Kell-e változtatni a vatikáni szerződésen?

Kell-e változtatni a vatikáni szerződésen? (Vita a vatikáni szerződésről)

1. 2.

Bevezetés ............................................................................................................................ 2 A katolikus egyház a nemzetközi rendben ......................................................................... 3 2.1. A katolikus egyház jogrendje és az állami jogrendek diplomáciai viszonya .............. 4 2.2. A katolikus egyház nemzetközi tárgyalásai és kommunikációja ................................ 9 2.3. A Szentszék nemzetközi szerződései......................................................................... 14 3. A Magyarországgal kötött szerződések a környező országokéi kontextusában ................ 20 3.1. A Közép-európai konkordatárius szerződések összehasonlítása............................... 23 4. Az 1997-es vatikáni szerződés.......................................................................................... 32 4.1. A vatikáni szerződés létrejötte és jelentősége ........................................................... 32 4.2. A vatikáni szerződés ellenőrzési és módosítási mechanizmusai ............................... 35 4.3. A történelmi egyházakkal kötött szerződések ........................................................... 41 5. A vatikáni szerződés .......................................................................................................... 44 5.1. A vatikáni szerződésig vezető út ............................................................................... 44 5.2. A vatikáni szerződés tartalma.................................................................................... 45 6. Összefoglalás ..................................................................................................................... 47

1.

Bevezetés A rendszerváltás után úgy tűnt, hogy az állam vallási közösségekhez való

viszonya a szocializmusban tapasztalt gyakorlattól való egyértelmű elhatárolódás után Magyarországon világossá, éttekinthetővé és egyértelmű vált. Az elmúlt néhány év sokszor csak technikai polémiái mögött azonban mi, a Nézőpont Intézet kutatói alapvető kérdések tisztázatlanságát látjuk. Az elmúlt néhány évben a közbeszédben sűrűbben találkozunk az egyházak finanszírozásának különböző kérdéseivel, ami általában a magyar állam és a katolikus egyház viszonya kérdéseként kerül elő. A politikai vita középpontjában az 1997-es finanszírozási szerződés áll. Jelen szakértői tanulmányunkkal ebben a vitában veszünk részt. Úgy látjuk, hogy a szerződésről kialakult / kialakított vita alapvető oka, hogy a katolikus egyházzal való viszonyt a magyar közéletben túlságosan egyoldalúan közelítik meg. Egyesek úgy tekintik a helyzetet, mintha a magyar állam egy alrendszeréről volna szó, aminek valahogy sikerült „kibújnia” a magyar állam joghatósága alól és olyan jogosítványokat használ, amelyek a magyar jog alapján nem járnának neki. Ez a tematizáció azonban a helyzet alapvető félreértése. E félreértésnek az adhat táptalajt, hogy a szocialista diktatúra idején pontosan így viszonyultak a katolikus egyházhoz, és igyekeztek annak magyarországi részét minden eszközzel kiemelni a világegyházzal meglévő organikus kapcsolatából, különösen a Szentszékkel való kormányzat kormányzott egyházrész viszonyából. Ez akkor együtt járt az állam jog elé sorolásának jelenségével és az állami szuverenitás ma már militánsnak tűnő túlhangsúlyozásával. Így az állam - egyház viszonyt a rendszerváltás után majdnem a semmiből kell fölépíteni, és ami ennél alapvetőbb: megérteni. Mind politikusok, mind egyes jogászok megnyilatkozásain érezhető, hogy a katolikus egyház nemzetközi jelenléte és annak elvi alapvonalai, az államok vele való kommunikációjának és kapcsolattartásának formái nem tartoznak a legáltalánosabb ismeretek közé. A demokratikus állam nem irányítja az egyházakat, hanem azokkal mint saját önképpel rendelkező valóságokkal áll párbeszédben1. Így tényként fogadja el a katolikus egyház nemzetközi kapcsolat-képességét is, mint a katolikus egyházat jellemző tulajdonságot, és a vele való kapcsolatot – az államok túlnyomó többségéhez

1

Ld. az Alkotmánybíróság 4/1993-as határozatának indoklását.

3 hasonlóan – ezen a csatornán keresztül intézi. Így a katolikus egyház a Magyarországon működő egyházak között, de a többitől eltérő helyzetben van, nemzetközi kapcsolatképessége miatt az állammal szemben azoknál nagyobb tárgyalóereje van. Ezért meg kell vizsgálni a katolikus egyház nemzetközi szerepvállalásának a nemzetközi gyakorlatban bevett módját, az egyház önértelmezését ennek folyamatában, a Szentszék által kötött nemzetközi közjogi szerződések természetét, nemzetközi gyakorlatát és értelmezését. A magyar belpolitikai életben sokszor hallhatunk olyan hangokat, hogy a vatikáni szerződés egy különlegesség, vagy hogy kilóg a magyar jogrendből. Ezért meg fogjuk vizsgálni, hogy az 1997-ben kötött nemzetközi szerződés mennyire illeszkedik a nemzetközi gyakorlatba, térségünk államai milyen módon szerződnek a katolikus egyházzal, és hogy mennyire tekinthető kiépültnek a magyar állam szerződéses viszonya a katolikus egyházzal.

2.

A katolikus egyház a nemzetközi rendben

Megjegyzések a szóhasználattal kapcsolatban A magyar közbeszédben gyakran következetlenül használják a Szentszék és a Vatikán kifejezéseket. A közbeszédben ez megengedhető, de jogi vagy külügyi szövegekben szakmai hibának minősül. Valódi külpolitikát a Szentszék folytat, mint a katolikus egyház kormányzata. A Szentszék úgy szabályozza a Vatikán Városállam jogállását, hogy az képtelen a Szentszékétől független külpolitikát – illetve eleve bármilyen külpolitikát – folytatni2. Olyan szerződéseket, amik egyes országok és a katolikus egyház szakrális jogrendjének viszonyát rendezik az adott területen (konkordatárius szerződések), mindig a Szentszék mint a katolikus egyház kormányzata köti. A Vatikán Városállamnak nem az a funkciója, hogy természetes állam módjára, saját önvédelmi képességénél fogva megvédje az egyház központi hivatalait. Erre adottságaiból következően nyilvánvalóan képtelen is. A Vatikán, mint állam-jellegű entitás pusztán jelképezi, leírja, deklamálja azt a szuverenitást, amivel a katolikus egyház önmagát minden más hatalomtól függetlenül kormányozza, valamint emblematikusan megjeleníti azt az egyenrangú tárgyalási pozíciót, amivel más nemzetközi alanyokkal tárgyal3.

2

RÓNAY Miklós, A Szentszék és a Vatikán Városállam viszonya a közbeszédben és a jogban in Külügyi Szemle, 3 (2004) 271-289. 3 RÓNAY, 289.

4 A nemzetközi közjogi kézikönyvek a Szentszék – sui generis – nemzetközi jogalanyiságát szokták definiálni. A katolikus egyház mint olyan jogalanyiságát nem említik vagy kétségbe vonják. Azonban éppen a konkordatárius szerződések tárgyalásakor válik nyilvánvalóvá, hogy a Szentszék által kötött nemzetközi szerződések – mivel azok a kánoni jogrend és adott állam világi jogrendje között létesítenek kollíziós jogot – csak azzal a szemlélettel értelmezhetők, hogy azokat a katolikus egyház mint olyan köti, kormányzata, a Szentszék által4. Az 1997-ben kötött nemzetközi szerződés fejlécében az szerepel, hogy azt a Magyar Köztársaság az Apostoli Szentszékkel kötötte. A köznyelv, a sajtó és a politika azonban egyszerűen csak „vatikáni szerződés”-nek vagy „vatikáni megállapodás”-nak szokta nevezni. Ez mindössze annyiban nevezhető találónak, hogy a szerződő felek képviselői valóban a Vatikán Városállam területén írták alá. Azonban szakmai szempontból világos, hogy nemzetközi jogilag a Szentszék a szerződő fél („szentszéki szerződés”-nek is lehet nevezni), a szerződés hatásmechanizmusát tekintve pedig a katolikus egyház és a magyar jogrend között létesít kollíziós jogot, vagyis lényegében az egyház a szerződő fél („katolikus egyházi szerződés”-nek is lehet nevezni). Ebben a tanulmányban – az egyszerűség kedvéért – mi is a „vatikáni szerződés” népies névvel illetjük, tudva és szem előtt tartva az előbb említetteket.

2.1.

A katolikus egyház jogrendje jogrendek diplomáciai viszonya

és

az

állami

Az egyházi jogrend és a világi jogrendek viszonya A kánonjog mint jogi vertikum az egyetemes egyházi törvényhozótól, vagyis a pápától az egyes krisztushívőkig tart, és az egész világon – tudniillik az egyház közigazgatási

rendszere

által

lefedett

területen

–

hatályos.

Nincs

értelme

megkülönböztetni a Szentszéket „az egyház többi részétől”, mert az egész egyház folyamatos jogrendi valóság az egyházkormányzattól a kormányzott krisztushívőkig. Ebből az következik, hogy egy a katolikus egyházban megkeresztelt krisztushívő egyszerre (legalább) két diplomáciai képviselettel rendelkező jogrend joghatósága alá tartozik, tudniillik az egyházi jogrend és az állampolgársága(i) jogrendje(i) joghatóságai alá. Ez a „két jogrendnek való egyidejű alávetettség problémája” – első ránézésre – súlyos jogelvi nehézségekhez vezethet. A katolikus egyház diplomáciájának jelentős részét ugyanis az teszi ki, hogy az egyes államok területén fekvő egyházmegyéi és az 4

„Az államok a Katolikus Egyház szuverenitását bizonyos értelemben az Apostoli Szentszék szuverenitásának elismerése által ismerik el.” SCHANDA Balázs, Magyar állami egyházjog, 2000, 90.

5 azok joghatósága alá tartozó krisztushívők szakrális javát (valamint az ennek ellátásához szükséges anyagi javakat) képviseli azokkal az államokkal szemben, amelyek területén ezek az egyházmegyék elhelyezkednek és amely államoknak ezek a krisztushívők egyszersmind állampolgárai is5. A gyakorlatban viszont nehézséget nem tapasztalunk, ugyanis az egyház egyrészt csak a szakrális természetű kérdésekben igényel kizárólagos joghatóságot (pl. az adott ország területén működő egyházi hatóságok pénzügyi ellenőrzésében nem, mert az nem szakrális kérdés), másrészt a modern államok csak a világi természetű kérdésekben igényelnek kizárólagos joghatóságot (a ius publicum ecclesiasticum, vagyis az állami egyházjog csak nem szakrális kérdéseket szabályoz). Tehát az egyetemes egyházi jogrend és az egyes helyi állami jogrendek – az esetek nagy többségében nem ütköznek egymással, hanem – mint természetükben különbözők – ”elmennek egymás mellett”. Amennyiben viszont egyes kérdésekben mégis van ütközés, vagy nincs, de az egyházi és az állami fél egyszerűen így döntenek, akkor a két jogrend között nemzetközi szerződésben kollíziós jogot létesíthetnek. A katolikus egyház jogintézményeinek alakításával képes kifejezni azt a teológiai természetű önképét, hogy az egész világon egységes társaság. Globális és nem nemzeti alapon felépülő (anacionális) alkotmányjogi szerkezete olyan, hogy a vele való kapcsolattartás csak ennek figyelembe vételével megoldható. Ez az oka annak, hogy az államok az egyházkormányzattal (a Szentszékkel) tárgyalnak és nem a helyi püspökökkel vagy azok konferenciáival, hiszen ezt egyetlen állam jogrendje sem írja elő politikai döntéshozóinak. Világos ugyanakkor, hogy ez csak békés viszonyok esetén hatékony. Az egyház ugyanazon a területen – ti. az egész Földön – él, ahol a világi hatalmak, így militáns világi hatalmakkal szemben gyakorlatilag tehetetlen. Ahogy a történelemben korábban is, a XX. században is erőtlennek bizonyult azokban az esetekben, ha a világi hatalom a diplomáciai működés és gyakorlat – nemzetközi közjogban is rögzített – klasszikus normáit figyelmen kívül hagyta, és az egyházzal szemben az erő politikáját alkalmazta. Az ilyen politikákat legjobban úgy jellemezhetjük, hogy nem voltak tekintettel a világ nagy része által kialakított gyakorlatra, vagyis hogy az egyházi / szentszéki diplomáciát egyenrangú félként, szuverénként kell tekinteni, ami az egész katolikus egyház jogán és javára tárgyal a világi szuverénekkel6. Ma is vannak ilyen országok, pl. a Kínai Népköztársaság vagy az Észak Koreai Népi Demokratikus Köztársaság. 5 6

CIPROTTI, P, Il diritto canonico nella diplomazia ecclesiastica, in Ius populi Dei, Roma, é.n. 172. Vö. RÓNAY M, Szentszék keleti politikája, in Világpolitikai lexikon, Budapest, 2005, 576.

6

Az egyház nem törekszik arra, hogy az egyes államokkal elismertesse, hogy az ő területükön élő egyházrész (mint szakrális közösség) nincs a joghatóságuk alatt. Ez ugyanis a gyakorlatban úgy is elérhető, hogy a Szentszék (az egyház kormányzata) köt szerződést az egyházrész nevében a helyi állammal. Sőt, ha nincs is szerződés, a Szentszék képviseli a helyi egyházrészt – a nunciuson keresztül – az állammal szemben. Az csak az elméleti nemzetközi jogászok számára fontos, hogy az egyház mint az egész világon egységes jogrend az alanya a nemzetközi jognak, vagy csak a Szentszék az, és az „egyház többi része” nem. Tehát, ha a Szentszéket szuverénnek ismerik el (de az egész egyházat nem), és az egyházjogi szabályozás ki tudja zárni, hogy az államok a területükön élő egyházrészekkel a Szentszék megkerülésével teljes értékű hivatalos kapcsolatot tudjanak tartani, akkor az egyház célja máris megvalósult, ti. hogy az adott ország területén élő egyházrész Szentszék általi kormányzása a helyi világi hatalom befolyásától mentes legyen. Szükséges tehát látni, hogy ezt az egyházi jogrend hogyan éri el.

A diplomáciai működés szabályozása a kánoni jogrendben Az egyházi diplomáciai működést a kánoni jogrend (vagyis a katolikus egyház egész világon egységes jogrendje) szabályozza. A kánonjogi kódex7 a diplomáciai működés jogi főalakzatát és a feladatok felsorolását tartalmazza (CIC 362-367.), részleteiben pedig a Sollicitudo omnium Ecclesiarum kezdetű motu proprio (ágazati törvény) szabályozza8. Az egyház tehát a diplomáciai működést teljes egészében az egyetemes egyház egy funkciójaként értelmezi és szabályozza. Ennek megfelelően az abban tevékenykedők is ilyen szellemű kiképzést kapnak. Az egyházi diplomáciai tevékenység szakrális természetéről való felfogást jól illusztrálja, hogy a nunciusok mindig pappá, sőt püspökké szentelt személyek9, legtöbbször címzetes érseki címmel felruházva. Azért nem lehetnek világiak, mert a nuncius nem pl. a Vatikán Városállam államisága jogán és javára végzi diplomáciai tevékenységét10, hanem a katolikus egyház mint az egész világra kiterjedő szakrális struktúra jogán és javára.

7

Codex Iuris Canonici auctoritate Ioannis Pauli PP. II promulgatus, Città del Vaticano 1989., magyarul: Az Egyházi Törvénykönyv. A Codex iuris canonici hivatalos latin szövege magyar fordítással és magyarázattal, Budapest, 1986. (Rövidítése: CIC + kánon száma) 8 PÁL VI, MP Sollicitudo omnium Ecclesiarum, 1969. VIII. 8., in AAS 61 (1969) 473-484. 9 MP Sollicitudo omnium Ecclesiarum, I, 1. 10 A Vatikán Városállam jogi helyzetét az egyházkormányzat (a Szentszék) úgy rendezte, hogy az a szentszéki Államtitkárság egyik alrendszere. Így egyáltalán nem képes az egyháztól független külpolitikát – egyáltalán, bármilyen külpolitikát – folytatni. A külpolitika-képes kormányzat a Szentszék, ami az egész egyház kormányzata, és mint ilyen alakítja külpolitikáját.

7 Az egyház külügyi apparátusában (a szentszéki Államtitkárság Államokkal való Kapcsolatok Részlegén ill. a nunciatúrákon) dolgozókat egységesen Rómában, a háromszáz éves, direkt erre a képzési formára létrehozott Pontificia Accademia Ecclesiastica nevű intézményben képzik11, pappá szentelés után, posztgraduális képzési formában. Annak érdekében pedig, hogy a diplomáciai képviselők gyakorlati tevékenységük során az egyházhoz mint olyanhoz és ne a helyi viszonyokhoz kötődjenek – a világi hatalmak diplomáciai képviselőihez hasonlóan – 5-7 évente új küldetési helyre kapnak beosztást. Az egyház hivatalos képviselői a helyi állammal szemben a nunciusok – akik hivatalukban (kinevezés, feladatok adása) közvetlenül a Szentszéktől függnek12 –, és nem a helyi püspökök. Ez érthető is, mert a Szentszék a legalacsonyabb fórum, ami az egyház akármilyen kis részét teljes felhatalmazottsággal képes külpolitikailag (vagyis az egyház és az állam közötti határon keresztül) képviselni. A nunciusi funkció az egész egyház egy kifelé irányuló, intézményes megnyilvánulása. Az egyház külügyi tevékenysége tehát az egyház mint világegyház és a külvilág határán átívelő tevékenység. Vagyis a „kint és a bent határa” a világegyház (részét képező helyi egyházrész) és az állam között húzódik és nem a Szentszék és az „egyház többi része” határán. Ez sokszor tapasztalható félreértés.

A püspöki konferenciák az egyházrész kívülállókkal szembeni képviselete szempontjából A püspöki konferenciák említése azért fontos, mert az egyes országok politikusai gyakran ezeket tekintik evidens tárgyalópartnerüknek. Egy ország kormányzata teljes felhatalmazottsággal képviseli az illető országot, azonban az ország területén élő katolikus egyházrésznek az ottani püspöki konferencia nem teljes jogú képviselője. Sokszor hallunk a Magyar Katolikus Egyházról is. Ez azonban, ebben a formában csak egy a magyar állami jogrendben létező jogi személy, ilyen egyházjogi alakzat / jogi személy nincs. Egyházjogi párhuzama a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia lehetne. A püspöki konferencia jogi alakzatának az a célja, hogy egy-egy kulturális vagy nyelvi szempontból összetartozó terület (általában egy-egy ország) megyéspüspökei lelkipásztori céljaikat egy alkalmas fórum keretében egyeztetni tudják13.

11

Ld. www.vatican.va/roman_curia/pontifical_academies/acdeccles/index_it.htm BARBERINI, Giovanni, Diplomazia pontificia in Enciclopedia giuridica, IX, é.n., 6. 13 A püspöki konferenciák természetéről: JÁNOS PÁL II, MP Apostolos suos, X, 1998. V. 21. in ww.vatican.va/holy_father/john_paul_ii/motu_proprio/index.htm 12

8 A legalacsonyabb egyházkormányzati szint, ami egy egyházmegyét kifelé, vagyis az egyházon kívüli entitások (pl. államok) irányában teljes értékűen képviselni tud, az a katolikus egyház kormányzata, vagyis a Szentszék14 (ezen a ponton jól lehet érzékelni, hogy mit jelent az egyház katolicitása, egyetemessége). Püspökök ill. azok csoportjai (nevezzék azt a csoportot akár konferenciának is) viszont az egyház akármilyen kis részét, akár saját egyházmegyéjüket is csak pápai felhatalmazás útján képesek kifelé – vagyis az állam felé – teljes jogon képviselni, aki az engedély megadásakor a jogot (képességet) is delegálja neki(k). A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia pl. ilyen külképviseleti jog delegációt kapott a Szentszéktől, amikor az fölhatalmazta, hogy kulturális témában szerződést kössön a magyar kormánnyal. Ezért kerülhetett bele a Szentszék és a Magyar Köztársaság közötti 1997-es finanszírozási megállapodás I/4. cikk (3) pontjába, hogy az MKPK köt majd szerződést a magyar kormánnyal. Ennek ellenkezőjére is van történelmi példa. A második világháború után a magyar kormány több ezer szerzetes és apáca deportálásával kényszerítette a püspököket, hogy megállapodást írjanak alá a kormánnyal15. A szentszéki Államtitkárság akkori bíboros államtitkára, Domenico Tardini már a megállapodás aláírása előtt jelezte Grősz József kalocsai érseknek, hogy a magyarországi püspököknek nincs joghatóságuk ilyen megállapodás aláírására. Miután ők az erős nyomás hatására mégis aláírták, a Szentszék 1950. X. 9-én monitumot16 intézett a magyar püspökökhöz („megütközéssel vettük tudomásul”17), melyben figyelmeztette őket, hogy egyház és állam viszonyának rendezése a Szentszék hatáskörébe tartozik18. Világosan látszik, hogy a Szentszék érzékenyen reagál arra, ha a helyi püspökök – akár nyomás hatására is – megkísérlik az egyház diplomáciai képviseletét. Egyes püspökök vagy azok konferenciáinak tárgyalásai vagy megállapodásai az ottani állammal nem nemzetközi tárgyalások. Ha ezek az egyházi szervek ilyen cselekményeket végeznek, akkor ezeket a Szentszék hallgatólagos vagy explicit egyetértésével végzik, de az ilyen tárgyalások nem tekinthetők a katolikus egyház, és az adott állam tárgyalásainak / megállapodásainak csak azok, amiket a pápa / Szentszék végez. Mindezt azért érdemes világosan látni, mert a sokat használt Magyar Katolikus 14

Vö. TOMKO, J, Il ruolo delle conferenze episcopali nazionali in La Chiesa e la communità politica Dai Concordati alle nuove forme di intesa, Monitor Ecclesiasticus (1979) 246-256. 15 GERGELY Jenő, Az 1950-es egyezmény és a szerzetesrendek feloszlatása Magyarországon, Budapest, 1990. 16 Monitum: bűntető figyelmeztetés. A további jogsértésektől való eltiltás. Ilyet a Szentszék püspök(ök)nek igen ritkán ad. 17 ZOMBORI I, Le relazioni diplomatiche tra l’Ungheria e la Santa Sede, Szeged, 2001, 98. 18 ADRIÁNYI Gábor, A Vatikán keleti politikája és Magyarország 1939-1978. A Mindszenty-ügy, Budapest, 2004, 21-22.

9 Egyház elnevezésből sokaknak könnyen úgy tűnhet, mintha a katolikus egyház magyarországi része egy önjogú (autokefál) entitás volna, amit a Szentszékhez csak valamiféle tisztelet köt. Így azonban már látható, hogy inkább az egyház Magyarország területére eső egyházmegyéiről kellene beszélni, melyeket a Magyar Köztársaság irányában a – nuncius közvetítésével – a Szentszék képvisel.

2.2.

A katolikus egyház nemzetközi tárgyalásai és kommunikációja Van, aki fölveti, hogy a katolikus egyház a magyar társadalom csak egy részt

képviseli, míg a Magyar Köztársaság kormányzata az egész társadalmat, és így nem igazságos, hogy ugyanolyan szinten képviseltetnek. Úgy tűnik, időnként nehézségek tapasztalhatók a Szentszék és az egyes államok közötti külügyi kapcsolatok természetének értelmezésével.

A katolikus egyház nemzetközi tárgyalóerejének összetevői Az egyház nemzetközi súlya országok számára érzékelhető jelentőségére példa, hogy a Közép-európai államok a szocializmus után majdnem kivétel nélkül kötöttek nemzetközi

közjogi

szerződés(eke)t

a

Szentszékkel.

Ezen

szerződések

preambulumaiban a felek mind kiemelik a katolikus egyház jelentőségét az adott ország történelmében, az ottani társadalom történelmi alakulására és az ottani kultúra fejlődésére gyakorolt alapvető hatását, valamint a meglévő ingó és ingatlan művészeti örökségben meglévő magas arányát. Ezekben a szerződésekben – különösen a balti államokéiban valamint a fiatal Szlovákiáéban és Horvátországéban – határozottan érezhető, hogy ezen államok ezekkel a szerződésekkel egyrészt az Európához tartozásukat hangsúlyozzák, másrészt ezáltal fejezik ki, hogy a szocialista korszakot lezártnak tekintik és ezután a vallást ill. az egyházat nem tartják a társadalomra károsnak. A Közép-európai szentszéki szerződések megkötésének tehát a térség demokratikus átalakulási folyamatában fontos jelképi erejük van. A szerződések politikai deklarációs erejének létrejöttében valószínűleg nagy szerepet játszik az is, hogy ezekben az országokban a szovjet megszállás után az első konkrét tettek között szerepelt a szentszéki követségek (nunciatúrák) felszámolása, a nunciusok kiutasítása. Az is jellemző, hogy a térség államaiban rendre a rendszerváltás legutolsó mozzanatai között szerepelt az egyházak felett felügyeletet gyakorló állami szervek megszűntetése. Az vallás és egyházellenesség tehát a legelsőtől a legutolsó

10 pillanatig jellemezte a szocializmust. Így a szerződések megkötése a szocialista korszak tiszta negációja, az attól való elhatárolódás nemzetközi szintű és az egész világ számára érthető, deklaratív kifejezése. Magyarországgal a Szentszék nem kötött ilyen szerződést. A magyar szerződések technikai jellegűek, kis deklaratív erővel. Ennek több oka lehet, pl. az, hogy a kádári puha diktatúra és a zökkenőmentesebb átmenet után nem volt a magyar politikusokban indíttatás nagy jelképi erejű nemzetközi szerződést kötni, az egyházi félnek pedig inkább a működési feltételek biztonságosabbá tétele volt elsődleges. Az egyháznak és a vele való kapcsolatnak az államok ill. a mindenkori kormányzó politikai aktorok számára politikai jelentősége is van, nem csak vallási. A politikusok érzékelik, hogy az egyházzal való kapcsolatnak számukra politikai hozadéka is van, ezért keresik a vele való kapcsolatot. Vannak a találkozókat kedvelő politikusok és vannak a szerződés általi kommunikációt keresők. Hosszú távon az államok és a nemzetközi szervezetek – mint világi hatalmi csoportosulások – is keresik az egyházzal való kiegyensúlyozott és rendezett politikai kapcsolatot. Az államok a valláshoz mint olyanhoz való pozitív vagy pozitívra forduló viszonyukat fejezik ki általa, a nemzetközi szervezetek békésségüket tudják demonstrálni, ha a Szentszék vagy a Vatikán Városállam tagja a szervezetnek, a nemzetközi egyezmények aláírói között pedig azért látják szívesen a Szentszéket, mert attól még több csatlakozót várnak. Az államok, a politikusok és a nemzetközi politikai konglomerációk, vagyis a politikai szféra tehát érzékeli a katolikus egyház nemzetközi életben betöltött jelentőségét, és a vele való kapcsolatban ill. a vele köthető nemzetközi szerződésekben mint politikai deklarációs eszközben rejlő politikai önkifejezési lehetőségeket. Sokan fölvetették ezt Horn Gyula esetében is, aki a vatikáni szerződés szorgalmazásával a katolikus szavazók szimpátiáját igyekezett megnyerni az 1998-as választásra.

Kit képvisel az egyházi tárgyaló? Az igaz, hogy a magyar kormány egy nemzetközi tárgyaláson az egész magyar társadalmat képviseli, viszont az ugyanígy természetes, hogy a Szentszék a világon az összes katolikust képviseli, vagyis az egész katolikus egyházat. Ez nem a Szentszék mai, politikai választása alapján van így, hanem az egyház természetéből következik, ez a szentszéki tisztviselők, a külügyi apparátus számára adottság. A képviselet szempontjából tehát a helyzet teljesen szimmetrikus: a Szentszék és a világi kormányzat is nagyobb közösség törvényes képviselője egy nemzetközi tárgyaláson, mint amekkora embertömeget egy éppen asztalon levő tárgyalandó téma érinteni fog. Ha egy a

11 Szentszék és a magyar kormányzat közötti tárgyalás folyik, ami a magyarországi katolikus egyházrész és a magyar állam viszonyáról szól, a magyar kormányzat az egész magyar társadalmat képviseli, és annak a nevében köti a szerződést, a Szentszék pedig az egész világon elterjedt katolikus egyházat képviseli, és annak a nevében köti a szerződést. Ez – belátható módon – minden nemzetközi szerződés kötésnél így van. Egy adott kormányzat és az általa képviselt entitás viszonya a kormányzat számára nem szabadon választott viszony, hanem az adott nemzetközi entitás sok évszázados önképén (ami ugyan nagyon lassan változhat és változik is) nyugszik, vagyis adott időben az adott kormányzat számára evidencia, és a benne dolgozó tisztviselők számára hosszú neveltetés, képzés útján elsajátított adottság. Így, ha egy nuncius megérkezik a küldetési helyére, nem fogja az adott országban forgalomban levő nemzetközi közjogi egyetemi tankönyveket átnézni, hogy azokban hogy is tanítják a katolikus egyház és a Szentszék viszonyának problémáját, mert ez a tárgyalások szempontjából irreleváns. A Szentszék és a magyar állam közötti nemzetközi szerződés közvetlenül csak az adott országban élő katolikus állampolgárokat fogja érinti. Közvetetten azonban a világi fél oldalán az egész ország társadalmát – ld. más országok konkordatárius szerződéseinek preambulumait, amiben ezt ki is mondják –, az egyházi fél oldalán pedig az egész katolikus egyházat érinti, vagyis az országon kívül elhelyezkedő egyházrészeit is, hiszen az számukra is előnyös vagy hátrányos precedenst eredményez. A konkordatárius szerződések összehasonlításával arra a felismerésre juthatunk, hogy a Szentszék – közvetlen értelemben az Államtitkárság Államokkal való Kapcsolatok Részlege, ill. annak apparátusa – a konkordatárius szerződésekben következetes konkordatárius szerződési politikát folytat. Az összehasonlításkor ugyanis egy adott időszak szerződéseiben bevett formulákat, adott időszakban bevett jogi főalakzat típusokat találunk. Ezeknek a jogi megoldásoknak pedig „termék életciklusuk” van, vagyis valamikor, egy bizonyos idő alatt kialakulnak, egy időszakon át használatban vannak, és egy idő után újabb formulával cserélődnek föl. A konkordatárius szerződések összehasonlításánál az egyik, ti. az egyházi fél állandó, és a világi felek változnak, így ha azokban visszatérő megoldási sémákat találunk – márpedig találunk –, akkor azok logikusan az egyházi fél indítványára kerültek a szerződésekbe. Ezek a sémák, megoldási módok tehát az egyházi fél következetes szerződéspolitikájának megnyilvánulásai. A Szentszék a nemzetközi kapcsolatai során az egész, saját önreflexióval rendelkező katolikus egyházat képviseli, és ezt az egyház diplomáciai / szerződő

12 partnerei is jól érzékelhetik sőt ezzel az ismeretükkel számolhatnak, erre építhetnek. Természetesen a potenciális világi tárgyalófelek azt is megtehetik, hogy a szentszéki diplomáciai tárgyalók ilyen gondolkodásmódját egyszerűen figyelmen kívül hagyják, esetleg tudatosan tagadják, hogy ez így volna. A nemzetközi kapcsolatokban azonban nincs jelentősége, hogy a másik fél hogy áll adott fél önreflexiójához. Minden nemzetközi aktornak saját feladata saját önképét ismerni és azt képviselni. (Érdemes megfigyelni, hogy a magyar Alkotmánybíróság döntéseiben szerepel, hogy az államnak tiszteletben kell tartania az egyházak önképét19. Ez a belügyi megoldás rendkívül hasonlít a nemzetközi kapcsolatokban szokásos klasszikus sémához.) A másik fél részére legfeljebb könnyebbséget, tárgyalási ismeretet jelent, ha már valamennyire ismeri a leendő tárgyaló partner önreflexióját. Az egész egyháznak a képviselete a nemzetközi kapcsolatok tudomány ismeretszerző mechanizmusa által is érzékelhető és reflektálható, annak ellenére, hogy a nemzetközi közjogi kézikönyvek ezt a mechanizmust – saját tudományos paradigmájuk korlátai miatt – nehezen tudják / nem tudják modellezni. A nemzetközi életben minden szuverén a saját önképének megfelelően rendezi külkapcsolatait. Kapcsolatuk és tárgyalásaik hosszú sora folyamán a két fél egyre jobban megismeri a másik önképét és később ezt a tárgyalópartnerről kialakult ismeretét már fel is tudja használni későbbi tárgyalásaik során. Mivel a nemzetközi kapcsolatok a felek szuverén egyenjogúsága elve alapján folynak – vagyis a feleknek nincs joghatóságuk, hogy erővel valósítsák meg az elképzelésüket a másikkal szemben –, ez „a másikat tanulási folyamat” a felek között hosszú idő alatt és spontán módon megy végbe. A magyar állam és a katolikus egyház rendszerváltás óta folyó „egymást tanulási folyamata” tehát nem csak a magyar belpolitikai és belső jogi színtéren folyó tanulás. Sőt ez a tanulási folyamat – mivel az állam - egyház viszonyt a katolikus egyházzal való kapcsolat minden országnál döntően befolyásolja – elég jelentős részében a nemzetközi színtéren zajlik.

Egyház és állam kommunikációja az egyes országokban 1)

Ha az egyház politikai közösségekkel való viszonyát tekintjük, hosszú távon

valóban a távolságtartás képe bontakozik ki előttünk. Ez két tendencia egyidejű érvényesülésével alakul ki. Egyrészt a világi szuverének területén élő egyház a történelem folyamán megtanulta, hogy nem érdemes a (katonai - belügyi erőkkel is

19

A 4/1993 AB hat. indoklásában. Egyházakra vonatkozó hatályos jogszabályok gyűjteménye, Budapest, 2002, 165.

13 rendelkező) helyi világi szuverénekkel fölöslegesen konfrontálódnia. Másrészt azonban ez nem jelenti azt, hogy az egyház soha ne nyilvánítana véleményt a politikai aktorok politikájával vagy vélemény nyilvánításaival kapcsolatban. Persze mindig is voltak olyan egyházi személyek, akik túlságosan aktívnak bizonyultak a vélemény nyilvánításban, és ezzel veszélybe sodorták az egyház adott világi szuverénnel való helyi jó viszonyát. Az egyházkormányzat az ilyen, túlságosan politikai vénájú személyeket olyan funkcióba irányíthatja, ahol kevésbé vannak kitéve az egyház számára káros politizálás kísértésének. 2)

Publicisták, néha még politikusok is hivatkoznak20 a II. vatikáni zsinat egy

dokumentumára, a Gaudium et spes-re, ami azt írja: „Az egyház – feladatánál és illetékességénél fogva – semmiképpen nem elegyedik a politikai közösséggel, és nincs kötve semmilyen politikai rendszerhez [...]. [...] A politikai közösség és az egyház a maguk területén egymástól függetlenek és autonómok.”21 Ezeket az idézeteket arra szokták felhozni, hogy az egyház ne nyilvánítson véleményt a társadalom felé, az akkor aktuális társadalmi helyzettel kapcsolatban. Úgy értelmezik, hogy az egyház önmagával kerül ellentmondásba ha ezt teszi, mert erről a tevékenységről egyszer már lemondott. Az idézett dokumentum idézett sorai azonban nem erről szólnak, hanem az egyház (mint szakrális entitás) és az állam (mint világi entitás) egymástól elválasztott természetét, dualizmusát (gelasiusi elv) fejezik ki. A jogból ismert, hogy két fél legteljesebb elválasztottságát („egymástól függetlenek és autonómok”) éppen azok nemzetközi, diplomáciai természetű, szuverének módjára való viszonya fejezi ki és biztosítja. Ebben az esetben a legkisebb a közigazgatási vagy személyi keveredés veszélye a világi és az egyházi közigazgatási vertikum között. Ez nem jelenti azt, hogy az ilyen független és autonóm entitásoknak ne volna véleményük a környező világról. Ahogy nemzetközi aktorok esetében ez szokásos, az egyháznak is van véleménye az egyes országok társadalmi helyzetéről és folyamatairól, amit alkalmasint ki is fejez. 3)

Vannak olyan politikusok is, akik teoretikus kijelentéseket tesznek az „egyház

hatáskörével” kapcsolatban. Azt mondják, hogy „[a püspöki konferencia állást foglal olyan kérdésekben,] amely kérdések egyébként a pártpolitika tárgykörébe tartoznak, vagy messze túlterjeszkednek a hit szabad megvallásának és a vallás szabad gyakorlásának tárgykörén”22. Vagy „az egyház túllépte hatáskörét, amikor pl. a 20

Pl. Gyurcsány-panasz a pápánál, in Népszabadság, 2004. XII. 20. Valamint: „A magyar kormányfő hangsúlyozta: teljes egészében osztja a II. Vatikáni zsinaton elfogadottakat, s a szekularizált állam, a modern köztársaság kapcsán létező nyugat-európai normákat és példákat hozta fel.” Hazai és határon túli magyar hírek, Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatója vatikáni látogatásáról, in Vasárnapi hírek, 2004. XII. 21 II. VATIKÁNI ZSINAT, Const. Ap. Gaudium et spes, 76. pont, in Enchiridion Vaticanum I, Bologna, 1993, 1427-1429. A kurrens magyar fordítás nem pontos. 22 II. János Pál pápa fogadta Gyurcsányt, in Vasárnapi hírek, 2004. XII. 19.

14 népszavazás ügyében állást foglalt”23. Ezek a gondolatok egyrészt tipikusan a létezett szocializmus vallásról szóló „tanításának”, vallás-narratívájának látásmódját tükrözik, ami nem tűri el, hogy a vallásnak legyen társadalmi tanítása (társadalom-narratívája), annak csak egyénről szóló tanítása (individuál-narratívája) lehet. Másrészt az „egyház hatáskörét” magyar törvények nem szabályozhatják le, csak annyit tehetnek, hogy a világi kormányzati vertikumba nem engedik be. Ez egyrészt – a magyar belső jog alapján – az elválasztás elve miatt van így, másrészt – a nemzetközi kapcsolatokban megszokott módon – szuveréneknek nincs joghatóságuk egymás „hatáskörét” szabályozni, hanem tárgyalások hosszú sorozata folyamán alakítják ki egymással való viszonyukat. Így, ha egy kormányzati hatalommal felruházott politikus a katolikus egyház

számára

illetékességi

határokat

igyekszik

felállítani,

az

diplomáciai

nehézségekhez vezethet. 4)

Egy-egy országban meglévő és a katolikus egyházról szóló közvélekedés

alakulása az egyház számára fontos információ. Ez mutatja meg az egyház számára, hogy azon a területen hogyan kommunikált a felmérés előtti pár évben - évtizedben. Ha a felmérésnek az az eredménye, hogy az adott országban a katolikus egyházról meglévő közvélekedés nagyon eltér a katolikus egyház önképétől, az azt jelenti, hogy ott a katolikus egyház rosszul kommunikál, rosszul fejezi ki önmagát. Ilyen esetben ez egyházkormányzat az egyházi kommunikációt abban az országban felülvizsgálatnak fogja alávetni. Az egyházi kommunikációt tehát befolyásolja a közvélemény vélekedése, de nem olyan módon, hogy az egyház olyan önképet mutat, amire az adott területen nagyobb a lakosság kereslete, hanem úgy, hogy általa ellenőrzi a saját, meglévő, és teológiailag determinált önképe kommunikációjának hatékonyságát. Szükség esetén pedig aszerint korrigálja, hogy ezt az önképet alakítsa ki, lássa viszont a lakosság róla való vélekedésében.

2.3.

A Szentszék nemzetközi szerződései

A Szentszék nemzetközi szerződésképessége Ha a Szentszék nemzetközi szerződésképességét a nemzetközi jog normatív szemléletével tekintjük, akkor abból kell kiindulnunk, hogy a Szentszék aláírója a nemzetközi szerződések jogáról szóló 1969-es bécsi egyezménynek Az ebben az egyezményben való részvétel megmutatja, hogy az államokkal analóg módon szerződik, vagyis amikor konkordatárius szerződéseket köt, azt úgy teszi, mint az államok. Ettől a 23

Vö. Gyurcsány pápai vizitje vihart kavart, in Blikk, 2004. XII. 21.

15 Szentszék még nem lesz állam – hiszen ez analógia – viszont nemzetközi jogi aktusainak ugyanolyan természete és hatálya van, mintha az lenne. A kánonjog a Szentszéket úgy definiálja, hogy a katolikus egyház legfőbb hatósága (kormányzata), vagyis a pápa és azon hivatalok összessége, melyek a pápának az egész egyház összetartására irányuló feladatát fejtik ki24. Az egyház külügyi intézményrendszerének központi eleme a szentszéki Államtitkárság, azon belül az Államokkal való Kapcsolatok Részlege. Amikor a nunciusok az egyes államokkal tárgyalnak, ennek az egyházi hatóságnak a felügyelete alatt működnek25. Az egyház nemzetközi szerződései így tulajdonképpen egyetlen egyházi hatóság szerződési külpolitikájának megnyilvánulásai. Nem csoda, hogy a szerződések összehasonlító vizsgálatával egy igen konzisztens szerződési politika körvonalai rajzolódnak ki.

A konkordatárius jog természete Ahogy az államok esetében az azokat nemzetközi szinten képviselő kormány köti a nemzetközi szerződéseket, úgy az egyház is a kormányzata, vagyis a Szentszék által köti nemzetközi szerződéseit. A konkordatárius természetű szerződés26 kötése közben a Szentszék úgy viszonyul a katolikus egyház egészéhez, mint a szerződő állam kormányzata az általa képviselt ország egészéhez. Ezekben a szerződésekben tehát – ahogy nemzetközi közjogi szerződésekben általában – a kötelezettséget a kormányzatok vállalják – ti. a Szentszék ill. a szerződő állam kormányzata –, a kötelezettség címzettjei pedig az általuk nemzetközileg képviselt jogrendek valamely szintjén helyet foglaló közjogi intézmény(ek). A konkordatárius szerződések éppen ilyen természetük, és ilyen működési mechanizmusuk miatt képezik a nemzetközi közjog részét. Vagyis a konkordatárius szerződések természete az, hogy 1) a katolikus egyház szakrális természetű globális és anacionális jogrendje – ami ma a hatályos kánonjogi kódexből ismerhető meg27 – és egy állam világi természetű jogrendje között létesít kollíziós jogot, és 2) az egyház adott állam területén élő része és az illető állam közötti viszonyt rendezik. 24

CIC 360-361. Hatályos szabályozása: JÁNOS PÁL II, Const. Ap. Pastor Bonus, De romana curia, 1988. VI. 28, in AAS 80 (1988) 872. 26 A Szentszék által kötött szerződéseket egyszerűsítve konkordátumoknak szokták nevezni. Ez azonban nem pontos szóhasználat, mert ezek a szerződések lehetnek konkordátumok, részeleges szerződések, és modus vivendik. Manapság egyre kevesebb szerződés nevezi önmagát konkordátumnak. Az 1990-es években pl. több tucat szerződés közül csak a Lengyelországgal kötött konkordátum. 27 Codex Iuris Canonici auctoritate Ioannis Pauli PP. II promulgatus, Città del Vaticano 1989., magyarul: Az Egyházi Törvénykönyv. A Codex iuris canonici hivatalos latin szövege magyar fordítással és magyarázattal, Budapest, 1986. (Rövidítése: CIC + kánon száma) 25

16 A konkordátumokat, részleges megállapodásokat és modus vivendiket – hacsak a felek ennek ellenkezőjében meg nem állapodnak – az egyház részéről az Acta Apostolicae Sedisben, a Szentszék hivatalos közlönyében, a szerződő állami fél részéről annak hivatalos közlönyében hirdetik ki. A konkordatárius jognak ez a definíciója, ami a Szentszék nemzetközi szerződéseit szuverén jogrendek (ti. az egyház és az illető állam jogrendje) közötti kollíziós jog módjára értelmezi, teljesen megfelel azoknak a nemzetközi tapasztalati tényeknek, ahogy a felek a konkordatárius szerződéseket kötik, amilyen elvek alapján a megkötött szerződésekhez viszonyulnak, valamint ami e nemzetközi szerződések tartalmában tükröződik. A nemzetközi közjog tudomány azonban ezt a valódi működési mechanizmust elméleti szempontból nehezebben modellezi le. Ez lehet az oka annak, hogy a politikai közbeszédben terminológiai és szakmai félreértésekkel találkozhatunk.

A konkordatárius szerződések alkalmazási mechanizmusa Amint az a nemzetközi szerződések esetében általában szokás, maguk a konkordátumok is tartalmaznak rendelkezéseket a felek közötti, a szerződésben nem rendezett kérdések megoldására, a szerződés alkalmazására, esetleges módosítására, valamint a vele kapcsolatban felmerülő nézeteltérések tisztázására vonatkozólag. A konkordatárius szerződéseket általában határozatlan időre kötik. Az alapszerződéstől függő szektoriális szerződések esetében szokás csupán kikötni, hogy azok érvényességüket tekintve az alapszerződés sorsát követik. A szerződések végén szereplő tipikus záradék értelmében a felek a megállapodás értelmezése és alkalmazása során felmerülő nehézségeket, nézeteltéréseket diplomáciai úton, más szóhasználat szerint közös megállapodással, vagy „baráti úton” oldják meg. Ezen rendelkezést azért rögzítik minden esetben, mert a Szentszék – teológiai okokból – nem veti alá magát semmilyen nemzetközi döntőbíróság ítéletének vagy közvetítésnek, így a vitás esetekben is a kétoldalú tárgyalásokat tartja az egyetlen járható útnak. Az alapszerződés típusú megállapodás esetében szerepelhet olyan klauzula is, miszerint amennyiben új kérdések merülnek fel kapcsolataikban, azokat külön nemzetközi szerződésben, vagy az illetékes egyházi és állami hatóságok közötti megállapodásban kívánják rögzíteni.

A Szentszék nemzetközi szerződéseinek külügyi megközelítése Külügyi szempontból az akarat, a szándék a fontos, vagyis a nemzetközi élet szereplője által folytatott politika, ami külügyi cselekményeiben kifejeződik. Abból a

17 tényből, hogy az államok szerződéseket kötnek a Szentszékkel, az következik, hogy 1) tudomásul veszik – irreleváns, hogy milyen meggondolásból – a kánonjogi szabályozásban lévő azon elvet, hogy a területükön élő egyházrész önmagában képtelen saját magát képviselni az állammal szemben, és helyette ez a Szentszék feladata, 2) azt várják, hogy az egyházi jogrend képes lesz a Szentszékkel kötött nemzetközi szerződést ugyanúgy végrehajttatni a területén élő egyházrésszel, ahogy az államokkal kötött nemzetközi szerződések esetében a kormányzat által kötött nemzetközi szerződést a kormányzat képes lesz az állam egyes megyéivel, városaival végrehajttatni. Az egyház és az állam mint szerződő felek a saját jogrendjük szem előtt tartásával és annak keretein belül gondolkodnak, és így hozzák létre a szerződés kialakuló kollíziós jogát. Ez a kollíziós jog bennfoglaltan mindig, sőt sokszor explicite is tartalmazza a felek egymás jogrendjéről való gondolkodásmódját. Mindez a nemzetközi kapcsolatok tudomány tárgyalásmódjában úgy fogalmazható meg, hogy a felek tárgyaláson tanúsított gondolkodás- és tárgyalásmódját és így szerződési attitűdjét a felek saját jogrendje, tágabban tekintve saját önképe határozza meg. Vagyis tárgyalás közben az egyházi fél tárgyalója nem az alapján tárgyal pl. a magyar világi fél tárgyalójával, hogy Magyarországon a jogi szakirodalom mit ír az egyházról ill. annak szerződésképességéről, sőt ezt általában – mint irrelevánst – nem is tudja. A kialakuló szerződésben azonban létrehoznak egy közös nézőpontot, ami az egymásról való gondolkodás egyeztetett és rögzített formája. A II. vatikáni zsinatot (1962–1965) követő időszak jellegzetessége a konkordátumok számának növekedése világszerte, de elsősorban az európai kontinensen, melynek nyomán jelenleg 160 ilyen szerződés van érvényben. Különösen is az 1990-es változásokat követően születtek nagy számban megállapodások a Szentszék és a Közép-európai országok között. Jelenleg a térség EU tagállamainak mindegyike nemzetközi szerződésben rendezett kapcsolatban áll a Szentszékkel. Ez alól a következő bővítési hullám két országa, Románia és Bulgária lesz csupán kivétel. Az elmúlt negyed évszázad konkordátumai három fő modell szerint osztályozhatók: 1)

Az első modell esetében egy alapegyezmény nyomán születnek szektoriális

megállapodások, akár a felek, akár pedig – a Szentszék felhatalmazása alapján és az alapegyezményben foglaltak értelmében – az érintett püspöki konferencia és az állam között. Erre példa a Szlovákiával 2000-ben kötött alapszerződés, valamint a lengyel konkordátum.

18 2)

A második több, egymástól lényegében független tematikus megállapodást

takar. Ide sorolhatók – térségünkből – a Horvátországgal, illetve a Litvániával kötött megállapodások. A Magyarországgal kialakított szerződési szisztéma is leginkább ebbe a kategóriába tartozik, bár az 1990-es megállapodás egyfajta alapszerződésként is felfogható, noha szövege nem irányoz elő további egyezményeket. 3)

A harmadik a hagyományos konkordátum-modell továbbélésének nevezhető,

amelyeket a német tartományok kötnek a Szentszékkel a kompetenciájukba tartozó kérdéskör egészét felölelve. Az államokat egyrészt az alapvető emberi jogok biztosítása, másrészt társadalmi csoportok önállóságának és önszervezésének elősegítése vezérli. Az egyház részéről az indokolja a nemzetközi szerződések kötése iránti érdeklődést, hogy azok magasabb fokú stabilitást és garanciákat képesek nyújtani az érintett egyházi intézmények számára, mint a pusztán állami törvények. A térségünkben létrejött szentszéki egyezmények preambulumaiban gyakran szerepel utalás a rendszerváltásra, mint kiindulási körülményre (Magyarország, Lengyelország,

Lettország),

a

katolikusok

jelentős

számára

(Lengyelország,

Horvátország, Lettország, Litvánia), illetve a katolikus egyháznak az adott nemzet történetében betöltött szerepére (Lengyelország, Horvátország, Lettország, Litvánia, Szlovákia), ami tulajdonképpen a saját nemzeti identitás megerősítését szolgáló kijelentésnek tekinthető28.

Az állam és egyház közötti viszony rögzítése a Magyar Köztársasággal kötött szerződésekben Az 1997-es magyar szerződés preambuluma hivatkozik az 1990-es diplomáciai kapcsolatok újrafelvételéről szóló szerződésre29. Ebben a szerződésben a konkordatárius szerződésekben megszokott módon mindkét fél hivatkozik a saját jogi hátterére. Az egyházi fél a kánonjogi kódexre, a magyar állami fél a magyarországi egyházakról szóló állami törvényre30: „a […] az egyházat érintő kérdések ma már rendezettek, amelyeket egyrészt az új Kánonjogi Kódex, másrészt a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló új Törvény rendelkezései szabályoznak”. 28

DE AGAR, Martín, J., T., Studio comparativo dei Concordati tra la Santa Sede e gli Stati dell’Europa Centrale e Orientale, in Relazioni internazionali giuridiche bilaterali tra la Santa Sede e gli Stati. Esperienze e prospetive, Libreria Editrice Vaticana, 2003, 68. 29 Megállapodás a Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék között a diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról, 1990. II. 9. in Egyházakra vonatkozó hatályos jogszabályok gyűjteménye, 2002, 98-99. 30 1990. évi IV. törvény a lelkiismereti és vallásszabadságról valamint az egyházakról.

19 Hogyan kell ezt értelmezni? Talán úgy, hogy Magyarországon a kánonjog szabályozza az állam egyházakhoz való viszonyát, és viszont, hogy a katolikus egyház az egész világon az egyházakról szóló magyar törvény alapján működik (vagyis, hogy a felek kötelezőnek ismerik el a maguk számára a másik törvényeit)? Bizonyosan nem. Egyszerűen csak arról van szó, hogy az egyház ismeri, tudja, képes értelmezni (anélkül, hogy magáévá tenné) azt, hogy a magyar állam hogyan értelmezi önmagát és viszonyát az egyházakkal, a magyar állam pedig – szintén – ismeri, tudja, képes értelmezni (anélkül, hogy magáévá tenné), hogy az egyház hogyan értelmezi önmagát és viszonyát az államokkal. Márpedig a kódexben egyértelműen a világegyház egységes jogrendje van rögzítve, ami már Magyarországon is jó néhány kiadásban megjelent magyar - latin bilingvis szöveggel, vagyis a magyar tárgyaló fél tudta, hogy mit ír alá. Vagyis Magyarország már érvényes szerződésben rögzített módon is többet tud, többet érzékel az egyházról, és annak egész világon egységes működéséről, mint amit egyes nemzetközi jogi kézikönyvek mondanak. Mit jelent ez a gyakorlatban? Miután a magyar állam nemzetközi szerződésben leírta, hogy ismeri, érti, tud mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy a katolikus egyház a kánonjogi kódexben modellezett módon, vagyis az egész világon egységes jogrendként működik, és – ahogy magából a szerződésből kiderül – a magyar jogrenddel diplomáciai módon van kapcsolata, ezután Magyarországon pl. egyetlen városi bíró sem mondhatja azt, amikor egy olyan eseten gondolkodik, aminek az egyházjoggal van valamilyen összemetsződése (közbeeső ítélet, stb.), hogy ő ezt nem érti. (Annak ellenére, hogy amikor jogi tanulmányokat végzett, az egyetemi tankönyvei azt magyarázták neki, hogy ilyen helyzet egyszerűen nem is lehetséges.) Vagyis ez sem többet sem kevesebbet nem jelent, mint hogy a felek és annak szervei, hatóságai, közigazgatási funkcionáriusai, stb. ismerik és tudják értelmezni egymás jogrendjét. Ha mégsem, jogsegélyt kérnek a másik fél szakértőjétől. Arról természetesen szó sincs, hogy ez a szerződési gyakorlat csak a magyar állammal állna fenn. 1990 óta a Szentszék nemzetközi szerződései preambulumában egyre gyakrabban szerepel a kánonjogi kódexre való hivatkozás. Ez értelemszerűen olyan esetekben történik meg, amikor a két fél között az első szerződést kötik. Ezek ebben az időszakban jellemzően a Kelet-Közép-európai térség országai voltak. Ilyen kitételeket

31

találunk

Lengyelország31,

Horvátország32,

Litvánia33,

Szlovákia34,

Concordato fra la Santa Sede e la Repubblica di Polonia, 1993. VII. 28. in AAS (1998) 310-329. Accordo tra Santa Sede e la Repubblica di Croazia circa questioni giuridiche, 1996. in AAS (1997) 277-286. 32

20 Lettország35 szerződései preambulumaiban, ahol a felek a saját jogukra hivatkoznak. Ezek az országok tehát – Magyarországhoz hasonlóan – nemzetközi szerződésben rögzítették, hogy állami joggyakorlatuk során képesek az egyetemes egyházjogot érzékelni, azt tudják értelmezni (ha nem, akkor jogsegélyt fognak kérni), jogeset megoldásakor tudnak az egyházi jogrend bármely elemére hivatkozni, azt mint az államival esetlegesen ütközésbe kerülőt figyelembe venni. Az egyháznak nem közvetlen célja, hogy jogrendjének egységességét szerződésekben deklaratíve elismertesse vagy hogy azt tanítsák, elég, ha azt az államok gyakorlata nem sérti. Azt, hogy 1990 óta vannak olyan példák, hogy ennek elismerését nemzetközi szerződésekbe is bekéri, elég úgy értékelni, hogy ezt a meglévő gyakorlatot kívánja ilyen precedensekkel megerősíteni36, ill. a kánoni alkotmányjogi egységesség egyes államok / politikusok részéről esetleg felmerülő megkérdőjelezésének gyakoriságát csökkenteni. Azok az államok, amelyek szentszéki szerződései expressis verbis tartalmazzák ezt a kitételt – Magyarország is ide tartozik – a katolikus egyház jogrendjének megkérdőjelezése jogi vagy hivatalos esetben nem lehetséges.

3.

A Magyarországgal kötött szerződések a környező országokéi kontextusában A vizsgálandó anyag  a katolikus egyház nemzetközi megállapodásai  jogi

természetéről megállapítható, hogy azok nemzetközi jogi jogforrások. E szerződések jogforrás voltát egyrészt a nemzetközi gyakorlat és a nemzetközi jogi szakirodalom konszenzusa

állítja,

valamint

formai

szempontok

indokolják;

másrészt

a

megállapodások legtöbbje jognak deklarálja önmagát, vagyis a szerződő felek annak tartják; harmadszor pedig tartalmilag jogokat és kötelezettségeket létesít a felek között. Mivel a katolikus egyház jogrendje (a kánonjog) az egész világon hatályos, a világi szuverének jogrendje lokális, következésképpen a kettő közötti viszonyt rendező kollíziós jog országonként szintén lokális. A konkordatárius szabályzások között összehasonlítást lehet végezni, így az összehasonlító vizsgálat nemzetközi közjogi természetű.

33

Agreement between the Holy See and the Republic of Lithuania concerning juridical aspects of the relations between the Catholic Church and the State, 2000. V. 5. in AAS (2000) 795-802. 34 Accordo base tra la Santa Sede e la Repubblica Slovacca, in AAS (2001) 136-146. 35 Agreement between the Holy See and the Republic of Latvia, 2000. XI. 8. in AAS 95 (2003) 102-111. 36 „Az államok a Katolikus Egyház szuverenitását bizonyos értelemben az Apostoli Szentszék szuverenitása elismerése által fejezik ki.” SCHANDA Balázs, Magyar állami egyházjog, Budapest, 2000, 90.

21 A Szentszék 1990 utáni megállapodásai a Közép-európai államokkal 1)

A Szentszék a szocialista diktatúrák bukását követően az első nemzetközi

egyezményét Magyarországgal kötötte (Budapest, 1990. február 9.) a diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról, illetve az 1964-es részleges megállapodás hatályon kívül helyezéséről37, továbbá, hogy a további kérdéseket „a jövőben közös megállapodás útján oldják meg”. Ezt „a Magyar Honvédségnél és a Határőrségnek végzendő lelkipásztori szolgálat tárgyában” Budapesten megkötött megállapodás követte (Budapest, 1994. január 10.), amely 1994. április 26. óta hatályos38. Végül az 1997. június 20-án a Vatikánban aláírt gazdasági megállapodás következett, ami 1998. április 3-án lépett hatályba39. 2)

Időben a második térségbeli szerződés a lengyel konkordátum volt (1993. július

28.), amely lengyel belpolitikai okokból kifolyólag csak 1998. április 25-én lépett életbe40. Szoros értelemben vett konkordátumként – a térségben egyetlenként ezen a néven – szisztematikusan tárgyalja az állam és az egyház kapcsolatában releváns kérdéseket. 3)

Horvátország 1996-ban három különálló megállapodást kötött. Egy jogi

egyezményt41, egyet a fegyveres erők és a rendőrség katolikus tagjainak lelkigondozásáról42,

valamint

egy

nevelési

és

kulturális

együttműködési

megállapodást43 (mindhármat 1996. december 19-én, Zágrábban írták alá), amelyek 1997. április 9-én léptek hatályba. Ezeket egészítette ki a gazdasági kérdésekről szóló, 1998. október 9-én Zágrábban aláírt, és ugyanazon év december 14-én érvénybe lépő újabb megállapodás. 4)

Észtország diplomáciai jegyzékváltás keretében kötött megállapodást a

Szentszékkel (1998. december 28., illetve 1999. február 15.), amely 1999. március 12-

37

Megállapodás a Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék között a diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról, 1990. II. 9. in Egyházakra vonatkozó hatályos jogszabályok gyűjteménye, 2002, 98-99. 38 Megállapodás, mely létrejött egyfelől a Magyar Köztársaság, másfelől az Apostoli Szentszék között a Magyar Honvédségnél és a Határőrségnél végzendő lelkipásztori szolgálat tárgyában, 1994. I. 10. in Egyházakra vonatkozó hatályos jogszabályok gyűjteménye, Budapest, 2002, 103-104. 39 Megállapodás amely létrejött egyfelől az Apostoli Szentszék, másfelől a Magyar Köztársaság között a Katolikus Egyház magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról, valamint néhány vagyoni természetű kérdésről, 1997. VI. 20. in AAS (1998) 330-341; valamint Egyházakra vonatkozó hatályos jogszabályok gyűjteménye, 2002, 98-102. 40 Concordato fra la Santa Sede e la Repubblica di Polonia, 1993. VII. 28. in AAS (1998) 310-329. 41 Accordo tra Santa Sede e la Repubblica di Croazia circa questioni giuridiche, 1996. XII. 9. in AAS (1997) 277-286. 42 Accordo tra Santa Sede e la Repubblica di Croazia circa l'Assistenza religiosa ai fedeli cattolici, membri delle Forze Armate a della Polizia della Repubblica di Croazia, 1996. XII. 19. in AAS (1997) 297-302. 43 Accordo tra Santa Sede e la Repubblica di Croazia circa la collaborazione in campo educativo e culturale, 1996. XII. 19. in AAS (1997) 287-296.

22 én lépett hatályba44. Jellegénél fogva alapszerződésnek nevezhető, amely főként a katolikus egyház jogállását szabályozza Észtország területén. 5)

A Lettországgal 2000. november 8-án létrejött egyezmény45 jól strukturált

alapszerződésnek tekinthető, amely felöleli a legtöbb közös érdeklődésre számot tartó kérdést. 6)

Litvánia 2000. május 5-én egyszerre három megállapodást írt alá, jogi

kérdésekről46, nevelési és kulturális együttműködésről47, valamint a hadsereg kötelékében szolgálatot teljesítő katolikusok lelkipásztori gondozásáról48. 7)

Szlovénia 2001. december 21-én jogi megállapodást kötött a Szentszékkel,

amely 2004. május 28-án lépett életbe49. 8)

A Szlovákiával 2000. november 24-én létrejött megállapodás50 az egyetlen a

térségben, amely formálisan az alapszerződés megjelölést viseli, és egy évvel később lépett hatályba. Ez olyan kitételt tartalmaz, ami előrevetít egy a jövőben megkötendő nemzetközi szerződést a tábori lelkészi szolgálat létesítéséről. Ezt 2002. augusztus 21én kötötték meg51. A katolikus oktatásról és nevelésről 2004. május 13-án szerződtek52. A szintén előirányzott újabb egyezmény a lelkiismereti szabadság érvényesítéséről 2006 tavaszán csak a tervezet stádiumába jutott el, amikor heves belpolitikai viták kereszttüzébe került. 9)

Csehországgal a Szentszék szintén alapszerződésnek minősülő megállapodást 53

kötött , 2002. július 25-án „a kölcsönös kapcsolatok rendezéséről”, amit azonban a prágai parlament nem ratifikált.

44

Conventio inter Apostolicam Sedem et rem publicam Estoniae/ 1999. II. 15. in AAS (1999) 414-418. Accordo tra la Santa Sede e la Repubblica di Croazia circa questioni economiche, 2000. X. 9. in AAS (2000) 320-324. 46 Agreement between the Holy See and the Republic of Lithuania concerning juridical aspects of the relations between the Catholic Church and the State, 2000. V. 5. in AAS (2000) 795-802. 47 Agreement between the Holy See and the Republic of Luthuania on co-operation in culture and education, 2000. V. 5. in AAS (2000) 783-789. 48 Agreement between the Holy See and the Republic of Lithuania concerning the pastoral care of catholics reving in the army, 2000. V. 5. in AAS (2000) 809-813. 49 www.olir.it 50 Accordo base tra la Santa Sede e la Repubblica Slovacca, in AAS (2001) 136-146. 51 Accordo tra la Sancta Sede a la Repubblica Slovacca, 2002. VIII. 21. in AAS 95 (2003) 176-180. 52 Accordo tra la Santa Sede e la Repubblica Slvacca sull’educazione e istruzione cattolica, 2004. V. 13. in AAS 97 (2005) 51-60. 53 www.olir.it 45

23

3.1.

A Közép-európai összehasonlítása

konkordatárius

szerződések

A Szentszék és a Közép-európai országok között létrejött nemzetközi szerződések változatos képet mutatnak, mind formájukat, mind pedig tartalmukat tekintve, ami egyrészt az adott ország sajátos társadalmi és politikai viszonyaiból, másrészt

a

Szentszékhez

fűződő

történelmi,

illetve

aktuális

kapcsolatainak

hagyományából fakad. Mindez a konkordatárius eszköz rugalmasságát is bizonyítja. Emellett természetesen megfigyelhetők bennük bizonyos közös vonások is, tekintettel arra, hogy a másik szerződő fél, a Szentszék mindegyikük esetében következetes célok megvalósítását tartotta szem előtt.

A szerződések általános tartalma A vizsgált konkordátumok tartalmi elemei négy főbb kategóriába sorolhatók: 1)

Első helyen szerepelnek a jogi kérdések. Az egyezmények tisztázzák az Egyház,

illetve annak szervezetei jogi helyzetét (az állam mindenhol elismeri az egyház, illetve a kánonjogban jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egységek polgári jogi személyiségét). Az állam elismeri és biztosítja az Egyház vallási küldetése teljesítésére való szabadságát, vagyis az istentisztelet, a közösségi és nyilvános hitvallás szabadságát, és a hithirdetés jogát. Ide tartozik az egyházi autonómiájának tiszteletben tartása, melynek értelmében az szabadon szervezheti belső életét, szervezeti egységeit, valamint szabadon és saját törvényei alapján nevezheti ki tisztségviselőit (némely szerződés ehhez pontosító rendelkezéseket is fűz), továbbá szabadon tarthat kapcsolatot elsősorban a Szentszékkel, de más részegyházakkal is. Több esetben kifejezetten szerepel a gyónási titok tiszteletben tartása (horvát és litván jogi megállapodás, szlovák alapszerződés, lett és cseh megállapodás), valamint a kánoni házasság megkötésének, illetve az egyházi bíróságok vonatkozó határozatainak állami elismerése (horvát és litván

jogi

megállapodás)

megállapodás, 54

szlovák

alapszerződés,

lengyel

konkordátum,

lett

. Ugyancsak visszatérő elem a vasárnapok és más meghatározott

egyházi ünnepek hivatalos munkaszüneti napként történő elismerése (horvát és litván jogi megállapodás, szlovák alapszerződés, lengyel konkordátum), valamint az istentisztelet célját szolgáló helyek sérthetetlenségének garantálása. 2)

A második nagyobb kategória az oktatási és kulturális együttműködés. Ennek

keretében az egyház kijelenti, az állam pedig – mint vallásszabadságból következőt – 54

RÓNAY M, Ius matrimoniale concordatarium. A comparative approach, in Acta Juridica Hungarica, 47 (2006) I, 27-66.

24 elismeri és biztosítja a hitoktatás, illetve az oktatási-nevelési

intézmények

létrehozásának és fenntartásának jogát. Az állam jellemzően biztosítja az ilyen intézményekben dolgozók (oktatók, nevelők, egyéb alkalmazottak), valamint diákjaik, hallgatóik, és azok szülei egyenlő jogállását az állam által fenntartott hasonló intézményekéivel. Emellett változó mértékben szerepet vállal azok finanszírozásában. Minden esetben rögzítik, hogy hitoktató csak az illetékes egyházi hatóság által kibocsátott meghatalmazással, missio canonica-val ellátott személy lehet. Az állam és az egyház elkötelezi magát az egyházi tulajdonban, illetve kezelésben levő történelmikulturális javak megóvása, fenntartása és hozzáférhetővé tétele iránti együttműködés mellett. Az állam biztosítja az egyház számára a jogot egyfelől a kiadói tevékenység folytatására, valamint a saját tömegtájékoztatási eszközök birtoklására és használatára, másfelől az államiakhoz (közszolgálatiakhoz) történő hozzáférésre. 3)

A harmadik csoportot a sajátos élethelyzetben levő katolikusok lelkipásztori

gondozásának lehetővé tétele alkotja. Az egyház részéről ez esetben is egy jog – saját hívei gondozásához való jog –, az állam részéről pedig egy kötelezettség – állampolgárai

vallásszabadságának

biztosítása

–

jelentkezik,

ami

a

felek

együttműködését igényli. Közöttük hagyományosan kiemelkedő jelentőségű a fegyveres erőkben – hadseregben, rendőrségnél, határőrségnél – szolgálatot teljesítők lelkipásztori gondozása, amely katolikus részről mindenütt egy sajátos struktúra, a katonai ordinariátus révén valósul meg. Ennek létrehozásáról, szervezetének meghatározásáról és

finanszírozásáról

több

esetben

külön

nemzetközi

szerződés

keletkezik

(Magyarország, Horvátország, Litvánia, Szlovákia). Emellett a konkordátumok nagy része (horvát és litván jogi megállapodás, szlovák alapszerződés, lengyel konkordátum, cseh megállapodás) érinti a büntetés-végrehajtási és más hasonló intézményekben fogva tartottak, az állami nevelőotthonokban gondozottak, illetve az állami egészségügyi és szociális intézményekben ápoltak lelkipásztori gondozásának kérdését. Ennek részleteit azonban többnyire alacsonyabb szintű (a püspöki konferencia vagy az illetékes püspök, valamint az illetékes állami szervek közötti) megállapodásokra hagyják. A püspöki konferenciák vagy püspökök ebben az esetben szentszéki koncessziót kapnak nemzetközi szerződés kötéséhez. Ugyancsak rögzítik a szerződések az egyház jogát a szociális jellegű intézmények alapítására és fenntartására. 4)

Negyedik fő kategóriaként lehet említeni a különböző gazdasági és pénzügyi

jellegű kérdéseket, amelyek azonban többnyire a másik három csoportot is érintik. Jelenleg csupán Magyarország és Horvátország esetében került sor külön szerződés megkötésére ezen kérdéskörben. Az egyik legfontosabb, s térségünk sajátosságaként jelentkező elem a létezett szocializmus idején elkobzott egyházi javak helyzetének

25 rendezése. Nagy fontosságú továbbá az egyház által fenntartott oktatás-nevelési, valamint szociális intézmények finanszírozásához, valamint az egyházi műemlékek és általában a kulturális javak megóvásához történő állami hozzájárulás kérdése. A katonai ordinariátus működését, ahol létrejött, kivétel nélkül az adott állam védelmi minisztériuma tartja fenn anyagilag. Fontos konkordatárius elem az egyház által szervezett gyűjtések, és általában a hívek által számára felajánlott különféle adományok ügye. Amely szerződés ezzel foglalkozik, az általában rögzíti az egyház vonatkozó adómentességét is. Országonként eltérő mértékben szerepel emellett az egyház „alapfunkciója”, vagyis a hitéleti tevékenység anyagi támogatása is.

További tematikus sajátosságok Gazdasági kérdések Külön

gazdasági,

egyházfinanszírozási

tárgyú

szerződést

eddig

csak

Magyarország (1997) és Horvátország (1998) kötött a Szentszékkel, Szlovákia esetében pedig előkészítés alatt áll55. A többi esetben a vonatkozó rendelkezéseket az alapszerződés típusú megállapodások egyes részeinél találjuk, akár csak olyan formában, hogy a kérdéskör rendezését az illetékes egyházi és állami hatóságoknak megállapodására bízza. Az észt megállapodásban található a legáltalánosabban megfogalmazott kitétel, melynek értelmében a katolikus egyházat érintő bizonytalan, megoldatlan vagy vitatott, birtokokat, pénzügyi és gazdasági ügyeket érintő kérdések esetében eseti vegyes bizottságot hoznak létre a katolikus egyház és az illetékes állami hivatal részvételével.

Közszolgálati intézmények finanszírozása A lengyel konkordátum az egyházi oktatási intézmények számára a vonatkozó állami törvények szerinti támogatást irányoz elő (14. cikk 4. bek.). Az egyház humanitárius, szociális, karitatív tevékenysége ugyanolyan jogi megítélés alá esik, mint más civil intézményé (22. cikk 1. bek.). A horvát gazdasági megállapodás szerint az állami és egyházi hatóságok közös megegyezéssel állapítják meg az állam által a társadalom javát szolgáló katolikus egyházi intézmények részére adandó anyagi támogatást. Az állam kötelezettséget vállal továbbá, hogy egy meghatározott éves összeget biztosít az egyház számára, elismerve

55

Szlovákia és a Szentszék kapcsolatai a XX. században, a Vatikáni Rádió magyar adásának híradása, 2005. XI. 26., in www.oecumene.radiovaticana.org/UNG/Articolo.asp?c=57134

26 az általa kulturális, nevelési, szociális és etikai területen végzett munka közérdekűségét (2. cikk 2. bek.). A lett alapszerződés általában véve rögzíti a katolikus iskolák jogát az állami támogatáshoz a lett törvényeknek megfelelően (19. cikk 1. bek.). A litván jogi megállapodás szerint az állam megfelelő anyagi támogatást nyújt az egyházi karitatív és szociális intézmények számára, amelyek közjólétet szolgálják (16. cikk 4. bek.). Az egyházzal közösen alapított állami, vagy nem állami és nem önkormányzati

iskolák

finanszírozását

a

hasonló

állami

és

önkormányzati

intézményekével megegyezővé teszi (9. cikk). Nem állami katolikus kiegészítő programok finanszírozása ugyanakkor az alapító feladata marad. A szlovák alapszerződés rögzíti, hogy az egyháziak egészségügyi szolgáltatások az

államiakkal

egyenlő

társadalombiztosításról.

A

feltételek katolikus

mellett egyház

kapnak

támogatást

hozzájárul

ezen

a

nemzeti

intézmények

finanszírozásához, az állami támogatásokról külön egyezmény rendelkezik majd (17. cikk). Az oktatási szerződés értelmében a katolikus iskolákat az állam ugyanolyan mértékű pénzügyi támogatásban részesíti, mint minden más iskolát (1.8. cikk), a hittankönyvek esetében is ugyanazon szabályok érvényesülnek, mint bármely más alaptantárgy tankönyvei esetében (2.6. cikk). Hasonlóképpen az állam biztosítja a pénzügyi eszközöket a katolikus egyházi fakultások és nagyszemináriumok számára (4.5. cikk). A szlovén megállapodás szerint az egyházi karitatív s szociális intézmények, amelyek a szlovén törvényeknek megfelelően működnek, a többi hasonló intézménnyel egyező elbánásban részesülnek könnyítések, segélyek és támogatások tekintetében (13. cikk). Egyházi oktatási intézmények a többi magánintézménnyel egyenlő kritériumok alapján juthatnak állami támogatáshoz (10. cikk). A cseh megállapodás általában véve kijelenti, hogy az elismert egyházi iskolák helyzetét és finanszírozását a cseh jogrend rendezi (11. cikk 2. bek.). Az egyházi karitatív szervezetek a többi hasonló szervezettel egyenlő feltételek mellett jogot formálhatnak állami finanszírozásra (13. cikk 2. bek.). Az állam mielőbb gondoskodik elfogadható módon az egyház anyagi javaival kapcsolatos kérdések megoldásáról (17. cikk).

Adózás A horvát gazdasági megállapodás értelmében az egyházi jogi személyek szabadon elfogadhatnak a hívektől adományokat és egyéb hagyományos formájú

27 hozzájárulásokat intézményeik fenntartásához. Mindezek nem tartoznak a horvát adórendszer hatálya alá (1. cikk). Adózási szempontból az egyházi jogi személyek non profit intézményeknek számítanak (10. cikk). A lengyel konkordátum rögzíti, hogy a nyilvános gyűjtésekre vonatkozó állami jogszabályok nem vonatkoznak a vallási, egyházi célra folytatott gyűjtésekre, ha egyházi területen, a szokásoknak megfelelően tartják (21. cikk). A litván állam biztosítja, hogy az egyházi jogi személyek karitatív, pasztorális, nevelési, szociális és kulturális célra használt ingatlanai és szent épületei adómentességet élveznek. Egyház számára adott önkéntes, illetve pasztorális, nevelési és karitatív célokra adott adományok adómentesek. Más célra szolgáló tulajdonok és bevételek ellenben adókötelesek maradnak (10. cikk). A szlovák alapszerződés kimondja az egyház jogát a templomokban tartandó gyűjtésekhez. Az ily módon szerzett források kezeléséből származó jövedelem nem adóköteles és nem tartozik az állami számviteli rendelkezések hatálya alá (20. cikk).

Egyházi kárpótlás A horvát állam kötelezi magát a kommunista rendszerben elkobzott egyházi javak visszaszolgáltatására. A természetben vissza nem adhatók helyett cserét ajánl, a maradék helyett pedig pénzbeli kárpótlást fizet (gazdasági megállapodás, 2. cikk). A visszaadandó javak listáját az állam és a püspöki konferencia képviselőiből álló vegyes bizottság állítja össze. A természetbeni visszaszolgáltatás üzemezéséről az egyházi és az állami hatóságok egyeztetnek (3-4. cikk). Az állam vállalja, hogy a pénzbeli kárpótlást 2000-től kezdődően négy éves részletben fizeti ki, amelynek nagyságát állami-egyházi szakértői bizottság állapítja meg. Az illetékes állami hatóság negyedévente utalja át a püspöki konferencia központi alapja számára az egyházi intézményeknek szánt összeget, amely azt a kisajátított javak arányában osztja szét intézményei között (5. cikk). Litvániában a kisajátított egyházi levéltárak továbbra is állami levéltárban maradnak megőrzésre, szabad egyházi hozzáférés biztosítása mellett. Kezelésükről és megóvásukról az állami és az egyházi hatóságoknak külön egyezményben kell rendelkezniük (kulturális megállapodás 13. cikk 2-3. bek.). A püspöki konferencia és állami hatóság állandó vegyes bizottságot létesít a kisajátított egyházi ingó és ingatlan javak jövőbeli státusának meghatározására, valamint összeírására a restaurálásukhoz szükséges teljes állami finanszírozás, illetve a rendszeres állami támogatás céljából (kulturális megállapodás 13. cikk 4. bek.).

28 A lett alapszerződés az illegálisan elkobzott egyházi javak visszaszolgáltatását az állami hatóságok és a püspöki konferencia megegyezésére bízza (10. cikk).

Hitéleti és egyéb támogatások A közjó előmozdításáért végzett tevékenysége folytatásának biztosítására az egyház számára a horvát állam havonta plébániánként két bruttó átlagfizetésnek megfelelő összeget utal át az éves állami költségvetésből. Ez az összeg tartalmazza a klérus és az egyházi alkalmazottak ellátmányát, a nem műemléki templomok és pasztorális központok építésének és fenntartásának költségeit, valamint az egyházi karitatív

tevékenység

finanszírozásához

nyújtott

hozzájárulást.

Az

összeg

megállapításakor az egyház és az álam illetékes hatóságai figyelembe vették a magukat katolikusnak valló állampolgárok számarányát. Az állami támogatás összegét havonta a központi klérusellátó intézet számlájára utalják át, amely azt a hasonló egyházmegyei intézeteknek utalja tovább (gazdasági megállapodás 6. cikk). A megállapodás ugyancsak rendezi a 65 év feletti klerikusok és szerzetesek nyugdíjának kérdéseit is (gazdasági megállapodás 9. cikk). A

lengyel

konkordátum

előirányozza,

hogy

az

egyházfinanszírozás

módosításának kérdéséről különbizottság jöjjön létre, amely figyelembe veszi az egyház igényeit, és annak gyakorlatát. Az állam, amennyire lehetséges, anyagi támogatást nyújt az egyházi műemlékek restaurálására (22. cikk). A lett alapszerződés ugyancsak kijelenti, hogy az állam osztozik az egyházzal az egyházi kulturális javak fenntartáshoz és megóváshoz szükséges költségeken (22. cikk 2. bek.). Litvánia az egyház kiadói tevékenységét ugyanúgy támogatja, ahogyan más civil szervezetek hasonló tevékenységét (jogi megállapodás, 12. cikk 2. bek.). A hittankönyvek finanszírozását más tankönyvekhez hasonló módon biztosítja (oktatásikulturális megállapodás, 6. cikk 2. bek.). Szlovákia rögzíti, hogy a felek hozzájárulnak az egyházi műemlékek fenntartásához, felújításához. Ugyanakkor az állami hozzájárulás mértékét külön egyezmény hatáskörébe utalja (alapszerződés, 21 cikk. 1. bek.). A nem ratifikált cseh szerződés értelmében az egyházi kulturális örökség fenntartását az állam pénzügyileg a többihez hasonló módon támogatja (12. cikk 4. bek.). Kijelenti, hogy a cseh jogrendben az egyház finanszírozása biztosított, és új finanszírozási rendszer kidolgozása esetén az állam vállalja, hogy annak bevezetése átmenetileg nem fog anyagi gondokat okozni az egyháznak. Az állam ugyancsak

29 vállalja, hogy mielőbb gondoskodik elfogadható módon az egyház anyagi javaival kapcsolatos kérdések megoldásáról (17. cikk).

A püspöki kinevezések és az egyházmegyék kérdése Amellett, hogy minden konkordátumban deklarálják a Szentszék kizárólagos jogát a püspökök kinevezése, elmozdítása, illetve áthelyezése tekintetében, az egyes szerződésekben

ennek

módjára

vonatkozóan

találunk

további

pontosító

megállapításokat. Észtország esetében a Szentszék a kinevezés bejelentése előtt udvariasságból és bizalmasan értesíti a polgári hatóságokat (5. cikk). Horvátország esetében a megyéspüspökök kinevezését a kihirdetést megelőzően a Szentszék bizalmas úton közli azt a horvát kormánnyal (Jogi megállapodás VI. cikk 3. bek.). A lengyel konkordátum hasonlóan fogalmaz, azzal a további kikötéssel, hogy püspök csak lengyel állampolgár lehet (7. cikk), sőt, más állampolgár egyáltalán nem gyakorolhat Lengyelországban egyházi joghatóságot a pápai követeken kívül (6. cikk). A lett alapszerződés szintén kiköti, hogy püspökké lett állampolgárt nevez ki a Szentszék, és azt a kihirdetés előtt udvariasságból és bizalmasan közli a köztársasági elnökkel (5. cikk). Ezzel szinte teljesen egyező a litván jogi szerződés megfogalmazása (6. cikk, 3-4. bek.). A szlovák alapszerződés értelmében a püspöki kinevezés, áthelyezés, lemondás vagy elmozdítás előtt a Szentszék az illető nevét bizalmasan közli a szlovák kormánnyal. A szlovák kormány ugyanakkor kötelezi magát, hogy nem nyilvánít véleményt az érintett személyéről, s nem foglal állást a Szentszék döntésével kapcsolatban (6. cikk). A katonai ordináriussal kapcsolatban ezen előzetes értesítést nem fogalmazza meg a vonatkozó 2002-es szerződés (2. cikk 2. bek.). Igaz, feltételezhető, hogy az alapszerződés előírásai a püspökké szentelt katonai ordináriusra is vonatkoznak. A lengyel konkordátum, a szlovák alapszerződés, a szlovén megállapodás, valamint a litván jogi egyezmény azt is kiköti, hogy az egyházi közigazgatási egységek határa essen egybe az államhatárokkal, főleg annak érdekében, hogy területük egy része se tartozzon külföldi székhelyű egyházmegyéhez. Lengyelország további feltételként szerepelteti, hogy a lengyel püspöki konferencia tagja is csak lengyel állampolgár lehet, aki egyben nem lehet tagja más államban székelő konferenciának (6. cikk). Magyarország esetében hiányzik a püspöki kinevezések szabadságára, vagy akár az előzetes értesítésre vonatkozó kitétel, de az egyházmegyei és az államhatárok egybeesésének előírása is. Ez utóbbi történelmi örökségből következően hiányzik, a

30 többire nézve pedig az 1990. évi megállapodás azon kitétele az irányadó, amely elismeri, hogy „az Egyházat érintő kérdések ma már rendezettek, amelyeket egyrészt az új Kánonjogi Kódex, másrészt a Lelkiismereti és vallásszabadságról valamint az egyházakról szóló új törvény rendelkezései szabályoznak” (3. pont). Az egyetlen kivételt az 1994-es megállapodás képezi, amely a katonai ordinárius kinevezése kapcsán – bár nem ír elő előzetes értesítési kötelezettséget – a térségben immár egyedülálló módon lehetővé teszi, hogy a kormány „tizenöt nap alatt a jelölttel szemben általános politikai jellegű kifogást emelhet” (II. cikk). Egyes konkordátumok sajátosságai A Horvátországgal kötött konkordátumok több sajátos vonást tartalmaznak. A jogi megállapodás értelmében az istentisztelet templomokon és kápolnákon, valamint azok tartozékain kívül megvalósuló gyakorlásáról az egyházi hatóságoknak értesíteniük kell az államiakat, amelyek kötelessége a közrend és a biztonság garantálása. Egyházi személy ellen induló büntetőeljárásról az igazságügyi hatóságok előzetesen értesítik az illetékes egyházi hatóságokat. A megállapodás kimondja, hogy új kultuszépületek létesítésének helyszínét az illetékes állami hatóságokkal egyetértésben a megyéspüspök választja ki, és az előbbiek nem is vesznek figyelembe olyan kérelmeket, amelyek nem bírnak a püspök írásos beleegyezésével. A gazdasági megállapodás azt is rögzíti, hogy a települési fejlesztési tervek a megyéspüspök javaslatára megfelelő helyet biztosítanak új templomok és egyházi épületek részére. A nevelési-kulturális megállapodásban szerepel, hogy az oktatási-nevelési rendszer figyelembe veszi a keresztény etika értékeit. Az egyházi hatóságok az iskolákban – az oktatási hatóságokkal egyetértésben – rendezhetnek a vallásos neveléssel és kultúrával kapcsolatos egyéb kiegészítő foglalkozásokat az intézmények helyiségeinek és taneszközeinek igénybevételével. A hittankönyvek tartalmát a püspöki konferencia határozza meg, azok kiadásáról viszont az állam gondoskodik. A tömegtájékoztatási eszközökre vonatkozóan alapelvként rögzíti, hogy „a vallásszabadság elveinek egy pluralista társadalomban történő tiszteletben tartásával

a Horvát Köztársaság következetesen ügyel, hogy a

tömegtájékoztatási eszközökben a katolikusok érzéseit, valamint az etikai és vallásos alapú alapvető emberi értékeket tiszteletben tartsák” (nevelési-kulturális megállapodás 12. cikk 3. bek.). A

lengyel

konkordátumban

szerepel

egyedül

utalás

a

kisebbségek

pasztorációjára: a megyéspüspökök feladatává teszi a nemzeti kisebbségek saját lelkipásztori szolgálata és hitoktatása szervezeti kereteinek meghatározását (18. cikk).

31 Észtország esetében szerepel a kijelentés, miszerint a püspököknek, vagy Szentszéknek joga van észt állampolgársággal nem rendelkező papokat, szerzeteseket és világiakat az országba hívni, és számukra tartózkodási és munkavállalási engedélyért folyamodni (6. cikk). A lett alapszerződés – lényegében átvéve a vonatkozó lett jogszabály tartalmát – külön fejezetet szentel az aglonai kegyhely szabályozásának.56 Kimondja, hogy az a nemzeti történelmi és kulturális örökség része, az állam ezért részt vesz az ott zajló országos jelentőségű rendezvények esetén a rendfenntartásában és az orvosi ügyelet biztosításában, továbbá hozzájárul a költségek fedezéséhez. Ennek érdekében az egyház minden évben előre közli a kormánnyal a tervezett nagyobb szabású eseményeket. A Szentszék cserébe Aglonát nemzetközi kegyhelynek ismeri el (11-13. cikk). A litván jogi megállapodás garanciát nyújt az egyház számára, hogy bármely szervezet és intézmény csak az illetékes egyházi hatóság írásos beleegyezésével viselheti a „katolikus” megjelölést. Az állam ezen szervezeteket egyébként más civil szervezetekkel azonos feltételek mellett támogatja, és együttműködik velük a közös érdeklődésre számot tartó területeken (14. cikk). A nevelési-kulturális megállapodás kimondja, hogy minden oktatási intézménynek tiszteletben kell tartania a vallási meggyőződést, jelképeket és értékeket. A vallásszabadság értelmében az állam és az egyház együttműködik a vallási meggyőződés, a hit, az etikai és vallási értékek, a vallási jelképek és a szent tárgyak tiszteletben tartásának biztosítása érdekében a médiában és a közéletben (12. cikk 3. bek.). A katolikus ifjúsági szervezetek tevékenységét az állam támogatja, és ugyanolyan hozzáférést biztosít számukra létesítményekhez és forrásokhoz, mint más államilag elismert ilyen szervezet számára (4. cikk). A Szlovákiával kötött alapszerződésben a Szentszék garantálja, hogy az egyház minden megfelelő eszközt alkalmazni fog az állampolgárok erkölcsi neveléséhez a közjó érdekében a katolikus tanításnak és a szlovák jogrendnek megfelelően (2. cikk 2. bek.). Ugyanakkor az oktatási-nevelési folyamatban tiszteletben tartja a tolerancia, az ökumenizmus elveit, s más vallású vagy nem vallásos személyek érzéseit (13. cikk 8. bek.). Viszont a katolikus vallású személyeknek joguk van az oktatási-nevelési folyamatban érvényesíteni saját meggyőződésüket a családi nevelés terén, a keresztény erkölcsiségnek megfelelően (13. cikk 7. bek.). Szlovákia – a gyónási titok másutt is szereplő tiszteletben tartása mellett – garantálja az „információs titok”, vagyis az olyan információ sérthetetlenségét is, amelyet bizalmasan közöltek lelkipásztorral (egyfajta 56

SJANITS, Atis, The Republic of Latvia, in Relazioni internazionali giuridiche bilaterali tra la Santa Sede e gli Stati, Esperienze e prospetive, (SMID, Marek - VASIL, Cyril, szerk.), Libreria Editrice Vaticana, 2003, 202.

32 „lelkipásztori hivatali titok”, 8. cikk 2. bek). Szintén elismeri a lelkiismereti szabadság alapján emelt kifogást, amelynek részleteit a felek külön megállapodására utalja (eddig csak tervezete született meg), és amelynek célja, hogy meghatározza a lelkiismereti szabadság érvényesítésének feltételeit és mértékét (7. cikk). A lelkiismereti szabadság elve alapján emelt kifogás értelmében ugyanis bárki elutasíthat olyan cselekedetet, melyet lelkiismerete szerint a hit- és valláserkölcsi elvek alapján elfogadhatatlannak tart. Szlovénia „más jogi személyekkel” egyenlő módon biztosít hozzáférést a katolikus egyház számára a közszolgálati médiához (7. cikk). Említésre érdemes továbbá a nem ratifikált cseh szerződés azon pontja, amelyben a felek elismerik, hogy a tömegtájékoztatási eszközök fontos szerepet játszanak a gondolati és lelkiismereti szabadság és a vallásgyakorlás szabadsága védelmében (8. cikk).

4.

Az 1997-es vatikáni szerződés 57

4.1.

A vatikáni szerződés létrejötte és jelentősége

A szerződés megkötésének körülményei Ha az 1997-es szerződést összehasonlítjuk a Közép-európai országok szerződéseivel, akkor azt találjuk, hogy ez a magyar szerződés az egyetlen, ami financiális kérdéseket ilyen részletesen szabályoz. Bár vannak olyan országok, amelyekkel a Szentszék köt tisztán financiális szerződéseket (pl. Ausztria), ez a részletesség nem jellemző. Ennek okát a konkrét magyar politikai kontextusban kell keresni. A rendszerváltás óta Magyarországon egy igen bizonytalan és kiszámíthatatlan finanszírozási gyakorlat alakult ki, ami nagyban függött a parlamenti ciklusok politikai színezetétől. Az egyházi közigazgatás tervezési munkáját nagyon megnehezítette, hogy minden évben változtak a finanszírozási összegek, nem lehetett előre tervezni. Az is előnytelen volt az egyháznak, hogy a költségvetési törvény vitája időszakában minden évben politikai vita tárgyává vált az egyház. Ha az egyik párt valamilyen témára többet akart, az egyházi finanszírozási összeget adta érte a vitapartnerének, ha pedig kiállt mellette, akkor valami más témát kellett beáldoznia helyette. Így az egyházfinanszírozás évről-évre kínos adok-kapok tárgyává vált. Az egyház a finanszírozási kérdések

57

Megállapodás amely létrejött egyfelöl az Apostoli Szentszék, másfelől a Magyar Köztársaság között a Katolikus Egyház magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról, valamint néhány vagyoni természetű kérdésről, 1997. VI. 20. in AAS (1998) 330-341; valamint Egyházakra vonatkozó hatályos jogszabályok gyűjteménye, 2002, 98-102.

33 nemzetközi szerződésben való rögzítésétől az egyházfinanszírozás túlpolitizáltságának csökkenését várta. Erre az adta meg az alkalmat, hogy az akkori szocialista miniszterelnök fontosnak tartotta, hogy a Szentszékkel valamilyen formában jelentős politikai tettet hajtson végre. Horn Gyula számára az volt fontos, hogy az 1998-as választásra megnyerje a katolikus szavazókat. Azt, hogy a miniszterelnök a nemzetközi szerződés szorgalmazásában és megkötésében fontos hajtóerőt jelentett, az is mutatja, hogy ő személyesen írta alá, holott a konkordatárius szerződéseket a világi fél részéről szinte kivétel nélkül a külügyminiszterek szokták aláírni58. Arról már szóltunk, hogy a szentszéki szerződések az államok számára fontos nemzetközi politikai deklarációs jelentőséggel rendelkeznek59. Itt azt láthatjuk, hogy politikusok is nagy jelentőséget tulajdonítanak az ebben rejlő belpolitikai deklarációs erőnek. Ez az oka annak, hogy Horn Gyula 1996. februári vatikáni látogatásakor – koalíciós partnerével való egyeztetés nélkül – fölvetette egy nemzetközi szerződés kötésének lehetőségét.

A szerződés tartalma A szerződés egy része olyan jogokról szól, amelyeket az akkori állami törvények már tartalmaztak, így azok nemzetközi szerződésbe való beemelése pusztán e normák stabilitását növeli. A nagyobb stabilitására azért volt szükség, mert az egyházak finanszírozásáról szóló szabályok – az azok végrehajtásáról szóló további szabályozás folytonos mozgása és változó értelmezése miatt – nem érvényesültek. Az egyházfinanszírozási törvényt60 a vatikáni megállapodás aláírását követően – de még 1997-ben – fogadták el, vagyis a törvény előkészítése már a nemzetközi szerződés kimunkálásával együtt, azzal összehangoltan folyt. Vagyis a magyar állam ebben a nemzetközi szerződésben nem vállalt többet, mint az általa hozott törvények következetes végrehajtását. A szerződés alapján az egyházfinanszírozás két nagyobb pilléren nyugszik, az adófelajánlásos

rendszeren

és

a

járadékrendszeren,

melyek

már

akkor

is

61

törvényekben voltak lefektetve. A közfeladat átvállalása alapján végzett közszolgálati tevékenység normatív állami finanszírozása szintén olyan állami finanszírozási forma, 58

Az 1997-es magyar szerződés előtt az 1929-ben, az Olasz Királysággal aláírt Lateráni Szerződést és Lateráni Konkordátumot írta alá a miniszterelnök Benito Mussolini, és 1984-ben az Olasz köztársasággal az akkori miniszterelnök Bettino Craxi. Az 1997-es eset után, a közelmúltban újra volt néhány ilyen eset. 59 Ld. a 9. oldalt. 60 Az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény. 61 A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény, valamint a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény

34 ami a szerződés megkötése előtt is törvényekben garantált volt62, jóllehet annak végrehajtása a sokszori módosítások miatt meglehetősen megbízhatatlan volt. Az ún. kiegészítő támogatás a közszolgálati tevékenység finanszírozásához járul hozzá. Ez a vatikáni megállapodásban és az egyházfinanszírozási törvényben párhuzamosan jelenik meg. Új elem, hogy az egyházi felsőoktatás államival azonos finanszírozása. A magyar jogszabályok csak a vatikáni szerződés aláírását követően biztosították az azonos mértékű finanszírozást. A felsőoktatás hitélettel összefüggő tárgyainak támogatására korábban az államnak csak lehetősége – nem kötelezettsége – volt, a világi oktatáshoz pedig egyáltalán nem járult hozzá. A kulturális örökség (ill. műemlékek) védelme tekintetében a jogszabályok korábban csak megemlítik, hogy ebben a munkában az egyházak közreműködésére is számítanak, a feladathoz való hozzájárulásról egyáltalán nem esik szó. A vatikáni megállapodásban azonban az állam vállalja, hogy az egyházi levéltárakban, könyvtárakban, múzeumokban, más gyűjteményekben lévő műemlékek, művészi alkotások felújításában, megőrzésében, gyarapításában részt vesz, továbbá támogatja az egyházi levéltárak, könyvtárak működését is. Új továbbá az is, hogy az egyház az ingatlanrendezési törvény alapján fennálló igényét a szerződésben foglaltak teljesítésével kielégítettnek tekinti, és hogy a magyar állam az egyház beleegyezése nélkül nem szűkíti a kedvezmények és adómentességek körét. Az új elemeket a szerződés belső jogban való kihirdetése után a magyar állam érvényesítette a saját jogrendjében. A nemzetközi szerződés hozadéka tehát két részből tevődik össze. Azokat az állami vállalásokat, amik eddig is megvoltak, a szerződés nemzetközi szintre emelte, másrészt a tárgyalások folyamán az állam több, a korábbiaknál összegszerűen nagyságrendekkel kisebb jelentőségű új jogosultságot is vállalt. A jogi típusú vállalások szimmetrikusak: az ingatlanrendezési törvény alapján felvethető további ingatlan igényről való lemondás, kontra a kedvezmények és mentességek egyoldalú megváltoztatásáról való lemondás. Jelentősége ezen túlmenően abban áll, hogy általa az állami vállalások végrehajtásának nagyobb biztonsága várható el, ill. a politikai csatározásoknak való kitettség csökkenthető. Ahogy a szerződést ellenző politikai erők nyilatkozataiból 62

1990. évi IV. tv. 19.§ (1) bekezdés.

35 kiérződik, éppen azért ellenzik azt, mert a benne szereplő témák szabályozása a nemzetközi szerződésben való rögzítés után csak az egyház beleegyezésével változtatható meg. Ez pedig csökkenti a belpolitikai erők politikai manőverező képességét és az egyház működésének nagyobb stabilitásához vezet. Mivel az elválasztott állam elvei alapján az államnak az egyházakhoz jogilag egyenlőképpen kell viszonyulnia, amit a katolikus egyház elért, az a többi egyháznak is kijár. Így az elért nagyobb jogbiztonság és nagyobb stabilitás a többi egyház számára is jelentkezik, és előnyt jelent a korábbi állapothoz képest.

4.2.

A vatikáni szerződés ellenőrzési és módosítási mechanizmusai

A nemzetközi szerződések olyan megállapodások, melyek két szuverén egymáshoz való viszonyát rendezik valamely kérdésben, a jövőre vonatkozóan. Így természetes, hogy a leendő együttműködés légkörében köttetnek, sőt már maga a szerződéskötés

a

két

szuverén

együttműködésének

megkezdése.

A

leendő

együttműködés légkörének perspektivikus biztosításához hozzátartozik, hogy a szerződő felek magukban a szerződésekben rögzítik azt is, hogy milyen módon ellenőrzik majd a szerződés betartását. Ennek az a célja, hogy a szerződés megkötésének időpontjában, amikor a felek között valószínűleg jó de legalább kielégítő a légkör, igyekeznek elejét venni az esetleges későbbi egyenetlenkedéseknek, ill. ha ilyenek felmerülnek, akkor ezeknek egy előre meghatározott megoldási mechanizmusát állapítják meg. A vatikáni szerződésnek is vannak ilyen a szerződés értelmezésére, betartására, ellenőrzésére vonatkozó normái (I. 3. cikk; V. (1) pont, V. (3) pont ).

A módosítás lehetősége és a rebus sic stantibus elve V. (3): „Amennyiben a Felek egyike úgy ítéli meg, hogy gyökeresen megváltoztak azok a körülmények, amelyek között a megállapodást megkötötték, tárgyalásokat kezdeményez a Megállapodásnak az új körülményekhez történő igazítására.” A kitétel az egyoldalú lépések kiküszöbölésére irányul. Ebben a felek elkötelezték magukat, hogy a vállalt szerződési kötelmekhez minden körülmények között tartják magukat. Ha a helyzet gyökeresen megváltozik, és az egyik fél képtelen a kötelmeket betartani, még akkor sem tesz egyoldalú lépést, hanem tájékoztatja a másik

36 felet, hogy képtelen a kötelezettségei teljesítésére, és kéri, hogy közös megállapodással lazítsanak a vállalt kötelezettségein. Több politikus is hivatkozott egy a vatikáni szerződésben lévő szakaszra, ami alapján annak módosítása lehetséges. Minden bizonnyal erre a pontra gondoltak63. Úgy vélekedtek tehát, hogy az állami költségvetés egyensúlyi nehézségei miatt a szerződés idejének körülményei a világi fél oldalán alapvetően megváltoztak. A „gyökeresen megváltozott körülmények” kitétel egy a nemzetközi szerződések jogában bevett formula, aminek pontosan meghatározott értelmezése van. A kitétel a rebus sic stantibus („a dolgok ilyetén állása mellett”) generál klauzulára utal, abból lehet értelmezni. Ez a generál klauzula azt jelenti, hogy a szerződések – ezzel ellentétes explicit szerződési pont híján – addig érvényesek, amíg a szerződés idején uralkodó körülmények „gyökeresen meg nem változnak”. Ma a nemzetközi szerződések jogáról szóló 1969-es bécsi egyezmény 62. cikke rögzíti ennek értelmezését. Ilyen esetben az a fél, amelyikre a szerződésben vállalt kötelezettségek aránytalanul súlyos terhet kezdenek jelenteni (és még ezekben az esetekben sem korlát nélkül) hivatkozhat a rebus sic stantibus elvére és a szerződést semmisnek tekintheti, ill. a nemzetközi bíróság létezése óta semmissé nyilváníttathatja. A változtatási lehetőség tehát a szerződés V. (3) pontja alapján valóban fönnáll, de ez a pont csak az egyik fél jelenleginél (Magyarország gazdasági nehézségei) több nagyságrenddel nagyobb nehézsége esetére vonatkoztatható. A vatikáni szerződésnek ez a pontja tulajdonképpen ennek a „rebus sic stantibus” elvnek a szigorított formában való írásba foglalása. Vagyis ebben az esetben a felek ennek a nemzetközi jogi formulának egy szigorúbb változatához kötötték magukat: amennyiben egyikük ilyen radikális változáson megy keresztül, akkor sem fogja a rebus sic stantibus elvére hivatkozva a szerződést semmisnek tekinteni, hanem még ebben a súlyos helyzetében is tárgyalásokat kezdeményez a másik félnél, hogy tőle kérje a szerződés közös megállapodásos módosítását. A nemzetközi gyakorlatban igen ritkán szokták gazdasági szerződések ilyen alapon való megváltoztatását igényelni, mert az implicite az ország nagyon súlyos helyzetét jelenti.

A szerződést ellenőrző mechanizmus: a Vatikáni - Magyar Vegyes Bizottság I. 3. cikk (1): „[...] A Megállapodás hatálybalépését követő öt oktatási év adatainak ismeretében a Felek áttekintik a helyzetet.” A kitétel az egyházi felsőoktatás

63

Pl. CZENE Gábor, Liberális javaslat az állam és az egyház teljes elválasztására, in Népszabadság, 2004. II. 15.

37 állami finanszírozásának áttekintéséről szól. Ez egy tipikus végrehajtást ellenőrző kitétel. Az ellenőrzést a két szerződő szuverénnek kell megtennie, vagyis az ellenőrzés is nemzetközi közegben történik. V. (1): „Ha a jelen Megállapodás értelmezésével vagy alkalmazásával kapcsolatban valamilyen nehézség merülne fel, a Felek közös megegyezéssel keresik meg a legmegfelelőbb megoldást.” A kitétel a szöveg értelmezésével és a szerződés rendelkezéseinek alkalmazásával, vagyis a megállapodás betartásával kapcsolatban ír elő a két fél közötti nemzetközi természetű egyeztető mechanizmust. A szerződés nem határozza meg, hogy végrehajtását pontosan milyen formában kell ellenőrizni, de a szövegből világos a szerződő felek szándéka, hogy mind a szöveg értelmezését mind a végrehajtást közösen, és egy valamilyen nemzetközi természetű egyeztető mechanizmus által ellenőrzik. Amikor Kovács László külügyminiszter és Karl Josef Rauber nuncius 1998. április 3-án kicserélték a szerződést megerősítő okiratokat, a Püspöki Konferencia néhány napon belül paritásos nemzetközi bizottság felállítását javasolta a magyar kormánynak. A bizottság célja az lett volna, hogy a felek a megkötött nemzetközi szerződés értelmezéséről tárgyaljanak. Ezt a kezdeményezést azonban a kormány április 7-én elutasította. Ezután az MKPK még április folyamán egy 11 pontból álló nyilatkozatot adott ki, melyben azokat a magyar jogszabályi helyeket sorolta föl, ahol a szerződés következetesebb végrehajtására volna szükség. A magyar jogrend és a szerződés ütközése abban az időben abból származott, hogy a szerződés ugyan az Országgyűlés általi kihirdetésével a magyar jogban is érzékelhetővé és hatályossá vált, azonban a szerződés által bevezetett szabályok még nem érvényesültek az alsóbb szintű törvények és rendeletek szintjén. Az új kormány június 2-án elfogadta a kezdeményezést, és a felálló paritásos nemzetközi bizottságot a köznyelv, a politika és a sajtó vatikáni - magyar vegyes bizottságnak hívja. 1999. augusztus végén a felek annak a szándékuknak adtak hangot hogy a vegyes bizottság a magyar jogszabályok vatikáni szerződés szellemében való módosítása után is együtt marad. Ezáltal az ad hoc bizottság gyakorlatilag egy – legalább intencionálisan – állandó bizottsággá alakult át, aminek feladata továbbra is a szerződés alkalmazásával kapcsolatos nehézségek feloldása. Az V. (1) pont alkalmazásának ez a formája nem következik a szerződés szövegéből, ebben a formában a felek a szerződés megkötése után állapodtak meg. A bizottság állandósítása csak a felek jó szándékát fejezi ki, diplomáciai gesztus, jogilag minden fölmerülő témára újra meg kell alakítani. Ez a forma a nemzetközi gyakorlatban bevett. A világi fél további

38 magatartásában is ez tükröződik: minden új téma alkalmával kormányhatározatban állítja föl a vegyes bizottság világi tárgyaló delegációját. A vegyes bizottság ülésezésének ez a formája az elvi kérdések kijelölésére, a tárgyalási napirend kijelölésére, és a szakértői szint által elért kompromisszumok elfogadására szolgál. A szakértői szint általában egyel alacsonyabb közigazgatási tisztségviselőkből ill. egyházi szakértőkből szokott állni. Ezen a szinten folynak az érdemi tárgyalások, itt kell, hogy a kompromisszum kialakuljon.

A vatikáni - magyar vegyes bizottsági üléssorozatok története Az I. üléssorozat A bizottság már úgy határozta meg saját feladatát, hogy abban a felek egyeztetni fogják

a

magyar

jogrendbeli

normaváltoztatásokat

a

nemzetközi

szerződés

függvényében. Ez a feladat megfogalmazás teljesen a szerződés V. (1) pontja szellemét tükrözi, annak végrehajtása. Föl lehet vetni, hogy a magyar belső jog változtatásában miért kap szót akár csak nemzetközi bizottságon keresztül is egy másik szuverén? A bizottság munkája azonban csak arra terjedt ki, hogy a felek egyeztették, hogy a szerződés a magyar jogrendben érvényesül-e vagy sem, és az egyházi fél rámutatott azokra a pontokra, ahol a szerződés szelleme még nem teljesül a magyar jogrendben. Ez tehát tisztán egy egyeztetési mechanizmus és nem joghatóság gyakorlása egy másik szuverén illetékességi körében. A magyar jogszabályoknak a szerződés szellemében való módosítása teljesen az Országgyűlés hatáskörében maradt, mégpedig az alapján a kötelezettségvállalás alapján, amit önmaga vállalt a szerződés megerősítésekor. A világi fél – nevében Semjén Zsolt egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár – a Vatikánban kifejezte szándékát, hogy a jogszabályok módosítását következetesen végrehajtja. A jogszabályok módosítása azonban hosszabb időt vett igénybe, és az 1999-es költségvetési törvényben a vatikáni szerződés normái még csak részben érvényesültek. A bizottság a kitűzött feladatot 2000. karácsonyáig befejezte. Az Országgyűlés a javaslatok alapján elvégezte a vonatkozó törvények módosítását. Összesen 15 helyen változtak a jogszabályok, amelyek többek között érintették az adó-, az Áfa- és a közoktatási törvényt is.

A II. üléssorozat

39 2004. IV. 26-án újra összeült a vegyes bizottság. A világi tárgyaló delegációt az 1119/2003. (XII.10.) kormány határozat szerint, az érintett tárcák miniszterei javaslata alapján a miniszterelnök állította ki a 31/2004. (IV. 16.) ME határozatában. A magyar állami

felet

képviselték:

Gulyás

Kálmán

(MEH

egyházi

kapcsolatokért felelős címzetes államtitkár) a bizottság társelnöke, Major Mária (ESZCSM helyettes államtitkár), Robák Ferenc (KÜM főosztályvezetője), Szilvásy György, (NKÖM közigazgatási államtitkára), Szüdi János (OM közigazgatási államtitkár), Várfalvi István (PM helyettes államtitkár). Az egyházi felet képviselték: Juliusz Janusz (nuncius) a bizottság társelnöke, Erdő Péter (bíboros-prímás-érsek), Seregély István (érsek, MKPK elnök), Gyulay Endre (Szeged-Csanádi megyéspüspök), Keresztes Szilárd (Görög-katolikus megyéspüspök), Veres András (püspök, MKPK titkár). Az első ülésen a bizottság elfogadta a működési rendjét és meghatározta az 1997-es szerződésben szabályozott kérdéskörök áttekintésének időbeli ütemezését. A világi oldal kifejtette: „a vegyes bizottság azt a célt szolgálja, hogy a végrehajtás során felmerülő esetleges problémák ellentmondásait tisztázza, amennyiben szükséges, a korrekciókat elvégezze. A mostani tárgyalásoknak nem célja a fennálló megállapodások megváltoztatása”. A kormány oldal tehát teljesen az I. üléssorozat funkcióját tulajdonította a mostani üléssorozatnak is, vagyis az V. (1) pontban rögzített alkalmazás-ellenőrzést. Az üléssorozat megkezdését ezen kívül az I. 3. cikk (1) pontja is aktuálissá tette. Eszerint a felek öt teljes oktatási év után áttekintik a felsőoktatás finanszírozásának szerződés alapján való teljesülését. Mivel a szerződés csak az 1998-1999-es tanévben kezdett érvényesülni, az öt teljes oktatási év a 2002-2003-as tanévvel lett teljes, így a helyzet áttekintése ez után kezdődhetett. A vegyes bizottságnak – mivel a szerződő felek nyilvános okiratban kötelezték el magukat a felülvizsgálat mellett – nyilvánosságra kell majd hoznia a teljesülésről szóló közös nyilatkozatot. Mivel ilyen nyilatkozat még nem látott napvilágot, nyilvánvaló, hogy a felek 2004. tavasza óta, amikor asztalra került a kérdés, még nem állapodtak meg a szerződés felsőoktatásra vonatkozó része teljesítésének öt éves mérlegéről. 2004. karácsony előtti vatikáni látogatás alkalmával a kormányfő ígéretet tett, hogy a kormány folytatni fogja a vatikáni - magyar vegyes bizottságban való részvételt.

2005. III. 16-án újra összeült a vatikáni-magyar vegyes bizottság. A bizottság világi oldala ugyanazon kormány határozat alapján és változatlan összetétellel állt föl. Ebben az tükröződik, hogy ezeket az üléseket a magyar állami fél a 2004. IV. 26-án

40 kezdődő ülések folytatásaként tekinti és nem újonnan felálló bizottságként. A miniszterelnök a 23/2006 (IV. 5.) ME határozatban a világi küldöttség egy tagjának megbízását visszavonta és helyette új tagot bízott meg. Ez megerősíti, hogy a vegyes bizottság munkáját a világi fél 2004. áprilisa óta folyamatosnak tekinti. Az ülés tartalma: A kormány oldal részéről egyértelműen megfogalmazódott, hogy nem áll szándékában az 1997-ben kötött vatikáni megállapodást megváltoztatni, „hiszen a vatikáni vegyes bizottságnak éppen az a rendeltetése, hogy annak végrehajtását felügyelje, nem pedig az, hogy módosításokról tárgyaljon”. Az igaz, hogy a vegyes bizottságok – a kialakult szokás alapján – mindig a szerződés végrehajtásáról tárgyaltak, azonban az V. (3) pont alapján, ha az egyik fél módosítani szeretne, azt is valamilyen formában közölnie kellene a másik szuverénnel. Ennek a legkézenfekvőbb formája a módosítási szándék vegyes bizottság előtt való fölvetése, de teljesen jogszerű a két fél között meglévő diplomáciai út bármilyen más nemzetközi gyakorlatban szokásos formában való használata is. A III. vegyes bizottsági üléssorozat témája az oktatásfinanszírozás volt. Az egyházi fél szerint iskoláik még mindig nem esnek egyenlő elbírálás alá az állami intézményekkel. A felek megállapodtak, hogy szakértői szinten előkészítenek egy tervezetet, amelyet 2005. május végén a vegyes bizottság meg fog vitatni. Gulyás Kálmán, egyházi kapcsolatokért felelős címzetes államtitkár bejelentette, hogy az állam bankok közbejöttével akarja felgyorsítani az ingatlanrendezést. A 2005. VI. 1-én megtartott ülés tartalma 1) a szociális alapellátás helyzete, és 2) a vatikáni szerződés egyházi közoktatási tevékenységre vonatkozó részei végrehajtásának értékelése. A Püspöki Konferencia közleménye szerint „a közoktatással kapcsolatban a plenáris ülésen nem sikerült közös álláspontot kialakítani, ezért további egyeztetések szükségesek a fennálló nézetkülönbségek tisztázására. A szociális alapellátás területén viszont a problémák jelentős része megoldódott, annak ellenére, hogy bizonyos tevékenységek támogatását a költségvetési törvény még mindig nem biztosítja.” Gulyás Kálmán kifejtette, hogy mivel veszélyben van a 2011-es ingatlanrendezési határidő, az egyházak adják el bankoknak a követeléseiket. Július 11-én Veres András sajtólevélben fejtette ki, hogy a vatikáni-magyar vegyes bizottság munkája az egyházi iskolák finanszírozásának vonatkozásában az állami oldal magatartása miatt megfeneklett. Július 29-én Gulyás Kálmán úgy vélte, hogy eddig nem alakult ki egységes metódus a normatíva, és az egyházi kiegészítő támogatás megállapítására. Úgy nyilatkozott, hogy megalapozatlan az egyház követelése, amely a másfél milliárd forintnyi egyházi kiegészítő támogatás elmaradását teszi szóvá. Augusztus 3-án Veres András azt mondta, hogy nem igaz Gulyás Kálmán

41 állítása, hiszen a legutóbbi plenáris ülésen is elhangzott, hogy az eddigi módszert mindkét fél elfogadta. A nehézségek abból adódtak, hogy a kormány nem teljesítette a megállapodás szerinti kötelezettségét. Az utólagos elszámolás keretében a kormány nem fizeti ki ugyanazt az összeget, amit az állami iskolába járó gyermekek után folyósít, és ez által az egyházi iskolákat hátrányosan megkülönbözteti. 2006. július 5-én Hiller István oktatási miniszter úgy nyilatkozott, hogy a kormányoldal továbbra is részt kíván venni a vatikáni - magyar vegyes bizottság munkájában. A III. üléssorozat még nem zárult le.

4.3.

A történelmi egyházakkal kötött szerződések

A vatikáni szerződés függvényeként létrejött kormány-szerződések A kormány a vatikáni szerződés megkötése után szerződéseket kötött a református64,

az

evangélikus65,

a

baptista

egyházzal66,

a

szerb

ortodox

egyházmegyével67 valamint a MAZSIHISZ-szal68. Lévén, hogy ezek nem nemzetközi szerződések, nem törvényben, hanem kormány határozatok mellékleteiben jelentek meg a világi jogrendben. A vatikáni szerződést ellenzők legsúlyosabb érve az volt, hogy általa az állam különbséget tett az egyházak között. A nemzetközi szerződés folytán természetesen csak társadalmi súlybeli különbség léphet fel, hiszen a nemzetközi szerződés által a katolikus egyháznak biztosított jogokból a magyar állami törvényeken keresztül a többi egyház is részesül. Így az összes többi egyház – azok is, amikkel nem született kormány-szerződés – élvezi mindazt a jogot, és jogstabilitást, ami a vatikáni szerződés és annak a magyar jogban való érvényesítési kötelezettsége mechanizmusán keresztül adódik. Ezt a társadalmi súlybeli különbséget az állam úgy orvosolta, hogy a vatikáni szerződés függvényeként, annak szabályozott területeit követő módon, szerződéseket kötött más egyházakkal is. Az öt egyház kiválasztásának egyetlen kritériuma az volt, hogy ezek éltek azzal az Ftv-ben69 megnyitott lehetőséggel, hogy járadékalapra váltsák ingatlan igényüket. E kormányszerződések által a vatikáni szerződés társadalmi súly emelő hatásai is „terítődnek”. A kormány-szerződések hossza a szerződő egyházak

64

1057/1999. (V. 26.) Korm. hat. 1056/1999. (V. 26.) Korm. hat. 66 1044/2001. (IV. 20.) Korm. hat. 67 1043/2001. (IV. 20.) Korm. hat. 68 1058/1999. (V. 28.) Korm. hat. 69 1997. évi CXXIV. törvény az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről. 65

42 tevékenységének kiterjedtségétől, a szabályozandó témák mennyiségétől függ, ez pedig azok társadalmi beágyazottságát, a társadalom életében vállalt szerepét tükrözi. Így a szerződések hosszában láthatjuk viszont az Alkotmánybíróságnak azt a szemléletét, hogy az államnak nem kell figyelmen kívül hagynia az egyes egyházak önképét és társadalmi jelentőségét. A nagyobb egyházakkal kötött kormány-szerződések tartalma nagyjából megmutatja, hogy milyen lenne egy a katolikus egyházzal kötött, nem csak financiális kérdéseket tárgyaló nemzetközi szerződés. A katolikus egyház Közép-európai országokkal kötött szerződései ugyanis nyelvezetükben és szellemiségükben jobban hasonlítanak pl. a református egyházzal kötött kormány-szerződésre, mint a vatikáni szerződésre, ami csak finanszírozási kérdésekkel foglalkozik.

A kistelepülési kiegészítés Az

5000

főnél

kisebb

településen

jövedelempótlékáról szóló kormányhatározat

70

szolgálatot

teljesítő

lelkipásztorok

a kormány és az egyes egyházak között

kötött megállapodásokat hirdet ki. Ezek a szerződések nem nemzetközi szerződés függvényeként köttettek, hanem eleve a kormány és az egyházak közötti szerkezetben jöttek létre. Ebben az esetben a katolikus egyházzal sem nemzetközi szerződés jött létre, hanem a Magyar Katolikus Egyház – ami mint jogi személy a magyar világi jogrendben létezik – és a kormányzat kötött megállapodást. Ez a megállapodás jogilag teljesen ekvivalens a többi egyházzal kötött kormány-szerződésekkel. Érdemes megjegyezni, hogy a következő, 2002 és 2004 közötti parlamenti ciklusban máris fölvetődött, hogy az 5000 fő alatti települések lelkipásztorainak jövedelempótlékát az állam ne fizesse tovább71. Ebből látszik, hogy a politikai szféra számára ezek a megállapodások nem jelentenek korlátot, és így nem adnak az egyházaknak nagyobb jogstabilitást, hiszen a mindenkori parlamenti többség felmondhatja őket. Ebben az esetben látszik a legjobban, hogy a katolikus egyház nemzetközi kapcsolat-képessége az összes egyház számára garanciát ad az állami politika változandóságával szemben.

Az egyházakkal kötött, nem nemzetközi szerződések

70

1138/2001. (XII.26.) Korm. hat. CZENE Gábor, Liberális javaslat az állam és az egyház teljes elválasztására, in Népszabadság, 2004. II. 16. 71

43 Ezek a szerződések a kormány és egy egyház, mint a magyar jogrendben jogi személyiséggel rendelkező entitás között jönnek létre. Ebből a szempontból a szerződés mindkét szerződő alanya a magyar jogrenden belül van. Az elválasztott állam azonban tudja, hogy egy egyháznak a világi jogrendben lévő jogalanyisága az adott egyháznak nem az eredeti létezési formája, csak egy olyan megjelenési formája, amit az állam ezért hoz létre, hogy ezzel segítse az egyház magyar világi jogrenddel való kapcsolatát, az abban való cselekvőképességét (hiszen az „az egyházak [...] a társadalom kiemelkedő fontosságú, értékhordozó és közösségteremtő tényezői. [...] jelentős szerepet töltenek be az ország életében”72). Az elválasztott állam tudja, hogy amikor ezeket a szerződéseket megköti, akkor olyan entitásokkal szerződik, ami az elválasztás doktrínájának értelmében a világi államon kívül van. Vagyis ezek a szerződések jogtechnikailag ugyan a világi jogrenden belül maradnak, azonban lényegileg azon kívüli féllel köttetnek. Az elválasztott állam tudja, hogy nem ura a szerződés mindkét oldalának, szerződő felének, mert nem egy az állam hatáskörén belül lévő, az állam különböző szervei közötti szerződéses viszonyról van szó. Az elválasztott állam végez(het) társadalmi felmérést valamely egyházzal kötött szerződése társadalmi fogadtatásáról, de arra hivatkozva, arra alapozva nem kezdeményezi annak megváltoztatását. A megkötött szerződés ugyanis – ahogy az előző bekezdésben láttuk – a szerződés lényegét és szellemét tekintve egy rajta kívül álló entitással kapcsolatban áll fenn, következésképpen ebben a szerződésben az egész állam vállalt kötelmet. Ebből következően tiszteletben tartja, hogy a szerződő másik fél saját stratégia alapján viszonyul a társadalomhoz. A másik fél e tevékenységének állására irányuló (deszkriptív) felmérést lehet végezni, és azt tudományos célra fel lehet használni, de az elválasztott állam egyházzal fennálló, megkötött szerződést társadalmi felmérésre hivatkozva nem igyekszik módosítani. Az ugyanis a szerződő egyház saját, társadalommal kapcsolatos stratégiája létjogosultságának megkérdőjelezése volna, pontosabban annak az államon belülre definiálása, ami sértené az állam és egyház elválasztottsága elvét. Az elválasztott államnak nem feladata, nem küldetése, hogy az egyházak társadalommal fennálló viszonyát befolyásolja. Az egyházaknak saját stratégiájuk van a társadalommal való kapcsolatukban, mely stratégiájukat önmaguk képviselik, önjogon. Ha az állam és az egyház szerződést kötött, akkor abban kifejeződik (objektiválódik) mindkettő saját, társadalmi stratégiája. A felek szerződésben objektiválódott társadalmi 72

Idézet a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény bevezetéséből.

44 stratégiái most már jogilag (a szerződésben) viszonyulnak egymáshoz. Ezt a szerződést be kell tartani vagy kezdeményezni lehet közös megegyezéses módosítását, de az elválasztás elvét sérti, ha az egyik fél megkísérli mindkét oldalának saját hatáskörbe vonását, vagy erre utaló magatartást tanúsít. Mindez a magyar állam által, az Alkotmányban vállalt elválasztási elv alapján van így. A katolikus egyházzal fennálló nemzetközi szerződések esetében – amire nem az Alkotmány, hanem a nemzetközi jog normái vonatkoznak – ez természetesen ugyanígy megvan. A különbség csak az, hogy ott a nemzetközi jog és a nemzetközi gyakorlat egészen elképzelhetetlenné teszi a másik fél államon belülre definiálását (ill. az erre utaló magatartást), hiszen már a felvetés is diplomáciai nehézségekhez vezet. A nemzetközi élettől ez teljesen idegen.

5.

A vatikáni szerződés

5.1.

A vatikáni szerződésig vezető út 73 A Szentszék és a Magyar Köztársaság 1990. február 9-én megállapodást kötött

az 1964-es részleges megállapodás felmondásáról és a diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról, amelyben rögzítették, hogy a „kölcsönös érdeklődésre számot tartó egyedi kérdéseket, amelyek kétoldalú megegyezést kívánnak, a Felek a jövőben közös megállapodás útján oldják meg”74. 1996. elején a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai úgy látták, hogy felmerültek ilyen kérdések, különösen a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény (Etv.) végrehajtása, valamint az egyházi közszolgálati, különösen oktatási intézmények finanszírozása terén. A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény (Ltv.) 19. § (1) bekezdése garantálta, hogy a benne felsorolt (nevelésoktatási, szociális, egészségügyi, sport- illetőleg gyermek- és ifjúságvédelmi) tevékenységekkel foglalkozó egyházi intézmények működéséhez a hasonló állami intézményekkel azonos mértékű költségvetési támogatás jár. Az Ltv. kiadásának pillanatában ez valóban egyenlő finanszírozást jelentett, hiszen ekkor még e tevékenységeket szinte teljesen állami normatív támogatás útján finanszírozták. Az utána eltelt 6 év alatt azonban több új jogszabály született, amelyek hatására a fenti tevékenységek finanszírozási rendszere megváltozott. A normatív 73

ERDŐ Péter: Megállapodás az Apostoli Szentszék és a Magyar Köztársaság között, in Távlatok 1997/34. 349-355. 74 Sorszám nélkül közzétéve: Magyar Közlöny 1990/35.

45 költségvetési támogatás már a volt állami – de közben főként önkormányzati kezelésbe került – intézmények teljes működési költségeit sem fedezte. Az önkormányzatok hozzájutottak olyan – ugyancsak – az állami költségvetésből származó összegekhez, amelyek lehetőséget adtak e támogatás kiegészítésére. Fenti gyakorlat és a közben elfogadott közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (Köot.) rendelkezései újabb egyenlőtlenségre vezettek az egyházi és az önkormányzati fenntartású intézmények között. Ugyan mindeközben kialakult a közoktatási megállapodások rendszere, azokat nem mindig tartották meg (főleg az 1994 tavaszán az illetékes szakminisztériummal tömegesen megkötött megállapodásokat). Bár kormányzati törekvések voltak arra, hogy az egyházak szerepét megnöveljék az iskolák fenntartásában, ennek a feltételei a gyakorlatban erősen megnehezültek. Így fordulhatott elő az, hogy több egyházmegye fordította a hitéleti célra szükséges eszközeiből jelentős összegeket a kiegészítő támogatások kimaradása miatt válságba került iskolák megsegítésére. Ilyen körülmények között született meg az 1997. évi megállapodás az Apostoli Szentszék és a Magyar Köztársaság között a Katolikus Egyház magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról, valamint néhány vagyoni természetű kérdésről75.

5.2.

A vatikáni szerződés tartalma

A vatikáni szerződés közszolgálatokat érintő pontjai A megállapodás első témája a katolikus egyház magyarországi közszolgálati tevékenységének finanszírozása, amit a szerződés I. és a III. fejezete, valamint a kiegészítő jegyzőkönyv tartalmaz. Az I. fejezet 1. cikk az Ltv-re tett utalással határozza meg a közszolgálati tevékenységeket. Ezzel a megállapodás részévé emeli az ebben a törvényben szereplő, az egyházi közszolgálati tevékenységek finanszírozásáról szóló rendelkezéseket, és garantálja a közoktatási és felsőoktatási intézmények fenntartásához járó, az önkormányzati, illetve állami intézményekével egyenlő mértékű, normatív jellegű állami támogatást. A megállapodás 2. cikke „ugyanolyan szintű pénzügyi támogatásról” nyújt garanciát. A III. fejezet a kiegészítő támogatásra való jogosultságot határozza meg, amely megfogalmazást szinte szóról szóra átvesz az Ftv. is76. 75

A

Megállapodás, amely létrejött egyfelől a Magyar Köztársaság, másfelől az Apostoli Szentszék között a Katolikus Egyház magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról, valamint néhány vagyoni természetű kérdésről, 1997. VI. 20. in AAS (1998) 330-341. Kihirdetve: 1997. évi CXXIV. törvény 76 Ftv. 6. § (1) bek. „Az egyházak további állami támogatásra (a továbbiakban: kiegészítő támogatás) jogosultak, amelynek alapja az állampolgárok azon döntése, ahogyan az adott egyház által fenntartott intézmények közszolgáltatásait igénybe veszik.”

46 kiegészítő jegyzőkönyv részletesen ismerteti a kiegészítő támogatás számításának módját, és az erre vonatkozó részletkérdéseket. A Kormány garanciát vállal arra is, hogy az önkormányzatok részére nyújtott személyi juttatások növelését azonos feltételekkel biztosítja az egyházi közszolgálatban dolgozók számára is. E rendelkezések jelentős részében a hatályos törvényeket és a gyakorlatot emelik a szerződésbe. A nemzetközi szerződés tehát igen keveset tesz hozzá az addig hatályos magyar állami szabályozáshoz, főleg azt emeli nemzetközi szerződés rangjára.

A szociális ellátást szabályozó rész A vatikáni megállapodás szociális területen sem hozott sok újat. Esetleg annyiban, hogy a hatályos törvények által biztosított jogokat a nemzetközi szerződés szintjére emelte, biztosítva ezáltal, hogy a terület szabályozása ne legyen kitéve a parlamenti ciklusok politikai színezetének. Természetesen így is megvan a lehetőség arra, hogy a mindenkori kormányzat ne tegyen eleget a Magyar Köztársaság nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségeinek. A szabályozás módosítása így azonban a másik nemzetközi szerződő fél konszenzusától is függ. A megállapodás lényegében ugyanazokban a pontokban szól a szociális területről, ahol a közoktatási szféráról, ugyanis mindkettőt a „közszolgálati tevékenység” kifejezéssel illeti. Az I. és III. fejezet, valamint a kiegészítő jegyzőkönyv a szektorsemleges finanszírozás elvét, valamint a kiegészítő támogatás kiszámításának módját tartalmazza.

A felsőoktatást érintő részek A vatikáni megállapodás I. fejezet 3. cikke alapján a Magyar Állam képzési támogatást és hallgatói juttatást garantál az egyházi felsőoktatási intézmények hallgatói számára, mégpedig az állami intézmények részére biztosított, hasonló jogcímű normatívákkal azonos összegben. A meghatározott támogatások biztosításánál bizonyos korlátozások veendők figyelembe: – az 1997. szeptember 1-je előtt felvett hallgatók közül csak a nem hitéleti hallgatók után, – az 1997. szeptember 1-je után felvett hallgatók esetében azonban csak az állami finanszírozású képzésre felvett hallgatók után jár a meghatározott összeg.

47 További részletszabályok után a megállapodás rögzíti, hogy „a Megállapodás hatálybalépését követő öt oktatási év adatainak ismeretében a Felek áttekintik a helyzetet.” Az öt év eltelte is indokolta, hogy az ún. második vatikáni-magyar vegyes bizottság a tárgyalandók témát közé vegye a felsőoktatás kérdését is. A bizottság ülései zártkörűek, a jegyzőkönyvek titkosak, így az ott tárgyalt kérdések még nem kerültek nyilvánosságra. A megállapodás a további pontokban részletezi, hogy a magyar állam az egyes költségekhez milyen mértékű támogatás biztosítását vállalja. (pl. a felsőoktatási intézmények és kollégiumok fenntartásához a képzési normatíva 50 %-át garantálja)

A hitéleti támogatás A fenti rendelkezések nem ellentétesek az 1997-es vatikáni szerződéssel. Az Ftv-ben meghatározott támogatási és finanszírozási formák nagy része már a vatikáni megállapodás megkötése előtt is ismert volt az állami költségvetésekben, és azokról a támogatási formákról, amelyeket az Ftv. újonnan beépít a magyar finanszírozási rendszerbe, a megállapodás nem rendelkezik. A vatikáni szerződés egyik érdekessége, hogy az Ftv-vel ellentétben mindösszesen egy területet említ úgy, mint kvázi hitéleti tevékenység állami támogatását (II. 4. Cikk (4))77. Ebből megállapítható, hogy az állam kimondottan a hitéleti tevékenységet csupán személyi jövedelemadó és társasági adó kedvezményekkel biztosítja. Ezt azért érdemes megemlíteni, mert a közbeszédben sokat hallhatunk arról, hogy a vatikáni szerződés által a vallási élet támogatása az államhoz kötődik.

6.

Összefoglalás Az katolikus egyház teológiai alapon álló önképe az, hogy az egész világon

egységes entitás. A kánonjog ezt az önképet fordítja le a jog nyelvére. Ezért a püspökök és azok konferenciáinak jogállását úgy szabályozza, hogy azok képtelenek egyházmegyéiket kifelé (az állam irányában) képviselni. Az egyház bármilyen kis részének legalacsonyabb szintű törvényes képviselője egy állam irányában a Szentszék. Egyes püspökök vagy püspöki konferenciák csak szentszéki felhatalmazás útján képesek érvényes szerződést kötni a helyi állammal. 77

II. 4. Cikk (4): „A jelenleg érvényben lévő, speciálisan az Egyházat, az egyházi személyeket és az egyházi tevékenységet megillető, mind a személyi jövedelemadó, mind a társasági adó terén biztosított kedvezmények, illetve adómentességek körét az Egyház beleegyezése nélkül a Magyar Állam nem szűkíti.”

48 A Szentszék úgy köt nemzetközi szerződéseket az egész egyház nevében és az egyház adott országokban működő része érdekében, ahogy államok kormányzata köt az egész ország nevében és az ország megyéi vagy városai érdekében. A Szentszék nemzetközi szerződéseiben következetes konkordatárius politikát folytat. A konkordatárius szerződések az egységes egyházi jogrend és a helyi állami jogrend között létesítenek nemzetközi közjogi természetű kollíziós jogot. Az, hogy a katolikus egyház az államokkal – szuverenitásából adódóan – nemzetközi jogilag jól értelmezhető csatornákon (diplomáciai út, nemzetközi szerződés) keresztül érintkezik, az elválasztási törvények kora előtt önvédelmi célt szolgált, ezáltal az államok nem tudták saját jogrendjük részévé tenni a helyi katolikus egyházi közigazgatási vertikumot. Az elválasztási törvények után a nemzetközi szerződések arra szolgálnak, hogy a helyi politika ciklusonkénti változandóságát csökkentse, és állam és egyház kapcsolatába jogilag jól ellenőrizhető állandóságot vigyen. A Közép-európai térségben minden ország diplomáciai kapcsolatban áll a Szentszékkel, és gyakorlatilag minden országnak van a Szentszékkel szerződése. A Magyarországgal meglévő három szerződésében szabályozott témák köre sokkal szűkebb, mint az térségünk államainak szerződés-állományára jellemző. Megállapítható, hogy Magyarország és a Szentszék közötti szerződések még nem érték el azt a kidolgozottsági szintet, mint a többi Közép-európai ország esetében. Az 1997-es szerződés jelentősége tehát az, hogy általa az állami vállalások végrehajtásának nagyobb biztonsága várható el, ill. a politikai csatározásoknak való kitettség csökkenthető. A benne szereplő témák szabályozása a nemzetközi szerződésben való rögzítés után csak az egyház beleegyezésével változtatható meg, ami az egyház működésének nagyobb stabilitásához vezet. Az elválasztott állam elvei alapján amit a katolikus egyház elért, az a többi egyháznak is kijár. Így ez a nagyobb jogbiztonság és nagyobb stabilitás a többi egyház számára is jelentkezik, és előnyt jelent a korábbi, szerződés nélküli állapothoz képest. Ezáltal a katolikus egyház nemzetközi kapcsolat-képessége a többi magyarországi egyház állammal szembeni helyzetét is javítja. A szerződés legnagyobb része olyan jogokról szól, amiket az akkori állami törvények biztosítottak, így azok nemzetközi szerződésbe való beemelése pusztán e jogok stabilitását növeli, vagyis a magyar állam ebben a nemzetközi szerződésben nem vállalt többet, mint az általa hozott törvények következetes végrehajtását.