KÉSZENLÉT ZRT.
NÖVÉNYTERMESZTÉSI GÉPEK • ÁLLATTENYÉSZTÉSI GÉPEK • BIOENERGETIKA • ÉPÍTÉSZET • HŰTÉSTECHNIKA
BORÁSZATI TECHNOLÓGIÁK, SZŐLÉSZETI ERŐ- ÉS MUNKAGÉPEK KERESKEDELME
Általános cégbemutató
A 100%-osan magyar tulajdonban lévő vállalatunk jogelődjét, a pápai központtal működő Készenlét Kft-t 1990. október 1-jén alapították. Az alapító tagok és a szakmai gárda a több mint 40 éve alapított Taurina vállalat oszlopos tagjaiként szerezték meg a megfelelő szaktudást, mely később alapjául szolgálhatott a saját vállalat megalapításához. Az alapításkor kitűzendő célok megfogalmazásában segítettek a tulajdonosok mezőgazdasági nagyüzemek vezetése során megszerzett tapasztalatai is. A Készenlét Kft. tevékenysége a múltból fakadóan az állattenyésztési technológiák kereskedelmére és szervizére alapozódott. A megfelelő háttér biztosíték volt a folyamatos fejlődésre, melyet jól példázott az, hogy 1995-ben vállalatunk részvénytársasággá alakult, megteremtve ezzel a nagyobb lendületű fejlődés lehetőségét. A kezdetek technológiáját partnereink egyre szaporodó megkeresése révén is bővíteni kellett, így a stabil technológiák, mint pl. a komplett fejés- és hűtéstechnikai berendezések mellett palettánkat bővítettük mobil gépekkel is. Felismerve már akkor a takarmányozás minőségének és a megfelelő TMR használatának fontosságát, az olasz Faresin takamánykeverő-kiosztó kocsik forgalmazása mellett döntöttünk. Az azóta elért piacvezető pozíciónk is visszaigazolta választásunk helyességét. A mobil technológiák sorát a teleszkópos rakodógépek, valamint a trágyakezelés gépei folytatták. A gazdaságok szűkülő lehetőségeik miatt a munkaerő költség csökkentésének és az anyagmozgatás egyre növekvő igényének megfelelően próbáltunk a fenti kihívásoknak megfelelni. Úgy gondoljuk, hogy a mezőgazdasági technológiák működését csak a megfelelő felszereltségű és képesítésű szakszerviz biztosíthatja megnyugtatóan, ezért mára a szükséges gyári oktatások mellett megfelelő műszerezettségű szervizautók is garantálják a színvonalas szervizszolgáltatást. A mezőgazdaságban végbement folyamatok miatt 1998-tól megkezdtük a növénytermesztési technológiák nagy- és kiskereskedelmét, mely azóta már teljes egészében kiteljesedett, és komplett technológiai sorral állunk meglévő és jövendő partnereink rendelkezésére. Úgy gondoljuk, hogy mind a növénytermesztés, mind pedig az állattenyésztés kiugrási lehetősége a jövőben a bioenergetikai beruházásokban rejlik, ezáltal az egyébként alapvető fontosságú mezőgazdaság ezáltal végképp prioritást kell élvezzen kormány és Uniós szinten is. A fenti elmélet alapján már idejekorán, 2001-ben elindítottuk a bioenergetikai üzletágunkat. Az elmúlt időszak messzemenően elegendő volt ahhoz, hogy a beruházási nehézségeket átlátva megfelelőképpen készítsük elő a biztonságos üzemelés érdekében a beruházási feltételeket. Sikereink első letéteményese a 2007-ben megvalósuló biogáz üzem létesítése a Magyar Cukor Zrtnél, mely Európa legnagyobb Biogáz üzeme.
Készenlét Zrt.
A jól működő referencia elég volt ahhoz, hogy ma már számtalan előkészített és építés alatt lévő Biogáz üzem legyen Magyarországon a Készenlét Zrt. gondozásában. A biogáz üzemek mellett Bioetanol és Biodiesel üzemek tervezését és komplett kivitelezését is vállaljuk. A nagyobb volumenű beruházások megindulásával párhuzamosan indítottuk el építészeti üzletágunkat, annak érdekében, hogy a beruházás lebonyolítása zökkenőmentes legyen. Ezzel párhuzamosan több referenciát valósítottunk meg a mezőgazdasági környezetvédelmi beruházások esetén is, mára csak szervestrágya-tárolók vonatkozásában több mint 15 referencia gazdaságunk van. A borászati üzletágunkat 2000-ben indítottuk. Az üzletág tevékenysége a kezdetek óta legbiztosabb pontnak számító Letina rozsdamentes tartályokon és szűrőkön túl mára kiegészült a feldolgozás termékeivel is, így zúzó-bogyózók, prések, szivattyúk és még sok más termék alkotja még palettánkat. Partnereink már megtapasztalták, hogy minden év elején nagy értékben töltjük fel raktárunkat, így a szüret idején mindig nagy biztonsággal tudjuk vásárlóink igényeit kiszolgálni. A pincészeti technológián túl számos techológia bővíti az általunk forgalmazott termékek listáját, hiszen a növénytermesztésben használatos gépek gyártói kifejlesztették a nagy teljesítményű gépek kisebb alternatíváit is, így a szőlészetekben használatos gépek teljes skáláját tudjuk kínálni partnereink részére. A tevékenységünk úgy tartjuk, csak akkor fejlődhet megnyugtatóan, ha velük párhuzamosan fejlődnek az üzletágak működését biztosító feltételek is. Ennek megfelelően mára az egész országot behálózó kereskedelmi, értékesítési tevékenység mellett a több mint 20 tehergépkocsit magában foglaló saját flottánk biztosítja partnereink gyors kiszolgálását. A frissen beszerzett gépkocsi flottánk mindegyik tagja megfelel a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak is. Az információáramlás gyors meglétét biztosítja a vidéki és a központi egységek közötti saját internet kapcsolat, de mindezek mellett 2009 januárjától beindított, a honlapunkon elindult webshop is segíti tevékenységünket. A Készenlét Zrt. mindezeken felül számos szövetség tagja, szakmai tudását felhasználva közvetlenül járul hozzá a mezőgazdaság alakításában. Nem álltunk meg Magyarország határainál, és mára három másik országban, Romániában, Ukrajnában és Szerbiában működő leányvállalataink a magyarországi hátteret felhasználva dolgoznak a kinti partnerek tevékenységének modernizálásban. Kérjük, tekintse át borászati üzletágunk tevékenységét.
„Mindig egy lépéssel előbbre!”
Farkas Károly vezérigazgató
rozsdamentes t ermékek
Letina rozsdamentes bortartályok
A tartályok minőségi munkával és anyagból készülnek, nem porózusak, ami megakadályozza a baktériumok előfordulását. Belül polírozott, ez megkönnyíti a tisztítást és kevésbé tapad meg rajtuk a borkő. A tartályok alkalmasak folyékony élelmiszerek tárolására pl. bor, pálinka, ecet, tej , üdítő, olaj, méz stb. Minden termék AISI 304 vagy 316-os acélból készül. Úszófedeles tartályok PP Típus Űrtartalom: 50-2000 l-ig Erjesztésre az olajzárás miatt nem alkalmas. PZ Típus Űrtartalom: 50-2000 l-ig Ha félig van, akkor sincs félben a tartály az úszófedél miatt. PZP Típus Űrtartalom: 50-2000 l-ig Ha félig van, akkor sincs félben a tartály az úszófedél miatt. PV típus Űrtartalom: 320-7300 l-ig Ha félig van, akkor sincs félben a tartály az úszófedél miatt. Zárt tartályok Z Típus Űrtartalom: 500-39 800 l-ig ZK típus Űrtartalom: 500-39 800 l-ig Egymás felett más-más fajta folyadék tárolható. KR Típus Űrtartalom: 800-24 400 l-ig Egymás fölé is helyezhető. IZO Típus Űrtartalom: 500-39 800 l-ig Dupla falú, a külső és belső fal között van 5 cm. Erjesztő tartályok VIK Típus Űrtartalom: 2300-29 100 l-ig VIP Típus Űrtartalom: 2400-29 800 l-ig VIN Típus Űrtartalom: 3200-20 300 l-ig
Készenlét Zrt.
PZPK Típus Vörösbor erjesztéshez javasoljuk. A tartály hasonló paraméterekkel bír, mint a Letina PZP típus, annyi különbséggel, hogy ferde fenékkel készül és az elején egy négyszögletes ajtó kerül beépítésre.
VF Típusú borszűrő • 10, 20, 30, 40, 50 lapos • Teljesítmény: 1250-6250 l/h • Szivattyúval és szivattyú nélkül
Termoblokk Az úszófedeles tartályok megléte esetén a termoblokk segítségével utólag is lehetőség nyílik a hűtésre és fűtésre, amennyiben erjesztésre használják a tárolóedényeket. • Szélessége /mm/: 345 • Hosszúsága/mm/: 1000, 1250, 1500, 2000, 2500, 3000
„Mindig egy lépéssel előbbre!”
k entes terméke
Mixer keverő tartály A bor előállítása során használt több funkciós keverő a bor adalékanyagainak egyszerű bevitelére szolgál. A Mixer 730 és 1000 literes űrtartalommal rendelhető. A tartály alján található lapátok keverik hatékonyan és teljesen összekeverik az adalékokat a borral.
rozsdam
VIPD Típus • Űrtartalom: 3100-12.000 l-ig • Erjesztésre és tárolásra javasolt • Tölgyfa dongákkal • A pneumatikus rendszer segítségével a törköly áztatása válik lehetővé • Az automatika gondoskodik a pneumatikus henger működéséről
i feldolgozás t erméke
ENOVENETA szüretelő kocsik
Szüretelő kocsi
Alapfelszereltség: • Mechanikus fék • Kardántengely • Szőlőürítő csiga • Elektromos világító berendezés • Állítható és leszerelhető támasztóláb • Állítható vonórúd • Szintezett váz • Inox gyűjtőtartály
Az ENOVENETA szüretelő kocsi gyűjtő tartálya INOX AISI 304 minőségű rozsdamentes acélból készül. A tartály alján egy áttételi művel meghajtott csigaszerkezet biztosítja a szállított anyag egységes és optimális ürítését. Használatával gyorsan és élőmunka takarékosan végezhetők el a szőlőszüret feladatai. A tartály ürítése direkt módon forgóajtóval vagy térfogat szivattyúval történhet. Utóbbi esetben a Direkt ürítéssel Szivattyús ürítéssel szivattyú meghajtását a csigatengely biztosítja.
ENOVENETA – hidraulikus emelésű szüretelő kocsi Alapfelszereltség: • Mechanikus fék • Szőlőürítő csiga • Kézi működtetésű hidraulikus ürítő ajtónyitás • Hidraulikus emelő • Elektromos világító berendezés • Szintezett váz • INOX gyűjtőtartály A traktoron két pár hidraulika csatlakozó szükséges! Hidraulikus emelésű szüretelő kocsi
Készenlét Zrt.
• • • •
Mechanikus sebességszabályzó Elektromos vezérlő szekrény Mobil biztonsági korlát Kézi nyitású ürítő ajtó
Direkt ürítésű fogadógarat
Az ENOVENETA fogadógaratok használatával gyorsan és élőmunka takarékosan végezhetőek a szőlőfogadás és továbbítás műveletei. A fogadógaratok INOX AISI 304 minőségű rozsdamentes acélból készülnek, szállítócsigával felszereltek, és alkalmasak a billenő platós gépjárművek közvetlen fogadására.
ENOVENETA térfogat szivattyús ürítésű INOX fogadó garat Alapfelszereltség: • • • •
Mechanikus sebességszabályzó Elektromos vezérlő szekrény Mobil biztonsági korlát Motoros szivattyú
Szivattyús ürítésű fogadó garat
Az ENOVENETA fogadógaratok használatával gyorsan és élőmunka takarékosan végezhetőek a szőlőfogadás és továbbítás műveletei. A fogadógaratok INOX AISI 304 minőségű rozsdamentes acélból készülnek, szállítócsigával felszereltek, és alkalmasak a billenő platós gépjárművek közvetlen fogadására.
„Mindig egy lépéssel előbbre!”
i ozás terméke
Alapfelszereltség:
feldolg
ENOVENETA direkt ürítésű INOX fogadó garat
i feldolgozás t erméke
ENOVENETA N sorozatú INOX zúzó-bogyózó gépek
N széria alapfelszereltsége: • • • • • • • • • •
Fogadógarat szállítócsigával Zúzott szőlő gyűjtőtartály Centrifugálszivattyú Garolla típusú Ø 60 mm kimenő csatlakozással Fix rosta az N-15 és N-30 típusnál Forgó rosta az N-40 típusnál Feszültség: 230V/50Hz vagy 400V/50Hz A tisztítási műveleteket megkönnyítő, tágas, nyitható fogadó garat Két kerék a könnyű mozgatáshoz (az N40-es kivitel 4 kerékkel készül) Elektromos vezérlőpanel
N 40 szőlőzúzó-bogyózó
Az ENOVENETA N sorozatú zúzó-bogyózó INOX AISI 304 minőségű acélból készül, gyűjtőtartállyal, a zúzott szőlő elszállítására szolgáló centrifugálszivattyúval, és a könnyű tisztítás érdekében nyitható felsőrésszel rendelkezik. Ez a típusú zúzó-bogyózó kistermelők számára készült, kis méretekkel és munkateljesítménnyel.
Az N 15 és N 30 típus
Az N 40 típus
Készenlét Zrt.
CROMA szőlőzúzó-bogyózó
• Fogadógarat szállítócsigával • Zúzott szőlő gyűjtőtartály szállítócsigával • Centrifugálszivattyú, Garolla típusú Ø 60 mm kimenő csatlakozással (a szivattyúval ellátott változat esetén) • Forgórosta • Feszültség: 400V/50Hz • A tisztítási műveleteket megkönnyítő, tágas, nyitható fogadó garat • Kettő forgózsámolyos, fékezhető kivitelű és kettő fix tengelyes kerék • Elektromos vezérlőpanel • Mechanikus sebességszabályozó, csak a szivattyú nélküli változat rendelése esetén • Gumilapátos bogyózó tengely
A CROMA sorozatú zúzó-bogyózó INOX AISI 304 minőségű acélból készül, gyűjtő tartállyal és a zúzott szőlő elszállítására szolgáló centrifugálszivattyúval. A gyűjtő tartály alján elhelyezett alacsony fordulatszámú szállítócsiga a terméket sérülés nélkül az ürítőhöz szállítja.
A CROMA típus
„Mindig egy lépéssel előbbre!”
A CROMA Garolla típus ürítőszelepe
i ozás terméke
CROMA széria alapfelszereltsége:
feldolg
ENOVENETA CROMA sorozatú INOX zúzó-bogyózó gépek
i feldolgozás t erméke
ENOVENETA TEMA sorozatú INOX zúzó-bogyózó
TEMA szőlőzúzó-bogyózó
TEMA széria alapfelszereltsége: • Fogadógarat szállítócsigával • Zúzott szőlő gyűjtőtartály szállítócsigával • Forgórosta • Mechanikus sebességszabályozó • Szabályozható zúzóhengerek gumiból és „zúz-nem zúz” funkció • Garolla típusú Ø 80 mm kimenő csatlakozás • A tisztítási műveleteket megkönnyítő, tágas, nyitható fogadó garat • Kettő forgózsámolyos, fékezhető kivitelű és kettő fix tengelyes kerék • Feszültség: 400V/50Hz • Elektromos vezérlőpanel • Gumilapátos bogyózó tengely
A TEMA sorozatú zúzó-bogyózó INOX AISI 304 minőségű acélból készül, mechanikus sebességszabályozóval a bogyózás sebességének állítására. Gumihengerek a zúzáshoz, „zúz- nem zúz” funkció. A gyűjtőtartály alján elhelyezett alacsony fordulatszámú szállítócsiga a terméket sérülés nélkül az ürítőhöz szállítja.
ENOVENETA GAMMA sorozatú INOX zúzó-bogyozó
Gamma szőlőbogyózó
A GAMMA széria alapfelszereltsége: • Forgóhenger (henger rostamérete 25/22 vagy 22/18 mm) • Mechanikus sebesség szabályozó • A tisztítási műveletet megkönnyítő, tágas, nyitható fogadó garat • Inox lapátos bogyózó tengely • Kivehető henger és bogyózótengely • Fogadógarat szállítócsigával • Feszültség: 400V/50Hz • Kettő forgózsámolyos, fékezhető kivitelű és kettő fix tengelyes kerék • Elektromos vezérlőpanel
Az ENOVENETA GAMMA sorozatú bogyózó-zúzó berendezés INOX AISI 304 minőségű rozsdamentes acélból készült. A beépített mechanikus sebesség szabályozó segítségével a konkrét termés igényeinek leginkább megfelelő bogyózó fordulatszám állítható be. A gép tágas, könnyen tölthető fogadó garattal rendelkezik, melyben csigás töltőszerkezet végzi a szőlő bogyózó adapter irányába történő tovább mozgatását. A hengerpaláston lévő lyukak átmérője 25/22 vagy 22/18 mm lehet. A bogyózóhoz mobil rendszerű, bordás gumihengeres, állítható kivitelű zúzóadapter csatlakoztatható.
Készenlét Zrt.
PPA 26-os modell
PPA 70-es modell
ENOVENETA PPC zárt tartályos pneumatikus szőlőprések A minőségi must és borkészítés meghatározó munkaművelete a kíméletes és szabályozott préselés. Erre a célra a membrános pneumatikus prések a legalkalmasabbak, amelyek folyamatos, egységes, mag és héjkímélő szőlőpréselést tesznek lehetővé. A présmembrán mozgatásáról sűrített levegő gondoskodik. A géppel friss és fermentált anyag egyaránt préselhető. Az ENOVENETA pneumatikus szőlőprés vezérléséről programozható többnyelvű PLC egység gondoskodik, amelynek segítségével az igényeknek megfelelően szabályozható a préselés hossza, ciklusa, nyomása, forgása és ezek ismétlődése, így alkalmas a tradicionális és pezsgő célú présmunkák elvégzésére is. A nagyobb kivitelű, hermetikusan zárt pneumatikus prések alkalmasak az erjesztésre is.
PPC 12-es modell
„Mindig egy lépéssel előbbre!”
PPC 26-os modell
PPC 70-es modell
i ozás terméke
A minőségi must és borkészítés meghatározó munkaművelete a kíméletes és szabályozott préselés. Erre a célra a membrános pneumatikus prések a legalkalmasabbak, amelyek folyamatos, egységes, mag és héjkímélő szőlőpréselést tesznek lehetővé. A présmembrán mozgatásáról sűrített levegő gondoskodik. A géppel friss és fermentált anyag egyaránt préselhető. Az ENOVENETA pneumatikus szőlőprés vezérléséről programozható többnyelvű PLC egység gondoskodik, amelynek segítségével az igényeknek megfelelően szabályozható a préselés hossza, ciklusa, nyomása, forgása és ezek ismétlődése, így alkalmas a tradicionális és pezsgő célú présmunkák elvégzésére is.
feldolg
ENOVENETA PPA nyitott tartályos pneumatikus szőlőprések
i feldolgozás t erméke
ENOVENETA EVP térfogatszivattyúk
EVP1 inox térfogatszivattyú garattal
Alapfelszereltség: • INOX AISI 304 minőségű rozsdamentes acél kivitel, • Megmunkált szivattyúbelső, az elérhető nagyobb nyomás és növelt anyagáramlás érdekében • Tágas fogadó garat • Kettő forgózsámolyos, fékezhető kivitelű és kettő fix tengelyes kerék, vibrációcsökkentő támasztó lábakkal • Nyomóági könyökidom • Nyitható kúpos kimenő ág, sűrített levegő csatlakozással a tisztításhoz és ellenőrzéshez • Elektromos vezérlőpanel, forgásirány váltóval • Garolla típusú csatlakozás • Feszültség 400V/50Hz
A ENOVENETA EVP térfogatszivattyúk egyaránt alkalmasak szüretelt fürtös, zúzott, bogyózott szőlő, vagy fermentált törköly szállítására, továbbítására. A továbbítandó anyagot csigaszerkezet juttatja a szivattyú belsejébe, ahol elliptikus rotor préseli a folyadékot a kimeneti könyökcső irányába. A szivattyúrotor alacsony fordulatszáma garantálja a kíméletes, mag- és szőlőcsutkatörés mentes anyagmozgatást. Az EVP térfogatszivattyúk garat nélküli kivitelben is készülnek, melyek alkalmasak fogadógaratokra vagy pótkocsikra történő felszerelésre is. Alapfelszereltség: • Garolla típusú csatlakozó • Feszültség: 400V/50Hz • Teljesítmény: 20/22 t/h
EVP2 Inox térfogatszivattyúk garat nélkül
Készenlét Zrt.
Az ENOVENETA MOHNO szivattyúcsalád segítségével egyaránt lehet szőlőfürtöt, bogyózott-zúzott anyagot, fermentált törkölyt továbbítani. Villanymotor hajtja meg a szivattyúházban található továbbító csigát, amely az anyagot az ürítő cső irányába préseli. Az adott szivattyúval tekintélyes, mintegy 6 bar nyomás érhető el, így a szállítandó lé jelentős magasságba emelhető. Alapfelszereltség: • Atoxikus, speciális gumiból készült állórész • Elektromos vezérlőpanel, forgásirány váltóval • Kettő forgózsámolyos, fékezhető kivitelű és kettő fix tengelyes kerék • Automatikus by-pass • Szintérzékelő • DIN-típusú csőcsatlakozás • Feszültség: 400V/50Hz MOHNO átfejtő szivattyú
„Mindig egy lépéssel előbbre!”
Az ENOVENETA MOHNO garat nélküli átfejtő szivattyú kiválóan alkalmas must, bor, valamint sűrű és kevésbé sűrű folyadékok mozgatására.
i ozás terméke
MOHNO betöltő garatos szivattyú
Alapfelszereltség: • Atoxikus, speciális gumiból készült állórész • Kettő forgózsámolyos, fékezhető kivitelű és kettő fix tengelyes kerék • Min–max szintérzékelő szonda a folyadék ellenőrzésére • Feszültség: 400V/50Hz • INOX AISI 304 acél rotor • Elektromos vezérlőpanel, forgásirány váltóval a meghajtómotor oldalán • Széles fogadó garat • Garolla típusú csatlakozó
feldolg
ENOVENETA MOHNO szivattyúk
i feldolgozás t erméke
ENOVENETA PEV INOX perisztaltikus szivattyúk
PEV 150 típusfogadógarattal
PEV 300 típus
Az ENOVENETA PEV perisztaltikus szivattyúk egyaránt kiválóan alkalmasak híg és sűrű folyadékok mozgatására. A PEV szivattyúkkal végezhetjük folyékony anyagok (bor, gyümölcslé, tej, étolaj, stb.) szállítását, de eredményesen használhatjuk például ömlesztett szőlőfürtök, bogyózott, zúzott anyagok, cefre, stb. anyagmozgatására is. Az említetteken túl hatékonyan használható egyéb, félfolyós anyagok, pl. törköly, takarmányok, zúzalékok stb. továbbítására. A szivattyú rotorkarja végén található görgő nyomást gyakorol egy rugalmas gumi csőívre, majd előrehaladásával tovább préseli a csőben található anyagot. A préshenger továbbhaladása után e rugalmas gumicső szakasz progresszív módon újra megtelik a mozgatandó folyadékkal. A perisztaltikus szivattyú használatával állandó, lökés és turbulencia mentes folyadékáram valósítható meg. Egyik legfőbb előnye a kíméletes anyagmozgatás, hiszen a szivattyúzott folyadék nem érintkezik mechanikus forgórészekkel, így a szőlő és gyümölcs magvak tökéletesen épek maradnak és nincs oxidáció. Alapfelszereltség: • INOX AISI 304 szivattyútest (PEV 60-280) • Festett alumínium szivattyútest (PEV 300-600) • Elektromos vezérlőpanel irányváltóval • Kétgörgős, csapágyazott rotorkar (PEV 60, 150, 280) • Háromgörgős csapágyazott rotorkar (PEV 300) • Dupla háromgörgős csapágyazott rotorkar (PEV 600) • Gumi szivattyú cső • Dupla gumi szivattyú cső (PEV 600) • Rotor áttételi mű • INOX AISI 304 önhordó rozsdamentes acél szállítókocsi • Közvetlen a tartóvázra szerelt motor • Inverteres sebességszabályozó • Tágulási tartály • Feszültség: 400V/50Hz • DIN típusú csőcsatlakozás
PEV 600 típus fogadógarattal
Készenlét Zrt.
Egy cső a csőben
Az ENOVENETA ellenáramú, egy cső a csőben elven működő hőcserélő segítségével a borászati üzemek hatékonyan és az igényeknek megfelelően tudják a zúzott-bogyózott szőlőt, mustot hűteni, míg a sokcsöves cső a csőben kivitelek kiválóan alkalmasak a bor hűtésére. A zártszelvény tartóvázon he lyezkedik el a hőcserélő csőlabirintus. Az egyik csőrendszerben áramlik a hűtendő anyag, míg a másikban a hűtőfolyadék. A berendezés teljes egészében INOX rozsdamentes acélból készül. A hőcserélőn hőmérők találhatóak, melyek segítségével ellenőrizhető a be- és kilépő hűtendő anyag, valamint a hűtőfolyadék hőmérséklete. Külön rendelésre belső csőspirálos változatok is rendelkezésre állnak. Alapfelszereltség: • 4 db digitális hőmérő a bejövő/kimenő termék/ hűtővíz mérésére • Inox acélszigetelés és borítás • Borátfolyó a belső csövek között • Garolla típusú csatlakozás SM sokcsöves cső a csőben INOX hőcserélő borhoz
A hűtőteljesítmény számítási konstans értékek: Belépő hűtőfolyadék: +7 °C Belépő hűtendő anyag: +25 °C Kilépő hűtőfolyadék: +12 °C Kilépő hűtendő anyag: +15 °C
Egy cső a csőben INOX hőcserélő
„Mindig egy lépéssel előbbre!”
Alapfelszereltség: • 4 db digitális hőmérő a bejövő/kimenő termék/hűtővíz mérésére • Hatásfok préselt anyagnál: -10/20%-ék • Garolla típusú csatlakozás
i ozás terméke
Sokcsöves cső a csőben
feldolg
ENOVENETA ellenáramú hőcserélő egység
ek fertőtlenítő ve gyszer
HYPRED termékek a borászatban
A borászatok technológiája megköveteli a garantált minőségű vegyszerek használatát a tárolóedény zetek és szüretelő eszközök valamint a belső technológia tisztítása során. Ehhez nyújt segítséget a francia Hypred cég, mely hosszú évek óta az élelmiszeripar egyik legmeghatározóbb kiszolgálója ezen a téren. A minőséget fémjelzi a hazájában a borászatok körében 80%-ot meghaladó felhasználási arány. Ezek a termékek szermaradvány nélkül tisztítják az edényzetet, így a bor minőségét a legkisebb mértékben sem veszélyeztetik. Ehhez ajánljuk az alábbi termékeket. Bortartályok tisztítása és fertőtlenítése Célterület Borkő eltávolítása és borkőlerakódás megelőzése Bortartályok belső fertőtlenítése Bortartályok külső felületének tisztítása és fertőtlenítése
termék DEPTAL RIVH DEPTIL PA5
koncentráció 3–5% 0,3–0,5%
DEPTAL MCL
3–4%
Palackozó berendezések, szűrőrendszerek tisztítása és fertőtlenítése Célterület Szűrőrendszerek, palackozó berendezések belső tisztítása és borkőmentesítése Szűrőrendszerek, palackozó berendezések belső tisztítása és borkőmentesítése
termék
koncentráció
DEPTAL RIVH
2%
DEPTIL PA5
0,3%
termék
koncentráció
DEPTAL MCL
3–4%
Szüreti eszközök napi tisztítása és fertőtlenítése Célterület Bogyózó, fogadógarat, prés és egyéb szüreti eszközök napi tisztítása és fertőtlenítése, mustkő eltávolítása és mustkőlerakódás megelőzése
A termékek használata előtt és után végezzen ivóvizes öblítést!
Készenlét Zrt.
Base-sorozat Kimondottan kis sortávú kultúrákban használatos gép. Kizárólag kabin nélkül kapható. 21,5 LE Lombardini motorral szerelik. Már ehhez a típushoz is számos opciót és más, kis teljesítményű munkagépet párosíthatunk. Euro-sorozat A kis sortávú gazdaságokon túl az Euro sorozat a nagyobb teljesítmény miatt alkalmas más, kommunális és mezőgazdasági feladatokra is. Kabin nélkül kapható. 23-37 LE közötti Lombardini erőforrással 4 különböző típusból választhatjuk ki a számunkra megfelelő traktort. Aster-sorozat A nagyobb méreteinek és a motoroknak valamint a felépítésének köszönhetően a gyümölcsösökben és szőlészetekben előforduló talajmunkákhoz szükséges gépek erőforrásaként is szolgálhat. 33, 36 és 44 LE Lombardini motorok, 12/12 sebességi fokozatok, szinkronizált sebességváltó, kapcsolható összkerékhajtás és opcionális kabin a legfontosabb paraméterei az Aster sorozatú gépeknek. Robusztus és megbízható. Star-sorozat A Star sorozat azon gazdálkodók számára ajánlott, akik a szőlészetekben előforduló kis sortávolság miatt keskeny felépítésű, de egyéb mezőgazdasági munkákra is alkalmas erőgépet keresnek. A Goldoni traktorok legnagyobb erőgépcsaládja, mely skálát a legkisebb 48 LE kiviteltől egészen 95 LE-ig 10 különböző modell alkotja. Az erőforrás lehet John Deere vagy Detroit Diesel motorok. Szinkronizált sebességváltó, 16/8+8+8 sebességfokozatok.
„Mindig egy lépéssel előbbre!”
nkagépek eti erő- és mu
A Goldoni erőgépcsalád termékek a kertészeti munkákban, a parkok kezelésében, a gyümölcsösök és a speciális traktorok kategóriájában elismerésre méltó nevet vívtak ki egész Európában és a világ számos országában. A GOLDONI mindig a technológiai fejlődést tartotta a legfontosabbnak, és ezt szem előtt tartva fejleszti és gyártja termékeit, hogy maximálisan kiszolgálja a vásárlói igényeket. Teljesítménye és szélessége tág határok között mozog: 21,5 LE-100 LE, 810 mm-től 1480 mm-ig. Alapgép nagyon sok opcióval bővíthető. Pl.: kabin, klíma, keréksúlyok, front TLT stb. A motor lehet olasz Lombardini, amerikai Detroit Diesel vagy John Deere.
szőlész
Goldoni traktorok
ek
szőlészeti erő- és mu nkagép
Vogel Noot szárzúzók, mulcsozók Kimondottan szőlészetekre tervezett munkaszélességű szárzúzók/ mulcsozók, venyigezúzó adapterrel. Kis munkaszélességű kultivátorok a sorok fellazitására.
SMS rövid tárcsás boronák Kis munkaszélességű rövid tárcsák, 80-90 lóerős traktorok után, elmunkálók széles választéka igény szerint. Gumibakolású és rugós függesztésű tárcsalevelek. Kis munkaszélességű SMS kultivátorok szőlészetek részére.
Forrás axiálventilátoros permetezők 100 l-800 l-es függesztett axiál ventillátoros permetezők. 1000 l-3000 l-es vontatott axiál ventilátoros permetezők. Kis traktorteljesítmény, hosszú élettartam.
Lochmann pótkocsik Egytengelyes, három oldalra billenthető pótkocsik, Fuhrmann és fa felépítménnyel. 1,5-7 tonnáig kimondottan kisgazdaságok és borászatok részére. Kiváló ár-érték arány, jó minőségű alapanyagok felhasználásával.
Készenlét Zrt.
További üzletágaink
Növénytermesztési technológiák kereskedelme
Állattenyésztési gépek és technológiák kereskedelme
Bioenergetikai beruházások
Hűtéstechnikai beruházások
Építészeti beruházások
Szerviz és alkatrészellátás
„Mindig egy lépéssel előbbre!”
www.keszenlet.hu 8500 Pápa, Mozsár u. 14. Tel.: 06-89/510-180 Fax: 06-89/510-199 Mobil: 06-30/385-7584
[email protected]