Kazincbarcikai
2010. ÁPRILIS 22.
ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOK 2010:
ÁPRILIS 25-ÉN, A MÁSODIK FORDULÓBAN DŐL EL AZ EGYÉNI MANDÁTUM SORSA Önkormányzat
DR. ZACHER GÁBOR TOXIKOLÓGUS FŐORVOS: AZ ÜGYELETES NYILATKOZÓ Nagyinterjú
Fotó: www.dumaszinhaz.hu
Illusztráció
Illusztráció
MAJÁLIS, 2010. MÁJUS 1. GERGELY ROBI, NÁDAS GYÖRGY, POSTÁS JÓZSI, VARGA FERI & BALÁSSY BETTY, UNIQUE, PIRAMIS PLUSZ
Programajánló
ÚSZÁS:: BARCIKAIAKNAK HÚSZ SZÁZALÉK KEDVEZMÉNY Sport
Fotó: Heged
si Mónika sné Munkác
SZÍNES s természete Minden, ami
Testvértárlat
k április 14-én a k be kortársaikna Ferenc Szakképző Deákos diákok mutatkozta galériájában. A Deák szakSágvári Endre Gimnázium kola tíz éve indította művészeti és Művészeti Szakközépis tizenegyedikes elektronikus grafikus hat a tárlatára. A ágát, amelynek most el alkotásait a testvériskol olyan szakos tanulója hozta , fotók - többsége ékes grafikák, festmények kiállított művek készítettek; így ezek a fiatalok tanórán fejamelyet tanulmány, alatt milyen sokat hogy három év diákok, a hozzáértő bizonyítékai annak, tehetséggel megáldott művészi a lődhetnek alatt. , és sajátos alszakemberek kezei Antal Judit festményeit A galériában legközelebba látogatók május 11-étől. (H. M. M.) meg kotásait tekinthetik
emb állatok és növények, vészne A bükki tájak, a tardonai fotómű ak, riába, a Kakszi Istvánn a Kisgalé ellátogat április ető meg bárki, aki le tekinth kom pillanatelvéte ezelőtt kezdett el neves fotókl mincöt évvel azóta több son és pályáza fotózással, számos kiállítá ztőségétől a munkáját Világ szerkes A mai nap közül az Élő t a legbüszkébb. ppel készíti ajándékra fényképezőgé (H. M. M.) digitális – elvételeit. valamint makrof
IK SZÍNES MOZA
4-6. old.
portré
ELOVÉBÉZTÉK Az országgyűlési választások első fordulójának estéjén, akik a közszolgálati csatornát figyelték, a Monty Python társulat gyöngyszemeit idéző élő egyenes televíziós adásnak lehettek tanúi. A szkeccs főszereplői - az Országos Választási Bizottság (OVB) tagjai – remekül hozták azokat a karaktereket, akiket az angol humor világnagyságai olyan sokszor megjelenítettek. A bizottsági tagok a választási törvény előírásainak maximális betartása és a tájékoztatási kötelezettségük közötti ellentmondást próbálták feloldani egy olyan vitában, amely finoman szólva is nagy viszszatetszést keltett az egész magyar közvéleményben. Az április 11-én kialakult helyzetet egy le nem modellezett, ám minden parlamenti párt által jóváhagyott jogszabály (az igazolással szavazók egy szavazókörben voksolhatnak településenként); illetve a kampánycsend mára teljesen elavult szabályozása idézte elő. A kampánycsend magyar előírásai az internet és a mobiltelefonok korában teljesen elavultnak bizonyultak; a közösségi oldalakról például sokkal hamarabb lehetett információkat szerezni a választási eredményekről, mint a hivatalos szájtokról. Április 25-én, a még el nem dőlt egyéni kerületekben akár megismétlődhet az első fordulós „cirkusz”, ami a világháló humoros kedvű vándorait azonnal viccek gyártására sarkallotta. Végezetül álljon itt ezek közül néhány jó poén: „A második fordulós eredményeket mikor tudjuk meg? Ha az OVB-n múlik, akkor, amikor először összeül az új parlament.” „Az OVB-t váratlanul érte, hogy április 11-én lesz a szavazás. Mint a közterület-fenntartókat télen a hó.” „OVB, én így szeretlek!” „Az m1 riportere interjút akart készíteni a sorba állókkal, de kiderült hogy azok nem a szavazókör előtt állnak sorba, hanem gyrosért.” „Mostantól új ige van: elovébézte.” „Szavazás 2010: jegyek vehetők nálam, hazamenős és ottalvós. Zuglóiaknak kedvezmény, welcome drinknek mikrózott tea!” „Süveges Gergő televíziós riporter: éjfélre az OVB kivételével mindenki tudni fogja az eredményt.” „A 2010-es választásokat az OVB elveszítette!” „Hogyan akadályozod meg egymagad a kormányalakítást? Menj be a fülkébe, és ne gyere ki négy évig.”
Demeterné Tóth
PORTRÉ Erzsébet
Szöveg: Kovács László
Fotó: Ditti
Fotó: Hegedű
TARTALOM
JEGYZET
SZÍNES MOZAIK
Amikor annak idején tanítani kezdett a Központi lában, titkon abban Általános Iskorábízzák. A könyvekreménykedett, hogy a könyvtár iránti szeretet vezetését is így nem csoda, csak nem hagyta hogy néhány nyugodni, év múlva könyvtáro deklődött az Egressy si állás után érpetésére a direktor akkori igazgatójánál. Legnagyobb közölte: két üres meglefelnőtt, a másik a gyerekkönyvtárbanálláshely is van, az egyik az utóbbit választot a ta, ennek csaknem. Demeterné Tóth Erzsébet huszonöt éve. - Már az általánosb an is a könyveke t bújta? - Nagyon szabad gyerekkorom volt. Testvérem katestvérekkel mel és az unoszinte igazán nem unszoltak állandóan kint játszottun k. A szüleim a tanulásra, ettől ten jó tanulók függetlenül mindketvoltunk. Bár igaz, ami kellett tanulni olvasni és számolni, igaz, amikor elsőben meg Aztán később, mikor látta, hogy apukám keményen elővett. a tanulás terén nek a dolgok, már szabadabb rendjén menan szervezhet kat. tük a délutánjain az akkori igazgató, - Azért az olvasásra Hazag Mihály is juthatott idő. megörült, hiszen retett volna egy pedagógus végzettség régóta szesai között tudni. - Ugyan nem ű kollégát a munkatárvolt Persze volt elég a könyvtáro a tanári végzettség önmagába akadt olvasnivaló otthon komplett könyvtáru nk, de azért szép számmal. ci megyei könyvtárb si munkához, így aztán előbb n nem vastam a Szent Alsó tagozatosk Péter ént már ola miskolan, majd főiskolán si végzettséget. le a polcról. Később, esernyőjét, mert éppen akkor szereztem könyvtáro azt a cigándi könyvtárn felsősként rendszeres látogatója vettem ak. Egyszerű szüleim lettem fogékony volt voltak, de apukám - Az elmúlt évtizedekben a nagyvilág híreire. melyik az a történet, legszívesebben ahogy a téli estéken Még most is előttem idéz fel? amelyet előveszi a földrajzatla van, nulmányozzuk. szt, és közösen A rádió Déli krónikáját ta- - Sok ilyen volt hallgatnun pedig szinte kötelező akadt, de talán k. Apukámnak egy mókásat mesélnék mindig az megnyitójára gyerekei tanuljanak készültünk el. Kiállítás . Ő is jó fejű gyerek volt a vágya, hogy a Egy tudta taníttatni, fiatal hölgy érkezett, , és vártuk a zeneiskolás gyerekeke volt, de nagyapám mert nem nivalókat, akit én gyereknek t. sikerült, azt szerette egyedül nevelte őket. Ha gyerekekn néztem, és olvasmár neki nem volna, hogy a unatkozzon, amíg ek szóló újságokat vittem nek, és ehhez neki, hogy ne minden segítséget gyerekei diplomát szerezzea ni kezdte. Néhány többiekre vár. Ő megköszönte, meg is adott. és böngészperc múlva szállingózn és tanár néninek - Azt mondják i kezdtek a gyerekek, szólították. Én a hozzáértők, meg csak álltam hogy írni tudó tam, hogy nézhettem lesz, aki olvasott. és csodálkozember Önnek voltak tanulónak! Egyébként valaha írói ambíciói?abból volt, mert egy szót nagyon aranyos sem szólt, csak mosolygott az - Iskolásként szerett egés f
PORTRÉ DEMETERNÉ TÓ : TH ERZSÉBET
7. old.
NAGYINTERJÚ Dr. Zacher Gábor
BOR DR. ZACHER GÁ VO FŐORV S: TOXIKOLÓGUS KOZÓ
AT S NYILA AZ ÜGYELETE Szöveg. Kovács
László
o ban nyilatkozó n leggyakrab kórház toxiko a televízióba fy Sándor utcai ztikát vezetne Ko Ha valaki statis A fővárosi Péterf közérthetően fogalmaz. ón végezne. és k is megg biztosan dobog ugyanakkor szabatosan pedagóguso san, ai iskolások és kkal épp barcik mindig ponto diáko a és kazinc a kkal ezelőtt ges volt a tanáro út a Kazincba néhány héttel türelmes és készsé nydús nap után adott interj úr megnyerő, esemé írókkal. Egy is kérdeztük. vagy az újság a politikáról családról, és az a t munkáról, a biztos, hogy eljutna teg tornákon nem kban kihűléses, pr - Mikor a híradó túladagolásban emberekhez. ka vagy kábítószer ekről, netán szenl mit? te szenvedő beteg szólnak, mindig - Példáu jelen- v a az vedélybetegekről idehaz lehet az hogy Ennek - Mondjuk azt, mér- to ön nyilatkozik. vezetett tont a szénmonoxid által ön a csökke az tősen az oka, hogy folyamatosan y egyedülálló száma, mert be érzé- s xikológiai osztál a kollégáim úgy gezések zenek szerez hogy ün- a országban, vagy ha már ön kép- mondjuk, l csökkent az el hogy t k k lőt Vagy példáu
NAGYINTERJÚ: DR. ZACHER GÁBOR
8-9. old.
EGRESSY BÉNI
KISGALÉRIA Április 30-áig: KAKSZI ISTVÁN FOTÓMŰV „Bükki tájak, bükki embere című kiállítása
KÖNYVTÁR, KULT URÁLIS ÉS SPORT KÖZPONT
PROGRAMAJÁNLÓ P 2 2010. ÁPRILIS MŰVELŐDÉSI
ÉNYEK
Április 22. (csütörtök) , városi sportte ATLÉTIKA, III. KORCSOPORTOS DIÁKOLIMPIAI VÁROSI TÖBBPRÓBAVERSENY
KÖZPONT
Április 22. (csütörtö Nosztalgiabérlet k), 19.00: 3. előadás NÓGRÁDI TÓTH ISTVÁN MŰSORA MAGYARNÓTAVendég: Csikós Márta A belépőjegy ára: 1200 Ft
EGRESS PROGRAMAJÁN Y LÓ
SPORTRENDEZV
Április 25. (vasárnap ), 10.30, sajókazin tus templom ci reformá: EMLÉKEZÉS ÉS KOSZOR BÉNI SZÜLETÉ ÚZÁS EGRESSY SÉNEK 196. ALKALMÁBÓL ÉVFORDULÓJA Közreműködik a Ságvári Endre Gimnáziu kórusa Boros Géza vezetésév m el
Április 28. (szerda), 9.30 és 11.00: Középiskolai hangversenysoro 3. előadás zat MISKOLCI SZIMFON IKUS ZENEKA R Április 28. (szerda), Bérleten kívüli 19.00: színházi előadás A PADLÁS Félig mese, félig musical A Kassai Thália Színház előadása A belépődíj: 1800 A színházbérletek Ft nem érvényes ek!
Április 24. (szombat), 17.00, városi sporttelep: KBSC – CEGLÉD NB LABDARÚGÓ-MÉRKII-ES ŐZÉS Április 25. (vasárnap), 17.30, tornacsarnok: FELNŐTT FÉRFI RÖPLABDAMÉRKŐZ ÉS Április 26. (hétfő), 14.00, városi sporttelep: ATLÉTIKA, II. KORCSOP ORTOS DIÁKOLIMPIAI VÁROSI TÖBBPRÓBAVERSENY Április 28. (szerda), 14.00, városi sporttelep:
10-11. old.
MOZI - FILMAJÁ
NLÓ
Április 23. (péntek), 18.00: BÁTHORY – A LEGENDA MÁSIK szinkronizált angol ARCA film
Április 30. (péntek), FARKASEMBER 18.00: Feliratos angol-amer ikai film
LABDARÚGÁS, III. KORCSOPORTOS DIÁKOLIMPIAI VÁROSI VERSENY Május 1. (szombat), 14.00, városi sporttelep: KBSC – DVSC U17-ES LABDARÚGÓ-MÉRK UTÁNPÓTLÁS ŐZÉS Május 1. (szombat), 16.00, városi sporttelep: KBSC – DVSC U19-ES LABDARÚGÓ-MÉRK UTÁNPÓTLÁS ŐZÉS
VÁLASZTÁS
1-én nem
ztókerület: lési Egyéni Válas sz. Országgyű
tum sorsa dőlt el a mandá
ei 07. -Zemplén Megy
nti ciklusban a következő parlame a érvénem dőlt el, hogy s első fordulój első fordulójában választókerületben a voksolá sem kapta meg az A ás április 11-ei kor egyik jelölt képviselőválaszt kerület egyéni mandátuma. következő szavazott; ugyanak második fordulóban a 25-ei központú választó polgárok több mint fele miatt az április KDNP). volt, mert a választó s eredménytelensége Barnabás (FideszA választá (MSZP), Tamás bb mint felét. , Szitka Péter drésik Zsolt (Jobbik) névjegyal és külképviseleti nyilván. Közürületben – igazoláss olgárt tartottak t - 40 289 választóp 23 353 darabot nyilvánítotközül át. A szavazatok áma jelöltenként
a választókerület
Jobbik LMP MSZP Fidesz-KDNP
ötvenöt szava-
6735 darab (28,84%) 1219 darab (5,22%) 6657 darab (28,51%) 8742 darab (37,43%)
s (Fidesz-KDNP) Tamás Barnabá ég: főiskola Életkor: 57 év iskolai végzetts Legmagasabb Önkormányzatáely: Putnok Város ltjei ra jogosultak fele Munkah steri Hivatala , ahol a szavazás azonban nak Polgárme erületekben tartanak ok több mint a felét. Itt zás: polgármester an a választók 15 százalékát, Foglalko kapta meg a szavazat a szavazatok legalább yik jelölt sem megszerezték indulhat. életrajz általános éppen mint Rövid akik április 11-én több Tamás Barnabás ra jogosultak kapott jelölt mindenk szakA putnoki születésű bb szavazatot lesz érvényes, ha a választás adták le. a közgazdasági szülővárosában, szavazatot Békéscsabán, a k forduló akkor iskoláját legtöbb a végezte. akire , i Karán szejelölt lesz képviselő középiskolát Miskolcon Főiskola Gazdaság Tessedik Sámuel szervező szakon diplomát. (Jobbik) gyi Endrésik Zsolt t a Kisrezett személyü zető, dolgozot Életkor: 34 év végzettség: egyetem művelődésiház-ve pamutfonó üzemének asabb iskolai m, Me- Volt putnoki r a Legmag Gimnáziu Textilgyá egyetem zetőjeként. 2001-ben al ely: Serényi Béla Kollégium pesti i végzettség: Önkor- Munkah ági Szakközépiskola és kereskedelmi osztályve ezüst fokozatáv barcika Város zőgazdas S lgálatáért Érdemjel
AT ÖNKORMÁNYZ
13-16. old. RECEPT REJTVÉNY
a - A rova tot támo gatta dChem
RECEPT REJT VÉNY
19. old.
m se s gít a főzésb ésben. Míg étvé tv gente ő a hagyo igy z mányos, ot; kiprób yekszem magyaros áltuk a vegetáúj ízekkel meg eglep l -, ami jót sa ádoma us étreendet ni a csal tett a szerve riánu t. is – kö bé szálkás zetünk özel z eg g á folyóv g ízi példán nek. Kedvenc ételein y évig e ha a férjem nk közé zéé horgászszereyok. Igaz, a kelleté egyűlik a nél kevese ncséjén család köszönhetőe s bzetnek. Mindig apraja-nagyj ének ő n frisss a, a baráto g is szerett az egyik k, majd em a gyorsa kedvencem, átadj djukk ontani – hiszen amelle n elkészíthető ind d om tt, hogy pillanaő, fino mekkönyvtá okolta receptválas a tok alatt ztását árr munk m katá á Dubnic a rsa. zky Mátyá t sn né
süllő
s lőffilé (20-20 sül dkg), 2 citrom mlemorzsa, leve, só, őrö 1 ölt ldfű d szeres evőkanál reszelt re citromhéj, bors, 15 dkg liiszt,, majonézz 4 evőkan ál aprróraa eglocsoljuk vert tojásb a két citrom levéve a forgat l, és tíz majd bele el forgatj juk. A zsemlemorzs percet állni hagyju uk a halat. át össze rikákka Fűsze s kevverjük gyjukk. Fű z rezzük k l éss friss Bő zük sóval a reszelt citromfűlevé olajbaan n tíz íz percc ala citromhéjjal a , alatt aranys llel e . Tálaljuk p éss az árgára k zöld dfűszer e es maj majonézzel sütjük. Miu után tá és héjába n főtt
A főszerk. SPORT
Úszás
Barcikaiaknak húsz százalék kedvezmény
SPORT
László élettel a léahol újra megtelik pedig i, hogy után, a koraesti órákban töbszokták mondan l tesítmény, Az úszásra azt sávban bb sport. Ráadásu előfordul, hogy egy-egy száz a legegészségese elmúlt több mint is tempóznak. közül számba véve az érmeket ben a kazincbarcikaiak zett olimpiai Ahhoz, hogy lehetőséévben megszer tnánk, hogy úszó- minél többen ússzanak, saját is hozzátimég azt is mondha . Kazincbarcikán helyi önkormányzat a vagyunk geivel annak nemzet hogy zöld lámpát adott lehetőség arra, a városví- járult, amikor zenkét éve nyílik ényezésnek, hogy melegben a strand ne csak a nyári szerel- a kezdem húsz százalékkal olcsóbanak az úszás lakók zében tempózz A jegyvásárugyanis ban jegyet. uszoda anak fedett ban válthass számmal mesei. A városi a sportolni vágyóegyébként szép egész évben várja fenntartása nem lók mellett magánszemébérletesek is: a uszoda sárlás ön- akadnak kat. Mivel egy is élnek a bérletvá az üzemeltető lyek és cégek kis pénzébe kerül kíváncsiak voltunk, lehetőségével. egyekormányzatnak, a feák ki a helyiek zókon kívül néhány helyi a mennyire használj get. A hobbiús res vendége nyújtotta lehetősé sület is rendsze szített víztükör a vízilabdázók ak: az úszók és uszodán míg a búes oldaegész évben, egyik internet szakaa gyakorlatilag Nemrégiben az meghatározott a látogatókat év az aztatták várúszók lon megszav a létesítmény szabadidős sportok- szában veszik igénybe legnépszerűbb a legkedveltebszerint éjét. nt kedról. A felmérés rozás medenc járóknak egyébké úszás és a kerékpá vezetése a bár- Az úszni bek a futás, az az eredmény hír, hogy az uszoda t tervezi. lettek. Nem mintha majd- vező szünet eltörlésé tt volna, hiszen akkor az déli egyórás kit is meglepe kezik, hogy , lni lehetett iben ez bekövet hogynem borítéko élet- Amenny tilag folyamayben végez. Az l, estig gyakorla úszás az élmezőn ú ás kedvelői. k l főbb reggeltő
Szöveg: Kovács
SPORT
20-21. old.
impresszum: Kazincbarcikai Mozaik | ISSN 0864-7062 | Kiadó: Timpanon Vagyonkezelő és Szolgáltató Kft. | Cím: 3700 Kazincbarcika, Eszperantó u. 2. | Telefon: 06-48/510-560, 06-48/510-561 | Fax: 06-48/510-562 | Ügyvezető igazgató: Milicz Sándor | Főszerkesztő: Csurák Zsuzsanna | Főmunkatársak: Kovács László, Hegedűsné Munkácsi Mónika | Tördelés, grafika, design: Ursutz László | Korrektor: Hegedűs Mária | Fotó: Mártainé Gombár Ditti | PR-főmunkatárs: R. Tóth Kata | Szerkesztőség/hirdetésfelvétel: Cím: 3700 Kazincbarcika, Egressy út 25. | Telefon/fax: 48/512-045 | E-mail:
[email protected],
[email protected] | Nyomda: Litoplan Kft. | Cím: 3700 Kazincbarcika, Egressy út 1. | Telefon: 48/512-236 | E-mail:
[email protected] | Terjesztés: Maier Lapterjesztés | Telefon: 06-20/200-96-24 | Megjelenik kéthetente 12200 példányban. | A hirdetések tartalmáért a kiadó felelősséget nem vállal! Alapbanmegjelenőcikkek,képekbármilyenformábanvalófelhasználásaakiadóírásosengedélyévellehetséges.Kéziratokat,fotókatnemőrzünkmeg,ésnemküldünkvissza.
KAZINCBARCIKAI MOZAIK
|3
SZÍNES MOZAIK
Fotó: Hazag-Szabon Anett
Deákos diákok mutatkoztak be kortársaiknak április 14-én a Ságvári Endre Gimnázium galériájában. A Deák Ferenc Szakképző és Művészeti Szakközépiskola tíz éve indította művészeti szakágát, amelynek most hat tizenegyedikes elektronikus grafikus szakos tanulója hozta el alkotásait a testvériskola tárlatára. A kiállított művek - grafikák, festmények, fotók - többsége olyan tanulmány, amelyet a fiatalok tanórán készítettek; így ezek ékes bizonyítékai annak, hogy három év alatt milyen sokat fejlődhetnek a művészi tehetséggel megáldott diákok, a hozzáértő szakemberek kezei alatt. A galériában legközelebb Antal Judit festményeit, és sajátos alkotásait tekinthetik meg a látogatók május 11-étől. (H. M. M.)
emberek a kedvenc témái A bükki tájak, növények, állatok és ek. Erről meggyőződhet észn műv fotó Kakszi Istvánnak, a tardonai ahol a művész hatvan bárki, aki ellátogat a Kisgalériába, 30-áig. Az alkotó harlis pillanatelvétele tekinthető meg ápri bban foglalkozni a olya kom el ett mincöt évvel ezelőtt kezd klub tagja volt. Alkotói fotózással, azóta több neves fotó ázaton elismerték már, ezek munkáját számos kiállításon és pály a természetfotóiért kapott l gétő közül az Élő Világ szerkesztősé napig hagyományos – nem ajándékra a legbüszkébb. A mai íti természet- és portréfotóit, digitális – fényképezőgéppel kész valamint makrofelvételeit. (H. M. M.)
si Mónika
Testvértárlat
Minden, ami természetes
Fotó: Hegedűsné Munkác
si Mónika Fotó: Hegedűsné Munkác
SZÍNES
Fotó: Hegedűsné Munkácsi Mónika
Fórum az egészségért
Költészet a karavánon Telt ház fogadta a városi könyvtár Irodalmi karaván-rendezvénysorozatának április 14-ei előadóit. A Csíkszeredáról és Kolozsvárról érkező alkotók az Erdélyi Magyar Írók Ligáját képviselték Kazincbarcikán. A József Attila-díjas Király Zoltán, László Noémi, Lövétei Lázár László, valamint Gáll Attila önálló versesköteteikből olvastak fel néhány költeményt a hallgatóságnak. A felolvasások közben a megjelentek elbeszélgethettek az erdélyi vendégekkel, ráadásul a kulturális élmény mellett, egy-egy ajándékba kapott könyvvel is gazdagodtak. (H. M. M.)
4 | KAZINCBARCIKAI MOZAIK
Egészséges finomságokkal terített asztal fogadta a látogatókat az Irinyi János Szakközépiskola és Kollégiumban április 9-én. Az Egészségfórum 2010 elnevezésű programon a középiskolásoknak, valamint szüleiknek tartott előadást Kerekes Barbara pszichológus, a Pedagógiai Szakszolgáltató Központ igazgatója. A fórum apropója az volt, hogy idén megújult a nemzeti drogstratégia. A szakemberek véleménye szerint a drogprevenció hatékonyságához szükség van az érintettekkel a párbeszédre. Az irinyis rendezvény a diákok prezentációival indult, majd meghallgathatták a pszichológus interaktív előadását az egészséges életmód fontosságáról, valamint a káros szenvedélyek veszélyeiről. (H. M. M. )
Illusztráció
Fotó: Hegedűs Mária
SZÍNES MOZAIK
Keleti szépségeket keresnek
150° Március 26-án, pénteken 17 órakor különtermében az Ambrózia étterem látta vendégül Magolcsay Nagy Gábor kazincbarcikai költőt és versbarátait. A fiatal szerző első, 150° című könyvét, amelyet a budapesti Palatinus Kiadó jelentetett meg, irinyis tanára, Hegedűs Mária mutatta be, a verseket Kiss Alexandra, szintén irinyis diák adta elő. A könyv ősbemutatója dedikálással és baráti beszélgetéssel zárult. (H. M.)
-Zemplén, Szabolcs-SzatmárHárom megyéből – Borsod-Abaúj hetnek április 30-áig 17-25 év Bereg és Hajdú-Bihar – jelentkez ersenyre, amit Görögországközötti lányok a Kelet Szépei Szépségv tt. Az előválogatót Kazincközö 30-a ban rendeznek június 21-e és ák május 8-án egy retró görög barcikán, az Akropolis diszkóban tartj parti keretében. nik majd a zsűrizés, hanem egy - Itt nem hagyományos módon törté a tíz döntőbe jutó résztvevőt. ki k sztjá vála fergeteges buli hevében ség mellett az intelligencia is, A továbbjutásban sokat számít a szép t – jelentette ki Hasulyó miat ó hiszen ez fontos a tévés produkci János szervező. tengerparti Paralián versenyezA görögországi fináléba jutottak a a kazincbarcikai DIÁKTV+ is nek egy tévéprodukcióban, amelyet Hotel Orfeusban szállásolják liai para felvesz. A lányokat az exkluzív bulizás várja őket. A versenyzők el, a Gold Discoban pedig esténként esztettek - Olympos, Meteoprogramjai közé kirándulásokat is beill vesznek egy buzukiesten is. t rész ra, kalózhajó, Skiathos -, valamint 88-as telefonszámon és a A részletekről a 06/20-590-92 tudni. (Hírösszefoglaló) www.diaktv.hu-n lehet többet meg
Fotó: Hegedűsné Munkácsi Mónika
Vuk, Csí, Kele és a többiek
j dumáltak int jót egint Megin Április 7-én este héttől az Egressy vendége volt két közismert Showder Klub-os humorista: Kiss Ádám és Lorán Barnabás, alias Trabarna. Ez volt a harmadik barcikai dumaszínházas rendezvény, ami egyértelmű sikert hozott a magyar stand up comedy művelőinek. A műfaj kedvelői pedig már készülhetnek, hiszen hamarosan itt a folytatás: május 6-án este héttől a miskolci Bellus István és a fővárosi Mogács Dániel lép fel a művelődési központban. (Cs. Zs.)
A költészet napja ugyan József Attil ához kapcsoló ód d dik, iikk mégis egy másik író volt a témája a gyermek könyvtárosok ez alkalomból tartott április 12-ei foglalkozásának: Fekete István, a magyar gyermekirodalom egyik legnépszerűb b alkotója ugyanis idén ünnepelné századik születésnapját. A rendhagyó órán a kisdiákok részleteket hallgattak a műv ész legismertebb regényeiből. A felolvasás végén az is kide rült, hogy a nebulók megjegyezték-e a művek közkedvelt állat szereplőit: a feladat az volt, hogy kitalálják azok könyvbeli keresztneveit. Ezek után a témához kapcsolódó keresztrejtvén y megfejtése már nem okozott nehézséget a gyerekeknek. (H. M. M.)
KAZINCBARCIKAI MOZAIK
|5
Illusztráció
Illusztráció
SZÍNES MOZAIK
a tét Háromezer forint volt
Fotó: Hegedűsné Munkácsi Mónika
A megszokottnál is nag yobb volt a sürgés-forgá s a téli hónapokban a városi rendőrkapitány n ságon. Az épület márciu sra teljes belső átalakuláson ment keresz ő tül: kicserélték a nyílás zárókat, valamint minden helyiséget kife stettek. A hatmilliós be ruházás megvalósítását a Kazincbarcikai Bű nmegelőzési és Vagyon védelmi Alapítvány vállalta magára. A pénzt a helyi és a környékbeli önkormányzatok, valamint a térség nag yobb cégei finanszíroztá k; de a felújítást végző vállalkozó is bar áts tsáágo gos áron vállalta el a munkát. A társadalmi összefogásn ak köszönhetően tavasz tól már komfortosabb környezet várja a ren dőrségre érkező ügyfelek et.(H. M. M.)
ben leszólítotlenc éves fiatalembert töb kból kiszálló Március 30-án egy tizenki siju koc gép A Kazincbarcikán. ikük bántaltak a koraesti órákban egy ették áldozatukat, majd etelt, amit köv támadók egy padra ült zt pén l fitó gfélemlített fér rabló miuA mazta őt. A támadó a me t. vol összeg háromezer forint s fiataléve c végül meg is kapott. Az len nki tize a t evert két pofon ől. ínr ysz tán megkapta a pénzt, lek hel a k autójukkal elhajtottak cikai bar inc kaz embernek, majd a támadó a st nté ele április 6-án tett bej kele ncs bű a A sértett az esetről csak , nyomozás során három rség dő ren a rendőrkapitányságon. A ült ker fi fér gyanúsítható ménnyel megalapozottan k. gta elfo ket aki , látókörébe társával szemben a el, és két kazincbarcikai A sajógalgóci elkövetőv lás miatt folytat pitányság csoportos rab kazincbarcikai rendőrka tekintetében a fi fér óci ofozó sajógalg rtóztatásának eljárást. A sértetett felp nyújtott be előzetes leta zhetnek. rendőrség előterjesztést eke véd on láb e,, míg társai szabad sére ől tíz évig évt bírósági elrendelésér öt tők p rtos rablásért az elköve a végső büntetés A btk. szerint csopo ek; dő sseell bünteten ztééss vesszt gve ülményként terjedő szabadság fozkodás súlyosbító kör po a ig ped nál kiszabásá r szefoglaló) szerepel majd. (Hírös ika
n
FFotó: Hegedűsné Munkácsi Món
Renoválás a rendőrsége
Amikor a próba nem szerencse vere a hálója; ha az nem A legtöbb pók leghatékonyabb fegy előbb-utóbb elpusztul. állat az tt tökéletes, nincs zsákmány, emia szerrel módosítják, a hatás Ha az ízeltlábú tudatát valamilyen őtudományán csorba esik. szembeötlő, ugyanis ettől a szöv te előadását április 7-én dr. kezd Ennek látványos bizonyításával Egressy klubtermében. A az vos főor us Zacher Gábor toxikológ tagiskoláinak felsősei a neves Pollack Mihály Általános Iskola, és szembesülhettek azzal, hogy szakember rendhagyó órája alatt után egy-egy kábítószer. A lás óbá kipr mit okozhat akár egyszeri lmét a drogokon kívül más, toxikológus felhívta a fiatalok figye , alkohol, energiaitalok – függőséget okozó szerek – cigaretta a ajánlott napi adag által ő Az fogyasztásának veszélyeire is. milligramm. nulla ból gok anya tó ezekből a tudatmódosí , valamint az érdeklődő A kiskamaszok után a pedagógusok Nekik elsősorban abban l. erre szülők is találkozhattak a szakemb ik fel a problémával rhet isme yan hog i, tudott tanácsokat adn értük, kihez fordulhatnak küzdő tanulókat; illetve mit tehetnek ttek az utcára kerülő új felnő segítségért. Megismerkedhettek a en rohamosan nő. Az időb bi utób az ja szerekkel is, amelyek listá pszichológus, a Pedagógiai előadás végén Kerekes Barbara közreműködésével elemez-Szakszolgáltató Központ igazgatója tesztlapokat, amelyeket a dó soló ték azokat a témához kapc lt hetekben. (H. M. M.) pollackos felsősök töltöttek ki az elmú
6 | KAZINCBARCIKAI MOZAIK
Feljelentést tettek Hűtlen kezelés gyanúja miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen az Összefogásért Barcikáért Egyesület. Erről Rizner József önkormányzati képviselő, az egyesüle t elnöke számolt be április 6-án a sajtó képviselőinek. A képv iselő a tájékoztatón elmondta, hogy olyan dokumentumok birto kába jutott, amelyekből az derülhet ki, hogy a polgármesteri kabinet 2006 decemberében indokolatlanul kötött egyéves meg bízási szerződést egy külsős céggel. A teljesítési jelentések olya n tevékenységekről szóltak – például előadói szerződések elők észítése; takarítás; kiegészítő programok; valamint programstru ktúra szervezése -, amelyeket szerinte addig az erre hivatott váro si intézmény segítség nélkül megoldott. A jelentésekben ráadásul több olyan esemény előkészítése is szerepelt, amelyet az Egre ssy Béni művelődési központ még októberben meghirdetett a prog ramajánlataiban. A szerződés szerint a cég havi nettó kétszázh úszezer forintot kapott azért, hogy segítsen az önkormányzat, vala mint a művelődési központ rendezvényeinek szervezésében. Szitka Péter polgármester a feljelentés kapcsán feltett kérdésün kre reagálva elmondta, az utóbbi években ez a tizenötödik felje lentés, amelyből az eddigi tizennégy alaptalannak bizonyult, még a nyomozati szakig sem jutott el. (H. M. M.)
portré
Fotó: Ditti
PORTRÉ Demeterné Tóth Erzsébet
Szöveg: Kovács László
Amikor annak idején tanítani kezdett a Központi Általános Iskolában, titkon abban reménykedett, hogy a könyvtár vezetését is rábízzák. A könyvek iránti szeretet csak nem hagyta nyugodni, így nem csoda, hogy néhány év múlva könyvtárosi állás után érdeklődött az Egressy akkori igazgatójánál. Legnagyobb meglepetésére a direktor közölte: két üres álláshely is van, az egyik a felnőtt, a másik a gyerekkönyvtárban. Demeterné Tóth Erzsébet az utóbbit választotta, ennek csaknem huszonöt éve.
- Már az általánosban is a könyveket bújta? - Nagyon szabad gyerekkorom volt. Testvéremmel és az unokatestvérekkel szinte állandóan kint játszottunk. A szüleim igazán nem unszoltak a tanulásra, ettől függetlenül mindketten jó tanulók voltunk. Bár igaz, ami igaz, amikor elsőben meg kellett tanulni olvasni és számolni, apukám keményen elővett. Aztán később, mikor látta, hogy a tanulás terén rendjén mennek a dolgok, már szabadabban szervezhettük a délutánjainkat. - Azért az olvasásra is juthatott idő. - Ugyan nem volt otthon komplett könyvtárunk, de azért akadt olvasnivaló szép számmal. Alsó tagozatosként már olvastam a Szent Péter esernyőjét, mert éppen akkor azt vettem le a polcról. Később, felsősként rendszeres látogatója lettem a cigándi könyvtárnak. Egyszerű szüleim voltak, de apukám fogékony volt a nagyvilág híreire. Még most is előttem van, ahogy a téli estéken előveszi a földrajzatlaszt, és közösen tanulmányozzuk. A rádió Déli krónikáját pedig szinte kötelező volt hallgatnunk. Apukámnak mindig az volt a vágya, hogy a gyerekei tanuljanak. Ő is jó fejű gyerek volt, de nagyapám nem tudta taníttatni, mert egyedül nevelte őket. Ha már neki nem sikerült, azt szerette volna, hogy a gyerekei diplomát szerezzenek, és ehhez minden segítséget meg is adott. - Azt mondják a hozzáértők, hogy írni tudó ember abból lesz, aki olvasott. Önnek voltak valaha írói ambíciói? - Iskolásként szerettem fogalmazást írni, akár önszorgalomból is: volt, hogy a naplementéről vagy éppen a Tiszáról vetettem papírra gondolataimat. Amikor főiskolára mentem, nem volt bennem határozott elképzelés, hogy mit csinálok diplomaszerzés után. A tanítás, a könyvtárosi munka, illetve az újságírás is szóba jöhetett. Úgy éreztem, hogy ez egy jó alap, kiindulópont lehet. Egyébként volt időszak, mikor naplószerűen írogattam. Fiatal koromban versírással is foglalkoztam, amit aztán persze nem mutattam meg senkinek. - Abban, hogy a gyerekkönyvtárat választotta, pedagógus végzettsége is közrejátszott? - Azt hiszem, igen. Amikor a gyerekkönyvtárba jöttem dolgozni,
az akkori igazgató, Hazag Mihály megörült, hiszen régóta szeretett volna egy pedagógus végzettségű kollégát a munkatársai között tudni. Persze a tanári végzettség önmagában nem volt elég a könyvtárosi munkához, így aztán előbb a miskolci megyei könyvtárban, majd főiskolán szereztem könyvtárosi végzettséget. - Az elmúlt évtizedekben melyik az a történet, amelyet legszívesebben idéz fel? - Sok ilyen akadt, de talán egy mókásat mesélnék el. Kiállítás megnyitójára készültünk, és vártuk a zeneiskolás gyerekeket. Egy fiatal hölgy érkezett, akit én gyereknek néztem, és olvasnivalókat, gyerekeknek szóló újságokat vittem neki, hogy ne unatkozzon, amíg a többiekre vár. Ő megköszönte, és böngészni kezdte. Néhány perc múlva szállingózni kezdtek a gyerekek, és tanár néninek szólították. Én meg csak álltam és csodálkoztam, hogy nézhettem tanulónak! Egyébként nagyon aranyos volt, mert egy szót sem szólt, csak mosolygott az egészen. A bodrogközi Nagyrozvágyon született, az általános iskolát Cigándon végezte. A középiskolai évek már a megyeszékhelyhez kötik; bár mehetett volna Sárospatakra, vagy Sátoraljaújhelyre, ő Miskolcot választotta, mert szívesebben lakott a rokonoknál, mint kollégiumban. A középiskolás évek alatt ismerte meg későbbi férjét, akivel közösen költöztek Kazincbarcikára. Diplomáját már munka mellett szerezte, az egri főiskolán vehetett át magyar-történelem szakos tanári oklevelet. Csaknem két és fél évtizede dolgozik a gyermekkönyvtárban. Szabadidejében is olvas, emellett szívesen hallgat zenét. Imádja a természet- és útifilmeket. Nagylánya Szerencsen él; hozzá, és három és féléves kisunokájához gyakran ellátogat. KAZINCBARCIKAI MOZAIK
|7
NAGYINTERJÚ Dr. Zacher Gábor
DR. ZACHER GÁBOR TOXIKOLÓGUS FŐORVOS:
AZ ÜGYELETES NYILATKOZÓ Szöveg. Kovács László
Ha valaki statisztikát vezetne a televízióban leggyakrabban nyilatkozó orvosokról, dr. Zacher Gábor biztosan dobogón végezne. A fővárosi Péterffy Sándor utcai kórház toxikológiai osztályának főorvosa mindig pontosan, ugyanakkor szabatosan és közérthetően fogalmaz. Kommunikációs képességeiről néhány héttel ezelőtt a kazincbarcikai iskolások és pedagógusok is meggyőződhettek. Zacher doktor megnyerő, türelmes és készséges volt a tanárokkal és a diákokkal épp úgy, mint a tévés kollégákkal vagy az újságírókkal. Egy eseménydús nap után adott interjút a Kazincbarcikai Mozaiknak, melyben a munkáról, a családról, és a politikáról is kérdeztük. - Mikor a híradókban kihűléses, vagy kábítószer túladagolásban szenvedő betegekről, netán szenvedélybetegekről szólnak, mindig ön nyilatkozik. Ennek az lehet az oka, hogy az ön által vezetett toxikológiai osztály egyedülálló az országban, vagy a kollégáim úgy vannak ezzel, hogy ha már ön képernyőre termett, akkor nyilatkozzon? - Az egyik ok biztos az, amit a kérdésében is említett, hogy az országban egyedülállóak vagyunk. Miskolcon működött még hasonló osztály egészen addig, amíg be nem zárták. A másik ok talán az lehet, hogyha a kollégái valamilyen ügyben megkeresnek, akkor nem húzom az időt, igyekszem azonnal nyilatkozni, és néhány mondatot értelmesen végigmondani úgy, hogy azt egy laikus is megértse. Merthogy a tévék előtt nem egyetemi tanárok ülnek, nem öt nyelven beszélő, százhatvanas intelligenciahányadossal bíró emberekhez szólunk, hanem átlagmagyarokhoz. A kollégáim ebből a szempontból egy kicsit el vannak kényeztetve, mert ha tévének, rádiónak nyilatkozni kell, akkor tudják, hogy a főnök majd szakít rá néhány percet, és megoldja. Persze szó sincs arról, hogy feltűnési viszketegségem lenne, inkább azt emelném ki, hogy így egy sor olyan információt meg tudunk osztani a nyilvánossággal, amely egyéb csa-
8 | KAZINCBARCIKAI MOZAIK
tornákon nem biztos, hogy eljutna az emberekhez. - Például mit? - Mondjuk azt, hogy idehaza jelentősen csökkent a szénmonoxid-mérgezések száma, mert folyamatosan mondjuk, hogy szerezzenek be érzékelőt. Vagy például csökkent az ünnepi öngyilkosságok száma, mert elmondtuk, hogy figyeljünk embertársainkra; de említhetném a szintén hasonló tendenciát mutató gombamérgezéseket is. Vagyis azt mondhatom, hogy hasznos az állandó médiajelenlét, hiszen az emberek jobban odafigyelnek, és így megelőzhetők a tragédiák. - Azért az önreklám sem utolsó? - Ha arra gondol, hogy a Péterffy Sándor utcai kórház és az osztályunk neve elhangzik, akkor kétségtelen, hogy ez is haszon, hiszen nemcsak a közvélemény, hanem a szakma is értesül a munkánkról. Ennek aztán az a hozadéka, hogy harapós, okos, ügyes kollégáim vannak, akik szívesen végzik a munkájukat. - Ha már a fiatalokat szóba hozta, egy friss diplomás orvosnak aligha hiszem, hogy a toxikológiai osztály az álma. - Gondolná ezt ön, holott napjainkban
a toxikológiai ellátás a sürgősségi betegellátáshoz tartozik, ami embert próbáló feladatokat, nagy kihívásokat jelent, és gyors válaszokat követel meg. A fiatal orvosgenerációnak van egy olyan része, amelynek pontosan ez a fajta kihívás kell: a pörgés, a mentőzés, az intenzív vagy sürgősségi osztályon végzett munka. Így aztán jelentkeznek hozzánk fiatalok szép számmal. Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de ha holnap meghirdetnék tizenöt álláshelyet, egy-két éve végzett fiatal orvosokkal, rezidensekkel napok alatt be tudnám tölteni. Aztán van egy másik csoportja az orvosoknak, ők a meditatív típusba tartoznak, akik inkább gondolkodnak egy-egy probléma felett, adott esetben a laborban kísérleteznek. Tőlük távol áll a pörgés. Magamat és a kollégáimat is inkább az első csoportba sorolnám. Ami engem illet, mindig is a sürgősségi ellátásban dolgoztam, előbb a Honvéd kórházban, majd tizenöt évvel ezelőtt átcsábítottak a Péterffy Sándor utcai intézménybe. - Akiket önök kezelnek, inkább az élet árnyékos oldalát ismerik. Orvosként naponta szembesülnek szörnyű esetekkel tragédiákkal. Hogy lehet feldolgozni ezt? - Úgy, hogy a családtagjaim között élek, a kórházban meg dolgozom. Nem vagyok bűnevő. Amikor azt
mondja nekem egy beteg, hogy doktor úr, képzelje magát az én helyembe, én erre azt szoktam válaszolni, hogy nem tudom magam az ön helyébe képzelni, mert én a magam helyében vagyok, a magam örömével és gondjával, de én pont azért tudok magán segíteni, mert nem abban a gödörben üldögélek, mint ön. De mivel kívülről tudom szemlélni az ön helyzetét, ezért le tudok nyúlni önért, és ki tudom rángatni ebből a gödörből. Ami még nagyon fontos, hogy a családtól jövök el, és oda megyek vissza, ahol mérhetetlen szeretet vesz körül. Úgy megyek el reggel, hogy hazavárnak, és ez a legfontosabb.
Fotó: Bodó József
NAGYINTERJÚ Dr. Zacher Gábor
- Azt mondják önről, hogy hihetetlenül racionális. Az élet minden területén ez jellemző önre? - A munkahelyemen rendszerető és határozott ember vagyok, de ha otthon látna, nem ismerne rám. Szívesen elmegyek vásárolni, de előtte fel kell, hogy írják; vagy nem veszem észre, ha kiég a villanykörte. Nem szoktam az energiám ilyen dolgokra pazarolni. Persze ezen a területen el is vagyok kényeztetve, mert van egy építőmérnök feleségem, aki megoldja ezeket a problémákat. Ugyanakkor imádok füvet nyírni, ami - valljuk be - nem egy komoly szellemi feladat. Persze éppen a monotonságából fakadóan közben sok minden le tud tisztulni az ember fejében. Vagy ha nem tudok egy héten ötször futni, akkor minden bajom van. Ha Kazincbarcikáról hazaérek, valószínűleg a meccsig még lesz egy kis időm, úgyhogy hódolhatok a kocogásnak. Ez sem szellemi tevékenység, ám hihetetlenül felfrissít. - A nap minden percében magas fordulatszámon pörög? - Engem az éltet, ha jön egy olyan beteg, aki kihívást jelent, hogy minden szakmai tudásomra szükségem legyen. Jelenleg is három-négy olyan ügy van folyamatban, amely – higygye el – szakmailag rendkívül komoly kihívás, és ezekben hamarosan stratégiai döntéseket kell hozni.
- Vannak emlékezetes esetek? - Rengeteg olyat tudnék mondani, amelyből szakmailag győztesen kerültem ki a kollégáimmal, mégis, az emberben a negatív élmények maradnak meg inkább. Így több évtized tapasztalata alapján azt tudom mondani, hogy a gyerekhalál az, ami még ma is megráz. Amikor éveken át mentőztem, egy-két tragédiát sajnos közelről láttam, már akkor is hihetetlenül megviselt. - Nem titkolja a világ elől jobboldali, konzervatív gondolkodásmódját. Ugyanakkor itt Kazincbarcikán a régi ismeretségre hivatkozva pozitívan nyilatkozott a baloldali polgármesterről. A mai politikai viszonyokat ismerve adódik a kérdés: ez egy tiszteletkör volt, vagy amolyan dr. Zacher Gáborosan, ami a szívemen az a
számon alapon kimondta, amit gondolt? - Valóban soha sem titkoltam jobbodaliságom. Ami pedig a polgármesterüket illeti, öt-hat évvel ezelőtt több mint másfél éven át egy közös projekt kapcsán alkalmam volt őt közelebbről megismerni, és mondhatom, nagyon jól tudtunk együtt dolgozni. Most egy napot töltöttem a városukban, és szintén pozitív hatások értek. Tudom, hogy a térség rengeteg problémával küzd, de én mégis azt látom, hogy Kazincbarcika egy rendkívül barátságos kisváros. Azt tanácsolom az itt élőknek, őrizzék meg ilyennek. Országos szinten, vagy a nagyobb városokban szóljon a közélet a pártpolitikáról, de azt gondolom, hogy a kisebb településeken – és azért én Kazincbarcikát ide sorolnám – nem ebbe az irányba kell haladni. KAZINCBARCIKAI MOZAIK
|9
EGRESSY BÉNI
KÖNYVTÁR, KULTURÁLIS ÉS SPORT KÖZPONT P GRAMAJÁNLÓ PRO 2010. ÁPRILIS 2 MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Április 22. (csütörtök), 19.00: Nosztalgiabérlet 3. előadás NÓGRÁDI TÓTH ISTVÁN MAGYARNÓTAMŰSORA Vendég: Csikós Márta A belépőjegy ára: 1200 Ft Április 25. (vasárnap), 10.30, sajókazinci református templom: EMLÉKEZÉS ÉS KOSZORÚZÁS EGRESSY BÉNI SZÜLETÉSÉNEK 196. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL Közreműködik a Ságvári Endre Gimnázium kórusa Boros Géza vezetésével
MOZI - FILMAJÁNLÓ Április 23. (péntek), 18.00: BÁTHORY – A LEGENDA MÁSIK ARCA szinkronizált angol film
Április 28. (szerda), 9.30 és 11.00: Középiskolai hangversenysorozat 3. előadás MISKOLCI SZIMFONIKUS ZENEKAR Április 28. (szerda), 19.00: Bérleten kívüli színházi előadás A PADLÁS Félig mese, félig musical A Kassai Thália Színház előadása A belépődíj: 1800 Ft A színházbérletek nem érvényesek!
Április 30. (péntek), 18.00: FARKASEMBER Feliratos angol-amerikai film
KISGALÉRIA Április 30-áig: KAKSZI ISTVÁN FOTÓMŰVÉSZ „Bükki tájak, bükki emberek” című kiállítása
SPORTRENDEZVÉNYEK Április 22. (csütörtök), városi sporttelep: ATLÉTIKA, III. KORCSOPORTOS DIÁKOLIMPIAI VÁROSI TÖBBPRÓBAVERSENY Április 24. (szombat), 17.00, városi sporttelep: KBSC – CEGLÉD NB II-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS Április 25. (vasárnap), 17.30, tornacsarnok: FELNŐTT FÉRFI RÖPLABDAMÉRKŐZÉS Április 26. (hétfő), 14.00, városi sporttelep: ATLÉTIKA, II. KORCSOPORTOS DIÁKOLIMPIAI VÁROSI TÖBBPRÓBAVERSENY Április 28. (szerda), 14.00, városi sporttelep: LABDARÚGÁS, III. KORCSOPORTOS DIÁKOLIMPIAI VÁROSI VERSENY Május 1. (szombat), 14.00, városi sporttelep: KBSC – DVSC U17-ES UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS Május 1. (szombat), 16.00, városi sporttelep: KBSC – DVSC U19-ES UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS Május 2. (vasárnap), 9.00, KSK klub: NB II-ES SAKKVERSENY
Hop Hop honyy Hopthon nth A Anthony Bllunt,t An B milily Blunt, k: EEmily lők lő lők: Főszereplő Főszerep Toro Geraldine Chaplin ns Benicio Del Toro, kins, kin ans Hans d H Loden, Karell Loden, Friell, Karel Főszereplők: Anna Friel, Matheson, Vincent Regan, Franco Nero
Má 2., 3. (vasárnap, hétfő), 18.00: Május SZIGET VIHAR VI Feliratos amerikai film
Április 26. (hétfő), 18.00: ÉLI KÖNYVE feliratos amerikai film
Május 6. (csütörtök), 14.00, városi sporttelep: NŐI LABDARÚGÁS, III-IV. KORCSOPORTOS DIÁKOLIMPIAI VÁROSI VERSENY Május 7. (péntek), 14.00, városi sporttelep: ATLÉTIKA, IV. KORCSOPORTOS DIÁKOLIMPIAI VÁROSI TÖBBPRÓBAVERSENY Május 8. (szombat), 9.00, városi sporttelep: IRINYI KUPA KOSÁRLABDATORNA
Gary ton, Gary ton, gton ingt hin shi Wash Wa zell Washing enze Denzel Den k: D lők lő lők: eplő őszerep Fő Főszerep Oldman, Mila Kunis, Malcolm McDowell
10 | KAZINCBARCIKAI MOZAIK
ők: Leonardo di Caprio, Mark őszerepllők: Főszerep Fő Ben Kingsley, Max von Sydow Ruffalo, R
Május 8. (szombat), 17.30, városi sporttelep: KBSC – BAKTALÓRÁNTHÁZA NB II-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS
GYERMEKEK HÁZA KÉZMŰVESHÁZ
Április 26. (hétfő), 15.00: TŰZZOMÁNC SZAKKÖR ÉS KLUB Vezeti: Emődi Imre
Április 13-30.:* KÉZMŰVESBÉRLET-SOROZAT III. Téma: anyák napja
Április 26. (hétfő), 16.00: FOLT HÁTÁN - FOLT KLUB Vezeti: Pácz Jánosné Április 27. (kedd), 17.30: ETKA JÓGA Vezeti: Varga Szilvia
Április 22. (csütörtök), 16.00: DAL - ÉS NÓTAKEDVELŐK KLUBJA Vezeti: Rostás Zoltán
Köszöntőt mond: Szitka Péter polgármester A kiállítást megnyitja: Hideg Imre, a BorsodAbaúj-Zemplén Megyei Önkormányzati Hivatal Oktatási és Művelődési Főosztályának főosztály- vezetője A*- gal jelölt programokra csak előre bejelentett csoportokat tudunk fogadni.
Április 29. (csütörtök), 16.00: KIÁLLÍTÁS „GÖMÖR VIRÁGAI” CÍMMEL, NESZÁDELINÉ KÁLLAI MÁRIA TANÁR, NÉPI IPARMŰVÉSZ, A NÉPMŰVÉSZET MESTERE (GYÖNGY, CSIPKE, VISELET) MUNKÁIBÓL
Április 23.,.30. (péntek), 17.00: HASTÁNC Vezeti: Ujfaludi Natália
KAMRA GALÉRIA Állandó kiállítási anyag a Gyermekek házaKézművesház kézműves műhelyeiben készült munkákból. Megtekinthető: hétköznap 10.00-12.00, 14.0018.00
2010. május 1. 11.00 11.30 12.00 13.00 14.00 15.00 16.00 16.30 17.30 18.30 18.45 20.30
MAZSORETTEK Rendőrségi és tűzoltóbemutató SZÖLLŐSI EMESE magyarnóta GERGELY ROBI Bergengóc-Zenegóc Társulat NÁDAS GYÖRGY kabaré FLASH TÁNCSTÚDIÓ POSTÁS JÓZSI VARGA FERI & BALÁSSY BETTY FLASH TÁNCSTÚDIÓ UNIQUE PIRAMIS PLUSZ élő koncert (Gallai Péter, Závodi János, Köves Miklós, Csoki, Vörös Gábor)
llehetőség lásii le l aglás 12.30-16.30 Mászófal – íjászat – lovag 15.00-19.00 Játszóház
Óriáscsúszda - ugrálóvár - gyermekjátékok
k ira ko dó vás ár - ven dé glá tás
ID IDEÁ DEÁL ÁL É ÁL LETREFORM NÉPFŐISNÉPFŐIS IDEÁL ÉLETREFORM KO OLA KÖZHASZNÚ OLA KÖZHA HASZNÚ EGYESÜLET KOLA Érdeklődni: Érd deklődni: Domonkos FFer Ferencné eren e cné (06-2 20/598-88-96, 06-48/412-114, 06-48/412-1114, (06-20/598-88-96,
[email protected]) Teadél élutánok szerdai napokon! Teadélutánok
Április 28. (szerda), 17.00, KSK klubterem: SZERV RVEZ EZEA PAJZSMIRIGYNEK, MINT SZERVEZEK KARBANTARK KAR ARBANTARTÜNK KARMESTERÉNEK TER ERMÉSZETESEN TÁSA - MAJDNEM T TERMÉSZETESEN LLás ászl zló Előadó: Toókk László
IDŐVÁR R NYUGDÍJAS N KULTURÁ ÁLIS Á L KLUB KULTURÁLIS Április 27. (kedd): (ked dd d): TAVASZI KIRÁNDULÁS KIRÁ ÁNDULÁS N A BÁN-VÖLGYÉ ÉBE B BÁN-VÖLGYÉBE KAZINCBARCIKAI MOZAIK
| 11
HÁZTÁJI PRAKTIKÁK
Veszélyes üzem
Amikor kilépünk az utcára, máris figyelmesebbek leszünk: körülnézünk, mielőtt lelépünk a járdáról, figyelünk arra, hogy hová lépünk, a velünk sétáló gyereken is folyamatosan rajta van a fél szemünk, mégis történhetnek balesetek. Amint hazaérünk, kicsit leeresztünk, nem gondolunk arra, hogy a biztonságos falak között bármi baj érhetne minket; pedig a statisztikák nem ezt mutatják: a balesetek legnagyobb százaléka a háztartásokban történik. Nem csak a komoly, maradandó sérülések okozhatnak kellemetlen perceket mindennapi életünkben; elég egy apró vágás valamelyik ujjunkon, máris ügyetlenebbül végezzük, az egyébként olyan rutinnak számító házimunkát is, mint például a mosogatás. Megoldásként két dolgot tehetünk: inkább nem kezdünk bele semmibe – ami persze, lehetetlen -, vagy megelőzzük a problémákat némi odafigyeléssel.
Illusztrációk
Kezdjük a lakás legtöbb veszélyforrást rejtő helyiségével: a konyhával. Főzés közben óhatatlan, hogy forró edények, vágó- és szúrószerszámok vegyék körbe az embert. Elég hozzá a váratlanul megcsörrenő mobiltelefon, hogy egy pillanatra ne koncentráljunk: elcsússzon a kés a kezünkben, vagy kilöttyentsünk a forró vizet a fazékból, máris kész a baj. Az alapvető biztonsági szabályok mellett, akad néhány hasznos tipp, amivel csökkenthető a rizikó: mindig fordítsuk a lábasokat nyéllel befelé; a használaton kívüli késeket, eszközöket pakoljuk a mosogatóba; a forró edényt két kézzel, két ronggyal fogjuk meg; a földre sose pakoljuk a tűzről frissen leszedett holmikat, mert elfelejtkezhetünk róla, és amellett, hogy elbotolhatunk bennük, még égési sérüléseket is okozhatnak.
12 | KAZINCBARCIKAI MOZAIK
Inkább mosogassunk többször, hogy legyen hová tenni a feleslegessé vált holmikat. A konyhai robotgépeket csak akkor dugjuk be a konnektorba, amikor működtetni akarjuk, mert véletlenül bekapcsolhatjuk azokat sürgés-forgás közben. A húsokat fedő alatt süssük – a rántott májnál fokozottan érvényes -, hogy a zsiradék kifröccsenését megakadályozzuk. Nem csak a banánhéjon lehet elcsúszni! Elég, ha hámozás közben leesik a zöldség, vagy gyümölcs héja, amit ha nem veszünk fel rögtön, később rálépve érdekes tornamutatványokat produkálhatunk. A mikrohullámú sütő ajtaját mindig óvatosan nyissuk ki, ugyanis a keletkezett gőz kicsapódásával komoly égési sérüléseket szerezhetünk. A fürdőszobákban a három leggyakoribb baleseti ok: az elcsúszás, a forrázás, illetve az áramütés. A járófelületekre tegyünk szőnyegeket, a kádba helyezhetünk csúszásmentesítő gumibetétet, ezek segítségével garantáltan kisebb lesz a kockázat. A forrázás megelőzhető, ha előbb a hideg vizes csapot nyitjuk meg, és fokozatosan engedjük a meleg vizet a kívánt hőmérséklet beállításához. Ha ragaszkodunk ahhoz, hogy ebben a helyiségben szárítsuk a hajunkat, akkor mindenképpen műanyag, vagy gumitalpú papucsban tegyük, és a kádtól, csaptól a lehető legtávolabb. Ne hagyjuk bekapcsolva a hajszárítót - ez vonatkozik más elektromos készülékre is -, amint készen vagyunk, áramtalanítsuk! A szobákban leginkább takarítás, vagy vasalás közben szokott baj történni. Ha a takarításhoz használt létrát csak egyenletes felületen nyitjuk szét; nem ágaskodunk rajta jobbrabalra, hanem mindig arrébb rakjuk a kívánt helyre, akkor nem borul el alattunk, illetve nem esünk le róla. A nagy szék rajta kisebb szék-kombinációt felejtsük el! Azt, hogy a vasalónkat, ne a kezünkkel ellenőrizzük, hogy elég meleg-e; ne hagyjuk őrizetlenül; valamint mindig állítsuk fel - amikor a következő ruhadarabért megyünk -, lehetőleg a vasalódeszka valamelyik stabil részén! Mi tegyünk, ha mégis megtörténik a katasztrófa? Jó, ha ilyen esetekre tartunk ott-hon egy kis elsősegélycsomagot, amiben van fertőtlenítőszer, kötözőanyagok, ragtapaszok, és égés elleni krém, vagy spray. Ezek beszerzése nem kerül sokba, viszont amikor szükségünk van rájuk, megfizethetetlenek. Kisebb vágások, horzsolások esetén tisztítsuk meg a sérült felületeket - ha nincs kéznél fertőtlenítőszer, a víz is megteszi -, majd kötözzük be, vagy ragasszuk le ragtapasszal. Amennyiben erősen szennyezett felülettel találkozott – rozsdás fémmel, nyers hússal, mérgező vegyszerrel - a seb, mindenképpen menjünk el az orvoshoz, mert ezek
akár vérmérgezést is okozhatnak. Égésnél, vagy forrázásnál folyó hidegvízzel hűtsük le először az égett részt, majd takarjuk le steril kendővel – ha nincs kéznél más, vasalt tiszta ruhát is használhatunk -, majd kezeljük erre a célra gyártott kenőccsel, vagy sprayvel. A bőrbe égett ruhadarabot házilag ne próbáljuk eltávolítani, inkább a ruhástól tartsuk a csap alá a sérülést. Sose használjunk a népi gyógymódban hatásosnak hitt szereket – zsír, tejföl, vaj -, mert ezekkel inkább csak ártunk! Ha úgy látjuk, hogy a károsodás akkora, hogy otthon nem tudjuk kezelni, inkább forduljunk szakemberhez; súlyosabb baleseteknél minél előbb hívjunk mentőt, ne a szomszédoknak szóljunk először! Ha gyerek van a családban, még fokozottabban vigyázzunk! Minél kisebb a csemete, annál nagyobb a kíváncsisága, ráadásul mindez veszélyérzet nélkül. Persze, nem kell kiüríteni a lakást, vagy bekényszeríteni a kicsit a lakás egy elkerített részébe, elég, ha néhány apróságra odafigyelünk. A konyha nem játszótér, ezt egész pici kortól érdemes tudatosítani az utódoknál! A mérgező, nem gyerek kezébe való dolgokat – vegyszereket, gyógyszereket - pedig egyszerűen zárjuk el előlük! A vakdugó a konnektorba párszáz forintos tétel, de mindenképpen megéri minden használaton kívüli dugóaljba venni egyet. A szobanövényeket helyezzük olyan magasra, ahol csak mi érjük el. Az élesebb sarkokra tegyünk sarokvédőt. A kisbabát ne hagyjuk az ágyon felügyelet nélkül, mert már párhónapos korban képesek leforgolódni róla. A szobahinta roppant szórakoztató játék, de egyben balesetveszélyes is; ebben egy pillanatra se hagyjuk egyedül a kicsit; valamint ha lehetőségünk van rá, szereljük le, amikor nem használjuk. Fürdetésnél a víz hőmérsékletére ügyeljünk; ne engedjük, hogy a víz alá kerülhessenek a bébik, még az ülni tudókat se hagyjuk egyedül pancsolni. A nagyobb - ovis, iskolás - porontyok már elég értelmesek hozzá, hogy felfogják, mit szabad tenni és mit nem, de velük sem árt az óvatosság! Nekik tiltás helyett, inkább mutassuk meg mi mire való. Ha esetleg még ki is próbálhatnak ezt-azt, megnyugszanak, és nem a hátunk mögött kísérleteznek. (H. M. M.)
VÁLASZTÁS
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei 07. sz. Országgyűlési Egyéni Választókerület
Április 11-én nem dőlt el a mandátum sorsa A 2010-es országgyűlési képviselőválasztás április 11-ei első fordulójában nem dőlt el, hogy a következő parlamenti ciklusban kié lesz a Kazincbarcika központú választókerület egyéni mandátuma. A választókerületben a voksolás első fordulója érvényes, de eredménytelen volt, mert a választópolgárok több mint fele szavazott; ugyanakkor egyik jelölt sem kapta meg az érvényes szavazatok több mint felét. A választás eredménytelensége miatt az április 25-ei második fordulóban a következő jelöltek indulhatnak: Endrésik Zsolt (Jobbik), Szitka Péter (MSZP), Tamás Barnabás (Fidesz-KDNP). A megyei 07. sz. választókerületben – igazolással és külképviseleti névjegyzékben szereplőkkel együtt - 40 289 választópolgárt tartottak nyilván. Közülük 23 571 fő adta le a voksát. A szavazatok közül 23 353 darabot nyilvánítottak érvényesnek. Az érvényes szavazatok száma jelöltenként a választókerület ötvenöt szavazókörének adatai alapján: 1. Endrésik Zsolt Jobbik 6735 darab (28,84%) 2. Dr. Király Bálint LMP 1219 darab (5,22%) 3. Szitka Péter MSZP 6657 darab (28,51%) 4. Tamás Barnabás Fidesz-KDNP 8742 darab (37,43%) A második forduló jelöltjei Második fordulót azokban a választókerületekben tartanak, ahol a szavazásra jogosultak fele elment szavazni, de egyik jelölt sem kapta meg a szavazatok több mint a felét. Itt azonban csak azok indulhatnak, akik április 11-én megszerezték a szavazatok legalább 15 százalékát, de az első három legtöbb szavazatot kapott jelölt mindenképpen indulhat. Az április 25-ei második forduló akkor lesz érvényes, ha a választásra jogosultak több mint negyede szavaz, s az a jelölt lesz képviselő, akire a legtöbb szavazatot adták le. Endrésik Zsolt (Jobbik) Életkor: 34 év Legmagasabb iskolai végzettség: egyetem Munkahely: Serényi Béla Gimnázium, Mezőgazdasági Szakközépiskola és Kollégium (Putnok) Foglalkozás: földrajz-történelem szakos tanár Rövid életrajz Endrésik Zsolt a bánrévei általános iskola elvégzése után a putnoki gimnáziumban érettségizett. Diplomáit az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán, illetve a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karán szerezte. Korábban Sajóvárkonyon, Bánrévén dolgozott, jelenleg Putnokon, a Serényi középiskola tanára. Nős, feleségével első gyermeküket, Arszlánt, Sajóvelezden nevelik, ahol a képviselőjelölt a polgárőrség tagja. Politikai életrajz 2000 és 2003 között a MIÉP bánrévei elnöke volt, ám végül kilépett a pártból. A Jobbik putnoki szervezetének 2008-ban alapítója, és azóta elnöke. 2009-től a párt megyei alelnöke, emellett tagja a Magyarok Világszövetségének, és szerkesztője a Bors Vezér Népe című lapnak. Esélye a parlamentbe kerülésre Az első fordulóban a választókerületi voksok 28,84 százalékát szerezte meg. A bánrévei, a dubicsányi, a héti, három kazincbarcikai, egy királdi, két sajókazai, a sajóvelezdi, és a serényfalvai szavazókörökben végzett az első helyen. A Jobbik megyei listájáról április 11-én már biztosan bekerült az Országgyűlésbe.
Szitka Péter (MSZP) Életkor: 33 év Legmagasabb iskolai végzettség: egyetem Munkahely: Kazincbarcika Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala Foglalkozás: polgármester Rövid életrajz A kazincbarcikai születésű Szitka Péter a Pollack Mihály Általános Iskola elvégzése után, a miskolci Avasi Gimnáziumban érettségizett. A Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karán szerezett okleveles közgazdász diplomát. Jelenleg jogi tanulmányokat folytat. A diploma megszerzését követően a BorsodChem Zrt.-nél dolgozott a pénzügyi főosztályon. Nős, boldog házasságban él feleségével, Violával. Kislánya, Orsolya, 2001-ben első házasságából született. Politikai életrajz 1994-ben kapcsolódott be a Baloldali Ifjúsági Társulás munkájába. 2000-től az ekkor már Fiatal Baloldallá alakult szervezet kazincbarcikai és megyei elnöke, majd országos elnöke 2004 decembere és 2005 szeptembere között. 2002-től 2006-ig országgyűlési képviselő. 2006-tól Kazincbarcika polgármestere, valamint a Kazincbarcika és Vonzáskörzete Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás elnöke. Esélye a parlamentbe kerülésre Az első fordulóban a választókerületi voksok 28,51 százalékát szerezte meg. Tizennégy kazincbarcikai szavazókörben végzett az első helyen. Csak egyéni kerületi győzelem esetén lesz parlamenti képviselő.
Tamás Barnabás (Fidesz-KDNP) Életkor: 57 év Legmagasabb iskolai végzettség: főiskola Munkahely: Putnok Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala Foglalkozás: polgármester Rövid életrajz A putnoki születésű Tamás Barnabás általános iskoláját szülővárosában, a közgazdasági szakközépiskolát Miskolcon végezte. Békéscsabán, a Tessedik Sámuel Főiskola Gazdasági Karán szerezett személyügyi szervező szakon diplomát. 1970-től a megyei fényképész szövetkezet munkatársa, majd a Kispesti Textilgyár putnoki pamutfonó üzeménél dolgozott. Nős, felesége, Tuza Gabriella ellátási csoportvezető. Két gyermeke született első házasságából: Edgár 1975-ben, Gréta 1979-ben. Tagja többek között a Putnok Városért Egyesületnek és a katolikus dalárdának. Politikai életrajz 1980-tól vállal aktív részvételt szülőhelye közéletében. Kezdetben tanácstag, majd a rendszerváltást követően, 1990-től helyi képviselő, illetve alpolgármester. 1994-től első ízben lett Putnok polgármestere, s azóta folyamatosan az. A Putnok és Térsége Társulás, a Gömöri Településszövetség elnöke, emellett a Sajó-Rima Eurorégió magyarországi elnöki tisztét is betölti. Az Ózd-Putnoki Többcélú Kistérségi Társulás alelnökeként dolgozik és elnökségi tagja a Visegrádi Országok Eurorégiói Konzultatív Tanácsának. Esélye a parlamentbe kerülésre Az első fordulóban a választókerületi voksok 37,43 százalékát szerezte meg. A berentei, a gömörszőlősi, tizenegy kazincbarcikai, a keleméri, egy királdi, nyolc putnoki, a sajógalgóci, a sajóivánkai, egy sajókazai, a sajómercsei, a sajónémeti, a sajópüspöki, és a vadnai szavazókörökben végzett az első helyen. Április 11-én a legtöbb voksot kapta a választókerületben; listás helyezései alapján matematikailag kicsi az esélye annak, hogy parlamenti képviselő legyen. KAZINCBARCIKAI MOZAIK
| 13
ÖNKORMÁNYZAT
A választókerületben Tamás, a városban Szitka Kazincbarcika város szavazóköri egyéni eredményei, 1. forduló, 2010. április 11. 1. sz. szavazókör: Kodály Zoltán Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egressy Béni út 1/B Legtöbb szavazatot szerzett egyéni jelölt: Tamás Barnabás (Fidesz-KDNP) 2. sz. szavazókör: Mesevár Tagóvoda, Pollack Mihály út 7. Legtöbb szavazatot szerzett egyéni jelölt: Szitka Péter (MSZP) 3. sz. szavazókör: Építők Úti Tagóvoda, Építők útja 2. Legtöbb szavazatot szerzett egyéni jelölt: Tamás Barnabás (Fidesz-KDNP)
36%
27% 4%
8. sz. szavazókör: Kazinczy Ferenc Tagiskola, Herbolyai út 5. Legtöbb szavazatot szerzett egyéni jelölt: Szitka Péter (MSZP)
33%
6%
33%
37%
22% 32% 8% 38% 31% 37% 5%
9. sz. szavazókör: Egressy Béni Könyvtár, Kulturális és Sport Központ Fő tér 5. Legtöbb szavazatot szerzett egyéni jelölt: Szitka Péter (MSZP) 10. sz. szavazókör: Ádám Jenő Általános Iskola, Mikszáth Kálmán út 2. Legtöbb szavazatot szerzett egyéni jelölt: Szitka Péter (MSZP)
33%
19% 40%
6%
35%
5. sz. szavazókör: Don Bosco iskola, Május 1. út 11. Legtöbb szavazatot szerzett egyéni jelölt: Szitka Péter (MSZP) 6. sz. szavazókör: Kikelet Közi Tagóvoda, Kikelet köz 2. Legtöbb szavazatot szerzett egyéni jelölt: Szitka Péter (MSZP) 7. sz. szavazókör: Kodály Zoltán Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egressy Béni út 1/B Legtöbb szavazatot szerzett egyéni jelölt: Tamás Barnabás (Fidesz-KDNP) A részvételi arányokról A kazincbarcikai választókerületben a részvételi arány elmaradt az országos 64,38%-os, és a megyei 61,21%-os aránytól, hiszen a választópolgárok mindöszsze 58,50%-a voksolt. Kazincbarcika városban a választásra jogosult 25 089 állampolgárból 14 462 szavazott érvényesen, ami 57,64%-os részvételi arányt jelent. Városunkban a legtöbben a 25. sz. szavazókörben voksoltak (70,92%), a legkevesebben pedig a 4. sz. szavazókörben (37,41%).
14 | KAZINCBARCIKAI MOZAIK
11. sz. szavazókör: Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium, Irinyi János út 1. Legtöbb szavazatot szerzett egyéni jelölt: Szitka Péter (MSZP)
37% 26%
5%
29%
37% 22% 5% 44%
38%
12. sz. szavazókör: Dózsa György Tagiskola, Dózsa György út 39. Legtöbb szavazatot szerzett egyéni jelölt: Tamás Barnabás (Fidesz-KDNP) 13. sz. szavazókör: Táncsics Mihály Művelődési Ház, Táncsics Mihály út 54. Legtöbb szavazatot szerzett egyéni jelölt: Tamás Barnabás (Fidesz-KDNP)
38% 33%
28%
24% 8% 35%
35%
27%
7% 30% 27% 38% 9% 26%
26% 8%
28%
8%
22% 36%
23%
7%
27%
4. sz. szavazókör: Don Bosco iskola, Május 1. út 11. Legtöbb szavazatot szerzett egyéni jelölt: Tamás Barnabás (Fidesz-KDNP)
24%
14. sz. szavazókör: Herman Ottó Tagiskola, Alsóvárosi krt. 39/A Legtöbb szavazatot szerzett egyéni jelölt: Szitka Péter (MSZP)
A területi listás eredményekről A kazincbarcikai választókerületben a FideszKDNP a kapta a területi listás szavazatok 37%-át (8789 voks), a Jobbik 30%-ot (6944 voks), az MSZP 24%-ot (5737 voks) ért el. További sorrend: LMP 1102 voks, MDF 468 voks, Összefogás Párt 190 voks, Munkáspárt 165 voks, MSZDP 121 voks, MIÉP 32 voks. Kazincbarcika városban a Fidesz-KDNP 4957 területi listás szavazatot kapott (34%). További sorrend: MSZP 4134 szavazat, Jobbik 4007 szavazat, LMP 730 szavazat, MDF 357 szavazat, Összefogás Párt 160 szavazat, Munkáspárt 106 szavazat, MSZDP 84 szavazat, MIÉP 20 szavazat.
28%
26% 6% 40%
Fidesz-KDNP A választókerületben első fordulóban a legtöbb szavazatot a Fidesz-KDNP egyéni jelöltje kapta. 37,43%-os szereplése az edelényi körzetben indított fideszes jelölt után a második legroszszabb a megyében. A választókerületben a Fidesz-KDNP érdemelte ki a legtöbb területi listás voksot (37%), ez az eredmény azonban elmarad a megyei 45,87%-tól. Kazincbarcika városban területi listán a Fidesz-KDNP-t a választópolgárok 34%-a támogatta.
ÖNKORMÁNYZAT
15. sz. szavazókör: Dózsa György Tagiskola, Dózsa György út 39. Legtöbb szavazatot szerzett egyéni jelölt: Endrésik Zsolt (Jobbik) 16. sz. szavazókör: Dózsa György Tagiskola, Dózsa György út 39. Legtöbb szavazatot szerzett egyéni jelölt: Endrésik Zsolt (Jobbik)
28%
31% 30%
32%
17. sz. szavazókör: Ádám Jenő Általános Iskola, Mikszáth Kálmán út 2. Legtöbb szavazatot szerzett egyéni jelölt: Szitka Péter (MSZP)
31%
18. sz. szavazókör: Ádám Jenő Általános Iskola, Mikszáth Kálmán út 2. Legtöbb szavazatot szerzett egyéni jelölt: Szitka Péter (MSZP)
30%
19. sz. szavazókör: Napsugár Tagóvoda, Jószerencsét út 4. Legtöbb szavazatot szerzett egyéni jelölt: Tamás Barnabás (Fidesz-KDNP)
38%
20. sz. szavazókör: Napsugár Tagóvoda, Jószerencsét út 4. Legtöbb szavazatot szerzett egyéni jelölt: Szitka Péter (MSZP)
26%
21. sz. szavazókör: Pollack Mihály Általános Iskola, Pollack Mihály út 29. Legtöbb szavazatot szerzett egyéni jelölt: Tamás Barnabás (Fidesz-KDNP)
38%
22. sz. szavazókör: Pollack Mihály Általános Iskola, Pollack Mihály út 29. Legtöbb szavazatot szerzett egyéni jelölt: Szitka Péter (MSZP)
31%
23. sz. szavazókör: Pollack Mihály Általános Iskola, Pollack Mihály út 29. Legtöbb szavazatot szerzett egyéni jelölt: Tamás Barnabás (Fidesz-KDNP)
34%
Jobbik A választókerületben első fordulóban a Jobbik egyéni jelöltje a második helyen végzett. 28,84%-os szereplésével az ózdi, tiszaújvárosi, sajószentpéteri és mezőkövesdi jelölt után következik a megyében. A választókerületben a Jobbik területi listája lett a második (30%), ez az eredmény jobb a megyei 27,20%-nál. Kazincbarcika városban területi listán a Jobbikot a választópolgárok 28%-a támogatta.
33%
8%
24. sz. szavazókör: Pollack Mihály Általános Iskola, Pollack Mihály út 29. Legtöbb szavazatot szerzett egyéni jelölt: Endrésik Zsolt (Jobbik)
34%
30%
4% 32%
32%
6%
25. sz. szavazókör: Kertvárosi Tagóvoda, Akácfa út 12. Legtöbb szavazatot szerzett egyéni jelölt: Tamás Barnabás (Fidesz-KDNP)
22%
36%
9% 33%
25% 6%
38%
26. sz. szavazókör: Kazinczy Ferenc Tagiskola, Herbolyai út 5. Legtöbb szavazatot szerzett egyéni jelölt: Szitka Péter (MSZP)
24%
32%
8% 36%
26% 7%
37%
27. sz. szavazókör: Kertvárosi Tagóvoda, Akácfa út 12. Legtöbb szavazatot szerzett egyéni jelölt: Szitka Péter (MSZP)
28%
30%
6% 36%
25% 4% 33%
28. sz. szavazókör: Don Bosco iskola, Illyés Gyula út 1. Legtöbb szavazatot szerzett egyéni jelölt: Tamás Barnabás (Fidesz-KDNP)
28%
42%
4% 26%
30%
Kazincbarcika város szavazóköreinek összesített eredménye
7% 37% 23% 5%
26%
Endrésik Zsolt
33%
34%
Dr. Király Bálint
25%
Szitka Péter 6%
Tamás Barnabás
38% 6%
26%
7% 33%
LMP A választókerületben az LMP egyéni jelöltje negyedik lett. 5,22%-os eredménye alapján a négy egyéniben induló megyei LMP-s politikus közül a harmadik helyen végzett. A választókerületben az LMP területi listája a negyedik (4%), ez az eredmény egálban van megyei végeredménnyel. Kazincbarcika városban területi listán az LMP-t a választópolgárok 5%-a támogatta. A feldolgozott adatok forrása:
35%
MSZP A választókerületben az MSZP egyéni jelöltje harmadik lett, mindössze hetvennyolc szavazattal lemaradva a jobbikos jelölttől. 28,51%-os szereplése két miskolci politikus után a harmadik legjobb a megyében. A választókerületben az MSZP területi listája lett a harmadik (24%), ez az eredmény 6%-kal jobb a megyei végeredménynél. Kazincbarcika városban területi listán az MSZP-t a választópolgárok 28%-a támogatta.
www.valasztas.hu KAZINCBARCIKAI MOZAIK
| 15
ÖNKORMÁNYZAT
Tekintettel az országgyűlési választások második fordulójára Kazincbarcika képviselő-testülete áprilisi rendes tanácskozását nem a hónap utolsó péntekén, hanem egy héttel korábban – lapzártánk után – tartotta meg. Az ülésről a Kazincbarcikai Mozaik május 6-án megjelenő lapszámában olvashatnak.
In memoriam Balogh Jánosné Seregi Piroska Most búcsúzunk, és elmegyünk… − Emlékezés szeretett tanárunkra „Ki tetteiben megemlegettetik, az halhatatlan lesz.” Egy derűs életszemléletű, nagyszerű pedagógustól vettünk búcsút március 12-én. Régóta tudtuk, hogy beteg, halálának híre mégis mindnyájunkat megdöbbentett. Az évek során csendesen elmélkedő ember lett; és ugyanilyen csendesen ment el, lassan, fokozatosan, egyre jobban kerülve a nyilvánosságot. Nagyon szeretett tanítani. Nagyszerű pedagógiai érzéke volt − és mi, gyerekek imádtuk! Nehéz tanítványként szavakban visszaadni a nap mint nap látott és hallott pedagógus személyes varázsát, szertesugárzó erejét. Balogh Jánosné Seregi Piroska 1940. október 10-én született Sajókazincon. Középiskolai tanulmányait a miskolci Zrínyi Ilona Gimnáziumban kezdte. Ezerkilencszázötvenkilencben a sajószentpéteri általános iskola képesítés nélküli nevelője lett, majd élethivatásául választotta a tanári pályát. Ezerkilencszázhatvanegyben nyert felvételt az egri tanárképző főiskolára, ahol magyar-orosz szakon szerzett diplomát. Rövid kitérő – sajószentpéteri általános iskola – után, 1961-től dolgozott Kazincbarcikán, itt kötelezte el magát a pedagó-
gia mellett életre szólóan. A Központi Általános Iskola magyar-orosz szakos tanára volt évtizedeken át. Nem túlzás azt állítani, hogy Balogh Jánosné neve szorosan összeforrott a Központi Általános Iskolával. Fékezhetetlen energiája, a tanítás iránti határtalan elkötelezettsége révén, a hatvanas évektől kezdődően, Kazincbarcikán az orosznyelv-oktatásban központi szerepet töltött be. Rendkívüli munkabírásával, energikus, jó szervezőmunkájával, gyakorlati tapasztalataival, a „tettek embereként” hívta fel magára a figyelmet. Sikeres tanítás, a magyar-oroszversenyek szervezése, lebonyolítása és az úttörőcsapat vezetése tette kiemelkedővé munkásságát. A kultúra minden ága – kiváltképpen a zene és az irodalom – iránt érdeklődő nevelői egyéniség volt, akit mi, tanítványai rajongással szerettünk. Kollégái, hivatali munkatársai egyaránt őszintén nagyra becsültek. Életutunkban ott van egy erős hajtása annak, amit Balogh Jánosné Piroska néni ültetett el bennünk. Pályáját 1979-től az Ádám Jenő Általános Iskolában folytatta. Ezerkilencszáznyolcvannyolcban megbetegedett, így vált meg a számára oly kedves iskolájától. Egy életen át vállalta azt a küldetést, hogy a „tanítás” tekintélyét észrevétlenül kell megőrizni. Nehéz volt neki a
búcsúzás, a képzeletbeli emlékkönyvének utolsó lapjára – az utódoknak szóló jókívánságok mellé - azt is beleírhatta: „Mindenkor szeretettel emlékezve az itt eltöltött időre, és mindig visszavágyva”. Mondják: élete alkonyán látták végigmenni egykori iskolája folyosóin azt mondogatva, milyen szoros szálak fűzték őt hajdan ide. Legfontosabb támasza a családja volt, melyhez élete végéig hű maradt. A gyászszertartás, a temetés végén a borongós ég alatt beállott a nagynagy csend. Balogh Jánosné sírját elborították a gyászolók koszorúi, virágai. Lovas Tiborné
Fogadó órák Szitka Péter polgármester A hónap első hétfői napján 13.00 – 16.00 Legközelebb: május 3-án Karikás Lajosné alpolgármester A hónap második hétfői napján 13.00 – 16.00 Legközelebb: május 10-én Sztupák Péter alpolgármester A hónap negyedik hétfői napján 13.00 – 16.00 Legközelebb: április 26-án
16 | KAZINCBARCIKAI MOZAIK
Dr. Illés Pál jegyző A hónap harmadik csütörtöki napján 8.00 – 17.00 Legközelebb: április 22-én
Anyakönyvvezetők Hétfő: 8.00-16.00, csütörtök: 8.00-17.30, Haláleset bejelentése teljes munkaidő alatt.
Általános ügyfélfogadási rend a polgármesteri hivatalban Hétfő: 8.00-16.00, csütörtök: 8.00-17.30
Okmányiroda Hétfő: 8.00-12.00; 13.00-15.30, szerda: 8.0012.00, csütörtök: 8.00-12.00; 13.00-17.00 Az ügyfélhívó rendszer 8.00 és 13.00 órától működik.
Adócsoport Hétfő: 8.00-16.00, kedd: 8.00-16.00, szerda: 8.00–16.00, csütörtök: 8.00–17.30, péntek: 8.00-14.30
A www.kazincbarcika.hu weblapon be lehet jelentkezni okmányirodai ügyfélfogadásra, illetve lakossági bejelentések megtételére is mód van.
RECEPT REJTVÉNY
Barcikai csárda - A rovat ot támogatta a Hotel BorsodChem
- Hétk étttközn é ö aapo pokon a fér érje jem se jem seg gít ít í a főzésben. Mí Míg g ő a hagyományos, éte te elekk sp s eci e al ec alisstá ali s magyaros stáj tája, a, én n hé h tvégente e igy gye eks kszem új ízekkke k l megle Szeret Sz Sze e jjük glep ü a vál pni n a csa álto tozzato családomat. ossá s got; kipr pró óbá bá ltuk a ve e get ári r ánus étre nem fo tren nde fog det is – kö gya yaszt szto közze ott tttunk un hú el egy egy évi h st évig s -, ami jó g jót t t tett ett a szervezetünk ün nek. Ked t tozikk a hal tar edvvenc ét hal,, fő főle é eleink leg g a kev in kö k ésb közzé sbé é é szá szálk l ás fo foly yóv ó ízi i p pél éld d ány o Igaz, a kelle ok. bet be e fog fogy gya ya y szttunk be eténél keveseb bellő lőle, de d ha a férj ebf érje em m ho hor gás ászzsz szerencséjének haa hoz hal oz ju n kköszönhetően frisss jutunk, k ak akk k or o összegyűlikk a csa csalá l ád d apr pra ja-n agy magunk m ja, a a barátokk, ma nkkatt a kuli nka ulin ul majd náris élv ná nár jd át átaadj lvez djukk eze etnek. Mindig iis sz s ere ette ttem a gyorsan ét lek éte le e et. rsan elk et A cit el ész c romos süllő az egy ci szít íthe hető tő , f ino nom m eg ik ked edv ven en cem em, hisz hisze en n amelle kés ké é z, szi llettt, szz nte t, ho nte hog e le gyy pillan lleh het e etetl etle nato en elr ok alat elrontani – indokolta rec att ept ep tvá vá Márti las a ztását rti ti, a ka sá Dubnic kazin i cba in c rci cb niczzky rc kai ky Mátyásn ka gyerme né ekk kkönyvtá tár mu munk nkatársa s .
Citromos süllő Ho Ho ozzzáv zá á alók 4 fő ré r szére: 4 sül süllőfil őfilé é (20-20 0 dkg dkg), 2 ci citr t om leve 2 felvver ev , só,, őrölt bor ert e rt to t já jás á,1 15 5 dkg ors, 15 dkg liiszt dkg zse zs mlemorzsa zt,, r , 1 ev evő őka kanál ál re resszzelt vág á ott l cittromhéj, 4 evő otttt ci c tro r mfű, 2 ci citr őka t om, zöl tr tro kanál ná aprróra öld dfű fűsze óra sz res majon o éz Ellké Elk E észzíté ítéss: s: A süll süllllőf őfilék őfi éke et m et meglocsol olju jukk a két ké citr trom om levével bo bor b orss o ssa s l,l majd sa el, és tíz per jd lisz pe cett ál iszttbe be és a fel á lni ni ha felvvert tojá fe h gyjuk uk. k Fű ojásba sb fo űsze zerre forg ezzükk só gatju j k. A zse sóvvaal, zsem apr aap próra p mlemorz ó vá ór v got rzsát ös ott citr o össszzekeverjü it omfűv it fűve ű el,l majd bel űv ükk a res r zelt citr b ele e f for trom o ga juk gat mh hé uk éjja jjal és az a hal a at. kkiv ive Bő ő esssszük ess o ol z , dís zü ajb jbaan n ísz szíts tíz ít ük cit per pe rc c ci rom alat ala ro kar tt t ara arikkák r nys ákka árg kal és rgára sü és fris frisss citr süttjük jük.. Miu c om mfűle iutá tán n evél bur b vé lel u gon ur g nyáv el.. Tála Tálalljuk y al.l yá juk zöld ldfűszeres e majon jo ézzel és héj h jáb ában an fő őtt
Képrejtvény Az alábbi szétdarabolt és összekevert kép Kazincbarcika egyik nevezetes szobrát ábrázolja. Ha tudja, hogy kit ábrázol, és ismeri legalább egy művét, írja meg nekünk! A helyes megfejtéssel kétszemélyes, 5000 Ft értékű vacsorát nyerhet a HOTEL
LUKÁCSBAN. Beküldési határidő: április 28. Cím: 3700 Kazincbarcika, Egressy Béni út 25. E-mail:
[email protected] Március 25-ei lapszámunk nyertese: Bartók Béla (3700 Kazincbarcika, Főtér 34. 2/1.) A vacsorával kapcsolatos részleteket a Hotel Lukács recepciójával a 06-48/510-570-es telefonszámon lehet megbeszélni.
KAZINCBARCIKAI MOZAIK
| 17
KÜLDJE BE, MESÉLJE EL!
Tisztelt Szerkesztőség! Idén ötödik alkalommal került sor a berentei kezdeményezésű Cool-túra vetélkedőre. A nyelvművelés tematikájú írásbeli feladatsort legtökéletesebben megoldó tanulók egynapos jutalom kiránduláson vettek részt. Így végül harmincegy diák - 11 fő Berentei ÁMK, 3 fő Kazinczy, 8 fő Pollack, 9 fő Ádám Jenő - kirándult márciu s 3-án Széphalomra és Sárospatakra. Széphalmon meglátogattuk a Kazinczy-emlékkert et (Kazinczy Ferenc sírját, mauzóleumát és családjának parkját), majd a Magyar Nyelv Múzeuma adott teret egy játékos nyelvi vetélkedőnek . A gyerekeknek öt-hat fős csoportokban kellett hat állomást bejárv a közelebbről is megismerkedni a nyelvműveléssel és a múzeum nyelvé szeti anyagával.
A délutánt Sárospatakon töltöttük, Magyarország legértékesebb későreneszánsz vármúzeumában, a Rákóczi-várba n. Időutazásunk a Vörös toronyban kezdődött, majd a Rákóczi-kiállít áson ért véget, ahol megismerkedtünk a Rákócziak történetével, és a család dal kapcsolatos legendákkal. Reméljük, minden Cool-túra-vetélkedő-nyertes jól érezte magát és sokat tanult a kulturális kirándulásunkon. Sok szerete ttel várunk jövőre is minde en n érdekl é ődő felsős diákot a 6. Cool-túra vetélkedőn!
KistörőAdrienn
a Cool-túra vetélkedő szervezője
A költészet napjára Tavaszi zsongás Az éledő táj feltámadásra vár rohanó világunk irgalmat kér. bensőmben érzem a tavaszi zsongást, sóhajom lobogva küzd a holnapért. Bármerre nézek ébred a kikelet zsong a szívem, mint égi gyertyaláng. a szél hátán virágszirom kering új csodára vár az örök körforgás.
Z.FarkasErzsébet Tisztelt Szerkesztőség! Március 29-én 8 órai kezdettel bensőséges ünnepségre került sor a Kazinczy Ferenc Tagiskola aulájában. „Tanítványaink voltak” címmel táblaavató rendezvényen vettek részt a sportiskola tanulói. A Kazinczy tagiskola kabalamacijának üdvözlése után az Óda a sporthoz c. költemény előadásával Pierre de Coubertin gondolatait Magosi Mira 6. osztályos sportiskolás tolmácsolta. Fürjes-Gáborné Csépányi Ágnes igazgató üdvözlő szavai után került sor a „Tanítványaink voltak” c. tabló avatására. A rendezvényt jelenlétével megtisztelte Szitka Péter polgármester és Bukó Géza bizottsági elnök is. A polgármester megosztotta sportról szóló gondolatait a jelenlévőkkel. A Kazinczy Ferenc Tagiskola három éve viseli a sportiskola címet. A cím elnyerésében nagy szerepe volt az intézmény múltjának, az 1982-ben létesült Kertváros II. sz. Általános Iskola testnevelés tagozatos profiljának. Az elmúlt évtizedek alatt tanítványaink a sport segítségével hazánk tájain túl eljutottak Angliától Olaszországig, Franciaországtól Szlovéniáig. Ők, sportolóink, zömében a labdarúgás népszerűsítői, de van aki úszó, röplabdás, birkózó, kézilabdás és atléta. Van közöttük többszörös diákolimpiai bajnok, sokszoros válogatott kerettag, a „Brit Egyetemi Bajnokság legértékesebb játékosa”, a Magyar Köztársaság „Jó tanuló, jó sportoló”kitüntetés birtokosa, junior országos bajnok, felnőtt országos bajnokság 3. helyezettje, ifjúsági Európa-bajnokság 1. helyezettje, felnőtt Európabajnokság 2. helyezettje. A tablóra felkerült harminchét sportoló pályafutása, helytállása példa értékű a jelenlegi sportiskolások előtt.
18 | KAZINCBARCIKAI MOZAIK
Az egykori tanítványok nevében Forgács Éva É (atléta, gyorskorcsolyázó, úszó, jelenleg testnevelő tanár) és Bagyinszki Ádám (magasugró, többszörös válogatott kerettag) idézte fel iskolánkhoz fűződő emlékeit. A hagyományteremtő rendezvény vezérlő gondolataként Hemingway szavai szolgáltak: „A sport megtanít becsületesen győzni vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít”. A program zárásaként a megjelent vendégek baráti beszélgetésen vettek részt az iskolai könyvtárban, majd a sportiskolásoknak megfogalmazott gondolataikat az intézmény emlékkönyvébe jegyezték be.
PatakiSándorné Fotó: Tátrai Viktória
KÜLDJE BE, MESÉLJE EL!
Tisztelt Szerkesztőség! Ha egy rabló arra kényszerítené, hogy ATM-ből pénzt vegyen ki, értesítheti a rendőrséget! Ennek az a módja, hogy a PIN-kódot fordítva adja meg. Például: ha a PIN-kód 1234, írja azt, hogy 4321. Az ATM felismeri, hogy a PIN-kódot fordítva adta meg, mint ahogyan az a kártyán van. A gép ugyan kiadja a kért összeget, de a rendőrség azonnal kijön. Sajnos, ezt a trükköt ritkán használják a megtámadott emberek, mert nem tudnak róla.
FilipcsinJános
nyugalmazott rendőr alezredes
Tisztelt Szerkesztőség! rális Egyesület huszonegy éve A Szakmai Középiskolásokért Kultu lkedőket. A versenyeket minden szervez kulturális és műveltségi veté : gimnáziumi, szakközépiskomeg tik hirde ban évben három kategóriá ára. lai, valamint szakiskolai tanulók szám és Kollégium a hagyományokhoz A Surányi Endre Szakképző Iskola három versenyen vett részt: a is vben híven a 2009/2010-es tané eti vetélkedőn, az Örökségünk Magyarország, az én hazám honismer az Európa állampolgári int valam n, lkedő ’48 történelmi veté vetélkedőn. ius 13-án, Budapesten, a HM Iskolánk hét csapata jutott a márc döntőbe. ezett rend művelődési központjában meg at – egyhetes túlélőtábor, ékok ajánd járó inak tagja atok csap A nyertes gyaróváron − végül nma Moso rozás tábo mai és háromnapos szak el. atták hozh ai három kategóriában is a Surányi diákj eti vetélkedő eredménye A Magyarország, az én hazám honismer at tagjai: Dobrai Alexandra, csap ai iskol szak zett helye I. gos Az orszá dia Klau Kresák Barbara, Kovács lai csapat tagjai: Boros Regina, Az országos VII. helyezett szakközépisko r Péte esi Gazsó Anna, Hegy i Beáta, Zelena Zsuzsa, Siető Katalin Felkészítő pedagógusok: Berzevicz
eredménye Az Örökségünk ’48 történelmi vetélkedő és két szakiskolai csapattal vett Intézményünk egy szakközépiskolai részt a vetélkedőn. ai csapat tagjai: Borbély Gréta, Az országos I. helyezett szakiskol Magyar Eszter, Majtényi Dénes ai csapat tagjai: Murányi Noémi, Az országos III. helyezett szakiskol Gregóczki Olivér, Pálfi Kitti piskolai csapat tagjai: Ignáczi Az országos XII. helyezett szakközé Enikő en Dániel, Demeter Elina, Kelem Felkészítő pedagógus: Diczházi Zsolt énye Az Európa állampolgári vetélkedő eredm at tagjai: Kohajda Rebeka, csap ai iskol szak zett helye I. Az országos Viszlai Natália, Király Judit lai csapat tagjai: Kispál Bettina, Az országos V. helyezett szakközépisko Éva sz Rátkai Dorina, Juhá , Havas Péter Felkészítő pedagógusok: Bukó Géza
SurányiEndreSzakképzőIskola ésKollégium
Tisztelt Szerkesztőség! A tavalyi évhez hasonlóan most is elkápráztatott minket az a ságváris csapat, amely Szokircsák Diána tanárnő vezetésével újból remek színielőadást alkotott. Idén a Hair című musicalt láthattuk, amely a fiatalokhoz és az idősebbekhez egyaránt közel áll. A gimnazisták színészi képességeiket és énektehetségüket is bizonyították azzal, hogy egy ilyen terjedelmű zenés darabban helyt álltak. Az előadást színesítette a kiváló koreográfia, amelyet a diákok alkottak. A több mint húsztagú társulat korhű jelmezek és díszlet használatával tette még látványosabbá a darabot. A nagy sikerre való tekintettel reméljük, hogy jövőre is láthatunk egy hasonló színvonalú szórakoztató előadást!
SzabóZsuzsa és LádiEdit
10. osztályos gimnazisták
KAZINCBARCIKAI MOZAIK
| 19
SPORT
Úszás
Barcikaiaknak húsz százalék kedvezmény Szöveg: Kovács László
Az úszásra azt szokták mondani, hogy a legegészségesebb sport. Ráadásul számba véve az elmúlt több mint száz évben megszerzett olimpiai érmeket még azt is mondhatnánk, hogy úszónemzet vagyunk. Kazincbarcikán tizenkét éve nyílik lehetőség arra, hogy ne csak a nyári melegben, a strand vízében tempózzanak az úszás szerelmesei. A városi fedett uszoda ugyanis egész évben várja a sportolni vágyókat. Mivel egy uszoda fenntartása nem kis pénzébe kerül az üzemeltető önkormányzatnak, kíváncsiak voltunk, mennyire használják ki a helyiek a feszített víztükör nyújtotta lehetőséget. Nemrégiben az egyik internetes oldalon megszavaztatták a látogatókat a legnépszerűbb szabadidős sportokról. A felmérés szerint a legkedveltebbek a futás, az úszás és a kerékpározás lettek. Nem mintha az eredmény bárkit is meglepett volna, hiszen majdhogynem borítékolni lehetett, hogy az úszás az élmezőnyben végez. Az életmód-szakértők szerint ennek legfőbb oka abban keresendő, hogy rendszeres úszással számos egészségügyi rizikófaktor minimalizálható. Így aztán kifejezetten ajánlják cukorbetegeknek, túlsúlyosoknak, valamint a különböző ízületi problémákkal küzdőknek. - Az uszodában azt látjuk, hogy a Kazincbarcikán és a környéken élők igyekeznek élni a létesítmény nyújtotta lehetőségekkel – válaszolta kérdésünkre Faragó Attila, a kazincbarcikai uszoda vezetője, amikor a látogatottságról faggattuk. A létesítmény vezetője elmondta: van egy nagyjából kétszáz fős törzsközönségnek is nevezhető mag, akik szinte naponta hódolnak kedvenc sportjuknak, de rajtuk kívül is sokan látogatják a létesítményt. A reggeli sáv az egyik legzsúfoltabb, ilyenkor járnak úszni a leglelkesebbek; délelőtt már az iskolásoké a terep. Ezután következik a dél-
20 | KAZINCBARCIKAI MOZAIK
SPORT
után, ahol újra megtelik élettel a létesítmény, a koraesti órákban pedig előfordul, hogy egy-egy sávban többen is tempóznak. Ahhoz, hogy a kazincbarcikaiak közül minél többen ússzanak, saját lehetőségeivel a helyi önkormányzat is hozzájárult, amikor zöld lámpát adott annak a kezdeményezésnek, hogy a városban lakók húsz százalékkal olcsóbban válthassanak jegyet. A jegyvásárlók mellett egyébként szép számmal akadnak bérletesek is: a magánszemélyek és cégek is élnek a bérletvásárlás lehetőségével. A hobbiúszókon kívül néhány egyesület is rendszeres vendége a helyi uszodának: az úszók és a vízilabdázók gyakorlatilag egész évben, míg a búvárúszók az év meghatározott szakaszában veszik igénybe a létesítmény medencéjét. Az úszni járóknak egyébként kedvező hír, hogy az uszoda vezetése a déli egyórás szünet eltörlését tervezi. Amennyiben ez bekövetkezik, akkor reggeltől estig, gyakorlatilag folyamatosan tempózhatnak az úszás kedvelői.
VILÁGBAJNOK SAKKOZÓK Idén, nyolcvankilenc éves korában hunyt el a sakkozás hetedik világbajnoka Vaszilij Szmiszlov. Habár Szmiszlov nagymester csak egy évig őrizte címét, mégis a sakk minden területén maradandót alkotott. Végjátékkönyve ma már klasszikus alkotásnak számít, s ezen felül számos megnyitási rendszert is elneveztek róla. Játékában gépies pontosságra törekedett; és mind a taktika, mind a stratégia fegyverét remekül alkalmazta. A következő kombinációval a magyar sakkozás egyik kiemelkedő alakját, Barcza Gedeont győzte le, kinek nevét ma is őrzi egy budapesti sakkiskola.
Világos indul és négy lépésben mattot ad A feladvány beküldési határideje: 2010. április 28. Cím: 3700 Kazincbarcika, Babits Mihály út 9. fszt./3. E-mail:
[email protected] Előző feladványunk nyertese: Rákos Ádám
SPORT
Labdarúgás NB II Keleti-csoport 20. forduló MTK tartalék – KBSC 0-1 (0-0) MTK tartalék: Szántai – Hajdú, Szekeres, Kálnoki Kis, Hauser – Gál A., Szabó Á., Molnár M. (Nagy T., 59.), Csiki – Tischler (Kocsis, 79.), Ladányi KBSC: Somodi – Vadász, Bányai, Kovács R., Sebők – Engi, Ebela, Odrobéna (Fehér, 45.), Lipusz (Szilágyi, 59.) – Binder (Hanász, 83.), Stevica A gól története: 80. perc: Szekeres utolsó emberként szabálytalankodott Stevicával szemben a tizenhatoson belül, a játékvezető kiállította a játékost és büntetőt ítélt. A tizenegyest Binder magabiztosan értékesítette, 0-1. Teodoru Vaszilisz edző (MTK tartalék): – Mindig is tudtam, hogy a futball törvényei élnek, és ezek ránk a meccsen teljes mértékben igazak voltak. Természetesen gratulálok az ellenfélnek! Kócsi József edző (KBSC): – Mindkét csapat felvállalta a bátor játékot, több helyzetet is kidolgozott mindkét együttes, ezek közül egyet nekünk sikerült értékesíteni. 21. forduló KBSC – DVSC-DEAC 4-1 (1-0) KBSC: Somodi – Vadász, Bányai (Hanász, 63.), Kovács R., Sebők, Odrobéna, Ebala, Fehér, Engi (Lipusz, 46., Binder, 60.), Stevica, Szilágyi DVSC-DEAC: Verpecz – Oláh, Kardos, Bíró, Éles – Nagy, Ramos (Ludánszki, 65.), Lucas, Katona (Csorba, 70.) – Vinicius (Bódi, 46.), Angyal A gólok története: 21. perc: Odrobéna pontos kiugratása után Stevica cselezte be magát a tizenhatoson belülre. Bíró utolsó emberként buktatta a barcikai támadót. A debreceni védőt a játékvezető kiállította, a megítélt tizenegyest pedig Odrobéna a kapu jobb alsó sarkába lőtte, 1-0. 47. perc: Egy jobb oldali bedobás után Szilágyi előzte meg a védőjét, a lefelé hulló labdát hat méterről, kapásból a kapu bal oldalába emelte, 2-0. 60. perc: Fehér jobb oldali szögletét a rövid oldalon Odrobéna vette le, majd egy pattanás után a bal felső sarokba bombázta, 3-0. 70. perc: Hanász szaporázta meg a jobboldalon, a beadására Stevica érkezett a kapu elé, és tíz méterről a léc alá bombázott, 4-0. 82. perc: Szépített a tíz emberrel játszó Debrecen. Bódiról feledkeztek meg a barcikai védők, aki egy kényszerítő után lőtt a KBSC kapujának jobb alsó sarkába, 4-1.
Kócsi József edző (KBSC): – Fegyelmezetten játszottunk ezen a mérkőzésen, a második félidő elején pedig eldöntöttük a három pont sorsát. Gratulálok a csapatnak, Isten éltesse a Zsoltokat! Kondás Elemér edző (DVSC-DEAC): – Az emberhátrány és a büntető meghatározta a folytatást, hiszen a hazaiak duplán is büntettek. Kockáztattunk a második félidőben, de nem jött be. Gratulálok a Kazincbarcikának!
A megyei felnőtt férfi bajnokság alapszakaszának végeredménye 1. hely: MEAFC 2. hely: Sátoraljaújhelyi TK 3. hely: MISI SC 4. hely: Sláger (Kazincbarcika)
Röplabda
Kézilabda
Cél az ötödik hely
NB II-es bajnokság, Északkeleti csoport, nők
Lapzártánk után, április 17-én kezdi meg az Extraliga rájátszását az ötödik helyért a Vegyész RC férfi röplabda-csapata. A két győzelemig tartó sorozatban a barcikaiak ellenfele az MAFC-BME-Mapei gárdája lesz. Mivel a két együttes közül a középszakaszban a kék-sárgák végeztek előkelőbb helyen, így az első meccset –, és amennyiben szükség van a harmadik összecsapást is – városunkban rendezik. Menetrend Április 17. (szombat), 17.30: Vegyész RC – MAFC-BME-Mapei Április 21. (szerda), 18.00: MAFC-BME-Mapei – Vegyész RC Április 25. (vasárnap), 17.30: Vegyész RC – MAFC-BME-Mapei (ha szükséges)
Sakk NB I-es csapatbajnokság 9. forduló BEAC – KVSC 6 - 6 Győzött: Szabó L., Váradi Remizett: Sikula, Kiss P., Ohotnik, Borsos, Handó, László, Deák, Dovzik Megyei I. osztályú csapatbajnokság 7. forduló Encs – KVSC III. 6,5 - 5,5 A megyei I. osztályú bajnokság Borbély Zoltán-csoportjának 2009-2010-es végeredménye 1. hely: Putnoki Városi SE, 2. hely: KVSC III., 3. hely: Szerencsi Városi SE, 4. hely: Tiszaújvárosi SC, 5. hely: Berentei Sakk-Kör, 6. hely: Városi Sport Club (Encs), 7. hely: SSASSE II., 8. hely: EMSE III. (Ózd) Városi gyorssakk-bajnokság, Eger A KVSC eredményei 1 hely: Kiss Pál 8,5 pont, 5. hely: Gledura Benjjámin 6,5 pont A
Kosárlabda
15. forduló Kazincbarcikai KC – Ózdi VSE 20-30 (8-13) 16. forduló Jászberényi TF DSE – Kazincbarcikai KC 40-10 (22-7) 17. forduló Kazincbarcikai KC – Nádudvari SE 23-33 (9-16)
Diáksport Labdarúgás Városi diákolimpiai döntő, I. korcsoportos fiúk Eredmény: Pollack - Ádám Jenő 4:2 Végeredmény: 1. hely – Pollack, 2. hely: Ádám Jenő Városi diákolimpiai döntő, II. korcsoportos fiúk Eredmény: Ádám Jenő – Pollack 0:8 Végeredmény: 1. hely – Pollack, 2. hely: Ádám Jenő Városi diákolimpiai döntő, IV. korcsoportos fiúk Eredmények: Pollack - Ádám Jenő 0:0, Pollack - Lajos Árpád 4:1, Ádám Jenő - Lajos Árpád 5:0 Végeredmény: 1. hely - Ádám Jenő, 2. hely Pollack, 3. hely - Lajos Árpád (Dédestapolcsány)
Röplabda Megyei diákolimpiai döntő, III. korcsoportos fiúk Eredmények: Pollack - Szilágyi 3:0, Pollack Bem 3:1, Bem - Szilágyi 3:0 Végeredmény: 1. hely – Pollack, 2. hely – Bem (Miskolc), 3. hely – Szilágyi (Miskolc) Megyei diákolimpiai döntő, IV. korcsoportos fiúk Végeredmény: 1. hely – Pollack, 2. hely – Szilágyi (Miskolc), 3. hely – Bem (Miskolc)
KAZINCBARCIKAI MOZAIK
| 21