Koldulunk ESÉLYEK ÉS LEHETŐSÉGEK. erre-arra-amarra MELLÉKLET. Ferge Zsuzsával Szegvári Katalin beszélgetett

T LE ÉK LL ME

ESÉLYEK ÉS LEHETŐSÉGEK Esélyegyenlőségi melléklet • 2010. január–február

A 2010-es évet az Európai Parlament és az Európa Tanács A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai évévé nyilvánította. Célja, hogy felhívja a nyilvánosság figyelmét a szegénység és társadalmi kirekesztődés tényére és veszélyeire az EU tagállamaiban, és közvetítse azt az üzenetet, hogy a szegénység és a társadalmi kirekesztődés a társadalmi és a gazdasági fejlődést is veszélyezteti. Emellett lehetőséget kell nyújtania arra is, hogy a szegénységben és társadalmi kirekesztettségben élők is kifejezhessék véleményüket. Az év előkészületeivel, a nemzeti program kidolgozásával kapcsolatos munkák a Szociális és Munkaügyi Minisztérium koordinációjában megkezdődtek. A program kidolgozását végző munkacsoportnak tagja a Magyar Szegénységellenes Hálózat delegáltja is. A nemzeti program elfogadására és végrehajtásának nyomon követésére megalakult egy széles körű, az illetékes tárcák, közigazgatási szervezetek, civil szereplők és a témát a tudományok oldaláról megközelítő szakembereket tömörítő Nemzeti Konzultatív Testület. A tagállamoknak az európai év végrehajtására vonatkozó nemzeti programot kell benyújtaniuk az EU Bizottságnak, amelyben kommunikációs, figyelemfelhívó és az érintettek bevonásán alapuló tevékenységeket kell tervezni. A programok benyújtási határideje 2009. május 15.; a figyelemfelhívó akciók 2010-ben zajlanak. A Nemzeti Konzultatív Testület 2009. május 12-i ülésén megtárgyalta és egyhangúlag elfogadta a magyar nemzeti programot. A Társadalompolitikai Kabinet 2009. május 26-i ülésén tárgyalta és hagyta jóvá a programot, amelyet 2009. május 30-án küldtek el az Európai Unió Bizottságának.

„Koldulunk erre-arra-amarra”

Ferge Zsuzsával Szegvári Katalin beszélgetett

– Lehet, hogy tévedek, de határozottan úgy emlékszem, hogy a szocializmusban öntől hallottuk, hogy abban a társadalmi rendszerben is létezik szegénység. Mit neveztünk a szocializmusban szegénységnek? – Ne becsüljük túl a bátorságomat! Néhányan kezdtük el ezt a szót használni….

– aminek nyilván nem örült a hatalom… – A KSH 1968-ban készítette az első szegényvizsgálatot, de akkor rögtön eldöntötték az illetékesek, hogy szegény ember nincs, csak alacsony jövedelmű. Amikor Kemény István egy pécsi konferencián ismertette a vizsgálat ered-

ESÉLYEK ÉS LEHETÕSÉGEK melléklet | 2010. január–február ÖN • KOR • KÉP

19

 ESÉLYEK ÉS LEHETŐSÉGEK Ferge Zsuzsa 1931-ben született Budapesten. 1953-ban szerez diplomát a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen. Rövidesen a statisztika, a szociológia, a szociálpolitika terén szerzett szakmai hírnevet. Fő érdeklődési, kutatási és tanítási területei a társadalmi struktúra, társadalmi egyenlőtlenségek, oktatás-nevelés, szociál- és társadalompolitika, szegénység, az átalakulás társadalmi hatásai. A kandidátusi cím (1968) és doktori cím (1982) után 2002 óta a MTA rendes tagja. Tagja az Európa Akadémiának, a European Academy of Yuste-nak, az Edinburgi Egyetem díszdoktora. 1995-ben Széchenyi-díjat, 1996-ban Pro Urbe-díjat, 2001-ben Hazám-díjat, 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést, 2007-ben Nagy Imre Érdemrendet kap. 1953 és 1968 között a KSH munkatársa, 1960-tól a Rétegződéskutató osztály vezetője. 1968 és 1988 között MTA Szociológiai Kutató Intézete társadalompolitikai osztályának vezetője, tudományos főmunkatárs. 1988 és 1996 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szociológiai és Szociálpolitikai Intézete Szociálpolitika Tanszékének vezetője, 1996-tól ugyanitt egyetemi tanár, 2001-től Professor Emeritus. Több külföldi egyetemen tanított. 15 könyv, mintegy 300 tanulmány szerzője. Számos civil szervezet alapítója, tagja, vezetője, 2005 óta a gyerekszegénység elleni munkában vesz részt, az MTA Gyermekeszegénység Elleni Nemzeti Programiroda vezető szakértője.

ményét, és kimondta a szegény szót, olyannyira megorroltak rá, hogy el is távolították a KSH-ból. Az első olyan nyomtatott írás, amelynek a szegénység szó benne volt címében, emlékezetem szerint Bokor Ágnes tollából született. Tehát egyfelől igaz, hogy a hatvanas évek végétől néhányan, SZETA-sok, statisztikusok, szociológusok elkezdtük a dolgot piszkálni, de a nyolcvanas évek elejéig kellett várni arra, hogy többé-kevésbé szabadon lehessen szegénységről beszélni. Akkoriban elsősorban az a kérdés foglalkoztatott minket, miként lehetséges, hogy miközben a társadalom azt mondja magáról, hogy ő az egyenlőség társadalma, mert megszünteti a szegénységet, a terepen is, meg a háztartási statisztikákban is egészen más volt tapasztalható. – Milyen volt a szegények aránya a hatvanas, hetvenes években? – Még a teljes foglalkoztatottság kialakulása előtt – bár akkoriban nem számolták – 25–30 százalék volt a létminimum körül élők aránya. Amikor

20

ÖN • KOR • KÉP 2010. január–február

mi a hatvanas évek végén elkezdtük kutatni a szegénységet, akkor a mintegy 150–200 ezres cigányságnál még azért sok-sok formában megvolt a mélyszegénység, és mellettük ugyanolyan vagy majdnem ugyanolyan szegény volt talán 800 ezer ember. A KSH első szegénység vizsgálata 1968-ban a legkisebb jövedelmű, azaz legszegényebb egymillió embert fogta át, de a „szegénység” ennél még kiterjedtebb lehetett. Az arány fokozatosan csökkent a teljes foglalkoztatás, a lakásbiztonság, a bérek lassú emelkedése, a mezőgazdaság talpra állása következményeként. Ezzel együtt csökkentek, bár igen jelentősek maradtak a társadalmon belüli – és nem csak a vagyoni – egyenlőtlenségek. Az igazság az, hogy mi a kérdés egyik felét – azt, hogy miért nagyok az egyenlőtlenségek – vizsgáltuk, de azt a kérdést mind a mai napig nem tettük föl, hogy mi volt ennek az ára, mi volt ennek a módja, és mik voltak ennek a pozitív és a negatív oldalai. – A gyerekek helyzetét csak később kezdték el vizsgálni…

| ESÉLYEK ÉS LEHETÕSÉGEK melléklet

– A gyerekek és a gyerekesek jövedelmi helyzetét minden jövedelemfelvétel részletesen elemezte, sőt az iskolai eredmények és kudarcok társadalmi okairól is készült tanulmány már a hatvanas évek elején. A koncentráltabb iskolakutatásokat a nyolcvanas évek elején kezdtük el egy csapattal: Pataki Ferenc, Várhegyi György, Tánczos Gábor, Háber Judit, Gazsó Ferenc és én. Akkoriban természetesen abba ütköztünk, hogy az iskola továbbörökíti, sőt még erősíti is az induló egyenlőtlenségeket. A javuló tendenciákat megint inkább természetesnek tekintettük. Például még 1990 táján se tette föl senki azt a kérdést, hogy no de mégis, hogy van az, hogy a cigány gyerekek már elvégzik a nyolc osztályt, holott azelőtt be sem kerültek az iskolába. Tehát ennek a rendszernek két arca volt, amiből mi csak az egyiket vizsgáltuk. – És a jobbik arcára ma nosztalgiával emlékezünk. – Annyiban teljes joggal, hogy aki akart dolgozni, az kapott is munkát. Ma meg attól, hogy a hatalom azt mondja: dolgozz, még nem biztos, hogy munkahelyet is teremt hozzá. Persze tudjuk, a szocializmusban sok volt a mesterségesen létrehozott munkahely. Bírálták is sokan a pazarló kapun belüli munkanélküliséget. Mára megtudtuk, hogy ez még mindig kevésbé pazarló az emberi és anyagi erőforrásokkal, mint a kapun kívüli. – Akkoriban az is ritkán fordulhatott elő, hogy valakit cigány származása miatt nem vettek föl valahová. – Mert arra a munkára, amit a cigányok többsége tudott végezni, tehát különböző segéd- és betanított munkákat, kereslet volt. És hogy mitől volt kevesebb rasszista megnyilvánulás? A többi között attól, hogy egy építkezésen együtt dolgozott roma és nem roma. Márpedig azt régóta tudjuk,

ESÉLYEK ÉS LEHETŐSÉGEK  hogy az ember előítéletei attól csökkennek, hogy valakit megismer, együtt dolgozik vele, közösek az élményeik, örömeik és bánataik. Akkortájt a fizikai távolságok cigányok és nem cigányok között erősen csökkentek, ezáltal természetes módon fogadták el egymást. Az én gyerekkoromban az iskolában nem volt probléma, ha egy cigány gyerek járt az osztályba. – Azt sem tudtuk, hogy ki zsidó, és ki nem. – Nem volt ez kérdés. Hívhatod lefojtottságnak, bírálhatod, hogy miért nem játszhattunk nyílt lapokkal, és hívhatod úgy is, hogy ez elősegítette a társadalmi összetartozást. Visszatérve a szegénységhez: a nyolcvanas évek közepén-végén körülbelül 5-6-8 százalék szegény ember élt Magyarországon. Akkor is jelentős arányban cigányok, akik telepeken laktak, a falu határán túl. És szegények voltak azok is, akik a majorokban ragadtak. Volt tehát dolga a SZETA-nak. – Ami akkor még illegálisan működött. – Voltak a hatalomban, akik próbálták legálissá tenni, de nem sikerült. – Ön kapcsolatban volt velük. – Igen, de nem voltam SZETA-s. Szerettem Solt Ottit, akivel egy ideig együtt is dolgoztunk a KSH-ban. – Ön élt igazi szegénységben? –Tekintettel arra, hogy átéltem a háborút, igen, éltem. Éhesen is, meg szegényen is, meg semmi nélkül is, de mindig úgy, hogy tudtam, ha a dolgok jobbra fordulnak, akkor én ebből ki fogok kerülni. – Épp ezen gondolkodtam, hogy én, aki egy nagyon szegény családba születtem, a körgangos folyosóról ma nem tudnék kikeveredni, és egyetemet végezni. – Sokkal reménytelenebb lett a helyzet. És talán ez a legkeservesebb része ennek a mai világnak. – Hol tartunk most? A mélyponton vagy lehet még mélyebb? Van kiút?

– Mélypont mint olyan soha nincs, mert mindig lehet még mélyebbre kerülni. Még többen lecsúszhatnak, nőhet a gyűlölet. Kopik-pusztul a civilizáció páncélja, ami segítette az együttélést, mert a decivilizációs folyamat során megszűnnek a normák, és már csak erőszakkal lehet valamit fönntartani. Amikor csak büntetem a normaszegést, ami lassan normává válik, az nagyon veszélyes. Ez a folyamat egy-két kelet-európai országban már jól megfigyelhető. Ahogy az állam gyengíti magát, meg ahogy a kétoldalú bizalom hamvad, úgy válik egyre elterjedtebbé, hogy ha nem tartom be a normákat, nem tudnak velem mit csinálni. A rendőrség is tehetetlen lesz, a bíróságokról és egyebekről nem is beszélve. Ahogy Spíró György írja Feleségverseny című regényében: ha nincs pénz, akkor a villamossínt szedik fel, és adják el ócskavasnak. A folyamat már elkezdődött. – Azért volt az elmúlt évek során néhány olyan intézkedés, amely némi bizakodásra ad okot. – Ez vitathatatlan, bár olykor egyet előre, egyet hátra léptünk. 2005 és 2007 között, amikor jobban ment a gazdaság, több volt a lehetőség. 2006ban kért fel a miniszterelnök, hogy csináljunk szegénységellenes programot. Azt mondtam, hogy olyat nem tudunk, mert így a világon sehol nem sikerült. A gyerekszegénységgel még valamit tudunk kezdeni, mert azt látjuk, hogy az máshol is központi kérdés. 2006-ban elkészült az a program, amely egy emberöltőre, huszonöt évre szól, ennyi idő alatt kellene valamilyen fordulatot elérni a gyerekszegénység csökkentésében meg abban, hogy megszakadjon a szegénység újratermelődésének ördögi köre. Ennek alapján a kormány kidolgozta a Legyen Jobb a Gyermekeknek Nemzeti Stratégiát, amelyet az Országgyűlés el is

fogadott. Idáig minden nagyon szépen alakult. De akkor elkezdődött egyrészt nehezedni a helyzet, másrészt nagyon sok más érdek nyomult előtérbe, így ez a gyerekprogram soha nem kapott sem annyi kormányzati hátszelet, sem annyi erőforrást, sem annyi társadalmi támogatást, se publicitást, hogy valóban hatásos legyen. – Hogyan lehetne javítani a gyerekek esélyeit? – Most válság van. Két év alatt legkevesebb tíz százalékkal csökkent a családok reáljövedelme, és egyre több a nehézség. Erre valami választ kellene adni. Például a többi között emelni kellene a három- és többgyerekesek családi pótlékát. Fenyeget és terjed az alultápláltság, az éhezés. Igaz, egyre szélesebb körben van ingyenes iskolai étkeztetés a legszegényebbeknek, és elkezdődött a nyári étkeztetés is. De sokan így sem tudnak fizetni, ez a kör bővül. Baj van a minőséggel, baj van, ha a gyerekek nem iskolások, baj van, ha szünet van. Mindezen először legalább a 28–30 legrosszabb helyzetű kistérségben kellene javítani. Hosszabb távon központi kérdés az oktatás-nevelés minden formája. Viszonylag gyorsan el kellene kezdeni a Biztos Kezdet program szélesebb körű bevezetését. A tudomány ugyanis rájött: nem három-ötéves korban, hanem már a születéstől el kell kezdeni a gyermekek fejlesztését. Az iskola egyre inkább csak tanít, a gyerekek „jól-léte” háttérbe szorul. Óriási probléma a növekvő szegregáció. Kertesi Gábor és Kézdi Gábor most mutatták ki, mennyire felerősödött a jelenség a rendszerváltás óta. A kudarc okait ki kell kutatni, meg kell érteni. Úgy tűnik, hogy a „rideg integráció”, amikor előkészítés nélkül, egy adminisztratív lépéssel, például a körzethatárok átrajzolásával akarják ezt megoldani, nem nagyon hoz eredményt.

ESÉLYEK ÉS LEHETÕSÉGEK melléklet – 2010. január–február – ÖN • KOR • KÉP

21

„Koldulunk erre-arra-amarra” Beszélgetés Ferge Zsuzsával

 ESÉLYEK ÉSLEHETŐSÉGEK A jól előkészített integráció, amikor szülő, gyerek, pedagógus tudja, hogy miről van szó, működhet. Erre példa Hódmezővásárhely, és országszerte jó néhány fantasztikus iskola, csodálatos, elkötelezett pedagógusokkal. Az előkészítetlenségből, pláne, ha rossz feltételekkel működik az iskola, csak az következik, hogy a szándék visszájára fordul. A „vegyesnek” szánt iskola helyett a jobb helyzetű szülők elviszik a gyerekeiket más városba, vagy akár alapítanak maguknak egy új iskolát. A körzeti iskolában meg ott maradnak a cigány és a nem cigány szegény gyerekek, akik mellé, kevés pénz híján, nehéz felkészült, elhivatott pedagógusokat találni. Nem így Finnországban, ahol a pedagógusok az ország legmegbecsültebb és legjobban fizetett közalkalmazottai. – Borús a kép. Lát-e kiutat, lehet-e valamiben reménykedni? – Csak abban, hogy a válság elmúltával folytatódik a gyerekszegénység elleni program. Hosszú távon ez nem jelent kevesebbet, minthogy hozzá kell kezdeni a gyerekközpontú iskolarendszer megteremtéséhez, ha tetszik, az Oktatási Kerekasztal Zöld Könyvének, a Bölcsek Tanácsa iskolareform-tervének, a gyerekszegénység elleni program vonatkozó elemeinek a megvalósításához. Rövid távon a program újrakezdése olyasmiket jelenthet, hogy indexálják a segélyeket és a családi pótlékot, felülvizsgálják az iskolába nem járókkal szembeni rendelkezéseket. Igen, a gyerekek egy része rendetlenül jár iskolába. De soha nem azon gondolkozunk, hogy miért, és mit lehetne tenni, hanem megbüntetjük a családot. Pedig gyakorta az iskola veti ki magából, üldözi el a gyereket. Én nem hiszem, hogy az a normális, hogy előbb büntetünk, minthogy megismernénk a bajok forrását. Az is szegényellenes, ahogy az

22


Út a munkához program működik. Sok tekintetben többet ártott, mint használt. – Ez igazán meglep… – A program kettéosztotta a munkanélkülieket. A nagy többség ettől kezdve munkára kötelezett, rendelkezésre állási támogatáson (RÁT) van. Nekik még együtt kell működniük a munkaerő-kirendeltségekkel, ami azt jelenti, hogy el kell fogadniuk, ha van olyan állás, amit be tudnak tölteni. Ha dolgoznak – mintegy évi 4 hónap kötelező –, akkor legtöbbjük a minimálbért kapja. A többiek 28 500 forint rendelkezésre állási támogatást. – Ez azért a semminél több … – Ez igaz, de nem sokkal. Ha tilos feketemunkát végezni, más meg nincs, a 28 500 forint és a két gyerek családi pótléka együtt sem éri el a létminimum harmadát-negyedét. A közmunkát elég részletesen megvizsgáltuk, és kiderült, hogy minél szegényebb egy település, annál több közmunkást kéne foglalkoztatnia, és annál kevésbé van megfelelő munka. Egy kis település források, szakemberek és eszközök nélkül nem tud komoly értéket létrehozó munkákat szervezni. Márpedig ezek a források a közmunka mellől jórészt hiányoznak, marad az ároktisztítás, a fűnyírás. Persze, erre is szükség van, de minthogy más foglalkoztatási lehetőség nincs, a megoldás kísértetiesen emlékeztet a kapun belüli munkanélküliség megoldásaira, amikor egy udvart öten sepertek. Most öten lapátolják a havat a községháza előtt. Vagyis a munka értelme, értéke, ritmusa, minimális méltósága elvész. A továbbra is szakképzetlen százezrek számára ez a fajta közmunka sehol nem jelent utat az igazi munkaerőpiacra, de a kapun belüli munkanélküliségnél sokkal láthatóbbá teszi a kiszolgáltatottságot. Az a furcsa, hogy bár szakmai zsákutcá-


ról van szó, az emberek sokkal jobban igényelték, mint ahogy azt a kormányzat eredetileg hitte. Ez a kis jövedelem is fontos volt, a munka pedig helyben. (Hasonlóan díjazott munkát a 20 kilométerre lévő településen sokan azért nem vállalnak el, mert a közlekedés és távollét költségei a fizetés felét felemésztik.) A nagy igények következtében pillanatok alatt nagyon megnőtt a közmunkaköltség. Jóval több lett, mint tervezték. Ezért 2010-től módosították a közmunkához jutás lehetőségét: január elsejétől egy családban már csak egy ellátott lehet: vagy egy RÁT-os, vagy egy segélyezett. Egy RÁT-os és egy segélyezett együtt szoros kivétel. Segélyt csak egy kisebbség kaphat, aki öreg, beteg, vagy végképp nem tudja a gyerekét nap közben elhelyezni. A segély 27 000 forint, de 2006 óta ehhez az eltartottak számától függően jár egy kis családi kiegészítés. Ezt a RÁT mellett csak 2009 végéig lehetett megkapni. Az egy család-egy ellátott elv, ami alól nagy valószínűséggel kevés kivétel lesz, ezért sokaknak veszteséget jelent. Ahol férj-feleség RÁT-on volt, ott elvész a második RÁT-os 28 500 forintja és alkalmankénti keresete. Ahol egy RÁT-os volt és maradt, ott elvész a korábbi családi kiegészítés. Mindehhez hozzá kell tenni, hogy a munka nélküli „rászorulók” mintegy fele, 200–300 ezer ember mindenféle ellátásból, segélyből, közmunkából kimarad. Sokféle megoldás merült már föl. Igazán jó talán nincs, de a jelenleginél jobb biztosan volna, ha ez valakinek fontos lenne. – Hogyan tovább az értékelő bizottság munkájában? – Nemsokára elkészül az első éves jelentésünk, amely elérhető lesz az interneten is. Ebben – Magyarországon először – közöljük a gyerekek helyzetét mérő, közösen elfogadott indi-

ESÉLYEK ÉS LEHETŐSÉGEK  kátorokat Magyarországról is, meg az EU-27 országaiban is. Több tanulmány világítja meg a gyerekszegénység egyik vagy másik oldalát. Bemutatjuk két „követéses vizsgálat” eredményeit az Út a munkához program és az óvodáztatási támogatás bevezetésének időszakáról. Több civil szervezet – a Magyar Szegénységellenes Hálózat, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Roma Parlament, a Szociális Szakmai Szövetség – foglalja össze a szegény családokkal kapcsolatos tapasztalatait. És néhány adatot ismertetünk egy 2009 végén készült országos vizsgálatból, amely már alkalmas a válság legfontosabb hatásainak bemutatására. Igaz, nekünk is tudomásul kell vennünk a válság okán létrejött megszorítások szükségességét és válság tényét. De valami kis mozgástér mindig van. Ez lehetővé tett volna nagyobb védelmet a gyerekes, főleg a többgyerekes családok számára. Az nincs rendben, hogy a gyerekesek az átlagosnál is kevesebb ellentételezést kaptak, azaz helyzetük jelentősen romlott. Sem a segélyek, sem a családi pótlék nem követte az áremelkedést. Ez két év alatt tíz százalék volt. A szegényeknél ennél azért több, mert ők a pénzük nagyobb részét élelmiszerre és energiára költik, ezek árai pedig iszonyúan fölmentek. Tehát a családosok életszínvonala 12–15 százalékkal A Szécsényi Gyerekesély Program mára már hét, kistérségi szinten is értelmezhető fejlesztési területet fed le, amelyeknek együttműködése, komplexitása a megvalósítás szempontjából alapvető fontosságú.  A szülők foglalkoztatási esélyeinek javítása, munkahelyteremtés elsősorban a szociális gazdaságban.  Szociális és gyermekjóléti szolgáltatások fejlesztése a szegénységben élő gyerekes családok problémáinak hatékonyabb kezelése érdekében.  A gyermekek táplálkozásának, egészségügyi ellátásának javítása.

csökkent. Aki eleve rossz helyzetben volt – és ilyen a nagycsaládosok többsége – ott lassan elkerülhetetlenek az olyan bajok vagy katasztrófák, mint a gyerekek minden külön foglalkoztatásának (pl. nyelvóra) megszüntetése, az uzsora igénybevétele, a közművek kikapcsolása, lakások elvesztése és sok helyen az éhezés. – Reménytelennek látja a helyzetet? – Ha reménytelennek látnám, nem csinálnám. Most megint ráakasztottuk valamire a reményünket. A programirodán úgy éreztük, hogy ha nem kezdjük el valahol kipróbálni az elképzeléseinket, javaslatainkat, akkor nem tudunk továbblépni. Az egyik, akkor még leghátrányosabb helyzetű kistérségben, Szécsényben, a helyiekkel együttműködve elkezdtünk egy programot, ami sok erőt ad nekünk, ugyanakkor állandóan tanít minket is. Nevezhetjük akciókutatásnak is. Szécsényben a magunk bőrén tapasztaljuk, hogy mit lehet és mit nem lehet, hogy milyen nehéz feldolgozni, ha valami elindul a siker útján, de egy ponton visszafordul; hogy a helyiek nélkül semmi nem megy, de a helyieket megnyerni nem olyan könynyű. Nagyon sokszor mi is szembesülünk azzal a szemlélettel, hogy ha a cigányok is nyernek ezzel a programmal, akkor már nem is kell. És akkor

újra és újra elölről kell kezdeni a megbeszéléseket, hogy kinek, miért érdeke, hogy az egész falu fejlődjön. – De itt van sikerélmény? – Nagyon sok. Közben megnyertünk egy norvég pályázatot, amiből már iskolai koordinátort, néhány más szociális szolgálatot, „biztos kezdet” gyerekházat is tudunk fizetni. Koldulunk erre-arra-amarra, a kormánynál és másutt is. Folyamatosan értékeljük a munkánkat, és levonjuk a tanulságot abból, ami nem sikerül, és megpróbáljuk újrakezdeni. Fantasztikus helybeli emberek dolgoznak velünk együtt, egyre többen. Az Európai Unióban is kelt valami kis híre. A tapasztalatok megismertetése arra mindenképpen jó volt, és ez a remény másik szála, hogy elfogadják úgy, mint a Nemzeti Fejlesztési Tervből támogatandó tíz további hátrányos helyzetű kistérség kísérleti mintáját. Már több helyen folynak is az előkészületek. – Soha nem akarta abbahagyni, nem mondta még, hogy elég volt, nem foglalkozom tovább a szegénységgel, mert reménytelen és lehangoló? – Felháborodom, tehát vagyok. Így vagyok megcsinálva.

 A korai képességfejlődés biztosítása és a sikeres iskolakezdés előkészítése a Biztos Kezdet Program működtetésével és óvodai fejlesztéssel.  A közoktatás fejlesztése a deszegregáció és a sikeres középiskolai továbbtanulás érdekében.  Ifjúságfejlesztés, közös terek, szolgáltatások és programok a fiatalok társadalmi részvételének javítása érdekében  Az információs társadalom fejlesztése. A Szécsényi Gyerekesély Program célja, hogy szolgáltatásokat nyújtson egy szolgáltatáshiányos kistérségben, elősegítve ezzel a szegénység és a társa-

dalmi kirekesztődés csökkentését, illetve azok újratermelődési mechanizmusainak megszakítását. A hét fejlesztési terület – összhangban a Nemzeti Stratégiával – a gyerekes családok számára vagy eddig nem létező szolgáltatásokat nyújt, vagy kiegészíteni-fejleszteni kívánja a működő intézményeket és szolgáltatásokat. A program – a gyerekek életkorának megfelelően korcsoportonként – a 0–18 év közötti gyerekeket és fiatalokat, az őket nevelő családokat, valamint a velük kapcsolatban lévő szolgáltatásokat, intézményeket szólítja meg.

ESÉLYEK ÉS LEHETÕSÉGEK melléklet

– Irigylésre méltó. Ugyanazt a lendületet érzem, mint amikor húsz-harminc évvel ezelőtt készítettem Ferge Zsuzsával interjút.

| 2010. január–február ÖN • KOR • KÉP

23

 ESÉLYEK ÉS LEHETŐSÉGEK

EUROBAROMETER

Vélekedések az európai szegénységről Az Európai Unió tagállamaiban évente kétszer végeznek közvélemény-kutatást az Európai Bizottság nevében, és az eredményeket Eurobarométer néven teszik közzé, ami kifejezi szándékukat, hogy a jól látható trendekre kívánnak fényt deríteni. Az 1973 óta rendszeresen végzett kutatások keretében a múlt év őszén készült kontinens méretű átfogó felmérés a szegénységrõl. E szerint az európaiak különbözõképpen értelmezik a szegénység fogalmát. A megkérdezettek csaknem háromnegyede vélekedik úgy, hogy saját országában sokakat érint a szegénység problémája. Az viszont már országonként eltér, hogy saját hazájukban menynyire tartják elterjedtnek a szegénységet. Az európaiak több mint nyolcvan százaléka értékeli úgy, hogy az elmúlt három évben országában nõtt a szegénységben élők száma. Magyarországon, Lettországban és Görögországban a megkérdezettek több mint fele állítja, hogy a szegénység „határozottan nõtt”. Az összegzés így is egyértelműen azt mutatja, hogy az EU-ban a teljes lakosság 16 százaléka, majdnem 80 millió ember él a szegénységi küszöb alatt.

szociális ellátások és nyugdíjak, valamint a megfelelő életvitelhez szükséges lakhatás magas költségei állnak a szegénység kialakulásának és terjedésének hátterében. Az egyén felelősségét általában az oktatás, a szakképzés vagy a készségek hiányában, illetve a szegénység és a függőség átörökítésében látják.

Ön szerint hazánk mely társadalmi csoportját fenyegeti a legjobban a szegénység? Munkanélküliek 56% Idősek 41% Oktatási, vagy készségbeli hiányosságokkal küzdők 31% 1. A szegénység hazánkban olyanszakképzési problémát jelent,

amelyet a kormánynak sürgősen kezelnie kell.munkaviszonyban foglalkoztatottak 29% Bizonytalan 9%

2%

Fogyatékkal élők és tartós betegségben szenvedők 29% Függőségben szenvedők (kábítószer, alkohol) 26% Egyedülálló szülők 23% Fiatal felnőttek 21% Gyermekek 20%

Az okokról

Bevándorlók 15%

A szegénység okai közt „társadalmi” és„egyéni”tényezők is megtalálhatók. A közvélekedés szerint társadalmi szinten elsősorban a magas munkanélküliség, az alacsony bérek és fizetések, az elégtelen

Mentális problémában szenvedők 13% Nők 6% Romák 6% A probléma nem egyetlen csoportot érint, hanem mindenkit (SPONTÁN) 2%

89% Egyetértek

Nem értek egyet

Nem tudom

2%

6%

20%

Túl nagy a munkanélküliség (HAZÁNKBAN) 52A%(NEMZETI) kormány 53% A bérek és fizetések nem biztosítják az egyének megélhetését (HAZÁNKBAN) 49 % Maguk a polgárok 13%

A szociális ellátás/nyugdíj összege nem biztosítja az egyének megélhetését (HAZÁNKBAN) 29 % Az Európai Unió 9% A regionális 26 vagy % helyi hatóságok 7% A megfelelő életvitelhez szükséges lakások túl drágák (HAZÁNKBAN)

89% Egyetértek

Nem értek egyet

Nem tudom

2. Önszerintösszességében mennyire játszik fontos szerepet Unió a szegénység elleni küzdelemben? 24az Európai ÖN • KOR • KÉP 2010. január–február 6%

A nem kormányzati 8 % szervezetek vagy Az egészségügyi ellátás – különösen a megelőző szolgáltatások – túl drágák (HAZÁNKBAN) a jótékonysági szervezetek Egyéb (SPONTÁN) 3 % A vállalatok A szegénység szükségszerű (SPONTÁN) 3 % A vallási intézmények Nincs ilyen (SPONTÁN) 1 % Egyéb (SPONTÁN) Nem tudom 1 % 74% Nem tudom

7% 3% 2% 1% 5%

AFontos szegényekből mintNem egyénekből kiindulva, Ön szerint az alábbiak közül melyik Nem fontos tudom két indok magyarázza elsősorban a szegénységet? (ROTÁLJA – MAX. 2 VÁLASZ) Az ön véleménye szerint Aazszükséges alábbiak oktatás,közül szakképzés vagy készségek hiánya 37 %

| elsősorban ESÉLYEKkinek ÉS LEHETÕSÉGEK melléklet a feladata a szegénység

Szegény családban nőttek fel 25 %

visszaszorítása vagy felszámolása Függőségben (alkohol, kábítószer vagy egyéb) szenvednek

23 %

Az ön véleménye szerint az alábbiak közül elsősorban kinek a feladata a szegénység visszaszorítása vagy felszámolása hazánkban?

1. A szegénység hazánkban olyan problémát jelent, amelyet a kormánynak sürgősen kezelnie kell.

Egyéb (SPONTÁN) 1%

Az ön véleménye szerint az alábbiak közül elsősorban kinek a feladata a szegénység Ön mennyire szerintjátszik az alábbiak közül melyik két társadalmi jelenség áll visszaszorítása vagy felszámolása hazánkban? fontos szerepet 2. Önszerintösszességében az Európai Unió a szegénység elleni küzdelemben? elsősorban a szegénység mögött?

Ön mennyire ért egyet a következő állításokkal?

9%

Hollandiában a megkérdezettek 53 százaléka, Dániában és Németországban pedig 51-51 százaléka vélekedik úgy, hogy a szegénység mögött oktatási, szakképzési vagy készségbeli hiányosságok állnak. Dél-Európában – különösen Cipruson (44%) – a szegénységet főként „öröklődő” problémának tekintik. A dél-európaiak emellett nagyon fontosnak tartják a családi és közösségi kapcsolatokat is (pl. Portugáliában a megkérdezettek egyharmada szerint azért szegények az emberek, mert családjuktól vagy barátaiktól nem kapnak elegendő támogatást). A magas lakhatási költségeket számos országban tekintik a szegénység okának: az európaiak 67 százaléka szerint

ESÉLYEK ÉS LEHETŐSÉGEK  a megfelelő életvitelt biztosító lakások túl drágák. Ezt a vélekedést különösen Csehország és Ciprus (89–89%), továbbá Luxemburg, Málta (86–86%) és Szlovákia (84%) lakosai osztják.

A fenyegetettek

Az európaiak több mint fele véli úgy, hogy elsősorban a munkanélkülieket fenyegeti a szegénység. A megkérdezettek 41 százaléka viszont úgy látja, hogy leginkább az idősek veszélyeztetettek, 31 százalékuk szerint pedig elsősorban az oktatási, szakképzési, készségbeli hiányosságokkal küzdőket fenyegeti a szegénység. Az európaiak emellett a bizonytalan munkaviszonyban foglalkoztatottakat, a fogyatékkal élőket és a tartós betegségben szenvedőket látják a legveszélyeztetettebbeknek. A felmérésből az is kiderül, hogy az életkor is befolyásolja a véleményeket: a fiatalok jóval kevesebben látják úgy, hogy a szegénység az öregeket fenyegeti, mint maguk az idősek. Az európaiak csaknem 90 százaléka szerint nemzeti kormányaiknak sürgős intézkedéseket kell tenniük a szegénység problémájának kezelésére. Ezt nemcsak azok vélik így, akik számára a mindennapi megélhetés is gondokat okoz, hanem a háztartásuk jövedelme szerint tehetősnek minősülő válaszadók 85 százaléka is egyetért azzal, hogy a szegénység problémája azonnali kormányzati beavatkozást igényel. Habár az európaiak nem elsősorban az Európai Unió feladatának tartják a szegénység elleni küzdelmet, szerepét mindenesetre sokan látják fontosnak. Egész Európa lakossága egyetért abban, hogy az EU-nak fontos szerepe van a szegénység elleni küzdelemben. Ez a vélekedés elsősorban Máltán és Szlovákiában erős, ott a megkérdezettek több mint 90 százaléka tarja fontosnak az unió szerepét. Európa lakosainak több mint fele vélekedik úgy, hogy a szegénység elleni küzdelem főképpen a nemzeti kormányok feladata. Nemzeti szinten a válaszadók ezt a véleményt legalább 24 százalékban (Franciaország) és legfeljebb 85 százalékban (Bulgária) osztják. Magyarországon a lakosság 80 százaléka tartja elsődlegesnek a kormány szerepét. Forrás: szmm.gov.hu

Esélyegyenlőségi terv nélkül esélytelenek az önkormányzatok?

Tavaly a 2010-es költségvetési törvény előkészítésekor módosították az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló antidiszkriminációs törvény. A változtatás egyik célja az esélyegyenlőség-elvű támogatáspolitika érvényesülése volt. Az önkormányzatok nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy 2010. július 1-től közel nyolcszáz önkormányzat pályázati úton csak akkor juthat forrásokhoz, ha egy esélyegyenlőségi szakértő által támogatott esélyegyenlőségi tervvel rendelkezik, de február 15-én, egy országgyűlési módosító indítvány eredményeként csak 2011-től érvényes a rendelkezés. Hacsak, nem történik változás! Jövőre az önkormányzatok pályázatot csak úgy nyújthatnak be, ha az esélyegyenlőségi tervet is tartalmaz. Az esélyegyenlőségi terv elkészítéséhez szakértőre is szükség lesz (a szakértőkre vonatkozóan külön jogszabály rendelkezik majd). Ugyancsak végrehajtási rendeletben kell majd meghatározni, hogy ki lehet szakértő, milyen követelmények, milyen vizsgakövetelmények, milyen feltételek stb. mellett válhat valaki szakértővé, és kerülhet a szakértői névjegyzékbe. Az esélyegyenlőségi tervet szintén a végrehajtási rendelet mellékletében szereplő útmutató alapján kell majd elkészíteni. És miről szóljon majd az esélyegyenlőségi terv? Alapvetően három társadalmi csoportot vagy három társadalmi problémát kell nevesíteni: a roma lakosság társadalmi integrációját, a fogyatékossággal élők támogatását, valamint a nők és férfiak helyzetének a kérdését. Természetesen a helyi esélyegyenlőségi tervek bármilyen más társadalmi csoportra reagálhatnak, lényeg, hogy a helyi szükségleteknek megfelelően készüljenek. Egy kívülálló számára az említett szempontok akár még dícséretesek is lehetnének, de más a véleményük


az önkormányzatok képviselőinek. Ők az újabb feladat miatt joggal tiltakoznak, hiszen az említett törvény nagyon sok buktatót rejt magában. Például megnehezíti számukra a pályázatokon való részvételt, és akkor még a legsúlyosabb problémáról nem is beszéltünk! Ugyanis a törvény azt is szabályozza, hogy bizonyos önkormányzatok, például a leghátrányosabb helyzetű települések és a húszezer főnél magasabb lakosságszámú települések 2010. július elseje után már csak úgy adhatnak be pályázatot, hogy rendelkeznek ezzel az esélyegyenlőségi tervvel, de ez a jelenlegi körülmények miatt szinte lehetetlen! Szakértők véleménye szerint – a kormányzat és a szaktárca álláspontjával ellentétben – a közlönyben kihirdetett törvény szövege már nem tükrözi az eredeti szándékot, ugyanis a különféle lobbiérdekeket képviselő politikusok által benyújtott módosító indítványok „átszabták” a kormányzat szándékát, amelynek eredményeként a született törvény lehetetlen határidőkkel és lehetetlen elvárásokkal rendelkezik. Bár információnk szerint vannak olyan „szakértői csoportok”, amelyek készen állnak a feladat megoldására.


25

 ESÉLYEK ÉS LEHETŐSÉGEK A végrehajtás ilyen feltételekkel reménytelen Problémát jelent a határidő, ugyanis az említett önkormányzatoknak május 1. és július 1. között kellene szakértőt igényelniük, és a szakértő segítségével elkészíteni az esélyegyenlőségi tervet. Ez a kapkodás nemcsak az érintett nyolcszáz önkormányzatot érinti hátrányosan, hanem a Szociális és Munkaügyi Minisztériumnak is állnia kell majd a sarat, hiszen a tárcának kellene biztosítania azokat a szakértőket, akiket 60 nap alatt (július 1-ig) kiképeznek, szakértői névjegyzékbe vesznek. Továbbá a szaktárcának kell kidolgoznia egy olyan szervezeti egységet is, amely koordinálja a szakértők munkáját, és a szakértői névjegyzéket is karbantartja stb. A törvény megjelenését követően az önkormányzatok képviselői rengeteg kérdést tettek fel, nagyon sok önkormányzat értetlenül áll a feladat előtt. Komoly aggodalomként fogalmazták meg, hogy a pluszfeladat elvégzéséhez a jogszabály nem biztosítja a forrásokat. Mivel valóban nagyon rövid a hatálybalépés és az első jogalkalmazás közötti időszak, az Országgyűlés Szociális Bizottsága – kormánypárti képviselő kezdeményezésére – módosító indítványban kezdeményezte, hogy valamennyi önkormányzatra 2011. január

Lapzárta után

A fentiekben arról írtunk, hogy a február 15-én elfogadott módosító indítványt még „érheti baleset”. Sejtésünk beigazolódott. Február 22-én a parlament megszavazta az Egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvényt. Ennek értelmében: 2010. május 1-től minden önkormányzat öt évre szóló helyi esélyegyenlőségi programot készít, amely a 2011. január 1. után meghir-

26


1-től vonatkozzon a törvényi rendelkezés. A bizottsági ülésen elhangzott indoklásból kiderült, hogy a kormányzat nagyon fontosnak tartja, hogy az önkormányzatoknak legyen elég idejük a felkészülésre. Február 15-én a parlament ezt a módosító javaslatot meg is szavazta. Egy hét múlva lesz a különböző törvényeknek a végszavazása, és akkor még – sajnos – arra is lesz lehetőség, hogy egy ügyes jogi „csűrcsavarral”, koherencia keretében kivegyék ezt a módosítást. Információnk szerint működik egy olyan politikai lobbi, amelynek sokkal inkább az áll érdekében, hogy egy nem teljesen precízen kidolgozott, félkész rendszer induljon el. Ezzel szemben a szakértők szerint az önkormányzatokkal egyeztetni kell, és az önkormányzatoknak meg kell adni a lehetőséget, hogy az újabb feladatra felkészüljenek, hogy a jogalkotók egy nagyon körültekintő végrehajtási rendeletet készítsenek, hogy majd csak ezt követően képezzék a szakértőket, állítsák össze a névjegyzéket. Ha minden megy a maga útján, akkor is a rendelkezésre álló idő csak fél év, ez azt jelenti, hogy 2011. január 1-ig 3200 önkormányzatnak kell rendelkeznie esélyegyenlőségi tervvel, és 3200 önkormányzat számára kell biztosítani szakértőt. 2010. február 17. Csiky Ildikó, ÖNkorNET detett pályázatokon való részvétel feltétele. 2010. július 1-től a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérségben lévő és a 20 ezer fő feletti településeken a helyi esélyegyenlőségi program elkészítésébe esélyegyenlőségi szakértőt kell bevonnia. 2011. január 1-től minden településnek esélyegyenlőségi szakértőt kell bevonnia a helyi esélyegyenlőségi program elkészítésébe. A törvény további, ide vonatkozó rendelkezései nem változtak a 2009. novemberi módosításhoz képest.


Segíti-e a mindennapokban való eligazodást a manapság oly népszerű, team building-nek nevezett agymosás? Segít-e megválaszolni életünk alapvető kérdéseit? Mennyire képes egy NagyBritanniából importált tréner megérteni az olykor túlságosan is más kelet-európai viszonyokat? Mennyire képes egy volt kommunista ország embere elsajátítani a „szép új világ” diktálta értékrendet? Társadalomrajz egy országról, amely kivívta a szabadságát. Valóban sikerült...? Almási Rékával, a film rendezőjével Szegvári Katalin beszélgetett. – Pénzszűke világunkban milyen esélyekkel indultál? Nő vagy, fiatal, kezdő a szakmában. A mai fiatal filmesek hogy jutnak filmhez a nagy öregek és a középgeneráció árnyékában? – Mi, a legendás Simó osztály tagjai, miután tisztelt és szeretett osztályfőnökünk meghalt, nem maradtunk árván. Grunwlsky Ferenc filmrendező vette át a csapatot, és akkor sem engedte el a kezünket, miután elvégeztük az egyetemet. Komoly szerepe van abban, hogy mindannyian megkaptuk az első lehetőséget. De az osztály összetartása, az egymás iránti figyelem is erőt adott a küzdelemhez. Mert filmkészítési lehetőséghez jutni bizony csak harcok árán lehet. Kevés a pénz, sok a jelentkező… Ahogy az élet más területein is… – Az első film olyan lehet, mint az első szerelem…Ha jó a kezdet, jó lehet a folytatás is, esetünkben a film… Igazán megszenvedted, hogy elkészíthesd a Team Buildinget. – 2006 óta hiszek benne. – Mások kevésbé…. Többször is viszszautasították a forgatókönyvet… – Amit nem volt könnyű feldolgozni. Nem szégyellem: többször összeomlottam, de valahogy mégis talpra álltam, talán azért, mert nagyon hittem benne. Most, hogy túl vagyok a

ESÉLYEK ÉS LEHETŐSÉGEK 

Team Building bemutatón, és megkaptam a díjat, azt mondom, jót tett a hosszú vajúdás. Ugyanis amikor újra és újra visszadobták, bár nyalogattam a sebeimet, tovább érett bennem a történet. – Ahogy változott körülötted a világ… – Egyre keményebb lett a film is, de nem a klasszikus értelemben. Ma másként zajlik a lélekgyilkosság, mint korábban. Egyre élesebb helyzetek elé állít bennünket a sors, még akkor is, ha a filmben a trénerek, a valóságban életünk hivatalos irányítói, pajkos játékoknak álcázzák a kegyetlenséget. – Meglepően érzékeny megértéssel láttatod a filmben szereplő időseket, holott az ember azt gondolná, neked a fiatalokhoz van inkább közöd… – Sok 50–60 éves embert ismerek. Nagy formátumú, racionálisan gondolkodó, erejük teljében élő férfiak és nők nem találják helyüket a világban, amelyről pedig sokat és számunkra is hasznosat tudnak. Már egy állásinterjúra sem hívják be őket, ha megtudják az életkorukat. Tengenek-lengenek kis hazánkban, és nem értik, miért nem

kellenek senkinek. Aztán egy részük feladja, beleöregszik, belebetegszik a kilátástalanságba. – Hát ha még naponta hallja, hogy a fiataloknak hány nyugdíjast kell eltartaniuk! – A fiataloknak sem sokkal könynyebb… Van, aki meg sem ismeri a valódi értékeket, aki meg igen, az azért csalódott, mert naponta tapasztalja, hogy az értékekre nincs igazán kereslet. – És mégis, mi ad neked hitet az újabb munkákhoz? – Például a díj. Ennek birtokában remélem, jobbak lesznek az esélyeim, könnyebben jutunk pénzhez. – Gyakori kérdés, minek a magyar filmekre pénz, hiszen úgysem nézik meg őket? – A mostani filmszemle mintha új utat nyitott volna a magyar filmgyártásban. A filmek többsége a közönséget is érdeklő társadalmi problémákról szól, közérthető feldolgozásban. És csábító lehet a sok remek színész, aki például az én filmemben is játszik. Csupa „nagyágyú”, nekik is sokat köszönhetek.

Almási Réka filmje kapta a 4. Magyar Filmszemlén a legjobb első filmnek járó díjat. 2005-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező szakán. Vizsgafilmje (Tangó) és diplomafilmje (Más-világ) több nemzetközi fesztiválon szerepelt. 2010-ben a Fimszemle legjobb első filmjének járó Simó Sándor díjat nyerte el.  Játékos, szellemes film a Team Building, mely voltaképpen a szabadságról és annak határairól szól. Megsérti-e valaki a másik szabadságát azzal, ha elveszi a szabadidejét? És ha manipulálja és megalázza? És ha a gerincén ugrál?… Könnyed, szórakoztató ez a film, életszerű párbeszédekkel, kiváló alakításokkal. Almási Réka Team Buildingjét laza profizmus, könnyedség, humor és népmesei igazságszolgáltatás jellemzi: szeretni fogják a nézők. Tóth Ágnes Veronika, Kultúra.hu

27


Átadták a Raoul Wallenberg-díjakat Első alkalommal adták át a Raoul Wallenberg-díjat Budapesten, a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban. Az elismerést Dúl Géza plébános, a Szent Erzsébet Segítő Alapítvány kuratóriumának elnöke, Dr. Rozner László, az Újpesti Zsidó Hitközség elöljárója, Somos László esperes-plébános, Dr. Szécsi József, a Keresztény–Zsidó Társaság főtitkára és Tóth Józsefné pedagógus vehették át. Az elismerés odaítéléséről az oktatási és kulturális miniszter, a Raoul Wallenberg Alapítvány, a Raoul Wallenberg Egyesület, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ), a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM), valamint a Roma Polgárjogi Alapítvány által létrehozott bizottság döntött. A díjat azok kapják, akik tevékenységükkel, életútjukkal a Magyaror-

szágon hátrányos helyzetben élőket, a diszkriminációt elszenvedni kényszerülő embereket segítik. A díjakat Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa és Rauh Edit, a bíráló bizottság elnöke, az SZMM esélyegyenlőségi szakállamtitkára és Anders Karlsland, a Svéd Nagykövetség tanácsosa, ügyeletes ügyvivő adták át. A díjazottakkal Szegvári Katalin beszélgetett.

Dr. Szécsi József katolikus teológus, a Keresztény–Zsidó Társaság főtitkára. Alapítástól főtitkára a Keresztény–Zsidó Társaságnak, amely kiemelten fontos civil tevékenységet végez a hitközség és a különböző felekezetek kapcsolatában. Széleskörűen elismert oktatási, szervezői és tudományos munkája is. A Raoul Wallenberg Egyesülettel való együttműködése során soha, semmilyen felkérést, közreműködést nem utasított el, az egyesület céljainak érdekében számos feladatot végzett el kiválóan.

Észhez kellene térni, de a világ olyan, amilyen – Arra kérem, beszéljen a társaságról. – Előbb tisztázzunk néhány fogalmat. A vallásközi párbeszéd nem egy régi fogalom, hanem nagyon is új. Keresztény–zsidó dialógusról valójában csak a második világháború, illetve a vészkorszak, a soá után lehet beszélni. Az ókor népeinek vallásai, hiede-

28


lemvilága ma is velünk élő valóság. Az ókori kelet minden népének, államának, városának külön istenei voltak. Ettől némileg eltérő volt a görög istenek panteon-világa. Az ókori kelet gondolkodása nem vonta kétségbe más istenek létét, csupán azt állította, hogy övé az igazi, a legerősebb és


legyőzi a többit. Mai vallási fogalmaink, hitünk fejlődés, alakulás eredménye. Bármit teszünk, mondunk, új elemekkel bővül, változik a múló időben, mindig újraértelmezésre szorul. A katolikus egyház például vallja azt, hogy a hittételek, a dogmák is mindig újraértelmezésre szorulnak, hiszen egy adott időben, kulturálisfilozófiai fogalmak körében születtek meg, jóllehet belső magjuk, tartalmuk megőrzi azonosságát. A zsidó vallás és a kereszténység között az egyik különbség az, hogy nem azonos módon egymásra utaltak. A zsidóság önértelmezésében nem szorul a kereszténységre, míg a kereszténységnek eredete maga a zsidóság. Van egy kétezeréves együttélés, amely az azonos történeti korszak pozitív és igen sok negatív történését tartalmazza. A holokauszt után megindult egy folyamat a nyugat-európai kereszténységben, amely a zsidóság XX. századi tragédiáját értelmezni akarta, és tisztázni a két vallás helyes kapcsolatát. Így indult el a keresztény–zsidó vallásközi párbeszéd, ami különböző nyilatkozatok, állásfoglalások után a Nemzetközi Keresztény–Zsidó Tanács, az ICCJ megalakulásához vezetett, amelynek napjainkban mintegy 30 országban van nemzeti szervezete. Ezen szervezetnek tagja Magyarországról a Keresztény–Zsidó Társaság és a Magyar Keresztény–Zsidó Tanács is. A kettő között az a különbség, hogy a tanácsban csak néhány vallási vezető van, és időszakosan foglalkoznak a hivatalos megnyilvánulásokkal. Míg a társaság, amelynek elnökségében benne vannak a tanács vallási vezetői is, a kérdéskört napi szinten társadalmasítja. Így például minden hónapban rendezvényeket tart Budapesten és szerte az országban, valamint a hatá-

ESÉLYEK ÉS LEHETŐSÉGEK  raink mentén és elsősorban a Középkelet-európai térségben. Folyamatosan részt vesz a nemzetközi dialógusban, elsősorban nemzetközi konferenciákon. A Keresztény–Zsidó Társaság 1991ben jött létre. A rendszerváltás után egy soha nem látott médiaszócséplés indult el zsidó ügyben, ami annak volt következménye, hogy a háború óta gyakorlatilag erről nem lehetett beszélni, vitatkozni. Napjainkban, két évtizeddel a rendszerváltás után, ez már nem központi probléma, hanem inkább mellékes, de létező eleme a magyarországi napi politikának. – Milyen a vallásközi párbeszéd ma Magyarországon? – Ezt egyedül a Keresztény–Zsidó Társaság végzi elfogadható módon. Mint említettem, a Keresztény–Zsidó Társaság minden hónapban tart rendezvényt Budapesten és vidéken. Egyre több egyéni kezdeményezés is van már, egy plébánia, egy hitközség, egy-egy lelkész saját maga szervez vallásközi alkalmakat. Ez, ami bíztató és szerintünk az előrelépés jele. A tragédia az, hogy 2000 év alatt nem tudott a kereszténység és a zsidóság közös hangra találni. Ez még napjainkban sem történt meg, annak ellenére, hogy sok jó dolog volt és van. Mint a „Nostra aetate”, egyházi bocsánatkérés a történelmi bűnökért, van diplomáciai kapcsolat a Vatikán és Izrael között, folyamatosnak mondhatók a világban a találkozások egyházak és zsidóság között, mégsem érezzük azt, hogy érdemben előre léptünk volna. Ehhez járul, hogy tényezőként megjelent a világban a fundamentalista, militáns iszlám és az iszlámmal való párbeszéd – sokszor a megfelelő alapismeretek híján – katasztrofális helyzetben van, illetve nem is létezik. Vagyis fejünkre

omlott a ház. Egy Titanic hajó fedélzetén táncolnak a különböző vallások, miközben már nekimentünk a jéghegynek. A világ sok tekintetben a vallási szélsőségek, a fundamentalizmus irányába tolódik el, átszövik világunkat a szekták, a vallási parajelenségek. Mi a teendő? Mindenkinek tisztességesen kell tennie a dolgát, az egyházaknak 24 óra alatt fel kell számolniuk múltbéli történelmi, teológiai tévedéseiket, hibáikat, és elsődleges létkérdéssé tenni az ökumenét keresztény téren, a vallásközi kapcsolatokban pedig a dialógust. Az egyházak abban a hitben ringatják magukat, hogy a pokol kapui nem vesznek erőt rajtuk az Újszövetség szerint. Ez persze zsidó gondolat: a végidők előtt a nem hívők megtérnek. A zsidók szerint a nem zsidók, a keresztények szerint pedig a zsidók és a többiek… Észhez kellene térni, de a világ olyan amilyen: csak Noé épített bárkát, a többiek nem… – Mit tud ön tenni ebben a nehéz helyzetben? – Az események szervezése mellett tudományos munkáimban foglalkozom zsidó–keresztény, keresztény– zsidó vallástörténeti párhuzamokkal. Például a Mi Atyánk és a Kaddis, tehát egy zsidó és egy keresztény ima összehasonlításával. 1991-ben szerveztem Budapesten egy úgynevezett keresztény–zsidó teológiai hetet, ahol katolikus, református, evangélikus, baptista, illetve zsidó egyházak vettek részt, mégpedig a Hősök zsinagógájában, ahol én a Bar Mitzvahról (felnőtté avatás) és a 12 éves Jézusról beszéltem. Voltaképpen engem inkább az elméleti, ha úgy tetszik, a tudományos vizsgálódás, tehát az elvi dolgok érdekelnek, amiknek a gyakorlati következ-


ményei talán nem közömbösek. Sőt, sok területen ezeken múlik a világ sorsa, az embereknek az élete. Sajnos nagyon kevés, ami ebben az ügyben Magyarországon történik. Mert nincs nagyon más szervezet, amelyik ezt a két vallás közti kapcsolódást folyamatában végezné, különösen Budapesten. Vidéken havonta vannak rendezvények, konferenciák, illetve létezik némi nemzetközi kapcsolatunk is a térségben Aradtól Bécsig, a Kárpát-medencében, nemzetközi konferenciákon veszünk részt. Tehát a mi tevékenységünk elsősorban valamiféle építkezés. Tehát nem a negatívumok ellen való harc, nem mintha nem vennénk föl a kesztyűt, ha kell, de a lét értelme maga a pozitívum és nem valamiféle keserű harc. – A mai közéletben a kirekesztés, az antiszemitizmus, a cigányellenesség egyre erősebb. Ön hogyan gondolkodik ezekről a jelenségekről? – Vannak felületi jelenségek, és vannak, amik azokat kiváltják. Tehát sokféle feladata van az embernek. Van, aki a gyógyítás, a jobbítás egy részével foglalkozik, és van, aki a másikkal. Én azt tartom a legfontosabb feladatomnak, hogy megkeressem a jelenségek okait. Nem elég azt mondani, ne lengess egy ilyen vagy olyan zászlót, ne tedd ezt vagy azt, hanem el kell mondani, meg kell magyarázni, hogy mi mit jelent, és hogy mi hogyan alakult ki. A következő lépés pedig, hogy elősegítsük a változást. – Most mivel foglalkozik? – Most éppen a Keresztény–Zsidó Társaság rendezvényeinek szórólapját szerkesztem, és tanulmányt írok a nemrégiben bemutatott Mózes és Áron című Schönberg operáról. Ez lesz a témája a Keresztény–Zsidó Társaság következő rendezvényének.


29

Dr. Rozner Lászó, az Újpesti Hitközség elöljárója. 1995 óta, megalakulásától társadalmi munkában segíti az Újpesti Roma Kisebbségi Önkormányzat tevékenységét. Számos családot az ő közbenjárása mentett meg attól, hogy utcára kerüljön. Fáradhatatlanul és nagy lelkesedéssel mindenkinek abban segít, amire éppen a legnagyobb szükség van: bírósági keresetleveleket és fellebbezéseket ír, a nyugdíj előtt állóknak kiszámítja a szolgálati időt, ruhasegélyeket oszt. Kiváló empátiás és kommunikációs készségét a rászorulóknál és a hivatalos szerveknél is remekül hasznosítja.

Nekem öröm, ha valakinek segíteni tudok – Hetvenhárom évesen fáradhatatlanul dolgozik... – Kétféle munkát végzek: előjáró vagyok a Zsidó Hitközségben, ahol főként kárpótlásokkal foglalkozom. Idős embereknek segítek hivatalos iratokat beszerezni, és közreműködöm a kárpótlási kérelmek benyújtásában. Emellett ugyancsak társadalmi munkában segítem a kerületi roma kisebbségi önkormányzatot. – Gondolom, sok tragédiával, nehéz helyzettel találkozik. Az ön családját hogy érintette a holokauszt? – Édesapám munkaszolgálatos volt, 1943-ban került ki a bori bányába. Szerencsére túlélte, és 1945-ben sikerült hazajönnie. Az édesanyámat, a kishúgomat, az öcsémet és engem a buchenwaldi táborba deportáltak. Itt halt éhen a húgom. Édesanyám, kisöcsém és én megmenekültünk. – Hogyan segít a kerületi romáknak? – A kisebbségi önkormányzatban jogi tudásomat hasznosítom. Mindenféle segítséget megadok a hozzám fordulóknak. Vannak lakással kapcsolatos témák, adósságrendezési ügyek és kilakoltatások. Van bőven teendő, sajnos, de igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni. Sok esetben sikerült már kilakoltatást is megakadályozni.

30


– Hogyan? – Szerencsére Újpesten, különböző adósságkezelési szolgáltatás jogcímen, nagyon sok pályázat van, elsősorban ezek igénybevételével tudok segíteni. Ha egy család bekerül ebbe a szolgáltatásba, akkor már van remény arra, hogy megakadályozzuk a kilakoltatást. Ugyanakkor felhívjuk az érintett figyelmét, hogy neki is vannak kötelezettségei. A lakás költségeit fizetni kell. – Eljár roma családokhoz? Vagy ők keresik fel önt? – Minden szerdán fogadóórája van a kisebbségi önkormányzat elnökének. Általában akkor jönnek az ügyfelek. Én majdnem minden nap kijárok a családokhoz. Környezettanulmányozást is végzek, és elbeszélgetek velük. – Nem nagyon szokványos dolog Magyarországon, hogy az egyik kisebbségi segítse a másik kisebbségit. Egyetért ezzel? – Teljes mértékben egyetértek. – Ön miért gondolkozik másként? – Ma már nyugdíjas vagyok, de korábban, mint szövetkezeti elnök harminc évig foglalkoztam emberekkel. Sok volt köztük a rászorult, az elesett. Tehát van tapasztalatom ezen a téren. Ezért is jelentkeztem a


kisebbségi önkormányzatnál, hogy szívesen segíteném a munkájukat. És persze nem utolsó szempont az sem, hogy nekem is szükségem van sikerélményre. – Milyen a viszonya az újpesti önkormányzattal? – Teljes őszinteséggel mondom, hogy elfogadták a személyemet. Közvetlen kapcsolatom van a polgármesterrel, az alpolgármesterekkel és a különböző osztályvezetőkkel, a szociális osztály munkatársaival, a családsegítőkkel, a gyermekjólétis szakemberekkel. A munkámat maximálisan elfogadják. Minden kérelmemet, iratszerkesztésemet, amiket a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően készítek, megtárgyalják, elfogadják, mi több: lehetőségünk van közreműködni a különböző jogszabály-változások előkészítésében is. Vannak olyan akut helyzetek, peres ügyek, amelyeknek a megoldása érdekében hozzám küldik az érintetteket, mondván, én biztosan tudok nekik segíteni. Büszke is vagyok, hogy ebben a közösségi munkában részt veszek. Hadd dicsekedjek! 2009. augusztus 28-án pontosan a kisebbségi és a zsidó hitközségbeli munkám elismeréseképpen Újpest-díjban részesültem, amelyet a polgármester személyesen adott át nekem.

Wallemberg emlékmű


ESÉLYEK ÉS LEHETŐSÉGEK  – Honnan van a sok energiája? – Mindig is volt. Világéletemben szorgalmas voltam, többet dolgoztam, mint amit elvártak tőlem. Most is a feladatok inspirálnak. – Megtanult a számítógéppel is dolgozni? – Nem, nem, hagyományos módon, írógépen dolgozom. De elhatároztam, hogy megismerkedem a számítógéppel is. – Van családja? – Hogyne! A feleségem nyugdíjas, a kislányom, tanárnő és van két unokám, egy 12 éves kisfiú és egy 7 éves kislány. Mindketten jó tanulók, kiegyensúlyozottan élünk. – A család mit szól ahhoz, hogy a nagypapa ennyit dolgozik? – Megszokták. Mindig sokat dolgoztam. Nekem öröm, ha valakinek tudok segíteni – Ruhasegélyeket is szokott osztani. – Van itt, Újpesten egy alapítvány, amivel nagyon jó a kapcsolatom. Rajtuk keresztül juttatunk ruhaneműt a rászorultaknak. De más adományokat is szerzünk. Jönnek a romák, feldiktálják, hogy mosógép, farmernadrág, hűtőgép kell, én meg igyekszem megszerezni ezeket. – Tud-e lelki támaszt is adni a roma családoknak? Mert arra sokszor talán még nagyobb szükség van. – Remélem, igen. Nagyon őszinték hozzám. Minden bajukat, bánatukat elmesélik Laci bácsinak. Így hív mindenki a kerületben. Úgy érzem, hogy elfogadnak. Sokat megéltem, tudok olyan tanácsokat adni, amik a családoknak is megfelelnek. – Hogyan érinti önt az, hogy a magyar közbeszédben egyre több a rasszista hang? – Sok oka van ennek. Úgy gondolom, hogy ha intenzívebb lenne a romák felzárkóztatása, többen tudnának tanulni, talán csillapodna a közhangulat is.

Tóth Józsefné pedagógus. Pedagógusként a beás cigányság legjobb ismerője. Az első iskolaelőkészítőprogramtársszerzőjeésgyakorlatimegvalósítója. Félévszázados pedagógiai munkássága alatt a gyermekek fejlesztésének új formáit és eszközeit valósította meg. Nemcsak az óvodás korosztállyal, hanem az iskoláskorúak nevelési problémáival is foglalkozott. Fáradhatatlanul járta a beás településeket, ma is figyelemmel kíséri tanítványai sorsát.Tapasztalatairólrendszeresenpublikált,szerkesztője volt a roma Családi Lapnak.

A romák elhitték nekem: a tanulás lényeges – Önről mint a szakma egyik úttörőjéről beszélnek…Kevés ember vállalja örömmel, hogy cigány gyerekek felzárkóztatásával foglalkozzon. – Nem az én érdemem, hogy kitüntetést kaptam. Az életemet, a munkámat a gondviselés irányította. Tettem a dolgomat, mint sok más óvónő Pécs bel- és külvárosában, akik azon fáradoznak, hogy a gyerekeknek boldog napjaik legyenek. Ezt tette annak idején Brunszvik Teréz is, amikor megalapította az óvodát. Minden gyerek boldogságra születik, mindegyik más, nincs két egyforma. A másság minden emberben megtalálható. Az óvónőnek az a feladata, hogy a gyermekekben a másságot alakítsa harmóniává. A hatásos óvodai nevelés csak a szülőkkel együttműködve történhet, és integrált csoportokban. Hozzám mindig sokféle nemzetiségű gyerek járt, mert meggyőződésem, hogy a szocializációjuk az egymásra gyakorolt hatásban alakul ki. Az óvónőnek vagy a nevelőnek az a dolga, hogy ehhez biztosítsa a lehetőségeket, ismerje meg a gyermeket, és annak a szükségletei alapján teremtse meg azokat a feltételeket, amelyek között a gyermek fejlődni tud. – Igen ám, de a nem cigány szülők egy része nehezen tűri, ha a gyereke cigány gyerekekkel van egy közösségben.


– Nehéz nekem erről elfogultság nélkül beszélni, mert ma értékeket veszített világban élünk, amelyben talán hihetetlen, hogy én csak boldogsággal tudok a cigány gyerekekről beszélni. Mindig megértettem őket, és láttam az értékeiket, ahogy a szüleikét is. Ha a pedagógus harmóniában van a szülőkkel, akkor a gyerek lelke nem károsodik. Ez a pedagógia és a lélektan lényege. Nekem nem voltak se a szülőkkel, se a gyerekekkel konfliktusaim. Az óvónőnek sok szabad módszertani lehetősége van, és én mindig megkerestem azokat a pozitív értékeket, amelyeket be lehetett vinni a gyerekek és a szülők közösségébe. Pécsszabolcson, ahol huszonhét évig dolgoztam, de a Melinda utcai óvodában és másutt is, mindig a szülők segítettek abban, hogy a nehéz körülmények között élő gyerekek egyenrangúak legyenek jobb körülmények között élő társaikkal. – Azt is olvastam önről, hogy szakköröket szervezett, napközis foglalkozásokat is tartott, és figyelemmel kísérte a tanítványai sorsát. – A gyerekek nem engedték el a kezemet. Idősebb korukban már velük együtt jártam azokra a cigánytelepekre, ahonnan annak idején bejártak. 1963ban szerveztem az első iskola-előkészítést, ami pécsszabolcsi telepeken élő


31


Lapzárta után

szülőknek köszönhetően igen sikeres volt. Akkoriban nem a képességfejlesztés volt az elsődleges cél, hiszen ehhez túl rövid idő áll rendelkezésemre. Arra készítettük fel a gyerekeket, hogy az iskolába Bognár Pistiként, Kalányos Jancsiként, és ne megvetett cigány gyerekként kerüljenek. Ezt nekem sikerült megvalósítani. Minden nemzetiség bizonyos kultúráját beépítettem a természetes tevékenységükbe, a játékba is. És egy más szinten, de hasonló módon, foglalkoztam a szülőkkel is. A szülőprogram is sikeres volt. – Ma is tartja a régi tanítványokkal a kapcsolatot? – Tartom, és nagyon büszke vagyok arra, hogy egykori sásdi cigány óvodásaim közül többen óvónők lettek. De szeretném újra hangsúlyozni, hogy ez nemcsak az én érdemem, hanem azon roma és nem roma embereké is, akik segítették a kezdeményezéseim megvalósulását, akik hajlandóak voltak egymás felé nyitni, és elfogadni a másságot. A romák elhitték nekem, hogy a tanulás lényeges és szükséges, a nem romák pedig, hogy érdemes megismerkedni egy másik kultúrával. – Mostanában mivel foglalkozik? – Húsz éve nyugdíjas vagyok, de változatlanul szoros kapcsolatom van az Eötvös József Cigány–Magyar Pedagógiai Társasággal, amelynek alapító tagja vagyok. Szabadidőmben leírogatom azokat az élményeimet, amelyek meghatározták az életemet. Így telik életem utolsó szakasza. Hároméves szabadságvesztéssel lehet büntetni, ha valaki nagy nyilvánosság előtt tagadja a holokauszt tényét, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel azt. Az Országgyűlés a ciklus utolsó napján elfogadta a holokauszt-tagadásról szóló büntetőkönyvi módosítást. Igennel szavaztak: a szocialisták a szabad demokraták és a független MDF-esek. A javaslatot Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje terjesztette a ház elé. A névszerinti szavazáson a Fidesz azzal indokolta tartózkodó szavazatait, hogy az Országgyűlés nem fogadta el javaslatát, mely szerint kerüljön a Büntető törvénykönyvbe a kommunista diktatúra 32 bűneinek tagadási tilalma is.

Somos János, Kaposfő és a hozzá tartozó öt település esperes plébánosa, a kaposvári katolikus gimnázium tanára. A Kaposvár közelében lévő Baglyaspusztán gondozási központot hozott létre. Az általa életre hívott alapítvány élelmiszerrel, gyógyszerrel, ruhával, pénzzel, jogi tanácsadással segíti a környéken élő több száz, részben írástudatlan, gyakran éhező cigány „testvérét”. Megnyert pályázatokkal és hívei önkéntes munkájával sikerült plébániája kertjében tanodát építenie. Hat éve délutánonként ötvenöt roma diákot tanít és korrepetál négy pedagógus.

A jó szó olyan, mint a kovász a tésztában – Önnek köszönhetően már két gondozási központ is működik a környezetében. Honnan volt forrás ezekhez? – A kaposvári püspök adott hozzá anyagi lehetőséget, valamint a német katolikus püspöki kar segélyszervezete, amely hat ember munkabérét biztosítja. – Hogyan zajlik a munka? – Kaposfőn négy pedagógus délután diákokat korrepetál, délelőtt szociális munkát végez. Baglyaspusztán pedig egy pedagógus van és egy szociális munkás, akik szintén gyerekekkel foglalkoznak. De mind a két helyen és a környező falvakban is mindenben segítünk, amiben tudunk, és nem csak gyerekeknek. Olykor jogsegélyszolgálatként működünk, vagy éppen orvoshoz kísérünk egy beteget, és ha kell, eljárunk a hivatalokban is. Az általunk segített két cigánytelepen sok olyan ember él, aki nem tudja érvényesíteni a jogait. – Gondolom, sok a munkanélküli, aki mélyszegénységben él. – Százszázalékos a munkanélküliség. Az önkormányzat időnként háromvagy hat hónapra egy részüknek ad valami munkát, de ez csak időleges megoldás. Nyáron könnyebb a helyzet, amikor gyógynövényt tudnak gyűjteni, de ilyenkor télen nagyon sanyarú az élet. – Élelmiszert is osztanak meg ruhát…

– A német segélyszervezet évente ötször hoz tiszta, használható ruhákat, amiket ki tudunk osztani, azon kívül pénzt adnak gyógyszerre. Baglyaspusztán a közösségi házban van egy fürdővizes blokk, ahol fürdeni lehet, de mosógépeket is kaptunk, és mosószerrel is ellátnak bennünket. Mivel a telepeken nincs víz a házakban, itt moshatnak és fürödhetnek. – Mennyire együttműködőek a romák? – Ó, nagyon. Igen szeretnek minket. – Személyesen is találkozik velük? – Minden családról tudok, ismerem a problémáikat. Tizenöt és fél éve vagyok itt. – Lelkileg nem lehet könnyű a sok nyomort elviselni. – Nézze, én vallásos ember vagyok, nekem a hitem ad erőt és újabb lendületet. Igen, nehéz a nyomort elviselni, mert az ember nem tud mindent megoldani. De azért igyekszünk… Minden délben találkozom a szociális munkásokkal, akikkel megbeszéljük a feladatokat. És ha kell, személyesen megyek ki a családokhoz. – Milyen eredményeket tud felmutatni? Mi ad sikerélményt önöknek? – Hat éve, amióta a Tanoda működik, egyetlen egy roma gyerek sem maradt ki az iskolából. Ez óriási eredmény. Ha egy

Rauh Edit szakállamtitkár az emlékmű koszorúzásánál

ESÉLYEK ÉS LEHETŐSÉGEK  iskolás korú lány férjhez megy, és gyereke lesz, akkor magántanulóként végzi el az iskoláját. Tehát a nyolc általánosa meglesz. Minden gyerekünk továbbtanul. Évismétlésre egyetlen egy gyerek sem bukott még meg. – Mivel biztatja ezeket a gyerekeket? Milyen jövőt tud felmutatni nekik? – Elmagyarázom nekik, hogy a kitörésre az egyetlen lehetőség, ha valamilyen szakmát tanulnak. A leggyengébb tanulók is. – Majd el is tudnak helyezkedni? – Igyekszünk a hiányszakmák tanulására ösztönözni. Mifelénk a kőműves, az asztalos talál munkát. – A nyári ifjúsági tábort is Németországból segítik? – Igen, de magyar pályázatokon is elindulunk. Csak az a baj, hogy például HEFOP-pályázatot nem évente írják ki. Olykor kimarad egy év, ezért nehéz rá alapozni. A másik probléma, hogy utófinanszírozott, és az állam csak másfél-két év múlva adja meg a költségeket. Ezért itt, Magyarországon rengetegen abbahagyták a programot. Volt olyan idő, amikor kilencven-száz Tanoda működött, most már alig van tizenegy-tizenkettő. – Mit tud az előítéletek ellen tenni? – Én elsősorban a cselekedeteimmel próbálok az előítéletek ellen küzdeni, és mint pap, a szószékről beszélni. – Úgy érzi, hogy van foganatja? – Nagyon lassú ez a folyamat. Évszázados berögződésekről van szó, a zsidósággal szemben is, nem csak a cigányokkal. De én úgy látom, hogy vannak egy páran, akik azért hajlandóak változtatni a véleményükön. Ennek is örülni kell. A jó szó olyan, mint a kovász a tésztában. Lassan ugyan, de hat…

Dúl Géza atya, a Szent Erzsébet Segítő Alapítvány kuratóriumi elnöke, országos cigány pasztorális referens. Az atya korábban mint valkói plébános a községben sokat tett a romák integrációjáért. 2002 óta a Magyar katolikus Egyház országos cigány pasztorális referense. A váci egyházmegyében számos kis, cigányokból és nem cigányokból álló csoport nyújt segítséget a rászorulóknak. Tanodát létesítettek, munkahelyeket teremtettek. A cigányság érdekében széles közösségi hálót és olyan koncepciót dolgozott ki.

Nem halat kell adni az éhezőnek – Azért függetlenítette az egyház, hogy csak a romák segítésével, integrációjával foglalkozzon? – Igen, és mivel ezt a lehetőséget megteremtették nekem, a díj nemcsak engem illet, hanem Dr. Beer Miklós váci püspököt is, aki fölismerte annak a szükségességét, hogy a cigányok és nem cigányok közti feszültség feloldása érdekében célszerű egy papot függetleníteni. Úgy tudom, Közép-Európában én vagyok egyedül ilyen státusban. A napi feladataimat a Váci Egyházmegyében végzem. Tehát nem egy plébániához kötődik a munkám, hanem egy egész egyházmegyéhez, ahol hetvenezernél is több cigány ember él. Ez az országos átlagnak megfelelő, tehát 7-8 százalék között van. A függetlenítésem oka volt az is, hogy az amúgy is túlterhelt papokra nem háríthattuk a cigányok gondozását is. Akinek 6-8 közössége van, rengeteget dolgozik. Inkább azt a megoldást választottuk, hogy cigány és nem cigány világi önkénteseket, illetve világi segítőket kerestünk és képeztünk ki. A csoportunkban most harmincan dolgoznak. – Társadalmi munkát végeznek? – Részben. De vannak főállásúak is. – Miben tudják segíteni a cigányokat? – Mi elsősorban nem szociális munkát végzünk, de az elől sem térünk ki. Jönnek hozzánk ruha- és egyéb adomá-


nyok, amiket továbbadunk, de meggyőződésünk: nem halat kell adni az éhezőnek, hanem hálót, hogy halat tudjon fogni. Mi igyekszünk az ifjúság felé fordulni. Tehát több önkéntesünk, illetve főállású munkatársunk gyerekcsoportokat hozott létre a saját településén, ahol először is a cigány önazonosságot ápolják, azután a tanulást segítik, s arra is törekszenek, hogy a gyerekek, fiatalok fizikai állapota is javuljon. – És javul? Látják a munkájuk eredményét? – Igen. Például a nyári koorepetáció eredményeképpen minden bukott gyerek átment a pótvizsgákon. Fejlesztő pedagógusunk segít ebben a munkában. – Persze nagy kérdés, hogy egy éhező gyereknek, hogyan lehet elmagyarázni, hogy tanulni kell. – Aki egy ilyen közösséget vezet, egy kicsit az anyja is, apja is azoknak a gyerekeknek, akikkel foglalkozik. Mindig készít valami ennivalót. Ne tanulószobát képzeljen el, hanem egy meleg gyerekközösséget, ahol játszanak a gyerekek, időnként együtt sütnek-főznek, beszélgetnek, és persze tanulnak is. – Az önkormányzatok partnerek ebben a munkában? – Én nem találkoztam olyan önkormányzattal, amelyik ne lett volna partner. Van, amelyik termet adott a gye-


33

A melléklet a www.onkornet.hu és www.onkorkep.hu weboldalakról letölthető.


A választók neme Konferencia a nemek egyenlőségéről

rekeknek, máshol jutányos áron telket kaptunk egy majdani foglalkoztató létrehozásához, hogy bővíthessük a közösségi hálót. – Amit Brüsszelben is bemutattak. – A harminc segítőből tizennégy mutatta be hároméves tevékenységünket. – Ez egyedülálló Európában? – Azt hiszem, igen. Merem ezt azért mondani, mert mint a nemzetközi cigánypreferációs egyesület tagjának, rálátásom van más országok gyakorlatára. – Egy banális kérdés: miért vállalta ezt a nagyon nehéz munkát? – Több indokot is mondhatnék, de a leglényegesebb, hogy engem az evangélium útmutatása vezetett erre az útra. Jézus azt mondta, hogy szolgáljuk az emberek harmonikus együttélését. Ez a szeretet nem egy érzelem csupán, hanem az emberek közötti normális kapcsolatot is jelenti. Keresztény ember vagyok, Jézus Krisztust próbálom követni. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a cigányok és a nem cigányok között súlyos konfliktus van, amit orvosolni kell. Úgy érzem, nem lennék hiteles, ha nem ezen a nyomon indulnék el. – Közéletünkben, a közbeszédben egyre több a rasszista megnyilvánulás. Ez hogyan érinti önt? – Éppen ezért érzem feladatomnak, hogy egy másik példát mutassak föl. Hogy igenis, létezik cigány és nem cigány emberek között testvériség. Tehát a tevékenységemnek, ha szabad így mondani, következménye a tanulószoba. Ugyanakkor azon is törjük a fejünket, hogy miként lehetne segíteni az embereket, hogy munkához jussanak. Van egy próbálkozásunk, amit még nem akarok elkiabálni, de annyit elmondok, hogy gazdasági és agrárszakemberek segítségével egy csirkenevelési vállalkozást próbálunk létrehozni, ahol értelmes munkát végezhetnének a cigányok. Most készítjük elő a csirkeólakat, remélem, hamarosan beindul a munka.

Az Európai Bizottság kihirdette a 2006-2010 közötti időszakra szóló ütemtervét, amely a nemek egyenlőségével kapcsolatos uniós intézkedések hat prioritását vázolja fel. Ezek egyike a „nők és férfiak egyenlő arányú részvételének biztosítása a döntéshozatalban”. A téma fontossága, valamint hogy 2011-ben Magyarország tölti be az Európai Unió elnöki tisztét, különösen indokolttá tette, hogy a szociális tárca megszervezte a Választók neme című konferenciát. A február 18-i rendezvény célja az volt, hogy felhívja a politikusok, a média, a közéleti személyek, az egyetemisták, a szakemberek és az érdeklődők figyelmét a nemek társadalmi egyenlőségének fontosságára. Az eseményen köszöntőt mondott Herczog László szociális és munkaügyi miniszter, majd a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlőségét Elősegítő Nemzeti Stratégia célkitűzéseiről

tartott előadást Rauh Edit esélyegyenlőségi szakállamtitkár. Az államtitkár előadását Cecilia Björner, svéd nagykövet beszámolója követte, aki az Európai Unió svéd elnökségéről, illetve az EU gender mainstreaming stratégiájáról beszélt. Az Európai Női Lobby tevékenységéről egy hazai és egy külföldi szakértőt is hallhattak a résztvevők. Brigitte Triems EWL-elnök és Keveházi Katalin, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség titkára Mit tesz az Európai Női Lobby? címmel tartottak előadást. A prezentációkat a Nemek társadalmi egyenlősége felé című beszélgetés követte, melyen meghívott vendégként vett részt négy parlamenti képviselő: Pelczné Gáll Ildikó (Fidesz), Balog Zoltán (Fidesz), Török Zsolt (MSZP), Vidorné Szabó Györgyi (MSZP). A beszélgetést Magyar Kornélia (Progresszív Intézet) és Halasi Endre (Méltányosság Politikai Elemző Központ) moderálták. A témára a következő számunkban visszatérünk.

A mellékletet írta és szerkesztette Szegvári Katalin • A rovat fotóit Kolin Péter készítette • Készült a Szociális és Munkaügyi Minisztérium megbízásából.

34



Koldulunk ESÉLYEK ÉS LEHETŐSÉGEK. erre-arra-amarra MELLÉKLET. Ferge Zsuzsával Szegvári Katalin beszélgetett

Recommend Documents