Kocsis László: A csípés.
- Jó napot kívánok, Balla Imre vagyok, miben segíthetek? - Jó napot, panasszal szeretnék élni az önök termékével kapcsolatban szólt egy izgatott hang a telefonból. - A kedves nevét legyen szíves. - Kovács Zoltánné vagyok. Arról van szó, hogy a férjem az egyik telefonos ügynökük erőszakos rábeszélésére rendelt önöktől egy borotvakészletet és szeretném a további rendeléseket visszavonni. - Értem asszonyom - mondta fáradt hangon a férfi. - Esetleg elégedetlen a borotvával, úgy értem a férje elégedetlen a megrendelt termékkel, vagy más jellegű a panasz, amiért vissza szeretné mondani a rendelést? - hangjából árnyalt kíváncsiság csengett ki, de igazából egyáltalán nem érdekelte a nő válasza. Több mint három éve, napi nyolc órában hallgatja a legkülönfélébb panaszokat. Ez alatt az idő alatt jó ismerője lett az emberi jellemnek, a beszédmodorból megérezte a hangulatok finom rezdüléseit és képes volt észrevétlenül irányítani. Az első fél perc után teljesen ura volt a beszélgetésnek és a vonal másik oldalán lévő hangulatának. Tudott játszani az emberekkel, húzni, kecsegtetni őket, reményt adni nekik, majd elvenni tőlük. Mindezt a lehető legközömbösebb hangon, hogy a lelki hintáztatás után hanyagul eléjük tolja a megoldást, amire azonnal rácsapnak, és felszabadultan, megkönnyebbült lélekkel teszik le a telefont. Munkáját sokkal inkább valamiféle pszichoanalízisnek, telefonos lelki segélyszolgálatnak tekintette, mint panaszfelvételnek. Persze nem volt ez mindig így. Az elején nehezen kezelte ezeket a negatív érzelmi hullámokat, amelyeket az ügyfelektől kapott. Személyes támadásnak vette, ingerült lett tőlük és a nap végére elfáradt. Közel egy évnek kellett eltelnie, hogy védettséget alakítson ki velük szemben és az érzelmi burkokból kicsomagolja a konkrét közléseket. Van, aki egyből hangosan, felháborodva, vagy felháborodást színlelve indít, és hetente mindig akad egy két telefonáló, aki szentségel vagy sértegeti. Nem érdekli őket, hogy neki semmi köze sincs az eladásokhoz, eleve ezért hívják fel, hogy valakivel ordíthassanak, hogy valakin kitölthessék a mérgüket. Ők a haragjuktól akarnak megszabadulni. Kevesen vannak, akik higgadtan, nyugodt hangnemben egyszerűen elmondják a panaszaikat és visszamondják a rendelést. Imre profi volt, ő volt az egyik legjobb ügyfélszolgálatos. Mindenki tudta a cégnél. Ura volt a hanglejtésének, tudott érdeklődést és megértést színlelni. Személye a párbeszéd alatt elérhetetlen volt, és még a leggyalázatosabb szitkozódások sem jutottak el hozzá. Amikor az ügyfél kifogyott a szóból,
vagy csak levegőt vett két cifra káromkodás között, természetes hangon kínált fel megoldás a panaszosnak. A főnöke mégsem kedvelte. Éppen ezért nem. Irigyelte távolságtartó közömbösségét. A dolgozó jelen volt, de az ember, a valóságos személy számára is elérhetetlen volt. Tökéletesen profi. Iván ezért nem szívlelte, ezért az egykedvűségéért. Úgy érezte, mint főnök, nincs hatalma felette. Iván szerette volna egyszer sírni látni Imrét. - Teljesen megértem asszonyom. Nyugodjon meg kérem, nincs semmi gond, azonnal megoldjuk a problémáját. - Engem maga ne nyugtasson… Imre profizmusa, abból állt, hogy hagyta az embereket dühöngeni, nem szakította félbe. Tudta sokan azért telefonálnak, hogy az életük más területein elszenvedett sértettségüket, frusztrációjukat át tolják rá. Valaki megbántotta őket, valaki, akinek abban a pillanatban nem vághattak vissza, és az elnyomott haragot később rázúdították. Imre megértően végighallgatta őket, amíg az indulat hullám magától el nem csillapodott, és amikor kifulladtak, kedves hangon egyetértett velük. Ilyenkor már kezesek voltak, ki beszélték magukból az elfojtott dühöt és elteltek valami belső hálával, hogy végre valaki meghallgatta őket, hogy megszabadulhattak az összegyűlt mérgüktől. Imre türelmesen kivárta ezt a pillanatot meghintáztatta őket, öntött rájuk hideget, meleget, majd oldotta a feszültséget és megoldást kínált nekik. A panaszosokat minden esetben sikerült lebeszélnie a szerződés visszavonásáról. Kihangosította a telefont és oda sem figyel rájuk. Valami mással foglalatoskodott, keresztrejtvényt fejtett, vagy ép jóga légzést csinált. Most egy méhecske szállt a kezére, azzal játszadozott. Figyelte, ahogyan az apró állat a kézfejéről átmászik az alkarjára és a vastag fekete szőrzeten próbál továbbjutni. Nagyon lassan haladt. Közel hajolt és úgy nézett a rovarra, mintha egy hatalmas ragadozó állat lenne. A szerencsétlen állat befordult a göndör szőrzet alá és kétségbeesetten próbált felkapaszkodni. A nő, ezalatt egyre jobban felpaprikázta megát. Imre hagyta, tudta, hamarosan elérkezik a kritikus csúcsra és onnan már kezd aláhullani és hamar lecsillapodik. Az asztaláról egy céglogós tollat vett elő, hogy a méhecskét segítse a haladásban. A toll hegyével próbált alányúlni, hogy kiemelje. -… érti, amit mondok? - Természetesen asszonyom - nyúlt a kagyló után és válaszolta legtermészetesebb hangon. Abban a pillanatban, a hirtelen mozgásra reagálva, a méhecske karjába csípett. - Hogy az isten verje meg! - ordította el magát a fájdalomtól és a meglepettségtől. Egy pillanatra a vonal mindkét végén dermedt csend állt be. - Hogy mondta? - Elnézést, nem…
- Mégis mit képzel maga!? - metszette ketté a védekező mondatot a vonal másik végéről a hisztérikus női hang. - Nem, nem önnek mondtam - próbálta a terapeuták nyugodt hangján, miközben a szerencsétlen összegörnyedt rovartól próbált megszabadulni, ami a szőrébe ragadva haldoklott. - Azonnal kapcsolja a főnökét! - Kérem asszonyom… - folytatta magabiztosan és a már halott állatot a padlóra seperte. Aztán hirtelen meggondolta megát és egyszerűen bontotta a vonalat. Nagyot sóhajtott, majd a kezelőn megnyomta a foglalt gombot. Felállt, zsebébe rakta a cigarettáját és kiment a dohányzóba. Egy pár lépés után visszafordult, lehajolt és felvette méhecskéért. Egészen közelről megvizsgálta, látszott, hogy a potroha vége teljesen szétnyílt, és kitépődött belőle a fullánk. Még mindig a bőre alatt lehet. Egy pár pillanattal ezelőtt még élt. Egy pillanat. Él, nem él. Amikor visszatért az előcsarnokból nyíló dohányzóból, a kolléganője szólt, hogy a főnöke hívatja. Nyugodt volt, a nikotin már szétáradt az ereiben. Lassú magabiztos léptekkel ment az iroda felé.
Úgy vezetett, mint egy őrült, miközben azt érezte, hogy szétrobban a feje. Ezt a kibaszott igazságtalanságot! Soha még egyetlen panasz nem érkezett rá és a cégnél mindenki tisztában volt vele, hogy ő a legprofibb ügyfélszolgálatos. Ez az idióta nő, pedig egyszerűen… elképzelhetetlen. Le kell nyugodnia! Légzés! De akkor is, ez nem fair! Elmondta, hogy egy méhecske megcsípte, azért káromkodott. Még a szúrás helyét is megmutatta. Iván tisztában volt vele, hogy nem hazudik, és oda sem nézett. Azt is jól tudta, hogy soha sem emelné fel a hangját egy ügyféllel szemben. Ő profi volt. Tudta, hogy Iván nem kedveli, de hogy ilyen erős legyen benne az ellenszenv, hogy az első alkalommal kirúgja azt sohasem gondolta. Nagy hibát követett el, alkalmat adott neki, hogy lecsapjon rá. Most fogást talált rajta. Iván azt mondta, hogy holnap leszámol és utána már nem is muszáj bemennie. Úgy engedte be a kocsit a kanyarba, hogy majdnem átbillent a jobboldali ülésre. Ettől kicsit megijedt és lelassított. Szeretne ennek a nőnek a szemébe nézni. Miért nem a pasas telefonál, ha neki nem felel meg a borotva? Ő használja, neki van vele gondja, miért nem ő mondja le a rendelést? Rábízza az asszonyra, az meg vele hepciáskodik. Mit tehet ő az egészről? Egyszerűen kirúgták, egyik pillanatról a másikra. Hirtelen halál. Mint a méhecske, ez egyik pillanatban még… Hogy fogja ezt most otthon beadni a felségének. Ágnes megértő asszony
volt, jó feleség, de ezt nem fogja szó nélkül zsebre rakni. Most vették ezt az autót és a ház törlesztő részletét is váratlanul megemelték. Ez a lehető legrosszabbkor jött. Ez nem lesz egy egyszerű este. Már csak egy pár saroknyira volt, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve balra rántotta a kormányt és bekanyarodott a sportpálya melletti kisboltba. Vesz egy üveg jó whiskyt és jól leissza magát. Centikre állt meg csak a faltól és alaposan bevágta az ajtót, amit rögtön meg is bánt. Mégiscsak új ez az autó. Ettől még jobban elöntötte a méreg. Úgy ment be a boltba, mint egy fújtató bika.
Még hogy alkalmatlan vagyok az ilyen munkára? Mit képzel magáról ez a szerencsétlen pasas! Láttam már akkor, hogy szén pipa, amikor beviharzott a boltba. Szinte vérben forogtak a szemei, olyan volt, mint egy fújtató bika. Átviharzott a sorok között, lekapott egy üveg whiskyt, és alig bírta végigvárni a sort. Mit tehet ő róla, hogy pontosan előtte fogyott ki a gépből a szalag? A figura rádobta az összes haragját, tudta, hogy nem fog vele veszekedni. Nincs abban a helyzetben. Csengettetd a váltásért, de nem akarnak jönni. Mi a fenét csinálhatnak ott hátul? Reszketett az idegességtől, de próbált az előtte álló idős asszonyra mosolyogni. Istenem, még egy tele kosár, nem bírom ki! Megnyomta a csengőt még egyszer, jó hosszan. Haragosan hosszan. - Mi tartott ilyen sokáig, kedvesem? - kérdezte a kis fiatal lányt, aki mindössze pár hónapja dolgozott a boltban. Bár a kérdés ártatlan volt, a hangjából szinte sütött a méreg. - Nyugodjon le Sándor, maga nekem, nem a főnököm! - mondta azzal a határozottsággal, ami a fiatalok generációs magabiztosságából fakad. Nem válaszolt semmit, visszanyelte az epét és kiviharzott a pénztárgép mögül. Kivágta a hátsó biztonsági vasajtót és meggyújtott egy cigarettát. Jól esett a slukk, szinte azonnal csillapított a mérgén. Leguggolt az ajtó mellé és végigszívta az erős cigarettát. Úgy döntött nem megy még vissza. Neki is jár egy pár percnyi csendes nyugalom. Behunyta a szemét, a hátát a falnak támasztotta és hagyta, hogy a nyárvégi nap az arcát süsse. A felszínen már megnyugodott, de érezte, hogy a mélyben még ott van az elfojtott harag kicsi magja. Hogy képzeli ez a fickó, hogy ilyen hanghon beszél vele? Az emberek tudják, hogy mindent rátolhatnak, mert ő a pénztárgép mögött nem vághat vissza? Úgy vigyorogtam ott, mint egy birka, gondolta, míg az habzó szájjal szitkozódott. Nem tehetett semmit, nem akarja elveszíteni az állását. Ahogy felidézte a történteket a vérébe újra betódult az adrenalin, lélegzése felgyorsult. Észre sem vette, hogy a keze ökölbe szorult. Megint elöntötte a korábban elfojtott harag. Abban a pillanatban egy éles csatta-
nás hallott maga mellett. Mintha fegyvert sütöttek volna el. A hátán érezte, hogy a fal is megremegett. Riadtan, torkában dobogó szívvel kinyitotta szemét és egyből talpra ugrott. Egy kamasz kölyök állt tőle nem messze és a faltól visszapattanó labdát kezelte le lábbal. Ismerős volt, látta már, lehet, hogy a környéken lakik. Az elfojtott harag, akkor robbant ki belőle. - Na, az anyád picsáját fiam! Gyere csak ide, majd én megmutatom, hogy kivel szórakozzál! - A lába szinte tépte maga alatt az aszfaltot, úgy ment a megriadt srác felé. A kölyök meglepődött. Nem értette a helyzetet. A labda kipattant a pályáról és ő érte szaladt. Mielőtt visszament volna, csak úgy jól megtűzte a bolt hátsó falának, hogy az visszapattanjon hozzá. Nem gondolta volna, hogy a boltos így felszívja magát. Igazából észre sem vette, hogy ott guggol az ajtó mellett. Sándor még mindig artikulálatlanul ordított és öles léptekkel a meglepett srác felé tartott. Fehér köpenyét félrerántotta és a zsebébe nyúlt. Egy svájci bicskát rántott elő és reszkető kezével azonnal ki is nyitotta. Tamás lába földbegyökerezett. Mit akar ez a késsel, hiszen nem volt olyan közeli a lövés? El akart szaladni, de képtelen volt mozdulni. Ott ált és várta, hogy a vérben forgó szemű boltos, kezében a nyitott késsel odaérjen hozzá. Úgy közeledett felé, mint egy fújtató bika.
Már érezhetően hamarabb sötétedett. Az idő még kellemes volt a naplemente után is, de határozottan lehetett érezni, hogy az ősz lassan bekúszik az egyre gyengülő nyárba. Az út szélén már elszáradt sárga leveleket lehetett látni. Eddig észre sem vette őket. Most lehajtott fejjel, szomorúan rugdosta őket kis kupacba. Igazán dühös. Egyre nagyobbakat rúgott, miközben magában motyogott. Az utolsó rúgásnál a lapos bőrfoci is kicsúszott a hóna alól. - Hogy képzeli ez a szemétláda? - mondta ki félig hangosan. Senki sem volt az utcán. A kertváros csendes volt, mint mindig. A kerítésnélküli házak zöld gyepén elhagyott játékok, összetekert öntözőcsövek és kerti szerszámok hevertek szerteszét. - Semmi rosszat nem csináltam, ez az idióta boltos meg csak úgy fogja, és egyszerűen kiszúrja a labdámat. Igazságtalanság. Apám biztos nem vesz másikat. Sőt biztosan jól le is hord, hogy miért nem védem meg azt, ami az enyém. Hogyan védhettem volna meg magam egy nagydarab felnőttel szemben? Egy gyerekkel mindent meg lehet csinálni? A boltos a késével kiszúrta a bőrlabdát és véget vetett a nagy meccsnek. A srácok közül mindenki hangosan mondta a magáét, hogy mit kellett volna csinálnia, de senki sem mert bemenni a boltba reklamálni. Hóna alatt a kiszúrt labdával még lődörög egy jó darabig, és csak sötéte-
dés után, mert hazamenni. Jól tudta, hogy az apjától nem várhat vigasztalást. Ellenkezőleg, jól leszidná, hogy milyen nyámnyila alak, hogy nem állt ki az igazáért, hogy nem védte meg a labdáját. Egyébként is előszeretettel nevezte nyámnyilának, miközben az izmait mutogatta és arról mesélt, hogy amikor ő annyi idős volt. A felét sem hitte el. Közben hazaért. Az ő házuk előtt a füvön nem volt sem kerti szerszám, sem játék. Az apja nem tűrte a rendetlenséget. Csak a szépen nyírt gyep, talán a legszebb az utcában. A nappaliban égett a villany. Nem volt kedve a szüleivel találkozni, jobbnak látta, ha hátul megy be és egyből felszalad a szobájába. Beledobta a kiszúrt bőrlabdát a ház előtti kukába, de aztán meggondolta magát és kivette. Ha az apja meglátja, akkor neki annyi. A hóna alá csapta, hogy felcsempészi a szobájába és majd holnap kidobja suliba menet. Elege van az egészből! Elege van az apjából, aki állandóan megalázza, elege van ebből az egész szemét világból, ahol egy boltos csak úgy kiszúrhatja a labdáját. Haragjában nagyot rúgott az egyik fémkukába, ami rádőlt a másikra és mindkettő felborult. Az eddig elfojtott tehetetlen düh csak most talált magának utat kifelé. Rúgta és rúgta a kukákat és benne a szemeteszsákokat, mint egy dühöngő bika. Az egyik ki is szakadt, összenyomott sörös dobozok hullottak ki belőle a kőre és gurultak szerteszét. A zajra villany gyúlt a teraszon. Összerezzen és szaladni kezdett. Ép a ház oldalához ért, amikor hallotta, hogy az ajtó nyílik. Még látta, hogyan az apja vastag szőrös alkarja kinyitja a szúnyoghálót. A ház oldalánál meglapult és visszafojtott lélegzettel várt. Hallotta, ahogyan a kiöregedett sportoló megtesz egy pár lépést a tornácon, majd hangosan káromkodik. Aztán az anyja hangját a konyhából: - Látsz valamit? - Látok Judit, látok - reccsent vissza az apja hangja. - Megint az a kurva kutya borogatta fel a kukákat, ahogy szokta. Mondtam neked, hogy ne tegyél a kukába ételmaradékot, mert kiszedi! - Mit csináljak vele Zoltán, ássam el a kertben? Nejlonzsákba tettem és elkötöttem a száját - válaszolt az anyja élesen. - Remek ötlet volt. Az egyik zsákodat szét is tépte, hogy házzá férjen a maradékhoz. A garázsbejáró tele van sörös dobozzal. - Talán nem kellene annyi sört innod - vágott vissza az anyja. - Talán nem kellene annyit jártatnod a szádat - mondta emelt hangon. Itthon van a fiad? Menj és szólj neki, hogy szakadjon le az emeletről és szedje össze a szemetet, amíg jó kedvem van. Tamás nem mozdult. Leült a ház oldalánál és várt. Jobbnak látta, ha még egy ideig nem megy haza. Semmi kedve sem volt szemetet szedni. Bár tudta, hogy úgy is neki kell majd összetakarítani. Halk neszezést hal-
lott és valami megbökte az oldalát. Cézár volt, a szomszéd kutyája. Hagyta, hogy az ölébe fúrja a fejét és simogatni kezdte. A kutya megnyugodott nála, tűrte, hogy a fülét vakargassa. Jó barátok voltak. Szerette a kutyát. Talán őt szerette a legjobban a világon.
- Rendben van Géza, de te fogod neki elmondani. - Miért én, te jobban beszéled a nyelvét. - Azt hittem azt fogod mondani, hogy mert én vagyok az anyja - mondta közben megigazította szemüvegét - Nézd, nekem elegem van ebből az egész cirkuszból. Nem neked kell Zoltánnal beszélned. Mindig engem talál meg és nekem mondja a hülyéségeit. Én sem kedvelem őket, de legyünk őszinték, most igaza van. Cézár felborogatta a kukájukat és szétszórta a szemetet a füvén. És fontos a jó szomszédi viszony. - Érdekes -, mondja a nő kisség ironikus színezettel a hangjában - hogy neked ilyen fontos a jó szomszédi viszony, míg neki nem. Én is eleget hallgatom, hogy azt a szerencsétlen fiút mindig nyírja. Ott sörözget egész nap a hátsó tornácon és jobb dolga sincs, mint hogy állandóan a gyereket macerálja. Pedig nincs vele semmi gond. Jó tanuló, rendes gyerek, büszke lehetne rá. A füvet is ő nyírja, amire az apja annyira büszke. - Ez nem a mi dolgunk. - Mondod, te. De nekem kell végighallgatnom, amikor az a szerencsétlen Tamás délután hazajön a suliból és ő egyből rátámad. - Sajnálom Klári, hogy én ilyenkor a hivatalban vagyok. Dolgozok. - nyomja meg egy kicsit az utolsó egyszavas mondatot. - Mit akarsz ezzel mondani? - Húzza össze a szemöldökét. - Én is dolgozok. Itthon dolgozok, fordítok. Hogy nem egy irodában ülök, annak te is látod az előnyeit. Órákat takarítok meg azzal, hogy nem kell utaznom. Ez idő alatt főzök és rendben tartom a lakást. Megspóroljuk az utazás költségeit és nem kell kiöltöznöm, mindennap más ruhát felvennem. Nem is tudom mikor vettem magamnak új ruhát. - Ne gyere nekem azzal, hogy nincs ruhád! Klári kivárt egy darabot. nem esett neki jól, amit a férje mondott, de nem akarta neki visszapasszolni a negatív érzést. - Most állj meg Géza! - Mondja nyugodt, da határozott hangon. - Én nem azt mondom neked, hogy nincs ruhám, csupán felhívtam a figyelmedet annak az előnyeire, hogy itthon dolgozom. Mindezt a te szándékosan túlhangsúlyozott „Dolgozom” mondatodra. Én is dolgozok. Te a hivatalban én itthon. Plusz a háztartást is én viszem. Elhiszem, hogy nem volt egy kelle-
mes dolog végighallgatni Zoltánt, de légy szíves ne told át nekem azt a haragot, amit tőle kaptál. Rendben? Géza tudta, hogy Klárinak igaza van, de nem tudott leállni. A szavak maguktól törtek elő belőle. - Nem neked kellett végighallgatnod az üvöltözését, hogy Cézár rendszeresen felborogatja a kukájukat, hanem nekem. Azt mondta, ha holnap is itt találja a kutyát, széttépi a két hátsó lábánál fogva. És igaza van. Én sem örülnék, ha a szomszéd kutyája széthordaná a szemetünket. Klári nagy levegőt vett és nyitotta a száját, hogy válaszoljon, de aztán visszanyelte. Valami olyasmit akart mondani, hogy nem az ő dolga lenne, hogy a kutyát rendre tanítsa, mert ez férfimunka, és hogy talán az sem ártana, ha egy kicsit a sarkára állna. De jobbnak látta, ha csendben marad, és nem sérti meg a férje férfiasságát. Szerette a férjét és nem akarta, hogy ide-oda dobálják azt a negatív energiát, amit a szomszéd hozott át. Klári hallgatása a csalási béke biztos alapja. Végül csak annyit mondott. - Igazad van Géza, én sem örülnék neki. De már megbeszéltük a dolgot, Cézárnak menni kell! Senki sem foglalkozik vele, még Gézuka sem, pedig az ő kutyája. Nincs betanítva semmire sem és a mi füvünket is telepiszkítja, amit én szedek össze. Sokkal több gondot okoz, mint amennyi jó dolgot ad a családnak. Én akkor mondtam neked, hogy nem jó ötlet, amikor idehoztad. Egy Kutya nem játék, foglakozni kell bele. - Miért nem foglakozol vele te, itthon vagy. Én nem tudok egyszerre két helyen lenni. Klári megemelte a hangját: - Mert engem ez a kutya nem érdekel! Gézuka egész nap iskolában van, alig játszik vele, és csak azért, mert én itthon vagyok, nekem sincs sokkal több szabadidőm, mint neked. Dolgozom, rendben tartom a házat és ezt a vacsorát, amit most ettél meg, nem az étteremből rendeltem. Szóval zárjuk le azt a témát. Szeretem Cézárt, de sokkal jobb neki is, ha elvisszük anyámhoz. - Mondta határozott, de újra nyugodt hangnemben. - Én elmosogatok, te pedig légy szíves beszélj Gézukával, hogy a kutya a héten költözik. Géza mérges volt. A feleségének teljesen igaza volt, az jól tudta. De szeretett volna egy kicsit veszekedni, egy kicsit vitázni, hogy a szomszédtól átvett feszültségtől megszabaduljon. Nem szólt semmit, felállt az asztaltól és elindult a gyerekszoba felé.
- Hogy érti azt, hogy elvitte a bűneinket? - Jézus értünk halt meg a kereszten… - Most álljunk meg! Hagyjuk ezeket az elcsépelt sablonokat. Én nem vagyok templomba járó ember, nálam nem működnek ezek a séma monda-
tok - emelte fel a kezét a férfi. Este volt nem akart beszélgetni, vissza akart menni a családjához. Már rég megbánta, hogy kinyitotta az ajtót ennek a hittérítőnek. Annyira azonban jól nevelt volt, hogy nem akarta az orra előtt becsapni az ajtót. Belement a beszélgetésbe, bízott benne, hogy érvelésével sarokba szorítja, mint a többi fehéringes nyakkendős hittérítőt, de már elege volt belőle. Szeretett volna visszamenni a házba. - Ma rúgtam ki az egyik alkalmazottamat, aki nem érdemelte meg. Nem szerettem a fickót, de a legjobb volt a cégnél. Azóta is mardos a lelkiismeret, mert a cég érdekei elé tettem a saját érzéseimet. Nagyon amatőr munka. Ő profi volt. Szóval, van két perce, hogy a saját szavaival elmondja, mit jelent, hogy az az ember, aki kétezer évvel azelőtt kínhalált halt egy általános római kivégzési módszer által, megváltott engem a bűneimtől. És azt is, hogyan válthat meg engem most, ma, itt a huszadik században ettől a mardosó lelkiismeret furdalástól? Óra indul. A fiatal férfinek kiszáradt a szája. Most bajban van. Kellett neki egyedül jönni. Általában ketten járnak, ha az egyik elakad, a másik ott van és kihúzza a bajból. Ő még amúgy is csak kezdő, betanul. Meg akarta mutatni a többieknek, hogy… mit is? A szerénytelenség bűnébe esett. Bocsáss meg uram! Micsoda szégyen. legszívesebben elsüllyedt volna. Jobb lenne most meghalni. Segíts uram! Itt állni rosszabb, mint a halál. Inkább meghalok, de ne hagy szégyenben. Segíts vagy veszejts el! - Nézze, olyan ez, mint amikor valaki megbántja, de az illetőnek nem tudja visszaadni, mert mondjuk a főnöke, vagy valamilyen értelemben függ tőle. A haragot azonban elfolyatni nem tudja, csak elodázni a kitörését. Ezért a legelső alkalmas helyzetben áttolja egy magánál gyengébb, vagy kiszolgáltatottabb helyzetben lévő emberre. A beosztottjára, egy taxisofőrre, pénztárosra, a feleségére vagy a gyermekére. Ők nem tudnak visszacsapni, mert gyengébbek, vagy magától függenek. De ők is tovább adják és ez így megy tovább a végtelenségig. Na, figyeljen ide, képzelje él ezt az egészet, mint egy nagy fekete hullámot, ami emberekről emberekre terjed, és végül mindenkihez elér. Jézus a hullámtörő. Ő nem adja tovább, ő elnyeli ezeket a haragból és rosszakaratból álló fekete hullámokat. - Meglepte, milyen nyugodtan és mély lelkesedéssel beszélt. A szavak finoman és lágyan gördültek elő, mintha nem is ő beszélt volna. - Jézus lábainál, a Koponyák hegyén, a tömeg gyűlölködve gúnyolta ki, pedig nem sokkal előtte messiásnak, megváltónak nevezték és itták a szavait. Jézus ott a kereszten egy nép, egy világkorszak haragját vette a vállára és vitte el. Megváltotta az emberiséget, megtörte a hullámot. Mindig kell valaki, aki megtöri a hullámot, kell valaki, aki meghal másokért és akkor a harag a világból eltűnik. Sikerült. A kérés meghallgattatott.
Kirohant és becsapta maga mögött a bejárati ajtót. Végig szaladt a gyepen és csak akkor vette észre, hogy papucs van a lábán és, hogy pizsamában volt. De nem érdekelte. Csak rohant előre, céltalanul, bele a nagyvilágba, könnyes szemekkel. Most elmegy világgá, ő itt nem marad tovább. A legjobb barátja nélkül nem akar itt élni. Elmegy a nagyszüleihez, ahová Cézárt is viszik. Micsoda igazságtalanság ez, hogy nem tarthatja meg a kutyáját. Egyébként is, ez az ő kutyája, ő kapta, senkinek semmi köze sincs házzá. A szüleinek nincs joga elvenni tőle az egyetlen barátját. Cézár nélkül nem is élet az élet. Ha elviszik, akkor jobb, ha meg hal. - Ha elviszik a kutyámat, akkor jobb, ha meg is halok - mondta hangosan. Majdnem nekiszaladt egy fehéringes férfinak. Könnyes szemekkel szaladt le az útra. Szét sem nézett.
Úgy markolta a kormányt, hogy az ujjai kifehéredtek a szorítástól. Padlóig nyomta a gázt, de a bejáratós autó csak lassan jött lendületbe. A mellet lévő ülésről felvette az whiskys üveget és nagyot húzott belőle. Alig volt már az alján. Visszamegy az éjjelnappaliba és vesz még egyet, határozta el. Hogy lehet, hogy a felesége képtelen felfogni, hogy ő nem hibázott? Ő megértette a dühét, a megemelt részletek és az új autó miatt. Igaza van. Meg is mondta neki. Akkor Ágnes miért nem értette meg, hogy ő nem hibázott? Hogy neki is igaza van. Az istenverte méhcsípés miatt káromkodott és nem az ügyfélnek mondta. Ő profi, ilyet soha nem tenne. Iván utálja és azért rúgta ki. Ágnes ezt nem tudta. Ágnes azt sem tudja, hogy ő profi, hogy ő legjobb a cégnél. Ágnes semmit sem tud. A sejtjeiben égett az alkohol és újra lángra lobbantotta a haragot. Az egész teste égett, mint a pokol tüze. Gyilkos indulatok törtek elő és borították el az elméjét. Meg tudta volna ölni azt a nőt, a férjével együtt, aki kirúgatta. Szinte látta, hogy elüti őket, hogy átgázol a nyomorult testükön. Mit tud az a nő az ő életéről? Mit tud az a nő a borotváról. És miért nem a pasas telefonált?
- Miért nem te telefonáltál, ha ilyen nagy okos vagy? - mondta éles hangon Judit. - Nekem kell elintézni ezt is, te csak a szádat jártatod! Én nem is borotválkozok! Egész nap a teraszon sörözöl, és a gyereket baszogatod, ha hazajön. Jól tanul, tisztelettudó, mit akarsz még tőle? - Mit véded annyira? Más dolga sincs, csak hogy tanuljon! Azok a kurva kukák még mindig ott vannak felborogatva. A fiatalúrnak olyan nagydolog lenne felállítani?
- Neked olyan nagydolog lenne felállítani, Zoltán? Neked talán kiesne a sör a kezedből? - A betyár úristenit, Judit! - ordította. - Nehogy már én szedegessem fel a szemetet, amit a szomszéd nyamvadt kutyája szétszórt a telkemen! Jól nézünk ki! Mindent nekem kell megcsinálni? A férfi vett egy nagylevegőt, hogy folytassa, de a megkezdett mondat bent ragadt. Abban a pillanatban egy közeledő autó visító motorja zavarta fel a néma kertváros csendjét és vágta el a beszélgetést.
Köszönöm istenem. A szerénytelenség bűnébe estem, de ígérem, helyre hozom. Tudom, hogy azén dolgom, hogy az embereken segítsek. A térítő munka nem rólam szól. Megértettem. Az Igét hirdetni vagyok hivatott és ez nem valami verseny. A szomszéd házból hangos szóváltást hallott. Egy férfi és egy nő veszekedtek a ház előtti teraszon. megállt egy pillanatra és belehallgatott: - A betyár úristenit, Judit! - ordította. - Nehogy már én szedegessem fel a szemetet, amit a szomszéd nyamvadt kutyája szétszórt a telkemen. Jól néznénk ki. Mindent nekem kell megcsinálni? Igen itt van rám szükség, gondolta. A férfi az úr nevét a szájára vette. Köszönöm istenem, hogy meghallgattál, hogy segítesz megtalálni a helyem. Határozott léptekkel indult el a ház felé. Egy tíz év körüli kisfiú szalad el mellette sírva. A szomszéd házból rohant ki, majdnem felborította. - Ha elviszik a kutyámat, akkor jobb, ha meg is halok! Tisztán hallotta, hogy ezt mondta.
Utálom az ilyen figurákat, akik képtelenek felvenni a telefont, és a feleségükre tolják át a feladatot, hogy lemondják azt a rendelést, amire ők bólintottak rá. Azok a szerencsétlen nők, meg nem képesek nekik nemet mondani, aztán rajtam töltik ki a bosszújukat. Mindenki továbbadja a haragot valakinek. Mint egy nagy fekete hullám… Egy kisfiú lépett le elé hírtelen az útra. Egy pillanattal ezelőtt még nem volt sehol. Fékezni már nem volt ideje.
Zoltán halotta, hogy az autó, aminek a motorja úgy visított, mint a malac, egyre közeledik. Lassan felállt a székből, hogy megnézze magának. Arra gondolt, hogy a kezében lévő doboz sört legszívesebben a szélvédőjéhez vágná, de már egésze biztosan nem tud addig eldobni. Szeme sarkából látta, hogy a szomszéd Gézuka az ajtót becsapva kirohant a házból. Egye-
nesen ki az útra. Majdnem nekiütközve egy fehéringes figurának. A kisfiú anélkül, hogy szétnézett volna kiszaladt az útra. Pontosan a vészesen közeledő autó elé. A vezetőnek fékezni sem volt ideje. A sofőr félrekapta a kormányt és centikre kerülte el a megrémült fiút. Felszaladt a padkára, át a járdán és egyenesen a terasz felé tartott, ahol a Zoltán a feleségével ált. A férfi tátott szájjal várta a becsapódást és tudta, hogy csak pillanatok vannak hátra az életükből. A becsapódás azonban elmaradt. Az autó nekirohant a felborult nehéz fém kukáknak, megpördült és irányt váltott. A kerekek oldalt csúszva felmarták a pázsitot és a kocsi felborult. A nagy test egy ideig még billegett a hátán, majd megállt. A környékre halálos csend ült, csak a kerekek surrogását lehetett hallani. Úgy feküdt ott félig a járdán, félig a nyírt gyepen, mint egy nagy hátára fordult fémbogár. Semmi sem mozdult, a némaság beette magát a megdermedt időbe. Aztán hirtelen, mint egy önmaga álmából ébredő mesebeli pillanat, minden egyszerre kezdett el mozogni. Zoltán eldobta a sörös dobozt és átugrott a tornác korlátján. Egyensúlyát keresve megkerülte az egyik felborult kukát és a kocsi felé vette az irányt. Gézuka sokkolt mozdulatlansága artikulálatlan ordításban tört ki. A szomszéd háznak felszakadt az ajtaja, Géza és Klári rohantak ki a fiuk nevét kiabálva. Az emberek különböző dolgokat ordítottak és mind a kocsihoz rohantak. Tamás is előjött, de nem ment közelebb, megállt az egyik kuka mellett, majd tétován felállította. Utoljára Judit érkezett, lába előtt a whiskys üveg hevert, amely a fűre esett és nem tört szét. Már mindenki az autó körül állt, amikor a vezető megmozdult. A két férfi a kitört szélvédőn át kihúzta a sofőrt, aki kisebb karcolásokkal megúszta. Az négykézlábra állt próbált felállni, de az ijedségtől és a részegségtől nem tudott. Körbe nézett az embereken és próbálta felfogni, hogy hol van és hogy mi történt. Géza, Klári és Gézuka összeölelkezve álltak. Az asszony és a gyermek együtt zokogtak Géza oltalmazó karjában. Zoltán és fia Tamás, egymás mellett álltak, közöttük az összelapított kuka hevert. A szomszéd házból, a nagy felfordulást hallva Iván, szaladt ki, nyomában a felesége. A Férfi felismerte Imrét, akit aznap rúgott ki. Odament, leguggolt mellé és egyetlen szó nélkül átkarolta a részeg férfi vállát. Imre nem mozdult, felnézett és a tekintete a Juditéval találkozott. Anélkül, hogy valaha is találkoztak volna az életben, azonnal felismerték egymást. Mindannyian ott álltak a szépen nyírt gyepen, a teljesen összetört kocsi jobb oldalán, ami félig a járdán félig a füvön állt meg. Ártatlan, riadt emberek véletlenül összeverődött csoportja. Isten védtelen gyermekei. A fekete hullám megtört. Egyikőjük sem látta, a fehér inges férfi járdára lógó karját, akit az autó
maga alá gyűrt.
