VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZGYŐLÉSE Szám: 2042-17/2006.
JEGYZİKÖNYV
Készült:
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2006. december 14én 8:00 órai kezdettel megtartott nyilvános Közgyőlésérıl.
Az ülés helye:
Városháza Kossuth terme
Jelen vannak:
Debreczenyi János polgármester, Asztalos István, Baumgartner Lajos, Dr. Bense László Erik, Brányi Mária, Czaun János, Domokos József, Gyimesi Károly, Hartai Ervin, Hartmann Ferenc, Hidasi Ferenc, Dr. Hudvágner Tamás, Katanics Sándor, Mazák György, Mihalovics Péter, Molnár Ernı, Némedi Lajos, Péterné Rózsa Mária, Dr. Polinszky András Porga Gyula, Dr. Strenner Zoltán, Dr. Szalay András, Szolnoki Pál, Vereskuti Béla, Wéber László képviselık
Jelen voltak továbbá:
Dr. Büki Szilvia jegyzı, címzetes fıjegyzı, Nász József aljegyzı, Angyal Éva, Juhász László, Schultz Zoltán, Scher Ágota, Wolf Zsuzsanna, Lindemann István, Németh László, Rompos Gabriella irodavezetık, Bérczi Zsuzanna hivatalvezetı, Dr. Györéné Dr. Lénárt Mária, hivatalvezetı-helyettes, Horváthné Csere Anikó irodavezetı-helyettes, Lıczi Árpád, Szeivolt Erzsébet, Kovács Zoltán, Dr. Mohos Gábor, Németh Helga, Ferencz Sándor csoportvezetık, Göttlinger László a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató ZRt. vezérigazgatója, Sipos Zoltán a Város Mővelıdési Központ és Könyvtár igazgatója, Csermák Zoltán, a Veszprém Rt. vezérigazgatója, Harsányi István a Bakonykarszt Zrt. igazgatója, Bélafi László Swingswing Kft. vezetıje, Tóth János a Temetıgondnokság vezetıje, Kiss Mihály dandártábornok volt megyei rendırfıkapitány, Horváth György sajtószóvívı, meghívott szakértık,a Rádió Jam és a Veszprém Televízió, Séd Televízió munkatársai és 10 állampolgár.
A polgármester köszöntötte a megjelenteket és megállapította, hogy határozatképes, mivel mind a 25 képviselı jelen van. Az ülést megnyitotta.
az
ülés
Köszöntötte Holányi Júlianna mővésznıt, majd a testület megtekintette a Pápai Televíziónak adott interjúját. A riportban az Erdélybıl származó mővésznı ismertette pályafutásának állomásait és elmondta, hogy 78 önálló tárlata volt és több mint 100 csoportos kiállításon mutatták be alkotásait.
2
Holányi Júlianna: Megköszönte, hogy képeit kiállíthatta a Polgármesteri Hivatal aulájában, majd ezt követıen megajándékozta a Hivatalt egy kedves festményével.
Debreczenyi János: Kiegészítést főzött a kiküldött meghívóhoz oly módon, hogy a mai Közgyőlésen kerüljön megtárgyalásra a „Pályázat „A Közterületen elkövetett jogsértés visszaszorítására készített komplex modell projekt kidolgozásának támogatására” címő napirendi pont.
Hartmann Ferenc: Felhívta a figyelmet az SZMSZ elıírásaira, mely szerint a 7.) 8.) 21.) és az Egyebek napirendi pontokat csak sürgısséggel lehetne tárgyalni. A frakcióvezetıi ülésen természetesen szó volt arról, hogy némely napirendi pontok idıhöz vannak kötve, ezért jelezte, hogy nem kívánja sürgısséggel megtárgyalni azokat, de kérte, hogy a jövıben az SZMSZ elıírásai szerint járjanak el.
Debreczenyi János: Megköszönte a figyelmeztetést és elmondta, hogy a multifunkcionális sportcsarnokkal kapcsolatos – 7.) és 8.) napirendi pontok – anyagain 80-100 szakértı dolgozott azért, hogy a legjobb döntéshez segítse az Önkormányzatot. A tegnapi nap folyamán megtartott zárt bizottsági ülés után is kiosztásra került további határozati javaslat. A civil szervezetek támogatásáról szóló napirend esetében rövid idı állt rendelkezésre a pályázatok elbírálásánál, ezért került külön kiosztásra az elıterjesztés. Megköszönte, hogy a képviselı úr nem kéri a fenti napirendi pontok sürgısségi tárgyalását. Tájékoztatta a testületet arról, hogy reggel 7:00 órakor futár indult Budapestre a Kincstári Vagyonigazgatósághoz a sportcsarnok területére vonatkozó megállapodás aláírására és egyúttal kérte a képviselıket, hogy az ehhez kapcsolódó napirendi pontokat délután 14:00 órakor tárgyalják. Elmondta, hogy az ebéd a Gizella Hotel és Étteremben lesz és ezentúl a testület minden alkalommal más étteremben fog étkezni. Megköszönte a Drogsegély Ambulanciának és a Lokálpatriotáknak az ajándékait, valamint Dr. Szalay Andrásnak az üdvözlıkártyákat. Kérte a frakcióvezetıket, hogy próbálják úgy irányítani csoportjuk hozzászólásait, hogy a Közgyőlés lehetıleg ne éjfélkor érjen véget. Ezt követıen a polgármester javaslatot tett a meghívóban szereplı napirendek elfogadására. A Közgyőlés jelenlévı 25 tagja 25 igen szavazattal meghozta a következı határozatot:
265/2006. (XII.14.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése jelen ülésének napirendjét a következık szerint határozza meg:
3
Napirendek: 1.) A.) B.)
A Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 2006. évi költségvetésének módosításáról és az átmeneti gazdálkodásról szóló rendeletek megalkotása Beszámoló az Önkormányzat 2006. I-III. negyedévi gazdálkodásáról Elıadó: Debreczenyi János polgármester
2.) Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2007. évi költségvetési koncepciója Elıadó: Debreczenyi János polgármester
3.) A.)
A helyi ivóvíz, valamint szennyvízelvezetés, tisztítás díjairól, illetve a vízfogyasztás rendjérıl szóló, többször módosított 11/1994. (III.25.) Ör. módosítása
B.) A kéményseprı-ipari közszolgáltatásról, annak kötelezı igénybevételérıl szóló, többször módosított 52/1996. (XI.29.) Ör. módosítása C.) A települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról, és annak kötelezı igénybevételérıl szóló 35/2004. (IV.1.) Ör. módosítása D.) Veszprém város területén érvényesülı távhıszolgáltatási díjak megállapításáról, valamint az áralkalmazási és díjfizetési feltételekrıl szóló 59/2005. (XII.15.) Ör. módosítása E.) A temetıkrıl és a temetkezésrıl szóló, többször módosított 37/2000. (X.30.) Ör. módosítása Elıadó: Czaun János alpolgármester
4.)
A Balaton Volán Személyszállítási Zrt-vel megkötött közszolgáltatási szerzıdés módosítása, a decemberi ünnepi helyi járati menetrend módosítása Elıadó: Czaun János alpolgármester
5.)
A 2007. évi intézményi étkezési térítési díjak megállapítása a nevelési – oktatási intézményekben Elıadó: Porga Gyula alpolgármester
6.)
Az Önkormányzat Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 35/2002. (XI.15.) Ör. módosítása és kiegészítése Elıadó: Dr. Büki Szilvia jegyzı, címzetes fıjegyzı
4
7.)
A multifunkciós csarnok megvalósítási koncepciójának elfogadása Elıadó: Scher Ágota és Németh László irodavezetık
8.)
Tájékoztató a multifunkciós vizsgálatáról Elıadó: Debreczenyi János polgármester
9.)
Megállapodás – Családsegítı és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási – Intézményfenntartó Társulás létrehozásáról, valamint a veszprémi Családsegítı – és Gyermekjóléti Szolgálat alapító okiratának módosítása Elıadó:
csarnok
elıkészítésében
történt
intézkedések
Porga Gyula alpolgármester
10.) Veszprém Megyei Jogú Város fejlesztési elképzelései a Közép-dunántúli Regionális Operatív Programban és a Székesfehérvár-Veszprém Fejlesztési tengely stratégiában Elıadó: Németh László irodavezetı
11.) Turisztikai regionális központ megvalósításának lehetısége Veszprémben Elıadó: Péterné Rózsa Mária a Kulturális, Turisztikai és Vallásügyi Bizottság elnöke, társadalmi kapcsolatok tanácsnoka
12.) Beltéri világítás és főtéskorszerősítés a „Szemünk Fénye” program keretében Elıadó: Németh László irodavezetı
13.) Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2007. I. félévi munkaterve Elıadó: Debreczenyi János Polgármester 14.) A Veszprémi Kistérség Többcélú Társulása tagdíjának módosítása Elıadó: Debreczenyi János polgármester 15.) Intézkedési terv az Állami Számvevıszék által - Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatánál a települési önkormányzatok vízrendezési és csapadékvíz elvezetési feladatai ellátása tárgyában – lefolytatott ellenırzésének megállapításaira Elıadó: Debreczenyi János polgármester és Dr. Büki Szilvia jegyzı, címzetes fıjegyzı
5
16.) Biztosítási konstrukció Elıadó: Dr. Büki Szilvia jegyzı, címzetes fıjegyzı 17.) Finanszírozási javaslat az 1-8. évfolyamba járó veszprémi iskolai tanulók iskolatej programban történı részvételére Elıadó: Porga Gyula alpolgármester
18.) A Liszt Ferenc Kórustársaság, mint kiemelt mővészeti együttes támogatása Elıadó:
Porga Gyula alpolgármester
19.) Szerzıdés megkötése a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Clubbal Elıadó: Dr. Hudvágner Tamás a Sport és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottság elnöke
20.) A bentlakásos szociális és a gyermekek napközbeni ellátását, továbbá átmeneti gondozását biztosító intézmények érdekképviseleti fórumába tagok delegálása Elıadó: Dr. Strenner Zoltán az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke
21.) Döntés a civil szervezetek támogatásáról (Az elıterjesztés késıbb kerül megküldésre) Elıadó: Péterné Rózsa Mária a Kulturális, Turisztikai és Vallásügyi Bizottság elnöke, társadalmi kapcsolatok tanácsnoka
22.) Önkormányzati ingatlanok törzsvagyonbeli változásai Elıadó: Czaun János alpolgármester
23.) Kötelezettségvállalás a parlagfő elleni kötelezı védekezés feladataira Elıadó: Thury Péter irodavezetı
24.) Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala és a Városi Hivatásos Önkormányzati Tőzoltósága teljesítmény-követelményei alapját képezı célok meghatározása (2006-2010) Elıadó: Debreczenyi János polgármester, és Dr. Büki Szilvia jegyzı, címzetes fıjegyzı
6
25.) A Mártírok útja csapadékvíz csatorna rekonstrukciója a „Veszprém és térsége szennyvízelvezetési és kezelési projekt” megvalósításával párhuzamosan Elıadó: Németh László irodavezetı
26.) „Veszprém és térsége szennyvízelvezetési és kezelési projekt”–hez kapcsolódó szennyvízcsatorna–vezetési szolgalmi jog alapítása a Veszprémi 0245/5. és a 0242/1. helyrajzi számú ingatlanokon, a szolgalom alapítása ellenértékének megállapítása
(ZÁRT ÜLÉS) Elıadó:
Németh László irodavezetı
27.) Egyebek -
Pályázat „A Közterületen elkövetett jogsértés visszaszorítására komplex modell projekt kidolgozásának támogatására” Elıadó: Debreczenyi János Polgármester
készített
(Az elıterjesztések teljes szövege a jegyzıkönyvhöz csatolva.)
Napirend elıtti felszólalás:
Katanics Sándor: Sajnálatát fejezte ki azért, hogy a polgármester nem tudta fogadni Szili Katalint,, a magyar Parlament elnök asszonyát, aki az 50 évvel ezelıtti békés veszprémi tüntetés emlékére látogatott városunkba 2006. december 6-án. Elmondta, hogy a méltó megemlékezést nem tisztelte egy szők csapat, akik oda nem illı, durva hangnemet engedtek meg maguknak. Jelezte, hogy készek az értelmes párbeszédre és az együttmőködésre. (A felszólalás teljes szövege a jegyzıkönyvhöz csatolva.)
Debreczenyi János: Elmondta, hogy az október 23-ai köszöntıjében semmi olyat nem mondott, amely bárkire nézve sérelmes lenne. 1956 kapcsán személyes életébıl mesélt el egy történetet: édesapja a Faáru Gyár - amit most Balaton Bútorgyárnak hívnak – Munkástanácsának volt a tagja és ezért, amit lehetett, mindent megkapott. Tanulóként az 1956-os eseményeket ellenforradalomként tanították, amelyen ı a késıbbiek során felül tudott kerekedni. Jelezte, hogy köszöntıje mindenkinek szólt, és nem tartozik felelısséggel mások viselkedéséért. Elmondta, hogy Szili Katalin közjogi méltóság fogadásán Czaun János alpolgármester vett részt és kéri, hogy fogadják el a munkamegosztást, hiszen minden rendezvényen nem tud jelen lenni.
7
Napirendek tárgyalása: 1.)
A.)
B.)
A Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 2006. évi költségvetésének módosításáról és az átmeneti gazdálkodásról szóló rendeletek megalkotása Beszámoló az Önkormányzat 2006. I-III. negyedévi gazdálkodásáról Elıadó: Debreczenyi János polgármester
A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyőlés jelenlévı 25 tagja 25 igen szavazattal megalkotta a következı rendeletet:
79/2006. (XII.18.) Ör. a 2006. évi költségvetés módosításáról A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésérıl szóló 2005. évi CLIII. tv. és az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény alapján Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése az alábbi rendeletet alkotja:
1. § Az Önkormányzat bevételei (1) Veszprém Megyei Jogú Város Közgyőlése a 4/2006. (III.1.) Ör. számú rendelete 3. §ában elfogadott bevételi fıösszeget 7.909 eFt-tal megemeli.
(2) Az (1) bekezdés szerinti fıösszeg forrásonkénti részletezését a 2. számú melléklet tartalmazza.
(3) Az 1. §-ban megállapított bevételek közül az intézményi bevételek részletezését a 4. sz. melléklet tartalmazza.
2. § Az Önkormányzat kiadásai (1) Veszprém Megyei Jogú Város Közgyőlése a 4/2006. (III.1.) Ör. számú rendelete 3. §ában elfogadott kiadási fıösszeget 7.909 eFt-tal megemeli a 3. sz. mellékletnek megfelelıen.
8
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kiadási fıösszeg elıirányzat szerinti részletezését a Közgyőlés az alábbiakban állapítja meg: 1. Mőködési kiadásokat
76.401 eFt-tal megemeli
2. Felhalmozási kiadásokat
4.981 eFt-tal csökkenti
3. Felújítási kiadásokat
3.000 eFt-tal megemeli
(3) A (2) bekezdésben meghatározott mőködési elıirányzatokat az alábbiak szerint határozza meg: 1. Személyi juttatásokat
kiadásokon
belül
a
kiemelt
38.893 eFt-tal megemeli
2. Munkaadót terhelı járulékot
2.342 eFt-tal megemeli
3. Dologi kiadásokat
34.666 eFt-tal megemeli
4. Ellátottak pénzügyi juttatásait
20 eFt-tal megemeli
5. Speciális célú támogatásokat
480 eFt-tal megemeli
(4) Az I. – XI. címek kiadási összegein belül az alcímenkénti részletezést és a kiemelt elıirányzatonkénti csoportosítást az 5. sz. melléklet tartalmazza. (5) A XII. – XIII. címek kiadási összegein belül az alcímenkénti részletezést a 3. sz. melléklet tartalmazza feladatonként és kiemelt elıirányzatonként a 6., 7., 8. sz. mellékletek. (6) A Közgyőlés az I. -XI. címek és alcímek teljesítéséhez 55.205 eFt-tal a költségvetési támogatást megemeli. 3. § Általános és céltartalék (1) Veszprém Megyei Jogú költségvetés céltartalékát
Város
Önkormányzatának
Közgyőlése
a
2006.
évi
Közgyőlése
a
2006.
évi
25.300 eFt-tal csökkenti a 3. sz. mellékletben részletezett célokra.
(2)
Veszprém Megyei Jogú Város költségvetés általános tartalékát
Önkormányzatának
41.211 eFt-tal csökkenti.
9
4. § Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése a Polgármesteri Hivatal és az Önkormányzati intézmények létszámkeretét a 10. sz. melléklet alapján 1 fıvel megemeli, a létszámkeretet 2.901 fıben határozza meg. 5. § A rendelet a kihirdetés napján lép hatályba
A Közgyőlés jelenlévı 25 tagja 25 igen szavazattal megalkotta a következı rendeletet:
80/2006. (XII.18.) Kr. az átmeneti gazdálkodásról Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 76. § (1) bekezdése, valamint az 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva az átmeneti gazdálkodásról az alábbi rendeletet alkotja: 1. § Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése Polgármestert a 2007. évi költségvetési rendelet jóváhagyásáig, hogy
felhatalmazza
a
a.) Az Önkormányzat költségvetését megilletı bevételeket a hatályos jogszabályok szerint beszedje, b.) az Önkormányzat irányítása alá tartozó intézmények 2006. évi szintő idıarányos pénzellátását biztosítsa, c.) a városüzemeltetéssel, segélyezéssel, igazgatással kapcsolatos kiadások 2006. évi kiadási elıirányzaton belül a kiadások arányos teljesítését jóváhagyja (amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik), d.) a folyamatban lévı beruházások, felújítások számláinak, meghatározott hitelek és kamatok fizetését teljesítse,
hitelszerzıdésekben
e.) a Közgyőlési döntéseken, megkötött szerzıdéseken alapuló kötelezettségek teljesítése, f.) a közalkalmazottak és köztisztviselık 13. havi juttatásának kifizetését engedélyezze. 2. § Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése felhatalmazza a Polgármestert, hogy a 32/2005. (IX.19.) Ör-ben foglaltak alapján a sportegyesületeket a költségvetés elfogadásáig a 2006. évi szinten idıarányosan finanszírozza.
10
3. § Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése felhatalmazza a Polgármestert, hogy 2006. december 31-ig a központi költségvetési forrásból kapott támogatásokkal az elıirányzatokat megemelje.
4. § Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése felhatalmazza a Polgármestert, hogy az intézmények elıirányzat átcsoportosítási kérelmét teljesítse, a finanszírozási problémákkal küszködı intézmények részére a mőködés biztonsága érdekében a fedezetet a 2007. évi költségvetési támogatás terhére biztosítsa. A többletfinanszírozás utólagos célvizsgálat elrendelése mellett történjen.
5. § Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése hozzájárul ahhoz, hogy az adóügyi dolgozók anyagi érdekeltségi rendszerérıl szóló többször módosított 17/1991. Ör. 7. § (6) bekezdése és a Közszolgálati Szabályzat 51. § (1) bekezdése alapján számított jutalék az éves zárási munkák után, 2006. január 31-éig – 2007. évi költségvetésben jóváhagyásra kerülı elıirányzat terhére – kifizetésre kerüljön. 6. § Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése a kedvezményes nyugdíjas helyijáratú bérletek vásárlására a 2007. évi költségvetés terhére 2.100 eFt támogatást biztosít Veszprém Város Szociális Közalapítványán keresztül.
7. § a.) A rendelet 1. 2. és 6. §-ai 2007. január 1-jén lépnek hatályba és a 2007. évi költségvetés elfogadásakor hatályukat vesztik, b.) a rendelet 3. és 4. §-ai a kihirdetés napján lépnek hatályba és 2006. december 31-én hatályukat vesztik, c.) a rendelet 5. §-a 2007. január 1-jén lép hatályba és 2007. február 1-jén hatályát veszti. d.) a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba.
A Közgyőlés jelenlévı 25 tagja 25 igen szavazattal meghozta a következı határozatot:
266/2006. (XII.14.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata a 2006. évi költségvetés háromnegyedéves teljesítésérıl szóló beszámolót elfogadja.
11
2.)
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2007. évi költségvetési koncepciója Elıadó: Debreczenyi János polgármester
Debreczenyi János: Felhívta a figyelmet Mazák György képviselı úr és Brányi Mária képviselı asszony által kiosztott anyagára. Brányi Mária: Kérte, hogy a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság által összeállított kiegészítést támogassák, melyeket a városfejlesztés elképzelései között szeretnék szerepeltetni. A 15. választókerület képviselıjeként kéri a Rózsa utcában lévı vízvezeték hálózat korszerősítésére 1,5-2,5 millió forint, és a Csillag utca forgalomterelésének csökkentésére szintén 1,5-2 millió forint közötti költségkeret biztosítását.
Mazák György: Javasolta, hogy a költségvetés készítése elıtt az egyéni választókerületek képviselıit kérdezzék meg fejlesztési igényeikrıl. Megjegyezte, hogy 2007. évtıl fejlesztési kényszer elé áll a város, hiszen az unios lehetıségek száma növekedni fog, amihez viszont szükséges az önrész megléte. A legfontosabbnak azt tartja, hogy radikálisan tekintsék át a mőködési költségeket azért, hogy a mőködés ne vigye el a fejlesztésektıl a forrásokat. Elfogadhatónak tartja, hogy a bizottságok készítsenek el egyfajta prioritást, de véleménye szerint mindegyik bizottság a maga területét szeretné elsısorban fejleszteni. Ezért javasolta, hogy jöjjön létre egy önálló bizottság, melynek legyen egy egyszemélyes felelıse, vezetıje, és feladata legyen a munkafolyamat koordinálása. A közel 3 milliárd forintos „rés” indokolttá teszi ezt a munkát.
Dr. Szalay András: Elmondta, hogy nem javasolja a fejlesztési kiadások csökkentését. Szomorúan látta, hogy a kiadási oldalon a Tourinform részére lényegesen kevesebb támogatás van elıirányozva, mint 2005-ben és ezen koncepció szintjén érdemes még gondolkodni. Zavarónak találja a helyzetet a rendezvények terén: rengeteg rendezvény van külön nevesítve, ugyanakkor vannak úgynevezett „egy kalapba tett” rendezvények, melyek a Polgármesteri Hivatal által ellátott feladatoknál találhatóak. Egyetért azzal, hogy a településfejlesztésnél, az üzemeltetésnél és a városépítészetnél növekedés tapasztalható. Beruházásokat tekintve véleménye szerint nincs összhangban a koncepció a vagyongazdálkodási programmal. A beruházásoknál vagy a céltartaléknál szerepeltetni kellene az 1956-os emlékmő befejezésének költségeit, hiszen mindenkinek az érdeke, hogy ott egy megnyugtató megoldás szülessen. Kérte a polgármester urat, hogy teremtse meg annak a módját, hogy egyfajta fórum keretében a képviselık szabadon tudjanak véleményt nyilvánítani a költségvetésrıl még annak elkészülte elıtt.
12
Némedi Lajos: Tájékoztatta a testületet arról, hogy határozati javaslat kiegészítése van. Az Oktatási és Ifjúsági Bizottság ülésére késın érkezett egy támogatási kérelem aPadányi Bíró Márton Római Katolikus Gimnáziumtól, hogy az önkormányzat a 2007. évi költségvetésében nyújtson támogatást az iskola fenntartásában és mőködésében. Jelezte, hogy most önmagával kerül ellentmondásba, hiszen a költségvetésben elsısorban az önkormányzati kötelezı feladatok ellátására kell koncentrálni. Kéri, hogy a határozati javaslatot az alábbiakkal egészítse ki a képviselıtestület. „megvizsgálja, hogy a 2007. évi költségvetési lehetıségein belül milyen támogatást tud nyújtani a nem önkormányzati fenntartású intézmények részére.” Ez nem kötelezettségvállalás, hanem feltétlenül gesztus értékő lépés.
Hartmann Ferenc: Kifogásolta, hogy a költségvetési koncepcióba nem kerültek bele a vagyongazdálkodási irányelvekben megfogalmazott és elfogadott javaslatok. Módosító indítványként kéri, hogy az általános tartalék összegét 100 millió forintról 150 millió forintra emeljék meg ahhoz, hogy az uniós pályázatok esetében legyen elég tartaléka az önkormányzatnak.
Péterné Rózsa Mária: Támogatja, hogy az egyéni választókerületi képviselık fejlesztési igényeiket benyújthassák. Kérte, hogy a határozati javaslatot a következı szöveggel egészítsék ki: „Az egyéni képviselık készítsék el választókerületükben 2007. évben javasolt fejlesztések, beruházások összesítését. Az anyag részét képezze a koncepció. Határidı: 2006. december 31.”
Brányi Mária: Jelezte, hogy a Mártírok útjai csapadékvíz csatorna építése, mint költségvetési tétel az igények között szerepel, de bizottsági ülésen olyan döntést hoztak, hogy a beruházást legalább egyoldalú fásítással támogatni tudják. Egy másik bizottsági döntés értelmében pedig a Dózsa tér komplett térrendezését is támogatják.
Katanics Sándor: Örömét fejezte ki, hogy a 60 éve problémát jelentı Gyıri útnál lévı hidat a polgármester úr is megvizsgáltatta. Látható, hogy ennek olyan költségkihatása van, ami a mostani helyzetben nem biztos, hogy megoldható. Kéri, hogy helyette inkább a több, de kisebb összegő, de fontos tételeket vegyék figyelembe. Pl. Gyıri út – Vasút út problémája, csapadékvíz elvezetés. Némedi képviselı úr javaslatára reagálva elmondta, hogy módosító indítványát teljesíthetetlennek tartja, hiszen nem csak egyházi, hanem megyei- és alapítványi intézmények is megtalálhatóak a városban. Országgyőlési képviselıként most látja át, hogy a Kormány milyen módon segíti az egyházi fenntartású intézmények mőködését. Elmondta, hogy a Vatikáni Egyezség deklarálta a kedvezıbb finanszírozási lehetıséget és hozzátette, hogy az állami költségvetésben a Kormány komoly összegeket biztosít ezen intézmények mőködésére.
13
Porga Gyula: Kérte képviselıtársait, hogy módosító indítványaiknál a fejlesztésekhez szükséges forrást nevezzék meg oly módon, hogy azt mibıl vegyék el, illetve honnan csoportosítsák át.
Baumgartner Lajos: Tájékoztatta a képviselıket arról, hogy mőködési kiadásoknál szigorú számadás várható, hiszen a bevételi- és kiadási oldal még nincs egyensúlyban. Kérte a másik oldalon ülı képviselıket, hogy lobbizzanak a Kormánynál Veszprém érdekében azért, hogy a város kiváltságokat élvezzen, továbbá az uniós pályázatokhoz szükséges általános tartalékot képezı keretek biztosítva legyenek. Megjegyezte, hogy itt lehetne érvényesíteni azt az együttmőködési szándékot, amit Katanics képviselı úr kért napirend elıtti felszólalásában.
Czaun János: Keresik annak a lehetıségét, hogy a pályázatokhoz szükséges önrész biztosítása megvalósítható legyen.
Hartmann Ferenc: Felhívta a figyelmet arra, hogy ahhoz, hogy a város lobbizni tudjon, szükséges lett volna Magyarország második legnagyobb közjogi méltóságát méltó módon fogadni. Hangsúlyozta továbbá, hogy egy köztársaságban nincsenek kiváltságok és a város megfelelı adóerı képessége esetén sem lehet városállam.
Dr. Szalay András: Egyetért Porga Gyula képviselı úrral, de véleménye szerint még az úgynevezett „kívánságlistánál” tartanak, koncepció esetében még nem kell megnézni a másik oldalt. Ha csak a kötelezı feladatok legszőkebb megvalósítására törekedne az önkormányzat, akkor véleménye szerint nincs is szükség a testületre, hiszen a közfeladatok ellátását jogszabály határozza meg, a testület felelıssége az, hogy mit visz véghez. Pl. vagyongazdálkodási koncepcióban elfogadott javaslatok. Jelezte az alpolgármester úrnak, hogy a bevételi oldal 8. sora a telek- és ingatlanértékesítés összege növelhetı a Gyermekek Háza értékesítésével, melyhez a testület döntése kell. Támogatja Némedi képviselı úr javaslatát abban az esetben, ha megismerjük és belelátunk az adott, nem önkormányzati fenntartású intézmény költségvetésébe.
Némedi Lajos: Kérte a polgármestert, hogy hívja fel a képviselık figyelmét arra, hogy a napirenddel foglalkozzanak és ne pedig az ı megfogalmazásával illetve Szili Katalin fogadásával.
14
Debreczenyi János: Jónak tartja azt a módszert, hogy a képviselık leüljenek egy kötetlen beszélgetésre azért, hogy mindenki érvényt tudjon szerezni fejlesztési célú elhatározásainak. Megtalálja annak a lehetıségét, hogy január közepén sort kerítsenek a megbeszélésre. Természetesen ezeket a fejlesztési elképzeléseket írásban is le lehet adni, mint ahogy azt Péterné Rózsa Mária is kérte. Fontosnak tartja, hogy olyan költségvetése legyen a városnak, ami végrehajtható és a mőködési és a fejlıdési lehetıségeket is biztosítani tudja. Frakcióvezetıi ülésen egyeztetni fogjuk az idıpontot, hogy megfelelı hivatali szakértıi háttérrel az összejövetel megvalósítható legyen. Elıterjesztıként egyetért azzal, hogy a pályázati önrészhez szükséges általános tartalék 150 millió forint legyen. Elmondta, hogy a tartalékképzés esetén célt nem határozhatunk meg, hanem majd év közben egy létesítmény jegyzéket rendelhetünk mellé, amely a felhasználást részben vagy egészben biztosítja. Kérte Némedi Lajos bizottsági elnököt, hogy a nem önkormányzati fenntartású intézményekre vonatkozó javaslatát ne fogalmazzuk meg a határozati javaslatba, hanem kerüljön bele a szükséges létesítményjegyzékbe, mint koncepcionális igény. Megkérdezte, hogy így elfogadható-e a képviselı úrnak?
Némedi Lajos: Igen, elfogadom.
Debreczenyi János: Brányi Mária képviselı asszony írásbeli kiegészítéséhez főzött szóbeli kiegészítését elfogadom és ez is kerüljön be a koncepció létesítményjegyzékébe. (Mártírok útjai csapadékvíz elvezetés melletti fásítás, illetve a Dózsa tér komplett rendezése) Írásban tett javaslatát beépítjük a koncepcióba. Kérte, hogy az egyéni körzetek képviselıi 2006. december 31-ig adják le fejlesztési igényeiket, a leadás helyére Scher Ágota irodavezetı asszonyt jelölöm ki. Elmondta, hogy a Gyıri utcában lévı híd vizsgálata 70 millió forintos költséget hozott ki, amivel nem ért egyet, hiszen mőszaki ember lévén nem ilyen nagy összegő megoldást tud elképzelni, ezért kérte Németh László irodavezetı urat, hogy vizsgálják meg milyen kivitelezéssel tehetı olcsóbbá, és biztonságosabbá az ott történı közlekedés. Elmondta, hogy a Lánczi utca problémájára most nem kíván reagálni. Megköszönte Porga Gyulának, hogy felhívta a figyelmet a bevételi oldal figyelemmel való kísérésére. A telek- és ingatlanértékesítésekbıl származó bevételeknél fontos, hogy meglegyen azoknak a realitása, hiszen bármilyen számot be lehet írni, ám ha ez az összeg nem realizálódik, ellenben a kötelezettségvállalás megtörténik, akkor súlyos következmények hárulnak az önkormányzatra.
Mazák György: Fontosnak tartja, hogy egy önálló bizottság jöjjön létre kifejezetten erre a feladatra, amelyik a munkáját nemcsak a költségvetésig végzi el, hanem amennyiben olyan feladatokat határoz meg a Közgyőlés, amik egyfajta költségvetési átrendezést jelentenek, mindaddig koordinálja azt. Ennek legyen egy önálló koordinációs vezetıje, felelıse. Emlékeztette a polgármester urat, hogy régen volt már, hogy ilyen bizottság, és akkor a polgármester is tagja volt ennek a bizottságnak.
15
Debreczenyi János: Elfogadja a javaslatot, a munkacsoport fı koordinátorának Porga Gyula alpolgármestert nevezi meg.
Mazák György: Elmondta, hogy errıl nem kíván külön határozatot hozatni. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyőlés jelenlévı 25 tagja 25 igen szavazattal meghozta a következı határozatot:
267/2006. (XII.14.) Kh. 1. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata a 2007. évi költségvetési koncepció számítási anyagát megtárgyalta és elfogadta, a költségvetés véglegesítéséhez a következıket határozza el: 2. A hatékonyabb intézményi struktúra érdekében fel kell tárni a kihasználatlan kapacitásokat, ki kell dolgozni a Veszprém környéki településekkel és a Veszprém Megyei Önkormányzattal az együttmőködés módjait és mértékét. Felelıs:
Oktatási és Ifjúsági Bizottság Elnöke Egészségügyi és Szociális Bizottság Elnöke Kulturális, Turisztikai és Vallásügyi Bizottság Elnöke Pénzügyi és Költségvetési Bizottság Elnöke
Határidı:
2007. január 20. illetve június 30.
3. Át kell tekinteni a nem kötelezı önkormányzati feladatokat és az ezekhez történı hozzájárulás mértékét. Felelıs:
Oktatási és Ifjúsági Bizottság Elnöke Egészségügyi és Szociális Bizottság Elnöke Kulturális, Turisztikai és Vallásügyi Bizottság Elnöke Sport és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottság Elnöke
Határidı:
2007. január 20.
4. A reális források ismeretében rangsorolni szükséges a beruházásokat, felújításokat. Felelıs:
Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság Elnöke
Határidı:
2007. január 20.
5. Át kell tekinteni az ingatlanhasznosításból, ingatlanértékesítésbıl, adókból, illetékekbıl származó bevételeket. Felelıs:
Gazdasági Bizottság Elnöke Adóhivatal vezetıje Pénzügyi Iroda vezetıje
Határidı:
2007. január 20.
16
6. Létre kell hozni egy önálló ad-hoc bizottságot az elızı pontokban meghatározott feladatok elıkészítésére és a végrehajtásának koordinálására. Felelıs:
Porga Gyula alpolgármester
7. Az egyéni képviselık készítsék el a választókerületükben 2007. évben javasolt fejlesztések, beruházások összesítését. Az anyag képezze részét a koncepciónak. Határidı:
3.)
2006. december 31.
A.) A helyi ivóvíz, valamint szennyvízelvezetés, tisztítás díjairól, illetve a vízfogyasztás rendjérıl szóló, többször módosított 11/1994. (III.25.) Ör. módosítása B.) A kéményseprı-ipari közszolgáltatásról, annak kötelezı igénybevételérıl szóló, többször módosított 52/1996. (XI.29.) Ör. módosítása C.)
A települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról, és annak kötelezı igénybevételérıl szóló 35/2004. (IV.1.) Ör. módosítása
D.)
Veszprém város területén érvényesülı távhıszolgáltatási díjak megállapításáról, valamint az áralkalmazási és díjfizetési feltételekrıl szóló 59/2005. (XII.15.) Ör. módosítása
E.)
A temetıkrıl és a temetkezésrıl szóló, többször módosított 37/2000. (X.30.) Ör. módosítása Elıadó: Czaun János Alpolgármester
A.) A helyi ivóvíz, valamint szennyvízelvezetés, tisztítás díjairól, illetve a vízfogyasztás rendjérıl szóló, többször módosított 11/1994. (III.25.) Ör. módosítása
Debreczenyi János: Tájékoztatta a testületet arról, hogy a rendelet elfogadásához minısített többség szükséges, és egyben köszöntötte a Bakonykarszt Zrt. vezérigazgatóját, Harsányi Istvánt.
Mazák György: Elmondta, hogy az a ritka eset fordult elı, mely szerint az elıterjesztı magasabb díjra tesz javaslatot, mint a szolgáltató. A magasabb áremelés oka, hogy az uniós pályázat befejezése után egy magasabb amortizációs költség keletkezik, amelynek bevételi forrását meg kell teremteni. Az országos sajtóban hallotta azt a hírt, mely szerint Orbán Viktor
17
megegyezett Tarlós Istvánnal az inflációs mértékő áremelések megszavazása ügyében. Véleménye szerint Orbán Viktornak Kósa Lajossal, Szita Károllyal és a Debreczenyi Jánossal kellett volna megegyeznie azért, hogy itt se legyen nagyobb mértékő áremelés. Reméli azonban, hogy a díjtöbblet visszakerül a szolgáltatásba és nem pedig egy másfajta objektum épül belıle.
Debreczenyi János: Megköszönte a képviselı úr észrevételét, majd elmondta, hogy a magasabb díjmegállapítással az volt a céljuk, hogy ne kelljen egyszerre egy radikálisabb áremelést végrehajtani. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyőlés jelenlévı 25 tagja 25 igen szavazattal megalkotta a következı rendeletet:
81/2006. (XII.18.) Ör. a helyi ivóvíz, valamint szennyvízelvezetés, tisztítás díjairól, illetve a vízfogyasztás rendjérıl szóló többször módosított 11/1994. (III.25.) Ör. módosításáról (A rendelet teljes szövege a jegyzıkönyvhöz csatolva.) B.) A kéményseprı-ipari közszolgáltatásról, annak kötelezı igénybevételérıl szóló, többször módosított 52/1996. (XI.29.) Ör. módosítása
Czaun János: Tájékoztatta a testületet arról, hogy 6%-os, az inflációval megegyezı áremelést tartalmaz az elıterjesztés.
Hartmann Ferenc: Kifogásolta, hogy az elıterjesztésben 19,4%-os bérköltség növekedés szerepel, amely a két-három éven belül nyugdíjba vonuló szakmunkások pótlására biztosít majd fedezetet. Majd jelezte, hogy a közszférában sincs ilyen mértékő bérnövekedés.
Czaun János: Egyetért a képviselı úrral és ı is kifogásolná a 19,4%-os bérnövekedést, de itt egy sajátos helyzet állt elı. Jelenleg Magyarországon egyetlen egy kéményseprı szakmunkás tanul velük, ezért a jelenleg nyugdíj elıtt álló kéményseprık mellé embereket kell felvenni és a szakmunkás vizsga megszerzéséig együtt dolgoznak. A betanulás költsége tehát a 19,4% bérköltség növekedés.
18
Debreczenyi János: Elmondta, hogy a bérköltséget a közüzemi szolgáltató társaságnak kell kigazdálkodnia egyéb bevételeibıl, azonban a kéményseprı szolgáltatás díja 6%-kal fog növekedni.
Baumgartner Lajos: Kifogásolta, hogy másodízben hangzik el Orbán Viktor és Tarlós István neve ezekkel az elıterjesztésekkel kapcsolatban. Tájékoztatta a másik oldalon ülı képviselıket, hogy nem Orbán Viktor és Tarlós István okozza az áremelkedésekkel kapcsolatos döntések elıkészítését, hanem Gyurcsány Ferenc. Kérte, hogy maradjanak a realitásnál.
Debreczenyi János: Felhívta a képviselı testület figyelmét, hogy a fenti témák nem tartoznak a napirendi ponthoz.
A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyőlés jelenlévı 25 tagja 24 igen szavazattal megalkotta a következı rendeletet:
82/2006. (XII.18.) Ör. a kéményseprı-ipari közszolgáltatásról és annak kötelezı igénybevételérıl szóló, többször módosított 52/1996. (XI. 29.) Ör. módosításáról (A rendelet teljes szövege a jegyzıkönyvhöz csatolva.)
C.)
A települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról, és annak kötelezı igénybevételérıl szóló 35/2004. (IV.1.) Ör. módosítása
Hartmann Ferenc: Egy információt osztott meg a testülettel, mely szerint Brüsszel befogadta az ÉszakBalatoni Hulladéklerakó projektmódosítását, ennek értelmében a módosított határidı 2010 december 31. Elhárult a jogszabályi akadály is a repülıtér jogállásának módosításával a projekt megvalósítása elöl. Kérte a projektirányítókat, hogy ezt a lehetıséget ne engedjék ki a kezük közül, 158 település hulladékkezelési problémáját lehet megoldani most reálisan. Jelezte, hogy az elıterjesztésben szereplı dátum és határidı nincs a fentiekkel összhangban, melyekkel most nem kíván foglalkozni. Megkérdezte, hogy a hulladék elhelyezési díj, ami Veszprémben jelen pillanatban 2.472,- Ft, hogyan viszonyul az országos átlaghoz, mert meglátása szerint nagyon olcsók másokhoz képest.
19
Debreczenyi János: Megköszönte mindazokat az erıfeszítéseket, amiket eddig Hartmann képviselı úr az ügy érdekében tett. Egyúttal megköszönte mindazon országgyőlési képviselıknek, akik felvetették, szorgalmazták és megszavazták azt a törvénymódosítást, amely a repülıtér és a hulladékgazdálkodásra kijelölt helyszín közötti távolságot módosította és így mind a két projekt végrehajtása elıtt elhárult az akadály.
Göttlinger László: Tájékoztatta a testületet, hogy jelen pillanatban nem rendelkezik adatokkal a hulladék elhelyezési díj országos átlagát tekintve, de a pontos adatokról a képviselı testületet tájékoztatni fogja. A jelenlegi díj valamivel alacsonyabb, mint az országos átlag. Megköszönte az észrevételt és elmondta, hogy a legközelebbi elıterjesztésben figyelembe veszik. Megjegyezte továbbá, hogy Veszprémben a lakosság 1 m3-ig változatlanul ingyen elhelyezheti hulladékát a Cseri utcai hulladéklerakóba.
Czaun János: Figyelembe veszik más városok díjait, de nem valószínő, hogy befolyásolni fogja ıket. A kedvezıbb ár a jó gazdálkodásnak köszönhetı és ez egy pozitív üzenet a város lakossága felé. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyőlés jelenlévı 25 tagja 25 igen szavazattal megalkotta a következı rendeletet:
83/2006. (XII.18.) Ör. a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról és annak kötelezı igénybevételérıl szóló többször módosított 35/2004. (IV.1.) Ör. módosításáról (A rendelet teljes szövege a jegyzıkönyvhöz csatolva.)
D.)
Veszprém város területén érvényesülı távhıszolgáltatási díjak megállapításáról, valamint az áralkalmazási és díjfizetési feltételekrıl szóló 59/2005. (XII.15.) Ör. módosítása
Czaun János: Az elıterjesztést a hatályos jogszabályok alapján véleményezés céljából megküldték a Gazdasági és Közlekedési Miniszternek, a Fogyasztóvédelmi Felügyelıségnek és egyéb érdekképviseleti szerveknek. A vélemények visszaérkeztek és azok jóváhagyták az elıterjesztést.
20
Hartmann Ferenc: Véleménye szerint teljesen tisztában vannak a Közüzemi és Szolgáltató Zrt. anyagi helyzetével. A jó gazdálkodásnak köszönhetıen a társaság anyagi helyzete kitőnı és ezért egy módosító indítványt szeretne tenni. A gazdálkodás lehetıvé tenné a díj fokozatos, kétlépcsıs emelését és bevezetését, ezért a képviselı csoportja módosító indítványa a következı: „A javasolt díjaknak január 1-jétıl a 2/3-a legyen érvényesítve a táblázatban meghatározott árak szerint és 2007. július 1-jétıl legyen a 100%-a érvényesítve.” Véleménye szerint a hıszolgáltatás eredményes tevékenysége mellett a társaság könnyőszerrel meg tudja oldani. Említést tett a Balaton Volán Zrt. díjmeghatározásával kapcsolatban, amit a túloldalon ülı képviselık hasonló módon támogattak. Kérte, hogy most a saját tulajdonú gazdasági társaságunknál is tegyenek ilyen lépést.
Göttlinger László: Elmondta, hogyha az 1/3-os díjemelés elmaradna, akkor a számlák mínuszba jelennének meg a kompenzációs támogatások miatt. Tájékoztatta a képviselı testületet arról, hogy 2006. januárjában 75 millió forint volt a gázköltség, ami 2007. januárjában 150 millió forint is lehet. A javaslat szerint azonban 25 millió forint tiszta árbevétel kiesés történne januárban és júliusig pedig kb. 70-80 millió forint veszteséget okozna.
Czaun János: Felolvasta Kóka János miniszter úr levelét, melyben javaslatot tett az önkormányzatoknak a távhıszolgáltatás bruttó díjának változtatására. Példának okáért elmondta, hogy „A” kategóriában a város 0,94%-ot javasol, míg a miniszter úr 55,9%-os emelést. A „D” támogatási kategória esetében a város javaslata 32,85%, míg a miniszter úré 96%. Véleménye szerint a városnak meg kell találnia az arany középutat, amelyrıl az elıterjesztés is szól. Kéri a testületet, hogy ezt fogadják el.
Brányi Mária: Felhívta a képviselık figyelmét arra, hogy az energia áremelés nemcsak a távfőtéses lakásban élıket érinti. Az áremelés nehéz helyzetbe hozza nemcsak a családi házban, hanem az egyedi főtéső társasházban élıket is. Információjuk szerint a lakosság 2/3-a egyedileg oldja meg otthonának főtését. Véleménye szerint az energiaárak emelkedésének kompenzációját nem a közüzemi szolgáltató társaságon keresztül kellene megtennie az önkormányzatnak, hanem a lakosság teljes körében egyformán, megkülönböztetés nélküli kiterjesztést kellene alkalmazni.
Hartmann Ferenc: Elmondta, hogy az a nyereség, ami a szolgáltatónál jelentkezik, azt a szolgáltatást igénybe vevık fizetik. Nem kívánja, hogy zárt ülés keretében ismerkedjenek meg a társaság jó anyagi helyzetével.
21
Porga Gyula: Megkérdezte Hartmann Ferenc frakcióvezetı urat, hogy tettek-e lépéseket Kóka miniszter úrnál és a kormányfınél annak érdekében, hogy a gázáremelés alacsonyabb mértékő legyen és a bevételkiesést az állami tulajdonban lévı MOL RT. gazdálkodja ki.
Brányi Mária: Megkérdezte a vezérigazgató úrtól, hogy saját könyvelésükben teljesen külön fejezetként tudják-e kezelni a csak távfőtési szolgáltatást.
Hartmann Ferenc: Porga Gyula alpolgármester úr kérdésére elmondta, hogy gázárakat a világpiaci tényezıkkel és talán Putyin úrral kellene megbeszélni. Elmondta azt is, hogy Veszprémben nem Kóka miniszter úr és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr határozza meg a szolgáltatási díjakat, hanem ez a képviselı testület felelıssége.
Debreczenyi János: Elmondta, hogy Hartmann Ferenc képviselı úr módosító indítványát nem támogatja azért, mert a szolgáltató a lehetséges legkisebb mértékő díjemelést dolgozta ki. Ezt követıen Hartmann Ferenc módosító indítványáról szavaztak, melyet a jelenlévı 25 képviselı 13 igen szavazattal elfogadta.
268/2006. (XII.14.) Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése a 2007. évre érvényesíteni kívánt lakossági ( háztartási célú) távhıszolgáltatási díjait az alábbiak szerint kívánja érvényesíteni: 1.) 2007. január 1-jétıl a javasolt díjaknak a 2/3-át; 2.) 2007. július 1-jétıl pedig a javasolt díjak 100 %-át. Határidı: Felelıs:
Czaun János alpolgármester
Hartmann Ferenc képviselı úr javaslatának elfogadása után elmondta, hogy a részvénytársaságnak kb. 80 millió forintos bevételkiesése keletkezik. Péterné Rózsa Mária bejelentette, hogy tévedésbıl rossz gombot nyomott meg és kérte, hogy újból szavazzanak a módosító indítványról.
Debreczenyi János: Elmondta, hogy nincs lehetısége még egy szavazást elrendelni, a jegyzıkönyvben rögzítésre kerül, hogy a képviselı asszony rossz gombot nyomott meg.
22
Dr. Büki Szilva: Teljesen egyértelmő a szavazás végeredménye, nincs indok új szavazás elrendelésére.
Debreczenyi János: Kérte azokat a képviselıket, akik a módosító indítvánnyal nem értenek egyet, a tárvhıszolgáltatási díjról szóló rendelet szavazásakor szavazzanak nemmel. Ebben az esetben egy következı alkalommal rendkívüli közgyőlés keretében kell foglalkozni a testületnek a rendelet módosításával, addig pedig a régi díjak maradnak érvényben.
Göttlinger László: Ha nem lesz januárig rendkívüli közgyőlés, akkor a társaságnak a januári hónapban már 75 millió forint árbevétel kieséssel kell számolnia.
Debreczenyi János: Jelezte, hogy ezzel tisztában van. Amennyiben a testület nemmel szavaz, rendkívüli közgyőlést kell összehívni azért, hogy a szolgáltatási díjakat megállapítsák.
Hartmann Ferenc: Elmondta, hogy a díjat az elızı szavazással fogadta el a testület.
Debreczenyi János: Tájékoztatta a képviselı urat, hogy a díj és annak ütemezése van elfogadva a rendelet pedig még nincs elfogadva. A Közgyőlés jelenlévı 25 tagja 11 igen szavazattal elutasította a távhıszolgáltatási díjról szóló rendelet módosítását.
E.)
A temetıkrıl és a temetkezésrıl szóló, többször módosított 37/2000. (X.30.) Ör. módosítása Elıadó: Czaun János alpolgármester
Czaun János: Tájékoztatta a képviselı testületet arról, hogy az elıterjesztésben szereplı áremelkedés egy 5%-os ÁFA emelést is tartalmaz.
23
Hartmann Ferenc: Elmondta, hogy az elıterjesztés 15%-os áremelésére tesz javaslatot, melybıl 5% az ÁFA emelés és 6,2% a tárgyévi infláció, melyek együttes összege azonban csak 11,2% és nem pedig 15%. Módosító indítványa az, hogy a díjemelés 11,2% legyen.
Göttlinger László: Tájékoztatta a képviselıket arról, hogy az elmúlt évben nem történt díjemelés a Temetıgondnokság tevékenységében. Az általuk számított 15%-os áremelés úgy jött ki, hogy az 5%-os ÁFA növekedéshez 10%-os áremelést számoltak 2006. és 2007. évre együttesen. Megjegyezte továbbá, hogy nagyon szigorú gazdálkodás szükséges a fenti áremelés ellenére is. A Közgyőlés Hartmann Ferenc módosító indítványát a jelenlévı 24 tagja 10 igen szavazattal elutasította. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyőlés jelenlévı 24 tagja 18 igen szavazattal meghozta a következı határozatot:
84/2006. (XII.14.) Ör. a temetıkrıl és a temetkezésrıl szóló 37/2000.(X.30.) Ör. módosításáról (A rendelet teljes szövege a jegyzıkönyvhöz csatolva.)
4.) A Balaton Volán Személyszállítási Zrt-vel megkötött közszolgáltatási szerzıdés módosítása, a decemberi ünnepi helyi járati menetrend módosítása Elıadó: Czaun János alpolgármester Czaun János: Tájékoztatta a testületet, hogy nem áremelésrıl fognak dönteni, hanem az ünnepi menetrendrıl, illetve az egyes járatokat érintı menetrend módosításról.
Brányi Mária: Azzal a kéréssel fordult a Közgyőlés felé, hogy a Balaton Volán Zrt-vel érvényben lévı közszolgáltatási szerzıdés mellékletét képezı menetrendváltozásról szóló döntést saját hatáskörben a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság meghozhassa. Ennek megfelelıen kéri az SZMSZ módosítását.
Dr. Büki Szilvia: A Balaton Volán Zrt-vel kötendı közszolgáltatási szerzıdés megkötése, módosítása a Közgyőlés kompetenciájába tartozik és ennek alapján kapott felhatalmazást a polgármester
24
úr a szerzıdés megkötésére. Jogi akadálya nincsen annak, hogy a menetrend változásairól szóló döntés a Bizottsághoz kerüljön, de elmondta, hogy a menetrend a szerzıdés egy melléklete, amit nem lehet attól elválasztani. Az elızı testület úgy ítélte meg, hogy a közszolgáltatási szerzıdés tartalma egy nagy horderejő kötelezettségvállalás és ezért gondolták úgy, hogy a Közgyőlés hatáskörébe tartozzon annak megkötése, módosítása. A Közgyőlés döntése értelmében átkerülhet a Bizottság hatáskörébe, de csak együtt, azaz a szerzıdés a melléklettel.
Hartmann Ferenc: Megjegyezte, hogy ı másként emlékszik, mivel most is és 2 éve is ı tette ezt a javaslatot. Véleménye szerint – ismerve az ügy közigazgatási hátterét – nem látja akadályát annak, hogy a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság átruházott hatáskörben hozzon döntést a menetrend változásról.
Dr. Büki Szilvia: Tájékoztatta a testületet arról, hogy az önkormányzati SZMSZ felülvizsgálatára most külön jogszabályi lehetıség is adott, hiszen az alakuló üléstıl számított 6 hónapon belül generálisan felül kell vizsgálni az SZMSZ rendelkezéseit. A munkatervben látható, hogy erre áprilisban kerül majd sor és a bizottság kérésére ez a hatáskör megvizsgálható. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyőlés jelenlévı 25 tagja 25 igen szavazattal meghozta a következı határozatot:
269/2006. (XII. 14.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése a Balaton Volán Személyszállítási Zrt-vel érvényben lévı Közszolgáltatási Szerzıdés mellékletét képezı menetrendet a 3, 23, 32, 34, 35 számú járatok vonatkozásában jelen elıterjesztésben foglaltaknak megfelelıen módosítja. A menetrend módosítás 2007. január 01-vel lép érvénybe. Felhatalmazza Veszprém Megyei Jogú Város polgármesterét a módosított Közszolgáltatási szerzıdés aláírására. Határidı: Felelıs:
2006. december 23. Debreczenyi János polgármester
A Közgyőlés jelenlévı 25 tagja 25 igen szavazattal meghozta a következı határozatot:
270/2006. (XII. 14.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése a Balaton Volán Személyszállítási Zrt. ünnepi helyi járat menetrendjére vonatkozó módosítási javaslatát megtárgyalta és a következı döntést hozta:
25
A Közgyőlés támogatja az ünnepi menetrend módosítását: December 24-én 16.00 órától, valamint december 31-én 20.00 órától a helyi járati közlekedés szünetel. Kivételt képeznek ez alól a 4. sz. vonalon Vasútállomás – Vámosi úti forduló viszonylatában vasúti csatlakozást biztosító járatok az alábbiak szerint: December 24-én: - Vasútállomásról indul:
16:27; 17:25; 18:55; 19:55; 20:45; 21:32 - Vámosi u. fordulótól indul: 16:50; 17:50; 19:20; 20:20; 21:08 December 31-én: - Vasútállomásról indul: 20:45; 21:32 - Vámosi u. fordulótól indul: 20:20; 21:08 December 24, 25, 26, 31-én és 2007. január 01-én munkaszüneti napra meghirdetett menetrend szerint közlekednek a járatok. December 27, 28, 29-én a Nyári menetrend szerinti munkanapokra, december 31-én szabadnapra meghirdetett menetrend szerint közlekednek a járatok. A Közgyőlés felkéri Veszprém Megyei Jogú Város polgármesterét, hogy a döntésrıl a Balaton Volán Személyszállítási Zrt-t tájékoztassa. Határidı: Felelıs:
5.)
2006. december 18. Debreczenyi János polgármester
A 2007. évi intézményi étkezési térítési díjak megállapítása a nevelési – oktatási intézményekben Elıadó: Porga Gyula alpolgármester
Némedi Lajos: Tájékoztatta a testületet arról, hogy az elıterjesztést az Oktatási és Ifjúsági Bizottság megtárgyalta és az 5%-os emelést javasolja. Egyúttal kérte a testületet, hogy a Közgyőlés bízza meg a bizottságot annak érdekében, hogy tegyen javaslatot a szolgáltatók által az általános iskolai tanulók számára nyújtott kedvezményes étkeztetési rendszerének kidolgozására és a rendszer 2007. szeptember 1-jétıl történı beépítésére az elıterjesztésben foglaltaknak megfelelıen.
Asztalos István: Elmondta, hogy az alacsonyabb, 5%-os díjemelés azzal jár, hogy a kedvezményre jogosultak körét szőkíti. Ügyelni kell arra, hogy a támogatottak körének szőkítése az igazságosság elve alapján történjen. A kedvezményezettek körének kijelölése nem egyfajta összvárosi elveknek megfelelıen történik, hanem az intézmények maguk határozták meg az eljárás módját, melyek között nagy különbségek vannak. Ezért egy technikai jellegő, határozati javaslatot kiegészítı módosító indítványt terjesztett a Közgyőlés elé, mely 2.) pontként, az 1.) pont meghagyásával, így szólt: „A Közgyőlés felkéri az érintett oktatási
26
intézmények vezetıit, hogy a szolgáltatók által nem kötelezı jelleggel biztosított kedvezmények körének szőkítésére dolgozzanak ki intézményi javaslatot, javaslataikat terjesszék az Oktatási és Ifjúsági Bizottság elé, hogy beépülhessenek a Bizottság által a Közgyőlés elé terjesztendı javaslatba.”
Dr. Szalay András: Sajnálatát fejezte ki, hogy az Oktatási és Ifjúsági Bizottságban nincsen képviselıjük, ezáltal a döntési folyamatot nem minden esetben ismerik. Frakciócsoportja szerint a 7%-os áremelés gyermekenként havi 100,- Ft-ot jelent a térítésben. Úgy ítélték meg, hogy ez nem sorolható a népnyúzó intézkedések közé. Azonban, ha ez az emelés a minıségi egészségesebb étkeztetés felé elmozdulást jelenti, akkor ezt az önkormányzatnak is támogatni kell. Ezért javasolta, hogy a 7%-os áremelést fogadja el a testület. Elmondta, hogy Franciaországban a Szülık Tanácsa elnevezéső intézmény fogadja el az iskolákban és az óvodákban a heti étlapot. Tájékoztatta a testületet, hogy döntésük mögött a gyermekek minıségi táplálkozása van.
Porga Gyula: Az elıttük található ármegállapítást egy tárgyalás elızte meg a szolgáltatókkal, amelyen az Oktatási Iroda vezetıje is részt vett. Abban állapodtak meg, hogy az 5%-os áremelés most még nem jelenti az étkeztetés minıségének a romlását. A szolgáltatók ellenértékként a kedvezményezettek körének szőkítését kérték. Elmondta, hogy a 7%-os áremelést is támogatni tudja, amely a kedvezményezetti körnek az érintetlenül hagyásával jár. Asztalos István képviselı úr javaslatával egyetért, amely egy egységes rendszer kidolgozását tartalmazza. Ebben az esetben a kedvezményezettek köre magasabb lesz, melyet majd az iskoláknak figyelembe kell venniük. Felhívta a képviselıtestület figyelmét, hogy a 7%-os áremelést el tudja fogadni Asztalos István képviselı úr módosító indítványával együtt.
Némedi Lajos: Felhívta a figyelmet, hogy az Oktatási és Ifjúsági Bizottság 5%-os áremelést javasolt.
Porga Gyula: Elnézést kért azért, hogy a felvezetıben nem jelezte, hogy az 5%-os, azaz az „A” variációt támogatja. Azonban Szalay András képviselı úr „B” variációt támogató javaslata után kéri, hogy a testület is ezt fogadja be.
Némedi Lajos: Az Oktatási és Ifjúsági Bizottság döntése értelmében módosító indítványként kéri, hogy a testület az 5%-os áremelést támogassa.
27
Katanics Sándor: Az Oktatási és Ifjúsági Bizottság alapos szakmai mérlegelést végzett. A határozati javaslat egyértelmővé teszi, hogy az intézményvezetık javaslatot tesznek rá, de az önkormányzat fogja a térítési rendszert szabályozni, így nem fordulhat elı az, hogy két intézménynél másfajta szabályozások lesznek. Elmondta, hogy nagyon magas százalékarányú Veszprémben a rezsikulcs, így a térítés messze nem annyiba kerül a szülıknek, mint az önkormányzatnak. Megjegyezte, hogy a szolgáltatók biztosítják a gyermekek számára az egészséges étkeztetést, azonban elıfordul, hogy a gyerekek otthon azt mondják, hogy nem megfelelı számukra a menza, amirıl a szülık nem tudnak meggyızıdni. Így a gyermekek pedig egy egészségtelen és egysíkú étkezést nyújtó helyre járnak. Tájékoztatta a testületet arról, hogy ı az 5%-os áremelést támogatja.
Dr. Strenner Zoltán: Elmondta, hogy mivel a Szabad Demokratáknak nincsen képviselıjük az Oktatási és Ifjúsági Bizottságban, viszont az Egészségügyi és Szociális Bizottságban igen, ezért kérte, hogy a jövıben az ı bizottsága is megtárgyalhassa ezt a témát. A Közgyőlés Némedi Lajos képviselı módosító indítványát, mely szerint a térítési díjak 5%kal emelkedjenek, a képviselık jelenlévı 24 tagja közül 8-an szavaztak igennel, ezért a módosító indítvány elutasításra került.
Debreczenyi János: Szavazzunk a 6. oldalon található javaslatról, melynek Asztalos képviselı úr által történt szóbeli kiegészítését az elıterjesztı elfogadta.
Schultz Zoltán: Ha 7% áremelés marad, akkor a megállapodás értelmében a kedvezményezettek köre nem szőkül. Kéri, hogy ne a 3%-nak megfelelı felosztásról döntsön a testület, hanem az eredeti, a gyerekeknek a 6%-kát érintı kedvezményrıl. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyőlés jelenlévı 24 tagja 20 igen szavazattal meghozta a következı határozatot:
271/2006.(XII.14.) Kh. 1.)
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése felkéri az Oktatási és Ifjúsági Bizottságot, hogy tegyen javaslatot a szolgáltatók által az általános iskolai tanulók számára nyújtott kedvezményes étkeztetés rendszerének kidolgozására, annak, az étkeztetési térítési díjról szóló rendeletbe való beépítésére 2007. szeptember 1-jétıl, az elıterjesztésben foglaltaknak megfelelıen.
2.)
A Közgyőlés felkéri az érintett oktatási intézmények vezetıit, hogy a szolgáltatók által nem kötelezı jelleggel biztosított kedvezmények körének szőkítésére dolgozzanak ki
28
intézményi javaslatot, javaslataikat terjesszék az Oktatási és Ifjúsági Bizottság elé, hogy beépülhessenek a Bizottság által a Közgyőlés elé terjesztendı javaslatba. Határidı: Felelıs:
2007. június 30. Oktatási és Ifjúsági Bizottság elnöke
A Közgyőlés jelenlévı 24 tagja 22 igen szavazattal megalkotta a következı rendeletet:
85/2006. (XII.18.) Ör. A Veszprém Megyei Jogú Város fenntartásában mőködı közoktatási intézményekben fizetendı intézményei térítési díjak megállapításáról (A rendelet teljes szövege a jegyzıkönyvhöz csatolva.)
6.)
Az Önkormányzat Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 35/2002. (XI.15.) Ör. módosítása és kiegészítése Elıadó: Dr. Büki Szilvia jegyzı, címzetes fıjegyzı
Dr. Büki Szilvia: Elmondta, hogy a tegnapi frakcióvezetıi ülésen felmerült a Sport és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságára átruházott hatásköröknek az értelmezése. Tájékoztatta a testületet arról, hogy az Önkormányzat 2005. szeptemberében fogadta el a sporttámogatások rendszerérıl szóló rendeletét és ez a rendelet dönt arról, hogy a bizottság hatáskörébe tartozik, hogy egy sportszervezetet éves szinten legfeljebb 10 millió forintig támogatásba részesítheti. 10 millió forint feletti támogatás esetén már a Közgyőlés a döntéshozó.
Dr. Szalay András: A frakcióvezetıi ülésen is elmondta, hogy szükségesnek tartja a támogatások szabályozását, melyet a mostani SZMSZ módosítással meg lehetne valósítani. Kérte, hogy a 2.§. 2. francia bekezdése helyett az alábbi szövegrészt javasolja: „- dönt 10 millió forintot meg nem haladó éves egyesületi sporttámogatás és 1 millió forintot meg nem haladó eseti rendezvénytámogatás biztosításáról”. Kérte, hogy a polgármester úr ezt a javaslatát módosító indítványként kezelje.
Dr. Büki Szilvia: Kérte a képviselı urat, hogyha fenn tarja a javaslatát, akkor a hatáskör a sportrendelet teljes terjedelmének ismeretében fogalmazódjon meg, melyre januárban vissza lehet térni. Úgy vélte, hogy a támogatási lehetıségek és támogatási címek körébe keveredést okozna a fenti megfogalmazás. Ha erre januárban visszatérünk, akkor a következı költségvetési rendeletben elfogadott sporttámogatások felosztása tekintetében már alkalmazható lenne a javaslata.
29
Dr. Szalay András: Módosító javaslatát fenntartja és úgy gondolja, hogy a döntésekben ez nem fog problémát okozni.
Debreczenyi János: Tájékoztatta a testületet arról, hogy elfogadja a fıjegyzı asszony a sportrendelet egészére szeretné ezt átvizsgálni. Véleménye szerint a januárra megajánlott idıpont nem olyan távoli, ezért most nem támogatja Dr. Szalay András képviselı úr módosító indítványát. A Közgyőlés Dr. Szalay András képviselı úr módosító indítványát a jelenlévı 25 képviselı közül 11 támogatta igen szavazattal, ezért a módosító indítvány elutasításra került. A Közgyőlés jelenlévı 25 tagja 15 igen szavazattal megalkotta a következı rendeletet:
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 86/2006. (XII.18.) rendelete az Önkormányzat Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 35/2002. (XI.15.) Ör. módosításáról és kiegészítésérıl (A rendelet teljes szövege a jegyzıkönyvhöz csatolva.)
7.)
Megállapodás – Családsegítı és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási – Intézményfenntartó Társulás létrehozásáról, valamint a veszprémi Családsegítı – és Gyermekjóléti Szolgálat alapító okiratának módosítása Elıadó: Porga Gyula alpolgármester
A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyőlés jelenlévı 24 tagja 24 igen szavazattal meghozta a következı határozatot:
272/2006 (XII.14.)Kh Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése - a Családsegítı és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási - Intézményfenntartó Társulás létrehozásáról szóló társulási megállapodást elfogadja. A Közgyőlés felhatalmazza a polgármestert a jóváhagyott társulási megállapodás aláírására. Felelıs:
Debreczenyi János polgármester,
Határidı:
azonnal
A Közgyőlés jelenlévı 24 tagja 24 igen szavazattal meghozta a következı határozatot:
30
273/2006. (XII.14.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése a 264/1999. (XII.17.) Közgyőlési határozatát, amely Veszprém Megyei Jogú Város Családsegítı- és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményének alapító okirata az alábbiak szerint 2007. január 1-jei hatállyal
módosítja: ALAPÍTÓ OKIRAT
1) Az intézmény neve:
Veszprém Megyei Jogú Város Családsegítı- és Gyermekjóléti Szolgálata
Székhelye:
Veszprém, Mikszáth K. u. 13.
Alapításának ideje:
2000. március 1.
Típusa:
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben meghatározott személyes gondoskodást nyújtó intézmény, amely az 1997. évi XXXI. törvényben és a 15/1998. (IV.30.) NM rendeletben meghatározottak szerint önálló szakmai egység ben látja el a gyermekjóléti szolgáltatás feladatait.
2) Az intézmény fenntartó szerve: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata
Mőködési területe:
Veszprém Megyei Jogú Város valamint a Veszprémi Kistérség Többcélú Társulását alkotó alábbi tagönkormányzatok: Barnag, Hidegkút, Márkó, Mencshely, Nagyvázsony, Nemesvámos, Pula, Tótvázsony, Vöröstó, Veszprémfajsz, Papkeszi közigazgatási területe
3) Az intézmény jogállása:
Jogi személy, részben önálló költségvetési szerv. Az intézmény mőködésével kapcsolatos számviteli teendıket az Oktatási és Egészségügyi Pénzügyi Mőszaki Szolgáltató Szervezet látja el.
4) Az intézmény vezetıje:
Magasabb vezetıi beosztású közalkalmazott, akit a fenntartó a 257/2000. (XII.26.) Korm. rend. szerint foglalkoztat. A vezetı az intézményben dolgozó közalkalmazottak tekintetében a munkáltató jogkör gyakorlója.
5) Az intézmény alaptevékenysége:
85324-4 családsegítés
Az intézmény szakágazati besorolása: 85320 Az alaptevékenységen kívüli további
szociális és gyermekjóléti ellátás szállásnyújtás nélkül
31
tevékenység:
6) Az intézmény szervezeti egységei:
85328-8 egyéb szociális és gyermekjóléti szolgáltatás /helyettes szülıi hálózat mőködtetése, szociális információs szolgáltatás/ - Családsegítı Szolgálat Veszprém, Mikszáth K. u. 13. - Gyermekjóléti Szolgálat Veszprém, Mikszáth K. u. 13.
A feladatellátást szolgáló vagyon, a vagyon feletti rendelkezés joga: Veszprém, Mikszáth K. u. 13. sz. alatti, a veszprémi 4601/1 hrsz-on felvett 2725 m2 területő, és a 4601/2 hrsz-on felvett 323 m2 területő ingatlan. Az ingatlanon lévı épület nettó alapterülete 585,65 m2. A vagyon felett Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata rendelkezik, az intézménynek használati joga van. 7) Az intézmény hosszú és körbélyegzıjének hivatalos szövege:
Veszprém Megyei Jogú Város Családsegítı- és Gyermekjóléti Szolgálata A Közgyőlés utasítja a Polgármesteri Hivatal Gyermekvédelmi-, Szociálpolitikai és Egészségügyi Irodájának vezetıjét, hogy a Magyar Államkincstár Veszprém Megyei Igazgatósága felé a szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidı: Felelıs:
8.)
2006. december 22. Angyal Éva irodavezetı
Veszprém Megyei Jogú Város fejlesztési elképzelései a Közép-dunántúli Regionális Operatív Programban és a Székesfehérvár-Veszprém Fejlesztési tengely stratégiában Elıadó: Németh László irodavezetı Elıterjesztı javítás után: Brányi Mária A Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke és Városstratégiai Tanácsnok
Brányi Mária: Ismertette az elıterjesztés készítésének módját és indokait.
Dr. Bense László Erik: Elmondta, hogy a pólusprogramok közös fejlesztési elképzeléseket jelentenek és egy adott térség húzó ágazatára épülnek. Veszprém és térségében az ökopolisz van jelen. Az
32
önkormányzat szempontjából kiemelt jelentısége van a multifunkcionális sportcsarnoknak, a városi rehabilitációnak, illetve a szolgáltatás fejlesztésének. A koncepció kidolgozásában a Pannon Egyetem, a Veszprém Zrt., és a K and Projekt Kft. vett részt. Tájékoztatta a testületet, hogy a pólusok versenyében Veszprém az utolsó helyen szerepel. Álláspontja szerint a helyzet javítása érdekében együttmőködésre van szükség a Pannon Egyetemmel. Kifogásolta, hogy nem elég határozottan szerepel az elıterjesztés határozati javaslatában a Pannon Tudományos és Technikai Park és az ökopolisz. Elmondta, hogy az egyetem a város helyett pályázik, ahol is 2-3 milliárd forintról van szó. Véleménye szerint hasznos lenne egy közhasznú szervezet létrehozása, melyben részt vehetne a Pannon Egyetem, a Veszprém Zrt. és egy veszprémi pénzintézet is, hiszen elıfinanszírozásról van szó. Legfontosabbnak azt tartja, hogy az Önkormányzat minél elıbb tárgyalásokat kezdjen a Pannon Egyetemmel, mert az együttmőködéssel a lemaradást a térség részben be tudná hozni.
Baumgartner Lajos: Kérte, hogy módosító indítványként a határozati javaslat 2.) pontja az alábbi szövegrészt tartalmazza: „ A Székesfehérvár – Veszprém fejlesztési tengely stratégia megvalósítására, és az ahhoz kapcsolódó meghatározott elıkészítési feladatok elvégzésére az Önkormányzat munkaszervezet létrehozását tartja szükségesnek. A munkaszervezet tagjainak javasolja - Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatát, - Pannon Egyetemet, - Veszprém Városfejlesztési és Befektetési Zrt.-t, A Közgyőlés javasolja a Veszprém Városfejlesztési és Befektetési Zrt. megbízását a Székesfehérvár Veszprém fejlesztési tengely stratégia végrehajtására létrehozott munkaszervezet vezetésére. Felelıs: Határidı:
Debreczenyi János polgármester 2007. január hónap„
Kérte, hogy az eredeti határozati javaslatban szereplı 2.) pontot 3.) pontként változatlanul hagyják.
Hartmann Ferenc: Veszprém városa a maga 60 ezer fıs lakosával nem tud minden végzıs egyetemista hallgatót itt tartani, de meg kell tennünk mindent annak érdekében, hogy a lehetı legtöbb magasan kvalifikált munkaerıt városunkban tartsunk, melyhez munkahelyeket kell teremtenünk. Tájékoztatta a testületet arról, hogy a húsz emeletes társasház utólagos hıszigetelése kapcsán nem tartja elfogadhatónak az ingyenes hirdetési lehetıség kialkudását. Nem tartja reálisnak a Séd völgy turisztikai rehabilitációja kapcsán felmerülı vízi létesítmény üdülési- és sportolási célokra történı hasznosítását. Véleménye szerint akkor tudunk forrásokat szerezni a Pannon Tudományos és Technikai Park kialakításához, ha az Önkormányzat valamilyen módon érintett, de jelen pillanatban magántulajdonban vannak azok a területek, amelyekre uniós forrásokat szeretnénk. Sürgısen meg kell kezdeni a tárgyalásokat az ingatlanok tulajdonosaival azért, hogy a projekt meg tudjon valósulni és ehhez fejlesztési források legyenek lehívhatók, melyhez a rendezési terv módosítása is szükséges. Kérte, hogy a fejlesztési tengely helyett pólusprogram
33
terminológiát használjanak. Tájékoztatta a testületet arról, hogy a Regionális Fejlesztési Tanács most alakítja ki új bizottsági struktúráját és lesz egy külön bizottság – fejlesztési célú bizottság – létrehozva olyan módon, hogy a két társpólus polgármestere lesz a társelnöke ennek a bizottságnak. Reméli, hogy ennek segítségével plusz forráshoz jutnak a városok.
Brányi Mária: Kérte, hogy a kiosztásos anyagban szereplı 2.) pont helye ne változzon. Tájékoztatta a testületet arról, hogy az elıterjesztés igazi célja az, hogy a hét régióban arányosan elosztva, további 4 milliárd forint fejlesztési keret felhasználhatóvá váljon. Céljuk az, hogy a régiónkra jutó 412 millió forintos nagyságrend, a befogadott projekteknek a továbbtervezésére, elımunkálataira forrást biztosítson. Jelezte, hogy az elképzeléseknek tartalmi pontosítására még sor fog kerülni a tervezési és az elıkészítési munkák során, de ez annak a függvénye, hogy a pályázati források pontosan milyen pályázati kiírásban fognak napvilágot látni. Véleménye szerint az Egyetemmel jó a város kapcsolata. A Gazdasági Bizottság által felvázolt munkaszervezet létrehozását nem ennek a napirendi pontnak a tárgyalásakor szeretné a javaslatban szerepeltetni. A napokban a polgármester úrral, az Egyetem képviselıivel, valamint a Veszprém Zrt. programfelelıseivel való konzultáció során arra az elhatározásra jutottak, hogy egy munkacsoportot kell létrehozni, amely ezt az ügyet szerencsésen tudná menedzselni. Az elkövetkezendı idıben a Pannon Egyetem és a Veszprém Zrt-nél dolgozó kollégák is letesznek egy javaslatot a munkacsoport feladatait érintıen. A Séd völgye rehabilitációjával kapcsolatban megjegyezte, hogy a fejlesztési program bıvítésével a Csatár-hegyi közmővesítés megoldható, és egyben biztosítottnak látja a Séd vízhozamának növelését tározótavak kialakításával. A Pannon Tudományos és Technikai Park kialakításával továbbra is foglalkoznak.
Dr. Szalay András: Véleménye szerint ez egy olyan ügy, amiért érdemes képviselınek lenni és a város középvalamint hosszú távú jövıjét jelentısen befolyásolja ez a program. Tájékoztatta a testületet arról, hogy a 1109/2006. (XI.20.) sz. kormányhatározat alapján 2007. évben nem lesz új címzett támogatás, ellenben az operatív programok akciótervében olyan, az egyes operatív programok priorításának megfelelı projektet szerepeltethetık, amelyek pályázat nélkül uniós források segítségével valósulhatnak meg. Annak érdekében, hogy a 2007. évi új címzett támogatásra benyújtott, megfelelıen elıkészített beruházási koncepciók már 2007. évben elindulhassanak a Kormány javasolja annak vizsgálatát, hogy melyek azok a beruházások, amelyek az operatív programok akcióterveiben központi projektként jelenthetnek meg. Elmondta továbbá, hogy ezekben az ügyekben Dióssy László segítségét is kérni fogja.
Mazák György: Kérte, hogy a városfejlesztési akciótervet a Közgyőlés elé is nyújtsák be, mivel az a költségvetést is érinteni fogja.
34
Czaun János: A munkacsoport létrehozását szükségesnek tartja, de véleménye szerint egy gyors reagálású „hadtestként” való mőködést nem fog tudni teljesíteni. Olyan munkacsoportra is szükség van, amely csak az önkormányzat részérıl dolgozik, és folyamatosan egyeztet az érintett területekkel.
Katanics Sándor: Örömét fejezte ki annak, hogy a határozati javaslatban szerepel a kerékpárút tervezése és amely a kistérségi társulás eredményeképpen Gyulafirátót és Kádárta között már megindult. Elképzelhetınek tartja azt is, hogy a kerékpárút Gyulafirátótot összekötve Hajmáskéren át Sólyig tartson. A Gyıri út - Vasúti út problémáját meg kell tudni oldani.
Debreczenyi János: Véleménye szerint az Egyetemmel való kapcsolat sokkal jobb annál, mint ahogy azt Dr. Bense képviselı úr elmondta. Jelezte, hogy szinte sehol sem jelennek meg az Egyetem képviselete nélkül és a székesfehérvári konzultáción is együtt képviselték a várost. Munkamegosztásra a rektor úr kijelölte Dr. Rédei Ákos rektor-helyettest. Beszámolt arról is, hogy Budapesten befektetıknek mutatkozott be a város, amelyen Dr. Friedler professzor volt jelen. Elmondta, hogy az amerikai nagykövet asszonnyal való találkozáskor is szeretné, ha a megbeszélésen képviselné magát az Egyetem, a megye, az érsekség és az amerikai internetes Pont szervezıi is. Tájékoztatta a testületet arról, hogy az Egyetemmel való együttmőködés folyamatos és már csak a munkacsoport jellege kell hogy mőködjön. Elmondta azt is, hogy egy cég alapítása véleménye szerint nem kezelhetı, mert az a pályázat szempontjából nem lenne hatékony. Nincs arról tudomása, hogy a pólusprogramban Veszprém és térsége az utolsó helyen szerepelne. A pólusprogram egy nagyon hangulatos kifejezés, melyet sikeres pályázatokkal kell megtölteni ahhoz, hogy de ebben a programban nincs pénz. A húsz emeletesnél történı ingyenes reklámfelület igénybevételét ı sem tartja szerencsésnek. Megkérdezte Brányi Mária képviselı asszonyt, hogy Baumgartner Lajos képviselı úr illetve Mazák György képviselı úr módosító indítványát elfogadja-e.
Brányi Mária: Mazák képviselı úr javaslatát elfogadja, a Gazdasági Bizottság javaslatát pedig 3.) pontként az alábbiak szerint támogatja: „VMJV Közgyőlése szükségesnek tartja a regionális operatív programban és a pólusprogramban szereplı projektek menedzselésére alapuló közremőködı szervezet létrehozását. Határidı: 2007. január 31. Felelıs: Debreczenyi János Polgármester”
Dr. Bense László Erik: Elmondta, hogy tegnap este, a polgármester úr által megnevezett egyetemi professzorok kérték meg arra, hogy próbáljon lobbizni a szorosabb együttmőködés érdekében. A
35
régiónak az utolsó helyen való szereplését a Veszprém Zrt. és a Pannon Egyetem által készített anyagból idézte.
Brányi Mária: Meghívta Dr. Bense képviselı urat december 19-én 9 órára a képviselıi irodába és egyúttal szeretné képviselı társát megnyugtatni, mert szoros az egyetemmel való együttmőködésük. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyőlés jelenlévı 25 tagja 25 igen szavazattal meghozta a következı határozatot:
274/2006. (XII.14) Kh. 1.)
Veszprém Megyei Jogú Város Közgyőlése megtárgyalta a „Veszprém Megyei Jogú Város fejlesztési elképzelései a Közép-Dunántúli Operatív Programban és a Székesfehérvár – Veszprém Fejlesztési tengely stratégiában” címő elıterjesztést és megbízza a polgármestert, hogy a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elıtt képviselje az Önkormányzat fejlesztési elképzeléseit, valamint, hogy javasolja a Tanács számára az alábbi fejlesztések elıkészítésének támogatását: 1. Veszprém belvárosának komplett gazdasági, szociális, épített örökség- és környezetvédelmi rekonstrukciója tanulmányterv elkésztése 18 millió forint, 2. Komplex közlekedésfejlesztés, tanulmányterv elkészítése
15 millió forint,
3. „Királyi Városok integrált turisztikai projekt”, Séd - völgy rehabilitációja: Kertek és kolostorok a veszprémi vár tövében 20 millió Forint, 4. Kerékpárút tervezés – a Veszprémi Kistérség nyomvonalának veszprémi szakasza 25 millió forint, 5. Veszprém Város komplex stratégiájának elkészítése a rövid-, közép-, és hosszú távú fejlesztési idıszakokra 25 millió forint
Felelıs: Határidı:
2.)
Debreczenyi János, polgármester folyamatosan az RFT ülésein
Veszprém Megyei Jogú Város Közgyőlése utasítja a Városfejlesztési Iroda vezetıjét, hogy közremőködésével készítse el Veszprém Város akciótervét a 2007-2008-as fejlesztés idıszakra, és terjessze Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága és Közgyőlése elé. Felelıs: Határidı:
Németh László, irodavezetı a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság és a Közgyőlés 2007. januári ülése
36
3.)
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése szükségesnek tartja a regionális operatív programban és a pólusprogramban szereplı projektek menedzselésére alapuló közremőködı szervezet létrehozását. Határidı: 2007. január 31. Felelıs: Debreczenyi János polgármester
9.)
Turisztikai regionális központ megvalósításának lehetısége Veszprémben Elıadó: Péterné Rózsa Mária a Kulturális, Turisztikai és Vallásügyi Bizottság elnöke, társadalmi kapcsolatok tanácsnoka
Péterné Rózsa Mária: Ismertette az elıterjesztés indokait és módját. Elmondta, hogy bízik abban,hogy a régió vezetısége a város kérése felé nyitottá fog válni. Fontosnak tartja Veszprém turisztikai adottságának kihasználását, ami igen fontos a régió gazdaságfejlıdése szempontjából.
Hartmann Ferenc: Az elıterjesztést támogatja, de egy-két megjegyzést szeretne az anyaghoz főzni. Kifogásolta, hogy az elıterjesztésbıl kimaradta, a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság és az általa mőködtetett RMI, mely Balatonfüreden és Székesfehérváron található. Az anyag 4.) pontja foglalkozik a turizmuscélú fejlesztésekkel és a város jövıképével. Kérte, hogy a Szentkirályszabadja regionális repülıtér helyett VeszprémSzentkirályszabadja repülıtér elnevezést használják. Felhívta a figyelmet az elıterjesztések oldalszámozásának hiányosságára. Elmondta továbbá azt is, hogy bízik abban, hogy a polgármester úr eleget tud tenni a határozati javaslatban rászabott feladatának.
Asztalos István: Véleménye szerint, egy jövıjére adó város a mozgásterének növelésérıl nem mondhat le. Azt is elmondta, hogy természetesen minden szerepet nem játszhat el egy település, de meg kell keresnie és fel kell ismernie azokat, amelyekre alkalmas, hiszen errıl szól egy település jövıje. Egyetért azzal, hogy a polgármestert ruházzák fel ezzel a feladattal és a testületnek ebben segítenie kell. Tájékoztatta a testületet arról, hogy a költségvetés tárgyalásakor látni fogják a pénzügyi forrást, ami majd megmutatja, hogy milyen jövıképet tudnak biztosítani. Kérte azon képviselıtársait, hogy akik itt majd igennel szavaznak, a költségvetés szavazásakor is voksoljanak azokra a célokra, melyekkel ezek az elképzelések megvalósíthatók.
Dr. Szalay András: Dicséretesnek tartja a regionális szervezet idetelepítését, de ezekhez nekünk kell megteremteni a feltételeket és itt külön kihangsúlyozta a költségvetési forrást. Utalt arra is, hogy nyilván lesznek regionális források, de aki elnyeri ezt a szervezetet, az nem
37
adományt nyer, hanem lehetıséget a szervezet mőködtetésére. Fontosnak tartja, hogy erre céltartalékot képezzenek.
Péterné Rózsa Mária: Veszprém fejlesztése érdekében ezzel a területtel feltétlenül foglalkozni kell és élnünk is az adott lehetıséggel. Elmondta, hogy más városok esetleg már jobban helyzetben vannak és mindent elkövetnek azért, hogy ugyanezt az elképzelést ık valósítsák meg. Tisztában van azzal, hogy minden feladatnak költségvetési vonzata van. Hartmann Ferenc képviselı úr megjegyzésére elmondta, hogy tud a Balaton Regionális Bizottságról, mely nagy versenytársnak bizonyult és meg kell gyızni ıket a Bakony jelentıségérıl. Elmondta, hogy a bizottsági elıterjesztés anyagában szerepel a szentkirályszabadjai repülıtér elnevezés, de a hiba észrevétele után a közgyőlési elıterjesztést javította. A repülıtér gazdaságos mőködtetésének alapja a turizmus, melyhez a szükséges számításokat még nem végezték el, de ha indokolni kell, akkor megteszik. Egyetért azzal, hogy a költségvetés készítésekor céltartalékban legyen forrás biztosítva.
Debreczenyi János: Megköszönte Hartmann úr észrevételét, melyet az elıterjesztések oldalszámozásának a hiányosságára tett, és kérte a jegyzı asszonyt, hogy adjon ki utasítást ennek a hiányosságnak a megszőntetésére. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyőlés jelenlévı 25 tagja 25 igen szavazattal meghozta a következı határozatot: 275/2006.(XII.14.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése megbízza a polgármestert, hogy a rendelkezésre álló szakmai indokok alapján, hivatkozással a napjainkban zajló reformokra, kezdeményezzen tárgyalásokat annak érdekében, hogy a Közép-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság székhelye kerüljön a régió társpólusaként Veszprémben elhelyezésre. Az Önkormányzat segíti a KDRMI elhelyezését városunkban. Felelıs: Határidı:
Debreczenyi János polgármester azonnal
10.) Beltéri világítás és főtéskorszerősítés a „Szemünk Fénye” program keretében Elıadó: Németh László irodavezetı Debreczenyi János: Tájékoztatást adott arról, hogy errıl a napirendi pontról nem szavaznak,mert ezt a testület tájékoztató anyagként tárgyalja meg és majd egy késıbbi idıpontban fog a Közgyőlés elé kerülni.
38
Ferencz Sándor: 2005-ben született egy közgyőlési határozat az intézmények beltéri világosítására és főtéskorszerősítésére, késıbb pedig államilag is elindult a „Szemünk fénye” program. Az anyagban szereplı intézmények világítására és főtéskorszerősítésére 2006. nyarán lehetett ajánlatot kérni. Egyenlıre a világításkorszerősítésre érkeztek ajánlatok,melyeknek feldolgozása, értékelése megtörtént. A Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság határozatában felkérte az Oktatási és Ifjúsági Bizottságot az intézményi kör felülvizsgálatára, de az Oktatási és Ifjúsági Bizottság információ hiánya miatt nem kívánt ezen módosítani. A program képviselıi felajánlottak egy 15%-os támogatási lehetıséget 2007. évre vonatkozóan, mellyel a beruházás költsége csökkenhet és amelyet az „A” változatú határozati javaslatba beépítettek. Elmondta, hogy a beltéri világítás korszerősítése hosszú távon megtakarítást eredményez az intézmények mőködési kiadásaiban, másrészt a gyermekek látásának romlását is megakadályozza.
Debreczenyi János: Kérte a képviselıket, hogy kérdéseiket, javaslataikat juttassák el csoportvezetı úrhoz.
11.) A multifunkciós csarnok megvalósítási koncepciójának elfogadása Elıadó: Scher Ágota és Németh László irodavezetık
Debreczenyi János: Felkérte Csermák Zoltán vezérigazgató urat,hogy a Budapesten szerzett tapasztalatokról számoljon be a testületnek.
Csermák Zoltán: Elmondta, hogy Somogyi Istvánnal, a Polgármesteri Hivatal mőszaki titkárával voltak ma Budapesten a Kincstári Vagyonigazgatóságnál. Külsı segítséget kértek az ÁPV Rt. elnökétıl azért, hogy minél elıbb hozzájussanak a kincstár által aláírt szerzıdéshez. Ígéretet kaptak arra vonatkozóan, hogy az ünnep elıtt, egyszerősített eljárás keretében kiadják az aláírt dokumentumokat, melynek segítségével megtörténhet a telekalakítás, ami az építési engedélyezési eljárás alapja. A megállapodás birtokában az építési engedély január elsı napjaiban kiadásra kerül.
Debreczenyi János: Elmondta, hogy a testület mai nappal meghozott döntése nem befolyásolja ezt a halasztott építési engedélyszerzési lehetıséget, azaz nem kell újra a Közgyőlés elé hozni.
39
Németh László: Tájékoztatta a testületet az elızı napon megtartott együttes zárt bizottsági ülésrıl, ahol jelen voltak a Gazdasági Bizottság, a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság és az Ügyrendiés Igazgatási Bizottság tagjai, szakértıi, továbbá a felkért szakértık. Az ülést egy konszenzussal zárták, melyet a kiosztott határozati javaslat 3.) pontja tartalmazza.
Debreczenyi János: Megköszönte a pénzügyi-, mőszaki és jogi szakértık munkáját, akiknek segítségével a csarnok bekerülési költségeiben közel 1 milliárd forint megtakarítást mutathatnak majd fel a 15 év alatt. Külön kihangsúlyozta, hogy Veszprém város Közgyőlése meg akarja építeni a sportcsarnokot a lehetı legjobb mőszaki tartalommal, de a lehetı legolcsóbban és a lehetı legkisebb tervezett határidı csúszással, azaz 2008. március végére a csarnok üzembe helyezhetı. Ezt követıen felolvasta a határozati javaslat 3.) pontját és elmondta, hogy ezt azért kellett a határozati javaslatba beemelniük, hogy az építésrendészeti bírság ne növekedhessen.
Baumgartner Lajos: Elmondta, hogy a Gazdasági Bizottság a határozati javaslatot elfogadta, és kéri annak támogatását.
A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyőlés jelenlévı 24 tagja 23 igen szavazattal meghozta a következı határozatot:
276/2006. (XII.14.) Kh. A Közgyőlés megtárgyalta a „Multifunkciós Rendezvénycsarnok megvalósítási koncepciójának elfogadása” címő elıterjesztést és az alábbi határozatot hozza:
1.)
A 136/2006. (VI.22.) Kh. alapján elkezdett, de le nem állított folyamatot az alábbi módosításokkal tovább folytatja: a korábban meghatározott mőszaki paramétereket alapul véve a polgármester által felkért újonnan felálló szakértı vizsgálóbizottság által 2007. március 31-ig felülvizsgált mőszaki tartalomnak, legkésıbb 2008. március 31-ig megfelelı, létesítményt birtokló gazdasági társaságban közvetlenül vagy közvetve 100%-os tulajdont szerez. A létesítményt közvetlenül vagy közvetve tulajdonló gazdasági társaságtól vagy gazdasági társaságban 15 éven keresztül évi maximum 300 millió forint erejéig üzletrészt vásárol vagy tıkét emel.
2.)
A Közgyőlés egyúttal úgy határoz, hogy az 1. pontban körülírt paraméterekkel rendelkezı létesítményben Szolgáltatást kíván vásárolni 2008. április 1-jétıl indulóan 15 éves idıtartamban évi maximum 220 millió forint + ÁFA jelenértékő keretösszeg erejéig. A nyújtott szolgáltatás tartalmának részletes meghatározásához a PPP eljárás során rögzített szolgáltatás-nyújtási követelményeiket kell irányadónak tekinteni.
40
A Közgyőlés felhatalmazza a Polgármestert a közbeszerzési eljárás megindítására amennyiben az eljárás paramétereit az illetékes szakbizottságok által megtárgyalásra és elfogadásra kerülnek.
3.)
A Közgyőlés a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata által korábban hasznosításra átadott, Veszprém külterület 0213/44. hrsz-ú ingatlanon folytatott engedély nélküli építési munkálatok fennmaradásához és a továbbépítéséhez csak a területre vonatkozó jogerıs és végrehajtható fennmaradási és továbbépítési engedély birtokában járul hozzá.
Felelıs:
Debreczenyi János Polgármester
Határidı:
2008. március 31.
12.)
Tájékoztató a multifunkciós intézkedések vizsgálatáról Elıadó: Debreczenyi János polgármester
csarnok
elıkészítésében
történt
Debreczenyi János: Tájékoztatta a testületet arról, hogy létrehozta azt a szakértıkbıl álló munkacsoportot, akik elvégezték a csarnok elıkészítésével és építésével kapcsolatos vizsgálatot. A vizsgálati anyagot a Hivatal és a Veszprém Zrt. rendelkezésére bocsátották azért, hogy azt a közremőködı felek véleményezze, melyet így tart korrektnek. Az építésrendészeti eljárás lefolytatását követıen végzik el a vizsgálat eredményeként történı felelısségre vonást. Elmondta, hogy a hibákat is hordozó döntési mechanizmusnak a tanulságait le kell vonni. Az elkövetett hibák személyi konzekvenciája az elızı ciklusban jelennek meg, de ez mindannyiunkra nézve legyen tanulság azért, hogy ezeket a hibákat ne kövessük el. Beruházási folyamat sürgetése számos hátrányt okozott az építéshatósági eljárásban, a beruházási és vállalkozási szerzıdésekben, valamint a mőszaki-, tartalmi követelmények esetében is. Felhívta a figyelmet arra, hogy nem vet jó fényt az önkormányzatra az építési engedély nélkül megkezdett beruházás. A média figyelemmel kíséri az önkormányzat csarnokkal kapcsolatos döntéseit és kéri, hogy minden érintett visszafogottan nyilatkozzon.
Brányi Mária: Elmondta, hogy a napirendi ponttal kapcsolatban egy határozati javaslatot juttatott el a képviselıtársai részére. Felhívta a figyelmet arra, hogy a képviselık Veszprém város választópolgárainak akaratából ülnek itt a teremben, és egyik feladatuk a beruházások megvalósításának tisztasága feletti ırködés, melynek szellemében fogalmazta meg a határozati javaslatot. Ezt követıen felolvasta a határozati javaslatot és kérte a Közgyőlést, hogy módosító indítványát támogassák. „A Közgyőlés megtárgyalta a „Tájékoztatás a Multifunkciós Rendezvénycsarnok elıkészítésében történt intézkedések vizsgálatáról” szóló elıterjesztést, és az alábbi határozatot hozta:
41
-
A vizsgáló bizottságnak átadott iratanyag teljeskörősége nem állapítható meg egyértelmően. Az eddig elkészült vizsgálati anyag számos új és nyitott kérdést vet fel, ezért a vizsgáló munkacsoport mőködésének meghosszabbítása szükséges, elıreláthatólag 2007. január 31-ig. A rendelkezésre álló idıben, az eddig elkészült vizsgálati anyagban, illetve az önkormányzati bizottságokban felmerülı kérdéseket tisztázni szükséges.
-
A Közgyőlés felkéri a Dr. Büki Szilvia címzetes fıjegyzıt, hogy az eddig elkészült vizsgálati anyagokat tekintse át, jogi szempontból véleményezze és a felelısség megállapítása érdekében a szükséges jogi lépéseket fogalmazza meg, mind a közremőködı szervezetek, mind az egyes személyek vonatkozásában. Egyúttal kérjük, hogy a tárgykörben tett intézkedéseirıl a Közgyőlést tájékoztassa.
Felelıs:
Határidı:
Dr. Büki Szilvia Jegyzı, címzetes fıjegyzı Debreczenyi János polgármester 2007. március 1.”
Mazák György: Egyetért a polgármester úr által elmondott gondolatokkal és szükségesnek tartja a következetességet. Véleménye szerint a kiosztott határozati javaslatban szereplı felelısség megállapításánál a jogi lépés magába foglalja a bőntetı jogi lépést is. Célszerőnek tartja az üggyel kapcsolatos visszafogottságot és jelezte, hogy ı a polgármester határozati javaslatát tartja jónak.
Dr. Szalay András: Megkérdezte, hogy mi az oka annak, hogy az eredeti határozati javaslatnak a polgármester a felelıse, a kiosztásos javaslatnál pedig a címzetes fıjegyzı asszony? Véleménye szerint ez a vizsgálatot más mederbe sodorja.
Debreczenyi János: Tájékoztatta a testületet arról, hogy nincs akadálya annak, hogy a módosító indítványt benyújtó képviselı más felelıst jelöljön meg az eredetihez képest. Brányi Mária képviselı asszony új határozati javaslatát el tudja fogadni.
Dr. Bense László Erik: Elmondta, hogy a munkaköri kötelesség vétkes megszegése fegyelmi felelısséget takar. Ha felmerül a bőncselekmény alapos gyanúja, akkor az büntetıjogi felelısséget, ha kártérítés is felmerül, akkor polgárjogi felelısséget jelent. javasolja az elıterjesztınek, hogy az alábbi megfogalmazás szerepeljen a határozati javaslatban: „a felelısség megállapítása érdekében a szükséges munkaügyi – közigazgatás jogi, büntetı és polgári jogi lépéseket tegye meg”
42
Debreczenyi János: Korrektebbnek tartja a következı megfogalmazást. „a szükséges lépéseket tegye meg”. Kéri a képviselı asszonyt, hogy fogadja el így. Egyben tájékoztatta a testületet arról, hogy felelısként magát is meg kell jelölnie, mert a részvénytársaság felé neki vannak jogosultságai.
Dr. Büki Szilvia: Javasolta, hogy „a szükséges jogi lépéseket fogalmazza meg” kerüljön a határozati javaslatba.
Gyimesi Károly: Véleménye szerint Brányi Mária módosító indítványa nem szükséges, mert a felelısség mértéke határozza meg a jogi lépések sorát.
Brányi Mária: Elfogadja Dr. Büki Szilvia címzetes fıjegyzı asszony kiegészítı javaslatát, valamint a polgármester úr felelısként történı megjelölését. Elmondta, hogy azért jelölte meg a jegyzı asszonyt, mert munkáltatói jogkört gyakorolván az ı szerepe nyilvánvaló. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyőlés jelenlévı 24 tagja 22 igen szavazattal meghozta a következı határozatot: 277/2006. (XII.14.) Kh. A Közgyőlés megtárgyalta a „Tájékoztatás a Multifunkciós Rendezvénycsarnok elıkészítésében történt intézkedések vizsgálatáról” szóló elıterjesztést, és az alábbi határozatot hozta: -
-
A vizsgáló bizottságnak átadott iratanyag teljeskörősége nem állapítható meg egyértelmően. Az eddig elkészült vizsgálati anyag számos új és nyitott kérdést vet fel, ezért a vizsgáló munkacsoport mőködésének meghosszabbítása szükséges, elıreláthatólag 2007. január 31-ig. A rendelkezésre álló idıben, az eddig elkészült vizsgálati anyagban, illetve az önkormányzati bizottságokban felmerülı kérdéseket tisztázni szükséges.
A Közgyőlés felkéri a Dr. Büki Szilvia címzetes fıjegyzıt, hogy az eddig elkészült vizsgálati anyagokat tekintse át, jogi szempontból véleményezze és a felelısség megállapítása érdekében a szükséges jogi lépéseket fogalmazza meg, mind a közremőködı szervezetek, mind az egyes személyek vonatkozásában. Egyúttal kérjük, hogy a tárgykörben tett intézkedéseirıl a Közgyőlést tájékoztassa. Felelıs: Dr. Büki Szilvia Jegyzı, címzetes fıjegyzı Debreczenyi János polgármester Határidı: 2007. március 1.
43
13.) Veszprém Megyei Jogú Város munkaterve Elıadó: Debreczenyi János polgármester
Önkormányzatának
2007.
I.
félévi
Debreczenyi János: Ismertette az elıterjesztés készítésének indokait és módját, majd ezt követıen felolvasta a munkatervhez kapcsolódó módosításokat.
Hartmann Ferenc: Megköszönte, hogy a szocialista frakció kilenc napirendi pont javaslatai közül kettıt befogadtak, amit jónak ítélt meg, mert ez pályázati arányban is 10%-ot jelent. Megkérdezte, hogy az elfogadásra nem javasolt napirendek miért nem kerülhettek a munkatervbe. Jelezte, hogy a márciusi Közgyőlés 14.) napirendi pontjának legyen a polgármester a felelıse, hiszen ı gyakorolja az önkormányzati érdekeltségő gazdasági társaságok feletti tulajdonosi jogkört.
Péterné Rózsa Mária: Elmondta, hogy a júniusi Közgyőlés 5.) napirendi pontjának - Veszprém Megyei Jogú Város Kommunikációs és Marketing stratégiájának kialakítása – az elıkészítıje nem ı, hanem Dr. Herth Viktória a Polgármesteri Hivatal kabinetvezetıje.
Asztalos István: Benyújtották, bár nem szerepel a napirendi javaslatok között kettı olyan napirendi pont, melyekre most módosító indítványt szeretne elıterjeszteni. Az egyik a „Kötelezettségvállalás 2010-ig a veszprémi kulturális nagyrendezvényekre” való önkormányzati költségvetési támogatásokra. Bizonytalanságot okozhat a szervezınek a tervezés szempontjából, ha a támogatásokért évrıl-évre meg kellene küzdenie. Indokoltnak tartaná, ha errıl a ciklus elején születne döntés. Elmondta, hogy az elızı ciklus elején Dr. Albert Vendel képviselı javaslatára is megszavaztak egy kötelezettségvállalást a kulturális rendezvényekre. A másik napirendi javaslata a Színházkert rendezése, az emlékmő befejezésével kapcsolatos teendık megtétele.
Dr. Szalay András: Fontosnak tartja, hogy koncepcionális ügyeknél, stratégiáknál, melyek a testület politikai döntését igénylik azokat képviselık, bizottsági elnökök, tanácsnokok, alpolgármesterek és a polgármester terjesszenek elı. A technikai jellegő napirendek esetében pedig a hivatal vezetı munkatársai legyenek az elıterjesztık. Megkérdezte, hogy mi a tartalmi szándéka az áprilisi SZMSZ módosításnak. Elmondta, hogy a mai napon tárgyalt 6.) napirendi pontnál tett módosító indítványát – amely az egyesületi sporttámogatásról, illetve a rendezvénytámogatásról szól – a testület elutasította azért, hogy erre majd januárban a
44
sportrendelettel való szinkronba hozás alkalmával döntenek. Szeretné, ha a fenti ígéretnek megfelelıen ezt a munkatervben is érvényesítenék.
Wéber László: Megkérdezte a polgármester urat, hogy az innovációval és a fejlesztési politikával kapcsolatos el nem fogadott napirendi javaslatok a II. félévi munkatervben szerepelhetnek-e. Fontosnak tartja, hogy Veszprémnek is legyen innovációval kapcsolatos elképzelése, mivel ez Székesfehérvárnak már két éve szerepel a programjában. A fejlesztéspolitikára vonatkozó két éves akciótervet szeretné, ha négy éves idıtartamra bıvítenék, mivel jelenleg a ciklus elején vannak.
Debreczenyi János: Elmondta, hogy egyetért Hartmann Ferenc képviselı úr azon javaslatával, hogy a márciusban tárgyalandó, a gazdasági társaságokról szóló napirendi pontnak a polgármester legyen az elıterjesztıje. Elfogadta Péterné Rózsa Mária kiegészítését is. Asztalos István mindkét javaslatát elfogadja és szükségesnek tartja, hogy a Színházkert esetében nyugvópontra jussanak. Bizottsági döntések alapján egy munkacsoport már dolgozik az elıkészítıi munkákon. A javaslatuk szerint ennek tárgyalását 2006. márciusára kérték, melyet befogad, azonban a Közgyőlés elé való bekerülése egyeztetések miatt csúszhat. Wéber László napirendi javaslatai a munkaterv II. félévi anyagába bekerülhetnek.
Dr. Büki Szilvia: Jelezte, hogy téves idıpontot mondott a Színházkert rendezése kapcsán, március helyett májusra kérte a szocialista frakció napirendi pont tárgyalását. Hartmann Ferenc felszólalására reagálva elmondta, hogy a frakciójának a napirendi javaslatai szerepelnek a munkatervben csak más címő megfogalmazásban, kivételt a városi strand létrehozására szóló indítványuk jelent. Tájékoztatta a testületet arról is, hogy az MSZP frakciójának volt egy olyan javaslata, hogy az önkormányzati feladatok ellátására alkalmas társadalmi szervezetek városi szolgálatban történı állítására készüljön elıterjesztés. Elmondta azonban, hogy Molnár Ernı tanácsnok úr feladatkörének egyik eleme errıl szól, melyrıl évente köteles beszámolni a Közgyőlés elıtt. Jelezte, hogy az önkormányzat az alakuló üléstıl számított hat hónapon belül generálisan felülvizsgálja a Szervezeti és Mőködési Szabályzatot. A jogalkotó célja az, hogy néhány hónapos mőködést követıen a testület meg tudja fogalmazni módosításait, ezért szerepel áprilisban mint napirendi pont. Ha azonban van olyan igény, hogy a sportbizottság feladat- és hatáskörét hamarabb megvizsgálják, azt a sportrendelettel együtt kell megtenni, melyre januárban lehetıség van.
Dr. Szalay András: Javasolja, hogy módosító indítványként januárban a Közgyőlés elé kerüljön, mellyel az elıkészítı munka megkezdıdhet.
45
Debreczenyi János: Jelezte, hogy elıterjesztıként elfogadja. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyőlés jelenlévı 23 tagja 23 igen szavazattal meghozta a következı határozatot:
278/2006.(XII.14.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése a 2007. I. félévi munkatervét az elıterjesztésben foglaltaknak megfelelıen elfogadja. A Közgyőlés felhívja az elıterjesztések elıadóinak figyelmét, hogy az elıterjesztéseket az SZMSZ 12.§ (4) bekezdésében rögzítetteknek megfelelıen a Közgyőlést megelızıen 10 nappal a jegyzınek adják le. A Közgyőlés felkéri a jegyzıt, hogy a végleges munkatervet a napirend elıterjesztéséért felelısnek, és a napirendek elıadóinak küldje meg. Határidı: Felelıs:
2006. december 31. Dr. Büki Szilvia jegyzı, címzetes fıjegyzı
14.) A Veszprémi Kistérség Többcélú Társulása tagdíjának módosítása Elıadó: Debreczenyi János polgármester
Debreczenyi János: Tájékoztatta a testületet arról, hogy megkereste ıt Köbli Miklós elnök úr azzal a kéréssel, hogy az eddigi 40,- Ft/fı után 80,- Ft/fı hozzájárulást fizessenek 2007-tıl. A tárgyaláson elmondta, hogy ı 60,- Ft/fı összeget ajánl meg. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyőlés jelenlévı 23 tagja 23 igen szavazattal meghozta a következı határozatot:
279/2006 (XII.14.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése a Veszprémi Kistérség Többcélú Társulásnak fizetendı tagdíj mértékét 2007. január 1-tıl 60 Ft/fı összegben állapítja meg. (a lakosságszám meghatározásánál a költségvetési év tervezésében szereplı népességszám a meghatározó) A Közgyőlés felkéri a polgármestert, hogy a döntésrıl a társulási tanács elnökét tájékoztassa. Felelıs: Határidı:
Debreczenyi János polgármester 2006. december 30.
46
15.) Intézkedési terv az Állami Számvevıszék által - Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatánál a települési önkormányzatok vízrendezési és csapadékvíz elvezetési feladatai ellátása tárgyában – lefolytatott ellenırzésének megállapításaira Elıadó: Debreczenyi János polgármester és Dr. Büki Szilvia jegyzı, címzetes fıjegyzı
Debreczenyi János: Elmondta,hogy szóbeli kiegészítése nincsen.
A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyőlés jelenlévı 23 tagja 23 igen szavazattal meghozta a következı határozatot:
280/2006. (XII. 14.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatánál a települési önkormányzatok vízrendezési és csapadékvíz elvezetési feladatai ellátásának ellenırzésérıl szóló számvevıi jelentéshez összeállított intézkedési tervet elfogadja. A Közgyőlés felhatalmazza a polgármestert, hogy az Intézkedési terveket az Állami Számvevıszék Veszprém Megyei Ellenırzési Irodájához juttassa el. Felelıs: Határidı:
Debreczenyi János polgármester 2006. december 30.
16.) Biztosítási konstrukció Elıadó: Dr. Büki Szilvia jegyzı, címzetes fıjegyzı
Asztalos István: Tájékoztatást adott arról, hogy ilyen konstrukció korábban is volt, mely egy elıtakarékosságnak is tekinthetı abban az esetben, ha a választott tisztségviselık esetleg távozni kényszerülnek és ebbıl az összegbıl a jövıjükrıl való gondoskodás biztosítható. Elmondta, hogy az ı estükben a polgármester úr csak a törvényben biztosított három hónapos kifizetést tette lehetıvé, melyet ı szó nélkül tudomásul vette. Javasolja, hogy maradjanak a törvény által biztosított formánál és ha a három hónapos végkielégítés kifizetést a konstrukció megkönnyíti, akkor hirdessék meg a közbeszerzést és kössék meg a biztosítást. Kéri, hogy a határozati javaslatban ne 3+3 hónap végkielégítés, hanem 3 hónap végkielégítés legyen.
47
Debreczenyi János: Tájékoztatta a testületet arról, hogy ı döntött arról, hogy csak a törvényben biztosított három hónapos végkielégítést kapják meg az elızı ciklus leköszönı tisztségviselıi. A további három hónap végkielégítés kifizetését nem tartotta indokoltnak, a korábban tárgyalt szabálytalan beruházás miatt, hiszen ezt az összeget jutalom formájában kapták meg és ellentmondásba ütközik, hogy egy bizonyos tárgykörben pedig vizsgálat indul, melynek személyi konzekvenciái vélhetıleg a tisztségviselıkig felérnek.
Asztalos István: Elmondta, hogy a polgármester döntését tudomásul vették, ı nem reklamálni akar, hanem kéri, hogy maradjanak a törvény által lehetıvé tett három hónapos idıtartamnál és ennek a kifizetésére készüljenek fel.
Debreczenyi János: A témához több hozzáfőznivalója nincsen, indokait elızıekben már elmondta.
Dr. Büki Szilvia: A Közgyőlés ezzel a döntésével a pénzügyi fedezet megteremtésérıl gondoskodik, de nem dönt arról, hogy mennyi hónap végkielégítés jár az alpolgármestereknek és a polgármestereknek. További három hónapnak a kifizetését a jogszabály ahhoz a feltételhez köti, hogy a jelenlegi és a jövıbeni polgármester között a munka átadás-átvétel a törvényi elvárásoknak megfelelı idıben és módon történik meg. A Közgyőlés Asztalos István azon javaslatát, miszerint csak a törvény által biztosított három hónap végkielégítés kifizetésére kössenek biztosítási konstrukciót a jelenlévı 22 képviselı közül 9-en szavaztak igennel, tehát a javaslat elutasításra került. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyőlés jelenlévı 22 tagja 18 igen szavazattal meghozta a következı határozatot:
281/2006.(XII.14) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata a választási ciklus végén a polgármester és az alpolgármesterek részére esedékes és adható (3+3 hónap) végkielégítés fedezetének megteremtését befektetési biztosítási konstrukció keretében kívánja megvalósítani. 1. A közgyőlés felkéri a Pénzügyi Irodát, hogy a biztosító társaság kiválasztása érdekében a Közbeszerzési és Beszerzési Szabályzat elıírásai szerint kezdeményezze a közbeszerzési eljárás lefolytatását. Felelıs: Határidı:
Scher Ágota pénzügyi irodavezetı 2006. december 31.
48
2.
A közgyőlés felhatalmazza a polgármestert a közbeszerzési eljárásban nyertes biztosító társasággal a szerzıdés aláírására.
Felelıs: Határidı: 3.
Debreczenyi János polgármester 2007. február 28.
A közgyőlés felkéri a pénzügyi irodavezetıt, hogy a biztosítás idıtartama alatt a biztosítási díjak fedezetét az évenkénti költségvetésben tervezze meg.
Felelıs: Határidı:
Scher Ágota pénzügyi irodavezetı A 2007 - 2010 évi költségvetés összeállítása
17.) Finanszírozási javaslat az 1-8. évfolyamba járó veszprémi iskolai tanulók iskolatej programban történı részvételére Elıadó: Porga Gyula alpolgármester
Némedi Lajos: Elmondta, hogy az Oktatási és Ifjúsági Bizottság december 6-i ülésén egyhangúlag támogatta az elıterjesztést. A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyőlés jelenlévı 21 tagja 20 igen szavazattal meghozta a következı határozatot:
282/2006.(XII.14.)Kh. 1.
Veszprém Megyei Jogú Város Közgyőlése támogatja, hogy az önkormányzat által fenntartott oktatási intézményekbe járó I-VIII. évfolyamos veszprémi iskolai tanulók részt vehessenek – az akció folytatása esetén - a Földmővelési és Vidékfejlesztési Minisztérium által kezdeményezett és kedvezményezett iskolatej akcióban a 2006/2007-os tanév 2007. január 1-tıl június 15-ig tartó idıszakában. A Közgyőlés kötelezettséget vállal, hogy a program finanszírozására a 2006/2007-os tanév fenti idıszakában a 2007. évi költségvetés terhére 13.800 eFt-ot biztosít. Határidı: Felelıs:
2007. évi költségvetés elfogadása Scher Ágota pénzügyi irodavezetı
A Közgyőlés megbízza az Oktatási és Sport Irodát - a Közbeszerzési és Beszerzési Szabályzat értelmében - a közbeszerzési eljárás kezdeményezésére, és felhatalmazza az Oktatási és Sport Iroda vezetıjét és a Pénzügyi Iroda vezetıjét a szállítóval kötendı szerzıdés aláírására és a Polgármestert a támogatási kérelem benyújtására. Határidı: Felelıs: 2.
azonnal Schultz Zoltán oktatási és sport irodavezetı
Veszprém Megyei Jogú Város Közgyőlése támogatja, hogy az önkormányzat által fenntartott oktatási intézményekbe járó I-VIII. évfolyamos veszprémi iskolai tanulók
49
részt vehessenek - az akció folytatása esetén - a Földmővelési és Vidékfejlesztési Minisztérium által kezdeményezett és kedvezményezett iskolatej akcióban a 2007/2008-as tanév 2007. szeptember 1-tıl december 31-ig tartó idıszakában. A Közgyőlés kötelezettséget vállal, hogy a program finanszírozására a 2007/2008-as tanév fenti idıszakára a 2007. évi költségvetés terhére 8.900 eFt-ot biztosít. Határidı: Felelıs:
2007. évi költségvetés elfogadása Scher Ágota pénzügyi irodavezetı
A Közgyőlés megbízza az Oktatási és Sport Irodát - a Közbeszerzési és Beszerzési Szabályzat értelmében - a közbeszerzési eljárás kezdeményezésére, és felhatalmazza az Oktatási és Sport Iroda vezetıjét és a Pénzügyi Iroda vezetıjét a szállítóval kötendı szerzıdés aláírására és a Polgármestert a támogatási kérelem benyújtására. Határidı: Felelıs:
a 2007/2008. tanévre vonatkozó FVM rendelet megjelenését követıen azonnal Schultz Zoltán oktatási és sport irodavezetı
18.) A Liszt Ferenc Kórustársaság, támogatása Elıadó: Porga Gyula alpolgármester
mint
kiemelt
mővészeti
együttes
Debreczenyi János: Elmondta, hogy kiosztásra került egy támogatási szerzıdés, amelyben már szerepelnek Dr. Bense képviselı úr kiegészítései.
Porga Gyula: Tájékoztatást adott arról, hogy a Kulturális, Turisztikai és Vallásügyi Bizottság, valamint a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság is megtárgyalta az elıterjesztést és kérte annak elfogadását. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyőlés jelenlévı 21 tagja 21 igen szavazattal meghozta a következı határozatot:
283/2006.(XII.14.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése a Liszt Ferenc Kórustársasággal kötendı megállapodást jóváhagyja, és felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. Felelıs: Határidı:
Debreczenyi János polgármester azonnal
50
19.) Szerzıdés megkötése a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Clubbal Elıadó: Dr. Hudvágner Tamás a Sport és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottság elnöke
Dr. Hudvágner Tamás: Elmondta, hogy szóbeli kiegészítése nem volt, kérte az elıterjesztés elfogadását. A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyőlés jelenlévı 22 tagja 22 igen szavazattal meghozta a következı határozatot:
284/2006.(XII.14.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése megtárgyalta a „Szerzıdés megkötése a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Clubbal” címő elıterjesztést. A Közgyőlés 2010. december 31. napjáig szóló együttmőködési megállapodást köt a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Clubbal a határozat mellékletét képezı szerzıdésben foglaltak szerint Felhatalmazza Debreczenyi János polgármestert a szerzıdés aláírásával. Felelıs : Határidı :
Debreczenyi János polgármester 2006. december 31.
20.) A bentlakásos szociális és a gyermekek napközbeni ellátását, továbbá átmeneti gondozását biztosító intézmények érdekképviseleti fórumába tagok delegálása Elıadó: Dr. Strenner Zoltán az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke
Dr. Strenner Zoltán: Elmondta, hogy szóbeli kiegészítése nem volt, kérte az elıterjesztés elfogadását. A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyőlés jelenlévı 22 tagja 22 igen szavazattal meghozta a következı határozatot:
285/2006. (XII.14.) Kh. 1. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése a fenntartó önkormányzat részérıl a Szociális Gondozási Központ székhelyén /Veszprém, Jutasi u. 24-26./, és a telephelyén /Veszprém, Pápai u. 34./ mőködı érdekképviseleti fórum tagjává választja Gyimesi Károly önkormányzati képviselıt, az Egészségügyi és Szociális Bizottság tagját.
51
2. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése a fenntartó önkormányzat részérıl az Egyesített Bölcsıdei Intézmény keretein belül mőködı érdekképviseleti fórum tagjává választja Wéber László önkormányzati képviselıt, az Egészségügyi és Szociális Bizottság tagját. 3. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése a fenntartó önkormányzat részérıl az Egyesített Szociális Intézmény székhelyén /Veszprém, Török Ignác u. 10./ és a telephelyén /Veszprém, Völgyikút u. 2./ mőködı érdekképviseleti fórum tagjává választja Dr. Strenner Zoltán önkormányzati képviselıt, az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnökét. 4. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése a fenntartó önkormányzat részérıl az „Éltes Mátyás” Fogyatékosok Nappali Intézménye és Gondozóháza székhelyén /Veszprém, Ördögárok u. 5./ mőködı érdekképviseleti fórum tagjává választja Szolnoki Pál önkormányzati képviselıt, az Egészségügyi és Szociális Bizottság tagját. 5. A Közgyőlés utasítja a Szociális Gondozási Központ, az Egyesített Bölcsıdei Intézmény, az Egyesített Szociális Intézmény, az „Éltes Mátyás” Fogyatékosok Nappali Intézménye és Gondozóháza vezetıjét, hogy az általuk irányított intézményben az érdekképviseleti fórum tagjainak megválasztásával és az alakuló ülés összehívásával kapcsolatos szervezési teendıket végezze el. Határidı: Felelıs:
2006. december 31. Kolárovics Attila a Szociális Gondozási Központ vezetıje Dr. Hajdú László az Egyesített Bölcsıdei Intézmény vezetıje Kisné Lovasi Mária az Egyesített Szociális Intézmény vezetıje Krámli Ida az „Éltes Mátyás” Fogyatékosok Nappali Intézménye és Gondozóháza vezetıjét
21.) Döntés a civil szervezetek támogatásáról Elıadó: Péterné Rózsa Mária a Kulturális, Turisztikai és Vallásügyi társadalmi kapcsolatok tanácsnoka
Bizottság
elnöke,
Péterné Rózsa Mária: Jelezte, hogy egyetlen módosító javaslata van, mégpedig az elıterjesztés 3. oldalán: „az elszámolási határidı illetve a számlák teljesítési idıszaka miatt vannak pályázatok, amelyek a 2007. I. vagy II. félévi pályázatára jogosultak” Kérte, hogy a „jogosultak” kifejezés helyett az „esélyesek” kifejezést használják. Volt egy olyan pályázati kör, amely megfelelt a pályázati elıírásnak, de miután a feladatmegoldás nem 2006-ban történt, így a számlákat sem a szabályoknak megfelelıen tudták benyújtani, így ık a költségvetés elfogadását követı pályázatra lehetnek esélyesek.
Hartmann Ferenc: Kritikai észrevétele az volt, hogy az elıterjesztés 3. oldalán nem javasoltak támogatást mőködési kategóriában a sportszervezeteknek. Ennek ellenére jó néhány sportszervezet szerepel a támogatottak között.
52
Wéber László: Megkérdezte, hogy mi az oka annak, hogy sok az érvénytelen pályázat?
Péterné Rózsa Mária: Elmondta, hogy a pályázati kiírásban nem szerepel a sportegyesületekkel kapcsolatos kitétel. A Sport Irodától olyan tájékoztatást kaptak, hogy nem volt olyan sportegyesület, amely más forrásból támogatást kapott. Van egy olyan feltétel, hogy lehetıség szerint ne kapjon ugyanaz az egyesület más forrásokból ugyanarra a célra támogatást. Tájékoztatást adott arról, hogy az általuk támogatott sportegyesület egyike sem kapott támogatást, kivéve az Építık SE kapott 20 eFt támogatást rendezvényre, most pedig mőködésre kértek. Az érvénytelen pályázatok magas számának az az oka, hogy több pályázó kevesebb idıt fordított az elıkészítésre. Emlékeztette a képviselıket arról, hogy a november 14-i Közgyőlésen került napirendre a pályázati kiírás elfogadása. Megjegyezte, hogy kevés idı állt a pályázók rendelkezésére, amely a rutinnal rendelkezıknek nem jelentett problémát. Jellemzı hibák formai- és költségvetési hibák voltak.
Brányi Mária: Kérte, hogy az elıterjesztı pontosan fejtse ki azt, hogy mit kell érteni a „más keretbıl támogatott rendezvényen”.
Péterné Rózsa Mária: Válaszul elmondta, olyan pályázatot jelent, amely más önkormányzati keretbıl is kap támogatást.
Dr. Szalay András: Kérte frakcióvezetı társait, hogy vegyenek részt ebben a folyamatban. Jelen esetben most kevés idı állt rendelkezésre, de a költségvetés elfogadása után ez a munkafolyamat a normál menetben fog zajlani, melynek köszönhetıen a formai hibák is kevesebbek lesznek. Külön kiemelte és megköszönte Ferenczy Krisztina munkáját.
Brányi Mária: Jelezte, hogy ı azért nem tudott frakcióvezetıként ebben részt venni, mert akkor egy másik megbeszélésen volt jelen. Kérte az idıpontok megfelelı összehangolását.
Péterné Rózsa Mária: Tájékoztatta a testületet arról, hogy a november 14-i Közgyőlésen fogadta el a testület a pályázati kiírást. A pályázatok beadásának határideje 2006. november 30-a volt. December 11-én hétfın hívták össze az ad-hoc bizottságot a pályázatok elbírálására. Reméli, hogy a jövıben megfelelı idı áll rendelkezésükre.
53
Némedi Lajos: Elmondta, hogy a témával kapcsolatban megfelelı tájékoztatást kaptak, és kérte, zárják le vitát. A Közgyőlés Némedi Lajos képviselı úr ügyrendi javaslatát a jelenlévı 23 képviselı közül 21-en elfogadták. (Mazák György és Hartmann Ferenc nem szavazott.) A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyőlés jelenlévı 23 tagja 22 igen szavazattal (Mazák György nem szavazott) meghozta a következı határozatot:
286/2006. (XII.14.) Kh. A Közgyőlés a 2006. évi költségvetésében a Civil keret - Pályázati keret címen elkülönített összegbıl az második félévre az alábbi támogatásokat nyújtja: A kategória - MŐKÖDÉSI TÁMOGATÁS A
Balaton Bútor Sportegyesület
banki költség, telefonköltség, posta, terembérlet, irodai eszközök vásárlása, utazási költség (programok)
76 000
A
Credo Alapítvány hévízi kórház betegeiért
OE-308 típusú Medinther középfrekvenciás elektroterápiás készülék vásárlása a Veszprém Megyei Cholnoky Ferenc Kórház Reumatológiai és Mozgásszervi Rehabilitációs Osztálya részére. A készülék ára: 350 000 Ft
38 000
A
Csatár-hegyi Kertbarátok Egyesülete
terembérlet, telefonköltség, irodaszer, postaköltség, banki költségek, csekkek térítéses beszerzése, tagsági díjak, útiköltség, szóróanyag elkészítése, könyvelés
68 000
A
Édesvíz Természetbarát Egyesület
banki költség, zöld kártya, gépkocsi, kommunikációs költségek
76 000
A
ÉFOÉSZ Veszprém Városi Közhasznú Egyesülete
76 000
A
Építık Természetbarát SE
A
FÁK, Ukrajna, Magyarország Népei Kulturális és Nemzeti Örökségének Egyesülete
A
Gizella Baráti Kör Veszprémért
könyvelés, bank, számítógép- és nyomtatóvásárlás, szakkönyvek, folyóiratok, telefonköltség takarítószerek és eszközök a kulcsosházba,kulcsosház bérleti díja, számítógép bıvítése, karbantartása, telefon, internet, honlap, folyóiratok, térképek, kiadványok vásárlása. Fax és mobil telefon vásárlása a nemzetközi kapcsolatok, rendezvények lebonyolítására. Folyamatos kapcsolat a többi helyi kisebbséggel. számítógép vásárlás
76 000
76 000
76 000
54
A
Hallgatói Médiumokért Egyesület
A
HEMO Sakkegyesület Veszprém
A
HEMO Winner Versenytánc Egyesület
A
Horgász Egyesületek Veszprém Megyei Szövetsége
A
"Horgony" Pszichiátriai Betegekért Kiemelten Közhasznú Alapítvány Idısek és Gyógyulók Sportegyesülete Egészségmegırzı Centrum
A
telefonköltség, CD, DVD, kazetták archiváláshoz, nyomda- és fénymásolás költségek, névjegykártyák készíttetése, sajtóigazolvány, postaköltség, útiköltség, DVD-író beszerzése telefon, folyóiratok, kiadványok, sakkkönyvek, hazai szövetségi tagdíjak, terembérlet, útiköltség továbbképzés (oktatási díj), terembérlet, tánckellékek beszerzése (fellépı ruhák, cipık)
76 000
50 000
76 000
új bejárati ajtó vásárlása és beépítése (idıjárási viszonyok miatti elıre nem tervezett költség) 20 db karfás, kárpitozott szék
76 000
tisztítószerek, szakkönyvek, folyóiratok, irodaszerek, papír, boríték, bélyeg, festékpatron, videokazetták - idıs, nyugdíjas, cukorbeteg, rokkantnyugdíjasok veszik igénybe általában a szolgáltatásokat; 50-55 fı
30 000
76 000
A
IPA Magyar Szekció Veszprém Megyei Szervezete
székhely, mőködési hely fenntartási költségei, hazai szövetségi tagsági díjak.
40 000
A
Jeruzsálemhegyi Baráti Kör
terembérlet, közüzemi díjak
76 000
A
Radioökológiai Tisztaságért Társadalmi Szervezet
irodabérlet, irodaszer vásárlása
76 000
A
Ritmus Mővészeti Egyesület
Samsung 940B típusú monitor, RV-NB10 típusú JVC márkájú nagyteljesítményő CD/MP3 lejátszó rendszer vásárlása
76 000
A
Szabad-Sajtó Kulturális és Ifjúsági Egyesület
honlapüzemeltetés, irodai eszközök, számítástechnikai eszközök
76 000
A
Szellemi Regenerációs Társulás
könyvelés, bank, irodaszer, nyomtatópatron, fogyóeszközök
76 000
A
Támogat-Lak Alapítvány
televízió vásárlása a gyulafirátóti lakásotthonba, fényképezıgép vásárlása a rendezvények archiválásához
60 000
A
Társasházak Veszprémi Egyesülete
irodaszer, elıadók díjazása, utazási költségek egy része
35 000
A
Trampolin Sportegyesület
76 000
A
Új Kor Kulturális és Ifjúsági Egyesület
terembérlet (heti 3x3,5 óra illetve versenyek, 55 fıs tagság. Tömegsport és versenysport jelleg) bérleti díjak, útiköltség, irodaszer, fogyóeszközök, posta- és telefonköltség
A
Vakok és Gyengénlátók Veszprém vírusellenırzı program (NOD 32) vásárlása, Megyei Egyesülete számítógép beállítása, javítása, irodaszer
76 000 76 000
55
A
Várfok Alapítvány
reklámtollak, internet elıfizetés, pályázati regisztrációs díj, honlap tárhely bérlés
48 000
A
Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi,Érdekképviseleti Egyesülete
közmő költségek - IV. Negyedéves víz, villany, főtés; bérleti díj az utóbbi 3 hónapra, telefonköltség, bankköltség
76 000
A
Veszprém-Cserháti Társaskör Kulturális Egyesület
könyvelés, írható CD és CD tartó mappa, papír, 500 db boríték, színes és fekete nyomtatófesték, postaköltség (mindez archiváláshoz, szóróanyagokhoz)
18 000
A
Veszprém Megyei Eszperantó Közhasznú Egyesület
mobiltelefon költség, irodaszer, postaköltség, útiköltség, PR, szóróanyag nyomdai elıkészítése, könyvek, szakmai lapok vásárlása, bankköltség, közgyőlésen, szakmai megbeszéléseken felmerült költségek
76 000
A
Veszprém Megyei Honismereti Egyesület
76 000
A
Veszprém Megyei Nyugdíjas Szervezetek Érdekvédelmi, Érdekképviseleti Szövetsége
A
Veszprém Város Mozgássérültjeiért Alapítvány
utazás, posta, bank, könyvelés, adminisztrációs költségek, koszorúzás, értekezlet Elnök utaztatása mikrobusszal; indokolt az ülések változó helyszíne miatt. Fogyasztóvédelmi elıadásokhoz terembérleti díj telefon, posta, irodaszer, útiköltség, egyéb beszerzések
A
Veszprémi Amatır Meteorológusok Egyesülete Veszprémi Hagyományırzı Egyesület
LCD monitor vásárlása
45 000
számítástechnikai eszközök, útiköltség, üzemanyag, irodaszer
38 000
A
Veszprémi Kolping Család Egyesület
digitális diktafon, kazettás- CD-s rádió, nyomtató, kottartó dossziék, telefonköltség
76 000
A
Veszprémi Nık Kerekasztala Egyesület
telefon, Internet, nyomda, posta, útiköltség
76 000
A
76 000
76 000
B. kategória PROGRAMTÁMOGATÁS B
Dózsavárosi Baráti Kör
B
Édesvíz Természetbarát Egyesület
2006. dec. 2.: Mikulás bál, 200-250 fı, 2006. dec. 16.: Sportnap, 40-50 fı, 2006. dec. 20.: Dózsavárosi karácsony, 300-500 fı. Pályázat tárgya: élemiszer, fogyóeszköz, papír-írószer, terembérlet, díjak, jutalmak vásárlása 2006. dec; kirándulás, gyalogtúra vár- és kastélylátogatás a Deák Ált. Isk. tanulóival
115 000
68 000
56
B
Együtt Városunkért Egyesület
B
FÁK, Ukrajna, Magyarország Népei Kulturális és Nemzeti Örökségének Egyesülete
B
Gizella Baráti Kör Veszprémért
B
Gyulafirátóti Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület
B
Idısek és Gyógyulók Sportegyesülete Egészségmegırzı Centrum
B
B
B
B
B
A Karacs Teréz utca 2. szám alatti önkormányzati tulajdonú lakóház bekapcsolása az Együtt Városunkért Egyesület Internet Klubjába; a lakók alapfokú képzése: Internet, felhasználói kézségek kiállítás magas eszmei értékő népmővészeti tárgyakból, jótékonysági koncert az ortodox karácsonyhoz és óorosz újévhez kapcsolódva Budapest Bábszínház elıadása, városnézés, hátrányos helyzető gyermekeknek, 20 gyermek, 4 felnıtt, 2006. dec. 10. karácsonyi ünnepvárás, 2006. dec. 21, helyi iskolásoknak, óvodásoknak, nyugdíjasoknak - betlehemes játék, kórusok - 150 felnıtt, fiatal, 15 óvodás
76 000
100 000
30 000
150 000
2006. dec. 21.: Diabetesz világnap 10 000 rendezvényeihez kapcsolódva felvilágosítás alapanyag- és élelmiszerbemutatóval, életmód tanácsadással, szolid karácsonyi ünnepséggel egybekötve. Pályázat tárgya: diabetesz alapanyag, reformkonyha készítmények, szakkönyv, folyóirat, alapanyagok vásárlása. 35-40 fı Jeruzsálemhegyi Baráti Kör Mikulás az állatkertben, 2006. dec. 2-3. 10 000 Pályázat tárgya: dekoráció, ajándékok költségeihez Kozmutza Flóra Alapítvány téli egészségvédı hónap 2007. jan. 17 100 000 febr. 14; 5 alkalom (környezettudatosság, madáretetés, salátakészítés, korcsolyázás Péten, téli túra, rajzverseny) - értelmi sérült gyermekek, fiataloknak és családjuknak, 130 fı Kövirózsa Alapítvány, Gyulafirátót "Szomszédolás" a karácsonyi hagyományok 53 000 jegyében (népdalkörök, népszokásokételkóstoló, karácsonyi díszek), 2006. dec. 4, 100 fı Nagycsaládosok Veszprémi Nagycsaládok és/vagy hátrányos helyeztő 40 000 Egyesülete családok részére belépıjegy a pápai élményfürdıbe (26 felnıtt, 68 gyermek), 2006. nov.26. Fürdızés és részvétel a fürdı "Adjon egy percet szervezetének!" egészséges életmódot elısegítı programján. "Ne Felejts!" Közhasznú Alapítvány
Adventi játszóház, 2006. dec. 15. (gyertyaöntés, díszkészítés különféle anyagokból, karácsonyi ételek, karácsonyi bábjáték), 150 fı
76 000
57
B
Szabad-Sajtó Kulturális és Ifjúsági Egyesület
2006. nov. 11, Pannonfíling Filmfesztivál, téma: "minden, ami pannon", Rendezık és forgatókönyvíró dfíjazása. 80 fı
150 000
B
Szelíd Gyógymód Egészségünkért 2006. dec. 15.: karácsonyi ünnepség a Alapítvány Csolnoky Ferenc Megyei Kórházban, 60 fı. Pályázat tárgya: karácsonyi ajándék vásárlásához hozzájárulás: Béres C-vitamin.
B
Szellemi Regenerációs Társulás
B
Támogat-Lak Alapítvány
B
Várfok Alapítvány
B
Veszprém-Cserháti Társaskör Kulturális Egyesület
B
Veszprém Város Mozgássérültjeiért Alapítvány
B
Veszprémi Amatır Meteorológusok Egyesülete
2006. aug. 24-26, Paloznak: amatır meteorológus találkozó, neves elıadókkal, 70 fı. Pályázat tárgya: szállásköltség
143 000
B
Veszprémi Nık Kerekasztala Egyesüet
2006. dec. 6, '56-os megemlékezés a nıtüntetésrıl, emlékkı állítása a veszprémi Panteonban, 200 fı
190 000
18 000
SZERET filmklub folytatása, 10 alk, 10 * 10- 100 000 20 fı lakásotthonban élı gyerekek részére Ki Mit 165 000 Tud és képzımőészeti kiállítás, közös vacsora, jutalmak, 2006. dec. 2 és 21, 200 fı 2006. nov. 8 - dec. 31.: nov. 8.: Öntevékeny 183 000 Körök Összbemutató Rendezvénye (Ö.K.Ö.R.): az egyetemen mőködı öntevékeny csoportok és veszprémi kulturális szervezetek bemutatkozása. A rendezvényen szereplı szervezetek tevékenységérıl kiadvány készül, melynek egyik célja a leendı egyetemisták Veszprémbe csábítása. A pályázat tárgya: a kiadvány nyomdaköltségeinek részleges fedezése. kézmőves foglalkozás, 2006. nov. 30, 8035 000 100 fı: népi és polgári játékok az 1800 -as évektıl 1940-ig, játszóház, adventi készülıdés. Támogatás: büfészolgáltatás, fogyóeszköz (dekorációhoz) 2006. dec. 15, 120 fı, karácsonyi ünnepély, 76 000 120 fı: karácsonyi vacsora gyermek és felnıtt mozgássérültek részére.
C kategória ÖNERİ TÁMOGATÁSA C
Az Örmény Kultúráért Alapítvány
Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítványhoz: "Armenia" Örmény kulturális, közéleti folyóirat megjelentetése
300 000
58
C
Bushido Aikido Sportegyesület
C
Veszprémi Egyetem Civil Szervezıdéseiért Alapítvány (UniDance Tánccsoport)
Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány (NISZKA) 2006. évi kiírásán a pályázati összköltség 300 000 Ft, önrészként 100 000 Ft-ot igényelnek az UniDance Tánccsoport pénzügyi koordinátoraként jelenik meg a VECSA. Program a VECSA-val és a Várfok Alapítvánnyal közösen valósult meg. 2006 nyara, Mobilitás pályázat, 3. alprogram, cím: "Táncterápia hátrányos helyzető gyermekek számára Közép-Dunántúlon", Kód: IFJ-GY-KD-06-TÁ-0161. Projekt idıtartama: 2006.07.01-2006.11.30. Résztvevık száma: 100 fı
76 000
290 000
D kategória NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK TÁMOGATÁSA D "A Csend Világa" Alapítvány autóbuszköltség: 2006. szept. 7-10.: kirándulás a Passau-i hallássérültekkel, Gizella királyné sírjának megkoszorúzása
76 000
A Közgyőlés felkéri az Alpolgármestert, hogy tájékoztassa az érintetteket a támogatás odaítélésérıl. Felelıs: Határidı:
Porga Gyula alpolgármester 2006. december 20.
A Közgyőlés felkéri az ifjúsági és civil referenst, hogy készítse el a támogatási szerzıdéseket, valamint tegye közzé a Veszprémi 7Napban a támogatottak listáját.
Felelıs: Határidı:
Porga Gyula alpolgármester 2006. december 20.
A Közgyőlés felkéri a Pénzügyi Iroda vezetıjét, hogy gondoskodjon az összegek átutalásáról.
Felelıs: Határidı:
Scher Ágota a Pénzügyi Iroda vezetıje 2006. december 20.
59
22.) Önkormányzati ingatlanok törzsvagyonbeli változásai Elıadó: Czaun János alpolgármester Czaun János: Ebben az elıterjesztésben az elızı ciklus Gazdasági Bizottság által hozott döntése miatt szükséges az átminısítés, amely tulajdonképpen egy szakmai döntést jelent. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyőlés jelenlévı 23 tagja 22 igen szavazattal (Mazák György nem szavazott) meghozta a következı határozatot: 287/2006. (XII.14.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata megtárgyalta az „Önkormányzati tulajdonú ingatlanok törzsvagyonbeli változásai” címő elıterjesztést és az Önkormányzat vagyonáról, a vagyongazdálkodás és vagyonhasznosítás szabályairól szóló 22/2005. (VI.27.) Ör. vonatkozó rendelkezései alapján és azok figyelembe vételével, valamint Veszprém Megyei Jogú Város Településrendezési tervérıl szóló 18/2005.(VI.01.) Ör-el módosított 61/2003.(XII.22.) Ör., mint helyi jogszabály a terület szabályozására vonatkozó rendelkezései alapján azt az alábbiak szerint hagyja jóvá: A veszprémi az Önkormányzat tulajdonát képezı 6603/2 hrsz-ú 1649 m2 nagyságú „saját használatú út” megnevezéső ingatlanból 78 m2 nagyságú területrész, valamint a veszprémi az Önkormányzat tulajdonát képezı 6606/7 hrsz-ú 3319 m2 nagyságú „autóbusz pályaudvar” megnevezéső ingatlanból 280 m2 nagyságú területrész beleolvad a veszprémi 6606/5 hrsz-ú ingatlanba, mely területrészeknek az önkormányzati törzsvagyoni nyilvántartásból való kivételéhez Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése hozzájárul. Határidı: Felelıs:
folyamatos Debreczenyi János polgármester Lindemann István irodavezetı
23.) Kötelezettségvállalás a parlagfő elleni kötelezı védekezés feladataira Elıadó: Thury Péter irodavezetı Haluza János: Az elıterjesztéssel kapcsolatban kiegészítése nem volt.
Debreczenyi János: Emlékezete szerint a frakcióvezetıi megbeszélésen 12 millió forint helyett 10 millió forintban állapodtak meg, valamint a közbeszerzési kiírást és a szerzıdést aláírás elıtt a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság, valamint a Gazdasági Bizottság véleményezni kívánja.
60
A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyőlés jelenlévı 23 tagja 22 igen szavazattal (Mazák György nem szavazott) meghozta a következı határozatot: 288/2006. (XII.14.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése megtárgyalta a „Kötelezettség vállalás a parlagfő elleni kötelezı védekezés feladataira” címő elıterjesztést, és a következı döntést hozza: A Közgyőlés a határozat mellékletét képezı önkormányzati tulajdonú területek parlagfő mentesítésére az Önkormányzat 2007. évi költségvetése „Környezetvédelmi Alap” feladatának terhére 10.000.000 Ft-ot biztosít, melyre elızetesen kötelezettséget vállal. A szolgáltatás megrendelését az érvényben lévı Közbeszerzési és Beszerzési Szabályzat alapján kell lefolytatni. Felelıs: Határidı:
Városfejlesztési Iroda a közbeszerzési eljárás lefolytatására 2007. február 20.
Felelıs: Határidı:
Városüzemeltetési Iroda a szerzıdés megkötésére 2007. február 28.
24.) Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala és a Városi Hivatásos Önkormányzati Tőzoltósága teljesítmény-követelményei alapját képezı célok meghatározása (2006-2010) Elıadó: Debreczenyi János polgármester, és Dr. Büki Szilvia jegyzı, címzetes fıjegyzı
Némedi Lajos: Sok sikert kívánt a Hivatalnak és a Tőzoltóságnak az elıírások teljesítéséhez. A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyőlés jelenlévı 23 tagja 23 igen szavazattal meghozta a következı határozatot:
289/2006. (XII.14.) Kh. 1.) Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése – a köztisztviselık jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv. 34.§. (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Polgármesteri Hivatal köztisztviselıi 2006-2010 évi teljesítménykövetelményeinek alapját képezı célokat az 1. sz. mellékletben foglaltaknak megfelelıen állapítja meg.
Határidı:
minden év január 31.
az egyéni teljesítménykövetelmények meghatározása
61
minden év december 31.
Felelıs:
az egyéni teljesítménykövetelmények értékelése
Debreczenyi János polgármester Dr. Büki Szilvia Jegyzı, címzetes fıjegyzı
2.) Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése – a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati jogviszonyáról szóló 1996. évi XLIII. tv. 245/F.§. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – Veszprém Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tőzoltósága 2006-2010 évi teljesítménykövetelményeinek alapját képezı célokat a 2. sz. mellékletben foglaltak alapján állapítja meg.
Határidı:
minden év január 31. minden év december 31.
Felelıs:
az egyéni teljesítménykövetelmények meghatározása az egyéni teljesítménykövetelmények értékelése
Debreczenyi János polgármester Dr. Büki Szilvia Jegyzı, címzetes fıjegyzı
25.) A Mártírok útja csapadékvíz csatorna rekonstrukciója a „Veszprém és térsége szennyvízelvezetési és kezelési projekt” megvalósításával párhuzamosan Elıadó: Németh László irodavezetı
Németh László: Elmondta, hogy az elıterjesztést a bizottságok megvizsgálták. A Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság szakmailag felülvizsgálta az anyagot, s ennek következtében egy feladatot határozott meg. Egy kohézió keretében a Mártírok útja szennyvízcsatornázása megoldódik, a vízvezeték cseréje pedig a Bakonykarszt Zrt. kivitelezésében történik meg. A csapadék-csatornázás az önkormányzat feladata lenne, teljes rekonstrukciója tartalmazná az útburkolati munkákat és a fásítást, melynek elıkészítését megkezdték és ezt a januári Közgyőlésre be tudják terjeszteni.
Mazák György: Tájékoztatást adott arról, hogy az illetékesek jóváhagyták azt a pályázati anyagot, melynek keretében kiírható az utolsó, Veszprém csatornázására vonatkozó közbeszerzési eljárás. A társulás a pályázati kiírást elvégezte, így a csatornázás hamarosan megkezdıdhet.
62
Debreczenyi János: Elmondta, hogy 2007. december 31-re Veszprém városa a 100%-osan szennyvízcsatornával lefedett települések közé fog tartozni, mellyel kevés város tud dicsekedni.
Baumgartner Lajos: Egy pontosítást kért az elıterjesztıtıl, mert emlékezete szerint a bizottsági ülésen a határozati javaslat 2.) pontjában a 90 millió forint másképpen oszlott meg. 2007 évre vonatkozóan 20 millió forint, 2008-ban pedig a fennmaradó pénzösszeg szerepel.
Németh László: Elmondta, hogy a bizottsági ülésen a fenti megosztásról tárgyaltak és lehet, hogy nem jó anyag van a képviselık elıtt. A költségvetési koncepció kialakítása után a 2007. évben 20 millió forint, 2008-ban pedig 70 millió forint a kialakult összeg és erre lett korrigálva az új határozati javaslat.
Debreczenyi János: Kérte képviselı társait, hogy kontrollálják az elıterjesztést és megkérte Németh László irodavezetı urat, hogy a teljes határozati javaslatot olvassa fel.
Németh László: „1.) A Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése támogatja a Mártírok útjai csapadékvíz csatorna megépítését. 2.)
A megvalósítás 90.000.000,- Ft-os becsült költségére kötelezettséget vállal és a szükséges fedezetet 2007 évben 20.000.000,- Ft-ot, 2008 évben 70.000.000 Ft-ot a költségvetésében biztosítja.
3.) Megvizsgálja az illetékes iroda a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság javaslatát a Mártírok útja teljes burkolati rekonstrukció és fatelepítés ügyében és a januári Közgyőlésre elıterjeszti.”
A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyőlés jelenlévı 22 tagja 22 igen szavazattal meghozta a következı határozatot:
290/2006. (XII.14.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése megtárgyalta a „Mártírok útjai csapadékvíz csatorna rekonstrukciója a „Veszprém és térsége szennyvízelvezetési és kezelési projekt” megvalósításával párhuzamosan” címő elıterjesztést.
63
1.)
A Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése támogatja a Mártírok útjai csapadékvíz csatorna megépítését.
2.)
A megvalósítás 90.000.000,- Ft-os becsült költségére kötelezettséget vállal és a szükséges fedezetet 2007 évben 20.000.000,- Ft-ot, 2008 évben 70.000.000 Ft-ot a költségvetésében biztosítja.
3.)
Megvizsgálja az illetékes iroda a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság javaslatát a Mártírok útja teljes burkolati rekonstrukció és fatelepítés ügyében és a januári Közgyőlésre elıterjeszti.
Határidı: folyamatos Felelıs: Németh László irodavezetı, Scher Ágota A Pénzügyi Iroda vezetıje
26.) Pályázat „A Közterületen elkövetett jogsértés visszaszorítására készített komplex modell projekt kidolgozásának támogatására” Elıadó: Debreczenyi János polgármester Debreczenyi János: Elmondta, hogy az elıterjesztés kiosztásos anyagként került a testület elé, majd ezt követıen felolvasta a városi rendırkapitány levelét. (A levél teljes szövege a jegyzıkönyvhöz csatolva.) Elmondta, hogy a kapitány úr jelezte, hogy 15 millió forintos pályázati összeget szeretnék megcélozni. 1 millió forintot saját forrásból, mint önrészt biztosítanak, 2 millió forintot kérnek az önkormányzattól és így lenne meg a szükséges 3 millió forint pályázati önrész.
Hartmann Ferenc: Jelezte, hogy nem a napirenddel kapcsolatban kért szót. Elmondta, hogy kellemetlen szagot fúj be a szellızı rendszer és kérte a polgármestert, hogy tegyen intézkedést a füstszag megszőntetésére. Tájékoztatták a polgármestert, hogy a szomszédos telken égetnek és a klíma beszívja annak kellemetlen szagát.
Debreczenyi János: Jelezte, hogy az a kérése, hogy ezzel a késıbbiekben foglalkozzanak majd.
Brányi Mária: Az elıterjesztés szerint a Rendırkapitányság 2,5 millió forintot nyert a pályázattal és megkérdezte, hogy miért nem ezt az összeget kell az önkormányzatnak 3 millió forintra kiegészítenie. Miért nem fordítják ezt teljes összegbe erre a célra?
64
Debreczenyi János: Tájékoztatta a képviselı asszonyt arról, hogy a fenti összeget biztosan másra fordították.
Kiss Mihály: Elmondta, hogy a 2,5 millió forintot a további pályázatok elıkészítésére kell fordítania a Veszprémi Rendırkapitányságnak, önrészként nem használhatják fel a pályázathoz. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyőlés jelenlévı 21 tagja 21 igen szavazattal meghozta a következı határozatot:
291/2006. (XII. 14.) Kh. 1. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése támogatja a Veszprémi Rendırkapitányság „A közterületen elkövetett jogsértés visszaszorítására készített programok megvalósítása támogatására” címen készített pályázatot. 2. Az Önkormányzat az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumhoz benyújtandó pályázat megvalósítása érdekében együttmőködı partnerként részt vesz, annak benyújtását támogatja. 3. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése a pályázat benyújtásához szükséges önrészhez 2.000.000, azaz kettımillió forint erejéig elızetes kötelezettséget vállal. 4. A Közgyőlés felkéri a Pénzügyi Iroda vezetıjét, hogy a pályázati önrész elkülönítésérıl a 2007. évi költségvetésben gondoskodjon.
Határidı: Felelıs:
2007. évi költségvetésének idıpontja Scher Ágota irodavezetı
A Közgyőlés több napirendi pontot nem tárgyalt, a polgármester a nyilvános ülést 16 órakor berekesztette, majd ezt követıen került sor a zárt ülés tárgyalására.
k.m.f.
Debreczenyi János polgármester
Dr. Büki Szilvi jegyzı, címzetes fıjegyzı