Kisújszállás Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottsága Elnökétől MEGHÍVÓ Kisújszállás Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottsága 2012. május 15-én (kedden) 14.00 órai kezdettel rendkívüli ülést tart, melyre tisztelettel meghívom. A bizottság, együttes ülés keretében kezdi meg munkáját az Egészségügyi, Szociális és Sportbizottsággal, majd önálló ülésen folytatja a következő napirendi javaslatok alapján. A bizottság az önálló ülést követően, a Művelődési, Oktatási és Ifjúsági Bizottsággal együttes ülést tart. Az ülés helye:
Városháza, Gaál Kálmán Terem (emelet 31.)
Napirendi javaslat az Egészségügyi, Szociális és Sportbizottsággal együttes, nyilvános ülésre: 1. Előterjesztés a TÁMOP-5.3.6-11/1 kódszámú, „Komplex telep-program” tárgyú pályázat előkészítésére Előterjesztő: Kecze István polgármester Meghívott: Kovács Józsefné a Kisújszállás Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke Nyikos Csilla városfejlesztési ügyintéző Napirendi javaslat az önálló, nyilvános ülésre: 2. Előterjesztés az Állami Számvevőszék Kisújszállás Város Önkormányzata pénzügyi helyzetének ellenőrzéséről szóló jelentéséről Előterjesztő: Kecze István polgármester 3. Előterjesztés a „Települési környezetért” cím elnyerésére irányuló pályázat benyújtására Előterjesztő: Kecze István polgármester Meghívott: Nyikos Csilla városfejlesztési ügyintéző 4. Előterjesztés a 2012. évi „Jász-Nagykun-Szolnok Megye Turisztikai Értéke” cím elnyerésére irányuló pályázat benyújtására Előterjesztő: Kecze István polgármester Meghívott Zaharán-Lapikás Réka PR kommunikációs ügyintéző 5. Előterjesztés a közterületek kezeléséről, köztisztasági és karbantartási feladatok ellátásáról szóló közbeszerzési eljárás fedezetének biztosításáról Előterjesztő: Kecze István polgármester Meghívott: Zaharán-Lapikás Lilla városfejlesztési ügyintéző Napirendi javaslat a Művelődési, Oktatási és Ifjúsági Bizottsággal együttes ülésre: 6. Előterjesztés alapító okiratok módosítására (A Képviselő-testület Szervezeti és működési szabályzatáról szóló 42/2011.(XI.30.) önkormányzati rendelet 12.§ (2) bekezdésére, valamint a 36. § (1) és (2) bekezdésére tekintettel, az előterjesztés határozati javaslatához tartozó 2. melléklet papíralapon nem kerül kiküldésre, azok a Polgármesteri Hivatal 27-es irodájában, illetve a városi honlapon megtekinthetőek)
Előterjesztő: Meghívottak:
Kecze István polgármester Gubuczné Tomor Mária, Janó Lajos, Lovász Beatrix, Nagy Lajos, Ponyokainé Rab Judit, Szabó Tamás, Toldi Attila, Varga Vincéné intézményvezetők Kocsisné Monoki Julianna osztályvezető
H:\Szervezés\Járfás Eszter Luca\Bizottságok_meghívói\Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság\2012. év\12_05_15_rendkivuli.doc
A pályázati útmutatóban foglalt kötelezően megvalósítandó és egyéb, támogatható tevékenységek alapján a projekt az alábbi módon szakaszolható: Előkészítés - Közösségi beavatkozási terv elkészítése (lehetséges kitörési pontok és együttműködési lehetőségek feltérképezése. Végrehajtás - célcsoportok felkészítése a megvalósításra, egyéni fejlesztési tervek elkészítése; - helyi humán szolgáltatások elérhetőségének fejlesztése (egészségügy, szociális gyermekjóléti alapellátás); - foglalkoztatási lehetőségek kialakítsa (pl.: betanított munka); - Csillag Szolgáltató Központ kialakítása (pályázati útmutató által használt fogalom) - minimum 2 fő szociális munkás elhelyezése; - kis értékű eszközök beszerzése.
és
Fenntartási kötelezettség - a támogatott projekt keretében létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat a projekt befejezésétől számított legalább két évig az alábbiak szerint fenntartja o bevont célcsoport nyomon követése 6 hónapig; o infrastrukturális fejlesztés és a beszerzett eszközök fenntartása 5 évig; o a Csillagház szolgáltatásainak fenntartása 1 évig. A projekt - napjainkig tartó - előkészítése során a Roma Nemzetiségi Önkormányzattal folytatott egyeztetések eredményeként a hamarosan felszabaduló Vasvári óvoda épületében kialakítható lenne a Csillag központ (mint kötelező tevékenység), ahol a következő módon tervezhetőek a tevékenységek: 1. számú terem (szülők, anyák, 0-6 éves korú gyermekek számára) Egész napos játszóház, gyermekfelügyelet, fiatal leányanyák felvilágosítása a védőnők és a gyermekorvosok bevonásával. 2. számú terem (általános iskolás tanulók számára) Iskolás gyermekek korrepetálása a délutáni órákban, szabadidő hasznos eltöltése (cigány nyelv, tánc, zene tanulása), tájékoztató jellegű, felvilágosító programok szervezése, közös ünneplések helyszíne. 3. számú terem (közép- és főiskolások számára) Ingyenes internet hozzáférés biztosítása, felvilágosító előadások szervezése (pályaválasztás, családtervezés, bűnmegelőzés, drog, prostitúció), alapvetően egy „nyitott” teremként működő, kötetlen beszélgetések színtere. 4. Az épület egyéb helyiségeiben, illetve az udvaron tervezett: - Roma Nemzetiségi Önkormányzat irodájának kialakítása (ezzel egyidejűleg a Széchenyi út 6. szám alatti iroda visszaadása); - konyha, mosókonyha, fürdőszoba átalakítása, berendezése; - kertkultúra és sportudvar kialakítása. Mindemellett szükséges továbbá a projekt és a programok, tevékenységek eredményét garantálni tudó szakemberekből álló csoport létrehozása, valamint a helyi egészségügyi, családsegítési és oktatási munkát végző szervezetek megkeresése, tájékoztatása és bevonása az előkészítésbe, megvalósításba. A Csillag központ kialakításával, a megfelelő szakemberek bevonásával és a szolgáltatások ideális szervezésével elérhetőek a pályázati célok. A projekt megvalósítására minimum 24, maximum 36 hónap áll rendelkezésre. A támogatás mértéke az elszámolható költségek 100 %-a, míg az igényelhető támogatás legalább 45.000.000.-Ft, de
2
Kisújszállás Város polgármestere
Kisújszállás Város jegyzője INTÉZKEDÉSI TERV
az Állami Számvevőszék Kisújszállás Város Önkormányzata pénzügyi helyzetének ellenőrzéséről szóló jelentésében javasolt intézkedések végrehajtására
I. A Polgármesternek javasolt intézkedések végrehajtása 1. A folyó bevételek a 2007. és a 2010. években nem nyújtottak fedezetet a folyó kiadásokra. A pénzügyi egyensúlyi helyzetre kedvezőtlen befolyást gyakorolt az önként vállalt feladatok folyó kiadásokon belüli magas aránya. A 2008-2010. években a felhalmozási bevételek nem fedezték a felhalmozási kiadásokat. A pénzintézet 450,0 millió Ft óvadék felszabadítását nem hagyta jóvá, így azt az Önkormányzat a már megkezdett EU-s támogatásokból megvalósuló fejlesztései saját forrásaként nem tudja felhasználni. Az Önkormányzat kiadásainak finanszírozásában a folyószámlahitel állandósult. Az Önkormányzat adósságot keletkeztető kötelezettségvállalásaira vonatkozó képviselő-testületi előterjesztések nem tartalmazták a visszafizetés forrásait. A 2010. évben képződött negatív működési jövedelem miatt a következő évekre szóló jelenleg ismert pénzintézetekkel szembeni kötelezettségek teljesítése – további bevételnövelő és kiadáscsökkentő intézkedések megtételének hiányában – már rövidtávon (2011-2013. években) veszélyezteti az Önkormányzat pénzügyi egyensúlyát. Javaslat: Az Önkormányzat pénzügyi egyensúlyának gyors helyreállítása és hosszú távú fenntarthatósága érdekében kezdeményezze – felelősök és határidők megjelölésével – az alábbi intézkedések megtételét: a) Tárja fel a bevételszerző és kiadáscsökkentő lehetőségeket. Intézkedjen a bevételek növelésére, a kintlévőségek behajtására, a kiadások csökkentésére; b) Terjesszen a Képviselő-testület elé kibontakozási programot a pénzügyi egyensúlyi helyzet javítása és hosszú távú megőrzése érdekében; c) Képezzen egyensúlyi (elkülönített) tartalékot az adósságszolgálat teljesítése érdekében; d) Vizsgálja felül teljes körűen a folyamatban lévő beruházásokat, és mutassa be a Képviselőtestületnek a megvalósuló létesítmények fenntarthatóságának pénzügyi hatásait. Az Önkormányzat pénzügyi egyensúlyi helyzete szempontjából kedvező támogatás-finanszírozási lehetőségeket vegye igénybe; e) Vizsgálja felül teljes körűen a tervezett beruházásokat és a megvalósuló létesítmények fenntartásának jövőbeni pénzügyi kihatásait. Szükség esetén tegyen javaslatot a Képviselőtestületnek a tervezett beruházásokkal kapcsolatos döntések módosítására, amelyben figyelembe veszik az Önkormányzat pénzügyi lehetőségeit, és a kötelező feladatellátás elsődlegességét; f) Vizsgálja meg az állandósult folyószámlahitel hosszú távú kötelezettséggé történő átalakításának jogi lehetőségét, és a Stabilitási tv. 10. §-ában előírt feltételek fennállása esetén kezdeményezze a Kormánynál ennek engedélyezését;
g) Tekintse át az önként vállalt feladatok finanszírozhatóságát a kötelező feladatellátás elsődlegességének biztosítása érdekében, mutassa be a Képviselő-testületnek a megoldás lehetőségeit, és szükség esetén a gazdasági program módosításának igényét; h) Mutassa be a Képviselő-testületnek félévente legalább három évre kitekintően a kötelezettségek teljes körére szóló finanszírozási tervet, a források számszerűsített megjelölésével; Tervezett intézkedés az 1. pont a)-h) pontjaira Létre kell hozni egy munkacsoportot a polgármester és jegyző vezetésével. A munkacsoport állandó tagjaként a Képviselő-testület felkéri a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi osztályának vezetőjét, az Adócsoport vezetőjét, a Városfejlesztési és Üzemeltetési osztály vezetőjét, továbbá felhatalmazza a polgármestert és jegyzőt arra, hogy egy-egy téma kidolgozása során külső szakértőt kérjen fel. A munkacsoport feladata a kibontakozási terv, gazdálkodási koncepció és program elkészítése, amelynek tartalmaznia kell az Állami Számvevőszék által, az 1. a)-h) pontokban megfogalmazott javaslatok kidolgozását és azok megoldásait. a) A munkacsoport összehívása, a feladatok kiosztására Felelős: Kecze István polgármester Hivatali felelős: Dr. Varga Zsolt jegyző Határidő: 2012. június 10. b) A kibontakozási terv, gazdálkodási koncepció és program elkészítésére Felelős: Kecze István polgármester Hivatali felelősök: a kibontakozási terv összeállítására létrehozott munkacsoport tagjai Határidő: 2012. szeptemberi képviselő-testületi ülés c) A kibontakozási tervben, gazdálkodási koncepcióban és programban előírt feladatok végrehajtására Felelős: Kecze István polgármester Hivatali felelősök: a Polgármesteri Hivatal osztályvezetői Határidő: folyamatos d) A kibontakozási tervben, gazdálkodási koncepcióban és programban előírt feladatok végrehajtásáról, az elért eredményekről történő beszámolásra Felelős: Kecze István polgármester Hivatali felelősök: a Polgármesteri Hivatal osztályvezetői Határidő: első alkalommal 2013. április 30., ezt követően folyamatos i)
Gondoskodjon, hogy a jövőben az adósságot keletkeztető kötelezettségvállalásokról szóló képviselő-testületi előterjesztések tételesen tartalmazzák a visszafizetés forrásait;
Tervezett intézkedés: Az adósságot keletkeztető kötelezettségvállalás előkészítése során számba kell venni a visszafizetés forrásait, melyet az előterjesztésben részletesen be kell mutatni a Képviselőtestületnek. Felelős: Kecze István polgármester Hivatali felelős: Bögös Katalin pénzügyi osztályvezető Határidő: folyamatos 2. A Képviselő-testületnek előterjesztett éves zárszámadási rendeletekben nem mutatatták be az Önkormányzat eszközei után tárgyévben elszámolt értékcsökkenés összegét, az eszközpótlásra fordított tényleges kiadásokat, az eszközök elhasználódási fokának alakulását.
Javaslat: Mutassa be a Képviselő-testületnek évente a zárszámadási rendelet előterjesztésében az értékcsökkenés összegét, és ezzel összevetve az elhasználódott eszközök pótlására fordított tényleges kiadásokat, az eszközök elhasználódási fokának alakulását; Tervezett intézkedés: A zárszámadási rendelet előterjesztésében be kell mutatni az értékcsökkenés összegét, és ezzel összevetve az elhasználódott eszközök pótlására fordított tényleges kiadásokat, az eszközök elhasználódási fokának alakulását. Felelős: Kecze István polgármester Hivatali felelős: Bögös Katalin pénzügyi osztályvezető Határidő: első alkalommal: 2013. április 30., ezt követően folyamatos 3. A polgármester egy, a kötvénykibocsátásból származó bevétel átmenetileg szabad részének befektetésére vonatkozó, korábban tett ÁSZ javaslatot nem hasznosított. Javaslat: Gondoskodjon arról, hogy az Önkormányzat szabad pénzeszközeinek hasznosítása során olyan befektetési módot válasszon, amely nem jelent kockázatot számára, és az Önkormányzat az átmenetileg szabad pénzeszközeit a jövőben az Áht2. 72-73. §-aiban és az Ötv. 88. §-ában foglaltak szerint fektesse be. Tervezett intézkedés: Az önkormányzat szabad pénzeszközeinek befektetése során csak kockázatmentes befektetési mód választható. Ennek érdekében át kell dolgozni a Likvid pénzeszköz és kockázatkezelési szabályzatot. Felelős: Kecze István polgármester Hivatali felelős: Bögös Katalin pénzügyi osztályvezető Határidő: 2012. szeptember 30.
Határozati javaslat /2012. (V. 15.) számú önkormányzati határozat a 2012. évi „Jász-Nagykun-Szolnok Megye Turisztikai Értéke” cím elnyerésére irányuló pályázat benyújtásáról
1. Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés által kiírt 2012. évi „Jász-Nagykun-Szolnok Megye Turisztikai Értéke” cím elnyerésére pályázatot nyújt be a Kumánia Gyógy- és Strandfürdő és Hotel Kumánia*** számára. 2. A Képviselő-testület megbízza a polgármestert a pályázat benyújtásával, és felhatalmazza a pályázathoz szükséges dokumentumok aláírására. Felelős: Kecze István polgármester Határidő: 2012. május 15.
Erről értesül: 1. 2. 3. 4. 5.
Kecze István Polgármester Dr. Varga Zsolt Jegyző Torkos György, a Kumánia Gyógyfürdő Kft. igazgatója Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya Polgármesteri Hivatal Szervezési és Önkormányzati Kapcsolatok Osztálya
Határozati javaslat: /2012. (V. 15.) számú önkormányzati határozat a közterületek kezeléséről, köztisztasági és karbantartási feladatok ellátásáról szóló közbeszerzési eljárás fedezetének biztosításáról Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a címben szereplő közbeszerzési eljárás fedezetét a teljes szerződéses időszakra biztosítja, ezért a 2013. évre szükséges nettó 15.136.304 Ft-ot a 2013. évi költségvetésében biztosítja. Határidő: 2012. december 31. Felelős. Kecze István polgármester Erről értesül: 1. Kecze István polgármester 2. Dr. Varga Zsolt jegyző 3. Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési- és üzemeltetési Osztálya 4. Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya Az előterjesztést készítette: Zaharán-Lapikás Lilla Az előterjesztést készítő hivatali szervezeti egység vezetőjének aláírása Czikó György
osztályvezető
H:\Szervezés\Járfás Eszter Luca\Bizottságok_meghívói\Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság\2012. év\7. eloterj kozterulet KOZB forras biztositas.doc
2
1. Határozati javaslat /2012. (V. 15.) számú önkormányzati határozat a Városi Óvodai Intézmény alapító okiratának módosításáról 1.) Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete a fenntartásában működő Városi Óvodai Intézmény alapító okiratát e határozat 1. mellékletével módosítja. 2.) A képviselő-testület az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot e határozat 2. melléklete szerint fogadja el. A 2. melléklet szerinti egységes szerkezetű alapító okirat 2012. augusztus 1-jén lép hatályba. 3.) A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az alapítóokirat-módosítások, illetve az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok aláírására. Felelős: Kecze István polgármester Határidő: 2012. május 31. 4.) A képviselő-testület megköszöni Budai Ferenc közoktatási szakértő (szakértői száma: V028798) munkáját.
Erről értesülnek: 1. Kecze István polgármester 2. Gönczi Károly bizottsági elnök 3. Városi Óvodai Intézmény 4. Budai Ferenc közoktatási szakértő, Törökszentmiklós 5. Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya 6. Polgármesteri Hivatal Szervezési és Önkormányzati Kapcsolatok Osztálya
A ………../2012. (V. 15.) számú önkormányzati határozat 1. melléklete A Városi Óvodai Intézmény alapító okiratának módosítása
1.) Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete a Városi Óvodai Intézmény alapító okiratát (a továbbiakban alapító okirat) a következők szerint módosítja: 1.1. Az alapító okirat IV./B Tagintézmény, telephely, gyermeklétszám c. rész a következők szerint módosul:
férőhelyek
száma,
maximális
a) Az „1. Az intézmény tagintézményei, egyben telephelyei” c. felsorolásból törlésre kerül az „1.5. Vasvári Óvoda, Kisújszállás, Erdő u. 2.” szövegrész. b) A „2. A férőhelyek száma” felsorolásból törlésre kerül a „2.6. Vasvári Óvoda: 50” szövegrész. Ugyanitt a felsorolás végén „A férőhelyek száma összesen 375” helyébe „A férőhelyek száma összesen 325” szöveg kerül. A „3. Az intézménybe felvehető maximális gyermeklétszám: 412 fő” szöveg helyére a „3. Az intézménybe felvehető maximális gyermeklétszám (a tagintézmények férőhelyszámainál 10%kal több): 357 fő” szöveg kerül. 1.2. Az alapító okirat VIII./Alaptevékenysége c. részben a „Szakfeladat száma” felsorolásban: - minden, hét számjegyű szakfeladatszám az utolsó, 1-es számjegy elhagyásával hatjegyűre módosul, - a „Közcélú foglalkoztatás” megnevezés „Rövid időtartamú közfoglalkoztatás” kifejezésre módosul, - a „Közhasznú foglalkoztatás” „Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása” kifejezésre módosul, - a „682002 Nem lakóingatlan bérbeadása” szakfeladat „680002 Nem lakóingatlan bérbeadás, üzemeltetése” kifejezésre módosul. 1.3. Az alapító okirat VII./ Jogszabályban meghatározott közfeladata című részben „Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény” és „Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. rend.” szöveg helyébe a következő szöveg kerül: „Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rend.” 1.4. Az alapító okirat XII./ Irányító szerve és annak székhelye c. részben a PIR törzsszám 408714-ről 732693-ra módosul. 1.5. Az alapító okirat „XIV./ Gazdálkodási jogköre alapján” kifejezésben a „jogköre alapján” kifejezés „besorolása alapján” kifejezésre módosul.
1.6. Az alapító okirat XVIII./ A feladatellátást szolgáló vagyon c. részében szereplő felsorolásból törlésre kerül a „6. Vasvári Óvoda, Kisújszállás, Erdő u. 2. Hrsz.: 1082.” szöveg. 2.) Az alapító okirat módosítása 2012. augusztus 1. napján lép hatályba. Kisújszállás, 2012. május 15. Kecze István polgármester
A ………../2012. (V. 15.) számú önkormányzati határozat 2. melléklete
Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete mint alapító - az I. és II. Sz. Óvodai Intézménynek az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 90. §. (1) bekezdés c) pontja szerinti megszüntetése miatt - 1999. augusztus 1-jével Városi Óvodai Intézmény néven költségvetési szervet alapít a következők szerint: A Városi Óvodai Intézmény alapító okirata egységes szerkezetben1 I./ A költségvetési szerv neve: II./ OM-azonosítója: III./ Az intézmény típusa:
Városi Óvodai Intézmény 035665 óvoda
IV./A Székhelye: Pitypang Óvoda 5310 Kisújszállás, Ifjúsági u. 2. IV./B Tagintézmény, telephely, férőhelyek száma, maximális gyermeklétszám: 1. Az intézmény tagintézményei, egyben telephelyei: 1.1. Béla Király Úti Óvoda, Kisújszállás, Béla király út 67. 1.2. Bocskai Úti Óvoda, Kisújszállás, Bocskai u. 43. 1.3. Petőfi Óvoda, Kisújszállás, Széchenyi u. 9. 1.4. Sásastó Úti Óvoda, Kisújszállás, Sásastó u. 5. 2. A férőhelyek száma: 2.1. Béla király Úti Óvoda: 2.2. Bocskai Úti Óvoda: 2.3. Petőfi Óvoda: 2.4. Pitypang Óvoda: 2.5. Sásastó Úti Óvoda: A férőhelyek száma összesen:
50 62 74 75 64 325
3. Az intézménybe felvehető maximális gyermeklétszám (a tagintézmények férőhelyszámainál 10%-kal több): 357 fő V./ Létrehozásáról rendelkező jogszabály (határozatok): 2008. december 31. előtti alapítású költségvetési szerv, ezért a kitöltés nem kötelező. VI./ A Városi Óvodai Intézmény jogi személyiséggel rendelkező költségvetési szerv. VII./ Jogszabályban meghatározott közfeladata: óvodai nevelés A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény. Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rend.” Szakágazat szám: 2010. 01. 01-től
1
2012. augusztus 1-jétől hatályos
851020 Óvodai nevelés
VIII./ Alaptevékenysége: Szakfeladat száma: 562912 851011 851012 856099
Óvodai intézményi étkeztetés Óvodai nevelés, ellátás Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység
829000
Egyéb kiegészítő gazdasági tevékenység
890441 890442
Rövid időtartamú közfoglalkoztatás Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása
856020
Pedagógiai szakmai szolgáltatások
680002
Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése
851000 856000 890111
Óvodai nevelés intézményeinek, programjainak komplex támogatása Oktatást kiegészítő tevékenységek komplex támogatása Esélyegyenlőség elősegítését célzó általános, komplex tevékenységek és programok
749032
Minőségbiztosítási tevékenység”
Magyarázat: 1. A sajátos nevelési igényű tanulók óvodai nevelése szakfeladatszám magában foglalja a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 86. §. (2) bekezdése és a 121. § (1) bekezdésének 29. pontja szerint: a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján a többi gyermekkel együtt, integráltan nevelhető, sajátos nevelési igényű gyermekek nevelését a következő esetekben: a) testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének tartós és súlyos rendellenességével küzd, b): a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének súlyos rendellenességével küzd.
2. Az egyéb oktatást kiegészítő tevékenység magában foglalja a személyiségfejlesztő, tehetséggondozó, felzárkóztató nevelést az oktatási és kulturális miniszter által kiadott program (Óvodai Integrációs Program) és a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 39/E § (9) bekezdése alapján. IX./ X./ XI./ Működési köre: Kisújszállás város közigazgatási területe XII./ Irányító szerve és annak székhelye: a./ Az alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye, PIR törzsszáma: Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1., PIR törzsszáma: 732693 b./Egyéb irányításra jogosult személy neve, székhelye: Kisújszállás Város Polgármestere, 5310 Kisújszállás, Szabadság tér l. XIII./ Fenntartó neve, címe: Kisújszállás Város Önkormányzata, 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1. XIV./ Gazdálkodási besorolása alapján:
önállóan működő
XV./ A költségvetési szerv meghatározott szellemi és fizikai (technikai) támogató tevékenységeit, ezen belül különösen pénzügyi, gazdasági feladatait Kisújszállás Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1. látja el. Éves költségvetési keretét Kisújszállás Város Önkormányzatának köteles benyújtani.
XVI./ A költségvetési szerv vezetőjének kinevezési rendje: A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 23. § (1) és (3) bekezdése alapján a vezetői feladat ellátása megbízással, legfeljebb öt évig terjedő határozott időre történik. XVII./ Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony megjelölése: A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszony. A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény szerinti munkaviszony. XVIII./ A feladatellátást szolgáló vagyon: Az intézmény használati joggal rendelkezik az alábbi létesítményekre, valamint azok berendezési és felszerelési tárgyaira vonatkozóan 1. Béla Király Úti Óvoda, Kisújszállás, Béla király u. 67. Hrsz.: 3681. 2. Bocskai Úti Óvoda, Kisújszállás, Bocskai u. 43. Hrsz.: 2066. 3. Petőfi Óvoda, Kisújszállás, Széchenyi u. 9. Hrsz.: 2653. 4. Pitypang Óvoda, Kisújszállás, Ifjúság u. 2. Hrsz.: 875/63. 5. Sásastó Úti Óvoda, Kisújszállás, Sásastó u. 5. Hrsz.: 3306. XIX./ A vagyon feletti rendelkezési jog: Az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló önkormányzati rendelet szerint.” Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot a 2012. május 15-ei ülésén, a /2011. (V. 31.) számú önkormányzati határozattal fogadta el. Kisújszállás, 2012. május 15. Kecze István polgármester
2. Határozati javaslat /2012. (V. 15. ) számú önkormányzati határozat az Arany János Általános Iskola alapító okiratának módosításáról 1.) Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete a fenntartásában működő Arany János Általános Iskola alapító okiratát e határozat 1. mellékletével módosítja. 2.) A képviselő-testület az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot e határozat 2. melléklete szerint fogadja el. A 2. melléklet szerinti egységes szerkezetű alapító okirat 2012. július 1-jén lép hatályba. 3.) A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az alapítóokirat-módosítások, illetve az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok aláírására. Felelős: Kecze István polgármester Határidő: 2012. május 31. 4.) A képviselő-testület megköszöni Budai Ferenc közoktatási szakértő (szakértői száma: V028798) munkáját. Erről értesülnek: 1. Kecze István polgármester 2. Gönczi Károly bizottsági elnök 3. Arany János Általános Iskola 4. Budai Ferenc közoktatási szakértő, Törökszentmiklós 5. Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya 6. Polgármesteri Hivatal Szervezési és Önkormányzati Kapcsolatok Osztálya
A ………../2012. (V. 15.) számú önkormányzati határozat 1. melléklete Az Arany János Általános Iskola alapító okiratának módosítása 1.) Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete az Arany János Általános Iskola alapító okiratát (a továbbiakban alapító okirat) a következők szerint módosítja: 1.1. Az alapító okirat VII./ Telephely c. részből törlésre kerül az „1. Könyvtár, Kisújszállás, Vásár u. 4.” szöveg, és mivel egy telephelye marad az iskolának, az sorszámozás nélkül marad. 1.2. Az alapító okirat VIII./ Maximális tanulólétszám c. részben „Az intézménybe felvehető maximális tanulólétszám: 640 fő” szöveg helyébe a következő kerül: „Az intézménybe felvehető maximális tanulólétszám nappali oktatásban 520 fő, esti oktatásban 25 fő”. 1.3. Az alapító okirat XI./ Jogszabályban meghatározott közfeladata című részben „Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény” és „Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. rend.” szöveg helyébe a következő szöveg kerül: „Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rend.” 1.4. Az alapító okirat XII./Alaptevékenysége c. részben a „Szakfeladat száma” felsorolásban: - minden, hét számjegyű szakfeladatszám az utolsó, 1-es számjegy elhagyásával hatjegyűre módosul, - a „Közcélú foglalkoztatás” megnevezés „Rövid időtartamú közfoglalkoztatás” kifejezésre módosul, - a „Közhasznú foglalkoztatás” „Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása” kifejezésre módosul. 1.5. Az alapító okirat XVI./ Irányító szerve és annak székhelye c. részben a PIR törzsszám 408714-ről 732693-ra módosul. 1.6. Az alapító okirat „XVIII./ Gazdálkodási jogköre alapján” kifejezésben a „jogköre alapján” kifejezés „besorolása alapján” kifejezésre módosul. 1.7. Az alapító okirat XXII./ A feladatellátást szolgáló vagyon c részből törlésre kerül a “b. Könyvtár, Kisújszállás, Vásár út 4. Hrsz.: 3082” szöveg, emiatt a felsorolás betűjelzése értelemszerűen módosul. 2.) A fenti módosítások 2012. augusztus 1-jén lépnek hatályba. Kisújszállás, 2012. május 15. Kecze István polgármester
A ………../2012. (V. 15.) számú önkormányzati határozat 2. melléklete Arany János Általános Iskola alapító okirata egységes szerkezetben1 I./ A költségvetési szerv neve: Arany János Általános Iskola II./ OM-azonosítója:
035862
III./ Az intézmény típusa:
általános iskola
IV./ Tagozat megnevezése:
a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény szerint tagozattal nem rendelkezik.
V./ Az évfolyamok száma:
8 évfolyam (1-8. osztály)
VI./ Székhelye:
5310 Kisújszállás, Kálvin u. 3.
VII./ Telephely: Szabadság téri iskola, Kisújszállás, Szabadság tér 2. VIII./ Maximális tanulólétszám: Az intézménybe felvehető maximális tanulólétszám: nappali oktatásban 520 fő, esti oktatásban 25 fő. IX./ Létrehozásáról rendelkező jogszabály (határozatok): 2008. december 31. előtti alapítású költségvetési szerv, ezért a kitöltés nem kötelező. X./ Az Arany János Általános Iskola jogi személyiséggel rendelkező költségvetési szerv. XI./ Jogszabályban meghatározott közfeladata: általános iskolai oktatás A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény. Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rend. Szakágazat szám: 2010. 01.01-től
852010
Alapfokú oktatás
XII./ Alaptevékenysége: Szakfeladat száma: 562913 682002 852011 852012 852014 852021
1
Iskolai intézményi étkeztetés Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) benne: magántanulók nevelése, oktatása, integrációs felkészítés Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) benne: magántanulók nevelése, oktatása Általános iskolai felnőttoktatás (1-4. évfolyam) Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) benne: magántanulók nevelése, oktatása, integrációs felkészítés
2012. augusztus 1-jétől hatályos
852022 852024 855911 855912 855914 855915 856099 890441 890442 931204 856020 855932
Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) benne: magántanulók nevelése, oktatása Általános iskolai felnőttoktatás (5-8. évfolyam) Általános iskolai napközi otthoni nevelés Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése Általános iskolai tanulószobai nevelés Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység, Rövid időtartamú közfoglalkoztatásra Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása Iskolai diáksport-tevékenység és támogatása Pedagógiai szakmai szolgáltatások Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás
Magyarázat: 1. A sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai ellátása magában foglalja a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 86. §. (2) bekezdése és a 121. § (1) bekezdésének 29. pontja szerint: a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján a többi gyermekkel együtt, integráltan nevelhető, sajátos nevelési igényű tanulók nevelését és oktatását a következő esetekben: a) testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének tartós és súlyos rendellenességével küzd, b): a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének súlyos rendellenességével küzd.” 2. Az egyéb oktatást kiegészítő tevékenység magában foglalja az integrációs felkészítést és képességkibontakoztató felkészítést a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók számára a nevelési oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 39/D és 39/E § és az oktatási és kulturális miniszter által kiadott Integrációs Pedagógiai Program alapján. 3. Az egyéb oktatást kiegészítő tevékenység szakfeladat tartalmazza a jogszabályi előírások alapján az intézmény tanulói részére biztosítandó tankönyvellátást is. 4. Az iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás szakfeladat alatt szerevezett tevékenységek csak legalább önköltséggel szervezhetők. XIII./ XIV./ XV./ Működési köre: Kisújszállás város közigazgatási területén belül - az intézmény működési körének meghatározásáról szóló 54/2005. (II. 24.) sz. önkormányzati határozat alapján: - a Rákóczi utca – Szabadság tér (Deák F. út) – Szabadság utca – Mikes utca – Kossuth utca útvonalától keletre eső városrész úgy, hogy a Szabadság, Mikes és Kossuth utcán lakók nem tartoznak a körzetbe, valamint Csorba területe és az Óvároson keresztülhaladó, a Petőfi utcát és a Gaál Kálmán utcát összekötő névtelen út északi területe. XVI./ Irányító szerve és annak székhelye: a./ Az alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye, PIR törzsszáma: Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1., PIR törzsszáma: 732693 b./Egyéb irányításra jogosult személy neve, székhelye: Kisújszállás Város Polgármestere, 5310 Kisújszállás, Szabadság tér l. XVII./ Fenntartó neve, címe: Kisújszállás Város Önkormányzata, 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1. XVIII./ Gazdálkodási besorolása alapján:
önállóan működő
XIX./A költségvetési szerv meghatározott szellemi és fizikai (technikai) támogató tevékenységeit, ezen belül különösen pénzügyi, gazdasági feladatait Kisújszállás Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1. látja el. Éves költségvetési keretét Kisújszállás Város Önkormányzatának köteles benyújtani. XX./ A költségvetési szerv vezetőjének kinevezési rendje: A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 23. § (1) és (3) bekezdése alapján a vezetői feladat ellátása megbízással, legfeljebb öt évig terjedő határozott időre történik. XXI./ Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony megjelölése: A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszony. A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény szerinti munkaviszony. XXII./ A feladatellátást szolgáló vagyon: Az intézmény használati joggal rendelkezik az alábbi létesítményekre, valamint azok berendezési és felszerelési tárgyaira vonatkozóan a. Arany János Általános Iskola, Kisújszállás, Kálvin u. 3. sz. Hrsz.: 2200. b. Vízibázis, Ecsegfalva, Hrsz.: 04/7 c. Szabadság téri iskola, Kisújszállás, Szabadság tér 2. Hrsz.: 5. XXIII./ A vagyon feletti rendelkezési jog: Az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló hatályos. önkormányzati rendelet szerint. Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot a 2012. május 15-ei ülésén a /2011. (V. 31.) számú önkormányzati határozattal fogadta el. Kisújszállás, 2012. május 15. Kecze István polgármester
3. Határozati javaslat /2012. (V. 15.) számú önkormányzati határozat a Kossuth Lajos Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon alapító okiratának módosításáról 1.) Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete a fenntartásában működő Kossuth Lajos Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon alapító okiratát e határozat 1. mellékletével módosítja. 2.) A képviselő-testület az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot e határozat 2. melléklete szerint fogadja el. A 2. melléklet szerinti egységes szerkezetű alapító okirat 2012. július 1-jén lép hatályba. 3.) A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az alapítóokirat-módosítások, illetve az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok aláírására. Felelős: Kecze István polgármester Határidő: 2012. május 31. 4.) A képviselő-testület megköszöni Budai Ferenc közoktatási szakértő (szakértői száma: V028798) munkáját. Erről értesülnek: 1. Kecze István polgármester 2. Gönczi Károly bizottsági elnök 3. Kossuth Lajos Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon 4. Budai Ferenc közoktatási szakértő, Törökszentmiklós 5. Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya 6. Polgármesteri Hivatal Szervezési és Önkormányzati Kapcsolatok Osztálya
A ………../2012. (V. 15.) számú önkormányzati határozat 1. melléklete A Kossuth Lajos Általános Iskola Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon alapító okiratának módosítása 1.) Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete a Kossuth Lajos Általános Iskola Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon alapító okiratát (a továbbiakban alapító okirat) a következők szerint módosítja: 1.1. Az alapító okirat XIV./Alaptevékenysége c. részben a „Szakfeladat száma” felsorolásban: - minden, hét számjegyű szakfeladatszám az utolsó, 1-es számjegy elhagyásával hatjegyűre módosul, - a „Közcélú foglalkoztatás” megnevezés „Rövid időtartamú közfoglalkoztatás” kifejezésre módosul, - a „Közhasznú foglalkoztatás” „Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása” kifejezésre módosul. 1.2. Az alapító okirat XIII./ Jogszabályban meghatározott közfeladata című részben „Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény” és „Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. rend.” szöveg helyébe a következő szöveg kerül: „Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rend.” 1.3. Az alapító okirat XVIII./ Irányító szerve és annak székhelye c. részben a PIR-törzsszám 408714-ről 732693-ra módosul. 1.4. Az alapító okirat „XX./ Gazdálkodási jogköre alapján” kifejezésben a „jogköre alapján” kifejezés „besorolása alapján” kifejezésre módosul. 2.) Az alapító okirat módosítása 2012. július 1-jén lép hatályba. Kisújszállás, 2012. május 15. Kecze István polgármester
A ………../2012. (V. 15.) számú önkormányzati határozat 2. melléklete A Kossuth Lajos Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon alapító okirata egységes szerkezetben1 I./ A költségvetési szerv neve:
Kossuth Lajos Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon
II./ OM-azonosítója:
035863
III./ Az intézmény típusa:
többcélú intézmény, ezen belül közös igazgatású közoktatási intézmény
IV./ Tagozat megnevezése:
a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény szerint tagozattal nem rendelkezik.
V./ Az évfolyamok száma:
8 évfolyam (1-8. osztály)
VI./ Székhelye:
5310 Kisújszállás, Rákóczi u. 1.
VII./ Tagintézménye: Az intézmény tagintézménye: Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Kisújszállás, Kossuth út 2. VIII./ Telephelye: 1.) Kossuth úti iskolaépület, Kisújszállás, Kossuth út 2. 2.) Általános Iskolai Diákotthon, Kisújszállás, Deák F. út 14. IX./ Maximális tanulólétszám: Az intézménybe felvehető maximális tanulólétszám: 520 fő X./ Férőhelyek száma: az általános iskolai diákotthonban 30 fő XI./ Létrehozásáról rendelkező jogszabály (határozatok): 2008. december 31. előtti alapítású költségvetési szerv, ezért a kitöltés nem kötelező. XII./ A Kossuth Lajos Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon jogi személyiséggel rendelkező költségvetési szerv. XIII./ Jogszabályban meghatározott közfeladata: általános iskolai oktatás, egységes pedagógiai szakszolgálat, diákotthoni ellátás. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény. Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rend. Szakágazat szám: 2010. 01.01-től
1
2012. július 1-jétől hatályos
852010
Alapfokú oktatás
XIV./ Alaptevékenysége: Szakfeladat száma: 562913 562914 682002 852011
852012 852021 852022 852024 855911 855912 855914 855915 855921 855922 856011 856099 890441 890442 931204 856020
Iskolai intézményi étkeztetés Tanulók kollégiumi étkeztetése Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása(1-4. évfolyam), benne: magántanulók nevelése, oktatása, integrációs felkészítés, iskolaotthonos nevelésoktatás Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) benne: magántanulók nevelése, oktatása Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) benne: magántanulók nevelése, oktatása, integrációs felkészítés Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) benne: magántanulók nevelése, oktatása Általános iskolai felnőttoktatás (5-8. évfolyam) Általános iskolai napközi otthoni nevelés Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése Általános iskolai tanulószobai nevelés Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő sajátos nevelési igényű tanulók kollégiumi, externátusi nevelése Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység Rövid időtartamú közfoglalkoztatásra Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása Iskolai diáksport-tevékenység és támogatása Pedagógiai szakmai szolgáltatások
Magyarázat 1. A sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai ellátása magában foglalja a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 86. §. (2) bekezdése és a 121. § (1) bekezdésének 29. pontja szerint: a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján a többi gyermekkel együtt, integráltan nevelhető, sajátos nevelési igényű tanulók nevelését és oktatását a következő esetekben: a) testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének tartós és súlyos rendellenességével küzd, b): a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének súlyos rendellenességével küzd. 2. Az egyéb oktatást kiegészítő tevékenység magában foglalja az integrációs felkészítést és képességkibontakoztató felkészítést a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók számára a nevelési oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 39/D és 39/E § és az oktatási és kulturális miniszter által kiadott Integrációs Pedagógiai Program alapján. 3. Az egyéb oktatást kiegészítő tevékenység szakfeladat tartalmazza a jogszabályi előírások alapján az intézmény tanulói részére biztosítandó tankönyvellátást is. 4. A pedagógiai szakszolgálat szakfeladat tartalmazza a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 3334-35. § alapján az Egységes Pedagógiai Szakszolgálat által ellátott alábbi fealdatokat: - gyógypedagógiai tanácsadás (beleértve a korait is) (Kotv. 35. § (1) bek.), - nevelési tanácsadás (Kotv. 35. § (4) bek.), - logopédiai ellátás (Kotv. 35. § (5) bek.), - továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás (Kotv. 35. § (6) bek.), - gyógytestnevelés (Kotv. 35. § (8) bek.).
XV./ XVI./ XVII./ Működési köre: a.) Általános iskolai oktatás terén: Kisújszállás város közigazgatási területén belül - az intézmény működési körének meghatározásáról szóló 54/2005. (II. 24.) sz. önkormányzati határozat alapján: a Rákóczi utca – Szabadság tér (Deák F. út) – Szabadság utca – Mikes utca – Kossuth utca útvonalától nyugatra eső városrész úgy, hogy a Szabadság, Mikes és Kossuth utcán lakók is beletartoznak a körzetbe, valamint Márialaka területe, Kisújszállás közigazgatási területének tanyavilága és az Óvároson keresztülhaladó, a Petőfi utcát és a Gaál Kálmán utcát összekötő névtelen út déli területe. b.) Egységes pedagógiai szakszolgálat terén: a logopédiai ellátás szempontjából Kisújszállás és Kenderes városok közigazgatási területe, egyebekben Kisújszállás város közigazgatási területe. c.) Diákotthoni ellátás terén: Kisújszállás város közigazgatási területe. XVIII./ Irányító szerve és annak székhelye: a./ Az alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye, PIR törzsszáma: Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1., PIR-törzsszáma: 732693 b./Egyéb irányításra jogosult személy neve, székhelye: Kisújszállás Város Polgármestere, 5310 Kisújszállás, Szabadság tér l. XIX./ Fenntartó neve, címe: Kisújszállás Város Önkormányzata, 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1. XX./ Gazdálkodási besorolása alapján:
önállóan működő
XXI./A költségvetési szerv meghatározott szellemi és fizikai (technikai) támogató tevékenységeit, ezen belül különösen pénzügyi, gazdasági feladatait Kisújszállás Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1. látja el. Éves költségvetési keretét Kisújszállás Város Önkormányzatának köteles benyújtani. XXII./ A költségvetési szerv vezetőjének kinevezési rendje: A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 23. § (1) és (3) bekezdése alapján a vezetői feladat ellátása megbízással, legfeljebb öt évig terjedő határozott időre történik. XXIII./ Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony megjelölése: A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszony. A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény szerinti munkaviszony. XXIV./ A feladatellátást szolgáló vagyon: Az intézmény használati joggal rendelkezik az alábbi létesítményekre, valamint azok berendezési és felszerelési tárgyaira vonatkozóan 1./ Rákóczi úti iskolaépület, Kisújszállás, Rákóczi út 1. Hrsz.: 143. 2./ Kossuth úti iskolaépület, Kisújszállás, Kossuth út 2. Hrsz.: 2178. 3./ Általános Iskolai Diákotthon, Kisújszállás, Deák Ferenc út 14. Hrsz.: 888. XXV./ A vagyon feletti rendelkezési jog: az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló hatályos önkormányzati rendelet szerint.
A pedagógiai szakszolgálatnak a Kisújszállás, Kossuth út 2. sz. alatti épületben a Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás támogatásával kialakított szobáiban lévő, a társulás támogatásával megvásárolt felszerelési tárgyai a Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás tulajdonát képezik, a felszereléseket a szakszolgálat térítés nélkül használja. Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot a 2012. május 15-ei ülésén, a /2012. (V. 15.) számú önkormányzati határozattal fogadta el. Kisújszállás, 2012. május 15. Kecze István polgármester
4. Határozati javaslat /2012. (V. 15.) számú önkormányzati határozat a Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium alapító okiratának módosításáról 1.) Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete a fenntartásában működő Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium alapító okiratát e határozat 1. mellékletével módosítja. 2.) A képviselő-testület az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot e határozat 2. melléklete szerint fogadja el. A 2. melléklet szerinti egységes szerkezetű alapító okirat 2012. július 1-jén lép hatályba. 3.) A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az alapítóokirat-módosítások, illetve az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok aláírására. Felelős: Kecze István polgármester Határidő: 2012. május 31. 4.) A képviselő-testület megköszöni Budai Ferenc közoktatási szakértő (szakértői száma: V028798) munkáját.
Erről értesülnek: 1. Kecze István polgármester 2. Gönczi Károly bizottsági elnök 3. Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium 4. Budai Ferenc közoktatási szakértő, Törökszentmiklós 5. Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya 6. Polgármesteri Hivatal Szervezési és Önkormányzati Kapcsolatok Osztálya
A ………../2012. (V. 15.) számú önkormányzati határozat 1. melléklete A Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium alapító okiratának módosítása 1.) Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete a Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium alapító okiratát (a továbbiakban alapító okirat) a következőképpen módosítja: 1.1. Az alapító okirat XIII./ Jogszabályban meghatározott közfeladata című részben „Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény” és „Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. rend.” szöveg helyébe a következő szöveg kerül: „Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rend.” 1.2. Az alapító okirat XIV./Alaptevékenysége c. részben a „Szakfeladat száma” felsorolásban: - minden, hét számjegyű szakfeladatszám az utolsó, 1-es számjegy elhagyásával hatjegyűre módosul, - a „6202001 Információ-technológiai szaktanácsadás” és a „6209001 Egyéb információtechnológiai szaktanácsadás” szakfeladatok törlésre kerülnek, helyükbe a „620000 Információ-technológiai szolgáltatás” kifejezés lép, - a „Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése” szakfeladat 6820021-es száma 680002 számra módosul, - a „Közcélú foglalkoztatás” megnevezés „Rövid időtartamú közfoglalkoztatás” kifejezésre módosul, - a „Közhasznú foglalkoztatás” „Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása” kifejezésre módosul, - a „Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók kollégiumi, externátusi nevelése” kifejezés „Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő nemzetiségi tanulók kollégiumi, externátusi nevelése” kifejezésre módosul. 1.3. Az alapító okirat XVIII./ Irányító szerve és annak székhelye c. részben a PIR-törzsszám 408714-ről 732693-ra módosul. 1.4. Az alapító okirat „XX./ Gazdálkodási jogköre alapján” kifejezésben a „jogköre alapján” kifejezés „besorolása alapján” kifejezésre módosul. 2.) Az alapító okirat módosítása 2012. július 1-jén lép hatályba. Kisújszállás, 2012. május 15. Kecze István polgármester
A ………../2012. (V. 15.) számú önkormányzati határozat 2. melléklete A Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium alapító okiratának módosítása1 I./ A költségvetési szerv neve:
Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium
II./ OM- azonosítója:
035997
III./ Az intézmény típusa:
többcélú intézmény, ezen belül egységes iskola (gimnázium, szakközépiskola és kollégium)
IV./ Tagozat megnevezése:
a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény szerint tagozattal nem rendelkezik.
V./ Az évfolyamok száma: 9 évfolyam a) gimnáziumban 5-12. és 9-12. évfolyam, valamint az emelt szintű nyelvi oktatásban 9-13. évfolyam, melyből a 9. évfolyam nyelvi előkészítő évfolyam b) szakközépiskolában 9-12., valamint az emelt szintű nyelvi oktatásban 9-13. évfolyam, továbbá szakképző 13-14. évfolyam az oktatott szakmák OKJ-ban meghatározott követelményei szerint VI./ A szakképző évfolyamokon az alábbi szakmai vizsgákra történhet a felkészítés: Sorszám 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
Megnevezés
OKJ-szám
Marketing- és reklámügyintéző Kereskedelmi ügyintéző Külkereskedelmi üzletkötő Logisztikai ügyintéző Gazdasági informatikus Internetes alkalmazásfejlesztő Szoftverfejlesztő Informatikai hálózattelepítő és -üzemeltető Számítógéprendszer-karbantartó Webmester Kereskedelmi szakmenedzser*
52 342 01 0000 00 00 52 341 04 0000 00 00 54 341 01 0000 00 00 54 345 02 0000 00 00 54 481 04 0010 54 01 54 481 02 0010 54 03 54 481 02 0010 54 04 55 481 03 0010 54 01 54 481 03 0010 54 05 54 481 03 0010 54 07 55 345 01 0010 55 02
Képzési Iskolai előidő képzettség 1 év É 1 év É 2 év É 2 év É 2 év É 2 év É 2 év É 2 év É 2 év 2 év 2 év
É É É
Szakképesítés szintje Közép szint Közép szint Emelt szint Emelt szint Emelt szint Emelt szint Emelt szint Emeltszint Emelt szint Emelt szint Felsőfokú
A táblázatban használt rövidítések jelentése: É: érettségi vizsga, *A kereskedelmi szakmenedzser szakképesítés oktatása a Szolnoki Főiskolával kötött megállapodás alapján, akkreditált képzés formájában történik. VII./
Székhelye:
5310 Kisújszállás, Széchenyi u. 4.
VIII./ Telephely: 1./ Széchenyi úti oktatási épület Kisújszállás, Széchenyi u. 3. 2./ Dózsa György úti kollégium, Kisújszállás, Dózsa György u. 4. IX./ Maximális tanulólétszám: Az intézménybe felvehető maximális tanulólétszám: 745 fő 1
2012. július 1-jétől hatályos.
X./ A kollégiumi férőhelyek száma: 80 fő XI./ Létrehozásáról rendelkező jogszabály (határozatok): 2008. december 31. előtti alapítású költségvetési szerv, ezért a kitöltés nem kötelező. XII./ A Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium jogi személyiséggel rendelkező költségvetési szerv. XIII./ Jogszabályban meghatározott közfeladata: Gimnáziumi oktatás Szakközépiskolai oktatás Kollégiumi ellátás A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rend. Szakágazat szám: 2010. 01.01-től 853100
Általános középfokú oktatás
XIV./ Alaptevékenysége: Szakfeladat száma:
559011 562913 562914 620000 680002 829000 853111 853112 853114 853121 853122 853124 853211 853212 853214 853224 853231 853232
Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára Iskolai intézményi étkeztetés Tanulók kollégiumi étkeztetése Információ-technológiai szolgáltatás Nem lakóingatlan bérbeadása üzemeltetése Egyéb kiegészítő gazdasági tevékenység Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9–12/13. évfolyam) Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű gimnáziumi oktatása (9–12/13. évfolyam) Gimnáziumi felnőttoktatás (9–12/13. évfolyam) Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9–12/13. évfolyam) Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása (9– 12/13. évfolyam) Szakközépiskolai felnőttoktatás (9–12/13. évfolyam) Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőttoktatás Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőttoktatás Emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatás a szakképzési évfolyamokon Sajátos nevelési igényű tanulók emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatása a szakképzési évfolyamokon
853234 854211 855917 855918 855921 855922 855923 855931 855932 856020 856091 856092 856099 890441 890442 910201 910202 910203 910204 931204 931205 931301 931302 931903 932918
Emelt szintű szakközépiskolai felnőtt szakképzés Felsőfokú szakképzés Középiskolai, szakiskolai tanulószobai nevelés Sajátos nevelési igényű középiskolai, szakiskolai tanulók tanulószobai nevelése Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése, Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő sajátos nevelési igényű tanulók kollégiumi, externátusi nevelése Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő nemzetiségi tanulók kollégiumi, externátusi nevelése Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás Pedagógiai szakmai szolgáltatások Szakképzési és felnőttképzési támogatások Munkaerő-piaci felnőttképzéshez kapcsolódó szakmai szolgáltatások Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység Rövid időtartamú közfoglalkoztatás Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása Múzeumi gyűjteményi tevékenység Múzeumi tudományos feldolgozó és publikációs tevékenység Múzeumi kiállítási tevékenység Múzeumi közművelődési, közönségkapcsolati tevékenység Iskolai diáksport-tevékenység és támogatása Fogyatékossággal élők iskolai, diáksport-tevékenysége és támogatása Szabadidősport- (rekreációs sport-) tevékenység és támogatása Fogyatékossággal élők szabadidősport- (rekreációs sport-) tevékenysége és támogatása Máshová nem sorolható egyéb sporttámogatás Mindenféle m.n.s. szabadidős szolgáltatás
Magyarázat: 1. A sajátos nevelési igényű tanulók gimnázium és szakközépiskolai ellátása magában foglalja a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § 29. pontja szerint, szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján a többi tanulóval együtt, integráltan nevelhető, sajátos nevelési igényű tanulók ellátását az intézmény személyi-tárgyi felkészültsége szerint. 2. Az egyéb oktatást kiegészítő tevékenység szakfeladat tartalmazza a jogszabályi előírások alapján az intézmény tanulói részére biztosítandó tankönyvellátást is. XV./ XVI./ XVII./ Működési köre: Magyarország területe XVIII./ Irányító szerve és annak székhelye: a./ Az alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye, PIR törzsszáma: Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1., PIR törzsszáma: 732693 b./Egyéb irányításra jogosult személy neve, székhelye: Kisújszállás Város Polgármestere, 5310 Kisújszállás, Szabadság tér l. XIX./ Fenntartó neve, címe: Kisújszállás Város Önkormányzata, 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1.
XX./ Gazdálkodási besorolása alapján:
önállóan működő
XXI./A költségvetési szerv meghatározott szellemi és fizikai (technikai) támogató tevékenységeit, ezen belül különösen pénzügyi, gazdasági feladatait Kisújszállás Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1. látja el. Éves költségvetési keretét Kisújszállás Város Önkormányzatának köteles benyújtani. XXII./ A költségvetési szerv vezetőjének kinevezési rendje: A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 23. § (1) és (3) bekezdése alapján a vezetői feladat ellátása megbízással, legfeljebb öt évig terjedő határozott időre történik. XXIII./ Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony megjelölése: A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszony. A Munkatörvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény szerinti munkaviszony. XXIV./ A feladatellátást szolgáló vagyon: Az intézmény használati joggal rendelkezik az alábbi létesítményekre, valamint azok berendezési és felszerelési tárgyaira vonatkozóan 1.) Móricz Zsigmond Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola Kisújszállás, Széchenyi u. 4. Hrsz.: 2209 2.) Széchenyi úti oktatási épület, Kisújszállás, Széchenyi u. 3. Hrsz.: 2661 3.) Dózsa Gy. úti kollégium, Kisújszállás, Dózsa Gy. u. 4. Hrsz.: 2661 XXV./ A vagyon feletti rendelkezési jog: Az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló hatályos önkormányzati rendelet szerint. Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot a 2012. május 15-ei ülésén, a /2011. (V. 15.) számú önkormányzati határozattal fogadta el. Kisújszállás, 2012. május 15. Kecze István polgármester
5. Határozati javaslat /2012. (V. 15.) számú önkormányzati határozat a Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kisújszállás alapító okiratának módosításáról 1.) Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete a fenntartásában működő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kisújszállás alapító okiratát e határozat 1. mellékletével módosítja. 2.) A képviselő-testület az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot e határozat 2. melléklete szerint fogadja el. A 2. melléklet szerinti egységes szerkezetű alapító okirat 2012. május 15-én lép hatályba. 3.) A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az alapítóokirat-módosítások, illetve az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok aláírására. Felelős: Kecze István polgármester Határidő: 2012. május 31. 4.) A képviselő-testület megköszöni Budai Ferenc közoktatási szakértő (szakértői száma: V028798) munkáját.
Erről értesülnek: 1. Kecze István polgármester 2. Gönczi Károly bizottsági elnök 3. Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kisújszállás 4. Budai Ferenc közoktatási szakértő, Törökszentmiklós 5. Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya 6. Polgármesteri Hivatal Szervezési és Önkormányzati Kapcsolatok Osztálya
A ………../2012. (V. 15.) számú önkormányzati határozat 1. melléklete Az Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kisújszállás alapító okiratának módosítása 1.) Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete az Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kisújszállás alapító okiratát a következőképpen módosítja: 1.1. Az alapító okirat VII./ Telephelyei felsorolásból kikerül az 1. sorszámmal jelzett „Arany János Általános Iskola Kisújszállás, Kálvin u. 3. sz. alatti épülete” szöveg, helyébe a „Művelődési és Ifjúsági Központ, Kisújszállás, Nyár u. 8. sz. alatti Papi Lajos Alkotóház” szöveg kerül. 1.2. Az alapító okirat VIII./ Az intézménybe felvehető maximális tanulólétszám c. részben a felvehető tanulók száma a zeneművészeti ágban 300 főről 220 főre, a táncművészeti ágban 240 főről 70 főre, a képzőművészeti ágban 240 főről 70 főre módosul. 1.3. Az alapító okirat XII./ Jogszabályban meghatározott közfeladata című részben „Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény” és „Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. rend.” szöveg helyébe a következő szöveg kerül: „Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rend.” 1.4. Az alapító okirat XIII./ Alaptevékenysége c. részben a „Szakfeladat száma” felsorolásban: - minden, hét számjegyű szakfeladatszám az utolsó, 1-es számjegy elhagyásával hatjegyűre módosul, - a „682002 Nem lakóingatlan bérbeadása” szakfeladat „680002 Nem lakóingatlan bérbeadás, üzemeltetése” kifejezésre módosul, - a „Közcélú foglalkoztatás” megnevezés „Rövid időtartamú közfoglalkoztatás” kifejezésre módosul, - a „Közhasznú foglalkoztatás” „Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása” kifejezésre módosul. 1.5. Az alapító okirat XVII./ Irányító szerve és annak székhelye c. részben a PIR-törzsszám 408714-ről 732693-ra módosul. Az alapító okirat „XIX./ Gazdálkodási jogköre alapján” kifejezésben a „jogköre alapján” kifejezés „besorolása alapján” kifejezésre módosul. 2.) Az alapító okirat módosítása 2012. július 1-jén lép hatályba. Kisújszállás. 2012. május 15. Kecze István polgármester
A ………../2012. (V. 15.) számú önkormányzati határozat 2. melléklete Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kisújszállás alapító okirata egységes szerkezetben1 I./ A költségvetési szerv neve: Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kisújszállás II./ OM-azonosítója:
040097
III./ Az intézmény típusa:
alapfokú művészetoktatási intézmény
IV./ Tagozat megnevezése:
a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény szerint tagozattal nem rendelkezik.
V./ Az évfolyamok száma: a.) Előképző: 1-2. évfolyam b.) Alapfokú képzés: 1-6. évfolyam c.) Továbbképző: 7-10. évfolyam A tanulók az utolsó alapfokú évfolyam befejezését követően művészeti alapvizsgát, az utolsó továbbképző évfolyam végén pedig művészeti záróvizsgát tehetnek. VI./ Székhelye:
5310 Kisújszállás, Rákóczi u. 3.
VII./ Telephelyei: 1.) Művelődési és Ifjúsági Központ, Kisújszállás, Nyár u. 8. sz. alatti Papi Lajos Alkotóház 2.) Kossuth Lajos Általános Iskola, Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon, Kisújszállás, Rákóczi út 1. sz. alatti épülete 3.) Művelődési és Ifjúsági Központ, Kisújszállás, Rákóczi út 3/d sz. alatti, Nagykun Klub elnevezésű épülete VIII./ Az intézménybe felvehető maximális tanulólétszám: 1.) zeneművészeti ágban: 220 fő 2.) táncművészeti ágban: 70 fő 3.) képzőművészeti ágban: 70 fő IX./ Művészeti ágak, azon belül a tanszakok megnevezése: Az alapfokú művészetoktatás követelményei és tantervi programjának bevezetéséről és kiadásáról szóló 27/1998. (VI. 10.) MKM rendeletet 3. § (4) bekezdése alapján a 2010/2011-es tanévben vagy azt megelőzően megkezdett alapfokú művészeti iskolai képzések esetében, kifutó rendszerben, legkésőbb a 2026/2027-ig tanévig: 1.) Zeneművészeti ágban: a.) Hangszeres tanszakok: 1. furulya, 2. fuvola, 3. oboa, 4. klarinét, 5. kürt, 6. trombita, 7. tuba, 8. harsona, 9. szaxofon, 10. ütő, 11. gitár, 12. zongora, 13. szintetizátor, 14. hegedű, 15. gordonka, 16. nagybőgő, 17. népi hegedű. b.) Elméleti tanszakok: 1. szolfézs, 2. zenetörténet-zeneirodalom c.) Egyéb tanszakok: 1. kamarazene, 2. zenekar, 3. kórus, 4. népzene
1
2012. július 1-jétől hatályos
2.) Táncművészeti ágban: néptánc tanszak 3.) Képzőművészeti ágban: a.) grafika tanszak, b.) festészet tanszak Az alapfokú művészetoktatás követelményei és tantervi programjának bevezetéséről és kiadásáról szóló 27/1998. (VI. 10.) MKM rendeletet 3. § (5) bekezdése alapján az első alkalommal a 2011/2012. tanévben megkezdett alapfokú művészeti iskolai képzések esetében, felmenő rendszerben: 1. ZENEMŰVÉSZET ÁG: Klasszikus zene: Főtárgyak: Fafúvós tanszak tantárgyai: furulya, fuvola, oboa, Klarinét, Szaxofon Rézfúvós tanszak tantárgyai: trombita, kürt, harsona-tenorkürt-baritonkürt Akkordikus tanszak tantárgyai: gitár, ütő Billentyűs tanszak tantárgya: zongora Vonós tanszak tantárgyai: hegedű, gordonka, nagybőgő Zeneismeret tanszak tantárgyai: szolfézs, zenetörténet-zeneirodalom (5. évfolyamtól), zeneelmélet (5. évfolyamtól) Kamarazene tanszak tantárgya: kamarazene Népzene: Főtárgyak: Vonós és tekerő tanszak tantárgyai: népi hegedű, népi brácsa, népi bőgő/cselló Zeneismeret tanszak tantárgyai: népzenei ismeretek, néprajz Kamarazene tanszak tantárgya: népi kamarazene (5. évfolyamtól) Elektroakusztikus zene: Főtárgyak: Billentyűs tanszak tantárgyai: klasszikus szintetizátor, szintetizátor-keyboard, számítógépes zene 2. TÁNCMŰVÉSZETI ÁG Néptánc: Főtárgyak: népi játék (1-2. előképző évfolyamon) néptánc (1-6. alapfokú, 7-10. továbbképző évfolyamon) 3. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG: Főtárgyak az 1-2. előképző + 1-3. alapfokú évfolyamban: Képzőművészeti tanszak: vizuális alapozó gyakorlatok (1-2. előképző évfolyam) grafika és festészet alapjai (1-3. alapfokú évfolyam) művészettörténet (3-10. évfolyam) Főtárgyak a 4. alapfokú évfolyamtól a továbbképző 10. évfolyamig: Grafika és festészet tanszak: grafika és festészet műhelygyakorlat” X./ Létrehozásáról rendelkező jogszabály (határozatok): 2008. december 31. előtti alapítású költségvetési szerv, ezért a kitöltés nem kötelező.
XI./ Az Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kisújszállás jogi személyiséggel rendelkező költségvetési szerv. XII./ Jogszabályban meghatározott közfeladata: alapfokú művészetoktatás A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény. Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rend. Szakágazat szám: 2010. 01.01-től 852020
Alapfokú művészetoktatás
XIII./ Alaptevékenysége: Szakfeladat száma: 680002 852031 852032 856099 829000 890441 890442
Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Alapfokú művészetoktatás zeneművészeti ágban Alapfokú művészetoktatás képző és iparművészeti, táncművészeti, szín- és bábművészeti ágban Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység Egyéb kiegészítő gazdasági tevékenység Rövid időtartamú közfoglalkoztatás Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása
XIV./ XV./ XVI/ Működési köre: Kisújszállás város közigazgatási területe. XVII./ Irányító szerve és annak székhelye: a./ Az alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye, PIR törzsszáma: Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1., PIR-törzsszáma: 732693 b./Egyéb irányításra jogosult személy neve, székhelye: Kisújszállás Város Polgármestere, 5310 Kisújszállás, Szabadság tér l. XVIII./ Fenntartó neve, címe: Kisújszállás Város Önkormányzata, 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1. XIX./ Gazdálkodási besorolása alapján:
önállóan működő
XX./A költségvetési szerv meghatározott szellemi és fizikai (technikai) támogató tevékenységeit, ezen belül különösen pénzügyi, gazdasági feladatait Kisújszállás Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1. látja el. Éves költségvetési keretét Kisújszállás Város Önkormányzatának köteles benyújtani. XXI./ A költségvetési szerv vezetőjének kinevezési rendje: A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 23. § (1) és (3) bekezdése alapján a vezetői feladat ellátása megbízással, legfeljebb öt évig terjedő határozott időre történik. XXII./ Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony megjelölése:
A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszony. A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény szerinti munkaviszony. XXIII./ A feladatellátást szolgáló vagyon: Az intézmény használati joggal rendelkezik az alábbi létesítményre, valamint annak berendezési és felszerelési tárgyaira vonatkozóan: Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Kisújszállás, Rákóczi u. 3., Hrsz.: 143 XXIV./ A vagyon feletti rendelkezési jog: Az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló hatályos önkormányzati rendelet szerint. Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot a 2012. május 15-ei ülésén, a /2012. (V. 15.) számú önkormányzati határozattal fogadta el. Kisújszállás, 2012. május 15. Kecze István polgármester
6. Határozati javaslat /2012. (V. 15.) számú önkormányzati határozat az Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola alapító okiratának módosításáról 1.) Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete a fenntartásában működő Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola alapító okiratát e határozat 1. mellékletével módosítja. 2.) A képviselő-testület az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot e határozat 2. melléklete szerint fogadja el. A 2. melléklet szerinti egységes szerkezetű alapító okirat 2012. július 1-jén hatályba. 3.) A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az alapítóokirat-módosítások, illetve az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok aláírására. Felelős: Kecze István polgármester Határidő: 2012. május 31. 4.) A képviselő-testület megköszöni Budai Ferenc közoktatási szakértő (szakértői száma: V028798) munkáját.
Erről értesülnek: 1. Kecze István polgármester 2. Gönczi Károly bizottsági elnök 3. Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola 4. Budai Ferenc közoktatási szakértő, Törökszentmiklós 5. Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya 6. Polgármesteri Hivatal Szervezési és Önkormányzati Kapcsolatok Osztálya
A ………../2012. (V. 15.) számú önkormányzati határozat 1. melléklete Az Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola alapító okiratának módosítása 1.) Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete az Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola alapító okiratát (a továbbiakban alapító okirat) a következők szerint módosítja: 1.1. Az alapító okirat V./ Az évfolyamok száma c. részben az „1. Szakiskolai képzés” című felsorolás b.) pontjában a szakképzési évfolyam 11-13.-ról 11-12-re módosul, c.) pontjában az „előrehozott” kifejezés „duális”-ra módosul, d.) pontja („felnőttek részére esti oktatás munkarendje szerint 9-10. évfolyam”) törlésre kerül, helyébe a következő szöveg lép: „d.) szakképzési évfolyam 13-14. évfolyam”. a „2. Szakközépiskolai képzés” című felsorolás b.) pontja („szakképzési évfolyam 13-14. évfolyam”) törlésre kerül, helyébe a következő szöveg lép: „felnőttek részére nappali oktatás munkarendje szerint 11-12. évfolyam”. 1.2. Az alapító okirat VI./ A szakiskolai képzés a következő szakmai vizsgákra készít fel c. táblázatból törlésre kerülnek az alábbi táblázatban szereplő sorok, egyebekben a táblázat „iskolai előképzettség” oszlopában az „előrehozott szakképzés” kifejezés minden esetben „duális szakképzés” kifejezésre módosul. A sorszámozás értelemszerűen változik. Szakmacsoport száma, neve
Gépi forgácsoló Szerkezetlakatos Festő, mázoló és tapétázó Kőműves Bőrdíszműves Könnyűipari technikus: ruhaipari technikus* Épületasztalos Fa- és bútoripari technikusipari technikus: fafeldolgozó technikus*
31 521 09 1000 00 00 31 521 24 1000 00 00 33 582 04 1000 00 00 31 582 15 1000 00 00 33 542 01 1000 00 00 54 542 01 0010 54 02 31 582 08 1000 00 00
képzési idő (év) 3 3 3 3 2 2 3
54 543 02 0010 54 02
2
14.
Karosszérialakatos
31 525 03 1000 00 00
2
15/a 15/b 22/a 23/a
Motor- és kerékpárszerelő: kerékpárszerelő Motor- és kerékpárszerelő: kerékpárszerelő Pincér Szakács
33 525 01 0010 33 01 33 525 01 0010 33 01 33 811 02 1000 00 00 33 811 03 1000 00 00
2 3 3 3
Ssz.
Szakma megnevezése 1/a 2/a 6/a 7/a 8. 10. 11/a 13.
OKJ-szám
iskolai előképzettség 8 évfolyam 8 évfolyam 10 évfolyam 8 évfolyam 10 évfolyam érettségi vizsga 8 évfolyam érettségi vizsga alapfokú iskolai végzettség 8 évfolyam előrehozott szakképzés 10 évfolyam 10 évfolyam
1.3. Az alapító okirat VIII./ Telephely c. részében a „b.) nem önkormányzati tulajdonú, bérelt telephelyek (tanműhelyek)” felsorolásból törlésre kerül a „b.c) Építőipari tanműhely Kisújszállás, Kossuth u. 10.” sor.
1.4. Az alapító okirat IX./ Maximális tanulólétszám c. részében „Az intézménybe felvehető maximális tanulólétszám” szövegrészben a „600 fő” szövegrészben az „500 fő”-re módosul. 1.5. Az alapító okirat XII./ Jogszabályban meghatározott közfeladata című részben „Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény” és „Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. rend.” szöveg helyébe a következő szöveg kerül: „Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rend.” 1.6. Az alapító okirat XIII./ Alaptevékenysége c. részben a „Szakfeladat száma” felsorolásban: -
minden, hét számjegyű szakfeladatszám az utolsó, 1-es számjegy elhagyásával hatjegyűre módosul, a „682002 Nem lakóingatlan bérbeadása” szakfeladat „680002 Nem lakóingatlan bérbeadás, üzemeltetése” kifejezésre módosul a „Közcélú foglalkoztatás” megnevezés „Rövid időtartamú közfoglalkoztatás” kifejezésre módosul, a „Közhasznú foglalkoztatás” „Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása” kifejezésre módosul, a szakfeladatszámokhoz fűzött „Magyarázat” a következő 4. ponttal egészül ki: „4. Az egyéb oktatást kiegészítő tevékenység magában foglalja az integrációs felkészítést és képesség-kibontakoztató felkészítést a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók számára a nevelési oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 39/D. és 39/E. § és az oktatási és kulturális miniszter által kiadott Integrációs Pedagógiai Program alapján.”
1.7. Az alapító okirat XVII./ Irányító szerve és annak székhelye c. részben a PIR törzsszám 408714-ről 732693-ra módosul. 1.8. Az alapító okirat „XIX./ Gazdálkodási jogköre alapján” kifejezésben a „jogköre alapján” kifejezés „besorolása alapján” kifejezésre módosul. 1.9. Az alapító okirat XXIII./ A feladatellátást szolgáló vagyon c. részében a „b.) nem önkormányzati tulajdonú, bérelt telephelyek (tanműhelyek)” felsorolásból törlésre kerül a „3. Építőipari tanműhely Kisújszállás, Kossuth u. 10. Hrsz: 2166” sor. 2.) Az alapító okirat módosítása 2012. július 1. napján lép hatályba. Kisújszállás, 2012. május 15. Kecze István polgármester
A ………../2012. (V. 15.) számú önkormányzati határozat 2. melléklete Az Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola alapító okirata egységes szerkezetben1 I./ A költségvetési szerv neve:
Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola
II./ OM- azonosítója:
036051
III./ Az intézmény típusa:
többcélú intézmény, ezen belül összetett iskola (szakiskola, szakközépiskola)
IV./ Tagozat megnevezése:
a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény szerint tagozattal nem rendelkezik.
V./ Az évfolyamok száma: 1. Szakiskolai képzés a.) általános műveltséget megalapozó 9-10. évfolyam b.) szakképzési 11-12. évfolyam c.) duális, szakmai vizsgával záruló szakképzés 9-11. évfolyamon d.) szakképzési évfolyam 13-14. évfolyam 2. Szakközépiskolai képzés a.) általános műveltséget megalapozó 9-12. évfolyam b.) felnőttek részére nappali oktatás munkarendje szerint 11-12. évfolyam c.) felnőttek részére esti oktatás munkarendje szerint 10-12. évfolyam VI./ A szakiskolai képzés a következő szakmai vizsgákra készít fel: Szakmacsoport száma, neve
Ssz.
Szakma megnevezése
OKJ-szám
képzési iskolai előképzettség idő (év)
6. Gépészet 1/a 1/b 2/a 2/b
Gépi forgácsoló Gépi forgácsoló Szerkezetlakatos Szerkezetlakatos
31 521 09 1000 00 00 31 521 09 1000 00 00 31 521 24 1000 00 00 31 521 24 1000 00 00
2 3 2 3
3.
Hegesztő
31 521 11 0000 00 00
2
4/a
Géplakatos
31 521 10 0000 00 00
2
4/b Géplakatos
31 521 10 0000 00 00
3
31 582 10 0000 00 00
2
33 582 04 1000 00 00 33 582 04 1000 00 00
2 3
Épületlakatos
5.
8 évfolyam duális szakképzés 8 évfolyam duális szakképzés alapfokú iskolai végzettség alapfokú iskolai végzettség duális szakképzés alapfokú iskolai végzettség
9. Építészet 6/a Festő, mázoló és tapétázó 6/b Festő, mázoló és tapétázó 1
2012. július 1-jétől hatályos
10 évfolyam duális szakképzés
Kőműves
31 582 15 1000 00 00
2
8 évfolyam
7/b Kőműves
31 582 15 1000 00 00
3
duális szakképzés
33 542 05 0010 33 03 33 542 05 0010 33 03
2 3
10 évfolyam duális szakképzés
2 3
8 évfolyam duális szakképzés
2 3 2 2 2 2 2
8 évfolyam duális szakképzés 8 évfolyam 8 évfolyam érettségi vizsga érettségi vizsga érettségi vizsga
2 3 2 3
10 évfolyam duális szakképzés 10 évfolyam duális szakképzés
2
érettségi vizsga
2
érettségi vizsga
7/a
10. Könnyűipar 8/a Szabó, női-szabó 8/b Szabó, női-szabó 9. 10. 11/a 11/b 12. 13. 14. 15. 16. 17/a 17/b 18/a 18/b 19. 20.
11. Faipar Épületasztalos 31 582 08 1000 00 00 Bútorasztalos 33 543 01 1000 00 00 17. Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció Bolti eladó: élelmiszer- és vegyi áru eladó 31 341 01 0010 3102 Bolti eladó: élelmiszer- és vegyi áru eladó 31 341 01 0010 3102 Bolti eladó: műszaki cikk eladó 31 341 01 0010 31 03 Bolti eladó: ruházati eladó 31 341 01 0010 31 05 Kereskedő 52 341 05 1000 00 00 Kultúrcikk-kereskedő 52 341 07 0000 00 00 Műszakicikk-kereskedő 51 341 01 0000 00 00 18. Vendéglátás-idegenforgalom Pincér 33 811 02 1000 00 00 Pincér 33 811 02 1000 00 00 Szakács 33 811 03 1000 00 00 Szakács 33 811 03 1000 00 00 Vendéglátó-idegenforgalmi szakmenedzser: 55 812 01 0010 55 02 vendéglátó szakmenedzser Vendéglős 52 811 02 0000 00 00
VII./
Székhelye: 5310 Kisújszállás, Arany János u. 1/a.
VIII./ Telephely: a.) Önkormányzati tulajdonú telephelyek: a.a) Rézműves iskolai szakképző hely, Kisújszállás, Vásár u. 25. a.b) Tankonyha és tanétterem Kisújszállás, Dózsa Gy. u. 2. b.) Nem önkormányzati tulajdonú, bérelt telephelyek (tanműhelyek) b.a) Faipari tanműhely Kisújszállás, Béla király út 71. b.b) Fémipari tanműhely Kisújszállás, Kossuth u. 16-20. IX./ Maximális tanulólétszám: Az intézménybe felvehető maximális tanulólétszám: 500 fő X./ Létrehozásáról rendelkező jogszabály (határozatok): 2008. december 31. előtti alapítású költségvetési szerv, ezért a kitöltés nem kötelező. XI./ Az Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola jogi személyiséggel rendelkező költségvetési szerv. XII./ Jogszabályban meghatározott közfeladata: Szakközépiskolai oktatás Szakiskolai oktatás A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény
A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rend. Szakágazat szám: 2010. 01.01-től
853200
Szakmai középfokú oktatás
XIII./ Alaptevékenysége: Szakfeladat száma: 562913 680002 829000 853121 853122 853124 853131 853132 853135 853211 853214 931204 853221 853222 856099 890441 890442 855932
Iskolai intézményi étkeztetés Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Egyéb kiegészítő gazdasági tevékenység Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása (9-12/13. évfolyam) Szakközépiskolai felnőttoktatás (9-12/13. évfolyam) Nappali rendszerű szakiskolai oktatás (9-10. évfolyam) Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai oktatása (9-10. évfolyam) Szakiskolai felnőttoktatás (9-10. évfolyam) Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőttoktatás Iskolai, diáksport-tevékenység és –támogatása Szakképesítés megszervezésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszervezésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatása a szakképzési évfolyamokon Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység Rövid időtartamú közfoglalkoztatás Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás
Magyarázat: 1. A sajátos nevelési igényű tanulók szakközépiskolai és szakiskolai ellátása magában foglalja a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121. § (1) 29. pontja szerint a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján a többi tanulóval együtt, integráltan nevelhető, sajátos nevelési igényű tanulók köréből (29. pont a) pont: testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének tartós és súlyos rendellenességével küzd, b) pont: a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének súlyos rendellenességével küzd) a következőket: - Diszlexia (olvasási zavar) BNO F81.0 - Diszgráfia (írás/helyesírási készség zavara) BNO F81.1 - Diszkalkulia (számolási készség zavara) BNO F81.2 - Iskolai képességek kevert zavara (diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia) BNO F81.3 - Beszédfogyatékosság: dadogás BNO F98.5 o hadarás BNO F98.6 o orrhangzós beszéd BNO R 49.2 - Aktivitás és figyelem zavara BNO F90.0 - Hiperkinetikus magatartászavar BNO F90.1
Szakiskolában az általános műveltséget megalapozó 9-10. évfolyamon: - a közoktatási törvény 121. § (1) 29. a) szerint: értelmileg enyhe fokban sérült BNO F70 tanulók ellátása - kevert specifikus fejlődési zavar (alacsony intellektushoz társuló kevert típusú tanulási zavar) BNO F83.0 2. Az egyéb oktatást kiegészítő tevékenység szakfeladat tartalmazza a jogszabályi előírások alapján az intézmény tanulói részére biztosítandó tankönyvellátást is. 3. Az „iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás” szakfeladat alatt szervezett tevékenységek csak legalább önköltséggel szervezhetők. 4. Az egyéb oktatást kiegészítő tevékenység magában foglalja az integrációs felkészítést és képességkibontakoztató felkészítést a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók számára a nevelési oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 39/D. és 39/E. § és az oktatási és kulturális miniszter által kiadott Integrációs Pedagógiai Program alapján. -
XIV./ XV./ XVI./ Működési köre: Magyarország területe XVII./ Irányító szerve és annak székhelye: a./ Az alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye, PIR törzsszáma: Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1., PIR törzsszáma: 732693 b./ Egyéb irányításra jogosult személy neve, székhelye: Kisújszállás Város Polgármestere, 5310 Kisújszállás, Szabadság tér l. XVIII./ Fenntartó neve, címe: Kisújszállás Város Önkormányzata, 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1. XIX./ Gazdálkodási besorolása alapján:
önállóan működő
XX./A költségvetési szerv meghatározott szellemi és fizikai (technikai) támogató tevékenységeit, ezen belül különösen pénzügyi, gazdasági feladatait Kisújszállás Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1. látja el. Éves költségvetési keretét Kisújszállás Város Önkormányzatának köteles benyújtani. XXI./ A költségvetési szerv vezetőjének kinevezési rendje: A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 23. § (1) és (3) bekezdése alapján a vezetői feladat ellátása megbízással, legfeljebb öt évig terjedő határozott időre történik. XXII./ Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony megjelölése: A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszony. A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény szerinti munkaviszony. XXIII./ A feladatellátást szolgáló vagyon: a.) Az intézmény használati joggal rendelkezik az alábbi – önkormányzati tulajdonban lévő létesítményekre, valamint azok berendezési és felszerelési tárgyaira vonatkozóan: 1. Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola Kisújszállás, Arany J. u. 1/a. Hrsz: 2666/1. 2. Rézműves iskolai szakképző hely, Kisújszállás, Vásár u. 25., Hrsz: 2077 3. Tankonyha és tanétterem, Kisújszállás, Dózsa Gy. u. 2. Hrsz: 2664 b.) Nem önkormányzati tulajdonú, bérelt telephelyek (tanműhelyek) 1. Faipari tanműhely Kisújszállás, Béla király út 71. Hrsz.: 3669/1. 2. Fémipari tanműhely Kisújszállás, Kossuth u. 16-20. Hrsz: 2107
XXIV./ Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog: Az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló. önkormányzati rendelet szerint. Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot a 2012. május 15-ei ülésén, a /2012. (V. 15.) számú önkormányzati határozattal fogadta el. Kisújszállás, 2012. május 15.
Kecze István polgármester
7. Határozati javaslat /2012. (V. 15.) számú önkormányzati határozat az Arany János Városi Könyvtár alapító okiratának módosításáról 1.) Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete a fenntartásában működő Arany János Városi Könyvtár alapító okiratát e határozat 1. mellékletével módosítja. 2.) A képviselő-testület az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot e határozat 2. melléklete szerint fogadja el. 3.) A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az alapítóokirat-módosítások, illetve az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok aláírására. Felelős: Kecze István polgármester Határidő: 2012. május 31. Erről értesülnek: 1. Kecze István polgármester 2. Gönczi Károly bizottsági elnök 3. Arany János Városi Könyvtár 4. Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya 5. Polgármesteri Hivatal Szervezési és Önkormányzati Kapcsolatok Osztálya
A ………../2012. (V. 15.) számú önkormányzati határozat 1. melléklete Az Arany János Városi Könyvtár alapító okiratának módosítása 1.) Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete az Arany János Városi Könyvtár alapító okiratát (a továbbiakban alapító okirat) a következők szerint módosítja: 1.1. Az alapító okirat V./A Jogszabályban meghatározott közfeladata című részben „Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény” és „Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. rend.” szöveg helyébe a következő szöveg kerül: „Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rend.” 1.2. Az alapító okirat VI./ Alaptevékenysége c. részben a „Szakfeladat száma” felsorolásban: - minden, hét számjegyű szakfeladatszám az utolsó, 1-es számjegy elhagyásával hatjegyűre módosul, - a „Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése” szakfeladat száma 6820021 számról 680002 számra módosul, - a „8219001 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás” szöveg a következőre módosul: „821000Adminisztratív, kiegészítő szolgáltatás” szövegre módosul, - a „Közcélú foglalkoztatás” megnevezés „Rövid időtartamú közfoglalkoztatás” kifejezésre módosul, - a „Közhasznú foglalkoztatás” „Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása” kifejezésre módosul, - a „9499001 Máshová nem sorolható egyéb közösségi, társadalmi tevékenység” szöveg törlésre kerül, helyébe a következő szöveg lép: „940000 Közösségi, társadalmi tevékenységek. 1.3. Az alapító okirat X./ Irányító szerve és annak székhelye c. részben a PIR törzsszám 408714-ről 732693-ra módosul. 1.4. Az alapító okirat „XI./ Gazdálkodási jogköre alapján” kifejezésben a „jogköre alapján” kifejezés „besorolása alapján” kifejezésre módosul. 2.) Az alapító okirat módosítása 2012. június 1-jén lép hatályba. Kisújszállás, 2012. május 15. Kecze István polgármester
A ………../2012. (V. 15.) számú önkormányzati határozat 2. melléklete Az Arany János Városi Könyvtár alapító okirata egységes szerkezetben 1 I./ A költségvetési szerv neve: II./A II./B
Székhelye: Telephelye:
Arany János Városi Könyvtár 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 2/a. Galéria Könyvtár Kisújszállás, Szabadság tér l.
III./ Létrehozásáról rendelkező jogszabály (határozatok): 2008. december 31. előtti alapítású költségvetési szerv, ezért a kitöltés nem kötelező. IV./ Az Arany János Városi Könyvtár jogi személyiséggel rendelkező költségvetési szerv. V./A Jogszabályban meghatározott közfeladata: nyilvános könyvtári ellátás 1997. évi CXL. törvény a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről 2001. évi LXIV. törvény a kulturális örökség védelméről Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rend. V./B Jogszabályban meghatározott szakmai alapfeladata: Az 1997. évi CXL. törvény 55. és 65. §-a szerint. Szakágazat szám 2010. 01. 01-től
910100 Könyvtári, levéltári tevékenység
VI./ Alaptevékenysége: Szakfeladat száma: 581100 581400 581900 680002 821000 890441 890442 91012 910121 910122 910123 910501 932918 940000
Könyvkiadás Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása Egyéb kiadói tevékenység Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Adminisztratív, kiegészítő szolgáltatás Rövid időtartamú közfoglalkoztatás Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása Könyvtári tevékenység Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme Könyvtári szolgáltatások Közművelődési tevékenységek és támogatásuk Mindenféle máshová nem sorolható szabadidős szolgáltatás Közösségi, társadalmi tevékenységek
VII./ VIII./ 1
Hatályos 2012. június 1-jétől
IX./ Működési köre: Kisújszállás város közigazgatási területe X./ Irányító szerve és annak székhelye: a./ Az alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye, PIR-törzsszáma: Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1., PIR törzsszáma: 732693 b./Egyéb irányításra jogosult személy neve, székhelye: Kisújszállás Város Polgármestere, 5310 Kisújszállás, Szabadság tér l. XI./ Gazdálkodási besorolása alapján: önállóan működő XII./A költségvetési szerv meghatározott szellemi és fizikai (technikai) támogató tevékenységeit, ezen belül különösen pénzügyi, gazdasági feladatait Kisújszállás Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1. látja el. Éves költségvetési keretét Kisújszállás Város Önkormányzatának köteles benyújtani. XIII./ A költségvetési szerv vezetőjének kinevezési rendje: A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 23. § (1) bekezdése alapján a vezetői feladat ellátása: a.) önálló munkakörben határozatlan időre szóló kinevezéssel, b.) megbízással (a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefüggő egyes kérdések rendezéséről szóló 150/1992. (XI.20.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdés alapján legfeljebb 5 évig terjedő, határozott időre szóló) történik. XIV./ Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony megjelölése: A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszony. A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény szerinti munkaviszony. XV./ A feladatellátást szolgáló vagyon: Az intézmény használati joggal rendelkezik az alábbi létesítményekre, valamint azok berendezési és felszerelési tárgyaira vonatkozóan: 1.) Arany János Városi Könyvtár Kisújszállás, Szabadság tér 2/A. Hrsz.: 4. 2.) Galéria Könyvtár, Kisújszállás, Szabadság tér 1. Hrsz.: 1. (a városháza alagsorában) XVI./ A vagyon feletti rendelkezési jog: Az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló hatályos önkormányzati rendelet szerint. Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot a 2012. május 15-ei ülésén, a ./2012. (V. 15.) számú önkormányzati határozattal fogadta el. Kisújszállás, 2012. május 15. Kecze István polgármester
8. Határozati javaslat /2012. (V. 15.) számú önkormányzati határozat a Művelődési és Ifjúsági Központ, Kisújszállás alapító okiratának módosításáról 1.) Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete a fenntartásában működő Művelődési és Ifjúsági Központ, Kisújszállás alapító okiratát e határozat 1. mellékletével módosítja. 2.) A képviselő-testület az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot e határozat 2. melléklete szerint fogadja el. A 2. melléklet szerinti egységes szerkezetű alapító okirat 2012. június 1-jén lép hatályba. 3.) A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az alapítóokirat-módosítások, illetve az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok aláírására. Felelős: Kecze István polgármester Határidő: 2012. május 31. Erről értesülnek: 1. Kecze István polgármester 2. Gönczi Károly bizottsági elnök 3. Művelődési és Ifjúsági Központ 4. Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya 5. Polgármesteri Hivatal Szervezési és Önkormányzati Kapcsolatok Osztálya
A ………../2012. (V. 15.) számú önkormányzati határozat 1. melléklete A Művelődési és Ifjúsági Központ alapító okiratának módosítása 1.) Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete a Művelődési és Ifjúsági Központ, Kisújszállás alapító okiratát (a továbbiakban alapító okirat) a következők szerint módosítja: 1.1. Az alapító okirat V./ Jogszabályban meghatározott közfeladata című részben „Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény” és „Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. rend.” szöveg helyébe a következő szöveg kerül: „Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rend.” 1.2. Az alapító okirat VI./Alaptevékenysége c. részben a „Szakfeladat száma” felsorolásban: - minden, hét számjegyű szakfeladatszám az utolsó, 1-es számjegy elhagyásával hatjegyűre módosul, - a „Vezetékes műsorelosztás, városi és kábeltelevíziós rendszerek üzemeltetése” szakfeladat száma 6110201 számról 610001 számra módosul - a „Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése” szakfeladat száma 6820021 számról 680002 számra módosul, - a „7912001 Utazásszervezés” szakfeladat a következőre módosul: „790 000 Utazásközvetítés, utazásszervezés, egyéb foglalás”, - a „Közcélú foglalkoztatás” megnevezés „Rövid időtartamú közfoglalkoztatás” kifejezésre módosul, - a „Közhasznú foglalkoztatás” „Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása” kifejezésre módosul. 1.3. Az alapító okirat X./ Irányító szerve és annak székhelye c. részben a PIR törzsszám 408714-ről 732693-ra módosul. 1.4. Az alapító okirat „XI./ Gazdálkodási jogköre alapján” kifejezésben a „jogköre alapján” kifejezés „besorolása alapján” kifejezésre módosul. 2.) Az alapító okirat módosítása 2012. június 1-jén lép hatályba. Kisújszállás, 2012. május 15. Kecze István polgármester
A ………../2012. (V. 15.) számú önkormányzati határozat 2. melléklete A Művelődési és Ifjúsági Központ, Kisújszállás alapító okirata egységes szerkezetben 1 I./ A költségvetési szerv neve: Művelődési és Ifjúsági Központ, Kisújszállás II./A II./B 1. 2. 3. 4.
Székhelye: 5310 Kisújszállás, Deák F. u. 6. Telephelyei: Néprajzi Kiállítóterem, 5310 Kisújszállás, Petőfi u. 5. Tájház, 5310 Kisújszállás, Széchenyi u. 58. Papi Lajos Alkotóház, 5310 Kisújszállás, Nyár u. 8-10. Nagykun Klub 5310 Kisújszállás, Rákóczi u. 3/d.
III./ Létrehozásáról rendelkező jogszabály (határozatok): 2008. december 31. előtti alapítású költségvetési szerv, ezért a kitöltés nem kötelező. IV./ A Művelődési és Ifjúsági Központ jogi személyiséggel rendelkező költségvetési szerv. V./ Jogszabályban meghatározott közfeladata: közművelődés A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény. A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény. A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rend. Szakágazat szám: 2010. 01.01-től 900400 Művészeti létesítmények működtetése VI./ Alaptevékenysége: Szakfeladat száma: 610001 Vezetékes műsorelosztás, városi és kábeltelevíziós rendszerek üzemeltetése 680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 790 000 Utazásközvetítés, utazásszervezés, egyéb foglalás 890441 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás 890442 Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása 910501 Közművelődési tevékenységek és támogatásuk 910502 Közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése 910201 Múzeumi gyűjteményi tevékenység 910202 Múzeumi tudományos feldolgozó és publikációs tevékenység 910203 Múzeumi kiállítási tevékenység 910204 Múzeumi közművelődési, közönségkapcsolati tevékenység VII./ VIII./ IX./ Működési köre: Kisújszállás város közigazgatási területe 1
2012. június 1-jétől hatályos
X./ Irányító szerve és annak székhelye: a./ Az alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye, PIR törzsszáma: Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1., PIR-törzsszáma: 732693 b./Egyéb irányításra jogosult személy neve, székhelye: Kisújszállás Város Polgármestere, 5310 Kisújszállás, Szabadság tér l. XI./ Gazdálkodási besorolása alapján:
önállóan működő
XII./A költségvetési szerv meghatározott szellemi és fizikai (technikai) támogató tevékenységeit, ezen belül különösen pénzügyi, gazdasági feladatait Kisújszállás Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1. látja el. Éves költségvetési keretét Kisújszállás Város Önkormányzatának köteles benyújtani. XIII./ A költségvetési szerv vezetőjének kinevezési rendje: A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 23. § (1) bekezdése alapján a vezetői feladat ellátása: a.) önálló munkakörben határozatlan időre szóló kinevezéssel, b.) megbízással (a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefüggő egyes kérdések rendezéséről szóló 150/1992. (XI.20.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdés alapján legfeljebb 5 évig terjedő, határozott időre szóló) történik. XIV./ Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony megjelölése: A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszony. A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény szerinti munkaviszony. XV./ A feladatellátást szolgáló vagyon: Az intézmény használati joggal rendelkezik az alábbi létesítményekre, valamint azok berendezési és felszerelési tárgyaira vonatkozóan: 1) Művelődési és Ifjúsági Központ Kisújszállás, Deák F. u. 6. Hrsz.: 1811 2) Néprajzi Kiállítóterem Kisújszállás, Petőfi u. Hrsz.: 935 3) Papi Alkotóház Kisújszállás, Nyár u. 8-10. Hrsz.: 143/1. 4) Tájház Kisújszállás, Széchenyi u. 58. Hrsz.: 3363/5 5) Nagykun Klub Kisújszállás, Rákóczi u. 3/d. Hrsz: 146 XVI./ A vagyon feletti rendelkezési jog: Az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló hatályos önkormányzati rendelet szerint.
Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot a 2012. május 15-ei ülésén, a ./2012. (V. 15.) számú önkormányzati határozattal fogadta el. Kisújszállás, 2012. május 15.
Kecze István polgármester
Az elötpdcsztés
törvenyes.
r'-lĄl --s-ä.[=_*ŘŚ* jesyző
--'--
Kisúiszállás Váľos Polgáľmesteľe
=
53l 0 Kisújszállás, Szabadság tér 1 ' sz. @: 5915Ż0_240 Fax: 591321-139
e-mail
:
pp-]gąE!ęslę!@kisqiszą!!ągů!
honlap: www.kisujszallas.hu
Előterjesztés KisújszáIlás Váľos Önkoľmányzati Képviselő-testülete 2012. május l5-ei ü|ésének 2' napiľendi pontjához az öIrkoľmányzat fenntaľtásában lévő közoktatási intézmények
továbbĺ fenntartásáľa és míĺködtetéséľe
Vélenlényezi.'Míh,eIődési, oktatási és Ifitlsťlgi Bizoltsćtg (2) Pénziigyi és Gazdťĺlkoddsi Bizotĺsiig (7) Tiszĺ e lt Képvis el ő1
e sl
iil eÍ ! I.
Az
önkotrnályzat
űz
önkonnćĺI?yzati közoktcÍćrsi inĺéznényekĺol,ábbi fennĺcutťlsának és
nlíĺköclĺetéséneklehetőségeirőI szóló I80/Ż0I2. (IV. 24.) számu határozaÍában killyilvánította azon szárrdékát, lrogy közoktatási intéZményeit Ż0I2. szeptembet I-jétőLegyházĺ fenntaľtásba kívánja adlrí.
A kozoktatásról
szőIő 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban; közoktatási töľvény)
12l' $
15'
közoktatási törvény megnevezi azon szervezeteket, amelyektől átszęw ezéshez vélernényeket kell b eszerezni:
aZ
pontja szelint az ilyen tańalmú đöntésátszervezés, mely kérdésben a l02' $ (1l) bekezdése aIapjál'l ,l íennÍ1ľtóIegkésőbb az intézkedés teľvezett yégľehajtása éve nájusának utolsó nunkanapjáig hozhaĺ (ĺÓnĺéStCl nel,elésřoktatási intéznlény fenntartói jogának áfudćrs^,al, átalakítĹisával, megsziinĺeĺésével
..'
kapcsolatban.'.
" A
1') A 88. $ (ó) bekezdése szerint: ,,A helyi önkormányzat
a közoktatási intézrnérryét,illetve egyes szolgáltatás ellátását - ľészbenvagy egészben - akkoľ szüntetheti meg, közoktatási inÍézményétakkor szervezheti áĹ, ha az adott tevékenységÍől,szolgáItatásról továbbra is megfeleló színvonalon gondoskodik oly rnódon' hogy annak igénybevétele a gyenneknek, tanulónak, szülőnek nem jelent aľánýalan teľhet. Ennek eldöntéséhez be kell szerezni a Koľmány általános hatásköľű teľiileti államĺgazgatási szerve, a fóváľos esetén főváľosi
_ fejlesztési tervľe épített - szakvéleményét.A helyi önkonnányzat közoktatási szakértő véleményétköteles beszeĺezni tenezett intézkedésének vélelnényezésecéljából. A közoktatási szakéľtőnek abban a kéľdésbenkell állást foglalnĺa, hogy a javasolt megoldás biztositja-e az a.]ott tevékenység, szolgáltatás e bekezdésben meghatáľozottak szeľint töľténő továbbĺ ellátását' A szakédó véleményét önkonnányzat
a Kormány általános hatáskörĹĺ területi államigazgatási szerve, a fóváros esetén a fővárosi
önkormányzat részéĺe'- a szakvélemény megkérésévelegyidejűleg - meg kell kiildeni. A független közoktatási szakértó személyére _ a helyi önkonnányzat megkeresésére- a közoktatási feladatköľében eljáró oktatásí hivatal tesz javaslatot'''
Ż') A l02' $ (3) bekezdése szerint: ,,A fenntartó a közoktatási intézménymegszüntetésével, átszeĺĺ,ezésével'feladatának megváltożĺatásával' nevének megállapításával, vezetőjének megbízásával és megbízásának visszavonásával összefiiggő döntése előtt beszerzi lz
intézmén1,alkalmazottĺ közösségének, az iskolaszéknek, az ĺskolai szülői szeIvezetnek (közösségnek)' az ĺskolai diákönkormányzatnak, a nemzetiségi nevelésben-oktatásban részt vevo intézményesetén - lra lreln relrdelkezik egyetéfiési joggal - a fenntatótól fiiggően a települési vagy a teľüIeti nelĺzetiségiönkonnányzat, illetoleg ennek hiányában az adott nernzetiség helyi egyesületének, szakközépiskola és szakiskola esetén a főváľosi' megyei gazdasági kamaľa véIeményét.''
A
KépviselołestüIet megfogalmazta, hogy közoktatási intéznrényeinek további ferrntańásáróI és nĹiködtetéséľol a vélenrényezésijogosultsággal t'elrdelkező szel'Vezetek vélelrrélryérrekismeretébell dönt. Ezek nregfogalmazásálroz soľ került a Baptista Szeretetszolgálat belnutatkozó Íőrumáĺa 2012' nrájus 2-án a Váľoslrázán. Erľe mindelr közoktatási intézményürrk nrinden alkalrnazotÜát, valanint a szülok, az óvođa- és ískolaszékek, valamint a diákönkormányzatok képviselőit is nreghívtuk. A
a Móľicz Zsigmorrd Ginmáziunr, Kőzgazđasági Szakközépiskola és Kollégium, valamint az Aĺany János Általárros Iskola szállára kiilön_kiilön iđőporrtban taftott tájékoztatót. Magam e tájékoztatókon és n-fnden intézmélly alkalmazotti éľtekez]etéliľéSZtVettem, emellett több más vélernényező szelYezet trreghívásárrak is eleget tetten]. Milrden esetben tá.jékoztatást adtam a jelenlévőknek és válaszoltam a kérdéseĺkľe' Az alábbiakban ismertetem a vélen']'ényeket' Kisújszállási Refonnátus Egyházközség
II. VéIenún)lek ĺtz öltkoľlnányzĺtt fennĺaľĺĺistibtmIévő közoktĺtÍĺisÍilttéznénlg]í e gy h tizi fen n ÍorÍĺi s b a adĺi sĺi ľó I
l. Közoktatási szakéľtői vélemény és koľmánvhivatali szakvélemény
A
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Konnánylrivatal Budai Feľenc kcizoktatási Szakéľtőt (szakéltoi igazolványának száma: V028798) jelölte ki fiiggetlen szakértőként arra, hogy állást foglaljon abban, hogy a tervezett átszeĺvezéssorán az önkolrrrányzat t"ovábbľa is rrregfeleIő szílrvonalon gondoskodik-e az adott tevékenység(ek)ľől oly módon, hogy azok igénybevétele a gyermekekĺek, tanulóknak, szülőknek nern jelent aránytalan terhet. A közoktatási szakértő állásfoglalásának elkészítéséhez_ a Komrányhivatallal való egyeztetések alapján is _ több kérdéstfelvetett, amelyek további egyeztetéseket igényeltek. Salkalatos kérdésvolt a világnézeti1eg senrleges nevelés-oktatás éS a kötelező felvételi körzet biztosítása akkor, ha a váľosban minden önkományzati közoktatási íntézményegyházi feĺntartású. Eľe a Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személlyel kötendő közoktatási nregállapodás teľvezetében fogalnraztuk lneg a megoldást: a SzeretetszolgáIat kinyilvánította azt, hogy biztosítja a világnézetileg semleges oktatást az azt igéĺyIők számára és vállalja, hogy beískolázási körzetük Kisújszállás város közigazgatási teÍülete' A közoktatási szakéÍő végül 2012. májl:s 14-én reggelre készítette el támogató véleményét,amelyet továbbítottunk a Kormányhivatal részére.Ezeĺ e|óterjeszÍés készítésekoľmég nem tudjuk, hogy a Konnányhivatal a képviselółestületi döntés idópondáig elkészíti-eszakvéleményét.(Kérésünk tańalmáról koĺábban tájékozattuk a Konnányhivatalt, de sajnos a szakéItői véleménýkoľábbarr nem tudtuk részüke rnegkĺildeni') A kcizoktatási szakéÍó vélernényénekösszegzése a következo: ,,7. Összegzés (a KisújszcíIIási Refornlĺźtus Eglház ľészéľetöľténő aĺadásľól)
Kisiljszállás ĺ/áros onkoľnlányzątą - önként
váIIaIt fetadatként - jelenleg fenntaľtója
Móricz
Zsignlond Giĺnnázium, KÖzgazdasĺigi Szakközépiskola és Kollégiunnak és kötelező feladaĺain betül lĺźtjael az Áľany Jtźnos ÁlĺaltźnosIskola fenntaľtását' Mindkét iskola esetében a fenntaľtói jogol át kívĺźnjaadni a Kisújszállasi Refonnĺźtus EgłhĺizkÓzségnek. Az ćltadás szĺindékĺźrólaz önkoľmányzat az 1990. évi LXI/' töľýény 115's (5) foglaltaknak meýlelően döntötĺ' (]80/2012. (IV. 24.) számú önkornlałryz(lti hatáľozat az önkoľmányzati közoktatási intézlnények tovĺibbi fennĺaľtásának és nljködĺetésének lehetőségeiľől)
EľľőI hatáľiclőn bellil éľtesíÍełÍe a Jász Naglktĺn-Szolnok llÍeĐlei Koľnlánýlil,clĺalĺ' Az ćlĺadó önkoľmányzctt és az ĺźnevő KisĺljszáIlási Egúdzmegłe 20l2' al'ĺgtłszttłs3 I-i átadćłSĺtĺĺzteki célul. A tety)ezeĺĺilltézkedések negfelelnek a KÍ' 88's @-0) bekezdésében Joglaltalolak' Az ćĺĺadasćinéĺelľealizĺilásąa łnegkÓtendő közokĺatĺisi nlegćlllapodásban ĺoľlénik' Áz önkoľnlányzclt és a Kisl'?j szťĺllĺisiReÍoľnlliĺtlsEgyhdzközség kôzÓtl negkötendő kozoktaĺťłsi ?egállcrpodťrsba gcł'clllcićikaĺ épíĺbe an'cl yonalkoz(lcłl,
htlg, ĺźľvényesiilneka közoktatási
töľ]|ény 4.s (7), łalcłnint a 4/A'ś (])-(2) bekezdésében nrcghűtćtľozoĺl alapelvek' Ez fontos szetľlponI űz ill!éallénnyeIcĺz eddigiekben kollégiuni jogl,iszonybcn cilló ĺrnulók eseĺében is'
A beépÍĺendőgcł'anciák köziil kiilönöseĺl hangst\lyosclk cl köl,elkezők'' o Áz új Íennĺaľtófelnlenő ľellclszeľben yezeĺi be petlagógicli pľogl'űnljťtĺ,így cl jelenleg éľfuIetttonlllók cĺ nlegkezdetł pedagógicti 1:ľogł'cnn és heb,i lcnleľl, alapjťłn folyĺcltjtik
. C C
ĺantlImányikat
JoglltódIással l)aló megSzĺintetés, nlel1łlek kclpcsán cĺ ĺtululói jog1,fu7gny illen,e a kollégilłlnitagsťlgi l,iszony nem séľiil. Az iskolában cl nevelést és Ctz oktatáS! ű Kĺ' 1l1.! előíl'tisaincĺk nlegfelelően illglellesen biztosítják a tanulók ľészéľe' Az osztálylétszánok kialcĺkítcisa soľtin fgyelembe yeszik cl Kĺ' 3. szćlnĺt|i nellékleĺében rö gzíĺeĺ t l étszánrcl ő íľás o kcĺ.
Ezen szclla,élemény neghozcłttlIclkoľ kienleIkedően folllos cnnak yizsgóIaĺcl hogyan én,ényesül a Kĺ' 8I '$ (2) bekezdésben megfogcllmazoĺl ,,Hu u (I) bekezdés e) ponÍjl ulapjńlt kötötÍ közoktűtiSÍ ntegállapodĺis nlnpján nz iin koľmĺínyxtlĺifeI doteIl{iÍúsbűn olyan neveIésioktotúsi Ínĺéznrétryníĺködík közľe, nnellik vĺlllĺisilogvűg)) yilúgnćzeÍilegelkötelezett, a
nÉgúIk'potis megkötése nen nentesíti ĺl helyi önkornuinyzotol ( ÍekukrÍellátúsi köteIezeĺĺsége lól azon g1leyn12|12|1 tekÍntetében, akiknek a sziilei llem ĺlkaľjĺikvallńSi' iIlerve vi Iúgnézetileg el kijÍelezetÍ iskoIĺibĺtjĺiľaĺni gleł re k iikeí. Ezekľe a sziilőkľe, gyermekekľe, illeĺve nnulókľĺ közokĺĺtási ntegĺillĺtpoĺItisniatl ĺlľĺilrytnI an
te h
eľ lren,
h úľuI
h
í"
kôyeĺ e I n ény,
Ennek oka pedig az, hogy KisiyszálIĺźs Vćłros Önkoľmdllyzctcl l,tĺlcunennyi kozoktaĺćrsi
in tézn ényéĺ e głházi fenn t aľtĺźs b a kíłánja adn i. Ezen dilemna feloldását biztosítja a BapĺisĺaSzereĺe\SzolgťrlűĺEgyhtizi Jogi Szenlély altal ądott nyilatkozćtÍ, ani szeľint ,,a gyeľn?ekek/tanulók szćIllláľa setlnlilyell hiÍélełikötelezetĺséget nenl íľnąkeIő, anlit kínálnak, abban az önkélltesség elvél vallják, ĺeháĺbiztosĺtják a vilĺźgnézełi semlegességet, xłĐ/cĺnakkoľ nás eglházahlclk is leheĺőséget crdnak arra, hogl az
intéznényekben híveik szćlnlára foglclI kozásokat ĺarĺscmak,"
Mindezek nelleĺt jelzem, hogl az ándó ()nkoľnuinyzĺtĺłtĺlk tl Kt. 88.$ (6)'(7)'(8) bekezĺlése éľĺelłrré ben íová b bÍ kötel ezettségei vĺln n ĺl k.
A fenĺíekalapján az Aľmy Jĺiltos Áfukí,rr' Iskota és Móľicz Zsiglltolttl GÍnnázÍum, Közgazdasĺigi Szakközépiskoln és Kollégiuru fe,rní0ľlúsúnűkriÍad{istt ű RislijszlílIĺisi ReÍoľntitusEgyhĺizki)aégnek nenl jĺiľĺt ĺonulók szĺinuiľa arĺźĺrytnlanteherľel és a feltáľt ĺlokunlentunok aIqjĺilt biztosínl van a megfelelő szíllvoltĺtloltvaló tovĺibbi mííkötlés'
A
nlegkötendő közokttttĺisÍ megĺílklpoĺlĺisnok és
az ahhoz
kapcsolódó egéb
negállapodásoknak ŕłrinden tekintelben meg keII felelnÍ a hiyatkozott és kapcsolodó jogszabályoknak ezen vélelnény tekintetében külÖnösen ű Kl. 88,s @) bekeulésében foglaltaknak. "
,,7. Összegzés kt Bcrptista SzeľeteÍszoIgáIat Egyhdzi Jogi Szenébl ľészéľeĺöľĺénőaĺadásľól)
KiszijsztillĺźsVćłľosÖnkoľnán1zűląt - t)tlklźnl tĺltatl fetadalkél1ĺjetenleg Íenntartoja az Alapfokt? Mĺĺl,észeĺokĺcrĺ(isi Intéztľlényllekés az IlIéssy Sdndoľ Szakközćp- ćs Szakiskol1łĺlak és köĺetező feladaĺain betiil látja el az Kosstllh Lajos Átĺtltonos Iskola, Egységes Pertagógiai SzakszoI gcil aĺ és Diákoĺthon Váľos i ol,or]cl i hl l é znény.fenn l aľĺrisaĺ'
Mincl cl négy iłltéznlényeeseĺében a fenntutoi jogoĺ ctĺ kh,anja adni
o Baplistćt SzeľetelszolgáIal Egyhĺizi Jogi Szenúlynek Az ťĺład(łsszĺindékáľól clz önkoľnlányzat az }990' évi LXĺĺ.töľvény 1I5.$ (5) foglalłahlak nleýlelően dönĺott' (]80/2012' (IV' 24.) szanlú önkoľnlányzati hcićtľozűt ąz önkoľnlťĺn)łzclti közokĺűtťtsi illtéznlén)łek/ovabbi fennĺaľĺasánakés 1ííködtet és én e k l e heĺ ős ége i ľő I)
Eľről hatáľidőn beliil értesíteĺĺea Jdsz- Nclglkrn- Szolnok MeĐ,ei Koľnányhiłatalĺ'Az ĺitadó önkoľnányzaÍ és tlz álvel,ő BűplisIű Szeľetetszolgalcłl Egúdzi Jogi Szenúly 2012. cltlgtlsztĺls 3]-i átodást tíízleki céI\łI' Á tel'vezett illtézkedések nlegfelelllek cl K' 88's @-0) bekezclésébenfoglaltaknak' Az áladasá^,éteI ľealizáIáSű a megköĺendő közoktcĺási nlegtillcĺpoclásbcn Íöľténik.
Az t)nkoľnlćłnyzatés a Baptistć! Szereĺetszolgdlaĺ Egyhťlzi Jogi Szenlél)łközöĺĺ negkotendő kÔzoktatási n?egállapodásba gaľancićłkat építbe aľľayonaĺkozóąll, hog1l éľvényestilneka kozoktCĺtási töľyélly a E (7)' l,alanlint tl 4/A.S
(]
)-(2) bekezdésébellnleghaláľozoĺt alapelvek
A beépíĺenclőgaľculciťłkköziil kiilonösell hcngstil1losĺĺk cl köl,elkezĺjk'' o Az l?j íenntaľĺófelnenő ľenclszeľben vezeĺi be pedagógiai pľog.anýaĺ, ígl a jelenIeg éľił?tetttanulók a megkezdetĺ pedclgógicli pľogľun és helyi ĺanĺeľvalapjan folyĺatjak
o o o
ĺclnulnlállyikclt
Jogtltódlćlssąl l)aló n?egSziinĺetés, nlelylek kapcsťĺn a /culzlloi jogllfu76ny iIlelye a kollégiurui tagsĺźgi|,iszolly ne ? SéľĹiI' Az iskolában a łlellelĺźstés az oktcrĺást ű Kĺ' 1 l4.$ el(iíl'á,sainak neg1lľelelően inglenesen biztosítjĺika tclntlIók ľészéľe. Az oszlálylétszánlok kicllclkítt|istl soľćĺnfigyelenlbe yeszik cl k' 3' sztinti nlellékletében ľ ogzített I étSzán? e
l ő íľás okąt.
. Az óýodai, iskolai szaknlai nlĺnka színvonaldt jelenlegi szinten fenntartják o A meglévő szakenlbeľgárdát tovább foglakozlaĘćlk, a dolgozók béľéta jelenleg o Ezen
én ényben lélłő kozalkalĺnazoĺti béľszílnonalon ĺol,abb rtllanszíł,ozzák Vćlllalják az épiileĺek és az infi'astl'uktlh'cl ťllltlgának íennĺaľtáSát
szakvéIemény meghozatalakoľ kienelkedően
íontos annak ýizsgĹilata hog/an
mentesĺti hel)ji
önkornlányzűĺot {, feladotelláttisi illene
éľvényesüla Kt' 81.! (2) bekezdésben negfogalnazoĺt az (1) bekezdés e) pontja űlűpjún ',Ha kötött kijzoklalási megĺilIapodĺísaktpján az önkorntányzaĺi felűdűtelldtlisbűn olyan nevelésioktütrísÍ intézn é,ry nrííködik közre, nmelyik valkisiktg vagy vÍkignézetileg elkötelezett, a
negállapodlűs megkötése nent
kötelezeltsége aIóI azon gyermekek tekintetébe,r, akiknek a sziilei ltem akaľjĺik vallási, vikignézeti leg el kijtelezeű iskolĺiba júraĺnigye ek iiket.
szülőkľe' g),eľnrekekľe' iIIetve Íanulókľĺl( közokt ÍtisÍnegállapodás ntiĺĺt ĺlránytalln teheľ ltem háĺulhat.'' kĺjl,eteIfiény.
Ezekre
a
Ennek oka pedig az, hogy Kisújszĺillás Váľos onkoľnányzaĺa valanlennyi intézményéte glház i fenntaľtásba kívĺinja adni'
közokt(1tási
Ezen dilemma feloldĺźsĺźt biztosítja a Baptista Szeretetszolgćllat Eghazi Jogi Személy által adoll nyilatkozat, a'ni szeľint ,,r, gyermekek/tanulók suimdľa semmĺlyen hitéleti kötelezetĺséget nem íľnĺlkelő, anxit kínálnak, ()bban ąz önkéntesség elvét yallják, tehát bixtosítjl'ik a vikignézeti semlegességet, ug/anakkor más eglházalnak is lehetőségeĺ adnak aľľa, hog) az intéznlényekbenhíveik szánláľa fogIalkozásokat tartsanak,"
Äúilldezek nlelletĺ jelzem, hog1, az ĺÍtutltionkoľnuin),zuínĺlkn éľtelnéb e n ĺoy úb bi köl elezetĺ ségei vĺm n l k.
Kt,
88,$ (6)'(7)'(s) bekezĺIése
A Íenliek alapjĺin az Alapfokli Mííýészeĺokl ĺdsi Inĺéznrćn))u Illéssy Stiltdor Szukközép- és
Szakiskokt Kossuíh Ltljos AItaIúnos IskoItt, Egységes Pedagógiĺli Szakszolgĺilat ěs és a VĺiľosiovoĺIai IntézméltyfenntaľÍústillk (itrulúSa a Bnpíistĺl SzeľeteÍszolgńInt Egyhĺizi Jogi Szenélynek nen jĺiľĺt ĺanulók szĺilluiľĺlaľúnyÍln leheľrel
Di(ikotthot,
és o ÍeltűrÍdokuneníuntok alapjĺin biztosítva vnn a negfelelő szírrvoÍralon wIó tovtibbi nĺiködés'
A
negköĺendő közokĺaĺĺisÍnegĺillĺtpoĺIĺisnak és ćtz clhhoz kapcsolódó egyéb ĺeki 1elbe neg kelI felelni a hi|,cĺĺkozoÍÍés kapcsolódó jogszabĺźIyoloruk, ezell l,éleuléll),reki ĺelćben kiilönösen KĹ 88,s @) bekezdésében nlegáIIcĺpodásokncłk, minĺIen
foglaltaknak. "
Az önkorrnányzat a fent megnevezett haÍározatának 2. pondában azt a kéľdésttette fel, hogy a kiizoktatásĺ törvény szeľint véleményezésľejogosultak elfogadhatónak taľtják-e az tinkoľmányzat szándékát intézményiiktovábbi fenntaľtásáľól. A vélerrrényeket itrtézményenkérrt isl1,Ieĺtetem.
A
a
kéľdésekmellett teľmészeteselr számos észľevételt,javaslatot is nregfogalr-naztak, ezeket e lrelyen trelrr sol'oltanr fel. Az ét'deklodók ezekbe a Polgárrrresteri Hivatal 28. szánrú iľodájában betekintlreĺrek' (A.ľl'ól, ltogy llely szeľvezet nrilyen rnódoti _ pl' nyílt vagy titkos szavazással _ nyilvánít vélernény,naguk dölltöttek. Alrol nrindkét egyház mint lehetséges ferurtańó szeľepelt, ott mlndkét egyházra is lehetett szavazni ') vélernényalkotások során
2,1. Vtiľosi ivodai Intézménll
Az
önkormányzat szándéka szerinÍ az intézmény további fenntar1ását a Baptista Szeľetetszolgálat Egyházi Jogi Személynek adja át. } Az alkalmazotti közösség _ 50 fő ľészvételével_ egyhangulag támogatta az önkormányzat szándékát.
} A
szülői szer'v€zet és az óvodaszék együttes, ,,választrnányi'' értekezleten ÍáÍgyalt"a meg a kérdést, véleményůketazonban kiilön_ktilcin is llregfogalrrrazták. A szülói szeľvezet jelel évő 23 képviselójébóI 22 ígernel szavazoÍt, 1 fő pedig nenrrnel. Az óvodaszék 13 taga mind igennel szavazott az önkormányzatí szándéka.
2.2' Aľanv János ÁIn!ános IskoIa
Az oltkoľmányzat szándéka szerint az intézmény további feĺntańását a Baptista SzeIetetszolgálat Egyhází Jogi Személynek vagy a Kisújszál1ási Református Egyházközségnek adja át'
} Az
alkalmazotti értekezleten 46 fő jelent meg, 3 fó maradt táVol. A Baptista Szeretetszolgálatot mint lehetséges fenntartót 18 fó tartja elfogadhatónak, a Kisújszállási Református Egyházközségď pedig 38 fo. (E létszámokban voltak olyanok' akik a két" egyház kcizül bármelyiket el tudják fogadni') Az értekezlet eĺedményétösszefoglaló levelében az igazgatő így összegzett: ,,Áz alkalłnazotti értekezleten tehát a dolgozói közÓsség nagł többséggel kinyilvĺinĺtotta, hogy a Kisújszállási Refornlátus Eglházközséggel mint leendő
egyházi fenntaľłóval javasolja negállapodás megkt)tésétKisújszĺźllásVdros onkonnányzatának. "
} A
sziilőĺ munkaközösség ülésén17 fó osztályképviselo szülő volt jelen. Közülük 6 fő
Baptista Szeretetszolgálatot, 14 fó pedig a Kisújszállási Reíormátus Egyházközséget mint
a
lehetséges egyháZĺ fenntańót tartja elfogadhatónak. Ez alapján a Kisújszállási Refonnátus Egyházközséggeljavasolják rnegáIlapodás Inegkötését. Az iskolaszék teljes, l0 fós létszámából nyolcan a Kisújszállási Refomátus Egyházközséget, öten pedig a Baptista Szeľetetszolgálatot támogatta mint lehetséges felrntańór Az iskolaszéki elnök összegzése szeIint: ,,1g1l az iskolaszék ninclkéĺfenntaľĺót eI ĺldja fogadni, ct szűyazt ok alapján a soľľencl jóI éľzékelheĺő." A diákönkoľm^nyzat vélenrérryétígy foglalták össze: ,A tlićlköllkoullányzctĺ ĺCtgjcti cI fenntaľÍćĺsil'ánt éľdeklődő kéĺcĺjćlnlalľól' l,cĺgyis nlind a Baptistct SzeľetetszolgćllcÍl cll, nlillcl
} }
pedig a Kistljszállási RefoľnldĺtlsEgyhćĺzközséggel kölendő
szeľzőclĺźsĺeľvezeh'ől
infoľnálódĺak, 0 kél ąánlűr köztil csak ez kclpoĺĺ50oÁ feleĺĺiĺánogcĺúsĺ'''
2.3. Kossuth Luios ÁIĺaIĺiltos Isko!a, Egvsćges PedapógiaÍ SzukszoIgt:,t t és Di(ikoĺthon
Az
önkoľmányzat szándéka szeĺilt az intézllélrytovábbi Egyházi Jogi SzeInélyIlek adja át'
ital1ását a Baptista Szeľetetszolgálat
}
Az alkalmazotti kłizösség vélenrétlye: a Baptista Szeretetszolgálatot rnnt lehetséges egyházi
}
A szülői munkaköziisség így fogalnrazott vélernényében:,,Á sziilői nlunkakôzosség tagjai (az itt tanuló dićikok sziileinek véĺenényétösszegezl,e) azĺ ĺťtnogaljćtk,hogy a Kosstĺh Ltljos ÁIntános lskola, EgłségesPedagógiai Szakszolgćllal és Ditikoĺĺhon felntaftťrsáÍ a BCłpliSĺa
fenntartót 48 fó elfogadhatónak taltja,
} ż 2. 4, A
Az
fe
1
fő nelrmel szayazott'
Szeľeĺelszolgálat Egyhćłzi Jogi Szelllél1łnek cldjĺik ál. " Iskolaszék: ,,Tánrogatjuk, hogy a Kossutli Lajos A]talállos Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Diákottlron fenĺtafiója 2012' szeptelnbel 1-jétól a Baptista Szeľetetszolgálat Egyházi Jogi Szelnély legyerr.'' (Az egyház nevét pontosítottuk.) A diákönkol'mányzat megistl'Ieńe és tálnogatta az iskola további fenntartásáľa vonatkozó önkoľrĺányzati szándékot.
klp fo
k
li M íívészet o ktaÍ dsi Int éznúnv
öĺkornányzat szándéka szďinÍ az intéznény további fenntaľtását a Baptista Szeretetszolgálat
Egyházi Jogi Személynek adja
}
át.
Az iskolában _ annak jellegéból eredoen _ nem rnűködik szülói szel\ĺezet, diákönkonnányzat, valamint iskolaszék' Igy |lt az alkalmazottĺ közösség vélernénye jelenik meg, eszeľint az alkalnrazotti közösség ,,2l igen szctl)cĺzcúĺalegyhatlgúlag elfogadła, hogy 2012' szeptenlbeľ 1-
jéłőI a BapĺisttłSzeľetelszolgdlcĺllegyen az iskolcl
tij
fenntaľłója. ''
2.5. Illéssv SĺinĺIoľSzĺtkkijzép-és Szakiskokt
Az
öltkotmárryzaÍ szánđékaszeríri az intéznény további fenntartáSát a Baptista Szeretetszolgálat
Egyházi Jogi Szernélynek adja át' } Az alkalmazotti közösség ,,37 ĺge sząýćtząĺtal(94,87%) tá logąĺjd azt, hogl az llléssy Scindoľ Sząkközép- és Szakiskola fennlaľtója 2012. szeptenbeľ ]-jéĺőI a Baptistcr SzeľetetszoIgálaÍ Eg)házi Jogi Szenlély Iegyen. " } A iskolaszék és a diákiinkoľm ányzat egyhangtllag tárnogatja a Szeretetszolgálatot mint aZ iskola lehetséges fenntar1óját. Az iskolában szülői szervezet nem működik.
2.6. Mljľicz Zsigmond Ginnúzium, KajzeazdqsdpÍ Szakkłjzépiskokt és KollépÍum
Az
önkormányzat szándéka szeint az intézmény további fenntartását a Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személynek vagy a Kisújszállási Refotmátus Egyházkozségnek adja át.
} Az } } }
alkalmazotti közösség vélenrélrye: ',Az énényesszćĺýćłZaÍok79,7aÁ-a ĺánlogaĺjcl cl Kisújszćillási ReíoľnlćlĺtlsEgłhdzközség 'íennĺćn,tóiszeľepét, 6loń-a ĺćr n4űtja a Bdpĺisĺű Szeľeleĺszolgálat fennta1ó szeľepét, I ,70ń-a lámogatja az áIlami fenntcł.tó szeľepeĺ' '' Szülői munkaközösség: ,, Megisneľliik és tldonlásul yettĺik az illtézmény!éľinĺőleheĺséges fennĺcłlól,lilĺťlsnlócljail' Az elhcolgzoltűk cllapjtin a Refoľnlans Egltzkozség nlíĺködleĺésćben " lĺiĺjukbiztonsćĺgostlbbnclk az iskola léĺéĺ' Iskolaszék: ,,A Kisl1jszalla'si Refoľnlátlls Egpház fennlaľĺói szeľepl,allalasaÍ a ľész^,el,ők egyhallgtilclg lĺhnogtĺĺl4ĺk. A BdpriSĺa SzeľeĺeĺSzolgćrlaĺfenntu'tói szeľepl,rillalásćnak tdnogcltťIs(t kisebb'ségi l,élenlćnykéntjelenĺ nleg' Az állcnni fennĺaľĺćĺsĺ eglik ľészhlevő senl ĺál ogaĺtű. " Diákönkoľmá nyzati ,,.''Clzolĺ űz allćlsponlon ycĺgytnk, hogy cl ľeÍoľnahĺsEgyhaz álĺal .íennl 1oll iskolcl Ienne a legnlegfelelĺibb lil' "
3. Szakszenezeti vélemények
} A
Magyaľ Zenemĺĺvészekés Táncmĺivészek Szakszenezetének helyi alapszeľvezete az Alapfoku MűVéSzetoktatási Intézményben mĹiködik. Esetükben a Baptista Szeretetszolgálat a lehetséges egyházi ferultaftó ' igy foga\tnaztak: ,,A tagok poziĺílłunlkéntéľtékelik,hogy a leendő fennĺcłłótĺ kozalkcllnlazoĺĺitöľl]ény szeľillti feltéteIekkel és juĺĺaĺasokkal(bćľ, kafeĺéľia,jubilelłni jl'llcllonl, szabadság stb') alkalmazza toyabb a dolgozókal' Ez bizÍonsagoĺ jelenĺ szánlnh'tĺ a jöllőĺ illeĺően.''
i A
Pedagógusok Demokľatikus Szakszeľvezete az Illéssy Sánclol' Szakközép- és Szakiskolában nĺiködik' esetükben is a Baptista Szeľetetszolgálat a lelretséges egylrázi felxltaltó. Vélellélryük:,, e gllcul gtil ag ĺ1unogűĺjukć! íenntctľtól,ciIĺdsĺ''.
}
Pedagógusok Szakszelvezete: ,,Tudomásul vesszük a kialalolt vélerrrélryeket. ... Bízunk benĺe, hogy az átszelvezéseket seln a gyeľekek, senr a szülok, sem a kol]égák nem sínylik lrreg, és az új femrtartók az ígéľeteketkövetkezetesen taľtják be.''
4. Gazdasáeĺ kamaľa. TISZK
} A
Jász-Nagykun-Szolnok megyei Keľeskedelmi és lpaľkamaľa azt Íogallnazta meg, hogy amerulyiben az új fenntartók a működést a jelzett módon biztosítják' valamint a szakmai gyakorlati képzésheza vállalkozói kömyezettel kialakított eddigi jó kapcsolatot továbbra is femtadják, a Jász-Nagykurl-SzoInok Megyei Keľeskedelrrri és Ipalkatnara tudorr-rásu] veszi és egyetértoen támogatja az intézmények fenntartóváltását.
} A
Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szenezésiTáľsulás a 20/20IŻ' (V. 9') számú a következő döntést hozta: ,,A Jász-Nagłkĺłl-SzolnokSzakképzés-szen ezćsi
hat"ározatában
Táľsulas TaľsĺĺIásiTanácsa egyetéľta KsújszrillĺźsVáľos Önkoľnćłnyzaĺćłnak intéznényćiÍszen,ezésielképzeléseivel,cĺzząl a feltétellel, hogl az új Íenntaľtó|al kötö szeľződésében cĺ leendő fennlcnló ĺinĺillaljacl jelenlegi fenntaľtó köĺelezettsł!4eit a Taľsulĺis ił'ánt, iIIene léĺszánarćlnyos hozzĺijtiľlĺlcissal vĺillalja a Társulćls fenntaľtási kd,ltségeihez való hozztźjeiľulástit tegalább a TÁM)P-2'2'3 Íeru aľlasi időszakának végéig'"(Megegyzés: a társulási megállapodás IV' részének BlŻ' pontja szerint a táľsulás ,,egyetértési jogot gyakoĺol az intézméĺryialapító okiratok elfogadásakor, módosításakoľ, amennyiben az a szakképzést érinti (kiilönösen
a maximális tanulói létszám, az oktatott szakmák
meghat ározásáná|),
véleményeziaz iĺtézméĺyek átszervezését''' Ez esetben tehát a véleménynyilvánítás nem köti az önkotmányzat
döntését.)
III. Javaslatok a véIemények ismeľetében
A
fenti vélemélryekalapján javaslatomat köZoktatási intézményeinkegylrázi felntartásl'a vonatkozóan a lnellékelt lratáÍozati javasIatban teszem meg. E hatálozati javaslat tarÍaImazza az egyeztetések sol'án kiforrrrálódott rrregállapodások teF'/ezetét is' Eszeľint mindkét egyházi ferultaftó esetében kiizoktatási megállapodást kel1 kötnülrk' ltrelyekľe további trregállapodások épülnek: _ téľítésl-nenteslraszlrá]atľól,
-
a
köza]kalnrazottakátVételéľol, Baptista Szeľetetszolgálat esetéberr pedig még
-
a finanszíľozásľóI,
és a Polgáľrresteľi Hivatal megbíZásáľól (ez utóbbi a Polgálrrrestel'i Hivata] és a Baptista Szeretetszolgálat megfelelő szelve között jörr létľe'
A
közoktatási töĺvény l18' $ (9) bekezdése szerlnl az egylrázi ferurtar1ó akkor lesz jogosult a kiegészítő egyházi tálnogatásľa, ha egyoldalú nyilatkozatot tesz anó1, hogy a közoktatási tönĺény 8l . $ (1 1) bekezdése szeľint ľésZtveSZ az cinkományzati feladatellátásban' Egyoldalú nyilatkozatot azonban csak meghatározott feltéte]ek esetén tehet, e feltételeket a Kormányhivatal vizsgálja. Az egyolđalú Iryilatkozat azélt fontos, l'nęrt ű benýLiiĺćlsĹiĺkövető nevelési, oktatási évrő] kezdodóen vá]ik jogosulttá az egyllázt felmtal1ó kiegészítohozzájáruIás''a. Erniatt célszerĹĺniiIrdenképpen a szeptelnbeĺ 1_jei átadást lrregeloző 11apokban átadni az intéznrélryeket . Ezért a hatáľozati javaslatlran az átadás r-npjakélit 2012' augusztus 30. napját jelöltük neg' Kisújszállás, 2012' nájus
l4
Az előleľjeszlés készílőjének,egyben a készĺtő sŻevezelĺ eg)ség vezetőjének neýe és aláíl'ása: Kocsisné Monoki Juliąnna T:\ELoTERJESZTESEK\Tesĺulet-20l 2-05- l 5\2 ' kózoklalás
doc
l"c-**' l5 0
Hatáľozati javaslat /2012' (v, 15.) számú iinkoľmányzati haláľozat az önkoľmányzat fenntaľtásában lévő közoktatási intézményekto\'ábbi fenntaľtásáľól
Kisújszállás Váľos oirkonrrányzati Képviselőłestülete ./Ź önkoľnldnyzaĺi kozoklcłĺćlsiilltéznén)łek tollábbi íennĺtĺllťlsćĺnak és nlííkocltetésénekIehetőségeil'őI szóló I80120|2' (IV. 24') szánú határozatának 2. és 3. pontja alapjárr véleményeztettea ferurtańásbalr rnĹiködo közoktatási intézmélryek egylrázi fenrrtartásba adásáľa volratkozó szándékát'
1') A képviselołestület megköszöni a véIeményező szeľvezeteklek, ltogy rragy felelósséggel és együttlnĺiködéssel voltak pańneľek az intéznrényekegyhází femtaľtásba adásáľól való
golrdolkodásban, és liatározott vélenrérrynyilvánításaikkal, éSZIeVételeikkel és javas1ataikłal segítséget adtak a dontéSek Irreghozatalához.
2.)
A Képviselőłestület az 1' pont szeľinti véIeményekfigyelembevételével a következő
döntéseket
} a
a
lrozza: KisújszálIás Város onkonĺányzati Képviseló-testülete 20l2' augusztus 30. napjával
Váľosi Óvodai IntézInény fenntartását az áIÍaIa ellátott feladatokkal átad1a szeľetetszolgálat E gyházi Jogi Személynek,
'ż az
Alany Jálros Álta]árlos Iskola
fenntartás
Kisújszál1ási Refoľlrrátus Egyházközségnek,
ž a
Baptista
át az általa ellátott feladatokkal átaclja
a
Kossutlr Lajos Általános Iskola, Egységes Peclagógiai Szakszolgálat és Diákottlron áIta],a ellátott íeladatokkal átadja a Baptista SzeletetszolgáIat Egyházi Jogi
fellrtartását aZ Szelné1ynek,
i
az Alapfoku Mĺĺvészetoktatási Intéznényfenntaľtását aZ á]tala ellátott feladatokkal átadja Baptista s zeretets zoIgáIat Egyllází Jogi Szelrrélynek,
a
}
a
}
az Illéssy Sándoľ Szakközép_ és Szakiskola fenntartását aZ trltala ellátoÍt feladatokkal átadja a
Móricz Zsigniond Girnnázium, Közgazd'asági Szakközépiskola és Kollégium ferultar1ását az
általa ellátott feladatokkal átadja a Kisújszállási Református Egyházközségnek,
Baptista Szeľetets zolgáIat Egyházi Jogi Személynek. FeIelós: Kecze István polgánnesteľ Határidó: 2012. augusztus 30'
3') A Ż' pontban
megfogalmazott döntés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal szakvéleményénekátvétele után lép hatályba. A Képviselőłestület felkéri a polgánnesteń, hogy a következő képviselőłestületi üIésen a Kormányhivatal szakvéleményéroladjon tájékoztatást. Felelós: Kecze István polgámresteľ Határidő: 20lŻ. május 29
'
4.) A Képviselő{estület megbíZza a polgármesteĺt és a Polgáľmesteń Hivatalt azzal, hogy a 2. pont szeÍinti intézményátadással kapcsolatos feladatokat lássák el, a képviselőłestületí döntéseket igényló kéľdéseketpedig terjesszék a képviselőłestület elé. Felelĺjs: Kecze István polgármesteľ és dr. Varga Zsolt jegyző
Határidő: 20|Ż. au'gllszÍlls 29. 5.) A Képviselőłestület felhatalmazza a polgáÍÍnester ara, hogy aláí1a az e határozat mellékletében szeľeplő megállapodás-tewezeteket, melyek a következők:
A Baptista Szeretetszolgálat
E gyházi Jogi Szenréllyel köterrdó nregállapodások: megállaparL!! 2. MegáIIapodás finanszíľozásról 3. Megállapodás közalkalmazottak átvételél'ől 4. Megállapodás térítésmenteshasználatlól
1.
Közoktatási
A Kisújszállási Refonnátus Egyházközséggel kötendó nregállapodások: 5. Közoktatási
nreqál lapaś!éó 6. Megá11apodás köZalkalmaZottak átvéteIérol 7. Megállapodás tél'ítésmeĺrteslrasználatľól
Felelős: Kecze Istvárr polgármester Határidő: 2012. május
3l.
6') A Képviselő-testület felkéri a jegyzót, hogy a Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy iIletékes szervezeti egységével e haláÍozaÍ 8' nrelléklete szeľinti megállapodás megkötése éľdekébena Polgár'mesteľi Hivatal alapító okiratáriak módosítáSát készítse elo elfogadásľa'
Felelos: Dľ' Y arga Zsolt jegyző Hatáľidő: Ż072. augusztlls 29 '
Elľől éľtesül: 1' Kecze István po]gáľllresteľ 2. Gönczi KáIoly bizottsági elnök
3. 4' 5. 6.
7. 8' '
9
10. 1 1.
2. 13' 14' l 5. 1
ló.
17. 18. 19.
Budai Ferenc közoktatási szakéľtó, Törökszentrniklós Városi Óvodai Intéznény, valalnint alnak alkalrnazotti közössége, óvodaszéke, szü]ői közössége Aĺany János Általános Iskola, valalnint atrĺak alkalmazotti közössége, iskolaszéke, szüIői közössége és diákönkonnányzata Kossuth Lajos Altalános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszo1gálat és Diákotthon, valamint annak alkalmazottí közössége, iskolaszéke, szülői közössége és diákönkolrnányzata Il1éssy Sándoľ Szakközép- és Szakiskola, valamint annak alkalmazotti közcĺssége, iskolaszéke és diákönkormányzata Alapfoku Művészetolđatásilrrtézrrrény, valamilrt arurak alkalnrazotti közössége Mőicz Zsigmond Girnĺázium, Közgazđasági Szakközépiskola és Kollégium, valamint annak alkalmaZotti közcissége, iskolaszéke, szüloi közössége és diákönkolmányzata Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy Kisújszállási Refonnátus Egyházközség Pedagógusok Szakszervezetének Kisújszállási A1 apszervezete Pedagógusok Demokatikus Szakszervezetének Kisújszállási Alapszervezete Magyar Zenemrĺvészek és TáncmĺĺvészekSzakszer''ezete Kisújszá1lási Alapszetvezete Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezésiTársulás Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gazđasági és Iparkamara Polgármesteri Hivatal Szervezési és Önkományzati Kapcsolatok osaálya Polgármesteri Hivatal Pénzügyí osztáIya
l0
KoZ
o
KTArÁs l
ru r
cÁĺĺapo nÁs
]. ntelIékleÍ ĺl?, tjllkoľlnĺíltyznĺ.fenltÍĺtrtásĺiban Iévő /20
kijzoktĺtÍĺisiintćzlnélt)lek tovĺibbi.f'ennÍĺlľÍĺÍsĺiľĺjĺ sz'ĺjló ] 2. (V. 1 5.) sz'ĺiłltúön koľlllĺiltyzĺttiItĺtÍĺiľĺlzĺlÍ
Anrely 1étľejött a Baptista SzeretetszolgáIat Egyhá.zi Jogi Személy (székhelye: 1111 Budapest, Budafoki út 34lb., acIoszáma: 18264825-1-43; statisztikai szán1el: 18264825-8790-552-01 bankszárnlaszám'. 1091 8001-00000074- 1 08 1 0001 ; I(IM rryilvántar1ásba vételi iktatószám: 00013/20 i 2-001 mjnt fentrtańó, képviselője Szenc71l Sĺiltdoľelnök) a továbbiakban: Feirntaftó,
vaiamint
Kisújszállás Váľos onkoľmányzata (székhelye: 5310 I(isújszállás, Szabaclság téĺ1., törzsszáma: 732693, adőszáma: 15132695-2-16, képviseii: Ikcz.e Istvĺíllpolgánnester) a további akbal-l :
onkolrrr ányzat,
együttesen tnint szerzodő felek (a továbbiakball: Felek) között
az alábbi tar1aloľntrral:
Preambulum
I(sújszállás Város ÖnkormálryzaÍának l(épviseio-testülete kinyilvánítj a azt a szánd,ékát, miszeĺint az onkotmányzat által alapitott, 1. porrtban felsorolt közoktatási irrtézményeia jogszabályokban előír1 előkészítő munka és véleményekĺnegismeľéseután, a jelen megállapodásban rögzitett módon 20lŻ. augusztus 30. napjától a Fenntartó fenntar1ásába kerüljelrek át azzal,hogy az 1. pontban felsorolt intézrnélryekkel kapcsolatos oktatási-nevelési feladatokat a Fenntafió aZ onkorrrrányzatto| átveszi, és azokat aZ Intézmények- a
rnegállapodás megkötésekoľ érvényesen elfogadott és a jogszabályi előirásoknak megfeleloen ellátja.
1. Felek rogzítlk, hogy az onkonnányzat intézmények: a) Kossuth
Diákotthon
-
alapito okiratainak reĺidelkezései szerint
fenntar1ásában
állnak az althbi közoktatási
Laios Általános Iskola. Egvséges Pedagógiai Szakszolgá|at
és
oM-azonosítója: 035B63 Széklrelye: 5310 l(sújszá||ás, Rákóczi út 1 ., Hľsz.: 143l2lAl1 Telephelyek: Kossuth úti iskolaépület, Kisújszállás, Kossuth út 2. Hrsz.: Ż17811 Általános Iskolai Diákotthon, I(isújszállás, Deák Feľenc űt 14. Hľsz.: 888' Típusa: többcélú intézmény,ezen belül közös igazgatás,6 közoktatási intézmény' A jelen szerződés keretében ellátandó koz- és alapfeladata: nappali ľendszerű általános iskolai oktatás az l-8. évfolyarnon, pedagógiai szakszolgáLtatás, diákotthoni ellátás.
Féľoilelyek száma az Altalános Iskolai Diákottlronbarr: 30 Az lntézmélrybefelvelrető lnaxil-lrális gyenneklétszárn: 520 ťő A 201i . október 1-jei statisztikai létszárrr az iskolában: 449 fő;
a cliákottlronban:
26 fő.
b) Alapfokú Művészetoktatási Intézménr'Kisúiszállás oM-azonosító: 040097 Székhelye: 5310 Kisújszállás, Rákóczi u. 3' Hľsz.: 143lLlFl1 Telephelyek: MĹrveloclési és Itjúsági l(özpont, I(isújszállás, Nyár u. 8. sz. alatti Papi Lajos A1kotó1ráz Mtĺvelődési és IÍjúságiKözpont, I(isújszállás, Rákóczi út 3ld sZ. a\atti, Nagykurr l(lub ellrevezésĹĺépülete Kossutlr Lajos Á1talános isko1a, Peclagógiai Szakszo1gálat és Diákottlron' Kisújszállás, Rákóczi út 1' sz. aiatti épülete Típu s a : al apfokú mĹrvészetok tatási lntéztĺélry A jelerr szerzőclés keľetébelr eliátalrdó köz-. alapfelaclata: alapfokú rnĹtvészetoktatás, zenetnĹtvészeti, táncmĹrvészeti és képző rrrĹrvészeti ágb an Az intézmélryévfol yamaí trak száirr a Előképző: 1 -2. évfblyalll AlapfokĹr képzés:1-ó. évtblyallr Továbbképzo évtblyarnok: 7- 1 0. évtb1yaln Az ĺntéznélrybe Íěl velr eto ln ax i ln á1 i s t all Lr ó l étszáln zenenrűvészetl ágban: 300 Íő tárrcrnűvészeÍi ágban: 240 ťo képzőrnĹlvészetl ágban: 240 ťő Az aĺapíĺóokiľcłĺłnĺidos'íĺása's'zerinĺ 20}2. cltlgl.t.szĺtĺ's'I-iéĺől: zenemĹtvészeti ágban: 220 ťó tárrcrnĹĺvészeti ágban: 10 fő képzoművészetiágbalr: 70 tő októbeľ 1-jeiLétszćlln a ZenelnĹrvészeti ágban 187 fő, a táncművészetl ágban ^2011. 55 fo, aképzőmuvészeti ágban 53 fo. :
1
c) Illéssy Sándor Szakktizéľl-és Szakiskola
oM- azonosítója: 03605 Székhelye: 53 1 0 Kisúj szźilás, Aľany János u. 7la, Hrsz: 2664 Telephelyek: onkormányzati tulajdonban lévok: Rézműves iskolai szakképző hely,I(isújszáI\ás, Vásáľ u.Ż5l1.,Hrsz'.Ż0]7ll Tankorrylra és tanétterern, Kisújszállás,Aľany j. u. 1la.Hĺsz:2664 N enr önkonn ányzatí tul aj donb an évők (b érelt tarrrnűlr el yek) Faipaľi Tanrnűhely; 5310 l(isújszállás, Béla király Ut71., Hľsz.: 366911 Fémipaľitarunűlrely; 5 3 1 0 l(súj szállás, I(ossutlr u. 1 6 -Ż0., Hrsz. : 21 07 Epítőipari tanműlrely (2)lŻ.júliius 30-ig); 5310 KisújszáIlts, Kossuth u. 10., Hrsz.: Ż166 Típusa: többcélú intézmény,ezen belül összetett iskola (szakiskola, szakkozépiskola) 1
1
:
A jelen szerződés keľetébenellátancló koz-' alapfelaclata: Az cĺ l cĺpíĺĺ5 o ki ľ cl ĺ nl ĺ5 cb s' íĺ ąs cl's' ze ĺ' llĺ 2 0 I 2. .i tinitts 3 0 - i g. i
1. Szakiskolai képzés
a) b) c)
általános lnĺĺveltsćgetrrregalapozó 9-10. évfolyarlr
szakképzési 1 1-13. évÍblyarl
előľelrozott, szakrlrai vizsgával zárulo szakképzés 9-1 l ' évfolyanron cl) felnottek részéreesti oktatás llrunkarenclje szeľint 9-10. évfolyaln 2. Szakközépisko lai képzés a) általálros lnĹĺveltségetrlregalapozó 9-12. ćr,folyam b) szakképzésiévfolyallr 13-14. évÍblyanr c) felnőttek részéľeesti oktatás tlunkarenclje szeril-tt 10-l2. évÍblyaIlr
Az cĺlapĺĺóokiraĺ ruĺicĺos'íĺá.s'cl.s'zerinĺ 2()l2 .iúĺiľts]-jéĺől.
' Szakiskolai képzés a) általános mĺiveltséget lrregalapozó 9-10. évfolyam b) szakképzési1 1-12' évťolyanr c) cluális, szaknrai vizsgával zárulo szakképzés 9-11' évfolyalrron cl) szakképzésiévfolyan 13-14. évÍblyalrr 2. Szakkozépiskoia i képzés a) általálros llrĹĺveltségetnregalapozó 9-1 2' évfo1yanr b) felnőttek ľészérerrappali oktatás trrutrkaľenclje szeľilrt I1-12' évfo1yarl c) felllőttek részéreesti oktatás tlrunkarenclje szerilrt 10-12. évfolyarrr 1
Az il^ńéznénybe f-elvelrető trraxilrrális tatlulólćtszáll: 600 Íő Az alclpíĺĺ1okiľclĺ nlĺicĺo's'íĺci,s'clszerint 20l2.július 1-jétol: 500 tő AŻ011. októbeľ 1-jei statisztikai 1étszálll llappali képzésben: 434 fó esti oktatáSban 19 fő. Városi Óvoclai Intézmény oM-azonosítója: 035665 Székhelye: 53 10 Kisúj szállás,IĘúság u. 2', Hrsz.: 87 5163. Alapfeladata: óvodaí nevelés Telephelyei: Béla király Úti Óvoda, i(isújszállás, Béla király u. Bocskai Úti Óvoda, I(sújszáiiás, Bocskai u.43. Petőfi Óvoda, Kisújszállás' Széchenyi u. 9. cl)
67.
Hrsz.: 3ó81. Hľsz.: Ż066. Hrsz.: 2653. Hrsz.: 875163. Hrsz.: 3306.
Pitypang.ovoda,I(sújszállás, Ifiúságu.2. Sásastó Uti ovoda, Kisújszállás, Sásastó u. 5. Vasvári Óvoda, Kisújszállás, Erdő u. 2' (ŻO12. július 31-ig) Hrsz.: 1082.
Férőhelyek: 20I2' július 31-ig' Béla Király Úti Óvoda: 50 fő Bocskai Úti Óoda, 62 ťő Petőfi Óvoda: 14 ťő Pitypang.Ovoda: ]5 fő Sásastó Uti ovoda 64 fő Vasvári ovoda: 50 fó Férohelyek összesen: 375 fő Äz intézménybe felveh ető maxim á1 i s gyenn eklétszám : 4 1 2 f ő :
2 0 I 2.
clttgtls':ĺtts'
I -j é ĺ ől
Béla l(irá1y Úti Óvocla: Bocskai Úti Óvocla, Petőfi ovoda. "
P itypang,
Ór,oda:
50 Ío 6Ż fő
14 fő
]5
ťő
64 ťő Sásastó Uti ovocla Férohelyek összeselr: 325 fó gyenneklétszárn: 351 fő l-naximális Az intézméllybe Í-elvelreto :
A201l. októbeľ l-jei statisztikai létszárn: 351
fő.
A továbbiakban röviclell együtt:
Intézr-nérryek, és a nem ölrkoľmćnyzatí tulajdonú irrgatlanok kivételéve1: Irlgatlal-lok. Azlnténnérryek továbbá az a|apitó okiľataibaĺr lneglratáľozott, itt fel rrem sorolt
tevékenységeketvégzik. 2.
A Felek
rnegállapochrak, hogy 2012. augusztus 30. rrapjával a Ż01ŻlŻ013. tanévtőI az pontban rrregjelöit IntézrnérryeketaZ azok ferrntartásálroz oĺrkonnárryzat aZ
l.
szl'ikséges - a\<özalkalrnazottak jogá11ásáró1 szóló 1992. évi XXXIII. tölvény 25lA szeľirrti eljáľással biztosított szelrréiyi, valanrilrt tárgyi Íě1tételekkei együtt a Felrntaľtó těnntartásába és nrĹiköcltetésébe adia át, aki vállalja ezen Intezrnények Íěnntafiását és rnĹĺködtetésétés aZ Intézrnényekszerzodéskotéskoréľvélryesen elf-ogacĺott alapító okirataibatr ľiigzített oktatási-nevelési f-eladatok e11átását. A Fenntaftó a jelell nregállapodás szeľilrt átvett közoktatási intézmérryekesetébęn a I(isújszállás váľos kozigazgatási teĺületérr iakó óvodás és tanköteles korú
gyermekek/tanulók számára kötelező Íě1vételtbiztosít. Az Önkonnárryzat aZ Intézmények mĹrködésé1rez szükséges ingó- és ilrgatlanvagyorr ferrntańásával, kezęléséveikapcsolatos jogokat és kötelezettségeket e szerzodés és a rnellékelt ingatlanhasználati szeľződés szeritrt adja át, és a Felek jogaikat' kotelezettségeiket a nev ezett szer ző dés s zeĺi nt gyakoro lj ák. J.
A szeruődés időtartama 2012. augusztus 30. napjától számított ot év; és amelrnyiben azt jogszabály nelrl zárja ki, a Iejáratot követően öt évĺea jelerr szerződés
meglrosszabbodik öt évenkéntmindaddig, aĺneddig a rnűködéshez szükséges ťlnanszirozás biztosított, és aZ irrtézmény ĺnűködésélrez kibocsátott mĹrkodési engedélý a hatóság netn vonta vissza, és amely időszaknak biztosítania kell, hogy az éľdekeltgyemekek, a tanulók az iskolai tanulrnányaikat a megállapodás alapján be tudják fejeznl, igy azon tanulók is, akik 2012. szeptember elsejérr általálros iskolai 1. évfo lyamon kezdik m eg tatrulm ány aĹkat. 4.
Az
Intézményekátvételét követőęrr az Intézmények az 2. pontbarr rneghatáĺozott nevęlési-oktatási feladatokat látják e|, azok megvalósításában vesznek részt' melyek egyben kozfeladatok is. A Fenntafió az |ntézményekbena nevelést és oktatást a közoktatásról szóló 1993. év|LXXIX. törvény (a továbbiakban: közoktatási törvény) 114. $ előíľásainak megfelelően ingyenesen biztosítja a gyermękek és tanulók ľészére. Térítésidíj csak a közoktatási törvény 1 15. $-ában felsorolt szolgáltatások igénybevétele esetén kérlrető.
5.
Felek rögzítik, hogy jelenleg is, cle aZ átvételkoľ és átvételt követoen Ir-ltézrrrényeklegaiább hetvęnszázalékos kilrasználtsága rrrellett
is
aZ
a fenntartott osztály,
csopoĺ1 |étszálĺeléľia közoktatási torvény 3. szárnú mellékletébeneloír1 átlag|étszám egaiább ki1elrcven százalékát'
l
6.
A
Felek rögzítik' lrogy a Fenntartó az Intézményekben ellátott, tarruló gyetnekeket, személyeket legalább a jelerr1egivei azonos szírrvorralú nevelésbelr és oktatásball részesíti, és biztosítja azIntéznélryekberr a vallás- és világnézeti szabadságot továbbľa is. A Felrlrtartó errrellett a hitéleti és egyéb, az egyházi jellegből adódó, jogszabály által iS biztosított Í-enntar1ói jogokat, képzéseketjogosult gyakoľo1rri, fo1yatrri' i11etve a neveiési-oktatási pľogľalrrjában szabacl váLasztás alap1án érvényesíteni.
7.
Felrtrtartó kijelenti, hogy a 6. porrt rrrásodik monclatábarr rneglratározott valamiĺlt azt, hogy az tevékerlységeiben az önkéntes részvételelvét éľvényesíti, egyházakľől szóló torvényben rrreghatáľozott, illetve az oľszággyűlés áital elismeft egyllázak, aZ ęrre vonatkozó igélly ęsetén felekezeti hittant tańsatrak' és a tanulók a már korábbarr rnegkezdett ilyelr oktatáson továbbra is részt vehesselrek aZ
A
Intézlnényben.
Az onkornrányzat kijelenti, hogy az átaclásľa keľülo alka|mazotti létszám az átadáskor lratályos jogszabáIyi fěltételeknek rnegfelel' és az atadásta kerülo táľgyi eszközök alapján aZ ilrtézľnérryekjogszeľĹtetr, pedagógiai programjaikrrak rnegÍělelőell lrrĹiköclrrek. A Fenntar1ó kijelenti, lrogy a maga ľészéľőlis minden tőle telhetot megtesz azI'lltézmények átvéte1éhezszükséges eľlgedélyek beszerzése éľclekébell. .ĺeletr szeľzőclés a1áíľásával a Felrrrtafió nyi1atkozik arľól, lrogy a jelen szeľződésbel-l lrreglratározott intéznrélryfenlrtartásľavonatkozó külörr jogszabályokat és szaklrrai követelmélryeket, nyilvántartási kotelezettségeket ismeri és betartja, és azokat az I IltézInérryekkel betanatj a. 10.
71.
Az Intézrnényekés feiadataik átadtsa-átvétele fenntartóváitás útján töfténő jogutódlással valósul meg, lnely Íblyamat a vonatkozó, erľe iľárryuló' Fenrrtar1ó nevére szóló rnĹrködési errgedély jogeľore errrelkedésével, de legkésőbb Ż012. augusztus 30-án záru| le. Az Önkormányzatvál\a|ja, lrogy azIntézménymint helyi onkonnányzati költségvetési
szęrv 2012. augłlsztus 30. napjával történő megszüntetéséhez akozoktatási töruény 88. $ (ó) és 102. $ (3) bekezdésébenszabtiyozott előkészítő és véleményeztetésieljárást lefolyatja, és a beszerzętt vélemények alap.1án a megszüntetésről szóló döntést legkésőbb 2012. május 3 1 . napjáig meghozza. 12.
A
13.
A
Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben a működésłrez szükséges lratósági eĺlgedélyek201Ż. augusztus 15. napjáig valamennyi Intézrnényvonatkozásában trenr kerültek kiadásľa, je|enszerzodés 2012. augusztus 30. napjávalnem lép hatályba.
Felek megállapodnak, hogy az Intézmények mĺĺködéséhezszükséges és az ott biztosított szolgáltatásokra ľendelt, az I. pont szeľinti címen találliató Ingat7anokat, az azokban lévő felszerelési tärgyakat, ingókat' eszközöket - a továbbiakban együtt: Ingóságok - az onkotnányzat külön haszntĺlati szerződésben biztosítja a Fenntar1ó részéremindaddig, ameddig oktatási-nevelési tevékenységet folytat a műkodési engedélyek a|apján. Az onkorm ányzat kijelenti' hogy az lntézménya nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 1111994. (VI. 8.) MKM rendelet 7. számu mellékletébenfoglaltak szerinti kötelezo eszkozjegyzékébęn előírtakkal a pedagógiai programok megvalósítćstthoz rendelkezik, és azokat a feladatęllátás érdekében adja át'
A
Felek az llrgatlarrok' irrgók használatáva\ és az egyéb, átaclással kapcsolatos
kéľdésekrőlkülörr rnegállapoclást kötnęk, jelen megállapodás aláírásáva| egyidejĹileg. A Felek rnegállapodnak abbalr, hogy az olrkormáĺryzat az átadás éľcĺekébena m Ĺlk ö cl é s i en g ed é1 y b err yúj t ás áho z I e|tárt k és z í t. rnĹrköclés lrregkezdéséhez a jogsz'abźtlyban lneghatáľozott Íě1téteiek biztosítása köľében a jelen szeľzőclés szerinti kötelęzettségvál1alásarľó1 külön nyilatkozatot is kiállít, tnely az engedé|yezésie|járásban fellrasznáIásľa kęrül.
14.
Az
15.
A
a
Felek kötelesek együttmĹrköclrrí, és nrinclen szükséges nyilatkozatot kello idoberi ľlregtetrlri a 1. polrt szeľilrti lrrtézlnérryeknrĹiködési engeclélyezésl, fělllltaftóváltási eljárása soľán is, és kötelezettséget vállalrrak a jelell szeľzoclés és kapcsolócló szeľzodései nregfe1elő nróclosítására, kiegészítéséľe,alnentryiben ezI bárrrrely eĺrgedélyező vagy noľnratívtámogatást Í-olyósító szeľv..előíľja, és az nenr ellelrtétes a szeľzodő Í-elek szerzőcléskötési szándékávaI. Az otrkonnányzat vál1alja, lrogy legkésobb Ż01Ż. május 25-ig az Irrtézrnények mĹrkodési engedélyezéséhęzszükséges dokurrrerrtációkat' és a rnĹrködéshez szükséges tźrgyi eszkozok 2012' rnájus 1-jei állapotot tükrozo tételes leltárát teljes korűen a Fentrtar1ó renclelkezésére bocsátja, továbbá vál\alja, hogy a jogszabźl|yban eloírt határidoig az átadás és a 20l2. augusztus 3
ló.
onkorrrrálryzat
0. napj ával kezclő clő rnĹrköd éslrez szüks éges dörrtéseke t ne g7lozza.
A
Fenrltartó vál1alja, hogy a jelen közoktatási megállapoclás nregkotését követoelr haiacléktaianul kérelmęz,i akozoktatási Í-eladatköľében eljáľó oktatási 1rivatalnál, hogy a közoktatási tcirvény 118. $ (9) bekezclése és 81. $-ának (13) bekezdése alapjáll a 81. ( 1 l ) bekezc1ésébelrnregiratáľozottak szeľint egyolclaiú lryi1atkozatclt te1resselr , és az "\ erre volratkozó errgedély kézhęzvéte|étkövetetoen ęZęn egyoldalú nyi1atkozatot lralacléktalanul, a 2012lŻ013-s tanév megkezdése előtt ĺnegteszi. A Felek rr'legál1apocllrak' lrogy ametrnyiben engedély hiányábarr a Fenntaĺ1ó az egyolclalú rryilatkozatot legkésobb 201Ż. augusztus 31. napjáig megtenrri neln tuclja, a Fenlrtaftó
jogosult egyolclalú nyilatkozattal
a jelen
közoktatási
és minden
kapcso1ócló
szerzodésétol elállni' vagy azokat felmondarri egyoldalú írásbeli nyilatkozattal, és ez esetben aZ Iritézményekfenntaftói jogai és kötelezettségei aZ Ölrkonrrárryzatot terhelik.
17'
A Felek az egyuttmiĺködési kötelezettségük körében ľögzítik' lrogy a Fenntańót illeto ál1arni notmatív és egyházi kiegészíto tárnogatás megszerzése köľéberl is együttlnűkodnek.
18.
A
Felek megállapodnak, és együttműködnek abban, hogy az Intézményta lehető legrovidebb időn belül szerepeltessék az Intézrnények székhelye szerinti lnegyei feladatellátási, irrtézményhá|őzat-működtetési és fejlesztési tervében, tekintettel ara,
lrogy ennek hiányábarr egyhźĺzikiegészítő támogatás nem vehętő igénybe
lép hatályba, feltéve, hogy ezen idopontig a fenrrtar1ó aZ 1. pont szerinti intézrnényekberr folytatarrdó nevelési' közoktatási tevékenységĺevonatkozó rnűködési és egyéb szükséges hatósági engeclélyei jogerőre
19. Jelerr szerzodés 2012. augusztus 30-án
emelkedtek. 20. Felek rögzitik,lrogy a Köotv. 118. $ (9) bekezdése szerint: A Fenntar1ó az onkormányzat źtltal a szerződéskötést megelőző tárgyalások során az
Intézménygazdá|kođásával kapcsolatos, Fenntar1ó rendelkezéséľebocsátott adatok alapján a2012. évi költségvetési törvényben megbatározott normatív támogatás és
6
egyházi kiegészítő tárrrogatás együttes összegének rnegfelelo éves összegből tudja ťlnansziroztri a fentrtartói feladatainak ellátását.Ezért ametrnyiberr valamely okbói (pl. töľvéllyi váItozás,lratósági eljáĺás vagy finanszírozasi okból - pl. az állalni lronnatív Íěiadatellátási r-lorrnatíva és egyhtvikiegészíto támogatás együttes összegérrek je1errtos csökkerrése) az Intézményekfenlrtańása a jelenlegihez képest aránýalarrul lnegl-iehezüllle, a Fenntaľtó jeleĺr rnegál1apodásban fog1alt Íě1téte]ekkel llenr tuclja vállailri az InÍézmélryekfetrntaftását. Ez alapján Felrlrtartó a talrév végéreszóló, írásban bejelentett ľerrclkívüli fělnrolrdása alapján je|en szerzoclést jogosult választása szerint akár csak az érintett, egyes irrtézmérryek volratkozásában, akáľ valarrleIrllyi hrtézményvonatkozásábarr felmondani.
szerzőclést súlyos szerződésszegés esetétr a Felek aZ alábbiak szerint szuntethetik meg:
21.A jelen
A
Felęk megállapodnak abban, hogy a jelen szeľződés alkalrrrazásábarr a Felrntar1ó ľészérőla feladatęl1átási kotelezettséget érirrtő, rerrdkívri1i ĺ-elrnolrclást 21la)
ĺne ga\ap ozó súlyo s szerzo désszegésrrek azt teki ntik, atn etrn yi b etr
Ż1laa) a Fenntat1ónak az Intézrrrérryrevonatkozó lllűköclési errgeclé1yét jogeľős és végľehajtlrató lratáľozatta| az illetékes hatóság visszavonta, és ezen clöntést a hatáskönęl ľerrclelkező bíróság 1relybenhagýa.
Ż|lab) A Fe1ek nregállapoclrrak abban, irogy az Önkoľlllállyzat csak akkor jogosult f-elrrronclási jogát gyakoľolrri, lra a Íě1rrrolrclás hatályosu1ásának iclőporrtjában jogszabály a|apján az onkonnányzat köteles negszakítás nélkül az ekként ellátás nélkül maľadó közoktatási f-elaclatot elłátlli, avagy a felac]at ellátását bánnely rnódolr a fělmoľldás hatáiyosulásálrak iciőpontjáľa átvállalja aI<áĺ' a FerrrrtańótoI, akár más, jogszabá1yban rneghatáľozott szellrélýol. Ż1lb) A Felek megállapodnak abban, hogy a jelerr szerzodés alkallnazásában az orrkonnányzat részéről rendkívüli felmondást rrregalapozó súlyos szęrzőclésszegésnek azt tekintik, aĺnennyiben az Önkonnányzat 21lba) nem biztosit1a a jelen és a mellékelt ingatlarrlraszná|atl szeľzodésberr meghatźlrozott feltételek szeľint aZ Intéznénymĺiködésélrezszükséges ingatlant, tźlr gyi eszközöket' ill etve váll alt szol gáltatásokat ;
ŻLlbb bármely más rnódon aZ IntézménymĹrköclését akadályozza vagy korltiozza. Ż2.
A
feirti esetekben a Felek a másik féLhęz intézętt írásbeli rryilatkozattal a jelen szeľződést ľendkívüli felrnorrdással megszüntetlretik akkor, lra a felrnorrdást megelozően a másik felet a szęrződésszerĹt teljesítésrea ľerrdkívüli felmorrdás
lelretőségére kiterjedően ésszerĹt határidő szabása mellett felhívták, de ezen felhívás eredménýelen maradt.
23.
A Felek rnegáliapodnak abban, hogy ez a rnegállapodás közalkalmazottaknak a Munka Töľvérrykönyve alapján tör1érrő to v ább fo gl alko zt at ás áró l M e gá1 ap o d ás kö z al k al m a zottak át vét el éľő )' - a fěladatellátáshoz szükséges Vagyol1 lraszrrá1atba aclásáľó1 (Megállapodás
- a
(
1
1
térítésrnerrteslraszrrá1atró1),
- a -
int"ézlnények rnűködésérrek 2012. decetrrber 31-ig tör1énő tlnatrszíľozásáľól (megál1apodás finanszíľozásĺól) és a I(isújszállás Város orrkonrrárryzata Po1gáľnresteri Hivataiáliak a Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Szerrré1y illetékes szeľvezeti egysége áItal közoktatási fěladatellátást tárnogató tevékenység ei1átásáľa kotelrclő rnegbízási szerzodéssel egyutt éľvéĺlyes. Ż012'
onkonnányzat
Fenlrtattó
2. mellékIeÍ ĺtz önkorlnĺinyzat.fenntĺtrÍdsĺibcut lévő közoktĺttĺisi inté7núnyektovĺíbbifenlúuľÍĺisĺiľóI szóIó
/20]2. (V. l5.) szĺÍmúönkornuinyzaÍi huÍĺirozuthoz
MEGALLAPODAS FINAl\SZIROZASROL Allrely létrejött
a Baptista Szeľetetszolgálat Egyházi Jogi Személy (széklielye: 1111 Buclapest' BuclaÍbki ut 34lb., száĺlrjel 18264825-8790-552-01; lrallkszálllaszám: 1091B00100000074-10B10001; KIM rryilvántaftásba vételi iktatószám: 00013/2012-001 tlrint fenirtaftó, aclószárrra: 18Ż648Ż5-1-43; statisztikai
képvise1óje Szellczy Sĺindor elnök) a továbbiakbatr: Felmtartó, valarnint
Kisújszállás Váľos Önkoľmányzata (székhelye: 53i0 Kisújszállás, Szabaclság tér 1', törzsszáma'' 73Ż693, aďőszáma 15^ĺ32695-2-16, képviseli: I{ecz,e IsÍvĺiltpolgárnlesteľ) a továbbiakban: Önkorrrrányzat'
egytittesen lnint szeľzodő felek (a továbbiakbalr: Felek) között
az aIábbi tartalollrlrral:
A Felek
rnegáilapítják' hogy kozöttük llregá1lapoclás _jött létre irrtézlrrényekt-elrlrtaľtói jogának átaclására 2012. nájus A negállapoclás 23. pontja alapján a Felek llregállapoclást kötnek a 2012. évi átn'leneti ťtnanszíľozás kéľdéselľől,valaľlrint atra votratkozőan, hogy 20 1?. szeptetlrber 1-jélr kezdőclo --én. a téľítésiclíj flzetése nrellett rgénybe velrető szolgáltatásokat az önkorrnányzat tanévtől folyarrratosalr tárnogatja.
1. 1.
AŻ0ĺŻ.évi ĺinanszíľozásátmeneti szabáIyai
A Felek
rnegállapodnak abban, hogy a Ferrntaľtó 2012. szeptetr-ibeľ 1-jétő1 kezclőclően igénybe kívánja venni a tanulók és gyermekek után járó állarrii ĺloĺlnatívát,valanrint a kiegészítő egyházi normatívát, mely fedezetet biztosít a2012. évi rnűködésre.
A Felek egytittmĹiködnek abban' hogy a Fenntartó a Magyaľ Államkincstártól előieget vegyen igénybe az eIőző pontban ernlített normatívákĺa vonatkozóan, és az ellhez szükséges eljárást a Fenrrtartó kezdeményezi, lefolýatja.
J.
Az onkorrnányzat kötelezettséget vállal arra, hogy a 3. pontban könilíft eljárás eredménýelenségeesetén 2012. évi koltségvetésirendeletében szereplő, a Fetrntartő áItaI áÍveÍt intézrrrényekrnĹrködéséhez előírányzott forĺást addig rendelkezésre bocsátja a Fenntaftó részére,nig a 2. pontban említett noľmatíva a Fenntar1ó részéreátutalásľa neln kenil. Az átmeneti ťlnanszírozáshoz szükséges forást aZ onkormányzat a Fenntańó 1091B001-00000074-10B10001 számú száĺnlájára átutalással teljesíti oly módon, hogy az esedékes számlák, adó-, járulék-, és bérfizetési határidőt megelőzo napon jováírásra
keniljön. Az eklhęz szükséges adatszolgáltatásra vonatkozoan a fe1ek úgy állapodnak tneg, hogy a Íizetési kötelezettség beállta elott legalább 8 nappal éĺtesítikaz önkonnányzatot a kötelezettség jogcíméľol, esedékességéneknapjáról, és a köteIezettség összegéról. 4.
Ebben az esetben azeImaradt nonnatíva megérkezésétkövetően 8 naponbelül a fenntartó gondoskodik arľól' hogy az öĺlkormźlnyzat részére az elólegezett működtetési forrás, annak 11745080-1540871000000000 számu szánlájára átutalásľa keniljön, és az I0 ĺnunkanapon be1ül az említett folyőszám)ára megérkezzen.
2. 5.
A
A téľítésidíj ĺizetésemellett igénybe vehető szolgáltatások támogatása
Felek nregállapítják, hogy az AlapfokĹr Művészetoktatási IntézllrénylnĹiködtetéséhez az állami
tronrratíva nern nyújt fedezetet' Erre való tekintettel a felek lnegállapocĺnak abban, hogy az cinkorrnányzat 2012. október 10-étől kezdőclőelr, havotrta átutalja a 2012. évi kö1tségvetési rerrcleletében szereplő időarányos önkotrnányzati tárrrogatást oly lr-lódon, lrogy aZ megegyeZZen a2012. évl nonltatíva, valarnint a térítésiclíj összege és a tényleges költségvetési rencle letben elrenclelt n_LĹiköclési kiaclások kü1önbözetéve1. 6.
A Felek
rrregállapodnak abban, 1rogy rninden év október utolsó napjáig elozetes egyeztetést Íblytatnak a következő évi finanszíľozás Íbrásigényére vonatkozóan, llrely lnegalapozza az önkotrlrányzat következő évi költségvetési koncepcióját'
A költségvetési koncepció, és az időközt:err bekövetke zett vá|tozások tigyelenbevételével minden év jarruár uto1só napjáig befejezett tárgyalásokotr előzetes lnegállapoclást kötrrek arľa vonatkozőan, hogy a következő évi és a 2. pontban neghatározott elvek figyeleĺrrbevételévelrnilyen nrértékbentámogatja az önkonnányzaÍ a rászoruló gyerrrrekek térítésidíjĺnentességét,valanrint az ésszerű és takarékos rnűködéshez szükséges forrásigéný. A következő évek-r_e volratkozóan az ötrkoľmányzati támogatás összege a Felek kifejezett egyetéľtésehiányában neln lelret keveseblr a 2012. évben ilyen rnódon az intézmény mĹiköcléséhez 8.
nýjtott önkorrnáľiyzati
tánro gatásná1.
Az előző
pontban trreglratáľozott tárgyalások lefolytatásállak a1apját képezi, hogy az általános és az egyházi kiegészítolronnatíva a teljes átvett ilrtézrlrérrylráIozatra vonatkozóatr biztosítja-e aZ
önkoľrrrányzat általtárnogatott clíjlrrerrtesség fö1otti tálnogatási igény összegét' 9.
Az A1apfokú MĹivészetoktatásíIntézlrréľlyfěrntartásához az onkornányzaÍ
lnitrclen évben az ilrtézlnérry
rnĹiköclési kiaclásairrak lnaxitr'lulr-l 30oÁ-át tárriogatáskélrt biztosítja.
3. 10.
A
11.
A
Az
étkeztetés támogatása
Felek nregállapodnak abban' hogy a Ferĺrtańó Íblyanatosan biztosítja az intézményekberr nevelt, oktatott gyennekekn ek az étkeztetést, ĺnelyre vonatkozó an az áIlami nonnatívát közvetlenül igényli nreg.
jogszabáIy alapján kedvezményben' Vagy mentességberr részesítettgyen-nekek után jáľó kĹilon nonnatíva igényléseis a Fenntartó feladataĺ közé taĺ1oz1k, melyből rrreg kívánja oldani a rászoruló gyennekek kedvezményes vagy díj rnentes étkeztetését.
i2' Amennyíbeĺ az elozo
pontokban foglalt nonnatíva nern fedezi a kedvezményęSen vagy díjmentesen étkeztetett gyermekek térítésidíjának kiegyenlítését,úgy az önkományzat 2012. évben a 2012. évi
költségvetési rendeletében szereplő, e jogcímen juttatott fonásból időarányos támogatást nyrijt a Fenntar1ó részérelegfelj ebb 6 .200 ezer forint összeg erej éig.
13.2012. évre kiilön szabályként fogadják el a Felek, hogy az intézrnérryi térítésiđijazétkezésialapanyag noITna osszegével egyezík tneg. Az e fölötti költségeket az önkormányzat sajáÍ költségvetése terhére támogatásként biztosítja az étkeztetést igérrybe vevő gyenr-lekek részére.Erĺe való tekintettel az átmeneti időszakban az önkonnányzaÍ váIlalja, hogy ezt a Íámogatást 2012. decembeľ 31-ig nyujtja' 14.2013. január 1-jétol kezdodően a térítésidíj fizetése melIett igénybe veheto szolgáltatások támogatása alcimalatt foglalt eljárási rendben egyeztetnek az éves önkormányzatitámogatás összegérői, mértékérol. 20IŻ.
onkormányzat
Feĺľrtartó
3. łne|Ićk|et uz önkornuinyznÍfennturtĺisĺÍbanIćv(í közoktotĺisi iłlÍéz.méltyekÍovĺÍbbi.fenntartĺisĺirĺiI szĺiIĺi
/2012. (V. 15.) szĺiłltli önkoľnuinyzuÍi ltutĺirozathoz
MEGALLAPODAS xozłlxa LM AZDTTAK ÁľvÉľplÉnol amely létľejött a Baptista Szeľetetszolgálat Egyházi Jogi Személy (székhelye: 1 1 1 l Bucĺapest, Budaf-oki út 34lb., adoszáma: 18264825-I-43' statisztikai száĄel: 18Ż64825-8790-552-01' barrkszámlaszám'. 10918001-00000074-108l0001; I(IM llyilvárrtartásba vételi iktatószám: 0001312012-001, képviselője'. Szenczy Sálrc]oľ elllök), nrint ťenĺltaftó (a továbbiakbarr:
Fenntaľtó), valamint
Kisújszállás Váľos Onkormányzata (székhelye: 53 10 Kisújszállás, Szabaclság téľ7., adőszáma'. 15732695-2-1ó' torzskönyvi azonosító szálna'. ]3Ż693, képviselője'. Kęcze istvárr polgármesteľ) rnint közszolgáItatás ellátásáľa l<ötelezett ölrkoľirrányzat (a továbbiakban:
onkoľmányzat),
együttesen mlnÍ szeľzodo felęk (a továbbiakball: Fe1ek) között
az alábbj taftalonrnral.
I. Pľe:rmbulum
A Felek rnegállapítják, hogy közottük 201Ż. nrájus ...-élr nregállapoclás jott létľel(isújszállás város egyes oktatási és nevelési irrtézményeifěľrntańói jogának átadására (a továbbiakban: aIapszerzóđés). Az a7apszeruódés 23. porrtja alapján Felek az intézményekben dolgozó személyek átvétęlérol és továbbfo glalkoztatásának feltételeiľől jelen szerzőclést kötik. II. A megállapodás tárgya
1. A Felek
rnegállapodnak abban, hogy a jelerr szerzodés hatálybalépése esetén az Irrtézmények jelenlegi közalkalrnazottai közül a fenntaĺtó a közalkalmazottak jogállásáróL 1992. évi XXXIII. torvény (a továbbiakbarr: Kjt.) 25lA. $ -a szerinti főt munkaszeĺzodésselés fenntar1ó nem állami fęnntartói átadáS keretében státuszából és a-iVĺunka Törvénykönyve alkalmazásából fakadó eltéľésekkęl továbbfoglalkoztat, amennyiben a közalkalmazott ezt elfogadja. Az átadás napja 2012. augusztus 30. napja, feltéve, hogy a jelen szerzodés szeľinti feladat ellátása ezen a napon télrylegesen a Fenntar1ó saját rreve alatt rnegkezdődik. III. Az átadás részletes szabályai
Ż' Ha
a közalkalmazott a Fenntartónál történo további foglalkoztatásához hozzájárul, a Fenntartó köteles a kozalkalmazottal munkaszerzódést köĺri. A munkaszerzőđés megkotése során a Fenntar1ót köti a Kjt. Ż5/A. $ (3)-(4) bekezdése alapján adott tájékoztatás, az abban foglaltaktól csak a közalkalmazott kifejezett hozzájátu|ásával lehet eltérni. Az Önkormányzat az átadás napjźlval koteles írásban énesítęni a kozalkalmazottat a koza|kalmazottl jogviszony Kjt' 25lA. $ (1) bekezdés szerinti megszűnéséľől.
3.
rogzítlk, lrogy a Kjt. 25lA. $ szeľinti szervezetĺ egységeĺr,melyet az onkonnárryzat átad, az alapszerzőclés 1. pontja szeľinti Intézrnényeket egyenkérrt és külön-külolr ér1ik, és az átadás csak és kizárő|ag a jelen szeľződés mellékletéberr
+ Felek
személy szerilrt, intéznrényibontásbarr lneglrevezett, aZ
lrrtézménynél
szęrzocléskötéskor Íbg1alkoztatott kozalka1rnazottakra vonatkozik. $ -a szeľinti eljárásnak a lrrunkavállalói érclekképviselettel törtérrő egyeztetését,valamitrt a szükséges eljárást az olrkorrnállyzaÍ köteies elvégezní, rrrelyben a Í-enntar1ó a jogszabály szerirrt szükséges nyilatkozatokat rnegteszi. Így az onkoľrnányzat 20lŻ. június 30-ig' de legkésőbb az átadást megelózőetr lratminc nappal korábban tájékozÍatja aZ éľilrtettkozalkahrrazottakat, a munkáltatőnál képvíselettel rendelkező szakszeľvezetet és a közalkalmazottĺ tanácsot (kozalkalrrrazottj képviselőt) az átadás iclőpontjáróI, okúľĺil,a közalkalnrazottakat éľirrtojogi, gazdasági és szociális következnrényeirol, továbbá a szakszeĺvezettel és a közalkalmazotti tanáccsal (közalkairnazotti képviselovel) konzultációt kezcleményez a közalkalma zottakat érintő tervb e vett egyéb i ntézkecl ésekrol. 5. A ťenti tájékoztatással egyidejűleg az Önkornárryzat és a Fenrrtar1ó köteles írásban tájékoztatni a közalka7mazottat arľói, lrogy az átadást követoen a koza|kalmazott foglalkoztatását a Fenntaftó biztosítja. A tájékoztatásnak Íal1allnaznia kell a további fog1alkoztatást biztosító mutrkaszerződés tartalmi elemeiľe vonatkozó ajárr1atot, továbbá azokat a kötelezettségeket is, al'nelyeknek a közalkalrnazott a jogviszorly 1étesítésétkövetoen a jogviszonya Íělrlrtartása éľclekébelrkote1es eleget tetrni. 6. A közalkalnazott a ferltiekbęl-l rrreghatározott Iájékoztatás kézb'ezvételétolszánrított 15 (tizellöt) llapol1 belü1 az ollkolrllányzatlrak íľásban nyilatkozik, lrogy a Ferrntafiónál töńérrő további f'ogla1koztatásához hozzá1árul-e. Ha a koza1kallnazott aZ eloíń lratáľidőn belül nenr nyiiatkozik, úgy kell tekintetri' tnintlra nem jáľulrra hozza a további fo g1 alkoztatásálloz' Ha a kozalkalrnazott az átvevő tnunkáltatólrál töľtélro további foglalkoztatásálroz nerr-l ': aZ onkonnányzat aZ átadás rrapjával köteles írásbarr ér1esítenia jáľul 1lozzá, közalkalmazoÍtat a közalkalmazotti jogviszorry lnegszunéséľől, valamint köteles a közalkalmazott számára a Kjt.-ben nregállapított végkielégítést - határozott idejű jogviszony esetén a Kjt. 27. $ (2) bekezdésében meghatározott átlagkeresetet rnegfizetni. 4,
A Kjt. 25lA-Ż5lB'
IV. Jogok
A
és kötelezettségek
Fenntartő vźúlalja,hogy az átadásra kerülo közalkalrnazottak részvételijogát az átvett Intézménynéla jogszabályok szerint biztosítja. 9. Az átvett közalkalmazottak vonatkozásában a Fenntafiónál létesült munkaszerződés alapján a közalkalmazott munkabére (személyi alapbéĺének,bérpótlékainak és egyéb béľelemeinekegyüttes összege) nenr lelret alacsorryabb rnér1ékű,mint az átad'ást mege|őzően iľányadó illetmérryérrek és a jogszabáIy, illetve kollektív szerződés alapján jarő illetménypótlékainak együttes összege, kivéve, ha valamely közalkalmazotti illetménypótlék rnegállapításának alapjául szolgáló körülmény a munkaszerzódés ĺnegkötését követően már nem á11 fenn' A személyi alapbérbe a közalka|mazotti i l l etm ényp ótl éko k b e építhető ek. I0. Äz átvett közalkalrnazottak vonatkozásában: a határozat|an időtartamú jogviszony közalkalmazotti esetén eltérő törvényi rendelkezés hiányában - a Fenntartóná1 határozatlan idotartamú jogviszoný kell létesíteni;teljes munkaidőben történő foglalkoztatás esetén a Fenntartónál teljes munkaidos jogviszoný kell létesíteni; a Fenntartónál létesítendő jogviszony tekintetében próbaido nem köthető ki. 8.
1I. Az átvett közalkalmazottak votratkozásában a Fenntaftóná1 1étesítettmunkaviszonyra a Munka Toĺvérrykönyve ľendeikezéseit kell alkalrnazni azzal az eltéľéssel,lrogy a közalkalrnazottnak az lntéznénynélközalkalmazotti jogviszorryként elisrner1 idejét úgy kell tekinteĺri, milrtlra azt a Fenntaľtónál töltötte volna el. 12. Ha az átvett közalkalmazottak volratkozásábalr a ľnunkaszeľzodésmegkotésévei létesítettjogviszony megszűnése, illetve megszüntetése esetén a kozalkalmazottat felmorrdási ido' valarnint végkielégítéSilleti lrreg, ailnak rnértékétazIntézmélrynélés a Fenntartónái jogviszonybarr toltött ido együttes tar1amárrak figyelernbevételével, a jogviszorryľa iľányadó szabáiyok alapján kel1 rnegál1apítani. Ettő1 eltéroer'r a felrnorrdási ido, valalniltt a végkielégítésnrér1ékétaz Intézmérryrrélés a Fenntattónál jogviszorryban töltött iclo egyuttes tańanrának lrgyelernbevételével és e törvétryrrek az átadás rrapján hatályos szabáiiyal szeľil-it kell rnegállapítani, lra az az átvett közalkalrna zottr a nézv ę keclvezobb. 13. A Ferrrr1arto a közalkallnazottnak az IntéznényrrélÍ-enrrállt jogviszorryből származo tgényéért,vagy ęZen jogviszolly tnegszĹtnésébol ereclő igényértnem felel, a Ferrntaftó nem az Intézrnénymurrkáltatói jogutódja, az Intézményllélferrnállt jogviszonyból szánnazo igéný az Önkoľrn ányzatta| szemben lęlret éľvényesíteni. 14' Felek rnegállapodnak, lrogy anrennyibetr az a1apszeľzódés megszĹlrrésekoľlratályos jogszabályok alapjárr aZ olrkornányzat alapszeľződésberr rögzitett visszavételi kotelezettsége lép életbe aZ a1apszerzodés l. porrtja szeľinti Irrtézrnények vorratkozásában, az ah'lloz szükséges létszárrrbalr a Fenntańó alkalnrazottai közül azokaÍ, akiket a Ferrlrtartó jelerr szeľzoc1és alapjátr átvett, az onkortrrányzat tovább foglalkoztatja. 15. A Felek kije1entik, hogy a jelen szeľzocĺéstnegszĹtnésekor az onkorrnányzat visszavételi kötelezettsége esetén az általa visszavett Intézrnérry vonatkozásában az Önkományzatot Í-enntartási, nig az átaclott foglalkoztatottí \étszźlmvonatkozásábarl továbbfog1alkoztatási köte1ezettség teľ1reli a Murrka Törvérrykönyve vorratkozó jogszabáIyi ľendelkezéseirrek rnegÍ'elelően (eienleg 8ó/B - 86/E. $). 16. Az Intézrnénybenfog1alkoztatott pedagógusok kötelezo oraszámáta, túlrnurrka đijazására, pótszabadságára a közalkainrazottakra vonatkozó rendęlkęzéseket kell alkalrnazrri. A pedagógusok munkabére és pótléka nern lelret kevesebb aZ azonos feladatot ellátó közalkalrnazottaklrak jáĺó i11ehnérry és pótlék legkisebb mértékénél. 17. A Felek megállapodriak abban, hogy a Fenntaľtó Ż013' január l. napjától a jelen szerzódés hatálya alatt vállalja a foállású munkavállalók részérehavi 5.000.- Ft összegű étkezési utalvány biztosítását, aZ aktuális havi fizetés kiegyenlítésével egyidejűleg. A Fenntartő vźlllalja továbbá jelen szerződés hatálya alatt a jubileumi jutalom kifizetésétaZ a1ra jogszabćiy szeľint jogosult rĺunkavállalők számára'
onkormányzat
Fenntartó
4. melIéklet ĺlz ijnkornuínyzaÍJbłllttĺtľÍĺisĺÍban Iévő közoktutúsi intéznún!ekÍovúbbi.fennturtúsĺiľólszĺjĺó /2012. (V. 15.) szĺimúiinkorłnĺiłlyzuliItuÍĺÍrozĺtt
MEGALLAPODAS ľÉnÍľÉ suEľTE S řIASZI\ÁrłľnÓr Anrely 1étľejött a Baptista Szeľetetszolgálat Egyházi Jogi Személy (székhelye: 1111 Buclapest, Budafoki Ut 34lb., adószáma: 18264825-I-43; statrsztikai szállljel . 18264825-B790-552-01; bankszállrlaszálrr: l091B00100000074-10810001; I(IM rryilválrtartásba vételi iktatószánl: 00013/2012-001 mint fenlrtartó, képviselője Sz,ellczy Sĺiltdĺlľelnok) a továbbiakbalr: FenlrtaÚó, valamint
Kisújszállás Váľos Onkoľmányzata (székhelye: 5310 Kisújszállás, Szabaciság téľ1., töľzsszálna: ]32693, aclószárrra: 15'732695-2-16, képviseli: Kecze IstvĺÍllpo1gánrresteľ) a továbbiakbalr: Önkorrnányzat, együttesen nrint szerzőclő felek (a továbbiakball: Felek) között
az alábbi taľtalol'lrlrral:
A Felek
ĺnegállapítják, hogy közottük megállapoc1ás (a tor,ábbiakban: alap- megállapoc1ás) jött 1étre Az alap-ľlregállapoclás 23. pontja intéznrétryekfelrntańói jogárrak átaclásáľa 2012. májr-ls alapján a Fe]ek nregállapoclást kötnek az' átadoÍt kozoktatási felaclatok teljesítéséhezszĹikséges -_én' irigyerres lrasználatba aclásáról az alábbi iĺrtéznrényekelhelyezését szolgáló illgatlarlok és lngóságok Í-eltételekszeľint:
1.
Az Önkoľtnányzata Fenntartó közoktatási Í'elaclatai teljesítése éľclekébenazalábbt ingatlarrokat (a továbbiakbatr: Ingatlatrok) a tlel-lrzeti vagyolrról szóló 2011. évi CXCVI. töruény 11. $ (l3) bekezclése alapján a közÍ-e1aclat e Ilátása céljából térítésnrenteSena Fenntaftó kizáľólagos lrasználatába adja az alapĺr-legállapodás 3. polrtjában neghatározott ideig.
a)
Kossuth Lajos Általános Iskola, Egységes Peĺlagógiai Szakszolgálat és Diákotthon Székhelye: 5310 KisújszáIlás, Rákóczi út 1. Telephelyek: Rákócziúti iskolaépület, Kisújszállás,Rákócziút 1. Hrsz.: 143l2lNl. Kossuth úti iskolaépület, Kisújszá1lás, Kossuth út 2. Hrsz.:2I]8lI. Általános Iskolai Diákotthon, Kisújszállás, Deák Ferenc út 14. Hrsz.: BBB. továbbá az íntézményrnűködéséhez igénybe veszi éÍkeztetéscéĘából a Napközis ebédlőt; Kisújszállás, Szabadság tér 1.
b) Alapfokú Művészetoktatási
Intézmény Kisújszállás
Székl-ielye: 5310 KisújszálIás, Rákócziu. 3. Hrsz.: 143.
Telephelyek:
Művelődési és Ifiúsági Központ' Kisújszállás, Nyár u. B. sz. alatti Papi Lajos A1kotóház;
Művelődési és Ifiúsági Központ, Kisújszállás Rákóczi iÍ3ld. sz. alattl Nagykun Klub elnevezésĹl épület;
Az Alkotóház és a Nagykun Klub lrelységei csak a
tanórák idejéľe kenil térítésmentesen
átađásra, így nem képezi az átadás-átvétel folyamatát, illetve csak a ténylegesen használatban
lévő ideig aközizęmí költségek keniinek felszámolásra a Fenntartó felé'
c)
Illéssy Sándoľ Szakközép- és Szakiskola Székhelye: 5310 KisújszáIlts, Aĺany János u. IlA,Hrsz: 2664.
Teleplrelyek (önkorrrrányzat i
tu laj
clonban l évok)
:
RézmĹives iskolai szakképző 1rely' KisújszáIlás, Vásár u.25lI., HrSz: 2011l1 Tarrkonylra és tatlétteretl, Kisújszállás, Aratry J. u. 2' Hrsz: 2664 Tel ephel yek (neln önkolrnány zati tulaj doriban évők) : Féllripari tanrnĹĺhely; 5310 Kisújszá||ás, Kossutlr u. 16-20. Hrsz: 2l0]: Faipaľi Tarulrĺihely; 5310 KisújszáIlás, Béla kiľály út 71. Hrsz: 366911; 1
A nel]l
ölrkorl'rrányzati tulajclonbarr
lévő talrllrĹihe lyekre korábban, közoktatási
célú
lrasznosításra rnegkotött szerzőcléseket az ollkorItlátlyzat átaclja a Felrntaftó részéľea bérleti szerzodések további, közoktatási célúllregtartása éľdekében.F.z esetben a bérleti szerzőclésból ereclő díjakat a Ferultańó viseli. d) Váľosi Óvoĺlai ĺntézmény Széklielye: 5310 Kisújszá|lás,I1júság u. 2', Hrsz.: 815163. Alapfelaclata: óvoclai llevelés
Teleplielyei: Béla kiľály úti óvocla,I(isújszállás, Béla király u. ó7. Hľsz.: 3681. Hrsz:2066. Bocskai úti óvocla, KisĹljszállás, Bocskai u. 43. PetoÍi ovocla, Kisújszállás, Szécherryi u. 9. Hrsz.:2653. Pitypang ovocla, Kisújszállás, IÍjúságu. 2. Htsz.:8]5163. Hľsz.. 3306. Sásastó úti ovocla, Kisťljszállás, Sásastó u. 5. a továbbiakban röviclell együtt: Irrtézmények,és a netll önkorrrrányzati tulajclonú ingatlanok kivételével : Ir-rgatlanok' 2.
Az
Önkorrrrányzat az 1. porrtban lllegjelölt Irrgat1anokbarr 1évő valallrentlyi Í'elszerelés, beľetrclezés és ingóság térítéstlenteslraszllálatát is biztosít_ja, nrely a birtokbaaclás iclopont_jában készített átaCláS_átVételi jegyzőkcillyvhöz csatolt fö1clhivata1i tr-r1ajcloni lapokorr kír,Ĺi1, az egyĹittesell 1ělvett tételes leltál'jegyzékeÍ, aZ ingatlarlok és irrgóságok állagÍ-elnléľós soráll negá1lapított szükséges Í'elújĺtásirĺrunkálatokat is, melyet az ölrkorllrányzatľiak kell elvégeztrie. Az átaclás-átvételi jegyzőköllyv _je1en szerzőclés elvá1asztlratatlalr 1. szállrťt rlrellékletét foga képezIli.
J.
Ezelr rencielkezés, továbbá az l . pontban nrege1ölt tölvérryr ľerrclelkezésekalapjárr a Fentrtaľtó használatába aclott ingatlanok és a berulük lévő ingóságok harmaclik személy részéretovábbi lrasználatba, béľbe nenr adhatóak és biztosítékul setrr szolgálhatnak, ide netl-l értve azokat az eseteket, anelyekberr a Felrlrtańó az Intéznény közoktatási feladatai elősegítése érdekébenaz Ingatlan egyes helyiségeit acl_ja bérbe: pl. cliákbüfé, íntézlĺényi élelnrezéseifeladatok ellátása érciekében tör1éĺiő bérbeadás, tomateľetrr renclezvényekĺe tör1éno rencĺelkezésľebocsátása stb.
a 3'4
pontban Íbglaltak szerint.
A
Ferrntaľtó
az orrkormányzat részérea
lrelységeket
téľítésĺnentesen biztosíd a. 3'3. A Fenntartó fenti kötelezettségek vállalásával veszi használatba az Önkoľrnányzat tu1ajdoĺlát képező Ingat1anokat és ingóságok összességét nrint önkomlányzati vagyontárgyakat.
3.4. A Szerzőc]ő Í'e1ek nregállapodĺrak abban, hogy az Intézrrrény köZoktatáSi céiú lrrűködtetésélrez kapcsolódó további lrasznosítás az Önkoľmáĺlyzat előZetes íľásbeli hozzájárulásáva] történhet a 3. pontban foglaltak rnaracléktalan érvényesülésével.A he1yiségek bérbe adásábó1 keletkezett bevétel a Fenntartót közoktatás i felaclat ellátására köteles vi sszaforgatni.
4. Az
illeti
rrreg,
alnit
a
ÖnkonnányzaI kijelenti, hogy az Ingatlanok jelenlegi mĹiszaki és jogi állapota a Megáilapodás szerinti tevékenységhezrendeltetésszerĹi használatľa alkalmasak. A Fenntartó feladata, hogy a Megállapodás fennállása alatt az Ingať'anoknak rendeltetésszerű használatra alkalmasnak kell maradniuk.
5.
A Felek kapcsolattaltásra kijelölt képviseloi:
Kísújszá1lás Város Önkolĺrárryzata Polgánnesteri Hivatalábarr (Kisújszállás, Szabaclság tér 1., telefbn: 59l520-222): a Városfejlesztési- és Üzellleltetési osztály vezetője, valal'lrint a Pénzügyi osztály veze|"ője A Fennta11ó kapcsolattartásra kl.;elölt képviseloi:
6. A Felek az
Ingatlanok rencle1tetésszeľĹĺ használatra törtérrő aIkalnrasságának bíztosítása
éľclekébellaz alábbiakbarr á1lapoclllak tlreg: 6'1. A Fenntaftó saját költségviselése llel1ett goncloskodik:
6'I.1' az épĹiletek állagának és ľencleltetésszerĹĺliasználliatóságának biztosítása érclekéberr szĹikséges llegelőző, j avító és kaľbantaľtó nrunkák e1végeztetéséről; 6.1'2. az épületek közporrti kapcsolócló beľetlclezései nek 6'
1
.3 aZ
ál
sa
bennük lévo helyiségek központi berenclezéseilrez
landó űzerrrképes á1lapotárói;
Ilrgatlanok részétképező uclvaľok' kertek ápolásáľól, gonclozásáľól,
kaľbantar1ásáról.
6.2. ki 7
.
a
A Fenntartó
dá
a felrti pontokban végzett felaclatokat
sának előirány
zaÍ"a
azllltéznényéves költségvetése clologi
keretében bi zto sítj a
A Felek nlegállapoclllak
abbar-r, łrogy ha a szükséges kaľbalrtartási és javítási rlullkák lrráľ csak a1apf-elaclat az ellátáSához szükséges Íbľľásokteľhérelelrnélrek e1végezhetoek, akkor a Fenntaľtó.jelzése alapjárl az Öllkoľllrányzat halacléktalarrul képvise1ő-testü1eti ü1ést hív ossze a szĹikséges kcĺltségekbiztosítása céljából és a testületi fellratalnrazás alapjárl ezetr Ilrr-tllkákat az
onkoľllrátlyzat elr,égeztet i.
8. A jelen
llegállapoclás alkaltlrazásábarr aZ épĹi1et közporrti berenclezései kĹilörrösen
következők:
a közporlti Íiĺto-és trrelegvíz-szolgáltató
a
beľenclezés a hozzá Íartozó szerelvényekkel,
icleéľtve az épťrletbeĺrés épületeĺl kívü1i vezetékszakaszt és fĹitőtęsteket (racliátor stb.) is; a víz-, a csatorna- és a gázvezeték, ahozzá Ártozo szerelvényekkel, icleértve az épületberr,
helyiségekben 1evő vezetékszakaszt is; az elektromos vezeték és érintésvéclelmiľendszere, ideértve az épületberr, helyiségekben 1évő vezetékszakaszt is; több he1yiséget szo1gáló sze1lőztető berendezés; a központi antel-Lna az erósíto berendezéssel, ideéftve az épületben, lrelyiségekben levő vezetékszakaszt és csatlakozóaljzat is; a kaputelefon és felcsengető berendezés a vezetékhálózattal; a személy- és teherfelvonó; a kolrrĺnunális lrulladék gyĹijtésére szolgáló berendezés.
9. Az
Ingatlanok lrasználatával kapcsolatos közmĹi-szolgáltatási clíjakat, költségeket, a közlnĹiszolgáltatókkal kötott fogyasztási szerződések a1apján a Fenntartó vise li, mely szerzodések megkötése éľdekéberra birtokbaadást követő 5 nrunkanaporr belül - a 11' potrtbaĺr foglaltjegyzőkonyvberr rögzített adatok alapján - szerződó felek eljárnak.
10'
Az
Ingatlarrok hasznáIata során továbbľa
kapcsolatos közterheket'
11.
is az
Önko.mányzat viseli
az
Ingatlanokkai
Az Önkonrrányzat legkésobb 2OIŻ. augusztus 30' napjáig azIngat\anokat s lailön leltárjegyzék szeľitrt aZ ingóságokat a Fenntartó birtokába adja. A birtokbaadásról átadáS-átvételi jegyzőkönyv készül, mely taftalmazza a binokbaadás tényét,az ingatIanokĺól közösen elkészített állapotfelmérést, továbbá akozmuszolgáltatói méroórák számát, áILását.
i2. A Felek lnegállapodnak abban, 1rogy a beľendezések, ingóságok selejtezése az onkonrrányzat előzetes hozzájárulásáva| töńénhet. Ameĺinyiben a berelrclezések, irrgóságok pótlása szükségessé válik, úgy azt Fenntartó köteles biztoSítani.
13.
A Ferlrrtafio az Illgatlanok használata
sorátl:
az Ingatlanokat rencleltetésüknek lnegfele1őerr haszrrálja és hasznosĺtja; az Itrgatlanok használata' hasznosítása, karbantańása során a jő gazcIa gorlclosságával jáľ el, a karbantartás során biztosít1a a lrasználatábalr 1évő berenclezések elváľható optinrális Ĺrzerlridő taftalrrát,
a jelelr szerzőclésből adódó jogai gyakorlása és kötelezettségei teljesítése sorátl betarda jogszabályokat, a vonatkozó helyi rencleleteket, je1en szerzoclés előírásait,
a
elozetesen írásbeli jóválragyást kér aZ Ölrkorrnányzattól lrrillclen, aZ llrgatlarrok használatával, igénybevételéveljáro, a 3. pontban lrevesített jogügylet tekintetében; viseli a köznrĹiszolgáltató társaságokka1 általa rrregkotenclő szoigáltatási szerzőclések alapján a lrevére kiszállrlázott koznrĹiköltségeket is; az Ingatlanokban fblyamatoSall és renclszereselr ellenőrzést végez, llrelyrol jegyzokönyvet készít'és az ellenőrzés llregtöńérrtét követő 15 lraporr belülnregkiilcl azt az olrkorlrrányzat ľészére;
köteles az ingatlanokbarr és a bennük lévő ingóságokban bekövetkezett káreserlrélryt azolľla1 bejelerrteni a kapcsolattafió felé. Az ingatlanokra az Öllkolrllállyzat lrregkötötte a biztosítást etmek költsége nenr terheli a Fenrrtańót' 14'
A
Fenntaľtó jogosLllt továbbá:
14.1. az Öllkoľll'tányzal előzetes íľásbeli hozzájárulását lllegkéľve.a _jobb haszlrosítás éľclekébenkorszerĹĺsítési,átalakítáSi, Í'elĹUítási(összeÍbglaIćlall jelell szerzőclés alkallllazásábarl: éľtéknövelo beruházás) lrrurrkákat saját költségére és Í'elelősségérea szĹikséges engeclélyek beszerzésétkövetoell elvégezni azzal, hogy az elkészĹilt és kitlzetett ezetl beľulrázások igazolt ellenénékétjogosult kezcletlényeZl1L źlZ orlkoľllrárryzaÍ ťeIéaz ellelrérték rl-regtérítéseérclekébeĺr; 1,..4.2. aZ llrgat1aĺrokorr szükségesséváIt felújítási nuĺlkák elvégzésérevolratkozóan az onkoľrrrányz.athoz javaslatot benyújtani. A felújításiés berulrázási Íělaclatokat a javaslat
alapján az onkonnányzat végeztetlreti el. A javaslatokat a Íělújítási'beľuházási munkák tekintetében aZ Önkonnányzat évelrte elfogadott költségvetési rendeletét llregelőzoen szükséges kezcletrrétryezni, figyeletntrrel a finanszírozásl megállapoclás 6. pontjáľa. 1
5.
Az Önkor tnányzat jogosult: 15.1. ajelen szerződésbői ereclojogok gyakorlását, a kötelezettségek, így ajogszabályok,az alap-megállapodás és jeien megállapodás betartását a hasznosítás, karbantartás terén a rendes gazdá lkodá s t, a kozuzemi költség fi zetési kötelezettség telj esítésétel l enőľi zrri
;
15.2. jogszabálý
sérto, továbbá a rencleltetésellenes hasznáIatát,lrasznosítás lnegszűntetését és az ebből eredő kárának rrregtéľítését kovetelni' 1ó.
Figyelemnel an'a, lrogy jelen nregáliapoclás az a\ap-negállapodás teljesítésétbiztosída, így aĺrnak tnegszĹlnése jelerr negállapodás azonos időpontú megszĹinéséteredményezi. Ez azonban azt is jelenti' hogy ugyanazon átadás-átvételi folyamatot kell a Fenntartónak biztosítani' mirrt arnit az átadáskor az onkonnányzat eIvégzett.
l7. Jelen haszrrálati szerződés megszĹlnése esetén: 11 .I. A hasznáIaIi szeľződés megszűnése napján a Fenĺtaftó az Iĺgatlaĺokattisztán és rendeltetéssZęruen, aZ átadáskori á1lapotot koveto felújítási, karbantar1ási éÍéknöve10 tevékenységet hmutató állapotfelvétel alapján, használatra aikalrnas állapotban - az 1. pontban megjelölt, közösen felvett leltárjegyzékben részletesen felsorolt butorzaÍtd',
bererrclezési tárgyakkal
és ingóságokkal egyLitt - köteles aZ onkorllrállyzat
visszabocsátarri átaclás-átvételi
j
biftokába
egyzőkönyv alapj án.
1] .2. Ezen a t]apoll szerződő fe1ek isrrrételterr rögzítik a Íbgyasztáslllérő órák állását és a szolgáltatói c1íjakat, az óraáIlásoknak lnegfelelő niég llleg llell] téľítettszolgáltatói c1íjakat, s további, a rrrég ll]eg llelll fi'zetett havi kö1tségeket ezen icloporlttal a Felrĺrtartó köteles
trregtéľítetli.
11.3. A közlnĹiszolgáltatóktlál isrlételten együttesen járrrak el. 18'
A
a
Íbgyasztó szetliélye változásának be_jelelrtése érc]ekében
Ferrntańó kijelenti, lrogy a tletnzeti vagyomóI szóló 2011. évi CXCVI. törvérly 3' $ (1) bek. szerinti átlátható SzeľVezetnek lrrinősül, enlrek rnegÍěleIćien vállalja, liogy:
1. ae) porrtja
az alap-tnegállapoclásban
és je1en megállapodásban
előírt beszárlrolási, rryilvárrtartási,
aclatszol gáltatási kötelezettségeket telj esíti ;
az
Ingatlanokat
a
jelen szerzőclési eloírásoknak és a tulajclolrosi
retrc1elkezéseknek'
va1arnint a nreglratározott hasznosítási célrrak llegf-eleioen lrasználja;
a hasznosításbatr - a hasznosítóval közvetlen Vagy közvetett llóclotl jogviszonyban á11ó lrarrrraclik Íělként- klzárolag tertrrészetes szenrélyek vagy átláthaIo szęrvezetek vesznek részt.
Jelen megállapoĺlást a Felek annak elolvasása, taľtalnrának nlegéľtéseés nragukľa nézve kötelezőnek eIisnreľése után, nrint rrIĺaľatukkal nrinĺlenben nlegegyezőt helybenhagyólag aláíľtáIĺ.
20t2.
otrkonnánvzat
Felrlrtańó
5. łneIIéklet
Iévő ĺl?' önkorłnĺin-y,7,uĺ.fbnntĺlrÍĺisĺibult /2
0 I
2. (V. ] 5.)
szĺjIĺj közoktĺlÍĺÍsiinĺćzruĺ!nJ,ektovibbi.fennÍaľtĺÍsĺirĺjl
li
s zĺi łĺt
ö łt k ĺl r
nuiłt)l zuÍ i
Il
ut ĺi ľ o z'uÍ
KoZoKTATÁSI MEGÁLLAPoDÁS Alnely létrejött Kisú.jszállás Váľos Onkormányzata (székhelye: 5310 l(isújszáIlás, Szabadság tér 1., törzsszálrra: 732693, aclószárrra: |513Ż695-2-16, képviseli: Kecze Istv:ĺn polgárllrester) a továbbiakbalr: Örrkorrnátryza t. lrrillt közszo|gáItatás el átására köteiezett negbizo, 1
valamint
a Kisújszállási Refoľmátus Egyházkozség (cínre: 5310 Kisújszállás, Kálvirl Szilágyi Gáboľ elrlöklelkész és okrös
.Tárros
u' 1., képviseiője
gonclnok) rnir-it nregbízott
közőtt a helyi ötrkornrányzatokról szóló 1990. évi LXV. töľvény (otr''; s \\ (4) bekezclése, a közoktatásról szóló 1993' évi LXXIX' törvélly (továbbiakban: lĺözoktatási töľvény) 31.$ (13) bekezclése ala1ljárl - a 81.$ (3) bekezclés Íigyelelrrbevételér,elaz általános iskolai nevelés-oktatás a1só és Íělsći tagozatotr lnitlt kötelező, va1atrrint a gillrnáziulrri, szakközé1liskcllai és szakképzo ér,Í'olyalllinevelés-oktatás és kol1égiulrri nevelés lrrint nellr kötelező örlkonlrállyzati t'elaclat ellátáSát szo1gáló intézlllélryíVagyon térítésrrrentesl-lasználatba aclása tárgyában az alr-rlírott helyen és iclőberr a kö vetkezo ĺ'c]tételek szeľitrt :
1.)
S.zerzoclő Íělek jelen szeľzőclés előznrényeként rnegál1apítják, hogy Kisujszá1lás Város onkonrrárryzatának Képviselő-testülete a IB0l2012 (IV 24) szálnú örrkorrnárryzati hatáľozatábarr kinyilvánította abbéli szánclékát, lrogy az Arany János Altalános Iskola (a továbbiakban: általános iskola) és a Morlcz Zsigrnond Gilrrnáziulrr, Közgazdaságĺ Szakközépiskola és Kollégiurrr (a továbbiakban: középiskola; a kettő egyutt: Iskolák) ferrntar1ói jogát a 20l2l20l3. tanévtol átadja a Kisújszállási Refornrátus Egyházközség részére'
2.)
Szerződő felek jeien szeľzodéselőzményeként negállapítják, lrogy a KözoktatásrőI sző\ő 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: közoktatási törvény) 3 {) (2) bekezdésére tekintettel aĺnelynek éftelmébenközoktatási íntéznénýa Magyaľországon nyílvántańásba vett egyházi jogi személy alapíthat és tar1hat fenn - a Kisújszállási Refonnátus Egyházközség kinyilvánította abbéli szár-ldékát, hogy az 1. pontban megnevezett két iskola fenntartói jogát a 201212013. tané\'től át kívánja verrni Kisújszál1ás Város onkonnányzatátoI.
3') A
közoktatási törvérry 81. $ (1) bekezdés e) pont alapján Kisújszállás Város onkonrrárlyzata negbízza a Kisújszállási Református EgyházkozségeÍ, hogy az ilrgyenesetr használatukba kenilo á1talános iskolában és középiskolában az önkonrrányzat kötelező alapfoku ĺrevelésioktatási és önként váilalt középiskolai feladatait lássák eI az alábbĺak szerint:
a.) Az Iskolák nyitva állnak a torténelmi egyhá'zalłloz Ártozo és felekezeten kívüli, minden általános és középiskolás koru tanuló elott, akinek a szülei egyetér1enek azza|, hogy gyennekrik keresztény neveltetésben részesüljön.
b.)
Az
Iskoták tanulólétszámát a későbbiekben is a kcjzoktatási töruényben meghatározott maximális létszám keretein belül biztositja. Az iskolákba járó gyermekek száma:.......
Isko1ákban a nevelést és oktatást a kozoktatási torvény 1 l4' $ előírásainak megÍ-e1elően illgyelresen biztosítják a tanu1ók részére.
c.) Az cl.)
Az
osztály|étszáĺnok kialakítása sorálr Íigyelelrrbe veszik a közoktatásí törvény 3. szánrú
rllellékletébelr rogzített létszáIneloírásokat, e llregáIlapoclás pon{ábaIl Íbgla1tak szerit-lt. 4.)
A
s)
Felek rlregállapodnak abban, hogy Kisújszállás Város Öllkorlllálly7'ala az 1') pontban szerepelő iskolák nrĺĺköcltetésélrezszükséges ingatlanokat - krjlön llregállapoclás szeľint - térítésrnerltesen biztosítja a Kisújszállási Refomrátus Egyházközség szárrráľa.
6)
A Kisúj.szál1ási Reforrnátus Egylrázközség
1.)
A felek megá1lapodnak
ReÍbrrĺrátus Egylrázkozség igénybe veszi a Magyaľol'szág kĺĺzponti kcĺltségvetésérőlszóló trrillclelrkor lratályos torvéĺryberr Íbgla1tak szerilrti koltsćgvetési hozzájáľu1ást, és nrilrt irrtézrnényf-erurtańó minclent tlregtesz alrtlak érclekéberr, hogy az illtézrlrérry nĹiködését további források igénybevételéve]biztosítsa.
lnincletr ér, október l5' napjáig lnegküldi Kisújszá1lás Váľos orrkorlrrányzaÍarészéľea hivata]os közoktatási statisztika kitöltott aclatlapjait. abban, hogy Kisújszá|Iási Reforlrrátus F'gyházközség jeleĺr nregállapoclás
llregkötését követoerr kezcĺelrrényezi a kozoktatási lelaclatköľéberr eljáľó Kolrrrányhivatalná1,
lrogy a Kt. B1 $-nak (11) bekezcléséberr lr-reglratározottak szeľilrt egyo1clalú llyi1atkozatot tehesselr. Anrennyilren a közoktatási felaclatköľében eljáró Kornrárlyhivatal a hozzájárul'ást nregaclja, az egyolclalú nyilatkozat benyťritását kör'eto lrevelési évtől kezcloclően a fenntaftó az egyolcIalĹr nyllatkozat a1apján jogosulttá válik a kiegészítćĺhozzá.járr-rlásra, a közoktatási rlregállapoclást peclig bánnelyik fél - az egyolclalťr nyilatkozat lllegtételétkövető hatvan napol-l belül - azotrnali liatállya1 felnrorrclhatja. Feiek rögzítik, lrogy at'lrellnyibell a Kisújszá11ási Refon'nátus Egyházközség nelrr tucĺ egyolclalú llyi1atkozatot terrni, úgy Kisújszállás Váľos Önkorlnányzata a fenntaLtói jogot visszaveszi, és ęz a rlregállapoc'lás hatályát veszti. 8.)
Az
ezen llregállapodásban nem szabályozott kérclésekben a Polgári törvénykönyv megbízási szerzoclésre vonatkozó ľendelkezései, valaIrriĺrt a közoktatási töľvény, továbbá a Magyarország központi költségvetéséről szóló mindenkor hatályos törwény eloírásai az irányaďok.
e.)
A
10)
A jelen közoktatási megáIlapodás annak
felek lnegállapodnak abban, llogy az ezen nregállapodás teljesítése sorálr felmenilő vitás kércléseket először tárgyalás útján próbálják renclezrri, atrrely tárgyalásľól 1iiteles feljegyzést, illetőleg jegyzőkonyvet készítenek.A peľen kívül nelrr ľelrclezlrető 1ogvitáik eldöntésére felek a bíľósági utat is igénybe vehetik. aláírása napján lép hatályba, és Ż0IŻ. augusztus 31.
napjátó1 lratározatlan szól.
i1.) Jelen
közoktatási lnegáilapodást Kisújszál1ás Váľos Önkornányzati Képviseio-testülete a -l20I2. (. '. '.) számu határozatával,, a Refonnátus Egyházközség Presbitéľiulna ....''''.. szánu határ ozatáv al j óváhagya. ....
-.
1Ż) A Felek
rnegáliapodnak abban' hogy eZ a megállapodás a közalkalrrrazottak Munka Törvénykonyve alapján tör1énő továbbfoglalkoztatásáľól, a feladatellátásiroz szükséges Vagyon térítésmenteshasználatba adásáról szóló megállapodásokkal egyritt érvényes.
Kisújszállás, 201Ż. május
llJegbiző
Megbízott
6. meIIékIeĺ ĺt?. öllkĺlľłltĺitĺ-|,z,ut.ĺbI1łlÍűrÍĺisĺÍban Iévĺíköz,oktutĺíĺsi inÍézntélt1,eliÍovĺÍbbi./błtlltĺtľÍĺisĺiľĺil szĺjIĺi
/20 ] 2.
(V. 1 5.) szĺiłnt|önkormĺiltv?.ati
h
ĺlĺĺiroz.ĺtÍĺtĺlz.
MEGÁLLAPoDÁS
xozłlxa LľI4.AZDTTAK ÁľvÉľolp nÓ l amely 1étľejött
a Kisújszállási Református Egyházktizség (címe: 5310 Kisújszállás, I(álvill u. i ., képviselője Sz1\ágyi Gáboľ elnöklelkész és Ökľos Jállos golrcllrok)' trrint ťelrlitańó (a továbbiakban : Fenntaľtó), va1alrriľlt
Kisújszállás Város Onkormányzata (székhelye: 5310 I(isújszál1ás, Szabaciság tér 1 ',
adószár-na: 15132695-2-1ó, töľzskorryvi azorrosító szalna'.732693, képviselóje: I(ecze Istvárr polgánnester) lnillt közszolgáltatás ęIlátására kötelezett ölrkonrrálryzat (a továbbiakban: Onkormányzat), együttesen lrrint szeľzodő f-eiek (a továbbiakban: Felek) között az a\ábbj tartalolrrlrral. [. Pre:rmbulum
A Felek
nregállapítják, lrogy közöttük 2012' llrájus .. '-érr rrregállapoclás jott létľel(isújszállás r,áros egyes oktatási és lrevelési intézmélryei Í-enntaľtói jogárlak átaclásáľa (a továbbiakbarr: alapszeľzőc1és). Az aIapszeľzodés 12. polrtja alapján Felek az lľltézlnélryekbeľldolgozó szenrélyek átvételéľolés továbbťoglalkoztatásárrak feltételeiĺől jelen szeľzőcĺéstkotik.
II. A megáIlapodás tárgya
1. A Felek megállapodnak
abban, lrogy a jelerr szeľződés hatálybalépése esetén az Intézményekjelenlegi közalkalmazottai kozül a Íěnntar1ó a közalkalrnazottak jogállásáľól 199Ż. évi XXXIII' törvélry (a továbbiakban: Ęt.) 25lA. $ -a szerinti átadás keretébeĺl fot munkaszeľződéssel és fellrrtaftó nelrr ál1alrri ťerrntartói státuszából és a Munka Törvénykönyve a\ka|nazásáboI ťakadó eltéľésekkel továbbfogl alkoztat, amennyiben akozalka\mazott ezt elfogadj a. Az átadás napja Ż012. augusztus 30' napja, feltéve, hogy a jelen szeruődés szerinti feladat eliátása ezen a napon ténylegeserr a Fenntańó saját neve alatt rnegkezdődik. III. Az átadás részletes szabályai
Ż. Ha
a közalkalmazott a Fenntar1ónál toftérrő további foglalkoztatásához hozzájárul, a Fenntar1ó köteles a kozalkalmazottal munkaszęľzódést kotni. A munkaszerződés rnegkötése során a Fenntartót köti a Kjt. 25lA. $ (3)-(4) bekezdése alapján adott tájékoztatás, az abban foglaltaktól csak a közalkalmazott kifejezett hozzájárulásával lehet eltérĺj.Az Önkormányzat az átađás napjźlval kötelęs írásban értesítenia kozalkalmazottat a koza\kalmazotti jogviszony Kjt' 25lA. $ (1) bekezdés szerinti megszĹĺnéséről.
3' A Felek
rogzitik, hogy
a Kjt.25lA. $ szerinti
szervezeti egységen' melyet az pontja 1. szennti Intézményeket egyenként és Önkormányzat átad, az alapszerződés külon-külön értik, és az átadás csak és kizárólag a jelen szerződés mellékletében
Szernély Szerint, intézrnényibontásball tneglreliezett,
aZ
Intézmérrvné1
szeľzőcléskötéskoľ foglalkoztatott közal kal rnazottakľa volratkozi k. 4. A Kjt 25lA-25/B. $ -a szeľirrti eljárásllak a nrulrkavállalói érclekképvise1ettel történő egyeztetését,valamint a szükséges eljáľást aZ Öllkolrlrárlyzat koteles elvégezni, melyberr a fenntar1ó a jogszabály szeĺilrt szükséges nyilatkozatokat nregteszi. igy az orrkorrrráĺlyzat Ż0ĺ2. június 30-ig' de legkésőbb ĺrz átaclást lnegelőzőelr lralrninc rrappal korábban tájékoztatja aZ érintett közalkalmaz'ottakat, a lnunkáltatónál képviselettel ľerrdelkező szakszeľvezętet és a l<özalkalrnazotti tanácsot (kozalkalrnazotti képviseiőt) az átadás idopontjáróI, okciľĺjl,a közaikalrnazottakat éľintő jogi, gazdasági és szociális következméllyeiľől, továbbá a szakszervezettel és a közalkalrrrazotti tanáccsal (közalkalrrrazotti képviselővel) konzultációt kezdelnényez a közal k al rn a zottakat érintő tervbe vett e gyéb i ntézkeclésekrő l. 5. A Íělrti Íájékoztatással egyicĺejúlegaz onkorrrrálryzat és a Ferrlitartó köteles írásbarr táiékoztatnt a kozalka|mazottat arĺól' łrogy az átadást követoen a kozalkalmazott ibglalkoztatását a Fęnrrtartó biztosítja. A tájékoztatásrrak taftalt-naznia kell a további fogla1koztatást biztosító nunkaszerzoclés tar1alrni elemeiľe vonatkozó ajárr1atot, továbbá azokat a kötelezettségeket is, amelyekrrek a köza1kalnrazotÍ a jogviszolly 1étesítésétkövetően a jogviszonya fenlrtaľtása éľc1ekébellköteles eleget tenlri' r. A közalkalmazott a ferrtiekberr nreg1ratáľozott tájékoztatás kézhezvételétőlszárnított 15 (tizenöt) napoll belül az olrkolrlráIryzatnak íľásban liyi1atkozik" hogy a Fenntaľtórrál tortéilő további Íbglalkoztatásához llozzá1áľu|-e. Ha a közalkallnazott aZ előíń hatáľiclőil belül ľlen nyilatkozik, úgy kel1 tekintelri, tnilltlra llelll jáľulrla hozzá a toi'ábbi fb gl alkoztatásálloz. 1. Ha a kozalkalnrazott az átvevő rrrunkáltatolrál törtérlő további t'oglalkoztatásához tretr-l járul 1lozzá, aZ Örrkormárryzat aZ átaclás rrapjával köteles íľásban ér1esíteni a közalkallnazottat a kozalkalnazotti jogviszolry lnegszťuréséľől,vaiatrririt köteles a - határozott idejĹĺ közalkairrrazoÍt száĺnáľa a Ęt.-ben rlegállapított végkielégítést jogviszorry esetén a Kjt. 27. $ (2) bekezdésébellneghatározott átlagkeľesetet ĺlregfizetni'
IV. Jogok és ktitelezettségek
A
Fenntarto vállalja, hogy az átadásľa keľülo közaikalnrazottak részvételijogáÍ az átvett Ilrt ézrnérrynéla j o gszab ályok szeri nt bizto sítj a. 9. Az átv ett kozalkalma zottak vonatkozás ában a Fenntar1órrál létesült munkaszeĺzodés a|apján a közalkalmazott munkabéľe (személyi alapbérének, bérpótlékainak és egyéb béręlemeinek egyúttes összege) nęm lęlręt alacsonyabb mértékĹr,mint az átadást rnegelozően iľányadó illetményének és a jogszabáIy, illetve koilektív szęrződés alapján járo illetménypótlékainak együttes összege, kivéve, ha valamely koza|kalnazotti illetménypótlék megállapitásának alapjául szolgáló köľülmény a tnunkaszerzodés megkötését követőerr máľ nem á11 Í-enn. A szernélyi alapbéľbe a közalkalrnazotti i11etménypótlékok beépíthetőek. a határozatlan idotartamú 10' Az átvett közalkalĺnazottak vorratkozásában: közalkalmazotti jogviszony esetén - eltéľotöľvényi rendelkezés lriányában - a Fenntartónći határozatlan idotartamú jogviszonyt kell létesíterri;teljes munkaidőben történő foglalkoztatás esetén a Fenntartónál teljes munkaidos jogviszoný kell létesíteni; a Fenntartónál 1étesítendő jogviszony tekirrtetében pľóbaidő nem köthető ki. ll. Az átvett közalkalmazottak vonatkozásában a Fenntaftónál létesített munkaviszonyra a Munka Törvénykönyve rendelkezéseit kell alkalmazni azzal az eltéľéssel,hogy a 8.
közalkalmazottnak az Intézmélryľlélkozalkalrnazotti jogviszorryként elisrner1 idejét úgy kell tekinteni, mintha azt a Fenntar1óllál toltötte volna el. 12. Ha aZ átvett közaikairrrazottak volratkozásábarr a inunkaszeľzőclés rnegkötésével 1étesítettjogviszorry rnegszűrrése, il1etve rnegsztilrtetése esetéll a kozalkalmazottat azlntć.nnénynél és a Í-elrnorrclási ic1ő, valamint végkielégítćsilieti neg, annak ĺnértékét jogviszonyban a tal1atná'iak figye1elrrbevételével, iclo együttes töltött Felrntańónál jogviszonyra irányadó szabályok alapjáll kei1 megál1apítalri. Etto1 eltéroerr a mértékétaz Iriéznérrynélés a Fetrtrtafiónál Íělrnondási idő, valamint a végkielégítés jogviszorryban töltött idő együttes taftamának figyelelnbevételével és e törvérrynek az átadás napjárr lratályos szabáIyai szerint kell rnegáilapítani, ha aZ aZ átvett 13.
közalkalrna zottr a nézv ę kedvezőbb. A Ferrntar1ó a közalkalmazottnak az lntéz'mérlylrélÍětrllállt jogviszorrybőI szánnaző igérryéért,vagy ezenjogviszorry megszűnéséből ereclo igéllyér1neľn Íě1e1, a Fetrtrtar1ó nem aZ Ilrtézrnényrrrunkáltatói jogutódja az Intézlnéllyrélferrnállt jogviszonyból
'
szánnazo i géný az onko lrn ányzatÍ'al szelrrb elr elret érvérryesí terri' 14. Felek megállapoclnak, lrogy anelrtryibetr az alapszerződés lnegszťtnésekor lratályos jogszabályok alapján az Önkorrnálryzat a\apszeľzodésben rögzített visszavételi kötelezettsége lép életbe aZ alapszeľzőclés 1' pontja szeľirrti Intézmérryek vonatkozásában, az ahhoz szükséges létszálnbarr a Felrtrtattő alkalnazottai közül azokat, akiket a Felrntaľtó jelen szerzoc1és aiapjálr átvett, az Ötrkonrrányzat tovább tbglalkoztatja. 15. A Felek kijeleritik, 1rogy a jelerl szeľzőclés rlegszĹĺlrésekoraz olrkorrrrárryzat visszavételi kötelezettsége esetén az' áIĺa|a visszavett Intézrnélryvolratkozásában az Örrkornrár'ryzatot Í-errrrtartási, níg az átaclott Í-o91alkoztatotti 1étszát-lr volratkozásában továbbfog1alkoztatási kötelezettség terlreli a Mulrka Torvénykölryve vonatkozó jogszabályi ľelrdelkezéseinek rnegÍěleloell fielellleg 8ó/B - 86/E' $). 16. Az Intézrrrényberrfoglalkoztatott peclagógusok kötelező őrasztnnáta, túirnunka dijazásfua, pótszabadságára a közalkallnazottakra vonatkozó ľęndelkezéseket kell alkalmazni. A pedagógusok rnunkabéľeés pótléka nem lehet kevesebb aZ azonos feladatot ellátó közalkalmazottakrrak járó i11ehllény és pótlék 1egkisebb mértékéné1. 1
orrkonnányzat
Fenntaľtó
7. ĺtz, ö lt ko
nlelIéklet
sz.ĺiIĺi intézlnćlt1leJ; 19111il1$ i .fb ll ĺttu rÍĺÍsĺirĺjĺ Iév(íköz'o kĺaĺĺÍsi ľłltĺiltv-zaÍ .ĺbll lttĺtrĺĺisĺÍbult /2 0 1 2. ( V. ] 5. ) s zti lll ĺ1 i) n k ĺl ľ łlt ĺi łt-1,z,uÍ i h a t ĺi ľ ll z.ĺt Í
MEGÁI_,LAPODÁS
ľTES HASZI\Árłľnor ľÉnÍľÉsuE Arnely létľejött
a Kisújszállási Református Egyházközség (círne: 5310 I(isújszállás' I(álvin u. ^ képviselője Szi1ágyi Gábor elnöklelkész és okľös János gorrclrrok) lrrilrt megbízott Íělrntartó (a továbbiakbarr
:
1.'
Felrntar1ó),
valamint
KisújszĺĺllásVáľos onkormányzata (széklrelye: 53 10 I(isújszállás' Szabaclság tér l., töľzsszárna 732693, adoszźlma: I513Ż695-2.-1ó, képvíseli l{ecze Istvĺilt polgáľrrresteľ) a tor,ábbi akban : Ölrkonrr ányzat,
egytitteselr mint szeľzodo felek (a továbbiakbaIl: Felek) köziitt az alábbi taľta1onrlrral:
A Felek rnegállapítják, lrogy kozöttük lnegállapođás (a továbblakball:
a1ap- megállapodás)
jött
Az a1ap-lrregáliapodás 5. létľeilrtéznélryek fenrrtartóijogárrak átadására2012. rrrájus pontja alapján a Fęlęk rrregállapodást kötnek az atadott kozoktatási Í-eladatok teijesítésélrez --én. irlgóságok ilrgyenes lraszrrálatba szükséges irrtézrnények ellrelyezésétszolgáló ingatlarrok és aclásáľói az aläbbi feltételek szeľint:
1. Az
onkorrnányzat a Fenntartó közoktatási fělaclatai teljesítése érdekébęn aZ alábbi irrgatlanokat (a továbbiakban: Irrgatlanok) a tremzeti vagyonľól szolo 2011. évi CXCVi. törvény 11. $ (13) bekezdése alapjálr a közfelaclat ellátása céljából téľĺtésmerrtesena Feĺrntańó kizáľólagos használatába adja az alap-megállapodás 3. polrtjábarr meglratáľozott ideig.
a) Arany
János Általárros Iskola (a továbbiakban: általárros iskola) Székhelye: 5310 Kisújszálrlás, Kálvin utca 3.
Telephelyek: I(álvirr utcai iskolaépület, I(isújszáliás, Kálvilr utca 3. Szabadság téri iskolaépület, Kisújszállás, Szabadságtér Ż'
b) Móľicz Zsigmond Gimnázium,Kozgazdasági Szakközépiskola
Hľsz.: 2200' Hrsz.: 5.
és I(ollégium (a középiskola) továbbiakbarr ; Széklielye: 5 3 1 0 Kisúj száLlás, Széchenyi u. 4. Telephelyei: Széchenyi úti iskola épület, Kisújszállás, Széchenyi u.4. Hľsz.: 2209. Széchenyi úti oktatási épület, Kisújszállás, Széclrenyi u. 3. Hľsz': 266r. Dozsa Gyöľgy úti Kollégiumi épület, Kisújszállás, Széchenyi u. 3. Hrsz.:2667 :
2.
Az onkormállyzat az 1. pontbarr ľnegjelölt Ingatlaĺiokban lévo valamennyi Íě1szeľelés, beľęndezésés illgóság téľítésmelrteshaszlrálatát is biztosítja, lnely a biftokbaadás időpontjábarr készítettátadás-átvételi jegyzőkonyvhcjz csatolt földlrivatali tulajdoni lapokon kívül' az együttesen fělvett tételes le|tárjegyzéket is Íal1allnazza. Az átadásátvételi jegyzokönyv jelen szerzőclés elr'á1asztlratatlan 1. szárr'rú me11ékletét fbgja képezrii.
J.
Ezen ľendelkezés, továbbá az 1. pontban l-negjelölt törvényi ľenclelkezések alapjárr
a
Feľlntar1ó használatába adott irigatlanok és a belrlrük iévő ingóságok harrnaclik szernély ľészéľetovábbi haszrrálatba, béľbe trelrr acllratóak és biztosítékulsetn szolgálhatnak, icle trenr értve azokat az eseteket, arrrelyekben a Fenlrtar1ó az Intéznélryközoktatási fěladatai elősegítése érdekéberr az Ingatlan egyes helyiségeit adja béľbe: pl. cliákbüfé, intézrnényiélelmezései fělaclatok eliátása érdekébelltor1éno béľbeadás; tornateľem rendezvényekľe tör1énő ľenclelkezésre bocsátása stb. a 3'4 polrtban f'oglaltak szeľint. A a helységeket téľítésnrentesenbiztosítja. Fentrtafió az olrkonnányzat ľészéľe
A
Fenrrtańó fenti kötelezettségek r,állalásával veszi használatba aZ Örrkonnányzat tulajdonát képezo Ingatlanokat és illgóságok osszességét rnint
3.3.
orrkoľrrrányzati vagyont
3.4.
ár
A Szeľzoclő felek
gy akat'
rrregállapoclnak abban, b'ogy az Ilrtézlrrény kozoktatási
cé1únĹĺködtetésé1rez kapcso1ócló további lraszrrosítás aZ ol-lkoľlrrá-lyzat előzetes íľásbeli hozzájárulásával töfiéllhet a 3. polrtban fbglaltak nraľadéktalan érvényesülésével.A helyiségek bćrbe aclásából keietkezett bevétel a Ferrlrtartót illeti lrreg, atnit a közoktatási Í-elaclat ellirtására köteles visszaÍbľgatlri. 4
5.
Ölrkorrnárryzat kijelerrti, hogy az Irlgatlanok jelenlegi rrrűszaki és jogi á|lapota a Megállapoclás szerinti tevékenység1rez ľencleltetósszeľĹl lraszrrálatľa alkalrnasak. A Fenntaltó feladata, hogy a Megál1apoclás Í'erlnállása alatt aZ Ingatlarroknak ĺendeltetésszerĹi1raszn álatra alkallnasnak kel1 tnaľaclniuk'
Az
A Felęk kapcsolattar1ásra kijelölt képviselői Kisújszál1ás Város Önkorrnányzata Po1gámesteľi Hivatalában (Kisújszál1ás, :
Szabadság tér 1., telefbn: 59l520-22Ż): a Váľosfejiesztési- és Üzemeltetési osztály ezető j e, v al am int a P énzugy i o sztáIy v ezető j e A Fenntartó kapcsolattaĺtásľa kr.1elölt képviselői: v
6.
A Felek aZ
Ingatlanok rendeltetésszerĹĺ haszná|atĺa tör1énő alkalmasságállak
biztosítása érdekében az alábbiakban állapoclnak meg:
ó.1.
A Fenntartó
saját költségviseiése nręllett gondoskodik:
ó.1.1. az épületek állagának és rerideltetésszenĺllasználhatőságárrak biztosítása érdekében szükséges megelozo,javĺtó és kaľbantartó rnunkák elvégeztetéséĺől; 6.1.2' az épületek központi s a bennük lévő helyiségek központi beľendezéselhez kapcsolódó berendezéseirrek á11arrdó üzęmképes állapotáról;
6.l.3 az Ingatlanok részétképező uclvarok, kertek ápolásáról, kaľbantar1ásáról.
gondozásáról,
6.2.
A
Fenntańó
kö ltségvetés e dol
o
a felrti
gi ki adás
án
pontokbarr végzett feladatokat ak előir ányzata keĺetébelrbi zto sítj a
az
Intézrnényéves
1. Az
Ingatlanok lrasználatával kapcsolatos közlr'iĹi-szolgáltatási ciíjakat, költségeket, a kozrlĹrszolgáltatókkal kötött ĺ'ogyasztási szerzodések alapján a Fenlrtattó viseli, mely szerződések nregkötése éľdekébena blrtokbaaclást követő 5 lnunkatrapon belül - a 15. poľltban foglalt jegyzőkönyvbell ľogzített aclatok aiapján - szerzódő Í-elek eljárrrak.
8.
Azlngat\atrok łrasználata soľáll továbbľa is az onkorrnányzat viseli az lrrgatlanokkal kapcso1atos közteľheket.
9. Az
olrkonnányzat legkésobb 2OIŻ. augusztus 30. napjáig az llgaÍIanokat s külörr \e|tár1egyzék szerilrt az illgóságokat a Fenntartó bińokába acija. A biftokbaadásról źLtadás-átvételi jegyzőkönyv készül. lrrely tańal,lĺazza a birtokbaadás tényét,az ingatlanokľól kozöselr elkészítettállapotf-ehrrérést, továbbá a kozmŰszoigáltatói lrréľőóľák szátĺát, źilását.
10.
1
1.
A
a beľet-iclezések,ingóságok selejtezése az töftéllhet. Amelrtryiben a beľendezések, hozzájárulásáva| elozetes Örrkonnárryzat irigóságok pótlása szükségesséválik' ugy azt Felrtrtat1ó köteles biztosítani. Felek rnegállapodnak abban, hogy
A Ferrntalto az Ilrgatlanok haszlrálata
soráll:
azlngaÍlanokat rellcleltetésükllek nregtělelően lraszrrálja és lrasznosítja; az Ingatlarlok haszIlálata, lrasztrosítása, karbantartása' fělújítása során a jó gazda gorrclosságár,al jáľ el. a kaľbantartás soľáll biztosítja ahasználatában lévő beľenclezések elvárható optinráiis üzelniclő tar1amát; a jelen szerzőclésbő1 aciócló jogai gyakoľlása és köte1ezettségei teljesítése sorárr betaftja a jogszabályokat, a vonatkozó lrelyi relldeieteket' jelerr szęľzodéselőíľásait; elozetesetr íľásbeii jóváhagyást kér aZ onkonnányzattol milrden, aZ Ingatlanok használataval, igénybevételéveljáró, a 3. pontbarr nevesített j o gügylet tekintetében ; viseli a kozmúszolgáltató táľsaságokkal általa rnegkötendo szolgáltatási szerzódések alapján a ĺrevérękiszánlázott közrnĹrköltségeket is; az IngaÍlanokban folyarnatosan és retrdszeľesen el1enőľzést végez, rnelyrol jegyzőkörryvet készít,és az ellenorzés megtör1éntét követő 15 napon belül megküld azt az onkonnányzat részére; köteles az lngat7anokban és a bennük lévő ingóságokbarr bekövetkęzętt káreseméný azonnal beje1enteni a kapcsolattartó fęlé. Az ingatlanokra az Önkormárryzat megkötötte a biztosítást ęnnek költsége nem terheli a Fenntartót. 12.
A
Ferrntartó jogosult továbbá:
1Ż.7. az onkomárryzat ę\ozęÍęs íľásbeli hozzájáru\ását ĺnegkérve' a jobb hasznosítás érdekében korszerűsítési,átalakítáSi, felújítási(összefog1alóan jelen szerzodés alkalmazásthan: értéknövelo beruházás) munkákat saját költségére és felelősségére a szüks éges en ged él yek b eszęr zését kö vető err elv é gezni; 13.
Az Önkormányzat jogosult:
15.1. a jelen szerződésből eredő jogok gyakorlását, a kötelezettségek, iey a jogszabályok, az alap-megállapodás és jelen megállapodás betartását a hasznosítás,
karbantar1ás terén a ľencles gazdáIkodást, a közizemi költség fizetési kötelezettség telj esítésétel eĺrorizlli. 1
15.Ż. jogszabźiył.séľtő, továbbá
a
rendeltetésel1er-ies hasznáIatát, 1rasznosítás követelni. tnegszülrtetését és az ebbo1 ereclo káľállak megtćľítését 14.
Figye1elntnel aľra' hogy jelelr rnegál1apoclás aZ alap-lrregáilapodás teljesítését biztosítja, így annak lnegszűnése jelerl rrregállapocĺás azoľlos idopontú lnegsztirrését eľedrĺényezi.Ez azorlban azt is jelelrti, hogy ugyanazot1 átadáS-átvéteii folyarnatot kel1 a Fenntafióllak biztosítalri, tlint anlÍ az' átacĺáskor az onkon-náĺyzat elvégzett.
15. Jeieľl liasználati szerződés nregszĹtlrése esetén:
15.1. A haszlrálati szęrződés lrregszĹtllése trapján a Fenntaĺtó azIngat|anokat tisztán és rerrdeltetésszeľĹten, az tltadáskori á11apotot követő fělújítási, kaľbantar1ási ér1ékliövelő tevékenységetkimutató á11apotfeivétel alapján'llasznáIatra alkalrnas áiiapotban- az 1. polrtbalr ľnegjelölt, közöselr fělvett Ieltár1egyzékberr ľészletesen felsoľolt bútorzattal' beľęrrclezési táĺgyakkal és illgóságokkal együtt - koteles az Örrkonn ányzat birtokába
visszabocsátalri átaclás- átvéte1 i j egyzőkönyv alapj án.
15.2.Ezen a napon szerzódő fělek islllételten ľögzítik a ibgyasztásnérő óľák állását és oraállásokr-lak rlegÍělelő még rrreg nem téľítettszolgáltatoi díjakat, s további, a lnćg 1lleg llelll fizetett havi költségeket ezelr icloponttai a Fenrrtaftó köteles lrregtéľíterli'
a szo7gáltatói díjakat, az
l5.3. A közllĹĺszolgáitatoknál a fbgyasztó szetrrélye vá|tozásának
érdekébenisnrételten együtteselr járnak el.
bejelerrtése
1ó.A Fenrrtartó kijelelrti, irogy a nemzeti r'agyonľól szőloŻ011. évi CXCVI' torvény 3. $ (i) bekezdés 1. ae) pontja szerilrti átlátható szervezetnęk minosül' enlrek rnegfeleloen váltlalja,1rogy:
alap-megáIlapoclásbarr és jelen megállapodásbarr előír1 beszámolási, rryilvárrtaftási, adatszolgáltatási kötelezettségeket teljesíti; azIngatlanokat a je|en szerződési eloírásoknak és a tulajdonosi ĺetrdeikezéseknek, valamint a meghatáľozott lraszno sítási cé1rrak rnegfeleloen használj a; a hasznosításbaľl - a lrasznosítóval közvetlęrr vagy közvetett módon jogviszorrybarr
aZ
á1lő harmadik
félként kizárőlag
tęnnészetes személyek vagy
át|áthatő
szeľvezetek vesznek ľészt.
Jelen megállapodást a Felek annak elolvasása, tartalmának megéľtéseés magukra nézve kötelezőnek elismerése után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt helybenhagyólag a|áírtá.k. 2012.
onkormányzat
Fenntartó
8. melIćklet uz önkormónyznt.fenntarÍósĺíban lévő ktjzoktutósi intézmények tovĺibbi fellntartĺisdról szóIó
/20]2. (V. 15.) szĺímúönkormĺinyzati ltaÍĺirozĺtt
MEGBÍzĺslsZEP(ZonÉs Arnely 1étrejcĺtt
a Baptista Szeľetetszolgálat Egyházi Jogi Személy (székhelye: 1111 Budapest, Budafoki Ut 34lb., adószáma: 18264825-1-43; statisztikai számjei: 18264825-B190-552-01; bairkszáĺnlaszám'. 10918001-
00000074-10B10001;
KIM
nyilvántartásba vételi iktatószárn: 00013/2012-001 trrint fenntartó,
képvise1óje Szeltczy Sĺíndorelnök) a továbbiakban: Megbízó,
valamint
Kisújszállás Város onkoľmányzatának Polgáľmesteľi Hivatala (széklrelye: 5310 Kisújszállás' Szabaclságtér1.'törzsszáma:408]74,ađoszáma: 15408710-2-16,képviseli Dr.VurgaZsolt jegyzó)a továbbiakban: Megbízott, együttesen n-lint szerzőciő felek (a továbbiakban: Felek) között
1. A
az alábbi tartalomnral:
megállapodás jött létre intézmények ferurtartói jogának megállapodás 23' pontja alapján a Felek rrregállapodást kötnek
Felek rnegállapítják, hogy közöttük
átaclására 2012. május
_-én'
A
a Kisújszállás Váľos onkormányzata Polgármesteri Hivataláva| a périzügyi és közoktatási szakmai támogatásró1.
2.
A Felek rnegállapodnak abban, hogy az intézményekszakmai, pénzigyi, gazdálkodási feladatait Polgármesteri Hivatal látja eI a következok szerinti felsorolásban foglaltaknak megfeieloen:
a) aZ indítható gyermek- és tanulócsoportok
számának, valamint
aZ
a
ezeL
pedagógus és nem pedagógus álláshelyeknek a meghatározása a költségvetés-készítéskor'a beíratásokat követoen májusban, maj d tanévkezdés előtt augusztusban,
a fenntartó elé döntésre Vagy tájékoztatásra kenilő szakmai anyagok előkészítése(pedagógiai progĺamok, szeryezeti és működési szabáIyzatok, házirendek jóváhagyásra történo elokészítése'minden év őszén tájékoztatő készítésea
b)
döntés-előkészítő feladatok:
c)
intézményvezetői pályázato|
fenntató számáta az elmíIt tanévrol és az,lj tanév kezdéséről) véLemény eztetési eljárás, döntés-előkészítés,
d) az e)
Đ g)
h)
Đ
őrakeretek meghatározásának és a tantárgyfelosztások ellenőrzése, ezek összhangtrának
ellenőrzése a koltségvetés-tervezéskorés a tanévkezdéskor, ellenőrzések a fenntartó éves elIenőľzési programj a alapján: rendszeresen: a normatív állami tárnogatások igénylésénekés felhasználásának ellenőrzése), a normatív állami hozzájáruIások igénylésénekelőkészítésę, azinÍézményiköltségvetések előkészítése, végĺehajtásának ellenorzése, az ővodai és az áLtalános iskolai beíratásokkal kapcsolatos koordinációs feladatok' a közoktatási íntézméĺyekneka város életében történő jelenléténekbiztosítása (onkormányzati
városi programokon történo megjelenések, szereplések koordinálása, az intézmények eredményeinek, progľamjainak az önkormányzati kommunikációban történo bemutatásához segítségnyújÍás,az intézmények és az önkormányzat áItaI szervezeÍt és fogadott országos
j)
rendezvények megvalósításának elősegítése országos Zeneiskolai Kiirtverseny országos e' Éneklő Ifi úság Hangverseny), a szakmunkásavató helyszínénekbiztosítása), a kiváló tanulók és tanáraik eredményeinęk elismeréséhezkapcsolódó rendezvény és jltalmazás, ezzel e gyitt a p eda gó gusnap i ürmep s ég me gszerv ezés e, döntój
k)
l)
pályázati koordinácíó teljes körű pénzigyí gazdasági feladatok ellátása (pl.: bérszámfejtés, könyvelés, beszámolók elkészítése,adóbeva11ások elkészítéseés benýjtása)
n) az ingatlanok
karbantartásáva1 kapcsolatos szervezćsi, döntés-előkészítési,kivitelezéskoordinálási feladatok ellátása
3. A Felek a fenti feladatok ellátásának ellenéĺtékét1.300.000 Ftlho, azaz Egynríllió-háronszázezer
forint/lrónap díjban határozzák meg, mely rnagában foglalja az Általános forgallni adót, melyek a Megbíző, a Megbízott 117450B0-15732695-00000000 számú szán|ájára teljesít átutalással nrinden hónap 10. napjáig aMegbízo által kibocsátott szárrrla ellenében.
4. A MegbizotÍ e megáilapodásban rögzíÍeÍÍmegbízását 2012. szeptelnber 1-jétől határozatlan időre szolo szerzodés keretében telj esíti.
5'
Jelerr rnegállapodásban nem szabáIyozott kérdésekben a Ptk. rnegbízásĺa vonatkozó előírásait kell
alkalmazni.
... ....., Ż012.
Megbízó
Megbízott
SZAKERToI vÉrpnĺÉxv
ł xlsÚ.lszdl-l-ĺsl Városi Óvoclai Intézmény, Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola, Ala pfokú M űvészetoktatási Intézmény, a Kossuth Lajos Altalános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon fenntartói jogának átadásáróI a Baptista SzeretetszolgálatEgyházi Jogi Személynek a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. ttirvény 88. $ (6) bekezdésében m
e
gfogal mazott ktivetel
m
ény telj
es ü
lése tárgy źlů,an
Készítette: Budai Feręnc kozoktatási szakértő
1. Aclatolĺ, hir'atl
.
Aciatok
Váĺos onkormá-lyzata KisúiszáIlás Szabadsás tér 1 . Váľosi ovodai Intézrnény 53 10 I(súj száIlás l!úság út 2. I(ossuth Lajos Altalános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszo1gálat és Diákotthoĺr 5310 Kisújszállás Rákóczi út Al apfokú MĹivészetoktatáSi Irrtézmény 5310I(sújszáIIás Rákóczi út 3 Illéssy Sándor Szakközép- és Szakisko-
A szakéńoi vélelnéllylnegrendeloje
I(i súj szál1 ás 53 10
Az
érirrtett ilrtézlrrélryekneve, címe
1
1a
A
fěnntar1ó által terv ezett illtézkeclés
A szakéľtoi nrullka célja
A szakéńő adatai
Név: Szakterület: Szakélroi i Ľazolválrv szan1a'.
1.2.
5310 KisúiszáIlás Aľalry J. ut Ila Nevezett intézrnények fenritar1ói jogának átadása a Baptista Szeretetszolgálat Esyhźzi Jo gi Szernélynek. A teľvezett irrtézkeclés j ogszeľĹrségélrek vlzsgáIata a közoktatásľól szóló 1993. évi LXXIX töľvény 88.$.(6) bekezcléséberl rogzített követelniéllvek alaoián Budai Ferenc Tarrügyigazgatás 0114]9-0Ż
Móclszerek
A szakértői
rnunka mód-
Módszerek
Információforľások
Dokumentumelernzés
Előteĺj esztés Kisúj szállás Város Polgáľrnesteĺétől (2012. ápr. 24-i önkormányzati ülésľe),, az önkotm tnyzati közoktatási intézrnények további fenntartásának és mĹĺködésének1ehetoségeire'' ; Ki súj szállás Váĺos Önkonn án yzata Képvi s elotestülętének 1 80 12012. (Iv . 24.) számű önkormányzati határozata'' az onkormányzati közoktatási intézmények további fenntartásának és mťrködésének lehetőségeirő1' Közoktatási rnegállapodás tervezęt KisújszźůlásVáľos onkormárryzata és a Kisújszállási Református egyházkö zség közoÍt. Megáll apodás (munkaanyag),,közoktatási intézmények fenntartói'' jogainak és köte1ezettségeinek átvételéről a Baptista SzeretetszolsálatE'svházi Jogi Személv és Kis-
szetei, a ĺerrdelkezésre ál1ó infonnációforrások
új száll ás
Város orrkonnányzata között'
Szándékrry 1latkozat a Kisúj szál1ási onkonnányzati közoktatási intézmény fenntaftói jogának átvál1aláSáľó1.
Váĺosi ovodai Intézlnény I(ossuth Lajos Á1talános Isko1a, Egységes Pedagógiai Szakszo1gá1at és Diákotthon Ai apfokú MĹlvészetoktatási Intéznrérry Illéssy Sárrdoľ Szakközép- és Szakiskola Aiapító okirata; I rrtézrn élr yv ezetők á1 tal k és zí t ett tá1 ékoztatő az íntézmérryekberrfolyó oktató-nevelő rnurrkákľól és az átszervezéssel kapcsolatban.
A szakértoi nrunka
llróc1-
Tervszeľű
I(ecze Istválr I(isújszállás Váľos Po1gár-
beszé1getés
tneSteľe
Moclszeľek
Iĺrfoľnrációforľások
Jogszabályi
A közoktatásĺól szóló 1993. évi LXXIX
rnesfę1ę1tetés
töľvénv 88.$.(6) A közoktatásľól szóló 1'993. évi LXXIX. töľvény 88.$(7), (13)' 4.$(7), 4/A. $(1)-(2), 88.$ (e)-(10) 121.$(1) 10. pont 81.S (l),(2)
Dľ. Vaľga Zsolt jegyző I(ocsisné Monoki Juliarrlra osztá|yv ezetó
Szeľei, a renclelkezésre álló
inforrnációfoľľások
Egyéb jog-
szabáIyihivatkozások
1
18. (7)
Nęmzeti közrręvęlésľol szóló Ż01ll. évi CXC. Töruény 32.$ (1)-(3)'
1.3. 885'ó)
Részletek a hivatkozott jogszabályok köľéből
illelve egyes szolgáĺĺalás elláĺćisóĺ - részbenvclgy ,,A helyi önkoľłnányzclĺ a kozokĺaĺćisiinĺézményéĺ, egészben - akkoľ szĹłnĺetheĺiłneg, kozoktaĺási intézményétakkoľ szervezheti áĺ, ha az adoĺĺĺevékenységről, szolgálĺatćisról ĺovábbra is megfelelő színvonalon gondoskodik oly módon, hogy annak ig,źnybevéĺelea gyeľnleknek, tarulĺónak, szülőnek nem jelenĺ aránytaĺan teľhet. .... A kÖzoktaĺási szakértőnek abban a kéľdésbenkell állćlst foglalnia, hogy a javasolĺ megoĺdás biztosíĺja-eaz adotĺ tevékenység, szolgáltatás e bekezdésben meghatározottak szeľint toľténő további ellátását... " 88.$(7)
,,A heĺ1,i önkoľnlcinyzclĺ cl ĺulcĺjdonúbcĺnlél,ő nevelési-okĺclĺdsiinĺézłnényĺulafcĺonivclpgl .f'ennĺctrĺói jogćlĺ ľé's':banľclgy, egé's'zbe n clkkor engedheĺi úĺvilágnézeĺi cĺlcĺpol'ts'zeľyeződő yat}' nlás .fe nntclľĺĺjki'lleĺye clz ľlclk' ha cĺzoknclk cĺ gyel'nlekeknek, ĺclnulókncĺk, cĺkiknek cĺ szĹilei nen'l clkcĺľjcik clz eĺkt;ĺeĺezeĺĺ. cilucĺoĺĺneyelé's'i-okĺaĺa's'iinĺézmérylbe'fdrclĺni gyeľmekĹikeĺ, cĺ s'zolgálĺcĺĺćisĺĺovćibbrcl i's nlegfelel(i színyoľlu1on bizĺo.s'íĺ'lcloĺy 111611rr' llogy clł'lllcĺkigénybevéĺeĺecl gyeľnleknek, ĺclłlulĺ5nąk,'szĺilőłlek nenl .jelenĺ crĺin-lłlcllun ĺerheĺ.Ennek eldönĺéséhezbe kell s'zeľezni cł.fől,ću"o^si, megiei önkol'mclłTlzclĺ " ./ě.l l e.s' ĺ ć.s i ĺ e ľyl' e ép íĺ e ĺ ĺ - za la, é ĺ e nl é n1,[ 1. .s'
88.5s (8)
szĺĺĺc,éĺeméryt',Hcl cl heĺ1;i onkol"nlanyzclĺ cĺ.fővaľo's'i' nlegyei onkoľnlányzclĺ /biIeszĺésiĺeľl,ľeépíĺeĺĺ nleg kíyúnja's'zĹinĺeĺni,illetye cl nevelé's'i_ ében./öglalĺclkkcll eIlełlĺéĺesenkt;zokĺclĺdsĺinĺéznlényéĺ yclgy ĺěľlnĺclľĺói jogťłĺnenl dllalni 's':er| ]'ű!\) nelll lleĺyi önkoľnlc|ĺľl)',zcĺĺi inĺéznlén1,,ĺtllcĺjdoni okĺcĺĺú's'i .fěnľlĺclľtĺ5ré.s'zére rés'zben yclgy egé,szben ćiĺkíl,ánicl engedni, a clonĺé'shez cl helyi Ónkoľmtinyzclĺokl'ĺjl 'szĺj/ĺ5]99()' évi LXIi' ĺorvényI5. :l-únuk (2) bekezcĺés'ébens'zclbćlĺyozoĺĺminős'íĺeĺĺĺöl:b'ľégľ'eyun is'.figyeĺembe kell venni a (6)-(7) bekezcĺé'sbenfbglcllĺĺlkuĺ.'' szĹik,s'ég. Az ily nlĺiĺĺonhozoĺĺcĺt;nĺés'nél
81. S (1) " Hcl cl neyeIé's'i-ĺlkĺclĺú.s'i inĺéznlényĺnem helyi onkorn'lányzcĺĺ, illetve nem ćjllclmi szeľy ĺclľĺlclĺbnn inĺézményvallds'i' ilIeĺve vilćłgnézeĺiĺekinĺeĺbenelkoĺelezeĺĺinĺezménylkéľlĺ cĺ) ĺl nełeĺés'i-okĺclĺci's'i kiköĺhei's'nlĺiköcĺ]leĺ,é's'ennek megfěĺelően u gyernxekekvclgy cl tclrullók.felvéĺelénekelőfelĺéĺelekénĺ ĺi lcĺĺtĺmal).'l,clĺĺc?'s',ľiĺtignézeĺel./bgcĺcĺc?,saĺ,cl nel,eĺé's'i, ilĺeĺl,epecĺclgĺigicli1lľogl'tllll.f tihcl br6,r,,,,r,,'r, ycĺlĺci'si,viĺtigllezeĺi cĺköĺelezelĺ's'égneknleg/blelő.fiIoz(lficli' eĺikui, kullurúli'y i's'nleľetekeĺ, e.s kol'ĺtiĺĺlzhut.jtĺ, kizcirhtlĺ'fĺltlz e ĺöľl:ény, 19. $ (]) bekezcĺé's'cĺ)ponĺlcibun 'szĺlbcilyozoĺĺlĺlg g)lclkĺlľĺci':tiĺ,u lltiziu l,aIld,s'g)lclkoľld's''sal ö's.szefliggésben iogokclĺ é's köĺcleZeĺĺ,\'égaľentĺĺ';enu gvcľnlckekl'e , u ĺtll'ltlĺĺjkľu meg,'' kel cillupĺĺhűĺ hel1li oľlkol'llltill)lzclĺ é.s cl.felctcĺclĺellaĺcis'ciéľĺ.felel(i's' e) ,'cl nevelé's'i-okĺaĺcis'iinĺéznlény- u.fennĺcĺľĺĺi kt;zt;ĺĺĺeĺľe.jötĺíra'ybeli nlegállcĺpodá.s (cl ĺovćlbbicĺkbcln:közokĺaĺdsi megťlllclpoclćłs)kereĺei kt;zĺ;ĺĺönkoľnlťłnyzclĺi.fělcĺdaĺoknleg,_cllĺísíĺa^s'úbun.A közokĺcĺĺtiľészĺveheĺ clz e ĺöľ'véłlybeľlmeghclĺdľĺlzoĺĺ s'i megcillcĺ1lodci's' keľeĺeikazoĺĺa neyelés és okĺaĺúsct gyeľmekek. ĺclruĺók s'zdmúrcl illgyene's''s'é vciĺik, alkcllmazni keĺI azokaĺ a szabćłlyokaĺ.clłnelyek cł helyi öllĺovabba cl gyernlekek, ĺclnulók.fblvéĺeĺéľe koľnlanyzclĺi neyelé'si-okĺaĺásiinĺézményekľevoncłĺkoznak, é's nem leheĺ alkalnlclzni a d) ponĺbcln a Kor.fbglalĺakaĺ. Az e ĺorvény8ő. $-ának (3) bekezdésében meghaĺározotĺ.feladaĺok elĺdĺćĺsćlrcl ćłllcmligclzgcĺtćlsiszeľvéyeI, cl.ĺőváľoS, mc8))ei jogú l,ciľ'ĺls'kaĺeĺez(j ĺeľĹiĺeĺi muny óĺĺclĺcinos'hcłĺú's'korĹĺ cĺz onkoľmányzclĺĺal leheĺ közokĺclĺás'i megťłllapodásĺkoĺni.'' .fblcĺdcĺĺcle's'eĺén (2) ,,Hct az (1) bekezdés e) pontja alapjdn kötött közoktctttÍsi megdllapodús alapjĺÍnnz önkormtinyzati feladatellátdsban olyan nevelési-oktatĺisi intézménymííködik köZ,re, umelyik vallĺísilag vagy viltÍgltézetileg eIköteIezett, ł megdlIapodús megki)tĺĺsenem mentesíti a helyi önkoľmĺÍłtyzcltot n feladatelldtĺísiköte\ezettsége alól azon gyeľmekek tekintetében, akikltek g sziilei nem akarjĺÍk vĺillĺisi,illetve viltignézetileg elkötelezett iskolúba júratni gyeľmekiiket. Ezekľe a sziilőkre, glermekekre, iIletve tąnulókľa a ktjzoktatĺisi megúIIupoĺIĺismiott aľĺinytalantelter nem ltĺílrulltot." 88.$(r 3)
,,Ha cĺ nevelés'i-oktcltćtsi inĺéznlényjog,ĺódldssal szűnik
nxeg, ct nlegszűnés nem éľinĺia gyeľmek viszonyćĺĺ.Abban clz esetben, ha a szĹiĺagsógi tanulói.iogviszonyóĺ' kolĺégitlmi elheĺyezéséĺ, óvodai lő nem cĺkaĘa a joguĺ(ld nevelési-okĺatási intézménybe jćłľatnigyeľmekéĺ,ĺovábbd, ha a neltelésioktcĺĺćĺsiintézményjogtlĺód nélkül szíĺniknxe4, a helyi önkoľmányzaĺ a (6)-(7) bekezdésben.fogĺaĺtak amelybe a szülő - a nevelésifigyelembevéĺeĺéveĺmegjelöli azt a nevelési-oktatási inĺézményĺ, oktcĺćlsi intézmény nlegszlÍnése előtt - kérheti gyeľmeke átvéĺeĺét..."
450)
,.A kozokĺaľćĺs''szeľ'yezésében,iľćlnyĺtásábcln, műkodtetésében, .feĺcldclĺainclk llégyę1rr,1ĺdsábcĺnkoz_ ,',es'zik ľe mĹĺkt;dők cĺt;nĺé.ĺeik, iľlĺézkecĺé's'eiknleghozclĺĺĺlcĺkoľ cl gyernlek mincĺenek 'feĺeĺĺdĺĺĺjéľdekéĺ gyerruek A k()zĺ;kĺctĺťĺ'sbcln cĺ nlindenek'feleĺĺ állĺj éľdeke kĹilÖnö's'en, hogrĺig,eĺenlbe. cĺ) tĺz c ĺĺ)rllénybennleghaľťlľozoĺĺ szolgálĺclĺdsokat nlegfeleĺő szín:,onaĺołlbizĺo'sĺĺscikľészéľeoĺy nlocĺcln, hogy clnnclk igénybevéĺelene jeleľlĺsenszámćlľa cĺrćĺnyĺcllcĺn ĺeľheĺ' az e ĺörl;én)lben nleghcĺĺćlrozoĺĺak b) s'zeľinĺminden s'egíĺs'égeĺ megkclp'foll képe's''sége,ĺeheĺsége kibonĺukozĺutťĺ's'cil'loz,'s'zemébłi's'ége.fbfle'szĺéséhez, is'nlel'eĺei'foĺyclnlclĺos'koľs'zeľ[ĺ's'ĺĺć.séhez, c') Ĺigyęi[ę1 mélĺúnyos'cln,hllllldnu.''cln. l,cĺlctłllennyiĺĺźnyező.figyeĺenlbeyéĺeĺéyel, ĺl ĺöbbi pryernlek, ĺĺlłlulĺ5 éľclakeineknlél'ĺegeĺé.séyel,cl rełlcĺeĺkezésľe ćlĺĺĺjĺ.eheĺős'égekköztiĺ 's'ztilllaľa lcgkatĺl,ezőbbeĺ y ú ĺa s
1/A
zĺ llcl tĺö n
sr
ĺ'sen e
k. "
(1)_(2)
.felcltĺcĺĺcĺillctkvégl'chc!ĺĺa's'ćlbclnkĺ)z',ĺ1 közokĺaĺćl.s 's'zeľyezé.s'ében, iľcin1líĺásúbcln,ruĺikocĺĺeĺé's'ében, ľcillíĺköLĺ(;kű g1lęy111e]{ĺ{ę!, tclnľllĺjl,ĺlĺkcĺpcsolcltĺl.s' dönĺé.s'eik, inĺézkecĺé'seik meghĺlztlĺcllĺlkoľ'clz e g'v e n l ő b ĺi n ćĺ,s' nl ĺj cĺ köv e ĺ e ĺ nl é ny é ĺ ka ĺ e ĺ e s e k m e gĺ a ľ t clni' Az egyenĺő bcinús'nlód köveĺelllléłlye alap.jĺin ct közokĺaĺćĺ.s'bcln nliľlden gyeľ'nlekllek, ĺclntlĺĺjnclk'jogcl, hĺlg1l 1,elę Ós.szehcĺ's'ołtlíĺhat(lhelyzeĺben lel,ő md'y szenlélyekkel azonos'.feĺĺéĺelek 's'zeľinĺľć's'ze's'tiljÖn y e ĺ Ĺi
k
cl z o n o,s',y z
ínl, ĺl ll
cl l
l.i
e l l á ĺ ćł's' b a n
"' 20ll.
évi CXC. törvény az egyházi fenntaľtásról a jövő tekintetében' 201Ż. szeptemlreľ 1 utáni áIlapot
A nemzeti köznevelésľől szóló
32. s (1) ,, ĺĺtlu łlel,elé's'i-okĺĺlĺćl'si inĺézłnényĺ egyhciz tclľt.jcĺ 'fěnn. (2) ĺIa clz egl,hĺiz a KoľnlĺinłTlĺ-ĺ/ cl közneyel.é.s'i felcĺcĺaĺokeĺĺaĺćĺ^s'ćlru i,s'kiĺel'jccl(i mcgtllĺupĺltĺĺi'sĺ kt;_ ĺ()ĺĺ.ĺl nevelé's'i-okĺclĺci'yi inĺéznléľly,s'zékhelye,s'zeľiĺ'lĺ ilĺeĺéke.s'koľrucirylhil:clĺcll.ĺjyoĺĺtle.seĺćn cl ĺe1epti_ lé'si önkoľĺllcinyzclĺ ľés'zéľemegkĺilcĺi;ĺĺ egyoldalli nyilclĺkozclĺáyclĺyciĺlclĺiclaz ćllĺclmi. öłlkol'lltcillyzcĺĺi yclĺo vállaĺ u ĺclnuĺĺjk./'elztiľkózĺclĺc?'s'arcl fbladaĺeĺĺúĺťĺs'ban kozľeln{ĺkodésĺ,yclĺcł'ruinĺkoĺelezeĺĺ,yégeĺ l,clllĺĺĺkozo.fblcĺclcĺĺok elldĺú'ycircĺ.Az egyolcĺalti ľlyilaĺkozclĺcĺĺcĺp.fún cĺ kol'll'lcill1lhiyclĺuĺ űz eg1łh612i.f'ennĺclľĺci.s'tiintéznléłlyĺ ĺĺzclĺloĺt feĺlles'zi cl köznevelés-f'ejleszĺé's'i lenlbe. Az egyolcĺctlti n)liĺaĺko,űĺĺéĺeĺéľe egyhciz ĺ:els'ő szcĺlsúĺyzclta'szeľinĺ.jogi szenlélyis'éggel.felľuhdzotĺszervezeĺi e9l's'tjge is''logo.slllĺ. (3) A nyiĺaĺkozaĺnakclz aldbbicłkclĺkeĺl Íarĺalĺncĺznia: a) a nellelési és' oktcltási.feĺadatokat, b) a feĺlleheĺőgyeľnlekek, ĺarulĺókszdnlćĺĺ, c') clz ól,odcĺi nevelési.feladaĺokban, cl ĺankoleĺezeĺĺ's'ég ĺeĘesítéséveĺ é.s cĺz i'ykoĺcli neyelé.s'_ g g v kĺ a ĺ á's cl l s' s' z e ĺ cl d kb r o s ö ő .fe a ĺo cln a l ĺj és' zv é ĺ e l ĺ' fll cĺ) azĺ clz időszakoĺ, anlelyre afelcĺdatellátćłsbanvaĺó ľészvéĺeltvćillűlĺű."
2.E|őzmények I(isújszállás Város Önkorrrrányzata a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. töľvérly (a továbbiakban Kt.) 8ó.$ (1)-(2) bekezdésberr meglratározott kotęlezo feladatokorr túl, ölrkérrt vállalt fěladat keľetéberr gorrdoskodik a középiskolai és szakiskolai ellátásľól, a kollégiumi rrevelésrol' valamint az alapfokú mĹĺvészetoktatásľól.
A kötelęző
és az önként vállalt közoktatási felaclatok ellátását végző intézmélryrendszeľmĹrkodteté-
se a város éves költségvetésérrek jelentős részétteszi ki. A fent nevezett intézrrrények esetében a nonnatív tárnogatáson felül további orrkormárryzati támogatásra volt szüksé g az a|ábbiak szerint.
Intéznlények
Városi óvoclai Ilrtéztnęnv Alapfbkú MĹivészetoktatási Ilrtézllélrv Kossutlr Lajos Altalános Iskola, Egységes Peclagógiai Szakszol gálat és Diákottlrolr Il1éssy Sáliclor Szakkozép- és Szakiskola
onkom Ż011
8Ż785 Ż1176 6611
1
I 106
ány
zatj
tá:ľ;'o gatás
eFt Ż012 68óó8
r9166 4s649
6450
Teľtĺlészetesena váľos többi irrtéznrétryeis jelenetős önkonrrálryzati tánogatással nrĹĺködik. Az űj köznevelési torvéľly ľerrcĺelkezik az arro),, hogy 2013-től az óvoclák kir,ételével áiiani f-enntartásba kertillrek a közoktatási intézrnények. Ugyalrakkor arra is lehetoség valr, hogy az onkonrráryzatok az általános iskolai és a középiskolai nevelés-oktatást, az alapÍbkú mĹĺvészetoktatást, a kollégiurni ellátást, továbbá az integrá7ható, sajátos rrevelési igényű gyernekek' tanulók óvoclai, iskolai, kollégiunri ellátását, valarnint rrrindezek tekintetébęrr a felrrőttoktatás megszęTvezéSét ellátó lntézrnélryek működtetését az áIlalntóI köznevelésj szerzodéssel ..átvegyék''. Ebbell az esetben az álIam biztosítja a peclagógusok és a nevelő-oktató murrkát közvetleľlül segítok illetményétés annak jáľu1ékait. Az ezen felül jelelrtkezo összes mĹĺködtetési köitséget az öĺrkonnźn"ryzatnak saját f'orrásból ke11 biztosítalria. Emellett vállalnia keil, hogy az átvett intézméllyćpületének állagát llregóvja' A váľos mĹĺkoclőképességénekfěrrntaľtása éľdekébelrtelrát, szr-rkségessé vá1t a kozoktatási f-eladatok jővobeni eliátásárlak átgonclolása esetleges rnás f-enntartók, nregkeresése, bevolrása Ezt tálrrassza ala az új önkonnányzatl töľvény (2011. évi CLXXXIX. törl,ény Magyarorszźlghelyi öllkornrálryzatairőI) 2012. jarruár 1-jétől lratályos azon relrc1elkezése, al-nely szeľilrt a telepü1ési önkotlnálryzat akkor vállalhat számára nern kötelező feladatot, lra ahhoz többlet ál1arni tálnogatást nenr igélryel, és vállaláSa nęm veszélyezteti alapfeladatailrak eilátását.
s (l) A nclgyobb gazdasdgi teĺjes'íĺőképességii,lclkos'sagszúmti ĺelepĹiĺé^yiÔnkormán)lzcĺĺ - annclk egyeĺéľĺésél,el s'zcilłlćlra előĺl't kaĺelező.feladcĺ- és hcłtćiskoľeĺlúĺás'aĺ - mcis' ĺelepĹilési jcl, onkoľnlányztlt vagy tóľsulása onkénĺakkor váĺlalhaĺ ha cłzĺcĺ) cl lclkossćĺgi igények indokol,,]2.
.jdk. b) gazdaságosabban és legalább vćĺlĺozaĺlanszakmcĺi színyoncĺĺon,c)ĺöbbĺeĺćĺlĺcłmiĺálllĺlgclĺćlsigénybevéteĺenélkĺiĺképes elĺáĺni. (2) A .feĺadctĺ-és' haĺáskoľ yćlllalćłsćlľól a ĺelepĹilés'iönkornlcinyzclĺ képlliseĺő-ĺesĺĹileĺe - cl '/blclc:ĺaĺ- és' haĺáskaľeľedeti cínlzetĺjénekeĺőzetes egyetérĺés'ee'seĺén- rendeleĺben, cĺ ľársuĺds haĺáľozaĺbandont a feladat- és hatáskar vdllalás tervezeĺĺicĺőponĘćĺĺmegelcizően legalább hdroru hónappal koľábban. '.. Toľvény vagy megállapodds ehéľő ľendelkezésénekhićłnydban clz eĺIáĺćĺsmegkezdésének időpontjcl a dontést koveĺő Ąl jcĺnuciľI. ncĺpjcl." Mirrclezek ismeľetében ĺnerült fel a Városi ovodai Irrtézmélrya Kossutlr Lajos Általárros Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgźllat és Diákotthon az Alapfokú Mťrvészetoktatási Intézményaz Illéssy Sándoľ Szakközép- és Szakiskola Baptista SzeretetszolgálatEgyházi Jogi Szernély fenntartásába adása. Kisújszállás Város Polgármesterének eloterjesztése az átadás legfobb lépéseit'azok jogszabáLyí háttęrét, az intézményjelenlegi műkodésének jellemzőit, fobb mutatóit' valamint a várható költségmegtakarítást mutatj a be. 3.
A fenntaľtói jog tervezett átaĺJásának tényei a szakértői véleményezésidőpontjában
Kisújszállás Város Önkományzati Képviselő-testülete - élve azza7 a lehetőséggel, hogy a közoktatásľól szóló 1993' évi LXXX. törvény 102. $ (11) bekezdése szerintŻ012. május 31-ig donthet közoktatási intézményeinekesetlegesen más fenntartónak történő átadtsáről - megtárgyalta a fenn-
tar1ásában működő közoktatási intézmények további ferrntaltásálrak és mĹrkocltetésérrek lelretoségeit, és az alábbi 7latározatothozta:
l80/20l2. (lv. Ż4.) szá'mu önkormányzati határozat az önkoľmányzati közoktatási intézmé-
nyek további fenntaľtásának és műktidtetésének lehetőségeiről 1.)
Ez alapjálr kinyilváĺrítjaazonszándékát, hogy 2012. szeptembeľ 1-jétol
. c . .
Váľosi Óvodai irrtézrnélry ferrrrtar1ását az á\tala ellátott f-elaclatokka1átad'ja a aptista S zeľetetszol gáIat E' gyházi J o gi S zen élynek, I(ossuth Lajos Általálros Iskoia, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Diákottlrorr f-errntaľtását az áItala ellátott felaclatokkal átadja a B apti sta S zeretetszo Igálat E gyházi J o gi S zerrrél ylr ek, aZ Aiaptbkú MĹlvészetoktatáSi Intézményŕěnntartását az áItala el1átott t-elaclatokka1 átadja a B apti sta S zeĺetetszol gálat E gyházi J o gi S zen él yrek, az llléssy Sárrdoľ Szakkozép- és Szakiskola fenntańását az általa eilátott fělaciatokkal átaclja a B apti sta S zęrętetszol gil,at Egyházi J o gi S zelnél ylrek. a
B
2.) A képviselő-testület az 7.) pontban rnegf'ogalrnazott c]öľltésérol ezelr eloteľjesztésrnegkülclésével t-eikéľivélenényalkotásra akozoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. töľvérry l02. $ (3) bekezclésében
Íělsoľolt szervezeteket. Fe1kéľi az íntéznélryvezetoketaľra, hogy az általuk vezetett illtézrrrények alkalnazotti közösségétol, óvoda-/iskolaszékétő1, az iskolai szüloi szeľvezettol (közösségtol) és az iskolai cliákönkonnányzattőI e vélernényeket szerezzék be. A képviselo-testü1et \<éti az előzoekben tělsoľolt szeľvezetekto1, 1rogy véiernélryalkotásuk során fbgainlazzá1< rr'reg, elfbgaclhatónak tar1ják-e az önkonrrányzat 1.) polrtbarr rnegÍ-ogalrnazott szándékát az ilrtézrnényük további Íěnntaftásáról. A polgárrnestert peclig felkéľiarra, hogy a két önkonnállyzati, szakképzést Í-olytató középfokú iskola esetében megyei gazdaságĺ katnaľa, valamitrt a Jász-Nagykulr-Szolllok Szakképzés-szeruezési Táľsulás vélernényétszeľezzebe. Továbbá sZęTęZze be a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei l(onrrányhivatal által kijelölt szakéto véleményétarĺól, hogy a tervezett rnegolclás biztosítja-e a az aclott tevékerrység, szolgáltatás megÍ'elelo színvonalorr történo további ellátását' valamint a Kormárrylrivatal rnegyei fejlesztési teľvre építettszakvélemérryétarĺól' hogy az önkoľmányzat az adott tevékenységekľől, szolgáltatásokľól továbbra is megfelelő szírrvonalon gorrdoskodik oly rnódon, hogy azok igérrybevétele a gyennekeknek, tanulóknak, szülőknek nem jeletrt aránýalan teľlret.
Felelősök:
Hatáľidő:
ĺšęczeIstván polgárrnester és az éľilrtettirrtéztrrényvęzetők 2012. május 14.
3.) A képviselo-testület felkéri a városban mĹiködo, közoktatásban clolgozók érdekképviseletével foglalkozó szakszewezetęket is a - legkésobb 2012. május 14-ig tör1éno - véleményalkotásľa.
Ezzel egy időben megkezdődtek a táľgyalások az emlitętt egyházakkal és elkészültęk a kozoktatási megál1apodások teľvezetei, melyek ezen szakértoívéleménymel1ékleteit képezik. 5.
Váľosi ovodai Intézmény bemutatása
Székhel)z-e: Pitypang Óvoda.Teleplrelyęk: Béla l(rály
Sásastó
Úti Óvoda, Bocskai Úti ovoda, PetőÍi ovoda Uti ovoda' Vasvári ovoda (2012. július 1-ig, mely mĹĺszaki állapotának okán az intézmény
műkodéséből kikerul.)
Kisújszállás váĺos egyetlen óvodai intézménye 1999 augusztusában, két Óvodai Egység összevonásával jött létre. Pedagógiai pľogramjukat a két egység pedagógusai a hagyományok, értékekfigy"lembe vételével'a saját nevelési gyakorlataik, eredményeik, haladó hagyományaik megtartásával, a
jelenkor igényeiľealapozva készítettékel. Az illtézrnényben 2012. szepternbel1ol, i4 gyermekcsoport indítás áľa v an 1ehetőség. Béla KiráIy Uti ovoda nevelési gyakoľIata: I(iernęlt szerepet tulajdorrít a rnozgásfejlesztésnek. A nrozgás az óvoclás gyenrrek aiapszükségleteinek egyike' S a gyenTlek által kedvelt tevékerrység.A fejlesztés lehetoségérrek jó színteľe, alapjául preverrciószolgál a készség- képesség,a kognitív fulrkciók fěj1esztésélrek, a részképességzavaĺ'ok jálrak, ezćita| lratékony ęszköze a lrátľárrykolnpenzálásllak. A kozös nrozgás öröme segíti, ĺnegalapozza a társas kapcsolatok, az alkallnazkodási készségalakulását. Fej1eszti a gyenrrekek toleranciáját, önuľalmát, akatati funkcióit, segítve a sikeres iskolakezclést, az életlrosszig taĺ1ó talluláslloz szükséges,.alapok'' biztosítását.
Bocskai Útĺ Óvoaa nevelési gyakoľIata: A ľetrdszeres mozgást, a mozgásfejlesztést és a játék hatását taľtja kierneltrrek a nevelésre. Milrdenl1apos nrozgás biztosításával éri el alnozgás negszerettetését. Halrgsúlyozza,hogy a mozgásos tapasztalatok fejlesztik a gyermekek táľsas kapcsolatait, kieľneltelr łratnak a ľészképességekfejlesztéséľe.Mozgásfejlesztéssel segíti a kudarc nélküli iskolakezdés nregalapozását.
Petőfi Óvoda nevelési gyakorlata Változatos rnozgáslelretoségek biztosításávai, a könryezet tevékeny trregisnrerésével a tetrnészet szeľetetéľe,védelrnéľeneveléssel éľikel a tertlészetllez, a körtryezetlrez való pozitív éľzelmiviSzolly kialakítását. Nagy jelentoséget kap a játék, a ľelrclszeľes lrrozgás, a nrozgásfejlesztésen keresztüi a gyerrnekek képességérreksoko1clalú Ę1esztése.
Pitypang Óvocla nevelési gyakorlata Sokszílrű, tevékeny óvodai é1et szeľvezésselbiztosítja a gyernrekck szĹikebb és tágabb telrrrészęti ernbeľi - tárgyi köľrryezetének felfedezését, nregist'neľéséta köľllyezettuclatos szelrrlélet rnegalapozását. Magába foglalja a könryezet lragyornárryaival va1ó lnegislrreľkedést, a kismesterségbeli teclrnikák megismeftetését,a jeles napok hagyolĺlárryairrak fěle1el,elrítését.Mindezt a kompetencia alapú nevelés rnódszereivel' egyéni fejlesztésre alapozott sokoldalú Ęlesztéssei valósítja meg. A tevékerry óvodai élet eľedrnényeképpenaz óvodások alkalmassá válnak a sikeres iskolai élet rnegkezdésére.
Sásastó Úti Óvoĺla nevelési gyakorlata: A gyermekek egyéni fejlesztéséľeépülő, diÍŤ-eľenciált bálrásrnódot alkalmaző nęvę\ési gyakoľlat' amely ľendszeręs és változatos mozgással, mozgásos játékokkal, a mozgás megszerettetésére, mozgásigényük kielégítéséľe, készségeik, képességeik fej1esztesére törekszik. Kiemeltęn kezelik a szocia7izźlció szempontjából fontos szokások, magatar1ásformák erősítését.A szülőkkel való együttneveléssel biztosítják a gyennekek szemé1yiségének tudatos fejlesztését. Mindezek hozzájáruLnak a gyennekek sikeres i sko l akezdés éhez
Az intézmény személyi feltételei
Intézmérrybena csoportok szána és az alkallĺazottak létszálna a gyennekek létszáma, illetve mindenkor az engedélyezett csopor1ok száma alapj áli kerül megál1apításľa. Ovod asósusok sztlma. szakk .énzettsépe Ebből ovodapedagógusok szávégzettséggel Fel sofolĺu S zakv izs gázott ó vo dap ema rendelkęzo óvodapedagódagógus gus
21fő
31 fo
Nevelést
tő
11 fő
munkatársak száma, Ebbő1
Nevelést segíto dajka
Daika képesítésselnem
Daika oKJ képesítéssel
rendelkezik
munkatáľsak szama Ż1 fő
től Ż0tŻ. szeDtem A Városi Csopor Óvodai Intéz-
rnény taeóvoclái Béla I(iľáIy Bocskai
tok szálĺra
Petőfi Pitvpans
intéz-
Csopoĺtos óvo-
rnél-ly-
clapedagógus
Dajka
vezetó
Kony-
Ovo-
hai
cla
dolgozó
titkáľ
cazdasági ügyintézo
I(aľbantat1ó,
Íűtő
2
J
Útĺ
rendelkező 19 fo
2fő
4
)
6
-)
r
J
I
I
1 ')
6
J
I
Sásastó
a
J
4
J
I
Osszesen
14
28
T4
6
-')
I
Útl
Az intézmény tárgyi feltételei A korábbi évek pályázata|bolsikerü1t rnozgásfě.jlesztő'
a köľnyezet rrregisĺneľéséhezszükséges eszközöket, bábokat, Ęnraszkokat, zenei lrangszeľeket, csoportszobai Ę1eszto iátékokat, tv-t, vic1eót, vásáľolni. 2OO7-tőI az ovodaj felszeľeltséget llagy lrréftékbensegítette az ,ovodai fejlesztő progralTl " keľetéberr elrryer1 táinogatás, a HEFoP és a TAMoP pá|yázatok. Ebből a keľetbol változatos, moderl-t eszközök keľültek beszerzésľe, anrelyek a pályázatos csoportokbarr tovább rrövelték a felszeľęltséget. 6.
Alapfokú Művészetoktatási Intézmény bemutatása
Az
intézmény 45 éve jött létre, 2003-ig zeneiskolaként mĹĺkodött. 2003-tól kibovítették a kínálatukat néptánc és képzoművészet oktatásával. Hangszeres tanszakjaik: furulya, fuvola' oboa, klarinét' kürt, trombita, tuba, harsona, szaxofon, ütő, gitár,zongora' szintetizátot,lregedĹr, gorclonka, r'ragybogő, népi hegedu. Az ehhez kapcsolódó elméleti tanszakok: szolfézs, zenetöńénet-zeneirodalorĺ. Egyéb tanszakaik: kalnaľazęne, Zenekar, kórus és népzene. Táncrnűvészet ágban tréptáncot, képzorrrűvészeti ágban graÍikát és Í-estészetęttanullratnak a növenclékek. Foállású pedagógusok szátna: 13 fo, ebből gyed-en Van 1 fö, részmunkaidosök száma'.6 fo, mellékállású pedagógusok száma: 2 ťő 1 fő gazdasági ugyin!ézo és 1 fő takaľítónő segíti az iskola munkáját. A háľom művészetág ugyan lráľom különállo épületben, de egyrnás szoĺnszédságában működik. Az önkonnányzat idorol-idoľe e|végezte a szükséges felújításokat, de a kedvezotlen talajviszonyok miatt a problémák újľavisszatérnek, (falľepedés, süllyedés, nedvesedés). Mindhárom épület, különosen az Alkotólráz, felujítäsra szorul. A Nagykun Klub épületéneknagýemében szükséges a padló cseľéje, mert a jelenlegi beton alapra került, rugalmatlan, íBy a táncosok számára hosszútávon egészségkáľosítóhatása van.
Az
elte|t évek alatt önkormányzati ttlmogatásból' pályázatokon elnyert összegből, saját költségvetésből és az alapitványuk pénzébőlsikerült az iskola elavult hangszerparĘát lecserélni, illetve az új
tanszakok, (ütő, szintetizátor, szaxofon') és mĹrvészetágak (képzőművészet, néptáric) mĹrködéséhez szükséges harrgszereket, eszközoket, viseleteket beszeľezni. Tetrnészetesen továbbra is szükség van fejlesztésĺe,lrangszerek és az elavult irrfbnnatikai beľendezések cseréjéľe.Kulönösen így van ęZ a néptánc esetében, lriszen ott rĺegÍ-elelo számbalr t-néretre készült viseletekre van szukség. A különami ľellgebözo veľsenyekľe, feliépésekľesok esetben más együttesektol kel1 viseietet kölcsönözrri, pénz emészt f-el. teg idot és Mirrdháĺorn rnĹĺvészetágban 100 o%-os a szakirányú középiskolába Í-elvettek aránya. Hagyorrráĺryaik rnegtaĺtása rrrel1ett terveik közott szeľepel a néptánc rnĺĺvészetágattrregalapoző ba1ett beindítása. E'z hiánypótló oktatásf'olrrra a nregyébelr. Itrtéztrrényük sajátossága' hogy ide önként iľatkoznak be a növenclékek, ezét1 a clellrogľátiai lrullánr következrrrérryei nem eredméľlyezikautonratikusan novelrdéklétszárrruk csokkelrését. A tantestület tagjairrak szakér1elme, gyennekszeretete biztosítékana,lrogy azodajáľo gyeľekek n'iegszeret1kaztatárgyat,lrangszeń, alnit vá1asztottak'
A2}10-ben megírt és jelenleg tutó TÁMOP 3.2.11/10-1-2O1O. jelúpá|yázatuk segítségévelebben az iskolaévbetr a város összes intéztnélryébejáró gyeľekek szźtnára nyújtottak és rryújtarrak ktilön1eges rnĹĺvészetipľogramokat.
7.
Illéssy Sándoľ Szakkłizép-és Szakiskola bemutatĺĺsa
Telephely: a.) onkorrn ányzaÍi tulaj clolrú tel ephel yek a.a) RézIliĹ1ves iskolai szakképző hely, I(isújszállás, Vásáľ u. Ż5. a'b) Tankollylra és talrétteľelrrl(isújszállás, Dózsa Gy. u. b.) Nem öľlkoľmálryzati tulaj clonú, béľelt tel epile1 yek (tanlnĹrhel yek) :
b.a) Faipaľi tarrmĹllrely ĺ(isújszállás, Béla kiľá1y Ut 71 b.b) Fémipari tanműi'rely l(isújszállás, I(ossuth u. 16-20. b.c) Epítőipari talrnrĹllrely l(isújszállás, I(ossutlr u. 10. .
Az intézmény típusa:
többcélú irrtézmétry' ezen belül összetett iskola (szakiskoia, szakkozépiskola)
Személvi leltetelek: engedélyezett peda-
betöitött
sósus létszám
pedagógus
á11áshelv
engeclé1yezett techni kai 1étszám
28,5
34 +
9fő
teclrnikai
betö1tött
á1láslre1v
9fo
7 őraadő (összesen: 35 óralhét)
Az évfo|yamok száma a Ż01Żl13-as tanévtől: i. Szakiskolai képzés a.) b.) c.) d.) e.)
tůtalźlnosnĹrveltséget rnegalapozo 9- i 0. évÍblyam szakképzési11-i2. évÍblyam duális' szakrnai vlzsgával zánio szakképzés9- 1 1 . évfolyamon felnőttek részéreesti oktatás rnunkarendje szerint 9-10. évfolyam szakképzésiévfolyarn 13-14. évfolyam
2. Szakközépiskol ai
képzés
a.) általános műveltséget megalapoző 9-72. évfolyam b.) felnottek ľészérenappali oktatás munkarendje szerint l1-12' évfolyam c.) felnottek ľészéreesti oktatás munkaľendje szeľint I0-I2. évfolyam
10
A szakiskolai ké
szakmai vizs ĺkra készítfel a2012113-as tanévtől:
a következő S za k nt
u
csopo ľt slti lłtĺt,lt eve
iskolai előképzettség
Szakrrra nregnevezése
Gépi Íbľgácsolo
31 521 09 1000 00 00
8 évfolyanr
Gépi Íbľgácsoló
3l 52r 09
duális szakképzés
Szeľkezetlakatos
31 521 24 1000 00 00
8 évÍblyaln
Szerkezetlakatos
31 521 24 1000 00 00
cluális szakképzés
1000 00 00
3152r1100000000 31 521 10 0000 00 00 31 521 10 0000 00 00
lla
alapfokú iskolai r,égduális szakképzés
ÉpĹiletlakatos
3r 582 10 0000 00 00
Festő. nlázoló és tapétázó
33 582 04 r000 00 00
l0 évfolvarll
Festo. Ilrázolo és tapétázó
33 582 04 1000 00 00
dLrális szakl<épzés
KőnrĹir'es
3l 582 15 10000000
8 évlblyanl
KőnlĹir'es
3l
cluális szakképzćs
I
,s82 15 1000 00 00
(). IQ)nn'ĺ:Ĺĺipuľ
Szabó. noi-szabó
33 542 05 0010 33 03
10 évÍblyarn
Szabo. lroi-szabó
33 s42 05 0010 33 03
duális szal
Épületasztalos
31 582 08 1000 00 00
8 ér,Íblyarn
Bútorasztalos
33 543 01 1000 00 00
duális szakképzés
l 7. Ke ľes k e d eI ent-nl u ľ keÍ i lt g, ii zI eÍ i
Bolti eladó: élehrriszeľ- és vegyi Bolti elacló: élelmiszeľ- és vegyi Bolti eladó: nrĹĺsza]
a d m i ll i szt
rĺic i ĺĺ
áľu eladó
31 34r 0r 0010 3102
8 évfolyam
ánr elacló
31 341 01 0010 3102
duális szakképzés
31 341 01 0010 3t 03
8 évfolyarn
31 341 01 0010
8 évfolyam
Bolti eladó: nlházati eladő
3 1
05
52341 05 1000 00 00 Kultúrcikk-keľeskedo MĹi
52 341 01 0000 00 00
szakicikk-kereskedő I
érettségivizsga
8.
51 341 01 0000 00 00 Ve n d ćg l ĺiÍĺi s- i ĺIe g en.fo l' gĺ I o
Pincér
Vendég1átó-idegenforgalmi szakrnenedzser: átó szakmenedzser
éľettségivizsga
llt
33 81 1 02 1000 00 00
10 évfolyam
33 81 1 02 1000 00 00
duális szakképzés
33 81 1 03 1000 00 00
10 évfolyarn
33 8i r 03 i000 00 00
duális szakképzés
55 8r2 01 0010 55 02
s2 811 02 0000 00 00
A hdtľĺínykompenzdcid iskolában az SNI-s tłnulók Vonatkozásában külso szakemberęk óraadóként történő alkalmazásával valósul meg szakszenien BTMN-es tunulókkal többségi pedagógusok foglalkoznak (magyaĺ- és matematika szakosok), a diákok maľadéktalanul megkapják a szakértoi vél
eményekben meghatár ozott pluszóraszámot'
1l
Afelzĺírkóztató tevékenység meIlett kĺemeItJig1leImetÍordítottaka tehetséggoltdozĺísruis Innovticiók golldo7ĺisa (szaklnai' pedagógiai nyitottság, kezclemérryezés, öĺrĘ1esztés)
A
szakképzési profilukat igyekezrrek f-olyarnatosatr a munkaeľő-piac igérryelhez a|akítani, viszont ez az egy1k legnagyobb kihívás is: rrrivel lnagas rnuĺrkanélküliség jellelnzi térségüket, a tokevolrzóképesség alacsony, kevés igazodásí pontot találnak. s kívülľől, a gazdaság iľányából jovő elvárás nem Í'o galrnazócli k nreg. 8. Kossuth Lajos
Áltoláno. Iskolĺr, Egységes PeĺIagógiai Szakszolgálat
és Diákotthon bemuta-
tása
Az
intézĺlrélr.ytípusa: többcélú, ezen beltil közös
Az i ntézlllćrly Íělaclatai
-
igazgatásu közoktatási intézĺrrél-iy
:
Általános isko1ai oktatás (székltely: Rákóczi u. 1., teleplrely: I(ossuth u. 2. Egységes pedagógiai szakszolgáIatszo|gáltatásai
(teleplrely: Kossutlr u. 2.)
Diákottholri eliátás (telepheiy: Deák F u. i4')
Általá'los iskola 1948 óta látja el az alapf'okú neve1és és oktatás ťeladatait' l958-ban a trregyéberr rrrásodikkérrt kapott engedélý az iskola élrek-zelrei tagozat indításáľa, s azota évfblyanlollkónt egy osztályban fblyik enrelt szilltĹi ének-zerlei képzés. 1992-ben kezc]ték el e1so osztályłól talrítani az inÍbrrnatika tarrtárgyat általános tairtervű oszÍályainkbalr. A felső tagozatorl rnáľ heti két óľában oktatják e tźlľgyat.Diákjaik a 8. osztáiy végéľejó szitrtelr lraszrlálják a szánítőgépet, közülük nélrárryan több moclulból ECDL vizsgát tesznek. 200ó-ban a HEFoP 2.|.6 pályázat segítségévelkerült bevezetésre a kompetencia alapú oktatás szövegéĺ1ésmajd matenratika talrtárgyi területeken. A TAMOP 3.1.4 pálytlzat lehetőséget adott a XXI. század oktatás- nevelés módszeľeinek' talrulásszervezési módjainak, eszközeirrek széleskörű bevezetéséľe,mely nemcsak a tantárgyi óľákon' hanem atanőrán kívüli tevékerrységeksoľán is lrangsúlyos szeľepet kap. A TÁMOP 3.3.3 pá|yćlzat aŻO}3-ban bevezetett és tovább fejlesztett lrátrárrykornpelrzáló esélyprogratnot, jó gyakorlatokat, itltrovatív rnunkát hoľizorrtális tarrulással, rnĹrhelyrnunkákkal, referencia intézrnényi talá1kozókkal rrépszerĹrsítette. Pá|yázatalkkal, a taneszköz llonTlativávaI, az önkormányzattámogatźsával pedagó giai eszkozparkuk jó színvonalú, moderlr. S zemé ly i fel tét e l :
3 0 p e da
gó
g
us ĺíll ĺish e Iy+
7,3 8 te c h nik
ai
ĺtI I ĺts It
e
y
I
TarrtestĹilęt a pedagógiai és módszertani újításokra nyitott. Beiskolázási rnutatóik' VeľSenyerędrnérryeik, továbbtanulási mutatóik elégedettséget tükröznek a partrrereik és a város iakói köľében. E
gvséees Pedaeó qiai Szakszol gálat
-2005-ben szeĺvezőďott, melynek feiadata a logopédiai ellátás biztosítása Kisújszállás és Kęndęľes város kozigazgatási területéli. -2008-ban feladatellátása bővült ( nevelési tanácsadás, gyógýestnevelés, továbbtanulási és pályaválasztási tan ác s ad ás ) Ki súj s z á1 ás kozi gaz gatási t erul etén' 1
-2011-tő1 a város intézményeiben iskolapszichológiai
Személyi feltétel : 8,6 pedagó
g
us állds
It
ellátás is biztosított.
ely+ 0, 7 5 technikai dlllÍs ltely
12
A szakemberek
foglalkozásokat vezetnek: iskola elokészítő fog1alkozás, ĺnozgásterápia, tarrulásrnódSzeltan, konfliktuskezelo trénirlg. Az isko1apsziclro1ógus a beilleszkedési és lnagatar1ási problérnákkal küzclo tarrulók llellett segíti a Tehetségpont ( Arany János Ált. lsL.) munkáját. Diákottlron a napi munkájuk mellett teľápiás jel1egĹr
19ó3-ban a tarryavilágban é1ő talrulók hétközi megsegítéséľejött 1étre. A tallyavilág eilréptelelrecĺése
ota ahátrálryos lrelyzetĹi és veszélyeztetett tanulók kapnak itt elhelyezést. A cliákotthon 1éte esélyt teľęmt a HHH tanulóknak a rnindelrlrapos iskolába járáshoz, a tankötelezettség teljesítéséliez,a|enoľzsoiócl ás elkerri1éséirez'
Szeméĺyifeltétel:1 pedugĺigĺtscillĺÍsltely + 2,25 tecltllikai ĺilltíshely 6.
A Kt. 88.s (6) bekezdésébenfoglalt követelmények teljestiléséhezszÍikséges gaľanciális mek jelenlegi helyzete a fenntaľtói jog átadásáľa vonatkozó tervezett intézkedésekben
o
Az éľiľltetttanulói kör
ele-
szárnára biztosítottnak tekintłreto a megkezclett tatruhrrányok azolros
f-eltétel ek lrrel1ett tör1érrő fol ytatása.
a mál'mĹĺkodo szakirárryok, a nevelési-peclagógiai pľogľanr és a helyi tatrterv továbbvite1ét, valatnilrt a fellnello retrclszeľ töľvényi eloíľásálrak (I(t'121SS (r) 10. pollt) éľvélryesülését jelenti. A baptista egyház gaľarltálja a vl|ágnézeti serrr1egességet. u g))et'tyľekekiĺclnlĺlĺjk,s'zamarcl 'salllllliĺ1,'cll hiĺćleĺikölelczeĺĺ.s'égeĺ nelll Ĺrnuk elći, unliĺ kíntiĺlluk,ĺĺĺ;bullĺlz öllkallĺc.s''s'ég eĺvćĺ ľclĺllc?k'ĺchciĺbizĺo'sĺĺjakcl yiĺagnézeĺi^s'emlege,s's'égeĺ, tl91łcl117ĺkkĺlľlltti's'eŠ)lhc1zaknĺlki.ĺ leheĺ(i^s'égcĺĺltĺnukal'ľt'ĺ, hĺlgy clz inĺéznlényekbenhíl,eik ,s'ztinltil'tl fogluĺkozcl's'okcĺĺĺcĺľĺ's'clllĺlk'' E'z'
.
A megfělelő szírrvorralról töfiérrő gondoskodás teljesülése biztosítottllak tekintirető a lneglér'ő táľgyi f'eltételekkel, valamitrt a változás elotti pedagógiai szolgáltatások lninoségélrek r-negtar1ásávai. A személyi fęltételek tekintetében jelerrlegi irrtézrrrényihunrán eľoÍbrľás1eĹecli a szukségletet, Iétszám rnódosítását és osszetételének váItoztattsát lrem tervez1k. Így biztosítva vannak nevelo-oktató murrka jogszabályban előír1 személyi feltételei'
. A
világrrézetileg elkötelezett nevelést nęm választó tanulókra voľlatkozőan folyanratban vannak a Jász Nagykun Szolnok Megyei Közoktatás-felaclatęllátási, Intézményhálőzat- rnűködtetési és Fejlesztési Teľv alapján az érintett tanulók tanulmárryai folýatásához biztosító örrkorrnányzati egyeztetések, amelyeklrez szükséges a J-N-Szolnok Megyei Konnánylrivatal szakmai irodája közĺeműködésének igénybevételę. Az örrkormálryzat az egyházi intézménybe keĺulo tarrulókľa vonatkozóan a megkötendő közoktatási rrregállapodásban garanciźlkat építbe arranéze, hogy a Kt. 88.$ (6)-(7),4.s (7) 4/A.s(1)-(2) bekezdésekberr meglratározott alapelvek és eloírások ne séľüljenek. Ezen garanciák egyike a jogutódlással tör1éno megszüntetés, rneiynek kapcsárr a tanulói jogviszony, illetve a kollégiurni tagság jogviszony rrem sérül.
o Az arányÍa|an teher tilalmát
Kt. törvény i21.$ (1) bekezdés 3. pontja határozza meg, mely szeľint: ,, aľćłnyĺaĺan ĺeher: ha a gyeľmek, ĺanuló az óvodai nevelésĺ,i'ykolai nevelésĺés okĺatásĺlényegesen nehezebb koľl,łlményekkazot vagy jelenĺős kaĺĺségnovekedésmeĺĺeĺĺtudjcĺ igénybe venni, .figyeĺembe véve a gyermek, tanuló éleĺkoľát,sajáĺos neveĺésiigényét(pl a változás miatt a nevelési-oktatási intézményeléľéséhez szükséges időĺaľtam.jelentősen megneveĺési-oktatási csak tomegkazlekedési eszkozzel, tobbszÓľi átszćilnövekszik; a inĺézményt lóssal leheĺ megkozelíteni)"; A tervezett megoldással (fenntartóváltás) - aránýalantęher az érintettek köľében nem jön létre. Azzal hogy az oktatő-nevelő tevékenységigénybevétele változatlan helyen és módon történik, senki számára nem kele[kezik artnýalan teher. Az isa
13
átadása is megtör1énik így a kola átadásźwa\ a diákotthon és az azt kiszolgáló létesíĺnériyek távol 1akó tanulók szamźlra sern keletkezik aľárrýalatr telreľ. A Baptista Szeľetetszolgálat E'gyhć,zi Jogi Személy olyarr iskolát vesz át, amelybelr biztosítottak az oktató lrevelő lnulrka törvérryben meghatározott fěltételi' Nincseĺrek kilraszlrálatlan, kapacitások' az eredményesség és lratékonyság mutatói jok' Az átacló Kisújszállás Váľos onkorrnányzata az irrtézmény átaclásával csökkenti ölrkélrt vál\a|t teĺheit, ezáItal t-er-urtar1ásábalr lnaľacló rrem kozoktatási intézményeit jobb kondíciókkal rnĹĺködtetheti. A lnegköteĺrdő kozoktatási rnegáilapociásbarr ľietrr ľögzítlreto olyan koľülrrrény rn'ely az átaclásban érilltett szereplők bánnel yikére aľárrýal arr tet'het j e1 enterre.
7. Osszegzés I(isújszá11ás Váľos Ölrkorrrrálryzata - öllkérrt vál1alt f-elaclatként - jelelrleg Íěnrltartója AlapÍbkťr Művészetoktatási Intézmérrynekés az I11éssy Sándor Szakkozép- és Szakisko1ának és kötelező f-eladatairl belül láĘa el az Kossutli Lajos Altalános Iskola, Egységes Peclagógiai Szakszoigá1at és Diákottlron Váľosi ovodai Intézrrrényfenntar1ását.
fenntar1ói jogot át kívállja adni a Baptista Szeľetetszolgálat Egyházi Jogi Szernélynek Azćltadás szárrdékáról az önkotrnályzataz1990. évi LXV. töľvény 115.$ (5) f'oglaltaklrak rnegfeleloen dörrtött. (180/201Ż. Uv . 24') számu orrkorllárryzati határozat az onkolrnálryzati közoktatási intézr-nényektovábbi fenntar1ásának és rlrűköcltetésélrek 1ehetoségeirő1) Eľľol hatáľiclon belül ér'tęsítettea Jász- Nagykun- Szolnok Megyei l(onnányhivatalt. Az átacĺó önlĺorllrálryzat és az átvevo Baptista Szeľetetszolgála| Egyházi Jogi Szelné|y 20|2. augusztus 3 1-i át-
Mind a négy inÍéztnényeesetében a
ac1ást tĹizte
A
ki célul.
teľr'ezett intézkecjések tr-legfelelrrek a Kt.88.$ (6)-(7) bekezclésében tbglaltakr-rak. Az átadáSátvétel ręalizálása a lnegkötenclo közoktatási rrregállapoclásban tońénik. Az önkotrnányzat és a a Baptista Szeretetszo|gálat Egyházl jogi Szellély közott lnegkötendo közoktatási rrregállapodásba gaľanciákat építbe arľa vonatkozoan,lrogy éľvét-ryesülrreka közoktatási töľvény 4 $ (7)' valamint a 4/A.$ (1)-(2) bekezdéséberr rrreghatározott alapelvek
A beépítendogaranciák közül külonösen hangsúlyosak a következők: c Az új fenrrtaftó felmenő ręndszeľben vezeti be pedagógiai pľogramj át, így a jelenleg érintett
talrulók a megkezdett pedagógiai program és lrelyi tantęrv alapján fblytatják tanulrnányikat Jogutócllással való megszüntetés' melyrrek kapcsárr a tanulói jogviszony ilietve a kollégiumi tagsági viszony rrem sérül. Az iskolában a rrevelést és az oktatást a Kt. 114.$ eloírásairrak megfělelően ingyenesen biztosítják a tanulók tészérę. Az osztźllylétszámok kialakítása soľán figyelembe veszik a Kt. 3' szánll lnellékletébenrögzitett étszźlmel ő íľásokat. Az óvodai' iskolai szakmai munka színvonalát jelenlegi szinten fěnntartják A meglévo szakernbergáĺdát tovább foglakoztatják, a dolgozők béréta jelenleg éruényberr l év ő kö z al k almazotti b érszínvonalon to vább ťlnanszir o zzák Yállalják az épiletęk és az infi'astruktúra á77agának ferrntar1ását
o o o
1
C o o
Ezen szakvéleménymeghozatalakor kiernelkedoerr fontos annak vl,zsgálata lrogyan éruényesul a Kt' 8 1 $ (2) bekezdésben megfogalm azott ,,Ha az (1) bekezdés e) pontfu alapján kłittitt kiizoktatási megállapodás alapján az önkoľmányzati feladatellátásban olyan nevelési-oktatási intézmény műkiidik kłizľe, amelyik vallásilag vagy világnézetileg elktitelezett, a megźlllapodás megkiitése nem mentesĺti a helyi tinkormányzatot a feladatellátási kötelezettsége alól azon gyeľmekek tekintetében, akiknek a szülei nem akaľják vallási' illetve vi|áłgnézetileg elktitele_ zett iskolába jáľatni gyeľmekiiket. .
t4
Ezekľe a szülőkre, gyermekekľe, illetve tanulókľa a közoktatási megáIlapodás miatt aránytalan teher nem háľulhat.'' követeirnérry. Enľlek oka peclig az,hogy I(sťljszállás Váľos olrkolrrrányzatavalalnelrlryi közoktatási intézĺnényét egyházi fenľrtattásba kívánja adni. Ezen dileĺnrna feloidását biztosítja a Baptista Szeretetszo|gálat E'gyllázi Jogi Szenrély á1tal aclott rry|Iatkozat, alni Szerint ,,{t gyeľnlekek/tanulók szĺinĺÍrasemmilyen hitéleti kötelezettséget łlent ĺrnak elő, cĺruiĺkíndĺľluk,clbbclłl clz onkénĺe.s's'égeĺvéĺyclllĺúk'ĺehaĺbizĺosĺtjtíka vilĺÍgnézetisenlIegességet, ugyclnclkkoľ nlćls egyhazcĺkncĺk is'leheĺő'ségeĺclĺlnĺlkuľľtl,ho91ł 111 inĺézményekbenhĺlleik s' z d nl ci ľ cl fżl gl cĺ l ko z a s o kcĺ ĺ ĺ cn' ĺ's'cl n cl k,'' Minclezek rnellett jelzem,llogy az átaĺlĺíÖnkoľmányzatnak a Kt.88.$ (6),(7),(8) bekezĺlése értelmében további ktitelezettségei vannak.
A fentiek alapján az Alapfokú MíĺvészetoktatásiIntézmény az Illéssy Sándoľ Szakkłizép-és Szakiskola a Kossuth Lajos Általános Iskola, Egységes Peclagógiai Szakszolgálat és Diákotthon és a Városi Óvoĺlai Intézmény fenntartásának átaclása a Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személynek nem jár a tanulők számára aľánytalan teherrel és a feltárt dokumentumok alapján biztosítva van a megfelelő színvonalon való további műköĺlés.
A negkötelrclo közoktatási megállapoclásnak
és az ahhoz kapcsolódó egyéb rrregállapodásoknak, nrinĺlelr tekintetben nreg kell fele|ni a lril,atkozcltt és kapcstllócló .jogszabályokrlak, ezetr vélelrrélry tekilltetében különöserr a Kt. 88.s (6) bekezclésében Íbglaltzrknak.
Toľökszerrtrniklós,
2012. május
1
2'
Budai Ferenc közoktatási szakétó
15
SZAKERTOI VEĺ'EME|{Y
A KISUJSZALLASI
Az Aľany János Áltuláno. Iskola
és a
Móricz Zsigmond Gimnáziu m, Kozgazdasági Szakkĺizépiskola és Kollégium fenntartói jogának átadásáról a Kisrĺjszállási Református Egyh ázkozségnek a
közoktatásróI m
e
szóló 1993. évi LXXIX. törvény 88. $ (6) bekezdésében
gfo ga
l
mazott követel
m
ény telj
esü
lése tárgy ában
Készítette:Budai Ferenc közoktatásj szakértő
l.
Adatok, hir'atkozások
1.1.
Aclatok
A szakéńoi vélenrényrrregrellclelője
Váľos orrkorrnárryzata 5310 Kisúiszállás Szabadság téľ1. Ararry János Altalános Iskola 5310 KisújszálIás i(álvin út 3 és a Mőricz Zsignrond Ginrrráziurrr , Közgazdasági S zakközépi skola és Kol1égiI(i súj szál1 ás
Az éľirrtettirrtézrnérryekneve, cílrre
ulTt
A
fenntar1ó álta| teruezett ilrtćzkeclés
A szakértoi rrrurrka célja
A
szakér1o
ac1atai Szakértoi iĺ]
r.2.
Név: Szakteľület: llr'zillt, szálrra:
5310 l(isúiszállás Széchenyi út 4. Nevezett intéznrélryek fenntartói jo gáĺrak átadása a I(isújszállási Refbnnátus Egvházkozsésnek A teľvezett intézkedésjogszeľtiségének vtzsgtiata a közoktatásľói szóló 1993. évi LXXIX törvérry 88.$.(ó) bekezdéséberr ľöszített követe1rnélryek alapján Budai Feľenc Talrügyigazgatás 01ll419-0Ż
Módszeľek
A szakértői mulrka
nród-
Módszeľęk
Infonnációforĺások
Dokumentumelemzés
Eloterjesztés I(isújszállás Váľos Po1gáľmesteĺétol (Ż01Ż. ápr. 24-i önkormányzati ü1ésre),,az önkorm ányzati kozoktatási intézmények további fęnrrtartásának és mťrköd és éĺrekl elretős égeiľe''; Kisúj szá11 ás Váĺos onkonnányzata Képviselőtestületének l80/201Ż. av. 24.) számu o nkorm áĺr y zatí határ o zata'. az önkonn án yzatj közoktatási intézményektovábbi felrntartásárrak és mrĺködésének 1ehetősé-
Szerei, a rendelkezésre áiló
irrformációforrások
geirő1.
Közoktatási megál1apodás tenĺęzet Kisújszt;Jlás Város orrkormányzata és a Kisújszállási Reform átus e gyházkö zs é g kö zött. Megállapodás (munka anyag),,közoktatási intézmények fenntartói'' jogainak és kötelezettségeinek átvételéről a Baptista SzeretetszolgálatEgyházi Jogi Személy és Kisúi szállás Váro s onkormányzata kozott'
Szándéknyilatkozat a Kisúj szállási onkonnányzati közoktatási intézrnérry ferultańói jogállak átvál1alásáľól. Az Aľany János Aitalános Iskoia és a Móricz Zsigrnond Girnnáziurn,Közgazdaságl Szakközépiskol a és Ko11 égium A1apító okiľata; l rrt ézrrr érr yv ez eto k á1 t ai k é s zít ett tá1 ékoztato az intézmérryekbenfolyó oktató-rrevelő rnuĺrkákľól és az átszeľyezéssel kapcsolatbau.
TeľvszerĹi beszé1getés
l{eczę Istválr Kisújszál1ás Váľos Polgáľrnestere Dľ. Varga Zsolt 1egyzó Kocsi sné Monoki Juli anlra osztá|yv ezetó
A szakéĺtoitnutrka
trrócl-
Móclszerek
lrlÍbnnációforrások
.Iogszabá1yi
A közoktatásľól szóió 1993. évi LXXIX.
megfě]eltetés
töľvélry 88.5S.(6) A közoktatásľói szoló 1993. évi LXXIX. törvény 88.$(7)' (13)' 4 $(7),
szeľei, a ľerrdelkezésre á11ó ilrfb 1]Iorlllac1o rlrráci o t'oľľáso IoľľaSok
Egyéb jogszabályi hivatkozások
4/A. $(1)-(2), 88.$ (e)-(10)
121.$(l) 10. pont 81.$ (1),(2) 1 18. (7)
Nęmzeti közrręvelésről szóló Ż011. évi CXC. Toruény 32.$ (1)-(3)'
1
.3.
Részletek a lrivatkozott jogszabályok körébol
8856)
,,A helyi onkormúnyzctĺct közokĺaĺcÍsi intéznlényéĺ,ilĺeĺveegyes szolgdlĺclĺćlselldĺásáĺ - ľészbenyagy clkkoľ szeľvezheĺi ćĺĺ,ha cĺz cldoĺĺĺevéegészben - akkoľ szĹinĺeĺheĺinleg, kozokĺcĺĺásiinĺézményéĺ kenységľől, szolgálĺatćĺsróĺĺovábbra is lnegĹelelő színvonalon gondoskodik oly módon, hogy annak igénybevétele cl gyeľrueknek, ĺanulónak, szĹilőnek nem jelenĺ arányĺalan teľheĺ..... A kozoktatdsi szakértőnek abban a kérdésbenkell ćĺllásĺfoglaĺnia, hogy a javasolĺ megoĺdás biztosíĺja-eaz cldotĺ tevékenység, szolgáĺtatás e bekezdésben meghaĺáľozottak szerinĺ toľténő ĺovábbi ellátását.'." 88.$(7)
,,A heĺyi önkormányzat a tuĺajdonćĺban lévő nevelési-oktatási intézményĺulajdoni vagy fennĺartói jogát ľészbenvagy egészben akkor engedheti át világnézeti alapon szeľveződő vagy más fenntaľtóknak, ha azoknak a gyermekeknek, ĺarulĺóknak, akiknek a szülei nem akaľják az eĺkatelezett, illetve az
áĺadoĺĺnel,elési-okĺclĺds'iinĺézménybe'jdľcłĺnigyeľmekĹikeĺ, a s'zolgdlĺcĺĺćisĺĺovćłbbľai's megfblelő
szĺnyonclĺĺlnbizĺo's'íĺlclo11'mócĺon' hog.'clllllak igén1,beľéĺelea gyernleknek, ĺclllĺĺlónclk,s'züĺőnek nelll ielenĺ uľćĺnvĺcĺIclnĺeľheĺ.Ennek eldönĺé.séhezbe kell szeľezni cl .f(ívárosi, nlegyei önkorlłldnyzclĺ _'s' zcl /a, é I e nl é n1l[ 1' " fě i l e'ĺ zĺ é'ĺi ĺ e ľýr e épí ĺ e ĺ ĺ 88.$ (8) s'zĺĺ]ł,éĺenléry:.,Hcl u he|yi Önkol'llltil'lyztlĺ cl'fől.,ciľo.s'i' nle91;ei önkoľnlúnyzclĺ./blleszĺési ĺenłľeépíĺeĺĺ
meg kívánla s'zlinĺeĺni. iĺleĺyecl nevelé's'iközokĺcĺĺci.siinĺéznlényéĺ eĺlenĺéĺe's'en ében.f'ogĺalĺclkkclĺ .s':eľv Iuw neln hel1,i önkornlan)lzt.lti ľlenl ćĺllclnli oklclĺás'i inĺéznlényĺuĺajcĺoniy6191;.f'ennĺĺĺľĺĺii 'fogciĺ ré'széľeľé.szben vug1l eg['5'7ben aĺ kí:lciltĺcĺengecĺni. cl dönĺé'shez a helyi ônkormćĺľlyzaĺokl'ĺjl .f'ennĺcĺrĺĺ5 (2) bekezdésébens'zcĺbťĺlyclzoĺĺ nlinő'sĺĺeĺĺ ĺobb'segľ'e vCĺI'7 s'zóĺó ]990. éyi ]'XL'' ĺöryény l5. 'l-rirr,1, (ő)-(7) bekeztĺé.sben.fbglclĺĺcĺkclĺ'" 'szĺikség'Az i/1l lľlĺidonhozoĺĺdi)nĺé.snéĺi's'.figlele nlbe kell venni a
81. $ (1) " Hcĺ cĺ neyel.é.si-okĺclĺasiintéznlényĺnem heĺyi önkoľmćĺnyzĺĺĺ,illeĺve neru állclnli szent ĺcll'ĺĺcĺ.ĺenn inĺézménykénĺ cl) cĺ nel,eĺé'si-okĺclĺd's'iinĺéznlényvcllĺćls'i, iĺĺeĺvevildgnézeĺi ĺekinĺetbeneĺkÓĺeĺezeĺĺ ycl4y kikaĺhe' cl ĺcĺruilók.felvéĺelének elő.fblĺéĺelekénĺ i,s műkodheĺ, és' ennek nlegfbleĺ(íen a gyermekek ĺi valamel1l vclIĺa.s, yilagnézeĺ el/bgacĺd'ĺúĺ,cl neyeĺé,s'i. illeĺve peclclgĺigicli pľogľclnljcibcl beépĺĺheĺicl vcłllds'i, yilćĺgnézeĺieĺkotelezetĺs'égnek nlegfeleĺő ./ilozó./icli, etikcłi, kllĺlu'dlis ismeľeĺ'ekeĺ,és koľlúlozcl hciziĺ.lclĺ.jcł,kizúľhclĺ.jcluz e ĺöľ'yény 19' s\ (]) bekezĺĺé.s'cĺ)ponĺjdbcln szclbálytlzoĺĺ.jclg gyclkoľlús'ćĺĺ. jogokclĺ é's köĺcĺezeĺĺségerencĺlsen cĺ gl,eľ'mekekľ'e, u ĺcllluĺĺ5kľclcl l,aĺĺú.s'g),clkoľĺc?'s''s'cĺlo's,szefiiggés'ĺłen keĺ allapíĺhűĺmeg,''' é's' u felclcĺaĺellciĺtis'ciél'l.feĺel(Ísheĺyi ĺlnkol'nlcill)lztĺĺ e) .,cl nevelé,si-okĺclĺtisiillĺéznlén1l- u.fenl'lĺcĺl'ĺĺj (cl ĺol,cibbicĺkl:cln. kozokĺaĺd,s'i nlegc?ĺlclpoclci's:) kaľeĺeikt;zt;ĺĺíru.sbaĺimegc?ĺĺcĺpĺlcĺci'y ka;zt;ĺĺĺéĺľe.jöĺĺ yeheĺ llleghclĺaľozĺlĺĺ önkonnanyzclĺi f'elclcĺclĺĺlknlegl,cllĺ5síĺúsćlban.A kt;zokĺclĺticlz e ĺörvényben rés'zĺ g1leľnlekek, ĺanulók 'szdnldra inpylenę.9'5'[ y(|ift' si megallcĺpoc{ćĺ'ykcľeĺei köZÖĺĺ t.ĺ neyeĺés'é.s'okĺaĺas'cl cllkclĺnluzni kell clzokcĺĺcl szclbdlyokcłĺ, cĺmelyek cĺ helyi ön_ ĺoyábbúcl gyeľmekek, ĺanlllĺ5k.fěĺvéĺeléľ'e inĺéznlényekrevĺlncĺĺkoznctk,és'nem ĺeheĺulkalmclzl'li cl cĺ) pollĺbcln koľnlćmyzcĺĺiłleveĺés'i-okĺcĺĺc|ĺs'i (3) bekezdés'ében nleghaĺćĺrozoĺĺ.fbĺcĺdaĺok elĺáĺas'áľcĺcl Kĺlľ'Az e ĺdn)ény 8ő' .foglcĺIĺclkaĺ. 'ł-i,rr,1, n1e8))ei.iogl'i vću'os kĺ;ĺelez(í mány cilĺalanos haĺćlskt;ľĹíĺeľĹileĺiťLĺlclnligclzgatdsi 'yzeľvével, cl 'fővćłros', kaĺni." kozokĺclĺási megćĺllctpoddst ctz leheĺ e'yeĺén onkormdnyzcĺĺĺcll .feladaĺa
alapjdlt ctz öllkor(2) ,,Hĺt uz (1) bekezdés e) polttju ulupjún kötött közoktatdsi megĺíllapodĺís ktjzre, amelyik valIdsilag intézmény míĺktjdik ol)lull nevelésĺ-oktatúsi mĺínyzatifeladatellĺÍÍlÍsban vagy vilĺigllézetileg eIkötelezett, a megĺÍllapodĺísmegkijtése nem mentesíti a ltelyi t)ltkoľmón1)zűtot a feladatellĺittÍsi kötelezettsége alól azon gyermekek tekintetében, akiknek a sziilei nen akarják vallúsi, illetve vilcignézetileg elkötelezett iskolúba júratni gyermekiiket. Ezekre u sziilőkre, gyermekekre, illetve tanuIókľa a közoktatĺÍsi ntegőllapodds nliatt aľĺÍnytalanteher nem ltĺírulltat.'' 88.$( 13)
szĹĺnik nxeg, ű nleg'szĹĺnésnem érinĺicĺ gyernlek ,.Hcl cl nevelési
450)
,,A kozoktatás' szeľvezésében,irdnyíĺásában, múkodĺetésében,feladatainak végľehajtdsćlban kazremĺikodők donĺéseik, inĺézkedéseikmeghozatalakor a gyeľmek mindenekfeleĺt álló éľdekétveszik figyelembe. A közoktatásban a gyermek mindenekfeĺeĺt álló éľdekekaĺanosen, hogy
cl) cĺz e ĺoľvénybennleghclĺćĺľozoĺĺ szolgállclĺdsokat nlegfblelő szĺnvonaĺon bizĺo^síĺ's'ákľé's'zéreoly nlodon, hopg'' cĺllllak igénysęy[1gle ne jelenĺ's'en .yzťlnldl'a cu'ányĺclĺűn terheĺ,
b) cĺz e ĺöľvén)',ben nleghaĺćĺrozĺlĺĺak 's'zerinĺ ĺninden segĺĺs'égeĺruegkaplon képe.s's'ége'ĺeheĺ^sége is'nlereĺei.fblycultclĺĺl's'kors'zeriÍsĺĺé's'éhez, kibĺlnĺcĺkozĺclĺti's'c'ihoz, szenléĺyi'sége.fejĺesztés'éhez, a ĺÖbbi g1lę1'111ęft, c) ĺigyeiben nléĺĺan),o.scln,htlmcinusu.ł'l, l,cllclnlennyi ĺényező.figyeĺenlbevéĺeléyel, a ľencĺeĺkezés'ľeálĺó leheĺős'égek köziiĺ s'zcimtiĺ'cl ĺegketĺl,ezőbbeĺ ĺclłltllĺ5el'tlekeillek nléľĺageĺć.s'éveĺ, l, a l cl,s' zĺvcl ĺĺö n ĺ's' e n e k'' łA.5l'(1)-(2) vćgl'ehĺiĺt?'s'tibun köz,,A közokĺclĺĺi's' 's'zeľvezésében.il'anyíĺd'sabałl,nlt|ĺköcĺteĺésében..fbĺcĺcĺclĺcĺillcĺk nleghozclĺclĺclkor uz kapcsolclĺtl.s danĺés'eik,inĺézkecĺéseik ľenlĹĺkt;cĺőkĺl gveľmekkel, ĺĺlłluĺĺjvul n ti's' nl ĺj ĺĺköľ e ĺ e ĺ nl é n1, é ĺ ko ĺ e l e s' e k nl e gĺ cl ľ ĺ an i. e Š)le n ĺ ő b Az egyenlő btillćl's'lllĺitĺkÖlleĺelnlényeclĺcĺpjcincl kĺlzokĺuĺćl'sbclnmincĺeľlgyeĺ'nleknek, ĺunulĺ1nĺĺk.jĺlgcl, c?
hogyt vele ö's''s'zehu's'ĺlllĺíĺhulĺjhel1lzeĺben levő nlás' 'szenlélyekkel cĺzono.s.fblĺéleĺek's'zeľinĺ ľés'ze.sĺ.iĺjdn y e ĺ Ĺi k cĺ z o ll tl's's' z ín y o n cl ĺ li e l l á ĺ a's' b cl n. "
A nemzeti ktiznevelĺísľőlszóló Ż011. évi CXC. töľvény az egyházi fenntaľtásľól tében. 2012. szeptember l utáni állapot
a
jövő tekinte-
egyhcÍz ĺaľĺja.f'enn. 32. s (]) ,.I-Iu cl nevelé's'i-okĺatci's'i illĺézményĺ (2) Ha clz eg1lfu6i- ĺl Koľ'lllĺillłl1nĺtl köznevelé's'i ĺ'elclcĺclĺokeĺĺdĺťl'sćlrcl i's'kiĺeľjecĺ(inlegĺillu1lĺltĺa.s'ĺköilleĺéke,ykoľmdnyhilłclĺclĺ,(lyoĺĺcle's'eĺéncĺ ĺelepĹiĺöĺĺ'cl neyelé.si-okĺaĺa.s'iinĺéznlény'székheĺyeszeľiłlĺ eg1lolcĺuĺtinyilcltkozclĺcil,ul l,ciĺlĺllitltlz tiĺĺullli,öľlkol'lllcitlyzLtĺi ĺé'siönkol'lltcillyztĺĺ l'é.széľelnegkĺilcĺĺ;ĺĺ ycĺĺó l,alclminĺ köĺelezeĺĺ's'égeĺvťĺllcllcl ĺtlłlulĺjk/e ĺztiľkĺ|zĺtltĺi'scil'tl közl'elníĺköclé's'ĺ, fěltltĺĺlĺelĺciĺci's'bun l,tll,lĺlĺkozo ĺ'elucĺalokelĺciĺci.s'ciľcl.Az egyoĺcĺclllinyilcĺĺkozcllcllclpjcin cĺ kĺlľntc|ĺnyhil:clĺulclz egyhtizi fennclz utĺĺlĺĺ ĺclľĺci.s'tiinĺéznlén1lĺfěĺves'zi a kôzneveĺés'-'fb.ile'ľzĺé's'iĺeľybe.Az egyoĺdalti Ąliĺclĺkozűĺĺéĺelére jĺlgo's'ulĺ. jogi egy,s'ége i's' .s'zclbcily:clĺcl .s':eľinĺ szeľvezeĺi epxlhúz beI's(í 's':enlélyiséggel.felľuhćlzoĺĺ (3) A nyiĺcllkozuĺllak uz ulcibbiclkctĺ kell ĺ'cu'ĺcllmclznicl: cl) cl nevelés'i é.g okĺclĺťlsi'fělacĺ.clĺokuĺ, b) cĺ fěĺlleheĺő gyeľnlekek, ĺanulok szánláĺ, ĺeljesíĺé's'ével és clz is'koIcli neyeĺé'sc) clz ĺ5vodcli nevelési.felcĺdaĺokban,cl ĺąnkoĺelezeĺĺség oktcĺá s s cll o s s ze.fi)ggő ./'el adclĺo kb an va l ó r é szvételt, " yáĺĺcĺĺĺcĺ. d) clzĺ cĺz icĺő's'zclkoĺ, cĺnleĺyľecĺ .felclclcĺĺelláĺćĺsbanvclló részl,éĺeĺĺ
2.E|őzmények I(sújszállás Város onkonnállyzata a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiak_ ban Kt.) 8ó.$ (1)-(Ż)bekezdésben meghatározott kötelező feladatokon túl, önkérrt vállalt f-eladat keľetébęrrgorrcloskodik a középiskolai és szakiskolai ellátásľól, a kollégiumi nevelésről,valialnirÍ az apťokú rnĹivészetoktatásľó1. és az önkérrt váilalt közoktatási ťeladatok ellátását végzó irrtézményľendszeľrnttköcltętése a város éves költségvetésének jelentős ľészétteszi ki. A fent nevezętt intézményekesetéberr a nonnatív támogatáson felül 2011. évben Arany János Általános iskola esetéberr 8l532 eFt, a MóríczZsigmond Középiskola esetében 36900 eFt önkoĺmányzati támogatást kellet biztosítani a tnűkodési feltételeklrez.201'2 évben lrasonló, de valamivel szűkebb költségvetés keľetein belül gazdálal
A kötelező
kodhat akét intézmény Természętesen a város többi intézménye is jelerretős örrkonnányzatl támogatással működik. Azűj köznevelési törvény ĺendelkezik az anol, hogy 2013-tő| az óvodák kivételével állami fentrtartásba kertilnek a közoktatási intézmények.Ugyanakkoľ arra is lehetőség van, hogy az önkormányzatok az általános iskolai és a középiskolai nevelés-oktatást, az a|apťoku művészetoktatást, a kollégiumi ellátást, loväbbá az integráLható, sajátos nevelési igényu gyermekek, tanulók óvodai, iskolai,
kollégiumi eliátását, valamint mindezek tekintetében a fehrőttoktatás megszervezését el1átó inÍéznrények mĹiködtetését az államtól köznevelési szeľzodéssel ,,átvegyék". Ebbeir az esetben az állam
biztosítja a peclagógusok és a neveiő-oktató muĺrkát közvetlenül segítok illetrnényét és allllak járuiékait. Az ezen f-elül jelentkező összes rnűködtetési költséget az önkonnányzaÍĺak saját t'onásbó1 kell biztosítania' Elnellett vállainia kell, hogy az átvett intézményépületének áIlagát megóvja. A város mĹĺködőképességéĺrekfelrntańása éľdekébelrtehát szükségessé vált a közoktatási Í-eladatok jővőbeni el1átásának átgondoiása esetleges nrás Ĺenntar1ók, nregkeresése, bevolrása Ezt tánrassza aIá az új ollkonnányzati töĺvéĺry(2011. évi CLXXXIX. törvélry Magyaroľszág lrelyi örrkonrrányzatairo|) Ż012. január 1-jétol hatályos azon rendelkezése' alnely szeľilrt a települési öllkotrrrányzat akkoľ vállalhat számára lrern kötelező ťeladatot' ha alrlroz többlet állarrri tállrogatást lleln igélryel, és vállaláSa nem veszélyezteti alap1ěladatainak ellátását.
s (I) A
nagyobb gazcĺclscigi ĺelle.s'ĺĺőképességű,lclko's''sćig's'zcimt? ĺeĺepĺiĺe's'i Ónkoľnltiłlyzcĺĺ el(jírĺ kt;ĺeIez(Í és hcllas'k()ľ ellúlás'úĺ cll'll'lclk eĐleĺérĺé's'éyel ľlla.s'ĺelepĹiĺe's'i 's'zĺinltiru f'eIctcĺaĺönkornlťĺnyzűĺ l,ćtgy ĺćĺľs'ulćĺs'clönkénĺ akkoľ lldllcłlhclĺicl' hcl clzĺ cĺ) ĺl lclko's,s'úgi igények incĺokollúk, b) gcĺzcĺa,sćlgo,sclbbclnés legalább vćłlĺozclĺlclnszcĺkmcĺis'zínyoncllon;c') ĺöbbleĺ ćlllclmi ĺallt o gcl ĺ ci s i gé nyb ev é ĺ e l e n é l kĺil kép e s e l l d tn i' (2) A fělacĺaĺ- ĺ!s hclĺúsköľ vállcĺlćlsdľĺilcĺ ĺeĺepĹilésionkoľnldnyzcĺĺképvi'sel(j-ĺe's'ĺĹileĺe- cl e's'eĺén- ľellcĺeleĺben.ű ĺdrs'LtIćts' ./eĺclcĺuĺ-és hcĺcis'koľ eredeĺi cínlzeĺtjénekelőzeĺes egyeĺéľĺése ĺlcĺĺcirozcĺtbancĺonĺ.cl .fblacĺclĺ- é'y hclĺdsköľ yállaĺas' ĺeľyezeĺĺ icĺ(ipollĺ.laĺmcgelĺiz(íelllegcllćiĺ;l: hcil'ĺllll hĺ5nuppclĺkoľcibbcln. ... TöľyéłTl l,clg), nlegťillupocĺcis'e Iĺél'(jľe ľlcĺcĺkczć's'ćnckhitin1ltibun uz cĺltiĺĺi's'magkeztĺésének icĺőponĺlcĺcl cĺönĺé's'ĺkoyeĺ(j [v fcĺllllúľ'l' nupftl."
,,]2.
ťelazAľalryJános Általá'los Iskolának és a Móricz Zsigrnond Ginllráziulrr, I{özgazdasági Szakközépiskola és I(o11égiunrnak a I(isújszál1ási ReÍbnnátus Egyházi tblrntar1ásba aclása. I(isújszál1ás Város Polgárrnesterének Előteľjesztésę az átaclás legfőbb lépéseit,azok jogszabályi hátteľét' azintézmény jelerrlegi mĹikocléséĺrekjeiierlrzoit, Íőbb nrutatoit' valanritrt avárlrató költséglnegtakarítást rnutatja be. Millciezel< isrrreretében lrreľült
3.
A fenntartói jog tervezett átadásának tényei a szakértoi véleményezésidőpontjában
I(sújszái1ás Váľos Önkormányzati Képviselo-testülete - élve azzal a lelretoséggel, lrogy a közoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvérry 102. $ (l1) bekezdése szerint20lŻ. rnájus 31-ig dönthet közoktatási irrtézrnényeinek esetlegesen rnás Í-enntaĺtónak történo átadásáro| - megtárgyalta a fenntar1ásábalr lntiködő közoktatási intézményektovábbi ferrrrtar1ásárrak és rnĹĺködtetésének lehetőségeit, és az alábbi határozatothozÍa: 180/2012. (Iv.24.) számíl tinkoľmányzati hatálrozat az łinkormźnyzati ktizoktatási intézmények további fenntartásának és működtetésének lehetőségeiről 1
.)
Ez alapj án kinyilvánítj a azon szándékźt,ho gy
. .
20 1 2. szepternber i
-j
étol
Arany Járros Általá'ros Iskola ferrrrtańását az általa ellátott feladatokka| átadja a Baptista Szeretetszolgá|atEgyházi Jogi Szernélynek vagy a Kisújszállási Refonnátus Egyhézkozségnek, aZ
MóriczZsigmonđ Gimnázium,Kozgazđasági Szakközépiskola és Kollégium fenntartását az źitala ellátott feladatokkalátadja a Baptista SzeretetszolgáIatEgyházi Jogi Személynek v agy a Ki súj szál l ási Református Egylrázközs égnek, a
A képviselő-testület az
pontban megfogalmazott döntéséről ezen előterjesztés megküldésével felkéri véleményalkotásľaakozoktatásról szóló 1993' évi LXXX. törvény 102. $ (3) bekezdésében
2.)
1'.)
felsorolt szervezęteket. Felkéri az lntézményvezetoket aĺĺa,hogy az általuk vęzętętt intézmények alkalrnazotti közösségétol' óvoda-/isko1aszékétő1, az iskolai szülői szervezetÍől (kozösségtől) és az iskolai diákönkonnányzatto\ e vélelnényeketszerezzékbe' A képviselő-testüiet kéri az elozőekberr tělsorolt szervezętektől, liogy véiemélryalkotásuk soľárr fogalnazzák rrreg, elÍ-ogadlratónak tańják-e az önkonnányzaÍ 1.) pontban rnegfogalrnazoÍt szándékát az intézményük további f-enntar1ásáľól. A polgárr-nester1 pedig felkéri arra, lrogy a két örrkorrnányzatí, szakképzést Íblyatćl középfbkú iskola esetébelr rnegyei gazdasági katnara, valamint a Jász-Nagykun-Szolrrok Szakképzés-szervezésiTáľsulás vélelnérryétszeľezzebe. Továbbá sZęĺ'eZZę be a Jász-Nagykun-Szo1rlok Megyei I(orrnányhivatal által kijelölt szakéńo vélernényétaľól, hogy a tervezett megoldás biztosítja-e a az aclott tevékelrység, szo|gáltatás rnegt-elelő színvonaiorr történo további ellátását, valamilrt a i(orrnányhivatal lnegyei Ę1esztési teľvľe építettszakvélernényétaľról, hogy az önkolr-lrányzat az aclott tevékenységekľol, szolgáItatásokľól továbbra is rĺegÍěleloszírrvolralorr gorrcloskoclik oly lnóclorr' hogy azok igéllybevéteiea gyetrnekeknek, tarrulóknak' szüloknek lreľn jelent arálrytalan terlret.
Fele1ősök:
I{ęczę Istvárr polgálrrreste; és az éľirrtettirrtézményvezetők
Hatáľido: 201Ż. rnájus
14.
A
képviselo-testület t-elkéd a váľosban nrűködo, közoktatásbarr dolgozók éľclekképviseletével fbglalkozó szakszeľvezeteket is a - legkésobb 2012' rnájus 14-ig történő - vé1elnéllyalkotásľa' 3
)
Ezzel egy iclőben nregkezclocĺtek a tárgyalások az etrrlített egyházakkal és elkészultek a közoktatási rllegállapoclások teľvezetei, nrelyek ezen szakéľtői vélerrrény rrre1lékleteit képezik. .ł. Az
Aľany J:ĺnos Által'ĺnos Iskola ľĺiviĺlbemutatiĺsĺt
A kisújszállási Aľany János Általános Iskola 8 évfolyarnos általállos iskolai llappali relrclszeľĹi oktató-ĺrevelo lrrulrkát végez. Ezt egésziti ki sajátos rrevelési igényű és BTMN tallulok illtegrált oktatása. A Ż011l12-es tarrévtol esti oktatás keretében lelretoséget biztosítallak 1ó év fělettiek (alapvetoen Íělnőttek) számáĺ"a 7-8. évfolyamos bizonyítvárry nlegszerzésére' Millclell éviblyalnon emelt szirrtű spor1csopor1ot működtetnek, a7so tagozatban rninden tanuló heti egy alkalorrrmal lléptárrc-oktatáson vesz ľészt.Minderr évfolyarnon, összesen 5 kompetencia teľületen alkallnazzák a koĺrrpetencia alapú oktatás ęlerneit Az iskola lráľorn telken, négy épületben végzi tevékerrységét.A közpollti épület 198O-ban épült, lromlokzati felújításra szorul. 3-8. évÍ-olyamigösszeserr 14 osztály kenil itt elhelyezésľę. Az udvaľi épületben teclrnika teľęm és karbantartó műlrely található. A nélrány éve teljeserr fělújítottSzabadság téľ2. sztlm alatti épületben az |-2. évfolyam 4 osztźllya és egy rnelegítőkonylrás étkező, va|amint tonraszoba kertilt kialakításra. Sportudvar mindkét épületlrez taĺ1oz1k. Iskolai könyvtáruk és vele egy épületben két fejlesztőszoba, és egy csopoftbontásra alkalrnas szükségtanterem - a közporrti épĺilettelátellenben, azutca rnásik oldalán található. A 3-8. évťolyarnosok az iskolai könyvtárĺal egy telken, önkományzati ferrntafiású étteremben ebédellretnek. Ecsegfalva lratáľábat-l, a Hoftobágy-Berettyó par1jáll kezęiésükben Van egy csónakház js. Épületeik áitalárros állapota jó' illetve megfeielő. A ,'szetnünk fénye'' program keretében minden épület ftĺtés-és világításkorszerűsítésemegtör1érrt. Az épületek felszeľeltsége, az oktató-nevelő munkát segíto eszközök az źúlagosnál jobb minőségben állnak relrdelkezésre. Az iskola 11 aktívtáb7ával,3 infonnatika teremmel és egy osztályra való tarrulói laptoppal ĺendelkez1k. Ez elsosorban az e\őző évek sikeľes pályázati munkájának köszönhető. Minden épületben teljes konĺ az jntemthozzáférés. Az informatikai eszkozök folyamatos fejlesztése, és a fokozott igénybevételnekkitett sporteszközök ľendszeľes pótlása látszik a közeljövő nagyobb any agi terlret j elentő feladatának az ingőságok koĺében. A tanulók szociokulturális helyzete fokozatosan romlik, az IPR ľendszert a kezdetektőL alkalmazzák, igyekeznek ahalmozottanhátrćnyos helyzetű tanulók iskolán belüli helyzetén javítani. Az integľáciő megvalósítása mellett céljuk a tehetséggondozo tevékenység erosítéseés folytatása. Ennek
érdekében2011-ben megalapították a Kisújszállási Aranyos Tanulóinkéľt Tehetségpontot. A tanítványaik által elén rnegyei és oľszágos helyezések alapján a központi pedagógusnapon szervezett unlrepség kerętében az Arany iskolás tarrulók a városban kiosztott elisĺneľésęktrrintegy felét kapták. Továbbtanulási mutatói100 oÁ-os, ezen belül is tanítr,ányaik több lnint ó0 oÁ-ahe|yi középiskolákban talrul tovább. Mutatóik: Talrulók száma458 fo' számított létszán 50ó Íó. osszese'l l8 nappali és 1 esti osztályuk van, emellett 6 napkozis csopor1ot tudlrak szervezn1. Elrgedélyezett peclagógus álláslrelyeik szálna 3ó fő, rrern pedagógus álláshelyuk 1 1 fo. Konrpetenciarrréľésekeľeclménye ľnegt'elel a CSH index a|apján to1 ük elváľlratónak. Céljuk, lrogy a váľosban megórizzik vezető szeľepüket. Elrlrek éľdekébenl-lyitott, innovatív nevelőtestületük belső Ę1esztésekkel, kínálatuk rĺlegújításávalés pá\yázati lehetoségek klhaszrrálásával tbiyarnatos fej1eszto murrkát végeznek. Tovább kír'ánják eľősítelri az icĺegerr nyelr, oktatását. A köznevelési törvélry vá|tozásábol adódóan jelerr berrrutatás elkészültélrek lreteibelr zaj|ik egy leiretséges těnrrtartc1váltás vélerrrényezése.A ktilso kélryszeľáltal kialakult lielyzetben igyekeznek a Í-errlrtar1lrató jövő szernporrtjából szeľintünk 1egkedvezobb irány,t választani. A nevelőtestuleten be1üli beszélgetésekerrkörvonaiazódni 1átszik egy o1yan 1elretőség, ľne1yľlek keľetébena szotĺszédos középiskolával szorosabbľa fuzött együttmĺikodés alakullrat ki egyházt fenntaĺ1ással. Egy erős, 12 évfblyarrros oktatási bázis létľelrozása- figyelembe véve a születési r-nutatókat is a váĺosban- 8-12 évľebiztosítlratja az évfolyamonkéntlegalább Ż osztá|y beiskolázását, és szabhat új irálrý fąlődésüknek.
5.
A Móľicz Zsigmonĺl Gimnázium' Kiizgazcl:rs:ĺgi SzakkiizépiskoIa
és Kollégirrm röviĺI benru-
tatzĺsa
lntézménytípusa: többcélú intézĺnény,ezen be1ül egységes iskola FeladateIlátá's: glmnáziurni és szakközépisko1ai középisko1ai képzés,éľettségireépülo szakképzés, ko1 légiurni Íěl adatel1átás Képzések: . négyosztályosgirnnáziumi képzés . közgazdasági szakmacsopoft os szakkozépiskol ai képzés . infonnatikai szakmacsopottos szakközépiskolai képzés . nyelvi előkészítő képzés,amely a 10. évfolyalntól girnnáziumi ágazatban folytatódik . éľettségireépülő szakképzés:rnarketirrg- és ľeklámugyil"ftézó,logisztikai ugyil'Ńéző, infoľrnatikai rendszergazda - sztlmítógépľerrdszeľ-kaľbantaľtó,ilrfbľmatikai hálozattelepítő és üzemelteto
Tanulói létszámok: Az iskola tanulóinak szálna a 2011. évi októberi statisztika alapján 613 fő,
közülük két diák magántanuló. Jelenleg a tizęnkét gimlráziumi osztályban 300 (tavaly 338), a hét szakközépiskolai osztályban 221 (tava|y Ż45) tanulo1uk van, a szakképzésben 92-ęn (tavaly 70-en) tatrulnak. A lrátrányos lrelyzetĹr (HH) tanulók szálna Ż05 ťő (33,4yo), kozülük 33 ťó (5,4%) halmozottan hátrányos lrelyzetĹr (HHH). Az iskolában tanuló diákok 37,5oÁ-a helyi tarrulo,54,SoÁ-uk bejáró, il1etve 8% a kollégiurnbarr lakók aľánya. Az iskolai át|ag osztállylétszámok a gimnáziumban az országos átlag alatt, szakközépiskolában a flolött vannak;
- gimnázium:25 (tavaly 28,16)
- országos:28,9 - országos:26,2 - szal
Személyi feltételek: A szĹlkebb kör-Lĺ iskolavezetést az igazgatő irányításával 1 fő általános lgazgatólrelyettes, 1 fő gazdasági igazgatőhelyettes (aki egyben a gyakorlati oktatásvezető),1 fo nevelési i gazgatőhel
yettes és a ko l l égiumvezeto
al
kotj a.
A lrevelotestület osszetétele a vizsgźiati időszakban 5] fő e
peclagógus, Ż fó őraadó.
A kollégiurnban
létszámból 3 fő nevelótanár a\kalnazott található. 1ó fo tecilllikai clolgozo végzí,az állománfiábla megoszlása: 1,7 ťő (1 tő állású + 1 fő 6 órás alkalrrrazásbalr), iskolatitkáľ por1ás 0,7 ťő (6 órás alkalmazásbarr), oktatás tęclrrrikus 0,] fó (6 óľás alkalmazásbalr)' 1 fo karbantar1ó, 4 ťő takarító (girnnázium épülete), Ż fó gazdasági ügyintézo, 1 fó ľęrrdszergazda.
A peclagógiai segítő rnurrkát
Táľgyi feltételek: A gimnázium fóépülete a váľos egyik legszebb épĹilete, műelnlékkéntszolgálja az oktatást 7894 őta, Alpár Ignác tervei alapján épült. A viharos tör1érrellni idokberr több llevet rnegélt girnrráziurn 1944ig a reforrnátus egyházkeľület fenntar1ásában nrĹiköcĺött, 1952-ben vette Íě1 Móľicz Zsigrnorrd nevét. Azíntézménykollégiumi egységel aDőzsa Gyöľgy úti kollégiulrr és a Széchelryi ťlti oktatási épület. A I(o11égiurrri el1átást jelenleg a Dózsa r1ti épĹilet szolgálja ki, a koilégisták szálna 70 fő köľüli.
Az épületek állapota koľuknak rnegf'elelő, lnĹiszaki fělszeľeltségük clitŤěrenciált. A ĺőépületľeés a ko11égiurrr épületéreegyarárrt ľáférne a gelieľáilis t'clújítás:a ĺőépü1etbetl tetőjavításľa, falszigetę1és-
és akacláiyrnenteľe, elektrolnos 1-lá1ózat t-elújításáľa,buľko1atcseľéľe.r,izesblol
jektoľos kivetítés. A tanulói laptop programllak koszörrlretoen a tanulói lnegisnrerés eszköztáĺa is gazdagodott. A szakképzésitámogatások clörrtoerr meg1-elelo tbnást biztosítottak a szakképzés teclrnikai feltételeinek megteľemtéséhez. Az IKT eszkozhasználatban, a digitális szemléitetés módszeĺeit illetoerr az intézmélry kiemelkedo eľedménnyel dolgozik' a nevelőtestület - diffeľenciáltarr és változó aktivitással - de az átlagosrrál irrtenzívebben alkalmaZZa aZ IKT eszkozöket és a cligitális tarranyagokat a tanulás-tanítás gyakoľlatábarr. Nagy előný jelent az intézmérry konyvtáľa, amely egyedülállóan gazđagállornánnyal és komfortos olvasótérĺel rendelkezik. A díszteľeln ilyen rnódon tör1éno használata egyedi, egyben funkcionálisan kiváló tanulási' önképzési színteret jelent. Eľedményesség: Az iskola egy vidéki kisváľosi település és anlrak vonzáskorzete bęiskolázására építveátlagos eľedményességi rĺutatókat produkál. A különféie tantárgyi rrréľésekeľedményekéntelrnondható, lrogy a hasonló típusúgirnlráziumok között az utolsó iranrradban, a szakkozépiskolák rangsorában az ęlső hannadban helyezhetik el rnagukat. Az iskola eľossége az infoĺ'natikai eszköztudás gyarapitása (ECDL, Cisco) és az idegen rryelvi képzés.Ezekęt az állitása1kat nyelvvizsga és éľettségivizsga teljesítési mutatókkal támaszthatják aIá.
Jtivőbeli elképzelések, tendenciák: A tanulólétszám csökkenése' a bentlakásos fonna visszaszorulása miatt ľeálisan arra számíthatnak, hogy az intézmény tanulócsopor1jainak sztlma 201Ż-Ż015 viszonylaLában évfolyamonként 1- 1 gimnáziumi és 2-2 szakközépiskolai osztćůyra csokken. Ugyanakkor a kollégium kihasználtsága 10l5oÁ-kal csokkenhet ugyanebben az ĺdoszakban, ami az immáľ egy épületbe átköltoztetett intéz-
9
ményegységkihasználtságát ľontja. Az intézmény Íěnntar1ói szirrtű átadásátőI a gazdasági jellegű problémák mego1dását várják, ami az iskola stabi1itásának fentrtartását szo1gálja.
6.
A Kt.
88.$ (6) bekezdésében foglalt követelmények teljesüléséhez szükséges garanciális elemek jelenlegi helyzete a fenntal"tói jog átaclásáľa vonatkozó tervezett intézkedésekben
o
Az
éľirrtetttarrulói kör szánráľa biztosítottnak tekinthető a lrregkezclett tanulmálryok azoľlos
feltételek mel1ett torténő Íb1yatása.
Ez a lnár mĹikodő szakirállyok, a lrevelési-peclagógiai pľogľanr és a helyi tanterv továbbvite-
1ét, valalnilrt a f-elmenő renclszer töľr,élryi előíľásának (Kt.121SS (1) 10. pont) éľvényesüiését jelenti. E'zzęl páľlruzamosan tör1énik a vallási, i11etve vtlágnézeÍi tekintetben ęlkötelezett intéznrény rnűködésének a Kt. 81'$ (i) bekezclésében Íbglaltak szerilrti lnegszervezése. A két folyalnat éľintkezésiporrtjai váľlratóan a szü1ői' a tanulói és a mulrkavállalói nyilatkozatok következmérryekérrt ľajzolóclik l
A inegfělelő színvolralľól történo
gorrdoskoclás teljesiilése biztosítottllak tekintlrető a táľgyi feltételekkel' valatlint a változás előtti peclagógiai szolgáltatások ninoségének rnegtartásával. A szernélyi těltételek tekinteteberl jeierl1egi ilrtézrnélryi lrurnálr erofoľrás 1efědi a szükségletet, létszáln lnóclosítását és ijsszetételéllek válÍoztatását llem teľvezik. Így biztosítva vatrtrak nevelő-oktató lrrunka jogszabá1yball eloíľtszerrrélyi Íě1tételei.
A
világnézetileg elköteiezett lrevelést lrem választó tanulókra vonatkozóan folyamatban vanlrak a Jász Nagykun Szo1nok Megyei l(özoktatás-tělaclatellátási, Ilrtézményhá\ozat- rrrűködtetési és Fej1esztési Terv alapján az érilltett tarrulók tanulmányai folytatásálroz biztosító önkormárryzati egyeztetések, alnelyekhez szükséges a J-N-Szolrrok Megyei Kormárryhivatal szakmai iľodája közręlnĹiköclésének igénybevétele. Az örrkonnárryzat az egyhźzíintézmérrybe keľülo tanulókľa vonatkozóarr a megkötendo kozoktatási megállapodásbarr gaľanciákat építbe aruanézva, hogy a Kt. 88.$ (6)-(1),4 $ (7) 4/A.sS(1)-(2) bekezdésekben meglratáľozott alape|vek és előírások ne séľüljerrek. Ezen garanciák egyike a jogutócllással töńéno megszütrtetés, lneiynek kapcsán a tanulói jogviszony, illetve a kollégiurni tagság jogviszony nern sérül.
Az aránýalan
telrer tilalmát a Kt. töľvény 121 .s (1) bekezdés 3. pontja határozza meg, mely szeľint: ,, arányĺalan ĺeher. hcl cl gyernlek, ĺanulĺiaz ĺivodai neyelésĺ,iskoĺai nevelésĺés okĺaĺósĺlényegesen nehezeĺ';b köľilĺmények kt;zaĺĺ],(tgy.jelenĺős kaltségnovekedés nlelĺett tudicl igénybe venni,./igyelenlbe véye u gyernlek, ĺcĺnulćléleĺkoľćłĺ. 'sajdĺos nevelési igényéĺ(pĺ a inĺéznlényleléľé,yéhezszĹiks'éges időĺcłľĺanl.lelentősen nlegválĺozás miaĺĺ'cl neveĺési-okĺclĺćĺs'i cs'clk ĺonlegkozlekedési eszkozzel, ĺöbbszoľi áĺszálnovekszik: a nevelési-okĺaĺásiinĺézményĺ Iássaĺ leheĺ megkozelĺĺeni)"; Atewęzętt megoldással (fenntartóváltás) - artnýa|anteheľ az érirrtettek köréberr nern jön lélľe.Azzal hogy az oktatő-nevelő tevékerrységigénybevétele változat|an helyerr és módon tör1érrik, senki számáľa nem keletkezik aránýalan teher. Az iskola átadásáva| a kollégium és az azt kiszolgáló létesítményekátadása is megtörténik így a távol lakó tanulók számára sem keletkezik aránýalan teheľ' A Kisújszállási Református Egyház olyan iskolát vesz at, arnelyben biztosítottak az oktatő nevelő munka törvényben meghatározott feltételi. Nincsenek kihasználatlan, kapacitások, az eredményességés hatékonyság mutatói jők. Az átadó Kisújszállás Város onkormányzata az lntézményátadásával
10
csökkenti önként vállalt teľlreit, ezáltalfěrrlrtar1ásábarr maradó nem közoktatási intézlnényeit jobb konclíciókkai működtetheti. A megkötendo kozoktatási megállapocĺásban neln rögzithető olyarr köľülmélly nely az átadásbalr éľilltettszeľep1 ok bánnel yikére aľán ýal an teľliet j el entene. 7. Osszegzés
Kisújszállás Város onkornrálryzata - önkélrt váilalt tělaclatkélrt - jelenleg ťelrlrtar1ója Mőricz Zsigmoncl Girnnáziurn, Közgazdasági Szakközépiskola és I(ollégiunrnak és kötelező feiaclatain belül látja el az Arany Járros Altalános Iskola těnntaltását. Mindkét iskola esetében a fělllltal1ói jogot át kír,ánja adni a I(isújszállási Refonnátus Egyházköz_ ségnek. Az átadás szállclékáľól az öl-lkonĺányzat az 1990. évi LXV. torvény 115.$ (5) fbglaltaknak rnegfelelően clorrtött. (180/2012. (IV' Ż4.) szánű önkonlányzatihatározat az önkonnanyzati közoktatási jntézmérryek további fěrrlltaltásának és rlűköcltetésérlek lelretoségeiĺol) Enől lratáľidon belül ér1esítette a Jász- Nagykun- Szohrok Megyei i(onnánylrivatalt. Az átado onkonnányzat és az átvevo Kisújszállási EgyházmegyeŻ012. augusztus 31-i átadást tĹĺzte ki célul. A tęrvęzętt irrtézkedések megfělelrrek a I(t. 88.$ (ó)-(7) bekezclésébenÍbglaltaknak. Az átadásátvétel r ealizálása a m e gkötendo közok tatás i nr egál apo clásball történik. Az otrkotrrrányzaÍ és a l(isújszállási Retbrlnátus Egyházkozség kozött megkötelrdo közoktatási rnegállapoclásba gararrciákat építbe arra votratkoz,oan, hogy éľvényesülneka közoktatási töľvény 4.$ (7)' valalrrint a 4/A.$ (1)-(2) bekezclésébelr lrreghatfuozott alapelvek. Ez f'orrtos szenrpont az itrtézr-lrélrl-lyel az edcligiekbell kol1égiunli.jogviszclllyban á11ó tallulók esetébelr is. 1
A beépíterrdo garallciák közül krjlcjriösell hallgsúlyosak a kovetkezők: o Az új fenntar1ó fblrnello ľelrclszeľben vezeti be pecĺagógiai pľogľamját, így a jelelrleg érintett tanulók a rnegkezclett pedagógiai pľogľam és helyi talrteľv a|apján folýatják tanulmányikat o Jogutócllással való tnegszüntetés, trrelyrek kapcsárr a tanulói jogviszony illetve a kollégiurrri
o o
tagsági viszony nern sérül. Az iskolában a lrevelést és az oktatást a Kt. 114.$ előírásairrak lnegfelelően irrgyerresenbiztosítják a tarrulók részéľe. Az osztály|étszárnok kialakítása sorárr figyelernbe veszik a Kt' 3. számu mellékletébenrögzített |étszárnel őíľásokat.
Ezen szakvélernény meghozatalakor kiernelkedőerr fontos atrnak vizsgálata hogyarr érvérryesül a Kt. 81.$ (2) bekezdésbęlr megfogalrnazott ,,Ha az (l) bekezdés e) pontja alapján kiitłitt ktizoktatási megállapodás alapján az łinkoľmányzati feladatellátásban olyan nevelési-oktatási intézmény műkiidik közre, amelyik vallásilag vagy világnézetileg elktitelezett, a megállapodás megktitése nem mentesíti a helyi önkormányzatot a feladatellátási ktitelezettsége alól azon gyermekek tekintetében, akiknek a szÍilei nem akarják vallási' illetve világnézetileg elkötelezett iskolába járatni gyeľmeküket. Ezekľe a szülőkľe, gyermekekre, illetve tanulókľa a ktizoktatási megállapodás miatt aránytalan teheľ nem háľulhat.'' követelmény. Ennek oka pedig az,hogy Kisújszállás Város Önkományzatavalamennyi közoktatási intézményét egyházi fenntafiásba kívánja adni. Ezerr dilemma fęloldását biztosítja a Baptista SzeretetszolgáIat Egyházi Jogi Szernély által adott ny1latkozat, ami szerint ,,a gyeľmekek/tanuĺók számáľa semmiĺyen hitéĺeĺikotelezettséget nem írnak elő, amiĺ kínálnak, abban az onkénĺességeĺvétvalljcik, tehát biztosítják a világnézeti semlegességet, ugyclnakkor más egyházaknak is lehetőségeĺ adnak cu'ra' hogy az intézményekben híveik szánldľcl fo gl al ko zás o kat tarĺ s anak,''
11
Mindezek mellett jelzem, hogy az átaclő onkoľmányzatnak a Kt. 88.$ (6)'(7)'(8) bekezdése értelmében további ktitelezettségei .ĺ,annalĺ.
A fentiek alapján az Arany János Általános Iskola és Móricz Zsigmonĺl Gimnázium,Kozgazdasági Szakközépiskola és Kollégium fenntaľtásának átadása a Kisújszállási Refoľmátus Egyhánkozségnek nem jár a tanulók számára aránytalan teheľrel és a feltáľt clokumentumok alapján biztosítva van a megfelelő színvonalon való további működés.
A ĺnegkötendő kiizoktatási megállapodásnak és az alrlroz kapcsolócló egyéb megállapodásokllak
minden tekintetben meg kell felelni a hivatkozott és kapcsolódó jogszabályoklrak ezen vélelnény tekintetében külörröseĺr a Kt. 88.$ (6) bekezclésében foglaltaknak.
Törokszerrtrniklós,
20 12. rlrájus
1
2.
Bucĺai Feľelrc közoktatási szakéľto
12