KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: KEMECSE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 21/2015. (II.10.) Határozata A Hétszínvirág Napköziotthonos Óvoda és Tipegő Bölcsőde bölcsődére vonatkozó szakmai programjának módosításáról A Képviselő-testület: 1. A Hétszínvírág Napköziotthonos Óvoda és Tipegő Bölcsőde bölcsődére vonatkozó szakmai programjának módosításával összefüggésben jóváhagyja, hogy:
Az intézménybe felvehető gyermeklétszám:
56 fő
Az intézményben működő csoportok létszáma
14 fő
2.
Az 1. pontban meghatározott módosítások figyelembevételével egységes szerkezetbe foglalt szakmai programot jóváhagyja.
3.
Utasítja a jegyzőt, hogy az intézmény működési engedélyének módosításához szükséges iratokat az engedélyező hatóság részére küldje meg. Határidő: 2015. február 28. k.m.f.
Lipők Sándor sk. polgármester
dr. Hostyisószky István sk. jegyző
A határozatot elfogadás után kapják: Lipők Sándor polgármester Dr. Hostyisószky István jegyző Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Szociális- és Gyámhivatala Bíró Sándorné óvodavezető Varga Anita bölcsődevezető
A kivonat hiteléül:
Bilecz Julianna jegyzőkönyvvezető
Hétszínvirág Napköziotthonos Óvoda és Tipegő Bölcsőde Intézmény címe:
4501 Kemecse Kossuth út 4.
Tel: 42/919-165
SZAKMAI PROGRAM TIPEGŐ BÖLCSŐDE 2015.
Készítette:
Varga Anikó
Kemecse 2015-02-03
TARTALOMJEGYZÉK A bölcsőde adatai …………………………………………………………………… Bemutatkozunk 3 I. Az intézmény minőségpolitikája,hitvallása 4 II. A bölcsődei ellátás törvényi háttere 6 III. A bölcsőde személyi feltételei 7 IV. A bölcsőde tárgyi feltételei,intézmény felépítése 7 V. Nevelési alapelveink 10 1. A bölcsődei gondozás nevelés alapelvei 10 1.1. A családi nevelés elsődlegességének elve……………………………… . 10 1.2. A gyermeki személyiség tisztességének elve 10 1.3. A nevelés gondozás egységességének elve 10 1.4. Az egyéni bánásmód elve……………………………… 10 1.5. A biztonság és stabilitás elve 11 1.6. Az aktivitás és önállóság segítésének elve 11 1.7. Az egységes nevelői hatások elve 11 2. A bölcsődei nevelés gondozás feladatai 12 2.1. Egészségvédelem, az egészséges életmód megalapozása 12 2.2 Az érzelmi fejlődés és szociálizáció segítése 12 2.3 A megismerési folyamotok fejlődésének segítése 13 3 A bölcsődei élet megszervezésének elvei……………………………… 14 3.1. Kapcsolat a szülőkkel…………………………………………………… 14 3.2. Családlátogatás…………………………………………………………… 15 3.3. Beszoktatás……………………………………………………………… 15 3.4. Saját kisgyermeknevelő rendszer ……………………………………….16 3.5. Napirend………………………………………………………………… 15 3.6. A bölcsőde kapcsolatai…………………………………………………….17 4. A bölcsődei nevelés-gondozás főbb helyzetei, szakmai programunk…17 4.0 Tanulás…………………………………………………………………… 18 4.1 Gondozás…………………………………………………………………..18 4.2 Játék……………………………………………………………………….19 4.3 Mozgás…………………………………………………………………….19 4.4 Mondóka ének……………………………………………………………..20 4.5 Vers-mese………………………………………………………………….20 4.6 Alkotó tevékenység………………………………………………………. 21 4.7 Környezet, természet megismerése……………………………………… 22 4.8 Egyéb tevékenységek………………………………………………………23 VI. A bölcsődei ellátás igénybe vételének szabályai………………………………… 23 VII. Az intézmény szolgáltatásáról szólótájékoztatás helyi módja…………………….. 24 VIII. Az ellátottak és személyes gondoskodást végzők jogai…………………………….24 IX. A szolgáltatást nyújtók szakmai felkészültségének módja…………………………26 Melléklet (Megállapodás)
Bemutatkozunk
A Hétszínvirág Napköziotthonos Óvoda és Tipegő Bölcsőde részben önállóan működő gazdálkodó helyi önkormányzati költségvetési intézmény. Székhelye:
Hétszínvirág Napköziotthonos Óvoda és Tipegő Bölcsőde (4051 Kemecse, Móricz Zsigmond utca 24.
Bölcsőde címe:
4051 Kemecse, Kossuth út 4.
A bölcsőde a gyermek jóléti alapellátás része a családban nevelkedő 20 hetes – 3 éves korú – gyermekek napközbeni ellátását, szakszerű gondozását és nevelését végző intézmény. A bölcsőde végezheti a sérült gyermekek korai habilitációs és rehabilitációs célú gondozását is a gyermek 6 éves koráig. Bölcsődébe felvehető minden olyan kisgyermek, akiknek szülei valamilyen ok miatt nem tudják biztosítani a napközbeni ellátást. A gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény kiemeli olyan kisgyermek szociális vagy egyéb ok miatt felvételi lehetőségét, akinek egészséges fejlődése érdekében szükséges bölcsődei gondozás-nevelés. Ellátás: 1.Bölcsődei ellátás (alapellátás) 2. Hátrányos illetve halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek ellátása 3. Ellátási területe. Kemecse, Demecser, városok Vasmegyer, Nyírbogdány, Berkesz, Beszterec, Kótaj, Kék, Nyírtura községek A szervezeti egységeknek megfelelően a következő szakmai feladatkörök kerültek kialakításra: 1. vezetőség 2. bölcsődei gondozók 3. Gyermekorvos Költségvetés A Képviselő-testület által elfogadott eredeti előirányzat biztosítja az egész évi működést a reorganizáció után.
Az intézmény minőségpolitikája, hitvallása
I.
Az intézmény minőségpolitikája: „A bölcsődei nevelés-gondozás országos alapprogramja” keretül szolgál a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátás keretein belül a 0-3 éves korosztály ellátására vonatkozó szakmai standardok és a bölcsődei nevelés-gondozás egyes területeihez kapcsolódó módszertani javaslatok kidolgozásához. Bölcsődénk helyi nevelési-gondozási szakmai programja szerint dolgozunk, amit s „A bölcsődei nevelés-gondozás országos alapprogramja” mint a tartalmi szabályozás leg magasabb szintű dokumentuma figyelembe vételével dolgoztunk ki. Ez az egymásra épülés biztosítja egyrészt az általános követelmények teljesítését, másrészt pedig az intézmények szakmai önállóságát, a család és fenntartó elvárásaihoz és a helyi lehetőségekhez igazodást. A bölcsődei nevelés-gondozás: -
Gyermekközpontú
-
Figyelembe veszi, hogy a gyermek fejlődő személyiség
-
A gyermek fejlődését genetikai adottságok és a szociális háttér határozza meg.
Az életkori sajátosságokat figyelembe véve biztosítja a gyermek sokoldalú fejlődését. Nevelésünk egész folyamatában a helyes gyermekképünk kialakításában a különféle pedagógiai és pszichológiai irányzatok közös vonásait kell figyelembe vennünk. A bölcsőde, mint intézmény képes arra, hogy megőrizze a korosztály megfelelő elvi és módszertani sajátosságait, a gyermekközpontú szemléletet és a mértékletességet. Intézményünk a Hétszínvirág Napköziotthonos Óvoda és Tipegő bölcsőde elkötelezi magát minden belső és külső tevékenységében, hogy partneri igényeit minél szélesebb körben igyekszik kielégíteni, rugalmasan alkalmazkodva az intézményünket érintő kihívásunkhoz. Elsősorban a kisgyermekek igényeit tartjuk szem előtt, az ő érdekeiket kívánjuk szolgálni. Minőségpolitikánk megvalósításával az intézményi gondozó illetve nevelőmunka stabilitását, kiegyensúlyozottságát és színvonalasságát
szeretnénk
elérni.
Intézményünk
kinyilvánítja,
hogy
szolgáltatásaink
minőségének fejlesztése minden dolgozó személyes felelőssége. Minőségpolitikánk a folyamatos fejlesztés elkötelezettségét kell, hogy hordozza magában.
Az intézmény hitvallása: A 0-3 éves
korosztály nevelésének gondozásának minősége rendkívül meghatározó, hiszen az egészséget, a jólétet, az együttműködés képességét, a szociális készségeket és vágyat mind-mind ezek az élmények befolyásolják. Ebben az időszakban a szellemi, érzelmi és szociális készségek kibontakoztatása a legfontosabb feladat, melyhez egy holisztikus szemléletű a gyermek szükségleteire és jogain alapuló integrált a szülőket és a társszakmákat bevonó programra van szükség. Hisszük, hogy minden gyermek egyedi, megismételhetetlen szociális lény, akinek joga
van derűs, szeretetteljes légkörben, elfogadó környezetben, a közösségben tevékenykedve, megkapni mindazokat a fejlesztő hatásokat, melynek segítségével sokoldalú harmonikus személyiség válhat belőle. Arra törekszünk, hogy a gondjainkra bízott gyermekekből a világra nyitott, fogékony, érdeklődő, önállóan gondolkodni tudó emberek váljanak.
A bölcsődei nevelés-gondozás célja: A gyermek egészséges, harmonikus személyiségfejlődésének elősegítése, testi-szellemi érzelmi és szociális fejlődésük támogatásán keresztül. A családban nevelkedő kisgyermek számára a családi nevelést segítve, napközbeni ellátás keretében feltétel nélküli szeretettel és elfogadással, a gyermek nemzetiségi/
etnikai
hovatartozásának
tiszteletbe
tartásával,
identitásának
erősítésével,
kompetenciájának figyelembe vételével segítse a harmonikus fejlődést.
Gyermekkép Elfogadjuk az Alapprogram által meghatározott elvet, miszerint minden gyermek külön személyiség, indivídum és szociális lény egyszerre. Fejlődő személyiség, akinek sajátos életkori és egyénenként változó testi és lelki szükségletei vannak. Személyiségének szabad kibontakoztatásában a gyermekeket körülvevő személyi és tárgyi környezet szerepe meghatározó. A bölcsődében a nevelést-gondozást mindenben ehhez igazítjuk. Bölcsődekép A bölcsőde, mint a gyermekjóléti alapellátás része, a családban nevelkedő gyermekek napközbeni ellátását, szakszerű gondozását, nevelését végző intézmény. Azoknak a 3 éven aluli gyermekeknek a nevelését-gondozását vállaljuk, akiknek szülei valamely okból nem tudják biztosítani napközbeni ellátásukat, illetve szociális és egyéb ok miatt szükséges az intézményi ellátásuk.
II. A bölcsődei ellátás törvényi háttere A működésben az 1993. évi III. törvény a szociális ellátásokról, a személyes gondoskodást nyújtó intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről a miniszter 1/ 2000. rendelete, az 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről, valamint a többször módosított 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról az irányadó. A kora gyermekkori nevelés és gondozás általánosan véve a szociális ellátórendszer része, hiszen a
gyermekvédelem a szociális védelem része. A szabályozásban viszont külön törvény és végrehajtási rendeletek vonatkoznak rá. A 3 éven aluli kisgyermekek napközbeni ellátását biztosító minden szolgáltatási forma (bölcsőde, családi napközi, házi gyermekfelügyelet) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. Törvény, valamint a végrehajtása céljából kiadott kormány és szociális ágazati miniszteri rendeletekkel szabályozott. A törvény a Gyermekek jogairól szóló 1998-es Egyezményben, valamint a Magyar Köztársaság Alkotmányában meghatározott gyermeki jogok érvényre jutatását kívánja megvalósítani. Nyitva tartás. 6-tól – 17- óráig. Térítési díjak: Az étkezési díjat évente a Képviselő Testület határozza meg.
III. A bölcsőde személyi feltételei Szakmai létszám, képesítés: A bölcsőde dolgozói létszáma: 9 fő Szakdolgozói létszám:
9 fő – 1 fő bölcsődevezető, 8 fő kisgyermeknevelő
A gondozónők rendelkeznek a 46/2003. (VIII.8.) ESZCSM rendelet szerinti szakképesítéssel. Rendszeres továbbképzésen vesznek részt. Technikai személyzet: 6-14-óráig takarítónő 1 fő (önkormányzati közcélú foglalkoztatott) 10-17-óráig takarítónő 1 fő (önkormányzati közcélú foglalkoztatott) 7-15-óráig gondnok/házimunkás 1 fő kertrendezéshez és kisebb javításokhoz (önkormányzati közcélú foglalkoztatott) Kvalitások A munkahelyen dolgozók attitűdjére jellemző, hogy mindenki szükségesnek érzi a gondozási nevelési rendszer építését, szabadságát, illetve a saját koncepció kimunkálását. A nevelési rendszer kiépítésében döntő jelentőségű a testület érzelmi-értelmi ráhangolódása a feladatokra, a közös cél elérése érdekében.
IV. A bölcsőde tárgyi feltételei. Az intézmény felépítése Az egyes részlegek építészeti beosztása:
Csoportszobák (négy)
Gyermeköltöző
Gyermekátadó
Fürdőszoba
Csoportonként 51 m2
Csoportok férőhelyszáma:
Micimackó csoport
14 fős
Ficánka csoport
14 fős
Pillangó csoport
14 fős
Katica csoport
14 fős
Az intézményben folyó nevelő-gondozó munkát segíti a tálaló konyha, mosoda és egyéb helyiségek. A bölcsőde életének fontos dokumentuma a Házirend, melyet minden szülőnek ismernie kell. Itt tájékoztatjuk a szülőket az Érdekképviseleti Fórum (ÉF) működéséről, melynek fontos elemei a következők:
ÉF létszáma: 5 fő (szülő 3 fő, kisgyermeknevelő 1fő, fenntartó részéről 1 fő)
ÉF megvizsgálja az előterjesztett intézményi panaszokat, a hatáskörébe tartozó ügyekben dönt, továbbá intézkedést kezdeményezhet a fenntartó önkormányzatnál, a bölcsőde ellenőrzését ellátó más szervnél, hatóságnál.
A csoportok bemutatása Katica csoport 14 gyermeket látunk el. A csoportban két szakképzett kisgyermeknevelő látja el a napi teendőket. Filozófiánk A kisgyermek fejlesztése számunkra azt jelenti, hogy olyan környezetet biztosítunk számára, amely érzelmekben és intellektuálisan is gazdag. Éppen ezért a berendezések és a játékok megválasztásakor gazdag szín-, forma- és anyag-világot tartottuk szem e-lőtt. Ezzel is minél ingergazdagabb környezetet szeretnénk biztosítani a gyermekek számára.
Ficánka csoport Szobánként 14 gyermeket tudunk fogadni. A Ficánka csoportban két szakképzett kisgyermeknevelő látja el a napi teendőket. Filozófiánk Minden gyermek tanul, hogy mit, az attól függ, hogy milyen hatások érik. Ezért mi, gondozónők és a munkánkat segítő szakemberek, szakmai felkészültségünkkel, illetve a korosztálynak megfelelő tárgyi környezettel napról-napra igyekszünk hozzájárulni a gyermekek ideális fejlődéséhez.
Micimackó csoport Szobánként 14 gyermeket tudunk fogadni. A csoportban két szakképzett kisgyermeknevelő látja el a napi teendőket. Filozófiánk A gyermekek szeretnek játszani, ez belső késztetésből fakad. Ugyanakkor inspirálni is kell Őket a játékra, mivel ez a fejlődésük egyik legfontosabb forrása. A fő mozgáselemeket, a finommozgásokat, a gondolkodási készséget mind a játékon keresztül sajátítják el. Éppen ezért a nagycsoport esetében a játékválasztás-kor a fő szempont, hogy a fent felsorolt tevékenységeket ezzel is jobban elő tudjuk segíteni. Az intézmény önkormányzati fenntartású, amely Kemecse Város Önkormányzatához tartozik.
Tágas kert veszi körül, így e környezet gazdagítja a nevelési lehetőségeket. A bölcsődében 4 csoport működik, 40 férő-hellyel. Az optimálisan kialakított tárgyi környezet a gyermekek életkori sajátosságainak megfelelő tevékenységre, mozgásra ösztönző, biztonságos és ízléses, elősegíti a gyermek önállósodását. Intézményünkben tágas világos csoportszobák találhatók. A berendezési tárgyak a gyermekek biztonságos szabad mozgását szolgálják, ösztönzik. Kiválasztásánál figyelembevettük a korcsoportok szerinti szükségletet, a mozgásfejlettségi szintet, illetve a csoportok létszámát is.
Pillangó Csoport Szobánként 14 gyermeket tudunk fogadni. A Pillangó csoportban két szakképzett kisgyermeknevelő látja el a napi teendőket. Filozófiánk Minden gyermek tanul, hogy mit, az attól függ, hogy milyen hatások érik. Ezért mi, gondozónők és a munkánkat segítő szakemberek, szakmai felkészültségünkkel, illetve a korosztálynak megfelelő tárgyi környezettel napról-napra igyekszünk hozzájárulni a gyermekek ideális fejlődéséhez.
V. Nevelési alapelveink 1. A bölcsődei nevelés-gondozás alapelvei: 1.1 A családi nevelés elsődlegességének tisztelete A gyermek nevelése elsősorban a család joga és kötelessége. A bölcsőde a családi nevelés értékeit, hagyományait megismerve, tiszteletbe tartva azt erősítve vesz részt a gyermek nevelésében gondozásában. Meg kell ismernünk a családi élet értékeit, aztán átültetni a bölcsődei gyakorlatba. El kell érni, hogy a családok intenzíven, bekapcsolódjanak a bölcsőde életébe. 1.2. A gyermeki személyiség tiszteletének elve Bölcsődei nevelésünk-gondozásunk értékközvetítő és értékteremtő folyamat, amely a gyermeki személyiség teljes kibontakoztatására irányul, az emberi jogok és alapvető szabadságjogok tiszteletben tartásával. A gyermekeket-mint fejlődő személyiséget- a kisebb körű kompetenciából fakadó nagyobb segítségigénye, rászorultsága miatt különleges védelem illeti meg.
1.3. A nevelés-gondozás egységének elve Nevelésünk-gondozásunk elválaszthatatlan egységet alkotnak. A nevelés tágabb, a gondozás szűkebb fogalom. A gondozás minden helyzetében nevelés is folyik, a nevelés helyzetei nem korlátozódnak a gondozás helyzeteire. 1.4. Az egyéni bánásmód elve A
kisgyermeknevelő
meleg,
szeretetteljes
odafordulással,
megfelelő
környezet
kialakításával, a gyermek életkori és egyéni sajátosságait, fejlettségét, pillanatnyi fizikai és pszichés állapotát, hangulatát figyelembe véve segíti a gyermek fejlődését. A bölcsődébe járó gyermekek mindegyike folyamatosan érezze a róla gondoskodó felnőtt elfogadását akkor is, ha lassabban fejlődik, akkor is, ha esetleg több területen jelentős eltérést mutat az átlagos fejlődéstől, viselkedése bizonyos esetekben különbözik a megszokottól, emiatt nehezebben kezelhető. A kisgyermeknevelő elfogadja, tiszteletben tartja a gyermek vallási, etnikai hovatartozását és a lehetőségek szerin segíti az identitástudat kialakulását és fejlődését, segíti a saját és más kultúra és hagyományok megismerését és elfogadását. A bölcsődei nevelés-gondozásban kezelni kell a naptári kor és funkcionális kor közötti lényegbeli különbséget. Az egyes gyermekek sajátos egyéni igényeit figyelembe kell venni, ugyanakkor az egészséges és problémás fejlődésmenetek közötti különbséget a bölcsődei szakembernek fel kell ismernie. 1.5. A biztonság és stabilitás elve A gyermek személyi és tárgyi környezetének állandósága növeli az érzelmi biztonságot, a napirend folyamatosságából, az egyes mozdulatok egymásra épüléséből adódó ismétlődések stabilitást kiszámíthatóságot jelentenek a gyermekeknek. Az új helyzetekhez való fokozatos hozzászoktatás
segíti
az
alkalmazkodást
a
változások
elfogadását.
Mindennek
megvalósulását segíti a saját kisgyermeknevelő rendszer, a felmenőrendszer, a csoport- és helyállandóság. 1.6. Az aktivitás, az önállósulás segítésének elve A gyermeki próbálkozások elismerő, támogató segítése, a gyermek felé irányuló figyelem és elfogadó szeretet fokozzák az aktivitást.
Feladataink a biztonságos és tevékenységre motiváló környezet megteremtése, a próbálkozások bátorítása az egyéni kompetenciának megfelelő döntési lehetőség biztosítása, az egyes élethelyzetek átláthatóvá, befogadhatóvá tétele. 1.7. Az egységes nevelői hatások elve A gyermekekkel foglalkozó felnőttek alapvető nevelési elveiket egyeztessék, nevelési gyakorlatukat egymáshoz közelítsék.
2. A bölcsődei nevelés-gondozás feladatai: 2.1. Egészségvédelem, az egészséges életmód megalapozása A harmonikus testi és lelki fejlődéshez szükséges egészséges és biztonságos környezet megteremtése. A primer szükségletek egyéni igények szerinti kielégítése. Az alapvető kultúrhigiénés szokások kialakulásának segítése, életkori igényeknek megfelelő napirend kialakítása. Szükség esetén speciális szakember bevonásával prevenciós és korrekciós feladatok ellátása. A bölcsőde az intézményes egészségvédelem és az egészséges életmódra nevelés első lépcsője, melyben az alapok lerakása kell, hogy megtörténjen: -
Kultúrhigiénés szokások kialakulása
-
Helyes táplálkozás
-
Szabad levegőn való tartózkodás
-
Vitamin ellátás
-
Fogszuvasodás megelőzése
-
A fejlődés rendszeres ellenőrzése
2.2. Az érzelmi fejlődés és a szocializáció segítése -
Derűs légkör biztosítása, adaptációval járó nehézségek csökkenése
-
Személyes kapcsolat kialakítása a kisgyermeknevelővel
-
Az egyéni szükségletek kielégítése a csoportban élés helyzetében, az én tudat fejlődésének segítése
-
A társas kapcsolatok alakulásának, az együttélés szabályaink elfogadása, a másik iránti nyitottság, empátia és tolerancia fejlődésének segítése
-
Lehetőség teremtés a kisgyermeknevelővel, vagy társakkal közös élmények szerzésére, az én - érvényesítés és a tolerancia egyensúlyának irányába, befolyásolva a gyermek fejlődését
-
Kommunikatív
képességek
fejlődésének
segítése,
a
kommunikációs
kedv
felébresztésével és fenntartásával (meghallgatás, figyelem, kérdésekre válaszok) -
A nehezen szocializálható, lassabban fejlődő, érzékszervi és/vagy mozgássérült, hátrányos helyzetű, az elhanyagolt gyermekek nevelése-gondozása speciális törődéssel, szükség esetén szakemberek bevonásával.
A bölcsődéskor nevelés-lélektani jelentősége az, hogy ebben az életkorban dől el, hogy a gyermek ügyes, önálló, jó önértékelésű, környezetéhez jól alkalmazkodó személyiséggé válik-e, vagy folyton a felnőttbe kapaszkodó, küszködő emberré. Fontos, hogy a beilleszkedéshez milyen alapokat teremtünk számára Fontos, hogy a kisgyermeknevelő: -
Viselkedésével védelmet, biztonságot jelentsen
-
Magatartását az elfogadás, a tolerancia jellemezze
-
Nevelését barátságos, megértő, együtt érző attitűd jellemezze
Az otthonos barátságos légkör kialakításánál fontos feladat: -
Derűs jó légkör uralkodjon a csoportban
-
Éreztesse, hogy bízik a gyermekekben
-
Magatartása modell értékű legyen
-
Legyen megértő igazságos minden helyzetben
2.3. A megismerési folyamatok fejlődésének segítése: -
Az érdeklődés kialakulásának, fennmaradásának, erősödésének, az érdeklődés kör bővülésének segítése
-
A kommunikatív képességek és a kommunikációs kedv fejlődésének segítése
-
A gyermek életkorának, érdeklődésének megfelelő tevékenységek lehetőségének biztosítása
-
A gyermek igényéhez igazodó, közös tevékenység során élmények, viselkedési és helyzetmegoldási minták nyújtása
-
Önálló aktivitás és a kreativitás támogatása
-
Az önálló véleményalkotásra, a döntésre, a választásra való késessé válás segítése
-
Ismeretnyújtás, a tájékozódásnak, a tapasztalatok és élmények feldolgozásának segítése
-
A gyermek tevékenységének támogató-bátorító odafigyeléssel kísérése, megerősítése
- 3. A bölcsődei élet megszervezésének elvei: -
3.1. Kapcsolat a szülőkkel
-
A bölcsődei nevelés-gondozás a családi neveléssel együtt, azt kiegészítve szolgálja a gyermek megfelelő fejlődését.
-
A szülők és a bölcsőde folyamatosan és kölcsönösen tájékoztatják egymást a gyermek fejlődéséről, az alapvető fontosságú a személyre szóló bölcsődei Nevelés-gondozás kialakításában és a családokat is segíti a gyermek nevelésében. A korrekt partneri együttműködés feltétele az őszinteség, a hitelesség, a személyes hangvételű, etikai szempontból megfelelő, az érintettek személyiségi jogait tiszteletben tartó, tapintatos kommunikáció. A kapcsolattartásnak, tájékoztatásnak többféle formája is van / beszélgetés érkezéskor,
hazamenetelkor,
szülői
értekezlet,
szülőcsoportos
beszélgetés,
hirdetőtábla, üzenő füzet, nyílt napok, írásos tájékoztatók, szervezett programok. Az együttműködés területei: -
Egymás kölcsönös segítése
-
A nevelési feladatok összehangolása
-
Vélemények különbözőségeinek egyeztetése
Az együttműködés fő színterei: 1.) A bölcsődei szolgáltatást igénybe vevők, vagyis a beíratott gyermekek szülei és a bölcsőde közti kapcsolat:
3.2.
-
az első találkozás
-
családlátogatás a felvétel előtt
-
szülői értekezlet
-
beszoktatás a szülővel
-
közös programok
-
nyílt napok
-
fogadó óra
Családlátogatás Az Őszinte, bizalmas szülő-kisgyermeknevelő kapcsolat kialakításának előfeltétele, hogy a szülő az első pillanattól kezdve érezze az elfogadást, az őszinte odafordulást. Így nem érzi magát kiszolgáltatottnak és kialakulhat a kisgyermek fejlődéséhez nélkülözhetetlen együttműködés. Fontos, hogy az első családlátogatásra a
beszoktatás előtt kerüljön sor. A szülő ezen a találkozón bővebben informálódhat a bölcsődéről, jobban megismerheti a kisgyermeknevelőt. Ezen kívül lehetőség van: -
a félelmek eloszlatására
-
a problémák tisztázására
-
a kisgyermekkel kapcsolatos fontos információk megszerzésére
-
az egész családdal való megismerkedésre
-
a szülő –gyermek kapcsolat mélyebb megismerésére
-
láthatjuk, hogy az anya mennyire figyel gyermeke jelzéseire, hogyan reagál rájuk
3.3.
-
a gyermek hogyan kooperál anyjával
-
milyen kettejük kommunikációja
Beszoktatás (adaptáció)- szülővel történő fokozatos beszoktatás A gyermek bölcsődébe kerülése komoly megterhelést okoz a család, de különösen a gyermek számára. A szülővel történő fokozatos beszoktatás a családdal való együttműködést helyezi előtérbe. A beszoktatás során a kisgyermeknevelő nemcsak a gyermekeket, de a szülőt is átsegíti a krízisen. A gyermekek koruktól, ellenálló képességüktől függően különbözően reagálnak a változásokra. Minden gyermek számára megterhelő a bölcsődei élethez való alkalmazkodás, az anyától való elválás. Az anya vagy az apa jelenléte biztonságot ad a gyermeknek megkönnyítve az alkalmazkodást. A kisgyermeknevelővel kialakuló érzelmi kötődés segíti az elfogadást, a beilleszkedést, csökkenti az adaptáció során fellépő negatív tüneteket (étvágytalanság, súlyvesztés, nyugtalanság, sírás.)
Fontos, hogy: -
a biztonságérzet kialakulását segítse a kisgyermeknevelő
-
az anya jelenlétében ismerje meg a kisgyermeknevelőt
A 2-3 hétig tartó folyamat alatt a kisgyermeknevelő fokozatosan veszi át az anyától a gondozási műveleteket. Ellesi, és úgy végzi, ahogy az anya, ezáltal csökkenti a változásokat a gyermek életében.
3.4.
Saját kisgyermeknevelő rendszer
A személyi állandóság elvén nyugszik. A csoport gyermekeinek egy része (5-6 gyermek) tartozik egy kisgyermeknevelőhöz. A nevelés-gondozás mellett Ő kíséri figyelemmel a gyermek fejlődését. Vezeti a feljegyzéseket, törzslapot, üzenő füzetet, beszoktatási és családlátogató füzetet. A „saját kisgyermeknevelő” szoktatja be a gyermekeket a bölcsődébe, a bölcsődei tartózkodás teljes idejében Ő marad a kisgyermeknevelője. Az ölelkezési időben idejét elsősorban a „saját” gyermekei nevelésére gondozására fordítja. A „saját kisgyermeknevelő” rendszerben több figyelem jut minden gyermekre, az egyéni igényeket, szokásokat számon lehet tartani.
3.5.
Napirend A jól szervezett és folyamatos és rugalmas napirend segíti gyermek igényeinek, egyéni szükségleteinek kielégítését, a nyugodt gondozás feltételeit. A kisgyermek napirendjének alakításában figyelembe vesszük egyéni szükségleteit, pillanatnyi hangulatát, általános állapotát. A napirend függ a gyermekcsoport életkori összetételétől, az évszakoktól, a bölcsőde nyitvatartási idejétől, építészeti adottságaitól. A kisgyermeknevelők munkarendje a gyermekek napirendje alapján készül el. A tárgyi feltételek kialakításánál fontos: - a frusztrációk csökkentése - a felesleges várakozási idő kiiktatása - az aktivitás lehetőségének megteremtése A kisgyermeknevelő támogató, elismerő, elfogadó megnyilvánulásai a gyermek egyéni igényeihez igazodó segítség megteremti a kisgyermek _
3.6.
-
Aktivitását
-
Önállósodási vágyát, mely az „én tudat” kialakulásának fontos tényezője.
A bölcsőde kapcsolatai más intézményekkel A bölcsőde legszorosabb kapcsolatban a családdal van. a.) Bölcsőde-óvoda Óvodába kerülés előtt fontos, hogy megismerjék a gyermekeket. Ennek érdekében közös látogatásokat szervezünk. Év közben részt veszünk óvodai rendezvényeken.
b.) Egyéb kapcsolatok A kompetencia határok kölcsönös tiszteletben tartásával jól működő kapcsolatokat kell kiépíteni mindazokkal az intézményekkel, melyekkel a családok kapcsolatba kerülnek.
(
Védőnői
Szolgálat,
gyermekorvos,
Gyermekjóléti
Szolgálat,
Gyámhatóság, Nevelési Tanácsadó) 4. A bölcsődei nevelés-gondozás főbb helyzetei, intézményünkre megfogalmazott szakmai program. Bölcsődében a nevelés és a gondozás egységet alkot, valamennyi helyzetben biztosítani kell a gyermek számára, hogy érdeklődésének, pillanatnyi pszichés szükségletének megfelelően ismerkedhessen tárgyi és személyi környezetével. A nevelés és gondozás minden helyzetében biztosítani kell a gyermek szabad aktivitás iránti igényének és kompetencia érzésének erősödését. A nevelés-gondozás feltételeit, valamint a szakmai munka részletes szempontjait „A bölcsődei nevelés-gondozás országos alapprogramja „alapján állítottuk össze. Erre építve és az alapelveket figyelembe véve alkottuk meg bölcsődénk saját szakmai programját A gyermekek természetes kíváncsiságára építve szakmai programunk fő célkitűzése, hogy minél változatosabb lehetőséget kínáljunk: -
a különféle ismeretek szerzésére
-
az alkotó-kézügyesség fejlesztő tevékenységre
-
az ének-zene, vers, mondóka és az ehhez kapcsolódó mozgásra
-
valamint a rendszeres mesélések, beszélgetések megteremtésére
Mindezeknek a lényege, hogy ezek önálló, vagy a kisgyermeknevelő által kezdeményezett tevékenységek során valósulnak meg. Fontos szerepet kapnak az ünnepekhez kapcsolódó néphagyományok ápolásai is. Lényeges szempont, hogy a gyermekek szabadon dönthessenek érdeklődésüknek, fejlettségüknek, személyiségüknek megfelelően. Nem a játékot irányítjuk hanem: -
megtervezzük a tevékenységet
-
szervezéssel előkészítjük a megfelelő eszközöket
-
kialakítjuk a megfelelő környezetet.
A felkínált lehetőségek közül a gyermek választ. Érdeklődése, érzelmi-vagy belső késztetése alapján. A kisgyermeknevelő mindvégig jelen van, nem irányít, hanem segít, megerősít.
4.0.Tanulás A bölcsődei nevelés-gondozás területén a tanulás fogalmát a lehető legtágabban értelmezzük: minden olyan tapasztalat és/vagy információ szerzési folyamat, tanulás, amely tartós változást idéz elő a viselkedésben és/vagy a gondolkodásban. A tanulás legfontosabb irányítója a személyes kíváncsiság, érdeklődés. A kisgyermekkori tanulás színterei a természetes élethelyzetek: gondozás, játék, a felnőttel való együttes tevékenység és kommunikáció. A tanulás formái: utánzás, spontán játékos tapasztalat szerzés, a kisgyermeknevelő-gyermek interakcióiból származó ismeretszerzés és szokáskialakítás.
4.1.
Gondozás Belsőséges interakciós helyzet a kisgyermeknevelő és a gyermek között, amelynek elsődleges célja a gyermek testi szükségleteinek kielégítése. A személyes és szociális kompetencia kialakításának egyik feltétele, hogy a gyermek kezdettől
aktívan
részt
vehessen
a
gondozási
helyzetekben,
szabadon
próbálkozhasson, érezve a kisgyermeknevelő figyelmét, támogató segítségét. A gondozás jelentősen befolyásolja a szokások kialakítását és az önállósodást. A kisgyermek nevelésénél-gondozásánál figyelembe kell vennünk, hogy fejlődésére hatással vannak öröklött tulajdonságai, a környezete tárgyi s személyi feltételei. Életkoronként
változó
testi
és
lelki
szükségletei
vannak.
Nevelésünk
gyermekközpontú, alapelvünk a boldog, szeretetteljes légkör biztosítása.
4.2.
Játék A gyermekkor legfontosabb tevékenysége, a világ megismerésének eszköze, a fejlődés fontos tényezője. A játék, a kisgyermek számára örömet nyújtó tevékenység. Motivációja belülről fakadó spontán érdeklődés. A kíváncsiság készteti játékra, a valóság felfedezésére, aminek a megismerése a játékon keresztül történik. A játék önmagáért való spontán és önkéntes belsőleg motivált cselekvés. A játék lehetőséget ad a társas kapcsolatok fejlődésére. A többi gyermekkel való együttjátszás örömforrás számára, a társak viselkedése mintát nyújt, segítve a szociális képességek fejlődését. A nyugodt játék feltételei: -
megfelelő napirend biztosítása
-
a játékok helyes kiválasztása
4.3.
-
a gyermek kreativitásának segítése
-
öntevékenység és a szabad választás lehetősége
-
a felnőtt elismerése, ötletadása, az együttjátszás jelentősége
-
kisgyermeknevelői állandóság
-
nyugodt légkör
-
a környezet megfelelő elrendezése
-
a játékok elhelyezése és megfelelő mennyisége
Mozgás A kisgyermek mozgásigénye óriási, a mozgás számukra a játék egyik lehetősége és örömforrás is egyben. A rendszeres szabad mozgás hatására bővülnek tapasztalatai, ismeretei. Fejlődnek testi képességeik, kialakul a helyes testtartás, a harmonikus szép mozgás. Jelentős szerepe van az egészség megóvásában, a szervezet biológiai egyensúlyának fenntartásában. A kisgyermeknevelő feladata: -
megfelelő napirenddel elegendő idő biztosítása
-
megfelelő hely, környezet és mozgásfejlesztő eszközök biztosítása
-
derűs, biztonságos légkör megteremtése, amiben a gyermek a legtöbbet mozoghat.
4.4.
Mondóka, ének Az örömteli, élmény gazdag mondóka, ének-zene a hallás-és ritmusérzéken kívül segíti a helyes légzés kialakulását. A zenehallgatás öröm, nemcsak művel, de személyiséget is formál. Megvalósulhat a gyermek zenei érdeklődésének felkeltése, zenei ízlésének formálása és esztétikai fogékonyságának kialakulása. A személyes kapcsolatban, játékhelyzetben átélt mondókázás éneklés pozitív érzelmeket keltenek, örömélményt, érzelmi biztonságot adnak a kisgyermeknek. Fontos, hogy a gyermek számára: -
az ének a mondóka ne csak a nap egy bizonyos szakaszára korlátozódjék, hanem bármikor legyen lehetőségük e tevékenységekre.
-
Legyen lehetőség az ünnepekhez kapcsolódó szokások, zenék, dalok megismerésére, a hagyományok ápolására.
A gyermekek: -
szívesen és sokat énekelnek, mondókáznak
-
a kiegyensúlyozott boldog gyermek spontán énekel, dallamokat, szövegeket talál ki
-
szívesen hallgatja a kisgyermeknevelő éneklését, hangszerjátékát
-
megtanulja, felismeri a különféle zörejeket, hangokat, társak és a hangszerek hangját
4.5.
-
képesek a természet és a környezet hangjainak finom eltéréseit megfigyelni
-
figyelmesen hallgatják, élvezik a zenét.
Vers, mese A mesélés, verselés, a képeskönyv nézegetés nagy hatással van a kisgyermek értelmi, érzelmi és szociális fejlődésére. A mesének tartalma, a versnek ritmusa, zeneisége, a képeskönyvnek viszont tartalma és esztétikuma az elsődleges örömforrás. Mindezek által a gyermek olyan ismeretekre tesz szert, amelyekre más helyzetekben nem lenne lehetősége. -
gazdagodik emberismerete, segíti a világban való eligazodását
-
a róla szóló történetek hatására jobban fel tudja dolgozni saját élményeit, érzései
-
a főhőssel való azonosulás révén fejlődik empátiája
-
megtanulja a folyamatos beszéd megértését, a nyelvi struktúrákat, relációkat.
-
Segíti
az
idő-tér,
ok-okozati
összefüggésével,
a
különféle
viszonylatrendszerekkel kapcsolatos fogalmak kialakulását. Fontos, hogy a kisgyermeknevelő: -
teremtse meg a mindennapi verselés, mesélés lehetőségét és feltételeit
-
tegye lehetővé, hogy életkorának és érdeklődésének megfelelő irodalmi élményhez juthasson a kisgyermek
-
a ritmusos mozgással egybekötött mondókák, versek játékos érzéki-érzelmi élményt nyújtsanak.
-
A mesék, versek által gazdagodhasson a gyermek fantázia világa, gondolkodása, nyelvi kifejező készsége, szókincse.
4.6.
Alkotó tevékenység Komplex élményt nyújtanak a gyermek számára, mind az érzékelésben, mind a fantáziában, játékban. A gyermek tér-, forma-, színképzésének gazdagítása, esztétikai érzékenységük, szép iránti fogékonyságuk, igényességük alakítása a cél. A kisgyermeknevelő feladata: -
nyújtson vizuális tapasztalatot életkoruknak megfelelően
-
teremtse meg a feltételeket a gyermek ábrázoló, konstruáló képességének fejlődéséhez
-
elegendő időt adjon a tevékenységekhez
-
tegye lehetővé, hogy bármikor kedvükre rajzoljanak, fessenek, gyurmázzanak, ollóval vágjanak, tépjenek
-
juttassa el a gyermekeket az alkotás öröméhez
-
ismertesse meg a gyermekeket a különféle anyagokkal, technikákkal
-
kezelje értékként a gyermek munkáit.
Az alkotó tevékenység általi eredmények: - fejleszti a probléma megoldó gondolkodását, a természeti és környezeti ismeretek elsajátításával - megismeri az alkotáshoz szükséges különféle eszközöket, anyagokat, azok helyes használatát - örömhöz jut az egyéni és társas alkotásai révén - korának és fejlettségének függvényében megismer különféle technikákat (tépés, vágás, ragasztás, nyomdázás, újfestés, hajtogatás, gyurmázás) 4.7.
A környezet-természet megismerése A környezettel, természettel való ismerkedés programunk fontos részét képezi. Olyan szokásokat,
szokásrendszereket,
viselkedésformákat
alakítunk
ki,
melyek
meghatározzák a természettel és az ember által létrehozott környezettel való harmonikus együttélést. A környezet megismerése közben a gyermekek mennyiségi, alaki, nagyságbeli, tér-és síkbeli szemléletét fejlesztjük. A kisgyermeknevelő feladata: -
megismerteti és megszeretteti a gyermekekkel a természet csodáit
-
alakítsa ki a megfelelő magatartási szabályokat viselkedési formákat
-
ismertesse meg az élethez szükséges lételemeket: tűz, víz, föld, levegő
-
Használja a természetes anyagokat
-
valósítsa meg az egészséges életmódra való nevelést
-
fedezze fel az évszakok közti különbséget
-
a szép esztétikus környezettel nevelje őket arra, hogy ne szemeteljenek, ne rongálják a tárgyakat. A növényeket, állatokat óvják, gondozzák.
-
Tegye
lehetővé,
hogy
tapasztalatokat
érzékszerveikről, belső szerveikről A gyermekek tevékenysége:
szerezhessenek
testükről,
-
beszélgetnek a családról, otthonról
-
ismereteket szereznek testükről, érzékszerveikről, gyakorolják a testápolást
-
folyamatosan figyelik a természet változásait, az évszakok jellegzetességeit
-
virágokkal, gyümölcsökkel, zöldségekkel ismerkednek
-
Megfigyelik a környezetükben élő állaltokat, ismereteket szereznek az állatvilágról
4.8.
Egyéb tevékenységek (munka jellegű tevékenységek) Az egyéb játék kategóriába tartoznak azok a tevékenységek, melyeket a gyerek munkaként él meg. Megismerkedik a természeti környezetben fellelhető különféle anyagokkal, termésekkel. A gyermekjáték közben ismerheti meg a felnőtt mindennapi tevékenységbeli feladatait. Ilyen:
VI.
-
Takarítás
-
Állatok etetése
-
Kiskert gondozás
-
Babafürdetés, ruha mosás
-
Gyümölcstisztítás, tésztagyúrás
-
Terményekkel való játék: kukoricamorzsolás, levélragasztás, gyűjtés
-
Természeti anyagokkal való ismerkedés: homok, víz-lehetőleg télen is.
A bölcsődei ellátás igénybe vételének módja, szabályai: Bölcsődébe felvehetőek azok a kisgyermekek, akik szülei valamely okból kifolyólag nem tudják biztosítani napközbeni ellátásukat. A felvételnél előnybe kell részesíteni azokat a gyermekeket, akiknek szociális, vagy egyéb hátrányok miatt egészséges fejlődése csak intézményi / bölcsődei / keretek között biztosítható a nevelése-gondozása. A kisgyermek bölcsődei elhelyezését a szülő előzetes hozzájárulásával kezdeményezheti:
Védőnő
Házi orvos, házi gyermekorvos
Szociális, illetve családgondozó
Gyermekjóléti szolgálat
Gyámhatóság
A bölcsődei ellátás megszűnik: -
A bölcsődei nevelési év végén, ha a gyermek a 3. életévét betöltötte.
-
Ha a gyermek a 3. évét betöltötte, de testi vagy szellemi fejlettségi szintje alapján még nem érett az óvodai nevelésre, akkor a 4. életévének betöltését követő augusztus 31-ig nevelhető és gondozható a bölcsődében.
-
Ha a bölcsőde orvosának szakvéleménye szerint egészségi állapota miatt bölcsődében nem gondozható vagy magatartászavara veszélyezteti a többi gyermek fejlődését.
-
Ha a szülő a Házirendet súlyosan megsérti.
VII. Az intézmény szolgáltatásáról szóló tájékoztatás helyi módja: A bölcsődei ellátásról már a beiratkozás előtt védőnőknél, orvosi rendelőkben családsegítő szolgálatnál információt kapnak a szülők. Az intézményben pontos információk találhatók az elérhetőségeinkről, a bölcsődei ellátásról. Szakmai Programunk pedig minden olyan információt tartalmaz, amelynek alapján megismerhetik az intézményben folyó munkát. A Szakmai Program ezért minden csoportban kifüggesztésre kerül, valamint a fenntartó által működtetett honlapon is közzé kell tenni. VIII. Az ellátottak és a személyes gondoskodást végzők jogainak védelmével kapcsolatos szabályok: VIII.1. Az ellátottak jogai:
A gyermeknek joga van, hogy segítséget kapjon a saját családjában történő neveléshez, személyiségének kibontakoztatásához, fejlődését veszélyeztető helyzet elhárításához, a társadalomba történő beilleszkedéshez.
Fejődésére ártalmas környezeti és társadalmi hatások, valamint az egészségére káros szerek ellen védelemben részesüljön
Emberi méltóságát tiszteletbe tartsák, bántalmazással, fizikai vagy lelki erőszakkal, az elhanyagolással szemben védelembe részesüljön
A hátrányos megkülönböztetés minden formájától mentes nevelésbengondozásban részesüljön
Az ellátottat megilleti a személyes adatainak védelme
Joga van az egyenlő bánásmódra, a vallási és etnikai hovatartozásra való tekintet nélkül
VIII.2. Szülő joga, kötelessége:
Megválassza azt az intézményt melynek szolgáltatását igénybe veszi.
Megismerje a nevelési-gondozási elveket
Megismerje a gyermekcsoportok életét
Tanácsot, tájékoztatást kérjen és kapjon a kisgyermeknevelőtől
Bölcsőde működését illetően véleményt mondjon és javaslatot tegyen
Megismerje a gyermekek ellátásával kapcsolatos dokumentumokat
A gyermeke ellátásában közreműködő személyekkel együtt működjön
A térítési díjat időben rendezze
A házirendet betartsa
VIII.3. A szolgáltatást végzők jogai:
A munkaköri leírás tartalmazza a szolgáltatást végzők jogait, kötelezettségeit
Mindenki
számára
biztosítani
kell
a
munkavégzéshez
kapcsolódó
megbecsülést, tiszteletben kell tartani emberi méltóságukat, személyiségi jogaikat, munkavégzési körülményeket biztosítani kell
Jogsérelem esetén panasszal fordulhatnak az intézmény vezetőhöz, valamint a fenntartóhoz
VIII.4. Az ellátott jogi, gyermekjogi képviselő feladatai:
Az ellátotti jogokkal kapcsolatos tájékoztatás
Az ellátottak, vagy hozzátartozók ellátásával kapcsolatos problémák megoldásában való közreműködés
Bizonyos körben képviseli az ellátottat
A panaszok megfogalmazásában segítséget nyújt
Intézkedést kezdeményezhet a fenntartónál
Jelzéssel élhet a hatóságok felé a jogsértés megszüntetése érdekében
Fogadóórát tart, melyre bárki elmehet, panaszát, észrevételét elmondhatja.
IX. A szolgáltatást nyújtók folyamatos szakmai felkészültsége biztosításának módja, formái: A szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenységet végző személyek szakmai továbbképzésen kötelesek részt venni. A továbbképzési időszak 6 év. Minősített továbbképzés programok: -
Szakmai tanfolyam – kizárólag a munkájához kapcsolódó tanfolyam
-
Személyiségfejlesztő trénin
Kelt: Kemecse 2015. február 3. 1.Melléklet
Hétszínvirág Napköziotthonos Óvoda és Tipegő Bölcsőde 4501 Kemecse Kossuth út 4. Telefon: 42/ 919-165
Megállapodás Gyermekek napközbeni ellátása- bölcsődei ellátás igénybevételéhez Mely létrejött egyrészről Hétszínvirág Napköziotthonos Óvoda és Tipegő bölcsőde (Kemecse Kossuth út 4. ) intézménye képviseletében Varga Anikó szakmai vezető, másrészről törvényes képviselő/szülő- a továbbiakban ellátást igénylő között a mai napon a törvényes képviselő gyermeke bölcsődei ellátása igénybevételéhez az alábbiak szerint:
Név:……………………………………………... Születési hely, idő: ……………………………… Anyja neve:……………………………………… Lakcím: …………………………………………..(sz.idő:………………….)nevű gyermek szülője/törvényes képviselője között a gyermek napközbeni ellátása céljából, mely szolgáltatást az Intézmény a Kossuth út 4 . alatti telephelyén nyújtja. 1.A bölcsődei ellátás kezdete:……………………………………..várható időtartama: :
2. A bölcsődei ellátás végének várható időtartama : Határozatlan: Határozott: A Bölcsőde a gyermekjóléti alapellátás keretében alaptevékenységként napközbeni ellátást nyújt a gyermek számára. .
2. A bölcsődei szolgáltatás formája, módja:
a családban nevelkedő 3 éven aluli gyermek napközbeni ellátása, szakszerű gondozása és nevelése a mindenkori szakmai irányelveknek megfelelően. a gyermek – az ellátás napi igénybevételének idejétől függően – étkeztetésének (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna,) biztosítása
A gyermek életkorának és egészségügyi állapotának megfelelően az alábbiakat biztosítja:
A gondozás-nevelés feltételeit, A törvényes képviselő közreműködésével történő fokozatos beilleszkedés lehetőségét, Megfelelő textíliát, bútorzatot, A játéktevékenység feltételeit, A szabadban való tartózkodás feltételeit, Az egészséges táplálkozás követelményének megfelelő étkeztetést a külön jogszabályban meghatározottak szerint.
3. Intézményi térítési díj megállapítása: A gyermekek napközbeni ellátását biztosító intézményben az alapellátások keretébe tartozó szolgáltatások közül csak az étkezésért állapítható meg intézményi térítési díj, amelynek alapja az élelmezés nyersanyagköltségének egy ellátottra jutó napi összege. Ennek összegét minden évben a helyi önkormányzat Képviselő - Testülete határozza meg. A térítési díjat az intézmény a napi összeg általános forgalmi adóval növelt összegének és az igénybe vett étkezések számának, valamint a külön jogszabályban meghatározott normatív kedvezmények figyelembevételével állapítja meg.
Ingyenes ellátásban kell részesíteni a jogosultat, ha a térítési díj fizetésére kötelezett jövedelemmel nem rendelkezik. Bölcsőde esetében a) a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek, b) a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermek, c) a három- vagy többgyermekes család gyermekének, Személyi térítési díj megállapítása: A kötelezett által fizetendő térítési díj (személyi térítési díj) összegét az intézményvezető konkrét összegben állapítja meg. A jogszabály lehetővé teszi, hogy a kötelezett megfelelő tájékoztatást követően vállalhatja a mindenkori intézményi díjjal azonos személyi térítési díj megfizetését.
4.
Térítési díj megállapítására, fizetésére vonatkozó szabályok
I. Személyi térítési díj I. a: gondozási díj 0 Ft b: élelmezési díj 460 Ft A térítési díj fizetésére kötelezett:………………………………………… A térítési díj fizetésének kezdete:…………év……………….hó……….nap Az étkezési térítési díj összege:…………………….Ft/ nap 5. A család körülményeinek a bölcsődei ellátásra (munkaviszony megszűnése, „TB” ellátások igénybevétele, stb.) vagy a kiskorú felügyeletének ellátására való jogosultságot érintő, továbbá a természetes személyazonosító adatokban való megváltozását 8 napon belül kötelesek bejelenteni a bölcsőde vezetőjénél. 6. a bölcsőde működésének részletes szabályait és rendjét a Szervezeti és Működési Szabályzat, valamint a Házirend tartalmazza. 7. A bölcsőde vezetője tájékoztatja a szülőket az alábbiakról: - a szolgáltatások rendjéről és tartalmáról - a gyermekekről vezetett nyilvántartásokról - a bölcsődei ellátás megszűnéséről - a fizetendő térítési díjról - a panaszok gyakorlásának módjáról - a jogosult jogait és érdekeit képviselő Érdekképviseleti Fórumról - a Házirendről
A bölcsődei ellátás megszűnik a bölcsődei nevelési év végén (augusztus 31.), ha a gyermek a harmadik életévét betöltötte. Ha a gyermek a harmadik életévét betöltötte, de testi vagy szellemi fejlettségi szintje alapján még nem érett az óvodai nevelésre és óvodai jelentkezését a bölcsőde orvosa nem javasolja, bölcsődében gondozható negyedik életévének betöltését követő augusztus 31-i. Meg kell szüntetni annak a gyermeknek az ellátását, aki a bölcsőde orvosának szakvéleménye szerint egészségi állapota miatt bölcsődében nem gondozható, illetőleg magatartászavara veszélyezteti a többi gyermek fejlődését. A bölcsőde orvosa szakvélemény kialakítása előtt más szakember (gyógypedagógus, pszichológus, gondozónő stb.) véleményét is kikéri. A jogosultsági feltételek megszűnésével
A szülő vagy törvényes képviselő kérelmére
Jelen megállapodás a gyermek ellátása megszűnésének napjával érvényét veszti. Jelen megállapodás két eredeti és két másolt példányban készült, három számozott oldalt tartalmaz. A megállapodást a felek – mint akaratukkal mindenben megegyezőt – tudomásul vették és aláírták. A megállapodást a felek közös megegyezéssel módosíthatják. Kemecse,……….év…………hó………nap ……………………………………………….
……………………………………………..
Ellátást igénylő/szülő/törvényes képviselő
Bölcsőde intézményvezető P.H.
A szülő a megfelelő tájékoztatást követően vállalja az intézményi térítési díjjal megegyező személyi térítési díj megfizetését. Ellátást igénylő/szülő/törvényes képviselő A megállapodást kapják: 1. Szülő/törvényes képviselő-eredeti példány 2. Bölcsőde- eredeti példány
Bölcsőde intézményvezető