Kiút az útvesztőből
Első lépések az anyagi függetlenséghez
1ev.hu – Kiút az útvesztőből Miután fizettem, felálltam az étteremben és jóllakottan elkezdtem ballagni a főutcán. Az étel friss volt, laktató, de nem nehéz. Az idő pedig meleg. Arra gondoltam, hogy mennyire imádom, hogy itt éjszaka is van élet. Tudtam azt is hogy melyik bárba fogok beülni… Imádom a tenger illatát és ezen a báron a langyos szél mindig keresztülfújt. Lobogtatta a hely hatalmas fehér függönyeit és a puha székbe süppedve elég különös hangulatba tudott ringatni. És én imádtam azt a hangulatot. Ahogy sétáltam az utcán, éreztem, hogy végre gazdag vagyok. Rengeteget költöttem az elmúlt napokban és a pénztárcám meg sem érzte. Úgy tűnt sose fogy el a pénzem. Nem néztem mit veszek és mennyiért. Egyszerűen csak megvettem. Csodálatos érzés volt. Van egy gyönyörű barátnőm akivel nagyszerűen megértjük egymást. Mit kívánhattam volna még? Copyright © 2009-2010 Müller Péter
2
Benn a bárban belesüppedtem egy kényelmes fotelbe, és italt rendeltem. Jeges mojito1 volt sok-sok mentával, és rengeteg rummal. Itt mindig nagyon erősre keverték és ezt imádtam benne. Ültem a fotelben, kortyolgattam az italomat. Néztem a tengert, ami éjszaka fekete, és hallgattam ahogy a hullámok csapkodják a partot. A szél lebegtette a hatalmas függönyöket és kifújta a füstöt és minden egyéb szagot a helyről. Pont olyan volt, mint ahogy szerettem. Csak a tenger sós illatát éreztem és a koktélomét amikor ittam belőle. Minden tökéletes volt. 1 Mojito (ejtsd mohító): lime-mal, cukorral, fehér rummal és mentalevelekkel készült ital amit szódával feltöltenek. Tulajdonképpen egy mentás-rumos limonádé.
Azokra az emberekre gondoltam, akiket láttam, miközben sétáltam a bár felé. Valószínűleg mindegyiknél gazdagabb vagyok. Tudtam mennyit dolgoztam ezért és elégedett voltam. Tényleg megérdemeltem. Elértem azt a cél amire mindig is vágytam és itt vagyok. Úgy éreztem minden tökéletes és célba értem, de valami mégsem stimmelt…
1ev.hu
1ev.hu – Kiút az útvesztőből Három szó ami megváltoztathatja majd az életed…
Például valaki egy jó üzleti húzással egyszerre csak milliomos lesz. Olyan ez mint a filmekben. Csak úgy repkedek a nagy számok. A menő üzletember felveszi a telefont és ezt mondja „vegyél ennyi és ennyi ezt és azt.” Jön a titkárnő behozza a reggeli kávét és közben csak lazán odaszól: „Kérem mondja le a 11 órás megbeszélést mert ma Joe-val ebédelek…” Nos a valóság nem teljesen ilyen, de jobb ha az elején kezdem.
Az első szó
Amikor a pénzteremtésről beszélgetek valakivel, akinek nem nagyon megy a dolog, észreveszek egy elég általános dolgot. A pénz teremtése és a befektetés világa valami hihetetlenül izgalmas és kalandos dolognak tűnik.
Copyright © 2009-2010 Müller Péter
3
Mit jelen gazdagnak lenni? Egyszerűen azt, hogy sok pénzed van vagy azt, hogy szép nagy házad? Azt jelenti, hogy drága sportautókkal jársz vagy beutazhatod a világot? Sok mindent jelenthet. Mindenki számára mást és mást. Valaki annyi pénztől is gazdagnak érezheti magát amitől esetleg te csórónak érzed magad.
Szóval mikortól, hívunk valakit gazdagnak? Egyszerűen erre nincs határ, hiszen egyértelműen a TE igényedtől függ, vagyis attól, hogy te mikortól érzed azt, hogy gazdag vagy. Egyszerűen kitűzöd a célt és eléred. Ha ehhez az kell, hogy a szomszédodnak meg tudd mutatni a legújabb házimozidat, amit nem is használsz, akkor legyen az. Semmi rossz nincs ebben. Ha attól, hogy méregdrága órákat gyűjthetsz, oké. Mindez csak azon múlik, hogy mit szeretnél és mit érzel annak. 1ev.hu
1ev.hu – Kiút az útvesztőből És ha már mindezt elérted, lehet hogy eszedbe jut majd, hogy jó lenne szabadnak lenni. A második két szó Ez az anyagi függetlenség.
4 ennek az ellenezője, vagyis nem vagy többé ebben a kiszolgáltatott helyzetben. Vagyis a pontos jelentés ez: Az az állapot amikor nem vagyunk kiszolgáltatva a pénznek. De ennek semmi köze sincs a gazdagsághoz. Valójában a gazdagság nem jelenti azt, hogy ne lennék
Tehát mi is ez a gazdagság? Bármi amitől te gazdagnak érzed magad. Tehát a gazdagság sok mindent jelenthet, de van egy dolog amit nem jelent: Azt, hogy nem kell többé dolgoznod. Lehetsz gazdag úgy is hogy rengeteget dolgozol, de a munkádat busásan megfizetik. Egy kisebb vagyon is kaphatsz fizetésként, és mások csak álmodoznak arról, amit te ezen a pénzen mind megvehetsz. Attól azonban még be kell járnod dolgozni. Copyright © 2009-2010 Müller Péter
Anyagilag annyit tesz, hogy a pénzzel, fizetéssel vagy a vagyonoddal kapcsolatos. Ez egyszerű. Azonban itt van a független szó. Függeni annyit teszt, hogy alárendeltje, lekötelezettje vagy valakinek, valaminek, vagy ki vagy szolgáltatva neki. A függetlenség pont 1ev.hu
1ev.hu – Kiút az útvesztőből kiszolgáltatva a pénznek. De egy jó és kényelmes életet azonban jelent. El lehet érni az anyagi függetlenséget miután gazdaggá váltál, azonban el lehet érni előtte is. Egy dolog azonban biztos: ha csak a meggazdagodás a célod, soha nem érsz célba. Azonban ha anyagilag függetlenné válsz, dolgozhatsz továbbra is ugyan úgy mint előtte. De eldöntheted, hogy akarod-e csinálni vagy sem. Eldöntheted, hogy reggel kimászol az ágyból vagy aznap délig akarsz lustálkodni.
Elmehetsz és megveheted amit szeretnél és van elég időd arra, hogy a családoddal foglalkozz. Lehet, hogy sok lesz a tennivalód és estére elfáradsz. De egy kellemes fáradságot fogsz érezni és nem egy teljes kimerülést. Dolgozhatsz majd azon, hogy igazán gazdag legyél. Dolgozhatsz azon hogy megvalósíts az álmaidat. Mindenre lesz időd és nem lesz stressz, se félelem a számláktól. Nem kell majd meggondolnod, hogy mit vehetsz meg a hó végén és mit nem. Csak megveszed és kész. És amikor segítségre lesz szüksége azoknak akiket szeretsz, te ott leszel. És ők számíthatnak rád. És a nap végén azt fogod érezni, hogy igen … csodálatos élni. Miért olyan nehéz elérni ezt és miért érik el olyan kevesen?
5 belesétáltál, mielőtt rájöttél volna, hogy egyáltalán léteznek, és létezhet bármi ezeken kívül. Ezek nagyon alattomos csapdák, és úgy vannak kitalálva, hogy belesétálj. És nem hiszem, hogy valaki valaha elmondta volna, hogyan kerüld el őket vagy hogyan mássz ki belőlük. Ha olvastál már könyveket erről egy helyen biztos elakadtál, mint sokan mások. Senki nem mondja meg mit csinálj pontosan. Elolvasod és érted. Tudod az elvet mögötte. Tudod mit kellene csinálnod. De nem tudod megcsinálni. Nincs lehetőséged rá, vagy nem igazán működik. Elhúzták előtted a mézesmadzagot. És csak a szíved fáj miatta. Ott hagytak egyedül, mint sok mást is. Ott ragadtál egy útvesztő közepén…
Valójában nem nehéz elérni. De számos csapda vár útközben. Sokba már azelőtt Copyright © 2009-2010 Müller Péter
1ev.hu
1ev.hu – Kiút az útvesztőből Ahogy ott ültem a bárban, próbáltam megtalálni azt a különös érzést, ami megzavarta a nyugalmamat. Én pedig nem akartam hogy bármi is megzavarja. Volt ott valami, valami fura amit éreztem. Valahogy a gyomrom tájékán, mint egy pici fájdalom, de nem szorongás volt. Éreztem, hogy nem az ételtől vagy az italtól van. Valami furcsa érzés volt, és úgy döntöttem nem hagyom hogy tönkre tegye a hangulatomat.
Tudtam ha nem találom meg az okát zavarni fog, nem csak most, de később is. Arra gondoltam, hogy minél gyorsabban megtalálom az okát annál jobb. Majd utána újra visszasüppedek abba a kellemes bágyadt merengésbe. De nem találtam meg. Múlt az idő és szép lassan eltelt az este is. Nappal élveztem a mediterrán életstílust.
6 jegeskávét szürcsöltünk és estefelé amikor lement a nap végigvásároltuk a boltokat. Rengeteg haszontalan dolgot csináltunk, és élveztük. Lassan az idő múlásával kezdtem megunni a dolgot. Arra gondoltam, hogy jó lenne továbbállni, és végigutazni a Görög szigeteket, elmenni Afrikába vagy Velencébe gondolázni. Ekkor éreztem újra azt az érzést, ami akkor éjszaka olyan megfoghatatlan volt abban a bárban. Csak most már pontosan tudtam, hogy mi az…
A barátnőmmel későn keltünk. Csónakáztunk, úsztunk a tengerben, és könnyű ételeket ettünk miután kellemesen elfáradtunk. Hideg italokat és habos Copyright © 2009-2010 Müller Péter
1ev.hu
1ev.hu – Kiút az útvesztőből Az igazi ok…
Valójában ezek közül egyik sem igaz. Lássuk akkor az igazi okokat:
A legelső dolog amit meg kell néznünk, hogy mi az igazi oka annak, hogy az anyagi függetlenség nagyon kevés ember számára elérhető.
1) Nem az anyagi függetlenségre törekszel, hanem a meggazdagodásra, és nem érted a kettő közötti különbséget.
Úgy tűnik, hogy csak a szerencsés kiválasztottak képesek erre. Sok-sok mindent hallani erről de a jó helyen volt jókor az egyik leggyakoribb. A másik az hogy jó kapcsolatai voltak. Ez szinte fejfej mellett halad azzal, hogy ha nem lennék ilyen becsületes akkor nekem is menne.
Lehetsz először gazdag, majd utána anyagilag független. Vagy lehetsz először anyagilag független és utána gazdag. A sorrend mindegy. De ha nem tudod pontosan mit jelent az anyagi függetlenség nem fogod megtenni azokat a lépéseket, amik szükségesek ahhoz, hogy elérd. 2) Nem tudod, hogy merre indulj, kihez fordulj. Nem szokták tanítani, hogy pontosan mit csinálj. Ennek az oka nagyon egyszerű. Ha valaki a tanításból él, nem tud gyakorlati tapasztalatokkal ellátni. Ő nem független ezért nem is várható el tőle, hogy tudja hogyan működik ez. Aki elérte az anyagi függetlenséget,
Copyright © 2009-2010 Müller Péter
7 általában először kiélvezi, utána a hobbijának él. Nem sok embernek hobbija a tanítás, ezért nagyon kevesen mesélnek neked erről. Számtalan mű született a témáról és nagyon nehéz és időigényes kiválogatni azokat, amiknek gyakorlati haszna van azoktól amik értéktelenek. Nem az a probléma, hogy túl kevés az információ, hanem, hogy túl sok. Így nehéz kiválasztani az igazán hasznosakat. 3) Csak hosszú idő után derül ki, hogy jó irányba indultál vagy sem. Úgy döntesz hogy, eljött az ideje annak hogy változtass. És elindulsz valamerre. Sok munkát, időt, és pénzt áldozol arra, hogy sikerüljön. Mindezek után rájössz arra, hogy nem ez az út volt a helyes. Vagyis újrakezded az elejétől. És újra és újra az elejétől. Ez rengeteg időt, pénzt és energiát emészthet fel. Én 10 évet töltöttem el ezzel a bolyongással. És könnyen lehet hogy te nem szeretnél, ennyi időt tölteni 1ev.hu
1ev.hu – Kiút az útvesztőből ezzel.
szemed elől a helyzeted.
Azt hiszem a legjobb lenne egy kitaposott ösvényen végigmenni, elkerülve a csapdákat. Igaz? Én ezt tenném. Van lehetőséged arra, hogy használd az időmet, mind a 10 évet amit azzal töltöttem, hogy kitapossam és végigjárjam ezt az ösvényt.
És amikor végre igazán rájössz, hogy hol vagy valójában, rájössz majd arra is, hogy pontosan mit kell tenned. És megszűnik az egész zűrzavar és minden világos lesz. Azonban ha nem rendelkezel ehhez a megfelelő eszközökkel, soha nem fogod tudni elérni az anyagi függetlenséget.
4) Ha nem rendelkezel a megfelelő eszközökkel, menthetetlenül eltévedsz. Az út a kudarcok miatt nagyon hosszú lehet. Azonban ennek a lerövidítésére egyetlen megoldás létezik. Ha pontosan tudod, hol vagy. És ameddig ez nem történik meg addig semmi esélyed sincs arra, hogy bármit is elérj. A bolyongás addig fog tartani, ameddig rá nem jössz hol vagy. Addig zűrzavar fog körülvenni és fogalmad sem lesz róla hogy mit is kellene tenned. A tévutak, egy dologot biztosan bevésnek az emlékezetedbe. Jöjj rá, hogy hol vagy és soha többé ne veszítsd a Copyright © 2009-2010 Müller Péter
5) Ha nem lesznek gyors eredményeid, nem tudod mérni a haladásodat, fel fogod adni, mert úgy tűnik majd hogy egy helyben topogsz.
8 hogy ezt ne érezd feleslegesnek vagy hiába valónak. Látnod kell hol állsz, és élvezned kell az eredményeid gyümölcsét. Akkor könnyű a továbblépés még akkor is, ha a következő lépcsőfok kicsit nehéznek ígérkezik 6) Elhiszed másoknak, hogy nem tudod elérni a célod. Néhányan azt mondják majd, hogy ne álmodozz. Lehet hogy azt, hogy nem tudod elérni a célod. Vagy azt, hogy add fel.
Ha nem látod rögtön, hogy valamit jól vagy rosszul csináltál, honnan tudod majd eldönteni, hogy mi a helyes? Valójában sehonnan. Vagy csak sokára derül ki, amikor lehet, hogy már régen feladtad. Ne hidd, hogy az eredményekre sokat kell várni. Ne hidd, hogy ez egy hosszú folyamat. A cél, hogy gyorsan látványos sikereket érj el. Azért, hogy az eredmények kitartásra buzdítsanak. Azért hogy meglépd a következő lépést is, és 1ev.hu
1ev.hu – Kiút az útvesztőből
9
Soha ne higgy ezeknek az embereknek. Az álmod igen is megvalósítható, bármi legyen is az. Nem számít hol vagy most. Van rá megoldás biztos vagyok benne. Soha nem láttam még olyan embert, aki a pénz miatt szeretett volna meggazdagodni, vagy anyagilag függetlenné válni. Akkor vajon miért? A válasz egyszerű és szerintem te is tudod mi az. A saját álmaidat szeretnéd valóra váltani. Nem a pénz az igazi hajtóerőd, hanem az álmaid és ezek adják az üzemanyagot a haladásodhoz és a kitartásodhoz, amivel valóra váltod őket.
Egy üzemanyag nélküli autó, soha nem jut el a célba, és ha elhiszed, bárkinek is azt, hogy nem vagy képes valamire, hogy ostobaság volt az álmod, soha nem fogod elérni, se azt, se a többit amihez az anyagi függetlenség hozzásegíthet.
Ha bárkinek is megengeded, hogy ezeket az álmokat összezúzza, és a képességedet amivel ezeket el fogod érni lebecsülje, vagy leszólja, a legsúlyosabb bűnt követed el magad ellen. Eladod az önbecsülésed, a boldogságodat, és a lehetőséget arra, hogy elérd a célod.
Copyright © 2009-2010 Müller Péter
1ev.hu
1ev.hu – Kiút az útvesztőből Hazafelé utaztam és azon gondolkoztam, hogy mit fogok csinálni ha hazaértem. Pontosan tudtam már, hogy mit is jelent az a fura érzés. Bár még mindig több pénzem volt, mint bőségesen elég akár több heti maradásra is, mégsem maradhattam. A pénz semmit sem segített rajtam. Ugyan olyan rabszolga voltam mint előtte.
10
voltam. Tudtam, hogy valahol nagyon melléfogtam, és rá kell jönnöm, hol rontottam el a dolgot. Azt hittem nagyon jó úton járok, de közben valahol nagyon eltévedtem. Rájöttem arra, hogy eljött az ideje annak, hogy rájöjjek arra, hol is vagyok valójában és kijussak végre ebből az útvesztőből…
Ebben az időben már évek óta nem volt állásom. A vállalkozásomból éltem és jól kerestem, de még mindig nem voltam szabad. Utazás közben kibámultam az ablakon. Egy hegyes dombos vidék volt a völgyben egy folyóval és csodálatos sziklákkal. Néztem, hogy milyen gyönyörű ez a táj. Arra gondoltam, hogy ha most szabad lennék megállnék és pár napot eltöltenék itt. De soha sem gondoltam akkor, hogy a szabadság milyen messze van még. Egy dologban azonban teljesen biztos Copyright © 2009-2010 Müller Péter
1ev.hu
1ev.hu – Kiút az útvesztőből
11
Anyagilag függetlenné válni szinte lehetetlen ha nem tudod hol vagy. Itt egy kereszteződés. Bármerre indulsz sok-sok időbe telik, mire rájössz, hogy jó irányba indultál-e és útközben újabb és újabb kereszteződések várnak.
hogy a pénzteremtéshez pénz kell. Ezt könnyű ráhúzni bármire. Azonban azért van szükségünk kifogásokra, mert nem tudjuk mi történt és a lelkünk mélyén azt érezzük, hogy nem igaz hogy képtelenek vagyunk elérni az álmainkat. Érezzük, hogy nem így van és ilyenkor kisegíthet minket egy ilyen kifogás.
Egyes utak sehová sem vezetnek. Visszajutsz ugyanoda ahonnan indultál. Más esetekben sokkal messzebb kerülsz a célodtól, mint ahonnan elindultál.
Azt azonban nagyon jól érzed, hogy nem vagy képtelen. De nincs szükséged a kifogásokra sem. Máshol van a titok elrejtve.
Az útvesztő
Mit gondolsz? Honnan jön ez a tévhit, mint például az hogy a pénzteremtéshez pénz kell? Azoktól az emberektől akik eltévedtek. Azt gondolják ez az oka, hiszen megpróbálták és nem sikerült. Nehéz azt mondani magadnak, hogyha éveken át próbálkoztál valamivel sikertelenül, hogy ez mind az én hibám volt. Hiszen mindent megtettél amit tudtál. Úgy érezheted, képtelen vagy arra, hogy Copyright © 2009-2010 Müller Péter
Kiút az útvesztőből…
megcsináld pedig akarod. És egyszer csak feladod. Valahogy az ember nem tudja elfogadni azt, hogy képtelen valamire. Ezért kifogásokat talál arra, hogy miért nem sikerült. És így születnek azok a tévhitek,
Érzed, hogy képes vagy rá, és tudjuk hogy nem a körülmények okozzák azt, ha nem jutsz előre. Akkor mégis mi az ami miatt olyan kevés embernek sikerül? Mi az oka, hogy nem találod meg a megoldást? Mi az oka annak, hogy tehetetlennek érzed magad néha és fel tudnál robbanni a dühtől, hogy végre ez megváltozzon? 1ev.hu
1ev.hu – Kiút az útvesztőből És mi az oka annak, hogy olyan dolgokat is meg kell csinálnod amiket nem akarsz?
útvesztőben, amit a pénzből építettek. És ami egyeseknek a szabadságot jelenti, az mások számára a börtönt.
12 TUDÁS a lényeg. Ez volt a hiányzó összetevő. És pont ezért hoztam létre az 1ev.hu programot…
Mi a megoldás? Hol van a kiút? Egyetlen dolgot hadd mondjak el. Teljesen mindegy, hogy munkanélküli, alkalmazott vagy vállalkozó vagy: Van mód arra, hogy végre szabad legyél.
Miért nem bírsz el a terhekkel, amikor tudod, hogy értékes ember vagy? Miért félsz attól, hogy becsapnak és miért érzed azt, hogy az önbecsülésed néha romokban hever? Csak azért mert csapdában vagy. Itt ragadtál ebben az útvesztőben és nem találsz ki. És a pénz kérdése nap mint nap emlékeztet erre. Rab vagy egy Copyright © 2009-2010 Müller Péter
Képes vagy arra, hogy ezt elérd. De akkor miért nem sikerült eddig, hiszen mindent megtettél amit tudtál. És itt a 1ev.hu
1ev.hu – Kiút az útvesztőből Amikor hazaértem papírt és tollat vettem elő és elkezdtem rajzolni. Rájöttem arra, hogyha ki akarok jutni ebből a helyzetből, meg kell találnom hol rontottam el, vagy hol kerültem bele a csapdába.
Ahhoz, hogy erre pontosan rájöjjek tudnom kellett, hol is állok pontosan és miért is nem ez a hely az ahová igyekeztem. Elsőként felírtam a lapra hogy „Bevétel”, alá felsoroltam, minden helyet ahonnan pénzt kaptam. Leírtam Copyright © 2009-2010 Müller Péter
azt is, hogy mennyit, majd a végén összeadtam. Alá felírtam a kiadásaimat. Mindet név szerint és azt is összeadtam. Folyamatosan jutottak eszembe újabb és újabb kiadások. A lista elképesztően hosszú lett. Messze hosszabb volt, mint a bevételek listája, és a végén összeadtam ezt is. A lista összege hosszúsága ellenére jóval kevesebb volt, mint amennyi a bevételem. Nem itt volt a probléma. Egy dologban biztos voltam: ha most itt mínuszba megyek, akkor nagy lenne a baj. Voltam már ilyen helyzetben és a saját bőrömön megtanultam, hogy olyankor gyorsan kell lépni. Simán ki lehet belőle jönni, de ha több a kiadásom mint a bevételem, azonnal lépnem kell. De itt most nem ez volt a helyzet. Tele vagyok pénzzel és mégis rabszolga vagyok. Ránéztem a kimutatásomra. Azt mutatta, hogy minden rendben van és minden
13 nagyszerűen megy. De valójában mi sem állt távolabb ettől. A pénzügyi kimutatásom pontos volt. Ebben az esetben valami hiányzott belőle. Ekkor jöttem rá mi az.
A táblázatom mellé gyorsan felrajzoltam még két dobozt, amibe újabb tételek kerültek. Az eredmények végre pontosnak tűntek. Megmutatták a valós helyzetemet. Az a két új pont pontosan elárulta, hogy nagyobb bajban vagyok mint gondoltam…
1ev.hu
1ev.hu – Kiút az útvesztőből A pénzügyi kimutatás A pénzügyi kimutatás volt az az eszköz ami végig iránytűként szolgált és minden pénzügyi útvesztőből képes megmutatni a kivezető utat, de csak ha jól van elkészítve.
minden pontot, ahol pénzt kapunk, majd mellé pontosan leírni azt, hogy mennyit. Ide kerül minden jövedelem, bárhonnan is érkezzen. Ezeket össze kell adni a végén.
származnak.
Majd jönnek a kiadások. Az esetek többségében annyi van belőlük, hogy kell hozzá egy kis idő ameddig ezt megcsináljuk, hiszen annyi kiadásunk van. Jól át kell néznünk mindent, nehogy valami kimaradjon, és a lista szép hosszú lesz. Sokkal-sokkal hosszabb mint a bevételeké. Ha kész a végén ezt is összeadjuk.
Ahogy ezt átnézzük képet kaphatunk az anyagi helyzetünkről. Fontosak az összegek is. Ebből láthatjuk mennyi vagyonunk van.
Az első amit meg kell néznünk, hogy több-e a kiadásunk mint a bevételünk. Ha igen, baj van. Ilyenkor azonnal meg kell lépned pár fontos lépést, mert ha ezt nem teszed, mindenedet elveszítheted. Ez biztosan meg fog történni, ez egy egyszerűen belátható tény. Elsőként el kell készítenünk az összes bevételünkről a listát. Fel kell sorolnunk Copyright © 2009-2010 Müller Péter
14
De ez még nem mutatja a teljes képet. Sokkal fontosabb az, hogy tudjuk, ezek a bevételeink és kiadásaink honnan
Ezért ezeket is írjuk fel: minden bevételhez, hogy honnan jön; minden kiadáshoz, hogy mi okozza. Így már egy kicsit pontosabb képet láthatunk.
Láthatjuk például, hogyan állunk a hiteltörlesztő részletünkkel (ha van). Tudjuk mennyi havonta és tudjuk azt is, hogy mennyi a teljes összeg, amit vissza 1ev.hu
1ev.hu – Kiút az útvesztőből kell majd fizetnünk.
15 részletesen végig megyünk ezen, sok-sok részén videóval, és így egyszerű marad. Pont ez a lényeg. Nekünk most itt ennyi pont elég, mert így is hatalmas hasznodra lesz.
Látjuk az igazi helyzetünket. Ha havonta megcsináljuk ezt nem csak azt látjuk, hogy hogyan állunk éppen, hanem azt is, hogy az elmúlt hónapok alapján, javul-e a helyzetünk vagy romlik. Ez elég sokkoló tud lenni, de egy dolgot biztosan elmondhatok. A legrosszabb dolog ami történhet, az hogy nem tudsz róla semmit. A második legrosszabb, hogy nem csinálsz vele semmit. Az 1ev.hu oldal azért született, hogy segítsen neked. A pénzügyi kimutatás pedig az alap tananyagok között van. Tudod miért? Mert enélkül vak vagy. Nem csak azt tudja megmutatni, hogy hol állsz éppen, hanem a jövőt is. Megtudod belőle, hogy mibe érdemes befektetni és azt is, hogy hol les rád egy csapda. Persze amit itt megmutattam az egy egyszerűsített változat, azonban fontos, hogy ezt azonnal megcsináld, hiszen ez az alapja mindennek. Copyright © 2009-2010 Müller Péter
Tehát csináld is meg most! Persze az 1ev.hu tagoknak szóló részén 1ev.hu
1ev.hu – Kiút az útvesztőből
16
A pénzügyi kimutatásom, előre jelezte a bajt. Pár hónap kellett hozzá, és minden megtörtént, amit előre megjósolt.
Azért volt ilyen meglepő, mert nem csak az derült ki a számomra, hogy nem szükséges pénz a pénzcsináláshoz, hanem az is, hogy ha pénzzel csinálunk pénzt az egyenes út a bukáshoz.
Az mentett meg, hogy előre láttam azt, mi fog következni, így nem vesztettem el mindenemet. Azonban nem sokon múlt. Csak a kimutatásomnak köszönhettem, hogy lépéseket tudtam tenni azért, hogy megússzam a dolgokat.
Csak néztem és csodálkoztam. Kipróbáltam és működött. Jobban mint bármi más. Arra gondoltam, hogy a soksok pénzügyi tévhit – mint például az, hogy „a pénzteremtéshez pénz kell” –, vajon hány embert taszít anyagi nehézségekbe.
Persze a pénzem elfogyott, és sokkal nehezebb anyagi helyzetben voltam mint előtte. Azonban volt végre egy iránytűm, ami pontosan mutatta a kivezető utat az útvesztőből. Ahogy elkezdetem használni rögtön láttam az eredményeket. De idővel még sokkal többet is: − Megértettem, hogy nem érdemes többé spórolnom, mert csak rosszat teszek magamnak; − Képessé váltam úgy befektetni, hogy semmi kockázat nem volt az üzletben és nem kellett amiatt Copyright © 2009-2010 Müller Péter
Akkoriban fogalmazódott meg a gondolat a fejembe, hogy valamit tennem kellene ezzel kapcsolatban…
aggódnom, hogy elvesztem a pénzem; − Rájöttem, hogy nem kell pénz a pénzteremtéshez. Talán ez az utolsó pont volt a számomra legmegdöbbentőbb. 1ev.hu
1ev.hu – Kiút az útvesztőből Pénzteremtés pénz nélkül A legnagyobb tévedés az, hogy a pénzteremtéshez pénz kell. Ez nem igaz. Az egyetlen dolog ami kell hozzá az a tudás. Nem kell hozzá se különleges képzés, se diploma. A dolog nagyon egyszerű. Képes megérteni egy 10 éves gyerek is.
dologról van szó, azonban, ha nincs aki segítsen ebben és javítsa a hibáidat, elég nehézzé válhat. De talán, a legegyszerűbb az, ha elmagyarázom egy példán keresztül.
működött a dolog. Legtöbbször soha nem jön rá, hogy a befektető az életszínvonalát mentette meg ezzel és sok évi szenvedést spórolt neki.
A példa
Nem kell hozzá becsapni senki, mint azt sokan hiszik. Pontosan úgy nem működik, ha megpróbálsz becsapni valakit.
Az egyszerűség kedvéért egy vállalkozáson keresztül fogom bemutatni. Az alapelvünk az, hogy nem szükséges a pénzteremtéshez pénz. De legtöbben nem így gondolkoznak. Mi a hiba ebben? Nézzük meg.
Akkor, miért van az, hogy olyan kevesen képesek erre?
Általában, így gondolkozna egy átlagember, és persze így is cselekedne:
Hát első sorban, mert annyira nem nyilvánvaló a dolog, és aki tudja hogyan kell csinálni, általában nem töri össze magát hogy elmondja. Elég kevés olyan embert fogsz találni mint én, aki képes erre és mániája az oktatás.
Van egy jó ötletem. Azonban szükségem van pénzre a megvalósításához. Ezért keresek valakit akinek van elég pénze.
Második ok, hogy ehhez kell egy pici gyakorlás. Valójában elég könnyű
És valójában nem érti miért történt ez, hiszen az ötlete jó volt és mégsem
Copyright © 2009-2010 Müller Péter
17
Keres is, majd elmondja az ötletét egy befeketetőnek és az visszautasítja. (Szerencsére.)
1ev.hu
1ev.hu – Kiút az útvesztőből De valójában az ötlettel volt a baj?
„befektetőt”?
Egyáltalán nem. Valójában egy profi befektető soha nem fektet be egy ötletebe. Hogy miért, azt az 1ev.hu anyagaiban elmondom, de innen azonnal felismerheted ki a profi és ki nem.
Hát annyi, hogy szerencsétlenségére meg fogja kapni a pénzt. Ebben az esetben elkezdi megvásárolni a szükséges dolgokat a pénzből és kis idő múlva csődbe viszi a céget és semmi sem változott a helyzetében, azon kívül, hogy lett egy csomó adóssága (jobb estben csak elvesztett egy csomó pénzt).
De mi történik akkor, ha mégis talál az emberünk egy nem annyira profi
Miért nem lett sikeres?
18 működik a hosszú távú befektetés sem. Az oka nagyon egyszerű. Mi a vállalkozás igazi célja? Hogy pénzt termeljen! Mi egy befektetés igazi célja? Hogy pénzt termeljen! Ez tehát nem ugyanaz, mint hogy pénzt vigyen, igaz?
Igazából azt is kérdezheted tőlem. Miért vagy benne olyan biztos, hogy nem fog sikerülni neki? Nos, lehet hogy sikerül, azonban erre nagyon kicsi az esély. Van itt ugyanis egy hatalmas hiba… Az ok Hiba az elvben van. Az ötlet => pénz => üzlet => több pénz modell nem működik. Ugyanígy nem Copyright © 2009-2010 Müller Péter
Ez a probléma. Tehát a hosszútávú befektetés manapság olyan, mint egy zsák, amibe hónapról-hónapra dobálod bele a pénzed. Évente egyszer belenézhetsz, de akkor sem hagyhatod, 1ev.hu
1ev.hu – Kiút az útvesztőből abba a dobálást, ha kevesebb van benne mint amit beledobtál, hiszen ha abbahagyod az a pénzed is elveszik ami benne van. A vállalkozás esetében is így van ez. Telerakod pénzzel mielőtt egy fillért is hozott volna? Nem túl okos megoldás. Persze feltételezheted, hogy majd fog hozni, de sok pénz úszott már el ezeken a feltételezéseken. De ha nincs pénzed akkor hogyan indulj el? Van erre egy nagyon egyszerű szabályom: „Amelyik vállalkozás nem indítható el pénz nélkül az nem fog működni pénzzel sem”. Ugyanis egy vállalkozás célja az, hogy pénzt termeljen, nem pedig hogy pénzt vigyen. És attól, hogy belenyomod a pénzed egy olyan vállalkozásba, ami semmit sem hoz, semmi sem fog változni. Ezt garantálom. Copyright © 2009-2010 Müller Péter
19
Vagyis egy vállalkozásnak már önmagában képesnek kell lennie arra, hogy pénzt hozzon. Az 1ev.hu tananyagokban részletesen benne van, hogy hogyan működik ez.
vállalkozás vagy befektetés, mennyi pénzt veszíthetsz ha elrontod?
De ha ez így van akkor mire kellhet a pénz?
Hányszor próbálkozhatsz újra, ha pénzt is veszíthetsz? Maximum annyiszor, amennyi a vagyonod.
Tehát mégegyszer: egy vállalkozás (vagy befektetés) célja, hogy PÉNZT TERMELJEN. Nem az, hogy pénzt emésszen fel. Egy vállalkozásba, vagy befektetésbe akkor van értelme pénzt nyomni, ha GARANTÁLTAN működőképes. A pénz befizetés célja az, hogy segítsen abban, hogy gyorsabban, több pénzt hozzon a vállalkozás vagy a befektetés. Azt, hogy mennyire könnyű ezt elindítani, és pontosan hogyan kell azt pénz nélkül megcsinálni részletesen elmondom az 1ev.hu tananyagaiban. Most csak azt szeretném, ha végiggondolnád a következőt: ha pénz nélkül indítasz el valamit, legyen az
Így van! SEMMIT! A ráfordított időd veszik el, de anyagilag nem kerülsz rosszabb helyzetbe.
De hányszor, ha nem veszítettél pénzt? AKÁRHÁNYSZOR! Szóval ha nem veszítesz pénzt, akkor elegendő mindössze egyetlen sikeres befektetés vagy üzlet és elérted a célod. Ha pénzt is veszítesz, gyakran a veszteségeid kezelését nem tudod megoldani egy vállalkozásból vagy befektetésből. Tehát érdemes befektetni és vállalkozni pénz nélkül. És az 1ev.hu pontosan erről szól. Ott lépésenként tanulhatod meg, hogyan csináld.
1ev.hu
1ev.hu – Kiút az útvesztőből Ücsörögtem a hajón és bámultam a csillogó kék Karib-tengert. Kolumbiából, hajóztunk Aruba felé. A tenger csendes volt és repülő halak ugrándoztak ki a vízből ahol a hajó orra fehér habokat csapott fel, és jó pár méterre arrébb csobbantak újra a vízbe.
úszni a kristálytiszta vízben és heverni a fehér homokos partokon. Majd végiggondoltam az elmúlt éveimet. Mennyi ideig tartott és mennyi munkába került ameddig eljutottam ide.
20 neked is fog. Ezt garantálom. Minden tudást, amit megszereztem és használtam feltöltöttem az oldalra, hogy neked ne kelljen 10 évet bolyongással töltened. Az 1ev.hu teljesen készen van, és most már a tiéd. Szóval használd!
Vártam, hogy megjelenjenek a delfinek is, amik a hajó mellett szoktak úszni, de nem jöttek. Későn keltem és ők inkább reggelente követték a hajót. Néztem a vizet és tudtam, hogy végre szabad vagyok. A tenger nagysága, a távolság csak még jobban fokozta ezt az érzést. Arra gondoltam, hogy a lazsálás után végre tettem valamit. Már készen voltak az 1 év tervei. Sok minden készen volt már belőle, de még volt pár dolog amit meg kellett csinálnom. Elképesztő érzés volt. Végre azért csináltam valamit mert akartam, és nem azért mert kellett. Visszagondoltam arra, hogy milyen volt Copyright © 2009-2010 Müller Péter
Nevetségesnek tűnt, hogy valójában 10 év próbálkozás után, mindössze fél év alatt sikerült elérnem ezt. De akkor ott nem érdekelt egyik sem. Most végre igazán élvezhettem minden pillanatot. Nem sokkal később hazarepültem és teljesen befejeztem az 1ev.hu-t. Azért fogtam bele, mert hittem abban, hogy ezt bárki elérheti és ebben most jobban hiszek mint bármikor. Ha nekem sikerült 1ev.hu