21.
X.
évfolyam 22. szám.
Ara
20 f i l l é r
Komárom, 1938. május 28.
mint
vonat. :>r Teréz ésné s z . •zeuvcdö eben a ási árveés járuközség»z. tkvi 96, 1407. ült F ű rétből szerint :ív sebet 2üc>7 P. sorsz. I Bánhi! sorsz. belezett :ben A _ 34 I.. hrsz. a. aberdei szántószántó Jámbor ész illeárb.in ; :ben A
foglalt levő
. Jám-
feüresz »an ; a
végjavára
terhel-
ben A. alt K á Pozsbet nere 5 P. en A I. ; foglalt és rét>or É r sz ilieárban us hó Kisbér kezök: illetővi. be:. alatt tkvi. •t kérÖ tk ki)en a mvabb Ll. tc. igatlan )6 sz. árveközül vagy kéri a >nyabb József lacsoben A az ár0 végJámétharf kéri lacsoen A a az kérő í sz. • két-
1 kéri, ivabb
SZERKESZTŐSÉG
E L Ő F I Z E T É S I ÁR E g é s z évre Félévre
10 P.
Negyedévre
2 50 P.
5 P.
E g y e s szám
ára 20 fül.
Megjelenik minden
A
#
hileiős
K o m á r o m , I g m á n d i - u t 23.
szerkesztő:
PATHÓ
és a szent K o r o n a a szentistváni keresztény állam eszme hirdetője. Kilencszáz harminchét esztendőnek előt te országépitő nagy kirá lyunk, Szent István a K e reszt é s a K o r o n a szent j e gyében szövetkezett örökre es elválaszthatatlanul a római hittel, A Kereszt és a K o rona varázslatos ereje avatta államalkotó István királyun kat a krisztusi megváltó gondolatnak meg a nyu gat műveltségnek az aposto lává. A Kereszt és a szent Koroni árasztja felénk azt a titokzatos, nemzetfenn tartó erőt, amely a b u d a i Várból m a is világit a m a gyar lelkek felé, amely ö s z sze f o g bennünket, amely utat mutat a különböző eszme áramlatok közepett, amely h e v i t i a m a g y a r s z i veket, h o g y elszánt akarat tal, lelkes törekvéssel, m i n dig energiával, á l d o z a t k é s z séggel a nemzeti j ö v ő m i n den szilárdabb m e g a l a p o z á sátért d o b b a n t s a és a m e l y től ha eltávalodnánk, m i n d örökre eltűnnénk a népek tengerében. Nemzeti hagyo mányainknak méltóan tett tehát tanúságot Komárom szab. k i r . megyei város k é p viselőtestülete, a legszebben kívánt részt v e n n i az o r s z á g épitő nagy királyunk, Szent István emlékének ünneplé
Telefon 6 1 .
Hirdetések árai d í j s z a b á s
GYULA
szombaton.
ZI
ÉS KIADÓHIVATAL:
Kéziratokat nem adunk
sében amelynek fényes és nagyszerű nemzetközi k e retet nyújt az Eucharisztikus Kongresszus — a legtalálób ban rendelte megörökíteni a Szent-István év emlékét, m i kor igen nagy s z ó t ö b b s é g gel elhatározta, h o g y a v á rosi székház nagy tanács termében a kereszt kifüggesztéssék. Nem kell a történelem könyvben l a p o z g a t n u n k , f e leslegesen részletesen inclok o l n u n k , miért helyeseljük a keresztnek közgyűlési t e r e m ben, közhivatalokban való kifüggesztését, utcákon, t e reken való felállítását, miért tartjuk szükségesnek a szentistváni g o n d o l a t o k a t újra és újra idézni, a Kereszt és a szent K o r o n a tanát az e l m é k b e felújítani. A magyar történelem, ahonnan m i n d e n ingadozó, gyenge lélek erőt merithet, a Krisztusban v e tett h i t o l y a n kincses tárhá zát tünteti f e l , mely a v a l lási öntudat és a belőle f a kadó kereszténv morálból fakadt nemzeti erőnket i g a zolja. Ellenségeink a faj é s a vallás, a származás é s a h i t egymáshoz való viszonyítá sával akarják sorainkat m e g b o l y g a t n i , a nemzeti és v a l lási érzést igyekeznek szét választani, hogy erőinket felőröljék, h o g y lehetővé t e gyék az idegen erők g y ő zelmét. Egyenes tehát az ut előttünk, melyen h a l a d n u n k kell. Ezeréves történelmünk a nemzeti és vallási é r z é s
nek o l y a n összhangját t e remtette m e g , amely varázs latos éltető erővel b i r , de amelynek megbolygatása h a lálunkat jelentheti. Ne bontsa m e g senki nemzeti, vallási érzéseinket, ne féltse hát senki magyar egységünket a Kereszttől. Szent István j u b i l e u m i é v é ben kifüggesztett kereszt l e
Kedvezőtlenebb,
szerint. vissza.
gyen emlékeztető: álljunk Krisztus mellett é s építsünk Krisztusra. „István király n é p e , H a j t s d m e g tehát
homlokod,
B o r u l j térdre, szórd elébe Minden gondod, A
bánatod.
kereszt v o l t ezer éven
Reménységed
oszlopa,
M o s t is legyen ez a Jobb jövődnek
Szentség
záloga!"
mint
az előző években volt,
Komárom 1938. évi záró s z á m a d á s a és vagyon mérlege. Városunk háztartási és e g y é b a l a p j a i n a k 1937. évi z á r ó s z á m a d á s á t , v a l a m i n t az 1937. évi december 31 -iki vagyonmér legét K o m á r o m szab. k i r . m e gyei v á r o s képviselőtestülete m á jus h ó 1 4 - é n m e g t a r t o t t rendes k ö z g y ű l é s e tárgyalta. A k ö z g y ű lés elé terjesztett é s e l f o g a d o t t zárószámadások és vagyonmér leg tüzetesen feltüntetik a városi gazdálkodás, sáfárkodás minden m o z z a n a t á t , hü tükröt a d a v a g y o n i é s pénzügyi helyzetünk állásáról. Zárószámadásunkról, va gyonmérlegünkről e l m o n d h a t j u k , h o g y 1937. évben k e d v e z ő t l e n e b b , m i n t az előző években v o l t , v a g y o n i , pénzügyi helyze tünk leromlottabb, mint volt más é v e k b e n , dacára, hogy a számadat halmazok világosan i g a z o l j á k városi g a z d á l k o d á s u n k fő irányelvét: a m i n d e n téren való takarékoskodás keresztülvitelét.
Zárószámadásunk kedvezőtlen, mert az 1937. d e c . 3 1 - é r e a 91.160.16pengőre emelkedő szen vedő hátralékkal szemben a cse lekvő hátralék 62.075.05 p e n g ő r e csökkent, tehát a tiszta t a r t o z á s 29.085.11 p e n g ő . Ez az ö s s z e g a 2.668.29 P készpénz és 543 P betét é r t é k m a r a d v á n y ö s s z e gével, m i n t r é s z b e n i fedezettel 25.875.82 P - r e m é r s é k l ő d i k . A deficites z á r ó s z á m a d á s t vizsgálva a r r a a m e g á l l a p í t á s r a j u t o t t u n k , h o g y a városi g a z d á l k o d á s n e m is o l y k é t s é g b e e j t ő . Az á l t a l á n o s rosz g a z d a s á g i v i szonyok nem rontották anyagi helyzetünket, a tartozások n e m felesleges, k ö n n y e l m ű e n k i u t a l t k i a d á s o k b ó l keletkeztek. A z á r ó s z á m a d á s igazolja v á r o s u n k v e zetőségénekhelyesgazdálkodását, m e r t a s z á m a d á s m i n d e n tétele a közgyűlés által megszavazott é s a f e l s ő b b h a t ó s á g o k által változ tatások után m e g á l l a p í t o t t k ö l t -
ár 10 ?yan-
Most
s hó
VÁSÁRLÁSI V I S S Z A T É R Í T É S T A D U N K !
LEGYEN TAGUNK !
F E L S Ő D U N Á N T U L 1
üzleteinkben a főzelék
—
Szakszerűen kezelt fehér- és v ö r ö s
gyümölcs, uradalmi
t. ső
hus
és
halkonzervek
olcsóbbak!
FOGYASZTÁSI ÉS ÉRTÉKESÍTŐ
SZÖVETKEZET
Minden üzletünkben egyséeesek áraink! Saját üzletében vásárul, ha tagunk, mert a szövetkezet a tápoké.
fajboraink
kiválóak!
i i i i
LŐWY JENŐ BÚTOR ÜZLETE
lakóit a m a g a s z t o s pillanatban, amikor Magyarország Főméltóságu K o r m á n y z ó j a j e l e n l é t é b e n Szent István k o p o r s ó j a előtt a j ö v ő k a t o n á i , a vitézi v á r o m á n y o s o k e s k ü j e száll az É g felé. Látva a lelkes sereget, b i zalom tölti el lelkünket, h o g y
újra eggyé válik Szent István királyunk Kárpátok övezte biro dalma. S z e r e t n é n k , h a a b i z o
A X X X I V . Nemzetközi E u charisztikus Kongresszus, mely nemcsak külső pompájában, ha nem b e l s ő lelkiségében is világra szóló, messze időkre v i l á g i t ó e s e mény, ünnepi hetét üljük m á j u s s é g v e t é s i keretek között m o z o g . hó 25 29-e között B u d a p e s t e n . H a a megállapított 430.023 p e n A n n a k d a c á r a , h o g y a külpoliti g ő s kiadási hitelt egyes c í m e k e n kai helyzet egy cseppet s e m n e m is lehetett b e t a r t a n i , ez nem kedvezett, a n n a k ellenére, hogy o k o z o t t zavart, bajt, m e r t a tör a német k o r m á n y z a t o l y f é l r e i s v é n y e s e n megszavazott hiteltúl merhetetlen intézkedéseket tett l é p é s e k e t a város vezetősége a szeretet nagy világgyülésével teljes s i k e r r e l iparkodott más s z e m b e n , öt világrész harminc r o v a t o k o n elérhető m e g t a k a r í t á hat á l l a m á b ó l h a j ó k o n , vonato s o k k a l ellensúlyozni. A m e g á l k o n , a u t ó k o n , repülőgépen ö z ö n lapított 430.023 p e n g ő s rendes lött az e m b e r á r a d a t Budapest összhitellel szemben 429.532.02 felé : K r i s z t u s Király felséges pengő hitel használtatott fel, eszméjét dicsőíteni. tehát a h i t e l m e g t a k a r i t á s v é g ö s z A m a g y a r társadalom is szege 490.98 P. kivette részét a felemelő ün A hiány, a deficit onnan nepségekbűi. A nagy n a p o k o n s z á r m a z i k , hogy a megállapított hetvenkét zarándokvonat érke 430.023 P fedezeti keret, Sajnos, zett az o r s z á g m i n d e n részéből n e m v o l t elérhető. B á r egyes a fővárosba, d e azonkívül is r o v a t o k o n a bevétel 19.376.91 igen nagy azoknak a s z á m a , P - v e l k e d v e z ő b b v o l t az e l ő akik más uton-módon zarándo irányzatnál, m á s r o v a t o k o n v i s z o n t k o l t a k el a világ katolikusainak 25.346 pengővel kevesebb e r e d demonstratív ünnepségeire. A mény volt. belföldi zarándokok létszáma A városi g a z d á l k o d á s l e j ó v a l felülhaladta a másfél s z á z r o m l á s á n a k főoka e l s ő s o r b a n az, ezer főt. K o m á r o m b ó l kereken h o g y a forgalmi-adó r é s z e s e d é s 400 személy vett részt az e u c h a az idén igen nagy mérvben le risztikus Világkongresszuson. c s ö k k e n t s m i n t e g y 5 0 . 0 0 0 P. U r a l k o d ó k a t megillető p o m p a j ö v e d e l e m t ő l estünk e l , a k i n c s s a magyar n é p határtalan l e l tár a l o v a s s á g i l a k t a n y a után 3 k e s e d é s e f o g a d t a Pacelli b i b o r évvel ezelőtt v i s s z a m e n ő l e g fize nok vatikáni államtitkárt, X I . t e n d ő adóval sújtott b e n n ü n k e t , Pius pápa követét, a k i díszes a m i évi 46.500 P terhet j e l e n t . e l ő k e l ő kísérettel héttőn délután Óriási teher az á l l a m r e n d ö r s é g i külön v o n a t o n érkezett a fővá 10.000 P - ő s h o z z á j á r u l á s , a f ü g - r o s b a , tiszteletére az Eucha g ő k ö l c s ö n ö k , követelések h i t e l risztikus Kongresszus megnyitá tételei. sának előestélyén megkápóan A 29.085.11 P t a r t o z á s — i m p o z á n s üdvözlő estet rendez m o n d j a Friedrich J á n o s m . k i r . tek a városligeti ünnepi Csarszámvevőségi főtanácsos, szám v e v ő s é g i osztályunk f ő n ö k e — az 1938. s z á m a d á s i évre is előre v e t i á r n y é k á t . H a azt a k a r j u k , h o g y az 1938. e s z t e n d ő n o r m á l i s e r e d m é n n y e l záruljon, a k k o r egyrészt a kiadásoknál kell a legnagyobb takarékosságot k i f e j t e n i , másrészt a c s e l e k v ő h á t ralékok, v a l a m i n t a f o l y ó évi bevételi előírások behajtását a l e g n a g y o b b eréllyel kell szor galmazni.
ÓTA MINDIG
CSAK JÓT AD.
Könyvnap június
2—4.
A legújabb klasszikus regények, szépirodalmi könyvek, ifjúsági könyvek, szakkönyvek, könyvnapi Megtekinthetők, és
árakon. megrendelhetők
kaphatók:
HACKER
DEZSŐ
könyvnyomda, könyv- és p a p i r kerekedésében K O M Á R O M , N a g y i g m á n d i - u t 23.
május 28.
Ország, világ népe z a r á n d o k o l t B u d a p e s t r eazEucharisztikuskongresszu
G y ő r , G r . T i s z a I s t v á n - t é r 5. sz.
1852
1938.
Komárommegyei Hirlap.
2. oldal.
nokba. A Világkongresszuson ö s z szesen tizenöt bíboros főpap vett részt, a m i e d d i g m é g egyet len E u c h a r i s z t i k u s K o n g r e s s z u s o n sem történt m e g . A z egy házi előkelőségek, az egyes nemzetek b í b o r o s a i , érsekei, p ü s pökei é s az a n t i o c h i a i p á t r i á r k a ünnepélyes fogadtatásánál M a gyarország bíboros érseke, d r . Serédi J u s z t i n i á n hercegprímás is megjelent s e l s ő n e k üdvözölte az é r k e z ő m a g a s m é l t ó s á g ú v e n dégeket. B u d a p e s t képe teljesen a Világkongresszus hatása alatt állott. N e g y v e n t e m p l o m a előtt diszruhás rendőrök s o r a k o z t a k , a t e m p l o m o r m a különféle n e m z e tek zászlójával v o l t diszitve. A m i sék s z á m a a k o n g r e s s z u s i n a p o k alatt m e g h a l a d t a a 2 — 3 ezret. Egyes nemzetiségű z a r á n d o k c s a p a t o k n a k a t e m p l o m o r m á n lengő zászló jelezte, h o g y m e l y i k t e m p l o m m e l y i k nemzet zarándokai számára v a n kijelölve. A főváros minden részét ellepték az idegenek, a k i k nagy é r d e k l ő d é s s e l szemlélték Buda pest n e v e z e t e s s é g e i t . K ü l ö n ö s e n nagy feltűnést keltett a skót, a finn stb. zaiandukcsapatok n e m zeti viselete, a s ö t é t b a r n a abeszszinpapok huszonöttagu csoportja s a távol v i l á g r é s z e k b ő l érkezett ritkán látható v e n d é g e k . A népek és nemzetek M a g y a r o r s z á g b a s e r e g l é s e s a nyílt színvallás Krisztus királysága mellett k e l l , h o g y megszentelt áhítattal töltsön m i n d e n m a g y a r lelket s állítsa Isten r e n d j é b e a m e g t é v e d t embereket.
meg p
magyart!
S z é k e s f e h é r v á r , 1938. m á j u s 2 2 - é n az ü n n e p é l y e s vitéziava tás napján é s ó r á j á b a n " .
Alapy G á s p á r m . k i r , k o r mányfőtanácsos, polgármeste rünk rendkivül meleghangú l e vélben mondott köszönetet a megtisztelő, szíves üdvözletért.
Nincs vonatunk elég Győrből Komáromba. Panaszos
levél.
M e g j e l e n t az u j m e n e t r e n d s
őszinte
meg,
sajnálattal
hogy a
viszonylatban perctől
állapítjuk
györ—komáromi este
7
óra
10
h a j n a l i 3 óra 3 0 p e r c i g
nincs
vonat. —
Ha
Győrött v a n v a l a m i másnap
reggel
valakinek
d o l g a , csak
fél ö t k o r
tud
hazajönni. Az 1329 s z á m ú Pápáról Győrbe
gyorsteher
személykocsit s az u t a s o k
visz
fel é s l e
s z á l l á s a m e g v a n engedve. Miért
ne lehetne
ből
11 ó r a k o r
her
vonathoz
a Győr
induló
gyorste
ezt a s z e m é l y k o
csit r a j t a h a g y n i ? A l i g h a n e m csak
kérni
kell.
FILMSZÍNHÁZ Komárom
A vitéziavatásról posta galamb hozott üdvözSe tet Komárom v á r o s közönségének.
A napilapok hangulatos cikkekben emlékeztek m e g az ősi k o r o n á z ó v á r o s : S z é k e s f e hérvár volt v a s á r n a p i Kényes ün nepségeiről. Az ünnepségek egyik kiemelkedő p o n t j a volt a vitéziavatás, a m e l y e n ezerkilenc száznyolc u j vitézt a v a t o t t t e l Horthy M i k l ó s kormányzónk, közöttük t ö b b komárommegyei vitézt é s v á r o m á n y o s t . A vitéziavatás k á p r á z a t o s pompájú ünnepségéről eredeti módon küldött üdvözletet az ősi királyi s z é k v á r o s p o l g á r m e s tere a z o k b a a v á r o s o k b a , a h o n nan vitézek érkezek S z é k e s f e -
d a l m u n k ö s s z e f o r r n a az o r s z á g m i n d e n lakójának reményével. Tudjuk é s érezzük, h o g y ebben a pillanatban minden m a g y a r hazafi velünk i m á d k o z z a a nemzeti i m á n k a t : Isten áld
hérvárra. lüOö p o s t a g a l a m b r ö p pent a magasba. H a l k s u h o g á s sal, lassú íveléssel ezer fehér kis hírnök i n d u l t útnak az o r s z á g m i n d e n taja felé. S k ö r ü l belül egy óra múlva az e g y i k postagalamb K o m á r o m b a szállt le é s a l á b á r a szerelt parányi alumínium s z e l e n c é b e n elhozta
Csitáry G . E m i l
Székesfehérvár
polgármesterének üzenetét K o m á r o m szab. k i r . m e g y e i v á r o s polgármesteréhez : „Szent István városának közönsége nevében magyar szi v e m e g é s z m e l e g é v e l üdvözlöm a b ö l c s vezetése alatt álló v á r o s
Kun Miklós-u. 11. Május 28-án szombaton 14 7 é s 129 ó r a k o r 1 jeggyel 2 személy.
A r i z o n a hiénái (Az aranybányák
ördöge.)
cow boy film. Kiegészítők : Chaplin a Ezer isten
holdkóros országa.
M á j u s 29 é n , v a s á r n a p 3|4 4. 114 7 é s l | 2 9 ó r a k o r A legmodernebb
háromszög
szerelmi
A z asszony és az o r v o s társadalmi
szatíra.
Magyar világhiradó. Az utolsó e l ő a d á s
vége l h J-kor.
«
1938.
május 2 8 .
Évi közgyűlést tartott aKomáromi Kereskedők Társulata Vármegyei Levente
sportverseny. Május hó 19-én, csütörtö kön este az ipartestületi s z é k házban tartotta meg a Komá romi Kereskeskedők Társulata az 1937. évi rendes k ö z g y ű l é s é t . N e m várt s z o k a t l a n nagy é r d e k l ő d é s nyilvánult m e g a k ö z g y ű lés iránt, i g y a h a t á r o z a t k é p e s s é g jóval a g y ű l é s előtt b i z t o sítva v o l t .
Gyalókay
Kálmán vaskeres
kedő, társulati elnök megnyitó beszédében m e g e m l é k e z e t t az érdektestület egyéves működé sének íontosabb mozzanatairól, e l s ő s o r b a n arról a d e m o n s t r a t i v nagygyűlésről, melyen Bornemissza G é z a i p a r - é s k e r e s k e d e l e m ü g y i m i n i s z t e r is részt vett s K o m á r o m b ó l szólott az o r s z á g iparosaihoz és kereskedőihez. Elnöki jelentésében beszámolt arról az á l l a n d ó m u n k á r ó l , m e lyet a Komáromi Kereskedők T á r s u l a t a végez a tagok m i n d e n érdekölében tartozó ü g y o e n s nem mulaszt el egy a l k a l m a t sem, h o g y a kereskedelmet é r i n t ő ors/ágos kérdésekben, rendele tek körül támadt szükséghely z e t b e n , lokális ü g y e k b e n szavát ne h a l l a t n a , a k e r e s k e d e l m i é r dekeket ne v é d e n é , ö s s z e t a r t á s t kért a T á r s u l a t tagjaitól, inert csak a vállvetett, l e i e k b e n e g y beforrott közös m u n k á v a l lehet e r e d m é n y e k e t e l é r n i , h o g y az egye
sületi otthont nélkülöző T á r s u latunk mielőbb meglelje otthonát odaát, a felszabadult magyar Nagy-Komáromban. Az általános tetszéssel f o g a d o t t elnöki m e g n y i t ó beszéd és részletes elnöki jelentés meg h a l l g a t á s a után Nagy I g n á c f ü s z e r k e r e s k e d ő , a társulat pénz t á r o s a terjesztette e l ő az 1937. évi z á r ó s z á m a d á s o k a t , valamint az 1938. évi k ö l t s é g e l ő i r á n y z a t o t , melyeket a közgyűlés egyhan gúlag e l f o g a d o t t . D r . Horváth E n d r e b a n k tisztviselő, a társulat ügyvezető titkára i s m e r t e t t e ezután r é s z l e teiben a társulat intenzív m u n káját, évi m ű k ö d é s é t . A terjedel mes titkári j e l e n t é s t nagy m e g elégedéssel vette t u d o m á s u l a közgyűlés. Miután indítvány n e m v o l t , G y a l ó k a y K á l m á n elnök a t a g o k bizalmát, támogatását továbbra is kérve, a közgyűlést bezárta.
Harkány
gyógyfürdő
62 C° radioaktív, kénes thermalforrásai felülmúlhatatlan gyógyhatásuak m i n dennemű rheumas és mozgásszervi betegségnél. Modern gyógyszálloda, központilag fű tött rheuma-gyógyintézet a házban. Korszerű nagy thermal strandfürdő. 50 holdas park, zene, sport, tánc, olcsó penziórendszer.
Újjáalakították a z adófelszólamlási bizottságokat.
T ó v á r o s folyó hó 2 2 - é n , vasárnap n é p e s ü n n e p s é g s z í n helye v o l t . E k k o r t a r t o t t a az idén K o m á r o m - E s z t e r g o m k . e. e. v m . „ N y " T e s t n e v e l é s i é s Népgondozó Felügyelősége a vármegyei sportversenyt, mely már régen kinőtt az egyszerű s p o r t e s e m é n y keretéből, ü n n e p e lett az ifjúságnak, ünnepe az egészségnek. Tata-tóváros egész t á r s a d a l m a é s messze vidék s p o r t r a j o n g ó k ö z ö n s é g e megjelent é s nézte végig a verseny- é s b e m u t a t ó - m ű s o r frissen és katonás r e n d s z e r e s s é g g e l p e r g ő számait. Délelőtt az atlétikai szá m o k zajlottak l e . I f j a i n k a n e mes vetélkedésben a következő e r e d m é n y e k e t érték el :
100 m. síkfutás:
1. Walter
I m r e K o m á r o m (12.4 m p . ) 2. S z é l e s L á s z l ó T a t a b á n y a (12.5 m p . ) 3. Horváth Ferenc Szőny (12.9 m p . )
200 m. síkfutás : 1 . W a l t e r Imre Komárom (25.2 m p . ) 2 . Felner L a j o s Felsőgalla (25 2 mp.) 3. Papp G y u l a Tóváros (25.4 m p . )
400 m. síkfutás:
1 . Novák
József Á s z á r (1 p . 1.1 m p . ) 2 . Bánáti Károly B á n h i d a (1 p . 1.2 mp.) 3. Rozmán G y u l a T a t a b á nya (1 p . 3 m p . ) 800 m. sík jutás: 1 . Szuha József T ó v á r o s (2 p . 25.8 m p . ) 2. S z a b ó Mihály B á b o l n a ( 2 p . 26.8 m p . ) 3 . S z i t á s A n d r á s T a t a b á n y a ( 2 p . 29.2 m p . ) 4x100 m. staféta : 1 T a t a bánya (49.2 m p . M i c h e l e r , T a kács, Haller, Széles.) 2. K o m á r o m (51.2 m p . D i ó s , L e n g y e l , F a r k a s , B á c s i . ) 3 . K i s b é r (51.6 mp. Horváth, Geller, Tarai, Balogh.) 4
Magasugrás
5-ös csapat :
1 . T a t a b á n y a 146 c m . átlaggal ( B ö d e c s , Peiger, N e m e s , F r i g y e s , Horváth.) 2. Bánhida 143 c m . átlaggal ( H a r a s z t i , D o b o s , S z a b ó ,
tagjaivá: Szalay D e z s ő f ö l d b i r tokos Nagyigmánd, Gyalókay Kálmán v a s k e r e s k e d ő K o m á r o m , Ács L a j o s v e n d é g l ő s K o m á r o m , d r . B o t h Kornél ü g y v é d K o m á r o m , F. Péntek Pál t h . b i z . tag Ács ( r e n d e s t a g o k ) , v . M é s z á r o s Pál k i s g a z d a K o m á r o m , H a j n a l Oszkár rőföskereskedő Komá r o m , Szenczy Mihály molnárm. Komárom, d r . Frank-Kiss Jenő ügyvéd K o m á r o m , d r . K u n Ár pád t h . b i z . t a g K o m á r o m ( p ó t N a g y meglepetést okozott tagok.) kis városunk népének a leg utóbbi n a p o k e s e m é n y e i . H atár I I I . A tatai járás területére kiterjedő hatáskörű bizottság tag á l l o m á s v a g y u n k é s i g y é r t h e t ő jaivá: Mihályi E n d r e f ö l d b i r t o izgalmat keltett, h o g y a „mindig békét, emberi szabadságot és k o s K ö m l ő d , Balla G y ö r g y f a I . Esztergom sz. kir. megyei k e r e s k e d ő T ó v á r o s , L á n g K á l d e m o k r á c i á t h i r d e t ő " „ j ó s z o m város és az esztergomi járás te mán i p a r o s T a t a , d r . Virágh s z é d u n k " állig fegyverkezett, rületére kiterjedő hatáskörű bi Z s i g m o n d ü g y v é d T a t a , T h a l y m o z g ó s í t o t t a h a d e r e j é n e k egy zottság tagjaivá: Kosztics Milán részét, szombat reggel óta a Dezső t h . biz. tag Tóváros (ren földbirtokos Bikol p., Kovancsek hídfőt é s az E r z s é b e t szigetet des t a g o k ) , G y ő r i V i l m o s földJenő kereskedő Esztergom, Herg é p f e g y v e r e k k e l , á g y u k k a l tele bérlő Kocs, Weisz Hermann mann Lajos ácsmester Eszter rakta. A határellenőrzést a n n y i r a nagykereskedő Tata, Leopold g o m , d r . K ő m i v e s L á s z l ó ügyvéd megszorította, h o g y m i n d e n k o József bőrgyáros T ó v á r o s , dr. E s z t e r g o m , M ü l l e r E r n ő t h . b i z . P o g á n y J e n ő ügyvéd T a t a , K a r m o l y a b b g y a n u o k nélkül á r t a t tag S ü t t ő ( r e n d e s t a g o k ) é s M a y e r lan utasokat, a h i d o n á t k e l ő k e t dos Kálmán t h . biz. tag Tata Rezső kisg.Nyergesujfalu, Marosi a l e g s z i g o r ú b b személyi m o t o (póttagok). József kereskedő Esztergom, d r . z á s n a k veti a l á . Főnix Gallérgyár gőzmosodáinak Divéky István v m . t. főügyész A rendkívüli k a t o n a i intéz gyűjtőhelye. Esztergom, v. Matus Gyula t h . kedések megtételét, a h a t á r e l bíz. t a g E s z t e r g o m ( p ó t t a g o k ) . Urí, női divat-áruk, lenőrzés megszigorítását, (az eddigi csekély k ö z l e k e d é s t is liflll I I . Komárom sz. kir. megyei katonai cikkek legolcsóbb r é s z b e n b e s z ü n t e t t é k egyes h a beszerzési forrása város és a gesztesi járás terüle HAJNAL O S Z K Á R . t á r á l l o m á s o n Szerk.) a cseh h i
K e t t ő s v á r m e g y é n k törvény hatóság — mint mult lapszá munkban jelentettük — 1938. évi m á j u s h ó 1 7 - é n t a r t o t t a t a vaszi r e n d e s k ö z g y ű l é s é t , ame l y e n az á l t a l á n o s kereseti, j ö v e delem é s vagyonadó kivetése és mérve ellen beadott fellebbezé sek e l b í r á l á s á r a i l l e t é k e s a d ó f e l szólamlási bizottságokat alakí tották ú j j á . A törvényhatóság a Felsődunántuli M e z ő g a z d a s á g i K a m a r a , a győri Kereskedelmi é s I p a r k a m a r a é s a győri ügyvédi K a mara javaslata alapján, valamint az a l i s p á n e l ő t e r j e s z t é s e szerint megválasztotta.
tére kiterjedő
hatáskörű
bizottság
S z a b ó , B a r a s s ó . ) 3 . K i s b é r 141 c m . átlaggal (Horváth, Menner, Geller, Borbély, Garai.)
Távolugrás
5-ös csapat: 1
B á n h i d a 5 m . 12 c m . á t l a g g a l Haraszti, Dobos, Bánáti, B a r a s s ó , C s i l f e k . ) 2 . Kisbér 5 m . 5 c m . átlaggal ( H o r v á t h , M e n n e r , G a rai, G e l l e r , G a r a i . ) 3 . K o m á r o m 4 m . 9 6 c m . átlaggal (Farkas, W a l t e r , A n g y a l , K a p i n a i , Szalai.)
Sulydobás
5-ös csapat: 1 .
Tatabánya 9 m . 40 c m . átlag gal ( G a r a i , László, S z á m , H o r váth, vitéz J a b l o n k a i . ) 2 . T ó v á r o s 8 m . 2 8 c m . átlaggal (Rámási, Csirke, Pollász, Weinstangl, B a l l a b á s . ) 3 . K i s b é r 8 m 23 c m . átlaggal ( M e n n e r , P a p p , Garai, Kovács, Gulyás. Délután v o l t a l a b d a r u g ó és kézilabda mérkőzés. Szép, eleven é s i z g a l m a s játék folyt Tóváros és Szőny leventéinek l a b d a r u g ó csapatai között, a m i k o r ic T ó v á r o s 5 : 0 - r a verte a szőnyi ifjúság j o b b jövőt igérő csapatát. A z érdekes s ritkán látható kézilabda mérkőzést a bánhidai L . E . csapata 6:3 a r á n y b a n nyerte S z ő n y csapa tával szemben. A komoly sporszámokban gyönyörködő közönség hangu latát tréfás küzdőjáték é s a t ó v á r o s i levente zenekar j á t é k a tette emelkedetté. A d a d i é s v é r t e s s z ő l ő s i L . E. leánycsapatai g y ö nyörű t á n c a i k k a l olyan sikert a r a t t a k , h o g y m e g kellett i s m é telniök. Mutatós és nagyon ügyes volt a kerékpáros b e m u tató, v a l a m i n t látványos é s b r a vúros a gula p r o d u k c i ó . Végül ünnepélyes keretek közt osztották k i a versenyek győzteseinek j á r ó j u t a l m a k a t é s a közönség azzal a büszke örömmel t á v o z o t t , h o g y a l i g v a n az o r s z á g b a n intézmény, mely nek s p o r t v e r s e n y e a k o m á r o m m e g y e i fölött á l l a n a .
Puskaporos levegőt hoz át a szél tulsóoldalról. vatalos közlés szerint az tette szükségessé, hogy a tartaléko soknak a l k a l m a t a d j a n a k az ú j o n n a n bevezetett f e g y v e r e k hasz nálatának begyakorlására é s a mozgalmas idők ben az állam nyugalmát, rendjét é s b i z t o n s á gát erőteljesebben szavatolni tudják. A h i v a t a l o s közlés h á t t e r é b e n — m i n t értesültünk — j e l e n t ő s és súlyos belső bonyodal mak rejtőznek. Csehszlovákia v a l a m e n n y i n é m e t l a k t a területén súlyos öszzeütközések voltak és vannak a német lakosság é s a csehek között. A z igazságtalan és j o g t a l a n t r i a n o n i b é k e s z e r z ő dés következtében életrekelt Csehsztovákiának kisebbségeit erőszakosan elnyomó uralma e l vesztette erejét, á l l a m v á l s á g a e l kerülhetetlenné lett. Egyenlőre állig f e g y v e r k e z v e m é g a h a t a l -
Komárommegyei Hirlap.
4. oldal. mat k e z é b e n tartja, d e — m e g b í z ható j e l e n t é s e k szerint — L o n donból Párizsból hivatalosan felhívták a k o r m á n y k ö r ö k f i g y e l mét, h o g y a hatféle nemzetből, n é p b ő l álló á l l a m b a n n e m lehet egy k i s e b b s é g az u r a l k o d ó e r ő , h a n e m m i n d e n népnek, nemzet s é g n e k e g y f o r m a j o g o t , szabad ságot kell a d n i . Íme i g y i n o g , r o p o g a h a zugság tégláiból összerakott épület, m e l y n e k r e c s e g é s e hir deti az örök m a g y a r igazságot. A fegyverkezés n e m rémíti m e g elszakított testvéreinket, hanem méginkább egységbe tömöríti, h o g y a nemzetközi helyzetben kitermelődött a t m o s z f é r a kedvező h a t á s a alatt elszántan s i k r a száll hasson jogaiért. Nálunk a n nál k e v é s b é o k o z o t t p á n i k o t a a határzóna k a t o n a i m e g s z á l l á s a . Lakosságunk nyugodtan, m o n d h a t j u k ö r v e n d e z v e nézte az o d a áti ideges k a p k o d á s t . Remény s é g g e l telitette a sziveket.
Hősök vasárnapja. jövőnek
a jelen
és a
ni tilt ö s s z e k a p c s o l ó d á s á n kell fel épülnie. Ez a h á r o m időszak szer vesen k a p c s o l ó d i k h o g y a múlt a
egybe.
Igaz,
történelemé,
vannak értékei,
de
melyek a jelent
é s a jövőt hathatósan s z o l g á l j á k . A nemzetek p e d i g n e m e n g e d h e t i k m e g s e m m i k é p p e n azt a hanyagságot, hogy a történel m i értékeit
m i n t a hazaszeretet
p é l d a k é p e i r e kell den
kiaknázatlanul h a g y
ják a m u l t k ö d é b e v e s z n i .
tekinteni
min
idő és kor magyarjainak, a
ti példátokat kell követni
akkor
is, midőn a hazaszeretet áldozathozatalt k i v a n tőlünk ! A k k o r , ha ez i g y lesz, u j igazolást
nyer
a költő
szava :
„az n e m lehet, h o g y a n n y i hiába onta
sziv
vért!"
Kegyeletes ünnepség. K o márom s z a b . k i r . m e g y e i város közönsége a m . k i r . katonai á l l o m á s p a r a n c s n o k s á g g a l együtt a v i l á g h á b o r ú b a n elesett hősök tiszteletére f. évi m á j u s hó 2 9 - é n , v a s á r n a p délelőtt fél 12 ó r a k o r a v á r o s h á z előtti téren lévő hősi e m l é k s z o b o r n á l kegyeletes ün nepséget rendez, m e l y r e K o m á rom v á r o s p o l g á r s á g á n a k meg jelenését kérjük. A z ü n n e p s é g sorrendje: 1 . Szabados B é l a : H i s z e k e g y , énekli a Ref. Ifj.
Egyesület
HÍREK. A
Rátok,
énekkara.
2.
Sajó
S á n d o r : M a g y a r n a k l e n n i . Sza valja Farkas Lajos levente. 3. Ünnepi b e s z é d . M o n d j a Fadgyas Aladár e v a n g . lelkész. 4 . A m m e r J ó z s e f : N e m n e m s o h a . Énekli a Ref. I f j . E g y e s ü l e t é n e k k a r a . 5. Az e m l é k m ű m e g k o s z o r ú z á s a . 6. E g r e s s y : S z ó z a t . Énekli a Ref. I f j . E g y e s ü l e t é n e k k a r a . 7. T i s z telgő e l v o n u l á s a s z o b o r előtt. Az ünnep előestéjén m á j u s 2 8 án, s z o m b a t o n este 8 ó r a 2 0 perctől 9 óráig az O r s z á g o s F r o n t h a r c o s S z ö v e t s é g Komáromi F ő c s o p o r t j a a hősi emlékműnél tiszteletőrsé get állit é s ünnepi takarót fúvat.
Felkérjük a t. háztulajdonosokat, hogy a hősök ünnepén ház\ükat a nemzeti lobogóval lobogózzák fel, mint azt városi szabályren deletünk kötelezővé is teszi.
I l v e n történelmi érték
egy
nemzet é l e t é b e n a hazáért
hal
tak
kul
rika okleveles tanítónő Tata bánya é s Maller G é z a a l j e g y z ő Szend jegyesek.
emlé
Kormányzói elismerés. A
küket m á r a l e g t ö b b m a g y a r vá
kormányzó a kormányváltozás a l k a l m á b ó l megengedte, h o g y d r .
emlékének
kegyeletes
tusza. Kőbe, ércbe
véstük
rosban, faluban. De a márvány h i d e g , az é r c k e m é n y , a szobor, az emlék n e m élő,
ez n e m lehet
v á s a a kegyelet
egyedül
adójának ! A z
koszorúval a
segédtitkárnak, b o l d o g emlékű a l i p á n u n k fiának, b u z g ó é s é r demes szolgálatáért e l i s m e r é s é t tudtul adják.
Vitézek zászlóavatása. A
annak
helyet
áldozunk
május
kell,
utolsó vasárnapján a hősök e m lékének, ezért
borítjuk hősi
virággal,
emlékmüvet,
ezért s z ó l u n k róluk e n a p o n ! D u l ó csaták, l e g e n d á s h ő s tettek,
véres
ütközetek
emléke
rajzik képzeletünkben e napon, a v i l á g h á b o r ú négy előttünk,
melynek
éve p e r e g le e l ő s z ö r vitéz
katonái v o l t a k , m a j d
szemüknek
halál álmára való lezárulása lanatában
hősi
halottaivá
pil ma
gasztosultak ! Hőseink ! Életeteket a Haza oltárára áldoztátok, véretek, mely a sziveteket d o b o g t a t t a , kat
arcoto
p i r o s r a festve beitta a h a r c
mezők p o r a ! C s a l á d a i t o k , retteitek s z á m á r a talán tek,
Pál kultuszminiszteri
A gesztesi j á r á s vitézeinek ün nepélyes telekbeiktatása s z á s z l ó s z e n t e l é s e f. h ó 5 - é n , vasárnap lesz K o m á r o m b a n . A z ünnepély műsorát jövő s z á m u n k b a n hoz zuk.
érző szívben k e l l Ezért
Palkovics
Kubinyec Klá
meleg,
e m l é k e z é s n e k élni kapni!
lero
Eljegyzés.
d e értékei, ö r ö k
sze
elveszte történelmi
értékei m a r a d t o k Hazátoknak !
Állami
polgári iskolánk
hirei. A h e l y b e l i á l l . p o l g á r i f i u
é s leány i s k o l á b a n f. évi j ú n i u s 4-én délután fél 5 ó r a k o r ren dezik a tornaversenyt. — A be h a t á s 18-án lesz, a vidéken lakó I. o. tanulóké 20-án.
Árokba fordult az autó busz. F . h ó 2 5 - é n délelőtt sze r e n c s é s kimenetelű autószeren c s é t l e n s é g történt a G y ő r - K o m á romi országút határkövénél. Az Eucharisztikus Kongresszusra igyekezett egy 841 C S . s z á m ú p o z s o n y i személyautó, ezt k ö vette a G y ő r - S o p r o n - E b e n f u r t h i rt. N . K . 0 1 1 . rendszámú 20 személyes autóbusz. A z autó busz s o f f ö r j e előzni akart, de a s i k o s uttestén n e m sikerült é s Győr—Komárom jelzésű h a t á r i
1938. május 2 8 .
k ő n e k n e k i m e n v e é s azt kidöntve az á r o k b a b o r u l t . A 841-es a u t ó azonnal megállt é s segített a f e l b o r u l t autóbuszból kiemelni a m e g r é m ü l t u t a s o k a t , m i g a szin tén arra j ö v ő 140. C^S. s z á m ú autó tulajdonosa értesítette a k o m á r o m i mentőket, k i k Varga Imre d r . városi orvos vezetésé vel a helyszínre siettek. S z e r e n csére mentőinknek nem akadt d o l g u k , c s u p á n e g y i k utas ujját kötözték be, melyet az ü v e g s z i lánkok sértettek m e g . Az u t a s o kat az a r r a j ö v ő autók vették fel é s vitték t o v á b b B u d a p e s t r e . A helyszínre kiszállott ácsi c s e n d ő r s é g a vizsgálatot m e g i n d í t o t t a . Köszönet nyilvánítás. A járási levente v e r s e n y e k érem d i j a i n a k b e s z e r z é s é r e a gesztesi j á r á s i f ő s z o l g a b í r ó h o z az a l á b b i a d o m á n y o k érkeztek : M o c s a 25 p, S z ő n y , Á c s 2 0 - 2 0 p , K i s b é r 15 p, Császár, Nagyigmánd, S z e n d 1 0 — 1 0 p , Ászár, B o k o d , nte, K i s i g m á n d , N e s z m é l y , S z á k , Tárkány 5—5 p , Csép, Duna almás 3 - 3 p , Á c s külön a d o mány 25 p , Aszári k e m é n y í t ő g y á r 20 p , gróf Gyürky Viktorné S z ő n y 30 p , L a u f e r N á n d o r Almás puszta 2 0 p , Agrárexport A l m á s füzitő 2 0 p , B é l a p u s z t a i gazda s á g 10 p , é s V a c u u m O i l C o m p Rt. Almásfüzitő 4 0 pengőt. A z adományokért hálás köszönetet m o n d a j á r á s i testnevelési b i z o t t s á g neveben a j á r á s i főszolga bíró. t
Keresztszentelés Szomódon. Szép ünnepségben volt része a s z o m ó d i r ó m . k a t . h i t k ö z s é g n e k . Lukáts D e z s ő tápi p l é b á n o s helyreállitatta a déd apja által 150 esztendővel ezelőtt felállított kőkeresztet s az elmúlt vasárnap a község p l é b á n o s á n a k , Grábits Henriknek felkérésére megható ünnepség keretében fel szentelte azt. A k ö z s é g l a k o s a i a v a s á r n a p i s z e n t m i s e után k ö r menettel v o n u l t a k k i a tóvárosi országút mellett felállított k e reszthez, h o l Lukáts D e z s ő m e g ható b e s z é d kíséretében szentelte fel s adta át a k ö z s é g n e k az ősei által felállított, művészi értékű márványkeresztet.
Gyüléstilalom.
A belügy miniszter rendeletet a d o t t k i , m e l y s z e r i n t az e u c h a r i s z t i k u s k o n g r e s s z u s z a v a r t a l a n lefolyása biztosítására a Világkongreszszus tartama alatt bezárólag j ú n i u s 7 - i g , gyűlések tartását m e g tiltotta. Majális. A z á c s i r e f o r m á tus ifjúsági e g y e s ü l e t e k f. hó 2 9 - é n , v a s á r n a p délután 2 ó r a kor a Bodza m a l o m n á l majálist rendeznek. A majálist a r e n d e z ő egyesületi tagok 3 ó r a k o r m a g y a r nótákkal é s ö s s z t á n c c a l fogják megnyitni. Belépődíj 4 0 fillér. Kedvezőtlen i d ő j á r á s esetén j ú n i u s 12-én lesz m e g t a r t v a .
Az esztergomi Szent Jobb körmeneten való rész vétel. A z E s z t e r g o m i Szent Ist ván év. E l ő k é s z í t ő Bizott s á g a n e v é b e n Glatz G y u l a p o l g á r m e s t e r é s d r . Jeszenszky K á l mán p r e l á t u s - k a n o n o k körlevél ben kereste m e g v á r o s u n k p o l g á r m e s t e r é t , hogy rajta keresz tül K o m á r o m sz. k i r . m e g y e i város közönségét Esztergomba hívja a m á j u s 3 1 - i k i Szent J o b b k ö r m e n e t e n való részvételre. E s z
tergom szab. k i r . megyei város — irja testvérvárosunk polgár m e s t e r e — e l s ő szent királyunk s z ü l ő v á r o s a é s m a is a magyar k a t o l i c i z m u s f á k l y a v i v ő j e , 1938 m á j u s 3 1 - é n a m a g y a r keresz tény nemzeti összefogás és a bizakodó szebb magyar jövő szent j e l k é p é t , a budavári SzentJobbot a d i c s ő s é g e s é s g y á s z o s e m l é k e k e t h o r d o z ó ő s i történelmi falai között f o g j a f o g a d n i . A z „Aranyvonat"-on é r k e z ő Szent J o b b o t sokezer b e l - é s külföldi v e n d é g ü n k j e l e n l é t é b e n ünnepi körmenetben kisérjük arra a h e l y r e , ahol Szent István kirá lyunk született é s a h o l ma a f e l séges Székesegyház áll. Az ün nepi k ö r m e n e t külső m e g n y i l a t k o z á s a lesz a n n a k a határtalan tiszteletnek, m e l y n e k k ö z p o n t j á ban a S z e n t - J o b b áll é s f o k m é r ő j e lesz a keresztény m a g y a r nemzeti g o n d o l a t n a k s az e b b ő l fakadó szebb magyar jövendő reménységének, amit különösen ez a l k a l o m m a l , a n a g y s z á m ú kül- é s belföldi v e n d é g e k előtt is, felemelő é s f o k o z o t t m é r t é k b e n k e l l megnyilvánítanunk. F e l h í v á s . Felkérem azon bajtársaimat, a k i k k e l a 12. g y . ezredben, k é s ő b b p e d i g a 4 es vadászoknál — V o l h i n i á b a n - , ahol m e g s e b e s ü l t e m , együtt k i i / döttem, a Károly-csapatkereszt igazolása végett e n g e m értesi leni s z í v e s k e d j e n e k . Weil Árpád Budapest, Nagyatádi Szabó-u. 38.
A volt 13-as honvédem lékleleplezése Magyaróváron. A világháború egyik legnagyobb véi veszteséget szenvedett ezrede v o l t a 13-as p o z s o n y i honvéd g y a l o g e z r e d é s ennek alakulata a 307-es h o n v é d e z r e d . Pozsony m e g s z á l l á s a után az ezred utolsó á l l o m á s h e l y e M a g y a r ó v á r lett é s ezért i t t állították f e l a h ő s vér tanuk hatalmas méretű szép emlékét. Ezt a hősi emlékművet avatja f e l o r s z á g o s ü n n e p k e r e tében j ú n i u s 5 én p ü n k ö s d v a sárnapján a bajtársi kegyelet közel negyven t á b o r n o k , n é g y száznál t ö b b törzstiszt é s tiszt és a zarándokuton összesereglő sokezer bajtárs jelenlétében. Az é r d e k l ő d ő k n e k szívesen szolgál bővebb tájékoztatással a buda pesti r e n d e z ő b i z o t t s á g részéről vitéz B a s ó Ödön ezredes ( I X . G á t u . 4.) é s M a g y a r ó v á r r é s z é ről a magyaróvári r e n d e z ő b i z o t t s á g . M i n d e n v o l t 13-as é s 307-es h o n v é d e t elvár kézfogásra a h ő s ö k e m l é k e alatt a régi b a j t á r s i szeretet.
Háziasszonyok! N e m k e rül . p é n z b e , mégis a legjobb tésztarecepteket m e g k a p j a , ha
még
m a kéri a Dr.
világhírű fényképes
Oetker-jéle
receptkönyvet,
m e l y e t b á r k i n e k i n g y e n megküld a g y á r : Dr. Oetker A. B u d a p e s t , VIII. Conti-utca 25.
Tanulmányi
kirándulás.
Az e s z t e r g o m i b e n c é s d i á k o k f. hó 2 3 - á n v o l t a k t a n u l m á n y i k i ránduláson Tatatóvároson. A k i rándulást G r a s s a n o v i c h L e ó b e n c é s tanár vezette. A k i r á n d u l á s résztvevőit a V á r m e g y e i N é p m ű velési B i z o t t s á g nevében W i e s e n bacher József iskolafelügyelő f o gadta é s látta el ő k e t s z a k s z e i ü ismeretekkel.
Kérje mindenütt a Komárommegyei Hírlapot.
1938.
május 28.
Komárommegyei
Felhívás frontharcos baj
társi
találkozóra.
Bajtársaki
Tűzharcos
Á l l a m a l k o t ó nagy k i rályunk Szent István e l h a l á l o z a tk 9 0 0 é v e s évfordulója a l timából ünnepet ül az e g é s z ország é s az ő s i E s z t e r g o m sza bad királyi m e g y e i v á r o s , a m e l y nek t ö r t é n e l m i j e l e n t ő s é g ű , sok m a g y a r vérrel ö n t ö z ö t t várfalai megszentelt talaján ringatták a ent király b ö l c s ő j é t . F o l y ó év július h ó 3 - á n ( v a s á r n a p ) a m a .tr t ű z h a r c o s o k r ó j á k le E s z t e r g o m b a n kegyeletük é s h á l á juk a d ó j á t é s teszik le az e m lékezés k o s z o r ú j á t az Árpádházi Királyok g y ö n y ö r ű , feltárt, szép műemlékére és hódolnak a vár hegyen épült felséges székes e g y h á z f a l a i k ö z ö t t a nagy K i rály e m l é k é n e k . E h ó d o l á s k e l l , hogy minden B a j t á r s u n k lelkét m e g r a g a d j a , ezért bajtársi sze retettel hívjuk é s várjuk a S z ö v e t s é g ü n k tagjait a t a l á l k o z ó r a . Zarándokoljatok el hozzánk Szent István s z ü l e t é s i helyére, a most még határmenti ősi p r i m á s i v á r o s b a , a h o n n a n szeretetet s u g á r z o t t a m a g y a r nemzet á l l a m i élete é s a m a g y a r kultúra. E z a találkozó a legjobb alka lom a b a j t á r s i érzés á p o l á s á n kívül E s z t e r g o m város számos nevezetességének megtekinté sére é s a z o n é r z é s e k felkeltésére, m e l y a m a g y a r k a t o n a erényei ből t á p l á l k o z v a alapját, eredetét é s lelkét e l s ő a p o s t o l i királyunk m a g a s z t o s p é l d a a d á s á b ó l vette. — A z Esztergomi Frontharcos Főcsoport.
Hirlap.
A komáromi pénzügyőrök n y o m o z ó o s z t á l y a nagyarányú mes terséges édesítőszer (sacharin) c s e m p é s z é s t leplezett l e . H o s s z a s m e g f i g y e l é s után néhány h é t előtt a k o m á r o m i pénzügyőrség .két nyomozója egy győri l a k o s t a b b a n a p i l l a n a t b a n ért tetten, m i k o r az a győr-révfalusi lakásáról c s ó n a k o n a v á r o s b a akart v i n n i 6 é s fél k g m e s t e r s é g e s édesítőszert é s 15 d r b . o s z t r á k patent ö n gyújtót é r t é k e s í t é s végett. A c s ó n a k o s c s e m p é s z csak hosszas d u l a k o d á s után adta m e g magát végzetének. Derék pénzügyőreitik f á f a d s á g o s munkáját május 17-én éjjel még n a g y o b b siker koro názta. Juhász István p ü . őri f e l ügyelő é s Kende B é l a pü.-őri s z e m l é s z irányításával hat pénzü g y ő r ezen é j s z a k a lesben állott. Az á c s i v á m n á l végre 1 ó r a t á j b a n feltartóztatta Reichenberger R e z s ő b u d a p e s t i l a k o s soffőr B C 628 F o r d g y á r t m á n y ú s z e m é l y a u tóját, m e l y b e n 90 k g . b é c s i g y á r t mányú 4 4 0 es m e s t e r s é g e s é d e sítőszert találtak. A soffőr k i h a l l g a t á s a a l k a l m á v a l azzal v é dekezett, h o g y a csomagokat G y ő r b e n vette át egy i s m e r e t i e n úrtól azzal az utasítással, h o g y a c s o m a g o k a t feladó i s m e r e t l e n
Diáknyaraltatási mozga l o m . A Verband Der U n g a r n f r e u n d e , W i e n , az 1938. év n y a rán megismétli M a g y a r o r s z á g o n é s A u s z t r i á b a n egyaránt k ö z i s mert é s e d d i g m i n d e n e s z t e n d ő ben kitűnően sikerült osztrák diáknyaraltatási mozgalmát,amely a b b ó l áll, h o g y a nyári vakációra mindkét n e m b e l i osztrák d i á k o kat utal be a vendéglátó m a gyar c s a l á d o k h o z a b b ó l a c é l b ó l , h o g y az osztrák diákok magyar pajtásaikat a német nyelvre megtanítsák é s a két nemzet i f j ú s á g á n a k összebarátB a l e s e t e k . Krompar J á n o s kozását ezen a m ó d o n is á p o l 13 é v e s d u n a a i m á s i intézeti n ö ják. E diáknyaraltatási akciót v e n d é k e t az o r s z á g ú t o n egy m o Kornis G y u l a , a k é p v i s e l ő h á z e l n ö k e is melegen t á m o g a t j a . A t o r k e r é k p á r o s elütötte. J o b b l á mozgalom hánt érdeklődő igen bát e l t ö r t e . — Végh F e r e n c 23 tisztelt o l v a s ó i n k n a k szívesen éves bánhidai gyárimunkásnak, adunk közelebbi felvilágosítást. munkaközben kőszilánk vágódott a b a l s z e m é b e . — Mindkét sérültet Az iskolaév vége közele a m e n t ő k az e s z t e r g o m i K o l o s d i k é s k e z d ő d i k a g o n d o s szülő k o r h á z b a szállították, a h o l a z o n nagy g o n d j a , h o g y m e l y i k tan nal á p o l á s alá v e t t é k . intézetbe, intézetbe, internátusba Cselédkönyv és orvosi adja g y e r m e k é t . M o s t jelent m e g vizsgálat. Horváth Kálmán, az „Internátusok-Tanintézetek Tá Vasmegye alispánja elsőnek ve jékoztató Címtára" az 1938|39. zette be az o r s z á g b a n a h á z t a r tanévre, mely részletesen ismer tási a l k a l m a z o t t a k k ö t e l e z ő o r teti a hazai oktatóintézeteket é s vosi megvizsgáltatását. A c s e l é d nevelőotthonokat. Ezt a minden könyvet ezentúl Vasmegyében szülőnek nélkülözhetetlen tájé a d d i g n e m a d j á k k i , m i g az i l koztatót, a m e l y hét év ó t a r e n d lető cselédet a hatósági orvos szeresen megjelenik 2 0 fillér meg n e m vizsgálta és e g é s z s é p o r t ó b é l y e g e l k ü l d é s e ellenében g e s n e k n e m találta, A k ö t e l e z ő i n g y e n küldi m e g az Erdős Hir orvosi vizsgálat, természetesen, detőiroda, B u d a p e s t , V I . T e r é z ingyenes és hathatós védelmet körút 3 5 . jelent a c s e l é d t a r t ó c s a l á d n a k a fertőzés b e h u r c o l á s á n a k vesze Bányatelepünk a szociá delme ellen. É s vájjon m i tör lis célok szolgálatában. A ténik majd ott, ahol a család M a g y a r Általános Kőszénbánya fertőzi m e g a c s e l é d e t ? ( B . É ) Rt. közgyűlésén Vida J e n ő f e l s ő -
n
M
oldal
Veszedelmes csempészt fogtak el a pénzügyőrök Komáromban. egyén a h a j n a l i v o n a t t a l f o g B u dapestre érkezni s a keleti p á lyaudvarnál veszi át az árukat tőle. A c s o m a g o k tartalmát n e m ismerte. A nyomozó hatóság termé szetesen n e m hisz a naiv v é d e k e z é s n e k s az e l f o g o t t c s e m p é szeket átadta az ü g y é s z s é g n e k . E g y i d e j ű l e g az e r é l y e s nyomo zás t o h á b b f o l y i k a n n a k meg állapítására, hogy k i k voltak a megbízók. A két a l k a l o m m a l meglelt édesitőszerkészletet a pénzügy őrök lefoglalták. Megállapítást nyert, h o g y a G y ő r b e n e l k o b o zott 6 é s fél k g . s a c h a r i n 2 8 5 0 k g . c u k o r n a k felel meg s a c s e m p é s z é s s e l a kincstár 3 5 1 0 P - v e l k á r o s o d o t t v o l n a m e g , az autóban talált 90 k g . s a c h a r i n 39.600 k g . c u k o r r a l e g y e n é r t é k ű , a k i n c s t á r k á r o s o d á s a i t t 47.500 pengő. Pénzügyőreink nagysikerű eredményes munkája a legna gyobb elismerést, dicséretétet érdemel Megnyugtató érzés, h o g y i t t a h a t á r á l l o m á s o n , az i d e g e n f o r g a l o m főútvonalán i l y éber, kötelességtudó, ráter mett, kiváló érzékkel és t a p i n tattal rendelkező lelkes hatósági közegek állnak rendelkezésre a csempészés meggátlására.
Győri RÁKÓCZIÁNUM. (Katholikus Fiuinternátus. Győr, Rákó czi F . u . 57—59.) Az intézet a közép iskolai tanulóifjúságnak olcsón kelle mes, családias otthont nyújt, egészsé ges élelmezést és az ifjak érdekében megbízható, valláserkölcsös nevelést biztosit. Az internátus györegyházme gyei papok vezetése alatt áll, felvesz bencés és állami gimnáziumi, kereske delmi iskolai növendékeket. I. o s z t á l y r a j e l e n t k e z é s j ú n i u s 10-ig, magasabb osztályokba felvétel később is, ha hely van. Kívánatra prospektus, válaszbélyeg csatolandó. Telefon : 566. Mérsékeltebb díjazásért az intézettel kapcsolatos Pálffyánum -ban csak gimnazisták helyezhetők el. Tudakozások ugyancsak a fenti cimre intézendök.
5
házi t a g elnök bejelentette, h o g y az i g a z g a t ó s á g a F a l u s i S z o c i á lis A l a p r é s z é r e 120.000 p e n g ő , a Nemzeti önállósiiási Aiap ré szére 100.000 pengő, egyéb kulturális c é l o k r a p e d i g 50.000 pengő adomány megszavazását javasolta. Kiemelte, hogy a zá r ó s z á m a d á s o k szerint a M a g y a r Általános K ő s z é n b á n y a R é s z v é n y társaság 1937-ben érdekeltségi vállalatait nem számítva 3,798.543 p e n g ő 26 fillért fordított s z o c i á lis c é l o k r a . A k ö z g y ű l é s e n h a s o n l ó c é l o k r a megszavazott ö s z szegekkel együtt a s z o c i á l i s célú kiadások összege 5,018.543.26 p e n g ő r e e m e l k e d i k . A közgyűlés, a m e l y e n 83799 részvény képvi seletében 4 8 részvényes jelent g » e g y h a n g ú l a g elfogadta az igazgatóság j a v a s l a t a i t .
OEIKER esztendejét tükrözi vissza a „Reklámélet* vaskos jubiláris száma és megmutatja, m i t nyúj tott a magyar reklám az elmúlt tiz e s z t e n d ő alatt. M i l y e n v o l t a múltja, m i l y e n a jelenje é s m i lyen lesz a j ö v ő j e . . . A B a l o g h Sándor szerkesztésében megje leni ünnepi számban hosszú s o r b a n v o n u l n a k fel a m a g y a r közélet, ipar é s kereskedelem, valamint a reklámszakma kivá lóságai : rámutatnak a reklám nagy j e l e n t ő s é g é r e az i p a r i é s kereskedelmi életben é s méltat ják azt az á l d o z a t k é s z m u n k á t , a m i t a R e k l á m é l e t tízéves fen nállása s o r á n a magyar reklám f e j l e s z t é s e és n é p s z e r ű s í t é s e te rén végzett. A jubiláris szám vezércikkét D r . Halla Aurél k e reskedelemügyi miniszter irta, m i g a reklám k ü l ö n b ö z ő kér déseihez Kovácsházy Vilmos, Sümegi Vilmos, Kóbor T a m á s , dr. Berkes Róbert, Katona Béla, dr. B a l k á n y i Kálmán, Pogány Zsigmond, dr. Bányász Jenő, d r . Neményi Ernő, Szölőssi Zzigmond, Róna Ödön, Kner I m r e . d r . Orel G é z a , Balogh S á n d o r , d r . Vajda István, d r . B a r i n k a i Ferenc, B e d ö István, R o z n e r Károly, Lovászy K a r o l y , Kostyál J e n ő és m á s o k szólnak hozzá. T a p a s z t a l a t o k é s ötletek g a z d a g tárháza ez a m a j d 100 o l d a l terjedelmű, p o m p á s kiállí tású kötet, amely azt igazolja, hogy M a g y a r o r s z á g reklámjának helye v a n a nap alatt é s erre a h e l y r e b ü s z k e is lehet. A z é r t é kes cikkeket rengeteg rajz, illusztráció é s karikatúra színesiti, valamint egy s o r remek színes melléklet egészíti k i . Ára 3 p e n g ő . A z ellenérték a 11.956 sz. p o s t a t a k a r é k számlára fizet hető be é s m e g r e n d e l h e t ő a k i adóhivatalnál : Budapest, V., Szt. István kőrút 9. 4
m e
S o f f ő r t a n f o l y a m . Az á l l a m i g é p j á r ó m ü v e z e t ő k é p z ő (sof főr) t a n f o l y a m a m . k i r . T e c h nológiai é s Anyagvizsgáló Inté zetben ( B u d a p e s t , V I I I . , J ó z s e f körut 6.) j ú n i u s 7 - é n este fél 7 ó r a k o r nyílik m e g . B e i r á s é s a felvételhez s z ü k s é g e s űrlapok kiadása n a p o n t a d . e. 10—12 óra között az i g a z g a t ó s á g i iro dában. A D u n a h a l o t t j a . Dunaal más k ö z s é g h a t á r á b a n egy n e g y ven év körüli férfi hulláját f o g ták k i a D u n á b ó l . A k é k r u h á s h o l t t e s t m i n t e g y n é g y - öt napja lehetett a vízben. Személyazo nosságának megállapítására a k o m á r o m i r e n d ő r s é g is m e g í n ditottaa nyomozás. gyar
T i z esztendő ! . . . A ma reklám fejlődésének tiz
Művésztelep Tatán. Mint értesültünk, a k ö z e l m ú l t b a n gróf Esterházy Ferenc több piktort vendégül l á t o t t á kastélyában, k i k a v e n d é g l á t á s ideje alatt T a t a v i d é k é r ő l s z e b b n é l - s z e b b képeket készítettek. A tatai v e n d é g e s k e dés azonban, mint értesülünk, nemcsak ad hoc vendéglátás v o l t , hanem egyben é r d e k e s tetv elindítója. G r ó f Esterházy Ferenc elhatározta, h o g y a nyári h ó n a p o k b a n vendégül Iát a birtokán p i k t o r o k a t , írókat é s m u z s i k u sokat és ilyenmódon lehetővé teszi s z á m u k r a , h o g y a t a t a i nyugalomban nyugodtan és za vartalanul élhessenek a munká j u k n a k . A meghívott művészek számára művésztelep alakulna Tatán és pedig esztendőnként h á r o m iró, három m u z s i k u s é s három k é p z ő m ű v é s z lenne a gróf vendége.
6.
Komárommegyei
oldal.
SPORT.
A D u n á n t ú l i A C . csapa tával játszik G y ő r ö t t v a s á r n a p a KFC. R e m é l j ü k , h o g y a csapat, az utóbbi időben tapasztalt sportszerű, lovagias magatartá sával kiváltja a g y ő r i e k rokon szenvét l e l k e s e d é s e p e d i g győ zelmet h o z .
Mely községek kaptak segélyt egézségházak létesí t é s é r e ? A m . k i r . t i s z t i főorvos április havi j e l e n t é s e s z e r i n t a vármegyénk egészségügyi álla pota javuló irányzatot m u t a t . A f a l u s i s z o c i á l i s alap a m . k i r . O r szágos Közegészségügyi Intézet igazgatósága utján megfelelő s e g é l y e k e t nyújt a tarján! „ A " mintájú i s k o l a f ü r d ő e g é s z s é g h á z é s a „ C " mintájú d a d i , t a r d o s i , héregi, s z e n d i , vérteskeszthelyi és k i s i g m á n d i e g é s z s é g h á z a k l é tesítésére. Szép működést fej tettek k i a S t e f á n i a anya- és c s e c s e m ő v é d ő intézetek, v a l a m i n t a Zöldkereszt egészségvédelmi szolgálat.
Vasárnap is szedhető kamillavirág. A k e r e s k e d e l m i m i n i s z t e r l e i r a t o t intézett a v á r megyéhez és a városhoz, mely szerint k a m i l l a s z e d é s r e , v á l o g a tásra, tisztításra, s z á n t á s r a a vasárnapi munkaszünetet egész n a p r a felfüggeszti május l - r e , 8 - r a , 15-re, 2 2 - r e é s június 5 - r e .
A Katolikus Szemle m á jusi száma a küszöbön álló Eucharisztikus Világkongresszus és a m a g y a r társadalmat fog lalkoztató nagy k é r d é s e k j e g y é b e n jelent m e g . B e v e z e t ő cik két B r e y e r István g y ő r i m e g y é s püspök i r t a . T ó t h T i h a m é r r e mek fejtegetései k ö v e t k e z n e k az Oltáriszentség hittitkáról, m i g S á n d o r István „ I r o d a l m u n k és az E u c h a r i s z t i a " c i m m e l közöl alapvető tanulmányt. A d a t o k b a n bővelkedő cikk foglalkozik a „zsidótörvény várható k i h a t á s a i v a l " . E g y másik k ö z l e m é n y a z o k nak a zsidóknak ügyét teszi szóvá, a k i k 1919 után keresztelkedtek meg. Sok m á s tanulmány, igen bő kritikai rovat, változatos s z e m l é k é s külföldi t u d ó s í t á s o k olvashatók m é g a folyóiratban, a m e l y e t a Szent István T á r s u l a t m e g b í z á s á b ó l M i h o l i c s V i d szer keszt. Előfizetési ára egy évre 10 p e n g ő .
Árverési
Igmándi-űt
6. s z á m ,
A bank működése kiterjed a bankszakma minden ágazatára: betétek; betétkönyvecskékre és folyó s z á m l á k r a . É r t é k p a p í r o k vétele é s e l a d á s a . T ő z s d e i m e g b í z á s o k l e b o n y o l í t á s a a b u d a p e s t i é s külföldi t ő z s d é k e n . K ü l - é s belföldi csekkek é s k e r e s k e d e l m i utalványok b e h a j t á s a . Átutalások é s m e g hitelezések b e l - é s k ü l f ö l d r e . — Külföldi pénzek beváltása m i n d e n k o r a hivatalos napi árfolyamon. Foncière Általános Biztosító Intézet Komárommegyeí főügynöksége.
A városi alkalmazottak országos egyesületet alakítot tak. A M a g y a r V á r o s i T i s z t v i selők Országos Egyesülete va sárnap tartotta Budapesten ala kuló közgyűlését, azzal a céllal, h o g y egyöntetűen, e g y s é g e s f e l f o g á s s a l é s egyesült erővel h a r coljanak kívánságaik teljesítésé ért.'
2753 1938 tk. szám.
Alaptőke és tartalékalap: 200 ezer P. Komárom,
Sok
örömet
szerez
a
MÉRAY-PUCH
200
motorkerékpár k é s z s é g g e l bemutatja a gyári
GYALÓKAY
lerakat:
Komárom.
vaskereskedés
Márkás S T E Y E R - W A F F E N R A D
férfi é s női
Papírszalvéták
szoba, és
kaphatók :
konyha
Dr. Alapy Gyula
e l ő n y ö s fizetési feltételek
85,
mellett
#
Kapható
és postán utánvéttel megrendelhető : H A C K E R D E Z S Ő könyvkereskedésében K o m á r o m , I m á n d i - ű t 23. s z á m .
Komárommegyei Hitelbank rt. RHEUMA, köszvény, csúz, ischias, izületi fájdalmait GYÓGYÍTTASSA Budapesten a
Doboz és tömb levélpapírok Hungária Fürdő « színekben
választékban
nagy
olcsón
beszerezhetők:
H A C K E R
D E Z S Ő
papirkereskedésében, Komárom.
Nyomatott Hacker Dezső könyvnyomdájában
hó
Csabafi Imre kezelő.
A komáromi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
hirdetmény-ki vonat.
A m. kir. kincstár végrehajtató nak Klacsán Antal végrehajtást szen vedő ellen indított végrehajtási ügyé ben a telekkönyvi hatóság a végrehaj tási árverést Í283 P 24 f tőkekövete lés és járulékai behajtása végett a Császár községben fekvő, s a császári 139 számú tkvi. betétben A I. 1-2 sorsz. 2117, 2118 hrsz. alatt foglalt Klacsán Antal nevén álló Zsellérek erdő he lyetti földjében levő szántó és szőlőre 15oo P. kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1938. évi a u g u s z t u s hó 5. n a p j á n d é l u t á n 3 ó r a k o r a Császár községházánál fogják meg tartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár kétharmadánál alacso nyabb áion nem adható el. Bánatpénz a kikiáltási ár l o o/o-a, amelyet a magasabb Ígéret ugyanannyi o/ -ára kell kiegészíteni. 0
alkoholos
külömböző,
Komárom, 1938. május Dr. Wiener sk. kir. jbiró. A kiadmány hiteléül:
Árverési
könyv- és papirkereskedésében.
K o m á r o m m e g y e levéltárának középkori o k l e v e l i 1.50 Jókai emlékkönyv ( c e n t e n á r i u m i kiadás) 2.— Magyar dicsőség 2.50 K o m á r o m v á r m e g y e nemes családai 3 K o m á r o m v á r m e g y e é s az utolsó nemesi felkelés 1.— Bűbájosok és boszorkányok 1 . — A h a z a j á r ó lélek —.60
0
23o8 1938. tk. szam.
fáskamra
Nagyigmándi-ut
Az árverést 1938 évi a u g u s z t u s hó 26. n a p j á n délután 3 ó r a k o r a telekkönyvi hatóság helyiségében fogják megtartartani. l.Az árverés alá eső ingatlant a kir. kincstár érdekében a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron eladni nem lehet ( 1 9 u 8 : X L I . tc.26. § . ) Az árverés alá kerülő ingatlant ha az árverés megtartását a végrehaj tatok közül I . Krausz Albert és Fia kéri 3317 P 8o f., 2. ha Dittrich A n tal kéri 4o78 P 93 f., 3. Krausz Lipót Fia kéri 4412 P o9 f. vételárnál ala csonyabb áron eladni nem lehet. Az árverés alá kerülő ingatlan ból özv. Tepleczky Jánosné sz. Bagin Julianna B 15 sorszám alatti 9 loo rész illetőségét ezen kivül, ha az árverés megtartását a végrehajtatok közül csak erre az illetőségre: 4. Klug Istvánné kéri 476S P 56 f.. 5. ha Hanzmann József kéri 822o P 26 f., 6. ha Varga Kálmán kéri 8281 P 69 f., 7. ha Konzum Ruházati rt. kéri 8375 P 79 f. vételárnál alacsonyabb áron eladni nem lehet. Bánatpénz a kikiáltási ár l o o/ -a amelyet a magasabb ígéret ugyanannyi o/t-ára kell kiegészíteni.
P. H.
H A C K E R DEZSŐ
K o m á r o m v á r m e g y e n y . fölevél tárosa által i r t a l á b b i müveit á r u sításra megszereztük:
hirdetmény-kivonat.
A kir. kincstár végrehajtatónak Baffi Józsefne sz. Tepleczky Margit, Tepleczky János, Virizslai Józsefné sz. Tepleczky Mária, Bognár Jánosné sz. Tepleczky Erzsébet, Tepleczky József, özv. Tepleczky Jánosné sz. Bagin Ju lianna végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telek könyvi hatóság a végrehajtási árverést 2769 P tökekövetelés és járuléka be hajtása végett a Komárom városában fekvő, s a komáromujszőnyi 56 s z . tkvi. jegyzőkönyvben A f 1 sorszám 2o37—2o39 hrsz. alatt foglalt Baffi J ó zsefné sz. Tepleczky Margit, Tepleczky János, Virizslay Józsefné sz. Tepleczky Mária, Bognár Jánosné sz. Tepleczky Erzsébet, Tepleczkv József, özv. T e p lezky Jánosné sz. Bagin Julianna ne vén álló Belteleki ház es udvarra 45oo P kikiáltási árban elrendelte.
4-én.
k e r é k p á r o k . Egy
május 28.
A komáromi kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság.
Komárommegyei Hitelbank R. T . Komárom-Újváros.
T S C . - K F C . 7-0 (3-0). T a t a b á n y á n 3 0 0 0 néző előtt, K o c h j á t é k v e z e t é s e mellett f o l y t le a m i n d v é g i g é r d e k e s m é r k ő zés. A TSC már bajnoknak mondható, de ehhez nagyon fontos volt a gólarányának javí tása. A K F C sportszerűen ját szott, de a szamara é r d e k t e l e n m é r k ő z é s s e m m i lelkesedést sem váltott k i .
1938.
Hirlap.
Komárom, 1938. évi április hó 11. napján. Dr. Wiener s. '<. jbiró. A kiadmány hiteléül: P. H.
Uj
Csabafi Imre kezelő.
irógép
h a v i részletfizetésre is
TÖRKÖLYFÜRDÖJÉBEN VII. Dohány-u. 44.
kapható.
O r v o s i felügyelet, Olcsó pausál-árak. Ellátás é s szo bákról gondoskodunk az épületben levő C O N T I N E N T A L SZÁLLÓBAN. Ismertetőt küldünk.
Régi Í r ó g é p e k évi k a r bantartását m é r s é k e l t árért vállalom. Bővebbet H A C K E R D E Z S Ő könyvkereskedésében.
K o m á r o m , Nagyigmándi-u. 23.
Felelős k i a d ó : Hacker
Dezső