Keszthely és térsége regionális vízellátó rendszer vízbázisainak közös biztonságba helyezési terv-felülvizsgálata Magyar Hidrológiai Társaság XXXIII. vándorgyűlése, Szombathely /Aquaplus Kft és Nonza Geoinfo Kft. terveinek felhasználásával/ Büki Attila Imre, DRV Zrt.
2015. május 15.
1. Előzmények
A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. üzemelteti Keszthely város környéki települések vízellátó rendszerét. A rendszer elsősorban a közeli települések vízellátását szolgálja, azonban kapcsolatban van a Nyugat-balatoni Regionális rendszerrel (Balaton térségének vízellátása a nyirádi vízbázisból), és szükség esetén vízátadással segít rá annak működésére.
1. ábra: Keszthely térségi regionális vízellátó rendszer A rendszer vízbázisai védőterület-kijelölő határozattal rendelkeznek, amelyeket megalapozó terveket különböző időpontokban kellett volna felülvizsgálni. Keszthely / Vadaskert (K-4 kút) vízbázisának felülvizsgálata 2018-ban lett volna esedékes, azonban üzemeltetői szándék szerint a kút termelésének fokozása szükséges. Ugyan a korábbi terv alapján a Hévízi-tóra vonatkozó hatás elhanyagolható, a DRV Zrt. teljes felülvizsgálatot végeztetett az Envicom 2000 Kft-vel a megnövelt termelés hatásainak modellezésére.
Cserszegtomaj / Dobogó kasztakna vízbázisának terv-felülvizsgálatát 2013-ban az Aquaplus Kft. elvégezte. A modellezést a korábbi, 720 m3/nap átlagos víztermeléshez képest jelentősen csökkentett, 27.4 m3/nap (10000 m3/év) mennyiségre készítette el (a Hévízi-tó védelme miatt, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba beolvadt, korábbi Nyugatdunántúli Vízügyi Hatóság engedélye alapján). Gyenesdiás / János-forrás, Vonyarcvashegy / Festetics-forrás és Balatongyörök / Erzsébet-forrás védőterület-kijelölő határozatait megalapozó tervek felülvizsgálati határideje rendre 2018, 2015 és 2019. 2001 és 2003 között a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság ezen vízbázisok terveit külön eljárásokban készíttette el. Már akkor is ismert tény volt, hogy az utánpótlódási területek közösek (Keszhelyi-hegység), a védőterületek pedig részben átfedésben voltak. A DRV Zrt. döntése alapján a Festetics-forrás felülvizsgálatával egyidejűleg a többi forrás tervét is felülvizsgáltatta, közös tervet készíttetve az Aquaplus Kft. és allvállalkozója, a Nonza Geoinfo Kft. közreműködésével. Az egységes tervet a DRV Zrt. úgy adta be a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz, hogy a régi védőterületkijelölő határozatokat vonja vissza, és új, közös határozatot adjon ki.
2. Források és környezetük bemutatása
A tervek egységesítésének elsődleges indoka a közös utánpótlódási terület (a Keszthelyi-hegység nagy kiterjedésű, karsztos beszivárgási területe). A Keszthelyi-hegység a Dunántúli-középhegység legnyugatibb helyzetű, felszínen lévő tagja. A Dunántúliközéphegység többi egységétől tektonikus árkok, és fiatalabb üledékekkel fedett, lezökkent medencék választják el (nyugat és észak felől a miocén üledékekkel feltöltött Zalai-medence, délről a Balaton medencéje, míg kelet felől a Tapolcai-medence és a Lesence-patak völgye). Domborzatára jellemzőek a különböző mértékben lepusztult felső-triász dolomitrögök, és a tektonikus sasbércek (2. ábra). A keleti oldalon egy Sümeg-Lesencetomaj között húzható vonal mentén a lesüllyedt rögöket borító üledékfelszíntől majd 300 méterrel magasabban egy kiterjedt, alig tagolt fennsík helyezkedik el. Ettől nyugatabbra a Vállus-Vonyarcvashegy között húzható vonaltól a dolomitrögök már jóval tagoltabb felszínűek, főleg észak-déli irányú szerkezeti vonalak mentén különböző tengerszintfeletti magasságban helyezkednek el. A kiemeltebb felszínű rögök között észak-déli irányú tektonikai vonalak mentén kialakult völgyek helyezkednek el. Általánosnak tekinthető az a tendencia, hogy nyugat felé egyre
alacsonyabb magasságúak a dolomitrögök, Keszthely városától nyugat felé fokozatosan belesimulnak a Zalai-dombság morfológiájába.
2. ábra: A térség fedett földtani térképe Északi irányban a fokozatos morfológiai átmenetet a Keszthelyi-hegységet északi irányból lezáró, miocén kori vulkáni hegyek zavarják meg. Legnagyobb magasságuk megközelíti a 400 méteres tengerszintfeletti magasságot, majd északi irányban a felszín hirtelen morfológiai váltással megy át a Zalai-medence átlagos magasságára. Szintén éles a morfológiai váltás a hegység déli oldalán, ahol lépcsős vetődések mentén süllyedtek le a felső-triász rögök (3. ábra). A meredekebb morfológiával rendelkező területen az eróziós völgyek jellemzőek. Meg kell említeni a főleg a hegység déli oldalán jól megfigyelhető abráziós szinteket, amelyek a hegység pleisztocén során történt kiemelkedését jelzik. Több szinten is találtak
hullámzó víz által mozgatott törmelékes üledékeket (a Gyenesdiás fölött található Vadlánylik barlang is abráziós fülke volt).
3. ábra: Elméleti földtani szelvény a Keszthelyi-hegység déli pereménél (Bohn P, 1979), jelmagyarázat: 1 - holocén-pleisztocén; 2 - felső pannon; 3 - fődolomit A területen, annak karsztos jellege miatt állandó felszíni vízfolyások nem alakultak ki, a lehullott csapadék beszivárog a karsztos víztartóba. A terület legmélyebb pontjain, a Balaton-part közelében és a Balaton medrében törnek felszínre a Keszthelyi-hegység víztartóját megcsapoló források (koncentrált vagy diffúz módon). A tárgyi vízbázisok is forrásfakadásokra települtek. A terület vízkészletének jelentős része a triász kori képződményekben tárolódik, és csak csekély hányad található a fedő képződményekben. A három vizsgált forrás vizeinek túlnyomó hányadát a főkarsztvíztartó fődolomit formációból kapja, a forrásokon megcsapolódó vizek fő beszivárgási területe a Keszthelyi-hegység Vállustól D-re eső nyíltkarsztos része. Az utánpótlódási terület forrásokhoz közeli részén a Keszthelyi-hegység D-i oldalán illetve az É-D-i csapású völgyekben a karsztvíztartó már helyenként jelentős vastagságú porózus fedővel fedett (Keszthely / Vadaskert területen már 40-60 méter vastagságban). Ebben a porózus közegben található víz hidraulikai kapcsolatban van a karsztvízzel. Az É-i magasabb helyzetben lévő területeken a fedő porózus víztartóban tározott víz hidraulikus potenciálja a magasabb, itt tehát a porózus képződményekből adódik át a karsztba a víz. A 71.sz úttól D-re a mélyebbre szűrőzött kutak nyomása a magasabb, itt tehát
feláramlás van, a karsztos tározó vize adódik át a porózus fedőbe és lép több helyen a felszínre forrásokon keresztül, illetve diffúz módon, mocsaras-lápos területeken. A szerkezetföldtani elemek szerepe a terület áramlásrendszereiben meghatározó, a legjobb vízvezetők az oldaleltolódások és a normálvetők, amik a vízvezetést leginkább csapásirányban biztosítják. A
fedőképződmények
vízvezetőképessége
változatos.
Nagyon
jó
vízvezető
tulajdonságú például a Kállai és Diási Kavics. Az agyagos képződmények, mint amilyen a Vöröstói Agyag Formáció és a Cserszegtomaji Kaolin Formáció, kifejezetten rossz vízvezető tulajdonságúak, ám csekély területi elterjedésükkel az áramlásokra csak lokális befolyásuk van. A pannóniai Tihanyi és Somlói Formáció homokos rétegtagjai jó vízvezető képességűek, az agyagosabb rétegtagok vízrekesztő tulajdonságúak.
3. Monitoring kutak vízszintjei és az áramlási rendszerek
A vizsgálati területen a karsztvíztartóban a potenciálértékek D – DNy-i irányban csökkennek. A 4. ábrán látható a vízbázisok monitoringkútjainak vízszintváltozása 2010-től (a monitoring tevékenység kezdetétől, a védőterület-kijelölő határozatok kiadásától). A vízszintmérések gyakorisága a 2010. év második felétől havi rendszerességgű. A 4. ábráról leolvasható, hogy míg a Zsölleháton (Balatongyörök település északi része) nagyjából a karsztvíz áramlási irányára merőlegesen elhelyezkedő Bgy-103 – Bgy-112 – Bgy-113 kutak közül a két karsztra szűrőzött kút vízszintje megegyezik, addig a sekélyebb szűrőközép mélységű, porózus fedőre szűrőzött Bgy-112 kútban a vízszint mintegy 3 m-el magasabban van. Ebből megállapítható, hogy a Zsöllehát É-i részén beszivárgási terület található, és a fedő rátáplál a karsztra. A zsölleháti résztől D-re a 71. sz. út D-i oldalán két kútpár is található, melyek a fedőre vannak szűrőzve (Bgy-109, Bgy-110 és Bgy-106, Bgy107 kútpárok). Mindkét kútpár esetében a mélyebbre szűrőzött kút vízszintje a magasabb jelezve ezzel a területen a feláramlási zónát. Tehát a feláramlási és beszivárgási zóna határa nagyjából a 71-es út nyomvonalát követi, kisebb mértékben eltérve attól.
4. ábra: Térségi monitoring kutak vízszint-változásai Ezen kívül az ábrán megfigyelhető, hogy egyes kutak vízszintváltozásai jól követik egymást. Jó példa erre a Bgy-106 Bgy-107 kútpár, melyekben 2013 1. negyed évében egy szembetűnő vízszint növekedés, majd vízszintcsökkenés figyelhető meg (5. ábra).
5. ábra: Bgy-106 és -107 monitoring kútpár a balatongyöröki temető mögött
Az áramlási rendszerek pontosítására a monitoring kutak vízszintjének korrelációanalízisét végezték el a Tervezők. A Bgy-101; Bgy-113; Gyenesdiás-1; V-1 kutak vízszintváltozása egymással nagy hasonlóságot mutat (0,8 fölötti korrelációs együttható), ezekre a kutakra kismértékben hasonlít még a Bgy-102; Bgy-103 kutak vízszintváltozása (0,7 – 0,8 közötti korrelációs együtthatók). Ezek a kutak mind karsztra szűrőzöttek, és ezeknek a kutaknak a legkisebb mértékű (1m-en belüli) a vízszint változékonysága a vizsgált időszakban. Erős korrelációs kapcsolat (0,95) van a Bgy-106; Bgy-107 kútpár kútjai között, és rájuk hasonlít még az SZF-1 kút vízszint idősora is (0,85). Ezek a kutak mind a karsztvíz feláramlási zónájában helyezkednek el, és porózus fedőre vannak szűrőzve. Egy helyen, az egykori DRV-s szennyvíztisztító telep környezetében helyezkedik el 3 monitoring kút: a Bgy109, -110 és -111. Ezek idősorai között a korrelációs együttható 0,7 fölötti, vagyis a vízszintváltozások gyenge hasonlóságot mutatnak. A kutak hasonlóan az előző csoporthoz a karsztvíz feláramlási zónájában porózus fedőre vannak szűrőzve.A Bgy-112 kút vízszint idősora nem hasonlít egyik másik kút idősorára sem, ez a kút a zsölleháti rész felső beáramlási területén van porózus fedőre szűrőzve (6. ábra). Vízszintingadozása a karsztkutaknál kissé nagyobb. A vízszint 2010 telétől 2012 végéig növekvő tendenciát mutat, 2013-tól enyhe csökkenés figyelhető meg az idősoron.
6. ábra: Balatoni panoráma Balatongyörök Zsöllehát településrésze felől (Bgy-112 a kép bal oldalán az autó mellett)
4. Forrásvízművek és kutak 4.1. Balatongyörök / Erzsébet-forrás
Az Erzsébet-forráscsoport fakadási helyeinek környezetében 1967 és 1972 között 8 kutat fúrtak (eredeti hozam akkoriban 4100 m3/nap körül volt), amelyek közül 4 még ma is üzemel. Ezek 7 és 34 méter közötti mélységben, lejtőtörmelékre és dolomitra szűrőzött, pozitív nyomásszintű kutak (7. ábra). A túlfolyó vizeket árokrendszer vezeti el a Balatonba.
7. ábra: Erzsébet-kutak kialakítása
4.2. Vonyarcvashegy / Festetics-forrás
A Vízmű a környék vízellátására 1895-ben létesült az egykori forrásrét legnagyobb fakadási helyeinek foglalásával. A forrás átlagos hozama 1500-2000 m3/nap körül van. Ez az egyetlen vízmű, amelynek vize nem kerül közvetlenül a regionális rendszerre. Ehhez néhány száz méter vezeték kiépítése szükséges. A vízmű foglaló létesítményei 3 db, összesen kb. 250 m2 alapterületű, fél-1 méter mélységű dongaboltozatos, téglafalazású galériának nevezhető foglalásból, továbbá 3 db, kb. 1 m átmérőjű, 40-50 cm vízmélységű kútgyűrűs foglalásból áll (8-9. ábrák).
A vízmű vízkivételi helye a szivattyúház melletti gyűjőakna. Egy tolózár állásától függően, a galériák vize gravitációsan vagy a gyűjtőaknába, vagy egy elvezető árokba folyik. A galériák túlfolyó vize, valamint a 3 kútgyűrűs forrásfoglalás vize egy elvezető árokba kerül. A gyűjtőkút egy 3 méter átmérőjű, 5 méter mély, téglával kirakott, kör alakú akna. Kialakítása olyan, hogy a gyűjtőkútban mindig csak a kitermelt víz mennyisége cserélődik (a pangó víz elkerülése végett).
8. ábra: Vonyarcvashegy / Festetics-forrás belső védőterülete a forrásfoglalásokkal
9. ábra: Dongaboltozatú galéria
4.3. Gyenesdiás / János-forrás
A vízmű a környék vízellátására 1960-1962 között létesült. A vízmű tervezését és kivitelezését Léczfalvy Sándor vezető tervező irányításával a VIZITERV készítette. A vízmű az egykori forrásrét legnagyobb forrásfakadási helyeinek befoglalásával készült, de a védőterületen belüli vizenyős réten ma is tapasztalható a diffúz felszivárgás. A forrás vízadó képződménye felsőtriász dolomit, mely a vízmű környezetében fiatalabb üledékekkel fedett. A forrás átlagos hozama 1 500 – 2 000 m3/nap volt. A vízmű területén a vízkivétel egy kb. 7 mély és 3 méter átmérőjű gyűjtőkútból történik, mely a legbővebb vízű forrásfakadás helyén létesült (talpi és oldalsó vízbefolyás). Magas vízszint esetén a túlfolyást egy cső biztosítja, ekkor a víz egy, a belső védőterületen található, övárok-rendszerbe kerül. A forrásterület többi részéről a vizeket 7 db, 13-16 méter mély foglalókút, valamint a gyűjtőkúttól északra létesített, 350 méter hosszú és 1 méter mély galéria gyűjti össze. A 7. számú kút és a galéria kivételével a foglaló kutak vize gravitációsan a gyűjtőkútba kerül (a 7. számú kút és a galéria vize vízminőségi okokból az övárokrendszerbe kerül) (10-11-12. ábra).
10. ábra: Gyenesdiás / János-forrás gyűjtőkút
11. ábra: 5. számú foglalókút
12. ábra: 7-es kút vizének bevezetése az övárok-rendszerbe
5. Indokok az előrehozott felülvizsgálatra, valamint a védőterületkijelölő határozatok összevonására
A korábbiakban említettek alapján elsősorban a vízbázisok földani környezete, valamint a monitoring kutak vízszintjeiből is látható, egymással összefüggő vízáramlási viszonyok indokolják a közös terv elkészítését. A vízbázisok által szolgáltatott víz minősége jelenleg kiváló. Az egyik legfontosabb, szennyezésjelző paraméter a nitrát. A vízkivételi objektumok vize jelenleg 5-25 mg/l nitrátot tartalmaz (változatos eloszlásban, 13. ábra). A fajlagos elekromos vezetőképesség értékek 500 és 750 S/cm között változnak (14. ábra). A kutak és források vizének szulfát-koncentrációja 20-60 mg/l közötti, stabil érték (15. ábra). Ez alól kivétel Gyenesdiás / János-forrás vize, ahol a szulfát-koncentráció 80 és 120 mg/l között változik. Ez azonban nem feltétlenül szennyezés eredetű, ugyanis a fedőüledékek jelentősebb mennyiségű piritet tartalmaznak. Általánosságban elmondható, hogy nyugatról kelet felé (János-forrás, Festetics-forrás, Erzsébet-forrás) egyre jobb a vízminőség. A Jánosforrás gyűjtő kútból kitermelt víz minősége pedig a 7-es gyűjtőkút és a galéria szennyezettebb vizének elvezetését követően (a szükséges munkálatok 2011. év végén történtek) tovább javult.
13. ábra: Nitrát-tartalom a termelő objektumok vizében
14. ábra: Fajlagos elektromos vezetőképesség a termelő objektumok vizében
15. ábra: Szulfát-tartalom a termelő objektumok vizében Azonban az elmúlt éves vízbázisvédelmi célú megfigyelései, a biztonságba helyezési tervek felülvizsgálatai, a terepbejárásokon tapasztaltak, valamint a monitoring kutak vízminőségi adatai arra engednek következtetni, hogy ez a jó állapot veszélyben lehet. Emiatt a vízellátó rendszer minden egyes vízbázisára azonos alapokon nyugvó kockázatelemzési módszer lett kidolgozva, így kiemelve a kritikus veszélyeket, valamint rangsorolva a szükséges intézkedéseket. A legfontosabb szennyezőforrások az alábbiakban ismertetendők.
5.1. 71-es út és a vízelvezetés problémája
Már a régebbi biztonságba helyezési tervek is jelezték, hogy a terület fő közlekedési útvonalának számító, 71-es út növekvő forgalma veszélyt jelenthet a vízbázisokra. Gyenesdiás, Vonyarcvashegy és Balatongyörök egyre növekvő lakossága, az itt élők ingázása a munkalehetőségeket biztosító Keszthelyre, valamint a nyári szezonban a nyaralók sokasága jelentősen megterheti a 71-es utat, ami (mind a régi, mind az új modellezés alapján) külső és hidrogeológiai védőterületeken halad át. Az út nyomvonala nagyjából megegyezik azzal a határral, amitől északra már lefelé irányuló a vízáramlás, ettől délre pedig pozitív a nyomásállapot. Az út csapadékvíz elvezetése csak helyenként biztosított, valamint a vízelvezető rendszer sok esetben a vízbázisok belső védőterületén található övárokrendszerbe van bekötve. Ez elfogadhatatlan. Az egyesített terv és az újonnan kijelölendő védőterületek, valamint a 123/1997. kormányrendelet alapján jelenleg is fennálló, valamint életbe lépő tevékenység-korlátozások és feladatok mind a vízbázis védelmét szolgálják. Ezek jelentős költségű, de elengedhetetlenül szükséges, gyakran önkormányzati hatáskörbe tartozó feladatok. A belső védőterületek több évtizede létesített, helyenként ismeretlen eredetű vizek befolyási pontjait tartalmazó (16. ábra) övárokrendszerét az üzemeltető, DRV Zrt-nek úgy kell majd átalakítania, hogy az utakról a létesítendő vízelvezető rendszer által levezetett, szennyezett csapadékvizet biztonságosan, a vízbázis szennyezése nélkül átvezesse (sajnos, a sűrű beépítettség és a helyhiány miatt a csapadéklevezetésbe az övárokrendszer egyes részeinek bekapcsolása szükséges). Szerencsére, a hidraulikus alátámasztás, a pozitív nyomásviszonyok kedvezőek a vízbázis védelme szempontjából, azonban nem szabad teljesen kihasználni a természet eme kedvező adottságát. Emiatt a terület övárokrendszerének és becsatlakozó pontjainak teljes felmérése szükséges.
16. ábra: Feltehetően a 71-es útról származó vizeket az övárokrendszerbe bevezető, többévtizedes korú nyílás
5.2. Települési szennyezőforrások, szükséges tevékenység-korlátozások
Gyenesdiás, Vonyarcvashegy és Balatongyörök külső és hidrogeológiai „A” védőterületére eső településrészei csaknem 90%-ban csatornázottak, a települések a jelentős idegenforgalom hatására rendezettek, a hulladékszállítás megoldott. Jelentős mezőgazdasági tevékenység a kis számú zártkert kivételével nincs, néhány ingatlanon van csak háziállattartás a külső területeken. A legnagyobb probléma a külső védőterületeken található építkezések (17. ábra), amelyek a 123/1997. kormányrendelet alapján tiltott tevékenységek lennének. A DRV Zrt. számos alkalommal bejelentette ezeket a vízbázisvédelmi éves jelentésekben az illetékes környezetvédelmi és vízügyi hatóságoknak és önkormányzatoknak, azonban ezek megakadályozására eddig nem sok lépés történt. A felülvizsgálattal induló, új hatósági eljárás a katasztrófavédelmi hatóságot talán komolyabb intézkedések meghozatalára sarkallja. Számos felhagyott bányaterület is található a védőterületeken (Csandor-hegy, Vashegy kőbányák, egykori gyenesdiási murvabánya), azonban szerencsére csak elenyésző a hulladéklerakások száma és mennyisége. A legnagyobb tömegű hulladékot a murvabánya
területén 2013-ban a gyenesdiási önkormányzat elszállíttatta, azóta csak kisebb mennyiségű hulladék jelenik meg, de ez évről évre elszállításra kerül (18. ábra).
17. ábra: kemping és új házak Vonyarcvashegy / Festetics-forrás belső védőterülete mellett
18. ábra: egykori gyenesdiási murvabánya
5.3. Balatongyörök / Zsöllehát és Felsőhegy csatornázatlan településrész és hulladéklerakó
A legégetőbb probléma Balatongyörök Zsöllehát és Felsőhegy településrészen található diffúz (csatornázatlan településrész), valamint pontszerű (hulladéklerakó) szennyezőforrások. 2010 óta a DRV Zrt. rendszeres terepbejárásokon dokumentálta, hogy a területen újabb és újabb lakóházak, nyaralók épülnek. A terület közműves vízellátása biztosított, azonban nincs kiépítve a szennyvízcsatorna hálózat. Az egyre növekvő lakosság a vízbázis terhelését növeli. Emellett itt található egy több évtizede működtetett hulladéklerakó is. A kommunális hulladék lerakását az 1990-es években beszüntették, valamint a lerakót földréteggel letakarták. Azonban a településen összegyűjtött, szelektív hulladékot azóta is itt rakodják át, valamint a telep zöldhulladék elhelyezésére is szolgál. A szennyezést terjedését a telepen található, karsztvízre szűrőzött Bgy-113, az innen 250 méterre délnyugatra található, fedőrétegre szűrőzött Bgy-112, valamint a 800 méterre nyugatra található, karsztvízre szűrőzött Bgy-103 monitoring kutak is mutatják (19-20-21. ábrák).
19. ábra: Hulladéklerakó és Zsöllehát településrész a Bgy-113 monitoring kút közelében
20. ábra: Bgy-113, Bgy-112 és Bgy-103 monitoring kutak vizének vezetőképesség-adatai
21. ábra: Bgy-113, Bgy-112 és Bgy-103 monitoring kutak vizének nitrát-adatai A szennyezés a 2002-es biztonságba helyezési tervben még csak a Bgy-113 monitoring kútban volt kimutatható. A védőterület-kijelölő határozat 2010-es kiadását követően a rendszeres mérések a szennyezés hatását már a Bgy-112 monitoring kútban is mutatták. 2013 nyarán a szennyezés már a Bgy-103 kút vizében is megjelent (igaz, egyenlőre csak két mérés során észleltek megemelkedett értéket). Az Aquaplus Kft. az egyesített tervben kimutatta, hogy az ebből az irányból áramló vizek inkább az üzemen kívüli, VI., VII. és VIII.
kutak felé tartanak, az üzemelő kutakat kevéssé veszélyeztetik. A vízbázis védelme érdekében azonban a szennyezést mielőbb fel kell számolni, a terület csatornázottságát meg kell oldani. A DRV Zrt-hez került információk alapján az önkormányzatok jelenleg is készíttetik a területre vonatkozó, környezetvédelmi hatástanulmányt, ezt az összevont biztonságba helyezési terv-felülvizsgálat is szorgalmazza.
5.4. Keszthely térségi vízművek fontossága
A Keszthely / vadaskerti kút, valamint a forrásvízművek részei a DRV Zrt. által üzemeltetett, Nyugat-balatoni Regionális Vízműnek, ami a nyirádi vízbázisról látja el a Balaton
környéki
településeket
Zánkától
Keszthelyig,
Hévíztől
Marcaliig,
Balatonszentgyörgytől Balatonöszödig. A DRV Zrt. a korábbi, egyenletes termelés helyett egyre inkább a nyári szezonban történő, aktív víztermelést alkalmazza a forrásvízművek vízbázisaiból, ezzel is csökkentve a nyirádi vízbázis leterheltségét. Emiatt az egyesített tervben a modellezés az utóbbi évek üzemeltetéséhez igazodik, melyet remélhetőleg a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság jóvá hagy. Így egységes szerkezetben lehet tárgyalni a vízbázist veszélyeztető hatásokat, a védelemhez szükséges feladatokat, valamint a megváltozott vízigényeket és üzemeltetési rendet.
22. ábra: Forrásvízművek vízbázisainak termelési adatai az utóbbi években
6. Konklúzió Az előző fejezetek megállapításai egy nem szokványos feladat képét vetítik előre. Valószínűleg védőterület-egyesítési hatósági ügy eddig nem sok volt az országban. Azonban ezen példa igazolja azt, hogy bizonyos esetekben ehhez a szükségszerű megoldáshoz kell nyúlni. A 123/1997. kormányrendelet szellemiségét olyan irányban kell majd alakítani, hogy ne csak különálló vízbázisok, hanem (ahol ezt a földtani környezet lehetővé teszi) inkább a vízellátó rendszerek szintjén határoljuk le a vízbázisok védőterületeit. Ez igazodna a vízellátó rendszerek vízbiztonsági terveinek a kialakításához, melyet a 201/2001. kormányrendelet ír elő minden egyes, 50 főt meghaladó állandó népességet ellátó, illetve éves átlagban 10 m 3/nap vízmennyiségnél több vizet szolgáltató, vízellátó rendszerre. A vízbázist érintő veszélyek kockázati szinten történő rangsorolása (a védőterületi lehatárolás mellett) adja a bevezetendő korlátozások alapját. A szennyezőforrások azonos elvek alapján történő kockázatelemzése az intézkedések fontosságát hivatott bemutatni, ami összhangban kell legyen a vízbiztonsági tervekben megadott, a fogyasztóra vonatkoztatott kockázatok elemzési módszereivel. Így lehet igazán nyomon követni a víz útját a vízbázistól a fogyasztó csapjáig.
