Kádár Béla akadémikus A BALKÁN TÉRSÉG ÉS A MAGYAR KÜLPOLITIKA (Az előadás 2008. november 20-án hangzott el az MTA Nemzeti Stratégiai Tanulmányok Programbizottsága és az Európa Intézet Budapest által szervezett „A Balkán térség és a magyar külpolitika” c. konferencián.)
A
nemzetközi
kapcsolatrendszerbe
mélyebben
beágyazott,
nyitott
kis
országok
mozgásterének, külső fejlődési feltételeinek alakításában a külpolitika hagyományosan kiemelkedő szerepet játszik. Gazdag történelmi példatár szemléleti, hogy kis országok korlátozott
alkuerejük,
illetve
különféle
kényszerhelyzetek
következtében
gyakorta
kényszerülnek sodródó külpolitika folytatására. A globaliziáció, a nemzetközi összefonódások elmélyülése nyomán az aktív külpolitika versenyképességi, felzárkózási, pozíciójavítási sikerfeltétel lett. A kis országok természetesen nem folytathatnak „alakító jellegű külpolitikát, eleve nem másolhatják – mint a politika több tartományában tapasztalhatjuk – a nagyhatalmak külpolitikai magatartását. A nagyhatalmaktól eltérően különösképpen nem jeleníthetnek meg belpolitikai szempontokat külpolitikai magatartásukban, hiszen ez többnyire bumeráng hatású. Nemzetközi realitásokból adódóan gyakorta nincs lehetőségük értékvezérelt külpolitikára, „erkölcsi nagyhatalomként” való fellépés, eltávolodás a reálpolitikai érdekektől szintén tovább szűkítheti az eleve csekély mozgásteret. Magyarország
geostratégiai
helyzete,
fejlődéstörténeti
sajátosságai,
csekély
potenciáljával összefüggő alkuereje következtében az első világháború után újrainduló magyar külpolitika mindig is különlegesen nehéz kihívások előtt állt. Történelmi tévútjaink egyébként évezredes visszapillantásban is gyakorta gyökereztek a nemzetközi folyamatok, erőviszonyok, ebből fakadó nemzeti érdekek félreismerésében, a cselekvési lehetőségekkorlátok, a kívánatos és lehetséges mozgások eredőjének figyelmen kívül hagyásában. Tudati viszonyaink sajátosságait jól jellemző „extra hungariam non est vita” szellemében mind a történelmi múltban, mind a jelenben a magyar politikai osztály, sőt a társadalom több szomszédunknál jóval kevésbé érzékeli a külkapcsolatok jelentőségét az ország sorsának alakulásában. Az európai integrációs folyamat, uniós tagságunk a hagyományos diplomácia több sávját tehermentesíti, illetve átalakítja a tárgyalási, képviseleti, információszerzési, belső
döntésalakítási feladatok ellátásában. Megnövekedett súlyt kapnak a külső fejlődési feltételek, országkép partneri vonzerő, alakításával, a külső erőtér és érdekviszonyok külső-belső tudatosításával, a társadalom és különösen a döntéshozatali szféra nemesítésével, látókörének tágításával összefüggő feladatok. A szakirodalomban ugyan már négy évtizede is közölni lehetett olyan véleményt, hogy kis országok külpolitikai érdekei elsődlegesen gazdasági természetűek, a létezett szocializmus világában a magyar külpolitika önálló mozgásának lehetőségei a legfinomabb fogalmazásban is korlátozottak, s politikai meghatározottságúak maradtak. A rendszerváltoztatással ugyan megszületett egy magyar külpolitikai doktrína, amelynek célhármasát jelentette a visszatérés az euro-atlanti közösségbe, megfelelő viszony a szomszédos országokkal, s az összmagyarság érdekképviselete. E középtávon széles körű támogatottságot élvező doktrínát az elmúlt évtizedben, ha nem is fújta el a szél, nagymértékben elhomályosította a külpolitikát belpolitikai célok szolgálatába állítani kívánó mindenkori aktuálpolitikai törekvések. A korábbi, külpolitikai célegységen súlyos csorbát ejtett a 2004. decemberi népszavazás is, amelynek közvetett következményei a „jószomszédi viszony” alakulásában is tükröződtek. A magyar külpolitika különösen súlyossá váló feladatait gátolja az országban kialakult koncepció- és konszenzus deficit, amelynek mértéke mind térségünkben, mind Európában kirívó. Magyarország nem dolgozott ki stratégiai válaszokat a nemzetközi politikai és gazdasági fejlődés, valamint erőtér elmúlt másfél évtizedben bekövetkezett változásaira. Az országnak van nagyszámú cselekvési programja, projektje, de nincs hosszú távú fejlesztési stratégiája, ami kétségkívül nehezíti Magyarország nemzetközi helyének kijelölését, a nemzeti érdek
tisztázását
mind
az
euro-atlanti
közösségen,
mind
e
közösségen
kívüli
partnerországokkal szemben. A magyar külpolitikát így elsősorban a mindenkori aktualitások, a diplomáciai eseménynaptárhoz való igazodás követelményei irányítják. Mai konferenciánk témája, külkapcsolataink a Balkánnal, különleges vizsgálati és cselekvési terepet kínál. Helyzetelemzés és feladattisztázás szempontjából célszerű a diplomácia örökzöld követelményeiből, illetve a gyakorlatban már több évig jól működő antalli külpolitikai doktrína tételeiből kiindulni. Ötnegyed évszázaddal ezelőtt, az akkor feltörekvő császári Németország kancellárja, Bismarck állapította meg, hogy a külpolitika két kiindulópontja a földrajz és a gazdaság. Az azóta eltelt időszak változásai, tapasztalatai azt mutatják, hogy a történelmi megkéséssel jelentkező nacionalizmusok kapcsolatalakító hatása sem hagyható figyelmen kívül, helyet követel a történelem is, bár emelkedettebb társadalmipolitikai szellemiség – miként a francia-német viszony alakulása jelzi – sokat szelídíthet a
történelmi örökségen. Magától értetődő a második világháború után kialakult intézményesített szövetségi rendszerek, integrációs folyamatok külpolitika alakító hatása. A bismarcki külpolitika és az Antall doktrína posztulátumai egybeesnek Magyarország balkáni politikájában. Magyarország meghatározó külpolitikai érdeke a mind mélyebb s sikeresebb beágyazódás az európai integrációs folyamatokba. Egy évtizeddel ezelőtt az Európai Unió számára a magyar csatlakozás legfőbb hozományértéke az átalakulásifelzárkózási-integrálódási folyamatban való magyar mintaadási szerep volt, amely akkori feltételezések szerint jótékony kisugárzó hatást gyakorolhat a közép-európai térségre. A potenciális mintaadás szerepét az elmúlt fél évtized magyar teljesítményei miatt elfújta a szél. Magyarország ma inkább tehertétel, mintsem potenciális bástya az európai integrálódási folyamatban. A magyar hozomány értéke mégsem tűnt el teljesen. Az Európai Unió számára a balkáni stabilitás, modernizáció kiemelt stratégiai cél, mely az 1999. évi délkeleti irányú uniós bővülési döntésben is tükröződött. E stratégiai célt magyarázzák az „európai hátsóudvar” biztonsághoz fűződő érdekek s a hajdani Bizánc irányába mutató távlati „hosszú menetelés” követelményei. A balkáni térség gyors, költséghatékony stabilizálásában, modernizálásában, integrálásában betöltött közreműködői szerep az unió számára érték. Az unió tagországai közül földrajzi szempontból Magyarország rendelkezik potenciálisan a legelőnyösebb közvetítői adottságokkal. A Brüsszel-Budapest-BelgrádBukarest-Bizánc útvonal egyértelmű. Az uniós tagországok közül ez idő szerint Magyarország balkáni határai a leghosszabbak. A történelmileg kialakult helyismeret, tapasztalatok, a térségben élő magyarság potenciális hídverő szerepe szintén a hozományértéket növeli. Európai integrálódásunk követelményei nagyon is jól ötvözhetők több mint másfél évtizeddel ezelőtt kialakított magyar külpolitikai doktrína jószomszédsági és magyarságvédelmi követelményeivel. A magyar külpolitika érdekvezéreltségének legfontosabb jelenlegi elemét azonban a gazdasági érdekek jelentik. A balkáni térség jelenti a világgazdaságnak azt a régióját, ahol a magyar gazdaság viszonylagos versenyelőnyökkel rendelkezik mind a földrajzi helyzetből, történelmi tapasztalatokból, örökségből, viszonylagos fejlettségi szintből adódóan. Kis országok nagyhatalmakkal kialakított kapcsolataiban soha sem tüntethetők el teljesen az alkuerő-különbségekből, érdekasszimetriákból fakadó gondok s veszteségek. A balkáni országok közül Románia GDP-ben kifejezett gazdasági potenciálja ugyan kereken 30%-kal nagyobb mint Magyarországé, a külgazdasági kapcsolatokban, külkereskedelemben, tőkeáramlásban viszont Magyarország a délkelet-európai térségben elvitathatatlanul első helyen áll. Így alkuerő-asszimetriák gondot nem okoznak, érvényesíthető a kis országok olyan
törekvése, hogy lehetőség szerint más, hasonló erejű kis országokkal alakítsanak ki szorosabb gazdasági együttműködést. Az együttműködés lehetőségeit jól szemlélteti, hogy hét évtizeddel ezelőtt, a harmincas évek feszült, sőt ellenséges légkörében a magyar kivitel 12–15%-a irányult a balkáni térséghez tartozó államokba. A KGST keretében kialakult négy évtizedes baráti együttműködés nyomán a rendszerváltozás küszöbén ez az arány felére, 6%-ra csökkent. A rendszerváltás s az európai integrálódási folyamat eredményeként jól érzékelhető a visszatérés a természetes partneri viszonyokhoz. A balkáni térség jelenti a magyar külkereskedelem leggyorsabb ütemben fejlődő nagyobb szektorát. 2008 első felében már Románia lett holtversenyben Ausztriával Magyarország harmadik-negyedik legfontosabb partnere, 5%-os részesedéssel. Horvátország aránya 1,8%, Szerbiáé 1,6%, Szlovéniáé 1,3%, Bulgáriáé pedig 1,1%. Együttesen a balkáni országok csaknem elérték a második világháború előtti viszonylagos fontosságukat. A Magyarországról külföldre kihelyezett tőkeállománynak, amely egyébként nagyságrendileg a legnagyobb a volt szocialista országok közül, több mint fele található a balkáni országokban. Külgazdasági kapcsolatainkban csekély súllyal résztvevő magyar kis- és középvállalatok korlátozott földrajzi manőverképessége miatt a hatékony kisvállalatokban szűkölködő balkáni térség kedvezőbb együttműködési terep, amelynek „felverése”, előkészítése külgazdasági érdek is. A gazdasági kapcsolatok dinamikája és tömegszerűsége egyértelműen jelzi, hogy a Balkán külpolitikai mozgásaink kitüntetett fontosságú terepe. A külpolitika támaszkodhat a gazdasági érdekekre és jelenlétre, ugyanakkor feladata a gazdasági együttműködés elmélyítésének többszörös szempontú szolgálata. Jelentős kapcsolatfejlesztési tartalékok rejlenek a külpolitika új csatornáinak, színtereinek kiaknázásában. Külpolitikai jelenlétünk erősítése elsőrendű országos érdek. Az államközi kapcsolatok mellett azonban rendkívül gyorsan nő a balkáni térségben működő helyi és tartományi önkormányzatokhoz, nagyvállalatokhoz fűződő kapcsolatok jelentősége. A térségben működő magyarországi telephelyű vállalatok, illetve vezetőik a közvetlen haszonszerzésen túlmenően nem minden esetben figyelnek a közvetlen üzleti kapcsolatokban rejlő
magyar
struktúrakorszerűsítési,
versenyképesség-javítási,
kínálatnemesítési
lehetőségekre. Felértékelődik a „kisdiplomácia” eszköztára is, a kultúrintézetek, egyetemek, sportkapcsolatok, kamarák kapcsolatfejlesztési potenciálja. A balkáni külpolitikánk sikere nagymértékben függ a Külügyminisztérium magyar jelenléti és mozgásformákat koordináló, a térségben
tevékenykedő
magyarországi
„karmesteri” munka színvonalától.
szereplőket
orientáló,
informáló,
ösztönző
A balkáni térség sajátos problémáinak megoldásában való közreműködés különleges külügyi felkészültséget követel. A balkáni helyismeret versenyelőny. A sikeres külügyi munkához itt nem elégséges a közös európai alapok, kulturális örökség ismerete. A helyi viszonyokat jól ismerő, sokoldalúan felkészített Balkán-szakértőkre, balkanisztikai képzésre, helyzetértékelő fórumokra van szükség. Nehéz világgazdasági helyzetben különösen megnőnek a versenyképesség- és teljesítményjavítási követelmények. Ma még adott a lehetőség, hogy a térséggel folytatható együttműködésben rejlő potenciális magyar komparatív előnyöket kellő erőfeszítéssel kiaknázhassuk.
