az élen Magyarország, Lengyelország és Csehország állt 60-60-50 milliárd dollárral), ami fejenként 1000 dollárt jelentett, s ezzel csak Romániát előzte meg (830 – az észtek és a magyarok vezették a rangsort 7000 ill. 6000 dollár/fővel). Ez Bulgáriában a GDP 30%-át jelentette, amellyel a térségben a középmezőnybe tartozik: itt is az észtek és a magyarok vezettek (85 ill. 60% 2005-ben). A külföldi tőkebefektetések 25%-a hazánkba, 15-15%-a Lengyel- és Csehországba érkezett, Bulgária a „futottak még” kategóriában tanyázik 5 másik országgal, összesen 16%-kal. A bolgárok tőkekihelyezése is elenyésző: a kelet-közép-európai és balkáni országok közül a térségbe leginkább a magyarok fektettek be (a térségbeli országok KöztesEurópába irányuló összes tőkekihelyezésnek 25%-a), de a térség országainak saját tőkekihelyezése (ugyanide) a térségbe érkező összes tőke mindössze 7%-a volt, ami a régió gyengeségét mutatja.413 5 éves periódusokat vizsgálva a bolgár GDP csak 2001-2005 között nőtt (évi átlag 5%-kal), a többi esetben csökkent: a növekedést illetően a három balti állam (7,5-8%) és Románia (5,7%) után következnek minket megelőzve. GDP csökkenésük 1990-1995-ben (átlag 4,3%) nem érte el a balti államokét (8-9%), viszont felülmúlta a csehekét (1%). A köztes periódusban a GDP stagnált: csak a románok mutattak ennél gyengébb teljesítményt. Mindent összevetve a bolgár GDP 2005-re az 1995-ös érték 122%-a volt, a román és a cseh GDP növekedés

411

L’Express. 2006. december 14. http://belpol.transindex.ro/?hir=12993 Mérlegen…2006 413 Mérlegen…2006 412

289

ütemével (de nem értékével) azonos, míg Magyarországon és a horvátoknál ez az érték 150%, a letteknél 195% volt.414 A bolgár háztartások kiadásai (reálértéken) 1989-et 100%-nak tekintve 7%-kal nőttek, míg hazánkban a növekedés elérte a 100%-ot, ugyanúgy, mint a balti államokban. Bulgária e tekintetben utolsó. Viszont az államháztartás kiadásai is csak 1%-kal nőttek 1995-höz képest, míg nálunk 25, a szlovákoknál 40%-kal: ez persze nem feltétlenül az olcsó állam jele, hanem a relatív szegénységé. Az export 1995-höz képest a duplájára nőtt, míg az import 2,9-szeresére, azaz nőtt a kereskedelmi deficit (Magyarországon 3,3 – 3,3 – szeres volt a növekedés, ezzel éllovas). A bolgár export növekedése önmagához viszonyítva a térségben a legkisebb, az import növekedése viszont a magyaroké után (fogyasztói társadalom) a legnagyobbak közt volt. Javult a cserearány Horvátországban (2x1,8x), a többi régióbeli államban nem változott, vagy romlott. 415 2005-ben a bolgár külkereskedelmi egyenleg –5 milliárd euró volt, az export 5%-a. Értékben ennél nagyobb volt Románia, Lengyelország és Horvátország kereskedelmi deficitje (11, 9, 8 milliárd), %-ban kifejezve pedig a román, a lett és a horvát deficit mutatott hasonlóan rossz értékeket. A régióból legkevésbé Bulgária külkereskedelme kapcsolódott az EU-hoz. Az egy főre jutó külkereskedelmi forgalom értéke is azt mutatja, hogy Bulgária Romániával együtt (2500-3000 euró) nemcsak tőlünk (10000 euró), de az uniós átlagtól (14000) is messze van. Viszont 2000-hez képest a külkereskedelmi cserearány Bulgáriában 2%-kal javult, míg nálunk 4%-kal romlott.416 A folyó fizetési mérleg hiánya is Bulgáriában volt a legnagyobb és 1995-höz képest is romló, míg a lengyelek és a szlovének ezt 2% alá szorították (nálunk 67%). Viszont az államháztartás egyenlege 2004-ben (a GDP %-ában) jobb (pozitív) volt a térség minden államánál Észtországot kivéve, sőt az uniós átlagnál is. Az államadósság 2005-re 2000-hez képest a felére mérséklődött – a GDP 30%-át teszi ki –, s a lengyelek, horvátok és magyarok a bolgároknál rosszabbul álltak 2005-ben: mindhárom országban növekedett az adósságállomány 20002005 között. (Romániának, Horvátországnak nem volt külső tartozása 1991-ben, a lengyelek adósságát pedig harmadolták – korábban a GDP háromszorosa volt).417 Bulgária ipari termelése még 2006-ban is csak az 1990-es 60%-a (Romániáé 70%, Lengyelországé 220%, hazánké 200%). A beruházások visszaesésének mértéke pedig meghaladta a gazdasági csökkenés mértékét is – igaz ezzel nem állt egyedül (Románia, Csehország). A foglalkoztatottak száma 2005-ben az 1998-as 87%-a volt, ezzel a régió középmezőnyében található, 175%-os termelékenysége szintén (Lengyelország 190%, Szlovénia 130%). Az ipar termelői árai Bulgáriában 1989-1993 között kilencszereződtek (hazánkban duplázódtak, nálunk volt a 414

Uo. Uo. 416 Uo. 417 Uo. 415

290

legkisebb változás, míg Romániában 30-szorosára nőtt az ipari termelői ár) 19982005 között már csak 25%-kal nőttek (középmezőny). A kiskereskedelmi forgalom 60%-kal nőtt 1990 óta, ez igen jelentős, míg az építőipar teljesítménye a felére csökkent – beleértve az új lakásokat. Az idegenforgalmi bevételek 2005-ben 1 milliárd eurót jövedelmeztek az országnak – a kisebb bevétel mellett ugyanannyit, mint nálunk, – de a horvátok 5 milliárdos többletét meg sem közelítik a bolgárok, bár a nullszaldós szlovákoknál és románoknál sokkal jobban állnak. Még a mezőgazdaság is válságba került: a szarvasmarha-állomány a felére, a sertés- a 25%-ára esett vissza 1990-hez képest. III. A civil szféra Románia – mióta Traian Basescu az államelnök – az atlanticizmus bástyája a fekete-tengeri régióban. Bulgária külpolitikailag passzívabb. Miniszterelnöke, az újhullámos Szergej Sztanisev Moszkvában tanult – ez számos romániai exvezetőre ugyanígy igaz, de ott ezt elismerni egyenlő lenne a politikai lejáratással,418 míg Bulgáriában nem. Míg Basescu elítélte a kommunizmus bűntetteit, a bolgár vezetők nem, a sajtó pedig egyenesen kipellengérezte azt a kezdeményezést, mely kommunista érát törvényen kívül helyezte volna. Az OMO-Ilinden-PIRIN párt törvényen kívül helyezése mélyen sértette a gyülekezési szabadságot és a lakosság önérzetét. Egyetlen befolyásos lap, televíziós csatorna vagy rádió sem értelmezte az alkotmánybíróság politikai, s nem jogi alapokon nyugvó döntését a hivatalos irányvonaltól eltérően. A pártnak alig hatezer tagja van: mindegyikük bulgáriai macedónnak vallja magát, miközben azonban Bulgária nem fogadja el a macedón kisebbség létét.419 A koszovói menekültek befogadásának elutasítása sem vetett jó fényt a bolgár társadalom tolerancia-szintjére, csakúgy, mint a kisebbségpolitika hiányosságai sem. Milliós lélekszámú (5% felett) roma kisebbség él katasztrofális körülmények között. 1989 előtt Bulgáriának nem volt meg a nemzeti élcsapata, ellenálló értelmisége, emiatt a média személyiségei állandó önigazolási kényszerrel és identitászavarral küszködnek, s nem képesek az események magyarázatára, csupán a követésére.420 Mindezek nemcsak a gazdasági (és társadalmi) átrendeződést nehezítik, de az új EU-s tagállam versenyképességét is gyengítik. Ráadásul az igazságszolgáltatás fellépése is kemény: míg egy újságíró havi 500 levát keres (250 EUR), addig a rájuk kirótt bírságok 500-10000 EUR között vannak, ami alapvetően korlátozza tevékenységüket.421 A bolgár civil társadalom dermedtségére még inkább rámutat az a csatlakozás előtt készített tanulmány, melyben a társadalmi elitet, az új berendezkedés megszilárdulásánál és létrejötténél bábáskodó szakértők véleményét kérdezték 418

The Economist. Barouch, E.: Bulgária: Szabadságot, szabadon játszani. In: Média és politika. MATARKA 420 Uő. 421 Lásd: Rzeplinski-Kmak-Oponovicz 419

291

meg a bolgár demokrácia működőképességéről 1-5-ig pontozva azt. A tanulmány az 1996-1997-es nagy krízis, a szocialisták lemondása és az előrehozott választások után készült, amelyet a demokratikus erők nyertek meg. Az adatokat az 1993-as értékekkel vetették össze.422A bolgár társadalom alapvető problémája, hogy a polarizálódott politikai élet miatt a „mérsékelt reformok” hívei, a BSP szocialistái és az UDP radikális változást, a múlttal való szakítást szorgalmazó politikusai elutasítják a másik fél demokratizálódást propagáló erőfeszítéseit, s ez részben befolyásolja a demokratikus vívmányok megítélését is. A megkérdezettek nem politikusok, hanem szakértők, így az eredmény még fájóbb, hiszen a szakértői-hivatalnoki gárda átpolitizálódása a demokratikus deficit jele. A szólásszabadságot illetően a 3,4-es átlag 0,14-es növekedést jelentett, a gyülekezés szabadsága esetében a 3,75-ös magas érték stagnált (mégis láttuk az előbbi kettő hiányait). A kisebbségek diszkriminációja nem javult, a 2,62-es stagnáló érték válságjelenségként fogható fel. A társadalmi viták gyakorlatának támogatottsága is kiábrándítóan alacsony volt 1997-ben (2,36, 0,25-ös javulással). A törvények társadalmi elfogadottsága is gyenge volt 2,5 – 0,12-es növekedés). A civil társadalom és a kormányzat között tehát nincs összhang, részben a szükséges stabilizációs intézkedések (árliberalizáció, gazdasági szerkezet helyreállítása, adóemelések, segélycsökkentések) hatása, részben a politikai polarizálódás, a rossz kommunikáció, részben az NGO-k csekély múltja miatt. A társadalom képtelen volt új, stabil, elfogadott értékeket és normákat teremteni. A társadalom kisebbségeinek törvényhozásban való részvétele 2,9-es volt 0,19-es emelkedéssel, a politikai hatalomért való verseny 3,42-es értéke kiélezett helyzetre utal (ez a fiatal demokráciák betegsége), viszont igen alacsony a törvényhozás interpretációja a közvélemény számára (2,21, stagnál). Hasonlóan rossz a személyes biztonság megítélése (2,12, 0,12-es növekedés), a kormányzat életszínvonal növelésére tett erőfeszítései (1,95, 0,2-es javulás), jónak tekinthető viszont a kormányzat ellenőrzése a hadsereg felett (3,44, 0,2-es javulás) és a békés konfliktuskezelés a hatalmon lévők részéről (3,5, 0,25-ös növekedés). Sajnos a közszolgák alkalmazásánál nem az alkalmasság döntött (2,17), miként a hivatalnokok megbízhatósága is súlyos problémaforrás (2,05), és a lakosság sem érzi, hogy egyelő lenne a szolgáltatásokhoz való hozzáférése (2,5, stagnál).423 A magántulajdon védelme biztosított és javuló (2,76, 0,4-es növekedés), de a törvények nem egyformán vonatkoznak egyes cégekre (2,26, bár javul), és nagy a korrupció az üzletek megszerzésénél (3,83 és romló!). Az igazságszolgáltatás megbízhatósága 2,27-es és az egyenlő hozzáférés is csak 2,44-es értéket mutatott az ötfokozatú skálán, s bár a nemzetközi jogi kötelezettségek teljesítését jónak ítélik a bolgárok (3,5, 0,67-es javulás 1993-hoz képest), láttuk, hogy ennek megítélése mennyire más nyugaton. A konfliktusok zömmel bíróság elé kerülnek (ami nem feltétlenül jó, mert a kis ügyek túlterhelik az igazságszolgáltatást, és növelik az időtartamot, ennek kivédése pedig korrupcióval történik), a peren 422 423

http://unu.edu/p&g/wga/country/Bulgaria.pdf Uo.

292

kívüli egyezség ritka. Mindezen megállapítások tükröződnek a 2002-es, és 2004es, 2006-os uniós országjelentésekben is, ezeket a problémákat tehát nem sikerült megoldani. IV. Új reformok: 2007-2008 Bulgária költségvetése az alacsony, 10%-os SZJA bevezetése miatt várhatóan évente 170 milliárd leva bevételtől esik el, de hosszú távon abban reménykednek, hogy így a szürkegazdaságban lévő pénzek is láthatóvá válnak, az adózási kedv várható növekedése miatt. A szürkegazdaság jelenleg (a be nem jelentett munkából származó GDP) a GDP 30-40%-ára tehető, s a dolgozó lakosság 15%a érintett a szürkegazdaság által, ami Románia (25%) és Lettország (17%) után harmadik helyet jelent a térségben (az EU átlaga 5%). Becslések szerint a bolgárok 25%-a többet költ havonta, mint amennyit megkeres, és a dolgozók 30%-a több fizetést kap kézhez, mint amennyi papíron be van jelentve.424 A külföldi tőkebefektetések értéke a GDP 11%-áról (2003) a 19%-ára növekedett 2007-re, de elég egyoldalú maradt a megoszlása, mert zöme a szolgáltató szektorba migrált, s a termelésorientált ágazatok irányába csak a legutóbbi időben történt elmozdulás, miután a bolgár kormányzat megkezdte a szükséges infrastruktúra kiépítését. A gazdasági növekedés hatására a munkanélküliség 9%-ról 7%-ra esett egyetlen év alatt és újabb egy százalékos csökkenést prognosztizálnak a következő évben. A munkaerő költségei 6%-kal nőttek, gyakorlatilag Bulgáriában kisebbfajta munkaerőhiány alakult ki a hirtelen megélénkülő befektetések és állami programok miatt. Az új adórendszer miatt – eltörlik az adómentes jövedelemsávot – sokak szerint a legszegényebbek helyzete ismét romlik majd, mások viszont a szürkegazdaság visszaszorulását remélik. A tény az, hogy a 490 leva/hó fizetés alatti kategóriában az adóteher várhatóan növekszik az új rendszerben, ami azért óvatosságra intő, mert Bulgáriában az átlagos havi fizetés 384 leva volt a 2007-es év elején és 451 a 2007-es év végén – ami nagy reálérték-növekedést jelez, mivel az infláció alacsony volt – s a valóságban a lakosság 66%-a ennél az értéknél kevesebbet keresett, ami rámutat a jövedelmi viszonyok egyenlőtlenségére (2. táblázat, 7-8. ábra). Ha azonban figyelembe vesszük a szürkegazdaságból származó jövedelmeket, amelyek megadóztatásában reménykedik a bolgár kormány a rendelkezéssorozat kapcsán, és a munkaerő iránti növekvő keresletet, akkor a jövedelemcsökkenés a beharangozottnál kisebb csoportot érint majd, mint a reform bevezetése előtt; január végén ráadásul a parlament megszavazta a 430 levás (215 EUR) minimálbért.

424

Balkán Monitor, 2008/2.

293

2. táblázat Bolgár makrogazdasági adatok 2005-2007.

Makrogazdasági adatok GDP reálértékének növekedése (%) Befektetések (GFCF%) Költségvetési mérleg (GDP%) Munkanélküliség (%) UCL növekedése reálértéken (%) Befektetések (FDI/GDP%) Forrás: ICEG EC 2008/2, Bolgár Nemzeti Bank

Ezen változtatások egy nagyszabású reformfolyamat részei voltak, melynek során a vállalati adót már 10%-ra csökkentették, a társadalombiztosítási járulékot pedig két lépcsőben, 2006-2007 között 6+3%-kal csökkentették, a minimálbért pedig 12,5%-kal felemelték.425 Ennek okai összetettek, s vélhetően a 2002-es év rossz statisztikájának javítását szorgalmazta.

6. ábra A GDP növekedése reálértéken 2005-2008 között a balkáni országokban Forrás: Balkán Monitor, 2008/1.

A teljes lakosságot figyelembe véve a bruttó átlagfizetés 31%-kal nőtt 20022006 között, ami némileg meghaladta az inflációt (átlagosan 6%-os éves infláció nivellálná a fizetésemelkedést, s pl. 2005-ben ez 4% alatt maradt), tehát átlagosan enyhe reálbérnövekedéssel kellett számolni az 5 év alatt. A jövedelem társadalmi eloszlása jelentősen változott (7-8. ábra). A medián viszont alig módosult, ami azt jelenti, hogy a kevesebbet keresők helyzete nem javult. A módusz értékben elérte a 2500 levát (1250 euro), ami az 5 évvel korábbi 1000-1500 levához képest legalább 70%-os növekedést jelentett. A görbe csúcsossága nőtt (220 ezerről 440 ezerre), de sajnos osztályozottsága is és nem kedvező irányba. A középrétegek fizetése között nem volt jelentős differencia, de a szórás növekedett. A módusz 425

Balkán Monitor, 2008/2.

294

az átlagtól messze volt 2002-ben, de az átlagtól való távolsága nem nőtt jelentősen (2006-ra), azaz az átlagnál többet keresők száma nem növekedett. A medián és az átlag távolságának növekedése arra utal, hogy nőtt a kisebb jövedelműek távolsága a jobban élőktől. 3. táblázat A bolgár átlagkeresetek értéke 2007-ben (2 leva = 1 EUR) Átlagkereset (leva, 2007)

Dolgozók aránya (%)

Összesen Mezőgazdaság, erdészet Bányászat Ipar Gáz, víz, elektromosság szolg. Építőipar Kereskedelem, háztartási eszközök, autók javítása Hotelek, éttermek Szállítás, raktározás, telekommunikáció Pénzügyi szolgáltatás (tanácsadó) Ingatlan, üzleti tevékenység Közszolgálat Oktatás Egészségügy, szociális szféra Egyéb Forrás: Balkán Monitor

7. ábra A bolgár lakosság bruttó éves keresete 2006-ban, levában (www.nsi.bg)

295

8. ábra A bolgár lakosság bruttó éves keresete 2002-ben, levában (www.nsi.bg)

A medián 2856-ról 3200 levára nőtt a nők esetében 4 év alatt, ami 12%-os növekedés, ami végeredményben azt jelenti, hogy a legkevesebbet kereső rétegek fizetése az inflációval közel azonos mértékben nőtt. Az átlag 3200-ról 4400 levára nőtt, ami viszont 37%-os növekedés, s jóval meghaladja az inflációt. A módusz 1500 leváról 2500 levára nőtt (+66%), s 100 ezer fő helyett immár 200 ezer fő került ebbe a kategóriába, ami a közepes fizetéssel rendelkező nők számának növekedését jelenti. Sajnos a módusz és az átlag közötti különbség nem csökkent, azaz e társadalmi réteg fizetése az átlagtól még mindig messze van. A közepes keresetű nők hasonló adottságú férfiakkal szembeni előnye csökkent, ráadásul a 2006-os görbe csúcsossága is nőtt, azaz osztályozottabbá vált a női társadalom, a differenciák az átlag, ill. a felső és alsó rétegek között nőttek. A férfiaknál a mediánnal egyező másodlagos módusz eltűnt 2006-ra, a görbe futása a nőkéhez hasonlított, a nemek közötti különbség csökkent. A közszférában a fizetések 10%-kal nőttek, ami várhatóan a privát szférában is fizetésemelési igényt gerjeszt, ami visszafoghatja a befektetőket, miként az EU gyenge növekedési mutatói is hátrányosak lehetnek a nyitott gazdaságú Bulgária számára. A külső egyensúly és a növekedés összetételének kedvezőbbé tétele szempontjából kulcsfontosságú lenne a hazai fogyasztás növekedésének visszafogása.426 Erre volt is kísérlet: a fogyasztás növekedése valóban mérséklődött, míg 2007 elején az egy évvel korábbinál 8%-kal volt magasabb a fogyasztás, addig az év vége felé a 2006 őszi negyedévhez képest már csak 5%-os növekedést mutattak ki. A fizetések reálérték-növekedése mégsem volt akkora, mint az az eddigiek alapján várható lenne. Az inflációs kitűzést (4,4%) ugyanis nem sikerült tartani, az infláció 10% körül alakult 2007-re. Mivel a leva az euróhoz van rögzítve (2:1 átváltási aránnyal), így konzervatív fiskális politikát folytatni igen nehéz (2006-ban 426

Balkán Monitor, 2008/4 és 2007/12.

296

a költségvetés egyenlege +3%-on állt, ami Európa-szerte a legnagyobb arányú többlet volt). A fizetések emelkedése önmaga is inflációt erősítő tényező, ami a szűkülő munkaerőpiac eredménye. mezőgazdaság,

ipar,

szolgáltatások,

GDP

9. ábra A bolgár gazdaság növekedése 2003-2007 között szektoronként Forrás: Ekonomicseszkij Potencial Bolgarii

A gazdasági növekedés eredményeképpen Bulgáriában az építőipar és az ipar jelentősen 30%-kal bővült, mintegy 10% ponttal megelőzve az összes többi szektort. 2007-ben az ipar összesen 12-15%-os GDP növekedést produkált az egyes negyedévekben (az előző év részeredményeihez képest), a gáz- és elektromosság pedig 17%-ot, a feldolgozóipar 15%-ot. Egyedül a bányászat hanyatlott. Mindez azt jelentette, hogy az ipar szerepe a GDP előállításában 31ről csak 32%-ra nőtt. A szolgáltató szektor mintegy 7-11%-os növekedést mutatott (9. ábra. 4. táblázat). A GDP várható növekedése 2008-ban 6-7%-os. A nekilendülésnek minden bizonnyal az az egyik oka, hogy Bulgária csatlakozott az EU-hoz, amely kedvező lehetőségeket hordoz magában a befektetők részéről. Elemzők szerint a mezőgazdaság egésze is jó eredményeket produkált a strukturális alapokból befolyt összegek révén, a valóság azonban az, hogy a mezőgazdasági termelés 2007-ben 30%-kal esett, amit akkor még csupán a nyári aszály rovására írtak (valójában az uniós csatlakozás egyik velejárója a mezőgazdaság gyengülése a térségben). Ennek következtében a mezőgazdaság GDP-ből való részesedése 8,5%-ról 6%-ra esett. 4. táblázat. Az egyes szektorok GDP-jének bővülése (az előző év hasonló évnegyedéhez = 100% képest) (Forrás: Balkán Monitor 2008/4.)

mezőgazdaság ipar+energia építőipar kereskedelem szállítás, vendéglátás, telekom. pénzügy, üzleti szolgáltatások más szolgáltatások

297

10. ábra Bulgária GDP növekedése negyedéves lebontásban. (www.nsi.bg) Forrás: Balkán Monitor 2008/4

11. ábra A külföldi tőkebefektetések értékének változása a Balkán országaiban. Forrás: Balkán Monitor, 2008/4.

AUT, NED, GRE, GBR, ITA, BEN, GER, CYP, USA HUN, SUI

12. ábra A külföldi működőtőke eredete és megoszlása Bulgáriában 1996-2006 Forrás: Ekonomicseszkij Potencial Bolgarii

298

Számos külföldi és belföldi gazdasági tényező is szerepet játszott az infláció alakulásában, így a reálbér-növekedés eliminálásában is. Mint azt a diagram is mutatja, Bulgáriában 2006-ban az árszínvonal jóval alacsonyabb volt (13. ábra), mint az EU-ban, vagy a szomszédos országokban. Ennek részben oka, hogy 93%-kal nőtt a belföldön termelt zöldség és gyümölcs fogyasztása, míg az import gyümölcs mennyiségének növekedése 40% alatt maradt. Az Unióhoz való csatlakozás jelentős árfelhajtó hatással bírt a megváltozott termelési követelmények miatt, s a 2007-es aszály csak rontott a helyzeten. Az inflációhoz legjelentősebben a gabona- és kenyérárak és a tejtermékek és tojás termékcsoport árai járultak hozzá, mintegy 31 és 22%-kal emelkedtek áraik az előző évhez képest. A hús 7%-kal, a zöldségek 38%-kal drágultak, s ezzel az inflációs hatásból is jelentős részt képviselnek. A gyümölcsárak 17%-kal nőttek. Az olajárrobbanás miatt az energiaigényes termékek ára 5%-kal nőtt. Az áram árának emelése a kisvállalatoknál 20%-os költségnövekedést okozott, és a nagyfogyasztóknál 3540% árnövekedés volt tapasztalható az energetikai szektor liberalizációja után.

13. ábra Az árszínvonal alakulása Bulgáriában az EU csatlakozás előtt EU25 (2006)=100 (Forrás: Eurostat, Balkán Monitor, 2007/11)

Mindemellett azonban imponáló a bolgár gazdaság teljesítménye még így is, mely a munkaerőpiaci adatokból is leolvasható: 2007-ben a munkanélküliek számának csökkenése mellett nőttek a bérek (5. táblázat). Lényeges strukturális változás azonban mégsem áll a háttérben: bár a munkanélküliség csökkent, a foglalkoztatottak számában nem sikerült jelentős emelkedést elérni, hiszen a bolgár társadalom gyors mértékben öregszik: az idősek aránya az 1995-ös 22%-ról a jelenlegi tendenciák ismeretében (2005 = 25%) 2015-re 29%-ra nő (14. ábra). Ráadásul a 2008-2010-es gazdasági világválság Bulgáriát Görögországgal egyetemben tönkretette.

299

5. táblázat A munkaerőpiac főbb adatai 2007-ben Bulgáriában

2007 Foglalkoztatott (1000) Munkanélküli (1000) Munkanélküliség (%) Havi átlagbér (leva)

Forrás: Balkán Monitor, 2007/11.

14. ábra A születési (világos) és halálozási (sötét) arány Bulgáriában (ezrelék) és a természetes fogyás üteme (szürke) (www.nsi.bg)

15. ábra A folyó fizetési mérleg hiánya a Nyugat-Balkánon. Forrás: Balkán Monitor, 2008/1.

A fizetési mérleg hiánya 2007-ben is 14% volt (15. ábra), ez a magas ár- és fizetésszinttel együtt, valamint a hitelek növekedése miatt (a követelések a privát

300

szférában mintegy 20%-kal emelkedtek) egy túlfűtött gazdaságról tett tanúbizonyságot.427 További problémát jelent, hogy az import 2007-2008-ban tovább nőtt, de az export nem, így azonban a külkereskedelmi deficit nem csökkenthető lényegesen. Bulgária 1993 óta komoly importtöbblettel rendelkezik (16. ábra). A legnagyobb növekedést a rádió- televízió- és kommunikációs eszközök (57%), a számítógépalkatrészek (38%) és a szállítóeszközök (29%) forgalma mutatta 2007 őszén.

16. ábra Bulgária exportja (bal) és importja (jobb) (millió USD)

Forrás: Ekonomicseszkij Potencial Bolgarii

17.ábra A bolgár export összetételének változása 1996-2006 között (millió USD) alapcikkek, élelmiszerek / nyersanyagok / eszközök /energiahordozók Forrás: Ekonomicseszkij Potencial Bolgarii 427

Balkán Monitor, 2007/11.

301

V. Regionális sajátosságok Bulgária regionális gazdasági-társadalmi állapotának vizsgálatához oblaszt-szinten összegyűjtöttük a GDP/fő, munkanélküliség, foglalkoztatottság, úthálózatsűrűség és a szegénységi küszöb alatt élők arányát (7. táblázat). E mutatók egymástól nem tekinthetők függetlennek, mint azt a korrelációs mátrix is bizonyítja (6. táblázat). Viszonylag erős, de fordított kapcsolat volt mérhető a munkanélküliség és foglalkoztatottság, a GDP/fő és a szegények aránya, valamint az útsűrűség és a szegények aránya között Egyenes kapcsolat volt mérhető az úthálózat-sűrűség és a GDP/fő között. 6. táblázat A kapcsolat erőssége a vizsgált gazdasági tényezők között (p=0,05) 2005

GDP/fő

GDP/fő

1,00

munkanélküliség (%) -0,33

foglalkoztatottság (%) 0,40

útsűrűség (km/km2) 0,58

szegények (%) -0,62

munkanélküliség (%)

-0,33

1,00

-0,61

-0,08

0,33

foglalkoztatottság (%)

0,40

-0,61

1,00

0,24

-0,36

útsűrűség (km/km2)

0,58

-0,08

0,24

1,00

-0,68

szegények (%)

-0,62

0,33

-0,36

-0,68

1,00

A multikollinearitás jelenségének megléte miatt nem meglepő, hogy az 5 változó összevonható mindössze két faktorba, illetve, hogy a regressziós vizsgálatok tanulsága szerint a szegénységet a munkanélküliség határozza meg leginkább, s legkevésbé (fordított tendenciát mutatva) az úthálózat sűrűsége, míg a GDP/fő értékével legjobban a foglalkoztatottság és az úthálózat sűrűsége van összhangban. A vizsgálat relevanciáját természetesen csökkenti, hogy a változók nem tekinthetők függetleneknek. Ezt követően az 5 változó felhasználásával az oblasztokat klaszterbe soroltuk. A klaszteranalízis során 3-5 csoportot különítettünk el a normáleloszlást mutató, standardizált adatok felhasználásával Ward módszerével, s az 1. és az 5. (Szófia) klaszter (Vidin, Lovecs, stb.) igen stabilnak bizonyult mindhárom esetben. E két klaszter a bolgár fejlettség két szélsőértékét testesíti meg az adatok alapján (18. ábra). Ha külön ábrázoljuk az átlag feletti GDP-vel rendelkező térségeket, akkor megközelítőleg az 4-5., sötét színnel jelölt klasztert kapjuk vissza, amelyekre jellemző a 10% alatti munkanélküliség. Pernik oblasztban eltérő jelenség figyelhető meg: ott a GDP egy főre jutó értéke ugyan kicsi, viszont hivatalosan kevés a munkanélküli (19-20. ábra). Egyértelmű a térképek alapján, hogy a viszonylag alacsony szegénységi mutatókkal jellemezhető régiók nyugaton találhatók, míg Dobrudzsa és a Pomákföld területén, ahol egyébként is jelentős a muszlim és török kisebbség jelenléte, a szegénység nyomasztó méreteket öltött (26-27. ábra). Az 5 mutató alapján saját vizsgálatunk során kirajzolódó kép nagyjából egyezik az ILIEVA és tsai. által vázoltakkal (2002), és a szegénység elterjedését bemutató térképsorozattal. 302

7. táblázat A bolgár oblasztok társadalmi-gazdasági állapota (2004-2006): kiemelve szürkével az átlagosnál kedvezőbb adatok oblaszt és régió

GDP/fő (leva)

munkanélküliség %

foglalkoztatottság %

útsűrűség km/km2

szegények %

Vidin

3682

22,5

29,9

0,2

17,3

Vraca

3626

12,4

36,1

0,17

13

Montana

5348

9,2

37,8

0,16

15,7

Lovecs

4336

18,9

39,4

0,18

13,8

Pleven

3885

7,1

40,3

0,17

13,8

V. Trnovo

4184

12

38,6

0,2

13,3

Gabrovo

5089

3,3

46,7

0,25

11,6

Razgrad

3982

19,1

35,7

0,19

18,3

Rusze

4671

12,2

44

0,18

16,1

Szilisztra

3623

16,9

42,8

0,18

21,7

Várna

5872

9,5

50,7

0,19

10 16,1

Dobrics

4099

17,1

40,6

0,18

Trgoviste

3622

7,9

42,4

0,2

20

Sumen

3881

16,5

41,5

0,17

17,6

Burgasz

5893

6,2

45,8

0,14

12,8

Szliven

3641

17,3

38,7

0,15

17,9 18,8

Jambol

3356

9,2

46,7

0,18

Sztara Zagora

5974

5,4

44,8

0,16

14,4

Krdzsali

3981

8

42,4

0,19

20,3

Pazardzsik

3606

17,7

44

0,17

19,4

Plovdiv

4694

7,2

42,9

0,17

18,1

Szmoljan

4129

19,6

45,4

0,17

17,4

Haszkovo

3785

9,3

43,9

0,19

15,2

Blagoevgrad

3623

2,2

53,3

0,1

16,5

Küsztendil

2940

15,9

41,6

0,23

12

Pernik

2671

7,5

43,1

0,19

12,4

Szófia

8389

7,6

51,8

0,5

1,8

Szofija

3540

10

46,1

0,21

12,2

ÉNY

4209

12,5

37,5

0,18

ÉC

4336

12,5

41,4

0,2

ÉK

4804

12,1

45,7

0,18

DK

5179

8,3

44,3

0,15 0,18

DC

4211

11

43,4

DNY

6211

7,6

50

0,16

Bulgária

5529

10,1

44,7

0,17

(Forrás: www.nsi.bg és Ekonomicseszkij potencial Bolgarii)

303

Szilisztra Vidin

Montana

Rusze

Pleven

Dobrics

Razgrad

Vraca

Sumen Veliko Trnovo

Lovecs

Trgoviste

Varna

Gabrovo Pernik

Szófia

Szofija

Szliven Plovdiv

Küsztendil

Sztara Zagora

Burgasz

Jambol

Pazardzsik Haszkovo Blagoevgrad Szmoljan

Krdzsali

18. ábra Az oblasztok klaszterezésével készült kartogram Bulgária kerületeinek fejlettségi típusait mutatja be az 5 változó alapján (saját szerk.)

Szilisztra Vidin

Montana

Rusze

Pleven

Dobrics

Razgrad

Vraca

Sumen Lovecs

Veliko Trnovo

Trgoviste

Varna

Gabrovo Pernik

Szófia

Szofija

Szliven Plovdiv

Küsztendil

Sztara Zagora

Burgasz

Jambol

Pazardzsik Haszkovo Blagoevgrad Szmoljan

Krdzsali 3000 leva/fő alatti GDP 5500 leva/fő feletti GDP 15% feletti munkanélküliség 10% alatti munkanélküliség

19. ábra A GDP/fő és egyéb társadalmi jellemzők területi sajátosságai (saját szerk.)

304

Szilisztra Vidin

Montana

Rusze

Pleven

Dobrics

Razgrad

Vraca

Sumen Veliko Trnovo

Lovecs

Trgoviste

Varna

Gabrovo Pernik

Szófia

Szofija

Szliven Plovdiv

Küsztendil

Sztara Zagora

Burgasz

Jambol

Pazardzsik Haszkovo Blagoevgrad Szmoljan

Krdzsali

20. ábra 3 vagy annál több átlag feletti mutatóval bíró terület (7. táblázat) (saját szerk.)

21. ábra Régi (nehéz)ipari központok és alulfejlett térségek ILIEVA et al. 2002/10.

305

22. ábra Határ- növekedési és fejlődő területek Bulgáriában ILIEVA et al. 2002/10

A szegénység jelenléte és növekedése hat a migrációra és a természetes szaporulatra is. A népességszám változását bemutató két térkép (25-26. ábra) alapján megállapítható, hogy a főváros vonzereje nem csökkent, hiszen míg természetes fogyás jellemezte (-2500 fő), addig a migrációnak köszönhetően összességében 6000 fővel nőtt lakossága. Plovdiv hasonlóképpen vonzerőt jelentett. Ezzel ellentétben Szilisztra, Razgrad és Haszkovó 1000 fő közeli természetes fogyással volt jellemezhető, míg a népességszám tényleges csökkenése ezt jóval meghaladta, tehát vándorlási veszteségük sem volt elhanyagolható. Hasonló jelenséget mutatott Blagoevgrád körzete. A szegénység vizsgálata megérdemel még néhány szót, miként Szerbia esetében is tettük. Ha finomabb felbontást alkalmazunk, akkor a szegénység elterjedtségének nemcsak társadalomföldrajzi (vallás, etnikum, határmentiség), hanem természetföldrajzi attribútumai is kirajzolódnak: a szegény obstinák nagy része a periférikus helyzetű hegy- és dombvidéki területre (Rila, Pirin, Pomákföld, szerb határ mente, Vidin, (Dobrudzsa) esik (26-27. ábra), ahol a stagnáló mezőgazdaság (Dobrudzsa) és a hanyatló nehézipar (Vidin) nyújthat csak megélhetést. Ugyanerre a területre nemcsak az jellemző, hogy magas a szegények aránya, de az is, hogy a szegénység ugyanitt a legmélyebb, azaz több szempontból is válságterületnek tekinthetők. E problematikus területek a Dunánál (Vidin) az országhatár, illetve régióhatárok mentén sorakoznak (21. ábra), gyakran kettévágják őket a magasabb szintű uniós közigazgatási határok, így egyrészt regionális szinten nem olyan rosszak a mutatók, mint lokálisan, másrészt viszont az egyes régióközpontok kisugárzó hatása nem terjed ki a teljes területre. A 306

fővárosban a szegények és lecsúszással fenyegetettek aránya 5% körül volt, míg a közigazgatási centrumokban 12%, egyéb városokban viszont 17%, a falvakban 18%-os volt, kisváros és falu között tehát nem volt ilyen tekintetben különbség. A Világbank 2002-es jelentése szerint a városok és a falvak szegénységi mutatója között 4x-es különbség volt: 6% vs. 24%. Ennek ellenére mégis a városokban élt a szegények 61%-a, míg falvakban csak 39%, ami részben a mezőgazdasági önellátás lehetőségének tudható be, részben a városi lakosság nagyobb (60% feletti) arányának. Végeredményben a vidéki szegények aránya nem volt lényegesen felülreprezentált. Az obstinákat szemlélve 173 közülük közepesen szegény, azaz 10-20% közötti a szegénységi határ alatt élők és lecsúszástól fenyegetettek száma. 30 obstina esetében ez meghaladta a 25%-ot (8. táblázat). A csúcsot Rakitovó (Pazardzsik) és Bojnica (Vidin) tartotta 33 és 55%kal. Lineáris összefüggés mérhető a szegények aránya és a szegénység mélysége között is (23. ábra)! 8. táblázat A szegények aránya az egyes obstinákban a szegények aránya 10% alatt 10-15% 15-20% 20-25% 25% felett

obstinák száma / lakosság 1000 fő / részesedés %

(Forrás: www.nsi.bg)

23. ábra Összefüggés a szegénység által érintett tömegek aránya (horizontális tengely) és a szegénység mélysége (vertikális) között Bulgáriában (Forrás: www.nsi.bg)

A szegények népességen belüli aránya, a szegénység mélysége és hevenysége alapján klaszterizált bolgár obstinákat hat csoportba lehetett sorolni: a már említett Bojnica a leghátrányosabb, Szófia a legelőnyösebb helyzetű csoportba került a klaszteranalízis eredményeképp. Rakitovo, Omurtag, Jakoruda, Makres, Kotel, Kajnardzsa, Belica és Vrbica voltak a szegénység további centrumai, nem meglepően közülük számos török jellegű település. Kifejezetten kedvező 307

helyzetben volt viszont (5. klaszter) Primorszko, Bobov Dol, Várna, Pirdop a szegénységet illetően (www.nsi.bg). Ami a társadalmi megoszlást illeti, a szegények mindössze 2-4%-a rendelkezett felsőfokú végzettséggel, míg a munkanélküliek között a szegénység jelenléte 40-80%-os volt. A szegénység mélységére jó példa, hogy Makresben a szegények 63%-ának nem volt csatornázott a lakhelye, 80%-uknál nem volt vezetékes víz, mi több 95%-uknak még WC-je/fürdőszobája sem volt. E térségre egyébként is jellemző, hogy az obstina lakóinak száma 2500 körül marad, kik nagyobbrészt nyugdíjasok. Bojnicában a lakosság csupán 10%-a volt 15 évesnél fiatalabb! Kajnardzsa és Omurtag térségében a munkanélküliség elérte az 50%-ot, közülük 70% tartósan munkanélküli volt. Bolgár statisztikusok egy faktor- és regresszióanalízist is végeztek a szegénységet meghatározó szociológiai tényezők jobb azonosítása érdekében (9. táblázat). Ez alapján a már elemzett természetföldrajzi és gazdasági determináló tényezők mellett a nemzetiséghez való tartozás, alacsony kvalifikáció és a munkanélküliség szerepe domináns. Az átlagfizetés nagysága, a lakások komfortfokozata, a kommunikáció lehetősége nem jelentős tényező, a felsőfokú végzettség viszont számított. 9. táblázat A szegénységet befolyásoló tényezők (Forrás: www.nsi.bg) tényező

standardizált beta

középfokú vagy annál alacsonyabb végzettségűek aránya végzettség, írni olvasni tudás felsőfokú végzettségű lakosság aránya roma lakosság aránya török lakosság aránya népsűrűség (ember/m2) munkanélküliek aránya átlagfizetés (obstinánként) fürdővel rendelkező lakások aránya száz főre jutó telefon korrelációs koefficiens (R2)

A GDP regionális alakulását figyelemmel követve megállapítható, hogy a DNY-i régióban találhatók a legmagasabb értékek, s hogy ez utóbbi régió Bulgária GDP-jének 20%-át állította elő 2004-ben. Ezzel szemben az ÉNY-i és Déli Központi NUTS2-es régiókban az egy főre jutó GDP is alacsony, a tartomány nemzeti össztermelésből való részesedése is alulreprezentált. Nem meglepően emiatt a külföldi működőtőke jelenléte is a DNY-i régióban volt a legjelentősebb 2005-ig, a többi tartomány szerepe alárendelt volt, ami pozitív visszacsatolásként hat e két régiók helyzetére. Ugyanez érvényes a GDP növekedésének ütemére is. Az EU-átlaghoz képest viszont még a legfejlettebb

308

régió egy főre jutó GDP-je is alig éri el az 50%-ot, a többi tartományban pedig 30% alatt maradt (28-30. ábra).

24. ábra A népesség számának változása 2006-ban (természetes szaporulat és migráció) (Forrás: www.nsi.bg és Ekonomicseszkij Potencial Bolgarii)

25.ábra A természetes szaporulat/fogyás okozta népességszám-változás 2006-ban Bulgária municipiumaiban (Forrás: www.nsi.bg és Ekonomicseszkij potencial Bolgarii).

309

26. ábra A szegénységi küszöb alatt élők aránya Bulgáriában (2006) (www.nsi.bg)

310

27. ábra A szegénység mélysége Bulgária egyes körzeteiben (2006) (www.nsi.bg)

311

ÉNY-i D-Központi DK-i ÉK-i É-Központi DNy-i 28. ábra A külföldi tőkebefektetések alakulása az egyes bolgár régiókban 2005 végéig (Forrás: www.nsi.bg és Ekonomicseszkij Potencial Bolgarii)

29. ábra A GDP/fő értéke 1000 euróban és régiók közötti megoszlása 2004-ben (bal) A GDP régiónkénti növekedése (%) 1996-2004 között (jobb) (Forrás: www.nsi.bg és Ekonomicseszkij Potencial Bolgarii)

30. ábra A GDP az EU átlaghoz (100%) viszonyítva régiónként (2004) (Forrás: www.nsi.bg és Ekonomicseszkij Potencial Bolgarii)

312

Összegzés Bulgária a rendszerváltás után több súlyos válsággal nézett szembe, ilyen szempontból lekopírozta a térség országainak forgatókönyvét. A társadalom darabokra hullott: a bolgár demokrácia-felfogás több száz, egymástól alig különböző, gyakran szűk csoportok érdekeit képviselő párt létrejöttét eredményezte, amelyek nagy része nem jutott be a parlamentbe, így a lakosság jelentős részének szavazata elveszett. A Kelet és Nyugat közötti ingadozás máig megfigyelhető, rányomja a bélyegét a pártpolitikára és a gazdaságszervezés egészére is. Nagy a szegénység, a társadalmi olló kinyílt: noha nőttek az átlagbérek, a társadalom egészének életkörülményei nem javultak. Az ország belső megosztottságát kiélezi, hogy a leszakadó régiók és társadalmi rétegek körében a cigány és török kisebbség domináns, miközben természetes szaporulatuk is jelentős, migrációs folyamatokat beindítva. A makrogazdasági mutatók javulása nem feledtetheti az erős exportvisszaesést, a jelentős importnövekedést, az eladósodottságot, a gyáripar leépülését, az EU-csatlakozást követően a mezőgazdaságban bekövetkező hanyatlást. Bulgária nem tudott túllépni saját árnyékán, megmaradt egy darabka Balkánnak, a korrupció, a feketegazdaság, a piaci viszonyok és a politikai élet összefonódása, az etnikai szembenállás, a régi rendszer nómenklatúrájának túlélése a gazdasági-társadalmi elitben, az önszerveződés gyengesége, a centrumperiféria között érezhető feszültség, a kisállami lét, mind olyan attribútumok, mely alapján az országot a balkanizálódott, vagy nagyhatalmi érdekek miatt a 20. században balkanizált államok közé kell sorolnunk (Köztes-Európa nagy részével együtt).

313

(Forrás: MÉRLEGEN... 2006)

314

14. Montenegró két arca: gazdasági sikerek és belpolitikai válságok (2005-2008)

Montenegró függetlenségével kapcsolatban felmerül a kérdés: melyek voltak azok a belső tényezők, melyek a lakosságot arra indították, hogy elválassza sorsát a külpolitikailag egyre elszigetelődő, de „rokonok” által lakott Szerbiától, s melyek voltak azok a külső tényezők, melyek ezt lehetővé tették, s milyen az új állam viszonya a régi örökséghez? Másképpen megfogalmazva: az európai közösség miért tartja azt lehetségesnek az etnikailag egyébként szintén kusza képet mutató tartomány esetében, amit a jóval homogénebb Koszovó esetében sokáig óvakodott elismerni? Tanulmányunkban választ keresünk arra, hogy milyen gazdasági és társadalmi állapotban volt az ország, amikor megtörtént az elszakadás, és hogyan módosult a helyzet az elmúlt 5 évben. Vajon egy életképes konstrukció jött létre a Balkánon (szlovén példa), vagy egy újabb sikertelen, s csak mesterségesen – külső beavatkozással, akár politikai akár gazdasági eszközökkel, egyelőre nem körvonalazott politikai és gazdasági célok érdekében – fenntartott „játékállam” (terület: 14 ezer km2, legnagyobb települések: Podgorica, 117875 lakos; Nikšić, 56141; Cetinje, 14700; Bar, 13700; az albán többségű Ulcinj, 10800; Kotor, 5620) születésének vagyunk tanúi?428 Nyert-e Montenegró az elszakadással, s képes-e megoldani a régi struktúrából örökölt problémáit? Montenegró esetében legtöbbször Heltai Jenő: Kiskirályok című (1912-1913ban, a Balkán-háborúk idején írt) műve429 juthat eszünkbe a cirill nép kis országáról, ahol minden és mindenki megvehető. Montenegró azóta sem tudta levetkőzni magáról ezeket a sztereotípiákat, s erről nem Heltai Jenő propagandája tehet. Ha megnézzük a makrogazdasági mutatókat a függetlenné válás pillanatában, akkor alighanem osztjuk a szkeptikusok véleményét Montenegró jövőjével kapcsolatban, hiszen 2005-ben Szerbia és Montenegró erős dekonjunktúrát élt át. A GDP 2005-ös becslés szerint fejenként: 3800$ volt, amely 630 ezer fős lakossággal számolva 2,412 milliárd $-t tett ki. A munkanélküliség 27,7%, a foglalkoztatott lakosság száma 259100; ebből a mezőgazdaságban dolgozott 2% (a szántók aránya csak 13,7 %, az állattartás dominál), az iparban 30%, a tercier és kvaternel szektorban 68% (2004-es adatok szerint, beleértve a tényleges jövedelmet nem termelőket; például tanárokat, bürokratákat). Az állam exportja 171,3 millió dollár volt,430 azaz lakosonként 272 dollár (dolgozónként 1050) , mely 428

Novák Tamás: Montenegró független. Egy újabb életképtelen állam a Balkánon, vagy egy sikertörténet kezdete? In: Hírfutár. Vélemények, Kommentárok, Információk. MTA, Világgazdasági Kutatóintézet. Bp. 2006. május 25. 130. szám. www.vki.hu (a letöltések 2008. május 10-i állapotokat mutatnak). 429 Heltai Jenő: Kiskirályok. Bp. Szépirodalmi Kiadó, 1961. 430 www.infoplease.com/world

315

jóindulattal sem nevezhető kiugró eredménynek, míg a behozatal 601,7 millió dollár volt, átlagosan fejenként 954 dollár (1 dolgozóra jut: 2400 dollár 2003-as adatok szerint), ami tőkekiáramlást feltételez. Ebbe természetesen az egyébként virágzó szürkegazdaság adatai nem értendők bele. Ez megközelítőleg a GDP 30%-ának felel meg, akárcsak Szerbiában. Különböző becslések ugyanis azt mutatják, hogy a montenegrói háztartások 2005-ben hozzávetőleg 50 euróval többet költöttek jövedelmüknél. A közgazdászok vélekedése szerint a szürkegazdaság visszaszorítása olyan tartalékokat szabadítana fel, mely segítséget nyújtana a gazdaság talpra állításához.431 A 2005-ös FIAS-jelentés (Foreign Investment Advisory Service) szerint Montenegró legfőbb vonzereje a kedvező földrajzi elhelyezkedése, a gyors ütemű gazdasági reformok, a képzett, ám nem annyira drága munkaerő, és végül, de nem utolsósorban a gyors privatizáció voltak. Ugyanakkor a montenegrói piac kicsi és kevésbé jövedelmező, ahol a gazdasági rendszerváltás viszonylag későn következett be.432 Montenegróban a magánszektor aránya 2005-ben még csupán 45%-os volt, a szakértők a privatizáció felgyorsítását tanácsolták, amelynek azonban nem várt következményei lettek.433 A privatizáció megtorpanni látszik. A STRABAG számára az útépítések már eddig is 2,8 milliárd dolláros üzletet jelentettek és Montenegró részben Oleg Gyeripaszka, Európa második, a világ 8. leggazdagabb emberének (2008) kezébe került. Az orosz mogul a fél országot felvásárolta, így a podgoricai alumíniumgyárat (KAP) is, mely a GDP 20%-át állította elő, s további 900-1000 cégnek adott munkát. A lakosság 80%-a most már úgy gondolja, hogy az infrastruktúrát nem szabad privatizálni, miképp a Plevlje környéki szénbányák és az erőmű – mely az áramtermelés 33%-át adja – eladásáról is hasonlóan vélekednek, hiszen így az ipar és az infrastruktúra egy kézbe kerülésével Gyeripaszka kezébe adnák az ország ellátásának kulcsát.434 (Ez a veszély immár nem fenyeget, Gyeripaszka lényegében 2009-ben tönkrement, ezzel gazdasági válságot előidézve az országban). Montenegrónak több más problémával is szembe kellett néznie: szerkezetileg gyenge iparágak, makrogazdasági instabilitás, korrupció és az államigazgatási rendszer hiányosságai jellemezték az országot. A sajtószabadság jelenlegi helyzete szintén kifogásolható.435 A szigorú büntetések miatt az újságírók inkább tartózkodnak az érzékenyebb témák érintésétől. A nemzetközi hitelintézetek a 431

Montenegró: a 2005-ös költségvetés. ICEG EC - Corvinus – Balkán Monitor, 2005/4. 9-11.o., http://icegec.hu/hun/_docs/bm/BM_08.pdf 432 Montenegró: A gazdaságpolitika a privatizációra fókuszál. ICEG EC - Corvinus – Balkán Monitor, 2005/3. pp. 89. http://icegec.hu/hun/_docs/bm/BM_07.pdf 433 Montenegró: A gazdaságpolitika a privatizációra fókuszál. ICEG EC - Corvinus – Balkán Monitor, 2005/3. pp. 810., http://icegec.hu/hun/_docs/bm/BM_07.pdf. A Kombinat Aluminijuma Podgorica (KAP) alumíniumgyártó vállalat privatizációjával a montenegrói gazdaság nagyobb része magántulajdonba került. Der Standard, 2007. 10.7. “Der russische Herr der Schwarzen Berge”, 434 Trivunovic, Marijana – Devine, Vera – Mathisen, Harald: Corruption in Montenegro 2007: Overview over Main Problems and Status of Reforms. CMI Reports 2007/9. 81.o. www.cmi.no/publications/publication/?2733=corruption-in-montenegro-2007. 435 Press Freedom Limited in Montenegro. Balkan Insight, 2008.04.30. és az Európai Parlament honlapja: http://eupolitics.einnews.com/montenegro/

316

következő fő területek átalakításának szükségességét hangsúlyozták Montenegró esetében, melyek a fejlődés és az uniós közeledés hátráltatói lehetnek, ugyanakkor a Világbank által támogatható beruházások közé tartoznak.436 Infrastruktúra – a vízi létesítmények és közutak, melyek hiánya a turisztikai fejlesztések számára jelent akadályt; a regionális energiapiacba való bekapcsolódás; a nyugdíjrendszer átalakítása és szociális reformok; az egészségügyi rendszer reformja; az igazságszolgáltatás reformja (csak 225 bíró volt, lassú az ügymenet, sok az összefonódás az alkotmánybírák és a kormánytagok között).437 Mindezidáig a függetlenség kérdése elvonta a montenegrói hatóságok figyelmét a közösségi problémáktól és az azokkal járó reformoktól; a beruházásoknak kedvező gazdasági klíma támogatása érdekében sürgősen létre kell hozni egy hatékony, átlátható és független állami közigazgatást és igazságszolgáltatást, valamint modern, nem kirekesztő jellegű oktatási rendszert kell kialakítani.438 Az ország fő terményei a gabonafélék, burgonya, dohány, citrusfélék, olajbogyó, szőlő, s dominál a juhtartás. Természeti erőforrásai közül bauxitja és a vízenergia érdemel említést. Fő kereskedelmi partnerei: Olaszország, Svájc, Németország, Görögország, Bosznia-Hercegovina. 2006-tól tagja az egyre inkább balkáni exkluzív klubbá váló CEFTÁ-nak. Amellett, hogy a drogkereskedelem és a csempészet is virágzik,439 a tengerparti szállodák egyben a pénzmosás központjai is. Mediterrán klímájához előnyként társul, hogy tengerpartja homokos, szemben a sziklás dalmát tengerparttal, s ez kedvezőbb a turizmus számára. A turisták száma 2007-ben 20%-kal nőtt 2006-hoz képest, kétszer annyi volt, mint az ország lakossága. Sokak szerint Montenegró a turizmusból profitálhat a jövőben, nem véletlenül kap turizmusfejlesztésre nagy összegeket az EU-tól. Erre a lehetőségre a külföldiek is rájöttek. 2006-ban az eladott ingatlanok forgalmi értéke megnégyszereződött, elérte a 750 millió eurót, s a kormányzat ebből származó bevételei a 2005-ös 5 millióról 15 millió euróra nőttek. Az ingatlanárak 2006-ban viszonylag alacsonyak voltak, sok külföldi vevő érkezett, jóllehet földet magánszemély nem vehet, csak gazdasági társulás. Így mintegy 10000 ilyen, valódi tevékenységgel, így adóképes jövedelemmel sem rendelkező külföldi vállalat települt az országba. A montenegrói liberálisok (PzP – Mozgalom a változásért) törvényjavaslatot kezdeményeztek, hogy minden cég legalább egy alkalmazottal

436 A montenegrói kormányzat honlapja: http://www.gom.cg.yu/files/1146227471.doc (World Bank) és Montenegró: a 2005-ös költségvetés. ICEG EC - Corvinus – Balkán Monitor, 2005/4., 9-11. o. http://icegec.hu/hun/_docs/bm/BM_08.pdf 437 Djurkovic, Misa: Montenegro: Headed for New Divison. Conflict Studies Research Centre. Balkans Series 2007/11.: Defence Academy of the United Kingdom, 2007. március, pp. 1-19. www.defac.ac.uk/colleges/csrc/document-listings/balkan/07(11)MD.pdf, 438 Az Európai Parlament honlapja. Állásfoglalásra irányuló indítvány. 2006.05.09. www.europarl.europa.eu/meetdocs/2004_2009/documents/re/629/629232/629232hu.pdf 439 Pl. Milo Đukanović ellen 1997 óta nyomoznak az olasz ügyészek és hatóságok. Azzal vádolják, hogy köze van a Montenegróból nyugat felé tartó dohánycsepészetben. 2008-ban Djukanovic 6 és fél órás kihallgatáson vett részt sz olaszországi Bariban.

317

rendelkezzen, így rögtön 10000 új munkahelyet lehetne teremteni.440 kormánypárt nem támogatta az elképzelést.

De a

*** A társadalmi viszonyok sem tekinthetők kiegyensúlyozottnak, mert a 43% montenegrói mellett 33% szerb, 8% bosnyák, 7% albán, 10% egyéb nemzetiségű (muszlim, cigány, horvát) él az országban. A koszovói albánok máig vitatják a montenegrói határvonalat, hiszen a legdélibb körzet, Ulcinj (20 ezer lakos) 70%-a, valamint Plav nagy része albánnak vallja magát.441 A társadalmi problémák egyik vetülete a demokratikus intézmények gyengesége és az alkotmányos rend instabilitása. Emellett a nemzeti és társadalmi identitás is problémás. A kormánypártok célja az önálló montenegrói öntudat megerősítése és a szerb nemzetiség arányának 10% alá szorítása. A függetlenség kikiáltása után gyorsan megrendezett választásokon győztes kormányzó kommunista utódpárt szerint a szerbség politikai kategória és nem nemzetiségi – tehát az oppozíciót és a függetlenség ellenzőit azonosítja ezzel a címkével. Az állami tisztviselők csupán 5%-a tartozik valamelyik kisebbséghez (beleértve a szerbet), ami megkönnyíti a függetlenségpárti montenegrói kormánypárt helyzetét. Az állam erős embere, Milo Đukanović,442 noha eleinte Milošević embereként tartották számon a 2000-es szerb alkotmánymódosítás után – mely Jugoszlávia parlamentjét közvetlen választással kívánta megválasztani, ami a kis népességű Montenegrót a paritásos helyzetből alárendelt szerepbe kényszerítette volna – leszámolt a Nagy-Szerbia gondolattal: „...Kérlek, ne védjétek a montenegrói szerbeket, mert láttuk, milyen hatékonyan védtétek a szerb érdekeket Horvátországban és Boszniában” – kijelentvén, hogy Montenegró jobb gazdája lesz a szerbeknek, mint Szerbia.443 Montenegró függetlenségének kivívása hosszú folyamat volt, amely összefügg Đukanović előtérbe kerülésével. 1980-as évek vége felé egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a jugoszláv gazdaság nem jól működik és reformokra van szükség. A gazdasági válság fő oka az volt, hogy óriási mennyiségű nyugati kölcsönt vettek fel. A gazdaság irányítói az export bővüléséből kívánták a kölcsönöket visszafizetni, de nyugaton recesszió jelentkezett, a jugoszláv exportjövedelmek realizálása akadályba ütközött, így nem tudták a kölcsönök törlesztő részleteit 440

Rudovic, Nedjelko: Real Estate Boom in Montenegro Worries Opposition. Balkan Insight, 2007. feb. 15. Anyanyelv alapján még képlékenyebb a helyzet. Lásd: Bíró László: Montenegró útja a függetlenséghez. www.balkancenter.hu és Bottlik Zsolt: Geographische Hintergründe zur Nationalen Identität der Montenegriner. Geographische Rundschau, 60. 2008/10. 54-62.o. 442 Milo Đukanović az egyik ősi montenegrói klánban született 1962. február 15-én Niksicben. Az 1970-es évek végétől tagja volt a montenegrói, majd pedig jugoszláv szocialista ifjúsági szövetség elnökségének. 1986-ban szerzett közgazdász diplomát a podgoricai egyetemen. 1980-as évek végén tűnt fel a politikai életben. Slobodan Milosevic embereként tartották számon. 443 Roberts, Elizabeth: Serbia-Montenegro. A New Federation. 2002 . www.defac.ac.uk/colleges/csrc/documentlistings/balkan, és Watkins, Amadeo: New Montenegro and Regional Stability, 2006. www.defac.ac.uk/colleges/csrc/document-listings/balkan 441

318

fizetni. Bizonyos társadalmi csoportok a kommunista párton belül érdekelté váltak a nyugati jellegű gazdaság meghonosításában, ezért egyre jobban támogatták a neoliberalizmust, amit viszont a régi vágású „tartományi” elit ellenzett. A cél érdekében tehát a föderációs rendszert át kellett alakítani úgy, hogy a különböző tartományok autonómiáját megnyirbálják az egység és az új gazdaságpolitika elfogadtatása érdekében. (Milošević, Szerbia vezetőjeként azt remélte, hogy Szerbia a centralizált föderációban megint dominálni fog, úgy mint az 1960-as években, rákényszerítve a többi a tartományra politikai akaratát). Így került Montenegróban a helyi kommunista párt élére egy Milošević számára megfelelő ember, Đukanović, aki viszont bizonyos értelemben liberálisabbnak bizonyult, mint a régebbi vezetés. A lemondatott vezetők nagy része ugyan régivágású bürokrata volt, akik felett eljárt az idő, de saját pozícióik mellett a tartományi önállóságot is védték. Elsősorban nem alkalmatlanságuk miatt kellett lemondaniuk, hanem, mert ellenezték Milošević új gazdaság- és belpolitikáját. A 8 fős jugoszláv államtanácsban így Szerbia a Vajdaság, Koszovó és Montenegró szavazatára is számíthatott (50%). 1989 áprilisában a Montenegrói KSZ XX. kongresszusán elfogadta a politikai pluralizmus gondolatát, tehát korábban, mint a szerb pártvezetés. A politikai pluralizmus volt az egyik lépés a demokrácia és a többpártrendszer felé.444 A Montenegrói Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS) lett a volt kommunista párt utódpártja.445 A kormány élére Milo Đukanović állt, s 3-szor nyerte meg a választásokat. A párt elnöke, Momir Bulatović pedig mindig a köztársasági elnök címet kaparintotta meg. Ugyanakkor a politikai játszmák mellett az eszmei síkon is változások érlelődtek, amelyek nem tették zökkenőmentessé a szerb-montenegrói együttműködést. Tudni kell, hogy az újraéledő, s a magát a nagyszerb sovinizmus politikai-ideológiai alternatívájaként definiáló, nacionalizmusba átcsapó montenegrói patriotizmus mély gyökerekből táplálkozik: a szerb fegyverek árnyékában bejelentett szerb-montenegrói unió, mely a zöldek és fehérek 19191925 között zajló polgárháborújában csúcsosodott ki, megfosztotta az önállóságára büszke Montenegrót függetlenségétől (ti. még annyira sem volt államuk a királyi Jugoszláviában, mint a szlovéneknek vagy horvátoknak, hiszen egyszerűen a szerb államhoz csatolták őket), amit részben Tito adott vissza, s

444

A pluralizmus jegyében 1990-ben alakult meg új pártként a Nemzeti Párt (NP), amelynek legfontosabb programja, hogy a szerb lakta területeknek egy országban kell egyesülni és ez nem más, mint Jugoszlávia. Ez a párt sosem képviselt nagy szerepet a belpolitikai életben: 13%, 11% és 26 %-hoz jutott az 1990-1996 közötti választásokon. 1990-ben alakult meg a Liberális Szövetség (LS), amely mindvégig Montenegró függetlenségét akarta. Támogatta Montenegró felvételét a nemzetközi szervezetekbe, s hogy Montenegró hozzon létre önálló rendőrséget és önálló hadsereget. Szintén nem kapott nagy szavazati arányt: 6%-ot, illetve 12%-ot ért el. 1993-ban alakult meg a Szociáldemokrata Párt (SDP). 10 % volt a párt által kapott szavazatok aránya. A párt az 1990-es évek második felében DPS mellé állt. 445 Programjában először a demokratikus szocializmust fogalmazta meg elérhető célként. A demokratikus szocializmus elvetette az osztályharcot és a szocialista forradalmat. Így a szocializmus valamennyi társadalmi réteg és csoport együttműködésével, a polgári kormányok által megvalósítására kerülő szociális és kulturális-nevelő intézkedések eredményeképpen jönne létre.

319

most – teleologikus történelemértelmezésük szerint – a sors igazságot szolgáltat nekik. A szembefordulás 1997-ben történt meg a három egykori szövetséges: Đukanović és Bulatović ill. Đukanović és Milošević között. A szerbiai ellenzéki tüntetések során a szerb kormány elvárta volna a DPS támogatását, de támogatást nem kapott. Ezzel megkezdődött egy belharc a montenegrói párton belül a Szerbiát támogatók és Szerbiát nem támogató elemek között. A küzdelem a montenegrói köztársasági elnöki cím megszerzéséért folyt, melyet végül Đukanović nyert meg. Bulatović 1998-ban új pártot alapított Montenegrói Szocialista Néppárt (SNP) néven és fő programját a Szerbiával való szoros együttműködés határozta meg. 1997-et követő választások a DPS és az SNP köré csoportosuló pártszövetségek között dőltek el. A DPS ekkor programjában megfogalmazta a Nyugat felé való nyitást, a kereskedelem fejlesztését, a demokrácia és jogállamiság kiépítését, a nemzetközi kapcsolatok fejlesztését. Legfontosabb programja Montenegró függetlenségének a támogatása volt. Politikailag a szerbség valóban defenzívába szorult, hiszen a 3, tradicionálisan szerbként definiált, 10 éve ellenzéki szerepben lévő párt 15%-ra esett vissza a függetlenség kikiáltását követő választások után. A vereség oka, hogy a függetlenség deklarálása után e pártok nem voltak képesek definiálni magukat és nem tudni, kit és mit képviselnek. Megerősödött viszont egy új szerb párt (SL – vezető ereje a SNS, a Szerb Néppárt), mely nemzetiségi alapon áll, ezzel implicite elismerve a montenegrói nemzet létét is. Csakhogy így Montenegróban a magukat montenegróinak vallók gyakorlatilag kisebbségbe kerülnek, miután a szerbeket (is) sikerült szembefordítaniuk az új alkotmány koncepciójával. 2007. október 22-én a szerb (nacionalista) és bosnyák (liberális) érzelmű montenegrói pártok egy része bojkottálta a montenegrói alkotmány proklamációját, mondván, hogy az hátrányosan érinti a 200 ezer montenegrói szerb érdekeit. Az új alkotmány értelmében megszűnik a szerb-montenegrói kettős állampolgárság és a szerb nyelv is megszűnik az új állam hivatalos nyelve lenni (nem mintha a montenegrói annyira különböző lenne, de ez elsősorban ideológiai kérdés). A Szocialista Néppárt, a Szerb Néppárt és a Demokrata Párt visszautasította az alkotmányt, mondván, hogy nem garantál egyenlő jogokat minden montenegrói polgárnak, míg az alkotmányt támogatók éppen arra hivatkoznak, hogy a külön jogok felszámolásával lesz egyenlő minden állampolgár.446 A bosnyákok egy része ellenezte Szerbia és Montenegró szétválását, mert ez a muszlimok lakta egykori „Novi Pazár-i szandzsák” szétválásához vezetett, családokat szétvágva.447 A probléma próbára tette a fiatal állam életképességét. Ha ugyanis az alkotmányt a

446 Erre nézve lásd: Strategic Forecasting Inc., www.stratfor.com/index.php www.stratfor.com/index.php+internal+political+problems+Montenegro+2007&hl=hu&ct=clnk&cd=10&gl=hu 447 Watkins, Amadeo: New Montenegro and Regional Stability, 2006. www.defac.ac.uk/colleges/csrc/documentlistings/balkan

320

parlamenti képviselők egyharmada elutasítja, népszavazást kell kiírni, de a kormányzat igyekezett ezt meghiúsítani.448 A montenegrói lakosság 6-7%-át kitevő albánok (Tuzi, Ulcinj) és 3, parlamentbe jutott, ellenzéki oldalon helyet foglaló pártjuk 2006 óta kétkamarás parlamentet követelnek, a kisebbségi jogok garanciáját az európai normáknak megfelelően és az albán nyelv hivatalossá tételét az albán többségű területeken, albán nyelvű egyetemi fakultást, valamint a terület önálló közigazgatási egységgé szervezését. A szociáldemokraták (SDP) és a kormányon lévő Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS), amely a kisebbségi szavazatok megosztása érdekében helyeket tart fenn az albán származású képviselők számára is, elutasította az albán igényeket, mert „a regionalizmus, a föderalizmus, vagy a területek etnikai határoknak megfelelő átrajzolása ellentmond a polgári demokráciáknak, és a civil államnak, s ez utóbbi fatális lehet egy ilyen kis közösség, mint a montenegrói állam számára”.449 Sokak szerint az albán követelések azért ilyen irreálisak, mert nem a kisebbségi jogok bővítése a céljuk, hanem a területi szeparatizmus áll a háttérben mozgatórugóként.450 Gyakran kapcsolják össze albán politikusok tevékenységét a terrorizmussal.

1. ábra A szomszédok igényei és Montenegró kisebbségei

piros: montenegrói, kék: szerb, zöld: bosnyák, szürke: albán

448

Adrovic, Samir: Montenegro Rebuffs Albanian Demands. Balkan Investigate Reporting Network. BIRN. 2007. 06. 15. www.birn.eu.com/en/87/10/3314/ 449 Uo. 450 Djurkovic, Misa: Montenegro: Headed... www.defac.ac.uk/colleges/csrc/document-listings/balkan/07(11)MD.pdf,

321

Az albán törekvések azonban a kormányzat halogató ígéretei miatt radikalizálódtak. 2006-ban éppen a montenegrói albán közösség támogatta leginkább az állam függetlenségét.451 Ennek részben az volt az oka, hogy még a függetlenségi népszavazás előtt egy javaslat alanyi jogon 1-2 helyet juttatott volna az 5%-ot elérő illetve azt meghaladó kisebbségek számára. A népszavazás sikere után az új hatalommal összefonódó alkotmánybíróság gyorsan alkotmányellenesnek nyilvánította az elképzelést. Ez a csalásként értékelt lépés radikalizálta az albánokat, s Ferhat Dinoša pártja (DUA – Albán Demokratikus Unió) mellett a Mehmet Bardi vezette radikális szekció erősödése volt tapasztalható (DSA – Albán Demokratikus Szövetség),452 melynek hátterét a határmente szürkegazdasága is támogatta. Ez egyben lehetővé teszi a kormányzatnak, hogy az albánok tevékenységét a terrorizmussal és a csempészettel mossa össze, s így lehetőséget kap a fellépésre ellenük – Uniós támogatással. Ahogy Samir Adrović publicista összegezte: a három albán képviselő a mérleg nyelve lehetett volna még így is, hiszen ha az új montenegrói alkotmányt támogató kormánypárt nem tud megegyezésre jutni a szerbbarát, bosnyák vagy liberális csoportosulások egyikével, akkor kénytelen lett volna népszavazást kiírni az alkotmányról. Ugyanakkor a montenegrói kormányzat azzal utasította vissza az új alkotmányterv módosításának kérelmét, hogy az albán pártok nem képviselik az egész albán közösség véleményét, hiszen a 6 albán párt folyamatosan rivalizál egymással, s nincs köztük egyetértés a teendőket illetően.453 A népszavazás elkerülése érdekében ezért a DPS, a kommunisták vagyonát és pozícióit megöröklő kormánypárt már 2006 október végén törvényt hozott, hogy csak az Alkotmányozó Bizottságnak legyen joga alkotmánymódosításra, holott erre korábban 10000 választónak vagy 25 képviselőnek is joga volt az alkotmány rendelkezése szerint. Ráadásul a törvényt egy olyan ülésen erőszakolták keresztül, ahol egyszerű többséggel a még hatályos 1992-es alkotmány klauzuláját írták felül. Biztos, ami biztos, a már létező változat tárgyalásán túl megtiltották új javaslatok beadását,454 ami kiváltotta Rifat Rastoder és a bosnyákok elhatárolódását. A kormányzat erre úgy reagált, hogy a szerb nacionalista-unionista Momir és Predrag Bulatović (akivel a bosnyák párt megszakította a kapcsolatot és inkább a DPS felé fordult) utódjaként sikeresen szereplő Srdjan Milić pártjának (SNP – Szocialista Néppárt) egyik szárnyát kívánta a koalícióba édesgetni. Ezzel valamiféle montenegrói-szerb koalíció kezdett kibontakozni, mely megosztotta a szerbséget is, az önálló montenegrói öntudat kialakítóinak malmára hajtva a vizet, ugyanakkor a kormányzat ellen fordította a muszlimokat. Az országban tehát számos törésvonal húzódik.

451 Sadikovic, Saed: Minorities Flex their Political Muscles. Balkan Insight. 2006.04.06. http://balkaninsight.com/en/main/news 452 Djurkovic, Misa: Montenegro: Headed... www.defac.ac.uk/colleges/csrc/document-listings/balkan/07(11)MD.pdf, 453 Adrovic, Samir: Montenegro Rebuffs ... www.birn.eu.com/en/87/10/3314/ 454 Djurkovic, Misa: Montenegro: Headed... www.defac.ac.uk/colleges/csrc/documentlistings/balkan/07(11)MD.pdf

322

A DPS–SDP koalíciónak a 80 tagú parlamentben 43 helye volt, tehát az alkotmány referendum nélküli elfogadásához még 11 helyre volt szüksége. Az, hogy a kormánypárt az alkotmányba azt kívánta belefoglalni, hogy Montenegró hivatalos nyelve a montenegrói, ellene hangolta az ellenzéki, unionista szerbeket (23 képviselő), akik azt hangoztatták, hogy bár az ország lakosságának csak 33%-a vallja magát szerbnek, viszont a lakosság 64%-ának akkor is ez az anyanyelve, s a szerb tradíciók elleni támadást véltek felfedezni az új állam saját identitást megteremtő ideológiájában.455 A szerb-montenegrói ellentét sem enyhült, mivel Szerbia lehetővé tette a szerb állampolgárságot montenegróiak számára, amivel sokan élnek is az unionisták közül, válaszul a montenegrói kormányzat a kettős állampolgárság tiltását vette fontolóra.456 A kormányzat végül megkapta az alkotmány elfogadásához szükséges 2/3-ot, oly módon, hogy a bosnyákok és az albánok megszavazták, a szerbek nem. Az, hogy az alkotmányban nem nemzetek, hanem állampolgárok szerepelnek, szintén sérelmes volt a szerbeknek, akik obstrukciós politikával ezután azt kezdték követelni, hogy a parlamentben ne csak albánra fordítsák le a beszédeket, de szerbre is, mert a montenegróit nem értik (ami nyilvánvalóan nem volt igaz).457 A társadalmi problémák másik vetülete a virágzó korrupció, a szervezett bűnözés. A Freedom House jelentése szerint 2004-2007 között nem javult Montenegró megítélése ebben a kontextusban: az 1–7-ig terjedő skálán (7 a legrosszabb) 2007-ben Montenegró 5,5 pontot ért el.458 A megkérdezettek 50%-a szerint az üzleti szférában problémát jelent a korrupció, míg 2002-ben ez csak 30% volt, s az igazságszolgáltatás is ugyanezeket az értékeket mutatta. A cégek egyharmadát jogtalanul kötelezték pénzek fizetésére vagy szolgáltatásokra, míg 2002-ben ez csak 17% volt. A magánemberek 50%-a szintén problémaként írta le a korrupciót, 25%-a pedig a gazdasági fejlődés legnagyobb hátráltatójaként jellemezte 2005-ben. A tengerparton a cégek 80%-a fizetett a vámtiszteknek rendszeresen, míg északon ez 50% alá esett. 2007-ben a lakosság 31%-a úgy vélte, van mit tenni a törvény előtti egyenlőség megvalósításáért, 25%-a pedig több és hatékonyabb intézkedést várt a kormányzattól a korrupció elleni harcban. A kormányzat cselekvőképességében ugyanakkor a lakosság 50%-a sem bízott, s érdekes módon a civil szervezetek lehetőségei iránt inkább voltak erős bizodalommal (30%).459

455 Stanisic, Bojana: New Constitution Exposes Montenegro’s Basic Division. Balkan Insight, 2006. dec. 24. valamint Montenegro: Opposition Parties Agree on Constitution. Balkan Insight, 2007. szept. 10. és 17. http://balkaninsight.com/en/main/news, és Rudovic, Nedjelko: Montenegrin Politicians Seek Constitutional Consensus. Balkan Insight, 2007. aug. 17. 456 Montenegro Reacts to Serb Citizenship Law. Balkan Insight, 2007. szept. 25. http://balkaninsight.com/en/main/news, 457 Montenegro Adopts New Constitution. Balkan Insight, 2007. okt. 19. és Montenegro Serbs Demand Translation in Parliament. Balkan Insight, 2007. okt. 29. http://balkaninsight.com/en/main/news, 458 Trivunovic-Devine-Mathisen: Corruption in Montenegro 2007... www.cmi.no/publications/publication/?2733=corruption-in-montenegro-2007 459 Uo.

323

A probléma egyik forrása, hogy 60 éve ugyanaz a párt van hatalmon – jelenleg egy kommunista utódpárt kormányoz (DPS, Szocialisták Demokrata Pártja) – s bár Milo Đukanović 2006-os lemondásával sokak szerint megnőtt a megtisztulás esélye, jelenlegi visszatérése csökkenti a sokszínű, de éppen ezért szétforgácsolt ellenzék esélyeit. Másfelől az is igaz, hogy egy ilyen kicsi országban minden politikai szereplő vádolható nepotizmussal – jogosan vagy jogtalanul. Đukanović sokak szerint a háttérből mozgatta a szálakat, hiszen testvére Montenegró leggazdagabb embere. Egy 2006-os felmérés szerint ráadásul az állami vezetők 6%-a, a helyi vezetők 40%-a bizonyíthatóan megsértett valamilyen törvényt, de mert a bíróság is rokonaik kezében van, így nem bocsáthatók el hivatalukból. Ezen csak egy államigazgatási reform tudna segíteni, mely egyben költségtakarékosabbá tenné az államot a bürokrácia nyesegetésével. Az első biztató lépéseket már megtették ez ügyben. Politikai botrányhoz vezetett, hogy a vámügy és a fejlesztési ügynökség nyíltan beszállt a 2006-os függetlenségi népszavazás kampányába, holott költségvetési szerveknek ez aligha feladata, és szavazatvásárlásra is volt bizonyíték. A nyilvánosság szintén problematikus, hiszen például a KAP környezetszennyezésének adatai sem hozzáférhetők. Mivel az eltérő ideológiájú csoportokat magába foglaló ellenzék nem egyesítette erőit, 2008-ban az elnökválasztáson ismét a DPS támogatta Filip Vujanović győzedelmeskedett, ráadásul 2008 elején párttársa, Đukanović is visszatért a kormány élére.460 Andrija Mandić, a szerb unionisták (SL) támogatottja 20%-ot kapott, a liberális, nyugatbarát, függetlenségpárti Nebojsa Medojević, a Mozgalom a Változásért (PzP, a szerb G17 Plus-nak megfelelő csoportosulás) jelöltje 17%-ot. A társadalmi meghasonlottságot jelzi, hogy az új himnuszt a szerbek nem fogadják el, mert szerintük egy háborús bűnökkel vádolt náci szerzeménye 1944ből, miképpen az ország jelenlegi zászlaját is csak az osztrák-magyar és az olasz „megszállók” idején használták (1917, 1941). Ez arra utal, hogy Montenegró tudatosan meg kívánja tagadni a szerbekkel közös múltját, és a közös államiság ideológiai hátterét is, ami a szerb érzületűek számára sérelmes. Szintén a tudathasadásos állapot jele, hogy a szerbek és szerbül beszélők aránya nem egyezik (32% és 60%), azaz a magukat montenegróinak vallóknak (43%) is csak egy része (fele) beszéli anyanyelveként a „montenegróit”. Az etnikai térképet böngészve is feltűnő, hogy a szerbség a szerbmontenegrói határon, valamint egyes perifériákon (a nem albán vagy bosnyák jellegű perifériákon) domináns, illetve Hercegnovi térségében, míg a központ mely nemcsak geográfiai, de egyben hatalomgyakorlási centrum is - montenegrói tudattal jellemezhető. A szerb határ mellett tömörülő „politikai szerbség” elhelyezkedése gravitációs modellel is magyarázható, valamint azzal is, hogy Montenegró csak 1913-ban kebelezte be e területeket, a nemzeti ébredés fázisában; e jelenség léte végeredményben a központi kormányzat gyengeségének 460 Djukanovic Back as Montenegro PM. Balkan Insight, 2008. febr. 6. és Montenegro Votes in Presidential Elections. Balkan Insight, 2008 ápr. 6., http://balkaninsight.com/en/main/comment/9268/

324

tudható be. (Itt a gyengeség ideológiai értelemben és nem hatalom fizikai gyakorlásban értendő). A területi elkülönülés a választási térképek alapján is világos, hiszen Cetinje a független Montenegró zászlóvivője, Podgorica ingadozó, a peremvidék pedig szerb (vagy muszlim, de az ő hatalomhoz való viszonyulásuk nem azonos a szerb öntudatú térségekével). Leszűrhető tehát egy centrum-periféria dichotómia, mely az országban – látszólag - etnikai szembenállásként jelentkezik. Kérdés azonban, hogy ez az etnikai elkülönülés, mely egyébként sem a vallásban (mindkét fél ortodox), sem a beszélt nyelvben nem jelent különbséget, milyen síkokon manifesztálódik? Az ideológiai elkülönülés világos, hiszen a viszonylag egységes nyelv két nemzeti-irodalmi nyelvre szakadt, s ezt a meghasadt tudatállapotot erősíti a leszámolás a keleti múlttal és a nyitás a nyugat felé, melynek egyik elemét a montenegrói történelmi függetlenség hangsúlyozása képzi, melyhez a hatalom olyan eszközöket használ, amely a másik fél számára nem neutrális, hanem ideológiailag ellenséges (zászló, himnusz) attitűdöt predesztinál. De kérdés, hogy az elkülönülés megjelenik-e politikai síkon, azaz az etnikai öntudat és a politikai attitűd között van-e valamilyen számszerűsíthető összefüggés? A kérdés megvizsgálásához korrelációs mátrixot készítettünk a választások (elnöki, parlamenti, függetlenségi népszavazás) területenkénti eredményeit felhasználva, összevetve az egyes etnikumok földrajzi elterjedésével. Mivel a montenegróiak gyakran az albánokkal és a bosnyákokkal is együttműködtek, ezért nemcsak a montenegróiak, hanem a szerbek arányával, továbbá a montenegróiak és muszlimok arányának összegével vetettük össze választási adatainkat. A vizsgálathoz a szakadást eredményező 1997-es elnökválasztást, a 2006-os függetlenségi népszavazást és a Đukanović visszatérését legitimáló 2009-es választást használtuk fel, felölelve a teljes vizsgált korszakot. Nem meglepő módon Bulatović azokban a körzetekben győzött, ahol a szerbség volt többségben (r=0,82), hasonlóan erős kapcsolat volt mérhető a szerbség területi elterjedése és a függetlenséget ellenzők között 2006-ban, és az SNP eredményei és a szerbség területi elterjedése között is r=0,74-es korrelációs koefficiens volt mérhető. Negatív volt a korreláció a szerbek elterjedése és a függetlenséget támogatók, a szerbek területi elterjedése és Đukanović eredményei között. Ha a vizsgálatból a muszlim többségű kerületek eredményeit kizárjuk, akkor azt mondhatjuk, hogy a montenegróiak nem szavaznak az SNP-re (r= -0,61), támogatják a függetlenséget (r=0,69), és Đukanovićot (r=0,63). Erős a kapcsolat az etnicitás és a választói attitűd között, ha a muszlimokkal együtt vesszük figyelembe a magukat montenegróinak vallók területi elterjedését és választói viselkedését. A montenegróiak és a muszlimok inkább nem szavaztak Bulatovićra, mint igen (r= -0,63 helyett r= -0,71), viszont nem mondható el, hogy egyértelműen Đukanović szavazóbázisai (r=0,63-ról r=0,3-ra esett a korreláció erőssége). Épp így a függetlenség elutasítása esetében a muszlimokkal együttesen r= -0,73 volt a korrelációs koefficiens, míg a függetlenség igenlése esetén az érték csak 0,4 körül volt. A muszlimok tehát szerbellenes attitűdjük mellett sok esetben 325

inkább semlegesen, mint a nyugati irányzatot támogatóan léptek fel. A szerbséggel történő azonosulás pedig éppúgy politikai attitűd, mint etnikai identitás, mely egyben az „egyik” történelemmel való azonosulást is jelzi.

Az 1997-es elnökválasztás második fordulója

Függetlenségi népszavazás, 2006

326

A 2009-es parlamenti választás

327

*** Ugyanakkor pozitív vonásokat is hangsúlyozhatunk: míg 2005-ben a gazdaságpolitikának két nagy kérdéskörre kellett választ találnia: hogyan lehet sikeresen küzdeni az infláció ellen, 10% alá szorítva azt, illetve hogyan csökkenthető a folyó fizetési mérleg hiánya az IMF segítségével, a költségvetés egyensúlya 2006-ra már jobb volt, mint Magyarországé (+11 millió USD). Az infláció csak 3,4%-os volt (2004-ben 4,3%), míg az éves növekedés üteme 8% (2004-ben csak 2,7%) a hivatalos állami statisztika szerint. Mobiltelefonnal 500 ezren rendelkeztek, a világháló 50 ezer fő számára volt hozzáférhető, a telefonvonalak száma 191 ezer volt. A nemzetközi tőkebefektetések értéke jelentős: 2004 első kilenc hónapjában a montenegrói központi bank szerint nettó 44 millió USD értékben áramlott közvetlen külföldi tőkebefektetés az országba. Ez az előző év azonos időszakához képest 60%-os növekedést jelentett. 2007-re az egy főre eső tőkebefektetés értéke meghaladta az 1030 EUR/főt, mellyel vezetett a Balkánon, de Kelet-Közép-Európában is (a térségben dobogós Magyarországon az egy főre eső érték 480 EUR volt). A külföldi tőkebefektetések összértéke (644 millió EUR), bár 2004-hez képest megtízszereződött, természetesen nem vetekedhet a nagyobb lélekszámú országokéval (Magyarország 4800 millió EUR).461 A foglalkoztatási mutatók javuló tendenciát mutattak: 2006 végére a munkanélküliség 12%-ra csökkent a 2000-ben kimutatott 33%-hoz képest.462 Szintén előrelépés volt, hogy a montenegrói hadügyminisztérium beleegyezett az ország lefegyverzésébe: a szerb–jugoszláv örökség részeként az országban maradt 12000 tonna nehézfegyverzetet 2000 tonnára csökkentették, a lőszerraktárak számát 10-ről 3-ra. A kivont fegyverzetet hulladékfémként értékesítik, azaz nem adják el egy fejlődő országnak sem.463 Montenegró deklarált célja, hogy a NATO tagja legyen, ami geopolitikailag Szerbia bekerítésével egyenlő (tengerpartját így is elvesztette), és 2006 decembere óta a Partnerség a Békéért program tagja. Montenegró GDP-je 2%-át fordítja serege modernizálására.464 Ugyanakkor a Đukanović által az országba behívott – elsősorban orosz – tőke arra utal,465 hogy komoly harc fog kibontakozni Montenegróért, mint hídfőállásért a NATO–EU és az orosz blokk között, ami aligha segít megszilárdítani a demokratikus vívmányokat. Đukanović kihasználta az oroszok kérését, mely montenegrói hadikikötők használatára irányult, s ezzel zsarolási potenciált tudott kifejteni a NATO irányába. Hozzá kell tenni, hogy bár az elmúlt években az ország nemzetközi megítélése stabil és jó volt, ez a tényen nem változtat, hogy gazdasági és politikai szempontból is ütközőzónává vált. 461

Trivunovic-Devine-Mathisen: Corruption in Montenegro 2007... www.cmi.no/publications/publication/?2733=corruption-in-montenegro-2007 462 Uo. 463 http://europeandcis.undp.org/?menu=p_cms/show&content_id=FD6735C0-F203-1EE9-BD8F1D28121CD150 464 A montenegrói kormány hivatalos honlapja: www.vlada.cg.yu/biblioteka/1177596785.doc 465 Djurkovic, Misa: Montenegro: Headed... www.defac.ac.uk/colleges/csrc/document-listings/balkan/07(11)MD.pdf

328

Az ország viszonylagos népszerűsége és makrogazdasági mutatóinak dinamikus javulása magyarázható egyrészt kitűnő közlekedésföldrajzi és geopolitikai adottságaival, másrészt azzal a ténnyel, hogy mint minden „fiatal demokráciában”, itt is komoly erőfeszítéseket tett a kormányzat a közvetlen külföldi befektetések Montenegróba vonzása érdekében, beleértve a nagy értékű privatizációs pályázatok kiírását is. Harmadsorban minden térségbeli ország átesett hasonló perióduson - valószínűleg 10-20 év múlva a termelő beruházások esetében Montenegróból is megindul a tőke kiáramlása más vonzóbb piacok felé. Az átlagfizetés 2006 augusztusában 380 EUR volt (95000 HUF), amelyből 250 EUR maradt (66%) az adók és járulékok levonása után a munkavállaló kezében (62500 HUF). Az előző hónaphoz képest ez 1%-os növekedést jelentett, 2006 januárjához képest viszont 25%-ot.466 Mindeközben az ipari termelés ugyanebben az időszakban 2,5%-os növekedést könyvelhetett csak el, ami a megelőző teljes év havonkénti 4,4%-os növekedési átlagához képest kicsi. Ennek oka a villamosenergia-, víz- és gáztermelés 13%-os csökkenése és a kőbányászat és építőipar 11%-os visszaesése, ami a gyáripar összesen 1,6%-os visszaeséséhez vezetett. A megélhetés költségei 2006 augusztusában a 2005. január-augusztus közötti periódushoz képest 3%-os emelkedést mutattak, megfelelve nagyjából az éves inflációs rátának. 2006-ban reálbér-növekedéssel kellett számolni Montenegróban. A kiskereskedelmi árak sem változtak lényegesen. 2004-ben az árindex növekedésének meghatározója a távközlési és biztosítási díjak emelkedése volt, így az infláció csökkentéséhez elkerülhetetlen volt ezen szektorokban a létező monopóliumok megszüntetése.

2. ábra Nettó és bruttó fizetések Montenegróban 2005–2006 között. Forrás: a montenegrói kormányzat honlapja http://www.vlada.cg.yu/eng/minfin/vijesti.php?akcija=vijesti&id=17314 (Consolidated Public Spending in Montenegro, 2006) 466 Consolidated Public Spending in Montenegro, 2006 http://www.vlada.cg.yu/eng/minfin/vijesti.php?akcija=vijesti&id=17314. A montenegrói kormány hivatalos honlapja.

329

3. ábra Az ipari termelés alakulása 2004-2006 között az előző hónaphoz viszonyítva Forrás: a montenegrói kormányzat honlapja http://www.vlada.cg.yu/eng/minfin/vijesti.php?akcija=vijesti&id=17314 (Consolidated Public Spending in Montenegro, 2006)

2006-ban a pénzügyminiszter, Igor Lukšić a következőkben határozta meg a fiskális politika feladatait: az állami fogyasztást jelentősen csökkenteni kell, a havi minimálbért 2007-re 52 EUR-ról fel kell emelni 55 EUR-ra (az ellenzék által követelt 80 EUR-t politikai fogásnak nevezte), miközben az összes állami bérre fordított kiadás nem haladhatja meg a 185 millió EUR-t (ami dolgozónként – nem csak az állami alkalmazottakat beleértve – 60 USD). Az IMF ajánlásait szem előtt tartva 400 fővel csökkentették az állami alkalmazottak számát 2007-ben. A gazdasági növekedés ütemét az adókból befolyt jövedelem összegének gyarapodása is alátámasztotta. Stratégiai célként az államadósság csökkentését és az infrastrukturális beruházások növelését célozta meg a kormányzat. A következő 5 évben az államadósságot 30%-kal tervezték csökkenteni, jóllehet az már 2006-ban is a kritikus 60% alatt volt.

4. ábra A megélhetés költségeinek alakulása Montenegróban Forrás: http://www.vlada.cg.yu/eng/minfin/vijesti.php?akcija=vijesti&id=17314 (Consolidated Public Spending in Montenegro, 2006)

330

5. ábra A kiskereskedelmi árak 2004–2006 között az előző hónaphoz viszonyítva Forrás: a montenegrói kormányzat honlapja, http://www.vlada.cg.yu/eng/minfin/vijesti.php?akcija=vijesti&id=17314 (Consolidated Public Spending in Montenegro, 2006)

Montenegró a fenti célok eléréséhez a következő nemzetközi kölcsönöket, segélyeket kapta 2006-ban: a turizmus és mezőgazdaság fejlesztésére 12-15 millió USD (6 millió IDA, 6-9 millió IBRD) és a Regionális Energiaprojekt kapcsán 3 millió USD (IDA). A támogatott területek között kiemelt szerepe van a turizmusnak és az ökológiai-természetvédelmi célkitűzéseknek (10 millió USD), az egészségügynek és az oktatásnak (7,4 és 5,4 millió USD). 467 1. táblázat Az EU támogatásai Montenegrónak 2007–2009 között Millió EUR

2007

2008

2009

2007-2009

I. Intézményi struktúrák kiépítése és átalakítása II. Regionális és határokon átnyúló Összesen

27.5 3.9 31.4

28.1 4.5 32.6

28.6 4.7 33.3

84.2 13.1 97.3

Forrás: a montenegrói kormányzat honlapja, http://www.gom.cg.yu/files/1173346987.doc Information on EU Instrument for Pre-Accession Assistance (IPA)

Az elérendő célok közé tartozik a működőképes, saját jövedelmeire támaszkodó önkormányzati rendszer megteremtése. A címzett támogatások és állami juttatások szerepe egyre kisebb, miközben az önkormányzatok költségvetésének összértéke és aránya a GDP %-ában mégsem változott lényegesen, tehát a települések költségvetése nem csökkent. A Kiegyenlítési Alapba tartozik a személyi jövedelemadó 10%-a. A leosztott, címzett támogatások közé tartozik a személyi jövedelemadó további 10%-a, az eladott ingatlanok árának 50%-a, és a természeti javak koncesszióba adásából származó bevételek 30%-a, a gépjárművek regisztrációs adójának és egyéb járulékos illetékeinek 100%-a. A növekvő helyi bevételeket a következő források jelentik: 467

A montenegrói kormány hivatalos honlapja: http://www.gom.cg.yu/files/1146227471.doc (World Bank)

331

helyi adó, 0,1-0,8 EUR/fő; fogyasztási adó, 3-5%; cégek letelepedési adója, 300 EUR/cég; beépítetlen építési telkek adója, 0,3 EUR/m2; szerencsejátékok és szórakoztató berendezése adója: a gépenkénti bevétel 10%-a vagy 20 €; ingatlanadó, 0,1-0,8%; jövedelemadó, 13%.468 Ugyanakkor az eredeti alkotmányterv nem adott lehetőséget az önkormányzati tulajdonra, csupán a használati jogot adja a településeknek a meglévő köztulajdonok esetében (azaz önkormányzati tulajdon eladásából nem, csak bérbeadásából lehet jövedelmet realizálni). A bankprivatizáció során már 2004-ben meghaladta a magánszektor 36%-os, s a külföldi tőke 38%-os részesedése a 26%-os állami részesedést. 2007re a bankszektor 90%-a magántulajdonba ment át. 2. táblázat A demokrácia alappillére: a helyi bevételek megoszlása ÉV

Helyi bevételek

Címzett támogatások

2003 2004 2005

57,14 71,14 72,65

40,91 16,53 17,18

A Központi Kiegyenlítési Alap támogatásai

12,12 9,63

Költségvetési juttatások

1,95 0,21 0,54

GDP (mill. EUR)

1392 1565 1690

Az önkormányzati költségvetés a GDP %-ában

5,55 4,85 5,17

Forrás: a montenegrói kormányzat honlapja, http://www.gom.cg.yu/files/1173347189.doc (System of Financing the Local Government in Montenegro)

6. ábra Költségvetési bevételek 2005-ben Forrás: ICEG EC – Corvinus – Balkán Monitor, 2005/4. 9.o. http://icegec.hu/hun/_docs/bm/BM_08.pdf

468

Information on EU Instrument for Pre-Accession Assistance. http://www.gom.cg.yu/files/1173347189.doc.

332

7. ábra Költségvetési kiadások, 2005 Forrás: ICEG EC – Corvinus – Balkán Monitor, 2005/4. 10. o. http://icegec.hu/hun/_docs/bm/BM_08.pdf

2005-ben a költségvetés bruttó kiadási főösszege 492 millió EUR volt (+13% 2004-hez képest), ebből a nettó kiadások összege 462 millió EUR (ebből 80 millió a nyugdíj- és társadalombiztosítás), a tervezett hiány pedig 34 millió EUR volt. A bruttó értékből 29 milliót hitelek tettek ki. A hiány a GDP 2,17%-ának felelt meg (2004-ben még 51 millió EUR értékben, 40%-kal nagyobb mértékben növelte adósságait a kormányzat, mint tervezte). Fedezése részben belföldi és külföldi hitelek felvételével (24,6 millió EUR értékben), részben privatizációs bevételekkel (6 millió EUR értékben) történt, valamint 14,5 millió EUR értékben külföldi forrásokon alapult (3,6 millió EUR EU-támogatás).469 A 2005-ös költségvetési kiadások a GDP 29,9%-ának feleltek meg, ami csökkenést jelent a 2003-as 32,8%-os érték után (miközben értéke emelkedett, tehát a GDP is dinamikusan nőtt). A költségvetés konzisztens volt a kívánt gazdasági növekedéssel és a 2005ös gazdaságpolitikával. A bevételi oldalt vizsgálva megállapítható, hogy 428,52 millió EUR folyt be adókból (ebből az áruforgalmi adó értéke 177,1 millió, 40%), vámbefizetésekből, bélyegilletékből, fogyasztási adókból és más adófajtákból. A nyugdíjalapok kiadása 10 millió €-val volt magasabb (összesen 66 millió EUR), mint 2004-ben. A növekedés fő oka az, hogy a kormányzat tehermentesíteni akarja a gazdaságot, s csökkenteni az adókat és járulékokat, és a kormányzati

469 A munkavállaló által fizetett járulék 20%, míg a munkáltató által fizetett járulék értéke 17,8% – ez a szint hasonló a régió többi országában is. Az ÁFA minden termék és szolgáltatás esetében 17%, kivéve a kenyeret, tejet és exporttermékeket, ezek esetében 0%-os az áruforgalmi adókulcs. Az egykulcsos rendszert ugyanakkor gyakran kritizálják, azzal érvelve, hogy szükség lenne egy alacsonyabb kulcsra is, különösen az idegenforgalmi szolgáltatások területén, ahol jelenleg nagy összegű beruházásokra lenne szükség. Korábban 100.000 eurós eredményig 15%-os, afelett 20%-os volt a nyereségadó kulcsa, de 2005 január 1-től a kormányzat egységesen 9%-ra csökkentette. Ezzel az volt a célja, hogy vonzóbbá tegye az országot a befektetők szemében, és valóban, ma ebből a szempontból Montenegró a legversenyképesebb ország a régióban. http://icegec.hu/hun/_docs/bm/BM_08.pdf

333

rendszer racionalizálása a nyugdíjasok számának növekedésével jár. A nyugdíjalap és az egészségügyi pénztár reformjára a Világbank támogatásával került sor.470 16

Folyó költségek

23 11,5

301

Nettó bértömeg

2,5

27,4

40

6

jövedelemadó 133

A munkaadó által fizetett járulék A munkavállaló által fizetett járulék

25,5 76

93

23 22

Dologi és szolgáltatási kiadások

19

A társadalombiztosításból

11,5

Folyó költségek

16

A munkaadó által fizetett járulékok

40 53

Dologi és szolgáltatási kiadások

301

Szociális juttatások

176 76

Intézményfenntartás

161,2 Tőkekiadás

8. ábra A kiadások részletes megoszlása 2006-ban (millió EUR, saját szerk.) 3. táblázat Montenegró bevételeinek és kiadásainak tervezett megoszlása 2008-ra fő mutatók GDP (millió EUR) GDP növekedése (reál,%) infláció (%) foglalkoztatottság munkanélküliség (%) ker. egyensúly (millió EUR) ker. egyensúly (GDP %) külső adósság (millió EUR) külső adósság (GDP %) befektetés (millió EUR) befektetés a (GDP %)

2007 2278 7 6,7 +5,7 12,2 -817 -36 481 21

2008 2558 7 4 +3,7 10,8 -841 -33 504 20

785 34,5

794 31,4

Forrás: Economic Policy of Montenegro for 2008. Government of Montenegro, 2007. 5.o. http://www.gom.cg.yu/files/1206362751.pdf 470

Montenegró: a 2005-ös költségvetés. ICEG EC – Corvinus – Balkán Monitor, 2005/4. http://icegec.hu/hun/_docs/bm/BM_08.pdf

334

26,5 22,6 18

Adók

Járulékok

Illetékek

Útadó, szerencsejátékadó, ökölógiai adó, erőf orráshasználati díj Egy éb bev ételek

174 396

SZJA 17,7 26,6 22,6 4,2

64

10 13,3

Vállalati nyereségadó

73 Ingatlanadó

ÁFA 96 Excises

10,5 41,3

200 54

Vámok

9. ábra A bevételek részletes megoszlása 2006-ban (millió EUR)

2006 első 9 hónapjában a realizált költségvetési kiadások 634,30 millió EUR-t tettek ki. Adóból finanszíroztak 396,09 millió EUR, illetékekből 17,73 millió EUR, járulékokból 173,72 millió EUR összeget (összesen: 587 millió EUR, 91%, amely abszolút növekedést mutat a 2005-öshöz képest). Az egyenleg oldal 11 millió EUR többletet mutatott. A tervezett bevételeket az adókból befolyt jövedelmek jelentősen felülmúlták (349,13 millió EUR). A kiadások 25%-át a fizetések tették ki, 12%-át az eszközök és szolgáltatások költségei okozták. A gazdaság dinamikus, 8%-os növekedést mutatott 2006-ban és 7%-ot 2007-ben, de az infláció 2%-ról 7%-ra nőtt az áram és telekommunikációs szolgáltatások árának emelkedése miatt, valamint a rendkívüli szárazság eredményeképpen. Hiába nőtt 36%-kal az export, ugyanekkor az import 54%-kal bővült.471 Mindeközben az ország energiaellátásának egyharmada továbbra is importból származott. 471

2008-ban Montenegró legjelentősebb exportpartnere Szerbia volt, de fokozatosan növekszik az Európai Uniós országokkal való kereskedelem, főleg Görögország, Olaszország és Spanyolország illetve a szomszédok részesedése. Behozatali oldalon, pedig legjelentősebb Olaszország, Görögország és Szlovénia és Szerbia. Nagy mennyiségben importál áramot, üzemanyagot, gépjárművet és gyógyszereket. 2007-ben csatlakozott a CEFTA-hoz. (Országinfó, 2008).

335

10. ábra A külföldi befektetett tőke (FDI) nagysága 2007 elejéig (millió EUR). Forrás: Balkán Monitor, 2007/11. 12. o. (bal) és a kereskedelmi egyenleg változása Montenegróban (millió EUR). Forrás: Balkán Monitor, 2007/11. 13. o. (jobb) 4. táblázat Montenegró bevételeinek és kiadásainak tervezett megoszlása 2008-ra BEVÉTEL (millió EUR) személyi jövedelemadó Vállalati nyereségadó ingatlanadó áruforgalmi adó külkereskedelmi vám egyéb adók, járulékok nyugdíjbiztosítás egészségbiztosítás munkanélküli alap KIADÁS fizetés, bér szolgáltatások társadalombiztosítás intézményfenntartó civil szervezetek egyéb (kölcsön, tartalék stb.)

2008 84 47 12 432 72 108 172 90 7

% 7,4 4,2 1,1 38,3 6,4 9,6 15,2 8,0 0,6

EUR/fő/év 133,33 74,60 19,05 685,71 114,29 171,43 273,02 142,86 11,11

284 112 284

25,2 9,9 25,2

450,79 177,78 450,79

200 240

17,7 21,3

317,46 380,95

ÖSSZESEN

1128

100,0

1790,48

Forrás: Economic Policy of Montenegro for 2008. Government of Montenegro, 2007. 8.o. http://www.gom.cg.yu/files/1206362751.pdf

5. táblázat Montenegró makrogazdasági mutatói A GDP értéke folyó áron A GDP növekedése változatlan áron Az egy főre jutó GDP folyó áron Az infláció Munkanélküliségi ráta

M EUR % EUR/ fő % %

2005 1644 4,1 2638 1,8 17

Forrás: Országinfó

336

2006 1778 6,5 2790 2,5 15,5

2007 2278 7,0 3700 4,2 12,0

11. ábra Az árukból (1) és szolgáltatásokból (2) származó jövedelem Montenegróban 2003-2006 között (millió EUR). Forrás: Balkán Monitor 2007/11. 12. o.

Montenegró tehát – megfelelve az EU elvárásainak – gazdasági és külpolitikai szempontból jelentős sikereket ért el az elmúlt 3 évben (5. táblázat), de társadalmi stabilitása alapvetően nem javult. A 2007-es év ráadásul nem várt meglepetéseket hozott: a montenegrói gazdaság a liberális gazdaságpolitika következtében növekvő külkereskedelmi deficittel zárt, miközben a költségvetés is jelentős deficitet mutatott, mely a GDP 30%-át is elérte, főként az előző ténynek köszönhetően. A turizmusból és a szolgáltatásokból származó jövedelem nem volt képes ellensúlyozni az áruforgalom okozta hiányt. (2007-ben 1,13 millió turistát regisztráltak Montenegróban, ami 18,8 százalékkal haladta meg a 2006-os értékeket). A turizmus fenntarthatósága viszont infrastrukturális beruházásokat igényelne, ezek viszont a 2009-es válság, illetve a 2007-es év gazdasági eredményei miatt leálltak. Pedig tervbe vették egy 13 km-es homokos tengerpart kiépítését Ulcinj közelében, s Bartól a szerb határig egy autópályát. Nagy méretű beruházásról lenne szó, hiszen több alagutat és viaduktokat kellene építeni 170 km-es távon.472 Hiába nőtt háromszorosára az egy főre jutó befektetések értéke 2000-2006 között, s érkezett 505 millió dollárnyi tőke az országba 2006-ban, 2007-ben 1 milliárd, 2008-ban pedig újabb 832 millió euró, s érte el a GDP értékének 60%át,473 a makrogazdasági mutatók aggodalommal töltik el az elemzőket, rámutatva, hogy Montenegró is ugyanazon problémákkal kénytelen szembenézni, mint bármely más balkáni és kelet-közép-európai ország.474 A beérkező működőtőke fele az ingatlanpiacon, 40%-a a bankszektorban realizálódott, s csak 10% került termelő ágazatokhoz. Ugyanakkor a megélénkülő tőkebeáramlás nagyban 472

Szekeres W. István: Monte Carlo-jelölt a Balkánon. Figyelő 2009./47. szám november 19. Más adatok szerint 600-ról 785 millió €-ra nőtt a külföldi befektetések értéke 2007-re (a GDP 31%-a), a külső államadósság a GDP 25%-áról 21%-ra esett. Economic Policy of Montenegro for 2008. Government of Montenegro, 2007. 4. o. http://www.gom.cg.yu/files/1206362751.pdf 474 Current Account Deficit in Montenegro. ICEG EC- Corvinus – Balkán Monitor, 2007/11. p. 12. http://icegec.hu/eng/publications/_docs/see/SEE_2007_11.pdf 473

337

hozzájárult ahhoz, hogy Montenegró államadóságát csökkentse, hiszen míg 2001ben az adósság elérte a GDP 80 %-át, addig 2008-ban 27 %-ot tett már csak ki.475 Igaz 2007-ben ennél is alacsonyabb volt az érték, ami arra utal, hogy a tőke beáramlása önmagában nem képes megoldani ezt a problémát. A kormányzat részben az adójövedelmek növelésében látta a kiutat: a 2008-as költségvetés (mely a GDP 44%-a) előirányzatai szerint csak az áruforgalmi adóból származó bevételeknek 17%-kal kell nőniük, miközben a nyugdíj- és társadalombiztosításból származó jövedelmek csökkentését tervezik, a munkavállalók és a privát gazdasági szféra terheinek enyhítése és stimulálása céljából.476 Bár Montenegró jelentős előrelépést tett makrogazdasági mutatóinak javítása terén, megfelelvén a tervezett EU-csatlakozás támasztotta igényeknek, az ország belpolitikai megosztottságán enyhíteni nem sikerült, mi több a különbségek ideológiai és területi síkon is egyre jobban manifesztálódnak (centrum-periféria dichotómia, szerb-montenegrói ellentét, nyugatbarát és szerbbarát ideológia és történelemértelmezés). Az új állam montenegrói nemzet nélkül született meg, a kialakuló nemzet határai képlékenyek, hiszen a magukat montenegróinak vallók fele a szerbet nevezte meg anyanyelveként. Mivel az etnikai különbségek jelenleg szinte érzékelhetetlenek (azonos nyelv, azonos vallás), a probléma az ideológiai felfogás különbségében gyökerezik, mely egy „őslakos-lokálpatrióta” és egy birodalmi szemléletet eredményez. Hasonló folyamatnak lehetünk szemtanúi, mint a középkorban a szerb és horvát nemzet születése idején, csak ott az eltérő történelem a vallásra is hatott, a jelenség tehát nem egyedi. Sajátos jelenség viszont, hogy Montenegró nem nemzetállamként, hanem államnemzetként kénytelen definiálni önmagát. Minden nyugatbarátsága mellett is Montenegró megmaradt egy darabka Balkánnak, a korrupció, a feketegazdaság, a piaci viszonyok és a politikai élet összefonódása, az erős és mesterségesen gerjesztett etnikai szembenállás, a régi rendszer nómenklatúrájának túlélése a gazdaságitársadalmi elitben, az önszerveződés gyengesége, a centrum-periféria viszonyok érezhető feszültsége, a dezintegrációs jelenségek, a kisállami lét, mind olyan attribútumok, mely alapján az országot a balkanizálódott, vagy nagyhatalmi érdekek miatt a 20. században balkanizált államok közé kell sorolnunk (KöztesEurópa nagy részével együtt).

475

Szekeres W. István: Monte Carlo-jelölt a Balkánon. Figyelő 2009./47. szám november 19. http://www.fn.hu/hetilap/20091116/monte_carlo_jelolt_balkanon/ 476 Economic Policy of Montenegro for 2008. Government of Montenegro, 2007. p. 9. http://www.gom.cg.yu/files/1206362751.pdf A montenegrói kormány honlapja.

338

15. A török etnikum jelenléte Bulgáriában Bevezetés Az ezredforduló óta bekövetkező események hatására Európa mind nagyobb figyelmet szentel muszlim kisebbségeinek. A sok esetben hisztériába csapó iszlámellenes megnyilvánulások a mindennapi élet részévé váltak kontinensünk nyugati felén, köszönhetően a muzulmán vallású bevándorló vendégmunkások kulturális elkülönülésének a többségi társadalomtól. A távoli, félelmetes Kelet tehát már az egykori gyarmatosító országokban keres új otthont magának, mely jelenség előtt egyelőre értetlenül áll az európai közvélemény. Az iszlám nyugat-európai jelenléte azonban ráirányítja a figyelmet azon közösségekre is, melyek már évszázadok óta szervesen illeszkednek az európai kultúrába: a Balkán több milliós muszlim népessége egyre inkább geopolitikai jelentőségre tesz szert - Európa és az iszlám világ részéről egyaránt. Az albánok és bosnyákok mellett Délkelet-Európa legnépesebb muzulmán közössége a Bulgáriában élő törököké (BOTTLIK ZS. 2008a). Számuk ugyan folyamatosan csökkent a XX. század során, részesedésük a bolgár társadalomban azonban még az ezredfordulón is 9% körüli. Jelen munka társadalmi helyzetük területi konzekvenciáit igyekszik bemutatni. A kutatás eszközei, módszerei A fejezet a bolgár Nemzeti Statisztikai Hivatal (Nacionalen Sztatiszticseszki Insztitut, röviden NSI) által közölt adatokra támaszkodik. Bulgáriában 2001-ben tartották az utolsó népszámlálást, melynek eredményeit tartalom és területi szintek szempontjából egyaránt viszonylag részletesen publikálta az intézmény az ezredfordulót követő évtizedben. A nemzetiségi hovatartozásra utaló adatok rendezését követően, egy integrált adatbázis kiépítése után történt meg az adatok elemzése, a kapott eredmények értelmezése. A török kisebbség országon belüli helyzetének pontosabb felmérése érdekében a lehető legalacsonyabb térségi szintet választottam. A bolgár közigazgatási rendszer az 1990-es évek óta kétszintű: a központi irányítás területegysége az oblaszt, élén a kormányzóval. A 28 oblaszton belül a helyi önkormányzat megjelenésének szintje az obstináké. Ezek a területegységek egy vagy több településből állnak, nevüket mindig a közigazgatási központként működő településről kapják (IVANOV, S. et al. 2002). A 2001-es népszámlálás időpontjában 263 obstina létezett Bulgáriában. Számuk kevésbé, azonban területük folyamatosan változik, ami megnehezíti a dinamikus vizsgálatokat.

339

Az Európai Unióhoz való csatlakozás lehetősége szükségessé tette a területi felosztás uniós gyakorlattal való összehangolását, mely az 1999-es közigazgatási reformmal valósult meg (BOTTLIK ZS. 2008b). A kétszintű rendszer kiegészült egy regionális szinttel: az ország területét 6 régióra osztották fel. Az Európai Unió által használt terület-felosztási rendszerben (NUTS) a régiók a NUTS 2-es, az oblasztok a NUTS 3-as, az obstinák a LAU 1-es (korábbi NUTS 4-es) szintnek felelnek meg. Vizsgálatom ez utóbbiban kísérli meg a török kisebbség helyzetének felmérését. Bulgária török kisebbségének eredete A mai Bulgária területén élő törökök jelenléte több évszázadra nyúlik vissza. Megjelenésük a XIV. századra tehető, majd az oszmán állam folyamatos térhódításával mind nagyobb arányban telepedtek le a Balkán-félszigeten. Az Oszmán Birodalom közel 500 éves uralma alatt a balkáni török lakosság főként városlakó volt, hiszen a közigazgatás, valamint a hadsereg vezetői, különösen a kezdeti időszakban körükből kerültek ki. Mellettük azonban az anatóliai, művelésre egyre kevésbé alkalmas területekről tömegesen költöztek át szegényebb néprétegek a termékeny síkságokra, vagy az alacsonyabb hegyvidékek legelőire, gyarapítva ezzel a mezőgazdaságból élő lakosság számát. Helyzetük gazdaságilag és társadalmilag egyaránt jobb volt balkáni társaikénál. Az oszmán állam XIX. század végi összeomlásakor a városlakó törökök az adminisztrációval és a hadsereggel együtt vonultak vissza a szűkülő török állam keretei közé, miközben a kevésbé mozgékony vidéki török lakosság nagy része maradt földje mellett. Leszármazottaik alkotják ma Bulgária legnagyobb számú kisebbségét. A török kisebbség helyzetének változása a modernkori Bulgáriában A Bulgária muzulmán kisebbségeivel foglalkozó Antonina Zhelyazkova kutatásai szerint az oszmán adminisztráció összeomlása után, 1878-ban a Bulgária területén élő törökök részesedése 20% körüli lehetett (ZHELYAZKOVA, A. 1998). Az ezt követő években, a századfordulóig történt meg létszámukban az a jelentős csökkenés, melynek következtében az 1900-as évek elején már csupán 12%-ra tehető arányuk. A nagyvárosok muzulmán, főként török lakossága a századfordulóig szinte teljesen eltűnt (EMINOV, A. 1999). Az egykori török birtokosoktól a bolgár parasztság kisajátította a földeket, vagy bolgár tulajdonos került a helyükre. A paraszti sorban élők egy része a növekvő adóterhek vállalása helyett megpróbált megélhetést keresni az oszmán állam oltalma alatt álló területeken. A századfordulótól kezdve mérséklődött az országból való kiáramlás, a bolgárhonban maradó törökök egyértelműen kifejezték lojalitásukat szülőföldjük kormányzata felé (WARHOLA J.W.–BOTEVA O. 2003). A XX. század első felének 340

viszonylagos nyugalma után a török kisebbség és általánosságban az etnikumok megítélése a második világháborút követően, a kommunista rezsim hatalmának kiépítésével gyökeresen megváltozott. A török kisebbséget több fronton is támadás érte. Ideológiai megfontolásokból támadást indítottak az egyházak ellen, mely a törökök számára egyben anyanyelvi oktatási rendszerük megszűnését is jelentette. A kollektivizálás összességében ugyan sikertelen volt Bulgáriában, azonban még az 1950-es évek elején a földek állami tulajdonba vételét a török közösségeknél kezdték meg, melynek hatására sokan közülük a kivándorlás mellett döntöttek (LOZANOVA, G. et al. 2005). A bolgár állam államközi szerződésekben meghatározott áttelepítésekkel is igyekezett megszabadulni török lakosságától (LÜTEM, Ö. E. 1999; MAHON M. 1999). A török kisebbséggel szembeni erőszakos asszimilációs politika az 1980-as évekre teljesedett ki, mely egyben sajátos választ jelentett a kommunista vezetés részéről a bekövetkező népességcsökkenésre. Mivel a török lakosság körében kevésbé volt megfigyelhető a népességfogyás, ezt a potenciált igyekeztek átfordítani olyan formán, hogy megkísérelték „bolgárokká alakítani” a török lakosságot. Megtiltották a törökök nyelvhasználatát nyilvános helyeken, iskoláikat bezárták, könyveiket, sajtójukat betiltották. Az erőszakos asszimiláció tetőpontjaként 1984-ben a török kifejezést is száműzték a hivatalos szóhasználatból, miközben fél év leforgása alatt bolgár név felvételére kényszerítették (akár erőszakkal is) a török lakosságot (EMINOV, A. 1999). Az új személyazonosság esetleges megtagadása egzisztenciális helyzetüket is ellehetetlenítette Bulgáriában. Mindezek eredményeként az 1989-ben Törökország felé megnyíló határokon közel 350 ezer török hagyta el az országot (MAHON, M. 1999). A kisebbséggel szembeni erőszakos asszimilációs politikát a kommunista rezsim bukásával azonnal elvetették, melynek hatására a török államban boldogulni nem tudók (a kivándorlók harmada, 120 ezer ember) visszatértek eredeti hazájukba (ZHELYAZKOVA, A. 2001b). A piacgazdaságba történő átmenet újabb kihívások elé állította a török kisebbséget. Az elmaradott, rurális térségekben élő közösségek szinte teljesen kimaradtak a rendszerváltás jótékony gazdasági hatásaiból. A bolgár dohányipar összeomlása következtében nagyrészük munkanélkülivé vált, vagy kisparaszti termelőként nem tud életképes gazdaságot fenntartani a piacgazdaság keretein belül. Jelentős részük eredeti lakhelyük elhagyására kényszerült, megfigyelhető a nagyobb városokba húzódásuk, valamint jelentős a részvételük a nemzetközi migrációban is. E viszontagságok ellenére a török kisebbség tartotta 9%-os részesedését az össznépességből, ami a muzulmán lakosságra jellemző magasabb természetes szaporodás és az államalkotó nemzetre jellemző alacsonyabb reproduktivitás együttes következménye.

341

Bulgária muzulmán lakossága az ezredfordulón A 2001-es népszámlálás adatai szerint Bulgária népességszáma 2001-ben 7 928 901 fő volt. Ebből közel 1 millió fő, a lakosság 12%-a vallotta magát iszlámhívőnek (1. ábra). A muszlimok döntő többségét a török közösségek jelentik, akiknek részesedését a társadalomból két népszámláláskor feltett kérdés alapján is tetten érhetjük. Török etnikumhoz tartozónak a népesség 9,1%-a (746 664 fő) vallja magát, míg az összlakosság 9,6%-a (762 516 fő) a törököt tekinti anyanyelvének. Jelen munka a magát török etnikumúnak valló lakosságot tekinti töröknek, melynek okára a későbbiekben kitérek. Ha összevetjük a muzulmán és a török lakosság településterületét, akkor egyértelműen elmondható, hogy a magát töröknek vallók nagy része egyben muzulmán vallású is, csupán a nagyobb városokban jelentkezik eltérés a törökök javára, mely jelzi, hogy a tradicionális vallási keretek ott már elveszítik jelentőségüket. Erősen koncentrálódnak a térben, ezért viszonylag könnyen meghatározhatók azok a tájegységek, melyek jelentős török (és egyben muzulmán) népességtömörüléssel rendelkeznek. Bulgária muszlim népessége az ezredfordulón 2 nagyobb és 2 kisebb tömbben, valamint az ezeket körülvevő obstinákban van jelen. Az ország északkeleti részén, Sumen, Targoviste és Szilisztra oblasztokban találhatók azok az obstinák, melyekben a muzulmánok abszolút (50% feletti) többséget alkotnak. A Bolgár-tábla magasabb Keleti-fele ad tehát otthont az iszlámhívők közel 30%ának (kb. 280 ezer fő). A Bolgár-tábla területén a muzulmán lakosság viszonylag nagyobb szóródása figyelhető meg, nagyobb közösségek élnek a Duna-menti alföld középső területein is, a jelentősebb városok (Pleven, Lovecs, Gabrovo) közelében. A Balkán-hegység kelet felé lealacsonyodó völgyei közötti festői medencék adnak otthont az északkeleti területhez szervesen kapcsolódó muzulmán településeknek. Nyugatról Kelet felé haladva Antonovo, Omurtag, Varbica és Ruen obstinák tömörítik a legnépesebb közösségeket e tájon. Az ország muzulmán lakosságának 12%-a, mintegy 110 ezer fő él itt. Az északkeleti terület legnépesebb közösségeit Ruen (29 ezer fő), Dulovo (23 ezer fő) és Omurtag (200 ezer fő) obstinák területén találjuk, mely a teljes muzulmán lakosság 8%-a. A muzulmán lakosság további jelentősebb közösségei a Rodope völgyeiben találhatók. Legkompaktabb tömbjük a hegység keleti felét foglalja el, mely nagyrészt egybe esik Kârdzsali oblaszt területével. Az itt élő mintegy 147 ezer muszlim hívő az iszlám követőinek 15%-át adja. A Nyugati-Rodope területén, a Meszta folyó völgyében található másik jelentős népességtömörülésük, mely obstinákban szintén ők alkotják a lakosság abszolút többségét. Az összes muzulmán lakosság 11%-a, mintegy 105 ezer fő él itt. A Rodope muzulmán lakosságának legnépesebb közösségeit Kârdzsali (37 ezer fő), Plovdiv (26 ezer fő), Haszkovo (20 ezer fő) obstinák foglalják magukban; összesen az iszlámhívők közel 9%-át jelentik. 342

1. ábra Bulgária lakosságának vallási összetétele 2001-ben. Forrás: NSI, Bulgaria

Bulgária török kisebbsége az ezredfordulón A 2001-es népszámlálás időpontjában Bulgária török népessége 28 obstinában alkotott abszolút többséget (2. ábra). Fő településterületük az ország Északkeleti régiója, melynek összlakosságán belül 22,5 % az itt élő török etnikum részesedése. A teljes török népesség 39,6%-a e régió hat tartományának lakója. Részesedésük Sumen oblaszt Venec obstinájában 90 % feletti. A leghomogénebb török etnikai terület az északkeleti tömbön belül Sumentől északra található (Venec 91 %, Kaolinovo 79 %, Dulovo 68 %, Samuil 77 %, Zavet 68 %, Glavinica 62%). Jelentős a részesedésük még néhány, szintén forgalmi árnyékban található obstinában (Ruen 85 %, Omurtag 67 %, Opaka 70 %, Car Kalojan 61 %). Nyugat felé az Észak-Közép régióban, valamint déli irányban a Délkeleti régióban is jellemző a török népesség magasabb aránya az összlakosságon belül. A Bolgár-tábla középső részén 10 % feletti a részesedésük. 343

A Balkán-hegység lealacsonyodó vonulatai között található kisebb medencékben, völgyekben arányuk ismét magasabb: a Kazanlâki-medencében Pavel Banja obstinában alkotják a népesség 28,1 %-át, míg a keletebbi területeken ez az érték 30 % fölé is emelkedik (Szungulrale 30,1%, Ajtos 31,4%, Ruen 85%). Az ország északkeleti részének nagyvárosaiban részesedésük Sumen kivételével (13,2%) mindegyikben 10 % alatti (Dobrics 8%, Várna 3,8%, Rusze 8%, Veliko Târnovo 5,4%). Az északkeleti etnikai tömbön belül legnagyobb, 15 ezer főt meghaladó közösségeik Ruenben (24 585 fő), Dulovoban (20 803 fő), Razgradban (17 138 fő), Omurtagban (16 995 fő), Targovistében (15 227 fő) és Isperihben (15 037 fő) találhatók. Bulgária területén belül a török lakosság a Dél-Közép régió déli tartományaiban alkot abszolút többséget; településterületük a déli határ mentén hosszanti irányban húzódik, nyugat felé a Délnyugati régióba is átnyúlik. Etnikai tömbjük összefonódik a pomákok településterületével, mely népcsoport aránya a Szmoljan környéki obstinákban meghaladja a török lakosságét. A déli tömbön belül a török etnikum 11 obstinában alkot abszolút többséget.

2. ábra Bulgária török lakossága 2001-ben. Forrás: NSI, Bulgaria

344

A fent említett pomák településterület két részre osztja a török etnikum déli tömbjét. A keleti nagyobb rész leghomogénebbnek tekinthető török etnikai területe Kârdzsali oblaszt, ahol a lakosság 61,6%-a töröknek vallotta magát. A Bulgáriában élő török lakosság 13,5%-a él e tartomány területén. A legmagasabb, 90 % feletti arányt Csernoocsenében érik el; 70 % feletti a részesedésük Momcsilgrad (81%) és Dzsebel (76%) obstinákban. A tömb nyugati részén arányuk csupán egy obstinában éri el a 70%-ot (Jakoruda). A Rodope-hegység nyugati részén településterületük keveredik a pomák lakosságéval. A déli tömb és egyben a Bulgáriában élő török kisebbség legnépesebb közössége Kârdzsali obstinában található (36 980 fő). Számuk 15 ezer fő feletti Plovdivban (22 501 fő) és Haszkovoban (18 698 fő). További jelentősebb, 10 ezer fő feletti közösségeiknek Aszenovgrad (14 621 fő), Momcsilgrad (14 012 fő), Kirkovo (12 790 fő), Krumovgrad (11 683 fő) és Csernoocsene (10 239 fő) ad otthont. Ahhoz, hogy a török etnikum helyzetéről pontosabb képet kapjunk, össze kell vetni a 2001-es cenzus etnikai hovatartozásra, valamint anyanyelvre vonatkozó adatait, ugyanis mindkét esetben szükséges kiegészítéseket tenni. Az, hogy Bulgáriában ki számít töröknek, a XX. század során folyamatosan változott, sokszor a kormányzat által preferált ideológiai irányzatnak megfelelően. A századfordulón még minden iszlámhívőt töröknek neveztek, míg a két világháború között, Törökország létrejötte után igyekeztek leredukálni számukat a hivatalos statisztikákban, ezért az etnikai kötődésre vonatkozó kérdésnél emelték a válaszlehetőségek számát. Így kerültek elő e gyűjtőnév mögül az ország északkeleti részén élő tatárok, valamint a Rodope völgyeiben lakó bolgár anyanyelvű, de muzulmán vallású pomákok. Ez utóbbi kategória azonban gyorsan eltűnt, ugyanis a pomákok felé hamarosan az lett a hivatalos álláspont, hogy ők tulajdonképpen eltévelyedett bolgárok, akiket vissza kell téríteni gyökereikhez. A második világháború után, a kommunista rezsim hatalmának kiépítésével minden muzulmán lakos számára nehezebb időszak következett, amikor a vezetés minden lehetséges (sokszor erőszakos) eszközzel igyekezett átformálni őket. Ennek szomorú következménye a rendszerváltás után vált igazán érzékelhetővé: a korábbi jól működő együttélés megszűnt, a muzulmán közösségek elzárkóznak a többségi társadalomtól, nyilvánvalóbb eszközökkel (pl. ruházat) igyekeznek igazolni különállásukat, nem beszélve arról, hogy egyre inkább nyitnak az iszlám világ többi része felé. Mindezek ellenére a köztudatban ma is jelen van a muzulmánok azonosítása a törökökkel, mely megjelenik a muzulmánok tudatában is. A pomák lakosságnál kevésbé, a tatároknál nagyobb mértékben fordul elő a törökkel való azonosulás, annak ellenére, hogy a tatároknak népszámlálásokkor is van lehetőség kötődésük megvallására, miközben pomák kategória nem létezik, így számukra kézenfekvővé válik, hogy vallásuk alapján esetleg a török kötődést választják (a tatárok száma

345

2001-ben a cenzus szerint 1803 fő, míg a pomák népesség létszáma saját becslés alapján 170 ezer fő körüli). Tovább árnyalja a dolgot, ha figyelembe vesszük Bulgária roma lakosságát is az elemzéskor. Azonosságtudatuk és ezáltal a statisztikákban való megjelenésük a többségi nemzet kisebbségekhez való viszonya, valamint nyelvhasználatuk szerint módosulhat. Identitásuk alapját sajátos életmódjuk adja, ezért hagyományos közösségteremtő tényezők (közös nyelv, közös vallás, közös történelmi tudat) alapján létszámuk nem tetten érhető. Az 1965-ös népszámláláskor magát romának valló 148 874 fő (az összlakosság közel 2%-a) három csoportra osztható: 42,5%-uk ortodox vallású, bolgár anyanyelvű, 34,2%-uk ortodox hitű és valamely roma dialektust tekinti anyanyelvének, míg a fennmaradó 22,8% török anyanyelvű muzulmán (CURTIS G.E., 1992). Jelentős részük tehát török nyelven beszél, ezért ők is szerepet játszanak abban, hogy a török anyanyelvűek száma magasabb, mint a magukat töröknek vallóké. Társadalomban való megítélésük, valamint nyelvük és vallásuk miatt egy részük a többségi nemzethez tartozóként tünteti fel magát a népszámlálásokkor (ZHELYAZKOVA, A. 2001a).

3. ábra Bulgária török anyanyelvű és török nemzetiségű lakosságának különbsége 2001ben. Forrás: NSI, Bulgaria

346

A XX. század végén, a rendszerváltást követően változó politikai légkörben, valamint a megítélésükben jelentkező nemzetközi és hazai tendenciák hatására öntudatra ébredésük figyelhető meg létszámuk ugrásszerű növekedésével (2001ben az összlakosság 4,7%-a, 370 908 fő). A cigányság tényleges létszáma a különböző becslések alapján 500 ezer és 1 millió fő közötti (VASSILEV R. 2003). Ha tehát összevetjük a török nemzetiségű és a török anyanyelvű lakosságot, akkor a fent említett jelenségek állhatnak a területi különbségek mögött (3. ábra). A törökök (és muzulmánok) északkeleti tömbjén belül magasabb a török anyanyelvűek száma, ami a tatárok mellett főként a roma lakosság nyelvi kötődésének eredménye. Az ország délnyugati részén, a Meszta folyó völgyében azonban a törökökkel keverten élő pomák lakosság etnikai kötődése miatt lesz a török etnikum létszáma magasabb, mint a török anyanyelvűeké. Összegzés Az ötszáz éves oszmán uralom idején zajló szervezett és spontán betelepülések együttes következménye a nagyszámú török kisebbség jelenléte a mai Bulgária területén. A főként agrártevékenységgel foglalkozó, az anatóliai kevésbé művelhető területekről áthúzódó népesség helyzete az Oszmán Birodalom összeomlásával, majd megszűnésével gyökeresen megváltozott. A nagyvárosok török lakossága az oszmán adminisztráció megszűnésével visszahúzódott a születő Törökország határai közé, azonban a rurális térségek kevésbé mobilis népessége csekélyebb mértékben vett részt ezekben a migrációs folyamatokban. Ennek eredményeként ma a forgalmi árnyékban lévő, elmaradott, főként mezőgazdasági tevékenységet folytató területeken élnek törökök Bulgáriában, akiknek életében a kommunizmus éveinek megpróbáltatásai után a rendszerváltás a teljes létbizonytalanságot hozta el. Mivel a társadalom legkevésbé képzett rétegét alkotják, ezért elhelyezkedésük további problémák forrásává vált. Az ország legjelentősebb etnikai kisebbsége erőteljesen marginalizálódott a rendszerváltás éveiben, miközben számarányukat tekintve jelentős, a politikai életben is döntő tényezőként vannak jelen. Társadalomba való integrálódásuk az egyik kulcsprobléma az ország tovább gazdasági és társadalmi fejlődése szempontjából.

347

16. A továbbélő kisebbségi kérdés: a bulgáriai török kisebbség múltja és jelene Bevezetés Közhelynek számít, hogy a Balkán politikai térképét az etnikai problémák az elmúlt húsz évben alapvetően rajzolták át. Jugoszlávia több háború eredményeképp felbomlott, s darabjaira esett szét, miközben a kisebbségi kérdés az országhatárokhoz híven átalakult, de nem szűnt meg. A Balkán etnikai tarkaságából Bulgária sem vonhatja ki magát: lakosságának több mint 12%-a muszlim, azon belül is török, hátában a közel 75 milliós, EUcsatlakozásra aspiráló Törökországgal. Különös jelentőséggel ruházza fel, hogy jelenleg Bulgária az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol nagyszámú muszlim (török) közösség nem friss bevándorlóként, hanem évszázadok óta a területen élő népcsoportként van jelen. A kisebbségi kérdés ráadásul az országban a 80-as években igen brutális eseményekhez vezetett; az erőszakos asszimilációs politikaként fegyveres összecsapások után 1989-ben kb. 320-350 ezer török hagyta el az országot. 1989 után azonban a bolgár rendszerváltás révén az erőszakos nemzetépítés leállt, s kiegyezésre került sor a török kisebbség és a bolgár többség között. A Balkán többi részéhez képest békés viszonyra alapozva az 1990-es években a bolgár vezetés meghirdette a Bolgár Etnikai Modellt, mely a többség-kisebbség kiegyezését volt hivatva jellemezni. A kérdés adott. Vajon az elmúlt 20 évben mennyire változott az 1980-as évek kisebbségellenes nemzeti diskurzusa, és mennyire jöttek létre az immár EU-s tag Bulgáriában a török kisebbség érdekérvényesítésének feltételei, illetve ennek az intézményrendszere: a rendszerváltás utáni biztató fordulatok óta, 2009-ben megállja-e a helyét a Bolgár Etnikai Modell, vagy sem. Ennek megfelelően a tanulmányban a törökség történelmének rövid bemutatásán túl nagy súlyt kívánunk fektetni a kommunista rendszerben történt eseményekre és az akkori bolgár kisebbségpolitikára, melyek nélkülözhetetlenek az 1989 utáni problémák megértéséhez. A rendszerváltás után elmúlt 20 évet három fő aspektusból fogjuk megvizsgálni. Az első a törökség és tágabban véve a bolgár társadalom demográfiai helyzetének a bemutatása. A második elemzendő terület a török kisebbség jogainak változása, tekintve az emberi jogokat, az oktatást, és a kultúra területét. Végezetül pedig a „török párttal”, mint az érdekérvényesítés legfőbb eszközével kívánunk foglalkozni.

348

Történelmi előzmények A Balkán az elmúlt 1500 év folyamán többször vált az Ázsiából érkező nomád népek szállásterületévé. Ezek egyik legjelentősebbike a török nyelvet beszelő bolgárok voltak, akik 681-ben Asparuh vezetésével megalapították Bulgáriát. A későbbi évszázadokban észak felől további török népek érkeztek a területre, így például a besenyők, úzok, kunok csoportjai, amelyek azonban beolvadtak a szláv nyelvű többségbe. A törökök tartós megtelepedéséről az Oszmán hódítás után, a 14. század derekától beszélhetünk. A terjeszkedő muszlim birodalom a fontosabb hadiutak biztosítása, illetve az elpusztult területek újranépesítése végett rendszeresen hozott Anatóliából törököket a területre (valamint telepített Kis-Ázsiába szlávokat), melynek révén a mai Bulgária déli (Rodope-hegység) és északkeleti részén (a Deliormannak nevezett Rusze-Varna-Sumen-Targoviste négyszögben) alakult ki többé-kevésbé összefüggő török nyelvterület. A legfontosabb városokban szintén megjelent a török etnikum, részben katonai-hivatalnoki, részben kereskedő-kézműves rétegként. A betelepedés mellett a Balkán más részein (Albánia, Bosznia) is tapasztalható vallásváltás Bulgária egyes régióiban is megindult, főként a déli területeken, ahol a lakosság jelentős része muszlimmá vált. Ez a bolgár nyelvet beszelő, de muszlim vallású és pomák nevet viselő csoport a mai napig megmaradt, s kb. 150-200 ezres létszámával a török és bolgár versengések tárgya.477 A másik csoport; a török nyelvet beszelő, azonban ortodox gagauzok a pomákokhoz képest marginális létszámú. A bolgár-török együttélést az oszmán uralom alatt állandó felkelések jellemezték, melyek a 19. században nemzeti színezetet öltöttek. A század folyamán megjelenő, és orosz támogatással teret nyerő bolgár nacionalizmussal szemben az oszmán kormányzat újabb betelepítési politikát alkalmazott. Ennek köszönhetően az oroszokkal szemben elveszített területekről tízezrével érkeztek tatár, cserkesz menekültek, illetve rendfenntartó célokkal a birodalmi területekről albánok. Ezek a muszlim csoportok később részben a törökségbe olvadtak be; részben pedig az impériumváltáskor elhagyták az országot. 1878 után, a berlini kongresszust követő 40 évben (kisebb módosításokkal) Bulgária elérte a mai határait. Ez a folyamat a törökség korábbi privilegizált helyzetből kisebbségi létbe kerülésével járt, egy olyan új országban, ahol a többség nemzetépítése éppen a muszlim-török etnikum ellenében valósult meg. Ennek köszönhetően a fegyveres konfliktusok alkalmával rendszeresen került sor muszlim (török) falvak elpusztítására, a népesség elűzésére (megtorló akciók az oszmán hadsereg részéről is történtek). 477 A pomákok eredetét tekintve mind a török, mind bolgár história ellentétes állásponton van. A török vélemények szerint a pomákok a 11-12. században a térségbe vándorló török népek leszármazottjai, míg a bolgár historiográfiában erőszakkal elmuszlimosított bolgárokként szerepelnek. Politikai szinten folyó verseny a pomákok identitásáért folyik. A vallási azonosság miatt az etnikailag vegyes területeken ugyanis inkább törökként határozzák meg magukat.

349

Az új területek pacifikálása után pedig kezdetét vette egy erőltetett asszimilációs politika, amely elsősorban a muszlim (török) elem helyzetének az ellehetetlenítésével járt; iskolák bezárásával, mecsetek lerombolásával (átalakításával). Az értelmiség jelentős részét elveszítő törökség egy főleg paraszti társadalommá vált, számában pedig drasztikus hanyatlásnak indult. 1884-ben már csak a népesség 27%-át alkották, arányuk lecsökkent 1892-re 17,2%-ra (TURAN, 2002), a századfordulóra kb. 14%-ra. A királyság kimondását követő első népszámlálás 1910-ben már csak 11,63%-ban határozza meg arányukat (ATANASSOVA, 1999). A bolgárul beszélő lakosság eközben látványos növekedésnek indult: 1881-ben elérik a teljes népesség 67,84%-át, 1892-ben 75,67%-át, végül 1910-re arányuk már 81,63% (ATANASSOVA, 1999). A törökség létszámának további csökkentése végett 1910-ben került sor az első kitelepítési szerződésre; melynek keretében több tízezer török hagyhatta el az országot. A bulgáriai törökök aránya Balkán-háborúk után (az alábbiakban tárgyalandó nyolcvanas éveket nem számítva) a rendszeres kitelepítési szerződések ellenére (1925; 1951) már nem változott drasztikusan, s kb. 10% körül mozgott. A két világháború között a bolgár nemzetiségpolitika rövidebb, „enyhébb” korszakoktól eltekintve478 követte a korábbi nemzetépítési tradíciókat, különösen 1934 után, amit újabb iskolabezárási hullám követett. Így míg az 1936/37-es iskolai évben 53 335 diák tanult török iskolában, 1943/44-ben már csak 34 867 (MEMIŞOĞLU, 1992). A nehézségek ellenére a két világháború között mégis megtörtént a bulgáriai törökség felzárkózása Törökországhoz: az 1930-as évek folyamán egy rendkívül heves vita keretében (és Törökországból érkező értelmiségiek aktív támogatása mellett) végül megtörtént az írásreform. Ezzel a szétfejlődési folyamat lehetősége jelentősen lecsökkent, és Bulgária muszlim lakosságának újabb lökést adott a Törökországgal való azonosság vállalására. Kommunizmus A pluralizmus időszaka A II. világháború utáni korszakot a török kisebbség szempontjából két szakaszra lehet osztani: egy rövidebb, az ’50-es évek végéig tartó „szabadabb” (pluralista), illetve a Todor Zsivkov bukásáig tartó hosszabb, „elnyomó” (asszimilációs) időszakra. Az első a török kisebbség nagymértékű kulturális fejlődését hozta magával. A sztálini politikát követő kommunista bolgár elit célja egy szekularizált, szocialista törökség megteremtése volt, amely képes integrálódni a bolgár társadalomba. Ezt elsősorban az iskolák, tanárképzők és kulturális intézmények felállításával 478 Így például a Sztambolijszki kormány idején, amely a vidék felzárkóztatása keretében kedvezőbb helyzetbe hozta a törököket.

350

igyekeztek elérni. Az 1946-os alkotmány biztosította az állampolgárok törvény előtti egyenlőségét, elvetette a diszkrimináció minden formáját. Szabad volt a véleménynyilvánítás, a vallásgyakorlás, az anyanyelvű oktatás és a kulturális hagyományok ápolása (BULGARIAN HELSINKI COMMITTEE, 2003). A hatalom ekkor még a kisebbségek védelmezőjének szerepében tetszelgett. Azonban ebben az időszakban sem állt le a kivándorlás, Szófia 1950 és 1951 között 110 ezer muzulmánt engedett Törökországba. A vázolt történelmi események alapján a kisebbségi oktatásra nézve a korszak kedvező feltételeket teremtett. Az új generáció kinevelésének meggyorsítására állami iskolák százait építették a következő években. Az adatok igen impozáns növekedésről számolnak be: míg az 1943-44-es tanévben 424 török iskola működött, 871 tanárral és 37 335 diákkal, addig az 1949-50-es tanévben 1199 iskola állt, 3037 dolgozó tanárral és 105 376 tanulóval (EMINOV, 2002). A törökök tanulhattak az anyanyelvükön, és az általános iskola elvégzése után felvételi vizsga nélkül felvételt nyertek bármely állami középiskolába. Az igazgatók és a tanárok is törökök voltak ezekben a kisebbségi iskolákban, az állami fizetésük pedig a bolgár tanárokéval volt egyenlő. 1951-ben megnyitottak két tanárképzőt is, majd a következő évtől a török származású tanárok már a szófiai egyetem több szakára is beiratkozhattak. Ezek az intézkedések azt voltak hivatva elérni, hogy a török kisebbség ne ápoljon többé érzelmi kapcsolatokat Törökországgal, hanem Bulgáriához legyen lojális. A hatóság részlegesen visszaállította a török nyelvű oktatást, azonban kizárólag laikus alapon. A háború után tervek készültek nemcsak az oktatás nacionalizálására, hanem a török szövegkönyvek fejlesztésére, a török kisebbség újságjainak visszaállítására, valamint török kulturális és oktatásügyi szervezetek létrehozására is (BULGARIAN HELSINKI COMMITTEE, 2003). Az erőszakos asszimiláció időszaka A háború utáni kommunista politika a kisebbségek nemzeti fejlődését támogató fordulatot vett, azonban az ennek hátterében meghúzódó aggodalmakra jól rávilágít Dimitrov egy 1945. február 6-i központi bizottsági beszéde. Ahogy mondta, „a nemzeti kisebbségeknek teljes jogokat kell biztosítani, de vigyázzunk a törökökkel. Névlegesen nekik is egyenlő jogokat kellene kapniuk, a bolgárokéval azonos politikai és állampolgári jogokat… De mivel törökök, nem szabad engedélyezni számukra az egyesülést vagy nemzeti szervezetek létrehozását, mert különben kedvező feltételeket teremtünk Törökországnak. … Egy itthoni török nemzeti mozgalom seb lenne a bolgár nép testén. … Bárki, akinek nem tetszik ez a politika, szabadon elmehet Törökországba. A bolgár nyelvet kell általánossá tenni a török iskolákban. Nem fogadjuk el a török nacionalizmust!”(BULGARIAN HELSINKI COMMITTEE, 2003). Az 1950-es évek végén bekövetkező változás, Todor Zsivkov hatalomra jutása keményebb nemzetiségpolitikát hozott. Sztálin halála után (ahogy Közép351

Európában általános tendenciaként) a nacionalizmus újraéledésének lehetünk tanúi, ami a belső nemzeti egységesítés, a nemzetiségi elnyomás következetes politikája és a nemzetépítés az addigi perifériális helyzetből való kiemelkedést jelentette (BEREND, 1999). A nacionalizmus szabadjára engedésével az egyes államszocialista pártok kihasználták a nemzeti érzékenységet és különösen válságos időszakokban a valós problémák elkendőzésével a nemzeti érdekek védelmezőiként léphettek fel. Romániához hasonlóan Bulgáriában is egy lépcsőzetes folyamattal számolhatunk, ami az 1980-as évek végén érte el tetőfokát. Todor Zsivkov utasítására először a macedón kisebbség státuszát tárgyaltak újra; a Bolgár Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete 1968 végére a „macedón kérdés” újjáélesztésére kiadta a Macedón kérdés – történelmi-politikai perspektívában című művét. A bolgár párt revideálta korábbi álláspontját a macedón önrendelkezési jog felett (BEREND, 1999). Az 1971-es zsivkovi alkotmány az előző korszakhoz képest drasztikus változásokat hozott. Ahogy már fentebb említettük, megindult a nemzeti egységesítés, amely nem ismerte el etnikai kisebbségek létét. A „nem bolgár eredetű nemzetiségek” tanulhatták az anyanyelvüket, de az oktatás nyelve a bolgár volt. A diszkrimináció tilalma továbbra is kiterjedt a vallási és etnikai csoportokra, de az egyesülési és gyülekezeti jogot elvették tőlük. Az eddigi vallási tolerancia is eltűnt (BULGARIAN HELSINKI COMMITTEE, 2003). A következő állomás a bulgáriai nem török muszlimok (alapvetően pomákok) „bolgárosítása” volt; ennek keretében igyekeztek őket „leválasztani” a törökségről. Törekedtek arra, hogy Bulgária többi muszlimja: pomákok, cigányok, tatárok ne török iskolába járassák gyerekeiket. 1964-ben betiltották a török nyelvű oktatást, 1974-ben pedig bezárták a török filozófia tanszéket a szófiai egyetemen (ATANASSOVA, 1999, 10.p). A folyamat egyik fontos állomása volt, hogy a hatóságok 1960 és 1976 között 220 ezer pomák nevét bolgárosították a rendőrség és a katonaság bevetésével (BULGARIAN HELSINKI COMMITTEE, 2003). Végül a Bolgár Kommunista Párt 1977-es kongresszusán – miután ugyanebben az évben ismét hozzájárult 66 ezer török kivándorlásához – Zsivkov kijelentette, hogy az ország gyakorlatilag homogén, és törölték az alkotmányból az etnikai kisebbség kifejezést. A személyi igazolványokban ezután nem tüntették fel a nemzetiségi hovatartozást, így a török kisebbséget sem lehetett ez alapján hivatalosan nyilvántartani és felismerni. A 80-as évek elején még a török turisták és látogatók számát is a minimálisra korlátozták, így véve elejét bármiféle bolgárellenes propagandaanyag behozatalának Törökországból. Eközben bolgár részről mind jobban erősödött a törökellenes propaganda (BULGARIAN HELSINKI COMMITTEE, 2003). 1982 februárjában a kormány célul tűzte ki az etnikai, vallási, nyelvi és nemzeti kisebbségek teljes és átfogó asszimilációját. A bolgár nyelvet kívánták kötelezővé tenni a kommunikáció minden színterén, beleértve a családi beszélgetéseket is. A saját kisebbségi anyanyelv használatát pedig büntették. Az 352

asszimiláció jegyében különböző juttatásokkal támogatták a vegyes házasságokat, ettől remélve a török identitás háttérbe szorítását (BULGARIAN HELSINKI COMMITTEE, 2003). Majd 1984-85-ben következett a híressé vált homogenizációs program, a törökellenes névváltoztatási akció. A kormánynak el kellett terelnie a közvélemény figyelmét a katasztrofális gazdasági helyzetről és a gorbacsovi peresztrojkáról is. Ez a névváltoztatási akció bár váratlan volt, az előzményeket tekintve elkerülhetetlenül számítani lehetett valami hasonlóan szigorú, erőszakos intézkedésre. A bolgár vezetést az is motiválta, hogy aggasztóan magasak voltak a törökök születési rátái, míg a bolgároké stagnált. A törökök esetleges többségbe kerülésének réme ott lebegett a szemük előtt. Maguk a bolgárok úgy értékelték ezt az akciót, mint egy unitárius ország jogos tettét a kisebbség beillesztésére a társadalomba, hiszen ezzel végre felszámolhatták volna a török uralom utolsó emlékeztetőjét is. Maga Törökország is veszélyforrást jelentett a bolgárok szerint, hiszen a század végére a lakossága hétszerese lett Bulgáriáénak, így bármikor aktív segítséget nyújthatott volna a bulgáriai török kisebbségnek (s Ciprus példája ékes bizonyítékaként szolgált Törökország elköteleződésének). Így a kisebbségi jogokat semmibe vevő intézkedést bizonyos értelemben preventívnek is tekinthetjük (PETKOVA, 2002). Az időzítés is fontos volt. 1984-ben ugyanis véget ért Bulgáriában egy sikeres kommunista korszak, amelyet gazdasági fellendülés, politikai és kulturális nyugalom, az uralkodó elit részéről magabiztosság és a lakosság erőteljes reménykedése egy szebb jövőben jellemzett. 1984 derekára megváltozott a helyzet: a gazdaság recesszióba süllyedt, s a lakosság tudta ezt. Az erőszakos asszimilációs hadjárat, amikor 1984-1985 telén vette kezdetét, amikor betiltották a török és arab nevek használatát, három generációra visszamenően megváltoztatva azokat szláv-bolgár nevekre, s erőszakosan rákényszerítve a törököket a névváltoztatásra. A hivatalos magyarázat szerint erre azért volt szükség, hogy a török iga alatt erőszakosan iszlám hitre térített bolgárokat visszatérítsék valódi bolgár identitásukhoz. Emellett brutális eszközökkel igyekeztek visszaszorítani az iszlámot és a török nyelvet. Nyilvánosan nem beszélhettek törökül, nem viselhettek hagyományos ruhákat és nem követhették az iszlám előírásait. Ez a program olyan messzire ment, hogy még a sírokat is lerombolták, és a halottak török nevét is bolgárral helyettesítették. Az ellenállók közül több mint ezer törököt zártak börtönbe, és százat végeztek ki (ATANASSOVA, 1999). 1985. január 14-ére több mint 315 000 törököt neveztek át (BULGARIAN HELSINKI COMMITTEE, 2003). Az ellenállást is gyorsan leverte az állam: több fegyveres összetűzésre került sor, elsősorban az ország déli területein a fegyverrel, harckocsikkal érkező bolgár hatóságok és falusiak között; néhol szabályos ostromokra is sor került (POULTON, 1994). Továbbá megindultak – a későbbiekben tárgyalandó – török földalatti mozgalmak; igaz, kevés eredménnyel. A törököknek ekkora nyomás alatt valójában meg kellett tagadniuk török 353

identitásukat, hiszen azt hangoztatták róluk, hogy ők a bolgárok leszármazottjai, akiket eltörökösítettek az öt évszázados ottomán rabiga alatt. Ezzel a korábban már bolgárnak tekintett pomákokon túl a törököket is etnikailag bolgárnak titulálta a hivatalos politika, ami azon túlmenően, hogy semmibe vette a népesség származását, legitimálta a kormány intézkedéseit. Az újabb felvonást, s ezzel az 1945 utáni Európa történetének legnagyobb vándorlását az 1989-es év hozta, amikor megközelítőleg 350 000 török hagyta el az országot (ezt szokás „nagy kirándulásnak” nevezni). A nagy kirándulás Bulgária nagy változások előtt állt, így a nemzetközi politika alakulása is megkövetelte, hogy helyreállítsák az országban a kisebbségek alapvető jogait. Maguk a bulgáriai törökök is érzékelték a változások szelét, ezért 1989 májusában hatalmas tömegdemonstrációkat rendeztek a töröklakta területeken. Zsivkov beszédeiben továbbra is a török kisebbség ellen uszított, felhívva a figyelmet a túlnépesedésük esélyére, mely 15 év múlva már valóban veszélyeztetné Bulgária létét. Ezért egy út maradt: a törökök eltávolítása az országból. Május 27-én Zsivkov megígérte, hogy az állampolgárok hamarosan útlevélhez juthatnak, és kérte Törökországot határai megnyitására. Ez a kérés azért volt furcsa, mert Bulgária volt az, amely nem akarta aláírni a kivándorlásról szóló egyezményt Törökországgal. Ezért Turgut Özal török miniszterelnök kijelentette, hogy a török határok nyitva állnak és mindig is nyitva álltak (PETKOVA, 2002). Júniusban a kommunista hatalom a világútlevél bevezetésével és a „nagy kirándulás” néven ismert kivándorlási hullám megszervezésével az utolsó sikertelen kísérletet tette a török probléma megoldására. Megindult a menekültek 300 ezres tömegáradata Törökország felé.479 Ezt néhányan örömmel fogadták, így ugyanis nemcsak megszabadultak a török kisebbség java részétől, hanem az eltávozottak vagyontárgyaira is rátehették a kezüket. Azonban Törökország augusztusban lezárta a határait, mivel nem bírt több menekültet befogadni, így kb. 150 ezren visszatértek Bulgáriába. Ők azonban tulajdonukat többnyire nem kapták vissza. Az elmúlt 20 év Az 1985 után meginduló enyhülés, majd 1989 folyamán teret nyerő középeurópai demokratizálódási folyamat a nacionalizmus hullámait meglovagoló bolgár elitet is változásokra késztette. Egy belső puccs eredményeképp 1989. november 10-én Zsivkovot eltávolították a hatalomból, és a Bolgár Kommunista Párt átalakult Bolgár Szocialista Párttá, majd 1990 derekán meg is tartották az első választásokat. Megkezdődtek a kerekasztal tárgyalások, és a bolgár pártpolitika is pluralizálódott, megtörtént a rendkívüli gazdasági nehézségek ellenére a 479

A Belügyminisztérium adatai szerint 370 291 fő nyújtotta be utazási igényét és összesen 311 862 török hagyta el Bulgáriát. (BULGARIAN HELSINKI COMITTE, 2003, 83. p.)

354

piacgazdaság bevezetése. A nemzetiségi problémát a bolgár elit (az alábbiakban tárgyalandó) jogok megadásával kívánta megoldani, illetve egy liberális alapon szerveződő török pártot is engedélyezett. Az 1980-as évek nacionalista diskurzusát követő „megbékélési politika” végeredményben lehűtötte a forrongó kisebbségi kérdést. A háborúba süllyedő Jugoszláviával szemben a Balkán a béke szigetének tetszett; mire az elit meghirdette a „Bolgár Etnikai Modell” (BEM) győzelmét, s lehetséges alternatívaként állította az újonnan alakuló, etnikai problémákkal küszködő balkáni államoknak. Valóban; Boszniához vagy Koszovóhoz képest kiváló eredmény volt, hogy Bulgáriában 1989 után nem került sor fegyveres konfliktusra, és hogy a rendszerváltás – Romániával ellentétben – vér nélkül zajlott. Ezzel együtt sikeres integrációról, békés egymás mellett élésről számoltak be a jelentések, egy olyan országról, ahol a kisebbség és többség kölcsönösen tiszteli és elfogadja egymás jogait (YANAKIEV, 2002). A 2000-2001-es Bulgáriáról szóló emberi jogi jelentés azonban vagy meg sem említi a bulgáriai törököket, vagy a sikeres integráció példájaként utal rá.480 Az alant tárgyalandó tényezőkön kívül mindebben fontos szerepet játszott a korábbi ellenségeskedés után a Törökországgal kialakított jó kapcsolat. Az 1991ben meginduló tárgyalások eredményeként 1992. május 6-án aláírtak egy „baráti, jószomszédi kapcsolatokról, együttműködésről és biztonságról” szóló szerződést, amely a harmadik ilyen jellegű szerződés volt a két ország között az 1925-ös és 1975-ös szerződések után (ATANASSOVA, 1999). Ezután az egyezmény biztosította az alapot, a keretet az alapvető kérdések tárgyalására a két ország között, de legfőképpen a török kisebbség problémájának megoldására. A szerződés megerősítette a területi integritáshoz, szuverenitáshoz való jogot, és elismerték benne, hogy nem avatkoznak be egymás belügyeibe, valamint hogy területükön nem támogatnak semmiféle, a másik állam ellen irányuló agressziót vagy szeparatista csoportot. A rendszerváltás utáni időszakban elmondható, hogy bolgár kormányzat stabil pozitív kapcsolat kiépítésére törekedett Törökországgal politikai, gazdasági és humanitárius területeken egyaránt. Az 1992-ben aláírt kétoldalú egyezmény azonban sok kérdést megoldatlanul hagyott. Ezek közé tartozott egyes határok pontos lefektetése a Rezovszka folyó vidékén és a Fekete-tenger környékén. A másik fontos kérdés a pénzügyi és tulajdoni jogi panaszok ügye volt. Az 1912-13as Balkán-háborúk során Kelet-Trákiából Bulgáriába menekültek és utódaik tulajdonjogát ugyanis sem az 1925-ös egyezmény, sem a többszöri egyébként sikeres tárgyalások (1966, 1975, 1980) nem rendezték megfelelően. A török fél pedig követelte az 1989 májusa után Törökországba emigrált törökök jóléti támogatásának mielőbbi megoldását Bulgáriától. Megoldatlan maradt a bolgár

480

Lasd.: US Depártment of State. »Bulgaria: Country Report on Human Rights Practices– 2000«, March 15, 2001. In: http://www.state.gov/g/drl/rls/hrrpt/200/eur/index.cfm?docid=705 ; Human Rights W atch. World Report 2001. Bulgaria Human Rights Developments, March 17, 2001. In: http://www.hrw.org/wr2kl/europe/bulgaria.html

355

ortodox egyház isztambuli és edirnei tulajdonainak kérdése is (ATANASSOVA, 1999). 1997 után e nyitott kérdések felé fordult a figyelem. A török-bolgár kapcsolatok javulását és a bulgáriai török kisebbség viszonyaiban beállt változást jelzi, hogy 1997 júliusában a bolgár elnök bocsánatot kért a múltban folytatott diszkriminációs politika miatt (ROMSICS, 1998). Az első lépés Ivan Kosztov miniszterelnök törökországi látogatása volt 1998 novemberében. 1997. december 4-én végül, 47 év tárgyalás után aláírták a Rezovszka folyó és a fekete-tengeri határok meghatározásáról szóló szerződést. A látogatás alatt pedig megállapodtak abban, hogy Bulgária fizeti a tartósan Törökországban tartózkodó bolgárok jóléti juttatásait (ATANASSOVA, 1999). Bulgária uniós csatlakozásával felértékelődött Törökország számára – és ezzel együtt a parlamentben lévő HÖH. A két ország jószomszédi kapcsolatát azonban a bolgár társadalomban az elmúlt években lejátszódó folyamat írja felül. Míg az 1990-es években gyakorlatilag marginális szerepet játszottak a szélsőjobboldali pártok (s néhány tüntetésen kívül semmi sem kérdőjelezte meg a Bolgár Etnikai Modell létjogosultságát), addig 2005-től kezdődően ezek támogatása egyre nagyobb méreteket öltött. A nemzetiségi kérdés újra felmerült, és egyre több külpolitikai következményekkel jár (elsősorban Törökország EU-s csatlakozására nézve). Az utóbbi évek belső folyamatai tehát alapvetően kérdőjelezik meg a Bolgár Etnikai Modell sikerességét, és az elmúlt 20 év alapvetően jónak mondható együttélését veszélyeztetik. Demográfia Az 1992 decemberi népszámlálás adatai szerint Bulgária lakossága 8 472 724 fő. Ennek 85,8%-a bolgár, 9,7% török, 3,4% cigány. 87% ortodox és 86,3% bolgár anyanyelvű (www.nsi.bg). A Bulgáriában élő törökök száma 800 052, a muszlimoké körülbelül egy millió százezer fő. A törököt 813 639-en beszélik anyanyelvükként. A törökök döntő többsége szunnita, elhanyagolható részük keresztény (gagauz), rajtuk kívül 58 060 török anyanyelvű síitaként határozza meg önmagát. Azaz az ország lakosságának mintegy 12 %-a muszlim. Figyelembe kell venni azonban azt is, hogy a törökök számában már benne van a muszlim cigányok egy része és a pomákok is, akik a vallási jegyek alapján megpróbálják magukat a törökökhöz sorolni. A muszlim vallású bolgárok, összesen körülbelül 170 000 fő, főleg a Rodopéban koncentrálódnak. A rendszerváltást követő gazdasági nehézségek elől több tízezer török hagyta el Bulgáriát. Az 1990 és 2000 közötti időszakban évente kb. 30 000 főre becsülik azok számát, akik Törökországba vándoroltak: tehát a „nagy kirándulás” után kb. 520-550 ezer bulgáriai török él az „anyaországban” az ezredforduló idején (EKICI). Bár az 1990-es évek elejétől kezdve az alapvető tendencia a török

356

kisebbség kivándorlása, napjainkban azonban egyre többen települnek vissza Bulgáriába. A 2001-es népszámlálás adataiból következtethetünk a török kisebbség demográfiai adataira; ezek alapján Bulgária lakosságának 83,6%-a bolgár, míg 9,5%-a (757 781 fő) török és 4,6%-a (365 797 fő) cigány. Török anyanyelvű 771000 fő (a lakosság 9,7%-a). Kisebb etnikai csoportok, mint a tatárok, örmények és zsidók a lakosság 1,5%-át alkotják, míg a maradék 0,8% nem árulta el etnikai hovatartozását (NSI, 2001, www.nsi.bg). A törökök abszolút többséget alkotnak Kardzsali tartományban és relatív többséget Razgrad tartományban. A bulgáriai török kisebbség alapvetően két régióra koncentrálódik: Délkeletés Északkelet-Bulgáriára. Az ország délkeleti részében, a Rodope hegységben a legnagyobb népességű török kisebbség (62,3%) él a kardzsali kerületben. Ez mintegy 103 ezer főt jelent. A Rodope Bulgáriának az a vidéke, ahol vegyesen élnek keresztény és muzulmán bolgárok, síita és szunnita törökök, keresztény és muzulmán cigányok. Az északkeleti területeken pedig a törökök Razgrad (45,5%a a lakosságnak török, 70 000 fő), Targoviste (36%, 50 000 fő), Szilisztra (33,7%, 48 000 fő) és Sumen (30,2%, 62 000 fő) környékén koncentrálódik. További jelentős török lakosság található még Burgasz (61 000 fő) megyében. A törökök többsége, 63%-a falvakban él (NSI, 2001). A vallási megoszlást tekintve a népesség 83,8%-a keresztény, 12,1%-a muszlim (966 000 személy), 0,2%-a egyéb vallású, míg a megkérdezettek 3,9%-a nem vallotta be vallási hovatartozását. A megkérdezett bolgárok 98, a cigányok 60 és a törökök 1 %-a vallotta magát kereszténynek. A vizsgált törökök 98, cigányok 39 és bolgárok 2%-a vallotta magát muzulmán vallásúnak. Bulgáriában a pomákokat nem etnikai csoportként tartják számon, ezért a népszámlálásokban sem szerepelnek külön kategóriaként (YANAKIEV,2002). Ebből is láthatjuk, hogy a bolgárul beszélő muszlimok körében napjainkban egyre nagyobb tendencia mutat afelé, hogy néhányan közülük magukat törökként határozzák meg. Azonban a törökök többnyire kiközösítik őket, ezért már tudunk olyan esetről is, amikor a pomákok áttértek a keresztény hitre (BONEVA, 1995). Az egyéni sorsok és a nyomukban jelentkező visszásságok a fő tendenciát nem tudják megkerülni. Beolvadásuk a török vagy a bolgár népbe egyre gyorsabb. A gagauzok Bulgáriában jelentéktelen szerepet játszanak, mivel a két nagy kategória, a törökül beszélő muszlimok és a bolgárul beszélő keresztények között helyezkednek el. Létszámuk is csekély, és leginkább a művelt rétegük olvadt be a bolgár társadalomba. Elsősorban Várnában és Sumenben élnek, számuk 1992ben 1478 fő volt. Az 1990-es évek elején a bolgárok körében nagy félelmet keltett a törökök magas születési rátája. A 19-20. század fordulóján ez még nem okozott semmi gondot, hiszen akkor a bolgárok is igen magas mutatókkal rendelkeztek. A változás a hatvanas évektől következett be, amikor körükben csökkenésnek indult a születésszám, míg a törökök lakta régiók népesedési rátái magasak maradtak. Az 1992-es népszámlálási adatok szerint az ország átlagos születési rátája 10,5 357

ezrelék, amíg a kardzsali régióban 14,7 ezrelék (ATANASSOVA, 1999). E változás oka valószínűleg a gazdasági válságban keresendő. A másik érdekes dimenzió a muszlim csoportokon belüli magasabb halálozási ráta. Az átlagos gyermekszám egy bolgár családban 1,9; a pomákoknál 2,3; míg a törököknél 2,9 (ATANASSOVA, 1999). Nem véletlen tehát, hogy a bolgárok negatívan viszonyulnak a török kisebbséghez, és félnek egy esetleges demográfiai inváziótól – azonban a török népesség születési rátájának csökkenésével ez a félelem alábbhagy. A fent vázolt két népszámlálás és egyéb adatok fontos tendenciákról számolnak be. Bulgária lakosságát az 1992-es adatok alapján 100%-nak véve 2001-ben már ennek a népességnek csak 93%-ával számolhatunk. Ugyanakkor a törökök létszáma 9 év alatt kb. 43 ezer fővel lett kevesebb. Ez is kb. 6%-os fogyás. A bulgáriai törökség tehát látszólag hasonló demográfiai helyzetben van, mint a bolgár lakosság. Csakhogy a csökkenés döntő részben a kivándorlásnak tulajdonítható, hiszen a vizsgált korszakban kb. 200-300 ezren hagyták el Bulgáriát. Ha ez a népességfogyás nem következett volna be, akkor 2000 körül legalább 1 millió 50 ezer töröknek kellett volna élnie az országban (ha az „itthon maradók” természetes növekedését nem számítjuk!). Ez a szám az össznépesség kb. 15%-át tenné ki. Mindenképp elgondolkodtató, hogy ha a jelentős török kivándorlás nem apasztaná a kisebbséget, akkor a bolgár közvélemény hogyan reagálna a „török veszélyre”, illetve milyen mértékben nőne a feszültség a két népesség között. Nyelv A bulgáriai törökség 1938 óta a latin betűs írást használja. A több mint egy és negyed százados kisebbségi együttélés a független Bulgáriában nagy hatással volt a nyelvhasználatra és szókészletre (EMINOV 2002). A bolgár iskolarendszerben eltöltött évek a bolgár nyelv térnyerésével járnak. Ez a folyamat három szinten jelentkezik: a külföldről átvett kifejezések (pl. ünnepek), bolgár szavak, melyekre nincs török megfelelő, ill. olyan szavak, melyek a törökben is léteznek, ellenben a bolgár megfelelőiket használják. Egy, az 1980-as évek elején, Kelet-Bulgáriában készült felmérés alapján, a különböző korcsoportok nyelvhasználata között szignifikáns eltéréseket állapítottak meg. Az idősebb nők csak törökül beszéltek, míg az ötvenes évek előtt iskolai tanulmányaikat befejezett férfiak már beszéltek bolgárul – még ha elég rosszul is. Az 1950-es években iskolába járók esetében nyelvtudás szintje már jóval magasabb, míg a legfiatalabb korosztályok már szinte anyanyelvi szinten beszélnek bolgárul (EMINOV 2002). Jogok A zsivkovi rendszer bukása utáni átmenet és demokratizálódás Bulgáriában jelentős változást hozott a kisebbségi kérdés jogi szabályozása terén. Erre két 358

nagy hullámban került sor a rendszerváltozást követő első években és az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalások megkezdése (de facto 1997) után. Az első törvénycsomag célja a társadalmi béke visszaállítása, és a „nagy kirándulás”, illetve az erőszakos bolgárosítás okozta trauma kezelése volt. Nem sokkal Zsivkov hatalomból történő eltávolítása után, 1989. december 27-én minisztertanácsi határozat született a bolgárosító intézkedések eltörléséről és a mindennapi nyelvhasználat engedélyezéséről. Mindezt a meginduló kerekasztal tárgyalások első napján elfogadott „nemzeti megbékélésről” szóló nyilatkozat meg is erősítette (MELONE, 1994). További, a törökség számára kulcskérdésnek számító kérdésben 1990 márciusában született törvényi szabályozás: a bolgárosított nevek helyett visszakaphatták eredeti, török neveiket. Ezt követően 1991-ig 600 000 török, pomák, roma és tatár vette vissza az eredeti nevét (ATANASSOVA, 1999). Az 1992-es Dogan-törvény foglalkozott az elszenvedett igazságtalanságok jóvátételével. Azonban csak 3000 házat juttattak vissza jogos tulajdonosához. A demokratizálódási folyamat részeként pedig megindulhatott a török nyelv oktatása. Bár az 1990-es évek eleji rendelkezések a kommunista korszakhoz képest hatalmas előrelépést jelentettek az emberi jogok terén, kollektív kisebbségi jogok elfogadására nem került sor. Ellenkezőleg, a bolgár alkotmányba (a legtöbb közép-európai országgal szemben) nem foglalták bele a kisebbség szót, egyedül az „állampolgárok, akiknek az anyanyelve nem bolgár” terminus sugallja kisebbségi csoportok létét. Következésképp a törvényi szabályozás szintjén Bulgária továbbra is nemzetállam maradt; külön kisebbségi törvény elfogadásáról szó sem eshetett, ahogy egy esetleges autonómia ötlete sem merült fel. A kisebbségek helyzetét befolyásoló újabb jogi szabályozásra később, egy külső aktor, az Európai Unió hatására került sor. A fő motivációt a bolgár fél részéről a csatlakozás jelentette, és ehhez elengedhetetlen volt a kisebbségi kérdés újratárgyalása: azonban mindez csak a legszükségesebb feltételek teljesítésére koncentrálódott alapvetően emberi jogi köntösben hagyva a kisebbségi kérdést. Az EU-csatlakozás első feltétele az acquis communautaire átvétele volt, amely (többek között) demokratikus jogállamot kívánt meg. A csatlakozási folyamat es az EU-s gépezet részletes ismertetése helyett csak a kulcsfontosságú részeket tárgyaljuk. Bulgária 1995-ben nyújtotta be csatlakozási kérelmet; azonban 1997 derekán hozott bizottsági döntés értelmében nem felelt meg a követelményeknek. Az első körből kimaradva a bolgár elit – és az 1997-es választásokat megnyerő DEU – aktív EU-melletti kampányba kezdett, az ország jövőbeli fejlődési irányát egyértelműen az Unióban állapítván meg. A reformok lendületet vettek. Bulgária 1997. október 9-én írta alá a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményt és 1999. február 18-án ratifikálta azt.481 A keretegyezmény végül 481

Az EU részéről a kisebbségeket illetően 3 fontos feltételt állítottak a csatlakozni kívánó államok elé: a 2000/43-as Tanácsi irányelv (a diszkriminació ellen), az Európa Tanács Keretegyezményének aláírását a kisebbségek védelméről és integrációs programok kidolgozását a romák helyzetének javítására. (RECHEL, 2008, 176. p.)

359

1999. szeptember 1-jén lépett hatályba. Mivel az EU úgy rendelkezett, hogy a kisebbségek védelme érdekében létre kell hozni egy konzultatív intézményt, ezért 1997 év végén megalakították a Népesedési és Etnikai Ügyek Nemzeti Tanácsát (NEÜNT), amely 16 minisztériummal, 9 állami ügynökséggel, 42 NGO-val áll kapcsolatban. A szervezet három szintből áll: a központi, felső vezetés alá 28 megyéből 22-ben és 265 municípiumból a 135-ben hoztak létre tanácsokat. A NEÜNT-n belül létrehoztak egy, a romák integrációjáért felelős bizottságok, illetve több minisztériumban működik cigányokkal foglalkozó bizottság. Jelenleg is a legnagyobb problémát az összes bulgáriai kisebbség közül a cigányok integrációja jelenti, különösen az elcigányosodó és szegény falvakban. Egy 2004 végén hozott rendeletnek megfelelően a NEÜNT-t átalakították a Nemzeti Tanács az együttműködésért a Népesedési és Etnikai Ügyekben-re. Ez egy olyan szerv, ami segíti a Minisztertanácsot az etnikai és demográfiai politika kidolgozásában. A Nemzeti Tanács ennek megfelelően az adott minisztériumok miniszterhelyetteseikből, intézetek elnökeiből, a Bolgár Tudományos Akadémia képviselőiből, az Önkormányzatok Nemzeti Egyesületének képviselőiből és a kisebbségek civil szervezeteinek képviselőiből áll. 2003-ban elfogadták a diszkriminációról szóló törvényt, amely 2004. január 1jén lépett hatályba. A törvény az EU-s irányelvnek megfelelően tiltja a faji, nemzetiségi, etnikai, állampolgárság, eredet, vallás vagy hit, meggyőződés, politikai orientáció, szociális helyzet, kor stb. alapján történő diszkriminációt. A törvény értelmében létrehozták a Diszkrimináció Elleni Védelem Bizottságát (2005), melynek célja a diszkrimináció megelőzése, és az az elleni védelem, illetve az egyenlő jogok biztosítása. A bizottság 42 tagból és 6 panelből (illetve ezeken felül egy ad hoc panelből) áll. Ezen kívül 2003. május 8-án törvényt fogadtak el az ombudsman intézményének felállításáról, ami 2004. január elején lépett törvényi erőre; az ombudsmant végül 2005 áprilisában választotta meg a Nemzetgyűlés. Néhány municípiumban a helyi kormányzás és helyi adminisztrációról elfogadott törvény értelmében létrejöhettek ombudsmanok az emberi jogok biztosítása végett, elsősorban roma ügyekkel foglalkozván. Az országról szóló EU-s jelentések elsősorban a roma kisebbség helyzetét tárgyalják, s valóban: Bulgáriában a cigányság helyzete jelenti a legnagyobb kisebbségi problémát napjainkban. A törökök ehhez képest a társadalom jól integrált részét képezik. Ugyanakkor továbbra is nagy problémát jelent a törvények betartása; a diszkrimináció továbbra is sújtja a kisebbségeket, elsősorban a cigányságot (RECHEL, 2008). Oktatás A rendszerváltás utáni törvénykezés alapvető szakítást jelentett az 1989 előtti oktatáspolitikával. Az 1991-es alkotmány lehetővé tette a nem bolgár nyelvűeknek

360

a saját nyelvük használatát.482 Ugyanebben az évben a kormány engedélyezte az önkormányzati iskolákban a török nyelvű oktatást. Az 1994-ben hozott oktatási törvényben foglaltak szerint a nem bolgár anyanyelvűek számára az első és a nyolcadik osztály között biztosítja az állam anyanyelvük oktatását. A török kisebbség részéről tovább nőtt az igény az anyanyelvi oktatásra, később pedig különböző tantárgyak török nyelvű oktatását kezdték követelni. A nyomásnak engedve az 1999-ben elfogadott, majd 2002-ben kiegészített Oktatási Tantervbe a török nyelv mint „kötelezően választható” tárgy került. A 2002/2003-as tanévtől kezdve első osztályban 3 órában, a második, harmadik, negyedik osztályban heti két órában, míg az utolsó három osztályban 3 órában tanulják a nyelvet. Hogy ez elegendő-e, vitatható. A nyelvtanulás hatékonyságát tovább csökkenti, hogy a „kötelezően választható” tárgy óraszáma adott, viszont ez az időmennyiség más órára (pl. idegen nyelvekre) is fordítható. A diáknak, aki angolt, franciát stb. akar tanulni, választania kell, hogy mi számára a fontosabb. A munkaerőpiacon jobban keresett idegen nyelvtudás, vagy pedig a saját anyanyelvének mind magasabb szintű elsajátítása. Az a tanuló, aki pl. franciát tanul negyedik osztályban, nem is fog anyanyelvű órára járni. A török tanuló így elég nagy valószínűséggel eleve alacsonyabb fokú török nyelvismerettel fog a középiskolába kerülni, ami még inkább más tudományterületek felé irányíthatja figyelmét. Az anyanyelvtanulás terén ráadásul a középszintű oktatási intézményekben még rosszabb a helyzet. Bár itt a „kötelezően választható” tárgyakra szánt óramennyiség jóval nagyobb az általános iskolákhoz képest (5 óra 9. osztályban, 12 óra 10. osztályban, 22 óra 11. osztályban, 26 óra a végzős osztályokban) (BULGARIAN HELSINKI COMMITTEE, 2003), esetükben már nyolc „oktatási területet” különböztetnek meg (nyelvek, történelem, földrajz stb.), melyek közül csak egy az anyanyelv. Ez ahhoz vezethet, hogy az egyetemi tanulmányaira készülő középiskolás alig fog török nyelvű órát felvenni, nehogy hátrányba legyen az ugyancsak felvételire készülő társaival szemben. Az adatokból látható, hogy a török nyelven tanulók száma alapvetően csökken. Az 1997/98-as tanévben 40 000 török diák tanult török nyelvet, mint választható tárgyat, amihez 694 tanár nyújtott segítséget. A 2001/2002-es tanévben már csak 34 860 tanuló járt az 520 rendelkezésre álló iskolába (a török nyelvtanárok száma 703 fő), 2002/2003-as évben a csökkenés még nagyobb méreteket öltött: a tanulók száma 31 349 főre, az iskoláké 420-ra és a tanárok száma 588-ra csökkent.(BULGARIAN HELSINKI COMMITTEE, 2003). A felsőfokú oktatást illetően a török kisebbség nem rendelkezik nagy tartalékokkal. A szófiai egyetemen, a kommunista időket túlélő Török Tanszék

482

A törvény szövege a következő: „Azok az állampolgárok, akik nem bolgár anyanyelvűek, megadatik a jog, hogy használják és tanulják a saját nyelvüket, a bolgár nyelv kötelező elsajátítása mellett” (Idézi: BULGARIAN HELSINKI COMITTEE,2003, 104. p.)

361

nyújtja az egyedüli egyetemi szintű oktatást a bulgáriai törökségnek, amelyet két tanítóképző (egy Sumenben és egy Kardzsaliban) egészít ki. Kultúra Sajtó Az 1998-ban elfogadott Rádiózásról és Televíziózásról szóló törvény értelmében a török kisebbség mind regionális, mind állami szinten rendelkezik nemzetiségi műsorral. Ez az intézkedés jelentős előrelépés az eddigi szabályozáshoz képest. Az egyik legfőbb újság a Jogok és Szabadság (bolgárul: Prava i Svobodi, törökül: Hak ve Özgürlükler Hareket), amely az MRF lapja. 1991 februárjában jelent meg az első száma. Mivel az újság pártlap, ezért folyamatosan figyelemmel kíséri az MRF tevékenységét. Az anyagi nehézségek miatt azonban többször kényszerszünetet kellett tartania a szerkesztőségnek. A Filis nevű újság gyereklap, melyet 1992 óta adnak ki, csak török nyelven. Egyfajta játékos nyelvtanulás keretében ismerkedhetnek meg a gyerekek a török nyelvvel. További fontos lapok a Zaman (1992 óta), Yumit (1995), a Gonul és a Kaynak (ezek kulturális folyóiratok) és a Deliorman (BULGARIAN HELSINKI COMMITTEE, 2003). Rádió - Televízió A török kisebbség nem rendelkezik saját rádiócsatornával, sem saját tévécsatornával, bár a közszolgálati tv és rádió programjában török nyelvű műsorok is helyet kaptak: 2000 októberében a Bolgár Nemzeti Televízió, majd pedig a rádió is török nyelvű programokat kezdett sugározni a törökök lakta régiókban. Igaz, a televízió török nyelvű adása 10 perces volt. A Kardzsali megyében lévő Darik Radio 2000-től kezdve szintén rendelkezik török nyelvű műsorokkal. Ám ezeken kívül a kormány más formában nem támogatja a kisebbségek médiaszereplését. A palettát kereskedelmi társaságok műsorai színesítik. (BULGARIAN HELSINKI COMMITTEE, 2003), Politika Az elmúlt 20 év a törökség életében a politikában hozta a legnagyobb változást, mivel megvalósult az, ami azelőtt sosem: egy önálló párt képviseli a kisebbség érdekeit. Azonban a párt megalakulását és létezését folyamatos ellenszenv kíséri, és gyakorlatilag a szervezet a bolgár társadalom széles rétegének szemében illegitim. Ennek okát részben a párt létrejöttének körülményeiben, a bolgár belpolitikában gyakori botrányokban, valamint a bolgár nemzetépítésben fontos 362

szerepet játszó törökellenességben (a múlt eseményei; sztereotípiák és a nyolcvanas évek erőltetett nacionalista propagandájának) kell keresnünk. A névváltoztatási kampány után, amikor a bolgár hatóságok és a törökök közötti viszony fegyveres összetűzésekig fajult, az ellenállás szervezettebb formáját választandó különböző szervezetek alakultak (ezek jól illeszkedtek a többi bolgár kommunistaellenes csoportosulásokba, ezáltal nem is csak kisebbségi, hanem emberi jogi – diktatúraellenes színezetet is öltöttek). Ezek közé tartozott a Független Egyesület az Emberi Jogok Védelméért, melynek 1989 elején 350 tagjából 50 török volt; vagy a török filozófus, Musztafa Yumer által vezetett Demokratikus Liga az Emberi Jogok védelméért (CAPELLE-POGĂCEAN RAGARU, 2008). Mindezek közül az 1985-ben megalakuló földalatti szervezet, a Bulgáriai Török Nemzeti Felszabadítási Mozgalom (BTNFM) emelkedett ki, akinek vezetője Ahmed Dogan (vagy bolgár nevén Medi Doganov) több évre börtönbe is került államellenes tevékenység címén (CAPELLE-POGĂCEAN RAGARU, 2008). Zsivkov bukása utáni rendszerváltozás új lehetőséget adott a törököknek. A kerekasztal tárgyalásokon résztvevő két nagy bolgár fél (a Kommunista pártból szocialista párttá alakuló Bolgár Szocialista Párt – BSP, és az ernyőszervezetként szolgáló Demokratikus Erők Uniója - DEU) a török kérdést (részben taktikai okokból) nem kezelte kiemelt helyen, hanem a kisebbséget érintő kérdéseket mellékesen beszelték meg a jelenlévő török vezetőkkel. Mivel azonban a kommunizmus bukásakor a törökök egy nagyon jól szervezett hálózattal rendelkeztek, minden adott volt, hogy a demokratizálódási folyamatot kihasználva végre egy önálló pártot hozzanak létre saját érdekartikulációjuk céljából. Erre a BTNFM-re alapozva került sor: Ahmed Dogan vezetésével 1990. január 4-én Várnában létrehozták a török pártot, amelyet azonban nem tudtak etnikai szervezetkent regisztráltatni 1990 áprilisában. Ennek oka a kerekasztal tárgyalások végében keresendő, amikor is a résztvevők által elfogadott pártalapítási törvény megtiltotta az etnikai vagy vallási alapon történő pártalapítást. A török vezetésnek döntenie kellett; hosszas vita után a Szófiai Bíróságra a Mozgalom a Jogokért és Szabadságért (törökül Hak ve Ozgurlukler Hareketi, bolgárul Dviženie za Prava i Svobodi) néven adták be a pártalapítási kérelmet. Nemcsak a név, de a program is megváltozott: a törökség képviselete helyett szélesebb réteget megcélozva liberális emberi jogokat védő szervezetként definiálta magát. Bár nyilvánvaló volt, hogy a török kisebbség egy saját pártot alapít, mely alapvetően az ő érdekeit fogja szem előtt tartani, a kommunista nomenklatúra a jobboldali erők megosztása érdekében engedett (CAPELLEPOGĂCEAN - RAGARU, 2008). Számítása e téren be is vált: az 1990-es választásokon a HÖH 7,4%-ot és 24 széket szerzett; majd az 1991 októberi választásokon hasonlóan jól szerepelt. Azonban mindez nem jelentette, hogy a bolgár társadalom elfogadta volna a Mozgalmat. Politikai okokból a kellemetlenné való párt eltörlése végett 1991. 363

október 8-án 93 képviselő az alkotmánybírósághoz fordult.483 Az indok a párt etnikai jellege volt (vezetők, szavazóbázis stb.) A frissen alapított bíróság végül 1992. április 21-én hozta meg a döntést: a HÖH nem alkotmányellenes (GANEV, 2004). Az incidens után a HÖH-t továbbra is főleg etnikai pártként aposztrofálja a bolgár közvélemény, miközben az elmúlt években előretörő nacionalista pártok által alkotmányellenesnek, korruptnak, „ötödik hadoszlopnak” titulált párt erős kritikának van kitéve. Noha társadalmi konszenzust 20 év alatt nem sikerült elérnie, a Mozgalom a Jogokért és Szabadságért az elmúlt két évtized választásain a régió egyik legsikeresebb kisebbségi pártjaként szerepel. A választási eredményeken látható (2-3. térkép), hogy az utóbbi megmérettetést leszámítva kb. 350-450 ezres szavazóbázissal rendelkezik; amit aránylag sikeresen képes mozgósítani. Az 1990-es évek közel 90%-os részvételi aranya ráadásul az utóbbi évtizedben lecsökkent 60% körülire, ami e biztos bázis – és ezáltal a HÖH – felértékelődésével járt. 1. táblázat A HÖH választási eredményei Választások Szavazatok száma Szavazatok aranya Megszerzett székek száma Összes megszerezhető hely Választási részvételi arany

1990 463 000 7,40 23 400 90,80

1991 418 168 7,55 24 240 83,87

1994 283 094 5,44 15 240 78,05

1997 323 429 7,60 19 240 62,93

2001 340 395 7,45 21 240 67,03

2005 467 400 12,81 34 240 55,76

2009 610 521 14,45 38 240 60,20

Forrás: Antonela Capelle-Pogăcean et Nadège Ragaru, 2008. 47. p.

A rendszerváltást követő két évtized alapvetően bipoláris bolgár pártrendszerében harmadik erőként szereplő HÖH főként a gyenge kormánytöbbség esetén jutott nagyobb szerephez. A 2001 óta a bolgár pártpalettát jellemző felaprózódás miatti biztos harmadik erőként képes volt növelni a súlyát, és a II. Simeon Nemzeti Mozgalmával együtt került kormányra, valamint megkapta a gazdasági miniszteri posztot és egy tárca nélküli minisztert is kinevezhetett (PETKOVA, 2002). A 2005-ös választások után, amikor a parlamenti kis és közepes pártok jutottak be, a HÖH tovább erősödött, és a Szergej Sztanisev (BSP) vezette kormánykoalíció tagjaként három minisztert delegálhatott. A jó alkupozícióban levő Mozgalom a jobbára a szegény vidékeken, földművelésből élő török szavazók érdekeit szem előtt tartva a katasztrófavédelmi miniszteri (Emel Etem), a környezet- és vízügyi miniszteri (Dzsevdet Csakarov), valamint földművelésügyi miniszteri (Nihat Tahir Kabil) posztot választotta. A vidékfejlesztésen túl a dohánytermelés helyzete jelenti a kulcsproblémát a törökség számára: a bolgár dohányipari nagyvállalat a BULGARTABAK privatizációja állandó napirendi pont a bolgár belpolitikában, amelyet a HÖH (félvén a kistermelők tönkremenetelétől) állandóan blokkol. 483 Az 1991-ben elfogadott bolgár alkotmányba – a már vázolt előzmények után – belevették az etnikai pártok alapításának tilalmát (11. cikk 4.)

364

A HÖH jó választási szereplésének egyik fontos tényezője, hogy rendkívül jól szervezett párt, amely szavazóbázisának döntő részét képes mozgósítani. Élén megalakulása óta Ahmed Dogannal, gyakorlatilag az egyedüli politikai szereplő, ami etnikai alapon szerveződve képes parlamentbe jutni. Mint láttuk, a bolgár törvényi szabályozás lehetetlenné teszi etnikai pártok parlamentbe jutását, ezzel leszűkítvén az „etnikai piacon” jelentkező versenyt a többi muszlim kisebbség részéről. Másrészt a HÖH egy nagy tagsággal és jól koordinált vezetőséggel rendelkezik, amely a különböző érdekcsoportokat de facto mindmáig képes volt összefogni. Kisebb hasadások és kiválások ugyan voltak a pártban az elmúlt két évtized folyamán, azonban ezek a pártszerveződések marginális szerepre kárhoztattak. Közülük a legjelentősebb Güner Tahir (a HÖH-ből kiváló) által 1998-ban alapított Nemzeti Mozgalom a Jogokért és Szabadságért volt, amely hasonló programmal, de új tartalommal próbálta átrajzolni a politikai palettát – kevés sikerrel. 2001-ben pedig a DEU listájáról is le kellett mondania, mivel megvádolták, hogy a titkosrendőrségnek dolgozott 1989 előtt (CAPELLEPOGĂCEAN - RAGARU, 2008). Az etnikai küzdőtéren két további párt igyekszik megnyerni a török szavazatokat. Az első az Adem Kenan (szintén volt HÖH-tag) vezette Török Demokratikus Párt, amely deklaráltan felvállalta a török kisebbségi kérdést, es a nemzeti kisebbség elismerését követelte - ezzel gyakorlatilag diszkvalifikálta magát a bolgár politikai palettáról. A másik párt, a volt főmufti, Nedim Gendzev által alapított (1993) Igazság Demokratikus Pártja a későbbi választásokon már nem indult (CAPELLE-POGĂCEAN - RAGARU, 2008). A HÖH sikereiben közrejátszik, hogy az alapítása körüli akadályok miatt a térség többi etnikai pártjához képest jóval szélesebb programmal lép fel, és a szűkebb kisebbségi napirend helyett az országos érdekeket érintő emberi jogokat is beépíti napirendjébe. Ezáltal mint liberális párt könnyebben tud nyitni a nem török lakosság felé (noha ennek mértéke nem túl meghatározó). A szavazóbázis elemzése azonban azt mutatja, hogy a párt alapvetően a kisebbségi diskurzus bevetésével képes mozgósítani a szavazókat. Ez egyrészt lefedi a bulgáriai törököket, másrészt pedig a muszlim cigányság megnyerésével egy gyorsan növekvő etnikai bázist sikerül megszereznie. Mindezt alátámasztja, hogy a HÖH olyan területeken is érezhető mennyiségben képes szavazatokat szerezni, ahol törökök nem, vagy nagyon marginális számban élnek. A pomákok egy része – a muszlim vallás és a bolgár asszimilációs politika utóhatásaként – a cigánysághoz hasonlóan szintén biztos voksot jelent. A Mozgalom a Jogokért és Szabadságért szavazóbázisának tekintélyes része – a térség többi etnikai pártjával ellentétben – egy másik államban, méghozzá Törökországban él. A „nagy kirándulás” és az elmúlt évek kivándorlása miatt százezres bolgár állampolgársággal rendelkező török népesség mozgósítása jelenti a biztos sikert. A választások alkalmával buszok szállítják át (főként a déli, kardzsali tartományban) a Törökországban élőket (más részük pedig az ottani, 365

külön kérésre felállított urnáknál voksol). Ez a „választási turizmus” további támadási felület, és a nacionalista pártok állandó céltáblájává vált. Mindezek ellenére működik: a 2009. július 5-én tartott országgyűlési választásokon a külföldön szavazók 68%-a döntött a HÖH mellett. Az utóbbi években Bulgáriában az etnicitás átpolitizálódásának lehetünk tanúi. Ennek leglátványosabb jele a nacionalista, kisebbségellenes pártok feltűnése 2005 után, ami szoros összefüggésben áll azzal, hogy a bolgár társadalom egyre nagyobb része ábrándul ki a politikából, illetve csalódik (csalódott) a korábbi pártokban (elég, ha a választási részvételi aranyokra vetünk egy pillantást). A bolgár politikai arénát 2001-ig két nagy párt bipolarizmusa jellemezte: a BSP és DEU, melyek közül mindkettő folyamatosan veszített népszerűségéből és szavazóbázisából. Az utóbbi a 2001-es választási vereség után gyakorlatilag szétesett az erős központi pártvezetés hiányában. A 2001-es választásokat a II. Simeon Nemzeti Mozgalom a kifulladó pártok ellenében protest-szavazatok megnyerésével és impozáns ígéreteivel nyerte meg. Azonban a 2005-ig tartó négy év alatt nem tudta valóra váltani ígéreteit, s a 2005-ös választások alkalmával már nem sikerült egyetlen pártnak sem többséget szereznie. A korábbi nagy pártok „elhasználódása” pártrendszer fragmentálódását eredményezte, s a társadalom egy kiábrándult részének radikalizálódásával járt. Ennek eredményeként jutott be a parlamentbe a Volen Sziderov vezette ATAKA, amely EU-, szélsőséges török- és cigányellenes kampányt folytat. Az ATAKA célkeresztjében lévő HÖH-t állandó kritika éri választási eredményei (az „ötödik hadoszlop”-címke visszatérése), illetve a korrupciós botrányok miatt („török maffia”). Az utóbbi ügyek erodáltak leginkább a HÖH renoméját a közvélemény szemében. Az EU-s csatlakozás óta eltelt két és fél évben Bulgária több száz millió euro uniós támogatástól esett el, s az EU egyre neheztel a bolgár vezetésre. Ebbe a rendszerbe a HÖH egyes tagjai is belesimulnak; a korrupció azonban nemcsak a törököket, de a bolgárokat is jellemzi. A kormánykoalícióban eltöltött 8 év azonban nem zsugorította össze a Mozgalom a Jogokért és Szabadságért bázisát, hanem a kisebbségi kérdésre fókuszálva nemcsak megtartotta, de növelte is azt. Az etnikai kártya kijátszása az utóbbi, 2009-es választás alatt érte el csúcsát (illetve azt megelőzően, az EU parlamenti választásokon, amikor az ATAKA azzal kampányolt, hogy nem szabad Törökországot az Unióba engedni). Az ATAKA sikerei a HÖH részéről etnikai mobilizációval jártak: a bolgár társadalomban erősödő törökellenesség és a zsivkovi korszak visszatérésének rémképe az utóbbi választáson a Mozgalom a Jogokért és Szabadságért hatalmas sikert hozta. Konklúzió A tanulmányban áttekintettük a bulgáriai törökség történelmét, és az elmúlt 140 év bolgár kisebbségpolitikájának jellemzőit. Láttuk, hogy ez utóbbi négy nagyobb szakaszra tagolható: az 1878 és 1944 közötti elkülönítés időszakara, az 1944-től 366

1956-ig tartó pluralizmus, majd a zsivkovi éra erősen asszimilációs, végül pedig az 1989 utáni – problémáktól egyáltalán nem mentes – „Bolgár Etnikai Modell" integrációs időszakara. Az utóbbi 20 év a törökség történetében – a korábbi évtizedekhez képest – mindenképp sikernek tekinthető. Demográfiai szempontból a nagyfokú kivándorlás ellenére képes volt megőrizni arányát, noha az etnikai terület szétforgácsolódása hosszú távon egyre több töröknek jelent majd diaszpóra-létet. A törökség természetes szaporodása is egyre közelebb kerül a bolgár többségéhez, ahogy integrációját tekintve is igen előrehaladott állapotban van, különösen az északkeleti területeken. Valószínűsíthető, hogy a „török veszély”-t egyre inkább a cigánykérdés váltja majd fel. A jogok terén szintén nagy előrelépések történtek, noha a bolgár nemzetállam továbbra is megkérdőjelezhetetlen maradt. A kisebbségi kérdést is jobbára csak papíron kezelték, a törvényeknek kevés esetben szereztek érvényt (bár a diszkrimináció elsősorban a cigányságot érinti). Mindebben jól erezhető a csatlakozás jelentette európaizálódási folyamat, kérdés, hogy a további reformok milyen sebességgel fognak születni „házon belül” – bolgár kisebbségi törvény mind a mai napig nem létezik. A bolgár törvények szerint továbbra sem lehet etnikai alapon pártot létrehozni (a macedón Omo Ilinden Pirin nevű mozgalom már kétszer fordult az Európai Bírósághoz, ahol mindkétszer nyert – Bulgária azonban a bírság kifizetése után sem volt hajlandó engedélyezni a pártot); ez alól a Mozgalom a Jogokért és Szabadságért jelent sajátos kivételt. Liberális – emberi jogi program mellett a törökség legfontosabb érdekartikulációs csatornája a bolgár társadalmon belül. A BEM és a politikusok által hangoztatott békés együttélés azonban ingadozni látszik. Az utóbbi évek nacionalista előretörésével a kisebbségi probléma újra előtérbe került. A bolgár társadalomban újabb választóvonalak képződnek, melyek ugyan nem fenyegetnek fegyveres konfliktussal, de akadályozzák a két nép békés egymás mellett élését, es újra szegregációs folyamatokat indíthatnak el. Az etnikai tematizálás sikerét láttuk a 2009-es választások végkimenetelén. Ráadásul ennek beemelése a politikába nemcsak belügy, hanem uniós kérdéseket is érint. Törökország csatlakozása elképzelhetetlen Bulgária beleegyezése nélkül; a szélsőséges jobboldali pártok viszont a közvélemény befolyásolásával ezt megakadályozhatják. Új politikai játék kezdődik a Törökország (szavazói) támogatását élvező Mozgalom a Jogokért és Szabadságért és jobboldali parlamenti társai között.

367

1. térkép A Mozgalom a Jogokért és Szabadsagért szereplése az 1991-es parlamenti választásokon. Az árnyalatok a kapott szavazatok arányát jelölik a municipiumokban (halvány 5% a sötét 50% fölötti) Forrás: http://www.electoralgeography.com/new/en/countries/b/Bulgária/1991-parliament-elections-Bulgária.html

2. térkép. A Mozgalom a Jogokért és Szabadsagért szereplése az 2001-es parlamenti választásokon. Az árnyalatok a kapott szavazatok arányát jelölik a municipiumokban (halvány 5% a sötét 50% fölötti) Forrás: http://www.electoralgeography.com/new/en/countries/b/Bulgária/2001-parliament-electionsBulgária.html

368

3. térkép. A Mozgalom a Jogokért és Szabadsagért szereplése az 2005-ös parlamenti választásokon. Az árnyalatok a kapott szavazatok arányát jelölik a municipiumokban (halvány 5% a sötét 50% fölötti) Forrás: http://www.electoralgeography.com/new/en/countries/b/Bulgária/2005-parliament-electionsBulgária.html

369

17. Közép- és Délkelet-Európa határán: gazdasági modernizáció és szerkezetváltás Romániában

1. Bevezetés Románia az Európai Unió közelmúltban csatlakozott tagállamai sorában – Lengyelország után – a második legnagyobb területtel és népességgel rendelkezik. Európai viszonylatban elmaradott és szegény ország. A CIA nemzeti becsléseken alapuló adatbázisa szerint, a szegénységi küszöb alatt élők részaránya Romániában 25%: ez az Európai Unió újonnan csatlakozott tagállamai között a legmagasabb, s egy sorba helyezi az országot Albániával, Macedóniával, Moldovával, vagy Fehéroroszországgal. Az ország a rendszerváltást követő években az euroatlanti integráció útjára lépett. A szocialista korszak terhes örökségétől való szabadulás nehézségeit, a gazdasági-társadalmi reformok lassú kibontakozását jelzi, hogy Románia az Európai Unióhoz újonnan csatlakozott országok közül utolsóként kapta meg a „működő piacgazdaság” elismerést (RÉTI T. 2009). E tanulmány kísérletet tesz a román gazdaság földrajzi szempontú bemutatására, melynek során egyszerre törekszik az ország kelet-közép-európai pozícióinak, valamint belső regionális különbségeinek elemzésére. A vizsgálat alapvetően az ezredforduló utáni időszak fejleményeire koncentrál, de – ahol lehetséges – a rendszerváltás utáni időszak egészét látóterébe vonja. A piacgazdasági átmenet következményeit vázoló második és negyedik fejezet elsősorban a bruttó hazai termék, a foglalkoztatás, a tőkeáramlás, valamint a külkereskedelem adataira támaszkodva foglalkozik a román gazdaság átfogó bemutatásával. A harmadik és ötödik fejezet ugyanakkor a gazdaság ágazati jellemzőire összpontosít. Nemzetközi összehasonlításában a korábban felhasznált mutatókra (bruttó hazai termék, foglalkoztatás, tőkeáramlás, külkereskedelem) építkezik, míg regionális vizsgálataihoz a foglalkoztatásra vonatkozó információk mellett a vezető romániai vállalatok adatbázisát, illetve egyes ágazati adatokat is felhasznál. Románia nemzetközi pozícionálása során Kelet-Közép-Európa országai jelentik a viszonyítási alapot. Az Európai Unió közelmúltban csatlakozott térségbeli tagállamain kívül az egykori Jugoszlávia utódállamai, Albánia, továbbá a Romániával közvetlenül határos, hozzá számos szállal kapcsolódó posztszovjet Moldova szerepelnek a vizsgálatokban. Az országon belüli regionális elemzések földrajzi kereteit ugyanakkor az 1998. évi CXXIV. törvény által kijelölt nyolc területfejlesztési régió képezi (KEREKES J. 2002). Az Északkeleti régió a történelmi Moldva északi és középső területeit öleli fel, központja a román kultúra Bukarest után legfontosabbnak számító centruma, Iaşi (Jászvásár). A Délkeleti régió elsősorban Moldva déli részére és Dobrudzsára terjed ki, vezető városa az ország tengeri kapuja, Conştanţa (Konstanca). A Déli régió a történelmi Havasalföld keleti részén található Munténiát jelenti, központi települése a prahovai 370

kőolajvidék vezető települése, Ploieşti. A Délnyugati régió Olténiát foglalja magába, centruma Craiova. A Nyugati régióhoz a Bánát területén kívül egykori partiumi és dél-erdélyi területek is tartoznak. Vezető települése az 1989. évi forradalom „szülővárosa”, Temesvár (Timişoara). Az Északnyugati régió a valamikori Partium és Észak-Erdély területét integrálja, központja az Erdély fővárosának tekintett Kolozsvár (Cluj-Napoca). A Központi régió Erdély középső és déli részeit öleli fel, vezető városa a szocialista időszakban második legjelentősebb romániai ipari központtá fejlesztett ősi hágókapuváros, Brassó (Braşov). Végül, külön régiót képvisel Bukarest és a fővárost övező Ilfov megye. A nyolc régió földrajzi elhelyezkedéséről, megyéiről, központjairól, valamint néhány fontosabb adatáról az 1.1. ábra, valamint az 1.1. táblázat tájékoztat.

1.1. ábra Románia fejlesztési régiói (megyék, régióközpont feltüntetése); Forrás: Nemzeti Statisztikai Hivatal információi alapján szerkesztette Németh G. 1.1 táblázat Románia régióinak általános jellemzői az ezredfordulót követő években; Forrás: Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai alapján saját szerkesztés Régió Északkelet Délkelet Dél Délnyugat Nyugat Északnyugat Közép Bukarest Románia

Terület (km2)

Terület (%)

Népesség (2006, fő)

Népesség (2006, %)

36 850 35 762 34 453 29 212 32 034 34 159 34 100 1 821 238 391

15,5 15,0 14,5 12,3 13,4 14,3 14,3 0,8 100,0

3 732 583 2 837 834 3 312 342 2 293 895 1 927 229 2 730 132 2 530 818 2 219 532 21 584 365

17,3 13,1 15,3 10,6 8,9 12,6 11,7 10,3 100,0

Népsűrűség (2006, fő/km2) 101 79 96 79 60 80 74 1219 91

Városi népesség (2006, %) 44 55 42 48 63 53 60 92 55

371

2. Piacgazdasági átalakulás Romániában Románia általában a többi kelet-közép-európai országhoz hasonló kihívásokkal nézett szembe az 1990-es évek elején: politikai-társadalmi síkon a diktatórikus rezsim felváltása demokratikus intézményrendszerrel, gazdasági síkon a tervgazdaság piacgazdasággá történő átformálása került napirendre (utóbbi markáns szerkezetváltás szükségességével párosult). Nehézzé teszi a szocialista időszak utolsó éveinek állapotfelmérését az a tény, hogy a Ceauşescu-rendszer a valós gazdasági adatokat akkoriban egyre nagyobb mértékben torzította. A nyolcvanas években – feltételezések szerint – stagnáló teljesítményt mutató román gazdaságra a még szocialista viszonylatban is túlerőltetett iparosítás, az erős alapanyaggyártásorientáció volt jellemző. A lakossági fogyasztást a román gazdaságpolitika sokadrangú kérdésként kezelte: Románia egy lakosra jutó háztartási villanyáramfelhasználása és húsfogyasztása a legalacsonyabb volt Európában. A népesség elnyomorodása, a rossz táplálkozási viszonyok, az egészségügyi ellátás leromlása, valamint a gazdaság modernizációjának elmaradása éppen úgy a leköszönő rezsim hagyatéka volt, mint az ország külső adósságállományának utolsó fillérig történő visszafizetése (HUNYA G. 1990; ILLÉS I. 2002). Nem meglepő tehát, hogy az ország gazdasági fejlettsége alapján – nemzetközi szervezetek adatai szerint – Kelet-Közép-Európa és Délkelet-Európa országai között is a mezőny második felében helyezkedett el. Az egy főre jutó bruttó hazai termék 1990-ben – vásárlóerő-paritáson számolva – ugyan megközelítette Lengyelország hasonló mutatóját, de a magyar érték kétharmadát, a cseh mutató felét sem érte el, és jelentős mértékben elmaradt Bulgária egy főre jutó GDP-adatától is. Jellemző, hogy abszolút teljesítményét tekintve a 23 milliós Románia gazdasága alig volt nagyobb az akkor még Csehszlovákia részét képező 10 milliós Csehország, és az ugyancsak 10 milliós Magyarország gazdaságánál.484 A szomszédokhoz hasonlóan transzformációs válsággal küzdő, lassan átalakuló román gazdaság az 1990-1992-es időszak után 1997-1999-ben is átélt egy recessziós periódust: 1995 és 1999 között azon kevés térségbeli ország közé tartozott, ahol az évi átlagos GDP-változás negatív mérleget mutatott (2.1. táblázat). Az ezredforduló után viszont dinamikus növekedésnek indult Románia: 2001 és 2008 között mindössze egyetlen olyan év volt, amikor 5% alatt maradt a gazdaság éves növekedési üteme, miközben 2008-ban 9% feletti gyarapodást mértek. 2000 és 2004, de különösen 2005 és 2008 között a legnagyobb átlagos növekedési rátát felmutató országok közé került a világgazdaság egy olyan régiójában, amely nemzetközi viszonylatban is kitűnt látványos GDP-bővülésével (az utóbbi években egyedül Szlovákia növekedése mutatott lényegesen nagyobb ütemet a térségben). 2009-ben a gazdasági recesszió – a kelet-közép-európai országok túlnyomó többségéhez hasonlóan – Romániát is utolérte: a Nemzeti Statisztikai Hivatal előzetes becslései szerint a GDP visszaesésének mértéke 7,2%-ra tehető 484

A Nemzetközi Valutaalap, valamint a Világbank adatbázisán alapuló kijelentések.

372

az év egészében.485A visszaesés mértéke alapján Románia a kelet-közép-európai EU-tagállamok középmezőnyébe sorolható. Több térségbeli országhoz hasonlóan, nemzetközi szervezetek pénzügyi támogatására szorult. 2.1. táblázat Gazdasági recesszió és növekedés Romániában és a szomszédos országokban (1990-2008, évi átlagos GDP-változás százalékban); Forrás: A Világbank486 adatai alapján saját szerkesztés Albánia Bosznia-Hercegovina Bulgária Csehország Észtország Horvátország Lengyelország Lettország Litvánia Macedónia Magyarország Moldova Románia Szerbia Szlovákia Szlovénia

1990-1994 -5,05 n.a. -4,90 -2,46 -8,72 -8,74 n.a. -11,09 -13,24 -5,49 -3,22 -15,92 -4,37 -14,60 -4,29 -1,55

1995-1999 6,12 33,87 -1,17 1,97 n.a. 4,01 n.a 4,11 4,11 1,85 3,29 -2,98 -0,18 2,70 4,80 4,21

2000-2004 5,76 5,06 5,13 3,22 7,53 4,30 n.a. 7,46 7,02 1,55 4,51 6,00 5,30 5,10 3,88 3,67

2005-2008 5,63 6,01 6,30 5,57 5,56 4,20 5,83 7,06 6,90 4,73 2,43 5,62 6,83 5,80 7,97 5,14

Az ezredforduló után felpörgő növekedés hatására a román gazdaság – abszolút méreteiben – 2008-ra Lengyelország és Csehország után a harmadik helyre rukkolt elő a térségben. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a vásárlóerőparitáson számolt bruttó hazai termék egy főre jutó értéke alapján – az egyetlen Bulgária kivételével – Románia ma is elmarad minden olyan országtól KeletKözép-Európában, amely hozzá hasonlóan az Európai Unió tagjává vált az ezredfordulót követő években. Az 1990-es évek elején uralkodó állapotokhoz képest összességében is inkább negatív a kép, hiszen – bár Bulgáriát megelőzte – Lengyelországtól leszakadt, továbbá számottevő mértékben Csehország és Magyarország mutatójához sem sikerült közelebb kerülnie. 2008-ban Románia egy főre vetített bruttó hazai termék-értéke Szlovénia szintjének mindössze 43%át, a cseh, szlovák, észt, magyar és litván teljesítménynek felét-kétharmadát, Lengyelország és Lettország mutatójának 70-75%-át érte el. A régió Európai Unión kívüli országai ugyanakkor – Horvátország kivételével – valamennyien Románia mögött helyezkedtek el a fejlettségi rangsorban (2.1. ábra).

485

A román gazdaság sem jeleskedett a negyedik negyedévben. http://profitline.hu/hircentrum/hir/158694/A-roman-gazdasag-sem-jeleskedett-a-negyedik-negyedevben.: 2010. május 24. 486 Koszovó és Montenegró – adatok hiányában – nem került bele az összehasonlításba.

373

2.1. ábra A gazdaság mérete és fejlettsége Romániában, illetve a szomszédos országokban, a GDP tükrében (2008); Forrás: Világbank és Nemzetközi Valutalap adatai alapján szerkesztette Németh G.

A bruttó hazai termék nagyságával kifejezett gazdasági teljesítmény mellett a foglalkoztatási adatok is jól alkalmazható indikátornak számítanak az átalakulás sikerességének megragadására. Romániában – a számottevő GDP-csökkenés 374

ellenére – a foglalkoztatás inkább stagnált, illetve mérsékelt zsugorodást mutatott a kilencvenes években. A foglalkoztatottak száma 1990-ben valamelyest meghaladta, 2000-ben azonban csak közelítette a 10,8 millió főt (az évtized folyamán olyan évek is akadtak, amikor több mint 11 millió foglalkoztatottat regisztráltak az országban). Sokkszerű foglalkoztatás-leépülésről – összevetve az átalakuló országok többségével – Románia esetében tehát kevésbé beszélhetünk, ami részben az érdemi szerkezeti reformok elodázásával is magyarázható. 1990 és 1994 között valamennyi – szerző számára ismert adattal rendelkező – országban visszaesést okozott a transzformációs válság, azonban a recesszió éppen Romániában volt a legkisebb mértékű. A foglalkoztatottak kisebb mértékű létszám-csökkenése 1995 és 1999 között sem számított különösebben kirívónak, bár több kelet-közép-európai ország akkoriban már határozott növekedési pályára állt, ami foglalkoztatási viszonyaikban is megmutatkozott (2.2. táblázat). 2.2. táblázat A foglalkoztatás alakulása Romániában és a szomszédos országokban (1990-2008, évi átlagos változás százalékban); Forrás: Nemzetközi Munkaügyi Szervezet adatai alapján saját szerkesztés Albánia Bosznia-Hercegovina Bulgária Csehország Észtország Horvátország Lengyelország Lettország Litvánia Macedónia Magyarország Moldova Románia Szerbia Szlovákia Szlovénia

1990-1994 n.a. n.a. -5,65 n.a. -4,19 n.a. -4,25 n.a. n.a. n.a. -4,69 -4,01 -1,76 n.a. n.a. n.a.

1995-1999 -1,71 n.a. -0,95 -0,67 -3,00 -1,02 0,14 0,73 -2,52 n.a. 0,33 -2,27 -0,24 n.a. 0,23 0,96

2000-2004 -2,49 n.a. 1,00 -0,24 0,56 1,00 -1,32 1,02 -0,23 -0,69 0,46 -2,43 -3,05 n.a. 0,36 1,22

2005-2008 0,21 4,76 2,85 1,53 2,49 1,15 3,45 2,53 1,44 3,88 -0,13 -1,24 0,58 -0,82 2,91 1,15

Az ezredforduló utáni években összességében negatívabb mérleg vonható. Bár 2005-ig egyértelmű zsugorodási tendencia rajzolódik ki a foglalkoztatásban, a veszteség nagy része a népszámlálás alapján korrigált adatokat prezentáló 2002. évhez köthető.487 Ha az ezredfordulót követő évek számlájára könyveljük el a népszámlálás által regisztrált veszteség egészét, akkor 2000 és 2004 között – évi 487

E tényből következően, az adatok kétféleképpen magyarázhatóak. Egyrészt felmerül annak lehetősége, hogy a népszámlálás valóban egy sokkszerű, látványos foglalkoztatás-leépülést regisztrált (bár hasonló mértékű visszaesés egyetlen év alatt a régió kevés országában volt megfigyelhető). Másrészt az is előfordulhat, hogy a számok hátterében nem hirtelen változás áll, hanem egy hosszabb ideje megfigyelhető folyamat következményei. Utóbbi esetben a kilencvenes évekre jellemző, stagnálás körüli állapotot konstatáló kijelentés nem tartható.

375

több mint 3%-os rátával – Kelet-Közép-Európa országai között Romániában mutatkozott a legnagyobb arányú visszaesés a foglalkoztatásban (2.2. táblázat). 2005-ben regisztrálták a legkisebb volumenű foglalkoztatást a rendszerváltás óta (az 1990. évi létszám kevesebb, mint 85%-ával). 2005 után ugyanakkor folyamatosan növekedett a foglalkoztatottak száma, amire az 1990 óta eltelt időszakban három egymást követő évben nem akadt még példa (2.2. táblázat). A foglalkoztatás növekedése a régió legtöbb országában végbement 2005 és 2008 között, ami arra a tényre vezethető vissza, hogy a jelentős GDP-bővülés ekkoriban már nem kizárólag a termelékenység javulásával magyarázható ezekben az átalakuló gazdaságokban. A növekedés hatására a 2005-ben még kevesebb, mint 9,15 millió foglalkoztatott létszáma 2008-ban megközelítette a 9,37 millió főt (az 1990. évi létszám 86-87%-át). Utóbbi értékkel Románia mindkét Európai Unióhoz tartozó szomszédját (Bulgária: 82%; Magyarország: 78%) megelőzte. 2008-ban Románia a foglalkoztatottak abszolút száma alapján stabil második helyezett volt a régióban: közel 9,4 millió foglalkoztatottja jócskán elmaradt Lengyelország 15,8 milliós mutatójától, de közel kétszeresen haladta meg Csehország 5 milliós adatát. Mind a foglalkoztatottak népességhez viszonyított száma, mind a munkanélküliségi ráta alapján Kelet-Közép-Európa országainak középmezőnyében, Magyarország előtt helyezkedett el (2.2. ábra). A gazdasági recesszió hatásai feltételezhetően kedvezőtlenül érintették Románia foglalkoztatási helyzetét is, de – rendelkezésre álló publikált statisztikai adatok hiányában – egyelőre pontosan nem ismertek a következmények. Miután a piacgazdasági átalakulás egyben külgazdasági nyitást, növekvő jelentőségű nemzetközi tőkeáramlást, továbbá a korábbi külkereskedelmi kapcsolatok átértékelődését is magával hozta Kelet-Közép-Európa országaiban, a gazdasági átalakulás jellegzetességei ezen adatokon keresztül is jól megragadhatóak. A térség számos országával ellentétben, Románia gazdaságában a politikai bizonytalanság, a reformok (privatizáció) elhúzódása, valamint az infrastrukturális hiányosságok csekély mennyiségű külföldi működő tőke befektetését eredményezték az 1990-es évek elején és közepén. Új szakasz következett az 1997 és 2003 közötti időszakban, amikor – összhangban az állami vagyon (pl. Romtelecom, Román Fejlesztési Bank, az autóipari Dacia, később a Mezőgazdasági Bank, vagy a vas- és acélipari Sidex) felpörgő privatizációjával – évente 1-2 milliárd USD befektetés érkezett az országba. A tőkevonzás legújabb és legsikeresebb szakasza – immáron mind komolyabb zöldmezős beruházások kíséretében is – 2004-ben vette kezdetét, amikor egyetlen évben 6,5 milliárd USD került Romániában befektetésre, később 2006-ban, illetve 2008-ban az egy év alatt érkezett külföldi működő tőke a 11, illetve 13 milliárd USD-t is meghaladta (ezekkel az értékekkel – Lengyelország után – a legtöbb külföldi tőkét vonzó országgá vált a térségben). A tőkevonzó képesség nagyarányú javulása a privatizáció felgyorsulásával, majd egyre inkább az ország európai uniós integrációjával, piacának méreteivel és növekedési kilátásaival magyarázható (RÉTI T. 2009).

376

2.2. ábra Foglalkoztatás és munkanélküliség Romániában, valamint a szomszédos országokban (2008); Forrás: Nemzetközi Munkaügyi Szervezet adatai alapján szerkesztette Németh G.

377

2.3. ábra A külföldi működő tőke állománya Romániában és a szomszédos országokban (2008); Forrás: UNCTAD adatai alapján szerkesztette Németh G.

A 2008 végén kibontakozó globális gazdasági recesszió a dinamikus román tőkeimportot sem hagyta érintetlenül. 2009 első félévében – az előző év hasonló

378

időszakához képest – a tőkebefektetések 40%-os visszaesést mutattak.488 Különösen az utóbbi néhány évben felfutó beruházásoknak köszönhetően a külföldi működő tőke állománya 2008 végén megközelítette Romániában a 72 milliárd amerikai dollárt, ami abszolút értékben már meghaladta a Bulgáriában vagy Szlovákiában befektetett tőke értékét, de egy főre vetített összege az Európai Unió újonnan csatlakozott kelet-közép-európai tagállamai között a legkisebb volt. A térségben éllovasnak számító Észtország, Csehország, illetve Magyarország egy főre jutó értékének legfeljebb egyharmadát, Lengyelország és Litvánia mutatójának mintegy 80-85%-át érte el Románia adata, de elmaradt az Európai Unión kívüli Horvátország és Montenegró megfelelő mutatójától is (2.3. ábra). A Romániában tőkét befektető országok rangsorát 2008 végén Ausztria vezette. A közép-európai államot Hollandia, valamint Németország követte (e három ország adta a befektetett tőkeállomány több mint felét). Komoly szereplőnek számít Franciaország és Olaszország is, de az első tíz befektető között – 878 millió eurónyi tőkeállománnyal –, megelőzve az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát – ott vannak Magyarország gazdasági szereplői is.489 Összefüggésben a külföldi tőkebefektetések megjelenésével, más kelet-középeurópai országokhoz hasonlóan, a román gazdaság is nyitottabbá vált a rendszerváltás utáni években. Miközben 1990-ben az áru- és szolgáltatásexport értéke a román GDP mintegy 16-17%-át tette ki, addig 2004-ben már közel 36%-át. (Igaz, hogy később az exportorientáció ismét visszaesést mutatott, így 2008-ban már csak 27,5%-os szinten állt.) A növekedés ugyanakkor csak Románia korábbi mutatóihoz képest számottevő. Az Európai Unió kelet-közép-európai tagországai között Románia gazdaságának exportorientáltsága volt a legkisebb mértékű 2008-ban, s nemcsak a rendkívül nyitott magyar, cseh, szlovák, észt és szlovén gazdaságoktól maradt el, de a jóval nagyobb méretű Lengyelország mutatójától is.490 Gazdaságának exportorientáltsága alapján Románia 2008-ban egy sorba helyezhető a térségben Albániával és Szerbiával (2.4. ábra). Romániában, az ezredforduló utáni időszakban az import dinamikája lényegesen nagyobb volt, mint az exporté, így a felzárkózó országokra általában jellemző, már 2001-ben is jelentős külkereskedelmi mérleghiány (az export az import értékének 73%-a volt) tovább növekedett. 2008-ban az export az import értékének 60%-a alatt maradt, így – erős kontrasztot mutatva a kismértékű aktívumot felmutató Csehországgal és Magyarországgal, valamint a csekély passzívumot elkönyvelő Szlovákiával szemben – Románia az egyik legkevésbé kiegyensúlyozott külkereskedelmi forgalmat lebonyolító ország a régióban (2.4. ábra). (Lettország 59%-os és Bulgária 67%-os teljesítménye volt hasonló 2008-ban.)

488

Erősen csökkentek a közvetlen külföldi befektetések Romániában. http://hvg.hu/gazdasag/20090910_romania_kultfoldi_tokebefektetes. Utolsó letöltés: 2010. május 24. 489 Banca Naţională a României: Investiţiile Străine Directe în România la 31 decembrie 2008. http://www.bnro.ro/files/d/Statistica/seturi%20de%20date/FDI2008rez.pdf. Utolsó letöltés: 2010. május 24. 490 A kiemelt országok esetében az áru- és szolgáltatásexport értéke 2008-ban a GDP több mint 70%-át fedte le, de még Lengyelország esetében is 40% körül alakult aránya.

379

2.4. ábra Exportértékesítés Romániában és a szomszédos országokban (2008); Forrás: Nemzetközi Kereskedelmi Központ és Világbank adatai alapján szerkesztette Németh G.

A rendszerváltás után az ország külkereskedelmi kapcsolatai is jelentős mértékben átalakultak: a korábbi Szovjetunió által dominált struktúrát az Európai Unió vezető szerepével jellemezhető területi szerkezet váltotta fel. Románia 380

gazdasága már az ezredfordulón is erős európai orientációt mutatott: 2001-ben az import kétharmada, az export háromnegyede az Európai Unió jelenlegi tagállamaival bonyolódott. 2008-ig az importban mérsékelten növekedett, az exportban csökkent az integrációs szervezet országainak súlya. Feltűnő, hogy a régi tagországok (EU15) szerepe mérséklődött, az újonnan csatlakozott gazdaságok (EU12) köre erősen felértékelődött 2001 és 2008 között. A tárgyalt országok 2001-ben a román import szűk 10%-át, 2008-ban közel 18%-át adták, 2001-ben a román export 7-8%-át, 2008-ban, pedig több mint 15%-át vették fel (2.3. táblázat). 2.3. táblázat Románia legfontosabb külkereskedelmi partnerei (2001, 2008, %); Forrás: Nemzetközi Kereskedelmi Központ adatai alapján saját szerkesztés Import 2001 1. Olaszország 2. Németország 3. Oroszország 4. Franciaország 5. Magyarország 6. NBR 7. USA 8. Ausztria 9. Törökország 10. Görögország EU 27 EU 12 Export 2001 1. Olaszország 2. Németország 3. Franciaország 4. NBR 5. Törökország 6. Hollandia 7. Magyarország 8. USA 9. Ausztria 10. Görögország EU 27 EU 12

20,0 15,2 7,6 6,3 3,9 3,5 3,2 2,8 2,4 2,1 67,3 9,9 25,1 15,6 8,1 5,2 4,0 3,4 3,3 3,2 3,0 2,8 75,7 7,7

Import 2008 1. Németország 2. Olaszország 3. Magyarország 4. Oroszország 5. Franciaország 6. Törökország 7. Ausztria 8. Kazahsztán 9. Kína 10. Hollandia EU 27 EU 12 Export 2008 1. Németország 2. Olaszország 3. Franciaország 4. Törökország 5. Magyarország 6. Bulgária 7. NBR 8. Hollandia 9. Ukrajna 10. Spanyolország EU 27 EU 12

16,4 11,4 7,4 6,0 5,7 4,9 4,9 4,6 4,2 3,7 69,3 17,7 16,5 15,6 7,4 6,6 5,1 4,2 3,3 2,9 2,5 2,3 70,6 15,3

Az ország legfontosabb külkereskedelmi partnereit – néhány kivételtől eltekintve – az európai integrációs szervezet határain belül kell keresni. 2001-ben a behozatal legfontosabb országai az Európai Unió legnagyobb gazdasági hatalmai (Olaszország, Németország, Franciaország és Nagy-Britannia), továbbá a szénhidrogén-import szempontjából meghatározó Oroszország, valamint a külgazdasági kapcsolatokban legjelentősebbnek számító szomszéd, Magyarország voltak. 2008-ra a korábban vezető Olaszország helyét Németország vette át az élen, de erősen felértékelődött Magyarország, Törökország, Ausztria, a 381

szénhidrogén-exportőr Kazahsztán, továbbá a világkereskedelemben mind fontosabb szerepet játszó Kína jelentősége is. Magyarország súlya oly mértékben növekedett, hogy a harmadik helyre lépett elő a román behozatal szempontjából fontos országok körében (2.3. táblázat). Magyarország mellett Lengyelországból és Csehországból származott a legnagyobb volumenű román import a térségből. A román kivitel fő felvevőpiacai 2001-ben is az Európai Unió legnagyobb gazdaságai voltak, akik mellé ezúttal a népes Törökország társult. 2008-ra a korábban exportpiacként is vezető Olaszország Németország mögé szorult a tabellán (e két ország román külkereskedelemben játszott szerepe egyértelműen meghatározó az ezredforduló utáni években), a brit gazdaságot, pedig Törökország, Magyarország és Bulgária is megelőzte. Az importban komoly súlyt képviselő orosz, kazah és kínai gazdaság export piacként jóval kisebb jelentőséggel bír Románia számára: 2008-ban például nagyobb értékű volt az Ukrajnába irányuló áruexport, mint az Oroszországba tartó (2.3. táblázat). Bár Magyarországon és Bulgárián kívül a szomszédos országok szerepe a román külkereskedelemben csekély, e relációk mégis fontosak az ország számára, hiszen – Magyarország kivételével – valamennyi szomszéddal pozitív mérleget mutat az ország összességében erősen deficites külkereskedelmi mérlege. A külkereskedelmi aktívum nagysága alapján Bulgáriát Moldova, Ukrajna, majd Szerbia követte 2008-ban. Végül, Románia gazdasági helyzetéről nemzetközi versenyképességi rangsorokban elfoglalt pozíciója alapján is képet nyerhetünk.491 A Világgazdasági Fórum globális versenyképességi indexének értéke alapján Románia az Európai Unió keletközép-európai tagállamai közül csak Bulgáriát előzi meg rendszeresen a 20012002 óta évente publikált statisztikák tükrében. A többi újonnan csatlakozott EUtagállam – továbbá az Európai Unión kívüli Horvátország is – általában Románia előtt helyezkedik el a rangsorban (2.4. táblázat). Ahogy egyes jugoszláv utódállamok és Moldova példája mutatja, a vizsgálatba bevont országok köre időközben jelentősen bővült. 2001-2002-ben még 75 országra, 2009-2010-ben viszont már 133 országra készült rangsor. A 2009-2010es értékelés szerint Románia a három figyelembe vett tényezőcsoport („alapkövetelmények”, „hatékonyságfokozók”, „innovációs és puha tényezők”) közül az intézményrendszert, infrastruktúrát, makrogazdasági stabilitást, valamint egészségügyet és általános iskolai oktatást tartalmazó „alapkövetelmények” terén nyújtotta a legrosszabb teljesítményt nemzetközi összehasonlításban. E tényezőcsoport egésze esetében a 86. helyre sorolódott, de infrastrukturális mutatói alapján a 133 összehasonlított ország sorában csak a 110. helyre került. Jóval kedvezőbb képet mutat a román gazdaság a „hatékonyságfokozók” vonatkozásában: e tényezőcsoporton belül (és az összes tényező között is) piacának mérete alapján érte el az ország a legjobb (41.) helyezést.

491

Bár többféle minősítési rendszer és rangsor is forgalomban van az egyes országok versenyképességének jellemzésére, időbeli és terjedelmi korlátok miatt itt csak a Világgazdasági Fórum neve alatt jegyzett globális versenyképességi index idősoros adatai kerültek áttekintésre.

382

2.4. táblázat Románia versenyképességének alakulása az ezredforduló után, a Világgazdasági Fórum által kiadott „The Global Competitiveness Report” évente megjelentetett kiadványai alapján (a számok helyezéseket jelölnek); 01-02 Albánia BoszniaHercegovina Bulgária 59 Csehország 37 Észtország 29 Horvátország Lengyelország 41 Lettország 47 Litvánia 43 Macedónia Magyarország 28 Moldova Montenegró Románia 56 Szerbia Szlovákia 40 Szlovénia 31 Nem EU-tag országok.

02-03 03-04 04-05 05-06 „growth competitiveness index” 100 62 40 26 58 51 44 36 29 66 49 28

06-07 07-08 08-09 09-10 „global competitiveness index” 98 109 108 96

81

95

89

106

107

109

64 39 22 53 45 37 40 81 33

59 40 20 61 60 44 36 84 39 89 63 89 43 33

72 29 25 51 48 36 40 80 41 86 87 68 87 37 33

79 33 27 57 51 45 38 94 47 97 82 74 91 41 39

76 33 32 61 53 54 44 89 62 95 65 68 85 46 42

76 31 35 72 46 68 53 84 58

75 77 43 31

58 38 20 62 51 44 43 85 39 82 80 67 80 41 32

62 64 93 37 47

A versenyképességi ranglista elkészítése során megkérdezett gazdasági szereplők az üzleti élet szempontjából legtöbb problémát okozó tényezőként az adórendszert, a politikai instabilitást, a finanszírozási nehézségeket, valamint a bürokrácia gyenge teljesítményét és a korrupciót nevezték meg.492 3. Románia gazdaságának ágazati szerkezete A szocialista időszak végi Románia olyan ipari-agrár ország volt, amelynek gazdaságában az alapanyaggyártó ágazatok (különösen a túlfejlesztett kőolajfeldolgozás, acélipar, valamint műtrágyagyártás) kimagasló jelentőséggel bírtak (HUNYA G. 1990). A gazdaság egyes ágazatokat eltérő mértékben érintő szelektív leépülése, valamint a nem csekély mértékben külföldi működő tőkéhez kötődő beruházások hatására a rendszerváltás után markáns szerkezeti átalakuláson ment keresztül a román gazdaság. 1990-ben, a GDP közel 25%-át a mezőgazdaság, 50%-át az ipar, alig több mint 25%-át, pedig a szolgáltató szektor adta. Mind a primer, mind a szekunder szektor szerepe alapján a térség országainak élmezőnyében helyezkedett el, míg a szolgáltatások itt voltak a legkisebb súllyal jelen (a kelet492

The Global Competitiveness Report 2009-2010, Country/Economy Profiles. http://www.weforum.org/documents/GCR09/index.html. Utolsó letöltés: 2010. május 24.

383

közép-európai EU-tagállamok körében a mezőgazdaság GDP-hez történő hozzájárulása csak Litvániában, az iparé Szlovákiában volt magasabb 1990-ben, és nem akadt olyan ország a térségben, ahol kisebb lett volna a tercier szektor jelentősége). Az elmúlt közel két évtizedben a hagyományos termelő szektorok Romániában is folyamatosan veszítettek súlyukból, míg a szolgáltatások felértékelődtek. A GDP-ben kifejezett gazdasági teljesítmény több mint felét az ezredfordulón már a tercier szektor produkálta: 2008-ban részesedése megközelítette az 58%-ot, amellyel jócskán az ipar (34%), valamint a mezőgazdaság (8%) előtt helyezkedett el (3.1. ábra). A kelet-közép-európai EUtagországok körében ugyanakkor 2008-ban is Romániában volt legnagyobb a mezőgazdaság értékteremtésben játszott szerepe, illetve – Szlovákia mellett – Romániában volt a legkisebb a szolgáltató szektor gazdasági súlya (3.2. ábra). 60

50

%

40

30 20

10 0 90

91

92

93

94

95

96

97

98

Mezőgazdaság

99

00

Ipar

01

02

03

04

05

06

07

08

Szolgáltatások

3.1. ábra A bruttó hazai termék ágazatok szerinti megoszlása Romániában (1990-2008, %); Forrás: Világbank adatai alapján saját szerkesztés

A rendszerváltás idején – a szocialista országokra jellemző módon – Romániában is jelentős a szekunder szektor foglalkoztatásban betöltött szerepe: 44%-ot közelítő súlyával mind a mezőgazdaságot (29%), mind a harmadik helyre szorult szolgáltató szektort (28% alatt) megelőzte. 1990 és 2008 között, a korábban rendkívül fejletlen szolgáltató szektor előretörése folyamatos volt: 2008-ban súlya megközelítette a 40%-ot, s ezzel a legfontosabb foglalkoztatóvá lépett elő a román gazdaságban. A gazdasági nehézségek nyomán mutatkozó sajátos romániai jelenség a mezőgazdaság foglalkozási szerkezetben megfigyelhető átmeneti felértékelődése: 2000-ben a foglalkoztatottak közel 43%-át ebben az ágazatban regisztrálták, amivel akkor a legjelentősebb foglalkoztatónak számított. A vidékre történő migráció felerősödésével együtt megfigyelhető folyamat hátterében egyrészt a munkahelyek megszűnése nyomán kilátástalanná váló városi 384

életkörülmények, másrészt a földek magánkézbe történő visszaadása állt (BORZÁN A. 2004). A gazdasági növekedés beindulásával visszaesett az ágazat jelentősége: 2008-ban súlya az 1990. évi állapotokhoz hasonlóan (29%) alakult.

3.2. ábra A bruttó hazai termék ágazatok szerinti megoszlása Romániában és a szomszédos országokban (2008, %); Forrás: Világbank

385

Az ipar nagyarányú háttérbe szorulása (dezindusztrializáció) – párhuzamosan a szolgáltató szektor és a mezőgazdaság előretörésével – a kilencvenes évek folyamán volt szembetűnő: 2000-ben a szekunder szektor részaránya 25%-ot közelítő szintre süllyedt. Az ezredforduló után megállt az ágazat leértékelődése: ismét a szekunder szektor relatív térnyerése (újraiparosodás vagy reindusztrializáció) figyelhető meg, amely a legdinamikusabb években, az iparban és építőiparban foglalkoztatottak abszolút létszám-növekedésével is járt, és 2008-ra az ágazat súlyát 32% közelébe emelte (3.3. ábra). 45 43 41 39

%

37 35 33 31 29 27 25 90

91

92

93

94

95

96

Mezőgazdaság

97

98

99

00

01

Ipar, építőipar

02

03

04

05

06

07

08

Szolgáltatások

3.3. ábra Foglalkozási szerkezet Romániában (1990-2008, %); Forrás: Nemzetközi Munkaügyi Szervezet adatai alapján saját szerkesztés

Nemzetközi összehasonlításban, 2008-ban is rendkívül csekély szerep jutott Romániában a szolgáltató szektornak: 40%-os arányával nemcsak az Európai Unió kelet-középeurópai tagállamai között állt az utolsó helyen (a balti államok és Magyarország gazdaságában a szolgáltatások 60%-ot meghaladó súllyal bírtak), de DélkeletEurópa országai közül is csak Albánia (30% alatti értékkel) volt mögötte. A mezőgazdaság jelentősége ugyanakkor Romániában volt messze a legmagasabb a térség EU-tagállamai között: 2008-ban az e mutató tekintetében második helyezett Lengyelország foglalkozási szerkezetében a primer szektor súlya (14%) feleekkora sem volt. Románia közel 29%-os mutatójával Észtország, Csehország, Szlovákia és Magyarország 5% alatti mutatója állt szemben. Az ipar jelentősége alapján Románia a régió országainak középmezőnyében helyezkedett el (3.4. ábra).

386

3.4. ábra Foglalkozási szerkezet Romániában és a szomszédos országokban (2008); Forrás: Nemzetközi Munkaügyi Szervezet

A gazdaság szerkezetváltásában markáns szerepet játszik az országba áramló külföldi működő tőke, amelynek legnagyobb része a szolgáltatásokat erősítette. Jelentős források áramlottak a pénzügyi szolgáltatások (a teljes külföldi működő 387

tőkeállomány 20,5%-a), az ingatlanszektor, valamint a kereskedelem (egyenként 12-13%) területére. Románia vezető bankjainak irányításában meghatározó az osztrák tőke (Erste, Volksbank, Raiffeisen), de számottevő a francia (Groupe Société Generale), az olasz-német (Unicredit Tiriac), valamint a görög (Alpha Bank, Bancpost) pénzintézetek súlya is. A kereskedelmi vállalatok közül, a foglalkoztatottak létszáma alapján a francia Carrefour, a német Metro-csoporthoz tartozó real,- HYPERMARKET és Metro, továbbá a szintén német Kaufland egész országra kiterjedő láncolatai a legjelentősebbek (3.1. táblázat). 3.1. táblázat A külföldi működő tőke-állomány ágazatok szerinti megoszlása (2008, %); Forrás: Román Nemzeti Bank adatai alapján saját szerkesztés Gazdasági ág Mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat Élelmiszeripar, ital- és dohánygyártás Bányászat Kohászat, fémfeldolgozás Gépgyártás Vegyipar Építőanyag-ipar Könnyűipar és egyéb feldolgozóipar Villamos energia-, gáz- és vízellátás Információs és kommunikációs technológia, szállítás Kereskedelem Pénzügyi szolgáltatások Ingatlanépítés és -kereskedelem Egyéb szolgáltatások Összesen

Külföldi tőkeállomány millió euró % 707 1,45 2 210 4,53 2 158 4,42 3 391 6,95 3 588 7,35 2 115 4,33 1 762 3,61 2 170 4,45 2 744 5,62 3 783 7,75 6 060 12,42 10 026 20,55 6 155 12,61 1 929 3,95 48 798 100,00

Az ipar is nemzetgazdasági súlyán felül részesült a külföldi tőkebefektetésekből, hiszen a külföldi tőkeállomány 41%-át (egyedül a feldolgozóipar 31%-át) kötötte meg. Így a külföldi tőkebefektetéseknek jelentős szerepe van az ország ezredforduló utáni újraiparosodásában. Kezdetben elsősorban az olcsó munkaerőre épülő könnyűipari tevékenységek (textil- ruházati- és bőrtermékgyártás) kedvelt kitelepülési célpontja volt az ország. Később a kohászat, fémfeldolgozás (pl. ArcelorMittal, Vimetco), a gépipar (közlekedési eszközgyártás, elektronika: pl. Alcoa Fujikura, Daewoo, Ford, Nokia, Renault, Schaeffler), valamint a villamosenergia-, gáz- és vízellátás (pl. ENEL, E.ON, Gaz de France) váltak legvonzóbb iparágakká a külföldi tőke számára (3.1. táblázat). Más keletközép-európai országokhoz hasonlóan Romániában is jellemző tendencia, hogy a tőkebefektetések az alacsony bérköltségű, bérmunka jellegű tevékenységek felől elmozdulnak a magasabb hozzáadott értéket termelő ágazatok irányába (RÉTI T. 2009).

388

3.2. táblázat Románia behozatalának meghatározó árucsoportjai; Forrás: Nemzetközi Kereskedelmi Központ adatai alapján saját szerkesztés Behozatal 2001 Ásványi eredetű üzemanyagok, kőolaj, kőolajtermékek Nukleáris berendezések, kazánok, gépek, berendezések Elektronikai termékek, felszerelések

10,6

Közúti járművek

4,7

Műanyag, műanyagtermékek Gyapot / pamut Nyers- és feldolgozott bőr Műszálak Egyéb top 15 árucsoport Egyéb termékek Összesen

% 12,7 12,1

3,8 3,2 3,1 3,0 15,7 31,1 100,0

Behozatal 2008 Ásványi eredetű üzemanyagok, kőolaj, kőolajtermékek Nukleáris berendezések, kazánok, gépek, berendezések Közúti járművek Elektronikai termékek, felszerelések Vas és acél Műanyag, műanyagtermékek Vas- és acéltermékek Gyógyszerek Egyéb top 15 árucsoport Egyéb termékek Összesen

% 12,6 12,4 11,4 11,0 4,8 4,2 3,3 3,1 10,0 27,2 100,0

3.3. táblázat Románia kivitelének meghatározó árucsoportjai; Forrás: Nemzetközi Kereskedelmi Központ adatai alapján saját szerkesztés Kivitel 2001 Ruházati termékek, kiegészítők (nem kötött, horgolt termékek) Elektronikai termékek, felszerelések

%

Lábbelik és tartozékaik

8,6

Vas és acél Ásványi eredetű üzemanyagok, kőolaj, kőolajtermékek Nukleáris berendezések, kazánok, gépek, berendezések Ruházati termékek, kiegészítők (kötött, horgolt termékek) Bútorok, világítóeszközök, előregyártott házak Egyéb top 15 árucsoport Egyéb termékek Összesen

6,4

Kivitel 2008 Elektronikai termékek, felszerelések Nukleáris berendezések, kazánok, gépek, berendezések Ásványi eredetű üzemanyagok, kőolaj, kőolajtermékek Közúti járművek

6,2

Vas és acél

7,4

6,0

Ruházati termékek, kiegészítők (nem kötött, horgolt termékek)

5,9

5,9

Vas- és acéltermékek

3,6

18,1 8,7

4,7 17,2 18,2 100,0

Bútorok, világítóeszközök, előregyártott házak Egyéb top 15 árucsoport Egyéb termékek Összesen

% 14,1 9,4 9,2 8,3

3,6 17,7 20,8 100,0

Követve Románia gazdaságának – elsősorban az erősen külgazdaság-orientált iparnak – szerkezeti átalakulását, az ezredforduló után jelentős átstrukturálódáson ment keresztül az import és az export termékszerkezete is (3.2 – 3.3. táblázat). Az importon belül elsősorban a 15 vezető termék összetételében volt változás, hiszen egyharmaduk kicserélődött 2001 és 2008 között, miközben – különösen a legfontosabb termékcsoportok sorrendjében – alig történt változás: mindkét időpontban a kőolaj, kőolajtermékek, a gépek, berendezések, a közúti járművek, 389

valamint az elektronikai termékek képezték a legnagyobb értékben behozott áruk körét. Az export esetében a 15 vezető termék köre alig módosult, de sorrendjük átalakult: látványos a korábban vezető ruházati termékek, valamint lábbelik visszaszorulása a termékszerkezetben (a 2001-ben együtt még közel egyharmados súlyt képviselő árucsoportok 2008-ban már csak bő 10%-át adták a teljes exportteljesítménynek). Eközben az elektronikai eszközök és alkatrészek a kivitel vezető termékcsoportjává váltak, de növekedett a gépek, berendezések, kőolajtermékek, közúti járművek, valamint a vas és acél szerepe is (az előretörő árucsoportok összesített súlya 2001-ben szűk egyharmadnyi volt, 2008-ban több mint 50% körül alakult). 3.4. táblázat A román külkereskedelem pozitív mérleget mutató árucsoportjai 2008-ban; Forrás: Nemzetközi Kereskedelmi Központ adatai alapján saját szerkesztés Árucsoport

Export az import értékének %-ában

Árucsoport

Export az import értékének %-ában

Hajók, csónakok, egyéb úszó szerkezetek

1582

Élő állatok

191

Ólom, ólomtermékek

991

Bútorok, világítóeszközök, előregyártott házak

164

458

Fa, fatermékek

161

374 261 239 237

Vasúti járművek, gördülőanyag Dohány, dohánytermékek Alumínium, alumíniumtermékek Hangszerek és alkatrészeik Egyéb textilipari késztermékek, használt ruha, stb.

153 152 123 121

206

Bőrtermékek, táskák

111

201

Gumi és gumitermékek

110

Ruházati termékek, kiegészítők (nem kötött, horgolt termékek) Műtrágyák Cink, cinktermékek Olajnövények, olajos magvak Lábbelik és alkatrészeik Gabonafélék Ruházati termékek, kiegészítők (kötött, horgolt termékek) Könnyűipari célra hasznosított növényi eredetű nyersanyagok

216

111

A különböző termékcsoportok jelentősége mind a behozatal, mind a kivitel oldalán komoly differenciákat mutathat az egyes külgazdasági partnerek relációjában. Amíg az Európai Unió belüli vezető külkereskedelmi partnerek (Németország, Olaszország, Magyarország, Franciaország) esetében a gépipar termékei vezettek az importban, addig Oroszországból közel 87%-ban, Kazahsztánból 97%-ban szénhidrogén-ipari produktumok érkeztek 2008-ban. A német és francia reláció fő román exporttermékei elektronikai cikkek, közúti járművek, valamint gépek, berendezések voltak, Olaszországba ugyanakkor – összefüggésben az onnan érkező tőkebefektetések ágazati jellemzőivel – legnagyobb értékben még 2008-ban is a könnyűipar termékei kerültek kiszállításra. A Törökországba irányuló kivitel közel felét – az átlagostól ugyancsak eltérő módon – vas és acél tette ki ugyanebben az évben. 390

Románia nemzetközi munkamegosztásba történő bekapcsolódásának érdekes metszetét mutatja a 3.4. táblázat. A táblázatban azok a termékcsoportok kerültek feltüntetésre, amelyek esetében a román kivitel meghaladta a behozatal értékét 2008-ban. A kiemelkedő árucsoportok a mezőgazdasághoz, a könnyűiparhoz, valamint a kohászathoz és fémfeldolgozáshoz kapcsolhatóak (3.4. táblázat). 4. A gazdasági átalakulás regionális különbségei A Romániát megosztó gazdasági-társadalmi különbségeknek komoly történelmi hagyományai vannak. A Kárpátokon belüli országrészek (a történelmi Erdély, Partium és Bánát) az elmúlt évszázadokban többnyire olyan félperiférikus helyzetű államalakulatok (Magyar Királyság, Habsburg Birodalom, OsztrákMagyar Monarchia) részét képezték, amelyek súlypontja a mai Románia területétől északnyugatra helyezkedett el. A Havasalföld és Moldva által alkotott Ó-Románia, valamint Dobrudzsa ugyanakkor már kívül esett e közép-európai államalakulatok akciórádiuszán: a délről és keletről érkező hatások jóval intenzívebben érték területüket, inkább egy Konstantinápoly felé gravitáló periféria részét képezték (BENEDEK J. 2008). Az 1859-ben egyesült Havasalföld és Moldva tradícióiban is mutatkoztak kisebb eltérések: előbbi – Bukarest révén – közelebbi kapcsolatba került a nyugati (elsősorban francia) kulturális hatásokkal, míg Moldva megmaradt provinciálisabbnak és nacionalistábbnak (ILLÉS I. 2002). 4.1. táblázat Románia megyéinek társadalmi-kulturális fejlettségi szintje 1985-ben; Forrás: BENEDEK J. 2008 alapján saját szerkesztés Régió Északkelet Délkelet Dél Délnyugat Nyugat Északnyugat Közép Bukarest-Ilfov

Megyék (fejlettségi rangsorban elfoglalt pozíció) 11. Iaşi; 19. Bacau; 27. Neamţ; 32. Suceava; 34. Vaslui; 38. Botoşani; 8. Conştanţa; 10. Galaţi; 18. Braila; 29. Vrancea; 31. Buzau; 35. Tulcea; 5. Prahova; 9. Argeş; 26. Damboviţa; 37. Ialomiţa; 39. Calaraşi; 40. Teleorman; 41. Giurgiu; 17. Gorj; 24. Valcea; 25. Dolj; 30. Mehedinţi; 33. Olt; 3. Temes; 6. Hunyad; 15. Krassó-Szörény; 16. Arad; 4. Kolozs; 14. Bihar; 22. Máramaros; 23. Szatmár; 28. Szilágy; 36. Beszterce-Naszód; 2. Brassó; 7. Szeben; 12. Kovászna; 13. Maros; 20. Fehér; 21. Hargita; 1. Bukarest-Ilfov;

Az ország régióinak geopolitikai kettőssége tükröződött vissza a XX. század eleji Románia gazdasági-társadalmi fejlettségi viszonyaiban. A Kárpátokon belüli és kívüli régiók közti különbségek mérséklésére a szocialista időszakban (az iparosítási politika eszközével) komoly kísérletet tettek, amelynek eredményeként számottevő nivellálódás következett be (KEREKES J. 2002; BENEDEK J. 2008).

391

4.1. ábra Románia régióinak gazdasági teljesítménye, fejlettsége a GDP tükrében (2006); Forrás: Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai alapján szerkesztette Németh G.

A regionális különbségek mérséklése terén tett erőfeszítések hatása részben visszatükröződik abban, hogy 1985-ben az ország nyolc régiójából hat egységbe jutott olyan megye, amely társadalmi-kulturális fejlettsége alapján a romániai megyék legfejlettebb negyedébe volt sorolható (az Északkeleti régió központi megyéje, Iaşi, is éppen csak kiszorult ebből a körből). Másrészt viszont, a fejlett és kevésbé fejlett megyék régiók közti eloszlása 1985-ben is tükrözi valamelyest a történelmi örökség hatásait. A Nyugati és a Központi régió területén több kiemelkedő fejlettségű megye volt található (előbbiben Temes és Hunyad, utóbbiban Brassó és Szeben), illetve valamennyi megyéjük az országos rangsor első felében foglalt helyet. A Délnyugati régióból ugyanakkor csak a legfejlettebb közigazgatási egység (Gorj) tudta magát beverekedni a megyék rangsorának első felébe. A régiók többsége általában nem mutatkozott ilyen egyveretűnek, ami felhívja a figyelmet az egyes régiókon belül kialakult különbségek vizsgálatának fontosságára. A legszélsőségesebb esetet 1985-ben a Déli régió képviselte, ahol az egyetlen 392

középmezőnybe sorolható megyén (Damboviţa) kívül csak kiemelkedő fejlettségű (Prahova, Argeş) vagy az egész országban legelmaradottabbnak számító (Ialomiţa, Calaraşi, Teleorman, Giurgiu) megyék voltak (4.1.táblázat). Románia régióinak rendszerváltás utáni gazdasági teljesítményében erősen visszatükröződnek a gazdasági átalakulás területi szelekciót (és polarizációt) eredményező hatásai, a felülről irányított, területi kiegyenlítésre törekvő, ideologikus elveket követő telephelyi döntések helyét átvevő piaci mechanizmusok. E folyamatok nyertese már a kilencvenes években is egyértelműen a főváros volt: az ezredfordulón Bukarest-Ilfov régiójának egy főre jutó GDP értéke az országos átlag kétszeresét is meghaladta, míg a legelmaradottabb Északkeleti régió megfelelő mutatója csupán a romániai átlag 70%-át érte el. A legfejlettebb és a legelmaradottabb régió közti különbség az ország gazdaságának növekedési pályára állásával tovább nőtt 2006-ig: akkor a fővárosi régió az országos átlag közel 220%-án, az Északkeleti régió, pedig kevesebb, mint 65%-án állt. A régiók közti polarizációs folyamatot nemcsak a szélsőségek növekedése mutatja, hanem az a tény is, hogy 2006-ban a főváros régióján kívül már csak az ezredforduló utáni dinamikájában fővárost is felülmúló Nyugati régió haladta meg az országos átlagot (116%). Túl a szélsőségek növekedésén, mind 2000-re, mind 2006-ra általános tendenciaként fogalmazható meg a Kárpátokon belüli országrészek magasabb fejlettségi szintje, ahol egyik időpontban sem volt olyan régió, amelynek egy főre vetített bruttó hazai terméke ne érte volna el az országos átlag 90%-át. Velük ellentétben, (a főváros kivételével) a Havasalföld, Moldva és Dobrudzsa területére kiterjedő régiók egyike sem közelítette meg fejlettségében az országos átlagot. (4.1. ábra). A rendszerváltást követően Románia valamennyi régiójában számottevő munkahely-leépítés történt. A foglalkoztatottak számának csökkenése az ezredforduló utáni években is jelentős: a régiók túlnyomó része – a 2006-ig rendelkezésre álló adatok tükrében – 2004 és 2006 között érte el a legalacsonyabb foglalkoztatott létszámot. Különös tekintettel azonban az eltelt idő rövidségére, valamint a 2008 végén kibontakozó globális gazdasági recesszió, foglalkoztatásra gyakorolt pontos hatásainak ismeretlenségére, megalapozatlan lenne az a kijelentés, hogy valamennyi romániai régió átesett a foglalkoztatási mélyponton az elmúlt években. 2006-ban a foglalkoztatottak száma a 2000. évi érték 88-89%-át érte el a régiók átlagában, ennél lényegesen kedvezőbb mutatóval csak a növekedést elkönyvelő főváros-központú régió (106%) rendelkezett. A 2000-2006 közötti időszakban elért minimumhoz képest regisztrált növekedés ismét Bukarest-Ilfov esetében volt a legmagasabb (közel 13%), míg a dinamikusabb vidéki régiók (Közép, Nyugat, valamint Délkelet) 3-4%-os gyarapodást mutattak. 2006-ban a foglalkoztatottak népességhez viszonyított aránya Bukarest-Ilfovban volt a legmagasabb (46% feletti), amely után Délnyugat (45%) és Északkelet (44%) következett (4.2. ábra). A legkisebb arányú foglalkoztatás a Központi régióra volt jellemző, ahol az ottani szász közösség aktív részének Németországba történt kitelepülése jelentős mértékben hozzájárult az extrém alacsony érték kialakulásához (KEREKES J. – MEZEI G. 2000). 393

A munkanélküliségi ráta a fővárosban és környezetében volt a legalacsonyabb (2006-ban 5% alatt), míg a legmagasabb értékeket a Déli, a Délkeleti és a Központi régió könyvelték el (2006-ban legalább 9%). A foglalkoztatás és munkanélküliség regionális különbségei rámutatnak egyrészt a gazdaság dinamikájának területi különbségeire, másrészt viszont értékeikben a szerkezetváltás előrehaladottsága, illetve az egyes régiók demográfiai helyzete is visszatükröződik: a kedvezőbb foglalkoztatási adatok nem feltétlenül esnek egybe a gazdasági teljesítmény jobb mutatóival.

4.2. ábra A foglalkoztatás regionális különbségei Romániában (2006); Forrás: Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai alapján szerkesztette Németh G.

A román gazdaság megújulásában is fontos szerepet játszó, utóbbi években jelentős felfutást produkáló külföldi működő tőkebefektetések regionális megoszlása erősen hozzájárul a fent bemutatott területi különbségek kialakulásához. 2008 végén, a Romániában jelen lévő külföldi tőkeállomány közel 63%-a a meghatározó hídfőállásnak tekintett Bukarest-Ilfov régiójában található, ami a térség országon belüli súlyát (népesség 10%-a, GDP 22-23%-a) figyelembe véve 394

kiemelkedő arány. A fővárosi régió erős felülreprezentáltságában – túl az agglomeráció gazdasági jelentőségén és Romániában első osztályúnak számító üzleti környezete miatti kedveltségén – a gazdaságirányító központokra jellemző torzító hatás is szerepet játszik. A bukaresti székhelyű, de az országban számos helyen jelen lévő vállalatok (például energetikai cégek, bankok, kereskedelmi vállalatok) tényleges gazdasági teljesítménye csak részben kötődik a fővároshoz, miközben a befektetett külföldi tőkeállomány egésze ott kerül kimutatásra.

4.3. ábra Külföldi működő tőkeállomány Románia régióiban (2008); Forrás: Román Nemzeti Bank adatai alapján szerkesztette Németh G.

Az ellenpólust a legnépesebb Északkeleti régió (lakosság 17%-a) képezte, amely a külföldi tőkebefektetések alig több mint 2%-a felett rendelkezett. Sejthető ezek alapján, hogy a külföldi tőkebefektetések egy lakosra vetített nagysága számottevő differenciákat mutat az egyes régiók viszonylatában: az országos átlagérték hatszorosát közelítő fővárosi régión kívül nem volt olyan térség, amely átlag feletti vagy átlag körüli teljesítményt ért volna el. A tőkevonzás tekintetében 395

kedvezőbb helyzetű Központi, valamint Nyugati régió egy főre jutó értékei is csupán 72, illetve 60%-át tették ki az országos átlagnak (4.3. ábra). A külföldi tőkeállomány területi megoszlása – a privatizációhoz kötődően – egyrészt a rendszerváltás előtti gazdaság térszerkezeti sajátosságaihoz igazodik. Másrészt, a tőkebefektetések területi allokációját – az egyre fontosabb szerepet játszó zöldmezős beruházásoknak köszönhetően – a mindinkább gyarapodó ipari parkok és vámszabad területek493 is számottevően befolyásolják (4.2. táblázat). 4.2. táblázat Ipari parkok és vámszabad területek adatai Románia régióiban; Forrás: Román Befektetési Ügynökség adatai alapján saját szerkesztés Régió Északkelet Délkelet Dél Délnyugat Nyugat Északnyugat Közép Bukarest Összesen

Létesítmények száma (db) 5 6 20 2 7 8 14 3 65

Létesítmények összterülete (ha) 57,47 239,41 1193,06 23,94 358,83 478,64 592,83 101,50 3045,69

Összterület 100 000 lakosra (ha) 1,55 8,49 36,38 1,06 18,65 17,59 23,47 4,51 14,17

Ezek a gazdaságfejlesztést szolgáló létesítmények eltérő gyakorisággal és kiterjedésben vannak jelen Románia különböző régióiban. A legtöbb ipari park és a legnagyobb ipari parki összterület a Déli régióban került eddig kialakításra, ami a térség ipari hagyományaival, közlekedés-földrajzi helyzetével, valamint a főváros közelségével magyarázható. Feltűnő továbbá a Kárpátokon belüli régiók fölénye a Kárpátokon kívüli térségekkel szemben (4.2. táblázat). Megyei szinten a legtöbb ipari park és vámszabad terület a hagyományosan iparosodott Brassóban (9 db) és Prahovában (8 db) volt, de viszonylag jelentős volt számuk Damboviţában (5 db), valamint Kolozsban (4 db) is. Települési szinten Bukarest, Brassó és Kolozsvár (3-3 db) vezetett. Az ipari parkok és vámszabad területek kiterjedése alapján Prahova (561 ha) és Brassó (333 ha) mellett kiemelkedett a főváros és Duna között fekvő, rendkívül előnyös közlekedés-földrajzi helyzetű Giurgiu (317 ha), illetve Arad (255 ha) és Kolozs (239 ha). Települési szinten a Ploieşti közelében fekvő Aricestii Rahtivani, továbbá Kolozsvár, Giurgiu és Arad (244-165 ha) vezette a rangsort. A romániai ipari parkok számottevő része barnamezős beruházás: sok esetben az ipari parkká alakítás a szerkezetváltási problémákkal küszködő ipari üzemek és térségek megújításának eszköze.494 493

A gazdaságfejlesztést közvetlenül szolgáló létesítmények többsége Romániában miniszteri rendeletben garantált „ipari park” címmel rendelkezik, illetve kormányzati döntés eredményeként jött létre. Jelentős csoportot képviselnek a PHARE-támogatással megvalósult infrastrukturális fejlesztések (Szatmár, Bihar, Arad, Temes, Krassó-Szörény, Teleorman, Braila, Bacau, Iasi, Suceava megyékben), továbbá a vámszabad területek (Sulina, Galati, Braila, Giurgiu, Kürtös településekhez köthetően): utóbbi két típus megjelenése a határ menti térségekre jellemző. 494 JUHÁSZ M.A. (én.): Az ipari parkok szerepe a regionális fejlődésben.

396

Akadnak ugyanakkor fehér foltok is az ország térképén: 2010 elején egyáltalán nem működött ipari park és vámszabad terület Vaslui (Északkelet), Buzau és Vrancea (Délkelet), Calaraşi (Dél), Mehedinţi, Olt és Valcea (Délnyugat), Beszterce-Naszód és Máramaros (Északnyugat), Hargita és Kovászna (Központi régió), továbbá a Bukarestet övező Ilfov területén (a megyék 28,5%-ában).

4.4. ábra Az export értékesítés különbségei Románia régióiban (2008); Forrás: Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai alapján szerkesztette Németh G.

A külföldi tőkebefektetések területi és ágazati megoszlásának hatásai visszatükröződnek az egyes régiók exportorientáltságát bemutató adatokban is. 2008-ban az exportértékesítés egy lakosra vetített nagysága Bukarest régiójában volt a legmagasabb (a román átlagérték kétszerese), de országos átlagértéket meghaladó mutatóval rendelkezett a Nyugati (165%), a Központi (107%), valamint a Délkeleti (103%) régió is. Messze legalacsonyabb egy főre vetített exportértékkel (országos átlagérték 27%a) a tőkevonzásban is sereghajtó Északkeleti régió rendelkezett (4.4. ábra). http://rmkt.ro/Uploaded/forum/forum%2071.pdf. Utolsó letöltés: 2010. május 24.

397

A főváros régiójában mind Bukarest, mind Ilfov megye országos átlagérték felett szerepelt, előbbi az ország megyéinek rangsorában harmadik helyen állt (a főváros régiója a román export több mint egyötödét adta). A Nyugati régió teljesítményének nagy részét az egy lakosra vetített exportérték országos első helyezettjének számító Temes, valamint a negyedik Arad megye produkálta. A Központi régió kiemelkedő szereplői Szeben és Brassó megyék voltak, míg a Délkeleti régió a Románia tengeri kapujának számító Conştanţa (Konstanca), valamint a vas- és acélipari profilú Galaţi (Galac) megyéknek köszönhette előkelő pozícióját. Az összességében országos átlag alatt teljesítő régiók megyéi közül az ország vezető autóipari központjának otthont adó Argeş (Déli régió), valamint az alumínium- és gumiiparával kitűnő Olt (Délnyugati régió) ugyancsak kiemelkedő mutatóval rendelkezett 2008-ban. A legalacsonyabb – 10% alatti – exportmutatója Gorj (Délnyugati régió) megyének volt. Esetében az exportorientáltság rendkívül csekély mértéke összefüggésbe hozható a helyi gazdaság szerkezeti sajátosságaival, a lignitbányászat és villamosenergia-ipar meghatározó szerepével. Miközben tehát a külföldi tőkebefektetések és az exportértékesítés regionális mintázata többé-kevésbé hasonló, az ipari parkok és vámszabad területek földrajzi eloszlása ezekhez képest komoly eltéréseket mutat. A differencia oka – túl a privatizáció formájában történő tőkebefektetések eltérő területi logikáján – részben az ipari parkok, vámszabad területek igen különböző mértékű infrastrukturális kiépítettsége: számos létesítmény inkább jövőbeli lehetőség, mintsem a gazdaság térszerkezetét már ma is aktívan alakító szereplő. Másrészt, a működő ipari parkok sikerességében (tőkevonzás, munkahelyteremtés) is jelentős különbségek mutatkoznak. Az ipari parkok, valamint az export értékesítés megyei szinten rendelkezésre álló adatai lehetővé teszik a regionálistól eltérő területi logikák (például különböző határszakaszok, kiépült vagy tervezett autópálya-nyomvonalak mentén történő elhelyezkedés) érvényesülésének vizsgálatát is (4.3. táblázat). Az ipari parkok és vámszabad területek előfordulási gyakoriságában minimális volt a differencia az ország határ menti és belső területei között (utóbbiak javára), az egyes határszakaszok vonatkozásában ugyanakkor látványos különbségek mutatkoztak. Lakosságszámra vetített összterületük a magyar határ menti megyékben több mint 75%-kal múlta felül az országos átlagot, és több mint 6,5-szeresen a legkisebb aktivitást mutató moldovai határszakasz megyéit. A többi határszakasz – beleértve a Románia természetes kijáratát képviselő fekete-tengeri partvidéket is – országos átlagtól elmaradó sűrűségmutatóval rendelkezett. Az export egy lakosra vetített értékének nagysága a különböző határszakaszok megyéiben egyenletesebb eloszlást mutatott: ezúttal – a kétségkívül éllovas magyar határszakasz mellett – a fekete-tengeri partvidék és a Szerbiával határos megyék teljesítménye is jelentős mértékben meghaladta az országos átlagot (a belső megyék e mutató tekintetében is enyhén országos átlag feletti teljesítményt nyújtottak) (4.3. táblázat).

398

4.3. táblázat Ipari parkok és vámszabad területek, illetve exportértékesítés Románia határszakaszai és tervezett autópálya-nyomvonalai495 mentén; Forrás: Román Befektetési Ügynökség és Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai alapján saját szerkesztés Ipari parkok és vámszabad területek Románia határszakaszai és tervezett autópálya-nyomvonalai mentén (2010) Összterület 100 000 Tervezett autópálya Összterület 100 000 Határszakasz lakosra (ha) nyomvonal lakosra (ha) Magyarország 25,16 A1 19,96 Ukrajna 8,67 A2 2,50 Moldova 3,76 A3 38,11 Fekete-tenger 11,75 A4 9,77 / 2,70 Bulgária 12,15 A5 22,69 Szerbia 6,48 Bukarest-Ilfov 4,51 Belső megyék 15,73 Nyomvonal hiánya 10,69 / 10,18 Románia 14,17 Románia 14,17 Exportértékesítés Románia határszakaszai és tervezett autópálya-nyomvonalai mentén (2008) Exportértékesítés Tervezett autópálya Exportértékesítés Határszakasz egy lakosra (euró) nyomvonal egy lakosra (euró) Magyarország 2 806 A1 2 538 Ukrajna 809 A2 1 877 Moldova 898 A3 1 565 Fekete-tenger 2 451 A4 900/723 Bulgária 1 407 A5 1 224 Szerbia 2 439 Bukarest-Ilfov 3 128 Belső megyék 1 648 Nyomvonal hiánya 742/800 Románia 1 559 Románia 1 559

A meglévő és tervezett autópálya-szakaszok mentén elhelyezkedő megyék ipari parki sűrűségmutatója számottevő mértékben haladja meg az országos átlagot: kimagasló értékekkel a nyugati irányú A3-as és A1-es, valamint a Havasalföld és Moldva között kapcsolatot biztosító A5-ös mentén fekvő megyék rendelkeztek. Az exportértékesítés csak részben mutat hasonló mintázatot. Átlag feletti exportorientáltsága volt az autópályák által érintett megyéknek, és a különböző nyomvonaltervek által hanyagolt területek lemaradása ezúttal nagyobb arányú volt. Az autópályák közül jól szerepelt az A1-es, a korábbi eredményéhez képest sokkal jobban a tengerpartra vezető A2-es. Az A3-as mentén fekvő megyék összesített mutatója alig haladta meg az országos átlagot, az A5-ös térsége, pedig 495

Az A1-es Bukarest – Pitesti – Ramnicu Valcea – Nagyszeben – Déva – Arad – Nagylak útvonalon épül ki (620 km hosszan), az A2-es „Nap Autópályájaként” aposztrofált útvonal Bukarest és Constanta között teremt kapcsolatot (225 km), az 545 km-es hosszúságú A3-as (észak-erdélyi) autópálya a Bukarest – Ploiesti – Brassó – Marosvásárhely – Kolozsvár – Zilah – Nagyvárad – Bors nyomvonalat követi. Az A4-es autópálya kiépítése kapcsán két verzió is felmerült. Az egyik az ország északi peremén teremtene nyugat-keleti irányú kapcsolatot Pete határátkelőhelyétől Szatmárnémetin és Nagybányán át Iasiig. A másik változat szerint az A4-es autópálya Marosvásárhelynél ágazna ki az A3-asból és a Tölgyesi-szoros, valamint Targu Neamt érintésével érné el Iasit. Végül, a közel 315 km hosszú A5ös autópálya Ploiesti – Buzau – Focsani – Albita útvonalon biztosítana kapcsolatot Havasalföld és Moldva között. Az információk túlnyomórészt Sipos Z. (2007) Interneten olvasható cikkén alapulnak.

399

elmaradt attól. A mindkét mutató tekintetében jól teljesítő A1-es ellenpólusa az A4-es, amely – függetlenül a figyelembe vett nyomvonalváltozattól – összességében a leggyengébben szereplő kategóriák egyike volt (4.3. táblázat). Végül, sokat árul el az egyes régiók gazdasági jelentőségéről a több mint 1000 főt foglalkoztató nagyvállalatok területi eloszlása.496 A 4.4. táblázat adatai BukarestIlfov kiemelkedő pozícióját mutatják, hiszen a vizsgált cégek 44%-a, foglalkoztatottjaik 58%-a a főváros központú régióhoz volt köthető 2008-ban. Jelentős fajsúlyú szereplő volt a Déli, Nyugati, valamint a Központi régió is (népességszámra vetített mutatók tekintetében a Nyugati régió emelkedett ki közülük). Az utolsó helyet minden vizsgált mutató vonatkozásában az ország legkedvezőtlenebb gazdasági helyzetű régiója (Északkelet) foglalta el (4.4. táblázat). 4.4. táblázat A legalább 1000 főt foglalkoztató vállalkozások régiók közti megoszlása (2008); Forrás: Major Companies in Romania497 adatai alapján saját szerkesztés Cégek (db) Északkelet Délkelet Dél Délnyugat Nyugat Északnyugat Központi régió Bukarest-Ilfov Románia

Foglalkoztatottak (fő)

Foglalkoztatottak (10 000 lakosra, fő)

10 17 25 18 22 16

Cégek (1 millió lakosra, db) 2,7 6,0 7,6 8,0 11,4 5,9

17 593 43 015 63 415 38 477 57 015 30 119

47 153 193 170 296 111

22

8,7

52 578

208

102 232

45,3 10,8

416 282 718 494

1848 334

Az egyes régiók teljesítménye általában egy-két vezető megye gazdasági szereplőihez kötődött. Az Északkeleti régió domináns megyéje Bacau (Bákó) volt, amely a térségben található nagyvállalatok és foglalkoztatottjaik mintegy felét tömörítette. A térségben két olyan megye (Botoşani, Suceava) is akadt, ahol nem működött több mint 1000 főt foglalkoztató nagyvállalat. A Délkeleti régió meghatározó megyéi – székhelyeiknek köszönhetően – Galaţi (Galac) és Conştanţa (Konstanca), amelyek a nagyvállalatok több mint felét, a foglalkoztatottak közel 70%-át adták. A Déli régióban a hagyományosan iparosodottnak számító Argeş és Prahova megyék teljesítménye kiemelkedő: együttes súlyuk a nagyvállalatok száma alapján 72%, a foglalkoztatottak száma szerint több mint 80% volt. Legjelentősebb 496 A statisztikák ebben az esetben (is) némi távolságtartással kezelendőek: egyrészt a több telephelyes vállalatok adatait teljes egészében a székhelynek otthont adó településhez rendelik, ami sok esetben nyilván nem felel meg a valós helyzetnek. Másrészt nagyvállalatok kialakulása bizonyos ágazatokban egyáltalán nem jellemző, így azok a régiók, ahol esetleg ilyen tevékenységek dominálnak, eleve hátránnyal indulnak a versenyben. Végül, bár az adatbázis az érintett nagyvállalatok túlnyomó többségét tartalmazza, sejthetően nem teljes körű. 497 Forrás: http://mcir.doingbusiness.ro. Utolsó letöltés: 2010. május 24.

400

településeik az országos viszonylatban is kiemelkedő Ploiesti, Pitesti és Mioveni. Ebben a régióban van az ország harmadik olyan megyéje (Giurgiu), ahol nem volt bejegyezve 1000 fős létszámot meghaladó nagyvállalat 2008-ban. A Délnyugati régióban a régióközpontnak (Craiova) otthont adó Dolj megye után – a nagyvállalatok foglalkoztatottjainak létszáma alapján – Gorj következett a rangsorban, de Olt és Valcea megyék lemaradása sem volt nagyarányú. Dolj és Gorj a nagyvállalatokban foglalkoztatottak 55%-át adta a régióban. A Nyugati régióban – a nagyvállalatok felével – szintén a régióközpont megyéje dominált: Temesvár a bejegyzett cégek száma alapján (Ploieştivel együtt) közvetlenül Bukarest után következett az országos rangsorban. A foglalkoztatott létszám alapján ugyanakkor Hunyad és Arad is csaknem egyenrangú vetélytársai voltak Temes megyének. Az Északnyugati régióban nem akadt országos viszonylatban kiemelkedő teljesítményt mutató szereplő (a foglalkoztatottak létszáma alapján vezető Kolozs nem fért az ország 15 vezető megyéje közé). Részben ezzel is magyarázható, hogy Kolozs és Bihar a nagyvállalatoknál foglalkoztatottak létszáma alapján együtt is csak éppen 50% fölötti súlyt képviseltek saját régiójukon belül. A Központi régió gazdaságának éllovasai Szeben és Brassó megyék voltak: a nagyvállalatok 68%-át, foglalkoztatottjaik 70%-át adták együttesen. A régió legnagyobb cégeinek székhelytelepülései között – Brassó, Marosvásárhely és Nagyszeben mellett – Medgyes is megemlítendő. 5. Románia régióinak gazdasági profilja Tanulságos a gazdaság szerkezeti különbségeinek régiók szerinti vizsgálata. Az iparosítást, valamint a területi különbségek mérséklését egyszerre középpontba állító szocialista gazdaságpolitika következménye a Románia különböző térségeiben lezajlott számottevő funkcionális homogenizáció, az ipar mindenütt megfigyelhető előretörése. A folyamat kezdetben inkább regionális szinten érvényesült, később azonban mindinkább törekedtek megyei szinten is a különbségek kiegyenlítésére, melynek hatására nemcsak a kevésbé iparosodott megyeszékhelyek kerültek a gazdaságfejlesztési politika fókuszába, hanem számos közepes és kisméretű város is. A kilencvenes évek gazdasági szerkezetváltásának nagy vesztese az ipar volt, amelynek zsugorodása az ország valamennyi régióját elérte: a folyamat általános érvényére jellemző, hogy az ország 262 városa közül 241 az ipari foglalkoztatás leépülését regisztrálta 1990 és 1995 között (POPESCU, C. 1995, 1998). Bár a leépülés mértékében jelentős különbségek mutatkoztak az egyes városok között, a dezindusztrializáció viszonylag egyenletes területi megjelenését mutatja, hogy a legnagyobb veszteséget elkönyvelő települések az ország valamennyi régiójában jelen voltak (POPESCU, C. 1998). Az ipar válsága által legerősebben sújtott monofunkciós bányászati-nehézipari központok komoly migrációs népességveszteséget szenvedtek el. 1990 és 2002 között a legnagyobb mértékű fogyás országos szinten a Hargita megyei Balánbányát (47%) jellemezte (Románia egyik legnagyobb rézbányászati központja volt, azonban bányája 2006-ban 401

bezárt). De – jelentős részben a vándormozgalmak hatására – nagyarányú lélekszám-csökkenés volt például Újmoldován (közel 28%), Resicabányán (24%), Brassóban (22%), valamint Vajdahunyadon (20%) is (ELEKES T. 2008). A kilencvenes évek gazdasági szerkezetváltásának következményeként 2000ben – az Európai Unió jelenlegi kelet-közép-európai tagállamai között egyedülálló módon – a mezőgazdaság vezetett Románia foglalkozási szerkezetében. A primer szektor domináns szerepe Bukarest-Ilfov, valamint a Központi régió kivételével valamennyi régióban érvényesült (a Központi régióban az ipar és az építőipar, a főváros régiójában, pedig a szolgáltatások számítottak vezető ágazatnak). Különösen magas (közel 60%) volt a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya a Délnyugati, valamint az Északkeleti régióban (5.1. ábra). Az ezredfordulót követő években (2000-2006) nem volt olyan régió, ahol ne csökkent volna a mezőgazdaság foglalkoztatásban játszott szerepe (legnagyobb mértékű visszaszorulása a Nyugati régióban, legkisebb a már korábban is csekély jelentőségű mezőgazdasággal jellemezhető Bukarest-Ilfovban volt). Szemben a primer szektorral, a szekunder és tercier szektor foglalkoztatásban játszott szerepe – részben a külföldi tőkebefektetések hatására – általában növekedett Romániában. Az ipar és építőipar egyedül a főváros régiójában veszített szerepéből, miközben előretörése a külföldi tőkebefektetések által preferált Nyugati régióban látványos volt. A mindenütt erősödő szolgáltató szektor a főváros régióján túl a Központi régióban mutatta a legnagyobb előretörést (5.2. ábra).

5.1. ábra Foglalkozási szerkezet Románia régióiban (2000); Forrás: Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai alapján szerkesztette Németh G.

402

5.2. ábra Foglalkozási szerkezet Románia régióiban (2006); Forrás: Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai alapján szerkesztette Németh G.

2006-ban a mezőgazdaság harmadik helyre szorult a főbb nemzetgazdasági szektorok között foglalkoztatás tekintetében, és ennek megfelelően több régió gazdaságában is elvesztette vezető pozícióját. Számottevő előnnyel 2006-ban már csak az Északkeleti és a Délnyugati régióban vezetett, de e területeken is 50% alatt alakult súlya. 2006-ra az ipar és a szolgáltatások (40% körüli arányokkal) együtt váltak a Nyugati és a Központi régió vezető ágazataivá, míg a Délkeleti, az Északnyugati régióban, valamint Bukarest-Ilfovban a szolgáltatások domináltak. Utóbbi régióban a tercier szektor súlya megközelítette a 70%-ot (5.2. ábra). Az egyes régiók gazdasági szerkezetének mélyebb vizsgálata érdekében részletesebb ágazati bontást tartalmazó statisztikák is hozzáférhetőek. 2000 és 2006 között – a foglalkoztatás összességében minimális mértékű csökkenése mellett – a mezőgazdaság minden régióban abszolút foglalkoztatás-csökkenést, a tercier szektor minden régióban foglalkoztatás-növekedést könyvelt el. Az előbbi ágazat kapcsán ugyan elmondható, hogy a halászat, haltenyésztés több régióban is bővítette foglalkoztatottjainak számát, de az ágazat egésze szempontjából meghatározó tevékenységek határozott leépülést mutattak (5.1. táblázat). A szolgáltatások minden ágazata bővült (összességében a főváros régiójában volt legnagyobb mértékű a növekedés), de legdinamikusabb az ingatlanszektor, a kereskedelem, valamint a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás fejlődése volt (ezek az ország egészében 40-60%-os gyarapodást mutattak a vizsgált időszakban). Az előbbi kettőről az is elmondható, hogy nem volt olyan régió, ahol legalább 30%403

os növekedést ne ért volna el (mindkét ágazat esetében a legfejletlenebbnek számító Északkeleti régió volt a sereghajtó). Akadtak ugyanakkor olyan szolgáltatási ágak (szállítás, raktározás és távközlés, pénzügyi szolgáltatások, illetve oktatás) is, amelyek nem mutattak minden régióban növekedést (5.1. táblázat). 5.1. táblázat Az egyes gazdasági ágak foglalkoztatásának dinamikája Románia régióiban (2006. évi foglalkoztatottak a 2000. évi érték %-ában); Forrás: Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai alapján saját szerkesztés Mezőgazdaság, erdő- és vadgazdálkodás Halászat, haltenyésztés Primer szektor Bányászat Feldolgozóipar Villamos energia-, gáz-, hő- és vízellátás Építőipar Szekunder szektor Kereskedelem Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás Szállítás, raktározás és távközlés Pénzügyi szolgáltatások Ingatlanszektor Közigazgatás és védelem Oktatás Egészségügy és szociális ellátás Egyéb tevékenységek Tercier szektor

ÉK

DK

D

DNY

NY

ÉNY

KÖ

BI

70

70

71

70

71

70

70

84

233 70 60 91

49 70 64 103

150 71 67 101

0 69 73 109

100 71 54 125

100 70 48 119

70 59 94

84 358 97

69

85

72

78

78

75

77

69

129 94 130

131 105 142

136 101 132

117 102 137

135 115 135

138 114 161

140 96 141

205 119 167

168

138

157

114

118

128

163

161

99

96

105

95

111

116

103

129

106 133

103 172

99 151

102 159

103 169

120 151

98 164

190 176

131

123

125

123

120

121

124

128

101

102

100

97

96

103

98

109

113

105

118

108

111

111

105

143

133 119

176 124

130 122

122 118

149 124

150 131

150 124

165 153

Az iparban dolgozók száma az országban számottevő növekedést mutatott, egyes régiókban ugyanakkor 2006-ban kevesebb ipari foglalkoztatott volt, mint 2000-ben. Az ágazat dinamikájának hátterében a feldolgozóipar és az építőipar állt (utóbbi a klasszikus termelő szektorokban egyedülálló módon, mindenütt növekedést mutatott), hiszen a bányászatban és a villamosenergia-iparban foglalkoztatottak létszáma valamennyi régióban látványosan csökkent. Kiemelkedő mértékű növekedést mutatott az építőipar által húzott BukarestIlfov, valamint a külföldi tőkebefektetések hatására jelentős feldolgozóipari foglalkoztatás-bővülést regisztráló Nyugati és Északnyugati régió is (5.1. táblázat). Összességében megállapítható tehát, hogy Románia egyes régióinak gazdasága hasonló irányú szerkezeti elmozdulást mutatott az ezredforduló utáni dinamikus 404

gazdasági növekedés éveiben, de a kiinduló állapotban, valamint a vizsgált időszakban megfigyelhető eltolódás mértékében számottevő különbségek voltak. 2006-ban a nyolc régió közül öt esetében országos átlagot meghaladó súlya volt a primer szektornak a foglalkozási szerkezetben. Kivételt csak a főváros régiója, valamint a Nyugati és a Központi régió képviselt. A mezőgazdaság, erdő- és vadgazdálkodás érintett régiókban tapasztalható általános jelentősége mellett kiemelendő a halászat, haltenyésztés különösen Délkeleti régióban mutatkozó kimagasló felülreprezentáltsága (az ország gazdaságának egészén belül elfoglalt pozíciójához képest itt több mint négyszeres volt az ágazat súlya). A jelenség a Délkeleti régió földrajzi adottságaival, a Fekete-tengeri partvidék, valamint a Duna deltavidékének ágazatban betöltött szerepével magyarázható (5.2. táblázat). A mezőgazdaság átlag alatti súlyával jellemezhető régiók a szekunder szektor felülreprezentáltságával tűntek ki. Az ipar és építőipar súlya a Nyugati és a Központi régióban volt a legnagyobb, a 2000-ben még legnagyobb lokációs hányadost felmutató Bukarest-Ilfov harmadik helyre szorult e mutató tekintetében. A feldolgozóiparát célzó külföldi tőkebefektetések hatására, (ha csekély mértékben is) 2006-ban a harmadik Kárpátokon belüli régióban (Északnyugat) is országos átlag fölé került az ipar és építőipar a foglalkozási szerkezetben. Az iparon belül akadtak olyan ágazatok, amelyek az ágazat egészéhez képest jóval szélsőségesebb, az ipari foglalkoztatás egészének tendenciáitól némiképp eltérő megoszlást mutattak. Így a nagyarányú leépülést mutató bányászat jelentősége (elsősorban a szénkitermelés fontossága miatt) a Délnyugati és a Nyugati régióban látványosan meghaladta az ország egészére jellemző értéket, de a kőolajbányászatáról ismert Déli régióban is számottevő felülreprezentáltságot mutatott. A villamosenergiatermelés a Délnyugati régió gazdasági szerkezetében rendelkezett nagy súllyal (lignittüzelésű hőerőművek, vízenergia-hasznosítás). A feldolgozóipar a három Kárpátokon belüli régióban volt átlagot meghaladó jelentőségű, az építőipar, pedig a legdinamikusabb gazdasági növekedést felmutató Bukarest-Ilfov régiójában mutatott kiemelkedő mértékű felülreprezentáltságot (5.2. táblázat). Az ország egészének elmozdulása az ipar és a szolgáltatások irányába azt eredményezte, hogy 2006-ban regionális szinten sem az ipar, sem a szolgáltató szektor nem mutatott olyan kimagasló lokációs hányadosokat, mint 2000-ben. 2006-ban csak a főváros régiójában volt országos átlag feletti a tercier szektor jelentősége. Bár a szolgáltató szektor valamennyi szegmense felülreprezentált volt Bukarest-Ilfov foglalkozási szerkezetében az országos átlaghoz képest, különösen a pénzügyi szolgáltatások, az ingatlanszektor, a szállítás, raktározás, távközlés, valamint a közigazgatás és védelem lokációs hányadosai mutattak magas értékeket. A jelenség okaként a főváros viszonylagos gazdasági fejlettsége, modern üzleti szolgáltatásokban megfigyelhető kiemelkedése (hídfő), közlekedési csomópontjellege, és fővárosi funkcióinak jelentősége adható meg (5.2. táblázat).

405

5.2. táblázat Az egyes gazdasági ágak lokációs hányadosai498 Románia régióiban, 2006ban; Forrás: Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai alapján saját szerkesztés Mezőgazdaság, erdőés vadgazdálkodás Halászat, haltenyésztés Primer szektor Bányászat Feldolgozóipar Villamos energia-, gáz, hő- és vízellátás Építőipar Szekunder szektor Kereskedelem Szálláshelyszolgáltatás, vendéglátás Szállítás, raktározás és távközlés Pénzügyi szolgáltatások Ingatlanszektor Közigazgatás és védelem Oktatás Egészségügy és szociális ellátás Egyéb tevékenységek Tercier szektor

ÉK

DK

D

DNY

NY

ÉNY

KÖ

BI

1,372

1,101

1,261

1,341

0,842

1,097

0,832

0,136

1,189 1,372 0,551 0,827

4,088 1,106 0,518 0,936

1,073 1,261 1,502 1,006

0,000 1,339 2,449 0,792

0,252 0,841 1,760 1,237

0,183 1,096 0,676 1,113

0,620 0,832 0,698 1,295

0,375 0,137 0,358 0,841

0,847

1,107

0,880

1,497

1,125

0,772

1,049

0,917

0,806 0,814 0,871

1,066 0,956 0,930

0,816 0,978 0,837

0,891 0,910 0,825

0,882 1,176 1,046

0,778 1,010 0,984

0,859 1,171 1,085

1,871 1,040 1,415

0,827

1,019

0,822

0,778

0,994

0,848

1,406

1,320

0,692

1,162

0,851

0,772

0,967

0,929

0,974

1,641

0,588

0,699

0,536

0,566

0,703

0,844

0,820

3,086

0,630

0,839

0,792

0,724

0,935

0,679

0,752

2,583

0,853

0,951

0,984

1,057

0,958

0,808

0,880

1,518

1,172

0,919

0,847

0,937

0,919

1,072

1,069

1,017

1,065

0,968

0,887

0,925

1,033

1,028

0,995

1,085

0,843 0,863

0,993 0,954

0,649 0,826

0,609 0,819

1,060 0,989

0,798 0,923

0,928 1,000

2,070 1,598

A tercier szektor különböző ágai közül a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás a jelentős (hegyvidéki, illetve kulturális örökségen alapuló) idegenforgalmat lebonyolító Központi régióban, a szállítás, raktározás és távközlés, pedig az ország tengeri kapujának számító Délkeleti régióban emelkedett még ki számottevő mértékben (5.2. táblázat). Utóbbi térségben nemcsak az egyik legnagyobb délkelet-európai kikötő (Conştanţa, 2008-ban közel 62 millió tonnás áruforgalom) jelentősége hangsúlyozandó, hanem mindazon kikötőké, amelyek a Fekete-tenger partvidékén (Midia), a Duna alsó szakaszán (Galaţi, Braila), illetve a Duna-Fekete-tengeri csatorna mentén (Luminiţa, Medgidia) kiemelkedő volumenű áruforgalmat bonyolítanak le. Érdekesség, hogy az oktatás a legelmaradottabbnak számító Északkeleti régióban rendelkezett a legnagyobb lokációs hányadossal. Ennek magyarázata lehet egyrészt az ország egyik kiemelkedő felsőoktatási központjának, Iaşinak, a jelenléte, másrészt az 498 A lokációs hányados értéke az 5.2. táblázatban az egyes régiók foglalkozási szerkezetének országos átlaghoz képest mutatkozó eltéréseit számszerűsíti. 1,0-nál nagyobb értéke esetén az adott gazdasági ág nagyobb súllyal van jelen a vizsgált régió gazdaságában, mint az országéban, 1,0 alatti értékei a szektor alulreprezentáltságát mutatják. A lokációs hányados kiszámítását, illetve alkalmazásának egy példáját mutatja be GECSE G. – NIKODÉMUS A. 2003.

406

országrész demográfiai sajátosságai (fiatalok országos átlagot meghaladó súlya) indokolhatják a viszonylag kiterjedt oktatási intézményrendszer fenntartását. Románia legkiemelkedőbb foglalkoztatói körében – az ágazat sajátosságaiból kifolyólag (leginkább hajlamos a nagyvállalati keretek közti működésre) – erősen felülreprezentált volt az ipar, építőipar. Az e tekintetben egyébként súlytalan mezőgazdaságot is figyelembe véve, a két hagyományos termelő szektor adta a vizsgált nagyvállalati kör 70%-át. A szolgáltató szektor két kulcsterülete, a szállítás és távközlés, valamint a kereskedelem egyenként közel 10%-os részesedéssel bírt, míg az egyéb szolgáltatások aránya (jelentős számú pénzügyi szolgáltató céggel) valamivel 10% felett teljesített. Az egyes régiók között számottevő differenciák mutatkoztak az ott székhellyel rendelkező nagyvállalatok ágazati hovatartozása tekintetében. Bukarest-llfov összes nagyvállalat esetében megfigyelhető 44%-os részesedése még erősebben torzult a szolgáltató ágak cégek körében, hiszen a pénzügyi és egyéb szolgáltatások esetében 96%-os, a szállítás és távközlés szektorában 91%-os súllyal bírt, de kiugró volt a kereskedelmi vállalatoknál tapasztalható 76%-os mutatója is. Jóval kisebb szerepe volt a kohászat, vegyipar, építőanyag-ipar (11%), illetve a gépgyártás (20%) vonatkozásában: csak erről a két ágazatról mondható el, hogy nem a fővárosi központú régióban volt a legtöbb nagyvállalata. A mező- és erdőgazdaság, élelmiszeripar nagyvállalatainak második legnagyobb tömörülése a Déli régióban (20%), a bányászatnak és energiaiparnak a Délnyugati (16%), valamint a Központi régióban (16%) alakult ki. A kohászat, vegyipar és építőanyag-ipar legtöbb nagyvállalata a Déli (19%) és a Délnyugati (19%) régióban rendelkezett székhellyel, de viszonylag egyenletes eloszlásukra jellemző, hogy az Északnyugati és a Központi régió sem maradt el tőlük túlságosan. A legtöbb gépgyártó nagyvállalat a Nyugati régióban (25%) tömörült, és a fővárosi régió mellett jelentős súlya volt a Déli régiónak (17%) is. BukarestIlfov után a könnyű- és építőiparnak az Északnyugati régióban alakult ki a legnagyobb koncentrációja (20%). Miközben a két hagyományos termelő szektor ágazatait – a mező- és erdőgazdaság, élelmiszeripar kivételével – minden régióban képviselték nagyvállalatok, a szolgáltató szektor vezető cégei inkább csak kivételesen helyezték székhelyüket a főváros régióján kívülre. Területi egységek – és nem ágazatok – felől közelítve ugyancsak érdekes anomáliák rajzolódnak ki a nagyvállalatok vonatkozásában. Miközben Románia egészében a szolgáltató szektorhoz tartozó szereplők az összes nagyvállalat mintegy 30%-át tették ki, Bukarest régiójában – köszönhetően egyes állami vállalatoknak, illetve az országos hálózatokat fenntartó, de bukaresti székhellyel rendelkező kereskedelmi, pénzügyi, stb. vállalkozásoknak – ez az arány 60% felett volt. E jelenség komplementereként, csaknem valamennyi vidéki régióban 90-100% körüli súllyal bírtak a klasszikus termelő ágazatok (a Délnyugati régióban például kizárólagos volt a szolgáltató szektoron kívüli szereplők jelentősége). A mező- és erdőgazdaság, élelmiszeripar – 6%-os országos súlyához képest – erősen felülreprezentált volt a kedvező természeti adottságokkal rendelkező 407

Északkeleti (10%), Délkeleti (12%), valamint Déli (12%) régió nagyvállalatai körében. A bányászat és energiaipar elsősorban a Délnyugati (28%) és a Központi (23%) régióban, a kohászat, vegyipar és építőanyag-ipar, pedig Északkeleten (30%), Délnyugaton (28%), illetve Északnyugaton (25%) volt különösen nagy súlyú. Az országosan legnagyobb nagyvállalati körrel (összes cég 25%-a) rendelkező gépgyártás a Nyugati régióban 68%-át, Délen 40%-át, Délnyugaton és Délkeleten is legalább 35%-át adta a teljes nagyvállalati körnek. Végül, a könnyűipar és építőipar vállalatai Északnyugat (38%), Északkelet (30%), valamint Délkelet (24%) gazdaságában voltak kitüntetett helyzetben. Az Északkeleti régióban kizárólag 1000-3000 főt foglalkoztató, a vizsgált nagyvállalati körben kisméretűnek számító cégek működtek: a legnagyobb helyi székhelyű foglalkoztató – közel 3000 fővel – a fémfeldolgozásban tevékenykedő barladi Rulmenti S.A. volt. A Délkeleti régió kiemelkedő foglalkoztatója 2008-ban (több mint 13700 alkalmazottal, legnagyobb Bukaresten kívüli nagyvállalatként) a vas- és acélipar romániai zászlóshajója, az ArcelorMittal Galati S.A. volt. A régió többi vezető foglalkoztatója közül leginkább a hajógyártásban érdekelt Daewoo Mangalia – Heavy Industries S.A. (közel 3800 foglalkoztatott) tűnt ki. A Déli régió utcahosszal vezető vállalatai a mioveni székhelyű Dacia autógyár (közel 13300 alkalmazott), valamint a pitesti illetőségű, autóelektronikában érdekelt Lisa Draxlmaier Autopart Romania S.R.L. (több mint 9100 alkalmazott) voltak. Munténia kiemelkedő cégei között említést érdemel még a szintén autóalkatrész-gyártó Yazaki Romania S.R.L. (mintegy 3800 fő), valamint a kohászati profilú Mechel Targovişte S.A. (3500 fő) is. Országos viszonylatban élenjáró nagyvállalat nem működött a Délnyugati régióban, de cégei közül a vegyipari profilú Oltchim S.A. (Ramnicu Valcea, közel 4200 fő), a turceni és rovinari hőerőműveket üzemeltető társaságok (egyenként mintegy 4000 fő), továbbá a Ford craiovai autógyára (3800 fő) feltétlenül említést érdemelnek. A Nyugati régió messze legnagyobb foglalkoztatója még 2008-ban is a több mint 11500 foglalkoztatottat alkalmazó petrozsényi szénbányavállalat. Az új keletű iparosítás jelentőségét mutatják a térség komoly foglalkoztatóinak számító (4000-5000 főt alkalmazó) elektronikai és autóalkatrész-gyártó cégek (AlcoaFujikura - Nadab, Sews - Déva, Takata-Petri - Arad). Az Északnyugati régió nagyvállalatai többnyire az 1000-3000 fős cégek közé tartoztak, közülük az autóalkatrész-gyártó szatmárnémeti DRM Draxlmaier, illetve a fémfeldolgozó besztercei Leoni Wiring Systems (4000 fő felett) emelkedett ki. Sajátos helyzetben van a Központi régió, ahol a legnagyobb munkaadónak számító (mintegy 65005000 fős) vállalatok (E.ON Gaz Distributie S.A., Marosvásárhely, Romgaz és Transgaz, Medgyes, valamint Selgros S.R.L., Brassó) nem a feldolgozóiparban, hanem vagy az energiaiparban vagy a kereskedelemben érdekeltek. Bukarest régiója nemcsak az ott székhellyel rendelkező nagyvállalatok számával és szolgáltatás-orientáltságával tűnt ki, de egyben az ország legnagyobb munkaadói is ide kötődtek 2008-ban. Az állami vasút három legjelentősebb társasága (CFR S.A. CFR MARFA S.A. SNTCF CFR Calatori S.A.) több mint 62 408

ezer foglalkoztatottal, a mintegy 35 ezer fős Román Posta, a 30 ezres létszámot ugyancsak meghaladó Petrom, valamint az állami erdőgazdálkodás mamutvállalata (Romsilva, 20 ezer fő) vezették a nagyvállalati rangsort, de egyenként 11-12 ezer foglalkoztatottjával a Bukaresti Közlekedési Vállalat, valamint a távközlés vezető cégeként ismert Romtelecom is a legnagyobbak között foglalt helyet. Valamelyest visszatükrözi Románia régióinak gazdasági profilját néhány jellegzetes mezőgazdasági és ipari termék előállításában elfoglalt országos pozíciójuk. A legkoncentráltabb területi megoszlást felmutató termékek az olténiai kőszén (90%), a munténiai kőolaj és kőolajfinomítványok (55-83%), valamint a Galatihoz köthető nyersacél (70%) voltak. Nagymértékben kötődött egyetlen régióhoz a szőlő-, a sajt-, a faanyag-, a cukor-, valamint a földgáztermelés (5.3. táblázat). 5.3. táblázat Románia régióinak néhány kiemelkedő mezőgazdasági és ipari terméke (zárójelben az országon belüli súly); Forrás: Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai alapján saját szerkesztés Régiók Északkelet Délkelet Dél Délnyugat Nyugat Északnyugat Központi régió

Termékek (2006) Rozs (35%), cukorrépa (34%), textilszövetek (34%), papír (34%), friss tej (28%), faanyag (23%), szarvasmarha-állomány (23%); Nyersacél (70%), szőlő (47%), cukor (43%), napraforgó (39%), étolaj (38%), gázolaj (30%), kecskeállomány (27%), benzin (24%), cement (20%); Fűtőolaj (83%), benzin (70%), gázolaj (63%), kőolaj (55%), műtrágya (37%), hústermékek (34%), napraforgó (30%), búza (28%), cement (26%), hús (25%); Kőszén (90%), rozs (30%), kecskeállomány (21%), búza (20%); Lábbeli (23%); Lábbeli (31%), bútor (28%), cukorrépa (26%); Sajtkészítmények (47%), faanyag (44%), földgáz (41%), műtrágya (35%), friss tej (30%), cukorrépa (28%), burgonya (26%), juhállomány (20%);

Bukarest-Ilfov

Végül, érdekes metszetét adják a román gazdaság területi szerkezetének az innovációhoz kötődő indikátorok regionális különbségei. A felsőoktatásban oktatók 35%-a kötődött a főváros régiójához, de abszolút súlyuk alapján a vidéki területek közül a legnagyobb egyetemvárosok (Kolozsvár, Iaşi, Temesvár) hinterlandjai is kiemelkedtek. Az országos átlagot többszörösen felülmúló sűrűségmutatóval rendelkező Bukarest-Ilfov mellett Nyugat és Északnyugat is átlag felett szerepelt. A K+F foglalkoztatottak területi koncentrációja nagyobb mértékű volt, hiszen Bukarest-Ilfov országos súlya e tekintetben meghaladta az 50%-ot. Északkelet és Északnyugat mellett ezúttal a Déli régió súlya tekinthető számottevőnek, de a fővároson kívül valamennyi régió fajlagos mutatója országos átlagérték alatti volt. Végül, az innovatív vállalkozások meglepően kis hányada (22%-a) köthető a főváros régiójához, miközben második helyen a korábbi innovációs mutatók terén nemigen jeleskedő Délkeleti régió állt. Az innovatív vállalkozások egyenletesebb régiók közti eloszlásának bizonyítéka, hogy a nyolc régió felének átlag feletti, felének átlag alatti mutatója volt (5.4. táblázat). 409

5.4. táblázat Az innováció néhány mutatója Románia régióiban; Forrás: Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai alapján saját szerkesztés Felsőoktatásban oktatók (2005/2006) Régiók

Északkelet Délkelet Dél Délnyugat Nyugat Északnyugat Központi régió BukarestIlfov Románia

Románia értékének %-ában 13,11 5,64 3,91 5,03 12,18 16,54

K+F foglalkoztatottak (2006)

Innovatív vállalkozások (2002-2004) Románia 100 000 értékének lakosra %-ában 13,38 18 17,93 32 8,80 14 4,15 9 6,81 18 13,12 25

111 63 37 69 199 191

Románia értékének %-ában 9,43 4,93 8,99 5,90 3,76 8,25

8,57

107

6,79

113

13,57

27

35,02

498

51,96

988

22,24

52

100,00

146

100,00

196

100,00

24

100 000 lakosra

100 000 lakosra 107 73 115 109 82 128

6. Összegzés, kitekintés Románia a rendszerváltás időszakában az egyik legmélyebbről induló ország Kelet-KözépEurópában (különösen igaz ez a megállapítás, ha az ország teljesítményét az Európai Unióhoz csatlakozott térségbeli államokkal vetjük össze). A hosszúra nyúlt recessziót követő években felmutatott, elsősorban külföldi tőkebefektetések volumenében és bruttó hazai termék növekedésében tükröződő nagyfokú dinamizmusa javított ugyan helyzetén, azonban (legalábbis az egy főre jutó GDP vásárlóerő-paritáson számolt értéke alapján) számottevő mértékben nem tudta mérsékelni lemaradását a gazdasági átalakulás térségbeli éllovasaihoz képest. A gazdasági transzformáció többé-kevésbé a régió más országaiban is tapasztalható irányú szerkezetváltást eredményezte Romániában: a szolgáltatások hagyományos termelő szektorokkal szemben megfigyelhető előretörése jellemző. E folyamatra ugyanakkor egyrészt rányomta bélyegét az ország archaikusabb gazdasági szerkezete (a mezőgazdaság nagyobb, a szolgáltatások kisebb súlya a kelet-közép-európai átlaghoz képest), másrészt sajátos tendenciaként jelent meg a mezőgazdaság kilencvenes években megfigyelhető átmeneti felértékelődése. A gazdasági átalakulás területi vonzataként napjaink Romániájában regionális szinten is jelentős differenciálódás zajlik: a folyamatok nyertese elsősorban a főváros, majd a Kárpátokon belül elhelyezkedő régiók (különösen a Temesvár-központú Nyugati régió), legnagyobb vesztese, pedig az EU-integráció szempontjából árnyékban elhelyezkedő (Ukrajna és Moldova határvidékén fekvő) Északkeleti régió. E tendenciákat (növekvő polarizáció, Bukarest mellett a Kárpátokon belüli

410

régiók kedvezőbb helyzete) erősítik az infrastruktúra fejlettségének – e tanulmányban nem részletezett – regionális különbségei is. A gazdasági-társadalmi átalakulás a kisebb területi egységek szintjén még látványosabb differenciákat produkált: az egyoldalú gazdasági profillal rendelkező bányászatinehézipari központok, illetve térségeik vesztesei, míg a felértékelődő nagyvárosi központok (elsősorban Bukarest), a nyugati határ menti térségek és a jelentős külföldi tőkét vonzani képes ipari központok inkább nyertesei a változásoknak (a jelenség az országon belüli migrációs folyamatokban is visszatükröződött). Gazdasági profil tekintetében a romániai viszonylatban erősen szolgáltatásorientált főváros, az inkább ipar felülreprezentáltságával jellemezhető Kárpátokon belüli régiók, valamint a mezőgazdaság országos átlagot meghaladó szerepével leírható Kárpátokon kívüli régiók jelentik a szélsőségeket. Jelentős ipari központok ugyanakkor az ország több régiójában is kialakultak: a Délkeleti régió országosan kiemelkedő vas- és acéliparát (Galaţi), a Déli régió kőolajbányászatát és -feldolgozását (Prahova), továbbá autóiparát (Argeş), a Délnyugati régió lignitbányászatát és villamosenergia-termelését (Gorj), valamint a Nyugati és Központi régió autóalkatrész-gyártását és elektronikai iparát (Temes és Arad, illetve Brassó és Szeben) lehet a legfontosabbak között kiemelni. Összefüggésben a gazdasági átmenet nehézségeivel, Románia Európa egyik legnagyobb népesség-kibocsátójává vált (az elmúlt négy évben az Európai Unión belüli vándorlás 25%-a lengyel, 19%-a román állampolgárokhoz kötődött). A kontinens legfontosabb migrációs folyosói közé tartozik a Románia-Spanyolország, valamint a Románia-Olaszország viszonylat. 2008-ban hivatalosan 718 ezer román állampolgár élt Spanyolországban, s ezzel a marokkóiak előtt a legjelentősebb külföldi csoportot képezték. Olaszországban 625 ezer legálisan ott-tartózkodó román állampolgárt regisztráltak: számuk megelőzte az Olaszországban tartózkodó albán és marokkói állampolgárok számát is (RÉTI T. 2009). A külföldi munkavállalás jelentősége a hazautalt jövedelmekből is kiolvasható: miközben a kilencvenes években évente mintegy 10 millió, az ezredfordulón 100 millió dolláros nagyságrendben küldték haza keresményüket a külföldön dolgozó román állampolgárságú munkavállalók, 2008-ban már közel 9,4 milliárd (!) dollárt tett ki a hazautalások összege. Európában csak a Lengyelországba irányuló hazautalások voltak nagyobbak, de Románia világviszonylatban is az első tíz ország (India, Kína, Mexikó, Fülöp-szigetek, Lengyelország, Nigéria, Egyiptom, Románia, Banglades, Pakisztán) között foglalt helyet. 2005 és 2008 között a hazautalások a román GDP 4,7 – 5,5%-át tették ki (RÉTI T. 2009).

411

Az I. részhez felhasznált irodalom „Cefta a jövő küszöbén” – FIGYELŐ, 1995/35. p. 30. ANDERSON, M.A. AND STEPHEN L.S. (1999): “Do National Borders Really Matter? Canada-US Regional Trade Reconsidered,” Review of International Economics 7 (20), pp. 219-227. ÁRVA L. –IVICZ M. – KATONA K. –SCHLETT A. (2003): Globalizáció és külföldi működőtöke-beruházások. Szent István Társulat, Budapest. 81 p. AUBERT A. (2000): Kelet-Közép Európa ezredfordulón. In: Társadalom és átalakulás (szerk. Tésits R. – Tóth J.) PTE Egyetemi K. Pécs, pp. 35-51 AXFORD, B.- HUGGINS, R. (1999): Towards a post-national policy: the emergence of the Network Society in Europe. In: Whose Europe? The turn towards democracy. Edited by Dennis Smith and Sue Wright. Blackwell Publishers, Oxford, 1999. p. 176 BALÁZS P. (1995/a): Integrációelméleti adalékok az Európai Unió közelgő keleti bővítéséhez. In: Balázs P.-Maresceau, M.: Az Európai Megállapodás végrehajtásának jogi és elméleti kérdései – OMIKK, Budapest pp. 27-72. BALÁZS P. (1996): Az Európai Unió külkapcsolatai és Magyarország – Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest pp. 1-483. BALÁZS P. (1997): Integrációs "csapdák" az Európai Unió és Kelet-Közép-Európa kapcsolatában Közgazdasági Szemle 1997./11. BALÁZS P.-MARESCEAU, M. (1995): Magyarország felkészülése az EU-tagságra – OMIKK, Budapest pp. 1-438. BALDWIN, R. (1988): Hysteresis in Import Prices: The Beachhead Effect. American Economic Review 78 (4). pp. 773–785. BALDWIN, R. (1989): Sunk-Costs Hysteresis. NBER Working Paper Series 2911. Cambridge (Mass.): National Bureau of Economic Research. BALDWIN, R. (1994): Towards an Integrated Europe. London: Centre for Economic Policy Research. BALDWIN, R., P. KRUGMAN (1989): Persistent Trade Effects of Large Exchange Rate Shocks. Quarterly Journal of Economics 54 (4). pp. 635–654. BANK OF SLOVENIA (1999): Monthly Bulletin. Bank of Slovenia, augusztus, Ljubljana. BAYOUMI, T.,- B. EICHENGREEN (1995): Is Regionalism Simply a Diversion? Evidence from the Evolution of the EC and EFTA. IMF Working Paper, WP/95/109. Washington, D.C.: International Monetary Fund. CEPR Discussion Paper No. 1294. BECK, U. (2000): Was ist die Globalisierung? Irtümmer des Globalismus Antworten auf Globalizmus. München:Shurkamp,. BEREND T. I. (1982): Válságos évtizedek – Gondolat, Budapest pp. 1-436. BEREND T. I. (1990): „Magyarország külkereskedelme a 19-20. Században” – INFOTársadalomtudomány 15. pp. 3-27. BERGSCHMIDT, A.- HARTMANN, M. (1998): Agricultural trade policies and trade relations in transition economies, IAMO Discussion Paper No. 12 Intstitut für Agraentwicklung in Mittel- und Osteuropa. Halle. BERNÁT T. (szerk.) (1986): Magyarország gazdaságföldrajza – Kossuth Kiadó, Budapest pp. 1-345., BERNEK Á. – FARKAS P. (2002): A világgazdaság globális politikai földrajzi kérdései In.: A globális világ politikai földrajza. Nemzeti Tankönyvkiadó, pp. 127-203. BERNEK Á. – SÜLI-ZAKAR I. (1997): Régiók, regionális folyamatok a világgazdaságban. Tér és Társadalom 1997/4. pp. 85-104 BERNEK Á. (1995): A nemzetközi kereskedelem térszerveződésének elméleti kérdései, a

412

fejlődő országok külkereskedelmének vizsgálata alapján In: Probáld F. (szerk): Pro geographia humana, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest 37-60. pp BERNEK Á. (1999/a) A globális világgazdaság térszerveződése. Helyek, terek, régiók. – Nemes Nagy J. (szerk), Budapest, ELTE Regionális Földrajzi Tanszék. BERNEK Á. (1999/b): A globális világ politikai földrajzi kérdései, avagy a politika és a gazdaság összefonódása a globális világgazdaságban. In: Változó Világ, átalakuló politikai földrajz. Szerk.: Pap N.-Tóth J. JPTE TTK Földrajzi Intézet Pécs, 1999. pp. 2126. BHAGWATI, J., A. PANAGARIYA (1996): The Theory of Preferential Trade Agreements: Historical Evolution and Current Trends. American Economic Review 86 (2): 82–87. BLAHÓ A. (szerk.) (2002): Világgazdaságtan II. kötet, Aula, Budapest BORA GY. (1986):Nemzetközi kapcsolatok – In: Bernát T. (szerk.) 1986.: Magyarország gazdaságföldrajza – Kossuth Kiadó, Budapest pp. 263-271. BOSS, H. - HAVLIK P. (1994): “Slavic (Dis)Union: Consequences for Russia, Belarus, and Ukraine, Economics of Transition 2 (2), pp. 233-254. BOZIK, P. (1994): „Poland’s Foreign Trade with the Visegrád Countries” – World Economy Research Institute, Warsaw School of Economics, Warsaw BÖHME, H. (1987): Güterströme und Verkehrsstrukturen im Ostseeverkehr. In Industrieund Handelkammer zu Lübeck (ed.), Verkehrsmarkt Ostsee, Ostsee-Jahrbuch 1987, Lübeck: pp. 13–32. BÖHME, H. (1988): Der Wettbewerb im Ostseeverkehr. Internationales Verkehrswesen 40 (6): 383–387. BÖHME, H., C.-F. LAASER, H. SICHELSCHMIDT, R. SOLTWEDEL (1998): Transport in the Baltic Sea Region — Perspectives for the Economies in Transition. Kieler Sonderpublikationen, Kiel: Institut für Weltwirtschaft. BROWNELL, J. W. (1960): The cultural Midwest. - Journal of Geography, 59. pp 81–85 BUNCE, V. (1997): „The Visegrád Group: Regional Cooperation and European Integration in Post-Communist Europe” in Peter Katzenstein (ed.), Mitteleuropa: Between Europe and Germany. Oxford: Berghan Books, 240-84. BUREAU CENTRAL DE STATISTIQUE DE L’ESTONIE. Commerce Exterieur de l’Estonie. Tallinn, various issues. BUREAU DE STATISTIQUE DE L’ETAT (Latvia). Commerce Exterieur et Transit de la Lettonie. Riga, various issues. BYERS, D.A., T.B. ISCAN, B. LESSER (2000): New Borders and Trade Flows: A Gravity Model Analysis of the Baltic States. Open Economies Review 11 (1) pp. 73–91. CENTRAL STATISTICAL BUREAU OF LATVIA (a). Foreign Trade of Latvia – Quarterly Bulletin. Riga, various issues. CENTRALINIS STATISTIKOS BIURAS (Lithuania). Anuaire Statistique de la Lithuanie. Vilnius, various issues. CESTAT (1997) Statistical Bulletin 1997/10. – KSH, Budapest CESTAT (1999): CESTAT Statistical Bulletin, 1. sz. Hungarian Central Statistical Office, Budapest. CHEIKBOSSIAN, G.,- MAUREL. M. (1998): The new geography of East European trade, Kyklos 51 (1), 45-71. COHEN, B. (1993): “Beyond EMU: The Problem of Sustainability.” Economics and Politics 5 (2), pp.187-203. COLLINS, S.; RODRIK, D. (1991): Eastern Europe and the Soviet Union in the world economy, Institute for International Economics, Washington, D.C. CORNETT, A.P., S.P. IVERSEN (1998): The Baltic States in an European and Baltic Perspective: Trade and Transition in the Baltic Rim. Paper presented at the 5th Nordic Baltic Conference in Regional Science „Global-Local Interplay in the Baltic Sea

413

Region“, 1-4 October 1998 in Pärnu, Estonia (available via Internet: http://www.geo.ut.ee/nbc/paper/ cornett_iversen.htm, downloaded on 22 November 2000). CVÍIC, C. (1999): „The Central European Initiative” in Andrew Cottey (ed.), Subregional Cooperation in the New Europe. London: Macmillan and Est West Institute, pp.113-27. CZECH FOREIGN TRADE … (1999): Czech Foreign Trade in Statistics 1998. Ministry of Industry and Trade, Prága, február. CSABA L (1995): „A keleti piacok visszaszerzése és a modernizáció” – Külgazdaság, 1995/6. pp. 18-26. CSABA, L. (1997): Central Europe on the Way to EU Accession: A State of Art Report – Kopint-Datorg, Budapest pp. 1-23. CSÁKI CS. (1996) Agriculture related issues of EU enlargement to Central and Eastzern Europe. Society and Economy in central and Eastern Europe 1996/1. CSÁKI Cs. (1998): Közép-Kelet-Európa és a volt Szovjetunió agrárgazdasága. Közgazdasági Szemle, XLV. évf., 1998. március (pp. 203.222. ) CSÁKI CS.- LERMAN, Z. (1997): Land Reform and Farm Restructuring in East Central Europe and CIS in the 1990s: Expectations and Achievements After the First Five Years. European Review of Agricultural Economics 24, 3-4. pp. 428-452, CSÉFALVAY Z. (1999): Helyünk a nap alatt, Kairosz Kiadó, Budapest DANGERFIELD, M. (1997): The Central European Free Trade Agreement (CEFTA): A Free Trade Area that is not?, University of Wolwerhampton, mimeo. DANGERFIELD, M. (1998): Eastward Enlargement of the European Union: The Impact on Intra-Regional Economic Co-operation in Post-Communist Europe, University of Wolwerhampton, mimeo. DANGERFIELD, M. (2000): Subregional Economic Cooperation in Central and Eastern Europe: The Political Economy of CEFTA. Cheltenham: Edward Elgar DE BELDER, H. (1998): “Európába megy a megye” megyékkel a régiókért. Beszámoló a VIII. megyekonferenciáról. Konferencia-elõadás. – Tér és Társadalom XII. 1998/4 pp 170-173 DEDEK, O. Ed. (1996): The Break-up of Czechoslovakia: An In-depth Economic Analysis. Avebury, UK: Aldershot. DICKEN, P. (1992): Global Shift. The Internationalization of Economic Activity. London, Chapman Publishing. DICKEN, P. (1998): Global shift. Transforming the World Economy, London, Chapman Publishing. DIXIT, A. (1989): Hysteresis, Import Penetration, and Exchange Rate Pass- Through. Quarterly Journal of Economics 54 (2). pp. 205–228. DJANKOV, S., - C. FREUND (2000): Disintegration. CEPR Discussion Paper 2545. London: Centre for Economic Policy Research. DORNBUSCH, R. (1992): “Monetary Policy of Post-Communism: Lessons from the End of the Austro-Hungarian Empire.” Weltwirtschaftliches Archiv 128 (3), 389-424. DRUCKER, P. (2001) 21. századi kihívások a vállalatirányításban. HVG Kiadói Rt, Budapest. DUNAY P. (1997): „Regionális együttműködés: befektetés eredmény nélkül?” – Külpolitika 1997/2. pp. 1-47. DUNNING, J. (1988) The Theory of International Production. - The International Trade Journal. 3. pp. 269-296. Euromoney, november. EBRD (European Bank for Reconstruction and Development) (1998). Transition Report 1998. London. ECONOMIC SURVEY… (1999a): Economic Survey of Europe, 1999. No. 1 Economic Commission of Europe, United Nations, Genf. ECONOMIC SURVEY… (1999b): Economic Survey of Europe, 1999. No. 2 Economic

414

Commission for Europe, United Nations, Genf. EHRLICH É.-RÉVÉSZ G.-TAMÁSI P. (1994): Kelet-Közép-Európa: honnan-hová? – Akadémiai Kiadó, Budapest pp. 1-570. EICHENGREEN, B., - D.A. IRWIN (1996): The Role of History in Bilateral Trade Flows. NBER Working Paper Series 5565. Cambridge, Mass.: National Bureau of Economic Research. EIU (1999): EIU Country Reports, Bulgaria, Czech Republic, Croatia, Yugoslavia, Poland, Slovakia and Slovenia, 1-3rd quarters 1999. The Economist Intelligence Unit, London. ÉLTETŐ A. (2001): A Közép-Európai szabadkereskedelmi Megállapodás tagországaival és az Európai unióval folytatott magyar kereskedelem főbb jellemzői a kilencvenes évek végén. VKI Műhelytanulmányok 35. 18 p. ÉLTETŐ A. (2003): Integráció és nemzetközi versenyképesség – a magyar gazdaság esélye. VKI Műhelytanulmányok 52. p. 42 ÉLTETŐ A. -SASS M. (1997): A külföldi befektetők döntéseit és a vállalati működést befolyásoló tényezők Magyarországon az exporttevékenység tükrében, Közgazdasági Szemle, 1997, június pp.531-546 ÉLTETŐ A. (1997): Az EU keleti kibõvülése a déli tagországok érdekei alapján. in: Az EU országcsoportjainak fogadókészsége a közép- és kelet-európai országok csatlakozása esetére. Bp. : ISM, 102 p.(Európai tükör : Muhelytanulmányok ; 14. (Eastern Enlargement of the EU based on the interests of the Southern member states) ENYEDI GY. (1978): Kelet-Közép-Európa gazdaságföldrajza – Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest pp. 1-293. ENYEDI GY. 1996: Új regionális folyamatok a posztszocialista Kelet-Közép-Európában INFO Társadalomtudomány, 29. pp. 59-69. ENYEDI GY. 1997: Városok a közép-európai átmenetben Társadalmi Szemle 1997. 8-9.sz., pp. 42-56. EUROSTAT (2004): External and intra-European Union trade. EUROSTAT. Az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványainak Hivatala. Luxemburg p. 318 EVENETT, S. J. - W. KELLER (1998): On the Theories Explaining the Success of the Gravity Equation, NBER Working Paper No. 6529. FÉLIX P. (1995): „Törtvámok” – HVG, 1995/48. p. 123. FÉLIX P. (1998): „Szabad a gazda” – HVG, 1998/33.pp. 92-94. FIDRMUC, J. (1999): “Trade Diversion in ‘Left-Outs’ in Eastward Enlargement of European Union, The Case of Slovakia,” Europe-Asia Studies 51 (4), . FIDRMUC, J. (2000): Disintegration and Trade. CEPR Discussion Paper 2641. London: Centre for Economic Policy Research. FIDRMUC, J., JULIUS, H., AND JARKO F. (1999): “Stability of Monetary Unions: Lessons from the Break Up of Czechoslovakia,” Journal of Comparative Economics 27 (December 1999). FINGÉR, J. M. – KREININ, M. E. (1979): A measure of export „similarity” and its possible uses. The Economic Journal. 89. FOCK, A. – LEDEBUR VON, O. (1998): Struktur und potentiale des Agraraussenhadels Mittel- und OstEuropas. Discusson Paper 14., Intstitut für Agraentwicklung in Mittelund Osteuropa. Halle. FOREIGN INVESTMENTS IN ROMANIA… (1999): Foreign Investments in Romania Statistic Synthesis September. The Chamber of Commerce and Industry of Romania and of the Bucharest Municipality. The National Trade Register Office, Bukarest. FRANKEL, J. A., A. K. ROSE (2000): Estimating the Effect of Currency Unions on Trade and Output. CEPR Discussion Papers 2631. London: Centre for Economic Policy Research. FRANKEL, J., E. STEIN, S.-J. WEI (1995): Trading Blocs and the Americas: The Natural,

415

the Unnatural, and the Super-natural. Journal of Development Economics 47 (1) pp. 61– 95. FRIEDMANN, J. (1986): The World city hypothesis, development and Chage 17. 69-83 pp. GAMBLE-PAYNE (1996): Regionalism and world order New York : St. Martin's Press,. 282 p GÁSPÁR, P. (1995): Changes and Challenges - Economic Transformation in East-Central Europe – Akadémiai Kiadó, Budapest pp.1-146. GHEMAWAT, P. (2001): Distance Still Matters. The Hard Reality of Global Expansion. Harvard Business Review (Sept.) pp.137–147. GILBERT, A. (1988): The new regional geography in English and French-speaking countries. - Progress in Human Geography, 12 pp 208–228 GLIGOROV, V. (1998): “Trade and Investments in the Balkans,” in Gligorov, Vladimir and Vidovic, Hermine (Eds) On the Way to Normality, The States on the Territory of Former Yugoslavia in the Postwar Period, WIIW Research Report No. 250, Vienna Institute for International Economic Studies, Vienna, pp. 1-24. GLIGOROV, V., KALDOR, M., TSOUKALIS, L. (1999): Balkan Reconstruction and European Integration, WIIW, Vienna, pp. 1-67. GOLOBICS P. (2001): Fejezetek a társadalomföldrajz köréből : Világgazdaság, integrációk, együttműködés. PTE TTK Földrajzi Intézet, Pécs, 169 p. GORZELAK G., 1996, “The Regional Dimension of Transformation In Central Europe”, Regional Policy and Development 10, GRIGG, D. (1967): Regions, models and classes. - in: Chorley, R. - Haggett, P. (1967) (eds..): Models in Geography. - Methuen, Andover, Hants pp 461–509 GUILLAUME, C. – MAUREL, M. (1998): “The New Geography of East European Trade,” Kyklos 51 (1), pp. 45-71. GWIAZDA, A. (1996): Difficult Liberalization of Trade within CEFTA, The Journal of East and West Studies, Vol. 25, No. 1, pp. 39-51. HAMILTON, B.C. - WINTERS, L.A. (1992): Trade with Eastern Europe, Economic Policy, 1992 No. 15. HARMADIK KOHÉZIÓS JELENTÉS (2004): Harmadik jelentés a gazdasági és társadalmi kohézióról, Az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványainak Hivatala. Luxemburg, 2004 p. 248 HART, P.E. (1971): Entropy and Other Measures of Concentration. Journal of the Royal Statistical Society, Series A (General) 134 (1) pp. 73–85. HARVEY, D. (1989): The Condition of Postmodernity. – Oxford, Basil Blackwell 378 p. HAVRYLYSHYN, O.; PRITCHETT, L. (1991): European trade patterns after the transition, The World Bank, Washington, D.C. HELLIWELL, J. F. (1997): National Borders, Trade and Migration, NBER Working Paper No. 6027. HELPMAN, E. - KRUGMAN, P. R. (1985): Market Structure and Foreign Trade: Increasing Returns, Imperfect Competition, and the International Economy, MIT Press, Cambridge. HENDERSON, K. ed. (1999): Back to Europe: Central and Eastern Europe and the European Union. London: UCL Press HINE, R.C. (1994): International Economic Integration, in: Greenaway, D.; Winters, L.A. (eds.), Surveys in International Trade, Blackwell, Oxford. HOLZMANN, R. - K. ZUKOWSKA-GAGELMANN (1996): “Exportchancen und Importschocks: Eine Untersuchung zur Asymetrie der Handelsanpassung der OECDLänder im Gefolge der Marktöffnung in Mittel- und Osteuropa,” in Holzmann, R. and R. Neck (Eds.), Ostöffnung: Wirtschaftliche Folgen für Österreich, Manzsche VerlagsUniversitätsbuchhandlung, Wien. HORVÁTH GY. (1998/a): Az átmenet regionális hatásai Kelet-Közép-Európában Területi

416

Statisztika, 1998. 7. sz. pp. 295-317. HORVÁTH GY. (1998/b): Európai regionális politika Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, HORVÁTH GY. (2000) (szerk.): A régiók szerepe a bővülő Európai Unióban. – Pécs , MTA RKK 227 p. HORVÁTH GY. (2002): A régiók szerepe az európai integrációban. – Beszélő 2002.02. http://beszelo.c3.hu/archivum/index.htm (2004.06.01) HUNGARY’S FOREIGN…(1999): Hungary’s Foreign Trade 1999, I.-II. quarter Ministry of Economic Affairs, Budapest. HYDE-PRICE, A., (1992): European Security beyond the Cold War, Four Scenarios for the Year 2010, Sage Publications, London. ILLÉS I. (1996): Külkereskedelem – In: Perczel Gy. (szerk.): Magyarország társadalmigazdasági földrajza – ELTE Kiadó, Budapest pp.430-447. ILLÉS I. (2002): Közép- és Kelet-Európa az ezredfordulón. Dialóg-Campus, Budapest-Pécs 362 p. INDEX (1999): Index. Monthly Review of Economic Statistics, 1–3. Federal Statistical Office, Federal Republic of Yugoslavia, Belgrád. INFORMATION BULLETIN OF SIA 29/1997. – Slovak Information Agency, Bratislava 1998. (internetes kiadás) INOTAI A. (1994): Az új regionalizmus a világgazdaságban. Külgazdaság, XXXVIII. évfolyam, 1994./7 INOTAI A. (1997) : Útközben. Magyarország és az Európai Unió. Belvárosi Könyvkiadó, Budapest, 225. p INOTAI, A.-SASS, M. (1994): Economic Integration of the Visegrad Countries : Facts and Scenarios – MTA VKI, Budapest pp. 1-31. ISARD, W. (1949): The General Theory of Location and Space Economy. Quarterly Journal of Economics LXIII (4) pp. 476–506. ISARD, W. (ed.) (1998): Methods of interregional and regional analysis. Ashgate, AldershotSydney, 490 p. JAKAB M. Z.– KOVÁCS M. A. – OSZLAY A. (2000): A külkereskedelmi integráció – becslések három kelet-közép-európai ország egyensúlyi külkereskedelmére. Közgazdasági Szemle, No. 9. pp. 719–740. JANKUNÉ KÜRTHY GY. - POPP J.- POTORI N. (2001): Az OECD tagországok mezőgazdaságának támogatottsága az új metodika alapján - különös tekintettel Magyarországra. Agrárgazdasági Tanulmányok 6. Budapest JÁNSZKY Á.-SASS M. (1995): Kísérlet az integrációs hatások mérésére Magyarország példáján, különös tekintettel a CEFTA-ra – In: Balázs P.-Maresceau, M. 1995/b: Magyarország felkészülése az EU-tagságra – OMIKK, Budapest pp. 270-338. JÁVORKA E. (1997/a.): Tájékoztató a CEFTA országok gazdasági adatairól - 1990-1996. – OMFB, Budapest pp. 1-44. JÁVORKA E. (1997/b.): Tájékoztató Magyarország és az EU tagországok gazdasági adatairól - 1990-1995. – OMFB, Budapest pp.1-85. JORDAN, T. (1978),: Perceptual Regions in Texas. - Geographical Review, 68. pp 293–307 KANDOGAN, Y. (1999): “Lingering Effects of Central Planning on Trade? Evidence from Current CIS Trade Patterns”, Weltwirtschaftliches Archiv 135 (3), 501-521. KEEBLE, D., P.L.OWENS, C. THOMPSON (1981): The Influence of Peripheral and Central Locations on the Relative Development of Regions. University of Cambridge, Department of Geography. Cambridge, Mass. KEEBLE, D., P.L.OWENS, C. THOMPSON (1982): Regional Accessibility and Economic Potential in the European Community. Regional Studies 16: 419–432. Kelet- és Közép-Európa az ezredfordulón. FIGYELŐ melléklet, 2000.01.13-19. pp. 29-42. KEOHANE, R.O.- NYE J.S. (1977) Power and Interdependence. Second Edition. Glenview:

417

Scott Foresman. KISS J. (1999): A kelet- és közép-európai országok mezőgazdasága a 90-es évek második felében. Európai Agrárpolitikai Kft. Budapest. KISS J. (2003): Agrárcsatlakozási kilátásaink Koppenhága után I-II. Vélemények, kommentárok, információk 49-50. MTA VKI, Budapest. KOCH, E. (1997): Regionalizmustendenzen Im Welthandel Erscheinungsformen, Ursachen und Bedeutung mr Richtung und Struktur des internationalen Handels. BadenBaden:Nomos,. KOCH, E. (2000/a): Internationale Wirtschaftsbeziehungen. 1. kötet: Internationaler Handel. Chancen und Risiken der Globalisierung. München:Vahlen, KOCH, E. (2000/b): Globalisierung der Wirtschaft: über Weltkonzerne und Weltpolitik. München: Vahlen,. KOMLOS, J. (1990): Az Osztrák-Magyar Monarchia mint közös piac - Maecenas, Budapest, pp. 1-364. KOPINT–DATORG (1999): A világgazdaság és a magyar gazdaság helyzete és kilátásai 1999 őszén. Konjunktúrajelentés, 3. sz. Kopint–Datorg Rt., Budapest. KORNAI J. (1993): A szocialista rendszer - Kritikai politikai gazdaságtan – HVG Kiadó Rt., Budapest pp. 1-670., különös tekintettel a Külső gazdasági kapcsolatok c. fejezet pp. 353-380. KOVÁCS T. (1999): Régiók és területi különbségek a közép-európai országokban Területi Statisztika, 1999. 5. sz. pp. 224-234. KOVÁCS T. (2002): Közép-Kelet-Európa mezőgazdasága és vidékfejlesztése az EUcsatlakozás tükrében. Európai Tükör VII. évf. 1-2. Budapest KOVÁCS T. (2003): Regionalizáció és regionalizmus két átalakuló posztszocialista ország, Magyarország és az egykori NDK példáján, doktori (PhD) értekezés, Debreceni Egyetem KOVÁCS Z. (2001): Társadalomföldrajzi kislexikon. – Budapest, Műszaki Könyvkiadó 175p. KOZMA F. (1997): Magyar fejlődés - külső feltételek: Néhány forgatókönyv-vázlat a XXI. sz. első évtizedeire. Magyar Tudomány 1997/11. KÖRÖSI I. (1996): :Az Európai Unió hatása a Visegrádi országokra, KÜLGAZDASÁG, 1996 No. 9, pp. 52-64. KÖVES A. (1985): The CMEA Countries in the World Economy – Akadémiai Kiadó KÖVES A. (1995): „Társulási szerződés, szabadkereskedelmi megállapodások és a magyar külkereskedelem – Külgazdaság, 1995/1. pp. 27-31. KRIEGER-BODEN, C. (1995): Die räumliche Dimension in der Wirtschaftstheorie. Ältere und neuere Erklärungsansätze. Institut für Weltwirtschaft an der Universität Kiel, Kieler Sonderpublikationen. Kiel. KRUGMAN, P. (1991/a): Geography and Trade. Leuven: Leuven University Press. KRUGMAN, P. (1991/b): Increasing Returns and Economic Geography. Journal of Political Economy 99: 483-499. KRUGMAN, P.- A.J. VENABLES (1996): Integration, Specialization, and Adjustment. European Economic Review 40 (3) pp. 959–967. KUPIC, A (1999): „CEFTA: Problems, Experiences, Prospects” in Andrew Cottey (ed.), Subregional Cooperation in the New Europe. London: Macmillan and East West Institute Külkereskedelmi Statisztikai Évkönyv 1994, 1995, 1996, 1997 – KSH, Budapest 1995-98. LAASER, C. F. – SCHRADER, K. (2002): European Integration and Changing Trade Patterns: The Case of the Baltic States. Kiel Working Paper No. 1088, p 55 LAASER, C.-F., K. SCHRADER (1992): Zur Reintegration der baltischen Staaten in die Weltwirtschaft. Die Weltwirtschaft 2: 189–211. LÁNYI K.: (2001): Vázlat a globalizációnak nevezett jelenségkör értelmezéséről. Közgazdasági Szemle, 6. pp. 498-519

418

LEAMER, E. E. (1994): “Testing Trade Theory,” in David Greenaway and L. A, Winters (eds.), Surveys in International Trade, Blackwell, Cambridge, pp. 66-106. LEHMANN A. – VUICS T. 1992: Földrajzi fogalmak kisszótára. – Budapest, Tankönyvkiadó 209 p. LENGYEL–MAGYAR…(1999): IV. Lengyel–Magyar Gazdasági Fórum. A Lengyel Köztársaság Nagykövetsége, Budapest, 1999. október 5–6. LIIRA, J. - AAVIK, T. - PARREST, O. - ZOBEL, M. (2008): Agricultural sector, rural environment and biodiversity in the Central and Eastern European EU member states LINDER, S. (1961): An Essay on Trade and Transformation, Almqvist and Wiksells, Uppsala. LINNEMANN, H. (1966): An Econometric Study of International Trade Flows, Amsterdam. LORD, C. ed. (2000): Central Europe: Core or Periphery? Prague – Copenhagen: Copenhagen Business School Press LORENZ, D. (1989): Trends towards regionalism in the World Economy. Intereconomics. Vol 24. No. 2. LORENZ, D. (1991): Regionalisation versus Regionalism – Problems of Change in the World Economy. – Intereconomics, Vol. 26. No. 1. pp 3-10 LORENZ, D. (1992): Economic geography and the political economy of regionalization: The example of Western Europe. The American Economic Review, May LUNDQVIST, L., L.O. PERSSON (1998): Current Trends in Economic Integration. In L. Hedegaard and B. Lindström (eds.), The NEBI Yearbook 1998, North European and Baltic Sea Integration. Berlin, Heidelberg, New York: Springer pp. 55–72. MAGAS I. (2000): Ezredvégi világgazdaság: a globalizáció egy sajátos felfogása In.: Nemzetgazdaság, regionalitás, világgazdaság: Tanulmányok Simai Mihály akadémikus 70. születésnapja tiszteletére. (szerk. Blahó András) pp. 92-114. Magyarország külgazdasági kapcsolatainak súlypontja 1994-ben – Kereskedelmi Szemle, 1995/9-10. P. 37. MARTIN J. P. (1995): „Dollárban és piaci alapon” – Figyelő, 1995/43. P. 25. MARWAH, K. (1995): Shifts in the Multilateral Trade Structure of Canada and India: Market Shares, Trade Entropy and Growth. Carleton Economics Papers, CEP 95-05. Carleton University, Department of Economics. MARWAH, K.,- L.R. KLEIN (1995): The Possibility of Expanding Asia-Pacific Economic Integration. Carleton Economics Papers, CEP 95-03. Carleton University, Department of Economics. MASSEY, D. (1978),: Regionalism: some current issues. - Capital and Class No 6, pp 106– 125 MATOLCSY GY.-DICZHÁZI B. 1998: A növekedés regionális forrásai Társadalmi Szemle 1998. 1. sz. pp. 21-35. MAUREL, M. (1995): “The Cost of Disintegration of the Ex Austro-Hungarian Empire in the Inter-war Period,” DELTA Document No. 95-25, DELTA, Paris. MAUREL, M. (1998): “Le régionalisme: les enseignements de l'Est européen,” Economie Internationale, N°74, 2ième trimestre, pp.43-63. MAUREL, M.- CHEIKBOSSIAN, G. (1997): The New Geography of East European Trade, CEPR Discussion Paper, No. 1580. MCCALLUM, J. (1995): “National Borders Matter: Canada-U.S. Regional Trade Patterns,” American Economic Review 85 (3), pp. 615-623. MÉRLEGEN KELET-KÖZÉP-EURÓPA 15 éve. KSH, 2006. 98. p. MESSERLIN, P. (1997):A közép- és kelet-európai országok kereskedelempolitikája: Genfen át vezet a legrövidebb út Brüsszelbe), KÜLGAZDASÁG, 1997 No. 9, pp. 4-25. MEZŐ F. (1998): A politikai földrajz alapjai. Kossuth Egyetemi Kiadó. Debrecen, 367 p. MIZSEI K. (1992): „Regionális együttműködés Kelet-Közép-Európában” - INFO-

419

Társadalomtudomány 20., 1992 MOLNÁR ZS. (1995): „Négyen a nagy Európa kis edzőpályáján” – Kápé, 1995/36, p. 11. MOLNÁR ZS. (1996): „Középső csoport” – Figyelő, 1996/26. pp. 15-17. NAGY A. (1989): Külkereskedelmi orientációváltást!, Közgazdasági Szemle, 1989 No. 9. NATIONAL BANK OF ROMANIA (1999): Monthly Bulletin. 5. sz. National Bank of Romania, Bukarest. NEMES NAGY J. (1987): A regionális gazdasági fejlődés összehasonlító vizsgálata — Akadémiai Kiadó, Budapest 1987. pp. 1-214. NEMES NAGY J. (1997): Régiók, regionalizmus. – Educatio 3. pp 407-423 NEMES NAGY J. (1998): Tér a társadalomban – MTA FKI, Budapest 1998. NEMES NAGY JÓZSEF (2000): Jegyzetek a modernkori térbeliség fogalmainak értelmezéséhez. In: Alföld és Nagyvilág, Budapest, MTA Földrajztudományi Kutató Intézet, 147 p. NÉMETH E. 1999: Európai körkép az egy főre jutó GDP-ről vásárlóerő-paritás alapján, 1996 Európai Tükör, 1999. 5. sz. pp. 107-109. NÉMETH I.-KOCSIS A. (1997): „Fejezetek az Európa gondolat történetéből” – Társadalmi Szemle, 1997/10. pp. 50-78. NITSCH, V. (1998): National Borders and International Trade: Evidence from the European Union, Humbolt University Berlin, mimeo. NOVÁK T. – SASS M., (1994) Közép-európai Kezdeményezés. Külgazdaság. No 7. NOVÁK T. (1999/a): Néhány regionális együttműködési kísérlet Közép-, és Kelet- Európában c. 1999-es OKTK tanulmány, Kézirat NOVÁK T., (1999/b) Visegrád és a CEFTA.: Cégvezetés. No 5. NOVÁK TAMÁS (2000): Regionális együttműködés és EU integráció Közép-Európában és a Balkánon, PhD értekezés, BKE Nemzetközi kapcsolatok Doktori Iskola,. pp. 1-214. OECD (2001). Statistical Compendium: Main Economic Indicators. Iss. 1/2001, Paris. PAASI, A. (1986): The institutionalization of regions: a theoretical framework for Understanding the emergence of regions and the constitution of regional identity. Fennia, vol. 164 issue 1, pp105-146 PAASI, A. (1991): Deconstructing regions: notes on the scales of human life. – Environment and Planning A, vol. 23. pp 239-256 PALÁNKAI T. (1997): Magyarország európai integrációja. Globalizáció és nemzeti állam, integráció és nemzeti érdek - In: Globalizáció és nemzeti érdek - MTA, Budapest, pp. 77-87. PALÁNKAI T. (1998): Az európai integráció gazdaságtana,Bp. Aula K. PALÁNKAI T. (2000): Globalizáció és regionális integrációk. In.: Nemzetgazdaság, regionalitás, világgazdaság: Tanulmányok Simai Mihály akadémikus 70. születésnapja tiszteletére. (szerk. Blahó András) pp. 266-282. PALÁNKAI T. (2001): Az Európai Integráció gazdaságtana, Aula, Budapest PALÁNKAI T. (2002): Világgazdasági integrációk In: Világgazdaságtan II. Blahó A. (szerk.), Aula, Budapest PATKÓS CS. (2008): Az Észak-alföldi régió intézményesülése, különös tekintettel JászNagykun-Szolnok megye szerepére. Eger, 176 p. PERCZEL GY. (szerk.) (1996): Magyarország társadalmi-gazdasági földrajza – ELTE Kiadó, Budapest pp.1-652. PROBÁLD F. (1995): A világazdaság regionális szerkezete., In: Probáld F. (szerk): Pro geographia humana, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest 9-36. pp PROBÁLD F. (1995): Pro geographia humana – ELTE Eötvös Kiadó, Budapest pp. 1-178. PROBÁLD F. (2000): Európa regionális földrajza – Tankönyvkiadó, Budapest pp. 1-432. RADICS ZS. (2005): A közép-európai külgazdasági kapcsolatok változása a CEFTA tükrében. Debrecen, PhD-értekezés, kézirat.

420

RECHNITZER J. (2002): Ó régió, hol vagy te régió…. – in: Abonyiné Palotás Jolán – Becsei József – Kovács Csaba (szerk.) (2002): A magyar társadalomföldrajzi kutatás gondolatvilága. – Szeged pp 163-174 RECHNITZER J.1999: Területi stratégiák Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, pp. 64-104. RÉDEI M. – JAKOBI Á. – JENEY L. (2002): Regionális specializáció és a feldolgozóipari tevékenység változása. Tér és Társadalom, 2002/4. pp. 87–108. RÉTI T. (1997/a): A CEFTA-kereskedelem fejlődése és korlátok. Külgazdaság, 4. sz. RÉTI T. (1997/b): A CEFTA-kereskedelem fejlődése: lehetőségek és korlátok – KopintDatorg, Budapest pp. 1-40. RÉTI T. (1999): Magyar tőkekivitel Romániába és Szlovákiába. Külgazdaság, 11. sz. RÉTI T. 1998: A balkáni gazdaságok: elzárkózás vagy felzárkózás? Külgazdaság, 1998. 3. sz. pp. 53-71. RÉTI T. –TÓTH G. L., (1993) Regionális együttműködés, szabad kereskedelem. Lehetőségek, korlátok Közép-Európában. Társadalmi Szemle 12. sz. RÉTI, T. (1996): A külkereskedelem fejlödésének korlátai Magyarország és a környezö átmeneti gazdaságok között, KOPINT-DATORG Research Report, Budapest. RÉTI, T. (1998):A CEFTA-országok export-import politikájának összehasonlító vizsgálata), , KOPINT-DATORG Research Report, Budapest. RICHTER, S. (1997): European Integration: the CEFTA and the Europe Agreements, The Vienna Institute for Comparative Economic Studies (WIIW), Research Reports No. 237, Vienna. RICHTER, S.- TÓTH, L.G. (1997): A Visegrádi Csoport országai közötti kereskedelem, KÜLGAZDASÁG, 1997 No. 6, pp. 26-46. ROSATI, D., (1998) "Emerging Trade Patterns of Transition Countries, Some Observations from the Analysis of Unit Values"artykuł, MOCT-MOST, vol.8, no.2, pp.51-67 ROSE, A. K. (1999): “One Money, One Market: Estimating the Effect of Common Currencies on Trade,” Economic Policy: A European Forum, forthcoming. SÁRFALVI B. (1991): A világgazdaság növekedési pólusai., Földrajzi Közlemények 1991/2. 145-163. pp. SASS, M. (1995): Developments in foreign trade and trade policy in the „Visegrad countries” and Slovenia in 1990-1994. In: Gáspár, P. 1995.: Changes and Challenges - Economic Transformation in East-Central Europe – Akadémiai Kiadó, Budapest pp.45-69. SCHRADER, K.- C.-F. LAASER (1994): Die baltischen Staaten auf dem Weg nach Europa — Lehren aus der Süderweiterung der EG. Kieler Studien 264, Tübingen: J.C.B. Mohr. SCHRADER, K., C.-F. LAASER (1998/a): Wirtschaft Litauens. In H. Graf und M. Kerner (Hrsg.), Handbuch Baltikum heute. Nordeuropäische Studien 14. Berlin: Berlin-Verlag Arno Spitz: pp. 151–180. SCHRADER, K., C.-F. LAASER (1998/b): Wirtschaft Lettlands. In H. Graf und M. Kerner (Hrsg.), Handbuch Baltikum heute. Nordeuropäische Studien 14. Berlin: Berlin-Verlag Arno Spitz: pp.181–210. SCHRADER, K., C.-F. LAASER (1998/c): Wirtschaft Estlands. In: H. Graf und M. Kerner (Hrsg.), Handbuch Baltikum heute. Nordeuropäische Studien 14. Berlin: Berlin-Verlag Arno Spitz pp.211–240. SCHRADER, K., C.-F. LAASER (1999): Successful Legal and Economic Reform in the Baltic Rim? In Statistics Finland International Business Statistics Dept. (ed.), Report on Europe — Northern Dimension:pp. 21–27. SCOTT, L. – VOLLRATH, T. (1992): Global Competitive Advantages and Overall Bilateral Complementary in Agriculture: a Statistical Review. Statistical Bulletin. Nr. 850. USDA. New York SHORTRIDGE, J. (1984),: The emergence of ‘Middle West’ as an American regional label. Annals of the Association of the American Geographers, 74 pp 209-220

421

SIEBERT, H. 1991: Kelet-Európai gazdasági rendszerváltása Külgazdaság, 1991/10. pp. 5-23. SIKOS T. T. (szerk.) (1984): Matematikai és statisztikai módszerek alkalmazási lehetőségei a területi kutatásokban. Földrajzi Tanulmányok 19, Akadémiai Kiadó. Budapest, 300. p. SIMAI M. (1992): A világgazdasági rend és az új multilateralizmus., Aula, Budapest SIMAI M. (1997): A rendszerváltás, az álam és a globális változások - In: Globalizáció és nemzeti érdek - MTA, Budapest, pp. 49-77. SIMAI M. 1997: A rendszerváltás, az állam és a globális változások Társadalomkutatás, 1997. 1-2. sz. pp. 24-43. SINKOVICS A. (1986): Nemzetközi tőkemozgások és a KGST – Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest SLOVAK TRADE FORUM… (1999): Slovak Trade Forum, Double Issue. Journal for Foreign Trade Support, Pozsony. SLOVENIAN ECONOMIC… (1999): Slovenian Economic Mirorr, June 1999. Institute of Macroeconomic Analyses and Development, Ljubljana. SMARZYNSKA, B. K. (1999): “Does Relative Location Matter for Bilateral Trade Flows? An Extension of the Gravity Model,” The World Bank, mimeo. SOJA, E. (1985),: The spatiality of social life: towards a transformative retheoretisation. - in: Gregory, D. - Urry, J. (1985) (szerk.): Social Relations and Spatial Structures. - London, Macmillan pp 90 – 127 SOLOAGA, I., - L.A. WINTERS (1999): Regionalism in the Nineties: What Effect on Trade? CEPR Discussion Paper 2183. London: Centre for Economic Policy Research. STATISTICAL OFFICE OF ESTONIA (a). Väliskaubandus. Tallinn, various issues. STATISTICS LITHUANIA (a). Foreign Trade Estonia/Latvia/Lithuania – Statistical Bulletin. Vilnius, various issues. STATISTICS LITHUANIA (b). Uzsienio prekyba. Vilnius, various issues. STATISTISCHES BUNDESAMT (Germany) (a). Außenhandel nach Ländern und Warengruppen (Spezialhandel). Fachserie 7, Reihe 3. Wiesbaden, various issues. SUNTUM, U. VAN (2000): Kaufkraftströme im Einzelhandel: Ein gravitationstheoretisches Prognosemodell. Raumforschung und Raumordnung 58 (6): pp. 448-456. SÜLI-ZAKAR I. – PFEIL E. (1993): Hajdú-Bihar megyei tapasztalatok a kistérségi szövetségek és társulások létrejöttéről. – Comitatus Önkormányzati Szemle III. évf., 10, pp 39-47 SÜLI-ZAKAR I. (1999): A régiók Európában és Magyarországon. – Debreceni Szemle, VII. évf.3.sz. pp 355-370 SÜLI-ZAKAR I. (2003/A): A régió: Földrajzi integráció. - in: Süli-Zakar István (2003) (szerk.): A terület- és településfejlesztés alapjai. - Dialóg Campus, Budapest-Pécs pp 125-138 SZARKA L. (1997): A közép-európai államok kapcsolatai – Calibra Kiadó, pp. 1-55. SZILÁGYI I. (2003) : Európai integráció, globalizáció, regionalizmus, INCO 2003/2. SZIRMAI P. (1996): „Csatlakozási bemelegítő” – Figyelő, 1996/2. p. 20.. SZITA J. (2000): A világgazdaság összefonódásának folyamatai az ezredfordulón: Globalizáció, regionalizáció, nemzetgazdaság in: Nemzetgazdaság, regionalitás, világgazdaság: Tanulmányok Simai Mihály akadémikus 70. születésnapja tiszteletére. (szerk. Blahó András) Budapest, pp. 114-131. TAYLOR, P. (1988): World-systems analysis and regional geography. - Professional Geographer, 40 pp 259–265 TAYLOR, P. (1993): International Organization in the Modern World: Regional and the Global Process, London, Pinter THEIL, H. (1971): Principles of Econometrics. Amsterdam, London: North-Holland. THRIFT, N. (1983): On the determination of social action in space and time. - Environment and Planning D: Society and Space, 1 pp 23–57

422

TINBERGEN J. (1965): International Economic Integration, Amsterdam, Elsevier,. TINBERGEN, J. (1962): Shaping the World Economy: Suggestions for an International Economic Policy. New York: The Twentieth Century Fund. TÓTH G. L. (1992): „A hármak kétes egysége” – Figyelő, 1992/19. P. 15. TÓTH J. (1999): Régiók a Kárpát-medencében. In: Változó Világ, átalakuló politikai földrajz. Szerk.: Pap N.-Tóth J. JPTE TTK Földrajzi Intézet Pécs, 1999. pp. 5-16. TÓTH J. (SZERK.) (2001): Általános társadalomföldrajz I. Dialóg-Campus, Budapest-Pécs 418 p. TÓTH J. (SZERK.) (2002): Általános társadalomföldrajz II. Dialóg-Campus, Budapest-Pécs 225 p. TÓTH L. (1995): Globalizáció és regionalizáció - Szeged, pp. 1-189. TÓTH T. (1998): Külgazdaságtan. Aula, Budapest, 357 p. TÓTH, G. L. (1994): Trade among the CEFTA Countries in mid-1990s: How to Promote the Expansion of Intra-regional Trade Flows in Central Europe – Kopint-Datorg, Budapest pp. 150. TRÓN ZS. – RADICS ZS. (2003): Közép-európai agrárgazdaságok hatékonyságaversenyképessége az EU csatlakozás küszöbén, In: Tásadalomföldrajz-Területfejlesztés. Debreceni Egyetem Társadalomföldrajzi és területfejlesztési Tanszék, pp. 269-300 URRY, J. (1981): Localities, regions and social class. - International Journal of Urban and Regional Research, 5 pp 455-474 URRY, J. (1985): Social relations, space and time. - in: Gregory, D. - Urry, J. (1985) (eds.): Social Relations and Spatial Structures. - London, Macmillan pp 20–48 VEZÉR Z.-KISS J. (1994): CEFTA, Közép-Európai Szabadkereskedelmi megállapodás – Co-NexTraining Bt., Budapest pp. 1-224. VINER, J. (1950), The Customs Union Issue, Carnegie Endowment, New York. VISZT E .(1997): „Forgalmi csomópontok” – HVG, 1997/20. pp. 115-117. WALTER, E. (1937): Das Baltikum in Zahlen. Königsberg: Institut für osteuropäische Wirtschaft. WEBBER, M. J. (1985): Regional production and the production of regions: the case of steeltown. - in: Scott, A. J. - Storper, M. (1985) (eds.): Production, Work, Territory: The geographical Anatomy of Industrial capitalism. - London, Allen and Unwin pp 197–224 WEBER, A. (1922): Über den Standort der Industrien. Erster Teil: Reine Theorie des Standorts. Mit einem mathematischen Anhang von Georg Pick. Tübingen. WEI, SHANG-JIN (1996): Intra-national Versus International Trade: How Stubborn Are Nations in Global Integration?, NBER Working Paper No. 5531. WONNACOTT, P., M. LUTZ (1989): Is There a Case for Free Trade Areas? In Jeffrey J. Schott (ed.), Free Trade Areas and U.S. Trade Policy. Washington D.C.: Institute for International Economics: 59–84. WORLD BANK (több évben). The World Bank Atlas. Washington, D.C.: The World Bank. ZELINSKY, W. (1980): North America’s vernacular regions. - Annals of the Association of American Geographers, 70 pp 1–16

423

A II. részhez felhasznált irodalom ÁBRAHÁM B-STEKOVICS R. (2000): A szerb nemzettudat fejlődése. Pro Minoritate 2000/2. pp11-24 ANTONIĆ, S. (1998): Slobodan Milošević 1987-1997 közötti uralkodása: kísérlet a tipológiai meghatározásra. Magyar Elektronikus Könyvtár ARDAY L. (1998): Koszovó – Szerbia elszakíthatatlan része: kivonatok a szerb parlament rendkívüli ülése elé terjesztett határozattervezetből, 1998. szept. 28. Kézirat, Teleki László Intézet, Budapest, 5p ARDAY L. (2002): Reformok és kudarcok. Jugoszlávia utolsó évtizedei és ami utána következett. Budapest, Books in Print BANAC, I. (1984): The National Question in Yugoslavia. Ithaca. BEBLER, A. (1992): A föderalista kommunizmus jugoszláv modellje. Európai Szemle, 1992. 3. sz. BECK, B. (1975): Jugoszlávia gazdasága. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. BECKMANN-PETEY, M. (1990): Der jugoslawische Föderalismus. Südost-Institut München, R. Oldenburg Verlag. BÍRÓ L.: Koszovó a szerb történeti tudatban. História,. pp23-25 BÍRÓ L. (2007): Koszovó Jugoszláviában. História, 2007/2 pp17-21 BLAGOJEVIĆ, M. (1999): "Mi" és "ők". Elvesztett kontextus, elvesztett párbeszéd. Népszabadság, 1999. január 9., 25p. BLAGOJEVIĆ, M. (1998): A szerbek elvándorlása Koszovóról: trauma és/vagy katarzis (1945-1995.). Magyar Elektronikus Könyvtár. Symposion 18. 1998. május-augusztus, p50 CANAN, J. W. (2001): The Lessons of Kosovo. In: Aerospace America. June 2001. http://www.aiaa.org/aerospace/Article.cfm?issuetocid=100&ArchiveIssueID=15 ĆOVIĆ, B. (1999): Izvori velikosrpske agresije. Zagreb, 1991. (szerk.) Pro Minoritate 1999/4 pp110-120 CSÍKHELYI L. (2000a): A koszovói válság Bulgáriából nézve. Pro Minoritate, 2000/2. pp195-197 CSÍKHELYI L. (2000b): Nemzeti és regionális tudat a bolgár és a macedón államfejlődésben. Pro Minoritate, 2000/2. pp51-66 CSORBA B. (1995): Jugoszlávia, Vajdaság: a Horvátországból érkező menekültek okozta nehézségek, az etnikai arányok megváltozása. Kapu, 1995./9. sz. p54 DESTANI, B. (szerk.) (1999): Albania and Kosovo: Political and Ethnic Boundaries 18671946. London. DIPPOLD, P., SEEWANN, G. (1997): Bibliographisches Handbuch der Ethnischen Gruppen Südosteuropas. Oldenbourg, München, 638p DODDS, K. (1998): Enframing Bosnia: the geopolitical iconography of Steve Bell. In: Ó Tuthail, G. és Dalby, S. (szerk.): Rethinking geopolitics. Rotledge, London, New York, pp 170-194 DRAGNICH, A. (1995): Greater Serbia and the West’s miscalculation. Mediterranean Quarterly 1995/6, pp 49-60 DUGANDZIJA, N. (1995): Jugoslavenstvo. Beograd, Mladost. DURHAM, E. (1905): The Burden of the Balkans. London. EHLERS, E. (1996): Kulturkreise – Kulturerdteile – Clash of Civilizations. Plädoyer für eine gegenwartsbezogene Kulturgeographie. Geographische Rundschau 48. 1996/6, pp228-245 ERDÖSI F. (2005): A Balkán közlekedésének főbb földrajzi jellemzői. Balkán Füzetek 3. PTE TTK Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központja, Pécs,.130p

424

FASSMANN, H.-MÜNZ, R. (1995): Geschichte und Gegenwart europäischer Ost-West Wanderung. Österreichische Osthefte, 1995. 3. sz. 747-775.p. FLIEDNER, D. (1992): Antropogeographie, Paradigmenwechsel, kulturelle Evolution. Geographiche Zeitschrift 1992/1. pp1-20., Franz Steiner Verlag, Stuttgart GIORDANO, Ch. (1996): Etnizität und das Motiv des mono-ethnischen Raumes in Zentralund Osteuropa. Parabel Schriftenreihe, 17. füzet. pp127-141. Focus, Giessen. GUBÁS J. (2000): A délvidéki szórványok jövőképe. Pro Minoritate, 2000/2. p189-194 HAJDÚ Z. (2003): Az intézményes Balkán-kutatás kialakulásának és fejlődésének problémái Magyarországon 1948-ig, különös tekintettel a földrajzi kutatásokra. Balkán Füzetek 1. PTE TTK Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központja, Pécs, 75p HAJDÚ Z. (2004): Bosznia-Hercegovina: államiság és közigazgatási térszervezés. In: Bosznia-Hercegovina a harmadik Balkán-háború után. Balkán Füzetek 2. PTE TTK Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központja, Pécs, pp19-29 HAJDÚ Z. (2006): A magyar-horvát határ történeti, közjogi, közigazgatási kérdései 1918-ig. Történeti és politikai földrajzi vázlat. In: Horvátország az Európai Unió kapujában. Balkán Füzetek 4. PTE TTK Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központja, Pécs, pp18-33 HASLINGER, P. (1999): Régió és regionalizmus Délkelet-Európában. A történetírás aktualitásai. Pro Minoritate 1999/4., pp3-10 HAVASS R. (1913): Magyarország és a Balkán. Budapest, 1913. Fritz Nyomda. HÉZSER A. (1916): A Balkán-félsziget közlekedő útjai. Földrajzi Közlemények, XLIV/6. pp594-606 HORVAT, B. (1996): Soknemzetiségű államok nacionalista felbomlása. Eszmélet 1996/30, pp 142-156 HOROWITZ, D. (1985): Ethnic groups in conflict. University of California Press, Los Angeles, London. 697p HROCH, M. (1996): From National Movement to the Fully-formed Nation: The Nationbuilding Process in Europe. In: Balakrishnan, Gopal (ed.): Mapping the Nation. Verso, New York, London pp78-97 HUNTINGTON, S. P. (1998): A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása. Európa Könyvkiadó, Budapest. IČEVIĆ, D. (1989): Jugoslavenstvo i jugoslavenska nacija. Beograd, Naučna knjiga. ILIĆ, V. (2000): A középosztály Szerbiában. Pro Minoritate, 2000/2. pp. 88-92. ILIEVA, M., WAACK, C., SCHMIDT, C. (2002): Bulgariens administrative Neugliederung. Europa Regional 2002/10. pp. 28-27. JACKSON, M.-LAMPE, J. (1982): Balkan Economic History 1550-1950. Bloomington. JANJIĆ, D. (1990): Kosovo a nacionalizmus és a fejlődés között. Létünk, Újvidék, 1990/6. JANJIĆ, D.-MALIQI, S. (szerk.) (1994): Conflict or dialogue: Serbian-Albanian relations and integration of the Balkans. Studies and essays. 346p JEFFREY, A. (2006): Buildind state capacity in post-conflict Bosnia and Herzegovina: the case of Brčko District. Political Geography 2006/2., pp203-227 JELAVICH, B. (1996): A Balkán története I-II. Osiris Kiadó-2000, Budapest. JOÓ R. (1988): Etnikumok és regionalizmus Nyugat-Európában. Gondolat, Budapest. 223p JORDAN, P. (1995): Ethnische Struktur Südosteuropas um 1992. ÖOSI, Wien. JUHÁSZ J. (1996): Államnemzet, nemzetállam, kisebbség. Etnikai háborúk a volt Jugoszláviában. Társadalmi Szemle 1996. 8-9. sz. pp78-87 JUHÁSZ J. (1997): A délszláv háborúk. Napvilág Kiadó, Budapest, 1997. JUHÁSZ J.: A koszovói válság történelmi háttere. www.balkancenter.hu/pdf/koszovo02/pdf JUHÁSZ J. (1999): Volt egyszer egy Jugoszlávia. A délszláv állam története. Aula, Budapest. JUHÁSZ J. (2000a): Koszovó: egy válság anatómiája. (et al.) Budapest, Osiris. JUHÁSZ J. (2000b): Magyarország és a koszovói háború. Pro Minoritate 2000/1. pp58-61

425

JUHÁSZ J. (2004): Háborúk a Nyugat-Balkánon. Múltunk, 2004/4. JUHÁSZ J. (2005): A Nyugat-Balkán a mai nagyhatalmi politikában. In: A Balkán és a keleti kérdés a nagyhatalmi politikában. Hungarovox, Budapest, pp 277-285 JUHÁSZ J.-MÁRKUS L.-TÁLAS P.-VALKI L. (2003): Kinek a békéje? Háború és béke a volt Jugoszláviában. Budapest, Zrínyi. KAPRONCZAY P. (1999): A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása. Pro Minoritate, 1999/4. p50-54 KAVALASZ, D. (2000): Koszovó: a görög külpolitika történelmi fordulópontja? Pro Minoritate, 2000/2. p132-141 KEMÉNYFI R. (2002): Az „etnikai táj” kultúrnemzeti mítosza. Regio 13. évf. 4. sz. pp93-108 KOCSIS K. (1984): A Vajdaság népességföldrajza. Szakdolgozat, KLTE TTK Debrecen. KOCSIS K. (1993): Az etnikai konfliktusok történeti-földrajzi háttere a volt Jugoszlávia területén. Teleki László Alapítvány, Budapest. KOCSIS K. (2003): Horvátország pannon területeinek etnikai térképe. MTA Földtudományi Kutató Központ, MTA Kisebbségkutató Intézet. Budapest. KOCSIS K. (szerk.) (2005): Délkelet-Európa térképekben. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Kossuth Kiadó, h. n., 99p KOCSIS K. (2005b): Délkelet-Európa változó etnikai-vallási arculata a 20. században. In: Szakmai tudományos közlemények. A békefenntartás aktuális biztonságpolitikai kérdései. Katonai Biztonsági Hivatal, Budapest, pp5-23 KORHECZ T. (1999): Gondolatok, melyek lángra lobbantották a Balkánt. Pro Minoritate 1999/4. pp107-120 KOZMA TÓTH I. (1996): Háború után. Magyar békefenntartók Okučaniban. Zrínyi Kiadó, Budapest. KRAUSZ T. (szerk.) (1999): A Balkán-háborúk és a nagyhatalmak: Rigómezőtől Koszovóig. Történeti és politológiai előadások. Budapest, Napvilág. KUKELLY Gy. (2008): Macedónia, a működő mozaik. A Földgömb, 2008/3. pp76-81 KUPCHAN, Ch, A. (2005): Independence for Kosovo. Foreign Affairs, 2005/6. KUPCHAN, Ch, A. (2008): Serbia’s Final Frontier? Foreign Affairs, 2008/2. LADÁNYI Gy. (2000): Ördöglakat Koszova. Pro Minoritate 2000/1. pp171-173 LANTERNARI, V. (1972, 1981): Gyarmatosítás és vallási szabadságmozgalmak. Kossuth, Budapest. 403p LIOTTA, P. (2006): The Geopolitics of the Balkans: Outcomes and Possibilities. www.newbalkanpolitics.org.mk LITTLE, A-SILBER, L. (1996): Jugoszlávia halála. Zrínyi Kiadó, Budapest. LJUBIĆ, D. (2004): What should and could be done to improve the economic situation in Bosnia and Herzegovina. In: Bosznia-Hercegovina a harmadik Balkán-háború után. Balkán Füzetek 2. PTE TTK Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központja, Pécs, pp57-62 MAGAŠ, B. (1993): The destuction of Yugoslavia. London, New York. Verso, 366p MAJOR N. (1996): Kis-Jugoszlávia és a délszláv válság. Kritika 1996/1. sz. 23p. MALCOLM, N. (1998): Kosovo: A Short History. New York: New York University Press, 492p MAZOWER, M. (2004): A Balkán. Európa, Budapest, 233p MERTUS, J. A. (1999): Kosovo: How myths and truths started a war. Berkeley/Los Angeles/London, Univ. of California Press, 378p MESIĆ, S. (2003): Jugoszlávia nincs többé. Helikon, Budapest, 405p MEZŐ F. (1998): Samuel P. Huntington elmélete és a kultúrföldrészek. Tér és Társadalom, 1998/4. pp91-105 MEZŐ F. (1999): Etnicitás, időstruktúrák a volt Jugoszlávia geopolitikai rendszerében. Tér és Társadalom, 1999/1-2. pp142-160

426

MEZŐ F. (2007): Térelemzések a geopolitikában. Tér és Társadalom 2007/2, pp1-22 MIHAJLOVIĆ, K. (1985): A jugoszláv gazdasági valóság. Kossuth Könyvkiadó, Budapest. MIRNICS K. (1996): Kis-Jugoszlávia hozománya. Írások az asszimilációról és a kisebbségről. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest. MUIR, R. (1997): Political geography: a new introduction. London, Macmillan. 316p NEMES NAGY J. (1996): Társadalmi térkategóriák a regionális tudományban. MTA Politikai Tudományok Intézete Etnoregionális Kutatóközpont, Budapest. NEMES NAGY J. (1998): A tér a társadalomkutatásban. (Bevezetés a regionális tudományba). Hirscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, Ember-Település-Régió sorozat, Budapest NEMES NAGY J. (2005): Regionális elemzési módszerek. ELTE Regionális Földrajzi Tanszék, MTA-ELTE Regionális Tudományi Kutatócsoport, Budapest. NÉMETH A. (1996): Jugoszlávia gazdasági helyzete a háború után. Heti Világgazdaság, 1996. május 21., 25p. NÉMETH Z. (1995): Balkáni fenevad. Napló, Újvidék, 1995. NÉMETH Z. (1995b): Téves csatatéren I-II. Napló, Újvidék, 1995. NIEDERHAUSER E. (1993): Jugoszlávia széthullása. Múltunk 1993./2-3. sz. 116-130p. Ó TUATHAIL, G. (1998): Rethinking Geopolitics. Routledge, London, New York, 333p PAPP N. (2004): Bosznia-Hercegovina külgazdasága. In: Bosznia-Hercegovina a harmadik Balkán-háború után. Balkán Füzetek 2. PTE TTK Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központja, Pécs,. pp49-56 PAPP N. (2006): Horvátország gazdaságának főbb jellemzői a XXI. század elején. In: Horvátország az Európai Unió kapujában. Balkán Füzetek 4. PTE TTK Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központja, Pécs, pp79-88 PAPP N. (2007): A Balkán „kis” politikai földrajza. Balkán Füzetek 5. PTE TTK KeletMediterrán és Balkán Tanulmányok Központja, Pécs, 124p PEŠIĆ, V. (1990): A kosovói és a szerbiai viszályok lényege. Létünk, Újvidék, 1990/6. PETHEŐ Á. (2004): A bosznia-hercegovinai békefolyamat helyzete. In: Hadtudomány XIV. évfolyam, 2004/3-4. szám pp29-38 PETSCHEN, S. (1996): Nationalismus und das Europa der Regionen. In: Welt Trends 4. sz. Internationale Politik und vergleichende Studien. Geopolitik - Ein altes Konzept wird neu befragt. 119-129p. PHILIPPOVICH T. (1998): Közép-Európa helye a francia külpolitikában. A délszláv válság félreismerése. Külpolitika 4.évf., 1998/2. sz. 3-18p. POGÁTSA Z. (2000): Konstruktív gazdasági megoldások lehetősége a Balkánon: két terv a stabilizálás és az újjáépítés finanszírozására. Pro Minoritate 2000/1. pp51-57 PÓSA K. (1997): A Szándzsák etnikai változásai a nagy történelmi-politikai események hátterében 1878-tól napjainkig. Szakdolgozat, KLTE BTK Debrecen, 1997. PÓSA K. (1999): Jogsértések a Szandzsákban. Pro Minoritate 1999/4. pp127-136 PÓSA K. (2000): Szarajevó a háború után. Pro Minoritate 2000/1. pp148-159 POUNDS, N. J. G. (1997, 2003): Európa történeti földrajza. Budapest, Osiris. 532p PRASO, M. (1996) Demographic Consequences of the 1992-1995 War. Bosnia report 16. Sarajevo, 1996. pp35-52 PRIBIČEVIĆ, O. (2000): A szerb „különút” eredete − A Szerb Szocialista Párt népszerűségének okai. Pro Minoritate 2000/2. p116-131 PROBÁLD F. (1994): A jugoszláv utódállamok. In: Európa regionális földrajza. Budapest, 1994. 439-459p. RAUERT, F. (1999) Das Kosovo: eine völkerechtlich Studie. Braumüller, Wien, 252p REDEPENNING, M.. (2002): Was und wie ist der Balkan? Entstehung und Persistenz von Raumbildern. Geographische Rundschau 54, Heft 7/8, pp10-15

427

REMÉNYI P. (2006): Horvátország térszerkezetének alapvonásai a XXI. század elején. In: Horvátország az Európai Unió kapujában. Balkán füzetek 4. PTE TTK Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központja, Pécs,. pp57-78 REMÉNYI P.-VÉGH A. (2004): A Brčkoi Körzet: megoldás vagy zsákutca? In: BoszniaHercegovina a harmadik Balkán-háború után. Balkán Füzetek 2. PTE TTK KeletMediterrán és Balkán Tanulmányok Központja, Pécs, pp63-81 RESS I. (2000): A bosnyák nemzettudat fejlődése. Pro Minoritate, 2000/2. p67-82 REUBER, P., WOLKERSDORFER, G. (2002): Clash of Civilizations aus Sicht der kritischen Geopolitik. Geographische Rundschau 54. 2002/7-8, pp24-28 ROMSICS I. (1998): Nemzet, nemzetiség és állam Kelet-Közép- és Délkelet-Európában a 19. és a 20. században. Napvilág Kiadó, Budapest. SCHÖPFLIN Gy. (2000): Délkelet-Európa definíciója. Pro Minoritate, 2000/2. pp5-10 SCHÜTZ I. (2000): A nemzetté válás rögös útja az albánoknál. Pro Minoritate, 2000/2. pp3850 SEBESTYÉN I. (1995): Jugoszlávia külföldi vagyonának felosztása az utódállamok között. Kápé, 1995. december 21., 32sp SERES A. (2000): Pomákok Macedóniában. Etnikus identitás vagy nemzettudat? Pro Minoritate, 2000/2. pp83-87 SOKCSEVITS D. (2000): A horvát nemzettudat kialakulása. Pro Minoritate, 2000/2. pp25-30 SOKCSEVITS D.-SZILÁGYI I.-SZILÁGYI K. (é. n.): Déli szomszédaink története. Bereményi Kiadó, Budapest. SULYOK G. (2008): A koszovói patthelyzet. Le Monde diplomatique 2008. január, p6 SZILÁGYI I. (2005): A SECI-től a Nyugat-Balkánig. In: A Balkán és a keleti kérdés a nagyhatalmi politikában. Hungarovox, Budapest, pp 295-308 SZŐNYI A. (2008): Taposóakna-helyzet Boszniában. A Földgömb, 2008/3. pp8-11 TÁLAS P. (2000): Koszovó: egy válság anatómiája. (et al.) Osiris, 2000. TÁLAS P. (2004): Kinek a békéje? Háború és béke a volt Jugoszláviában. (et al.) Zrínyi Kiadó, Budapest. TARI I.-STEKOVICS R. (2000): „Harcolj fiam, én is abból éltem meg”. Jugoszlávia: egy partizánállam zsákutcája. Pro Minoritate 2000/1. p102-109 TOLDI F. (1995): A jugoszláv állam kialakulása és felbomlása. MTA Állam- és Jogtudományi Intézete, Közlemények, Budapest. TRIFKOVIĆ, S. (2000): Geopolitische Hintergründe der NATO-Intervention im Kosovo. www.balkanstudies.org/kosovo/htm TRIFKOVIĆ, S. (é. n.): Kosovo, a Very Short History. www.balkanstudies.org/kosovo/htm TRIFKOVIĆ, S. (2001): The Bosnian War. In: The Oxford Companion to the Politics of the World. Oxford University Press, pp79-81. www.balkanstudies.org/bosnia/htm TRIPKOVIĆ, M. (1998): A jugoszláv társadalom elitizációja, kriminalizációja és politizációja. Magyar Elektronikus Könyvtár. Symposion 15. 1997 november-december, 29p TROEBST, S. (1998): Conflict in Kosovo: Failure of Prevention? An Analitical Documentation, 1992-1998. European Centre for Minority Issues, Flensburg, 64p (107p) VÁRADY T. (2007): Kisebbségi jogok a volt Jugoszlávia utódállamaiban. Megoldásképletek a koszovói krízis tükrében. Balkán-tanulmányok Központ, www.balkancenter.hu/pdf/elemzes/varady_balkan07/pdf 9p VÉGH A. (2004): Bosznia-Hercegovina népességének kérdései 1945-től napjainkig. In: Bosznia-Hercegovina a harmadik Balkán-háború után. Balkán Füzetek 2. PTE TTK Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központja, Pécs,. pp30-48 VÉGH A. (2006): Horvátország 1945 utáni térszerkezet-változásai. In: Horvátország az Európai Unió kapujában. Balkán füzetek 4. PTE TTK Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központja, Pécs, pp42-56

428

VESILIND, P. J. (1996): Bosnia. National Geographic, 1996. 189/6. pp48-61 VICKERS, M. (1998): Between Serb and Albanian: A history of Kosovo. London, C. Hurst&Co., 328p VUČIĆ, P. (1998): Politička sudbina Hrvatske. Geopolitičke i geoštrateške karakteristike Hrvatske. 447p (Horvátország politikai sorsa. Horvátország geopolitikai és geostratégiai jellemzői). Mladost, Zagreb, 1995. In: Klió. Történelmi Szemléző Folyóirat. 7. évf., 1998/2. sz. 35-39p. Fordította: Szilágyi Imre

A III. részhez felhasznált irodalom ADROVIC, SAMIR. (2007): Montenegro Rebuffs Albanian Demands. Balkan Investigate Reporting Network. BIRN. 2007. 06. 15. www.birn.eu.com/en/87/10/3314/ ATANASSOVA, IVANKA NEDEVA Ph. D. (1999): The Impact of Ethnic Issues on the security of South Eastern Europe. Report Commissioned by the NATO Office of Information and Press, http://www.nato.int/acad/fellow/97-99/atanassova.pdf Letöltés dátuma: 2009. szeptember 1. BALKÁN MONITOR, 2005/3 BALKÁN MONITOR, 2005/4 BALKÁN MONITOR, 2007/6. ICEG EC BALKÁN MONITOR, 2007/7-8. ICEG EC BALKÁN MONITOR, 2007/10. ICEG EC BALKÁN MONITOR, 2007/11. ICEG EC BALKÁN MONITOR, 2007/12. ICEG EC BALKÁN MONITOR, 2008/1. ICEG EC BALKÁN MONITOR, 2008/2. ICEG EC BALKÁN MONITOR, 2008/4. ICEG EC Banca Naţională a României: Investiţiile Străine Directe în România la 31 decembrie 2008. http://www.bnro.ro/files/d/Statistica/seturi%20de%20date/FDI2008rez.pdf. Utolsó letöltés: 2010. május 24. BAROUCH, E.: Bulgária: Szabadságot, szabadon játszani. In: Média és politika. MATARKA BENEDEK J. (2008): Erdély változó társadalmi-gazdasági térszerkezete. – Comitatus, 1-2. pp. 49-58 BEREND T. IVÁN (1999): Terelőúton Közép- és Kelet-Európa 1944-1990. Budapest. BÍRÓ L.: Montenegró útja a függetlenséghez. www.balkancenter.hu BORZÁN A. (2004): Románia népességének alakulása. – Területi statisztika, 2. pp. 164-172 BOTTLIK ZSOLT (2004): A regionális gazdasági különbségek etnikai hátteréről Bulgária példáján In: RÉKA (2), 7-40. pp. BOTTLIK ZS. (2008): Geographische Hintergründe zur Nationalen Identität der Montenegriner. Geographische Rundschau, 60. 2008/10. 54-62.o. BOTTLIK ZSOLT (2008a): A koszovói válság etnikai földrajzi vonatkozásai. In.: Földrajzi Közlemények. 132. 3. 3. pp. 291-306. BOTTLIK ZSOLT (2008b): A regionális és etnikai különbségek összefüggései Bulgáriában az ezredfordulón. In.: Területi Statisztika 11. (44.) 3. pp. 334-344. BOZSINOVA-PEJKOVSZKA (eds.) (2008): Ekonomicseszkij potencial Bolgarii. Moszkva, p. 160. és CD melléklete: Regionalnoe razvitie Reszpubliki Bolgarija Bulgária csatlakozásra való felkészülésben elért haladása. Az Európai Unió hivatalos lapja. P6_TA(2004)0110. 350-354. pp. CAPELLE-POGĂCEAN, ANTONELA - RAGARU, NADÈGE (2008): En quoi les « pártis ethniques » sont-ils «ethniques » ? Les trajectoires du MDL en Bulgarie et de l’UDMR

429

en Roumanie. Questions de Recherche / Research in Question N° 25 .http://www.ceri-sciencespo.com/publica/question/qdr25.pdf Letöltés dátuma: 2009. szeptember 1. Center for Documentation and Information on Minorities in Europe - Southeast Europe (CEDIME-SE), MINORITIES IN SOUTHEAST EUROPE, Muslims of Bulgária, http://www.greekhelsinki.gr/english/reports/CEDIME-Reports-Minorities-inBulgária.html Letöltés dátuma: 2009. szeptember 1. COMPOSITE PAPER 1998. Reports on Progress Towards Accession by Each of the Candidates. 31. p. (Report) COMMUNICATION FROM THE COMMISSION: A Financial Package for the Accession Negotiations with Romania and Bulgaria. 2004. 8. p. SEC(2004) 160 final. COMMUNICATION FROM THE COMMISSION: Monitoring Report on the State of preparedness for EU membership of Romania and Bulgaria. COM(2006) 549 final COMMUNICATION STRATEGY of the Republic of Serbia about hte Stabilization and Association Process of the Union. Government of the Republic of Serbia European Integration Office, 2004 CONSOLIDATED PUBLIC SPENDING IN MONTENEGRO, 2006 http://www.vlada.cg.yu/eng/minfin/vijesti.php?akcija=vijesti&id=17314. A montenegrói kormány hivatalos honlapja COUNCIL OF THE EUROPEAN UNION – Brussels, 1 Feb. 2005. 16238/1/04 Concl.4.28. p. COUNCIL OF THE EUROPEAN UNION – Brussels, 15 Dec. 2006 16879/06 Concl. 3. 34. p. http://europa.eu/rapid/pressReleasesAction.do?reference=MEMO/05/395&format=HTML &aged=0&language=HU&guiLanguage=en (MEMO/05/395). CURTIS, GLENN E. (ed.) (1992): Bulgaria: a country study. Washington. http://countrystudies.us/bulgaria/ CSUKO, VLADIMIR: A bulgáriai kisebbségek magatartás szerinti osztályozása és egymásrautaltsága, http://www.korunk.org/oldal.php?ev=2005&honap=1&cikk=845 Letöltés dátuma: 2009. szeptember 1. CSUKO, VLADIMIR (2002): The Movement for Rights and Freedom. In: The Turks 6. kötet (Szerk:Hasan Celâl Güzel, C. Com Oğuz, Osman Karatay), Ankara, 592-598. pp. DAVIDOVA, S. (1994): Bulgaria en Route to the EU. Adjustments in the Field of Agriculture. pp. 141-150. DAVIDOVA, S. – BUCKWELL, A. (1999): Privatization of Agriculture in New Market Economies: Lessons from Bulgaria. Springer Der Spiegel. 2007. január 4. http://belpol.transindex.ro/?hir=13072 Der Standard, 2007. 10.7. “Der russische Herr der Schwarzen Berge” DIMITROV, VESSELIN (2000): In search of a homogeneous nation: the assimilation of Bulgária’s Turkish Minority, 1984–85. In Journal on Ethnopolitics and Minority Issues in Europe. http://www.ecmi.de/jemie/download/JEMIE01Dimitrov10-07-01.pdf Letöltés dátuma: 2009. szeptember 1. DMITRICHEV, T. (1991): Bolgaria: Political Parties and groups (April 1991). Int. Journal of Refugee Law 1991/3. pp. 273-287. DMITRICHEV, T. (1991): Bulgaria: the Impact of Reform (May 1991) Int. J. of Refugee Law 1991/3. pp. 288-300. Djukanovic Back as Montenegro PM. BALKAN INSIGHT, 2008. febr. 6. DJURKOVIC, M. (2007): Montenegro: Headed for New Divison. Conflict Studies Research Centre. Balkans Series 2007/11.: Defence Academy of the United Kingdom, 2007. március, pp. 1-19. www.defac.ac.uk/colleges/csrc/documentlistings/balkan/07(11)MD.pdf

430

Az

Európai Parlament honlapja. Állásfoglalásra irányuló indítvány. 2006.05.09. www.europarl.europa.eu/meetdocs/2004_2009/documents/re/629/629232/629232hu.pdf ECONOMIC POLICY of Montenegro for 2008. Government of Montenegro, 2007. 5.o. http://www.gom.cg.yu/files/1206362751.pdf EKICI, NURAY: The Diaspora of the Turks of Bulgária in Turkey. http://www.emzberlin.de/projekte_e/pj41_pdf/ekici.pdf Letöltés dátuma: 2009. szeptember 1. ELEKES T. (2008): Demográfiai, gazdasági-társadalmi folyamatok Románia városaiban 1948-tól napjainkig. – Tér és Társadalom, 2. pp. 185-201 EMINOV, ALI: The Turks of Bulgária (1945-1983). In: The Turks 6. kötet (Szerk: Hasan Celâl Güzel, C. COm Oğuz, Osman Karatay), Ankara, 2002, 584-591. pp. EMINOV, ALI (1997): Turkish and other Muslim minorities of Bulgaria. London EMINOV, ALI (1999): The Turks in Bulgaria: post-1989 developments. In.: Nationalities Papers. Vol. 27. 1. pp. 31-55. GANGLOFF, SYLVIE: The impact of Ottoman legacy on Turkish policy in the Balkans (1991-1999). 2005 www.ceri-sciences-po.org/archive/nov05/artsg.pdf Letöltés dátuma: 2009. szeptember 1. GARDE, P. (2008): Balkáni beszéd (szavakról és emberekről). Kairosz Kiadó GECSE G. – NIKODÉMUS A. (2003): A hazai klaszterek lehatárolásának problémái – lokációs hányados. – Területi Statisztika 6. pp. 507-522. The Global Competitiveness Report 2009-2010, Country/Economy Profiles. http://www.weforum.org/documents/GCR09/index.html. Utolsó letöltés: 2010. május 24. GRIGOROVA-MINCHEVA, LYUBOV (1995): Comparative Balkan parliamentarism. Sofia IVANOV, STEFAN – TCHAVDAROVA, GUINKA – SAVOV, EMIL – STANEV, HRISTO (2002): Does larger means more effective? Size and the function of local governments in Bulgaria. http://lgi.osi.hu/publications/2002/215/169-CF-Bulgaria.pdf HELTAI JENŐ (1961): Kiskirályok. Bp. Szépirodalmi Kiadó Hetek - VI. évfolyam, 22. szám, 2002. május 31 - EPA http://epa.oszk.hu/00800/00804/00218/35966.html, Mondovics L. Gábor HÖPKEN, WOLFGANG (1997): From Religious Identity to Ethnic Mobilisation: The Turks of Bulgária before, under and since Communism. In: Muslim Identity and the Balkan State (szerk. Hugh Poulton, Suha Taji–Farouki) 54-81. HUNYA G. (szerk): 1990: Románia 1944-1990. Gazdaság- és politikatörténet. – Atlantisz Kiadó (Medvetánc), Budapest. 323 p. HVG, 1993/40. sz ILLÉS I. (2002): Közép- és Délkelet-Európa az ezredfordulón. – Dialóg Campus Kiadó, Budapest – Pécs. 362 p. INFORMATION ON EU Instrument for Pre-Accession Assistance. http://www.gom.cg.yu/files/1173347189.doc JELAVICH, BARBARA (1999): A Balkán története 18. és 19. század. I-II. kötet. Bp. JUHÁSZ M.A. (én.): Az ipari parkok szerepe a regionális fejlődésben. http://rmkt.ro/Uploaded/forum/forum%2071.pdf. Utolsó letöltés: 2010. május 24. KANTARDJIEVA, MARIA (2003): Bulgáriai kisebbség és a bővítés, jellegzetességek, változások, kihívások. In. Pro minoritate (2003/Tavasz) p. 41-49. KARASIMEONOV, G. (1997): The development of political science in Bulgaria: A discipline in transition. European Journal of Political Research 31 1997. (4), 519–532. KARASIMEONOV, G. (2001): The political Parties in Bulgaria and the Political Situation at the Time of the 2001 Presidential Elections. South-East European Review. 2001/4. pp. 109-122. KARDOS JÓZSEF – SIMÁNDI IRÉN (2004): Európai politikai rendszerek. Budapest. KEREKES J. (2002): Erdély helye Románia gazdaságában. – Területi statisztika, 3. pp. 271285

431

KEREKES J. – MEZEI G. (2000): Gazdasági régiók Romániában. – Területi statisztika, 2. pp. 144-162 KICSI VALÉRIA – N. RÓZSA ERZSÉBET (2005): A török identitás néhány aspektusa és hatása Ankara külpolitikájára. In: Nemzeti identitás és külpolitika a Közel-Keleten és Kelet-Ázsiában (Szerk: N. Rózsa Erzsébet). Bp. KOCSIS KÁROLY (szerk.) (2007): South Eastern Europe in Maps. Bp., 135. KŐSZEGI MARGIT (2008): Bulgária muzulmán lakossága az ezredfordulón. In.: Pro Minoritate (2008/ősz). 154-11. pp. LENKOVA, MARIANA (1999a): Center for Documentation and Information on Minorities in Europe - Southeast Europe (CEDIME-SE), MINORITIES IN SOUTHEAST EUROPE, Muslims of Bulgária, http://www.greekhelsinki.gr/english/reports/CEDIME-ReportsMinorities-in-Bulgária.html Letöltés dátuma: 2009. szeptember 1. LENKOVA, MARIANA (1999b): Center for Documentation and Information on Minorities in Europe - Southeast Europe (CEDIME-SE), MINORITIES IN SOUTHEAST EUROPE, Turks of Bulgária, http://www.greekhelsinki.gr/pdf/cedime-se-Bulgária-turks.doc Letöltés dátuma: 2009. szeptember 1. L’Express. 2006. december 14. http://belpol.transindex.ro/?hir=12967 LOZANOVA, GALINA ET AL (2005): Regions, minorities and European policies. A state of the art report on Muslim Minorities (Turks and Pomaks) in Central South Planning Region (Bulgaria). Sofia. 46 p. LÜTEM, ÖMER E. (1999): The past and present state of the Turkish-Bulgárian relations. In: Dis Politika. 1999. 1–4. 64–77. pp. MAGYAR NEMZET, 2000. szeptember 18. http://www.vmsz.org.yu/hu_new/igyirnak/cikk_377.htm Pataky István MAHON, MILENA (1999): The Turkish minority under Communist Bulgaria – politics of ethnicity and power. In.: Journal of Southern Europe and the Balkans. Vol.1. 2. pp. 149162. MANKA BONEVA (1995): Ethnic Identities in the Making: The Case of Bulgaria, In.: Cultural Survival Quarterly, Issue 19.2 MARUSHAIKOVA, ELENA - POPOV, VESSELIN: Muslim minorities in Bulgária. http://www.emz-berlin.de/projekte_e/pj41_pdf/Marushiakova.pdf Letöltés dátuma: 2009. szeptember 1. MATUZ JÓZSEF (1990): Az Oszmán Birodalom története. Bp., 255. MELONE, ALBERT P. (1994): Bulgária's National Roundtable Talks and the Politics of Accommodation. International Political Science Review Vol. 15, No. 3, 257-273. pp. MEMIŞOĞLU, HÜSEYIN (1992): Bulgaristan ürklerinin Eğitimi. Ankara. MEMO/05/395. A Bulgária és Románia EU csatlakozási felkészüléséről szóló 2005. évi átfogó ellenőrző jelentés főbb megállapításai. Brüsszel, 2005. MÉRLEGEN KELET-KÖZÉP-EURÓPA 15 éve. KSH, 2006. 98. p. Montenegro: Opposition Parties Agree on Constitution. BALKAN INSIGHT, 2007. szept. 10. és 17. http://balkaninsight.com/en/main/news Montenegro Reacts to Serb Citizenship Law. BALKAN INSIGHT, 2007. szept. 25. http://balkaninsight.com/en/main/news, Montenegro Adopts New Constitution. BALKAN INSIGHT, 2007. okt. 19 Montenegro Serbs Demand Translation in Parliament. BALKAN INSIGHT, 2007. okt. 29. http://balkaninsight.com/en/main/news Montenegro Votes in Presidential Elections. Balkan Insight, 2008 ápr. 6., http://balkaninsight.com/en/main/comment/9268/ NAGY I. (szerk.) (2007): Vajdaság. A Kárpát-medence régiói 7. Szerk.: Dialóg Campus, Pécs-Bp.

432

NATIONAL STRATEGY of Serbia for the Serbia’s and Montenegro’s Accession to the European Union. 2005.The Republic of Serbia Government, European Integration Office, Belgrade NÉMETH GYULA (1956): Bulgária török nyelvjárásainak felosztásához. Budapest. Népszabadság, 2008. február 1. nol.hu/cikk-proxy/479661/ Népszabadság online New Kids on the Block. In: The Economist. 2007. január 4. http://www.economist.com/world/europe/displaystory.cfm?story_id=8492549 NOVÁK T. (2006): Montenegró független. Egy újabb életképtelen állam a Balkánon, vagy egy sikertörténet kezdete? In: Hírfutár. Vélemények, Kommentárok, Információk. MTA, Világgazdasági Kutatóintézet. Bp. 2006. május 25. 130. szám. www.vki.hu Országinfó: Az ország társadalmi-gazdasági helyzete, ITD Hungary, 2008 PALOTÁS E. (2003): Kelet-Európa története a 20. század első felében. Budapest. PETKOVA, LILIA: The Ethnic Turks in Bulgaria: Social Integration and Impact on Bulgarian – Turkish Relations, 1947-2000, Budapest Economics. http://www.ethnopolitics.org/ethnopolitics/archive/volume_I/issue_4/petkova.pdf Letöltés dátuma: 2009. szeptember 1. PETROVSKI, TRAJAN (2000): Turkey and Balkans In: Diş Politika – Foreign Policy. A Quarterly of the Foreign Policy Institute http://www.foreignpolicy.org.tr/documents/vol25.pdf Letöltés dátuma: 2009. szeptember 1. PETTIFER, J. (2003): The Death of Zoran Djindjic, 2003. Defence Academy of the United Kingdom, www.defac.ac.uk/colleges/csrc/document-listings/balkan POPESCU, C. (1995): The spatial evolution of the Romanian industry during the 20th century. – In: Revue Roumaine de Géographie (ed. Tufescu, V.). Editura Academiei Române, Bucuresti. pp. 21-30 POPESCU, C. (1998): Industrial restructuring and the unequal chances of Romanian urban centres. – In: Revue Roumaine de Géographie (ed. Tufescu, V.). Editura Academiei Române, Bucuresti. pp. 39-51 POVERTY REDUCTION Strategy Paper for Serbia, Belgrade, 2003. POVERTY REDUCTION Strategy Paper for Serbia, Annexes and Attachments, Belgrade, 2003. POULTON, HUGH (1994): The Balkans: minorities and states in conflict. London POULTON, HUGH (1997a): Islam, Ethnicity and State int he Contemporary Balkans. In: Muslim Identity and the Balkan State (szerk. Hugh Poulton, Suha Taji–Farouki) 13-32. POULTON, HUGH (1997b): Turkey as Kin–State: Turkish Foreign Policy towards Turkish and Muslim Communities in the Balkans In: Muslim Identity and the Balkan State (szerk. Hugh Poulton, Suha Taji–Farouki) pp. 194-213. Preliminary analysis: Bulgaria. 1998. 14. p. http://unu.edu/p&g/wga/country/Bulgaria.pdf Press Freedom Limited in Montenegro. BALKAN INSIGHT, 2008.04.30. RECHEL, BERN (2008): What Has Limited the EU's Impact on Minority Rights in Accession Countries? In.: East European Politics and Societies, Vol. 22, No. 1, 171–191. pp. RÉTI T. (2009): A román gazdaság és a migráció. – Külgazdaság, 7-8. pp. 39-67 RICHARD ROSE - NEIL MUNRO (2003): Elections and párties in new European democracies ROBERTS, E. (2002): Serbia-Montenegro. A New Federation. www.defac.ac.uk/colleges/csrc/document-listings/balkan, ROMSICS IGNÁC (1998): Nemzet, nemzetiség és állam Kelet-Közép- és DélkeletEurópában a 19. és 20. században. Budapest RUDOVIC, N. (2007): Real Estate Boom in Montenegro Worries Opposition. Balkan Insight, 2007. feb. 15. RUDOVIC, N. (2007): Montenegrin Politicians Seek Constitutional Consensus. BALKAN INSIGHT, 2007. aug. 17.

433

RZEPLINSKI, A.-KMAK-OPANOVICZ, K.: The Political Situation, the Rule of Law and the Observation of Human Rights in the Countries Undergoing Transformation in the Years 2003-2004. Chapter II. 23-58. pp. SADIKOVIC, S. (2006): Minorities Flex their Political Muscles. BALKAN INSIGHT. 2006.04.06. http://balkaninsight.com/en/main/news SIPOS Z. (2007): Alku tárgya: autópályák Romániában. http://www.talaljukki.hu/index.php/article/articleview/877/1/36/. Utolsó letöltés: 2010. május 24. SOUTH EASTERN EUROPE IN MAPS (2007): Bp., Geogr. Research Institute Hungarian Academy of Sciences STANISIC, B. (2006): New Constitution Exposes Montenegro’s Basic Division. BALKAN INSIGHT, 2006. dec. 24 STATISTIČKI GODIŠNJAK REPUBLIKE SRBIJE, 2004 STATISTIČKI GODIŠNJAK REPUBLIKE SRBIJE, 2007 STRATEGIC FORECASTING INC., www.stratfor.com/index.php www.stratfor.com/index.php+internal+political+problems+Montenegro+2007&hl=hu&ct =clnk&cd=10&gl=hu SYSTEM OF FINANCING the Local Government in Montenegro www.gom.cg.yu/files/1173347189.doc, The Human Rights of Muslims in Bulgaria in Law and Politics since 1878, BULGARIAN HELSINKI COMMITTEE, MEMBER OF THE INTERNATIONAL HELSINKI FEDERATION FOR HUMAN RIGHTS, Sofia, November 2003 http://www.bghelsinki.org/special/en/2003_Muslims_fm.doc Letöltés dátuma: 2009. augusztus 23 SZEKERES W. ISTVÁN (2009): Monte Carlo-jelölt a Balkánon. Figyelő 2009./47. szám november 19. TODOROV, VARBAN (1995): A Balkán etnikai, vallási problémái és Bulgária helye, In: Regio – Kisebbség, politika, társadalom. 6. évf. 3.sz. TOUMARKINE, ALEXANDRE (2003): La politique turque dans les Balkans. Volonté d’intégration, risque de marginalisation. In:Le Courrier des Pays de l’Est. 2003/9. pp. 4051. http://www.cairn.info/article.php?ID_REVUE=CPE&ID_NUMPUBLIE=CPE_039&ID_ ARTICLE=CPE_039_0040 Letöltés dátuma: 2009. szeptember 1 TRIVUNOVIC, M. – DEVINE, V. – MATHISEN, H. (2007): Corruption in Montenegro 2007: Overview over Main Problems and Status of Reforms. CMI Reports 2007/9. www.cmi.no/publications/publication/?2733=corruption-in-montenegro-2007 TURAN, ÖMER (2002): Turks in the Balkans. In: The Turks 6. kötet (Szerk: Hasan Celâl Güzel, C. Com Oğuz, Osman Karatay) Ankara, 559-583. pp. VASILEV, R. (2003): De-development Problems in Bulgaria. East European Quarterly, 2003. Sept. VASILEV, ROSEN (2004): The Roma of Bulgaria: a pariah minority. In.: The Global Review of Ethnopolitics. 3. 2. pp. 40-51. VENELIN I. GANEV (2004): History, Politics, and the Constitution: Ethnic Conflict and Constitutional Adjudication in Postcommunist Bulgaria. In.: Slavic Review, Vol. 63, No. 1, 66-89. pp. VOFKORI L. (1998): Románia társadalom- és gazdaságföldrajza. – TRI-MESTER Bt. Tatabánya. 212 p. WARHOLA, JAMES W. – BOTEVA, ORLINA (2003): The Turkish Minority in Contemporary Bulgaria. In.: Nationalities Papers. 31. 3. pp. 255-279. WATKINS, A. (2006): New Montenegro and Regional Stability, www.defac.ac.uk/colleges/csrc/document-listings/balkan

434

YANTSISLAV YANAKIEV (2002): Integration of ethnic groups in the military the case of Bulgaria. DCAF-conference paper ZHELYAZKOVA, ANTONINA (1998): The Fate of the Turks in Bulgaria from 1878 to 1989. In.: Zhelyazkova, Antonina (ed.): Between Adaptation and Nostalgia: The Bulgarian Turks in Turkey. Sofia. ZHELYAZKOVA, ANTONINA (2001a): Bulgaria in transition: the Muslim minorities. Islam and Christian-Muslim Relations. Vol.12. 3. pp. 283-301. ZHELYAZKOVA, ANTONINA (2001b): The Bulgarian ethnic model. In.: East European Constitutional Review. 10. 4. http://www.law.nyu.edu/eecr/vol10num4/focus/zhelyazkova.html

www.florina.org/html/2006/omo_open_letter.html http://belpol.transindex.ro/?hir=12993 http://www.hetivalasz.hu/showcontent.php?chid=14950 www.nsi.bg (NSI- Bolgár Statisztikai Hivatal) www.arhiva.serbia.sr.gov.yu/news/2004-02/27/333292.html, www.arhiva.serbia.sr.gov.yu/news/2004-02/27/333290.html www.b92.net/eng/news/business-article.php?yyyy=2008&mm=02&dd=06&nav_id=47509 www.mfa.gov.hu/kum/hu/bal/Kulpolitikank/Ketoldalu_kapcsolatok/Europa/szerbia_monteneg ro/gazdasagi.htm www.itd.hu/resource.aspx?ResourceID=alapadatok_cs www.economy.co.yu/eng/index.php?action=news&subact=full&id=717 www.ericinfo.eu/index.php?page=3&read=188 www.azuzlettars.hu/files/om_0605_szerbia.pdf?PHPSESSID=8aeccbfb0e9bfde394d618a64b2 d12a0 www.economy.co.yu/eng/index.php?action=news&subact=full&id=702, Economy, január 22., Economy, január 25. www.economy.co.yu/eng/index.php?action=news&subact=full&id=716 www.economy.co.yu/eng/index.php?action=news&subact=full&id=719 www.hproduct.hu/documents/aktualitasok/szerb.shtml www.europarl.europa.eu/news/public/story_page/030-11885-295-10-43-90320071019STO11860-2007-22-10-2007/default_hu.htm www.europarl.europa.eu/news/expert/infopress_page/030-12345-295-10-43-90320071024IPR12331-22-10-2007-2007-false/default_hu.htm http://vojvodinaportal.com/hu/belfoldi_hirek20080201_3, Dušica Maticki www.gom.cg.yu/files/1146227471.doc, a montenegrói kormány hivatalos honlapján www.gom.cg.yu/files/1173346987.doc, a montenegrói kormány hivatalos honlapján www.vlada.cg.yu/biblioteka/1177596785.doc, a montenegrói kormány hivatalos honlapján www.setimes.com http://www.coe.int/t/dghl/monitoring/minorities/3_FCNMdocs/Table_en.asp www.novinite.com www.electoralgeography.com www.dps.bg Erősen csökkentek a közvetlen külföldi befektetések Romániában. http://hvg.hu/gazdasag/20090910_romania_kultfoldi_tokebefektetes. Utolsó letöltés: 2010. május 24. A román gazdaság sem jeleskedett a negyedik negyedévben. http://profitline.hu/hircentrum/hir/158694/A-roman-gazdasag-sem-jeleskedett-a-negyediknegyedevben. Utolsó letöltés: 2010. május 24.

435

436