KATOLIKUS ISKOLÁK AZ ÁLLAMOSÍT ÁS UTÁN

KATOLIKUS ISKOLÁK AZ ÁLLAMOSÍT ÁS UTÁN

A

Z OKTATÁSSZOCIOLÓGIAI-OKTATÁSPOLITIKAI kutatás az elmúlt évti-

zedekben egyáltalán nem foglalkozott egyházi jellegd témával. Pedig régi ad6ssága lett volna ez. Nagy Péter Tibor közelmúltban megjelent könyvéig (Nagy Péter Tibor 1992) egyetlen összefoglal6 munkát sem olvashattunk az egyházi oktatásnak a tanügyigazgatásban betöltött szerepér61. Az 195O-es egyezmény utáni id6szak végképp elkerülte a kutat6k figyelmét, val6ban, tíz egyházi iskola nem ígérhetett nagy távlatokat. Napjainkban azonban csodálkozva és értetlenül állunk az el6tt a kisebbfajta társadalmi vihar eMtt, amelyet az egyházi iskolák visszaadása kiváltott. Ismeretlen a kutatás számára az a társadalmi környezet és azok az elvárások, amelyekkel az egyházi iskolák együtt éltek. Nem ismerjük sem eredményeiket sem problémáikat, így természetesen sötétben tapogat6dzunk, amikor differenciál6d6 iskolarendszerünkben elfoglaland6 helyüket keressük. Be kell látnunk: nem lehetséges az egyházi oktatás· társadalmunkban betöltött szerepének megértése a szociol6giai kutatások felhasználása nélkül. Ennek a régi, kínossá vál6 tartozásnak a törlesztését kívánjuk megkezdeni az iskolák társadalmi környezetét feltár6 vizsgál6dásunkkal. Jelen munkánk a legnagyobb iskolafenntart6 felekezet, a r6mai katolikus egyház iskoláinak hátterét kívánja megvilágítani.

Az 1950-es tárgyalások eredménye Az egyházi iskolák 1948-as államosítása után (Mészáros 1989) csak két évvel kés6bb ült az akkorra már totális hatalmat szerzett kommunista politika és a katolikus egyház tárgyal6asztalhoz, hogy viszonyukat rendezzék (Gergely 1991). Rákosinak érdeke ruzooött ahhoz, hogy hivatalos kiegyezés formájában elismertesse a status quot a megfélemlített egyházi vezetéssel is. Ezért engedményekre is hajland6 volt, így maga vetette fel a tárgyalásokon néhány régi iskola visszaadását (Kemenes 1988). Az iskolákr61 foly6 tárgyalás al bizottsági szinten folyt az egyház által delegált oktatási szakemberek és a VKM között (Gergely 1989), amelynek eredményét a püspöki kar és a kormány szentesítette. Az egyezmény értelmében nyolc gimnázium került vissza katolikus fenntartásba, hat mellett kollégium is működhetett. De mit jelentettek az egyezmény kikötései? Az egyházi delegáci6nak sikerült ugyan elérnie a tárgyalásokon egy vi- . szonylagos tartalmi önáll6ságot: az állami tankönyvek használata kötelez6, de az eltér6 katolikus véleményt jegyzetben foglalhatják össze. Érdekes m6don

o

KATOLIKUS ISKOLÁK. ..

47

ilyen jegyzet nem készült sosem, elég volt a különvélemény jogának rögzítése. Az egyházi iskolák szervezeti különállást is kaptak, de a szakbürokrácia a kemény input-szabályozás eszközével szorította korlátok közé a rendek iskoláit. A legsúlyosabb korlát a 80 f6s beiskolázási limit volt, ami maximum 640 gyerek felvételét jelentette évente. Mialatt tehát ez a szám állandó maradt - legfeljebb csökkenhetett -, addig a középiskolások száma az állami szektorban (nappali tagozaton) 1950 és 1985 között 95.765-r61 236.104-re n6tt, vagyis több mint a duplájára, az iSkolák száma 405-r61 561-re, az osztálytermeké 2.575-r61 6.902-re növekedett! (KSH 1982, 1986) De nemcsak a felvehet6 tanulószámot szabták meg, hanem minden elképzelhet6 egyéb foglalkoztatottat is, egészen a konyhalányokig. Illusztrációként álljon itt a nevel 6- és segédszemélyzetre vonatkozó maximálás, a tanulók létszámának megfelel6en szabott határok szerint. L TÁBLA

Engedélyezett

nevelő-

és segédszemélyzet száma a katolikus iskolákban

nevel 6 konyhalány takarító hivatali szolga Létszám 91-125 4 2 1 2 126-175 4 2 2 3 176-220 5 2 4 3 Ezen kívül 1 igazgató, 1 gondnok, 1 szakácsn6, 3 osztályra 1 segéd; 8 osztályig 1, majd 2 fűt6. A beiskolázási limitb61 következik, hogy az egyházi iskolákban érettségizettek száma mindössze 400-500 között mozgott évente, míg az oktatási expanzió a középfokú oktatásban érte el egyik legnagyobb eredményét: az összlétszám az 195O-es 14.383-ról 1985-re 48.723-ra n6tt (ezen belül a gimnáziumban érettségizettek száma 1955-ben csak 9.431 volt, 1985-re már 22.586 lett). A fejlooésblSl tehát a felekezeti iskolák teljesen ki voltak zárva, így elvileg a létszámoknak stabilitást kell mutatniuk, hiszen egy fejloolS szektor növekedni nem tudó részének állandó teljes létszámot kell hoznia. Másrészt nemcsak ilyen egyszerű érvek szólnak a létszám stabilitása mellett, hanem egyházszociológiaiak is: a 20. század utolsó évtizedének Magyarországán, 40 év szekularizáció után is a lakosság kb. lO%-ára teszik a hitüket gyakorló keresztények számát (I'omka 1991), így egy hozzávetlSlegesen egymilliós társadalmi csoportra jutó gyerekszám képezi az egyházi iskolák potenciális felvételi bázisát, tehát ennek elméletileg fele juthat a katolikus iskolákra (8 katolikus és 8 egyéb felekezeti iskolát engedélyeztek, a gyakorlatban azonban csak egy protestáns és egy zsidó iskola működött). Ehhez képest az évi maximum 640-es beiskolázás olyan elenyész6 töredék, hogy egy létszámvizsgálat elvileg megint semmilyen létszámingadozást nem mutathat. A következ6kben látni fogjuk, hogy mindezek ellenére az elmúlt 30-40 év katolikus iskoláinak statisztikai elemzése azonosítható politikai és szociológiai változásokra hívja fel figyelmünket. Ez els6sorban arra a már említett tényre

48

DRAHOS PÉTER

vezethet 6 vissza, mely szerint az oktatáspolitikai hatások másodlagos szerepet játszottak az egyházpolitikávál szemben, tehát hiába folyt a növekedés az állami szektorban, az egyházak társadalmi elszigetelésére töreked6 izolációs politika, tetézve az id6szaki vallásellenes ideológiai rohamokkal, képes volt még ilyen alacsony létszámnál is csökkenést ellSidézni. E hatások az 197O-es években jóllátható recessziót eredményeztek Qásd az 1. ábrát), amely csak a nyolcvanas évek megváltozott viszonyai között váltott át fejl6désbe. 1. ÁBRA

A katolikus iskolJkban az újonnan beiskolázott és az összes tanuló száma, 1950-1981 2600 2400 2200

~

'o

:; 2000 C til

rn 1800 Q) ~ 1600

+'

>o

900

1400 .. 1200

800

,

,

I,

:.

.. ..

~

.. t;S,j!Ú~~,::~dful

~

..

.. ..

•

,

összes tanuló új beiskolázott

~HnUHUHl nil il i ~num I 1000 1950/51 1960/61 1970/71

,

,

..., '. -:

700

~: 0-

S!! •

(JI

600 o " ~ 500 ~ 400

.

300

1980/81

tanév

Az 195O-es beiskolázás kivételével (mikor is már induló osztályokat vettek át, hiszen augusztus ban köttetett meg az egyezmény és szeptember lO-én kezd6dött a tanítás) tehát nagyjából konstans az ábra, az 1956-os emigráció és a 70es évek recesszióját leszámítva. Mindez megfigyelhet6 a tanulólétszám ábrázolásakor is (ugyancsak az 1. ábra szerint). A recesszió e16tti és utáni telített létszám szociológiai háttere azonban feltételezhetlSleg nem azonos. MindenekellStt azt a politikai környezetet kell megvizsgálnunk, amelyben a különbözlS társadalmi csoportok elvárásai az egyházi iskolákkal szemben kifejez6dtek.

A politikai környezet Az 195O-es egyezmény forrásai bizonyítják, hogy a püspöki karnak nem állt szándékában iskolákat visszakérni és fenntartani, még kevésbé a rendeknek, akik ezt egyértelmúen elutasították. Az iskolák Rákosiék taktikai játszmájának eredményeképpen kerültek vissza, hi szén bizonyítani kellett, hogy az új rend-

KATOLIKUS ISKOLÁK...

49

szer nem üldözi a vallást, életteret biztosít az egyházaknak, csak "racionalizálja" a különböző szociális, oktatási és egyéb szolgáltat6 tevékenységeket. Az egyházi vezetés világosan látta, hogy alig megoldhat6 feladat lenne valamennyire is öná1l6 iskolákat fenntartani egy totális állami monop6liumra épülő oktatási rendszerben, ahol az egyre szélesedő állami szervezeti és tartalmi ellenőrzésen kívül az egyházi iskolák létüket egy alapjaiban vallás- és kereszténységellenes állami politika önmagára kényszerített nagyvonalúságának köszönhetik. Ráadásul vagyona államosításával a fenntart6 egyházakat a teljes anyagi függőség is az államhoz láncolta. Milyen társadalmi rétegek, milyen elvárásokkal fordultak a visszaadott iskolák felé? Az ötvenes években még láthat6 a társadalom "katolikusan nevelt" rétege, amely ~enekíteni akarja gyermekeit az átideologizált iskolákt61 és a rendszerbe val6 beolvasztást61. Ebben az időszakban "két Magyarország" élt egymás mellett, élesen elvált az új hatalom és a társadalom, amikor is a "guggolva is kibírjuk"-felfogás eleve elzárk6zott az új rendszerrel val6 kommunikáci6 elől. Ebben a helyzetben nemcsak "patinájuk", hanem "menedék"-jellegük miatt is vonz6ak voltak a katolikus iskolák. Az államosítás idején a Mindszenty-féle vezetésnek sikerült komoly tömegeket megmozgatnia az ellen állásra, akik most boldogan fogadták, hogy mégiscsak maradt néhány iskolájuk. Az ötvenhat os emigráci6 az ábrán is láthat6 visszaesést eredményezett, de az iskolák létét nem veszélyeztette. A forradalom után Mindszenty amerikai követségre menekülésével nem állt be semmilyen változás az egyházpolitikában, a püspöki székek j6 része nem volt betöltve, az esztergomi érsek hivatalát nem gyakorol hatta. Az 1964-es egyezményig nyomát sem találjuk enyhülésnek, a hatvanas évek eleje az ideol6giai rohamok jegyében telt. Ekkor folytak a nagy egyházi perek, ami nem véletlen, hiszen a rendszer gazdasági eredménytelensége nagyobb hatalomhoz segítette az ideol6gusokat. A közoktatásban is megfigyelhető ez az ideol6giai expanzi6, a politechnika bevezetése, az iskola "élethez közelebb vitele". Az 1961-es hruscsovi új vonal begyűrúzéséről van sz6, a közismert "a nyolcvanas évekre utolérjük az USA-t" típusú újralelkesítő offenzívár61. A hetvenes évekre a kádári konszolidáci6 viszonylag békés feltételeket kínált a társadalommal val6 kiegyezéshez. Megoszlanak ugyan a vélemények a tekintetben, hogy létre is jött-e ilyen kiegyezés, de a reformok és a beindul6 második gazdaság val6ban nagyobb önáll6ságot és jobb megélhetést ígértek a közéletről lemond6 társadalmi csoportok számára. A ma milliomossá vál6 "vállalkoz6k" j6 része ebben az időben kezdte "maszekként" karrierjét. Az első jelentősebb generáci6váltással ekkor érett be Rákosiék "magvetése": a konszolidál6d6 viszonyok között helyét kereső korosztály, amely a vallásosságt61 iskolai neveltetése által, az egyházt61 pedig szociálisan szigetelődött el. A szentendrei Ferences Gimnázium történetír6ja például így foglalja össze a csökkenő diáklétszám okait (és a gimnázium reakci6ját):

"...az emberek berendezkeJtek arra, hogy egy ateista államban kell leélni az életüket, és ezt minél kevesebb konfliktussal akarták megoldani. Terjeszkedett a viszonylagos j6lét idején a fogyaszt6i mentalitás, mely a földi javakban vélte föl· feJezni az élet lehetóségét, sót célját. De számúott az is, hogy az egyetemi folvételnél változatlanul élt a csöndes diszkrimináci6s gyakorlat. .. Vzdéken és Budapesten beisko-

50

DRAHOS PÉTER

lázási területünk templomaiban ferences napokat tartottunk. Ferences atya tartotta az egyik szentmisét, a másikon is ő prédikált. Szülőknek, iskolás korú gyerekeknek diavetitéses előadásokat tartottunk. " Szentendrei Ferences Gimnázium 1950-90. Szentendre, 1990. Az enyhülési folyamattal az egyházpolitika is szelídült, és nyílt agresszivitás helyett az egyház bels6 viszonyainak mozgatására állt rá, közvetett jutalmazással és büntetéssel értékelte a püspökön keresztül a néppel érintkez6 plébánost és szerzetest. A rendek esetében persze j6val nehezebb volt mindez, hiszen a rendi közösség, mint demokratikus dpusú szervezet j6val nagyobb ellenállást tudott kifejteni, mint a hierarchiának kiszolgáltatott világi papok. A társadalmi elszigeteltség a hetvenes évek végén a legláthat6bb, de ekkorra már felttÚltek az új fellendülés jelei is. Az elszigeteltség idején a katolikus iskolák szerepe j6részt visszaszorult a klérus utánp6tlásának biztosítására. Ezzel a feladattal általában mindig baj volt, az iskolák sokszor panaszkodtak, hogy a püspökök által ajánlott "gyerekanyag" olyan rossz, hogy még az érettségit se tudják garantálni. Ennek ellenére kb. 8-10 fiú jelentkezett évente egyházi intézményekbe, illetve az adott rendbe. Itt érdemes megemlíteni a rendi utánp6tlás adatait, mely a tanulmányait elvégzett, tanft~ba beá1l6 fiatal szerzetesek kimutatása alapján készült (forrás: KKF levéltár). Megfigyelhet6 a demográfiai visszaesés a hatvanas-hetvenes években, és a viszonylagos konszolidáci6 kialakulása a nyolcvanas évek kezdetére. ll. TÁBLA

Rendi utánpótlás

1954 1956 1958 1960 1962 1964 1966 1968 1970 1972 1974 1976 1978 1980 1982 1984

Munk~ba áll6 tanárok Piaristák Iskolan6vérek Ferencesek 11 3 2

1 2 1 2

2 1 3 2 2 2 1

1 1 3 1 1 2 1 1 1 2 1

4 1 3 7 5 1 2 2 5 4 4 2 3 2 2

Bencések

össz.

1

16 5 4 4 12 7 5 6 4 9 8 8 7 5 5 4

31

190

1 3 1 3 2 1

összesen

1954-1985

H

30

85

(helykúnélés céljából csak kétévenként közöljük a számokat, a tendencia ebb61 is leolvasható; az utolsó sor tehát nem egyenlő a felsoroltak összegéveQ Ebb61 a szempontb61 leginkább karakterisztikus a piaristák adatsora, de látszik ez a bencések és az iskolan6vérek adatain is. A ferencesek kivételt képez-

o

KATOLIKUS ISKOLÁK...

51

nek, mivel beálHtottságuk inkább a lelkipásztori mint a tatÚt6i tevékenységhez állt közelebb, {gy elképzelhet5, hogy nem is mindenki tanított teljes 6raszámban, akit munkába á1l6nak tÜfltettek fel. A hetvenes évekre tehát az egyház mtlködése a "templomi szolgáltatásokra" korlátoz6dott. Egy ilyen egyház már elfoglalhatta helyét a status quo elvén felépül5 kádári szocializmusban. A hivatalos egyházpolitika enyhülése együtt járt a nyolcvanas évekre il szocializmus válságának elmélyülésével. A visszaszorul6 hatalom a közoktatásban az 1985-ös oktatási törvénnyel elkezdte a komoly decentralizálást, és jelent5s engedményeket tett az iskolák auton6miájának. A válság és a decentralizáci6 nyilvánosa bbá tette az iskolák különböz5ségét. A szabad iskolaválasztás törvényi kimondásával, valamint a fellebbezési jog megadásával jogilag is szentesítette a már korábban is létez5 gyakorlatot, ami tovább bátorította a polgárokat a szabad választásra. Ez az egyházi iskolák iránt növekv5 érdekl5dést eredményezett. Ez a reneszánsz egy új társadalmi egyházképb51 is eredt, ami a fent ldrtakon kívül a szocializmus és a baloldali ideol6giák társadalmi esélykiegyenIít5 álomképei szertefoszlásának is köszönhet 5. A megreformál hat 6 "emberarcú" szocializmus 1968-as r6zsasz{n felh5i a Csehszlovákiába bevonult "baráti" tankok emlékével és a reform 1974-es befagyasztásávallassan eltúnedez- . tek a magyar társadalom szeme el5I. A nyolcvanas évek individualizált, az er5söd5 gazdasági és társadalmi differenciál6dás feszültségeivel terhelt társadalmában igen nagy.. hiányérzet keletkezett az egymással val6 tör5dés, az emberiesség, az erkölcsi útmutat6k alapvet5 emberi igényei iránt. Többek között ilyen hiányérzet keltette fel az emberek (f5képp az iskolázatlanabb rétegek) érdekl5dését az ·ekkor már teljesen templomai kba visszaszorult egyházak iránt (Tomka 1991). Ekkortájt indult be az ifjúsági közösségek rohamos fejl5dése, találkoz6ik, zarándoklataik demonstráci6val értek fel (Kamarás 1989), és megn5tt az érdekl5dés a kisegyházak iránt is. A nyolcvanas évek végére tehát ismét egyre növekv5 túljelentkezés nyomása nehezedett a katolikus iskolákra, melyeknek már számolniuk kellett az érdekl5d5 társadalom megváltozott igényeivel, az elitiskolákkal szembeni elvárásokkal. Mivel a jelentkez5k felkészültebbek voltak, mint a korábbi években, az iskolák eredményeiben is látványos javulás volt tapasztalhat6. A Köznevelés felvételi eredmények tükrében összeálHtott gimnáziumi "toplistáján" (Köznevelés 1991/3. L 25.) 175 iskola között eredményeik meglehet5sen egyenletesen oszlanak el (18-t61 a 149-ik helyig), de három egyházi gimnázium is (a gy5ri Czuczor Gergely bencés, valamint a debreceni Svetits és a budapesti Patrona Hungariae leánygimnáziumok) bekerü1t a kiemelked5en fejl5d5 kateg6riába. A bencések az 1984-es 132-136-ik helyr51 a 32-34-ik helyre, a leánygimnáziumok a 159-161-ikr51 a 76-81-ik (Debrecen) illetve a 82-84-ikre (Budapest) emelkedtek. Ez a nyomás túlz6an fogalmazva "identitás-zavarba" hozta az iskolákat, ami legtöbbször az "okos, de nem keresztény, vagy butább, de j6 katolikus gyereket vegyek fel?" jellegű dilemmában jelentkezett. A válasz erre rendenként különböz5 volt, de vaI6sz{m'íleg mindegyik inkább törekedett elvi állásfoglalások helyett egyedi mérlegeléssel megoldani a kényes kérdést.

52

DRAHOS PÉTER

A nyolcvanas évek új kihívása más társadalmi szerepet szánt tehát az egyházi iskoláknak, el kellett dönteniük, akarják-e ezt a szerepet, hajland6ak-e elitiskolákká válni. Különösen fontossá vált a kérdés a kilencvenes évek elején, a rendszerváltás utáni id&zakban, amikor a politikai gátak végleg leomlottak az egyházi oktatás előtt, és az új kormány politikai konjunktúrát támasztott az egyházak társadalmi részvétele számára. A kérdés azonban megítélésünk szerint alapjában véve már korábban eldőlt, amit a katolikus iskolarendszer belső váz-. latos elemzésével pr6bálunk bizonyítani. Előbb azonban egy rövid kitérőben swt kell ejtenünk az iskolák általános pénzügyi helyzetér61, hogy világossá váljanak azok a keretek, melyek között az iskolák mozoghattak.

Finanszírozás Az elmúlt évszázadok különböro felekezeti iskolarendszereit a kiépülő államhatalommal szemben az egyre szűkülő forráslehet6ségek jellemezték. Az állami oktatási rendszerek kiépülése teljesíthetetlen versenyfeltételek elé állította az egyházi iskolákat, és ezek az oktatás emelked6 költségeit már egyre inkább az államsegélyek segítségével voltak csak képesek el6teremteni. Magyarországon például az államsegélyekkel történő befolyásolás volt az egyik legeredményesebb útja az állami követelmények egyházi iskolákra történ6 literjesztésének. Természetes, eur6paszerte ismert folyamat volt ez, ahogy a középkori helyzettel szemben - mikor is az egyház feladata volt az oktatás a társadalmi munkamegosztásban - a modem korra a közpénzek állami allokáci6jával átértékel 6dött az egyházi iskolák szerepe. Nem állt már rendelkezésre egyetlen felekezetnél sem a társadalom nagyobb részének oktatásra fordítand6 forrása, sőt a növekv6 ad6kb61 finanszírozott állami iskolák elterjedésével a polgárok egyre kevésbé voltak hajland6ak anyagi hozzájárulásra az egyházi oktatáshoz. Ebben a helyzetben az egyház magánvagyon a és a közpénzekből történ6 állami hozzájárulás (átengedett ad6k és államsegélyek) váltak az iskolák finanszírozási bázisaivá. Bármelyik radikális csökkenése múködésképtelenséget eredményezhetett. A világháború utáni Magyarországon a nagybirtokok államosításával az egyház j6részt elveszítette azt a jövedelmi forrást, amib61 iskoláit finanszírozta. Ezáltal már a koaHci6s id6kben is j6részt az állam kegyeire utalva tudta csak fenntartani iskoláit. Az 1948-as iskolaállamosítás lezárt egy folyamatot, és amikor 1950-ben felmerült az esetleges visszaadás gondolata, semmi remény nem volt arra, hogy a totális államosítások korában megfelel6 anyagi háttérrel is rendelkezhessen az egyház iskolái ellátásához. Többek között ez is az oka a püspöki kar kezdeti berzenkedésének. Az 195O-es egyezmény értelmében visszakapott iskolák újraindításához a katolikus egyház 470 ezer Ft. személyi és 32 ezer Ft. dologi államsegélyt kapott. A szerzetesrendeket tanítás céljára engedélyezték, és ilyen célb61 vehettek fel növendékeket is a rendbe. Így az iskolákban j6formán kizár6lag szerzetestanárok tanítottak, akik nem vesznek fel bért, és ez az iskolák egyik legnagyobb kiadási tételének szinte teljes megtakaritását jelentette (ez az olcs6ság

<>

KATOLIKUS ISKOLÁK ..

53

tlínt el napjainkra, amikor teljes állami támogatás mellett már bért kell fizetniük a szaporod6 iskolák civil tanárainak). Egy 1959-es megállapodás értelmében a szerzetesi iskolák a mindenkori gimnáziumi bér 68%-át kapták. Ez nem változott egészen 1977-ig, amikor is 17%-os emlést hajtottak végre, de így is b6ven alulmaradtak a megállapított 68%-nak. Ez az összeg a nyolcvanas évek végére már nem érte el a tanárbérek 33%-át (Kemenes 1988). Egészen a rendszerváltás el6tti Németh-kormányig az államt61 j6formán morzsák jutottak az iskoláknak - ám ennek ellenére azt láthatjuk, hogy az új "szektorsemleges" állami finanszírozás már Magyarország talán legjobban felszereIt iskoláit találta, terjeszked6 kollégiumokkal a mindaddig diszkriminált rendek kezén. Hogyan lehetséges mindez ? Az állami pktatási rendszerek archeri tipizálásban "visszaszorít6 modellként" ismert változatában az állam az egyéb fenntart6k kiszorításával a finanszírozásban is magára marad: egyedül az ad6fizet6k pénzének újraelosztása fedezi az állam kínálatélénkít6 expanzi6ját. A közpénzek így el6ször szinte "számolatlanul" kezdtek folyni az oktatásba, ez azonban el6bb-ut6bb az archeri elemzésben "infláci6"-nak nevezett stádiumba juttatta a rendszert. A politika bizalmatlanná vált az ellen6rizhetetlen . eredményd de 6riási kiadásokat igényl 6 iskoláztatás iránt, f6leg mivel a rendszer bels6 öná1l6ságának növekedése következtében kontrollt is egyre kevésbé gyakorolhatott felette. Ez a bizalmatlanság persze nálunk csak a 80-as évek restrikci6s politikájában vált érzékelhet6vé, de az állami ráfordítások emelkedése már a hatvanas években érezhet6en visszafogottá vált. Az egalitárius szocialista ideol6gia az egységes oktatás létrejöttét a különbségek teljes felszámolásában látta, akár a lefelé nivellálás árán is. Így a sz{íkül6 források és az er6ltetett konformizmus jegyében telt el a magyar oktatásügy utols6 húsz esztendeje. A 80-as évek fellazulásakor az iskolák öná1l6 profilkeresés mellett természetesen más, kiegészít6 források után is néztek. Napjainkra egyre több iskola mellett jönnek létre alapítványok, hogy az iskolához köt6d6 társadalmi és gazdasági csoportok többletforrásait az iskola számára lefölözzék. Az ötvenes években az "anyagi helyzet", az "államsegélyek" és az "adományok külföldr61" meghatároz6 témák voltak a Katolikus Középiskolai Főhatóság (KKF) ülésein. Az ínséges helyzet kényszerítette rá az iskolákat és a F6hat6ságot, hogy új források után nézzenek. A püspöki kar az Országos Központi Ren· delkezési Alapból a kezdetekt61 igyekezett enyhíteni a gondokat, de ebb61 inkább csak túzoltásra futotta. 1958-t61 léptek kapcsolatba a Caritas Internationalisszal, mely a katolikus egyház segélyezési világszervezeteként egyre komolyabb mértékben kezdte anyagilag támogatni az iskolákat. Az érdekl6dés érthet6, mivel az egyháznak mindössze ez a néhány, növekedésében megbénított iskolája volt, melyeknek soha nem volt ereje a technikai felszerelés fejlesztéséhez, vagy például egy kolIégiumb6vítés öner6b61 va16 megoldásához. Így a Caritas a mai id6kig segített a modern oktatástechnika beszerzésében, az építkezések pénzügyi támogatásában. A kolIégiummal rendelkez6 iskolák egy viszonylag "szoHd" és jövedelmi helyzett61 függ6en öná1l6an választott összeg erejéig a szül6ket is bevonták, de ez messze nem volt elegend6 a fenntartási költségek fedezésére. Így 1976-t61 az akkori kecskeméti piarista igazgat6, dr. Lukács László ötletére

o

DRAHOS PÉTER

54

külön adakozást hirdettek meg évente eg vasárnap a katolikus iskolák javára, aminek többmilli6s bevétele nagy segítség volt. Ezek együttes hatására a 80-as évekre a katolikus iskolák felszereltség és a foly6 beruházások tekintetében többnyire túlszárnyalták állami társaikat. A rendszerváltás előtti politikai helyzet egész Közép-Eur6pában kedvezően alakult az egyházak számára: az utols6 kommunista kormányok igyekeztek az egyházakat "kiengesztelve" új legitimitást szerezni a szabad választások előtt, és közeledni a "nemzeti" ellenzék felé. A Németh-kormány 1990 elejére lebontott mindenféle diszkrimináci6t az egyházakkal szemben, és az 1990. évi IV. törvényben biztosította az egyházak öná1l6ságát és szabadságát. Az egyházi iskolák részesültek a frissen bevezetett normatív támogatási rendszerből, sőt az állami normatíva másfélszeresét kapták az 1991-es költségvetésig. Az Antall-kormány kezdetektől fogva igyekezett növel ni az egyházaknak juttatott költségvetési pénzeket, mely szándék mögöttt politikai indíték találhat6: a Nemzeti megújhodás programja számít az egyházak ra az ország erkölcsi válságának a megoldásában. A költségvetés elvének 199O-es átalakulásával lehetőség nyílt arra, hogy a normatívvá alakul 6 támogatásokb61 az egyház is egyenlően részesedjék. Az 1991. évi költségvetésről sz616 1990. évi elV. törvény az önkormányzati normákkal azonos támogatást állapított meg a közfeladatot ellát6 egyházi intézmények számára is. A költségvetés néhány egyéb céltámogatási tétel kialakításával is igyekezett az egyházakat támogatni (Nemes 1991). Érdemes megfigyelni a nyolcvanas évek második felétől a költségvetési támogatások növekedését. 2: ÁBRA

Az egyházaknak nyújrott állami támogatások összege és növekedése (bázis: a mindenkori előző év), 1985-1991 700

3,000

m

2,500 2,000 Q)

500 o: < ~ 400 CD CD ~

•

CI

600

millió Ft nöwkedés

tilIII 1,500

Q.

Q

1,000 500


300

cn

200

~

100

O

O

1985

1986

1987

1988

1989

1990

1991

Egyúttal gomba m6dra szaporodnak az újonnan alapított egyházi iskolák és az önkormányzatokkal iskolák visszaadásár61 egyeznek meg, de ez most nem lehet elemzésünk tárgya.

<:>

KATOLIKUS ISKOLÁK...

55

Azt a kérdést a rendszerváltás utáni helyzet mindenképpen fel fogja vetni, hogy vajon meddig és milyen áron növelhet6 az állam szerepvállalása az egyházak anyagi függetlenségének megteremtése nélkül, valamint, hogy a szaporod6 egyházi iskolák .is olyan j61 felszereltek lesznek-e mint nyolc katolikus el6djük alapján azt a közvélemény gondolná?

A katolikus iskolarendszer A tények ismeretében némi túlzásnak tl1nhet, ha mindössze nyolc gimnáziumot az el6z6 korb61 ismert "katolikus iskolarendszer" kateg6riájába helyezünk. Lehet-e rendszerként értelmezni egyáltalán ezt a nyolc, kifelé oly különböz6nek tl1n6 gimnáziumot éppen az iskolák arculatának egyenl6sítésére tör6 állami . oktatási rendszer mellett? Semmiképp sem beszélhetünk "rendszerr61" annak háború el6tti értelmében, hiszen mind a finanszírozásban, mind a tartalmi alapkövetelmények meghatározásában az iskolák elveszítették még meglév6 szabadságukat is. Az iskola bels6 struktúrájára is (6rarend, taneszközök, tanul6i, tanári jogviszony) a vonatkoz6 állami jogszabályok az irányad6ak, kivéve a heti plusz két hittan6rát. Ha azonban azt vesszük alapul, hogy ezek az iskolák nem az államhoz, hanem más fenntart6hoz tartoztak, mely sajátos igényeinek megfelel6en igyekezett megszervezni iskolái mdködését és összefogását, val6jában mai értelemben vett alternatív oktatási kínálatr61, az államihoz képest "másik" iskolarendszerr61 beszélünk. A katolikus iskolák mdködésük során szembekerültek mindazokkal a problémákkal, amikkel a magániskolák találkoznak, és érdekeiket is egységesen pr6bálták érvényesíteni. A háború el6tt a katolikus iskolák számára készült rendtartás a Katolikus Iskolai Főhatóságot nevezte meg, mint a püspöki kar által kijelölt szervet, hogy az "egyházi hat6ság alatt á1l6 iskolák" legf6bb tanügyigazgatási szerveként döntsön a különböz6 ügyekben. A KIF végrehajt6 szerve volt a Katolikus Tanügyi Főigazgatóság, melyben a katolikus tankerületi f6igazgat6k foglaltak helyet, akik megfeleltek a királyi tankerületi f6igazgat6nak. Val6jában tehát párhuzamos tanügyigazgatási struktúrár61 van sz6, amely legalább annyira elbürokratizál6dott, mint állami társa. Az államosítás után visszaadott iskolák fölé nem kívántak még egyszer a püspöki kar alá tartoz6 bürokráciát szervezni, f6képp, mivel az iskolák a rendek önkéntes vállalása alapján kerültek vissza. Jelzi is ezt a püspöki kar által a Katolikus Középiskolai F6hat6ság, az új tanügyi szerv számára készült mdködési szabályzat: "Nyom6s okok ajánlják, hogy az új f6hat6ság a régi f6hat6ság jogut6djának ne legyen tekinthet 6. " Ez az új f6hat6ság mintegy "kijár6" szervezetként mdködött a katolikus iskolák képviseletében Így nem alakult végrehajt 6 szerv a KKF mellé, hanem a feladatok "decentralizáltan" a Rendfőnöki Hatóságokhoz kerülnek, hogy: "az egyes rendek iskolái csak a szükségesekben legyenek megkötve". Ennek másik oka a helyi viszonyokhoz val6 alkalmazkodás kényszecúsége volt, mivel a tanácsok kapták az állami felügyeleti jogok egy részét. Ez persze nem jelentett valamiféle decentra-

56

DRAHOS PÉTER

lizált közigazgatáshoz, vagy netalán holmi helyi politikákhoz val6 alkalmazkodást, hanem pusztán annyit, hogy már nem lehetett mindent a minisztériumban elintézni. A m11ködési szabályzat utal az összefogás szükségességére is: "Az egységben azonban er6 van, és amint a katolikus iskoláknak a helyi viszonyokhoz val6 bölcs és megengedhet6 alkalmazkodás ra szükségük van, úgy az egységes eljárásban rejl6 er6t sem nélkülözhetik. " Ennek az összefog6 funkci6nak megfelel6en alakftották ki a F6hat6ság hatásköreit is: a törvényességi felügyeleten kívül felügyelte a tanft6i-nevel6i munkát és a valláserkölcsi nevelést is. Ennek a felügyeletnek els6sorb~n informáci6gy11jt6 és nem irányft6 szerepe lehetett. A KKF küldte az érettségi biztosokat és 6 küldött szakfelügyel6ket is - az állami szervek a f6felügyeletet látták el. A KKF szerv~zésében került sor évente a különböz6 katolikus tanulmányi versenyek re, melyek p6tolni tudták az állami versenyek esélyegyenl6tlenségéb61 fakad6 hiányokat. A katolikus iskolák alapftásának engedélyezési joga is ide tartozott, ami a rendszerváltásig pusztán szimbolikus jelleg(í volt, de ma ez fontos joggá válhat. Létrehoztak viszont egy "véleményez6" szervet, a Katolikus Tanügyi Bizottságot (KTB), mely akiharcolt eltér6 tartalmi álláspont kidolgozására és rendtartás készftésére jött létre. Végül azonban nem is készült átfog6 jegyzet a tananyag és a katolikus álláspont eltér6 részeir61, elég volt az erre val6 jog kiharc0lása. Készült azonban egységes hittan-jegyzet, és a KTB több továbbképz6 szemináriumot szervezett a szaktanárok továbbképzésére, és a tananyag kritikus, a tanárok által másképp tanftott részeinek megvitatására. A KKF-gyúlések napirendjeinek vizsgálatáb61 kiderül, hogy a F6hat6ság természetesen leginkább a minisztériummal val6 kapcsolattartásra, a problémák megoldásának gyors{tására, kedvezmények kiharcolására fektette a hangsúlyt. Olyan ügyeket találunk napirenden, mint pl. az államsegélyek, a diákotthoni létszám, az egyetemi felvételik kérdése, a tanárok nyugdfjazásának ügye, a szentendrei iskola visszatér6 gondjai, melyekben igyekezett a F6hat6ság a rendek összefogásával nagyobb befolyást elérni. A KKF elnöke a püspöki kar szempontjai ellenére a M11ködési Szabályzat szerint mégis a püspöki kar elnöke lett, tagjai a rendf6nökök, egy tanügyi e1cSad6, és egy jegyz6. A "f6igazgat6"-i címet visel6 tanügyi el6ad6 volt igazáb61 a KKF "lelke": 6 érintkezett az iskolákkal, begyl1jtötte a problémákat, el6készftette az üléseket, a hozott határozatokat eljuttatta az iskoláknak. Lékai bfboros val6szfml1eg az egyházi ügyek egységes képviselete céljáb61 változtatta meg a püspöki kar álláspontját, hogy a KKF elnökeként a politikai "adok-kapok"-játékba a katolikus iskolák érdekeit is be tudja vonni. A KKF még feldolgozatlan iratainak vizsgálata segfthet majd megválaszolni azt a kérdést, mennyiben volt sikeres az iskolák érdekeinek egységes képviselete, és közben betekintést enged az iskolák visszatér6 kr6nikus problémái ba is.

Az iskolák statisztikáib6l A nyolc katolikus gimnázium a KKF kérésére az els6 tanévt61 (1950/51) kezdve részletes évkönyvet készített az adott év történetér61 és adatair61. Ezekben

KATOLIKUS ISKOLÁK...

57

az évkönyvekben az iskolák történetének p6tolhatatlan forrásaira bukkanunk. Részletesen leírják az adott év eseményeit, a különbözéS szakköröket és versenyeket, tájékoztatnak az iskola anyagi-felszereltségbeli gyarapodásár61. Ha van kollégiuma az iskolának, az évkönyv leírja a kollégiumi élet - tanári szemmel értékesnek látott - eseményeit is, mindig részletes adatokat közöl az érettségikréSI, név szerint hozza az iskola tanul6inak év végi eredményeit. Az évkönyvek rendkívül fontos része a beiskolázási és továbbtanulási statisztika. Ezeknek a számoknak az elemzésébéSI pr6bálhatunk választ keresni az iskolák szerepvállalásának kérdésére. Természetesen egy ilyen elemzés csak néhány olyan tendenciát mutathat ki, melyek jellemzéSek az iskolákra, nem vállalkozhat átfog6 magyarázatra. Az iskoláztatás tömegessé válásával az oktatásirányítás egyik legfontosabb feladata a tanul6k "iskolában tartása", a lemorzsol6dás csökkentése lett, a megcélzott tanköteles korig, séSt gimnáziumok esetében ennél tovább. Az elmúlt húsz évben a magyar oktatási rendszer számottevéS haladást ért el e területen a statisztikák szerint. Egyértelmlíen javul6 tendencia mutathat6 ki, a lemorzsol6dás tíz százalék körül stabilizálódik, ami a felséSoktatásra felkészítéS gimnázium esetében j6 aránynak mondhat6. Ha ezt összevetjük a katolikus iskolák adataival, azt láthatjuk, a fejléSdés ott is kimutathat6, de egyenletesebb Qásd a 3. ábrát; az állami iskolák adatainak a forrása: KSH). 3. ÁBRA

Lemorzsolódás (a negyedikesek és az gimnáziumokban, 1960-1985

elsősök

aránya) az állami és a katolikus

90 85

80 75 % 70

65 60

-

••-

katolikus

-

_ . állami

55 ~ +-------+-------+-------+-------+-------~----~

1960/61

1965/66

1970171

1975176

1980/81

1985/86

tanév

Az 1980-ig tapasztalhat 6 egyenletes fejléSdés lelassult, majd megállt, elért egy bizonyos optimumot, melyet nem tudott átlépni. Mivel magyarázhat6, hogy az egyházi iskolákban harminc év alatt 1955 és 1985 között az átlag 60%r61 mindössze 800/0 körülire emelkedett ez az arány? Néhány indok könnyen kitapinthat6.

<:)

DRAHOS PÉTER

58

A két pesti és a szentendrei iskola kivételével vidéki és egyben kollégiumos gimnáziumr61 van sz6, ahol komoly alkalmazkodást követel meg az életforma és a tanulási temp6 elsajátítása, főképp 14 éves korban, távol a szülői házt6l. Sokáig kevés eséllyel lehetett bizonyos típusú (elsősorban humán) felső­ oktatásba egyházi intézményből bekerülni, főleg, ha ott nehéz volt j6 eredményt elérni. Így néhol szokássá vált az. "átérettségizés", amikor is a tanul6 a negyedik évet már állami iskolában fejezte be. Mivel a kollégisták száma csak igen lassan emelkedhetett, az iskolák rekrutáci6s bázisa nem volt javíthat6 nagyobb felvételi szelektálással, de ez különben nem is állt az iskolák szándékában, legfeljebb a túljelentkezés kényszere alatt felvételiztettek. Tovább differenciálja a képet, ha a kollégiummal rendelkező iskoláknál külön vizsgáljuk a diákotthoni és a nem kollégista diákok lemorzso16dását. A 4. ábra ilyen bontásban rajzolja elénk az előbb vizsgált adatokat. 4. ÁBRA

Lemorzso16dás a katolikus iskolákban a kollégiumi és a nem kollégiumi tanulók körében, 1955-1980 100 90

80

70 60 % 50

40

mam kollégiumi

30

20

•

nem kollégiumi

10

o

...

~

cx)

~

...

~

o)

tanév

Láthat6, hogy j6cskán sz6r6dik a függvény, főképp a nem kollégiumiak esetében. J6val nagyobb négy év alatt a fluktuáci6juk, mint kollégista társaiknak. Az is elképzelhető, hogy teljesen kicserélódnek a bejár6k a négy év folyamán, vagy "elfogynak", esetleg megkétszerezódnek (előfordul hasonl6 a kollégistáknál is, ez magyarázza, hogy 1964-ben, 65-ben és 69-ben nincsen "teteje" az oszlopnak, hiszen a hányados meghaladja az l-et, a 100%-ot). A diákotthoniak nagyobb stabilit~t mutatnak, kevesebb a lemorzsol6d6, mint a nem kollégisták esetében. Ez a különbség azonban már átvezet minket a diákotthoniak szerepének vizsgálatához.

o

59

KATOLIKUS ISKOLÁK...

Mivel a katolikus iskolák elszórtan voltak az ország területén, a családi hagyományból visszajárók mellett igen nagy területr61 gyújt ötték össze az egyházi iskolába jámi kívánókat. Így természetes, hogy a távolabb lakók érdekében lehet6ségeikhez képest igyekeztek növel ni kollégiumi helyeiket. Eredetileg maguk az iskolák sem akartak többet, mint ami az 195O-es egyezmény alapján megval6sult: a kollégisták száma legfeljebb a tanulók 500/o-a (pannonhalma és Esztergom ez alól már akkor kivétel volt). Ez azonban rövidesen kevésnek bizonyult, és lassú terjeszkedéssel igyekeztek feloldani ezt a korlátot. Ezt mutatja be az 5. ábra. Érdemes megfigyelni, hogy az els6 "csúcs" a hatvanas évek els6 felére esik, amit rövid visszaesés követ. 5. ÁBRA

A kollégist4k számának és arányának alakulása a katolikus iskolákban, 1950-1981 1400

ElO

1200

55

~II

1000 fő

lDl mm

800

roa 400 200

I

•

50

45 40

%

35 arány

30 25

1anév

Az 1. ábrában található összlétszámmal hasonlítva láthatjuk, hogy a hetvenes évek recessziója nem érinti a kollégiumok létszámát, a tanul6szám drasztikus esése els6sorban a változékonyabb bejáró tanuló görbére jellemz6. Ha a diákotthoni és a bejáró diákok arányát vizsgáljuk, még szembeöt16bb a diákotthon fokozatos térnyerésének mértéke. A diákotthoni tanulók létszáma a megegyezés ellenére lassan n6tt, de igazán nem tudta mentesíteni az iskolákat attól a tehertételt61, amit a változó számú bejáró diákok jelentettek a beilleszkedés és a tanulás folyamatossága szempontjából. A rendek maguk nem is akartak teljes diákotthoni létszám kialakításával elszakadni a helyi igényekt61, mivel a legtöbb helyen plébániát is vezettek, és a kevés lelkipásztorral rendelkez6 város (pannonhalma és Szentendre kivételével mind na~áros) egyházkerületi munkájába is igyekeztek bekapcsolódni, bár ezt az AEH informális úton, de határozottan tiltotta. A túljelentkezés - és az ezzel együttjáró felvételi szelekció - és a kollégisták számának növekedése együttesen komoly nyomás volt az oktatás színvonalának emelésére, de a nyolcvanas évek végéig csak .lassan felpuhuló létszámkorlátok és az általános paphiány következtében fennmaradó lelkipásztori (elada-

60

o

DRAHOS PÉTER

tok nem tették lehetéSvé az iskolák számára a min6ségi képzés felé val6 fordulást. A gimnáziumoknak a szocialista. közoktatási rendszer expanzi6jában is megmaradt az a szerepük, hogy els&orban a felsooktatásra készítenek fel. Meg kell vizsgálnunk tehát, a katolikus gimnáziumok mennyire orientál6dtak a továbbtanulás felé, hiszen a társadalmi elvárások számára ez a "kimenet" a legkézzelfoghat6bb mutat6ja az iskola képzési profiljának. Következtetések kiindul6pontjaként alkalmas lehet az érettségizettek és a felvételiz6k összevetése, mert ezeket az adatokat az évkönyvek megéSrizték. A 6. ábra ezt az arányt kívánja ábrázolni. 6. ÁBRA

A felvérelizo"k (az érettségizettek közül) és a felvettek fa felvérelizo"k közül) aránya a katolikus középiskolákban, 1955-1981 80 70 60 50 %40

30 20 10

III felvételiz6 D felvett

o

i ....

....

í

I....

....

tanév

Láthat6 a két függvényegyüttmozgásán, hogy mennyire összefügg a felvételizési kedv az eléSz6 év eredményességével. A kedvezéS felvételi statisztikát követéS évben rendszerint növekszik az aspiráci6, a kedvezéStlenek után általában csökken. Mindazonáltal hullámz6 a továbbtanulási kedv (a tanul6k viszonylag álland6 hányada különféle okok miatt nem tanul tovább), aminthogy sajátosan hullámzik a felvettek aránya is, jobb éveket követ esetenként jelentéSs visszaesés, amit nem magyarázhatunk kizár6lag az egyenetlen felkészültségbéSI eredéS okokkal. . Az egyetemek felvételi politikájának vizsgálata segíthetne talán legtöbbet a fenti sajátosságok értelmemet&égében, hisz az egyházi iskolák felvételiz6i eleve külön elbánás alá estek. Köztudott volt a pártállam stratégiája, mely a humán képzés béSI j6szerint távoltartotta éSket, míg a reál és els&orban a mdszaki pályá-

<>

KATOLIKUS ISKOLÁK...

61

kat lassan a kádári "kiegyezés-politika" jegyében felszabadította. A kontroll nem is volt a hatvanas évekt61 igazáb61 konzekvens, úgy is lehetne fogalmazni, hogy a kitartással fordítottan volt arányos. A középiskolák eredményeit összefoglal6 statisztikákb61 nagyobb összefüggésbe helyezhetjük a felvételi problematikát. A 7. ábra 1977-t61 háromévenként mutatja az egyházi iskolák eredményeit az összes középiskola adataival összevetve. A hetvenes évek közepét61 j61 láthat6 növekedés kezd6dik a felvételi eredményeknél és a nyolcvanas évek végére a katolikus iskolák erdményei utolérik az országos átlagot. 7. ÁBRA

A felsófokú intézményekbe felvett katolikus illetve állami középiskolai Utnu-

lók aránya, 1977-1989

60 1977 1980 1983 1986 1989

40

20

%

O

Feltételezhet6 tehát, hogy nem csak a fels60ktatás elzárása volt az egyetlen tényez6, ami a továbbtanulás mértékét meghatározta. Az érettségiz6-felvételiz6 arányb61 következtetni lehet egy olyan rétegre, amely nem is akar továbbtanulni, erre semmilyen motiváci6t nem érez. Els6sorban a vidéki, községi tanul6k és a bejár6k között kell keresnünk e csoport tagjait. El6bbiek számára a gimnázium már maga is kiemelkedés volt, nem biztos, hogy ennél többre is futotta: a családnak otthon szüksége volt a munkaer6re. A bejár6k számára pedig, ahogy fentebb kimutattuk, igen labilis intézmény volt a katolikus gimnázium. Ezt a feltételezést talán egy életútvizsgálattal lehetne a legjobban bizonyítani. A nyolcvanas évek elejére megélénkül 6 érdekl6dés ellenére az egyházi iskolákban nem emelkedett kiugr6an a továbbtanulási kedv, az iskolák nem veszítették el alapjaiban népiskolai mivoltukat.

Az iskolák. típusai A nyolc gimnáziumot az alábbiakban els6sorban a profilra és a társadalmi érdekl6désre hatást gyakorolni tud6 szempontok alapján pr6báltuk csoportosítani.

62

DRAHOS PÉTER

<:>

Természetesen minden ilyen csoportosítás viszonylagos, de néhány már eddig is taglalt tényez6 alapján eredményességüket is jellemw csoportokba sorolhatók. Ilyen fontos tényez6 például a földrajzi elhelyezkedés és az infrastrukturális, urbanizációs háttér. A budapesti iskolák számára adva volt egy világváros óriási oktatási piaca, amihez ha hozzávesszük Budapestnek a trianoni béke óta kialakult kiemeit kulturális-információs helyzetét, érthet6vé válik, hogyan alakulhatott ki a szocialista egyenl6sít6 politikán kívül maradó két budapesti iskola képzésközpontú, eredményorientált jellege. A vidéki városokban azonban egyszerre látható az ország egész területér61 rekrutálódó kollégista tanulók, valamint az el6z6kben leírt módon nagyobb létszámingadozású helyi bejárók csoportja. Érdekes mutató az engedélyezett kollégisták száma, amely az adatokat figyelve a megkötés ellenére igen változékony: a hatvanas évekig mintha nem vették volna olyan komolyan, utána azonban láthatóan ellen6rizték, mert az iskolák csak a hetvenes évek végén tudják ismét átlépni a keretszámokat. A felvételi eredményesség-mutatók és a köztudat egyaránt a budapesti Piarista valamint a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumot ítéli a legeredményesebbnek. A továbbtanulási arány itt a legmagasabb, a felvételi eredmények százalékosan a legjobbak. A Patrona Hungariae leánygimnázium, helyzete alapján inkább a kollégiummal rendelkez6k és nem rendelkez6k között van: kollégiuma túl kicsi ahhoz (kb. 80 f6), hogy jelent6sen befolyásolja az iskola életét, de hatása nem elhanyagolható. Atovábbtanulási kedv itt is magas, az eredmények azonban szerényebbek. Pedig a két budapesti és a pannonhalmi iskola szinte minden egyébben különbözik egymástól: a f6városiak csak bejárókat tanítanak, míg a bencés iskola egy kies6 faluban szinte kizárólag kollégistákat. De éppen profiljuk egyoldalúsága teszi 6ket ennyire hasonlóvá egymáshoz: egyrészt a felvételi bázis elég széles a válogatáshoz,ami Budapesten helyben van, míg Pannonhalmára az ország minden részéb61 jelentkeznek, másrészt mind a túl nagy bezártság, mind a kizárólagos iskolai kapcsolat a képzés erősítése irányában hat. Az iskolákat vezető rendek számára is fontosak a tudományos értékek, a kognitív tudás. Ez a három iskola áll a legközelebb ahhoz a képhez, amit a nyolcvanas évek új elvárásai megfogalmaztak az egyházi iskolákról. A legnépesebb tábort a vidéki nagyvárosok, Debrecen, Esztergom, Kecskemét és Gy6r kollégiummal rendelkez6 iskolái alkotják. Az 195O-es egyezmény ezeknek az iskoláknak 500/0 diákotthonost engedélyezett, a kereteket idővel mind átléptek. Kivétel ez alól Esztergom, ahol eleve feljebb mehettek az ötven százaléknál. Ennek ellenére mindig jelentős maradt a bejáró diákok száma, akik természetesen elsősorban a városból jöttek, de természetesen voltak a környező falvakból is. Az adatokat vizsgálva talán ez a megosztottság látható a továbbtanulásban is: itt alacsonyabb a felvételizők száma, mint az előz6 csoportban, és az eredmények is átlagosak. A szentendrei ferences iskola már a tárgyalásokon is sok gondot okozott, hisz azelőtt nem tartozott rendi kezelésbe, nem volt a közelben rendház, az egyetlen gimnázium volt a helységben, és a ferences rend fel sem· \folt készülve az átvételre. A KKF napirendjén st'írún szerepelt az ötvenes években Ra szent-

o

KATOLIKUS ISKOLÁK...

63

endrei iskola ügye", az évkönyvek tanúsága szerint más rendbéliek (ciszterciták, piaristák) segítségével kezdett mt1ködni az iskola, a koedukáci6t is meg6rizve állami koráb61. A helyi állami gimnázium indulása után kiderült, hogy sok két iskola a településnek, hirtelen visszaesett a létszám. Az iskola ekkor diákszerro kampányba kezdett, és természetesen els6sorban Budapest igényei felé fordult. A specifikusan szentendrei adatok közül a helyi-bejár6 vis~nyt és a leányok számát érdemes megvizsgál ni az alábbi táblázatban, amit sajnos csak ötéves bontásban mutathatunk be a hiányok miatt. III. TÁBLA

A szentendrei Ferences Gimnázium tanulói összetételének változásai, 1959-1990 helyi 1955/56 1960/61 1965/66 1970/71 1975/76 1980/81 1985/86 1989/90

68 75 42 'H 12 30 44

A tanul6k közül bejár6 153 182 201 219 168 177 237 274

leány 137 115 142 122 84 104 159 186

Az adatok szerint a hetvenes évekre már beállt az egyensúly, a bejár6 diákok j6 része Budapestr61 jött, ez a nyolcvanas évek elején élénkült meg. De a lemorzsol6dás kiugr6an magas maradt. A HÉv és a nyolcvanas évek konjunktúrája igen j6t tett a nehézségeivel nehezen birk6z6 szentendrei iskolának.

Következtetések A magyar közoktatás irányftása már a világháború el6tt az egyházi oktatás telbefolyásolására törekedett, majd a kommunista politika a közoktatás expanzi6jának folyamatában az egyházi iskolák államosftását választotta. A fejlesztésnek ez az er6szakos és torz m6dja magában hordta az egyházi iskoláztatás rendszerváltás után kialakult fejl6dési anomáliáit. Az 195O-es állam-egyház egyezmény alapján visszaál1ftott katolikus iskolák szociol6giai értelemben ketrecbe zárt mintaiskolák voltak, amelyek a társadalom reális igényeit 61 val6 elzártságuk ellenére is meg6rizték a kapcsolatot a "katolikus társadalommal". E1s6rendú felszereltségük azonban csekély számuknak és egy ateista társadalmi-politikai rendszerben a keresztények között kialakult kitüntetett szerepüknek volt köszönhet6. A nyolcvanas években az oktatási rendszer megújulása iránti várakozások igényeivel megalapozatlanul fordult az egyházi iskolák felé, amelyek nem veszftették el népiskolai jellegüket. Mindez azt is jelenti, hogy a közeli jöv6ben az egyházi iskolák - véleményünk szerint gyorsan mérsékl6d6 - expanzi6ja nem eredményez elitiskolákat, mivel erre sem szellemük (például a "katolikus",

jeskörű

o

DRAHOS PÉTER

vagyis egyetemes nevelés, nyitottság a társadalom minden szférája felé, és ez az attitdd, ha másféle megjelenésben is, de a többi egyházi iskolára is érvényes), sem eddigi eredményeik nem szolgáltatnak alapot. A rendszerváltás idején tapasztalhat6 kezdeti lelkesedés és túlkapások ellenére legfeljebb annyi egyházi iskola kialakulása várhat6, amennyire az egyház tagjainak val6ban szüksége van, illetve amennyit ebből meg is tudnak maguknak szervezni és fenn is tudnak tartani. . A rendszerváltás utáni bizonytalan id6kben még nem világos, hogy az egyházi elit milyen fejl6dési irányt választ a társadalomba történ6 újrabetagol6dásra. Vagy értékeiket hierarchizált világrendként megjelenítve és egy archaikus társadalomképet felelevenítve az intézményes egyház wkonzervatív w útját választják, vagy a Magyarországra még csak nyomokban elért II. vatikáni zsinat szellemét követve, és ebben a visszaszorftottságban kialakult személyiségközpontú gondolati hagyományokat felhasználva wmodernista egyházképet rajzolnak fel maguk elé, az önfejl6dést segít6 folyamatokat indítva be. A katolikus egyház fejl6désében és politikai irányválasztásában val6snnúleg korunkban is a vatikáni diplomácia nemes hagyományát, az álland6 egyensúlykeresést fogja követni: középút lesz, de vajon milyen? W

DRAHOS PÉTER

IRODALOM BALOGH MARGIT lit KNAUSZ IMRE:

Az

iskolák állanws{tása. Kézirat. BOLDOGOK AKIK HÁZADBAN ÉLNEK.

Bp., 1990. GERGELY JENŐ:

A szerzetesrendek 1950 6szi felszámolásának dokumentumai. Levéltári Szemle, 1991/2.

GERGELY JENŐ: Az

195O-es egyezmény. A szerzetesrendek feloszlatása Magyarországon. Vigilia, 1989/12. INTERJÚ Tomka Mik16ssal. Világ, 1991. V. 22., 24.p. KAMARÁs ISTVÁN: Lelkierómú Nagymaroson. Bp., Vita, 1989. KEMENES LÁSZLÓ: A mai katolikus középiskolák. In: Magyar Katolikus Almanach. Bp., Szt. István Társulat, 1988. KÖPECZI BÉLA: A kulturális forradalom húsz esztendeje. In: Húsz év. Tanulmá-

nyok a szocialista Magyarország történeBp., Kossuth, 1964. KSH: Oktatás, 1'nIWelődés, 1950-1980. Bp., 1982. Oktatás, művelődés, 1950-1985. Bp., 1986. MÉSzÁRos ISTVÁN: Mindszenty és Ortutay - Jskolatörténeti vázlat, 1945-1948. Bp., Ol, 1989. NAGY PÉTER TIBOR: A magyar oktatás második államosltása. Bp., Educatio, 1992. NAGY PÉTER TIBOR: Egyház, állam, oktatás - tradki6k és értelmezésük. Világosság, 1991/11, 809-817. p. NEMES FERENCNÉ: Az állam és az egyházak kapcsolata napjainkban. BKE, 1991. Szakdolgozat SZÁNTÓ KONRÁD: A katolikus egyház története. Bp., Ecclesia, 1985. téből.