Futurum
59
Mészáros Bence tanársegéd (PTE ÁJK)
Kiemelt jelentőségű ügyek, alkotmányos aggályok – új különeljárás a büntetőeljárási törvényben 2011. július 13-án léptek hatályba a büntetőeljárási törvény (1998. évi XIX. törvény, a továbbiakban: Be.) legújabb módosításai, amelyek nyomán az eddigi nyolc különeljáráshoz egy kilencedik is társult, a „kiemelt jelentőségű ügyek eljárási szabályai.” Az új különeljárást beiktató 2011. évi LXXXIX. törvény az egyes eljárási és az igazságszolgáltatást érintő egyéb törvények módosításáról (a továbbiakban: Novella) súlyos szakmai bírálatokat követően nyerte el végleges formáját. Az Országgyűlésnek 2011. június 14-én benyújtott, T/3522. számot viselő törvényjavaslat eredeti szövegét számos kritika érte mind a jogalkalmazók, mind az elméleti szakemberek részéről. A bírálói a hatályos Alkotmán�nyal1 és a jövőre hatályba lépő Alaptörvénnyel2, valamint az Emberi Jogok Európai Egyezményével3 is ellentétesnek tartották több rendelkezését. Rendhagyó módon még a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiuma is közzétett egy véleményt, amelyben éles kritikát fogalmazott meg a törvényjavaslattal szemben, részletesen elemezve alkotmányellenesnek tűnő, valamint a büntetőeljárás szakmai szabályaival ellentétes módosításait.4 A törvényhozó a kritikákra reagálva végül tucatnyinál is több változtatást végzett az eredeti szövegen, és egyes rendelkezéseket
elhagyva, másokat újrafogalmazva jelentősen átalakította a törvény szövegét, így az írásom tárgyát képező különeljárás szabályait is. Jelen tanulmányban bemutatom az új különeljárást, és alkotmányjogi aspektusból vizsgálom meg azon rendelkezéseit, amelyekre – mint immár a hatályos jog részeire – továbbra is az alkotmányellenesség gyanúja vetül. I. A kiemelt jelentőségű ügyek eljárási szabályai A Novella módosításai nyomán a Be. az új különeljárás keretében [Be. XXVIII/A. Fejezet, 554/A–554/N. §] egyes bűncselekményeket kiemelt jelentőségű ügynek nyilvánít és speciális eljárási szabályokat határoz meg azokra vonatkozóan. A kiemelt jelentőségű ügyek felsorolása a törvényben [Be. 554/B. §] meglehetősen heterogén, találunk benne hivatali bűncselekményt, a közélet tisztasága elleni bűncselekményeket, a szervezett bűnözéshez kapcsolódó bűncselekményeket, gazdasági bűncselekményeket, vagyon elleni bűncselekményeket, valamint el nem évülő bűncselekményeket (l. Táblázat).
A kiemelt jelentőségű ügyek [Be. 554/B. §] Egyes, az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni bűncselekmények
Szervezett bűnözéshez kapcsolódó bűncselekmények
• A hivatali visszaélés; • A bűnszervezetben • A közélet tisztasága elleni bűncselekmények részvétel; (Vesztegetés; Vesztegetés feljelentésének • Bűnszervezetben elmulasztása; Befolyással üzérkedés; elkövetett bármely Közérdekű bejelentő üldözése), ha a helyi bűncselekmény. önkormányzat képviselő-testületének tagja, polgármestere, alpolgármestere, képviselőtestülete hivatalának vezető beosztású dolgozója, országgyűlési képviselő, állami vezető, közigazgatási szerv vezető beosztású dolgozója követte el, vagy a felsoroltak vonatkozásában követték el; • A nemzetközi közélet tisztasága ellen elkövetett bűncselekmények: Vesztegetés nemzetközi kapcsolatban; Befolyással üzérkedés nemzetközi kapcsolatban; Vesztegetés feljelentésének elmulasztása nemzetközi kapcsolatban.
Egyes gazdasági bűncselekmények
Bármelyik vagyon elleni bűncselekmény
• A jogosulatlan • Ha különösen nagy gazdasági előny értékre, kárt, hátrányt megszerzése; okozva követték el. • A gazdasági • Ha különösen jelentős életben súlyos értékre, kárt, hátrányt következményekkel okozva követték el. járó csődbűncselekmény; • A versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban; • A pénzmosás; • A különösen nagy, vagy ezt meghaladó mértékű bevételcsökkenést okozó adócsalás és a munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás; • Az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése
Az el nem évülő bűncselekmények • A háborús bűntettek; • Az emberiség elleni egyéb bűncselekmények; • Az emberölés súlyosabban minősülő esetei; • Az emberrablás és az elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erőszak súlyosabban minősülő esetei; • A terrorcselekmény, a légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése és a zendülés súlyosabban minősülő esetei, ha a halált szándékosan okozva követik el.
Közjogi Szemle 2011/3
KJSZ-2011-3.indd 59
2011.09.06. 10:39:40
60 A Novella indokolása szerint a „nagy súlyú, kiemelt vagyoni értéket érintő és a társadalom által nagy figyelemmel kísért ügyekre” indokolt eltérő eljárási szabályokat megállapítani „annak érdekében, hogy az ilyen ügyek a lehető leghatékonyabb módon és ésszerű határidőn belül kerüljenek kivizsgálásra és elbírálásra”. Ahogy minden különeljárás esetében, a kiemelt jelentőségű ügyekben történő eljárás esetén is az erről szóló fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni a Be. rendelkezéseit (Be. 554/A. §). Az általános eljárástól való eltéréseket meghatározó szabályok három csoportba sorolhatók: 1. azok, amelyek az egész eljárásban érvényesülnek; 2. azok, amelyek csak a nyomozás során relevánsak, valamint 3. azok, amelyek csak a bírósági eljárásban alkalmazandók. Az alábbiakban bemutatom, hogy e speciális rendelkezések alapján a különeljárás mennyiben tér el a rendes eljárás szabályaitól. 1. A z egész eljárásban érvényesülő eltérő szabályok Kiemelt jelentőségű ügyben az eljárást soron kívül kell lefolytatni, ezáltal hétre bővültek a soron kívüli eljárás esetei.5 Az eljárás soronkívüliségét minden résztvevő a saját eszközeivel köteles biztosítani (Be. 554/C. §). A védelem a különeljárásban kötelező (Be. 554/D. §). A szakértőt rendbírsággal kell sújtani, ha a szakvélemény előterjesztésére rendelkezésére álló határidőt önhibájából elmulasztja (Be. 554/F. §), a rendes eljárásban ez csak egy lehetőség. Általános szabály nem határoz meg minimumot az óvadék összegére, de a szóban forgó különeljárásban a bíróság által esetlegesen megállapított óvadék összege nem lehet kevesebb hárommillió forintnál (Be. 554/H. §). 2. A nyomozás során érvényesülő speciális szabályok A feljelentéskiegészítést végző hatóság a feljelentőt, illetve a feljelentéssel érintett helyi önkormányzat, közigazgatási szerv, gazdálkodó szervezet képviselőjét is meghallgathatja, illetve szaktanácsadót vehet igénybe (Be. 554/I. §), de ezt az általános szabályok alapján egyébként is megteheti. A rendes eljárás szabályai között a tanú esetében a Be. nem tartalmaz rendelkezést a műszeres őszinteségvizsgálatra vonatkozóan, a különeljárásban azonban van erre szabály, amely szerint a tanú vallomása beleegyezése esetén poligráf alkalmazásával is vizsgálható (Be. 554/E. §). A kiemelt jelentőségű ügyben elrendelt őrizet – az általános szabály szerinti hetvenkét óra helyett – százhúsz óráig tarthat, és az őrizet első negyvennyolc órájában a terhelt és a védő érintkezése a konkrét ügy egyedi körülményei alapján az ügyész intézkedésére megtiltható
Futurum [Be. 554/G. §]. A rendes eljárásban ilyen szabály nincs, éppen ellenkező tartalmú rendelkezéseket találunk: a fogva lévő terhelt jogosult arra, hogy a védőjével a kapcsolatot felvegye, vele írásban és szóban ellenőrzés nélkül érintkezzék [Be. 43. § (3) bekezdés a) pont], a védő pedig köteles a kapcsolatot a terhelttel késedelem nélkül felvenni [Be. 50. § (1) bekezdés]. A Be. 554/J. §-a azt írja elő, hogy a kiemelt jelentőségű ügyben fogva lévő gyanúsítottat – az általános szabály szerinti huszonnégy óta helyett – hetvenkét órán belül kell kihallgatni, és az őrizet első negyvennyolc óráján belüli kihallgatáson a védő akkor is részt vehet, ha az ügyész a terhelt és a védő érintkezését megtiltotta. (A védő a rendes eljárásban is mindig jelen lehet a gyanúsított kihallgatásán [Be. 184. § (2) bekezdés], erre a rendelkezésre azért van szükség, mert az érintkezési tilalom elrendelése esetén ellentmondana egymásnak a két szabály.) 3. A bírósági eljárásra vonatkozó eltérő szabályok Az eljárásra kiemelt ügyekben az a bíróság is illetékes, ahol az ügyész – a legfőbb ügyész döntése alapján – az eljárás ésszerű időn belül való, illetve soron kívüli elbírálásának biztosítása végett vádat emel [Be. 17. § (9) bekezdés]. A vádemelés a rendes eljárásban egy esetben játszhat szerepet az ügy elbírálására illetékes bíróság kiválasztásában: a Be. 17. § (3) bekezdése szerint az eljárásra az a bíróság is illetékes, amelynek területén a terhelt lakik, ha az ügyész, a magánvádló vagy a pótmagánvádló ott emel vádat. A tárgyalás határnapját a különeljárásban három hónapon belülre kell kitűzni (Be. 554/K. §), míg az általános szabály időbeli keret nélkül „a lehető legközelebbi napot” írja elő [Be. 278. § (3) bekezdés]. Az általános szabály szerinti hat hónap helyett elnapolás esetében a tárgyalást két hónapon belül lehet ismétlés nélkül folytatni, ha a tanács összetételében nem történt változás, ha pedig történt, akkor szintén két hónapon belül lehet a tárgyalás anyagának ismertetésével megismételni a tárgyalást (Be. 554/L. §), nem hat hónapon belül (Be. 287. §). A tárgyaláson a vádlott összefüggő előadása után az ügyész és a védő a tanács elnökét és a bíróság tagjait megelőzően tehet fel neki kérdéseket (Be. 554/M. §), míg a rendes eljárásban a kérdezési sorrend fordított [Be. 286. § (4) bekezdés].6 A tanú tárgyaláson történő kihallgatásával kapcsolatban pedig a különeljárás a keresztkérdezést intézményesíti, mivel a tanács elnöke helyett a tanút az hallgatja ki, aki a kihallgatását indítványozta. Ezt követően a tanúhoz a másik fél és a vádlott, majd a tanács elnöke, a bíróság tagjai, a sértett és a magánfél intézhet kérdéseket (Be. 554/N. §). A rendes eljárásban a keresztkérdezés csak egy lehetőség, amelyet az ügyész, a vádlott vagy a védő indítványára a tanács elnöke engedélyezhet (Be. 295. §).
Közjogi Szemle 2011/3
KJSZ-2011-3.indd 60
2011.09.06. 10:39:40
Futurum II. Az alkotmányos aggályokat felvető rendelkezések Figyelemmel a folyóirat tematikájára, az új különeljárás szakmai, kifejezetten büntetőjogi szempontból való értékelését e helyütt nem végzem el. Mielőtt azonban rátérnék az alkotmányjogi szempontból vitatható rendelkezések elemzésére, szükségesnek tartok néhány megjegyzést tenni. Ha a kiemelt üggyé nyilvánításkor a bűncselekmények nagy társadalmi jelentősége volt az egyik szempont, érthetetlen, hogy miért maradtak ki a felsorolásból az állam elleni bűncselekmények. Az általános szabályok [Be. 172/A. § (2) bekezdés; 178/A. § (1) bekezdés] amúgy is mind lehetővé teszik azokat az eljárási cselekményeket, amelyeket a Be. a kiemelt ügyek szabályai között nevesít a feljelentés kiegészítése kapcsán, így az erről való ismételt rendelkezés teljesen felesleges. A Be. a rendes eljárás szabályai között a poligráffal kapcsolatban csak három helyen rendelkezik, minden esetben a terhelt vonatkozásában7, a tanú esetében nem tartalmaz semmilyen szabályt, így erre vonatkozó tilalmat sem. A rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 41. §-a viszont már a hatálybalépésétől kezdve tartalmazza azt a rendelkezést, hogy a rendőrség a büntetőeljárásban vagy körözött személy felkutatásakor az ügyben érintettet, ha előzetesen írásban hozzájárul, műszeres (poligráfos) vizsgálat alkalmazásával is ellenőrizheti. A tanú is az ügyben érintett személynek minősül, poligráfos vizsgálatára tehát a rendes eljárásban is lehetőség van, a szóban forgó különeljárási rendelkezés következésképpen egy téves jogértelmezésen alapul. A poligráf kiemelt jelentőségű ügyekben történő alkalmazását lehetővé tevő szabály így nem egyszerűen csak felesleges (ahogy azt a BKv. T/3522. is megjegyzi8), hanem kifejezetten káros, mivel dogmatikailag azt a látszatot kelti, hogy a rendes eljárásban egyébként tilos a tanú vallomását poligráffal vizsgálni, holott ez egyáltalán nincs így. Végezetül arra hívom fel a figyelmet, hogy a törvény nem rendezi a kiemelt jelentőségű ügyekben való eljárás és a többi különeljárás viszonyát, valamint nem rendelkezik azoknak az eljárásjogi intézményeknek a kiemelt ügyekben való alkalmazhatóságáról vagy alkalmazhatóságuk kizárásáról, amelyek problémákat vethetnek fel a gyakorlatban (pl. pótmagánvád). 1. A törvényes bíróhoz való jog és a kiemelt jelentőségű ügyek Mint láthattuk, a Be. 17. § (9) bekezdése kimondja, hogy az eljárásra kiemelt ügyekben az a bíróság is illetékes, ahol az ügyész – a legfőbb ügyész döntése alapján – az eljárás ésszerű időn belül való, illetve soron kívüli elbírálásának biztosítása végett vádat emel.9
61 Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kiemelt ügyek közé tartozó bűncselekmények esetében a legfőbb ügyész dönthet úgy, hogy az ügy elbírálására az általános szabályok – általában az elkövetés helye – szerint illetékes bíróság helyett bármelyik másik hatáskörrel rendelkező (azaz vagy másik 19 megyei, vagy másik 110 helyi) bíróság előtt emeljen vádat az ügyész, ha úgy ítéli meg, hogy a gyors tárgyalás csak így valósulhat meg. A szóban forgó illetékességi ok olyan erős, hogy még a kizárólagos illetékességi okokat is felülírja. Egy kiemelt ügynek számító gazdasági bűncselekmény esetén például a területileg kizárólagos illetékességgel bíró székhelyi (azaz a megyei bíróság székhelyén működő helyi) bíróságtól is elvonható az ügy ilyen módon. A „törvényes bíróhoz való jog” fontos jogállami érték és alkotmányos elv, ennek sérelmét jelentheti az idézett rendelkezés. E jog ugyanis megköveteli, hogy az egyes ügyekben a bíróság illetékessége absztrakt-általános törvényi előírásból adódjon10 és senkit se lehessen törvényes bíróságától elvonni. Ennek az elvnek az érvényesülése érdekében számolták fel egyébként az 1973. évi I. törvény (a Be.-t megelőző büntetőeljárási törvény) módosításai következetesen a Legfelsőbb Bíróság kivételes hatáskörének mindhárom esetét (ha a legfőbb ügyész ott emelt vádat, továbbá ha a bírói gyakorlat irányítása végett már elsőfokon vagy másodfokon kivételesen magához vonta az ügyet a Legfelsőbb Bíróság elnöke).11 A magyar Alkotmányban ugyan szó szerint nem szerepel a törvényes bíróhoz való jog12, azonban az levezethető az Alkotmány 57. § (1) bekezdésének szövegéből, amely szerint „mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat […] a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.”13 A törvény által felállított bíróság pedig nem jelenthet a legfőbb ügyész által választott bíróságot. Pontosan azért nem, mert az illetékességnek nem egy közjogi méltóság döntésétől függően kell alakulnia, hanem előre meghatározott törvényi szabályozásból „vakon” kell adódnia.14 (Nem nehéz belátni, hogy jelen esetben az illetékes bíróság nem határozható meg pusztán a törvény szövege alapján, pontosabban, az általános szabályok alapján meghatározható bíróságtól „el lehet vonni” az ügyet a különeljárási szabály révén.) Láthattuk, hogy egy esetben a rendes eljárásban is lehet illetékességet megalapozó körülmény az ügyészi vádemelés, a kiemelt ügyekre vonatkozó megoldás azonban ennél jóval tovább megy, törvényben meghatározott, objektív külső körülményektől (mint pl. a lakóhely) függetlenül lehetővé teszi a legfőbb ügyésznek, hogy bíróságot válasszon egy adott ügy elbírálására. Igaz, hogy erre csak akkor van lehetősége a törvény szerint, ha „az eljárás ésszerű időn belül való, illetve soron kívüli elbírálásának biztosítása” forog veszélyben, de az e tárgyban hozott döntésének vitatására nincsen jogi lehetősége azoknak, akiket érint. Egy ilyen esetben a kiválasztott bíróság is a vádiratKözjogi Szemle 2011/3
KJSZ-2011-3.indd 61
2011.09.06. 10:39:40
62 ból fog értesülni arról, hogy a legfőbb ügyész döntése alapján illetékes eljárni az ügyben. Érdekes kérdés az, hogy elegendő-e, ha az ügyész a kiemelt ügy vádiratában megjelöli a Be. 17. § (9) bekezdését, mint a bíróság illetékességét megalapozó törvényhelyet [ezt kötelező megtennie a Be. 217. § (3) bekezdés e) pontja alapján], vagy csatolnia kell a legfőbb ügyész e tárgyban hozott döntéséről szóló dokumentumot is a vádirathoz. Az utóbbi megoldás tűnik megnyugtatóbbnak, de ebből is látszik, hogy a szóban forgó illetékességi szabály nincs összhangban a törvényes bíróhoz való joggal, mivel a Be. a vádiratra vonatkozóan „jogszabályhelyek” megjelölését írja elő az illetékesség igazolásához, nem pedig egyéb dokumentumok csatolását. A jogszabályhely megjelölése azonban ebben az esetben önmagában még nem teszi ellenőrizhetővé a bíróság számára, hogy illetékes-e, ha a legfőbb ügyész döntése nincs a kezében. Az egyes bíróságok ügyforgalmára vonatkozóan ráadásul a legfőbb ügyész nem rendelkezik naprakész információkkal, így nemcsak alkotmányos szempontból aggályos, hanem célszerűtlen is ilyen döntési joggal felruházni, mert a bírósági szervezeten belüli testületek vagy személyek tudják leginkább eldönteni azt, hogy hol lehet a leggyorsabban egy ügyet tárgyalni. E felvetéssel kapcsolatban mutat rá a BKv. T/3522. arra, hogy „a[z illetékességi] szabály ráadásul felesleges is, mivel éppen a Legfelsőbb Bíróság elnökének javaslatára került bele a Be.-be a 20/A. §, mely szerint a Legfelsőbb Bíróság az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökének indítványára az illetékes bíróság helyett más, azonos hatáskörű bíróságot jelöl ki az ügy elbírálására, ha a bíróság rendkívüli munkaterhe miatt az ügyek ésszerű időn belül való elbírálása más módon nem biztosítható, és a kijelölés nem jár a kijelölt bíróság aránytalan megterhelésével.”15 A törvényes bíróhoz való jogot mindenképpen sérti a mostani szabályozás, a kérdés csak az, hogy ez a sérelem megengedhető-e a másik alkotmányos cél, az igazságszolgáltatás hatékonyságának növelése érdekében. Véleményem szerint nem, mivel a kitűzött cél más, alkotmányos eszközökkel is biztosítható – mint látható az idézett Be. rendelkezésből –, így az alapjog korlátozásának lehetősége a szükségesség-arányosság tesztjét nem állja ki. 2. A résztvevők feladatai a soronkívüliséggel kapcsolatban A Be. a kiemelt jelentőségű ügyekben folyó eljárásban arra kötelezi az eljárás minden résztvevőjét – így köztük a terheltet és a védőt is –, hogy a saját eszközeivel biztosítsa az eljárás soronkívüliségét. Annak ellenére, hogy e rendelkezés szankciót nem tartalmaz, így betartását sem lehet kikényszeríteni (tehát tulajdonképpen csak egy elvi rendelkezés), nagy valószínűséggel az elvi tartalma miatt is alkotmányellenes, hiszen nemcsak a hatóságokra, hanem azokhoz nem tartozó eljárási résztvevőkre is hatósági feladatokat állapít meg.
Futurum A büntetőeljárást a bűnüldöző hatóságok folytatják, így a soron kívüli lefolytatásáról is kizárólag ők kötelesek gondoskodni, nem pedig az abban részt vevő magánszemélyek. Ilyen tartalmú szabályt ezért a soron kívüli eljárás másik hat esetében sem találunk. A törvény a nem hatósági résztvevőket csak úgy kötelezheti – indirekt módon – az eljárásban való hatékonyabb és gyorsabb részvételre, hogy az eljárást folytató hatóságok kezébe olyan eszközöket ad, amelyekkel azok befolyásolni tudják a résztvevők magatartását, szankcionálni tudják a mulasztásaikat, vagy az eljárás elhúzására irányuló törekvéseiket. (Pl. az idézéssel szembeni mulasztás szabályai; vagy a Be. azon rendelkezése, amely szerint az ügyben ugyanazon bíró ellen ismételten, alaptalanul kizárási okot bejelentő személy rendbírsággal sújtható.) Egyébként sem világos, hogy a törvény mit ért a „saját eszközeivel” kitétel alatt, de az alkotmányellenesség leginkább abban érhető tetten meglátásom szerint, hogy az eljárási feladatok megoszlásának alkotmányi alapokon nyugvó büntetőeljárási alapelvét [„A büntetőeljárásban a vád, a védelem és az ítélkezés egymástól elkülönül.” Be. 1. §]16 semmibe véve a védelem alanyaira is bűnüldözési feladatot ró.17 A büntetőeljárás főszemélyének szempontjából vizsgálva: ahogy a terhelt nem kötelezhető védekezésre, ártatlanságának bizonyítására [bizonyítási teher, Be. 4. § (1) bekezdés], nem kötelezhető arra, hogy önmagát terhelő vallomást tegyen, és önmaga ellen bizonyítékot szolgáltasson [önvádra kötelezés tilalma, Be. 8. §], úgy nem kötelezhető arra sem, hogy hozzájáruljon az ellene folyó eljárás minél gyorsabb lefolytatásához, mert a Be. rendelkezéseiből következően joga van annak végét akár – az adminisztratív eljárási kötelezettségei teljesítése melletti – teljes passzivitásban is kivárni. 3. Az őrizet tartama és a védővel való érintkezés megtiltásának lehetősége Az őrizetbe vételre és a gyanúsított kihallgatására vonatkozó speciális rendelkezések két szempontból vetnek fel alkotmányos aggályokat. Egyrészt az őrizet tartamának meghosszabbítása nincs összhangban az Alkotmány azon rendelkezésével, amely szerint „a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított és őrizetbe vett személyt a lehető legrövidebb időn belül vagy szabadon kell bocsátani, vagy bíró elé kell állítani. A bíró köteles az elé állított személyt meghallgatni és írásbeli indokolással ellátott határozatban szabadlábra helyezéséről vagy letartóztatásáról haladéktalanul dönteni” [Alkotmány 55. § (2) bekezdés].18 Az EJEE 5. cikkének 3. pontja pedig azt mondja ki, hogy minden letartóztatott vagy őrizetbe vett személyt „haladéktalanul bíró, vagy a törvény által bírói hatáskörrel felruházott más tisztségviselő elé kell állítani”. Tehát alkotmányos és emberi joga is egyben a bűnügyben fogva tartott személyeknek, hogy minél hamarabb bíró döntsön a személyi szabadságuk korlátozásának fenntartásáról vagy a szabadlábra helyezésükről. Úgy gondolom, nem szorul bővebb ma-
Közjogi Szemle 2011/3
KJSZ-2011-3.indd 62
2011.09.06. 10:39:40
Futurum gyarázatra, hogy az őrizet időtartamának megnövelése miért nem felel meg a „lehető legrövidebb időn belül” és a „haladéktalanul” kifejezések által támasztott követelménynek. Másrészt a védővel való érintkezés megtiltásának lehetősége sérti a védelemhez való alkotmányos jogot. A terheltet a büntetőeljárás minden szakaszában megilleti a védelem joga [Alkotmány 57. § (3) bekezdés]19, így az őrizet tartama alatt is. Egy fogva tartott terhelt személyesen való védekezésének lehetőségei jelentősen beszűkülnek, az a védő pedig, akivel a terhelt nem érintkezhet, hatékony védelmet aligha tud ellátni. Az EJEE által deklarált tisztességes eljáráshoz való jognak is integráns része a gyanúsítottnak az a joga, hogy „ személyesen, vagy az általa választott védő segítségével védekezhessék” [EJEE 6. cikk 3. c) pont]. Nincs megjelölve a törvényben az alkotmányos indok erre a korlátozásra, a „konkrét ügy egyedi körülményei alapján” kitétel semmit sem árul el arról, hogy miért kellene az érintkezést megtiltani. E rendelkezés csak akkor állhatná ki az alkotmányosság próbáját, ha a törvényhozó részletesen szabályozná azokat az eseteket, amikor más alkotmányos cél érdekében szükséges a védelem jogát korlátozni.20 Így van ez például Németországban: a német büntetőeljárási törvény (Strafprozessordnung,21 a továbbiakban: StPO) 148. § (1) bekezdése értelmében a fogva lévő gyanúsított főszabály szerint szóban és írásban is érintkezhet a védőjével. Az StPO csak az írásbeli érintkezés kapcsán engedi meg a terhelt és védő közötti kapcsolat ellenőrzését, abban az esetben, ha a terhelt terrorizmussal gyanúsítható. Ilyenkor a bíróság rendeli el a küldemények visszatartását, ha a feladó (legyen az a terhelt vagy a védő) nem egyezik bele, hogy a küldeményt a kézbesítés előtt a fogva tartás helye szerint illetékes bírónak bemutassák [StPO 148. § (2) bekezdés]. Ez a bíró a büntetőeljárásban más minőségben nem vehet részt, és titoktartási kötelezettség terheli az írásbeli közlések ellenőrzése során tudomására jutott adatokra vonatkozóan, kivéve azokat az elkövetni készült vagy folyamatban lévő bűncselekményekre vonatkozó adatokat, amelyek miatt feljelentési kötelezettség terheli [StPO 148a. § (2) bekezdés]. Amennyiben a bíróság elrendelte az írásbeli érintkezés ellenőrzését, a hatóságoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a terhelt és a védő találkozása alkalmával ne adhassanak át egymásnak írásbeli közléseket vagy más tárgyakat [StPO 148. § (2) bekezdés]. Érdemes még ismertetni az osztrák szabályozást is, amely ennél tágabb körben és differenciáltabban rendelkezik a terhelt és a védő kapcsolattartásának korlátozásáról, illetve ellenőrzéséről. Az osztrák büntető perrendtartás (Strafprozessordnung,22 a továbbiakban: osztrák StPO) alapján a terhelt főszabály szerint jogosult a védőjével ellenőrzés nélkül érintkezni [osztrák StPO 59. § (2) bekezdés]. Az őrizetbe vett terheltnek lehetővé kell tenni, hogy kapcsolatot vegyen fel egy védővel és meghatalmazást adjon számára. Azonban a fogva tartást
63 foganatosító intézetben történő elhelyezés előtt a kapcsolattartás ellenőrizhető, és a meghatalmazás adására illetve a szükséges mértékű általános jogi felvilágosítás adására korlátozható, amennyiben ez elengedhetetlennek tűnik a nyomozás hátráltatásának vagy a bizonyítási eszközök hátrányos befolyásolásának elkerülése érdekében [osztrák StPO 59. § (1) bekezdés]. Ha a terheltet kollúzió (összebeszélés, bizonyítékok megsemmisítése stb.) veszélye miatt tartják fogva és különösen nagy súlyú körülmények alapján attól lehet tartani, hogy a védővel való kapcsolattartás a bizonyítás hátráltatását eredményezné, az ügyészség elrendelheti a védővel való kapcsolattartás ellenőrzését. Az ellenőrzés csak a terhelt és védő tudtával történhet, és a két hónapot nem haladhatja meg, a vádemeléskor azonban mindenképpen meg kell szüntetni [osztrák StPO 59. § (2) bekezdés]. Mint látható, a két bemutatott ország egyikében sem szerepel a védő és a terhelt érintkezésére vonatkozó teljes tilalom. Németországban a szóbeli érintkezés egyáltalán nem korlátozható, Ausztriában pedig csak ellenőrzés érvényesül, a terhelt és védő egymástól való „eltiltása” szintén nem lehetséges. Az Egyesült Királyságban volt példa arra, hogy a hatóságok felfüggeszthették a védővel való érintkezés jogát negyvennyolc órára. Az azóta már hatályon kívül helyezett, Northern Ireland (Emergency Provisions) Act (1991) elnevezésű törvény 45. pontja kimondta, hogy a terrorizmus ellen hozott rendelkezések alapján fogva tartott személy védőhöz való jogát legfeljebb negyvennyolc órára a hatóságok felfüggeszthetik, ha megalapozottan feltehető, hogy a védővel való érintkezés a terhelt le nem tartóztatott társai figyelmeztetéséhez vezetne, vagy veszélybe sodorná a bizonyítás sikerét. Az Emberi Jogok Európai Bírósága egy konkrét ügyben nem találta a tisztességes eljáráshoz való jogot sértőnek a szóban forgó törvény alapján elrendelt huszonnégy órás érintkezési tilalmat.23 A magyar különeljárásban szereplő jelenlegi, véleményem szerint alkotmányellenes szabályozás alternatívája a bemutatott külföldi törvények mintájára az lehetne, ha a törvényhozó meghatározná azokat az eseteket és azokat az érdekeket, amikor és amelyek védelmében hatósági ellenőrzésre kerülhetne sor a terhelt és a védő kapcsolattartásában, és csak kivételes, rendkívül indokolt esetekben tenné azt lehetővé, hogy ideiglenesen mindennemű érintkezés megtiltható legyen közöttük. III. Összegzés A kiemelt jelentőségű ügyek eljárási szabályai jelentős változáson mentek keresztül a törvényhozási eljárásban az eredeti javaslattól a hatályos törvény megszületéséig (pl. jelentősen bővült a kiemelt ügyek köre; kikerült a szövegből a bírósági nagytanácsot előíró szabály; nem lépett hatályba az egyéves nyomozási határidő). Az alkotmányjogi szempontból vitatható és írásomban Közjogi Szemle 2011/3
KJSZ-2011-3.indd 63
2011.09.06. 10:39:40
64
Futurum
elemzett négy rendelkezés közül azonban érdemben csak kettő módosult. A törvényes bíróhoz való jog sérelme szempontjából nem jelent különösebb változást, hogy a legfőbb ügyész döntésén alapuló új illetékességi ok csak kiemelt ügyekben érvényesül, a résztvevőkre vonatkozó, az eljárás soronkívüliségét biztosítani hivatott rendelkezés egyáltalán nem módosult, az őrizet százhúsz órás időtartamra bővítése is hatályba lépett. A védő jelenléti jogára vonatkozó korlátozás volt az, amely végül nem került bele a törvénybe (a kezdeti szöveg a védő gyanúsítotti kihallgatáson való részvételét sem tette volna lehetővé az őrizet első negyvennyolc órájában) és a terhelttel való kapcsolattartására vonatkozó tilalom is opcionálissá vált, azonban az érintkezés két napra történő megtiltásának lehetősége jelenlegi formájában is alkotmányellenes véleményem szerint. A törvényhozó büntető igazságszolgáltatás gyorsítására irányuló igyekezete üdvözlendő, azonban nem biztos, hogy a kiválasztott – azaz kiemelt üggyé nyilvánított – bűncselekmények esetében erre a célra a különeljárás mint sajátos eljárási forma a legmegfelelőbb eszköz. De ha annak is bizonyul a jövőben, a részletrendelkezések alkotmányellenességét mindenképpen indokolt lenne megszüntetni, mivel azok nemcsak a hatályos Alkotmánnyal, hanem a jövőre hatályba lépő Alaptörvénnyel sem egyeztethetők össze. Jegyzetek 1 1949. évi XX. törvény 2 Magyarország Alaptörvénye. Magyar Közlöny 2011. 43. sz. 3 Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény (Magyarországon kihirdette az 1993. évi XXXI törvény, a továbbiakban: EJEE). 4 A Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának véleménye a T/3522. számú, az egyes eljárási és az igazságszolgáltatást érintő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslatról (a továbbiakban: BKv. T/3522.) http://www.birosag.hu/resource. aspx?ResourceID=T3522 (2011.08.13.) 5 A másik hat eset: 1. ha a bűncselekményt kiskorú sértett sérelmére követték el; 2. ha a terhelt előzetes letartóztatásban van; 3. ha a terhelttel szemben távoltartást rendeltek el; 4. a megismételt eljárás; 5. a perújítási eljárás, ha az alapügyben az ítéletet a terhelt távollétében tartott tárgyaláson hozták; valamint 6. a mentességet élvező személy elleni eljárás a mentelmi jog felfüggesztését követően. 6 Megjegyezendő, hogy a Novella módosította a Be. 286. §-át is, amely így három bekezdés helyett immár négy bekezdésből áll, azonban a törvényhozó megfeledkezett a 290. § (1) bekezdésében található szöveg ennek megfelelő korrigálásáról. A rendes eljárásban így e hiba folytán a törvény a tanúkra [Be. 286. §
(3) bekezdés] utal vissza, mint a vádlotthoz kérdést intézni jogosult személyekre, a valóban kérdezési joggal rendelkező, a 286. § (4) bekezdésében felsorolt személyek helyett. 7 A gyanúsított belegyezése nélkül a vallomása poligráf alkalmazásával nem vizsgálható [Be. 180. § (2) bekezdés]; szaktanácsadó igénybevétele kötelező, ha a terhelt vallomását a nyomozásban poligráf alkalmazásával vizsgálják [Be. 182. § (2) bekezdés]; a fiatalkorú terhelt vallomása poligráf alkalmazásával nem vizsgálható [Be. 453. § (3) bekezdés]. 8 BKv. T/3522. 23. o. 9 Törvényszerkesztési hiba, hogy e rendelkezést nem a különeljárás szabályai között helyezték el – ahova dogmatikailag kellett volna – hanem az általános eljárási szabályok között. Ennek oka az, hogy az eredeti szöveg szerint minden ügyre vonatkozott volna a szóban forgó illetékességi szabály, a módosító indítvány pedig nem rendelkezett az új illetékességi oknak a különeljárásról szóló fejezetben való elhelyezéséről, csak megváltoztatta a törvényhely szövegét azzal, hogy abba beiktatta a „kiemelt ügyekben” kitételt. 10 L. Albin Eser: A „törvényes bíró” és kijelölése a konkrét ügyben. Magyar Jog 1995. 5. sz. 286–293. o. 11 Fenyvesi Csaba–Herke Csongor–Tremmel Flórián: Új magyar büntetőeljárás. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs 2004. 115. o. 12 A német alkotmány például kifejezetten rendelkezik róla, a 101. cikk (1) bekezdése szerint „Senki sem vonható el törvényes bírájától”. 13 A rendelkezés a 2012. január 1-jén hatályba lépő Alaptörvényben is szó szerint ugyanígy szerepel, kiegészítve az ésszerű határidőn belüli tárgyalás követelményével [Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdés]. 14 Eser: i. m. 287. o. 15 BKv. T/3522. 1. o. 16 „A büntető igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó egyes funkciókat az Alkotmány is elkülöníti, s a már említett ítélkezési tevékenységen kívül az 51. § (2) bekezdésében nevesíti az ügyészség vádmonopóliumát, az 57. § (3) bekezdésében pedig a védelemhez való jogot. Az eljárási funkciómegosztás elvének tehát közvetlenül alkotmányi alapja van.” 62/2006. (XI. 23.) AB határozat. 17 Ugyanerre az álláspontra helyezkedett a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiuma is. BKv. T/3522. 22. o. 18 Az Alaptörvény is azonos szöveggel deklarálja e jogot [Alaptörvény IV. cikk (3) bekezdés]. 19 E jogot is tartalmazza az Alaptörvény [Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdés]. 20 „[…] akkor lesz alkotmányellenes a védői jog korlátozása, ha nincs kiemelt ok, magasabb rendű érdek, ami megengedné, feltétlenül szükségessé (elengedhetetlenné) tenné a védői jogok arányos és alkalmas csorbítását.” Fenyvesi Csaba: A védőügyvéd. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs 2002. 26. o. 21 Strafprozeßordnung in der Fassung der Bekanntmachung vom 7. April 1987 (BGBl. I S. 1074, 1319), die zuletzt durch Artikel 5 des Gesetzes vom 23. Juni 2011 (BGBl. I S. 1266) geändert worden ist. 22 Strafprozessordnung 1975, BGBl. Nr. 631/1975, zuletzt geändert durch BGBl. I Nr. 15/2004 23 Brennan v. the United Kingdom, no. 39846/98 (Sect. 3), ECHR 2001-X – (16.10.01)
Közjogi Szemle 2011/3
KJSZ-2011-3.indd 64
2011.09.06. 10:39:41
