KIM HARRINGTON. a tisztánlátó

KIM HARRINGTON

a tisztánlátó

Első kiadás Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2013

Írta: Kim Harrington A mű eredeti címe: Clarity Fordította: Vince Judit A szöveget gondozta: Fazekasné Hajdú Beáta A művet eredetileg kiadta: Point, an imprint of Scholastic Inc., New York Copyright © 2011 by Kim Harrington. All rights reserved. Published by arrangement with Scholastic Inc., 557 Broadway, New York, NY 10012, USA Borítódesign: Lillie Howard Jacket art © 2011 by Ingrid Baars ISSN 2060-4769 ISBN 978 369 373 344 8 © Kiadta a Könyvmolyképző Kiadó, 2013-ban Cím: 6701 Szeged, Pf. 784 Tel.: (62) 551-132, Fax: (62) 551-139 E-mail: [email protected] www.konyvmolykepzo.hu Felelős kiadó: A. Katona Ildikó

Műszaki szerkesztő: Gerencsér Gábor, Zsibrita László Korrektorok: Budai Zita, Széli Katalin Nyomta és kötötte az Alföldi Nyomda Zrt., Debrecen Felelős vezető: György Géza vezérigazgató Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a mű bővített, illetve rövidített kiadásának jogát is. A kiadó írásbeli engedélye nélkül sem a teljes mű, sem annak része semmilyen formában - akár elektronikusan vagy mechanikusan, beleértve a fénymásolást és bármilyen adattárolást - nem sokszorosítható.

Anyának és Apának, akik mindig hittek bennem. Még akkor is, mikor én magamban nem.

- Te NEM IS AKARSZ ENGEM MEGÖLNI - MONDTAM. - Persze, hogy nem akarlak, Clare. Mégis megteszem. Muszáj. Ha már nem véreztem volna amúgy is, ha nem forgott volna velem a szoba, biztos jól pofon vágtam volna magam. Hiszen nem láttam előre, hogy ezek az események bekövetkeznek. Hagytam, hogy az érzelmeim elködösítsék a józan ítélőképességemet. És tessék, most aztán itt ülök egy puskaporos hordó tetején. Sohasem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége, hogy itt fekszem a házunk keményfa padlóján félkönyékre támaszkodva, az életemért könyörögve. Tőlem jobbra egy srác összegörnyedve, én pedig most jövök rá, mennyit jelent nekem - most, mikor egy golyó épp szétszakította a testét. Újból megpróbálok érvelni. Hátha nyerek egy újabb percet az életemből.

Ez nem te vagy — erősködöm. — Te nem vagy gyilkos. — Pár héttel ezelőtt még én is ugyanezt mondtam volna. De te mindenkinél jobban tudod, hogy az emberek okozhatnak meglepetéseket. Képesek olyat tenni, amit el nem tudtál volna képzelni róluk. Azt hiszed, ismersz valakit, és aztán... Leendő gyilkosom megvonta a vállát, majd kibiztosította a fegyvert. Körülöttem pedig elsötétült a világ. —

Kilenc nappal korábban - FLÚGOS A CSAJ! FLÚGOS A CSAJ! TOTÁL FLÚGOS!

A sarki közért polcai között Billy Rawlinson és Frankie Creedon kóválygott Rick James számait kornyikálva, miközben a müzlisdobozok közül úgy lestek ki rám, mint a prérikutyák. Rosszalló pillantást küldtem feléjük, mire azok ketten - önmagukhoz híven idiótán felnyerítettek. Idétlen viselkedésük alapján azt lehetne gondolni, hogy még az általános iskola padjait koptatjuk, de nem; én már tizenhat éves vagyok, és a középiskola harmadik éve előtti nyarat írjuk. Billy és Frankie egy hónapja befejezték a sulit, de én még mindig nem szabadultam meg tőlük. Már az óvodában is folyton piszkáltak, és mindig ugyanazzal a szöveggel. A „flúgos a csaj” szöveg már a könyökömön jött ki.

Most sem igazán foglalkoztam velük, hanem kiválasztott cuccaimmal egyenesen a pénztárhoz mentem. Mindannyiunk balszerencséjére azonban utánam jöttek. Mit vásárolsz, Clare? - kérdezte Billy. - Gyertyákat? Kristályokat? Ja, persze. Egy félliteres diétás kóla meg egy csomag cukormázas fánk volt nálam. Bajnokok fincsi reggelije. Nekik továbbra is háttal állva, némán előhúztam egy tízdollárost a sortom zsebéből, és átnyújtottam a pénztárosnak. Hé, te! - Frankie orrhangja sürgetőre váltott: — Hozzád beszélünk, flúgos! És elkezdte bökdösni a bordáimat. Nagyot hibázott. Az idétlen megjegyzéseik felett még alkalmanként hajlandó vagyok átsiklani. De hogy hozzám érjenek és bökdössenek? Azt ugyan már nem! Felemeltem a könyököm, és visszakézből küldtem neki egy gyomrost. Frankie panaszosan felnyögött, és rögtön kétrét görnyedt. Megpördültem, ajkaimon bűbájos mosoly játszott. Jaj, ne! Csak nem ért hozzá a könyököm a pocidhoz, mikor épp zsebre vágtam a visszajárót? Bocs, Frankie. Legalább megtanulod, hogy mindig tarts két lépés távolságot. Frankie-t lekötötte az öklendezés, Billy szeme viszont résnyire szűkült, ahogy rám nézett. Ezt még meg fogod bánni! Fogtam a táskámat, és felemelt fejjel kivonultam az üzletből. Nem az első, és nem is az utolsó alkalom, hogy ilyetén módon kerültem bajba. Az iskolában az öltözőszekrényemre rákarcolták a 666-ot. Akár még azt is hihetnék rólam, hogy a „Flúgos” a keresztnevem, annyiszor

szólítanak így a suliban. És már meg sem tudom számolni, hány alkalommal kellett elviselnem a szünetekben, a folyosókon a társaim bántó vihogását, hányszor súgtak össze a hátam mögött, hányszor történt meg, hogy ujjal mutogattak rám. Én igazán nem érdemiem meg ezt a bánásmódot. Ellentétben azzal, amit rólam gondolnak, nem vagyok sem sátánimádó, sem az ördög ivadéka. Viszont tényleg más vagyok. És ami más, az köztudottan rossz. Cape Cod turisták által kedvelt városában, Eastportban él egy csodabogár família. Az én családom. Én tisztánlátó vagyok. A bátyám médium. Anyánk telepatikus képességekkel bír. Míg a turisták odáig vannak értünk, a városban az emberek inkább lesajnálnak minket. A nevem Clarity „Clare” Fern, a testvérem pedig Periwinkle „Perry” Fern. Mégis honnan szedték a szüleink ezeket a neveket? Nyilvánvalóan be lehettek lőve a névadáskor. Anyámat Starlának hívják, habár egyszer Perry megtalálta a születési anyakönyvi kivonatát, ahol még Maryként szerepelt. Nos, ennek a felfedezésnek anyánk nem különösebben örült, mi pedig a békesség kedvéért jobbnak láttuk ezt a tényt nem híresztelni. A város forgalmas részén élünk egy patinás viktoriánus házban, közel a sétányhoz. A szüleim vásárolták a házat, amikor összeházasodtak, és elhagyták a spirituális közösséget, ahol felnőttek. Bájos otthonunkban kísértet nincs, viszont a földszinten berendeztük saját vállalkozásunkat: családi jósdánkat. Perry megvárt engem a közért parkolójában, és ahogy becsusszantam melléje az utasülésre, megkönnyebbülten sóhajtottam fel, hogy a kocsija egyáltalán jár még. Egy nyolcéves, fekete Honda Civic, ami megtett már vagy kétszázezer kilométert. Perry természetesen

szeretne új autót, de ameddig ez a tragacs beindul, anyánk ebbe úgysem egyezik bele. Így aztán a bátyám minden reggel reménykedve ül be a kocsiba, hogy hátha, de az csak azért sem adja meg magát. Miközben a visszapillantó tükörben ellenőriztem, hogy a két ütődött nem követ-e bennünket a furgonnal, Perry kikanyarodott a főútra. Minden rendben? - kérdezte Perry. - Láttam, ahogy a két jómadár is bement a boltba. Megoldottam a dolgot - válaszoltam, mire Perry elmosolyodott. Meg nem mondani rólunk, hogy mi ketten testvérek vagyunk. Én anyánkhoz hasonlóan vörös hajú, szeplős és apró termetű vagyok, míg a bátyámnak fekete a haja, a bőre kreol, és bőven száznyolcvan centi a magassága. Ugyanakkor az ő szeme is olyan égszínkék, mint anyánké meg az enyém, ráadásul a jobb szemöldökét egy apró forradás teszi feltűnővé. Nos, mindezek kombinációja elementáris erővel hat szinte minden lányra. Így aztán Perry ideje nagy részét csajozással tölti. Az meg külön jól jön neki, hogy egy turistaparadicsomban lakunk. Minden héten beözönlik ide egy csapat friss hús, a következő héten meg hazamennek. A bátyám tizennyolc éves, ősszel egyetemre megy. Már előre sajnálom szegény bostoni lányokat! Anyánk egyszer elszólta magát, hogy Perry pont úgy néz ki, mint apánk, bár mi őrá már alig emlékszünk. Ugyanis tizenöt éve szó nélkül lelépett. Anya láthatóan szenved, ha ez a téma szóba kerül, így aztán mi nem is nagyon forszírozzuk. Perry meg én meg vagyunk róla győződve, hogy jó apánk elhagyott bennünket, anyánk pedig még mindig szereti, így aztán nem is akar semmi rosszat mondani róla. Inkább hallgat.

Perry bepöccintette az irányjelzőt, majd ügyesen kievickélt a zsúfolt parkolóból, és rátért a 28-as mellékútra. A Hyannist és Yarmoutht átszelő forgalom a nyári hónapokban igencsak megugrik, de Eastportba érve már nem olyan vészes, főleg a Rigsdale Roadnak köszönhetően. Ez az alsóbbrendű út, melyet egy zarándokról neveztek el - hiába, mi itt Cape Codon imádjuk a zarándokainkat párhuzamosan fut a 28-as úttal, és itt is rengeteg üzlet, étterem és motel található. Befordultunk jobbra az Elm utcába, aztán balra a Rigsdale-re, aztán meg rögtön benn is ragadtunk a forgalomban. Felsóhajtottam, és az órámra néztem: öt perc múlva tíz. Pontban tíz órakor szoktuk nyitni a jósdánkat, s mivel épp a július negyedikei hétben jártunk, az egész délelőttünk be volt táblázva, délután pedig a bejelentés nélkül érkező ügyfeleket szoktuk fogadni. Nem kellett volna megkérnem Perryt, hogy vigyen el a boltba a fánkokért. Anya haragudni fog rám ezért. A pontatlanság teljesen kihozza a sodrából, és szabadszellemű hippiből elmebeteggé változik. Két perc múlva is alig mozdultunk valamit. Perry felnyögött: — Mégis mi folyik ott elöl? Leengedtem az ablakot, és mint egy kiskutya, kikandikáltam rajta. Néhány száz méternyire előttünk az úton egyetlen autót sem láttam. Tényleg, mi folyik itt? Talán baleset történt? Még mielőtt a hőségtől megfulladtam volna, visszahúztam a fejem a kocsiba, és maximumra állítottam a klímát. — Fogalmam sincs — válaszoltam. Végül egy járőrautó tolatott be az útra a King’s Courtyard Motel parkolójából. A nevével ellentétben a motelban nem lakik sem király, sem királyi udvartartás, viszont giccses Tudor homlokzata van,

és 79 dollárt kérnek el egy szobáért, egy éjszakára. A rendőrkocsi keresztbe fordult az úton, hogy átengedjen egy mentőautót és még három járőrözőt. Most már tényleg kíváncsi lettem. Idáig nem is tudtam, hogy a városunkban négy járőrautó is van. Egyetlen mentőautó nem keltette volna fel az érdeklődésemet. Minden nyáron előfordult néhány szívroham vagy kábítószer-túladagolás, de itt most valami komolyabb dolog történhetett. Egy kis izgalom? Itt nálunk, Eastportban? Ugyan már! Most azonban nincs időm, hogy Nancy Drew* stílusában körbeszimatoljak. A kocsisor végre elindult, mi pedig immáron hivatalosan is elkéstünk. Anya meg fog ölni! - mondtam félig viccesen. Lehetséges — felelte Perry szórakozottan, és kibámult az ablakon, ahogy elhaladtunk a motel előtt. Azt reméltem, hogy közelgő végzetemre való tekintettel a bátyám elsüt néhány poént, ő azonban inkább bekapcsolta a rádiót. Mondjuk, az is épphogy csak működött. A hangos zene kisöpörte nyomasztó gondolataimat, és mire észbe kaptam, már a házunk feljáróján álltunk. Viktoriánus otthonunk homlokzatának árnyalatát így jellemezhetném a legtalálóbban: kísértet lakta levendulaszín. A ház, amelyet antik kovácsoltvas kerítés vesz körül, boltozatos ablakokkal, oromzatokkal, cirádás verandával és egy toronnyal is büszkélkedhet. A bejárati ajtón pedig felirat hirdeti, itt működik a Fern család jósdája. Bevágtattam az üres hallba, amit váróteremként használunk, és ledobtam a reggelis zacskót a padlóra. Anya biztos már elkezdte a

* népszerű amerikai tinidetektív-figura

jóslást nélkülünk. Benyitottam a nappaliba, vagyis a jósdánkba, ami egy hosszú, keskeny helyiség, nagy belmagassággal és díszes falburkolattal. Az ablakokat vastag, vörös drapéria takarja. Egy nagyobb gyertya égett az asztal közepére állítva, a kandalló feletti párkányon pedig apró mécsesek világítottak. Anyám rögtön olyan pillantást vetett rám, mintha legalábbis a padlóra köptem volna. Igazán szép tőletek, hogy csatlakoztok hozzánk - mondta. Elnézést a késésért. — Perry is berobbant a szobába, majd felvillantotta legmegnyerőbb mosolyát. Kezet ráztam az ötvenes párral, mely a hosszú mahagóniasztal túlsó felén foglalt helyet. Az asszony magas volt, vékony, és sárga nyári ruhát viselt széles szalmakalappal. A férje a turisták jellegzetes nyári öltözékét hordta: khaki bermudanadrágot virágos selyeminggel. Ahelyett, hogy anyám mellé ültem volna, hogy a bátyámmal együtt, illedelmes gyermekekként körbevegyük őt, inkább Perry mellé huppantam le. Így aztán valamennyire védve maradtam, sőt a bátyámtól még biztató vállveregetést is kaptam. Ez volt Perry igazi erőssége: képes volt megnyugtatni az embereket, és elhitetni velük, hogy minden rendben lesz. Anya felsóhajtott, majd összekulcsolta a kezét. Mivel megzavartak bennünket, szükségem van még egy percre a tökéletes koncentrációhoz. Egyáltalán nem volt rá szüksége. Mint ahogy nem volt szükség a félhomályra, a gyertyafényre, a halk klasszikus zenére és a többi szemfényvesztésre sem. Anyám képességei ezek nélkül is kiválóan működtek, csak figyelnie kellett rájuk. Viszont a klienseink ragaszkodtak a hókuszpókuszhoz, számítottak rá, így aztán meg is kapták.

Hármunk közül anyám képessége a legmegbízhatóbb. Ő szerencsére nem hall folyton hangokat, hiszen attól valószínűleg meg is bolondulna. Számára elegendő, ha az energiáit egy másik emberre összpontosítja, és ha elég közel van hozzá, képes olvasni a gondolataiban. Az egyetlen probléma, hogy csak azt hallja, amire az illető éppen akkor gondol. Szóval, ha valamit el akarnak titkolni előtte, igazán könnyű dolguk van. Többször előfordult már, hogy valamilyen iskolai problémát el szerettem volna hallgatni anyám előtt, és nem akartam, hogy a gondolataimban olvasson, így aztán kellemetlen képeket idéztem fel magamban, mint például egy csikkekkel teli, koszos hamutartó vagy pár durvább jelenet a kedvenc horrorfilmjeimből. Ilyenkor mindig békén szokott hagyni. Anya megköszörülte a torkát, majd kinyitotta a szemét. Mr. Bingham, ön bizalmatlan velünk. Azt gondolja, hogy szélhámosok vagyunk. Mr. Bingham bólintott. Igaza van, de ez még nem bizonyít semmit. Biztos vagyok benne, hogy a látogatók nyolcvan százaléka ugyanezt gondolja. Különösen a férjek lehetnek ezen a véleményen, akiket a feleségük vonszol el ide. Tudják, a férfiak... racionálisabban gondolkodnak. Éreztem, ahogy az asztal alatt Perry meglöki a térdem, figyelmeztetésképp, nehogy ennek a fafejnek összekarmoljam a képét. Anya ezután az asszonyhoz fordult: Mrs. Bingham, ön hisz nekünk, viszont fél attól, amit hallani fog. Azon morfondírozik, vajon mit teszünk, ha azt látjuk, ön a közeljövőben meghal. Szeretné tudni, vajon elmondanánk-e. Mrs. Bingham alig jutott szóhoz a meglepettségtől: Pontosan ez járt a fejemben! Mr. Racionális viszont felnyögött:

Persze, hogy ráhibáztak. Ismétlem, az itt megfordulók nyolcvan százaléka ezen morfondírozik. Azt tudta, hogy a statisztikák kilencvennyolc százalékát meghamisítják? - szóltam közbe. Perry bokán rúgott az asztal alatt, anyánk pedig jeges pillantást küldött felém. Önnek igaza van, Mr. Bingham. Ezt a kérdést folyton felteszik nekünk. Az igazság pedig az, hogy nem mondjuk senkinek, hogy meg fog halni, ugyanis nem látunk a jövőbe. Na tessék! Tehát beismerik? - A férfi izgalmában majdnem felugrott a székéről, mintha legalábbis felfedezte volna a maghasadás elméletét. Félreért minket, Mr. Bingham - szólalt meg nyugodt, mély hangján Perry. - Sohasem állítottuk, hogy látjuk a jövőt. Mi más módszerekkel dolgozunk. Pontosabban milyen módszerekkel? - tudakolta Mrs. Bingham. Mi hárman egy csapatként működünk a szeánszok alkalmával magyarázta anya. - Én telepatikus képességekkel rendelkezem, vagyis tudok olvasni az emberek gondolataiban. A lányom tisztánlátó: ha megérint egy személyes tárgyat, képeket vizionál. A fiam pedig médium, és abban az esetben, ha egy szellem érintkezésbe akar lépni önökkel, Perry hallja, esetenként látja is őt. Így aztán a szeánszaink meglehetősen látványosak. Mr. Bingham felnevetett. Na, erre tényleg befizetek. Kaphatnék valamilyen tárgyat mindkettejüktől? - kérdeztem a párt, és tenyeremet feléjük nyújtva az asztalra fektettem. Spirituális adottságom tudományos elnevezése: retrokognitív pszichometria. Ez abból áll, hogy az energiaáramlások és emlékképek -

lenyomatokat hagynak a tárgyakon, én pedig alkalmanként képes vagyok ezeket a lenyomatokat mintegy felszedni, és a tudatomban látni, hallani, illetve érzékelni. Az egyetlen dolog, ami megzavarhat, az képességem kiszámíthatatlansága. Előfordul, hogy a kezembe veszem a tárgyat, aztán várom az égi sugallatot, mégsem történik semmi. Máskor viszont még koncentrálnom sem kell, mégis megrohannak a látomások. Nincs hatalmamban irányítani ezt a képességet; vagy működik, vagy nem. Mrs. Bingham kivette az egyik gyöngy fülbevalóját, és a bal kezembe tette, míg a férje a mobiltelefonját helyezte a jobb tenyeremre. Bezártam a tenyerem, lehunytam a szemem, és koncentráltam. Rögtön bevillantak az emlékképek, de eltelt egy kis idő, mire sikerült értelmeznem, majd időrendbe tennem őket. Ön egy különleges helyen vásárolta ezt a fülbevalót. Nagyon izgatott volt akkor. — Elhallgattam. - A bolt... különleges helyen volt. A bolt volt különleges helyen? Ezt meg hogy érti? - kérdezte a férj. Kis türelmet kérek. - Még erősebben koncentráltam, mire újabb képek jöttek. — Egy óceánjáró hajó. Egy luxushajó fedélzetén lévő üzletben vette ezeket a fülbevalókat a nászútjukon. Nagyon sokat jelentenek az ön számára. Mrs. Bingham elmosolyodott. Eltalálta. - Aztán a férjére pillantott. - Még csak nem is emlékszel rá. A férfi megvonta a vállát. Velem mi a helyzet? Csak nem azt akarja mondani, hogy felhívtam valakit a mobiltelefonon?

Nem hagytam, hogy elterelje a figyelmemet, igyekeztem kizárólag a telefonra koncentrálni. Rögtön beugrott egy kép, én pedig a férfira pillantottam. Ő hátrahőkölt, és kissé ijedten nézett vissza rám. Megvolt rá az oka. De semmit sem mondhattam. Anyánk folyton emlékeztetett minket, hogy a rossz hírek nem tesznek jót az üzletmenetnek. Inkább a jókra összpontosítsunk. — Ön a közelmúltban elveszítette az állását, és gyakran használta a telefonját, hogy új munkát keressen magának - mondtam. - Nemrég talált is egy nagyszerű állást, a mostani vakációjukkal pedig ezt ünneplik. Mrs. Bingham megtapsolt, és a férje is rábólintott az információra. Visszaadtam nekik a tárgyakat. — Most pedig - folytatta anyám - egy percnyi csendet kérünk, hogy a fiam felmérje, vajon vannak-e velünk szellemek. Nos, ha engem kérdeznek, szakmai szempontból Perry sem volt a helyzet magaslatán. Hozzám hasonlóan az ő adottsága sem állandó, és rengeteg tényező befolyásolja. Sőt neki sokkal erősebben kell koncentrálnia, mint anyának vagy nekem, ezért a szeánszok alatt nagyon kimerül. Azon kívül szükség van egy szellem jelenlétére is, akinek kapcsolódnia kell vagy ahhoz a helyhez, ahol a bátyám éppen tartózkodik, vagy egy személyhez, aki épp a társaságában van. Előfordul, hogy olyan ügyfél jön hozzánk, akinek nem üzennek a túlvilágról, és ilyenkor bizony az illető csalódottan távozik. Hogy mi történik akkor, ha jön az üzenet? Perry ilyenkor egy halott személylyel társalog. Perry lehunyta a szemét, és az orrán keresztül mélyeket lélegzett. Bár a mellkasa fel-le járt, máskülönben teljesen mozdulatlan maradt. Egy perccel később kinyitotta a szemét.

Paula van itt velünk. Mrs. Bingham felsikoltott. Mama? Anyám itt van? Igen, azt állítja, az ön édesanyja. Láttam, ahogy Mr. Bingham a szemét forgatja, majd összefonja karjait hordó alakú mellkasán. Ezt azért bizonyítsa be! Perry félrebillentette a fejét. Hm, rendben van. Paula azt mondja, hogy sohasem kedvelte önt, és ez azóta sem változott. A férfi elvörösödött, a felesége pedig kuncogni kezdett. Ez így van! A mama sosem bírt téged szívem, és ezzel te is tisztában vagy. Perry folytatta. Azt is mondja, hogy tetszik neki az ön kalapja, arra emlékezteti, amit a nagymamája viselt egykor. Mrs. Bingham szemét elfutották a könnyek. Hiszen pont ezért vettem meg. Amikor megláttam az üzletben, eszembe jutott róla a nagyi. - Felderült az arca. - A nagyi is ott van veled? Perry koncentrált, majd közölte az információt. Azt mondja, néha ott van vele, de most éppen nincs. Hallottam az ajtócsengő csilingelését, amint a bejárati ajtó nyíltcsukódott. Az érkező azonban ahelyett, hogy a kiírás szerint helyet foglalt volna a váróban, egyenesen a nappali felé vette az irányt, és dörömbölni kezdett az ajtón. Mi az ördög...? Anya az ajtóhoz viharzott, hosszú, fekete szoknyája örvénylett. Feltépte az ajtót. -

Milly? Valóban Milly állt az ajtóban, az egyik westernutánzatú ruháját viselte, harisnyája pedig pipaszár lábszára körül harmonikázott. Milly a közvetlen szomszédunk, ő is egy viktoriánus házban lakik, bár az övé kevésbé hasonlít az Addams family otthonára. Háza földszintjén régiségbolt működik, a nyári hónapokban egész jó forgalommal. Milly azok közé az éltes korú hölgyek közé tartozik, akiket az étel helyett inkább a pletykák éltetnek. Nagy szája ellenére egész jól kijövünk vele, legfőképp azért, mert olyannak fogad el bennünket, amilyenek vagyunk, és sok ügyfelet küld át hozzánk. Istennek hála, hogy itt vagytok! Híreket hoztam. - Milly becsússzam anya mellett az ajtón, egyenesen a szobába. Épp egy szeánsz közepén vagyunk, Milly - mondtam. De ez nem várhat. Anya is megszólalt: Akkor itt csak élet-halál kérdéséről lehet szó. Milly vágott egy grimaszt. Ó, pontosan. - Aztán megvakarta a fejét. — Tulajdonképpen, csak az egyikről. Halálesetről van szó. Nem voltam túlságosan meglepve. Milly minden reggel a gyászjelentésekkel indította a helyi lapok olvasását. Nos, akkor hadd halljuk! - mondta Mr. Bingham. - Ön az általunk fizetett időt fecsérli. Remélem, izgalmas hírekkel szolgál nekünk. Milly szemei tágra nyíltak. A King’s Courtyardban meggyilkoltak valakit! A szívemhez kaptam a kezemet. Arra számítottam, hogy Milly olyan történettel hozakodik elő, amelyben egy százévest álmában ér a halál. De hogy gyilkosság! Ám ez a verzió megmagyarázza a -

rendőrautókat meg a mentőket a helyszínen. Éreztem, hogy a szívem vadul ver a tenyerem alatt. Perry visszasüllyedt a székébe. E közjáték kétségtelenül megzavarta őt abban, hogy Mrs. Bingham anyjával kapcsolatba lépjen. Miből gondolja? Nos, Ed Farmingtonnak megint ellopták az egyik kerti törpéjét, ezért elment a rendőrségre feljelentést tenni. Még csak végig sem hallgatták! Azt mondták, menjen vissza másnap, mert most túl elfoglaltak. Erre Ed ott maradt, hogy némi információt szerezzen. Tehát hallgatózott - szóltam közbe. Az mindegy! — Milly egy pillanatra elhallgatott, hogy levegőhöz jusson, majd folytatta. - Egy tizenéves lányt meggyilkoltak a motelszobájában a King’s Courtyardban. Lelőtték! Egész testemben megremegtem. Az a lány velem egykorú volt. És megölték. Itt, a városunkban. Perry feszülten dörzsölgette az állát. Tudják már, ki tette, miért tette? Tudomásom szerint még nem. Viszont azt beszélik, hogy az éjjeliszekrényén megtalálták a pénztárcáját, benne a pénzzel. Helybéli lány volt vagy turista? - kérdezte anyám homlokráncolva. Egy turista volt - felelte Milly nyugtatólag. Perry és én azonban összenéztünk. Így még bonyolultabbnak tűnik az ügy. Vad kétség mardosott belülről. Ó, milyen borzalmas! - kiáltott fel Mrs. Bingham. Mr. Bingham viszont így szólt: Hé, de hiszen maguk itt mindannyian médiumok. Miért nem figyelmeztették előre a lányt, ha egyszer látták a jövőt? Anya felsóhajtott.

Ismétlem, mi nem látjuk előre a jövőt. Na, persze! Mert maguk itt mind csaló szélhámosok! Na, itt lett elegem ebből az emberből! Odafordultam Mrs. Binghamhez. Ismer ön egy bizonyos Jane Sutherlandet? A nő finom arcvonásain zavar tükröződött. Hogyne, ő volt a férjem titkárnője az előző munkahelyén, ahol a leépítések voltak. Miért kérdi? Nos, az ön férjét nem építették le. Hanem kirúgták. Ugyanis gátlástalanul megszegte a cég szabályzatát, miszerint a saját titkárnőnket nem döngetjük meg. Clarity! - kiáltott fel anyám. Aztán a karomnál fogva megpróbált odébb húzni, míg a bátyám őt próbálta meg lerángatni rólam. Mrs. Bingham könnyek között rohant ki a szobából nyomában Mr. Binghammel, aki üvöltve hordott le minket mindenféle hazugnak, csalónak. Milly igyekezett lábujjhegyen kiosonni. Közben megérkeztek a következő kliensek - egy fiatal pár —, szájtátva bámulták a zűrzavart, majd sietve távoztak. Még nem volt 11 óra. Ja, és még csak nem is reggeliztem addig. De hát ilyen a mi életünk. Üdv az Addams family bizarr otthonában! -

AMIKOR ANNAK IDEJÉN ELÉRKEZETT AZ IDEJE, hogy a többiekhez hasonlóan mi is fel legyünk világosítva szexuálisan, anyánk leültetett bennünket, és esetlegesen kialakuló paranormális adottságainkra is felhívta a figyelmet. - No persze, nincs rá garancia, hogy örököltétek a különleges képességeket - mondta, miközben izgatottam dörzsölgette a tenyerét. - De tekintettel a felmenőitekre, azt hiszem, itt az ideje, hogy elmondjam, minek néztek elébe. Anyám és apám eredetileg Nyugat-Massachusettsből, egy Berkshire Hills-beli kisvárosból származnak, ami saját magát spirituális közösségként aposztrofálta. A városban mindenki rendelkezett valamilyen paranormális adottsággal, és a legjobb képességű családokat még biztatták is, hogy lépjenek házasságra egymással, mert így

megőrizhetik és erősíthetik génjeik tisztaságát. Számos házasságot előre el is rendeztek. Anyám és apám jó családból származtak, vagyis különleges képességeik már nemzedékek óta öröklődtek. Lehetetlenség lett volna megjósolni, hogyan kerülnek majd felszínre paranormális adottságaink — az egyetlen támpont az volt, hogy a famíliában ez a kamaszkor tájékán kezdődik. Anyám képességeivel mindig is tisztában voltam. Soha nem úsztam meg nála semmit. Mikor még kicsi voltam, anya mindig tudta, mikor hazudok. Perry két évvel idősebb, és bölcsebb is nálam, így alaposan kioktatott az anyaelhárító trükkökről, még mielőtt nagyobb bajba sodortam volna magam. Aztán nem is nagyon lepett meg, mikor anya közölte velünk, hogy valószínűleg Perry és én is rendelkezünk különleges képességekkel. Tényként kezeltem, mint a többi örökletes tulajdonságot. Anya elmagyarázta nekünk, hogy a mi adományunk ér annyit, mint bárki más tehetsége. Vannak, akik kivételes hangi adottságokkal születnek, másokból kiváló élsportoló válik, a tehetséget pedig minden esetben gondozni és fejleszteni kell, hogy ki tudjon bontakozni. Velünk is ugyanez a helyzet. Miután felszínre kerültek különleges képességeink, anyánk komolyan foglalkozott velünk, ahogy tette vele is az édesanyja. Perry adottságára tizenkét éves korában derült fény, amikor is azt mondta anyának, hogy a nagyi üdvözletét küldi. Pedig a nagyi akkor már nem élt. Én tizenegy voltam, amikor egy szülői értekezleten az egyik tanárom panaszkodott anyámnak, hogy az utóbbi időben nem figyelek az órákon, és tekintve a teljesítményemet, sokkal többre lennék képes. A legtöbb anya ilyenkor aggódni kezd. Az enyém el

volt ragadtatva a hír hallatán. Mikor hazaért, kérdőre vont, hogy kiderítse, mi az igazság. Bevallottam, hogy fura dolgok történnek velem mostanában. Folyton látomásaim vannak, bár olyan zavaros az egész. Fogalmam sem volt róla akkoriban, hogy adottságom első megnyilvánulásait élem. Az első vízióm hatodikos koromban tört rám, ráadásul az egész osztály a tanúja volt. Miután Cody Rowe teljesen belezavarodott egy amúgy egyszerű matekpélda megoldásába a táblánál, a tanár elengedte, és engem hívott ki helyette. Bár utáltam a figyelem középpontjában lenni, mégis kivonszoltam magam az osztály elé, ahogy utasítottak. Remegő kézzel töröltem le a tábláról Cody szamárságait. Lepattintottam a vastag filctollról a kupakot, aztán valahogy megszédültem az átható illatától, valamint a húsz szempár hátamba fúródó tekintetétől. Behunytam a szemem, remélve, hogy megnyugszanak az idegeim, de aztán rájöttem, hogy a megoldásra váró matekpélda teljesen kiment a fejemből. Erősen koncentráltam, erre beugrott a megoldás. Csukott szemmel írtam fel a táblára, majd hátraléptem, hogy megszemléljem az eredményt. Először csak elfojtott kuncogást hallottam a hátam mögül, majd kirobbant a nevetés. A tanár a helyemre küldött. Cody rossz megoldását firkantottam a táblára. Össze voltam zavarodva. Hiszen a matekkal nem voltak problémáim. Aztán hogy megint ott ültem a saját helyemen, már tudtam a helyes választ, és sehogy sem értettem, miért nem azt írtam fel. Nem jöttem rá, hogy a feladat megoldása, amit az elmém felidézett, nem az enyém volt, hanem Codyé, aki pár perccel előttem ugyanazt a filctollat tartotta a kezében. Anyám segítségével aztán megtanultam kezelni ezt a jelenséget, hiszen fontos elkülöníteni a jelen valóságát a múlt képeitől.

Persze, ahogy most itt állunk a hallban az éppen elviharzó Bingham házaspár után bámulva, azt kívánom, bárcsak mi is egy normális család lehetnénk, hétköznapi gondokkal. Anya tombolt dühében. Haragudott rám, amiért kikotyogtam Mr. Bingham titkát, és ezzel megsértettem legfontosabb alapelvünket, mely szerint rossz híreket nem közlünk. Annyira izgatott voltam Milly gyilkossági beszámolójától, hogy vissza sem tudtam vágni, szótlanul tűrtem anyám szidalmait, mígnem Perry került sorra. Te pedig éjfél után settenkedtél haza, hallottalak! - szegezte neki a mutatóujját anyám Perry mellkasának. Perry már felnőtt férfi - vettem védelmembe a bátyámat. Tizennyolc éves, érettségizett, és ha úgy látja jónak, éjfél után ér haza a nyári szünetben. Nem, nem teheti meg, ha másnap a fáradtságtól képtelen koncentrálni a szeánszokon. Tény, hogy ez egy családi vállalkozás, de ettől még keményen kell dolgoznotok benne - dühöngött anyánk, hevesen gesztikulálva. Perryn nyomát sem láttam a fáradtságnak. Anya valószínűleg ezt onnan tudta, hogy olvasott a bátyám gondolataiban. Én viszont nem akartam félbeszakítani a szóáradatot azzal, hogy erre rájöttem. Ez nem profi hozzáállás! - kiabálta. - Mindketten amatőr műkedvelők vagytok! Anya kirobogott a konyhába, és menet közben véletlenül rátaposott a reggelimet tartalmazó papírzacskóra. Úgyhogy most már ebédem sem lesz. Perry anya után eredt, majd egy perccel később a telefonján üzenetet pötyögtetve tért vissza. Miután elküldte az SMS-t, a könyökömnél fogva az ajtó felé kormányzott.

Most hagyjuk őt egy kicsit magára! - javasolta, miközben kitárta az ajtót. - Időre van szüksége. Nem léphetünk le csak úgy - feleltem. - Mi lesz a többi klienssel? A következő ügyfélre gondolsz, akit épp most üldöztél el? Van egy szabad óránk, neked köszönhetően. Felnyögtem, és a kezembe temettem az arcom. Kelletlenül követtem Perryt a kocsijához, majd beültem mellé. Perry elhúzott a ház elől, aztán besorolt a forgalomba. Hova megyünk? - kérdeztem. Nate-tel találkozunk a Yummy’sban. Éhen halok. És anyának is szüksége van némi időre, hogy lecsillapodjon. Eszünk, dumálgatunk, és mire visszaérünk a következő szeánszra, anya is megnyugszik. Helyeslően bólintottam. Csendben hajtottunk el az ajándékboltok, egy kalóz témájú minigolfpálya, rózsalugassal befuttatott nyaralók és tengerparti bodegák mellett, mígnem megérkeztünk az étterembe. A Yummy’s harminc évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit, és először csak reggelit szolgáltak fel benne. Később aztán kibővítették egy hatalmas teremmel, terasszal és bárhelyiséggel is, úgyhogy mára az étterem Eastport legnépszerűbb szórakozóhelyévé nőtte ki magát. A turisták imádják a halászlét. A helybéliek imádják a bárt. A gyerekek odáig vannak a forró karamellával leöntött parféért. A tinik pedig amikor csak tehetik, itt lógnak a Yummy’sban. Nekünk ez a legmenőbb hely a világon, bár mi nem járunk drága, márkás cuccokban, és nem furikázunk Ferrarikkal. Eastport nem a hollywoodi aranyifjaknak való. -

Amint beléptünk Perryvel a helyiségbe, Nate integetett felénk egy bokszból, mire mi ráérősen odaballagtunk. A Yummy’s berendezése lenyűgöző volt. Homárhalászhálók lógtak a mennyezetről. Vasmacskák a sarkokban, a falakon hatalmas halak. Bekeretezett fotókon büszke horgászok adták hírül mélytengeri fogásaikat. És persze a kihagyhatatlan, eladásra kínált tengerészkék pólók. Hiába, a turisták imádják az ilyen helyeket. Perry lehuppant Nate mellé, én pedig velük szemben foglaltam helyet. Na mizu, Clare? - kérdezte Nate. Szokatlanul világos, zöld szemei szikráztak, amikor mosolygott. Minden rendben van, Nate. - Az étlap felé böktem az állammal. - Melyik néz ki a legjobban? Rám kacsintott. A pincérlány. Perry felnevetett. Idióta! Amióta az eszemet tudom, Nate Garrick és Perry a legjobb barátok voltak. Egy utcában lakunk, és ők szinte mindent együtt csináltak végig: volt egy Csillagok háborúja korszakuk, egy gördeszkás korszakuk, és együtt fedezték fel a lányokat is. Igaz, Perry az a macsósabb fajta, míg Nate inkább olyan okostojás. Az iskolai újságban is megjelentek cikkei, és olyan jól teljesített a tanévben, hogy szakmai gyakorlaton vehet részt a nyáron a helyi napilapnál. Ősszel pedig újságírást fog tanulni az egyetemen. Nate legalább annyira az én barátom is, mint Perryé. Ráadásul mióta szakítottam a fiúmmal, még több időt töltök velük. Valahogy nincs is több barátom, és Perryvel együtt teljesen befogadtak.

Elmerültem az étlap tanulmányozásában, jóllehet szinte már kívülről fújtam az összes fogást. A Yummy’s specialitása a friss tenger gyümölcsei, amiért viszont egyáltalán nem vagyok oda. Bizony, itt élek Cape Codon, és nem eszem tengeri herkentyűket. Szentségtörés, tudom. Szerencsére egész nap szolgálnak reggelivel, így amikor megjelent a pincérlány, rendeltem egy kisadag áfonyás palacsintát, és reméltem, hogy a fiúk nem kérnek maguknak valami nagyon halszagút. Csendesen kántáltam magamban, hogy csak kagylót ne, kagylót ne, kagylót azt ne, és sikerrel is jártam, mert mindketten hamburgert rendeltek sült krumplival. Szóval, mi történt? - kérdezte Nate Perrytől. — Amikor elhívtalak benneteket ebédelni, még arról volt szó, hogy végig be vagytok táblázva. Perry elvigyorodott. Clare megint beletaposott valaki lelkivilágába, ami megajándékozott bennünket egy szabad órával. Részemről a szerencse - vágta rá Nate. Hátradőltem a bokszban. Hát igen, sokszor képtelen vagyok tartani a számat. De emiatt vagyunk most együtt. Hallottatok a gyilkosságról? - tudakolta Nate. Bólintottam. Milly ránk törte az ajtót a szeánsz alatt, és beszámolt mindenről. Egyébként neked mint újságírónak nem kellene ott lenned a helyszínen? Hogy információkhoz jussak egy cikk írásához? Pontosan. Pontosan ezt fogom tenni.

Ekkor nyílt az ajtó, és belépett rajta egy férfi, akit addig még nem láttam. Magas, széles vállú, a korához képest jó megjelenésű volt, fekete hajjal, napbarnított bőrrel. Amint ezt mind felmértem, már jött is utána a hasonmása fiatalabb kiadásban. A srác mozdulataiból csak úgy áradt a magabiztosság, a testéből pedig a tűz. Farmerje lógott a csípőjén, fekete pólója viszont izmos felsőtestére feszült. Ahogy elhaladtak a bokszunk mellett, rajtam felejtette sötét szemét, és egy apró mosolyt küldött felém. Én meg ott helyben majdnem elolvadtam. Ezt nevezem én az étterem specialitásának... - mormoltam. Miatta vagyok itt — szólalt meg Nate. Felvontam a szemöldökömet. Nem is tudtam, hogy újabban már két kapura játszol, mindenesetre jó az ízlésed. Nate a szemét forgatta. Ez itt Eastport új felügyelője, ő pedig a fia. A vállam felett lopva feléjük néztem, és láttam, ahogy beülnek egy sarki bokszba. Úgy tudom, valami nagykutya lehetett New Yorkban, most viszont idehelyezték - tájékoztatott Nate. - A fiacskája idén lesz végzős a suliban. Szóval egy ilyen jó pasi jön a sulinkba. Ez tetszik. Hogy hívják? - kérdeztem. - A nyomozó neve Anthony Toscano. A fiát Gabrielnek hívják. Gabriel Toscano. Ez igen! Már a neve is szexi. Ugyan miért foglalkozna egy városi nagymenő egy ilyen kisvárosi üggyel? - kérdezte Perry. Nate vállat vont. Ezt majd akkor fogom megtudni, ha beszélek vele.

Tehát ezért vagy most itt - állapította meg Perry. Így van. Az új detektívünk már kialakította a napirendjét. Ebédre grillezett sajt sült krumplival mindennap, ugyanabban az időben, ugyanabban az étteremben. Akkor most mire is vársz? - kérdeztem. Hagyom, hogy előbb nyugodtan megebédeljen. Senki sem szereti, ha evés közben riporterek rohanják le. Közben a pincérlány meghozta az italainkat. Épp bele akartam kortyolni a kólámba, amikor észrevettem, hogy a jégkockák mellett még valami úszik a tetején. Szerintem valaki beleköpött az üdítőmbe. Micsoda? Az nem lehet - mondta Perry. Nate maga elé húzta a poharamat, és belekukucskált. Ezt az aljas húzást! Tényleg belecsuláztak a kóládba. Ki tehette? A mi pincérlányunk nem tűnt ellenségesnek. A Yummy’s séfjeit nem is ismerem. Aztán hirtelen leesett. Megfordultam, és a bárpulthoz támaszkodó másik pincérlányra siklott a tekintetem. Ő felém integetett, rikító rózsaszín műkörmein megvillant a napfény. Tiffany Desposito. Ősellenség. Hajszál a levesemben. Tüske a körmöm alatt. Nem túlzok. Tiffany Desposito bálkirálynő az Alávalók Hármasfogatában; Tiffany, Brooke és Kendra. Három szőkeség, bár közülük csak Brooke a természetes szőke. Terror alatt tartják a többieket, mint ahogy engem is kipécéztek, és az iskolaévek folyamán támadásaik napi célpontjává váltam. Eleinte csak szimplán kiközösítettek, csúfoltak — általában a „flúgos” különböző változatait kaptam meg —, és diákcsínyeket eszeltek ki ellenem. Az elmúlt tanévben azonban Tiffany valamiért nagyon belehúzott, és a piszkálódásai egyre személyeskedőbbé váltak. Most pedig már ott tartunk, hogy csak úgy beleköp az italomba! -

Az a ribanc! - mondta Perry. - Akarod, hogy odamenjek hozzá? — Nem kell, majd én elintézem. Odamasíroztam, és lecsaptam a poharamat a mahagóni bárpultra. Tiffany megeresztett egy műmosolyt. — Egy tisztánlátó és egy médium betértek a bárba. A tisztánlátó megszólalt... — Pukkadj meg! Haragosan nézett rám. — Nem, nem így folytatódik a vicc, Clare! — Tudod ám, hol ereszd el a hülye vicceidet! Keríts egy másik italt, és lehetőleg ne csorgasd bele a vérbajos testnedveidet! Tiffany kiöntötte a kólát a pohárból, és nekiállt újratölteni. — Tiszta poharat szeretnék! Dühös pillantást vetett rám, aztán morogva egy új pohárért nyúlt. — Na és, bogy van Justin? - kérdezte végül. Szerettem volna felkapni egy bárszéket, és áthajítani a pulton, hogy a hegyes lábával kibökjem a szemét. Ehelyett azonban nagyot nyeltem, és megbeszéltem magammal a dolgot. Őrizd meg a nyugalmadat! Ne süllyedj le a szintjére! Te úrilány vagy. Ő csak egy neurotikus kis kurva hozzád képest. Kettőtök közül te vagy a jobb. Viselkedj is úgy! Rendben, már le is csillapodtam. — Fogalmam sincs róla, hogy van Justin, és nem is érdekel. — Ó, valóban? - mondta. - Azt hittem, sokat gondolsz rá. Lehet, hogy öngyilkossági hajlama van a csajnak? Azért kötekszik velem, hogy öljem meg? Az előttem heverő poháralátétet kezdtem el igazgatni, csak hogy lefoglaljam a kezem, nehogy Tiffany nyakára kulcsolódjon. —

És akkor hirtelen bevillantak a képek. Tiffany, ahogy felveszi a rendelést, és vitatkozik egy lánnyal. De egy másik lánnyal, nem velem. Egy újabb villanás, és látom, ahogy Toscano nyomozó pár perccel ezelőtt besétál az étterembe. Tiffany idegesen forgatja a kezében a poháralátétet. Azt, amelyik az előbb az én kezemben volt. Tiffany meg volt rémülve. De miért ijedt meg a rendőrtől? Hé! Indul a mandula! Kell a kóla vagy nem? Megpróbáltam elengedni a fülem mellett Tiffany rikoltozását, és a belső víziókra összpontosítani, de a képek elhomályosultak, majd el is tűntek. Elvettem a kezéből az üdítőt. Hallom, tegnap este szóváltásba keveredtél - mondtam. T iffany elsápadt, amiről azt gondoltam volna, hogy képtelen rá, az agyonszoláriumozott bőrszíne miatt. Kiszőkített hajának egyik tincsét idegesen tekergette az ujja körül. Hol hallottad ezt? Nem számít, hol hallottam. — Majd nagy bátran hozzátettem: - De jó szaftos pletyka kerekedik belőle, ha kiderül, kivel vitatkoztál. Tiffany sápadt arca most zöldre váltott, én pedig önkéntelenül tettem egy lépést hátrafelé, mintha legalábbis arra számítanék, hogy a lány az Ördögűző című film hányós jelenetét fogja itt nekem reprodukálni. De nem. Helyette hunyorogni kezdett, és felém hajolt. Tűnj innen! - mordult rám. És akkor minden világos lett. Hogy miért ugrott be nekem Tiffany vitája. A nyomozótól való félelme. Mert azzal a lánnyal került szóváltásba, akit tegnap éjjel meggyilkoltak. És persze nem szeretné, ha erről Toscano nyomozó tudomást szerezne.

Új ismereteim birtokában szédelegve léptem el a bárpult mellől. Most elkaptalak, Tiffany Desposito! Bármikor övön aluli ütést mérhetek rá. Napokig, akár hetekig is a markomban tarthatom. Kár, hogy már nem vagytok együtt Justinnal — mondta a távolodó hátamnak. — Mert annyira édes. És olyan jól csókol. Tiffany átlépte a határt. Megpördültem, és teli kóláspoharam tartalmát a csaj fejére zúdítottam. Felvisított, a kezeivel pedig összevissza csapkodott, ahogy a lé végigömlött az arcán, és lecsorgott felpumpált mellei közé. Szeméből kiráncigálta összeragadt haj tincseit, és rám vicsorított. Ezt még megkeserülöd! Lazán rámosolyogtam, és odamentem Toscanóékhoz, akik láthatóan jól szórakoztak az imént lejátszódott jeleneten. Ön az új felügyelő? — szegeztem neki a kérdést az idősebbiknek. Némán rábólintott. Vagy tele lehetett a szája sült krumplival, vagy pedig túlságosan meg volt illetődve. Látja ott Tiffany Despositót, azt az ázott, ragacsos pincérnőt? Összetűzésbe került a lánnyal, akit meggyilkoltak. Tegnap, ebben az étteremben. Ki kellene hallgatnia, most azonnal. Szerintem még azt sem kéne hagyni, hogy hazamenjen zuhanyozni, mert megszökik. Visszaballagtam a bokszunkba, leültem, és lelkesülten belemerültem a palacsintámba. Nate és Perry néhány pillanatig szótlanul bámult rám. Aztán Perry megszólalt: Talán mégis nekem kellett volna elintéznem a dolgot. Nate megrázta a fejét. Dehogy. Clare nagyszerűen elintézte.

A NYÁRI SZÜNETBEN A LEGJOBB DOLOG, hogy nem kell suliba járni, így elkerülhetem Tiffany terrorkirálynő napi szurkálódásait. A legrosszabb viszont az, hogy a vakáció ideje alatt teljesen beszippant a családi vállalkozásunk. Igazából örülnöm kellene ám, hogy nyáron ilyen jól megy az üzlet. A szeánszok nekünk pénzt jelentenek, pénzre pedig szükségünk van. Úgy általában az élethez. Nem mintha különösebb tervekkel vágtam volna neki a nyárnak. De azért néha eljátszom a gondolattal, hogy vajon milyen lehet a velem egykorú lányokhoz hasonlóan gondtalanul élni. Az egész nyarat a strandon tölteni. Vagy éppenséggel egy egész napra bezárkózni a szobámba, zenét hallgatni, és semmit sem csinálni. Ilyen egyszerű dolgokra vágyom csupán, akár a többi lány. Miután Perryvel visszatértünk a Yummy’sból, a nap további része normális mederben haladt. Ahogy Perry megjósolta, anya

megnyugodott. Szokásától eltérően még azt is megengedte, Hogy másnap sokáig aludjak. Ajándék lónak ne nézzük a fogát, ezért aztán 11-kor felkeltem. Zuhanyoztam, majd felvettem a szokásos nyári viseletemet: farmersortot fehér pólóval. Anyánkhoz viszonyítva szinte konzervatívan öltözködtem, de tisztánlátóként így is elég negatív kritikát kaptam, és nem akartam még inkább magamra vonni a figyelmet. Mikor végre lejöttem a szobámból, anyát láttam dühösen fel-alá járkálni a nappaliban. Anya, még a végén térdig koptatod a lábad — lépett ki a konyhából Perry, kezében egy teásbögrével. Mi a helyzet? - kérdeztem nagyot nyújtózva. Anya kivette a bögrét Perry kezéből, aztán leült a kanapéra, és belekortyolt a teába. A következő két szeánszunkat épp az imént mondták le. De miért? - tudakoltam, és befészkeltem magam a reggeli lappal kedvenc, puha fotelomba. Menekülnek a turisták — válaszolta anya remegő hangon. — Kiszivárgott a gyilkosság híre, erre ők mind kijelentkeztek, és hazaindulnak, hogy biztonságban legyenek. Július a legerősebb hónapunk az üzletmenet szempontjából. Ha júliusban nem jönnek a turisták, akkor télen képtelenek leszünk kifizetni a számlákat. Perry lehuppant mellé, és bátorítólag átkarolta a vállát. Ne pánikolj, anya! Figyelj csak rám! Elmondom, mi lesz. A hangja lágy volt, de elég meggyőző. - Néhányan elmennek, hogyne. De a turisták többsége itt marad. És tudod jól, hogy működnek ezek a dolgok. Kilencvenkilenc százalék, hogy a gyilkosságot valamelyik őrült családtag követte el. Nem csak úgy vaktában gyilkoltak. Amint a rendőrség tájékoztat a fejleményekről, megnyugszanak a

kedélyek. A nyár meg folytatódik tovább. Legrosszabb esetben bezárunk két napra, de ez minden. Perrynek igaza van, anya - mondtam, és elismerő pillantást vetettem a bátyámra. A paranormális képességek nagyon dicséretes tulajdonságok ugyan, de néha azt gondolom, hogy Perry kivételes képessége anyánk megnyugtatásában rejlik. Anya bólintott és felsóhajtott. Rendben van, hiszek nektek. Nem nagyon bántam, hogy lemondták a szeánszokat. Ritka ajándéknak ígérkezik, ha néhány órára le tudok ugrani a partra, egy könyvvel a kezemben. Rögtön beindult a fantáziám, hogyan fogom tölteni a nap hátralevő részét, amikor is kinyitottam az újságot, és a döbbenettől leesett az állam. Az egész oldalas hirdetésben szerepelt csaknem valamennyi ezoterikus klisé: tarot-kártya, csillagképek, kristálygömb, gyertya. Alatta pedig a szöveg: Madame Maslov, a nemzetközileg elismert tisztánlátó Eastportba érkezett! Mit tartogat önnek a jövő? Keresse fel Madame Maslovot már ma, hogy megtudja, mi vár önre holnap. 118 Rigsdale Road, Eastport, MA Telefonáljon azonnal, és kérjen időpontot egy szeánszra!

A gyomrom összerándult. Ez nem jó hír. Egyáltalán nem az. — Jaj, ne már! - szóltam el magam akaratlanul is. Anya rögtön megérezte, hogy új veszély fenyeget, ezért odarohant hozzám, és bepréselte magát mellém a fotelba. Behúztam a nyakam, és vártam az elkerülhetetlent. Belekapaszkodtam a karfába, anya pedig csak kapkodta a levegőt. Aztán esdeklő mozdulattal az ég felé emelte a kezét. Végül lel pattant, és legyezni kezdte magát, miközben hangosan zihált. — Mi baj van? - kérdezte Perry. — Madame Maslov — feleltem, szememet forgatva. — Uj médium érkezett a városba. Anyánk úgy mutogatott az újságra, mint valami ocsmányságra. — Egy egész oldalas hirdetés! Egy teljes oldalnyi! Perry elvette tőlem az újságot, és átfutotta a sorokat. — Rigsdale Road 118? Az itt van az utca végén. Hé, de hiszen ez Andrea könyvesboltja! — Csak volt az övé — javítottam ki. A bolt egy nagyon szép házban működött, tőlünk nem messze, a sétányon. Néhány hónappal ezelőtt azonban annyira felemelték a bérleti díjat, hogy Andrea képtelen volt tovább fizetni, így inkább nyugdíjba vonult. Emlékszem, anya nagyon szomorú volt emiatt. — Nahát, először Andrea elveszíti a boltját, most pedig ez a csaló mutatványos, ez a Madame Maslov rögtön lecsap rá - méltatlankodott anya. — Azért nem kellene már előre ítélkeznünk felette — szólalt meg Perry. — Azt állítja, hogy látja a jövőt - ingattam a fejem. Nem örültem, mert ez a nő tényleg rontani fogja az üzletünket. Először is, az emberek inkább elmennek meghallgatni a jövendőjüket, mintsem hogy eljöjjenek hozzánk végighallgatni, amit már

úgyis ismernek, a múltjukat. Másodszor pedig, lehetetlen, hogy bárki is előre lássa a jövő dolgait, tehát ez a Madame akárki valóban egy szélhámos. És sajnos valahányszor egy gyanútlan kliens áldozatul esik egy csaló médiumnak, az összes médiumra rásütik a hiteltelenség bélyegét. A szélhámosok valamennyiünket lejáratnak. Nem kell mindjárt pánikolni! — próbáltam meg menteni a menthetőt. Összenéztem Perryvel, és anyánk felé böktem az állammal, hogy megértessem vele, hozza működésbe a varázserejét. A bátyám rögtön vette az adást, és átfogta anya vállát. - A következőt fogjuk tenni. Leugrom az írószerboltba, és fénymásoltatok egy csomó színes szórólapot rólunk. Utána meg szétosztogatom a városban, és megkérek pár embert, hogy tegyék ki a kirakatokba. Mi nem engedhetünk meg magunknak egy ilyen egész oldalas hirdetést, viszont a szórólapokon elhelyezünk egy-egy 5 százalékos árengedményt adó kupont. Engedjünk el öt százalékot? - anya még mindig a kétségbeesés szélén volt. Csak átmenetileg - folytatta Perry. - Mától két hétig lesz érvényes. Azért, hogy rövid távon fellendítsük az üzletet. Még nem vesztettünk egyetlen klienst sem Madame Maslov miatt, de nem szabad hagynunk, hogy ez bekövetkezzen. Anya elgondolkodva rábólintott a bátyám ötletére. Ekkor megszólalt a telefon, Perry pedig odaugrott, hogy felvegye. A Fern család jósdája, tessék - szólt bele a kagylóba. — Nem, mi nem - mondta homlokráncolva. - Biztos benne? - Hosszan hallgatott. - Rendben van, viszhall. Perry lassan felénk fordult. A három órás vendég is lemondta.

Miért? - kérdeztem. Mert mi nem látjuk a jövőt, Madame Maslov viszont igen. Azért mondták le nálunk, hogy átmenjenek hozzá. Anya égnek emelte a két kezét. Ebből elég! Már indulok is Philhez. Ugyan mit tudna ő tenni? - kérdezte Perry. Azt nem tudom - üvöltötte anyánk, majd megragadta a fali karon lógó kocsikulcsokat, és feltépte az ajtót. Perry rám nézett. Meg kell csináltatnom azokat a szórólapokat. Elkísérnéd? A legkevésbé sem hiányzik most nekünk, hogy anya kiboruljon, és jelenetet rendezzen a városházán. Ezzel egyetértettem. Anya után szaladtam, és gyorsan becsuszszantam Toyota Priusunk utasülésére, még mielőtt kifarolt volna a felhaj tónkról. -

Phil Tisdell és anya már régóta barátok. Phil évek óta dolgozott a városházán, nemrég pedig kinevezték jegyzőnek. Philnek tetszik anya, aki, úgy látom, előnyt akar ebből kovácsolni, ezért most a viszszapillantó tükörbe nézve rúzsozza az ajkait. Nem értem, Clare, miért érzed szükségét, hogy elkísérj. Nem akarok bébiszittert. Már épp azon voltam, hogy tagadjam a bébiszitterkedést, mikor eszembe jutott, hogy anya képes olvasni a gondolataimban, és úgyis rájönne a turpisságra. így vállat vontam. Én csak segíteni próbálok, anya.

A nyomába szegődtem a városháza tömörfa ajtajáig vezető betonlépcsőkön. Az épület több mint százéves lehetett. Kívülről úgy festett, mint egy átalakított templom. Az összes városi hivatal itt kapott helyet. Az épület keleti szárnyát úgy tíz évvel ezelőtt kibővítették, és itt helyezték el a rendőrséget. Felszaladtunk egy lépcsősoron a jegyzői hivatalba. Phil egy iratokkal borított íróasztalnál ült, kopasz fejét pedig gondterhelten támasztotta a tenyerébe. Ki sem látszom az ebtartási engedélyekből - jajdult fel. Rendben, akkor majd később visszajövök - szólalt meg anya. Anyám hangjára Phil felkapta a fejét. Starla Fern! Nem is tudtam... ha tudtam volna, hogy te vagy a... miben segíthetek? - váltott át a mormogásból széles mosolyba. Anya odalibbent az íróasztalhoz, hosszú szoknyája hullámzott utána, rózsaszín blúza pedig tökéletesen simult az alakjára. Nem csoda, hogy Phil odáig volt érte. Negyvenévesen még mindig mesésen nézett ki, és sikerült formában maradnia. Csupán néhány ősz tincs vegyült élénkvörös hajába, mely lazán a vállára hullott, ahogy az asztalnak támaszkodott. Azt reméltem, hogy talán tudsz nekem segíteni engedélyezési ügyben — fuvolázta mesterkélt hangon. Ereztem, hogy érte Phil kapható lesz bármely szabály áthágására, viszont ezt jobb, ha nem előttem teszi, ezért inkább csendesen kihátráltam az irodából. Egyenesen valakinek a karjaiba. Ezer bocsánat! - kiáltottam fel, és ahogy megfordultam, Gabriel Toscanóval találtam szemben magam. Az új felügyelőnk felettébb vonzó fiacskájával. Az első döbbenet után rájöttem, hogy az ütközésünk miatt még mindig a mellkasának feszítve tartom a két kezem. Sajnálom - ismételtem bután.

- Jól vagy? - kérdezte. Sötét szemét hosszú szempillák árnyékolták. Fekete haja kócos volt, s ma is farmert és pólót viselt. Laza stílusa, megjelenése egy Abercrombie-topmodellre emlékeztetett. - Persze... csak az ügyetlenségem - feleltem végül. - Hogy kerülsz ide? Itt dolgozom. Elvörösödtem. A papáddal, ugye? Igen. Felderítő vagyok. Hogy micsoda? - Hiába, ezt a titulust ebben az épületben még nem hallottam. Ez a beosztásom, és a program része a rendészeti képzésnek. Általában kifutófiú vagyok, kávéért megyek, követem apámat a helyszínelésekre, de jól fog mutatni a továbbtanulási lapomon. Bűnüldözés szakra jelentkezem. Jövő nyáron pedig, amikor betöltőm a tizennyolcat, szezonálisan már szolgálhatok rendőrként. Nagyszerű! — Rögtön elképzeltem őt egyenruhában. Annyit mondhatok, hogy... bámulatosan nézett ki. - Mit keresel itt, a városi hivatalban, miért nem a rendőrségi szárnyon vagy? - próbáltam bennfentesnek látszani. Ja, igen - legyintett. - A polgármester behívatott minket apámmal, mert meg szeretné velünk osztani a fia valami hülye ötletét. Elfojtottam egy elégedett mosolyt. A polgármester fia, Justin Spellman ugyanis a volt barátom. Ezzel a beszólásával pedig Gabriel szerzett nálam egy jó pontot. Egyébként meg örülök, hogy összefutottunk — tette hozzá vigyorogva. — Szó szerint és átvitt értelemben egyaránt. Valóban? Miért is? - A hátam mögött izgatottan kulcsoltam össze a kezemet.

Meg szerettem volna köszönni neked azt a tippet, amit tegnap az étteremben adtál apámnak. Felélénkültem. - Tiffany Despositóval kapcsolatban? A papád kihallgatta? Van valami köze a gyilkossághoz? Sajnos nem sokra mentünk vele. Valóban összeszólalkozott az áldozattal valami pitiáner ügyön, viszont szilárd alibije van. Egész éjjel az étteremben dolgozott. - Felvonta az egyik szemöldökét, majd egy félmosoly kíséretében hozzátette: - De még ha nem is jött be a dolog, azt kell mondjam, hogy az akciód, ahogy rázúdítottad az italodat, a hetem fénypontja volt idáig. Abból a kevés időből, amit vele töltöttem, nekem úgy tűnik, megérdemelte, amit kapott. Ez a srác egyszerűen fenomenális, és rögtön ellenszenvesnek találta Tiffanyt. Köszönet az univerzumnak, hogy a városunkba küldte ezt a fiút! Egyik lábáról a másikra nehezedett, mintha már menni készülne, mire kibukott belőlem egy kérdés, ami elsőre eszembe jutott: Miért kellett New Yorkból Eastportba költöznötök? - faggattam, csak hogy maradásra késztessem. Majd azon nyomban bokán is rúghattam volna magam, mert ez úgy hangzott, mint egy sértés. Nem mintha arra céloznék, hogy a papádat lefokozták, vagy ilyesmi - tettem hozzá. - Imádom Eastportot. Itt nőttem fel. Gyönyörű hely. - Ó, fogd már be, Clare! Elmosolyodott. Hát, a hírek valóban gyorsan terjednek egy ilyen kisvárosban. Jaj ne! Most meg azt képzeli rólam, hogy kérdezősködtem utána. Még a végén azt fogja gondolni, hogy be akarom cserkészni. -

Még csak rövid ideje vagyunk Eastportban, de... — közelebb hajolt hozzám, én pedig éreztem tiszta, friss illatát, amiben volt valami hamisítatlanul pasis - én már megkedveltem. Nagyon is. Rögtön beindult a fantáziám, hogy milyen érzés lehet csókolózni vele, és úrrá kellett lennem magamon, hogy valami másra tudjak gondolni. Éreztem, hogy elpirulok, az arckifejezéséből pedig arra következtettem, hogy élvezi a zavaromat. Még látjuk egymást - köszönt el, majd visszafordult. - Jut eszembe... elárulod a neved? Clare vagyok. Clare - ismételte. - Bájos. Kiszáradt a szám. Kihagyott a szívverésem. Mindenre számítottam, csak erre nem. Mióta szakítottam első és egyetlen barátommal, valahogy beletörődtem, hogy nem fogok randizni, amíg el nem költözöm a városból. És tessék, most itt van ez a bámulatos példány, aki flörtöl velem. Ismeretlen területre tévedtem. Lefelé menet a lépcsőn Gabriel felém integetett, nekem pedig megakadt a szemem a pólója ujja alól kikandikáló tetováláson. Eltöprengtem, mit viselhet. Egy fekete rózsát? Vagy talán szögesdrót kígyózik a bicepszén? Valaki hangosan megköszörülte a torkát mellettem, kizökkentve ezzel álmodozásomból. Megpördültem, és anya állt mellettem, mindentudó mosollyal az arcán. Megtudtál valamit, amit felhasználhatsz Madame Maslov ellen? - tudakoltam. Sajnos nem. Minden engedélye megvan. Az üzlethelyiséget is fizeti. Phil nem tehet semmit. Akkor meg miért mosolyogsz annyira? — De ahogy kiejtettem a számon a kérdést, már tudtam is rá a választ. -

Mióta álldogálsz itt? — Reméltem, hogy nem olvasott bele a vad gondolataimba. Anya tenyerével eltakarta a száját, hogy visszafojtson egy nevetést. Abba kellene hagynod a hallgatózást, anya! Nem illik. Megpaskolta a karomat. Hát persze, drágám. De csak akkor, ha miután kiderítetted, elmondod nekem, hogy mit ábrázol a tetoválása. -

Hazafelé menet anya egy hippiblogban olvasott hajsamponért képes volt négy kitérőt tenni. Mert az a sampon kizárólag természetes összetevőket tartalmaz, valami hegyvidéki cserje leveléből sajtolták, nem tesztelték állatokon, és nem olyan országban gyártották, amit ő nem kedvel. Mialatt a kocsi fogságában üldögéltem, eljátszottam a gondolattal, hogy kiürítem a flakont, és megtöltöm egy olcsó, hétköznapi samponnal, aztán kivárom, hogy észreveszi-e egyáltalán a különbséget. Természetesen amint visszatért a kocsihoz bevásárló táskával a kezében, rám pirított, hogy hagyjak fel az ilyen gyerekes viselkedéssel. Szóval nem mindig vicces, ha az ember anyja gondolatolvasó. Mire hazaértünk, már késő délután volt. Leparkoltunk a felhajtón, és mindjárt kiszúrtuk Perryt, amint a verandán, a hintában ülve teszi a szépet egy lánynak, aki bikinifelsőt és rövid sortot viselt, a lábán pedig görkori volt. A bátyám éppen egy sztorit mesélt élénken gesztikulálva, amit a lány hangos nevetéssel és térdcsapkodással nyugtázott. Ahogy közelítettünk feléjük, hallottuk, hogy a történet komoly fordulatot vett. A lány azt mondta: „Ó, szegénykém!”, ajka legörbült, majd ujjaival kitapogatta a forradást Perry szemöldökén. Kíváncsi lettem volna, ez alkalommal milyen magyarázattal rukkolt

elő a bátyám. Talán megmentett egy yorkie-t egy prérifarkastól? Esetleg egy öreg nénit egy rablótámadástól? Az igazság az, hogy annak idején nekiszaladt a lépcsőnek, és a lépcső bizonyult keményebbnek. Ti meg merre jártatok? — kérdezte Perry, ahogy anyával felmentünk a veranda lépcsőjén. Felforgattuk a világot egy samponért — feleltem. - Bemutatsz a barátnődnek? - Jinnie vagyok - csilingelte a lány, és büszkén kidüllesztette a mellét. Tizenhat lehetett, és nem tűnt egy matekzseninek. - Itt nyaralok a szüleimmel, és pont a házatok előtt estem el a görkorimmal egy repedésen. Perry segített ellátni a sebem — mutatott rá a térdén egy jelentéktelen horzsolásra. Bizony, ilyen az én bátyám! - mondtam. - Minden lányt készségesen leápol. Csípős megjegyzésre számítottam, Perry azonban csak vigyorgott. Egy ügyfél várakozik a nappaliban. Miért nem ezzel kezdted? - kérdezte anya. Clare-hez jött - felelte újra vigyorogva. Vagy úgy — mondta anya. — Akkor én megyek is zuhanyozni, és kipróbálom az új samponomat. Felment az emeletre, én pedig a nappali csukott ajtaja előtt álldogáltam még egy kicsit. Egyáltalán nem volt szokatlan, hogy csak az egyikünket keresték fel. Néha visszatérő ügyfelek jöttek egy-egy konkrét problémával hozzám vagy Perryhez. Halkan kopogtam az ajtón, majd széles mosoly kíséretében benyitottam, hogy üdvözöljem az ügyfelet. A mosolyom azonban hamar lehervadt, helyette néhány keresetlen szó szaladt ki a számon. Tökfej! Te meg mit keresel itt?

NEM GONDOLTAM VOLNA, hogy tizenhat évesen szerelmes leszek. Úgy voltam vele, hogy még csókolózni sem fogok az egyetem kezdetéig, ahol aztán majd tiszta lappal indulhatok. Az a pár helyes fiú sem érdekelt különösebben a suliban - tisztában voltam vele, hogy a társaim kiközösítenek. Nem mintha csúnya volnék, vagy ilyesmi. Csak nem lehetek olyan visszataszító, ha egyszer látom, hogy a fiúk milyen sanda pillantásokkal méregetnek a folyosókon, vagy ahogy a hátizsákjukat igazgatva, mintegy véletlenül rám villantják a tekintetüket a válluk felett. Persze egyiküknek sem volt mersze szembemenni a tömeg akaratával, és randira hívni a flúgost. Kivéve Justint. Ő a saját szemének hitt, nem pedig a többiek értékítéletén keresztül látott engem. Tényleg nem törődött vele, hogy a suliban mit gondolnak vagy beszélnek rólam. Egyáltalán nem

zavarta, hogy különbözöm a társainktól, sőt, később bevallotta, pont ez vonzotta bennem. Múlt nyáron egyszer csak beállított hozzánk, arra hivatkozva, hogy nagyon érdeklik az ezoterikus tanok. Pedig én érdekeltem. Látott a suliban, hallotta, amiket összehordanak rólam, de ahelyett, hogy kiakadt volna, inkább tetszett neki. Randizni kezdtünk, és nyár végére teljesen belezúgtam. Kedvenc helyeim, ahol már ezerszer jártam — a tengerpart, a Yummy’s, a mozi - sokkal szórakoztatóbbnak tűntek, ha ő is velem volt. Soha életemben nem nevettem annyit, mint vele. Habár már előre izgultam, mi lesz, ha elkezdődik a tanév. És akkor bebizonyosodott, hogy mennyire bátor. Szembeszállt a gúnyolódókkal, és népszerűségét kockáztatva kiállt mellettem. Pont az ellenkezője történt annak, amit vártam. Justin viselkedése a fiúkból tiszteletet váltott ki, mert volt bátorsága megtenni, amit nekik nem. A lányok meg leszálltak rólam, egy időre. Félreértés ne essék, ezután sem voltam hivatalos a bulijaikra, de legalább a mindennapos szekálással felhagytak. Ez volt életem legjobb időszaka. De aztán minden megváltozott. Most pedig itt áll Justin a nappalinkban a falnak dőlve, karba tett kézzel. Magas, izmos, atletikus. Rendszerint a szuperlaza külsőre szavaz, napszítta szőke haját a homlokára tolt napszemüvegével szokta megzabolázni. Ma azonban a jólfésült megjelenését vette elő, szokásos bőszárú nadrágját és lezser pólóját lecserélte egy kényelmes csíkos ingre és vászonnadrágra. Apja, Eastport polgármestere, újból jelöltette magát a választáson. Mióta a múlt hónapban elkezdődött a kampány, Justin a polgármester tizenhat éves jobbkeze lett. Hallottam, hogy végigdolgozza a nyarat az apja mellett a városházán, s ez lehet a magyarázata az elegáns megjelenésnek is. Ami viszont módfelett zavart, hogy ez a stílus is jól állt neki. Még jobban nézett ki a balfék.

Beszélik, hogy Tiffanyval megtéptétek egymást miattam a Yummy’sban - közölte velem önelégült vigyorral a képén, amitől rögtön begurultam. Bevágtam magam mögött az ajtót. Hé, először is, csak egy üdítőt öntöttem a fejére, oké? A fenébe is, pedig a csajbunyó sokkal izgalmasabban hangzik. Már láttam magam előtt a tépett blúzokat és a kivillanó testrészeket. Ettől égnek állt a hajam. Máskülönben pedig nem is rólad szólt az egész, te egobajnok. Tőlem randizhatsz akár az összes lánnyal is a városban, mert amúgy meg utállak. Minden este azon imádkozom, hogy bárcsak történne már veled valami kasztrációs baleset. - Az ajtó felé mutattam. Tűnj el innen! Ajkai megvonaglottak, ahogy megpróbálta visszafojtani előtörő mosolyát. Áá! Szóval még mulat is rajtam, ahogy itt dühöngök. Talán még bájosnak is találja a kifakadásomat. Na, most jobb, hogy kiadtad magadból? - Megkerülte az asztalt, és kihúzott egy széket. - Apám kifizeti nektek az ülést. Úgyhogy nyugodtan leülhetnénk mindketten. Felsóhajtottam és lezöttyentem a székre. Rendben van. Mit akarsz tőlem? Justin velem szemben foglalt helyet, és kezeit összekulcsolva az asztalra tette. Hallottál a gyilkosságról a Kings Courtyardban? Ki nem? Hatalmas szenzáció a városban. Anya már ki is készült, mert a turisták iszkolnak hazafelé. Helyeslőn bólogatott, mintha rátapintottam volna a lényegre. -

Mindenki meg van rémülve a városban. Apám a leginkább. Szeretné minél hamarabb megoldani az ügyet... A mondat vége a levegőben maradt, mintha nekem kellene befejeznem. És? - kérdeztem. És most azért vagyok itt, hogy segíts nekünk. Hangosan felnevettem. Azok után, ahogy elbánt velem, íme megjelenik Justin, és szívességet kér tőlem. Na, menjen már valahova... Mielőtt melegebb éghajlatra kiildenél - folytatta igazán végighallgathatnál. Megadtam magam. Hiába, Justin mindig tudta, hogy kell leszerelnie. A rendőrség a szülők kérésére még nem nyilatkozott a sajtónak, de én elmondom neked, amit apám megtudott tőlük. A szülők említése eszembe juttatta, hogy a gyilkosság áldozata egy fiatal lány volt. Éreztem, hogy mázsás súly nehezedik a vállamra. Justin felsóhajtott. A lányt Victoria Happelnek hívták. Tizennyolc éves volt, turistaként érkezett Bostonból pár napra. Egyedül jelentkezett be a szállodába. Most próbálják kideríteni, hogy nem találkozott-e itt valakivel. — Hatásszünetet tartott. - Fejbe lőtték a motelszobájában. A hír letaglózott. Csak két évvel volt idősebb nálam. Valószínűleg ez volt az első önálló vakációja a szülők nélkül. Talán a barátjával vagy a barátnőivel utazott ide, hogy mulassanak egy jót, fürödjenek, napozzanak a parton, mielőtt ősszel elkezdődik az egyetem. Nem is sejtette, hogy számára itt és most véget ér minden. Mi történhetett? Justin még mindig beszélt, így megráztam a fejem, hogy megint világosan tudjak gondolkodni. -

- A motel vendégei hallottak egy nagy dörrenést éjféltájban, de nem jártak utána. A hétvége amúgy is mozgalmas volt, üvöltött a zene, tűzijáték volt, részegen csapkodták az ajtókat. Másnap reggel a gondnok bekopogott nála az ajtón. Mivel nem jött válasz, úgy gondolta, kitakarítja a szobát. Benyitott, és ott találta Victoriát. Holtan. Vérzett a szívem ezért a lányért. — Tehát a rendőrség dolgozik az ügyön? — kérdeztem. — Természetesen. De alig van nyom, amin elindulhatnának. Hátradőltem a székemben. Milyen furcsa, hogy itt ülünk Justinnal, és komoly, hivatalos dolgokról beszélgetünk. Tavasszal beszéltünk utoljára ennyit, amikor az a látomás tönkretett mindent. Egy áprilisi estén Justin értem jött, hogy vacsorázni vigyen. Azt mondta, meglepetést készített elő számomra. Annyira jól nézett ki, amikor belépett az ajtón! Kinyújtottam feléje a kezem, és a bőrdzsekije hajtókájánál fogva magamhoz húztam. De még mielőtt megcsókoltam volna, egy belső látomás ledermesztett. Láttam magam előtt, ahogy Tiffany Desposito ugyanezt a bőrdzsekit kacéran megragadja, és lehámozza Justin válláról. Azt is láttam, hogy ő vonakodik, és zavart mosollyal igazgatja vissza a kabátot. Tiffany erre vehemensen, hosszasan megcsókolja, aztán a kanapéra löki, és rámászik Justinra. Felsikoltottam. Lekevertem neki egy pofont, amit ő értetlenül fogadott. Aztán lökdösni kezdtem, és csak azt tudtam kiabálni, hogy miért tette ezt velem. Legszívesebben széjjeltéptem volna, és ő nem is nagyon ellenkezett, csak felemelt karjával védte magát.

Perry leszaladt az emeletről, mert meghallotta a sikoltozásomat, elhúzott Justintól, majd megpróbált lecsillapítani. Kis idő múlva már képes voltam arra, hogy kérdőre vonjam. Justin mindent beismert. Előző éjszaka összegabalyodott Tiffanyval. Néhány végzős házibulit szervezett, amire én nem akartam elmenni. Annak ellenére, hogy olyasvalakivel jártam, mint Justin, nem váltam velük egyívásúvá, és nem is éreztem jól magam a társaságukban. így aztán otthon maradtam. Erre Justin leitta magát, és összejött Tiffanyval. És a végén megtörtént az, aminek nem kellett volna. Megkérdeztem tőle, hogy azért aludt-e együtt Tiffanyval, mert én ezt visszautasítottam. Még nem álltam készen rá. Ő határozottan állította, hogy nem erről van szó, és képes várni rám. Azt is mondta, hogy nem tudja, mi ütött belé, és annyira részeg volt, hogy nem is emlékszik az egészre. Életében először rúgott be, és nyilvánvalóan nem volt tisztában a határaival. Következő reggel pedig Tiffanyék szuterénjében találta magát a pamlagon, a csaj pedig teletömte a fejét az elmúlt éjszaka eseményeivel. Justin bizonygatta nekem, hogy még soha senkit nem csalt meg, és ez többet nem fog előfordulni. Őszintén sajnálja a dolgot, bla, bla, bla. Mégis megtörtént, én pedig akkor úgy gondoltam, hogy mindez megbocsáthatatlan. Miután szakítottunk, Justin állandóan a nyomomban volt a suliban, és könyörgő bociszemekkel nézett rám, csak hogy visszaszerezzen. Egy hónappal később kezdett neki leesni, hogy köztünk tényleg vége mindennek, de azóta is többször próbálkozott, elsősorban telefonon vagy e-mailben. Most, hogy megláttam a nappalinkban, azt hittem, tesz még egy utolsó kísérletet.

A látogatása azonban nem nekem szólt. Persze megkönnyebbültem, de amilyen hülye vagyok, azért egy kis csalódást is éreztem. Mert annak ellenére, hogy amikor csak tehettem, epés megjegyzéseket tettem rá, böktem rajta egyet, hogy visszaadjam neki a fájdalmat, amit nekem okozott... mégsem szerettem volna, hogy kilépjen az életemből. Ugyanis végig akartam nézni a bűnhődését, a törleszkedését... mert ebben láttam volt szerelmünk bizonyítékát. Valóban szerettük egymást. Azt kívántam, bárcsak olyan hirtelen elmúlnának az érzelmeim, mint ahogy azt kifelé mutattam. De hát nem így volt. Hajlandó vagy segíteni? - kérdezte Justin, visszarángatva a jelenbe. Nem tudom, miben tudnék. Megragadta a kezemet. Vissza akartam húzni, mégsem tettem. Segítségünkre lehetnél a képességeddel. Engem és az adottságomat akarjátok használni egy gyilkos elfogására? Te különleges vagy, Clare. Ezt mindig is nagyra értékeltem benned. Tudtam, hogy igazat mond. Justin mindig is hitt bennem, különbözőségem nem ijesztette el, inkább lenyűgözte. Körülnézett a nappaliban. Szép dolog itt szórakoztatni az embereket a te tudásoddal. De mondd csak, Clare, nem gondoltál még arra, hogy többre lennél hivatott? Elrántottam a kezem. Nem fogom hagyni, hogy felhasználj az apád újraválasztási kampányában. Elsápadt.

- Te azt gondolod rólam, hogy ezért jöttem ide? Hogy csak azért kapják el minél előbb a gyilkost, mert apám ebből előnyt akar kovácsolni? Ez nem erről szól. Hanem a városunkról és az itt élő emberekről. Megvontam a vállam; már bántam, amit mondtam. Múltbeli árulása ellenére biztos voltam benne, hogy Justin soha nem tenne ki engem veszélynek. Azon kívül Justin és az apja imádja ezt a várost. Bár sohasem ismerném el mások előtt, Justin egy rendes, jószívű fickó. Csak éppenséggel elkövetett egy megbocsáthatatlan hibát. A rendőrség megtesz minden tőle telhetőt - folytatta. - Én viszont úgy hiszem, a te segítségeddel hamarabb megoldódna az ügy. Gyengéden kezébe vette az állam, felemelte, és a szemembe nézett. Életeket menthetnél meg, Clare. Érintése emlékeket ébresztett bennem, mire elhúzódtam tőle. Bevallom, érdekelt az ügy. Ráadásul kötelességemnek is éreztem segíteni Victoria családjának. Ha a képességem hasznosnak bizonyulhat a gyilkos felkutatásában, legalább meg kellene próbálnom. Rendben van. Mi lenne a dolgom? Justin megkönnyebbülten sóhajtott fel. Nyilván hivatalos formában nem dolgozhatsz a rendőrségen. Az új nyomozó pedig egyáltalán nem hisz az ezoterikus dolgokban, és nem akar bevonni téged a nyomozásba, de apám ragaszkodik hozzád. Így kompromisszumot kötöttek. A nyári részmunkaidős rendésszel fogsz együtt dolgozni. Kivel? — hegyeztem a füleimet. - Az új nyomozó fiával. Gabriel Toscanóval. Rögtön felélénkültem. Mikor kezdhetek?

Holnap reggel kilencre gyere be apám irodájába! - Justin kinyitotta az ajtót, hogy távozzon. Hirtelen megtorpant. - Még egy dolog. Légy óvatos! Úgy hallottam, ez a Toscano kölyök elég rámenős. Elmosolyodtam. — Tudok vigyázni magamra. -

PERRYT A KANAPÉN HEVERÉSZVE TALÁLTAM, mellkasán egy nyitott könyv feküdt. Felkaptam a könyvet, és rácsaptam vele a fejére. - Au! Örülj neki, hogy nem kemény fedelest olvasol. Ezt mégis miért kaptam? - kérdezte feltápászkodva. Miért nem figyelmeztettél, hogy Justin van itt? Elvigyorodott. Talán mert túl lelkesen cikizted az új barátnőmet? Nedves fürtjeit igazgatva anya lépett be a szobába. Kifelé menet Justin beszélt velem. Az apja felajánlotta, hogy kifizeti nekünk a rendőrségi munkád miatt lemondott üléseket. Elhallgatott. - Biztos vagy benne, hogy csinálni akarod? Felszegtem a fejem, kihúztam magam.

Igen. Tudom, hogy helyesen cselekszem. És őszintén szólva, nagyon jó érzés a turisták szórakoztatásánál többre használni a képességeimet. Ezt ne vedd magadra! Anya megpaskolta a karomat. Nos, ha így döntöttél, semmi kifogásom ellene. Justin biztosított róla, hogy vigyázni fognak rád, nem sodornak veszélybe. Olyan helyes fiú! Még hogy helyes? - csattantam fel. - Hiszen megcsalt! Egyszer - szólt közbe Perry. - Egyszer megbotlott. Ne kezdjétek már megint! - Megfordultam, hogy otthagyjam őket, de anya elém állt. Elkapta a karomat, a másik kezével pedig Perryért nyúlt. Gyertek édes magzataim, sétálni megyünk. Hova? - problémázott Perry. Csak ide a sétányra. Bekapunk valamit vacsorára. Tréfásan megfenyegettem a mutatóujjammal. Meg akarod nézni magadnak, ugye? Mégis miről beszélsz? - tudakolta szelíden anya. Madame Maslovról. Kémkedni akarsz utána. Megadóan tárta szét a kezeit. Jó, beismerem. Jöttök vagy sem? Összenéztünk Perryvel. A világért sem hagynánk ki - kuncogott Perry. -

A sétányra érve valóságos illatkavalkád fogadja az embert, mely sós tengervíz, naptej, vattacukor és Monty’s pizzájának az elegye. Az eastporti sétány három háztömb hosszan terül el; van rajta kaszinó,

két bár, illetve számos üzlet meg étterem. Az egyetlen, gyerekeknek való látványosság a körhinta, mely előtt állandóan hosszú sorok kígyóznak. Ma este, az óceán horizontján lenyugvó nap fényében, hatalmas volt a nyüzsgés. Ki-be áramlott a tömeg az üzletekből, éttermekből, a járdán pedig görkorisok és biciklisták száguldoztak. Felfedeztünk két utcai előadóművészt is. Általában nem szokott ilyen forgalmas lenni a hétfő este, a víkendezők ilyenkorra már hazatérnek. Most azonban, a július negyedikei hosszú hétvégén sokan itt maradtak, a sétány üzleti élete pedig virágzott. Beleértve Madame Maslov vállalkozását is. Az üzlethelyiség kirakatában rózsaszín neonfelirat hirdette, hogy itt bizony jóslás folyik. Az emberek tömött sorokban várták, hogy bejussanak. Bekukucskáltam az ablakon, de csak egy hosszú, vörös függönyt láttam. Madame Maslov állítólagos jövendőmondása valószínűleg e mögött zajlott. Perry leült a padra egy kék vattacukor társaságában, és közben az arra sétafikáló lányokat nézegette. Anyánk fel-alá járkált a jósda előtt. Engem meg két horrorfilm is várt otthon a neten, de most úgy éreztem, egyre kisebb az esélye, hogy ma még láthatom őket. - Anya, eljöttünk ide, megnéztük, mit akarsz még? - kérdeztem élénken gesztikulálva. - Megy neki a bolt, láthatod. Jó helyen van, ezzel nem tudunk versenyezni. Majd az árengedményeink kihúznak minket a bajból. Ennél többet most nem tehetünk. Hagyjuk abba a leskelődést, és gyerünk haza! Anyám tördelni kezdte a kezét, de a járkálást legalább befejezte. Reméltem, hogy belátja, igazam van, és végre hazamehetünk. Ám ekkor feltárult Maslov üzletének az ajtaja, és egy ismerős arc nézett ki rajta.

Stephen Clayworth volt az, a pofátlanul gazdag Cecile és Dallas Clayworth egyetlen fiacskája. Míg a hasonló korú fiúk többsége egy egyszerű pólót és papucsot hordott, addig Stephen az abszolút márkás cuccokat részesítette előnyben a kényelmi szempontok helyett. Igazi úrigyerek benyomását keltette a konzervatív Ralph Lauren pupliningtől kezdve a valódi bőrből készült szandáljáig. Stephen ki nem állhatott engem, én pedig egy- kicsit sem hibáztattam ezért. Idén érettségizett Perryvel, illetve nekem köszönhetően majdnem nem érettségizett le. Egy lány miatt folyt köztük a rivalizálás. Nos, annak ellenére, hogy Perry megkért, ne avatkozzam bele, ráadásul ünnepélyes fogadalmam is kötött, hogy kizárólag jó ügy érdekében használom az erőmet... mégis beárultam őt egy tanárnak, hogy csalt az érettségin. Megtettem, mert megérdemelte, hiszen belekötött a bátyámba. Egy véletlenül elejtett ceruzától támadt a látomásom, minekutána Dallas Clayworthnek alaposan a zsebébe kellett nyúlnia, hogy továbbra is fenntartsa Stephen helyét az Ivy League elitegyetemén az őszi szemeszterre. A Clayworth család tulajdonában volt fél Eastport, a családfájuk pedig egészen az első telepesekig nyúlik vissza. Az aranyifjú Dallas Clayworth, Eastport arisztokratája, Harry Spellman ellenfeleként indul a választásokon a polgármesteri székért. Dallas Clayworth apja fiatalabb éveiben szintén polgármesterként működött, majd ezt kihasználva került az Egyesült Államok Kongresszusába. Feltételezem, hogy Dallas is hasonló terveket forgat a fejében. Végül pedig Stephen is erre az útra lép. Jó is az, ha az ember életét előre megtervezik mások. Annak ellenére, hogy Justin papája nagyszerűen megállta a helyét polgármesterként, voltak a városban, akik úgy gondolták, nem érdemli meg a hivatalát. Nem Eastportban született, és nem is itt

nevelkedett. A családja se nem híres, se nem gazdag. Dallastól eltérően neki nem volt jogi diplomája. Mielőtt polgármesterré válaszlották volna, egy általános iskolában tanított. Ugyanakkor kiváló ember volt, imádta a várost, és semmiképp sem használta volna ugródeszkának a pozícióját. Amíg Justinnal jártunk, Mr. Spellman minden alkalommal nagyon kedves volt hozzám. Milyen érdekes! Ha még mindig együtt lennénk Justinnal, valószínűleg segítenék nekik a kampányban, tartanám a molinókat, a táblákat, ragasztgatnám a hatalmas plakátokat. Ehelyett a város új spiritisztája után leskelődöm, az ifjabb Clayworth pedig épp felém tart. Csak nem a konkurencia után kémkedsz? - kérdezte gúnyosan mosolyogva. Összefontam a karomat, elfordítottam a fejemet, de ő csak nem hagyta abba a piszkálódást. Madame Maslov a jövőbe lát, Clare. Tudod, amire te képtelen vagy. Senki sem lát a jövőbe - szólt közbe anya, és odaállt mellém. — Szabad akarattal rendelkezünk, a jövőnk pedig a percenként meghozott döntéseink hozadéka. Neked aztán tisztában kellene lenned ezzel, Stephen. Résnyire szűkült tekintettel nézett anyára, majd ismét rám pillantott. Madame Maslov elárult valamit a jövőmmel kapcsolatban. Kíváncsi vagy rá? Hát persze, Stephen - hagytam rá megadóan. Közölte velem, hogy valami kis vörös bajt hoz rám. Mondtam neki, hogy már megtörtént, de szerinte te még nem végeztél velem. Mit szólsz hozzá?

Vállat vontam, és zsebre vágtam a kezem. Marhaság az egész. Szerintem meg az a nagy marhaság - folytatta emelt hangon -, ahogy a polgármester úr, az a Harry Spellman hagyja tönkremenni a várost. Aha, erről van tehát szó. A többi meg csak üres duma. Perry a szemét forgatta, én pedig hangosan felsóhajtottam. Bárcsak otthon lehetnék, és nézhetném a zombikat HD-ben! Közben az emberek körülöttünk lelassítottak, illetve meg is álltak, ahogy Stephen folytatta a hadonászást, és mondta tovább a magáét. Lehajolt, és felkapott a földről egy csokipapírt. Tessék, szemetes a sétány! - mondta. - És mindennek a tetejébe még egy turistát is megöltek! Ilyen azelőtt nem fordult elő a városunkban. - Mutatóujjával megböködte a vállamat. - Mégis mihez kezd a szeretett polgármestered ezzel a szégyennel? Ez már Perrynek is sok volt. Odaugrott hozzánk, és eltaszította Stephent. Hé! - üvöltötte Stephen. - Ne lökdöss! Te meg ne érj hozzá a húgomhoz! - vágta rá Perry. Anyánk eközben dermedten állt mellettünk, kezét a szája elé kapta. Mikor már azt hittem, kitör köztük a verekedés, egy gondosan manikűrözött kéz nehezedett Stephen karjára. Ő hátrapillantott, aztán hirtelen visszavonulót fújt. Cecile Clayworth határozottan tud bánni az emberekkel. Selymes, fekete haja félhosszú volt, a vállán lógó táska pedig annyiba került, amennyibe a bátyám autója. Stephen anyja azonban korántsem született ezüstkanállal a szájában. Azt beszélik, a gyerekkora kifejezetten hányatott volt, egyik nevelőszülőtől a másikig

vándorolt. Viszont nagyratörő álmokat dédelgetett, és mindehhez párosult feltűnő megjelenése. Így aztán nem volt nehéz becserkésznie Dallas Clayworthöt, majd elsajátítania a sznob életformát. Elnézést kérek a fiam viselkedéséért - fuvolázta lágy hangon Cecile. Az asszony ki nem állhatta a nyilvánosság előtt zajló jeleneteket, kerülte őket, bármi áron. Valahányszor Stephen bajba került, Cecile úgy tett, mintha mi sem történt volna. Levette túlméretezett hollywoodi stílusú napszemüvegét, rámeredt az ingyencirkusz miatt összeverődött csoportosulásra, és a pillantásával jelezte, hogy most már el lehet menni. El is tűnt mindenki. Aztán belesúgott valamit a fiacskája fülébe, mire az rögtön odasompolygott a padhoz, és lerogyott rá. Ezt követően felénk fordult, és halkan megjegyezte: — Meg kell bocsátaniuk a fiamnak. Úgy vélem, a választások miatt mostanában mindannyian egy kissé feszültek vagyunk. — Bocsánatkérőén elmosolyodott. Majd olyan hirtelen, ahogy ott termett, odébb is állt. A váratlanul kirobbant verekedésnek sem lett folytatása, bár meggyőződésem szerint Perry került volna ki győztesen belőle. Cecile tekintélyt parancsoló, de diplomatikus fellépésének köszönhetően sikerült leszerelni Stephent, aki úgy kullogott haza, mint egy rossz kisfiú. Menjünk haza! - javasolta Perry, egyik karjával anyánkat ölelve, a másikkal pedig engem. — Ti csak induljatok el! - feleltem. A történtek után nem sok kedvem maradt az otthoni filmnézéshez. — Lemegyek a partra kiszellőztetni a fejem. Holnap kora délelőtt találkozóm lesz Justinnal és Gabriellel, hogy megkezdjük a nyomozást Victoria Happel gyilkosa után.

Perry levette a karját a vállamról. Mi a baj? - kérdeztem. - Hiszen tudod, hogy Justin megkért rá, segítsek a rendőrségnek az ügy felderítésében. Nem szólt semmit, csak bólintott. Mi baja van? Aztán hirtelen megértettem. Csak félt engem. Megpaskoltam a fejét. Biztonságban leszek, Perry. Nem kell aggódnod miattam. Azzal sarkon fordultam, és elindultam a morajló óceán irányába.

Mindig is imádtam a tengert; imádtam a só illatát a levegőben, a homokot a lábam alatt, a szelet, ahogy belekap a hajamba. Justinnal rengeteg időt töltöttünk a parton. Életem első igazi csókját a mólónál kaptam. És akkor jöttem rá, hogy szerelmes vagyok, mikor épp a sétányon andalogtunk kéz a kézben. Még télen is nekivágtunk a dűnéknek, és nagyokat nevettünk, ahogy a szél az arcunkba csapkodta a hajunkat. Akár együtt is maradhattunk volna Justinnal. Ő ezt akarta, és esküdözött, hogy soha többé nem fog félrelépni. Megkönnyítette volna az életemet, ha vele maradok, de az önérzetem nem engedte, így aztán szakítottam vele, és megint én lettem a magányos farkas. Akkor egy teljes hónapig nem mentem le a partra. De most boldog vagyok, hogy megint itt lehetek. Amikor a szakításunk után először lejöttem ide, nagyon rossz volt; sírtam is, de aztán újból birtokba vertem a partot. Lassanként elhomályosultak a Justinhoz fűződő emlékeim, és egyre inkább tudtam élvezni az óceán szépségeit.

Leültem a homokba, és behunytam a szemem. Úgy belemerültem a part felé rohanó hullámok robajába, hogy nem is figyeltem fel a mögöttem közeledő lépésekre. Nem vettem észre, hogy a hátam mögött áll valaki, míg meg nem szorította a vállamat.

AZONNAL KIEGYENESEDTEM. Perry visszahőkölt, mindkét kezét a magasba emelte. - Azt hittem, hallod, hogy jövök. A szívemhez kaptam a kezem. Nem én! Jól rám ijesztettél. Ne haragudj! - Leült velem szemben a homokba. Furán festett, a szeme tompán fénylett, az arca beesett volt, mintha valamilyen megrázkódtatás érte volna. Mit keresel itt? Azt hittem, már otthon vagy. Elfordította a fejét, és a tengert bámulta. A fogyó hold sápadt fénye megcsillant a vízen, és fémes színnel vonta be a fodrozódó hullámokat. Milyen csendes az este, ugye? Alig fúj itt a szél. Kerüli a választ. Vártam egy kicsit, hátha rátér a lényegre. De nem.

-

Furán viselkedsz. Történt valami? — szegeztem neki végül a kér-

dést. Felém fordult. Szombat este Vickivel voltam. Visszahőköltem. Micsoda? Milyen Vickivel? Egy lánnyal voltam szombat éjjel. Tizennyolc éves. Vickinek hívták, a vezetéknevét nem tudom. Vicki, vagyis Victoria. Nagyot nyeltem. Azzal a turistával? Igen, vele. Felvitt a motelszobájába. Hagyd abba! — Az arcom elé kaptam a kezem. Ha nem mondja lovább, biztos nem is igaz, meg sem történt. A King’s Courtyardba. Osszeszorult a gyomrom. Kivel volt itt a lány? - kérdeztem, még mindig reménykedve, hogy talán vicc az egész vagy véletlen egybeesés. Perry arca kifejezéstelen volt, a hangja üresen kongott. Senkivel. A Yummy’sban futottunk össze. Ki volt borulva. A legjobb barátja elárulta, aztán ami miatt idejött hozzánk, szintén nem jött neki össze, meg egyáltalán nem jött neki össze az életben semmi, és így tovább. Én csak fel akartam vidítani, beszélgettünk, aztán meg, tudod... Perry. — Megráztam a fejem. Felhúzta a lábait, állát a térdére fektette. Ebben a pillanatban nem úgy nézett ki, mint a mindig magabiztos bátyókám, hanem egy ijedt kisfiúra emlékeztetett. Mennyi az esélye annak, hogy azon az éjszakán volt a motelben egy másik Vicki is? - kérdezte, s hangja megbicsaklott.

Nem sok — feleltem. Idegesen rágtam a szám szélét. Muszáj volt megkérdeznem: - Tudod, ki tette? Perry megrázta a fejét, és a homokdűnéket bámulta. - Amikor eljöttem tőle, még élt, és sértetlen volt. Ott akart marasztalni éjszakára, én viszont igyekeztem hazaérni, mielőtt anya felfedezi a hiányomat. Így aztán leléptem tőle. - Elhallgatott, majd elcsukló hangon folytatta: - Most pedig halott. Tisztában voltam vele, hogy Perry folyton csajozik, erről azonban nem igazán szoktunk beszélni egymás közt. Nem éreztem szükségét, hogy részleteiben megismerjem a bátyám szerelmi életét. Most azonban muszáj volt rákérdeznem. Nekigyürkőztem tehát: Lefeküdtél vele? Elkapta rólam a tekintetét, és alig hallhatóan mormolta maga elé: Igen. Az orrcimpáim reszkettek az indulattól. Dühös voltam Perryre a felelőtlen viselkedése miatt. Aggódtam a következmények miatt. Anyánk miatt is izgulhattam, nehogy kiboruljon, ha mindez kitudódik. A bátyám kicsapongó viselkedése mindennek az oka! Hiszen még csak nem is ismerted! - robbant ki belőlem. Ő akarta! - Hirtelen felugrott, valóságos homokvihart kavarva maga körül. - Mégis mit vársz tőlem, Clare? Tizennyolc vagyok, és ha adódik egy alkalom, hát nem fogom kihagyni. Ó, fogd már be Perry! - Nem bírtam tovább hallgatni. Kezembe temettem az arcom. Perry visszaült, és egy darabig mindketten hallgatásba burkolóztunk. Lassacskán alábbhagyott a haragom. Végül is igaza volt. A helyében bármelyik srác ugyanezt tette volna. Persze a helyzet komoly, de még rosszabbul is végződhetett volna. Ha ott marad, akár őt is lelőhették volna. Végig sem -

akartam gondolni. Inkább a jelen problémára összpontosítottam. Meg kell óvnom a bátyámat. Látott valaki benneteket, amikor elhagytátok az éttermet? Perry megvonta a vállát. Nem tudom. Zsúfolásig volt a terem. Az év legforgalmasabb hetének szombatján mindenki ott volt. Mégis ki mindenki? Perry a sötét eget fürkészte, mintha legalábbis onnan remélné a választ. Nem emlékszem. Nem jól van ez így, Perry. — Elhallgattam, agyam a felmerülő lehetőségeket latolgatta. — Egyelőre ne szólj róla senkinek! El kell mondanod a rendőrségnek, Clare! Nekik dolgozol. Nincs bejelentési kötelezettségem - szögeztem le határozottan. Rendszereztem a gondolataimat, s már tudtam, mi kell tennem. Együtt voltam vele a halála éjszakáján — mondta Perry. - Én vagyok az első számú gyanúsított. Ha elhallgatod előlük ezt az információt, bűnrészes leszel, vagy minek nevezik. Nem szeretném, ha bajba kerülnél azért, mert nem vagy őszinte a rendőrséggel vagy Justinnal. Felálltam, és lesöpörtem magamról a homokot. Pokolba a rendőrséggel, és pokolba Justinnal is! Első a család. Te csak tartsd a szád! Úton hazafelé Perry mögöttem baktatott, leszegett fejjel, bűnbánóan. Száguldó gondolataimat lépteink dobbanása kísérte. Perry valóban csinált egy marhaságot, én mégsem szaladok a zsarukhoz, hogy zsákmányként odadobjam nekik. Csak az idejüket vesztegetnék vele, ahelyett, hogy az igazi gyilkost üldöznék.

Perrynek semmi köze a gyilkossághoz. Semmi köze, nyomatékosírottam magamban. Vállam felett vetettem egy pillantást a mögöttem bandukoló bátyámra. Nem lehet hozzá köze.

Másnap reggel a telefon valami lehetetlenül korai időpontban szólalt meg. Felvettem és álom ittasan beleszóltam. Halló? Clare, itt Harry Spellman beszél. Rögtön lelültem az ágyban. Lekéstem volna a megbeszélést? A fél éjszakát ébren töltöttem, aggodalmaskodva. Futó pillantást vetettem az órámra. Minden rendben, még csak nyolc óra. Jó reggelt, Mr. Spellman! Szeretnék köszönetét mondani, hogy eljön ma tárgyalni Justinnal és Gabriel Toscanóval. Egyúttal elnézését kérem, de nem leszek ott az irodámban a találkozón. Semmi baj. Bizonyára nagyon elfoglalt. Nem erről van szó, Clare. A nyomozás ezen szakaszában nincs rám szükség. Justin jár el a nevemben. Toscano nyomozót a fia, Gabriel fogja képviselni. Hármójuknak egy csapatként kell dolgozniuk az ügyön. Mr. Spellman rendes ember volt. Amíg Justinnal jártam, a szülei sohasem kifogásolták a... különbözőségemet. Épp ellenkezőleg, hittek bennem. Változott volna valami? Már nem hisznek bennem? — szegeztem neki a kérdést. De igen. Mindig is hittem magában. - Elhallgatott, majd felsóhajtott. - Őszinte leszek magához, Clare. Évek óta ez az első gyilkosság itt, Eastportban. A helyiek körében máris kitört a pánik. Az emberek

bizonyosságot akarnak, látni, hogy a helyzet magaslatán van a rendőrség - nem a tinédzserek, és nem is a helyi médiumok. Tudja jól, hogy tisztelem önt és a családját, de az újabb jelölésemre való tekintettel szeretnék távol maradni bármilyen... támadható helyzettől. Most én sóhajtottam fel. Végül is igaza van. Értem. Toscano nyomozó esetében hasonló a felállás. Ő vezeti a hivalalos nyomozást az ügyben, amúgy meg fenntartással kezeli az ezotcrikus dolgokat. Az igazat megvallva, kifejezetten az én kérésemre engedi a fiát magával dolgozni. Rendben van. Ismételten kérem, bocsásson meg nekem! Remélem, hármójuk munkája eredményes lesz, és ön, Clare, segíteni fog nekünk. Nagyra értékelném.

A megbeszélt időpontban érkeztem a polgármesteri hivatalba. Ahogy ígérte, Mr. Spellman nem volt az irodájában. Csupán Justin és Gabriel álldogált a polgármester íróasztala előtt. Az asztalon egy műanyag tasak hevert, mely rögtön magához vonzotta a tekintetem. Aztán a két fiúra néztem. Így együtt látni őket jobban feldobott, mint a reggel felhajtott diétás kólám. Két ilyen jóképű fickó! Kár, hogy az egyik közülük tökfej. Mindkettőjüknek odabólintottam. - Justin, Gabriel, jó reggelt! Gabriel arcán zavartság tükröződött. - Clare? Te meg hogy kerülsz ide? Majd Justinon volt a csodálkozás sora.

Ti ketten ismeritek egymást? Na, álljunk meg egy pillanatra! - kiáltott fel Gabriel a homlokára csapva. - Clarity Fern. Clare? Clare lenne Clarity Fern? Bár továbbra is mosolyogtam, valamiért rossz előérzetem támadt. Igen, a két személy egy és ugyanaz. Miért? Akkor hát te vagy az a flúgos csaj? Mintha gyomorszájon vágtak volna. Elakadt a lélegzetem. Már telebeszélték a fejét. Még be sem lépett az iskola kapuján, de a többiek már telebeszélték a fejét rólam. Elmondták neki, hogy nem vagyok egy átlagos lány. Elszorult a szívem. Olyan jól indult minden ezzel a sráccal. Justin óta ő volt az első, akire „úgy” tudtam gondolni. Az első pillanattól fogva vonzódtam hozzá, és vette is a lapot. Már kezdtem volna reménykedni, és most tessék, mindennek vége. Ő is csak olyan, mint a többi. Forgott velem a szoba. Valamilyen epés, sértő megjegyzéssel szerettem volna visszavágni, mely képességemet előszeretettel gyakoroltam a suliban, most azonban csődöt mondott a tudományom. Justin keze figyelmeztetően nehezedett Gabriel vállára. Fogd vissza magad, új fiú! Justin, beszélhetnénk négyszemközt pár percet? - Gyűlöltem, hogy a hangom túl ártatlanul és sebezhetően csendült. Kint várok - viharzott ki az ajtón Gabriel. Ahogy becsapta az ajtót, még hallottam, ahogy a foga között szűri a megjegyzést: - Ez nevetséges! Justinhoz fordultam. Mégis mi folyik itt? Justin megadóan a magasba tartotta mindkét kezét, és vállat vont. Mondtam, hogy kemény a srác. -

És akkor már szabad engem sértegetnie? Justin leült, és az asztalra könyökölt. Nem kedveli a médiumokat. De jó. - Tehát a beszólásának semmi köze az osztálytársaimhoz meg a városbeli hírnevemhez. Mi több, Gabriel eleve utálja a médiumokat. Tegnap valójában rólam beszélt, amikor megemlítette Justin hülye ötletét. Beleegyezett, hogy együttműködjön veled, de csak apám határozott közbenjárására. Mintha már nem utáltalak volna eléggé idáig is - forgattam a szemeimet. Ugyan már, Clare! Nem nekem teszel ezzel szívességet. Helyesen cselekszel, ha segítesz. Ebben igaza volt. Ráadásul volt még egy sürgető okom bekapcsolódni a nyomozásba, nevezetesen: meg kell mentenem a bátyámat. Rendben van - feleltem. Nagyszerű! Akkor kezdjünk is hozzá! - Justin kinyitotta az asztalon lévő tasakot, és előhúzott belőle egy pénztárcát, egy rúzst és egy mobiltelefont. - Ezeket nála találtuk. Na, megpróbálod? Vállat vontam, és először a rúzsért nyúltam. Behunytam a szemem. Semmi. Majd az erszény következett. Megint csak semmi. Örültem, hogy Gabriel kiment az előbb. Az eddigi teljesítményem alapján hasznavehetetlennek bizonyultam. Végül a telefonnal próbálkoztam. Azonnal bevillant a látomás. Kezdetben homályos volt a kép, örvénylett minden, nem is láttam tisztán, csak erős indulatokat érzékeltem. Zokogtam. Nem... nem én, hanem Victoria sírt dühében. Megmarkoltam a telefont, és még erősebben koncentráltam. -

Nem birtokolhatod. Éles, sürgető volt a hangja. A távolból hallottam a tompán érkező választ, de nem tudtam kivenni. Nos, nyilván már nem kellesz neki — folytatta Victoria. Engem akar. Zavar volt a vételben. Megpróbáltam kitartani, amíg csak lehetett. Ám Victoria szavai elhalkultak, én pedig kinyitottam a szemem. Mi az? — kérdezte Justin tágra nyílt szemmel. Sikerült elcsípnem valamit. Talán még fontos lehet. - Elismételtem, amit hallottam, miközben az járt a fejemben, hogy Victoria vajon a bátyámról beszélt-e. Nem, nem, hiszen azon az estén találkoztak először, a Yummy’sban. Perry ezt állította. Justin bólogatott, én meg visszatettem a telefont az asztalra. Kis büszkeséget éreztem. Sikerült felderítenem az első szálat. Még a végén hasznomat veszik. Hátrapillantottam az ajtó felé. Megnézem, mit csinál a kemény legény. Sok szerencsét hozzá! - felelte Justin szárazon. Amikor kimentem az irodából, láttam, hogy Gabriel fel-alá járkál a hallban. Próbáltam nem észrevenni, hogy milyen jól néz ki világos bermudájában és sötétkék pólójában. Csakhogy nem tudtam kiverni a fejemből, hogy flúgosnak nevezett az imént. A látomásom felvillanyozott. Visszatért az önbizalmam, és felkészültem, hogy szembenézzek Gábriellel. Tekintve, hogy a találkozónk eleve rosszul kezdődött, most barátságosan indítottam. Hallottam, hogy fenntartásaid vannak a közös munkánkkal kapcsolatban - fogtam bele a mondókámba. - Talán ha megismertetnélek a szakterületemmel, nem lennél ilyen bizalmatlan. Gabrielnek nem akaródzott a szemembe néznie. Kötve hiszem.

Jó, akkor hangnemet váltok. Felkaptam a vizet. Összeszedtem magam, és szembefordultam vele, ugyanúgy, ahogy Tiffanyval, Millyvel, Frankie-vel, vagy bárki mással, ahányszor csak szükség volt rá. Egyetlen fegyverem van ellenük. A szavak ereje. - Figyelj, vágom ám, hogy semmi kedved egy médiummal dolgozni. Elhiheted, nekem sincs kedvem egy seggfejjel dolgozni. Gabriel felvonta a szemöldökét, leesett az álla a döbbenettől. Spellman polgármester úr határozott kívánságára veszek részt a nyomozásban, akárcsak te. Szóval, hogy is legyünk egymással? Én nem keresztezem a te utadat, de te se keresztezd az enyémet! Gyorsan megoldjuk ezt az ügyet, aztán soha többé nem kell beszélnünk egymással. Megegyeztünk? Elismerést láttam felvillanni a szemében. Egy pillanatig csak bámult rám, miközben szórakozottan pörgette a mutatóujján a kulcscsomóját. — Azt hiszem, most elviszlek a motelbe, és hagylak dolgozni. Aztán hazafuvarozlak. Elindult, és intett, hogy kövessem. Néhány lépéssel lemaradva mentem utána, mert szükségem volt egy percre, hogy összeszedjem magam. Remegő kezemet a zsebembe süllyesztettem, és nagyokat lélegeztem. Az előbbi szóváltásból én kerültem ki győztesen, és ezzel kivívtam magamnak némi tiszteletet. De a felszíni hősködés ellenére a szívem tele volt keserűséggel. Mert továbbra is én voltam Clare Fern, a magának való médium csaj, akinek a családja sem normális. Pedig ha az emberek leszednék végre a rám aggatott jelzőket, meglepődve fedeznék fel alatta az átlagos lányt. Aki nem akar folyton hadakozni azért, hogy elfogadják olyannak, amilyen. Aki arra vágyik, amire mindenki más. Hogy szeressék.

A KING’S COURTYARD L ALAKÚ ÉPÜLET, melynek lakosztályai a kültéri medence körül helyezkednek el. A szobákat vízre néző kilátással hirdetik, a vendégek azonban a saját autójukon kívül egyebet nemigen láthatnak az ablakukból. Az emeletes épület földszintjén volt Victoria Happel szobája, a 108-as - a recepciótól legtávolabbra, a sarokban. A motelszoba ajtaja sárga rendőrségi szalaggal volt lezárva. Megálltam mellette, és vártam, hogy Mr. Karótnyelt visszatérjen végre az irodából. Tegnap még Gabriel hatalmas érdeldődést mutatott irántam - flörtölt velem, és villogtatta tökéletes mosolyát. Ma pedig úgy viselkedik, mintha szabályosan undorodna tőlem. Karba tett kézzel türelmetlenül toporogtam. Végül megjelent egy görnyedt, hórihorgas férfi társaságában, aki a kezében szorongatott kulcsokból ítélve a motel igazgatója lehetett.

Ide jövet Gabriel elmondta nekem, hogy az apja előre beszólt a motelbe, hogy érkezik majd egy rendőrségi „gyakornok”, aki készít még néhány fotót. Most már igazán szeretném tudni, mikor adhatom ki újból a szobát - szólalt meg az igazgató. Gabriel elvette tőle a kulcsot, és félrehúzta a sárga szalagot. - A szoba még mindig bűnügyi helyszín. Tájékoztatni fogjuk a fejleményekről. De értse meg, hogy vannak, akik felárat fizetnének, csak hogy itt éjszakázhassanak. Katasztrófaturisták, tudja. Ez beteges - vetettem oda. Gabriel szigorú pillantást vetett a motel igazgatójára, mire az bólintott, és elsomfordált. Gabriel lépett be elsőként a szobába. Én szorosan a nyomában voltam, s éreztem, hogy remeg a gyomrom az idegességtől. Mintha kívülről láttam volna magam egy film vagy egy álom szereplőjeként. Újból eszembe jutott, milyen furcsa is az életem, hiszen a velem egykorú lányok ilyenkor vagy otthon vannak, vagy a barátaikkal lógnak valahol, esetleg tévéznek, illetve a barátjukkal cseverésznek telefonon. Én pedig épp egy gyilkosság helyszínén vagyok. Gabriel becsukta mögöttem az ajtót. A sötétítők be voltak húzva, a szoba nagy része homályba borult. Gabriel felkapcsolta a villanyt. Ez volt az áldozat szobája - mondta. Kösz az információt, lángész! Körülnéztem. Tipikus, olcsó motelszobában álltunk. Egy nagyméretű ágy („A Kings Courtyardban Önnek kijár: lakjon nálunk, mint egy király!”), éjjeliszekrény, a tetején lámpával, telefon, egy ébresztőóra és egy kis tévékészülék az öltözőasztalkán. Piszkosszürke falak, az ágy felett ferdén vitorlást ábrázoló silány festmény.

Gabriel felsóhajtott. Szóval, mivel is foglalkozol te valójában? Hallottál már a retrokognitív pszichometriáról? Nem én. Ez a képesség lehetővé teszi, hogy érzékeljek vagy akár lássak múltban történt eseményeket. Ugyanis én rendelkezem ezzel a képességgel. Megérintek egy tárgyat, összpontosítok, és előfordul, hogy látom az eseményeket, melyek akkor történtek, amikor valaki más kezében volt a tárgy. Aha, előfordul, hogy látod. Pontosan. Nem sikerül minden alkalommal, de ez nem azt jelenti, hogy ez nem igaz. Nem állítottam, hogy nem igaz. Nem kell tisztánlátónak lenni ahhoz, hogy tudjam, mit gondolsz erről az egészről. Elég, ha nem vagyok hülye. Láttam, hogy majdnem elmosolyodik, de aztán eszébe juthatott, hogy mi valójában hadban állunk egymással, így aztán szigorú arckifejezést öltött. Nálad a pont. Majd leülök ide a sarokba, és csendben figyellek - huppant le egy székre. Oké. Szabad megfognom a tárgyakat? Igen. Először a fürdőszobába mentem, és átfuttattam a kezem azon, ami az utamba került: a zuhanyfüggönyön és a hideg-meleg vizes csapokon a mosdón. Nem éreztem semmi különöset, csak elmosódott képeket láttam, ahogy a vendégek végzik napi tevékenységüket. Kimentem a nagyszobába, leültem az ágy szélére, és a kezemet az ágy végébe hajtogatott takaróra tettem. Abban a pillanatban mintha egy rossz minőségű pornócsatorna homályos képei villantak volna fel

előttem. A plasztikus látványtól azonnal a fejem búbjáig elvörösödtem. Felpattantam, de szerencsére Gabriel nem vett észre semmit. Amikor megérintek egy sokak által használt tárgyat, a vízió elmosódott hullámokban tör rám, sokszor kivehetetlenül. Reménykedtem, hogy kiderítek valamit Victoriáról, mivel ő volt a szoba legutolsó lakója. De abból, amit az imént láttam, nyilvánvaló volt, hogy az ágytakarót itt nem sűrűn mossák. Muszáj találnom egy felületet, ahol megmaradt a lány érintésének a nyoma. Tekintetemmel a távirányító után kutattam, és meg is találtam a tévé tetején. A kezembe vettem, behunytam a szemem, és koncentráltatn. Nem láttam semmit, viszont hatalmas csalódottságot érzékeltem. Nem érzel valamit a távirányítón? - kíváncsiskodott Gabriel. Ennyit arról, hogy csendben fog ülni egy sarokban. Egyáltalán nem. Nem csoda, hiszen nem is használhatta. Ugyanis rossz a tévé. Panaszt is tett miatta a recepción a halála éjszakáján. Ez megmagyarázza a tömény bosszúság érzését, ami elöntött, amíg tartottam. Hát ez tényleg pech! - feleltem. Miért? Ha működött volna a tévé, a lány itthon marad, és megnézi a szombat esti sorozatot. Nem ment volna el a Yummy’sba. És főleg nem halt volna meg. Gabriel vállat vont. Nem tudhatjuk előre a jövőt. - Teljesen igazad van. Félrebillentette a fejét. Várjunk csak, te médium létedre azt állítod, hogy nem láthatjuk a jövőnket?

Így van. - Odamentem a fésülködőasztalhoz, és mindegyik fiók fogantyúját megérintettem. Miért nem? Megvontam a vállam. Sohasem találkoztam olyannal, aki látná. És elhiheted, ha a városunk ütődött lakosságából bárki is a jövőbe látna, már tudnánk róla. Mi a helyzet az új jövevénnyel, Madame Maslowal? Ócska ripacs - vágtam rá. Gabriel felnevetett. Egyik kutya, másik eb. Én nem vagyok csaló! - Hirtelen elegem lett belőle, hogy folyton meg kell védenem magam ennek az idiótának a megjegyzéseitől. Hiába van mély, érdes hangja és izmos teste, attól még idióta marad. Nem gondolod, hogy kissé álszent hozzáállás a részedről mások hitetlenkedő megjegyzéseit durván visszautasítani, míg te hasonló módon ítéled meg ezt a Madame Maslovot? - szegezte nekem a kérdést Gabriel. Be kellett ismernem - magamban -, hogy ebben igaza van. Neki viszont be nem vallottam volna. Csípőre tettem a kezem. Megtennéd nekem, hogy csendben maradsz, hogy koncentrálni tudjak? Vigyorgott, de engedelmeskedett. További húsz percet vizsgálódtam a szobában, de nem jutottam semmire. Szükségem lett volna egy felületre, amit Victoria Happelen kívül mások még nem tapogattak össze, de ennek felkutatása akár egy egész napot igénybe vett volna. Indulhatunk? - kérdezte reménykedve Gabriel. Ekkor eszembe jutott valami. -

- Vannak helyszíni fotóitok? - Igen, éppen itt is vannak nálam a farzsebemben. Felsóhajtottam. Ó, a nagyokos! - Tehát készültek helyszíni felvételek? Igen. Mire vagy kíváncsi? - Látnom kell, milyen helyzetben találták meg a holttestet. Megdermedt, és az ágyra bámult. Láttam a képeket. Emlékszem rá. A lány az ágyon feküdt. Elhallgattam. Muszáj rekonstruálnom. - Tessék? Felkapaszkodtam az ágyra. Az ágyneműt már lehúzták, valószínűleg a vérnyomok további vizsgálata miatt. Hanyatt feküdtem a matracon, és a mennyezetre bámultam, ahogy tehette Victoria Happel is mindössze három nappal ezelőtt. Igazíts abba a pozícióba, ahogy megtalálták. Lehetőleg minél pontosabban! Gabriel megrázta a fejét. Ez beteges. Kérlek, segíts! Aztán mára végeztünk is egymással. Semmi értelmét nem látom. Sőt, már az is megfordult a fejemben, hogy időfecsérlés ez az egész. Már nem figyeltem rá. Valami nem stimmelt. Észrevettem egy apró, fekete, kör alakú foltot a hófehér mennyezeten. Mi lehet az? - kérdeztem hunyorítva, inkább csak magamtól. Micsoda? - Gabriel követte a tekintetemet a mennyezetre. Nem látok semmit.369 Felálltam az ágy tetejére, és lábujjhegyen egyensúlyozva a folt felé nyúltam. Most már láttam, mi az. Belemélyesztettem az ujjam.

Egy lyuk van a plafonon - állapítottam meg. Gabriel felpattant az ágyra, és megvizsgálta a nyílást. Ez nem természetes repedés. Inkább egy fúrótól származik. Ezen keresztül a felettünk levő szoba lakója tisztán láthat mindent, ami az ágyon zajlik — jegyeztem meg. Gabriel bólintott. Ki kell derítenünk, ki tartózkodott abban a szobában. - Megrázta a fejét. — Hogyhogy apám nem vette ezt észre? A papád vette a fáradságot, hogy az ágyra feküdjön, és az áldozat szemszögéből nézze a helyszínt? Nem. Akkor talán mégsem hiába fecsérled itt velem az idődet - vágtam vissza keserűen. Elvörösödött. Bocsánatot kérek. Remekül vágtál vissza. Köszönöm. Játékosan letaszítottam az ágyról, én pedig visszafeküdtem a matracra. Még nem végeztem. Beállítanál abba a helyzetbe, ahogy a lányt megtaláltátok? Vállat vont. Persze. Fölém hajolt, kezeit a vállamra tette. Rögtön elöntött a forróság. Örültem, hogy nem gondolatolvasó, mert az egyetlen dolog, ami megfordult a fejemben, az volt, hogy milyen veszedelmesen jóképű srác. Aztán meg arra is gondoltam, hogy milyen lehetetlen vagyok, hogy ezen a helyen és pont most ilyenen jár az eszem. De nem tehettem róla. Nem irányíthattam az érzéseimet. Felnéztem sötét szemére, félig nyílt ajkaira, melyek olyan közel voltak az arcomhoz. -

Aztán váratlanul megfordított, akár egy palacsintát a serpenyőben. Hé! - csattantam fel, de a hangomat elnyelte a matrac. Hason fekve találtak rá — mondta. Óvatosabban is csinálhattad volna! Rendben van, többet nem nyúlok hozzád. Majd inkább instruállak. Fordítsd jobbra a fejed! Engedelmeskedtem, majd vettem egy mély lélegzetet. Húzd magad alá a bal karod! Kellemetlenül éreztem magam. Kizárt dolog, hogy a lány így aludt volna. Valószínűleg fel akart kelni, majd a lövés után a karjára esett. Tárd szét jobban a lábaidat! Még jó, hogy már nem a kezével igazgat el! - Tedd a jobb kezed az éjjeliszekrényre! A telefon mellé? - tudakoltam. Ne olyan messzire! Ne teljesen a szekrény tetejére, inkább a szélére! Szétnyitottam a tenyerem, és finoman a faborításra helyeztem. Lassan lehunytam a szemem, s közben összpontosítottam. A szoba hirtelen elsötétült, pedig Gabriel nem is kapcsolta le a villanyt. Előttem pedig feltárultak a múlt eseményei. Csend és sötétség. Egyenletesen lélegzem. Fáradt vagyok. Elégedett és kimerült. Egész jól végződött az éjszaka. Hallom, ahogy a gömbkilincs kattan egyet, majd elfordul. Elmosolyodom. Felemelem a fejem, és megszólalok. Nem volt elég,? Fel akarok támaszkodni a könyökömre, amikor hangos csattanást hallok. Hatalmas fájdalmat érzek, aztán megszűnik körülöttem a világ. Hirtelen kinyitottam a szemem. Láttam - mondtam elfúló hangon.

Mit láttál? — kérdezte Gabriel. - A gyilkosságot. - Felültem, kezemet a szívemre szorítottam, mintha le akarnám csillapítani. - Láttam, hogy történt. A lány hason feküdt, félálomban. Hallotta, ahogy valaki bejön a szobába. Fel akart ülni, és azt kérdezte: „Nem volt elég?” Aztán lelőtték. Ki volt az? Ki lőtte le? Megpróbáltam felidézni a látomást. Balra érzékeltem egy árnyat. Igen, ott állt a gyilkos a lövés pillanatában. Folytasd! - unszolt Gabriel. Ujjaimat a halántékomra szorítottam. Teljes sötétség volt a szobában. Csupán egy árnyalakot tudtam kivenni. Azt sem tisztán. Gabriel csalódottan felsóhajtott. Ez azért elég kézenfekvő, nem igaz? Legurultam az ágyról, és szembefordultam vele. Nevezz csalónak, ha úgy tetszik! Mégis miért találnék ki ilyeneket? Számolni kezdte az ujjain az indokokat. Reklám a családi vállalkozásotoknak. Pénz. Saját tévéműsor. Ki tudja? Mivel tudnám neked bizonyítani, hogy nem hazudok? Mélyen a szemembe nézett. Oldd meg az ügyet! -

EGÉSZ ÉJJEL RÉMÁLMOK GYÖTÖRTEK. Ahogy az ágyamban hánykolódtam, újból és újból megjelent előttem a gyilkosság helyszíne. Nem volt elég? Nem volt elég? Nem volt elég?? Íme, amit tudok. Victoria Happel halott. Fejbe lőtték, miután a bátyámmal szerelmeskedett. Perry elhagyta a szobát, valaki más pedig bement oda. Victoria azt hitte, hogy a bátyám az. De nem ő volt. Ő nem lehetett. Perry nem gyilkos. A hálószobám homályában ismételgettem ezt magamban, mint egy mantrát, miközben megpróbáltam újra álomba szenderülni. A következő álmomban az erdőben bolyongtam, fogalmam sem volt, merre menjek, míg végül a fáradtságtól lerogytam a földre.

Mozdulatlanul tűrtem, ahogy a bogarak fel-le futkároznak rajtam. Nem sikoltoztam. Nem is ébredtem fel. Mert az álmomban tudtam, hogy csak álmodom, és azok a zsizsegő, csipdeső kis erdei teremtmények csupán mardosó kételyem jelképezik. Ugyanis kételkedtem Perryben. Szoktam nézni híreket. Olvasok újságot. És a legtöbb esetben a gyilkos az, akit utoljára láttak az áldozattal. Perry viszont a bátyám, és semmi oka nem volt rá, hogy ilyet tegyen. Ráadásul meg is esküdött nekem, hogy Victoria még életben volt, mikor ő elhagyta a szobát. Perry sohasem hazudik? Ezernyi bogár zsongott kárörvendőn a fülembe, mulatva naivitásomon. Eszembe jutottak a bátyám történetei, amiket a lányoknak szokott előadni a sebhelyéről, meg egyéb viselt dolgairól. Hazugságok, igen, de ártalmatlan hazugságok, csak hogy hódítson velük. Azoknak a lányoknak hazudik, akik nem számítanak neki. Nekem nem szokott hazudni - feleltem magamnak. Épp most mondtad ki. Perry semmibe veszi a lányokat - kántálta a belső hang. - Az egyik lányt dobja a másik kedvéért, nem számítanak neki. Az életük sem. Hallgass! - A hangom olyan erősen visszhangzott az erdőben, hogy felriadtam, és felültem az ágyban. Az utóbbi szót a valóságban is kiejtettem. Az ajtó nekivágódott a falnak, ahogy anya berobbant a szobámba. Jól vagy? - Csodálkozva nézett körül. - Miért vagy még mindig ágyban? Az ébresztőórára hunyorítottam. Tíz óra volt. Bocs, anya - dörgöltem meg a szemem. - Máris kelek. Találkoztál ma már a bátyáddal?

Még nem, miért? Anya felsóhajtott, és a keze ökölbe szorult. Perry tudja, hogy téged leköt a rendőrségi munka, ezért megígérte, hogy egész nap dolgozik majd velem. Ma nagy forgalomra számítok, mert tűzijáték lesz a parton. Sok lesz a járókelő, növelhetjük a bevételünket. Már be is esett egy vendég, Perry meg lelépett. Kiűztem a fejemből a bátyámmal kapcsolatos rémálmokat. Most nem töprenghetek ilyeneken. Lerúgtam a takarót, és átvetettem magam az ágyon. Megcsinálom én veled a szeánszot. Anya arca felderült. Tényleg? Nem gond? Tudom, mennyire elfoglalt vagy. Belefér. Gabriel még nem hívott. - Felálltam, és nyújtózkodtam egy nagyot. - Öt percet kérek. Mivel zuhanyozásra már nem maradt időm, csak egy kis hideg vizet lötyköltem az arcomra, a hajamat pedig lófarokba fogtam. Magamra kaptam egy szürke pólót meg egy sötétkék sortot, s feldobtam egy kis szájfényt. Ahogy leszaladtam a lépcsőn, megakadt a szemem a reggeli újságon. A kávézóasztalkán feküdt összehajtogatva, rajta a főcím: Új NYOMOK VEZETNEK A HALOTT TINÉDZSER GYILKOSÁHOZ. Felkaptam a lapot, és alaposan szemügyre vettem Victoria Happel fényképét. Annak ellenére, hogy a látomásaimban már szerepelt, az arcát még nem láttam, hiszen pont az ő szemszögéből láttam az eseményeket. Victoria nem úgy festett, mint egy tipikus tizennyolc éves. Modellalkatú volt, hosszú, sötét hajjal, buja testtel, hívogató barna szemekkel, melyek összességében érettebbnek mutatták a koránál. A szája sarka mosolyra húzódott, én pedig sajnálattal néztem. Soha többé nem fog mosolyogni. -

Anya köhintett egyet a nappaliból, mire lecsaptam az újságot, és odasiettem. A díszlet meg volt komponálva - félhomály, halk zene, a gyertyaláng imbolygó fénye. Ügyfelünk, egy nálam alig valamivel idősebb lány, a jöttömre ültében kiegyenesedett. Kinézete alapján nagy szüksége lett volna egy alapos zuhanyra meg egy kiadós alvásra. Talán még az enyémnél is nehezebb éjszakája volt. A fiam jelenleg nincs itthon - fogott bele anyám -, úgyhogy a lányom csatlakozik hozzánk. A lány kifejezéstelen tekintettel, lassan bólintott. Hogy hívják? - kérdezte anya. - Joni - suttogta alig hallhatóan. Hosszú, barna haja ziláltan lógott az arcába, szakadozott körmét zavartan piszkálta. A többi tövig le volt rágva. Honnan szerzett tudomást rólunk? - kérdeztem. Láttam egy szórólapot a belvárosban. Nemrég elveszítettem egy barátomat. - Egy pillanatra beszippantotta a szája szélét, mintha nem tudná, hogyan folytassa. - Azért vagyok itt, hogy megtudjam, haragszik-e rám. Libabőrös lett a karom annak hallatán, hogy elveszítette a barátját. Maguk ketten veszekedtek - mondta anya. Joni anyára kapta a pillantását. Honnan tudja? - Aztán elpirult. - Ja persze, hiszen médium. Bocsánat. Csak... nem gondoltam volna, hogy létezik ilyen. Akkor mit keres itt? - kérdeztem tőle. Megvonta a vállát. Valahol reménykedtem benne, hogy igaz lehet, amit hirdetnek. Ha meg nem az, akkor is segít, ha beszélhetek róla. Meg tudtam érteni.

Szükségem lenne egy tárgyra, hogy a kezemben tartsam. Így működik a képességem. Élénken bólintott, majd előhúzott egy tárgyat a zsebéből, és átadta nekem. A gyertyafény elé emeltem. Egy nyaklánc volt, közepén medállal. Egy félbetört szív, rajta felirat: LEGJOBB BARÁTOK. Ahogy láttam, a szív másik fele Joni nyakában himbálózott. Tenyeremre fektettem a medált, és ráhangolódtam a belőle áradó érzelmekre és vibrációra. Leginkább szomorúságot és haragot érzékeltem. Te elárultad a barátodat — váltottam tegeződésre, és ránéztem. - Most pedig a barátod halott. Joni arcán legördült egy könnycsepp. - Az én hibám. Vicki miattam halt meg. Vicki. Anyával mindentudó pillantást váltottunk: Igen, az a Vicki. - Felgyorsult a szívverésem. Ez a lány az összes kérdésünkre megadhatja a választ. Nem értem, miért hibáztatod magad - mondtam Joninak. Nem nézett rám, úgy hadarta: El sem jött volna a városba, ha nem miattam van az egész. De hát... elmenekült. Előlem, meg az elől, amit tettem. - Zihálva törtek fel belőle a szavak. - Ha nem történt volna meg az egész... ha jó barátként viselkedtem volna... még mindig élne. Kezdd az elején! - Hüvelykujjammal megdörzsöltem a medált, mire beugrott egy név. - Kezdd... Joellel! Joni szemében félelem villant. Erre a nyakláncból jöttél rá? Óvatosan bólintottam. Joni hátrébb húzódott a székén. -

- Joel Vicki barátja volt. Mind ugyanabba a középiskolába jártunk. Idén végeztünk. De Joel... megcsalta őt. Velem. Tipikus eset. Mi másért is vannak a barátok? Legalább most kiderült, honnan jöttek a vízióim, amikor Victoria telefonját tartottam a kezemben. Felidéztem magamban a lány dühös szavait. Nos, nyilván már nem kellesz neki. Engem akar. Bűntudatom volt miatta - folytatta Joni. - Megmondtam Joelnek, hogy el fogom mondani Vickinek. El akarta hallgatni, de anya közbeszólt: Erre Joel bedühödött. Joni bólintott. Nekilökött a falnak. Felsértette a karom. Azt mondta, hallgassak. Igazság szerint sohasem akartam elmondani a dolgot Vickinek. Nem szerettem volna megbántani, sem pedig felrúgni a barátságunkat. Akkor miért fenyegetőztél, hogy kifecseged? - kérdeztem. Rá akartam ijeszteni. Azt reméltem, akkor talán ő maga fogja elmondani Vickinek, vagy éppenséggel kirúgja. Tehát azt akartad, hogy Vicki megtudja az igazat, de nem volt hozzá bátorságod, hogy te magad mondd el neki - állapítottam meg. Anya az asztal alatt megszorította a térdem, én pedig tudtam, hogy le kell állítanom magam. Még akkor sem sértegethetjük az ügyfeleinket, ha azt látjuk, hibát követtek el. Igazad van - felelte Joni. - Sohasem volt nála jobb barátnőm, és látod, mit tettem vele. Jobbat érdemelt volna, mint én és Joel. Joni válla megrázkódott, ahogy a kezébe temette az arcát. De aztán összeszedted a bátorságod, hogy elmondd neki vigasztalta anya.

Joni szipogva ránk emelte a tekintetét. Akkor már azt akartam, hogy Joel tűnjön el Vicki életéből. Ha velem képes volt dulakodni, ki tudja, mit tett volna, ha a barátnőm szakít vele. Megállás nélkül járt az agyam. Talán Joel meglátta Victoriát Perryvel azon az éjszakán, és féltékeny dühében megölte a lányt. Hirtelen megkönnyebbülést éreztem. Egyrészt, mert nem Perry tette, másrészt hogy Joel nem végzett a bátyámmal is. Néhány percnyi csend nehezedett a szobára. Majd Joni folytatta: Azt akartam, hogy szakítsanak. Vicki akkor már tudta, hogy Joel megcsalta őt, és az elutazása előtti éjszaka nagyon összevesztek. Vicki szakított is Joellel. Talán hallgatnom kellet volna, de azt hittem, jobb, ha tiszta vizet öntünk a pohárba. Így elmondtam neki, hogy Joel velem csalta meg. Vicki hogy fogadta a hírt? - kérdeztem. Őrjöngött. — Joni megfogta a nyakában lógó medált. - Akkor adta vissza a szív másik felét. Azt mondta, többé nem vagyunk barátok. És már nem is leszünk azok. - Joni magába roskadt. — Vicki elutazott. Arra számítottam, hogy a hosszú hétvége után talán lenyugszik egy kicsit, aztán ha visszatér, szót értek vele. Hogy még a barátságunkat is helyrehozhatjuk. De már soha többé nem találkozunk. Tényleg egyedül érkezett ide? - tudakoltam. Úgy tudom, igen. - Joni vállat vont. - Bár ez egyáltalán nem vallana rá. Ismert itt valakit? — kérdezte anya. Nem tudok róla, de... Előredőltem. De mi?

Hetekkel azelőtt, hogy elromlottak volna köztünk a dolgok, úgy éreztem, Vicki titkol előttem valamit. Már kezdtem azt hinni, rájött, mi folyik Joel és köztem. De akkor még nem tudhatta. Valami mást titkolhatott. - Joel tudott róla, hogy Vicki idejön? - kérdeztem. Nem, de nem volt nehéz kideríteni. A mamája elmondta, hova ment. Lehetséges, hogy Joel utánajött, és... Megölte? - fejezte be helyettem a mondatot Joni. - Elképzelhető. Nem tudom, ki más tehette volna. Vickit mindenki szerette. Csak nem volt szerencséje, és rosszul ítélte meg az embereket. Nézd meg, kit választott a barátjának és a legjobb barátnőjének. - Lesütötte a szemét. - Túl naiv volt. Beszélned kell a rendőrökkel - mondtam. - El kell mondanod, amit tudsz. Visszahőkölt. Nem. Nem akarok belekeveredni. Kíváncsi voltam, rá tudom-e beszélni, de anya egyetlen pillantásából tudtam, mi a helyzet. Anya olvasott a gondolataiban, és azok kizárólag a menekülés körül jártak. Csakhogy nem tűnhet el. Muszáj beszélnie a rendőröknek Joelről, mielőtt Perry a gyanúsítottak listájára kerül. Szerencsére Gabriellel a közös munka miatt már cseréltünk telefonszámot. Az asztal alá csúsztattam a kezem, és bepötyögtem egy SMS-t. -

AZONNAL VONULJATOK KI HOZZÁNK!

Anyám megkínálta Jonit egy pohár vízzel, amit a lány nyomban felhajtott, én pedig a medáljából szerzett, a korábbiaknál kellemesebb információkkal marasztaltam.

Látlak titeket Vickivel. Egyformán öltöztetek, fehér blúzban vagytok, amihez mindketten fekete csokornyakkendőt viseltek. Sugdolóztok és nevetgéltek. Igen, hoszteszek vagyunk - válaszolta Joni, jelen időben beszélve halott barátnőjéről. — Divatos partikon, rendezvényeken dolgozunk. Rendesen megfizetik, és még jól is érezzük magunkat. Joni látszólag szívesen idézte fel az emlékeket, de aztán nyugtalankodni kezdett, végül felpattant a székről. Jöjjön vissza, ha szüksége lenne még egy szeánszra, vagy ha csak egyszerűen beszélgetni akar! - kísérte ki anya a lányt a nappaliból. Ekkor feltárult a bejárati ajtó, és Anthony Toscano lépett be rajta Gabriel társaságában. Gabriel sötét szemében aggodalom tükröződött, amiből leszűrtem, hogy az üzenetem nem volt elég egyértelmű. Úgy is értelmezhette, hogy bajban vagyok. És tessék, ő maga rohant ide hozzám, ahelyett, hogy mást küldött volna. Igyekeztem kiverni ezt a fejemből, meg azt is, hogy milyen jól néz ki megint, és próbáltam az adott helyzetre koncentrálni. Toscano nyomozó! - szólítottam meg Gabriel apját. — Köszönöm, hogy eljött. Joni azonnal hátrált egy lépést. Joni - fordultam Gabrielhez - épp az imént végzett a szeánszunkon. Victoria Happel a legjobb barátnője volt. Megkért, hogy hívjam át önöket, hogy megoszthassa az információit. Elsősorban Victoria volt barátjával kapcsolatban. Joni rám meredt; láthatóan fel volt háborodva rajta, hogy átvertem. Egy kis bűntudatot azért éreztem. Ő viszont elárulta a legjobb barátnőjét. A legkevesebb, amit megtehet, hogy rászán néhány percet, és megosztja a rendőrséggel, amit tud. így Perry tisztázhatja -

magát, és lezárhatjuk az egész ügyet. Joninak voltaképp örülnie kellene, hogy a helyes útra tereltem. Toscano nyomozó szelíden megfogta Joni karját. Ezt megtárgyaljuk gyorsan a rendőrségen, aztán mehet is. Hát persze - motyogta. Mielőtt elmentek, Gabriel hozzám fordult. Ebédelhetünk együtt a Yummy’sban egy óra múlva? Meg kell beszélnünk néhány dolgot. Rendben - feleltem, miközben azon morfondíroztam, milyen dolgokra gondol, és vajon van-e közük Perryhez. Miután elmentek, anya becsukta az ajtót, és sóhajtva huppant le a kanapéra. Ugye, jól tettem, hogy áthívtam Gabrielt és a papáját? - tettem fel a kérdést. - Ugyanis Joni magától nem mondta volna el, amit tud. Le akart lépni, mert ahhoz már túl önző, hogy foglalkozzon az üggyel. Valóban le akart lépni - bólintott anyám. — Nem akar részt venni a nyomozásban sem. Nem akar beszélni a rendőrséggel. Joeiról egész biztosan nem akar beszámolni. De nem azért, mert önző. Akkor miért nem? Azért, mert fél.

AMINT BELÉPTEM A YUMMY’SBA, első dolgom volt, hogy felderítsem a gaz pincérnőket, de szerencsére Miss Repedtsarkú ma nem dolgozott. Gabrielt a szokásos, azóta törzshelyévé vált bokszban találtam. Mikor meglátott, megvillant a tekintete, de aztán megint felvette azt az erőltetetten hivatalos arckifejezést. Leültem vele szemben. Miről akartál velem beszélni? Őszinte csodálkozással vonta fel a szemöldökét. Nem is köszönsz? Meg sem kérdezed, hogy vagyok? Nem, mert úgy gondoltam, felesleges udvariaskodnunk egymással, ha egyszer úgysem vagyunk jóban. Így aztán vállat vontam, és az étlapot kezdtem tanulmányozni. Néhány perc hallgatás után Gabriel megköszörülte a torkát. Tegnap a polgármesteri hivatalban észrevettem, hogy milyen jóban vagytok Justinnal. Van valami köztetek?

-

Nincsen. - Eszem ágában sem volt beszámolni neki a történ-

tekről. És nem is volt? Mi folyik itt? Először kikezdett velem. Utána a fülébe jutott, hogy tisztánlátó vagyok, mire úgy kezelt, mint egy bűnözőt. Most pedig féltékenykedik Justinra. Nála csak múló érzelem minden? Felpillantottam az étlapról. — Miért nem a papád dolgozik velem ezen az ügyön? Miért téged küldött maga helyett? Egyébként meg mi a bajod a spiritisztákkal? Megrándult az állkapcsa. — Magánügy. Az is magánügy, ami köztünk történt Justinnal. - Újból belemélyedtem az étlapba. Csendben üldögéltünk, míg a pincérlány felvette a rendelésünket, majd elvitte az étlapokat, pedig olyan jól el lehetett takarni velük az arcot. Előhalásztam a mobilomat a sortom zsebéből, és küldtem egy üzenetet Perrynek. Hol lehet? Nem mintha annyira nyomozni akartam volna. De a szeánszot mi mindig rendkívül komolyan vettük. Nem vallott Perryre, hogy szó nélkül faképnél hagyja anyát, pláne ebben a rá nézve is kiélezett helyzetben. A pincérlány kihozta az italunkat, én pedig nagyot kortyoltam az üdítőből. — Hogy haladnak a dolgok Jonival? - kérdeztem kicsivel később. - Beszélt a papádnak Joelről, a barátjáról? Hogyne, ő most a fő gyanúsítottunk. Mihelyst megtalálják, hozzák is be kihallgatásra. Egyenesen a szemébe néztem. Nekünk köszönhetitek anyával, hogy Joni hajlandó beszélni. Egyébként menekült volna. Nem akart belekeveredni az ügybe. —

Gabriel megdörzsölte az állát. Képzelem! Ti pedig azt gondoltátok, hogy a legjobb barátnő, pláne ha még bűntudata is van, a segítségünkre lehetne. A jégkockák nekikoccantak a pohár falának, ahogy a szívószálammal megkevertem az italomat. Anyám elárulta nekem, hogy Joni fél Joeltől. Joni ezt mondta volna? Mondta? Én nem így fogalmaznék, de amennyiben nagyobb veszekedés nélkül túljutunk ezen az ebéden, nem fogom vele közölni, hogy anyám Joninak a gondolataiból olvasta ki ezt az információt. Szerencsére megérkezett az ebéd, így megmenekültem a válaszadástól. Gabriel beleharapott a szendvicsébe, én pedig egy kis műanyag tálkából öntetet csurgattam a salátámra. - Van egyéb fejlemény is az ügyben? - tértem vissza az eredeti témánkhoz. Várt egy pillanatig, míg lenyeli a falatot. Kiderült, hogy a Yummy’snak van egy biztonsági kamerája az épület sarkára szerelve. A parkolóra néz. Majdnem félrenyeltem a salátát. Az a kamera felvehette Perryt, ahogy Victoriával távozik az étteremből. Tényleg? Három évvel ezelőtt szerelték föl, amikor elegük lett belőle, hogy mások teletömik a kukáikat. De sohasem fejlesztették a technikát. Egy őskövület, még mindig VHS-kazettákat használnak benne. - Rosszallóan ingatta a fejét ilyen technológiai lemaradás hallatán. - A főnök naponta cseréli a kazettákat, és egy hétig őrzi meg a rajta lévő felvételeket. Arról az éjszakáról meg egyáltalán nincs meg az anyag. Az iroda ajtaját nem zárják, nem is védik, hatalmas

felfordulás van benne, úgyhogy azt sem tudják, ellopták-e a kazettát, vagy elkeveredett valahova. Ó, jaj! - sajnálkoztam, megjátszva magam. Gabriel elmélázva rágta a szendvicset. Viszont rájöttünk, ki tartózkodott a motelben az áldozat feletti szobában. Hallottál már egy William Rawlinson nevű fickóról? Billy? - Miért nem vagyok meglepve? Letettem a villámat. A közértben történt incidensünk óta eszembe sem jutott az a hülye Billy, de most a nevének puszta említésétől is elment az étvágyam. Gabriel bólintott. Sejtettem, hogy ismered. A motel igazgató mondta, hogy a srác helybéli, és elég sok a baj vele. Billy és a barátja komplett idióták. Kiakadtam rajta, hogy egy hónapja sikerült leérettségizniük. Mit mesélt még róluk az igazgató? A fickó egész nyárra kibérelte a szobát, és nemrég kezdett dolgozni a motelben mint karbantartó. Csakhogy végre nem a szülei nyakán élősködik! Már azt hittem, negyvenévesen is velük akar élni. Ez nem úgy hangzik, mintha rajonganál Billyért. Tovább játszadoztam a szívószállal. Hogy is mondjam? Egyáltalán nem lep meg, hogy lyukat fúrt a padlóba, hogy azon át leskelődhessen az alatta levő szoba ágyára. Gondolod, hogy ezért fúrta azt a lyukat? Egy perverz. Mi másért tette volna? - Elhallgattam. - Várjunk csak, akkor te most gyanúsítottként tartod nyilván? Szerinted képes lenne megölni valakit? Elgondolkodtam. Billyt még az óvodából ismerem. Nagyon utálom, de azért...

Nem is tudom. Az biztos, hogy nagyon erőszakos. De hogy gyilkolna? Bár minden lehetséges. Hirtelen belém villant a felismerés, hogyha a rendőrség már tudomást szerzett Billyről, akkor Billy esetleg látta a bátyámat azon az éjszakán... és fecsegett róla a zsaruknak. Mit mesélt nektek a lyukról, mikor bevittétek? A szobájában volt akkor éjszaka? Látott valakit az áldozattal? - kérdezősködtem, kissé remegő hangon. Gabriel sötét tekintete az arcomat fürkészte. - Talán elhallgatsz előlem valamit? Szó sincs róla. - Az ölembe ejtettem a kezem. Gabriel továbbra is rendíthetetlenül bámult rám. Természetesen a rendőrség is szerette volna feltenni ezeket a kérdéseket Billynek, de sajnos sehol sem találjuk. A motel igazgatója szombat délelőtt óta nem találkozott vele, amikor is egy meghibásodott klímaberendezés javításán dolgozott. A gyilkosság pedig szombat éjjel történt. Azóta nem látta senki? A rendőrség kereste a motelben és a szüleinél is. Nem látták sehol. Menjetek el Frankie Creedonhoz, ott majd megtaláljátok! Sziámi ikrek, közös aggyal. Egyik nem él a másik nélkül. Gabriel belenyúlt a zsebébe, és egy összehajtogatott papírdarabot húzott elő. Ezzel a ma esti dologgal mi a helyzet? Átcsúsztatta az asztalon, én meg szétnyitottam. Egy szórólap volt, mely az esti tűzijátékot hirdette: -

XXX. Eastporti Tűzijáték-fesztivál a városi strandon! Egész estés zenés szórakozás, játékok, étel-ital, tűzijáték és ünneplés

Gondoltál rá, hogy elmész? - kérdezte Gabriel. A város nagy része el szokott menni. Tehát valószínűleg az a két fickó is ott lesz. Vállat vontam. Valószínűleg. Akkor menjünk el! Tétováztam. Együtt? Van valami kifogásod ellene? Felengedett irántam? Esetleg megváltozott rólam a véleménye, és az első benyomásnak hisz? Vagy csak azért van rám szüksége, hogy azonosítsam Frankie-t? Igen, erről lehet szó, Clare. Szállj magadbal Elmosolyodtam. - Semmi kifogásom. Gyere el értem! Tőlünk gyalog is mehetünk. Amint Gabriel belemerült a táplálkozásba, észrevétlenül megint a telefonomra pillantottam. Nem érkezett válasz Perrytől. Hol lehet a bátyám? Nem szokott lógni a munkából, kockáztatva ezzel a család megélhetését. Megszólalt a fejemben a kisördög, de én nem vettem róla tudomást. Nem, nem szökött meg. Kizárt. Csak a bűnösök oldanak kereket. -

Öt perc múlva kezdődik a fesztivál, én pedig még mindig itt állok bugyiban-melltartóban. Három ruhát is keresztülhajítottam már a szobán. A fekete Gap póló a khaki sorttal túl szokványos. A világos nyári ruha túl slampos. A szűk miniruha meg nagyon kihívó. Mégis mi a csodát csinálok? Minek próbálgatom a ruháimat? Meg akarom hódítani a fickót, aki dilisnek hisz? Felsóhajtottam, majd a nyári ruha mellett döntöttem. Pirosat nem viselhetek, ez a halványrózsaszín jól megy majd a hajamhoz. Bár eléggé esetlen a ruha szabása, de kényelmes darab. Ma este úgyis dolgozni fogok, nem pedig pasizni. Azzal a bizonyossal meg pláne nem. Szerencsére Gabriel késett öt percet, és mire megérkezett, épp felraktam a rúzst, és már bújtam is bele a szandálomba. Kinyitottam az ajtót. Remélem, nem várakoztattalak meg... — halkult el a hangja, miközben elég nyilvánvalóan végigmért. Mi van? - kérdeztem csípőre tett kézzel. Csibészes mosoly villant fel az arcán. No lám, a kis rózsaszín ruha! Milyen aranyos vagy benne! Amit én slamposnak gondoltam, az szerinte aranyos. Kíváncsi lettem volna, mit szól a szűk miniruhámhoz. Lopva végigmértem a srácot. Farmer volt rajta, egy Yankees-pólóval. Nem valószínű, hogy ezzel a szereléssel megnyeri magának az ittenieket, viszont nagyon jól nézett ki benne. Rövid, fekete haja nedves volt, mintha az imént lépett volna ki a zuhany alól. Éreztem, ahogy lángba borul az arcom, ezért inkább elfordultam. Fáradj beljebb!

Belépett a hallba, és körülnézett. Csak néhány percig voltunk itt, mikor elvittük tőletek Jonit. Nem volt lehetőségem szétnézni. - Elhallgatott. - Másra számítottam. Mégis mire számítottál? Mennyezetről lecsüngő voodoobabákra? Elvigyorodott. Egyre biztosan, amelyik hasonlít rám. Azt az ágyam alá rejtettem. Kuncogva a hatalmas elülső ablakhoz sétált. - Jó dolog lehet ilyen közel lakni a sétányhoz és a tengerparthoz. Igen, általában jó. Bár az ilyen éjszakákon, mint ez a mai is, eléggé nagy a zaj. Emberek ezrei özönlenek be gyakorlatilag a saját kertedbe. Hűha, akkor neked nem is nagyon van más választásod, mint minden évben részt venni ezen a fesztiválon. Hát igen, de ez idáig még soha nem végeztem ezalatt felderítést is. - Összedörzsöltem a kezemet. - Indulhatunk? Igen. Hozd a mobilodat! Szerintem el kellene vegyülnünk, és úgy kutatni a fickó meg a barátja után. Amelyikünk előbb rábukkan, értesíti a másikat. Átnyújtottam Gabrielnek Billy és Frankie fotóját, amit egy Facebook-oldalról nyomtattam ki, hogy tudja, kiket keressen. Anya már a tűzijáték helyszínén volt; Perrynek se híre, se hamva, úgyhogy bezártam magunk után a házat. A tengerparton örvénylett a tömeg. Családok, vihogó tinédzserek csapatai, pokrócokon ücsörgő párocskák, egymással szemezgető, korzózó férfiak és nők. Sokat ismertem közülük látásból, de a többségük turista volt. Gabriellel ínycsiklandó ételek sorát kínáló

bódék mellett haladtunk el; grillezett húspogácsát és virslit, olasz sült kolbászokat, pizzát, tölcséres jégkását, fagylaltot és forgácsfánkot árultak. Gabriel megszólalt: — Ezeket itt mind végig tudnám enni. Még ne kezdj hozzá! Előbb elcsípem Billy Rawlinsont, aztán meghívhatsz egy fánkra. Panaszosan felnyögött. Na, megszólalt a józanság hangja. Rendben van, váljunk szét, és vegyüljünk el a tömegben! Bólintottam, majd elindultam balra, a tribün felé, ahol egy középiskolai zenekar játszott. Próbáltam lazán viselkedni, miközben az arcok sűrűjében Billyt és Frankie-t kerestem. Keresztülpréseltem magam egy rágógumit pukkantgató lánybandán, amelyben felismertem iskolám végzőseit. — A pasi nem is ezt mondta! De igen! És el nem hinnéd, milyet szólt erre a csaj! Én is ilyen idegesítöen viselkednék a barátnőim körében, már ha volnának? — Biztos lehetsz benne. Megpördiiltem, mire szemközt találtam magam egy vattacukorral. Eltoltam az arcomból a mályvaszínű cukorfelhőt, és anyámra bámultam. Fehér, rövid ujjú parasztblúzt viselt, foltvarrásos szoknyával. — Anya, igazán felhagyhatnál vele, hogy a tudtom nélkül beleolvasol a gondolataimba. Nem szép dolog tőled! Beledobott a számba egy darabka vattacukrot, hogy elhallgattasson. Nem volt szándékos, Clarity. Csak sétálgattam és hallgatóztam a sokaságban.

-

Jutottál valamire? Hogyne. Annak a felügyelőnek a fia képtelen levenni a szemét a lábadról. Imádja rajtad ezt a kis rózsaszín ruhát. Méghozzá annyira, hogy szerinte most már le kell magát állítania - mondta fejcsóválva. Elvörösödtem. Esetleg nem hallottál valami fontosat is? Mint például, hogy valaki azt gondolja magában: „Én öltem meg Victoria Happelt”? Például. Nem volt akkora szerencsém. De drágám, az emberek nem úgy járnak-kelnek, hogy közben egyfolytában a legnagyobb titkukon agyainak. Lehet, hogy a gyilkos ott állt mellettem, én pedig csak annyit csíptem el a gondolataiból, hogy odavan a sült csirkéért. Nem láttad Billy Rawlinsont vagy Frankie Creedont? - kérdeztem anyámat. Elkomorult. Nem. Miért keresed azt a két csirkefogót? Billyből lehet az eset tanúja. Vagy gyanúsítottja. Nyitva tartom a szemem és az elmém is. Kösz. Jó mulatást mások gondolataiban! - feleltem. Ő pedig nyomott egy puszit az arcomra, és ment tovább. Az emberek elindultak helyet foglalni maguknak a parton a tűzijátékhoz. Sűrű bocsánatkérések közepette temérdek pokrócon, strandszéken és lábfejen bukdácsoltam keresztül. Hallottam, hogy valaki a nevemen szólít, mire oldalra pillantottam, és láttam, hogy Nate poroszkál felém. Szokásától eltérően eléggé fel volt paprikázva. Hol van a bátyád? Te sem láttad még ma? - kérdeztem növekvő aggodalommal.

Nem, pedig úgy volt, hogy találkozunk, mielőtt idejövünk, de Perry nem mutatkozott. Ő a szárnysegédem. Egy ilyen mulya fickó, mint én, hogy is jöhetne össze egy helyes lánnyal szárnysegéd nélkül? - Nate mosolygott, én viszont a homlokomat ráncoltam. Perry nemcsak anyánkhoz, hanem Nate-hez sem érkezett meg. Ez egyáltalán nem vall a bátyámra. Nem akartam feleslegesen pánikot kelteni, ezért vidám mosolyt erőltettem magamra, és felajánlottam neki a karomat. Egy darabig majd leszek én a női szárnysegéded! Indulhatunk! Nate felnevetett, és belém karolt. Elindultunk a part családoknak kialakított része felé. A hatalmas ugrálóvár tűnt a legnagyobb attrakciónak a temérdek vidámparki játék között, ahol a kölykök elverhették a papájuk húsz dollárját, legfeljebb nyertek rajta egy plüssállatot, mely nem ér többet egy dolcsinál. Nem láttad Billy Rawlinsont és Frankie Creedon a környéken? — kérdeztem Nate-et. Nate megvakarta a fejét. Mintha Frankie-t láttam volna. De nem biztos. Erre felkaptam a fejem. Nem emlékszel, merre? Sajnos nem. Pedig fontosnak látszik. Mi történt? Gondolkodtam, mennyit áruljak el. Á, semmi különös. Elvigyorodott. Szóval így megy ez. Miről beszélsz? - kérdeztem ártatlan szemekkel. Mióta a rendőrségnek akciózol, már nem is bratyizol a csóró újságíró haveroddal. -

Most lebuktam — hunyorítottam rá. Milyen együtt dolgozni a szépfiúval? — kérdezte gúnyosan. - Tényleg tudni akarod? - vontam fel a szemöldököm. Nate szokásos könnyed stílusáról hirtelen komolyra váltott. Légy vele óvatos, Clare! Kihúztam a karom az övéből. Ezt meg hogy érted? Mindenfélét beszélnek róla meg az apjáról... Clare! - szólalt meg mögöttem egy ismerős hang. Nekem úgyis mennem kell — szólt még Nate hátralépve. - Ha találkoznál a majompofával, mondd meg neki, hogy haragszom rá, amiért felültetett. Megfordultam. Majompofa? - kérdezte Justin. Na ja, nem te vagy az egyetlen a városban. Elmosolyodott. Bármikor próbáltam neki beszólni, ő csak mosolygott rajtam. Legközelebb keményebb leszek. Gyönyörű vagy ma este - mondta, miközben végignézett rajtam. — Ez a ruha volt rajtad, amikor tavasszal piknikezni mentünk. Emlékszem, az volt év első meleg napja... — Ellágyult a hangja. Én is szeretnék olvadozva merengeni a múlton, de más dolgom van, Justin. Azzal sarkon fordultam, ő azonban elkapta a karomat. Egy arra andalgó szerelmespár rosszalló pillantásokat lövellt felénk, mert szét kellett válniuk, hogy el tudjanak minket kerülni. Sajnálom, Clare. Nem tudom, hányszor kellene még bocsánatot kérnem. Hogy kéne még bizonyítanom? Igazán sajnálom, ami történt. - A bocsánatkérés nem változtat a múlton. -

Tudom, mégis azt remélem, hogy... Hogy újrakezdhetjük, ami köztünk volt? Hogy minden a régi lehet? Szerinted rád tudnék úgy nézni, hogy ne jutna eszembe, amit Tiffanyval műveltetek? Hangosan megszólalt a csengő, ahogy egy férfi az erőjátékon lesújtott a kalapáccsal. A barátnője elragadtatottan tapsikolt. A férfi átnyújtotta neki a díjat, egy fehér plüssmackót, mire a nő egy csókkal jutalmazta. Justin a földre szegezte a tekintetét. - Tudom, hogy nem kezdhetjük újra. Most csak abban reménykedhetem, hogy nem fogsz mindig ennyire utálni. Lecsillapodtam. Tudod, hogy nem utállak - suttogtam. A szél egy hajfürtöt sodort a szemembe, Justin gyengéden a fülem mögé simította, miközben a keze elidőzött a nyakamon. Talán meg akartam neki bocsátani. Valahol nagyon is vágytam rá, hogy minden úgy legyen, mint régen. Sohasem voltam még olyan boldog, mint Justinnal. Belenéztem a sötétkék szempárba. Na végre, megvagytok! Gabriel harsány hangjára úgy rebbentünk szét, mint két kölyök, akiket valami csibészségen kaptak. Mi a helyzet? - kérdeztem, és igyekeztem Justint messze száműzni a gondolataimból. Küldtem neked SMS-t, de nem válaszoltál. Aggódtam miattad. Aggódott? Miattam? Előhúztam a mobilomat a táskámból. Bocsánat, nem hallottam a jelzést. Gabriel Justinra nézett. Helló! Justin bólintott. -

Helló! Van valami hír Billyről vagy Frankie-ről? - kérdeztem Gabrielt. Semmi. - Körülnézett. - Kétlem, hogy pont itt, az ovisok játszóterén lógnának. Ti mit kerestek itt? Ó, én csak egy érzelmileg túlhevített pillanatot éltem át a volt barátommal. Szóval semmi különös. - Justin megállított. Épp oda indultam! - Azzal arra a helyre mutattam a parton, ahol a srácok egy focilabdát kergettek. - Azt a rész még nem fésültük át. Úgy van — helyeselt Gabriel. - Én körülnézek a mosdóknál. — De ahelyett, hogy elindult volna, várakozón nézett rám, majd Justinra, aztán ismét rám. Visszaengedlek dolgozni - szólalt meg végül Justin, miután vette a lapot. Hárman háromfelé indultunk. Tekintetemmel végigpásztáztam egy tábortűz körül álldogáló társaság tagjait a lángok lobogó fényében. A srácok, akik az előbb még fociztak, most egyremásra kapkodták elő a söröket a hűtőládából. Lassan közelítettem feléjük. Ezen a részen mélyebbre süllyedtem a homokban, mert nem volt keményre taposva, mint a vidámpark területén. Kibújtam a szandálomból, és kézben vittem tovább. A srácok felpillantottak rám, ahogy elhaladtam előttük. Lopva néztem végig rajtuk, nem szerettem volna, ha rájönnek, keresek valakit. Sem Billynek, sem Frankie-nek nem bukkantam a nyomára. Így aztán haladtam tovább, magam mögött hagyva a sörösüvegek csörömpölését s a fiúk hahotázását. Átléptem egy pléden ölelkező párocskán, amelynek inkább egy szobában lett volna a helye. Ahogy elfordítottam róluk a tekintetem, észrevettem Stephen Clayworthöt, amint integet nekem. Egy -

strandszékben ült, már amennyire azon ülni lehet, a szülei - Cecile és Dallas - között, jelezte, hogy odajön hozzám, én azonban úgy tettem, mintha nem vettem volna észre, és nem álltam meg. Semmi kedvem nem volt hozzá, hogy végighallgassam a mondandóját. Clare! Jaj, ne! Megálltam, és megfordultam. Stephen, elutasító viselkedésemmel mit sem törődve, a homokbuckákon át botladozott felém, amit még külön megnehezített öltözéke finom eleganciája. Várj már meg! — szólt ismét, mikor közelebb ért hozzám. Sajnálom, Stephen, de nem érek rá veled cseverészni. Keresek valakit. Akkor keressük együtt, és közben beszélünk. Rendben? Ismered Billy Rawlinsont vagy Frankie Creedont? Persze, de te miért... Félbeszakítottam. Őket keresem, szóval ha beszélgetni akarsz velem, szedd a lábad, és te is nézz szét! Megegyeztünk - mondta, majd átugrott egy pokrócon, hogy lépést tartson velem. - Figyelj, szeretnék tőled bocsánatot kérni a múltkori viselkedésem miatt. Nem voltam önmagam. Iszogattam előtte. Mostanában elég gyakran hallottam ezt a kifogást. Bocsánatkérés elfogadva. Nehéz év volt az idei. - Aztán a homlokára csapott. - Neked aztán nem kell mondanom. Mire célzol? - kérdeztem, miközben a sétányon felbukkanó árnyakat fürkésztem. Neked is nehéz éved volt. Szörnyű dolgot művelt veled Justin - mondta fejcsóválva. - De hogy pont akkor rúgtad ki, mikor egy

ilyen ajándékot kaptál tőle, az fájdalmas lehetett. - Gúnyosan felnevetett. - Bár megérdemelte, az biztos. Mégis miről beszélsz? Arról, hogy megcsalt. Nem erre gondolok. Mit jelent az, hogy pont akkor rúgtam ki, mikor egy ilyen ajándékot kaptam tőle? Stephen napbarnított arca a hold fényében láthatóan még inkább elvörösödött. Szerintem nem is került rá sor. Feltételeztem, hogy... Felidéztem magamban az estét, amikor tudomást szereztem Justin hűtlenségéről. Azt mondta, meglepetést tartogat számomra. De aztán hozzáértem a dzsekijéhez, és hirtelen más irányt vettek az események. Milyen ajándékról beszélsz? - faggattam. Lenézett a homokra, és papucscipőjével rugdosni kezdte. Stephen! — szóltam rá szigorúan, az anyját utánozva. Apám kampánycsapatában dolgozott egy fickó. Az volt a feladata, hogy kövesse Harry Spellmant, hátha elkövet valami baklövést, amit videóra vehetünk. Elakadt a lélegzetem. Ez komoly? Micsoda szemétség! Ilyen a politika, Clare. A cél szentesíti az eszközt. Ja, és nem az én ötletem volt, hanem apámé. - Stephen megvakarta a fejét. - Na mindegy, szóval az emberünk követte Harryt és Justint egy ékszerboltba. Justin vásárolt egy gyűrűt. A saját tervei alapján készíttette az ékszerésszel. Úgy éreztem, elfogy körülöttem a levegő. Jó lett volna lerogyni a homokra, de a térdem nem engedelmeskedett. Justin saját maga tervezte azt a gyűrűt! Valószínűleg a zsebében volt, amikor eljött hozzám,

én pedig megfogtam a dzsekijét. Ha akkor nem értem volna hozzá... ha nem jöttem volna rá, mit tettek Tiffanyval... akkor valószínűleg fel-le ugráltam volna örömömben. Életem egyik legboldogabb pillanata lett volna. Most, ebben a pillanatban is viselném azt a gyűrűt. Talán nem kellett volna elmondanom - szólalt meg Stephen, és aggodalmas pillantást vetett rám. Semmi baj - hazudtam. - Ez már a múlt. Jól vagyok. Hátrálni kezdett, talán megijedt, hogy sírni fogok. Most inkább visszamegyek a szüléimhez, mielőtt elkezdődik a tűzijáték. Még egyszer elnézést kérek a tegnapi viselkedésemért. Bólintottam, majd búcsúzóul intettem neki. Örültem, hogy magamra maradok, és lélegzethez jutok. Te itt élsz társadalmi életet? - viharzott elő a semmiből Gabriel. - Valahányszor összefutunk, te mindig más fickóval cseverészel. Dolgozni már nincs is kedved? Mi lenne, ha ahelyett, hogy az összes fickóval leállsz itt hetyegni, inkább megpróbálnád megkeresni azt a kettőt, akik miatt idejöttünk? Felkaptam a fejem, a szemem pedig valószínűleg szikrákat lövellhetett, mert Gabriel azon nyomban hátralépett. Minden rendben van? - kérdezte. Az attól függ. Befejezted ezt a leereszkedő kioktatást? — Mielőtt válaszolhatott volna, megelőztem, és mutatóujjamat az arcához szegeztem. - Csak hogy tudd, akikkel láttál, azokat egytől egyig kikérdeztem, találkoztak-e Billyvel vagy Frankie-vel. Azt gondoltam, több szem többet lát. Nem az időjárásról fecsegtünk. Megadóan a magasba emelte a két kezét. Sajnálom! Sajnálom. Nyugodj meg! Elfordultam. A haragom éppolyan gyorsan elszállt, ahogy jött, újra átadva a helyét a szomorúságnak.

Gabriel hozzám lépett, és gyengéden a vállamra tette a kezét. Látom rajtad, hogy történt valami. Mi az? Magánügy - suttogtam, és egy vállrándítással leráztam magamról a kezét, bár egy kicsit sem esett rosszul az érintése. Néhány percig hallgatott. Nem hiszem, hogy a srácaink közül bármelyik is itt lenne. Ami minket illet, többször is végigjártuk a partot. Én mára befejeztem, holnap reggel egy helyi kávézóban kezdem a napot. Előbb-utóbb elő fognak kerülni. Ebben maradtunk, elköszöntünk egymástól, azután csak bámultam távolodó alakja után. Bár még ez az igazán figyelemre méltó látvány sem tudott felvidítani. Folyton Justint láttam magam előtt, ahogy azon az éjszakán átlépi a küszöbünket. Arcán félszeg mosoly, zsebében a meglepetésnek szánt gyűrű. Olyan boldogan jött értem. A látnoki képességem pedig mindent tönkretett. Elgondolkodtam, vajon jobb lett volna-e, ha nem jövök rá az árulására. Hiszen ivott, és úgy hibázott. Megbánta. Megígérte, hogy többet nem fog előfordulni. Ha normális lány lennék, nem egy ilyen balfék, nem is derítettem volna ki. Elfogadtam volna tőle a gyűrűt. Azóta is együtt lennénk. Boldogan. Nem, szidtam össze magam. Csakis Justin hibáztatható, én nem. Ő csalt meg engem. Ha én nem derítettem volna ki a tisztánlátó képességemmel, Tiffany biztos az orrom alá dörgölte volna a történteket. A vége ugyanaz lett volna. Ugyanúgy állnék itt, mint most: egyedül és haragosan. Elindultam hazafelé, a sétány mentén, remélve, hogy a mai estén már senki sem fog megállítani egy bájcsevejre. Már mindent átbeszéltem, átgondoltam. Már csak haza akarok jutni, és lefeküdni aludni. És akkor egy kar ráfonódott a nyakamra, majd lehúzott a sétányról.

MEGRAGADTAM A SZŐRÖS KART A NYAKAM KÖRÜL, és belemélyesztettem a sarkamat a homokba, de az ismeretlen erősebb volt nálam, és behúzott a sötétbe. Azon mesterkedtem, hogy alaposan belerúgok a legérzékenyebb testrészébe, de hátrafelé képtelen voltam olyan magasra rúgni, így a lábam csak kalimpált a levegőben. Azt feladtam, hogy megpróbáljam lefejteni a nyakamról a karját, helyette mindkét könyökömet a gyomrába vágtam. Felnyögött, majd elengedett. Várjál már! - szólalt meg, mielőtt elmenekültem volna. - Nem akartalak bántani. A bennünket körülvevő sötétség ellenére is felismertem azt a jellegzetes orrhangot. Frankie, te vagy az? A héten már másodszor találkozott a gyomorszájam a könyököddel. Jesszusom, Clare, nem akartam rád ijeszteni!

Akkor mégis miért támadtál rám? Nem is bántottalak! Te viszont véresre karmoltad a karomat. Felráncigáltam a sétányra, hogy jobban szemügyre vehessem. Az arca borostás volt, a haja zilált, a tekintete pedig nyugtalanul cikázott ide-oda. Mi folyik itt? - követeltem a választ. A zihálásom csillapodott, de a szívem még mindig hevesen vert. Frankie lerohant a sétányról, de épp csak annyira, hogy árnyékban maradjon. Hallottam, hogy keresel. Beszélnem kell veled, de nem láthatnak meg. Idióta! Szerencséd, hogy nem volt nálam sokkoló vagy riasztóspray. Már bocsánatot kértem! - Remegett a hangja. - Miért keresel? Billyt keresem. Elhallgatott. Akárcsak én. Nem tudod, hol van? Nem. Sehol sem találom, és már aggódom miatta. Mikor láttad utoljára? - kérdeztem. Felfoghatatlan volt számomra, hogy dumálgatok itt Frankie-vel, Billyről, mintha bármelyikük is a barátom volna. Ha Billy nem lenne kulcsfontosságú szereplő az ügyben, egy hangyányit sem érdekelne, merre mászkál. Frankie pedig az addigi kegyetlen piszkálódások után most először szólt úgy hozzám, mintha én is érző emberi lény volnék. Csak azért tette, mert szüksége volt rám. Azt gondolta, segíthetek. Tegnap — felelte, és megdörzsölte a karján a körmeim nyomát. Ha tegnap még láttad, nincs ok az aggodalomra. Frankie élénken ingatta a fejét. -

Valami nem stimmel. Mikor délelőtt találkoztunk, még fülig ért a szája. Azt mondta, valami nagy dobásra készül. Olyanra, ami teljesen meg fogja változtatni az életét. Viszont délután, amikor felhívtam, hogy rákérdezzek erre a világrengető dologra, már egész másképp viselkedett. Hogyhogy? Félt. Pedig Billy nem szokott félni. Most pedig nincs sehol. Szerintem menekül. Francba! Mit láthatott Billy, ami annyira megrémítette, hogy kereket oldjon? Talán megfenyegette valaki? Eszembe jutott Perry, aki szintén eltűnt, és belegondolni sem mertem, hogy a szálak összefügghetnek. Biztosan nem említette, hova készül? - kérdeztem. - Ti mindig nagyon jóban voltatok. Semmit sem tudok. Nem veszi fel a mobilját. Fogalmam sincs, hol keressem. De miért ráncigáltál le ilyen őrült módon a sétányról? Mert tudom, mit beszélnek rólunk a városban. - A hangja gunyorosra váltott. - Billy és Frankie egy agyon osztoznak. Na és? Bárki is ijesztett rá Billyre, simán gondolhatja, hogy én is benne vagyok az ügyeiben. Inkább meghúzom magam, amíg visszatér. És ha nem tér vissza? - kérdeztem, de a tűzijáték ropogása elnyelte a hangomat. Ugrottam egyet, és megfordultam. Az éjszakai égbolton ragyogó bíbor és kék fénycsíkok cikáztak, amit a bámészkodók elragadtatott kiáltásai kísértek. El kellene vonulnom valahova Frankie-vel, hogy halljuk egymás szavát. Visszafordultam. Frankie már nem volt ott. -

Hiába tekingettem körbe, a sötétség miatt nem láttam semmit. A sétányról viszont nem akartam letérni, így Frankie megszabadult tőlem. Egy időre. Felhívtam Gabriel mobilját, és beszámoltam neki a fejleményekről. Megbeszéltük, hogy másnap találkozunk. Most azonban kizárólag aludni szerettem volna. Átpasszíroztam magam a tömegen. Felettem a tűzijáték rakétái durrogtak, és mire hazaértem, véget is ért a parádé; az emberek többsége pedig szintén az otthona felé vette az irányt. Végigvonszoltam magam a verandánkhoz vezető feljárón, de aztán megtorpantam. A kültéri világítás le volt kapcsolva. Különös, gondoltam. Sohasem felejtem el égve hagyni a villanyt, és én jöttem el otthonról utoljára. Ijesztő, idegen látványt nyújtott a sötétbe burkolódzott veranda. Győzködtem magamat, hogy viselkedjek felnőttként, és haladjak tovább. Gabriel lehetett rám akkora hatással, hogy elfelejtettem felkapcsolni a villanyt kifelé menet. Előhúztam a kulcsomat, és nem győztem meresztgetni a szemem a sötétben, nehogy elbotoljak. A falépcső megnyikordult a lábam alatt. Aztán hallottam valami mást is. Egyenletes, mély lélegzetvételt. Meredten figyeltem az árnyakat a verandán, különösen egyet, a hintában. Nagyokat pislogva próbáltam meg kivenni az alak körvonalait. Az árny megmozdult, mire kitartottam magam elé a kulcsomat, akár egy fegyvert. Gyere elő, és mondd meg, mit akarsz! Ááááá! Mi? Héééé! Bárhol felismerném ezt a hablatyolást. Perry?

Clare? Gyorsan elfordítottam a kulcsot a zárban, kinyitottam az ajtót, és felkapcsoltam végre a kültéri világítást. Ahogy felemelkedett a hintában, az imént még fenyegető árnyék egyszerre felvette a bátyám ismerős formáját. — Mi folyik itt? - kérdezte. — Ezt inkább én kérdezhetném tőled. Majdnem kiszúrtam a szemed a lakáskulccsal. Miért alszol itt kint a hintában? Ujjaival végigszántott a haján. — Sajnálom. Reggel, mikor elmentem hazulról, itthon felejtettem a kulcsom. Senki sem volt idehaza, úgyhogy várakozás közben ledőltem és elaludhattam. Felszökött a vérnyomásom. Hol voltál egész nap és egész éjjel? A szeánszot is kihagytad. Anya nagyon felhúzta magát. Perry lekapargatott egy darab festéket a hintáról. Nem akartam, hogy olvasson a gondolataimban. Rájött volna, hogy Vickinél jártam a gyilkosság éjszakáján. Karba tettem a kezem. — Nem rejtőzködhetsz anya elől örökké. Hamar ki fogja deríteni. Lehet, hogy már ki is mazsolázta az én gondolataimból. Nem lehet nála tudni. — Igazad van. - Perry lehorgasztotta a fejét. - Szörnyen érzem magam. Mintha... az én hibámból történt volna. Felgyorsult a szívverésem. Micsoda? Vicki halála. Ha nem hagytam volna magára, megmenekülhetett volna. A túlélők lelkiismeret-furdalása, gondoltam. -

Vagy éppenséggel te is halott lennél. - Igyekeztem megértőnek mutatkozni, és okosan válaszolgatni, ám mindeközben motoszkált bennem a gondolat, hogy vajon igazat mond-e. Hihetetlen, hogy kételkedem a bátyámban. Felpillantottam, ahogy egy lepke újból és újból nekicsapódott a fényes verandalámpának. Lassan testet öltött bennem egy gondolat. Éreztem, ahogy az adrenalin száguld az ereimben, és pillanatok alatt felélénkültem. Perry feltápászkodott. Még egyszer bocs, hogy rád ijesztettem. Felmegyek és lefekszem. Várj! - kaptam el a karját. - Tisztázhatnád magad. Hogyan? Gyere el velem a King’s Courtyardba, és Victoria szobájában próbálj meg kapcsolatba lépni vele! Elsápadt. Talán el tudja mondani neked, ki ölte meg, és ezzel véget érne ez a rémálom. -

-

Hosszas rábeszélés után Perry végül beleegyezett, hogy velem tart. Valamivel éjfél előtt értünk oda a King’s Courtyardba. Mégis hogy akarsz bejutni a szobába? - kérdezte Perry a kocsiban. Elvigyorodtam. Megvannak a módszereim. A főbejárathoz hajtottunk. A bátyámnak meghagytam, hogy várjon a kocsiban. Reméltem, hogy a fura fickót a recepción találom.

Így is történt, ő pedig felismert, ahogy az ajtócsengő csilingelő hangjára behúztam magam után az ajtót. Mit tehetek önért? - kérdezte feszült hangon. Abból indultam ki, hogy a férfi feltételezi rólam, hogy a rendőrséghez tartozom, mivel Gabriellel látott feltűnni a gyilkosság helyszínén. Ha így van, egyszerűbb dolgom lesz, mint reméltem. Még a szokásos női praktikákat sem kell bevetnem. Ismét szükségem van a szoba kulcsára. A férfi habozott, mint akinek hirtelen leesett, hogy talán nincs is jogom itt tartózkodni. Muszáj végeznünk a szoba átvizsgálásával, hogy aztán minél előbb visszakaphassa - tettem hozzá, majd felvillantottam a mosolyom, és reménykedtem, nem veszi észre, mennyire ideges vagyok. - Említette, hogy a katasztrófaturisták nagy pénzt fizetnének érte. Rögtön kapcsolt, és pár pillanat múlva kezemben tartottam a 108-as szoba kulcsát. Visszatértem az autóhoz, melyben Perry izzadt a volánnál. Megszerezted? Meglóbáltam előtte a kulcsot. Sose kételkedj a húgodban! Pár ajtóra álltunk meg Victoria szobájától, és ügyeltünk rá, hogy ne lássanak meg minket, ahogy besurranunk. Úgy fel voltam pörögve az izgalomtól, mintha legalábbis három kávét ittam volna. Nem tetszik nekem ez az egész - suttogta Perry, amint becsuktam magunk mögött az ajtót. A kapcsolóhoz nyúlt, én azonban lefogtam a kezét. Mi van? — kérdezte. Ha nem akarunk gyanút kelteni, jobb, ha nem kapcsoljuk fel a villanyt.

De hát itt sötét van. És tudod, a kísértetek. Mégis hány éves vagy, nyolc? Épp elég fény szűrődik át a redőnyön. Különben is, mióta félsz te a kísértetektől? Hiszen azzal keresed a kenyered, hogy társalogsz velük! - Ja, persze - felelte. - Időskori betegségben elhalálozott töpörödött kis öregasszonyokkal, akik rajtam keresztül üzennek az unokáiknak, hogy a varró kosárba rejtették a dugipénziiket. Nem pedig meggyilkolt lányokkal, pláne olyannal, akivel még le is feküdtem! Figyelj, minden kezdet nehéz. - A vállánál fogva leültettem az ágyra. Perry felugrott. Clare! Ne ide! Itt ölték meg! Cssss! Maradj csendben! Jól van. - Ráböktem a sarokban álló fotelra. — Ülj oda! Próbálj meg koncentrálni, és végezzünk hamar, még mielőtt elkapnak minket. Lehuppant a fotelba, és behunyta a szemét. Már ezerszer láttam ezt a kifejezést az arcán. Az állát a mellkasához szorította. A légzése lelassult, egyenletessé vált. Nem beszélt, nem mozdult. Teljes nyugalomra volt szüksége a koncentrációhoz, hogy különleges képességét működésbe hozza. Körbetekintettem a sötét szoba árnyain. Hideg fuvallatott éreztem, mire megdörzsöltem a vállamat. Újból örömmel töltött el a gondolat, hogy a tisztánlátás képességét örököltem, nem pedig Perry tehetségét. Reménykedtem, hogy képes lesz megidézni Vicki szellemét. Talán nem is olyan bonyolult ez az ügy. A lány majd elmondja nekünk, ki tette, és ezzel le is zárhatjuk az egészet. Perry kiegyenesedett, a szemei felpattantak. -

Itt van? — kérdeztem tőle suttogva. Ujját a szája elé tette, hogy csendre Intsen, majd tekintetével lassan végigpásztázta a szobát, míg végül megállapodott a saroknál. Felállt, és lassan araszolgatva elindult. Bocsáss meg, kérlek... - kezdte, aztán elhallgatott, mintha félbeszakították volna. Úgy éreztem magam, mintha egy telefonbeszélgetés egyik résztvevőjét hallgatnám. Perry előrelépett, gesztusaival nyomatékosítva szavait. Várj! Szeretnék feltenni neked néhány kérdést. Tágra nyíltak a szemei. Ez nem igaz! - Visszahőkölt. — Kérlek, hadd magyarázzam meg! Körülöttünk egyre hűvösebb lett, párállt a leheletem, ahogy egyre szaporábban vettem a levegőt. Várj! - kiáltotta Perry. Aztán, mintha kihúzták volna a dugót az aljzatból, hirtelen minden energia eltűnt a helyiségből. Perry lerogyott a padlóra, térdét felhúzta a mellkasához. Elment? - kérdeztem. Bólintott. Nem számít. Nem akart velem beszélni. Miért nem? - kérdeztem. Szomorú pillantást vetett rám. Gyerekkorunkban sokszor láttam ezt a tekintetet, amikor egy-egy játékom áldozatul esett Perry vadulásának. Bűnbánó volt, esedező, bocsánatkérő. Miért nem akar veled beszélni, Perry? Elfordította a fejét. Azt állítja, én öltem meg. -

HELYBEN VAGYUNK. Nincs annál kiábrándítóbb, mint mikor egy gyilkosság áldozatának szelleme közli, hogy a bátyád tette el őt láb alól. Eredetileg azért hoztam Perryt a motelbe, hogy végre pontot tegyünk az ügy végére, tisztázza magát, és kikerüljön ebből az önmarcangoló állapotból. Ehelyett még nagyobb lett a baj. Victoria szerint a bátyám okozta a halálát. Ez csúcs. Még több dolgot kell eltitkolnom Justin és Gabriel elől, a rendszerint sztoikusán egykedvű Perry pedig lassan az idegösszeomlás szélére kerül. Legalább annyit sikerült elérnem, hogy ne bujkáljon anyánk elől, hanem jöjjön velem haza. Másnap reggel még az ébresztőóra csörömpölése előtt ébredtem. Fel kellett volna kelnem, hogy zuhanyozni menjek, de inkább teljes apátiába süllyedve bámultam a plafont. Mi van akkor, ha Perry megváltozott viselkedése mégsem a túlélő bűntudatának tudható be? Mi van, ha Victoria részéről nem csak egy feltételezés, hogy Perry a

tettes? Mi van, ha ez az igazság, az égbekiáltó igazság, én pedig, aki védelmezem Perryt, asszisztálok hozzá? Védelmezzek egy gyilkost? Aki a bátyám. Ekkor megszólalt a mobilom, nekem meg ijedtemben majdnem kiugrott a szívem a helyéből. Átnyúltam az ágyon, és felkaptam a telefont az éjjeliszekrényről. Halló! - szóltam bele rekedten. Clare? Igen, Justin? Hát, nem úgy hangzik, mintha te lennél. Ilyen a hangom, mikor túl korán ébresztenek fel. — Mondjuk nem is a telefon hangjára ébredtem. Elég ijesztő. - Röhörészett. - Na, mindegy, kelj fel! Le kell jönnöd a rendőrőrsre. Miért? Joel Martellit őrizetbe vették. Victoria volt barátját? Pontosan. Máris indulok. Felültem, és lábamat az ágy szélére lendítettem. De még mielőtt felálltam volna, újból megszólalt a mobil, a kezemben. Igen? Még egy dolog. - Justin elhallgatott. - Behozatnád magad a mamáddal? És ő is jöjjön be! Nem fogok rákérdezni, hogy miért. Rendben van. Mielőtt beugrottam volna a zuhany alá, lementem a földszintre anya szobájába, és közöltem vele, hogy szükség van rá a rendőrségen. El volt ragadtatva. Imádja, ha szükség van rá valahol.

Zuhanyozás után lófarokba fogtam rakoncátlan fürtjeimet, majd felvettem egy ujjatlan, lila blúzt, hozzá meg drapp vászonszoknyát. Többé-kevésbé profi szakértő benyomását akartam kelteni, de ebben a nagy melegben szóba sem jöhetett, hogy nadrágot húzzak. Ez az utcai viselet megteszi. Amint anya beindította a kocsit, és a rendőrségre hajtott, az úton végig Perry járt az eszemben. Bár a napsugarak elűzték az előző éjszaka árnyait, a kétségeim visszatértek, és őszinte aggodalmat éreztem a bátyám iránt. Reggel nem találkoztunk. Egyáltalán nem festett jól, miután az éjjel hazaértünk. De a történtek után ki lenne ezzel másképp? Nem tudtam, hogy felébredt-e már, csakhogy anyát sem akartam faggatni, nehogy kombinálni kezdjen. Ha a gyermekeinkért való aggódás olimpiai sportág lenne, anyánk a legnagyobb eséllyel indulhatna az aranyéremért. Szóval nem lett volna értelme indulatokat kelteni. Justin a rendőrőrs bejáratánál várt ránk, és félrehúzott. Kösz, hogy eljöttél, és hogy hoztad a mamádat is - suttogta. Nagyon szívesen. Mi újság van? Joel Martellit akarják beazonosíttatni a szemtanúval. Csodálkozva vontam fel a szemöldököm. Milyen szemtanúval? Starla Fernnel. Anyám nem látott semmit. Ez igaz, viszont olvasni tud a gondolataiban. Leesett az állam. Azt hittem, hivatalos ügy miatt hívtatok ide bennünket. Justin megvonta a vállát. A mamád talán szolgálhat néhány hasznos információval. Amiből kiindulhatunk végre. Egy próbálkozást mindenesetre megér. Valami baj van?

Kettő is van belőle. Először is: Toscano nyomozó ebbe soha nem fog beleegyezni. Másodszor pedig: most, hogy anyámat beidéztétek tanúként, a gyilkos látókörébe fog kerülni. Kösz, hogy életveszélybe sodortad! Az ablakon csak az egyik oldalról lehet átlátni. Ha valóban Joel a gyilkos, ő nem fogja látni a mamád arcát. Tehát aggodalomra semmi ok. Ami pedig Toscano nyomozót illeti... nos, apám majd beszél vele. Az ő ötlete volt. Be kell vallanom, kíváncsi voltam rá, anyám vajon ki tud-e szedni valamit Joelből. És ha nincs is veszélyben... Jó, rendben — egyeztem bele végül vonakodva. Justin az előtérben maradt, míg Harry Spellman bevezetett minket anyával egy betonfalú szűk helyiségbe, amit egy hatalmas üvegablak uralt. Leereszkedtem egy kemény, kényelmetlen székre, és körülnéztem. Mozifilmekben és krimisorozatokban láttam már ilyen szobákat, de a való életben most először. Átsandítottam az üvegablak túloldalára, ahol felsorakoznak majd a gyanúsítottak, és meglepetten tapasztaltam a mellkasomban jelentkező nyomást. Hiába, sokkal izgalmasabb a rendőrséggel dolgozni, mint naphosszat otthon ülve fogadni a betérő turistákat. Mr. Spellman kiment a szobából, hogy beszámoljon a tervünkről a kétkedő nyomozónak. A hozzánk is behallatszó emelt hanghordozásból következtethettem rá, hogy a jóslatom bevált. Anthony Toscano nincs oda az ötletért. A következő pillanatban már be is tört a szobába, alaposan ráijesztve ezzel anyámra, aki rémülten kapta a szája elé a kezét. Sajnálom, hogy megijesztettem, Ms. Fern — mondta Anthony. Nem probléma, nyomozó. — Anyám elhallgatott, és oldalra biccentette a fejét. - És egyetértek: a lányommal valóban nagyon hasonlítunk egymásra. -

Anthony arca elvörösödött. Elhallgatott, mintha átgondolná a dolgot, aztán Mr. Spellmanhez fordult. Egy feltétellel vagyok hajlandó részt venni ebben a vásári komédiában. Mi volna az? - kérdezte Mr. Spellman karba tett kézzel. Ne mondják el a hölgynek, ki a gyanúsítottunk. Szóval vizsga lesz - szólt közbe anya. Nincs rá semmi szükség, hogy elfecséreljük Starla idejét a csaléteknek használt fickók kiszűrésével - jelentette ki Mr. Spellman, de anyám a karjára tette a kezét, hogy félbeszakítsa. Minden rendben van, Harry. Azt teszem, amit a detektív óhajt. Mindegyiket meghallgatom. Toscano nyomozó bólintott, majd állával az előtér felé bökött. Küldjék be őket! Öt férfi vonult fel az ablak túloldalán, aztán arccal a tükör felé fordulva felsorakoztak egymás mellett. Mindegyikük 180 centiméter körül lehetett, vékony testalkatúak voltak, és a hajukat rövidre nyírták. Egyikük különösen jó megjelenésű volt, az a tipikus rosszfiú, fülbevalóval, tetoválással az alkarján. Anya komótosan járkált fel-alá a szobában, időnként meg-megállt, szemét behunyta, száját összeszorította. Jó néhány perc telt el, míg végül leült. A kettes számút kizárhatjuk. A sorban a második a jóképű rosszfiú volt, és abból a pillantásból, ahogy Gabriel az apjára nézett, kitaláltam, csakis Joel Martelli lehetett az. Csupán a kettes számút zárná ki? - tette fel a kérdést Toscano nyomozó éles gúnnyal a hangjában. Anyám jeges pillantást küldött feléje.

Nem tudok kutakodni az emlékeik között. Kizárólag azt hallom, amire jelenleg gondolnak. Tehát amennyiben az egyiküknek az járna most az eszében, hogy: „Igen, én öltem meg a lányt. Megtettem, és újból gyilkolni fogok.”, akkor azt meghallanám. De egyikük sem gondolta ezt. Akkor hát miért zárta ki a kettes számút? Meg van rémülve, mert ellopott egy kocsit, és most azt hiszi, vád alá helyezik. Na és? Anya felsóhajtott. Ha valaki megöl egy embert, és ellop egy autót, vajon melyik bűncselekmény miatt aggódik majd jobban egy rendőrségi azonosításon? Mi a helyzet a többiekkel? Megtudott valamit róluk? - tudakolta Mr. Spellman. Semmi különöset. Habár a négyes számú gyanúsított szerint Toscano nyomozónak csinos a hátsója. Toscano nyomozó erre lángvörös lett, és az elvesztegetett idő miatt morogva hagyta el a helyiséget. Mr. Spellman megköszönte, hogy idefáradtunk, majd közölte velünk, hogy elmehetünk. Sajnálom, hogy nem tudtam többet segíteni - szabadkozott anya. Leintettem. Szuper voltál, anya! Azért reménykedtem benne, hogy talán kiszed valamit Joelből, amit fel tudunk használni. A legjobb persze az lett volna, ha lezárjuk az ügyet, rács mögé dugjuk a gyilkost, és felszabadítjuk Perryt a nyomás alól. Nem utolsósorban Gabriel arcába vághatnám, hogy rosszul ítélte meg a családunkat, és nem lett volna szabad kételkednie bennünk. -

Kifelé menet elhaladtunk Toscano nyomozó mellett, aki épp egy' másik rendőr íróasztala felett áthajolva diskurált. Lehalkították a hangjukat, nekem mégis sikerült elcsípnem valamit abból, amit beszéltek. A rendszámtáblája alapján ellenőrizni fogják az autót, amit Joel Martelli vezetett. Talán mégis teljesül a kívánságom.

- MÁR TÉNYLEG AZT HITTEM, MEGVAN A GYILKOS - mondtam elszon-

tyolodva, amint felgyalogoltunk a lépcsőn, és beléptünk a házunk ajtaján. Fel a fejjel! - veregette meg a vállam anya. - Toscano nyomozó meg fogja találni a valódi gyilkost. Az a pasas egy igazi kopó. Nem nyugszik, míg el nem éri, amit akar. Ó, helló, drágám! - mondta anya. Perry állt a nappali előtt, az arca sápadt volt, a szemei karikásak. Nem úgy tűnt, mint aki hosszú, pihentető alvás után derűs reggelre ébredt. Vendégeink vannak — közölte. — Én viszont nem érzem jól magam. Ez most nem fog menni - csuklott el a hangja. Nem gond - szóltam közbe. - Tudomásom szerint Gabrielnek ma már nem lesz rám szüksége. Majd én megcsinálom. Menj fel

aludni! - Igyekeztem Perryt a lépcső felé taszigálni, hogy minél előbb kikerüljön anyánk érzékeny radarjának hatósugarából. Tényleg vállalod, szívem? - kérdezte tőlem anya. Hogyne. - Beléptem a nappaliba, és ott találtam a klienseinket, két jóképű, középkorú férfit. A szokásos módon üdvözöltem őket a Fern család otthonában. Egymásra néztek, aztán rám vigyorogtak. Elnézést! - szólalt meg a szőke. — Nem számítottunk rá, hogy ilyen... Őszintén szólva - vette át a szót a barna - egy vén csoroszlyára számítottunk. Ó, az az anyám. Végszóra be is toppant anya, mire a férfiak elkerekedett szemekkel bámultak rá. Jót nevettünk, és a szeánsz is hasonló hangulatban telt. Anya elkápráztatta őket telepatikus képességével, én pedig lenyűgöző beszámolót nyújtottam a pár legutóbbi Cape Cod-i vakációjáról, sőt még a megismerkedésük történetét is felidéztem. Fizettek, majd boldogan, és elégedetten távoztak. Bárcsak minden szeánszunk így telne! Épp a konyhában voltam, hogy összedobjak magamnak egy szendvicset, amikor a csengő újabb látogató érkezését jelezte. Sűrű napunk van. Anya biztos örülni fog, és felhagy végre a Madame Maslov miatti aggodalmaskodással. Letettem a tányért a konyhapultra, majd visszamentem a hallba. Ja, te vagy az! Látom, nem rám számítottál - szólt Nate. Khaki vászonnadrágot viselt zöld pólóval, amely gyönyörűen kiemelte a szeme színét. Fizető vendégre számítottam, de mindig örülök neked, valahányszor felbukkansz — mondtam, és barátságosan megpaskoltam a karját.

Elmosolyodott. Így mindjárt más. Perry itthon van? El akarom vonszolni ebédelni. Fent alszik a szobájában. Nem érzi jól magát. - Nate arca elkomorult, ezért gyorsan hozzátettem: - Úgy volt, hogy készítek magamnak egy szendvicset, de örömmel elkísérlek egy világklasszis, ötcsillagos létesítménybe, a Yummy’sba. Persze csak ha te is akarod. Azonnal felderült az arca. Perry gyakrabban is lehetne beteg. Indulás!

Fél órával később, pocakomban az első adag sült krumplival, mosolyogva dőltem hátra. Azt sem bántam, hogy olyan boksz jutott nekünk, aminek az ülőpárnáit több réteg szigetelőszalaggal erősítették meg. Ez isteni! Pont erre volt ma szükségem. Csak nem visel meg a közös munka a szépfiú nyomozóval? vigyorgott rám Nate. Erre a kis nyomozópalántára nagyon jó ránézni, de annál nehezebb vele együtt dolgozni. - Abbahagytam az evést. — Egyre inkább belebonyolódom az ügybe. Azt hittem, sikerült elkapnunk az ürgét, de most úgy néz ki, tévedtünk. Veled mi a helyzet? Nem hallottál valami érdemlegeset a szerkesztőségben? Megrázta a fejét. - Semmi különöset. Csak pletykát. Mégis miféle pletykát? Elhallgatott. Nem fogsz örülni neki. Előredőltem.

Nate Garrick, ismersz engem kislány korom óta. Hát ne csigázz tovább! Hadd halljam! Alig érthetően, szinte restelkedve ejtette a szavakat. Néhányan azt gondolják, a polgármester követte el a gyilkosságot. Mr. Spellman? - kiáltottam fel .Justin papája?-gondoltam. Az nem lehet. Cssss! Halkabban! Hátradőltem, karba tettem a kezem. Miért gyilkolna meg csak úgy egy turistát? Mert így hősként tetszeleghet a város előtt. Nosza, öljünk meg egy könnyen feláldozható turistát, akinek se kutyája, se macskája! Aztán tartóztassunk le valakit gyilkosság vádjával, így megmenekül a város, megmenekülnek az emberek, akik hálából rekordmennyiségű szavazattal fogják megszórni a választás napján. Münchausen polgármester kalandjai? Nem, ez nevetséges. - Történnek ennél őrültebb dolgok is. Ráadásul érdekes egybeesés, hogy a polgármester pont egy héttel a gyilkosság előtt hozta a városunkba ezt a nagymenő nyomozót. Ez a feltételezés már annyira nevetséges volt, hogy alig tudtam megszólalni. Micsoda... marhaság! Nate vállat vont. Akkor meg lehet, hogy Toscano nyomozónak van köze a gyilkossághoz. Sötét múltja van. Hogy érted? — kérdeztem, s beleharaptam a szendvicsembe. A főnököm megbízott, hogy írjak egy könnyed hangvételű cikket. Mutassam be az új felügyelőt a kisváros lakóinak. Tudod, olyan kis könnyed, színes riportra gondolt. Én viszont folytattam némi -

háttérnyomozást, és amit kiderítettem róla, az korántsem könnyed és színes. Nem önszántából hagyta el New Yorkot. Kiittam a maradék üdítőt a poharamból. Csak nem kirúgták? Pontosan ezt hallottam. Ez akkor is csak pletyka, nem pedig bizonyított tény. Remélem, ez a nyári gyakornoki munka nem csinál belőled pletykafészket. A mennyezetre emelte a tekintetét. Nos, én leszek Eastport egyik bulvárújságírója. Ezek a dolgok így működnek, Clare. Higgy nekem! Az egyik újságírónk Spellman polgármester esetleges szeretője után nyomoz, a másik újságírónk pedig Dallas Clayworthé után. Néha a pletyka csak pletyka marad, máskor viszont elvezet az igazsághoz. Grimaszoltam. Nekem ez már túlzás. Nate a tányérja papír alátétjét gyűrögette. Te csak maradj biztonságos fedezékben, Clare! Ne bízz Toscanóékban! Valamit titkolnak. Tudom. Ne kerülj túl közel hozzájuk! Legalábbis addig ne, míg ki nem derítek róluk egy-két dolgot. Tisztában voltam Nate ambícióival, de úgy tűnt, mintha személyes okok vezérelnék. Mielőtt azonban további kérdéseket tehettem volna fel neki, megszólalt a mobilom. Megnéztem, ki hív. Gabriel volt az. Mi a helyzet? - szóltam bele a telefonba. Hol vagy? - kérdezte. A Yummy’sban ebédelek. Öt perc múlva ott vagyok érted, kint felveszlek. Rendben van. Hova megyünk? Berkshire Drive 26. Billy Rawlinson szüleinek otthonába. - Jól van, öt perc múlva találkozunk.

Kerülve Nate tekintetét, így szóltam hozzá: Gabriel hívott. Találkozónk lesz. Nate bólintott, és a pénztárcájáért nyúlt. Előhúztam a zsebemből néhány bankjegyet, és az asztalra csúsztattam. A vendégem voltál. Legközelebb te fizetsz. Nate kiismerhetetlen arckifejezéssel nézett rám. Nem akarom megmondani, mit tegyél - szólalt meg. - Azért majd rajtad tartom a szemem, rendben? Persze. Mindig is éreztem, hogy nem egy báty vigyáz rám, hanem kettő. - Azzal adtam egy puszit az arcára, majd kisétáltam.

Betty és Herbert Rawlinson szinteltolásos házban lakott, méghozzá egy olyan utcában, ahol a szinteltolásos házakat kizárólag a szín és a gyepet díszítő figurák különböztetik meg egymástól. A Berkshire Drive valószínűleg csinos kis utca lehetett úgy 1970 tájékán, amikor az itteni házak újak voltak, és menőnek számítottak, mára azonban divatjamúlttá váltak. Rawlinsonék háza szép babakékre volt mázolva, mely árnyalat jól mutat a festékesdobozban, de egy ház homlokzatán ízléstelenül rikít. Gabriel elmesélte, hogy megkérte a papáját, kísérjen el bennünket a hivatalos látszat kedvéért, ő azonban ezt visszautasította. Úgyhogy nem rendőrségi, hanem baráti látogatást kell tennünk. Mint két haver a suliból, akik Billyt keresik. Na, ezek lennénk mi! Az úton kidolgoztuk a tervet. Szerencsére Rawlinsonék még sohasem jártak nálunk szeánszon. Ez idáig nem is találkoztunk, fogalmuk sincs róla, hogy a fiacskájuk évek óta gyötör az iskolában. A terv ezen alapul: Billy barátját fogom alakítani.

Gabriel kopogtatott az ajtón, és nem telt bele sok idő, mire Betty Rawlinson ajtót nyitott nekünk. - Jó napot, Mrs. Rawlinson! Billy nem tartózkodik véletlenül önöknél? - kérdezte Gabriel. Betty elmosolyodott. Valószínűleg az járhatott a fejében, hogy milyen udvarias és jóképű is ez a fiú, aki valójában ragyogó mosolya mögé rejtette jövetelének igazi okát. Ti a barátai vagytok? - érdeklődött. Igen - feleltem. - Sehol sem találjuk Billyt. A motelben sincs. Nálunk sem járt - mondta -, de azért gyertek be! Bevezetett bennünket a lépcsőn át az étkezőbe. Az asztalon halomban állt a mosott ruha. Betty besöpörte a ruhákat egy kosárba. Elnézést, épp hajtogattam, mikor csengettetek. Ne zavartassa magát, asszonyom! - mondta Gabriel. - Sajnálom, hogy csak így magára törtünk, de őszintén szólva egy kissé aggódunk Billyért. Múlt héten találkoztunk vele — vettem át a szót. - Kölcsönkért tőlem egy csomó DVD-t, és úgy beszéltük meg, szombat este viszszaadja. De nem jött el. És sehol sem találjuk. Arra gondoltam, talán megbetegedett, és hazajött pár napra. Bárcsak így lenne! - Betty leült az asztalhoz, és minket is hellyel kínált. — Mi is keressük őt az apjával. Mikor látták őt utoljára? - tudakolta Gabriel. Szombat éjjel hazajött - válaszolta Betty, és megköszörülte a torkát. — Fura volt az egész, mert már elmúlt éjfél. Nem tudom pontosan, hány óra lehetett. Zajt hallottam Billy szobájából. Herbert felkapta a baseballütőjét, és bement. Billy az asztalánál ült, és izgatottnak látszott. Nem mondta, miért? - kérdeztem.

Azt állította, hogy a motelben a szomszédok nagyon zajongtak, ezért itthon tölti az éjszakát. Mikor vasárnap reggel felkeltem, már elment, azóta pedig nem láttam. Folyton hívjuk a mobilján, de csak a hangposta jelentkezik. Mindennap be szokott ugrani hozzánk, vagy felhív, úgyhogy fura ez az egész. Gábriellel összenéztünk; most rajta volt a kérdezősködés sora. Nem hiányzik valami itthonról? Vitt-e el ruhát vagy bármi mást, ami arra utalna, hogy elutazott? A nő vállat vont. Elvitte a kocsiját. A szürke furgont? - kérdeztem, mire bólintott. Nos, akkor mi most körülnézünk a városban, betérünk ide-oda, hátha rábukkanunk — indítványozta Gabriel. Betty Gabriel kezéért nyúlt, és megveregette. Mondjátok meg neki, hogy hívjon fel azonnal! Rendben? Megmondjuk - ígértem, és felálltam. Nem akarsz szétnézni a szobájában? - kérdezte Betty. - Talán idehozta a DVD-idet. Nem örülök neki, hogy az ígérete ellenére nem adta vissza őket. Ha nem gond, szívesen szétnézek - feleltem alig leplezett izgalommal. Nem probléma. - Betty felemelkedett a székről, és a hallon át Billy szobájába vezetett bennünket. Egy franciaágyon meg egy íróasztalon kívül más nem is nagyon volt benne. Egy bikinit viselő csuromvizes modell képe lógott az ágy melletti falon, valószínűleg már évek óta ugyanott. Nézzetek csak körül! - mondta Betty, és kihátrált a szobából. Miután eltávolodott, Gabriel azt suttogta nekem: -

Gyerünk! Én majd szemmel tartom a nőt, amíg... te végzed a munkád, bármi is legyen az. Igyekezzünk! Gabriel felszólítása ellenére komótosan indultam körbe a szobában. Korábban úgy gondoltam, Billy Rawlinson szobája lenne az utolsó hely a világon, ahol szívesen megfordulnék. A srác úgy üldözött engem az iskola falai között, mint ragadozó az áldozatát. Nem tudtam eldönteni, hogy vajon a látnoki képességem miatt gyűlölködik, vagy egyszerűen csak könnyű prédának lát. Most pedig itt vagyok a szobájában, és én vadászom őrá. Kinyitottam a beépített szekrény ajtaját, és ujjaimat könnyedén végigfuttattam az ott árválkodó pár ruhadarabon. Aztán próbálkoztam a gömbkilincsekkel, a párnával és az ágytakaróval is. Az íróasztalnál sem értem el eredményt. Egy ócska pólóing hevert átvetve az előtte álló szék háttámláján. Nekidőltem a széknek, s türelmetlenül megmarkoltam a támlát. Behunytam a szemem, és erősen koncentráltam. Van, hogy lassan törnek fel bennem a látomások. Máskor hirtelen. Néha pedig sehogy. Ez alkalommal elsőként olyan képeket láttam, amiket végképp nem szerettem volna. Vonagló, nyögdécselő testeket. Mintha egy lyukon keresztül szemlélődtem volna. Es akkor hirtelen megvilágosodott előttem: azt láttam, amit Billy lesett ki a motelszoba padlóján lévő nyíláson. A bátyámat Victoriával. Elengedtem az inget a székkel együtt, és hátraléptem. Gyorsan kinyitottam a szemem. Mi az? - kérdezte Gabriel. - Megtudtál valamit? Megráztam a fejem, hogy kiűzzem belőle az előbbi látomásokat. Nem, semmit. Gabriel felvonta a szemöldökét. -

Semmit? Semmire sem jutottál? Sajnálom - csattantam fel. - Nem úgy működik, mint egy ételbár. Nem rendelhetsz egy dupla ezoterikus látomást. Gabriel megadóan felemelte a kezeit. Félreértesz, nem akartalak kritizálni. Csak nekem úgy tűnt, mintha láttál volna valamit. Még nem - hazudtam, majd gyorsan tovább keresgéltem valami használható információ után, hogy ne kelljen neki elmondanom az egyetlen igazságot, amit kiderítettem. - Az anyja szerint Billy az íróasztalánál ült akkor éjjel - mondta Gabriel. — Talán megérinthetnéd a tárgyakat az asztalon. Végre sikerült előállnia egy épkézláb ötlettel! Hozzáértem egy halom magazinhoz, néhány bankjegyhez, mígnem egy olcsó tollnál beugrott a kép. Láttam Billyt, ahogy ír valamit. Éreztem, amint felgyorsul a szívverése. Fontos dologról lehetett szó. Billy leírt valamit - szólaltam meg. Körülnéztem, és megláttam egy kis fehér jegyzetblokkot. - Arra írta. Reménykedjünk, hogy erősen rányomta a tollat - mondta Gabriel, és előhalászott egy ceruzát az asztalfiókból. Kissé megdöntve a ceruzát, elkezdte finoman satírozni a jegyzetblokk legfelső lapját, míg halványan ki nem rajzolódott rajta egy szó. Egy szó, melyet Billy írt a legfelső lapra, amit aztán kitépett. Egyetlen szó. Láttalak. -

-

LÁTTALAK - OLVASTAM FEL HANGOSAN. - Mi lehet ez? Fenyegetés? Nagyon úgy néz ki. Én elsősorban arra a kérdésre szerettem volna választ kapni, hogy vajon kit vagy kiket láthatott Billy. Csupán Perryt és Victoriát látta henteregni, vagy talán a gyilkost is kileste? Ha Perry kapott volna egy ilyen cetlit, biztos megmondta volna nekem. Az üzenetet bizonyára a gyilkosnak továbbította - állapítottam meg. De minek önállóskodott? Miért nem jelentette a rendőrségen? - dörzsölgette az állát Gabriel. - Mesterkedett valamiben. Megzsarolhatta a gyilkost hallgatás fejében. Akkor most mégis hol lehet? Talán sikerült annyi pénzt kicsikarnia, hogy elhagyja a várost? Vagy ráijesztettek, ő meg elmenekült?

Itt végeztünk, indulhatunk - mondta Gabriel, félbeszakítva a találgatásokat. Udvariasan elköszöntünk Bettytől, aztán elindultunk a felhajtón Gabriel piros dzsipjéhez. Mihez kezdünk most? - tettem fel a kérdést. Talán mégis kideríthetem, merre járhat Billy — felelte Gabriel a motorháztetőnek támaszkodva. — A pingekből. Kezemet a szemem fölé emeltem, hogy kitakarjam a szélvédőről visszatükröződő fénysugarakat. Mikből? Billy mamája említette a srác mobilját. A rádiótelefonok bizonyos időközönként jeleket, vagyis pingeket sugároznak a legközelebbi adó-vevő torony felé, a torony pedig továbbítja a cellainformációt a hálózatnak. A telefontársaságok megőrzik az adatokat? Némelyik csak a legutolsó pinget tárolja, míg mások huszonnégy órára visszamenően az összeset. Persze a mobilnak bekapcsolva kell lennie ahhoz, hogy tudjon pingeket küldeni. - Akkor induljunk a telefontársasághoz, és érdeklődjünk! Lassan a testtel! Ehhez meghatalmazásra van szükség. - Feloldotta az autózárat. — Apám talán tud szerezni. Meglátjuk, mit tehetünk. -

Mire hazaértem, már majdnem öt óra volt. Be kell valljam, nagyon is kedvemre való volt, hogy egy ideje már szabadon járhatok-kelhetek. A házunkat ugyanis gyakran a börtönömnek éreztem. Anya ragaszkodott hozzá, hogy Perryvel szinte mindig otthon legyünk, és

rendelkezésére álljunk a betérő turistáknak. Ez különösen igaz volt a nyári időszakra, amikor a leginkább vágytam rá, hogy a szabadban lehessek. A rendőrségi melóm révén viszont belekóstolhattam a szabadságba, és ez igencsak tetszett nekem. Gabriel kirakott a házunknál, azután elhajtott. Felfelé baktattam a járdán, amikor kilépett egy ügyfél a ház ajtaján. Ahogy közelítettünk egymáshoz, rájöttem, korántsem ügyfél az illető, hanem Phil Tisdell az. Nyakát a vállai közé húzva poroszkált le a lejtőn, tekintetét elmélyülten a betonra szegezve. Tiszteletem, jegyző úr! - üdvözöltem mosolyogva. - Hogy van? Szervusz, Clare! — intett szórakozottan. - Holnap este találkozunk. Sohasem láttam még Philt ennyire maga alatt. Kedvességben rendszerint kenterbe veri még a Mikulást is. Most pedig a szokásos lezser öltözékét is lecserélte egy jól vasalt ingre és szövetnadrágra. És tényleg kölnit locsolt magára? Mit ért az alatt, hogy holnap este? - értetlenkedtem. Holnap este a banketten. Megvontam a vállam. Még most sem vágom. A válaszom még mélyebb apátiába taszította. Felsóhajtott. Az Eastporti Kereskedelmi Kamara Éves Bankettjén. Holnap este tartják. Starla azt mondta, te fogod elkísérni. Akkor végre leesett. Phil elhívta anyát, menjenek együtt a bankettre, mire anya elutasította, azt hazudva, hogy én kísérem a rendezvényre. Megfojtom anyámat. De előbb még folytatom a meséjét. Ja, az? Nem is tudtam, hogy ekkora esemény lesz! Egy kisebb fajta találkozóra számítottam. Estélyit kell viselni? Anya nem is említette, hogy ki kell öltöznünk.

Nem esett nehezemre a hazudozás, de az sem, hogy kissé boszszús képet vágjak. Nem tudom, vajon Phil bevette-e a mesét vagy nem, mindenestre morgott valamit az orra alatt, hogy akkor holnap, aztán elslattyogott. Felszáguldottam a bejárati lépcsőn, és berontottam a házba. Anya! Drágám, nem kell kiabálnod! - jött elő a konyhából anyám egy olyan ruhában, mely a kinézete alapján a varrógép utolsó próbálkozása lehetett, mielőtt kilehelte a lelkét. - Mi az, talán ég a ház? Ezt te varrtad? - kérdeztem a förmedvényre mutatva. Anyám megpördült. Igen. Gobelin napozóruha a neve. Azt hiszem, készítek még párat, és online fogom árulni. De miért is kiabáltál, szívem? Épp az imént találkoztam Phil Tisdell-lel. Ó! — Anyám megfordult, és iszkolt vissza a konyhába. Utánamentem. Tőlem nem szabadul egykönnyen. Ahhoz képest, hogy milyen régi a házunk, a konyhánk meglehetősen modern. Néhány évvel ezelőtt történt a felújítás, melynek során konyhaszigetet és számos rozsdamentes acél háztartási gépet szereltettünk be. Anyánk ragaszkodott hozzá, hogy a konyhaszekrény napsárga legyen, mivel ez a helyiség az ő „napsugaras szigete”. Anya lábujjhegyre állt, és előhúzott egy nagy tálat az egyik napsugaras szekrényből. Kuszkuszt fogok készíteni. Kérsz belőle? Nem - mondtam. Azt sem tudom, mi az a kuszkusz. - Hazudtál neki, anya. Kihúzott egy fiókot, és úgy tett, mintha keresne benne valamit. Jobban tettem volna, ha megbántom az érzelmeit?

Ráadásul engem is belekevertél a hazugságodba. Most pedig mehetek veled a bankettre, nehogy szegény Phil még ennél is nyomorultabbul érezze magát. Anya tovább kotorászott a fiókokban, csak hogy ne kelljen rám néznie. - Tényleg olyan szörnyű lenne eltölteni egy estét az anyáddal? Nem erről van szó, anya. - Összeszedtem magam, hogy kimondjak egy már régóta kikívánkozó megjegyzést. - Nem térhetsz ki folyton az érdeklődő férfiak elől. Éles pillantást küldött felém. Mit akar ez jelenteni? Mi a baj Phillel? Phillel nincsen semmi baj. Pontosan erről beszélek. Barátságos. Kedves. Teljesen odavan érted. És a korához képest nem is néz ki rosszul. Manapság divat a kopaszság. Clarity, igazad van, Phil pont olyan, amilyennek leírtad, és ha randiznék valakivel, akkor feltétlenül őt választanám. Csodás ember. De tudod, hogy állnak a dolgok. Nem, nem tudom. Elmagyarázhatnád. Nem akarok beszélni róla. - A szakácskönyve fölé hajolt, és úgy tett, mintha olvasna. - Te még mindig arra vársz, hogy apa hazajöjjön. Le tudnád nekem venni, kérlek, a lisztet a legfelső polcról? Te könnyebben eléred, mint én. Kínos pillanatokat éltünk át, hiszen soha eddig nem mertem előhozakodni a témával. Odaléptem hozzá, gyengéden felemeltem az állát, kényszerítve ezzel, hogy a szemembe nézzen. -

- Már tizenöt éve, anya - mondtam szelíden, de határozottan. Nem fog visszajönni. Apa már soha nem jön haza. Azt sem tudjuk, él-e még. Anya dermedten, mozdulatlanul tűrte az érintésem, teljesen le volt sújtva. Leengedtem a kezem, és láttam, amint egy könnycsepp gördül végig az arcán, mire sarkon fordult, és kirohant a konyhából. Na, szépen vagyunk! Most pedig mehetek virágot venni neki a holnapi bankettre.

Másnap reggel ébredés után nyújtózkodtam egy nagyot, majd a szőnyegen keresztültrappolva az ablakhoz mentem. Felhúztam az ablakot, és mélyet lélegeztem. Nem kellett tisztánlátó médiumnak lenni hozzá, hogy rájöjjek, vihar közeleg. A levegő párás volt, az égbolt pedig sötét. Ellenőriztem a mobilon az üzeneteimet. Gabrieltől jött egy új; az áll benne, hogy a papája megszerezte a meghatalmazást. Miután nem volt más dolgom, mint várni a telefontársaság visszajelzését, elhatároztam, hogy zuhanyzom egyet, és utánanézek az aznapi szeánszelőjegyzéseknek. Fél órával később lementem a földszintre. Anya a nappaliban a hosszú mahagóniasztalt fényesítette. A vitánk óta nem beszéltünk, és abban biztos voltam, hogy ahol a múltkor abbahagytuk, ott nem folytatjuk. Anya le szokta zárni magában az ilyen beszélgetéseket, és aztán úgy tesz, mintha meg sem történtek volna. Készülsz a szeánszra? - kérdeztem az ajtónak támaszkodva. Megrázta a fejét. Bárcsak úgy lenne! Az első ügyfél tizenegyre jön. Fíátha előbb is betér valaki, ha elunja a várakozást Madame Maslovnál.

Biztatóan megszorítottam a vállát. — Hamarosan fellendül az üzletünk. Emlékszel, mit szoktál mondogatni? A mi szakmánkban az a leghatásosabb reklám, amit az emberek mondanak rólunk. Amint elterjed a híre, hogy Madame Maslov jövendölései nem válnak valóra, az emberek vissza fognak térni hozzánk. Anya kényszeredetten elmosolyodott, én pedig azt kívántam, bárcsak ne vágtam volna tegnap a fejéhez azokat a szavakat apáról. Semmi szükség nem volt rá, hogy a vállalkozásunk miatti aggodalmait tetézzem. — Felkeltenéd a bátyádat? Egész héten alig lehet kiverni az ágyból. Ha még az okát is tudná! Vagy csak a felét. Elindultam felfelé. Anyánké volt a legnagyobb szoba a közlekedő végén, míg Perryé az enyémmel szemközt nyílt. Éppen azon gondolkodtam, mely alávaló és kegyetlen módszerekkel keltsem fel a bátyámat, mikor hallottam, hogy megnyitja a zuhanyt. A fenébe, már felkelt! Bementem a szobájába, hogy tartsak egy kis terepszemlét, míg a fürdőszobában tartózkodik. Teljes káosz uralkodott nála. Ruhák a padlón, morzsás tányérok az éjjeliszekrényén, üres vizespalack a szőnyegen. Nem akartam kutakodni, csupán elpakolni egy kicsit. Felkaptam egy halom könyvet a padlóról, hogy az íróasztala fölötti polcra tegyem, amikor egy papírlap csúszott ki a könyvek alól, és berepült az ágy alá. Térdre ereszkedtem, kihúztam a papírt, aztán elállt a lélegzetem. A lapról Victoria Happel mosolygott rám. Egyértelműen boldognak tűnt a képen. Egy poharat emelt a magasba, mint aki épp tósztot mond, sötét szemével valahova balra nézett, arca ragyogott. Szája mosolyra húzódott, mint akiből rögtön kirobban a nevetés. Ez a pillanatfelvétel sokkal inkább valóságossá

tette őt számomra, mint az újságban megjelent szemcsés fénykép, vagy akár a látomásaimban szereplő homályos, meztelen alak. Szánalmat éreztem iránta. A barátja és a legjobb barátnője elárulta, ő pedig idejött vakációzni, hogy felejtsen, de meggyilkolták. A kép fölött a következő nagybetűs felhívás szerepelt: Látta ezt a lányt szombat este? A fotó alatt pedig - lényegesen kisebb betűkkel közölték a helyi rendőrkapitányság elérhetőségét, arra az esetre, ha valaki információt kívánna megosztani az ügyben. Ennek ellenére a szórólap nem úgy nézett ki, mintha a rendőrség berkeiben szerkesztették volna. Először is nem számítógépen készült. Kézzel írták, felülre a képet csak úgy odavetették, és később fénymásolták le. Ezt bizony valaki saját kezűleg eszkábálta össze. Mit keresel itt? Ijedtemben térden állásból a hátsómra pottyantam, a szórólap pedig kirepült a kezemből, és Perry csupasz lábfejénél landolt. A bátyám ott állt egy szál törülközővel a derekán, a hajából csöpögött a víz. Nekiláttam pakolászni, és akkor ezt találtam... Kutattál a szobámban. Nem igaz! Felkaptam egy halom könyvet, ez a lap meg kirepült alóla. Mindegy. Nem számít. Fel kell öltöznöm. - Hüvelykujjával az ajtó felé bökött, jelezve, hogy ideje mennem. Felálltam, és leporoltam magam. - Te csináltad ezt a szórólapot? Nem, nem én. A Yummy’s környékén találtam, egy telefonpóznára tűzve. Félrebillentettem a fejem. Miért szedted le?

Előfordulhat, hogy valaki jelentkezik, és előadja, hogy látott eljönni Victoriával. Vagy azért jelentkezik, mert tud valamit a gyilkosról - mondtam. Perry lehorgasztotta a fejét. Ez eszembe sem jutott. Miért nem láttam én ebből a szórólapból többet a városban? Csak ezt az egyet találtad? Perry bűnbánóan rám emelte a tekintetét. Várjunk csak! - Elgondolkodtam. - A tűzijáték estéjén egész napra eltűntél. Körbejártad a várost, és leszedted valamennyit. Perry odavánszorgott az ágyához, és lerogyott rá. Nem volt értelme a további tagadásnak. Igen. Felfogtad, hogy ezzel gyanúba keverted magadat? Vigyáztam, hogy senki se lásson meg. Felnyögtem. Perry, én hiába próbálok segíteni rajtad, ha te meg egyre mélyebbre ásod magad. — Idegeskedtem a bátyám miatt; és idegesített az is, hogy valahányszor elűztem a kételyeimet az ártatlanságával kapcsolatban, mindig történt valami, ami újból elbizonytalanított. Perry a térdére támasztotta a könyökét, és megdörzsölte az arcát. Azt hiszem, nem gondoltam végig a dolgot. Sajnálom. Megszólalt a telefonom. Megnéztem, ki hív. Rendben. Gabriel az. Később találkozunk. Amíg távol vagyok, próbáld meg nem magadra terelni még ennél is jobban a gyanút. Behúztam magam mögött az ajtót. Felpattintottam a mobilom, és reménykedtem, hogy a lenyomozott pingek végre elvezetnek bennünket Billyhez. -

Alig tudtam kivenni néhány szót. Erdőben... ide kell jönnöd. Megyek érted. Micsoda? — szorítottam a fülemre a telefont, nem mintha így jobban hallottam volna. - Nem hallok semmit. Megtalálták — üvöltötte Gabriel. Billyt? És mit mond? Nem sokat. Ugyanis halott.

ABBAN A PILLANATBAN, AHOGY KILÉPTEM AZ AJTÓN, a viharfelhő megnyílt felettünk, és szemerkélni kezdett az eső. Odaszaladtam Gabriel dzsipjéhez, aminek szerencsére már fel volt húzva a teteje. Esőcseppek doboltak a szélvédőn. Gabriel bekapcsolta az ablaktörlőt, én pedig szinte belepréselődtem az ülésbe, ahogy csikorgó kerekekkel kilőtt az autó. Az úton Gabriel elmondta, hogy a telefontársaság szerint Billy Rawlinson mobiljáról a pingek a nemzeti parkból érkeztek. Tekintettel a többhektárnyi erdőre és gyalogösvényre, akár napokig is tarthatott volna, míg átfésülik az egész területet. Ehelyett Billyre ott találtak rá, ahol legelőször keresték - a parkot középen átszelő földúton. Kövér esőcseppek hullottak alá a szélvédőn. Néhány pillanattal később villám cikázott át az égbolton, melyet távoli morajlás

követett. Mire a parkba értünk, már úgy esett, hogy alig láttunk ki a kocsi ablakán. Gabriel a bejáratnál jobbra fordult, és a bekötőútra hajtott. Lassan haladt a keskeny földúton, majd leparkolt egy kétajtós terepjáró mögé. A vezetőülésen egy férfi árnyéka rajzolódott ki. Az ott a papád? — kérdeztem. Igen. A többiek már végeztek a munkával, és elmentek. Apa megígérte, hogy szemet huny a dolog felett, és csak akkor hívja ki a halottkémet, ha már végeztél. Úgy érted, hogy... Billy még mindig a furgonban van? Úgy bizony - felelte, és vágott hozzá egy grimaszt. Még sohasem láttam holttestet azelőtt. És annak ellenére, hogy családi vállalkozásban halott emberek szellemeivel szoktunk társalogni, valahogy nem lelkesedtem az ötletért. Legyűrtem a torkomat szorongató félelmet, és a bennem rejtőző erő előcsalogatására koncentráltam. Néhány mély lélegzetvétel után összeszedetten, tettre készen húztam ki magam. Billy szürke furgonja keresztben állt az úton. A heves esőzés egyáltalán nem kedvez a bűnügyi helyszínelmek. A képességemre minden eddiginél nagyobb szükség volt. Felsóhajtottam, megragadtam az esernyőmet, és kiléptem a szakadó esőbe. Gabriel a könyökömnél fogva navigált át a sáron. Alig maradt nyom, amiből kiindulhatnánk. Az eső elmosta az összes kerék- és lábnyomot. Még azt sem tudjuk megállapítani, hogy járt-e itt más jármű is. Nincs meg a gyilkos fegyver. Nincs nyoma dulakodásnak. A boncolás után majd összehasonlítják a gyilkos golyót az első áldozatban találtéval. Másról nem is nagyon tudok beszámolni... - Elhalkult a hangja.

Meglátom, mit tehetek - feleltem, majd óvatosan a furgonhoz léptem. Billy a kormány mögött ült. Egészségügyi végzettség nélkül is meg tudtam állapítani, hogy a halálát a homlokán tátongó, golyó ütötte seb okozta. Annak ellenére, hogy nem láttam még valódi holttestet, kivéve a bűnügyi sorozatokban, Billy az utóbbiakra hasonlított. Mintha egy színész halottat játszott volna. Persze tudtam, ez valódi. Billy pedig nem színész, hanem olyasvalaki, akit egész életemben ismertem. Valaki, akit gyűlöltem. Kétségtelenül voltak pillanatok, amikor az örökös gyötrések miatt a halálát kívántam volna. De most, hogy így láttam, nem voltam boldog. Inkább szomorúságot éreztem. Sajnáltam a szüleit. A fenébe is, még Frankie-t is sajnáltam. Megfordultam, és átadtam az esernyőmet Gabrielnek, aki mozdulatlanul állt mögöttem, és komoly szemekkel nézett rám. Lassan átsétáltam a kocsi túloldalához, és beültem az utasülésre. Nehezen ment az összpontosítás. Ki kellett vernem a fejemből, hogy mellettem fekszik egy hulla. Megérintettem a biztonsági övét, a repedezett bőrülést, a műszerfalat, mindent, amihez egy utas általában hozzá szokott érni. De semmi. Nem hiszem, hogy volt utasa - szóltam ki a nyitott ajtón keresztül Gabrielnek. Egyre növekvő izgalommal tértem vissza a vezetői oldalra, és tovább kutakodtam, miközben igyekeztem figyelmen kívül hagyni Billyt. Nem történt semmi említésre méltó, mígnem áthajoltam a testen, és kezeimet vezető pozícióban a kormányra helyeztem... és akkor bumm. Látom, ahogy Billy vezeti az autót — suttogtam Gabrielnek, aki mögöttem állva kukucskált át a vállamon. -

Ezen az úton? — kérdezte. Nem tudom. Minden homályos. De a gondolatait érzékelem. Mire gondol? Próbáltam minél tovább összeszorítva tartani a szememet, nehogy elszökjön a látomás. Feszült várakozást és félelmet érzek. Billy azt hiszi, megcsinálta a szerencséjét, de ugyanekkora az esélye annak is, hogy balul sül el a dolog. Csendben koncentráltam tovább. Most mi történik? - kérdezte Gabriel. - Mire gondol Billy? A szüleire. Hogy csalódást okozott nekik, mert nem vitte semmire. A látomás szertefoszlott. Elengedtem a kormányt, és hátraléptem. Éreztem, ahogy lecsillapodik a szívverésem. Szerinted mit jelenthet mindez? Gabriel megdörzsölte az állát. Azt hiszem, megpróbálta megzsarolni a gyilkost. Az viszont átvette az irányítást, és örökre elhallgattatta. Bár az esőzés kissé alábbhagyott, az erdőre vastag köd nehezedett, hátborzongató ragyogást kölcsönözve ezzel neki. Bármi vagy bárki megbújhatott a fák közötti szürke homályban. Mögöttünk az sűrűben megreccsent egy ág. Gabriel megpördült, odasandított a fákra, aztán visszafordult hozzám, és vállat vont. Itt már nincs több dolgunk - szólalt meg. - Indulhatunk. Ekkor egy újabb, az előbbinél halkabb reccsenés hallatszott, amit hamarosan surranó hang követett. Megborzongtam a rémülettől. Valaki van ott — mondta Gabriel, és nekiindult az erdőnek. Vakon követtem, magam elé nyújtott karokkal, nehogy nekiszaladjak egy fának. A köd megnehezítette a tájékozódást, így aztán -

hamarosan leszakadtam Gábrieltől. Semmi kedvem nem volt egyedül bóklászni az erdőben, ezért elindultam visszafelé, a földút irányába, ahol a furgon állt. Amint megláttam a kocsit, az eső újból rázendített, és eláztatta az arcom. A lábam elé kellett figyelnem, nehogy elbotoljak a gyökerekben és a letört ágakban. Egyszer csak megtorpantam. Az egyik fánál egy lábnyomra lettem figyelmes, melyet már alaposan szétáztatott az eső. Itt járhatott valaki az imént? Elbújt a fa mögé? Leskelődött talán? Kinyújtottam a kezem, és tenyeremet a fa törzsére szorítottam. A kéreg kissé síkos volt az esőtől. Behunytam a szemem, és koncentráltam. A látomás szinte azon nyomban kezdett a felszínre törni. A körvonalak vibráltak, mintha egy vízfalon néztem volna keresztül. Még erősebben összpontosítottam, mire egyre tisztább lett a kép. Megállt bennem az ütő. Magamat láttam. Láttam, ahogy a furgonba hajolok, és a kezemet a kormányra helyezem. Megborzongtam, mire a látomás eltűnt. Elkaptam a kezem a fa törzséről, mintha legalábbis valami undorító dologhoz értem volna. Valaki figyelt engem. És bárki is volt az, most már tudja, hogy részt veszek a nyomozásban. Zihálást hallottam a hátam mögül, mire gyorsan megfordultam. Gabriel érkezett futva, majd előrehajolt, hogy levegőhöz jusson. Körberohantam az egész terepet, de senkit sem találtam. Lehet, hogy apám járkált mögöttünk, talán épp rágyújthatott. A papád nem menekült volna előlünk. Gondolkodtam rajta, hogy beszámoljak-e Gabrielnek a látomásról, de nem láttam értelmét. Az illető már rég eltűnt. Ha Gabriel nem hiszi el, tesz majd egy csípős megjegyzést, és megint veszekszünk

egyet. Ha meg mégis hinne nekem, esetleg eszébe jut, hogy számomra nem biztonságos folytatni a nyomozást. Én viszont nem akarok kiszállni. A bátyám élete múlik ezen. - Vagy tudod mit? - folytatta Gábriel. - Esetleg egy állat lehetett az. Talán egy szarvas. Vagy egy vadász, gondoltam.

Az Eastporti Kereskedelmi Kamara évenként megrendezésre kerülő bankettje kiváló ürügyként szolgál a helyi üzletembereknek, hogy vállon veregessék egymást, a feleségeik pedig felvonultassák ruhakölteményeiket, és hozzá pletykáljanak egy jót. Anyával a legújabb divatirányzatnak megfelelően késve érkeztünk. Én egyszerű fekete koktélruhát viseltem, míg anyán hímzett fehér ruha volt, ami a szekrénye kínálatához képest nem is mutatott olyan rosszul. Rögtön belevetette magát a társaságba, valószínűleg ki akarta használni az alkalmat, hogy tegyen egy-két keresetlen megjegyzést Madame Maslovra. Leültem egy helyre, és elrejtőztem egy nagy pohár citromos víz mögé. Csatlakozhatok? Ingerülten kaptam fel a fejem, de aztán rámosolyogtam Natere. Nagyon felnőttesen festett csíkos ingében és khaki nadrágjában. Hogyne! Nate mellém ült, kis jegyzetblokkját az asztalra tette az üdítője mellé. Ó, tehát te kaptad a megbízást, hogy tudósíts erről a kellemes estéről! Elvigyorodott.

Az igazi riporterek kapják a nagy sztorikat, míg a gyakornoknak a Kereskedelmi Kamara bankettje jut. Miért nem vegyülsz te is az emberekkel, mint Starla? Kikukucskáltam Nate válla felett a táncparkettre, és láttam, ahogy anyám Millyvel rázza a zenekar előtt. Azt hiszem, inkább a helyemen maradok. Perry mit csinál most? Nem tudom. Nem beszéltem még vele. Nate elhallgatott, és belekortyolt a kólájába. Mostanában olyan szórakozottnak tűnik. Isztok valamit? - kérdezte ekkor tőlünk egy bántóan ismerős hang. Tiffany az asztal fölé hajolt, és koktélszalvétákat helyezett el rajta, miközben közszemlére bocsátotta mélyen kivágott felsőjéből kibugygyanó kebleit. Nate azonban továbbra is engem nézett, amitől Tiffanynak hirtelen rossz kedve támadt. A kis közjátékával nem ért el semmit. Te meg mit keresel itt? - kérdeztem. Az ételszállító cég alkalmazásában állok. Valóban? És mi mindenre alkalmaznak? Tiffany rám meredt, majd odébbállt. Remélem, nem kértél újabb italt - szóltam vigyorogva Nate-hez. Vállat vont. Magam is el tudom intézni a bárnál. Perryről beszélgettünk. Ki tudja? - ingattam a fejem. - Lehet, hogy pont egy ilyenre lenne szüksége — viccelődtem a távolodó Tiffany után intve. Már kapott belőle kóstolót. Majdnem kiköptem a vizem. Perry képes volt kikezdeni Tiffanyval? -

Egy buliban, pár hónappal ezelőtt. Hányinger kerülgetett. Nem tudtam eldönteni, melyiküktől undorodom jobban -Tiffanytól vagy Perrytől. Szerencsére a bátyám soha nem dicsekedett nekem a hódításaival, mert nem akartam tudni róluk. De erre legalább célozhatott volna! Talán szégyellhette magát miatta. Vagy érezte, jobb, ha nem tudom. Esetleg meg akarta tartani magának a titkát. Nate megdöntötte a poharát, és nagyot húzott belőle. Perry egy sor olyan lánnyal kikezdett, akivel nem kellett volna, és közülük Tiffany volt a legrosszabb. Az egyetlen, akinél azt kívánta, bárcsak ne történt volna meg. De miért? Tiffany teljesen bevadult, miután Perry nem hívta vissza. Elkezdett futni utána. Aztán szándékosan becserkészte Justint, jöttem rá. Egész idő alatt azt hittem, Tiffany válogatott kínzásainak fénypontjaként élte meg, hogy megszerezte magának Justint. De erre más oka lehetett. Rajtam keresztül akart ártani a bátyámnak. Ettől kezdve Perry csak a turista csajokra hajtott - szólalt meg Nate. - Talán mert tőlük könnyebb megszabadulni - mondtam cinikusan. Nate vállat vont. - Azok a lányok tudják, hogy a dolog csak átmeneti. A szüleikkel jönnek nyaralni, vagy éppenséggel egyetemista lányok, akik szeretnék itt jól érezni magukat. De csak rövid időre maradnak. Aztán vagy találkoznak a következő nyáron, vagy nem. Te miért nem vettél ebben részt soha? Más elképzelésem van a dologról. Komolyabbat szeretnék. -

Leszedtem egy szöszt az abroszról. Perrynek is erre lenne szüksége. Egy komoly kapcsolatra, ami megóvná a bajtól. Perry bajban van? - hajolt előre Nate. Aggodalmat láttam a szemében. Ha létezik valaki, akire rábízhatom a titkot, az határozottan a bátyám legjobb barátja. A meggyilkolt lány - kezdtem bele vontatottan. Victoria Happel? Igen. Perry lefeküdt vele akkor éjjel, mikor a lány meghalt. Nate hátralökte a székét. Nem létezik. Lehalkítottam a hangom. Nyilván ezt nem mondhatod el senkinek. Még Perrynek sem szabad tudnia, hogy elmondtam neked.Senki nem tudhatja meg, hogy nála járt, különben ő lenne az első számú gyanúsított. Tud valamit a gyilkosságról? Nem. Amikor Perry eljött a motelszobából, Victoria még életben volt. És pont emiatt van kétségbe esve. Bűntudata van. Ha ott maradt volna a lánnyal, megmenthette volna az életét. Vagy éppenséggel ő is halott lenne — tette hozzá Nate, én pedig bólintottam. Nyugtalanul csavargattam egyik elszabadult hajfürtömet. Nem beszéltem Perry partizánakciójáról, hogy összeszedte a szórólapokat a városban. Hogy Victoria megvádolta a gyilkossággal. Hogy a bátyám furcsa viselkedése engem is teljesen kiborít. Milly ledobta magát mellém az egyik üres székre. Láttátok, ahogy roptam a táncparketten? Öreglány, te még mindig tudsz valamit! - Kissé felemelte a szoknyáját, és meglóbálta vézna lábait. - Olyan vagyok, mint egy rakéta!

Nate kínosan felnevetett. Ha már itt tartunk, indulok is a bárba egy újabb italért. Hozhatok valami frissítőt, hölgyeim? Milly jeges vizet kért. Én még nem végeztem a vizemmel. Milly elkezdett fecsegni a régmúlt időkről, a régi bálokról. Hamar felértem ésszel, hogy ha azonnal nem oldok kereket, egész éjjel hallgathatom. Szia, Clare! - köszönt rám Stephen Clayworth, ahogy elhaladt előttünk. Tengerészkék zakót viselt, a zsebén valamiféle címerrel. Stephen, beszélnünk kell! - ugrottam fel a székemről. Megállt, és csodálkozva rám nézett: Miről? Megfogtam a könyökét, és elkormányoztam az asztaltól. Muszáj kimenekítened egy kínos szituációból. Ó, tehát kihasználsz engem. Félénken elmosolyodtam. Bocs. Nem gond. - Stephen vetett egy pillantást abba az irányba, ahol a szülei foglaltak helyet. Dallas Clayworth épp kezet rázott egy férfival, míg Cecile az arcára fagyott mosollyal emelte az est fényét. Ahogy látom, megkezdődött a kuncsorgás a szavazatokért. Úgyhogy, én is kínos szituációból menekülök. Mindezen káosz és a bátyám miatti aggodalom közepette kiment a fejemből, hogy voltaképp kampányidőszakban vagyunk. Stephen persze nem feledkezhetett meg róla. Erről szólt az élete. Meglepett, hogy elítélően beszél a témáról. Nem kedveled a politikát? Hiszen a véredben van, nem igaz? — tudakoltam.

Tudom, hogy ezt az utat fogom bejárni... majd egyszer. Egyelőre felfordul tőle a gyomrom. Két hónap múlva egyetemre megyek. Azt hiszem, jót fog tenni a szüleimtől való távolság. Nahát, micsoda meglepetés! Kicsit meg is nőtt a srác a szememben. És mintha levetkőzte volna a neheztelést is, amit a csalási botrány óta éreztetett velem. Nos, örülök, hogy összefutottunk — mondta, és indult volna tovább. Karjára tettem a kezem, hogy megállítsam. Stephen! Megfordult. Igen? Nyeltem egy nagyot. Miért nem gyűlölsz? Micsoda? - Tudod, az érettségi vizsga miatt. Amiért elárultalak. Megvonta a vállát. Először nagyon dühös voltam, de megoldódott az egész. Értem én, miért tetted. Szemétkedtem a bátyáddal, ezért te is szemétkedtél velem. Kiállni egymásért testvéri kötelesség. Én meg értékelem az ilyet. A zenekar befejezte a számot, majd közölték, később folytatják. Legyen ez a végszó! Visszatérek az asztalunkhoz, apám beszédet fog tartani - mondta. - Mennem kell. A falnak támaszkodva hallgattam végig unalmas emberek unalmas pohárköszöntőit. Pezsgőspohárral a kezében odasompolygott hozzám anya. Azért ez eléggé undorító, nem? - suttogta cinkosan a fülembe. -

Micsoda? A mögötte álló asztal felé intett. Átnéztem a válla felett, és láttam, hogy Phil Tisdell ül ott egy nővel. A nő bíborszínű, testhez simuló kimonóruhát viselt, fekete haját pedig feltűzve hordta. Vonásai szögletesek és kemények voltak, egy kicsit sem lehetett csinosnak mondani. Felismertem Madame Maslovot. Az újságban megjelent hirdetés tartalmazott ugyan fényképet is, de ez volt az első alkalom, hogy élőben is látom. Phil belesúgott valamit a fülébe, mire a nő hátravetett fejjel kacagott. Visít, mint a vasorrú bába — jegyezte meg anya. Féltékeny vagy! Anya kihúzta magát. Dehogy! Csak csalódtam Phil ízlésében. Együtt érkeztek? Igen - felelte anya egy árnyalatnyi szomorúsággal a hangjában. Nem várhat örökké rád, anya. Ha folyton visszautasítod, előbbutóbb más után fog nézni. Hasonló tanáccsal én is szolgálhatok neked — prüszkölte mérgesen, aztán elviharzott. Egyedül támasztottam tovább a falat, és végignéztem, ahogy bevezetik a polgármestert. Mr. és Mrs. Spellman a pódium fele igyekezett, Justin közvetlenül mögöttük haladt. Szőke haja a szemébe lógott, ujjaival félresöpörte. Eszembe jutott, milyen érzés volt a haját simogatni, mennyire lágy volt, és arra is emlékeztem, hogy még sokáig megőrizte a tenger illatát, miután Justin visszatért az úszásból. Mrs. Spellman megcsókolta a férjét. Justin kezet rázott vele. Aztán mindketten helyet foglaltak. Amint a polgármester belekezdett a mondandójába, Justin körbehordozta tekintetét az egybegyűlteken. Végül megtalált engem, és tudtam, nem is figyel rá, mit mond a papája. -

Felhajtottam az italom maradékát, és a mosdóba menekültem. A mosdókagyló fölé hajoltam, és mélyeket lélegeztem. Be és ki. Ne is gondolj rá! Légzés be. Légzés ki. Nyílt az ajtó, én pedig reméltem, nem anya az. Nem ő volt. Még rosszabb. Tiffany. No, lám csak, ki van itt? - mondta. - Lemaradtál az ünnepi szónoklatról. Most inkább hagyjál, Tiffany! Mozdulatlanul állt, és bámult rám a tükörben. Megpördültem. Mi van? Miért nincsenek neked barátnőid, Clare? De hát... vannak barátaim - dadogtam. A bátyádat és Nate Garricket ne számold ide! Barátnőkről beszélek. Hogy lehet, hogy egyetlen barátnőd sincs? Mielőtt válaszolhattam volna, Tiffany közelebb lépett hozzám. Én megmondom az okát — bökött rám az ujjával. — Mert egy nagyképű ribanc vagy, aki többre tartja magát bárkinél! Nem igaz. Ez egy kisváros, és ha nem vetted volna észre, az emberek nem valami barátságosak velem... Ugyan már! Nem is adsz esélyt. Rácsimpaszkodsz a bátyádra, a bátyád barátaira, a bátyád munkájára, a bátyád életére. Nincs semmi, ami csak a tiéd lenne. Valamikor halálra idegesítettél, de most már csak sajnálni tudlak. Megfordult, és elindult a legközelebbi fülke felé. Mielőtt becsukta volna maga után az ajtót, még hozzátette. Clare Fern, te vagy a legmagányosabb ember, akit valaha ismertem.

SENKINEK SEM VOLT ÚJDONSÁG, hogy nincsenek barátnőim. És igen, bántott a dolog, de nem sokat morfondíroztam rajta. Úgy voltam vele, nem tudok rajta változtatni, akkor meg minek vesztegessem rá az energiát? Nem is volt szükségem barátnőkre. Jól elvoltam egyedül. Jól kijöttem Perryvel. Jól kijöttem Nate-tel. Ott voltak nekem a könyveim, a zene, és az óceán, amiben imádok fürdeni. Tiszta lappal indulok a jövőbe, és alig várom. Majd az egyetemen szerzek barátokat, mert ott nem tudják, ki vagyok valójában. Magányos pillanataimban ezeket a tényeket vettem lajstromba, és egyáltalán nem voltam elkeseredve. Most azonban valamiért szíven ütött, hogy Tiffany Desposito felemlegette a magányomat. Az egy dolog, hogy én magam tisztában vagyok vele, hogy nincsenek barátnőim. Az viszont egészen más, ha a többiek is megtudják. Beszélni fognak róla. Ki fognak nevetni a hátam mögött. Egyébként meg pont Tiffany és az udvartartása az

oka annak, hogy senki sem barátkozik velem. Mindenki számára világos, hogy ha leáll velem bratyizni, olyan bánásmódban részesül, mint én. Ezt a gimiben egyetlen diák sem szeretné. Hirtelen nagyon magányosnak éreztem magam. És kakukktojásnak. Ilyenkor rendszerint Perryhez szoktam menekülni egy kis vigaszért. Most azonban ez nem tűnt jó ötletnek. Valamivel később, amikor beléptem a Yummy’sba, még mindig zaklatott voltam Tiffany miatt. Muszáj volt lelépnem a báli forgatagból, és tudtam, a Yummy’sban biztonságban vagyok, míg az a cafka a banketten dolgozik. Úgyhogy hívtam egy taxit, és otthagytam a cirkuszt. Beültem egy üres asztalhoz, és rendeltem magamnak egy forró tejkaramellával leöntött jégkrémet. Úgy terveztem, addig ülök itt, míg el nem feledkezem erről a szörnyű napról. Láttam egy hullát, vitatkoztam anyával. Perry letépte a szórólapokat, és ezzel még inkább gyanúba keveredett. Tiffany megbántott, de csak azért, mert igaza volt. A nyomozás elakadt. És főképpen azt akartam elfelejteni, hogy mit éreztem, amikor megláttam Justint a banketten. Bárcsak varázsütésre elmúlnának az érzéseim iránta! Talán lobotómiára lesz szükségem. Most viszont nekilátok a fagyimnak. — Mi a mentséged? Nos, úgy tűnik, már a Yummy’sban sem ülhetek nyugodtan. Megfordultam, és szemközt találtam magam Gabriellel, aki egy italt tartott a kezében. Miért kellene mentegetőznöm? - érdeklődtem. — Mert úgy néztél arra a tál fagyira, mintha az utolsó mentsvárad lenne. Nekem viszont megvan a magam mentsége, hogy mit keresek itt egyedül. És mi lenne az? - kérdeztem.

Apám alapos fejmosást kapott ma a polgármestertől, amiért nem haladunk a nyomozással. Ez az első ügye, mióta itt vagyunk, és ahelyett, hogy megoldotta volna, előkerült még egy hulla. - Nagyot kortyolt a szívószálon keresztül. - Rajtad a sor. Éppen bujkálok. Valami zűr volt a banketten? Honnan veszed, hogy ott voltam? Tekintetével végigsöpört a lábaimon. A Yummy’sba nem szoktak így kiöltözni a lányok. Megfeledkeztem az öltözékemről. Megfogtam a ruhám szegélyét, és lejjebb húztam a combomon. Nos, mit keresel itt? Apa folyton melózik, így nem igazán jutok házi koszthoz. Épp a rendelésemet adtam le a bárpultnál, mikor megláttalak belépni az ajtón. Csatlakozhatok hozzád? - intett a mellettem lévő üres székre. - Nem muszáj beszélnünk az ügyről. A számba lapátoltam egy kis jégkrémet, és közben végiggondoltam az ajánlatát. - Talán ha mégis beszélnénk róla, nem gondolnék... más egyéb dolgokra. Gabriel leült, és egy ideig az arcomat tanulmányozta. Úgy látom, Justin Spellman elég rendesen kiborított. Rámeredtem. Bocs, de inkább beszéljünk az ügyről! Van valami hír Billyről? - kérdeztem. Még nincs. Össze fogják hasonlítani a gyilkos golyót a másik áldozatban találtával, hogy kiderüljön, egyeznek-e. De pillanatnyilag ez minden, amit tudunk. Mi a helyzet Joel Martellivel és a lopott autóval? — érdeklődtem. -

- Tisztázódott, hogy még Bostonból, attól a lánytól hozta el a kocsit, akivel megcsalta az áldozatot. A lány nem kívánt feljelentést tenni, egyéb indokunk pedig nem volt, hogy Joelt őrizetben tartsuk. Így aztán elengedtük. — Megrázta a fejét. - Jól beleválasztott az áldozat, nem igaz? Miért csinálod? - kérdeztem. Mit? Folyton „az áldozatnak” nevezed. Pedig neve is van, tudod jól. Victoria. Egyszer sem hallottam, hogy kiejtetted volna. Miért? Gabriel elvörösödött, majd elfordult. Mi történt? Zavarba jött, hogy túl sok zsaruszöveget használ? Vagy valamiért méregbe gurult? És veled mi a helyzet? — szegezte nekem a kérdést. - Egyéb dolgot nem derítettél ki? Ujjaival idézőjelet imitált, amikor a „kiderítettél” szót mondta. Bosszús lettem. Te most szórakozol velem? Dehogy! De miért sértődsz meg ennyire? Talán van rá okod? Nincs rá semmi okom. Én vagyok itt az egyetlen, aki jutott valamire ebben az ügyben. Én találtam meg a lyukat a plafonon a gyilkosság helyszínén. Én bírtam rá Jonit, hogy beszéljen. Én találtam meg Billy feljegyzését is. Gabriel összeszorította a száját. És egyik felfedezésed sincs összefüggésben a feltételezett spirituális képességeddel. Okos vagy, és használod a józan eszedet. Ez minden. Hangos csörömpöléssel hullott ki a kanál a kezemből. Nem akartam elhinni, hogy Gabriel ekkora marhaságokat beszél. Mindezek után még mindig csalónak tart. Sírás kerülgetett. Szerettem volna felpofozni. Ehelyett inkább otthagytam.

Ahhoz képest, hogy este volt, a parkolóban alig állt pár autó. A reggeli eső visszatért. Enyhe permet szitált a bőrömre. A párás levegő miatt nem volt kellemetlen, taxira várakozni viszont annál inkább. De azt megfogadtam, hogy az étterembe vissza én nem megyek. Clare! Megfordultam. Szállj le rólam, Gabriel! Sajnálom. Menj vissza! Kérlek, hallgass meg! - Megfogta a vállam, és szembefordított magával. Az arcán esőcseppek folytak végig. A tekintete könyörgő volt, sebzett. - Akkora barom vagyok! Elgondolkodva bólintottam. Folytasd... Nem is tudom, miért beszélek ilyeneket. Illetve, dehogynem. Nem értek egyet azzal, amit a családod tesz a megélhetésért. Utálom magam, hogy folyton ezért piszkállak. Te jó vagy, és én kedvellek. Elhallgatott, majd hozzátette. - Jobban is, mint kéne. Külön figyelnem kellett rá, hogy el ne felejtsek levegőt venni. Ne haragudj, hogy ilyeneket beszélek. A... múltam... Azt hittem, tovább magyarázkodik, de helyette megcsókolt. Amúgy igazán. Justinon kívül még soha senki sem csókolt meg. Szerencsére fogta a vállam, különben összecsuklottam volna, úgy remegett a térdem. Bátorkodott egy arasznyival lejjebb csúsztatni a kezét a hátamon. Ajkaim szétnyíltak, és összeforrtunk. Felsóhajtott, s erősen magához szorított. Ekkor egy autóból ránk dudáltak. Kizökkenve néztem oda. Anyám hajtott mellénk a Priusával, csakis azért, hogy tönkretegye életem egyik csúcspillanatát,

valószínűleg elégtételképpen, amiért ott merészeltem hagyni a banketten. Leengedte az ablakot, és kiüvöltött rajta: Hazavigyelek, vagy már elintézted magadnak a fuvart? Felsóhajtottam, mert rájöttem, az a legokosabb, ha hazamegyek anyával. Ha maradok, csókolózásba fulladhat az este, amit nem biztos, hogy akarok. Gabriel lélegzetelállító és felkavaró, meg minden, de alapvetően viszolyog attól, ami vagyok. Majd találkozunk — köszöntem el tőle, és becsusszantam az utasülésre. Anya felvonta az egyik szemöldökét, aztán füttyentett. Én meg játékosan oldalba böktem a könyökömmel.

Másnap reggel mosolyogva ébredtem, annak ellenére, hogy enyhe fejfájás gyötört. Meglepett Gabriel csókja, de a magam heves fizikai reakciója is. Ami az érzelmeimet illeti, már egy ideje amúgy is fel vagyok ajzva. Mióta dolgozni kezdtem ezen az ügyön, olyan izgalmat érzek, mint soha ezelőtt. Bár Gabriel viselkedése eléggé kiszámíthatatlan, én pedig nem tudom eldönteni, hogy is érezzek iránta, mégis élvezem a közös nyomozást. A tegnap esti csók egyértelművé tette számomra, hogy ő is így van ezzel. Kivánszorogtam a fürdőszobába, kiráztam két fájdalomcsillapítót a tégelyből, és egy nagy pohár vízzel lenyeltem. Mire kiléptem a zuhany alól, már sokkal jobban éreztem magam. Fél órával később homokszínű sortban és zöld, V kivágású pólóban álltam a tükör előtt. Épp halványrózsaszín rúzst kentem a számra, a hajamra meg valami kisimító kencét. Vizes fürtjeimet hagytam

szabadon száradni, hogy kis idő múlva jó frizurám legyen. A pára szörnyű dolgokat művelt velem. Sokkal jobban mutatnék egy sivatagban. Bizakodtam, hogy Gabriel tartogat számomra aznapra munkát. Alig vártam, hogy újból láthassam. Kíváncsi voltam, vajon szóba kerül-e a csók, vagy úgy teszünk, mintha meg sem történt volna. Valószínűleg ő is össze van zavarodva, hozzám hasonlóan, egy dologban azonban biztos voltam: a közelében akartam lenni. A telefonomra pillantottam, de nem jött üzenet. Hirtelen felindulásból megkívántam valami kifejezetten egészségtelen reggelit, ezért elhatároztam, hogy lemegyek a sarki közértbe egy fánkért. Felkaptam a táskámat, de nem találtam a kulcsomat. Rendszerint a konyhapultra szoktam hajítani, mikor belépek az ajtón. Derengett, hogy tegnap este is így történt, miután anyával hazaértünk. De tekintve, hogy akkor még Gabriel váratlan csókjának a hatása alatt voltam, lehet, hogy tévedésből máshova tettem. Megszólalt a csengő, így kénytelen voltam egy időre felhagyni a kutakodással. Reménykedtem, hogy talán Gabriel az, ezért gyorsan rendbe szedtem magam, és ajtót nyitottam. A küszöbön az állt, akire a legkevésbé számítottam. A nevem Olga Maslov — szólalt meg erős orosz akcentussal. Tudom, hogy ön kicsoda - feleltem, s dacosan felszegtem az állam. - Mit tehetek önért? Félrebillentette a fejét, a szemét behunyta. A padlón fogja megtalálni a kulcsát. Tátva maradt a szám a csodálkozástól. Honnan tudja... Kinyitotta a szemét, és tekintetét rám függesztette. Nem ezért jöttem, hanem azért, hogy figyelmeztessem magát. Bekukucskált a vállam felett, feltehetően érdekelte, ki van még itthon.

Mire figyelmeztetne? Maga veszélyben van. Nos, értem. Konkrétabban? Most még nem. Konkrét... ah... hogy mondják... konkrétum nincs. De komoly veszélyben van. Hirtelen világosság gyúlt a fejemben. Aha. Hadd találjam ki! Ugye azt szeretné, hogy meneküljek el Eastportból? Szélesen elmosolyodott. Igen, az bölcs dolog lenne. És a bátyám is, meg anyám is? Hogy ön lehessen az egyetlen, aki spirituális tevékenységet űz a városban főszezon idején? Maslov rosszallóan nézett rám, majd megrázta a fejét. Nem. Most nem az üzletről van szó, nem érdekel. Nem ezért figyelmeztetem. A maga érdekében szólok. Hát persze, hölgyem. - Be akartam csukni az ajtót, de a nőnek meglepően erős volt a karja, és kitámasztotta vele. Hinnie kell nekem - suttogta Maslov. Csalódottan ingatta a fejét, majd elment. Egy ideig csak néztem utána, aztán becsuktam az ajtót. Őrült nőszemély. El akar ijeszteni minket, hogy megszerezze magának a teljes nyári forgalmat. Erről szól az egész. Ráadásul csaló is. A konyhapulthoz mentem, ahova emlékezetem szerint a kulcsomat tettem. Arra gondoltam, hogy talán túl erősen dobhattam oda. Négykézlábra ereszkedtem, és akkor ezüstösen felém villant valami a hűtőszekrény alól. Túlságosan odavághattam a kulcscsomómat, megcsúszott, és leesett. A padlóra. -

MEGPRÓBÁLTAM KIVERNI A FEJEMBŐL Maslov szörnyű jóslatát, meg a tényt, hogy végül is kitalálta, hol a kulcs, majd elmentem a boltba. A visszaúton fél perc alatt elpusztítottam a fánkot. Szegénynek esélye sem volt. Amikor hazaértem, anya éppen pirítóst készített a konyhában. Kérsz egyet? — tudakolta. — Rengeteg van belőle. Kösz, nem. Most ettem egy fánkot. Anya felvonta az egyik szemöldökét. Sejtettem, mi következik. Elvigyorodott. Szóval... Anya, bele se fogj! Erre dudorászva körbetáncolta a konyhát. Clare és Gabriel este csó-ko-lóz-tak... - Jaj, neeeee! Jól van, na!

A kenyér kiugrott a pirítóból, anya pedig bőségesen megkente mogyoróvajjal. Hol van Perry? - kérdeztem. Az előbb hallottam, hogy zuhanyozik. Mindjárt lejön. Eszembe jutott, amikor legutóbb megtaláltam a szobájában a szórólapokat Victoria fényképével. Nagyon ki volt borulva. Aggódtam miatta. Nate is aggódott. Aztán rájöttem... anya is aggódni fog, ha történetesen épp a gondolataimban olvas. Kisiettem a konyhából, de még visszakiáltottam: Kiülök a verandára. Nem volt szerencsém, mert anya utánam sietett. Beleültem egy régi, fonott székbe, s a szép, napos időre, az elhaladó autókra és a kutyáját sétáltató lányra koncentráltam. Bármire, ami elűzi a gondolataimat Perryről. Anya eközben a pirítósát majszolgatva figyelt engem. Tényleg azt hiszed, hogy nem tudom? — szólalt meg. A francba! Kiolvastad a gondolataimból? Nem. Egészen idáig jól titkoltad. Viszont a bátyókád, amikor épp nem az emeleten bujkált, folyton ezen morfondírozott. Miért nem szóltál róla? Mert nem voltam biztos benne, hogy tudsz róla, és nem is nagyon tudtam eldönteni, mit tegyek. Szerinted mihez kezdjen Perry? - kérdeztem. El kellene mennie a rendőrségre. Ugyan minek? O - Ő lenne az első számú gyanúsított! Így viszont, ha eltitkolja a rendőrség elől, ők pedig máshonnan tudomást szereznek róla, sokkal inkább gyanúba keveri magát, mintha önként közölte volna velük az információt.

- De lehet, hogy a rendőrség nem is fog rájönni - reménykedtem. - Neked nem kell jelentened? Hiszen most a rendőrségnek dolgozol. De nem hivatalosan, hanem külsősként. És anélkül is a segítségükre lehetek, hogy feláldoznám a saját bátyámat. Ha rájönnek, téged is felelősségre vonhatnak. Nem érdekel, anya. Letette a tányérját a veranda párkányára, aztán átfogta a vállam. Nem akarom, hogy mindkét gyerekem börtönbe kerüljön emiatt. Legjobb az egyenes út. Senki sem fog börtönbe kerülni — jelentettem ki, bár erről nem voltam teljesen meggyőződve. Csikorogva fékezett le egy autó a házunk előtt, mire mindketten odakaptuk a fejünket. Gabriel dzsipje húzott a felhajtóhoz. Felgyorsult a szívverésem. Talán nem is hivatalos ügyben jön, gondoltam. Talán újból látni szeretne, és folytatni a tegnap esti félbemaradt csókot. Egy rendőrségi autó állt meg mögötte. Mi folyik itt? - kérdezte anya. Fogalmam sem volt. Gabriel sötét arckifejezéssel szállt ki a kocsiból. Nem úgy nézett ki, mint aki csókra nyújtaná az ajkát. Ha pedig munkaügyben érkezett volna, nem hozott volna magával erősítést. Feljött a bejárati lépcsőkön, és megállt előttem. Sajnálom. Összezavarodva ingattam a fejem. Mit? Mögöttünk kinyílt a szúnyoghálóajtó, és Perry dugta ki rajta a fejét. Mi történt? Gabriel oldalra lépett, hogy utat engedjen lépcsőn felfelé igyekvő papájának. Periwinkle Fern, velünk kell jönnie!

A BÁTYÁM ELÉ LÉPTEM, két kezemmel nekifeszültem Toscano mellkasának, és kissé hátrébb toltam a nyomozót. Letartóztatják? - süvöltöttem leplezetlen kétségbeeséssel a hangomban. Toscano megkerült, és egyenesen Perryhez intézte a szavait: Felszólítom, hogy fáradjon be velünk a kapitányságra, és válaszoljon néhány kérdésre Victoria Happelhez fűződő viszonyával kapcsolatban! Valaki mégis meglátta Perryt azon az éjszakán. És el is mondta. Gabriel nem nézett a szemembe. Hangja tompa volt, amikor megszólalt: Megérkeztek az eredmények. Victoriát és Billyt ugyanazzal a pisztollyal ölték meg.

Perrynek ehhez semmi köze! - kiáltottam indulatosan. Voltaképp - Toscano nyomozó ekkor felemelt egy papírlapot házkutatási engedélyünk van, hogy megkeressük a fegyvert. Csak tessék! - mondtam, és széttártam a karom. - Az egész házat átkutathatják. Itt nem fognak gyilkos fegyvert találni. Perry szeme tágra nyílt, és alig észrevehetően megrázta a fejét. Ez azt jelenti, hogy ne? Hogy ne engedjük be őket? Értetlenkedve biccentettem a fejemmel, mire mindenki Perryre nézett, aki azon nyomban lesütötte a tekintetét. Természetesen nem okozunk kárt és felfordulást a házkutatás folyamán - közölte anyámmal Toscano nyomozó, míg én a bátyám rémült arckifejezését próbáltam megfejteni. Közben három másik rendőr is odajött hozzánk, és megálltak mögöttünk. Egyikük jobb kezében egy bilincs himbálózott. Erre nincs semmi szükség - szólalt meg Perry. - Magamtól is elmegyek a rendőrségre. Tehetetlenül néztem, ahogy a bátyámat a járőrkocsihoz vezetik, majd beültetik a hátsó ülésre. A bátyámat, aki mindig olyan nyugodt és összeszedett volt. A család józan esze. Az egyetlen, aki képes volt anyánkat megnyugtatni minden bajban. Az egyedüli, aki mellett biztonságban érezhettem magam, mikor a suliban szekáltak a furcsaságom miatt. Az egyetlen, aki meg tudott nevettetni a Justinnal való szakításom után, amikor úgy éreztem, széthullik a világ körülöttem. Perry több mint a bátyám. A legjobb barátom is egyben. Ahogy a járőrkocsi elindult, Perry megfordult, és kibámult a hátsó ablakon. Felemeltem a kezem, így búcsúzva, míg az autó el nem tűnt a kanyarban. Aztán lerogytam a verandára. Sírás fojtogatta a torkom, de erősnek kellett maradnom. Anya és Perry kedvéért. -

Anyám izgatott hangja ott vibrált körülöttem, míg beengedte a rendőröket a házba. Igyekeztem kizárni magam a környezetemből, és végiggondolni, hogy juthattunk el idáig. Ha valóban látta valaki Perryt Victoriával azon az éjszakán, miért várt ilyen sokáig, hogy tanúként előrukkoljon? Ennek semmi értelme. Erre nem most ébredt rá valaki... Egy ideig tétováztam, aztán bevillant egy gondolat, és a kirakós játék darabkái a helyükre kerültek. De az nem lehet. Egyszerűen nem lehet igaz... Felálltam, és berontottam a házba.

A szerkesztőségi irodák Eastport központjában, a városháza és a postahivatal között helyezkednek el. Az EAST PORI TIMES nagy kirakatablakon hirdette magát, bár a P betű egy darabkája hiányzott. Egy kisvárosi lap kis hiányossága. Az ajtóban megtorpantam egy pillanatra, hogy letöröljem az izzadságot a homlokomról, és kifújjam magam. Aztán olyan természetességgel sétáltam be, mintha én is idetartoznék, és egyenesen Nate asztala felé vettem az irányt. Nate feje szinte teljesen eltűnt a számítógép monitorja mögött, miközben összegörnyedve, vadul körmök egy jegyzetblokkra. Amint meghallotta közelgő lépteimet, felkapta a fejét. Szia, Clare, mi a helyzet? Megpróbáltam egy lopott pillantást vetni a jegyzeteire. Min dolgozol? Épp egy cikket állítok össze új és nagyra becsült felügyelőnk nem egészen nagybecsű múltjáról.

Égnek emeltem a szemem. Még mindig ezen a csonton rágódsz? A hatalmas szerkesztőségi terem zsongott a kopogó billentyűk és a hangos telefonbeszélgetések zajától. Nate az asztalra koppintott a tollával. Tudod mi a jelentése Gabriel tetoválásának? Nem, miért? Csak kíváncsi voltam. Próbálom pótolni a hiányos információkat. Megpróbálhatom kideríteni. Nate bólintani készült, de aztán meggondolta magát. Inkább ne! Nem akarlak bajba sodorni. És Perryt? Mi van Perryvel? Ezek szerint őt sem akartad bajba sodorni. Nate elhallgatott, várta a csattanót, de aztán rájött, hogy nem viccelek. Nem tudlak követni, Clare. Épp az előbb vitték be a rendőrségre - fogtam bele a mondandómba, és próbáltam úrrá lenni a haragomon. - Valaki beárulta a zsaruknak, hogy Perry Victoria Happellel volt akkor éjjel, mikor a lányt megölték. Mi ezt egész idő alatt titokban tartottuk. Tegnap este elmondtam neked, és érdekes módon ma reggel már el is vitték Perryt. Nate álla leesett a csodálkozástól, arca eltorzult, a szemében pedig kétségbeesés tükröződött. Rögtön tudtam, amit nem is lett volna szabad megkérdőjeleznem: Nate igenis hű barátunk. Én nem mondtam el senkinek - mentegetőzött. - Tudnotok kell, hogy sohasem tennék ilyet. Lezöttyentem egy forgószékre a szomszédos bokszban, majd odagurultam vele Nate-hez.

Tudom. Sajnálom. Egy pillanatig sem kellett volna azt hinnem. De az időzítés... Bárki lehetett az az étteremből - mondta Nate. - Vagy akár a motelből. De miért csak most? Miért várt egy hetet, hogy értesítse a rendőrséget? Lehet, hogy nem figyelte a híradásokat. Vagy nem kapcsolta össze azzal, amit látott. Esetleg elvetette a gondolatot, hogy Perry Fern gyilkolt volna, és várta, hogy a rendőrség elkapja a valódi tettest. De aztán nem történt semmi, az illető pedig becsületes akart maradni. - Nate vállat vont. - Tényleg nem tudom, mi történhetett. Előredőltem, arcomat a tenyerembe támasztottam. Eddig a rendőrség nem talált semmilyen kiindulópontot. Billy Rawlinson nyilvánvalóan szemtanúja volt az eseményeknek, de ahelyett, hogy elment volna a rendőrségre, inkább a saját szakállára dolgozott. Most pedig ő is halott. Mindössze annyi tudható, hogy utoljára Perryvel látták az áldozatot. Még mindig úgy gondolom, ez nem elegendő indok — mondta Nate. — A zsaruknak több bizonyítékra van szükségük. Ha már itt tartunk, a rendőrség épp most forgatja fel a házunkat. Jobb lesz, ha indulok is haza, anyának szüksége lehet rám. Nate alaposan megnézett magának. Éreztem, ahogy az izzadságcseppek végigfolynak a nyakamon. Idáig szaladtál? - tudakolta. Megvontam a vállam. Muszáj volt beszélnem veled. Tudnom kellett. Bólintott. Hadd vigyelek haza! Különben is, ebédidőm van. -

Nate a házunkhoz hajtott, és az utcán rakott ki, mert a felhajtót lezárták a rendőrök. Láttam, ahogy bepakolják Perry számítógépét az egyik rendőrautó hátuljába. Mikor közelebb értem, egy rendőr odabólintott: Készen is vagyunk. Anyára a nappali kanapéján, összegörnyedve találtam rá. Hosszú, göndör fürtjei elrejtették az arcát és rázkódtak a zokogásától. Úgy festett, mint egy magára hagyott kislány. Óvatosan melléje ültem, és megdörzsölgettem a hátát, ami rendes körülmények között Perry dolga lett volna. Minden rendbe fog jönni - suttogtam. Ahogy felemelte a fejét, láttam, hogy a szemfesték teljesen szétkenődött az arcán. De mi van, ha mégsem? Mi lesz, ha letartóztatják Perryt? Szerintem, nincs elég bizonyíték ellene - feleltem megfontoltan. - Az már biztos, hogy együtt voltak azon az éjszakán, de semmi sem szól amellett, hogy Perry ölte volna meg a lányt. A rendőrök elvittek... néhány dolgot a házból. Igen, de nem fogják megtalálni, amit keresnek. Nincs meg a gyilkos fegyver. Odanyújtottam neki egy zsebkendőt. Anya felült, és letörölte a könnyeket az arcáról. Köszönöm, drágám. Megszólalt a telefon, én pedig felkaptam. Clare? Ismerős volt a hang, de hirtelen nem tudtam azonosítani. Igen? Stephen Clayworth vagyok. Ó, helló! Most nem alkalmas. Igen, tudom. Ezért hívlak. Hallottam, hogy őrizetbe vették Perryt. Le is tartóztatták?

-

Tudomásom szerint még nem. Most éppen kihallgatják. Van ügyvédetek? - kérdezte. Ez eszembe sem jutott ebben a nagy felfordulásban. Nem, még nincsen. Gyertek át hozzánk, és összehozlak benneteket a családunk ügyvédjével. Nagyszerű! Clayworthék ügyvédje valószínűleg a legdrágább az egész államban. Nem hiszem, hogy megengedhetjük magunknak... Emiatt ne aggódj! — szakított félbe Stephen. — Csak induljatok el, én pedig segíteni fogok. Lehet, hogy az elmúlt évben tévesen ítéltem meg Stephent? Legszívesebben pofon vágtam volna magam. Köszönöm szépen, hamarosan ott leszek. Stephen Clayworth telefonált? — kérdezte anya, miután letettem a telefont. Igen. Ha most odamegyünk hozzájuk, összeismertet bennünket a családjuk ügyvédjével. Anya a homlokát ráncolta. Ti ketten... Ugyan, dehogy! Épp most rendezzük a sorainkat. Kiderült, hogy mégsem az az elvetemült gazfickó. Anya magához vette a pénztárcáját meg a kocsikulcsot, majd sietve távoztunk. Néhány lépésre az autótól hirtelen megálltam. A bal első gumiabroncs teljesen lapos volt. Hűha! - sóhajtotta anya. - Nem is vettem észre, hogy leeresztett. Letérdeltem, hogy közelebbről is szemügyre vegyem. Nem eresztett le - mondtam. - Felhasították.

REGGEL MÉG SEMMI BAJA NEM VOLT - ÁLLÍTOTTA ANYA. Akkor sem tehették, mikor a rendőrség itt volt - tettem hozzá. Egymásra néztünk. Bárki is volt az, csak az elmúlt tíz percben tehette. Elindultam lefelé az utcán, hátha rábukkanok valakire. Egy tizenkét év körüli fiú jött velem szemben a bicaján. Feltartottam a kezem, és megállítottam. Nem láttál valakit errefelé jönni? - kérdeztem tőle. Ja, dehogynem, sokan járkálnak itt - vetette oda. Konkrétan, nem szaladt el valaki a házunk előtt? Felhasították anyám kocsijának az abroncsát. A gyerek megvonta a vállát. Járt itt egy tyúk egy nagy, ronda kalapban, nagy strandtáskával. Eléggé sietett. Luke! - Hosszú szőke hajú lány integetett neki az utca végéről.

Bocs, de el kell húznom. Persze, a szőkék vonzereje. Már ilyen fiatalkorban működik. Ha már a szőkéiméi tartunk, tudom már, ki hasította fel a kereket. Tiffany! Most viszont nincs időm ezzel foglalkozni. Segítséget kell szereznem Perrynek, így viszont nem jutunk el Stephenékhez. Mr. Spellman fényes, fekete autója húzott oda a padkához, Justin dugta ki rajta a fejét. Szálljanak be! Nem kifejezetten a szőke herceg fehér lovon, de azért megteszi. Anya becsusszant az utasülésre, én meg hátra. Justin gázt adott. Hallottam, hogy Perryt bevitték — magyarázta. — Apám felhívta egy barátját, egy ügyvédet, a kapitányságon várnak ránk. Még nincs meg a jogosítványod - jegyeztem meg. De a tanulói engedéllyel már vezethetek, feltéve, ha egy felnőtt is tartózkodik a kocsiban. - Elmosolyodott. - Üdvözlöm, Mrs. Fern! Anya megveregette Justin vállát. Mindig is kedvelte, cs egyértelművé tette számomra, hogy adhatnék neki még egy esélyt. Felsóhajtottam. Most, hogy Justin a segítségünkre sietett, anya még inkább belelát a dolgaimba. -

- Sajnálom. Igazán — suttogta Gabriel a kapitányságon. - A papád csak a munkáját végzi — feleltem zavartan hadonászva. Ha Perry Victoriával volt akkor éjjel, muszáj kihallgatni. Nem hibáztatlak. Hamarosan kiderül, hogy nem Perry követte el. A papád szabadon fogja engedni, mi ketten pedig folytathatjuk... a nyomozást. Elfordult, mint aki egyáltalán nem biztos a hallottakban. Sajnos én sem voltam biztos benne.

Lezöttyentem az egyik kemény, műanyag székre. Gyűlöltem, hogy az előtérben kell várakoznom, annak tudatában, hogy a bátyámat valahol az épületben, egy picike helyiségben félelemben és bizonytalanságban tartják. Reménykedtem, hogy nem bombázzák kérdésekkel, és Perry van elég okos, hogy megtagadja a válaszadást, míg nem szerzünk neki ügyvédet. Anthony Toscano lépett be, Gabriel pedig nyomban felpattant, és az apjához rohant. Anthony épp sugdosott valamit Gabriel fülébe, mikor hozzájuk léptem. Elnézést, Toscano nyomozó! Megfordult, és lenézett rám. Aprócska kislánynak éreztem magam mellette. Igen, Miss Fern? Beszélhetnék a bátyámmal egy percre? Az ügyvédnek hamarosan meg kell érkeznie. Szeretném látni, hogy Perry jól van-e. Fura kifejezés suhant át az arcán. Talán szánalom? - Természetesen. Kövessen, kérem! Szinte loholnom kellett utána a folyosón, hogy beérjem öles lépteit. Mivel nem szólt hozzám egy szót sem, figyelmemet a környezetemre összpontosítottam. A mennyezeten vibráló neonvilágításra. A cigarettával kiégetett linóleumpadlóra. A szürke falakra, melyek festésért kiáltottak. Toscano nyomozó váratlanul megtorpant előttem, én pedig kis híján beleszaladtam. Két perce van - közölte, majd kitárta az ajtót. Perry az ajtócsapódásra felugrott a helyéről, de rögtön lecsillapodott, mihelyst meglátott. Megpróbáltam mosolyogni, de nem volt értelme. Nem tudtam, megölelhetem-e. Olyan szürreálisnak

éreztem a helyzetet. Mintha valaki furfangos tréfát űzött volna velünk. Bár így lett volna! Leültem vele szemben egy székre, és összekulcsoltam a kezem az asztalon. Jól vagy? Vállat vont. Rendesen bánnak veled? Igen. Eddig nem sok minden történt. Adtak egy üdítőt. Még nem hallgattak ki? Azt hiszem, az ügyvédet várják. Mr. Spellman valószínűleg szólhatott nekik - vélekedtem. Spellmanék ügyvédje fog képviselni. Már úton van ide. Ha megérkezik, biztos elkezdik a kihallgatásodat. Perry bólintott, és letekintett a kezére. Egészen zöld volt az arca. Nem lettem volna meglepve, ha a következő pillanatban elém teríti a reggelijét. Minden rendben lesz, Perry. Nem tudhatod - suttogta. Ugye nem te tetted? - kérdeztem, és igyekeztem leplezni hangom remegését. Nem. — Egyenesen a szemembe nézett. - Nem én voltam az. Elűztem a kételyeimet, és kizárólag Perry bátorítására összpontosítottam. Megragadtam a két kezét. Nem vádolhatnak meg, ha nem követted el. Dehogynem. Sokszor megteszik. De csak a filmekben és a detektívregényekben - feleltem bizonytalanul.

Perry nem válaszolt, csak kedvetlenül leszegte a fejét. Nem tudtam, mit mondhatnék még, cserbenhagytak a szavak. Így csak ültünk ott némán, és szorongattuk egymás kezét, mígnem Toscano nyomozó visszatért, és közölte velem, hogy lejárt az időm. Visszakísért a váróterembe. Gabriel már nem volt ott. Egy méltóságteljes megjelenésű, ősz hajú, öltönyös férfi duruzsolt anyámnak, aki rémülten meredt rá. Mi történt? - siettem oda hozzájuk. A férfi kíváncsian nézett rám. Anya megszólalt: Ő a lányom, Clarity. - Aztán felém fordult. - Mr. Nelson, Perry ügyvédje. Örvendek! - köszöntem, bár valójában szerettem volna átugrani az udvariaskodást, hogy kiderítsem, mi folyik itt. Van egy kis probléma - mondta anya. - A házkutatás során találtak valamit. A gyilkos fegyvert? Biztosan odatették! Az nem létezik... Nem, nem a fegyvert - vágott közbe Mr. Nelson. Kimérten viselkedett, és halk, ám tekintélyt parancsoló hangon beszélt. - Megtalálták az étterem biztonsági kamerájának felvételét egy kazettán. Azt, amelyiken a bátyja a gyilkosság éjszakáján elhagyja az éttermet az áldozattal. A kazetta, amit elloptak. Perry, te hülye! Valószínűleg azért vitte el, nehogy meglássák rajta Victoriával, és azt higgyék, ő ölte meg a lányt - mondtam. - Persze nem ő ölte meg. Egy ilyen tett komoly bizonyítéka annak, hogy akár meg is tehette. Elvitte a kazettát és elrejtette, ami szándékos kísérlet arra, hogy eltitkoljon valamit. - Felsóhajtott. - Bár ne tette volna! Ezzel sokkal nehezebb helyzetbe hozta magát.

Látnom kell azt a kazettát! Rajta lehet a valódi gyilkos. Clarity - mondta az ügyvéd -, a rendőrség szerint a valódi gyilkos már őrizetben van. -

Mr. Nelson váltig ismételgette, hogy semmit sem tehetünk, és inkább menjünk haza. Értesíteni fog bennünket, ha a rendőrség eldönti, letartóztatják-e Perryt vagy hazaengedik. Ez több órát fog igénybe venni. Anya hazament, én viszont képtelen voltam rá. Elképzeltem magam, amint fel-alá járkálok a hallban, készülve anyám közelgő összeomlására. Inkább az egyetlen hely felé vettem az irányt, amely most lenyugtathat. A partra. Felnéztem az égre, és a nap állásából kikövetkeztettem, hogy már délután felé jár az idő. Csakhogy még nem is ebédeltem. Egyáltalán nem voltam éhes. Kezembe fogtam a szandálomat, és mezítláb gyalogoltam a meleg homokban, elkerülve az embereket. Nem kockáztattam meg, hogy bárkivel is összefussak a suliból. A Perryről szóló pletykák valószínűleg ügy terjednek, mint a vírus. Átvágtam egy partszakaszon, hogy sétáljak kicsit a hullámokban. Csakhogy földbe gyökerezett a lábam. Ha néhány nappal korábban tárul elém ez a látvány, még madarat lehetett volna fogatni velem. Gabriel ült ott, előttem néhány méterrel, a homokban. Bermudanadrágban. Az ingét levetette, és maga mellé dobta. A háta napbarnított volt és izmos. Ahogy a tengert kémlelte, azt kívántam, bárcsak bírnék anyám képességével, és olvashatnék a gondolataiban. Ehelyett, mintha ő olvasott volna az enyéimben, hátrafordult.

Hé! - kiáltotta, és felállt. Lesöpörte a homokot a nadrágjáról. Feszes felsőteste igazán üdítő látványt nyújtott, mégsem tudtam neki örülni. Össze voltam zavarodva. Fizikailag vonzódtam hozzá, de az eszem megálljt parancsolt. Gabriel nem hitt bennem és a családomban. Gúnyolódott rajtam a látnoki képességem miatt, és még azt sem árulta el, miért. Mi baja azzal, hogy tisztánlátó médium vagyok? Változtat ez valamit a személyemen? Mindig láttam az arcán a kétkedést. Nem tetszik neki, hogy szeánszokból fedezzük a megélhetésünket. És valószínűleg azt gondolja, hogy Perry a tettes. Ugyanakkor érez irántam valamit. Tudom. Látom a szemében. Kitárta a karját. Nem törődtem azzal, hogy talán nem szabadna. Abban a pillanatban azonnal szükségem volt valakire. Támogatásra vágytam. Ő pedig ott volt, és felkínálta. Odaszaladtam hozzá, átöleltem, és hagytam, hogy átjárjon a belőle áradó forróság. Szorosan a karjaiba zárt. Annyira aggódom miatta - szólaltam meg. - Tudom - suttogta, miközben ujjai a hajamban kalandoztak. Mindenkinél jobban szeretem Perryt. - Tudom — mondta Gabriel. — Tudom, milyen érzés. Kezével az állam alá nyúlt, és felemelte, hogy találkozzon a tekintetünk. Egy hosszú pillanatig a szemembe nézett. Összeszorult a torkom. Kínzó volt az érintése, én mégis vágytam rá. Azt kívántam, bárcsak ne akarnék tőle többet, hiszen el sem tud fogadni olyannak, amilyen igazán vagyok. Láttam rajta, hogy ő is kétségek között vergődik. Vajon ragaszkodjon-e az elveihez? Vagy inkább adja át magát az érzelmeinek? -

A szívem erősebben vert, mint ahogy a hullámok dübörögtek a hátam mögött. Végül ő szólalt meg: - Elegem van abból, hogy gyűlölnöm kéne téged. Aztán hozzám hajolt, és megcsókolt. Feladtam a küzdelmet, átadtam magam az érzéseimnek. Belefáradtam, hogy büszkeségből folyton ellen kell állnom a vonzerejének. Mohón viszonoztam a csókját. Belefeledkeztem a szája ízébe, arcomon nyugvó kezének érintésébe. Sodródtam a pillanattal, ahogy a mögöttünk robajló hullámok sodródtak a part felé. Végül kibontakoztam az öleléséből, hogy lélegzethez jussak. Kissé eltartottam magam tőle, hogy ránézhessek, kezemet végigfuttattam izmos karjain. Amint lehajolt, hogy megcsókolja a nyakam, oldalra hajtottam a fejem. Ekkor megakadt a tekintetem valamin. A tetoválásán. Csak egy darabot láttam belőle. Egy szó volt, kézírással. Valószínűleg egy név. Már-már úgy éreztem, nem is akarom elolvasni. Ha egy lány neve, akit valaha szeretett, és New Yorkban hagyott, akkor kegyetlenül féltékeny lennék, még ha nem is lenne hozzá jogom. Viszont győzött a kíváncsiság. Még jobban oldalra billentettem a fejem. Magamban imádkoztam. Könyörgök, az legyen ráírva, hogy Anya! Anya. Könyörgök! Egy női név volt az, cirkalmas, cirádás betűkkel. Nem Anya. Victoria.

MIELŐTT FELSIKÍTHATTAM VOLNA, MEGTETTE VALAKI MÁS. Elléptem Gabrieltől, aki mit sem vett észre abból, hogy kiborultam a tetoválása láttán. Másfele figyelt. Tőlünk tekintélyes távolságra, lent a parton, egy nő sikoltozott hisztérikusan. Kisebbfajta csoportosulás támadt körülötte, az emberek körbeálltak valamit. Gabriel sietve elindult feléjük, én pedig utána. Amint közelebb értünk, a nő abbahagyta a sikítozást, és egy férfi karjaiba ájult. Az emberek gyűrűje egyre nőtt, mindenhonnét rémült kiáltozás és méltatlankodás hallatszott. Nem akartam látni, amit körülállták. Biztos valami szörnyűség lehet. Leginkább attól féltem, hogy egy partra vetett delfinbébit fogok látni, amint épp haldoklik. Megtorpantam, de Gabriel karon ragadott, és két bámészkodó között bevonszolt a körbe, míg aztán megláttuk, ami a parton hevert.

Nem delfin volt. Sokkal rettenetesebb látvány fogadott bennünket. Egy hulla feküdt ott. Egy hang a bensőmben azt süvöltötte: forduljak el, ne nézzek oda, fussak el onnan; de az izmaim nem engedelmeskedtek. Csak bámultam döbbenten. Egy lány volt, arcát beborította a hínár. Farmer volt rajta és póló. Ami látszott a bőréből, az el volt színeződve és fel volt puffadva. Tudnom kellett, ki az. Míg a többiek álltak és néztek, én letérdeltem a homokba, és félretoltam a hínárt a lány arcából. A parton ülök, és a végtelen óceánt nézem. Éjszaka van, minden sötét és kihalt. Valami megmozdul a közelemben. Megfordulok, és egy árnyalakot látok. Valaki jön felém. — Helló! — kiáltom oda. Bárki is az, nem válaszol, viszont meggyorsítja a lépteit, és határozottan felém tart. Hirtelen félni kezdek. Érzem, ahogy végigfolyik az izzadság a hátamon. Feltámad bennem az életösztön. Talpra ugrom, és rohanni kezdek a sétány felé. Megkockáztatok egy hátrapillantást. Az árnyalak üldöz engem. Egyre közelebb ér hozzám. A sétány lépcsői még túl messze vannak, érzem, azt már nem érném el. Beugrom a sétány alá, remélve, hogy a sötétben nem fog észrevenni. Az árnyalak megérkezik. Még lejjebb csúszom. Olyan az egész, mint egy beteges bújócska. Hangosan, zihálva veszem a levegőt; ez így nem jó, rá fog jönni, hol vagyok. Igyekszem visszatartani a lélegzetemet, de túlságosan meg vagyok rémülve. Néhány perccel később körbepillantok, de nem látom az árnyat. Lehet, hogy feladta? Már épp megkönnyebbülnék, mikor hátulról megragad két kar, aztán kezek kulcsolódnak a nyakamra. Nem kapok levegőt...

Clare! Arra nyitottam ki a szemem, hogy Gabriel hátrahúz a holttesttől. Letett a homokra, aztán lezöttyent mellém. Minden rendben? Láttam - mondtam. - Láttam, ahogy meghalt. Megfojtották a sétány alatt. De azt nem tudom, ki tette. Elhallgattam, és Gabrielre pillantottam. Ki ez a lány? Megrázta a fejét. Inkább ne nézd meg! Feltornáztam magam, aztán dacolva a rosszulléttel, visszatámolyogtam a holttesthez. Szemügyre vettem letöredezett, lerágott körmeit. Hosszú, barna haját. Aztán az arcát. Rögtön felismertem. Joni. Joni volt az. Victoria legjobb barátnője. Aki nálunk járt szeánszon. Akit rákényszerítettem, hogy tegyen vallomást a rendőrségen. Akit megrémített Victoria barátja, Joel. Most pedig halott. Kisvártatva megütötte az orromat az a szörnyű szag. Megpróbáltam hátrébb húzódni, de felfordult a gyomrom, és a homokra került a tartalma. Gabriel odaállt mellém, és egyik kezével a hátamat simogatta, a másikkal pedig a hajamat tartotta, míg visszanyertem a lélekjelenlétemet. Joel végezhetett vele - mondtam, miközben levegőért kapkodtam. - Itt még csak nem is ismerték Jonit. Nem is volt itt, mialatt Victoria a városban tartózkodott. Mindenestre Joel már elutazott - felelte Gabriel. - Amikor a bostoni lány nem tett ellene feljelentést a lopott autó miatt, a rendőrség elengedte. Ez nem jelenti azt, hogy nem ő gyilkolta meg Jonit. De hát itt sem volt, amikor Joni meghalt. -

Honnan tudod? Lehet, hogy el sem hagyta a várost. Vagy ha mégis, később akár vissza is térhetett. — Olyan izgatott lettem, hogy szinte kiabáltam. - Ti apáddal rászálltatok Perryre, és még akkor sem akartok másvalakit számításba venni, mikor a bizonyítékok indokolják. A bizonyítékok mind a bátyád ellen szólnak! - üvöltötte viszsza Gabriel. Nem akartam elhinni, hogy ilyen szűk látókörű, hogy fel sem merül benne Joel bűnössége. Ökölbe szorult a kezem a dühtől. Odamentem hozzá, és egészen közelről az arcába sziszegtem: Jól figyelj rám! Köztünk mindennek vége. Mostantól nem dolgozunk együtt. Soha többé! Ezentúl ellened fogok dolgozni. Eltrappoltam, de még hátrakiáltottam: Mert valakinek meg kell találnia a valódi gyilkost. -

Amilyen gyorsan csak tudtam, rohantam haza. El sem kellett volna jönnöm otthonról. Anya egyedül van a házban, várja a telefonhívást, én pedig közben az ellenséggel múlatom az időt a parton. Egyaránt haragudtam magamra a csók miatt és Gabrielre az önfejűsége miatt. És mindennek tetejébe a tetoválása elárulta, hogy rejteget valamit a múltjában. Nem bízhatom meg benne. Csak magamra számíthatok. Felszaladtam a veranda lépcsőin, egyenesen a házba. Anya? Itt vagyok. Berontottam a konyhába. Hívtak már?

Még nem - felelte, és letette az üdítős dobozt az asztalra. Nate ült még az asztalnál, egy papírszalvétát gyűrögetett, arcán mélységes aggodalom tükröződött. Szia! - mondtam, és mellé telepedtem. Anya úgy vergődött a konyhában, mint egy csapdába esett madár. Próbált valami elfoglaltságot keresni, hogy lekösse magát. Beugrottam, hogy ne legyetek egyedül - mondta Nate. - És én sem akarok most egyedül maradni. - Mosolyogni próbált, de sehogy sem sikerült neki. - Aggódom, Clare. Akárcsak én. De minden rendben lesz - feleltem reménykedve, és kihúztam magam ültömben. Anya elzárta a csapot a mosogatónál. Történt valami? Felsóhajtottam. Joni meghalt. A parton fekszik; a rendőrség valószínűleg épp most van ott. Anya felszisszent, és a szája elé kapta a kezét. Ez borzasztó! - mondta Nate. - Belefulladt a vízbe? Nem. Megfojtották, és beledobták a vízbe. Vélhetően Victoria és Billy gyilkosa. Most már egészen biztos vagyok abban, hogy mindez Victoria barátjára, Joelre tereli a gyanút. Remélem, a rendőrség majd így kezeli az ügyet - helyeselt anya kibámulva az ablakon. Egy idő múlva kiment a verandára friss levegőt szívni, nekünk pedig meghagyta, hogy el ne mozduljunk a telefon mellől. Van még valami — súgtam oda Nate-nek. - Láttam Gabriel tetoválását. Legyintett. Már nem érdekel a sztori. Majd ha ennek vége, visszatérek rá. -

Victoria — mondtam. Mi van vele? Gabriel tetoválása. A Victoria név szerepel rajta. Nate szeme összeszűkült. A véletlen műve is lehet - töprengtem. - Rengeteg nőt hívnak Victoriának. Gyilkosból is rengeteg szaladgál közöttünk - jegyezte meg halkan. Mit jelentsen ez? Információhoz jutottam a sztori révén. Megtudtam, miért hagyták el Toscanóék New Yorkot. Nem Anthony mondott fel a munkahelyén, hanem őt rúgták ki a rendőrségtől. Miért? Megölt valakit. Cikáztak a fejemben a gondolatok. Ha ez igaz, már börtönben ülne. Rendőri intézkedés során történt, így nem emeltek vádat ellene. Ennek ellenére szükségtelennek ítélték az ilyen fokú beavatkozást, ezért Toscanót elbocsátották az állásából. Az ügy eléggé homályos. Volt valami személyes dolog közte meg a fickó között, akit megölt. Ez borzasztó - feleltem. - De mi köze ennek ahhoz, ami most itt zajlik? A gyilkos az gyilkos marad. Toscano előbb arra használta a jelvényét, hogy megöljön valakit, aztán meg arra, hogy megússza a gyilkosságot. Mi van, ha újból megpróbálta? Eszembe jutott Billy gyilkosságának a helyszíne, és hogy valaki figyelt minket az erdőben. Akár Toscano nyomozó is lehetett. Aztán eszembe jutott az is, hogy Gabriel szándékosan kerülte Victoria -

nevének említését, következetesen „áldozat”- nak hívta, holott a karjára tetováltatta ezt a nevet. Lehetséges, hogy... Nem. Nem létezik. Nem vonhatod le ezt a következtetést a további részletek ismerete nélkül - mondtam Nate-nek és magamnak egyaránt. Miért nem? - csattant fel Nate. - A rendőrség rögtön levonta a maga következtetéseit Perryvel kapcsolatban. Igaza volt. - Tudok valamit, ami esetleg segíthetne rajtunk - morfondíroztam. - Megkérdeztem a múltkor Toscano nyomozót, megnézhetem-e a biztonsági kamera kazettáját, de nem engedte. Ha a gyilkosság éjszakáján készült felvételen szerepel akár ő, akár Gabriel, akkor beigazolódhat az elméleted. Nate felélénkült. Meg kell szerezned azt a kazettát! Talán ez az utolsó esélyünk, hogy kiszabadítsuk Perryt. Mégis hogyan? Nem törhetek be a rendőrségre, nem lophatom el onnan. Van rá egy mód - dörzsölte meg az állát Nate. - Justin. Ő bármit megtenne érted, az apja pedig könnyűszerrel megszerezheti a kazettát. Azt akarod, hogy kihasználjam Justint? Nem kell ilyen keményen fogalmazni. Justinnak még hízelegne is a dolog. Rebegtesd a szempilládat, dobáld a hajad, meg a többi, amit ti, lányok csináltok, ha rá akartok venni egy fickót valamire. Vettem egy mély lélegzetet. Bármire képes vagyok a bátyámért. Rendben van - egyeztem bele. - Kerül, amibe kerül.

Küldtem egy üzenetet Justinnak, melyben megkérdeztem tőle, hogy találkozhatnánk-e. Azonnal jött a válasz, hogy a sétányon fog várni. Azt gondoltam, a partot fogja javasolni, mivel az volt a mi találkahelyünk. De bizonyára már ő is hallott Joniról, és ha valami, akkor egy bűnügyi helyszín képes megölni a romantikát. Lerohantam a sétányra. Justin már várt rám. Egy padon ült, és a lábát rázta, mint mindig, mikor ideges volt. Khaki vászonsortot viselt fehér pólóval, mely kiemelte karja barnaságát. Észrevett, kissé tartózkodóan elmosolyodott, majd felállt. Szia! — Sétáljunk? — kérdeztem. Ahogy akarod. - Mellém szegődött, és elindultunk lassan a sétányon. - Örülök, hogy üzentél. Beszélnünk kell. Nagyot néztem. Nem számítottam rá, hogy neki is ez a terve velem. — 'Történt még egy gyilkosság. — Tudok róla - feleltem. — Joni. Szörnyű! Felidéztem a lány halálát, de rögtön el is hessegettem a képet. Gondolni sem bírtam rá. Most erősnek kell maradnom, nem engedhetem meg magamnak, hogy kiboruljak. Azt hiszem, itt az ideje, hogy befejezzük. Üres tekintettel meredtem rá. Ezt hogy érted? — Nem szeretném, ha a továbbiakban részt vennél a nyomozásban. Eleinte azt gondoltam, jó ötlet. Te segítesz nekünk gyorsan megoldani az ügyet, a gyilkost rács mögé juttatjuk, mi pedig lezárhatjuk az aktákat. Meg sem fordult a fejemben, hogy akár veszélybe is kerülhetsz. Akkor nem is kértem volna a segítségedet. És tessék, most itt van nekünk még két hulla. Ez a gyilkos egy elmebeteg. Nem akarom, hogy dolgozz az ügyön. Maradj távol tőle!

Pontosan ezért nem számoltam be senkinek az erdőben támadt víziómról. Ha kiderül, hogy figyelnek, leállítottak volna. Perry is, Justin is, anya is. De nem hagyhattam abba. Ha voltak is kételyeim Perry ártatlanságával kapcsolatban, mára mind eloszlottak. Ahogy láttam őt a rendőrségen, ahogy a szemébe néztem, tudtam az igazságot. Egy pillanatig sem lett volna szabad gyanakodnom rá. Perry a bátyám. Ismerem őt. Életében nem fogott még fegyvert, azt sem tudná, mihez kezdjen vele. Igaz, bánhatna lelkiismeretesebben is a lányokkal, de nem gyilkos. Egyszerűen nem lenne képes ölni. És most, hogy Joni is halott, teljesen meg vagyok győződve Perry ártatlanságáról. A szívem mélyén mindig is hittem benne. Meg kell mentenem. Méltányolom az aggodalmadat, Justin, de nem tehetem meg, amit kérsz. Miért nem? - A bátyám börtönben töltheti élete hátralevő részét egy olyan bűncselekményért, amiről tudom, hogy el sem követte. A rendőrség semmit sem tesz érte, mert meg vannak győződve Perry bűnösségéről. Csak én maradtam neki. Nem hagyhatom cserben. Justin zsebre vágta a kezét, és felsóhajtott. Megértem, hogy így érzel. De ha mégis történik veled valami... Nem fog. Ebben nem lehetsz biztos. Nem szállhatok ki. Perrynek szüksége van rám. Justin megadóan bólintott. Tudom, hogy nem Perry tette. Megálltam, és felpillantottam rá. A nap sugarai aranyszínűvé festették a haját. Kék szemében mély együttérzés tükröződött. Úgy nézett ki, mint egy mesebeli herceg. Józanságom emlékeztetett a

pillanatra, amikor kettőnk tündérmeséje rémtörténetté változott, de most a jelen pillanatot akartam élni. Gabriel feltételezi Perry bűnösségét. Justin feltételezi az ártatlanságát. Justin a családom segítségére sietett, elvitt bennünket a rendőrségre, ügyvédet kerített. Mindig számíthattunk rá. Kinyújtottam a kezem, és megérintettem az arcát. Aztán megcsókoltam. Nem így terveztem. Kazetta ide vagy oda, nem állt szándékomban csókolózni a volt barátommal, de elragadott a pillanat heve. A csókja bátortalan volt és könnyű, mint a pillangó szárnyának rebbenése. Mint a legelső csókunk a parton. Visszatértek az emlékek: a szája, a csókja íze. Gabriel csókja olyan volt, mint egy izgalmas, egzotikus vakáció. Justiné pedig olyan, mintha újból hazatérnék. Erre vágytam. Míg el nem lökött magától. Mégis mit csinálsz? - tolt el a karjával tisztes távolságra. Bambán pislogtam rá. Miről beszélsz? Számomra ez egy valóra vált álom, de azt is tudom, hogy hamis. Te akarsz tőlem valamit. Mondd el, mi az! Tudod, hogy érted megteszem. Teljesen összezavarodtam. Nem a kazettáért csókoltam meg. Megtörtént, mert így akartam. Túltettem magam a múltban történteken. Per pillanat képes voltam száműzni a gondolataimból Tiffanyt, és átadni magam az érzéseimnek. De nem akartam, hogy Justin tudjon erről. Egy pillanatra elvesztettem az önuralmamat, csupán ennyi történt. Nem akartam hiú reményeket táplálni benne.

Látnom kell a kazettát - mondtam inkább. Elfordult tőlem, és a sétány korlátjának támaszkodott. Jobb híján a hátát bámultam. Összerázkódott, majd kiegyenesedett, és visszafordult hozzám. Megbántottam. Ez alkalommal nagyon is. Már bántam az egészet. A biztonsági kamera felvételét az étteremből? - kérdezte. - Amit nálatok találtak meg? Miért kell az neked? Még ha össze is törnéd, Perryn már nem segítene. Nem akarom sem összetörni, sem pedig ellopni. Meg szeretném nézni. Csak egyszer. Elgondolkodott. - Azt gondolod, talán valaki más is rajta van. A valódi gyilkos. Bólintottam. De hogy fogod kiszúrni? Csak embereket fogsz látni, ahogy kibe mászkálnak, nem ismered fel a gyilkost. - Vagy éppenséggel felismerem Victoria barátját, Joelt. Vagy... valaki mást. - Nem akartam elmesélni Justinnak Nate elméletét Toscanóékról mint potenciális gyilkosokról. Gabriel tetoválásáról sem kívántam említést tenni. Nem tudtam volna megmondani, hogy miért nem. Nem is tudom - szólalt meg. Ez lehet az ügy megoldása. - A régi, megszokott mozdulattal tettem a kezem a karjára, és mélyen a szemébe néztem. - Hatalmasat léphetünk előre. Ezért kerestél meg pár napja, nem? Ez minden vágyad. Nem. - Gyengéden kihúzta a karját az érintésem alól. - Őszintén szólva, leginkább arra vágyom, hogy visszamenjek az időben, és megváltoztassam azt az éjszakát Tiffanyval. Nem dramatizálod túl a dolgot, Justin? Feszült volt az arca. -

Megbántottalak. Szeretlek, és mégis megbántottalak. Még most is látom a fájdalmat a szemedben. Látom, valahányszor rám nézel. — Elcsuklott a hangja. - Nevezhetsz érzelgősnek, vagy bárminek, aminek csak akarsz. De ez az igazság. Hosszú hónapok óta vártam erre. Kínozni akartam, látni az arcán a gyötrődést. Visszaadni neki, amit elszenvedtem tőle. Most mégsem élveztem. Összeszorult a szívem, hogy szenvedni látom. A semmiből érkezett a megtisztulás. Elsöpörte a Justin iránt érzett megvetésemet, rosszindulatomat, a ridegségemet, hogy nem érdekelt, hányszor kér tőlem bocsánatot. Ez ott, abban a pillanatban megszűnt, én pedig egész más szemmel tekintettem rá. Lassan a kezéért nyúltam. Megbocsátok neked — mondtam. Felnézett rám, szemében megcsillant a remény. Nem lehetünk együtt — tisztáztam gyorsan. - De megbocsátok neked. Elhiszem, hogy legszívesebben visszacsinálnád az egészet. És azt is elhiszem, hogy nem akartál megbántani. Zavartan pislogott. Szája kinyílt, de nem jött ki rajta hang. Ezt nem azért mondtam el, hogy megszerezzem tőled a kazettát - tettem hozzá. Igazat beszéltem. Kezdetben valóban ki akartam használni őt, hogy megszerezzem, amit akarok. De aztán eltemetett érzéseim a felszínre törtek. Az elmúlt hónapokban a szavaimmal és a hiányommal próbáltam büntetni Justint. Azt hittem, ha bántom, hamarabb kigyógyulok belőle. Nem jöttem rá, hogy ha valóban rendbe akarok jönni, meg kell neki bocsátanom. Már eleget bűnhődött. Lehet, hogy soha többé nem lesz belőlünk egy pár, de barátok azért még maradhatunk. Komolyan gondolom — mondtam. Tudom - felelte halkan, és megszorította a kezem. -

KÉPTELEN VOLTAM AKÁR EGYETLEN PERCRE IS NYUGTON MARADNI, így aztán fel-alá járkáltam a polgármesteri hivatalban. Jó érzéssel töltött el, hogy előző nap megbocsátottam Justinnak a sétányon. Helyénvalónak éreztem, és ettől megnyugodtam. Ugyanakkor bűntudatom is volt, hogy nem összpontosítok minden erőmmel Perry kiszabadítására. Justin már rég elment. Eddigre vissza kellett volna érnie. Aggodalmaskodni kezdtem. Azt mondta, este, vacsora alatt sikerült megkörnyékeznie az apját, és Mr. Spellman beleegyezett, hogy megnézzük a kazettát. De mi van akkor, ha mégsem sikerül megszerezni? Ha megint csak egy zsákutcában kötünk ki? Mi van, ha... Kivágódott az ajtó, és Justin viharzott be rajta, majd gyorsan bezárta maga után. A kezében ott szorongatta a videokazettát, és bátorítóan rám kacsintott.

Ó, köszönöm! — rohantam volna hozzá ösztönösen, hogy átöleljem, de visszafogtam magam. Ingoványos talajra tévedtem. Justin először a barátom volt. Aztán az ellenségemmé avanzsált. Most pedig...? Nem igazán tudtam, hogyan viselkedjek, és időm sem nagyon maradt, hogy kitaláljam. Szerencsére Justin nem nehezítette meg a dolgom. Rögtön nekilátott, hogy lejátssza a kazettát. Elég idegesnek tűnt. Még egyszer körülnézett az irodában, és szinte önmagának hajtogatta: Rendben, az ajtó zárva. Apám fél óra múlva jön a kazettáért, hogy levigye a rendőrőrsre. Felkészültél? Igen. Lenyomtam a lejátszó indítógombját. A kép szemcsés volt, de kivehető, és a Yummy’s bejárati ajtaját mutatta. A biztonsági kamera madártávlatból figyelte a betérőket és a távozókat. Amikor feltűnt valaki az ajtóban, ki merevítettem a képet, majd miután ellenőriztük az illetőt, felgyorsítottam a lejátszást. Ez így ment egy darabig, míg aztán megjelent az első ismerős. Itt van! - böktem rá Victoriára, amint épp besétál egyedül a Yummy’sba. Kihívó ujjatlan felső és testhez simuló farmer volt rajta, a csípője pedig járás közben ide-oda ringott. Fogalma sem volt róla, hogy hamarosan meggyilkolják - szólalt meg Justin szomorúan. Egy idősebb pár követte. Utána egy gágogó lánycsapat következett, melyet ismerek a középiskolából. Aztán néhány végzős tért be az étterembe, köztük Stephen Clayworth. Később Tiffany kijött, hogy elszívjon egy cigarettát. Összeszorítottam a fogamat, és egy szót sem szóltam. Nagy előrelépés volt ez nálam. -

Rengeteg ismeretlen ember fordult meg a Yummy’sban azon az estén, ami nem csoda, hiszen ez volt az év kiemelkedő turisztikai eseménye. Az ott nem... - Justin a képernyőre sandított. Gabriel Toscano - feleltem zaklatottan. Nate-nek igaza lehet? Nem akartam elhinni. Ennyire félrevezettek volna az ösztöneim? Lehetséges, hogy vonzódtam volna egy gyilkoshoz... megcsókoltam, kívántam? Napokig együtt dolgoztunk. Ki van zárva. De Victoria neve van Gabriel karjára tetoválva, és itt járt az étteremben a gyilkosság éjszakáján. Ezt elfelejtette közölni velem. Az apja vezeti a nyomozást, de nem jut semmire. Ugyanaz a férfi, aki megölt valakit még annak idején New Yorkban. Lehet, hogy Gabrielnek nincs is semmi baja a médiumokkal. Csupán attól tart, hogy rájövök a bűnösségére, és ezért nem akar velem dolgozni. Itt jön ki hátul — mondta Justin, kizökkentve gondolataimból. Mi az, amit cipel? - néztem meredten a kezében levő barna csomagot. Étel, elvitelre - jelentette ki Justin, és tovább is tekerte a kazettát, míg fel nem tűnt négy öregfiú a monitoron. A következő vendég Cecile Clayworth volt, aki bámulatos smaragdzöld ruhát viselt, övvel a derekán. Mit keres itt? Azt hittem, a Yummy’s messze alatta marad az ő igényeinek. Aztán Perry is megérkezett, majd nem sokkal utána Victoriával együtt távoztak. Ez aztán simán megy a bátyádnak! - Rittyentett Justin. Őstehetség - morogtam. Elekor Cecile lépett ki az ajtón, és magával vonszolta a részeg Stephent. Feltehetőleg szóltak neki, hogy vigye haza a fiacskáját. Biztos vagyok benne, hogy az nem először nézett a pohár fenekére. Dallas

Clayworthnek a kampány közepén más sem hiányzott, mint egy tivornyázó, részegeskedő kamasz a családjában. Nos, ennyi volt - kapcsolta ki kis idő múlva a videomagnót Justin. - Ez nem jött össze. Joel Martellinek nyoma sincs a felvételen. Nem távozunk üres kézzel - nyugtattam meg. - Itt van nekünk Gabriel Toscano. Justin összeráncolta a homlokát. Nem tartózkodott bent egy percnél tovább, és egy zacskó étellel jött ki onnan. Nem hiszem, hogy ez ráterelné a gyanút. Egy helyiségben tartózkodott az áldozattal, és még említést sem tett nekem erről az alatt a majdnem egy hét alatt, míg együtt dolgoztunk. Na és? Nem hittem a fülemnek, hogy Justin védi őt. Muszáj volt elárulnom: És van egy tetoválás a karján. Justin arckifejezése megváltozott. Tudtam, most átfut a fején, a gondolat, vajon milyen helyzetben láttam én Gabrielt ing nélkül, így aztán láthatóan nem dobta fel az új infó. A Victoria név van rátetoválva — tettem hozzá. Justin nagy szemeket meresztett. Úgy tűnik, khm, történt valami, amiről nem tudok. Valaki megkocogtatta az ajtót. Mialatt Justin kinyitotta, kivettem a kazettát a lejátszóból, és biztos, ami biztos, a hátam mögé rejtettem. Szerencsére a papája volt az. Spellman polgármester becsukta maga mögött az ajtót, és azonnal hozzám fordult: Perryt szabadon bocsátották.

Hatalmas sóhaj szakadt ki belőlem, majd lerogytam a legközelebbi székre. Nincs meg a gyilkos fegyver - folytatta. - Nincs indíték. Az egyetlen bizonyíték, amit Perry maga is elismert, hogy együtt voltak azon az éjszakán. Semmi több. Nagy butaság volt ellopni a videokazettát, de pusztán ezért nem tarthatják bent. Hála istennek! - sóhajtott fel Justin. Nem hagyhatja el a várost - tette még hozzá Mr. Spellman. És a rendőrség nem fog leszállni róla. További bizonyítékok után nyomoznak. Ez rendben volna - álltam fel a székről. - Nem fognak találni semmit, ugyanis Perry ártatlan. - Elhallgattam, majd rájuk néztem. — Mindkettejüknek köszönettel tartozom. A köszönet az ügyvédet illeti, nem minket - hárította el Justin. Visszaadtam nekik a kazettát, és újból hálás köszönetét mondtam. Mr. Spellman elindult, hogy visszavigye a felvételt a rendőrségre, a földszintre. Most mihez kezdünk? - kérdezte Justin. Most pedig ki fogom deríteni, mi történt a Yummy’sban a gyilkosság éjszakáján. És határozottan tudtam, kihez kell fordulnom.

Nedves, párás levegőt lélegeztem be hazafelé menet. A nap már majdnem teljesen lenyugodott. Hiába voltam éhes is, fáradt is, az agyam lázasan zakatolt. Az események roppant gyorsan peregtek, és sok szálon futottak. Felszínre törtek a Justin iránt érzett eltemetett érzelmeim is. Az új lángolás tárgyáról meg kiderült, hogy

potenciális gyilkos vagy egy gyilkos fia. Bár Perryt kiengedték az őrizetből, továbbra is gyanúsított maradt. Alig vártam, hogy hazaérjek és találkozzam vele, csak azt nem tudtam eldönteni, hogy megöleljem vagy inkább kupán vágjam. De előtte még el kellett intéznem valamit. Előhúztam a mobilt a zsebemből, és menet közben hívtam a számot. Néhányszor kicsengett, majd Stephen jelentkezett. Szia! Itt Clare Fern. Szia! Mi a helyzet? Azért hívlak, hogy bocsánatot kérjek tőled. Néma csend. Miért? Mert nem jutottunk el hozzátok, hogy találkozzunk az ügyvédetekkel. Ha hiszed, ha nem, valaki felhasította anyám autójának a kerekét. Én mégis szeretném megköszönni, hogy felajánlottad a segítségedet. Meghívhatlak vacsorázni holnap estére? Öö... - Stephen jól hallhatóan meglepődött az ajánlatomon, de nem volt egyértelműen elutasító. Úgy gondolom, hogy a múltkori beszélgetésünk után rendeződtek köztünk a dolgok. És nem randevúról van szó. Csak egy baráti beszélgetésre invitállak. Benne vagyok — egyezett bele. — Remek ötlet! A hangja őszintén csengett, és némi izgalmat éreztem ki belőle. Igaz, ez után támadt egy kis lelkiismeret-furdalásom, de sürgető kérdéseimre mindenképpen szerettem volna választ kapni.

A FERN CSALÁD HATÁIDŐNAPLÓJÁBAN nem szerepelt előjegyzés a következő napra. Júliusban ritkán fordul elő az ilyesmi, de hát a tények önmagukért beszélnek. Hétfői nap volt, már túljutottunk a július negyedikei turistaáradaton. És valljuk be őszintén, a kisvárosi gyilkosságok híre sem tesz jót az üzletmenetnek. Anya úgy kezelte a dolgot, hogy nekiállt végigsuvickolni a házat. Örült, hogy Perry újra itthon van, de jól tudtuk, a kálváriánknak még nincs vége. Ezért inkább suvickolt. Mivel nem volt más dolgom, mint várni az estét, amit majd Stephennel töltök, a nap nagy részét arra áldoztam, hogy megpróbáljam felvidítani Perryt. Nemigen sikerült. Bármilyen nőcsábász is a bátyám, még mindig jobb a megbotránkoztató történeteit hallgatni, mint ülni mellette a nappaliban, és a lelkiállapota miatt aggodalmaskodni. Vissza akartam kapni a régi Perryt.

Gyerünk már! — ragadtam meg a karját. — Menjünk el valahova! Fel akartam rángatni a kanapéról, de meg sem mozdult. Nem - nyögte. Gyönyörű idő van. Képtelen vagyok rá. - Eltakarta az arcát egy párnával. Miért, mi vagy te, vámpír? Meg fognak bámulni az emberek. Összesúgnak a hátam mögött - motyogta alig hallhatóan. Perry, az emberek amúgy is állandóan bámulnak minket, meg sutyorognak a hátunk mögött. De nem így. Talpra ugrottam. Perry egyik szemével kikukucskált a párna mögül. Igen, én már felálltam. A kishúgod vagyok, és szeretném, ha vennél nekem pizzát. Tartozol nekem, Perry. Morgott még egy keveset, de felkelt a kanapéról. Úton a sétányhoz senki sem mutogatott ránk, s nem is bámultak meg minket. Lefoglaltam magunknak egy padot, ahonnan pompás kilátás nyílt a járólelők sokaságára, Perry pedig hozott néhány szelet pizzát a Monty’sból. Beleharaptam a tésztába, és lehunyt szemmel élveztem az ízét. Perry is megkezdte az övét, mire a ráolvadt sajt lecsúszott a pizzáról, egyenesen a bátyám állára. Felsóhajtott, és lekaparta. Montyék pizzája pocsék. Tudom, hogy tartozom neked, amiért segítesz tisztázni magam, de választhattál volna fagyit. Még másért is tartozol nekem - töröltem meg a számat egy papírszalvétával. Mi másért? — vonta fel sebhelyes szemöldökét. Rájöttem, miért szállt rá Tiffany Desposito a barátomra néhány hónappal ezelőtt. Kiderült, hogy bosszúból tette, de nem én voltam az igazi célpont. -

Valóban? - Lesütötte a szemét. Egy kismadár elcsiripelte, mi történt kettőtök között. Felmordult: Nate. Szembefordultam vele. Te azt hiszed, ez csak móka-kacagás, hogy felszeded a lányokat, aztán dobod őket. Úgy teszel, mintha nem lenne következménye. Pedig van. Tiffanyt is megbántottad. - Nem akartam elhinni, hogy pont Tiffanyt veszem a védelmembe. Igazad van - emelte fel a kezét megadóan. - Azt hittem, számára is csak egy egy futó kaland volt. Csak mikor elkezdett utánam futkosni, akkor jöttem rá, hogy többet akar. - Lassan csóválta a fejét. - Eszembe nem jutott volna, hogy Tiffany rajtad áll bosszút helyettem. Annyira szánalmas, amit Justinnal művelt. Nem tudtam, hogy képes ilyesmire. Nem tudni, mire képes a másik - feleltem szomorúan. Most már duplán bűnösnek érzem magam. - Perry lökött rajtam egy picit a vállával. — Veszek neked fagyit is, jó? Én ott maradtam a parton, szemlélődtem, míg Perry elment tölcséres fagyáért. Turisták jöttek-mentek, jégkrémtől pecsétes ruhában, napbarnítottan, arcukon boldog mosollyal. A helyiek folyton panaszkodnak a nyári csúcsforgalomra, a beözönlő kirándulókra, a zsúfolt partra, de én mindent egybevetve nagyon jó dolognak tartom, hogy egy turistaparadicsomban nőttem fel. Városunk feladatának tartja az idelátogató vendégek szórakoztatását, s ebből a családom is vállal némi részt. Néhányan egész biztosan úgy térnek haza Cape Cod-i vakációjukról, hogy nagyszerűen érezték magukat, ám a legjobb dolog egy flúgos családnál tartott szeánsz volt. Elmosolyodtam. -

Érints meg, baby! Felnéztem, és sóhajtottam egyet. Cody és Trevor a suliból, két harmadéves Tiffany bandájából, épp felém tartott, és nagyokat röhögtek. Ez az! - üvöltötte Trevor. - Érintsd meg a fütyköst, és találd ki, honnan jön! Nem nehéz kitalálni! - kiáltottam vissza. - Cody mamájában járt! Rohadt kis dög! - morogta Cody. Hála az égnek, ezzel beérték, s mentek is tovább. Ennyit arról, hogy mennyire szeretem a városomat meg a munkámat. Ó, igen! Behunytam a szemem, és ujjaimmal a halántékomat masszíroztam. - Tudja, mit utálok a legjobban? Ez meg ki? Kinyitottam a szemem, mire Madame Maslov telepedett mellém. Hosszú, fehér pamutruha volt rajta, a nyakánál magasan záródó csipkedíszítéssel. Mezítláb volt, a lábait keresztbe rakta. Miközben beszélt, a vállam felett az óceánt kémlelte. Az emberek folyton azokat a számokat kérdezik tőlem. Pedig én nem is tudom a másnapi lottószámokat. Utálom, mikor erről faggatnak. Csak nem a közös szakmai ártalom révén próbál közelebb kerülni hozzám? A képességem nem így működik - folytatta a maga mulatságos akcentusában. - Mint ahogy a maga adottsága sem működik mindig, hiába akarja. - Rám nézett. Sötét szeme volt, a körülötte lévő szarkalábak pedig kedvessé varázsolták a tekintetét. - Azért jött, hogy találkozzon velem? Ugye tudja, hogy amit korábban mondtam magának, az igaz? -

Nem azért jöttem. Enni jöttünk le a partra. És egyetlen szavát sem hiszem el. Csak azért akarja, hogy a családommal elhúzzunk a városból, hogy ne maradjon konkurenciája. Egyáltalán nem igaz, amit mond — billentette félre a fejét. - Az az igazság, hogy maga veszélyben van. De ezt már mondtam. Próbálom magát megvédeni, de nem hallgat rám. - A nyomaték kedvéért a fülére mutatott. - Újból megpróbálom. - Maslov közelebb húzódott hozzám, és határozottan a szemembe nézett. — Hagyja el ezt a helyet! Mielőtt túl késő lenne. Perry lépteit hallottam közeledni a sétányon, a padhoz tartott, egy-egy tölcsérrel a kezében. Mi folyik itt? - kérdezte. Semmi különös - feleltem. - Madame Maslov épp indulni készül. Visszafordultam a nőhöz, de már nem törődött velem. Perryt bámulta. Felállt, odalépett a bátyámhoz, s félrehajtott fejjel figyelte. Maga nagyon ismerős nekem. Találkoztam egyszer valakivel, aki pont így nézett ki, csak idősebb volt. Perry rögtön ledermedt. Nekem kihagyott a szívverésem. Hol? - kérdeztem, miközben igyekeztem közömbösnek látszani. Maslov legyintett egyet, mintha nem számítana az egész. Messze innen, a szülőhazámban, egy lakatlan vidéken. Jelzett az órája, mire rápillantott, és így szólt: Vissza kell térnem a jósdámba. Előhúzott egy hatalmas kulcscsomót a tárcájából, s mielőtt elindult volna, még egy utolsó pillantást vetett rám. Egy aggodalmas pillantást. Vagy állati jó színésznő, vagy valóban azt hitte, veszélyben vagyok. -

Olvad a fagyi - szólalt meg Perry. A lábánál már egész kis tócsa keletkezett a csöpögő, ragacsos édességből. Elment az étvágyam. Perry megvonta a vállát, majd nekilátott maga a két tölcsérnek. Sétálunk egyet a parton? Kösz, nem. Inkább hazaugrom. Néztem a távolodó bátyám után, ahogy a sétányon át a part felé igyekszik. Örültem, hogy végre ki tudtam csalogatni a házból. Teljesítettem a feladatot. Megfordultam, hogy hazainduljak, mikor felfigyeltem valamire. Éppen Cecile Clayworth suhant oda Madame Maslov jósdájához, testhez simuló, fekete ruhában, magas tűsarkakon. Tekintetünk találkozott, erre az asszony megfordult, és felém vette az irányt. Megálltam, és kíváncsian bevártam, míg odaér hozzám. Kérnék tőled valamit — vágott bele Cecile a közepébe. Pontosabban? - feleltem, és keresztbe fontam a karom. Ma este randevúd lesz a fiammal. Nem kifejezetten randevú, de azért bólintottam. Azt akarom, hogy mondd le. Nem egészen erre számítottam. A hanghordozása pedig felbőszített. Nem értem, mennyiben tartozik ez önre. Cecile lerántotta túlméretezett napszemüvegét. Rengeteg bajt okoztál a családomnak az elmúlt hónapokban. A gyerekes viselkedéseddel, hogy beárultad a fiamat az igazgatónak, majdnem kizártad őt az egyetemről, ami a férjemnek nagyon sok pénzébe került. Nem hagytam, hogy megfélemlítsen. Nem engem kellene hibáztatnia - feleltem. - Ha Stephen nem csalt volna az érettségin, nem lett volna következménye. -

Cecile továbbra is fagyosan meredt rám. Gondolhatsz, amit akarsz, hogy könnyíts a lelkiismereteden, de az az igazság, drágám, hogy te állsz a bajok hátterében. Eddig kedves és barátságos voltam hozzád meg a családodhoz. Egy városban élünk, és a történtek ellenére tetszel a fiamnak. Így csakis miatta, eddig visszafogtam magam. De ennek vége, ha ráakaszkodsz Stephenre. Jobbat érdemel egy hamis cigánykártyavetőnél. Egészen közel léptem hozzá. - Ahhoz képest, hogy honnan kapaszkodott fel, ne játssza itt nekem az úrinőt! Hogyan? — Mindenki tudja, hogy valami koszfészekből érkezett. Megszerezte magának a luxusvillát, behálózott egy gazdag ürgét, maga mögött hagyta a múltat. De egy pillanatig se gondolja, hogy különb nálam! — Tartsd magad távol a fiamtól! Visszatolta a napszemüvegét, majd faképnél hagyott, mint egy kioktatott cselédet. Legszívesebben lerúgtam volna a magas sarkairól, de Cecile Clayworthszel összeakaszkodni a város legforgalmasabb pontján, nem tett volna jót amúgy is akadozó üzletmenetünknek. Úgyhogy inkább hazabaktattam, és készültem az álrandevúra.

STEPHEN ELJÖTT ÉRTEM. Kék öltönyinget viselt szövetnadrággal, ami kissé túlöltözötté tette a megjelenését, de hát Stephen mindig is ilyen ruhákat hordott. Ami meglepett, az a kezében szorongatott rózsacsokor volt. Pedig világossá tettem számára, hogy ez nem randi. Az más kérdés, hogy esetleg bevetek majd néhány női praktikát az információk megszerzése érdekében. Viszont Stephennek tudnia kell: ez egy köszönetnyilvánítás a részemről, nem pedig holmi gyertyafényes vacsora. Talán allergiás vagy? - kérdezte. Micsoda? Allergiás vagy a rózsákra? - kérdezte Stephen. — Olyan furán nézel rájuk. Ó, dehogy! Gyönyörűek! Csak azon morfondíroztam, hol van a vázánk. - Elvettem tőle a csokrot, és szertartásos módon beleszagoltam, sőt, még mosolyogtam is hozzá.

Köszönöm. Azonnal jövök. - Besiettem a konyhába, hogy megkérjem anyát, tegye vízbe a virágot. Éppen telefonált. Bár csupán a beszélgetés egyik oldalát hallottam, nekem úgy tűnt, valaki makacsul küzd egy kései szeánszért. A vonal túlsó végén szinte könyöröghetett a hívó. Anya hiába próbálta megértetni vele, hogy aznapra már bezártunk, úgyhogy végül beleegyezett, hogy fogadja. Rossz érzés fogott el, hogy magára hagyom a munkával, de indulnom kellett. Stephen a Lexusához kísért. Hova menjünk? Mit szólnál a Captains Bistróhoz? Én a Yummy’sra voksolok — válaszoltam. Rendben van - mondta kissé csalódottan. — Ahogy akarod. Nem mintha kizárólag a Yummy’sban érezném jól magam. De ha fel akarom frissíteni Stephen emlékezetét Victoria halálának éjszakájáról, jobb, ha odamegyünk. Te már jártál itt ezelőtt - mondta Stephen, miután helyet foglaltunk a gyéren megvilágított sarki bokszban. Igen, gyakran járok ide. Honnan tudod? Meg sem nézed az étlapot. Elmosolyodtam, és a fejemre böktem. Épp most futom át. Felnevetett. Biztos sokszor megfordulsz itt. Mit érdemes enni? Perry a hamburgerért van oda. Én inkább a csirkefalatok felé hajlok. Hogy van a bátyád? Mielőtt válaszolhattam volna, jött egy pincérlány, és felvette a rendelésünket. Amint elment, odafordultam Stephenhez, akinek az arcán őszinte aggodalom tükröződött. Perry nincs valami jól. -

Úgy hallottam, a rendőrség szabadon engedte — jegyezte meg Stephen. Igen, de ettől még ő maradt az első számú gyanúsított. Egyszerűen csak nem volt elég bizonyíték ellene, hogy bent tartsák. - Hirtelen azon kaptam magam, hogy a sírás fojtogat. Egész álló nap magabiztosnak kellett mutatkoznom anya és Perry kedvéért, most pedig, hogy eljöttem tőlük, és a történtekről kellett beszélnem, majdnem kibuktam. Sajnálom - itattam fel a könnyeimet egy szalvétával. - Ez a nyár valahogy nem jön össze. Semmi baj. Neked milyen a nyarad? - kérdeztem témát váltva, hogy visszanyerjem a lélekjelenlétemet. Stephen vállat vont. Nem valami fényes. Folyik a kampány, otthon is állandóan erről van szó. Fényes partikra járok apámékkal, ahol mindenhez jó képet kell vágnom. Mostanában túl sok stressz ért. A szüleim most is egy jótékonysági estélyen vannak. Nekem is ott lett volna a helyem, de szerencsére közbejöttél te. Gondoltam rá, hogy beszámolok neki az anyja lehetetlen viselkedéséről, de aztán letettem róla. Épp elég baja volt amúgy is a felmenőivel. Az igazat megvallva, már alig várom, hogy jövő hónapban lelépjek az egyetemre. Hogy elszabaduljak mindentől, ami itt van. A szüleim rendkívül... rámenősek. — Hirtelen elhallgatott. - Sajnálom. Nem szabadna így beszélnem róluk. Engem nem zavar. Néha jó, ha kiereszti az ember a gőzt. De családi ügy. Ez az este pedig a miénk. Sajnálom. Elrontom a hangulatot. Beszéljünk inkább valami másról! -

Mint például arról, hogy a városban azt hiszik, a bátyám egy gyilkos? Stephen kuncogott. Oké, oké. Pillanatnyilag a te életed sem különb, mint az enyém. Igazad van. A pincérlány kihozta a vacsoránkat, Stephen pedig egyből beletemetkezett a hamburgerébe. Azt hallottam, te is dolgozol az ügyön, a rendőrséggel együtt szólalt meg. - Igaz ez? Igaz volt. De már nem az. Megkönnyebbülten sóhajtott fel. Ezt örömmel hallom. Miért? Mert veszélybe sodrod magad. - Rám bökött egy darab sült krumplival. - Abból az egyetlen halálesetből három lett. Méltányoltam a testi épségem miatti aggodalmát, de nem volt szükségem egy újabb emberre, aki megpróbál majd leállítani. Nagy levegőt vettem. Éreztem, hogy eljött a pillanat, meg kell szereznem az információt, amiért jöttem. Megköszörültem a torkom, és belevágtam: Ha már szóba került az a bizonyos éjszaka... Nem vettél észre valami gyanúsat itt? Ezt hogy érted? Itt jártál azon az éjszakán, mikor Victoria Happel a bátyámmal együtt elhagyta az éttermet. Azon az éjszakán ölték meg a lányt. Itt jártam? Honnét veszed? - Felvillant a tekintete. - Várjunk csak, nem most pattant elő a fejedből? -

Nem, ez nem ezotéria. A biztonsági kamera felvételén látható, ahol Perry is. Te... öö... részeg voltál, és a mamád jött el érted, hogy hazavigyen. Kényelmetlenül fészkelődött. Elfelejtettem, melyik éjjel történt. Elég kínos. Mindenkinek lehetnek rossz pillanatai - feleltem. - Hidd el, még nekem is. Emlékeztess rá, hogy elmeséljem, hogyan öntöttem nyakon Tiffany Despositót egy pohár üdítővel épp ezen a helyen. Halványan elmosolyodott, aztán megrázta a fejét. Bocs, hogy nem segíthetek, de nem láttam semmi rendkívülit aznap este. Láttad esetleg, hogy Victoria a bátyámon kívül mással is szóba elegyed ik? - Mint például Anthony Toscanával, a gyilkos rendőrrel, vagy a hazug fiával, Gabriellel, aki tetoválásként magán viseli az áldozat nevét? Stephen fejcsóválva válaszolt: Az igazat megvallva, alig emlékszem valamire abból az éjszakából. Nagy részét a fürdőszobában töltöttem a WC felett öklendezve. Arra emlékszem, ahogy a házvezetőnk felszedett a padlóról, és besegített az ágyba. Hoppá! - feleltem vigyorogva. Hát igen, egyike anyám dicső pillanatainak. Kuncogtam. Előredőlt, könyökét az asztalra támasztotta. Most pedig hallani szeretném, hogyan sikerült nyakon öntened Tiffanyt. Roppant kíváncsi vagyok. A vacsora hátralevő részét azzal töltöttük, hogy megosztottuk az iskolai pletykákat, és kibeszéltük az egyes egyetemeket. -

Meglepetésemre nagyon jól éreztem magam Stephennel. Amikor kihozták a számlát, ráébredtem, nem tudtam meg semmit, amivel segíthetek Perry tisztázásában, s azt sem sikerült kiderítenem, hogy akár Gabriel, akár az apja találkozott-e vagy beszélt-e Victoriával azon az estén. Stephen kifizette a számlát, annak ellenére, hogy én hívtam el vacsorázni. Utána odasétáltunk az autójához, ő pedig kitárta előttem az ajtót. Mihez lenne most kedved? - kérdezte tőlem, miután elhelyezkedtünk a kocsiban. - Muszáj hazasietned? Támadt egy ötletem. Stephen jól felöntött a garatra akkor éjjel, ezért nem emlékszik semmire. A tárgyak viszont emlékeznek. Hirtelen elhatározással odafordultam hozzá. Elmehetnénk hozzád? Azt mondtad, a szüleid nincsenek otthon. - Öö... Teljes tanácstalanság volt az arcára írva, hiszen nem olyan lánynak ismert, aki csak úgy felmegy a fiúk lakására. Még sohasem jártam nálatok - tettem hozzá. - Suli alatt egyetlen partira sem hívtál meg. - Elvigyorodtam. — Biztos nem voltam elég menő. Stephen arca megrándult. Bocsánatot kérek, ha valaha is megbántottalak volna. Nem bántottál meg. Sohasem szemétkedtél velem, mint a többiek. Csak éppen keresztülnéztél rajtam. Most viszont jóváteheted - nevettem rá. Akkor jó - mondta, aztán kitolatott a parkolóból. - Indulhatunk is a Clayworth-rezidenciára!

Kis idő múlva Stephen leparkolt a körkörös felhajtóra, és felkísért a bejárati ajtóhoz, melyet egy-egy oszlop fogott közre. Az utcáról már láttam ezt a házat, de így közelebbről még impozánsabb benyomást keltett. Stephen elővette a kulcsát, én pedig tapintatosan félrenéztem, míg beütögette a biztonsági kódot. A hallban márványpadló pompázott, a mennyezetről csillár lógott alá, az emeletre pedig káprázatos lépcsősor vezetett fel. Lépteim visszhangoztak, ahogy követtem Stephent. Kinyitotta a franciaajtót, mely egy pazar nappaliba vezetett, majd az ugyancsak fényűző étkező következett, végül a konyha, amelyben egy regimentre való személyzet is elfért. Stephen végig szóval tartott, lelkesen mutogatta a festményeiket, szobraikat és egyéb műtárgyaikat. Egy hatalmas panorámaablak felé invitált, ahonnan kilátás nyílt a medencére és a jókora hátsó kertre, ahol azokat a nagyszabású partikat rendezték, amelyekre sohasem kaptam meghívást. Szeretnéd megnézni a szobámat? — kérdezte félénken. Pontosan ezért jöttem, ugyanakkor nem szerettem volna, ha Stephen félreértelmezi a szándékomat. Nekem bizonyítékokra volt szükségem, nem valami futó kalandra. Megválogatva a szavaimat, így feleltem: Persze... csak egy percre. Felmentem vele az emeletre, végig egy hosszú folyosón. A szobája hatalmas volt, az ablakai a medencére nyíltak. Perry szobája egy disznóól volt, Stephené korántsem. Az ágya be volt vetve, az íróasztala pedáns rendben tartva, a komód letörölve. Inkább elegáns hotelszobának tűnt, mintsem egy kamasz fiú birodalmának. Ennyit tesz egy házvezetőnő - gondoltam. Körbesétáltam, és hagytam, hogy a kezem lazán súrolja a felületeket. Közben igyekeztem elterelni Stephen figyelmét, nehogy gyanút fogjon, hogy valójában már a fizikai kapcsolódást keresem.

Nagyon szép szobád van - csicseregtem. Anyám mániája, hogy a dolgokat rendben kell tartani, mindent a maga helyén. Ha - teszem azt - kimegyek a szobámból pár percre, és az asztalomon hagyok egy könyvet, mire visszatérek, a könyv már hipp-hopp a helyére került. - Azért ez nem olyan rossz ám! - feleltem, miközben ujjaim a billentyűzeten időztek. - Legalább nem magadnak kell rendben tartanod. Nekidőlt a falnak, lábait keresztbe rakta. Igen, de még egy posztert sem tehetek ki a falra. A kollégiumi szobádat hamarosan kitapétázhatod a posztereiddel — nyugtattam meg mosolyodva, habár a lelkem mélyén nagyon le voltam lombozódva. Kudarcot vallottam a kutakodással. Voltak ugyan apróbb bevillanások, de mind jelentéktelennek bizonyultak, és főleg a takarítás nyomaiból származtak. Nekem kifejezetten a Yummy’sban töltött éjszakáról kellettek emlékképek. Stephen össszevissza fecsegett arról, hogy mennyire várja az egyetemet, meg azt, hogy kiszabaduljon Eastportból. Ez idő alatt én az agyamat járattam. Szükségem lenne valamire, ami Stephent ahhoz az estéhez köti. Megpróbáltam felidézni a biztonsági kamera felvételét, hogy mit viselt akkor, de nem ment. És még csak meg sem kérdezhettem tőle anélkül, hogy ne válnék gyanússá. Aztán, ahogy lenni szokott, hirtelen beugrott valami. Az egyetlen dolog, amire tisztán emlékeztem a videofelvételről, az Cecile Clayworth gyönyörű zöld ruhája volt. Cecilnek akkora a ruhatára, hogy biztosan nem vette fel még egyszer ugyanazt a darabot az elmúlt héten. Megeshet, hogy még a tisztítóba sem küldte el. Van fürdőszoba ezen az emeleten? - szakítottam félbe Stephen érettségi bankettről szóló beszámolóját. -

Persze, a folyosó végén jobbra. Jól van. Aztán majd mutatsz képeket a ballagásodról? Remélhetőleg el fog bíbelődni a keresgélésükkel, míg visszajövök. Végigszáguldottam a halion, majd valahogy ráéreztem, hogy a folyosó végén lévő ajtó vezethet a szülők hálószobájába. Bekukkantottam. Ez az! Hol van a gardrób? Feltéptem egy ajtót, majd a meglepetéstől a szám elé kaptam a kezem. Cecile Clayworth gardróbszobája maga volt a mennyország. Az egyik falat teljes szélességében beborították a zsúfolásig megpakolt cipőállványok. A másik falon vállfás ruhák sorakoztak... színek szerint csoportosítva. Hamar megtaláltam a felvételen megcsodált smaragdzöld ruhát. Ujjaim végigsiklottak a szöveten, én pedig vártam az emlékképeket. Először semmit sem éreztem, de aztán hozzáértem a ruha övéhez, amit Stephen is megérintett, mikor átfogta az anyja derekát. Azonnal érkeztek a víziók. Láttam, amint Stephen részegen odatántorog Victoria Happelhez, aki a bárpultnál üldögélt. Bár a nagy zsivajtól nem tudtam kivenni a szavait, nem volt nehéz kitalálni, hogy kikezdett a lánnyal. Victoria égnek emelte a szemét, megsimogatta Stephen arcát, aztán elfordult tőle. A srác amúgy is felhevült arca még vörösebb lett. Közelebb hajolt a lányhoz, és tovább fűzte. A vízió fokozatosan elhalványult, hogy átadta helyét az izzó haragnak. Dühödt érzelmek kavarogtak bennem. Ez a lány mindent tönkre fog tenni! Rengeteg munkám van benne, hogy eljutottam idáig Ez a kis kurva nem foga tőlem elvenni, ami az enyém. Szinte perzselt bennem a düh. Levegőért kapkodtam. Mit keresel itt? -

Ledobtam a ruhát, és megpördültem. Stephen a gardrób ajtajában állt, rám szegezett tekintettel. Semmit - mondtam, és karba tettem a kezem. - Gyönyörű ruha. Anyámé. Mégis mit csinálsz a szobájában? Kétségbeesetten kutattam az agyamban valamiféle értelmes magyarázat után. Ma odajött hozzám édesanyád - böktem ki végül. - Azt mondta, tartsam távol magam tőled. Szerinte nem vagyok elég jó hozzád. Nem hittem neki. Hatásszünetet tartottam. De most látom a hatalmas házatokat, és anyukád káprázatos gardróbját. Bármelyik ruhája többet ér, mint az én egész ruhatáram. Most azt gondolom, mégis igaza lehet. Nem tudom felvenni a versenyt a gazdag lányokkal. Nem tartozom ebbe a világba. Oscar-díjas alakítás! Fogalmam sincs, hogy csináltam, de még hisztérikus könnyeket is produkáltam, aztán kirohantam a szobából, utána meg le a széles lépcsősoron. Stephen a nyomomban volt. Clare, várj! Gyalog megyek haza! - kiáltottam. - Túl messze van! Várj! Kijutottam a házból, mielőtt utolért volna. Attól tartottam, az utcán könnyedén beér, ezért inkább az erdő felé vettem az irányt. Közben hívtam a mobilomon Justint, remélve, hogy gyorsan felveszi, így is lett. Clare? Justin. Bajban vagyok.

Az ERDŐBEN A RECCSENŐ FAÁGAK, a szakadatlanul ciripelő rovarok és a többi éjszakai zaj komolyan megrémítettek. Megbújtam egy fa mögött a sötétben, és hol az utat, hol a Clayworth-ház fényesen kivilágított bejárati ajtaját figyeltem. Stephen kiáltozott még egy darabig a kocsifelhajtón, de aztán vállalt vont, és visszaballagott a házba. Azóta nem mutatkozott. Tényleg ő lenne az a hidegvérű gyilkos? Aki még csak nem is ered utánam? De hát a látomás... Annyira intenzíven jöttek át az érzések! Stephen nagyon dühös volt Victoriára. A harag pedig épp elegendő okot szolgáltat a gyilkosságra. Az ösztöneim viszont azt súgták, talán tévedek. Valami elkerülte a figyelmemet. Fekete autó közelített, majd felhajtott az útpadkára. Előbújtam a rejtekhelyemről, és amikor láttam, hogy Justin ül a volánnál, odafutottam.

Miután beugrottam melle az utasülésre, Justin széles ívben megfordult az autóval. Két nap alatt másodszor szegem meg a törvényt miattad - vetette oda. - Tudom, és nagyon sajnálom. Olyasvalakit kellett volna hívnom, akinek van jogsija, de nagyon féltem, és az első reakcióm az volt, hogy... Ennél a pontnál jobbnak láttam elhallgatni. Nem probléma — nyugtatott meg. — Számíthatsz rám vészhelyzetekben. Viszont igazán elárulhatnád, mit keresel éjnek évadján az erdőben, ráadásul Clayworthék háza közelében. Ma este találkozóm volt Stephennel. Megfeszült az állkapcsa, de nem szólt semmit. Nem randevú volt — tettem hozzá sietve. - Csak ki akartam használni az ismeretségünket. Igen, újabban felvetted ezt a szokást - mormolta. Elengedtem a fülem mellett a megjegyzését, és magyarázkodásba fogtam. Stephen is ott tartózkodott a Yummy’sban Victoria halálának éjjelén. Talán láthatott valamit, ami tisztázhatná Perryt. Mint például? Kíváncsi voltam, vajon Gabriel kapcsolatba került-e Victoriával, amikor Stephen is ott volt az étteremben. Na és? Justin áthajtott egy piros lámpán, én viszont nem voltam abban a helyzetben, hogy ezt szóvá tegyem. Inkább folytattam a beszámolót: Stephen, állítása szerint, nem látott semmi különöset. Nekem viszont támadt egy vízióm, míg a házukban tartózkodtam. Mit láttál?

Stephen Victoriával beszélgetett. Úgy tűnt, fel akarta szedni, a lány azonban visszautasította. Ezután erős megaláztatást és dühödt haragot éreztem. Justin a feljárónkra hajtott. Ezek teljesen normális reakciók, ha kikosarazzák az embert. De nem ilyen fokúak. A vízióim során én még sohasem éreztem ilyen erőteljes indulatokat. Justin azonban már nem figyelt rám. A hátam mögött bámult valamit. Megfordultam, és kinéztem a kocsiablakon. Gabriel ült a veranda lépcsőjén, könyökével a térdére támaszkodva. Egyértelműen engem várt. Ti ketten mindig késő estig dolgoztok? - kérdezte Justin. Mi ketten már egyáltalán nem dolgozunk együtt. Kiszálltam az autóból, mire Gabriel felemelkedett, s mindkét kezét farmerje zsebébe süllyesztette. Fekete haja össze volt kócolódva, mintha az ujjaival beletúrt volna. A mamád azt mondta, elmentél valakivel - szólalt meg felém indulva —, de én meg szerettelek volna várni. Sajnálom a tegnap esti szóváltást. Beszélnünk... Amint meglátta Justint kiszállni az autóból, elnémult. Vele randiztál? - kérdezte Gabriel. Nem, velem csak akkor találkozott, mikor a randevúja nem sikerült — válaszolta Justin. Szép kis kakasviadal volt kibontakozóban, s bár hízelgett a hiúságomnak, sem a hely, sem az időpont nem volt rá alkalmas. Ti ketten! — böktem rájuk a hüvelykujjammal — Be a házba! Most! Anya épp egy magazint lapozgatott a kanapén üldögélve. Hogy sikerült a vacsora? - kérdezte, aztán leesett az álla a csodálkozástól, amikor észrevette, hogy a két fiú belép mögöttem az ajtón. -

Volt már jobb is — állapítottam meg. - És a te kései szeánszod? Felsóhajtott. Azok után, hogy milyen erőszakosan könyörgött, hogy fogadjam, végül is nem jött el. Hűha! - A két fickó felé intettem. — Meg kell beszélnünk pár dolgot. Felmegyünk a szobámba. Anya nem kifejezetten adott engedélyt erre, de tudta, nem fogunk orgiát rendezni az emeleten, vagy ilyesmi. Bevezettem őket a szobámba, aztán becsuktam az ajtót. Én az íróasztalhoz ültem, a fiúk pedig az ágyamra telepedtek. Mondjuk, elég hülyén mutattak ott egymás mellett a rózsaszínű ágytakarón. Kisajtoltam magamból egy mosolyt, aztán Gabrielnek is beszámoltam a Stephen Clayworthszel való találkáról, valamint a házukban támadt víziómról. Természetesen azt a részt kihagytam, hogy Gabrielt gyanúsítottam. Bár még mindig foglalkoztatott a tetoválása, a vízió után meg voltam róla győződve, hogy nem ő a gyilkos, hanem Stephen. Gabriel első reakciója megegyezett Justinéval: Ki ne érezné magát csalódottnak, ha visszautasítják? De ez valami éktelen harag volt. Úgy éreztem... — Tekintetemet a plafonra függesztettem, míg keresgéltem a szavakat. - Éreztem, hogy ölni tudna. Mint akinek megbomlott az agya. Mint aki nem tud többet elviselni. Elhallgattam, és megráztam a fejem. Mi van? - kérdezte Gabriel. Mindennek ellenére valami nem stimmel ezzel a látomással, de nem jövök rá, hogy mi lehet az. Valami folyton itt motoszkál a fejemben, de nem sikerül rájönnöm, hogy mi az. - Talán az érzelmeid zavarnak be - találgatott Justin. -

Fontolóra vettem. Az igaz, hogy nem tudom elképzelni, amint Stephen végez valakivel. Vagy csak félek a valóságtól. Ráadásul Stephen azon az éjszakán alaposan be volt állítva töprengett tovább Justin. - Láttátok a kazettát. Járni alig tudott, nemhogy célozni egy fegyverrel. Ez igaz volt. Sehogy sem állt össze a kép. Idegesen túrtam bele a hajamba. Legalább be kéne vinni a rendőrségre kihallgatni - indítványozta Justin. Gabriel bólintott. Reggel megbeszélem apámmal. Reggel? - csattant fel Justin. - Miért nem most? Gabriel színpadiasan felsóhajtott. Először is, nincs bizonyítékunk. A víziókra pedig nem sokat adnak. - Rám nézett. - Megtanultam, hogy ne vonjak le elhamarkodott következtetéseket az emberek bűnösségével kapcsolatban. Perryről beszélünk — szögeztem le. — Most már elhiszed, hogy nem ő a tettes? Gabriel idegesen törölgette tenyerét a farmerjébe. Vannak dolgok, amiket el kellett volna mondanom, hogy megvilágítsam, kezdetben miért viselkedtem veled úgy. Csakhogy elég nehéz beszélni róla. Türelmesen vártam, hogy folytassa. Justin nyugtalanul fészkelődött. Évekkel ezelőtt elrabolták a kishúgomat — kezdte Gabriel. — Sohasem találták meg. Mi azt feltételezzük, hogy halott. Alig bírtam megszólalni. Nagyon sajnálom.

Gabriel előredőlt, homlokát a tenyerébe támasztotta. Láttam rajta, hogy megpróbálja kordában tartani az érzelmeit, és igyekszik erősnek mutatkozni. Apám minden szabad percében az utcákat rótta. Becserkészte a nyilvántartott pedofilokat. Feltúrta a kukákat. Kifaggatott számtalan embert. — Elhallgatott. — Anyám más módszerhez folyamodott. Mit csinált? - kérdezte Justin halkan. - Az összes pénzünket tisztánlátókra és médiumokra költötte, aztán kierőszakolta apámtól, hogy járjon utána minden lehetetlen nyomnak. Gabriel felállt, és elkezdett fel-alá járkálni a szobában. Az egyik nő azt állította, a húgom meghalt, és beledobták egy tóba. Búvárokat béreltünk, de nem találtak semmit. Másvalaki szerint eladták Thaiföldre szexrabszolgának. Anyám több ezer dollárt elköltött, hogy odarepüljön, és felkutassa. Apámmal mi világosan láttuk, hogy ezek a spiritiszták valójában mind csalók, akik anyagi érdekből kihasználják anyám fájdalmát és kétségbeesését. Ennek ellenére ő egyik csalótól ment a másikig, és még az sem zavarta, hogy mindegyiküktől más választ kapott. Gabriel hangja megremegett. Időbe telt, míg összeszedte magát. A vége persze az lett, hogy a szüleim házassága tönkrement. Anyám a piásüveget választotta apám helyett. Ezért költöztetek ide? - tudakoltam. - A válás miatt? Más oka is volt. Egy másik kislányt is elraboltak, aki egyidős volt a húgommal. Sikerült az elrablója nyomára bukkanni egy elhagyatott épületben. Mire apám odaért, a kislány már halott volt. Apám megpróbált az elkövetőből kiszedni valamilyen információt a húgommal kapcsolatosan. A fickó ellenállt a rendőri intézkedésnek, dulakodtak is, miközben elsült a fegyver. A vége az lett, hogy

a gyanúsított meghalt. Egy könnycseppet sem hullatott érte senki. Ennek ellenére apám elvesztette az állását. A belső vizsgálat szerint indokolatlan volt a rendőri intézkedés mértéke. Azért költöztünk ide, hogy újrakezdjük az életünket. És azóta sem kerültünk közelebb egy jottányit sem a húgom felkutatásához. Kezdek beletörődni, hogy már nem is fogunk. Egy darabig némán meredtünk magunk elé. Le voltam taglózva, és fogalmam sem volt, mit mondhatnék. Ott ültem számra szorított kézzel, és gondolatban újraértelmeztem Gabriel addigi tetteit és szavait. Most már világossá vált számomra, miért nem akarta a papája, hogy részt vegyek a nyomozásban. Nem csoda, hogy Gabriel is a kezdetektől fogva gyanakvóan viselkedett velem. Hogy hívják a kis húgodat? - kérdezte Justin. Victoria Toscano. Vickinek szólítottuk. Tizenhárom éves lenne. Visszahanyatlottam a székembe. Gabriel tetoválása nem a Victoria Happel iránti szerelem jele. Semmi köze a lányhoz. A húga emléke inspirálta. Legszívesebben pofon vágtam volna magam. Gabriel tekintete elidőzött rajtam. Sajnálom, ha megbántottalak. Most már értem, mi a bajod a médiumokkal - enyhültem meg. — De azt tudnod kell, hogy nem ejtem át azokat, akik eljönnek hozzám szeánszra. Sohasem hazudnék nekik. Készséggel elfogadom, hogy más vagy, mint a többi ember, mégsem tudok hinni abban, amit csinálsz. Remélem, ettől még... Gabriel Justinra nézett, aztán vissza rám - lehetünk barátok. Persze — nyugtattam meg. Korábban el kellett volna mesélnem, de képtelen voltam rá. Számomra ez nagyon fájdalmas emlék. És apám is maga mögött akarja hagyni a múltat. De a múltkori szóváltásunk után úgy véltem,

jobb lenne, ha az én szemszögemből is látnád a dolgokat. Ezért jöttem ma ide. Felemeltem a kezem, hogy csendre intsem. Megállj! Gabriel széttárta a kezét. Mi rosszat mondtam? Szemszög. Ez az! - Felpattantam, ujjaimat összekulcsoltam, a szívem pedig hevesen vert, amint hirtelen ráébredtem a megoldásra. Clare, mégis miről beszélsz? - szólalt meg Justin. Ez zavart engem idáig. Félreértelmeztem a víziómat. Nem Stephentől származott. Gábriel és Justin összenézett. - Hogy mi? - A látomásaim mindig annak a személynek a szemszögéből érkeznek, aki átéli az eseményeket. — Felidéztem magamban Victoria halálát. Azt nem láttam, ahogy lelőtték, viszont éreztem. Justin azonnal megértette, és felugrott az ágyról. Tehát ha Stephen arcát láttad, akkor nem Stephen gondolatait hallhattad. Valaki másét érzékelted, aki figyelte őket. Bólintottam. Valaki más érezte ezt a haragot és gyűlöletet. Valaki, aki nézte őket. Valaki, aki hozzáért Cecile övéhez. Villámcsapásként ért a felismerés. Cecile volt az - böktem ki végül. — Összeállt a kép. Az ő ruhája volt. Láttuk a kazettán is. Besétált, Stephennel együtt távozott, majd később visszatért. Cecile Clayworth gyilkolta meg Victoria Happelt. Érdekes feltevés - állapította meg Gabriel. Felé kaptam a fejem. Ugyan miért?

Ő volt, aki telefonált, és bemószerolta Perryt. Cecile a titokzatos szemtanú? - Már épp azon voltam, hogy szemrehányást tegyek Gabrielnek, amiért ezt elhallgatta előlem, mikor eszembe jutott, hogy Perry őrizetbe vételével titoktartási kötelezettség járt együtt. A nő azt állította, látta Perryt és az áldozatot kéz a kézben kijönni a Yummy’sból - mondta Gabriel. Ami igaz is - jegyezte meg Justin. - Eleget tett a bejelentési kötelezettségének, hogy segítse a nyomozást. Vagy éppenséggel a számára megfelelő irányba terelje — szóltam közbe. Nem hinném, hogy ő lenne a gyilkos - mondta Justin. - Ráadásul még Billyt és Jonit is lepuffantotta volna, csak hogy elhallgattassa őket? Túl finom és kimért ehhez. Ugyanakkor egy hidegfejű, számító kígyó - jelentettem ki. - Mindenki tudja. - Megragadtam Gabriel karját. — Ő a tettes. Tudom. Rá kell venned a papádat, hogy vigye be kihallgatásra. Nincs elég bizonyítékunk ellene - mondta Gabriel. - Valóban? A bátyám ellen milyen bizonyítékotok volt, amikor elvittétek, utána meg házkutatást tartottatok nálunk? Tanúnk volt rá, hogy látták az áldozattal a gyilkosság éjjelén. Most pedig én vagyok a tanú, aki látta Cecile Clayworthöt az áldozattal a gyilkosság éjjelén. Az még nem indok! Igaza volt. Bár meg voltam róla győződve, hogy Cecile ölte meg Victoriát, nem tudtam volna megmagyarázni, miért tette. Miért gerjedt ilyen rettentő haragra? Bármelyik anya bosszankodott volna, látván, hogy a fiacskáját kikosarazzák, de ettől még nem gyilkol. -

Felidéztem magamban a látomást, amelyben az asszony Victoriát vádolja, amiért tönkretesz mindent, amiért ő keményen megdolgozott. Ez nem véletlenszerű gyilkosság volt. Kell itt lennie valamilyen előzménynek. Bárcsak beidézhetné a rendőrség Cecile-t, hogy aztán kifaggassák! Az is lehet, hogy megtörne, és magától tenne vallomást. Hallottam a gondolatait. Éreztem az indulatát. Tudom, hogy ő követte el. Játssz nyílt kártyákkal, Gabriel! - kérleltem kétségbeesetten. - Tudom, mi a véleményed az adottságomról. De adj nekem esélyt, hogy bizonyíthassak. Nem törődtem vele, hogy Justin figyel bennünket, megragadtam Gabriel kezét, és megszorítottam. Kérlek! Spirituális látomásokra alapozva apám sohasem vinne be gyanúsítottat és nem kérne házkutatási parancsot se. Justin váratlanul hozzánk lépett. Akkor hazudj neki valamit! Tessék? — ejtette le Gabriel a kezemet. Ha egy kicsit is fontos számodra Clare, márpedig szerintem igen, akkor hazudj érte! — Justin határozott arckifejezést öltött. Mondd el apádnak, hogy találtál egy szemtanút, aki látta bemenni az étterembe Cecile-t és Victoriát azon az éjszakán. Nem szükséges megemlítened a látomást. Gabriel rám nézett, én pedig esedező tekintetet vetettem rá. Kivéve, ha nem hiszel Clare-nek — folytatta Justin. - Ha azt gondolod róla, hogy csak hazudozik, és pont olyan csaló, mint akikkel eddig dolgod volt. Mert ha ezt feltételezed, akkor ne csinálj semmit! Ha viszont hiszel benne, mint ahogyan én is, tégy a legjobb belátásod szerint!

Gabriel a padlóra szegezte a tekintetét. Át kell gondolnom. Kérlek, Gabriel! - könyörögtem neki. Majd kereslek. - Azzal megfordult, és elment.

Egész éjjel hánykolódtam az ágyamban. Rémálmomban Cecile Clayworth üldözött az erdőn keresztül, késsel a kezében, ördögi vigyorral az arcán. Még mindig nem volt világos számomra, mi késztette Cecile-t a gyilkosságokra. Úgy éreztem, a kirakós játék darabkáit mind megszereztem, csak épp nem tudom kirakni a képet. Elképzelhető, hogy egy darabot rossz helyre illesztettem. A szívem mélyén tudtam, hogy Cecile végzett Victoriával. A víziómat átható erős érzelmek erről győztek meg. Az éjjeliszekrényemen megszólalt a mobilom. Érte nyúltam, és valamiért azt hittem, az éjszaka közepén járunk, pedig már reggel nyolc óra volt. Gabriel? - szóltam bele a szememet dörzsölgetve. Biztosan eldöntötte, mit akar tenni. Reméltem, hogy megbízik bennem, és a helyes irányba indul. Nem. Justin vagyok. Felszisszentem. Gabriel nem hisz nekem. Az apjának sem szólt. Más módot kell rá találnom, hogy bebizonyítsam Cecile bűnösségét, és ezzel a bátyám ártatlanságát. Mindent kezdhetek elölről. Jó híreim vannak - mondta Justin. - Toscano nyomozó épp az imént vitte be Cecile Clayworthöt a kapitányságra. Azonnal felültem az ágyban. Komolyan?

Apám irodájából hívlak. Megígérte, hogy feljön és tájékoztat a fejleményekről. Ha megtudok valamit, rögtön hívlak. - Jaj, dehogyis! - vágtam rá. - Pár perc, és ott vagyok. Előző este beszámoltam anyának a Cecile szemével látott víziómról, most pedig berohantam a szobájába, hogy elújságolhassam a jó hírt. Anya az ágyban ült, és a fejét vakargatta. Jöttömre csodálkozó tekintettel nézett fel. Mi kergetett így ide? - kérdezte álmosan. Most hallgatják ki a rendőrségen Cecile Clayworthöt. Justin hívott, hogy bemehetünk az apja irodájába, hogy első kézből értesüljünk mindenről. Anya kiszállt az ágyból, és járkálni kezdett. Akkor talán le is zárhatják az ügyet - mondta, majd előhúzott egy nyári ruhát a szekrényéből, és magához szorította. Felnézett rám, szemében aggodalom és izgatottság tükröződött. Perryt is vigyük magunkkal? - kérdeztem tőle. Nem, hagyjuk csak aludni! Már napok óta nem aludta ki magát. Majd elmondjuk neki, mi történt, ha felébred. Hagytam időt anyának, hogy elkészüljön, aztán átnyújtottam neki Perry kocsikulcsait, mivel az övé még mindig híján volt egy gumiabroncsnak. Úton a városháza felé nem sokat beszélgettünk, s mire feleszméltem, már ott is voltunk. A reggeli napfény megcsillant az épület ablakain, én pedig úgy éreztem, lassan minden apró részlet a helyére kerül, hamarosan visszatérünk a régi kerékvágásba. Anya valószínűleg olvasott a gondolataimban, mert megfogta a karomat, és rám mosolygott, amint felfelé igyekeztünk a lépcsőn a polgámesteri hivatalba. Justin elénk jött, és üdvözölt bennünket. - Jó reggelt, Clare! Jó reggelt, Mrs. Fern! -

Bizonytalan mosolyom sugárzóvá vált, amikor biztatóan felém biccentett. Hatalmas megkönnyebbülést éreztem, mintha megszabadultam volna a vállamra nehezedő problémáktól. A papád a földszinten tartózkodik, a rendőrségen? - érdeklődött anyám. Igen. Ha megtud valamit, nyomban feljön majd hozzánk az emeletre. Gyors léptekkel, lélekszakadva, Nate közeledett felénk a lépcsőkön. Tudtam, hogy itt talállak benneteket - mondta. - Perry hol van? Otthon alszik - feleltem. - Majd felébresztjük, ha megtudunk valamit. Remélhetőleg a nő vallani fog, és vége lesz ennek az egésznek. A karjánál fogva behúztam Nate-et az előcsarnokba, míg anya és Justin a hivatalba ment. Figyelj csak! - mondtam. - Nem tartom jó ötletnek, hogy megjelentesd azt a cikket a Toscano családról. Nem tudod a teljes igazságot. De igen - felelte Nate. Felvontam az egyik szemöldököm. Honnan? Megkerestem a volt feleséget. Sikerült elcsípnem egy józan pillanatában. Tehát tudsz róla. Gabriel kishúgáról. Igen. És hagyom is az egészet a fenébe. Nem írom meg. Megöleltem. Köszönöm. Hangos léptek közelítettek felénk a lépcsőn, mire anyám és Justin kíváncsian kijött az előtérbe. Mr. Spellman csodálkozva nézett végig rajtunk. Nem számított rá, hogy ennyien várják az irodája előtt.

Cecile hajlandó beszélni? — tudakolta anyám. Még nem. Eddig csak telefonon beszélt valakivel - felelte Mr. Spellman. Kivel? - kérdeztem. Feltételezem, hogy az ügyvédjével. Ez nem jó hír - ingatta a fejét Justin. Nate mobilja jelzett, mire ő felpattintotta a készüléket. Érdekes - jegyezte meg, miután elolvasta az üzenetet. Mi van benne? - kérdeztem. A főnököm szerint a Clayworth család kiválóan ért a fegyverekhez. Dallas és Stephen megnyertek egy apa-fia lövészversenyt, és még Cecile is képzett lövő. Hátha ez elég indok lesz a rendőrség számára, hogy átkutassák a házukat a gyilkos fegyver után - jegyezte meg anya. Mennem kell - szólalt meg Nate összecsapva a telefonját. A főnököm megbízott, hogy nézzem át az archívumunkat, hátha találok valamilyen utalást a nőre és a fegyverekre, vagy fényképet egy lövészversenyről, amin részt vett. - Elmosolyodott. - A munka legszebb részét mindig a gyakornokok kapják ki. Nate elrobogott, Mr. Spellman pedig odafordult hozzánk: Most egy darabig semmi sem fog történni. Cecile nem fog vallomást tenni, míg az ügyvédje ide nem ér, aztán meg ki tudja, meddig húzza az időt. Én akkor is szeretnék maradni - jelentette ki anya. - Clare, te hazamehetnél reggelizni, és beszámolhatnál Perrynek a fejleményekről, ha már felébredt. Hazakísérlek - ajánlotta fel Justin, miután együtt távoztunk az épületből. -

Egy hete még nem gondoltam volna, hogy Justinnal fogok békésen sétálgatni az utcán. Erre tessék, most együtt andalgunk a gyönyörű délelőtti napsütésben. Nem sokat beszélünk, amit nem is bánok. Jó vele hallgatni. Nem akarom sem felpofozni, sem kiabálni vele. Nem akarok vele veszekedni Tiffany miatt. Nem is gondolok rá, mi volt közöttük, ami nagyon különös, hiszen az elmúlt három hónapban másra sem tudtam gondolni, mikor megláttam Justint. Sohasem szűntek meg iránta az érzéseim, és most újból nagyon közel érezhetem magamhoz. Végső soron Gabriel bizalma is megerősödött bennem, hiszen rávette a papáját, hogy idézzék be Cecile-t. Gabriel és Justin egyaránt kiállt értem és a családomért. Melegség járta át a szívemet, és ahogy mélyet szippantottam a friss, óceáni levegőből, éreztem, elönt a nyugalom. Amikor hazaértünk, Justin felkísért a verandáig, majd megfordult, indulni készült. Hirtelen ráébredtem: nem akarom, hogy elmenjen. Nem jössz be egy üdítőre vagy valamire? - kérdeztem tőle. De igen - válaszolta széles mosollyal. Elfordítottam a gömbkilincset, mire az ajtó kinyílt. - Perry már felkelhetett. Mikor elmentünk itthonról, bezártam magam után az ajtót. Perry! - kiáltottam. Nem jött válasz. Biztos a zuhany alatt áll - vonta meg a vállát Justin. Balra fordultam, a konyha irányába, hogy elővegyem a kólát a hűtőből, amikor hirtelen mozdulatlanná dermedtem. Valaki ott hevert a konyha padlóján. Mindössze annyit láttam, hogy két lábfej lóg ki a konyhasziget túlsó oldala mögül.

Perry? - nyüszítettem. Oda akartam rohanni hozzá, de egy hátam mögül jövő mély hang megállított: Ne moz-dulj! Lassan megfordultam, és egy pisztoly csövével találtam magam szembe. Meghűlt bennem a vér. Egyetlen kérdést sikerült csak kipréselnem magamból: Te vagy az? -

- ÁLLJ ODA MELLÉ! - ÜVÖLTÖTT RÁ STEPHEN CLAYWORTH Justinra, miközben a fegyverével hadonászott. - Ne csinálj semmi meggondolatlanságot! Meredten álltam, ha akartam volna sem tudtam volna mozdulni. Justin feltette a kezét, és közelebb araszolt hozzám. Cecile nem az ügyvédet hívta - szólalt meg Justin -, hanem téged. Stephen elmosolyodott. Okos fiú. Egy nap még polgármester is lehet belőled. Stephen, mit csinálsz? - kérdeztem tőle. Nem akartam elhinni, ami történik. Biztos voltam benne, hogy Cecile a tettes. A látomás az ő szemszögéből jött. Anyám azzal hívott fel, hogy van itt még valami, amit el kell intéznem. De ne aggódjatok, idefelé jövet értesítettem az ügyvédjét. Nem

érheti semmi baj. Nem úgy, mint benneteket. - Groteszk vigyorba torzult az arca. Ezt a Stephent most láttam először életemben. Perry eszméletlenül fekszik a konyhában - folytatta. - Telistele van az ujjlenyomataival ez a fegyver. Mi anyámmal szabadok leszünk. Ti pedig meghaltok, és végre nem fogtok az utunkban állni. Stephen rám irányította a fegyverét. Justin felordított, és rátámadt Stephenre. Stephen célzott, lőtt, Justin pedig megtorpant, mintha téglafalba ütközött volna. Hátratántorodott, majd a padlóra zuhant. Ne! - kiáltottam fel, és térdre estem Justin mellett. Ömlött belőle a vér. Forgott velem a szoba, miközben csak hunyorogtam, és próbáltam fókuszálni. Justin mellkasát figyeltem, és úgy láttam, nem lélegzik. Bocs, hogy lelőttem a szívszerelmed! - mondta Stephen. - De nem kell sokáig bánkódnod miatta. Te leszel a következő! Felálltam, hogy szembenézzek vele, mire Stephen fejbe csapott a pisztollyal. Szédelegve pottyantam vissza a földre. Ragacsos vér csurgott a homlokomra. Miért vágott fejbe? Miért nem puffant le csak úgy egyszerűen? Felnéztem rá, amint megértettem. Azt akarod, hogy ne legyek öntudatomnál. Résnyire szűkült a szeme. Miről beszélsz? Nem tudsz megölni, ha magamnál vagyok, és rád nézek. Képtelen vagy rá. Nekem te ne mondj ilyet, hogy képtelen lennék bármire is. Két embert már kinyírtam. Döbbenten néztem rá.

Kettőt? Anya elkövette a hibát, hogy megölte azt a ribancot. Másképp is elintézhettük volna a dolgot. Én megpróbáltam. De anya besokallt. - Tehát anyád végzett Victoriával - mondtam, miközben az arcom megrándult, a szívem pedig hevesen kalapált. — Miért tette? Mert egy ostoba kis senki volt, aki nem értett a „nem”-bőldühöngött Stephen. Értetlenkedve ráztam a fejem. Vicki a barátnőd volt? Nem! Apám egyik... szeretője volt. Bostonban találkoztak pár alkalommal. Apám azt hitte, a lány tökéletesen tisztában van a kapcsolatuk jellegével. De az a lökött csaj egyszer csak gondolt egyet, és lejött ide. - Hisztérikusan felröhögött. - Azt hitte, lehet belőle több is, mint szerető. Visszhangoztak bennem a szavak. Nate-től azt hallottam, hogy az újságja nyomozott Dallas Clayworth lehetséges szeretője után. Joni említette, hogy Bostonban hoszteszkedtek Victoriával fogadásokon. Joni szerint egyáltalán nem vallott Victoriára, hogy csak úgy ismeretlenül beállít a városunkba, és amúgy meg sokat titkolózott a halálát megelőző hetekben. A kirakós játék darabkái már eddig is mind nálam voltak. Csak éppen nem raktam ki belőlük a képet. Victoria az egyik jótékonysági estélyen találkozott Dallasszal, és viszonyba kezdtek. A lány megőrizte magának a titkát, míg magánéleti problémái nem lettek. Amikor elveszítette a barátját és a legjobb barátnőjét, úgy döntött, eljön a városunkba, és megpróbál kicsikarni Dallasból valamivel több elkötelezettséget. -

Dallas kiadta Vicki útját — mondtam Stephenre emelve a tekintetemet. Erre az elkezdett erőszakosan nyomulni - Stephen orrcimpái megremegtek az izgalomtól. - Azzal fenyegetőzött, hogy nyilvánosságra hozza a viszonyukat. Apám ezzel elveszítené a választást. Ennek ellenére nem kellett volna végezni vele — mondtam. Anyám megpróbált vele beszélni telefonon - mondta Stephen. Felidéztem magamban a víziót, amit akkor tapasztaltam, mikor a kezemben tartottam Victoria mobilját. Nem birtokolhatod. Többé már nem kellesz neki. Engem akar. Akkor azt hittem, Victoria Jonival harcol Joelért. De nem erről volt szó. Cecile-től akarta elvenni a férjét. Stephen mereven bambult maga elé, és felidézte magában a pillanatot: Még én is megpróbáltam beszélni vele azon az éjszakán. Kértem, hogy hagyja békén a családomat, és menjen vissza Bostonba. Emlékszem Stephenre a látomásomból, amint kitartóan suttog valamit Victoria fülébe. Tekintete újból az arcomra vándorolt. Semmi sem használt. Ezért anyám elhatározta, kézbe veszi az ügyet. Csak hogy megóvja a családunkat és a jövőnket. Akkor éjjel hazaküldött engem egy taxival, ő pedig követte a lányt meg a bátyádat vissza a motelbe. Megvárta, míg Perry távozik, aztán bement a motelszobába, és lelőtte a csajt ezzel a fegyverrel. Apámnak tekintélyes gyűjteménye van otthon. Ha a rendőrség házkutatást tart nálunk, fel sem fog tűnni, hogy hiányzik egy pisztoly. Anyád elmondta neked, mire készül? - kérdeztem, hogy húzzam az időt. -

Nem. De aztán az az idióta Billy Rawlinson megpróbálta megzsarolni, én pedig a segítségére siettem. Anyám megkért, hogy rendezzem le a dolgot. És Joni? Megtettem, amit kellett. De miért? Az a liba elkezdett nyomozni a saját szakállára. Elment a Yummy’sba kérdezősködni, kikkel találkozott Victoria azon az éjjelen. Anyám látta, amint plakátokat ragasztgat mindenhova. Túl sokat tudott. Így hát megint közbe kellett lépnem. Mindkettő életben maradhatott volna, ha nem ütik bele az orrukat mások dolgába. A térdemből kisugárzó fájdalom ellenére nem mertem megmozdulni a padlón. Levegőt is alig vettem. Azon mesterkedtem, hogy minél tovább beszéljen, mert ez az egyetlen esélyem az életben maradásra. Szóval, szerinted megérdemelték a halálukat - szólaltam meg. Nem érted, hogy mindkettővel végeznem kellett? A családom érdekében. Most pedig téged kell megölnöm, hogy megvédjem őket. De te leszel az utolsó áldozat. A gyilkos fegyveren meg fogják találni a bátyád ujjlenyomatát, aztán egy életre rács mögé dugják a húga és a polgármester fiának megöléséért. Kétség sem férhet hozzá, ki követhette el a többi gyilkosságot, pláne, hogy a bátyád az első számú gyanúsított. Én pedig megyek az egyetemre, magam mögött hagyok mindent, és új életet kezdek. Nagyot nyelt. Sajnálom, Clare. Igazán kedvellek. Ezért nem öltelek meg az erdőben, amikor Billy holtteste körül nyomoztatok. Meghűlt bennem a vér. Az izmaim megfeszültek. - Te voltál, aki figyelt engem az erdőben. -

Adtam neked még egy esélyt, hogy jobb belátásra térj, és felejtsd el ezt az ügyet. De nem álltái le. Provokáltál. Most pedig nem maradt más lehetőségem. Anyámnak nem lett volna szabad elkezdenie. Nekem viszont be kell fejeznem. Maslov igazat beszélt. Stephennek azt mondta, egy vörös hajú lány bajt hoz a fejére, és lám így is lett. Nekem meg azt, hogy halálos veszélyben vagyok, és lőn. A légzésem felgyorsult, szinte égette a tüdőmet. Kipislogtam a szememből egy vércseppet, ami a homlokomról került oda. Idáig jutottunk. Az utolsó esélyem volt érvelni, könyörögni az életemért. - Te nem is akarsz engem megölni - mondtam. Persze, hogy nem akarlak, Clare. Mégis megteszem. Muszáj. Ez nem te vagy — folytattam tovább. - Te nem vagy gyilkos. Pár héttel ezelőtt még én is ugyanezt mondtam volna. De te mindenkinél jobban tudod, hogy az emberek okozhatnak meglepetéseket. Képesek olyat tenni, amit el nem tudtál volna képzelni róluk. Azt hiszed ismersz valakit, és aztán... Megvonta a vállát, majd kibiztosította a fegyvert. Elsötétült előttem minden. Éreztem, ahogy rám zuhan valami nagy, súlyos dolog. A hasamon feküdtem, arcom a padlóhoz préselődött. Pisztolylövést hallottam. Faszilánkok repkedtek. Stephen felordított. Dulakodás hangja töltötte be a helyiséget. Nem láttam semmit, de tudnom kellett, mi zajlik körülöttem. Félkönyékre támaszkodtam, és legurítottam a hátamról a súlyos terhet. Tompa puffanást hallatott. Perry? A feje vérzett, a pupillái pedig vészesen ki voltak tágulva. Egyértelműen agyrázkódása volt, de mindent megtett azért, hogy megmentsen. A bejárati ajtó kivágódott, Toscano nyomozó pedig egy -

másik rendőrrel együtt leterítette Stephent. Csuklóin bilincs kattant, miközben vergődött, mint egy elejtett vad. Perry odahajolt a mozdulatlan Justinhoz, és két ujját a pulzusára helyezte. Aztán rám nézett.

—TÉNYLEG HAZA KELLENE MENNED — mondta anya. — Pihenésre van szükséged. Ujjaimmal óvatosan megérintettem a homlokomon lévő kötést. Itt is tudok pihenni. Akárcsak én — szólalt meg Perry mellettem a széken. Ugyanolyan kötés volt a fején, mint nekem. Úgy néztünk ki, mint két idióta, akik lefejelték egymást. Már órák óta a kórházban tartózkodtunk. A sérülésem nem volt vészes, némi fájdalomcsillapítóval és gézpólyával rendbe lehetett hozni. Perry sebét már három öltéssel kellett összevarrni, és valóban volt egy kis agyrázkódása is, de azt ígérték, hamar rendbe jön. Justin... hát, róla még nem sokat tudunk. Gabriel visszatért hozzánk a váróba, kezében egy halom ásványvizes palackkal. Hálásan nyúltunk az üvegekért, és nagyokat kortyoltunk a vízből.

- Gabriel - szólalt meg anyám előre dőlve a székén -, a papád honnan tudta, hogy a gyerekeim bajban vannak? Gabriel alaposan megdöntötte a palackot. Egy őrült nőszemély sírva-jajveszékelve hívta fel a kapitányságot, hogy azonnal vonuljunk ki a házukhoz. Hűha - szólt anya, és rendetlen fürtjeit összefogta a tarkóján -, Milly biztosan hallotta a dulakodást. Gabriel vállat vont. Bárki is volt az, erős orosz akcentussal beszélt. Mindössze ennyit tudok róla. Madame Maslov. Összerázkódtam. Biztos víziója volt az összecsapási jelenetről, és még sikerült éppen idejében kihívnia a rendőrséget. Nagyot nyeltem. Előítélettel viseltettem iránta, mint ahogy annyian énirántam. És tévedtem. Semmivel sem nagyobb csaló, mint amekkora én vagyok. Odasétáltam a sarokban álló hulladékgyűjtőhöz, és beledobtam a vizespalackot. Gabriel követte a példámat. Amikor egyedül maradtunk, odavont magához, szorosan átölelt, állát a fejem búbjára támasztotta. Belemerültem az ölelésébe, és élveztem, hogy megoszthatom vele felfokozott érzelmeimet na meg a kimerültségemet. Nagyon sajnálom - mondta gyengéden. - Igazad volt a Clayworth családdal kapcsolatban. Csak félig - mondtam letörten, és elhúzódtam tőle. - Ha hamarabb összeállt volna bennem a kép, megmenthettem volna Justint. Még így is messze túlszárnyaltad, amit feltételeztem rólad. A végén már megbíztál bennem. Hiszen rávetted a papádat, idézze be Cecile-t az őrsre. Azért is elnézésedet kérem, hogy meggyanúsítottam a bátyádat.

Emiatt egyáltalán nem nehezteltem rá, mert az utóbbi időben én is hoztam jó néhány elhamarkodott, téves következtetést. Tudnom kell valamit - mondta Gabriel. Nagy levegőt vett. Kezdhetnénk újra? Van rá esélyem, hogy kapok tőled még egy lehetőséget? Mielőtt akár csak elgondolkodhattam volna Gabriel ajánlatán, átpillantva a válla fölött, mozgolódásra lettem figyelmes. Mr. Spellman száguldott végig az előcsarnokon. Amint a váróba ért, odaszaladtam hozzá. Anya és Perry felállt. Hogy van Justin? - kérdezte tőle anya. Az operáció sikeres volt, és már fel is ébredt az altatásból. Beszéltünk is vele. Fel fog épülni. Hatalmas kő esett le a szívemről. Hosszú órák után először lélegezhettem fel. A váró megtelt örömteli kiáltásokkal. A feleségem csak akkor hajlandó kimenni a kávézóba, ha valaki ott marad Justin ágyánál. - Mr. Spellman rám nézett, én pedig sietve bólintottam. Végigrohantam a folyosókon, benyitottam a betegszobába, majd ügyelve arra, hogy zajt ne csapjak, behúztam magam mögött az ajtót. Justin ott feküdt az ágyban lehunyt szemmel, színtelen arccal. Felsőteste meztelen volt, bal oldalán hatalmas fehér kötés éktelenkedett. Becsuktam a szemem, és igyekeztem az orromon keresztül nagyokat lélegezni. Hatalmas megkönnyebbülést éreztem. Most, hogy a saját szememmel győződhettem meg róla, végre elhittem, hogy Justin jól van. Clare! - szólalt meg. Odasiettem az ágyához.

Ébren vagy? Igen, csak pihentettem a szememet. Annyira boldog vagyok, hogy láthatlak. Örülök, hogy jól vagy. Hogy érzed magad? Justin megpróbált felülni, mire az arca megrándult. Őszintén szólva, nem kellemes érzés, ha az embert lelövik. De megérte, hiszen te megmenekültél. - Erőtlen mosolyt küldött felém. Nem tudom, mit tettem volna, ha elveszítelek — vallottam be. Ezt csak azért mondod, mert hálás vagy érte, hogy megmentettelek. Elmosolyodtam. Nem. Erre akkor jöttem rá, amikor megcsókoltalak a sétányon. Felvonta a szemöldökét. De ez nem azt jelenti, hogy megint össze akarok jönni veled. Pedig úgy lesz — fonta össze karjait. — Csak idő kérdése. Nagyon biztos vagy benne. Talán látom a jövőt - hunyorított. Megzavarhatjuk a turbékoló párocskát? — dugta be Perry a fejét az ajtó résen. Semmi vész, haver! - nyugtatta meg Justin. Perry és Gabriel beólálkodott. Haver - vigyorgott Justin Perryre -, jó a hajpántod! Inkább túl szoros - lazította meg Perry az ujjaival a kötést. Most már ettől fáj a fejem. Köszönettel tartozom apádnak - nyújtotta a kezét Justin Gabrielnek. - Az orvos szerint ha még egy darabig ott heverek, biztosan elvérzek. -

Figyeltem a beszélgetésüket. Tekintetem egyikről a másikra vándorolt, s közben eléggé kínosan éreztem magam. Úgy döntöttem, jobb, ha indulok. Túlságosan is szikrázik a levegő a szobában. Kihátráltam a folyosóra, vigyázva, nehogy nekimenjek egy ottfelejtett kerekes hordágynak. Clarity! Megfordultam, és Madame Maslov igyekezett felém a folyosón. - A mamája mondta, hogy itt találom. Beszélnem kellett vele, mint ahogy magával is. Maga tette - mondtam. Miről beszél? - kérdezte meglepetten. Felhasította anyám kocsijának kerekét, amikor Clayworthékhez igyekeztünk. Következő alkalommal pedig bejelentkezett hozzánk, de nem jött el a szeánszra. Miért nem volt elég, ha csak simán figyelmeztet a veszélyre? Maslov csípőre tette a kezét, és szigorúan rám nézett. Ja, persze! — emlékeztem vissza vigyorogva. - Hiszen figyelmeztetett. Ahogy már említettem, maga nem hallgat másokra. De hát nem árult el semmi konkrétumot. Mert nem ismertem sem a személyeket, sem az okokat. Egyszerűen csak megéreztem, hogy bajban van. Megtettem minden tőlem telhetőt. Köszönöm - ragadtam meg a nő kezét. - Sajnálom, hogy a családunk olyan barátságtalanul fogadta. Ez mától meg fog változni. Mától? — vihogott. - Ma utazom el. Elmegy a városból? Miért? Nem szép dolog, amiért idejöttem - ingatta a mutatóujját.

Ezt hogy érti? - Engem... hogy is mondják angolul? Felbéreltek. Valaki kifizette az üzlet bérleti díját, a hirdetéseket, nekem meg csak annyit kellett tennem, hogy jósoljak a vendégeimnek. Azt hittem, remek üzletet kötöttem. Idejövök Amerikába, ebbe a csodás országba, a csodás befektetők közé. De most rájöttem, hogy engem csak felhasználtak, hogy bosszút álljanak a maga családján. Nem akarok ebben részt venni. Választ kaptam tehát a kérdéseimre. Arra, hogy mit keresett Stephen azon a napon Maslov jósdájában a sétányon. Arra is, hogy miért láttam Cecile-t arrafelé igyekezni, közvetlenül az összeszólalkozásunk előtt. Cecile Clayworth fizette le magát. Igen — válaszolta Maslov. Ez volt a visszavágó, amiért Stephent lelepleztem a suliban. A fenébe is, ez a család valóságos hobbit űz a megtorlásból. Sajnálom, hogy részese voltam. - Maslov megpaskolta az arcomat, aztán sarkon fordult. Várjon! — állítottam meg. — Mielőtt elmegy... elárulná a holnapi nyertes lottószámokat? Hátravetette a fejét, úgy nevetett. Nem. Lottószámokkal nem foglalkozom. De egy gyors jóslás még belefér indulás előtt. Odasompolygott hozzám, mintha titkot osztana meg velem, s két kezébe fogta a kezem. Felsóhajtott, majd lassan megcsóválta fejét. Két dolgot látok a jövőjében. Az egyik a közeli, a másik a távoli jövőben fog történni. Hamarosan megsérül a bátyja bokája. Később pedig... valaki hamis érzelmekkel fog közeledni maga felé... nem -

szerelemmel, hanem beteges érzelmekkel... - Felpattantak a szemei, és leengedte a kezemet. — Legyen óvatos! - Rendben... köszönöm. - Önkéntelenül is megborzongtam. Maslov korábban is megérezte, hogy veszélybe kerültem, de ez még nem jelent semmit. Vagy igaza lesz, vagy nem. Fele-fele rá az esély. Még egy utolsó kérdés. — Körbepillantottam a folyosón, nehogy anyám fültanúja legyen a beszélgetésünknek. - A férfi, aki annyira hasonlított a bátyámra. Elég idős hozzá, hogy az apám lehessen? Maslov tekintete résnyire szűkült. Miért érdekli? Tizenöt éve semmi hírünk apámról. Összevonta a szemöldökét, ajkait egymáshoz préselte. Lehetséges... A kettejük közti hasonlóság pedig tagadhatatlan. Mégis... Mégis? Ha mégis ő lenne a papája, örüljön neki, hogy nincs a közelében. Mielőtt felfoghattam volna szavai értelmét, kinyílt mögöttem Justin szobájának ajtaja. Hátrapillantottam, Perry épp búcsúzkodott. Visszafordultam Maslovhoz, de már a folyosó közepén járt. A fenébe! - morogtam. Aúúúú! Megpördültem, és láttam, amint Perry átesik a kerekes hordágyon, és a földre zuhan. Ügy óbégatott, mint egy kisgyerek. Közben fájó bokáját tapogatta.

El kellett telnie némi időnek, hogy anya el merjen engedni maga mellől, így aztán alig vártam, hogy újból a parton ülhessek. Bele-

markoltam a forró homokba, aztán hagytam, hogy a szél sodorja ki ujjaim közül a finom szemcséket. Tarajos hátú hullámok rohantak felém nagy robajjal, amelybe gyerekzsivaj vegyült, ahogy a kicsik gondtalanul rohangásztak játék vödreikkel a parton. Justinra és Gabrielre gondoltam, de sehogy sem tudtam kiigazodni az érzéseimen. Eszembe jutottak Maslov baljóslatú szavai is a férfiról, aki talán az apám, meg a figyelmeztetés is a rám leselkedő érzelmi veszélyről. Végül pedig Stephenen morfondíroztam, és mindazon, amit tett. Furcsamód valahol megértettem az indítékait. Tudom, mit jelent a család iránti elkötelezettség, lojalitás. Én is tanultam erről pár dolgot az elmúlt napokban. Visszatartottam az információt a rendőrség elől, kihasználtam embereket, és még hazudtam is, csak hogy óvjam a családomat. Ha tovább tart az ügy... vajon mire lettem volna még képes? Stephen szembenézett önmaga határaival. Remélhetőleg nekem ezt sohasem kell megtennem.

Őszinte köszönettel tartozom: az ügynökömnek, Scott Millernek, aki lehetőséget látott bennem; a teljes Scholastic csapatnak - mindannyian nagyszerűek vagytok! Aimee Friedmannek, a szerkesztők gyöngyének - a Veronica Mars óta számíthatsz rám! Susan Happel Edwardsnak a regény címéért, és mert jókedélyű, figyelmes, nagylelkű, okos, és fantasztikus Hooplehead barátként mellettem áll; Ted Curtinnek a biztonsági kamerák működéséről szóló felvilágosításért. Talán egy következő könyvemben a technika magasabb szintjére merészkedem majd! az Xbox 360 feltalálóinak, hogy lekötötték férjem és fiam figyelmét, amíg én írtam; a Poker Crew-nak a péntek esti poénokért; a LOC lányoknak sokéves barátságukért; kamasz és felnőtt olvasóimnak, a bloggereknek, a könyvterjesztőknek, illetve a könyvtárosoknak, akik a kezdetektől lelkesedtek a könyvemért... köszönöm, köszönöm, köszönöm!

a régi és új barátoknak, akiket imádok, nagyra értékelek, és akiket képtelenség lenne mind felsorolni. Köszönet a támogatásotokért és a szép napokért! a szüleimnek, Dan és Barbara Harringtonnak, valamint Annek, Tonynak és a széleskörű rokonságnak Massachusettstől Írországig; szeretlek benneteket! Mike-nak és Ryannek, akik nap mint nap megnevettetnek, és biztosítanak a szeretetükről. Én vagyok a világon a legszerencsésebb. Kivéve persze azt, aki ötször nyert a lottón. De még vele sem cserélnék. -