ÖNKORMÁNYZATI HETILAP II. ÉVFOLYAM 25. SZÁM 2014. július 11.
Polgármesterjelölt polgármester
Kínai Televíziós Hét Szombathelyen emlékmű a Gettókapu helyén Kezdődhet a mérnökképzés
Önkormányz ati hírek 2014. július 11. SZOMBATHELYI 7
az egészségügyben dolgozókat köszöntötték Semmelweis-emlékünnepséget tartottak a városházán, az egészségügyben dolgozók munkáját ismerték el. A díjakat Puskás Tivadar polgármester és Prugberger Emil, az Egészségügyi Szakmai Bizottság elnöke adta át. FOTÓ: Benkő Sándor
2
Stubánné Mészáros Györgyi, a Szombathelyi Egész-
ségügyi Alapellátó Intézet Területi védőnője
Kiemelkedő Egészségügyi Munkáért-díj I. fokozatát kapta: Joó Gyuláné, a Dolgozók útja 1/A szám alatti házi-
orvosi rendelő körzeti ápolója
Gyürüs Norbert, az Országos Mentőszolgálat Nyu-
gat-dunántúli Regionális Mentőszervezete Szombathelyi Mentőállomás mentőgépkocsi-vezetője
Szombathely Egészségügyéért – díj-ban részesült: Schaffer Éva, a Markusovszky Kórház Intenzív Be-
tegellátó Osztály megbízott osztályvezető főorvosa Lábdy András, a Deák Ferenc u. 3. szám alatti háziorvosi rendelő gyermekorvosa Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 2014-ben „Pro Sanitate Savariae” Életműdíjat adományozott Gautier Barnának, a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Krónikus BelgyógyászaKiemelkedő Egészségügyi Munkáért-díj II. fokozatát Kanyóné Hajdú Noémi, a Markusovszky Kórház Inten- ti és Geriátriai Osztály megbízott osztályvezető zív Betegellátó Osztály osztályvezető ápoló helyettese főorvosának. A díj átadására a Szent Márton-napi kapta: ünnepség keretében kerül sor. Palatin Józsefné, a Markusovszky Kórház Belgyó- Csuk Zsuzsanna, a Szombathelyi Egészségügyi Képgaléria: gyászati Osztály osztályvezető ápoló helyettese Alapellátó Intézet iskola védőnője
Anyakönyvi hírek SZÜLETÉS: Matolcsi Károly és Kovács Zsuzsanna leánya: Hanna, dr. Kiss Péter Géza és dr. Böröcz Ágnes leánya: Petra Ágnes, Kardos Dávid és Kárpáti Éva fia: Gábor Áron, Kecskés László és Eke Ibolya fia: Levente, Princz László és Szilvási Noémi leánya: Viola Csilla, Málics Norbert Tamás és Boa Bernadett leánya: Liliána és fia: Bence (ikrek), Vargyai Roland Sándor és László Bernadett fia: Roland Patrik, Dezse Zoltán Gábor és Sipos Erika leánya: Franciska, Kovács László és Kiss Klaudia fia: Levente László, Bujtor Barnabás és Németh Eszter Katalin fia: Ádám Barnabás, Katona Viktor és Abért Gertrud fia: Levente, Mészáros Balázs és Bán Tímea leánya: Kata Zorka, Kopasz Rajmund és Molnár Mónika fia: Ákos, Prehoffer Gábor és Cziczer Viktória leánya: Emília, Grubánovits Péter és Bakucz Henrietta fia: Timót, Joó Balázs és Varga Katalin Anna leánya: Lujza, Jankó Richárd Botond és Gergye Adrienn fia: Csongor, Loksa Tamás és Feschner Valéria fia: Ádám, Horváth Zsolt és Vincze Vivien Veronika fia: Milán Zoltán, Kőhalmi János és Roth Anita leánya: Lia, Prim László és Niksz Hajnal-
ka fia: Ákos, Horváth György és Varga Éva Szabina leánya: Amira, Vicértes András és Novák Eszter leánya: Krisztina, Slemmer Zsolt Nándor és Benke Mónika fia: Bálint, Szakály Attila Zsolt és Pápai Mónika leánya: Mira Zsófia, Kiss Zoltán és Lipi Márta fia: Márton, Hajba Attila és Győrffy Ildikó fia: Marcell Ábel, Szabados Tamás Zsolt és Horváth Klaudia Éva fia: Lorenzó Dilen, Joós Márton és Mészáros Erika fia: Máté, Iszak László és Marosits Renáta leánya: Dorka, Nagy Zoltán és Dala Erika fia: Bence, Majer Béla Krisztián és Lakatos Anita leánya: Cintia Mia, Vadász Gábor és Szakács Viktória leánya: Izabella HÁZASSÁG: Mizda István és Horváth Zsófia, Varga Olivér és Nagy Katalin, Szabó István Attila és Böröndy Andrea Lilla, Kopácsi Balázs és Varga Dóra, Timár Balázs és Molnár Viktória HALÁLESET: Dr. Martincsevics József, Kalamár Nándorné Pas Mária Gizella, Vas Lászlóné Horváth Zsuzsanna Erzsébet, Pozsgai Imre Károlyné Hatos Zsuzsanna, Dr. Fried Tamásné Eredics Ágota Mária, Major Józsefné Szabó Terézia, Mozolán Jánosné
Bajczi Margit, Pálfy Lászlóné Németh Anna, Békési Oszkár János, Erdélyi Sándor, Parányi József, Herczegné Bedi Katalin Éva, Kiss Gyula, Antal Miklósné Gyürüs Erzsébet, László Dénesné Erdély Emília, Lakatos Andrásné Süle Mária, Kormos István Jánosné Jakab Edit, Sági József, Molnár Károly, Békei László, Molnár József Imre, Szilvágyi Lászlóné Komjáthy Lenke, Szilvágyi Ferencné Putz Klára, Burka József, Kiss Béláné Lengyel Mária, Pomper Károlyné Németh Margit, Süle Gyuláné Sulyok Erzsébet, Vass Gyuláné Köbli Gabriella, Kevei Pál Ferenc, Horváth László, Horváth Erzsébet, Kondics Miklós, Pesti Józsefné Déri Margit, Samu József, Bertók Józsefné Beke Katalin, Hetyei László Tibor, Dr. Csejtey Viktorné Ulreich Mária Edit, Dr. Pálfiné Kánya Mariann, Csitke Sándorné Páli Etelka,Horváth Sándorné László Ilona, Madarász Lászlóné Molnár Julianna, Varga Éva Anasztázia, Büki Sándor, Tebeli József, Varga Ferenc, Németh Ferencné Galambos Mária Jolán, Vitályos Sándorné Vukmanovits Jolán Margit
SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS INGYENES HETILAPJA – MEGJELENIK 34.000 PÉLDÁNYBAN. Kiadja: a Szombathelyi Önkormányzat megbízásából a Szombathelyi Médiaközpont Nonprofit Kft. Felelős szerkesztő: Dallos Nagy Kriszta, Ferenczy Gyöngyi, Krizsán Zsuzsanna Lapszerkesztő: Varga Nóra Címlapfotó: Benkő Sándor Szerkesztőség: 9700 Szombathely, Géfin Gyula u. 22. Telefon: +36 94/328-900, +36 20/507-3181, e-mail:
[email protected] Honlap: www.szombathelyi7.hu Hirdetési vezető: Farkas Anikó - Telefon: +36 20/455-7707 e-mail:
[email protected], Tördelés: Dpix Kft. Nyomda: Maraton lapcsoport Kft. 8200 Veszprém, Házgyári u. 12. Terjeszti: DMH Magyarország KFT. AZ ÚJSÁGBAN MEGJELENŐ HIRDETÉSEK TARTALMÁÉRT A KIADÓ NEM VÁLLAL FELELŐSSÉGET. A KIADÓ A LAP BÁRMELY RÉSZÉNEK MÁSOLÁSÁVAL, TERJESZTÉSÉVEL, A BENNE MEGJELENT ADATOK ELEKTRONIKUS TÁROLÁSÁVAL KAPCSOLATOS MINDEN JOGOT FENNTART. ISSN 2064-1354
Publiciszt ik a SZOMBATHELYI 7 2014. július 11.
Polgármesterjelölt polgármester
Gyurácz Ferenc
Ismét Puskás Tivadar a Fidesz-KDNP jelöltje
A mélység üzenete FOTÓ: Benkő Sándor
A Fidesz Országos Választmányának Elnöksége június 24-én azt a döntést hozta, hogy Puskás Tivadar, a vasi megyeszékhely jelenlegi polgármestere lesz a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje Szombathelyen az őszi önkormányzati választáson – jelentette be Hende Csaba.
A Fidesz szombathelyi választókerületének elnö- igen komoly eredményeket értünk el az elmúlt ke a bejelentést követően röviden összefoglalta ciklusban például az egészségügy területén. az elmúlt négy esztendő történéseit. Kiemelte, A Markusovszky Kórházban közel 12 milliárd hogy Szombathely 2010-2014 között rengeteget forintos fejlesztést hajtottunk végre, amelynek fejlődött. „2010 óta 45 százalékkal nőtt a város legjelentősebb beruházását, az új belgyógyászaiparűzésiadó-bevétele. A dinamikus gazdasági ti tömböt hamarosan átadjuk” – hangsúlyozta fejlődés pedig együtt járt új munkahelyek létre- Puskás Tivadar. „Nemrég megtörtént a műszahozásával” – fogalmazott Hende Csaba. Hoz- ki képzés akkreditációja, ennek köszönhetően zátette, főként Szombathely nagyvállalatainak 2015-ben elkezdődhet a mérnökképzés a Nyuköszönhetően kétezerrel többen dolgozhatnak gat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi jelenleg a megyeszékhely lakói közül. A mun- Központjában. Ez pedig elláthatja szakképzett kanélküliségi ráta 3,5 százalékra csökkent, ilyen munkaerővel az elmúlt négy esztendőben létrealacsony emberemlékezet óta nem volt ez a hozott Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatmutató. „2010-ben a Puskás Tivadar irányította ronikai Központ cégeit. Fontos az a szellemiség városvezetés, – Ipkovich György korábbi polgár- is, amelyet a „Segítés városa” program keretében mester „áldásos” tevékenységének köszönhetően hirdetünk Szombathelyen, ahol mára az oktatá– több mint 16 milliárd forintos tartozással vette soknak köszönhetően 20 ezren képesek emberát a város irányítását. A mai napon Szombathely társaikon segíteni, szükség esetén újraéleszteni. adóssága nulla forint. Emellett pedig gőzerővel Ezt a számot 30 ezerre akarjuk növelni. Összesséépül az M86-os főút, amely a város jövőjének gében továbbra is munkát és böcsületet ígérhetek legmeghatározóbb tényezője lehet. Mindezek a a szombathelyieknek” – jelölte meg legfontosabb változások, eredmények Puskás Tivadar nevéhez céljait Puskás Tivadar. A sajtótájékoztató végén Hende Csaba válaszköthetők” – mondta a honvédelmi miniszter. A polgármesterjelölt folytatni kívánja azt a mun- tókerületi elnök a szombathelyi Fidesz új kamkát, amelyet az elmúlt négy esztendőben elkez- pányszlogenjével köszönt el: „Szombathely! Madett. „Úgy gondolom, jó irányba halad a város, gyarország itt kezdődik!” » sztv
Jelzem, amikor a brazil D. Luiz távoli szabad rúgásból mérnöki pontossággal bevarrta a labdát a kolumbiai kapu bal felső sarkába, akkor – már bocs' – mintha magamat láttam volna (régesrégi álmaimat legalábbis), de valójában nem erről akarok most beszélni. Hanem arról, hogy ily fölemelő részletek ellenére az egykor művészi értékű dél-amerikai foci is úgy elromlott, hogy nincs is benne folyamatos játék, mert a világítótorony-méretű játékosok percenként öklelik fel egymást. És akkor a nemzetközi labdarúgó-szövetségnek mi a problémája? A közönség világnézeti nevelése. Egy ideje a köcsögözés, buzizás, niggerezés, zsidózás, oláhozás, bozgorozás (magyarozás) stb. miatti szorongó aggodalom sűrű felhője terül rá a sportszerető emberiségre, s járul hozzá az amúgy is egyre robbanásveszélyesebb globális frusztrációhoz. „Say no to racism!” (Mondj nemet a rasszizmusra!) – tartják magasba népnevelő molinójukat a mérkőzések előtt az ideológiailag hallatlanul felkészített játékosok, ahelyett, hogy megköszönnék, hogy egyáltalán kíváncsi valaki az egyre durvább, üzletibb, stílustalanabb és örömtelenebb játékukra. Klubvezetők, stadionigazgatók hajtják nyugtalanul álomra fejüket, mert sosem tudhatják, hogy mikor gyullad gonosz fény néhány B-közép-agyú szurkoló gondosan felizgatott elméjében, s mikor kezdik el kórusban firtatni egyik vagy másik játékos felmenőit vagy magánéleti szokásait – ami aztán a botrány és szankciói révén tönkreteheti az üzleti számításokat. Komisz dolog ez. Most hozzam szóba, hogy a lépten-nyomon tapasztalható, az emberiség többségének származását becsmérlő „pa raszt”-ozás is egyre jobban elharapózni látszik a köznapokban, de az ellen nem tiltakoznak sem molinók, sem emberjogi nyilatkozatok? Hogy, amint a magyar múltban, a „paraszt”-ot ma is következmények nélkül lehet gúnyolni, leszólni, a bunkósággal azonosítani, mindenütt, a kabarétól kezdve az „ártatlan” városi (sőt, falusi) csevegésekig? Nem hozom, mert nem a szóba hozáson múlik. Egymás minősítgetése, a zsigeri indulatok felbugyborgása aligha fékezhető meg állandó neurotikus ejnyebejnyék, bűntudatkeltő molinók és hatósági elfojtás útján. Emberi állapotunk mélyrétegéről üzen ez. Amiről a foci eldurvulása is.
3
Fogadóór a 2014. július 11. SZOMBATHELYI 7
Fogadóóra
» » Horváth Zoltán, Szombathely Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője 2014. július 16-án (szerdán) 16–17 óráig az LMP Szombathelyi Irodájában (Szombathely, 11es Huszár út 3.) fogadóórát tart.
Hűségtúra a hűség falvaiban
Immár harmadik alkalommal szervezte meg a Sátory Károly vezette Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület a Hűségtúrát. A zarándoklat azokon a településeken vezetett át, amelyek Magyarországtól való elcsatolásuk után néhány évvel visszatérhettek a hazához. FOTÓ: Benkő Sándor
4
Harangozó Bertalan marad a kormánymegbízott
A miniszterelnök – a Magyar Közlöny keddi számában megjelent határozat értelmében – Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslatára – kinevezte a kormánymegbízottakat. Vas megyében Harangozó Bertalan tölti be a tisztséget július 1-jei hatállyal. A mostani kinevezésekre azért volt szükség, mert a miniszterelnök négyéves mandátumának lejártával a korábbi vezetők megbízatása is megszűnt. A most kinevezett húsz kormánymegbízottból nyolcan – közöttük Harangozó Bertalan is – az előző kormányzati ciklusban is betöltötték a kormányhivatal-vezetői posztot.
Olvasson QR-kóddal!
Okostelefonjával próbálja ki a cikkeink melletti QR-kódokat. A megjelenő linkre kattintva megnézheti videóinkat, valamint bővebben olvashat témáinkról a Szombathelyi Televízió videós hírportálján. www.sztv.hu
A Szombathelyi7 következő száma
július 25-én jelenik meg.
Hende Csaba megkoszorúzta a felsőcsatári világháborús emlékművet
A Vasi Skanzenben tartották meg a Hűségtúra felvezető programját, a gyermekek számára rendezett lovas ügyességi vetélkedőt. Majd a túra Szombathelyről indult, és áthaladt a „hűséges” falvakon: Nardán, Felsőcsatáron, Vaskeresztesen, Horvátlövőn és Pornóapátin. A központi ünnepséget ezúttal Felsőcsatáron tartották meg. „Nagy öröm számunkra, hogy mi lehettünk a házigazdái a kétnapos program leglátványosabb részének. Minden hűséges településről érkeztek hozzánk vendégek: jöttek a civil szervezetek, az énekkarok és a tánccsoportok. Velük pedig az ismerősök, a rokonok és persze sok lószerető ember” – fogalmazott Kratochwill Attila, Felsőcsatár polgármestere.
Ahogy a korábbi esztendőkben, idén is a menettel tartott Hende Csaba honvédelmi miniszter. A térség országgyűlési képviselője elhelyezte a megemlékezés, a tisztelet koszorúit, virágait a települések világháborús, illetve trianoni emlékműveinél. „Tiszteletünket tettük azokon a településeken, amelyeket az igazságtalan trianoni békediktátumot követően Ausztriához csatoltak, és amely falvak 1920-ban és 1921-ben azt követelték, hogy visszatérhessenek Magyarországhoz. A közeljövőben törvényjavaslatot fogok benyújtani az Országgyűlésben annak érdekében, hogy a parlament hivatalosan is adományozza ezeknek a településeknek a Hűség falvai elnevezést” – jelentette be Hende Csaba. » sztv Képgaléria:
közélet SZOMBATHELYI 7 2014. július 11.
kezdődhet a gépészmérnök-képzés
A Győrvári hungarikum
Illusztráció: Benkő Sándor
A hallgatók már felvételük pillanatában szerződést kötnek egy vállalattal, ahol szemeszterenként a 12 hetes szorgalmi időszakot követően 12 hetet gyakorlaton töltenek – ez a lényege a duális képzésnek. Jövő év szeptemberétől így képzik majd a gépészmérnököket Szombathelyen.
Nyílt nap a SEK-en – 2015-től a mérnöknek készülőket is várják az egyetemre
A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság július 4-ei teljes plénumülésén támogatta a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Természettudományi Karán a gépészmérnök-alapképzés elindítását. A marketingmunka idén ősszel kezdődik, ez biztosítja, hogy minél több mérnökhallgató kezdhesse meg itt jövő szeptemberben a tanulmányait. Az oktatók részben már megvannak, de továbbiakat is keresnek még. Az akkreditációs eljárást Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője is segítette, a kormány pedig első lépésben százmillió forinttal támogatta. Ahhoz, hogy a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központhoz tartozó nagyvállalatok fejlődhessenek és a termelési kapacitásukat bővíthessék, az elkövetkezendő esztendőkben
mintegy félezer gépészmérnökre lesz szükségük. Ez a szám csak úgy biztosítható, ha helyben is képeznek szakembereket. A térség jövőjének kulcsa egyértelműen a járműiparban rejlik. A cél, hogy egymilliárd euró befektetéssel 25 ezer új munkahely jöjjön létre. A város bérkiegészítést és szolgálati lakást ad a mérnökképzésben dolgozó, tudományosan minősített oktatóknak. A Szent László király utcában megvásárolt Epcos-telepen alakítanák ki a Duális Képzési és Kutatási Központot, itt további laborok és oktatótermek kaphatnak majd helyet. A szakindítási kérelemben évente 50-80 közötti hallgató felvételére kért engedélyt az egyetem. A duális képzésben tanulók tanulmányaik befejezése után pedig rögtön munkába is állhatnak. » eb
Épül az új EPCOS-csarnok a csaba utcában Fél év múlva kell elkészülniük az új Epcos-csarnokoknak, de már most látványosan halad az építkezés. Tíz és fél milliárd forintból bővül a telephely a Csaba utcában, miután a cég kiköltözteti termelését a belvárosból. A most beépülő
területen új gyártósorok lesznek, valamint ezekben az épületekben fog működni az elektronikai alkatrészgyártó adminisztrációs és oktatóközpontja is. A belvárosban felszabaduló helyet az önkormányzat hasznosítja majd.
Negyedik alkalommal ünnepelték a pálinkát a Vas és Zala megye határán lévő településen, Győrváron. A rendezvény kitalálója és névadója a Birkás család. Nem titkoltan azzal a szándékkal rendezik meg évről évre a Birkás Pálinka Fesztivált, hogy a kulturált pálinkafogyasztást népszerűsítsék. A pénteki nap sztárvendége Bárány Attila és Stereo Palma volt. Szombaton a hivatalos fesztiválmegnyitó után helyi és környékbeli kulturális csoportok szórakoztatták az ide érkező több ezer látogatót. Nagy sikert aratott a Nefelejcs Néptánccsoport és a Kármentő Népzenei együttes műsora. Utóbbi produkció érdekessége volt, hogy a település országgyűlési képviselője, V. Németh Zsolt is a zenekarban nagybőgőzött. A fesztiválon köszöntőt mondó Zsigó Róbert államtitkár elismerését fejezte ki a szervezőknek, akik nemcsak megtermelik és kifőzik a gyümölcsöt, hanem energiájuk marad még arra is, hogy népszerűsítsék a pálinkát, a magyar hungarikumot. Az esemény megható pillanata volt, amikor a Magyar Pálinka Lovagrend és az Európai Borlovagrend Magyar Konzulátusa Vangelis A Paradicsom meghódítása című zenéjére felvonult a színpadra. Ezt követően hirdették ki a Vas Megyei Nyílt Pálinka és Párlatverseny kereskedelmi főzdékre vonatkozó eredményét. A Birkás Pálinkaház termékei több kategóriában szereztek elismerést. A díjátadó ceremónia után szórakoztató programok várták az érdeklődőket. Idén a retro jegyében választották a szervezők a fellépőket, így az est hátralévő részében Zoltán Erika, Szandi, Fenyő Miklós és a Neoton szórakoztatta a közönséget. Akik éjfél után is kóstolgatták a pálinkát, a Fáraó együttes zenéjére táncolhattak. A kétnapos rendezvényt kézműves- és kirakodóvásár is színesítette.» fa Képgaléria:
5
Közélet 2014. július 11. SZOMBATHELYI 7
Önkormányzati tábor a Bercsényiben
Felfrissülés a hőségben
Nyáron sem áll meg az élet
Naponta nagyjából ötven gyerek fordul meg idén az önkormányzat által szervezett napközis táborban. A Bercsényi-iskolában színes programok várják az unatkozó általános iskolásokat, akik a Termálfürdőbe és a Kalandvárosba is ellátogathatnak.
Ingyen ivóvizet osztott a Vasivíz Zrt. a kánikulában. A hőség első napján a Savaria téren járók hűsíthették magukat egy-egy pohár hideg vízzel, majd a Fő tér másik felén állították fel a vizes standot. A július elejei volt az idei második hőséghullám hazánkban: a napsütötte hőmérők 36°C-ot is mutattak a legmelegebb órákban Szombathelyen, így szívesen fogadták a járókelők, vagy éppen a hőség elől sietők a frissítő vizet. Azt javasolják az egészségügyi szakemberek, hogy a tartós melegben kerülni kell a tűző napot, és naponta 2-3 liter vizet érdemes meginni. Ehhez igyekezett hozzájárulni a vízszolgáltató a vízosztással. A magas ásványi anyag tartalmú hűsítő csapvizet kínáló pavilont Puskás Tivadar polgármester is meglátogatta. Egészségügyi szakemberként felhívta a figyelmet a jó minőségű víz fogyasztásának fontosságára. Kiemelte, hogy különösen figyelni kell az idősek és a gyerekek hőháztartására. A cukros és szénsavas üdítőitalok helyett a víz fogyasztását javasolják az orvosok. Az országban az egyik legjobb minőségű a szombathelyi csapvíz. Lendvai Ferenc, a Vasivíz Zrt. kommunikációs és marketing vezetője hangsúlyozta, a cég az egyes ásványvizeknél is jobb minőségű ivóvizet szolgáltat évek óta. A vízfogyasztás egyébként megnő a rendkívüli melegben: Szombathelyen a kánikulai napokon 10-15 százalékkal fogy több víz. Egy-egy forró napon több ezer pohár vizet is kiosztanak a város frekventált pontjain. Néhány éve a Savaria Karnevál idején tomboló kánikulában például volt olyan nap, amikor több mint 20 ezer pohár vizet fogyasztottak a Vasivíz Zrt. standjáról. » bá
FOTÓ: Benkő Sándor
6
Játék, sport, kikapcsolódás – még lehet jelentkezni az önkormányzati táborba
Gyerekszemmel rövidnek számít a vakáció, a szülők szempontjából azonban túl hosszúnak tűnhet. Főleg akkor, ha a munka miatt nehezen oldják meg a gyerekek napközbeni felügyeletét. Ahol nincs nagyszülői segítség, ott a napközis rendszerű tematikus táborok jöhetnek szóba megoldásként. A választék óriási, csak az anyagi lehetőségek szabnak határt. Az önkormányzat az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megszervezi napközis táborát a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal közösen. A költségvetésben ötmillió forintot különítettek el erre a célra. Ez a leginkább pénztárcakímélő választás, hiszen a tábor annyiba kerül, mint az iskolai napközis ellátás. – A tanév végeztével indult az első turnus, és kilenc héten át, egészen augusztus 15-ig fogadjuk a gyerekeket naponta fél 8-tól 16 óráig a Bercsényi-iskolában. A jelentkezés folyamatos, a résztvevők száma változó, átlagosan ötven gyerek jön naponta – mondja Ivánné Böcskei Mariann táborvezető. –
ADRıA
A KÖ Z E L S É G T E N G E R E
Igyekszünk változatos programokat kínálni: sportés kézműves foglalkozásokat szervezünk, ügyességi játékokban próbálhatják ki magukat a gyerekek, akik láthatóan jól érzik magukat. – Kosarazunk, rajzolunk, beszélgetünk, focizunk. Ha esik, akkor sem áll meg az élet, a tornateremben folytatjuk a játékot. A dartsot is kipróbálhatjuk – számolt be élményeiről Kovács Bianka, aki két napja táborozik a többiekkel. Iszak Gertrúd Katalin a harmadik hetet kezdte itt, számára a közös beszélgetések jelentik a legnagyobb élményt, sok barátot szerzett. A foglalkozásokat a Bercsényi-iskola pedagógusai és önkéntes középiskolások vezetik, a védőnők pedig egészségnevelési programokat tartanak. A táborozó gyerekek unatkozás és csellengés helyett tartalmasan töltik a szünidőt, hasznos tudnivalókat hallanak, és közösségi élményekkel töltekezve vághatnak neki a következő tanévnek. » kzs Képgaléria:
2014. május 18 – szeptember 30. kiállítások a szombathelyi múzeumokban Savaria Múzeum • Iseum Savariense Szombathelyi Képtár • Smidt Múzeum • Vasi Skanzen
közélet SZOMBATHELYI 7 2014. július 11.
Kínai televíziósok látogattak Szombathelyre FOTÓ: Benkő Sándor
Kínai Televíziós Hetet szervezett a Szombathelyi Médiaközpont. Vas megye testvértartományából, Quangxiból érkezett Szombathelyre az ottani, 800 millió nézőt kiszolgáló helyi televízió küldöttsége, hogy megismerje a Szombathelyi Médiaközpont munkáját. A két televízió a jövőben műsorcserével segíti az országok közötti kapcsolat erősödését.
A nagyrendezvényeinkről készült riportokat, filmeket megosztanánk a kínai kollégákkal. Így a kínai nézők megismerhetnék például a Savaria Történelmi Karnevál programjait, és azt is, hogyan készülünk a Szent Márton-évre.” A Kínai Televíziós Hét Tóvendéglőben tartott ünnepélyes megnyitóján Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere hangsúlyozta, a város több éve ápol testvérvárosi kapcsolatot Kínával. A most létrejött médiakapcsolat fontos előrelépés Szombathely városmarketingjében, hiszen a Quangxi televízió több százmillió emberhez juttatja el a vasi megyeszékhely hírét. Bár a két televízió méretei különbözőek, a cél azonos: a helyi közösségek tájékoztatása a helyi információkról. A szakmai partnerség eredményeként pedig az emberi, a kulturális, a politikai és a gazdasági kapcsolatok is erősödhetnek. Az ünnepélyes megnyitón az Ungaresca Tánccsoport tyukodi táncokat mutatott be, nagy sikerrel. A kínai és a magyar delegáció a Kínai Televíziós Hét megnyitóján Zhou Wenli, a Quangxi Tartományi televízió elnöA Szombathelyi Médiaközpont székházában Kocz- Emellett a Szombathelyi Médiaközpont adja ki ke a találkozón elmondta, meggyőződött a város ka Tibor, a médiaközpont igazgatója mutatta be a Szombathelyi7 városi hetilapot, és írja a szom- varázslatos vendégszeretetéről, az együttműködés a kínai küldöttségnek a cég sokrétű munkáját: a bathelyi7.hu hírportált. Koczka Tibor a találko- keretében örömmel mutatják be Quangxi lakosSzombathelyi7 városi hetilapot, a Szombathelyi Te- zón elmondta: „Hosszú előkészítő munka előz- ságának Szombathely kultúráját. Emellett nagy levízió működését, és a szombathelyi7.hu hírportált. te meg a Kínai Televíziós Hét megvalósulását. öröm és egyben lehetőség számukra, hogy megisA Quangxi tartományban 52 millióan élnek, az Most Ismeretlen ismerősként üdvözölhettük a mertethetik tartományukat a Vas megyeiekkel. ottani helyi televízió műsorait közel 1500-an kínai kollégákat. Úgy éreztem, nem vagyunk A Kínai Televíziós Hét keretében mindkét orkészítik, adásuk pedig több műholdas csator- egy súlycsoportban, a nap végére pedig kiderült, szágban betekinthetnek a televíziónézők egymás nán keresztül 800 millió emberhez jut el. Ezzel hogy rengeteg újdonsággal tudtunk szolgálni a kultúrájába, hagyományaiba, természeti értékeiszemben a Szombathelyi Televízió adását 150 kínai idelátogatóknak, és nagyon sok mindent be és gazdaságába. Kínában Szombathelyről, itt ezer néző láthatja Vas megyében, 25 állandó és tanultunk mi is tőlük. Azt szeretnénk, ha ez a pedig Quangxiról láthatnak összeállítást. » np Képgaléria: néhány külsős munkatárs készíti a műsorokat. kapcsolat megmaradna, és egész évben tartana.
7
Rövid Hírek 8
2014. július 11. SZOMBATHELYI 7
A jegyirodát a külső Uránia-udvarban, a Fő tér 23/B alatt alakítják ki, mintegy 25 millió forint- Horvátok ünnepe ból. A jegyirodai funkció informatikai szolgáltaHajléktalanok zavarják a lakókat a Joskar-Ola tással is kiegészül, amely a városi eseménynaptárvárosrészen – erről panaszkodnak az ott élők. ban segít majd tájékozódni. A Szombathely Pont A körzet képviselője, Lendvai Ferenc a közterü- várhatóan augusztus végén, szeptember elején let-felügyelettel, a rendőrséggel és a sajtó mun- nyílik meg. Addig a Savaria Moziban lehet jegyet katársaival szervezett közös bejárást az érintett váltani a városi rendezvényekre. területen, hogy felhívja a figyelmet a problémára. A hatóságok ezentúl gyakrabban járőröznek, hogy megelőzzék az atrocitásokat. A lakók a te- Festik az útburkolati jeleket repszemle alkalmával jelezték azt is, hogy rossz állapotban van a kutyafuttató kerítése, kiszöknek Útburkolati jeleket festenek a SZOVA Zrt. muna kutyák, ez pedig veszélyt jelent. Erre is megol- katársai a belvárosban. A záró- és felezővonalak dást ígértek. gépi festését a legtöbb helyen már elvégezték, A horvátok késő estig tartó kulturális programmost kézzel teszik láthatóvá a megkopott gya- mal várták a Fő térre az érdeklődőket. A Szomlogátkelőket, terelőnyilakat. Később a parkolók, bathelyi Horvátok Egyesülete és a Szombathelyi A bombázás emlékére kerékpárutak, buszmegállók felfestése követke- Horvát Nemzetiségi Önkormányzat hatodik alzik. Ha az időjárás engedi, folyamatosan dolgoz- kalommal szervezte meg az ünnepnapot. Horvát nak. A munkálatokat ezúttal is az önkormányzat nyelvű misével kezdődött a rendezvény, melyet rendelte meg. Az autósok számára bóják jelzik a a csajtai plébános celebrált. Ezt a környékbeli frissen mázolt, kikerülendő területeket. nemzetiségi csoportok fellépése követte, végül táncházzal fejezték be a jó hangulatú napot a horvátok.
Terepszemle a Joskar-Olán
Szünetel a szolgáltatás
Nem lesz víz Szombathely egy részén a hét végén. A Vasivíz Zrt. tájékoztatása szerint július 12-én és 13-án vízvezeték-rekonstrukciót végeznek. A munkálatok az Óperint utcát, a Dózsa György Kiállítás nyílik a Székesegyház oratóriumában, utcát, a Körmendi utat és a Kálvária utcát érintő és kiadvány is készül az 1945. március 4-ei bom- körforgalomépítés miatt szükségesek. A környébázások 70. évfordulójára. Mindezek megva- ken szombaton és vasárnap is elzárják a vizet a lósítását az önkormányzat több mint hatmillió délutáni órákban. A Vasivíz a Körmendi út és a forinttal támogatja. Puskás Tivadar polgármes- Kálvária utca kereszteződésében lajtos kocsiról ter megtekintette a tárlat leendő helyszínét és a oszt majd vizet. A munkálatok mindkét nap útrestaurálásra váró tárgyakat. Az egyházmegye a szűkülettel és forgalomkorlátozással járnak. lakosság köréből is gyűjti a bombázással kapcsolatos régi fotókat, emléktárgyakat, amelyek helyet Megerősített ígéretek kaphatnak a kiállításban.
Bővül a Selmec utcai rendelő Elköltöztek a háziorvosok a Selmec utcai rendelőből ideiglenesen, szeptember 15-ig. Ugyanis megkezdődött az épület bővítése, korszerűsítése. Az önkormányzat 35 millió forintot fordít a rendelő felújítására, az „egy orvos-egy rendelő” elv alapján. A Selmec utcai rendeléseket, vagyis Altai Éva és Morvay Adrienn háziorvosokat, a felújítási munkálatok alatt a Wesselényi utca 4. szám alatt érik el a betegek.
Szombathely Pont nyílik Egységes jegyértékesítési rendszert alakítanak ki a városban ősztől: kulturális, művészeti-, zenei és sportrendezvényekre is lehet majd belépőt váltani az újonnan nyíló Szombathely Pontban.
Irtják a vérszívókat
Szombathelyen 1200 hektáron permeteztek a szúnyogok ellen hétfőn. A Csónakázó-tónál kémiai, légi irtás történt. Központi gyérítés is kezdődött Vas megyében, a katasztrófavédelem végzi a munkát. Ezen a héten összesen mintegy 8000 hektáron irtják a vérszívókat. Kedden 9, szerdán 28 települést érintett a szúnyoggyérítés a megyében.
Egy évszázad A százesztendős Milisits Károlynét köszöntötték Nardán. Krisztina néni Glavanics Krisztina polNegyedszer rendezték meg a jubiláns házaspárok gármestertől vehette át azt az emléklapot, melytalálkozóját a Székesegyházban. Az ünneplőket ben Orbán Viktor miniszterelnök gratulál neki Veres András megyéspüspök köszöntötte. Idén a kerek születésnap alkalmából. Hende Csaba csaknem 500 házaspár erősített meg Istennek és honvédelmi miniszter, országgyűlési képviselő egymásnak tett ígéretét. A szentmise záróáldását ajándékait, valamint elismerő oklevelét Papp követően a jubiláló párok emléklapot és lakatot Ferenc ezredes adta át az ünnepeltnek. Milisits kaptak, utóbbit mindenki elhelyezhette a temp- Károlyné 11 gyemeknek adott életet, jelenleg már lom melletti kovácsoltvas kerítésen. 16 unokája és 20 dédunokája van.
holok auszt SZOMBATHELYI 7 2014. július 11.
Az elhurcolt áldozatokra emlékeztek
Puskás Tivadar
Zéher lövrohó emlékük legyen áldott! FOTÓ: Benkő Sándor
1944. július 4-én, több mint 3600 zsidó vallású embert vittek el a szombathelyi gettó területéről az auschwitzi haláltáborba. Rájuk, és a holokauszt valamennyi áldozatára emlékeztek vasárnap.
Radnóti Zoltán, Puskás Tivadar és Márkus Sándor leplezték le az emlékművet
Rendhagyó helyszínen kezdődött az idei holo- imateremben folytatódott a rendezvény. A holokauszt-megemlékezés Szombathelyen. A Bejczy kauszt túlélői soha nem feledik a 70 évvel ezelőtt utcában gyülekeztek vasárnap délelőtt az em- történteket. Dallos Mihányné családjából egyelékezők. „Úgy gondoltuk, hogy a deportálások düliként tért vissza Auschwitzból. „Egy kis falu70. évfordulójára emlékművet állítunk a volt ban laktunk, onnét vittek el bennünket. Néhány gettó bejáratánál” – hangsúlyozta Márkus Sán- napot töltöttünk a szombathelyi gettóban, majd dor, a Szombathelyi Zsidó Hitközség elnöke. Sopron érintésével érkeztünk meg a haláltáborA Szombathelyről elhurcolt áldozatokra Puskás ba. Jobbról a kishúgom, balról pedig én fogtam Tivadar polgármester emlékezett, majd Radnóti édesanyám kezét. Nem tudom ki, lehet, hogy Zoltán rabbi szólt az egybegyűltekhez. A Get- az égből odaszólt egy hang, egy emberi hang, tókapu-emlékmű leleplezése után a hitközség hogy te lány, engedd el a mamád kezét. Én balszékháza előtti téren megtekintették az Élet ra, ők jobbra mentek. Így tudtam megmenekülni” Menete Alapítvány Elhurcolt Életek című kiállí- – mesélte Dallos Mihályné. tását. Majd Mayer László levéltáros avatta fel az A gyászszertartás végén az emlékezők a Batthyány egykori Szombathelyi Gettó Zsidó Tanácsa tag- téri emlékfalnál helyezték el koszorúikat. » vn Képgaléria: jainak nevét megörökítő táblát. Ezt követően az
Minden év júliusának első vasárnapján összegyűlünk, s emlékezünk. Emlékezünk ma is, emlékezünk 70 év után. A nagyszülőkre, a szülőkre, a testvérekre, a rokonokra és mindazokra, akik nem élték túl a szavakkal el nem mondható szörnyűséget. Azokra, akiknek nem volt más bűnük, mint a származásuk. A magyar társadalom, a magyar nemzet érdeke, hogy az elhurcolt, megölt honfitársaink emlékének kegyeletes felidézése egyben legyen a remény napja is. Hogy e helyen, e napon együtt bízzunk a józan összefogás, a megbocsátás erejében. Reméljük és bizonyítjuk, hogy egyre többen vagyunk, akik – felelősséget vállalva – rámutatunk az egész magyar nemzet és nép számára csapást jelentő üldöztetésre. A holokauszt szombathelyi emléknapja e szégyenteljes történések közös, méltóságteljes elutasítását jelenti, s egyben a tartós küzdelmet a felejtés ellen – a megbocsátás érdekében. Szombathelyen 1944. május 12-én, péntek este 8 órára tűzték ki a zsidók gettóba költöztetését. Összesen 926 család, 2615 személy került a városból a gettó területére. A szombathelyiekhez június közepétől újabb százak „csatlakoztak". Így lett a szombathelyi gettónak 3609 lakója. 1944. június 28-án megkezdődött a szombathelyi gettó felszámolása. Július 3-án betoltak egy szerelvényt egy régen használt ipari vágányra, és megkezdődött a bevagonírozás. A vonatszerelvény Sopron érintésével Auschwitzba érkezett. Egy esztendeje már, hogy elhatároztuk a Szombathelyi Zsidó Hitközség elnökével, Márkus Sándorral, hogy emléktáblát állítunk a volt Szombathelyi Gettó bejáratánál. Veres Gábor szobrászművész az alkotást elkészítette. Íme, itt áll most, s emlékeztet a 70 esztendővel ezelőtti eseményekre. Emlékeztet arra, hogy a magyar állam akkor, 70 esztendeje nem teljesítette feladatát, nem védte meg állampolgárait. S felidézi a fájdalmat, a tragédiát. De hirdeti a jövőt, az optimizmust is a gyermekkabát zsebéből kikandikáló játékfigurával! Mi is felelünk gyermekeink, unokáink jövőjéért. Mert mi felelünk történelmükért, hogy ne legyen sötét, félelemmel teli. Hogy ne legyenek újabb gettók és haláltáborok, hanem legyen összefogás és legyen megbocsátás! Minden ember, minden közösség békében éljen együtt Szombathelyen, Vas megyében és mindenhol e hazában. (részlet a polgármester holokauszt-megemlékezésen tartott beszédéből)
9
Egy hét 1 mŰtárgy 10
2014. július 11. SZOMBATHELYI 7
Ahová az istennyila lecsapott
1997 nyarán, a Kossuth Lajos utca északi oldalán, a mai modern házsor alatt furcsa építmény látott napvilágot. Itt, a Savaria déli városfalát belülről megtámasztó földsáncba mélyítve közel egy méter magas, csonka-gúla alakú mészkő faragvány állt. A követ négy oldalról fallal vették körül, föléje pedig ék alakú falazótéglákból rakott boltozatot emeltek. Az emlék keleti oldalán, egy durván megmunkált homokkő kváderbe három betűből álló rövidített feliratot véstek: F(ulgur) D(ium) C(onditum) azaz az isteni villámnak alapítva. Ilyen, vagy ehhez hasonló kőemlék alig néhány ismert a Római Birodalomból. Itáliában, Todi városában kőlapokból összerótt, sír alakú építmény őrizte meg a villámcsapás emlékét. Ostiában, Róma tengeri kikötőjében a savariaival megegyező felirattal jelöltek egy villámlás által elpusztult házat, míg a Borostyánkő út „végállomását” jelentő Aquileiában „fulgur” feliratos, azaz a villámnak szentelt kőkoporsóban gyűjtötték össze és ásták el a mennykő sújtotta, ezáltal „isteni tulajdonba” került tárgyakat. A Capitoliumi Múzeumban őrzött hatalmas, aranyozott bronz Hercules-szobor is villámlást követően került földbe. Máshol fogadalmi oltár alakú feliratos kőhasábot állítottak az isteni eredetű természeti jelenség helyére. A savariai lelet a villámsújtotta helyeknek abba a ritka típusába tartozik, ahol a helyszínen bemutatott állatáldozat gödre fölé kicsinyke kápolnát építettek. A rómaiak ezeket az építményeket bidental szóval jelölték, utalva arra a kultikus szokásra, hogy ott kétéves kecskét vagy birkát kellett az égisten Jupiter számára felajánlani. A régészeti különlegességekben oly gazdag Savaria emlékanyagában is különleges helyet elfoglaló kőemlék az Iseum Savariense állandó kiállításában látható. » Sosztarits Ottó régész, Iseum Savariense
Eladásra kínált ingatlanok Pályázati felhívás
Jáki út 2. szám alatti beépítetlen terület – 9950 hrsz. Az ingatlan Szombathely nyugati városrészén, a Körmendi u. – Jáki u. – Brenner T. krt. által határolt tömbben helyezkedik el. A telek K-Ny-i fekvésű, síkfelületű, szabályos négyszög alakkal. Megközelítése a Körmendi és Jáki utcákból lehetséges. Az ingatlan környezetében lakóházak, bevásárlóközpontok és irodaházak találhatóak. A helyi járatos autóbuszmegálló 50 méter. Értékelhető növényzettel nem rendelkezik, jelenleg építési terület. A telekre a közművek nincsenek bekötve, az utcában valamennyi közműcsatlakozási lehetőség biztosított. Az ingatlan tehermentes. Az ingatlan övezeti besorolása Lk (kisvárosi lakóterület), melynek főbb jellemzői: legkisebb kialakítható telekméret 600 négyzetméter, be-
építhetőség: 50%, építménymagasság: 7,5 méter, beépítési módot tekintve a terület zártsorú. Az ingatlan kikiáltási ára 10.629.922,- Ft + áfa. A pályázati ajánlatot az ajánlattevőnek magyar nyelven, írásban Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala V. emelet 516. irodájában legkésőbb 2014. augusztus 7-én 12.00 óráig kell benyújtani. 2014. augusztus 8-án 8.30 órától a Városháza (Szombathely, Kossuth L. u. 1-3.) V. emelet 516. számú szobájában licitet tartunk. Az ajánlattevők a pályázaton való részvétel biztosítékául 1.350.000,- Ft-ot, kötelesek fizetni, amely szerződést biztosító mellékkötelezettséggé (foglalóvá) alakul át.
11-es Huszár út 2-6. – 2260/2/A/44 hrsz. Az érintett ingatlan Szombathely belváros szélén helyezkedik el a Semmelweis utca, Vörösmarty utca és a 11-es Huszár út által körülhatárolt területen. Megközelíthető mindezen utcákból személyés tehergépjárművekkel. Helyi buszjáratmegálló a közvetlen közelben található. Környezetét tekintve városias jellegű. Közeli szomszédságában szálloda, irodaház és közintézmények is vannak. Az ingatlan egy többszintes társasház földszinti részén lévő üzlethelyiségek egyike. Az épület fő funkciója három szinten lévő lakóház. Jogilag egy albetétet jelent, de egy korábbi belső elválasztással két különálló helyiség alakult ki, egy 83 négyzetméteres és egy 40 négyzetméteres (fodrászat). A 83 négyzetméteres területű üzlethelyiség jelenleg üresen áll, amely korábban bérbeadással volt hasznosítva. Mindkét helyiségben külön gáz- és villamosellátás, valamint melegvízvétel lehetősége biztosított. A fűtést a távhő szolgáltatja. A hőleadók régi típusú radiátorok, a melegvízellátás pedig, villanybojlerekkel történik. Mindkét helyiségben külön WC és öltöző rész is ki lett alakítva. Az üresen álló 83 négyzetméter nagyságú rész leromlott állapotú, elhasználódott járófelületek, falfelületek jellemzik. A szociális rész szaniter szerelvényei teljes cserére szorulnak. Az
üzlethelyiség változó belmagasságú, 3-4 méter között mozog. Az utcai kirakatok, bejárati ajtók fémszerkezetűek, rossz hőszigetelőek, jelentősen korrodálódtak. Az ingatlan per,- igény- és tehermentes. Az ingatlan kikiáltási ára 11.620.000,- Ft + áfa. A 2260/2/A/44 hrsz-ú ingatlan műszakilag már korábban leválasztott – 83 négyzetméteres részének értékesítése csak a 2260/2/A/44 hrsz-ú társasházi albetét megosztásával és a társasház Alapító Okiratának módosításával lehetséges, melyek költségeit a pályázat nyertese (leendő vevőnek) köteles viselni. A pályázati ajánlatot az ajánlattevőnek magyar nyelven, írásban Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala V. emelet 516. irodájában legkésőbb 2014. augusztus 11. napján 12.00 óráig kell benyújtani. A pályázatok felbontására 2014. augusztus 12. napján 9.00 órakor kerül sor Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal (Városháza) V. emelet 516. számú irodájában. Az ajánlatok felbontásánál az ajánlattevők jelen lehetnek. Az ajánlattevők a pályázaton való részvétel biztosítékául 1.120.000,- Ft-ot, kötelesek fizetni, amely szerződést biztosító mellékkötelezettséggé (foglalóvá) alakul át.
Tűzvédelem aratás ideje alatt A Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség tájékoztatást adott ki a mezőgazdasági betakarítási munkák tűzvédelmével kapcsolatban. Részletek a
szombathelyi7.hu/hirportal/szirena/3839-tuzvedelem címen olvashatók. A katasztrófavédők kérik a felhívásban foglaltak maradéktalan betartását.
Egyszer volt SZOMBATHELYI 7 2014. július 11.
A Savaria történelmi karnevál ízei
Kalendárium FOTÓ: Benkő Sándor
Tizenötödik születésnapjához érkezett a Savaria Történelmi Karnevál. Sok-sok újdonságot és legalább annyi már megszokott, hagyományos programot kínál az immár négynapos rendezvény.
A Karnevál tervezett programjait, helyszíneit sajtótájékoztatón ismertették
„A Savaria Történelmi Karnevál nemcsak Szombathely, hanem Közép-Európa legnagyobb jelmezes-historikus rendezvénye is. A karneválozó városban a látogatók egy különleges időutazás részeseivé válnak, ahol a 2000 éves történelem, a művészetek és a hagyományok találkoznak a jelenben” – ezekkel a sorokkal köszöntik a karnevál online látogatóit a szervezők a www.savariakarneval.hu internetes oldalon. Végleges lett az idei karnevál programsorozata, bemutatták az újdonságokat a szervezők. 2014ben tovább bővül a rendezvény: például már négy teljes napra kínálnak programokat, augusztus 21től 24-ig. Sokasodik a megidézendő korok száma, nem zárul a barokkal az időutazás, ugyanis kapcsolódik a fesztivál az első világháború kitörésének centenáriumához. Szommer Ildikó karneváligazgató elmondta: az Aréna utca 8-as számú ház udvara első világháborús helyszínként működik majd, valamint a felvonulásban megjelennek az első világháborús katonai hagyományőrzők. A négynapos program költségvetése 130 millió forint, ennek a legnagyobb részét az önkormányzati támogatás, valamint a fesztivál saját bevétele teszi ki. Ezenkívül jelentős tételt jelentenek a szponzori támogatások, és az idei évtől a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) kiemelt támogatását is élvezi a rendezvény – sorolta Mérei Tamás, a Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Közalapítvány kuratóriumi elnöke. Egy három évre szóló meghívásos pályázaton volt sikeres a szombathelyi időutazás. A fesztivál ezzel éves szinten 20 millió forintra számíthat,
külön pályázat nélkül az NKA-tól. Újdonság, hogy a süteménycsodáknak, az édességeknek is kiemelt szerepe lesz az idei Savaria Történelmi Karneválon. Keresik ugyanis a fesztivál tortáját. Hivatásos és hobbi cukrászok is jelentkezhetnek a felhívásra, ha megihlette őket a karnevál hangulata, és tortába tudják foglalni a fesztivál szellemiségét. Egy másik gasztronómiai újdonságot is bejelentettek a szervezők: lesz „karnevál kávéja”, méghozzá idén egy szudáni gyömbéres fekete-különlegesség élénkíti a látogatókat. A karnevál konyhaművészete nemcsak újdonságokat tartogat, hanem hagyományt is ápol: ebben az esztendőben is megválasztják a karnevál borát. A borosoknak egyébként idén is lesz utcája, és a sörtér is már hagyományos helyszínként várja a karneválozókat. Új helyszín is lesz: a Székesegyház Plébániájának udvarán, a Paradiso Dei-nek elkeresztelt zöld szigeten gospel zene szól majd, és teaházat is berendeznek. A megszokott látványos felvonulás sem marad el: hagyományosan pénteken és szombaton vonulnak majd az időutazók. A könnyűzene rajongói a hazai popélet aktuális kedvenceit hallgathatják meg, és helyi zenekarok is színpadra lépnek. Összességében mintegy 200 programon vehetnék részt a látogatók. A kapcsolódó kereskedelmi egységekkel együtt 22 helyszínt rendeznek be a szervezők a történelmi kalandozás jegyében. Mintegy 120 ezer látogatóra számítanak – vagyis, ahogy Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere fogalmazott: ismét megduplázódik Szombathely lélekszáma a nyár » bá végén.
Július 11. 1894 (120 éve) – a szombathelyi képviselő-testület ülésén díszpolgárrá választották Széll Kálmán volt pénzügyminisztert, országgyűlési képviselőt Július 12. 1964 (50 éve) – a megyei tanács előtt folyó ásatások során egy "patics" ház alapjaira bukkantak 1854 (160 éve) – ezen a napon halt meg Batthyány Kázmér politikus, külügyminiszter (Pozsony, 1807. jún. 4. – Párizs, 1854. júl. 12.) Július 14. 1875 – Szombathely képviselő-testületének ülésén elhatározták, hogy a házakat átszámozzák úgy, hogy a számok minden utcában elölről kezdődjenek, az egyik utcasor a páros, a másik a páratlan számokat kapja 1939 (75 éve) – Herényben (ma: Szombathely) elhunyt Gothard Sándor mezőgazdász, mezőgazdasági szakíró, csillagász Július 15. 1934 (80 éve) – leleplezték a MÁV műhely hősi halottainak emléktábláját a Haladás kultúrház homlokzatán Július 16. 1933 – Gyöngyösszőllőst egyházilag is Szombathelyhez csatolták (a gyöngyösszőllősi kat. egyházközséget a szombathelyibe olvasztották) Július 17. 1879 (135 éve) – elhunyt Budapesten Augustich (v. Agostich) Imre országgyűlési gyorsíró, hírlapíró 1929 (85 éve) – leleplezték Széll Kálmán volt miniszterelnök arcképét Vas vármegye törvényhatósági bizottságának rendkívüli ülésének keretében 1944 (70 éve) – a magyar-német művészcsere keretében bécsi művészek léptek fel a Közművelődési Egyesület zenei szakosztályának rendezésében megtartott hangversenyen Július 18. 1679 (335 éve) – Elhunyt Kőszegen Széchy Mária, a "murányi Vénusz" Július 19. 1463 – Bécsújhelyi béke Mátyás király és III. Frigyes császár között 1939 (75 éve) – a Hír című folyóirat fennállásának 25 éves évfordulója alkalmából fagylalt- délutánt rendezett Július 23. 1899 (115 éve) – megalakult a Fehér Kereszt Országos Lelenczház Egyesület szombathelyi fiókja, elnök: Reiszig Ede Július 24. 1904 (110 éve) – megalakult a Vasvármegyei Iparos Szövetség, elnök: Horváth Kálmán » forrás: www.vasidigitkonyvtar.hu, honderu.hu
11
képriport 12
2014. július 11. SZOMBATHELYI 7
A SZÍVED LEGYEN ZÖLD Benkő Sándor képriportja A pesszimisták szerint már minden késő, a határtalan kapzsiságunknak köszönhetően olyan visszafordíthatatlan folyamatot indítottunk el, aminek a kárát a természet, a környezetünk látja. A természetkárosítás közvetve a mi életünket is negatívan befolyásolja. Olyan ez, mint az egészség. Ha már nincs, kapunk fűhöz-fához, másoktól várjuk a segítséget.
képriport SZOMBATHELYI 7 2014. július 11.
Ma már okosan a gyermekeinkhez fordulunk, próbáljuk megszerettetni velük a zöld színt, a zöld életformát. A zöld nemcsak nyugalmat sugároz, de a reménység, a megújulás színeként is megjelenik. Persze egyeseknek a zöld nem a környezetet, hanem a meggazdagodást jelenti: 100 dollárosokat, amelyekből szeretnének minél többet birtokolni. Persze ez is része az emberi létnek, de a világ háborítatlansága hosszú távon csak akkor maradhat fenn, ha a zöld színért ilyen-olyan módon rajongók » bs egészséges egyensúlyban maradnak.
13
Heti ajánló 14
2014. július 11. SZOMBATHELYI 7
Elvont, vidám és meseszerű A Kőszegi Várszínház a Kőszegi Művészeti Egyesülettel összefogva évek óta arra törekszik, hogy a színházba látogatóknak mind teljesebb esztétikai élményt kínáljon. Ezért szerveznek kiállításokat, melyeket az elődásra érkezők is megnézhetnek. Július 17-én este hatkor a Jurisics-vár lovagtermében nyílik a Kossuth-díjas képzőművész, El Kazovszkij műveiből rendezett tárlat. Ezt Siklós Péter, az El Kazovszkij Alapítvány kuratóriumának elnöke ajánlja majd a közönség figyelmébe. El Kazovszkij (Jelena Jefimovna Kazovszkaja) Leningrádban született 1948-ban. Szülei elváltak, édesanyja újra férjhez ment Skoda Lajos volt szovjet-ösztöndíjas építészmérnökhöz és 1957-ben Magyarországra költözött. Jelena 1964 nyarán követte. 1970-től a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán, majd ugyanott a művésztovábbképzőn tanult. Tagja volt a Fiatal Művészek Stúdiójának, majd a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének. 1975-től száznál több egyéni kiállítása volt, performanszokat rendezett. Jelmez- és díszletterveket készített színházak számára. Anyanyelvén, oroszul verseket is írt. Ezekből egy válogatás magyarul is olvasható (Homokszökőkút. Magvető). 2008-ban hunyt el. Művészetéről így ír Földényi F. László: gyermekkorától egy hatalmas, egye burjánzóbb mítosszal vette körül magát... Lényének e rejtélyéből táplálkozott a művészete is. Egy gazdag világ, amelybe szűk résen át lehet csak belépni. Odabent barokkos látványok fogadják a nézőt, amelyek mégis rendkívül szikárok; minden konkrét, miközben elvont; vidám, látványos, de éles és metsző is; meseszerű, de csüggesztően józan is. Vagyis összességében örömteli, ugyanakkor szorongató is. És mindeközben: mintha ebben a festői világban minden csak szerep és játék lenne. A kiállítás augusztus 20-ig látható, hétfő kivételével naponta 10 és 17 óra között.
Smidt Múzeum
Iseum Savariense
Szombathely, Hollán Ernő utca 2. Tel.: 94/311-038 www.smidt-muzeum.hu
Szombathely, II. Rákóczi Ferenc u. 6-8. Tel.: 94/501–709
[email protected]; www.iseumsavariense.hu
Július 20. (vasárnap) 14.30 Irány az Adria! – Ingyenes tárlatvezetés az Üdvözlet az Adriáról! című kiállításban. A belépőjeggyel 15.30-tól a Képtár Tengerre magyar! kiállítása is megtekinthető. Július 23. (szerda) 10.00 – 17.00 Elmeséljük, megmutatjuk, elkészítjük! Generációs élménynap 11.00 és 15.00 Tini-tárlat; 10.00 és 14.00 Papírszínházi előadás; 14.00-16.00 Bütykölde – Készítsük együtt a nagyszülőkkel!
Július 13. (vasárnap) 14.30 Irány az Adria! – Ingyenes tárlatvezetés az Út az Adriához/Örökzöld szentély című kiállításban. A belépőjeggyel 16.00-tól a Savaria Múzeum Adria-kiállítása is megtekinthető.
Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál Szombathelyi KÉPTÁR: Július 11. (péntek) 19.00 Szokolay Balázs zongoraestje; Július 14. Szombathelyi Képtár (hétfő) 20.00 Perényi Miklós (cselló), Perényi Szombathely, II. Rákóczi Ferenc u. 12. Tel.: 94/508–800 Benjámin (zongora); Július 18. (péntek) 20.00
[email protected]; www.keptar.szombathely.hu Nagy Péter (zongora) Jeanne-Marie Conquer Július 20. (vasárnap) 15.30 Irány az Adria! – (hegedű); Július 19. (szombat) 16.00 A zeneIngyenes tárlatvezetés a Tengerre magyar! című szerzés mesterkurzus zárókoncertje Alter Ego kiállításban. A belépőjeggyel 14.30-tól a Smidt Ensemble és Tömösközi László Weöres Sándor Színház: Július 11. (péntek) Múzeum Adria-kiállítása is megtekinthető. 21.00 Könnyek könyve & Varázslatok könyve Manuel Zurria fuvoalestje videoval és elektronikával; Július 15. (kedd) 20.00 Alter Ego Ensemble és Ryoko Aoki (nó ének) és Tömösközi László; Július 16. (szerda) 21.00 Krúdy Klub a Lakatos Ablakos Dezső ösztöndíjasok jazz hangversenye (Lakatos Pecek Krisztián, Pozsár Máté, Vörös Janka); Július 17. (csütörtök) 20.00 „Tale” Új kortárs tánc produkció Eötvös Péter zenéire Stohl Luca, Rushu Andor, Tóth Brigitta és Bukta Gergő (tánc) Koreográfus: Kulcsár Noémi
Vasi Skanzen
Szombathely, Árpád u. 30. Tel.: 94/311-004
Július 12. (szombat) 15.00-19.00 Csináld magad! és termelői piac. Len- és kendermunkák – textilszövés. A töréstől a fésülésen át a szövésig. Vásár házi, kézi, natúr és biotermékekből.
Savaria Múzeum Szombathely, Kisfaludy S. út 9. www.savariamuseum.hu Tel: (94) 500-720, (94) 501-948
Július 13. (vasárnap) 16.00 Irány az Adria! – Bartók Terem: Július 12. (szombat) 20.00 Ingyenes tárlatvezetés a Víz alatt – múlt felett Fesztivál nyitóhangverseny: Savaria Szimfonicímű kiállításban (Savaria Múzeum). A belé- kus Zenekar, Akiko Suwanai (hegedű) Meláth pőjeggyel 14.30-tól az Iseum Adria-kiállítása is Andrea, Kovács István (ének) Vezényel: Madaras Gergely – Eötvös: The gliding of the eagle megtekinthető.
Het i ajánló SZOMBATHELYI 7 2014. július 11.
in the skies, DoReMi (hegedűverseny), Bartók: Kékszakállú herceg vára; Július 13. (vasárnap) 18.00 Amadinda Ütőegyüttes, közreműködik: Károlyi Katalin – mezzoszoprán, Triginta Percussion (Szabó Mátyás, H. Magyar Kornél, Nyusztay Iván), Tömösközi László, Tóth Lajos – ütőhangszerek; Július 19. (szombat) 20.00 Záróhangverseny: Savaria Szimfonikus Zenekar – Bartók: A csodálatos mandarin szvit, Britten: Négy tengeri közjáték, Stravinsky: Petruska. Vezényelnek: a karmester kurzus növendékei
Traviáta az Iseumi szabadtéri Játékokon
Július 12–16-ig 14.15-kor Csillagainkban a hiba (12) 125’ Amerikai romantikus film
Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ: Július 13. (vasárnap) 21.00 Népzenei est és Július 11–16. 11-én 20.30-kor; 12–16-ig táncház „Elmúlt időkből – katonadalok” Duna 18.30-kor Transformers: A kihalás kora (12) 166’ Szinkronizált amerikai sci-fi akciófilm Táncegyüttes NymE Savaria Egyetemi Központ: Július 16. (szerda) 19.00 Előadó terem Eötvös Péter: Paradise reloaded (Lilith) c. operájának vetítése a szerző bevezetőjével
AGORA – Savaria Filmszínház Szombathely, Mártírok tere 1. Tel.: 94/312-280 Részletes moziműsor: www.savariamozi.hu
Július 12–16-ig 14.00-kor és 15.30-kor Magyarok a Barcáért (6) 85’ Magyar dokumentumfilm Július 11–16. 11-én 18.15-kor; 12–16-ig 21.30Július 11–16. 17.00-kor; 11–15-ig 21.00-kor kor Kavarás (12) 117’ Szinkronizált amerikai vígjáték is Yves Saint Laurent (16) 106’ Szinkronizált francia életrajzi film Július 11–16. 19.00-kor A százéves ember, aki kimászott az ablakon, és eltűnt (16) 112’ Szinkronizált svéd vígjáték
Képes-levelezőlapgyűjtők Országos Kiállítása Szombathely, Dr. Antall József tér 1. Tel.: 94/513-530
Július 16. 21.00-kor Vivian Maier nyomában (12) 83’ Amerikai dokumentumfilm Július 11–16. 11-én 16.15-kor; 12–16-ig 16.30-kor Így neveld a sárkányodat 2 (6) 102’ Szinkronizált amerikai animációs film
Július 11. (péntek) 17.00 Nagy Attila előadása: Képeslapok Katarban és Kínában „kerti parti” esti beszélgetés – Herényiek Háza Július 12. (szombat) 10.00 kiállítás megnyitóa kiállítást megynyitja Kovács Ferenc, a Vas megyei közgyűlés elnöke – Berzsenyi Dániel Könyvtár
– Még bőven vannak jegyek az Iseumi Szabadtéri Játékok előadásaira – hangsúlyozza Mérei Tamás, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója, hozzátéve, hogy az idei rendezvénysorozat is számos meglepetést tartogat. „A sikert nem lehet megállítani” – ez a szlogenje az idén ötven éves Iseumi Szabadtéri Játékoknak. A szervezők ezúttal sem bíztak semmit a véletlenre, az operaelőadás idén Verdi Traviata című műve lesz, Káel Csaba rendezésében, majd egy héttel később felcsendül az örök klasszikus szerelmi történet, a Rómeó és Júlia. Ez utóbbi előadást Silló Sándor viszi színpadra, aki tavaly már a Jézus Krisztus Szupersztárral bizonyított. – Sokan jönnek be a Savaria Szimfonikus Zenekar jegyirodájába, hogy tudnak-e még jegyeket vásárolni, mert azt hallották, hogy már alig van esélyük bejutni egy-egy produkcióra – mondja Mérei Tamás, aki megnyugtat mindenkit, bár érdemes sietni, bőven vannak jegyek, hiszen növelték a férőhelyek számát, a Rómeó és Júlia esetében pedig pótelőadást is hirdettek. Az igazgató azt is elárulja, hogy a Traviata igazi könnyed, nyári opera, fülbemászó dallamokkal, kiváló előadókkal. A Rómeó és Júlia pedig kuriózum, egy Szombathelyen készülő rendhagyó produkció, amiben a legnagyobb világslágerek szólalnak majd meg. Káel Csaba szerint a Traviata Verdi egyik legsikeresebb operája, amit a fantasztikus zenei karakterábrázolás és az érdekes konfliktushelyzet örökérvényűvé tesz. – Olyan, amit látni kell. Vagy azért, mert még nem láttuk, vagy azért, mert már igen. A Shakespeare által megálmodott mű minden szálát szeretném kibontani, a tragikust és a romantikust egyaránt. Mindenféle szépségét át szeretném adni abban a két órában – mondta lapunknak Silló Sándor rendező. Az Iseumi Szabadtéri Játékok augusztus 1-jén kezdődik, idén tovább bővül a Hírességek sétánya, és az Iseumi Szabadtéri Játékok utca is, de egyéb meglepetéssel is készülnek a szervezők.
15
gasztronómia 2014. július 11. SZOMBATHELYI 7
NARANCSLIKŐRÖS FEKETESZEDER-LEKVÁR A kertben már érik a fekete szeder, ez a gazdagon termő bogyós gyümölcs. Legjobb persze nyersen bekapni, de ha elteltünk tőle, és még mindig teleszedhetjük vele a kosarunkat, érdemes feldolgozni. Szörp, bor, sőt pálinka készülhet belőle, de a családot vagy a barátokat pikáns lekvárral is meglephetjük. Könnyen és gyorsan összedobható, ugyanakkor ínycsiklandó végeredménnyel kecsegtet alább a recept. Miután a gyümölcsöt leszedjük, a növény levelét is felhasználhatjuk: a belőle főzött tea izzasztó hatású, hasmenés ellen, salaktalanítónak és vizelethajtóként alkalmazzák. A fekete szeder népies neve kékbogyó vagy seregélyszeder. A rózsafélék családjába tartozik, tüskés, évelő cserje. A szeder az egyik legrégebbi gyógynövény, számos jótékony hatása ismert. Gazdag vitamin- (C, B1, B6) és ásványianyag-forrás (kalcium, kálium, foszfor, magnézium, vas, mangán, cink). Dúskál az antioxidáns flavonoidokban. Szóval, ha ezek után kedvet kaptunk egy egészséges és finom különlegesség elkészítéséhez, fogjunk hozzá! Szedjünk (vagy szerezzünk be) két kiló fekete szedret és mossuk meg. Az ínyencek gyümölcscentrifugán is átnyomhatják. Szükségünk lesz egy fél citromra, esetleg a másik felére is, de erről később. Cukorból 30-40 deka kerülhet a lekvárba, pektint pedig tartsunk kéznél, mert lehet, hogy kell még zselésítő anyag. A narancslikőrből ízlés szerint löttyintsünk majd a fazékba (közben kortyoljunk is egyet, hogy gördülékenyebben menjen a munka...). A gyümölcsöt cukrozzuk be, facsarjuk rá a fél citrom levét, lassú tűz felett keverjük össze. Mikor sűrűsödni kezd, akkor tegyük hozzá a narancslikőrt, ha kívánja, a pektint. Pár percig forraljuk, és mehet is az üvegbe. Ha közben a gyümölcs leve megfestette a kezünket, a maradék citrommal megtisztíthatjuk.
Piaci körkép a vásárcsarnokban Az utolsó kilók kerülnek a piacra a hazai meggyből, hiszen leérett az idei termés. Most kezdődik viszont a lecsószezon, és már érik a hazai kajszibarack is. A zöldség- és a gyümölcsárak a tavalyihoz képest nem változtak. FOTÓ: Benkő Sándor
16
Van még bőven meggy a szombathelyi vásárcsarnokban. Mérettől függően 350 és 450 forint között kínálják a savanykás gyümölcs kilóját az árusok. Ezt az árat sok vásárló magasnak tartja, a 80-110 forint körüli felvásárlási árhoz képest. A szombathelyi piacon tavaly is körülbelül ennyibe került a meggy. S már nem is lesz olcsóbb, hiszen az idei termés utolsó kilói kerültek a standokra. Lendvai Lászlóné a vásárcsarnokban árul gyümölcsöt, szerinte jó volt az idei meggykereslet, és a kínálattal is elégedett volt a legtöbb vásárló. Sokan viszonylag nagy tételben vitték a meggyet: befőzni, kompótnak eltenni megérte. Keresik már a hazai sárgabarackot is a standoknál. Az még csak most kezd beérni, kilóját 600 forint körül mérik a piacon, de az apróbb szemű termést már 300-400 forintért kínálják. Ahogy nő a kínálat, úgy lesz olcsóbb a barack is, és azt is érdemes lesz nagyobb men�nyiségben tartósítani, eltenni. Akárcsak a kajszi, a lecsónak való is körülbelül két hét múlva lesz a legolcsóbb a piacokon, hiszen akkorra érik be a paprika és a hazai paradicsom java. A termelők és a kereskedők a tavalyihoz hasonló árakra számítanak a paradicsom és a paprika esetében is. Horváth Zoltán termelő azt mondja, a lecsópaprikának való most 300-400 forint, tavaly 160-180 forintig is lement az ár, vagyis idén is megéri kivárni.
Finomak és egészségesek
A meggy gazdag kalciumban, káliumban, magnéziumban, vasban és cinkben. Majdnem tízszer annyi A-vitamint és jóval több szerves savat tartalmaz, mint a cseresznye. A meggy B-vitamin gazdagsága is említésre méltó. Elősegíti az emésztést, a keményítő és a fehérje feldolgozását, felszívódását. Serkentőleg hat az idegek működésére. A sárgabarack A-vitamint, béta-karotint, B17-vitamint, káliumot, kalciumot, foszfort, C-vitamint és ként tartalmaz. A csontok és a szövetek újjáépítésében fontos szerepe van. Növeli a sejtek energiáját, élettartalmát, fokozza a vérképzést, mérsékli az asztmás panaszokat. Vízhajtó, méregtelenítő hatású. Segít leküzdeni a baktériumok, vírusok által okozott fertőzéseket. A paprika sok vizet és kevés kalóriát tartalmaz. Különösen gazdag C-vitaminban és A-provitaminban. A piros paprika háromszor, a zöld pedig kétszer annyi C-vitamint tartalmaz, mint a narancs. Vízhajtó hatású, segíti az emésztést, és részt vesz a vérszegénység megelőzésében. A paradicsomban sok a karotin, a B1-, B2- és a C-vitamin. Az ásványi anyagok közül leginkább káliumtartalma kiemelkedő. Zsírégető hatását a likopinnak köszönheti, amely nemcsak a zsíranyagcserét, hanem a sejtosztódást is szabályozza, miközben erősíti az immunrendszert.
Sport SZOMBATHELYI 7 2014. július 11.
Alaposan átalakul a keret
Érkezők, távozók
Meghatározó játékosok távozhatnak a Haladásból
FOTÓ: Cseh Gábor
Határozottan jó idényt zárt a Szombathelyi Haladás NB I-es labdarúgócsapata, ugyanis a vasi gárda az előkelő hatodik helyen fejezte be a 2013/2014-es élvonalbeli pontvadászatot. A következő szezonnak azonban feltehetőleg szerényebb célokkal vágnak majd neki a zöld-fehérek, mivel több meghatározó játékosuk is a távozás mellett döntött.
– Az óriási bravúrként elkönyvelt 2009-es bronzér- A Ferencvárosnak és a Videotonnak 25-28 NB I-es met követően négyszer zárt a csapat a nyolcadik he- szintű játékosa volt. Nekünk az erős, minőségi kelyen – kezdte egy kis visszatekintéssel a beszélgetést retünk 10-14 futballistából állt. Ez elég volt egy jó Tóth Miklós, a Szombathelyi Haladás ügyvezetője. gárda felállításához. A csapat többi részét tehetséges – Ezt figyelembe véve a mostani hatodik hely komoly fiatalokkal töltöttük fel. Ennek tudatában a sérüléelőrelépésnek, sikernek mondható. Nem túlzás, ha sek, az eltiltások érzékenyen érintettek bennünket, úgy fogalmazok, hogy az országos szaksajtó szinte ám ezek lehetőséget teremtettek arra, hogy olyan jáaz egekig magasztalt bennünket. Egy ilyen kis költ- tékosok mutatkozhassanak be az élvonalban, mint ségvetésű klubtól ez a helyezés nagy fegyvertény volt. Kovács István és Radó András vagy éppen Németh Az pedig külön öröm, hogy sok fiatal játékosunk Márió. Úgy gondolom, hogy ez a „politika” hosszú mutatkozhatott be az élvonalban. Összességében távon működik. tényleg csak azok a nagy egyesületek előztek meg A végső helyezést tekintve egyértelmű a fejlődés. A játékot nézve mi volt a tapasztalat? bennünket, amelyekkel nehéz felvenni a versenyt. A szezon hajrájában annak a lehetősége is fel- Úgy gondolom, hogy a csapat néhány meccstől eltekintve mindig a győzelemre tört. Az általunk csillant, hogy a csapat megismételje a 2009-es óriási bravúrt, azaz a bronzérem is elérhető kö- játszott támadófoci mind a szakma, mind pedig a közönség elismerését kivívta. Azt is lényegesnek zelségben volt. Ez így van, de sajnos azokon a meccseken veszítet- tartom, hogy a gárda stabilan teljesített, nem voltak tünk pontokat, amelyeken nem számítottunk erre. hullámvölgyek. A nagyobb csapatokkal vívott küzdelmekből ugyan Sikerül ezt a „sikercsapatot” együtt tartani? jobban jöttünk ki, de például a kaposvári vereség Több játékosunknak is lejárt a szerződése. Közüigen rosszkor jött. Az lényegében rányomta a bé- lük Nagy I. Gábor már Újpestre távozott, Guzmics lyegét a végjátékunkra. Pedig igen komoly összeget, Richárd pedig bejelentette, hogy külföldre szeretne 20 millió forintot ajánlottunk fel a játékosoknak a igazolni. Predrag Bosnjakot a Ferencváros megváharmadik helyezésre. Sajnos nem jött össze, ám et- sárolta tőlünk. Az ő értékesítésével a klub és a játétől függetlenül büszkék lehetünk a csapatunkra. kos is jól járt. A remek szereplés miatt kapkodnak a A bravúr értékét növeli az is, hogy a Haladás já- játékosainkért, Radó Andrásért és Németh Márióért is több gárda bejelentkezett. Ez szerintem elistékoskerete jóval szűkebb volt, mint a közvetlen merés a számunkra. » Horváth Zoltán riválisaié.
Minden kétséget kizáróan jelenleg Radó András az egyik legpiacképesebb magyar labdarúgó. A Szombathelyi Haladás fiatal támadójáért itthonról már a Videoton és a Ferencváros is bejelentkezett, de a hírek szerint bőven van érdeklődő külföldről is. Ám a vasi klub még egyik lehetséges vevővel sem tudott megegyezni. Cseppet sem mellékes, hogy Radó András is hajlana a váltásra: fejlődése érdekében szeretne egy a szombathelyieknél erősebb csapatban játszani. Meg nem erősített információk szerint a játékos vételára 500 ezer euró fölött van, ami azt jelenti, hogy a vevőnek mélyen a zsebébe kell majd nyúlnia. Népszerű az átigazolási piacon Németh Márió is. A vasi zöld-fehérek 19 esztendős középpályására négy magyar klubnak is fáj a foga, de mivel ő is érvényes szerződéssel rendelkezik, csak komoly összegért cserébe szerezheti bárki is meg a Haladástól. Érkezők: Jagodics Márk (Ajka – kölcsönből vissza), Katona Máté (Sopron), Nagy Olivér (Paks), Városi Viktor (PMFC), Zamostny Balázs (Újpest – kölcsönbe) Távozott/távozhat: Bosnjak Predrag (Ferencváros), Guzmics Richárd (?), Gyurján Bence (?), Halmai Ramon (MTK), Hrepka Ádám (MTK), Jagodics Márk (kölcsönbe?), Nagy I. Gábor (Újpest), Radó András (?), Németh Márió (?), Simon Ádám (Palermo – Olaszország, kölcsönből vissza?), Tóth Péter (Pinkafeld – Ausztria) Kiszemeltek: Takács Péter (Mezőkövesd-Zsóry), Jean Paul Ntsogo Boya (kameruni, legutóbb DAC – Szlovákia), Varga Gábor (Sopron)
Tabella
NB I-es Labdarúgóbajnokság 2013/2014
1. DVSC-TEVA 2. Győri ETO FC 3. Ferencvárosi TC 4. Videoton FC 5. DVTK 6. Szombathelyi Haladás 7. PMFC-MATIAS 8. MTK budapest 9. Budapest Honvéd 10. KTE-Phoenix Mecano 11. MVM-Paks 12. Lombard Pápa Termál FC 13. Újpest FC 14. Puskás Akadémia FC 15. Mezőkövesd Zsóry FC 16. Kaposvári Rákóczi FC
mérkőzés győzelem döntetlen vereség
gólarány gólkülönbség pont
30 18 8 4 66- 33 33 62 30 18 8 4 58- 32 26 62 30 17 6 7 47- 33 14 57 30 15 8 7 52- 31 21 53 30 12 11 7 45- 38 7 47 30 12 10 8 37- 31 6 46 30 12 9 9 41- 38 3 45 30 11 7 12 42- 36 6 40 30 10 6 14 37- 39 -2 36 30 9 9 12 36- 51 -15 36 30 8 10 12 39- 42 -3 34 30 9 6 15 32- 50 -18 33 30 8 8 14 46- 51 -5 32 30 8 7 15 36- 51 -15 31 30 6 6 18 27- 52 -25 24 30 4 7 19 21- 54 -33 19
17
18
2014. július 11. SZOMBATHELYI 7
Gencsapáti, Dózsa Gy. u. 89. Tel./Fax: (94) 315-557 Mobil: (20) 381-0071 www.ludwighidegkonyha.hu
RÚZSA MAGDI • BUDAPEST BÁR BALKÁN FANATIK • FIRKIN • PASO MAGYAR VISTA SOCIAL CLUB
HOT JAZZ BAND • PANNON CIGÁNYZENEKAR • FERENCZY GYÖRGY ÉS A RACKAJAM CIMBALIBAND • BARABONTO • VIVAT BACCHUS • HORVÁTH MEGGIE ÉS PELTZER GÉZA SZOLID JAZZ BAND • ÚJVÁRI TIMI & HOT STUFF • KARAK • GÁSPÁR ESZTER MOLNÁR GYÖRGY • PISTONS JAM • TÁRKÁNY MŰVEK • FOLKISH Gasztronómiai bemutatók • „Örömfőzés” a fellépő zenekarokkal GYERMEKKONCERTEK • BÁBSZÍNHÁZ • KÉZMŰVES JÁTSZÓHÁZ • TÖRTÉNELMI BEMUTATÓPARK, NÉPI FAJÁTÉKOK, UGRÁLÓVÁR Részletes program: www.gyogybornapok.hu • Kultúr Welness programfüzet
Helyszín: Bükfürdő, a Gyógy- és Élménycentrum parkolója
Kedves Olvasóink!
A SZOMBATHELYI MÉDIAKÖZPONT ÚJABB JÁTÉKRA HÍVJA ÖNÖKET! RAGASSZ, FÉNYKÉPEZZ, KÜLDJ ÉS NYERJ! Az autóra felragasztott matricáról A készült képet névvel, címmel és a rendszámmal együtt küldje el a
[email protected] címre
2014. július 31-ig.
A fődíj: 102 cm-es LCD televízió! Sorsolás 2014. augusztus 1-jén, S éélő adásban, közjegyző jelenlétében.
A matricák limitált példányszámban július 1-jétől kizárólag az alábbi üzletekben találhatók: Írókéz Szaküzlet – Kőszegi u. 6. Színvonal Festékház – Zanati út 7. Sárga Zebra Szemüvegdiszkont – Kossuth L. u. 22. SEBO Műszaki Szaküzlet – Pálya u. 10–16. Győrvár Tej Kft. tejboltjaiban: Fő tér 35., Vásárcsarnok, Szűrcsapó u. 23. Zalaco Szelestey u. 62. alatti üzletében
Hidegkonyhai készítmények, fogadások lebonyolítása. Hidegtál rendelés házhoz szállítással. Esküvők vállalása külső helyszínen.
SZOMBATHELYI 7 2014. július 11.
Friss baromfi, sertés, marha, bőrös húsokkal
plusz házias ízekkel, termékekkel várjuk kedves
Szombathely Szelestey u. 62.
vásárlóinkat a Lacihús 2006 Bt. mindkét üzletében!
Júliusi akciós áraink (a készlet erejéig): • • • • • • • •
sütnivaló kolbász. . . . . . . . . . . 1100 Ft/kg zsír . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 590 Ft/kg kolozsvári szalonna . . . . . . . . 1900 Ft/kg füstölt hasalja szalonna. . . . . 1450 Ft/kg nyári turista . . . . . . . . . . . . . . . . 1600 Ft/kg füstölt házi húsoskolbász . . . 1700 Ft/kg főtt fej . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1500 Ft/kg csécsi szalonna. . . . . . . . . . . . . 1500 Ft/kg
Részletek az üzletekben!
Szombathely Szürcsapó u. 23.
Operátorokat (összeszerelőket)
keresünk sárvári munkavégzéssel, teljes munkaidőben, azonnali kezdéssel. Elvárások: befejezett általános iskola
Amit kínálunk:
bérezésen felüli cafeteria • délutáni, éjszakai, vasárnapi pótlékok buszjáratok Vas megye több településéről Tapasztalat nem szükséges.
Jelentkezés: 94/508-111, 70/380-2889 vagy
[email protected]
A Savaria Szakképzés-fejlesztési Kft. az AT-HU ISA L00148 azonosítószámú
„Osztrák-magyar projekt a hátrányos helyzetűek munkaerő-piacra történő integrálásáért a duális szakképzés keretében” című projektje 2014. augusztus 31-én zárul. A mentorprogramba bevont 20 fő hátrányos helyzetű tanulók mentorálása a 2014/15-ös tanévben is folytatódik. Az együttműködő iskolák számára folyamatos konzultációs lehetőséget és szakmai támogatást nyújt. A pályázatban elkészült szakmai anyagok letölthetőek az alábbi honlapról: www.savariatiszk.hu. EUROPEAN UNION European Regional Development Fund
19
Foci VB 201 4 20
2014. július 11. SZOMBATHELYI 7
Világraszóló szenzáció
A németek leiskolázták a brazilokat a foci vb-n Bár néhány mérkőzés még hátra van a brazíliai labdarúgó-világbajnokságból, de az már biztos, hogy megszületett a torna legnagyobb meglepetése, ugyanis az elődöntőben a német válogatott 7:1 arányú megsemmisítő vereséget mért a házigazdák csapatára.
Lassan a vége felé közeledik a brazíliai foci vb, így a szurkolók zöme jogosan gondolhatta úgy, hogy ilyenkor már komoly meglepetések nem születhetnek, elvégre a végjátékra egyértelműen már csak a világ legerősebb csapatai maradhatnak játékban. A 2014-es világbajnokság forgatókönyve mondhatni az előzetes várakozásokat igazolta, ugyanis a legjobb négy közé a házigazda Brazília, a földkerekség legprímább focistáját, Lionel Messit soraiban tudó Argentína, valamint két bomba erős európai gárda, Németország és Hollandia jutott be. Az elődöntőkben a tapasztalatok alapján a legtöbbször csak apróságok szoktak dönteni, egy kiugróan jó egyéni teljesítmény, avagy éppenséggel egy remekül eltalált távoli lövés. A legtöbb drukker pontosan ezt várta a brazil-német elődöntőtől is. Bár az igaz, hogy a hazaiak nem a legjobb előjelekkel készültek a mérkőzésre, ugyanis a legnagyobb sztárjukat, Neymart a legjobb nyolc között vívott derbin szabályosan lemészárolta a kolumbiai Zúniga. A Bar-
celonában futballozó remek játékos olyan súlyos csigolyasérülést szenvedett, hogy a felépülése heteket vehet igénybe. Így természetesen a németek elleni derbin nem állhatott Luis Felipe Scolari szövetségi kapitány rendelkezésére, akárcsak az a Thiago Silva, aki eltiltása miatt maradt le az elődöntőről. Joachim Löw együttese viszont mondhatni, hogy a legerősebb összeállításában várta a házigazdák elleni összecsapást. Persze ez csak abban az esetben igaz, ha nem vesszük számításba azt a Marco Reust, aki bokaszalag-szakadása miatt eleve el sem utazhatott Brazíliába. A világszerte óriási érdeklődéssel várt találkozó aztán olyan eredménnyel végződött, amire még a legelvakultabb német fanatikusok sem számítottak, ugyanis Hummelsék gyakorlatilag lemészárolták a dél-amerikai sztárcsapatot, ugyanis úgy nyertek 7:1-re, hogy akár 10:1 is lehetett volna a derbi vége a javukra. Brazília emberemlékezet óta nem szenvedett ilyen arányú vereséget. Utoljára közel 100 esztendeje, 1920-ban kapott ki a selecao 6:0-ra Uruguay együttesétől. Sem előtte, sem pedig utána nem futottak bele ekkora zakóba az ötszörös világbajnokok. A dolog pikantériája pedig az, hogy ezúttal hazai környezetben érte ez a csúfság a brazil labdarúgó-válogatottat. A hazai szurkolók zöme sírva hagyta el a stadiont, cseppet sem vigasztalta őket az a tény, hogy a bronzéremre még maradt esélyük Oscaréknak. Persze kérdés, hogy egy ilyen hatalmas pofon után képes-e talpra állni egy csapat. Főként egy olyan gárda, amely nincs hozzászokva a kudarcokhoz, különösen nem az ilyen szégyenteljes vereségekhez. A németek viszont bizakodhatnak, mert ha csak megközelítik azt a teljesítményt, melyet a brazilok ellen nyújtottak, akkor szinte 100 százalék, hogy világbajnokok lesznek. Bár az is igaz, hogy ilyen nívós produkcióra egy csapat csak elvétve lehet képes. De a németektől azért kitelik, hogy néhány napon belül ismét csúcsfocival rukkoljanak elő, elvégre németek, és ez mindent elmond róluk.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V VB 2014 • ELŐDÖNTŐ Brazília–Németország 1–7 (0–5) Belo Horizonte, Mineirao Stadion, 58 141 néző. Vezette: Marco Rodríguez (mexikói) BRAZÍLIA: Júlio César – Maicon, David Luiz, Dante, Marcelo – Fernandinho (Paulinho, a szünetben), Luiz Gustavo – Bernard, Oscar, Hulk (Ramires, a szünetben) – Fred (Willian, 70.). Szövetségi kapitány: Luiz Felipe Scolari NÉMETORSZÁG: Neuer – Lahm, J. Boateng, Hummels (Mertesacker, a szünetben), Höwedes – Khedira (Draxler, 76.), Schweinsteiger – Özil, Kroos, Th. Müller – Klose (Schürrle, 58.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw Gólszerző: Oscar (90.), ill. Th. Müller (11.), Klose (23.), Kroos (25. 26.), Khedira (29.), Schürrle (69., 79.) N Y I L A T K O Z A T O K Luiz Felipe Scolari: Életem legrosszabb napja volt ez. Bocsánatot kérek a csapat nevében és a saját nevemben is az eredmény miatt valamennyi szurkolónktól, és köszönjük a drukkereinknek, hogy a vereség ellenére is támogattak minket. Én vagyok a felelős az eredményért, mert én hoztam a döntéseket, én állítottam össze a csapatot és a taktikát. Az első gólt követően szervezetlenné váltunk, és az egyik pofont kaptuk a másik után. Időnk sem volt bármin is változtatni. Ez a legnagyobb vereség a brazil labdarúgóválogatott történetében, de meg kell tanulnunk élni vele. Dolgozni fogunk, hogy legalább a bronzérmet megszerezzük. Joachim Löw: Nagyszerű érzés ez a siker, mivel a győzelmünk azt jelenti, hogy bejutottunk a döntőbe. Alázatosnak kell maradnunk és készülni a következő lépésre, azaz a fináléra. Tudjuk, hogy mekkora diadalt arattunk, de a győzelmünk mértéke nem tükrözi a két gárda közti különbséget. A brazil csapat sokkal jobb annál, mint amit ellenünk mutatott. Ez a mi meccsünk volt, és boldogok vagyunk a továbbjutás miatt. Nagyon fontos, hogy most lépjünk tovább, a játékosaink pihenjenek és regenerálódjanak a döntőre. Nincs eufória, senki sem szállt el magától, mivel még a legfontosabb feladat hátra van és arra maximálisan koncentrálnunk kell.
SZOMBATHELYI 7 2014. július 11.
Sörpad 139.900 Ft
Faházak Fahá Fa F aháza házza há zak ak 135.000 Ft-tól
Friedl Planta flórakosár 750 Ft-tól
Scherf kövek 1100 Ft-tól Szombathely, Söptei út körgyűrű (bejárat a laktanya bejáratánál) Tel./Fax: 94/312-498 • Mobil: +36/20/566-3600, +36/30/411-6502 Nyitva tartás: h–p 8–17, szo 8–12 • www.vpv.hu
Az ajánlat a Magyar Suzuki Zrt. kombinált feltételeivel vehető igénybe, érdeklődjön kereskedésünkben.
21
22
2014. július 11. SZOMBATHELYI 7
ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR AK
• Július 11. (péntek) 20.00–08.00
BENU GYÓGYSZERTÁR INTERSPAR
Szombathely, Újvilág út 1. (Interspar) Tel.: (94) 313-300
• Július 12. (szombat) 20.00–08.00
PANACEA GYÓGYSZERTÁR
Szombathely, Dolgozók útja 35. Tel.: (94) 324-500
• Július 13. (vasárnap) 19.00–08.00
KÍGYÓ GYÓGYSZERTÁR
Szombathely, Fő tér 31. Tel.: (94)312-583
• Július 14. (hétfő) 20.00–08.00
RÓKUS GYÓGYSZERTÁR
Szombathely, Gábor Áron u. 12. Tel.: (94) 510-312
• Július 15. (kedd) 20.00–08.00
GONDVISELÉS GYÓGYSZERTÁR
Szombathely, Nádasdy F. u. 43. Tel.: (94) 368-722
Kimozduló BÜKI MŰVELŐDÉSI ÉS SPORTKÖZPONT, KÖNYVTÁR Bük, Eötvös u. 11. www.bukmsk.hu Indul a Büki Mesevonat a Szamóca Színházzal! A kisvonat július 18, 25-én és augusztus 8-án reggel 9-kor indul a Hotel Piroska elől. A gyerekekkel együtt utazik Csiperke és Csuporka bohóc. Részvételi díj: 1000 Ft, amely tartalmazza a vonatozás, az előadás és a vendéglátás árát. Az előadás helyszíne: Bük, Kóczán Ház, Széchenyi u.
• Július 16. (szerda) 19.00–08.00
SZENT MÁRTON GYÓGYSZERTÁR
Szombathely, Szent Márton u. 18. Tel.: (94) 318-438
• Július 17. (csütörtök) 20.00–08.00
SZENT RITA GYÓGYSZERTÁR
Szombathely, Vasút u. 3. Tel.: (94) 318-078
• Július 18. (péntek) 19.00–08.00
ÁRKÁDIA GYÓGYSZERTÁR
Szombathely, Dolgozók útja 1/a. Tel.: (94) 508-008
• Július 19. (szombat) 20.00–08.00
CALENDULA GYÓGYSZERTÁR
Szombathely, Szelestey L. u. 4–6. Tel.: (94) 509-405
• Július 20. (vasárnap) 19.00–08.00
MARKUSOVSZKY GYÓGYSZERTÁR
Szombathely, Markusovszky u. 5. Tel.: (94) 506-112
• Július 21. (hétfő) 20.00–08.00
FAGYÖNGY GYÓGYSZERTÁR
Szombathely, Szűrcsapó u. 23. Tel.: (94) 508-110
• Július 22. (kedd) 20.00–08.00
STROMFELD GYÓGYSZERTÁR
Szombathely, Stromfeld A. u. 15. Tel.: (94) 801-230
• Július 23. (szerda) 20.00–08.00
ISIS GYÓGYSZERTÁR
Szombathely, Rákóczi u. 1. Tel.: (94) 322-123
• Július 24. (csütörtök) 20.00–08.00
KÍGYÓ GYÓGYSZERTÁR
Szombathely, Fő tér 31. Tel.: (94)312-583
• Július 25. (péntek) 20.00–08.00
LEVENDULA GYÓGYSZERTÁR
Szombathely, Zanati út 70. (Tesco) Tel.: (94) 501-607
Július 23–27. IX. Büki GyógyBor Napok Gasztrofesztivál Helyszín: Bükfürdő, a Gyógy- és Élménycentrum parkolója www.gyogybornapok.hu ÍROTTKŐ NATÚRPARK Július 19. Körút az Alpokaljára – kerékpártúra Útvonal: Szombathely–Sé–Bucsu –Bozsok–Velem–Kőszegszerdahely–Lukácsháza–Gencsapáti– Szombathely Találkozó: 8.00, Szombathely MMIK előtt (Ady tér 5.) Július 19. Ismeri Ön Kőszeget? – városnéző séta Találkozó: 10.00-kor a Fő téren, a Tourinform Iroda előtt Július 26. Hétforrás Piknik A májusi viharkárok miatt a Hétforrás Piknik idén az Alpannonia Szabadidő Központban kerül megrendezésre! Programok 11.00–17.00 Július 27. Kerékpártúra a vasvörösvári kastélyhoz Útvonal: Kőszeg–Rechnitz–Markt Neuhodis–Zuberbach–Rotenturm an der Pinka–Kőszeg Találkozó: 8.00 Kőszeg, Csónakázó-tó
2014. július 11. SZOMBATHELYI 7
Egy igazi Pick-Up BÍRJA A MUNKÁT
MEGÁLLÍTHATATLAN!
Már nettó
4 990 000 Ft-tól
Bruttó: 6 337 300 Ft-tól Akár 2,5%-os finanszírozással!
Átlag fogyasztás: 6,5–101 l/100 km. CO2 kibocsátás: 172–267 g/km
24
Szombathely, Fő tér 30.
A 2015-ös Losan kollekció elnyerte
Giorgo Armani elismerését is!
NEM ISMER KORLÁTOKAT Szombathely, Zanati út 24/A Tel.: +36 94/522-880 • www.bonuskft.com
Tel.: 94/328-757
Női kánikularuhák 5990 Ft
1990 Ft-tól
Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkat!
: Hófehérke Divatáruház Divaatáruh ház
ÉÉrvényes: é 2014 2014.07.11.–07.25-ig, 07 11 07 255 i ill ill. a ké készlet l erejéig. jéi Ré Részletek é l k az ü üzletben. l b