TieTeK
1
A Pécsi Tudományegyete m Természettudományi Kar Hallgatói Önkormányzatá nak lapja V. évfolyam 1. szám 201 0. augusztus
A szakok Köszöntõi
Pécs 2010 Programok
Erre vállalkoztál: Korábbi táborok legõrültebb pillanatai
i r o b á t a y l ó G
különszám
V. évfolyam 1. szám 2010. augusztus - Gólyatábor
T ieTeK
2
Csak hogy tudd, mire vállalkoztál...
V. évfolyam 1. szám 2010. augusztus - Gólyatábor
T ieTeK
3 Tartalomjegyzék
Kedves Gólya! A PTE TTK HÖK munkatársai nevében hadd gratuláljak ahhoz, hogy mostantól Te is a pécsi egyetemisták népes és színes táborát gazdagítod! Másrészt üdvözöllek Fonyódligeten! Hidd el, jól döntöttél, mikor jelentkeztél az idei Gólyatáborba! Próbáltunk olyan tartalmas és színvonalas programot összeállítani, hogy ne legyen időtök unatkozni ebben a pár napban! A számos koncert és vetélkedő mellett alkalmad nyílik majd megismerni leendő szak- és kartársaidat, tökéletes alkalom ez az ismerkedésre! Az előadások, illetve a seniorok segítségével pedig hasznos információkat tudhatsz meg a szakodról és az egyetemi életről, melyeknek még nagy hasznát veheted a későbbiekben! De legyünk őszinték, ez elsősorban a buliról szól, szóval mindent bele!:) Aki pedig nem jött el, vessen magára! Majd megbánja! Csontos Norbert PTE TTK HÖK Elnök
2
Gólyatábori képgaléria 2008 és 2009 legőrültebb pillanatai
4
Bemutatkozik a Tanulmányi Osztály
5
A Tanulmányi Osztály dolgozói
6
Mi is az a HÖK és a PÖB?
7
A beilleszkedés “nehézségei” Korábbi gólyák a befészkelésről
8
Minden, amit a Szolgiról tudni kell
9
A Campus legnépszerűbb pontja
10
Pécs térkép Mi, merre, hány méter?
12
Szakos köszöntők Környezettan és földrajz
13
Szakos köszöntők Fizika, Kémia és Tesi
14
Szakos köszöntők Biosz, Matek és Info
15
Az Orientációs Napokról
16
Egyetemi szlengszótár
18
Pécs - EKF 2010 A fontosabb őszi programok listája
19
A Gólyatábor térképe
20
A Gólyatábor részletes programja
2 7
T ieTeK V. évfolyam 1. szám 2010. augusztus
4
Kiadja a PTE TTK Hallgatói Önkormányzata
Szerkesztőség Szerkesztette: Csonti Design, tördelés: Lddn Fotó: Klimász Eszter, Fromvald Károly Külön köszönet: Bálint Dávidnak (BTK) és Harta Viktornak (BTK) a térképekért. Munkatársak: Heisenberger Zsolt (TO), Csontos Norbert (Csonti), Csoknya Julianna, Császár Alexandra, Kótai Attila, Szabi (BTK), Kovács Zoltán (BTK), Tóth Mariann, Kovács Péter, Hesz Csaba, Komlós Angéla, Bujdosó Gábor, Mátyás Mónika, Golyák Dávid Elérhetőség
18
Cím: 7624 Pécs, Ifjúság útja 6. PTE TTK HÖK Telefon/Fax: +36 (72) 503-600/4423 E-mail:
[email protected] Kiadás
18
16
Felelős kiadó: Zag Gábor (PTE TTK HÖK Mb. Elnök) Nyomda: V-TESA Bt. Pécsvárad, Radnóti Miklós u. 11. Felelős vezető: Varga Gergő Megjelenik: 850 példányban
V. évfolyam 1. szám 2010. augusztus - Gólyatábor
T ieTeK
4
Bemutatkozik:
a Tanulmányi Osztály
Kedves Hallgatók! A Természettudományi Kar Tanulmányi Osztályának munkatársai nevében köszöntöm Önöket, örülök, hogy tanulmányaik helyszínéül a pécsi TTK-t választották. Kívánom, hogy az előttük álló éveket töltsék el hasznosan a Pécsi Tudományegyetemen, a szorgalmi időszakokban vegyenek részt rendszeresen az előadásokon, szemináriumokon, gyakorlatokon; a vizsgaidőszakban pedig törekedjenek a vizsgák sikeres teljesítésére.
A Tanulmányi Osztály (TO) munkatársai mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy a tanulmányokkal kapcsolatos adminisztrációs ügyekben a hallgatók segítségére legyenek. A nappali tagozatos hallgatókkal foglalkozó tanulmányi előadók személyesen munkanapokon délelőttönként állnak a hallgatók rendelkezésére, délutánonként a TO zárva tart, a kollégák egyéb feladataikat látják el. A levelező tagozatos hallgatókat a konzultációk idején munkaidőben fogadják munkatársaink. A személyes találkozás sok esetben nem mellőzhető, de igyekszünk nagyobb hangsúlyt fektetni az elektronikus ügyintézésre: e-mailen keresztül minden munkatárs elérhető, a fontos információkat, híreket emailben vagy a TO honlapján tesszük elérhetővé a hallgatók számára. Bizonyos tanulmányi ügyeket pedig kizárólag az ETR (Egységes Tanulmányi Rendszer) webes felületén kell intézniük a hallgatóknak. A képzések a tantervek szerint kreditrendszerben folynak, az egyes félévekben az órarendek határozzák meg a hallgatók napi elfoglaltságaikat. Az ajánlott tantervek és az órarendek is a TO honlapján érhetők el. A kar hatékony működéséhez elengedhetetlen, hogy az egyetemi szabályzatokat mindenki betartsa. Ezen a helyen is felhívom a hallgatók figyelmét, hogy az őket érintő két legfontosabb szabályzatot – Tanulmányi és vizsgaszabályzat (TVSZ), Térítési és juttatási szabályzat – tanulmányozzák át és ügyeljenek azok betartására. További fontos dokumentum a tanév időbeosztása, amely minden tanév előtt elkészül és meghatározza a tanév fontos időpontjait, határidőit. Ezek a dokumentumok szintén megtalálhatók a TO honlapján.
adatainak nyilvántartásának, valamint az oktatásszervezés eszköze a számítógépes tanulmányi rendszer (ETR). Az ETR-hez a hallgatók a felvételi határozatban megkapott felhasználónév és jelszó segítségével férnek hozzá a weben. Ezen a felületen kell majd beiratkozni, a következő félévek elején pedig bejelentkezni, tantárgyakat felvenni, vizsgára jelentkezni… Továbbá figyelemmel kísérhetik az egyetemmel kapcsolatos pénzügyeiket (ösztöndíjak kifizetése, térítések befizetése), tanulmányi adataikat (vizsgajegyek, átlagok, kreditek), egyéb információkhoz juthatnak. A hallgatók felsőoktatási hallgatói jogviszonyuk keretében válnak jogosulttá az ingyenes társadalombiztosítási ellátásokra, ennek feltétele viszont, hogy a hallgatók rendelkezzenek TAJ-számmal és ezt később meghatározott módon közöljék a Tanulmányi Osztállyal. Az egyetem a pénzbeli hallgatói juttatásokat kizárólag banki átutalással teljesíti, ehhez szükséges, hogy a hallgatók rendelkezzenek adóazonosító jellel, valamint bankszámlával. Ezeket az információkat szintén a TO tudomására kell majd hozni. A fentieken túl még több, fontos információt ismertetünk az új hallgatókkal az orientációs napokon (beosztás a TO honlapján), számítunk részvételükre. Addig is töltsék el kellemesen a nyár még hátralévő napjait, a Gólyatábor résztvevőinek jó szórakozást kívánok, szeptember 8-án kezdődik az egyetemi tanév. A Tanulmányi Osztály munkatársai nevében, üdvözlettel:
A PTE-n a hallgatók személyes, tanulmányi és pénzügyi V. évfolyam 1. szám 2010. augusztus - Gólyatábor
Heisenberger Zsolt
T ieTeK
5
A Tanulmányi Osztály dolgozói HEISENBERGER Zsolt Osztályvezető Iroda: A/ 219. E-mail:
[email protected]
PÁPAI Aranka Adminisztrátor Iroda: A/ 218. Tel.: 72/ 503-600 /4171 mellék E-mail:
[email protected] HEGEDŰS Géza Iroda: A/ 217. Tel.: 72/ 503-600 /4377 mellék E-mail:
[email protected]
Osztályvezetõ
Adminisztrátor
- diákigazolvánnyal kapcsolatos ügyintézés, tanterem nyilvántartás, jogviszony igazolások, hallgatói pénzügyek - külföldi hallgatók TB ügyintézése
Nappali tagozatos tanulmányi iroda BIRKENSTOCK Ivett Helga Iroda: A/217. Tel.: 72/ 503-600 /4832 mellék E-mail:
[email protected]
TÉKUS Emese Iroda: A/217. Tel.:72/ 503-600 /4831 mellék E-mail:
[email protected]
TISZAYNÉ Vukováry Beáta Iroda: A/217. Tel.:72/ 503-600 /4371 mellék E-mail:
[email protected]
- tanárképzéssel kapcsolatos ügyek - fizika, földrajz, környezettan és matematika BSc szakos hallgatók
- ETR felelős - biológia BSc szakos hallgatók
- kémia, gazdaságinformatikus, programtervező informatikus, sportszervező és testnevelő-edző BSc szakos hallgatók
Felsőfokú szakképzés és levelező tagozatos tanulmányi iroda TRAUBERT Annamária Iroda: A/221. Tel.:72/ 503-600 /4372 mellék E-mail:
[email protected]
MARICS Ágota Iroda: A/221. Tel.:72/ 503-600 /4370 mellék
testnevelő-edző BSc szakos hallgatók
- hulladékgazdálkodási technológus és idegenforgalmi szakmenedzser és szõlész-borász szaktechnikus FSZ szakos hallgatók - földrajz,BSc szakos hallgatók
V. évfolyam 1. szám 2010. augusztus - Gólyatábor
T ieTeK
6
Mi is az a HÖK? A HÖK a Hallgatói Önkormányzat rövidítése! A HÖK tietek és értetek van! Ez egy hallgatókból álló csapat, melynek elsődleges feladata, hogy segítsen titeket az egyetem útvesztőiben! Bátran fordulhattok hozzánk, ha tanulmányi problémáitok vannak, pályázatot szeretnétek benyújtani a kutatásaitokhoz, vagy ha éppen külföldön szeretnétek tanulni! De ha csak szimplán fénymásolni, vagy faxolni akartok, akkor is nyitva áll előttetek az iroda (A/324)! A HÖK tisztségviselői tagjai a Kar legfontosabb döntéshozó szervének a Kari Tanácsnak, valamint a Kar egyéb bizottságainak munkájában is aktívan részt vesznek, hogy így képviselhessék a TI érdekeiteket! Szóval, ha bármi gondod van, FORDULJ HOZZÁNK bizalommal! Másodlagos feladatunk pedig az, hogy minél kellemesebbé tegyük számotokra az itt eltöltött éveket! Számos szabadidős sport- és kulturális programmal igyekszünk pörgősebbé tenni mindennapjaitokat! Reméljük TI is szép számmal részt vesztek rendezvényeinken, számítunk Rátok! A HÖK tagjai a nyitvatartási időben folyamatos ügyeletet tartanak az irodában, ahol bármikor felkeresheted őket személyesen is. Abban az esetben, ha az irodát zárva találod, megkereshetsz minket e-mailben, vagy akár telefonon is.
A HÖK felépítése: HÖK Elnökség: Elnök: CSONTOS Norbert (30/969-4670)
[email protected] Általános alelnök: CSOKNYA Julianna (30/373-5203)
[email protected] Gazdasági alelnök: SZÉPLIGETI Szimonetta (30/6539236)
[email protected] Ők látják el a HÖK működési és vezetési feladatait. Állandó tagjai a Kar különböző fórumainak, ahol aktívan képviselik hallgatói érdekeiteket. Képviselőtestület: Fő feladatuk, a hallgatók képviselete a különböző fórumokon, mint például az Intézeti Tanácsban, a Kari Tanácsban, valamint a HÖK küldöttgyűlésein. Ők azok, akikhez bátran fordulhattok, ha bármilyen problémátok van. Az ő feladatuk, hogy az egyes szakokhoz eljussanak a HÖK által elindított kezdeményezések.
Hallgatói képviselők MÁTYÁS Mónika
Biológia Intézet
[email protected]
KOVÁCS Péter
Földrajz Intézet
[email protected]
TÓTH Mariann
Környezettudományi-, Fizikai-, Kémiai Intézet
[email protected]
ERDEI Dániel
Matematikai és Informatikai Intézet
[email protected]
HESZ Csaba
Testnevelési- és Sporttudományi Intézet
[email protected]
Mivel foglalkozik a PÖB (Pályázati és Ösztöndíj Bizottság)? A PÖB különböző pályázatok elbírálásában vesz részt. A bizottságnak nyolc tagja van (jelenleg egy poszt betöltetlen): négy oktató és négy hallgató, akiket a HÖK elnök javaslata alapján választottak meg. A PÖB tagjai: Elnök: Dr. Rétsági Erzsébet, a Testnevelési és Sporttudományi Intézet Igazgatója További tagok: Dr. Horváth Győző adjunktus Dr. Kiss Ibolya Ilona adjunktus Berki Mónika tanársegéd Fejes Anikó hallgató Kiss Edit hallgató Hatvani Péter hallgató
A bizottság legfontosabb feladatai: 1. A kari Erasmus ösztöndíj elbírálása 2. A köztársasági ösztöndíj pályázatok rangsorolása Az Erasmus ösztöndíj segítségével a hallgatók betekintést nyerhetnek különböző külföldi egyetemek életébe, valamint szakmai gyakorlatokon vehetnek részt. Köztársasági ösztöndíjra karunk kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatói pályázhatnak, akik jó tanulmányi eredményt érnek el, kutatási vagy közéleti tevékenységet végeznek. Mindkét ösztöndíjra a tavaszi szemeszterben lehet pályázni. Amennyiben kérdésed van a pályázatokkal kapcsolatban, érdeklődhetsz nálunk a HÖK irodán!
V. évfolyam 1. szám 2010. augusztus - Gólyatábor
Julcsi
T ieTeK
7
Gyorsan és könnyedén, azaz két korábbi gólya a „befészkelésről” Sziasztok!
Sziasztok!
Mint minden tevékenységnek, a beilleszkedésnek is van egy szemtelenül egyszerű verziója: a GÓLYATÁBOR… Ez nem a szokásos felsőbb éves ámítja az újdonsült egyetemistákat szöveg, ez az igazság. Ez az elkövetkezendő évek főpróbája. Itt derül ki, hogy képes vagy-e egyetemistaként viselkedni (azaz mértéktelenül inni). A második eligazodási pont az orientációs nap, ahol már kiemelt szerepet kap a homo sapiensek közötti interakció. Itt kaptok először tényleg fontos és komoly információkat az TTK-ról. Gólyatáborban már megismert seniorjaitok végigvezetnek benneteket az iskola labirintusnak mondható folyosóin, megmutatják azokat az előadó termeket ahol későbbiekben életetek legszebb éveit fogjátok tölteni. Valaki a teremben, valaki a termen kívül… kinek, hogy tetszik. Az első zh-k is ezekben a termekben fognak kinek kellemesebb, kinek kellemetlenebb élményeket okozni. A gimnáziumi éveitek után eleinte talán furcsa lesz átállni a másfél órás egyetemi duplaórákra, de sajna mindenkinek át kell esnie ezen. És ha mégsem sikerülne más, csak a falat bámulni, az anatómia előadás végeztével pedig üres jegyzetlappal kivonulni a teremből, akkor sincs minden veszve. Ilyenkor segítenek a gólyatáborban és a szeptemberi bekötözős buliban, stb. megismert csoporttársak (lányokkal érdemes jóban lenni), akik szívesen osztják meg veletek a jegyzeteiket! Mert itt igazi csapattá váltok, ha betartjátok a fent említetteket. Valóban megkönnyíti a dolgotokat, ha nyitottak és mindenre készek vagytok, és minél több embert ismertek meg, a Nektek, GÓLYÁKNAK szervezett rendezvényeken. A beilleszkedés pedig nem lesz többé téma. Rengetek ember lesz azon, hogy Ti minél jobban érezzétek magatokat itt, a PTE Természettudományi Karán. Ez igaz a felsőbb éves hallgatókra, sőt, bármilyen hihetetlen, még oktatóitokra is. Mint minden kezdet, ez is eleinte nehézkesnek tűnhet, de a lényeg, hogy Ti jól érezzétek magatokat, és szóljatok nyugodtan, ha valami gondotok támad, mert segítséget az iskola minden szegletében fogtok találni. Jó beilleszkedést! Császár Alexandra Testnevelő-edző III.
Szeptembertől indul a suli, ami rengeteg újdonságot fog hozni az életetekbe. Az egyik legfontosabb dolog a gólyatáborban és az év elején is, hogy ha nem tudtok valamit (és elég sok olyan dolog lesz), akkor kérdezzétek meg a seniorokat, illetve a felsőéveseket. Túlzás nélkül mondhatom, hogy olyan helyre kerültetek, ahol mindenki szíven segít a másiknak. Elsők között az ETR-rel kell majd megismerkednetek, ahol a félév elején felvehetitek az óráitokat, ha akkor éppen működni fog. Az első héten az épület egy labirintusnak tűnt számomra. Nem egyszerű a termeket megtalálni. Ki van írva, mi merre van, csak egy kicsit keresni kell. A másfél órás előadások között biztos lesz olyan, amit nehezen fogtok kibírni. A félév alatt nagyon sok érdekes dolgot fogtok tanulni. A szorgalmi időszak elég laza. Vannak, akiket csak év végén lehet látni a suliban, amikor jegyzetekért jönnek be. Ilyenkor a fénymásolók forgalma mindig megugrik. A félév végén jön a rettegett vizsgaidőszak, amikor a hallgatók étrendjének 90%-át a koffein teszi ki. A felsőévesek szívesen adnak tanácsokat a vizsgafelvétellel, tanárokkal kapcsolatban, és persze jegyzeteket is kérhettek tőlük. Nagyon sok jó program lesz az év folyamán, ilyen például a szakhét, ahol vetélkedők, buli és sok érdekes előadás vár rátok, vagy a tavaszi és őszi játékok, a kolbásztöltő verseny, a sör-, bor- és pálinkakóstolás, kis- és nagypályás foci, és persze az év egyik legnagyobb (vagy inkább a legjobb) bulija, a PEN. Pécs egy nagyon szép város, ahol mindig találhattok olyan programot, ami érdekel titeket. Remélem, jól fogjátok érezni magatokat, biztos vagyok abban, hogy nektek is hamar sikerül majd beilleszkednetek.
V. évfolyam 1. szám 2010. augusztus - Gólyatábor
Kótai Attila Földrajz III.
T ieTeK
8
Szolgáltatói Iroda Az egyetem mindennapjaiba belerázódva az egyik nagy felismerés minden bizonnyal a várakozások és ügyintézések által bekövetkezett folyamatos időhiány
is itt lehet jegyet váltani, sőt a BTK-TTK Szenes Klubjához egész éves bérlet is kapható lesz várhatóan ősztől. Az őszi félévtől több újdonsággal várják az egyetemistákat a Szolgiban. A legfontosabb ezek közül a díjmentes albérletközvetítés, amelyről több információt a honlapunkon, a www.hok.ttk.pte.hu-n találhatsz. Kovács Zoltán irodavezetőtől megtudtuk, hogy a tervek között szerepel még a sportolási lehetőségek palettájának szélesítése, helyi járatos bérlet árulása, ingyenes taxi rendelés és a szakdolgozatok kötésének közvetítése. Az elsőéves hallgatók 10%-os kedvezményt igényelhetnek a gólyatáborban. Fonyódligeten a Szolgi standjánál tölthetitek ki az igénylőlapot és az utolsó napon megkapjátok a laminált kártyát, amelyet nyomtatáskor, fénymásoláskor, szkenneléskor és spirálozáskor használhattok.
érzékelése lesz. A PTE Ifjúság úti épületében az „A” porta mellett – a főbejáratnál – található a BTK-TTK Szolgáltatói Iroda, ismertebb nevén a Szolgi. Célja, hogy megkönnyítse a hallgatók mindennapjait, ha a zsúfolt napirend egy rövid szünetében épp nyomtatni, jegyeket vásárolni, fénymásolni, információkat kérni, vagy épp űrlapokat beszerezni hív a szükség. Az alapszolgáltatások közé tartozik a nyomtatás (akár sorbanállás nélkül, e-mail küldésével is, csak meg kell adnod a neved, EHA-kódod és a felvétel várható időpontját), fénymásolás, szkennelés, spirálozás, ingyenes internet használat. Az egyetemi ügyek intézéséhez szükséges papírokat, valamint a pályázatokkal kapcsolatos legfontosabb információkat, határidőket szintén a Szolgáltatói Irodában találhatod meg. Emellett számos sportolási lehetőséghez találhatsz itt bérleteket kedvező áron (többek között a Pécsi Squash-ba, Mecsek Fallabda Központba és a Fitnexx-be). Kulturális programokra, mint a színházi előadások vagy a Dumaszínház
Nyitvatartás: H – Cs: 7:30 – 17:00 P: 7:30-14:00 Regisztráció/Jelentkezés: H-Cs: 8:00- 17:00; P: 8:00-14:00. Elérhetőség: (+36) 72/503 600 / 4237, vagy keressétek Kovács Zoltán irodavezetőt a
[email protected] címen.
V. évfolyam 1. szám 2010. augusztus - Gólyatábor
T ieTeK
9
A leendő második otthonotok -
a Szenes klub
Biztos vagytok páran, akik attól tartotok, hogy az egyetem egy gonosz hely és a könyvtár lesz a második otthonotok, ezért megnyugtatlak Titeket, nem az lesz az, hanem a Szenes. A Szenes a főépületben található, pár száz fő befogadására alkalmas klub, mely az elsők között lesz, ami a Pécsett töltött egyetemi éveidre gondolva be fog ugrani.
vagy megnézd az ETR-en, hogy hol is lesz az órád. Az egyéb extrák között szerepel még a szerdánkénti társasjátékozás és a pénteki ingyenes grafológus szaktanácsadás.
Ám a Szenes igazi ereje az esti zenés-táncos mulatságokban rejlik. Ugyanis, amikor a főbejárat vas kapuját behajtják, hetente két-három alkalommal a hátsó ajtót kinyitják, hogy Mitől különleges ez a hely? Attól, hogy nappal és éjszaka egyetemi pályafutásod legjobb bulijaiba juss. Ahhoz az is az alapértelmezett találkozási pontod lesz. Két kurzus érzéshez tudnám hasonlítani, mint ami akkor tölt el, amikor közti szünetben a tökéletes arra, hogy szusszanjatok egyet. a törzskocsmádba belépsz, szétnézel, és vigyorogva fogad Útba esik a büfé, hogy fél tucat ismerős. Csak Szeptember 6. (hétfő) Szenes nyitóbuli - Zene: Enikő itt jobb a zene, jobb aztán a frissen vásárolt Belépő: 500 HUF arcok az emberek, szendviccsel, kólával, és az Szeptember 13. (hétfő) és a TTK-s lányokról egyik automatából korábban Pizsama party Beöltözve ingyenes! avagy – lánygólyák beszerzett kávéval betoppanj Szeptember 20. (hétfő) DJ Portugal figyelmébe – a fiúkról az ajtaján, végignézz a Szeptember 27. (hétfő) Ladies’ Night - Zene: Enikő A még nem is beszéltem. hosszúkás termen, és belépés 22 óra és éjfél között De ha az elvontabb eldöntsd, melyik társasághoz lányoknak ingyenes! népségből válogatnátok, ülj le pár percre. Mert bizony, a Bölcsészettudományi a Szenesben mindig van pár Kar hallgatóival egy épületen osztozunk, így ők is szép ismerős. számmal fordulnak meg a bulijainkban. A helység végén található – esténként színpadként szolgáló – kissé magasított részen pedig a Szenes alkalmazottai Milyen bulikról beszélek? Ha nincs koncert, akkor a pár szeretett DJ-nk egyike szolgáltatja a hangulatot, meglepően ücsörögnek. Az ő elsődleges funkciójuk, hogy a rendre széles zenei skáláról válogatva. Murak, Flinter és Enikő már ügyeljenek, bár atrocitás eddig még nem történt. Emellett, jól ismeri a közönségét, így nincs olyan este, hogy az alter ha szépen kéritek, olyan zenét raknak a lejátszóba, amit vonal ne lenne képviselve egy kis Kispállal vagy 30Y-nal, szeretnétek. de ugyanúgy előfordulhat Prodigy, ahogy Nirvana vagy A Hallgatói Önkormányzat tagjai is rendszeresen megfordulnak Belga. Hogy a koncertfelhozatalt is belőhessétek, íme egy itt, így őket, vagy az egyik dolgozót elkapva, ha bármi kis szemezgetés a tavaly nálunk járt bandákból: Brains, La problémátok lenne, olyanokat faggathattok, akik korrekt Fanfare en Pétard, Mystery Gang, Eric Sumo Band, Psycho útbaigazítást tudnak adni. Az egyetemen gyakran kuszán Mutants. Teltházzal, utána hajnalig partival. működnek a dolgok, és pár hét után majd megértitek, hogy Tehát, a Szenes mindig tárt karokkal vár. Legyen éjjel vagy mekkora előny, ha van sejtelmetek arról, hogy kihez kell nappal, ez az elárvult hallgatók kis menedéke, ahol mindig jó fordulni a bajotok megoldása érdekében. a társaság és a hangulat. Ha nem hiszed, szeptemberben járj Ezen kívül pár számítógép is vár, hogy a szeminárium kezdete utána! Szabi (BTK) előtt két perccel még gyorsan el tudd küldeni a beadandódat,
V. évfolyam 1. szám 2010. augusztus - Gólyatábor
T ieTeK
10
Janus Egyetemi Színház
Pécsi Nemzeti Színház, Kamaraszínház
V. évfolyam 1. szám 2010. augusztus - Gólyatábor
T ieTeK
11
V. évfolyam 1. szám 2010. augusztus - Gólyatábor
T ieTeK
12
Kedves újdonsült Környezettanosok! az iskolapadban eltöltött idő is, no és a felejthetetlen terepgyakorlatok mind-mind örök életre szóló élményt nyújtanak. Majd ahogy múlik az idő, túl lesztek az első zh-kon és feleleteken, magatok mögött hagytok egy vizsgaidőszakot, amire utólag visszagondolva azt mondjátok majd, hogy nem is volt olyan rémes! Őszintén remélem, hogy nagyon jól fogjátok itt érezni magatokat, az általatok választott szak elnyeri tetszéseteket, és akkor sem fogtok majd panaszkodni, amikor a Mecseket mászva, kezetekben kisásóval próbáltok csapdákat ásni, hogy bogarakat foghassatok, vagy mikor túra közben elkap titeket egy hatalmas zápor és totálisan eláztok. No, de elöljáróban ennyit az izgalmas kalandokról. Kívánok Nektek sok erőt és kitartást a sulihoz, sok vidám percet, és fergeteges bulikat, mert a kikapcsolódás kell, de azért ne feledjétek tanulni jöttetek ide, szóval csak ügyesen!
Gondolom már izgatottan várjátok, milyen meglepetéseket tartogat számotokra ez az új, kicsit még ismeretlen környezet, az egyetem. A gólyatáborban már megismerkedhettek leendő szaktársaitokkal, sőt már barátokra is lelhettek, így már sokkal bátrabban vágtok neki a nagy megpróbáltatásoknak. Az első napok, hetek után megtanuljátok a suli rendjét (nem kell minden órára bejárni, egyebek…:-), hozzászoktok azokhoz a változásokhoz, amik eltérnek a gimiben megszokottól. Felfedezhetitek a suli rémisztően egyforma emeleteit, jó párszor el is tévedhettek, mire megtaláljátok majd azt a termet, ahova órára kell mennetek. Szóval már most elárulhatom, rengeteg élményben lesz részetek itt, amikre nagyokat kacagva és örömmel gondoltok majd vissza. Ilyen lesz például a gólyabál, amit elsősként ki ne hagyjatok! Higgyétek el megéri! A rengeteg közös buli, a nagy beszélgetések, a szakestek, sőt olykor még
Marcsi Környezettan HK
Újdonsült földrajzos gólya! Ezúton szeretnélek köszönteni a szakon, gratulálok a sikeres felvételhez, merem állítani, hogy a legjobbak közé kerültél. Ígérhetem, hogy kulturális fővárosunk és a geográfia ilyen sokoldalú művelése megszínesíti az elkövetkezendő 3, illetve ha nagyon jól nyomod, 5 évedet. Az első napokban próbálj nyitott szemmel/füllel közlekedni, illetve minél több órára bejárni. Ártani nem fog, mivel a tanárok szájából elhangzottak később még életeket menthetnek. A legfontosabb feladatod az elején az ÓRAFELVÉTEL és a GYAKORLATOKRA való jelentkezés. Miután ez megtörtént, kezdődhet a 14/6-os felosztású életmód. 14 hét mennyben, 6 hét a pokolban. A szorgalmi időszak rengeteg érdekes programot kínál Neked, részt vehetsz a felsőbb évesek által szervezett földrajzos szakhéten, ahol érdekes előadások, együttlét és buli kínálkozik egy héten keresztül. A tanterv keretében részt vehetsz majd terepgyakorlatokon, ahol gyakorlati tudást szerezhetsz morfológiai, geológiai, őslénytani és botanikai területen. A végére szinte csodákra
leszel képes: már a szagáról megismered a mészkövet, egy ujjal és becsukott szemmel szeded ki magadból a kullancskolóniákat, és hatalmas hegycsúcsokat szidhatsz órákig folyékonyan, hogy miért kellett olyan magasra orogenizálódniuk. Meg fogod ismerni a zh írás rejtelmeit, míg bele nem jössz, egyszer, kétszer, háromszor, ez tőled függ. Méltó befejezésként pedig utolérnek a kollokviumok szabad asszociációs csevegései, melyeknek „szabad”, „asszociációs” és „csevegés” tulajdonságai egyaránt illúziórombolóak. Végezetül pedig, egy jó tanács. Szaktársaiddal csapatot alkotva könnyebben átvészelheted a nehezebb vizsgáidat, képes leszel megtanulni a megtanulhatatlant is, és ha összefogtok, majd sikereket értek el, érdemesek lesztek rá, hogy öregbítsétek a TTK hírnevét. Ezúton kívánok sikeres évkezdést, élményekben gazdag éveket, hatalmas összetartást és tudást! Peti Földrajz HK
V. évfolyam 1. szám 2010. augusztus - Gólyatábor
T ieTeK
13
Ave Fizika&Kémia! Sziasztok újdonsült fizikás hallgatók! Először is gratulálok, hogy bekerültetek kis szakunk családi közösségébe. Bizton állíthatom: Nem fogjátok megbánni! Persze azért mindenképp leszögezném, hogy tanulni, és órákra járni KÖTELEZŐ lesz számotokra. Ugyanis sok más szakkal ellentétben, a Fizikai és Kémia Intézetben elvárják a tanárok, hogy az előadásaikat is rendszeresen látogassák a hallgatók, és emiatt itt is vezetnek katalógust. De rá fogtok jönni, hogy ez így se olyan gáz, mivel a legtöbb tanár jó fej, és érdekes órát tud tartani! Tudnotok kell, hogy a szakotok a „kicsik” közé tartozik, és ezáltal következtethettek arra, hogy nem lesz túl nagy a csoportotok létszáma. Ebből egyenesen adódik a családias hangulat. Szóval jól nézzétek meg kivel hozott össze benneteket a sors, mert jó pár éven át leginkább csak egymásra számíthattok! Tehát ha segítségre lenne szükségetek, kérjetek egymás, vagy a felsőbb évesek segítségét. Így
az összes évfolyam eggyé válhat! Na, erről az eggyé válásról jut eszembe! Természetesen nálunk is minden évben megrendezésre kerül (úgy március-április környékén) a SZAKHÉT! Minden programot úgy tervezni, hogy itt részt tudjatok venni! Tanárok, diákok együtt szórakoznak, sportolnak, vetélkednek, érdekes előadásokat hallgatnak, és aztán a zárónapon, együtt buliznak némi alkohol társaságában… Érdemes nem kihagyni! Sok sikert a tanulmányaitokhoz! Remélem 3 év múlva friss diplomásként emlékezhettek vissza a Gólyatáborban szerzett fergeteges élményeitekre! A táborral kapcsolatban pedig: Őrülten jó bulit kívánok mindannyiotoknak! Csak hogy tudjátok, tavalyelõtt mi nyertük a gólyatábori csapatversenyt, és szeretném, ha ez idén is így lenne! Jelmondatotok legyen: A REÁLOSOK MINDENT BEVÁLLALNAK! Bízom bennetek! Komlós Angéla [Zazu]
Heyhooo Tesis gólyák! Először is szeretnék gratulálni minden tesis Gólyának a sikeres felvételhez. Hesz Csaba vagyok, a Testnevelési Intézet hallgatói képviselője. Szeptemberben kezdem meg a harmadik évemet testnevelő-edző szakon, tehát még én is elég fiatal vagyok, így elég friss élményekkel rendelkezem a gólyák beilleszkedését illetően. Lehet, hogy most egy kicsit meg vagytok szeppenve, hiszen most végleg kirepültetek anyuci szoknyája alól, de ne aggódjatok, hamar fel fogjátok magatokat találni. Kicsit más világ ugyan, mint a középsuli, de könnyen meg lehet szokni. Már csak azért is, mert itt aztán végre tényleg mindannyiunk nagy szerelmével, a sporttal foglalkozhattok. Nincs több fizika-, matek, meg törióra, csak sport. Persze azért senki ne vegye túl lazára. Mindenkinek javaslom, hogy amennyit csak tud, járjon be az órákra, mivel gyakran van jelenléti ív, és ha háromszor hiányzol, akkor végén még nem mehetsz vizsgázni.
Biztosan lesznek tárgyak, amik nem fognak olyan egyszerűen menni, de ha igazán odateszed magad, és segítséget kérsz a többiektől, akkor azokkal sem lehet nagy gond. No, de beszéljünk az érem másik oldaláról is! A tesin általában nagyon sok a jó fej, laza ember, szóval a társaságra biztosan nem lesz panasz. Észre fogod venni, hogy leginkább majd a társaság miatt szeretsz suliba járni. A tesisek mindig összetartanak, egy igazi vérbeli tesisre jóban-rosszban, buliban mindig lehet számítani. Szóval készülj fel arra, hogy életed legszebb korszakát töltöd el ezen öreg falak között. Nagyon sok embert megismerhetsz, és sok igaz barátot szerezhetsz. ÉÉÉSSSSS??? CSAK A TESI!!!!!
V. évfolyam 1. szám 2010. augusztus - Gólyatábor
Hesz Csaba Testnevelés HK
T ieTeK
14
Kedves Bioszos Gólyák!!! Először is gratulálni szeretnék Nektek a sikeres felvételihez, és köszöntelek Titeket a PTE TTK Biológia szakán! Mátyás Mónika vagyok, én vagyok a Biológia Intézet hallgatói képviselője. Én most júniusban fejeztem be a második évemet bioszosként (de még elevenen élnek bennem az első egyetemi szárnycsapásaim :-)). Hol is kezdjem? Első nagy élményetek a gólyatábor lesz! Ez egy nagy buli, ahol megismerhetitek a csoporttársaitokat, igaz barátokat szerezhettek, és igazi közösséggé kovácsolódhattok össze (ami nagyon hasznos lesz a ZH-k előtti tanulás, és a vizsgaidőszak alatti tétel kidolgozás és csere-bere idején). Nagyon sok fontos információt már a gólyatáborban hallani fogtok, de az Orientációs Napokon történik az igazi fejtágítás, szóval ott igazán érdemes odafigyelni! Ekkor történik a beiratkozás, sok értékes infót kaptok az ETR-ről, órafelvételről, és van egy kis túra is az egyetemen belül, ami még nagy segítség lehet a későbbiekben (én kb. fél évig tanultam, hogy melyik termet hol találom, addig
labirintusnak tűnt az egész épület) :-). Ezek után elkezdődik az igazi egyetemi élet! Az órákra érdemes bejárni, néhány tantárgy (akármennyire is furcsán hangzik) igazán izgalmas tud lenni. Megvizsgálhatjátok a saját véreteket, és a különböző állatok boncolása, vagy a papucsállatkák etetése mikroszkóp alatt szintén elég érdekesnek mondható! Igazi megpróbáltatással majd csak az első zh-k és a vizsgaidőszak alatt találkozhattok, de ezt is eddig még mindenki túlélte valahogy!:) Mindig ügyeljetek arra, hogy a sok tanulás mellett azért jusson időtök szórakozásra is. Ott van például a Biológia szakhét tele bulikkal, utolsó nap meg egy jó kis kirándulással és bográcsozással a ” Tecamamánál”!:) Emellett a Szenesben is remek partykat szerveznek, ahol érdemes kipihenni a tanulás fáradalmait! Sikerekben és élményekben gazdag első évet kívánok Nektek! Móni Biológia HK
Kedves leendő matekos és informatikus hallgatók! Új élet az egyetemi élet. Új iskola, új tanárok, új csoporttársak, új barátok, új szabályok, új és érdekesebbnél érdekesebb nevű órák és még sorolhatnám. Mikor én átléptem az egyetem kapuit az első kérdés, ami megfogalmazódott bennem, hogy „Mit keresek én itt? Biztos, hogy nekem való ez a hely?” Idegen helyen az ember elveszettnek érezheti magát, így voltam ezzel én is. Ahogy teltek a napok, egyre több csoporttársamat ismertem meg közelebbről, új barátokat szereztem, így az elveszettség érzése is néhány napon belül tovaszállt belőlem. Természetesen nem csak a barátkozás és a termek közti bolyongás volt az első napok eseménye, hanem az órák és a tananyagok megismerése is. Bizony sokszor előfordult, hogy úgy jöttem ki az óráról, hogy ebből aztán semmit sem értettem. De természetesen vannak olyan órák, amelyek érdekesek és izgalmasak. Kinek melyik óra tetszik, az ízlés kérdése. Az első félév nagyon hamar eltelik, rengeteg új dolog történik, és az ember észre sem
veszi és beköszönt a vizsgaidőszak. Ilyenkor a hallgatók többsége megbánja, hogy nem járt erre vagy arra az órára! Az idődet célszerű úgy beosztani, hogy kényelmesen minden vizsgádra fel tudj készülni, ugyanis annak nem sok értelme van, ha az első 2 hétre feltornyozod a vizsgákat, mert akkor gyenge eredmények fognak születni. Természetesen nem csak a tanulásról és a vizsgákról szól az egyetem; rengeteg évközi program, szórakozási lehetőség vár Rád. Külön kiemelném a szaknapok programját, melynek keretében érdekes előadásokon, este pedig bulikon vehetsz részt. Végzősként jó érzéssel gondolok vissza az első évre, az ismeretlenbe való belépésre. Ma már az egyetem és az ETR területén is otthonosan mozgok, rengeteg hallgatót és oktatót ismerek. Egyetemi életem első napján felmerült kérdésekre pedig már tudom a választ… A Gólyatáborhoz jó szórakozást, az azt követő tanulmányokhoz pedig sok sikert kívánok! Bujdi
V. évfolyam 1. szám 2010. augusztus - Gólyatábor
T ieTeK
15
Mire jók az Orientációs Napok? Kezdjük a legfontosabbal; az Orientációs napokon KÖTELEZŐ a megjelenés! Miért? Azért, mert ennek keretében történik például a beiratkozás, meg amúgy is rengeteg hasznos információt kaptok ekkor. Lehet, hogy sok minden ismerős lesz már a gólyatáborból, hiszen a seniorok biztos sok fontos dologról tájékoztatnak titeket, de mint tudjátok ismétlés a tudás anyja, úgyhogy ezért sem érdemes kihagyni. Tájékoztatást kaptok az egyetem szabályzatairól, az ETR-ről, a tanulmányi- és biztonsági szabályokról, a Támogató Szolgálatról, a Hallgatói Önkormányzatról stb.. A hasznos infók mellett
természetesen körbevezetünk titeket az egyetem épületében, és ez, mint majd látni fogjátok, még nagy segítség lesz a későbbiekben, hiszen elsőre nagyon nehéz átlátni az épület finoman fogalmazva kissé bonyolult felépítését. Szóval ez lesz napközben. De természetesen az esték sem múlhatnak el eseménytelenül; hisz ekkor a Szenes Klubban rendezett bulik keretében - újra együtt bulizhattok a gólyatáborban már megismert arcokkal és a seniorjaitokkal! Szóval, az esti partykat se hagyjátok ki! Csonti
Az új belépő hallgatók beilleszkedésének és tanulmányaik megkezdésének megkönnyítése érdekében rendezendő tanulmányi ügyekkel kapcsolatos tájékoztató (orientációs nap) időpontjai: Helyszín: PTE TTK, Pécs, Ifjúság u. 6. C épület V. emelet 1-es előadóterem (C/V/I) Kérjük a hallgatókat, hogy a kezdési időpont előtt egy órával jelenjenek meg a helyszínen a regisztráció miatt, azaz 8.30-tól, illetve 12.30-tól. Biológia BSc szakos hallgatók (nappali tagozat)
2010. aug. 31. (kedd) 9.30
Földrajz BSc szakos hallgatók (nappali tagozat)
2010. aug. 31. (kedd) 13.30
Gazdaságinformatikus és Programtervező Informatikus BSc szakos hallgatók (nappali tagozat)
2010. szept. 1. (szerda) 9.30
Fizika, Kémia, Környezettan és Matematika BSc szakos hallgatók (nappali tagozat)
2010. szept. 1. (szerda) 13.30
Sportszervező és Testnevelés-edző BSc szakos hallgatók (nappali tagozat)
2010. szept. 2. (csütörtök) 9.30
Hulladékgazdálkodási technológus és Szőlész-borász FSZ szakos hallgatók (nappali 2010. szept. 2. (csütörtök) 13.30 tagozat) A napközben zajló tanulmányokat segítő előadások, tájékoztatók mellett az esti órákban a Szenes Klubban (Ifjuság u. 6., A épület) zenés szórakozási lehetőséget biztosít a Hallgatói Önkormányzat. Ezek a programok segítik a feloldódást, és alkalmat adnak az ismerkedésre. Részletes programot a http://www.hok.ttk.pte.hu és a www.szenesklub.hu címen olvashattok.
A Szenes Klub kínálata az Orientációs Napok ideje alatt 2010. augusztus 31. (kedd)
2010. szeptember 1. (szerda)
2010. szeptember 2. (csütörtök)
Enikő Party
Flinter & Boci
Heaven and Hell party
V. évfolyam 1. szám 2010. augusztus - Gólyatábor
T ieTeK
16
TTK-s szlengszótár, amit tudnod kell... A-Z-ig A
– aula; az origo. Mindenki ide fut be, találkák alkalmas helyszíne. Vigyázat, a legelvontabb fazonok gyűjtőhelye.
B
– Béla; a könyvtár fantomja. Cserében aranyos, és minden egyes kötet lelőhelyét ismeri. Botanikus kert: Könnyed lazítások, bújócskák-fogócskák helyszíne a focipálya körül, ahol ritka fafajok, növények, titkokat rejtő ösvények, és andalgó szerelmesek lakoznak. BTK: Bölcsészettudományi Kar. Esküdt ellenség vagy örök barát?! Erről megoszlanak a vélemények. A te feladatod kideríteni! Hajrá!!!
C
– Chiiiiijjjjaa! Fantomunk kedvenc (és egyetlen) köszönési formája. A frászt hozza rád, de legalább tudod, hogy élsz.
D
– diploma; AZ oklevél, melynek megszerzése érdekében aláveted magad ennek a 3-5 évig terjedő „szanatóriumnak”. Nem adják ingyen, de hosszas nyomozás után találni azért túlélőket.
E - Ede: gólya. Rendszertanilag gólya. Sohasem repül el délre. Fonyódligeten és a HÖK irodában találkozhattok vele!
EFOTT: Az egyetemi hallgatóság országos mulatsága, mely nomád életet él, állandóan vándorol. A következő házhoz jön. Egy hét betarthatatlan szüzességi fogadalom az otthon maradt szerelmednek! Előadás: Minimum 2x 45 percet magába foglaló program, látogatása kötelező (szembe kell néznetek azzal, hogy az élet kegyetlen), viszont egyes esetekben kitűnő pihentető, altató, esetleg detoxikáló hatású lehet.
életre kelni, és megfosztani egy általad kedvelt kurzus teljesítésének lehetőségétől. Mielőtt belépsz, mindenképp dugd el a baseball ütődet!
G – Gólyabál: Kötelező őszi program minden gólyának. Ilyenkor mindenki csinos, elegáns, és pár bécsi tánclépéssel megválthatja a világot. Legalábbis egy éjszakára minden bizonnyal.
H
Energiaital: Nélkülözhetetlen segítőtárs a vizsgaidőszakban. Ja, és persze az esti buliban is kiváló egy kis alkohollal vegyítve! :-)
– Harmincas; a Főpályaudvart és a Buszpályaudvart („Parasztelosztó”) egyetemünkkel összekötő legendás buszjárat. Mindig nagy a tömeg (ez különösen nyáron élvezetes); ha kellene, nem jön, ha nem kell, sűrűn jár. Télen hűt, nyáron fűt. De legalább elmondhatod, hogy Mercedessel jársz iskolába ;)
ETR: Sosem működik, amikor kellene, hajlamos önálló
J – Jakabhegyi Kollégium; az igazi kollégium, a legtöbb TTK-
V. évfolyam 1. szám 2010. augusztus - Gólyatábor
T ieTeK
17
s kacsalábon forgó szálláshelye (kb. annyira stabil is). Lehet álom vagy rémálom, de legalább a közel van az egyetemhez és már sokan kibírták ott és még senki sem halt bele.
K – kollokvium; a féléves vagy egy éves előadássorozatok méltó befejezése korra, nemre, szakra való tekintet nélkül. Kötetlen elbeszélgetés a vizsgaanyagról, és csupán csak a „kötetlent” és a „beszélgetést” vonom kétségbe.
Kredit: elkeseredett próbálkozás az élet jobbátételére. Nem adják csak úgy oda. Régi mondás szerint, olyan, mint a Pokémon: sok kell belőle, hogy mester lehess.
L – labor; szinte minden szakon van, ez a legmisztikusabb
hely, amit hallgató valaha is elképzelhet. Nagy varázslatok folynak itt: kísérlet, mérés, robbantás, de az is előfordul, hogy békából lesz kir…. na jó, nem fogok hazudni. Belezett béka.
ha felvesz egy tesiórát, vagy csak simán részt vesz a Focikupán!
Sz
– Szakhét: Felsőbbévesek által szervezett alternatív szórakozási forma. Egy hét kötetlenség, érdekes programokkal, fergeteges bulikkal és nem kevés alkohollal. Szenes: Dohányzó-, beszélgető-, internetező, esetenként pedig bulizóhely, jó mélyen beásva az egyetem szívében. Az ellenség megtévesztése érdekében bányának álcázták. Szoctám:. Morbid, de minél rosszabb helyzetben vagy, annál több jut belőle, úgyhogy idén Karácsonyra kistesókat kérj a Jézuskától. Akár a havi söradag is ki jöhet belőle, úgyhogy érdemes megpályázni!
M – menza; valójában az egyetem falain belül rejtőző étterem. Nem túl „update”, nem is olcsó. De legalább van.
T – Talár: Több év megpróbáltatás és vigadalom után
MSc: Master of Science… plusz két év azoknak, akik befejezték a BSc-t! Érdemes ezt is megcsinálni, ha nem csak WC-papírnak akarod használni a diplomádat!
csupán pár órára öltheted magadra, viszont ha rajtad van, akkor az már azt jelenti, hogy sikeresen diplomáztál. Amúgy Tiszta Harry Potter feeling!
N
Táncoló Egyetem: Ha nem vagy a parkett ördöge, jelentkezz, és életed későbbi szakaszaiban legalább elkerülheted a nyílt töréseket, a gagyizásokat és a totális beégéseket.
– Négyszázágyas: Az egyetemmel szemben álló regeneráló hotel (klinika). Kerüljétek a bejutást! Annyira azért nem célszerű túlzásba vinni a bulizást!
NY
- Nyelvvizsga: Diplomához elengedhetetlen dokumentum. A 6. félévre feltétlenül szerezz egyet valahonnan. Például Rigó utcából, piacról, maffiától…
O – Orvosis aula: A TTK-nak főleg azért fontos, mert egy ideje itt rendezik meg a TTK-s gólyabált, ahol a részvétel a jó kis gólyáknak kötelező.
O – ösztöndíj; elvileg a tanulmányi eredményeid határozzák meg az összegét, gyakorlatilag ismét a körülmények áldozata vagy: hány kreditet szereztél, hányan vannak a szakodon, milyen az évfolyam átlaga, stb… Lényeg, hogy mindig maximum a felét kapod annak, amire számítasz. Vizsgaidőszakban szigorúan UV-csekkre költjük.
P – Paulus: Egyetemünk tőszomszédságában fellelhető etető-itató hely. Remek kaják, jó kiszolgálás, és tényleg csak egy karnyújtásnyira van. Ehetsz, ihatsz, puskát írhatsz. PEN: Alias Pécsi Egyetemi Napok. A pécsi ifjúság egy hete, amikor megmutathatja a világnak, hogy mi is az a kultúra (vagy degeneráltság). Legyél részese, örülj, hogy van, tedd magadévá.
R – Rektor: Dr. Gábriel Róbert. Az egyetem legfelsőbb
vezetője. Az ő szavára mindenki hallgat. Ja és a bioszosokat tanítani is fogja. ;)
S
Sportcsarnok: Tesiseknek otthon, de bárki bejuthat,
TO: Tanulmányi Osztály. Az alfa és az omega. Minden egyetemista itt kezdi és itt is végzi pályafutását, de közben azért történik egy s más. A kígyózó sorok láttán gondoljatok arra, hogy legalább a BTK-soknak sokkal rosszabb! ;)
U – UV; utóvizsga. Kerülendő. Néha azért belefutunk… Egy dologra hasznos is lehet: tanáraitok jól az emlékezetükbe vésik a nevetek, ha már harmadszorra mentek.
V
– vizsgaidőszak; bizony a legkétségbeesettebb tiltakozás, ellenkezés, óra- ill. naptárvisszaforgatás és egyebek ellenére is minden szemeszter végén eljön a rettegett idő, melynek során a legelvetemültebb link egyetemista is kisangyallá válva bújja könyveit, jegyzeteit. Egyes legendák szerint akár kínaiul is meg lehet tanulni eme csodás időintervallum ösztökélő adrenalinfröccseinek hatására…
Z
– ZH; zárthelyi dolgozat. A rettegett, sokat emlegetett tudáspróba. Több fajtája ismeretes: írhatjátok hetente, havonta, negyedévente. Kicsit olyan, mint a nagydolgozat a középiskolákban, csak rázósabb. Szeretni fogjátok. ;) Zöld Sziget: Szinte oázis a másfél órás agyelszívások közti fél órában. A csarnok mellett találod. Friss levegő, kellemes társaság, és ami a legfontosabb; SÖR IS KAPHATÓ!!!
V. évfolyam 1. szám 2010. augusztus - Gólyatábor
T ieTeK
18
EKF programok 2010. szeptember-december Szeptember Magyarok I. Kulturális Világfesztiválja Kultúrházak éjszakája Időpont: Szept. 18. 15:00 - 22:00 Helyszín: Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ.
minden kíváncsiskodó betekintést nyerhet a korabeli Pécs életébe. Pécs városa emléket kíván állítani a középkori szerzőnek, aki a szökőkutakkal és rózsaligetekkel teli települést látta. Az eseményen két népszerű keleti hangzású koncert is lesz, Isztambul hangjai és a Három nő. November
A szervezők megidézik a modern magyar festészetet, melyet a Nagybányai művésztelep indított el. A programsorozatban 16 órától az érdeklődők interaktív programokban is részt vehetnek. 18 órától pedig kiállítások és könnyű zenei koncertek várják az nézelődőket. Örökség Fesztivál – Pécsi Napok Időpont: Szeptember 16-26. Helyszín: Sétatér, Pécsi Nemzeti Színház, Széchenyi tér, Barbarkán várárok, Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ és a belváros terei. Ez a régió legnagyobb múltú művészeti fesztiválja, ahol a helyiek és a városba érkező vendégek, turisták is jól érzik majd magukat. A terek és az ipari műemlékek közelében színes programok várják az érdeklődőket. Koncertek, színházi és táncos előadások sokaságára számíthatunk. V. Bordal Világfesztivál Időpont: Szeptember 23-26. Helyszín: Pécsi Nemzeti Színház, Villány, Siklós, Széchenyi tér. Pécs 1993 óta rendezi meg Európa egyetlen, kizárólag férfikarok és férfi-énekegyüttesek számára meghirdetett fesztiválját, amely mára nemzetközileg is elismert rendezvénnyé nőtte ki magát. Az elmúlt 15 évben 38 országból 4000 énekes fordult meg a fesztiválokon. A Bordal Világfesztivál egy év alatt 6-8000 látogatót vonz a városba. A találkozó négy napján 3 nagy kontinens (Dél-Amerika, Ázsia, Európa) férfikórusai, vokálegyüttesei énekelnek és szórakoztatják az érdeklődőket. Október Golden Routes Interkulturális Dialógus Időpont: Október 6-8. Helyszín: Művészetek és Irodalom háza Evliya Çelebi, a törökök egyik legnagyobb történetírója 1663 tavaszán érkezett a hódoltság egyik leggyönyörűbb városába, Pécsre. Munkásságának hagyatéka révén
IV. Balkán Világzenei Fesztivál és Találkozó a Balkán Kapujában Időpont: November 3-6. Helyszín: Uránia mozi, PTE ÁOK Aula Immár negyedik alkalommal rendezik meg a Kelet-Nyugati átjáró a Balkán-félsziget kulturális fesztivált. Világzenei koncertek, művészeti kiállítások és konferenciák várnak titeket. A rendezvény élményt és ismeretet egyszerre kínál ahhoz, hogy a Balkán kulturális, irodalmi, filozófiai, politikai és művészeti térként épüljön be a köztudatba. Ismertebb fellépők: Mercan Dede Secret Tribe, King Ferus Mustafov, Lajkó Félix, Boris Kovac and the LaDaBa Orchestra, Fanfare Shavale Nemzetközi tehetségkutató verseny és konferencia Időpont: November 26-27. Helyszín: Zsolnay Kulturális Negyed, Expo Center Megközelítőleg 20 éve indult ez a Német kezdeményezésű, könnyűzenét népszerűsítő projekt. A tehetségkutató fesztivál elődöntőinek és döntőinek a három kulturális főváros ad otthont, a Ruhr-vidék, Isztambul és végül Pécs. A döntőt Pécsen fogják tartani, ahol 10 fiatal csapat mérettetik meg a nemzetközi zsűri előtt, akik megválasztják az év zenei „Európa-bajnokját”. December A Gyugyi-gyűjtemény állandó kiállítása Időpont: Szeptember 1. - December 31. Helyszín: Sikorsky-ház A neves Gyugyi László műgyűjtő több mint 600 tételből álló Zsolnay gyűjteménye páratlan értéket képvisel. A gyűjtemény egyes darabjai a gyár historikus és szecessziós korszakából származnak. Az Európa Kulturális Fővárosa program alkalmából lelt otthonra Pécsett a gyűjtemény, melyet a Sikorsky-villában tekinthettek meg.
V. évfolyam 1. szám 2010. augusztus - Gólyatábor
T ieTeK
19
BTK-TTK-MK GÓLYATÁBOR 2010 FONYÓDLIGET V. évfolyam 1. szám 2010. augusztus - Gólyatábor
T ieTeK
20
nap 1.1.nap
������� �������
��������������������� �������� ������������� ������������ ������������ ����� ���������������� ����� ���������������� �������������������� �������������������� ��������������������� ��������������������� ����� �������� ����� �������� ����� ������������������ ����� ������������������
nap 2.2.nap
������� �������
����� ����� ����� ����� ����� ����� ����� ����� ����� ����� ����� �����
����������������� ����������������� ������� ������� ��������������� ��������������� ��������������� ��������������� ������������ ������������ �������������� �������������� ������� �������
nap 3.3.nap
������� �������
����� ����� ����� ����� ����� ����� ����� �����
����������������� ����������������� ������� ������� ������������� ������������� �������������� �������������� ���������������� ���������������� ���������������� ���������������� ������� �������
����� ����� ����� �����
������������ ������������ ����� ���������� ����� ���������� ����� �������� ����� �������� ����� �������������� ����� ��������������
�������� �������� ����� �������������� ����� �������������� ����� ��������� ����� ��������� ����� ������������ ����� ������������ ����� ���������������� ����� ���������������� ����������������������� ����������������������� ������� ������� ����� ��������������� ����� ���������������
����������� ����������� ����� ���������������� ����� ���������������� ����� ��� ����� ��� ����� ����������� ����� �����������
������� 4.nap nap ������� 4. ����� �����
������������������������� �������������������������