KIVONAT AZ INTÉZMÉNYI HÁZIRENDBİL A Házirend a kollégium belsı életét szabályozza. Hatályos a kollégium egész területén, az intézmény által szervezett és a Pedagógiai programban meghatározott kollégiumon kívüli rendezvényeken. A Házirend a nevelıtestület és a diákság közös akaratából, a szükséges és törvény által elıírt egyeztetések megtörténte után a kollégium igazgatójának elıterjesztése nyomán, a diákönkormányzat és a szülıi megbízott egyetértésével, a tantestület elfogadó határozatával jött létre 2004.december 06-án Budapesten. A kollégium tanulóira és dolgozóira jelen Házirenden kívül vonatkozik minden fennálló kollégiumi belsı szabályzat. A Házirend megsértése esetén jogszabályokban lefektetett számonkérés, fegyelmi eljárás folytatható. A Házirend módosítását a záró rendelkezésekben meghatározott keretek között bárki kezdeményezheti. A kollégium mőködésének rendje A kollégiumi tagsággal kapcsolatos tudnivalók A szülık, az iskolák, a gyámhatóság a tanulóval egyetértésben, a középiskolai tanulmányok befejezéséig írásban kérheti a tanuló felvételét a kollégiumba.. A felvételrıl a nevelıtestület véleményének figyelembe vételével a kollégium igazgatója dönt, errıl az igazgató a szülıket 15 napon belül írásban értesíti. Beköltözés a tanévkezdést megelızı napon történik, és a tanulónak a következı dokumentumokra van szüksége: az elhelyezést igénylı iskola, szülı vagy gyámhatóság írásos kérelme, a felvételt igazoló értesítés, iskolalátogatási igazolás, orvosi igazolás az elızı tartózkodási hely fertızésmentességérıl, hogy a tanuló közösségben tartózkodhat. A tanulói jogviszony a kollégiumba való beíratás napján kezdıdik, a csoportba, ill. foglalkozásokra történı beosztás a nevelıtestület hatáskörébe tartozik. A felvett tanulóknak 48 órán belül ideiglenesen be kell jelentkezniük a kollégiumba, (VII. ker. Önkormányzat, Ügyfélszolgálati irodája) az ideiglenes tartózkodási engedélyt 2 év múlva meg kell újítani. Kijelentkezéskor a tanulónak kiköltözési lapon aláírásokkal igazoltatnia kell, hogy nincs semmiféle tartozása, (étkezéstérítés-gondnok, könyvtári könyvek visszaadásakönyvtáros, kollégiumi felszerelések hiánytalan leadása- gondnok, nevelıtanár, ápolónı).
Az egyéb ingyenesen igénybe vehetı a kollégium által biztosított szolgáltatásokon kívül (a tanulás segítése tanári felügyelettel, könyvtárhasználat, korlátlan Internet hozzáférés, ingyenes lakhatás, egészségügyi felügyelet, sportolási, kulturálódási lehetıség): v Minden tanuló igénybe veheti a kollégiumban a napi háromszori étkezést. Kedvezıtlen szociális helyzet esetén szülıi kérésre kedvezményes étkezésben részesülhet a törvényben meghatározott feltételek szerint (ennek felmérése a kollégiumi étkezéstérítési nyomtatvány segítségével). Csatolandó iratok: - igazolás a családban lévı kiskorúak, vagy továbbtanulókról, - igazolás a kiegészítı családi pótlékról, - igazolás a tanuló fogyatékosságáról. A kollégiumi étkezési térítési díjat minden hó 5-éig kell befizetni a gondnoki irodában, díjfizetési nehézségek felmerülése esetén a kérjük ezt a gondnoknak idıben jelezni. Az ebédlıben az étkezések idıpontjáról tájékoztató található. az étkezés önkiszolgáló rendszerben mőködik, az étkezési idın kívül csak elıre jelzett kivételes esetben, indokoltan és igazoltan távollévıknek biztosítunk étkezést, étkezni csak az ebédlıben, élelmet tárolni pedig a kijelölt hőtıszekrényekben lehet, a tanulók számára szabadon használható a teakonyhában elhelyezett mikrohullámú sütı, kenyérpirító, tea- kávéfızı. az ebédlıbıl ételt, edényt kivinni tilos, kivétel a betegszoba, ide az élelem felvitele a napos feladata. Szilenciumi rend, tanulószobai ellátáshoz való jog A szilencium ideje alatt a szabad szilenciumosok (4,5 fölötti átlag) távol lehetnek a kollégiumból, ha jelzik azt nevelıjüknek,( beírás a kimenıkönyvbe). A tanulószobára kötelezetteknek (tanulmányi eredménytıl függıen, év elején és félév elején, tanárral való egyeztetés után) a tanulási idıt a tanulószobán kell eltölteni. Felzárkóztató foglalkoztatásokon az elégtelen és elégséges osztályzatot elérı gyerekeknek kötelezı a részvétel. A szilencium pontos idıpontja a napirendben kerül szabályozásra.
Kollégiumon belüli foglalkozások a tanuló képességeinek, érdeklıdésének megfelelıen foglalkozásokon vehet részt (a Pedagógiai program, és az intézményi minir programban lefektetett elvek alapján). a foglalkozások szervezése a tanév elsı hetében történik, (informáló felmérés az elızı tanév végén), nevelıtanárokkal való egyeztetés alapján. A jelentkezés írásban történik, ami önkéntes, de kötelezı jellegő. A tanuló maga is tehet foglalkozási igényjavaslatot és nevelıtestületi egyeztetés alapján 10 munkanapon belül tájékoztatást kaphat a lehetıségekrıl. ehhez kollégiumon belül korlátozás nélkül igénybe vehetı: kollégiumi szoba, tanulószoba, könyvtár, számtech. kuckó, konditerem, pinceklub, kollégiumi eszközök: lemeztár, videokazetták, folyóiratok, stúdiófelszerelés. A Pedagógiai programban lévı kötelezı és választható csoportfoglalkozások idıpontja meghatározott idıben, 16, 00 elıtt, vagy 18, 30 óra után a nevelıi és foglalkozási beosztások alapján történik. A tanuló szabadidejét kötelessége teljesítése arányában, a kollégiumban, vagy azon kívül egyéni elképzése szerint használhatja fel. A létesítmények, eszközök berendezési tárgyak használatának joga A kollégium tanulói térítésmentesen vehetik igénybe a kollégium helyiségeit és berendezési tárgyait, eszközeit, ügyelve azok épségére, elkerülve a szándékos rongálást. TV nézés: a szilenciumon kívüli idıben bármikor, bárhol az épületen belül 22óráig, amennyiben mindent elıkészített a lefekvéshez (kivéve a szabad szilenciumosokat), videó-vetítés, a kijelölt napon, a pinceklubban, vacsora után. A kollégium helyiségeinek használata: könyvtár
szilenciumi idıben, megjelölt könyvtári órákban.
pinceklub a nap bármely szakában, de szilenciumi idıben elsısorban a tanulmányi munkához, valamint beosztás szerint a foglalkozásokhoz használható, konditerem használata fıleg szilenciumon kívüli idıben, este 21,30-ig.. A teremben egyedül tartózkodni, valamint utcai cipıt viselni tilos. társalgóban, és nyáron az udvaron lehet fogadni a rokonokat, barátokat és barátnıket szilencium elıtt, valamint vacsora után, számítógépes kuckóban, állandó ellenırzés mellett minden nap a kimenı idıben (kötelezı foglalkozások idejét kivéve) 21 óráig lehet tartózkodni.
Eszközbehozatal és. értékbehozatal rendje A tanulók saját személyes holmijukat a kollégiumi lakószobában lévı zárható szekrényekben és zárható asztalokban helyezhetik el (mobiltelefon, értékesebb könyvek, CD-k). A kollégiumba a mindennapi élethez szükséges felszerelési tárgyak megtalálhatók, mindenki számára egyaránt hozzáférhetık (hajszárító, vasaló, CD-s magnó). A kollégiumba behozott értékeket, étkezéstérítésre szánt pénzt, a gondnoki irodába lévı páncélszekrényben lehet elhelyezni, amennyiben a tanuló ezt elmulasztja a kollégiumot kártérítési kötelezettség nem, terheli. Telefonhasználat, levelezési jog A diákok leveleit a postakönyvben szereplı személyek vehetik át, ajánlott küldemény átvétele aláírás ellenében történik. A tanulónak személyes átadás után szintén igazolnia kell az átvételt. A kollégisták szilenciumi idın kívül este ˝ 10-ig használhatják a nyilvános telefont, illetve hívhatók azon, a mobiltelefonok használata szilenciumi idıben és a kötelezı foglalkozások alatt, valamint este 22 óra és reggel 6 óra között nem engedélyezett. Élet-, egészségvédelem, egészségügyi szolgálat a kollégiumban a tanulók rendszeres egészségügyi felügyeletben részesülnek, ápolónı, pszichológus alkalmazása, felvilágosító, és elsısegély-nyújtási, mentálhigiénés elıadások, foglalkozások csoportosan és egyénileg, betegség esetén a VII. kerületi Péterffy Sándor utcai Kórház látja el a tanulót, hogy a tanuló betegségével ne veszélyeztesse társai egészségét, köteles betegsége idejére az elkülönített, zuhanyozóval és mellékhelyiséggel ellátott betegszobába költözni, beteg tanuló betegsége idején csak az orvos engedélyével távozhat állandó lakhelyére, eltávozási kérelmét - az orvos írásos javaslatával - az igazgatóval kell engedélyeztetni, Védı, óvó elıírások A tanuló a tanév kezdetekor köteles baleset- és tőzvédelmi oktatáson részt venni ezt a megfelelı nyomtatványon aláírásával igazolni, és az ott hallottakra az egész év során figyelemmel lenni. A kollégium épületében, udvarán tilos az állattartás, dohányzás. Az alkalmazottak a tanulóktól elkülönített kijelölt helyen dohányozhatnak. Tanári jelenlét, ügyelet A kollégiumban az ügyelet úgy van megszervezve, hogy az a folyamatosan üzemelı kollégiumi munkarendnek megfelel (éjszakai, nappali tanári, vezetıi ügyelet)
A tanulói kötelességek gyakorlása a kollégium házi-, napirendjének megismerése, a beköltözés utáni napon a baleset- és tőzvédelmi szabályok elıadás keretében történı meghallgatása, és ügyelés ezek folyamatos betartására, tanulmányi kötelezettségeinek képességeihez mért teljesítése, az együttélés szabályainak betartásával fegyelmezett, tiszteletteli magatartást tanúsítása a felnıttekkel és a diáktársakkal szemben, a nevelık és DÖK vezetık utasításaihoz igazodva a kollégiumi és iskolai rendezvények, foglalkozások elıkészítésében és végrehajtásában való aktív közremőködés, a közösségi vagyon megbecsülése, helyiségek tisztaságának megtartása, saját és társai holmijának megóvása,
a saját ill. társak testi épségének megóvása,
a villany, meleg víz, tisztaságszer takarékosan használata, a beköltözés utáni héten a nevelı, és az ápolónı informálása az állandó jellegő betegségekrıl (pl. allergia, asztma), szándékos károkozás esetén eljárás a Kjt. 77. §. szerint A kollégiumi élet munkarendjével kapcsolatos kötelezettségek az együttélés szabályainak betartása mellett a tanuló, iskolába indulás elıtt köteles a szobát rendbe tenni, ha engedélyezett távolmaradása nincs, a szilencium kezdete elıtt 15 perccel köteles a kollégiumban megjelenni, a szilenciumi idı kezdetétıl a kollégiumból csak engedéllyel lehet távol, a távollét engedélyezése a Kimenıkönyvben történik, a csoportvezetı és az ügyeletes tanár tudtával, (kintalvás esetén szülıi igazolás, igazgatói, vagy helyettesi engedély szükséges) A lakhatás ideje alatt az intézményen kívüli tartózkodás során nem tanúsíthat egészségromboló magatartást. a kollégiumból való 24 órán túli engedély nélküli eltávozás, szökésnek számít. Ugyancsak szökésnek tekintjük, ha az engedéllyel eltávozott növendék az engedély lejárta után 72 órával nem jelentkezik a kollégiumban (távollétét sem ı, sem a szülı nem jelzi telefonon vagy levélben),
A” tiltott” magatartás az otthonrész területén tilos az utcai cipı használata, a kollégium egész területén tilos a dohányzás, (a dolgozók részére dohányzásra kijelölt helyet biztosítunk), szeszesitalt, kábítószernek minısülı anyagot kollégiumba behozni, fogyasztani tilos! a kollégiumból felszerelési tárgyat kivinni, saját elektromos készüléket behozni szigorúan tilos, a kölcsönzött elektromos készülékek leadása este 21 óráig , látogató (kivéve a szülı a beköltözéskor) az otthonrészbe nem mehet fel, tavasszal ill. nyáron. a belsı udvart, és. az elıteret vehetik igénybe A kimenık, hazautazások rendje, hiányzások igazolása A tanuló a kollégiumból hét végén az írásos szülıi kikérı alapján és egyeztetett idıpontban hazautazhat. A késve történı visszaérkezést, vagy a visszajövetel elmaradását az ügyeletes tanárnál (a szülı, vagy gyám) telefonon jelzi. A tanuló hét közben tanítási szünet esetén, valamint a szülı kérésére utazhat haza (orvosi vizsgálat, családi okok,) miután kimenıkönyvét az igazgatóval, vagy az igazgatóhelyettessel aláíratta. A többnapos tanítási szünetekben a tanulók hazautazhatnak, és amennyiben 3 nappal korábban jelzik igényüket az intézményben maradhatnak, az folyamatosan üzemel. Az épületet az utolsó tanítási napon 17 óráig el kell hagyni. A tanítást megelızı napon 14 órától lehet visszatérni. Ettıl különlegesen indokolt esetben el lehet térni. Szülıi jogok és kötelezettségek A kollégium a szülıket a tanulók beköltözése napján tájékoztatja a házirendben foglaltakról, hogy az abban foglaltakat megtartsa ill. gyermekével, megtartassa. Minden, a tanulók nagyobb csoportját érintı kérdésekben kikéri a szülık véleményét. Jogsértés esetén a kollégium a szülınek és tanulónak egyeztetési lehetıséget biztosít, az elızetes jogorvoslati eljárás megindítására. A jogorvoslati kérelmet jegyzıkönyvbe foglaljuk. A szülıt évente kétszer, szülıi értekezleten tájékoztatjuk a tanulók neveltségi szintjérıl, a kollégiumi feladatok teljesítésérıl:
Egyéb rendelkezések A kollégiumi ünnepélyeken ünnepi öltözet, fehér felsı, sötét alj, vagy nadrág. A rendezvényeken a tanulóknak a nevelıtanárok útmutatásai alapján kell részt venniük. Ha a csoportnevelı-tanár nem tartózkodik a kollégiumban döntéshozatali jogát az ügyeletes tanár, veszi át. Amennyiben az ügyeletes tanár nem elérhetı, jogkörét az igazgató vagy az igazgatóhelyettes veszi át. Tanulók nagyobb csoportja alatt értendı az itt lakó diákok 25 %-a. Budapest, 2004-12-06.