KERECSENYI EDIT TÓTH OSZKÁR LETENYE TÖRTENETE LETENYE ELŐSZÓ

KERECSENYI EDIT—TÓTH OSZKÁR LETENYE TÖRTENETE LETENYE 1992. ELŐSZÓ E kötet lapjain Letenye múltja elevenedik meg. Dr. Kerecsényi Edit és Tóth Oszkár, akik a város történetének megírására vállalkoztak, fontos és szép megbízatást teljesítettek. Több kísérlet történt már különböző szerzőktől, hogy Letenye igen gazdag múltját leírják, de ezek a dicséretes munkák csak egy-egy kicsiny szeletet mutattak be a letűnt időkből. A mai emlékezet a legnagyobb sorsfordulókról is csak egy-egy villanást őrzött meg, s híján van annak a megalapozottságnak, amely táplálhatja a ma emberében a lokálpatrióta büszkeséget. A kötetet lapozgatva kicsit elfogultan és nagy elismeréssel gondolunk azokra az ősökre, akik az örvénylő Mura mentén megteremtették a mai Letenye létének alapjait. Az itt élő emberek ragaszkodással és hangyaszorgalommal építették Letenyét, mindig hozzátéve egy keveset ahhoz, ami volt. Nem mindig szándékaik szerint és önmaguknak, de a jövőnek, pontosabban a mának. Egy település az évszázadok során sokat megél, jót és rosszat is. A hajdani mezőváros — Letenye — életében is egymást követték a kedvező és kevésbé kedvező időszakok. Több mint száz éven keresztül volt közigazgatási központja közel félszáz településnek. Ezt a hajdani szerepet hozta lehetőségként ismét a legújabb kori történelem. Az 1989-ben elnyert városi cím azt a megtisztelő feladatot adta, hogy a falusias település egyre inkább megfeleljen a városokkal szemben támasztott követelményeknek. Nyújtson olyan szolgáltatásokat, amelyek a városi élet feltételeit jelentik, s azt, hogy valóságos vonzása legyen környezetére. Szeretnék őszinte köszönetet mondani a szerzőknek, akik alapos és gondos munkát végeztek. Munkájuk igazi elismerése az lesz, ha sokan olvassák e kötetet és okulnak a múltból, erőt gyűjtenek a jelen és jövő feladataihoz. Szóljon a mű a legfiatalabbaknak is, hogy őseink erejének tudatában büszkék legyenek szülőföldjükre. Jó szívvel bocsátom útjára és ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik itt élnek, azoknak, akik innen elszármaztak, s azoknak, akiket megérintett, vagy meg fog érinteni Letenye. Rostonics László polgármester A TAJ ES A KÖRNYEZET Letenye az ország délnyugati szögletében, Zala megyében, Nagykanizsától 22 km-re, a Mura mentén fekszik. Határa 4169 ha, amely a változatos, észak—déli irányú dombokból mélyen fekvő területekbe megy át. Északon Zajk és Kistolmács, nyugaton Murarátka, keleten Becsehely, délen pedig Horvátország határolja. A felszín alakulásában a Mura — amely ezen a szakaszon határfolyó is —jelentős szerepet játszott. A vele szomszédos, áradásoknak kitett terület szántóföldi művelésre ma sem alkalmas. A folyó szabályozásának eredményeként a határ déli része legelőként, rétként, szántóként hasznosítható. Északról erdőkkel és szőlőkkel betelepített dombvonulatok tagolják, amely a Zalai-dombság részét képezi. A Julian-hegy, Öreghegy, Kecskehát, Bécihegy vízmosásokkal kísért vonulatai szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak. A határ

keleti részén lankás szántók vannak. A települést észak—dél irányban a Murába ömlő Bécipatak szeli át. Talaja általában közép-kötött agyag. Az árterületen löszös, jó termőföld is található. Savanyú, erdőségi talaj csak a terület kisebb részén akad. Ez helyenként a sok csapadéktól kilúgozott, mészhiányos. Az éghajlat szélsőségektől mentes. Az Adriai-tenger közelsége és a Mura-medence befolyásolja a térség időjárását. A nyár mérsékeltebb, a tél pedig enyhébb, mint az ország keleti vidékein. A mediterrán központból érkező szubtropikus légtömegek hatására a vidék kedvezően csapadékos. Főleg május—júniusban és október táján esik gyakran. A földrajzi adottságok, a Mura és a sok erdő mindenkor lehetőséget nyújtottak az itt élőknek a halászatra, vadászatra és a legkülönfélébb erdei termékek hasznosítására. A település határában mindig jelentős volt a szőlőművelés. A lakosság kevés földjén főleg gabonát, kukoricát és burgonyát termelt. Az állattartásra, hosszú időn át a sertés- és szarvasmarha-tenyésztés volt jellemző. A vidéket elkerülték ugyan a vasútvonalak, de a közúti forgalom mindig jelentős volt. Átszeli a 7-es számú főútvonal, mely bekapcsolja a nemzetközi vérkeringésbe. Letenye 1923-tól fontos közúti határátkelőhely, s ma az ország egyik legjelentősebb délnyugati kapuja. LETENYE TÖRTÉNETE A NYILAS HATALOMÁTVÉTELIG AMIRŐL A RÉGÉSZETI LELETEK VALLANAK Az 1989-ben ismét várossá lett s az elmúlt századok során több települést is magába olvasztó Letenye és környéke évezredek óta lakott. A Nemzeti Múzeum de főleg a nagykanizsai Thúry György Múzeum sok száz régészeti emléket őriz e vidékről, melyek szórványként vagy leletmentések alkalmával kerültek felszínre. A legrégibb őskori darabokat, az újkőkori csiszolt kőbaltákat az 1950-es évek végén — amikor a Letenye története című kiállításra készültünk — kaptuk ajándékba lelkes lokálpatriótáktól és iskolás gyermekektől, akiket arra kértünk, figyeljék a friss szántásokat, s érdeklődjenek szüleiktől, nagyszüleiktől, hol vetett felszínre az eke edénycserepeket, tégla- és paticsdarabokat. Leletbejelentések alapján szerettünk volna ugyanis a török időkben elpusztult települések nyomára bukkanni, s közülük legalább egyet feltárni. A terv számos támogatóra talált, hisz 1958-ban sokan figyelemmel kísérték a 7-es főközlekedési út korszerűsítése alkalmával végzett, ősi temetőket feltáró munkánkat. 1960 után — befejeződvén a mezőgazdaság kollektivizálása — megkezdődött a kisparaszti parcellák felszámolása. Ezért többen is szorgalmazni kezdtük Zala megye földrajzi neveinek mielőbbi összegyűjtését, remélvén, hogy e munka során számos új régészeti és történeti ismerettel valamint értékes tárgyi anyaggal gazdagodunk. így is történt. A hazánkban elsőként, 1964-ben megjelent kötet a helytörténeti, nyelvészeti, néprajzi és régészeti kutatók kincsestárává vált. Kiváltképp gazdag Letenye és környéke névanyaga.1 Az itt lakók valóban megértették és támogatták célkitűzéseinket, és szinte versenyben közölték az újabb és újabb földrajzi neveket, régészeti lelőhelyeket és a velük kapcsolatos mendemondákat, hiedelmeket, vélekedéseket. Munkánk eredményeként már akkor azonosítottuk két, a török időkben, 1587 előtt elpusztult település — Csitár és Hergyó — helyét. Csupán Szentgyörgy hollétét fedi még homály, mivel sem földrajzi név, sem a népi emlékezet nem utal rá. Remélhető azonban, hogy e monográfia ismét arra buzdítja majd a városukat őszintén szerető letenyeieket, hogy — miként a 60-as években — most is felhívják figyelmünket a felszínre kerülő régészeti emlékekre, s megtaláljuk talán az utoljára 1715-ben említett, Mura-menti Szentgyörgy falucska maradványait.

E kis kitérő után tekintsük át röviden Letenye régmúltjának tárgyi emlékeit! A szórványos leletekkel kezdjük. Mint említettük, a nagykanizsai múzeum több újabb kőkorból származó kőbaltát és különféle cserépmaradványokat2 őriz, a Nemzeti Múzeum pedig az Andrássy grófok egykori birtokán talált, a balatoni csoporthoz tartozó, középső rézkori temető (i. e. 2300 körül) leleteit és edénytöredékeket, amelyek 1939-ben kerültek leltárba.3 Az I. század végéről, vagy a II. század elejéről származik az a stájermárványból azaz finom, kristályos, fehér mészkőből készült római sírkő, pontosabban síroltár, amely valószínűleg egy poetovioi kőfaragóműhely terméke. Felirata szerint CAIUS JÚLIUS FLA-VIANUS állíttatta leányának, Faustinának.4 Észak-itáliai veterán katona lehetett, aki talán ajelenlegi Főtér alatt fekvő, egykori római településen szolgált, melyet valószínűleg tűzvész pusztított el. E területről számos szórványlelet került már a múlt században magángyűjteményekbe, néhány darab pedig a Nemzeti Múzeumba. A sírkő izgatta a hajdani letenyeiek fantáziáját is. Egy idős adatközlő azt mondta, hogy Szapáry Etelka állíttatta kutyája emlékére. Jegygyűrűje ugyanis begurult a kastély mesterséges tavába, s a kutya ki akarta hozni. Addig kereste, míg erejét vesztette és belefulladt a vízbe.5 Szabó István néhai íintafai majorgazda szerint azonban a sírkövet a kastély építésekor találták a földben, egy olyan sír felett, melybe egy aranypénzzel teli fazekat is elhelyeztek hajdan útravalóként a halott számára. Hozzáfűzte még, hogy a gróf e kincsből építtette a Fő téren lévő templomot a török időben elpusztult béci helyett. Kétségtelen, hogy Letenye ezen része évezredek óta lakott volt. Töttösy Béla itteni járásbíró már az 1870-es években végzett feltárásokat a Fő téren. Rátalált az egykori római település maradványaira, és 1879-ben innét származó téglákat, faldarabokat és edénytöredékeket ajándékozott a Nemzeti Múzeumnak. Ugyanitt feltárt 15 koraközépkorból származó sírt is, melyekből szintén értékes leleteket: díszes ezüst és bronz fülbevalókat, hajkarikákat, gyűrűt adományozott ugyancsak a Nemzeti Múzeum számára.6 (E lelkes de laikus bíró megkérte ügyfeleit is, hogyha valahol régiségek kerülnének napvilágra, vigyék hozzá, mert megveszi őket.) De nemcsak Letenye, Egyeduta is lakott volt már a korai Árpádok idején. Az 1970-es években ugyanis a Rákóczi utca 94. szám alatti ház alapozásakor XI. századi sírokra bukkantak, de a sietős munka miatt nem sokat törődtek velük. Mindössze egy ezüstgyűrűt emeltek ki az egyikből, amit a Nagykanizsai Múzeumnak ajándékoztak. 1931-ben került a Nemzeti Múzeumba egy 1590 után elásott edény, melyben 3 arany- és 14 ezüstpénzt találtak.8 Csak találgathatjuk, mi lett a sorsa a néhai tulajdonosnak, miért nem volt módja visszatérni az elrejtett kincsért. Az iménti szórványleletek ismertetése után a három későbbi leletmentő ásatásról kell szólnom. Közülük kétségkívül a Mura árteréből kiemelkedő Szentkeresztdombon végzett a legjelentősebb. A Nemzeti Múzeum régészeinek jelentése szerint e viszonylag kis területen több ezer év kultúrájának tárgyi emlékei kerültek felszínre. Legrégibbek az i. e. mintegy 3000 körül készített újkőkori, a lengyeli kultúrához tartozó — részben festett — cserepek. 11 gödörből java rézkori, a balatoni csoporthoz (i. e. 2300 körül) tartozó nagyszámú cseréptöredék került elő. Feltárták 5 korabronzkori, a zóki kultúrát képviselő (i. e. kb. 1800) gödör tartalmát és egy tűzhelyet, továbbá 12 római kori gödröt—valószínűleg szórthamvas sírt — töredékes leletanyaggal. Közben Árpád-kori leleteket is találtak. Parádi Nándor 1964—65-ben egy kő alapozású, kora Árpád-kori „kerektemplom" maradványait tárta fel ugyanitt. Apró hajójában 12 sír volt, főleg gyermekeké. Á körülötte volt temetőből — idő híján — csupán 2 sírt tudott kibontani. A bennük talált szegek koporsós temetkezésre utalnak. A templomról írott emlék nem maradt az utókorra. A kiásott alapfalak azonban azt bizonyítják, hogy a XI—XII. század fordulóján kedvelt, kisméretű, román stílusú körtemplomok közé tartozott, melyek többnyire plébániatemplomnak épültek. A

Szentkeresztdomb elnevezés arra utal, hogy a Szentkereszt tiszteletére emelték. Parádi az ásatást ismertető s a kerektemplomokkal foglalkozó kitűnő tanulmányában azt feltételezi, hogy a Murától és a közúttól északra fekvő dombon húzódó „csitári erdő" helyén lehetett a török időkben elpusztult Csitár (Csatár) falucska és annak temploma volt a kis körtemplom.10 Újabb kutatásaink alapján azonban az is lehetséges, hogy a hajdan volt Mura menti Szentgyörgy falucska templomával azonos. A kérdést ásatás tisztázhatja. Letenye Fő terén is lehetett egy kora Árpád-kori templom, melynek maradványait a későbbi építkezések eltüntették. Erre következtethetünk a már Töttösy által megbolygatott és az 1958ban leletmentett XI—XIII. századi, templom körüli temetőből is. Ezen ásatás során 16, nagyrészt már sérült sírból számos lelet, a női tetemek mellől pl. „S" végű hajkarikák, kagylókból és üveggyöngyökből fűzött nyakékek, gyűrűk kerültek elő.12 Körülöttük észlelhettük a már említett, a II. században leégett római telep nyomait. Téglákat, egy szép bronz fibulát és több cserépedény maradványát vittük be innét a Thúry György Múzeumba.13 Szintén a 7. számú út 1958. évi korszerűsítése során — a Kossuth Lajos utcai általános iskolával szemközti szakaszon — egy IX. századi későavar — szláv temető 15 sírját tártuk fel, de 5-nek csak szétdúlt maradványait találtuk. (Az útépítés során korábban már 60—80 sírt megsemmisítettek.) A női sírokból változatos formájú hajkarikák, fülbevalók, pasztagyöngy nyakékek és gyűrűk, a férfiakéból csont- és fanyelű kések, árfélék és szinte mindegyikből agyagedények kerültek elő. Egy halott derekán aratósarlót fektettek keresztbe. Talán azért, hogy a túlvilágon is arathasson, vagy azért, hogy ne térhessen vissza az itt maradottakhoz... Két sírban vasalt tarsoly maradványaira bukkantunk, közülük az egyikben tűzcsiholó acél, kovakő és két darab IV. századi római pénz volt. A mellékletek pogány temetkezési szokásokra utalnak.14 E leletmentő ásatások eredményei nemcsak azt bizonyították, hogy Letenye és környéke évezredek óta lakott, hanem azt is, hogy e vidék a XI. század végéig az országot védelmező határsávhoz, gyepűhöz tartozott. Szent László uralkodása idején terjesztették rá ki a királyi közigazgatást, és akkor kezdték meg a falusi plébániák szervezését is. Erre engednek következtetni a nagyon korai, fegyvergyártót és pajzskészítőt jelentő Csatár (Csitár), Ortilos és Szentgyörgy településnevek, valamint a Szentkeresztdombon feltárt kerektemplom maradványa. LETENYE ES KÖRNYÉKE A KÖZÉPKORBAN A régészeti kutatások — amint láttuk — kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Letenye és közvetlen környéke a honfoglalás és a korai Árpádok idején is lakott volt. írásos emlék azonban a XIV. század előtti időkből, sajnos, nem áll rendelkezésünkre. így csak közvetett forrásokból, a földrajzi névanyag, az összehasonlító nyelvtudomány és a tágabb környék ide vonatkoztatható történeti adataiból vázolhatjuk fel e vidék középkori történetének kezdeteit és alakulását. A IX. század végén, amikor a honfoglaló magyarok a Kárpát-medencében megjelentek, az egykori Pannónia nyugati része a keleti frank állam fennhatósága alá tartozott. A védelmére szervezett déli határgrófság székhelye Mosaburg volt, a mai Zalavár közelében. A magyarság a 900-as évek elején vehette birtokába Dél-Zalát. Az itt talált lakosságot — késői avar és szláv szórványok valamint néhány bajor telepes — adófizetésre és különféle szolgáltatásokra kötelezték, de életvitelükben nem zavarták őket.15 Úgy tűnik, először Kál horkának [a horka (harka) szó magas törzsi méltóságot jelentett], a Bizáncban 948-ban megkeresztelkedett Bulcsú apjának törzse birtokolta e térséget. Keresztapja maga a kelet-római császár lett, aki valószínűleg térítő papokat is küldött a hazatérő Bulcsúval. Általuk terjedhetett el a vitéz római katonából, Györgyből lett szentnek a

kultusza. Szállásterületük védelmére őseink valamilyen természetes határ (hegy, folyó, sűrű erdő) felhasználásával mesterséges védősávot alakítottak ki, amit gyepűnek — a szélesebbkeskenyebb senki földjét pedig gyepűelvének — neveztek. Zalában ez a Kerka és a Mura ártere mentén húzódott, s a legjelentősebb átkelőhelyek egyike Letenyénél lehetett. Hogy Szlavónia meghódítása után, a gyepűvonal feleslegessé válásával hogyan és miként lett e terület valóságos királyi birtok, mikor kapcsolták be a vármegyei és egyházi szervezetbe, kik kapták az első birtokokat, hogyan alakult az őslakók és a volt határőrök sorsa, reánk maradt oklevelek hiányában nem tudjuk. Aminthogy azt sem, hogyan fejlődtek ki a megadományozottak gazdaságaiból a falvak, milyen volt és milyenné vált e vidéken a társadalom szerkezete, hol és milyen piacokon zajlott a termékcsere, s hogy a belpolitikai küzdelmek, a határvillongások mennyiben érintették a lakosságot. Tény azonban, hogy főleg a XIII. században jelentős várbirtokok kerültek adományként a királyoknak különféle szolgálatokat tett, főleg nyugatról érkezett lovagok és hazai nemesek kezébe. Ennek folytán kialakult egy nagybirtokos arisztokrácia, mely egyre inkább éreztette hatalmát: sanyargatta a népet és szembeszegült a királlyal is. Zala legjelentősebb birtokosai ekkor az Atyusz és Gutkeled nemzetség ivadékai, a Hahót, a Kőszegi, majd az Osl (a későbbi Kanizsai) s a bennünket leginkább érdeklő, szintén német eredetű Balog nemzetségből származó felsőlendvai Széchy család. Belőle származott az a Miklós mester, aki 1346-ban halt meg,16 s akinek özvegye és két fia visszaadták a Béczi családnak egykori tulajdonát. Ebben a somogyvári konvent (kiváltságos kolostor) által 1347. szeptember 29-én kiállított oklevélben17 tűnik fel először Letenye18 neve. Megtudjuk belőle, hogy Felsőlendvai Széchy II. Miklós bán özvegye és fiai a letenyei úti azaz „szárazvámot" valamint a béci (Beych) földeket visszaadják Béczi István fiának, Mátyásnak és egy rokonának, Creyneknek. Béc ugyanis korábban több jobbágytelekkel a róla nevezett család birtoka volt. A bán — kitűnő katona s Nagy Lajos kedvelt embere lévén — már a nápolyi hadjáratban kitüntette magát. Szolgálataiért a király egyre magasabb méltóságokkal jutalmazta (1355-ben Horvát-, Tót-és Dalmátország bánja, 1356-ban országbíró lett) és adományokkal halmozta el. Dél-Zala szempontjából különösen nagyjelentőségű Lajos király 1366. augusztus 26-án kelt adománylevele, melynek értelmében Ónod váráért és más Borsod megyei birtokokért cserébe, egyúttal érdemei jutalmául Széchy Miklós szlavon bánt és fivérét, Domokos erdélyi püspököt beiktatták a Zala megyei Letenye, Csatár (Chatar) és Hergyó (Heryou) királyi birtokokba a Murán található kikötő (murai rév) haszonvételeivel egyetemben. A következő évben az uralkodó szerdai napokra hetivásár tartását engedélyezte Letenyén,20 majd 1380-ban az örökös nélkül elhunyt Béczi Mátyás fia, István Béc nevű birtokát is a bánnak adományozta. Béc Jelentős település lehetett, mert már 1334-ben említették a bekcsényi főesperességhez tartozó plébániáját.2378 1373-ban Béczi Mátyás fia István nagynénje Balázs nevű fiát egy, a béci plébánia keleti oldala mellett fekvő — 3 jobbágyteleknek megfelelő nagyságú — birtokkal elégítette ki.23/b A Boldogságos Szűz tiszteletére avatott, kőből épített templomáról 1385ben, majd 1498-ban is történt említés. 24/a 1502-ben plébánosa András, káplánja János pap volt. Béc birtoklási viszonyai meglehetős változatosak. A XIV. század derekán több jobbágytelekkel a Béczi családé és néhány kisnemesé volt. Az utóbbiak közé tartozó Lipsei Miklós azonban 1385-ben kénytelen volt lemondani Széchy II. Miklós — akkor már az ország nádora — javára Bécet illető minden jogáról.25 A Béczi- leszármazottak később visszaszerezhették itteni birtokaik egy részét, mert 1498-ban egy oklevél nemesi kúriájukat említi.

A XV. században Letenye is szépen fejlődhetett, mert 1498-ban már oppidum, azaz mezőváros.27 A következő évben részben gazdát cserél: Széchy IV. Miklós fia, II. Tamás ugyanis a muraszombati és szécsiszigeti kastélyt, Dobra és Felsőlendva várát, valamint más Vas és Zala megyei birtokait — köztük Letenye, Béc és Egyeduta felét — 15.600 arany Ft-ért eladta fivérének, Miklósnak. Itt kell szólnunk Egyeduta Mohács előtti szerepéről is, mely erősen összefonódott Letenyével és Bécével. Egyeduta (Egedwtha) Neve 1373-ban bukkan fel először egy oklevélben, és a következő 150 évben viszonylag ritkán történik róla említés. 1466-ban pl. Egyedutai Ágoston fia egy szőlőt adott el Béczi Czipán Pálnak.30 Nem sokkal később Széchy Tamás birtokában találjuk, aki 1499-ben Egyeduta felét is eladta fivérének, Miklósnak.31 A XVI. század elején különböző nemes családok kezén volt. 1520-ban ismét Széchy Tamás a legfőbb birtokosa, aki e falucskát egy kislaki valamint néhány más zalai birtok fejében Literátus Imre feleségének birtokaival elcserélte.32 De az ügylet csak részben valósult meg, mert Egyeduta 1524-ben újból Széchy Tamás tulajdona.33 A birtoklás körüli vitáknak ezzel nem lett vége. 1526-ban a mohácsi csatában hősi halált halt Széchy II. Tamás Vas megyei főispán fia, István visszavonta korábbi nyilatkozatát, mellyel hozzájárult, hogy atyja a mostohájára, Zekel (Székely) Magdolnára hagyományozza a Vas megyei Dobra várát, Letenye mezővárost, valamint (Szécsi) Sziget kastélyát. Béc és Egyeduta mellett szólni kell a régészeti feltárásoknál már említett és Letenye középkori történetéhez ugyancsak szorosan kapcsolódó de a török harcok során elpusztult Csitár, Hergyó végül Szentgyörgy történetének lényeges okleveles és tárgyi emlékeiről. Csatár azaz Csitár Földrajzi neveink36 és a régészeti leletek tanúsága szerint e falucska Letenyétól nyugatra egy Murarátka szomszédságában húzódó dombon és a Mura árterébe nyúló földnyelven feküdt. A név és a már említett körtemplom azt látszik bizonyítani, hogy e kis település a korai Árpádok alatt is létezett. Első ismert birtokosa 1350-ben Gutkeled Miklós bán fia Miklós fia János volt.37 A település a család férfiágának kihalta után vissza-szállt a koronára, s 1366-ban Nagy Lajos Letenyével és Hergyóval Széchy II. Miklósnak adományozta. 1412-ben a király innét idézte meg felsőlendvai (Széchy) János mestert. A XV. század első felében más családoknak is volt itt tulajdona, mert 1429-ben 2 gyermektelenül elhunyt kisnemes birtoka vissza-szállt a királyra, aki azokat Széchy Miklós fiainak adományozta.40 Ők emeltek panaszt 1459-ben Bánffy Pál ellen, mivel elfoglalta itteni földjeiket. Széchy Miklós fia, Tamás 1499-ben birtokai felét, köztük Csatárt testvérének, Miklósnak adta el.42 A XVI. század folyamán többnyire a letenyei judicatus azaz bíróság vagy a letenyei vár tartozékaként szerepel végső pusztulásáig, mely az 1580-as években következhetett be. Ezért további sorsát Letenyével együtt ismertetjük. Hergyó — Herjo E falucskának is több földrajzi név őrzi emlékét. Letenyétől délre, a Mura közelében sík területen feküdt. Az 1950-es évek mélyszántásai során sok tégla, cserép és csontmaradvány került még felszínre. A közelben található egykor tisztavizű „Alsó-kút"-at minden bizonnyal Hergyó népe is használta.44 Heryou alakban 1366-ban bukkan fel Letenyével és Csitárral együtt Nagy Lajos Széchy Miklós javára szóló adománylevelében.45 A XV. században is e család kezén lehetett, hisz

1499-ben Széchy Miklós fia Tamás ennek felét is eladta testvérének, Miklósnak. A XVI. sz. folyamán többnyire Hergyót is a letenyei judicatus illetve a vár részeként említik. Utoljára 1576-ban találkozunk vele lakott településként, de akkor már csak két zsellér lakta. Szentgyörgy Zala vármegyében a középkorban 11 ilyen nevű település volt, melyek nyilván Szent György tiszteletére emelt templomukról nyerték nevüket. A kor kiváló kutatója, Holub József a fennmaradt földrajzi nevek segítségével a legtöbbet azonosította is. Letenye határában azonban ilyen nevű falura utaló név nem található. Holub tehát úgy vélte, hogy talán a Molnáritól keletre fekvő Gyurgyánc-pusztával, esetleg a muraközi Jursoveccel azonos. Elgondolását arra alapozta, hogy egy bizonyos Mura melletti Szentgyörgy (Zenthgyurgh) 1370-ben a Rajki családtól a rajki prépostság birtokába került.48 Egy ugyancsak Mura menti Szentgyörgyöt (talán ugyanezt) 1385-ben a Széchyek bérbe vettek a préposttól. Feltételezhető, hogy a település később is tulajdonukban maradt. De meglehet az is, hogy egy másik közeli — Széchy Miklós 1356. évi peres halasztó-levelében említett — hasonnevű településsel azonos. Hogy hol is feküdt ez a XVI—XVII. század folyamán gyakorta említett, a letenyei judicatushoz tartozó — Letenyéhez szorosan kötődő — falucska, pontosan nem tudjuk tehát. A Mura XIX. és XX. századi szabályozása és az árvíz-mentesítési munkálatok során ugyanis tetemes földmunkákat végeztek, melyek alkalmával eltűnhettek maradványai. Valószínű, hogy Hergyó vagy a mai Alsó-letenye szomszédságában feküdt, s feltételezhető, hogy ennek körtemploma került feltárásra a Szentkeresztdombon. De az is lehetséges, hogy beolvadt Alsóletenyébe. A TÖRÖK FELHOLD ÁRNYÉKÁBAN (1526—1690) A mohácsi csatavesztés felmérhetetlen csapást jelentett Magyarországra. A Széchy család is gyászolt. Elesett a hatalmas uradalom feje, Széchy II. Tamás Vas megyei főispán, s bár az 1526-os és 29-es év eseményei még nem érintették közvetlenül vidékünket, a megismétlődő török portyák, becsapások miatt a veszedelem erősen közeledett. Az 1531. évi nagy dikális összeírás (a dika egy portára, vagyis kapura kivetett adótétel volt) arról tanúskodik, hogy a török már a Mura menti falvakat is végigdúlta. Letenyén és akkori tartozékain (Béc, Egyeduta, Hergyó, Csatár és Korong) 97 adóztatható jobbágy-portát írtak össze, ám megemlítenek 31 szegényt, 6 leégettet és 10 elhagyottat is. A megújuló támadásoktól rettegő földesurak sietve megerősítették kastélyaikat, kúriáikat, és igyekeztek kiépíteni védelmi rendszerüket. Még a kisebb birtokosok is fallal, árokkal vették körül udvarházaikat, s várrá alakítottak át nem egy kolostort, sőt templomot is. Letenye váráról azaz castellumáról először egy 1533-ban kelt adóösszeírás tesz említést,61 majd 1541ben és 1562-ben is írnak róla. (Béc, Szentgyörgy, Egyeduta, Csitár és Hergyó tartozott hozzá.)52 Helyét több földrajzi név őrzi Egyeduta és Tótszerdahely egymással szomszédos határánál, sőt az egykori építkezésből mélyszántáskor téglatörmelékek és cserépmaradványok is felszínre kerültek. A népi emlékezet szerint itt állt hajdan Egyed vitéz vára, ami a „törökfutás" idején pusztult el.53 A hatalmas Széchy-dominium várai és kastélyai többször képezték vita tárgyát a Széchyörökösök — Thurzó Elekné Székely Magdolna ezen házasságból származó leányai (Anna és Erzsébet) valamint Széchy Tamás leánya, Margit (férjezett gróf Salm Miklósné) — között, mely 1541-ben egyezséggel végződött. Felsőlendva várát, Szécsisziget, Muraszombathely és Letenye castellumokat két értékben egyenlő részre osztották, s az egyiket Thurzó Anna és Erzsébet, a másikat Salm Miklósné kapta. Számunkra ez az „osztály" azért fontos, mert név szerint felsorolja Letenye mezőváros, Béc, Szentgyörgy, Egyeduta, Csitár és a kis Hergyó jobbágyait a telkek nagyságával, a zsellérek valamint a puszta telkek számát. Az alábbi

kimutatás a megosztás előtti állapotot tükrözi:54 Helységnév 1/2 telek 1/4 telek puszta telek zsellér Letenye 13 12 16 19 Bécz 11 4 1 8 Egyeduta 1 36 2 6 Látható belőle, hogy a portyázásoknak és az átvonuló katonaság pusztításainak különösen kitett Letenyén feltűnően sok már a puszta telek. Az osztály éve, 1541 egyben Buda elfoglalásának esztendeje. Bár Dél-Zala egyelőre távol maradt a hódítás irányától, a török könnyűlovasság betörései állandósultak. Uleman pasa hordái két ízben is végigrabolták a letenyei judicatus területét. Az 1548. évi dikális összeírás alkalmával az adószedők azt jelentették, hogy az ellenség 6 települést felégetett és csaknem teljesen elpusztított. Letenyén, Szentgyörgyön, Csitáron, Bécen, Egyedután és Hergyón együttesen: 85 lakott, 63 elpusztított, 45 szegény, 20 elhagyott és 4 új portát írtak össze valamint 2 szolgát. Említést tesz az összeírás 2 földesúri majorságról és 2 bíróról is.56 Az egyre fenyegetőbb helyzetben mind Salm gróf, mind Thurzóné Székely Magdolna igyekezett kiterjeszteni és fejleszteni majorságát, hisz a védekezéshez temérdek pénzre lett volna szükség. Megszervezték az uradalmak közigazgatását, melyek élén egy-egy udvarbíró állt. 1552-ben az uradalom egész területén 56 jobbágytelket (sessiot) írtak össze, melyeken 224 porta állt. (4 porta számított akkor egy sessionak). Közülük 65-öt felégetettnek, 73-at szegénynek állapítottak meg az adószedők, és 10 új házat találtak. Összeírtak 39 zsellércsaládot is.56 Számos XVI. századi forrás tanúsítja Letenye és környéke virágzó szőlőművelését. A bekcsényi főesperesség tizedszedői pl. faluról falura haladva vették számba a beszedett bordézsmát. Az akkori szőlőhegyi hajlékokról azonban kevés tudomásunk van. Egy 1559. évi oklevélből arról értesülünk, hogy az alsólendvai Bánffyak jobbágyai kirabolták a Széchyek letenyei szőlőhegyén a helybeli, béci, szentgyörgyi, csitári és hergyói jobbágyok pincéit, és azokból bort, szőlőművelési szerszámokat és más ingóságokat vittek el. Sőt elemelték egy jobbágy ott elrejtett, minden bizonnyal „szerzett" 100 aranyát is. E szőlőhegyeken természetesen volt szőleje a földesuraknak és számos kisnemesnek is. Jobbágyaik művelték ezeket robotban. 1572-ben pl. Széchy Margit leányai: Júlia és Magdolna között a nemesi kúrián és jobbágytelkeken kívül a Kecskeháti-hegyen (Kech-kehat), valamint a Nemesszőlő (Nemeszeöleö) és Kondorszőlő (Kon-dorzeöleö) dűlőkben fekvő szőlők is megosztásra kerültek. Sajnos, az átmenetileg magukhoz térő településeket 1566-ban nagyrészt megsemmisítette a Szigetvár eleste után az egész Dél-Dunántúlt végigfosztogató török^A^uad^aagdők ezen évben azt jelentették, hogy mindenütt i 1568-ban királyi végvár lett Nádasdy Ferencné Kanizsai Orsolya birtoka, Kanizsa. Nagy feladat hárult reá. Az, hogy a hősi küzdelem után elesett Szigetvár helyett Nyugat-Dunántúl védőbástyája legyen. Kapitánya a végvári harcok talán legnagyobb alakja, Thúry Györgylett.O azonban csak 1571-ig irányította a vár védelmét, mert április 2-án a törökök Orosztonynál tőrbe csalták és megölték.60 Visszatérve Felsőlendvai Széchy Margit két házasságából született leányainak: gróf Archo-i Pyrho Júliának és gróf Salm Magdolna férjezett báró Lobkowyczi Poppel Lászlóné 1572. évi,

Miksa császár által aláírt vagyonmegosztási szerződésére, elcsodálkozhatunk a latin nyelvű irat rendkívüli precízségén. Az örökösök asszonynevéből kitűnik, hogy ők is követték idősödő anyjuk példáját, s mindketten idegen országbeli főúrhoz mentek feleségül. Megosztásra került Vas megyében Felső-Lendva, Dobra és Muraszombat, Zalában pedig a szécsiszigeti és letenyei uradalom. Szentgyörgy az utóbbi judicatus legnépesebb települése volt ekkor. Megtudjuk még az inventáriumból (vagyonleltár), hogy a Széchy örökösöknek a letenyei nemesi kúrián kívül egy másik háza is volt, melyeken szintén megosztoztak, miként a szántókon, a szőlőkön, a Murán álló vízimalmon és az állatállományon. Voltak földjeik a közeli Vente-pusztán és Petriben, sőt megosztásra került a családnak a Mura folyón még érvényben lévő vámszedési joga is. Az alábbi táblázaton a judicatus jobbágytelkeinek a vagyonmegosztás előtti állapota látható, bár mindez nem tartalmazza a harmadik tulajdonos, a valószínűleg még birtokban lévő Salm Gyula részét. A falvak egy része tehát az állandó török veszély ellenére is fejlődött. Persze, ezen összeírások nem mindig megbízhatók, hisz a földesúrnak is érdekében állt, hogy jobbágyai minél kevesebb adót fizessenek az államnak. Hozzwtotj (Hosszutót) János zalai dikátor pl. ugyanezen évben azt panaszolja egy, a Királyi Kamarához írt levelében, hogy munkájukat csak nehezen végezhetik, mivel minduntalan meg kell vesztegetniük valakit, hogy valós adatok birtokába jussanak. Idézet az 1564. Szent Lőrinc utáni vasárnap kelt levélből: „Az monak (malmok) dolgát lathuk hogj az byrak Igen el tagatak, efelle dolgokban es hagthwk uketh hogj az mállómnak mjnden sersamit el hanthak es azt mondtak hogj mjnd elpustulytk. Kykre solga byroth wythem es megh mutatham neky, de azért Wgan megh vothak efelle calardsagok. Sokak vannak ellenünk kyk mjat kesse-rethetwnk. Tjtkon emberth fogadunk, kyknek fyzetest adthunk, kjek igazan mindent megh montak..." 1574-ben — Szepetnek, Sormás, Eszteregnye elpusztítása után — újabb kegyetlen csapás érte a letenyei judicatus területét. A török 65 jobbágyportát égetett fel, úgyhogy a három Széchy örökös kezén mindössze 12 ép és 31 szegény porta maradt. De nézzük a dikális összeírás adatait! Ekkor már luteránus hitre tértek Letenye földesurai s velük az uradalom népe is. 1570-től 1644-ig hol református, hol evangélikus lelkészei voltak a településnek. 1580 körül itt született Lethenyei István, a neves evangélikus prédikátor. A Nádasdy család támogatásával Wittenbergben tanult, majd Sárváron tanított, végül Csepregen lett esperes. Jeles hitvitázóként tartották számon, több egyházi témájú műve nyomtatásban is megjelent.64 A török 1578-ban újból lerohanhatta és felégethette a letenyei judicatust, mert az összeírok csak 22 új házat találtak.66 De feldúlta Zrínyi Miklós muraközi birtokait és a Kanizsától nyugatra fekvő területeket is a Kerkáig. Nem csoda hát, hogy 1588-ban Letenye is vállalta, hogy nyugalma megváltása érdekében adózik a töröknek. Ám ennek ellenére érhették újabb támadások, mert amikor 1591-ben III. Széchy Tamást (Felső-Magyarország főkapitánya és királyi főudvarmester volt többek között) beiktatták itteni birtokaiba, Letenyét már csak praediumnak azaz lakatlan pusztának nevezték, míg a fő közlekedési úttól némileg távolabb eső Béc, Szentgyörgy és Egyeduta még lakott volt. Ugyanezen évben Hasszán szigetvári bég felgyújtotta Kanizsa „előre tolt szemét", a komári várat (Kiskomárom) is, majd 1600-ban maga Ibrahim nagyvezér indult hatalmas sereggel Kanizsa ellen. A császáriaktól sorsára hagyott őrség 45 napig állt ellen az ostromnak, de végül 1600. október 20-án kapitulált.67 A győzelem után Ibrahim pasa igyekezett hosszú távra berendezkedni. 4 szandzsák — Szigetvár, Pécs, Siklós és Eszék — haderejének parancsolt és nemcsak a saját területén lévő lakosságot, hanem a környékét is kegyetlenül adóztatta, sarcolta. Az 1630-as évek harcaiban a kis zalai végházak és várak védőik egynegyedét veszítették el. A XVII. század elején vidékünk mégis kezdett újra benépesülni. 1613-ban pl. a letenyei

judicatus területén ismét megadóztatták Széchy Tamás két jobbágyportáját,68 bár — miként a jobbágypanaszok bizonyítják — a végváriak, sőt Zrínyi muraközi jobbágyai is újra meg újra megsarcolták a mezővárost és környékét. 1646-ban Dobos György szécsiszigeti kapitány több alkalommal is jelentette Batthyány Ádám dunántúli főkapitánynak, hogy Letenye lakói igen haragusznak a muraköziekre, főleg a kotoriakra, mivel sokféle munkára kényszerítik őket. (300 palánkfa szállítását vetették pl. ki rájuk.) Pedig ők — mint a szécsiszigeti uradalom jobbágyai — mindenkor pontosan adóztak az országgyűlés rendelkezése szerint. Könyörögnek Batthyánynak, írjon érdekükben gróf Zrínyinek, ne háborgassák őket tovább. A levélnek nem lett foganatja: a muraköziek tovább garázdálkodtak, sőt a letenyei polgárok egy részét tömlöcbe is vetették. A muraköziek Letenye elleni támadásait azzal magyarázhatjuk, hogy Zrínyi Miklós, a csáktornyai uradalom feje, saját költségén ütőképes katonaságot tartott fenn. Birtokait, egyben a megmaradt nyugati országrészt védelmezte vele. Közben, érezvén a török erejének hanyatlását, elsők között sürgette a felszabadító háború megindítását. Ennek érdekében megkezdte Belezna mellett, a Mura innenső partján Új Zerinvár építését. Palánkerőd volt, mégis stratégiai jelentőségű, melyet a Kanizsa visszaszerzésére irányuló harcok egyik hídfőállásának szánt. S mivel az építkezéshez és a katonaság fenntartásához rengeteg pénzre volt szüksége, keményen adóztatta jobbágyait. A muraköziek úgy vélték, joggal haragszanak a letenyeiekre, mivel azok — akár önként, akár kényszerből — kiszolgálják a törököt, a rájuk kivetett adó megfizetésével pedig elősegítik uralma megszilárdítását. A század derekán Zrínyi és Batthyány Ádám szüntelenül szorgalmazták a haditanácsnál a Kanizsától nyugatra fekvő végházak és várak megerősítését. E célból kezdtek a lenti vár újjáépítéséhez is, melyhez 1652-ben a környező falvak minden házától 20—20 gerendát illetve szálfát kellett a jobbágyoknak a helyszínre szállítaniuk. E falunkénti kirovást tartalmazó jegyzék azért különösen értékes, mert kiderül belőle, hogy a jelzett évben mekkora volt az egyes dél-zalai falvak adóztatható népessége. Letenye 25 házától 500, Egyedutától ugyanannyit, Béctől pedig 200 szálfát kellett a parasztoknak Lentibe szállítaniuk. A felépült Új-Zrínyivar nagy kihívást és veszélyt jelentett a török számára. Erőteljesen tiltakozott is ellene, hisz a zsitvatoroki béke értelmében a szemben álló felek egyikének sem volt szabad új várat építenie. Hivatkozva a szerződés megszegésére, 1663-ban új hadjáratot indított Magyarország illetve Bécs ellen, de csak Érsekújvárt tudta elfoglalni. Válaszul 1664 januárjában Zrínyi is megkezdte nagyszerű téli hadjáratát. Felszabadította Berzencét, Babócsát, Barcsot, Pécset, felégette az eszéki hidat, majd visszafoglalta Baranyavárt és Segesdet is. Kanizsa várának nagyon remélt visszavétele azonban a császári hadvezetés tehetetlensége miatt nem sikerült, sőt az időközben seregével hazánkba érkező Köprüli Ahmed nagyvezér Új-Zrínyivárt is felrobbantatta. 1684-ben új fejezet kezdődött a szécsiszigeti uradalom, így a le tényei judicatus életében. Hogy minél nagyobb jövedelemre tehessen szert, gróf Széchy Péter — Vas megye főispánja és Kőszeg várának örökös ura — a korábbinál sokkal súlyosabb urbáriumot kényszeríttet jobbágyaira. Gondosan felmérette az egyes települések teherbíró képességét, a gazdaságok állapotát valamint a veszteségeket. (1. melléklet) A letenyei bírósághoz ekkor már csak Béc, Egyeduta és Szentgyörgy tartozott. Letenye elveszítette mezővárosi jogállását, mert csupán „villa"-nak azaz falunak nevezték. A település határában 90, az ekkor már pusztává vált Csitár helyén pedig 16 hold szántót műveltek. A gabona őrlésére egyetlen malom szolgált, mely után a molnár adót fizetett a földesúrnak. Az urbárium szerint a bíróság lakossága köteles volt évente 6 hizlalt ártányt, minden „helyes" azaz egész telkes jobbágy fél icce vajat és egy csirkét adni, gabonatized megváltása fejében együttesen 20 Ft-ot fizetni, és az uraság kívánságára évente 6 lóval egy hosszúfuvart teljesíteni. Robotjuk szőlőkapálás és malomjavítás volt, de a tisztviselők utasítására évente 2 hétig egyéb munkát is kellett végezniök.73

Ugyanezen évben elhunyt Széchy Péter, s vele kihalt e nagy múltú család férfiága. 1687-ben (más források szerint 1688-ban) Lipót császár kedvelt hívének, gróf Kéry Ferenc tábornoknak — Széchy Julianna férjének — adományozta az uradalmat, valószínűleg elmaradt illetményei fejében.74 Ekkor már folyt a felszabadító háború: a szövetséges nyugati hadak a csatlakozó 15.000 magyarral visszafoglalták Esztergomot, 1686. szeptember 2-án bevették Buda várát, majd Pécset, Kaposvárt. 1689 januárjában kapitulált Szigetvár. Kanizsa ostromát meg sem kísérelte a felszabadító sereg. Mivel eleve az őrség kiéheztetésére törekedtek, a dunántúli főkapitány elrendelte, hogy a Zala folyótól délre minden falu népe költözzék el jószágával, élelmével, értékeivel egyetemben, hogy a házakat, malmokat felgyújthassák és a várat blokád alá vehessék. A terv be is vált, 1690. április 13-án az éhségtől legyengült őrség megadta magát, és végre Kanizsa is felszabadult. Kéry nyilván tisztában volt a várható pusztulással, s mivel 1687-ben még a harcok elején tartottak, feleségével kijelentette, hogy békésebb vidéken szeretnének birtokot. Ezért nem is kezdtek el érdemben gazdálkodni Széchiszigeten. Előbb bérbe adták, majd 1690-ben eladták Szapáry Péternek és feleségének, Egresdy Zsófiának 10.000 Ft-ért, 100 akó borért és 100 köböl zabért. Ez utóbbiakat a vásárlók kötelesek voltak az Apátiban lévő kastélyba szállíttattni.75 Más források szerint Szapáry 35.000 Ft-ért a muraszombati uradalommal együtt vásárolta meg a fenti uradalmat, melyekre I. Lipóttól adománylevelet is nyert.78 AZ URADALOM SZORÍTÁSÁBAN Az új birtokos, Szapáry I. Péter többször kitüntette magát a török elleni harcokban. 1680-ban Mosón megye alispánja, egy évvel később alországbíró lett. A Thököly-szabadságharc idején a császáriak oldalán harcolt, ezért I. Lipót aranylánccal tüntette ki. Aranysarkantyús vitéz lett, 1690-ben „báróságra emeltetett", és megkapta a „Mura-Szombat örökös ura" címet. Miközben Kéry és Szapáry között az adásvételi tárgyalások folytak, megkezdődött az alighogy felszabadult kanizsai kerület s azon belül a letenyei bíróság településeinek első jövedelemösszeírása. Földesúrként még Kéry Ferenc szerepel. Eme 1690-ben kelt összeírás főbb tételei: Helységnév házak szőlő szántó rét kapás holdban kaszás „Letenie" 6 30 40 70 „Bechy" 4 10 25 — „Egyet uta" 4 — 80 — „Letenie Szent Gyeorgh" 3 — 40 — Összesen: 17 40 185 70 Szőlő tehát csak Letenye és Béc határában volt. Megjegyzi az összeíró, hogy a szőlőket most kezdik újra művelés alá venni. Amely falunak rétje nincs, az erdőkben talál kaszálási lehetőséget. Az mindenütt bőségesen van: Bécen legnagyobb részt tölgyes, Letenye— Szentgyörgyön pedig nagy vegyeserdő a Mura árterületén. A 4 település hódoltságkori földesurairól és a nekik való adózásról az alábbiakat vallották a jobbágyok: Letenye: utolsó török földesura a kanizsai „Neby Hagy" volt, akinek évente 15, a szultánnak pedig 5 Ft-ot adtak. Bécé a kanizsai „Húszain Iszpahya", akinek évi 7, a szultánnak pedig 3 Ft járt. Egyedutáé „Ahmeth Iszpahya", aki évi 15, míg a szultán 5 Ft-ot kapott. Végül Szentgyörgy ura „Nazuph Aggha" volt, akinek évi 7, míg a szultánnak 3 Ft-ot adtak. Valamennyien szolgáltak még természetbeniekkel, fuvarozással és szükség szerint robottal is.

Jelenlegi földesurának a judicatus együttesen fizet évi 20 Ft-ot, továbbá tizedet ad gabonából és borból, kivéve Egyedutát, melynek lakói a tizedet újabb 20 Ft-tal váltják meg. Kelcz Mihály ugyancsak 1690-ben készített kimutatása szerint a letenyei bíróság a régi urbárium idején hegyvám címén 46 nyolc pintes urna bort, 6 Ft értékben pedig egy öreg szarvast szolgáltatott az uraságnak. A jobbágyok évenként 2 hetet robotoltak a tormaföldi és a szécsiszigeti malmoknál. A többi robotot valamint az urbáriumban megállapított adót évi 300 rénus Ft-tal váltották meg. Közli még, hogy 1687-ben a Kanizsa visszavételére gyülekezőhadak mind a 4 falut elpusztították, s azokat az összeírás idején (1690. április 29.) még nem lakja senki, „hanem azután fognak épülni és visszaszállani... ha a háborús viszály" elmúlt. Nézzük meg most, miként alakult a letenyei térség gazdasága és benépesültsége a török utáni évtizedekben! 1697-ben Letenyén, Bécen és Egyedután együttesen 120 hold szántót (ebből 88 állt művelés alatt), 122 kaszás rétet, 100 kapás szőlőt és 2 erdőt írtak össze. Utóbbi nagyobb részt tölgyes volt. Mindössze 18 féltelkes jobbágy és 8 zsellér lakta őket, 10 telek üresen állt. A jobbágyok gyakori robottal szolgáltak és házanként évi 1 Ft adót fizettek a birtokot „zálogban bíró" uraságnak. A judicatus évente 4 szekeret volt köteles biztosítani Kanizsára és vissza 10 napra. A Murán ismét működött egy vízimalom, amit a jobbágyok építettek újjá. A lakosok részben katolikusnak, részben luteránusnak vallották magukat. Az előbbiek a zágrábi püspökséghez tartoztak, melynek együttesen évi 20 Ft-ot fizettek a tized megváltására.79 1698-ban az egyházi főhatóság „canonica visitatio"-t, egyházlátogatást tartott e vidéken. A vizitátor Letenyén 9 telkes jobbágyot és 27 zsellért, Egyedután 9 telkes jobbágyot és 10 zsellért, Bécen 7 telkes jobbágyot és 3 zsellért, Szentgyörgyön 3 telkes jobbágyot és 5 zsellért vett számba, akik a becsehelyi, polai és szerdahelyi hívekkel a tótszentmártoni plébániához tartoztak. Megállapította, hogy mind a plébános, mind a hívek nyomorultul élnek, s hogy az egykori béci plébániatemplomnak már csak két fala áll.80 A letenyei judicatus területén a hódoltság megszűntével egymást érték a különféle összeírások. De más-más módszert alkalmazott — mert más cél vezérelte — az adószedő, az uradalmát megszervezni törekvő földesúr és az egyházi vizitátor. Ezért alig lehetséges a közzétett adatokat viszonyítani, minőségi vagy számbeli fejlődést, esetleg visszafejlődést kimutatni. 1699-ben elhunyt Szapáry I. Péter. Két fia, Miklós és Péter örökölték a vagyont.81 A zaklatott viszonyok közepette Szapáry II. Péter igyekezett az uradalmat betelepíteni és különféle kedvezményekkel vonzóvá tenni. De megpróbált más eszközökkel is több jövedelemhez jutni. 1702-ben pl. a vármegye támogatásával megkísérelte felújítani a háborús időkben feledésbe merült vámszedési jogot.82 Ugyanezen évben szokatlanul gazdag állatállományt írtak össze Letenyén és környékén. Ebből arra következtethetünk, hogy a nép az adószedők közeledtére állataival együtt gyorsan be tudott menekülni a környező erdőkbe. (Még az 1784. évi II. József-féle katonai térképen is Béc és Egyeduta határáig ért az erdő.) Csakis ezzel magyarázható, hogy a Letenyén, Bécen, Egyedután és Szentgyörgyön élő 43 adózónál (utóbbit már csak négy szegény család lakta) 166 ökröt, tehenet illetve lovat, valamint 171 egy évesnél idősebb sertést vettek számba! Letenyén és Bécen ezúttal is sok volt a szőlőbirtokos. 1703-ban Lipót császár önkényuralma miatt (a végvári katonák elbocsátása, idegen zsoldosok garázdálkodása, rendkívül súlyos adók) zászlót bontott Rákóczi szabadságharca, s a kuruc seregek 1704-ben a Dunántúl nagy részét is felszabadították. Ám a siker rövid életű volt, és

Heister tábornok kegyetlen bosszút állt a kuruc érzelmű lakosokon. A császáriak elkobozták a jobbágyok utolsó szem gabonáját, elhajtották vagy leölték állatait. 1707-ben, amikor Vak Bottyán serege ismét felszabadította Zalát, a csaknem puszta falvakban meggyötört, éhező parasztokat talált. A Rákóczi-szabadságharc utolsó évében, 1711-ben a szécsiszigeti és alsólendvai uradalom(!) tartozékaként összeírt letenyei judicatus állapota ismét lehangoló képet mutatott. A családok száma csökkent. Ebben nyilván része volt az akkor dúló nagy pestisnek, melynek áldozatait e falvakban nem, ám sok szomszédos településen szám szerint jelezték. De az is elképzelhető, hogy a kuruc—labanc háború vagy a magas adók miatt a jobbágyok a még betelepítetlen helységekbe vándoroltak. Hisz a 4 falura csak a katonaság ellátására — azaz a porció fejében — 245 Ft-ot róttak ki, noha a szüntelenül átvonuló katonaság beszállásolása önmagában is szinte elviselhetetlen terhet rótt a jobbágyokra. A „másnak adósa" rovatban szereplő 1209 Ft a lakosság eladósodását bizonyítja. Csökkent az állattartás, a vetésterület, és a családok gabonakészlete is minimális volt. Ezt az összeírást magyar ember magyar nyelven készítette, tehát a nevek írásmódja hitelesnek tekinthető.84 Az 1715. évi adóösszeírás különösebben újat nem tartalmaz. Ám ebben szerepel utoljára lakott helységként Szentgyörgy, mégpedig „Letenye cum Szent György" néven, ami azt sejteti, hogy a falucska beolvadt Letenyébe. Az 1720. évi Portalis Regnicolaris Conscriptio ismét a szécsiszige-ti dominium részeként kezeli Letenyét, Bécet és Egyedutát, s a családok, a gazdaságok feltűnő pusztulását mutatja: Helységnév telkes jobbágy zsellér megművelt föld p. köbölben rét kaszásnyi szőlő kapásnyi Letenye Béc Egyeduta 9 4 4 2 1 5 46 1/2 10 15 1/4 32 1/2 11/2 6 40 8 1/2 10 Összesen: 17 8 713/4 40 58 1/2 (1 pozsonyi köblös szántó kb. 1100—1200, egy kaszás rét 800— 1200, 1 kapás szőlő 94 D-re számítható át.) Az összeíró az alábbiakról tájékoztatta még megbízóit. A három falu, Egyeduta, Letenye és Béc egymás mellett, kedvező helyen, síkságon, erdőktől körülvéve fekszik. Földjeiket két egyenlő nyomásban művelik, egy pozsonyi köböl elvetett mag 4 és félszeres termést hoz. A rétek mélyen fekszenek, egy kaszásra egy közepes, 2 ökör vonta kocsi sásos szénát adnak. Közös legelőik az erdőkben vannak. A szőlőskertekben silány, romlékony bor terem, 1 kapásra 2 és fél urnával. Urnáját 50 krajcárért tudják eladni. Tűzi- és épületfa elég van. Területközösségben élnek. Dolgaikat csak maguk közt értékesítik. De így lehetett ez akkor egész Zalában, hisz a vármegye 454 településének népe mindössze 5197 háztartásban élt. A családfők közül 2102 jobbágy, 2201 zsellér, 772 szabados, 122 pedig egyéb jogállású személy volt, egy településre tehát átlagosan csupán 11,4 háztartás jutott. A bécsi udvar némely szakértője szerint az összeírok ezúttal lyukas hálóval halásztak, s az adózók kisiklottak ujjaik közül. Az uradalom 1728. évi összeírása a viszonyok fokozatos konszolidálódására utal. A lakosság ennek ellenére lassan gyarapodott, mert Szapáry — akit szolgálataiért III. Károly 1722-ben grófi rangra emelt — szinte kizárólag 1/4, illetve 1/8 telekre ültette jobbágyait, ami csak szűkösen vagy egyáltalán nem biztosította a családok megélhetését. Közvetve ekkor értesülünk a béci major létezéséről. Az összeírok, sajnos, ezúttal a rovatoknak csak egy részét töltötték ki. Munkájukat mégis nagyra értékelhetjük, mivel név és gyakran lakóhely szerint is feltüntették a kiterjedt szőlőhegyek más falvakban lakó birtokosait, és ők is készítettek a településekről rövidebbhosszabb gazdaságtörténeti áttekintést. Példaként Letenyét idézem, természetesen fordításban: A falu régtől lakott. Negyed telekhez 8 vagy 6, nyolcadhoz pedig 5 vagy 4 hold tartozik. A földeket 2 nyomásban, 4 igavonóval és háromszori szántással művelik, egy pozsonyi köböl elvetett mag háromszoros termést hoz. Gabonát nem adnak el. Dohányt és kukoricát nem vetnek, kendert és lent csak saját szükségletükre. A rétek jó fekvésűek. Jó szénát adnának, de

a Mura 2—3 évenként elárasztja őket, sőt olykor az egész szénát elragadja. Ezért eladásra nem jut belőle. A legelő csak saját jószágaik számára elegendő. A szőlőhegyen egy kapásra egy pozsonyi akó romlékony, a megyében 55 dénárért eladható bor terem. Tűzi- és épületfa elég van, zsindelynek, deszkának és egyéb faeszköznek való azonban nincs. Az edények készítésére alkalmas fát az uradalom magának tartja fenn. Makkos erdeje akkora, hogy bármely lakos hizlalhat benne egy-két sertést, ami 36 Ft-ot jövedelmez számukra. (Bécnél eme hasznot 12, Egyedutánál 16 Ft-ban állapítja meg.) A földek jó fekvésűek, de egynegyedük hegyes, terméketlen, felhőszakadásoknak is kitett. Két helybeli lakos egy közös, egy kerékre járó malmot működtet a Fintafa-patakon, mely 10 Ft-ot jövedelmez. Egy másik ugyancsak 1 kerekű malom három helybeli lakosé, annak jövedelme is ennyi. Kereskedéssel nem foglalkoznak. Ezen összeírásban több, korábban csak muraközi adóíveken szereplő horvát családnévvel találkozunk. Ez arra utal, hogy az új telepesek egy része Muraközből érkezett. Ez érthető, hisz e terület a Zrínyiek, majd később az Althanok földesurasága alatt sűrűn lakott volt, és az itteniekénél súlyosabb terhek alatt nyögött. Ezért, mihelyt módjuk nyílt, átszöktek a Mura innenső partjára, ahol a szűkösen mért telki földeket irtásokkal növelhették.89 A majorsági gazdálkodás fellendülésével a földesurak elkezdték kisajátítani az irtásföldeket. Egyre jobban növelték a jobbágyok robotterheit, hisz a földek műveléséhez sok munkáskézre volt szükség. Ezért 1749-ben a gróf úriszéke új urbáriumot, úrbéli szolgálatrendszert vezetett be szécsiszigeti uradalmában, így Letenyén is. Egyebek mellett heti egy nap gyalog- vagy igásrobotot követelt. Az addig szokásos természetbeni járandóságokat és telekadót a félhelyes gazdák 2 Ft 50 kr-ral, a többiek pedig ennek arányában voltak kötelesek megváltani. A korábban betelepült „árendás"-ok ezt sérelmesnek tartották, ezért alázatos, de mégis határozott hangú fellebbezést nyújtottak be a vármegyéhez. Panaszolták, hogy évtizedek óta becsülettel teljesített szolgáltatásaikat az uraság nagy mértékben felemelte, sőt terményeikből kilencedet is követel. Kijelentették, hogy inkább elköltöznek, de kilencedet nem adnak. A beadványnak nem sok eredménye lett, mert a megyei törvényszék csupán lényegtelen részletekben enyhített az úriszék döntésén. (Az évi 3 q méz beszolgáltatási kötelezettsége91 azt sejteti, hogy az uradalom termékei egy részét Ausztriában értékesítette, ahol azoknak mindenkor jó ára volt.) De nem jártak nagyobb szerencsével az uradalom szenterzsébeti, dobraföldi, szentlászlói és tormaföldi jobbágyai sem. Pedig ők is megkísérelték az urbárium számukra hátrányos rendelkezéseit enyhíttetni. Mária Terézia 1754. évi új vámszabályzata támogatta az Ausztria számára szükséges nyersanyagok kivitelét, a hétéves háború következtében pedig magasra szökött a gabona, hús, bor és gyapjú ára. Ezért a földesurak, így a Szapáryak is még jobban növelték a majorsági termelést, ami által tetemes jövedelemre tettek szert. Szükségük is volt erre, hisz az 1750-es években Szécsiszigeten — a település akkori méreteihez képest — nagy barokk templomot építtettek, a nagy múltú várat pedig kastéllyá alakíttatták át.93 AZ ÚJJÁÉPÍTETT BECI PLÉBÁNIA ÉVTIZEDEI Nagy jelentőségű esemény volt Letenye, de főleg Béc életében, hogy 1747-ben újjáépült Béc plébániatemploma, melyet a Szentháromság tiszteletére emeltek. A zágrábi vizitátor szerint a templom falazott volt: tégla járószinttel, deszka mennyezettel és zsindelytetővel készült. A szószéket és karzatot valamint a templom feletti kis tornyot — melybe egy apró harang is került — gerendákból készítették. Újból használni kezdték a templom körüli temetőt. A plébános, Gaál András Zágrábban végzett. Övezette az 1723-ban nyitott — máig kegyelettel őrzött — anyakönyveket, és vasárnaponként ő misézett. Az egyházlátogatónak azonban nem nyerte meg rokonszenvét, mert fecsegőnek és világiasnak tartotta. Egy újonnan

épített kétszobás házban lakott, az egyik szobában ő maga, a másikban 2 cselédje és a szolgája. Kapott a falu Nagy Ádám személyében tanítót is, aki írni, olvasni és hittanra tanította volna a gyermekeket, ha akadt volna tanítványa. Mivel zsellér jogállású volt, és Becsehelyről járt át, az összeíró felszólította az uradalmat, építtessen számára házat a templom közelében. A harangozót Héder Györgynek hívták. Naponta háromszor — sőt, ha szükség volt rá, vihar ellen is — harangozott. Az 1750. évi Canonica Visitatio idején a tanító végezte a harangozó tennivalóit is. Abéci plébániához ekkor 5 leányegyház (filia): Pola, Becsehely, Letenye, Egyeduta és Zajk tartozott együttesen 200 házzal. Megtudjuk még a jelentésből, hogy a lakosság 2 „eretnek" kivételével már katolizált.95 1756-ra elkészült a temetőben egy fazsindellyel fedett harangláb. Fiatal és jól képzett új plébánost kapott ekkorra a falu, Sznopek Istvánt, aki Zágrábban és Bécsben végezte a teológiát. Új tanító, „ludimagister" is érkezett, Brenóczi Ferenc. Mindketten panaszolták a kiküldöttnek, hogy az alig 10 éves templomot silányul építették, több helyütt beázik. Remélik, mondták, hogy a kegyúr hamarosan jobb templomot építtet.96 Szapáry Péter azonban úgy határozott, hogy a vagyoni erejét és tekintélyét is bizonyítani hivatott új templom már Letenyére kerüljön. 1771-ből ismét új tanítóról értesülünk Bécen, aki már a plébánia telkén épített kis szobakonyhás házban lakott. Tanítványa azonban még e Kiss Ferencnek sem volt. Fizetését a plébánostól és a hívektől kapta: a plébániától 2 Ft 20 krajcár „lélekpénzt", természetben pedig 12 és fél pozsonyi mérő rozst, 3 mérő búzát, 11 kocsi tűzifát. Az utóbbit kocsinként 9 krajcárra értékelték. Jövedelmét a temetési stólapénzekból összegyűlt mintegy évi 3 Ft növelte. Összes javadalmát 16 Ft 35 krajcárra becsülték. Megemlíti még az összeíró, hogy a tanítót — a plébánossal egyetértve — a hívek alkalmazták, s munkáját a plébános felügyeli. 1774-ben a zágrábi vizitátor hosszasan foglalkozott a bekcsényi (becsehelyi) főesperesség, azon belül pedig a fennállása utolsó éveit élő béci plébánia helyzetével. Jelentésében részletes kimutatást ad különféle jövedelmeiről. Ennek lényegét azért érdemes közölnünk, mert átfogó képet nyerhetünk belőle a plébániához tartozó települések demográfiai viszonyairól: a keresztelésekről, esketésekról, temetésekről. A plébános természetbeni javadalmazásából pedig a termelt gabonaféleségek és a bor mennyiségére következtethetünk. Ez ugyanis az egyházi tized tizenhatod része volt. A latin nyelvű kimutatás részlete: Bécz Letenye Egyeduta Zajk Pola Becsehely Keresztelés 7 40 31 7 10 17 Esketés 1 7 4 3 2 5 Temetés 11 41 20 5 5 18 Ház, amelytől természetbenit kap (telkes) 28 24 24 14 30 34 Ház, amelytől pénzt kap (zsellér) 17 8 30 19 26 25 Hazátlan zsellér — 20 14 — 16 3 Disznólábat kap a tehetősektől 16 30 28 21 36 38 Szekér tűzifát kap (háztól) 11 20 22 — — — Az összeíró a következőket jelentette még: A béczi plébániatemplom régi, romos. Annyira beázik, hogy esős időben istentiszteletet sem lehet benne tartani, pedig 1741-ben javították. Helyette Letenyén, a fíliában épített új, elegáns, falazott templomot a kegyúr, Szapáry Péter,

de még nincs kész. Ha elkészül, a régi templom lebontásával Letenyére helyezik át a plébániát. A plébániaház Bécen fából van. Elég jó, de igen nedves. Újat kell építeni Letenyén. A plébános összjövedelme ez évben 335 Ft. Néhány részlet a kimutatásból: A kertből származó haszon 1,— Ft 1 szekér szénát gyűjt és hoz a lakosság ingyen 1,30 Ft 5 hold szántót ingyen művelnek, ebből a vetőmag és cséplőrész leszámításával marad néki 8 mérő rozs á 36 kr. 4,48 Ft 10 mérő kukorica á 45 kr. 7,30 Ft 6 mérő zab á 30 kr. 3,— Ft A 2 és fél holdas erdőből behoz 4 szekér fát 0,48 Ft az egyházi tizenhatod mennyisége: 31 akó bor, ami megfelel 4960 akó össztermésnek, 1,5 mérő búza, megfelel 240 mérő össztermésnek, 4 mérő rozs, megfelel 640 mérő össztermésnek, 3 mérő árpa, megfelel 480 mérő össztermésnek, 2 mérő zab, megfelel 320 mérő össztermésnek. 1777-ben az újonnan szervezett szombathelyi egyházmegyéhez csatolták a béci plébániát is. A vizitátor első jelentésében beszámol arról, hogy a letenyei templom 15 éve épül..." Az 1778. éviből megtudjuk, hogy a plébános horvát anyanyelvű, de mivel a hívek magyarok, magyarul prédikál nekik. A mellette működő káplán magyar, ám tud horvátul is. Felsorolja még, hogy mely dűlőkben fekszenek a plébánia földjei, majd beszámol jövedelméről, mely nagyjából megfelel az 1777. évinek. Újdonság számunkra, hogy a ludimagisternek már vannak tanítványai, kiket írásra, olvasásra és hittanra tanít. Művelt ember, magyarul, latinul és horvátul egyaránt beszél. Egy-egy fiú tanításáért negyedévenként 15 krajcárt és télen egy kocsi tűzifát kap. (Sajnos, épp a legfontosabbat nem közli: hány tanítványa volt és mely falvakból.) A harangozásért pénz és termény jár neki.100 1785-ben Bécen megszűnt, Letenyén pedig megkezdte működését a plébániahivatal.100/a A már ismét romos béci templomon lassan úrrá lett az enyészet, tégláit építkezésekhez hordták el. Alapfalai azonban megtalálhatók még a Béci utca 17. számú ház kertjében. Az egykori paplak és „oskola" további sorsáról nincs tudomásunk. AZ 1767. ÉS AZ 1802. ÉVI URBÁRIUMOK HATÁSA A parasztok kérvényezési lázát a földesurak a „renitensek" ellen indított úriszéki perekkel igyekeztek megtorolni, s őket a megemelt szolgáltatások teljesítésére kényszeríteni. Eközben anyagi helyzetük olyan mértékben leromlott, hogy képtelenek voltak az állami adót megfizetni. Mária Terézia tisztában volt a mértéktelenül megnövelt terhekkel, melyek ellen 1765—66-ban Nyugat-Dunántúlon már lázadozott a parasztság. A forrongás lecsillapítására Brunswick Antal királyi biztost küldte Zala megyébe azzal az utasítással, hogy vizsgálja ki a panaszokat, és csendesítse le az indulatokat. Intézkedésére megkezdődtek az úriszéki perek, melyek során számtalan, a földesurak visszaéléseit részletező panasz érkezett a Helytartótanácshoz. Ezek tisztázása érdekében töltette ki 1766-ban a királynő a „9 kérdőpont"-ot mindazon településeken, melyekben úrbéri per volt folyamatban. A királynő tehát akarta orvosolni a panaszokat, ám az új urbárium kihirdetéséig ragaszkodott az ország nyugalmának megőrzéséhez, amit — ahol szükségét látta — karhatalommal is biztosított. Az egységesen kötelező úrbéri rendelet 1767-ben jelent meg. Mindenütt a föld minőségétől függően állapította meg a teleknagyságot. Az I. osztályba sorolt földeknél egész telekhez 18 hold szántó és 8 szekérnyi rét, a II. osztályba soroltaknál már 24 hold szántó és 10 szekérnyi rét tartozott. A robotot a telkes gazdáknál országosan évi 52 nap igás- vagy 104 nap kézi robotban állapította meg. Az előbbit szántáskor 4, egyébként 2 marhával kellett végezni. A töredéktelkes jobbágy robotja arányosan kisebb lett, a zselléreké 18, a ház nélküli zselléreké

pedig (11 ilyen volt akkor Letenyén) 12 nap. A robot egynegyedét télen lehetett csak követelni. A szőlősgazdák Szentmihály-naptól Szentgyörgy-napjáig mérhették borukat. Az úrbérrendezést a szécsiszigeti uradalomban 1768-ban hajtotta végre a királyi biztos. Érdemes megemlíteni, hogy országos viszonylatban Szapáry Péter ekkor a maga 11.192 úrbéres holdjával (mely főleg Vas és Zala megyében feküdt), csak a 31. helyen állt a földesurak sorában. A megyei levéltár letenyei úrbéri iratai rendkívül hiányosak; valószínű, hogy gróf Andrássy Károlyné Szapáry Etelka irattárával a Felvidékre kerültek. A fennmaradt csekély anyagból és Felhő Ibolya kitűnő kötetéből mégis megállapíthatjuk, hogy Letenyét 23 egész 6/8 jobbágytelekkel az L, Bécet 11 egész 2/8 jobbágytelekkel a II., Egyedutát 20 egész jobbágytelekkel az I. osztályba sorolták. A telekátlag Letenyén 0,50, Bécen 0,53, Egyedután 0,64 lett. A jobbágyok társadalmi rétegződését és számát az alábbi kimutatás részletezi: Telek nagysága Letenye Béc Egyeduta 1/8 2 __ 2 2/8 11 3 4 4/8 16 9 11 6/8 11 8 5 8/8 7 1 6 12/8 — — 3 Összesen: 47 21 31 Házas zsellér 48 15 28 Hazátlan zsellér 11 — — Összes úrbéres 106 36 59 Csaknem valamennyien örökös jobbágyok voltak.101 Letenye és Egyeduta ekkorra már sűrűn benépesült. Főleg Letenyén volt sok a házas és ház nélküli zsellér. Az új urbáriumban a zalai jobbágyok leginkább a földesúri kilenced és a különböző „konyhai ajándékok" (egész telek után 1 icce vaj, 2 kappan, 2 csirke és 12 tojás) szolgáltatását tartották sérelmesnek. Falvak egész sora tiltakozott ellenük. Mária Terézia urbáriuma tehát a Szapáry-birtokokon nem sokat enyhített a parasztok terhein, a földesúr ugyanis nem tartotta be annak rendelkezéseit. Fokozott mértékben visszaváltotta az irtás-földeket (a törvény lehetőséget nyújtott rá), és vagy majorságához csatolta őket, vagy jobbágytelkeket alakított belőlük, hogy robotot és egyéb szolgáltatásokat követelhessen utánuk. Az alábbi, 1769-ben kelt panaszos levél is részben ilyen sérelmekre kér orvoslást. Vázlatos tartalma: 1. Az urbáriumban megszabott napszámhoz képest most is fölös robotra hajtják őket. Ez főleg azért fájdalmas számukra, mert az uraság az urbáriumra hivatkozva vette el saját kezükkel kiirtott, megtisztított, valamint más társaiktól pénzért vett irtásföldjeiket, és új jobbágytelkeket alakított belőlük. 2. Az uraság Regedébe (Radkersburg) szállíttatta velük gabonáját, ami teljes 5 napot igényelt. E hosszúfuvart mégis csak 4 napnak számolták. 3. Az uraság nem enged épületnek és hegyi pincének való fát kitermelni. 4. A tizedet és hegyvámot nem a borból veszi ki. Helyette a szőlőtermést látszatra méri fel, s önkényesen viszi el tized és hegyvám címén a bort, többet, mint amennyi járna. 33 5. A környéken egyedül tőlük szednek a hegyvám mellett kappan és cipó fejében pénzt is. A levelet négy írástudatlan letenyei, ugyanannyi béci és 5 egyed-utai jobbágy látta el +

kézjeggyel. Az urbárium utáni első országos összeírás 1770-ben történt. Nagy érdeme, hogy aprólékos részletességgel jelzi nemcsak a családfők és adózók számát, hanem azok jogállását is: jobbágy, zsellér, cseléd, szolgáló stb. Közli a családfők foglalkozását (ha az nem paraszt), vagy az átlagostól eltérő jellemzőit: katona, cigány, csordás, koldus. Felsorolja a különféle termények mennyiségét, az állatfajták darabszámát, az ipar űzéséből származó hasznot stb. .Letenye, Béc és Egyeduta úrbéreseinek társadalmi összetételére vonatkozó adatok: Helységnév Összes család Közülük telkes Összes lélek Közülük a telkeseké Összes adózó Közülük telkesek Zsellér Letenye Béc Egyeduta 123 46 78 107 35 70 597 241 419 529 206 394 329 125 223 294 111 211 15 1 9 Letenyén két telkes jobbágy kézművesként is tevékenykedett együttesen 8 Ft, Egyedután pedig 1 személy 4 Ft jövedelemmel. Mesterségüket az Összeíró nem részletezte. Fő termény a kukorica és rozs volt, de csaknem mindenütt termeltek több-kevesebb hajdinát és kölest is. Nagy súlyt helyeztek a szőlőművelésre, mely többnyire jól jövedelmezett. A szőlőhegyeken számos szomszédos, sőt távolabbi településen lakó (pl. muraközi) jobbágynak is volt birtoka. A majorság nagyságára csak következtethetünk. Bizonyos, hogy a központi majorokat Letenyén alakították ki. Erre utal az itteni alkalmazottak (extraszerialisták) aránylag nagy száma. Érdemes velük megismerkednünk, hisz ily módon nyerhetünk bepillantást az uradalom gazdálkodásába. Letenyén 16 ilyen családot írtak össze 68 lélekkel és 35 adózóval. Köztük volt 1 mészáros 4 Ft, 1 kőműves 6 Ft és 1 molnár 16 és 1/4 pozsonyi mérő gabonajövedelemmel. 1 provizor azaz udvarbíró, 1 magtáros, 2 csordás, 1 mercenarius (napszámos, béres?), 1 helvetus (?), 1 cigány (kovács), 1 kádár, 1 téglaégető, 1....?, 1 korcsmáros, aki egyúttal mészáros is volt, 1 juhász, 1 kanász, végül egy secundarius (valószínűleg őr). Bécen 8 extraszerialista család került összeírásra 21 lélekkel és 14 adózóval. Köztük 2 molnár 29 p. m. gabonajövedelemmel, 1 csordás, 1 kanász, 2 ....? és 1 koldus. Itt írták össze a plébánost és a káplánt 6 szolgájukkal, valamint a tanítót ugyancsak 6 lélekkel. Egyedután 8 ilyen család volt 25 lélekkel és 12 adózóval. Köztük 1 katona, 1 cigány (kovács), 1 campanator (harangozó), 2 csordás és 1 koldus. Az uradalmat nyilván az udvarbíró irányította a Szécsiszigetról küldött utasítások alapján. Letenyén összeírták a földesúr kukoricatermését is, mely a parasztokéhoz képest elenyészően kevés, mindössze 50 p. mérőnyi. Összehasonlítva a jobbágyok és uradalmi alkalmazottak számát, jól látható, hogy Letenye gyorsabban fejlődött, mint a másik két település. A nagyszabású építkezések, központi majorok előrevetítik már az újbóli mezővárossá fejlődés lehetőségét. A határ bejárása után az összeírok hosszabb-rövidebb jellemzést adtak a települések viszonyairól. A Letenyére vonatkozó latin szöveg mai fordításban: Faizási joga, legelője, szőlőhegye, malma és a törvényben megengedett korcsmatartása van. Közúton fekszik, ezért a lakosok fuvarozással némi pénzt keresnek. Sok kárt okoznak a Mura áradásai, a mocsarak és a vízfolyások. A föld termékeny, de az árvizek gyakran tönkreteszik a termést. A múlt évben elfagyott a rozs, jelen évben pedig áradások, majd aszály sújtották a vidéket. Sok és jó az erdő, fűzfák ültetésére (ezt a királynő javasolta) ezért nincs szükség. A településen földesúri vámszedőhely működik. Mivel fő útvonalon fekszik, gyakran terhelik a katonai átvonulás költségei. Tanító nincs. Béc jellemzésénél — a fentebb mondottakon kívül — szól a tanítóról, akinek nincs tanítványa. A telkes jobbágyok ettől függetlenül fejenként negyedköböl gabonát (összesen 18 köbölnyit) adnak neki, a zsellérek pedig évi 3 Ft-ot. Stólapénzből 4 Ft a haszna. Nehezen él, mert a filiákból nem kap gabonát.

Egyedutánál a conscriptor kiemeli, hogy mivel a Mura közelében fekszik, az áradások itt okozzák a legnagyobb károkat. Sok gondot ad a parasztoknak a gyakori átvonulás következtében a katonák elszállásolása. Utasításra ültettek 60 fűzfát, noha a természeti adottságok miatt az amúgy is bőven nőtt. Erdejük nagy, tűzifa bőven van, szőlőhegye nincs. 104 Mindhárom falunak meglehetős archaikus lehetett még a társadalmi szerkezete. Több helyütt nagycsaládban éltek 6—8 adózó felnőttel, 12—14 családtaggal. Alig képzelhető, hogyan fért el az apró, boronafalú házakban ennyi ember. A fiatal házasok minden 35 bizonnyal az istálló vagy a pajta padlásán, a legények pedig a jószág mellett éjszakáztak.104 A XVIII. század vége felé sem igen tapasztalható fejlődés az iparosodás terén. Az 1775-ös adóösszeírásban mégis szerepel 5 faber (kézműves), 1 fazekas, 1 szabó, 3 molnár, de 1776ban ismét csak 4 faber, valamint Andor János kovács és a fentebb említett szabó, Tóth Márton.105 Az 1784-ben közzétett II. József-féle katonai térképen Béc és Egyeduta sűrű erdőit ölelésében fekszik. Az előbbi házait szabálytalanul, halmazosan építették, az utóbbi lényegében egyutcás „úti" falu. Ma is ez a településszerkezet jellemző rá. Letenyétől és Egyedutától délre, irtásokkal szabdalt ártéri erdő mentén hatalmas hurkokat képezve kanyarog a Mura. Látható a térképen a Szapáryak új kastélya, az évszázadok során többször említett átkelő, a rév és a mellette álló vendégfogadó. Kereszt jelzi a mai „Furgyántér"-en az 1756-ban emelt Szent Flórián-szobrot. A Bécre vezető úttól délre megnyitották már a közös temetőt.106 Letenye tekintélyét és fejlődését minden bizonnyal előmozdította, hogy 1785-ben plébániát kapott, melyhez évtizedeken át 5 filia tartozott. A település központját uraló, a Szentháromság tiszteletére épített tágas, egyhajós barokk templomról érdemes bővebben szólni. Egyes források szerint 1765-ben már állt, de valójában még 1777-ben sem volt kész.108 Két homlokzati falfülkéjében Szent Péter és Szent Pál kb. 2 m-es, hársfából művészien faragott szobra állt. Több mint egy évszázad viszontagságai azonban megrongálták őket. Előbb a karok lettek az enyészeté, majd az esőtől, fagytól korhadni kezdett a szobrok teste is. Ezért a templom 1900 körüli tatarozásakor eltávolították őket. Egy ideig a templom padlásán hevertek, majd a Thúry György Múzeumba kerültek,109 ahol elvégezték rajtuk az alapvető konzerválási munkákat. Bár restaurálásuk még nem történt meg, számos kiállításon gyönyörködtették a közönséget. A barokk templombelsőt angyalszobrokkal ékes főoltár uralja középütt a Szentháromságot megjelenítő szép, barokk festménnyel, a bal oldali mellékoltárt pedig egy Mária-kegykép díszíti két oldalán Szent István és Szent László szobraival. A hajó ugyancsak bal oldali falán látható falfestmény témája: Szent István felajánlja a koronát Szűz Máriának. Nem tudjuk, hogy a templomot vagy az eredetileg barokk kastélyt építették-e korábban. Utóbbit 1820 körül klasszicista stílusban átalakították. A főbejárat felett 4 pár oszlopon nyugszik a kovácsoltvas korláttal övezett széles erkély. Felette az enyhén előreugró középrizalitot timpanon teszi hangsúlyossá. Bár a kastélyban csak ritkán tartózkodott a Szapáry család, a körülötte elterülő nagyparkot időnként a változó stílusirányzatoknak megfelelően átformálták. Fái közül legnevezetesebbek egy 550 cm törzsátmérőjű, több száz éves, fejedelmi koronájú platánfa, a régi időkből visszamaradt kocsányos tölgyek, valamint a kastéllyal talán egyidős gyertyánlugas.110 A 3 település társadalmi összetételének behatóbb megismeréséhez az ugyancsak II. József által elrendelt 1784—85. évi népszámlálás segít hozzá. Főbb adatai: Helységnév Házak Családok Jogi népesség Férfi Nő Letenye Béc Egyeduta 114 38 69 131 42 72 685 231 475 348 124 248 337 107 227

A férfiak közül: Helységnév Pap Nemes Tisztviselő '. Polgár Paraszt Zsellér Egyéb Letenye Béc Egyeduta 2 — 1 3 80 1 30 — 59 34 12 22 7 1 5m Letenyén lakik a plébános és a káplán, a templomot tehát használták már. A század utolsó évtizedében Letenye, Béc és Egyeduta csak ritkán szerepel nyomtatott forrásokban. Vályi András 1796—99 között megjelent Magyar országnak leírása... című nevezetes munkájában a következőket olvashatjuk róluk: Letenye. „Elegyes mezőváros, földesura gr. Szapáry uraság. Lakossai katolikusok, fekszik Zala egerszeghez nem messze, határja termékeny, más különféle javai is vannak." Bécz. „Magyar falu, földesura gr. Szapáry uraság, lakosai katolikusok, fekszik Letenyének szomszédságában, melynek filiája, határbéli szőlőhegyei jók és terméseinek eladására valók, jó módja van, de középszerű vagyonnyaihoz képest, második osztálybéli." Egyeduta. „Elegyes falu Szála Vármegyében, földesura gr. Szapáry uraság, lakói katolikusok, fekszik Letenye mellett, annak filiája. Határbéli földje jó termékenységű és más jeles tulajdonságaihoz képest is I. osztálybéli." m Letenye tehát ismét mezőváros! A szerző érdemesnek tartotta megemlíteni, hogy lakói terményeiket jól el tudják adni. Mária Terézia vámpolitikája a század végére megtermetté gyümölcsét: a hazai mezőgazdasági termékeket és nyersanyagokat (gubacs, hamuzsír, kender, len stb.) az alacsony vámok miatt szinte kizárólag az osztrák tartományokban értékesítették, az ottani ipari termékek pedig — a külföldi versenytársak szinte teljes kizárása folytán — hazánkban kerültek piacra. Ugyanekkor megsokszorozódtak a Balkánról Ausztria felé irányuló sertés- és vágómarhaszállítmányok is, és — főképp a napóleoni háborúk idején — tovább nőtt a kereslet a gabona, gyümölcs, méz, gyapjú, bőr, gubacs és hamuzsír iránt. A mindjobban kifizetődő, ezért egyre inkább fellendülő termény-, állat- és ipari nyersanyagkereskedelem fokozott termelésre és értékesítésre ösztönözte a földesurat és jobbágyát egyaránt. Ennek érdekében az uradalmak — közöttük a letenyei is — újból megkezdték az irtásföldek tömeges kisajátítását. Egyre több jobbágytelket alakítottak belőlük, mert a majorsági földek műveléséhez mind több robotra és egyéb szolgáltatásra (hosszúfuvar stb.) volt szükségük. Eltiltották jobbágyaikat az erdei haszonvételektől is: a legeltetéstől, a makkoltatástól, a gubacsgyűjtéstől, és tilalmazták a háziiparként űzött bognár, kádár, pintér, kerékgyártó és egyéb faipari mesterkedéseket, mivel azokhoz a földesúri erdőből „szerezték" a nyersanyagot. 1802-ben Szapáry Péter — arra hivatkozva, hogy a jobbágytelkek 1767 óta ismét nagyon elaprózódtak—újabb úrbérrendezést hajtott végre. Megszüntette a töredéktelkeket, és főleg 1/2, illetve egész telekre ültette jobbágyait. Ennek eredményeként Letenyén 23 és 3/4 helyett 32, (7 egész és 50 féltelek), Bécen 11 és 1/4 helyett 18 2/4 (8 egész és 21 féltelek), Egyedután 20 egész helyett 34 egész telek (1 másfél, 14 egész és 37 féltelek) került kialakításra. A jobbágyok száma ugyanezen idő alatt a következőképp alakult: Letenye 1768 1802 Béc 1768 1802 Egyeduta 1768 1802 Telkes jobbágy Zsellér Ház nélküli zsellér 47 48 11 57 25 21 15 29 6 31 28 52 10 Összes úrbéres: 106 82 36 35 59 62 A telkes jobbágyok száma tehát — s vele a szolgáltatások mértéke is —jelentősen nőtt, a zselléreké viszont csökkent. Ezen úriszéken megítélt, az úrbéres terheket újólag szabályozó, ún. reguláció a végsőkig elkeserítette a parasztokat. 1803. június 4-én egy, a parasztok megnyugtatására a vármegye által kiküldött bizottság igyekezett a jobbágyokkal elfogadtatni az elvett irtásokért megállapított szerény kártérítési összeget. De azok egyre csak azt hajtogatták, hogy irtásföldjeiket nem adják, és megtartásuk

érdekében az uralkodóig is elmennek. Bár a bizottság egyenként is megkísérelte rávenni a parasztokat a kártérítési összeg átvételére, csak néhány béci lakos állt volna kötélnek. Ezt látva Bóka István és Mikó János nagy hangon felkiáltottak: „Egy életig, egy halálig fel nem vesszük!..." erre a bizonytalankodók is észbekaptak. A bizottság — noha az irtások pénzzel történő visszaváltása kudarccal végződött — hozzáfogott az új jobbágytelkek kiméréséhez. Am hiába kerestek lánchúzó napszámosokat, még fenyegetés ellenére sem jelentkezett senki. Ezért — nehogy a helyzet tovább mérgesedjék —, továbbutaztak Polára és a Mura menti horvát falvakba, ahol hasonló tennivalók vártak rájuk. De ott is ellenállásba ütköztek. A Tótszerdahelyen történtek híre eljutott Letenyére is. A plébános rá akarta beszélni híveit az irtásfóldek árának elfogadására, az uraság iránti engedelmességre, de az egyedutaiak és letenyeiek ezúttal is elzárkóztak. Somogyi József, Zala megye „főispáni helytartója" elküldte a történtekről jelentését a nádorhoz. Javasolta, hogy a lakosság megfélemlítésére küldessen katonaságot, a letenyeiek perét pedig terjesztesse fel a helytartótanácshoz. Ám a nádor e javaslatokat törölte a szövegből. Talán azért, mert éppen Letenye földesura, Szapáry II. János volt a főudvarmestere. Egy június végi napra összehívta az alispán a fenti települések elöljáróit, bíróit Letenyéré. Mivel aznap nem végeztek — mert nem is akartak — a tennivalókkal, éjjelre elszállásolták őket, hogy „másnap folytathassák a munkát." A házat azonban — tartva a jobbágyok érdekeiért szót emelő bíráktól — körülvette a katonaság, mely reggel már útban is volt a foglyul ejtett tisztségviselőkkel Zalaegerszeg felé. A mozgalom ezzel összeomlott, s a parasztok beletörődtek a változtathatatlanba. A letenyei uradalmat 1768 után többnyire bérlők kezelték. Némely összeírás végén szerepel a nevük, sőt a bérlet összege is. Példa 1807-ből: „Dávid zsidó, árendás 400,—Frt. Szatmári Ferenc vendégfogadós 300,— Frt." Utóbbi nyilván a Fő téren álló új, beszálló vendégfogadót bérelte ilyen magas összegért, hisz ugyancsak 1807-ben csupán 22,— Frt.-ot fizettek a korcsma bérleti díjaként. Az árendások különféle visszaélésekkel igyekeztek minél nagyobb haszonra szert tenni. Különösen Tüttösy Mihály bérlő ellen érkezett sok panasz a királyi komisszáriushoz. Közülük kettőt ismertetek kivonatosan. Sajnos, mindegyik keltezetlen, de a sérelmek természetéből, a makk megszabott árából és az írásmódból az 1810-es évekre következtethetünk. Az alábbi levél a visszaélések sokféleségét dokumentálja. Kezdő sorai eredeti helyesírással: „Nagy Méltóságú Kegyelmes ur, Királyi Comissarius Urunk! Mi Tettes Szála-Vrgyében Béczi Helységben Lakozók hitünk letétele után Kívántuk Nagyságodnak Kegyes Színe elejben terjesztenünk ezen alább meg írtt Tüttösy Mihály Arendátor Urunktul okoztatott Sérelmeinket úgy mint..." A panaszok főbb pontjai rövidítve: 1. A letenyei, egyedutai és béci jobbágyok panaszolják, hogy az arendátor a makkért 18 garast követel, noha korábban gróf Szapárynak a makk öregéért 5, az aprajáért pedig 2 és 1/2 garast adtak. 2. Amikor borukat a szőlőhegyen „Desma alá inventállya, avagy akollya Kis akóra akollya, bé szedéskor pedig az öreg akóval szedi bé." 3. Lantos Györgynek azt ígérte, hogy ha az uraság borát eladja, elengedi a robotját. Ő el is adta, most mégis követeli tőle. 4. Az arendátor megtiltotta az erdőben a fa vágását. Ha mégis tűzrevalót vagy szőlőkarónak valót vág ki valaki, a fát s a fejszét elkobozza. Mivel nincs honnét karónak való fát szerezniük, a szőlők tönkremennek. 5. Baksa Palinak három napi robotját eltagadta. 6. Hóbor Mártonnak elvitte egy 4 akós hordóját. Azt sem visszaadni nem akarja, sem az árát kifizetni. Elvett tőle egy szekér szénát termő irtásrétet, valamint 4 szekérre való vágott fát,

amit nevezett az irtásföldön termelt ki. Egyikért sem fizetett semmit. 7. Toplak Miklós 15 akós hordóját szintén elvette. Néki sem hajlandó érte fizetni, sőt elkobozott tőle 2 szekérre való, általa készített, már kész hordófenékfát is egy nagy fejszével. 8. Timár György 7 akós hordójának az árát sem fizette ki, sőt irtásfóldjeit is „egy pénz nélkül" vette el. 9. Hóbor Gergely irtásfóldjeit ugyancsak kisajátította, miként elkobozta Balázs Miklós 9 akós, Tóth Márton 6 akós, Héder István 8 akós, Varga János 5 akós hordóját. Azokért sem akar fizetni. Kisajátította még Báró György és Báró Márton egy szekér szénát termő irtásrétjét, amit ők „tulajdon kezeikkel" tettek művelésre alkalmassá. És még azt kívánja, hogy érte robotot szolgáljanak, kilencedet és tizedet adjanak. 10. Ugyanezt panaszolja Baksa Bálint, Baksa István, Lantos János, Hóbor Balázs és Timár György. Ők is két kezükkel tették a bozótot termelésre alkalmassá. Panaszolják végül, hogy a plébános úr parancsára 10 szekérrel mészért mentek Sümegre, mivel úgy tudták, hogy a mész a templom építéséhez kell. De nem oda, hanem az urasági istállókhoz vitték a meszet, tehát becsapták őket. A panaszosok „+" kézjeggyel látták el levelüket. Toplak Mihály panasza részben más természetű. Előadja, hogy egy alkalommal szabadságos katonafivérével kihajtotta sertéseit a mező szélére, az erdő mellé, hogy velük az ott lévő, elhullott makkot föletesse. Más jobbágyok is ugyanezt tették. Tüttösi Mihály árendátor úr hajdúi azonban hatalmaskodni kezdtek velük, a sertéseket el akarták hajtani, noha ők nem tilosban legeltettek. A hajdúk hazafelé is szidalmazták őket, hazaérve pedig a panaszos kisebbik öccsét agyba-főbe verték. Katonabátyja — öccsét védelmezve — egyiküket megütötte, amiért megláncolták és tömlöcbe zárták. A panaszos könyörögve kéri a királyi komisszáriust, járjon el az ügyben, hogy fivérét szabadon engedjék. Az aláírás „+", azaz „Alázatos Fő hajtó Szegénye Toplak Miklós Bétzi Lakos."116 E jobbágypanaszok bepillantást engednek a nép mindennapjaiba, gondjaiba. Hasonló tanulsággal forgathatók a különböző célból készített inventáriumok, leltárok is. Az 1804-ben elhunyt — akkor már özvegy — Berke Mihály letenyei tanító 4 árvát hagyott maga után, akiknek az egyház tulajdonát képező „oskolaházat" el kellett hagyniok, hogy az új tanító beköltözhessen. Ezért az uradalmi fiskális és a községi öregbíró közreműködésével árverésre bocsátották a hagyatékot. Az ez alkalommal felvett leltár117 azért tanulságos számunkra, mert nemcsak a tanítócsalád életmódjára következtethetünk belőle, hanem a vásárlókéra is. Érdemes figyelemmel kísérni, ki vette meg a hangszereket, a festett üvegképeket, az órát, az egyes bútordarabokat, a kendert, a fonálféleségeket. (Arról, hogy milyen épületek, toldalékok tartoztak még a házhoz, a 7 év múlva felvett, alább részletezett egyházlátogatási jegyzőkönyv tudósít.) A hagyatéki leltár kivonata (s az egyes tételekhez fűzött megjegyzések) a 3. mellékletben található. Az 1811. évi Canonica Visitatio idején a letenyei plébánia az alsólendvai esperesi kerülethez tartozott. A vizitátor megállapítja, hogy az anyaegyházban és filiáiban csak katolikus hívek élnek. A húsvéti gyónás alapján megállapított számuk: Letenye 520, a kiskorúaké, vagyis a még nem gyónóké Béc 240, a kiskorúaké vagyis a még nem gyónóké 19 Egyeduta 480, a kiskorúaké vagyis a még nem gyónóké 45 Becsehely 508, a kiskorúaké vagyis a még nem gyónóké 60 Pola 481, a kiskorúaké vagyis a még nem gyónóké 45 Zajk 280, a kiskorúaké vagyis a még nem gyónóké 29. Valamennyien magyar anyanyelvűek. Tomsics Ferenc plébános 45 éves. Korábban 20 évig Szécsiszigeten működött: magyarul és németül beszél, vasárnap és ünnepnapokon prédikál. A húsvéti gyónás alkalmával gyónócédulát követel a hívektől statisztika készítése céljából.

A káplán, Marton Ferenc 25 éves, 1 éve került Letenyére. O is beszél németül. Szorgalmasan tanítja a gyermekeket és gyóntat. A templomról az eddigieken kívül megemlíti, hogy van kriptája, és a toronyban volt óra. A 3 harang közül a 700 mázsás Szent László, a 400 mázsás Szent Mihály tiszteletére készült, sőt van egy 100 mázsás is, a lélekharang. A vizitáció idején a templom még nem volt felszentelve. Berendezésének leltárából a következőkről értesülünk: a Szentháromság-főoltáron kívül van 2 mellékoltár, 1 szószék, 1 kórus 6 változatú orgonával, 9 pad, keresztelőkút kő- és rézfedővel és szenteltvíztartó. A sekrestyében aranyozott szentségtartót és két ezüst kelyhet, miseruhákat, valamint 4 nagyobb misekönyvet őriznek. A plébániaház 5 szobás. A temető a falun kívül fekszik, keresztjét megáldották. Mindhárom település népe ide temetkezik. Körmenetet az oltáriszentséggel nagyszombaton, űrnapján és újholdvasárnapokon, a szentség nélkül Szent Márk és Szent Flórián ünnepén, valamint a keresztjáró napokon tartanak. Csiszár József ludimagister Lentiben született. 28 éves, magyarul és németül beszél, 2 éve működik Letenyén. A segédtanító, Vas József Söjtörön született, csak magyarul tud. A mester 2 szobás, zsúpos föld-' házban lakik, s az egyik szobában tanít. Aház, a hozzátartozó kemence, kamra, istálló és kocsiszín fenntartásáról az egyházközség gondoskodik. A kerttel együtt 1 hold föld tartozik a telekhez. A letenyeiektól 6, az egyedutaiaktól 5, a béciektól 4 szekér fát kap. Ha ez nem elég, hordhat az uraság erdejéből. Gabonajárandósága 60 mérő búza. Az 1828. évi országos összeírás idején is mezőváros Letenye. Zalában azonban ezen összeírás adóalapot tekintő számadatait általában nem tekinthetjük megbízhatónak, hisz pl. a kézműveseket, kereskedőket csak elvétve veszi számba. Ezért jóformán csak a gazdaságtörténeti szöveges rész tartalmaz használható adatokat. Ezek részint korábbi ismereteinket igazolják, részint újakkal gazdagítják tudásunkat. Letenyéről a következőket mondja: A határ egyharmada sík, kétharmada dombos. A talaj egyötöde homokos, négyötöde agyagos. A Mura gyakori áradásai tetemes károkat okoznak, az utóbbi időben a szántókból 20 holdat, a rétekből 30 kaszásnyit szakított el. Az 1826. évi tűzvész során 12 jobbágyház porig égett. Azóta egyet sem tudtak újjáépíteni. A kilencedet és tizedet természetben adják az uradalomnak. A földeket két egyenlő nyomásban művelik: búzát, rozsot, zabot és kukoricát termelnek. A szántóföldekbe 582 pozsonyi mérő mennyiségű magot vetnek, mely után egy átlagos évben 657 pengőforint a tiszta haszon. A réteket csak egyszer kaszálják, s a széna 251 Ft-ot jövedelmez. A szőlőterület 280 p. m. gabonaföldnek felel meg. Rajta 1680 urna bor terem, mely után 1736 Ft a tiszta haszon. A borból tizedet és hegyvámot szolgáltatnak. A féléves korcsmáltatás, borkimérés 6 Ft-ot jövedelmez a lakosságnak. Egyetlen iparos, egy mészáros dolgozik a mezővárosban egy segéddel egész éven át. Gyakran terheli a népet katonai átvonulás, ilyenkor a jobbágyoknak előfogatokat kell állítaniok. Az összeírásban hihetetlenül kevés háziállat szerepel. Úgy tűnik, hogy — miként 1720-ban — az összeírok ezúttal is „lyukas hálóval halásztak". Az akkori társadalom szerkezetét szemléltető főbb adatok: Letenye Béc Egyeduta Adózó 160 64 145 Jobbágy 53 26 49 Zsellér 7 5 7

Ház nélküli zsellér 14 1 8 Szolga 2 — — Kézműves 1 __ — Kereskedő — __ — Ház 60 31 55120 Összehasonlításként Ludovicus Nagy ugyanezen évben megjelent híres kötetéből közlöm a három település felekezetek szerinti adatait valamint a házak számát: Letenye Béc Egyeduta Róm. kat. Ág. ev. Zsidó 651 1 6 289 536 Összesen Házak száma 658 90 289 34 536 72 Letenyét tévesen falunak jelöli. Megjegyzi, hogy vásárjogot élvez, s hogy rk. templom és parókia található benne.121 Elgondolkoztató a házak számánál tapasztalt jelentős különbség a két forrásban. Vajon Letenyén hány ház állt akkor? 60 ? 90 ? vagy talán 75 ? LETENYE ES KÖRNYÉKE A REFORMKORBAN AXIX. század elején Zala vármegye a haladásért folytatott küzdelem élvonalába került. A polgári nemzetállam megteremtéséért folytatott küzdelem először a hazafias szellemű irodalom, a nemzeti nyelv fejlesztését elősegítő intézmények alapítása, valamint a tudomány szolgálata terén jutott kifejezésre. Kisfaludy Sándor regéi a nemzeti érzést ébresztgették, Skublics János értékes könyvtárt ajándékozott a köz javára, Plander Ferenc plébános 1832ben és 1838-ban a Tudományos Gyűjteményben megjelentette Göcsej nyelvjárását és néprajzát, Pálóczi Horváth Ádám befejezte az „Ötödfélszáz énekek" szerkesztését... Szapáry IV. Péter is csatlakozott a haza felvirágoztatásáért indított mozgalomhoz, mert 1812ben a Ludoviceum, a későbbi Honvéd Tisztképző Akadémia javára 1000 Ft-os alapítványt tett, majd a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta 40.000 Ft értékű ásványgyűjteményét.122 A megyegyűléseken, a nemesi udvarházakban, főképp Deák Ferenc kehidai kúriáján szenvedélyes viták folytak Széchenyi reform-eszméiről, majd Kossuth egyre radikálisabb követeléseiről. Gyakori vendég volt itt a szomszéd birtokos, Csány László, sőt vendégeskedett Deáknál Széchenyi István, Wesselényi Miklós és Vörösmarty Mihály is. A megye a liberális ellenzék támogatásának programjával küldte követeit az országgyűlésekre. Hogy ott mindenkor az utasítások szellemében cselekedtek, tudjuk jelentéseikből, s a követeket kísérő jurátusok — pl. a szepetneki születésű Királyi Pál — beszámolóiból. De hogy e nagyszerű negyedszázad hősi küzdelmeiből mi és mennyi jutott el a letenyei uradalom területére, arról alig tudunk valamit. Tekintsük át helyette néhány tudományos mű e vidékre vonatkozó sorait! A földrajzi, statisztikai, gazdaságtörténeti munkák közül elsőként Thiele J. C. 1833-ban Kassán kiadott, német nyelvű művének fordításából idézek. Letenye Magyar falu, róm. kat. templommal és plébániával. 90 ház, az 1826. évi tűzvész után szabályosan újjáépítették. Jelentős a földművelés, a szőlőtermelés. Erdei nagyok. Tejgazdaság, szarvasmarha-, sertés- és juhtenyésztés az uradalomban. Földesura gróf Szapáry, kastélya áll itt. A település élvezi az országos vásár kiváltságait. A Stájerországba vezető országúton fekszik, Kanizsától 2 mérföldnyire. Béc Magyar falu, 34 ház, 289 rk. lakos. Letenye leányegyháza. Nagy földművelés, szőlőtermelés, erdőségek juhtenyésztés. Birtokosa gr. Szapáry. 2 és 1/2 mérföldnyire fekszik Kanizsától. Egyeduta Magyar falu 72 házzal, 536 rk. lakossal. Letenye leányegyháza. Szőlőművelés, erdőségek, lótenyésztés. Földesura gróf Szapáry. Kanizsától 2 és 1/2 mérföldnyire fekszik.123

Megállapítható, hogy a szerző a települések népesség- és lélekszámadatait a korábban említett L. Nagytól vette át, sőt bizonyára azt is, hogy Letenye falu. A szöveges rész újat is tartalmaz. A reformkor nagy statisztikusa, Fényes Elek már első jelentős, 1836-ban megjelent hatkötetes munkájában — az ország elmaradottságát számszerű adatokkal bizonyítva — igyekezett a közvéleményt meggyőzni a reformok halaszthatatlanságáról. Az I. kötetben ismerteti Zala megye földrajzát. Jellemzi hegyeit, vizeit, erdeit. Szól a terményekről, az állatállományról, s az uradalmak gazdálkodásánál dicséri a nemesített birkatenyésztés divatját. 727 településről, köztük 32 mezővárosról közöl statisztikai adatokat, rövidebb-hosszabb ismertetést. Megállapítja, hogy a megye ipara fejletlen, egyetlen gyára sincs. A bennünket érdeklő településekről az alábbiakat írja: „Letenye magyar f. a Mura mellett: 679 kath. 4 sidó lak. Az 1826-diki tűz olta egyenes lineába épült. Kath. paroch. templom. Urasági kastély. Svájczeráj. Országos vásárok. Határja sok javakkal bővölködik; terem jó búzát, sok dohányt, dinnyét, gyümölcsöt, bort. Erdeje s legelője tágas, a honnan mind a ló, mind a marha és juhtenyésztés szép divatjában van. F. U. G. Szapáry fam." „Bécz, magyar f. 284 kath. lak. F. U. G. Szapáry." „Egyeduta, magyar f. 560 kath. lak. Nagy ló és marhatartás. Mocsáros, termékeny határ. F. U. G. Szapáry." Letenyét ekkor ő is faluként említi,124 későbbi 1855-ben megjelent nevezetes munkájában viszont — immár mint mezővárosról — csaknem ugyanazt írja, mint 1836-ban.125 A település jogállásának kérdésében, hogy mikor nyerte vissza mezővárosi státusát, nem sikerült a perdöntő dokumentumot megtalálni. Vizsgálgattuk e célból Letenye nem nemes népességének katonai célra készített összeírásait is, de sajnos, ezek hiányosan maradtak ránk. Annyi mégis erősítést nyert, hogy 1805-ben még faluként, 1819-ben és azt követően 1848-ig oppidumként azaz mezővárosként tartották számon.126 Letenye fejlődésén és az uradalom jövedelmezőségén nagyot lendített, hogy a XIX. század elején végre megkezdték a török időkben elmocsarasodott folyók szabályozását, a vadvizek és lápok lecsapolását. Fokozatosan újjáépítették a postautakat, melyek karbantartására a későbbiekben gondosan ügyeltek. Az elvégzett és a még hátralévő vízszabályozási és árvíz-mentesítési munkálatok összehangolása érdekében a Helytartótanács 1823-ban aprólékos, térképekkel kiegészített adatgyűjtést rendelt el. Bár a zalai munkálatokat részletező jelentés az átlagos olvasó számára nehezen érthető, érdemes közzétenni a Mura akkori hajózhatóságát leíró jelentés egy részletét. „Mélysége ezen folyónak midőn öszve szorítva vagyon, — mér 10.12. lábig 60. öllyes szélességeken 5.—7. lábig — alacson létében egyedül Miklovecznél, közép termetű ember által gázolhattya. A Hajózás egyedül lefelé gyakoroltatik, valamint a Dráván, — Sajkák, és Talpak által; — Muhrán lévő Hajózásnak egyedül csak a víz ágyában heverő törzsökök okoznak veszedelmet, midőn t.i. a hajósok kerülni akarják a Törzsököt Sajkájok az iszapon többszer meg akad, ezen kivül a malmok is sokszor akadáloztattyák a sajkát, kivált azokon a helyeken, hol nagy tekervények vannak, — minthogy a viznek ereje csak nem a partok alatt foly... a Sarkantyúkon alól több heverő Törzsökök és bedüledezett nagyobb fák találtatnak, — azok a mennyi kárt okoznak a Hajósoknak, annyi hasznot hajtanak, azért hogy a vizet ön sebességében akadályoztatván, az ujjon-nan készült Canalisba befolyni kénszerittik..." A tanulmány részletezi a már elvégzett és a még hátralévő szabályozási munkákat. Megtudjuk, hogy sok helyütt átvágták a Mura tekervényes kanyarulatait, megtisztították a medret a benne heverő, a hajózást akadályozó alattomos „törzsököktól". Mindenkor ügyeltek, hogy a hirtelen áradások se okozhassanak nagyobb veszedelmet. Megparancsolta a Helytartótanács a főbb közlekedési utak állapotának apró részletekre is

kiterjedő leírását, valamint a mellettük fekvő települések ismertetését is. A feladatot példásan oldották meg. Először a Nagykanizsáról Regede felé vezető postaút leírásából közlünk egy részletet: „Ezen újonnan fel állítandó Posta Ut — Nagy Kanisai Posta Háztól mégyen nap nyugott felé Kis Kanisának — Sormásnak — Esztregnyei, és Rigyátzi határokon keresztül, Becsehelyi helységnek — onnéd Polai helységen keresztül Letenyéig — a hol is Posta állapodás a leg főbb helyről meg rendeltetett — Letenyé-től mégyen Rátkai Pusztának — innéd pedig Aligvári major, és Csárdának..." Ezután következik Letenye ismertetése: „Letenye. — Mező-Város — M[éltóságos] Szapáry — született Gróf Csáky Juliánná Asszonyság birja fent tisztelt Férje után — Az Uradalom bir vér hatalommal is — az egész Uradalom, melly Letenye Mezó' Város — Bétz és Egyedutai helységekből áll, igen kellemetes szép és hasznos vidék közt fekszik, mellynek napkeleti részei magassak — déli pedig egészlen a Mura vizéig lejtőssek, — Szép és hasznos erdeje — szöllő hegye tágas, és alkalmas jó borokat hoz — A mezeje legjobb minémüségü — rétjei jók, ha a Mura vizes Esztendőkben meg nem öntené, a leg első haszon vehetőit közé számláltathatnánk. — Itt az Uradalom sok jó Spanyol fajú birkákat nevel — ugy szinte Svájtzer, és fejér gúlát is — hasonlóképpen sörtvéseket is tenyésztet — a Jobbágyság pedig szép lovakat, és szarvas marhákat nevel — vetnek őszit és tavaszit — búzát — rozsot — árpát, — zabot — kukoritzát — hajdinát és reptzét. — Ezen M[ező] Várost ékesitti egy szépen épült Templom bádogos Toronnyal — igy az Uraság Kastélja Angol és hozzá való konyha kertel — több jó matériából épültt Uradalmi épületek is, és egy emeletre szép Fára ház — ugy hasonlókép egy emeletre épültt vendégfogadó is hozzá tartozandó istálókal — jó matériáiéból épültt Zsidó lakás — ugy nemkülömben Kováts — Bognár és Pék lakások. — Ezen M[ező] Város tüz emésztés által 1826-ik eszt[endő]ben csak nem egésszen eltöröltetett — az olta rendes, és széles utszákra vágynak —a házhelyek felosztva, és igy ezen szerentsétlen eset után a gyors lakósok iparkodása és az Uradalmi Tisztség vezérlése által ezen város csak hamar helyessebben, hogy sem az előtt volt, fel épült. — Ellenben heti vásárja nincsen — Országos pedig vagyon négy, mellyeken egyszersmind barom vásár is ugyan egy alkalmatossággal, vagy is napon tartatik — az l-ő Február 24-én — 2-k Július 2-én — 3-k Augustus 20-kán és a 4-k 8-ber [október] 4-én. Letenye M[ező] Város népességét a mi illeti, számlál 676 lelket — Bétz 282-őt Egyeduta pedig 576-ot öszvessen 1534 lelket — kik közül 1 Acathfolikus] — 1 Helvfét] és 5 Zsidó."128 Az 1832-ben példás körültekintéssel készült tanulmányból kiderül, hogy a letenyei uradalom akkor a mezővárosból, Bécből és Egyedutából állt. Megtudjuk, hogy az uradalom nagy súlyt helyezett a juhászaira — értékes gyapjút adó spanyol, azaz merinói birkákat neveltek —, a bőséges tejhasznot biztosító svájci tehenészetre, valamint a kitűnő minőségű, húsáért mindenkor keresett, lábon hajtható, könnyen értékesíthető, igénytelen, rideg, magyarfajta „fejér" szarvasmarha tenyésztésére. A kastélypark és a konyhakert ismertetése arra utal, hogy a grófi család legalább az év egy részét itt töltötte. Ez a leírás sem mentes azonban a túlzásoktól. Az adóösszeírások azt bizonyítják, hogy a Fő utca korántsem pusztult el egészen az 1826. évi tűzvészben. Valójában 12 ház és azok melléképületei estek a tűz martalékául, ám az uradalom támogatásával újjáépítették őket. A nagyszabású vízrendezési munkálatok eredményeként egyre újabb földterületek váltak termővé, melyeket a földesurak többnyire most is majorságukhoz csatoltak. Biztonságosabbá és gyorsabbá vált a közlekedés, javult a különféle árucikkek értékesítésének lehetősége. Ez a földesurat és jobbágyát egyaránt korszerűbb gazdálkodásra, piacra termelésre ösztönözte, ami ismét kiélezte az érdekellentéteket.

A földesúr a legjobb földeket ezúttal is kisajátította, a parasztoknak pedig—legalábbis részben—II. osztályút mért ki. Megtiltotta az erdei legeltetést, korlátozta a faizást, a gubacsszedést. A makkoltatást csak magas bérleti díj vagy a sertések után fizetett „fejpénz" ellenében engedélyezte. Elvette a legjobb legelőket, hogy saját nyájait, gulyáit, kondáit legeltethesse rajtuk. Nem csoda, hogy az 1820—-30-as években ismét jobbágypanaszok sora érkezett a vármegyéhez. Hogy világosan lássuk, miként alakult e 70—80 év alatt a letenyei parasztok és a néhány kézműves (polgár) gazdasága és anyagi helyzete, kíséreljük meg összehasonlítani az 1770-ben falu, 1845-ben már biztosan mezőváros adóösszeírásának adatait! A reformországgyűléseknek köszönhetően az 1845. évi összeírást már magyarul vezették. Ez évben mindössze 80 adózó családfő került összeírásra, jóval kevesebb, mint 1770-ben. Közülük 57 volt telkes gazda, 12 házas, 7 pedig ház nélküli zsellér. Néhány család még ekkor is nagycsaládban élhetett. Először a telkes jobbágyok helyzetét mérjük fel: 31 gazdának 1— 1 pár ökre, a többinek általában 1 pár lova volt. (Néhányuknak 3, de Mikó József és Tamás Ferenc egész telkeseknek 2—2 pár.) Csaknem minden gazda tartott fejőstehenet, kettőt csupán a már említett módos Tamás Ferenc és Sánta Antal. Házanként 1, legfeljebb 2 sertést találtak az összeírok. (Az alacsony állatszám arra enged következtetni, hogy vagy a legelő volt szűkös, vagy az adószedők elől sikerült a jószág egy részét elrejteni.) 6 egész telkes gazda volt a mezővárosban, ők általában 6 hold I. és 10 hold II. osztályú szántót, valamint 4 kaszás I. és 4 kaszás II. osztályú rétet műveltek. Az 52 féltelkes jobbágynak ennek fele jutott. Valamennyiüknek volt szőlőbirtoka, bár a többségnek csupán 3—5 kapás, kizárólag III. osztályúak. A12 zsellér közül is többen tartottak tehenet és 1—1 sertést. Hogy ők miből tartották el családjukat, rejtély, hisz telki földjük nem volt, csupán néhány kapás szőlejük. Valamennyien III. osztályú házban laktak. A lakókat, azaz a ház nélküli zselléreket az adóív végén vették számba. Köztük találjuk Verbánits (Verbovits?) Ferencet. Ő bérelte 600 Ft-ért az uradalmat. 3 szolgát és 2 szolgálót tartott. Volt 1 pár lova, 1 pár ökre, ugyanennyi tehene és 5 disznaja. Néki volt a legnagyobb szőlője, 12 kapás és ő fizette a legmagasabb adót: 31 Ft 53 krajcárt. Utána Klein Salamon következett. Felnőtt fiával kizárólag az üzlettel foglalkozhatott, mert sem állatot nem tartott, sem szőlőt nem művelt. A nagy kocsmát és a (pálinkafőző) „kazányokat" bérelte 200 Ft-ért. Korcsmáros és kalmár volt egy személyben. Az uraság házaiban több kézműves is lakott. Közülük Gadner János pék 20, Somogyi János varga 12, Csurgai János lakatos egyben cseléd valamint Aigner Vilmos asztalos 10—10 Ft árendát fizettek. Rácz Ferenc, Benkő István, Sánta Antal, Tóth Ádám és Tamás Ferenc jobbágyok III. osztályú vízimalmot is üzemeltettek. Volt malma vagy malomrésze a mezőváros határában még a polai Balassa Ferencnek, az egyedutai Benkő Jánosnak, Benkő Mihálynak, Skoda Györgynek, Tóth Ádámnak és 2 goritsányi jobbágynak. A legnagyobb értéket a szőlőbirtok jelenthette. Á kiterjedt szőlőhegyen a helybeliek 338, az 59 extraneussal együtt 767 kapás III. osztályú szőlejét írták össze. Az adatok összesítése: A lakosok társadalmi összetétele: Jobbágy 57 16 évesnél idősebb fiai 11 16 évesnél idősebb lányai — Testvérek 21 Zsellér 12 Lakó 7 Utóbbiból: II. osztályú kézműves 2

III. osztályú kézműves 2 kalmár, egyúttal korcsmáros 1 Szolga 4 Szolgáló 3 Állatállomány: Ökör 42 Fejőstehén 63 Hámosló 80 Sertés 79 A megművelt föld I. osztályú szántó 192 hold II. osztályú szántó 322 hold I. osztályú rét 127 kaszás II. osztályú rét 127 kaszás III. osztályú szőlő 338 kapás Az uradalomnak a haszonbérlőktől befolyt: 1152 Ft A kirótt adók fajtái és mennyisége: Hadiadó 527 Ft 16 kr. Házi adó: 494 Ft 18,6 kr. Hadfogadói: 8 Ft 59,2 kr. Összesen: 1030 Ft 34 kr.129 Összehasonlítva ezen tételeket az 1770. évivel, nagyfokú elszegényedésnek lehetünk tanúi. Akkor 161, most 122 az igásálla-tok száma. A tehén akkor 171, most csupán 63! A sertés 315, most csak 79! A szántóföld és a rét nagysága illetve hozama nem hasonlítható össze, mert különböző mértékeket használtak. Csökkent a helybeliek szőlője is: 784-ről 338 kapásra! Csupán a kézművesek foglalkozása utal némi polgárosodásra, az igények növekedésére. A környék el tud már tartani egy péket, egy asztalost, egy lakatost és egy vargát. A feudalizmus bomlása idején készített eme egyik utolsó összeírás igazolni látszik az 1802. évi urbárium valamint az 1852. évi tagosítási jegyzőkönyvek adatait, miszerint Letenyén a jobbágyság megszűnésekor 32 úrbéres telket és 17 zsellért tartottak nyilván.130 Arra, hogy miként élt akkor e vidék népe, Berke Mihály tanító hagyatékából következtethetünk. Az árverésre került használati eszközök, szerszámok egy részét ugyanis letenyei jobbágyok, kézművesek vették meg. AZ 1848—49-ES FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC ESEMÉNYEI 1848 tavaszán forradalmi hullám söpört végig Európán. Januárban Itáliában, februárban Párizsban és a német tartományokban, március 13-án Bécsben emelték magasba a forradalom zászlaját. A pozsonyi diétán is forró volt a hangulat, összecsaptak a haladó és konzervatív erők. Zala vármegye országgyűlési követei: Tolnay Károly és ifjú Csúzy Pál a március 15-i megyegyűlésen ismertették Kossuth felirati javaslatát, melynek főbb követelései a jobbágyfelszabadítás, a törvény előtti egyenlőség, a közteherviselés és a független, felelős minisztérium felállítása voltak. Hogy Zala megye közgyűlésén valóban a reformok hívei voltak többségben, bizonyítja, hogy a követeknek szóló utasítás a fenti javaslatnál is radikálisabb követeléseket tartalmazott, mint pl. a sajtószabadság, a népképviseleti rendszer megvalósítása és a magyar vezényleti nyelv a hadseregben. Szükségesnek tartották azt is, hogy Deák Ferenc képviselje a megyét Pozsonyban. A március 15-i pesti forradalomnak és a pozsonyi országgyűlésre gyakorolt hatásának híre futótűzként terjedt az országban. Az első megbízható hír 17-én érkezett Zalába. A legjelentősebb rokonszenvtüntetésre Kanizsán került sor, hisz itt élt a legtöbb, a polgári átalakulásban leginkább érdekelt iparos, kereskedő, diák. A megmozdulások hatására a városi

tanács 20-án egy kiáltványt bocsátott ki, melyben pesti mintára szintén 12 pontban foglalta össze a nép követeléseit. Elküldték a megye mezővárosaiba, így Letenyére is. Sajnos, nem tudjuk, milyen hatást gyakorolt az ott lakókra. Közben Pozsonyban lázas törvényalkotó munka kezdődött. A rendek első feladatát már március 18-án a jobbágyfelszabadítás képezte, amit a közteherviselés elfogadása, a papi tized eltörlése, az úrbéri terhek megszüntetése és sok más követett. Az ország függetlenségét és polgári átalakulását kinyilvánító és a király által április 11-én végre szentesített törvényeket május 8-án hirdették ki a megyei választmány által összehívott több ezer fős, lelkesen éljenző, „első népképviseleti gyűlés" előtt. Az első képviselőválasztást, melyen nemcsak a nemesség, hanem egyénenként a városi polgárság és a legalább 1/4 telkes jobbágyok is szavazhattak, a legtöbb zalai településen június 15-re tűzték ki. A letenyei kerületben Csúzy Pál visszalépése után Horváth József földbirtokost választották meg. A július 2-re összehívott első népképviseleti országgyűlésen tehát ő lett a Zala megyéből küldött 9 képviselő egyike. A győztes forradalom Közbátorsági Választmányának első intézkedései közé a nemzetőrség megszervezése tartozott az átalakulás rendjének biztosítása céljából. A toborzás során sok nehézséggel kellett megküzdeniük. A parasztok egy része ugyanis bizalmatlan volt, mert a nemzetőrségben a katonáskodás új fajtáját látták, mely a legnagyobb dologidőben vonja el őket a gazdaságtól. Csak Jellasics bán szervezkedésének híre győzte meg őket, hogy szolgálatukra szükség van, s már csak saját érdekükben is részt kell venniük falujuk s a haza védelmében. Május derekán kiéleződött a horvátokkal való viszonyunk. Batthyány Lajos ezért már legalább 10.000 főnyi „rendes nemzetőrség" felállítását sürgette. Gyülekezőhelyül a július 1—8. közötti időben Dél-Zalában Letenyét, Csáktornyát, Alsólendvát és Kiskanizsát jelölték ki. A fenti, kezdetben önkéntes jelentkezőkből verbuválódott nemzetőrség képezte magját a későbbi önálló magyar hadseregnek, a honvédségnek. 10 zászlóaljból állt, köztük a 7. volt a zalaiaké. Tagjai ekkor már 3 évi szolgálatra kötelezték magukat. Fegyvert, ruhát és zsoldot kaptak, az eskütétel alkalmával pedig 20—20 pengőforint „foglalópénzt". A Horvátországból érkező egyre nyomasztóbb hírek hatására a kormány Csány Lászlót a dunántúli megyék teljhatalmú kormánybiztosává nevezte ki. Rendelkezésére bocsátotta az ott állomásozó sorkatonaság egy részét, valamint az újonnan szervezett 7. zászlóaljat. Ugyanekkor az addig csak a „belcsendre" ügyelő nemzetőröket is „részben mozgóvá" tette, és egyhónapos határügyelettel bízta meg. Az Alsólendvától Letenyéig húzódó védelmi vonalat a Gyika Jenő földbirtokos vezette nemzetőrök őrizték. Csányi, Ottinger vezérőrnagy (ő később átszökött Jellasicshoz) és Gasparich Márk ferences szerzetes többször is felkeresték táborukat, hogy helytállásra buzdítsák őket. Szeptember elején híre érkezett, hogy Jellasics Várasd mellett támadásra készülődik. Hatására Csány népfelkelés szervezésére szólította Zala, Somogy és Baranya hatóságait. Letenyén 2— 3 nap alatt össze is gyűlt 20.000 kaszás, fejszés, vasvillás paraszt, akik a szabolcsiak szomszédságában ütöttek tábort. Csupán néhány tanító, pap, iparos akadt közöttük. A szeptember 10-én Letenyén tartott haditanácson gróf Teleki Ádám, a drávai erők főparancsnoka — akivel Jellasics levélben közölte, hogy az udvar megbízásából készül a „törvényes rend" helyreállítására — kijelentette, hogy a rendelkezésére bocsátott katonai erő képzetlen és kevés, ezért, ha az ellenség támad, visszavonul. Csány hasztalan próbálta meggyőzni az ellenállás szükségességéről, hajthatatlan maradt. így Csány kiadta a parancsot a nemzetőrök szétoszlatására, felelős vezénylet nélkül ugyanis nem akarta őket vágóhídra küldeni. A közelgő horvát seregről a hagyomány szerint egy Varasdon dolgozó letenyei vendéglős

hozta az első hírt. Úgy látta, hogy ágyúk nélkül jönnek, aminek a Letenyén állomásozó népfelkelők szerfölött megörültek. Annál jobban meghökkentek, amikor az ellenség ágyúkkal tűnt fel a Mura völgyében. A látvány hatására szétfutottak, s Jellasics ellenállás nélkül vonulhatott át Letenyén... A bán serege meglehetősen vegyes elemekből verbuválódott. A reguláris csapatokhoz ugyanis szép számban jelentkeztek önkéntesek, akik napi 10 krajcár zsoldot kaptak ugyan, de ruházatot és élelmezést nem. Csatlakozásukat részint a zsákmányszerzés vágya, részben horvát nemzeti érzületük magyarázza. Miközben folyt a huzavona Csány felhívása felett, Jellasics főerői szeptember 11-én Varasdnál, Perlaknál, Légrádnál valamint Barcsnál átkeltek a Dráván. Mivel a nemzetőrök a muraszerdahelyi hidat felgyújtották, a Lendvánál átjutni szándékozó császári sereg csak a stájer határnál tudott átkelni a Murán. így jelentős kerülővel, Alsólendván át ért Letenyére. Közben Jellasics Letenyénél, majd Kottorinál is új hidat veretett az utánpótlás biztosítására, és megszállta Letenyét. A főerők elvonulása után népes helyőrséget hagyott itt, melynek parancsnoka előbb Knezevits, majd az idősebb, végül az ifjabb Nugent lett. Az „illérek" (így nevezte a nép a horvát sereget) közeledésének hírére a lakosság mindenütt elásta értékeit, s aki tehette, a környező szőlőkbe menekült. Ekkor rejthette el a letenyei révész azt a pénzes edényt, melyre a Csány László utcában egy pince ásásakor bukkantak 1989-ben. Az edény 12 és 1/2 kg 1763 és 1848 között vert érmét tartalmazott, főleg 20 krajcárosokat. Jellasics a szeptember 14-i éjszakát Kanizsán töltötte. A város feldúlásával fenyegetőzve arra kényszeríttette a magisztrátust, hogy megszabott mennyiségű élelmiszerrel, sóval, takarmánnyal, tűzifával és dohánnyal lássa el seregét, mely akkorra már teljesen kifosztotta a lakosságot. Valószínűleg Kanizsáról írta azt a levelet a megyei bizottmányhoz, amelyben további segítséget kívánt katonái ellátásához. A lakossággal ugyanekkor „hirdető levelekben" tudatta, hogy az áprilisi törvények előtti állapotokat kívánja helyreállítani. Mivel akkor még senki sem hitte, hogy a horvát támadás mögött a bécsi udvar rejlik, a bizottmány azt válaszolta, hogy őt és táborát ellenségnek tekinti, s vele semminemű érintkezésbe nem bocsátkozik. A horvát fősereg szeptember 17-én hagyta el Kanizsát, hogy a Balaton déli partján a főváros elfoglalására siessen. Kanizsán mintegy 1300, Letenyén 100 főnyi helyőrség maradt. Ugyanekkor a Balaton északi partján Pest felé vonult Teleki Ádám is a magyar sereggel. Zala tehát védtelen maradt. E kétségbeejtő helyzetben a végsőkig felháborodott lakosság körében már szeptember derekán spontán gerillamozgalom bontakozott ki. A rabló, fosztogató, nőket bántalmazó szerezsánokat és illéreket összefogdosták és megölték, fegyvereiket elvették. Majd a sikereken felbátorodva Kovács Vendel Zala megyei várnagy vezetésével sorra megtámadták az utánpótlást, sőt elfogták a postai küldeményeket, futárokat is. Csány nagyra értékelte e mozgalom hadászati jelentőségét, és szeptember 22-én azt az utasítást adta a nemzetőrségnek, hogy igyekezzék „azt hátulról és oldalvást éjjel-nappal üldözni, kisebb csatákban megtámadni és fogyasztani. Nyilvános ütközetbe azonban ne bocsájtkozzon, hanem a fő, vagy nagyobb erőt kikerülvén... bagazsióját elfoglalni." Október 1-én Horváth Vilmos másodalispán újabb népfelkelést hirdetett a zalai járásokban. Eredményeként ismét 10.000 kaszás- kapás-fejszés ember vonult Kanizsára és a Mura mentére. Ugyanekkor a horvátoknak Kanizsán 2000, Letenyén 300, Csáktornyán 200 főnyi helyőrsége volt, de Kanizsán ágyúi is. Miközben a Pákozdnál megvert Jellasics Győrön át Bécs felé menekült, felkelt Kanizsa megalázott, elkeseredett népe. Félreverték a harangokat, s a minden oldalról támadó nemzetőrök és népfelkelők október 3-án felszabadították a várost, majd csaknem egész Zalát.

A császári sereg menekült, közben megint rabolt és pusztított. De a népfelkelők sem maradtak adósak: 113 foglyot ejtettek, rengeteg élelmiszert, ruhát, fegyvert zsákmányoltak, a rablókra és lemaradókra pedig halál várt. Egyedül Letenye maradt az illérek kezén, mert ágyúkkal megerősített helyőrség védelmezte. A győzelem örömmel és önbizalommal töltötte el a nemzetőröket. Fokozta ezt, hogy október elején az Országos Honvédelmi Bizottmány Perczel Mórt bízta meg a Muraköz felszabadításával. Mintegy 3000 főnyi, 8 ágyúval támogatott seregéhez Kanizsán csatlakozott a somogyi, soproni és zalai nemzetőrökből verbuvált híres 47-es zászlóalj, amely később szabadságharcunk szinte minden győztes csatájában részt vett. A császáriaktól támogatott horvátokat Kottorinál vonták össze a magyarok ellen. Perczel október 17-i támadásának egyik célja a két murai átkelő elfoglalása volt. Sikerült! Ekkor küldhette Letenyéről az alábbi utasítást tisztjeinek: „AMuráni Letenyei híd fölötti őrséget a Kanizsai Nemzetőrség egy százada; az elfogott 700 horvátnak elkísérését Kanizsára és tovább a kanizsaiak másik százada veendi át. A hídnál innen és túl 2 őr rendelendő; szekérkocsit tilos átengedni. Az ott lévő fákra és anyagra fel kell ügyelni. A hajók jó karban tartandók. Perczel Móric" E parancs a Nagykanizsai Múzeum féltett ereklyéje. Két nap alatt egész Muraközt visszafoglalták, de a nagy esők miatt novemberben mégis ki kellett üríteniük, mert — mint előre tudható volt — a víz elvitte az ideiglenes hidakat. A két ellenséges sereg ezután hónapokon át farkasszemet nézett a Murán át. Az illér- császári sereg többször megkísérelte az áttörést, pl. november 22-én Letenyénél és Szemenyénél, de Perczelék visszaverték a támadásokat. Az állandó veszély és harci készültség nagyon megviselte a lakosságot. Kevés volt az élelem, aggodalom töltötte el a családokat. Az uradalmaktól és a kereskedőktől igyekeztek gabonát szerezni, de kevés sikerrel. A katonáknak nem volt meleg ruhája, sokan megbetegedtek. Ebben a nyomasztó helyzetben újabb ellentámadásra készültek a császáriak. Mivel Perczel nyugatról várta a támadást, főhadiszállását december 10-én Letenyéről Alsólendvára tette át. Parancsára elsüllyesztették a kompokat, hogy lassítsák az ellenség átkelését. De Perczel nem sokáig lehetett már a védelem vezére. Windischgrátz betörése után — mikor az ellenforradalom második nagy rohama kezdődött a forradalmi vívmányok eltörlésére — Kossuth az északi hadsereghez, Görgey mellé rendelte. így december 22-én elhagyta Zalát. Letenyét Szekulits István vezetésével tartotta még rövid ideig egy kisebb helyőrség, de decemberben az is Kanizsára vonult vissza. Nem csoda hát, hogy karácsony előtt egy horvátokkal vegyes császári hadtestnek sikerült átkelnie a jeges Murán. Ismét megszállták Letenyét, Kanizsát, sőt Szilveszter napján Egerszeget is. A „legnyugtalanabb megye" élére több mint 4 hónapra Fiath Ferenc teljhatalmú császári biztos került. 1849 májusában a győzelmes tavaszi hadjárat eredményeként Zala megye — s vele Letenye —ismét felszabadult a császári uralom alól. De a siker nem maradt hosszú életű. Pedig a kitűnő Csertán Sándor újjászervezte a közigazgatást, a „haza szent ügyéhez hű egyénekből" újból megalakította a megyei bizottmányt, kihirdettette a Függetlenségi Nyilatkozatot, s mindent megtett, hogy a megye részt vállaljon az országra nehezedő terhekből. Június közepén megindult az osztrák—orosz csapatok együttes támadása, s a megyét — főleg Kanizsát, Letenyét és Lendvát — többször is feldúlta a bosszúért lihegő ellenség. Egerszegen császári biztosként ismét Fiath került hatalomra. Összefogatta a honvédeket, Csertán és mások fejére vérdíjat tűzött. De a nép még mindig reménykedett... Az augusztus 13-i fegyverletételt sem hitte el egy ideig. Csak az egyre nyomasztóbb elnyomás s a letörten hazaszállingózó, üldözött honvédek döbbentették rá a keserű valóságra. A népi emlékezetben még évtizedeken át élt a dicsőséges napok és harcok emléke. A földrajzi nevek gyűjtése során mesélték, hogy a „Zsíros réten" a szabadságharc idején csata volt, és a temérdek vértől vált a talaj annyira termékennyé. A „Csárdáskert" pedig ama épület emlékét

őrzi a Murarátka felé vezető úton, melyben a muraközi születésű Gasparich Márkot, a szabadságharc hős tábori lelkészét bújtatták a bukás után. A volt honvédek halálukig buzgón ápolták 1848-49 és Kossuth emlékét. A hosszú téli estéken és borozgatás közepette sokat meséltek a harcokról, majd későbbi szenvedéseikről és megaláztatásaikról az osztrák hadseregben, ahová 8—10 évre is besorozták őket. A letenyei Benkő Jánost pl. hosszú ideig vasra verve tartották s éheztették, mivel egyszer Kossuth-nótát dalolt. Ók voltak a kezdeményezői az 1894-ben, Kossuth halálának évében a Főtéren felállított emlékoszlopnak is. A POLGÁRI FEJLŐDÉS UTJÁN A szabadságharc bukását követő önkényuralom idején kivégezték Zala megye nagy fiát, Csány Lászlót, 1853-ban pedig Gasparich Márkot. Több mint 1000 hazafit, köztük Csertán Sándort, súlyos börtönre ítéltek. Letenye népe is sokat szenvedett. Az 1853. évi úrbéri pátens végre kinyilvánította a jobbágyszolgáltatások megszüntetését, és határozott a volt földesurak kártalanításáról. A letenyei uradalom volt telkes jobbágyai viszonylag kedvező helyzetbe kerültek, hisz Letenyén 7, Bécen 8, Egyedután 14 jobbágy egyegy egész, sőt 1 egyedutai paraszt másfél jobbágytelek tulajdonosává lett. Letenyén 50, Bécen 25, Egyedután pedig 37 egykori féltelkes jobbágy 3 hold I. és 5 hold II. osztályú szántó valamint 2—2 kaszás I. ül. II. osztályú rét gazdájává vált. De megmutatkoztak ekkorra az áprilisi törvények hiányosságai is: a zsellérek nagy része és a cselédek ugyanis nem kaptak semmit, mivel a jogilag igen bonyolult földesúr—jobbágy viszony számos mozzanatát 1848-ban a nagy sietségben az országgyűlés nem rendezte. Ezért mind a földesurak, mind a parasztok a közösen használt legelők, erdők, irtványok, szerződéses földek megtartására illetve megszerzésére törekedtek, ami hosszú évekig tartó viták forrása lett. Letenye és környéke úrbéri birtokrendezési perének iratai nem maradtak fenn, ezért csak más kimutatásokból következtethetünk a maradvány- és irtásföldek, a legelők és erdők elkülönítésének mikéntjére. Tény, hogy az 1850-ben végrehajtott tagosítás ellen a letenyei, béci és egyedutai parasztok nevesen tiltakoztak, mivel igazságtalannak tartották. A kerületi kormányzó augusztus 14-én azt jelentette a főkormányzóságnak, hogy a parasztok kihúzkodták a határjeleket, visszafoglalták régi földjeiket és lázadoznak. Ezért katonaságot vezényeltek ellenük, és csak vezetőik letartóztatása törte meg az ellenállást.136 A tagosítás befejeztével Letenye 3944 kat. hold határából 2757 maradt a földesúr, akkor már gróf Andrássy Károly tulajdonában. A földmérők uraság iránti részrehajlása — munkájuk során a földesúr vendégszeretetét élvezték — hosszú évekre szóbeszéd tárgya maradt, s a népi fantázia mindjobban kiszínezte a történteket. Ezzel kapcsolatos a „Gyertyás út" név eredete is. A monda szerint a csalárdul földet mérő „inzsellérek" fejére a megrövidített parasztok azt az átkot szórták, hogy haláluk után se nyughassanak és holtukban is mérjenek. Idős emberek még sok év után is hallani vélték, amint éjszakánként gyertyafény mellett csörgették, húzták-vonták a földmérőláncot, s látták, amint lidércként imbolyognak a földeken. 1860-ban a gyűlölt területi helytartóságok megszüntetése után visszaállították a megyerendszert, a közigazgatásban pedig újra bevezették a magyar nyelvet. Az „Októberi diploma" azonban nem elégítette ki a népet, mely a 48-as törvények érvénybe léptetését követelte. A megmozdulások hatására Ferenc József 1861. április 6-ra összehívta az országgyűlést. A megelőző választáson a letenyei kerület Királyi Pált, a felirati párt jelöltjét választotta képviselőjének, majd 1865-ben és 1869-ben ugyancsak őt, de akkor már a Deákpárt soraiba. Hosszas küzdelem eredményeként 1867-ben létrejött a kiegyezés, és megindulhatott hazánk a kapitalista fejlődés útján. Jótékony hatása Letenyén is megmutatkozott.

1870-ben — nyilván vagyonfelmérés céljából — igen részletes összeírás készült a szécsiszigeti és letenyei uradalom javairól. Az utóbbihoz tartozó 4 településen (Letenye, Béc, Egyeduta, Fintafa) 97 különféle építményt számláltak össze: majorsági épületeket (cselédlakások, istállók, színek, ólak, górék), vízimalmot, erdészházakat, vincellérlakot, korcsmákat... 159.920 Ft értékben. A hídvámszedés jogát a nagykocsma bérlője gyakorolta. A földeket művelési ágak szerint vették számba együttesen 208.912 Ft értékben. Az állattenyésztés legjövedelmezőbb ágazata változatlanul a szarvasmarha-és juhtenyésztés volt.139 A Szapáry—Andrássy család az év egy részét ekkor már Letenyén töltötte. Erre utal, hogy a település 1864. évi kőnyomatos térképén gonddal tervezett, nagy angolpark övezi a kastélyt. Az agrárkapitalista fejlődés a paraszti gazdálkodáson, az ipar és kereskedelem fejlődésén is nyomon követhető. A parasztság most is elsősorban erdőirtás révén igyekezett növelni szántóit és legelőit. Ez főleg Letenyén és Egyedután volt lehetséges. A szűkös határú Bécnél azonban legelő és rét alig volt, a gazdák így szántóikat sem igen tudták gyarapítani. Az 1880-as években a filoxera vész kipusztította a szőlő- és a bortermelésre mindig nagy gondot fordító lakosság évszázadok óta kedvelt szőlőfajtáit (sárfehér, kéknyelű, ezerjó, kecskecsöcsű, muskotály), s helyettük sokan egészségre káros, direkt termőt telepítettek. Az értékesítési lehetőségekre károsan hatott, hogy e vidéket elkerülték az 1860-as, majd az 1890-es évek vasútépítései. A forgalmas kanizsai állomás 20, a murakeresztúri 14, a rédicsi mintegy 30 km-re fekszik Letenyétől. Erezvén a tömegszállítás nehézségeit, 1897-ben tervet dolgoztak ki egy Alsólendva—Nagykanizsa közötti helyi érdekű vasút építésére. Ez Letenyét is érintette volna, de megvalósítása elmaradt. Továbbra is sok gazda élt fuvarozásból. A rossz közlekedési viszonyok azonban nem mindig tették lehetővé a termények megfelelő időben történő értékesítését. Az 1870-es népszámlálás idején e vidék még az egerszegi járáshoz tartozott. Az ekkori népesség- és lakóházadatok Letenye gyarapodását dokumentálják. A fejlődés főbb adatai a lakosság felekezeti összetételének jelölésével: Ház Jelenlévő Vallás népesség róm. kat. evangélikus zsidó Letenye Béc Egyeduta 136 63 84 1363 411 760 1331 411 751 3 29 9 Megdöbbentően magas az analfabéták száma. Letenyén 563 férfi és 550 nő, Bécen 193 férfi és 171 nő, Egyedután pedig 318 férfi és 351 nő nem tudott sem írni, sem olvasni.142 A kiegyezést követő közigazgatási átszervezések során 1871-ben Zala megyében 10 járást hoztak létre, s Letenye egy 30 településből álló járás székhelye lett. Ám ez a helyzet nem maradt hosszú életű, mert az 1877. október 22-i megyegyűlés megszüntette a szentgróti, baksai és letenyei járásokat, és Nova központtal szervezett helyettük egy újat. 1886-ban eltörölték többek között a mezővárosi státust, körjegyzőségeket szerveztek, és Letenye kisközségként a nagykanizsai járás egyik körjegyzői székhelyévé vált. 1891-ben Letenye újra járási székhely lett, és 1970-ig az is maradt.144 A népiskolák III. osztálya számára ugyancsak 1891-ben kiadott Zala megye földrajza című tankönyv a következőket írja: „... A járás székhelye Letenye mezőváros (?) 1688 lakossal. A nem messze fekvő Murán át szép fahíd vezet a Muraközbe. Ezen híd a közlekedést nagyban élénkíti. Letenyén jelentékeny marhavásárok tartatnak. E helységben gr. Andrássy Aladárnak gyönyörű kastélya van szép angolkerttel. — Van benne szolgabíróság, járásbíróság és telekkönyvi hivatal is. A járás lakosai kivétel nélkül földmíveléssel foglalkoznak. Bortermő vidékei: Rátka, Tolmács, Puszta-Vörcsök, Kis Lakos, Szécsi-.Sziget, Puszta-Magyarod sat. ... Népessége 22.213."145 A híd, amelyről a tankönyv említést tesz 1872-ben épült újjá. Május 26-án történt avatásáról terjengős tudósítást közölt Bátorfí Lajos honismereti író. Megtudjuk belőle, hogy az építkezést Királyi Pál kezdeményezésére a kormány finanszírozta. A szónoklatok során

visszaemlékeztek a szabadságharc itt lezajlott eseményeire. „... Híres a letenyei murai híd 1848-ból. E helyen állott az azon időben, midőn honfivér áztatta e partokat. Azon hidat Perczel Mór jeles honvéd tábornok verte le a vízbe diadallal, míg utóbb hazánk szomorú romlásával a híd is összeomlott..." Az új híd éppen akkor kapcsolta be Letenyét a Horvátország felé irányuló kereskedelembe, amikor az új ipartörvény felszámolta végre a céheket, és szabad utat biztosított a kapitalista átalakulás számára. Igaz, a magyar lakosságnak nem igen volt befektetni való tőkéje, ezért az ipargyakorlás szabadsága kezdetben főleg az Ausztriából és Csehországból bevándorolt, korszerű eszközökkel, gépekkel rendelkező iparosoknak és szakmunkásoknak hozott hasznot. Az 1876. évi iparkamarai jelentés vidékünkön is élénkülő vállalkozó kedvről tanúskodik, bár a falusi iparosok többsége még inas és segéd nélkül dolgozott. Az ekkor számba vett 41 letenyei, 3 béci és 6 egyedutai mestert iparágak szerint az 5. sz. melléklet tartalmazza. A kőműves és az asztalos, a cipészek és szabók, a korcsmárosok és mészárosok valamint a vegyeskereskedők aránylag magas jövedelemadója észrevehető polgárosulásról tanúskodik. 24 évvel később, 1900-ban Letenye már szinte az egész járás (47 településén ekkor 27.993 lélek élt) gazdasági központja: 21 cipésznek és csizmadiának, 7 szabónak, 9 egyéb ruházati iparban tevékenykedő mesternek, 21 kovácsnak, lakatosnak, gépésznek és számos építő- és vendéglátóipari vállalkozónak valamint kereskedőnek nyújtott megélhetést. A 61 önálló iparos közül 35 egyedül dolgozott, míg 18 mester 1, 12 mester 2, 4 pedig 3—5 segédet alkalmazott. Zalai viszonylatban aránylag későn, 1892-ben alakult meg a járás első pénzintézete, a Letenyei Takarékpénztár Rt. 75.000 pengő alaptőkével. A parasztok többsége ekkor 4—5 holdas kisbirtokos, sőt jelentős részben már csak egy hold körüli földdel rendelkező törpebirtokos, napszámos, mezőgazdasági munkás vagy cseléd volt. Ezért a XX. század első éveiben innét is többen indultak a tengerentúlra új hazát keresni. Mások 6 hónapos idénymunkával summásként próbálták megkeresni a mindennapi kenyeret. Bécen és Egyedután sem voltak kedvezőbbek a megélhetési viszonyok, ráadásul itt iparos is csak elvétve dolgozott. A három település a századfordulón is az uradalom szorításában vergődött, hisz Andrássy Aladár még 1897-ben is 4937 holdon gazdálkodott. Földjeinek művelési ágak szerinti csoportosítása: Szántó 1402 kat. h. Legelő 460 kat. h. Kert 46 kat. h. Erdő 2224 kat. h. Rét 488 kat. h. Nádas 31 kat. h. Szőlő 17 kat. h. Nem hasznosítható 269 kat. h. A majorokban az alábbi fontosabb gépeket és eszközöket írták össze: lokomobil 1 eke 36 járgány 1 trieur (magtisztító gép) 1 cséplőszekrény 1 szecskavágó t-H vetőgép 2 borona 18 rosta 1 henger 6 igásszekér 25 A gazdaságban ugyanezen évben 188 szarvasmarhát, 15 lovat, 208 sertést és 1027 juhot vettek számba. A különféle munkákat 63 cseléd valamint napszámosok látták el.150 Az 5 falu határában fekvő uradalom tehát csak keveseknek nyújtott szerény megélhetést. Ilyen gazdasági helyzetben tört ki 1914 nyarán a háború, melyet Letenye népe is örömmel fogadott. A legények felpántlikázva, dalolva indultak Kanizsára, ahol a 20-as honvéd gyalogezred 1. és 2. zászlóaljához vonultak be. Azt hitték, hogy szüretre győztesen térhetnek haza, s a háborút majd gazdasági fellendülés követi.

A zalai honvédek a világháború első éveiben hősiesen harcoltak az orosz fronton: Galíciában, Lembergnél majd a Kárpátokban. Részt vettek a limanovai, a brest-lytovski csatákban, a gorlicei áttörésnél, Prsemysl védelmében. Sokan kerültek hadifogságba Szibériába, s egyre több család gyászolta Letenyén is az apát, a fiút, a testvért. 1916 telén az újoncokkal kiegészített ezredet az olasz frontra vezényelték, ahol az Isonzó és Piave melletti véres harcokban küzdöttek. Az első hadikölcsön-jegyzésből 1914 novemberében a letenyeiek még példásan kivették részüket, de az 1916-ban kibocsátottra már alig akadt jelentkező. A magukra maradt asszonyok, öregek nehezen birkóztak a mezőgazdasági munkával, egyre kevésbé tudtak eleget tenni a mind súlyosabb beszolgáltatási és adókötelezettségnek. Fokozódott az áruhiány, virágzott a feketekereskedelem, jegyre sem lehetett cukrot, sót, petróleumot kapni. Románia hadba lépése után sok erdélyi menekült is érkezett. Az 1918. november 3-i fegyverszünet után a megmaradt 20-as honvédek nagyrészt gyalog tették meg az utat Szentgotthárdig. Onnét érkeztek elgyötörtén 21-én vonaton Kanizsára.151 A 75 letenyei, 29 béci és 35 egyedutai hősi halott nyughelye nagyrészt ismeretlen. Emléküket, nevüket emlékmű, szobor őrzi a Fő téren. Az őszirózsás forradalom idején felbomlott a rend. A csőcselék már november 3-án fosztogatni kezdett Letenyén és környékén is. Kirabolták az üzleteket, a jegyzői irodákat, a módos parasztokat. Ezért a főszolgabíró még aznap statárium elrendelését kérte a budapesti Nemzeti Tanácstól azzal az indoklással, hogy „a polgári elem a tömeggel szemben fellépni nem mer!"152 A Károlyi-kormány földművelési miniszterének, Búza Barnának javaslatára valamint a földre áhítozók és néhány hazatérő orosz hadifogoly követelésére dr. Lakó Imre letenyei ügyvéd megkezdte a földosztást. A Kanizsáról Letenyére kiküldött Steiner Ede kommunista agitátor, Miskovics István, a 20-as honvédek forradalom alatti „századbizalmija", valamint Bezerédi Ferenc és Bérezi Lajos megszervezték a helyi kommunista pártot. Részt vettek az uradalmi földek szétosztásában, de a termelőszövetkezet megalakítására már nem került sor. Önzésük és nyílt egyházellenes agitációjuk azonban ellenük fordította a közhangulatot. A parancsaiknak ellenálló Zugfii János járásbírót Kanizsán forradalmi törvényszék elé állították, s csak nehezen sikerült megmenteni. Letartóztatták és Pesten bebörtönözték Sándor László körjegyzőt is, akit 6 hét múltán engedtek szabadon. Leitner Ödön téglagyárost pedig túszként tartották fogva. 1919 májusában a Mura-híd őrzésére Letenyére vezényelték a szolnoki vörösőrség egyik egységét Sebestyén Mihály joghallgató vezetésével. A Tanácsköztársaság bukása után az ő segítségükkel menekültek el a kommunista vezetők, akik a község pénzét is „magukkal mentették". Augusztus 4-én fegyverezték le őket,154 az itthon maradt párttagok pedig igyekeztek feledtetni a történteket. A birtokára visszatérő Andrássy Sándor az 1920. évi 36. te. értelmében parcellázni kezdett valamennyi földet, de azok egy részét silány minőségük és a falutól való távolságuk miatt a parasztok nem fogadták el. A Letenyén lezajlott megmozdulásokért, rendbontásokért egy 1920. évi jelentés nem annyira a kiéhezett, elgyötört falusiakat, inkább az őket felbujtó két forradalmi kormányt hibáztatta... TRIANONTOL A NYILAS HATALOMÁTVÉTELIG Az 1920. június 4-én megkötött trianoni békeszerződés különösen fájdalmasan érintette Zala megye társadalmát és gazdaságát, hisz területe egy részét elveszítette. Letenye határából Gorenyák-puszta került a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz. Letenye is megtelt menekültekkel, akiknek elhelyezése, ellátása, számukra munkaalkalom biztosítása szinte megoldhatatlan feladatot jelentett. Az új helyzetben a megyei közigazgatás

sietve számba vette az élet újrakezdéséhez rendelkezésre álló erőket. Az 1921-ben kiadott Zala vármegyei Általános Közigazgatási Kereskedelmi és Ipari Címtár név szerint felsorolja a közigazgatási és egyéb tisztségviselőket, orvosokat, vállalkozókat stb. Letenyének ekkor 2291 lakosa volt, zömmel földművesek. Az ipart és kereskedelmet 4 asztalos, 2 bognár, 2 kádár, 1 ács, 1 bádogos, 1 géplakatos, 2 kovács, 1 műlakatos, 1 pék, 1 bábosmester, 3 mészáros és hentes, 9 cipész, 1 csizmadia, 1 szabó, 4 kőműves, 1 köteles, 1 szíjgyártó, 1 borbély, 1 kéményseprő, a vendéglátóipart 3 sörfőzdelerakat valamint 4 vendéglős, 6 kereskedő és az 1920-ban alakult Hangya Szövetkezet (együttesen 52 iparos és kereskedő) képviselte kielégítve a járás igényeit is. Ugyanezen évben a 617 lakosú Bécen kisiparos nem dolgozott, csupán az 1907-ben létesült, 1 szakmunkással és néhány napszámossal dolgozó Leitner-féle téglagyárról történik említés. Egyeduta 1177 lakosa között 1 cipészt, 1 kovácsot, 1 kőművest, 2 vendéglőst, valamint 1 kereskedőt találtak. Letenyén, a körjegyzőség székhelyén működött a királyi járásbíróság 8 alkalmazottal, az állampénztár 3 fővel, a közjegyző, a járási és a körorvos, a járási állatorvos, valamint egy gyógyszertár. 4 ügyvédnek volt működési engedélye. A közoktatás színvonala ez idő tájt nem javulhatott számottevően, mivel még mindig a templom melletti kis régi, róm. kat. iskolában folyt az oktatás 5 tanítóval. (Bécről is idejártak a gyermekek.) Egyedután 1873 óta működött egy 2 tanerős elemi iskola. Az iskolaszék szándékozott Letenyén a VI. osztályt elvégzettek számára a kétéves ismétlő iskolát is elindítani, de a lakosság tiltakozott, mondván, nem nélkülözhetik a nagyobb gyermekek munkáját. Letenyén 3 egyesület működött ekkor: a Katholikus Népszövetség, a Társaskör és az Iparoskör, Egyedután pedig az Önkéntes Tűzoltóegylet. Változatlanul gátolta a gazdaság fejlődését és a piacozást a vasút hiánya. A tőkehiány miatt csak lassan korszerűsödő mezőgazdasági termelésben az uradalom járt elől jó példával: téglagyárat, gőzmalmot, fűrésztelepet, tejcsarnokot és szerény méretű sajtgyárat üzemeltetett. A 2 vízimalom mellett dolgozott Bóbicán a Papp-féle gőzmalom, Albrecht Vilmos pedig cséplőgépével „résziből" bércséplést vállalt a módosabb gazdáknál. A letenyei Takarékpénztár Rt. ekkor már számottevő pénzforgalmat bonyolított le, sőt 1931ben létesült egy takarékszövetkezet is Járási Hitelszövetkezet néven. Az 1920-as évek folyamán több közigazgatási átszervezés, rendezés, összeírás történt. Megváltozott a letenyeijárás területe: 1924-ben már 48 település tartozott hozzá123 lélekkel. Az ekkor megjelent közigazgatási helységnévtárban az alábbi főbb adatok találhatók a három településről:156 Helységnév Terület Lélekszám Iparos Kereskedő Ház Lakrész kat. hold 1925-ben Letenye Béc Egyeduta 4797 757 1777 2291 617 1177 23 4 7 5 1 371 97 160 711 200 A lakosok csaknem valamennyien magyar anyanyelvűek és róm. kat. vallásúak voltak. Külterületi lakott helyként Letenyén a vámház, a körmöcsei téglavető, a 2 murai malom, a bónyai major és csőszház, a gyepmesteri telep, a vágóhíd, a gorenyáki csőszlak, Egyedután pedig a korongi major szerepel. Elgondolkoztató, hogy az 1925-ös közigazgatási tájékoztató miért vesz számba jóval kevesebb iparost és kereskedőt, mint amennyit 1920-ban név szerint felsoroltak. Valószínű, hogy a háború utáni gazdasági pangás, pénz- és áruhiány következtében sokan visszaadták iparengedélyüket. Változatlanul évi 6 országos vásárt tartottak: a február 24. július 2., július 29., augusztus 25., október 6. valamint a karácsony előtti keddi napokon. A járási székhellyé vált Letenye fejlődését elősegítette, hogy 1927-ben Béc, majd 1934-ben Egyeduta is egyesült vele. 1935-ben nagyközséggé nyilvánították, amivel megszűnt a letenyei

körjegyzőség. A településnek 4 kerülete lett, sorrendben: Béc, Város, Alsóletenye, Egyeduta. Az 1920-as évek elején korszerűsítették a Nagykanizsa—Letenye közötti főútvonalat. Része lehetett ennek abban, hogy egy Zsitek nevű fuvaros megkísérelt napjában egyszer személyszállító gépjárművet indítani Kanizsára, de ez akkor még nem bizonyult kifizetődőnek. A rendes buszközlekedés csak 1927-ben indult meg a közjegyző és a plébános közreműködésével létrejött részvénytársaság révén. Az autóbuszt az rt. vásárolta, és egy Fischer nevű kanizsai vállalkozó üzemeltette.1 Hamar közkedveltté válhatott, mert az 1940-es évek elején több újságcikkben is panaszolták a becsehelyiek és rigyáciak, hogy az utasokkal telt busz nem vette fel őket. A Béccel egyesült Letenye a külsőségekben is megpróbálta kifejezni székhely voltát. A gazdák igyekeztek mielőbb lebontani apró ablakos, fatalpas, végoromfalas házukat, s ha csak mód nyílt rá, utcafrontos, 3—4 ablakosat építeni. Letenye 1930-ban nyilvántartott 542 házából 351 már téglából épült, bár 117 még fatalpas vagy vályogfalú, 75 pedig nád-, 111. zsúpfedeles volt. 4 emeletes középülettel is büszkélkedhetett már. (Ugyanekkor Egyeduta 200 házából 55 volt még tömés- és vályogfalú, 31 pedig náddal, zsúppal fedett.) Ezt a fokozatosan polgárosuló életmódbeli változást bizonyítja a letenyei iparosok és kereskedők 1930-as névsora.162 A 42 iparos között találunk már szobafestőt, 2 férfiszabót, 2 borbélyt, péket és órást... De szakosodtak a kereskedők is: A Hangya Szövetkezet mellett számbavettek 3 kézműáru-, 2 gabona-, 3 marha- és 6 vegyeskereskedőt. Ha nehezen is, de eltartott a vidék 3 bércséplőt, az uradalmi és a Papp-féle gőzmalommal azonban csak 1 vízimalom bírta a versenyt: Bődi Györgyé. Új vállalkozásként találkozunk a Letenye és Borvidéke Gyümölcsipari Központi Szeszfőző Szövetkezettel, a Hirsch Ignác-féle szikvízgyárral, a Muravölgyi Szállító és Iparüzemi Szövetkezettel, sőt a már említett 2 pénzintézet mellett Franki Gyula bankbizományosként próbált megélni. Egyedután is gyarapodott némileg az iparban és kereskedelemben foglalkoztatottak száma: 2 ácsot, 2 kőművest, 4 cipészt, 1 marha-és 1 vegyeskereskedőt (Burján József egyúttal bércséplő is volt) valamint 2 vendéglőst említenek név szerint. Az egészségügy szolgálatában Letenyén is, Egyedután is megjelenik a szülésznő. A más célból készült 1930-as népszámlálás Letenyén 1270 keresőt mutat ki. Eszerint az iparban 158 férfi és 14 nő dolgozott. Közülük 82 volt önálló. 49 fő segéd nélkül, 31 fő 2 segéddel, 4 fő 3—5 segéddel, 1 vállalkozó pedig 6-10 segéddel dolgozott. A lakosság 64%-a élt a mezőgazdaságból: 6 gazda 10—50 holdon, 244 gazda 1—10 holdon gazdálkodott. 29 fő 1 holdon aluli birtokos vagy bérlőként, 93 fő mezőgazdasági cselédként, 218 fő pedig mezőgazdasági munkásként szerepel az összeírásban. Ők, miként az 1—5 holdas kisbirtokosok családtagjai is, Somogy, Baranya, Fejér vagy még távolabbi megyék uradalmaiban hathónapos summásmunkával keresték meg a család egész évi, szűkös kenyerét. 1930-ban a Földművelésügyi Minisztérium Munkaügyi Főosztálya azt jelentette a miniszternek, hogy Zala vármegye területén mind több a munkanélküli, fokozódik az elszegényedés, s egyes helyeken nagy az ínség. A gazdasági válság tehát rányomta bélyegét Dél-Zalára is. Ugyanez év július 20-án Kanász József Peszéradacsra szerződött letenyei aratómunkás azzal a panasszal fordult a kunszentmiklósi főszolgabíróhoz, hogy mivel a hitvány koszt miatt legyengült és megbetegedett, az uradalom az elvégzett munkát sem akarja számára kifizetni. Panaszát elutasították. Egyedután ugyancsak 1930-ban 3 10—50 kat. hold közötti, 188 1—10 kat. hold közötti, 16 1 kat. holdon aluli kisbirtokost és bérlőt, 7 gazdasági cselédet, 97 mezőgazdasági munkást vettek számba. Az

iparban mindössze 27 férfi és 1 nő dolgozott, közülük 14 volt önálló. A közvilágítás 1933-ban kezdődött. A Fő téren és a legfontosabb útkereszteződésekben 5 oszlopon helyezték el a lámpatesteket. Üzemeltetésüket Albrecht Imre vállalta havi 80 pengőért, de tervezték standard típusú, korszerűbb lámpák beszerzését is.166 Az egyesült, immár nagyközség Letenye főldbirtok viszonyainak a gazdaságok száma és területe alapján 1935-ben készített elemzése a korábbinál is elkeserítőbb képet mutat. A közlekedési és szállítási nehézségek miatt a mind népesebb település egyre kevésbé tudta eltartani a lakosságot. A földek rendkívül elaprózódtak, birtokforgalom alig volt. A nagybirtok szorításában (a grófnak még ekkor is 2893 holdja volt a határban) fuldokló parasztok egyre nagyobb nyomorba süllyedtek. A portákon egymást érték a végrehajtók, sokan váltak földönfutóvá. A birtokosok megoszlása A földterület megoszlása kategóriák szerint Letenyén 1935. február 28-án. kategória kh. 591 fő 244 kh 1230 fő 7006 kh. A nagyközség 1230 birtokosának 48%-a mindössze 244 kat. holdat mondhatott magáénak, átlagban tehát még 1/2 holdat sem. (Lásd diagram.) Igaz, akadt közöttük több alkalmazott, iparos, kereskedő is, nagy részük azonban agrárproletár, mezőgazdasági munkás, cseléd, törpebirtokos, napszámos, elvétve ipari munkás volt. Páldy Róbert 1938-ban megrázó szociográfiai helyzetképet festett a letenyei járásban tapasztaltakról. „Letenyén az uradalom cselédjeit a következő évi díjazásban részesíti: 3,20 P készpénz, 640 kg búza, 900 kg rozs, 70 kg árpa, 42 kg zab, 14 kg só, 8 m dorong, 1 kocsi ágfa, 1 marhatartás, 2 sertéstartás, 1 hold tengeriföld, 0,5 hold rét, 200 négyszögöl kert, 1 szoba, fél konyha és kamra. A cselédség a vidék egyes családjaiban tradíció s éves konvenciósnak sok a jelentkező, mert a fent írt kereset a vidék viszonyaihoz mérten tűrhető s biztos megélhetést nyújt, jobbat, mint a szabadmunkások és törpebirtokosok tudnak maguknak teremteni. A napszám mindig alatta van ezen a tájon az ország átlagának. Legutóbb 1,60 P-re minimálták, s ez azt eredményezte, hogy ennél magasabbat nem fizettek, de alacsonyabbat igen. A nyári gazdasági évadra a vidék uradalmai nagy tömegben szerződtetnek sommás- és részes munkásokat. A részes munkások keresete Vörcsökön a következőképpen alakult: egy pár köteles volt aratni, behordani, csépelni s egyéb nyári munkát végezni. Ezért kapott hat q búzát és hat q rozsot, továbbá harmados kukoricaföldet. De köteleznie kellett magát, hogy a tavaszi sürgős gazdasági munkáknál s a szüretnél egy P napszámért munkát vállal. Aki nem volt hajlandó egy P-ért szüretelni, nem szedhette le harmados földjéről a kukoricát. A hat hóra leszerződött munkások Letenyén egész munkaidejükre 30 P készpénzt, 3 q búza, 3 q rozs, 3 szekér ágfa, fél hold feles föld s élelmezés fejében 75 kg búzaliszt, 75 kg rozsliszt, 6 kg só, 12 1 ecet járandóságot kapnak."168 Alakosság silányul táplálkozott, amit lehetett, megvont a szájától, hogy némi pénzhez jusson. Egy 1935-ben készített mezőgazdasági statisztika szerint Letenyén eladásra került 400 q búza, 150 q rozs, 50 q árpa, 200 q zab. 1000 q szemestengeri, 1000 q burgonya, 20 q hüvelyes, 10 q egyéb mag, 40 db választási csikó, 100 db hízott sertés, 15 q cseresznye, 30 q szilva, 25 q téli alma, 50 q dió, 80 hl vörös, 400 hl „noha" bor. Egyedután 100 q búza, 20 q zab, 600 q szemestengeri, 300 q burgonya, 100 q hüvelyes, 30 db mustra állat, 60 db hízott sertés, 20 q dió, 50 hl vörös, 100 hl noha bor.169 A fenti adatközlés azért is értékes számunkra, mert hitelesen tájékoztat a jelentősebb mezőgazdasági terményekről valamint az állatállományról. A közoktatás terén mérföldkőnek számít, hogy 1929-ben megépült a Kossuth Lajos utcai emeletes elemi iskola, amelyben már tornaterem is helyet kapott. Az oktatás színvonalának emelkedésére utal, hogy 1935-ben 11 volt a tanítók száma. Csütörtöki napokra a 6. osztályból kikerült tanulók részére gazdasági továbbképzőt szerveztek. Igaz, ezt jobbára csak télen

látogatták, hisz a nagy mezőgazdasági munkák idején sokszor még az 5—6. osztályosokat is munkára fogták a szülők. Az egyedutai iskolához tartozott ekkor már egy 1 holdas tangazdaság is faiskolával. Szerveztek a községben iparostanonc-tanfolyamot is, bár a létszám nem mindig érte el a feltételként szabott 25 főt. 1936-ban felmerült a járásban egy polgári iskola felállításának gondolata is Letenyén, de a közgyűlés, mint szükségtelent, elutasította. Ugyanezen évben megnyílt 4 óvónővel az első óvoda. Ez főleg a nagy nyári munkák idején jelentett áldást a szülők számára. Az írástudatlanság csökkentésére az 1925/26-os tanévben megkezdődött az iskolán kívüli népművelés is. Az első tanfolyamra 22 felnőtt iratkozott be. 60 órában írás—olvasás, 20-ban számtantanítás folyt. Az első évben 18-an tettek sikeres vizsgát. A kulturális és társadalmi élet fejlődését dokumentálják a különféle egyesületek. 1926-ban Gyergyák János vezetésével megalakult az első sportkör, amely 1945-ig működött. 1925-ben létrejött a Letenyei Járási Ipartestület majd a Gazdakör, 1931-ben az Országos Stefánia Szövetség helyi csoportja, 1933-ban a Letenyei Frontharcos Főcsoport s a Polgári Lövészegylet (a 18. évüket betöltött személyek iratkozhattak be), 1935-ben pedig a Katolikus Ifjúsági Egyesület. A Polgári Kaszinó — tagjai főleg a mindenkori elöljárók voltak — a Bárány Fogadó emeleti termében szokott ülésezni. A legtöbb egyesület 100—200 kötetes könyvtárral is rendelkezett. Mind a Polgári Kaszinó mind a Gazdakör és az Iparoskör rendezett időnként műkedvelő színi előadásokat is.170 Említésre méltó Sándor László (ezredes, körjegyző ?) alapítványa, aki 1938-ban 30 személy befogadására alkalmas szociális otthont létesített Petőfi utcai házában. A rászorultakat 6 apáca gondozta. Zala megye s Letenye fejlődésére is pezsdítő hatást gyakorolt, hogy 1936-ban megindult Lispe és Bázakerettye környékén a kőolajkutatás. Az olajmezők kiaknázására 1938-ban alakult Magyar Amerikai Olajipari Rt. rövid idő alatt jó utakat épített, és számos munkalehetőséget kínált a környék népének szokatlanul magas bérezéssel. Néhány év alatt nőtt ki a földből a lispei és lovászi olajtelep, fellendült az ipar, a kereskedelem. Zala népe úgy érezte, talán egy jobb világ köszönt rá. Hisz a német—olasz orientációjú külpolitika eredményeként visszakaptuk a Felvidék (1938), Kárpátalja (1939), majd ÉszakErdély (1940) magyarlakta területeinek jelentős részét. Hatására az ország egyre inkább elkötelezte magát a tengelyhatalmak mellett. 1941 áprilisában részt vett a németek Jugoszlávia elleni hadjáratában, melynek következtében többek között Magyarországhoz csatolták a Trianon előtt Zala megyéhez tartozó Muraközt és Lendva-vidéket. Mindez fokozott mértékben érintette Letenyét is. A német birodalom politikai és katonai sikerei arra késztették Magyarországot, hogy vegye ki részét az 1941 nyarán megindított szovjetellenes háborúból is. A nagykanizsai 9. könnyű hadosztály 17. és 47. gyalogezredét — köztük több száz letenyei járásbeli honvédet — 1942 áprilisának végén vezényelték az orosz frontra. Június végéig főleg a védelmi berendezések tökéletesítésén dolgoztak, s 28-án Tim, Barkowna és Soffiewka térségében estek át a tűzkeresztségen. Ekkor kaptak parancsot a szovjet védelmi vonal áttörésére. Már az első napokban súlyosan megsebesült a letenyei születésű Hóbor József tizedes és 6 szintén letenyei honvéd.171 A Don folyót július 7 körül elérő magyar alakulatok személyi állományuk több mint egyötödét elveszítették. Augusztus elején a szovjet csapatok többször is megkísérelték visszafoglalni régi állásaikat. E harcok során ismét számos letenyei honvéd megsebesült, 13-án pedig Alexandrovka térségében elesett Pataki János tizedes.172 De súlyos vérveszteséget szenvedett az egész 9. hadosztály is. Az ősz beköszöntével egy személyi állományában és felszerelésében megfogyatkozott, súlyos ellátási gondokkal küszködő, a téli ruházatot nélkülöző, leharcolt

hadsereg nézett a kegyetlen orosz tél elé. Az 1943 januárjában megindult szovjet ellentámadás szörnyű megpróbáltatásokat mért a szüntelenül visszavonuló, többször is bekerített, felszerelését járműveit elhagyni kényszerülő 2. magyar hadseregre. Főleg a 9. kanizsai hadosztály állományára, mely január 26-án utolsóként hagyta el állásait, s mindvégig a németek visszavonulását volt kénytelen fedezni. Sokan elestek, mások fogságba kerültek, megfagytak, ismét mások fájdalmas fagyási sérülésekkel, éhezve, sebesülten is továbbvánszorogtak. Május végén a 13 ezerből mindössze 1747-en érkeztek vissza Kanizsára lélekben és testben összetörve. A doni katasztrófát követően a magyar kormány szakítani akart Hitlerrel, ezért a németek 1944. március 19-én megszállták hazánkat. Az országnak csupán némi látszat önállósága maradt, hisz totális háborúra kényszeríttették. Az angol—amerikai repülők megkezdték a bombázást, a zsidókat előbb sárga csillag viselésére kötelezték, majd deportálták Letenyéről is. A nép szüntelen félelemben, rettegésben élt. A kormányzó 1944. október 15-én bejelentette a rádióban, hogy Magyarország fegyverszünetet kér. Erre Szálasi és pártja katonai puccsal magához ragadta a hatalmat, így a háborús szenvedések újabb hónapokkal meghosszabbodtak. LETENYE NÉPRAJZI SAJÁTOSSÁGAI Néprajzilag Letenye a Mura menti térség szomszédos településeivel mutat leginkább közös vonásokat. Oka az azonos múltban és a hasonló földrajzi adottságokban keresendő. A Mura szabályozásáig, de később is nagy szerepet játszott a gyűjtögető gazdálkodás. Az epret, málnát a fák törzséről alkalmilag lefejtett kéregedényekben, a gombaféléket tarisznyában, kosárban vitték haza. Utóbbit szárítva is fogyasztották. A szederből, csipkebogyóból, bodzából lekvárt főztek. Sokan ismerték és keresték a gyógynövényeket. Szemfülesebb parasztok kifűrészelték az odvas fákban tanyázó méhek odúját, s hazavitték. Mások a méhcsaládokat tapló füstjével elkábították és kasba „fogták be". Ismét mások — elpusztítván őket — kifosztották az odút, így biztosítva családjuk édességszükségletét. A nyílt Murán és a holtágakban sok nincstelen halászott. E nagy tudást, tapasztalatot igénylő tevékenység egyik utolsó mestere Tóth András volt. A felesége által font és „visszált" kendercérnából majd gyári spárgából emelőhálót, tapogatót, varsát, kis- és nagyhúzóhálót kötött, s miként a szükség kívánta, egyedül vagy társakkal indult el halászni. Ő mesélte, hogy hajdan az árvizek sok halat sodortak a mélyebben fekvő rétekre. Az áradás levonulása után aztán a nép kovács által készített 3—4 ágú szigonyokkal vagy átalakított vasvillákkal fogta ki a fuldokló halakat. Egyes helyeken, pl. a „Homoköntés"-en néhányan aranymosással foglalatoskodtak nem is sikertelenül. Egy Letenyéről származó aranymosó padot és „zsétert" a keszthelyi múzeum őriz. A nagy tölgyesek, bükkösök és ártéri erdők kiirtásáig jól jövedelmezett és hasznot hajtott az erdei legeltetés és a makkoltatás. A rétgazdálkodás és a szarvasmarhatartás Egyedután és Letenyén volt a legjelentősebb. Egy-egy módos gazda 4 szilajmarhát, később 6—8 pirostarka tehenet is tartott istállójában. Ők és a fuvarosok a nagytestű, hidegvérű muraközi lovakat kedvelték. A kisparasztok az igénytelen csiramarhát nevelték, s azt igázták. A csordások, a hajdan ridegen tartott jószágot őrző gulyások, a kanászok és az uradalom juhászai nemcsak mesterségüknek, hanem a famegmunkálásnak, főleg a pásztorfaragásnak, a spanyolozásnak, a karcolt és domború faragásnak, a karikás ostor készítésének voltak mesterei. Híres pásztorfaragóként tartották számon Baranyai Ferencet, Révész János gulyásszámadót és az egykori fintafai majorgazdát, Szabó János juhászt. A XIX. század vége felé a gabona mellett mind jelentősebbé vált a krumpli- és a kukoricatermelés. Utóbbit babbal vegyesen vetették köztes tökkel. Nagy gondot fordítottak a szőlőművelésre. A kiterjedt szőlőhegyeken csaknem minden

gazdának volt kisebb-nagyobb birtoka. Az ottani munkák, a szüret majd a pincében való borozgatás a parasztember legkedveltebb foglalatosságai közé tartozott, és az ma is. Sajnos, a régi magyar szőlőfajtákat nagyrészt kipusztította a múlt század végi filokszera vész, mely súlyos anyagi veszteséget jelentett a gazdáknak. Helyette többnyire amerikai direkt termő fajtákat telepítettek, melyek rossz minőségű, egészségre káros borára Trianon után nem is találtak vevőt. Ezért nagyrészt maguk kényszerültek azt meginni, ami nem vált hasznukra.175 A szőlőhegyek 100—150 éves boronapincéi a népi építkezés értékes emlékeit képezték. A présházakban gyakran vésett faragásokkal díszített, hatalmas főfájú, faorsós présekkel sajtolták ki a szőlő levét. Sajnos, hírmondó is alig maradt belőlük. A hajdani, fából faragott, út menti fogadalmi kereszteket már újakkal pótolták, de a gyakori tűz elleni védekezés érdekében 1756-ban emelt, kőből faragott, festett, népies barokk Szent Flórián-szobor még eredeti helyén áll. Rokonaival, barátaival, ki-ki közösen építette házát úgy, hogy az minél kevesebbe kerüljön. A legrégebbiek még boronafalúak vagy favázas szerkezetűek: „karó közé rakott vagy sövényfalazatúak" voltak. Ezeket pelyvás sárral betapasztották, majd fehérre meszelték. Akik nem tudtak alkalmas fához jutni, döngölt agyagból tömésfalú házakat építettek. Ezek végoromfallal, két kis ablakkal néztek az utcára. A régi, kémény nélküli ház mindhárom helyiségébe külön ajtó vezetett. A középsőben, a füstös konyhában a kemence előtti vagy a szobával szomszédos fal mentén húzódó, sárból rakott tűzpadkán, a „tűszelen" szabadtűzön cserép-, később öntöttvas edényekben főztek. A szabadon gomolygó füst az ajtó külön is nyitható felső részén s a huzatot elősegítő „füstlikon" távozott. A szobát a terjedelmes keményfa sarokpad és asztal uralta. A XVIII. század végén még ácsolt, később jobbára tulipános ládával, még később sublatládával, aztán sublattal mentek férjhez a lányok. Némelyik szobában 2—3 láda is volt, mert a házhoz kerülő menyecske kelengyeládájának is helyet kellett szorítani. A bútorzatot az ágyak, felettük a 2 ruhatartórúd és a tálas egészítette ki. A falakat kisebb-nagyobb keretezett szentképek — színes üvegképek vagy nyomatok — díszítették, melyek a család vallásos érzületét fejezték ki. A szekrény csak 1910 táján jött divatba. A szoba legfőbb dísze a „szemeskályha" volt, melynek lapos tábláit ül. „tányéras szemeit" környékbeli vagy Vas megyei „kálhásoktól", fazekasoktól vásárolták, majd ügyes helyi mesterekkel rakatták össze. Ezeket az alul szögletes, felső részükön „karikós", a meleget sokáig tároló cserépkályhákat a füstöskonyha tűzpadkájáról fűtötték. A ház harmadik helyisége népes családoknál a hátsó szoba, másutt a kamra volt. Ennek bútorzata már egyszerűbb volt. A házhoz néha 3—4 egyéb helyiség is csatlakozott. Főleg a nagycsaládoknál, ha a családnak több kamrára, az ügyes kezű gazdának pedig faragókamrára is szüksége volt. A házakat zsúppal vagy náddal fedték. Az utolsó füstöskonyhás házat 1960 táján bontották le. Évtizedeken át a téglaházakat is oromfalasra építették, ám a ház három helyiségébe ekkor már a konyhából leválasztott előszobából léptek be. Gyakran került a bejárat elé egy kis oszlopokkal alátámasztott „kódisállás". A telkek végét keresztben lezáró istálló és pajta ugyancsak favázas szerkezettel és nádazott fedéllel épült. A beltelek végén, az istállón és pajtán túl húzódott a „telek". Itt volt a pajtáskert, a konyhakert, helyenként kis gyümölcsös és az átlag 5 lépés széles, 80—100 lépés hosszú kenderföld. Az itt termelt kender rostjaiból hosszadalmas előkészítő munkálatok után rokkan fonalat fontak, melyből különféle finomságú és rendeltetésű vásznat — többek között pompás piros és bordó hímes, „pamukos" fölszedetteket — szőttek. A legszebb hímes vásznakat nagy becsben tartották és letevőruhaként néha nemzedékről nemzedékre tovább örökítették. Egyegy módos leány férjhezmenetelekor vászonneművel telerakott tulipános ládával, sublattal

büszkélkedhetett. Ennek tartalmát ő maga is gyarapította, hisz vitte magával rokkáját, rokkapálcáját, sőt néha egyéb kendert munkáló eszközeit is. Pataki Györgyné részére pl. még 1939-ben is készíttettek szülei Soós Ferenc egyedutai ezermesterrel egy szépen faragott szövőszéket. (A helytörténeti gyűjteményben látható.)176 A cseléd- és napszámos leányok nem fontak és szőttek. Ők is törekedtek azonban némi kelengyét gyűjteni, s azt díszíteni. Törülközőikbe az iskolában tanult keresztszemes öltéssel vagy lapos hímzéssel varrogattak divatos mintákat. Letenyén és környékén nem alakult ki különösebb népviselet. A parasztlányok és -asszonyok az 1910-es években még bokáig érő „leszedett" szoknyát viseltek előtte bő, fekete, alján szegőkkel díszített klott köténnyel valamint parasztvarrónőkkel városi mintára készített blúzokkal. Gyakran „kasmér" vállkendőt is kötöttek. Télen meleg kabátkát, „bájkót" vettek magukra. A lányok hosszú hajukat hátul befonták és pántlikát kötöttek bele. A menyecskék kontyban viselték hajukat, s felette piros kasmírkendőt, „lekötőt" hordtak. A férfiak az I. világháborúig — miként szerte a környéken — 4 szeles, kézzel varrott gatyát, hozzá elől szegőzéssel díszített egyenes szabású, pálhás, vállfoltos vászoninget viseltek „gurcsigombos", fekete szövetmellénnyel. A cselédek és napszámosok szűk vászonga-tyában — előtte kékvászon „féköténnyel" —, az iparosok városias öltözetben jártak. Manapság már csak az idősebb parasztasszonyok járnak bőszok-nyában, s hordanak fejükön kasmír lekötőt. Pénz szűkében a gazdák igyekeztek önellátásra berendezkedni. Élelmüket túlnyomó részt megtermelték, részben a ruházatukat is előállították. Az ezermesterek maguk készítették az egyszerűbb mezőgazdasági eszközöket, szerszámokat és bútordarabokat. Mesterei voltak a vesszőből és szalmából kötött kasoknak, kosaraknak. Hazánkban talán sehol sem használtak annyi fatörzsből kivájt gabonatartó bödönt, mint itt. A vidék hosszas elzártságával magyarázható, hogy számos népszokás fennmaradt az 1950-es évekig. Közülük a legnevezetesebbek a házasságkötéshez fűződtek: a „kéretés"-sel, a jegykendő jegying ajándékozásával vették kezdetüket, majd a lakodalommal fejeződtek be. Halottaikat elsiratták és sokan elsiratják ma is, de siratóasszonyokat nem hívtak. Szokás volt és szokás a halotti tor, melyen hajdan az elhunyt részére is terítettek, sőt ételt és italt is tettek tányérjába, poharába. Mióta nem háztól temetnek, az effajta ősi, a halálhoz és a temetéshez fűződő szokások fokozatosan feledésbe merülnek. A jeles napok közül legnevezetesebb a karácsony és a húsvét. Ezekhez nagyanyáink idejében még szintén sokféle szokás, hagyomány fűződött. Adventben már jártak a betlehemesek, kik kantálvá egyszerű színjátékot adtak elő. Szenteste a legszebb szőttes „asztalruhát" terítettek a nagy asztalra, melyre — valamint annak lenti, alul levő keresztfájára — mindenféle terményből helyeztek egy keveset a család és a jószág számára. Célja az elkövetkező év bőségének biztosítása, a bajok, a „rontás" elhárítása volt. Az éjféli misére, aki csak bírt, elment. A karácsonyfa és a sokféle ajándék csak az I. világháború után jött divatba. Aprószentek napján a legények fűzvesszőből 8 ágra kötött korbáccsal végigkorbácsolták a lányokat és az asszonynépet, miközben jó egészséget kívántak. A regölés az 1950-es években fokozatosan feledésbe merült, ám néhány termékenység-varázsló strófáját a legények, majd a fiúk beépítették a Luca-napi versikékbe. Nagy jelentőséget tulajdonítottak a hasonló célzatú újévi köszöntőknek és mondókáknak is. Húshagyókedden mulattak és „maskuráztak" (hajdan a pásztorok állati jelmezeket is öltöttek), majd hamvazószerdától komolyan megtartották a nagyböjtöt. Buzgó katolikusok lévén nagyszombaton részt vettek a feltámadási körmeneten, s húsvét vasárnap reggelén talán egy család asztaláról sem hiányzott a szentelt sonka, tojás, kenyér, torma, só. A keresztszülők viasszal megírt hímes tojást, cukorkát vagy más szerény ajándékot adtak keresztgyermekeiknek, húsvéthétfőn pedig a legények meglocsolták a lányokat. A munkával kapcsolatos népszokások közül a legjelentősebb a kukorica-, télen pedig a

tollfosztás volt. Ilyenkor az öregek szívesen meséltek elődeik és a maguk életéről, például a régi lakodalmakról vagy a summásélet emlékeiről. Sor került közben a betyárokra, a lidércekre és boszorkányokra, 48-ra és a szabadságharcra, a világháborúra és a hadifogságra a muszkák vagy a taljánok között. Közben énekeltek és megszólalt 1—1 citera, miközben szerelmek szövődtek az élet örök rendje szerint. Az uradalomhoz, az aratási munkákhoz kapcsolódott az aratókoszorú készítése és az aratást befejező mulatság. 1935-ben Gárdonyi Zoltánné tanúja volt egy ilyen ünnepségnek. Lejegyezte, sőt le is kottázta az elhangzott énekeket,177 melyek a letenyei nép fejlett zenei kultúráját bizonyítják. 1990-ben állandó helytörténeti kiállítás nyílt, amely Letenye történetét s a már letűnt népélet legszebb tárgyi emlékeit ismerteti meg az érdeklődőkkel. II. LETENYE AII. VILÁGHÁBORÚTÓL NAPJAINKIG A DEMOKRATIKUS RENDSZER KIALAKULÁSA A HÁBORÚS ESEMÉNYEK, LETENYE FELSZABADULÁSA A FASIZMUS ALÓL A II. világháború vége felé az országban a németbarát fasiszta Szálasi- kormány került hatalomra. Letenyén is — 1944. október 15-e után — a nyilas vezetők vették kezükbe a helyi uralmat. Minden intézkedésük arra irányult, hogy az itt állomásozó német katonai egységek működését zavartalanná tegyék. Napirenden voltak a rekvirálások, bevonultatások, munkaszolgálatok. Olyan közszellem kialakítását rendelte el a főispán, amely kötelességévé teszi a lakosságnak, hogy a katonaszökevények, zsidók, partizánok rejtekhelyeit jelentse.1 1945. március 4-én elrendelik a még itthon maradt leventék jelentkezését és Németországba szállítását. A parancs megszegőire szigorú büntetést helyeztek kilátásba.2 Kötelezővé tették a 14—70 év közötti férfiak számára az erődítési munkálatokban való részvételt.3 A tavaszi mezőgazdasági munka megkezdését akadályozta az egyre gyakrabban előforduló igavonó állatok besorozása. A nyilasbarát megyei főispán arról panaszkodik egyik levelében a földművelésügyi miniszternek, hogy „a szarvasmarha igénybevétel folytán az igavonó állatok egy részét le kellett adni a gazdáknak, tehát nagy hiány lesz befogó állatokban a tavaszi munkáknál".4 A német katonai parancsnokság 1945. március 20-a táján szigorú kiürítési parancsot adott ki. Ennek ellenére a lakosság nem hagyta el a községet, hanem a szőlőhegyekbe menekült, vagy a földpincékben húzódott meg. Még a közhivatalnokok közül sem távozott el senki.5 Andrássy grófék már 1944 december elején elmentek, s itt hagyták a kastélyt minden felszerelésével. Lovas kocsikra felpakolva — csak személyes holmijaikat vitték magukkal.6 A nyilas pártszolgálatosok a kiürítési parancsot követően azonban mind elmenekültek. Miközben az ország nagyobbik felében megindult a háború utáni élet, Zala megye népe továbbra is a fasiszta német hadsereg kiszolgáltatottja volt.7 A grófék után a kastélyba beköltözött a IV. német hadsereg parancsnoksága. Erre így emlékezik vissza Tóth Dénesné, a kastély volt alkalmazottja: „amikor a németek bejöttek a kastélyba, elfoglalták az emeletet. Páran még a személyzet közül ott dolgoztunk, de később a földszintet is igénybe vették és nekünk el kellett menni, a kastélyba tovább nem léphetett be senki. Az intéző lakosztályán, (kiskastély) pedig a tábori csendőrség volt elszállásolva." Március közepére a frontvonal egyre közeledett. A letenyei járás, egyben Letenye felszabadítása a szovjet hadsereg magyarországi hadműveletének utolsó szakaszára esett. Az ellenség szétverése a Balatontól északra kedvező feltételeket teremtett ahhoz, hogy a front déli szárnyán működő 57. hadsereg és 1. bolgár hadsereg támadásba menjen át. Ez a hadsereg keletről, az 5. gárda — lovas hadtest csapatai pedig Keszthely térségéből mértek csapást a 2. német páncélos hadseregre.8 Az előrenyomuló szovjet hadsereg március 27-én elérte a megye határát. A 3. ukrán front

parancsnoka, hogy megakadályozza a bázakerettyei olajvidék rombolását, alakulatai csapást mértek a németek nagykanizsai csoportjának hátába, és április elsején birtokba vették Nagykanizsát. Az 5. gárda-lovashadtest feladatul kapta az ellenség visszaszorítását a Mura folyón át Csáktornya irányába. Az 57. hadsereg április 2-án átcsoportosítást hajtott végre és estére elérte Becsehely térségét. A németek Letenye felé vonultak vissza. Az 1. bolgár hadsereg hadosztályai is április 2-án keltek át a Principálison és Murakeresztúr felől támadtak. Estefelé elérték Semjénháza és Tótszentmárton határát. A szovjet alakulatok Becsehely, a bolgár csapatok, pedig Tótszerdahely felől tovább támadtak Letenye irányába. Egy szemtanú a felszabadulás előtti napokra így emlékezik: „nagycsütörtökön este már riadó volt a németeknek. Mondták, hogy el kell nekik menni, mert jönnek az oroszok. Ajánlották, hogy mi is menjünk, mert itt nagy csata lesz. Azokban a napokban mielőtt az oroszok jöttek, kivezényelték az embereket, hogy szállítsák fogatokkal őket. Az orosz repülőgépek bombákat szórtak végig a németek elvonulási útjára, Becsehely felé. Meg lehetett látni, ahogy alacsonyan lecsaptak a repülők. A hegyről láttuk a bombák robbanását, meg az ágyútüzeket." A német csapatok Muracsány és Tornyiszentmiklós felé távoztak. A parancs olyan hirtelen jött, hogy értékeket nem volt idejük magukkal vinni. Sőt, itt maradtak azok az állatcsordák is, amelyeket a frontvonal visszavonulásával máshonnan magukkal hajtottak.11 Az utóvéd harcokra hátrahagyott német egységek azonban a grófi magtárban tárolt 922 q gabonát, 351 q kukoricát, hogy ne kerüljön a szovjet csapatok kezébe, elégették.12 Ez a későbbiekben nehezítette a község lakosságának élelmezését. A németek, hogy hátráltassák a szovjet csapatok előrenyomulását, megrongálták a Nagykanizsára vezető út több szakaszát, átereszeket, hidakat tettek tönkre. Felrobbantották a Jugoszláviába átívelő Mura-hidat. A szovjet egységek 1945. április 2-án, az esti órákban érték el Letenye térségét. Kisebb ellenállásba ütköztek a vásártérnél és a hangár környékén, valamint az egyedutai temetőnél. A község teljes felszabadítása április 3-án, hajnalban történt. A harcok során több épület megrongálódott. Kisebb találat érte a templomot és az iskolát is. Letenye felszabadításában 8 német, 35 szovjet és bolgár katona, valamint 3 polgári személy vesztette életét.13 6 személy pedig elhagyott aknák, vagy erőszakos cselekedetek áldozata lett. 13/a Az 57. hadsereg 5. gárda-lovashadtestje és az 1. bolgár hadsereg tovább folytatták a harcot Murarátka és Hódosán (Jugoszlávia) irányába, és 3-án estére Letenye egész környékét megtisztították a visszavonuló német egységektől. AZ ELET ELINDULÁSA. A PARTOK ÉS NEMZETI BIZOTTSÁGOK A harcokat követően Letenye község lakossága lassan visszaköltözött a szőlőhegyekből. Eleinte csak az idősebbek és a férfiak merészkedtek be a faluba, mivel tartottak az orosz csapatok zaklatásaitól. Ezekről az állapotokról a letenyei főszolgabíró az alábbiakat jelentette a főispánnak: „az életbiztonság általában jó, csupán egy erőszakos haláleset történt és két sebesülés, melyet az orosz katonák okoztak a zabrálást megakadályozó személyekkel szemben... Az önkényes zabrálások folynak... Több helyen betörtek, ahonnan több mindent elvittek... Becsehelyen nőket is megbecstele-nítettek."16 Hajdár Jánosné így emlékezik: „Egy orosz katona biciklivel bejött hozzánk. Elkötötte apám egyik lovát és azzal ment tovább." „A kastélyt az orosz parancsnokság vette igénybe, ahol később kórházat rendeztek be. Az épületben lévő berendezési tárgyakat kiszórták az ablakokon át. Ezt aztán hordta boldogboldogtalan. Az értékesebbeket az oroszok vették magukhoz, amit később borért eladogattak."17 A bevonuló csapatok a lakosságot nagyrészt kifosztották. „A katonaság járja a hegyeket, amit lehet, elvisznek... Muraközben a partizánok vannak hatalmon, akik ugyancsak átjárnak

fosztogatni... A postaforgalom teljesen szünetel. A lakosságot csaknem mindennap robotmunkára rendelik."18 A terheket súlyosbította, hogy az orosz csapatok ellátását a kezdeti időszakban a lakosságnak kellett vállalnia. Zala vármegye alispánja már április 6-án elrendelte, hogy a letenyei járás búzából 9 vagon, tengeriből, árpából, zabból 15 vagon, burgonyából 5 vagon, vágóállatból 4 vagon, szénából 20 vagon és borból 4000 litert szolgáltasson be. Felhívta a lakosságot, hogy kötelességének tegyen eleget. Nem teljesítés esetén még a halálbüntetést is kilátásba helyezte. Áprilisban még a bolgár parancsnokság is hasonló igénnyel lépett fel.19 A nyomasztó állapotok később is tartottak. A letenyei főszolgabíró július első feléről az alábbiakat jelenti Zala vármegye főispánjának: „Letenye község határában több ezer főnyi orosz táborozik. Ezek a pincéket széjjelszedik, a mellékhelyiségek padlásdeszkáit leszedik. Letenyén több mint 150 hordót vittek a legelőre. A nagyobb fajtákat középen keresztül fűrészelik és leteszik a földbe, majd lajtszerűen átalakítják, s így teljesen hasznavehetetlenné teszik. ...Az orosz csapatok a telefondrótokat Letenye és Nagykanizsa között több helyen leszedték, sőt magában Letenyén is, így a telefon-és távírószolgálat szünetel. Postajárat már hetenként kétszer van, előfogattal hozatom ki a postát Nagykanizsáról." A háború utáni közellátás nagyon súlyos helyzetben volt. Az üzletek bár nyitva voltak, de az áruellátás csupán annyi, amit az élelmes kereskedők hátizsákjukban Budapestről magukkal tudtak hozni. Kialakult a cserekereskedelem. Házikretekben termés jóformán nincs, mert az uborkát, sárgarépát, hagymát kiszedik a katonák. A burgonya szedését is megkezdték. Szedik a szőlőt is, amit cukorral felfőznek, és úgy isszák." A lakosság kénytelen volt éjjel-nappali őrséget szervezni és úgy védekezik a lopások ellen — írja levelében a járási főjegyző —, de ez sem vezetett végleges eredény-re.22 A lakosság mezei munkája végzése közben sem lehetett biztonságban, mert nagyon sok robbanóanyag, lövedék hevert a földeken. Letenyén a járási főjegyző két gyermeke is aknarobbanás áldozatává vált. A szovjet katonaságnak köszönhető azonban, hogy Letenyén már 1945-ben villanytelep működött. A Béci majorban és a legelőn több ezer főnyi szovjet tábor volt, ahova villanyvilágítást tudtak biztosítani. Erről így emlékezik Kovács Gyula: „Volt közöttünk egy Kunf Aladár nevű, szláv nemzetiségű, aki megértette az oroszokat. Vele beszélték meg, hogy segítse létrehozni a villanytelepet és kivezetni a villanyt. Az oroszok valahonnan szereztek dinamót és azt a Pataki malomnál helyezték el, amit a patak vize hajtott. Akácoszlopokat állítottak, azon vezették a csupasz huzalokat. Szigetelt vezeték csak a malomban volt." Amikor a szovjet csapatok elmentek, itt hagyták a villanyt a községnek. A sokat emlegetett sötét Zala egy pontján, Letenyén már villany fénye világított. A villanytelep további sorsával az 1946. június 23-i képviselő-testületi ülés is foglalkozott. A jegyző előadta, hogy az oroszok által létesített villanyteleppel hasznos beruházás történt. A testület pedig határozatban kimondta, községi üzemként való működését. A villanytelep működéséről a továbbiakban a Földműves szövetkezet gondoskodott. Egy hónap alatt 2500 méter új vezeték kiépítésével bővítette. Béc után Új-Letenyének is biztosították az áramszolgáltatást. Igaz, csak este 11-ig volt villany, de a községnek világosságot és kultúrát hozott. 1945 előtt Letenyén, mint járási székhelyen csupán három gázlámpa pislogott: egy a temetőnél, egy a főtéren, egy pedig az iskola előtt. Letenyén a front elvonulása után 3—4 hét múlva kezdődött a politikai élet. A Kommunista Párt alakuló ülése 1945. április 18-án volt, az akkori Iparos kör — ma Idősek Klubja — helyiségében. Alapító tagjai voltak Galácz József, Sárdy János, Miskovics István, Kőműves István, Temesvári Lajos, Kenyeres József, Titkárává: Temesvári Lajost, szervezőjévé: Sárdy Jánost választották.29 Megalakulásától kezdve szoros kapcsolatot épített ki a szegényparasztok, cselédek és napszámosok rétegeivel, s reájuk támaszkodva irányító befolyást tudott gyakorolni a demokratikus átalakulásra. Vállalták a háború okozta helyi gazdasági, közellátási, oktatási és egészségügyi problémák megoldását. Fel kellett venni a

kapcsolatot az itt állomásozó orosz parancsnoksággal, meg kellett szervezni a közellátást, javítani az utakat, telefonösszeköttetést kellett teremteni a külvilággal. Májusban a Szociáldemokrata Párt alakult meg. Vezetői voltak: Boa Pál, Korpos Ádám, Jancsi Sándor, Fújsz Sándor és Somogyi Pál. A Független Kisgazdapárt létrehozásában a volt értelmiségi vezetők: dr. Pozsogár Rezső, dr. Csempész Dénes, és Országh Jenő működtek közre. Június elején a Nemzeti Parasztpárt is zászlót bontott. Vezetői sorába Hóbor János, Varga János, Imre György és Molnár István álltak. A pártok közül legtöbb tagot a Kisgazdapárt tudhatta magáénak. Tagjai között jómódú parasztok voltak. A Szociáldemokrata Pártot az iparosok, kereskedők és tisztviselők támogatták. A fasiszta megszállás alóli felszabadulással egy időben megsemmisült az államapparátus is. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. január 4-i, 14/1945. számú rendeletében intézkedik a közigazgatás ideiglenes működéséről. Ezzel a feladattal a nemzeti bizottságokat bízta meg, hogy a demokratikus pártokra támaszkodva hozzák létre a helyi szerveket.30 A nemzeti bizottságok segítették a közigazgatás megindulását, a népi rendőrség létrehozását, a földreform végrehajtását és erőteljes küzdelmet vívtak a fasiszta és nyilas maradványok felszámolásáért.31 Letenyén a bizottság tagjait a Kommunista Párt hívta össze, amelyben a működő pártok is képviseltették magukat. Szervezése már áprilisban megkezdődött, de csak július 1-től működött hivatalosan. Addig belső ellentétek hátráltatták tevékenységét. Irányítása a Kisgazdapárt kezében volt. Elnöki tisztet Sajtos Adolf kisgazdapárti, az elnökhelyettesi teendőket pedig Galácz József kommunista párti látta el. A Kommunista Pártot még Miskovics István képviselte. Október végére elérték, hogy mindegyik pártot 3—3 személy képviselje. Később a Nemzeti Bizottság segítette, hogy a község vezető testülete — a képviselő-testület — bizottság által megállapított számarányban, a pártok küldötteiből megalakuljon.32 A Nemzeti Bizottság hozott létre a képviselő-testület tagjaiból egy 5 tagú igazoló bizottságot, amely a nyilas maradványok felszámolásáért szállt síkra. Elnöke, Temesvári Lajos lett, később dr. Csempész Dénes. Tagjai között találjuk Kupó Györgyöt, Jancsi Sándort, Temesvári Lajost és Szabó Istvánt.33 A Járási Igazoló Bizottság elnöke ekkor Országh Jenő, a Járásbíróság elnöke pedig dr. Korpos Ádám volt. A Nemzeti Bizottságnak nagy szerepe volt abban, hogy a községben a háborús állapotok megszűnjenek és a munka beinduljon. Munkájukról a későbbiekben még szó lesz. A mezőgazdasági munka akadozva indult, mivel a gazdák között többen voltak olyanok, akiktől a háború alatt elvették igavonó állataikat. Csak kölcsönös segítséggel tudták a földeket művelni, kinek lova volt, kinek tehene, és ezzel segítették egymást. A gróf földjei — az őszi vetéseken kívül — egyelőre vetetlenek maradtak. A grófi uradalom cselédsége pedig bizonytalanságban várta helyzetének további alakulását. Letenyén a Nemzeti Bizottság mutatott irányt a demokratikus átalakulás feladatainak, elsősorban a földkérdésnek a megoldására. A DEMOKRATIKUS AGRÁRPOLITIKA. A FÖLDREFORM A történeti haladásnak alapvető kérdése volt a feudális eredetű nagybirtokrendszer agrárforradalom útján való felszámolása.34 1945-ben az agrárkérdés megoldásának egyetlen lehetősége az azonnali földosztás volt.351945. március 18-án Debrecenben megjelent az Ideiglenes Nemzeti Kormány 600/1945. ME. számú rendelete a nagybirtokrendszer megszüntetéséről, a földműves nép földhöz juttatásáról. „A nagybirtokrendszer megszüntetésével valóra váltja a magyar földműves nép évszázados álmát, és birtokba adja ősi jussát, a földet."36 Letenyén a rendelkezésre álló föld területe viszonylag nagy volt, de később kiderült, hogy mégsem elég. A Zala Vármegyei Földbirtokrendező Tanácsának 1/1945. számú határozata alapján gróf Andrássy Sándor Letenye község határában fekvő 2878 kat. hold 1172 n.-öl területű földbirtokait teljes egészében igénybe vette földbirtokrendezés

céljára.37 Ehhez még hozzákerült Skoda György 248 holdas gazdasága is. Az államkincstár javára pedig 958 hold erdőterületet vettek igénybe a gróf birtokából.38 A földosztás hirdetői és első szervezői az orosz katonai parancsnokságok, a járási székhelyekről közigazgatási kapcsolatokat kereső tisztek és katonák voltak.39 Földbirtok felosztására 1945. április 20-án 25 tagú Földigénylő Bizottság alakult. Megalakulását Balogh József, Mózes Ferenc megbízottak, és Szentirmai László községi körjegyző segítették. A szűkebb 5 tagú bizottságot Galácz József elnök, Karakai János, Szabó György és Hóbor Sándor képviselték. Később Kupó Györgyöt elnökhelyettesnek választották.40 A Földigénylő Bizottságnak azonnal hozzá kellett látni egyrészt, hogy mindenki megkezdhesse a munkát saját földjén, másrészt, mert azt a katonai parancsnokság is sürgette. Ezt írja erről a letenyei főszolgabíró: „a tegnapi nap folyamán kint járt nálam Zala vármegye főispánja, és az orosz parancsnokok, akik ugyancsak elrendelték, hogy a legkomolyabban meg kell kezdeni az igénylők és birtok összeírásokat."41 A földigénylőket lakásaikon keresték fel és jegyzékbe foglalták az igényeket. A bizottságnak a grófi birtokív szerint rendelkezésére állott: szántó 1397 kat. hold és 418 n.-öl kert 31 kat. hold és 413 n.-öl rét 295 kat. hold és 1509 n.-öl szőlő 17 kat. hold és 503 n.-öl Összesen: 1741 kat hold és 1243 n.-öl továbbá 66 kat. hold 737 n.-öl legelő terület, amely szükség szerint szántónak vagy gyümölcsösnek alkalmas.42 A földbirtok mellett a Földigénylő Bizottság hatáskörébe került a kastély és parkja, a gróf tulajdonát képező lakóépületek, továbbá majorok felszereléssel, állatállomány, mezőgazdasági eszközök, a fűrésztelep és a malom. A malmot és fűrésztelepet a bizottság Galácz József és Sárdy János részére juttatta. A földigénylés a régi községi közigazgatási egységek szerint történt. Letenye, Béc, Egyeduta szerint írták össze az igényeket. Az összeírás alapján elkészített tervezet szerint az igényelt földterület nagysága a következő: szántó 3696 kat. hold és 400 n.-öl kert 4 kat. hold és — n.-öl rét 420 kat. hold és 400 n.-öl szőlő 122 kat. hold és 400 n.-öl házhely 75 kat. hold és 200 n.-öl Összesen: 4319 kat. hold és 1100 n.-öl43 A földterület nagysága és a föld igényt bemutató táblázatok bizonyítják, legalább két és félszeres nagyságú birtoknak kellett volna lenni, minden igény kielégítésére. A község 4300 lakosából 1055 volt földigénylő és 355 házhelyigénylő. A cselédek, földnélküliek és törpebirtokosok mellett iparosok, kereskedők, tisztviselők, sőt ügyvédek is igényeltek földet. Az igénylők között az állami közjegyzőt is megtaláljuk. Arra hivatkozott, hogy a nyilasok üldözték, menekülnie kellett, ingóságait elvesztette. A bizottságtól földet nem kapott. Fellebbezésében az ellenállási mozgalomban való részvételére hivatkozott. A Nemzetgyűlés Politikai Bizottsága ezt elismerte, de földjogosultságát elutasította. A földigénylők nagy száma miatt egyelőre csak részleges földosztást lehetett végezni. Április 26-án elkészült a földigénylők első lajstroma, amely 170 földigénylő nevét tartalmazta.46 A sürgősség és vagyoni viszonyok mérlegelésével kiosztásra kerültek az alábbi területek: szántó 350 kat. hold 800 n.-öl rét 202 kat. hold — házhely 80 kat. hold — és 11 igénylő részére ház. A földosztás nagyon sok ellentétet takart. Az április 25-én keltezett birtok összeírási íven a hatgyerekes cselédnek csak 4 holdat, a háromgyermekes napszámosnak 5 holdat kívánt

juttatni a Földigénylő Bizottság. Továbbá a háromgyermekes ácsnak szintén 4 holdat akartak juttatni, amikor saját birtokában két hold már volt. A nincstelen községi pásztornak, akinek szintén voltak gyermekei, semmit sem javasoltak. Az egygyermekes cipőfelsőrész-készítőnek 800 n.-öles saját birtoka mellett további 800 n.-ölet juttattak.47 További nézeteltérések és gyanúsítások történtek az igénylés jogosságát illetően is. Ebből az időből Hajdár Jánosné a következőket mondta: „Az én apám, Kupó György, a földosztó bizottság elnökhelyetteseként mérte a földet. Azért haragudtak később reá, mert nem tudott mindenkinek annyit adni, amennyit igényelt."48 A nézeteltérések és reklamációk miatt a földosztási ügyek annyira elhúzódtak, hogy 1945. november 28-án, a Megyei Földbirtokrendező Tanácsnak kellett megsürgetni a letenyei Földigénylő Bizottságot, hogy terjessze fel végleges kiosztási tervét.49 Az új jegyzék már 1055 földet és 355 házhelyet igénylő nevét tartalmazta, ebben egyedi és differenciált juttatásban részesültek a cigányok is. 50 Az új lista alapján tömegesen szerepeltek olyanok is, akik nem voltak jogosultak. Házhelyet kért a főszolgabíró, a járásbírósági elnök, de ezek kérelmét elutasították.51 A Megyei Földbirtokrendező Tanács 1946. január 8-án hozta meg határozatát. Ebben 900 főnek jelölte meg az igényjogosultságát, és 232-nek a házhelyjogosultságát. A Megyei Földbirtokrendező Tanács határozatában a kiosztás elvéül leszögezte, hogy családonként 2,5—3 hold földet juttat és a családban lévő ellátatlanok, gyermekek számától függően fél holddal növelhető. Indokolt esetben 5 holdig emelhető. A határozat értelmében 748 letenyei gazdának jutott föld az alábbiak szerint: gazdasági cseléd 91 fő összesen 292 hold 1200 n.-öl mezőgazdasági munkás 176 fő 320 hold 450 n.-öl törpebirtokos 383 fő 711 hold 1000 n.-öl kisbirtokos 11 fő 11 hold 600 n.-öl erdészeti alk. 3 fő 3 hold 300 n.-öl iparos 58 fő 35 hold 0 n.-öl Egyéb (tisztvis. stb.) 26 fő 22 hold Összesen: 748 fő 1396 hold 300 n.-öl Házhelyre 94 holdat tartalékoltak. Továbbá tartalékolták a 20 holdas kastélyparkot, (belsőség, park céljára) a 10 holdas kavicsbányát, (községi juttatásra), 3 hold 1200 n.-ölet vásártérnek, 4 hold majort belső területnek, 47 hold szántót és 27 hold 1200 n.-öl egyéb területet. A fenti tartalékingatlanok közül a szántó és rét területeit kétéves kishaszonbérbe adták ki. Az egyéni juttatásokon túl 1946-ban alakult Földműves szövetkezet tulajdonába került a malom és fűrésztelep, valamint néhány mezőgazdasági gép is. Átvette a bóbicai (Papp-féle) malmot is, igaz, csak rövid időre. Ezt később az Országos Földrendező Tanács — mint önálló ipari üzemet, — a volt tulajdonosának visszaadta. Ugyanakkor kenderfeldolgozó üzem létrehozásához kért megfelelő épületeket a szövetkezet. A Földigénylő Bizottsághoz benyújtott igény alapján községi villanytelep és autóbuszgarázs felállítása céljára 1500 n.-öl területet és az általános iskolánál létesítendő mintagazdaság céljára, Letenye község részére 5 kat. hold mezőgazdasági ingatlant is juttatott. Dr. Pozsogár Rezső ügyvéd 300 hold földet, családi házat, a hozzá tartozó kerttel és gazdasági épületekkel együtt, a malmot és fűrésztelepet kívánta a gróf számára visszatartani. Kérelmét az Országos Földrendező Tanács elutasította. Schramm Lajos volt grófi tiszttartó, a Kossuth utcai szolgálati lakását és annak telkét akarta megszerezni. Második fellebbezésével egészen a Földművelésügyi Minisztériumig eljutott. Végső soron ott is elutasították.58 Földet igényeltek a volt községi nyilas pártszolgálatosok is. Ügyüket a letenyei Járási Rendőrkapitányság Politikai Osztálya intézte, vagyonelkobzásukat javasolta. Ennek alapján igényüket a Földigénylő Bizottság elutasította. A nagymérvű földigénylő és igényjogosult, valamint az iparosok és más foglalkozásúak

közötti ellentét várható volt. Ebből következően a végrehajtott földosztás ellen több támadás is indult. Dénes István panasszal fordult a tanácshoz, hogy a megígért 3 hold helyett csak 2 holdat kapott. Plichta Gyula tanító házhelyelvétel miatt fellebbezett. Hivatkozott arra, hogy 47 éves, nősülés előtt áll és 23 és fél éve van Letenyén. 1946 októberében 19 volt cseléd fordult panasszal a Megyei Földbirtokrendező Tanácshoz. „Az 1945. év folyamán végrehajtott földreform során itt Letenyén véleményünk szerint igen nagy igazságtalanságok történtek." Felsorolják, hogy olyanok is kaptak földet, akiknek nem élethivatása a földművelés.61 Név szerint panaszolják, hogy Potecz József köteles, Kunó Ignác cigányprímás, Bauer Mihály téglásmester és trafikos, Fújsz Sándor borkereskedő, Sülé Miklós kőműves, Papp Jenőné, a ny. közjegyző özvegye kapott földet, ezek egyike- másika az első osztáskor nekik juttatott földet is haszonbérbe adta.62 Király János, az UFOSZ elnöke 1947 októberében arról számolt be, hogy a hadifoglyoknak fenntartott földet az elöljáróság egy része maga között osztotta fel. Felsorolja a helyettes bírót az I. és II. kerület egy-egy elöljáróját.63 A panaszok okai sajnos régebbi keletűek. A háború előtt az egy főre jutó föld 1,6 kat. hold, a nagybirtok levonása után csak 0,8 kat. hold volt. Az állam birtokába került erdőterület bevonása után az egy főre jutó föld 1,4 hold, emellett Letenyén a kisiparosságon és a járási székhelyből adódóan az értelmiségi foglalkozáson kívül csak földművelésből lehetett megélni, mivel a város is messze volt. Ebből ered, hogy az iparosok és tisztviselők is igényelték a földet.64 Egy 1945. augusztus 30-i nyilatkozat alapján ismert, hogy a megyei nyilas párt szolgálatvezetője, Kaj István, 12 letenyei iparos letartóztatását és a Gestapónak való átadását rendelte el.65 Közöttük volt a későbbi Földigénylő Bizottság elnöke, Galácz József és egyik tagja, Temesvári Lajos. Érthető, hogy 1945. áprilisában ők is földet és üzemeket igényeltek, a többi iparos és alkalmazott földigényét is kielégítették. A Megyei Földbirtokrendező Tanács 1945 novemberében visszavonta a malom és fűrésztelep egyedi juttatását, amit Galácz József és Sárdy János április 25-én megkapott. A malom és fűrésztelep vezetésével ugyanakkor Sárdy Jánost bízták meg.66 A Kommunista Párt letenyei szervezete a baloldali iparosok juttatása érdekében emelt szót. A fellebbezéseket az Országos Földrendező Tanács bírálta el, ezért csak 1949-ben történhettek meg a telekkönyvi bejegyzések, Vasvári Kálmán telekkönyvvezető irányításával. Telekkönyvi bejegyzés után az egyes birtokmegoszlás, nagyság szerint: Megnevezés: 1 kh-ig 1—5 kh-ig 5—10 kh-ig 10—15 kh-ig 15 kh-n felül________________________________ Összesen: 1266 134466/a A földek kiosztása után — a nehézségek ellenére is — lendülettel kezdték meg a munkát az új tulajdonosok. A földhöz juttatottak ragaszkodtak új birtokaikhoz, hiszen régi álmuk, vágyuk teljesült. A megfeszített egyéni munka, majd a különféle és egyre szaporodó állami támogatás következtében a földhöz juttatottak már az első 2—3 év után kikerültek az elesett szegényparaszti sorból. Mezőgazdasági jövedelemből 1050 család élt. Az összes földbirtokkal rendelkező családok száma pedig 1334-re nőtt az 1945 előtti 1266 családdal szemben.66* A község gazdasági erejének legjelentősebb rétege a 2—5 holdas kis- és középparasztság lett. Összességében az 1945. évi földreform Letenye történetében döntő jelentőségű volt. Hibái ellenére is megadta a további gazdasági és társadalmi fejlődés lehetőségét. 1945 előtt: 1945 után: 386 408 415 643 243 268

15 12 73 A KÖZIGAZGATÁSI RENDSZER LÉTREHOZÁSA. AZ ÉLET KIBONTAKOZÁSA 1945 nyara Letenyén is a demokratikus átalakulás menetében egy új szakaszt jelentett. A földreform történelmi jelentősége mellett is csak egyike volt a legsürgősebb és legfontosabb feladatoknak. A hivatali feladatok ellátását a háború előtti, itt maradt régi közigazgatási emberek vették kezükbe. A járási főszolgabíró továbbra is dr. Vida Ferenc, aki teljes egészében a régi rend híve volt, és annak visszaállításán fáradozott. A főispánnak küldött egyik heti jelentésében a következőket írja: ...„igyekszem, hogy a járás területén minél előbb a korábbi állapotok helyreálljanak."A hivatalok újjászervezéséhez megfelelő bátorítást adott Zala vármegye főispánjának 1945. április 24-i felhívása, a közhivatalok működésének megkezdésére. A háború után Letenye nagyközség körjegyzőségén az alábbi tisztségviselők kezdték meg a szolgálatot: Szentirmai László jegyző, Tölcsvári Ferenc segédjegyző, Marton Ferenc irodatiszt, Rédei Istvánná Kovács Erzsébet irodatiszt, Kovács Józsefné Gadá-nyi Mária Om.díjnok, Bauer Rózsa közélelmezési kisegítő, Horváth Margit községi kisegítő. A Gazdasági Felügyelőségen pedig dr. Olgyai Miklós és Melcsoch Zoltán voltak. A Járási Főszolgabírói Hivatalban pedig kilencen végezték a közigazgatási teendőket: dr. Vida Ferenc főszolgabíró, dr. Balogh Géza főszolgabíró-helyettes, dr. Mesterházy István szolgabíró, Horváth Sándor irodasegédtiszt, Torma Géza irodasegédtiszt, Czirkovics Alajos vármegyei kezelő, Soós Katalin vármegyei díjnok, Lenyák János vármegyei kisegítő és Hóbor István vármegyei altiszt. A körjegyzőséghez tartozott Zajk község közigazgatási teendőinek ellátása is. A hivatal a Kossuth utcában, a jelenlegi takarékszövetkezet melletti házban székelt. Vele szembeni házban, pedig a közellátási hivatal működött. Ez is a körjegyzőséghez tartozott. A hivatal később elköltözött, a mostani városháza helyén volt Hirshl-féle üzletbe, amit a körjegyzőség a Földigénylő Bizottságtól megkapott. A közigazgatási testületi tevékenységet kezdetben a Nemzeti Bizottság látta el. Néhány hónapon át a legteljesebb értelemben vett helyi önkormányzati szervként működött. A Nemzeti Bizottságot a Kommunista Párt befolyásolni tudta. Egyre kevesebb esetben érvényesült a régi tisztviselők akarata a közügyek intézésében. Legsürgősebb feladatként hárult a közigazgatásra a közellátás megszervezése, hiszen létfontosságú cikkek hiányoztak. Erről egy korabeli jelentés így számol be: hiány van a sóban, cukorban, amiért fantasztikus árat kérnek, hogy a lakosság megfizetni nem tudja. A só 120 pengő, a cukor 400 pengő (kilója) egy skatulya gyufa 15 pengő, 1 dkg paprika 9 pengő, 1 dkg élesztő 10 pengő, nagy hiány van cipőtalpban és bőráruban."70 Sürgős összeköttetést kellett teremtemi Nagykanizsával. Meg kellett javítani a telefonvezetéket és a harcok során megrongálódott úthálózatot. Emellett gondoskodni kellett a község intézményeinek működéséről, a költségvetés megszervezéséről. Intézkedni kellett a fogyasztói árakról, a cukor, a dohányáru, a rézgálic elosztásáról, a malomból a liszt továbbításáról. A községi képviselő-testület 1945. október 15-én tartotta tisztújító ülését, amikor a pártok delegálása alapján 45 személyt hívtak a testületbe.71 A tanácsok megalakulásáig már ez a testület látta el a közigazgatási feladatokat. Nagy lendületet adott az élet normalizálásának, a közrend biztosításának, hogy a szovjet katonai parancsnokság felhívta a hegyekben bujkáló csendőröket, térjenek vissza és a közbiztonság érdekében vegyék fel a szolgálatot. A csendőrség 1945 május végéig működött.72 A felszabadulás első hónapjaiban a magyar—jugoszláv határviszonyok rendezetlenek voltak. A két ország közötti átjárást még nem ellenőrizték. Nem volt megjelölve az új határvonal sem. Már az első napokban nagyobb számban hagyták el az országot a csonka Mura-hídon át ismeretlen emberek. Többen távoztak Letenyéről is, főleg akiknek hozzátartozói a Murán túl éltek. Pl. Katzné SS főhadnagy neje, Országh Jenő bankigazgató testvére. A határőrségi szolgálatot is főleg csendőrökből álló kisebb alakulat látta el, melynek vezetője Gergely János

honvéd főtörzsőrmester és Lenkovics Pál honvéd törzsőrmester voltak. A murai hídőrség megalakítása a Nemzetőrség tagjaiból 1945. május 20-án történt. A forgalom az ideiglenes Mura-hídon élénk volt. Gyakran átjöttek Muracsány, Hódosán és más községekből, kiknek Letenye határában birtokuk volt. Jöttek a magukat partizánoknak feltüntető rendbontó elemek is, akik a pincéket fosztogatták. Murarátkán kisebb tűzharc is volt, mert a lakosság vagyonának védelmére fegyvert fogott. Fegyvert és lőszert bőven lehetett találni. A rend akkor kezdett szilárdulni, amikor a szovjet katonai hatósághoz fordulhatott a lakosság az igazságtalanságok miatt. Tiltott cserekereskedelem alakult ki a lakosság és az orosz katonák között, ahol a bor volt a „valuta". A demokratikus rendőrség szervezése 1945 nyarán kezdődött meg és ősszel már működött a járási kapitányság. Vezetőjének Baranyi Károlyt választották, aki ezt a posztot 5 éven át töltötte be. A rendőrség a közrend biztosítása mellett a határközi cserekereskedelmet is elősegítette. Főleg lovakat hoztak a határon túlról, mivel a háború alatt a község lóállománya szinte teljesen megsemmisült. Alig pár hónappal a II. világháború befejezése után, az urnák elé járult Magyarország lakossága. Az 1945. november 4-i választásokon az ország lakosságának nagyobb része a „polgári életformát" követelte.75 A letenyei választásokon 5 párt indult: A Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Kisgazdapárt, a Parasztpárt és a Polgári Demokrata Párt. 1945. szeptember 30-án Kiss Károly, a Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja képviselőjelölt, október l-jén Veres Péter, a Parasztpárt szónokaként tartott nagygyűlést. A hangulat mégis a Kisgazdapárt mellett nyilvánult meg, amit a választás eredménye is igazolt. A leadott 2244 szavazat az alábbiakban oszlott meg: 1. Kisgazdapárt 1644 fő 2. Kommunista Párt 235 fő 3. Szociáldemokrata Párt 206 fő 4. Parasztpárt 153 fő 5. Polgári Demokratikus Párt 6 fő Tehát a szavazatok 73%-át a Kisgazdapárt, 10%-át a Kommunista Párt, 17%-át pedig a másik három párt kapta.76 A földhöz juttatott újgazdák közül sem mindenki szavazott a Kommunista Pártra. A TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI ÉLET KIALAKULÁSA. AZ ÉRDEKKÉPVISELETI SZERVEK A megalakult pártok igyekeztek minél több tagot magukénak tudni. A 45-ös választások idején, és azt követően erős vetélkedés indult meg közöttük.77 1946 március elején létrejött a Baloldali Blokk, a Kommunista, a Szociáldemokrata és Parasztpárt, valamint a szakszervezetek részvételével.78 A Baloldali Blokkba tömörültek a Letenyén működő pártok is, a Kisgazdapárt kivételével. 1946. szeptember 28-án ülésező MKPIII. kongresszusán a járást Fajszi Lajos letenyei titkár képviselte.79 A kongresszus követelése volt a 3 éves gazdasági terv kidolgozása.80 Letenyén a 3 éves terv célja elsősorban a harcok során megrongálódott épületek, utak, hidak rendbe hozása, kijavítása volt. A 3 éves tervben megépülő Zajk és Kistolmács bekötőútjaihoz való hozzájárulásra 1947. március 15-én hozott határozatot a képviselő-testület. A támogatáshoz a MAORT és az Erdőgazdaság segítségét is igényelték.81 Felújításra került az egyedutai iskolaépület és annak két tanteremről három tanteremre bővítését tervezték.82 Erre az időszakra esik a Földműves szövetkezet részéről a Kenderfeldolgozó Üzem létrehozása, továbbá egy bor-, gyümölcs-, szeszfőzde felállítása.83 A 3 éves terv során vetődött fel Bak—Letenye—Murakeresztúr vasútvonal megépítése. Indoklásban megfogalmazták, hogy a tervezett vasútvonal létesítése nagymértékben segítené Dél-Zala gazdasági fellendülését, Letenyét, mint járási székhelyet külön is érintené. A község részéről a vasútvonal építéséhez minden segítséget megadnak.84 A vasútvonal megépítése

Zala megye tervéből kikerült, így Letenye másodszor is vasút nélkül maradt. Ez idő alatt került sor az iskola és óvoda helyi villanyhálózatba való bekötésére. Fontosságát abban látták, hogy a gyermekek három turnusban járnak iskolába, és az esténkénti sok tanfolyam és előadás, szintén a község érdekeit szolgálja.85 Ebben az időszakban vetődött fel az az igény, mely szerint Letenyén ipartelepítés céljára adjon a Földigénylő Bizottság földterületet. A területet a község képviselő-testülete igényelte. Indokai között szerepelt, hogy kevés a munkaalkalom Letenyén és környékén. Szükségszerűen eljutottak odáig, hogy a földreform nem oldott meg minden gazdasági és szociális problémát, és ezen csak iparosítással lehet segíteni.86 Az indítás azonban másfél évtizedet váratott magára. A paraszti érdekképviseleti szervek közül Letenyén először a FEKOSZ már 1945 nyarán kiállt a földosztás igazságos megvalósításáért. Feladatának tekintette az újgazdák követeléseinek kielégítését: telekkönyvezés, adó- és beszolgáltatási kedvezmények, demokratikus érdekképviseletek biztosítását. Letenyén az UFOSZ 1947 decemberében a kastély hovatartozását akarta végérvényesen eldönteni.87 A két szervezet egyesítő kongresszusán 1948. december 18-án létrehozták a DÉFOSZ-t, amely a két korábbi szervezet célkitűzéseit valósította meg.88 Ez utóbbinak Letenyén Novak Lajos elnöki, Kosa István pedig titkári funkcióját töltötték be.89 Megkezdődött a Földműves szövetkezet szervezése is. Célja volt, hogy a tagság a gazdálkodáshoz, a termeléshez szükséges anyagok beszerzését, a termények feldolgozását és értékesítését elősegítse.90 A letenyei Földműves szövetkezet 1946 februárban alakult meg 50 taggal. Egy év múlva már körzeti jelleggel működött, Egyeduta, Murarátka, Kistolmács és Zajk szövetkezeti tagsága is hozzácsatlakozott.91 Az első elnöke Kupó György volt. Induláskor a kastélyban kezdte meg működését, de a Gépállomás létrejöttével a kiskastélyba helyezték át. A szövetkezet indulásakor megkapta a Mura-partot, az ott lévő összes faállománnyal, melyet a politika következtében az országhatár mentén ki kellett vágni. Az eladott fa árából alapozta meg a szövetkezet vagyonát és indította el a kereskedelmet. Boltot és korcsmát nyitottak.92 Egy jegyzőkönyv tanúsága szerint a szövetkezet második elnöke Hapsz József, a parkban lévő további 25 db fa kitermelését indítványozta.93 A Földrendező Bizottság 1946-ban a malmot és a fűrésztelepet is — előzetes huzavona után a Megyei Földrendező Tanács döntését követően, — a szövetkezet birtokába adta. Tulajdonába került még néhány mezőgazdasági gép is. Az átvett gépeket a szövetkezet bérbe adta. Pl. a cséplőgépet 25 q búzáért bérelték. Működéséről, javításáról a bérlő gondoskodott. A 3 éves terv időszakában alakuló gépállomások jelezték, hogy új folyamat veszi kezdetét a mezőgazdaságban. Az ipar traktorokkal, gépekkel segítette a néhány holdas, zömében tehénfogatokkal rendelkező kisgazdákat. Eleinte tartózkodás és bizalmatlanság nyilvánult meg. Az újgazdák hitetlenkedve fogadták a gépi munka előnyeit. A földművelésügyi miniszter rendelete értelmében a kastélyt a Földműves szövetkezettől visszavette, és gépállomás céljára juttatta a 14 hold 150 n.-öl parkkal együtt.95 A gépállomás avatására 1950. március 19-én került sor. A kastély földszintjén helyezték el az irodákat, míg a melléképületekben és a hatalmas platánfa alatt a gépeket. A gépállomás első vezetője Dencsik József volt. 1950 elején 12 „körmös" traktorral és hozzávaló eszközökkel, továbbá 2 db cséplőgéppel rendelkeztek.96 A pártokkal és érdekvédelmi szervezetekkel párhuzamosan alakultak meg a társadalmi szervezetek. 1945 szeptemberében létrejött a MADISZ, mint ifjúsági szervezet, amelynek kezdetben 130 tagja volt. Titkárának Kovács Gyulát választották. Ezt a szervezetet követte a Varga Lajos által irányított Arany Kalászos Ifjúsági Szervezet.97 1947-ben pedig megalakult a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének helyi szervezete (MNDSZ) Musits Ferencné irányításával, a Vöröskereszt helyi szervezete pedig Kisfaludy László vezetésével.98 Ezek a szervezetek egy meghatározott társadalmi csoportot képviseltek, mellette kulturális, sport- és egészségügyi tevékenységet is folytattak.

1947. augusztus 31-én ismét szavazott az ország. Az 1947-es választásokon már 8 párt vett részt. A Baloldali Blokk előretörése volt jellemző Letenyén, a szavazatok többségét mégis a Demokrata Néppárt szerezte meg, második a Kommunista Párt lett.99 A választások után Magyarország politikai fejlődésében lényeges változások következtek be. 1947 második felében napirendre került a népi demokratikus társadalmi-politikai rendszer átalakítása, a szocialista fordulat végrehajtásának igénye. Megindult a sztálini mintájú monolitikus hatalmi és intézményi struktúra kiépítése.1948 tavaszára megteremtődtek a két munkáspárt egyesülésének feltételei. (Fordulat éve.) A két párt, Magyar Dolgozók Pártja (MDP) néven egyesült. Letenyén az egyesülés 1948. május 15-én volt. Az 1949-es választásokon már csak egyetlen egységlista létezett, a Magyar Függetlenségi Népfronté. Ennek „eredménye" lett, hogy a szavazók 96,6%-a mondott igent a népfront programjára, a szocialista Magyarország megteremtésére.102 Ettől kezdve a választások értelme megszűnt, s vele a parlament elsődlegességének eszméje is hosszú évtizedekre lekerült a demokrácia színteréről.103 Letenyén a szavazatok többségét a Hazafias Népfront kapta. Ugyanakkor a fordulat éve utáni időszakban soha nem látott építkezési láz indult meg Letenyén. A község belterületén a grófi birtokon kiosztott házhelyeken gomba módra szaporodtak a házak és jöttek létre új utcák. Néhány év alatt épültek ki a Ságvári, a Farkas József, Zalka Máté stb. utcák. Megindult a kereskedelmi hálózat fejlődése. Javult a közlekedés, sűrítették az autóbuszjáratokat. (1945 előtt naponta csak egy busz járt Nagykanizsára és vissza.) Az utak elhanyagolt macadán minőségű utak voltak. A Leitner-féle téglagyár ismét termelt a házépítések előmozdítására. Az Andrássy-féle malom községi üzembe helyezésével beindult. Vezetésével Sági Ferencet bízták meg. Az egész község társadalma néhány év alatt mélyreható változáson ment keresztül. Az életkörülmények elérték, több vonatkozásban felülmúlták a világháború előtti szintet. 1949 után a párt és a kormány politikájában elkövetett hibák nagy mértékben befolyásolták a néhány év alatt elért eredményeket. Az új élet lendülete alábbhagyott. Kezdetét vette a parasztságot sújtó beszolgáltatási rendszer. Később már a „padlás-söprögetés", miatt csökkent a termelési kedv. Az intézkedések rossz, legtöbbször ellenséges hangulatot szítottak. A bajokat tetézte, hogy a politika ellenségképet látott a múltból maradt tehetősebb gazdák és a középparasztok körében (kulákok). Akikkel nem értettek egyet, azt ki-zsákmányolónak, a nép ellenségének tartották, és végső soron a kitelepítés várt rájuk. Ez a sors jutott Potecz Gyula kötélgyártónak, Máté Pál cipésznek (politikai ok), Mikó Károly katonatisztnek, Franki Gyula kereskedőnek, Fehér Gyula és Porteleki Sándor volt csendőrnek, Fújsz Sándor cipésznek (politikai ok), Láng István műkövesnek és még másoknak is. Porteleki Lászlónét pl. azért telepítették ki, mert külföldön élő rokona volt. A kitelepítéseket az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) hajtotta végre. Elég volt egy névtelen feljelentés, az intézkedés máris megtörtént. Schramm Lajos tiszttartó, dr. Csempész Dénes kir. közjegyző és Somlai Lajos 1950 áprilisában nem vártak a kitelepítésekre, önként vállalták, hogy elhagyják a községet. A kitelepítettek rokonai, ismerősei is kiábrándult emberek lettek, képtelenek voltak a párt és kormány intézkedéseit megérteni. A helytelen intézkedésekkel a kezdődő demokratikus rendszer nagyon sok — addig a rendszert támogató — ellenséget szerzett magának Letenye községben is. SZOCIÁLIS ES MŰVELŐDÉSI TÖREKVÉSEK 1945 UTÁNI ÉVEKBEN Letenye egészségügyi és szociális ellátása az 1945 előtti időszakban hiányos volt. A községben csupán egy orvos működött. Az egészségügyi ellátás mértéke szigorúan a jövedelemtől függött. A tbc. és más népbetegségek szedték áldozataikat. A táplálkozás egyoldalú, rendszertelen és elégtelen volt. A lakáshelyzet elszomorító, földes, egy-két helyiségből álló lakásokban laktak. Az egészségügyi intézményrendszert csupán az anya- és csecsemőszolgálat, a „Zöldkereszt" végezte. Szeretetház 1938-tól működött. Sándor László

ezredes volt a tulajdonosa, aki az otthont két leánya neveléséért az államra hagyta. Az otthonban 1948-ig 6 apáca dolgozott. Az egészségügyi ellátáshoz 1947 júniusában Ács Jenő, a Kommunista Párt titkára javasolta — a 3 éves terv keretében — egy központi egészségház létesítését. A képviselő-testület viszont azon fáradozott, hogy a községben járási kórház felállítása történjen. Helyéül az Andrássy- kastélyt jelölték meg. Tervük megvalósítása végett írtak a Minisztertanácshoz (Rákosi Mátyáshoz), hogy a felállításhoz szükséges pénzt bocsássa rendelkezésre. Létrehozása azonban nem valósult meg. Művelődés terén is alapvető változások következtek be. 1945 előtt a polgári kaszinó — amely a fogadó emeletén működött — csak a tisztviselők, hivatalnokok számára volt hozzáférhető. 200 kötetes könyvtárral rendelkeztek. A József Attila utca 2. szám alatt működött Iparoskör pedig csak az iparosok számára nyújtott némi kulturálódási lehetőséget. Évente egy-két műkedvelő előadást tartottak. Meghatározott kulturális célokat még a letenyei Katolikus Legényegylet (KALOT) szolgált. A parasztság és a cselédség a kulturálódási lehetőségtől el volt zárva. A lakosság kultúra iránti érdeklődése a háború után újjáéledt. A MADISZ és a Szoc. Dem. Párt közösen megalakították az énekkart, amelynek 70 tagja volt. Vezetését Mayerhoffer Miklós vállalta. Egyfelvonásos színdarabokat is tanultak. 1946-ban a jótékonysági rendezvény bevételét (3500 Ft) a nagycsaládosok megsegítésére fordították.1945 őszén színházi társulat kezdte meg működését a volt grófi kastély kocsiszínjében. Színészei Pagonyi János, Zelenay József stb. voltak, akik később neves színházakba szerződtek. A „színház" 1947 közepéig működött. 1947—48-ban már szövetkezeti kultúrcsoport működött, továbbá a tömegszervezetekben is foglalkoztak művelődési feladatokkal. Letenyén, szinte a villanytelep működtetésével egyidőben, a mozi üzemeltetésére is sor került. A mozigépet a szövetkezet vásárolta és üzemeltette. A kiskastélyban alakítottak ki helyiséget vetítés céljára. A helyi vetítéseken kívül Murarátkán és Egyedután is tartottak előadásokat aggregátoros megoldással, mivel ott villany még nem volt. A Földműves szövetkezet gazdatanfolyamokat szervezett az újgazdáknak, 1949 őszétől pedig a szabad művelődési előadások nyújtottak ismereteket. Gondoskodás történt, hogy a kastélypark továbbra is fennmaradjon kulturális, idegenforgalmi célokat szolgáljon. 1944. október 29-én — a nyilas kormányzat — az iskolai oktatást egy határozattal megszüntette. A tanítás 1945. április 14-én kezdődhetett újra a letenyei iskolában, április 15-én az egyedutai iskolában és május 15-én a zajki iskolában. Letenyén a bolgár kórház miatt az oktatás egyrészt az óvodában, másrészt a plébánia udvarán folyt a tanév végéig. 8 tanerő látta el a feladatot. Név szerint: Guzmits Lajos, Guzmits Lajosné, Plichta Gyula, Pálinkás Józsefné, Tölcsvári Fe-rencné, Felhalmi Ferencné, Simon Ferenc és Czigány Margit. Egyedután: Schneider Erzsébet és Németh Margit, Zajkon pedig Tornyos Miklósné.1945 májusában mozgalom indult az új polgári iskola felállítása érdekében. A tervek szerint a megüresedő kastélyban kapott volna helyet. Megvalósítására nem kerülhetett sor, mert 1945 nyarán megszületett az új iskolarendszer, amelyben már nem volt polgári iskolatípus. Később intézkedések történtek az elemi iskolai internátus létrehozására. Helyéül a kastélyépületet jelölték meg, a környékbeli diákok elhelyezésére szolgált volna. Az iskola gyakorló kertjéül 5 hold szántó juttatását kérték a Földigénylő Bizottságtól. Intézkedés történt a kisded-óvoda minél előbbi megnyitásáról is. A gazdák képzése érdekében téli iskola létesítését határozták el. Gondoskodtak az iskola helyéről és a gyakorlati képzést szolgáló terület biztosításáról. 1946-ban a sport is lendületet vett. Két futballcsapat alakult. Az egyik a MADISZ, a másik pedig a SZIM fenntartásában. Ekkor történt a volt levente lőcsarnok öltözővé való átalakítása és a sport képviselő-testületi támogatása. Az indoklásból kitűnik, hogy „a község tudja biztosítani mindazt az ifjúságnak, amit a gyászos emlékű levente intézmény fenntartására kénytelen volt nyújtani."

AZ 50-ES EVEK ELEJÉN A TERMELŐSZÖVETKEZETI MOZGALOM KEZDETE Történelmileg rosszul megválasztott időben — 1949-től Jugoszláviával való politikai helyzet megromlása idején, az élesedő osztályharc közepette — kezdődött el a szövetkezés gondolatának terjesztése. A szövetkezeti gondolat nem talált megfelelő talajra a parasztság soraiban. A szövetkezés ellenzői mindent elkövettek. Híresztelték, hogy a kommunisták „csajkarendszert" akarnak bevezetni. A „kolhozban" közös konyhán, silány koszton fognak élni, mindent elvesznek tőlük, a földjüket, állatállományukat. Az ellenpropagandát segítették a Szovjetunióból hazatért hadifoglyok is, akiknek rossz benyomásaik voltak a kolhozokról. Ilyen körülmények között nehéz volt a szervezők munkája. Az agitáció érdekében propaganda szöveget nyomtattak a letenyei képeslapra: „Ide, aki földet szántott! Ide, aki gépet gyártott! Szövetkezzünk proletárok!"122 Az egyéves kitartó szervező munka „eredménnyel" járt. 1949 szeptemberében megalakult a hármas típusú termelőszövetkezet. Az alakuló ülésen csupán 18-an jelentek meg. Elnökének Miskovics Istvánt (a tsz főszervezőjét) választották. A Vörös Csillag néven alakult termelőszövetkezet tagsága volt uradalmi cselédekből, mezőgazdasági munkásokból állt. Voltak benne néhányan rendőrfeleségek közül is, mint Pék Sándorné, Pánger Józsefné. A lakosság továbbszolgáló cselédeknek hívta őket.123 A gazdálkodást 320 kat. hold állami földterületen kezdték el. Induláskor csupán két pár lovuk volt, felszerelésük nagyon hiányos. A jövedelem pár év elteltével biztosítani tudta a tagok megélhetését. Pl. Rigó Mihály tsz-tag 7000 Ft készpénzt, 30 q gabonát és 18 db választós malacot kapott munkaegység fejében.124 1955-ben további tartalék-területek igénybevételével már 700 holdon gazdálkodtak. Ez évben 10 pár igásló, 70 szarvasmarha és 320 sertés volt a közös gazdaság tulajdona. Beruházásaik közül kiemelkedik a 100 férőhelyes szarvasmarha istálló, az 50 férőhelyes sertés-fiaztató és a tsz-irodaház. A tagok száma ekkor 64-re emelkedett. Eredményeik elérésében nagy segítséget nyújtottak a község üzemeiben, hivatalaiban szervezett „önkéntes" munkabrigádok, amelyek a szezonmunkánál: aratás, cukorrépa- és kukoricaszedés idején kisegítő munkát végeztek a közösben. Az 1956-os események már egy jól fejlett termelőszövetkezetet találtak és semmisítettek meg. Szabó László tsz-elnököt leváltották, és bizottságot hoztak létre a közös vagyon szétosztására. Olyanok is vitték a „közös vagyont", akik nem is dolgoztak benne.125 A szövetkezet néhány nap alatt teljesen felszámolódott. Remény sem volt a további működésére. A TANÁCSRENDSZER KIALAKULÁSA ES MŰKÖDÉSE 1950-ben napirendre került a tanácsok létrehozása. Az Elnöki Tanács a választások időpontját 1950. november 22-re tűzte ki. Ez nagy változást hozott a közigazgatásban.126 A rendeletet megelőzően, 1950. augusztus 15-én megalakult a Letenyei Járási Tanács, elnökének Mazács Miklóst választották. A tanácsok megalakulásával nagy változás állt be Letenye község közigazgatásában is. 1950 decemberében megszűnt a jegyzőség és ettől kezdve a község életét a megválasztott tanács intézte. Az új testület alakuló ülésén megválasztotta az elnököt és a végrehajtó bizottságot. Tanácselnök Németh József lett. Helyettese, pedig Somogyi Andrásné. A végrehajtó bizottság titkárának Farkas Ottót választották. Németh József elnököt hamarosan leváltották, utána Kovács Károly töltötte be az elnöki tisztséget. 1952—1954-ben már Tóth József lett az elnök, titkár pedig Szabó Lajos. 1953-tól Timár Miklósné kapott megbízást az elnökhelyettesi teendőkre. Az elnök személye képviselte a tanácsot minden politikai, szervezeti, vagy egyéb összejövetel alkalmával. A titkár munkaköre volt többek között a lakás-, anyakönyvi-, mezőgazdasági és begyűjtési ügyek intézése, továbbá a felsőbb hatóságok utasításainak, rendeleteinek végrehajtása.127 A tanácsok kötelességei elsősorban a lakosság és a tanácsok közötti kapcsolatok fejlesztésében fejeződtek ki. A tanács munkája

egyoldalúan a gazdasági teendők ellátására, lényegében a begyűjtésre, az adószedésre és a közellátási nehézségekre szűkült le. „A községnek begyűjtési tervet adtak, „fentről" és azt kellett a tanácsnak végrehajtania. Először házról-házra gyűjtötték össze, hogy ki, mennyit ajánl fel. Ha ez a tervet nem érte el, kényszeríttették a lakosságot további beadásra. Ha a termelő nem teljesítette a beszolgáltatást, végső soron erőszakkal is el lehetett venni, de ezt a feladatot már a végrehajtó végezte el."128 A begyűjtés fontosságát az 1952. évi március 10-i jegyzőkönyv is bizonyítja. Határozatban rögzítették, hogy a begyűjtési hátralékot minden tanácstag rendezi, és példát mutatnak a hátralékosoknak. „Vállalják Rákosi elvtárs születésnapjára, hogy az adófizetés, mind a begyűjtés terén a hátralékot rendezik."129 Az évenkénti békekölcsön propagálása és jegyzése szintén a tanács feladata volt. Ezekkel az intézkedésekkel, követelésekkel szemben a lakosság bizalmatlanná vált. A tanács munkarendjét is minden hónapra a felsőbb szervek szabták meg.130 Az MDP Központi Vezetősége 1953. június 28—29-i ülésén napirendre tűzte a párt politikájának felülvizsgálatát. Egy sor intézkedéssel — a szerződéses termelés kényszerének megszüntetésével, a begyűjtési rendszer egyszerűsítésével, az adóterhek mérséklésével — segítséget adott a termelőknek. 1954 novemberében a tanácstagokat népfront jelölés alapján választották. A tanács elnökének Szabó Lajos, a végrehajtó bizottság titkárának pedig Lukács Károly került. A tanácstestület 50 tagból állt. A községpolitikai élet ezt követően fellendült. Ekkor foglalkoztak a szülőotthon helyének kijelölésével, és döntöttek az egyedutai napközi otthon indításáról. Egyedután nyilvános telefont szereltettek fel, amit az iskola előterében helyeztek el. 1956. június 3-án a 36/1956. számú határozatban új tűzoltószertár megépítését látták szükségesnek. 1956 júniusban megtörtént a kuláklista felülvizsgálata, amely szerint Hóbor Péternét, Láng Istvánt, Novak Lajost, Király Andrást, Galácz Józsefet a kuláklistáról levették. A GAZDASÁGI ES POLITIKAI HELYZET ALAKULÁSA Az 1956-ig tartó időszak a személyi kultusz kialakulását, az eredménytelen iparosítást, a külpolitikai helyzet ingadozását jelentette.132/a A politika negatív hatása Letenyén — az országhatár közelében — különösen érezhető volt. 1950-ben bevezették a „határsáv" rendszert, amely 1957-ig állt fenn. Következtében csak előzetes engedéllyel utazhattak és tartózkodhattak idegenek a községben. Az igazoltatások napirenden voltak. A határ mentén erős katonai védelmi vonalat építettek ki, különösen a mezőgazdasági területeken. Ezekben az években a község képe napról napra változott. A gazdasági nehézségek mellett is növekedett a magánerős lakásépítés, kezdetét vette az úthálózat korszerűsítése járdaépítés. Az első ötéves terv (1951—1955) időszakára esik több állami feladat megvalósítása. 1952 decemberére befejeződött a község villamosításának átalakítása, mely lehetőséget teremtett az ipari termelés villamosítására. Bővült a közvilágítás 6 km hosszúságban. A bóbicai malom államosítása után 1952-ben felújításra került. Ekkor készült el a Szent Imre utca 1 km hosszanti kikövezése. Az I. ötéves terv időszakában a községen átvezető 7-es út Bajcsy utcai szakaszát korrigálták, és megépült a Béci-patakon átívelő három közúti híd a BajcsyZsilinszky és a Kossuth utcában, valamint a bónyai majornál. Javult a távolsági utas szállítás is, már naponta 6 autóbusz pár hordta az utasokat Nagykanizsa és Lenti irányába. 1952-ben 600 előfizetőhöz kötötték be a vezetékes rádiót. 1954-ben kezdődött el az utcák gyalogjárdával való kiépítése. Az I. ütemben a Kossuth Lajos utcában 80 ezer Ft-os költséggel építették meg. Szabályozták a Béci-patakot, a községen belül új mederbe terelték. Lecsapolták a mocsaras Zsírosrétet. Fejlesztették a kereskedelmi ellátást, a Földműves szövetkezet boltjai, üzletei kibővültek. A község ipari tevékenységének kezdete is erre az időszakra esik. 1951ben megalakult az első Építőipari Szövetkezet, Major István kőművesmester vezetésével. Meghatározó szerepük volt a növekvő lakásépítkezéseknél. Működésük alatt kétszer volt vezetőváltás, Nemes Miklós, majd Kovács Gyula lett az elnök. Ezt követően létrejött vegyesipari szövetkezet (KTSZ), amely asztalosokat, lakatosokat, kovácsokat, sőt fodrászokat

is tömörített soraiba. Vezetőjüknek Németh Györgyöt választották. 1954-ben az építőipari és vegyesipariak egyesültek. Az új szövetkezetnek közel 100 tagja volt. Az egyesülés után elnöknek Németh Györgyöt, műszaki vezetőnek Kovács Gyulát, főkönyvelőnek pedig Sági Józsefet választották.133 A fokozódó lakásépítkezés kölcsöneinek biztosításához 1954. május 1-én a Kossuth u. 24. szám alatt megnyílt az Országos Takarékpénztár (OTP) letenyei fiókja. AZ 1956. EVI NÉPFELKELÉS ÉS FORRADALOM KÖVETKEZMÉNYEI AZ OKTÓBERI FORRADALOM ESEMÉNYEI Az 1956-os októberi forradalmi események Letenye életét is felbolygatták. A parasztságot sújtó terhekből fakadó elégedetlenségek, a felgyülemlett sérelmek zavaros helyzet kialakulását segítették. Az emberek Letenyén is az utcára vonultak, értékelték az eseményeket. A budapesti hírek hatására október 24-én már nyugtalanság, feszültség volt tapasztalható. Lovásziból, Bázakerettyéről több tehergépkocsi indult a környező' községekbe a forradalmat továbbvinni, amely csoportok hatással voltak a letenyei térségben lezajlott eseményekre. A pártbizottság a járás községeibe ezután hordta szét röpiratát, amelyben nyugalomra intette a lakosságot6 Október 25-én délután Egyedutáról békés tüntetés indult és felvonultak a Fő térre. Bázakerettyéről érkezett teherautó utasai leszálltak a Kossuthszobornál és közülük valaki szónoklatot tartott. Követelték a pártbizottsági dolgozóktól, hogy ők is tüntessenek. Palkó József, a pártbizottság titkára beszédet mondott az emlékmű talapzatáról. A tüntetők azonban nem csitultak, jogos és vélt sérelmeiknek akartak érvényt szerezni. Közben Nagykanizsa felől is egy teherautó forradalmár érkezett. A közhivatalok felkeresése a békés tüntetés után történt. Behatoltak a bíróság épületébe. A pártbizottság, a községi tanács és járási tanács épületébe, majd a pénzügyőrségre, ahol begyűjtéssel, adófizetéssel, borforgalmi adóval kapcsolatos iratokat szórtak ki és égettek el. A hivatalok dolgozói az emberek féktelen haragjának nem tudtak ellenállni. A forradalmi megmozdulások élére dr. Érsek Lajos közjegyző, Bene Kálmán postamester, Albrech Lajos, Sasvári József és Novak Lajos álltak. Október 28-án megalakult a 60 tagú letenyei forradalmi tanács, amelynek elnökéül dr. Érsek Lajost, helyetteséül Novak Lajost, titkárának Somogyi Andrást választották. A járási forradalmi tanács elnöke szintén dr. Érsek Lajos lett. Október 29-én tartott községi forradalmi bizottsági ülésen számba vették a Terményforgalmi Vállalat raktárában lévő" készleteket és elhatározták, hogy egy tehergépkocsi terménnyel segítik a budapesti forradalmárokat. Intézkedtek, hogy október 30án egy másik tehergépkocsi szállítsa az összegyűjtött tejet Budapestre. A községi tanács volt vezetőit felmentették. Elnöknek Egyed Jánost, titkárnak Somogyi Andrást, a volt vb.-titkárt bízták meg. A Járási Renőrkapitányság vezetőjévé Koczka László rendőrhadnagyot, a letenyei őrs vezetőjének Pókecz István törzsőrmestert javasolták. A november 2-i járási forradalmi tanács ülésén felmentették a járási tanácson Tóth József elnököt, Árnyék János és Kardos Pál elnökhelyetteseket és Fehér János vb.-titkárt. Helyettük elnöknek Pál György bánokszentgyörgyi, titkárnak Egyed János tótszerdahelyi lakost bízták meg. A községi Forradalmi Tanács Intézőbizottsága november 2-i ülésén határozta el a nemzetőrség felállítását. Vezetőjének Sasvári Józsefet bízták meg. A nemzetőrség fegyverszerzés végett a határőrséghez és a rendőrséghez fordult. Fegyvereket ott nem kaptak, így a pénzügyőrségen szerzett fegyverekkel látták el feladatukat, amely a rend helyreállítása, a kommunisták félreállítása volt. Őrizetbe vették Tálosi Bálint tanácsi dolgozót, Angyal Jenő gépállomás igazgatót, Kiss Sándor községi párttitkárt, Miskovics István veterán kommunistát. A rendőrség beosztottjainak megtiltották, hogy munkahelyükre menjenek. A Forradalmi Tanács intézkedése folytán az iskolában megszűnt az orosz nyelv oktatása. Bevezették a hitoktatást és vasárnapi misehallgatást. Megszüntették az úttörőcsapat tevékenységét. Újra ünneppé nyilvánították Mindenszentek Napját. Kezdeményezések történtek a termelőszövetkezet felszámolására. Október 29-én megalakult a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szervzete. Október

31-én, november 1-én a Nemzeti Parasztpárt és a Szociáldemokrata Párt kezdett szervezkedni. November 2-án pedig megalakult a Független Kisgazdapárt. A forradalom fegyveres leverése után (november 4.) — mivel Letenyére nem érkeztek szovjet alakulatok — november 11-én is tartott ülést a Forradalmi Intéző Bizottság, ahol megállapították, hogy a forradalmi tanács működése szükségszerű volt, a rend- és fegyelem helyreállítása, a nemzetőrség létrehozása, egyes személyek őrizetbevétele, a község nyugalmának biztosítása érdekében. A „KÁDÁRI" KONSZOLIDÁCIÓ (1957—1962) 1956. november 5-én, a rádión keresztül kapott hírt a világ a népfelkelés leveréséről. A községben a normális életritmus napokon belül megindult. A parasztság zavartalanul dolgozott a földeken. A népfelkelésben resztvett egyes letenyei vezető személyeket letartóztatták, és „államellenes tevékenységükért" bírósági úton vonták őket felelősségre. November 17-én alakult az MDP utódja, a Magyar Szocialista Munkáspárt helyi szervezete. Titkárává Szekeres Jánost választották. Kezdetben csak kevesen voltak. 1958 végére 11 alapszervezetben közel 200 párttag volt. A tanács végrehajtó bizottsága 1957. február 17-én ülésezett először, ahol Sárdy Jánost mb.-elnöknek, Somogyi Andrást elnökhelyettesnek és Lukács Károlyt a végrehajtó bizottság titkárának választották. Zajk község ezen a végrehajtó bizottsági ülésen jelentette be csatlakozását Letenyéhez. Március 24-én a tanács is ülésezett. Napirendjén szerepelt a nyugalom és a közrend helyreállítása. A kialakult nehéz helyzetben a kormány több fontos intézkedést tett. Eltörölte a kötelező beszolgáltatást, megszüntette a vetési kényszert, orvosolta az erőszakos kollektivizálás hibáit, bevezette az állami szabad felvásárlás rendszerét, felemelte a mezőgazdasági termékek felvásárlási árát, mérsékelte az állami elvonásokat, csökkentette az adókat. Mindezek az intézkedések újra lendületet adtak a parasztság munkakedvének. Néhány hónap alatt a község gazdasági, politikai és kulturális élete normalizálódott, a társadalmi aktivitás jobb lett a korábbiaknál. A tömegszervezetek közül a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) 1957 áprilisban hozta létre helyi szervezetét. A Hazafias Népfront Bizottság, a Nőtanács és a Vöröskereszt is megkezdte működését. A Földműves szövetkezet új alapokra helyezte tevékenységét, ügyvezető elnökének Kosa Istvánt választották. KOZSEGPOLITIKAI VÁLTOZÁSOK Az Elnöki Tanács 1958. évi 7. sz. tvr.-ében szabályozta a községi tanácsok községpolitikai munkáját. Eszerint a letenyei tanács célkitűzéseinek megvalósítása érdekében a központi támogatások mellett lakossági községfejlesztési hozzájárulást irányzott elő, kereső személyenként először 150 Ft-os, majd később 300 Ft-os költséggel. A 70-es években pedig már 600 Ft lett a hozzájárulás mértéke. 1957-ben a község vezetésében bekövetkezett változások és az új 104 belpolitikai helyzet következtében a község fejlődése az 1956 előtti időszakhoz képest felgyorsult. A begyűjtési kényszer megszűntével a fő hangsúlyt a tanácsi feladatok között a községfejlesztés jelentette. 1,5 milliós beruházással elkészült az Andrássy-park északi részén a járási szülőotthon. Átadására 1957. december 1-én került sor. Mellé nőgyógyászati szakrendelőt és orvos lakást építettek. Ugyanakkor a park területét és értékét ezzel csökkentették. 1959-ben adták át rendeltetésének a 4 millió Ft-os költséggel megépült új gépállomást. 1958-ban megtörtént Letenye—Lenti közötti út József Attila utcai szakaszának korszerűsítése. A községfejlesztési feladatokban meghatározó szerepet töltött be a 7. sz. főútvonal Nagykanizsa—országhatár közötti szakaszának korszerűsítése. (1958-1959.) Amellett, hogy portalanított utat kapott a község, a Bajcsy-Zsilinszky és Kossuth út teljes hosszában kialakultak a zöld szigetek és parkírozásra alkalmas területek. így emlékezik meg 1959. július

12-én a Zalai Hírlap tudósítója: „Évszázados sártenger helyén, a közelmúltban elkészült Letenye főterének aszfaltozása. A 7-es út egyik fontos gócpontja lassan elveszti falusias jellegét." A Bajcsy-Zsilinszky és Kossuth utcát csatornázták. A fő utcákra és a főtérre korszerű világítás került. „Nemcsak szülőotthon, taxi, utcaseprő van Letenyén, városi formákkal vetélkedő virágágyak, cserjékkel, fákkal díszített főtere is van. A parkban hozzáfogtak a sétautak felújításához. Padok kerültek a térre és utak mentére." — írja a Zalai Hírlap 1959. augusztus 27-i számában. E változásokkal együtt járt a főtér átrendezése is. A Kossuth emlékmű helyet kapott a parkban, megváltozott a benzintöltő helye a főtéren, az apró üzlethelyiségeket felszámolták. 1958-ban foglalkoztak a strandfürdő iskolaparkban történő megépítésével. A munkálatok a medence kiásásával elkezdődtek, de később betemették. Helyén a mai Bajcsy-Zsilinszky úti óvoda épült fel. Folytatódtak a járdaépítések, amit a lakosság jelentős társadalmi munkával segített. Ennek során 6000 m2 új járda készült el. 1959-ben megépült a zajki, 1960-ban a kistolmácsi bekötőút, amelyhez a családok 8—10 ezer Ft-os készpénzzel és társadalmi munkával járultak hozzá. Az utak elkészültével mind a zajkiak, mind a kistolmácsiak százéves vágya teljesült. 1961. december 28-án átadták — a II. világháborúban megsérült — új Mura-hidat a forgalomnak, amelyen megindult a teher- és személyforgalom Horvátország és Olaszország irányába. 1960-ban készült el 290 ezer Ft-os költséggel az új tűzoltószertár.166 1960 júniusában kezdődött meg az egyedutai művelődési ház építése, amely 600 e Ft-os községfejlesztési beruházásból, valamint a lakosság messzemenő társadalmi munkájából valósult meg. 1961-ben felavatták a 2,9 millió Ft-os költséggel felújított járási művelődési házat. Korszerűsítésre került 1960-ban a gyógyszertár is. A kereskedelmi hálózatban 1959 novemberében nyílt meg az első önkiszolgáló és háztartási bolt. A községi tanács 1959-ben jelentős utcanév változtatásokat hajtott végre. Ekkor kapott nevet a Ságvári, a Farkas József, a Zalka Máté, a Komját, a Sénig utca stb. Mindezeket a jelentős változásokat az 1960. augusztus 21-i ünnepi tanácsülés 10 év eredményeiként sorolta fel. Három évvel később a Zalai Hírlap méltatást közölt a községfejlesztésben elért eredményekről. 1960-ban lebontásra került a határmenti „védelmi vonal", amely közel tíz éven keresztül akadálya volt az állampolgárok szabad mozgásának. 1989-ben a még részlegesen meglévő határmentiség is megszűnt. A MEZŐGAZDASÁG KOLLEKTIVIZÁLÁSA Az 1956-os forradalom hatására a tsz-mozgalom erőltetése egy időre feledésbe merült, csupán a Vörös Csillag Termelőszövetkezet alakult újra. 1957. február 16-án 11 tag újra a közös gazdálkodást választotta. 1959-ben további hat család lépett a tsz-be. Gazdaságuk jelentősen gyarapodott. A Vörös Csillag Tsz 1961-ig — a tsz-ek összevonásáig — állt fenn. Az MSZMP Központi Bizottsága az ország agrárpolitikáját 1957 júliusi határozatában alapozta meg. A dolgozó parasztság perspektíváját egyértelműen a szövetkezetben látta. A nagyarányú országos tsz-szervezések hatására, a letenyei politikai vezetés is 1960-ban elérkezettnek látta az egész községre kiterjedő tsz-szervezés megindítását. Az erőteljes szervezőmunka csak 1960. december 1-én indult. A propaganda azt hangoztatta, hogy a parasztságnak előnyös a szövetkezet, ám a szervezés nem volt könnyű feladat. A gazdák nem akartak egykönnyen lemondani az „enyémről", mert már hozzászoktak az egyéni gazdálkodáshoz és nem látták előnyét a kollektivizálásnak. Féltek a közös munkától, a kilátástalanságtól. Ennek ellenére a szegényparasztok és új gazdák körében a szervezés könnyebben ment. Csupán egy-két nagygazda kötötte meg magát, itt az erőszakos szervezési módszert alkalmazták. Végül is a szervezés december harmadik hetében befejeződött. A közelgő karácsonyi ünnepeket a lakosság paraszti többsége már tsz-tagként „ünnepelte". Az alakuló közgyűlést 1960. december 23-ára, az iskola tornatermébe hívták össze. A közgyűlés Botz János mezőgazdasági mérnököt választotta meg elnöknek. Egyedután december 27-én

tartották az alakuló közgyűlést, ahol elnöknek Király Pál jól gazdálkodó középparasztot választották. A szövetkezet a „Rákóczi" nevet kapta. Ekkor három tsz létezett. A korábbi Vörös Csillag és az új letenyei tsz 1961. január 11-én tartott közös közgyűlésen egy szövetkezetbe, „Kossuth" néven egyesült. A község egész területén a mezőgazdaság kényszer kollektivizálása (szocialista átszervezése) ezzel befejeződött. A kialakult két termelőszövetkezet az alábbi területeken kezdte meg a gazdálkodást: Művelődési terület megnevezése „Kossuth" „Rákóczi" Összes terület kat. holdban 3878 1381 Ebből szántó 1630 757 rét, szőlő 371 127 rét 30 61 erdő 32 21 legelő 455 238 Mindkét termelőszövetkezetnek számos nehézséggel kellett megküzdenie az első években. Kevés volt a mezőgazdasági felszerelés, a szükséges gazdasági épület. Az összegyűjtött állatokat kezdetben a nagygazdák istállóiban tartották összezsúfolva. Kevés volt a férfi munkaerő. Mezőgazdasági gépek egyik tsz-ben sem voltak. A földet a közösbe vitt lovakkal, tehenekkel, egyszerű paraszti mezőgazdasági eszközökkel művelték. Hozzá kellett látni a közös gazdaság céljának megfelelő épületek felépítésének. 1961-ben a „Kossuth" Tsz egy 120 férőhelyes sertéshizlalót, 250 férőhelyes süldőnevelőt, 200 férőhelyes nyári (szerfás) istállót, 100 férőhelyes hízómarha istállót és 8 vagonos magtárt épített állami kölcsön igénybevételével. Vásároltak 2 db Zetor típusú traktort és hozzá szükséges erőgépeket. Az 1961-es gazdasági év végére a tsz közös vagyona már 2.934.100 Ft volt.159 Hasonló beruházások és vásárlások voltak a „Rákóczi" termelőszövetkezetnél is. 1961-ben megépítették a legszükségesebb gazdasági épületeket, erő- és munkagépeket vásároltak. Év végén a „Rákóczi" Tsz közös vagyona 1.116.320 Ft értéket képviselt. A termelőszövetkezetet nagyban segítette erő- és célgépekkel a letenyei gépállomás. Később arra törekedtek, hogy saját gépparkkal rendelkezzenek. LETENYE A NAGYKÖZSÉGGÉ VÁLÁS IDEJÉN IPARI SZOLGÁLTATÁS, KERESKEDELMI TEVÉKENYSÉG Letenyén az 1945 előtti ipar nem említésre méltó, csupán két malom, fűrésztelep és néhány munkást foglalkoztató téglagyár működött. A kisiparos családok száma 1959-ben már 57 volt. Szakmák szerinti megoszlása: 2 órás, 7 asztalos, 5 kovács, 3 férfi szabó, 2 villanyszerelő, 2 szíjgyártó, 4 férfifodrász, 1 gumijavító, 2 bognár, 1 kútásó, 5 kőműves, 10 cipész, 2 ács, 4 női szabó, 1 szobafestő, 2 műszerész, 2 női fodrász és 2 kádár. Kisipari tevékenységre a Nagykanizsai Szolgáltató Szövetkezet 1967-ben fél milliós költséggel szolgáltató házat hozott létre, ahol 12 fős (fodrász, cipész, órás) részleget működtetett.160 Nagyobb ipari tevékenységet Letenyén továbbra sem lehet említeni, hiszen az ipar centralizálásából, területi elosztásából az 1960-as években is kimaradt. Az ipar nagyságrendje ezért csak a helyi ipari tevékenységre korlátozódott. Az 1952-ben megalakult Vegyesipari Szövetkezet 1957-ben Építőipari Szövetkezetté alakult át. A szövetkezet 1985-ben már 180 taglétszámmal működött. Az új üzemterület kialakítását a községi tanács 7/1965. számú határozatában rögzített terület biztosításával segítette.161 A gépállomás jogutódjaként tevékenykedő KAPOSGÉP gépipari vállalat 1966-tól folytat ipari tevékenységet. Először csak autóbuszok javítására specializálódott, később szállítóeszközök gyártását végezte. 1985-ben már 235 főt foglalkoztatott.162 A TÖ-VÁLL (Termelőszövetkezetek Önálló Közös Vállalkozása, későbbi nevén MEZŐÉP) 1966-ban alakult, 6 termelőszövetkezet közös vállalkozásaként. 220 fővel dolgozott. A téglagyárat 4,5 millió Ft-os költséggel felújították, ahol 1968-tól évi 6 millió

kisméretű falazó-téglát gyártottak. Az építőiparon kívül vegyesipari tevékenységet is folytatott. 1967-ben a volt járásbíróság épületben kezdett dolgozni a Kézműipari Vállalat 30 fővel. 1974-től Color Ruházati Vállalat néven működik. Termékeinek 90%-a nyugati megrendelésre készül. 1983-ban új üzemcsarnokkal gazdagodott.163 Az üzem 1985. évi munkáslétszáma 138 fő volt. A tanács végrehajtó bizottsága 1970. május l-jével a költségvetési üzem működését kezdeményezte. Megalakulásakor 35 fővel kezdte, amely 1985-ben már 81 főre emelkedett. Feladata volt a közintézmények szolgáltatása, karbantartási munkák végzése, valamint a kialakított parkosított területek gondozása. Később a lakásgazdálkodás, temetkezési szolgáltatás, szemétszállítás is profiljába tartozott.164 A malom termelési nagyságrendjében évi 6500—7000 tonna gabona őrlését végezték. Az üzem létszáma 1985ben 28 fő volt. Az ÁFÉSZ fenntartásában működő, 1982-ben létrejött ruhaüzem szintén ipari tevékenységet folytatott. Kereskedelmi tevékenységet a község területén és környékén a földműves szövetkezet, későbbi nevén az ÁFÉSZ végzett. Állami szervezésű, vagy magánjellegű üzleti riválisa a 80-as évek közepéig nem volt. A kereskedelmi hálózat a 60-as évekig a régi épületekben volt elhelyezve. Beruházások hiányában csak korszerűsítéseket hajtottak végre a boltoknál, az étteremnél és a presszónál. Az 1968-ban végrehajtott korszerűsítésnél 1,6 millió Ft-os költséggel bővítették az éttermet és a szállodai férőhelyet 12ről 28-ra emelték. Az első jelentős beruházás 2,5 millió Ft-os költséggel 1967-ben, a modern kétszintes áruház építésével kezdődött el, amely 1969. május 3-án került átadásra. Megépítésével pozitívan változott a község városiasodó képe.166 Kialakítottak egy cukrászüzemet. Letenyén az üzlethálózatot 1963-ban 11 kereskedelmi és 8 vendéglátó ipari egység jelentette.167 1965-ben már 13 kereskedelmi egység és csak 5 vendéglátó ipari egység működött. A 13 egységből 12 szakosított, (4 élelmiszerbolt, 1 húsbolt, 7 iparcikk: ruházati, vas-műszaki, bútor, háztartási, tüzép, kultúrcikk és könyvesbolt), valamint egy vegyeskereskedés.168 A földműves szövetkezet megalakulása óta személyi ellátottság és vagyoni érték tekintetében nagy fejlődésen ment át. Az ÁFÉSZ dolgozók száma 1991-ben: 264 fő, taglétszáma pedig 3445 fő volt. 1991-ben 119.323.000 Ft saját vagyonnal rendelkezett. A 42 kiskereskedői és 25 vendéglátó ipari egység Letenye vonzáskörzetének — amely a volt letenyei járási 18 községére és Letenye városra terjed ki — áruellátását és vendéglátását csaknem teljes mértékben biztosítja, amelyből 14 bolti és 5 vendéglátó ipari egység továbbra is Letenyén működik. A városiasodó feladatok ellátásához a kereskedelemben is színvonal emelkedés következett be. 1978-ban 2,4 millió Ft-os költséggel felépült az élelmiszeripari és háztartási (ABC) áruház, amelyet 10 év múlva 7,6 millió Ft ráfordítással tovább bővítettek és korszerűsítettek. 1990-ben 7,1 millió Ft-os költséggel impozáns bútorboltot is kialakítottak. 199 l-ben a Sütőipari Vállalat által megszüntetett pékség helyett — sütőüzemet hoztak létre a volt cukrászüzem területén. A ráfordított költség 13,2 millió Ft. 1991-ben 6,5 millió Ft-os beruházással megvalósult tartósító üzem szintén a helyi áruellátást kívánta szolgálni. 1990-től kezdődően főleg kiskereskedelmi tevékenységet — de ipari tevékenységet is a magánvállalkozók — kft.-k, illetve betéti társaságok is végeznek. Ennek ellenére az ÁFÉSZ kereskedelmi monopóliuma túlsúlyban maradt, és biztosítani tudta az alapellátáshoz szükséges egyes területeken a speciális áruféleségeket. A TERMELŐSZÖVETKEZETEK FEJLŐDÉSE A községben működő két termelőszövetkezet a kezdeti nehézségek után a fejlődési szakaszba lépett. A gyors gazdasági alap növekedése lehetővé tette az újabb beruházásokat. A szövetkezetek bel-és külföldi igényekre alapozva igyekeztek áttérni a belterjes gazdálkodásra. A kertészeti kultúrák meghonosítására a Mura folyó, mint öntözési lehetőség, gyümölcstelepítésre, pedig a talaj összetétele kínáltak kedvező alkalmat, amelyet a

szövetkezetek kezdetben ki is használtak. 1967-ben a termelőszövetkezetek mutatói az alábbiak: Megnevezés „Kossuth' 'Tsz „Rákóczi" Tsz Tagok száma: 444 220 Munkaegység < írtéke: 29 Ft 28 Ft Földterület nagysága: 3545 kat. hold 1471 kat. hold Földterületből gyümölcsös 225 kat. hold — kertészet 35 kat. hold 80 kat. hold Állatállomány szarvasmarha 308 db 208 db ló 64 db 29 db sertés 631 db 357 db A közös vagyon i értéke: 16.932.000 Ft 5.211.000 Ft171 A gazdasági fejlődéssel párhuzamosan növekedett a tagság jövedelme is, amit munkaegységben mértek. A munkaegység értékének nagysága is növekedést mutat: 1961-ben 17,35 Ft, 1963-ban 26,93 Ft, 1967-ben: 29 Ft, 1969-ben pedig 34 Ftvolt.172Amunkaegységután járó jövedelmet kiegészítették a háztáji gazdaságból: kert, szőlő, szántó, állattartásból származó egyéni jövedelmek. A mezőgazdaság központosító politikáját követve, a két termelőszövetkezet elhatározta egyesülését. Az egyesülés az 1969-es márciusi zárszámadásokkal egy időben történt meg. Az egyesült szövetkezet a „Kossuth" Mezőgazdasági Termelőszövetkezet nevet vette fel. Ugyanakkor csatlakozott hozzá a zajki és 1975. január l-jén a kistolmácsi szakszövetkezet is. A nagy gazdaság nagyobb tervek megvalósítására törekedett. 1969-ben a 300 kat. holdas gyümölcsös termésének tartósítására 50 vagonos hűtőtárolót építettek, 4,5 millió Ft-os költséggel. A növénytermelés és állattenyésztés volt a fő profilja, de folytatott ipari kiegészítő tevékenységet: cipőfelsőrészkészítést, varroda működtetést és kavicskitermelést. A szövetkezetnél is bevezették az egységes számítási rendszert, mely alapján a katasztrális holdat hektárra számították át. (A további adatok e szerint szerepelnek.) 1979-ben a gazdaság területe művelési áganként vetésterületének alakulása Megnevezés Hektár Megnevezés Hektár szántó 1567 búza 615 kert 2 zab 55 gyümölcsös 119 kukorica 360 szőlő 2 szója 110 rét 429 silókukorica 56 legelő 836 vöröshere 30 erdő 425 zöldspárga 8 nádas 1 egyéb termények 335 használhatatlan 209 Összes terület: 3590 ha Vetésterület: 1567 ha173 A 80-as évek közepéig 360 tonna pecsenyecsirke hizlalását végezték, valamint évi 400 db hízómarhát állítottak elő, amelynek közel 90%-a exportra került.174 A termelőszövetkezet személyi létszámának alakulása az egyesülést követő tíz évben: P i Tsz-tag Időszaki Alkal- ~ nyugd. rendes tag ossz. alkalm. mázott 1969 272 323 595 11 75 681 1972 283 199 482 17 76 577 1974 94 145 242 2 104 348 1977 372 209 581 5 96 682 1979 354 210 564 4 91 659176

A 70-es években, amikor a munka értékét már munkabérben számolták el, bizakodó lett a tagság a közös iránt. Az 1975 és 1980-as évek jövedelmeit összehasonlítva, lényeges különbség látszik a két jövedelem között. Mennyiségi egység 1975 1980 összes jövedelem ezer Ft 6.500 10.160 egy főre jutó jövedelem Ft/fő 25.194 37.080176 A letenyei termelőszövetkezet működése során a nagyüzemi gazdálkodás fölényét próbálta bizonyítani. A tagság bizalma az 1989. évi politikai rendszerváltás következtében a közös gazdálkodás iránt alábbhagyott. TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS, KOMMUNÁLIS ELLÁTÁS A község fejlesztését továbbra is fontos feladatának tekintette a község vezetése. Törekedtek a dinamikus fejlesztésre. Program szerint 1965-ig elkészült a Kárpáti utca járdásítása az utca teljes hosszában, továbbá a Zalka Máté utca nyugati és a Farkas József utca keleti oldalán. Kiépült a járda a Petőfi utca vége és az Egyeduta közötti üres telkeknél, valamint Csallóközben is. Községi kezelésben a II. ötéves terv végéig 3,5 km hosszú köves utat is építettek a község belterületén. A községfejlesztési hozzájárulás mellett a lakossági társadalmi munka értéke is jelentős volt. Pl. 1969-ben a társadalmi munka mértéke meghaladta a 350 ezer Ft-ot, ami 1 lakosra vetítve 75 Ft volt. 1984 óta fokozatosan növekedett és 1987-ben már az egy lakosra vetített érték 3946 Ft volt. 1945 után teljes utcák épültek a volt grófi birtokon. Ilyen a Farkas József, a Zalka Máté, a Sénig Ferenc, a Szent Imre herceg és a Ságvári utca egyik oldala, a Fenyő (Vörös Csillag) utca az Aradi, a Barátság, az Akácfa utca és az Építők útja. A szilárd burkolatú út hossza 1960-ban már 16 km, ami 12%-os kiépítettséget jelent, s ez 1990-re 88%-ra emelkedett. A II. világháború végén még 150 zsúpos tetejű lakóház volt a községben. 1960-ra ezek teljesen eltűntek, új házak kerültek helyükre. A lakásállomány az 1960. évi 1095-ről — 1965re: 1189-re emelkedett. Az új lakások mindegyikében van villany, 77,6%-os a két és több szobás, 8,6%-os a vízvezetékkel ellátott, 57%-os pedig fürdőszobával ellátott lakás.178 A lakásállomány 1990-re elérte az 1460-at. A színvonal is javult. 1980—1990 között a magánerőből épült házak nagyobb hányada kétszintes, három, vagy többszintes lakás. Elkezdődött a tömbházas építkezés is. 1964-ben az épülő társasházak részére a Kárpáti utcában sajátítottak ki először területet.180 Itt egymás után készült el 3 db kétszintes ház, megváltoztatva az utca képét. Ezt követően 1966-ban a Fenyő (Vörös csillag) utcában OTP társasházas lakótelep építése kezdődött el.1967-ben a régi vásártér lakóteleppé alakítása volt a cél, ahol szintén 4 db, egyenként 10 lakásos, kétszintes lakóházat építettek (KISZ-lakótelep). 1965-ben a Bajcsy-Zsilinszky út elején (volt grófi fűrésztelep) indult meg az állami lakásépítés. 1971-ig 3 db ötszintes, 13 lakásos, tömbház készült el. A lakások jó ivóvízzel való ellátására 1963-ban megalakult a törpevízmű társulás. Vezetőjének Farkas Gyulát választották. 1967-ig az első fázisban 11,5 km csövet fektettek le, 3 db kutat fúrtak és 200 m3 víztárolót építettek, amelynek költsége 7,6 millió Ft volt. A törpevízmű teljes átadására 1971-ben került sor. A szennyvíztisztító telep 1977-ben készült el, vele egyidőben megkezdődött a község csatornázása. A háztartások gázellátását az 1964. február 20-i vb-ülés szorgalmazta. Megvalósítására 1967ben került sor. A propán-bután palackgáz cseretelepet a helyi ÁFÉSZ üzemeltette. 1985-ben, az országos gázhálózati program keretében kiépült a vezetékes földgázrendszer, amelynek következtében 1985. november 4-én a Bajcsy-Zsilinszky út 26. számú ház előtt megtörtént az ünnepélyes gázlánggyújtás. A háború előtti, a gróf épületében bérelt és elavult postaépület már nem felelt meg a

követelményeknek. Modernizálódását a IV. ötéves terv időszakában kívánták megvalósítani.184 A tetszetős, modern épület végül is 1976-ban, az V. ötéves terv első évében került átadásra. A beruházási költsége 16 millió Ft volt. Az épületben kapott helyet a MÁVAUT (VOLÁN) autóbusz fogadóállomása. Az állomás napi átmenő forgalma 102 autóbusz (1965-ben csak 35 volt), amely Zalaegerszeg, Lenti, Nagykanizsa, Bázakerettye, Tótszerdahely és Zágráb irányába szállítja az utasokat. A kommunális ellátást szolgálta a Magyar Nemzeti Bank letenyei fiókja, amelyet a járás megszűnését megelőzően, mint járási intézmény felszámoltak. A megnövekedett pénzforgalmi igények azonban szükségessé tették a pénzintézet újbóli működését. így alakult ki a főtéren — a volt pártbizottság épületében — 1990. november 5-én felavatott Kereskedelmi és Hitelbank Rt. letenyei fiókja, a Szabadság tér környezetébe jól illő dekoratív épülete. Egy évi pénzforgalma 5,1 milliárd Ft volt.186 Áz OTP letenyei fiókjának Szabadság téri új elhelyezésével, Letenye városiasodé képét formálta azáltal is, hogy a volt uradalmi magtárt végképp eltakarta. 1969. január 19-tól áll ügyfeleinek szolgálatára. 1972. március 21-én az OTP-fiók szervezésében volt először nyilvános lottósorsolás Letenyén, amit további három követett. A Takarékszövetkezet letenyei fiókja 1976 februártól elsősorban tagjainak nyújt anyagi segítséget kölcsönök, áruhitelek, lakáshitelek formájában. Tagjainak száma: 1100 fő. Betétállomány: 23 millió. Évi hitelforgalmával 21 millió Ft-ot forgalmaz. Tetszetős portálja és a fölé épített lakások együttesen alakítják a város képét. Fontos szerepet tölt be már 1949-től az Állami Biztosító letenyei fiókja is a lakosság szolgáltatásban. Főleg a háztartási, — lakás, gazdasági — és életbiztosítások formájában, ezek megnyugtató kárrendezésében. 1959-ben a Fő térre visszahelyezett benzinkút már nem illett a községképbe. Áthelyezése érdekében a tanács területet juttatott. 1966-ban felépült az új töltőállomás, amely sokkal kulturáltabb körülmények között áll az autósok rendelkezésére.188 1967 évben a választások alkalmával tartott jelölőgyűléseken a lakossági felvetésekben újra szóba került, hogy Letenye községben létesítsenek strandfürdőt. Két alternatívát jelöltek meg. Az egyik a camping északi részében a Béci-patak vízellátására tervezve, a másik: a bóbicai községrésztől északra, a valamikori grófi halastó területére. SZOCIÁLPOLITIKAI ÉS KULTURÁLIS VÁLTOZÁSOK AZ EGÉSZSÉGÜGY FEJLŐDÉSE Az egészségügyi ellátottság a háború előtti helyzethez képest lényegesen jobb lett. Korábban nem volt megfelelő orvosi rendelő, hiányoztak az egészségügyi intézmények. Az egészségügyi ellátást egy körorvos: dr. Ficzkó Gyula — röviddel utána: dr. Nagy Béla —, egy védőnő, két szülésznő és egy egészségőr végezte. A változás eredményeképpen 1949-ben megkezdte működését a Tüdőbeteg-gondozó Intézet. 1957-ben megépült szülőotthon modern felszereléssel és képzett szakemberekkel rendelkezett. Vezetője: dr. Bogdán György szülésznőgyógyász szakorvos volt. Bár kezdetben bizalmatlanság volt az intézménnyel szemben, a felvilágosítás hatására az első évben már 235 gyermek született a szülőotthonban. Későbbi népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint amikor megszűnéséről esett szó, a letenyei nők aláírást gyűjtöttek és tiltakozó jegyzéket juttattak el az Egészségügyi Minisztériumhoz. A körzeti orvosi ellátásban 1958-ban 100%-os javulás következett be, létrejött a II. körorvosi szolgálat. 1958-ban megkezdte működését az első fogorvos, dr. Miklós Andor. A fogorvosi rendelő az egészségházban kapott helyet, melyet 1967-ben már röntgennel is felszereltek. Letenye község egészségügyi ellátását 1967-ben már hét orvos végezte. E szakapparátusra alapozták az egészségügyi kombinát megépítését azzal, hogy egy épületen belül valamennyi

szakrendelés megoldható legyen. Az új kétszintes, nagyon korszerű intézmény 1969-ben készült el, amelynek építési költsége 2,2 millió Ft volt. 1989-ben 11,7 mill. Ft költséggel bővített modern intézményben a tüdőbeteg-gondozáson kívül — helyet kapott valamennyi Letenyén működő szakorvosi ellátás: belgyógyászat, nőgyógyászat, fogászat, röntgen szakrendelés, laboratóriumi vizsgálatok, sportorvosi szakrendelés, gépjármű alkalmassági vizsgálatok, üzemegészségügyi szolgálat, hétvégi orvosi ügyelet és beteggondozás. Az egészségügyi alapellátásban fontos szerepe van a gyógyszerellátásnak, amelyet az 1960. december 15-tól a felújított — gyógyszertár végez. 1982 januárra elkészült az újabb felújítás és korszerűsítés. A földszintes épületre emelet került, ahol két gyógyszerész lakásgondja is megoldódott. SZOCIÁLIS HELYZET A szociális helyzet gyökeresen megváltozott 1945 után. Letenyén a mezőgazdaság kollektivizálásával a lakosság túlnyomó többsége biztosított lett. (SZTK). A szeretetház szociális otthonná való átminősítése után fejlesztéseket végeztek. Az első bővítésre 1960-ban került sor, amelynek alapján már 60 idős emberről tudtak gondoskodni. 1980-ra az új épületszárny elkészültével 120-ra növekedett az otthon lakóinak száma. A szociális otthoni feltételeket javította az 1990-ben megszűnt csecsemőotthon szociális otthon céljára való felhasználása. Bár megyei intézményként szerepel, de nagyon sok idős letenyei és környéki idős embernek tud meleg otthont nyújtani. Átalakítása 2 millió Ft költséget igényelt. Az otthon 1992-ben 20 millió forintos beruházással tovább bővült és befogadóképessége 150 főre növekedett. A Letenyei Öregek Napközi Otthonának létesítését az 1966. február 11-i vb-ülésen határozták el. A megvalósításhoz szükséges fedezetet községfejlesztési alapból oldották meg.191 A napközi otthonba (ma Idősek Klubja) 1988-ban már 23-an jártak rendszeresen. 1987-ben Gondozási Központ jött létre. Még ebben az évben szociális gondozásban 37, szociális étkeztetésben pedig 38-an részesültek. Idős betegek, nyugdíjasok szociális segélyezésére 1980-ban 1.000.000 Ft-ot biztosított a helyi tanács.192 1985-ben 1,1 milliót, 1991-ben pedig rendszeres segélyben részesülők részére 1,4 millió Ft-ot, rendkívüli szoc. segélyre 2 millió Ft-ot, szociális ápolási díjakra pedig 1,3 millió Ft-ot fordítottak.193 A nők tömeges munkába állása, a családon belül végbement változások szükségessé tették a bölcsőde létrehozását. Az időközben megszűnt bank helyén nyert elhelyezést, és 1971-től működik. A 25 férőhelyesre tervezett intézmény 1988-ban 120—125%-os kihasználtságú volt.194 Az Állami Gyermeknevelő Intézet 1972-ben jött létre, az akkor megszüntetett szülőotthon helyén, amely többnyire intézeti nevelt, (állami gondozott) gyermekek otthona volt. Több évtizedes probléma Letenyén a cigány lakosság szociális helyzetének javítása. A „lakótelepük" felszámolásra került. Intézkedés történt, hogy ingyenes házhelyhez és kedvezményes lakásépítési kölcsönhöz jussanak. Ennek folytán 10 cigánycsalád jutott megfelelő lakáshoz. A többi család a volt letenyei járás községeibe került kulturáltabb körülmények közé.195 A lakosság takarékbetét-állománya 1980-ban 44,4 millió Ft volt. 1991-ben ez az összeg 161,8 millió Ft-ra emelkedett. 1980-ban 265 személygépkocsi-tulajdonos volt, 1990-ben pedig ez a szám 1019-re nőtt, amely adatok is bizonyítják a lakosság életszínvonalának növekedését. 1960-ban míg a lakosság a mezőgazdaságból élt, 1980-ra az iparból élők kerültek túlsúlyba. A településen létesült ipari üzemek mellett nagyon sokan vidéken kerestek munkát. Az emberek

kilátástalannak látták a szövetkezeti jövőt. ISKOLAI OKTATÁS, ÓVODAI ELLÁTÁS A helyi képviselő-testület már 1945-ben felismerte az iskoláztatás fontosságát, felújításokkal, korszerűsítésekkel biztosította a jobb körülményeket. Az 1948. XXXIII. sz. törvény alapján hajtották végre a felekezeti és magániskolák, tanulóotthonok államosítását. Ez felszámolta az iskolák megosztottságát és megteremtette az oktatás és nevelés egységét.199 A törvény végrehajtása változást hozott Letenye művelődés-történetében. Megszűnt a katolikus elemi hatosztályos népiskola, és létrejött a mindenki számára ingyenes 8 osztályos iskolai oktatás. A megnövekedett oktatási feladatot 1948-ban már 13 pedagógus végezte. Egyedután továbbra is kéttanerős I—IV. osztályos iskola működött.200 A letenyei iskolában 1950-ben elsőként szerveztek tanulószobás (napközis) foglalkozásokat. Az 1953-ban indult levelező oktatás pedig a felnőttek számára biztosította a hiányzó, alapvető ismereteket. 1952-től már 500 kötetes pedagógus szakkönyvtár és ifjúsági könyvtár segítette a nevelők és tanulók munkáját. A könyvtár köteteinek száma 1980-ban már 10 ezer kötet volt.201 1952-től működött a szülői munkaközösség, amely feladatot vállalt a nevelői munkában, valamint az 1948-ban létrehozott úttörőcsapat támogatásában. A Kossuth utcai iskolaépület mellé, 1952-ben állami beruházásból új, két tantermes iskolát építettek a grófi parkban. Az 1962-es iskolai felújítás során további két tanterem bővítésére is lehetőség nyílott. A tantermek száma 10-re emelkedett, de a zsúfoltság nagy volt. Az 582 tanuló oktatását 21 tanerő látta el 1962-ben. Következő évben — az iskolakörzetesítés során — a kistolmácsi, zajki és murarátkai gyerekek egy része is a letenyei iskolában folytatta általános iskolai tanulmányait. A körzetesítés a magasabb szintű oktatáshoz előnyt jelentett, ugyanakkor az iskola megszűnésével az értelmiség is kivonult a kisközségekből. A mezőgazdaság kellő számú szakember-ellátása érdekében 1960-tól 1964-ig kihelyezett mezőgazdasági szakközépiskola működött. A kulturális fejlődés, a település státusza egyre inkább sürgetővé tette, hogy a letenyei járás székhelyén állandó jellegű középiskola működjön. A központi oktatási elképzelések erre lehetőséget nyújtottak. Ennek folytán 1963ban már egy, következő évtől két osztállyal megindult a gimnáziumi oktatás. Az új gimnáziumi iskolaépület 1967-ben készült el, és a parkban kapott helyet. A nyolc tantermes, 6,5 millió Ft-os beruházással épült modern gimnázium létrejöttével az általános iskola zsúfoltsága is csökkent. A 614 általános iskolai és 123 gimnáziumi tanuló oktatását már 47 pedagógus végezte. Egyedután az iskola 1976-ig állt fenn. Tanulói és pedagógusai a Kossuth úti iskolába kerültek. Az általános iskolai oktatás kiszélesítésével az intézményhálózat korszerűsítésével összefüggésben megnőtt a lakosság iskolázottsági színvonala. Egy elhamarkodott kormányzati döntés következtében 1978-ban megszüntették a gimnáziumot. Ezzel a települést és környékét jelentős veszteség érte. 1979-től az alapfokú oktatás, a két iskola egy igazgatás alá vonásával egy általános iskolaként működött a későbbiekben. A gimnázium felszámolásával javultak az oktatás feltételei. 1988-ban már 27 tanteremben, 56 pedagógussal, 628 tanuló oktatása folyt. A napközis tanulók aránya 66%-os volt. A kedvező pedagógus-ellátás a szakosan leadott órák számát 98%-osra emelte. Az iskolán belüli ifjúsági mozgalmi munkát az 1957-ben újjáalakult úttörőcsapat jelentette, amelynek 1980-ban 535 tagja volt.205 Tevékenysége 1989-ig állt fenn. Az iskolai hálózat szélesítéséhez hozzájárult a megszűnt járási tanács épületének átalakításával 1972-ben létrehozott általános iskola és diákotthon, ahol 120 enyhén fogyatékos gyermek nevelését és gondozását látták el. Az első óvodát Letenyén 1946-ban létesítették, a volt csendőrlaktanya helyén. Majd ezt

követte 1953-ban újabb napközi otthonos óvoda létrehozása a béci pásztorházból. A két helyen működő óvodában 100 gyermek gondozását három óvónő látta el. A nők fokozatos munkába állásával az igények megnövekedtek.206 1971-től ideiglenes óvoda kialakítása vált lehetővé a volt rendőrség épületében. 1976-ban pedig az Egyedután megszűnt iskola, óvodának történt kialakítása lényegesen enyhítette a kielégítetlen igényeket. 1978-ban az óvodák önálló óvodai igazgatás alá kerültek. A Bajcsy-Zsilinszky úti 100 férőhelyes óvodát 1981. szeptember 26-án avatták fel. Ezzel egyidőben felszámolódott a Kossuth utcai ideiglenes és a Béci utcai óvoda.207 Az óvodáskorú gyerekek nevelése azóta a BajcsyZsilinszky, a Baross utcai és az egyedutai óvodában folyik. Átlagosan 230 gyermeket részesítenek óvodai ellátásban. E nevelői feladatokat 18 képzett óvónő látja el. KÖZMŰVELŐDÉS Letenye mindig nagy gondot fordított a felnőtt lakosság iskolán kívüli művelődésére. A volt kastélyépület helyiségeinek egybenyitásával előadások tartására alkalmas helyiségeket alakítottak ki és 1950. október 15-én avatták fel a színpaddal is ellátott községi művelődési otthont. A mozi is ide költözött át. 1951. december 31-én — a művelődési ház további bővítésével — járási kultúrházzá minősítették. Az Állami Faluszínház (későbbi nevén Déryné Színház) az ország utazó színháza, 1953-tól negyedévenként, majd havonta tartott színházi előadásokat. 1950-tól a szabad művelődési előadásokat a Szabad Föld Téli Esték ismeretterjesztő' előadásai követték. A rendezvények mindenkor „teltházasak" voltak. Korabeli feljegyzésből kitűnik, hogy 1952. évben a művelődési intézményben 80 ezer látogató fordult meg.209 Ebben az időszakban a művelődésnek is a napi politikai eseményeket, a begyűjtést, az agitációt kellett szolgálnia. Az ún. csasztuskázások a munkában élenjárók népszerűsítését, a lemaradók serkentését szolgálták.210 A művelődési ház 1960—61-ben 2,5 millió Ft-os költséggel korszerűsítésre került. A növekvő kulturális igények kielégítésére 1960-ban átadásra került az egyedutai művelődési otthon. Az intézmény Készei Sándor és felesége pedagógus-házaspár irányításával hosszú ideig élénk kulturális tevékenységet fejtett ki Egyeduta községrészben. A Letenyén folyó amatőr művészeti mozgalom, az 1960—76 közötti időben jutott el a legjobb eredményekig. Egy időben két színjátszó csoport, három felvonásos műsoraival a helyi bemutatókon kívül rendszeresen tartott előadásokat a járás területén. Buday Imre vezetésével az énekkar rendszeres résztvevője volt a megyei dalos találkozóknak. 1974-ben a Pávakör Sebők Imréné irányítása mellett egy országos vetélkedő révén Debrecenben országos bemutatón vett részt. Műsorát a Magyar Televízió kétszer is közvetítette. Az irodalmi színpad Nagy Jenő irányításával eljutott az országos bemutatóig, és 1976-ban országos minősítést kapott. Mellettük más amatőr csoportok is tevékenykedtek. A citerazenekar, néptánccsoportok, a bábcsoport is rendszeres szereplői voltak a fesztiváloknak, bemutatóknak, és helyi rendezvényeknek. A Déryné Színház évi 10—12 előadása mellett, más hivatásos együttesek, művészek is rendszeresen felléptek a művelődési ház színpadán. A lakosság egyes szakmai ismereteinek bővítését speciális tanfolyamok, szakkörök segítették. Készei Sándorné lelkes, népi iparművész révén több száz asszony és leány ismerkedett a népművészettel. Az ismeretterjesztés keretét az akadémiai jellegű előadások, 1988-tól kezdődően a Népfőiskola adta. A működő klubok közül az ifjúsági klub 1968 és 1969-ben országos minősítésű „Kiváló Klub" címet kapta. A közművelődés kiemelt és hagyományápoló eseménye volt az 1960-ban kezdődött Mura menti Napok. A kétévenként augusztus 20. táján zajló rendezvények kiállításokat, sporteseményeket és aratási felvonulásokat tartalmaztak.

7.032 11.388 20.166 13.025 43.397 44.716 472 989 1.386213 Letenyén 1951. május 1-én nyílt meg a 300 kötetes népkönyvtár, amely a megszűnt polgári kaszinó és iparos kör könyvtáranyagát is átvette.211 Egyeduta (Letenye IV.) pedig 100 kötettel alapozta meg könyvtára jövőjét. 1952. december 18-án került felavatásra a járási könyvtár 5000 kötetes állományával.212 A könyvtár tevékenysége 1963—1971 közötti időben: __________________________1963________1967________1971 Könyvállomány (kötet) Kölcsönzött kötetek sz. Olvasók száma (További tevékenység a Közművelődés számokban c. mellékletben olvasható.) A járási funkciót ellátó könyvtár a vonzáskörzet központi könyvtárává fejlődött. A letenyei könyvtárat és művelődési házat a nagyközségi tanács 52/1980. számú határozatával, 1980-ban egy igazgatás alá vonta — továbbra is Tóth Oszkár irányításával. Azóta integrált szervezetként működő intézmény.214 Az 1949-ben keskeny-vetítőgéppel létrehozott mozi, 1956-ban normál filmszínházzá alakult. A vetítések színvonala ezáltal jobb lett, számuk is megnövekedett. Hét előadás + külön előadást is tartottak hetente. Pl. 1977-ben 373 filmet, 513 előadásban, 55.379 mozilátogató nézett meg.215 A 70-es évektől a televízió és videó térhódításával mind a nézők, mind az előadások száma visszaesett. 1988-ban csak heti 3 előadást tudtak tartani. A közművelődés szervezését és irányítását 3 főállású népművelő, 3 könyvtáros és 1 mozis szakember látta el hosszú időn keresztül. A zeneiskola létrejöttét a művelődési házban 1969-től működő zenetanfolyam alapozta meg. Iskolarendszerű zenei képzés 1978-tól folyik. Először a művelődési ház státuszában — a nagykanizsai Zeneiskola szakmai irányítása mellett — 1983-tól pedig önálló épületben működik. Növendékeinek száma a kezdeti 72-ről 140 főre növekedett, amelynek 50%-a a környező községekből bejáró. A szakmai oktatást 7—8 zenetanár végezte éveken át. Első igazgatója Zsovár György. A fúvószenekar híre Zala megye határain túlra is eljutott. Az iskolázottsággal, az általános műveltség emelkedésével fokozatosan nőtt a kultúrahordozó eszközök, termékek előfizetőinek száma. __________________________1964___________1974__________1990 Sajtóelőfizetők sz.: 600 2132 2312 Rádióelőfizetők sz.: 852 918 — Tv-előfizetők sz.:_____________66____________624___________990216 (A kimutatás a rádióelőfizetők 1990-es adatát már nem tartalmazza, mivel erre az időre megszűnt a készülékek előfizetése.) Ugyanakkor a GELKA1980 végén már 2700 rádióról és magnetofonról, egyéb kultúrahordozóról adott számot. Ha visszatekintünk az 1945 előtti időre, kitűnik, hogy a letenyei polgár alig gondolhatott közép- és felsőfokú tanulmányok elvégzésére. Ma pedig 155 fő az értelmiségi rétegbe tartozók száma, akik felsőfokú végzettséggel és hivatásszerűen szellemi munkával foglalkoznak. Megoszlásuk a következő: pedagógus 98, mérnök 15, mezőgazdasági mérnök 18, közgazdász 9, jogász 3, orvos 9, állatorvos 2, népművelő 2. A község vezetése társadalmi ösztöndíjjal mindenkor segítette az értelmiségi dolgozók számának növekedését. Emellett Letenyén további 51 fő középfokú végzettségű van értelmiségi munkakörben. Különféle forrásokból ismert, hogy Letenye gazdag néprajzzal rendelkezett, de az ötvenes évek végére ez szinte teljesen feledésbe merült. Elvétve találkozunk népviseleti tárgyak használatával, népszokások alkalmazásával. Azonban a gazdag néprajzi anyagot ¦— a Nagykanizsai Múzeum irányításával végzett gyűjtés révén — sikerült időben megmenteni és egy kiállítás keretében 1961—62-ben helyben bemutatni. A város illetékesei a továbbiakban azon fáradoztak, hogy a gyűjtemény állandó helyére — Letenyére — kerüljön. így valósulhatott meg 1990-ben a kastélyban a Helytörténeti Gyűjtemény egy részének feltárása.

Ez módot nyújt a további bővítésre, és a néprajzi anyag megörökítésére az utókor számára. SPORTTEVÉKENYSÉG A kezdeti sportmegmozdulások után a sporttevékenység 1947 óta újra egyesületi keretek között zajlott. A sportmozgalomnak jelentős biztatást adott a 100 ezer Ft-os költséggel létrehozott sportpálya, melyet 1953-ban avattak. 1954-ben öltözőt építettek.220 Az akkori „sporthivatal" a fodrászüzletben volt. Fő szervezői Tolnai György és Födő Lajos fodrászok, valamint Kovács Gyula kőműves voltak. A sportkör elnöke: Hanzsalits Ferenc volt. Kezdetben 5000 Ft támogatással és a pártolótagság segítségével biztosították a versenyekhez szükséges költségeket. A futballcsapaton kívül a sakk- és kézilabda-szakosztály működött. Az 50-es évek közepétől széles tömegsportmozgalom bontakozott ki. Minden évben sikeresen szerepeltek a járási, megyei szpartakiád-versenyeken. A futballcsapat az 1960-as évek elejétől vett részt a megyei bajnokságban, 1965-ben már 5 szakosztály tevékenykedett. A korábbi három mellé szerveződött az asztalitenisz- és a tornaszakosztály. Ez utóbbiban kiemelkedő eredményt ért el Horváth Ibolya, aki elsők között volt az országos versenyben.222 A futballcsapat 1967-ben első alkalommal bejutott az NB III. osztályába. A „fényes karrier" csak egy évig tartott, utána a csapat hosszú időn keresztül a megyei bajnokságban kapott újra helyet. A 60-as és 70-es évek elején jelentős sporteredményeket értek el a diáksportkör szakosztályai, Solty Jenő tornatanár vezetésével. 1965-ben kezdte meg működését a helyi ÁFÉSZ női futballcsapata, amely a SZÖVOSZKupában évről évre részt vett. Legnagyobb teljesítményük volt, hogy II. helyezést értek el a kupában. 1978-ban a sportkörön belül négy szakosztály működött és 3 csoporttal vettek részt a megyei bajnokságban. egyesületi és 25 pártoló tag támogatta a sportkör munkáját.224 1986 és 1990 között elkészült két aszfaltos kézilabdapálya, a salakos futópálya és egy labdarúgó edzőpálya. Kistolmács határában 10 hektáros víztározó épült, amely a vízisportnak, elsősorban a horgászoknak nyújt sportolási lehetőséget.226 1988-ban az egyesületi taglétszám 124 fő volt. A letenyei diáksportkörben 210 tagot tartottak nyilván, és 6 sportcsoportot működtettek.226 A megyei bajnokságban szereplő kézilabdacsapat az 1991-es bajnokságban ezüstérmes volt. A megyei bajnokságban szereplő futballcsapat 1992-ben bajnokságot nyert. Ezzel 25 év után ismét az NB III. osztályába lépett. A régi helyi sportálom újra valóra vált.227 1992-ben már a tömegsport-tevékenység rendelkezésére állt 2 gyepes futballpálya, az atlétikapálya, 3 szilárd burkolatú kézilabdapálya (sporttelep, ált. iskola, kisegítő iskola), 1 kosárlabdapálya (Kossuth u. iskolánál) és 2 tornaterem, amely széles körű sporttevékenységre nyújt lehetőséget a továbbiakban is. IDEGENFORGALOM A trianoni békeszerződést követően 1923-tól a II. világháborúig már működött határátkelőhely Letenyén. A határállomás 1961. december 21-i újbóli megnyitásával Horvátország irányába megindult az idegenforgalom, amely a település szempontjából is kiemelt jelentőségűvé vált. Az utasforgalom évről évre növekedett. 1962-ben 7.155 fő, öt év múlva, 1967-ben már 481.000 fő volt.228 Ez a szám pedig 1969 és 1973 között elérte az évi 1 millió főt. Az átkelőhely történetének legnagyobb forgalmát 1979-ben regisztrálták, 1,8 millió utassal. A világ minden országából megfordulnak a határállomáson. Az áruforgalom is jelentős, évenként 25—50 ezer a be- és kilépő tehergépkocsik száma. 1975-ben a növekvő idegenforgalom fogadására a határállomást tovább bővítették. 1965-ben a községi tanács kempinget nyitott a parkban. 1966-ban tovább bővítették szálláshelyeinek számát.230 1967 óta a Zala Megyei Idegenforgalmi Hivatal üzemeltette. 1989-ben a városon átmenő idegenforgalom nagyságrendje már meghaladta a másfél milliót. Tehergépkocsi-forgalomban pedig 72.015 gépkocsi lépte át a magyar határt.231 Az idegenforgalom növekedése magával hozta a kereskedelmi, vendéglátói feltételek

javítását, többek között a valutabeváltás biztosítását, a crossbar telefonálási lehetőség megteremtését. Szálláshely bővítésére a termelőszövetkezet motelszolgáltatást hozott létre 1991-ben. A fafaragó tábor alkotásai, a városi park, a helytörténeti gyűjtemény feltárása, a strandolásra és sportolásra is alkalmas kistolmácsi csónakázótó, a természeti környezet — a meglévő műemlékek mellett — mind vonzóak az idegenforgalom számára. A város bemutatására 1992-ben az idegenforgalom szempontjából fontos dokumentumfilm készült. PILLANTÁS A KÖZELMÚLTRA VÁLTOZÁSOK A KÖZIGAZGATÁSBAN Az 1956-os forradalmi eseményeket követően 1958. november 16-án tartottak országgyűlési és tanácstagi választásokat. Letenyén ekkor választották országgyűlési képviselőnek Papp Károlyt, a Lovászi Kőolajipari Vállalat igazgatóját. Helyi tanácsnak pedig 50 személyt választottak meg. A választást követően a tanács elnöke Sárdy János, elnökhelyettes: Farkas Gyula, vb-titkár pedig Lukács Károly lett. A tanács és a vb a párt irányításával végezte munkáját. Minden olyan javaslatot a pártbizottság elé terjesztettek, mely a tanács, vagy a vb munkájára vonatkozott. A soronlévő feladatokat is a párt politikájának megfelelően hajtották végre. A pártbizottság mindezt megkövetelte. A népfront és a tanács közötti kapcsolat a választások időszakában volt a legaktívabb. Segítette és szervezte a választások lebonyolítását. Részt vett a helyi gazdasági, kulturális kérdések megoldásában. A községfejlesztési feladatok társadalmi munkájának szervezését is végezte. 1963. február 24-én ismét országgyűlési képviselő-választások voltak. Letenye és körzetének képviselőjévé ekkor Placskó Józsefné, lovászi olajipari mérnök került. A községi tanács elnökének ismét Sárdy Jánost, elnökhelyettesnek Farkas Gyulát, vbtitkárnak Lukács Károlyt választották. A tanács és a vb összetételében nem volt lényeges változás. A tanács folytatta az általa elkezdett községpolitikai tervek megvalósítását. Erre a választási ciklusra esett több építési és kommunális beruházás elindítása. Lukács Károly vb-titkár 1966 januárban bekövetkezett halálát követően Veit József, volt borsfai vb-titkárt 1966. április 2-án választották meg Letenyén vb-titkárnak. Sárdy János elnök 1966. december 31-i nyugállományba vonulása miatt Farkas Gyula elnökhelyettest bízták meg a tanács irányításával a következő választásokig.237 Az újabb választásokat 1967. március 11-ére írták ki. Szavazati joggal rendelkező 2976 szavazó közül csupán 5 nem értett egyet a Népfront jelöltjeivel. Ekkor választották meg Letenye körzet képviselőjének dr. Nezvál Ferenc volt igazságügy-minisztert. Megválasztottak 50 személyt is a helyi tanács testületébe.238 Az új 9 tagú vb saját tagjaiból elnöknek Simonyai Imrét, elnökhelyettesnek Farkas Gyulát, titkárnak pedig Veit Józsefet választotta újra.239 Elsőrendű feladatnak a községfejlesztés további megvalósulását tekintették. Járdák, szilárd burkolatú utak készítése, házhelyek juttatása, beruházások szorgalmazása, kulturális és szociális intézkedések voltak programjukban. Tevékenységükben támaszkodtak a Népfrontra, a 6 KlSZ-alapszervezetre, a Vöröskeresztre és a Nőtanács helyi szervezeteire.240 Különösen a Vöröskereszt ért el jelentős eredményeket a véradómozgalom szervezésében, „Tiszta udvar, rendes ház" akcióban, faluszépítő mozgalomban. Letenye fejlődése lehetőséget kapott arra, hogy harmadik alkalommal is nagyközséggé nyilvánítsák. E megkülönböztetett címet 1870-ben járási székhellyé való nyilvánítása, másodikat 1935-ben kapta.241 1969. október 1-én tartott nagyközség-avató ünnepi

tanácsülésen dr. Gaál Antal, a megyei tanács vb-titkára ismertette a Zala Megyei Tanács 28/1969. számú határozatát, amely szerint Letenyét 1969. október 1-i hatállyal nagyközséggé nyilvánítja. Az erről szóló oklevelet Simonyai Imre vette át.242 Az elismerés és a nagyközségi rang lendületet adott a település fejlődésének, és reményt arra, hogy az állam újraelosztó szerepe révén több támogatásban részesülhet. A fejlődés a lakosság számának növekedésében azonban nem tapasztalható, inkább visszaesés történt. A lakosság száma az 1970-es népszámlálás szerint: 1960-ban: 4.507 fő, 1965-ben: 4.293 fő, 1970-ben: 4.374 fő volt. Csökkenés a mezőgazdaság kollektivizálása és a járás várható megszűnése miatt következett be. Ez kialakította az ingázók körét. 1980-ban 466 főt regisztráltak, ebből 252 naponkénti, 214 pedig heti utazással járt vidéki munkahelyére. Ezzel szemben a letenyei munkahelyeken foglalkoztatott 1.624 fő közül a környékről 470 fő utazott be naponta. Veit József titkár 1968-ban kikerült a tanácstól. A titkári tisztet 1970-ig Fehér Oszkár töltötte be. 1970-ben kimondták a letenyei járás megszűnését. Területének egy részét a lenti járáshoz, más részét Letenye nagyközséggel együtt a nagykanizsai járáshoz csatolták. Ez a településnek nagyfokú megtorpanást, visszafejlődést okozott. Megszűntek a járási funkcióval járó hivatalok: tanács, bíróság, ügyészség, rendőrkapitányság, földhivatal, bank és más járási intézmények. A kultúra terén is éreztette hatását, mivel a megszűnt hivatalokban dolgozó értelmiség is elköltözött. Kihatott a kereskedelmi forgalomra is, mert a környék lakossága ezentúl Lentibe és Nagykanizsára járt vásárolni, amelyet összekötött hivatalos ügyeinek intézésével. A közigazgatási rendszeren belüli változást a tanácsok összevonása hozta. 1970-ben megszűnt a zajki és kistolmácsi tanács, Letenyével együtt alkottak közös tanácsot—és társközségek lettek. 1970-ben a volt járási tanács elnöke: Árnyék János kapott megbízást a nagyközségi közös tanács elnöki feladatainak ellátására. A közigazgatási változások szerves részét képezték az 1971. évi márciusi kormányhatározatban megjelölt Országos Településhálózat-fejlesztési koncepciójának. E koncepcióban Letenye csak kiemelt alsófokú központ szerepet kapott. Egy időre megpecsételődött további fejlődése. Fejlesztésre, beruházásra egyelőre nem számíthatott. Az 1971. évi április 25-i tanácsválasztások után a tanácstagok számát 39-ben, a vb-tagokét pedig 11 főben állapították meg. Mindkét testületben a társközségek is képviseltették magukat. Elnöknek Árnyék Jánost, elnökhelyettesnek Győrök Gábort, vb-titkárnak dr. Varga Vilmost választották meg.246 A nagyközség saját erőből igyekezett megoldani a községfejlesztés feladatait, hiszen a cél a várossá fejlődés volt. A feladatok közé tartozott a savtalanító berendezés megépítése, az egyedutai óvoda és a csecsemőgondozó kialakítása, új utcák nyitása, ABC-áruház építése, a MEZŐÉP Vállalat új telephelyének kialakítása, az öregek otthonának bővítése, sportpálya felújítása. 1980—1985 közötti időben megépült további 64 OTP-lakás, 123 családi ház és 3 tanácsi bérlakás. Az 1971., 1975. és 1979. évi választások változást nem hoztak a helyi közigazgatásban. 1971-től 1978-ig Lakos Zoltánné, 1979-től 1991-ig Letenye és körzetének 3 választási cikluson át dr. Várhelyi József volt országgyűlési képviselője. ÚTBAN A VÁROSIASODÁS FELÉ Letenye státuszában az 1984. január l-jével végrehajtott közigazgatási átszervezés hozott pozitív változást. Az Elnöki Tanács 1984. január 1-vel megszüntette valamennyi járást, és kialakította a városkörnyéket. Ezzel Letenye is városi jogú nagyközség lett, és körzetközponti szerepkört kapott. Újra a nagyközség-környék székhelyévé vált. A területi szerepkör kialakítása és fejlesztése érdekében a vonzáskörzet tanácsaival

Városkörnyéki Bizottságot hoztak létre. Innen csak egy lépés volt a várossá váláshoz. Árnyék János 1982-ben történt nyugdíjazása után, Tóth Lajos (a pártbizottság volt titkára) 1982—83-ban töltötte be a tanácselnöki tisztséget. A lenti járás megszűnése után pedig dr. Csondor Gyula 1984-től 1985 februárig volt a letenyei tanács elnöke. 1985 márciustól az 1987-es választásokig megbízottként, a választások után pedig választott elnökként Rostonics László munkálkodott a várossá válás érdekében. 1986-ban a tanács elfogadta Letenye címeréről és lobogójáról szóló előterjesztést, amelynek a megtervezésével Molnár Kálmán iparművészt bízták meg. 1986-ban fogalmazták meg a fejlesztési tervet, amely a várossá válás folyamatát meggyorsítja. Többek között 8 állami bérlakás, 16 lakásos társasház és 54 családi ház készült el. 8,1 millió Ft-ot fordítottak lakásépítés támogatására. Megépült a ZEFAG Furnérüzem. 1988ban elkészült a Letenye—Kistolmács— Bázakerettye összekötő út 20 millió Ft-os költséggel. 15 évi szünet után — kihelyezett szakmunkásképző osztállyal — újra indult a középfokú oktatás. 1988-ban elkezdődött az új könyvtár építése. Szintén 1988-ban avatták a kibővített ABC-áruházat. Közigazgatási változást jelentett, hogy a közös tanács eredményes tevékenysége alapján Zajk és Kistolmács falugyűlése állást foglalt a nagyközséggel való egyesülésről. Letenye városi jogú nagyközség az 1980-as évek végére már rendelkezett azokkal a településszerkezeti adottságokkal, amelyek a várossá alakulás alapvető feltételeit képezték. A tanács ennek alapján nyújtotta be pályázatát. „A tanács kéri a felsőbb szerveket, hogy Letenyét történelmi és társadalmi múltja, a település fejlettségi szintje és központi szerepkörének figyelembevételével nyilvánítsák várossá." A pályázat alapján az Elnöki Tanács a kérést teljesítve 16/1989. számú határozatával Letenyét — 1989. március 1-i hatállyal — várossá nyilvánította. Az ünnepélyes avatás Grósz Károly MSZMP-főtitkár jelenlétében —1989. március 11-én történt meg. A nagyközségi tanácsból átalakult városi tanács még ezen a napon megtartotta ünnepi ülését. (Lásd melléklet). Az 1799-es mezővárosi státusz után, Letenye ismét várossá lépett elő. Letenye a várossá nyilvánítás központilag előírt követelményeit nagyobb hányadában teljesítette — ipari háttér, úthálózat, vízvezeték-rendszer, gázellátás, városias külső, kereskedelmi hálózat, egészségügyi és kulturális alapellátás terén a hasonló nagyságrendű városok mutatóit elérte, sőt egyes tényezőiben meghaladta. Várossá nyilvánítása a térség felzárkóztatását, a népesség megtartó képességének megőrzését segítette elő. VÁLTOZÁS A POLITIKAI ÉLETBEN — AZ ÖNKORMÁNYZAT LÉTREHOZÁSA Az 1989. évi új politikai rendszer megváltoztatta az új keletű város társadalmi arculatát. A mindenható párt és intézményrendszere felbomlott. A KIOSZ és Vöröskereszt kivételével megszüntették működésüket a tömegszervezetek és más társadalmi szervezetek. Új politikai pártok kezdtek szerveződni. Legelőször a Kisgazdapárt helyi szervezete alakult meg. Elnökének Benkő Istvánt választották. Követte a Magyar Demokrata Fórum létrejötte, amelynek szervezése élén Mirkó Imre állt. A Kereszténydemokrata Néppárt vezetőjének Sánta Jánost választották. A Szabad Demokraták Szövetsége helyi irányítását Tóth László végezte. A volt Kommunista Párt tagjaiból pedig a Szocialista Párt jött létre Molnár Ferenc vezetésével. Az MSZMP helyi szervezete folytatta működését, melynek titkára Horváth József lett. Szervezkedett még a FIDESZ és a Szociáldemokrata Párt is, azonban ezek helyi szervei nem alakultak meg. A pártok saját pozícióik kialakítása után a soron következő képviselő-választások és a helyhatósági választások kampányába kezdtek. A rendszerváltást követően a helyi tanács változatlanul szervezte a város ellátását, végezte a közigazgatási teendőket, koordinálta a városi fejlesztéseket.

Tovább folytatódott a városépítő tevékenység. Építők boltja nyílt, új piacteret alakítottak ki, elkészült a Hitelbank irodaháza és kialakult a sétatéri új üzletsor. Az 1986-ban elfogadott fejlesztési terv a népesség beáramlásával, 5700 főre növekedésével számított, ugyanakkor a lakónépesség 1986-hoz viszonyítva alig emelkedett. 1986-ban: 4726 fő, 1989-ben: 4679 fő volt. A városi tanács szervezte és bonyolította le az 1990. szeptember 30-ra kiírt országgyűlési és helyhatósági választásokat. A választásokon 38 helyi képviselőjelölt és 4 polgármesterjelölt indult. A rendszerváltást követő első demokratikus választáson 3542 fő rendelkezett választójoggal. Választójogával 1622 fő (45,7%) élt. Megválasztott törvényes képviselők lettek: Ádám István, Benkő István, Biliege István, Bokros Tibor, Czigány Tibor, Kovács Árpád, Mikó Lajos, Pfeiffer István, Rada Gyula, Somogyi András és dr. Végh József. A polgármester megválasztása közvetlen demokratikus választással történt. A jelöltek közül 1232 szavazattal (76,6%) polgármesternek Rostonics Lászlót, a városi tanács volt elnökét választották meg Letenye város első polgármesterévé. Az 1990. október 11-én tartott első testületi ülésen kimondták, hogy Zajk és Kistolmács önálló képviselő-testülettel rendelkezik, ugyanakkor 3/1990. sz. határozattal körjegyzőséget hoztak létre Letenye székhellyel, 5/1990. számú határozattal a körjegyzőséghez Murarátka is csatlakozott. Városi jegyzőnek, ill. körjegyzőnek dr. Henczi Editet nevezte ki a testület. A választások eredményeképpen a térség országgyűlési képviselőjeként Rudics Róbert került a parlamentbe. A VÁROSSÁ VÁLÁS UTÁN A körzetközponti szerepkör megerősítése érdekében szükséges volt egyes, lakosságot kiszolgáló intézmények működését biztosítani. 1990-ben megkezdte működését a rendőrőrs, amelyet Horváth Balázs belügyminiszter adott át rendeltetésének. Tevékenysége kibővült az útlevelek, személyi igazolványokkal kapcsolatos és más igazgatási ügyek helybeli intézésével. A tanácsház rekonstrukciója 1986-ban kezdődött és 1989-ben a házasságkötő terem átadásával befejeződött, amelynek belső művészi alkotását Kustár Zsuzsa iparművész készítette. A városházaként működő épületben a helyi önkormányzat, a polgármesteri hivatal és több más szervezet kapott helyet. Város és városkörnyéki igények kielégítésére az önkormányzat szorgalmazta a földhivatal Letenyére való visszahelyezését, mely 1991-ben került átadásra. Régi vágya valósult meg Letenye és környékének az új mentőállomás kialakításával, amelyet 1992-ben avattak fel. A szociális otthon bővítését 20 millió Ft-os költséggel szintén 1992-ben fejezték be. GAZDASÁGI — KOMMUNÁLIS HELYZETKÉP Nagy fejlődést jelentett a ZEFAG 300 millió Ft-os beruházással létrehozott modern furnérüzeme. A termelés 1989-ben kezdődött el, kezdetben már 160 főnek biztosított munkalehetőséget. Más ipari üzemek is termelési kapacitáshiánnyal küzdöttek. A jól üzemelő MEZŐÉP 1992-re felszámolódott, új ipari üzem nem alakult helyette. A Kisipari Szövetkezet termelése — építkezés hiányában — szinte leállt. Hasonló helyzet állt elő a MEZŐGÉP Vállalatnál is. A kisiparosok számában növekedés volt tapasztalható. 1957-ben 57 kisiparos tevékenykedett, 1992-ben pedig a letenyei kisiparosok száma 97 volt. Ebből klasszikus ipart folytató 83 fő. Egyéb vállalkozások (fakitermelő, mezőgazdasági szolgáltató stb.) száma 14 fő. Ezenkívül a kiskereskedők száma: 58, és további vendéglátó ipari szolgáltató 3 fő.258 A mezőgazdasági termelőszövetkezet tagsága továbbra is a közös gazdálkodást folytatta. Kilépési szándékot csupán öten határoztak el. Az új szövetkezeti törvény hatása 1992-ben

még nem érződött. 1991-ben elkezdődött a helyi ipari üzemek privatizációja, amelynek keretében a MEZŐÉP, MEZŐGÉP és Furnérüzem Ipari Kft.-vé alakultak. Amíg 1986-ban a munkaképes lakosság teljes foglalkoztatása biztosított volt, addig a Munkaügyi Hivatal, munkahelyi elbocsátások miatt 460 letenyei munkanélkülit tartott nyilván 1992 derekán. Tovább folytatódott a település gázzal való ellátása. 1990-ig elkészült 17,5 km elosztó és 11,1 km leágazó gázvezeték, amely 801 lakásban biztosította a gázellátást. A vízhálózatba bekötött lakások aránya 93%-os volt. A szennyvízhálózat bővítésének szervezése, pedig 1992-ben megkezdődött. A 12 km-es rendszer kiépítését a lakosság is segíti. A telefonhálózat 1993-ra várható teljes rekonstrukciójának fejlesztésére szintén 1992-ben megtörténtek a szükséges intézkedések. A kiépített kábeltelevíziós hálózat 1992-től városi elvárásoknak megfelelő színvonalon sugároz és egyben lehetővé tette a helyi információs rendszer létrehozását. 1989-től havi gyakorisággal megjelenő Muravidék c. újság szintén a tájékoztatást szolgálja. A JELEN Letenye sok évszázados történetéből kitűnik, hogy a nagy változás a II. világháború utáni időszakban következett be és az utóbbi két évtizedben erőteljes fejlődésen ment keresztül. Szép eredményeket ért el az új utcák, lakótelepek létrehozásában, az esztétikusabb környezet kialakításában, a közműrendszer kiépítésében, a művelődési és szociális létesítmények fejlesztésében. A fejlődés a háborút követő újjáépítéssel kezdődött. A földosztás a lakosság nagy többségét érintette. 1949-ben a politikai döntések, a határ közelsége miatt — a fejlődés lelassult. A központi támogatások is elmaradtak. 1958-tól azonban erőteljes fejlődés bontakozott ki. Korszerűsödött a közlekedés, kezdetét vette a nagyarányú lakásépítés, járdák kiépítése, a tiszta, parkosított falu kialakulása. Mindezekhez a lakosság több millió Ft értékű társadalmi munkával járult hozzá. A tsz-szervezés és az ipar hiánya miatt jelentős elvándorlás és ingázás indult meg a 60-as években. Új üzemek, munkahelyek létesítése után a folyamat lelassult, a település gazdasági helyzete stabilabbá vált. A fejlődést visszavetette a járás 1970-es megszüntetése, a település közigazgatási átszervezése. Lényeges változást 1984. január 1-vel bekövetkezett közigazgatási átszervezés hozott. Ekkor Letenye városi jogú státuszt és körzetközponti szerepkört kapott. A kereskedelmi ellátás, a lakásépítkezések és közműfejlesztések területén bekövetkezett változásokkal jelentősen emelkedett a lakosság életszínvonala. A gazdag történelmi múlt, az utóbbi évtizedek pozitív változásai révén az egykori mezőváros és volt járási székhely 1989. március 1-én város lett. Mára a régi falu idillikus képét egy kisváros dinamikus fejlődése váltotta fel. Az ipari fejlődést az 1960-tól az 1990-es évekig létrehozott üzemek, szervezetek jelentették. A mezőgazdaságot egy 3600 hektáron gazdálkodó termelőszövetkezet képviseli, de jelentős szerepe van az erdőgazdaságnak is. 1990-ben a foglalkoztatásban az ipar 25%-kal, az építőipar 18%-kal, a mezőgazdaság és erdőgazdálkodás 17,9%-kal, a kereskedelem 10%-kal részesedett. A közlekedés, hírközlés és vízgazdálkodás 8,7%-ot foglalkoztatott, 20,4%-os a közigazgatásban, oktatásban és más intézményekben foglalkoztatottak száma.259 Az iparosítás, a gazdálkodás eredményei, az infrastruktúra viszonylag gyors fejlődését tették lehetővé. Letenye úthálózata szilárd burkolatú. A település egész területén korszerű a közvilágítás. A kisüzemi vízhálózat az egész településre kiterjedt. Ma már a lakások többsége korszerű energiahordozóval, vezetékes földgázzal van ellátva. A lakásállomány több mint 50%-a komfort fokozatú. A szövetkezeti kereskedelemben működő korszerű üzlethálózat közel 60%-ban vesz részt a helyi áruellátásban. Mellette más magánüzletek állnak a kereskedelem szolgálatában.

Megtalálhatók a Bank, az OTP, a Takarékszövetkezet, az Állami Biztosító, a Földhivatal és Rendőrség intézményei, az energikusan fejlődő kisvárosban. Szálloda, kemping, benzinkút szolgálják még a növekvő igények kielégítését. Az egészségügyi ellátás megfelelő színvonalon biztosított. A korszerű egészségügyi központon belül jól felszerelt szakorvosi ellátás működik. A szociális otthon az új bővítéssel és az Idősek Klubja biztosítja az időskorúakról való gondoskodást. Erőteljesen fejlődött a művelődés. Az utóbbi öt évben a felújítási források jelentős része az óvoda és alsó fokú oktatás feltételeinek javítására lettek fordítva. Újra középiskolai szintű szakmunkásképző kezdte meg működését. Önálló zeneiskola és vonzáskörzeti szerepkörű művelődési ház és könyvtár teszi teljes körűvé a városi ellátást. A turizmus kiszélesedését szolgálják a Mura melletti horgászati lehetőségek, a Budafai arborétum, a Kistolmács határában kialakult csónakázótó, valamint a város sportlétesítményei. A település egyben a Mura menti területek természetes központjává fejlődött. Gazdasági, foglalkoztatási, kereskedelmi, művelődési, részben egészségügyi vonzása a térségben is egyértelműen érvényesül. Mindezek következtében Letenye a körzetébe tartozó települések ellátó központjává vált és esélye van a további folyamatos fejlődésre.