1
"Kicsinyek a hitben" Az értelmiség megosztottsága az abortuszkérdésben - politikai irányzatok és új szabályozás Magyarországon
Milán Endre M.A.
Házasság és család a világ vallásaiban Nemzetközi Vallási Alapítvány Szimpózium, Szöul, Korea 1991. augusztus 28-szept. 2. Copyright: International Religious Foundation, New York
2
"Élet és halál kérdése" - így is jelölhetnénk a tanulmány témáját. Az élet és halál közötti választás - különösen amikor mások életéről van szó - az írót természetes szorongással tölti el, hiszen ez a kérdés feltétel nélküli tiszteletet és komolyságot követel. Ebből következően, valamint azért is, hogy meg ne bénítson a tiszteletlenség látszatától való félelem, fontosnak tartom mindjárt az elején hangsúlyozni, hogy ez a tanulmány az újraszabályozás kérdésével foglalkozik. Célom az, hogy leírjam és értékeljem a művi terhesség megszakítással kapcsolatos politikai és jogalkotási irányzatokat Magyarországon, valamint, hogy egy reményeim szerint új megközelítési lehetőségre hívjam fel a figyelmet ebben a kérdéskörben. A téma irodalma óriási és ez megnehezíti a vélemények áttekinthető összefoglalását. Több száz tudományos dolgozat, cikk és elemzés jelent meg az elmúlt években különböző magyar szerzők tollából a művi terhesség megszakítás egészségügyi, szociális és jogi összefüggéseivel kapcsolatban.^ A dolgozatok jelentős részét statisztikai táblázatok és összehasonlítások sokasága egészíti ki. A szakirodalom leírt bősége arra kényszerít, hogy több egymást követő lépésben megkíséreljem saját elemzésemet két alapvető kérdés vizsgálatára leszűkíteni: - hiszünk-e abban, hogy a művi abortuszok korlátozása megoldja azokat a problémákat, amelyeknek megoldását ígéri? valamint, (általánosabban fogalmazva): - milyen mértékig érvényesíthetőek morális értékek intézményes eszközökkel? A fenti kérdések megválaszolásának haszna meggyőződésem szerint messze túlmutat az érintett jogi problémák esetleges tisztázásán, és olyan tanulságokkal szolgálhat, amelyek napjaink legalapvetőbb és legmélyebb politikai és társadalmi kérdéseire kínálnak megoldást. Ahhoz, hogy bármely politikai törekvés elegendő nyilvános figyelmet kapjon, és így megszerezhesse a támogatás "kritikus tömegét" - az erőteljes érzelmi töltés minimális követelménynek tekinthető. A politikai mesterség lényege, hogy az érzelmeket az észérvek szembeállításán és körültekintő mérlegelésén keresztül tetté formálja. Meggyőződésem, amint ezt a későbbiekben bizonyítani kívánom, hogy a művi abortusz gyakorlatának újraszabályozása Magyarországon nem bír valódi sürgősséggel, pontosabban: hogy ez a sürgősség fókuszt tévesztett. Ahhoz, hogy megértsük a kérdés körül magasba csapó érzelmek okát, és azt, hogy hogyan került az abortusz a politikai érdeklődés középpontjába, egy rövid történeti áttekintés bizonyára nem lesz haszontalan.1 A legtöbb európai országhoz hasonlóan az abortusz Magyarországon is illegális volt századunk első felében - a mi esetünkben 1956-ig. A tiltó rendelkezéseket azonban ismét igen sok országhoz hasonlóan - Magyarországon sem próbálták eréllyel érvényesíteni, vagyis lényegében figyelmen kívül hagyták őket.
3 1953-ban a magyarországi abortuszgyakorlatban gyökeres, sőt brutálisnak nevezhető fordulat következett be a sztálinista kormányzat rendelete, illetve adminisztratív intézkedései révén - amelyek nem jelentettek új szabályozást, csupán az érvényben lévő törvényi rendelkezések végrehajtását célozták meg. A rendelet megszegőivel szemben alkalmazott szigorú, sőt nem egyszer kíméleteién intézkedések eredményeként a születési arányszámokban jelentős - bár később átmenetinek bizonyuló - emelkedés következett be, ám ugyanakkor nagymértékben megnövekedett az illegális - és sokszor orvosi segítség nélkül végzett - abortuszok száma is. Ez az időszak durva forradásokat hagyott a társadalom emlékezetén és ezzel magyarázható, hogy a köztudatban még ma is gyakran egymáshoz kapcsolódik a totális államhatalom és a tiltott abortusz fogalma. Az 1956. június 16-án hozott minisztertanácsi rendelet liberalizálta terhesség megszakítást, s így az ezt követő időszakban gyakorlatilag a nők kérésére elvégezhető volt az abortusz. 1973-ban az egészségügyi miniszter rendelete bizonyos szigorításokat vezetett be és meghatározta azokat a feltételeket, amelyek fennállása esetén a művi abortusz legálisan elvégezhető. Az 1988-as újraszabályozás a liberalizáció irányában tett lépésnek tekinthető, bár az új szabályozással bevezetett egyetlen lényeges változás az volt, hogy a rendelet megszüntette az abortusz engedélyezését végző társadalmi bizottságokat/ A döntés ebben a helyzetben az orvos kezébe került, kivéve a tisztán szociális indokok alapján kérelmezett terhesség megszakításoknak egy szűk körét. Politikai háttér Az új szabályozás megjelenése egybeesett azoknak a politikai változásoknak a kezdetével, amelyek egy évvel később Magyarországon és az egész kelet-európai térségben gyökeres történelmi fordulathoz vezettek. A Magyarországon napjainkra kialakult parlamenti demokrácia jogi és alkotmányos keretei kivételesen szerencsésnek és kiegyensúlyozottnak tekinthetők. Ennek ellenére (sőt, talán ennek bizonyítékaként) az első szabadon választott kormány tavaly áprilisi hivatalba lépését követően sürgős megoldást követelő társadalmi és gazdasági problémák tömege tört a felszínre és került a nyilvános figyelem középpontjába. A magyar társadalom politikailag túlérzékeny (azt is mondhatnánk "érzelmileg átpolitizált"), ám furcsa módon látványosan hiányzik belőle a képesség, vagy az akarat arra, hogy részt vegyen gyakorlati problémák megoldásában. A kormány, és lényegében az egész politikai szféra iránti bizalmatlanság általános és mélyreható. Az értelmiség, amely ma az aktív politikusok túlnyomó többségét adja, általában minden fontosabb társadalmi kérdésben megosztottságot mutat, mégpedig a "szabadelvűek" és a "népnemzetiek" (liberálisok és populisták) között húzódó és
4 egyre mélyülni látszó törésvonal mentén. Az utóbbiakhoz tartozók alkotják a kormánykoalíció pártjait, míg az előbbiek irányító szerepre tettek szert a helyi önkormányzatok többségében. Ez természetesen egy meglehetősen elnagyolt és leegyszerűsített kép a jelenlegi magyar politikai helyzetről, ahhoz azonban eléggé pontos, hogy háttérül szolgáljon az országos jelentőségűvé szélesedett abortuszvita megértéséhez. További általánosítással élve, a szabadelvűek lényegében elfogadják a jelenlegi abortuszszabályozást, míg a konzervatívok (populisták) szigorításokat - a művi abortuszok korlátozását, illetve (bizonyos körökben) az abortuszok teljes betiltását tartják szükségesnek. A széleskörű szakmai vitában megfogalmazott nézeteket és érveket talán úgy lehet legkönnyebben összefoglalni, ha figyelmünket a felmerült "aggodalmakra" fordítjuk, vagyis ha azokat az indokokat vizsgáljuk, amelyeket a vita résztvevői - orvosok, jogászok, szociológusok, teológusok és más szakemberek - az újraszabályozás szükségességének, vagy szükségtelenségének bizonyítására terjesztenek elő.^ Indikációk Az "indikációk" a magyar jogi zsargonban azokat a kívánalmakat jelentik, amelyeket a jogalkotók a jogszabályokban érvényesíteni igyekszenek, illetve azoknak az indokoknak a kategóriáit, amelyek egy új jogi szabályozás szükségességét hivatottak alátámasztani. A továbbiakban az "indikáció" kifejezést, amennyiben elkerülhetetlen, a fenti értelemben fogom használni. Mielőtt az abortuszvitában megfogalmazott különböző érvek elemzésére rátérnénk, hangsúlyoznom kell, hogy Magyarországon nincsenek abortuszpárti erők. Valamennyi fél egyetért abban, hogy az abortusz nem javasolható a családtervezés eszközeként és általában is elfogadhatatlannak tekintendő. A liberális abortuszgyakorlat hívei a (továbbiakban a "liberálisok") nem az abortusz mellett érvelnek, hanem törvényi tiltás ellen. A jelenlegi szabályozás lényegében a liberális nézeteket tükrözi és egyrészt egészségügyi, másrészt szociális indikációkra épül. Ami az egészségügyi megfontolásokat illeti, a terhesség megszakítást engedélyezni kell, ha a magzat megtartása a nő számára egészségi károsodáshoz vezet, illetve ilyen kockázatot jelenthet. Ugyancsak engedélyezendő az abortusz, ha orvosi szakvéleménnyel bizonyítható, vagy megalapozottan feltételezhető súlyos szervi rendellenesség, vagy károsodás a magzatban. Az abortuszt engedélyezhető továbbá, ha a terhesség bűncselekmény következménye. A jogszabályban megjelölt szociális indokok alapján az engedély megadható, ha a kérelmező elmúlt 35 éves; ha két élő gyermeke van; ha lakáskörülményei nem kielégítőek; ha hajadon vagy elvált; illetve ha a terhesség megszakítás iránti kérelmet egyéb szociális okok hitelt érdemlően alátámasztják. Tekintettel arra, hogy a liberális érvek általában a status quo-t tükrözik, figyelmemet
5 a továbbiakban azoknak az érveire fordítanám - és hadd nevezzem őket "korlátozás-pártiaknak" - akik a jelenlegi helyzet megváltoztatására törekszenek és új, abortuszellenes szabályozás bevezetését tartják szükségesnek. Az általuk használt érvek, indikációk, négy kategóriába sorolhatók: mégpedig jogi, demográfiai, egészségügyi, vagy erkölcsi kategóriába. Vizsgáljuk meg ezeket külön-külön! A korlátozás érvei – jogi megfontolások A leggyakrabban alkalmazott jogi indokok a magyar jogrendszerben fellelhető ellentmondásokat, következetlenségeket veszik célba. Ilyen következetlenségek kétségkívül léteznek, és szeles felületet nyitnak a támadásokhoz. Számos jogász értelmezése szerint az élethez való jog alkotmányos garanciái eleve jogellenessé teszik az abortuszt. Itt kell megemlítenünk, hogy a Magyar Alkotmánybíróság ugyanezen az alapon törölte el a halálbüntetést 1990. novemberében. Más jogi szakértők a Büntetőtörvénykönyv 169. §-a és a már említett 1988-as Mt. rendelet (76/1988. MT) közötti ellentmondásra hívják fel a figyelmet, tekintettel arra, hogy a Btk. szabadságvesztéssel büntethető bűncselekményként írja le a magzatelhajtást, míg a minisztertanácsi rendelet (mint alacsonyabb szintű jogszabály) ez alól kivételeket állapít meg. Ugyancsak gyakran vitatott jogi kérdés a magzat jogképessége, amelyre a Polgári Törvénykönyv 9. és 10. szakasza látszik utalni. Ez utóbbiak szerint a magzatot jogvédelem illeti meg, amennyiben bizonyos esetekben gondnokot kell hozza kirendelni. Ádám György jogászprofesszor több cikkében és tanulmányában is kifejtette, hogy a fenti ellentmondások, számos más ellentmondáshoz hasonlóan, csupán látszólagosak és a hatályos jog keretein belül meggyőzően feloldhatók.4 Teljes mértékben célt tévesztenék azonban, ha az abortuszkérdésben kialakult jogi vitát jelen tanulmány keretein belül próbálnám tisztázni, vagy lezárni. Célom egészen más, és ez azonnal világossá válik, ha felidézzük a tanulmány elején megfogalmazott első sarkalatos kérdést, amely most kissé átformálva így hangzik: Hiszünk-e abban, hogy a korlátozás megoldja azt a problémát, amelynek megoldására alkalmazni kívánjuk? Számomra egyértelmű, hogy a korlátozás mellett felhozott jogi érvek nem állják ki ezt a próbát és ennek legalább egy perdöntő jelentőségű oka van: egy széleskörűen elfogadott és mélyen meggyökerezett gyakorlatot nem lehet jogalkalmazási eszközökkel eltörölni. Ami viszont a jogalkotást illeti, az értelmezési preferenciák feltételezésének semmi alapja nincs, még akkor sem, ha jogszabályok közötti ellentmondások egyértelműen bizonyíthatók. A tisztázatlanság tényéből még nem következik egy bizonyos választás. Amennyiben tehát az abortusz gyakorlatát jelenleg érvényesen meghatározó jogszabály alkalmazhatóságával kapcsolatban kétségek merülnek fel, úgy ezeket a kétségeket a társadalom akaratával kell szembesíteni, vagyis vissza kell utalni őket a törvényhozáshoz, végső soron pedig a szavazópolgárokhoz.
6 Bizonyos kijelentésekből arra lehet következtetni, hogy az Alkotmánybíróság, a Magyar Köztársaság legmagasabb rangú bírói testületé, a társadalmi akaratnyilvánítás megkerülésével esetleg alkotmányellenesnek készül kimondani a művi terhesség megszakítást, ahogy azt a halálbüntetés esetében is tette. Ami a döntéshozatal módját illeti (a tartalmi értékeléstől most eltekintenék), meggyőződésem szerint ez utóbbi döntés súlyos jogalkalmazási hiba volt, és ugyanilyen hiba lenne az ezen testület által hozott bármilyen döntés a művi abortusz kérdésében. Hozzátenném még, hogy a demokráciák számára a döntéshozatal módja mindig fontosabb, mint a döntés helyessége. Ez nemcsak azért van így, mert bármely döntés helyessége óhatatlanul és mindig vitatható, hanem azért, mert a demokrácia számára a hibás döntések megváltoztatásának lehetősége és az ehhez való jog megőrzése nagyobb értéket jelent, mint a helyes döntésből származó esetleges előnyök. Másként fogalmazva: a demokratikus társadalom minden esetben ragaszkodik a döntések felülvizsgálatának jogához és lehetőségéhez és ennek fejében (esetenként és a felismerésig) hajlandó elviselni a helytelen döntések következményeit. A társadalmi felülvizsgálatnak ez a mindennél alapvetőbb joga pedig csakis a döntéshozatal módjának elsődlegességével biztosítható a döntés helyességének igényével szemben. A fentiekből következően az Alkotmánybíróság semmiképpen sem vonhat magához törvényhozói jogokat és döntése nem helyettesítheti a közakaratot. Ez a bíróság tehát semmilyen körülmények között nem vállalhatja magára és nem játszhatja a "morális többség" szerepét. A jogi indikációk értéke és érvényessége az elmondottak szerint a következőkben foglalható össze: a hatályos jogszabályokban fellelhető ellentmondások tisztázása és feloldása jogtechnikai kérdés, és bár egyértelműen fontosnak kell tekintenünk a törvény következetességének és integritásának megőrzését, ez nem történhet a kényelmetlen kanyarok átvágásával, illetve a társadalom akaratának megkerülésével.6 Egészségügyi megfontolások A korlátozások szükségessége mellett felhozott legfontosabb egészségügyi indokok az abortuszt kérelmező nő által viselt egészségi kockázatokat, valamint a terhesség művi megszakítása után születendő gyermekek által viselt kockázatokat érintik. Ezeknek az érveknek, de különösen az érvek második csoportjának az érvényességét (az abortuszt követő koraszülések nagyobb gyakorisága) számos elismert szakértő vitatja, illetve tartja nem kellően bizonyítottnak.7 Mindazonáltal az említett kockázatokat semmiképpen sem szabad figyelmen kívül hagyni. Kétséges azonban, hogy a fentiekben összefoglalt egészségügyi indikációk sikerrel alkalmazhatóak lennének az abortusz betiltásának, vagy szigorú korlátozásának alátámasztására. Az említett érvek kitűnően felhasználhatók az abortuszok számának csökkentése érdekében, ez utóbbi viszont, mint jogalkotási cél,
7 alapvetően különbözik a tiltástól, vagy a korlátozástól és teljesen eltérő politikai és társadalmi eszközöket igényel - ahogy erre még a későbbiekben visszatérünk. Azt is mondhatnánk, hogy a tiltás (korlátozás) és a csökkentés olyan jogalkotási célok, amelyek kölcsönösen kizárják egymást. Az orvosok alapvető feladata, hogy állandóan fejlesszék, tökéletesítsék azokat a sebészeti és más gyógyászati módszereket, amelyek révén a hivatásuk gyakorlásával óhatatlanul együtt járó kockázatok csökkenthetők. Az erkölcsi fenntartásokat és ellenvetéseket hangsúlyozottan el kell ismernünk (lásd később), de ezek nem szolgálhatnak a szakmai felkészületlenség, vagy önelégültség mentségeként. Ha tartjuk magunkat a különböző indikációk elválasztásának elvéhez, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy tisztán egészségügyi szempontból az egész kérdés az elfogadható kockázati szintek problémájára redukálható - és ebben a tekintetben nem különbözik a gyógyászat sok más területétől. Azt mondhatjuk tehát, hogy a korlátozások szükségességnek alátámasztására felmutatott egészségügyi indikációk meglehetősen gyengék, először is azért, mert nem vonatkoztathatók jellemző módon a művi abortusz területén elfogadott gyakorlatra (hasonló, sőt jelentősebb kockázatok vállalásával működik a gyógyászat sok más ága), másodszor pedig azért, mert a művi abortusz esetében jelenleg alkalmazott sebészeti és egyéb módszerek a jövőben minden bizonnyal tökéletesebbek lesznek és így jelentősen csökkenhet az a kockázati szint, amelyet a mai társadalom esetleg nem találna elfogadhatónak - ami persze puszta feltételezés. - Demográfia és népességnövekedés Ez a leghangosabb és a legnagyobb indulatokat kiváltó kérdés - nem ok nélkül! Bizonyos szerzők a magyar holokausztról írnak, mások a nemzet lassú abortuszhaláláról beszélnek. A magyar népesség csökkenését érintő aggodalmak mindenképpen megalapozottak és jól bizonyítottak, viszont teljesen világos, hogy ezek az aggodalmak semmiképpen sem hozhatók összefüggésbe az abortusz jelenlegi gyakorlatával, és még ennél is kevésbé elképzelhető, hogy az abortusz tiltása, vagy korlátozása ezt a problémát orvosolni tudnád Könnyű lenne a fenti tételt statisztikai adatok felsorakoztatásával bizonyítani, én azonban megpróbálok kitérni a kísértés elől. A jelenlegi tanulmány terjedelme nem teszi lehetővé, hogy annak keretében a magyar demográfiai trendek egyébként fontos és izgalmas kérdéseiről mélyreható elemzést nyújtsak.10 A téma szakértőinek csaknem egybehangzó véleménye mindenesetre az, hogy a nettó reprodukciós ráta tekintetében számbavételre érdemes javulás nem érhető el az abortuszok korlátozása által.11 Itt is igaz az, amit az egészségügyi indikációkkal kapcsolatban mondtunk, hogy tényleges eredmények sokkal inkább várhatók más típusú intézkedésektől, így például népjóléti, szociális és
8 oktatási eszközök alkalmazásától. - Erkölcsi kérdések Az utolsóként vizsgált és egyben legerősebb indikáció a művi terhesség megszakítás erkölcsi összefüggéseit érinti. Valójában ez az egyetlen indikáció, amely teljességgel kikezdhetetlen és fenntartás nélkül elismerendő. Az élet a fogamzással kezdődik. Nincs és nem képzelhető el olyan erkölcsi elv, amely elfogadhatóvá, vagy igazolhatóvá tenne a meg nem született magzat életének kioltását. Az abortusz elfogadhatatlan. Meggyőződésem, hogy az emberi társadalom jóval egészségesebb lenne, ha egyáltalán nem alkalmaznánk művi terhesség megszakítást. Egy egészséges társadalomban, és bármely etikai rendszerben, amely érdemes erre a névre, az emberi élet mindennél magasabb rendű értéke és szentsége nem lehet megkérdőjelezhető. A római katolikus egyház semmilyen engedményt nem fogad el ebben a kérdésben, és ebből következik, hogy az egyház észrevehetően tartózkodik az egyéb indikációkkal kapcsolatos hivatalos állásfoglalások megtételétől. Ha az élet iránti tisztelet feltétel nélküli követelmény, akkor minden más érv nyilvánvalóan csak másodlagos jelentőséggel bír. Az egyház álláspontját azonban véleményem szerint gyakran és sokan félreértik. Nem ismerek olyan hivatalos egyházi állásfoglalást, amely az „ abortusz intézményes tiltására szólítana fel. Ez lehet puszta tájékozatlanság a részemről, mindenesetre szilárd meggyőződésem, hogy az egyházak helyesen teszik, ha távol tartják magukat az intézményes szférától. Az egyház tagjaihoz intézett felhívás természetesen egészen más kérdés. Más dolog egy erkölcsi érték csorbíthatatlanként történő felmutatása, és ismét más egy ilyen érték intézményes érvényesítésének szorgalmazása. A fenti állítással elérkeztünk jelen tanulmány második sarkalatos kérdéséhez. Ez a kérdés az erkölcsi megfontolásoknak a jogalkotásban történő alkalmazhatóságát érinti, és a következőképpen foglalható össze: "Lehetséges-e az erkölcsi értékek intézményesítése?" A magam részéről a válasz egy egyszerű és határozott: nem! Először tisztáznom kell, hogy mit értek intézményesítésen. Az intézményesítés a legitim közhatalom eszközeinek potenciális, vagy tényleges alkalmazására való támaszkodás törvényes úton megformált értékek, illetve viselkedési normák kikényszerítése céljából.
9 Egy egyszerűbb változat: az intézményesítés egy hatalmi szerv, vagy hatalmi szervek létrehozása és fenntartása bizonyos szabályok megtartatása érdekében. A jelenség lényege a kényszerítő eszközökre való támaszkodás. Magából a definícióból következik, legalábbis az én értelmezésem szerint, hogy egy erkölcsi érték éppen azért nevezhető erkölcsinek, mert nem lehet intézményesíteni. Az erkölcsi érték érvényesülése nem következhet kényszerítő eszközök alkalmazásából, de sokkal inkább mondható az, hogy az ilyen érték egy erős és mélyen átélt meggyőződésen alapszik. A fenti állítás legalább két dolgot biztosan nem jelent: nem jelenti, hogy az intézményesített értékek erkölcstelenek, és ugyancsak nem jelenti, hogy az erkölcsi értékek nem nyilvánulhatnak meg, vagy ne lennének érvényesíthetőek. Azt mondanám, hogy az erkölcsi értékek az ember (és bármely adott személy) belső és közvetlen viszonyát fejezik ki a Tökéletességhez. (Ez utóbbi fogalom tetszés szerint helyettesíthető, vagy kiegészíthető az alábbiakkal: "a Transzcendens", "az Eszményi", "az Önmagával azonos", stb. - melyek közül valamennyi isteni attribútumként fogható fel.) Számomra alaptétel, hogy csakis olyan értékek intézményesíthetőek a társadalom megelégedésére és hasznára, amelyek egyezkedés tárgyát képezik, amelyekről alkudni lehet, vagyis olyan értékek, amelyek potenciálisan elfogadható alternatívákkal bírnak. Ismét a meghatározásból következik, hogy az erkölcsi értékek nem esnek ebbe a kategóriába. Meggyőződésem, hogy törvények alkotásával nem lehet erkölcsi értékeket érvényesíteni és az ilyen kísérletek eredményeként mind az erkölcsösség, mind pedig a törvényesség kárt fog szenvedni. Ezzel a véleményemmel nem állok egyedül. Schöpflin György, angol történész a "2000" című folyóiratban megjelent igen kitűnő, sőt látnokinak is nevezhető cikkében ("A demokrácia esélyei Közép- és Kelet-Európában" - 1990. június) a következőket mondja: "A nyugati demokráciák egyik fő jellemzője az anyagi érdekek elsődlegessége. Ennek figyelembevétele alapvető a politikai játszma olyan szabályainak kialakításához, melyek nagyfokú stabilitást biztosítanak." [...] "Ugyanakkor nem szabad alábecsülni a nem anyagi érdekek szerepét a liberális demokráciákban (...) Azonban amíg a nem anyagi értékek jelenléte alapvető egy létező közösség fenntartásához, a politikai stabilitás szempontjából veszélyessé válhatnak, ha a politikai játszmában alapvető szerephez jutnak. Az anyagi érdekek alkudozás, tárgyalás alapját képezhetik, ahol engedmények tehetők, ezekért viszont másutt kárpótlás jár. Mindez nem érvényes a nem anyagi értékekre." Majd így folytatja.
10 [-] "(mindaddig) amíg Közép és Kelet-Európa posztkommunista államaiban nem nyer alapot az anyagi érdekek elsőbbsége (...) a parlamenti koalíciók valószínűleg rövid életűek lesznek, mivel tagjaik a ’lelkiismeret’, az ’erkölcs’, vagy a ’tisztesség’ kérdéseiben fognak dönteni és időbe telik, mire a politikusok és pártok anyagi érdekek szerint definiálják magukat." Bár a magam részéről Schöpflin elemzését kitűnőnek, eredetinek és egészében véve meggyőzőnek találom - nézeteink egy apró, de mégis lényeges ponton különbözni látszanak egymástól. Schöpflin ugyanis mintha azt feltételezné, hogy az anyagi érdekek elsődlegessége tudatos választás a nyugati demokráciák részéről. Én viszont úgy gondolom, hogy az említett választás nem annyira az anyagi értékek elsődlegességére irányul, hanem sokkal inkább a törvényhozói kényelemszeretettel és a hatékony intézményi megoldásokra való törekvéssel magyarázható. Egy meglehetősen hosszú és empirikus tapasztalatokra épülő történelmi folyamat eredményeként a nyugati társadalmak arra a következtetésre jutottak, hogy az egyezkedésnek teret biztosító érdekek és értékek intézményesítése viszonylag könnyen megvalósítható, míg más értékeké nem. Az anyagi értékek történetesen a korábbi kategóriába tartoznak. A korlátozások értékéről Mit mondhatunk ezek után a korlátozáspárti indikációkról? Úgy gondolom, hogy a fenti elemzésekből az alábbi következtetés vonható le: A négy legfontosabb indikáció közül három egyszerűen nem érvényes. Van egy, amely tökéletesen érvényes, ez az egy viszont sajnos nem alkalmazható. Még egyszer összefoglalnám azokat a tényezőket, amelyek a jogi, az egészségügyi és a demográfiai indikációk érvényességét (érvényesíthetőséget) egyaránt kérdésessé teszik. Három ilyen tényezőt neveznék meg: 1. Az érvek zavara Mind az egészségügyi, mind pedig a demográfiai indikációk olyan problémák megoldását célozzák, amelyek jóval nagyobb sikerrel orvosolhatóak az abortuszok száminak csökkentése révén, mint azok korlátozásával, vagy betiltásával. Általánosan elfogadott, és nehezen kétségbe vonható az a nézet, mely szerint a művi abortuszok illegalitásba szorításától csakis az egészségügyi problémák súlyosbodása várható.14 A csökkentés teljesen más eszközöket igényel, amelyek között fontos szerepet játszik a családközpontú szociális és jóléti politika, a gyermeknevelés támogatását célzó adóengedmények, a fogamzásgátló szerek hozzáférhetősége, a megelőzés módszereinek oktatása, stb. Az ilyen társadalompolitikai eszközök lényege, hogy táplálják és erősítsék a családok készségét újabb gyermekek elfogadására, más szóval: hogy növeljék a szülési
11 kedvet a társadalomban. Itt kell megjegyeznünk, hogy ezek az intézkedések határozottan liberális abortuszkörnyezetben is sikerrel alkalmazhatók, amint azt Svédország - eredményei is bizonyítják.10 2. Megalapozatlan feltevések Az indikációk mindhárom kategóriájára jellemző, hogy a társadalmi akaratot illetően megalapozatlan feltételezésekre épülnek. Hogy mennyire gyengén védhetőek ezek a feltételezések az azonnal kiderül, ha megpróbálunk választ találni néhány alapvető kérdésre. -
a népességnövekedést illetően:
Milyen messzire vagyunk hajlandóak elmenni egy egészséges reprodukciós ráta biztosítása érdekében? A bizonyítás kedvéért fogalmazzuk meg drámaiabban a kérdést: “figyelembe veendő-e a mesterséges és kényszerű megtermékenyítés lehetősége?" A kérdés szándékosan túlzó, de egészében véve nem is annyira végletes. A kényszerű sterilizáció a 70-es években egy rövid ideig ténylegesen alkalmazott, bár titkolt és tagadott kormányzati eszköz volt Indiában. A fenti kérdés, bár sokkoló hatású, azt hiszem jól szemlélteti, hogy egy politikai cél vonzerejét csak akkor lehet megbízhatóan felmérni, ha előzőleg képet alkotunk a megvalósítás javasolt eszközeinek társadalmi elfogadhatóságáról. -
az egészségügyi kockázatokat illetően:
Mi jelentené az elfogadható egészségügyi kockázati szintet a művi terhesség megszakítás orvosi gyakorlatában? Ki döntsön a jelenlegi kockázati szint elfogadhatóságának kérdésében? -
a jog ellentmondásait illetően:
A jog integritása elsődlegességet élvez-e egy elfogadott és mélyen gyökerező gyakorlat fenntartásával szemben? A jog tükrözi-e a társadalmi akaratot, vagy a társadalmi akarat van hivatva tükrözni a jogot? Helyreállítható-e a jog belső integritása, következetessége olyan módon, hogy megsemmisítjük a hatályos jog azon darabkáit, amelyek nem illeszkednek a következetességről alkotott képünkbe, vagy nem illeszthetőek egy pillanatnyi politikai trend követelményeihez? Kétség esetén nem helyesebb-e a köz akaratához fordulnunk, hogy az ellentmondások ott oldódhassanak fel, ahol a prioritások hitelesen tisztázhatók?
12 3. Az őszinteség hiánya Nem több tárgyilagos bírálatnál, ha azt mondjuk, hogy a korlátozások támogatói azon túl, hogy figyelmen kívül hagyják a korlátozás és a csökkentés közötti nyilvánvaló különbségeket - igen gyakran képtelenek szétválasztani egymástól és külön kezelni az egyes indikációkat. A megjelent tanulmányok és tudományos dolgozatok olvasásakor az elfogadhatónál többször támad az a benyomásuk, hogy amint egy érv - mondjuk egy demográfiai érv - kifullad, a szerző azonnal egy más kategóriába tartozó érv után nyúl, legyen az egészségügyi, erkölcsi, vagy jogi jellegű. Az indikációk ilyen egymásba mosása azt az érzetet kelti bennünk, hogy az őszinteség hiányával vagy egyenesen demagógiával állunk szemben. Végül is az a kérdés, hogy szándékunkban áll-e tiszta és világosan értelmezhető jogalkotási célokat megfogalmazni, vagy sem? Az érveknek ebből a zűrzavarából leszűrhető javaslat kereken fogalmazva valahogy így hangzik: "Tiltsuk be az abortuszt! Végül is mit veszíthetünk?" Az ilyen mindent egybemosó érvelés nem csak azért aggaszt, mert hiányzik belőle az őszinteség, hanem sokkal inkább azért, mert hiányzik belőle a moralitás. Az egymással összezavart indikációk azt a hamis benyomást keltik bennünk, mintha az erkölcsi követelményeknek a demográfiai és a jogtechnikai megfontolások mankóira kellene támaszkodniuk. Mit tehetünk? Tehetünk-e valamit egyáltalán? Azt hiszem, igen! És sokat! Három kör Anélkül, hogy a következő tételt itt részletesen bizonyítani kívánnám, azt mondhatom, hogy embertársaink magatartásának befolyásolására általában három szféra áll rendelkezésünkre. Az intézményes szféra olyan magatartási normákat alakít ki, amelyek érvényesítéséhez törvényileg szentesített kényszerítő eszközök vehetők igénybe. A közösségi szférában a kényszerítő eszközök nincsenek jelen: a részvétel és a szabályok betartása önkéntességen alapszik. Végül pedig a lelki szférából nem csak a kényszerítő eszközök, hanem a kodifikált és számonkérhető szabályok is teljesen hiányoznak. A viselkedési normákat befolyásoló egyetlen eszköz ebben a szférában a személyes példaadás ereje. A három szféra különbözőségeinek és alkalmazhatóságának elemzése a legjobb esetben is egy külön tanulmányt igényelne. Mielőtt a "mit tegyünk?" kérdésre választ próbálnék adni, csupán a leglényegesebb különbségre kívánok rámutatni, mégpedig arra, hogy a három szféra három különböző célt szolgál:
13 Az intézményes szféra elsődleges célja az elfogadható egyensúly megteremtése, a megrázkódtatások és az erőszakos összeütközések elkerülése. Az elfogadott közös törekvések mozgatják a közösségi (önkéntes) szférát, míg a lelki szféra lényege és célja egy eszmény felmutatása és átadása. "Kicsinyek a hitben?" Miért vagyunk hát ily kicsinyek a hitben? Miért várunk olyan sokat intézményektől és oly keveset az önkéntes részvételtől és a lelkiségtől? A vallásos és lelki indíttatású emberek számára (amilyenek végül is valamennyien kivétel nélkül vagyunk) csakis az lehet elfogadható törekvés, hogy egyre kevésbé támaszkodjunk a hatalom és a kényszer eszközeire, es egyre inkább a szabad, önkéntes társulások és saját benső útmutatásunk normateremtő lehetőségei felé forduljunk. A megoldást abban látom, hogy a művi abortusz tekintetében - hasonlóan sok más éles politikai szembenállást kiváltó, ám alapvetően erkölcsi kérdéshez - a hangsúlyt az intézményes szféráról a közösségi és lelki szférára kell áthelyeznünk. Számos szerző említ bátorító példákat az önkéntes szférában jelentkező új kezdeményezésekre és cselekvési formákra.16 A Magyar Magzatvédő Társaság nemrégiben alapítványt hozott létre egy kismamaotthon létesítése céljából. Az alapítvány, és az otthon olyan fiatal anyáknak kíván támogatást nyújtani, akik nehéz szociális helyzetük ellenére is gyermekük megtartása mellett döntöttek. A házassági és családi tanácsadás és a szeretetszolgálat keretében végzett egyéni lelki gondozás jelentős és nagyhatású mozgalomnak tekinthető.17 Az, hogy figyelmünket az abortusz kérdésében az intézményes szféráról egyre inkább a közösségi és a lelki szféra felé fordítjuk, semmiképpen sem jelenti, hogy kitérünk egy kihívás elől. A fókuszváltás egyszerűen abból következik, hogy meggyőződésünk szerint az emberi magatartás befolyásolásának három szférája egymástól eltérő célokra alkalmazható. Ezek a szférák nem zárják ki egymást, hanem egyszerre, mégis egymástól függetlenül működnek - akár az emberi érzékszervek. Ha szemügyre veszünk egy tárgyat, nem szükséges bedugni a fülünket, vagy befogni az orrunkat. Hasonlóképpen, vannak problémák, amelyek jobban kezelhetők a lélek eszközeivel, míg mások intézményes megoldásra adnak lehetőséget. Általában az olvasáshoz nem az ujjunk hegyét használjuk, bár bizonyos emberek bizonyos helyzetekben pontosan ezt teszik. Szinte axiómaként fogalmazható meg, hogy az intézményes megoldások az esetek többségében esetlenek és otrombák. Ha meg akarunk bizonyosodni arról, hogy
14 van-e elég só a levesünkben, általában elég ha megízleljük, ahelyett, hogy mikroszkópon keresztül vizsgálnánk. Az intézményes megoldások alkalmazása - amikor ez nem feltétlenül szükséges olyan, mintha a levest mikroszkóppal kóstolnánk meg.
1 Jegyzetek: 1. A magyarországi abortuszgyakorlattal kapcsolatos jogi szabályozás történetéről kitűnő összefoglaló található Jobbágyi Gábor értekezésében: Magyar Tudomány 1990/2 141-143. o. 2. A két érintett jogszabály: 1040/1973 (X.13.) MT, valamint, 76/1988(XI.3.) MT. 3. Itt kimondottan a Magyar Tudomány hasábjain folytatott nyilvános vitára utalok, amelyhez számos más jelentős hetilap és folyóirat is csatlakozott, így pl. a Magyar Nők Lapja és a ‘2000‘ -1990. február-szeptember. 4. Ádám György, Magyar Nők Lapja, 1990./32, 8-9.o. 5. Ujfalvi Annamária ‘A végpontok relevanciája1, Magyar Tudomány, 1990/7, 813.0., ahol a következőket írja: ’...a "bajba jutott" nőket és környezetüket soha semmiféle tilalom nem tudta elriasztani attól, hogy a nem kívánt áldástól megszabaduljanak, akár életük árán is.’ 6. u.o. 814.0. 7. Andorka Rudolf, Magyar Tudomány 1990./2, 152.0. 8. Czeizel Endre, hozzászólás, Együtt az életért fenntartások nélkül, a Magyar Magzatvédő Társaság szervezésében összehívott konferencia kiadványa - 1990. május 11.,12. Dr. Czeizel Endre a méhen belüli diagnosztika lehetőségeiről és korlátairól, illetve a terápia szükségességéről vallott nézeteit foglalja itt össze. 9. Andorka,id.mű, 153-155. o. (a népességnövekedés érdekében igénybevehető négy alapvető eszközről) 10. Kitűnő statisztikai elemzések találhatók Mikolás Miklós és Sárkány Jenő cikkében, Magyar Tudomány, 1990/2. 157-162.0. 11. Andorka, id.mű, 156. o. 12. Együtt az Életért, id.mű. A konferencián elfogadott ötpontos konszenzus első pontja: 1. Az emberi élet a fogamzás pillanatával kezdődik ugyanitt lásd még Dr. Vass Miklós hozzászólását: A magzat élete címmel. 13. 14. 15. 16. 17.
George Schöplflin: A Demokrácia Esélyei, ‘2000‘ 1990/6, 5-6. o. Újfalvi, id.mű. 813. o. Jobbágyi Gábor, Magyar Tudomány 1990/2, 143. o. Stverteczky Zsófia - Surján László: Magyar Tudomány, 1990/7, 822-23.0. Gyökössy Endre, Magyar Tudomány, 1990/7 813-20. o. Lásd még Dr. Gyökössy számos kitűnő könyvét a lelki gondozás és a pastoral- pszichologia témakörében.
