1
Kiscsoport összejövetelre, házaspároknak, családoknak, baráti köröknek, közösségeknek …
”Velünk az Isten” Advent 2007 Barnabás Misszió
Ádvent 2007
Barnabás Misszió Kiadása
2
BEVEZETŐ Ezzel az adventi idővel újból az „A” liturgiai évet kezdjük. Érdemes felfigyelni arra, hogy mind a négy vasárnapon az evangéliumi olvasmány szent Máté könyvéből ered. Ez egy jó alkalom arra, hogy gondolatainkban felfrissítsük azt, hogy ki is volt Máté evangélista. Mátéról öt helyen van szó az evangéliumokban. Először amikor Jézus meghívja, hogy kövesse őt (Mt 9:9) és négy alkalomkor, a tanítványok neve között (Lk 6:15; Mk18; Mt 10:3; Ap.Csel 1:13). Az a Máté aki “ül a vámnál” az ugyanaz mint Lévi, akit Márk (2:14) és Lukács (5:27) megemlítenek. Az, hogy egy embernek két neve legyen, szokásos volt abban az időben. A galileai Mété, Alpheus fia volt (Mk 2:14), Heródes adóbehajtója és ezért a farizeusok megvetették és természetesen a nép is. Mindennek ellenére Jézus személyesen meghívja őt apostolai közé. Máté gondolkozás nélkül követte Jézust, meghívta házába, ünnepélyes vacsorát rendezett neki. Mindennek láttára a farizeusok Jézust szigorúan, felelőségre vonták, mire ő így felelt, "Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” (Mt 9:13)
Máté evangélista (Rajz a XV. századból). Jobb kezében irószerszám, a bal kezében pedig papir. Feje felett az őt jelképező (szimbolum) angyal, aki az Isten küldöttje. Az angyal a kezében tartja az Evangéliumba írandókat. Máté előre nézve figyel a Szentlélek sugallatára.
Máté, hűséges tanítványként, végig követte a Mestert, Jézussal volt a szenvedésénél, a kereszrefeszítésekor, de tanúja volt a feltámadásnak is. Ott volt az apostolok között, Jézus mennybemenetelekor és Mária melett volt a többi tanítvánnyal, “egy szívvel-lélekkel, állhatatosan imádkoztak.” (ApCsel 1:10-14). Máté lelkesen hirdette a “Jó Hírt” éppen úgy az izraeliek között, a helyi nyelven, mint más országokban, Perzsiában, Macedóniában, Szíriában és a Kaspi tenger déli partján. Az evangéliumon kívül más munka is Máté eredetűnek van elkönyvelve, mint például egy héberül szerzett, majd szent Jeromos által latinra fordított írás ("De Ortu beatæ Mariæ et infantia Salvatoris"). Az Egyház, szeptember 21-én ünnepli szent Márk napját akinek szimbóluma az angyal, kezében egy írószerszámmal mivelhogy Márk írta le részletesen Jézus leszármazási családfáját. Arra pontos adat nincs, hogy Máté máglyán, megkövezve, vagy lefejezve szenvedett mártírhalált, így a római mártirológiában csak ez olvasható, hogy szent Máté prédikált Etiópiában és mártírhalált halt.
Ádvent 2007
Barnabás Misszió Kiadása
3
A HETI ÖSSZEJÖVETEL PROGRAMJA GYERTYAGYÚJTÁS Miután mindenki helyet foglalt, valaki a csoportból meggyújtja a mécseseket, mialatt a Szentháromság dicsőítését közösen imádkozzuk: Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek. - Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. CSENDES IMA: Mindenki helyet foglal az asztal(ka) körül, majd a vezető felkéri a csoportot egy fél-perces csendes imára. KÖZÖS IMA: Szerető Istenünk, Teremtőnk, Megváltónk. Hálásak vagyunk, mert „Velünk az Isten”. Add, hogy csak a Te fényed ragyogja be lelkünket e világi sötétségében. Gyújtsd lángra szívünket a Szentírás soraival. Add, hogy úgy tudjuk olvasni az Igédet és elmélkedjünk felettük, hogy lelkünkben mennyei táplálékká váljanak. Hálásak vagyunk, mert „Velünk az Isten”. Kérünk, add, hogy a Szentírás tanítása legyen tetteink útmutatója. Add, hogy különösen most, az Adventi időszakban, a mindennapi életünkben is figyelmesebbek legyünk a Te jelenlétedre. Add, hogy ajándékaidat felismerjük és a közösség építésére felhasználjuk. Kérjük mindezt a te Fiad, Jézus Krisztus nevében, akinek eljövetelére készülünk és boldogan várunk. Hálásak vagyunk, mert „Velünk az Isten”. Ámen.
KÖSZÖNTÉS (maximum 10 perc) - Az első összejövetelen, és amikor új résztvevő van jelen, mindenkit megkérünk, hogy mutatkozzon be, lehetőleg valamit önmagáról elmondva. - A későbbi összejöveteleken ezt az időt arra használjuk, hogy mindenkinek alkalmat adunk arra, hogy elmondja az elmúlt héten megbeszélt válasz-tevékenységből folyó tapasztalatait. ÉNEK (Az első héten a csoportvezető és minden másik héten valaki más választja ki az éneket.) ISTEN SZAVÁNAK HALLGATÁSA A csoportvezető által előre felkért csoporttag (vagy csoporttagok), hangosan felolvassa (ill. felolvassák) a szentírási sorokat és az elmélkedést. Majd, ismét rövid (fél-perc) szünetet tartunk az elmélkedésre.
Ádvent 2007
Barnabás Misszió Kiadása
4 FELOVASÓK NEVE
ÉNEK-SZOLGÁLAT
Első hét Második hét Harmadik hét Negyedik hét
GONDOLATAINK MEGOSZTÁSA (maximum 40 perc) Mindenki elmondja a válaszát a feltett kérdésekre, amire a hét folyamán felkészült és gondolatait, amiket füzetébe leírt a megadott helyen. Arra összpontosítjuk figyelmünket, hogy felfedezzük Isten tevékenységét saját életünkben és arra, hogy ez mit jelent számunkra. Mint már említve volt, ne legyen hosszabb a megosztani valónk mint négy (4) perc, így alkalma lesz mindenkinek beszélni és alkalmunk lesz mindenkit szeretettel meghallgatni. IMA: Szerető Istenünk. Hálát adunk Neked, imával, énekkel, jókedvvel mindazért, amivel megajándékoztál. Köszönjük a vezérlő csillagot, az angyalok énekét, az újszülött sírását a betlehemi jászolban. Dicsőítünk Téged, mert az Ige megtestesült a gyermek Jézusban. Tegyél minket a világosság gyermekeivé. Add, hogy hű tudjunk maradni az Íráshoz. Add, hogy bátrak legyünk a megtestesült Igét az arra várókhoz elvinni. Kérjük mindezt a Te Fiad Jézus Krisztus által. Ámen.
VÁLASZ-TEVÉKENYSÉG (maximum 10 perc) A csoportvezető felkéri a csoportot, hogy a hallottak alapján mindenki írja le a füzetébe, hogy mit szándékozik tenni ezen a héten, amivel konkretizálja a Szentírás e heti tanítását (Erről majd a jövő heti csoport-összejövetelen beszámolunk. Természetesen, a beszámoló nem kötelező!) ZÁRÓIMA:
Ádvent 2007
Az Úr imája
Az angyali üdvözlet
Keresztvetés
Barnabás Misszió Kiadása
5
Első hét GYERTYAGYÚJTÁS: Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek. Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. CSENDES IMA: KÖZÖS IMA: (lásd a 3. oldalon) BEMUTATKOZÁS: (lehetőleg valamit önmagáról elmondva) ÉNEK: JÉZUSSAL TÖRTÉNT: Evangélium szent Máté könyvéből, 24: 37-44 „Azért ti is álljatok készen,” mondja Jézus tanítványainak. E sorok olvasása után, ahogy letettem a Szentírást, elgondolkoztam és eszembe jutott, hogy nemrégiben olvastam, hogy Benedek pápa majdnem minden beszédébe és írásába beleszövi a barátság és az öröm szavakat és természetesen azoknak mélyebb fogalmát. A Szentatya tanítása szerint ez a két emberi megnyilvánulás fejezi ki a legjobban azt, amikor a hit, tettekben jut kifejezésre. Ezt azzal indokolja, hogy az igazi barátság és a valódi öröm gyökerei Istenben vannak. Érdemes visszaemlékezni arra, hogy megnyitó beszédében XVI. Benedek pápa a következőket mondta: „Az én igazi célkitűzésem az Egyház vezetésével kapcsolatban nem az, hogy a saját akaratomat vigyem végbe, vagy hogy a saját elgondolásaimat váltsam valóvá, hanem hogy az egész Egyházzal egyetemben, hallgassak az Úr Szavára, hogy felfedezzem az Ő akaratát, és hogy hagyjam irányítani magamat Őáltala, mert egyedül Ő az, aki át tud minket vezetni a történelem jelenkori szakaszán.”1 A barátság túlmegy a kényszeren. Minden más kapcsolatunkat kényszer szüli, bizonyos értelemben még a szerelmet is, de a barátság kényszerek feletti, kívül van a kötelességek alá- és fölérendeltségek világán. Jézus az emberi kapcsolatokban a barátságot mindenek fölé emelte (Jn 15:12-17). Jézust követni, a szeretetparancs szerint élni a barátság alapján válhat valóvá. Mert ahogy egy barát hatással van ránk: ahogy átvesszük barátunk gesztusait, szóhasználatát, mintegy észrevétlenül, valahogy átragad ránk, és idővel azon kapjuk magunkat, hogy úgy mutogatunk, és érvelünk, vagy épp bosszankodunk, vagy örülünk, mint ő. „Azért ti is álljatok készen,” mondja Jézus barátainak. Hát akkor készüljünk mi is! Hogyan készüljünk? Az Advent egy jó alkalom lehet arra, hogy újrabarátkozzunk Jézussal, tehát akarjuk és keressük az ő barátságát és akkor az ő példájának követése könnyebb lesz. Akkor majd tényleg készen állunk.
1
Columbia, p. 22, Oct. 2007
Ádvent 2007
Barnabás Misszió Kiadása
6 Máté evangélista. A híres orosz ikonfestő, Rublev munkája
GONDOLATAINK (Isten üzeneteit átimádkozva kérdezd meg magadtól): 1) Amikor először olvastad a fent megjelölt evangéliumi verseket, melyik az a sor, mondat vagy szó, ami téged megkapott és miért? 2) Mire gondolhatott Jézus, amikor arra figyelmeztet, hogy „Azért ti is álljatok készen”? 3) Mit gondolsz a barátságról? Van-e igazi barátod? 4) Gondoltál-e valaha arra, hogy Jézus a barátod? A fenti kérdéssekkel gondolatodat!
kapcsolatban
írd
le
két
Egyik gondolatom: ____________________________________________ ____________________________________________ ____________________________________________
Másik gondolatom: _______________________________________________________________________________ _______________________________________________________________________________ _______________________________________________________________________________ OSZTOZÁS EGYMÁS GONDOLATAIBAN (Az asztal körül ülők sorjában, egymás után megosztják a hét folyamán feljegyzett, a témával kapcsolatos gondolataikat, kettőt) IMA: (lásd a 4. oldalon) VÁLASZ-TEVÉKENYSÉG: ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ZÁRÓIMA: Az Úr imája.
Ádvent 2007
Az angyali üdvözlet. Keresztvetés.
Barnabás Misszió Kiadása
7
Második hét KÖZPONTI TÉMA: … Isten dicsőségére és dicséretére. (Fil 1:11) GYERTYAGYÚJTÁS: Dicsőség... CSENDES IMA: KÖZÖS IMA (3. oldal): VÁLASZ-TEVÉKENYSÉGBŐL FOLYÓ TAPASZTALATOK: ÉNEK: JÉZUSSAL TÖRTÉNT: Evangélium szent Máté könyvéből, 3 : 1-12 Gondolatok: A papok többször hallják a hívektől, hogy ’maga biztos a mennyországba fog jutni.’ Gondolhatnánk arra is, hogy papnak, vagy apácának, vagy akár laikus egyházi vezetőnek biztosított helye van a mennyországban. A mai evangéliumban János szavai kétségbe vonóak ezzel kapcsolatban. 2 Mindenesetre az biztos, hogy keresztelő szent János nem tett lakatot a szájára, amikor megjelent előtte a farizeus küldöttség; viperáknak hívta őket, ott mindenki előtt. Azt a farizeus csoportot hívta viperának, amely a legvallásosabb, mindenki által ismert és tisztelt férfiakból állt. Ezeket illette János a „viperák” hasonlattal! Az biztos, hogy ez nem tetszett nekik. Még a bűnösnek sem tetszik, ha bűnösként kezelik. Ha ma ez történne, akkor annak felelne meg, hogy az egyház elöljáróit „viperáknak” hívná valaki. Nem egy kívül álló, hanem egy „bennfentes”! T.i. János apja egy Abia rendi pap volt (Lk 1:5). János azoknak mondta, hogy bűnbánatot tartsanak, akik azt gondolták magukról, hogy tiszták, mert a törvény szabályai szerint élnek. A másik meglepő, de Jánostól elvárható „pirongatás” az volt, amikor megmondta a farizeusoknak és a szadduceusoknak, hogy arra nem lehet hivatkozni, hogy ki volt az ősöd, mert ’nem az őseitek lesznek felelőségre vonva tetteitekért, hanem ti’, tehette hozzá János. Mindenki csak saját magáért felelős. „Ne gondoljátok, hogy hivatkozhattok arra: Ábrahám a mi atyánk! — Mert mondom nektek: tud az Isten ezekből a kövekből is fiakat támasztani Ábrahámnak.” Senki sincs felmentve a bűnbánat alól. Mindenki ugyanazon isteni kritériumok által lesz megítélve. „Ő Szentlélekkel és tűzzel fog megkeresztelni titeket” – prófétálta János és hozzátette egy szimbólumokkal telt mondatban, hogy miként fog ’Ő rendet tenni’. Az egyik ismerősömnek a kedvenc mondása, hogy ’itt rendet kellene teremteni.’ Talán a rendteremtésnek a kezdete az kellene, hogy legyen, hogy te meg én, a saját portánkon tegyünk rendet. János arra figyelmeztet, hogy a rendtevés kezdete a bűnbánat, mert a lelkünket kellene először is rendbe tenni. Erre a adventi időszak egy jó alkalom.
2
Msgr. Stephen J. Rosetti, in Living Faith, Daily Catholic Devotion, Oct., Nov., Dec. 2007, p. Dec. 9.
Ádvent 2007
Barnabás Misszió Kiadása
8
GONDOLATAINK
(Isten üzeneteit átimádkozva kérdezd meg magadtól): 1) Amikor először olvastad a fent megjelölt evangéliumi verseket, melyik az a sor, mondat vagy szó, ami téged megkapott és miért? 2) Mire gondolhatott Keresztelő Szent János, amikor azt mondta : „Viperák fajzata”? 3) Kik voltak a farizeusok és szadduceusok, akikhez János beszélt? 4) Mit tanácsolna neked Keresztelő Szent János, ha eljönne a te keresztény közösségedbe? 5) A mellékelt rajzot kiszínezheted! Nem látja senki, hogy színezel és közben elgondolkozol arról, hogy mi lenne, ha te lennél az egyik, aki ott ül és hallgatja Jánost!
A fenti kérdéssekkel kapcsolatban írd le két gondolatodat! Egyik gondolatom: _________________________________________________ ________________________________________________ ________________________________________________ _______________________________________________________________________________ Másik gondolatom: _______________________________________________________________________________ _______________________________________________________________________________ _______________________________________________________________________________ OSZTOZÁS EGYMÁS GONDOLATAIBAN (Az asztal körül ülők sorjában, egymás után, megosztják a hét folyamán feljegyzett, a témával kapcsolatos gondolataikat, kettőt) IMA: (lásd a 4. oldalon) VÁLASZ-TEVÉKENYSÉG: ______________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________ ZÁRÓIMA: Az Úr imája
Ádvent 2007
Az angyali üdvözlet. Keresztvetés.
Barnabás Misszió Kiadása
9
Harmadik hét GYERTYAGYÚJTÁS: Dicsőség... CSENDES IMA: KÖZÖS IMA (3. oldalon): VÁLASZ-TEVÉKENYSÉGBŐL FOLYÓ TAPASZTALATOK: ÉNEK: JÉZUSSAL TÖRTÉNT: Evangélium szent Máté könyvéből 11:2-11 Gondolatok : Hogy hogy János, akiről Jézus azt mondja, hogy több egy prófétánál, nem tudja, hogy ki is igazán Jézus? Ez meglepő! Vagy talán János pontosabban akarta tudni, hogy mit csinál az unokatestvére, Jézus? Vagy talán János azt várta, hogy Jézus feltűnőbb dolgokat cselekszik, mint a közönséges nép között járni és azokkal foglalkozni? Mind a három lehetséges és biztos van még más feltételezhető ok is. Ekként az is meglehet, hogy János nagyon jól tudta, hogy mit cselekszik Jézus, és éppen ezért küldte saját tanítványait, hogy ők is megtudják első kézből, meggyőződjenek és hogy ezek után Jézust kövessék, Jézus tanítványai legyenek. Mert János, nem saját magát, hanem Jézust hirdette. A másik, ami elgondolkoztató, hogy János arra utasította tanítványait, hogy kérdezzék meg Jézustól, hogy minek tartja magát. Jézus, mint más esetben is, kitérő választ ad: ’Ha látjátok, hogy mit teszek, abból megtudjátok, hogy ki vagyok!’ Jézus más esetben is ilyen módon válaszolt, amikor faggatták mivoltáról. Az első keresztényeket arról ismerték, „hogy szeretettel vannak egymás iránt.” 3 Szent Ferenc mondta, hogy állandóan hirdetni kell az Evangéliumot és néha szavakat is lehet használni. „Én tetteimből bizonyítom hitemet,” 4 olvassuk a Szentírásban. Két-három hónappal ezelőtt egy drótpostát kaptam egy pár kérdéssel, kalkuttai Teréz anyának a média által, úgynevezett „50 évig tartó hit kríziséről” 5 , világi újságokban megjelent cikkekkel kapcsolatban. Teréz anya nem tudott válaszolni minderre, de Jézus szavai a mai evangéliumból válaszolnak helyette: ’Menjetek, jelentsétek az újságíróknak, amit hallotok és láttok a kalkuttai utcákon: a sánták járnak, leprások megtisztulnak, a szegények pedig hallgatják az evangélium hirdetését.’ Teréz anya az írásaival bizonyította, hogy ő is olyan, mint minden más igaz hívő. Hosszabb, vagy rövidebb sivatagon át zarándokol a lelke, itt-ott egy kisebb vagy nagyobb lelki oázisba jut, de a zarándok út elejétől végéig, tetteivel bizonyítja hűségesen, megrendíthetetlen hitét. Majdnem pontosan 28 évvel ezelőtt, Teréz anya, 1979. december 11-én vette át a Nobel díjat. Befejező szavaiban megemlítette, hogy az elkövetkező Karácsony felidézi bennünk, hogy igazi örömöt kell sugároznunk, mert Krisztus mindenhol van. „Krisztus a szívünkben van, Krisztus a szegényekben van, Krisztus ott van a mosolyunkban, amit adunk és a mosolyban, amit kapunk.” 6 Milyen jól időzött tanács. Ilyen lélekkel éljük ezt az adventi időszakot! 3
János 13 :35b. Jakab 2 :19 5 Time, 2007 szept. 3, borító lapon. 6 Time. 2007 szept. 3, 22 o. 4
Ádvent 2007
Barnabás Misszió Kiadása
10
GONDOLATAINK (Isten üzeneteit átimádkozva kérdezd meg magadtól): 1) Amikor először olvastad a fent megjelölt evangéliumi verseket, melyik az a sor, mondat vagy szó, ami téged megkapott és miért? 2) Miként válaszolnál, ha valaki tőled megkérdezné, hogy ki számodra Jézus? 3) Melyik bibliai részből idéz Jézus, amikor Jánosról tesz tanúságot? 4) Advent harmadik vasárnapja “öröm-vasárnap” (Gaudete vasárnap). Mi az, aminek ma a legjobban örülsz? A fenti kérdéssekkel kapcsolatban írd le két gondolatodat! Egyik gondolatom: _______________________________________________________________________________ _______________________________________________________________________________ _______________________________________________________________________________ Másik gondolatom: _______________________________________________________________________________ _______________________________________________________________________________ _______________________________________________________________________________ OSZTOZÁS EGYMÁS GONDOLATAIBAN (Az asztal körül ülők sorjában, egymás után, megosztják a hét folyamán feljegyzett, a témával kapcsolatos gondolataikat, kettőt) IMA: (lásd a 6. oldalon) VÁLASZ-TEVÉKENYSÉG: (Pl.: (1) Ezen a héten írok két levelet és a karácsonyi szokott jókívánságok mellett, leírom, hogy milyen fontos az életemben a hit. (2) Ezen a héten a szegényeket ........................................ módon fogom segíteni). ___________________________________________________ ___________________________________________________ _______________________________________________________________________________ ZÁRÓIMA: Az Úr imája
Ádvent 2007
Az angyali üdvözlet. Keresztvetés.
Barnabás Misszió Kiadása
11
Negyedik hét GYERTYAGYÚJTÁS: Dicsőség... CSENDES IMA: KÖZÖS IMA: VÁLASZ-TEVÉKENYSÉGBŐL FOLYÓ TAPASZTALATOK: ÉNEK: JÉZUSSAL TÖRTÉNT: Evangélium szent Máté könyvéből 1:18-24 Gondolatok : Advent utolsó vasárnapjára készülünk, jön a szent Karácsony, Jézus születésének ünnepe. A mai olvasmány felidézi bennünk a tudatot, hogy mi hívő emberek vagyunk. Hiszen csak a hit tudja megnyitni előttünk Karácsony titkát. Józsefről ritkán, pontosan nyolcszor van szó a Szentírásban és csak Máté és Lukács evangélisták említik, mindegyik négyszer. Viszont amikor szó van róla, akkor Józsefben megnyílik előttünk egy olyan példakép, aki a szerény pár sor ellenére, évszázadokon át lelkesítő, ösztönző, sugalmazó volt és ma is az. Hallgatott az Úr angyalának szavaira és követte az isteni bíztatást. Máté versei világos képet adnak József lelkületéről, amikor homlokegyenest ellenkezőleg kellett döntenie azzal, amire tanították, amiben hitt, és amit követett mint „igaz ember” 7 . József a legnagyobbat tette: kereste és követte Isten akaratát. Mindezek után érdemes és egyben megható, lassan és hangosan felolvasni ezt a hét verset (Mt 1:18-24), úgy, hogy a pontokat, meg a vesszőket hanglejtésünkben kifejezésre juttatjuk. Az emberi érzelmek és indulatok legkülönbözőbb változatait hozzák felszínre: meglepetés, zúgolódás, csodálat, indulat, meghatottság, nyugtalanság, megértés, szeretet, elfogadás, remény, öröm. Ilyen körülmények között kezdődött az isteni megtestesülés. Máté apostol az evangéliumát ötven évvel Jézus menybemenetele és tíz évvel Jeruzsálem Titusz által való lerombolása után írta. Sorai azoknak a keresztényeknek szóltak, akik várták Jézus újra eljövetelét, és akik bizony csalódottak és elkeseredettek voltak, hogy az ígért második eljövetel még nem történt meg. Máté reményt és bizalmat szándékozott tölteni a várakozó Jézus-hívekbe. Bíztatta őket a második eljövetellel kapcsolatban, de főleg, hogy Jézus, már most itt van közöttük: Emmanuel azaz „Velünk az Isten.” Máté evangélium első verseiben, az Úr angyala megmagyarázza Józsefnek, hogy a gyerek neve Emmanuel, ami annyit jelent, hogy „Velünk az Isten.” 8 Érdekes megjegyezni, hogy a Máté evangélium utolsó fejezetének utolsó versében Jézus szavai ugyanezt fejezik ki: „Ime, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” 9 Ezekről elmélkedhetünk, gondolkozhatunk ezeken a Karácsony előtti napokon és legyünk hálásak hogy velünk az Isten, Jézus mindennap, így ma is, ott ül veletek és itt áll mögöttem, jobb keze a bal vállamon. Boldog Karácsonyt!
7
Mt 1 :19 Mt 1:23-24 9 Mt 28:20 8
Ádvent 2007
Barnabás Misszió Kiadása
12
GONDOLATAINK (Isten üzeneteit átimádkozva kérdezd meg magadtól): 1) Amikor először olvastad a fent megjelölt evangéliumi verseket, melyik az a sor, mondat vagy szó, ami téged megkapott és miért? 2) Keresd meg a Szentírásban, Józsefről szóló másik hét említést (Mt 1:16; Mt 1:18-25; Mt 2:13-15; Mt 2:19-23; Lk 1:27; Lk 2:4-6; Lk 2:48-51; Lk 3:23) 3) Melyik az a szentírási rész, amely a legtöbbet mond neked Szent Józsefről és miért? A fenti kérdéssekkel kapcsolatban írd le két gondolatodat! Egyik gondolatom: _______________________________________________________________________________ _______________________________________________________________________________ _______________________________________________________________________________ Másik gondolatom: _______________________________________________________________________________ _______________________________________________________________________________ _______________________________________________________________________________ OSZTOZÁS EGYMÁS GONDOLATAIBAN (Az asztal körül ülők sorjában, egymás után, megosztják a hét folyamán feljegyzett, a témával kapcsolatos gondolataikat, kettőt) IMA: (lásd a 4. oldalon) VÁLASZ-TEVÉKENYSÉG: (Pl.: (1) Ezen a héten elmegyek egy templomba, amely Szent József tiszteletére lett felszentelve és imádkozok a keresztény családokért. (2) A következő napokban meglátogatok egy családot és viszek egy kis karácsonyi ajándékot egy imacsokor lappal) _______________________________________________________________________________ _______________________________________________________________________________ ZÁRÓIMA:
Ádvent 2007
Az Úr imája
Az angyali üdvözlet.
Keresztvetés.
Barnabás Misszió Kiadása