Kiss Gergely: Gyors hitelnövekedés: egyensúlyi felzárkózás vagy kockázatos eladósodás? E cikk egy gazdaságpolitikai szempontból is fontos, az Európai Unió számos tagországában aktuális közgazdasági kérdésre keresi a választ. Az elmúlt években tapasztalható gyors hitelnövekedés egyensúlyi folyamatnak vagy inkább kockázatokat is hordozó túlzott hitelnövekedésnek tekinthetõ-e? Az MNB-ben készített elemzés szerint az új EU-tagországokban a makrogazdasági folyamatok jelentõs mértékben megmagyarázzák a piacgazdasági átmenet óta megindult gyors hitelnövekedést. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy vannak túlzott hitelnövekedésre utaló jelek is a régióban, elsõsorban a balti államokban. Magyarországon az elmúlt években tapasztalt háztartásihitel-bõvüléssel kapcsolatban merülhetnek fel stabilitási kockázatok.
BEVEZETÉS
KÖZGAZDASÁGI ÖSSZEFÜGGÉSEK
A közgazdaságtanban gyakori, hogy egy megfigyelt gazdasági folyamatot többféle – nemritkán eltérõ következtetésekre vezetõ – módon is lehet elméletileg megalapozottan értékelni. Jelenleg ilyen példának tekinthetõ az Európai Unió legtöbb új tagországában – köztük Magyarországon is – a gyors hitelnövekedés. Az egyik magyarázat szerint – a piacgazdasági átmenet elsõ éveiben kialakult rendkívül alacsony szintrõl – a hitelezés gyors bõvülése a pénzügyi rendszer egészséges fejlõdésének jele, ami hozzásegíti ezeket az országokat az EU jövedelemszintjéhez való gyorsabb felzárkózáshoz. Egy másik vélemény szerint ha a hitelállomány túlzottan gyorsan bõvül, és kialakul egy hitelboom, az jelentõs gazdasági veszteségekhez vezethet; akár bank- vagy árfolyamválságot is okozhat. Ilyen típusú, rendkívül súlyos problémákkal kellett szembenéznie számos dél-ázsiai országnak a ’90-es években az ázsiai pénzügyi válság idején. E két eltérõ magyarázat miatt nem meglepõ, hogy az elmúlt években kiemelt gazdaságpolitikai téma lett Európa-szerte a gyors hitelnövekedés értékelése.
Az általánosan elfogadott elméleti megközelítés szerint a hitelnövekedés három tényezõre osztható: trend, ciklikus komponens és túlzott növekedés, vagyis boom. A trendet makrogazdasági változókkal lehet leginkább megragadni, mint azt a következõkben látni fogjuk. A hitelezés ciklikussága erõsen kötõdik a gazdasági ciklusokhoz, amit az eszközárak változásán keresztül a pénzügyi rendszer adott esetben fel is erõsíthet. A túlzott hitelnövekedést, egy esetleges hitelboomot leggyakrabban a tényleges hitelnövekedés és a már említett két komponens (trend és ciklus) által meghatározott egyensúly különbségeként határozzák meg.
Az alábbi írás egy hamarosan megjelenõ angol nyelvû MNB-tanulmányra (Kiss–Nagy–Vonnák: Credit Growth in Central and Eastern Europe: Trend, Cycle or Boom [2006]) támaszkodva azt vizsgálja, hogy az elmúlt években tapasztalt hitelnövekedés mennyiben tekinthetõ egyensúlyinak, vagyis a felzárkózás részének, illetve mennyiben tükröz kockázatos folyamatokat, amelyek hitelboomhoz vezethetnek. A cikk szerkezete a következõ: elõször összefoglaljuk a legfontosabb elméleti összefüggéseket, tárgyaljuk a túlzott hitelnövekedés lehetséges közgazdasági megközelítéseit. Ezt követõen – a technikai részletek mellõzésével – bemutatjuk az MNB-tanulmány fõbb empirikus eredményeit és végül ezek alapján gazdaságpolitikai következtetéseket fogalmazunk meg.
Mint a fentiekbõl látható, kulcskérdés az egyensúlyi hitelnövekedés meghatározása. A következõkben azt vizsgáljuk, hogy az új EU-tagokban mely magyarázóváltozóknak lehet a legnagyobb szerepe a hitelezés egyensúlyi növekedésében. A legfontosabb kapcsolatnak a hitelállomány és a gazdasági fejlettség közötti összefüggés tekinthetõ. A közgazdasági irodalomban a hitelállományt gyakran a GDP arányában fejezik ki, és erre a hányadosra mint a pénzügyi mélység egyik legfontosabb mutatójára tekintenek. A közgazdászok körében egyetértés van abban, hogy erõs a pozitív kapcsolat a pénzügyi mélység és a gazdasági fejlettség között. Vagyis a felzárkózás során nemcsak a GDP növekedésének megfelelõen nõ a hitelállomány, hanem azt meghaladó mértékben, így folyamatosan növekszik a hitel/GDP ráta is. Mindkét irányban érvényesülhet az ok-okozati kapcsolat: a fejlettebb gazdaság hozzájárul a pénzügyi mélyüléshez, a mélyebb pénzügyi piacok pedig a megtakarítások hatékonyabb allokációja révén növelhetik a gazdasági növekedés ütemét. A pénzügyi fejlettség és a gazdasági növekedés közötti szoros kapcsolat miatt ajánlják a nemzetközi pénzügyi szervezetek (IMF, Világbank) a felzárkózó országoknak a pénzügyi rendszer reformját és hatékonyságának növelését, ezáltal is elõsegítve a dinamikus, hosszabb távú reálgazdasági növekedést.
MNB-SZEMLE • 2006. JÚNIUS
27
MAGYAR NEMZETI BANK
A pénzügyi közvetítés mélységére számos további tényezõ lehet hatással. Ezek közül érdemes kiemelni a reálkamat, az infláció, valamint a pénz- és tõkepiacok nyitottságának, a bankok közötti verseny erõsségének hatását. Az alacsonyabb reálkamat hatása egyértelmû: a hitelek árának csökkenése növeli a hitelkeresletet.
zetett bankválsághoz, és ennél is nagyobb arányban (85%) árfolyamválsághoz. A kockázatok mellett az IMF tanulmánya is fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a gyors hitelnövekedés önmagában nem jelent veszélyes hitelexpanziót, utóbbi lényegesen kisebb valószínûséggel alakul ki az egyes gazdaságokban.
A magas infláció két csatornán keresztül is a hitelkereslet csökkenését okozhatja. A magasabb infláció a gyakorlatban nagyobb inflációs bizonytalansággal is együttjár. A bizonytalanság növekedése az egész gazdaságban érezteti hatását, a kevésbé kiszámítható jövõbeli folyamatok miatt különösen nõ a bizonytalanság a jövõbeli pénzáramok értékelésében, ami közvetlenül érinti a hitelkeresletet, illetve -kínálatot. Az infláció emelkedésének másik következménye, hogy a likviditási korlátok1 is szigorúbbá válnak. Ez utóbbi hatás miatt az infláció emelkedése – a növekvõ havi törlesztõrészleteken keresztül – egyre több háztartást akadályoz meg abban, hogy pl. áruvásárlási, vagy jelzáloghitelt tudjon felvenni.
A gyors hitelnövekedés idõszakában további kockázatok forrása lehet a banki portfóliók minõségének romlása. A hitelezés növekedése gyakran azt is jelenti, hogy bõvül a hitelfelvevõk köre, a korábban kockázatosnak ítélt szegmensekben is nõ a hitelezés. Figyelembe véve, hogy a hitelfolyósítást követõen az elsõ idõszakban jellemzõen még nem jelentkeznek fizetési problémák, a hitelportfólió minõsége csak késõbb kezd romlani, amikor már jelentõsen megnõtt a kockázatosabb hitelállomány a bankoknál.
A nemzetközi tõkeáramlások korlátainak lebontása, valamint a pénzügyi rendszer liberalizációja szintén a mélyebb pénzügyi piacok irányába hatnak: élénkebbé teszik a versenyt, hozzájárulnak a pénzügyi közvetítõ rendszer hatékonyságának növeléséhez. E közgazdasági hatásokat összefoglalva megállapítható, hogy a gazdasági növekedés, a csökkenõ reálkamat és infláció, valamint a pénzügyi rendszer liberalizációja egyaránt növeli egy gazdaságban a pénzügyi mélységet, hozzájárulva a hitelállomány egyensúlyi bõvüléséhez.
A TÚLZOTT HITELNÖVEKEDÉS KÖLTSÉGEI, STABILITÁSI KOCKÁZATOK Az elméleti alapok után érdemes összegezni, hogy a szakirodalomban melyek a túlzott hitelnövekedésbõl fakadó legfõbb költségek, kockázatok. A stabilitási kockázatokat tekintve az egyik legfontosabb összefüggés a hitelnövekedés és a külsõ finanszírozási pozíció, a folyó fizetési mérleg között teremt kapcsolatot. A gyorsuló hitelnövekedést – mely gyakran a külkereskedelmi egyenleg romlásában is tükrözõdik – a hazai megtakarításokon túl igen gyakran külsõ források is finanszírozzák, így a nagyon gyors hitelnövekedés gyakran jár együtt a folyó fizetési mérleg magas hiányával. Az IMF egy nemrég készült – a világgazdaság egészére kiterjedõ – tanulmányának (IMF 2004) egyik legfontosabb megállapítása, hogy az elmúlt évtizedek adatai alapján a feltörekvõ országokban a hitelboomok 75%-a ve1
28
MIT TEKINTÜNK HITELBOOMNAK? A makrogazdasági magyarázóváltozók és a stabilitási kockázatok áttekintését követõen felmerül a kérdés: hogyan lehet a gyakorlatban meghatározni az egyensúlyi hitelbõvülést? Milyen szinten túl tekinthetõ kockázatosnak a hitelnövekedés? A közgazdasági irodalomban alapvetõen három választ fogalmaztak meg. A legegyszerûbb válasz egy fix korlát feltételezése. Határozzunk meg – a gazdasági fundamentumoktól függetlenül – egy határértéket, és az ennél gyorsabb hitelnövekedés már kockázatosnak tekinthetõ. Ez a szabály igen hasonló a mindennapi életben is jól ismert sebességkorlátozásokhoz. A második lehetséges válasz alapját a trend historikus adatokkal történõ meghatározása jelenti. E logika alapja, hogy kellõen hosszú távon a magyarázóváltozók már teljesen beépültek a hitelállományba. A hosszú idõsor alapján közvetlenül is meg lehet figyelni a hitel egyensúlyi pályáját. Ez ahhoz hasonlít, mintha a korábbi idõszakban mért sebesség alapján állapítanánk meg az autóknak a sebességkorlátot, vagyis a hirtelen sebességváltozásra állítunk fel korlátot. A harmadik válasz a közgazdasági fundamentumok, a magyarázóváltozók alakulásából indul ki. Nézzük meg, hogy a GDP, a reálkamat, az infláció, illetve a többi lehetséges magyarázóváltozó alakulása pontosan milyen hiteldinamikát indokol, ezt a becslést tekinthetjük az egyensúlyi pályának. A tényleges növekedésnek az egyensúly feletti része járhat kockázattal. Az autós hasonlatnál maradva, itt a motor, a fékek, a futómû aktuális állapota alapján határozzuk meg a sebességkorlátot.
A likviditási korlát azt jelenti, hogy a háztartások nem tudnak annyi hitelt felvenni, amennyi az optimális fogyasztási pályához szükséges lenne, vagyis nem tudják kellõen simítani fogyasztásukat.
MNB-SZEMLE • 2006. JÚNIUS
GYORS HITELNÖVEKEDÉS: EGYENSÚLYI FELZÁRKÓZÁS VAGY KOCKÁZATOS...
A három alternatíva közül az MNB-tanulmány az utolsót választotta. Az elsõ lehetõség, tehát egy mechanikusan felállított szabály túlságosan rugalmatlan, egyáltalán nem veszi figyelembe a makrogazdasági folyamatokat, az új EUtagokra jellemzõ gyors gazdasági felzárkózást és a hitelállomány kezdeti, igen alacsony szintjét. A második lehetõséggel szemben fontos gyakorlati ellenérv, hogy Magyarország, illetve a többi új EU-tag esetében nem áll még rendelkezésre kellõen hosszú hitelezési idõsor, ami alapján megbízhatóan lehetne kiszámítani az egyensúlyi pályát. A magyarázóváltozókon alapuló megközelítésbõl ökonometriai módszerekkel lehet becslési eredményekhez jutni. Az eredmények ismertetése elõtt nagy vonalakban összefoglaljuk a tanulmányban használt ökonometriai módszertant és annak közgazdasági interpretációját.
BECSLÉSI MÓDSZEREK Az elméleti részben már ismertetett magyarázóváltozók (vásárlóerõ-paritáson2 mért GDP, reálkamat, infláció) negyedéves és éves idõsorát alapul véve két adatbázist lehet készíteni. Az elsõ adatbázis aggregált adatokat tartalmaz, tehát a teljes hazai magánszektort lefedi. A második adatbázis külön kezeli a két szektort, a háztartások és a vállalatok adatait. Néhány szóban érdemes kitérni a hitelállomány, valamint a magyarázóváltozók mögötti konkrét adatokra. Eddig nem foglalkoztunk a hitelállomány egzakt definiálásával, a becsléshez ez természetesen elengedhetetlen. A bankrendszer összevont, konszolidált mérlegébõl könnyen megkapható a belföldi nem pénzügyi magánszektor (háztartások és a vállalatok) hitelállománya, annak idõsora. Bonyolítja azonban a helyzetet, hogy az EU-ban nincsenek korlátai a tõkeáramlásnak, így a hazai vállalatok – elsõsorban a nemzetközi hátterû cégek – közvetlenül is vesznek fel hitelt külföldrõl. Ezt a hitelfelvételt azonban már nem tartalmazza a hazai bankrendszer mérlege. Közgazdasági szempontból mindkét hitelállomány-mutató releváns lehet, ezért a szektorális becslések esetében a külföldi hiteleket is tartalmazó adatokat is érdemes használni. Fontos további kérdés számos új EU-tagország esetében a devizahitelek magas aránya miatt az átlagos reálkamat meghatározása. A devizahitelezés fõ indoka ugyanis az alacsonyabb nominális kamatokból fakadó kisebb kamatteher. E hitelek esetében azonban nemcsak a deviza reálkamat számít, hanem az árfolyam várt változása is. Figyelembe véve, hogy a kisebb devizakamat-teher a likvidi2
tási korlátok oldódását okozza, e hatás nagyban hasonlít az infláció csökkenésekor vártra. A trend szûrésével kapcsolatban már említettük, hogy túlságosan rövid idõsorokon végzett számítások eredményeibõl nehéz megalapozott közgazdasági következtetéseket levonni. Az új EU-tagországokban a piacgazdaság megszilárdulása óta eltelt rövid idõszak miatt ez jelenleg még nem megkerülhetõ gyakorlati probléma. Egyik megoldási lehetõség több ország adatait párhuzamosan vizsgálni, vagyis panelbecslést készíteni. Másik lehetõség nem közvetlenül az érintett országokra becsülni, hanem a hosszabb idõsorral – esetünkben az euroövezet tagországainak adatain – készíteni becslést, és az így kapott eredményeket használni fel az új EU-tagok esetében. E megközelítést a hitelezés esetében különösen indokolja, hogy leendõ euroövezeti tagként az új EU-tagok is belátható idõn belül már az egységes pénzügyi piacok részei lesznek, azonos környezetbe fognak kerülni Az MNB-tanulmány – ötvözve a két lehetõséget – a jelenlegi euroövezeti tagok 1980–2002 közötti adatai alapján készített panelbecslést, és az így megkapott paramétereket használta fel az új EU-tagoknál. A tanulmány az ún. összevont csoportátlag-becslés (pooled mean group estimator) módszerét használta az ökonometriai számításokhoz. A módszer lényege dióhéjban három pontban foglalható össze. Egyrészt az egyes országok adataiból közös hosszú távú paramétereket határoz meg, vagyis a GDP, a reálkamat, az infláció azonos együtthatóval hat a hitelállományra minden országban. Másrészt az egyes országok között a rövid távú dinamikában, valamint a konstansban lehet különbség. A konstans az egyes országok sajátosságait ragadja meg; olyan tényezõket, amelyek közvetlenül nem jelennek meg a magyarázóváltozókban, mint pl. intézményi környezet, kulturális és történelmi szokások. Harmadrészt fontos rögzíteni, hogy a módszer egy hibakorrekciós modellen alapul. Azt tételezi fel, hogy a gazdaságban a hitelállomány – ha eltér a magyarázóváltozók által meghatározott egyensúlyi szinttõl – fokozatosan tér vissza az egyensúlyhoz. Az egyensúlyi felzárkózás sebességét az országonként szintén változó igazodási paraméter határozza meg.
EREDMÉNYEK Az 1. táblázat azt mutatja, hogy mind az éves, mind a negyedéves adatokon készített becslésben a közgazdasági logika alapján várt – és statisztikailag szignifikáns – eredményeket kaptunk.
A vásárlóerõ-paritáson mért GDP kiszûri az árszínvonal eltérésébõl adódó különbségeket, így jobban összehasonlíthatóvá válik az egyes országok fejlettsége.
MNB-SZEMLE • 2006. JÚNIUS
29
MAGYAR NEMZETI BANK
1. táblázat Becslési eredmények összefoglalása Éves adatok
Negyedéves adatok
Magyarázóváltozók GDP
0,51*
0,75*
Reálkamat
–1,88*
–6,4*
Infláció
–2,04*
–6,12*
* Statisztikailag szignifikáns változó.
A GDP 1 százalékos növekedése a hitel/GDP rátát mintegy 0,5-0,75 százalékkal emeli. A reálkamat, illetve az infláció emelkedése mindkét becslésben nagyon hasonló mértékben csökkenti az egyensúlyi hitelállományt, ez arra utal, hogy a reálkamat és az infláció együttesen, a nominális kamaton keresztül fejti ki hatását. Az éves becslés esetében az 1 százalékpontos reálkamat-, illetve inflációemelkedés 2 százalékkal csökkenti a hitel/GDP rátát, a negyedéves becslésben közel háromszor ekkora a hatás. Ezek az eredmények összhangban vannak a szakirodalomban korábban publikált becslések eredményeivel. A panelbecslés eredményei alapján illusztrációként nézzük meg, hogy Írországban – ahol az egyik leggyorsabb volt a hitelezés növekedése – milyen az egyensúlyi pálya, illetve a tényleges hitel/GDP-idõsor.
1. ábra Hitelezés Írországban: tény és becsült egyensúly Hitel/GDP 1,6 1,4
EREDMÉNYEK AZ ÚJ EU-TAGORSZÁGOKBAN – AGGREGÁLT ADATOK Mint a módszertani részben érintettük, az euroövezeti becslés csak az elsõ lépés az új EU-tagok vizsgálatához. Hogyan lehet mintán kívül felhasználni az euroövezeti eredményeket? A hosszú távú paraméterek esetében egyszerû a válasz: a becslésben megkapott, az 1. táblázatban szereplõ, közös értékeket mintán kívül is lehet használni. Vagyis a GDP, a reálkamat és az infláció – az egységes euroövezeti pénzügyi piac kibõvülését feltételezve – azonos módon hat a hitelállományra az új EU-tagországokban is. Nehezebb azonban mintán kívül jól megragadni az országspecifikus jellemzõket, amelyek a konstansban tükrözõdnek. Az MNB tanulmánya alapvetõen azt az utat követte, hogy a becslésbõl adódó összes konstanssal elkészítette a számításokat. E módszer mögött az a feltételezés áll, hogy az új tagokra jellemzõ egyedi konstansok az euroövezetben megkapott – meglehetõsen széles – tartományban helyezkednek el, abból nem lógnak ki.
2. ábra
1,2
Hitelezés Magyarországon: tény és becsült egyensúlyi szintek
1,0
Hitel/GDP
0,8 0,6 0,4 0,2 1980 1981 1982 1983 1984 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002
0,0
Tény
Egyensúly
Megjegyzés: a mérlegfõösszeg szerinti részesedés alapján.
Az ábrán látható, hogy a makrogazdasági fundamentumok – elég a rendkívül gyors ír gazdasági növekedésre, valamint az eurobevezetést megelõzõen a kamatkonvergenciára gondolni – a hitel/GDP ráta jelentõs emelkedését támasztják alá, és a hitelezés tényleges alakulása a vizsgált több mint 20 év alatt igen jól követte a becsült egyensúlyi szintet.
30
MNB-SZEMLE • 2006. JÚNIUS
1,0 0,9 0,8 0,7 0,6 0,5 0,4 0,3 0,2 0,1 0,0 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005
Jól látható, hogy a magyar gazdasági fundamentumok alakulása az elmúlt években a hitel/GDP ráta számottevõ emelkedését indokolta. Az egyensúlyi szint emelkedéséhez egyaránt hozzájárult az elmúlt közel 10 év stabil és igen dinamikus növekedése, az infláció nagyon jelentõs csökkenése,
GYORS HITELNÖVEKEDÉS: EGYENSÚLYI FELZÁRKÓZÁS VAGY KOCKÁZATOS...
valamint az alacsonyabb reálkamatok. Mint az ábrán jól látható, az egyensúlyi szint meghatározásában nem elhanyagolható a bizonytalanság, a becsült egyensúlyi szintek igen széles tartományban szóródnak. A meglévõ bizonytalanság ellenére megalapozott az az állítás, hogy a magyar hitel/GDP ráta nem tekinthetõ magasnak a becslés alapján, hiszen a becsült tartomány alsó részében található.
EREDMÉNYEK AZ ÚJ EU-TAGORSZÁGOKBAN – SZEKTORÁLIS ADATOK
A statikus helyzetértékelést követõen a következõkben a növekedési ütemmel foglalkozunk. A modell lehetõséget nyújt arra, hogy ne csak az egyensúlyi szint – mint láttuk, mintán kívül némi bizonytalansággal járó – becslése alapján lehessen hitelboomra utaló jeleket azonosítani, hanem a hitel növekedése, a dinamika alapján is. E megközelítés szerint kockázatosnak számít a hitelnövekedés akkor is, ha szintjében még nem tekinthetõ kiugrónak, de az egyensúlyinál gyorsabb a dinamika.
3. ábra (év/év ütemek)
Háztartás
Vállalat
2005. I. n.év
2004. I. n.év
2003. I. n.év
2002. I. n.év
2001. I. n.év
2000. I. n.év
1999. I. n.év
1998. I. n.év
% 80 70 60 50 40 30 20 10 0 —10 —20
1997. I. n.év
A táblázat alapján megállapítható, hogy csak a szinteket vizsgálva nem jelentõs a hitelboom kockázata egyik országban sem, habár két balti államban – Észtországban és Lettországban – már a becsült tartomány felsõ részében van a hitelállomány. A dinamikát vizsgálva némileg változik a kép. A már említett két országban szignifikánsan gyorsabb a növekedési ütem, mint amit a gazdasági fundamentumok indokolnának. Ez tehát arra utal, hogy kockázatos lehet a jelenlegi dinamika. Litvánia, Magyarország és Szlovénia esetében az látható, hogy az elmúlt években gyorsabb volt a növekedés, mint amit az egyensúly indokolt volna. Mindez azonban túlzott kockázatot még nem jelez, a gyors növekedés összhangban lehet az alacsony szintbõl fakadó felzárkózással.
Hitelnövekedés Magyarországon
1996. I. n.év
A következõ táblázat összefoglalja, hogy a két lehetséges hitelboom-koncepció (szint és dinamika) alapján az EU új tagországaiban milyen kockázatok vannak jelenleg a hitelezésben.
A teljes gazdaságra végzett becsléseket követõen további érdekes következtetésekkel szolgálhat a szektorlális folyamatok vizsgálata. Tekintsük elsõként a magyar adatokat.
Aggregált
Az aggregált adatokkal kapcsolatban fontos megállapítás, hogy a hazai hitelállomány növekedési üteme évi 10-30% között ingadozott az elmúlt években. Figyelembe véve, hogy a nominális GDP az átlagos hitelnövekedésnél lassabb ütemben növekedett, ez gyakorlatilag ugyanazt mutatja, mint a 2. ábrán a hitel/GDP ráta növekedése. A teljes hitelállományon belül Magyarországon leggyorsabban a háztartási hitelek bõvülnek. A lakástámogatási rendszer 2003 végi szigorítása óta folyamatosan csökken ugyan e komponens növekedési üteme, de továbbra is közel van a
2. táblázat Hitelboomok kockázata az új EU-tagországokban Szint
Dinamika
Észtország
közepes
magas
Lettország
közepes
magas
Litvánia
alacsony
közepes
Magyarország
alacsony
közepes
Szlovénia
alacsony
közepes
Lengyelország
alacsony
alacsony
Szlovákia
alacsony
alacsony
Csehország
alacsony
alacsony
MNB-SZEMLE • 2006. JÚNIUS
31
MAGYAR NEMZETI BANK
30%-hoz. A vállalatihitel-állomány növekedési üteme az elmúlt években ennél lényegesen szerényebb volt.3 A magyar gazdaságra az elmúlt években jellemzõ háztartási- és vállalatihitel-bõvülés tipikusnak tekinthetõ az új EUtagok között. Felmerül tehát a kérdés, hogy lehet-e hitelboomot azonosítani az egyes szektorokban? A válasz – a fenti folyamatok fényében – különösen a háztartások esetében lehet releváns a régióban. Az aggregált adatokhoz hasonlóan a szektorális elemzésnek is az euroövezeti becslés a kiindulópontja. Azonos magyarázóváltozókkal (GDP, reálkamat, infláció), de rövidebb idõsorokon készített becslések az ökonometriai tesztek szerint az aggregált adatoknál kevésbé tekinthetõk megbízhatónak. A háztartások esetében az eredmények nagy vonalakban összhangban vannak az aggregált becsléssel. A magyarázóváltozók elõjelei azonosak és mindhárom szignifikáns, a hatás nagyságrendjében azonban már van eltérés. A háztartások hitelezésében rendkívül nagy szerepe van a reálkamatnak, illetve az inflációnak. Az infláció jelentõs szerepe nem meglepõ annak tükrében, hogy a háztartások esetében lehet a likviditási korlátnak jelentõs szerepe a hitelkeresletre olyankor, amikor a magas infláció miatt magasak a nominális kamatok.
4. ábra Háztartási hitelezés Magyarországon: tény és becsült egyensúlyi szintek Hitel/GDP 0,5 0,4 0,3
zárólag egyensúlyi felzárkózásnak: a növekedés egy része már kockázatos. A kockázatokat jól mutatja a medián4 egyensúlyi pálya dinamikája; eszerint a 2000-es 8%-ról nõtt öt év alatt a GDP 15%-ra a háztartások egyensúlyi eladósodottsága. 2005-ben mindazonáltal kedvezõbbé váltak a folyamatok. A háztartási hitel növekedési üteme lassult és – a 2004-es átmeneti inflációs sokkot (áfaemelés) követõen – az infláció is a hosszú távú árstabilitás szintjére csökkent Magyarországon. A többi országra végzett számítások eredményei alapján az észt és lett háztartások eladósodását lehet még kockázatosnak tekinteni. A vállalatok esetében a GDP és a reálkamat elõjele megegyezett a többi becslési eredménnyel, az infláció együtthatója azonban elõjelet váltott. Vagyis az adatok azt mutatják, hogy ebben a szektorban a magasabb infláció nem csökkenti, hanem – statisztikai értelemben szignifikánsan – növeli a hitelezést. Az önmagában nem meglepõ, hogy az infláció kevésbé függ össze a vállalatok likviditási korlátjával, hiszen – különösen az exportra termelõ vállalatok – árfolyamkockázat felvállalása nélkül tudják magukat devizából finanszírozni, így viselkedésük részben független a hazai nominális kamatoktól. A reálkamat és az infláció együtthatóját együtt vizsgálva azt találjuk, hogy azok összege negatív, így az eredmény összhangban van a várttal: a nominális kamat emelkedése a vállalatok körében is csökkenti a hitelezést. Feltehetõen nem kis részben a már a korábbi idõszakban is népszerûvé vált devizahitelek magas állománya miatt jutott a vizsgálat arra az eredményre, hogy az új EU-tagokban nem tûnik kockázatosnak a vállalati hitelállomány bõvülése.5 A szektorális becslések eredményeit összefoglalva fontos hangsúlyozni, hogy a részben eltérõ adatbázis és a rövidebb idõsor ellenére az aggregált eredményekhez nagyon hasonló következtetések vonhatók le az új tagországok hitelezési folyamataival kapcsolatban.
0,2
KÖVETKEZTETÉSEK 0,1 0,0 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005
Mint az a 4. ábrán látható, a kiemelkedõen gyors háztartásihitel-növekedés 2000 és 2004 között – amikor a hitel/GDP arány 3%-ról 13%-ra ugrott – nem tekinthetõ ki3
Az új EU-tagországokban tapasztalható gyors hitelnövekedés alapján az alábbi fõbb következetések fogalmazhatók meg. • A régióban az elmúlt években tapasztalt gyors hitelbõvülés alapvetõen egyensúlyi felzárkózásnak tekinthetõ, de a balti államokban (elsõsorban Észtországban és Lettor-
A vállalatihitel-állomány esetében érdemes újra utalni arra, hogy ez már tartalmazza a közvetlen külföldi hiteleket is, ami a bankrendszer mérlegében nem jelenik meg. 4 Medián pálya alatt azt az euroövezeti konstanssal számított egyensúlyi pályát értjük, amely a 11 elemû eloszlás (lásd 2. ábra) közepén helyezkedik el. 5 Érdemes azonban megjegyezni, hogy a teljes vállalati hitelállományon belül létezhetnek kockázatosabb szegmensek, melyeket e makrogazdasági modellben nem lehet megragadni. Magyarország esetében jelenleg ide sorolható a KKV-szektor növekvõ devizaadóssága.
32
MNB-SZEMLE • 2006. JÚNIUS
GYORS HITELNÖVEKEDÉS: EGYENSÚLYI FELZÁRKÓZÁS VAGY KOCKÁZATOS...
szágban) több indikátor is túlzott hitelnövekedésre utal, különösen a háztartási szektor esetében. • Hiteles konvergenciapálya és az ebbõl adódó kedvezõ jövedelemkilátások, az alacsony infláció és a további kamatkonvergencia alapján a következõ években is várható az új EU-tagokban az egyensúlyi hitel/GDP arány dinamikus növekedése. • Magyarországon jelenleg nem tekinthetõ magasnak a túlzott hitelnövekedés kockázata. Az egyensúlyi felzárkózást támasztja alá az árstabilitás szintjére lecsökkent infláció, a gazdaság stabil növekedése. A hitelexpanzióból eredõ kockázatokat azonban felerõsíti a gazdaság tartósan magas külsõ finanszírozási igénye. • Összességében Magyarországon is indokolt az óvatosság. Fontos, hogy a gazdaságpolitikai döntéshozók a makrogazdasági folyamatok értékelésekor figyelemmel kísérjék a hitelezés fejleményeit is. Ez különösen a ház-
tartási szektor esetében releváns, ahol becsléseink szerint 2000 és 2004 között az egyensúlyinál gyorsabb volt a hitelbõvülés. • Szükséges továbbá az is, hogy a pénzügyi szektor szereplõi is tisztában legyenek a jelenlegi makrogazdasági helyzetben a túlzott hitelexpanzióból fakadó kockázatokkal, és különösen az alapvetõen kockázatosabb szegmensek (pl. a természetes fedezettséggel nem rendelkezõ devizahitelek) esetében legyenek fokozottan körültekintõek a hitelnyújtás során.
FELHASZNÁLT IRODALOM IMF (2004): Are Credit Booms in Emerging Markets a Concern? in: IMF World Economic Outlook, 2004. április. KISS, G., NAGY, M. ÉS VONNÁK, B. (2006): Credit Growth in Central and Eastern Europe: Trend, Cycle or Boom?, MNB Occasional Papers, megjelenés alatt.
MNB-SZEMLE • 2006. JÚNIUS
33