Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere
,·,· ()
~..-~
számú előterjesztés
Előterjesztés
a Humánszolgáltatási Bizottság részére a Kőbányai és Vasutas Törekvés Művelődési Központ Kolturális-Szabadidő Egyesület 2014. évi támogatásának az elszámolásáról I. Tartalmi összefoglaló A Kőbányai és Vasutas Törekvés Művelődési Központ Kulturális-Szabadidő Egyesület (a továbbiakban: Törekvés) 2014-ben 20 OOO OOO Ft támogatást kapott a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzattól (a továbbiakban: Önkormányzat). Vizi Tibor elnök benyújtotta a 2014. évi támogatásra vonatkozó elszámolásokat, valamint a szakmai beszámolót. Az elszámolásról szóló táblázat az előterjesztés 2. melléklete. A részletes elszámolás megtekinthető a Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatási Főosztály Köznevelési és Civilkapcsolati Osztályán. A Törekvés a 20 OOO OOO Ft támogatással a megállapodás szerinti időpontban, a támogatási szerződésben rögzített feltételek szerint elszámolt A támogatás nagy részét (ll 334 141 Ft) bérköltségre használta fel, a fennmaradó 8 665 859 Ft összeget közművelődési feladatok ellátására, közüzemi díjakra, működtetési feladatokra, fenntartási és karbantartási költségekre, valamint utazásra használta fel.
Az elnök úr a pénzügyi beszámoló mellett nagyon részletes szakmai beszámolót is benyújtott a 2014. évről. A szakmai beszámoló az előterjesztés 3. melléklete. A Törekvés 1888 óta ugyanazon a helyen, ugyanazon épületben látja el közművelődési feladatait. A 2014. évben sikeresen teljesítették éves munkaprogramjukat. Tevékenységük ismert a kerület határain belül és kívül egyaránt. Az itt található klubok, amatőr csoportok, egyesületek hosszú idő óta nagy látogatottsággal működnek. Az önkormányzati támogatás biztosítja, hogy a megkezdett magas színvonalú munkájukat a 2014. évben is folytatni tudták. A beszámoló részletesen foglalkozik a művészeti csoportok, körök ismertetésével, a néptáncegyüttesekkel, a társastánccal, a tartós művelődési közösségekkel, tájékoztat a területi közművelődési tevékenységükről, a propaganda munkáról, valamint a gazdasági-technikai háttérrőL Kiemeit helyet foglal el a beszámolóban a Törekvés Magyar Néptáncegyüttes, amely minden jelentkezőnek-kortól és nemtől fiiggetlenül-lehetőséget tud biztosítani a táncra. Jelenleg 3-tól 75 éves korig táncolnak náluk. A meglévő koreográfiákat újabb és újabb táncokkal frissítik, így az elmúlt évben a gömöri táncokkal ismerkedtek kiemelten. A 2014. évben számtalan fellépésük volt, többek között Erdélyben, az Ürömi Néptánc Fesztiválon, Törökországban és természetesen több kőbányai, önkormányzati rendezvényen. Nem hagyható ki a felsorolásból a Törekvés Hagyományőrző Csoport sem, ahol a tagok életkora 70 év felett van, de korukat meghazudtoló aktivitással járnak próbára és fellépésekre egyaránt. A lelkes próbák eredményeként a IV. Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud döntőjén kiemeit arany minősítést szereztek Keszthelyen. A Törekvés kiemelten kezeli a tánc minden formáját, így követik azt a trendet, hogy az utóbbi években jelentősen megnőtt a társastáncok ismeretére való igény, így folytatódott a TÖRI-Goldance Tánccsoport Egyesület keretén belüli társastáncoktatás. A Törekvés helyet, teret biztosít a versenyekre, fellépésekre készülő táncosoknak, ezzel is segítve a versenyeken történő sikeres szereplést. A Törekvés hangsúlyt fektet a tartós művelődési közösségek segítésére, fenntartására. Ezek közé tartozik például a Törekvés Dalkör, ahol 35 tag készül a fellépésekre és versenyekre, a nyugdíjas l
klubok, amelyeken közös programok, rendezvények várják a klub tagjait, ahol a cél az idő hasznos, tartalmas eltöltése. Sikeres volt a Törekvés Sakk Klub éve is, hiszen rangos versenyeken vehettek részt, illetve 2014-ben is meg tudták szervezni a 60 éven felüliek villám sakkversenyét. A Törekvés épülete alkalmas nagyobb sakk-rendezvények megtartására, így ezekre is sor kerülhetett a Sakk Klub keretében. A Törekvés a területi közművelődési tevékenysége keretében helyt adott a 61. Nemzetközi Vasútmodell Kiállítás és Verseny rendezvénynek, valamint emlékkiállítást rendezett Nagy János festőművésznek.
A 2014. évben tragikus hirtelenséggel elhunyt Manninger Miklós tánctanár és koreográfus, aki 1961 óta 53 éven át vezette és irányította a Törekvés Táncegyüttest A Törekvés az általa tanított táncok továbbvitelével, valamint a táncterem róla történő elnevezésével állít emléket a kiváló koreográfusnak, a Törekvés Magyar Néptáncegyüttes meghatározó alakjának. Az elmúlt években megszokott állandó programok - többek között: Tavaszi Vigadalom, Öt órai tea, Vasárnapi dallamok, gyermeknap, Mikulás látogatása - ez évben immár hagyományként éltek tovább a Törekvés gazdag programjában. A Törekvés anyagi forrásai meglehetősen szűkösek, de ennek ellenére a legégetőbb felújítási munkákat elvégezték a művelődési házban, amiben a felnőtt tagok is tevékeny részt vállaltak. Az önkormányzati támogatáson túl adományokbó l, támogatásokból fedezték a hangtechnikai eszközök beszerzését. Komoly kiadást jelent a fellépő ruhák készíttetése, javítása is. Pályázati részvételüket nehezíti a bizonytalan tulajdonosi háttér. Összességében elmondható, hogy a rendkívül nehéz anyagi körülmények ellenére a Törekvés a tőle megszokott magas színvonalú szakmai munkával zárta a 2014. évet. A támogatás elszámolásáról szóló döntés a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 31/20 ll. (IX. 23.) önkormányzati rendelet 2. melléklet 2. pont 2.1. alpontja alapján a Humánszolgáltatási Bizottság hatásköre.
II. Döntési javaslat
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének Humánszolgáltatási Bizottsága meghozza az előterjesztés l. melléklete szerinti határozatot.
2015 FEBR -9
Budapest, 2015. Januar" · "
-~w~(} Weeber Tibor
Törvényességi szempontból ellenjegyzem:
lli~án
jegyző
2
l. me/lék/et az előterjesztéshez
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének Humánszolgáltatási Bizottsága .. ./2015. (11.17.) határozata a Kőbányai és Vasutas Törekvés Művelődési Központ Kulturális-Szabadidő Egyesület 2014. évi támogatásának az elszámolásáról Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének Humánszolgáltatási Bizottsága a Kőbányai és Vasutas Törekvés Művelődési Központ Kulturális-Szabadidő Egyesületnek a 2014. évi 20 millió forint támogatásról szóló elszámolását elfogadja.
3
Támogatott neve, címe:
Kőbányai
r2 .
és Vasutas Törekvés M.K. Kolturális -Szabadidő Egyesület 1101 Budapest Könyves K. krt. 25.
1/V\. <--\,l
~L.\ e_:±_
Számla adatai Támogatá Sor s összege szá (Ft) m
Számla száma
Számla kibocsátója
Számla kelte (a támogatás aláírásától december 15éig terjedő
Termékvagy szolgáltatás megnevezése
Teljesítés
Fizetési
időpontja
határidő
Számla elszámolásána k ideje
(2014. december 15.)
időszak)
1
Magyar Posta ZRt.
Postaköltség
3
20 OOO OOO
2248
Magyar Posta ZRt. Média Marketing Kft.
Céghirdető
4 'FKF/36978472
FKF Zrt.
5 1AM8SB7148473
Vital - Controll Kft.
6 'LINES/001102/14
Linesec Kft.
l7
111229503
Webáruház Kft.
8 '808002191/0470/00016
Magyar Posta ZRt.
9 12014/1009845
Hello HD
1O 'FKF/37119877
FKF Zrt.
11 1xx2SA1584635
Szabó Istvánné
12 'VL 1SA3581701
Deák-Volom Dávid
13 'BQ?E-8413021 Ös sze Dátum: Budapest, 2014. december 12.
Gelencsér János
Felhasznált támogatási összeg (Ft)
2014.01.0812014.01.081
2014.01.08
1520
1520
2014.01.1012014.01.101
2014.01.10
560
560
2014.01.1412014.01.141
2014.01.15
25400
20000
hulladékkezelési díj
l 2014.01.151 2014.01.291
2014.01.29
13686
10776
honlapkarbantartás porta, recepció szaigálat
l 2014.01.1012014.01.311
2014.01.17
20000
15748
l
2014.01.2112014.01.311
2014.01.31
323640
323640
Tintapatron
l 2014.02.1312014.02.131
2014.02.13
254 80
20063
2014.02.1412014.02.14
2014.02.14
1140
1140
Dekóder bérleti díj
2014.01.2912014.02.24
2014.02.24
3830
3015
hulladékkezelési díj
2014.02.141 2014.02.28
2014.02.28
13686
10776
Zenei szaigáitatás
2014.02.281 2014.02.28
2014.02.28
32000
32000
Zenei szaigáitatás
l 2014.02.281 2014.02.281
2014.02.28
10000
10000
Zeneiszalgáltatás
l 2014.02.2812014.02.281
2014.02.28
23000
23000
808002193/0370/00004
2 .808002194/0424/00019
Számla végösszege (Ft)
Postaköltség Internetes tájékoztató
Postaköltség
Visszafizetés összege (Ft)
·+-::-:~:~·2(~~~4~k.:~~- .,.(~7,~238}-; Egyesület elnöke
é:56
,/ /
.
~
,,
r:-· : . d·~· ... )/'7-" . . . 7··
19527762
\
Támogatott neve, címe:
Kőbányai
és Vasutas Törekvés M.K. Kolturális -Szabadidő Egyesület 1101 Budapest Könyves K. krt. 25.
Számla adatai
Támogatá Sor s összege szá {Ft) m
Számla száma
Számla kibocsátója
Termék vagy szolgáltatás megnevezése
Számla kelte (a támogatás aláírásától december 15éig terjedő idöszak)
Teljesítés
Fizetési
időpontja
határidő
Számla elszámolásána k ideje (2014. december 15.)
Számla végösszege {Ft)
Felhasznált támogatási összeg {Ft)
Visszafizetés összege {Ft}
l
14
Vrtal - Controll Kft.
honlapkarbantartás
2014.02.05 2014.02.28
2014.02.15
20000
15748
Unesec Kft.
porta, recepció szeigálat
2014.02.20 2014.02.28
2014.02.28
292320
292320
Magyar Posta ZRt.
Postaköltség
17 1/5/140306/0003
Magyar Posta ZRt.
Postaköltség
2014.03.05 2014.03.05 2014.03.06 2014.03.06
2014.03.05 2014.03.06
115 600
115 600
18
MÁVZrt.
2014.02.24 2014.03.11 2014.03.24 2014.03.24
2014.03.11 2014.03.24
100182 380
78883 380
tisztitősz er
2014.03.21 2014.03.21
2014.03.21
39616
31194
múvészeti tevékenység
2014.03.23 2014.03.23
2014.03.23
20000
20000
Harangozó Bt.
múvészeti tevékenység
2014.03.23 2014.03.23
2014.03.23
50000
50000
23 1555/2014
Dr. Halasi Lívia Közjegyző irodája
hitelesítés
2014.03.25 2014.03.25
2014.03.25
1860
1860
24
Magyar Posta ZRt.
Postaköltség
2014.03.28 2014.03.28
2014.03.28
760
760
Neu Singer Bt.
múvészeti tevékenység
2014.03.28 2014.03.28
2014.03.28
59000
59000
hulladékkezelési díj
2014.03.15 2014.03.29
2014.03.29
13686
10776
598519
561 63f)
AM8SB7148474
i '
15 16
19
LINES-0011 04/14 808002192/0458/00014
201005076270 81101414000432
20 0/0(011 )0007/016460 20 OOO OOO 21 22
VL 1EA8183399
UK1 SA3903323
329600314001886
25 DY7E-F883194 26 FKF/37383104 Ös sze sen Dátum: Budapest, 2014. december 12.
Magyar Posta ZRt.
hődíj
Postaköltség
1896612€
irodaszer,
Metro Hegedús 2001 Bt.
FKF Zrt.
..
-------
Egyesület elnö'ke/ .
~~· --·
~-
-·-<'
,.___
--<-
·"
•••
Támogatott neve, címe:
Kőbányai
és Vasutas Törekvés M.K. Kulturális
!
· Támogatá Sor s összege szá ! m (Ft)
Számla kibocsátója
Számla száma
!
-Szabadidő
Egyesület 1101 Budapest Könyves K. krt. 25.
Számla adatai Számla kelte (a Termékvagy támogatás szolgáltatás aláírásától megnevezése december 15-éig
Teljesítés
Fizetési
időpontja
határidő
Számla elszámolás Számla ának ideje végösszege (2014. (Ft) december 15.)
Felhasznált támogatási összeg (Ft)
Visszafizetés összege (Ft J
terjedő i !
27 28 l i
29
Papné Barsi Gabriella
812SA5992212 812SA6696060 DQ3SA0820052
30
Előadói
tevékenység
Ottinge Eszter Zsuzsanna
táncoktatás
Vizi Adrienn
táncoktatás
Magyar Posta ZRt.
Postaköltség
808001860/0836/00003
31 WH1 SA3514387 32 •20 OOO OOO
l
0/0(011 )0004/011701
33
201005076882
2014.03.28 2014.03.28
2014.03.28
44930
44 930
2014.04.14 2014.03.31
2014.04.22
120000
120000
2014.04.15 2014.03.31
2014.04.24
180000
180000
2014.04.03 2014.04.03
2014.04.03
380
380
Formátum Print
Tájékoztató
2014.04.04 2014.04.04
2014.04.04
16510
13000
Metro
irodaszer, tisztitószer
2014.04.04 2014.04.04
2014.04.04
13184
10381
hődíj
2014.03.21 2014.04.07
2014.04.07
997938
785778
Szállás
2014.04.11 2014.04.11
2014.04.11
50000
50000
MÁVZrt.
34 YK2EB8125817
Hontravel KFt.
35 XX2SA0525662
Dr.
ügyvédi munkadíj
2014.04.14 2014.04.14
2014.04.14
88900
70000
36 5247-0002160
Müller Drogéria Bt.
irodaszer
2014.04.23 2014.04.23
2014.04.23
4 380
344 8
37
Juhász T op Express Kft.
internetes hirdetés
2014.04.29 2014.04.29
2014.04.29
20000
15748
2014.04.30 2014.04.30
2014.04.30
62 900
49528
DQ3SA0126677
38 TM756/2014 Ös sze sen
Sebő
Gyula
Tajti-Music Kft.
csoportkábel
__ ...... ---·· ---~~-rs~~-1~2 ·!·---~:~-:;~:1~AA1i3 ,·,
Dátum: Budapest, 2014. december 12.
'
J
l
'
~
~ ~
·~'
Egyesület elnöke
~~:<;,·:·:·····.
1762293~
·-
Támogatott neve, címe: Kőbányai és Vasutas Törekvés M.K. Kulturális -Szabadidő Egyesület 1101 Budapest Könyves K. krt. 25.
Támogatá Sor s összege szá m (Ft)
Számla száma
Számla kibocsátója
Számla adatai Számla kelte (a Termék vagy támogatás szaigáitatás aláírásától megnevezése december 15-éig
Teljesítés
Fizetési
időpontja
határidő
Számla elszámolás Számla ának ideje végösszege (2014. (Ft) december 15.)
terjedő
Felhasznált támogatási összeg (Ft)
Visszafizetés összege (Ft]
időszak)
39 40 41
20 OOO OOO
DY7E-F883195 763000133/1180/0009 Z314/771
Neu Singer Bt.
2014.05.05 2014.05.05
2014.05.05
23000
23000
Praktiker
hangtechnikai alkatrészek
2014.05.09 2014.05.09
2014.05.09
8860
6976
Zaj Rendszerház Kft.
hangfal álvány
2014.05.09 2014.05.14 2014.05.15 2014.05.16 2014.05.15 2014.05.15
2014.05.09 2014.05.14 2014.05.15 2014.05.16 2014.05.15 2014.05.15
2014.05.09 2014.05.14 2014.05.15 2014.05.19 2014.05.23 2014.05.15
12000 80820 77065 38947 45490 3000
9448 636 39 60683 30667 35818 2362
2014.05.25 2014.05.25
2014.05.25
35000
3500 0
2014.05.25 2014.05.25 2014.05.30 2014.05.30
2014.05.25 2014.05.30
25000 50000
25000 50000
2014.05.30 2014.05.30 2014.06.14 2014.06.14 2014.06.19 2014.06.19
2014.05.30 2014.06.14 2014.06.19
15000 380 6 595
15000 380 5193
421157
363166
Metro 42 0/0(011 )0008/02371 o Metro 43 0/0(011 )0013/02271 o 44 11233384 Webáruház Kft. Zagiba Zoltán 45 ZAG1-SZ-1950621 Tajti-Music Kft. 46 TM844/2014
47
JM9EA1114493
48
AM7E-G734125 49 BQ?E-8413025 50
UK1 SA6472760 51 808002194/0627/00012 52 768000129/1417/0017 Ös sze sen
művészeti
tevékenység
BokorJános
tisztítószerek tisztítószerek tintapatron vili. Bojler hangtechnika művészeti
tevékenység
Okányi Műkedvelők Egyesület
tevékenység
Gelencsér János
zenei szolg.
Zimber Ferenc
művészeti
művészeti
tevékenység
Magyar Posta ZRt.
Postaköltség
Praktiker
Fáklyaolaj
-----
Dátum: Budapest, 2014. december 12.
-------------
----------
,._c.
Egyesület elnöke~: . . '>
~ .. •
•,
.
·.:s
~.-. ···<·(~....•...·~ Y--:--;··- : . ": , . ~
•
/,-·
;
: ' -1
?:
••
l.J:>; ;'''
1725976i
Támogatott neve, címe:
Támogatá Sor s összege szá (Ft) m
53 54 55 56 57
Kőbányai
és Vasutas Törekvés M.K. Kulturális -Szabadidő Egyesület 1101 Budapest Könyves K. krt. 25.
Számla száma
Számla kibocsátója
Számla adatai Számla kelte Termék vagy (a szolgáltatás támogatás megnevezése aláírásától december 15-éia
Bi2SA6696071
Ottinger Eszter Zsuzsanna
táncoktatás
AN2EA4295471
Pergapapír Kft.
gyorsfüző
DQ3SA0820058
Vizi Adrienn
táncoktatás
NagyZsolt
előadőművészi
Marsovszky
Népművészeti
TM1 SA3505686
120000 1890 180000
2014.06.20 2014.06.20
2014.06.20
40000
40000
szállás
2014.06.20 2014.06.20 2014.06.20 2014.06.20 2014.06.27 2014.06.27
2014.06.20 2014.06.20 2014.06.27
10000 30000 50000
787 4 23622 43373
honlapkarbantartás
2014.06.01 2014.06.30
2014.06.15
20000
15748
porta, recepció szolgálat
2014.06.20 2014.06.30
2014.06.30
313200
313200
2014.08.29 2014.06.30
2014.09.08
350000
350000
2014.07.09 2014.07.04 2014.07.11 2014.07.11
2014.07.20 2014.07.11
841600 5400
841600 4252
2014.07.01 2014.07.15
2014.07.15
20000
15748
2014.07.25 2014.07.25
2014.08.05
404000
404000
Népművészeti
Bt.
oktatás
Kft.
Íjászbemutató
60
Vital - Controll Kft.
62 63 64 65
LINES-001112/14 AI8SA8119787
VL 1SA0419278 1170800120340430 AM8SB7148480
66 VL 1SA3165932
Linesec Kft. Manninger Bt.
határidő
Visszafizetés összege (Ft)
120000 2400 180000
Trezsőr-5ignal
61
időpontja
Felhasznált támogatási összeg (Ft)
2014.06.24 2014.06.20 2014.07.02
YK2SA5762078
AM8SB71484 79
Fizetési
2014.06.20 2014.06.20 2014.06.20 2014.06.20 2014.06.23 2014.06.23
58 BI2EA1379400 59 DQ3EA4477019
Hontravel Kft.
Teljesítés
Számla elszámolás Számla ának ideje végösszege (2014. (Ft) december 15.)
tev.
14898460
művészeti
tevékenység
ERCHYKFt
nemzetközi személyszállítás
Panton Bt.
ragasztószalag
Vital - Controll Kft.
honlapkarbantartás
BBUS HUNGARY Kft.
nemzetközi személyszállítás
Ös sze sen
.
238E)E)J)~ . . :.--·~·
-~~···-·•""'_..
.,.
Dátum: Budapest, 2014. december 12.
--~-,~--~
. .,
.·~
:C./.\_.
Egyesület elnÖke
-~--~····.····'F·"·
~~"~: --
.,
'
; ' .. ~ .
':, :.
'
..
·--~·-
---····:-··:"'-
--"· 2361-301
-·~-·-·
T'
• . ; ,, , ...._7,~ r -'· ..
c~ i..
<'V . ·.
Támogatott neve, címe:
Támogatás Sor szá összege m (Ft)
Kőbányai
Számla száma
és Vasutas Törekvés M.K. Kulturális -Szabadidő Egyesület 1101 Budapest Könyves K. krt. 25.
Számla kibocsátója
Számla adatai Számla kelte (a támogatás Termék vagy aláírásától szaigáitatás december 15 megnevezése éig terjedő
Teljesítés
Fizetési
időpontja
határidő
időszak)
67 68 69
0/0(011 )011/036191 LINES-001114/14
70 71
72
Felhasznált támogatási összeg (Ft)
Visszafizetés (Ft) összege
Szemeteszsák
2014.07.20 2014.07.20
2014.07.20
5842
4600
Linesec Kft.
porta, recepció szolgálat
2014.07.21 2014.07.31
2014.07.31
337560
337560
hulladékkezelési díj
2014.07.15 2014.07.29
2014.07.29
13686
10776
vagyon biztosítás
2014.08.15 2014.08.01 2014.08.05 2014.08.05
2014.08.25 2014.08.05
102214 31750
102214 25000
2014.08.15 2014.08.15 2014.08.22
20000 26200 415
15748 20629 415
201403889047 Generali Biztosító Zrt. CP 0863/2013
Számla végösszege (Ft)
Metro
FKF Zrt.
FKF/38200515
Számla elszámelásá nak ideje (2014. december 15.)
Cégpromoter Kft. VItal - Controll Kft.
Világháló portál
0/0(011 )0012/018083
Metro
tisztítószer
808002194/0693/00028
Magyar Posta ZRt.
Postaköltség
2014.08.01 2014.08.15 2014.08.15 2014.08.15 2014.08.22 2014.08.22
75 AN2EA7205909
Nyomat Bt.
bélyegzökészítés
2014.08.26 2014.08.26
2014.08.26
14600
11496
76 FKF /38262332
FKF Zrt.
hulladékkezelési díj
2014.08.15 2014.08.29
2014.08.29
13686
10776
2014.08.21 2014.08.31 2014.09.01 2014.09.01
2014.08.31 2014.09.01
349740 415
349740 415
2014.09.11 2014.09.11
2014.09.11
50463
39744
honlapkarbantartás
2014.09.02 2014.09.15
2014.09.15
20000
15748
73 74
77 78 79 80
AM8SB7148481
LINES-001116/14 808002191/0707/00011 0/0(011 )0004/023853 AM8SB7148482
honlapkarbantartás
Linesec Kft.
porta, recepció szolgálat
Magyar Posta ZRt.
Postaköltség
Metro
irodaszer, tiztitószer
Vital - Controll Kft.
81 29258SZS2014
Extreme Digital Zrt.
dvd lejátszó
2014.09.16 2014.09.16
2014.09.16
14900
11732
82 29391SZS2014 83 25448SZE2014
Extreme Digital Zrt.
dvd lejátszó
Extreme Digital Zrt.
dvd lejátszó
2014.09.17 2014.09.17 2014.09.17 2014.09.17
2014.09.17 2014.09.17
14900 14900
11732 11732
Ös Dátum: Budapest, 2014. december 12.
1031271
. ;__,,
Egyesület elnöke .•
~ ·.~.··. ~~ '
-. .
~
: .'
980057 _,~-·-- ····-~-
.
13918403
-"
··-··
-·
Támogatott neve, címe:
Kőbányai
és Vasutas Törekvés M.K. Kulturális -Szabadidő Egyesület 1101 Budapest Könyves K. krt. 25.
Számla adatai Támogatá Sor s összege szá m (Ft)
Számla száma
Számla kibocsátója
Termék vagy szolgáltatás megnevezése
Számla kelte (a támogatás aláírásától december 15éig terjedő
Teljesítés
Fizetési
időpontja
határidő
időszak)
84
Magyar Posta ZRt.
Webáruház Kft.
Felhasznált támogatási összeg (Ft)
Számla végösszege (Ft)
2014.09.18 2014.09.18
2014.09.18
560
560
tintapatron
2014.09.19 2014.09.19
2014.09.19
31308
24652
NQ9EB 1155322
Schlorex Kft
lakat
2014.09.19 2014.09.19
2014.09.19
2340
1843
29918SZS2014
Extreme Digital Zrt.
tintapatron
2014.09.20 2014.09.20
2014.09.20
16470
12969
MM BUSZ Kft
Nemzetközi személyszállítás
2014.09.25 2014.09.25
2014.09.25
90000
90000
hulladékkezelési díj
2014.09.15 2014.09.29
2014.09.29
13686
10776
LINESEC Kft.
porta, recepció sz ol gálat
2014.09.22 2014.09.30
2014.09.30
362790
362790
91 DQ3SA0820063
Vizi Adrienn
táncoktatás
2014.09.30 2014.09.30
2014.10.06
320000
320000
92
Tesco
Kombipack
2014.10.03 2014.10.03
2014.10.03
3195
2516
Neu Singer Bt.
muveszetl tevékenység
2014.10.05 2014.10.05
2014.10.05
76000
76000
2014.10.05 2014.10.05
2014.10.05
20000
20000
2014.10.05 2014.10.05
2014.10.05
40000
40000
tevékenység
2014.10.06 2014.10.06
2014.10.06
20 770
20770
irodaszer, tiztitószer
2014.10.10 2014.10.10
2014.10.10
112433
88533
86 87 88 89 90
11236726
YK2EB4668496 FKF/38452116 LINES-001118/14
A 11700422/0074/00006
93 DY7E-F883196 94
ML9EA8483465
95 UK1 SA0236022 96 97
FKF Zrt.
Ottilia Műsorszolg. Bt. Utry Anna Nótamúzeum
NQ9EB0902403
Csepregi Péter
0/0(011 )001 0/006299
Metro
Ös sze
Visszafizetés összege (Ft)
Postaköltség
8101514002135
85
Számla elszámolásána k ideje (2014. december 15.)
12846994
művészeti
tevékenység műsoros
fellépés
művészeti
r·*·,_,.
~---~-- ·--~~~· _....,
...-----·-···---
· -~ ~ -->ttösss-2 . ,·:" ···~···,;:101'14og:r\• .
, ..,_
:' '
.
'
' '
~
-
Dátum: Budapest, 2014. december 12.
Egyesület ein o•• ke .
__. •·
r::c:- ,., •'•'"'' •··•.·... _,1._';," .,.,,.
~-~-c::,
ww\V
·-·.-···-··
'
Támogatott neve, címe:
Kőbányai
és Vasutas Törekvés M.K. Kulturális -Szabadidő Egyesület 1101 Budapest Könyves K. krt. 25.
Számla adatai Támogatá Sor s összege szá (Ft) m
Számla száma
Számla kibocsátója
Termékvagy szolgáltatás megnevezése
Számla kelte (a támogatás aláírásától december 15éig terjedő
Teljesítés
Fizetési
időpontja
határidő
időszak)
98 99
tiztitószer
2014.10.16 2014.10.16
2014.10.16
39660
31230
AM8SB7148483
Vital- Control Kft.
honlapkarbantartás
2014.10.17 2014.10.17
2014.10.24
20000
15748
fotókarton
2014.10.21 2014.10.29 2014.10.31 2014.10.31 2014.10.31
2014.10.21 2014.10.29 2014.10.31 2014.10.31 2014.10.31
3847 9745 46990 145 6480
3029 7673 37000 145 5102
Art-Export Bova Kft.
101 0067/00150 102 NQ9SB0869041 103 808002192/0723/0001 o 104 2538/2014 LINES-001120/14 00051/2014
107 108 YK2EA9406532 109
Felhasznált támogatási összeg (Ft)
Metro
Sába-Vill Bt.
kábelcsatorna
2014.10.21 2014.10.29 2014.10.31 2014.10.31 2014.10.31
LINESEC Kft.
porta, recepció szaigálat
2014.10.22 2014.10.31
2014.10.31
369750
369750
HIDRO-Promt Szerviz Bt.
sótableta,
2014.11.06 2014.11.06 2014.11.06 2014.11.06 2014.11.07 2014.11.07
2014.11.06 2014.11.06 2014.11.07
33020 27918 24000
26000 21983 24000
2014.11.07 2014.11.08
26540 2 365
26540 1863
ULLS2014/6464
106
Számla végösszege (Ft)
0/0(011 )0005/043537
100
105
Számla elszámolásána k ideje (2014. december 15.)
ptaktiker
festék, higító
NIVO-Kontrol Kft.
kazán javítás
Magyar Posta ZRt.
Postaköltség
11238290 WebÁruház Kft. Piano Studio Kft. Csepregi Péter
szűrő
tintapatron pianino hangolás művészeti
110 NK12-0240
Elemnagyker Kft.
elemek
2014.11.07 2014.11.07 2014.11.08 2014.11.08
111 14051964X1
Office Depot Hungary Kft.
másolópapír
2014.11.10 2014.11.10
2014.11.10
36942
29088
2014.11.11 2014.11.11 2014.11.19 2014.11.19
2014.11.11 2014.11.19
118000 88 975
118000 69992
2014.11.27 2014.11.27
2014.11.27
1690
785
765402
787928
112 113 113 b
NQ9E80902406
DY7E-F883198 0/0(0 11 )0008/059281 NQ9E81279172
Neu Singer Bt.
tevékenység
művészeti
tevékenység
Metro
tisztítószer
Schlorex Kft.
szekrényzár
ös sz:
Dátum: Budapest, 2014. december 12.
---
-----
Egyesület elnöke /:
.
'
:
'
~ -
-
<-------·
_,.·
:
'
.
(\·--.~---_-_.-.-_._••'·/' ~-,- .. ·,
•,.,.
'•
Visszafizetés összege (Ft)
12059066
Támogatott neve, címe:
Kőbányai
és Vasutas Törekvés M.K. Kulturális -Szabadidő Egyesület li Ol Budapest Könyves K. krt. 25.
Számla adatai
Támogatá Sor s összege szá m (Ft)
Számla száma
Számla kibocsátója
Termék vagy szolgáltatás megnevezése
Számla kelte (a támogatás aláírásától december 15éig terjedő
Teljesítés
Fizetési
időpontja
határidő
időszak)
Számla elszámolás Számla ának ideje végösszege (2014. (Ft) december 15.)
Felhasznált támogatási összeg (Ft)
Visszafizetés összege (Ft]
BÉRKÖLTSÉG ELSZÁMOLÁS 114
p3/15-11/KI
január havi készpénz kif.
Bernei András nettó bér
p3/12-8/KI
január havi készpénz kif.
Ugró Gyula nettó bér ,.~...cs Gyorgy nerro bér
2014.02.07 2014.január
2014.02.08
66480
66480
2014.02.07 2014.január
2014.02.08
36155
36155
2014.02.07 2014.január
2014.02.08
42 OOO
42000
Kovács István Nándor nettó bér
2014.02.07 2014.január
2014.02.08
17 030
17 030
118 p3/17 -13/KI
januárhavikészpénz kif.
Kulifai Bence László nettó bér
2014.02.07 2014.január
2014.02.08
17 030
17 030
119 p3/17 -13/KI
januárhavi készpénz kit.
Neusinger Sándor nettó bér
2014.02.07 2014.január
2014.02.08
22 785
22785
120
OTP Bank 002/2014
Baksa Noémi nettó január havi banki utalás bér
2014.02.07 2014.január
2014.02.08
83840
83840
OTP Bank 002/2014
NyuJász Etelka január havi banki utalás nettó bér
2014.02.07 2014.január
2014.02.08
155 464
155 464
OTP Bank 002/2014
Tóth Józsefné nettó január havi banki utalás bér
2014.02.07 2014.január
2014.02.08
76635
76635
OTP Bank 002/2014
Vizi Bernadett nettó január havi banki utalás bér
2014.02.07 2014.január
2014.02.08
66 810
66 810
124 OTP Bank 002/2014
Gyetvai Alfrédné január havi banki utalás nettó bér
2014.02.07 2014.január
2014.02.08
20 748
20748
125
Varga Emilné nettó január havi banki utalás bér
2014.02.07 2014.január
2014.02.08
21 OOO
21 OOO
2014.02.07 2014.január
2014.02.08
98948
98948 ·----7-249--25.
115
116 p3/16-12/KI
januárhavikészpénz kit.
117
január havi készpénz kif.
p3/17 -13/KI
.20 OOO OOO
121 122 123
OTP Bank 002/2014
126 OTP Bank 002/2014 Ös
január havi banki utalás
Vizi Tibor nettó bér
... ---·
--~---
. ---· ___..J-24925 1----·- ·····-~/
Dátum: Budapest, 2014. december 12.
Egyesület elnöke
''7.., ,\
i',.
• ."', j
'.,.
'.l
: '·""
r·'"
~~:',
:- ;
i; .._'-
11 334141
~----~·-·'"·------~
'1•,. ""-,
T'
-~---
Támogatá Sor s összege szá m (Ft)
-~~-~
--
.-
---~--·
Kőbánvai
Számla száma
és V
-.... -...
-~
----- . _..... K. krt. 25 Törekvés M.K. Kolturális -Szabadidő E!!vesület 1101 Bud - _...,._ K,-
Számla kibocsátója
~
Számla adatai Termékvagy szolgáltatás megnevezése
Számla kelte (a támogatás aláírásától december 15éig terjedő
Teljesítés
Fizetési
időpontja
határidő
időszak)
127 128 129
OTP Bank 002/2014 OTP Bank 002/2014 OTP Bank 002/2014
130
január havi banki utalás 01.h.SZOCHO január havi banki utalás
132
Felhasznált támogatási összeg (Ft)
Visszafizetés összege (Ft]
december
2014.02.07 2014.január
2014.02.12
226 OOO
226 OOO
2014.02.07 2014.január
2014.02.12
164 OOO
164 OOO
2014.02.07 2014.január
2014.02.12
109 OOO
109 OOO
merőp.j.
2014.02.07 2014.január
2014.02.12
87 OOO
87000
01.h.SZJA
2014.02.07 2014.január
2014.02.12
4000
4000
01.h.EHO
2014.02.07 2014.január
2014.02.12
7 OOO
7000
01.h. MSZ SZJA
01.h.MSZ január havi banki utalás Nyugdíjbízt J.
OTP Bank 002/2014 OTP Bank 002/2014
január havi banki utalás január havi banki utalás
p3/38-24/KI
február havi készpénz kifiz.
Bemei András nettó bér
2014.03.07 2014. febr.
2014.03.08
66480
66480
•p3/39-25/KI
február havi készpénz kifiz.
Ács György nettó bér
2014.03.07 2014. febr.
2014.03.08
44800
44800
135 p3/40-26/KI
február havi készpénz kifiz.
Balogh Ágnes nettó bér
2014.03.07 2014. febr.
2014.03.08
10820
10 820
136
február havi készpénz kifiz.
Kovács István Nándor nettó bér
2014.03.07 2014. febr.
2014.03.08
17 030
17030
137 p3/40-26/KI
február havi készpénz kifiz.
Kulifai Bence László nettó bér
2014.03.07 2014. febr.
2014.03.08
17 030
17 030
138 p3/40-26/KI
február havi készpénz kifiz.
Neusinger Sándor nettó bér
2014.03.07 2014. febr.
2014.03.08
22 785
22 785
február havi banki utalás
Baksa Noémi nettó bér
2014.03.07 2014. febr.
2014.03.08
83840
83840
133 20 OOO OOO 134
10 474 35E
január havi banki utalás 01.h.MSZ Egbizt.és
OTP Bank 002/2014 131
Számla Számla elszámolás ának ideje végösszege (Ft) (2014.
p3/40-26/KI
139 OTP Bank 003/2014 Ös sze sen
...
---~.••k-~~--
___, ... 859785. ... -~.
Dátum: Budapest, 2014. december 12.
Egyesület elnöke
-·~
..
--:
- .,
-~ -~
. 8597-85 --
······~·
----~
~
~
----
Támogatott neve, címe:
Kőbányai
és Vasutas Törekvés M.K. Kolturális -Szabadidő Egyesület 1101 Budapest Könyves K. krt. 25.
Számla adatai Számla kelte
Támogatá Sor s összege szá (Ft) m
20 OOO OOO
Számla száma
Számla kibocsátója
Termék vagy szolgáltatás megnevezése
(a támogatás aláírásától december 15éig terjedő idöszak)
Teljesítés
Fizetési
időpontja
határidő
Számla elszámolás Számla ának ideje végösszege (2014. (Ft) december
Felhasznált támogatási összeg (Ft)
1 c; \
140 OTP Bank 003/2014
február havi banki utalás
NyuJász Etelka nettó bér
2014.03.07 2014. febr.
2014.03.08
155 464
155 464
141 OTP Bank 003/2014
február havi banki utalás
Tóth Józsefné nettó bér
2014.03.07 2014. febr.
2014.03.08
77 290
77 290
142 OTP Bank 003/2014
február havi banki utalás
Vizi Bernadett nettó bér
2014.03.07 2014. febr.
2014.03.08
66 810
66 810
143
OTP Bank 003/2014
február havi banki utalás
Gyetvai Alfrédné nettó bér
2014.03.07 2014. febr.
2014.03.08
20748
20748
144 OTP Bank 003/2014
február havi banki utalás
Varga Emilné nettó bér
2014.03.07 2014. febr.
2014.03.08
21 OOO
21 OOO
145 OTP Bank 003/2014
február havi banki utalás
Vizi Tibor nettó bér
2014.03.07 2014. febr.
2014.03.08
98 948
98948
146 OTP Bank 003/2014
február havi banki utalás
2014.03.18 2014. febr.
2014.03.12
219 OOO
219 OOO
147
OTP Bank 003/2014
február havi banki utalás
02.h. MSZ SZJA
2014.03.07 2014. febr.
2014.03.12
162 OOO
162 OOO
148 OTP Bank 003/2014
február havi banki utalás
02.h.MSZ Nyugdíjbizt. J.
2014.03.07 2014. febr.
2014.03.12
107 OOO
107 OOO
149
OTP Bank 003/2014
február havi banki utalás
02.h.MSZ Egbizt.és meröp.j.
2014.03.07 2014. febr.
2014.03.12
85000
85000
OTP Bank 003/2014
február havi banki utalás
02.h.SZJA
2014.03.07 2014. febr.
2014.03.12
4000
4000
02.h.EHO
2014.03.07 2014. febr.
2014.03.12
6000
6000
150 151
OTP Bank 003/2014
február havi banki utalás
02.h.SZOCHO
Ös sze sen
1023260 - --··-·
Dátum: Budapest, 2014. december 12.
Visszafizetés összege (Ft:
·~-"-
,_,,----- "'<··-
·-
1023260 "
Egyesület elnöke
-·
r.,J _;(.
~~' . .r.,',
9 451 09E
·-~-
.-
'""
Támogatott neve, címe:
Kőbányai
és Vasutas Törekvés M.K. Kolturális -Szabadidő Egyesület 1101 Budapest Könyves K. krt. 25.
Számla adatai
Támogatá Sor s összege szá m (Ft)
Számla száma
Számla kibocsátója
Termékvagy szaigáitatás megnevezése
Számla kelte (a támogatás aláírásától december 15éig terjedő
Teljesítés
Fizetési
időpontja
határidő
időszak)
Felhasznált támogatási összeg (Ft)
152 p3/70-42/KI
március havi készpénz Bemei András nettó kifiz. bér
2014.04.07 2014. márc.
2014.04.08
69100
69100
153
március havi készpénz Ács György nettó kifiz. bér
2014.04.07 2014. márc.
2014.04.08
46200
46 200
154 p3/71-43/Kl
március havi készpénz Sacsek József kifiz. nettó bér
2014.04.07 2014. márc.
2014.04.08
43120
43120
155 p3/72-44/KI
március havi készpénz Kovács István ki fi z. Nándor nettó bér
2014.04.07 2014. márc.
2014.04.08
17 030
17 030
p3/72-44/KI
március havi készpénz kifiz.
156
20 OOO OOO
Számla elszámolás Számla ának ideje végösszege (2014. (Ft) december 15.)
p3/71-43/KI
Kulifai Bence László nettó bér
2014.04.07 2014. márc.
2014.04.08
17 030
17 030
157 p3/72-44/KI
március havi készpénz Lantos Péterné kifiZ. nettó bér
2014.04.07 2014. márc.
2014.04.08
4 640
4 640
158 p3/72-44/KI
március havi készpénz Neusinger Sándor kifiz. nettó bér
2014.04.07 2014. márc.
2014.04.08
22 785
22785
159 p3/72-44/KI
március havi készpénz Sebők Máté nettó kifiz. bér
2014.04.07 2014. márc.
2014.04.08
4 715
4 715
160 OTP Bank 004/2014
március havi banki utalás
Baksa Noémi nettó bér
2014.04.08 2014. márc.
2014.04.08
83840
83840
161 OTP Bank 004/2014
március havi banki utalás
Nyulász Etelka nettó bér
2014.04.09 2014. márc.
2014.04.08
155 464
155 464
162
március havi banki utalás
Tóth Józsefné nettó bér
2014.04.08 2014. márc.
2014.04.08
77 290
77 290
március havi banki utalás
Vizi Bernadett nettó bér
2014.04.08 2014. márc.
2014.04.08
66 810
66 810
608 024
608024
OTP Bank 004/2014
163 OTP Bank 004/2014 Ös sze Dátum: Budapest, 2014. december 12.
Egyesület elnöke
~·: .. ··~.·(,·, ·..
Visszafizetés összege (Ft]
8 843
07~
Támogatott neve, címe Számla adatai
Támogatá Sor s összege szá (Ft) m
Számla száma
Számla kibocsátója
Termék vagy szolgáltatás megnevezése
Számla kelte (a támogatás aláírásától december 15éig terjedő
Teljesítés
Fizetési
időpontja
határidő
időszak)
Számla elszámolás Számla ának ideje végösszege (2014. (Ft) december 15.)
Felhasznált támogatási összeg (Ft)
OTP Bank 004/2014
március havi banki utalás
Gyetvai Alfrédné nettó bér
2014.04.08 2014. márc.
2014.04.08
20 748
20748
OTP Bank 004/2014
március havi banki utalás
Varga Emilné nettó bér
2014.04.08 2014. márc.
2014.04.08
21 OOO
21 OOO
166 OTP Bank 004/2014
március havi banki utalás
Vizi Tibor nettó bér
2014.04.09 2014. márc.
2014.04.08
98948
98948
167
OTP Bank 004/2014
március havi banki utalás
03.h.SZOCHO
2014.04.09 2014. márc.
2014.04.12
229 OOO
229 OOO
OTP Bank 004/2014
március havi banki utalás
03.h. MSZ SZJA
2014.04.09 2014. márc.
2014.04.12
171 OOO
171 OOO
OTP Bank 004/2014
március havi banki utalás
03.h.MSZ Nyugdíjbízt J.
2014.04.09 2014. márc.
2014.04.12
114 OOO
114 OOO
03.h.MSZ Egbizt.és
OTP Bank 004/2014
március havi banki utalás
merőp.j.
2014.04.09 2014. márc.
2014.04.12
89000
89000
171 OTP Bank 004/2014
március havi banki utalás
03.h.SZJA
2014.04.09 2014. márc.
2014.04.12
4000
4000
172 OTP Bank 004/2014
március havi banki utalás
03.h.EHO
2014.04.09 2014. márc.
2014.04.12
7000
7000
173 p3/90-58/Kl
április havi készpénz kifiz.
Bernei András nettó bér
2014.05.08 2014. ápr.
2014.05.08
66480
66480
174
április havi készpénz kifiz.
Ács György nettó bér
2014.05.08 2014. ápr.
2014.05.08
42000
42000
április havi készpénz kifiz.
Sacsek József nettó bér
2014.05.08 2014.ápr.
2014.05.08
43120
43120
906296
906296
164 165
168 169 20 OOO OOO 170
p3/91-59/KI
175 p3/91-59/KI Ös sze sen
~··
Dátum: Budapest, 2014. december 12.
Egyesület elnöke
......... ~
··.·:·.'·.·
~ --
'
<.
··,:·!.· .-:.'-._:,_
Visszafizetés összege (Ft]
7 936 77E
Támogatott neve, címe:
Kőbányai
és Vasutas Törekvés M.K. Kulturális
-Szabadidő
Egyesület 1101 Budapest Könyves K. krt. 25.
Számla adatai
Támogatá Sor s összege szá (Ft) m
Számla száma
Számla kibocsátója
Termék vagy szolgáltatás megnevezése
Számla kelte (a támogatás aláírásától december 15éig terjedő
Teljesítés
Fizetési
időpontja
határidő
időszak)
Számla elszámolás Számla ának ideje végösszege (2014. (Ft) december 15.)
Felhasznált támogatási összeg (Ft)
p3/92-60/KI
április havi készpénz kifiz.
Kulifai Bence László nettó bér
2014.05.08 2014. ápr.
2014.05.08
17 030
17 030
177 p3/92-60/KI
április havi készpénz kifiz.
Lantos Péterné nettó bér
2014.05.08 2014. ápr.
2014.05.08
34005
34005
178 p3/92-60/KI
április havi készpénz kifiz.
Neusinger Sándor nettó bér
2014.05.08 2014.ápr.
2014.05.08
22 785
22785
179 p3/92-60/KI
április havi készpénz kifiz.
Sebők
2014.05.08 2014. ápr.
2014.05.08
17 290
17 290
180 OTP Bank 005/2014
Baksa Noémi nettó április havi banki utalás bér
2014.05.08 2014. ápr.
2014.05.08
83840
83840
181 OTP Bank 005/2014
NyuJász Etelka április havi banki utalás nettó bér
2014.05.08 2014. ápr.
2014.05.08
155 464
155 464
Tóth Józsefné nettó április havi banki utalás bér
2014.05.08 2014. ápr.
2014.05.08
73360
73 360
OTP Bank 005/2014
április havi banki utalás Vizi Bernadett nettó bér
2014.05.08 2014. ápr.
2014.05.08
66 810
66 810
OTP Bank 005/2014
Gyetvai Alfrédné április havi banki utalás nettó bér
2014.05.08 2014. ápr.
2014.05.08
20748
20748
OTP Bank 005/2014
Varga Emilné nettó április havi banki utalás bér
2014.05.08 2014.ápr.
2014.05.08
21 OOO
21 OOO
2014.05.08 2014. ápr.
2014.05.08
98948
98 948
2014.05.08 2014. ápr.
2014.05.12
229 OOO
229 OOO
176
20 OOO OOO 182 OTP Bank 005/2014 183 184 185
7 096 49E
Máté nettó
bér
186 OTP Bank 005/2014
április havi banki utalás
187 OTP Bank 005/2014 Ös sze
április havi banki utalás 04.h.SZOCHO
Vizi Tibor nettó bér
840280 •
Dátum: Budapest, 2014. december 12.
Visszafizetés összege (Ft;
Egyesület elnöke
·./.~
/~~/. .
-..,.··
..
:
840280 --<
~
,
__ ,_ -.-
~~----------~-~
,
----
..
--------.
Támogatott neve, címe:
Kőbányai
és Vasutas Törekvés M.K. Kulturális -Szabadidő Egyesület 1101 Budapest Könyves K. krt. 25.
Számla adatai Támogatá Sor s összege szá m (Ft)
Számla száma
Számla kibocsátója
Termék vagy szolgáltatás megnevezése
Számla kelte (a támogatás aláírásától december 15éig terjedő
Teljesítés
Fizetési
időpontja
határidő
időszak)
188 189 i
OTP Bank 005/2014 OTP Bank 005/2014
190
OTP Bank 005/2014
il ' l
!
20 OOO OOO
191
OTP Bank 005/2014
192
OTP Bank 005/2014
április havi banki utalás
Számla elszámolás Számla ának ideje végösszege (2014. (Ft) december
Felhasznált támogatási összeg (Ft)
04.h. MSZ SZJA
2014.05.08 2014.ápr.
2014.05.12
175 OOO
175 OOO
április havi banki utalás
04.h.MSZ Nyugdfjbizt. J.
2014.05.08 2014. ápr.
2014.05.12
116 OOO
116 OOO
április havi készpénz kifiz.
04.h.MSZ Egbizt.és merőp.j.
2014.05.08 2014. ápr.
2014.05.12
90000
90000
04.h.SZJA
2014.05.08 2014. ápr.
2014.05.12
4000
4000
április havi készpénz kifiz. április havi banki utalás
04.h.EHO
2014.05.08 2014. ápr.
2014.05.12
7 OOO
7000
193 p3/118-76/KI
májua havi készpénz kifiz.
Bernei András nettó bér
2014.06.13 2014. máj.
2014.06.08
36 410
36410
194 p3/120-77/KI
májua havi készpénz kifiz.
Acs György nettó bér
2014.06.16 2014. máj.
2014.06.08
42 OOO
42000
195 p3/120-77/KI
májua havi készpénz kifiz.
Sacsek József nettó bér
2014.06.16 2014. máj.
2014.06.08
43120
43120
196
p3/121-78/KI
májua havi készpénz kifiz.
Kulifai Bence László nettó bér
2014.06.16 2014. máj.
2014.06.08
17 030
17030
197 p3/121-78/KI
májua havi készpénz kifiz.
Lantos Péterné nettó bér
2014.06.16 2014. máj.
2014.06.08
34005
34005
198 p3/121-78/KI
májua havi készpénz kifiz.
Neusinger Sándor nettó bér
2014.06.16 2014. máj.
2014.06.08
22 785
22785
199 p3/121-78/KI
májua havi készpénz kifiz.
Sebők
2014.06.16 2014. máj.
2014.06.08
17 290
17 290
200
Baksa Noémi nettó május havi banki utalás bér
2014.06.05 2014. máj.
2014.06.08
83840
83840
OTP Bank 006/2014
6 408 01E
Máté nettó
bér
Ös sze I~P-n l
Dátum: Budapest, 2014. december 12.
Visszafizetés összege (Ft:
6884.1:J9.
-
•. ;c
Egyesület elnök~e .· .-- •
'.
•'
,, \
··-- .. ...... _saa48o ''·'
f,' ,·..,
-,.c,.
~~'-
~-·--·,___._
·:: ·~)'·''
w-.--
-<·,:·>
Támogatott neve, címe:
Kőbányai
és Vasutas Törekvés M.K Kolturális -Szabadidő Egyesület 1101 Budapest Könyves K. krt. 25.
Számla adatai Támogatá Sor s összege szá m (Ft)
Számla száma
Számla kibocsátója
Termékvagy szaigáitatás megnevezése
Számla kelte (a támogatás aláírásától december 15éig terjedő idöszak)
Teljesítés
Fizetési
időpontja
határidő
Számla elszámolás Számla ának ideje végösszege (2014. (Ft) december 1 !')
201
Nyulász Etelka nettó bér
2014.06.05 2014. máj.
2014.06.08
155 464
155 464
202 OTP Bank 006/2014
2014.06.05 2014. máj.
2014.06.08
74670
74670
203 OTP Bank 006/2014
Vizi Bernadett nettó május havi banki utalás bér
2014.06.05 2014. máj.
2014.06.08
66 810
66 810
204 OTP Bank 006/2014
Gyetvai Alfrédné május havi banki utalás nettó bér
2014.06.05 2014. máj.
2014.06.08
41 496
41496
205
Varga Emilné nettó május havi banki utalás bér
2014.06.05 2014. máj.
2014.06.08
21 OOO
21 OOO
2014.06.05 2014. máj.
2014.06.08
98948
98 948
2014.06.05 2014. máj.
2014.06.12
234 OOO
234 OOO
OTP Bank 006/2014
OTP Bank 006/2014 OTP Bank 006/2014
május havi banki utalás
Vizi Tibor nettó bér
207 OTP Bank 006/2014
május havi banki utalás 05.h.SZOCHO
208 OTP Bank 006/2014
május havi banki utalás
2014.06.05 2014. máj.
2014.06.12
173 OOO
173 OOO
209 OTP Bank 006/2014
05.h.MSZ május havi banki utalás Nyugdíjbízt J.
2014.06.05 2014. máj.
2014.06.12
115000
115 OOO
május havi banki utalás 05.h.MSZ Egbizt.és meröp.j.
2014.06.05 2014. máj.
2014.06.12
88000
88000
05.h.SZJA
2014.06.05 2014. máj.
2014.06.12
6000
6000
05.h.EHO
2014.06.05 2014. máj.
2014.06.12
10 OOO
10 OOO
Bemei András nettó bér
2014.09.08 2014.aug
2014.09.08
66480
66480
210 OTP Bank 006/2014 211 212
OTP Bank 006/2014 OTP Bank 006/2014
213 p3/178-118/KI Ös sze Dátum: Budapest, 2014. december 12.
május havi banki utalás május havi banki utalás augusztus havi készpénz kifiz.
05.h. MSZ SZJA
.. -
Egyesület elnöke
Visszafizetés összege (Ft]
'
Tóth Józsefné nettó május havi banki utalás bér
206
20 OOO OOO
május havi banki utalás
Felhasznált támogatási összeg (Ft)
.
~
jj_5.Q8.68 ----.
---1-150868
.
~<-' .. ··.'·>·'.<. L_:··:·: .. ,':... ''
·-.. ~' .
-:-:
. ~:
-'
5 25714~
-~
'
'
.~
..
Támogatott neve, címe:
Kőbányai
és Vasutas Törekvés M.K. Kolturális -Szabadidő Egyesület 1101 Budapest Könyves K. krt. 25. Számla adatai
Támogatás Sor szá összege m (Ft)
Számla száma
Számla kibocsátója
Termékvagy szaigáitatás megnevezése
Számla kelte (a támogatás aláírásától december 15 éig terjedő
Teljesítés
Fizetési
időpontja
határidő
Számla elszámolásá nak ideje
időszak)
214 p3/179-119/KI
augusztus havi készpénz kifiz.
Ács György nettó bér
2014.09.08 2014. aug
2014.09.08
17 500
17 500
215 p3/179-119/KI
augusztus havi készpénz kifiz.
Sacsek József nettó bér
2014.09.08 2014. aug
2014.09.08
41160
41160
216 p3/180-120/KI
augusztus havi készpénz kifiz.
Kulifai Bence László nettó bér
2014.09.08 2014. aug
2014.09.08
2 555
2 555
217 p3/180-120/KI
augusztus havi készpénz kifiz.
2014.09.08 2014.aug
2014.09.08
22 785
22 785
218 p3/180-120/KI
augusztus havi készpénz kifiz.
Neusinger Sándor nettó bér Sebők Máté nettó bér
219 220 20 OOO OOO
(2014. december 15.)
Felhasznált támogatási összeg (Ft)
Számla végösszege (Ft)
OTP Bank 009/2014 OTP Bank 009/2014
221 OTP Bank 009/2014 222 OTP Bank 009/2014 223 224 225
OTP Bank 009/2014 OTP Bank 009/2014 OTP Bank 009/2014
2014.09.08 2014.aug
2014.09.08
16 505
16 505
augusztus havi banki utalás augusztus havi banki utalás augusztus havi banki utalás
Baksa Noémi nettó bér
2014.09.08 2014. aug.
2014.09.08
83 840
83840
Nyulász Etelka nettó bér
2014.09.08 2014. aug.
2014.09.08
155 464
155 464
Tóth Józsefné nettó bér
2014.09.08 2014. aug.
2014.09.08
74670
74670
augusztus havi banki utalás augusztus havi banki utalás augusztus havi banki utalás augusztus havi banki utalás
Vizi Bernadett nettó bér
2014.09.08 2014. aug.
2014.09.08
66 810
66 810
Gyetvai Alfrédné nettó bér
2014.09.08 2014. aug.
2014.09.08
20748
20748
Varga Emilné nettó bér
2014.09.08 2014. aug.
2014.09.08
21 OOO
21 OOO
Vizi Tibor nettó bér
2014.09.08 2014. aug.
2014.09.08
98 948
98948
Visszafizetés összege (Ft)
4
63516~
ös sze sen 621985 --·--·-·-
.. ,
·---· -~~ -~.-·-
Dátum: Budapest, 2014. december 12.
Egyesület elnöke ~',.,,•
/'--//-~ ,,,··.
621985
~~--
Támogatott neve, címe:
Kőbányai
és Vasutas Törekvés M.K. Kulturális -Szabadidő Egyesület 1101 Budapest Könyves K. krt. 25.
Számla adatai
Támogatá Sor s összege szá m (Ft)
226 227 228
Számla száma
OTP Bank 009/2014
augusztus havi banki utalás
OTP Bank 009/2014
augusztus havi banki utalás
OTP Bank 009/2014
augusztus havi banki utalás
236 '
l
határidő
227 OOO
08.h. MSZ SZJA
2014.09.08 2014. aug.
2014.09.12
157 OOO
157 OOO
08.h.MSZ Nyugdíjbizt. J.
2014.09.08 2014. aug.
2014.09.12
105 OOO
105 OOO
08.h.MSZ Egbizt.és meröp.j.
2014.09.08 2014. aug.
2014.09.12
83000
83000
augusztus havi banki utalás
08.h.SZJA
2014.09.08 2014. aug.
2014.09.12
4 OOO
4000
augusztus havi banki utalás
08.h.EHO
2014.09.08 2014. aug.
2014.09.12
7 OOO
7000
szeptember havi készpénz kifiz.
Bernei András nettó bér
2014.10.02 2014. szept.
2014.10.08
66480
66480
p3/200-135/KI
szeptember havi készpénz kifiz.
Ács György nettó bér
2014.10.02 2014. szept.
2014.10.08
795
795
p3/200-135/KI
szeptember havi készpénz kifiz.
Sacsek József nettó bér
2014.10.02 2014. szept.
2014.10.08
43120
43120
p3/200-135/KI
szeptember havi készpénz kifiz.
Németh Tiborné nettó bér
2014.10.02 2014.szept.
2014.10.08
25585
25585
p3/201-136/KI
szeptember havi készpénz kifiz.
Neusinger Sándor nettó bér
2014.10.02 2014. szept.
2014.10.08
22 380
22380
szeptember havi banki utalás
Sebők
2014.10.09 2014. szept.
2014.10.08
25152
25152
OTP Bank 009/2014
OTP Bank 009/2014 20 OOO OOO 232 p3/199-134/KI
235
időpontja
227 OOO
231
234
Fizetési
Felhasznált támogatási összeg (Ft)
2014.09.12
OTP Bank 009/2014
233
08.h.SZOCHO
Teljesítés
Számla elszámolás Számla ának ideje végösszege (2014. (Ft) december 15.)
2014.09.08 2014. aug.
229 230
Számla kibocsátója
Termékvagy szolgáltatás megnevezése
Számla kelte (a támogatás aláírásától december 15éig terjedő idöszak)
237 OTP Bank 01 0/2014 Ös sze sen Dátum: Budapest, 2014. december 12.
augusztus havi banki utalás
bér
Visszafizetés összege (Ft]
3 868 651
Máté nettó
76E;)_512 l
-
-- ----
v_:: . :·::;;,;\--,\ 1 :<: ._,.·
Egyesület elnöke ·--~
~--~ .. •:·
...
.766512- - ··-
-~
,
..._.
;;<: ·,;:; :;,, :;_<
·~
Támogatott neve, címe:
Kőbányai
és Vasutas Törekvés M.K. Kulturális -Szabadidő Egyesület 1101 Budapest Könyves K. krt. 25.
Számla adatai Támogatá Sor s összege szá m (Ft)
Számla száma
Számla kibocsátója
Termék vagy szaigáitatás megnevezése
Számla kelte (a támogatás aláírásától december 15éig terjedő
Teljesítés
Fizetési
időpontja
határidő
időszak)
szeptember havi banki utalás
Baksa Noémi nettó bér
2014.10.09 2014. szept.
2014.10.08
83840
83840
OTP Bank 01 0/2014
szeptember havi banki utalás
Nyulász Etelka nettó bér
2014.10.09 2014. szept.
2014.10.08
155 464
155464
OTP Bank 010/2014
szeptember havi banki utalás
Tóth Józsefné nettó bér
2014.10.09 2014. szept.
2014.10.08
75 980
75980
241 OTP Bank 010/2014
szeptember havi banki utalás
Vizi Bernadett nettó bér
2014.10.09 2014. szept.
2014.10.08
66 810
66 810
242 OTP Bank 01 0/2014
szeptember havi banki utalás
Gyetvai Alfrédné nettó bér
2014.10.09 2014. szept.
2014.10.08
20748
20748
243
OTP Bank 01 0/2014
szeptember havi banki utalás
Varga Emilné nettó bér
2014.10.09 2014. szept.
2014.10.08
21 OOO
21 OOO
OTP Bank 01 0/2014
szeptember havi banki utalás
Vizi Tibor nettó bér
2014.10.09 2014. szept.
2014.10.08
98948
98948
245 OTP Bank 010/2014
szeptember havi banki utalás
2014.10.09 2014. szept.
2014.10.12
238 OOO
238 OOO
246
OTP Bank 010/2014
szeptember havi banki utalás
09.h. MSZ SZJA
2014.10.09 2014.szept.
2014.10.12
162 OOO
162000
OTP Bank 01 0/2014
szeptember havi banki utalás
09.h.MSZ Nyugdíjbizt. J.
2014.10.09 2014. szept.
2014.10.12
108 OOO
108 OOO
09.h.MSZ Egbizt.és merop.J.
2014.10.09 2014. szept.
2014.10.12
85 OOO
85000
szeptember havi banki utalás
09.h.SZJA
2014.10.09 2014. szept
2014.10.12
4000
4000
szeptember havi banki utalás
09.h.EHO
2014.10.09 2014.szept.
2014.10.12
6000
6000
1125790
1125790
239 240
i
Felhasznált támogatási összeg (Ft)
OTP Bank 010/2014
238
!
Számla elszámolás Számla ának ideje végösszege (2014. (Ft) december 15.)
244 20 OOO OOO
247 248
OTP Bank 010/2014 249 OTP Bank 01 0/2014 250 OTP Bank 010/2014 Ös sze
szeptember havi banki utalás
09.h.SZOCHO
--~-
Dátum: Budapest, 2014. december 12.
--·~"----·-··
~·-
~-
-~~..,--- -~--·~ F'''
Egyesület elnöke
.· p~ .'
/~ " .. '
''",_.·::'''
' ., : ..\-;.-~
",
Visszafizetés összege (Ft:
2 742 861
Támogatott neve, címe:
Kőbányai
és Vasutas Törekvés M.K. Kulturális -Szabadidő Egyesület 1101 Budapest Könyves K. krt. 25.
Számla adatai Számla kelte
l Támogatá Sor ls összege szá (Ft) m
Számla száma
Számla kibocsátója
Termékvagy szaigáitatás megnevezése
(a támogatás aláírásától december 15éig terjedő
Teljesítés
Fizetési
időpontja
határidő
időszak)
Számla elszámolás Számla ának ideje végösszege (2014. (Ft) december
Felhasznált támogatási összeg (Ft)
Visszafizetés összege (Ft]
r:-
október havi készpénz kifiz.
Tóth Józsefné nettó bér
252 p3/238-165/KI
október havi készpénz kifiz.
Kis Olga nettó bér
253 p3/239-166/KI
október havi készpénz kifiz.
Sacsek József nettó bér
254 p3/244-170/KI
október havi készpénz kifi z.
Németh Tibomé nettó bér
255 p3/240-167/KI
október havi készpénz kifiz.
Neusinger Sándor nettó bér
256 Otp Bank 011/2014
október havi banki utalás
Baksa Noémi nettó bér
257 Otp Bank 011/2014
október havi banki utalás
Bemei András nettó bér
258 Otp Bank 011/2014
október havi banki utalás
Nyulász Etelka nettó bér
259 Otp Bank 011/2014
október havi banki utalás
Vizi Bernadett nettó bér
260 Otp Bank 011/2014
október havi banki utalás
251
2014.11.10 2014. okt.
2014.11.08
74670
74670
2014.11.10 2014. okt.
2014.11.08
4 715
4 715
2014.11.10 2014. okt.
2014.11.08
45080
45080
2014.11.10 2014. okt.
2014.11.08
57 520
57 520
2014.11.10 2014. okt.
2014.11.08
33405
33405
2014.11.12 2014. okt.
2014.11.08
83840
83840
2014.11.12 2014. okt.
2014.11.08
66482
66482
2014.11.12 2014. okt.
2014.11.08
155 464
155 464
2014.11.12 2014. okt.
2014.11.08
66 810
66 810
Vizi Tibor nettó bér
2014.11.12 2014. okt.
2014.11.08
98948
98948
261 Otp Bank 011/2014
október havi banki utalás
Gyetvai Alfrédné nettó bér
2014.11.12 2014. okt.
2014.11.08
20748
20748
262 Otp Bank 011/2014
október havi banki utalás
Varga Emilné nettó bér
2014.11.12 2014. okt.
2014.11.08
10 500
10 500
október havi banki utalás
Bonczos László nettó bér
2014.11.12 2014. okt.
2014.11.08
19479
19479
737661
737661
p3/243-169/KI
!
20 OOO OOO
263 Otp Bank 011/2014 Ös sze sen
",·;_··
Dátum: Budapest, 2014. december 12.
Egyesület elnöke
.
~ . /
:
;.\:'~··~·;.','
:. :,. '
~-·.·_.'_:.,·:-:,· ·~.
. \o·.··
1:.·; '';"
.·.
200520C
Támogatott neve, címe:
Kőbányai
és Vasutas Törekvés M.K. Kolturális -Szabadidő Egyesület 1101 Budapest Könyves K. krt. 25.
Számla adatai Számla kelte
Támogatá Sor s összege szá m (Ft)
Számla száma
Számla kibocsátója
Termék vagy szaigáitatás megnevezése
(a támogatás aláírásától december 15éig terjedő
Teljesítés
Fizetési
időpontja
határidő
időszak)
264 Otp Bank 011/2014
október havi banki utalás
265 Otp Bank 011/2014
október havi banki utalás
10.h.SZOCHO
Számla elszámolás Számla ának ideje végösszege (2014. (Ft) december . 15.)
Felhasznált támogatási összeg (Ft)
2014.11.12 2014. okt.
2014.11.12
242 OOO
242 OOO
1O.h. MSZ SZJA
2014.11.12 2014. okt.
2014.11.12
165 OOO
165 OOO
266 Otp Bank 011/2014
október havi banki utalás
10.h.MSZ Nyugdíjbízt J.
2014.11.12 2014. okt.
2014.11.12
110 OOO
110 OOO
267
október havi banki utalás
10.h.MSZ Egbizt.és merőp.j.
2014.11.12 2014. okt.
2014.11.12
87 OOO
87000
268 p3/284-197/KI
november havi készpénz kifiz.
Bernei András nettó bér
2014.12.08 2014.nov.
2014.12.08
66480
66480
269 lp3/284-197/KI
november havi készpénz kifiz.
Tóth Józsefné nettó bér
2014.12.08 2014. nov.
2014.12.08
98905
98905
20 OOO OOO 270 p3/285-198/KI
november havi készpénz kifiz.
Ács György nettó bér
2014.12.08 2014.nov.
2014.12.08
17 500
17 500
271 p3/285-198/KI
november havi készpénz kifiz.
Sacsek József nettó bér
2014.12.08 2014. nov.
2014.12.08
39200
39 200
272 p3/286-199/KI
november havi készpénz kifiz.
Neusinger Sándor nettó bér
2014.12.08 2014. nov.
2014.12.08
33405
33405
273 p3/287-200/Kl
november havi készpénz kifiz.
Németh Tiborné nettó bér
2014.12.08 2014.nov.
2014.12.08
28120
28120
274
OTP Bank Electra Bankkivonat november havi banki 12 utalás
Baksa Noémi nettó bér
2014.12.08 2014. nov.
2014.12.08
83840
83840
275
OTP Bank Electra Bankkivonat november havi banki 12 utalás
Nyulász Etelka nettó bér
2014.12.08 2014. nov.
2014.12.08
155 464
155 464
Otp Bank 011/2014
Visszafizetés összege (Ft]
878 28E
Ös sze --
S.Jill
Dátum: Budapest, 2014. december 12.
1126914
--- L__
Egyesület elnöke '
-
'
-
--~-----·-·1·:·
~
···_··. •
•
: ~"'
•
j
- -·-
Támogatott neve, címe:
Kőbányai
és Vasutas Törekvés M.K. Kolturális -Szabadidő Egyesület 1101 Budapest Könyves K. krt. 25.
Számla adatai
Támogatá Sor s összege szá m (Ft)
Számla száma
Számla kibocsátója
Termék vagy szaigáitatás megnevezése
Számla kelte (a támogatás aláírásától december 15éig terjedő
Teljesítés
Fizetési
időpontja
határidő
időszak)
Számla elszámolás Számla ának ideje végösszege (2014. (Ft) december 15.)
Felhasznált támogatási összeg (Ft)
276
OTP Bank Electra Bankkivonat november havi banki 12 utalás
Vizi Bernadett nettó bér
2014.12.08 2014. nov.
2014.12.08
66 810
66 810
277
OTP Bank Electra Bankkivonat november havi banki 12 utalás
Bonczos László nettó bér
2014.12.08 2014. nov.
2014.12.08
49780
49780
278
OTP Bank Electra Bankkivonat november havi banki 12 utalás
Gyetvai Alfrédné nettó bér
2014.12.08 2014.nov.
2014.12.08
20 748
20748
279
OTP Bank Electra Bankkivonat november havi banki 12 utalás
Vizi Tibor nettó bér
2014.12.08 2014. nov.
2014.12.08
98948
98948
280
OTP Bank Electra Bankkivonat november havi banki 12 utalás
2014.12.08 2014. nov.
2014.12.12
249 OOO
249 OOO
281
OTP Bank Electra Bankkivonat november havi banki 12 utalás
11.h. MSZ SZJA
2014.12.08 2014. nov.
2014.12.12
171 OOO
171 OOO
20 OOO OOO 282
OTP Bank Electra Bankkivonat november havi banki 12 utalás
11.h.MSZ Nyugdíjbízt J.
2014.12.08 2014. nov.
2014.12.12
114 OOO
114 OOO
283
november havi banki OTP Bank Electra Bankkivonat utalás 12
11.h.MSZ Egbizt.és merőp.j.
2014.12.08 2014.nov.
2014.12.12
92 OOO
92000
284
OTP Bank Electra Bankkivonat november havi banki 12 utalás
11.h.SZJA
2014.12.08 2014. nov.
2014.12.12
6 OOO
6000
285
OTP Bank Electra Bankkivonat november havi banki 12 utalás
11.h.EHO
2014.12.08 2014.nov.
2014.12.12
10 OOO
10000
11.h.SZOCHO
Öss
z: Dátum: Budapest, 2014. december 12.
878286 Egyesület elnöke
·~~···.~·········. 'L'..:c:' ;',
Visszafizetés összege {Ft]
(
Kőbányai
és Vasutas Törekvés M.K..
Kulturális~ Szabadidő
E esület
~
••••~-' TÖREKVES
TÖRI-KE 2014. tVl SZAKMAI BESZÁMOLÓJA
TARTALOMJEGYZÉK
~
I.
Művészeti
II.
Néptánc együttesek
II/l.
Törekvés Néptáncegyüttes
(6-10. oldal)
II/2.
Törekvés Hagyományőrző csoport
(12-13. oldal)
III.
Társastánc- Goldance
(14-16. oldal)
IV.
Tartós
csoportjaink-köreink rövid összefoglalója,
művelődési
ismertetője
(2-5. oldal)
közösségeink
IV/l. Törekvés Természetjáró kör
(18. oldal)
IV/2. Törekvés Dalkör
(18-19.oldal)
IV/3. Törekvés Nyugdíjas klub
(19. oldal)
IV/4.
Bélyeggyűjtő
kör
IV/5. Sakk klub
(19. oldal) (20-22. oldal)
V.
Területi közművelődési tevékenység
(21-31. oldal)
VI.
Propagandamunka
(32. oldal)
VII.
Gazdasági-technikai feladatok
(33. oldal)
VIII.
Összegzés
(33. oldal)
2
A Kőbányai és Vasutas TÖREKVÉS M.K. Kulturális - Szabadidő Egyesület illetve elődei /1888 óta/ ugyanazon a helyen, ugyanazon épületben tevékenykedett ill. ma is tevékenykedik. Szűkös anyagi keretek között próbál fennmaradni, és terjeszteni az általa tanult, megismert kultúrát, népi hagyományokat, táncokat, dalokat, népszokásokat Egyesületünk, a közművelődési munkaprogramban rögzített éves előirányzatát a sikeresen teljesítette. Figyelembe véve intézményünk sajátosságait, KÖBÁNYÁN betöltött helyét, szerepét, lehetőségeihez képest igyekezett barátságos, meghitt, és kulturált környezetet biztosítani rendezvényeihez és csoportjai működéséhez. Tárgyi feltételeik változatlausága mellett különböző átszervezési és karbantartás-felújítási megoldásokkal emeltük szolgáltatások minöségét.
I.
Művészeti
csoportok-körök összefoglalója, ismertetője
l. Törekvés Magyar Néptáncegyüttes 2014. évben is rendszeres volt a bemutatkozás a színpadi, pódiumi fellépés. Az együttes továbbra is kiemeit fontosságúnak tartja a KŐBÁNYA önkormányzat által szervezet műsorokat, ill. felkéréseket, hiszen csoportj ainak tagj ai és persze maga az együttes is ezer szállal kötődik Budapesthez, Köbányához. 2. Törekvés Hagyományőrző csoport Az idősebb korosztályt foglalkoztató tánccsoport 32 tagjával közvetíti a kultúrát városszerte. Heti két próbájuknak, töretlen lelkesedésüknek valamint kitartásuknak köszönhetően idén is eredményesen szerepeitek Például: Kisszékely Aratóünnep, Ki - Mit - Tud győztese
3. TÖRI-Gotdance Táncsport Egyesület A Táncsport a hét 6 napján tart foglalkozást a Törekvés Művelődési Központban. A versenytánc oktatáson kívül salsa és west coast swing oktatás is zajlik a Művelödési Ház falai között. Az előzőekből is kitűnik, hogy intézményünk kiemelten kezeli a mozgáskultúra minden formáját, hiszen egészség megőrző szerepe nemcsak fizikailag, hanem a közösség miatt, mentálisan is jelentős. 4. Kézműves foglalkozások A 2014-es évben is megtartottuk kézműves foglalkozásainkat, amely a régi magyar kézműves hagyományokat ismertetik meg kicsikkel és nagyokkal egyaránt. A legkisebbek számára játszósarok áll rendelkezésre, ahol készségfejlesztő játékok segítik a hasznos időtöltést, amíg a nagyobb testvérek a táncórákon vesznek részt. 3
5. Bélyeggyűjtő kör Tagjai általában havonta találkoztak, és vásárolták korlátozott számban a megjelenő újdonságokat és lelkesen cserélgették gyűjteményeik fölös darabjait.
6. Törekvés Természetjáró Klub 1909-ben alapították a lelkes természetjárók Túravezető szervezi a keddi, szerdai, szombati napokon a túrákat,a hétvégi kirándulásokat az év elején összeállított túraprogramok alapján. 7. Törekvés Nyugdíjas klubok A már hagyományosnak tekinthető két klub formátum működik a ház falai között, innen szervezik a múzeumlátogatásokat és ismeretterjesztő előadásokat és ez mellett számos kirándulást . Az egészség megőrzése is nagy hangsúlyt kapott összejöveteleiken. Klubnapjaikat szerdán tartják, ahol megemlékeztek többek között az Anyák napj áról, Nőnapról, Idősek világnapjáról, Trianonról stb. 2014-ban a Törekvés Nyugdíjasklub szervezésében került megrendezésre az Országos Nyugdíjas Klubvezetők Találkozó, - Idősek világnapja 8. Törekvés Dalkör A Törekvés Dalkör országszerte szórakoztatja az igényes muzsikára vágyó közönséget. Tagjainakjelenlegi létszáma 35 fő. A foglalkozásokat hétfő és keddi napokon tartják. Tanulnak, előadnak örökzöld dalokat, operetteket, sanzonokat, magyar nótákat, kinek melyik műfaj áll jól.
9. Törekvés Sakk-klub A sakk klubnak 39 igazolt tagja van, rajtuk kívül további 30 játékos látogatja legalább alkalmanként a klubnapjaikat Bemei András FIDE mester tartja a foglalkozásokat. Együttműködve a Budapesti Sakkszövetséggel és a Kőbányai Önkormányzattal, a Törekvés Művelődési Központban bonyolítják a Budapesti Ifjúsági Csapatbajnokságot és a Pesti Regionális Sakkiskola foglalkozása is a ház falai között zajlanak. Oktatók: Horváth József Nemzetközi Nagymester, Fehér Gyula nemzetközi mester, Mészáros András nemzetközi mester és több felkért élvonalbeli sak:kmester.
10. Egyéb közművelődési programok: Intézményünk számos egyéb keresztelők, névnapok, kisebbségi összejövetelek olyan közművelődési és közösségi programot valósított meg, mely nem köthető 4
konkrétan egyetlen csoporthoz sem, hiszen a környezetünkben élő lakosság igényeihez illetve az nemzeti és egyéb ünnepekhez, alkalmakhoz köthetőek
ll. Megemlékezések példaszerűen: Március 15., Trianoni emléknap, Augusztus 20, Október 23, a Magyar Kultúra Napja 12. Egyéb rendezvények, vigadalmak: "Ötórai Tea" élőzenés-táncos rendezvénysorozat, Tavaszváró vigadalom, Péntek esti Rock and Roll a Törekvésben, Márton napi Vigadalom, Szüreti mulatság, Halloween buli kisebbségi összejövetelek stb.
Törekvés együttműködik a "100 tagú Cigányzenekarral, fellépések közötti próbáik az első emeleti termeinkben zajlanak.
5
2014-ről
részletesebben
11/1. Törekvés Magyar Néptáncegyüttes
A Törekvés Táncegyüttes továbbra is lehetőséget tud biztosítani szinte minden jelentkezőnek, kortól, nemtől függetlenül. Jelenleg 3-75 éves kor közötti táncosok táncolnak a következő csoportokban: Apróságok, Kis-Cseperedők, Cseperedők, Suttyók és Felnőtt csoport. Igen fontosnak érezik a táncon kívüli programokat is- például közös disznótoroshiszen ezek teszik közösséggé az együttest. Táncházaik, edzőtáboraik, kirándulásaik mind-mind ezt a gondolatot erősítik. A meglévő koreográfiák gyakorlása és tisztázása mellett, szeptember óta gömöri táncanyaggal foglalkoznak. 2015. január 23-i hétvégén pedig edzőtáborba me nnek Veresegyházra, hogy a gömöri táncanyagból koreográfia születhessen.
A Törekvés Táncegyüttes csoportjainak programjai, fellépései 2014.
2013. dec. 29. - 2014. január 2. Kirándulás a Gyimesekbe (Erdély) Február 28. Itt a farsang, áll a bál.. .... jelmezverseny és táncház Március l. Néptánc Antológia megtekintése-szakmai program Fellépés az Ürömi Néptánc Fesztiválon Március 28. Március 29. Részvétel az Országos Táncháztalálkazón - szakmai program Április 4-6. Edzőtábor Veresegyházán Május l. Fellépés a kerületi ünnepi műsorban Május 12. Néptánc bemutató és táncház angol egyetemistákból álló csoportnak Május 30. Évadzáró fellépés Június 20. Tűzugrás /Szent Iván éj/ Június 24-július 4. Törökország-Gyimes fellépés és tanulmányi kirándulás Július 13-20 Részvétel a Marosszéki Népzene és Néptánc Táborban Jobbágytelkén (Erdély) Szeptember 27. Fellépés a Csősztoronynál - Szüreti mulatság Október 3. Hagyományos Szüreti Bál - Táncház, táncbemutató December 5. Mikulásváró Táncház- Gyerek csoportok December 3-5 Manninger terem felújítása- Felnőtt együttes néhány tagja December 6. Manninger Miklós teremavató ünnepség December 13. Fellépés a Sziki Kálmán SZKI. Szalagavató Bálján Tervezett: December 17. Karácsonyköszöntő műsor és Táncház December 18. Karácsony vacsora - Felnőtt csoport December 22. Fellépés a Havasi Gyopár Alapítvány karácsonyi ünnepségén
6
Törökország: Ida-Hegyi Kolturális Fesztivál és gyimesi tanulmányi kirándulás 2014.
06. 25-07. 03. Június 24-én kora reggel zord időjárási körülmények között útnak indult a kis csapatunk Törökország felé. A szállásuk, Kucukkuyu-ban, az Idatur Motelben volt. A helyi tulajdonostól és a kiszolgáló személyzettől török táncokat tanulhattak és török zenére mulattak. Kirándultak a Bergama mellett fekvő Pergamon-ba, ami az egyik legszebb ókori emlék Törökországban. A hófehér kövek, oszlopmaradványok, a színház, a citadella romjainak látványa mindenkit lenyűgözött. Az első fellépés Kucukkuyu tengerpartján volt, egy téren. A közönségnek tetszett az előadásuk.
Ellátogattak egy múzeumba, ahol a török nép életmódjáról, viseletéről láthattak kiállítást, de megtekinthették a környék legöregebb teknősének preparátumát is. A következő fellépés egy távolabbi faluban, Geyikli-ben volt, ahol rengeteg néző előtt mutathatták be hazánk kultúrájának egy kis részét. ~ Megtekintették a gyimesi ek egyik büszkeségeként nyilvántartott Árpádházi Szent Erzsébet Líceumot, ahol az iskolaalapító Berszán József atya, mesélt nekik a gimnázium történetérőt Ezután felmásztak a Bagolyvár nevű sziklacsúcsra, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a Gyimesek völgyére. A délutánt és az estét a szállásadó családokkal töltötték, akiktől sok mindent megtudtak a gyimesi emberek életéről, kultúrájáról. Megnézték Gyimesbükk látványosságait. Az "ezer éves határnál" elénekelték a magyar és székely himnuszt, és nemzetiszínű szalagot kötöttek a korona formájú határkő keresztjére. Felmásztak a Bethlen Gábor fejedelem által építtetett "Rákóczi vár" romjaira, majd átsétáltak a másik hegyen emelkedő, Kontumáci kápolnához. Visszafelé megálltak Gyimesbükk még ma is szép látványt nyújtó vasútállomásánál, ami a Történelmi Magyarország "utolsó" állomása volt. A helyi kultúrházban egy kis műsort adtak a vendéglátó családoknak, akiknek nagyon tetszett az előadásuk. Utána helyi fiatalok tanítottak nekik gyimesi táncokat Sajnos az idő rövidsége miatt csak kicsi ízelítőt kaptak a gyimesi csángók sokrétű tánckultúrájából, de - remélik, hogy a jövőben még visszatérnek és bepótolhatják.
7
Törökország: Ida-Hegyi Kolturális Fesztivál és gyimesi tanulmányi kirándulás
8
Marosszéki népzene és néptánctábor 2014. 07. 13-20. Idén már XVI. alkalommal rendezték meg a Marosvásárhelytől 30 km-re fekvő Jobbágytelkén ezt a néptánctábort, ahol Nyárád-menti és Székely Mezőségi táncokat tanulhattak A két csoport, Kis-Nádasdy és Törekvés Felnőttek között szoros barátság alakult már ki, hiszen több turnén vettek már részt együtt és közös fellépéseken is erősítették egymást. Így igen jó hangulatban vágtak neki az útnak. A táncok okítása, neves helyi néptáncpedagógusok tolmácsolásában történt. Mindenki megtalálhatta a képzettségi fokának megfelelő táncanyagot, így voltak olyanok, akik a jobbágytelki táncrenddel ismerkedtek, még mások mezőmadarasi és nyárádselyei táncokat tanultak A délelőtti és délutáni táncoktatást mindig népdaltanulás követte, ahol jobbágytelki népdalokat tanulhattak Idén Bartók Béla Jobbágytelkén gyűjtött dalaival ismerkedtek leginkább. Minden délután egy-egy néprajzi előadást is meghallgathattak, Marosszék alakulásáról a történelem folyamán, népzenéjéről, ill. beszélgettek a híres Péterlaki zenészekkel, akik a táborban is muzsikáltak. Esténként hajnalig tartó táncházban mulathattak, gyakorolhatták az aznap tanultakat. Szombaton nagy nap volt, mert az esti gálaműsoron a jobbágytelki táncot tanuló csoport fellépett, így közülük is táncoltak. Szép feladat volt a helyi lakósságtól viseletet szerezni az esti fellépésre, de végül mindenkinek sikerült A sikeres gálaműsor után hajnalig tartott a mulatság. Reggel kissé fáradtan indult hazafelé a csoport, de a sok élmény, a sok kedves jobbágytelki ember, a táborban szövődő barátságok, a __ mulatságok és nem utolsó sorban az eredményes tánctanulás kárpótolták a fáradtságot.
9
Szent Iván Napi Tűzugrás Minden év június 24-hez közeli péntekén ünneplik meg a nyári napforduló e neves és több ezer évre visszatekintő népszokását, amitjátékos vetélkedőkkel (rajzverseny, totó), ügyességi versenyekkel (bot dobás, szögbeverés, íjászat) és táncházzal tesznek színesebbé. A sötétedés eljövetelekor a tűz meggyújtása és átugrása a fő program, ez gyakran órákon keresztül tart.
A Törekvés 2014. évi festési, felújítási munkálatairól A Törekvés önkéntesei és felnőtt táncosai szabad idejük egy részét, energiájukat és az általuk gyűjtött pénzt áldozzák fel arra, hogy megszépítsék, felújítsák a Törekvés Művelődési Központ számos helyiségét. Idén több, mint 25 fiatal és koros segítő napokon keresztül dolgozott, a Művelődési központ helyiségeiben. Ebben az évben a II. em. Táncterem világítás felújításával 90 %-al csökkent az áramfogyasztás a teremben. Az ún. Kínai terem felújítása is megtörtént a társastáncversenytánc csoport segítségéveL A fentieken kívül még számtalan "apróbb" javítási, festési munkálattal szépítették meg a különböző folyosókat, helységeket. Az önerőből önkéntesekkel megvalósuló felújítási munkálatok szerves részét képezi annak a szerény, de folyamatos megújítási programnak, melynek a kedvezményezettjei ...,..,....,.,,.vo az ide
11/2. Törekvés Hagyományőrző csoport Az újkori alapító tagok, akiknek átlagéletkora is 70 év felett van, változatlan lelkesedésseljárnak próbára és örömmel tesznek eleget a felkéréseknek A rendszeres erőnléti gyakorlatokon kívül eredeti táncsorokat, folyamatokat tanulnak. Idén két Rábaközi táncot tanultak és felújították a "Korondi táncok koreográfiáját. A régebbi koreográfiák gyakorlása folyamatosan a próbák rendje. Korábbi sikeres szereplésüknek köszönhetően ismét meghívást kaptak Kisszékelyre. Erre az alkalomra két német koreográfiával készültek. Idén is vendégszerepeltek a Kisszékelyi Aratóünnepen
'
/,:
l
-;' !
;
't
.'
c
'!i; / /
·!
/ ·-~ l
l/
'/
! {
,'
12
Részt vettek a IV. Országos Nyugdíjas Ki Mit Tud-on, ahol a döntőben Kien1elt Aran minősítést szereztek. A 60 év felettiek produkciói elsöprő sikert arattak a nagyszám közönség előtt. A nyugdUas évekből sem maradhat ki a vérpezsdítő zene és közösség.
'Törekoé
TáncL\JOj.>or·t
'l1tuiapc(\l a IV. Országos
NYUGDÍJASKI-MIT-TUD döntőjén
tA eMArJ..r~~ minősítést sze:rzett.
Kr:szthdy, 2014 ..Júnms 19.
.\
'
\'
Hatill Andfiu tfiirtelnök
13
<J1Jrefi.:pés :J{ll{Jyományőrzóft Csoport
a '(/JIJ. Országos Öregtáncos '1á(á(k,JJZÓ11 ·c;a(á sil{t;res részcoétdért:.
A , , :::f.~[,~;:·
ll>at'VaJi Júma ( ,
( \UlL
~.ra:::4?Jt<'P'
14
III. Társastánc- TÖRI-Gotdance tánccsoport Intézményünk kiemelten kezeli a tánc minden formáj át, hiszen egészség megőrző szerepe nemcsak fizikailag, hanem a közösség miatt mentálisan is jelentős. Az utóbbi években egyre nagyobb hangsúlyt kapott a társasági élet és ezen belül e táncok ismerete, így a kulturált, társasági viselkedés szempontjából is hasznos az ilyen irányú ismeretszerzés. A 2014-es táncévben is folytatódott a táncoktatás a TÖRI-Goldance Tánccsoport Egyesület "főhadiszállásán" a Törekvés Művelődési Házban. Minden hétköznap reggeltől estig zajlik a táncgyakorlás, vasárnaponként erőnléti edzéseket tartanak. A "Töri" tárt ajtókkal fogadja a versenyekre, fellépésekre készülő versenytáncos tanítványokat, így nyugodt körülmények között gyakorolhatnak, próbálhatnak A versenyzők minden hétköznap részt vesznek latin és standard közös órákon, vezetett edzéseken, illetve verseny szimulációkon. Táncképzéseikben minden korosztály megtalálhatja a szamara megfelelő mozgásformát a fiataloktól a senior korosztályig. Ezen kívül a tánc sajátos eszközeivel hozzájárul ahhoz, hogy segítsük a gyermekek egészséges fejlödését, a sport, a tánc szeretete által, valamint, elősegíti, hogy minden korcsoport megőrizze testi fittségét, szellemi frissességét. A társastánc képzés vezetője, Kreiter Dávid többszörös "A" osztályos Magyar Bajnok, Savaria Grand Prix győztes, Hungarian Open Rising Star győztes, Magyar Bajnoki döntős, illetve bronzérmes. Repertoárjukban a standard és latin társastáncok és a latin-amerikai inspirációjú salsa szerepel. Március 30-án évközi záróvizsgát és táncbemutatót tartottak a Törekvés Művelődési Ház Színháztermében. A programban: Társastánc kezdő csoportok ll párosa angolkeringőt és rockyt tuutatott be, középhaladó táncosok a tangó és a chacha-cha világába kalauzoltak el, mig a haladó csoportok a rumhát és a mambót mutatták be fergeteges sikerrel. A Salsa manapság nagyon divatos, így négy kezdő csoport is bemutatkozott a záróvizsgán. Kezdő és középhaladó
Bachata táncosok reven pedig ezt a karib eredetű, salsanál lágyabb hangzású, melankolikusabb latin n1űfajt is megismerhették. Rocky csoportok visszarepítették a nézőket az '50-es évek Amerikájába, míg a West Coast Swing középhaladó csoportok megmutatták a közönségnek a legmodernebb társastáncot napj aink zenéire. A kezdő csoportok bronzérmet, a középhaladó csoportok ezüstérmet, míg a haladó csoportok aranyérmet és oklevelet kaptak.
2014.04.15-én indították el a versenyzők számára kétheti rendszerességgel a Bajnokok Ligája Vasárnapi Durvulás Tomival és Nórival programjukat. Ez a mini work shop elsősorban versenyzők magas színvonalú képzettségét segíti elő. Fizikális állóképességüket, mentális és tánctechnikai felkészültségüket növeli. A 3 órás programerősítő edzéssei kezdődik, majd mental tréninggel, konfliktus, Irudare és siker kezeléssei folytatódik, anlit a technikai óra követ és végül verseny szimulációs edzéssei
2014. évi eredmények: Zánkai Diákolimpián Ifjusági korcsoportban: Bátor Tamás - Sölét Brigitta standard l hely Felnőtt korcsoportban: Tolnay Zoltán- Miklós Mónika döntőbe került 7. helyezést érték el Török László- Marianna Budnichenko döntős 5. hely Országos Bajnokságokon
E osztályban: Ifjúsági korcsoportban: Bátor Tamás- Sölét Brigittamind standard, mind pedig latin-amerikai táncokból l. hely Felnőtt korcsoportban: Sziráki Gergő Dávid - Sztancsik Katalin 7. hely D osztályban: Ifjúsági korcsoportban Bátor Tamás - Sölét Brigitta latin-amerikai táncokban l. hely, standard táncokban 6. hely Felnőtt korcsoportban: Szabó Zsolt- György Marcella standard táncokból döntőbe került 7. helyezést ért el Tolnay Zoltán- Miklós Mónika standard táncokból ll. hely Szabó Árpád -Kiss Nikoletta standard táncokból l 2. hely Varga Péter- Ivók Ivett standard táncokból l 3. hely Kátai László- Kovács Lilla latin-amerikai táncokból 7. hely C osztályban: Ifjúsági korcsoportban Standardtáncokból Berta Dominik -Bántó Bernadett 8. hely Latin-amerikai táncokból Berta Dominik - Bántó Bernadett 2. hely Bátor Tan1ás -Sölét Brigitta 21. hely Felnőtt korcsoportban standard táncokból Török László -Marianna Budnichenko 7. hely
17
Kézműves
foglalkozás
A kézműves foglalkozást 3-8 éves gyerekeknek, heti kétszer hétfőn és szerdán tartják. A karácsonyi szünet után elkezdték a farsangra készülődni. A gyerekkel készítettünk varázspálcát, dekorációt a farsangi bálra, koronát, különböző állarcokat, lampiont. A farsangi időszakot minden évben egy rajzversennyel szokták lezárni, ami mindig nagy sikert arat mind a gyerekek, mind a szüleik körében. A farsangi időszak után elkezdődött a tavaszi készülődés. Készítettek különböző virágokat, pillangót, valamint készültünk a húsvétra. A napsütés és a jó idő beköszöntével a tenger élővilágával foglalkoztak, készítettek fonalbab át, Paprika Jancs it. A foglakozásokon a gyerekek megtanulhatják a különböző vágási, ragasztás i, festési, színezési technikákat emellett értékes időt tölthetnek el kortársaikkal valamint szüleikkel. Megismerkedhetnek az adott ünnepkörök hagyományaival miközben jó hangulatban, játszva fejlődnek.
18
IV. Tartós
művelődési
közösségeink
IV/l. A Törekvés Természetjáró Kör 1909-ben alapították a lelkes természetjárók Taglétszámuk 38 fő (felnőtt dolgozó: ll; nyugdíjas: 16; ifjúsági: ll). Jelenleg 4 túravezető szervezi a keddi, szerdai, szombati napokon a túrákat és a hétvégi kirándulásokat az év elején kiadott túraprogram ok alapján. Hétköznapi túráinkon általában 12 fő vesz részt.
IV/2. Törekvés Dalkör A Dalkör jelenlegi létszáma 35 fő. A foglalkozásokat hétfő és keddi napokon tartják. A jelzett időpontokban az elkövetkezendő műsorokra, énekversenyekre, fellépésekre készülnek. A munkát két korrepetitor segíti: Farkas Juditka és Cselényi László. A 2014. évben nagy sikerű rendezvénysorozatot sikerült megvalósítaniuk, "Vasárnapi dallamok" címmel, ahol több neves művész és tánccsoport is vendégszerepelt. 2014. március 23 Tavasszal kell a szerelem ... ! Sztárvendég Harangozó Teri volt. Dalkör tagok: Mónus Júlia, Németh Nikolett, Lusz Teri, Hulényi Tibor, Földvári Sándor, Szellő Sándor, Dorka József, kísért: Hegedűs Valér és Németh László dobnál 2014. május 25 Itt a nyár!- évadzáró előadás Kísért: Reményi Géza és zenekara Meghívott vendégek: Bokor János, többszörösen kitüntetett előadóművész, Kátay Zsuzsa, Fekete Zoltán, Fekete Csilla, Bereznai Roland, Matus Mihály tárogató művész A Dalkör tagjai: Tolnai Marika, Takács Marika, Bajnóczy Marika, Karakas Rózsa, Dobó Katica, König Éva, Pál Ferenc A Budakeszi Borostyán Nyugdíjas Klubjának tagjai; A pátyi Fürge lábú roma táncegyüttes. 2014. október 5. ,... Késő ősz van ... Máté Ottilía, többszörösen kitüntetett előadóművész, Nádasdy László, Nótasztár győztes, az Akácvirág Tánc együttes, König Éva, Szentmiklósi Gizi, Lusz Terézia, Barsi Károly, Dorka József, Németi Pál, Szellő Sándor, kísért: Látó Imre és zenekara, a műsor házigazdái: Kerekes Katalin, többszörösen kitüntetett előadóművész és Bereznai Roland, előadóművész Fellépők:
2014. november 9." ... egy perc az élet..." Fellépők: Endrődi Éva, előadóművész, Tolnay András, a Nótakirály, a TÖRI - GüLDANCE Táncegyüttes, Dobó Katica, Péter Anna, Kemény Ági, Németh Anna, Karakas Rózsa, Reményi István, Földvári Sándor, Zofál Kati, kísért: Cselényi László, a műsor házigazdái: Kerekes Katalin, többszörösen kitüntetett előadóművész és Bereznai Roland, előadóművész Tervezett: 2014. december 20. " ... Karácsony ünnepén ... " Fellépők: B. Tóth Magda, többszörösen kitüntetett előadóművész, Erdős Melinda, a Magyar Állami Operaház tagja, Koltai Katalin, operaénekes, Gáti Pál, előadóművész, László Mária, előadóművész, Prekop Judit, előadóművész, a Dalkör tagjai: Kemény Ági, Lusz Terézia, Dorka József, a Csepeli Mosolygó Dalkör, Péter Anna vezetésével, kísér: Farkas Judit és Cselényi László, a műsor házigazdái: Kerekes Katalin,többszörösen kitüntetett előadóművész és Bereznai Roland, előadó művész
A Művelődési Központ rendezvénysorozatamellett a dalkör tagjai a következő helyszíneken is felléptek: 19
Gondozási Központok VII. Dohány utcai; VII. Peterdy utcai; VII. Király utcai; VII. Síp utcai; Művelődési és Közösségi házak: RADNÓTI MIKLÓS MŰVELÖDÉSI HÁZ; RÁTKAI MŰVÉSZKLUB; VII. Wesselényi utcai Közösségi Ház;
IV/3. Törekvés nyugdíjas klubok Klubnapjaikat szerdánként tartják. Néhány, kiemeit programuk: 02. 05. Farsangi Klubdélután ebéddel, vidám tánccal egybekötve. 03. 05. A Nemzetközi Nőnap alkalmából kis ajándékkal kedveskedtek nőtagjaiknak Nemzeti ünnepről Lipcsei Magdi szép versmondásával emlékeztek meg. 05. 07. Lipcsei Magdi nagyon szép verssei üdvözölte az édesanyákat, nagymamákat, majd kis ajándékkal és vendéglátással kedveskedtek 05.14. Székesfehérváron voltak a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház meghívására. Vidám, jó hangulatú találkozó volt. 05.20-21. Kétnapos kiránduláson vettek részt. Első nap megnézték a diósgyőri várat, majd Miskolcot és a lillafüredi kastélyszállót Másnap kora reggel indultak Kassára. Nagyon jó idegenvezető hölgy mutatta be Kassa magyar nevezetességeit. 06. 17-20. Négynapos kiránduláson vettek részt, a Solár Hotel szervezésében. Első napon Nagybajomban a Sárközi István múzeumot tekintették meg. Mindenkit meglepett a gyűjtemény sokasága és értéke. Másnap Horvátországban Durdevacra indultak. Útközben Molvén megnézték a Nagyboldogasszony plébániatemplomban a fából készült gótikus Mária-szobrot. Durdevacon városnézés, majd pincelátogatásorr vettek részt. Harmadik napon Kadarkúton a Szabadkai magánarborétumot nézték meg, majd . Zsippón a madárparkot csodálták meg. Negyedik nap a bőszénfai szarvasfarmra látogattak, ahol az állatok eredeti környezetükben élnek. Érdekes volt az értékes trófeagyűjtemény is. 10.16. Megtartották a Törekvés Művelődési Központban az Idősek Világnapja alkalmából rendezett Országos Találkozót. Tíz vidéki klubból vettek részt vendégek. 12.10. Karácsonyi Ünnepség, év utolsó találkozója
IV/4.
Bélyeggyűjtő
kör
Tagjai általában havonta találkoznak, tartják találkozóikat összejöveteleiket és vásárolják korlátozott számban a megjelenő újdonságokat, cserélgetik gyűjteményeik fölös darabjait. Úgy vesszük észre, hogy mai világunkban e szenvedélynek "ítélt" szabadidő eitöltés egyre inkább a "megszállottak" szórakozása lesz. De fontos, hogy ennek a rétegigénynek is helyet adjunk, hiszen része kulturális értékeinknek. 20
IV/5. Törekvés Sakk Klubjának 2014. évi tevékenysége
Csapatbajnokság: 2013-14. évi idény: A felnőtt csapat (12 táblán): Budapesti CsB Bilek István csoportjában a 8. helyet érte el (12 csapatból). Résztvevők (csapattag ok) száma: 21 fő 2014-15. éviidény Felnőtt csapat (12 táblás): Budapesti CsB Bilek István csoport A csapat öt forduló után a 8. helyen áll l 2 csapat közül. Résztvevők (csapattagok) száma: 20 fő A felnőtt csapatbajnokságon pályaválasztóként a Törekvés Művelődési Központban rendezzük mérkőzéseinket vasárnapi napokon. Más rendezvények: 60 éven felüliek Villám Sakkversenye 2014. október 9. 2014-ben is sikerült a 60 éven felüliek villámversenyéhez szükséges forrásokat, támogatást megszerezni, így nem kellett megszakítanunk egy sok éve tartó, szinte egyedülálló versenysorozatot Fontos hagyomány, hogy a versenyen nem kérünk nevezési dijat, viszont (meglehetősen szerény) pénzdíjakat tudtunk adni a legjobbaknak Összesen 112 résztvevő jelent meg a versenyen (l O fő a mestercsoportban, l 02 fő az I. osztályú csoportban. A versenyek győztesei: Mestercsoport: Dőry Jenő nemzetközi mester, Dunaharaszti MTK I. osztályú csoport: Schubert Gyula, Dunaharaszti MTK A korábbi években megrendeztük a Kőbánya Kupa sakkversenyeket, amelynek része volt a 60 éven felüliek versenye mellett a nyílt Rapid és Villám Sakkverseny is. 2012-2014-ben nem sikerült a versenydijakhoz szükséges támogatást megszerezni, ezért csak a 60 éven felüliek versenyét tudtuk megrendezni. A klubnapokon, keddi és csütörtöki napokon 30 körüli létszám vesz részt az elemzésekben, felkészülésben, gyakorlásban. A korábbi rendszeres ifjúsági sakkedzések, elsősorban játékosaink tanulmányi elfoglaltsága és kiöregedése miatt jelenleg inkább csak alkalomszerűen folynak. Tompa János nemzetközi mester és Bemei András FIDE mester tartják a foglalkozásokat.
21
2011 őszétől, együttműködve a Budapesti Sakkszövetséggel és a Kőbányai Önkormányzattal, a Törekvés Művelődési Központban bonyolítottak le különféle ifjúsági sakkversenyeket A 2013-14. évi Budapesti Ifjúsági CsB helyszínének is a Törekvés Művelődési Központot kérte fel a BSSZ és a Kőbányai Önkormányzat (Révész Máriusz képviselő úr, BSSZ elnök révén), amely kérésnek a Törekvés M. K. lehetőségei szerint igyekszik eleget tenni. A tervek szerint a Kőbányai Önkormányzat jelentős támogatással fogja segíteni e versenyek megrendezését, elsősorban a nagy fűtési költségek biztonságos rendezése céljából. Budapesti Ifjúsági CsB: 2013-2014. Hivatalos osztály: 40 fő (10 csapat) Amatőr osztály: 72 fő (18 csapat) Amatőr rapid osztály: 72 fő (18 csapat). Játéknapok száma a 2014 tavaszi idényben 6 volt. Ez, mindhárom csoport egyidejű játéka es etén 184 játékost és további legalább 80 kísérőt jelent Budapesti Ifjúsági CsB: 2014-2015. Hivatalos "A" osztály: 24 fő (6 csapat) Hivatalos "B" osztály: 32 fő (8 csapat) Amatőr osztály: 152 fő (38 csapat) Játéknapok száma a 2014 őszi idényben 3 volt, november 8., november 22., december 6. Ez, mindhárom csoport egyidejű játéka esetén 208 játékost és további legalább l 00 kísérőt jelent 2014 tavaszán a Törekvésben rendezték meg a Budapesti Diákolimpia legtöbb csoportjának döntőit is. Egy-egy napon 200-250 fő vett részt a döntőkön. 2014. febmár 22. I.-II.-III.-IV. korcsoport csapatversenyei. 2014. március 7. Budapesti Sakk Diákolimpia pótdöntői L-IV. korcsoport. 2014. március 8. I.-VI. korcsoport egyéni versenyei. A nagy létszámú Diákolimpiai és IFI CsB versenyek lebonyolításában a Törekvés sakk- klubtagjai és a Törekvés munkatársaije1entős segítséget nyújtottak: teremberendezés, átrendezés,bontás, parkolási problémák megoldása, fűtői tevékenység, stb. A versenyhelyiségek berendezésében és rendberakásában önkéntesek segítségét is igénybe vettük. 2014. március 14-16. között a Törekvésben sikeres Ünnepi Sakkversenyt rendezett a Budapesti Regionális Sakkiskola, Mészáros András nemzetközi mester szervezésében, Révész Máriusz elnök úr fővédnöksége mellett.
22
2014. szeptember 6-án került sor a I. Budapesti Régiós Kupa sakk gyerekversenyre, amelyet Fehér Gyula nemzetközi mester, a Budapesti Regionális Sakkiskola vezetője szervezett. 2014. október 10-11-én a Kőbányai 1600-as Opent rendeztük meg a BSSZ elnökségének kezdeményezésére. Sakkszakosztályunk tagjai egyéni versenyeken is részt vesznek. A nagykanizsai Országos Szenior Rapid sakkbajnokságon Bemei András és Kertész Ferenc FIDE mesterek, továbbá Ivanics Frigyes mesterjelölt képviselték a Törekvést. Az erős mezőnyben Bemei András a 6. díjat szerezte meg. A 2014. március 28-április 5. közötti Budapesti Tavaszi Fesztiválon Zsatkovics Endre és Szurkos András az 1800 Élő pontos kategóriában pénzdíjas helyen végzett. Sulcz István is több alkalommal ért el elismerésreméltó díjas helyezést. A sakk klub támogatja már kőbányai és más versenyek lebonyolítását elsősorban a Törekvés sakk felszereléseinek rendelkezésre bocsátásával. Pl. Sakksuli Kupa, kerületi Diákolimpiai Sakkversenyek (X., XI., XIV., XVIII. kerület). A 2014. évi Nagytétényi Charousek emlékversenyen és a XIV. kerületi Diákolimpián Bemei András és Kertész Ferenc versenybíróként működött közre. 2014 folyamán a Budapesti Regionális Sakkiskola szombati és vasárnapi napokon a Törekvésben tartotta foglalkozásait 15-20 gyermek részére. A két csoport oktatói: Fehér Gyula, Mészáros András és Pálközi Józsefnemzetközi mesterek voltak.
23
V. Területi közművelődési tevékenység 61. Nemzetközi VASÚTMODELL Kiállítás és Verseny Kiállítással ez évben a l 00 éves 60 l-es, a 90 éves 424-es sorozatú gőzmozdonyokra, valamint a 40 éves MK 45-ös sorozatú keskeny nyomközű dízelmozdonyra emlékeztek. Minden korosztály megtalálhatja az érdeklődésének leginkább megfelelő kiállításrészt, a vitrinekben kiállított modellek mellett ugyanis sok érdekesség látható: -Nagyapáink korát idéző 50-60 éves működő magyar, német, és orosz modellpálya. - Hagyományos terepasztalok többféle méretarányban. - Egy több mint 40 méter hosszú modulpálya, amely hazai keskenynyomközű vasúti környezetet mutat be.
24
Nagy János festőművész emlékkiállítás Megtiszteltetés volt a Művelődési Háznak, hogy megrendezbette a neves festőművész emlékkiállítását. Fontos feladat, hogy a tudás, akultúra minden területén segítsék és bemutassák a múlt, a jelen és jövő alkotóit és műveiket, mert ez szolgálja mindnyájuk érdekét, a jó hangulatot, az alkotás igényét és örömét. Nagy János festőművész 1930-ban született a Szabolcs megyei Nyírvasvárin, hatgyermekes családban (egy parasztcsalád ötödik gyermekeként) Fiatalon fedezte fel Márton Lajos festőművész, akivel később együtt dolgozott amester haláláig. A mesterrel való együttműködésüket sok gyönyörű templomkép őrzi, többek között a nyírvasvári és a soltszentimrei templom freskói. A vasutas művészeti körben tanult Kirkmayer György mesternél. Később, amikor már felnőttként dolgozni kezdett, az ott tanultakat használta fel. Például a Május l. Több európai országban is tanult és alkotott, ahol kiállításokon is bemutatta műveit. Leányai mindig nagyon szerették és tisztelték kitartását és művészetét, amit rendkívül nagyra értékeltek. Ennekjegyében született meg az emlékkiállítás. A képeket, jellemző a természet és a paraszti élet szeretete, rajongása a balatoni táj és környezete iránt.
~ NAGY JÁNOS ..... TOREKVÍ'S festőm lívész emlékkiállítása a
Törekvés Művelődési Házban liO l Budnpe-">1. 1-:_,inyvc:; Lílm:m kit 2S. M~•}i:~ht!wló: .?ll, fol, J.,;, 1 ill.m~•~,JI '•'.!!~ ,1 <;.,•., l>u.,M,!l
Megnyitó: október 1O·én 18 órakor Várunk mindenkit szeretettel! A kiállítás megtekinthetö 2014. október 10·24. között
Manninger Miklós Teremavató 2014. július 30-án tragikus hirtelenséggel elhunyt Manninger Miklós tánctanár és koreográfus. Halála leírhatatlan veszteség a magyar néptánc, a magyarországi németek és különösen az általa vezetett táncos közösségek számára. Manninger Miklós művészeti vezető tánctanár és koreográfus 1941. január 3-án született Gyulán. A táncot már itt elkezdte. Iskolai évei után, 1959-ben Budapestre került. Nyolc évig volt a Honvéd Táncegyüttes tagja. 1961-től vezette a Törekvés Táncegyüttest, melynek alapítója volt. Az együttes 1968-ban elnyerte a Magyar Televízió Ki Mit Tud? vetélkedőjének fődíját, mely országos ismertséget és elismerést hozott. Az eltelt öt évtizedben kezei alól generációk sora, táncosok százai kerültek ki, akik vagy hivatásként, vagy életformaként választották a néptáncot A háromszoros kiváló és arany minősítésű Törekvés Táncegyüttest 53 évig irányította. Életfelfogása, természete, alázata és szerénysége olyan példamutatás volt, mely csak a legkiválóbbak sajátja. A 70-es évek elejétől kezdve több mint négy évtizeden keresztül bejárta Európaszinte minden országát, sikert és hímevet szerezve a magyar néptáncnak és a Törekvésnek. .~ Mindenhol nagyon hamar megszerették, elismerték és tisztelték. Hatalmas szíve volt. Előzékenysége, udvariassága, segíteni akarása legendássá tette. Vidámsága, humora mindenkit megnevetetett. A számtalan külföldi elismerést felsorolni, lehetetlen lenne. Szinte minden fesztiválról díjjal, vagy fődíjjal tért haza a Törekvés Táncegyüttes. Szakmai irányítása alatt terebélyesedett a Törekvés Táncegyüttes tagsága 200 fölé. Társ alapítója a Törekvés Alapítványnak, a Hagyományőrző Néptánccsoportnak, akik 2014. évben a IV. Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud döntőjén kiemeJt arany minősítést szereztek. Az 1960-as évek végén kezdte el a magyarországi német néptánckincs gyűjtését és feldolgozását. 1968-ban vette át a Saroksári Német Nemzetiségi Néptánccsoport vezetését is. Tanórák keretében több budapesti iskolában oktatott néptáncot Koreográfusként és tánctanárként segítette többek között a Solymári, Soroksári, Tatabánya-Alsógallai és Csepeli Ifjúsági Tánccsoportokat A solymári "Herbstrosen" Hagyományőrző Egyesület mellett még számtalan más tánccsoportot is támogatott tevékenységéveL A magyarorszag1 német tánccsoportvezetők szamara továbbképzéseket tartott és több országos és nemzetközi táncházat szervezett. Kezdeményezésére indult el a Magyarországi Német Gyermektánccsoportok Országos Fesztiválja. Éveken keresztül szervezett táboroztatást gyermektáncosok számára Tarjánban. ~ Tagja volt a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsának. Folyamatosan gyűjtötte a még fellelhető magyar és magyarországi német táncokat és a népzenét, amelyeket koreográfiáiban újra és újra színpadra állított. Munkásságát a szakma és a közösségek is számos díjjal ismerték el: Budapestért díj, Nívódij, Kiváló népművelő, MSZOSZ Művészeti Dij (1996), Ehrennadel in Gold für das Ungamdeutschtum- Arany Dísztű a Magyarországi Németekért (2003), Soroksárért Érdemérem, Kőbányáért kitűntetés, Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2010), Soroksár Nemzetiségi Díja (2013), Német Nemzetiségi Díj Solymár (2013). Hiánya elkísér minket az elkövetkezendő időben. Személye pótolhatatlan. Tele volt ötlettel, energiával, és az ő rá jellemző szakmai alázattal. Ember szeretete, türelme, humora, kedvessége sokunknak hiányzik. Emlékéhez méltó módon generációkon keresztül megőrizzük az általa tanított táncokat, amit immár a róla elnevezett táncteremben gyakorolnak a tagok. A megnyitó beszéd után - egyik legkedvesebb koreográfiájával -, a Gyertyás tánccal fejezték ki tiszteletüket. 27
28
Idén is, szokásunkhoz híven nagyrendezvényeink sorát a Tavaszi Vigadalommal nyitottuk, A zenés- táncos rendezvényen Karda Bea szórakoztatta a vendégeket. A műsort követően a talpalávalót a Sétahajó bulizenekar szolgáltatta. "Ötórai Tea" című rendezvénysorozatunkon, szombatonként, délután 5 órától este a Sétahajó Bulizenekar slágereire táncolhatnak a vendégek. 2014-ben Vasárnapi Dallamok címmel a Törekvés Dalkör 5 előadást tartott. A sztárvendégek között szerepelt Harangozó Teri a magyar könnyűzene kiemelkedő alakja, Kátay Zsuzsa előadóművész Bereznai Roland- előadóművész, Bokor János - többszörösen kitüntetett előadóművész, a nóta császára Endrődi Évaelőadóművész Fekete Zoltán- Okány polgármestere előadóművész B. Tóth Magda -előadóművész és a Törekvés Dalkör tagjai.
29
A gyermekeket május 23-án köszöntöttük vidám gyermeknapi műsorunk:kal, kézműves foglalkozással. Hatalmas sikert aratott az óvodás és iskolás gyem1ekek körében a KORHINTA Színház előadása; a "Micimackó".
A zenés műsor a felnőttek számára is szórakoztató volt. Nem csak azért tartjuk fontosnak e napok Gyermeknap, stb. megrendezését, hogy szórakoztassuk vendégeinket, hanem, hogy ezen keresztül megismerhessék az intézményünkben működő csoportokat, ill. egyéb programjainkat, képzéseinket is. Kedvező áraink vagy ingyenes szolgáltatásaink segítenek az egyre nehezebb körülmények között élő emberek kulturális igényeit kielégíteni.
30
Néptáncosaink közreműködésével idén is megrendeztük a Szent Iván éji tűzugrást Gúnius 20-án), ahol totó várta a játékos kedvűeket, táncba invitáltuk a szülőket és gyermekeiket, lehetett íjászkodni, aszfalt rajzolni valamint az este folyamán meggyújtottuk a tüzet, melyet a népi hagyományoknak megfelelően egészség és szerelern varázslás céljából a vállalkozó szelleműek átugrottak. Eközben párosító és kiházasító dalokat énekeltek a többiek, mindig annak a párnak a nevét, aki épen a tüzet átugrotta, hogy összeénekelve őket egy pár legyenek.
Péntekenként megrendezésre került a "Péntek esti Rock and Roll Party" a Classic Beat Band vagy a Csepregi trió zenekar közreműködésével, szórakozási lehetőséget biztosítva az "idősebb" korosztálynak is.
31
December 5-én ellátogatott hozzánk a Mikulás a kőbányai gyermekek, a szomszédos óvoda illetve az iskolás gyermekek nagy örömére. Délelőtt kezdődött a Ludas Matyi előadás, maj d megérkezett a Mikulás, aki verssel, dalokkal, aj álldékokkal köszöntötte a gyermekeket.
Délután a 2. emeleti tánc gyakorlótermünkben pedig az ifjú táncosaink várták a Mikulást, és kaptak tőle útravalót, kritikát, dicséretet.
32
VI. Propagandamunka Rendezvényeinkről
szórólapokat, plakátokat tettünk közzé. Kiemeit rendezvényeinkhez kapcsolódó meghívóinkat jó színvonalon igyekeztünk elkészítetni. Ünnepi műsoraink:ról és egyéb aktualitásainkról az A TV és a Kőbányai Híradó rendszeresen készít riportanyagokat Intézményünk internetes honlapjának, és online információs portáloknak köszönhetően egyre szélesebb körben tudjuk eljuttatni az általunk szükségesnek vélt információkat a közönség felé.
,T&11f81BUII
kell a aerelem......
't~~~®r
, a
A TÖR!K\'9 .MüvefődúJ l
.llfnt't.!llh.id d t.rn•anat•k.t•kt•t SZi.illt•ii\4'{
Haraagozó Teri A~~_"" "__lhfldii ~ A Törekvés palköt tagjai: M6nuo Jillia
HUlényi Tibor
Luu TerNia
FöldVári Sándor Szellő Sándor
Németh Nikolett
Dorka J6zaaf
KözremQkQdjk:
Honorierdei Szépkorúak Hyugdljas KlubJa- Száll Jánosné vezetésével
JS1á!.J.
Heged Us Valér, zongoramOvész Németh László, a dobok mestere
Szervezli- rendező· mOsorvezető: Kerekes Katalin Következa mllsorunk: 2014. április 13. BethlentérJ szrnház
2014. május 25. TÖREKVtS M0VELÖDÉSI KÖZPONT
Í11n: ·Fazekas Miluíly; Rende-zte: Vincze Éva Surrpf3~ !ldatyi- SriliWiy ,74no3; 9dat)úmyj<>- ~ Zmr.&atrtut; WirtJgi-'l(j.rÁrpál; rrxlirtltfini-'Uncu'Éw; J!~-~~ lpán-~Jilnol;'l
•·észvéteU szoíndélwt, je~igénylést 11
263-0299-es telefonszámon, vugy a tori·[email protected] e-mail cúnen sziveskedjenek jeleznJ
Cím: X. ker. Könyw.s Kálmún Ini. 25.
33
VII.Gazdasági-technikai lehetőségeink A korlátozott anyagi lehetőségek sajnos továbbra is szűkre szabják az intézmény mozgásterét. Ezért csak a legszükségesebb felújítási munkákat tudtuk megvalósítani. Önkénteseink, a fiatalok és idősek egyaránt a Ház több helyiségeiben végeztek el tisztasági festést. Az Egyesület illetve elődei /1888 óta! a ma is használt épületben tevékenykedik. Próbál fennmaradni, terjeszteni az általa megismert, tanult kultúrát, hagyományokat. Egyesületünk nagy hangsúlyt fektet a kor igényeinek megfelelésére. Önkéntesei és az itt tevékenykedő szakemberek egyidejűleg több feladatot látnak el. A fűtési időszak- külön próba elé állítja a HÁZ minden alkalmazottját, önkéntesét. a 126 éves fennmaradás az épületgépészeti eszközöket terheli, itt-ott törik el egy-egy cső romlik el egy-egy szelep. A használt konténerben - használt gőzkazán is önmagában nehezíti a működést. Tánctermünk, próbatermeink megfelelő felszereltsége, a szórakozáshoz szükséges hangtechnikai eszközök beszerzése, az adományokból - támogatási pénzekből valósul meg. Népviseletek, táncruhák, cipők készíttetése, javítása, meglévő viseletek bővítése nagyon fontosak számunkra, mivel a fellépések színvonala ezen eszközök, kellékek megléte nélkül lehetetlen volna, sajnos szűk anyagi lehetőség komoly korlátja a repertoár bővítésének A sikeres MÜPA bemutató után (2015. május 09.) támogatóink száma reményeink szerint emelkedik, bevételünk, lehetőségeink bővülnek. Azonban feltétlen szükséges lenne nyílászáróink felújítása, cseréje. Nehezíti eszközre történő pályázatok előkészítését, elkészítését a bizonytalan tulajdonosi háttér.
VIII. Összegzés A 2014-as esztendő rendkívül nehéz anyagi körűlmények között és meglehetősen szerény létszámmal nagyon nehéz gazdasági évet zártunk. A munkatársainktól igen nagy erőfeszítést kívánt a megfelelő színvonalú prograrnak lebonyolítása. Beszámolónkkal szeretnénk alátámasztani az intézmény létjogosultságát, szakmai tevékenységének elismertségét a magyar kulturális élet változatos, sokszínű palettáján immár 126. éve tevékenykedő Törekvés Művelődési Központot Az itt kialakult közösségek soksok éve bizonyítják, hogy tevékenységükkel értéket teremtenek. Felhívják embertársaik figyeimét a közösségben rejlő erőre, mely gyakran legyőz testi-lelki bajokat, és segít teljesebbé tenni életünket. Ez nem csak az egyénnek, hanem a társadalomnak is rendkívül fontos. Elért eredményeink bizonyítják, hogy támogatóink, a Bp.X. Ker. Önkormányzat, a TEMI és a MÁV Zrt. jó és hasznos célra a társadalomminden tagja számára előre mutató,hasznos közösségi célra, tevékenységre fordította a rendelkezésére álló anyagi eszközöket. Köszönetünket fejezzük ki a Kőbányai Önkormányzatnak, TEMI, NEFMI vezetőségének, a kerület lakóinak, a MÁV Zrt.-nek, a MÁV minden aktív és inaktív dolgozójának, családtagj aiknak, valamennyi látogatónk és munkatársunk nevében, hogy munkánkat jelentős anyagi eszközzel támogatták, és ez általlehetővé tették a tartalmas szakmai munkát.
Budapest, 20 14. december 14.
34