KI MIVEL TUD, AZZAL SEGÍT!

2009. július – augusztus Nevelőszülők, gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekek valamint minden érdeklődő család hírmagazinja (megjelenik kéthavonta)

Fészek-Hírlevél 2009. július – augusztus

2

Tisztelt Olvasó! Vegyes érzésekkel búcsúzunk az idei nyártól, hiszen rengeteg élménnyel gazdagodhattak a gyerekeink (kirándulások, barlangtúra, stb.), de sajnos 15 év után először nem tudtunk nyári tábort szervezni az Egyesület családjai, gyermekei számára. Azonban nehéz anyagi helyzetünk ellenére is megpróbáltunk segítséget nyújtani az év egyik, talán legmegterhelőbb időszakában, a tanévkezdési támogatás megtartásával. Bár az összegek szerényebbek voltak, mint ahogy azt az elmúlt években megszokhattuk (5.000 Ft az általános iskolásoknak, valamint 8.000 Ft a közép- és főiskolásoknak), és idén sajnos kimaradtak az óvodások, de bízom benne, hogy a legnehezebb helyzetekben ott volt a segítség. A Nevelőszülői Hálózatunkban nevelkedő iskolás gyermekek tanévkezdési támogatására fordított keret 1.341.000 Ft volt. A nyár folyamán elkészült a Fészek Egyesület első 15 évét bemutató kiadványa „Hogy vannak a gyerekek?” címmel. A kis színes füzet számtalan kedves, megható vagy éppen vidám történetet, valamint sok-sok fényképet tartalmaz közös programjainkról, rendezvényeinkről. Beszerezhető az Egyesület székhelyén, vagy a tanácsadókon keresztül. A Hírlevél nyári számához jó olvasást kívánok, az őszi tanévkezdéshez pedig sok kitartást és minél több sikerélményt diákoknak és szülőknek egyaránt! Báló Ottília

KI MIVEL TUD, AZZAL SEGÍT! „Retrostrandnak” hívjuk egymás között a Tiszakécskéhez tartozó Kerekdombi Termálfürdőt, hiszen gyerekkorom óta semmi nem változott. Ugyanaz az egy szem kukoricás, lángosos, fagyis, jégkrémes és négy medence, csupán a nyárfák nőttek az égig. Mégis szívesen mennek családjaink az ingyenes családi belépővel, amelyet 2001 óta biztosít Szántó István a fürdő tulajdonosa a nevelőcsaládjaink részére! Ezúton is köszönjük neki! Írta: Rádiné Teri


3

BARLANGTÚRA Hahó! Hahó! Figyelem! Képzeljétek el, hogy hol jártunk! Olyan helyen, ahol még álmainkban sem gondoltuk, hogy valaha eljutunk, illetve lejutunk, lemerészkedünk. A Hahó Egyesület felhívására csatlakoztunk egy Pál-völgyi barlangtúrára. - Kalandra fel! - gondoltuk. - Egy életem egy halálom! - gondolta Margó. - Meneküljünk! - gondolták a denevérek. S nekivágtunk az egyesületi gyerekekkel, nevelőszülőkkel, és kísérőkkel a kalandtúrának. Busszal, vonattal és lábbusszal jutottunk el a barlanghoz. Már az odavezető út is ámulattal töltötte el a gyerekeket, mert megcsodálhatták a Dunát, a felette átívelő hidakat, a Parlamentet. Ami azután következett, az volt az igazi kaland. Arra felkészítettek bennünket, hogy olyan ruhát hozzunk, amit nem sajnálunk, merthogy ezen a túrán kúszni-mászni fogunk, s bizony ott nem lehet kímélni se a ruhát, se magunkat. Mielőtt bemerészkedtünk a barlangba, némi elemózsiát és bátorságot gyúrtunk magunkba. Azután mindenki kapott egy sisakot fejlámpával, hiszen ahova lemásztunk, ott semmi fény nem volt, a nap sugarai se merészkednek le oda. Úgy néztünk ki, mint a bányászok. A barlangnak egy kiépítetlen részét jártuk be. A túravezetőink nagyon magabiztosak voltak, így senki sem félt. A barlangot kellemes hideg járta át, a kinti kánikulához képest. A sötétség nem vált ijesztővé, mert a fejlámpáink bevilágították a barlangot. De volt egy pillanat, amikor le kellett kapcsolnunk a lámpákat, csak azért, hogy megfigyelhessük, hogy valóban milyen a teljes vaksötétség. Sikítottunk egy hatalmasat bele a nagy semmibe. HUUÚÚÚ! S valóban hason kúsztunk a „Gilisztában”, mint a katonák, mert akkora volt a barlang járata, hogy csak úgy fértünk át rajta. Akadt, aki még úgy sem. Ő kerülővel tette meg az utat. Eljutottunk a „Micimackó” lyukhoz is, ahova tényleg nem fért be mindenki. Azok közül is csak a bátrabbak próbálkoztak meg vele. Aki mégis átbújt rajta, mintha akkor született volna. „Gyötörtük” testünket, csontjainkat rendesen. Minden porcikánkat megmozgatta ez a kirándulás. A túra végére jól elfáradtunk, de megérte. Felejthetetlen élményt szereztek a Hahó Egyesület tagjai nekünk. Köszönjük! Köszönet : Mátravölgyi Orsinak Vonnák Katának Zaránd Péternek Steer Mihálynak Gonda Péternek

a Hahó Egyesület túravezetőinek


4


5

Itt a nyakunkon az új tanév, aminek valljuk be, nem örül sem a gyermek sem a felnőtt igazán! Ennek ellenére azt gondolom, hogy ha az elkövetkezendő tanévet is olyan eredménnyel zárná minden diák, mint az „Antall lányok”, és Coman Robi akkor mind a pedagógus mind pedig a gyermek is boldogabb lenne! Mindannyian, Mónika, Judit, Edit, és Robi kitűnő eredménnyel zárták az előző tanévet! GRATULÁLUNK! Kívánunk nekik, és minden diáknak felnőttnek egyaránt jó egészséget és kitartást a következő tanévhez is! Írta: Gulyás Erika


6

Mivel ezen a nyáron sajnos elmaradt a táborozás ezt pótolandó szerettük volna egy kicsit az Abonyi nevelőszülőket és a gyermekeket egy kellemes délutánra elcsábítani az Abonyi Állat- és Szabadidő Parkba. Igyekeztünk mindenkinek időben szólni, de sajnos nem volt túl nagy az érdeklődés! Akik viszont eljöttek azok nagyon jól érezték magukat. Jót játszottak hintáztak a jó levegőn. A csúcspontja a délutánnak a kisoroszlánok etetése volt. Volt, aki cumiztatta, volt, aki dajkálta őket. Ezt bizony nem mindenki mondhatja el, hogy oroszlánt dajkált, vagy etetett!!! Remélem, hogy aki nem jött el az így még jobban sajnálja azt, hogy egy ilyen kellemes délutánról lemaradt! Ízelítőül egy kép a délutánról:

Írta: Gulyás Erika

7


SZÖSSZENETEK A RÉSZTVEVŐKTŐL: „Nagyon féltem, de amikor megláttam, hogy az én mindentől félő gyerekem lemászott azon a hosszú létrán, hát én is lementem.” „A giliszta lyuka tetszett a legjobban, mert nehezen lehetett rajta átférni.”

Dávid anyukája Kriszti, 13 éves

„A nyári meleg után jó kis hűs volt ott lenn és érdekesek voltak a termek, meg a kúszásmászás.” Timi anyuka „Nagyon készültem, mert tériszonyom van, és izgultam, hogy valami fóbia eluralkodik rajtam. Amikor lementem, már nem mertem félni. Azóta bátrabb vagyok.” Margó néni „Nagyon szép volt a túra, remélem máskor is el tudok jönni! A legjobban tetszett az a kis üreg a közepén. Sziasztok és köszönöm!” Eszter, 12 éves

A jó idő beköszöntével idén először került elő a titokzokni, Gábor rácsodálkozott és megkérdezte: - Magdi néni ugye ez a rejtélyes zokni??

Fiatal kolléganőm húga még óvodás volt, amikor a tűzoltóság oktatást tartott az oviban. A bemutató után a tűzoltó feltette a következő kérdést: - Gyerekek, mit csináltok, ha ég a kabátotok? Megszólalt az egyik kisfiú: - Nem veszem fel!

8


Sok boldog születésnapot kívánunk a júliusban születetteknek! Babirák Gábor Balog Erik Márk Balogh Emese Bogdán Viktor Balázs Botka Dorina Dalma Csontos Evelin Dudus Krisztina Fehér Alex Goda Nándor Gyarmati Krisztián

Horváth Annamária Horváth Vivien Jánosi Eszter Kanalas Norbert Kohon Krisztián Kokos Anett Komáromi Réka Klára Komáromi Roland Lakatos Szintia Magyar Botond

Miklós Ramóna Kitti Moller Alexandra Németh Alexandra Schors Krisztina Szente Zsolt Tamás Gabriella Tóth Adrienn Tóth Ilona Vadászi Mercédesz Ilona Víg József Gergely Víg Zoltán

A HUNCUT ÁLLATVILÁG ÉS A REPÜLŐ KIÁLLÍTÁS 2009. július egyik reggelén indult a nagy csapat a Jászberény híres és neves állatvilágába. Élményben dús gazdag kirándulás volt. Beléptünk a kapun és máris egy szép látvány tárult elénk. Ez az állatkert olyan volt, mint egy labirintus. Hol erre tévedtünk, hol arra. Láttunk cukibbnál cukibb állatokat. Ebben az állatkertben még olyan állatot is láttam, amilyet még a Fővárosi Állatkertben sem. Ez az állat a foltos hiéna volt. Nagyon nyugodtnak tűnt. De én nem mentem volna be hozzá. Ha még engedték volna, akkor sem. Volt mindenféle állatka. Megnéztük a kecske bunyókat, és jókat szórakoztunk rajta. Nekem a mosómedve is nagyon tetszett. Adtunk neki ennivalót és ő szépen megfogta és lement a tóhoz, és alaposan megmosta, ezután meg is ette. Jókat kacarásztunk rajta. Megnéztük a medve etetését. Az is fantasztikusan csodálatos volt, ahogy majszolták sorjában a zsömléket. Egyszerűen csodaszépek voltak. Hát, mint minden állatkertben, itt is volt az én kedves és cuki pici pacikám. Ha állatkertbe megyek, én mindig leragadok a csapattól. Hát mégis miért?


9

Azért, hogy az én kis cuki paripámmal lehessek. Amikor már nagy nehezen ott tudtam hagyni a cuki cocómat, akkor elmentünk a játszótérre. Ott töltöttünk kb. 2 órát. Amikor a gyerekek kijátszották magukat, akkor elmentünk a buszokhoz és tovább kirándultunk. Következő megállóhelyünk Szolnok volt. Ott megnéztük a repülő kiállítást. Hát az olyan fantasztikus, hogy azt szóval nem lehet kifejezni. Különböző repülőgépeket láttunk és még helikoptereket is. Nagyon nagyok voltak és szépek. Az egyik utasszállító gépre fel is lehetett menni. Ez olyan élményt adott mindenkinek, hogy szerintem soha nem felejti el senki. Felmentünk és csináltunk pár fotót, hogy hátha megmarad emlékbe. Nekem az egyszer biztos, hogy megmarad. Nem tudtam a szememnek hinni, hogy igazi repülőgépen ülök. Sajnos ennek a kirándulásnak is vége lett, mint ahogy mindegyiknek. Nagyon örülök, hogy elmehettem, és gazdagabb lettem ezekkel az ismeretekkel. Remélem, még sok ilyen fantasztikus helyet láthatok, tapasztalhatok az életben. Írta: Dudus Alexandra Hajnalka

BEPILLANTÁS EGY ÖRÖKBEFOGADOTT GYEREK LELKÉBE Részletek Virág Teréz: Az örökbefogadás problémáinak feldolgozása (esetek, sorsok tükrében) című előadásából Virág Teréz pszichológus (1930-2000), hosszú szakmai pályája során többek között örökbefogadott gyerekekkel is foglalkozott. Az itt olvasható részletek egy 1995-ben tartott országos ankéton elhangzott előadásából származnak. Talán hasznos és érdekes lehet számunkra is ez a néhol döbbenetes, megindító írás, amelynek hatására kicsit bepillanthatunk abba, hogy milyen nehéz még egy, csecsemőkorától örökbefogadó szüleinél nevelkedő, örökbefogadott gyermeknek is feldolgoznia, megértenie a saját sorsát. Milyen jó lenne, ha a nálunk nevelkedő gyerekek fejébe is így bepillanthatnánk néha, csak egy pillanatra, hogy lássuk és megértsük, hogyan kapcsolódnak össze fejében a gondolatok, miért viselkedik úgy, ahogy viselkedik – ahogy az esetben szereplő Máté is, hogy „próbára tegye” szüleit…


10

(…) Máténak köszönhetem, hogy beleláthattam egy adoptált gyerek lelkébe. Ez a bepillantás nagyon nagy élmény volt a számomra. Köszönöm, hogy most lehetőségem van arra, hogy átadhassam ezt a történetet, amely talán kulcsát adja az adoptált gyerek megértésének. Máté terápiája két szakaszban zajlott. Először 6 és fél éves volt, amikor túlmozgékonyság és beilleszkedési problémák miatt terápiába hozták. A szülők 9 hónapos kora óta ismerték őt, és 11 hónapos korában adoptálták. A szülők között végig ellentét volt abban a kérdésben, megmondják-e Máténak, hogy ő nem vérszerinti gyerekük. Az apa el akarta mondani az igazságot, az anya viszont félt ennek a közlésnek a következményeitől. Máté 6 és fél éves korában mondta el az első álmát. Az álom olyan időszakban született, amikor még nem dőlt el, hogy a papának lesz-e igaza vagy a mamának, amikor Máté még nem tudta, hogy ő örökbefogadott gyerek. „Olyat szoktam álmodni, hogy én vagyok egy varjú, és kerget engemet a sas. Hozzáérek egy szemétládához, és akkor az megráz. Meg olyant, hogy amikor én vagyok egy mezőn, akkor megfogok egy bárányt, fehéret, és megyek egy másik világba, és mindig, amikor az a bárány megfogása történik, mindig lejjebb és lejjebb megyek. Utána egy nagy dörrenés, és felébredek.” Az álomból a beszélgetés során én azt a gondolatot emeltem ki, hogy van egy fehér bárány és egy fekete bárány. Megkérdeztem, mi jut az eszébe a fehér és a fekete bárányról. Ezzel kapcsolatban mesélte el, hogy az ő adoptált testvérét egy kertből választották ki, ahová a szülei többször elvitték őt is. Máté úgy élte meg a testvérválasztást, hogy csak a testvérét választották a kertben, ő viszont vérszerinti gyereke a szüleinek, ő a mama hasából született. Az álom körüli aktuális esemény a két gyerek közötti konfliktus helyzet volt, amiről a szülők is beszámoltak, és amire panaszkodtak. Máté nagyon agresszív volt Ferivel és például olyan dolgokra akarta rávenni, hogy az utcán talált gombát egye meg, vagy hogy az acélgolyót nyelje le. Azt lehetett érezni, hogy az agresszió következtében a szülők úgy viszonyultak Mátéhoz, hogy ő a fekete bárány, Feri pedig az ártatlan fehér bárány.(…). Rátérek a későbbi kapcsolatunk alakulására. 13 éves korában ismét elhozták Mátét hozzám, mert csavargott, és időnként lopott. Máté ekkorra nagyon okos, élénk gondolkodású, és kora intelligencia-szintjét magasan meghaladó fiú lett. Míg 6 és fél éves korában rendszerint együtt jött a mamájával, a papájával vagy mindkettőjükkel, 13 éves korában már egyedül járt terápiába. Természetesen a szülőkkel is tartottam a kapcsolatot.


11

13 éves korából is egy álmát mondom el: „Van egy ismerős család, ahol minivizor TV van. Ők hoztak egy adaptert, és a képet színesben lehetett látni. Ez nekem nagyon tetszett, és kár, hogy álom volt. Klassz lett volna, ha színes TV-nk lett volna. Nem egy Color Star, mert az nagy, és nagyon messziről kell nézni. Viszont a kicsit lehet közelről is, és akkor nagyon jól kijönnek a színek.” Az álom elmesélése után elkezdtünk az álom szövegének a kifejezésein, szavain együtt gondolkodni. A gyerekek hamar megtanulják, hogy az álomnak minden eleme valami fontos üzenetet rejthet. Az első megjegyzésem az volt, milyen érdekes, hogy egy adapterről van szó az álomban. Máté elmondta nekem: „az adaptert a papa kollegái hozták, de az egy olyan család, ahol hárman voltak, aztán az apuka elvált, aztán jött egy másik apuka, annak volt két gyereke, így most öten vannak.” Tehát az adapter gondolata egy elvált házaspárhoz csatlakozik. (...) A Color Starról viszont az jutott eszébe: „Az egy színes TV, amit a kölcsönzőből lehet venni, de az a kár, hogy azt csak személyivel lehet. Személyi nélkül nem adnak a kölcsönzőben Color Start.” Ezután jelent meg Máté szavaiban saját, egyéni sorsa: „a gyereket nem kölcsönveszik, hogy két hét múlva visszavigyék”- mondta. Megkérdeztem tőle, nem lehet-e, hogy ő ettől fél, hiszen tudja, hogy Ferit a kertből hozták, nem innen vane a félelme. Azt válaszolta: „Hallottam, hogy van olyan, aki azért vesz ki gyereket a kórházból, hogy lakáshoz jusson. Megvan a lakás, és visszaadják a gyereket.” Erre én: Hátha azért csinálod ezeket a stikliket, mert ki akarod próbálni, hogy a szüleid hogy bánnak veled.” Máté válasza: „Ha visszaadnak, az irtózatos gonoszság. Ha visszavinnének éjszaka, amiről én nem is tudok, reggelre meggondolnám, hogy visszamenjek-e vagy ott maradjak. Ez irtózatos gonoszság, nem szép dolog, ha valakit visszapaterolnak, csak úgy!” Tovább gondolkoztunk együtt. Felvetettem, hogy még nem beszélt arról, hogy elvált szülők jelentek meg az álmában. Bár az álom minden elemét végigvettük, ez kimaradt. Ekkor izgatott lett a hangja: „Nem tudom, hogy mi a jó, hogy elválnak. A házasságkötő teremben megfogadják, hogy nem fognak elválni. Tessék nekem megmondani, mi vagyok én: örökbefogadott, vagy örök befogadott?” Pontosan emlékszem, hogy először nem értettem a különbséget a két kifejezés között, de éreztem, hogy a különbség nagyon fontos. Én még soha nem gondoltam arra, hogy a szónak két értelme van. „Most erre nem tudok válaszolni – mondtam -, írd le!” Kis időhöz, levegőhöz akartam jutni. Nem tudtam azonnal eldönteni, hogy én az ő helyében melyik szeretnék lenni. Máté örökbefogadott akart lenni. „Mert az örök befogadott csak aludni megy oda, cselleng egész nap.” „Te ilyen vagy – mondtam meglepve- csellengsz egész nap.” (…)


12

Összefoglalás (Ebben a részben a szerző összefoglalja az örökbefogadással kapcsolatos legfontosabb tapasztalatait és következtetéseit.) 1. Sikeres adoptálásnak azt tartom, amikor a gyerekben identitás-repertoárt sikerül kialakítani. Az identitás-repertoár azt jelenti, hogy az egyén többféle identitást, többféle származást magáénak vall. Ahogy Teller Ede, a híres atomfizikus mondta: „Én 100%-ig magyar vagyok, 100%-ig amerikai vagyok, 100%-ig zsidó vagyok.” Az örökbefogadott gyerek esetében pedig azt jelenti, a gyerek vállalni tudja, hogy vannak vérszerinti szülei és örökbefogadó szülei is. 2. A másik gondolat a vérszerinti szülő iránti hála és megértés fontossága. A tízparancsolat ősi törvénye csak annyit kíván tőlünk, hogy „tiszteld atyádat és anyádat” és nem azt, hogy szeresd. Hihetetlen nagy bölcsesség van ebben a parancsban, mert a szeretetet nem lehet kikövetelni, de a megértés tudatosan elérhető érzés. Gondoljunk arra, ha minden anyának kellene a saját gyereke, akkor azok, akik nem tudnak gyereket a világra hozni, nem jutnának gyerekhez. 3. Erősíteni kellene magunkban a bizalmat a környezeti hatás erejében. Nagyon sokan túlértékelik a veleszületett, örökölt faktorokat. Ha baj van a gyerekkel, az a magyarázat a bajra, hogy örökölte az ismeretlen és nem szeretett apjától-anyjától… Egy világhírű francia pszichológus, Zazzo tette fel azt a kérdést, hogy minek van nagyobb szerepe a személyiség alakulásában: az öröklött tényezőknek vagy a környezetnek? Az egypetéjű ikreknél nagyobb hasonlóság nem lehet két ember között. Zazzo százával vizsgálta az egypetéjű ikreket, akiket születésük után valamilyen ok miatt külön neveltek. Éveken keresztül figyelte életpályájukat, a sorsukat, és az derült ki a kutatásából, hogy hiába állnak genetikusan a legközelebb egymáshoz, nagyon különbözőek lettek, attól függően, hogy milyen környezetben éltek. 4. Van arra lehetőség, hogy a vérszerinti szülőtől való elszakadási traumát az egyén feldolgozza. Lelkünk képes a trauma-elaborációra. Ez azt jelenti, hogy nem akarjuk elfelejteni életünk drámai eseményét, hanem valamilyen módon azt az élményt, amit a trauma során átéltünk, gondolatban vagy valamilyen alkotómunkában magasabb szintre emeljük. A trauma elaboráció segítette a 13 éves Mátét is abban, hogy olyan gondolatokat tudjon megfogalmazni, amin mi felnőttek is elgondolkozunk. (…). (Forrás: Párbeszéd az örökbefogadásról szülők és szakemberek között. Szerk.: Hevesi Katalin. Mózeskosár Egyesület az örökbefogadó családokért. Budapest, 1997.)


13

SERDÜLŐKOR, ADOLESCENCIA … AVAGY TANULJUNK IDEGENÜL A FÉSZEK-nél nevelkedő gyermekek felett is telik az idő, néhányan már erőteljesen kamaszodnak és ezzel együtt gyakran élesen jelennek meg azok a problémák, amelyek orvoslása időnként komoly próba elé állítja a nevelőszülőket. A saját vér szerinti gyermekeinkkel sem könnyű ilyenkor együtt élni, de velük „muszáj”, és mennyire nehezíti ezt az időszakot meg, amikor azt is mondhatjuk nevelőszülőként, hogy „Köszönöm, nem kérem!”. Ki akarjuk-e egyáltalán bírni ezt más gyermekével, kihívás-e ez továbbra is vagy esetleg megindul bennünk a magunk mentségének keresése: „ezt már nem lehet kibírni”, „nem vagyok én köteles kínlódni vele” és ehhez hasonló gondolatok lesznek úrrá a fejünkben. Igen, valóban van mit a mérleg két serpenyőjébe tennünk, és az egyéni vérmérséklet kérdése minden esetben, hogy ki, mikor, kitől mit bír még elviselni. Ez az időszak a kamaszkorból az ifjúkorba (14-18 évesek) való átmenet (adolescencia) a személyiségfejlődés talán egyik legnehezebb időszaka. Az a sokféle képesség, adottság, ami a gyermekben az előző életkorokban fejlődésnek indult, ekkor kezd önállóbb teret követelni. Nem feltétlenül az a cél, hogy valami nagyot alkosson, eredményeket mutasson fel, pusztán a kipróbálás izgatja. Nevezik ezt a második alakváltozás (végtagok aránytalan megnyúlása) korszakának és erre az időszakra tehető a nemi hormonok működésének beindulása is. Állandósul az önmaguk keresése, igyekeznek megtudni milyenek ők valójában, mennyit érnek a környezetükben. Erre a fokozódó önállósodási igényre – amelynek sokszor képességeik hiányában nem tudnak eleget tenni – a felnőttek világa gyakran türelmetlenül válaszol, meg- és kitagad, fejére olvas, megszégyenít, lesöpör. Pl.: „Látod megmondtuk!”, „Bezzeg, ha hallgattál volna ránk!” „Mi megmondtuk!” Felmerül bennem a kérdés, hogy törvényszerű-e ez, vagy valamilyen módon elkerülhető? Kerestem szakirodalmakat erre vonatkozóan és Margaret Mead amerikai antropológus kutatásai alapján azt a következtetést lehet leszűrni, hogy biológiailag nem törvényszerűek a komoly konfliktusok, feszültségek.


14

Azoknál a természeti népeknél, törzseknél, ahol nincs más lehetőség csak az, ami a szüleiké volt, ez fel sem merülhet, a serdülő gyermek belenő abba felnőtt életformába, amelyet a szülei is élnek. Nálunk a lehetőségek széles skálája áll és komoly felelősség, nagy feszültséget kiváltó érzés az, hogy döntenie, választania kell, mennyiben folytassa a szülei által járt utat, vagy merjen-e egészen mással próbálkozni, megpróbálkozzon-e egészen más társadalmi rétegbe kerülni. Pl.: fizikai munkás szülők gyermekéből diplomás értelmiségivé válni, vagy faluról városba kerülni. Már magukban komoly kérdések ezek, ám ehhez hozzáadódnak az átmeneti nevelt gyermeki státuszból adódó bizonytalanságok, amelyek általában tovább nehezítik a helyzetet. Komoly döntés, hogy milyen pályát válasszanak? Ebben gyakran a szülők és a pedagógusok segítenek inkább, nagyon kevés az a gyermek, aki óvodáskorától kezdve tűzoltó akar lenni és ez mellett 18 évesen is kitart. Az egykorúakkal való kapcsolataikban az adott közösség normáit átveszik, amelyben gyakran saját magukból való feladásra is kényszerülnek. Ha optimális a gyermeknek a szüleivel való kapcsolata, akkor könnyedén teremt másokkal kapcsolatot, nem vihető el nem kívánatos irányokba. Minél lazább ez a kapcsolat, annál nagyobb igénye van a szeretetre, elfogadásra, annál nagyobb kompromisszumokra képes, csak hogy társai közé fogadják, s így óriási az elsodorhatóság, befolyásolhatóság veszélye. Olyan közösség is képes magához vonni, amelyik alapvetően más normák szerint él (bűnözés, alkohol, kábítószer, szekták). Az hogy egy fiatal mennyire válik 14-18 éves korában elsodorhatóvá, nagymértékben függ a (korábbi) családi körbe átélt, érzelmileg biztonságot nyújtó (vagy éppen nem nyújtó) kapcsolatoktól. Ez ugyanis viszonylag kiegyensúlyozott önértékelést hoz létre, amely erőt ad ahhoz, hogy döntéshelyzetekben ki tudjon állni a saját normái mellett, még ha ezzel el is veszti néhány társa jóindulatát. A szakirodalmak szerint ez a korszak az, - mintegy utolsó esély-, hogy aki az eddigi élete során rossz körülmények között élt (család, intézet) amelyek károsították a személyiségfejlődését, ha képes egészséges, kiegyensúlyozott nevelő családi, baráti kapcsolatot működtetni (korrigálódhatnak) megjavulhatnak korábbi személyiségtorzulásai. Ez az életszakasz még nagyon fogékony minden újra, komoly változások alakíthatók ki még a fiatalban, amelyre már később nincs remény.


15

Egy érett, elfogadó, odaforduló kamasz barátsága segíthet egy egészségesebb önértékelés, tisztább értékrend, normák, célok, jövőre irányultság kialakításában. Ugyanezt a hatást eléri egy jó nevelőszülő, annak kortárs gyermeke, vagy egy elfogadó pedagógus is, ha nem ő maga, akkor abban segíthet, hogy egy jó barátság felé tereli a gyermeket. Pl.: Egy közvetlen, melegszívű lány barátsága megmutathatja a hideg, elutasító anya fiának , hogy a lányokkal a kapcsolat lehet meleg , elfogadó. Egy olyan apának a lánya, aki csak a jó teljesítményéért fogadja el a lányát, egy fiú barátságán keresztül megtapasztalhatja, lehet őt szeretni pusztán önmagáért, függetlenül attól milyen teljesítményt mutat fel. Az egykorúak mindennél erősebb hatását, az „elfogadva levés” szükségleteként kell tekintse a szülő. Nem jó, ha kritikus, ha csak bírálja őket, az a gyermeket csak bezárkózásra, a barátai eltitkolására, távoltartására készteti Jobb nagy önfegyelemmel véleménynyilvánítás nélkül hagyni, de legalább követni a gyermek kapcsolatait. Előfordul, hogy a gyermek – aki mégiscsak kíváncsi a szülők véleményére – maguk hozakodnak elő: „Na mit szólsz a Sanyáékhoz?” Azt gondolom, ez az a pillanat, amikor tehetünk valamit: elültethetjük a bogarat a fülében, a kritikusságot a lelkében egy jól megfogalmazott mondattal. Egy olyannal, ami nem a barátokat cikizi, hanem az ő többlet értékeire mutat rá. Pl.: Aranyosak, kedvesek. De nem érzem bennük azt az értéket, amire egy szülő büszke lehet, például, ami benned meg van, amitől én büszke vagyok rád. Na, hát egy ilyen vallomás, ami nyomán eltűnhet a lustaság, a renyheség, a reményveszettség csemeténkben – hegyeket képes megmozgatni.

16


Ha a szülői és kortársi hatásokat hasonlítjuk össze, azt kell tapasztalnunk, hogy egyik sem lehet teljes a másik nélkül, illetve mindegyiknek megvan a maga szerepe a gyermekek felnőtté válásában. A szülők a morális, szociális, szexuális szerepek, a kortársak pedig az ízlésformálás, kulturális igények, társas kapcsolatformák, önértékelés gyorsabb kialakuláshoz járulnak hozzá. Ezért örülök én személy szerint annak, ha a korábban egyedül élő, vagy egyedül maradt nevelőszülők párt tudnak találnak maguknak és együtt próbálnak családi mintát nyújtani az éppen náluk nevelkedő kamaszoknak. Rádiné F.H.Teri

TÁBORI EMLÉK Egy hetet itt voltunk, de most már elmegyünk Sok-sok szép élményben volt részünk. A sok konyhás néni – bácsi mind a kedvünket nézik: Telt legyen a pocak azt mindig elintézik. Szép szobákba gyorsan beköltözünk A jó programokat sorra megköszönjük A zánkai szép napokat soha nem felejtjük. Fürdés, futás, sport versenyek, a tánc meg a disco Volt itt móka, játék, gyöngyfűzés ajándék, fürdés, és gyaloglás ahol mindig árnyék volt. Disco és „ki mit tud”, sorra jó ötletek és jó hangulat. A finom kajákat még egyszer köszönjük, a zánkai tábort mi még megemlegetjük. Tudom, nem teljes ez a felsorolás: ám már az agyamra megy ez az írás. A konyhás néniket, bácsikat sohase felejtjük, Vidám kis versemet nekik írom. Írta: Hup Norbert 19 éves utógondozott

17


Sok boldog születésnapot kívánunk az augusztusban születetteknek! Antal Judit Bakk Félix Lóránd Bakk Sándor Tamás Balog Ferenc Bata Attila Bogdán Barbara Gyarmati Károly Isa Dénes Kelemen Adrienn Kovács Gergő Lengvárszky László Nyilas Barbara Mónika

Oláh Kitti Orbán László Patai Géza Pataki Richárd Sándor Ricz Anna Rozner Tamás Sánta Gábor Pál Schors Alexandra Steibli Daniella Tarczali Zsolt Tóth Dzsenifer Virág Eszter

HÍVOGAT AZ ISKOLA Hívogat az iskola Kapuját kitárja Kispajtásom gyere hát, Menjünk iskolába. Jó barátunk lesz a könyv És a falitábla Kispajtásom gyere hát, Menjünk iskolába! Számolunk és olvasunk Vidám nóta járja Kispajtásom, gyere hát Menjünk iskolába.


KÉPEK A BARLANGTÚRÁRÓL

18


19

20


„Anyává lenni nem nehéz, Anyának lenni annál inkább…” (Graffiti)

A Hírlevelet

Remete Katalin eredeti elgondolása alapján írták és szerkesztették: Báló Ottilia Dudus Alexandra Hajnalka Gulyás Erika Hup Norbert Nagy Krisztofer Neubauerné Szőllősi Margit Rádiné F.Hegedűs Terézia Arató Rita

Az ESZA Európai Szociális Alap Nemzeti Programirányító Iroda Társadalmi Szolgáltató Kht. a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram tanácsának megbízásából a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által kiírt pályázat segítségével megvalósult program. A szerkesztőség címe: 2030 Érd, Karolina u. 3. Tel./fax: 06-23-375-843 E-mail: [email protected] Bankszámlaszám: 11742111-20027928 Szívesen fogadunk fényképeket, írásokat; melyet külön kérésre visszaküldünk. Lapzárta: minden második hónap utolsó napja

KI MIVEL TUD, AZZAL SEGÍT!

Recommend Documents