Képviselőtestület Csanádalberti
Képviselőtestület Nagyér
Képviselőtestület Pitvaros
JEGYZŐKÖNYV
Készült 2012. február 06-án, du. 17 órai kezdettel, Csanádalberti, Nagyér és Pitvaros községek Képviselőtestületeinek nyílt ülésén, Csanádalberti Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: Csanádalberti Képviselőtestülete: Csjernyik Zoltán Kosztolányi László Makács László Péter György Zatykó Pál
polgármester alpolgármester képviselő képviselő képviselő
Nagyér Képviselőtestülete: Lőrincz Tibor Czollner János Czirbus Imre
polgármester képviselő képviselő
Pitvaros Képviselőtestülete: Anderkó Attila Bertáné Kecskeméti Katalin Dénes László Harcsás Ferenc Léka János
alpolgármester képviselő képviselő képviselő képviselő
Meghívott tanácskozási joggal: Dr. Sarkadi Péter
körjegyző
Kotormán Anita Zatykóné Nagy Brigitta
pü.főelőadó főelőadó, jkv. vezető
Csjernyik Zoltán polgármester: köszöntöm a megjelenteket. Mivel mindhárom testület jelen van, az ülést megnyitom. Javaslom, a települések nevének abc sorrendjében szavazzunk. Megállapítom, hogy Csanádalberti község Képviselőtestülete teljes létszámmal jelen van. Jegyzőkönyv hitelesítőnek Makács László képviselő urat javaslom. Aki a jegyzőkönyvhitelesítő személyével egyetért, kérem szavazzon. Csanádalberti község Képviselőtestülete 5 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:
1
Tárgy: Jegyzőkönyv-hitelesítő személyéről 1/2012.(II.06.) HATÁROZAT Csanádalberti község Képviselőtestülete jegyzőkönyv hitelesítőnek Makács László képviselőt választotta.
Csjernyik Zoltán polgármester: ismertetem az ülés napirendjét. 1./
Csanádalberti-Nagyér-Pitvaros költségvetésének módosítása (írásbeli előterjesztés) 2./ Csanádalberti-Nagyér-Pitvaros költségvetésének elfogadása (írásbeli előterjesztés)
Községek
Körjegyzőségi
Hivatala
2011.
évi
Községek
Körjegyzőségi
Hivatala
2012.
évi
Szavazásra bocsátom. Csanádalberti község Képviselőtestülete 5 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: Tárgy: Napirendi pont elfogadása 2/2012.(II.06.) HATÁROZAT Csanádalberti község Képviselő-testülete a meghívóban közölt, ismertetett napirendi pontokat változatlan tartalommal az alábbiak szerint hagyja jóvá: 1./ Csanádalberti-Nagyér-Pitvaros Községek Körjegyzőségi Hivatala 2011. évi költségvetésének módosítása (írásbeli előterjesztés) 2./ Csanádalberti-Nagyér-Pitvaros Községek Körjegyzőségi Hivatala 2012. évi költségvetésének elfogadása (írásbeli előterjesztés)
Csjernyik Zoltán polgármester: felkérem Nagyér község polgármesterét, hogy a testület határozatképességét állapítsa meg, a jegyzőkönyv hitelesítő személyét tegyen javaslatot, illetve a napirendet bocsássa szavazásra. Lőrincz Tibor polgármester: Nagyér község Képviselő-testületéből két fő igazoltan van távol, a testület határozatképes. Jegyzőkönyv hitelesítőnek felkérem Czollner János képviselő urat. A Szervezeti és Működési Szabályzatunk szerint nincs jegyzőkönyv hitelesítőnk, de együttes képviselőtestületi ülésen nekünk is jelölni kell egy személyt. Nagyér község Képviselő-testülete 3 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:
2
Tárgy: Jegyzőkönyv-hitelesítő személyéről 4/2012.(II.06.) HATÁROZAT Nagyér község Képviselőtestülete jegyzőkönyv hitelesítőnek Czollner János képviselőt választotta. Lőrincz Tibor polgármester: az ismertetett napirendi pontokat szavazásra bocsátom. Nagyér község Képviselőtestülete 3 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: Tárgy: Napirendi pont elfogadása 5/2012.(II.06.) HATÁROZAT Nagyér község Képviselő-testülete a meghívóban közölt ismertetett napirendi pontokat változatlan tartalommal az alábbiak szerint hagyja jóvá: 1./ Csanádalberti-Nagyér-Pitvaros Községek Körjegyzőségi Hivatala 2011. évi költségvetésének módosítása (írásbeli előterjesztés) 2./ Csanádalberti-Nagyér-Pitvaros Községek Körjegyzőségi Hivatala 2012. évi költségvetésének elfogadása (írásbeli előterjesztés) Csjernyik Zoltán polgármester: felkérem Pitvaros község alpolgármesterét, hogy a testület határozatképességét állapítsa meg, a jegyzőkönyv hitelesítő személyét tegyen javaslatot, illetve a napirendet bocsássa szavazásra. Anderkó Attila alpolgármester: Pitvaros község Képviselőtestületéből 2 fő van igazoltan távol, Harcsás Ferenc képviselő jelezte, hogy később érkezik. A képviselőtestület 4 fővel határozatképes. Jegyzőkönyv hitelesítőnek Bertáné Kecskeméti Katalin képviselőt javaslom. Pitvaros község Képviselőtestülete 4 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: Tárgy: Jegyzőkönyv-hitelesítő személyéről 13/2012.(II.06.) HATÁROZAT Pitvaros község Képviselőtestülete jegyzőkönyv hitelesítőnek Bertáné Kecskeméti Katalin képviselőt választotta. Anderkó Attila alpolgármester: az ismertetett napirendi pontokat szavazásra bocsátom. Tárgy: Napirendi pont elfogadása
3
14/2012.(II.06.) HATÁROZAT Pitvaros község Képviselő-testülete a meghívóban közölt ismertetett napirendi pontokat változatlan tartalommal az alábbiak szerint hagyja jóvá: 1./ Csanádalberti-Nagyér-Pitvaros Községek Körjegyzőségi Hivatala 2011. évi költségvetésének módosítása (írásbeli előterjesztés) 2./ Csanádalberti-Nagyér-Pitvaros Községek Körjegyzőségi Hivatala 2012. évi költségvetésének elfogadása (írásbeli előterjesztés) Csjernyik Zoltán polgármester: a napirend tárgyalása előtt megjegyezném, hogy az ülésen kizárólag csak a költségvetés tárgyalásával foglalkozunk. A napirend után munkaértekezletet tartanánk a mikrotérséggel kapcsolatban. Azért nem testületi ülésen tárgyaljuk, mert erről nem hozunk határozatot, nem készül sem jegyzőkönyv, sem hangfelvétel. Ez egyelőre csak egy előre gondolkodás. Március 31-ig még tartunk egy együttes testületi ülést, ahol már tudnunk kell, hogy mit akarunk. 1./ Napirend: Csanádalberti-Nagyér-Pitvaros Községek Körjegyzőségi Hivatala 2011. évi költségvetésének módosítása Csjernyik Zoltán polgármester: az indokolási részben szerepel, hogy miért kellett módosítani a költségvetést: Nagyér önkormányzattól átvett pénzeszköz dolgozó bérének kiegészítésére 432eFt, 2 fő pitvarosi dolgozó jubileumi jutalom kifizetése 2.159eFt, és a népszámláláshoz átvett pénzeszköz 1.553eFt. Nagyér község dolgozója után kifizetett összeget Nagyér befizette a körjegyzőség költségvetésébe. A pitvarosi dolgozó jutalma is ugyan ez, nem a körjegyzőség vállalta, ez önkormányzati kiadás, ezért Pitvaros befizette a körjegyzőség költségvetésébe. Átadom a szót a polgármester társaimnak és a jegyző úrnak, ha van ezzel kapcsolatban kiegészíteni valójuk. Lőrincz Tibor Nagyér község polgármestere: a 2012. évi költségvetésben ez már szerepel, nyilván ez korrekció, és nem több, ezt már tudtuk 2011. júliusában is, hogy ez így lesz. Zatykó Pál képviselő: ugyanezeket jelöltem be magamnak, erre választ is kaptam. Még egy kérdésem lenne a népszámlálással kapcsolatos pénzeszközzel kapcsolatban, ez miből lesz finanszírozva? Dr. Sarkadi Péter körjegyző: ezt már megkaptuk a KSH-tól. Zatykó Pál képviselő: a 2012. éves költségvetésben a 2. oldalon szerepel a 2011. évi II. félévre eső hozzájárulás 6 hónapra lett szétosztva, de csak 5 havi munkabér szerepelt a kiadások között. Dr. Sarkadi Péter körjegyző: a decemberi munkabér a következő évet terheli. Zatykó Pál képviselő: Csanádalberti részéről 386.500 Ft cafetéria lett betervezve. Mi nem terveztünk egyáltalán.
4
Csjernyik Zoltán polgármester: de terveztünk, a köztisztviselőnek jár. Van e még kérdés az első napirendi ponttal kapcsolatban? Amennyiben Csanádalberti község Képviselőtestülete a Körjegyzőség 2011. évi költségvetésének módosításával egyetért kérem, kézfelnyújtással jelezze. Csanádalberti község Képviselőtestülete 5 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: Tárgy: Csanádalberti-Nagyér-Pitvaros Községek Körjegyzőségi Hivatala 2011. évi költségvetésének módosítása 3/2012.(II.06.) HATÁROZAT Csanádalberti Község Önkormányzati Képviselőtestülete a CsanádalbertiNagyér-Pitvaros Községek Körjegyzőségi Hivatala 2011. évi költségvetésének módosítását a jegyzőkönyvhöz csatolt tartalommal jóváhagyja. (A költségvetés módosítása a jegyzőkönyv mellékletét képezi) Csjernyik Zoltán polgármester: felkérem Nagyér község polgármesterét, szavaztassa meg a körjegyzőség 2011.évi költségvetésének módosítását. Lőrincz Tibor polgármester: felkérem Nagyér község Képviselőtestületét, amennyiben a körjegyzőség költségvetésének módosításával egyetért, kérem, kézfelnyújtással jelezze. Nagyér község Képviselő-testülete 3 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: Tárgy: Csanádalberti-Nagyér-Pitvaros Községek Körjegyzőségi Hivatala 2011. évi költségvetésének módosítása 6/2012.(II.06.) HATÁROZAT Nagyér Község Önkormányzati Képviselőtestülete a Csanádalberti-NagyérPitvaros Községek Körjegyzőségi Hivatala 2011. évi költségvetésének módosítását a jegyzőkönyvhöz csatolt tartalommal jóváhagyja. (A költségvetés módosítása a jegyzőkönyv mellékletét képezi) Csjernyik Zoltán polgármester: felkérem Pitvaros község alpolgármesterét, szavaztassa meg a körjegyzőség 2011. évi költségvetésének módosítását. Anderkó Attila Pitvaros község alpolgármestere: felkérem Pitvaros község Képviselőtestületét, amennyiben a körjegyzőség 2011. évi költségvetésének módosításával egyetért kérem, jelezze. Pitvaros község Képviselőtestülete 4 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:
5
Tárgy: Csanádalberti-Nagyér-Pitvaros Községek Körjegyzőségi Hivatala 2011. évi költségvetésének módosítása 15/2012.(II.06.) HATÁROZAT Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestülete a Csanádalberti-NagyérPitvaros Községek Körjegyzőségi Hivatala 2011. évi költségvetésének módosítását a jegyzőkönyvhöz csatolt tartalommal jóváhagyja. (A költségvetés módosítása a jegyzőkönyv mellékletét képezi)
2. Napirend: Csanádalberti-Nagyér-Pitvaros Községek Körjegyzőségi Hivatala 2012. évi költségvetésének elfogadása Csjernyik Zoltán polgármester: a tavalyi évhez képest az idei tervezés magasabb. Az is látszik, hogy a gazdálkodás kicsit visszafogott volt. Ami ezt a magasabb hozzájárulást magyarázza, az, hogy a tavalyi évet eléggé lehúztuk, a realitásokhoz képest kicsit alul lett tervezve. Ez nyilvánvaló ebben az évben már nem fog menni, mivel az árak, az Áfa, a dologi kiadások már komolyan jelentkeznek. A bérek valamilyen szinten behatároltak, ott nagy lehetőséget nem lehet eszközölni. Van, ami tavaly nem volt, de idén már muszáj volt betervezni. Harcsás Ferenc képviselő 17,25 órakor megérkezett. Dr. Sarkadi Péter körjegyző: a bérnövekedés azt jelenti, hogy a szakképzettségi és a végzettségi pótlék be lett tervezve 5 személynél, akik ezt a szakképzettséget a munkájukban nap mint nap használják is. Vannak itt olyan pénzügyi feladatok, amit el kell látni, ehhez kell az államháztartási mérlegképes könyvelői végzettség, ezt a szakképzettséget használják. Ez az emelés a szakképzettség tolerálása. Ezen kívül két személynél van eltérítés a munkamennyiség arányában, ösztönző juttatás. Persze ezek csak kisebb összegek. Zatykó Pál képviselő: lehet neveket kérni? Dr. Sarkadi Péter körjegyző: nem nevesítünk, inkább úgy mondom, hogy egy pitvarosi és egy csanádalberti dolgozó. Még annyit el szeretnék mondani, hogy olyan volt a bérük az öt személyből háromnak, amit a garantált bérminimumra fel kellett kikerekíteni. Csjernyik Zoltán Csanádalberti község polgármestere: annyit szeretnék kiegészíteni a jegyző úrtól elhangzottakhoz, hogy hasonló kaliberű dolgozók, akik hasonló végzettséggel és hasonló időt töltenek el munkával, nem kell messzire menni, Makóra vagy Szegedre, nem ennyit keresnek, mint az itteni dolgozók. Amikor egy 20 éve itt dolgozó köztisztviselő kap százezer forintot, és reggel fél 8 órától délután 5-6 óráig itt van, és ez egy általános nap, még vannak kirívó napok, amikor testületi ülés van, vagy egyéb probléma, ne adj' isten vészhelyzet van, itt nem napi 8 órát kell ledolgozniuk. A körjegyzőség dolgozóinak 70-80%-a igen le van terhelve. A másik, a dologi kiadás 3.133 E Ft, az alapszolgáltatási központnál hasonló volt a dologi kiadás, ide tartozik a nappali ellátás, a házi segítségnyújtás, és családsegítés. Amit csütörtökön fogunk tárgyalni, még így is 2,5 M Ft. Nem hiszem, hogy a körjegyzőségnél az a 3.133eFt olyan nagy összeg lenne. Azért látszik, hogy valamennyire
6
visszafogott. Még biztos van olyan, amiből vissza lehetne szorítani. Köszönöm szépen, átadom a szót Lőrincz Tibor polgármester úrnak. Lőrincz Tibor Nagyér község polgármestere: 2011. júniusához visszakanyarodnék, és az azt megelőző időszakhoz. Akkor már felállt a körjegyzőség. Nem tudom mennyire jegyezte meg az akkori polgármester úr – Radó Tibor – nyolcszor foglalkoztunk ezzel a kérdéssel. Két lehetőség állt előttünk: vagy Nagyér is felzárkózik az említett bérekhez, a körjegyzőség színvonalához, vagy visszavesszük és egy mértékadó bért állapítunk meg, amelyet fogunk tudni finanszírozni teljes biztonsággal. Az utóbbi mellett döntöttünk, visszavettük a béreket, most ez a kiegészítés, amiről a jegyző úr is beszélt, ez csak visszapótlásnak tekinthető, semmiféleképpen sem plusz juttatásnak. Innentől kezdve még mindig nem értük el azt a szintet, ez egy egységes eltérítés volt, ennek az oka az, hogy a fél év legyen elegendő arra, hogy legalább megtapasztaljuk, kinek mi a munkabírása, terhelhetősége, munkavégzése. Nyilvánvaló a körjegyzőség a jegyző hatásköre, ő gyakorolja a munkáltatói jogokat a körjegyzőségi hivatal felett. Az eddigi eredmények alapján ennyi lehetőségünk van, nyilvánvalóan lenne még több is, de ez egy nagyon szerény mértéktartó és mértékadó bérrendezés. Rész visszapótlásról van szó. Én is szeretnék ötször ennyi bért adni, de nálunk is a kezdetektől fogva azt kapta csak a dolgozó, ami a törvényben megállapításra került alapilletményként. A település egészét kell nézni, nem csak részét, akkor is, ha társulásban vagyunk. Az óvodának, iskolának a plusz finanszírozását is az önkormányzat költségvetéséből kell finanszírozni. Én erősen szorgalmaztam a 2011. július 1-je előtt felálló körjegyzőség költségvetésének a racionalizálását, itt fizetéscsökkenésről és jutalom megvonásról volt szó. Javaslom ennek a költségvetésnek az elfogadását. Köszönöm szépen. Csjernyik Zoltán polgármester: átadom a testületeknek a szót. Akinek van gondolata, hozzászólása, tegye meg. Bertáné Kecskeméti Katalin képviselő: én mind a két előterjesztést átnéztem, és semmi kifogásom nem lehet. Egy kérdésem azonban lenne, a múlt félévben az informatikusnak lett pénz betervezve, most viszont nincs betervezve. Ennek mi az oka és ha nem lesz informatikus, nem e lesz gond? Dr. Sarkadi Péter körjegyző: eseti szerződéssel lesz megoldva. Bertáné Kecskeméti Katalin képviselő: a kis értékű tárgyi eszköz, azt tudja mindenki, hogy az iskolában vannak számítógépek, ez jelent e kiadást abban az esetben, a körjegyzőségben, ha onnan tudjuk biztosítani ezeket az eszközöket, ez megint egy megtakarítási lehetőség. Ha van felesleges tárgyi eszköz, onnan lehet átcsoportosítani. A másik, nem tartom azt, hogy túlzott a bérek tartása. Makács László képviselő: én sem tartom túlzottnak az emelést, annál is inkább, mert ha megnézzük, hogy a települések 2011. évben mennyivel járultak hozzá a körjegyzőség működéséhez, valóban emelkedett, de hallottuk, hogy milyen oknál fogva. A dologiból egyet emelnék ki, az Opel gépkocsi használatának költsége. A polgármester úr említette az előző körjegyzőséget, hogy ott milyen költségeink voltak, ezt most abszolút reálisnak tartom, mert ez az Opel három települést lát el. Azelőtt két települést látott el a körjegyzőségi gépkocsi. Csak az üzemanyag költség volt 700eFt. Ez a gépkocsi egy jegyző, három település, csak 380eFt+Áfa. Reálisnak tartom. Ha nem állnánk ilyen helyzetben, még azt mondanám, hogy kevés is lenne. Köszönöm szépen.
7
Csjernyik Zoltán polgármester: van e még kérdés, hozzászólás? Amennyiben nincs, kérdezem Csanádalberti község Képviselő-testületét, elfogadja e Csanádalberti-NagyérPitvaros Községek Körjegyzőségi Hivatalának 2012. évi költségvetését? Csanádalberti község Képviselő-testülete 5 igen szavazattal az alábbi határozatot: Tárgy: Csanádalberti-Nagyér-Pitvaros Községek Körjegyzőségi Hivatala 2012. évi költségvetésének elfogadása 4/2012.(II.06.) HATÁROZAT Csanádalberti Község Önkormányzati Képviselőtestülete a CsanádalbertiNagyér-Pitvaros Községek Körjegyzőségi Hivatala 2012. évi költségvetését a jegyzőkönyvhöz csatolt tartalommal elfogadta. (A költségvetés a jegyzőkönyv mellékletét képezi) Lőrincz Tibor Nagyér község polgármester: szavazásra bocsátom a 2012. évi költségvetést. Nagyér község Képviselő-testülete 3 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: Tárgy: Csanádalberti-Nagyér-Pitvaros Községek Körjegyzőségi Hivatala 2012. évi költségvetésének elfogadása 7/2012.(II.06.) HATÁROZAT Nagyér Község Önkormányzati Képviselőtestülete a Csanádalberti-NagyérPitvaros Községek Körjegyzőségi Hivatala 2012. évi költségvetését a jegyzőkönyvhöz csatolt tartalommal elfogadta. (A költségvetés a jegyzőkönyv mellékletét képezi) Anderkó Attila Pitvaros község alpolgármestere: szavazásra bocsátom a 2012. évi költségvetést. Pitvaros község Képviselő-testülete 5 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: Tárgy: Csanádalberti-Nagyér-Pitvaros Községek Körjegyzőségi Hivatala 2012. évi költségvetésének elfogadása 16/2012.(II.06.) HATÁROZAT Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestülete a Csanádalberti-NagyérPitvaros Községek Körjegyzőségi Hivatala 2012. évi költségvetését a jegyzőkönyvhöz csatolt tartalommal elfogadta. (A költségvetés a jegyzőkönyv mellékletét képezi)
8
Csjernyik Zoltán polgármester: mivel más kérdés, hozzászólás nem hangzott el, a nyílt együttes ülést bezárta. Kmf.
Lőrincz Tibor Nagyér község
Csjernyik Zoltán Csanádalberti község polgármestere
Makács László jkv. hitelesítő
Czollner János jkv. hitelesítő
Anderkó Attila Pitvaros község alpolgármestere Dr. Sarkadi Péter körjegyző Bertáné Kecskeméti Katalin jkv. hitelesítő
9
polgármestere