KISKÁTÉ A határon innen és túl 13-15 millió ember beszél magyarul. A nyelv közös, de „ a szólás még korántsem érzés, a nyelvnek pergése korántsem dobogása a szívnek”, így „A magyar szó még nem magyar érzés, az ember, mert magyar, még nem erényes ember, s a hazafiság köntösében járó még korántsem hazafi.” (Széchenyi István) A magyarul beszélők többségének viszonya a magyarsághoz valószínűleg átlagosnak tekinthető: munkavállalás, családalapítás, törekvés a család minél jobb anyagi körülményeinek biztosítására. A jogok és kötelezettségek együttes meglétét természetesnek tartják, elfogadják Az ünnepeket, beleértve a nemzeti ünnepeket is, lelkiismeretesen megtartják, 4 évente elmennek szavazni. Múlttal, távolabbi jövővel nem igen foglalkoznak, kivéve, ha felhívják erre a figyelmüket. Ez a hozzáállás elfogadható és hasznos, ha az ország jó irányban halad, mert az ország gyarapodását és fejlődését szolgálja. S vannak a munkájukat úgy-ahogy elvégzők, a környezethez, a szülőföldhöz sem igen ragaszkodók. Az ünnepek hivatalos részét nyűgnek érzik, nyelvük csupán a mindennapi érintkezés leegyszerűsített eszköze. Fő céljuknak az ősi, vegetatív jellegű ösztönök (táplálkozás, szexuális kapcsolatok, szórakozás) kiszolgálását tekintik. S vannak, akik nem keresik a munkalehetőségeket sem. A társadalom jóindulatára, segélyekre rendezkednek be. Nem kevesen közülük a törvény megkerülésével, mások fáradtságos munkával megszerzett javainak eltulajdonításával „egészítik ki” jövedelmüket. A tehetségben, szorgalomban, képzettségben és eredményességben átlag felettiek (értelmiség, vállalkozók, az egyes szakmák legjobbjai) képezik a jó irányba haladó társadalom mozdonyát. Valószínűsíthető, hogy nagyobb hányaduk, tudat alatt vagy tudatosan, önös érdekből, az egyéni, illetve családi jólét növelése céljából „hajt”, a kor szellemének megfelelően igyekszik minél jobb globál-fogyasztóvá válni. Ilyeneknek a társadalmi beágyazódásuk esetleges, gyakorta sziget jellegű, nem ritkán érdekszövetség része. Számukra a holnap csupán a ma anyagi viszonyainak biztosítása és folytatása szempontjából érdekes, sokan még saját, középtávú érdekeiket sem ismerik fel. Életükben a közérdek, a múlt és távolabbi jövő sem bír kiemelt jelentőséggel. Önző individualizmusuk akaratlanul is közérdek ellenes célokat szolgálhat. Éles határvonalat jelent, ha az erkölcsi minimumot is alulmúlva, szándékosan és hosszabb távon végeznek a társadalom érdekeivel ellentétes tevékenységet, visszaélések, csalások, korrupció, züllesztés és más törvénytelenségek formájában. Nem ritkák az idegen érdekek képviseletében, zsoldosként, aljas indokból elkövetett közösségellenes árulások sem. Az átlag felettiek, sajnos, ma még kisebbik, de növekvő része nem csak rövid távú, önös érdekeit tartja szem előtt. Látókörükbe belefér a múlt, a holnap utáni jövő, a közérdek, a haladási irány és sebesség is. Ők az évezredek alatt kikristályosodott értékrendben, közösség melegben érzik jól magukat. A „Milliók egy miatt!” helyett az „Egy mindenkiért, mindenki egyért!” helyzetet szeretnék. Ők azok, akik felismerték, hogy „senki a tágas világon rajtunk segítni nem fog, ha értelmi súlyunk s férfiúi tenyerünk nem,” tehát: „Legyünk igazi hazafiak, nem annyira szájjal, mint inkább vállal…” (Széchenyi István) Keresik egymás kezét, várják a csatlakozókat, s lehetőségeik szerint megteszik a tőlük telhetőt. Számon tartják a jelen történéseit, s keserű szívvel, növekvő nyugtalansággal és sokszor tehetetlen dühvel élik meg, hogy „mint omlott kéve, széthull nemzetünk”.(Tompa Mihály) Hazánk lélekszáma, a határon túli magyarság korlátozott számú beáramlása ellenére, évente mintegy 30 ezer fővel csökken. Döbbenetes látni, hogy az 1920-ban 7,4 milliós, 1947-ben 9,2 millió, 1980-ban 10,7 milliós magyarság száma, növekedés helyett, ma 10 millió alá süllyedt, s a demográfiai viszonyokat tekintve, tart a 9 millió
1
(2025), illetve a 6 millió (2050) felé. 1910-ben a Kárpát-medencében a magyarság számaránya (Horvátország nélkül) 51 %, ma 30 % alatt van.) A határon túli magyarság száma, csak 1990 és 2000 között, a várva várt demokráciák korában mintegy 300 ezer fővel csökkent. Erdélyben 190 ezer fővel, a Felvidéken 50 ezer, a Délvidéken szintén 50 ezer, Kárpátalján, Horvátországban, Szlovéniában és a Várvidéken összesen mintegy 10 ezer fővel vagyunk kevesebben. Az ENSZ tagállamait tekintve, a népszaporulatban is a sereghajtók között vagyunk. A Kárpát-medencei gyermekszám átlagunk 1,23, a hazai 1,3 körül van. (Erdélyben ez 1,05, a Felvidéken 1,17, a Délvidéken a háborúk utáni házasságok nyomán 1,43, Kárpátaljáról nincs adat, Horvátországban 1,35, Szlovéniában 0,87 és a Várvidéken 1,28) Javíthatna a helyzeten egy gyermekszám növekedést elősegítő családpolitika is, de a szocializmus, majd az ezt követő vadkapitalizmus neoliberális világában egyaránt érvényes a „Kicsi vagy kocsi” dilemma, a maximális fogyasztásra alapozott értékrendben a többgyermekes család nem „versenyképes”. Ezt bizonyítja az 1960-as évektől napjainkig abortusszal elpusztított 6-7 milliónyi életcsíra, s az utóbbi években is 50-55 ezres abortuszos kivégzések száma. Javíthatna a helyzeten a kedvezőbb halálozási szám is. A nők 72, a férfiak 66 év körüli, a nyugati értékektől 6-8 évvel alacsonyabb életkor arányok jelzik, hogy nagy a baj. Minthogy a világelsők között vagyunk a dohányzásban, az alkoholizálásban, az egészségtelen és egyre ellenőrizhetetlenebb élelmiszerek fogyasztásában, a megélhetési harc okozta stresszben és az ezekkel egyidejűleg romló egészségügyi ellátásban, ne csodálkozzunk az egyre fiatalabb korosztályokat „sikerrel” támadó megbetegedéseken. Az „elsők” között vagyunk a szívbetegségek okozta elhalálozásban évi 38-40 ezer fővel, a daganatos betegségek következtében 33-34 ezer fővel, agyér betegségektől 17-19 ezer, májbetegségektől 6-7 ezer kerül a temetőbe. Az öngyilkosok száma 2700-3200 körüli, balesetekben 1000-1200 fő hal meg évente. Az egészségügyre fordított összeg nagyjából a fele az 1980-as összegnek. 2004-ben a GDP 6,4-%-a, szemben Ausztria 8,3, Csehország 7,6, Franciaország 9,3, Németország 10,5 és az Egyesült Államok 12,3%-ával szemben. Nincs fedezet, kevés a befizető cég és kevés a munkavállaló. Az 5-5,5 millió munkaképes dolgozóból csak 3,8-3,9 fő talál munkát, ebben is az utolsók között kullogunk. A nyugdíjasok 1,7 milliós számát közel 1 millió kényszernyugdíjas gyarapítja, így 100 fő aktív dolgozónak kb.170 főről kell gondoskodnia. Új munkahelyek teremtésére kevés az állami pénz, a hazai cégek az adóktól fulladoznak. A külföldi tőke már kimerítően „segített”. Bankjaink, iparunk, kereskedelmünk és szolgáltató ágazatunk 70-90 %-a külföldieké. Viszonylag kevés főt foglalkoztatnak, túlnyomórészt alacsony képzettségű és alacsony keresetű dolgozót, adót nem fizettek, s évente mintegy 4 Mrd Euro profitot visznek ki az országból. A múltban mindig számottevő és jelentős mezőgazdaságunk belső és külső csapások százait szenvedi el. A sok embernek megélhetést nyújtó családi gazdaságok, kistermelők a szélesre nyílt agrárollótól, az embertelen, kizsákmányolás szintű felvásárlási áraktól szenvednek. Másrészről a nyugati termelőknek 2-3-szor nagyobb agrártámogatások miatt, dömping árakkal beáramló, sokszor kétes minőségű termékekkel folytatott „verseny”, s a hazai termőföld megszerzésére lesben álló, profitéhes bel- és külföldi érdekszövetségek okozta hatások polip-szorításában vergődnek. A minden országban egyik kitörési pontnak számító, egykor kiváló színvonalú oktatást modernizálás címen zilálják szét. A közoktatást bénító anyagi korlátok közé szorítással és az esélyegyenlőség szétzúzásával közelítik a (neo)liberál-progresszív
2
„standard” felé. A tehetségkutatást és elitképzést gyakorlatilag egy szűk, vagyonos réteg kiváltságává teszik. Nem javít a közérzeten a közrend, közbiztonság, jogszolgáltatás helyzete sem (kábítószerek terjedése, betörések, kocsilopások, lakásmaffia, az ismertté vált bűncselekmények 4-500 ezres száma valószínűleg a jéghegy csúcsa, különösen, ha a visszaéléseket, csalásokat is figyelembe vesszük.) Külön kiemelést kíván a virágzó korrupció. A privatizáció során az ország javainak kb. 30 %-a „nyomtalanul” eltűnt. Egymást követték a különböző bank botrányok (Agrobank, Hitel Bank, Budapest Bank, MBF Bank, MNB, Postabank), majd a Kordax-, Tocsik-, Stadler-ügy, az olajszőkítések, adócsalások, Kulcsár-ügy, s a burjánzó, 2-3 ezer Mrd Ft „forgalmú” fekete gazdaság. A hazai bankok profitja, a munkavállalók néhány százalékos reálbér növekedésével (vagy csökkenésével) szemben, a nyugati bankok profitját messze meghaladóan, 15-20 % körül van. Csoda-e, hogy a rossz gazdaságpolitika, a visszaélések, a pazarlások stb. miatt az eladósodás mértékében is a világ „élvonalában” vagyunk? Az államadósság az éves össztermékhez viszonyítva 73 % (EU igény 60%), az államháztartási hiány 2006.-ban 10% körüli.(EU feltétel: 3%) A nettó államadósság, a portfolióban és egyéb formában, bújtatott adósság összege, vagyis a teljes államadósság 60-80 Mrd USD-re becsülhető. Csoda-e, hogy az elszegényedés mértéke rohamosan nő? A lakosság 25-30 %-a nyomorban, 30-35 %-a szegénységben él. A középosztályt 25-30 %, lecsúszás szempontjából bizonytalan réteg képviseli. A felsőrétegbe mintegy 15%, európai szinten fizetett, magas jövedelmű, többnyire vezető beosztású alkalmazott és vállalkozó tartozik. Utóbbiból emelhető ki az a legfeljebb tized százaléknyi alréteg, amely az ország korábbi vagyonának túlnyomó többségét, a média legalább 90%-át és 2002 után a hatalmat is birtokolja. Sok szó esik demokráciáról, reformokról, esélyegyenlőségről, de a lényeget Madách sorai fejezik ki: „Mi verseny ez, hol egyik kardosan / Áll a mezetlen ellennek szemében,”(Madách Imre: Az ember tragédiája.) A kultúrára egyre kevesebb pénz jut, folyik a kultúra elüzletiesítése. Volt és van pénz ugyanakkor az (ál) baloldal által 90%-ban birtokolt média egyoldalú elkötelezettségének biztosítására, ezzel a tömegek befolyásolására, félrevezetésére. Alkalmas ez a nemzeti összetartozás, a szolidaritás és a hitélet rombolására, az egyébként is sérült nemzeti immun-rendszer további gyengítésére. A múlthoz képest egyébként esett a sport színvonala is.
A kör bezárul, lényegében be vagyunk kerítve. Az élet szinte minden területén csapások, veszteségek érik a magyarságot. A demokrácia díszletei ugyan megvannak, de egy neoliberális vadkapitalizmus profitéhségét szolgálják ki. Az un. baloldal gyökeresen eltér eredeti céljaitól, amennyiben szociálisan érzéketlen, s szavazataival olyan kormányokat segít hatalomra, amelyek a munka támogatása helyett a tőkének nyújtanak korlátlan lehetőségeket. Ezzel a társadalom közel négyötödét veszélyeztetik, mert az állam kiegyensúlyozószabályozó-dinamizáló szerepét leépítve, a globalizált, korlátlan szabad piac támogatásán keresztül a közérdeket a hazai és nemzetközi tőkés érdekcsoportoknak rendelik alá. A többnyire a KSH és más, megbízható forrásokon alapuló számok, adatok ellenőrzése mindenkinek lehetősége, sőt jól felfogott érdeke. S ha a vázoltak valódiságáról meggyőződtünk, minden patetikussága ellenére Zrínyi Miklóssal kiálthatjuk: „hallj meg engem, élő magyar, ihon a veszedelem, ihon az emésztő tűz!” S talán lesznek, akik meghallják azon jóérzésű, értékes magyarok közül is, akik eddig a homokba dugták a fejüket. Tudat alatti önzésből, arisztokratikus „politika felettiségből”, vagy más okból, de nem látták, hogy érdekeik egyre jobban sérülnek, s hogy gyermekeik és unokáik jövője komoly veszélyben van.
3
A jelenlegi irányzatok kiteljesedése a lakosság számának 6-7 millióra zsugorítását, a globalista térhódítás a munkahelyek számának jelentős csökkenését és a kutatás-fejlesztés további visszaszorulása mellett a helyi irányítás művezetői szint felé közelítését hozza magával. Jóval kevesebb mérnökre, tanárra, orvosra, általában kevesebb értelmiségire és más szakemberre lesz szükség. Gyanítható az is, hogy ebben a felállásban a nemzeti elkötelezettségű, netán vallásos szakemberek helyett még inkább a „rugalmas gerincű”, talpsimogatástól sem vonakodó értelmiségieket fogják előnyben részesíteni. Így a magukat ma még biztos talajon állóknak érzők, a pillanatnyi előnyökért a jövőt „egy tál lencséért” áruba bocsátók, a társadalmi piramisban alattuk az elszegényedés és nyomor árnyékában élők érdekképviseletének mellőzése mellett a saját, hosszabb távú érdekeiket sem felismerők minden bizonnyal maguk alatt vágják a fát. Szomorú ez az un. baloldali beállítottságúak esetében, még szomorúbb a vallásos-nemzeti önazonosságot vallóknál. A figyelem felkeltő segélykiáltás elsősorban a nemzet sorsának befolyásolására hívatott értelmiségnek és ezen a szinten gondolkodó más honfitársainknak szól. Őrállásra, messzebb tekintésre—királyok, főurak, nemesek és külső hatalmak szerepköre után—ma elsősorban ők alkalmasak. Nagy a felelősségük: „Ha az őrálló a közeledő kardot (veszedelmet) nem jelzi, a fegyvertől elveszettek vérét az ő kezéből kéri számon az Úr”.(Zrínyi Miklós Ezékiel prófétától vett idézete.) A nyílt színvallástól az egzisztenciájukat, karrierjüket féltőknek ugyancsak Zrínyi Miklós felel: „Nem vakmerőségre hívok senkit, nem habahurjául kévánom az mi nemes resolutiónkat, hanem okosságnak mértékletességével és állhatatos szívünknek megkeményítésével.”… „De úgy, ha mindnyájan egy szívvel, egy lélekkel, segítségül híván Istennek szent nevét, körmösen nyúlunk a magunk dolgához és fáradunk, vigyázunk, tusakodunk az mi életünkért.”. Azért, hogy a tatár, török, osztrák, német, szovjet bénító befolyások múltán felzárkózhassunk azon sikeres országokhoz, amelyek még néhány évtizede a mély szegénységből indultak: Finnország, Írország, Malajzia, Indonézia, Szingapúr, vagy az újabban gyorsan fejlődő Horvátország, Szlovénia, Balti-államok és Törökország. Megelőzött bennünket Lengyelország, Csehország és Szlovákia is. Kikerülhetetlen a kérdés: miért csak nekünk nem sikerül??! Kik, milyen erők akadályozták meg, vitték rossz irányba a gazdaságot és társadalmat, amikor végre megszabadultunk a szovjet megszállástól? A globalizáció—válaszolja a mindent leegyszerűsítők és persze a vétkesek hada. A globalizáció van, „tankjait” egyelőre nem lehet megállítani, de fő csapásait, kártékonyságát csökkenteni igenis lehet. Sőt, előnyös oldalait hasznosítani is lehet, mint, ahogy az említett országok esetében is történt. Az 1990-ben indult magyar „világjáró hajó” kétségkívül rossz irányba indult, s rövid időszaktól eltekintve, ezt a „Dél-Amerika” felé tartó irányt meg is tartotta. A „hajón” együtt utaznak az elmúlt 60 év különböző mértékű sérelmeket elszenvedők népesebb csoportjai és a sérelmeket okozók viszonylag szűkebb köre, valamilyen okból elkötelezett támogatóikkal együtt. A „hajó” tulajdonjoga a „szűkebb körűek” kezében van, ők szabják meg az útirányt, a sebességet, a tájékoztatást stb. Az évszázadok óta a politikától távoltartott, apolitikus tömegek ezt elfogadják. Nem értik, hogy az ő befizetéseikből történik a „hajó” működtetése, a bérek, a költségek és minden az ő munkájuk eredménye. Nem látják azt sem, hogy a rossz irány őket sodorja katasztrófába. Katasztrófába, amely csak nekik jelent tragédiát, mert a vezető réteg, vagyonuk és szerteágazó összeköttetéseik révén, még időben át-, vagy kiszáll a süllyedő hajóból. Joguk lenne tehát, hogy bele szóljanak a „hajó” minden fontosabb ügyébe. Ehhez jogaik felismerésére és „írástudó” útitársaitól a média és más, ködösítő tömegpropaganda betonfalán is áthatoló, megalapozott tájékoztatásra lenne szükség. S gondolkozásra. A rövid távú egyéni érdeken túlmenően a közép és hosszú távú érdekek felismerésére, a közérdek és egyéni (családi) érdek összehangolására. S persze cselekvésre. A törvényesség minden eszközével fellépni igazunk, jogaink, jövőnk érdekében.
4
Az ország jó irányba fejlődését biztosító, ország-építő programok részletes kidolgozása emberben-nemzetben-közösségben gondolkodó munkacsoportok feladata. Meggyőződésünk, hogy az alább vázoltak ilyen jellegű programok egyikéből sem maradhatnak ki. I. Patrióta magyar és magyarság. A közösséghez, hazához, nemzethez viszonyulást a patrióta, nemzeti érzelmű magyar esetében a tudatosság és a tenni akarás jellemzi. Továbbá a szándék, hogy amit elődeinktől kaptunk, azt utódainknak át akarjuk adni. 1. A patrióta, nemzeti érzelmű magyarok azonosulnak történelmünkkel, ápolják, gyakorolják a hagyományokat: ünnepi megemlékezések, történelmi ismeretek, énekek, dalok, szokások, akár táncok és öltözet formájában is. 2. Közösségüket, hazájukat, nemzetüket magukénak vallják, tiszteletben tartják. Sem itthon, sem külföldön nem járatják le, nem ócsárolják, nem festenek igaztalan képet róla. Nem szolgálnak idegen érdekeket, adott esetben készek hazájukat minden eszközzel megvédeni. 3. A patrióta, nemzeti érzelmű magyarok a magyar nyelv használata közben arra törekednek, hogy beszélt és írott nyelvük minta lehessen másoknak. „Meleg szeretettel függj a hon nyelvén!—mert haza, nemzet és nyelv, három egymástól válhatatlan dolog, s ki ez utolsóért nem buzog, a két elsőért áldozatokra kész lenni nehezen fog.” (Kölcsey Ferenc: Parainesis.) Kerüljük a mindenáron idegen szavak használatát, a hadaró, éneklő (szóvégi hangsúly felvitele, utolsó szótag megnyújtása stb.), az ö-ö-ö-őző, selypegő, bájolgó és más modorosságokat. 4. A patrióta, nemzeti érzelmű magyarok készek tenni is a magyarságért, bárhol élnek is. Testre szabottan, képességeik és lehetőségeik szerint: a családi neveléstől a magyarság ügyét szolgáló információ-gyűjtésen, közösség és munkakapcsolat szervezésen át az anyagi és lelkiszellemi támogatásig. Az ügyet szolgálja az is, ha a velünk született irigység és közöny leküzdésével támogatjuk mások munkáját és (vagy) elismerjük, elismertetjük mások ez irányú teljesítményét, további lelki energiát adva ezzel az ügyért nagyobb feladatot vállalóknak. Kíséreljük meg a Szabó Dezső-i szellemben megvalósítani, hogy „Minden magyar felelős minden magyarért.” 5. Tekintsük feladatunknak, hogy a világban a magyarságról-- tájékozatlanságból, rosszhiszeműségből és saját hanyagságunk miatt, főként könyvekben és szomszédaink lelkivilágában kialakult--összességében rossz hírünket (egyes időszakoktól eltekintve, mint pl. Mohács, 1848. és 1956.) a tárgyilagosság talaján a helyére tegyük. Támogassuk és terjesszük ki az állami közreműködés szintjéig azt az eredményes mozgalmat, amelyet néhány önzetlen és áldozatkész honfitársunk indított be, hasonlóan áldozatkész támogatókra támaszkodva. (A világ könyvtáraiba eddig csaknem 100 ezer könyv jutott el, e mellett kezdeményezéseikre időszerű új könyvek, kiadványok, szórólapok is születtek.) 6. A magyarság eredete, ősi gyökereinek tisztázása látszólag nem létkérdés. Mégis azt látjuk, hogy más népeknél (akár mítosz formájában is) óriási lelki energiákat szabadít fel, gerincességre, önbizalomra, tettre készségre serkent. Őstörténetünk ködeinek oszlatásához a számításba jövő térségek régészeti leleteinek megismerésére, kapcsolódó könyvek lefordítására és közös ásatásokra, mind ezekhez pedig állami támogatásra (anyagi és kapcsolati) és a világon a témában érdekelt szakemberek összefogott munkájára, valamint a hazai és külföldi magyarság támogatására lenne szükség.(anyagiak, kapcsolatok létesítése a kutatók számára, netán fordítások vagy technikai segítség formájában) 7. Mind a hazai, mind a hazai-határon túli vonatkozásban állítsuk a magyarságélményt az öntudatra ébresztés és nemzetté kovácsolás szolgálatába. Ennek érdekében szélesítsük ki az eddigi jó kezdeményezéseket, mint pl. nyári táborok, közös kirándulások, utazások,
5
hagyományőrző csoportok, táncházak, zenei-képzőművészeti-sport táborok és versenyek, egyházi és cserkész rendezvények, technikai-tudományos együttműködések és konferenciák és minden, a célt szolgáló új kezdeményezést. 8. Közös jövőnk, megmaradásunk szempontjából alapvető fontosságú, hogy a változásokhoz szükséges kétharmados többség megszerzése céljából, legalább történelmi válság- és szükséghelyzetekben, életünkben ne a szűken vett egyéni, családi vagy kiscsoport érdek legyen a mozgatórúgó, hanem a változtatásokhoz szükséges leghatékonyabb közös nevező, a középtávon saját érdekünkkel is egybeeső, a többség érdeke, a közérdek. 9. A nemzet, a haza szeretete kisebb tájegységek szeretetéből nőhet ki. A helyi vagyis lokálpatriotizmus bármilyen formában történő elősegítése dicséretes és támogatandó tevékenység. Szervezett formában, központilag összefogott keretek között magában foglalhatná a nemzeti kegyhelyek, királysírok, világháborús sírok, várak és egyéb emlékhelyek gondozását is. 10. Ne engedjük el a Kárpát-medencében és Nyugaton szórványban élő magyarok kezét sem. A kultúránkhoz ragaszkodóknak sokat jelent az anyagi segítség mellett egy-egy könyv, CD, DVD, újság, folyóirat, sőt a bíztató szó, a tudat, hogy nem írtuk le őket. A világ bármely részén élő, magyarul értő vagy beszélő embert, igénye és szándéka alapján tekintsük a nemzet tagjának, amennyiben ezt tettekkel is bizonyítja. Azon nem-magyar nemzetiségűek szándékát, akik igényt tartanak az egykori Szent-Korona országainak „hungarus” státuszára, a lehetőségek szerinti módon támogassuk.(előny áttelepülésnél, egyetemi felvételnél, bevonásuk hagyományőrző és egyéb szerveződések munkájába.) Cél: a kapcsolatok elmélyítése, a Duna-völgyi közeledés elősegítése. II. Politika. Gazdaságpolitika. Bankok. Jelenünket és jövőnket a legélesebben, húsbavágóan meghatározó témacsoport ez. 1. Igényeljük a toldozott-foldozott 1949-es alkotmány megszüntetését és egy népszavazással alátámasztott, a társadalom minden rétegét képviselő alkotmányozó gyűlés összehívását, amely a legkiválóbb hazai és magyar származású alkotmányjogászok alapos előkészítő munkája után, a köztársasági elnök biztosította tárgyilagosság és szakszerűség mellett létre tudja hozni a magyar történelmi és közjogi hagyományokhoz kapcsolódó új alkotmányt. 2. Az ezeréves hagyományokra és értékrendre alapozott új alkotmány a jelen és jövő követelményeinek kielégítését célozza meg. Ennek keretében az új Parlament lássa el az egész társadalom pártokkal és civil szervezetekkel lefedett érdekképviseletét (pártok, civilszervezet szövetségek, szakszervezetek, kisebbségek, egyház, határon túli magyarok, stb.), amelyet kétkamarás felépítésével hatékonyabban tud biztosítani. A jelenlegi Parlament létszámát a nemzetközi összehasonlítások és a hazai sajátosságok figyelembe vételével csökkenteni szükséges. Ez a szakemberek dolga, mindenesetre úgy tűnik, hogy a kétkamarás parlament esetén az un.alsóház 150-200 körüli, jól képzett tagsága, kiegészülve az un.felsőház 80-100 fős tagságával, képes lehet a törvényhozói feladatok ellátására. 3. Az ország szerteágazó érdekeinek hatékonyabb képviselete céljából társadalmi elvárássá kell tenni, hogy a Parlamentbe csak a közéletben tehetségükkel, erkölcsös és eredményes helytállásukkal már bizonyított képviselők kerülhessenek be, akik szakterületük európai szintű ellátásához megfelelő áttekintő képességet biztosító, kötelező politológiai-történelmigazdasági-jogi ismeretekkel rendelkeznek. A demokrácia, a közérdek érvényesítése céljából el kell érni, hogy az alkotmányban rögzített, szigorú, de egyértelmű kritériumok alapján kárt okozó kötelességszegések, alkalmatlanság vagy hatalommal való egyéb visszaélés esetén a képviselők visszahívhatók legyenek. 4. A demokrácia és az emberi jogok lényegi és jogos védelmét jelenti, hogy, ha a kormány megbízóinak, a társadalom többségének érdekeit semmibe veszi, az emberi jogokat (a hatalom humanizálása helyett) veszélyezteti, akkor az Aranybulla (de az amerikai Függetlenségi
6
Nyilatkozat impeachment, azaz közjogi felelősségre vonás szellemében) értelmében az ilyen kormány visszahívható, leváltható. 5. A jövő érdekében támogassunk és választáskor szavazzunk meg olyan pártokat, amelyek az állam hatástalan bábbá zsugorítása, a túlzott privatizáció, s a vele járó piac és munkahely sorvasztások helyett a történelmi szükséghelyzetekben az állam szervező-beruházóirányító-elosztó jellegére támaszkodnak, hasonlóan a 16. századi Angliához, a jelenlegi távolkeleti országokhoz (kistigrisek, Szingapúr, Kína) és az újonnan felszabadult országokhoz (balti államok, Horvátország) vagy Finnország, Írország és Törökország mutatta úthoz. 6. Támogassunk és szavazzunk meg olyan pártokat, amelyek az embert elsöprő, neoliberálisglobalista vadkapitalizmus helyett a humánumot is méltányló, az embert is számításba vevő, skandináv típusú elosztási viszonyokat részesítik előnyben. 7. Olyan pártokra és kormányokra van szükség, amelyek kiemelten kezelik és elősegítik az ellenőrző rendszerek, köztük az Állami Számvevőszék alkotmányban rögzített hatásköri és létszámbeli bővítésével, beleértve gyanús esetekben a feljelentési kötelezettséget is. Igényeljük minden nagyobb pénzmozgás (privatizáció, eladósodás, EU-pénzek felhasználása, stb.) követését és nyilvánosságra hozását. 8. Támogassunk és szavazzunk meg olyan pártokat, akik a „tankok helyett bankok” jellemezte helyzetünket, a beruházási körültekintés és rugalmasság, valamint a nyereségesség szempontjából a nyugat-európai körülményekhez közelítik Olyan pártokat és kormányokat támogassunk, amelyek fontosnak tartják a hazai ipari illetve mezőgazdasági gazdaságfejlesztő beruházási és fejlesztési bankok működtetését. Olyan pártokat és kormányokat, amelyek megbízóik, a lakosság számára ismertté teszik a GDP mellett a nemzeti össztermék számadatait is, s azok növelését kiemelt feladatuknak tekintik. 10. Ne hanyagoljuk el a jó értelemben vett politikai ismeretterjesztést sem. Vegyük a fáradtságot, ismerjük meg jobban a múltunkat, történelmünket és számokkal, tényekkel, összefüggésekkel megalapozott érvekkel cáfoljuk meg, ha kell, utasítsuk vissza a magyarságot ért alaptalan vádakat, rágalmakat. Utasítsuk vissza a kettős mérce ránk erőltetését, s tegyük a helyére a hátsó szándékkal ránk szórt „bűnös nemzet”, nacionalista stb. megbélyegzéseket. Politikai helytállást jelent, ha a hagyományos értékrendünk mellett szóval, szellemi és anyagi eszközökkel és lehetőségeink szerinti tettekkel kiállunk. Helytállást jelent, ha múltunk legnagyobb magyarjainak (Szent István, Zrínyi, Rákóczi, Széchenyi és mások) szellemében kisközösségek létrejöttét segítjük elő, azok működtetését támogatjuk és minden eszközzel elősegítjük a Kárpát-medencei szomszédainktól legalább 50 évvel lemaradt, patrióta szellemiségű nemzetébresztést, nemzetépítést és nemzetnevelést. Politikai helytállást jelent az is, ha egymás politikai-történelmi ismereteinek bővítését, a „politikai nevelést” elősegítjük, hiszen a tájékozatlan, képzetlen embert vitán felül könnyebb félrevezetni, sőt az orránál fogva vezetni. Erre addig különösen nagy szükség van, amíg az állam, a közösségi és a nemzeti érdekközpontú állam egyszer majd a nyugat-európait megközelítő szintre hozza a társadalom politikai érettségének színvonalát is, bepótolva ezzel több évszázados lemaradást. III. Ipar, kereskedelem, szolgáltatások. 1. Olyan kormányokhoz kell ragaszkodnunk, amelyek képesek az elfolyó milliárdok csapjainak elzárására, a burjánzó korrupció megszüntetésére, további öncélú privatizációk mellőzésére. Olyan kormányokat, amelyek újra életbe léptetik a 80-as években megszüntetett állami vagyonleltárt, s azt a köz érdekében képesek megtartani, kamatoztatni, gyarapítani. 2. Olyan kormányokat támogassunk, amely szakértelménél és tapasztaltságánál fogva képes az EU-tól várható, max. 8.000 milliárd Ft nagyságú összeg közérdekű, hatékony felhasználására.
7
3. A politika összes eszköztárát felhasználva érjük el, hogy az állam szerepe ne csökkenjen. Támogassuk az állam nemzeti érdekközpontú tevékenységének megerősödését, a fenti területeken is nélkülözhetetlen szervező, összehangoló, fejlődést elősegítő munkáját. 4. Harcoljuk ki a foglalkoztatások 60-70 %-át adó, hazai tőkeszegény kis- és középvállalatok kedvezményes állami hitelekkel támogatását, hogy helyt tudjanak állni a kiváló pénztőkével, kapcsolati tőkével és szilárd piaci háttérrel bíró külföldi cégekkel szemben. 5. Minden lehetséges eszközzel védjük és segítsük a hazai cégeket a viszonylag kevés embert foglalkoztató, társasági adót nem fizető, még olcsóbb munkaerő reményében továbbálló, a hazai versenytársak tönkretétele után az árakkal és a minőséggel szabadon játszó külföldi tőkével szemben. Az esélyegyenlőség követelése nem jelenti a külföldi tőke elutasítását. 6. Jól felfogott érdekünk alapján legyen becsületbeli ügyünk, hogy a hazai cégek életképességének javítása céljából magyar eredetű, gyártású termékeket vásárolunk. 7. Szövetkezzünk, szervezkedjünk és segítsük elő új ötletek, szellemi termékek, találmányok létrejöttét és megvalósítását, új hazai termékek gyártását és forgalmazását. 8. Létesítsünk kapcsolatokat a határon túli magyar kényszer-vállalkozások, törpe- és kiscégek támogatására, információ átadás, EU tapasztalatok átadása, EU-régiós pályázatok közös hasznosítása vagy közös vállalatok létesítése formájában. 9. A nagykereskedelmet birtokló nemzetközi tőkével és a kiskereskedelmet, s a vendéglátóipar növekvő részét működtető kínai vállalkozókkal szemben azonos adózási rendszert, fokozottabb minőségellenőrzést, hazai földön legalábbaz esélyegyenlőség megteremtését követeljük. 10. A szolgáltatások terén is csak akkor javul a helyzet, s marad a nyereség itthon, ha hazai cégekre alapozott, ember- és nemzetközpontú gazdaságpolitika érvényesül. IV. Mezőgazdaság. Vidékfejlesztés. Vendéglátás. A nemzeti érdekek érvényesítésére már csak ezeken a területeken van lehetőség, ha a földet 2007-től nem ragadják el sok évszázados művelőik kezéből. A „népboldogító” elődök még „csak” a padlásokat söpörték le, utódaik az embereket is képesek lesöpörni őseik földjéről. 1. Mindannyiunk érdekében védjük meg minden eszközzel a magyarság még nagyobb részt hazai tulajdonban lévő végvárát, a magyar földet, amely megmaradásunk, fejlődésünk szinte egyetlen lehetősége, végvára. 2. Összefogással, hazai és külföldi magyar befektetők segítségével, információk és külföldi kapcsolatok bevonásával sürgessük és segítsük elő mezőgazdasági hitelintézetek létrehozását, amelyek a bangladesi Nobel-díjas Muhammad Junusz tapasztalataira is támaszkodhatnak. 3. Civil szervezeteken és magán kezdeményezéseken keresztül is serkentsük és segítsük elő dán-holland típusú beszerzési és értékesítési szövetkezetek létrehozását. Olyan kormányokat támogassunk, amelyek bizonyos arányban szükséges nagyüzemi gazdálkodás mellett ilyen jellegű szövetkezetek létesítését állami besegítéssel (a kezdeti piacszerzésben, a kezdeti szervezési nehézségek és az esetleges kölcsönös bizalmatlanság leküzdésében) támogatják. 4. Részesítsük előnyben, azaz vásároljunk hazai mezőgazdasági termékeket. Ezáltal életben tarthatjuk a hazai termelőket, akik nagyobb mennyiségi igények esetén olcsóbban adják (a beáramló gyenge minőségű, ellenőrizetlen, gyakran egészségre káros import árúval szemben) a megszokott jó minőségű, ízletes, ellenőrizetten egészséges termékeket. Ráadásul nem kell tartani a hazai termelők padlóra küldése után a multik ár-sakkjától, áremelésétől. 5. Minden lehetséges módon támogassunk olyan mezőgazdasági programokat, kezdeményezéseket, amelyek a hazai termelő-szállítási-raktározási-feldolgozó-forgalmazó lánc létrehozását célozza. 6. Ne engedjük a mezőgazdasági kutatás-fejlesztés leépítését. Vegyük észre, hogy ezek bővítése létkérdés, mivel az ország versenyképességének növelése csakis a csúcstermékek és
8
csúcstechnológiák, valamint a régi és új hungarikumok számának, minőségének és termelékeny előállításának segítségével lehetséges. 7. Lépjünk fel a falvak, a vidék leépítését célzó mindennemű „reform” ellen, legyen az vasútvonal vagy posta megszüntetés, vagy az önkormányzatok további gyengítése. 8. Tiltakozzunk minden mezőgazdaságot érintő általános vagy különösen szakoktatási intézmény megszüntetése ellen, hiszen ezek adnának szilárd és megbízható alapot a soklábú vidékfejlesztés alá, mint pl. vendéglátás, gyógy-turizmus, sport célzatú turizmus stb. 9. Az ország legszegényebb területein egy átmeneti jelleggel megszervezett autarchikus gazdaság is segíthet, amely lényegében pontrendszer alapú, szervezett cserekereskedelem és a világ más tájain bevált. Ezeken a területeken különösen nagy szükség lenne a régi tejcsarnokok felújítására, majd hűtőházak, csomagoló-kiszerelő műhelyek és elosztóforgalmazó szervezetek létrehozására. 10. Ne nyugodjunk bele, hogy bármit megetethetnek velünk. Sürgessük az államot az egész gazdaságra kiterjedő fogyasztóvédelem megszervezésére: „Ha többet nem tudsz adni, legalább védd meg a meglévőt!” Védd meg a minőségromlástól, a rejtett hibáktól, a profitéhes gyártóktól, a lelkiismeretlen importőröktől, s reklamáció esetén a jelenlegi „jogszolgáltatás” göröngyös, gyakran járhatatlan útjaitól. V. Oktatás, nevelés. Tudomány Az emberiséggel egyidős tapasztalat, hogy egy közösség, egy ország gyors fejlődése, tartós felvirágzása új ismeretek, ötletek, hasznosítható tudományos eredmények megszületésén és széleskörű elterjesztésén alapszik. Széchenyi szerint: „Köz intelligentia, az egyedüli valóságos erő, ennél előbb utóbb nagyobb hatalom nincs, s azt a lehető legnagyobb magasságra fejteni, legszentebb hazafiúi kötelességünk.” ”A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma.” Ez ma fokozottan igaz, a lehető legtöbb területen kiváló elitképzésre és nevelést is magában foglaló, kellő mélységű tömeg-, azaz közoktatásra van szükség. Az ezzel ellentétes irányba haladók a nemzet jövőjét veszélyeztetik, az ország érdekeit árulják el. 1. Minden lehetséges eszközzel lépjünk fel azért, hogy az oktatásra és nevelésre akár a nemzetközi átlagot meghaladó mértékben jusson pénz. (Hasonlóan a K-Ázsiai országokhoz.) Jusson egyrészt a teljes körű, magas szintű közoktatás és tehetségkutatás (elitképzés) tárgyi és szellemi feltételeinek biztosítására, másrészt az oktatásra-nevelésre kiválasztott-kiválasztódott értékorientált pedagógusok anyagi megbecsülésére. 2. Ne engedjük a kutatás-fejlesztés leépítését. Ettől függ a legújabb nemzetközi eredmények gyors és sikeres hasznosítása, valamint új, hasznos ötletek, találmányok, korszerűsítések, megtakarításokat eredményező átalakítások és fejlesztések sikere. 3. A nem túlságosan nagy ráfordításokat igénylő alapkutatások mellőzése súlyos hiba, a kutatás-fejlesztés egyik láncszemének elvágása. Szükségességét tudományos-műszaki múltunk és a nemzetközi tapasztalatok egyaránt tanúsítják. 4. Oktatás és kutatás-fejlesztés terén a Kárpát-medencében és a Nyugaton élő magyar származású tudósok, szakemberek közötti széleskörű együttműködést az EU keretei között még szervezettebbé lehetne tenni, többek között levéve az adminisztrációs-szervezési terheket a felek válláról. 5. Támogassuk és igényeljük az egyházak oktató-nevelő tevékenységét, amely a múltban is nemzeti érdek és érték volt. Példaként elég csak Pannonhalmát, Debrecent (Sárospatakot), vagy a Fasori Evangélikus Gimnáziumot említeni. 6. Az egyre inkább leszakadó társadalmi rétegek arra érdemes fiataljai számára keressük a népfőiskolák, az Eötvös-kollégium és más szakkollégiumok mai, korszerűsített változatait, mi
9
közben harcoljunk az antidemokratikus, antiszociális „reformok” ellen, amelyek mindannyiunk jövőjét ássák alá. 7. Az oktatás, nevelés ügye a határon túli magyarság szempontjából is a megmaradás talán legfontosabb előfeltétele. Támogassuk törekvéseiket és védjünk meg „minden templomot és minden iskolát!” Segítsünk, ahol tudunk: könyvekkel, anyagi és szellemi támogatással, szegény sorsú, tehetséges diákok patronálásával. 8. Fordítsunk kellő súllyal gondot az iskolai nevelés leszűkülése miatt a családi nevelésre. Segítsük a mindennapi létharcban kizsigerelt szülőket programokkal, tömörített tanácsadó füzetekkel vagy szóbeli tanácsokkal, hogy kivonhassák gyermekeiket a káros média műsorok hatása alól. 9. Nem csak a gyermekek, de az egész társadalom szempontjából fontos lenne a nagy nemzetnevelők nyomdokain haladó nemzetnevelés, amely személyeken, tetteken, magyarságélményen keresztül gyógyítaná sérült nemzeti immunrendszerünket. Csatlakozzunk az ilyen jellegű kezdeményezésekhez és erősítsük fel hatásukat. 10. A hazai cigányság szellemi felzárkóztatását iskolába-munkába bevonás segítségével tekintsük támogatandó, a közös jövőnket döntően befolyásoló, kiemelt feladatnak. VI. Egészségügy. 1. Minden lehetséges eszközzel tiltakozzunk és akadályozzuk meg az egészségügy elüzletiesítését. Utóbbi célja a kufárok részére a minél nagyobb profit, számunkra következmény: sorban állás a temető irányában. Vasmarokkal meg kell gátolni a pazarlást, a szervezetlenséget, netán korrupciót, de útját kell állni a „Nyugaton is így van!” demagóg, féligazságokra alapozott becsapásnak (keleti bérek, nyugati terhek), s a TB, kórházak, szolgáltatások reformokba bugyolált elprivatizálásának. 2. Törvénytelen és tisztességtelen, hogy az alacsony bérekből az évtizedek alatt ingyenes ellátásra befizetett egészségügyi hozzájárulás ellenére, a megszerzett szerződéses jogokat felrúgják, s a foglalkoztatottak viszonylag kis száma és a legkülönbözőbb csatornákon „elfolyó(eltűnő)” ezer milliárdok okozta hiányt az öregedő és szegényedő társadalom zsebeiben turkálással kívánják pótolni. 3. Nem kérünk a társadalom egészségügyi ellátásának luxus-. közép- és szegénykórház szintű, antidemokratikus és igazságtalan rendszeréből. 4. Az eddigi, túlzott mértékű privatizálás tapasztalatain okulva nem kérünk az egészségügy meggondolatlan privatizálásából. 5. Az orvosképzést az ország egészségügyi színvonalának emelése céljából, az egyre fiatalabb korban és egyre nagyobb arányban bekövetkező elhalálozások csökkentése, a népesség jövőbeli gyarapodása és az ország jövője szempontjából fontos gyógy-turizmus, valamint a vidéki háziorvosi hálózat feltöltése érdekében nem csökkenteni, hanem a speciális hazai igények figyelembe vételével tervezni, s akár növelni kell. 6. Az orvostársadalom helyzetét, jogos igényeik elismerésével rendezni kell. Miért lehet napi gyakorlat az, hogy a kb. azonos szinten képzett bankárt az orvosi esküjével és növekedő adminisztrációval terhelt orvossal szemben 3-4 vagy ennél is többszörös jövedelemmel „értékelik”? Különösen szembeötlő ez az óriási veszteségeket okozó bankbotrány sorozatok után. 7. Igényeljük és sürgessük az egészségügy hatékonyságát jelentősen növelő szűrővizsgálatok kiterjesztését. Ez hozná a nagy megtakarításokat, az elpazarolt-elfolyt összegeknek itt lenne az igazi megtérülési helye. A szűrővizsgálatok bonyolítását ezért olyan komolyan kellene venni, hogy a bizonyos vizsgálatoknál kötelező-büntetendő jelleget minden területen alkalmazni kellene.
10
8. Megoldást kellene találni a lakosság egészségügyi állapotát befolyásoló tényezők (egészségügyi ellátás, környezet, munkahely, életmód stb.) komplex kezelésére, megszervezve az ajánló, tanácsadó, ellenőrző szolgálatokat. 9. Külön figyelmet és törődést igényel a lakosság 50-60 %-át kitevő, nyomorban vagy szegénységben élők növekvő tábora, akiknél fokozott mértékű a szegénység, a munkanélküliség hatása mind a testi és lelki betegségekre, mind a halálozások magas számára. 10. Egyelőre csak álmodhatunk egy egészséges Magyarországról, amelyben a magas szintű egészségügyi ellátást egészségmegelőző és egészségmegőrző programok alapozzák meg, ahol az egészségügyet szolgálja a magasabb „közintelligentia” miatt magasabb életszínvonal és egészségesebb életmód, az óvott környezet, az emberségesebb munkahelyek, szervezett gondoskodás a tanácsadásról, az egészséges táplálkozáshoz szükséges termékválasztékról, a tömegsportot is kiszolgáló sportlétesítményekről és a lelki egyensúlyt erősítő zenei, művészeti és tánckultúráról. VII. Igazság- és jogszolgáltatás. A kormányzat részéről itt is alapvető szempont kellene, hogy legyen: „Ha adni többet nem tudsz, legalább védd meg, amijük van!” Védd meg javaikat, védd meg az igazságba vetett hitüket! 1. Olyan igazság- és jogszolgáltató rendszert igényelünk, amely a közhasznot, közjót szolgálva az igazságosság és jogbiztonság hazai hagyományok alapján felépített, kiegyensúlyozott arányán és viszonyán alapul. Közülük az igazságosság az elsődleges, mert „Az államban a legfőbb jó az igazságosság, vagyis az, ami az összességnek előnyös” (Arisztotelész), mert „Az igazságosság megszűnésével tehát mivé válnak az országok, ha nem hatalmas rablóbandákká?” (Szent Ágoston), de ezt vallják a humánum és az erkölcsi, közerkölcsi (közéleti tisztaság, tisztesség), vagyis az értékrendű jogszolgáltatási alapokon álló 20. századi jogelméleti iskolák is. 2. A társadalomirányítás alkotmányos működésének elősegítése és megkönnyítése céljából indokoltnak látszik a köztársasági elnök semleges hatalmi jogkörének bővítése. Ennek az új alkotmányban körvonalazott jogkörnek társadalmi válsághelyzetek esetén lehet szerepe, amikor jog és kötelezettség formájában, mód van az országgyűlés feloszlatására és új választások kiírására. 3. Az Alkotmánybíróság létszámának és munkakörülményeinek javítása a beérkező panaszok gyors elbírálását, az időszerűség követelményeinek megfelelést segíti elő. 4. Olyan társadalmat szeretnénk, amelyben az Ügyészség vezérlő elve a 0-tolerancia megvalósítása, a bűnözés, benne a korrupció minimumra szorítása. 5. Tiltakozunk a jogszolgáltatásban, a „kishalak” és „nagyhalak” büntetési rátáiban megnyilvánuló kettős mérce ellen, általában a mértéktelenül szolíd ítéletek ellen. Nem érthetünk egyet a tanúvédelem fogyatékosságait illetően, az elitéltek név és arctalanságában, a börtönviszonyok más, fontosabb társadalmi rétegek (nagycsaládosok, nyugdíjasok, mozgáskorlátozottak stb.) rovására történő életkörülmény javításával, beleértve az elitéltek foglalkoztatási hiányosságai miatt szintén a társadalomra háruló terhek növelését is. 6. A társadalom túlnyomó többségét kitevő polgárok jogkövető magatartásának elősegítésére, az őket is megillető, egyenlő emberi jogok nevében, szüntessék meg a megélhetési bűnözés gyakorlatát, annak minden szintjén és minden formájában. 7. A mai jogszolgáltatásban is helyet kellene kapnia, de az új alkotmányban is szerepelnie kell, hogy a súlyos bűnök nem évülhetnek el. Az „Nem lehet, hogy súlyos bűnök büntetlenül maradjanak.” (Grotius) A holokauszttal kapcsolatos gyakorlat is ezt az elvet támasztja alá.
11
8. Ismernünk kell a legfejlettebb demokráciák gyakorlatát, mi szerint az állami szervek negatív hatású tevékenysége (pl. rossz, a társadalom széles rétegeit veszélyeztető gazdaságpolitika, erőszak, megfélemlítés stb.) esetén, az egyének közös érdekeinek felismeréséből adódóan, a demokratikus emberi jogok érvényesítésének és védelmének biztosítása céljából, a polgári engedetlenségre a sérelmet elszenvedő széles társadalmi rétegeknek joguk van. 9. Az igazság- és jogszolgáltatás különböző szintű alkalmazottainál a képzettség, a gyakorlati idő, a megjelenés mellett elsődleges kiválasztási szempontnak kellene lennie az értékorientált kiválasztásnak: erkölcsileg elkötelezett, emberséges beállítottságú, gerinces fiatalok képzésének. A demokratikus hatalmi rendszer, a korábbi beidegződésektől az európai jogfejlődéshez közelítése érdekében szükséges a törvényhozó és végrehajtó hatalom hatáskörének pontosítása, a fékek és egyensúlyok beépítése a társadalomirányításba. Erősíteni szükséges a bírói függetlenséget, a bírók anyagi és társadalmi megbecsülését. Csökkenteni szükséges leterheltségüket és elősegíteni nyugati szintű továbbképzésüket. 10. A társadalmi igényeket kielégítő, jó közérzetet (az életszínvonal része) és biztonságérzetet keltő közrend és közbiztonság, valamint hatékony igazság- és jogszolgáltatás csak egy jól képzett, jól felszerelt rendőrséggel valósítható meg. Mindkét területre biztosítani kell az ehhez szükséges anyagi előfeltételeket. Az állomány feltöltésekor a rátermettség és az alapos kiképzés előfeltételeként, alapvető szempontnak kellene lennie a megfelelő próbaidő mellett, a jelentkezők erkölcsi előéletének, kapcsolatainak, családi körülményeinek a vizsgálata. Az állományban lévőknél pedig a szigorú ellenőrzés és fegyelemtartás, s mindezek fejében tisztességes anyagi ellenszolgáltatás. VIII. Család- és jövőtervezés. A család feladat megosztással működő, legkisebb emberi közösség, amely lehetővé teszi az emberi faj optimális továbbélését, egyúttal a nemzet legkisebb „szervezeti egysége”, s így megmaradásának záloga. 1. Az igazságosabb teherviselés megvalósítása céljából követeljük bevezetni a családi adózást. 2. Minden lehetséges módon segíteni, támogatni kell a társadalmi normák szerint élő nagycsaládosokat. (iskoláztatás, nyaralás, zenetanítás, sport stb.) Jól nevelt, jól képzett gyermekeik „súllyal” teljesítik majd az egészségügyhöz, oktatáshoz, nyugdíjakhoz stb. szükséges befizetéseket, s viszik tovább őseink nyelvét, lelkét, magyarságát. 3. El kell érnünk, hogy az anyák értékteremtő szerepét és teljesítményét, rendszeres ellenőrzés és minősítés mellett, az állam főállású anyaságként ismerje el és a körülmények figyelembe vételével (gyermekszám, családi körülmények, családi adózás) érdemben honorálja. 4. Támogassuk akár pillanatnyi érdekeink ellenére is a fiatalok számára családalapítást elősegítő kezdeményezéseket, mint pl. kedvező lakásépítési, felújítási és átalakítási hitelek, tanulmányi hitelek stb. 5. A mintegy 150 ezer rászoruló családnak biztosított, a társadalom vállát nyomó segélyek mellett vagy helyett a munkahelyteremtés jól bevált (Széchenyi-terv) és új megoldásaival tisztességes fizetéseket, s ezzel az életcélt és a jövőbe vetett hit lehetőségét teremtsük meg számukra. 6. A magyarság megmaradásához biztosítani kell hosszabb távon az átlagban 2-3 gyermekes családmodell tárgyi és morális előfeltételeit. 7. A családi nevelés elősegítése és megkönnyítése céljából, társadalmi és pártszervezetek támogatásával célozzuk meg nevelési tanácsadó szolgálatok kialakítását (különösen a szegényebb és képzetlenebb családok részére) és adjunk közre rövid, egyszerűen megfogalmazott, jól hasznosítható nevelési füzeteket.
12
8. A jövőnk szempontjából kiemelkedően fontos alkalmasság és tehetség felmérés céljából az iskolákban ilyen képzettségű és képességű szakpedagógusok közreműködése segítené a családokat a döntésben, az egyéneket a boldogulásban, a társadalmat az értékek megmentésében és optimális társadalmi hasznosításában. 9. Hasznosítsuk az egyházak családszolgálati szerepét lelki gondozás, közös összejövetelek, ének, vers és zenetanulás, kirándulások és táborozások terén. 10. Célozzuk meg és segítsük elő az ifjúság nagy részét átfogó, az életre előkészítő ifjúsági szervezet életre hívását, amely a több évezredes „Ép testben ép lélek” szellemében egészséges, művelt, talpraesett, jellemes ifjúság megteremtését eredményezi. (A cserkész mozgalom mai hazai viszonyokra alkalmazott változata lehetne a megoldás.) IX. Honvédelem. Környezetvédelem. Egy nemzet súlyát a nemzetközi érdekérvényesítő politikában gazdaságának értéke (beleértve a természeti kincseket is) és teljesítménye, a lakosság száma és képzettsége (kultúrája), valamint hadi ereje határozza meg. Utóbbi szerepének tudatos vagy felületes lebecsülése, különösen Trianon és 1956. tapasztalatainak birtokában, veszélyeztetheti az emberöltőn belül mért jövőt, ugyanis a világpolitika forgandó, a világgazdaság és a szövetségi rendszerek sérülékenyek. 1. Ne fogadjuk el, tiltakozzunk az ország védtelenné tétele ellen. A NATO védőernyőre és az EU közösségre lehet számítani, de nem a naív békeaktivisták szintjén. 2. Elhibázottnak tartjuk a sorozott katonaság szavazatszerzés céljából sebtében véghezvitt leépítését. A helyükbe lépő, kellő hatóerejű és kellő létszámú hivatásos (zsoldos) sereg sokkal többe kerülne (lakások, fizetések, korszerűbb fegyverzet), így marad a létszámban és felszereltségben alulmúlhatatlan, a környező országok szintjétől véderőben messze elmaradó sereg. A megoldás talán a fokozatos áttérés lehetett volna. 3. A sorozott katonaság hasznosítása természeti katasztrófáknál, a honvédelemmel összefüggő feladatok (híd- és útépítés, hegyi és egyéb mentések) gyors és gazdaságos elvégzésénél jelenthetett volna a korábbi tapasztalatok alapján előnyt. 4. A sorkatonaság további lehetőséget biztosítana az iskolai lemaradások pótlására (8 osztály pl.) és különböző szakmák (gépkocsivezető, asztalos, stb.) alapjainak elsajátítására. 5. A sorkatonaság eddig eléggé ki nem használt lehetősége a társas együttélésre nevelés, fegyelemre, rendre, tisztességre, egymás megbecsülésére szoktatás, nem is beszélve a hazaszeretetre nevelésről. 6. A rendkívül szerény létszámú hívatásos sereg ismeretében, egyúttal a rendőrség megerősítése céljából, indokoltnak látszik a meglévő polgárőrség hálózat kibővítése és szükség esetén védelmi feladatok ellátására is alkalmas nemzetőrség létrehozása. 7. A polgárőrség vagy nemzetőrség hasznosítható lenne a ma valóságos „ellenségét” jelentő környezetkárosítás felderítésében és megakadályozásában is. Egy feljelentési kötelezettséggel működő, kellően felszerelt ellenőrző-felderítő szolgálat kellő eréllyel akadályozhatná meg és torolhatná meg az engedély nélküli mérgezőanyag lerakásokat és egyéb környezet- és természetkárosító akciókat. 8. Legyen pénz a hosszú ideje megoldatlan hulladék és szemét szétválasztás-hasznosítás bevezetésére, amely más országok tapasztalata szerint megtérülő, gazdaságos beruházás. Egy kultúrára valamit is adó ország esetében még ennél is több. 9. Bécs, Prága, Pozsony összehasonlításban Budapest, de a többi településünk is lemarad külcsínben, közrendben, műemlékvédelemben, tisztaságban és szervezettségben. Szóljunk és összefogással tegyünk ellene! 10. Nem hagyható említés nélkül a szellemi környezetvédelem sem, amelyre, tisztelet a kevés, jól ismert kivételeknek, elsősorban a média mérgező „termékei” és az egyre mélyebbre ereszkedő közmorál jelentenek veszélyt.
13
X. Kultúra. Sport. 1. Tiltakozzunk a kultúrára fordított összegek megkurtítása ellen. A kultúra és műveltség közügy, közérdek, egy igazán versenyképes társadalom jellemző és nélkülözhetetlen eleme. A ráfordítások áttételesen sokszorosan megtérülnek. 2. Ne engedjük a kultúra egyre inkább üzleti alapokra helyezését, s így egyre szélesebb tömegek kizárását az egyén és közösség közérzetét, végül is az életszínvonalát befolyásoló kultúra áldásaiból. A kulturális rendezvények műveltség gyarapodásra, kultúrált együttélésre, kapcsolat és közösség építésre gyakorolt hatása és haszna pénzben ugyan nem fejezhető ki, de létezik. 3. Ne engedjük tovább rontani a jelenlegi kulturális és sport lehetőségeket, mert a zene, a művészet, a sport művelése vagy élvezete az ember önkifejeződésének, lelki egyensúlyának, boldogulásának, esetleg boldogságának fontos elemei, az elit és tömegkultúrának egyaránt fontos összetevői. 4. Ismertessük és szerettessük meg gyermekeinkkel, unokáinkkal, szűkebb- tágabb családunkkal és érdeklődő ismerőseinkkel a magyar kultúra szerves részét képező, őseinktől évszázadokon át megörökölt szokásokat, a nemesi udvarházak dalait is megőrző népdalokat, zenét, táncokat, történelmet, mondákat, kultúránk és sportunk múltját. Viseljünk magyaros női és férfi (pl. Bocskai) ruházatot. Kiemelten látogassuk a magyar vonatkozású zenei, művészeti és sport rendezvényeket. 5. Ne adjuk fel önmagunkat, ne engedjük ránk zúdítani az olcsó idegen kultúrát. Ugyanakkor ne zárkózzunk el, ismerjük meg Európa és a nagyvilág kultúráját, s japán módra hasznosítsuk, megtartva a magunk „kimonóját” és „cseresznyevirágos imaházát”. 6. Tegyük meg a tőlünk telhetőt a sport sokrétű szerepének felismertetésére, és állami – egyéni együttműködéssel a sportolási lehetőségek tömegméretűvé tételére. A sport részben tehermentesíti az egészségügyet, szerepe van a jellemalakításban, az önfegyelem kifejlesztésében, az egészséges versenyszellem és vállalkozókedv kialakításában, a közösséggé kovácsolásban és sok esetben a szervezési készség kifejlesztésében is. 7. Sürgessük és segítsük elő a kultúra és sport területén is jövőnk egyik kulcskérdését jelentő tehetségkutatás és tehetséggondozás rendszerének kialakítását. Az elitkultúra és élsport „húzza magával” a tömegkultúrát és tömegsportot, javítja az országarcot (imázst) és a gondozott tehetségesek részére önmegvalósítási, boldogulási lehetőséget teremt. 8. A határon túli magyarsággal ezeken a területeken is bővíteni kell az anyagi és szellemi kapcsolatok meglévő és új, kigondolt formáit, mint pl. a Duna Televízió határon túlra is kiterjedő mentor mozgalma. 9. Az állam kötelességszerű szervező-támogató munkája mellett áldásos közfeladat mindennemű kulturális (énekkar, tánccsoport, szavaló- és színjátszó-kör, különböző szakkörök) szerveződés és sportkör, valamint sportolási lehetőség civil szervezésű létrehozása, határon innen és túl. Mindezen szerveződések kisközösségek építését jelentik, hasznos időtöltést és tudatos elvonást a szellemmérgező médiák hatóköréből. 10. Kiemelkedő lehetőség és feladat lenne a polgári körök részére az egyén, a család és kisebb közösségek fenti célzatú foglalkoztatása, több polgári kör együttműködése révén új szórakozási, kulturális és sport lehetőségek teremtése, s összességében a nemzet aktív részét növelő kisközösségek hálózatának létrehozása. Azoknak, akik ragaszkodnak a már az országon belül is zsugorodó Magyarországhoz, de a feladatvállalás elől igyekeznek kitérni, Zrínyi sorai ajánlhatók: „Elfussunk? nincs hová, sohun másutt Magyarországot meg nem találjuk”.
14
Nem elég Berzsenyivel együtt felismerni, hogy a „Romlásnak indult hajdan erős magyar!” szervezetében a 21. századi modernizált „nagy magyar ugaron” „Most lassú méreg, lassú halál emészt”. Nem elég siránkozni sem: „Siránkozol?- csupán a gyávaság / Fogadja el harc nélkül a csapást, / Mit elkerülni még hatalma van.” (Madách Imre: Az ember tragédiája.) Inkább kiáltsuk, hogy mindenki meghallja: „Ébreszd fel alvó nemzeti lelkedet” (Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz), vagy Petőfivel: „Ébredj, hazám, mert ha most nem ébredsz, / Soha többé nem lesz ébredésed” (Petőfi Sándor: A nemzethez) Ébredjünk, s legalább magunkban adjunk választ a török időkben elhangzott, kétségbeesés és döbbent felháborodás ma is időszerű kérdéseire: „Boldog Isten, hiszen nagy vilitas (hitványság) ez, s mi vagyunk a magyarok? Mi magyarok?”…”Csúfsága lettünk a nemzetnek és magunknak, ellenségünknek penig, valahonnan jön ránk, prédájává. Miért?” (Zrínyi Miklós) A helyzet súlyos, de soha nem reménytelen. Sokan vagyunk, de nem elegen, mert nem tudunk érdekközösséget vállalni a szavazó urnákat rendszeresen elkerülő, mintegy 3 millió elfásult, csupán szavakra már érzéketlen honfitársunkkal. A jó irányú változások kovászaként elegendő lehetne a közösségben gondolkodó, értelmiségi életformát követők száma is, ha szélesebb körben ismernénk egymást, ha elérnénk egymás kezét, vagyis, ha szervezettebbek lennénk. Ha a reformkoriakhoz hasonló széleskörű érdekazonosságot tudnánk teremteni: nem csak szavakkal, hanem önzetlenséggel, szolidaritással, áldozatvállalással, bizalmat eredményező tettekkel. Sajnos, nem tartjuk szem előtt azt a nyilvánvaló igazságot sem, hogy a mély gödörbe csúszott szekér kiemelése csak akkor lehetséges, ha a kiemelést mindannyian egyszerre, egy irányban, teljes erőfeszítéssel végezzük. Egységesebb gondolkodásra és cselekvésre, a szándékok, erők, „tüzek” egyesítésére lenne szükség. „Nagy magyar télben picike tüzek, Jaj, be szétszórva égtek,”…”Szelíd fények és szilaj vándorlángok: Mit gondoltok: ha összefogóznátok!” (Reményik Sándor: Nagy magyar télben) Tegyünk érte, hogy ezek a közösség-meleg, szabadság- és jobb világ” vágyó, kis „tüzek” közeledjenek, összeérjenek, és hogy a tisztességes, értékes, de apolitikus embertársaink elgondolkodjanak és értékrend választásban színt vallva, csatlakozzanak. Ne felejtsük, hogy „midőn a pillanatok drágák, nemcsak lézengni nem szabad, sőt kiállni a gátra és kettőztetett erővel munkálni” (Széchenyi István), mindenkinek a képessége és lehetősége szerint. „Csak jobbítsuk meg magunkat, szabjunk más rendet dolgainknak, tegyük régi helyére és méltóságára militarem disciplinam (katonai fegyelmünket): egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók,” (Zrínyi Miklós) Nincs mit hozzátenni, legfeljebb Petőfi „ A nemzethez” írt sorait: „Legyen olyan minden ember, mintha / Zrínyi Miklós unokája volna, / Harczoljon úgy minden ember, mintha / Egyedül rá támaszkodnék honja!” Budapest, 2007. január.
15
