Kézirat lezárása: október 27

Tradíció és innováció egy borvidéken Soltvadkert és Kiskőrös példáján keresztül Tradition and innovation in a wine-dictrict demostrated with the examples of Kiskőrös and Soltvadkert

Kézirat lezárása: 2010. október 27.

1

Kistamás Tünde III. évfolyam Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök alapképzési szak Tradíció és innováció egy borvidéken Soltvadkert és Kiskőrös példáján keresztül Tradition and innovation in a wine-dictrict demostrated with the examples of Kiskőrös and Soltvadkert Soltvadkert és Kiskőrös a Kiskunsági borvidék területén elhelyezkedő két település. Életüket mindenkor meghatározta és ma is meghatározza a hagyomány és az innováció. Dolgozatom célja bemutatni, hogy a gazdasági életben a hagyomány és innováció hogyan van jelen e két település esetében. Kiindulópontom, hogy Kiskőrös és Soltvadkert korábban is rendelkezett innovációs potenciállal, hiszen egy korai innovációra, a filoxéra-járvány utáni szőlőtelepítésre, gyümölcstermesztési specializációra építette fel a XIX. században a fejlődését. Dolgozatom első részében ennek a korszaknak összegzem a legfőbb tanulságait; kiemelve, hogy ezen a tájon a mai borászati tradíció ebből a korabeli mezőgazdasági innovációból született meg. Ebből kiindulva vizsgálom meg, hogy a két település életében ma miben nyilvánulnak meg a borászati tradíciók. Dolgozatom harmadik részében pedig arra keresem a választ, hogy mi kell ma ahhoz, hogy fenntartható, versenyképes fejlődési pályán maradjon egy a két település példáján keresztül megismert mezőgazdasági innovációra fölépült gazdaság. A dolgozatom során statisztikai adatok, elektronikus és nyomtatott tudományos szakcikkek, tanulmányok, valamint interjúk, és helyszíni terepszemle segítségével rajzolom meg a két település között megmutatkozó hasonlóságokat és különbségeket azzal a céllal, hogy láthatóvá váljon, melyik milyen módon felel meg, avagy miért nem felel meg a fenntarthatóság, versenyképesség szempontjainak.

2

Tünde Kistamás 3. year Economy Sociological Faculty BSc Tradíció és innováció egy borvidéken Soltvadkert és Kiskőrös példáján keresztül Tradition and innovation in a wine-dictrict demostrated with the examples of Kiskőrös and Soltvadkert Soltvadkert and Kiskőrös are two settlements which are located in the Kiskunsági winedistrict. At all times their lives have been determined by the tradition and innovation . The aim of my dissertation is to show how traditions and innovations are present in the economy of these two settlements. My argument is based on the fact that Kiskőrös and Soltvadkert have already possessed innovational potential for some time- they proved this by pulling of an early innovationthat is the creating of grape plantations and specializing in pomology after the vine-pest in the 19th century. At the beginning of my dissertation I am going to sum up the most important conclusions of this period, highlighting the fact that today's wine production was born out of this early development. This is going to be my starting point in examining how the tradition of wine production manifests itself in the lives of these two towns. In the third section of my dissertation I am going to try to find the answer to the question: what do we need today to maintane a sustainable, competitive development strategy for these economies built on agricultural innovation. I am going to use statistics, electronic and printed articles, studies, interviews and local land viewing to be able to pinpoint the similarities and differences between these towns so that I can make it clear why or why not do these settlements come up to the criteria mentioned above.

3

TARTALOMJEGYZÉK Tartalom 1. BEVEZETÉS ................................................................................................................ 1 2.

A SZŐLÉSZET, BORÁSZAT JELENTŐSÉGE A VIZSGÁLT TELEPÜLÉSEKEN . ...................................................................................................................................... 2 2.1.

A szőlészet- borászat kezdetei a térségben ........................................................... 3

2.2.

A szőlészet- borászat helyzete a térségben a pártállami időkben........................ 14

3. A MEZŐGAZDASÁG, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A BORÁSZAT JELENTŐSÉGE NAPJAINKBAN KISKŐRÖSÖN ÉS SOLTVADKERTEN................ 17 3.1.

A mezőgazdaság foglalkoztatásban betöltött szerepe a két településen ............. 17

3.2.

Tradíció napjainkban ........................................................................................... 22

3.3.

Napjaink innovációi a szőlészetben-borászatban ................................................ 25

4.

KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK.................................................................. 30

5.

ÖSSZEFOGLALÁS ................................................................................................... 33

6.

IRODALOMJEGYZÉK ............................................................................................. 34

4

TÁBLÁZAT- ÉS ÁBRAJEGYZÉK Táblázatjegyzék: 1. táblázat: Gazdaságok száma műveléságak szerint az 1897-es évben, Vadkerten és Kiskőrösön 2. táblázat: Szőlőfajták Soltvadkerten és Kiskőrösön 1999-ben

Ábrajegyzék: 1. ábra: Soltvadkert és Kiskőrös elhelyezkedése 2. ábra: Foglalkoztatottak száma (%) Kiskőrösön nemzetgazdasági ág szerint 2001ben 3. ábra: Foglalkoztatottak száma (%) Soltvadkerten nemzetgazdasági ág szerint 2001-ben 4. ábra: A népesség gazdasági aktivitás szerint %-os eloszlásban, Kiskőrösön 2001ben 5. ábra: A népesség gazdasági aktivitás szerint %-os eloszlásban, Soltvadkerten 2001-ben

5

1. BEVEZETÉS Soltvadkert és Kiskőrös a Kiskunsági borvidék területén elhelyezkedő két település. Életüket mindenkor meghatározta és ma is meghatározza a hagyomány és az innováció. Választásom azért esett e két településre, mert mindkét városhoz személyes kapcsolatom fűződik. Dolgozatom célja bemutatni, hogy a szőlészettel-borászattal összefüggésben a hagyomány és innováció hogyan van jelen e két település esetében. A dolgozatom során statisztikai adatok, elektronikus és nyomtatott tudományos szakcikkek, tanulmányok, valamint interjúk, és helyszíni terepszemle segítségével rajzolom meg a két település között megmutatkozó hasonlóságokat és különbségeket azzal a céllal, hogy láthatóvá váljon milyen módon feleltek meg régen és felelnek meg ma a versenyképesség szempontjainak. Kiindulópontom, hogy Kiskőrös és Soltvadkert korábban is rendelkezett innovációs potenciállal, hiszen egy korai innovációra, a filoxéra-járvány utáni szőlőtelepítésre, gyümölcstermesztési specializációra építette fel a XIX. században a fejlődését. Dolgozatom első részében ennek a korszaknak összegzem a legfőbb tanulságait; kiemelve, hogy ezen a tájon a mai borászati tradíció ebből a korabeli mezőgazdasági innovációból született meg. Ebből kiindulva vizsgálom meg, hogy a két település életében ma miben nyilvánulnak meg a borászati tradíciók. Dolgozatom harmadik részében pedig arra keresem a választ, hogy mi kell ma ahhoz, hogy fenntartható, versenyképes fejlődési pályán maradjon egy, a két település példáján keresztül megismert mezőgazdasági innovációra fölépült gazdaság.

1

2. A SZŐLÉSZET, BORÁSZAT JELENTŐSÉGE A VIZSGÁLT TELEPÜLÉSEKEN Soltvadkert és Kiskőrös a Dél-alföldi régióban, Bács-Kiskun megyében helyezkedik el, (1. ábra) a Duna –Tisza közi homokhátságon, a Kiskunság déli részén. Soltvadkert az 53as és 54-es közlekedési főutak kereszteződésében fekvő kisváros. Vonattal a Budapest – Kelebia vasútvonalon érhető el. Kiskőrös Soltvadkerttől az 53-as úton haladva attól 13 km-re északra fekszik. A megyeszékhelytől, Kecskeméttől mindkettő kb. 40 km-re délnyugatra van. További rokonság, hogy mindkét település a kiskőrösi többcélú kistérségi társulás tagja.

Forrás: http://kiskorosikisterseg.hu/ (Letöltés: 2010.04.10.) 1. ábra. Soltvadkert és Kiskőrös elhelyezkedése Soltvadkert és Kiskőrös területe nem sokban tér el egymástól: Soltvadkert 10886 hektárt mondhat magáénak, Kiskőrös pedig 10223 hektárt. A két település népesedettsége sem azonos, bár mindkettő kisvárosnak számít. Soltvadkerten 2008-ban 7519-en, Kiskőrösön ugyanekkor 14452-en éltek. 2

Soltvadkert és Kiskőrös a Duna Borrégióhoz tartozik, amely Magyarország legnagyobb szőlő- és bortermelő tájegysége. Azért választottam e két települést, hogy e régió két markáns szőlőtermesztőjének megismerésén keresztül mutassam be a hagyomány és innováció fontosságát a fejlődésükben. E borrégió vizsgálatát az is időszerűvé teszi, hogy egyes számítások szerint az ország szőlő- és gyümölcstermelésének 40-60%-a itt terem, biztosítva ezzel több tízezer család megélhetését. (Lehoczki [2004])

2.1.

A szőlészet- borászat kezdetei a térségben

A szőlő- gyümölcstermesztés, mint hangsúlyos gazdasági tevékenység régóta megfigyelhető a térségben. Az Árpádházi-királyok idején főleg vad gyümölcsökben bővelkedett a vidék. A XIII. század végéig a szőlőt, mint gyümölcsöt termesztették. A borkészítés csak a XIV. századtól feltételezhető. A XV. században Soltvadkertről már bizonyosan tudni, hogy virágzó gazdasággal és kereskedelemmel rendelkezett. Erről tanúskodnak az egyes levéltári adatok. Innen tudjuk azt is, hogy ekkor már létezett egy kezdetleges szőlő és gyümölcstermesztés is, ami az ártéri erdők zónájában alakult ki. (Nagy-Pál [1976]) A török terjeszkedés Vadkertet sem kímélte. Közel 200 éven át lakatlan területté vált. Ezt bizonyítja az is, hogy a török adószedési könyvekből hiányzik a település neve. Vadkerten az első szőlőtelepítésekről csak feltételezések vannak. Kiskőrösön a szőlőültetvények fennmaradtak a török hódoltság idején is. A Kadarka elterjedése erre az időszakra esik, amelyet a XVI. század elején a szerbek hozták magukkal. A Kadarka fajta Kisázsiából származik és a Balkánon keresztül került hozzánk. 1674-ben a Halason lakó Tegzes család bérelte a Vadkert-pusztát. Az első fogadót ők építették itt, amely a Szabadka – Izsák - Buda-Kalocsa - Kiskőrös - Szeged közötti utak kereszteződésében állt. Valószínű szőlőt is ültettek az italról való gondoskodás jegyében. Egy 1696-ból fennmaradt jegyzőkönyvben már olvasható a „Szőlős-hegy” kifejezés. Fontos kiemelni, hogy az első telepítéseknek egyik legfontosabb célja a futóhomok megfogása volt. (Nagy-Pál [1976])

3

Kiskőrösön a szőlőkultúra megteremtői a Krémer és Trohner uradalmak voltak, akik sikerrel honosították meg a szőlőt. Kiskőrös a hajdani „Öt homoki mezőváros” egyike. Már a századforduló táján híres volt a piaca. Az úrbéri szolgáltatás alól a lakosság 1842ben örökre megváltotta magát. Wattay György földesúr, báró Splányi család is ekkor vásárolt nagy területeket Kiskőrös határában. Az első nagy telepítés 750 holdra tehető, melyet Öreghegyi szőlőknek, Öregszőlőknek hívtak. A szerbek (rácok) letelepedése után elterjedt a szőlőtermesztési kultúrájuk. Később újabb területeket ültettek be, amit Újszőlőknek hívtak. (Araczki et al. [1989]) A törökök kiűzése után megindult az elnéptelenedett falvak benépesítése Vadkerten. Ebben kulcsszerepet töltött be a báró Orczy család, akinek tulajdonában volt Vadkert, Bőszér és Csábor puszták. Az Orczy család hét sváb család idetelepítésével kezdte meg a betelepítést, és ezzel elkezdődött Vadkert újabb története. A sváb családok a bárótól bérelték földjeiket, aki szerződésben kikötötte, hogy újabb szőlőültetvényeket létesítsenek. Aki ezt nem tartotta be megbüntette. Fontosnak tartotta a szőlő gyümölcsét, borát, de azt is tudta, hogy jó homokfogó növény, amelyre ebben az időben nagyon nagy szükség volt. Ebben az időben komoly homokviharokkal kellett szembenézni az itt lakóknak. A telepítések azonban ekkor még rendszertelenül történtek, görbe sorok és sűrűn álló tőkék jellemezték őket. A XVIII. századtól a térségben általánosan elterjedt szőlőterületek méretét kapában, napi kapásban kifejezni. Egy kapa föld akkora területet jelent, amelyet egy ember egy nap alatt meg tudott kapálni. (Lehoczki [2004]) A megkezdett szőlőtelepítések az 1800-as évek elején is folytatódott, amikor Lukács Gergely földesúr 1804-ben 32 évre zálogba vette báró Orczy Lászlótól Vadkertet, Csábort és Bőszért. (Lehoczki, [2004]) A környékbeli szőlők terjedését igazolja a vidék akkori földesurának, Orczy Lászlónak a pecsétje is, amellyel a báró felhívta a vadkertiek figyelmét arra, hogy a szőlő, mint növény milyen fontos a homokos területeken. Az akkori szőlőültetvényekben megtalálhatóak voltak a Kövidinka, a Kadarka, és a Sárfehér fajták. 1806-ban 251 hold, 1828-ban 735 hold, 1853-ban 1408 hold szőlő volt a település határában. (Lehoczki, [2004]) A XIX. század elején, a Duna-Tisza közén a futóhomok megkötésére intenzív szőlőtelepítés kezdődött. Ennek eredményeképpen néhány évtized alatt a homoki szőlőterületek száma rohamosan növekedett.

4

A XIX. században pusztító filoxéravész idején az ország szőlőterületeinek két harmada tönkrement. Bognár (1961) szerint alig 20 év alatt 622500 kataszteri hold szőlőterületből 1902 végig csak 178155 kataszteri hold maradt, ebből 78000 kataszteri hold homokon. A magyar szőlőkultúra átmentésének meghatározó bázisa volt a kiskunsági homok. A történelmi borvidékekben nagy kárt okozó filoxéra (szőlőgyökértetű) teremtette meg a homoki területeken a feltételét annak, hogy a több évszázada folyó szőlőművelési kezdeményezések végre robbanásszerű gazdasági fejlődést indítsanak el. Ugyanis kiderült, hogy a filoxéra ellen kétféleképpen lehet védekezni. Az egyik módszer, hogy amerikai alanyra kell oltani az európai szőlőt, a másik, a nagy kvarc tartalmú homokra való telepítés. A vész utáni szőlőtelepítések szinte teljesen megváltoztatták a homoki szőlő arculatát. 1915-ben a filoxéra vésszel szemben immunis homoktalajon a szőlő területe már 130000 hektárra növekedett, amely az ország szőlőterületének egyharmadát alkotta. (Bognár [1989]) Hazánkban ez volt a szőlő első nagy rekonstrukciója. Új fajták, új technológiák bevezetése jelzi e kor innovációs potenciálját. A térség dinamizálódását más események is igazolják. Az 1867. utáni közigazgatási változások következtében Kiskőrös járási székhellyé vált, a Budapest-Kelebia vasútvonal az 1882-ben történő megnyitása nem várt lendületet adott a település gazdasági életének, fejlődésének. A nagyarányú telepítéseknek köszönhetően a kiskőrösi határban már nem volt terület, amelyiken ne lett volna szőlőültetvény. A kiskőrösiek a szomszédos falvakban, pusztákon is megvetették a lábukat. A soltvadkerti Csábor-puszta nagy részét, Feketehalmot pedig teljesen kiskőrösi gazdák vásárolták meg. A keceli 10 holdas tanyák jelentős része is a kiskőrösiek kezében volt. (Araczki et al. [1989])

5

Egy 1897-es összeírás alapján Vadkert és Kiskőrös gazdasági átalakulása kedvező pályán haladt. (1. táblázat) Gazdaságok száma műveléságak szerint az 1897-es évben, Vadkerten és Kiskőrösön 1. táblázat GAZDASÁGOK SZÁMA (db)

VADKERT

KISKŐRÖS

1129

1534

TERMESZTÉS MŰVELÉSÁG SZERINT szántó (hold)

12315

6424

kert (hold)

94

129

rét (hold)

1077

2433

szőlő beültetve (hold)

878

781

szőlő parlagon (hold)

76

3

legelő (hold)

3587

1505

erdő (hold)

1597

115

nádas (hold)

85

717

nem termő terület (hold)

943

747

20652

12854

ÖSSZESEN (hold)

Forrás:A magyar korona országainak mezőgazdasági statisztikája. [1897] Az 1. táblázatból jól látható, hogy Vadkert termőterülete sokkal nagyobb volt, mint Kiskőrösé, ugyanakkor Kiskőrösön több gazdálkodó gazdálkodott, mint Vadkerten. Jól látható, hogy ebben az időben az elaprózódott termőterület volt jellemző. Ami a szőlőtelepítés ütemét illeti, 1903-ra 160 ezer kataszteri hold szőlőt telepítettek. A nagyléptékű szőlőtelepítés az első világháború kitöréséig tartott. A filoxéra elleni küzdelem jelenős fejlődést eredményezett. A filoxéravész előtt a Duna-Tisza közének szőlőterülete 44889 kataszteri hold volt. A vész idején húsz év alatt 58 ezer kataszteri holdat telepítettek. A vész utáni szőlőtelepítések szinte teljesen megváltoztatták a homoki szőlők arculatát. (Pfenning [1988])

6

Az alábbiakban összefoglalom, hogy milyen típusú innovációs jelenségek jellemezték ezt a kort a vizsgált helyszínen: a) Infrastrukturális innováció  A szőlőskertekhez rendben tartott dűlőutakat vezettek.  A szőlőterületeket pásztákra osztották. (Egy pászta 25-26 sornyi szélességű és 50 tőke hosszúságú terület volt), ami egy rendezett művelési keretet teremtett.  Az egyes birtokok között mezsgyéket alakítottak ki.  Az addigi felszíni kamrák helyett ásott pincéket alakítottak ki.  A szőlők szélén kutat ástak, ami előbb a számosállat itatására szolgált, később permetezésre.  A szőlőtermesztésnek, borászatnak nagy lendületet adott a vasútépítés is. 1882. december 5.-e óta van a térségben vasúti közlekedés (150-es vasútvonal), mely lehetővé tette az áru piacra juttatását. (Lehoczki [2004]) b) Szervezeti innováció A kistermelők és úri birtokosok telepítései mellett, a filoxéra-járványnak köszönhetően, több nagyobb tőkés szőlőgazdaság is létrejött, de jellemző maradt továbbra is a szőlőültetvény elaprózottsága. c) A jogi keretek innovációja 1896-ban létrehozták a szőlőfelújítási törtvényt, amely szabályozta a szőlőoltvány termesztését, és jutányos áron való forgalmazását. Hosszú lejáratú kölcsönöket kaptak azok, akik az egyes borvidékekre javasolt fajtákat telepítettek. A telepítésekhez teljes állami felügyeletet rendeltek el, ezzel egyidőben.

7

d) Szellemi innováció Létrehozták a térségben a Szőlészeti Kísérleti Állomást, Kecskeméten. A szellemi innovációnak számos kulcsszereplője volt a térségben:  Krämer Fülöp aki az itt vásárolt körülbelül 60 holdnyi területen teremtette meg az első szőlőültetvényt, és aki a szőlőtermesztés szinte minden területén újításokat alkalmazott és vezetett be. Az egyik legszebb telep Lindmayer Jánosé volt. Nagy darab buckás területet vett Szarvaskúton, körülbelül 30 holdat, ahol főként furmint, ezerjó, rizling, kövidinka és mézesfehér volt. A táblák szélére kajszibarack- és mandulafákat ültetett.  Lindmayer János fia, Lindmayer Károly az 1920-as évek végén érkezett Soltvadkertre. 7 hold gyümölcsöst telepített, amelyben új almafajták is voltak: sárga szép virágú (Bellefluer) és Jonathan. Krämer a szőlőtermesztés területén, míg Lindmayer Károly pedig a gyümölcstermesztésben volt útmutató. Szívesen megosztotta bárkivel a kísérleteit, a fák gondozását és a védekezési módokat. A futóhomokos földjét is igyekezett megjavítani Lindmayer Károly. A kecskeméti Mezőgazdasági Kamara egyik homokjavító kísérleti telepe volt a birtokokon. Lindmayerék rendelkeztek szakszerű trágyateleppel és mellette lévő 3 méter mély trágyalé-kúttal is, amely akkoriban úttörőnek számított. A mezőgazdaság és a gyümölcstermesztés fejlesztése érdekében Soltvadkerten Lindmayerék termény- és gyümölcskiállítást szerveztek az 1930-as évek második felében. (Nagy-Pál [1976]) e) Műszaki innováció Lehóczki Ferenc, vadkerti iparos készítette el az első ú.n. csettegőt, ami nevét a hangjáról kapta. Szállításra, vontatásra, permetezésre volt használható. A gép szinte minden talajon képes volt közlekedni. Napjainkban még ezzel is történik a permetezés. A tartályt megtöltik vízzel, majd hozzáadják a törzsoldatot és elkeverik. A tömlőt kihúzzák a kezdősor elejéhez, a nyomást a pisztolyon lévő karral beállítják. A csettegő a tábla végén áll és folyamatosan üzemel. A munkához két ember kell, az egyik a permetező személy, aki bemegy a tömlővel a sorba, amit „slagsor”-nak hívunk. A sor végére egy földbe szúrható, a tömlőt terelő forgó résszel rendelkező „surgulyát” raknak. Egy általános védekezés alkalmával körülbelül 1200 liter lé mennyiség szükséges 1 ha területre, amely beszórása 3,5 órát igényel. (Lehoczki [2004]) 8

f) A szőlőtermesztéssel kapcsolatos innovációk Ezen innovációcsoporton belül a fajtaváltásról és a szőlőműveléshez kapcsolódó újításokról szólok. Termesztett szőlőfajták Az állam új szőlőfajtákat támogatott a homokra. Ennek következtében sok fajtatiszta ültetvényt telepítettek. A szőlőtermesztés korszerűsítése nagyarányú fajtaváltást követelt meg. Egy 1812-ből származó fajtajegyzékben már 29 fajta szerepel. Alább néhány nagyon tipikus fajtát mutatok be.  Az Ezerjó a térség meghatározó fajtája, amely ma is nagy területeken található meg.  A Kadarka fajta differenciálódása több száz év alatt jól megfigyelhető. Megtalálható volt a Nemes Kadarka, Kupakos Kadarka, Fehér Kadarka, valamint jelen volt a Bíbor „Kadár” is. Jelentős területen termesztettek Kövidinkát is.  A Piros szlanka – vagy ahogy a helyiek hívják Piros magyarka – is jelentős területeken termesztett fajta volt.  Az Izsáki sárfehér a XX. század elején került Soltvadkertre, a Pozsonyi fehér pedig 1920 után, ezeket a fajtákat is előszeretettel termesztették a gazdák. (Lehoczki [2004]) Telepítés Az ásót és a kapát már nagyon régóta ismerték és használták a szőlőtelepítés és művelés során. A kiválasztott területen kapákkal körülbelül térdig gödröt ástak, belerakták a vesszőt és a felszíntől 1,5 arasznyira tették. Később rájöttek arra, hogy sokkal egyszerűbb és gyorsabb, ha nem ásnak gödröt, hanem 4 lábnyi (126,4 cm) hosszú „vasvesszővel” fúrtak lyukat. Ez a mai ültető vashoz hasonlít. A vesszőhöz nem szorították oda a homokot, nem temették be földdel „majd befújja a szél” – mondták a vadkertiek. A XIX. század közepétől kezdték el alkalmazni a zsineg melletti ültetést, aminek következtében egyenesebbé váltak a sorok. Később elterjedt az ültető lánc; a szorítás művelete elmaradt, helyette vízzel öntötték tele a lyukakat. A XX. században terjedt el az iskolából történő ültetés. A tőkehiány pótlására, a döntést alkalmazták akkoriban. Kevésbé volt elterjedt a bujtás.

9

Az oltás művelete már elterjedt volt bizonyos fajtáknál. Az ősz folyamán szőlővesszőt szedtek, és tavasszal könnyezés megindulásával végezték el a műveletet. Majd felásták a tőkét és körülbelül 30 cm-nyire elvágták, behasították és beletették az oltóvesszőt. Ezt hajtással kötözték össze. (Lehoczki, [2004]) A gyalogművelésű szőlőket is meghatározott sor- és tőtávolságra telepítették.

Talajmunkák Újításnak számított a nyitás, vagyis a télire befektetett tőkék kitakarása. Fiatal szőlők esetében először lóval húzott nyitóekével a föld egy részét kihúzták a tőkétől, majd nyitókapával a tőkék közül is kihúzták a földet. Öreg szőlők esetében a teljes munkát kézzel hajtották végre. A kapálás teljesen emberi munkával készült. Különböző horolókkal irtották ki a gyomokat a sorokból. A gyomosodástól függően évente 3-5 alkalommal végezték. A takarás is használt eljárás volt, mely megvédi a tőkefejet és a rügyeket a fagytól valamint mélyen megműveli a talajt. Eleinte kapával takartak, azután áttértek a lóval való beszántásra. A trágyázást emberi munkával oldották meg. Kézzel hordták szét a szőlőben az istállótrágyát. (Belák [1983]) Metszés Feltehetőleg a XIX. század első feléig kovácsoltvas metszőkéseket használtak, majd elterjedt a kaszapengéből készült metszőkés. Vadkerten a már említett Krämer Fülöp vezette be a metszőollót és a csákányt. 1910-1920 között kezdték el alkalmazni a lemezes ollót. (Lehoczki [2004]) Művelésmód  A területre jellemző hagyományos és egyben legelterjedtebb tőkeforma a fejművelés volt. A fejművelés Magyarországon a filoxéra-vész előtt az összes szőlőterület 90%-án jelen volt. A nagy változásokat hozó filoxéra-vész után e művelésmód jelentősége alig változott. A szőlőkre a kétszintes művelés volt a jellemző. Ez azt jelenti, hogy köztesként gyümölcsfát telepítettek, ami arra volt jó, hogy ha elfagyott a szőlő, akkor a gyümölcsfa még teremhetett, így a területekről volt egy kis bevétel. Kezdetben ez a művelést nem akadályozta, mert a fák törzsmagassága akkora volt, hogy a lófogattal elfértek alatta. Fejművelést gyalogművelésű szőlőkben végezték, ehhez azonban általában nem alkalmaztak karózást. (Szűcs [1999]) 10

 Vadkerten a szőlőművelésben karózást használtak a henye és félmerev szárú fajtánál. A karózást Krämer Fülöp vezette be Vadkerten. Hihetetlennek tűnik, de kezdetben még szüret után kiszedték a karókat, hogy ne korhadjanak a földben. A gyalogművelésű ültetvényekre a keskeny sortávolság, kis tőketávolság, nagy tőkeszám volt a jellemző. Az ültetvénynek speciális munkái az alacsony takarás és kötözés. Évente elég volt egyszer kötözni. A karós szőlőkben általában kétszer kötöztek és kötöznek még ma is. Régen a legelterjedtebb kötöző anyag volt a kutyatej és a káka, amit felhasználás előtt 2 napig fonnyasztottak. A terebélyes tőkénél a hosszú levelű sást használták szívesen. E művelésmód nagy hátránya volt, hogy kézimunka igényes, és hogy keveset terem, az erős „csonkázás” miatt és a minőség is gyenge. A sűrű telepítések miatt ráadásul a tőkék közt olyan párás klíma volt megfigyelhető, ami kedvez a gombabetegségeknek. (Lehoczki [2004]) g) Permetezés 1888-ban végezték az első permetezést Soltvadkerten. A filoxéra járvány után 10 évvel jelent meg a veszélyes gombabetegség a perenoszpóra, ami az amerikai vesszőkkel került be hazánkba és főleg a Duna-Tisza közén lévő ültetvényeket pusztította. A gombabetegség elleni védekezés 1905-ben kezdődött el Soltvadkerten. Kezdetekben vödröt kötöttek maguk elé a gazdák és cirokseprűvel csapkodták a tőkére a permetlevet. Az első gépeket bádogból készítették. Krämer Fülöp kezdeményezésére Franciaországból hozatták be az első Vermorel gépeket. Ez a gép gumimembrános szivattyúval volt felszerelve. Egyszerű, megbízható szerkezet volt, melynek tartálya 10-12 literes volt. (Lehoczki [2004])

11

h) Szüret Az 1700-as években még favedrekbe szedték a szőlőt. Ezeket cseberhordók által cipelt cseberbe ürítették. Ez egy körülbelül 50 liter űrtartalmú, alulról felfelé szűkülő edény volt. Két fülével egy rúd segítségével két ember vitte a vállán. Az edényben lévő szőlőt „lecsomiszlózták” és szüretelő kádba öntötték. A lé a kád alatt elhelyezett dézsába csordogált. Az így nyert must a színlé, amit egy tölcsér segítségével a kocsin lévő hordóba töltöttek. A XIX. század közepétől még a törkölyből taposással préselték ki a mustot. A lecsomiszlózott szőlőt nem azonnal taposták ki, hanem néhány napig lefedve állni hagyták a törkőn. Ezt nevezték csemegének. Az 1800-as évektől a szüretnél a taposást borzsákban végezték a tábla szélén. Ezt a módszert még 1930-as években is alkalmazták. A zsák elnyúlt alakú, ritkán szövött, vastag kenderfonatból készült. A XIX. századtól terjedt el a puttony. A szőlőszedés az asszonyok dolga volt, a férfiak puttonyoztak. A tábla szélén állították fel a félfenekes kancahordót és ennek tetején helyezték el a lugzót. A puttonyból a szőlőt a zsákba öntötték. A taposó a zsák száját jól összefogta és kitaposta. A lugzó nyílásához seprőkórót tettek, ami szűrőként funkcionált. A must a fenekes hordóba folyt, a törköly a kancahordóba gyűjtötték, amit letaposva és homokkal leszórva pálinkának kifőztek, vagy vizet öntöttek rá és erjedni hagyták, majd kipréselték. Ezt nevezték kapás bornak. Ha a hordó musttal megtelt, a kocsi hátsó kerekeinek gödröt ástak és így gurították fel a hordót a kocsira. Általában a szüret október végéig tartott. (Lehoczki [2004]) i) Termék innováció Krämer a XIX. században a leszüretelt szőlőt már nem tapostatta, hanem daráltatta és préseltette. A must a présházból közvetlenül a nagy betonhordókba folyt. Decemberben, amikor már leülepedett a seprű, lehetett fejteni. Kezdetben csak akkor seprűztek, ha a hordó kiürült. A hordóból úgy veszik ki a seprűt, hogy sánkérfára felgurítják, kiveszik az akona- és végdugót. A seprőt összegyűjtik és egy úgynevezett seprő hordóba teszik.

12

Ezután a hordókat alaposan kimossák. A kiszáradt hordókat bekénezték, az üres hordók esetében ezt a műveletet háromhavonta elvégezték. A XIX. század közepén helyileg is megjelentek a prések. Amíg a daráló el nem terjedt, addig a szőlő végén tapostak, később háznál préseltek. Legelterjedtebb a középorsós prés volt. Eleinte nagyon kevés volt faluszerte, ezért házról házra jártak préselni. A kipréselt lé a prés alján folyt a kádmentőbe. Ebből mericskével merték a mustot a hordóba. Később elterjedtek az ácsolt prések, amelyek közül néhányat még az 1970-es években is használtak. Kezdetekben még nem voltak pincék, a borokat csak egyszerű felszíni kamrákban tartották, szinte minden kezelés nélkül. A számos új művelésmód a minőségi borszőlőfajták gyors terjedése, a szakszerűbb borkészítés és borkezelés, amely felváltotta a régit. A homok megtalálta végre a maga borfajtáit. Elterjedt a bor kénezése. A must cukorfokának növelésére must sűrítményt használtak. A nagy borkereskedők már alkalmazták a derítést. Először kvarcos homokkal szűrték, később egy tojásfehérje/hl módon derítettek. Őrölt azbesztet csak egész későn terjedt el. A barnatörés ellen keményfából keletkezett faszenet tettek egy kosárba és ezen keresztül fejtették le. Ha a hordó penészes lett, akkor az egyik végén kibontották, majd forró sós szódavízzel súrolták. Ezután bekénezték. Fontos volt, hogy beszűrés előtt vízzel megdagasztották a hordót. Ezt a mai napig is így végzik. 1920 és 1930 között kezdték el alkalmazni az ajtós hordókat, aminél már nem jelentett problémát a borkő kiszedése. A XX. század elején váltották fel a fapréseket a gyári prések. Jellemzőjük, hogy fémből készült a sajtóalj, az orsó, a présfej és a hajtórúd. Ezen a területen a Röck-prések terjedtek el, amelyek még ma is használatban vannak. Ezekkel a törkölyt általában kétszer szokták sajtolni. A taposást felváltó szőlődaráló – az országban már 1830-tól használták - Vadkerten csak 1915 körül jelent meg és terjedt el. A borpumpa 1920-1930 körül terjedt el a módosabb gazdák között. (Lehoczki [2004])

13

2.2.

A szőlészet- borászat helyzete a térségben a pártállami időkben

A pártállami időkben a szőlőtermesztés új alapokra helyeződött. Mint ismert, ebben a korban a célirányzott mezőgazdasági átalakulás a nagyüzemeket preferálta. A nagyüzemi átalakítás ellenére a térségben mégis biztosítva maradt egy félig-meddig magánszférának számító szakszövetkezeti rendszer, ami viszonylag nagy szabadságot nyújtott a gazdáknak. 1961-től ezek a szakszövetkezetek építették ki a szőlő- és bor teljes vertikumát. A megmaradó egyéni gazdálkodás a szőlő- és gyümölcsterületeken kedvezett a gazdáknak, s ezáltal a települések gazdasági fejlődésének egyik mozgatórugójává vált. A térségben a szakszövetkezetek nem váltak tekintélyelvű, hierarchikus szervezetekké. Kevésbé szóltak bele a szőlőültetvények művelésébe, igyekeztek csak az értékesítést szervezni. 1962-ben felvetődött nagykapacitású feldolgozók, hűtőházak, tárolók és palackozók építésének a gondolata is. Ennek érdekében 1964-ben egyesítették a szövetkezeteket a célok érdekében. 1965-től a két településen a következő szakszövetkezetek működtek: a Jóreménység, a Kossuth és Rákóczi illetve Petőfi Szakszövetkezetek. (Lehoczki [2004]) A termelés sikere eredményeként a nyolcvanas években a közbeszédben a „gazdag falu” kifejezést használták Soltvadkertre. Kezdetben a kedvező értékesítési lehetőségeinek köszönhetően a borkészítés jövedelmező tevékenységnek számított. A nyolcvanas évek elején, Soltvadkerten és Kiskőrösön a gazdálkodók már rendelkeztek az akkori kor vállalkozói elvárásaival. E kor fontosabb innovációit az alábbiakban összegzem: a) Szőlőtermesztési technológiai innováció:  1961-ben megszületett a közös szőlőtelepítés gondolata. A szaporítóanyagot egy bizottság a tagsági szőlőkből még a tenyészidőben kijelölte. Ősszel a tulajdonos leszedte, megpucolta és a szövetkezetbe szállította, ahol elvermelték. A legfontosabb telepített fajták a következők voltak: Kadarka, Kövidinka, Ezerjó. Az 1976-77-es években indult el a második telepítési szakasz. A harmadik telepítési szakaszban 14

(1978-80) a hagyományos Lenz Moser- művelés helyett már a javított Lenz Moser és egyesfüggöny

művelésmódú

ültetvényeket

telepítettek.

Ebben

az

időben

új

szőlőtelepítést már kizárólag optimális területen létesítettek.  Mivel bizonyos munkafázisokat gépesítettek, ezért szélesebb sortávolságra lett szükség, ami a gépesítésnek megfelelő volt. Ezt általában úgy érték el, hogy minden második szőlősort kivágták. Így 60-80 cm tőtávolságú és 240-250 cm sortávolságú ültetvények alakultak ki. (Szűcs [1999]) A gyomirtást a tőkék tövénél vegyszerrel végezték, a sorközökben pedig traktorral tárcsázták. A trágyázás során a talaj kémiai összetételének pontos meghatározása után egyértelműen meghatározták, hogy milyen műtrágyából mennyi kell. A trágyázást, illetve műtrágyázást is gépekkel, ún. trágyaműtrágyaszóró gépekkel végezték. A metszés kézi erővel hatják végre, ezt gépesíteni nem lehet, legfeljebb a kézi eszközöket lehet tökéletesíteni. A magas művelésű szőlőknél csak a többéves ágakat kötözték a dróthoz, az elálló fiatal hajtásokat csak befűzték a drótok közé. (Belák [1983]) Az új ültetvények már nemcsak a gépi talajművelésre, hanem a gépi szüretelésre is alkalmasak voltak.  Figyeltek a helyes fajtaválasztásra, melynek következtében növekedett a minőségi bort adó fajták aránya is. A kiskőrösi Kossuth Mezőgazdasági Szakszövetkezetben például a 80-as évek elején az összes közös szőlőterület 464 hektár volt, ebből 285 hektáron vörösborszőlőt

(Kékfrankos,

Kadarka,

Merlot),

179

hektáron

fehérborszőlőt

termesztettek (Kövidinka, Ezerjó, Irsai Olivér, Sárfehér). (Szűcs [1999]) Ugyancsak fajtaválasztási innovációhoz vezetettek az 1980-as években országszerte nagy gondokat okozó fagyok. Ez világított rá arra, hogy a tömegtermő fajoknál nem szabad magas művelési módokat alkalmazni. Ennek hatására dolgozták ki a takarásos, magasan rögzített szálvesszős fejművelést, mely egyesíti magában a télire fedhető alacsony fejművelés és a magas művelésmód előnyét. A lényege ennek abban van, hogy a téli fagyok elől, a szálvesszőket lehúzzák a földbe, így azok nem károsodnak. (Szűcs [1999])

15

b) A borászat innovációi 

Soltvadkerten a szőlő-bor ágazat szempontjából a Jóreménység Szakszövetkezet volt a meghatározó, ami a Rákóczi Szakszövetkezettel közösen 25000 mázsás feldolgozót és 22000 hl-es tárolót épített. 1972-ben a Kossuth és Rákóczi Szövetkezet Szőlőskert néven egyesült, amely a Jóreménységgel közösen felépítette az új vasbeton tárolóteret. (Belák, [1983])



A Jóreménység 1968-ban egy Seitz gyártmányú félautomata gépsorral működő palackozót is létrehozott, mely az országban az első szövetkezeti palackozó volt. (Belák, [1983])



Elengedhetetlen a korszerű borászat számára a borok rendszeres vizsgálata, ellenőrzése is. E célból 1976-ban laboratóriumot hoztak létre. A vadkertiek elsők voltak ebben is. A Malligand-fok szerinti átvételről áttértek a beltartalom minősítésre. A szövetkezet borászatának eredményei és felhalmozott tapasztalatai a gazdákat is borászkodásra ösztönözték. Soltvadkerten különösen a 70-es évek végén, 80-as évek elején növekedett meg a háztáji tárolótér. (Lehoczki,[2004])

16

3. A MEZŐGAZDASÁG, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A BORÁSZAT JELENTŐSÉGE NAPJAINKBAN KISKŐRÖSÖN ÉS SOLTVADKERTEN 3.1.

A mezőgazdaság foglalkoztatásban betöltött szerepe a két településen

Az 2. és 3. ábra alapján megfigyelhető, hogy a két településen nagyságsorrendben ugyanazok a szektorok követik egymást. Legnagyobb százalékban a tercier szektor van jelen, ezután az ipar majd a mezőgazdaság következik. Kiskőrös egy erősebben tercierizálódott város, hiszen a foglalkoztatottak 57%-a itt van alkalmazásban, iparban a 24%-uk,

mezőgazdaságban

pedig

19%-uk.

Soltvadkerten

a

szektorok

között

egyenletesebben oszlik meg a foglalkoztatottak száma, így a tercier szektorban a foglalkoztatottak 43%-a dolgozik, a iparban 33%-uk, míg a mezőgazdaságban 24%-uk. Ha a két vizsgálandó települést összevetjük a megyei és az országos statisztikával azt látjuk, hogy a két település követi a megyei-országos trendeket, de azoktól azért számottevően eltér. A vizsgálatom középpontjába helyezett mezőgazdasági szektorral kapcsolatban

megállapítható,

hogy

Soltvadkerten,

ahol

a

mezőgazdaságban

foglalkoztatottak aránya 24%, a megyei eredménynél (14%), és az országos staisztikánál (6%) is jóval magasabb értéket képvisel. Ugyanakkor a kiskőrösi mezőgazdaságban való foglalkoztatottság (19%) is meghaladja a megyei és az országos mutatót. Az ipari szektorról elmondható, hogy a soltvadkerti érték és a megyei (32%), valamint az országos (33%) érték szinte megegyezik, viszont Kiskőrös 8%-kal elmarad a megyei átlagtól, az országostól pedig értelemszerűen 9 %-kal. Mindkét településen, akárcsak a megyei és az országos statisztikákban a tercier szektor a legjelentősebb a foglalkoztatásban. Kiskőrös esetében ez utóbbi szektor eredménye a megyei átlagot (54%) is meghaladja (57%), viszont Soltvadkertről ez nem mondható el, jóval elmarad a megyei átlagtól. Országos összevetésben viszont mindkét település elmarad a 62%-os tercier szektorban jegyzett foglalkoztatottságtól.

17

Forrás: http://www.nepszamlalas.hu/hun/kotetek/06/03/data/tabhun/4/load02_4_0.html (Letöltés:2010.10.10.) 2. ábra. Foglalkoztatottak száma (%) Kiskőrösön nemzetgazdasági ág szerint 2001ben

Forrás: http://www.nepszamlalas.hu/hun/kotetek/06/03/data/tabhun/4/load02_4_0.html (Letöltés:2010.10.10.) 3.. ábra. Foglalkoztatottak száma (%) Soltvadkerten nemzetgazdasági ág szerint 2001ben A térségben több mezőgazdasági orientáltságú szakközépiskola is működik. Az egyik legnépszerűbb a II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola és Kollégium Kiskunhalason, illetve a Petőfi Sándor Gimnázium, Kertészeti Szakközépiskola és Kollégium Kiskőrösön. Főiskolai képzés Kecskeméten van 18

a legközelebb, a Kecskeméti Főiskola, Kertészeti Főiskolai Karán. Nagy számban találhatóak különböző tanfolyami képzések is, ilyen például OKJ-s arany- és ezüstkalászos gazdaképzés, borászképzés (MVH támogatással). Ezek a képzések segítséget

nyújthatnak

átképzésre,

továbbképzésre,

amely

napjainkban

szinte

elengedhetetlen fontosságú. Ami a népesség gazdasági aktivitását illeti a következőképpen alakult a két város tekintetében (4.5. ábra):

Forrás: http://www.nepszamlalas.hu/hun/kotetek/06/03/data/tabhun/4/load02_1_3.html (Letöltés: 2010.10.10.) 4. ábra. A népesség gazdasági aktivitás szerint %-os eloszlásban, Kiskőrösön 2001-ben

19

Forrás: http://www.nepszamlalas.hu/hun/kotetek/06/03/data/tabhun/4/load02_1_3.html (Letöltés: 2010.10.10.) 5. ábra. A népesség gazdasági aktivitás szerint %-os eloszlásban, Soltvadkerten 2001ben A foglalkoztatottak aránya mindkét településen hasonló volt 2001-ben (39%). Nagyon kis eltérés figyelhető meg a két település között az inaktív keresőkben is. (Soltvadkerten 29%, Kiskőrösön 30%). Az eltartottak számában sincs jelentős különbség. (Soltvadkert 29%, Kiskőrös 27%). A 2001-es statisztikák szerint jelentősebb munkanélküliség sem volt a két településen (Kiskőrösön 4%-os, Soltvadkerten 3%-os volt a munkanélküliség.) (4.5. ábra) Mivel a mezőgazdaság kiegészítő jövedelemszerzésre is alkalmas, ezért a szektorban levő lehetőségek kibontakozása nem csupán a munkanélküliség számára, hanem a szélesebb csoportot képező inaktív keresők esetében sem közömbös. A rendszerváltás utáni szőlőtermesztési, borászati kultúra továbbélése a térségben a nyolcvanas években elkezdődött változások kiteljesedése. A 80-as évek közepétől ugyanis kezdték leselejtezni a 60-as években telepített hagyományos fajtájú ültetvényeket. 1984-től a közösen művelt és telepített ültetvények száma folyamatosan csökkent. 1995 után közös telepítés már nem is volt. 1992-ben az akkori törvények szerint a szövetkezet területei részarány tulajdonba és kárpótlási alapba kerültek. Ezt követően

20

egyéni tulajdonba kerültek ezek a területek, melyeket azóta is magánszemélyek, egyéni vállalkozók művelnek. (Szűcs [1999]) A vállalkozások sorát indították el a 90-es évek lehetőségei. Egyaránt nőttek a szőlőterületek és a tárolóhelyek is. A kárpótlások hatására számos gazda visszatért a szőlőtermesztéshez.

A

szőlészek-

borászatok

egyéni

vállalkozásokká,

családi

gazdaságokká alakultak. A családi gazdaságok gyors fejlődésnek indultak, jelentős telepítésekbe kezdtek, bővítették tárolóhelyüket, korszerű feldolgozórendszereket létesítettek. (Lehoczki [2004]) A szőlészet- borászat jelentőségét növeli, hogy az Alföldön, különösen a „Kunsági Borvidék” településein gyakran a szőlőtermesztés és a borászat az egyedüli olyan mezőgazdasági tevékenység, ami eredményesen folytatható. Ezért ennek jelentősége térségi szinten önmagában is stratégiai fontosságú. Annál is időszerűbb ma ez a probléma, mert az ágazat első privatizációs korszaka lezárult. A piacok átalakulása felgyorsult, a szőlő és a borágazaton belüli folyamatok az Európai Unióhoz történő integrálódás jegyében zajlik. A szőlő- és borgazdaság reformjával kapcsolatban fontos kiemelni, hogy a strukturális átalakulások nélkül a jövedelmezőség és a versenyképesség nem biztosítható. Hatékony marketing nélkül nem lesz érdemi jövedelmezőség és nem erősödik a versenyképesség. (Oreskó et al. [2008]) Úgy vélem a Kunsági Borvidék jó úton halad. A hagyományok és az innovációk eredményeképp, ez a borvidék egyre inkább jegyzetté válik. Lehet, hogy ugyan ezek a borok még nem tartoznak a legnevesebbek közé, mégis egyre keresettebbek. Sokan, akik korábban teljesen leírták az alföldi borvidéket, ma támogatókká lettek. Azt, hogy miként halad a reform útján a két település által fémjelzett borvidék, és hogy mit tart meg a hagyományokból, és milyen innovációs elemeket tesz a szőlészet-borászat szakmájához, ezt néhány sikeres borászat példáján keresztül szeretném bemutatni.

21

Dolgozatomban a következő borászatokban készítettem interjút, akik kiemelkedő tevékenységükkel felhívják magukra a figyelmet:  Csengődi István, a kiskőrösi István Borház tulajdonosa, aki 2009-ben Kiskőrösön az „Év vállalkozója” címet szerezte meg.  Schiszler Péter és felesége, Magdolna, a Péter Borászat és Szőlészet Kft. tulajdonosai, akik 2009-ben Soltvadkerten az „Év vállalkozója” díjat nyerték el.  Frittmann János, aki a Frittmann Testvérek Pincészetének (Soltvadkert) tulajdonosa, és aki 2007-ben elnyerte az „Év Bortermelője” címet. Az alábbiakban az ő véleményük alapján összegzem a legfőbb szőlészeti- borászati tradíciókat és innovációkat, amik a jelenkori eredmények mögött vannak.

3.2.

Tradíció napjainkban

a) Nemzedéki tradíció „Családunkban – sok más kiskőrösi és környékbeli családhoz hasonlóan – több generációs múltra tekint vissza a szőlő- és bortermelés. Az ősök iránti tisztelet, a föld és a szőlő szeretete, valamint a rendszerváltás után kialakult körülmények késztettek a családi hagyományok folytatására. Őstermelőként kezdtem a családi birtokon gazdálkodni és megteremteni későbbi borászati vállalkozásom alapjait.”(Csengődi, 2010) Ez az idézet elmondható a térség szinte összes szőlőtermesztőjére, borászatára. Csengődi István a kezdeti sikerek és a dinamikus fejlődés következményeként 1998 óta István Borház Kft.-n belül családi vállalkozásban forgalmazza borait. A Frittmann család már az 1700-as évektől kezdve foglalkozott a szőlővel. Frittmann János és Frittmann István a két testvér és a szűkebb családi kör közelebbről 1987-óta foglalkozik szőlőtermesztéssel, borászattal és kereskedelemmel. A szülőktől örökölt családi birtok kibővítésével jelentős pincészetté nőtte ki magát, s az új generáció sem fordul el a tradíciótól. A két legifjabb fiú is borászatot tanul, és a továbbiakban kamatoztathatja tudását a családi vállalkozásban. A családnak ez volt az egyik fő megélhetési forrása. A jelenlegi telephelyen állt a pincészet. Ezt bővítették ki. Frittmann János 1982 óta foglalkozik magánszemélyként a szőlővel, borral, méghozzá főfoglalkozásként. Mára már 40 hektár saját ültetvényig jutottak, melyeket modern 22

technológiával művelnek, de vannak manufakturálisnak tűnő szőlőik is, mint az ezerjó és a kadarka. 1 A Schiszler család több mint húsz év foglalkozik szőlő és bortermeléssel. Tevékenységük a rendszerváltás után bővült italkereskedelemmel. Saját szőlőültetvényükön maguknak termelik a szőlőt 60 hektárnyi területen, amely a borkészítés alapját képezik, mindemellett szőlőfelvásárlással egészítik ki az éves termést. Ezen kívül körülbelül 100 hektár területet integrálnak az ország szinte összes borvidékéről. (Schiszler [2010])2 b) Fajtaválasztási- tradíció napjainkban A szőlőtermesztők, borászok próbálnak megmaradni a hagyományok mentén. Ez megmutatkozik az ősi szőlőfajták termesztésében. A megkérdezettek közül mindannyian kihangsúlyozták, hogy ezen a területen kulcsfontosságú az ősi szőlőfajták termesztése, mint például az Ezerjó, Kadarka, illetve nagy területeket hódít a 70-es évektől a Cserszegi Fűszeres is. Nagyon fontos feladatuknak tartják, hogy ezek a fajták fennmaradjanak, ezzel is képviselve a régi tradíciót. Megfelelő szőlészeti és borászati technológiával igen jó minőségű borok készíthetők ezekből a fajtákból. Az Ezerjó az egész Kárpát-medencében ismert. Magyarországon a legelterjedtebb szőlőfajta. A magyarországi borvidékeken jelenleg 1655 hektáron, a Kiskunsági borvidéken 1356 hektáron termesztik az Ezerjót. Az Ezerjó egyik hazája Mór, a másik Soltvadkert és környéke. Napjainkban az Ezerjó területe Magyarországon erőteljesen lecsökkent, habár sohasem termesztették nagy területen. Soltvadkert körzetében mégis fő fajtaként megmaradt.(Hajdú [2009]) Frittmann János (Soltvadkert) így nyilatkozik az ezerjó fajtáról: „Bő 10 hektárral rendelkezünk a fajtából, szinte kizárólag idős, 40-50 éves ültetvényekkel. Az ezerjó esetében különösen fontos az öreg tőke, egyrészt a termésmennyiség szabályozás, másrészt a víz szempontjából. Soltvadkerten korábban 1000 hektár körül volt az ezerjó területe, ez a legutóbbi időkben 500 környékére csökkent. Ennek az az oka, hogy ez a fajta azért majdnem olyan macerás, mint a Kadarka, a tömegtermelésre kevésbé alkalmas, nem lehet rajta magas termésátlagot produkálni. A 1

Interjú Csengődi Istvánnal, Kiskőrös (2010.10.11)

2

Interjú Schiszler Péterrel, Soltvadkert (2010.10.11.)

23

területek csökkenési folyamata még ma is tart, hiszen a borvidék tömegtermelésből él, és a kivágási támogatások is ezirányba tolják a szekeret.” A másik kiemelkedő fontosságú fajta a térségben a Kadarka. Ez a fajta már hosszú időn át, az elmúlt évszázadokban a magyar szőlészeti és borászati kultúránk meghatározó fajtája volt. Az 1960-as évektől elindult nagyüzemi tömegtermesztés majdnem elfeledtette velünk ezt a fajtát, azonban több borvidéken a szőlőt kedvelők megtartották szőlőültetvényeikben és megmenekült a kipusztulástól. A Kadarka nem magyar eredetű, mégis ma már, mint hungaricum éli reneszánszát. (Hajdú [2008]) Szőlőfajták Soltvadkerten és Kiskőrösön 1999-ben 2.táblázat Kiskőrös

Soltvadkert Fajta

Terület (ha)

Arány (%)

Terület (ha)

Arány (%)

Ezerjó

943

31,16

705

26,6

Kékfrankos

418

13,81

485

18,3

Cserszegi

415

13,71

295

11,1

Olasz rizling

161

5,32

188

7,1

Arany

141

4,66

155

5,8

124

4,1

100

3,8

Fűszeres

sárfehér Zalagyöngye

Forrás:Boda et. al. [1999] c) Technológiai tradíciók napjainkban A borászat a szőlő technológiai érettségének meghatározására különös gondot fordít. Fontos ebben az időszakban a szőlő folyamatos figyelése. Nagyon fontos a próbaszüret, illetve a cukortartalom meghatározása, ami mustfokolással történik. A szőlő betakarítása sok helyen kézzel történik, azonban a jogszabályok nagyban megnehezítik a kézi szüretelést. Rengeteg papírmunkával jár, s mindemellett plusz 24

költségekkel is jár. Ma már a szőlő betakarítása az erre alkalmas szőlőültetvényekben géppel történik. A szőlő átvételének első lépése az adott szőlő minőségi vizsgálata. Ezt követi a mustfokolás majd a savmérés, illetve a mennyiségi átvétel. A garatban összegyűjtik a szőlőt, majd továbbítják a bogyózóba. A bogyózó feladata a szőlőbogyó leválasztása a kocsányról. A leválasztott bogyók a gyűjtőtálcába hullanak, a présbe a cefreszivattyú továbbítja. A présben történik a szilárd részek és a folyadék szétválasztása. Ezután a must megtisztítása következik, amelyet ülepítéssel és hűtéssel végeznek (16-24 óra alatt) így teljes tisztaságú mustot kapnak. Az ülepedést követően átkerül az erjesztő tartályokba. A reduktív borok erjedési hőmérséklete 10-16 °C, ideje változó 5-15 nap. A teljes erjedési folyamatot az első fejtés követi amikor a pincébe kerül az újbor, ami ekkor még zavaros, ezért újra ülepítik és derítik. A derítés során olyan anyagokat adnak a borhoz, mellyel a bor letisztul. Ezután ismét derítik a bort. Ezt követően a reduktív borok saválló acéltartályba, az oxidatív érlelésre szánt borok pedig az ászok vagy barrique hordóba kerülnek. (Barna [2008])

3.3.

Napjaink innovációi a szőlészetben-borászatban

a) Szervezet-innováció Az interjúalanyok mindegyike ma már főfoglalkozásként foglalkozik borászattal, szőlőtermesztéssel. A vállalkozások részben saját területen termesztett szőlővel, részben felvásárolt szőlő feldolgozásával, borkészítéssel, palackozással és értékesítéssel foglalkoznak. Ebből az következik, hogy a térség számos kisebb szőlőtermelője számára fontos megélhetési lehetőséget biztosítanak. Ezek a tőkeerős vállalkozások a térség mezőgazdasági értéktermelésében jelentős szerepet töltenek be. A Schiszler Pincészet például 2009-ben Soltvadkerten elnyerte az „Év vállalkozója” díjat. Országos

viszonylatban

kiemelkedő

forgalmúak.

Főként

borászattal

foglakozó

tevékenységüket úgy végzik, hogy pontosan fizetnek mindenkinek. Erre nagyon büszkék. A vállalkozás ma négy fő telephelyen működik, és szezonon kívül hetven főnek biztosítanak munkát. A legjelentősebb borászati telep a rendszerváltás óta fejlesztett 25

koracél hordókból álló pincerendszer, melynek kapacitása évi 70000 hektó bor. A több csarnokból álló önálló telephely, ami a megye harmadik legjelentősebb szeszesital kontingensét állítja elő, mindemellett jelentős a hűtőház kapacitás és a telep több éves fejlesztése által épült ásványvíz palackozó és a pálinkafőző.3 b) Új szőlőfajták bevezetésének innovációja Mivel a piac kitágult, ezért a szőlészettel, borászattal foglalkozók igyekeznek alkalmazkodni a piaci igényekhez. A hagyományos fajták mellett igyekeznek ismert világfajtákat is bevezetni, hogy még jobban megnyerjék a fogyasztókat a piacon. A chardonnay, vagy rajnai rizling lehet gyönyörű egy-két évben, de utána elég egy megingás és máris lecserélik más termelő borára.4

c) Hungaricumok kialakítása A Frittmann Pincészet szerint a siker abban lehet, ha jó, beazonosítható védjegyű a termék. A hagyományos fajták már bizonyítottak, de sok marketing kell ahhoz, hogy a ma divatos fajtákkal szemben is piacképesek legyenek. Nagyon sokat kell dolgozni a háttérbe szorult hungaricumokkal. Az Ezerjóval éveket kell dolgozni, míg elfogadják. Frittmann János mégis legnagyobb sikereinek a Rosé és Ezerjó borainak eredményeit tartja. d) Technológia-innováció A Fritttmann pincészet sikeres újításainak egyike, hogy az Ezerjót megpróbálják túléretten szedni. Ebből adódóan megmarad a szőlő gyümölcsössége, viszont az optimális éréshez képest a mustfoka nem annyira magas. A késői szüreteléssel és reduktív feldolgozási eljárással édes, könnyebb, de mégis teltebb, gyümölcsös fehér borokat lehet vele előállítani. Van száraz változata is, viszont ennek magasabb az alkoholtartalma. Ez az újítás is egy hagyományos szőlőfajtához kapcsolódik, igaz nagyon sok munkával jár a

3

Interjú Schiszler Péterrel, Soltvadkert (2010.10.11.)

4

Interjú Frittmann Jánossal, Soltvadkert (2010.10.11.)

26

befektetés. Az Ezerjón kívül számos más fajtával is kísérleteznek, de a tapasztalat azt mutatja, hogy talán a Kadarkával lehetne még ilyen szinten dolgozni. (Barna, 2008) A borászati technológiát illetően a reduktív borkészítés a fő irányzat ma, melynek lényege a szőlőből származó elsődleges íz-, illat- és zamatanyagok megőrzése a borban. Ezt a technológiát már az 1970-80-as években kezdték el alkalmazni, azonban igazán csak a 90-es években terjedt el. Az így készült bor különösen gyümölcsös ízű, és frissességet, könnyedséget adó illat- és íz világgal rendelkezik. Azonban nagyon sok kritériuma van ennek a technológiának. Ezért is követel nagy odafigyelést és szakértelmet. A Frittmann Testvérek Borászatában például a reduktív feldolgozási technológiát először csak a rosé boroknál alkalmazták, később a fehér boroknál is. e) Termék innováció Korábban a legtöbb termelő az ú.n. kannás borok gyártására rendezkedett be. Később az igazán nagy pincészetekben elkezdődött az üveges palackozás. Az oxidatív eljárás mellett elterjedt reduktív borkészítési technikával szélesedni kezdett a termékkínálat. A Frittmann Borászat esetében a rosé volt a legsikeresebb, de összehasonlítás céljából készítettek Kövidinkát, Sárfehért, Ezerjót és Cserszegi Fűszerest is. A család véleménye szerint az Ezerjó fajta az, amiből a legtöbb termék előállítható, mivel különböző érési állapotban, többféle szüretelési móddal, hagyományos és reduktív eljárással is feldolgozható, azaz belőle 4-5 féleképp készíthető bor. Schiszler Péter az interjú során elmondta, hogy szereti a versenyborokat, de mint üzletember, a piacképes egészséges asztali borok fogyasztóit preferálja, amely a borpiac kilencven százalékát jelenti. (Oltyán [2009]) Schiszler Péter palackozó üzemében a legkorszerűbb szűrési technológiát alkalmazzák, melynek köszönhetően, a pincéből állandó minőségű termékek kerülnek ki, melyeket saját laboratóriumukban folyamatosan vizsgálnak. A termelő üzem rendelkezik valamennyi

szakhatósági

engedéllyel,

valamint

kiépítésre

került

az

ISO

minőségbiztosítási rendszer és az IFS élelmiszer-biztonsági rendszer. Termékeiket elsősorban Soltvadkert és környékén található ital nagykereskedésekbe forgalmazzák. A

27

vállalkozás célkitűzése a minőség megőrzésével és korrekt kapcsolatok fenntartásával egy stabil piaci jelenlét.5 Az innovációk és tradíciók követése, a szakértelem és a kísérletező erő számos eredményt hozott a térségnek. Különösen kimagasló teljesítménye a Frittmann Pincészetnek van. Frittmann János az Év Bortermelője címet is elnyerte 2007-ben, melynek jelentősége hatalmas, hiszen többségében „konkurenciaszavazatokról” van szó. Ennek köszönhetően most más piacokra, polcokra is bekerültek, ahol olyan emberek is megkóstolják, akik nem tudtak volna elképzelni alföldi bort az asztalukon. Céljuk, hogy megváltoztassák a borvidék imázsát. Úgy vélik, hogy azon pár borvidék közé tartoznak, akik ma a világon elfogadott gyümölcsös stílusban jók lehetnek. (Geönczeöl [2008]) A Frittmann Testvérek Pincészete mára a borvidék, sőt az egész Alföld avagy a Duna Borrégió zászlóshajójává, mintapincészetévé váltak. A Frittmann testvérek gondos munkáját és szakmai tapasztalatát számos versenyen képviselik a borfajtáik. Az utóbbi évek eredményei közül néhány: Cserszegi Fűszeres, 2009: VI. Újbor és Sajt Fesztivál - aranyérem Kékfrankos Rosé, 2009: VI. Újbor és Sajt Fesztivál - aranyérem Cserszegi Fűszeres, 2007: 2007 év Legjobb Újbora Borverseny - aranyérem Cserszegi Fűszeres, 2007: XII. Országos Cserszegi Fűszeres Borverseny - aranyérem Ezerjó, 2007: Első Magyar Fehérasztal Lovagrend Zászlós bora Ezerjó, 2006: VI. Országos Syngenta Borverseny - aranyérem Ezerjó, 2006: V. VinoFem - aranyérem, legjobb magyar fehérbor Ezerjó, 2005: II. Országos Ezerjó Borverseny, Mór - aranyérem Sauvignon Blanc, 2005: Independent Winegrowers Wine Contest, 2006. április 17-21. bronzérem Cserszegi Fűszeres, 2004: X.Országos Cserszegi Fűszeres Borverseny - legjobb cserszegi fűszeres bor Ezerjó, 2004: XI. Szegedi Borfesztivál - legjobb fehérbor (Frittmann [2010])6

5

Interjú Schiszler Péterrel, Soltvadkert (2010.10.11.)

6

Interjú Frittmann Jánossal, Soltvadkert (2010.10.11.)

28

Csengődi István elmondta, hogy a legfontosabb céljuk az alföldi borok hírnevének megőrzése, a helyi borászati hagyományok ápolása, s nem utolsó sorban az igényes, mindennap fogyasztható minőségi homoki borok megkedveltetése. A borászat a „Nyitott Pince” elv alapján lehetőséget kínál a borkészítés műveletinek megtekintésére valamint forgalmazott termékeik megismerésére. Az István Borház a Frittmann testvérek által elindított, könnyed, gyümölcsös ízvilágot tartalmazó reduktív termékek hívei. A vállalkozás számos borversenyen képviselteti magát, melyet számos díjjal ismernek el. Néhány ezek közül: Cabernet Sauvignon Rose 2009: Bács-Kiskun Megye Bora Dunai Ezerjó 2008: Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsa Vándordíj Dunai Ezerjó 2008: X. Kiskunsági Borverseny Legjobb forgalmi bora Cabernet Sauvignon 2008: Kunsági Borverseny - aranyérem Kiskőrösi Kadarka, 2007: Gondűző Borlovagrend Zászlósbora Kiskőrösi Kadarka, 2007: Bács-Kiskun Megyei Iparkamara Bora – ezüstérem (Csengődi [2010])7

7

Interjú Csengődi Istvánnal, Kiskőrös (2010.10.11.)

29

4. KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK A hazai mezőgazdaság nem számít jelentős értéktermelést, stabil jövedelmet biztosító ágazatnak a rendszerváltás óta. Az alföldi tájban mégis meghatározója a megélhetésnek, a környezetkultúrának.

A

szőlészet

olyan

irány

lehet

az

ilyen

adottságokkal,

hagyományokkal rendelkező térségekben, amely mind jövedelemszerzési, mind tájhasznosítási szempontból értéket teremthet. Foglalkoztatási szempontból azért, mert a kicsiny ültetvények is bekapcsolódhatnak egy-egy nagyobb pincészet munkájába, mint ahogyan a földdel nem rendelkező munkanélküli, inaktív keresők is kiegészítő jövedelemhez juthatnak idényjelleggel általa. Tájhasznosítási szempontból azért értékes a szőlő, mert már a megtelepítése kezdetén is felismert tény volt jótékony hatása a homok megkötésére. Nem kultúrsivatagot, hanem épp ellenkezőleg, élhető kultúrtájat teremt. Bár nem számít a történeti borvidékek közé, mégis múltja van annak a térségnek, melyben kutatásomat végeztem. A napjaink szőlészeti- borászati jellegzetességeinek vizsgálatában dolgozatomban főként a tradíciók és innovációk jelenlétére fókuszáltam. A Kunsági Borvidék két településének gazdaságtörténeti vizsgálata megmutatta a tradíciók és innovációk több évszázados múltra visszatekintő egymásra épülésének szükségességét. A történeti tények is azt mutatják, hogy a sikeres innovációk idővel gyökeret verve hagyományt környezetben

teremtenek. kell

Mivel

bizonyítania

azonban a

szüntelenül

működő

változó

rendszereknek,

piaci,

ezért

gazdasági

időről

időre

szükségszerűen újítók és újítások jelennek meg. Minden bizonnyal addig lesz életképes e térség szőlészete és borászata, amíg nem merevedik meg a kialakult hagyományos termelői rendszer, de ugyanakkor megmaradnak olyan hagyományos elemek, melyek segítik a minőségi termelést. Jelenkori vizsgálataim alapján a tapasztalatom az, hogy minden olyan tradíció ma is fennáll a vizsgált térség szőlészetében és borászatában, amely jól szolgálja valamely tevékenység, munkafázis eredményességét. Ezen tradíciók közül kiemelendő a szőlőfajtákhoz való ragaszkodás, valamint általában a szőlőműveléshez kapcsolódó talajés növényvédelmi eljárások sokasága. Napjaink innovációi pedig tapasztalataim szerint főleg a szüretelési technikákban, valamint a borkészítési technikákkal kapcsolatban vannak jelen. Az innovációs hajlandóság elsősorban a tőkeerősebb nagyobb pincészetek 30

sajátossága. Van néhány, a térséget meghatározó „innovátor”, akiknek sikere, és tekintélye a térségben abban rejlik, hogy mernek/ mertek kísérletezni. Ezek azok a pincészetek, akik törekednek a borvidék jó hírének építésére, illetve fontos dolognak tartják, hogy versenyképességüket ne egymással szemben érvényesítsék. Minden bizonnyal ezzel is összefügg, hogy mindenki igyekszik profilizálni saját arculatát. Van, aki a versenyborokra helyezi a hangsúlyt és van, aki inkább a piacképes asztali borokat helyezi középpontba. Folyamatos fejlesztés mellett bizonyítják, hogy a tradíció megtartása mellett versenyképes, minőségi bort is tudnak készíteni, mellyel számos, neves borversenyt nyertek, nyernek. Példájuknak számos követője van a térségben. A megkérdezett borászatok szerint az ágazat teljes mértékben versenyképes, akár az országos, akár a konkrét borvidék tekintetében nézzük. Abban azonban egyetértettek, az interjúalanyaim, hogy az

alföldi

pincészeteknek hátrányuk van

a történelmi

borvidékekhez képest, ami részben összefügg a kilencvenes évek borhamisítási ügyeivel. Az „alföldi bor” nem elég jó „cégér”. Ebből következik, hogy elengedhetetlen a megfelelő marketingfogások helyes használata, a vevő igényeinek megfelelő kiszolgálása. Ezért is nagyon fontos a helyes termékpolitika kialakítása. A megkérdezett borászatok szerint a jövőben is létkérdés a folyamatos termékfejlesztés, terméktervezés, a termék pozícionálása, a termék bevezetése és kivonása valamint a formatervezés és csomagolás, továbbá a termékkutatás. Rendkívül fontos figyelembe venni a gasztronómiai irányok változását is, mivel az étkezési szokások változása a borpiac termékskáláját is felülírhatja. A borászatok folyamatosan törekednek arra, hogy a fogyasztói igényeket minél jobban megismerjék és minél magasabb szinten kielégítsék. Ehhez azonban elengedhetetlen a folyamatos piackutatás is. Összességében a borászok számára azonban komoly kihívás, hogy az igényoldalt folyamatosan nyomon kell követni. Erre az egyik legjobb terep a különféle borversenyeken

való

szereplés.

Az

efféle

megmérettetéseken

való

részvétel

visszacsatolást, visszaigazolást ad a végzett munka eredményéről. Azt, hogy a vizsgált térségben jó az irány, azaz az őrzött tradíciók és az innovációk jól szolgálják a fejlődést, az elismerő oklevelek sokasága jelzi.

31

A vizsgálataim során arra a további következtetésre jutottam, hogy a gazdasági tradíciók és innovációk egymásból táplálkoznak. Az újítások mindig valami helyébe lépnek. Természetesen nem minden újítás ver gyökeret, nem mindből lesz hosszú távon fennmaradó új érték. Összességében azonban minden új ötletben lehet siker, ha az a megfelelő időben és helyen formálódik ki. Éppen ezért érdemes volna mindazon gazdasági tradíciókra és innovációkra vonatkozóan adatbankot létrehozni, mely a térségben a szőlészet- borászat területén föllelhető kipróbált sikeres, és/vagy el nem terjedt újítás leírását tartalmazná. Nem csupán a ma is élő gazdasági tradíciókra és a működő innovációkra (innovátorokra) fókuszálna tehát ez az adatbank. Érdemes ugyanis odafigyelni a régmúlt eredményeire és a sikerrel nem járó innovációs próbálkozásokra is. Ezt az adatbankot időről –időre bővíteni lehetne az újabb és újabb kísérletek, eredmények bevitelével. A kialakult szőlészeti-borászati tradíciók és innovációk számos egyéb helyi hagyományhoz és innovációhoz hozzákapcsolódnak, hozzákapcsolódhatnak. Kiskőrös és Soltvadkert esetében ilyen például a Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok, az Országos Kertészeti-Szőlészeti Verseny, a Márton Napi Újbor Szentelő és Bemutató, Soltvadkerti Szüreti Feszivál, Borfesztivál. A tapasztalatok is azt mutatják, hogy új innovációs lendületet adhatnak a kapcsolódó és támogató gazdasági és társadalmi szereplők. Úgy gondolom a szőlész-borász hagyományok és innovációk a vidékfejlesztési szakemberek szemében is fontosak kell legyenek, hisz ez nem egyszerűen csak egy ágazatfejlesztési kérdés. Hosszú távon meghatározója az emberek jövedelemszerzésének, még ha csak kiegészítő jelleggel is. Mivel itt élek, úgy gondolom kultúrateremtő feladatai is vannak a szőlész-borász hagyományok és innovációk támogatásának.

32

5. ÖSSZEFOGLALÁS Dolgozatom egy szőlőtermesztési tradíciókkal rendelkező alföldi táj két településéről (Kiskőrős, Soltvadkert) készült. A Kiskunsági borvidék ma az ország legnagyobb borvidéke. És bár nem számít a történeti borvidékek közé, mégis múltja van. Dolgozatomban körüljártam, miként teremtődtek tradíciók a szőlőültetvényekkel a vizsgált térség két településén. Nyomon követem azt is, hogy milyen újabb és újabb innovációk vitték előre a termelést. Részletesen foglalkozom a filoxéra-járvány utáni szőlőművelés felfutásával, és foglalkozom a jelennel is, mert hiszem, hogy ez a borvidék is méltó versenytársa a hazai többi rangos borvidéknek. Ezt igazolandó interjúkat készítettem néhány mértékadó pincészet mai tulajdonosával. A tőlük szerzett információk alapján vázoltam fel a jelenkori szőlész- borász hagyományok és innovációk perspektíváit. Úgy gondolom ez a kérdés a vidékfejlesztési szakemberek szemében is fontos kell legyen, hisz ez nem egyszerűen csak egy ágazatfejlesztési kérdés. Hosszú távon meghatározója az emberek jövedelemszerzésének, még ha csak kiegészítő jelleggel is. Mivel itt élek, úgy gondolom kultúrateremtő feladatai is vannak a szőlész-borász hagyományok és innovációk támogatásának.

33

6. IRODALOMJEGYZÉK ARACZKI L.- DR. ÁDÁM S.- BESENCZI J.- DÉNES P.- GYARMATI K.- HOLLÓ J.KISS B.- MESKÓ S.- DR.PETRÁS J.- TÓTH L.- V. SZÉKELY GY. [1989]: Kiskőrös helytörténeti monográfiája. Petőfi Nyomda, Kecskemét, 193. o., 385. o. BARNA M. [2008]: Az alföldi borvidék egy jeles képviselőjének marketing szemléletű tevékenységének ismertetése. Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskola, Marketing- és reklámmenedzseri szak, Kecskemét, 11-20. o. BÁNYAI G. [2009]: Cserszegi körkérdés. Duna Bor Magazin, II. évfolyam 2. szám, 25. o. BELÁK K. [1983]: Alföldi szőlőtermesztés,Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny – Biológia, Kiskőrös, 11-13. o. BODA ZS.-ARACZKI L.-KISPÁLNÉ DR. LUCA I.-TÖRÖK ZS.-TAKÁCS L.-DR. PETRÁS J.- DULAI A.- TASKÁN M.-PETHŐNÉ DEDÁK A.[1999]: Kiskőrös 2000ben, Kaffer Kiadó, Kiskőrös, 77.o. BOGNÁR K.[1989]: Szőlő a homokon, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 12. o. GEÖNCZEÖL A. [2008]: Az Alföld „zászlóshajója” Duna Bor Magazin, I. évfolyam 1. szám, 22-31. o. GYURIÁN ZS. [1999]: Szakdolgozat – Kaskantyú község szőlőtermesztésének múltja és jelene, Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, Kecskeméti Főiskolai Kar, Kecskemét, 2728. o. HAJDÚ E. [2008]: Minden, amit tudni akarsz a kadarkáról, de sohasem merted megkérdezni… Duna Bor Magazin, I. évfolyam 1. szám, 47. o.

34

HAJDÚ E. [2009]: Az Ezerjó. Duna Bor Magazin, II. évfolyam 1. szám, 25-27. o. LEHOCZKI F. [2004]: Soltvadkert szőlőtermesztésének és borászatának múltja, jelene, jövője. Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, Élelmiszeripari Gazdaságtan Tanszék, Budapest, 4-20 o., 82-95. o. NAGY-PÁL I. [1976]: Soltvadkert 1376-1976, Soltvadkert Nagyközségi Tanács, Soltvadkert, 10-17 o., 101-103. o. OLTYÁN

J.

[2009]:

Schiszler

Péter

az

Év

Vállalkozója

Soltvadkerten

http://hirosindex.hu/kultura/soltvadkert/schiszler_peter_az_ev_vallalkozoja_soltvadkerten (Letöltve: 2010.10.24.) ORESKÓ I., KERESZTES J. [2008]: Induló. Duna Bor Magazin, I. évfolyam 1. szám, 5. o. PFENNING GY. [1988]:Szőlő a Duna-Tisza közén, Petőfi Nyomda, Kecskemét, 14-16. o. SZŰCS K. [1999]: Szakdolgozat – Kiskőrös város szőlőtermesztésének múltja, jelene, különös tekintettel a művelésmódokra. Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, Kecskeméti Főiskolai Kar, Kecskemét, 7-9 o., 21-24. o.

Statisztikai adatok: A magyar korona országainak mezőgazdasági statisztikája [1897]: A magyar korona országainak mezőgazdasági

statisztikája. Pesti

Könyvnyomda

Részvénytársaság,

Budapest, 794-796 o. http://www.nepszamlalas.hu/hun/kotetek/06/03/data/tabhun/4/load02_1_3.html (Letöltés: 2010.10.10.)

35

http://www.nepszamlalas.hu/hun/kotetek/06/03/data/tabhun/4/load02_4_0.html (Letöltés:2010.10.10.) Egyéb internetes forrás: http://kiskorosikisterseg.hu/ (Letöltés: 2010.04.10.)

36

37