Karácsonyi gondolatok a kereszténységrõl és a költészetrõl

MÉCSVILÁG A Mátészalkai Mûvészetbarát Egyesület Mûhelye

VIII. évfolyam 4. szám 2008. december

muveszetbarat.mateszalka.hu

Épüljön fel a Magyar Költészet Temploma! Karácsonyi gondolatok a kereszténységrõl és a költészetrõl

Nyolc éve jelenik meg már a Mécsvilág, s ez nyolc karácsony körül megjelenõ számot jelent. Eddig "beavatottakat", teológiai mûveltséggel rendelkezõket kértünk fel a vezércikk megírására. Bocsássanak meg nekem, de ezúttal magamhoz ragadtam az írás lehetõségét, mert olyan gondolatokat forgatok a fejemben egy ideje, amelyeket végre le kell tenni, le kell írni. Tudom, sokan megbotránkoznak, mások utópiát, naivitást emlegetnek majd, de másként nem tehetek, legbensõmet adom. Amikor Krisztus a földre érkezett, a megváltás lehetõségét adta az Úr az embernek. Azzal hogy a farizeusok félrevezették a népet, s megkínozták az Ember Fiát, meghurcolták, meggyalázták és megölték, a megváltás lehetõsége nem veszett el. Sõt! Meg volt írva, hogy így legyen, az áldozat tehát nem volt felesleges. A keresztfáról, a gyötrelmeken, szenvedéseken át sugárzó szeretet, megbocsátás adja a lényegét mindannak, amiért a Fiú a Földre jött. És persze az Õ tanítása, ami ebbe a rövidke mondatba belesûríthetõ: Szeress feltétel nélkül és bocsáss meg tiszta szívbõl! És még valami. Az utasítás a tanítványoknak: "Menjetek, tegyetek tanítványokká minden népet a földön." Azt hiszem, itt, ekkor kezdõdött a baj. A tanítványok - az elsõ generáció még talán nem - vallást akartak alapítani. Nem vették észre, hogy Jézus számára az Egyház nem egy vallási fundamentum, hanem az egész emberiségre, minden féle fajta kultúra, nép, nemzet számára érvényes szeretet-közösség. Amikor a negyedik században az Ószövetség a Szent Iratok része lett, amikor Constantinus praktikus hatalmi érdekek miatt kvázi államvallássá tette, s amikor a frank korban világi tulajdonságokkal felruházott politikai tényezõvé vált, amikor a tanításokból le nem vezethetõ dogmákká silányították szavait, amikor nevével a szájukon öltek halomra milliókat, már nem volt ott az Úr, s az Õ Fia, s a Szentlélek sem! Pedig nem kellett volna semmi mást tenni a tanítványoknak, mint embertársaik fülébe súgni, csendben, szelíden, hogy: "Szeress! Nézd, én is így próbálok tenni, mert Õ erre tanított." A sok, sok vallás, szekta mellé még egyet létrehozni, s kijelenteni róla, hogy ez az igazi, a többi hamis prófétálás….. Nos, ez eleve vesztes cselekedet, mert mindegyik ugyanezt gondolja, gondolta magáról. Ez csak arra jó, hogy a gyûlölködést szítsa. S, nem errõl szólt, s szól ma is a világ, bármily megható gondolatok, fejtegetések szállnak tova szószékekrõl, könyvek millióiból? Nem ráerõszakolni valami mást a hagyományait tisztelõ népekre, nem kulturális forradalmakat robbantani, nem fenyegetõzni, nem átkokat szórni, nem félelmeket gerjeszteni, nem zsarolni, hanem fülbe súgni, hogy: Szeress! És úgy is élni! A népek pedig élhetnek saját szokásaik, nyelvük, hagyományaik, vallásuk szerint, de azzal a többlettel, hogy tudják mi értelme a szenvedésnek, mi a szeretet és a megbocsátás, s hogy ezt nemzedékrõl, nemzedékre, embertõl emberig tovább kell adni. Valami ilyesmit véltem felfedezni Assisi Ferenc és Calcuttai Teréz életében. Nézzünk csak vissza a történelembe, aztán nézzük meg a jelenünket! Jézus életének, tanításainak a karácsonyi

bevásárló, fogyasztási láz, a puccos kivilágítások, a banki különleges hitelkínálatok kell hogy a következményei legyenek? Ez cirkusz, ez paródia! Ennek semmi köze Krisztushoz, az Õ karácsonyi eljöveteléhez, a megváltáshoz, a szeretethez. Ez az egész lassan két évezrede vakvágányon fut. A gyanútlan utazónak néha úgy tûnik, hogy talán mégis jó az irány, de õ is csak epizódokat tud felemlegetni. Ne legyenek illúzióink: Az emberiség a vesztébe rohan! A környezetszenynyezés, a kapitalista nyereséghajhászás, a kizsákmányolás csak következményei annak, hogy hagyományukat, kultúrájukat, istenüket, isteneiket vesztett emberek csak mint vallásról tudnak a kereszténységrõl. Vissza lehet innen fordulni? El lehet kezdeni elölrõl? Még ha minden embertársunk egyszerre egyet is értene a fenti gondolatokkal, s az újrakezdés mellett döntene, akkor sem lehet visszafordulni. Attól pedig az Isten õrizzen, hogy az utolsó spirituális hatalmat kiemeljék a világból. Létrejötte tévedésen alapult, elvesztése a világ összeomlását jelentené. De talán van egy másik út. A költészet útja. Azt írja Hamvas Béla: "A költõ mindig a…hagyomány alakja volt, s feladata: az ember és a transzcendens világ között levõ kapcsolat folytonosságának fenntartása, az emberiség isteni eredetének tudata, s az istenhasonlóságának mint az emberi sors egyetlen lényeges feladatának megõrzése….a hagyományt fenn kell tartania és a Szent Szó erejével újra kell alkotnia - az isteni lét és az emberi sors között lévõ szövetséget meg kell újítania." Igen, azt hiszem, elérkezett az idõ. Fel kell építeni a Magyar Költészet Templomát! A magyar költõk mindig tisztában voltak, s vannak ma is küldetésükkel, s ez az egész világnak segítségére lehet. Fel kell hát építeni egy hatalmas katedrálist az ország szívében, ami éjjel nappal nyitva lesz, ahová elzarándokolhatnak a szomjúhozók, akik ha belépnek, egy halk monoton duruzsolást hallanak majd, ami nem más lesz, mint az egyszerre fennhangon mondott magyar versek összeadódó, megnyugtató isteni hangja. S, amikor Melocco Ady oltárához közeledik, már csak Latinovits hangját hallja, s ott feltöltekezik. Bármerre megy, kis kápolnákhoz ér, ahol költõink képei, szobrai között verseit mondják, énekelik éjjel nappal nagy mûvészeink: Sinkovits, Bessenyei, Szabó Gyula, Mensáros, Kálmán György, Mácsai, Gálffi, Sebõ, Kaláka, Koncz Zsuzsa, Kátai Zoltán - Oláh András barátom biztos Pathó István hangján szól majd - s, persze hallhatja saját hangján Nagy Lászlót. Pilinszkyt, Illyést. Leborulhat Radnóti abdai szobra elõtt, visszamosolyoghat Szász Endre Kányády festményére, megállhat a pásztorköltõ Sinka Szervátiusz szobra elõtt, s fölötte ott lebeg majd a József Attila oltár. Fel kell építeni a Magyar Költészet Templomát! Itt az ideje! Krisztus szól rajtuk keresztül, akit most is úgy várunk, s akit nem veszünk észre, ha megjön. Fel kell építeni! Legalább a szívünkben. Pénzes Ottó

MÉCSVILÁG

2

Dr. Cservenyák László Pro Urbe díjas Dr. Cservenyák László a Szatmári Múzeum igazgatója, a Mûvészetbarát Egyesület elnöke városunk képviselõ testületének határozata alapján Pro Urbe díjat vehetett át Szabó István polgármester úrtól augusztus 20-án. Munkásságának méltatása helyett, hadd szerepeljen itt az az országos, elismerés, illetve annak indoklása, amelyet igazgató úr 2005. év május 21-én a Nemzeti Múzeumban vehetett át: "AZ ÉV MÚZEUMA 2004" pályázaton, a múzeum fejlesztését szolgáló helyi források megszervezéséért, a város kulturális életében játszott szerepéért az ICOM (Múzeumok Nemzetközi Szervezete) Magyar Nemzeti Bizottsága KÜLÖNDÍJ-át kapta meg. Kell-e ennél tömörebb, kifejezõbb, hozzáértõbb méltatás, amely a megalapításának harmincadik évfordulóját ünneplõ Szatmári Múzeum igazgatója az elmúlt majd két évtizedes tevékenységéért megkaphatott. Természetesen hosszan sorolható az a soksok lelkes, magas színvonalú tevékenység, amely elvezetett a város talán legszebb középületének, az egykori Péchy háznak, a Szatmári Múzeumnak a szakszerû és igényes felújításához, gyûjteményeinek bõvítéséhez, a kortárs képzõmûvészet rangos kiállító-helyévé válásához. Gondoljunk csak az igazgató úr Rotary mozgalomban, az amatõr színjátszásban, a Kocsis-Hauser Alapítványban, a Férfikar mûködésében játszott szerepére, vagy például az Idõsekért Közalapítvány Kuratórium elnökeként folyamatosan végzett felelõsségteljes munkájára. A Mátészalkai Mûvészetbarát Egyesület elnökeként nemcsak a fiatal tehetségeket, helyi amatõr mûvészeket, azok tevékenységét kíséri figyelemmel, támogatja, hanem erõfeszítéseinek eredményeként az igényes, világszínvonalú kultúra is jelen lehet városunkban. A Mátészalkát, s az igényes kultúrát szeretõ városlakók nagyrabecsülését, tiszteletét bírja a rendkívül népszerû, kedves, jó humorú múzeumigazgató. Félõ, hogy érdemeinek további sorolása mondjuk a jótékonysági estek szervezése, azokon való közremûködés, a nagyszabású fesztiválok szervezõbizottságában való részvétel, fesztiváligazgatói sikerei stb, stb már szinte hitetlenséget váltana ki, de akik ismerik, tudják, hogy Dr. Cservenyák László fáradhatatlan, minden jószándékú kezdeményezést támogató nagyszerû ember. Köszönjük, s gratulálunk! Szívbõl gratulálunk városunk másik két kitüntetettjének Juhász Imre és Pásztor István tanár uraknak is, akik Mátészalka sportéletében végzett, sok évtizedes munkájukkal méltán érdemelték ki a rangos elismerést.

Adventi koncert a könyvtárban Kátai Zoltán és Róka Szabolcs már hazajárnak Mátészalkára. Barátokra, tisztelõkre találtak itt. Adventi koncertjüket is pontosan ez a kedves, személyes hangú bensõséges légkör övezte december 2-án. Régi katolikus és református énekek váltották egymást koboz, lant, dudakísérettel. A várakozás idején pontosan ilyen szívetmelengetõ dallamokra, csendes emberi szavakra, s a szakralitással átitatott szövegekre, versekre van szükségünk. Köszönet érte. P.O.

2008. december

Ismét fénylett a város

Egyre kevesebb pénzbõl, egyre gazdagabb a Fényes Napok Fesztivál Arra még várni kell, hogy az ország különbözõ pontjairól Mátészalkára zarándokoljanak az emberek szeptember elsõ napjaiban, amikor a Fényes Napok Fesztivál kerül megrendezésre, de az már biztos, hogy a város és a környék lakói ezerszám tódulnak az utcákra ilyenkor, s szinte minden rendezvényt nagy érdeklõdés övez.

zett borfalu, s a népmûvészeti vásárt is nagy érdeklõdés kísérte. Aztán ott volt a sétavonat, amelyen fõleg az ovisok és a kisiskolások járták be a várost, s persze a most már elmaradhatatlan utcai rajzolók, ráadásul az ország legjobbjai, Tónió és Zsoldos Péter, akik körül mindig nagy volt a nyüzsgés.

A fáklyavívõ polgármesterek. Szabó István és német kollégája.

Az is eldõlt, hogy van igény az igényre, vagyis nemcsak a "lufisztárok" mozgósítják az embereket, hanem az igazi értékeket képviselõ mûvészet is. Ennek pedig megvan az az elõnye, hogy jelenléte nem szétszór (szórakozás), nem idõt múlat (mulattatás), hanem épít, lelket emel és igényességre tanít.

Az utcai programok változatossága, jó idõzítése és persze a végig csodálatos idõjárás azt eredményezte, hogy szinte mindenki részese, résztvevõje volt valamelyik eseménynek, aki csak élt és mozgott Mátészalkán. És akkor még szót sem ejtettünk a felejthetetlen fáklyás felvonulásról ame-

Gerendás Péter felejthetetlen koncertet adott a zsinagógában

Mátészalkán a kezdetektõl erre vállalkoztak a város vezetõi és a fesztivál szervezõi. Bár a pénzügyi körülmények évrõl évre romlanak, a fesztivál mindig megrendezésre került, s mindig úgy éreztük, hogy egy kicsit jobb is volt az elõzõnél. Nagy találmány a fesztivál a fesztiválban, vagyis a Fiatalok Fényviszszaverõ Fesztiválja, amely érdekes, változatos programokkal, feladatokkal biztosította, hogy középiskolás diákjaink is mindig sürögjenek, forogjanak, s az események középpontjába kerüljenek. Az általános iskolások színpompás reneszánsz felvonulása, mûsoraik szintén "fényezték" a fesztivált. Most elõször volt úgyneve-

lyet két polgármester vezetett, mégpedig Szabó István és újdonsült testvérvárosunk Oberkochen elsõ embere Peter Traub, s ami a fõtéren aztán egy nagy Back II Black koncertbe torkollott. Apropó testvérváros! Olyan szintû gálaestnek lehettünk tanúi a város színháztermében a szerzõdés ünnepélyes aláírásakor, amire méltán lehettünk büszkék. Filep Anita színpadképe, Szabó Tibor kulturált mûsorvezetése, Sztojka Emma és Mándi Ákos gyönyörû zongorajátéka, a polgármesterek tartalmas beszédei, Virágh Katalin kiváló szinkrontolmácsolása, s a német barátainktól kapott nagyszerû komolyzenei koncert a

Sinfonietta Oberkochen-tõl. S, ha már az ajándékoknál tartunk, akkor ki kell fejeznünk hálánkat azért a több ezer liter jó német sörért is, amit már az oberkocheni csapos a Szatmári Múzeumban mért ki nekünk, mégpedig egy olyan esemény kapcsán, amit a világ bármely pontján megirigyelhettek volna tõlünk, s amit szintén testvérvárosunknak köszönhetünk: A múzeum udvarán adott koncertet a világhírû zenekar a Tony Lakatos & Axel Schlosser Jazzquintett Persze a Szatmári Múzeumban történt azért más is: Például itt rendezték meg a Szatmári Svábok Kulturális Találkozóját, s a földszinti kiállítóteremben nyitották meg Micska Zoltán munkácsi festõmûvész tárlatát is. Egyesületünk ebben az évben is fõleg a zsinagógai programok egy részének volt házigazdája. Itt nyílhatott meg Tamus István grafikusmûvész kiállítása, ami ettõl kezdve a többi rendezvény "díszletét" is szolgáltatta, s itt adott nagyon szép koncertet nagykárolyi testvérvárosunk Collegium Régizene Együttese. A Mûvészetbarát Egyesület vendégeként adott felemelõ, szívet melengetõ irodalmi estet Pregitzer Fruzsina Jászai Mari díjas színmûvésznõ, a fesztivál zárónapján pedig remek hangulatú koncertet Gerendás Péter és a nyíregyházi Polip zenekar. A fõtér pedig szinte izzott a remek hangulattól, hiszen egymást váltották a különbözõ zenekarok, formációk. Fellépett a G-Jam Project, a Hooligans együttes, Kiskóku és Barátai, hatalmas sikert aratott a Talán Teátrum és a debreceni Rythm & Shoes Dance Club közös mûsora és természetesen a Szatmár Táncegyüttes fantasztikus elõadása.

Pregitzer Fruzsina estje nagy sikert aratott Itt volt a Szeredás együttes is, s játszottak helyi amatõr zenekarok, voltak hagyományõrzõ íjászok, harcmûvészeti bemutatók, s a legvégén most is volt operett: Huszka Lili bárónõjét láthatta a közönség a Magyar Operettért Alapítvány elõadásában.

Kürti László Zsoldos Péter pennája alatt

Nos, aki unatkozott, aki nem talált kedvére való programot a fesztiválon, annak egy másik bolygón van a helye, de akinek mégis hiányzott valami - mint már az elsõ alkalomtól kezdve az pedig én vagyok. Bármi történt 1888-ban Mátészalkán, számomra a Fény nem a közvilágításhoz kötõdik. A Fény szakrális fogalom, s bármily színvonalasak a rendezvények, valami mégis hiányzik, valamit még nem sikerült megtalálni. Ja, de ezt a valamit nem a pénz körül kell keresni. Pénzes Ottó

Régizene Együttes Nagykárolyból

MÉCSVILÁG

2008. december

3

Népünnepély lett a Szatmár Táncegyüttes köszöntése

A Muzsikás és a Pro Musica felmelegítette, a Gála pedig csordulttá tette a szíveket Filep Anita gyönyörû plakátja nagy dologra hívogatott: Két napig ünnepelhetjük városunk csodáját, a 30 éves Szatmár Néptánc, illetve ma már Táncegyüttest! Istenem, milyen gyönyörû történet, milyen közösség, milyen színvonal és micsoda lehetõség! Valahol Áts tanár úrnál és Szabó Tiborné Ági néninél kezdõdött a történet, folytatódott Gál Andrással és feleségével Szalavári Annával, majd Tóth Béla vette a kezébe a dolgokat, s már ott vannak a Filep testvérek, s mások, akik viszik tovább az értéket, a szellemiséget. "Gyöngyszeme ez a városnak, olyan érték, amit védeni, óvni kell!" - ezekkel a szavakkal köszöntötte a Gála ezres közönségét s a táncosokat a sportcsarnokban Szabó István polgármester. No, de ne szaladjunk a dolgok elébe, inkább igyekezzünk valamiféle kronológiát tartani.

Muzsikás és Pro Musica - világszám! November 28-án - ahogyan azt a plakát is hirdette - mi mátészalkai mûvészetbarátok - ajándékkal kedveskedhettünk táncegyüttesünknek. Olyan vendégeket hívtunk, akik méltóképpen emelhetik ünnepre a szívünket, akiket a mi táncosaink nagyon is megérdemelnek: A világhírû Muzsikás együttes és a Pro Musica leánykar jött köszönteni, egy forró hangulatú koncert keretében. Azt a csodát amit átélhettünk nincs is értelme szavakba önteni, azt csak megélni lehetett! Kodály országában úgy éreztük, hogy nincs minden elveszve, hogy az éneklés közben tovább szépülõ lányok, a szárnyaló ze-nészek egy régi-új országot hordoznak magukban, amit a világ már ismer és elismer, csak nekünk magyarok-

nak is tudnunk kellene már. A koncert egy pillanatában a mögöttem ülõ Lõrincz fõorvos úr a következõ szavakat súgta a fülembe: "De jó, hogy Budapestrõl Mátészalkára keveredhettem, máskülönben ezt a csodát talán sohasem élhettem volna át." A Pro Musica a kórusolimpiától kezdve mindenféle fesztivál díjat s egyebet elnyert már, Japánban rajonganak értük, a Muzsikás pedig november elején vehette át Sevillában a világ legnagyobb népzenei elismerését a Womex díjat, s miközben ezt az írást kopogom, már az is kiderült, hogy a Príma Primissima díj tulajdonosai is Õk! Szóval, Szabó Dénes Kossuth díjas karnagy, Sipos Mihály, Hamar Dániel, Éri Péter és Porteleki László és a csodás hangú Petrás Mária ünne-

Csoportkép a Muzsikással, Szabó Dénessel, Petrás Máriával pelni, köszönteni jöttek Mátészalkára, s amikor a koncert vége felé négy táncos legény természetesen a Szatmárból a színpadra tört, s szinte elrabolta a Pro Musicás lányokat egy forró táncra, a hangulat a tetõfokára hágott! A kedves nézõ már nem tud-

hatja, hogy a dolognak folytatása is volt, hiszen a mûvelõdési központ kamaratermében szatmári szilvapálinkával a kézben olyan köszöntések hangzottak el, amelyeket nem örökített meg más csak a részvevõk szíve, lelke, de az talán örökre.

Két születésnap! Ötven gyönyörû hölgy, a Pro Musica lányai, asszonyai, a Muzsikás tagjai, városunk és egyesületünk vezetõi emelték poharukat a Szatmár Táncegyüttesre, s még valakire, akinek Mátészalka oly sokat köszönhet, aki a zenei mûvészeti élet egyik megalapo-

zója volt itt, s aki ma is fáradhatatlanul dolgozik: Erdõs Jenõre, aki éppen egy nappal korábban töltötte be 88. születésnapját, s aki éppen ekkorra fejezte be legújabb könyvét, ami megyénk népzenei életét dolgozza fel. A Pro Musica rögtönzött éneke

köszöntötte Õt és persze a táncosokat, akik a vendéglátó szerepét is betöltötték ezen az estén: lelkesen kínálgatva a finomságokat, amelyek Tóth Zoltánné Telkes Katóka és a Falánk Fanni Cukrászda jóvoltából kerültek az asztalra. Szabó István polgármester

úr, Szabó Dénes, Hamar Dániel szívet melengetõ köszöntésére az ünnepeltek, Tóth Béla a Szatmár Táncegyüttes vezetõje és Erdõs Jenõ meghatódva válaszoltak. Minden a helyén volt, s készülhettünk a másnapi Gálára.

Mátészalkaiak ünnepeltek Mátészalkaiakat!

Tóth Béla levegõben A sportcsarnok felé közeledve már éreztük a levegõben az ünnepet. Mindenfelõl jöttek az emberek, kedvesek, figyelmesek, mosolygósak voltak. A teremben keresték egymást a régi ismerõsök, hiszen Pécsrõl, Székesfehérvárról, Nagykovácsiból, s ki tudja még honnan is hazajöttek azok akik valamikor, valahogyan kötõdtek a Szatmár-hoz. Visongás, ölelkezés és csordultig teltház! Aztán a színpadra lép Tóth József, alias Ali, aki már réges-régen Nyíregyházán él, s elmond egy Sinka István verset. Megvan az alaphang. Jöhet az est zseniális moderátora, mûsorvezetõje Bistey Attila az Igrice Néptánc Együttes tagja.

Szabó István polgármester korábban idézett köszöntõje hatalmas tapsot kap, és végre megjelennek a táncosok! Mostaniak és régiek, fiatalok és…nem annyira fiatalok. Nincs itt más csak vastaps, lelkesedés, öröm, az együttlét, a zene, a ritmus, az összetartozás öröme! Amikor Tóth Béla kezdi a csapásokat, már lendülnek a karok, szól a taps, hiszen azt, hogy a Gál Andrásék távozása után a romokon újra táncegyüttes épült, azt neki köszönhetjük. Milyen nagyszerû dolog, hogy mátészalkaiak ünnepelnek mátészalkaiakat! Hányszor halljuk, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában. Azt nem tagad-

hatjuk, hogy alapjába véve igaz ez a mondás, de mintha üdítõ kivételként Mátészalkára nem ez lenne a jellemzõ. A Szatmárosokkal kapcsolatban biztosan nem az. A fergeteges est aztán pörgött tovább, s ízelítõt kaphattunk az új irányzatokból is. Filep László zseniális koreográfiái méltán arattak óriási sikert - s nemcsak ezen az estén, hanem néhány héttel korábban az amatõr színjátszók fesztiváljának programjában is, ahol arany minõsítés és budapesti meghívás volt a jutalom. Kellemes színfoltja volt az estnek a mûvésztársak, a Talán Teátrum tagjainak köszöntése, akik régi slágerek feldolgozásaival érkeztek.

Szatmár-tánc

Kicsit idegen test volt ez a mûfaj a népzene szövetében ezen az estén, de a jószándékot, senki nem vitathatja el tõlük. Mindenképpen szólni kell a kibõvített Szikes együttesrõl is, amelynek tagjai hosszú órákon át húzták a talpalávalót, remek hangulatot, pontos és élvezetes zenét produkálva. A fináléhoz érve, már csak azért drukkoltunk, hogy le ne essenek táncosaink a színpadról, hiszen mindenki aki valaha velük táncolt, s most itthon volt, mind a deszkákat döngette. Csordultig volt a színpad és csordultig volt a szívünk! De jó mátészalkainak lenni! Pénzes Ottó

1956 - Csizmadia Zoltán kiállítással

A gyertyától a fáklyáig -Mátészalka az idén is méltósággal ünnepelt Balázs Ferenc mátészalkai 56-os mártír szobránál kezdõdött gyertyás koszorúzással az az ünnepségsorozat, amelynek fonalát a Talán Teátrum társulat vitte végig, egészen az esti fáklyás fõhajtásig Nagy Imre miniszterelnök szobránál. A nap kiemelkedõ szereplõje Csizmadia Zoltán festõmûvész volt, aki mátészalkai gyökereit mindig nagy, nagy szeretettel ápolta. E jeles napon ismét hazajõve, magával hozta gyönyörû alkotásait is, amelyek ezúttal megrendülést jelentettek, hiszen egy olyan felemelõ, de mégis tragikus eseménysort mutatnak be, amelyeknek résztvevõje volt maga az alkotó is. A Képzõmûvészeti Fõiskola fiatal hallgatójaként a forradalmi események közepében találta magát, s az akkor átéltek ma is meghatározói gondolkodásának, cselekedeteinek, mûvészetének. A kiállítást megnyitó Szabó István polgármester is megérezte azt a feszültséget ami a képekbõl, s azt a tiszta emberséget ami pedig az alkotóból árad. A megfeszített, fájdalmas arcú Krisztus a mi hazánk, s az Õ arcát láthatjuk az érte harcoló fiúban, a megkínzott forradalmárokban, és a nemzet súlyos felelõsségét hordozó, s arra tûzhalálával rámutató Bauer Sándor szemében is. A mûvelõdési központ kamaraterme ezért válhatott szinte zarándokhellyé az elkövetkezõ hetekben, s ezért szólhatott hitelesen az ünnepi szónok is ezen az estén, aki nem más volt, mint maga Csizmadia Zoltán. A megnyitót követõ városi emlékünnepségre már a színházteremben került sor, s a polgármesteri köszöntõ, s az ünnepi beszéd után következõ emlékmûsorok hagytak mély nyomot az ünneplõkben. Az Esze Tamás Gimnázium Ének a szabadságról címû összeállítását Vargáné Herman Anna, Csányi Ottó és Filep László szerkesztette, a Talán Teátrum Passio-ját pedig Buzogány Béla rendezte. A közremûködõk, az Ádám Jenõ Pedagóguskórus, a gimnazista diákok, s a színmûvészek, s az ünneplõ mátészalkaiak úgy "ülték meg" ezt a napot, olyan méltósággal, olyan hitelességgel, hogy azzal példát adhattak ezer bajjal és nyomorúsággal küszködõ hazánknak. Pénzes Ottó

Tízéves a Mûvészetbarát Egyesület Közgyûlés, filmvetítés, kiállítás Képes Kávéház?

Január 21-én este, egy nagyszabású városi, a Magyar Kultúra Napját köszöntõ rendezvény elsõ napján tartjuk meg a Mûvelõdési Központ kamaratermében ünnepi közgyûlésünket. Szeretettel várjuk tiszteletbeli, külsõ és rendes tagjainkat, s minden érdeklõdõt, hiszen egy rövid kisfilm megtekintésével, fotóalbumok lapozgatásával áttekinthetjük az elmúlt évek eseményeit. Talán addigra már pont kerül egy nagyon fontos kérdésre is: Megnyeri-e városunk azt a belvárosi rehabilitációs pályázatot, amelynek része az a bizonyos Képes Kávéház is? Ha igen, fordulat állhat be nemcsak egyesületünk, hanem a város életében is. Ebben az esetben eddigi virtuális közösségünk valódivá válhat, s a szellemi élet megújulása következhet be. Tervezzük az elkészült tervek alapján a kávéház bemutatását, s bizony a szervezeti egységünket, tagsági rendszerünket is át kell alakítanunk, meg kell reformálnunk. Ezek mind napirenden lehetnek majd, de természetesen a megfelelõ idõben tájékoztatást kap mindenki az eseményekrõl. Tervezzük, hogy városunk fõépítészének Zsigmond Lászlónak kiállítását az Esze Tamás Gimnáziumban ismét megnyitjuk, ezúttal kiegészítve azokkal a képekkel, tervekkel is, amelyek belvárosunk új arcát is bemutatják. Egyenlõre azonban még csak annyi biztos, hogy lesz közgyûlés, s hogy azt ismét a Kölcsey parkban kezdjük Bíró Lajos alkotásánál, a Kölcsey szobornál, ahogyan azt már tíz éve tesszük.

MÉCSVILÁG

4

Az éjszaka tapintása… Talán emlékszik a kedves olvasó, mikor másfél évvel ezelõtt egy szívemhez rendkívül közel álló rendezvényrõl írtam Önöknek. Egy vak elõadókból álló csoport látogatott el akkor hozzánk, és mutatta be Helen Keller (amerikai származású süketnéma vak írónõ, 1880-1967) életérõl és munkásságáról szóló mûsorát. Rendkívül megható és tanulságos volt az az este mindnyájunknak, akik részesei lehettünk. Nekem külön élmény volt a csapat fellépését követõ néhány közösen eltöltött óra, hiszen a velük való beszélgetés sok olyan szükségtelen udvariaskodást megszüntetett a vaksággal kapcsolatban, ami elõtte bennem is megvolt. Sokszor elmondják, attól, hogy õk nem látnak, sem nem többek, sem nem kevesebbek, egyszerûen "csak" VAKOK. Ahogyan nekik, saját maguknak, úgy nekünk is el kellene fogadni, hogy ez egy állapot, amivel muszáj megtanulni együtt élni, nekünk, látóknak pedig nem kell sajnálni õket. Épp elég, ha a boltban egy fehér bottal közlekedõtõl megkérdezzük, segíthetünk-e megkeresni azt, amit vásárolni szeretne. Apró dolog, mégis nagyon fontos. Sokszor hallottam már korábban én is ezeket a mondatokat, de akkor, azoktól az emberektõl hallva valahogy sokkal jobban megértettem. Ezen élmény hatására fogalmazódott meg bennünk, hogy lehetõség szerint minél több ilyen és ehhez hasonló rendezvénynek adhasson otthont a Mûvelõdési Központ. Deméné Szondi Anikó, az "Óda a Fényhez" Látássérültek Mátészalkai Klubjának vezetõje nagy segítség ebben, hiszen sokat beszélgetünk arról, hogy milyen vak csoportokat lenne érdemes meghívni. Õ talált rá a Vakrepülés Színjátszó Egyesületre is. 1998-ban néhány vak fiatal színházat alapított látó közönségnek, azzal a céllal, hogy megismertessék õket a vakság különleges világával. Az általuk bemutatott elõadások tulajdonképpen interaktív játékok, nagyon fontos a közönség részvétele. A program rendszerint nagyon egyszerû képlet szerint zajlik: a mindennapok során rutinszerûen végzett tevékenységeket kell elvégezni, egyszerû történeteket eljátszani. Egyáltalán nem bonyolult. Ja, egy fontos dolgot elfelejtettem…….mindezt teljes sötétségben kell végrehajtani. Így történt ez nálunk, Mátészalkán is azon a szeptemberi napon. A színházteremben az elõkészületek során megpróbáltunk teljes sötétséget varázsolni. Már ez is nagyon furcsa, kicsit félelmetes volt, hiszen azt szoktuk meg, hogy innen-onnan mindig fény szûrõdik be, nem is igazán ismerjük a teljes sötétséget. Amikor szemünk kezdett átállni erre az új állapotra, indulhatott a játék. Ezen az estén Az éjszaka tapintása címû elõadás részesei lehettünk, amirõl annyit tudtunk, hogy egy látszólag hétköznapi szerelmi történet elevenedik meg, kis kanyarokkal. Megpróbálom leírni, mi is történt, bár véleményem szerint igazán az tudta átérezni a történteket, aki cselekvõ részese volt annak az órának. Szóval teljes sötétségben ülünk a földön, elõre bekészített kis párnáinkon. Egyszer csak éles telefoncsörgés töri meg a fekete csendet. A mellettem ülõ kislány megijed, megfogom a kezét, ne féljen. Két lány beszélget. Az egyik kétségbeesve meséli, hogy öccse eltûnt. (Igen, õk már a szereplõk.) A párbeszéd során kiderül, a másik lány a fiú barátnõje, vagy inkább csak a volt barátnõje. Olyan sötét van….még a mondatokat is nehezebb megérteni. Kiderül, a fiú Görögországba ment, a lányok meg akarják keresni, mi pedig a szereplõkkel tartunk…….. így mi is szereplõkké válunk. Buszra szállunk, eszünk, iszunk, táncolunk, kavicsot szedünk, szinte megfájul a fejünk az erõs utcai zajtól és a hirtelen ránk zúduló illatoktól..… Még mindig nem látunk semmit, mégis haladunk elõre a történettel. Nem mondatnak ki a nagy tanulságok, mégis sokat tanulunk. Tanulunk magunkról és korlátainkról, a vakokról és képességeikrõl. Rájövünk, az, hogy a vakság állapota fogyatékosság, csak addig a pontig fontos, amíg a látó közegben gondolkozunk. A játék végén énekszót hallunk, gyertyák gyúlnak, elõttünk állnak a vak szereplõk……ismét látunk……mi ismét látunk, de ezalatt az óra alatt sokat tapasztaltunk arról, milyen az, ha szemünk nem segít. Zsoldos Judit Városi Mûvelõdési Központ

Pont a színház?

Igen, azt hiszem pont a színház, vagy tágabban fogalmazva, a kultúra jelentheti az egyik mentõövet ebben a silány világban, a fejlõdni akaró ember és nemzet számára. Mert ugye nem kell nagy ész ahhoz, hogy megállapítsuk: szellemi gagyi-katedrálisokat építettek körénk. És ennek természetes eredménye az általam kifejezetten nem kedvelt szó: a válság. Mûveletlen nép aligha teremthet magának jó megélhetést. A tudományos kutatás, az oktatás és a közmûvelõdés intenzív jelenléte nélkül csak utópisztikus álom marad mindenféle bajból való kilábalás. No, meg a hit és hovatartozás hiánya az, amely kilátástalanná teheti egy ország agyi, lelki és anyagi felemelkedését. Meg kell nézni milyen következménnyel jár, ha valamely településen bezár a templom és az iskola. Totális csõd. Hát, jól elkanyarodtam a színháztól, amirõl végül is írni szeretnék. Vagy mégsem. Mindenesetre tény, hogy gõzerõvel elindult a színházi évad Mátészalkán. Megesett, hogy fõvárosi, neves mûvészek produkáltak teljesen átlagos elõadást (Ajándék gésa), és ünnepelhetjük azt a nyilvánvalóságot, hogy a városban viruló Komédiás Színkör új bemutató elõadása egészen kiválóra sikeredett. Aztán feltétlen figyelmet érdemel a IX. Mátészalkai Amatõr Színjátszó Találkozó, hiszen annak eredményessége vitathatatlan volt ebben az esztendõben is.

Balhé (ráadásul olasz)

Kezdem Az olasz balhé címû elõadással, amelyet novemberben mutatott be városunk színházi társulata. Már a darabválasztás is igen pozitívan érintett, hiszen nagy kihívás Carlo Goldoni 1700-as években íródott Chioggiai csetepatéként ismert mûvét ma elõadni. Mi több, megszerettetni a közönséggel. Puskás Tivadar, színmûvész-rendezõ és a társulat, különösebb akadály nélkül csinált ebbõl a kissé "poros" írásból

2008. december

Színházba válság idején! remek elõadást. Poros idézõjelben, mert Goldoni mégis csak egy klasszikus. Ezért érdemes õt játszani. Ha kellõképpen portalanítjuk. Azaz a mosti emberek számára élvezhetõvé tesszük. A Nagyérdemû hálás tapsai mellett, a legnagyobb elismerést a Színházi Fesztivál figyelemreméltó zsûrije mondotta ki: bármelyik hivatásos színház repertoárjában megállná helyét a produkció. Ez azért nem semmi barátaim! Nem udvariasságnak szánták a bírálók ezt a mondatot, hiszen ismerem õket. Lõkös Ildikó, a budapesti Új Színház neves dramaturgja, Perényi Balázs, a kiváló fõvárosi rendezõ, és Fazekas István, a nyíregyházi színház ismert színmûvésze voltak azok, akik Aranyra minõsítették az elõadást. És ez így van. Bizonyították amatõr mûvészeink, hogy az amatõrizmus nem minõséget (gyenge minõséget), csupán egy állapotot jelent. Esetünkben azt, hogy kenyéradó munkájuk mellett, mátészalkaiak összeállnak, keményen próbálnak heteken át, majd játszanak mindnyájunk (és saját maguk) örömére. Amellett, hogy a színháznak közösségfejlesztõ hatalma van, az elõadás lehetõséget nyújt olyan találkozásokra, amelyek kiemelnek bennünket a hétköznapok abnormalitásaiból. Például a színházban nem érdekes, hogy ki a jobb- vagy baloldali, református vagy katolikus, hetero-vagy homoszexuális. Ott "csak" közönség van, és színész van, és díszlettervezõ, és ügyelõ, és fodrász, és súgó, és technikus, és ezek mind-mind együtt. Ez a nagy titka és ereje a színháznak. Ezért a legõsibb mûvészet, együttlét.

Nemzetközi?

Frászt! A Mátészalkai Amatõr Színjátszó Fesztivál nem volt nemzetközi. Jöttek persze társulatok Romániából, Szlovákiából, de csakis magyar ajkúak, és valamennyien Magyarország elcsatolt területeirõl. Történelmi fintor és igaztalanság, hogy testvéreink más országokból jöttek idén is hozzánk. Otthonról

haza. Hogy miért említem elsõként határon túli barátaink jelenlétét a fesztiválon? Mert összességében felkészültebbek voltak, mint az anyaországiak (tisztelet a kivételnek!). Pedig Mezõkövesdtõl Debrecenig,…. szóval szép számmal voltak színjátszók "itthonról" is. Lehet, hogy csak egy véletlenszerûségrõl van itt szó? Vagy a megmaradni magyarnak kényszer hajtja az "odaáti" magyarokat a nyelv és nemzeti kultúra intenzívebb mûvelésére? Ki tudja. Talán ez is, az is. Mátészalka mindenesetre aratott. Az elõadás aranyminõsítése mellett, Czimbalmos Csaba elnyerte a Legjobb Férfialakítás díját, Gálosi Edina pedig Kiváló Nõi Epizódalakításért díjban részesült. És hab a tortán, hogy a Legjobb Rendezés Díja is Mátészalkán maradt. Filep László nyerte el a megtisztelõ címet, amelyet "Szemetek" és "Fellépés után" nevezetû táncjátékok színpadra állításáért kapott. A Szatmár Táncegyüttes ily módon már a színházi világban is ismertté válhat.

mi? Azt kritizálom, amiért éppen én vagyok a felelõs. De ami tény, az tény. Az elõadások gyengék voltak.

Rágógumi és bunyó

Tudjátok barátaim, mi a mûvelõdési központ takarítóinak egyik fõ tevékenysége? Megmondom: a színházterem üléseirõl (szövet) letakarítani elõadások után a rágógumi-hegyeket. Ez különösen az ifjúsági programok után válik elképesztõvé. Hihetetlen, de valami tébolyító kényszert éreznek ifjaink arra, hogy nyáljaikkal kevert gumijukat beletapasszák az ülések kárpitjába. A szotyi és csipsz, kenyér és különbözõ folyadékok maradványairól már nem is teszek említést. Mégis teszek. Szégyenteljes, hogy idáig neveltük lefelé utódainkat, akik kezében van a jövõnk. Mit ne mondjak? Az utóbbi két tini elõadáson verekedtek is a nézõtéren. A felelõsség minket, felnõtteket terhel. Cselekednünk kell. Ameddig nem késõ. Ja, akinek nem inge kérem, ne vegye magára, de akinek inge…

Összefogás

A Komédiás Színkör, a Szatmár Táncegyüttes és a Talán Teátrum közös produkcióját láthatja a Tisztelt Publikum december 29-én 19.00 órától Hecc-Diszkont-Kabarett címmel. A fergeteges, szilveszterre hangoló elõadásra máris meg lehet váltani a jegyet a mûvelõdési központban. Tutti kikapcsolódás.

Czimbalmos Csaba és Kicsák Ferenc a Komédiások

Mit ér a színész, ha profi?

Alapvetõen semmit, ha olyan teljesítményt produkál mûvészileg, mint a budapesti Körúti Színház jó nevû színészei Az ajándék gésa címû elõadásukban (extra bérlet). Ennél csak elkeserítõbb volt a tini bérletben játszott Arany ember musical. Jó,

Miért jár az okos ember színházba gazdasági válság idején?

Mert arra nincs pénze, hogy kicserélje autóját, lakását, ékszereit, stb-t, de megajándékozhatja családját és önmagát egy jó elõadással. A szellemi táplálék segíti túllendülni a nehéz idõkön, felvértezi tudással, mûveltséggel, élményekkel. Úgy érzi, hogy adott és kapott valamit. S nem csak érzi, hanem mindez valóság. Buzogány Béla színmûvész-igazgató

A túlélés mûvésze

Galgóczy Árpád kötetbemutatója a városi könyvtárban

Gyakran elõfordul kicsiny városunkban, hogy azt se tudjuk hová, melyik programra induljunk el egy-egy este. Csak sajnálni tudom azokat, akik fanyalogva ismételgetik a sztereotípiákat, miszerint "itt nincs hova menni,… itt nem történik semmi,… annak van igaza, aki elmegy innen…" Nos, felelõsségem tudatában kijelentem, hogy olyan sokszínû és rangos kulturális élet folyik Mátészalkán, amilyet még komoly nagyvárosok is megiri-

gyelhetnek. Aki ezt nem veszi, vagy nem akarja észrevenni, az csak húzogassa tovább a száját, s aztán ájuljon kedvenc tv készüléke elé, s nézze az újabban celebeknek nevezett nemtudommitõlsztár törpék alpári produkcióit, vagy üljön fel immár nagyon sokadszor a politikusoknak nevezett szélhámosok ígérgetéseinek. Pedig, ha október 17-én este részt vett volna a Szatmári Múzeumban Fülöp Sándor tanár úr születésnapi tárlatának megnyitóján, vagy utána átsétált volna a városi könyvtárba - ahogy azt számosan tették - valami egészen más világot tapasztalt volna meg. Nem valamiféle virtuálist, hanem az igazit, nem púderek, sminkek által összetartott, hanem igaz emberekkel találkozhatott volna. Mint amilyen Galgóczy Árpád József Attila-díjas költõ-mûfordító, akit 1947 tavaszán, innen Mátészalkáról hurcoltak el, s aki 7 évig tartó gyötrelem ellenére így vall A túlélés mûvészete címû könyvének elõszavában: "E könyv szerzõje egyike volt a GULÁG

legszerencsésebb rabjainak. 1947 végén került ki a Szovjetunióba, amikor az egész hatalmas országban szûnõben volt az iszonyatos éhínség, nem vitték se Vorkutára, se Kolimára, nem éhezett úgy, mint a háború utáni legelsõ évek rabjai, nem látott kannibalizmust, nem fenyegette közvetlen fagyhalál. De hosszú évekig együtt raboskodott olyan magyarokkal, akik átélték ezeket a borzalmakat. Akik jelesre vizsgáztak emberi tartásból, áldozatvállalásból, összefogásból. Akik példát mutattak sok nemzet hasonló sorsú fiainak és rajtuk keresztül az egész világnak." Önéletrajzi kötete egy kicsit más, mint az eddig ismertek. Persze, végig ott vannak a borzalmak, a kegyetlenkedések, a harcok az emberekkel, az elemekkel, de valahogy mégsem ezekrõl szól a könyv, hanem az EMBER-rõl, akinél nincs semmi csodálatosabb. Galgóczy Árpádot erre az estre elkísérte könyvének, könyveinek kiadója is, a Valo-Art Kiadó igazgatója Pap Éva is. Közösen mutatták be a trilógiá-

nak szánt alkotás második kötetét is, ami Fények a vaksötétben címmel jelent meg. Megtudhattuk azt is, hogy jövõ tavasszal a záró kötetet is kézbe vehetjük majd, amelynek tervezett címe: Az alagút vége. Mindazonáltal Galgóczy Árpád igazi mûfaja a mûfordítás. Mai napig a legteljesebb orosz irodalom tõle olvasható. A Furcsa szerelem címû kötete olyan irodalmi sikert aratott, hogy megkapta érte az Orosz-Magyar Barátság Rendet, a Moszkva 850 Érdemrendet, a Puskin Emlékérmet és a Palládium díjat is. Ugye, már meg sem lepõdik az olvasó, ha megtudja, hogy Galgóczy Árpád orosz nyelv és irodalom iránti szerelme is a Gulágról, azoktól a nagyszerû emberektõl származik, akikkel akkor, ott összehozta a Sors. Õ mai napig hálás ezért, mi pedig azért, hogy megismerhettük, vendégül láthattuk Õt, s mostantól egyesületünk tiszteletbeli tagjaként már hozzánktartozónak is tudhatjuk. Pénzes Ottó

MÉCSVILÁG

2008. december

5

Kulturális életünk kovásza a Szatmári Múzeum

Dr. Cservenyák László, a Szatmári Múzeum igazgatója, egyesületünk elnöke, az elmúlt idõszakban is olyan programok szervezését vállalta magára munkatársaival közösen, amelyek igazi csemegének számíthatnak hazánk bármely szegletében.

Veterán jármû kiállítás - harmadszor Ismét a Szatmári Múzeum adott otthont október 3-5 között a régi autók és motorkerékpárok kiállításának. Bócsi Gyula elnök lelkes és hozzáértõ irányítása mellett a 81 tagú Szatmár Beregi Jármûtörténeti Egyesület volt

a nagy érdeklõdéssel kísért rendezvény házigazdája, fõvédnöke pedig Szabó István Mátészalka polgármestere. Dr. Cservenyák László megnyitójában a következõket mondta:" A XX. század elején meginduló rohamos technikai

fejlõdés, a robbanó motorok feltalálása és alkalmazása a közlekedésben, gyorsan kiszorította az utakról a szekereket, kocsikat. Helyüket átvették a motorkerékpárok, személy-, és tehergépkocsik, amelyek fejlõdése sokkal nagyobb ira-

mú, mint a szekereké volt évezredeken át. Az alig százéves múltra visszatekintõ motorozás, autózás fejlõdésének gyorsaságát jelzi az a tény, hogy harminc év után már muzeális értékûnek minõsülnek ezek a jármûvek."

A 80 éves Fülöp Sándor jubileumi kiállítása Október 17-én, éppen a festõmûvész, tanár 80. születésnapján köszönthették a város mûvészetbarátai, egykori tanítványai, családtagjai Mátészalka köztiszteletben álló polgárát, Fülöp Sándort. Közel kétszáz vendég zsúfolódott a Szatmári Múzeum földszinti kiállítótermébe, ahová régi és újabb mûveit is elhozta Tanár Úr! Múzeumigazgató úr köszöntése után a rendezvény megálmodója, Fülöp István országgyûlési képviselõ tisztelgett édesapja elõtt, felidézve életpályáját, megfogalmazva

mûvészi hitvallását. A "hivatalos" megnyitást, s az amolyan rögtönzött és felszínes tárlatvezetést Kósa Lajos Debrecen város polgármestere vállalta magára. Méltatva a mûvészt, arról beszélt, hogy milyen sokat jelent az, hogy ki hová születik, mikor és milyen körülmények között találkozik emberekkel, kerül a figyelem fókuszába. S, bár tehetsége révén közismert és úgymond nagy mûvész lehetett volna Fülöp Sándor, de az õ élete a szûkebb lakóhelyhez kötõdött, így az a nem kis siker lett az övé, hogy meg-

A Szatmári Múzeum szakmai szervezésében ingyenesen tekinthettük meg október 30án a Mûvelõdési Központ elõtti téren a "Nyugat Busz"-t. A Petõfi Irodalmi Múzeumban 2008 márciusában nyílt meg a száz éves Nyugat fo-

lyóiratot többféle megközelítésben, négy termen át bemutató, reprezentatív kiállítás. Ennek az átfogó, máris népszerûvé vált kiállításnak elkészült az utazó változata Egy átalakított autóbusz, a "Nyugat 100 busz" júniustól

becsült, elismert polgára és alkotója lett a szatmár-beregi vidéknek, s szülõföldjének, a

hajdúságnak - mondta Kósa Lajos.

"Nyugat 100 busz" járja az országot, és egy-egy helyszínen néhány napot tölt. A kiállítás a korszakos jelentõségû folyóirat történetét és fontosabb alkotóit dokumentumok és fotók százaival mutatja be, de a szerzõk hangfelvételek és archív film-

felvételek segítségével is megelevenednek. Mátészalkán is sokan felkeresték a nagyszerû kiállítást, bár kicsit fájt a szívünk, hogy tanítási szünnap lévén sok, sok diákunk lemaradt errõl a nem mindennapi programról.

Szatmár vármegye zsidósága A fenti címmel jelentette meg történelmi kutatásainak öszszegzését Halmos Sándor. A kötet bemutatójára november

7-én került sor a Szatmári Múzeumban, a SzabolcsSzatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára és a

Barankovics István Alapítvány rendezésében. Megjelenteket Fülöp István országgyûlési képviselõ kö-

szöntötte, Halmos Sándor kötetét pedig Dr. Fekete Antal levéltáros mutatta be.

Yuri Dojc aktjai Cservenyák módra A világ 100 legjobb nõi aktfotósának egyikeként számon tartott mûvész alkotásai kerültek kiállításra november 21-én a mátészalkai Szatmári Múzeumban. A homonnai születésû, ma

már Torontóban élõ mûvész aktjaiból Dr. Cservenyák László rendezett kiállítást, s bátran mondhatjuk, így, ilyen kreatív és szellemes formában ezek a mûvek soha sehol nem lesznek láthatók. Cservenyák

doktor maga adott címeket a mûveknek, s úgy helyezte el õket térben, hogy azokat mintegy belekomponálta a múzeum állandó anyagát képezõ paraszti fotóvilágba is. A siker mindent elsöprõ volt,

s ezt megnyitójában ki is hangsúlyozta Vasil Fedic a Homonnai Vihorlát Múzeum igazgatója, s a tárlatvezetést tartó Zuzana Petrova P.O.

Fekete Nándor orgonahangversenye

Becsei Miklós nagytiszteletû úr meghívására érkezett Mátészalkára advent második vasárnapján Fekete Nándor orgonamûvész. Azt hiszem, érdemes ezt a nevet megjegyezni, mert nemcsak az orgonajátéka, hanem a jelleme, értékrendje is kiváló ennek a 24 éves fiatalembernek. Ha orgona, akkor természetesen

Bach. Fekete Nándor is a zene fejedelmének munkássága köré építette fel koncertjét, bravúrosan megszólaltatva digitális csodahangszerén az ismert és kevésbé ismert Mendelssohn, Cesar Franck, J.G. Walther, C.P.E. Bach mûveket. Közel kétszáz lelkes nézõ, hallgató ünnepelte a fiatal mûvészt, akit

Megjelent a G-Jam Project CD-je A kiváló gitáros Király István és csapata, a G-Jam Project együttes megjelentette elsõ, úgynevezett instrumentális CD-jét. A mátészalkai zenészek Király Gyula, Bráder István, Pénzes Máté és Kovács Balázs - igazán büszkék lehetnek, hiszen nem akármilyen

anyagot tettek a "karácsonyi" asztalra. Egyesületünk támogató segítsége, úgy tûnik, most is megfelelõ helyre került. A lemez megvásárolható a Novella Könyvesboltban, illetve megrendelhetõ a www.kiralyistvan.hu internetes oldalon.

pályáján különleges odaadással és szeretettel kísér családja. Az édesanya, aki a koncerteket szervezi, az édesapa, aki a hangszer szállításáról gondoskodik, s a leánytestvér, aki kottát lapoz, s figyelmességével tehermentesíti zseniális bátyját. Zárógondolataiban errõl a családi összetartásról is beszélt a házigaz-

da Becsei Miklós. Biztos, hogy nem a bulvárhírekben bukkanunk majd Fekete Nándor nevére, de nem is ott az Õ helye. Nagy karrier áll elõtte, megvan hozzá képessége, szerénysége is. Idõnként érdemes rákattintani honlapjára - www.nandorgona.hu - hogy lássuk hol, merre tart mûvészi pályáján.

Itt járt a Rotary kormányzó November végén Mátészalkára látogatott Lakatos Jenõ a magyarországi Rotary szervezet soros kormányzója. A mátészalkai klub tagjaival történt találkozó elõtt felkereste a helyi M1 Televízió stúdióját ahol a szervezetet érintõ kérdésekre válaszolt. Elmondta, hogy hazánk talán legaktívabb Rotary szervezete mûködik Mátészalkán. Egyetlen országos kezdeményezés sem volt még, amihez ne csatlakoztak volna, s minden akciójukat a legmagasabb színvonalon oldják meg, bonyo-

lítják le. Dr. Ungváry Zsigmond a keleti régió alkormányzója az egyik legaktívabb vezetõ, koordinátor, Bíró Lajos szobrászmûvész nevét pedig már jól ismeri a világ valamennyi rotarysa, munkái elismerést váltanak ki mindenkibõl. A mátészalkai klub mûködésének sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy ebben az évben valamennyi volt elnök legelõször még 2006-ban Podolyák József titkár - megkapta a rendkívül rangos Paul Harris díjat.

Jelentés a Lélekharangról

Egyre többen járulnak hozzá a tervezett harangláb és harang elkészítéséhez Szabó István polgármester úr és Zsigmond László városi fõépítész úr közös terve egyre közelebb kerülhet a megvalósításhoz. Szinte naponta érkeznek adományok magánszemélyektõl, civil szervezetektõl, s a nyilvános gyûjtések is igen eredményesek. A korábbi számunkban már közölt támogatók listája közismert polgárok nevével is bõvült: Mátészalka díszpolgára Erdõs Jenõ, városunk volt polgármestere Bíró Miklós, valamint Szondi Erika önkormányzati képviselõ, Szamosi Istvánné és Bodnár Mária is az adakozók között található. Több civil szervezet járult hozzá gyûjtéssel a nemes cél megvalósításához, így az ÓDA A FÉNYHEZ Vakok és Gyengénlátók Klubja, az INNER WEEL CLUB, de a Kossuth téri Református Egyház is felajánlotta a Halottakra Emlékezõ istentisztelet jelentõs összegû perselypénzét. Mindenszentek Ünnepén, illetve az azt megelõzõ és követõ napokban, egyesületünk nagyméretû, a tervezett harangláb fotóját bemutató táblát helyezett el egy adománydobozzal a városi köztemetõben. E helyen mondunk köszönetet a tábla elkészítésében nyújtott támogatásért Juhász Katalinnak az Infó-West Nyomda tulajdonosának, Torma Sándornak és Buzogány Bélának, a Városi Mûvelõdési Központ igazgatójának, valamint Nagy Sándornak a Temetkezési Vállalat helyi vezetõjének. Néhány nap alatt több mint 100.000 Ft-ot adtak össze a halottaikra emlékezõ polgárok. Egyesületünk rendezvényein is folyamatosan kerül némi adomány a gyûjtõládákba. Lapunk megjelenésekor pontosan 392.650 Ft áll rendelkezésre. A karácsonyi forgatag idején ismételten kihelyezzük a belvárosba az említette táblát és adománydobozt, várva az újabb felajánlásokat. Befizetések termé-szetesen továbbra is lehetségesek banki, illetve postai úton is. (Csekk is igényelhetõ erre a célra az egyesület címén.) Kéretik a megjegyzés rovatban feltüntetni a név és a lakcím mellett az adóazonosító jelet, vagy adószámot is, hogy adó-visszatérítésre jogosító igazolást küldhessen szervezetünk. Kérjük továbbá feltüntetni a LÉLEKHARANG jeligét is.

Mennyit ér az ember élete?

Filmklub Dr. Hamar Péterrel - megrendülve, nevetve Ezúttal az emberélet ára volt a témája az õszi Filmklub sorozatunknak, amelyet évek óta már az Esze Tamás Gimnáziummal szervezünk közösen. Régen látott számban jelentek meg diákok, felnõtt filmbarátok a sorozat nyitó vetítésén, amikor is Andrzej Wajda Katyn címû filmje került bemutatásra. A lengyel nép szembenézése saját múltjával ez a film, megrendítõ, felemelõ módon. Sokan hiányolták a beszélgetés résztvevõi közül a magyarság ilyen típusú történelmi visszatekintését, hiteles elszámolását múltjával. A halál 50 órája és az Acéllövedék címû filmek is bizonyították, hogy sem most, sem korábban nem volt, s nincs az ember életének igazán ára, míg a Nem vénnek való vidék címû alkotás fantasztikus képekkel és dramaturgiával festette fel a gonosz jelenlétét a világban. Még szerencse, hogy a záró film, A tizedes meg a többiek, remek humorával, Sinkovits Imre nagyszerû alakításával, - december 15-én este 17 óra 30 perckor az Esze Tamás Gimnázium videotermében - majd oldhat ezen a feszültségen. Reményeink szerint, januárban folytatódhat a Dr. Telkes Lászlóné és Dr. Hamar Péter által jegyzett program. Kíváncsian várjuk az újabb filmeket, a nagyszerû bevezetõket és a gondolkodásra serkentõ beszélgetéseket. P.O.

MÉCSVILÁG

6

Dr. Ungor Károly magas állami kitûntetése Egyesületünk Budakeszin élõ, immár tiszteletbeli tagját, Dr. Ungor Károlyt ez év augusztus 20-án, Nemzeti Ünnepünk alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje címmel tüntették ki. Szívbõl gratulálunk kedves tagtársunknak, nagylelkû támogatónknak. Elismerése egyesületünk rangját is emeli, s mi büszkék vagyunk arra, hogy tagjaink sorában tudjuk ezt a szülõföldjéhez szeretettel ragaszkodó kiváló embert. Örömmel tesszük ismét közzé a 2003. decemberi számunkban már közölt versét, hiszen újra és újra erõt kell merítenünk a hétköznapok küzdelmeihez, s ez a vers bizony ilyen sugárzó, erõt adó alkotás.

Szülõfalum Mátészalka! Te távoli tér! Térképen nézve a Világ vége. Mert nékem a világ a kis hazám, s te oda vagy ki, a szélére téve. Mátészalka! Te szülõfalum! Hiába lettél város végre, mert nekem "csak" az vagy, mi gyerekkoromban: bölcsõm, biztonság, a gyermeki béke. Bennem még élnek a poros utcáid, hol rongylabdát ütöttünk a puha homokban s utána szurtosan, vidám kacajjal merültünk el a Kraszna-habokban , hogy megtisztulva, frissen élvezzük a Napot, majd jól felkészülve, mindent megtanulva, pihenten várjuk az iskolaholnapot. Éber álmomban újra élvezem az esõ utáni sáros lecs-pocsot, amibe lépve lábujjaim közt a langyos, híg latyak lassan felbugyog, Emlékeimben felélednek a játszótárs Jancsik, Sanyik, Tiborok… , s már beszélünk, játszunk, kergetõzünk… mikor rádöbbenek, hogy csak álmodok. Mátészalka! Te világom vége! Utcáidat már meg sem ismerem. Távoli lett a Kraszna-part, s a Csikóhegy sem hegy már nekem. Ködbevész a sportpálya tere, mit hatalmas jegenyék öveznek, már csak emlékeim éppúgy, mint a kert és a kis ház, amibõl kihaltak az Öregeim. Emlékeimben feldereng az "amerikás" Rácz-kert, s a Cinevég. Végigbaktatok a Repülõhídon, s arcomba vágva beterít a mozdonyok füstje. Még most is érzem. De hol vannak már a gõzmozdonyok?! Csak emlékük töfög, s dohogva húzza lábam alatt a sok fényes kígyóablakot. És én csak állok messze merengve, majd nagyot sóhajtva vissza, a mába ballagok. És kérdem tovább, hogy hová lettél te hûs-fásudvarú Hõsök terei iskola? s hová tûnt el veled drága tanáraim megritkult bölcs sora? Kedves "Kucu bácsi", énekelteted-é ott is fent a szorzótáblát? Vajon Kondor Magda hallatja-é most is dohányfüsttõl öblös, zengõ baritonját? Kalydi Gyuri bátyám hallatod-é hangod, hogy ott fent is megtudják a napi magyar gondot? Somfay, Krespai! Kedves jó tanárok! Nebulók, volt szülõk gondolnak-é rátok? Szép Imola néni! Ropod-é a táncot? Vezetsz-é ott fent is égi tánccsoportot? Csillognak szemedben a havasi fények, s gyönyörû lelkedben erdélyi remények? Kincses doktor bácsi! Kinek viszel gyógyírt - hol kezelsz tüszõs mandulagyulladást okos, bölcs tanáccsal, jóságos szemeddel a gyógyulást? Sok kérdés, hiába. Nincsen válasz reá. Csak az emlék marad emlékemben soká. Mátészalka! Te szívem csücske! Ha száz évig élek is, Te vagy az Alfa. Benned születtem, éltem, s majd meghaltam - a szamárköhögést is végigugatva de mégis túlélve, hogy élvezzelek és éljek érted, hogy hasznosítsam, mit Tõled tanultam, kaptam útravalónak, hogy örömmel lássam: egyre szebb vagy, szépen virágzol és Tied a Holnap. Érted szurkolva követem a sorsod, szorgalmas lakóid bíztató tusát, lüktetõ gazdaság és szellemi élted felemelõen pontos ritmusát. Nem vagy Te, szülõfalum, már a Világvége! De Te vagy a szíve, a Világ közepe! Boldogan látom fejlõdésedet. Mert én is egy világ, egy kis világ vagyok, s Te bennem dobogsz, míg végleg elmegyek… Budakeszi, 2003. június 10.

2008. december

Ködösítés nélkül

Gondolatok Hamar Péter Móricz-tanulmányairól Ismét igazi irodalomtörténeti szenzációval rukkolt elõ Hamar Péter, amikor a könyvhétre megjelentette "Ködösítés nélkül" címû könyvét. Mint azt már a cím is sejteti, a kötetbe gyûjtött tanulmányok egyenes folytatásai a tavaly kiadott "Móricz Zsigmond utolsó szerelme" címû nagyszabású munkának, amellyel a szerzõ jószerivel átrajzolta a köztudatban élõ Móricz-képet. Azt a képet, amelyre - valljuk be - mind a mai napig rányomja bélyegét az ötvenes évek sematizmusa. Akkor a parasztíró portréjának való megfeleltetés kényszere motiválta a monográfiaírókat (Nagy Péter), és bizony ebbõl a zsákutcából a késõbbi szerzõk, a móriczi életmûvet már valóság-közelibb aspektusból vizsgáló kutatók (pl. Czine Mihály) sem tudtak igazán kitörni. "…bár életútját gazdag irodalom tárja fel, amelynek fontos részei magától az írótól származnak" vagy a közvetlen tapasztalattal rendelkezõ testvérektõl (Miklós, Ida) és gyermekektõl (Virág, Lili) - "a részletezõ vizsgálatok mégis azt igazolják, hogy tévedések, pontatlanságok, homályban hagyott részletek s néhány ponton szándékos ferdítések akadályozzák a letisztult kép kibontakozását". Az igazság homályba merüléséért persze maga Móricz is felelõs. (A Csibével való kapcsolatáról például sok mindent nem tárt a nyilvánosság elé.) És persze felelõs "ködösítésért" az életmûvet gondozó Móricz Virág is, aki pedig az apai nimbusz védelmében hallgatott el tényeket. Elõzõ könyvében - eddig nem, vagy csak részben ismert forrásokra hivatkozva azt fejtette ki Hamar Péter, hogy az író fogadott lányaként számon tartott Csibe (Litkei Erzsébet) valójában az író kedvese volt. Mi több: Hamar Péter azt is igazolta, hogy Csibe fia, akit Móricz szintén örökbe fogadott és a nevére vett, valójában az író gyermeke. Mostani könyvével is azt bizonyítja a szerzõ, hogy a már lezárt írói pályák esetében sem haszontalan az újabb kutatás, hiszen számtalan titok, megválaszolatlan kérdés van még a magyar irodalomtörténetben. Az újabb Hamar Péter kötet éppen ezért ismét az illúziókkal való leszámolást tûzte ki célul. A könyv öt tanulmány laza füzére. (A tanulmányok némelyike korábban folyóiratpublikáció formájában már napvilágot látott.) A szerzõ csakúgy, mint elõzõ könyvében - sziszifuszi aprólékossággal járja körül a mó-

riczi legendákat, gyûjti csokorba az egymásnak ellentmondó információkat, tárja fel a tényeket, s a bevégzett oknyomozás eredményét teszi közzé. A könyv elolvasása után választ kaphatunk egyebek közt arra, hogy miért nem az író szülõházára helyezték az emléktáblát 1952-ben, milyen körülmények között veszítette el vagyonát a Móricz-család a tüzesgép felrobbanása után, mi történt az író népköltészeti gyûjtõútjainak anyagával, mi állt az 1929-es díszpolgáravató ünnepség hátterében. A helyi hagyományok ismeretében azt már régóta tudjuk, hogy a jelenleg emlékházként funkcionáló épület nem az író szülõháza. Hamar Péter Móricz saját kezû rajzával, viszszaemlékezésekkel, az Életem regényébõl vett idézetekkel és Móricz leveleivel bizonyítja, hogy az igazi szülõház épp a falu ellenkezõ (milotai) végen található. ("…édesapám már az elsõ évben átvette anyai nagyanyámnak, Pallagi Józsefnének birtokát, s beköltözött a falu túlsó végén lévõ Pallagi-házba, s itt születtem én" /Móricz levele Orosz Kálmánnak/). Hamar Péter nyomozásának eredményeként egyértelmûvé válik, hogy itt bizony a politikának volt jelentõs szerepe a téveszme kialakításában. A valódi ház ugyanis zsindelytetõs, módos falusi ház. Márpedig az ötvenes évek rákosista szemlélete szerint egy vérbeli parasztíróhoz szalmatetõs ház dukál, nem zsindelytetõs. Még aggasztóbb volt, hogy a ház tulajdonosa 1952-ben éppen egy kulák volt. Így került hát az emléktábla egy olyan házra, amihez Móricznak semmi köze sincs. Még izgalmasabb a tüzesgép története: felrobbant-e vagy szándékos robbantás történt? Móricz maga is utalt rá, hogy e körül valami titok lappang ("…ez a gépfelrobbanás volt a nagy titok… Már házasember voltam, még mindig nyugtalanított, kínzott ez az emlék. Mint egy közös bûn a családban."). A gyanút tovább növelte, hogy a hatóságok akkoriban találtak egy levelet, amelyben Móricz Bálint azt írta a sógorának, aki a gépet feljavította (de azzal utána is folyton problémák adódtak a mûködés során), hogy "csináljon valamit a géppel, vagy robbantsa fel". Ráadásul 1884 aug. 28-án Móricz Bálint minden ingatlanát a feleségére íratta. A gép fölrobbanásakor nem volt ingatlan a nevén. (A dolog azért érdekes, mert Móricz Bálint ugyanis használtan vette a

Kötetbemutató a városi könyvtárban. Oláh András és Hamar Péter gépet 1883-ban 3.400 koronáért, és kötelezvényt írt alá: jelzálogot jegyeztek be a föld-ingatlanjaira.) Hamar Péter aprólékos kutatómunkával tisztázza a viszszaemlékezések körüli pontatlanságokat. És rávilágít arra is, hogy bár a közhiedelem szerint a gép felrobbanása miatti anyagi helyzet motiválta a "Hét krajcár" c. novellát, Móriczék valójában korántsem szegényedtek el annyira, mint erre a mûbõl következtetni lehet. S bár a család elköltözött Prügyre, Móricz eltúlozta az ottani szenvedéseket - melyek sokkal inkább lelki okokra vezethetõk vissza, mint anyagiakra. (Az anyja varrta ruháit szégyellte, rövidnadrágjáért lezsidózták, "cicmóricnak" csúfolták, a tanító elverte.) Fontos adalékokkal szolgál a Móricz-életmûvel ismerkedõk számára az író népköltészeti gyûjtõútjával kapcsolatos ellentmondásokat tisztázó tanulmány is. Móricz a Kisfaludy Társaság megbízásából végezte a gyûjtõmunkát. Öt alkalommal tett kísérletet a Szatmár-vidék folklórjának papírra vetésére. A gyûjtemény sajnos soha sem rendezõdött kötetté. Hamar Péter áttekintette a Petõfi Irodalmi Múzeumban fellelhetõ hagyatékot. Tisztázta az egyes gyûjtõ utak idõpontjait, állomásait (ezekre vonatkozóan ugyanis szintén ellentmondásos visszaemlékezések álltak eddig rendelkezésünkre). Hasonlóan izgalmas az író ötvenedik születésnapja körüli események sora, s a díszpolgárrá avatás 1929ben. A korabeli levélváltásokból, újságcikkekbõl, naplókból és visszaemlékezésekbõl vett idézetek közreadásával Hamar Péter azon véleményének ad hangot, hogy az ünnepség alakulásával kapcsolatban Móricz alighanem csalódott lehetett. Egyrészt, mert elmaradt például a köszöntésére tervezett pesti ünnepség, ahol az irodalmi társaságok tisztelegtek volna elõtte. Állami kitüntetésrõl szó sem esett. A csécsei ünnepségre pedig

egyetlen nagynevû személyiség sem jött el (csak néhány üdvözlõ távirat érkezett - pl. Klebelsbergtõl). Rangot csupán az alispán, a fõszolgabíró és két képviselõ jelenléte adott az eseménynek. A falu sem úgy fogadta az írót, ahogy õ arra számított ezt alátámasztja Móricz naplója: "A falu tömve emberekkel. Semmi éljen. Gaál Endre éljenez a kocsiból. Erre néhányan visítanak. A falu csak csodálkozik és bámul." Felesége sem értékelte igazán az ünnepséget. (Móricz valószínûleg többet szeretett volna mutatni Simonyi Máriának - aki elégedetlen /fõleg az elszállásolással/.) Hogy Simonyi Mária mennyire nem érezte otthon magát a vidéki Magyarországon, jól példázza, hogy nem kísérte el az írót a Nyilas-portára sem rokonlátogatóba. Ráadásul - mint kiderül a levelekbõl - eredetileg szobor- és emléktábla avatás is volt tervezve. Ezekbõl bizony semmi sem valósult meg. A kötet záró tanulmánya az önéletrajzi elemek hitelességét vizsgálja Móricz írásaiban. A szerzõ arra a megállapításra jut, hogy ezek inkább csak színezik a történetet - nem értelmezhetõk hiteles dokumentumként. Az viszont kétségtelen, hogy Móricz írásaiban gyakran felbukkantak olyan fordulatok, jellemek, amelyek papírra vetésével mások érzékenységét sértette (mert némelyek magukra ismertek egy-egy történetben vagy szereplõben). Hamar Péter újabb értékes munkával gazdagította irodalomtörténet-kutatási eredményeinket. Izgalmas, laikusok számára is olvasmányos tanulmánygyûjteményt, valóságos filológiai krimit tett az olvasók asztalára - segítve ezzel a Móricz-portré továbbgazdagítását. (Hamar Péter: Ködösítés nélkül /Kairosz Kiadó - Bp. 2008./) Oláh András

MÉCSVILÁG

2008. december

7

Színházról - házra

Hírek

Szabad egy táncra?

Túl az õszi színházi bemutatók javán, tragédiák, komédiák és drámák közepette kóstoljunk bele ezúttal egy olyan társmûfajba, amely igen domináns színfolt az elõadómûvészetek palettáján, ez pedig a tánc. A többi mûvészeti ághoz hasonlóan a táncnak is számtalan ágát ismerjük, amelyek közül a legtöbb komoly múlttal, hagyományokkal rendelkezik - amire városunk épp jubiláló néptánccsoportja is szép példa. Ezúttal azonban a mûfaj a legfiatalabbjára esett a választásom, a kortárs táncra. Mégpedig azért, mert amellett, hogy igen népszerû, rendkívül megosztja a közvéleményt. Vannak akik zsigerbõl elutasítják, mások pedig rajonganak érte. Két mondatnyi Tudta-e, hogy...? tánctörténet a szíves befogadásért:

Kezdetben a kizárólag technikai tudást bemutató színpadi tánchoz - amelynek összefoglaló neve a balett volt idõvel cselekmény, történet társult, és a tánctechnika kiegészült olyan egyéb kifejezõeszközökkel, mint a gesztus és a mimika. Napjainkban már tendencia, hogy a születendõ koreográfiákban kifejezetten hangsúlyos a gondolatiság, ami táncban elbeszélve karakteres önkifejezésre ad módot. Ez a jó esetben finoman megkomponált tartalmi és formai egység teszi a kortárs táncot valóban értékessé - bár valljuk be ezt befogadói oldalról idõnként nem könnyû értelmezni. A darabok témájukat tekintve igen változatosak, alapjuk lehet egy õsi eposz éppúgy, mint a próza- és a zeneirodalom klasszikusai vagy akár egy festõ élete. Mindezeket összevetve nem

árt tehát némi elõtanulmány a darabról, mielõtt kortárs táncot nézünk. Ugyanakkor aggodalomra semmi ok, ha jól választunk, felkészületlenül sem érhet csalódás, a színvonalas elõadások pusztán látványban, hangzásban is komplett élményt adnak. Az idei repertoárt végigmazsolázva néhány név ízelítõül (kortárs táncban érdemes a koreográfusra alapozni), akikkel biztosan nem fogunk mellé: Bozsik Yvette (Lélektánc - mozgássérültekkel, Varázsfuvola-gyerekváltozatban is), Fodor Zoltán/Nemzeti Táncszínház (Dido, Gospel), Gergye Krisztián (T.E.S.T. táncszólók, Melankólia), Horváth Csaba (Kalevala, A tavasz ébredése), Juronics Tamás /Szegedi Kortárs Balett A hattyúk tava - gyerekváltozatban is), Ladányi Andrea (BL, illetve prózában is figyelemreméltó kitérõ: Az

öreg hölgy látogatása), Szabó Réka /Tünet Együttes - humor táncban elbeszélve. Ha valaki kedvet kapott és szeretne mélyebben elmerülni a mûfajban, jó néhány fesztiválon megteheti: Szólóduó Fesztivál, Bp. Magyar Táncfesztivál, Gyõr Országos Veszprémi Táncfesztivál, Monotánc Fesztivál, Bp. Keszthelyi Táncpanoráma Alternatív Színházi Szemle, Debrecen Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó Végezetül halkan jegyzem meg: a kortárs tánc elõadások nagy része díszletmentes, azaz könnyen mozgatható. Tehát ha a hegy nem megy Mohamedhez effektus áll fenn, kedves programszervezõk: vendégjátékra fel!

Az országban talán rendhagyó módon, immár 20 éve rendeznek Mátészalkán nagyszabású ünnepségsorozatot a Reformációhoz kötõdve. A fõszervezõ a kezdetektõl fogva Fülöp István, aki a Biblia Évében is magára vállalta az események összehangolását. Meghívására ér-kezett városunkba Lezsák Sándor a Magyar Parlament alelnöke, aki a Mûvelõdési Központ színháztermének aulájában bibliai tárgyú gyermekrajzpályázat díjait adta át, s az alkotások-

ból rendezett kiállítást nyitotta meg A Kálvin szobor tövében folytatódó megemlékezésen, amelyen a nagy reformátor nevét viselõ iskola diákjai énekeltek, s mondtak verseket, már Szabó István, városunk polgármestere mondott beszédet. A Díszünnepség szónoka a város színháztermében Bölcskei Gusztáv a Magyarországi Református Egyházi Zsinat Elnöke volt. Ünnepi gondolatait Lezsák Sándor is megosztotta a közönséggel, imát

Becsei Miklós a mátészalkai Kossuth téri Református Egyház lelkipásztora mondott. Közremûködött az Ádám Jenõ Pedagóguskórus Csányi Ottó, a Zenebarátok Kamara-kórusa Balogh Ferencné s a nagykárolyi Collegium Régizene Együttes Deák Endre vezetésével. A Talán Teátrum társulat gyönyörû passio-ját Buzogány Béla rendezte. A rendezvényt a Hír Televízió munkatársa, Szentpéteri Eszter konferálta.

Ekkor adta át személyes ajándékát, egy általa festett Kálvin portrét az iskola igazgatójának, Baktiné Illés Évának a Mátészalkáról elszármazott festõmûvész Pál Dávid. Az ünnepzáró istentiszteletre már a Kossuth téri református templomban került sor, ahol Bartha Gyula a Szatmári Református Egyházmegye esperese hirdetett igét, s a mátészalkai Református Énekkar szolgált Katona Gézáné vezetésével.

Nehéz Andrea

Impozáns rendezvénysorozat a Reformáció Emléknapján

A Magyar Jazz Ünnepe Mátészalkán? Híre ment országszerte, hogy Mátészalkán az igen színes kulturális élet része az igényes zene, s hogy igencsak hozzáértõ, lelkes közönsége van itt a jazz-nek. A Benkó Dixilend Band, Pege Aladár, Horgas Eszter és Vukán György, a Tony Lakatossal és Oláh Kálmánnal felálló Axel Schlosser Jazzquintett kon-

certjeinek sikere bizony alátámasztja ezt a vélekedést. Egyesületünk kapcsolatba lépett a Magyar Jazz Szövetséggel, így elképzelhetõvé vált, hogy 2009 tavaszán a Magyar Jazz Ünnepe országos rendezvénysorozat részeként Mátészalkán is koncerteket rendezhetünk. A formálódó megállapodás szerint a kon-

certprogramba bekapcsolódna az a két mátészalkai zenekar is, amelyik világa szintén a jazz, vagy legalábbis a jazz elemeket is tartalmazó rock. Az oly népszerû Bereczky Jazz Band, és az elsõ lemezét éppen a napokban megjelentetõ G-Jam Project együttesekrõl van szó. De kiket fogadhatunk? Úgy néz ki, hogy

a Magyar Jazz Quartett és a Fusio Group lehet a vendégünk. Név szerint talán jobban ismerõsek ezek a világhírû mûvészek: Csepregi Gyula, Szakcsi Lakatos Béla, Vasvári Pál, Szende Gábor, valamint Elek István, Kormos János, Romhányi Áron, Barabás Tamás, Szendõfi Péter.

Wass Albert szobor, megemlékezés, kiállítás, Vörösmarty napok A Mátészalkai Vörösmarty Kör 8 éve igyekszik a város kulturális és közéletében aktív szerepet vállalni. A Mécsvilág hasábjain kulturális tevékenységünk néhány fontos eseményérõl szeretnénk beszámolni. • Október 6-án, nemzeti gyásznapunkon a kegyeleti parkban emlékeztünk az aradi vértanúkra, és vesztes szabadságharcunkra. Felkérésünket elfogadva valamennyi mátészalkai politikai, és több civil szervezet is elhelyezte koszorúját Dorgay Károly honvéd százados sírjánál. Emlékbeszédet Losonczi Léna költõ, a Vörösmarty Kör alelnöke

mondott. A mûsorban közremûködött Tóth Hajnalka középiskolai tanuló és Kulcsár Székely Attila színmûvész. • November 12-én rendeztük meg a Kastélyszállóban a Vörösmarty Napok keretében azt a szavalóversenyt, amelyet általános és középiskolás diákok számára hirdettünk meg. A szakemberekbõl álló zsûri könyvjutalmakat adott át a résztvevõknek, akik megismerkedhettek Mátészalka és Vörösmarty kapcsolatával, megtekinthették a Kastélyszálló falán elhelyezett emlékmûvet, Melocco Miklós alkotását.

• Szintén a Vörösmarty Napokhoz kötöttük Szöllösi Lajos grafikus és fafaragó mûvész kiállításának megnyitóját. A Kastélyszálló halljában november végéig volt megtekinthetõ az a gyönyörû anyag, amelyet Dr. Szászi István alpolgármester úr ajánlott a résztvevõk figyelmébe. • Terveink szerint december 16-án lesz vendégünk L. Simon László József Attila díjas költõ, az Írószövetség titkára. • Egy évvel ezelõtt kezdtünk el adományokat gyûjteni ab-ból a célból, hogy Wass Albertnek méltó emléket állíthassunk városunkban. Eddig 850.000

Ft gyûlt össze, és megállapodás is született Párkányi Raab Péter szobrászmûvésszel - aki egyebek közt a Nemzeti Színház szoborparkjának alkotója -, hogy 2009-ben az általa felvázolt tervet valósítjuk meg. A teljes költség 1,2 millió forint lesz, így szervezetünk rövidesen újabb gyûjtési akciót hirdet, hogy a hiányzó 350.000 Ft ne legyen akadálya a mielõbbi szoborállításnak. Oláh András A Vörösmarty Kör elnöke

• Köszönetet mondunk mindazoknak a tagjainknak, s velünk szimpatizálóknak akik támogatva tevékenységünket anyagi segítséget nyújtanak munkánkhoz. Tempfli József, Becsei Miklós és Dr. Ungor Károly mellett hálánkat fejezzük ki a Békésszentandráson élõ Bõdi Máriának. • Elnézést kérünk Bacskó Sándortól, egyesületünk tagjától, a Szalkahir internetes portál tulajdonosától, ugyanis elõzõ számunkban, az általa írt bemutatkozó cikk végérõl lehagytuk a nevét. Persze, minden rosszban van egy kicsike jó is, hiszen így ismételten lehetõségünk nyílt arra, hogy olvasóink figyelmébe ajánljuk a www.szalkahir.hu oldalon található hírcentrumot, ahol többek között egyesületünk Mécsvilág címû lapját is olvashatják. • Egyesületünk két pályázatát is siker koronázta a Nemzeti Civil Alapprogramhoz benyújtott anyagok közül. Eszközbeszerzésként a Szatmári Múzeum mobil hangosító berendezését vásárolhattuk meg, s most elõször nyert Mécsvilág pályázatunk is. Ez utóbbit évek óta a közhasznúsági jelentés formai hibái miatt utasították el, most azonban hála kedves tagtársunknak, Pataki Istvánnénak országosan a második legjobb pályázatként értékelték munkánkat. • Rövidesen elkészül - egyesületünk támogatásával - a sokak által már régen várt Szalka retró címû DVD összeállítás. Torma Sándor tagtársunk majd negyvenéves felvételeibõl állítanak össze több mint egy órás anyagot a helyi M1 Televízió munkatársai és Ónodi Zsolt a mûvelõdési központ munkatársa. 2009-ben egy jó hangulatú bemutató vetítést tervez egyesületünk. • Az Unicum Plus Band és a G-Jam Project, valamint az Athom & Back nevû formáció lemezének megjelenése után, egyesületünk támogatja a szintén mátészalkai zenekar a Közel 10 Cdjének megjelenését is. A tehetséges fiatalok próbatermét is egyesületünk biztosítja immár évek óta térítésmentesen a volt MHSZ épületben. • A mátészalkai Unicum Plus Band korábban megjelent Keserû pohár címû lemeze olyan sikert aratott szakmai körökben, hogy rövidesen egy németmagyar érdekeltségû kiadó kiadja a lemez bakelit változatát is, 300 sorszámozott példányban. A régi-új lemezen egy eddig nem hallott felvétel is szerepel majd. A kiadó elsõsorban gyûjtõknek szánja a lemezt, de az érdeklõdõk egyesületünkön keresztül is hozzájuthatnak majd néhány darabhoz. • Örömmel fedeztük fel, hogy a pekingi olimpián mátészalkaiak is jelen voltak, és sportolóként, tudósítóként nagyszerû sikereket értek el. Hornyák Ágnes a nõi kézilabda csapat erõsségeként szerepelt, míg ifjabb Juha Pál bravúros, helyenként irodalmi igényû beszámolókat készített, amelyeket az index böngészõi az interneten olvashattak. • A Kincstári Vagyoni Igazgatóság megtartotta rendes évi ellenõrzését a részben tulajdonunkat képezõ egykori MHSZ ingatlanban. Bodnár Valéria a szervezet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kirendeltségének vezetõje kifejtette, szeretné, ha megnyugtatóan rendezõdne az épület sorsa, s tõkeerõs tulajdonos kezébe kerülhetne. Egyesületünk vezetõsége is hasonló megoldáson fáradozik évek óta. Egyenlõre azonban helyiségeinket a Közel 10 zenekar, egy break tánccsoport, valamint a mûvelõdési központ díszletraktárként használja.

A szeretet mûvészete A szeretet mûvészetének nevezte a gobelinkészítést Dr. Cservenyák László múzeumigazgató, amikor november 26-án este megnyitotta nyolc mátészalkai amatõr alkotó kiállítását a Városi Mûvelõdési Központ kamaratermében. Ezt csak türelemmel, odaadással és szeretettel lehet készíteni, hogy aztán ugyanezzel a lelkülettel álljanak most barátaik, ismerõseik elé - tette hozzá. A kedves, családias hangulatú rendezvényre elhozta munkáit Bakosné Halász Alice, Farkas Jánosné, Farkas Sándorné, Filep Györgyné, Lengyel Árpádné, Szabó Csabáné, Szabóné Papp Andrea és Tóth Andrásné. Fuvolán közremûködött Máté Dóra és Gergely Petra.

MÉCSVILÁG

8

Köszönet Partnereinknek és Támogatóinknak Az alább felsorolt közintézmények, vállalatok, vállalkozások, civil szervezetek, mint együttmûködõ támogatóink és partnereink teszik lehetõvé, hogy a Mátészalkai Mûvészetbarát Egyesület a tehetséges helyi mûvészek, produkciók segítõje, nívós kulturális rendezvények szervezõje lehet 2007. és 2009. között. Partnereink: • Szatmári Múzeum - Dr. Cservenyák László • Városi Mûvelõdési Központ - Buzogány Béla • Képes Géza Városi Könyvtár - Szabóné Dankó Erzsébet • Szatmár Alapfokú Mûvészeti Iskola - Szûcs Sándorné • Esze Tamás Gimnázium - Lukács Bertalan • Képes Géza Általános Iskola - Papp Lászlóné • Szatmár Néptánc és Népmûvészeti Egyesület - Tóth Béla • Fõnix Park - Dr. Ilku Magdolna, Dr. Ungvári Zsigmond Támogatóink: • Mátészalka Város Önkormányzata • Szabó István városunk polgármestere • Nobilis Rt. - Novák Tibor • "Öcsi Hús" Húsipari Rt. - Zemlényi Gyula és Zemlényi Tibor • Carl Zeiss Vision Hungary Kft - Radics Ilona • HOYA Szemüveglencse Gyártó Rt. - Kerekes János • Szatmár-Nyír Kft - Fülöp Bálint • Szalka Tüzép, Szalka-Sped Kft - Gladics János • Szatmári Kereskedõház Kft - Lábas Tibor • Hami 138 Bt. és a Falánk Fanni Cukrászda - Dankai Tamás • Can-Tel East Telekommunikációs Kft - Szabó Tibor • MOM Vízméréstecnikai Zrt. - Thomas König • Tóth 47 Kft és Kastélyszálló - Tóth József és Tóthné Lakatos Erzsébet • Szal-Tó Kft - Tóth Attila és Szalai Árpád • Infó-West Kft - Juhász Katalin • Wyoming Bt. Könyvelõiroda - Oláh László • Multilink Kft - PC-Kuckó Számítástechnikai Szaküzlet - Tõkés Szilárd Médiatámogatóink: • Szatmári Szó Információs Lap - Szamosi István • M1 Televízió - Varga Dezsõ, Varga Zsolt Az egyesület bankszámlaszáma: 67800254-10605747 Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet Adószám: 18803891-1-15 Honlapunk a következõ címen érhetõ el: muveszetbarat.mateszalka.hu, vagy w3.enternet.hu/muveszet

MÉCSVILÁG Mátészalkai Mûvészetbarát Egyesület Mûhelye VIII. évfolyam 4. szám Belsõ terjesztésû hírlevél

Megjelenik: negyedévente Szerkesztõ bizottság tagjai: Czine Árpád, Kapturné Bíró Beáta, Losonczi Léna, Pénzes Ottó A Mátészalkai Mûvészetbarát Egyesület a következõ címeken érhetõ el:

4700 Mátészalka Csokonai utca 5. sz. Pénzes Ottó egyesületi titkár Telefon: 44/500-091 vagy 44/313-233 Honlapunk: muveszetbarat.mateszalka.hu Villámposta (e-mail): [email protected] Nyomdai munkák: INFÓ-WEST Kft. Nyomdaüzeme Mátészalka, Tompa M. u. 1. Telefon:44/500-024 e-mail: [email protected]

2008. december

Mátészalkáról "elszármazottak" második találkozója Valami különös varázs vonzza a Mátészalkáról elszármazottakat. Ez évben már második találkozójukat szervezték meg a fõvárosban és vonzáskörzetében lakók, a barátok, ismerõsök felkutatásával. Az elsõ alkalommal 17-en, míg szeptember 27-én, másodszor már 20-an fogadtuk el meghívásukat - nem kis örömünkre. Az elsõ összejövetelt egy budai rétre tervezték a szervezõk, ám a rossz idõ egy kerthelyiségbe kényszerített bennünket. Mégis hangulatos, bensõséges légkör alakult ki, s már ott, akkor megszületetett a döntés: a találkozót folyamatossá kell tenni. Alig telt el négy hónap, újabb akcióba lépett a szervezõk lelkes tábora - Királyné Szabó Panni fáradhatatlan irányításával. A találkozó színhelyét Kézi Laci és kedves felesége, Irénke ajánlotta fel: budai domboldalban épült, csodás panorámát nyújtó villájukban. Meg kell jegyeznünk, hogy a szervezõk nagyon gondosan jelölték meg a Nyugati pályaudvar West End felõli parkolóját a vidékrõl érkezõ 12 fõ találkozója színhelyéül. Innen indul u. is az a 291-es busz, melyrõl - 25 perces utazással - a Zugligeti út 69. szám elõtt szállhattunk le éppen a Kézi-villa kapujában. A fõbejárattól több mint 100 méter hosszú "szerpentin" vezet a kert kapujáig, ahol a Kézi-házaspár már tárt karokkal fogadott bennünket. A kertben hatalmas gomba alatt hosszú kerti asztal, körülötte ülõalkalmatosságokkal. Rögtön el is foglaltuk a helyünket, de még bele sem melegedtünk a beszélgetésbe - félve a szep-

tember végi hûvösre fordult idõjárástól - Irénke asszony megnyugtatott bennünket, hogy bent, a nagyszobában is elférünk, nehogy megfázzunk. Befele menet azonban - a konyhánál - meg kellett állnunk. Arról kellett vallanunk: vodkát vagy szatmári szilvát fogyasztunk-e, esetleg a gépkocsival érkezõk milyen alkoholmentes italt kérnek. Ez igazán kedvderítõ volt… A konyhaasztal tele könnyen "kezelhetõ" harapnivalókkal, italokkal. Mint késõbb kiderült, a közelben lakók is hozzájárultak a megvendégeléshez. (Szép gesztus…).A ház asszonya külön felhívta a figyelmünket egy "kondérra", melyben frissen fõtt - csülökkel "megdúsított" - babgulyás volt, amit - ajánlata szerint -, hogy a benti barátkozást ne szakítsuk meg, négyötö-sével a kerthelyiségben fogyaszthattunk el. (Még e sorok írása közben is nagyokat nyelek; számban az íze…). Közben tovább gyarapodott az érkezõk száma. Az is kiderült, hogy a távolmaradók igen komoly indokokkal már elõre jelezték, miért nem vehetnek részt a találkozón. Ahogy telt, múlt az idõ, természetesen sor került az ilyenkor szokásos beszámolókra: kivel, mi történt a Szalkáról távozása óta. Csodálatos, változatos élethelyzetek tanúi lehettünk. Csak néhány érdekeset említsünk: - Kiderült, hogy nehányan bár pedagógiai végzettséggel rendelkeznek, mégis más területen, pl. menedzserként, vállalkozóként tevékenykednek. - A jelenlévõ többsége nem "tõsgyökeres" mátészalkai

Néhányan a résztvevõk közül (köztük én sem), de annyi szállal kötõdünk kedves városunkhoz, hogy "odavalósinak" érezzük magunkat. Fodor István Széchenyi-díjas villamosmérnök például Vállajon született, de középiskolába az Esze Tamás Gimnáziumba járt, s ez mély nyomot hagyott életében. Édesapja - Fodor József - hûséges tagja volt pedagóguskórusunknak. Hasonló pozitív hatások érték Falucskainé Csucsi Ágnest is. Bár a mátészalkai kórházban született, Nyírparasznyán nõtt fel, de az Esze Tamás Gimnáziumban töltött évekre mindig szeretettel gondol vissza. - Nekem, aki sorsom alakulása folytán három szalkai iskolának voltam az igazgatója, sõt, az Esze Tamás Gimnázium óvónõi tagozatán - az elsõ években - pedagógiát és pszichológiát tanítottam, néhány volt tanítványom is jelen volt. Õk azonnal megismertek engem. Én kissé szégyenkezve kérdeztem nevüket, családjukat, hiszen azóta gyermekbõl egyesek már nyugdíjasok lettek (!!)… Közben folyt a fényképezés, mindnyájunk örömére, hiszen feledhetetlen emléket örökít a technika.

Nekem - legtávolabbról érkezõnek - vonatom indulása miatt korábban el kellett jönnöm, de gondolom, a babgulyás megfelelt vacsorának is, s még együtt maradt a társaság, melynek tagjait - a történeti hûség kedvéért - soroljuk fel e helyen is: Áts Miklós, Falucskai István Kõfalviné Thile Gbriella, Csûrös Andor, Falucskai Istvánné, Királyné Szabó Ágnes, Csûrös Andorné, Fodor István, Papp György, Csûrös Andrea, Hagymássy Irma, Papp Györgyné, Dalia Enikõ, Kékesi Erika, Varga Klári, Dalia Olivér, Kézi László, Vargáné Végh Katalin, Erdõs Jenõ, Kézi Lászlóné Mi, pedagógusok, nem kis örömmel állapíthatjuk meg, hogy jó földbe termékeny magot hinthettünk. A jelenlévõk u. is valamennyien szívesen újították fel volt iskolájukkal, nevelõikkel kapcsolatos kedves élményeiket is. A gondos szervezõknek és a mindenre odafigyelõ házigazdáknak hálás köszönetünket kifejezve: ilyen hangulatban természetes volt egyöntetû véleményünk: remélhetõleg jövõre ismét találkozunk… Erdõs Jenõ

Aki most csak lélekben lehetett ott….

Bárhol is élünk, onnan elszármazottak, a világ közepét oda képzeljük, és hisszük, ott is van, marad. A mátészalkaiak budai találkozói épp ennek példája.. Nem csupán az embereket, rég látott Barátainkat, Ismerõseinket akarjuk szemrevételezni, nem a múlt újraélése a cél. Emberként apró szeletkék vagyunk, belõlünk válik egyre kerekebbé, lassan egésszé a képzeletbeli soha be nem zárható kör. Hordjuk saját sorsunkat, éljük jól vagy kevésbé jól életünket, az origó mindnyájunknak ugyanaz. Egy egy ilyen összejövetel így kezdõdik:..emlékszel, emlékeztek.... és valahogy mindenki egyszerre válik gyerekké, kamasszá, vagy épp fiatal felnõtté. Az emlékek aztán összeadódnak. Egyszerre mosolyodik el a sok száj, vagy épp egyszerre telik

meg könnyel a szem. Ez utóbbi a ritkább, ezt az alkalmat inkább a derû övezi. Nagyon mulatságos volt pl., amikor is több évtizeddel az elkövetett csíny után régi, örökifjú Igazgatónk, Erdõs Jenõ bácsi elmondta annak színét, az abban résztvevõ, egykori diákok saját szemszögükbõl nézve a visszáját. Hát még milyen mosolyt fakasztó volt, amikor is az egykori "bûnelkövetõk" szembesültek azzal, õk ketten se pontosan tudták a másik pontos koreográfiáját, a puska ezért sült el visszafelé. Kellett ehhez jó 30 -40 év, hogy az ügylet végére pont kerüljön. Ezeket az alkalmakat, bár magam is egyik szervezõje voltam, ténylegesen Szabó Panninak köszönhetjük. Nem esett mesze az alma a fájától. Nekem

személy szerint, és sokunknak útravalót Ági néni, az Õ Édesanyja adott, Szüleink mellett Õ tette tele a kosarunkat. Hogy is volt, és hogy is van? Anno Mátészalkán mi, apró kis csemeték, régi Zalkás leánykák, fiúk roptuk a táncot a Mûvelõdési ház színpadán. Jól elfértünk Csiki Juli néni nálunk jóval "profibb" táncosai mellett, mert volt egy bennünket a magyar irodalom tanítása és megszerettetése mellett mással is megismertetõ Tanár nénink, Ági nénink. Panni ugyanúgy teszi a dolgát, csendben, magát mindig háttérben hagyva. Amikor kört táncolunk, valakinek el kell kezdeni a másik kezének megfogását. Panni kinyújtja, mi szeretettel elfogadjuk, és nyújtjuk tovább és tovább, ....aztán

tõlünk távolabb élõ mátészalkai Barátaink segítenek összefogni a kezeket. Ahhoz, hogy ha már megtaláltuk egymást, mindnyájunknak szüksége van tudni: tudják Szülõvárosunkban is, hogy vagyunk, élünk, tulajdonképp belõlük is táplálkozunk. Mi megpróbáljuk jó hírét, értékeit továbbvinni, és igenis szóvá tenni. Ezért örülök én módfelett a hozzám is elküldött Mécsvilág újságnak, látom, tudom, vannak akik szívügyüknek tekintik, hogy tudassák: fontos minden régi és most is ottlakó Polgára, fontos annak mûvelõdése, fontos a hagyományok megõrzése mellett újak létrehozása. Nekünk, régi kis városunkból elszármazottaknak, ebbõl kell építkeznünk. Szentléleky Erika