Kik voltak a szabadkõmûvesek?

Tankönyvtár | História - 1980/04 - Kik voltak a szabadkőművesek?

1/5

http://www.tankonyvtar hu/historia-1980-04/historia-1980-04-kik

Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár Folyóiratok » História » História - 1980 » História - 1980/04

Kik voltak a szabadkõmûvesek? L. NAGY Zsuzsa Kik voltak a szabadkőművesek? 1977-ben jelent meg L. Nagy Zsuzsa munkája „Szabadkőművesség a XX. században” címmel. (Kossuth Kiadó, Bp. 1977.) Részben a tizenötezer példányban megjelenő könyv, részben a sokáig tartó hallgatás történetírásunkban a szabadkőművesség valós történeti szerepéről keltette fel valószínűleg az érdeklődést a téma iránt. A hozzánk beérkező ezirányú kérdések ösztönözték a szerkesztőséget, hogy a szerzőt felkérje ismereteink rövid összefoglalására. (A szerk.) Aki ismeri Mozart Varázsfuvoláját, olvasta Lev Tolsztoj Háború és békéjét, vagy Thomas Mann Varázshegyét, már némileg megismerkedett a szabadkőművességgel. Hiszen pl. a Varázsfuvola története, Sarastro harca az Éj királynője ellen, a szabadkőművességet szimbolizálja; Mozart és a szövegíró Schikaneder is szabadkőművesek voltak. A 18. századi kezdetek A szabadkőművesség a 18. században született, a polgári átalakulás megindulásának, a felvilágosodás eszméinek századában. A feudális kiváltságokkal és abszolutizmussal, az egyház hatalmával szemben fellépő „harmadik rend”, a polgárság mozgalmát szolgálta. Liberalizmus, szabadgondolkodás, a természet és társadalom rendjének racionális megismerése, vallási türelem és a francia forradalom hármas jelszava szabadság – egyenlőség – testvériség) lelkesítette. Az új eszmék követői testvéreknek tekintették egymást, bárhol éltek is, kis körökben, „testvériségek”-ben tömörültek. Összejöveteleiket kezdetben kocsmákban tartották, mert így kevésbé hívták fel magukra a rendőrség figyelmét. Az első európai nagypáholyt az Almafához címzett fogadóban alapították Londonban 1717. június 24-én. A kezdeményezés az angoloké volt, mégis a francia, és általában a „katolikus Európában” kibontakozó szabadkőművesség vált jelentős társadalmi, közéleti faktorrá. A magyarázat egyszerű: ezekben az országokban a központi hatalom, az egyház konzervatív, feudális ereje miatt a szabadkőművesek, ha saját szabad tevékenységüket ki akarták harcolni, nem elégedhettek meg a páholyház csendjében folyó elméleti, filozofikus eszmecserékkel, jótékonysági, emberbaráti munkával. Támogatniuk kellett a polgárosodást szolgáló mozgalmakat, állást kellett foglalniuk társadalmuk aktuális kérdéseiben. II. Kelemen pápa már 1738-ban kiátkozta a szabadkőműveseket, s XXIII. János pápa volt az első, aki ezt az átkot nem újította meg. A világi hatalom a francia forradalom után kezdte üldözni, betiltani a páholyokat. Az évszázadok során mégis sok ismert történelmi személyiség, művész, tudós, író vált szabadkőművessé. A szabadkőművesség igen szigorúan zárt szervezet. Egyes országokban és időszakokban, a hatósági tilalmak miatt, illegálisan, „titkosan” működött. Tevékenységét részletesen kidolgozott szabályok fogják keretbe, amelyek bonyolult rítus-rendszereket alkotnak (skót és szimbolikus rítus). A magukat testvéreknek nevező szabadkőművesek páholyokban egyesülnek, ezek országonként és rítusonként nagy páholyokban tömörülnek. A páholy élén választott tisztségviselők állnak (főmester, felügyelő, szónok stb.), a nagypáholyt szövetségtanács irányítja, élén a nagymesterrel. A szabadkőművesség szervezete, elnevezései, rítusai különböző elemeket ötvöznek egybe. A 18. századi


2/5


felvilágosodás és racionalizmus hatása mellett a középkori misztika elemei épp úgy megtalálhatók, mint a deizmus, a panteizmus, a biblikus ószövetségi (zsidó) befolyás, az egyiptomi, ókori hagyományok. Az építő, alkotó munka tisztelete, a piramis és keresztény katedrális építők tudásának megbecsülése jut kifejezésre abban, hogy a jelvények, szimbólumok, elnevezések tekintélyes részét a kőműves mesterség köréből vették (körző, vakolókanál, kalapács, kőműveskötény, munka, vakolás, építészeti rajz stb.), A szimbolikus rendszerben, felkészültsége és munkája alapján, három fokozatot érhet el a „testvér”: inas, legény, mester. A sokféle alkotóelem rugalmasan értelmezhető szimbólumok kialakítására vezetett. Az egyenlő szárú háromszög például épp úgy idézi Püthagorasz tanait, mint amennyire emlékeztet a francia forradalom hármas jelszavára, vagy akár a szentháromság-tan istenfogalmára (atya-fiú-szentlélek). Az előírásoknak megfelelő, vagyis szabályos páholymunkának erre a célra szentelt és berendezett, a profán világ elől elzárt páholyházban kell végbe mennie. Ebben az egyes helyiségeknek és berendezési tárgyaknak megvan a maguk funkciója, különös jelentése. Tradicionális előírások szabályozzák az egyes tisztségviselők tevékenységét, öltözetét, az új jelentkezők („keresők”) felvételének rendjét. A szabadkőművesség a férfiak szervezete volt, jórészt az is maradt, bár a 20. században, először Franciaországban, női nagypáholy is alakult. A szervezet zártsága, titokzatossága, a tagjait összekötő szoros kapcsolat minden korszakban felkeltette a kívülállók kíváncsiságát vagy gyanakvását, Ez, valamint a szabadkőművesség és a polgári progresszió érintkezése az oka, hogy konzervatív, jobboldali körök a szabadkőműveseket egy nagy nemzetközi összeesküvés tagjainak tekintették, szervezetükben a plutokrácia vagy a zsidóság nemzetek feletti szervezetét láttak. Magyarországra – a történelmi körülmények folytán – német, osztrák, illetve lengyel hatásra és közvetítéssel jutott el a szabadkőművesség. 1770-ben Eperjesen lengyel emigránsok alapították az első páholyt, 1774-ben Pozsonyban azok a magyarok szerveztek páholyt, akiket korábban Bécsben vettek fel. 1784-ben Bécsben létrejött az a nagypáholy, amely Ausztria, Csehország, Magyarország és Erdély páholyait fogta össze. A magyar felvilágosodás és polgárosodás legjobb képviselői, a nemzeti nyelv és kultúra ápolói, az árutermelő nemesség élcsapata, a reformkor „első nemzedéke” szabadkőműves páholyokban szervezkedtek, Kazinczy Ferenc, Berzeviczy Gergely, a magyar jakobinusok voltak közöttük. Így 1795-ben a francia forradalom és a Martinovics összeesküvés leleplezése után a Habsburg-birodalom területén is betiltották a páholyokat. A Magyarországi Symbolikus Nagypáholy A 19. század második felében a 48-as nemzedék kiválóságai, Türr István, Klapka György, Horváth Mihály és mások voltak az új páholyok első alapítói, Pulszky Ferenc lett az első magyarországi nagymester. (Kossuth Lajos 1852-ben az amerikai Cincinnati városban lépett a „testvérek” közé.) Az első páholy alapszabályt 1868-ban hagyta jóvá a belügyminiszter, 1886-ban megalakult a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy, majd Budapesten a Podmaniczky (ma Rudas László) utca 45. sz. alatt felépült az első páholyház. A modern szabadkőművesség mindenütt a polgárság, a polgári értelmiség szervezetévé vált, függetlenül attól, hogy soraiban századunkban is akadtak arisztokraták, uralkodók. Ha munkások voltak is közöttük, parasztok sehol sem. 1918-ig 120-nál több páholyt és több mint 13 000 szabadkőművest tartottak nyilván Magyarországon, ami a lakosság csekélyke töredékét tette. Noha a szabadkőművesek politikai és világnézete különböző volt, maga a szabadkőművesség és a dualista rendszer polgári radikális, demokratikus ellenzéke mintegy szinonim fogalommá lettek. Jászi és köre, a polgári radikálisok alapították például 1908-ban a Martinovics páholyt, amelynek Ady is tagja volt, Jászi szerint a szabadkőműves „többé nem pusztán filantróp és filozofikus törekvések kontemplatív híve, hanem egyúttal bátor és harcos katonája az emberi haladás ügyének”. Szabadkőműves volt többek között Bölöni György, Pogány József, Varga Jenő, Kunfi Zsigmond, Vázsonyi Vilmos. Szabadkőművesek alapították vagy támogatták az olyan társadalmi szervezeteket, mint a


3/5


Társadalomtudományi Társaság Szabadiskolája, a Galilei-kör, a Gyermekbarát Egyesület, az Országos Anyaés Csecsemővédő Intézet, Mentő Egyesület stb. Ők tartották fenn és szerkesztették a Világ c. lapot, amely 1926-os betiltásáig a legkövetkezetesebb polgári ellenzéki újság volt. A magyarországi szabadkőművesség 1918-ig vezető szerepet játszott az Osztrák–Magyar Monarchiában, mivel a birodalom ausztriai felén I. Ferenc József nem engedélyezte a szervezkedést. Az osztrák szabadkőművesek nyugat-dunántúli városokban alapítottak páholyokat. Háború és forradalmak Elvei ellenére, az első világháború idején a szabadkőművesség nem tudott felülemelkedni a hatalmi politikán, a nacionalizmuson. Az antant és a központi hatalmak országainak páholyai között megszakadt a „testvéri lánc”; a franciák és a német szabadkőművesek már 1870–71-től nem érintkeztek egymással. Akárcsak külföldön, Magyarországon is sok szabadkőműves ellenezte a közéleti aktivitást, a béketörekvések, a demokratikus polgári mozgalom támogatását. Az 1918-ban megújított Szövetségtanács s a „testvérek” tekintélyes része azonban csatlakozott a polgári demokratikus forradalomhoz, annak szerveiben különböző tisztségeket is vállalt. Mi több, a Tanácsköztársaság kikiáltása után is kaptak fontos megbízást vagy egyetemi katedrát, mint Balassa József, Benedek Marcell, Kőhalmi Béla és mások. A Tanácsköztársaság idején azonban önszántából, vagy a Forradalmi Kormányzótanács intézkedésére minden polgári párt és szervezet feloszlott, beszüntette tevékenységét. Ez történt a szabadkőműves páholyokkal is. A betiltott magyar szabadkőművesség Miközben Európában, a Duna-medencében 1918–19-től felvirágzott a szabadkőművesség, itthon az ellenforradalmi rendszer e szervezetet is felelőssé tette a történeti Magyarország felbomlásáért, a forradalmakért és 1920 májusában belügyminiszteri rendelettel betiltotta működését. A páholyházba beköltözött a Magyar Országos Véderő Egyesület (MOVE) és az Etelközi Szövetség. Ennek ellenére a szabadkőművesek Balassa József vezetésével tovább dolgoztak. Kávéházakban, különböző társadalmi és jótékonysági egyesületekben találkoztak, helyreállították nemzetközi kapcsolataikat, többször fogadtak nagytekintélyű külföldi szabadkőműves vezetőket és „szabályos páholyéletet” külföldön éltek. Különösen nagy segítségükre volt a párizsi magyar Emberi Jogok Ligája, az osztrák, a szlovákiai magyar és a jugoszláv szabadkőművesség. A taglétszám alaposan lecsökkent, de a 30-as években már több új „kereső” jelentkezett. A magyar szabadkőművesség erejéhez mérten támogatta a Horthy-rendszer baloldali polgári ellenzékét, részt vett a nemzetközi szervezetek antifasiszta munkájában, aminek alaphangját a francia nagypáholyok adták meg. 1926-ben a magyar delegáció is ott volt Belgrádban a szabadkőművesek első nagyszabású nemzetközi kongresszusán. A magyar szabadkőművesek nevében Balassa József írta alá azt az 1936-os memorandumot, melyben Roosevelt amerikai elnök közbelépését kérték a spanyol köztársaság védelmében. A szabadkőművesség – egy jellegzetesen polgári eszmerendszer keretében – minden politikai rendszerrel szemben állt, mely az általa ideálisnak tekintett polgári demokráciától különbözött. Így, miközben fellépett a fasizmus ellen, egyidejűleg elítélte a szovjet rendszert, a kommunizmust. A fasiszta mozgalmak és kormányok mindenütt üldözték, majd betiltották a páholyokat. A 30-as évek végére Európának a hitleri megszállás és befolyás alá került részén megszűnt, föld alá kényszerült a mozgalom. A magyar kormány 1938-ban tiltotta be azokat a jótékonysági egyesületeket, amelyek addig a szabadkőművesek „fedőszerveiül” szolgáltak. Az antiszemita faji törvények a páholytagok nagyobb részét sújtották. A nemzetközi kapcsolatok a hitleri hódítások és a második világháború következtében megszakadtak. A második világháború után


4/5


A szövetséges hatalmak győzelmét követően Európa-szerte s így a Duna-medencében szintén, ismét megnyíltak a páholyok. A tagok száma ugyan szerte a világon az 1960-as évekre jóval meghaladta az 5 milliót, négyötöde azonban az Egyesült Államokban élt. Európában a szabadkőművesség nem tudta elérni régi jelentőségét. Magyarországon Supka Géza, majd Benedek Marcell vezetésével bontakozott az ismét legálissá vált páholyélet. 1949-ig azonban még a 2 ezret sem érte el a „testvérek” száma. Sokan pusztultak el a nácik koncentrációs táboraiban, a világháborúban; a régiek jórészt kiöregedtek. Csekély és rövid időre szóló, bár igen értékes utánpótlást jelentett annak az agilis, demokratikus irányt képviselő, főleg értelmiségi fiatalokból álló csoportnak a csatlakozása, amely kezdetben a szabadkőművesség keretében keresett magának cselekvési teret. A szabadkőművesek túlnyomó többsége a polgárt demokrácia híve volt, a „nyugati” és a „keleti” demokrácia „összeegyeztetésében” látta Magyarország s benne a páholyok feladatát. A páholytagok nemcsak a kor polgári pártjaiban helyezkedtek el, hanem sokan csatlakoztak a munkáspártokhoz. A szabadkőművesek között szellemi, művészeti életünk sok jeles képviselője volt található: Bernáth Aurél, Beér János, Csécsy Imre, Devecseri Gábor, Ferenczy Béni, Kisfaludy Stróbl Zsigmond, Maleczky Oszkár, Márffy Ödön, Nádasdy Kálmán, Remenyik Zsigmond, Székely Mihály, Vajda Imre, Vámbéry Rusztem, Zathureczky Ede stb. A 1945 utáni konfliktus abból fakadt, hogy a szabadkőművesek többsége értetlenül fogadta a magyarországi fejlődés irányát és ütemét, s a 40-es évek második felének hidegháborús légkörében, a kiélezett belpolitikai küzdelemben a kormányzat részéről is értetlenség s türelmetlenség mutatkozott a szervezet iránt. 1948–1950 között, ahogyan a hatalomban végbement a fordulat, a népi demokratikus országokban rendeleti úton betiltották a szabadkőműves szervezeteket, vagy azok azt megelőzően kimondták a páholyélet „elaltatását” (felfüggesztését), mert azokat a népi hatalommal szemben állóaknak nyilvánították. Magyarországon az 1950-es betiltás idejére a mozgalom bázisa egészen beszűkült, önként elhagyta a páholyokat a már említett fiatal, haladószellemű értelmiségiek zöme is. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy tágabban értelmezett szövetségi politikával gyorsabbá és zökkenőmentesebbé válhatott volna annak a haladó értelmiségnek a népi demokratikus rendszerbe való beilleszkedése, amely a szabadkőművesség szervezeteiben foglalt helyet. A világon szétszórtan, diaszpórában élő magyarok között manapság sajátos szerepet játszanak a szabadkőműves páholyok: az egyházi, a különböző kulturális szervezetek mellett ezek is szolgálják a magyar nyelv és kultúra ápolását, egymás kölcsönös támogatását. KI KICSODA? BALASSA JÓZSEF (1864–1945) középiskolai tanár, nyelvész. A Tanácsköztársaság idején egyetemi tanár. A Horthy-rendszer eltiltja az oktatástól. 1920–1940 között a Magyar Nyelvőr szerkesztője. Ma is a hazai nyelvtudomány jelentős művelőjeként tartják számon. SUPKA GÉZA (1883–1956) polgári radikális író, szerkesztő, régész. A Károlyi-kormány prágai követe 1918-ban. Bécsi emigrációja után a Literatúra c. irodalmi és bibliográfiai folyóirat szerkesztője. Ő kezdeményezi az első könyvnapot Budapesten 1927-ben. Részt vett az ellenállási mozgalomban. 1945 után a Nemzeti Múzeum elnöke, képviselő. BENEDEK MARCELL (1885–1963) író, esztéta, műfordító szerkesztő. Benedek Eleknek, a nagy mesemondónak a fia. 1919-ig tanár, a Thália Kör egyik megalapítója. A Tanácsköztársaság idején a Tanárképző Intézet igazgatója. A Horthy-rendszerben eltiltják az oktatástól. Szépirodalmi munkássága mellett fordít, lexikont szerkeszt, kitűnő tudománynépszerűsítő. 1945–47-ben a kolozsvári, 1947–1962-ig a budapesti egyetem tanára. 1963-ban Kossuth-díjat kap.

Képek


5/5

http://www.tankonyvtar.hu/historia-1980-04/historia-1980-04-kik

Kik voltak a szabadkõmûvesek?

Recommend Documents