Forrás: http://www.erdelyigyopar.ro/2006-5/652-kis-kolozsvari-egyetem-tortenet.html
Kis kolozsvári egyetem-történet Gaal György
Egy egyetem alapítása mindig valamilyen céllal történik, valamilyen szükségletet elégít ki. Szerencsés esetekben ez a szükséglet össztársadalmi jellegű, egy ország vagy országrész igényeiből fakad. Ezeket az igényeket azonban fel kell ismerni: szükséges egy olyan alapító-fenntartó, legyen az uralkodó, főúr vagy egyházi elöljáró, korunkban politikai vezető, aki megteremtse a feltételeket. Mindenekelőtt biztosítsa az anyagai és politikai hátteret. A további tényezők – az oktatók, a diákok valamint az épület-felszerelés – rendszerint kitermelődnek. Hiszen ha tényleges az igény, a közösség az alapító mögé áll. Előfordul, hogy az igény megszűntével az egyetem is elenyészik. Szomorúbb eset, amikor a fennálló igény ellenére a politika, a hatalomváltozás némítja el az egyetemet. Erdély területén a fejedelemség korában értek meg a feltételek egy akadémia, egyetem megteremtésére. Az önállóvá váló országrész első uralkodója már felismerte azt a szükségletet, hogy a külföldi értelmiség-képzés nem lehet elegendő, itthon is biztosítani kell a továbbtanulási lehetőséget. János Zsigmond az 1560-as évek elején Petrus Ramust, a párizsi egyetem protestáns professzorát, nemzetközileg elismert filozófust próbálja megnyerni az induló gyulafehérvári főiskola élére. Végül a bolognai végzettségű Gyulai Pál kezébe adja a vezetést. 1565-ben országos jellegűvé akarja tétetni az intézetet, 1567-ben pedig megbízza udvari orvosát, Blandrata Györgyöt, hogy külföldön tanulmányozza egy hazai egyetem megszervezésének lehetőségét, próbáljon tanárokat felkérni e célra. Utóbb a fejedelem Szászsebest szemeli ki iskolavárosul, még várfalakkal való körülkerítéséről is gondoskodik. Annak, hogy mégsem sikerül főiskolát alapítania, nem csak korai halála az oka, hanem az is, hogy nem az országrész szellemi központját, Kolozsvárt szemeli ki tanintézete székhelyéül. Kolozsvár, a kincses város, a XVI. század közepére az erdélyi reformáció, az írásbeliség és a magyar nyomdászat központjává válik. Itt 1557-től már működik egy országos alapítású magasabb fokú protestáns iskola, ezt lehetett volna akadémiává fejleszteni. Az olasz reneszánsz bűvkörében nevelkedett, s Dávid Ferenc hatása alatt unitárius hitre tért fejedelem elképzeléseiben még korai volna felekezeti célkitűzéseket keresni. Egyszerűen a megszülető új ország szükségleteire volt figyelemmel. Kevésbé tekinthető önzetlen alapításúnak a késő humanizmus és az ellenreformáció szellemében született Báthory István-féle egyetem. Báthory már lengyel király, mikor 1579 őszén útnak indít tizenkét jezsuita pátert, s a Kolozsvárral szomszédos Kolozsmonostoron, az egykori Benedek-rendi apátság épületeiben jelöli ki székhelyüket. Majd rendbe hozatja számukra a városfalakon belüli Farkas utcai Ferenc-rendi kolostort és templomot, s 1581 márciusában, az unitárius város minden tiltakozása ellenére, ide telepíti az új tanintézetet. Május 12-i dátummal pedig alapítólevelet ad ki Vilniusban: a kolozsvári kollégiumot egyenesen a fejedelem alá rendeli, s feljogosítja, hogy bármely külországi akadémián szerzettel egyenlő értékű baccalaureusi, magiszteri és doktori címet adjon. 1583-ban Báthory újabb alapítólevéllel egy 150 férőhelyes szemináriumot is létesít az egyetem mellé. Közel negyed századon át nemzetközi összetételű, néha 20–30 személyes tanári karral és 300-nál több diákkal működik ez az intézet a jezsuiták Európa-szerte elismert tantervei szerint. A felekezeti türelmetlenség vet véget működésének 1605 nyarán. Igaz, a jezsuiták utóbb Kolozsmonostoron, majd a század végétől Kolozsváron is felújítják intézetüket, de az már nem tekinthető egyetemnek. Az 1622 májusában tartott kolozsvári országgyűlés felszólította Bethlen Gábor fejedelmet, hogy a megszüntetett Báthory-egyetem helyére létesítsen akadémiát Kolozsvárt. Bethlent már régebben
foglalkoztatta egy főiskola alapításának terve. Ezzel megerősíthette kálvinista felekezetét, s mentesülhetett a külföldi akadémiákra küldött fiatalok taníttatási költségeitől. Úgy találta azonban megnyugtatónak, ha nem az unitárius többségű Kolozsvárt, hanem fejedelmi székhelyén, Gyulafehérváron létesít „közönséges akadémiát”. Udvari történetíróját, Bojti Veres Gáspárt küldi német egyetemi városokba jeles tanárok meghívására. Bojti 1622-ben, majd 1629-ben is háromhárom tanárt hoz magával, közöttük olyan neves költő-tudósokat, mint Martin Opitz, Johann Heinrich Alsted vagy Johann Bisterfeld. Az intézet első igazgatója a debreceni, majd heidelbergi diák Keresztúri Pál lesz. Az akadémia elsődleges célkitűzése a teológiai-filozófiai ismeretek terjesztése volt. Mindenekelőtt kálvinista lelkészeket és tanárokat képzett – gyakran éppen jobbágygyermekekből. Az intézetet könyvtárral és gazdag, fennállását évszázadokra biztosító alapítványokkal látta el Bethlen. Három és fél évtizedes működést követően a II. Rákóczi György háborúzásai során Erdélyre törő tatár hadak pusztítják el 1658-ban a fehérvári főiskolát. 1662 őszén I. Apafi Mihály áthelyezi Nagyenyedre, s újraszervezteti a tanintézetet, de itt már nem akadémiai jellegű. A gyulafehérvári főiskola legjelesebb magyar tanára Apáczai Csere János, a magyar nyelvűség úttörője. Presbiteriánus nézetei miatt azonban elűzik a fejedelmi székhelyről, büntetésből Kolozsvárra helyezik. Mikor a fehérvári iskola romokban hever, Apáczai emlékiratot intéz Barcsay Ákos fejedelemhez, mely egy akadémia felállításának tervezete. A szegényebb nyugati egyetemek mintája lebeg szeme előtt, s a már meglévő anyagi alapokból gazdálkodik. Tíz-tizenkét tanárt alkalmazna, de csak magyarokat. Öt-hat év után adna baccalaureusi, újabb öt év után orvosi, teológiai vagy jogi doktori címet a végzetteknek. Kidolgozza a tantervet, a szervezeti felépítést. Az egyetemet ellátná nyomdával, könyvtárral, botanikus kerttel. Több mint száz év telik el míg a már Habsburg-birodalomba bekebelezett Erdélyben újabb egyetem-alapítási kísérletre kerül sor. Ezúttal Mária Terézia és udvara a kezdeményező. Bécs nem nézi jó szemmel, hogy a protestáns fiatalok külföldi egyetemekre járnak, s onnan gyakran igen „veszedelmes” nézetekkel térnek haza. 1761-ben megbízzák Brukenthal Sámuel bárót, hogy dolgozza ki egy protestáns egyetem tervezetét. A többi felekezet azonban nem támogatja a szebeni székhelyű főiskola felállítását. A királynő később Kolozsvárra helyezné az egyetemet, de a protestánsok egymással szemben is bizalmatlankodnak. Mikor 1773-ban felszámolják a jezsuita rendet, s felszabadulnak ennek kolozsvári épületei, anyagi alapjai, elérkezettnek látja az uralkodónő az időt, hogy Kolozsvárt valamennyi felekezet bevonásával egyetemet létesítsen. 1774 januárjában véleményt kérnek a felekezetek főpapjaitól, s ugyanakkor ígéretet tesznek, hogy a tanári karban megfelelő számú protestáns tanárt alkalmaznak. A protestánsok viszont tisztában vannak azzal, hogy a vezetés mindenképpen katolikus maradna, s ezért nem támogatják a bécsi kezdeményezést. Közben az uralkodónő 1774-ben két tanszékkel megveti a jogi kar, 1775-ben egy tanszékkel az orvosi kar alapjait. 1776-ban a tanintézetet e két kar kivételével a piaristákra bízza. ők két évig még működtetnek teológiai kart, s az iskola felső tagozatának is tekinthető bölcsészeti tanfolyamon négy, majd öt tanszéket töltenek be. Az akadémiai jelleget 1784-ben II. József megvonja az intézettől. A jogi kar, mint az iskola része, jogi tanfolyama három tanárral 1849-ig működik. Az orvosi kar 1817ben teljesen önállósul: Orvos-sebészi Tanintézet néven két-, három-, majd négyéves tanulmányi idővel, öt-hat tanárral 1872-ig fennmarad. Bábákat és sebészmestereket képez. A hároméves jogi tanfolyamot a forradalom idején bezárják, együtt a protestáns kollégiumok jogakadémiáival. 1851-ben Bécs elrendeli Nagyszebenben és Kolozsvárt egy-egy császári és királyi jogakadémia felállítását. A szebeni evangélikus tanári karral, német tannyelvvel be is indult. Kolozsvárt az erőszakolt német nyelvűség miatt a megnyitás egyre halasztódott, úgyhogy a magyar fiatalok vagy Pestre, vagy Szebenbe mehettek jogot tanulni. 1861-ben a reformátusok elkezdték újraszervezni jogi tanfolyamaikat. A helyzet enyhültével az 1863 júniusi nagyszebeni országgyűlés határozatot hozott a kolozsvári jogakadémia beindításáról, s jóváhagyta ennek magyar tannyelvét. Az újnak tekinthető, de a Katolikus Líceum termeiben működő akadémia december 7-én nyílt meg hat tanárral és 113 hallgatóval. Eleinte három, 1866-tól négy tanéves. A tanári kart is utóbb nyolctagúvá bővítették.
Úgyhogy az 1860-as évek végén, 1870-es évek elején két felsőfokú tanintézete volt Kolozsvárnak: az Orvos-sebészi Tanintézet és a Királyi Jogakadémia. Mindkettőben igen rangos tanári kar működött, melyeknek több tagja utóbb a tudományos akadémiai tagságra is méltó lett. Az orvosok közül Eckstein Jánost, Lenhossék Józsefet, Jendrassik Jenőt, Margó Tivadart és Balogh Kálmánt már 1872 előtt elhódította a pesti egyetem. Az 1867-es kiegyezést, Magyarország és Erdély uniójának ismételt törvénybe iktatását követően nyilvánvalóvá vált, hogy az országnak szüksége van a fővárosi mellett egy második egyetemre. Eleinte Pozsony és Kolozsvár versengett ezért a tanintézetért, de Kolozsvárnak három szempontból is előnye volt. Az unió nyomán megszűnő főkormányszék kiürülő épületei be tudták fogadni a tanszékek nagy részét. A három középfokú tanintézet mellett már két karral felérő főiskola működött a városban rangos tanárok vezetésével. Az 1859-ben alapított Erdélyi Múzeum-Egyesület gazdag könyvtára, botanikus kertje, muzeális gyűjteményei segíthették az oktatást. Az egyetem felállítását még 1867 őszén a jogakadémia tanári kara kezdeményezte, s Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter karolta fel. ő terjesztette a parlament elé 1870 áprilisában az erre vonatkozó törvényjavaslatot. A kivitelezés már Pauler Tivadar minisztersége idejére esik. Ferenc József király 1872. május 29-én engedélyezi – az országgyűlés utólagos jóváhagyásának reményében – a kolozsvári egyetem felállítását. 42 egyetemi tanári állásra hirdetnek pályázatot, s 120 jelentkezőből választják ki az 1872. szeptember 29-én kinevezett 34 rendes és 5 rendkívüli tanárt, akik október 19-én Mikó Imre miniszteri biztos kezébe leteszik az esküt. Az első tanévre Berde Áron közgazdász professzort választják rektorul, a legidősebb professzort, Brassai Sámuelt prorektorul. November 10-én, az ünnepélyes rektorbeiktatással nyitják meg az egyetemet. A négy kar (jogi; orvosi; bölcsészet-, nyelv- és történettudományi; mennyiségtan-természettudományi) közül az első kettő tanári karának alapembereit a helyi felsőfokú tanintézetekből veszik át. A bölcsészkarra csak három kolozsvári került. A legnehezebb a természettudósok összeválogatása volt: itt egyedül Brassai képviselte a helyi erőket, két tanszéket nem is tudtak betölteni. A rangos első tanári karból sokan tudományáguk magyar büszkeségei lettek, 11-en a fővárosi egyetemre távoztak, többüket az akadémia méltatta tagságra. Az 1890-es években a tanári karban jelentkezik egy újabb generáció, amelynek tagjait már az egyetem javasolja kinevezésre, s 1910 körül lép fel a harmadik tanárnemzedék. A tanszékek száma rendre 60 felettire növekedett. 1919-ig Budapest 26 tanárt hódított el. A jogtörténész Óvári Kelemen, az államjogász-politikus Concha Győző, a szemész Schulek Vilmos, a kórbonctanász Genersich Antal, a fiziológus-antropológus Török Aurél, a sebész Brandt József vagy az iskolaalapító belgyógyász Purjesz Zsigmond neve fogalommá vált. A bölcsészek közül a szótáríró Finály Henrik, a történész-bibliográfus Szabó Károly, a filozófiai rendszert kidolgozó, iskolát alapító Böhm Károly, a germanista Meltzl Hugó, az irodalomtudós Dézsi Lajos koruk elismert szakemberei voltak. Meltzlt különösen az utóbbi évtizedekben kezdik értékelni: Brassai Sámuellel közösen 1877-ben megindította Kolozsvárt a világ első összehasonlító irodalomtörténeti folyóiratát (Acta Comparationis Litterarum Universarum). A matematikus-természettudós tanárok közül Martin Lajos a repülés-kutatás, Entz Géza a zoológia, Koch Antal a geológia, Farkas Gyula az elméleti fizika nemzetközi hírű művelői. Fejér Lipót, Riesz Frigyes, Haar Alfréd a magyar matematikai iskola megalapítóiként ismertek. A hallgatók száma a kezdeti 258-ról 1898-ra 1000 főre növekedett, 1911-ben már 2405 hallgatót tartottak nyilván. Ezek fele rendszerint a jogi, negyede pedig az orvosi karra járt. 1895-től a nők is beiratkozhattak az egyetemre. 1919-ig 149 magántanárt képeztek, s mintegy 10 000 doktori diplomát osztottak ki. Az uralkodó 1881-ben engedélyezte az egyetem alapítólevelének a kibocsátását, s azt, hogy az intézmény az ő nevét viselje: Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem. Az alapítólevél csak az egyetem megnyitásának negyedszázados fordulójára készült el, s 1895. október 12-én hirdették ki. Ekkor vált véglegessé az egyetem léte. Nagyjából ekkor kezdődnek a jelentősebb építkezések is. A Vegytani Intézet épülete már 1882–83-ban elkészült a Mikó-kertben. Az anatómia
és az élettan épületei 1884-ben, illetve 1886-ban a Mikó utca mentén nyertek elhelyezést. Az egykori jezsuita épületek helyére 1893–1902 között húzták fel Meixner Károly tervei szerint a Farkas utcai központi tömböt. Homlokzatának timpanonjába Mayer Ede szoborcsoportját helyezték, mely az egyetem-alapítást örökítette meg. 1897–1903-ban felépültek az egyetemi klinikák pavilonjai, s 1906–1907-ben az Egyetemi Könyvtár korszerű épülete is elkészült. Ebben az egyetem és az Erdélyi Múzeum-Egyesület közös könyvtára nyert elhelyezést, 1919-re a kötetek száma elérte a 400 000-et. Az első világháború végén, 1918 karácsonyán Kolozsvár román uralom alá kerül. 1919 májusában a román hatóságok felszólítják az egyetem tanári karát, hogy tegyen hűségesküt a román királynak. Minthogy Erdély sorsáról ekkor még nem szólt nemzetközi döntés, e törvénytelen követelésnek a tantestület nem tehetett eleget. A tanárokat katonai segédlettel eltávolították, s a románok „átvették” az egyetemet teljes felszerelésével együtt. 1919. november 3-án nyitották meg a kolozsvári román egyetemet. A magyar tanárok egy része Kolozsvárt próbált felekezetközi magánegyetemet, tanárképző intézetet létesíteni, de ezek a kísérletek a román hatóságok tilalmát váltották ki. A tanszemélyzet és a diákság jelentősebb része Budapestre menekült, s ott újraindították az egyetemi munkát. A magyar országgyűlés 1921. június 17-i határozatával a kolozsvári egyetem ideiglenes székhelyéül Szeged városát jelölte ki. Ott 1921. október 10-én 1977 diákkal meg is kezdődött az oktatás. A kolozsvári professzorok nagy része is áttelepült Szegedre. Az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés értelmében Észak-Erdély – Kolozsvárral együtt – újra Magyarország része lett. A román egyetem Kolozsvárról Nagyszebenbe „menekült”, s minden mozdítható felszerelést magával vitt. Így természetszerűnek számított, hogy a Ferenc József Tudományegyetem visszatérjen eredeti székhelyére. A visszatelepítésről a magyar országgyűlés 1940 októberében hozott törvényt. Az egyetem Kolozsvárt egy ötödik, közgazdasági karral bővült. Tanszékeinek száma 85-re emelkedett. A Szegedről jött tanárok mellé felsorakoztak a jeles erdélyi tudósok. Aránylag fiatal tehetségek is tanszékhez jutottak. Az egyetem mellé az erdélyi jellegzetességek, problémák kutatására Erdélyi Tudományos Intézet létesült. Az ekkori tanári karból a nemzetközi jogász Búza László, az orvostudós Miskolczy Dezső (ideggyógyász), Haynal Imre (belgyógyász), Gyergyay Árpád (fül-orr-gégész), Haranghy László (kórbonctanász) emelkedik ki. A bölcsészek sorából Mészöly Gedeon, Szabó T. Attila nyelvészek, Kristóf György, György Lajos irodalomtörténészek, Bartók György filozófus, Biró Vencel történettudós, Felvinczi Takáts Zoltán művészettörténész neve fogalomszámba ment. De folytatható a sor a botanikus Soó Rezsővel, a zoológus Gelei Józseffel, az iskolaalapító fizikus Gyulai Zoltánnal vagy az atomkutató Gombás Pállal. A közgazdasági kar büszkesége a földrajztudós Teleki Géza volt. A háborús viszonyok közt is, eleinte 2500 fő körüli diáklétszámmal öt éven át működött az egyetem Kolozsvárt. Mikor a magyar kormány 1944 augusztusában elrendelte az egyetem kitelepítését, az a város lakóinak kérésére helyben maradt. S óvóhelyen, bombázások közepette is 600 hallgatóval folytatta munkásságát. Ezzel biztosította a magyar felsőoktatás megmaradását Kolozsváron. Miután Erdély teljes egészében újra Romániáé lett, az 1945. március 6-án megalakított Grozakormány hosszas tanácskozásokat követően intézkedett az egyetem sorsáról is. Visszatelepítette Kolozsvárra a román egyetemet, s a kimondatlanul felszámolt Ferenc József Tudományegyetem helyére új állami magyar előadási nyelvű egyetemet létesített 1945. június 1-jétől. Így a magyar egyetem elveszítette jogfolytonosságát, s ezzel több mint 40 épületét a teljes felszereléssel. Mindössze egyetlen iskolaépületet (Regina Maria, volt „De Gerando” Leánygimnázium) utaltak ki részére, s az egyetemi könyvtárat a román egyetemmel közösen használhatta. A magyar orvosi kart egy kórházba sem akarták befogadni, úgyhogy az kénytelen volt Marosvásárhelyre költözni. Az új magyar állami egyetem 1945 decemberében felvette a kolozsvári születésű nagy matematikus, Bolyai János nevét.
Az 1945-ben újként alapított Bolyai Egyetemen a Ferenc József Tudományegyetem tanárainak egy része tovább oktatott, a magyar diákság is természetszerűleg itt folytatta tanulmányait. Úgyhogy a Bolyai Egyetem kétségtelenül az 1872-ben alapított magyar állami egyetem szellemi örököse, de közvetve a Báthory-egyetemig visszanyúló, több mint negyedfélszáz éves kolozsvári főiskolai hagyományok továbbvivője is.
Könyvészet: Egyetemi értesítők: • Acta Reg[iae] Scient[iarum] Universitatis Claudiopolitanae Francisco-Josephinae. Beszédek 1872–1944. • A kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Almanachja [utóbb: Évkönyve] 1872–1942. • A kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Tanrendje 1872–1945. A magyar királyi jogakadémiák és joglyceumok története. Hivatalos adatok alapján. Pest, 1873. Maizner János: A kolozsvári Orvos-sebészi Tanintézet történeti vázlata (1775–1872). Kolozsvár, 1890. A kolozsvári Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem története és statisztikája. [Egybeállította: Márki Sándor, Pisztóry Mór.] Az egyetem ezredéves országos kiállítása alkalmából kiadva. Kolozsvár, 1896. A felső oktatásügy Magyarországon. Az 1896-iki ezredévi kiállítás alkalmára. Budapest, 1896. Emlékkönyv. A kolozsvári Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem és különösen ennek orvosi és természettudományi intézetei. [Szerkesztették: Dr. Udránszky László, Dr. Szabó Dénes. Budapest, 1903.] Márki Sándor: A M[agyar] K[irályi] Ferencz József Tudományegyetem története 1872–1922. Szeged, 1922. Erdély magyar egyeteme. Az erdélyi egyetemi gondolat és a M[agyar] K[irályi] Ferenc József Tudományegyetem története. [Szerkesztette: Bisztray Gyula, Szabó T. Attila, Tamás Lajos.] Kolozsvár, 1941. A romániai magyar főiskolai oktatás. Múlt–jelen–jövő. [Összeállította: Sz. E. Kolozsvár, 1990.] Erdély magyar egyeteme 1944–1949. A dokumentumokat válogatta, gondozta, szerkesztette: Lázok János és Vincze Gábor. I–II. köt. Marosvásárhely, 1995–1998. Százhuszonöt éve nyílt meg a kolozsvári tudományegyetem. Emlékkönyv. [Összeállította: Gazda István.] I–II. köt. Piliscsaba. 1997. Emlékkönyv. A Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem (1872–1944) létesítésének 125. évfordulója alkalmából. [Szerkesztette: Katona Szabó István.] Budapest, 1997. 125 éves a kolozsvári egyetem. A Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán 1997. november 21-én tartott emlékülés előadásai. Szerkesztette: Cseke Péter és Hauer Melinda. Kolozsvár, 1999. Gaal György: Egyetem a Farkas utcában. A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem előzményei, korszakai és vonzatai. Kolozsvár, 2001.
