Kedves Hölgyek és Urak, drága Barátaim, Piacosok!

het ilap hö lg ye k nek uraink szebb mindennapjaiért

I V . évf olya m

A l a p í t ó

f ő s z e r k e s z t ő :

H a r m a t h y

5.szám

I l d i k ó

Kedves Hölgyek és Urak, drága Barátaim, Piacosok! Megjött a tél végre, hóval, jéggel, jó hideggel. A madáretetésről elmélkedek kicsit, el ne feledkezzünk róla. Igazán kedves színfoltja minden kertnek még a madáretető maga is, pláne a boldogan csipegető madarakkal benne. A Pilisben tavaly év végén madáretető szépségversenyt írtak ki, a pályázati kiíráshoz az alábbi fotót mellékelték. Nincs hír, ki készítette és hol, inkább azért teszem ide, hogy kedvet csináljak fantázia-dús madáretetők készítéséhez. Fiaimat, Vilmost és Zolikát sokat győzködtem, készítenének jópofa madáretetőket értékesítés céljából. Nem valami lelkesen, de azért pár darab elkészült, azokat eladták a piacon és a téma lezárult. Talán valamely ifjú fantáziát lát benne! A madároduk, etetők építésének pontos szabályai vannak. a veszprémi állatkertben találtok útmutatást, jó és hasznos kirándulás még így télidőben is. Aki azonban a szobából óhajt ismeretekhez jutni, annak a Zirci Arborétum ismertetői alapján készített weboldalt javasolom: http://okofaluszervezes.blog.hu/2010/09/16/madarodu_madareteto Fontos az is, mivel etessük a madarakat. Erről a Magyar Madártani- és Természetvédelmi Egyesület (MME) Intézet honlapjáról tájékozódunk Mivel etessük madarainkat? A téli etetőn alkalmazható madáreleségek három nagy csoportba sorolhatók, és ezek mindegyikét egyszerre kell alkalmazni:

Olajos magvak - A legfontosabb téli madáreleség a nem sózott, nem pirított, magas olajtartalmú fekete (ipari) napraforgó. A szotyiba érdemes apró szemű magvakat: kölest, muhart stb. keverni, a legegyszerűbb, ha az állatkereskedésekben, barkácsáruház -láncokban kapható pinty és hullámos papagáj magkeveréket vásárolunk. Ne keseredjünk el, ne reklamáljunk, inkább örüljünk, ha a vásárolt napraforgó törött, „szemetes”! Sok madár csőre ugyanis nem elég erős az egész napraforgó szemek feltörésére (pl. vörösbegy, ökörszem), e fajok csak a törött szemekből kihulló magörmeléket, a napraforgóba keveredő gyom és egyéb apró magvakat tudják hasznosítani. A dió az egyik legértékesebb madáreleség.

A Magyar Madártani- és Természetvédelmi Egyesület webboltjában http://bolt.mme.hu/mmewebshop.html jópofa etetőket lehet kapni, pl. cinkegolyó-konténereket vagy ’szotyis almát), de házilag is sokminden megoldható.

Állati zsiradék - Az olajos magvakhoz hasonlóan fontos téli etetőanyag az állati zsiradék: a nem sós vagy kifőzött szalonna, a faggyú, illetve a ma már szinte bármely élelmiszerbolt állateledel kínálatában szereplő cinkegolyó. Legalább ilyen jó, ha lágy sajtot is kiteszünk valamilyen vízszintes felületre, akár az etető sík tetejére, mert ezt is nagyon szeretik a madarak, különösen a vörösbegyek. A vaj, a faggyú és a háj alkalmas cinkegolyó pótló madáreleség.

Alma - Az olajos magvak és az állati zsiradék mellett gyümölccsel, elsősorban a legolcsóbb almával is etessünk. Ezeket lehetőleg szúrjuk fel bokrok és fák ágcsonkjaira, de néhány szemet a talajra is tehetünk, így a madarak hóeséskor és azt követően is hozzáférhetnek, míg a földre szórt élelem mindaddig elérhetetlen számukra, amíg el nem takarítjuk a havat. Az almát gyakorlatilag minden lágyevő, tehát rovarokat (is) fogyasztó madár kedveli, így nagy segítséget nyújthat szokatlan módon áttelelő madaraknak, például a barátposzátának. Adható a madaraknak ezen kívül főtt rizs, főtt tészta, levesben főtt zöldségek, ezeket elsősorban a rigók és rovarevők fogyasztják Kenyeret, morzsát énekesmadaraknak soha! Soha ne adjunk az énekesmadaraknak kenyeret, kenyérmorzsát, mert ezek erjedésnek indulva gyomor- és bélgyulladást, akár a madarak pusztulását okozhatják (a vízi madarak: hattyúk, récék, libák számára az alkalmi kenyérfogyasztás nem jelent egészségügyi problémát). S z e r k e s z t ő s é g : 8 2 8 3 Ká p t a l a n t ó t i , P e t ő f i u . 1 . k i a d ó : u g y a n o t t Fő - é s a l szerk e szt ő ( e gy el őre): Ha rma t hy Ild ik ó 0 6 3 0 2 6 6 07 0 6

e-mail: [email protected]

hirdetésfelvétel: ugyanott

www.liliomkert.lapunk.hu 2012. február 5.

100 Ft

Tövises sövénnyel a vadak ellen Ha kertgazdaságról gondolkodunk első lépésként a víz forrásáról gondoskodjunk, lehetőleg természetes eredetű vizet használjunk kertünkben. Gondosan tervezzük meg a vízgazdálkodást. Erről legutóbb már írtam. Persze csak vázlatosan, a gondolat felvetésének szintjén, mert minden kert egyedi törődést igényel, a megoldásokat a hely adta lehetőségekhez kell szabni. Egy másik fontos kérdés gazdaságunk védelme a nemkívánatos betolakodók ellen. Nem annyira az emberek ellen – talán elérünk lassan odáig, hogy nem elbitorlással és rongálással akarjuk életünket megoldani. A vadon élő állatok elleni védelemről beszélek. Biztosítva nyilván saját életterüket, a háztáji termését azonban nyilván nem velük akarjuk feletetni. Illetve szabadon gazdálkodva biztosan nem. Az épített kerítés helyett azonban a növényekre bízton számíthatunk ezen a téren is. Az Ezermester 2011. májusi számából idézek, a cikk címe: ÁTHATOLHATATLAN NÖVÉNYFALAK … Méltatlanul kevesen ültetnek hazánkban erdei gyümölcs sövényt, pedig gyakorlatilag ingyen van, a növényeket csak be kell gyűjtenünk a szabadból, hiszen hazánkban ezek vadon élnek. Mivel nem távoli tájakon honos fajokról van szó, kiváló a fagytűrő képességük, némelyikből lekvárt, teát készíthetünk, így gasztronómiai hasznuk is van, és a kert madarainak is téli eledelül szolgálnak az ágakon maradt gyümölcsök. Sok hazai vad gyümölcsfaj ágai tövisesek, így áthatolhatatlan kusza szövedéket képeznek majd. Ilyen sövénybe ültethetünk pl. kökényt, vadrózsát, galagonyát, borbolyát.

A tövises sövények közül érdemes kiemelni a gledícsiát, mint igen gyorsan növő, érdemtelenül elhanyagolt sövényképező növényt. Megint Terebess-hez fordulok segítségért, nagyon jól összeszedett oldal, ajánlom figyelmetekbe alapos tanulmányozását: http://www.terebess.hu/k+k.html

Gledícsia, Lepényfa (Gleditsia triacanthos) Az Észak-Amerikából származó gledícsia közismert növény, ezért részletes leírása fölösleges. Mindenki ismeri hosszú, csavarodott, barna hüvelytermését, amely nyár végére megbarnulva, nagy számban lóg a fákon, és tél közepétől hullik le a földre. Van olyan példánya, mely egészen tavaszig a fán marad. Sokan szentjánoskenyérnek hívják, holott ez nálunk nem él meg, mert melegigényét a mi éghajlatunk nem elégíti ki. (Nevezik még krisztustövisnek is a töviskoronára emlékeztetve, de ez a faj a Szentföldön Krisztus korában sem élt, és most sem él, tehát nem lehetett a töviskorona alapanyaga.) Általában nagy, háromágú tövisei vannak – innen ered latin neve –, de ismert tövistelen változata is (var. inermis). Nagyobb ültetvények létesítése esetén madárkárok ellen célszerű ezt telepíteni, mert a madarak időnként rászúródnak a tövisre. Levele az akácra hasonlít, csak jóval apróbb levélkékből áll. Egyszeresen vagy kétszeresen szárnyaltak. Az elmúlt évek szélsőséges időjárásai ellenére – hol sok volt a csapadék, hol kevés – mindig megélt egészségesen és rengeteg termést hozott. Közismertsége ellenére kevesen tudják róla, hogy termése ehető magokat tartalmaz, egy-egy hüvely akár 25-33 szemet is.

A fa igen változatos a tövisesség mennyiségében, hüvelyeinek nagyságában, formájában, kocsonyaanyag tartalmában és a mag színében. Sem a fa, sem a termés nem szenved a kártevőktől, sőt a raktározott mag évek alatt is teljesen ép marad. Könnyen telepíthető. Vethető magról, csak vetés előtt le kell forrázni, hogy kicsírázzon, vagy ültethető egyéves magcsemetéről is.A csemeték gondozása a kezdeti gyomirtáson kívül nem igényel mást. Esetleg nagy szárazságban egy kis locsolást. Kedvező helyen első évben 1-1,5 m magasra is megnőhet. A felnőtt fa, mint említettem, száraz és nedves évben egyaránt egészségesen és bőven terem. Hozamát tekintve mérési eredményeim nincsenek, de aki már látott termésekkel dúsan megrakott fát az tudhatja, hogy semmilyen hüvelyes mögött nem marad el. Egy internetes adat szerint az a terület, ami 1-1,5 t gabonát terem az 15-20 t glédicslisztet szolgáltatna. A szakirodalom szerint szakaszos termésre hajlamos, de az általam megfigyelt fákon ez nem volt szembetűnő. Az egynyári hüvelyesekkel szemben előnye, hogy nem kell évente vetni, a különböző talajmunkálatokat és az ápolást elvégezni. Szedése is kedvező, mert a lehullott termések nem nyílnak fel, akár hónapok múltával is ráérünk összeszedni. A fejtést lehetőleg szabadban végezzük, mert a munka közben keletkezett por erősen irritálja a nyálkahártyákat. Melegkedvelő faj, de –32°C-ig télálló. Talajjal szemben nem igényes, de előnyben részesíti a laza, homokos talajokat. Megél gyengébb sziken is. A szennyezett városi levegőt jól tűri. Fényigényes és gyorsnövekedésű, 20-25 m magasságot ér el. 8-10 éves korában kezd virágozni és teremni, és kb. 80 évet él meg. A magot körülvevő kocsonyás, édes anyagot tüdőbaj esetén fogyasztják, de a gyermekek csemegeként is szopogatják. Magját lencseszerűen lehet felhasználni. Rövid forralás után a meleg vízben állva megpuhul. (Hideg vízben való áztatásra nem reagál napok alatt sem.) Íze a tökmagéra emlékeztet. Őrölve zöldséglevesbe szórják, és kávépótszerként is ismert. Hazájában sör jellegű italt készítenek belőle. Alkalmas sövénynek, sőt nagyon jó mézelő és tűzifa is.

Felhívnám a figyelmet, hogy környékünkön igen sokfelé találunk gledícsiát, rengeteg magot szór, könnyen hozzá lehet jutni szaporító anyaghoz. Igen gyorsan nő. Amennyiben sövénynek telepítjük rendszeresen metszeni kell, hogy ne felfelé szaladjon, hanem széltében terebélyesedjen. A temető mellett van egy érett gledícsia sövény, bár inkább élő kerítésnek mondanám. Látszik, hogy a valaha valószínűleg sövénynek telepített sort egyszer csak ’felengedték’, sűrűn meghagyva a töveket egymás mellett.

A Liliomkert bejáratával szemben, az út mellett van egy másik gledícsia sor. Nem telepített egyedek, tavalyig mintegy falat képeztek az út mellett. A rendezettség okán egy évvel ezelőtt kiritkították a sort, a képen jól látszik, milyen intenzíven és gyorsan sarjad.

Azt is szoktam ajánlgatni vadvédelemnek, hogy ameddig az élő sövény a kellő magasságot el nem éri a gledícsia levágott vesszeiből is lehet szúrós védőfalat képezni, egyszerűen ledugdosva és összekötözve az ágakat. Időnk többnyire több van, mint pénzünk. Általános gyakorlat manapság, hogy vadhálóval védik a frissen telepített gyümölcsöst. Nyilván ez a leggyorsabb megoldás, de hosszú távon természet- és emberbarátibb megoldás a sövény. Az igazi kertgazda 3- 4 sorban telepíti a sövényt a legelőnek vagy konyhakertnek szánt terület köré, változatosan. Egyáltalán nem szabályosra metszett sorokban gondolkodik, sokkal inkább a maguk kuszaságában terjeszkedő, mégis a gazda érdekeit védő, az év minden szakában pompázó cserjerendszerben. A már említett csipke, galagonya, kökény és borbolya mellett ki ne maradjon a húsos som, az ezüstfa (Eleagnus angustifolia), a homoktövis és persze a gledícsia sem. Igen gyorsan nő, nem tövises ugyan, de áthatolhatatlan ágrendszerével kiválóan véd a türkesztáni szil (Ulmus pumila celer), és van még egy jó tövises sövénynövény, a narancseper fa, amelynek termése nem ehető ugyan, de más haszna sok.

Narancseper fa (Maclura pomifera) A narancseperfa esetleg vadnarancs - népies nevein oszázsnarancs, majomagy, lócitrom, vadnarancs – az eperfafélék (Moraceae) családjába tartozó, tövises ágú fafaj. Jellegzetes termése, a narancseper emberi fogyasztásra nem alkalmas. Eredeti élőhelye az észak-amerikai kontinens. Levele egyszerű, ritkán karéjos, vékonyka, tojásdad-lándzsás. 8 cm hosszú virága kétlaki, porzós virágzata barkás vagy fürtös, termővirágai gömbölyded közös vacokba csoportosulnak. Ez az egyes gyümölcsszemekkel összeolvadva a narancseper nevű szabálytalan gömbölyű gyümölcstömeget, terméságazatot alkotja. Tövises térelválasztóként, illetve szélfogóként gyakran sűrű sorokba, sövényként ültetik. Kemény, sárgásbarna vagy narancsszínű fájából díszeket, festéket, íjat készítenek. Szárazon nagyon jó tűzifa. Különböző nevei: sárgafa, sárga brazíliai fa, fustikfa, fustelfa, fisetfa. Tartalma morin és maclurin. Reszelve a gyapjú és pamut festékének használták. Forrás: wikipédia

Türkesztáni szil (Ulmus pumila celer)

Gyors növekedésű, két év alatt 3 méteresre is nőhet. Kitűnő árnyékoló-képesség jellemzi, igénytelen talajra és ápolásra egyaránt. Magas a porzáró képessége, zajt csillapító tulajdonsága is kiváló. A növekedése jól szabályozható: amikor elérte a kívánt sövény méretet már kevés vízzel is beéri, és növekedése lelassul. Ideális sövény növény. Évente képes akár 1,20-1,80 méteres magasságot is növekedni, miközben dúsan bokrosodik. Magassága elérheti az 5 métert is. Normál, kerítés magasságú élősövény 1,5-2 év alatt nevelhető belőle. A nyírást jól tűri, apró levelei miatt bármilyen térbeli forma kialakítható belőle. Forrás: Ezermester 2010. május Fotó: http://kertimado.blogspot.com/2011/03/2009-aprilis-iriszek-kert.html

Befagyott a Balaton, indulhat a korcsolya-szezon. A korcsolyázó réme a rianás. Rianás a Balaton jegén címmel így ír a Huszadik Század weboldala : A rianásról, erről a befagyott állóvizeken rendszeresen bekövetkező jelenségről, a közönség körében általában egészen hibás fogalmak vannak elterjedve. A téves felfogásnak valószínűen az a főoka, hogy nagy mesemondónk, Jókai Mór, egyik önmaga előtt is legkedvesebb regényében, az Aranyemberben, ragyogó, de a tényeknek nem megfelelő leírásban emlékezik meg a rianásról. A rianásba pusztul bele a gonosz Krisztyán Tódor és a rianás széléről tér második, igazi életútjára az Aranyember. Ha valaki ezt a regényt elolvassa, - pedig minden magyar ember megteszi ezt legalább egyszer -, a rianás meséjéről, a vele összefüggő izgató eseményekkel kapcsolatban, soha életében sem fog megfeledkezhetni. Ugyancsak nagy mértékben elősegítette a rianás hibás magyarázatának terjedését az is. hogy Jókai leírása, sok mással egyetemben, mint a természeti jelenségek leírásának példája, sok ifjúsági tankönyvbe, olvasókönyvbe is belekerült.

Előbb lássuk az említett Jókai írást, majd Cholnoky Jenő szakvéleményét ugyanerről.

Jókai Mór: Az arany ember – részlet – V. MIT BESZÉL A HOLD? MIT BESZÉL A JÉG? Timár megölhette volna ezt az embert. – Keze között volt. – És kezeinek izmaiban az őrültek erejét érzé. – Megfojthatta volna, a puska agyával szétzúzhatta volna fejét; ha már sajnálta rá vesztegetni a nemes ólmot. – De Timár nem öl embert. Nem öli meg még gyilkosát sem, hogy önmagát védelmezze. – Timár Mihály „most már” az igaz arany ember, midőn mindene veszendőben, midőn vagyona, becsülete, mint a polyva, a szélbe van szórva. Ő futni hagyja azt az embert, aki őt semmivé teheti, aki semmivé fogja tenni. Még megölhetné. Hiszen másik töltött fegyver is van hálószobájában, ablakából lelőhetné, mikor a kastély ajtaján kijön, mikor a nagy udvaron végigmegy. Zsivány volt, szökött gályarab volt; ki venné tőle számon ezt a kioltott életet? Még vérdíjt kapna tán érte a brazíliai kormánytól. De Timár nem öli meg ezt az embert. Timár azt mondja: ennek az embernek igaza van! S a sorsnak be kell teljesülni. Timár nem gonosztevő, ki egy bűnét a másikkal takarja el, hanem nagy jellem. Ki, ha vétett, azért bűnhődni kész. Kimegy a kastély erkélyére, s karjait mellén összefonva nézi, mikor az az ember kijön a kastély ajtaján, s végigmegy a kapuig. A hold akkor jön fel a somogyi partok mögül, s odavilágít a kastély falára. Egy sötét alak ott az erkélyen igen jó célpont valakire nézve, aki őt le akarja lőni. Krisztyán Tódor ott halad el az erkély alatt, s feltekint rá. A bukfencezéstől felszakadt a hegedés homlokán, s egész arca véres tőle. Timár tán azért állt oda, hogy tán majd ez a dühös ember most bosszúból meg fogja őt lőni? De az megáll előtte, és elkezd hozzá hang nélküli szavakat beszélni. Éppen mint Athalie. Hogy illenék egymáshoz ez a két alak! Csak taglejtéssel beszél. Egyik lába sántít az eséstől. Bal kezével ráütöget a jobbjában tartott puskára, s aztán tagadólag rázza a fegyvert, s öklével sújt Timár felé, s mutatóujjával fenyeget. E néma beszéd azt mondja: „Nem így öllek meg! Más halált tartottam fenn a számodra. Elvárj!” Timár elnézi, hogy távozik ez ember udvaráról. Elkíséri őt szemeivel a hólepte úton egész a nagy tó jégtükréig. Utánabámul, mikor már csak egy fekete pontot lát előrehaladni az ezüst jéglapon a magas hegyorom kettős tornya irányában. Észre sem veszi a vihart, mely a zalai hegyek felől jő. Gyakran a Balaton vidékén, mikor legcsendesebb a lég, minden előjel nélkül felzúdul ez a sajátszerű orkán; a halászoknak, kik meghallják a fák zúgását a távolban, már nincs annyi idejük, hogy a zalai partra visszasiessenek; a szélcsapás egyszerre felforgatja a hullámot, s a csónakokat beragadja a Balatonba, s kihányja a túlsó partra. S néha félóra múlva már vége van a viharnak; a szélmenyasszony csak egy fordulót akart táncolni. S azután ismét csendes lesz minden. A hegyek mögül rohanó zivatar egy hófelhőt korbácsolt előre. Abból olyan élesen, mint a tű hegye, vágott alá a szitáló hókristály. A felhő maga sem volt nagyobb, mint hogy a nagy panoráma felét eltakarja, sötétségbe burkolva a tihanyi tájképet, sziklafokos félszigetével, komor templomával, míg a keleti agyagpartok tündököltek a holdvilágban. A vihar harsogva üvöltött alá az arácsi völgy ős fáinak sudarai között. Az ódon nyári kastély szélvitorlái nyikorogtak, mintha elkárhozott szellemek sírnának földi emlékeikért, s mikor az erős szél végigsöpört a Balaton jegén, az ott felállított jéglapokon valami olyan túlvilági zenehangot idézett elő, hogy az ember látni vélte a szellemeket, akik így sírnak, egymást kergetik, s röptükben nagyokat sikoltanak. Egy-egy haragosan bömböl közöttük. Az űzi tán a többit? E rémséges éjjeli zene közepett úgy tetszik Timárnak, mintha a távolból egy ijedelmes ordítás üvöltene a szélzúgás közé. Olyan ordítás, amilyenre csak emberajk képes: kétségbeesés, vészkiáltás, istenkáromlás hangja, az éjszakát felverő, alvókat felébresztő, csillagokat megreszkettető kiáltás. Néhány pillanat múlva a kiáltás újra rémlik, de rövidebb, halkabb már, s azután újra csak a vihar zenéje szól. Az is tovaenyészik. A fergeteg csak végigfutott a tájon. Csupán azt az egy hófelhőt kergette. Az arácsi völgy fái nem zúgnak többé, s a jéglapon s a jégtáblákon fütyölő szél hangja egy enyészetes harmóniában vész el a távolban. Az ég kitisztul, és csendes lesz minden. Timár szívében is csendes volt már minden. Itt a vég. Tovább nincs hová menni. Sem előre, sem hátrafelé. Futott, amíg futhatott; most már a mélység előtt áll, melynek túlpartja nincsen. Egész élete végigfutott előtte, mint egy álom, s tudta, hogy most már fel fog ébredni belőle. Az első vágy: a csodaszép, a gazdag úrleányt elérhetni, volt balsorsának alapja. Erre épített egész életpályája olyan, mint a szfinx rejtélye, amint ki van találva, meghal az… Hogyan élhessen tovább, fölfedezve a világ előtt, fölfedezve Timéa előtt – és Noémi előtt! Letaszítva arról a magaslatról, hol bel- és külföld látta éveken át, uralkodója kegyétől s honfitársai tiszteletétől körülragyogva. Hogy lássa még egyszer azt a nőt, ki őt vetélytársa előtt oly szent fájdalommal felmagasztalá, azon pillanaton túl, amelyben az a nő megtudja, hogy ő ellenkezője volt mindannak, amit férjében tisztelt? Hogy egész élete egy nagy hazugság volt? S hogy lássa még egyszer Noémit, mikor az már tudni fogja azt, hogy ő Timéának férje? Hogy vegye ölébe még valaha Dódit? Nincs, nincs neki az egész világon hová menekülni! Úgy van, ahogy az az ember mondá: szökni az ismerős világból, miként ő; eltagadni nevét, miként ő; lappangva bujdokolni városról városra, miként ő! Körülfutni a földet.

De Timár tudott még egy más helyet is. Itt van a hold. Ez a hideg csillag. – Hogyan is mondta Noémi? – Oda mennek lakni majd azok, akik erőszakkal dobták el maguktól az életet; kiknek nem kell többé semmi. Oda mennek, ahol nincsen semmi! – És ha majd ez az ember fel fogja keresni a senki szigetét, s az egyedül maradt nőt üldözésével kétségbe fogja ejteni, akkor bizonyosan Noémi is utána fog jönni oda, erre a hideg csillagra. Timár olyan nyugodt volt ebben a gondolatban, hogy képes volt távcsövét a fogytán levő holdra irányozni, melyben fényes pontok s nagy kerek ürességek váltogatják egymást, s kiválasztott magának egyet e rengeteg sírhegyek közül: „Ott fogok én majd lakni, ott várom majd Noémit!” Azután visszatért szobájába, hol az imént a kalandorral beszélt. A kandalló még tartogatta annak elégett öltönymaradványait, a kiégett szövet alakja hamvában is megmaradt. Timár új hasábokat rakott a tűzre, hogy e maradványokat elrombolja. Azután fölvette köpenyét, és kiment a házból. A Balaton felé vette útját. A félhold bevilágította az óriási jégtükröt. A jégmezőre sütő jégnap… „Jövök, jövök! – monda Timár. – Nemsokára megtudom, mit beszéltél hozzám. Ha hívtál, ott leszek.” Egyenesen a rianás felé vette útját. Könnyen rátalálhatott a távolból. A jószívű halászok által felállított jelek, a póznák a szalmacsutakokkal messziről figyelmeztettek rá minden jámbor lelket, hogy ezt a helyet kerülje. Timár ezt kereste. Mikor egyikéhez e vészt jelző szalmacsutakoknak eljutott, ott megállt, és kalapját levéve, feltekintett az égre. Évek múltak, hogy nem imádkozott. Ez órában eszébe jutott az a nagy lény, aki a csillagokat forgatja, s a férgeket kikölti; s aki egy lényt teremtett, mely vele dacol: embert. Ez órában eszébe jutott, hogy lelkét fölemelje hozzá. „Örök hatalom! Előled futok, s tehozzád jutok ez órában én. Nem panaszkodom előtted. Te vezettél, de én másfelé mentem; te intettél, de én mást akartam; s most ide juték. Vak engedelmességgel megyek át a túlvilágba. Hideg lesz a lelkem, s tűrni fog ott. Bűnhődöm azért, mert annyit boldogtalanná tettem, akik engem szerettek, s akiket én enyéimmé tettem. Vedd őket a te oltalmadba, örök igazság! Én vétkeztem, én haljak meg, én kárhozzam el! – Senki sem oka az ő szenvedéseiknek: egyedül én. Te örök igazság, ki engem ide hoztál, légy igaz őhozzájuk is. Védelmezd, vigasztald meg a gyönge nőket, a gyönge gyermeket. Engem pedig adj át a te bosszúálló angyalaidnak. – Én elkárhozom, és elhallgatok!” Letérdelt. A Balaton élő hulláma zajlott a rianás partjai között. A mélázó tó sokszor fel szokott riadni szélcsendben is, s mikor a jég borítja felszínét, olyankor is felháborog, és zajlik a rianások közt, mint a tenger. Timár lehajolt a hullámhoz, hogy megcsókolja azt, mint ahogy megcsókolja az ember édesanyját, mikor hosszú útra készül, – mint ahogy megcsókolja a puska csövét, mielőtt fejét szétzúzná véle. S amint a hullámhoz lehajol, íme, egy emberfő emelkedik ki eléje a hab közül. Egy emberfő arccal fölfelé fordulva… A fölfelé fordult arcnak homlokán, a jobb szemen keresztül egy fekete kendő volt átkötve, a másik szem vérszínűen, mereven, kőhidegen bámult maga elé; a nyitott szájon ki- s bejárt a hullám. A fantom ismét visszasüllyedt a víz alá. Két perc múlva újra feldagadt a hullám, s a rémséges arc újra felmerült a hab közül, véres kőszemével Timárra meredezve. Azután még egyszer föltetszett a rianás széléhez közel, s akkor végképpen eltűnt a jég alá a fő, s akkor egy halott kéz görcsösen begörbült ujjakkal merült föl egy percre a víz alul. Timár félőrülten szökött föl térdéről, a rémlátás után bámulva. Úgy tetszett neki, mintha az maga után hívná! A rianás két partja közt harsogott az élő hullám. És ismét hangzott a távolból az a kísértetiesen harsogó orgonaszó, amit az éjjeli futó vihar küld maga előtt, mikor az erdők sudarai fölött végigrohan; a süvöltő vihadarban, mely a jéglapokon megtörik, úgy sírnak, sikoltanak azok a láthatlan szellemek, úgy zúg közöttük némelyik; a kísértetek énekkara folyvást magasabbra emeli hangját. És újra hangzik az egész jégegyetemen végig az a túlvilági zöngés, mintha ezernyi hárfa húrja szakadna szét ott alant, míg a zöngés fokozatosan átmegy a rivalgó harsogásba; még feljebb, mintha villámok száguldanának oda alant a vizekben, bűbájos kábító melódiát keltve a hangadó hullámban; a jég alatt a mennydörgés orgonaszava bömböl felségesen, s az istenkiáltás rettentő roppanása közben reszketve mozdul meg az álló jégegyetem, s a szörnyű légnyomásra a rianás hasadéka ismét összecsukódik. Timár reszketve omol arcra a rengő jégtükör fölött.

Egy békés képpel oldjuk fel a feszültséget: Zolika és Vilmos a Balaton jegén 2006. januárjában

Cholnoky Jenő: A Balaton télen Balatoni Szemle, 1942. december [Szakvélemény Krisztyán Tódor halálának körülményeiről – a ’Balatoni Szemle 1942-es szerkesztőjének megjegyzése]

Amikor a hőmérséklet decemberben éjjelenkint kezd a 0° alá süllyedni, a Balaton vidáman hullámzó, locsoló felszínén jéghártyák kezdenek megjelenni. Először a partok mentén, a csendes, sekély vízben keletkezik kis, néhány milliméter vastag hártya, de ezt is könnyen feltöri a szél, illetőleg a hullámverés. Csak ha igen hideg és szélcsendes éjszakán a tó vize kisugározhatja melegét, akkor keletkezik erősebb jég a nádasokban, öblökben. Ezt már nem tudja minden kis locsolás feltörni. Ha mégis feltörte, akkor a jégdarabok a tó vizének csendes áramlásával kievickélnek a nyílt tóra, és fékezik a hullámzást. Még egy-két csendes, hideg éjszaka, s az egész tó felszínét belepi a jég, most már a szél nem tud hullámokat kelteni, s a jégnek van ideje meghízni. Sokszor megesik, hogy amikor a jég már deciméter vastag, akkor is feltöri valami erős északi vihar, s a jégtáblákat kihajtja a déli part elé, ott összezsúfolódnak, egymásra szorulnak, mint a cserépzsindelyek; a halászok nagy bosszúságára, mert az ilyen jég alsó határa rendetlen, egyes tábladarabok kinyúlnak belőle lefelé, és megakadályozzák a háló húzását a jég alatt. Lassankint azonban olyan szilárd, összefüggő jégpáncél képződik, hogy ezt már semmiféle vihar nem képes felszakítani. A tó nyugalomra kényszerül, vize nem mozog, azért minden lebegő iszap leülepedik, s ha valami mesterségesen vágott léken át lenézünk a tó vizébe, csodálkozva látjuk, hogy a víz milyen tiszta. Nyáron sohasem látni ilyen kristálytisztának. A vastag, kemény jégpáncél azonban nem marad nyugalomban. Mint minden szilárd test, ez is megérzi a hőmérséklet változását. Amikor megfagyott a víz, akkor a képződött jég hőmérséklete 0°. De ha a levegő hőmérséklete mélyen a 0° alá süllyedt, akkor a jég felszíne is lehűl. Alsó lapja a vízzel érintkezik, tehát ennek a felszínnek a hőmérséklete 0° marad, de a jég felső felszíne lehűlhet –10° –20°-ra is. Mivel a jég rosszul vezeti a meleget, az alsó, aránylag meleg víz melege nem tud gyorsan felhatolni a felsőbb rétegekbe, tehát azok lehűlnek mélyen a fagypont alá. Nagy húzófeszültség támad a jégben, mert a jég lehűlése miatt összehúzódnék, de a partokról nem tud felszakadni, a partok messze is vannak, tehát a jégben olyan feszültség támad, mint abban a zsinórban, amelyet erősen húzunk. A zsinór nyúlik, s ha elszakad, egyszerre megint összehúzódik, s a szakadás helyén a zsinór két vége messze marad egymástól. A jég azonban nagyon-nagyon keveset nyúlik meg, azért ha elszakad, csak igen vékony repedés keletkezik, mert a jég alig húzódik össze a feszültség megszűnte után. Derült éjszakában a hómentes jég rohamosan sugározza ki melegét, mélyen 0° alá hűl, s egyszer csak hatalmas dörrenéssel elszakad, s hajszálvékony hasadék fut végig a jégen, mint amikor az üvegtábla elreped. Mivel a jégnek csak a felső rétegei hűlnek le, az alsók nem, tehát a jégtáblának meg kellene görbülnie, fel kellene kunkorodnia. De ezt nem teheti a súlya miatt, tehát össze-vissza repedezik. A természet legcsodálatosabb tüneményei közé tartozik a tó jegének durrogása. Csendes, derült, hideg éjszakában menjünk le a szilárd jégre. Nemsokára dörrenéseket, majd sikoltáshoz hasonló hangokat, tompa nyögéseket, majd egyszerre éles csattanást hallunk, s a zenebona fokozódik, úgy 9—10 óra tájba éri el tetőpontját, aztán már úgy összerepedezett, hogy lassankint kiegyenlítődik minden feszültség, s a tó némaságba borul. Figyeljük meg, mi történik a repedésekkel. Azok a jég lehűlése folytán igen lassan tágulnak, s reggelre néhány centiméter szélesek lehetnek. A keskeny rések azonban újra befagynak vékony jégkéreggel. Reggel, amint a napsugarak melegítik a jeget, a rések ismét bezárulnak, s az éjjel képződött kis jéglemezkék élükre fordulva összesajtolódnak, s furcsa kis jégtaraj, mint valami üvegfűrész rendetlen fogazattal, húzódik végig a repedés hosszán. A következő éjjel ismétlődik a tünemény, s ha fokozódik a hideg, akkor a múlt éjjel keletkezett repedések még jobban kitágulnak. Sok telet töltöttem a Balaton jegén, de így keletkezett repedést sohasem láttam szélesebbet, mint 80 centiméterest. De ezt is csak a tél vége felé. Ezeket a durranással keletkezett repedéseket a nép nem nevezi rianásnak. Durranás közben nem is keletkezhet olyan széles repedés, hogy abba például egy ember beleeshetne. Szó sem lehet róla! Pedig ez a vélemény terjedt el mindenfelé, amióta Jókai Az aranyemberben ilyen repedésbe fullasztotta a gonosz Krisztyán Tódort. A repedések közt vannak olyanok, amelyek a legnagyobb feszültségek mentén keletkeztek s legszélesebbre tágultak. Ezeket főrepedéseknek nevezzük. Ezek is folyton mozognak, kinyílnak, majd ismét bezárulnak, s lassankint hatalmas torlasz keletkezik a repedés mentén. Ha hosszan tartó hideg idő után egyszerre melegszik föl az idő, akkor a jég is egész vastagságában fölmelegszik 0°-ra, tehát minden részének be kellene zárulnia. Ámde a főrepedések kivételével a többi mind keményen be van fagyva, tehát ezek a kis repedések — ezer és ezer kis repedés — nem tudnak bezárulni. Hatalmas nyomófeszültség támad most a jégben, s ennek hatása alatt feltorlaszolódik olyan vonalak mentén, amelyeknek helyzete erőtanilag teljesen megmagyarázható. Kitűnő magyar szóval turolásnak nevezik a balatoniak az ilyen feltorlódott jégtorlaszokat. Mellékelt térképünk mutatja, hogy ezek a tó felszínére rajzolható, legnagyobb körök mentén keletkeznek, némileg hozzáidomulva a partokhoz. Gyönyörű látványok! Néhány rajz fogalmat adhat a látvány szépségéről.

Lassankint azonban olyan szilárd, összefüggő jégpáncél képződik, hogy ezt már semmiféle vihar nem képes felszakítani. A tó nyugalomra kényszerül, vize nem mozog, azért minden lebegő iszap leülepedik, s ha valami mesterségesen vágott léken át lenézünk a tó vizébe, csodálkozva látjuk, hogy a víz milyen tiszta. Nyáron sohasem látni ilyen kristálytisztának. De ezek a turolások veszedelmes helyek. Nem könnyű rajtuk keresztülmenni. Amint az idő melegszik, összeomladoznak, és nyílt vízsáv keletkezik a helyükön. Ezeket nevezi a nép rianásnak, s nagyon fél tőlük. Azt mondták nekem, hogy azért nevezik rianásnak, mert a ló megrian, amikor közeledik a rianás felé, érzi lába alatt ingani a jégtáblát. Télen ugyanis azelőtt nagyban ment a kőszállítás az északi partról a délire. Kővel megrakott szekerek dübörögtek át a jégen. A dübörgő hangot messziről lehetett hallani, de a vékony téli ködben látni nem lehetett. Ilyenkor már a jég nem acélos, hanem torzsás, függőleges irányú, ceruzányi kis hasábokra esik szét. A halászok úgy mondják, hogy gyertyásodik. Az ilyen jégen már nem tanácsos nagyon járkálni. Meggyőződhetünk róla, ha fejszével kivágunk egy „dirib”-et (így nevezik a halászok a lékből kiemelt, kocka alakú jégdarabot). A diribre csak rá kell ütnünk a fejsze fokával, s csörömpölve hull szét kis „gyertyák”-ra. Megrohanja aztán a tó felületét az északi szél, s kiveri a jeget rendesen a déli partra, nagyon-nagyon ritkán az északira. 1938-ban Kenesére verte ki a déli szél a jeget. Olyan torlaszok keletkeztek, hogy szinte bámulatos. A kevesei öreg halászok állítása szerint ilyen még nem történt, amióta ők élnek. A kemény, vastag jégpáncélon igen kedves sportolás lehetséges, ha nincs a jégen sok hó. A télen gyakori, erős szelek azonban gondoskodnak róla, hogy lesöpörjék róla a havat. Az üvegszerű, vastag jégen kitűnően lehet korcsolyázni, fakutyázni, sőt a legnagyobb arányú jégsport is lehetséges, ti. vitorlás szánokkal száguldhatunk mindenfelé. Csak a turolásokra kell nagyon vigyázni! Az első kísérletek alkalmával, a 90-es években szemtanúja voltam annak a jelenetnek, amikor egy vitorlás szán nekirohant a turolásnak, összetörött, és utasai majdnem háromszáz métert csúsztak a hasukon a jégen, peregve, mint az elhajított jégdarab. Szerencsére kisebb horzsolásokon kívül semmi bajuk nem történt, mert igen vastagon fel voltak öltözve. Mindenkinek ajánlhatom, hogy ilyenkor, amikor vastag a jég, és már vannak rajta turolások, menjen le Alsóörsre, vagy Balatonfüredre, vagy Révfülöpre, a déli parton Szemesre, Boglárra, vagy Fonyódra, s láthat nagyszerű turolásokat, és élvezheti a jégsportokat. Legkevesebb turolással kell számolni a keneseieknek, mert itt közvetlen a partok mentén torlódik fel a jég, a tó tükre igen nagy darabon teljesen sima. Ha a jég már nagyon erős, akkor az egész tó hosszában nemigen lehet vitorlás szánnal végignyargalni, mert valami hét turoláson kellene keresztülvergődnie. Nagyon érdekes a téli halászat is, sok ősi elemet őrzött meg, de ezt már sokan leírták. A tó jegének tanulmányozásakor gyalog jártam a jégen, a csizmatalp alá kötött, kis zsámolyszerű jégpatkóval. Feledhetetlen, nagyszerű képek nyíltak előttem. Két télen át sátorban aludtunk a jégen báró Eötvös Loránddal felváltva, minden héten én négy napig, ő a hét végén három napig. Akkor próbáltuk ki az azóta világhírű Eötvös-féle csavaros mérleget. Volt olyan éjszakám, hogy alig bírtam a sátorban maradni, annyira nagyszerű volt künn a szabadban. Ragyogó holdvilág ömlött végig a hófoltos jégmezőn, a csillagok szinte sziporkáztak, s a végtelen nyugalmat és csendet csak a jég hatalmas durranásai szakították meg. A velem volt halászokat első ízben megkérdeztem, hogy nem kell-e félni, hogy alattunk is elreped, s beleveszünk a vízbe. Kinevettek. Amikor durrog, akkor hízik erősen a jég, s nincs ok a félelemre, a repedés nem is mindjárt látható, csak néhány óra múlva tágul ki úgy, hogy észre lehet venni. Valóban, a műszersátor alatt keletkezett repedés a műszer szörnyen kényes ingáját csak éppen egy kicsit megremegtette, de nem térítette ki. Szélviharban is nagyon szép a kép, bár gondolhatjuk, hogy nem kellemes! De nagyszerű érzés a viharral szembeszállni, s látni azt a hatalmas munkát, amit a Balaton ura, az északi szél képes teljesíteni! De mennyi változatosság! A mi Balatonunk kimeríthetetlen! Cholnoky Jenő (Veszprém, 1870. július 23. – Budapest, 1950. július 5.) író, földrajztudós, tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Cholnoky Jenő a magyar geográfia legnagyobb tudósainak egyike. Hunfalvy János és Lóczy Lajos munkásságának folytatója. Tudományos kutatásainak területe tág határok között mozgott, a geográfián kívül maradandót alkotott a hidrológiában és a klimatológiában is. A természeti földrajzon belül elsősorban a felszínalaktant (geomorfológia) művelte. Mintegy 50 könyvet adott ki, továbbá 700 különféle tudományos dolgozata és népszerű cikke jelent meg. Szerte az országban több ezer népszerű földrajzi előadást tartott. Ő vetített először színes diaképeket Magyarországon, amelyeket maga állított elő fekete-fehér diapozitívok átfestésével. A mérnöki pontosságú szakmai rajzokon kívül mesteri grafikákat készített és művészi tájképeket festett.

Cholnoky Jenő: Balaton című műve 1936-ban jelent meg Budapesten Olvasható a világhálón: http://mek.niif.hu/00500/00574/html/index.htm#10 Tizedik fejezetének címe: A Balaton télen. Sokkal részletesebb, mint a Balatoni Szemlében megjelent írás. Két képet kivettem belőle, mindkettő Cholnoky Jenő fényképe. Az első kép alatt: „Főhasadás Alsóörs és Siófok közt, reggel, szétnyílva és vékonyan befagyva. 1901. februárius havában.” Majd a második ugyanezt a repedést mutatja, délután, most bezáródva, mert melegen sütött a Nap s a jég fölmelegedett.

°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°

Végezetül egy kis vidámság. A télhez mindössze annyi a köze, hogy

Fekete István: Téli berek c. könyvéből idézem - részlet Tutajos és nagybátyja, István gazda beszélgetése: – Ugye, ez velencei tükör, István bácsi? – Milyen? – nézett nagyot István gazda. – Velencei. – Hát azt én honnan tudjam? – Piri mama mondta. – Hát Piri mama honnan tudja? – Nem tudom. – Én sem tudom, de tőlem lehet akár timbuktui, én ugyan nem nézem magam benne…Különben is előrehajlik, és csak a hasam látom benne. Azon meg mit nézzek? Még Lili nénéd akasztotta így. Azt mondta, ez így szokás. Hát elég buta szokás… de azt nem mondta, hogy velencei-e, ha pedig ő nem mondta, akkor mérget vehetsz rá, mert Lili néni emeletes sznob volt. Többemeletes! – Mi az, hogy “sznob”, István bácsi? – Hát tudod… hogy is mondjam? Aki nem előkelő, csak előkelősködik. Olyan embereket utánoz, akik valóban előkelőek; olyan fára kapaszkodik, ami végeredményben csak uborkafa, csak külsőség, belső tartalom nélkül, egyszóval olyan velencei tükör, amit Bécsben csináltak, és a piripócsi ócskapiacon neveztek ki velenceinek. De mondom, tőlem lehet velencei is, én nem értek hozzá, mert nem vagyok sem tükörszakértő, sem régiségkereskedő. Mutass egy marhát, egy birkát vagy lovat, azt megmondom, miféle… – De miért éppen “sznob”-nak nevezik? – Ezt véletlenül tudom. Angol szó, de latin eredetű, mint ahogy a római kultúra bölcsőjét Athénban ringatták, az athénit meg a föníciaiak, etruszkok, egyiptomiak, babiloniak, zsidók és a fene jobban tudja, miféle nációk. Ez a szó mégis Angliából ered, mert pár évszázaddal előbb Angliában is csak azok a gyerekek tanulhattak, akik nemesek voltak, vagy sok pénzük volt. Márpedig Angliában sokkal előbb épültek gyárak, mint nálunk, és az angol gyárosok korlátlanul zsebelték be az angol fontmilliókat, tekintet nélkül a munkások testi és lelki érdekeire. Ezek a milliók azután annyira meghatották az előkelő kollégiumok előkelő és nemes professzorait, hogy felvették az aranytól csengő nevű sör- és posztógyáros-csemetéket is, de a felvételi naplókban a neveik után odaszúrták – mivel valamivel mégiscsak meg kellett jelölni ezeket az értékes, de nem nemes egyéneket –, szóval odaírták, hogy “sine nobilitate”, azaz nem nemes. Így azután a kecske is jóllakott, a nagy tiszteletű tanári kar is, és a káposzta is megmaradt: a tudományszomjas iparmágnásifjúság. Később már csak annyit írtak a nevek mellé, hogy s. nob., végül: snob. Most már érted? – Igen, István bátyám. – Na, látod, ilyen okos nagybátyád van, de kérlek, ilyen dolgokat máskor ne kérdezz, mert akkor belesülök, és akkor mérges leszek!