KÖLCSEY FÜZETEK
Győri-Nagy Sándor:
JÖVŐKÉP(ESSÉG)EK Iskolavizsgálat Kállón (Nógrád megye) 2002
Kölcsey Intézet
1
A kiadvány a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete Kultúrökológiai
és
Környezeti
Kommunikációs
Tanszék
kutatócsoportjának
összefoglaló tanulmánya, valamint a Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány Kölcsey Intézete által 2003. március 7-én szervezett tanácskozáson elhangzott előadások alapján készült.
C A Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány Kölcsey Intézete 2003.
Felelős kiadó: Kulin Ferenc, a Kölcsey Intézet igazgatója
Szerkesztette: Sallai Éva
Tipográfia és borítóterv: Ivanov György
Kiadja: a Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány Kölcsey Intézete 2
Győri-Nagy Sándor:
JÖVŐKÉP(ESSÉG)EK Iskolavizsgálat Kállón (Nógrád megye) 2002
A kutatást a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete Kultúrökológiai és Környezeti Kommunikációs Tanszékének kutatócsoportja végezte dr. Győri-Nagy Sándor tanszékvezető egyetemi docens irányításával.
Munkatársak: Baboss Boglárka Baboss Botond Kalotai Zsuzsanna Kelemen Janka Kovácsné Lajos Krisztina Dr. Lábadi Károly Nagy Péter
1
Győri-Nagy Sándor: BEVEZETŐ A Nógrád megyei Kálló modell-településnek tekinthető azon nagyszámú töréses fejlődésű magyarországi falu vizsgálatában, ahol a korábbi helyi közösség szétesése a helyi kommunikáció formáinak és tartalmainak világosan érzékelhető, de törvényszerűségeiben máig föltáratlan átrendeződésével járt. A helyi közösség utóbbi fél évszázados történetének töréseit e településeken olyan külső eredetű társadalmi tényezők okozták, amelyeket az ilyen típusú helyi közösségek – más, szerencsésebb adottságúaktól eltérően – nem voltak képesek kivédeni vagy ellensúlyozni. A téeszesítés előtti Kálló 1990-re nem csak lakosságának mintegy felét veszítette el, de helyi kultúrájának megtartó, szabályzó, belenevelő erejét is. Időközben az elöregedő magyar törzslakosság mellett helyi cigánykisebbség növekedett generációs többséggé a szülőképes nemzedékek zömében. A kultúrájának tekintélyét veszítő eredeti helyi közösség meg az akkulturációs folyamatban számos tényező által gátolt helyi cigányság közt mára megszűnőben vannak a korábbi, nem is régen még jól működő kommunikációs csatornák. A maradék kommunikációs tartalmak és formák tartománya, mélysége, minősége, életképessége, szocializációs ereje drasztikusan csökkent. Ez a helyi kommunikáció tragikus zavarait okozza. Országosan látható, hogy az egyáltalán nem elkerülhetetlen magyar-cigány helyi konfliktusok az általános lemaradás ok-okozatcserés ördögi körébe terelik az ilyen települések útját. Spontán megoldásként mind feltűnőbb a cselekvőképes lakossági rétegek – magyaré és cigányé egyaránt – elmenekülése. E folyamatok kialakulásának föltáratlanságát óriási veszélynek tartjuk, nem „csak” az ország társadalmi békéje, eurokonform
gazdasági
fejleszthetősége
szempontjából.
Legfőképp
azoknak
a
visszafordíthatatlansági szakaszba forduló folyamatoknak a lefékezése érdekében, amelyek az ország fenntartó alapjaiként tekintendő helyi közösségek szellemi-kulturális egészségi állapotát végletesen veszélyeztetik. A jászladányi alapítványi iskola körülihez hasonló bonyodalmak ön- és közigazgatási kezelhetőségét jelenleg éppen az nehezíti, hogy a „hagyományos”, külső közelítésű társadalom- és kultúrakutatás módszereivel csak a konfliktusok ténye, kialakulási menetrendje és külső szemléletű ok-okozat sora állapítható meg. Ez alapján ugyancsak külső (hatalmi) állásfoglalás „tesz igazságot”. Pedig az ilyen helyi közösségek belső
2
konfliktusainak kialakulását új kommunikációs formák és tartalmak vezérlik. Ezek mellett nem csupán maga a konfliktus ténye és kialakulási menetrendje, ok-okozati rendszere követ más logikát. A konfliktust orvosolni próbáló külső intézkedések is ebbe a más logikai rendbe kerülve éppen nem a kívánatos megoldás felé terelik a fejleményeket, hanem csak újabb külső tényezőként hatnak a föltáratlanul továbbgyűrűző helyi folyamatokban. Ennél többet azonban máig nem tudunk. Nem ismerjük az ilyen töréses fejlődésű települések tördelt kommunikációs alakzatainak igazi tartalmait, ezért sincsenek megbízható ismereteink sem ezek működési törvényszerűségeiről, sem pedig a potenciális kommunikációs csatornákról és szintekről. Nem tudjuk, hogy egymásra milyen mértékben fordíthatók le, vihetők át ezek, ahogyan azt sem, hogy a településen (adott kultúrközösségi szinten) kívülről érkező impulzusok (átalakuló magyar jogrend, EU-harmonizált jogi, gazdasági, közigazgatási, oktatási és médiatartalmak) milyen értelmezési alapokra számíthatnak és milyen kultúrkommunikációs következményekkel jár(hat)nak ebben a mozgó viszony- és jelentéshalmazban. Az egész kérdéskört, egyáltalán az ilyen települések jövőképességét azonban a lélektani értelemben vett kommunikációs képességek felől is vizsgálni kell. Sőt azt kell mondanunk, hogy a sokszoros kontraszelekciót elszenvedett ilyenfajta településeken ma már ez az elsődleges kérdés. Az egész település jövőképességét, a benne felhalmozódott gondok megoldási módozatait és szintjét az dönti el, hogy milyen szellemi alapjai és tartalékai vannak vagy lehetnek az illető településnek. Így tekintve a problémát nyilvánvaló, hogy ezeknek a szellemi alapoknak és tartalékoknak a helyi felelőseit, a családot és a nevelési-oktatási intézményeket kell az ilyen komplex indíttatású vizsgálatok „beszálló” szakaszának középpontjába helyezni. Mivel azonban a helyi családok nyelvi-kulturális működése különösen nehezen ragadható meg, logikus volt a kutatásokat a legformalizáltabb működésű intézményekkel kezdeni. Az óvodából és az iskolából ugyanis aztán már olyan szálak vezetnek a családok felé is, amelyeken azok működése közvetett és közvetlen módon is sokféleképp vizsgálható. A kitűzött különleges feladatok tudományosan megbízható elvégzése azonban csak alkatában és módszerében egyaránt újszerű kutatásokkal lehetséges. Kutatásunk alkatiszemléleti újszerűséget a kultúrökológiai, tehát egészleges és dinamikus modell jelenti, amely a vizsgált közösségszinteket funkcióegészként ragadja meg. Ezt a vizsgálati modellt nyugat-magyarországi
és
ausztriai
(Burgenland/
Őrvidék)
összehasonlító 3
kisebbségkutatásaink során dolgoztuk ki, majd alkalmaztuk egyéb Kárpát-medencei érintkezés-vizsgálatainkban. A módszer nyugat-európai ismertetése már az 1984-1990 között megtörtént, hazai elterjedése azonban számos okból még várat magára. Ezek egyike az egészleges-dinamikus kultúrökológiai modellnek a vizsgálódási újszerűségében rejlik, amely a vizsgált közösségszinten belülre helyezkedve, a vizsgált funkciókhoz illeszkedő eljárásokat alkalmaz. A kutatási módszerek az elmélyülő közelítés jegyében a szociológiai típusú adatmerítéstől kezdve a beilleszkedőnek ismert néprajziantropológiai módszereken át az ottlakó módon „résztvevő” belső nyelvi-kommunikációs kutatásokig komplexen összehangolt és egymással többszörösen visszaellenőrzött eljárásokat jelentenek a méréses, kísérletes ellenőrző vizsgálatokkal bezárólag. Most az első esztendő intézményi kutatásainak egy fontos szakaszán vagyunk túl, amelyet „A Természet- és társadalom-környezeti kommunikáció intézményes formáinak működése Kálló (Nógrád megye) magyar–cigány (romungró) vegyes lakosságú településen” címmel a Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány Kölcsey Intézete támogatott. Az óriási adathalmaz zöme az elmélyülő kutatás elve szerint a további kutatások nyersanyaga, mostani formájában összegezhetetlen. Írásunkban azokat a vizsgálatokat foglaljuk össze, amelyeket korábbi vizsgálataink értelmező hátterével már most közlésre, vitára és kritikus felhasználásra is alkalmasnak tartunk. Az eredmények legfőbb hasznosítói reményeink szerint a helyi (kisebbségi és többségi) önkormányzatok, a helyi közösségek és ezek nevelési-oktatási intézményei lesznek. De legalább ennyire segítik majd az önkormányzatok felügyeleti szerveit, a belügyi, az oktatási és a kulturális, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési, illetőleg a környezetügyi tárcát olyan döntések meghozatalában, amelyek tekintettel vannak az ilyen települések természet-
és
társadalomkörnyezeti
viszonyainak
rendkívüli
bonyolultságára,
sérülékenységére és sorsuk alakulásában a helyi óvodák és iskolák kiemelten fontos szerepére.
4
1. KÁLLÓ ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA 2002-BEN „Manapság szinte naponta találkozhatunk a cigányságról, a cigány gyermekek oktatásáról szóló tanulmányokkal. Más dolog azonban „elméleti síkon” tanulmányokat készíteni a cigányságról, szép és könnyűnek látszó megoldásokat felvázolni, irányelveket szabni, s megint más vállalni egy egész pályafutáson át a cigány tanulók nevelésének ügyét.” Juhász Józsefné tanár
1.1. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Kálló általános iskolája körzeti iskola. Ide nemcsak Kálló község iskolaköteles korú gyermekei járnak, hanem ötödikes koruktól Erdőtarcsa tanulói is. Az Erdőtarcsán működő alsótagozat szervezetileg Kálló központhoz tartozik. 1.1.1. Kálló rövid történeti szociológiája Kállót írásban először IV. Béla 1246. évi oklevele említi a váci püspök birtokaként. 1461-ben huszita pusztítás áldozata. 1551-től 1683-ig török hódoltsági terület. Gazdálkodó lakosságának létszáma a történelmi események szerint változik. Korábbi 19 adózó portájából pl. 1634-re összesen 6 marad meg. A többek által vitatott hagyomány szerint 1710. januárjában itt táborozott kurucaival a romhányi csatába tartó II. Rákóczi Ferenc. Ennek emlékét őrzi a helyi általános iskola neve. 1779-ben Daróczi József plébános népesség-összesítése szerint 102 család, 740 fő él a faluban. Köztük ekkor egy Oláh és egy Farkas nevű cigánycsalád. 1849-ben és 1886-ban kolera pusztít. Az ekkor már 2000 fő körüli lakosságból 154 ill. 134 ember esik áldozatul. A jelentős mezőgazdasági település népessége a 20. század közepi téeszesítésig 2200 főre emelkedik. Egy 1920-as évekbeli írás már 20 helyi cigánycsaládról tud. Napjainkban az 1400 körülire csökkent lélekszámú falu összlakosságának közel 40%-át teszik ki. A mai Kálló halmozottan hátrányos településnek számít. Természet-környezeti adottságai jók, mégis egy kicsit a „senki földje”. Nógrád megye legdélibb települése, távol a megyeszékhelytől, közel Heves- és Pest megyéhez. Senki sem érzi magáénak. A rendszerváltás előtt Budapest jelentette a legtöbb ember számára a munkalehetőséget, ahová nagy számban ingáztak naponta, a helyi cigány lakosság munkaképes korosztályainak zöme
5
is. Emellett sokan találtak munkát a helyi mezőgazdasági termelőszövetkezetben és melléküzemágaiban, valamint a Vegyesipari KTSZ-ben. A maiak emlékezete szerint a falu az 1970-es években élte legutóbbi fénykorát. Az emberek építkeztek, jelentősen nőtt az életszínvonal. Ekkor épült az új iskola. Épült, szépült a falu. A cigánytelepek felszámolását előíró országos rendelet nyomán ekkor költözik be jó néhány cigánycsalád a faluba. A rendszerváltás után sorra szűntek meg a munkahelyek, felmorzsolódott a tsz, a KTSZ. Az addig a „társadalmilag szervezett munka” keretében teljeskörűen foglalkoztatott munkaképes lakosság foglalkoztatási gondokkal találta magát szemben. Megjelent és magasra szökött a faluban a korábban ismeretlen munkanélküliség. Nem csupán a szakképzetlen cigányság, hanem a szakképzett magyar lakosság körében is. Ma jelentős a segélyekből, családi pótlékból élő családok száma. Megindult az azóta is tartó migráció. A tehetősebb helybéliek Budapest irányába, a budapesti kisnyugdíjasok, cigány családok, Erdélyből áttelepülő magyarok, Budapest egykor munkáslakta peremkerületeinek elszegényedett családjai Kállóra költöznek. Legerőteljesebb a cigány etnikum népességnövekedése. Mind többen vannak azok, akik az elmúlt években a társadalom perifériájára sodródtak. Az ellenérzés velük szemben egyre erősebb. A tősgyökeres kállaiakról az járja, hogy jellemzőjük a tartózkodó viselkedés, amolyan „hideg hegyvidékiek”. De azokat a cigányokat elfogadták, akik beilleszkedtek, akik törvénytisztelő emberek. Az itt élő cigányok anyanyelve magyar. A falu hagyományos paraszti gazdálkodási szerkezetének 1960-as évekbeli átrendezése óta a cigányság sem űzi hagyományos mesterségeit. A legutóbbi népszámláláskor elenyésző volt azok száma, akik cigánynak vallották magukat. A 2002. évi helyhatósági választások után mégis helyi kisebbségi önkormányzat alakult. Csekély kivétellel munkanélküliek. Életviteli sajátosságaik nagyban eltérnek a környezetükétől. Napról napra nő körükben a szegénység, a deviancia, a bűnözésre való hajlandóság. Ezért erősödik velük szemben a negatív közhangulat. 1.1.2. Erdőtarcsa történeti szociológiája Csupán 4 km-re fekszik Kállótól, mégis teljesen más kultúrájú község. A nevét említő első adománylevél 1404-ből, Zsigmond királytól származik. 1439-ben már Báthory István birtoka 127 házzal, 837 lakossal. Lakóinak száma a Rákóczi-szabadságharc után pusztító pestis miatt 11 háztartásra csökken. Az 1779-es népösszeírás már 66 családot, 433 főt, az 1848-as adatok pedig 700 főt említenek. 1849 nyarán azonban kolera tizedeli a lakosságot. Az 1779-es összeírás tanúsága szerint
6
három zenész cigánycsalád él a faluban. Borovszky Samu 1911. évi Nógrád-Hont vármegye-monográfiája már 189 cigány lakót említ. Erdőtarcsa lakóiról így ír: „… A lassú, vagy kevés eredménnyel járó munkát nem szeretik, … bámulatos munkabírást tanúsítanak. Az itteni nép földművelő, kereskedelemhez nem értő, vagyonszerzéssel nem törődik…. Nyílt, őszinte természetű, jókedvű, tréfás emberek lakják a községet. Azonban sértést nem tűrő, hirtelen haragú, szenvedélyes, de nem alattomos. Nem úrgyűlölő, de úrnak csak a falu keresztény földesurait tartja. Nem fukar természetű. … 1848-ban még csak hat cigány volt, jelenleg 189. … ezek vályogvető és muzsikus cigányok. Ugyancsak jó humorú emberek. … Alaptermészetük a könnyelműség, a jövővel nem törődnek.” A falu úgynevezett „kastélyos falu” volt. Öt földesúr kúriája közül három ma is áll. Talán ennek az „úri” környezetnek tudható be, hogy a szegény nép is illemtudóbb, „intelligensebb” volt a környező falvak lakóinál. Barátságos, összetartó emberek. Sajnos a rendszerváltás ebben a faluban is hasonló kedvezőtlen változásokat hozott, mint Kállón. A munkanélküliség, az el- és beköltözések, a lakosság összetételének kedvezőtlen alakulása folytán a helybeliek befelé fordulók, bizalmatlanok lettek. Szinte napi eseménynek számít a betörés, a lopás, randalírozás. A faluban sok az eladó ház. 1.1.3. Iskolai adottságok A beiskolázási körzetben végbement változásoknak megfelelően változott az iskola tanulói összetétele is. Míg az 1980-as években a cigány tanulók száma az összlétszám 30%-a körül mozgott, addig mára ez az arány iskolai szinten megközelíti a 70%-ot. Ez az arány a népesség-nyilvántartási adatok tanúsága szerint az elkövetkező években még nőni fog. Fokozza a cigány tanulók arányának emelkedését az az utóbbi időszakban elterjedt és egyre nagyobb teret hódító tendencia, hogy a magyar gyerekeket szüleik valamelyik szomszédos település iskolájába íratják be már első osztályba, vagy negyedik, de legkésőbb hatodik osztály után a még itt lévők közül is elviszik a jobb képességű tanulókat Aszód valamelyik gimnáziumába. A 2002/2003-as tanévet az alábbi tanulócsoportok kezdték meg: Anyaiskola Osztály
1.
Tagiskola
2.a. 2.b.
3.
4.
5.a. 5.b. 6.a. 6.b.
7.
8.
1.
2.
3.
4.
Létszám 23
18
13
17
23
22
12
22
17
21
21
5
5
6
6
Cigány tanuló k%
56
100
65
96
52
92
32
100
27
38
100
80
34
50
61
7
A cigány tanulók aránya az iskolában: 69%. Ezek az adatok jól érzékeltetik, hogy az iskola alapfeladatai megváltoztak, meg kellett, hogy változzanak.
8
