Kapos vár Megyei Jogú Város Közgyűlése
2012. szep tember 27. J EG Y ZŐ K Ö NYV
Pult 1 2 3 4 5 6 15 7 8 16 9 14 10 12 13 11 17 18
2012.10.1 5. 10:29
Név Borhi Zsombor tanácsnok Czimmermann é Németh Andrea tanácsnok dr. Csató László tanácsnok Csutor Ferenc tanácsnok Dér Tamás tanácsnok Gelencsér Ferencné képviselő dr. Giber Vilmos kép viselő dr. Heintz Tamás tanácsnok Mihalecz András tanácsnok Oláh Lajosné alpolgármester dr. Szép Tamás tanácsnok Szita Károly p olgármester Torma János tanácsnok dr. Lamperth M ónika kép viselő Pintér Attila tanácsnok Kiss Tamás képviselő Felder Frigy es kép viselő dr. Gy enesei Istvánné tanácsnok
Voks 0 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 0 1 1 1 1
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
Frakció -
1/53
-----Időkorlátozás nélküli //Méretlen----Szita Károly polgármester köszöntötte a kép viselő-testület tagjait, a megh ívott vendégeket, a Polgármester Hivatal dolgozóit, a sajtó munkatársait és a tv nézőket. Megállap ította, hogy testület 16 tagja jelen van, így az ülés határozatkép es. Elmondta, hogy mivel a mai ülésen Borhi Zsombor tanácsnok úr nem tud részt venni, ezért Kis Tamás kép viselő úr mellé egy jegy zőköny vhitelesítőt kell választaniuk. Javasolta Dér Tamás tanácsnok urat. Szavazás eredménye #: 2251 Száma: 12.09.27 /0/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:09 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva M inősített szavazás Tárgya: A testület Dér Tamás tanácsnok úr megválasztásáról jegyzőkönyv-hitelesítőnek az alábbiak szerint szavazott: Eredménye Igen Nem Tartózkodik Szavazott Nem szavazott Távol Összesen Megjegyzés:
Voks: 16 0 0 16 0 2 18
Szav% Össz% 100.00 88.89 0.00 0.00 0.00 0.00 100.00 88.89 0.00 11.11 100.00
132/2012. (IX. 27.) önkormányzati határozat: Kaposvár Megy ei Jogú Város Közgy űlése a 2012. szeptember 27-i ülésére Borhi Zsombor távolléte miatt Dér Tamás tanácsnokot jegy zőköny v-hitelesítőnek megválasztotta. Szita Károly polgármester kérte, hogy vegy ék fel nap irendre a köv etkező előterjesztéseket: - a kitüntetési díjak alap ításáról és adomány ozásáról szóló 23/1991. (X.1.) önkormány zati rendelet módosításáról; - a Kaposvár 0285/2 hrsz-ú ingatlan értékesítéséről; - a helyi és térségi turisztikai desztináció menedzsment szervezetek kialakítására és fejlesztésére kiírt p ály ázat (DDOP-2.1.3./B-12) önkormány zati önerejének biztosításáról; - a COM PASS Egy esülettel kötendő foglalkoztatási célú egy üttműködési megállap odásról; - a „Szabadságért Kaposvár Emlékérem” adomány ozásáról; - valamint adósságcsökkentési támogatás megállapításával kap csolatban beny újtott fellebb ezésről; 2012.10.1 5. 10:29
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
2/53
-
a Szivárvány Kulturp alotában működő mozival kap csolatos p ály ázatokról és a Somogy M egy ei és Kap osvári Fiatalok Szentkorona Egyesülete által beny újtandó turizmusfejlesztési pály ázathoz szükséges egy üttműködési megállap odásról szóló előterjesztéseket. Szavazás eredménye
#: 2252 Száma: 12.09.27 /0/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:11 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva Egy szerű szavazás Tárgya: A testület a nap irendről az alábbiak szerint szavazott: Eredménye Igen Nem Tartózkodik Szavazott Nem szavazott Távol Összesen Megjegyzés:
Voks: 16 0 0 16 0 2 18
Szav% Össz% 100.00 88.89 0.00 0.00 0.00 0.00 100.00 88.89 0.00 11.11 100.00
133/2012. (IX. 27.) önkormányzati határozat: Kaposvár Megy ei Jogú Város Közgy űlése felv ette nap irendjére - a kitüntetések és díjak alap ításáról és adomány ozásáról szóló 23/1991. (X. 1.) önkormányzati rendelet módosításáról; - a Kap osvár 0285/2 hrsz-ú ingatlan értékesítéséről; -
a hely i és térségi turisztikai desztináció menedzsment szervezetek kialakítására és fejlesztésére kiírt p ály ázat (DDOP-2.1.3./B-12) önkormányzati önerejének biztosításárról;
- a COMPASS Egy esülettel kötendő foglalkoztatási célú egy üttműködési megállap odásról; - a Szivárvány Kultúrp alotában működő mozival kap csolatos pály ázatról; - a Somo gy M egy ei és a Kap osvári Fiatalok Szentkorona Egy esülete által beny újtandó turizmusfejlesztési p ályázathoz szükséges együttműködési megállap odásról; - a "Szabadságért Kap osvár Emlékérem" adomány ozásáról; - valamint adósságcsökkentési támogatás fellebb ezésről szóló előterjesztéseket.
2012.10.1 5. 10:29
megállap ításával
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
kap csolatban
beny újtott
3/53
Napirendi pontok: 1. Előterjesztés az önkormány zat 2012. évi költségvetésének I. félév i teljesítéséről és a költségvetési rendelet módosításáról Előterjesztő: Szita Károly p olgármester 2. Előterjesztés a kitüntetési díjak alap ításáról és adományozásáról szóló 23/1991. (X.1.) önkormány zati rendelet módosításáról Előterjesztő: dr. Kéki Zoltán címzetes főjegy ző 3. Előterjesztés az önkormányzati vagy ongazdálkodásáról szóló önkormány zati rendelet megalkotásáról Előterjesztő: dr. Kéki Zoltán címzetes főjegy ző 4. Előterjesztés a Kap osvár Ép ítési Szabályzat, Szabály ozási, valamint Szerkezeti Terve módosításának jóváhagy ásáról és módosítási szándékok elfogadásáról Előterjesztő: Szita Károly p olgármester 5. Előterjesztés állatok tartásáról szóló önkormányzati rendelet módosításáról Előterjesztő: dr. Kéki Zoltán címzetes főjegyző 6. Előterjesztés a tiltott, közösségellenes magatartásokról önkormány zati rendelet módosításáról Előterjesztő: dr. Kéki Zoltán címzetes főjegyző
szóló
27/2012. (IV. 27.)
7. Előterjesztés a közoktatással kap csolatos önkormányzati rendeletek felülv izsgálatáról Előterjesztő: dr. Kéki Zoltán címzetes főjegyző 8. Előterjesztés a közterület rendeltetéstől eltérő célú használatának általános szabályairól szóló 7/2000. (II. 29.) önkormány zati rendelet módosításáról Előterjesztő: dr. Kéki Zoltán címzetes főjegyző 9. Előterjesztés a közgy űlési SzMSz módosításáról Előterjesztő: Szita Károly p olgármester 10. Előterjesztés Varga Imre: Vörösmarty M ihály című szobrának felállításáról és az Új Élet Lakásfenntartó Szövetkezet emlékkövének közterületen történő elhely ezéséről Előterjesztő: Szita Károly p olgármester 11. Előterjesztés nevelési intézmény ek fejlesztése című felhívásra p ály ázatok beny újtásáról Előterjesztő: Szita Károly p olgármester 12. Előterjesztés a Kap osvári Városfejlesztési Közhasznú Nonp rofit Kft. "Miénk itt a tér!"szociális város rehab ilitáció Kaposváron című pály ázat p rojektmenedzsment faladatairól szóló megbízásról Előterjesztő: Szita Károly p olgármester
2012.10.1 5. 10:29
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
4/53
13. Előterjesztés a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj 2013. évi fordulóhoz való csatlakozásáról Előterjesztő: Szita Károly p olgármester 14. Előterjesztés a So mo gy M egyei Rendőr-főkap itányság számára biztosított bérlőkiválasztási jog térítési díjának részletekben történő megfizetéséről Előterjesztő: dr. Kéki Zoltán címzetes főjegyző 15. Előterjesztés a M agy arországi Evan gélikus Egy ház által beny újtandó vallási célú turizmusfejlesztési p ály ázathoz szükséges egy üttműködési megállapodásról Előterjesztő: Szita Károly p olgármester 16. Előterjesztés a kiemelt sp ortszervezetek körének bővítéséről Előterjesztő: Szita Károly p olgármester 17. Előterjesztés a Kaposvár 0285/2 hrsz-ú ingatlan értékesítéséről Előterjesztő: Szita Károly p olgármester 18. Előterjesztés a Kap osvár, Iparos utcából ny íló 5754/51 hrsz-ú ingatlan egy részének értékesítéséről Előterjesztő: Szita Károly p olgármester 19. Előterjesztés a Kap osvár Fő u. 7. sz. alatt lévő hely iség hasznosításáról Előterjesztő: Szita Károly p olgármester 20. Előterjesztés a Kap osvár Cseri u. 35. sz. alatt lévő hely iség hasznosításáról Előterjesztő: Szita Károly p olgármester 21. Előterjesztés a p olgármester, a b izottságok és a telep ülésrészi önkormány zatok átruházott hatáskörben hozott döntéseiről Előterjesztő: dr. Kéki Zoltán címzetes főjegyző 22. Előterjesztés a lejárt határidejű köz gyűlési döntések végrehajtásáról Előterjesztő: dr. Kéki Zoltán címzetes főjegyző 23. Előterjesztés a 2012. évi költségvetés I-VII. havi teljesítéséről, illetve az önkormányzati hátralékok alakulásáról Előterjesztő: Szita Károly p olgármester 24. Előterjesztés a hely i és térségi turisztikai desztináció menedzsment szervezetek kialakítására és fejlesztésére kiírt p ály ázat (DDOP-2.1.3./B-12) önkormányzati önerejének biztosításárról Előterjesztő: Szita Károly p olgármester 25. Előterjesztés a SEFAG Zrt. által beny újtandó "Kalanderdő - Természetközeli élmény ek a Deseda körny ékén" című p ályázathoz szükséges együttműködési megállapodásról Előterjesztő: Szita Károly p olgármester
2012.10.1 5. 10:29
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
5/53
26. Előterjesztés a Somogy Megy ei Önkormány zat által beny újtandó turizmusfejlesztési p ály ázathoz szükséges egy üttműködési megállap odásról Előterjesztő: Szita Károly p olgármester 27. Előterjesztés a COMPASS Egy esülettel kötendő foglalkoztatási célú egy üttműködési megállap odásról Előterjesztő: Szita Károly p olgármester 28. Előterjesztés alap ítvány i támogatásokról Előterjesztő: Szita Károly p olgármester 29. Kép viselői kérdés 30. Előterjesztés a Szivárvány Kultúrp alotában működő mozival kap csolatos pály ázatról Előterjesztő: Szita Károly p olgármester 31. Előterjesztés a Somogy M egy ei és a Kaposvári Fiatalok Szentkorona Egy esülete által beny újtandó turizmusfejlesztési p ály ázathoz szükséges egy üttműködési megállap odásról Előterjesztő: Szita Károly p olgármester
2012.10.1 5. 10:29
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
6/53
-----1. Előterjesztés az önkormányzat 2012. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről és a költségvetési rendelet módosításáról ---------Időkorlátozás nélküli //Méretlen----Szita Károly polgármester „Rögtön előre bocsátom, ho gy a Jogi, Ü gy rendi és Összeférhetetlenségi Bizottság és a Pénzügy i Bizottság tett kiegészítő határozati javaslatokat, amely ek a szándékainknak megfelelnek és elfo gad ásra javasoljuk őket, a többi bizottság támogatta az előterjesztést. Tisztelt Kép viselő Hölgy ek és Urak! Ebből a költségvetési beszámolóból is láthatják azt, hogy sebességet vált Kaposvár. Mindezt úgy tesszük, hogy egy év alatt 4.137.000.000 forinttal csökkentettük a város adósságállomány át. S mindezt úgy tesszük, hogy jelen leg 750 millió forint bankb an elh ely ezett lekötött betéttel is rendelkezünk. S mindezt úgy tesszük, hogy gy arap odik Kap osvár, hisz 2003 óta 30 milliárd forinttal gyarap odott a város vagyona, csak a kap osvári modell k ap csán 2009. és 2010-ben 10 milliárd forinttal és idén p edig tovább gy arap szik a város p olgárainak, Kap osvár közösségének vagy ona. S mind ezt úgy tesszük, hogy mintegy 12 milliárd forinttal növeljük a város vagyonát, 12 milliárd forint értékű beruházási p rogramot indítunk el ebben az esztendőben. Többek között megújul az új vásárcsarnok, új autóbuszöblöket, fedett buszvárókat és dinamikus utas tájékoztatót ép ítünk. Negyed milliárd forintos csap adékvíz elvezetési programot kezdünk el a nap okban. Bővül a város kerékpárút hálózata, 1 milliárd forint beruházási kö ltséggel bővítjük a távhő rendszert, hogy 20.000 családnak könny ebbé tegy ük a fűtés költségeinek fizetését. Visszaadjuk a természetnek a rekultivált kap osvári hulladéklerakót, új hullad ékgazdálkodási programot indítunk, csökkentve a lerakott és bővítve az újrahasznosított hulladék menny iségét. Megújítjuk a volt Domus áruház és a Sávház közötti közterületeket és ezen program keretén b elül lak ásokat is újítunk fel. Átalakul a Szentjakabi v árosrész, átadjuk a megú jult Rip p l-Rónai Villát, a deseda körü l, remény eink szerint sikeres p ályázat esetén szilárd kerékp árút ép ül. Hűtőgép gy ár ép ül városunkban, indulásként közel 100 embernek adva munkát, ezen túlmenően gy ümölcs sűrítmény készítő üzem is ép ül közvetlenül 25-30 családnak munk át adva, közvetve pedig több mint 100 család megélhetését biztosítva. Sebességet vált Kap osvár és mindezt úgy tesszük, hogy a város új hitelt idén n em vesz fel, pály ázati lehetőségeket kihasználva gyarap ítjuk tovább milliárdd al városunkat.” -----Kérdések----Pintér Attila tanácsnok megkérdezte, hogy mit kíván tenni a Holdin g Zrt. annak érdekében, hogy a 420 millió forintos veszteséget sikerüljön csökkentenie. M egkérd ezte, hogy mit lehet tenni annak érdekéb en, hogy a felü gy elő bizottsági beszámolók egy ségesen, egy séges tartalmi szemp ontoknak megfelelően k észüljenek el. Megkérdezte, hogy admin isztrációs hiba vagy valami más ok miatt szerep el Paksi Lajos mint felü gyelő bizottság tag a Színház honlap ján. M egkérdezte, hogy miért volt arra szükség, ho gy a tulajdonos önkormány zat felvegye a v ízmű teljes ny ereségét osztalékként, ugy anis a vízműnek a 95 millió forintos törzstőkéje mellett 90 millió forintos kintlévősége v an. M egkérdezte, hogy a Budapest-Kap osvár-Fiume vasútvonal korszerűsítése ügyében, mely et a jún ius közgy űlésen kezdemény eztek, jött-e már a Kormány részéről válasz, ha igen, akkor mikor ismertetik a kép viselő testület tagjaival. Szita Károly polgármester elmondta, hogy egy év alatt a Holdin g tagvállalatainak 400 millió forinttal kevesebb önkormány zati támogatást adtak, annak érd ekében, ho gy továbbra is az ország egy ik legolcsóbb városa legy enek. A Holdin g felad ata az, hogy ily en keretek között 2012.10.1 5. 10:29
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
7/53
gazdálkod jon. Elmondta, ho gy nem a polgármester, hanem a Közgyűlés szemp ontjai alapján készülnek a felü gyelő bizottsági beszámolók, u gy anis azt a Közgy űlés hagy ta jóvá. Felsorolta a Színház Felü gy elő Bizottsági tagok n évsorát (Merganczné Horváth Helga, Mihalecz András és Vajda Imréné) hozzátette, hogy a kollégák módosítani fogják az elírást. Elmondta, hogy a város semmiféle ny ereséget, osztalékot nem vett fel a vízművektől, han em a Holdin g Zrt vette fel. Elmondta, ho gy levél nem érk ezett a Kormány tól, de fontosabb az, hogy nemzetgazdasági szemp ontból kiemelt beruházássá ny ilvánította a Budapest-Pusztaszabolcs-Dombóvár-Kap osvárGy ékény es közötti vasútvonalat és emellett Somogy megy ét érintve még a Kap osvár-Fonyód közötti vasútvonalat is. -----Hozzászólások----Pintér Attila tanácsnok elmondta, számára meglep ő, hogy a Kormány tól nem érk ezett válasz. Egy etért azzal, hogy nagyon fontos az, hogy a Kormány deklarálja, ho gy ki áll a v asútvonal fejlesztés mellett. Erről lehetett értesülni, ugy anis Polgármester úr a Megy ei Közgy űlés Elnökével tartott sajtótájékoztatót és abból egy értelműen kiderü lt. Szerinte, a Kormány nak 30 nap állt rendelkezésére, hogy a kezdemény ezésükre válaszoljon. Vélemény e szerint az lenne szabály szerűbb, ha az megtörténne és a lev élnek a p ontos tartalmát és szövegét a Közgy űlés tagjai megismernék. Kérte Polgármester urat, hogy ha megérkezik a lev él, akkor a Közgy űlés minden tagja kapja meg a p ontos választ. Megköszönte a Felügy elő Bizottsági tagságra vonatkozó pontosítást és véleménye szerint is adminisztrációs hiba történt. Elmondta, hogy jelen p illanatban a Holding Zrt-nek 420 millió forint a nettó vesztesége. Szerinte, amit a Polgármester úr mond, hogy a Holding Zrt. működése ma már a város kasszájának sikert jelent, az elfo gadható, de szembe kell n ézniük ezzel az összeggel is. A kérdése p edig e tekintetben teljesen indoko lható, hogy mit lehet még tenni a holding részéről, hogy a veszteség csökkenjen azzal együtt, hogy a Holding Zrt. igy ekszik a tagvállalatok kintlévőségeit beh ajtani. Elmondta, ho gy annak id ején mikor döntöttek a Holding Zrt. létrehozásáról, az a tanulmány egy értelműsítette, hogy komoly gazdasági kock ázata van annak, hogy a vízmű alultőkésített. Hozzátette, azzal, hogy 60 millió forintról 95 millió forintra emelték a vízmű törzstőkéjét az alultőkésítés nem oldódott meg, ennek ellenére a vízmű teljes ny ereségét osztalékként a tulajdonos felvette. Elmondta, ho gy kiegészítése lenne a h atározati javaslatokhoz. A M egyei Jogú Városok sorában Kaposvár nem igazán fényes helyen áll a turisztikai eredményeket illetően, hozzátette, hogy Pécs és Szekszárd sem teljesít úgy , aho gy a korább i év ekben teljesített. Ez kiderül a KSH Területi Statisztikai Kiadvány ából, melyet szeptember 4-én jelentettek meg. Szerinte emiatt vannak teendőik, és át kell tekinteniük azokat a teendőket, amely ek akár rövid távon is hatnak arra, hogy Kap osvár turizmusa megélénküljön. Kezdemény ezte, hogy a Közgy űlés a TDM Egy esülettel, a Tourinform Irodával és a Polgármesteri Hivatallal készíttessen egy előterjesztést, mely a város turizmussal kap csolatos mutatóinak javítása érdek ében teendő intézkedésekről szól. Szita Károly polgármester elmondta, hogy nagy körültekintéssel olv assa az újságb an megjelent híreket a Somo gy i Hírlap és a Sonline esetében nagy fenntartással is. Információi szerint a turisztikai szakemberek cáfolják és ki is kérik maguknak egy , a munkájukat lejárató cikk megjelenését, de az ő dolguk, ho gy megvédjék maguk at.
2012.10.1 5. 10:29
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
8/53
Szavazás eredménye #: 2253 Száma: 12.09.27 /1/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:26 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elutasítva Egy szerű szavazás Tárgya: A testület Pintér Attila tanácsnok kiegészítő határozati javaslatának elfo gadásáró l az alábbiak szerint szavazott: Eredménye Igen Nem Tartózkodik Szavazott Nem szavazott Távol Összesen Megjegyzés:
Voks: 7 7 2 16 0 2 18
Szav% Össz% 43.75 38.89 43.75 38.89 12.50 11.11 100.00 88.89 0.00 11.11 100.00 Szavazás eredménye
#: 2254 Száma: 12.09.27 /1/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:26 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva M inősített szavazás Tárgya: A testület a határozati javaslatok elfo gadásáró l az alábbiak szerint szavazott: Eredménye Igen Nem Tartózkodik Szavazott Nem szavazott Távol Összesen Megjegyzés:
Voks: 15 0 1 16 0 2 18
Szav% Össz% 93.75 83.33 0.00 0.00 6.25 5.56 100.00 88.89 0.00 11.11 100.00
134/2012. (IX. 27.) önkormányzati határozat:
2012.10.1 5. 10:29
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
9/53
Kaposvár M egy ei Jogú Város Közgy űlése megtárgy alta az önkormány zat 2012. évi költségvetésének I. félévi végrehajtásáról és a költségv etési rendelet módosításáról szóló előterjesztést és a következő határozatokat hozta: 1.) A Közgy űlés a 2012. évi költségvetés I. félévi teljesítéséről szóló beszámolót jóváhagy ólag tudomásul veszi. 2.) A Közgy űlés úgy határozott, hogy a Jogo Bon ito Kft-től térítésmentesen átvesz 3 db notebookot (széria számok: 5CB1432HJG, 5CB1432H6, 5CB1432J1), mely eket a Somogy M egy ei Rendőr-főkapitányság részére adomány oz a közbiztonság fokozásának elősegítése érdekében. A Közgy űlés felhatalmazza a polgármestert, hogy az eszközök adomány ozásával kap csolatos megállapodást aláírja. Felelős: Szita Károly p olgármester Közreműködik: M olnár Gy örgy igazgató Határidő: 2012. október 15. 3.) A Közgy űlés kötelezettséget vállal arra, hogy vízbázisvédelmi tanulmány többletköltségére a 2013.évi kö ltségvetésben 2.159 e Ft-ot biztosít. Felhatalmazza a Polgármestert a szolgáltatás 2012. évi megrend elésére azzal, hogy a kifizetésre 2.159 e Ft összegben 2013. március 15-ével kerü ljön sor. Felelős: Szita Károly p olgármester Közreműködik: Bajzik Imre igazgató M olnár Gy örgy igazgató Határidő: 2012. október 31. (szolgáltatás megrendelésére) 4.) A Közgy űlés felhatalmazza a Polgármestert, hogy a Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztésére beny újtott p ályázat nyertességéről való tudomásszerzést követően a kiviteli tervek elkészítésére irány uló szerződéseket megkösse oly módon, hogy az ellen érték kifizetésére a támo gatási szerződés megkötését követően, de legkésőbb 2013. március 15-ig kerülhet sor. A Közgy űlés kötelezettséget vállal arra, ho gy a szerződés ellenértékét a támogatásból megfizeti, a támogatási szerződés megkötésének meghiúsulása esetén 2013. évi költségv etésbe betervezi. Felelős: Szita Károly p olgármester Közreműködik: Bajzik Imre igazgató M olnár Gy örgy igazgató Határidő: 2013. február 28. 5.) A Közgy űlés a 83/2012.(VI.14.) önkormányzati határozatban kap ott felhatalmazás alap ján a Polgármester által a ny ári közgy űlési szünetben a felújítási, beruházási többletköltségek biztosít ása érdekében hozott döntésekről szóló tájékoztatót jóváhagy ólag tudomásul veszi.
2012.10.1 5. 10:29
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
10/53
6.) Kap osvár M egy ei Jogú Város Közgy űlése úgy határozott, hogy a Kap osvár, Dózsa Gy .u.2. 2 sz. alatt lévő 324 m alap területű hely iség havi b érleti d íját 2013. janu ár 1-től 500.000 Ft + ÁFA összegben állapítja meg. A bérleti díj minden év január 1-től a KSH által közzétett infláció mértékével emelésre kerül, első alkalo mmal 2014. janu ár 1-től. Felelős: Szita Károly p olgármester Közreműködik: Sallay Attiláné igazgató Határidő: 2012. október 1. (szerződés módosítása) 7.) Kap osvár M egy ei Jogú Város Közgy űlése úgy határozott, hogy a Kap osvár, Kossuth tér 5. 2 sz. alatt lévő 200 m alap területű hely iség bérleti díját 2012. október 1-től 2012. december 31-ig terjedő időtartamra h avi 100.000 Ft + ÁFA összegben állap ítja meg és a 2012. augusztus 31-én fennálló bérleti díj- és továbbszámlázott szolgáltatás együttes 2.205.248 Ft összegű tartozás 2012. december 31. nap jáig történő megfizetését engedélyezi. A hátralék megfizetése esetén a Közgy űlés 2013. évre a 100.000 Ft /hó + ÁFA összegű kedvezmény es díjfizetést engedély ezi. A bérleti díj minden év január 1-től a KSH által megadott infláció mértékével emelésre kerül, első alkalo mmal 2014. janu ár 1-től. Felelős: Szita Károly p olgármester Közreműködik: Sallay Attiláné igazgató Határidő: 2012. október 1. (szerződés módosítása) 8.) Kap osvár M egy ei Jogú Város Közgy űlése úgy határozott, hogy az Önkormány zat és a COLAS ALTERRA Zrt. között a M agy ar Cukor Zrt. Kap osvári Gy ára és a Kap osvári Uszoda- és Gy ógy fürdő közötti biogáz-vezeték ép ítése kap csán kötendő p eren kívüli megállap odást jóváhagy ja és felhatalmazza a Polgármestert annak aláírására. Felelős: Szita Károly p olgármester Közreműködik: Bajzik Imre műszaki és p ály ázati igazgató Határidő: azonnal 9.) Közgyűlés úgy határozott, hogy az önkormányzati költségvetési szervek belső ellenőrzési feladatait továbbra is Kap osvár Megy ei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Ellenőrzési Irodája látja el. Igény esetén a kaposvári kistérség önkormány zatai és ezek költségvetési szervei számára, a tény legesen felmerülő kö ltségek megtérítésével, 2013. janu ár 1-től feladat-ellátási megállap odás alap ján vállalja az államh áztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 70. § - b an kötelezően elő írt belső ellenőrzési tevékeny ség ellátását. A Közgy űlés a belső ellenőrzési megállap odások e határozatban foglaltaknak megfelelő előkészítése érdekében felhatalmazza a jegy zőt az érintett településekkel történő egy eztetésre és a belső ellenőrzési szerződések aláírására.
2012.10.1 5. 10:29
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
11/53
Felelős: dr. Kéki Zoltán címzetes főjegy ző Közreműködik: M erganczné Horváth Helga ellenőrzési irodavezető Határidő : 2013. január 1. 10.) Kaposvár Megy ei Jogú Város Közgy űlése 2013-tól megalakulása esetén részt kíván venni a M agy arország hely i Önkormány zatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvénynek megfelelően létrehozott kap osvári járási társulásban. A Közgy űlés nem zárkózik el attól, hogy Kap osvár M egy ei Jogú Város Polgármesteri Hivatala a járási telep ülések döntése szerint alakuló új társulás munkaszervezeti felad atait 2013. január 1-től ellássa, valamint a Kap osvári Többcélú Kistérségi Társulás pénzmaradvány a terhére, a KTKT Hivatala volt dolgozóinak megbízási szerződéssel történő bevonásával gondozza a Kap osvári Többcélú Kistérségi Társulás 2013. janu ár 1-i megszűnéséhez kap csolódó feladatokat. A Közgy űlés felkéri a jegy zőt, hogy a Kaposvári Többcélú Kistérségi Társulással egy eztessen a létrejövő társulás hosszú távú feladatairól, a társulási munkaszervezet feladatairól, a KTKT kötelezettségvállalásainak lezárásáról, az átmenetet biztosító intézkedésekről, ezek p énzügy i hátteréről. Felelős: dr. Kéki Zoltán címzetes főjegy ző Közreműködik: M olnár Gy örgy gazdasági igazgató dr. Nadrai Norbert titkársági igaz gató Határidő : 2012. decemb er 13. 11.) Kaposvár Megy ei Jogú Város Közgy űlése a 2/2012.(III.1.) BM rendelet 4 § (1) bek ezdése alap ján az 5. §. (1) bek ezdésének g.) pontjának megfelelő alább i ny ilatkozatot teszi, hivatkozással a Kap osvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsának a Társulás Hivatala jo gutód nélküli megszűntetésével járó 9 fős létszámcsökkentési döntésével kap csolatban: A Kép viselőtestület kiny ilvánítja, hogy fenntartói körén belü l – az önkormány zat költségvetési szerveinél és az önkormány zat hivatalánál, intézmény einél – a meglévő üres álláshely eken, az előreláthatólag megüresedő álláshely eken vagy a tervezett új álláshely eken; szervezeti változás, felad atátadás következtében fenntartói körén k ívüli munkáltatónál a létszámcsökkentéssel érintett álláshely eken foglalkoztatottak jogviszonyban töltött ideje foly amatosságának megszakítása nélküli fo glalkoztatására nincs leh etőség. Felelős: Szita Károly p olgármester Közreműködik: dr. Kéki Zoltán címzetes főjegy ző Határidő: azonnal
12.) Kaposvár Megy ei Jogú Város Közgy űlése úgy határozott, hogy a Közgy űlés felé történő utólagos beszámolási kötelezettséggel felhatalmazza a Polgármestert arra, hogy Kap osvár M egy ei Jogú Város Önkormány zata által beny újtott p ály ázatok tekintetében a p ály ázat beny újtását követően minden szükséges intézkedést megtegy en, a p ály ázat támogatása esetén, a p rojekt megvalósítása során Kap osvár M egyei Jogú Város Önkormányzata 2012.10.1 5. 10:29
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
12/53
kép viseletében teljes körű en eljárjon, a Támo gatási Szerződét, illetve ann ak módosítását aláírja. Felelős: Szita Károly p olgármester Közreműködik: Bajzik Imre igazgató M olnár Gy örgy igazgató Határidő : azonnal, a projekt zárásig” 13.) Kaposvár Megy ei Jogú Város Közgy űlése a Boglárka, Góly ahír, és Tündérkert utcák közvilágításának kiépítésére 449.580 Ft beruházási előirányzatot biztosít, mely nek fedezete az érintett utcák lakóitól átvételre kerülő összeg. A Közgyűlés vállalja a kiépített közvilágítási hálózat üzemeltetési költségeinek finanszírozását. Felelős: Szita Károly p olgármester Közreműködik: Bajzik Imre igazgató Határidő : 2012. október 15. Szavazás eredménye #: 2255 Száma: 12.09.27 /1/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:26 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva M inősített szavazás Tárgya: A testület a rendelet-tervezet elfogadásáról az alábbiak szerint szavazott: Eredménye Voks: Szav% Össz% Igen 14 87.50 77.77 Nem 1 6.25 5.56 Tartózkodik 1 6.25 5.56 Szavazott 16 100.00 88.89 Nem szavazott 0 0.00 Távol 2 11.11 Összesen 18 100.00 Megjegyzés: Kapos vár Megyei Jogú Város Önkormányzata megalkotta 57/2012.(X.03.) önkormányzati rendeletét az Önkormányzat 2012. évi költségvetését megállapító, 7/2012.(II.28.) önkormányzati rendeletének módosításáról, mely a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva. -----2. Előterjesztés a kitüntetések és díjak alapításáról és adományozásáról szóló 23/1991.(X. 1.) önkormányzati rendelet módosításáról---------Időkorlátozás nélküli //Méretlen-----
2012.10.1 5. 10:29
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
13/53
-----Kérdések nem hangzottak el.---------Hozzászólások----Pintér Attila tanácsnok elmondta, hogy a díj alap ításával és céljaiv al egy etért és támogatja. Az emlék érem elnevezését illetően módosító javaslatot tett. Szerinte Nagy Imre szülővárosában, Kaposváron indokolt felvetni azt, ha október 23-áról van szó, akkor erősítsék meg azt a kép et, hogy Kap osvár Nagy Imre szülővárosa. Javasolta a Közgy űlésnek és Polgármester úrnak, hogy ezt a kitüntető címet Nagy Imréről nevezzék el. Szerinte a város nem méltóképp en emlékezik meg a mártír miniszterelnökről, hiszen egy p ark el van nevezve róla, ahol a szobra is áll, de Kaposváron nincs elnevezve utca, tér, sok más megy ei jogú városhoz kép est, ahol utcát vagy teret neveznek el Nagy Imréről. Szita Károly polgármester elmondta tanácsnok úrnak, ho gy jóval nagy obb a javaslata az előterjesztésnek. Ugy anis október 23-án adják át, a Nemzeti Ünnep ükön, de maga a jav aslat a „Szabadságért Kaposvár” sokkal tágabb, mint hogy csak október 23-áról szóljon. A sokáig élő kap osvári nagy ságok at szeretnék ezzel az elismeréssel k itüntetni, akik nemcsak 1956-ban, h anem magáért a kap osvári szabadságért sokat tettek. Szándékosan nem nevesítették, hanem általános fogalmat határoztak meg a kitüntető cím adomány ozásaként, hogy szélesebbé tehessék a kategóriát. Szavazás eredménye #: 2256 Száma: 12.09.27 /2/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:30 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elutasítva Egy szerű szavazás Tárgya: A testület Pintér Attila tanácsnok módosító indítvány ának elfo gadásáról az alábbiak szerint szavazott: Eredménye Igen Nem Tartózkodik Szavazott Nem szavazott Távol Összesen Megjegyzés:
Voks: 2 11 2 15 1 2 18
Szav% Össz% 13.34 11.11 73.33 61.11 13.33 11.11 100.00 83.33 5.56 11.11 100.00 Szavazás eredménye
#: 2257 Száma: 12.09.27 /2/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:31 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva 2012.10.1 5. 10:29
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
14/53
M inősített szavazás Tárgya: A testület a rendelet-tervezet elfogadásáról az alábbiak szerint szavazott: Eredménye Igen Nem Tartózkodik Szavazott Nem szavazott Távol Összesen Megjegyzés:
Voks: 16 0 0 16 0 2 18
Szav% Össz% 100.00 88.89 0.00 0.00 0.00 0.00 100.00 88.89 0.00 11.11 100.00
Kapos vár Megyei Jogú Város Önkormányzata megalkotta 58/2012. (IX. 27.) önkormányzati rendeletét a kitüntetések és díjak alapításáról és adományozásáról szóló 23/1991. (X. 1.) önkormányzati rendelet módosításáról, mely a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva. -----3. Előterjesztés az önkormányzati vagyongazdálkodásról szóló önkormányzati rendelet megalkotásáról---------Időkorlátozás nélküli //Méretlen----dr. Kéki Zoltán címzetes főjegyző ismertette a Jogi, Ügy rendi és Összeférhetetlenségi Bizottság javaslatát. A javaslatot nem támogatta, mivel azt a gazdasági társaságokról szóló törvény szabály ai nem teszik lehetővé. -----Kérdések nem hangzottak el.---------Hozzászólások nem hangzottak el.----Szavazás eredménye #: 2258 Száma: 12.09.27 /3/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:32 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva M inősített szavazás Tárgya: A testület a rendelet-tervezet elfogadásáról az alábbiak szerint szavazott: Eredménye Igen Nem 2012.10.1 5. 10:29
Voks: 15 1
Szav% Össz% 93.75 83.33 6.25 5.56
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
15/53
Tartózkodik Szavazott Nem szavazott Távol Összesen Megjegyzés:
0 16 0 2 18
0.00 100.00
0.00 88.89 0.00 11.11 100.00
Kapos vár Megyei Jogú Város Önkormányzata megalkotta 59/2012. (X. 03.) önkormányzati rendeletét az önkormányzati vagyongazdálkodásról, mely a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva.
-----4. Előterjesztés Kaposvár Építési Szabályzata, Szabályozási valamint Szerkezeti Terve módosításának jóváhagyásról és módosítási szándékok elfogadásáról ---------Időkorlátozás nélküli //Méretlen----Szita Károly polgármester elmondta, hogy az állami fő ép ítész záróvélemény e a tegn ap i nap folyamán érkezett meg, mely alapján a Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottság további módosító indítványokat tett a rendelet-tervezethez, melyeket támogat. Ezekkel a módosításokkal egy séges szerkezetbe foglalt rendelet-tervezetet kiosztották, kérte a Közgy űlést, hogy majd erről szavazzon. -----Kérdések nem hangzottak el.---------Hozzászólások nem hangzottak el.----Szavazás eredménye #: 2259 Száma: 12.09.27 /4/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:33 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva M inősített szavazás
Tárgya: A testület az állami főép ítész záróvélemény e alap ján megfo galmazott módosító javaslatokat tartalmazó rendelet-tervezet elfogadásáról az alábbiak szerint szavazott: Eredménye Igen Nem 2012.10.1 5. 10:29
Voks: 16 0
Szav% Össz% 100.00 88.89 0.00 0.00
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
16/53
Tartózkodik Szavazott Nem szavazott Távol Összesen Megjegyzés:
0 16 0 2 18
0.00 100.00
0.00 88.89 0.00 11.11 100.00
Kapos vár Megyei Jogú Város Önkormányzata megalkotta 60/2012. (X.01.) önkormányzati rendeletét Kaposvá r Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló 70/2005. (XII. 15.) önkormányzati rendelet módosításáról, mely a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva. Szavazás eredménye #: 2260 Száma: 12.09.27 /4/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:33 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva Egy szerű szavazás Tárgya: A testület a határozati javaslatok elfo gadásáró l az alábbiak szerint szavazott: Eredménye Igen Nem Tartózkodik Szavazott Nem szavazott Távol Összesen Megjegyzés:
Voks: 16 0 0 16 0 2 18
Szav% Össz% 100.00 88.89 0.00 0.00 0.00 0.00 100.00 88.89 0.00 11.11 100.00
135/2012. (IX. 27.) önkormányzati határozat: Kaposvár Megy ei Jogú Város Közgy űlése megtárgy alta Kaposvár Ép ítési Szabályzatának és Szabály ozási valamint Szerkezeti Tervének módosításával k ap csolatos javaslatokról szóló előterjesztést és az alábbi határozatokat hozta:
1.) Kap osvár M egy ei Jogú Város Közgy űlése Kap osvár Ép ítési Szabály zatát és Szabály ozási valamint Szerkezeti Tervét a Kanizsai utca – Füredi utca – Dr. Kaposváry Gy örgy utca – 61. sz. főút által határolt tömbön belül a M alomárok északi részén elhely ezkedő közpark besorolású területrész vonatkozásában módosítja. Felelős: Közreműködik: 2012.10.1 5. 10:29
Szita Károly p olgármester L. Balo gh Krisztina főép ítész N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
17/53
Határidő:
2013. február 28.
2.) Kap osvár M egy ei Jogú Város Közgy űlése Kap osvár Építési Szabályzatát a Cukorgy ár területére vonatkozóan zajvédő létesítmény kialakításának lehetősége érdekéb en módosítja. Felelős: Közreműködik: Határidő:
Szita Károly p olgármester L. Balo gh Krisztina főép ítész 2013. február 28.
-----5. Előterjesztés az állatok tartásáról szóló 3/1993. (II. 5.) önkormányzati rendelet módosításáról ---------Időkorlátozás nélküli //Méretlen---------Kérdések nem hangzottak el.---------Hozzászólások nem hangzottak el.----Szavazás eredménye #: 2261 Száma: 12.09.27 /5/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:34 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva M inősített szavazás Tárgya: A testület a rendelet-tervezet elfogadásáról az alábbiak szerint szavazott: Eredménye Igen Nem Tartózkodik Szavazott Nem szavazott Távol Összesen
Voks: 16 0 0 16 0 2 18
Szav% Össz% 100.00 88.89 0.00 0.00 0.00 0.00 100.00 88.89 0.00 11.11 100.00
Megjegyzés: Kapos vár Megyei Jogú Város Önkormányzata megalkotta 61/2012. (IX. 28.) önkormányzati rendeletét az állatok tartásáról szóló 3/1993. (II. 5.) önkormányzati rendelet módosításáról, mely a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva. Szavazás eredménye 2012.10.1 5. 10:29
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
18/53
#: 2262 Száma: 12.09.27 /5/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:34 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva Egy szerű szavazás Tárgya: A testület a határozati javaslat elfo gadásáró l az alább iak szerint szavazott: Eredménye Igen Nem Tartózkodik Szavazott Nem szavazott Távol Összesen Megjegyzés:
Voks: 16 0 0 16 0 2 18
Szav% Össz% 100.00 88.89 0.00 0.00 0.00 0.00 100.00 88.89 0.00 11.11 100.00
136/2012. (IX. 27.) önkormányzati határozat: Kaposvár Megy ei Jogú Város Közgy űlése ú gy határozott, hogy Kap osvár Ép ítési Szabály zatának és Szabály ozási Tervének megállap ításáról szóló 70/2012. (XII. 15.) önkormány zati rendeletében az állattartó mellékép ületek elhelyezésére vonatkozó szabály ozási javaslatát a soron következő (M /8 jelű), a telep ülésrendezési eszközök módosítására vonatkozó csomagban mint önkormány zati igény t szerep elteti. Felelős: Szita Közreműködik: Határidő:
Károly p olgármester L. Balo gh Krisztina városi főép ítész 2012. október 25. (a közgyűlési any ag leadására)
-----6. Előterjesztés a tiltott, közösségellenes magatartásokról szóló 27/2012. (II. 27.) önkormányzati rendelet módosításáról---------Időkorlátozás nélküli //Méretlen---------Kérdések nem hangzottak el.---------Hozzászólások nem hangzottak el.----Szavazás eredménye #: 2263 2012.10.1 5. 10:29
Száma: 12.09.27 /6/0/A/KT N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
19/53
Ideje: 2012 szep tember 27 08:34 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva M inősített szavazás Tárgya: A testület a rendelet-tervezet elfogadásáról az alábbiak szerint szavazott: Eredménye Igen Nem Tartózkodik Szavazott Nem szavazott Távol Összesen Megjegyzés:
Voks: 15 0 1 16 0 2 18
Szav% Össz% 93.75 83.33 0.00 0.00 6.25 5.56 100.00 88.89 0.00 11.11 100.00
Kapos vár Megyei Jogú Város Önkormányzata megalkotta 62/2012. (IX. 28.) önkormányzati rendeletét a tiltott, közösségellenes magatartásokról szóló 27/2012. (IV. 27.) önkormányzati rendelet módosításáról, mely a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva.
-----7. Előterjesztés a közoktatással kapcsolatos önkormányzati rendeletek felülvizsgálatáról---------Időkorlátozás nélküli //Méretlen---------Kérdések nem hangzottak el.---------Hozzászólások nem hangzottak el.----Szavazás eredménye #: 2264 Száma: 12.09.27 /7/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:35 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva M inősített szavazás Tárgya: A testület a szolgáltatásokért fizetendő térítési díjak és tandíjak rendelet-tervezetének elfo gadásáról az alább iak szerint szavazott: Eredménye Igen Nem Tartózkodik 2012.10.1 5. 10:29
Voks: 16 0 0
Szav% Össz% 100.00 88.89 0.00 0.00 0.00 0.00
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
20/53
Szavazott Nem szavazott Távol Összesen Megjegyzés:
16 0 2 18
100.00
88.89 0.00 11.11 100.00
Kapos vár Megyei Jogú Város Önkormányzata megalkotta 63/2012. (X. 03.) önkormányzati rendeletét az önkormányzati fenntartású közoktatási intézményekben igénybe vett szolgáltatásokért fizetendő térítési díjak és tandíjak megállapításáról szóló 41/1994. (X. 6.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezéséről, mely a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva. Szavazás eredménye #: 2264 Száma: 12.09.27 /7/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:35 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva M inősített szavazás Tárgya: A testület a „sajátos helyzet” meghatározásáról szóló rendelet-tervezet elfogad ásáról az alábbiak szerint szavazott: Eredménye Igen Nem Tartózkodik Szavazott Nem szavazott Távol Összesen Megjegyzés:
Voks: 16 0 0 16 0 2 18
Szav% Össz% 100.00 88.89 0.00 0.00 0.00 0.00 100.00 88.89 0.00 11.11 100.00
Kapos vár Megyei Jogú Város Önkormányzata megalkotta 64/2012. (X. 03.) önkormányzati rendeletét a „sajátos helyzet” meghatározásáról szóló 13/2007. (II. 28.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezéséről, mely a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva.
Szavazás eredménye #: 2264 Száma: 12.09.27 /7/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:35 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva M inősített szavazás 2012.10.1 5. 10:29
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
21/53
Tárgya: A testület a közoktatási intézmény ek adatszolgáltatásának teljesítéséről szóló rendelettervezet elfogadásáró l az alább iak szerint szavazott: Eredménye Igen Nem Tartózkodik Szavazott Nem szavazott Távol Összesen Megjegyzés:
Voks: 16 0 0 16 0 2 18
Szav% Össz% 100.00 88.89 0.00 0.00 0.00 0.00 100.00 88.89 0.00 11.11 100.00
Kapos vár Megyei Jogú Város Önkormányzata megalkotta 65/2012. (X. 03.) önkormányzati rendeletét a közoktatási intézmények adatszolgáltatásának teljesítéséről szóló 70/2007. (XII.11.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezéséről, mely a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva. Szavazás eredménye #: 2264 Száma: 12.09.27 /7/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:35 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva M inősített szavazás Tárgya: A testület a „Kaposvár számít rád” p rogram k eretén belül ny újtott támogatási formákról szóló rendelet-tervezet elfogadásáró l az alább iak szerint szavazott: Eredménye Igen Nem Tartózkodik Szavazott Nem szavazott Távol Összesen Megjegyzés:
Voks: 16 0 0 16 0 2 18
Szav% Össz% 100.00 88.89 0.00 0.00 0.00 0.00 100.00 88.89 0.00 11.11 100.00
Kapos vár Megyei Jogú Város Önkormányzata megalkotta 66/2012. (X. 03.) önkormányzati rendeletét a „Kaposvár számít rád” program keretén belül nyújtott támogatási formákról szóló 51/2007.(XI.14.) önkormányzati rendelet módosításáról, mely a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva.
2012.10.1 5. 10:29
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
22/53
-----8. Előterjesztés a közterület rendeltetésétől eltérő célú használatának általános szabályairól szóló 7/2000. (II.29.) önkormányzati rendelet módosításáról---------Időkorlátozás nélküli //Méretlen---------Kérdések nem hangzottak el.---------Hozzászólások nem hangzottak el.----Szavazás eredménye #: 2265 Száma: 12.09.27 /8/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:35 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva M inősített szavazás Tárgya: A testület a rendelet-tervezet elfogadásáról az alábbiak szerint szavazott: Eredménye Igen Nem Tartózkodik Szavazott Nem szavazott Távol Összesen Megjegyzés:
Voks: 16 0 0 16 0 2 18
Szav% Össz% 100.00 88.89 0.00 0.00 0.00 0.00 100.00 88.89 0.00 11.11 100.00
Kapos vár Megyei Jogú Város Önkormányzata megalkotta 67/2012. (X. 03.) önkormányzati rendeletét a közterület rendeltetésétől eltérő célú használatának általános szabályairól szóló 7/2000. (II. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról, mely a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva.
2012.10.1 5. 10:29
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
23/53
-----9. Előterjesztés a közgyűlési SzMSz módosításáról---------Időkorlátozás nélküli //Méretlen---------Kérdések nem hangzottak el.---------Hozzászólások nem hangzottak el.----Szavazás eredménye #: 2266 Száma: 12.09.27 /9/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:36 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva M inősített szavazás Tárgya: A testület a rendelet-tervezet elfogadásáról az alábbiak szerint szavazott: Eredménye Voks: Igen 16 Nem 0 Tartózkodik 0 Szavazott 16 Nem szavazott 0 Távol 2 Összesen 18 Megjegyzés: Szita Károly p olgármester Torma János tanácsnok Borhi Zsombor tanácsnok dr. Lamp erth M ónika kép viselő
Szav% Össz% 100.00 88.89 0.00 0.00 0.00 0.00 100.00 88.89 0.00 11.11 100.00 Igen Igen Távol Távol
-
Kapos vár Megyei Jogú Város Önkormányzata megalkotta 68/2012. (X. 03.) önkormányzati rendeletét a Közgyűlés és Szervei S zervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/1997. (I. 21.) önkormányzati rendelet módosításáról, mely a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva.
-----10. Előterjesztés Varga Imre: Vö rösmarty Mihály c. szobrának felállításáról és az Új Élet Lakásfenntartó Szövetkezet emlékkövének közterületen történő elhelyezéséről--------Időkorlátozás nélküli //Méretlen---------Kérdések nem hangzottak el.-----
2012.10.1 5. 10:29
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
24/53
-----Hozzászólások nem hangzottak el.----Szavazás eredménye #: 2267 Száma: 12.09.27 /10/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:36 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva Egy szerű szavazás Tárgya: A testület a határozati javaslatok elfo gadásáró l az alábbiak szerint szavazott: Eredménye Igen Nem Tartózkodik Szavazott Nem szavazott Távol Összesen Megjegyzés:
Voks: 16 0 0 16 0 2 18
Szav% Össz% 100.00 88.89 0.00 0.00 0.00 0.00 100.00 88.89 0.00 11.11 100.00
137/2012. (IX. 27.) önkormányzati határozat: 1. Kap osvár Megy ei Jogú Város Közgy űlése Vargai Imre: Vörösmarty M ihály c. bronz mellszobrának elh ely ezése kap csán úgy határozott, hogy hozzájárul a szobor Rákóczi téren történő felállításához. A Közgy űlés köszönetet mond a Vörösmarty M agda művésznőnek az alkotás felaján lásáért. Felelős: Közreműködik: Határidő:
Szita Károly p olgármester L. Balo gh Krisztina városi főép ítész 2012. decemb er 31.
2. Kap osvár Megy ei Jogú Város Közgy űlése az Új Élet Lakásfenntartó Szövetkezet kérése kap csán úgy határozott, hogy hozzájárul az emlékkő 492/13 hrsz. alatti közterületen történő elhely ezéséhez - az előterjesztésben bemutatott hely színen. Felelős: Közreműködik: Határidő:
2012.10.1 5. 10:29
Szita Károly p olgármester L. Balo gh Krisztina városi főép ítész 2012. szep tember 30. (közlésre)
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
25/53
-----11. Előterjesztés a nevelési intézmények fejlesztése című felhívásra pályázatok benyújtásáról---------Időkorlátozás nélküli //Méretlen---------Kérdések nem hangzottak el.---------Hozzászólások nem hangzottak el.----Szavazás eredménye #: 2268 Száma: 12.09.27 /11/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:37 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva Egy szerű szavazás Tárgya: A testület a határozati javaslatok elfo gadásáró l az alábbiak szerint szavazott: Eredménye Igen Nem Tartózkodik Szavazott Nem szavazott Távol Összesen Megjegyzés:
Voks: 16 0 0 16 0 2 18
Szav% Össz% 100.00 88.89 0.00 0.00 0.00 0.00 100.00 88.89 0.00 11.11 100.00
138/2012. (IX. 27.) önkormányzati határozat: Kaposvár Megy ei Jogú Város Közgy űlése megtárgy alta a nevelési intézmény ek fejlesztése című felhívásra pály ázatok benyújtásáról szóló előterjesztést és a következő határozatokat hozta: 1. Kap osvár M egy ei Jogú Város Közgy űlése úgy határozott, hogy a Dél-Dunántúli Op eratív p rogram DDOP-3.1.2-12 kódszámú, nevelési intézmény ek fejlesztése című 100%-os állami támogatású konstrukcióban óvodai férőh elybővítésre két pály ázatot ny újt be a Szentjakabi Tagóvoda, valamint a Kaposfüredi Tagóvoda tekintetében, egy úttal felhatalmazza a Polgármestert a p ály ázatok aláírására utólagos beszámolási kötelezettséggel. Felelős: Szita Károly p olgármester Közreműködik: Bajzik Imre igazgató M olnár Gy örgy igazgató Határidő: 2013. január 15
2012.10.1 5. 10:29
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
26/53
2. Kap osvár M egy ei Jogú Város Közgyűlése úgy határozott, hogy a p ály ázatok beny újtásához szükséges terveket, és megvalósíthatósági tanulmány t elkészítteti, a feladatokra bruttó 2 400 000 Ft-ot a Pály ázatok előkészítése tervezési keretösszeg terhére biztosít, egy úttal felhatalmazza a Polgármestert az előkészítéshez szükséges lép ések megtételére. Felelős: Szita Károly p olgármester Közreműködik: M olnár Gy örgy igazgató Bajzik Imre igazgató Határidő: azonnal
-----12. Előterjesztés a Kaposvári Vá rosfejlesztési Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság „Miénk itt a tér – szociális városrehabilitáció Kaposváron” című pályázat projekt-menedzsment feladatai elvégzésére szóló megbízásáról---------Időkorlátozás nélküli //Méretlen---------Kérdések nem hangzottak el.---------Hozzászólások nem hangzottak el.----Szavazás eredménye #: 2269 Száma: 12.09.27 /12/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:37 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva Egy szerű szavazás Tárgya: A testület a határozati javaslat elfo gadásáró l az alább iak szerint szavazott: Eredménye Igen Nem Tartózkodik Szavazott Nem szavazott Távol Összesen Megjegyzés:
2012.10.1 5. 10:29
Voks: 16 0 0 16 0 2 18
Szav% Össz% 100.00 88.89 0.00 0.00 0.00 0.00 100.00 88.89 0.00 11.11 100.00
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
27/53
139/2012. (IX. 27.) önkormányzati határozat: Kaposvár Megy ei Jogú Város Közgy űlése megbízza a Kap osvári Városfejlesztési Közhasznú Nonp rofit Kft-t a DDOP 4.1.1/C-09-2f-2012-0001 számú „M iénk itt a tér – szociális városrehabilitáció Kap osváron” című p rojekt menedzsment feladatainak elvégzésével és egy úttal felhatalmazza a p olgármestert a megbízási szerződés aláírására. Felelős: Közreműködik: Határidő:
Szita Károly p olgármester Bajzik Imre igazgató azonnal
-----13. Előterjesztés a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj 2013. évi fordulóhoz való csatlakozásról ---------Időkorlátozás nélküli //Méretlen----Szita Károly polgármester javasolta, ho gy csatlakozzanak a 2013-ban is a Bursa Hun garica ösztöndíj pály ázathoz, hogy segíthessék mindazon rászoruló kap osvári felsőoktatásban tanuló diákokat, akik neh ezen tudják oktatási költségeiket finanszírozni. -----Kérdések nem hangzottak el.---------Hozzászólások nem hangzottak el.----Szavazás eredménye #: 2270 Száma: 12.09.27 /13/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:38 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva Egy szerű szavazás Tárgya: A testület a határozati javaslatok elfo gadásáró l az alábbiak szerint szavazott: Eredménye Igen Nem Tartózkodik Szavazott Nem szavazott Távol Összesen Megjegyzés:
Voks: 16 0 0 16 0 2 18
Szav% Össz% 100.00 88.89 0.00 0.00 0.00 0.00 100.00 88.89 0.00 11.11 100.00
140/2012. (IX. 27.) önkormányzati határozat: 2012.10.1 5. 10:29
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
28/53
1.)
Kap osvár Megy ei Jogú Város Közgy űlése megtárgy alta a Bursa Hun garica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj 2013. évi forduló jához való csatlakozásról szóló előterjesztést és úgy határozott, hogy amenny iben a p ályázat az előző évihez hasonló tartalommal k erül kiírásra, ú gy csatlakozik a Bursa Hun garica Felsőoktatási Önkormány zati Ösztöndíj 2013. évi rendszeréhez, és felhatalmazza a p olgármestert a csatlakozási ny ilatkozat aláírására. Felelős: Szita Károly p olgármester Közreműködik: dr. Farkas Edit aljegy ző Határidő: kiírást követő 15 nap on belül
2.)
Kap osvár Megy ei Jogú Város Közgyűlése felhatalmazza a p olgármestert, hogy amenny iben a p ályázat nem az előző évihez hasonló tartalommal kerül kiírásra, úgy hozzon döntést arra vonatkozóan, hogy az Önkormányzatnak célszerű-e csatlakozni a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormány zati Ösztöndíj rendszerhez, s erről a Közgy űlést a soron következő ülésén tájékoztassa. Felelős: Szita Károly p olgármester Közreműködik: dr. Farkas Edit aljegy ző Határidő: kiírást követő 15 nap on belül
3.)
Kap osvár Megy ei Jogú Város Közgyűlése kötelezettséget vállal arra, ho gy az önkormány zat Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj rendszerhez történő csatlakozás esetén a 2013. évi ösztöndíj p ály ázatra 5.750 e/Ft önkormányzati önrészt biztosít, mely et a 2013. évi költségvetési rendeletében a szociálp olitikai előirány zatok között szerepeltet. Felelős: Szita Károly p olgármester Közreműködik: dr. Farkas Edit aljegy ző Molnár Gy örgy igazgató Határidő: 2013. február 28.
14. Előterjesztés a S omogy Megyei Rendőr-főkapitányság számára biztosított bérlőkiválasztási jog térítési díjának részletekben történő megfizetéséről -----Időkorlátozás nélküli //Méretlen---------Kérdések nem hangzottak el.---------Hozzászólások nem hangzottak el.----Szavazás eredménye
2012.10.1 5. 10:29
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
29/53
#: 2271 Száma: 12.09.27 /14/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:38 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva Egy szerű szavazás Tárgya: A testület a határozati javaslat elfo gadásáró l az alább iak szerint szavazott: Eredménye Voks: Szav% Össz% Igen 16 100.00 88.89 Nem 0 0.00 0.00 Tartózkodik 0 0.00 0.00 Szavazott 16 100.00 88.89 Nem szavazott 0 0.00 Távol 2 11.11 Összesen 18 100.00 Megjegyzés: 141/2012. (IX. 27.) önkormányzati határozat: Kaposvár Megy ei Jogú Város Közgy űlése a Somo gy M egy ei Rendőr-főkap itányság részére a 61/2012. (IX. 19.) Nép jóléti Bizottsági határozattal a Kap osvár, Sávház III. lh. 1./23., Sávház II. lh. 4./21., Sávház III. lh. 4./26. és Sávház I. lh. 2./5. ajtószám alatti 1,5 szobás lakásokra biztosított bérlőkiválasztási jog térítési díján ak megfizetésére részletfizetési lehetőséget biztosít, az alábbiak szerint: - a Kap osvár, Sávh áz III. lh. 1./23. ajtószám alatti 1,5 szobás lak ásra a térítési díjat megfizetettnek tekinti 2013. március 31-ig, a 2013. március 31-től 2016. március 31-ig biztosított bérlőkiválasztási jog térítési díjára, valamint - a Kap osvár, Sávház II. lh. 4./21. szám alatti 1,5 szobás lakásra 2015. május 9-ig, a Sávház III. lh. 4./26. szám alatti 1,5 szobás lakásra 2015. szeptember 4-ig és Sávh áz I. lh. 2./5. szám alatti 1,5 szobás lakásra 2015. október 15-ig biztosított bérlőkiválasztási jog térítési díjára 6 részletben (évente 2 részletben) részletfizetési lehetőséget biztosít. A részleteket minden év október 31., illetve áp rilis 30. nap jáig, számla ellenében kell megfizetni. A Kap osvár, Sávház III. lh. 1./23. ajtószám alatti lakás első b efizetésének időpontja 2013. áp rilis 30., a többi lakás első befizetésének időp ontja 2012. október 31. A részletek összege a lakások és hely iségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egy es szabály okról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény végrehajtásáról rendelk ező 49/1993. (XII.15.) önkormány zati rendelet 4. számú mellékletében meghatározott (a minden év október 1., illetve áp rilis 1. napján hatály os) a 1,5 szobás lakásokra vonatkozó bruttó összeg 50 %-a. Felelős: Közreműködik: Határidő:
Szita Károly p olgármester M olnár Gy örgy igazgató Budai Józsefné irodavezető értelem szerint
-----15. Előterjesztés a Magyarországi Evangélikus Egyház által benyújtandó vallási célú 2012.10.1 5. 10:29
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
30/53
turizmzsfejlesztési pályázathoz szükséges együttműködési megállapodásról---------Időkorlátozás nélküli //Méretlen---------Kérdések nem hangzottak el.---------Hozzászólások nem hangzottak el.----Szavazás eredménye #: 2272 Száma: 12.09.27 /15/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:39 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva M inősített szavazás Tárgya: A testület a határozati javaslatok elfo gadásáró l az alábbiak szerint szavazott: Eredménye Igen Nem Tartózkodik Szavazott Nem szavazott Távol Összesen Megjegyzés:
Voks: 16 0 0 16 0 2 18
Szav% Össz% 100.00 88.89 0.00 0.00 0.00 0.00 100.00 88.89 0.00 11.11 100.00
142/2012. (IX. 27.) önkormányzati határozat: Kaposvár Megy ei Jogú Város Közgy űlése ú gy határozott, hogy a Magy arországi Evan gélikus Egy ház által beny újtandó vallási célú turizmusfejlesztési p ály ázathoz szükséges egy üttműködési megállap odást jóváhagy ja. Felelős: Közreműködik: Határidő:
Szita Károly Polgármester Bajzik Imre igazgató azonnal
-----16. Előterjesztés a kiemelt sportszervezetek körének bővítéséről-----
2012.10.1 5. 10:29
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
31/53
-----Időkorlátozás nélküli //Méretlen----Csutor Ferenc tanácsnok Ügyrendi tájékoztatta a kép viselő testület tagjait érintettségéről, mivel ő a szakosztály vezetője. Szavazás eredménye #: 2273 Száma: 12.09.27 /16/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:39 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva M inősített szavazás Tárgya: A testület Csutor Ferenc tanácsnok érintettségéről az alábbiak szerint szavazott: Eredménye Igen Nem Tartózkodik Szavazott Nem szavazott Távol Összesen Megjegyzés:
Voks: 15 0 0 15 1 2 18
Szav% Össz% 100.00 83.33 0.00 0.00 0.00 0.00 100.00 83.33 5.56 11.11 100.00
143/2012. (IX. 27.) önkormányzati határozat: Kaposvár Megy ei Jogú Város Közgy űlése a kiemelt sportszervezetek körének bővítéséről szóló előterjesztés tárgy alása kapcsán Csutor Ferenc tanácsnok érintettségét tudomásul vette. -----Kérdések nem hangzottak el.---------Hozzászólások nem hangzottak el.----Szavazás eredménye #: 2274 Száma: 12.09.27 /16/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:40 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva Egy szerű szavazás Tárgya: A testület a határozati javaslatok elfo gadásáró l az alábbiak szerint szavazott: Eredménye 2012.10.1 5. 10:29
Voks:
Szav%
Össz%
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
32/53
Igen Nem Tartózkodik Szavazott Nem szavazott Távol Összesen Megjegyzés:
15 0 0 15 1 2 18
100.00 0.00 0.00 100.00
83.33 0.00 0.00 83.33 5.56 11.11 100.00
144/2012. (IX. 27.) önkormányzati határozat: Kaposvár Megy ei Jogú Város Közgy űlése megtárgy alta a kiemelt sp ortszervezetek körének bővítéséről szóló előterjesztést és úgy határozott, hogy a Kap osvári Vízilabda Klubot a k iemelt sp ortszervezetek között kezeli. Felelős: Közreműködik: Határidő:
Szita Károly p olgármester Stickel Péter igazgató azonnal
-----17. Előterjesztés a Kaposvár 0285 /2/hrsz-ú ingatlan értékesítéséről ---------Időkorlátozás nélküli //Méretlen----Szita Károly polgármester elmondta, ho gy egy ír befektetői csoport kereste meg azzal a szándékkal, hogy gy ümölcsfeldolgozó üzemet kívánnak létesíteni Kaposváron. Több területet is megnéztek a kollégákkal, és h a el tudják hely ezni, akkor a Fészek Áruházzal szembeni terület az, amely et megvásároln ának 35 millió forintért. -----Kérdések nem hangzottak el.---------Hozzászólások nem hangzottak el.----Szavazás eredménye #: 2275 Száma: 12.09.27 /17/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:41 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva M inősített szavazás Tárgya: A testület a határozati javaslatok elfo gadásáró l az alábbiak szerint szavazott: Eredménye 2012.10.1 5. 10:29
Voks:
Szav%
Össz%
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
33/53
Igen Nem Tartózkodik Szavazott Nem szavazott Távol Összesen Megjegyzés:
16 0 0 16 0 2 18
100.00 0.00 0.00 100.00
88.89 0.00 0.00 88.89 0.00 11.11 100.00
145/2012. (IX. 27.) önkormányzati határozat: 1.) Kap osvár M egyei Jogú Város Közgy űlése úgy határozott, hogy a kap osvári 0285/2 hrsz-ú, 2 hektár 5033 m2 nagy ságú külterületi in gatlant a Greenextract Kft. részére értékesíti 5 euró + ÁFA/m2 összegnek megfelelő forint vételárért, azzal hogy az ingatlan közművesítése, a közlekedési csomóp ont kialakításának kiviteleztetése és finanszírozása, az adásvételi szerződés elkészíttetése, valamint az értékbecslés d íja a v evő kötelezettsége és kö ltsége. A vételár a megfizetése nap ján érvényes MNB devizaárfoly amon számítandó. Felelős: Közreműködik: Határidő:
Szita Károly p olgármester Sallay Attiláné igazgató 2012. november 30.
2.) Kap osvár M egyei Jogú Város Közgyűlése a 0285/2 hrsz-ú ingatlant a h atály os szabály ozási tervnek megfelelően a belterületbe csatolja. Felelős: Közreműködik: Határidő:
Szita Károly p olgármester Sallay Attiláné igazgató azonnal (határozat közlése)
3.) Kap osvár M egyei Jogú Város Közgyűlése úgy határozott, hogy kezdemény ezi az ingatlan Kaposvári Keleti Ip ari Park területéhez csatolását és felhatalmazza a Polgármestert az „Ip ari Park” cím megszerzésekor kötött megállapodás módosításának aláírására. Felelős: Közreműködik: Határidő:
2012.10.1 5. 10:29
Szita Károly p olgármester Sallay Attiláné igazgató 2012. december 31.
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
34/53
-----18. Előterjesztés a Kaposvár, Iparos utcából nyíló 5754/51 hrsz-ú ingatlan egy részének értékesítéséről---------Időkorlátozás nélküli //Méretlen---------Kérdések nem hangzottak el.---------Hozzászólások nem hangzottak el.----Szavazás eredménye #: 2276 Száma: 12.09.27 /18/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:41 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva Egy szerű szavazás Tárgya: A testület a határozati javaslat elfo gadásáró l az alább iak szerint szavazott: Eredménye Igen Nem Tartózkodik Szavazott Nem szavazott Távol Összesen Megjegyzés:
Voks: 16 0 0 16 0 2 18
Szav% Össz% 100.00 88.89 0.00 0.00 0.00 0.00 100.00 88.89 0.00 11.11 100.00
146/2012. (IX. 27.) önkormányzati határozat: Kaposvár Megy ei Jogú Város Közgy űlése úgy határozott, hogy a Kap osvár, Iparos utcából ny íló 5754/51 hrsz-ú „közforgalom elő l el nem zárt magánút” megnev ezésű ingatlanból, a telekalak ítást követően kb. 670 m2 nagyságú területet 2.000,-Ft/m2 +ÁFA vételáron p ály ázat útján értékesít. A telekalakítási munkarészek, az adásvételi szerződés elkészíttetése, valamint az értékbecslés díja a vevő kötelezettsége és költsége. A Közgy űlés az 5754/51 hrsz-ú ingatlanból a telekalakítással érintett és értékesített területet a törzsvagy onából kiveszi. A Közgy űlés egy ben felhatalmazza a Polgármestert az adásvételi szerződés aláírására. Felelős: Közreműködik: Határidő:
2012.10.1 5. 10:29
Szita Károly p olgármester Sallay Attiláné igazgató 2012. október 15. (p ály ázat megjelenése)
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
35/53
-----19. Előterjesztés a Kaposvár, Fő u. 7. sz. alatt lévő helyiség hasznosításáról---------Időkorlátozás nélküli //Méretlen---------Kérdések nem hangzottak el.---------Hozzászólások nem hangzottak el.----Szavazás eredménye #: 2277 Száma: 12.09.27 /19/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:41 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva Egy szerű szavazás Tárgya: A testület a határozati javaslat elfo gadásáró l az alább iak szerint szavazott: Eredménye Igen Nem Tartózkodik Szavazott Nem szavazott Távol Összesen Megjegyzés:
Voks: 16 0 0 16 0 2 18
Szav% Össz% 100.00 88.89 0.00 0.00 0.00 0.00 100.00 88.89 0.00 11.11 100.00
147/2012. (IX. 27.) önkormányzati határozat: Kaposvár Megy ei Jogú Város Közgy űlése ú gy határozott, hogy a Kap osvár, Fő u.7. sz. alatt lévő 2 178 m alap területű helyiségcsoportot a Szécheny i Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató Nonp rofit Kft. (Budap est, Szép u. 2.) részére 300.000,- Ft + ÁFA havi bérleti díjon bérbe adja 2012. október 1-től 5 éves időtartamra. Felelős: Közreműködik: Határidő:
Szita Károly p olgármester Sallay Attiláné igazgató 2012. október 1. (bérleti szerződés aláírása)
-----20. Előterjesztés a Kaposvár, Cseri u. 35. sz. alatt lévő helyiség hasznosításáról---------Időkorlátozás nélküli //Méretlen---------Kérdések nem hangozottak el.-----
2012.10.1 5. 10:29
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
36/53
-----Hozzászólások nem hangzottak el.----Szavazás eredménye #: 2278 Száma: 12.09.27 /20/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:42 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva M inősített szavazás Tárgya: A testület a határozati javaslat elfo gadásáró l az alább iak szerint szavazott: Eredménye Igen Nem Tartózkodik Szavazott Nem szavazott Távol Összesen Megjegyzés:
Voks: 16 0 0 16 0 2 18
Szav% Össz% 100.00 88.89 0.00 0.00 0.00 0.00 100.00 88.89 0.00 11.11 100.00
148/2012. (IX. 27.) önkormányzati határozat: Kaposvár Megy ei Jogú Város Közgy űlése úgy határozott, hogy a Kaposvár, Cseri u.35. sz. alatt lévő 18 m2 alap területű hely iséget a M argó és Társa 2002 Bt. (Kap osvár, Katona J.u.32.) részére 2012. október 1-től 5 éves időtartamra a Bt. által ajánlott 15.000,- Ft + ÁFA havi bérleti díjon bérbe adja. A bérleti díj minden év január 1-től a K SH által közzétett infláció mértékével emelésre kerül. A hely iségben önálló árammérő óra felszerelése a b érlő kötelezettsége és költsége, mely a bérleti díjba nem számítható be. Felelős: Közreműködik: Határidő:
Szita Károly p olgármester Sallay Attiláné igazgató 2012. október 1. (bérleti szerződés aláírása)
-----21. Előterjesztés a polgármester, a bizottságok és a településrészi önkormányzatok átruházott hatáskörben hozott döntéseiről---------Időkorlátozás nélküli //Méretlen---------Kérdések nem hangzottak el.---------Hozzászólások nem hangzottak el.-----
2012.10.1 5. 10:29
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
37/53
Szavazás eredménye #: 2279 Száma: 12.09.27 /21/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:42 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva Egy szerű szavazás Tárgya: A testület a határozati javaslat elfo gadásáró l az alább iak szerint szavazott: Eredménye Igen Nem Tartózkodik Szavazott Nem szavazott Távol Összesen Megjegyzés:
Voks: 16 0 0 16 0 2 18
Szav% Össz% 100.00 88.89 0.00 0.00 0.00 0.00 100.00 88.89 0.00 11.11 100.00
149/2012. (IX. 27.) önkormányzati határozat: Kaposvár Megy ei Jogú Város Közgy űlése a polgármester, a bizottságok és a telep ülésrészi önkormány zatok 2012. II. negyedévben átruházott hatáskörben hozott döntéseiről szóló tájékoztatót elfogadta.
-----22. Előterjesztés a lejárt határidejű közgyűlési határozatokról---------Időkorlátozás nélküli //Méretlen---------Kérdések nem hangzottak el.---------Hozzászólások nem hangzottak el.----Szavazás eredménye #: 2280 Száma: 12.09.27 /22/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:43 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva M inősített szavazás Tárgya: A testület a határozati javaslatok elfo gadásáró l az alábbiak szerint szavazott:
2012.10.1 5. 10:29
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
38/53
Eredménye Igen Nem Tartózkodik Szavazott Nem szavazott Távol Összesen Megjegyzés:
Voks: 16 0 0 16 0 2 18
Szav% Össz% 100.00 88.89 0.00 0.00 0.00 0.00 100.00 88.89 0.00 11.11 100.00
150/2012. (IX. 27.) önkormányzati határozat: Kaposvár M egy ei Jogú Város Közgyűlése megtárgy alta a lejárt határidejű közgy űlési határozatokról szóló jelentést, és a következő határozatokat hozta: 1.) Kap osvár M egy ei Jogú Város Közgy űlése a 6/2010. (I. 7.) önkormányzati határozat 3.) p ontjának 2012. december 31-re módosítja. Felelős: Közreműködik: Határidő:
Szita Károly p olgármester M olnár Gy örgy gazdasági igazgató Bajzik Imre gazdasági igazgató 2012. decemb er 31. (közbeszerzési eljárás megindítása)
2.) Kap osvár M egy ei Jogú Város Közgy űlése ú gy határozott, hogy a 45/2010. (II.25.) önkormány zati határozatát visszavonja, a Kap osvár, Pécsi u. 32. sz. alatti társasházban lévő 2677/A/2 hrsz-ú, orvosi rendelő, valamint a 2677/A/3 hrsz-ú, védőnői egység megnev ezésű ingatlanokat p ály ázat útján, kizárólag egy ütt bérleti úron hasznosítja. Felelős: Közreműködik: Határidő:
Szita Károly p olgármester Sallay Attiláné igazgató azonnal
3.) Kap osvár M egy ei Jogú Város Közgy űlése a 277/2010. (XII.09.) önkormányzati határozatának 4/IV/M . p ontját a következőképp en módosítja: M/ Ká bítószerügyi Egyeztető Fórum Budai Józsefné Nagy Levente 1 B. Rózsás Erzsébet 2 3 Hegedűsné Sztantics Katalint
1
Frányó Zsolt helyett B. Rózsás Erzsébetet deleg álta a 27/2012. (II. 23.) önkormányzati határozat 3. pontja dr. Vörös Gyula helyett Horváth Mónikát delegálta a 158/2011.(VI.23.) önkormányzati határozat 5. pontja. 3 Horváth Mónika helyett Hegedűsné Sztantics Katalint delegálta a 27/2012. (II. 23.) önkormányzati határozat 3. pontja 2
2012.10.1 5. 10:29
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
39/53
Felelős: Közreműködik: Határidő:
Szita Károly p olgármester dr. Nadrai Norbert igazgató azonnal
4.) Kap osvár M egy ei Jogú Város Közgy űlése a 128/2010.(VI.10.) önkormányzati határozatot az alábbiakkal egészíti ki: „Kaposvár Megy ei Jogú Város Közgy űlése a Kaposvár, Bartók B. u. 10. sz. alatti, 8241 hrsz-ú ingatlant a törzsvagy onából kivonja, azt üzleti vagy onába sorolja és az in gatlan „Általános Iskola” in gatlan-nyilvántartási megn evezését nem lak ás célú h elyiségk ént történő hasznosítást lehetővé tevő megnev ezésre módosítja.” Felelős: Közreműködik: Határidő:
Szita Károly p olgármester Sallay Attiláné igazgató azonnal
5.) Kap osvár M egyei Jogú Város Közgy űlése az 51/2012. (IV. 26.) önkormányzati határozat 3.) p ontját az alábbiak szerint módosítja: „3.) A Közgy űlés Kap osvár Ép ítési Szabály zatát és Szabály ozási Tervét az Arany J. tér 4743/6 és 4743/4 hrsz. alatti ingatlan elő írásának módosítása – közforgalom céljára megny itott gy alo gosforgalom megszűntetése- vonatkozásában nem módosítja. Felelős: Közreműködik: Határidő:
Szita Károly p olgármester L. Balo gh Krisztina főép ítész azonnal
5.) Kap osvár M egy ei Jogú Város Közgy űlése az 52/2012. (IV. 26.) önkormány zati határozat határidejét 2012. novemb er 30-ra módosítja. Felelős: Közreműködik: Határidő:
dr. Kéki Zoltán címzetes főjegy ző dr. Farkas Edit aljegy ző 2012. november 30.
6.) Kap osvár M egy ei Jogú Város Közgyűlése az 58/2012. (IV. 26.) önkormány zati határozat 1.) p ontjának határidejét 2012. decemb er 31-re módosítja. Felelős: Közreműködik: Határidő:
2012.10.1 5. 10:29
dr. Kéki Zoltán címzetes főjegy ző Hartner Rudolf városgondnokság vezető 2012. decemb er 31.
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
40/53
7.) Kap osvár M egy ei Jogú Város Közgyűlése a 88/2012. (VI. 14.) önkormány zati határozat 5.) p ontjának határidejét 2012. decemb er 31-re módosítja. Felelős: Közreműködik: Határidő:
Szita Károly p olgármester Sallay Attiláné igazgató Stickel Péter igazgató 2012. decemb er 31.
8.) Kap osvár M egy ei Jogú Város Közgyűlése a 88/2012. (VI. 14.) önkormányzati határozat 8.) p ontját az alábbiak szerint módosítja. „Kap osvár M egy ei Jogú Város Közgy űlése ú gy határozott, hogy az Ép ítőip ari, Faipari Szakképző Iskola és Kollégiu m alap ító okiratának 14. p ontja kiegészítésre kerül „9334, valamint 9341 hrsz-ú sporttelep megnevezésű ingatlanon lévő kollégium épülete.” szövegrésszel.” Felelős: Közreműködik: Határidő:
Szita Károly p olgármester Stickel Péter igazgató azonnal (alap ító okirat módosítás)
9.) Kaposvár Megy ei Jogú Város Közgy űlése a 88/2012. (VI. 14.) önkormány zati határozat 9.) pontjának határidejét 2012. október 30-ra módosítja. Felelős: Közreműködik: Határidő:
Szita Károly p olgármester Sallay Attiláné igazgató Stickel Péter igazgató 2012. október 30.
10.) Kaposvár Megy ei Jogú Város Közgy űlése a 100/2012. (VI. 14.) önkormányzati határozat 6.) p ontjához kap csolódóan úgy határozott, hogy a DDOP-2.1.1/A.B-12 kódszámú, Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése elnevezésű, 100 % támogatási intenzitású p rogram kiírására beny újtott p ályázat kedvező elbírálása érd ekében a szükséges és indokolt 6 fő létszámbővítés vállalását jóváhagy ja. Felelős: Szita Károly p olgármester Közreműködik: M olnár Gy örgy gazdasági igazgató Bajzik Imre igazgató Határidő: azonnal 11.) Kaposvár Megy ei Jogú Város Közgy űlése a 110 /2012. (VII. 5.) önkormányzati határozat 2.) és 3.) p ontjának határidejét 2012. november 30-ra módosítja.
2012.10.1 5. 10:29
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
41/53
Felelős: Közreműködik: Határidő:
Szita Károly p olgármester M olnár Gy örgy igazgató Bajzik Imre igazgató 2012. november 30.
12.) Kaposvár Megy ei Jogú Város Közgy űlése a 117/2012. (VII.05.) önkormányzati határozatának 1. p ontját a következőképpen módosítja: Kap osvár M egy ei Jogú Város Közgyűlése úgy határozott, hogy a DDOP-5.1.5/B-11-20110004 kódszámú „Kap osvár csap adékvíz-elvezetési fejlesztései” című elny ert p ály ázat megvalósítása k eretében vállalt saját forrás maximum 65%-os finanszírozására p ály ázatot ny újt be az önkormány zatok és társulásaik európ ai uniós fejlesztési p ályázatai saját forrás kiegészítése 2012. évi támo gatásának rend jéről szóló 6/2012. (III.01.) BM rendelet alap ján. Pály ázó megnevezése: Kap osvár M egy ei Jogú Város Önkormány zata. Saját forrás vállalását tanúsító határozat száma: 75/2012. (IV. 26.) önkormány zati határozat. Tervezett fejlesztés - megnevezése: „Kap osvár csapadékvíz-elvezetési fejlesztései”, - összköltsége: 221.645.127,- Ft, önereje: 11.082.257,- Ft, - pénzügyi ütemezése, forrás összetétele: 2012. év (Ft) A DDOP konstrukció keretében elny ert támogatás Saját erő
2013. év (Ft)
Összesen (Ft)
77.480.793,-
133.082.077,-
210.562.870,-
4.077.938,-
7.004.319,-
11.082.257,-
A projekt 81.558.731,140.086.396,221.645.127,összköltsége Saját forrás biztosításának módja: az Önkormányzat 2011. évi költségvetésében jóváhagyott önkormány zati infrastruktúrafejlesztési hitelp rogram keretében megkötött 1 milliárd forint összegű hitelkeret-szerződésben rendelkezésre álló hitel. Felelős: Közreműködik: Határidő:
Szita Károly Polgármester Bajzik Imre igazgató M olnár Gy örgy gazdasági igazgató azonnal
13.) Kaposvár Megy ei Jogú Város Közgy űlése a 117/2012.(VII.5.) önkormányzati határozat 2. p ontja végrehajtása tárgy alása során ú gy határozott, hogy a DDOP-4.1.1/C09-2f-2012-0001 kódszámú „M iénk itt a tér” – szociális város-reh abilitáció Kap osváron című elny ert p ályázat megvalósítása keretében vállalt saját forrás maximum 50%-os finanszírozására p ály ázatot ny újt be az önkormány zatok és társulásaik európ ai uniós fejlesztési pály ázatai saját forrás kiegészítése 2012. évi támogatásának rendjérő l szóló 6/2012. (III.01.) BM rendelet alapján. 2012.10.1 5. 10:29
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
42/53
Pály ázó megnevezése: Kap osvár M egy ei Jogú Város Önkormány zata. Saját forrás vállalását tanúsító határozat száma: 42/2012.(III.26.) önkormány zati határozat. Tervezett fejlesztés - megnevezése: „M iénk itt a tér” – szociális város-rehab ilitáció Kap osváron, - összköltsége: 1.270.235.154,- Ft, - Kap osvár M egyei Jogú Város Önkormány zatának önereje: 228.315.228,- Ft, - pénzügyi ütemezése, forrás összetétele: 2012. év (Ft) A DDOP konstrukció keretében elny ert támogatás Önkormányzati saját erő Partnerek önereje A projekt összköltsége
2013. év (Ft)
2014. év (Ft)
Összesen (Ft)
67.683.996,-
873.312.564,-
75.754.536,-
1.016.751.096,-
12.815.270,-
202.365.629,-
13.134.329
228.315.228,-
242.627,24.566.577,80.741.893,- 1.100.244.770,-
359.626,89.248.491,-
25.168.830,1.270.235.154,-
Saját forrás biztosításának módja: az MFB refinanszírozású önkormányzati infrastruktúrafejlesztési hitelp rogram keretében megkötött hitelkeret-szerződésben rendelkezésre álló hitel. Felelős: Szita Károly Polgármester Közreműködik: Bajzik Imre igazgató M olnár Gy örgy gazdasági igazgató Határidő: azonnal 14.) Kap osvár M egy ei Jogú Város Közgy űlése úgy határozott, hogy az Ép ítőip ari, Faip ari Szakkép ző Iskola és Kollégium en gedély ezett létszámát az iskolai tanműhelyben foglalkoztatott tanulócsop ortok számának csökkenése miatt 2012. november 19-től 1 fő asztalos szakoktató álláshelly el csökkenti. Felelős: Szita Károly p olgármester Közreműködik: Stickel Péter igazgató Molnár Gy örgy igazgató Agócs Attila igazgató Határidő: 2012. november 19. 15.) A Közgy űlés ny ilatkozik, hogy az intézmény ek tevékenységi körébe tartozó feladatok változatlansága mellett azok változatlan színvonalú ellátását a tárgy évben és az azt követő években is biztosítani tudja. A Közgy űlés felkéri a Polgármestert, hogy a létszámcsökkenéssel kap csolatos fizetési kötelezettségek fed ezetének biztosításához nyújtson be p ályázatot. 2012.10.1 5. 10:29
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
43/53
A Közgy űlés ny ilatkozik, hogy az önkormányzat költségvetési szerveinél a meglévő üres álláshely eken, az előreláthatólag megüresedő álláshely eken vagy a tervezett új álláshely eken, illetve szervezeti változás, feladatátadás következtében az önkormány zat fenntartói körén kívül eső munkáltatónál a létszámcsökkentéssel érintett munkavállalók – munkaviszonyban töltött ideje foly amatosságának megszakítása nélküli – fo glalkoztatására nincs lehetőség. A megszüntetett álláshely ek legalább 5 évig nem állíthatók vissza, kivéve, ha a jo gszabályból adódó többletfeladatok ezt indokolttá teszik. Felelős: Szita Károly polgármester Közreműködik: M olnár Gy örgy igazgató Határidő: 2013. áp rilis 12. -----23. Előterjesztés a 2012. évi költségvetés I-VII. ha vi teljesítéséről, illetve az önkormányzati hátralékok alakulásáról ---------Időkorlátozás nélküli //Méretlen---------Kérdések nem hangzottak el.---------Hozzászólások nem hangzottak el.----Szavazás eredménye #: 2281 Száma: 12.09.27 /23/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:43 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva Egy szerű szavazás Tárgya: A testület a határozati javaslat elfo gadásáró l az alább iak szerint szavazott: Eredménye Voks: Szav% Össz% Igen 16 100.00 88.89 Nem 0 0.00 0.00 Tartózkodik 0 0.00 0.00 Szavazott 16 100.00 88.89 Nem szavazott 0 0.00 Távol 2 11.11 Összesen 18 100.00 Megjegyzés: 151/2012. (IX. 27.) önkormányzati határozat: Kaposvár Megy ei Jogú Város Közgy űlése megtárgyalta és tudomásul vette a 2012. évi költségvetés I-VII. havi teljesítéséről, illetve az önkormány zati hátralékok alakulásáról szóló tájékoztatót. 2012.10.1 5. 10:29
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
44/53
-----24. Előterjesztés a helyi és térségi turisztikai desztináció menedzsment szervezetek kialakítására és fejlesztésére kiírt pályázat (DDOP-2.1.3/B-12) önkormányzati önerejének biztosításáról---------Időkorlátozás nélküli //Méretlen---------Kérdések nem hangzottak el.---------Hozzászólások nem hangzottak el.----Szavazás eredménye #: 2282 Száma: 12.09.27 /24/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:43 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva Egy szerű szavazás Tárgya: A testület a határozati javaslatok elfo gadásáró l az alábbiak szerint szavazott: Eredménye Igen Nem Tartózkodik Szavazott Nem szavazott Távol Összesen Megjegyzés:
Voks: 16 0 0 16 0 2 18
Szav% Össz% 100.00 88.89 0.00 0.00 0.00 0.00 100.00 88.89 0.00 11.11 100.00
152/2012. (IX. 27.) önkormányzati határozat: 1.) Kap osvár M egy ei Jogú Város Közgy űlése ú gy határozott, hogy éves költségvetési rendeleteib en a Kap osvár és a Zselic v idéke Turisztikai Desztináció M enedzsment Egy esület részére 3 103 281 Ft összegű támo gatást ny újt a DDOP-2.1.3/B-12 kódszámú, „Hely i és térségi turisztikai desztináció menedzsment szervezetek létrehozása és kialakítása” című p ály ázathoz szükséges önkormány zati önerő biztosítására. A forrás biztosítására a p ály ázat megvalósításának éves ütemezéséhez igazodóan kerül sor. Felelős: Közreműködik: Határidő:
2012.10.1 5. 10:29
Szita Károly p olgármester Sallay Attiláné igazgató M olnár Gy örgy igazgató 2012. október 15.
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
45/53
2.) Kap osvár M egy ei Jogú Város Közgy űlése a Kap osvár és a Zselic vid éke Turisztikai Desztináció Menedzsment Egy esület DDOP-2.1.3/B-12 kódszámú, „Hely i és térségi turisztikai desztináció menedzsment szervezetek létrehozása és kialakítása” című p ály ázatához pály ázati önerőként az Egy üd Árp ád Kulturális Központ és a Szécheny i István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakkép ző Iskola részére 12 300 Ft, illetve 24 600 Ft támogatást biztosít. Felelős: Közreműködik: Határidő:
Szita Károly p olgármester Sallay Attiláné igazgató M olnár Gy örgy igazgató 2013. január 20.
-----25. Előterjesztés a S EFAG Zrt. által benyújtandó „Kalanderdő – Természetközeli élmények a Deseda környékén című pályázathoz szükséges együttműködési megállapodásról--------Időkorlátozás nélküli //Méretlen---------Kérdések nem hangzottak el.---------Hozzászólások nem hangzottak el.----Szavazás eredménye #: 2283 Száma: 12.09.27 /25/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:44 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva Egy szerű szavazás Tárgya: A testület a határozati javaslat elfo gadásáró l az alább iak szerint szavazott: Eredménye Igen Nem Tartózkodik Szavazott Nem szavazott Távol Összesen Megjegyzés:
2012.10.1 5. 10:29
Voks: 15 0 0 15 1 2 18
Szav% Össz% 100.00 83.33 0.00 0.00 0.00 0.00 100.00 83.33 5.56 11.11 100.00
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
46/53
153/2012. (IX. 27.) önkormányzati határozat: Kaposvár Megy ei Jogú Város Közgy űlése ú gy határozott, hogy a Sefag Zrt. által beny újtandó, Kalanderdő – Természetközeli élmények a Deseda környékén című turizmusfejlesztési p ályázathoz szükséges együttműködési megállap odást jóváhagy ja. Felelős: Közreműködik: Határidő:
Szita Károly p olgármester Sallay Attiláné igazgató azonnal
-----26. Előterjesztés a S omogy Megyei Önkormányzat által benyújtandó turizmusfejlesztési pályázathoz szükséges együttműködési megállapodásról---------Időkorlátozás nélküli //Méretlen---------Kérdések nem hangzottak el.---------Hozzászólások----Szita Károly polgármester elmondta, hogy abban az esetben adnak csak ép ítési engedély t, ha a Somo gy M egy ei Múzeum területét tovább nem csökkentik. Szavazás eredménye #: 2284 Száma: 12.09.27 /26/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:45 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva Egy szerű szavazás Tárgya: A testület a határozati javaslat elfo gadásáró l az alább iak szerint szavazott: Eredménye Voks: Szav% Össz% Igen 16 100.00 88.89 Nem 0 0.00 0.00 Tartózkodik 0 0.00 0.00 Szavazott 16 100.00 88.89 Nem szavazott 0 0.00 Távol 2 11.11 Összesen 18 100.00 Megjegyzés: 154/2012. (IX. 27.) önkormányzati határozat: Kaposvár Megy ei Jogú Város Közgy űlése ú gy határozott, hogy a Somogy M egy ei Önkormányzat által beny újtandó turizmusfejlesztési pály ázathoz szükséges egy üttműködési megállap odást jóváhagy ja. 2012.10.1 5. 10:29
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
47/53
Felelős: Közreműködik: Határidő:
Szita Károly Polgármester Bajzik Imre igazgató azonnal
-----27. Előterjesztés a Compass Egyesülettel kötendő foglalkoztatási célú együttműködési megállapodásról---------Időkorlátozás nélküli //Méretlen---------Kérdések nem hangzottak el.---------Hozzászólások nem hangzottak el.----Szavazás eredménye #: 2285 Száma: 12.09.27 /27/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:45 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva Egy szerű szavazás Tárgya: A testület a határozati javaslat elfo gadásáró l az alább iak szerint szavazott: Eredménye Igen Nem Tartózkodik Szavazott Nem szavazott Távol Összesen Megjegyzés:
Voks: 16 0 0 16 0 2 18
Szav% Össz% 100.00 88.89 0.00 0.00 0.00 0.00 100.00 88.89 0.00 11.11 100.00
155/2012. (IX. 27.) önkormányzati határozat: Kaposvár Megy ei Jogú Város Közgy űlése úgy határozott, hogy a Comp ass Európai Ifjúsági Közösségért Egy esület által beny újtandó foglalkoztatási célú p ály ázathoz szükséges egy üttműködési megállap odást jóváhagy ja. Felelős: Közreműködik: Határidő:
2012.10.1 5. 10:29
Szita Károly Polgármester Bajzik Imre igazgató azonnal
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
48/53
-----28. Előterjesztés alapítványi támogatásokról ---------Időkorlátozás nélküli //Méretlen---------Kérdések nem hangzottak el.---------Hozzászólások----Szita Károly polgármester elmondta, hogy a p olgármesteri keretéből a Kép írás M űvészeti Alapítvány részére 100.000 forintot, a „Szárny as Szó” Alap ítvány részére 50.000 forintot kíván adomány ozni. Szavazás eredménye #: 2286 Száma: 12.09.27 /28/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 08:47 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva M inősített szavazás Tárgya: A testület a határozati javaslat elfo gadásáró l az alább iak szerint szavazott: Eredménye Igen Nem Tartózkodik Szavazott Nem szavazott Távol Összesen Megjegyzés:
Voks: 16 0 0 16 0 2 18
Szav% Össz% 100.00 88.89 0.00 0.00 0.00 0.00 100.00 88.89 0.00 11.11 100.00
156/2012. (IX. 27.) önkormányzati határozat: Kaposvár Megy ei Jogú Város Közgy űlése hozzájárul az alább i alap ítvány i támogatásokhoz: Szita Károly polgármester polgármesteri keretéből - Kép írás M űvészeti Alap ítvány részére - „Szárny as Szó” Alapítvány Felelős: Közreműködik: Határidő:
2012.10.1 5. 10:29
100.000 Ft 50.000 Ft.
Szita Károly p olgármester M olnár Gy örgy igazgató 2012. november 30.
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
49/53
-----29. Képviselői kérdés----Felder Frigyes képviselő „M int arról bizony ára már Ön is értesült, az Alap vető Jogok Biztosa is kimondta, hogy törvény sértő volt, a Toldi iskola megszüntetését megelőző eljárás. Önök nem folytatták le a törvény ben előírt egy eztetéseket a befogadó iskolák testületeivel, így nem lett volna szabad meghozni ezt a döntést. Erre a törvénytelenségre felhívták az Önök figy elmét a szülők, a tanárok és a diákok, de a Polgármester urat ez nem érdekelte. Sőt, a Fideszes p árttársaival és Stickel igazgató úrral egy ütt lejárató kamp ány ba kezdtek a Toldisok ellen. Válogatott rágalmakat szórtak a szülőkre és a tanárokra, még a diákok at sem kímélték. De végül kiderült, hogy a Toldisoknak igazuk volt és Önök jo gtalanul szüntették meg az iskolát. Sovány vigasz, mert közben tönkretettek egy iskolát, egy közösséget, egy pedagó giai modellt. Ez – Önökön kívül – mindenkinek egy értelmű. Ezért kérdezem a Polgármester urat a Toldisok nevében, hogy : • ha valóban lefo ly tak az előbb említett egy eztetések a befogadó iskola testületeivel, akkor miért nem tudják az erről készült jegy zőköny vet felmutatni, ami bizony íthatná az Önök igazát? • bocsánatot kérnek-e az alap talanul megrágalmazott szülőktől és tanároktól, miután kiderült, ho gy nekik van igazuk? • mi az oka annak, ho gy a Polgármester úr és a kap osvári Fidesz frakció elfo gadhatónak tartja azt a döntési mechanizmust, ahol a törvény ek megszegésév el születnek a döntések. Dr. Kéki Zoltán címzetes főjegyző „Toldi iskola ügy ében az Alapvető Jogok Biztosa által folytatott vizsgálat tárgy ában feltett kérdésére az alábbi választ adom. A vizsgálatról készült jelentést természetesen ismerem, hisz azt részemre megkü ldte az Alap vető Jogok Biztosa. A jelentés valóban tartalmaz megállap ítást az előzetes egy eztetésről: „a fenntartó nem kérte ki valamenny i vélemény ezésre jogosult szerv állásp ontját (Közp onti) iskola szülői közössége, diákönkormány zata), valamint a Központi iskola alkalmazotti közössége nem ny ilvánított vélemény t” – írja a jelentés. Képviselő Úr is tudja, hogy Kap osváron az általános iskolák teljes szakmai és gazdasági integrációjára a Toldi átszervezését megelőző évben kerü lt sor. A Toldi átszervezése már akkor felmerü lt és tudott volt, hogy megszűnne a vegyes képzés úgy ez az iskola is az integráció része lesz. A jelentésre válaszként megírtuk, hogy megállap ításával nem értünk egy et, akik vélemény ét ki kellett kérni azokét megkértük. Kérdéseire válaszolva: - Azon egy eztetésekről mely ekre nem került sor jegy zőköny v sem készült - Senkit nem rágalmaztunk meg. - Döntésünk jogszerű és az érintettek többsége részéről támogatott volt és az idő igazolta hely ességét. Egy dolo g biztos; van, amikor téved a B iztos.”
2012.10.1 5. 10:29
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
50/53
-----30. Előterjesztés a Szivárvány Kulturpalotában működő mozival kapcsolatos pályázatokról----Szita Károly polgármester elmondta, hogy október 1-jéig kell beadni a p ály ázatot, amely egy új mozigép megvásárlására ad lehetőséget, amely 5 millió forintos önrészt igény el és ez által az „art” mozik új technikáv al mehetnek és kap hatnak engedély t a Szivárvány Kultúrp alotában. -----Időkorlátozás nélküli //Méretlen---------Kérdések nem hangzottak el.---------Hozzászólások nem hangzottak el.----Szavazás eredménye #: 2287 Száma: 12.09.27 /29/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 09:06 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva Egy szerű szavazás Tárgya: A testület a határozati javaslatok elfo gadásáró l az alábbiak szerint szavazott: Eredménye Voks: Szav% Össz% Igen 14 100.00 77.78 Nem 0 0.00 0.00 Tartózkodik 0 0.00 0.00 Szavazott 14 100.00 77.78 Nem szavazott 2 11.11 Távol 2 11.11 Összesen 18 100.00 Megjegyzés: 157/2012. (IX. 27.) önkormányzati határozat: 1.) Kap osvár M egy ei Jogú Város Közgy űlése úgy határozott, hogy a „Az emberi erőforrások minisztere 18/2012. (VIII.29.) EMMI rendelet az „art” mozihálózat digitális fejlesztésének 2012. évi támogatása igény lésének, döntési rendszerének, foly ósításának, felh asználásának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabályairól” p ály ázati kiírására az Önkormány zat p ály ázatot nyújt be, és vállalja, ho gy a támo gatási szerződés megkötésének időp ontjáig a Szivárvány Kulturp alotában üzemelő moziterem az “art” mozi minősítést megszerzi, és a fejlesztés igazolt befejezésétől számított két éven keresztül az “art” mozit a miniszteri rendeletben meghatározott feltételekkel “art” moziteremként üzemelteti. Felelős: Közreműködik: Határidő:
Szita Károly Polgármester Bajzik Imre igazgató M olnár Gy örgy igazgató 2012. szep tember 27.
2.) Kap osvár M egy ei Jogú Város Közgy űlése úgy határozott, hogy a „Az emberi erőforrások 2012.10.1 5. 10:29
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
51/53
minisztere 18/2012. (VIII.29.) EMMI rendelet az „art” mozihálózat digitális fejlesztésének 2012. évi támogatása igény lésének, döntési rendszerének, foly ósításának, felh asználásának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabály airól” szóló p ályázathoz szükséges 5 508 600 Ft önerőt biztosítja. Felelős: Közreműködik: Határidő:
Szita Károly Polgármester Bajzik Imre igazgató M olnár Gy örgy igazgató 2012. szep tember 27.
3.) Kap osvár M egy ei Jogú Város Közgy űlése úgy határozott, hogy amenny iben a p ály ázat támogatásban részesül, a támogatási szerződés megkötésére akkor kerü lhet sor, ha az akkor érvény ben lévő „art” mozi rendelet szabály ai figy elembev ételével a pály ázati feltételek teljesíthetők, és a támogatási szerződés megkötését a Közgyűlés ezek alap ján jóváhagy ja. Felelős: Közreműködik: Határidő:
Szita Károly Polgármester Bajzik Imre igazgató M olnár Gy örgy igazgató 2012. november 30.
-----31. Előterjesztés a S omogy Megyei és Kaposvári Fiatalok Szentkorona Egyesülete által benyújtandó turizmusfejlesztési pályázathoz szükséges együttműködési megállapodásról--------Időkorlátozás nélküli //Méretlen----Szita Károly polgármester elmondta, hogy az egy üttműködési megállap odás kötése a p ályázat beadásához semmiféle önkormányzati és pénzügyi kötelezettséggel nem jár. -----Kérdések nem hangzottak el.---------Hozzászólások nem hangzottak el.----Szavazás eredménye #: 2288 Száma: 12.09.27 /30/0/A/KT Ideje: 2012 szep tember 27 09:06 Típ usa: Ny ílt Határozat; Elfogadva Egy szerű szavazás Tárgya: A testület a határozati javaslat elfo gadásáró l az alább iak szerint szavazott:
Eredménye 2012.10.1 5. 10:29
Voks:
Szav%
Össz%
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
52/53
Igen Nem Tartózkodik Szavazott Nem szavazott Távol Összesen Megjegyzés:
14 0 0 14 2 2 18
100.00 0.00 0.00 100.00
77.78 0.00 0.00 77.78 11.11 11.11 100.00
158/2012. (IX. 27.) önkormányzati határozat: Kaposvár Megy ei Jogú Város Közgy űlése úgy határozott, hogy a Somogy M egy ei és Kap osvári Fiatalok Szentkorona Egyesülete által beny újtandó turizmusfejlesztési p ályázathoz szükséges egy üttműködési megállap odást jóváhagy ja. Felelős: Közreműködik: Határidő:
Szita Károly Polgármester L. Balo gh Krisztina városi főép ítész azonnal
Szita Károly polgármester meghívott minden kép viselő tagot és szeretettel várják dr. Giber Vilmos tanácsnok és igazgató úr n evében is szombaton 10 órára a Klebelsberg Közép iskolai Kollégium hagy omány aként a „Klebelsberg Nap okra”, amelyeken neves előadók lép nek fel. Elmondta, hogy ne feledkezzenek meg arról, ho gy október 6-ika nemzeti gy ásznap és szeretettel meghívott mindenkit a városliget közepén levő szigetre, ahol este 19 órakor megemlék ezést tartanak. Továbbá szeretettel vár mindenkit október 2-ikán 11.30 órára a Szivárvány Kultúrp alotába, ahova két kap osvári kötődésű olimp ikonjukat, Szilágyi Áront és Dani Gy öngy it hívták meg élménybeszámolóra. Több kérdés, hozzászólás nem lévén, a levezető elnök zárt ülést rendelt el. K. m. f.
Szita Károly s.k. polgármester
Dér Tamás s.k. tanácsnok
2012.10.1 5. 10:29
dr. Kéki Zoltán s.k. címzetes főjegy ző
Kiss Tamás s.k. kép viselő
N:\Users\Szaz tizenharom\Ellenorzott ki teheto\JEGYZŐKÖNYV_2012-09- 27.doc
53/53