Kaposi Zoltán Növekedés és válság. Bankok és pénzügyek a 20. század első felében (A Történelemtanárok Egylete által szervezett, 2012. október 6-án elhangzott „Bankok a történelemben” című konferencián elmondott előadás írásos változata)
A piacgazdaság és a pénzügyi intézmények; az aranystandard és a stabilitás Az 1830-40-es évekre Nyugat-Európa országaiban kialakult a piacgazdasági rendszer. Piaci jellegű működés már korábban is volt Európa történetében. Voltak korábban is tőkések, nagykereskedők, bankárok, spekulánsok stb. Most viszont – először Angliában – olyan, az egész gazdaságot átfogó törvényi és intézményi szabályozáson alapuló modell épült ki, amely révén lehetőség nyílt a szabad gazdálkodási tevékenységre. Négy fontos tényező jelzi a modern pénzügyi intézményrendszer létrejöttét. 1. Az Angol Bank létrehozása (1694). 2. A kereskedelmi bankok szabad alapítása 3. Az aranypénzrendszer bevezetése (1774) 4. Az angol banktörvény létrejötte (1844) A piac megerősödéséhez nagy szükség volt az állam segítségére, vagyis arra, hogy a legfontosabb döntéshozói fórumokon realizálódjon az új gazdasági modell számos potenciális előnye. A vállalkozások szabadsága, a monopóliumok megszüntetése melletti szabad kereskedelem, az egyének (munkaerő) szabad döntési lehetőségei, a szabad társadalmi mobilitás stb. csakis együttesen értek valamit. Nagy szerepe volt a folyamatban a korszakban végbe ment gyors gazdasági növekedésnek. Ez az időszak az agrárforradalom és az iparosodás nagy korszaka volt, amikor – mértékadó statisztikai elemzések szerint - az egy főre jutó jövedelmek gyorsan emelkedtek. Ez még akkor is igaz, ha tényszerű, hogy a nagyvárosokban dolgozó bérmunkástömegek sokszor igen rossz feltételek között éltek. Az új pénzügyi rendszernek számos olyan előnye volt, amely a megelőző korszakhoz képest mind a vállalkozásoknak, mind a széles rételemben vett társadalomnak egyértelműen előnyös volt. Miért volt jó az új modell? 1. Közgazdaság-elméletileg könnyen leírható és magyarázható volt (Smith, Ricardo stb.). 2. A vállalkozóknak és az államnak is biztos hátteret jelentett. 3. Biztosította a nemzetközi kereskedelem és a tőke szabad áramlását. 4. Teljes konvertibilitást adott a külkereskedőknek, magánembereknek, pénzváltóknak; stabil valutakurzusok jöttek létre; a pénzügy egyre inkább, mint önálló ágazat működhetett.
1
5. A tőkeexport révén hozzájárult az elmaradott országok fejlődéséhez; egyben a kialakult világrendet tartósította. Anglia gazdasági sikerei, az angol világhódítás, a szigetországi életszínvonal gyors emelkedése és pénzügyi rendszerének stabilitása és pozitív hatásai a kontinens országainak egyértelműen a modell átvételét, a potenciális másolás lehetőségét kínálták. A 19. század második felében egyre többen vezették be a korábbi ezüstpénz-rendszer mellett az angol típusú aranypénz-modellt. Szerepet játszott ebben az is, hogy az arany világpiaci ára emelkedett, az ezüsté viszont nem, s egyre nagyobb rés keletkezett a két fizetőeszköz értéke között, ami csere esetén az ezüstpénzzel rendelkező országok pozícióját rontotta. 1879-ben az Amerikai Egyesült Államok, 1892-ben Ausztria-Magyarország, 1897-ben Oroszország tért át új pénzrendszerre. Az aranystandard modell hosszú időn keresztül zavartalanul működött, amit csak néha zavart meg egy-két váratlan esemény. A hosszú évtizeden keresztül jól működő rendszernek az elmélete és a gyakorlata (magánvállalkozói és állami szinten) is egyre inkább közgazdasági paradigmává vált. 1815 után egész Európát átfogó, nagy nemzetközi háborúkra nem került sor, inkább csak egyes országok között kialakult háborúkról, vagy pedig belső polgárháborúkról (szabadságharcokról) beszélhetünk. A hosszú nemzetközi béke egyre nagyobb mobilitást biztosított a kontinens kereskedőinek, bankárainak. A korszakban 2-6 %os gazdasági növekedés mellett megoldott volt az aranyutánpótlás biztosítása is. Legalább ennyire fontos volt a pozitív gazdasági várakozások kialakulása, s az is, hogy az egyes országokban hasonló típusú (konvertibilis) pénzügyi intézményrendszer épült ki. A határokon átívelő nemzetközi egyezmények (posta, telefon stb.) biztosították az egyes országok vagy nagyobb régiók termelési és fogyasztási összekötését. A liberális gazdaságpolitika korszakában a tőkekivitel révén a fejletlenebb, az európai periférián lévő országok is sokat hoztak lemaradásukon, sok esetben ezek az országok magasabb növekedési rátát értek el, mint a nyugatiak.
Újszerű kihívások és befolyásoló tényezők a pénzügyi intézmények működésére a 20. század első felében Az 1914 előtti stabilitáshoz képest a 20. század első felében jó néhány olyan folyamat ment végbe, ami a pénzügyi intézmények számára a korábbi kiszámíthatósággal és stabilitással szemben az állandó alkalmazkodás kényszerét hozta. Melyek voltak ezek fontosabb változások? 1. Az első világháború katonai folyamatai. 2. Új államalakulatok vagy államok létrejötte, a régiek megszűnése, felbomlása; egyes országok kiszakadása a korábbi gazdasági rendszerből. 3. Az 1918 utáni hiperinfláció kormányzati és jegybanki kezelése. 4. Több országban a régi pénzügyi rendszer felbomlása, s ezzel együtt új jegybankok létrehozásának kényszere. 5. Új valuták bevezetése; átváltási nehézségek. 2
6. Az 1929-33 közti világgazdasági válság. 7. A fegyverkezés finanszírozása, az infláció kezelése. 8. A második világháború alatt a hadigazdaság működtetése, erős állami beavatkozás a gazdasági életbe. 9. A háborút követő stabilizáció; egyes esetekben a magángazdaság államosítása. A felsorolás korántsem teljes, de már ebből is több minden következik. Egyrészt látható és (máshonnan is) tudható, hogy a 20. század első felének egyes időszakaiban a pénzügyi rendszernek egyértelmű politikai célokat kellett kiszolgálnia. Ez azt jelentette, hogy a korábbi banki önállóság megszűnt, s helyette a nagypolitika határozta meg, mivel is kell egy banknak foglalkoznia. Másrészt megtört a bankélet magától értetődő működése, ami pedig azért volt rossz, mert a pénzügy is egy olyan ágazat, amelynek vannak belső működési elvei és törvényszerűségei, s egyben van belső fejlődése. Harmadrészt a politika erőszakossága tönkre is tehetett pénzügyi intézményeket, ugyanakkor a kormánynak tetsző új intézeteket hozhatott létre. Különösen áll ez azokban az országokban, ahol például a zsidóság jelentős pénzügyi pozíciókat foglalt el a korábbiakban. Mindez azt jelenti, hogy az első világháborútól 1945-ig tartó időben a pénzügyi rendszer egyre szorosabban kapcsolódott hozzá a mindenkori politikához, s különösen Közép-Európa országaiban – kényszerből - annak sokszor kiszolgálójává vált.
Az európai pénzügyi rendszer változásai az első világháború idején A háború finanszírozásának voltak hagyományos módszerei. A megelőző évszázadok alapján az alábbi (fontosabb) eszközöket ismerték. 1. Első lépésben (rövid háborúban – „Mire a levelek lehullanak…”) a meglévő hazai kormányzati, költségvetési tartalékokat használják föl. 2. Ezek után sor kerülhet a nemesfémtartalékok értékesítésére, felélésére. 3. Külső finanszírozás más országoktól vagy magán-pénzintézményektől való kölcsönökkel. 4. Az által kibocsátott hadikötvények erős ráutaló magatartással történő kényszervásároltatása. Ennek során a piaci szereplőknek (bankoknak, gazdagoknak, középrétegeknek) kötelező értékpapírokat vásárolni. 5. Adók emelése, a nem háborús ágazatok adóinak (befizetéseinek) növelése, általában luxusadók vagy fogyasztási jellegű adók bevezetése. 6. A frontra termelő ágazatok központosítása, állami kézbe vétele, vagy pontos termelési utasításokkal, kötött árakon való fizetés megvalósítása. 7. A megszerezett új területek azonnali kirablása, erőforrások elszállítása, a háborús kiadásoknak a megszerezett területek lakosságára való áthárítása. 8. Fedezetlen papírpénz kibocsátásával inflációs folyamatok tudatos elindítása, ezen keresztül a terhek lakosságra hárítása. Természetesen az, hogy egy adott ország milyen gazdasági és társadalmi erőforrásokkal rendelkezett a háború előtt és alatt, nagyban meghatározta, hogy milyen eszközök állnak 3
rendelkezésére, s ezekből az állam mit tud felhasználni. Az tény, hogy minden országban kényszerből eltértek a hagyományos aranystandardtól, s felfüggesztették a nemesfém aranyra történő szabad beváltását. Az első fontos lépést e téren 1915-ben a Bank of England tette meg, amikor is átmeneti időre felfüggesztette a papírpénz aranyra cserélését. Mivel a pénzpiac és az aranypiac központja London volt, nem véletlen, hogy a többi ország hamarosan követte az angol mintát. A forgalomban csak a papírpénz maradt. Voltak olyan szegényebb területek, ahol egyenérték-meghatározásra vagy kényszerárfolyam bevezetésére is sor került. Kettős következménnyel járt mindez: egyrészt a nagy papírpénz-tömeg miatt jelentős infláció indult meg, másrészt pedig az arany egyre inkább a felhalmozás (tartalékképzés) eszközévé vált. A háború alatt visszaesett a korábban megszokott nemzetközi kereskedelem volumene, ugyanakkor a tőkeallokáció fejlettebb országoktól a fejletlenek felé tartó mozgása is megfeneklett. A nagyhatalmak közé bezárt közép-európai országok esetében csak a belső erőforrások maradtak. Szinte minden hadviselő országban a háború vége felé torlódtak a nehezen kezelhető anyagi, pénzügyi és szociális problémák: a termelés visszaesett, strukturális munkanélküliség jött létre, óriási volt államháztartás hiánya, s nagyon alacsonyra süllyedt a fogyasztás.
A hazai pénzintézmények változásai Az Osztrák-Magyar Monarchia részeként Magyarország technikailag és katonaságát illetően valószínűleg talán igen, de pénzügyi tartalékait illetően biztosan nem volt felkészülve egy elhúzódó háborúra. Kevés volt a saját forrás és a valutatartalék. A korábban kialakult kétszintű bankrendszer normál működése szerint a jegybank közvetlenül nem is finanszírozhatta a kormányt, az csak a kereskedelmi bankokon keresztül történhetett. A háború elhúzódása kényszerintézkedések tömegét hozta Magyarországon is. Ezek közül a legjelentősebbek: 1. Erős állami beavatkozás történt a pénzügyi életbe, annak szinte minden működési szegmensében. 2. A jegybankról külön törvény született; az Osztrák-Magyar Bank forrásainak lehetségessé vált a finanszírozásba való bevonása, így a közös jegybanktól nagy összegű kölcsönöket kapott mind a magyar, mind az osztrák kormány. 3. A kormányzati pénzigények folyamatosan növekedtek. Gyors ütemű papírpénzkibocsátás történt, főleg 1917-től szalad el az infláció. Az infláció növekedésének pozitív és negatív hatásai is voltak. Egyrészt javította az államháztartást, másrészt viszont széthúzta a jövedelmeket, a gazdagabb, főleg hadiszállító réteget még gazdagabbá tette, míg a másik oldalon óriási szociális nehézségeket okozott, s igen gyorsan nőtt a szegénységben élők száma. 4. Felfüggesztették a forgalomba hozott bankjegyek 40 %-os ércfedezeti előírását, ezzel gyakorlatilag lehetőség nyílt a korlátlan papírpénz-mennyiség kibocsátására. 5. Újabb és újabb hadikötvény-tömeget bocsátottak ki. Összesen 8 különböző csomagban jöttek ki kötvények. Ezeket vagy a kereskedelmi bankok, vagy a gazdagok, vagy egyre inkább bevonva a „meggyőzött” lakosság vásárolta. A hadikötvények magas 4
kamatozásúak voltak, lényegesen többet ígértek, mint amennyit a rosszul működő gazdaságból reáljövedelemként várni lehetett. Mivel a lakosság számára az áremelkedések igazából 1916 közepétől voltak egyre inkább érezhetők, ezért viszonylag nagy számban és nagy lelkesedéssel vásároltak hadikötvényeket. 6. A hadikötvények jelentősen torzították a pénzügyi működést. A különböző megtakarításokat egyértelműen a kötvények felé terelték, ezért a kereskedelmi bankok hagyományos üzleti jellegű hitelezése folyamatosan csökkent. Mivel az állam szabályozta a hiteláramlást, s a nem katonai célú tevékenységet szolgáló ipari beruházásokat korlátozta, ezért a beruházási ráta nagyon mélyre csökkent. 7. 1916-ban létrehozták a Pénzintézeti Központot, amellyel az álam hosszú távon erős állami kontroll alá vonhatta a kereskedelmi bankokat. (Szerepe az idők során növekedett, az 1930-as évek második felében még több funkciót kapott.) 8. A pénzügyi életben erős koncentráció ment végbe. A nagyobb, döntően fővárosi bankok gyorsan terjeszkedtek, ugyanakkor sok kicsi, főleg vidéki pénzintézmény került a tönk szélére, vagy szűnt meg a háború vége felé. Tipikus vonás volt a nagyobb bankok által felvásárolt (affiliált) vidéki kisbank. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy a háború első éveiben a nagyobb bankok egyre másra alapítottak vagy vásároltak olyan termelő üzemeket vagy mezőgazdasági nagybirtokokat, amelyek működése kapcsán ki tudták használni a biztos piacot, vagyis az állami felvásárlás előnyeit. Az előnyök kihasználása sokszor informális csatornákon keresztül történt. Az Osztrák-Magyar Bank bankjegyforgalma és tartalékai 1914-18 között (1000 koronában) Bankjegyforgalom
Aranytartalék
1914. július 31. 3 061 925 1 094 938 1916. december 31. 10 888 619 290 024 1918. október 31. 31 483 231 267 711 Forrás: Tomka Béla, 1996. 65.p. alapján egyszerűsítve. Eredeti forrása: Popovics Sándor: A pénz sorsa a háborúban. Budapest, 1926. Függelék, Táblázatok.
Stabilizáció és az MNB létrejötte Az első világháború négy és fél éve, a háborút követő politikai átalakulás, többek között az Osztrák-Magyar Monarchiából való kiválás, a Tanácsköztársaság létrejötte és működése, az ország jelentős részét elfoglaló megszállás (keletről a románok, délről a szerbek) kárai, majd a trianoni kényszerbéke stb. anyagilag kimerítette az országot. Hatalmas emberáldozat és munkaképtelen sebesülttömeg súlyosbította a munkaerőhelyzetet. A termelés visszaesett, az állami katonai megrendelések lecsökkentek, ugyanakkor a belső kereslet gyenge volt, a külső piacok jelentős része pedig elveszett, az export leállt. 1920-ban az ország területének két harmadát, a népességének csaknem 60 %-át elvették. Óriási infláció jelentkezett, ugyanakkor az Ausztriától való elválást és a közös vagyon rendezését is meg kellett oldani. Különösen nagy volt az agrárszegénység, aminek érdekében 1920-ban földreformot hirdettek. Az ország népszövetségi ellenőrzés alatt állt, jelentős jóvátételre ítéltetett. Gazdaságilag lassú 5
helyreállításra lehetett csak számítani. A folyamat szakirodalmilag jól ismert, a fontosabb elemei a következők. 1. Igazából az 1920-21-es költségvetési évtől lehet újra normális rendszerű állami gazdasági működésről beszélni (költségvetés, adók stb.) 2. Elsődleges feladat volt az infláció megállítása és a pénzügyi stabilizáció. Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter deflációs megoldással kísérletezett. Lényeges eleme volt, hogy egy jelentős mértékű, egyszeri vagyonadó kivetésével próbált pénzt kivonni a rendszerből, s ezzel stabil értékviszonyokat teremteni. A következmények felemásak: egyrészt stabilizálódott a pénzpiac, megállt az infláció, ugyanakkor hitelszűke keletkezett, a vállalatok nem jutottak hitelhez, nem voltak beruházások, nem nőtt érdemben a termelés, s beragadt a munkanélküliség. 3. A korábbi közös jegybank helyett önálló magyar jegybankot kellett létrehozni, amely a bankjegykibocsátás monopóliumával is rendelkezik. Ez lett 1921-ben a Magyar Királyi Jegyintézet. 4. A Hegedűs-féle kísérlet után élénkíteni kellett a gazdaságot. Korányi és Kállay pénzügyminiszterek alatt egy irányított inflációs folyamatot gerjesztett az állam, amikor is valorizálatlan kölcsönökkel olyan, döntően ipari ágazatok fejlesztését célozta meg, amelyek az elcsatolások miatt alig maradtak Magyarországon. Hamar kiderült azonban, hogy a hazai erőforrások önmagukban korlátozottak, a gazdaság élénkítéséhez nem elegendőek, vagyis szükség volt külső források bevonására. 5. Az 1922-23 közti időben újra jelentős infláció ment végbe. (1924-ben az infláció mélypontján 17 866 papírkorona = 1 aranykoronával.) Sok vállalkozás ment tönkre ezekben az években, alig volt kereslet. 6. Elengedhetetlen volt a pénzügyi stabilizáció, amihez a Népszövetség beleegyezésével egy szanálási tervre volt szükség. Az alapvető feladatok: az infláció megállítása, egy önálló jegybank létrehozása, költségvetési egyensúly megteremtése, megegyezés a szomszédokkal a jóvátétel folytatásában és teljesítésében, gazdasági újjáépítési terv. 7. Népszövetségi kölcsön (1924) megszerzése (307 millió aranykorona). A Jegyintézet helyett Magyar Nemzeti Bank létrehozása. Angolszász minta, hasonló felépítés és jogosultságok, részvénytársasági forma. 8. 1927-től új pénz bevezetése (1,2 régi aranykorona = 1 pengő). 9. A szanálással együtt a kereskedelmi bankok lehetőségeinek erősödése, az 1920-as évek közepén újra indult az üzleti hitelezés gyakorlata. 10. Jelentős külföldi kölcsönök megszerzése (svéd gyufakölcsön, három nagyobb Speyerkölcsön, Talbot-kölcsön). Ezek jelentős részét a hazai infrastruktúra fejlesztésére, sokszor a városok közműfejlesztéseire fordítottak. Előírás volt például a Speyerkölcsön igénybevételénél, hogy a városok csak olyan fejlesztésekre fordíthatják, amelyeknek pénzügyi hozadéka is van. 11. A szanálás, a stabilizálódott pénzügyi szektor, a beruházások emelkedése révén 1926tól már szerény gazdasági növekedés ment végbe.
6
Az európai megújulás lehetőségei Az európai országokban az 1920-as évek elejétől érdemben javultak a gazdaság működési feltételei. A győztes országokban hamar visszaálltak a polgári békegazdaságra. Jelentős magánberuházások indultak meg, hogy a sokéves nélkülözés és fogyasztási visszafogottság után a társadalom jóléti szintje emelkedjen. Ehhez pénzügyi stabilitás kellett. Ugyanakkor nagy kérdés maradt, hogy a háború utáni időben milyen pénzügyi modellt működtessenek. Két irányban kellett gondolkodni. Egyrészt szükség volt az egyes országok költségvetési, államháztartási egyensúlyának megteremtésére. Másrészt a nemzetközi pénzügyi stabilitást is el kellett érni, hogy a nagyobb, mértékadó nyugati országok kereskedelmi rendszere is működjön. A fontosabb lépések a következők voltak.
1. Genovában, 1922-ben nemzetközi pénzügyi konferenciát tartottak, amelyen a világ legjelentősebb pénzügyi szakemberei vettek részt, köztük jegybankelnökök, pénzügyminiszterek és elméleti közgazdászok. A cél az aranystandard-rendszerének újragondolása volt. Fontosnak vélték az arannyal való takarékoskodást, az aranyvaluta állapotának helyreállítását, valamint a valutatartalék bevezetését. 2. A nagy változás megint az angoloktól jött. Winston Churchill pénzügyminiszter 1925ben Nagy Britanniában visszaállította az aranystandardot, vagyis a fontot újra az aranyhoz kötötték. Mindezt a font háború előtti paritásán tették. Ennek azonban következményei lettek, hiszen Nagy Britannia világgazdasági pozíciója a háború során csökkent, a világkereskedelemben való részesedése némileg visszaesett, ezért a font felülértékelt valutává vált. A szigetországi árak csak lassan alkalmazkodtak az új pénzrendszerhez. Sokan ellenezték is a „művet”, Keynes például egyszerűen „baromságnak” minősítette. De nem minden országban állt vissza a régi modell, hiszen egyes országok esetében a működési közeg nagyon megváltozott. 3. A világháborúban és azt követően politikailag és gazdaságilag is jelentősen felértékelődött USA az európai pénzügyi rendszerben is fontos szerepet kezdett játszani. Egyrészt ő adta több országban az újjáépítéshez szükséges kölcsönt. A nemzetközi pénzáramlásban a német jóvátétel szempontjából, különösen a Dawes-és a Young-terv kapcsán egyre nagyobb befolyáshoz jutott. Számos európai ország költségvetési stabilitásának megteremtése amerikai kölcsönöket feltételezett. 4. Megjelentek a spekulatív nemzetközi tőkemozgások is. 5. New York (a Wall Street) egyre inkább a világ pénzügyi központjává vált. Az 19251929 közti időben nagyon gyors gazdasági növekedés ment végbe az USÁ-ban, ahol a részvények árai lendületesen növekedtek. A részvények áremelkedése olyan mértékű volt, hogy 1928-29-ben az európai piacokról is elkezdett a pénz visszaáramolni az USÁ-ba, mivel az ottani részvények az európainál magasabb hozamokat ígértek. Ennek következtében egyes európai országok (például Németország, Ausztria) költségvetési és finanszírozási rendszere problémákkal küszködött.
7
A „nagy válság” és a bankok Az 1920-as évek második fele az egész világgazdaság számára jelentős fellendülést hozott. A gazdasági növekedés főleg az ipar és a szolgáltatási szektor területén figyelhető meg. Olyan ágazatok fejlődtek gyorsan, amelyek tartós fogyasztási cikkeket állítottak elő. A korszak nagyobb beruházásai már nem a régi, „19. századi” ágazatokhoz, vagyis a vasúthoz, nehéziparhoz stb. kapcsolódtak, hanem egyre inkább az autóiparhoz, a lakások felszereléséhez és gépesítéséhez, a mindennapi életvitel megkönnyítéséhez. Nincs azonban olyan gazdasági fellendülés, aminek ne lennének árnyoldalai. Problémás maradt a mezőgazdaság működése, hiszen a világháború után hazatérő agrártermelők, s a korábban erősen felfuttatott gyarmati árutermelés együttesen hatalmas mennyiségű, de mégis csak eladhatatlan terméktömeget eredményezett. Ennek következtében a mezőgazdasági árak stagnáltak, majd csökkentek, nehéz helyzetbe sodorva sok millió farmer vagy paraszti egzisztenciát. Ugyanúgy ingatag volt a közép-európai országok gazdasági működése, amely sok szálon kapcsolódott a nyugati világhoz. A tőzsdéken óriási buborék képződött: a részvények gyors áremelkedésére játszva jelentős spekuláció bontakozott ki, ami egészen 1929. szeptember elejéig, az ún. Babsontörésig megmaradt. Az ezt követő másfél hónapban a részvényárfolyamok stagnáltak, de világos volt, hogy a túlértékelt részvények ára előbb-utóbb csökkeni fog. Azt persze nem lehetett tudni, hogy ez egy pénzügyi krach formájában megy végbe. 1929-33 között a világgazdaság addigi legnagyobb válsága következett be. Az elhúzódó folyamat fontosabb elemei a következők. 1. Az első jelentősebb megingás a new york-i értéktőzsdén 1929. október 21-én történt, de ekkor még korrigált a piac. Ezt követően 1929. október 24-én hatalmas eladási pánik tört ki, aminek eredményeképpen pár óra alatt 12 millió részvényt adtak el, jelentős tőzsdeindex-csökkenéssel. Még ezt is felülmúlta az október 29-i hatalmas árzuhanás. Az amerikai tőzsdék negatív híreire az európai tőzsdéken is megindult az árfolyamok szolidabb mértékű csökkenése. (Berend T., 1983.) 2. A krach a tőzsdéket kiszolgáló ún. tőzsdebankok bezárásához vezetett, amely folyamat pedig – a viszontbiztosítások révén – más jelentős pénzintézmények bezárását is magával hozta. A november és a december további rossz tőzsdenapokkal és számos pénzintézmény kivérzésével telt. Csak 1930 januárjára nyugodtak némileg meg a piacok. 3. A bankok csődbe jutásával a fizetési nehézségek a reálgazdaság szintjén is megjelentek, s ez már közvetlenül az egész társadalom számára hatalmas megpróbáltatásokat hozott. Az USÁ-ban 1929 októbere és 1932 augusztusa között a nagy számú gyár-és bankbezárás következtében 25 %-os munkanélküliség keletkezett; 1931 elejére a korábbi 25 000 bankból 18 000 maradt. 4. Fontos volt a piaci értelmezése a válságnak, hiszen ilyen méretű gazdasági pusztulás még soha nem ment végbe. Egyre inkább úgy tűnt, hogy a liberális piacgazdasági automatizmusok már nem oldják meg a problémát, ezért állami beavatkozásra van szükség. Ennek elméleti leírása ekkor még nem állt rendelkezésre, bár gyakorlata – részben a korábbi háborús eszközrendszer által – nagyjából logikus lépésekből állt.
8
5. A válság alatti állami beavatkozás egyik fő csapásiránya a kiadások visszafogása (Anglia: May-jelentés), az állami takarékosság (az arany megtartása) megvalósítása, illetve a bevételek esetleges növelése volt (USA: új vámtarifa-rendszer stb.). Állami szinten, de a legkisebb településeken is megfigyelhető a közalkalmazottak egy részének elbocsátása, a fölösleges központi funkciók lenyesése. A másik fontos irány a társadalom jövedelmeinek, vagyis az effektív kereslet biztosítása, hiszen a leállt vállalkozások újraindulása, s így azoknak potenciális adóztatása csakis működő rendszert feltételezve volt elképzelhető. Ennek definiálása majd J. M. Keynes 1936ban megjelent könyvében történt meg, de a gyakorlatban, például a New Deal gazdaságpolitikai programjában, már korábban is megfigyelhető volt. Az állam, közmunkákkal, különböző beruházások megindításával növelte a keresletet, s persze hosszú távon még jobban eladósodott. 6. A válság fontos következményeként az egyes országok letértek a csak nemrég visszaállított aranystandard rendszeréről. Sok országban megpróbáltak deflációs intézkedéseket hozni a likviditás fenntartása érdekében. Angliában például mesterségesen alacsonyan tartották a font árfolyamát. 7. A válság nem állt meg a nyugati piacgazdaságok határainál, mivel a globalizációs folyamatok eddigre igencsak előrehaladtak, ezért sok más földrajzi területen hamar lehetett érzékelni hasonló hatásokat. Mivel a Szovjetunió nagyrészt zárt ország volt, ott másfajta problémák jelentkeztek ebben az időben, de a többiek esetében nem lehetett megúszni. Érzékenyen érintette Közép-Európát is, ahol a folyamatos tőkekivonás miatt 1931 májusában az osztrák, majd júliusban a német és a magyar pénzügyi rendszer került nagy válságba.
A bankok Magyarországon a válság alatt és után A közép-európai bankrendszer válsága 1931 nyarán mélyült el, amikor is igen nagy forráskivonás ment végbe az osztrák, a német és a magyar bankokból. A német csőd bejelentése után 1931. július közepén az MNB három napos bankszünnapot tartott, ezt követően 5 %-ban korlátozta a betétkifizetéseket. Később, augusztus vége felé újabb 5 %-ot lehetett már kivenni. A betétesek nagy rohama elmaradt, a hazai bizalom tartósnak bizonyult. A szakirodalom egybehangzó álláspontja szerint a nyugati országok képest a magyar bankrendszer viszonylag kis veszteséggel élte túl a válságot, ami persze nem jelenti azt, hogy ne került volna sor bankbezárásokra, felszámolásokra. A válság alatt igen jelentős munkanélküliség alakult ki. Legrosszabb helyzetbe az agrárágazat került, mivel a világpiaci gabonaár harmadára csökkent. Nagyra nőtt a földelhagyók száma. Az ipar kisebb problémákkal küszködött, az általános visszaesés mellett több ágazat még erősödött is a válság alatt. A kereskedelem nagyon rosszul járt, az 1930-as évek elején régi nagy kereskedőházak mentek csődbe. A pénzügyi problémák megoldásában nagy szerepe volt a nyugati közgazdasági és gazdaságpolitikai elképzeléseknek. Ezek az elképzelések főleg az államnak a gazdasági életbe direktebb eszközökkel való beavatkozásának gondolata körül eszkalálódtak. A pénzügyi intézményrendszer jelentősen módosult a válság utáni időben.
9
1. A családi tulajdonú bankházak helyzete szinte folyamatosan romlott, a kisebb tőkeerőt képviselő intézmények egyre rosszabb pozícióba kerültek. A nagyobb kereskedelmi bankok fölénye világossá vált, amit az ekkor kialakult tendencia is világosan jelez: fúziós hullám söpört végig a bankokon, számos felvásárlás történt. 1929-34 között a pénzintézetek 17 %-a szűnt meg; főleg a kisebb vidékiek estek áldozatul, a fővárosi nagyok megmaradtak. A túlélésben a likviditásra nagyon ügyelő pénzpolitika nagy szerepet játszott. 2. A helyi régi pénzintézmények (pl. a takarékpénztárak) lehetőségei viszont növekedtek, főleg akkor, ha ezek szorosan összefonódtak helyi politikával, a városvezetéssel stb. A városok és egyéb települések közműfejlesztéseit részben ezek az intézmények finanszírozták. Legnagyobb szerepük az ún. „függő-kölcsönöknél” volt, amelyek a mindenkori hiány betömésére szolgáló, relatíve drágább kamatozású hitelek folyósítását jelentették. 3. Megindult az adósságok (személyek, önkormányzatok, vállalkozások stb.) konvertálása. Ennek során a korábban felvett rövid lejáratú hiteleket igyekeztek hosszú lejáratú, alacsony kamatozású hitelekké átalakítani. 4. Megjelentek és gyorsan terjedtek az egyre több üzletággal foglalkozó (multifunkcionális) bankok. 5. Az állam erőteljesen felügyelte és szabályozta a hiteléletet. A Pénzintézeti Központ hatáskörét jelentősen kiterjesztette. Nagyon sok speciális tevékenységet ellátó, állami befolyást élvező pénzintézmény jött létre vagy erősödött meg, mint például a Hitelintézetek Szövetkezete (1933), a Földbirtokrendezés Pénzügyi Lebonyolítására Alakult Szövetkezet (1929, LEBOSZ) stb. 6. Új banktípust képviseltek a lakásépítési hitelintézetek. Jelentősége az angol mintával magyarázható: ahol a lakásépítkezések dinamikusan megindultak, ott jelentős, több ágazatot is érintő multiplikátorhatások alakultak ki, ami komoly gazdasági növekedést eredményezett. 7. Államilag szabályozták a gazdaadósságokat, a földszerzés lehetőségét; a paraszti földek esetleges elárverezését; szabályozták a bérletek vállalását és a bérlőnek való hitel juttatását stb. 8. A német-magyar kereskedelmi pótegyezmény (1934) teljesítése csakis az államon keresztüli kereskedelmet jelenthette. A német piacra termelő üzemek működéséhez kapcsolódó hiteleket könnyen el lehetett érni. A folyamat során a magángazdaság egyre szorosabban felfűződött az államra. 9. A fegyverkezési program (1938) finanszírozásában a kereskedelmi bankoknak is részt kellett vállalniuk. A hadiipar felfutása a bankok számára lényeges pozíciójavulást hozott. 10. Az 1939. II. tc. felhatalmazta a kormányt, hogy honvédelmi célokból szabályozza a pénzforgalmat, a jegybank és a Pénzintézeti Központ működését. (Tomka, 101.p.) Ezzel a magánpénzintézetek erős állami kontroll alá kerülhettek, lényegében megmondták a pénzintézeteknek, hogy mit kell finanszírozni.
10
A bankok és a háború; Bretton Woods (1939-45) A háború kitörésével (Európában 1939 őszétől, Magyarországon 1941 közepétől) a nehezen magához tért piaci rendszertől újra az államilag irányított modell felé mozdult el a gazdasági rendszer. Szigorúan nézve ezekben az években újra a régi, az első világháború alatti szisztéma került elő, azonban kétségtelen, hogy voltak új elemei is a háborús éveknek. 1. Erőteljes állami beavatkozás és koncentráció történt a gazdasági élet minden területén. Az egyes országok, így Magyarország is, most már tudatosan készült a háborúra. Az 1930-as években a pénzintézeteket illetően létrejöttek azok a beavatkozást biztosító törvények, amelyek kivételes lehetőséget adtak a mindenkori kormánynak. 2. Újdonság volt a totális modell felé való elmozdulás. 1938-41 között Közép-Európa több országában a zsidóságot előbb tiltó jogszabályokkal, később munka-és koncentrációs táborokba hurcolással, valamint megsemmisítéssel kiiktatták a gazdasági, s azon belül a pénzügyi életből. Néhány esetben (Németország, Magyarország) egyes nagy befolyású és tőkeerejű zsidó bankárcsaláddal kiegyeztek, forrásaikat, tevékenységüket felhasználták. 3. A jegybankokat állami akarat alá rendelték. Nem volt akadálya a papírpénz-kibocsátás növelésének. Magyarországon a német megszállás után (1944) szinte kizárólag fedezetlen papírpénzzel történt az állami finanszírozás.1938-44 között tizenkétszeresre nőtt a bankjegyforgalom (Tomka, 101.p.) Óriási infláció, reáljövedelem-csökkenés következett be. 4. A Magyar Nemzeti Bankon keresztül ellenőrizték a kereskedelmi bankokat, hogy a kormányzati céloknak megfelelően használják-e föl a hiteleket. A kereskedelmi banki hitelezés beszűkült, kevés valódi üzleti-vállalkozói hitel maradt. A nem hadiipari vállalatok vagy egyéb gazdasági alanyok pénzhez jutását korlátozták. 5. Magyarország esetében az 1938-41 között visszaszerzett területek gazdasági beillesztése is megtörtént, az állami központi szabályozás az ezeken a területeken lévő pénzintézetekre is kiterjedt. A visszacsatolt területeken lévő pénzintézetekben a külső (most már „nemzetiségi”) tulajdonosok működését korlátozták. 6. A frontterületeken hatalmas gazdasági pusztítás következett be, ez az újjáépítési tőkeszükséglet miatt a későbbiekre nézve erőteljes beruházási politikát követelt meg. 7. A szabad világ országai 1944 nyarán már a háború utáni gazdasági újjáépítés és a piacgazdasági rendszer visszaállításán gondolkodtak. A pénzügyi stabilizáció és az új monetáris világ kérdéseinek tisztázása érdekében hívták össze az USÁ-ban lévő, Bretton Woods nevű kisvárosba 1944. közepére 44 szövetséges állam mintegy 730 küldöttjét. A konferenciát az USA és Nagy-Britannia dominálta. Alapelv: a háború befejeződése után vissza kell térni a szabad kereskedelemhez, véget kell vetni a gazdasági nacionalizmusnak. 8. Bretton Woodsban döntöttek új, máig fontos pénzügyi világszervezetek létrehozásáról (IMF, IBRD, az alaptőke nagy része amerikai és angol) is. Új valutaarányokat határoztak meg, létrejött a dollár aranystandard-rendszer; ami hamar stabilitást adott a nemzetközi pénzügyi rendszernek. Az USA a világ aranykészletének 80 %-át
11
birtokolta. A Bretton Woods-i modell 1971-ig jól működött, a negyedszázad alatt jelentős gazdasági növekedés ment végbe a nyugati országokban. 9. A szovjetek által megszállt országokban a magángazdaság lehetőségei beszűkültek. A szovjet típusú tervgazdasági modellt kívánták meghonosítani, Közép-Európa országaiban 1946-50 között az ipart, a kereskedelmet és a pénzügyi szolgáltatási rendszert államosították. Magyarországon 1948 tavaszán, a „nagypénteki” államosítás vetett véget a magánbankok rendszerének. A későbbiekben az MNB alatt, állami tulajdonban működő, egyszámlarendszerre felhúzott pénzügyi modellt alakítottak ki. Ez a szovjet modell 1987-ig, a kétszintű bankrendszer újra-megteremtéséig működött.
Ajánlások, amelyek a tanításra vonatkozhatnak 1. A nyugati piacgazdasági rendszer csaknem 200 év óta működik. Az idők során számos formája alakult ki a liberális modelltől kezdve a vegyes gazdasági rendszerig. A rendszer története során több válságot élt át, de mindig képes volt megújulásra, s a válságok után még erősebb és magasabb színvonal elérésére. Nincs okunk azt feltételezni, hogy ez a mai időkben, avagy a jövőben másképp lenne. 2. A nyugati piacgazdaság a magyar gazdaság lehetséges jövőképe. Magyarország jövője az Európai Unión belül képzelhető el, ahol a mind szorosabb gazdasági szimbiózis (asszimiláció) jelentős termelékenység-növekedési és felzárkózási lehetőségeket sejtet. Jelen pillanatban nem látszik más, reális fejlődési út Magyarországnak. Éppen ezért a nyugati modell működését ismerni kell. 3. Ebből következik, hogy a piaci modell gazdasági elemeit tanítani kell, ismeretüket pedig megkövetelni. Oktatni kell ennek a modellnek a működési sajátosságait, annak szerepét a nyugati társadalmi és erkölcsi értékrendben. Ki kell térni arra is, hogy alkotmányos szabadságjogokkal rendelkező polgárok és demokratikus intézményrendszer mellett tud csak a szabad piacgazdaság hatékonyan működni. 4. Ennek bemutatását elsősorban a történelem tantárgyon belül, főleg a gazdaságtörténeti fejezetekben kell elvégezni, de a fenti kérdések értelmezése más közismereti tárgyakban is megjelenő elem kell, hogy legyen. 5. A modern pénzügyi intézmények működése egyre szorosabban kapcsolódik mindennapi életünkhöz. A napi szintű pénzügyi eligazodásra egyre nagyobb társadalmi igény lesz. A jelenlegi gazdasági válság már úgyis kikényszerítette az önkéntes tanulást, az új fogalmak megismerését (devizakölcsön, kamat, válság, árfolyamkockázat stb.). A továbblépést intézményi szinten is biztosítani kell.
Néhány fontosabb hazai szakirodalom
A Magyar Nemzeti Bank története. 1. kötet: Az Osztrák Nemzeti Banktól a Magyar Nemzeti Bankig (1816-1924). Bp. 1993.; 2. kötet: Az önálló jegybank (1924-1948). Bp. 1999. 12
Alföldi Antal: A budapesti pénzintézetek története napjainkig. Bp. 1928. Berend T. Iván: Válságos évtizedek. Bp. 1983. Berend T. Iván – Szuhay Miklós: A tőkés gazdaság története Magyarországon (1848-1944). Bp. 1973. Botos János: A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank története. Bp. 1991. Kaposi Zoltán: Magyarország gazdaságtörténete 1700-2000. Bp.- Pécs, 2002. Kaposi Zoltán: A 20. század gazdaságtörténete (1918-1990). Bp.-Pécs, 2004. Kövér György: 1873. Egy krach anatómiája. Bp. 1986. Landes, David: Az elszabadult Prometheusz. Bp. 1987. Tallós György: A Magyar Általános Hitelbank (1867-1948). Bő. 1995. Tomka Béla: A magyarországi pénzintézetek rövid története (1836-1947). Bp. 1996. van der Wee, Herman: A lefékezett jólét. Budapest, 1986. Vargha Gyula: A magyar hitelügy és hitelintézetek története. Bp. 1896.
13
