K
20 ÚJ ÉVI
A 2013. év szilveszterét követően, engedjék meg, hogy a magam és az önkormányzat nevében köszöntsem Kunfehértó Község lakóit, és sikerekben gazdag, békés, boldog, új esztendőt, kívánjak.
alauz
XX. évfolyam 1. szám
Kunfehértó Község Adventi ünnepéről
Kicsik, nagyok és felnőttek is eljöttek…
2013. december 14-én 14 órára volt meghirdetve az Iskola utcába és a Sportcsarnokba az Adventi Udvar - Adventi Sokadalom nevet viselő program. Az időjárás kegyeibe fogadta a szervezőket, mert az előző évi hideg esős időt feledve, idén a programot a természet csapadék nélküli kellemes idővel lepte meg. A Sportcsarnok előtti részen és a parkolóban sátrak álltak fel, amelyekben gesztenye, kenyérlángos és alma sült, forralt bor rotyogott és finom hurka, kolbász ( a Kánaán Pizzéria és Ételbár segítségével) készült. Egy-egy sátorban pedig portékáját kínálta egy mézkészítő és egy karácsonyi ajándékokat és díszeket árusító vállalkozó. Mindezek mellett, a helyszínre érkezőket az Iskola utcába fényfüzérek és egy kapu várta, amelyen belépve jobbra egy berendezett Betlehemi jászol, míg a Sportcsarnok bejárata mellett jobbra a füves területen Emuk voltak láthatók … (Bővebben a 3. oldalon)
2014. január
14
ÜDVÖZLET!
Kunfehértói
Községi közéleti havilap
20
13
www.kunfeherto.hu
Ára: 100 Ft
Divatékszer kollekcióval jelent meg a Hollóházi Porcelángyár a piacon
Diké – a porcelánba álmodott érzés
A HUNGORO Ékszer és Csokoládé kiállításon mutatta be először a Hollóházi Porcelángyár új divatékszer kollekcióját, melyet DIKÉ márkanév alatt jelenít meg a piacon. Pálfi József, a Hollóházi Hungarikum Nonprofit Kft ügyvezető igazgatója az új, nemzetközi trendeket követő kollekció bemutatása kapcsán rendezett sajtótájékoztatón elmondta, hogy az új üzletágat másfél éve a meg lévő vevőkör bővítése érdekében indította a gyár. Az iparművészek és tervezők által készített ékszereket a saját márkaboltokon kívül ékszerboltokban kívánják értékesíteni, és a hazai forgalmazáson túl a termékek exportálását is tervezik. Bár az ékszer üzletág felépítése fontos prioritás, a gyár fő bevétele továbbra is a hagyományos porcelán tárgyak gyártásából származik. (Bővebben a 4. oldalon)
Kívánom, hogy családi életük legyen kiegyensúlyozott, terveik megvalósuljanak, és egészségben éljék meg a következő éveket. Harnóczi Sándor polgármester
„Adjon Isten minden jót…” „Adjon Isten minden jót, öt-hat tyúkot, jó tojót, hízott disznót, sok hurkát, tele pincét, kamarát, sonkát, kolbászt, szalonnát, gond ne bántsa a gazdát. Adjék Isten szép vetést, rengő-ringó jó termést, békesség és szeretet, töltse meg a szívetek: az új esztendőben!”
(Népköltés)
Könyvvásárlási lehetőség továbbra is… Nívós kiadvány az otthoni könyvespolcra A Kunfehértói Falunapon bemutatott Szakál Aurél a kiskunhalasi Thorma János Múzeum igazgatója által szerkesztett,
Végső István helytörténész által készített
”Kunfehértó régen és ma” című könyvet
Pillanatkép a műsorból
Kézműves foglalkozás összefogással
Karácsony előtti gyermekprogramról
A Holdruta Kunfehértói Fiatalok Egyesülete és a Kunfehértói Vöröskereszt szervezésében, valamint a Gondozási Központ és a Művelődési Ház támogatásával 2013. december 21-én karácsonyi gyermek kézműves nap került megrendezésre a Gondozási Központban… (Bővebben a 4. oldalon)
Gyönyörű porcelán ékszerek
A Vöröskereszt is támogatta a rászorulókat… (Bővebben a 2. oldalon)
Meghívó! A Kunfehértói Galamb és Kisállat kiállításra… (Bővebben a 6. oldalon)
Újabb önzetlensegítség …
az Önkormányzat megbízásából a Művelődési Ház és Könyvtárban Kunfehértó Béke tér 3. szám alatt lehet megvásárolni az intézmény nyitvatartási ideje alatt. Vásároljon egy példányt magának, vagy lepje meg szeretteit egy kedves ajándékkal a Kunfehértó Községről szóló könyvvel. (szerk.)
Nordic Walking
Decemberben is túráztak December 14-én szombaton sorrendben már a hetedik túráját tudhatja maga mögött a sétát kedvelő csapat, most 12 fő részvételével. (Bővebben a 6. oldalon)
Pályázatokon indult és nyert az óvoda… (Bővebben a 2. oldalon)
(Bővebben a 4. oldalon)
Változás a Településüzemeltetésnél A Kommunális csoportnak új vezetõje van Huszár Zoltán személyében. Elérhetõsége: Kunfehértó, Szabadság tér 8. Munka közben
Tel.: 06/77/507-100 Mobil: 06/30/5528184, 06/20/2912906
Versíró – versfaragó rovat (Bővebben a 2. oldalon)
Megújult Kunfehértó Erdõszél útja (Bővebben a 3. oldalon)
. oldal
Önkormányzati hírek Tisztelt Kunfehértói Lakosok Tájékoztatjuk Önöket, hogy Kunfehértó Község átmeneti vízellátását biztosító konténeres vízkezelő berendezésben kialakított kifolyókon keresztül 2014-ben is lehet tisztított vizet vételezni, saját víztároló edény használatával. A berendezés Kunfehértón a Radnóti utcában található. A fentiek miatt a településen a katonai lajtos kocsival, illetve zacskós kiszerelésben történő vízszállítás megszűnt. A konténer nyitva tartása munkanapokon: 6.30 órától 16 óráig terjed. Kunfehértó Község Önkormányzat
K alauz
Kunfehértói
2014. január
Karácsonyi jótékonyság!
A Magyar Vöröskereszt Kunfehértói Csoportja, támogatói segítségével idén is tudott szép karácsonyt szerezni a településen élő rászorulóknak. Kunfehértó Község Önkormányzat, a Gondozási Központ, a Falugondnoki Szolgálat, az ExtractumPharma Zrt., a Művelődési Ház és még nagyon sok önzetlen segítő támogatásával 2013. decemberében már hagyományként karácsonyi csomagot osztott szét a szervezet.
Az óvoda és az iskola hírei Pályázatokat nyert az óvoda Két pályázatot is megnyert óvodánk. A projekt keretén belül tehetséggondozó foglalkozásokat szerveznek a gyermekeknek (középső és nagy csoportban). Mindkét pályázatot Harnóczi Erzsébet írta, aki foglalkozásokat is fog tartani a programban vállaltak szerint. A „Gazdagító programpár” nevű pályázatban Horváth Istvánné, a „Mini pilot” pályázatban Némethné Rafai Csilla és Süveges Katalin vesz még részt. A megvalósításhoz eszközöket és anyagokat is vásárolnak. Összesen, több mint 900 ezer forintot költhetnek majd el a programokra.
Játékutalványt kap az óvoda Az Auchan áruház által meghirdetett versenyre óvodavezetőnk benevezte óvodánkat, ahol a megmérettetés arról szólt, hogy minél több szavazatot gyűjtsenek. Ehhez segítséget kért az A vöröskeresztes aktivisták, két autóval járták a községet és vitték szét a több, mint kétezer forint értékű csomagokat. A szatyoviba a szülőktől, közösségi oldalon, ismerősei körében, akik torok: finomlisztet, kristálycukrot, tésztát, csészés margarint, háztartási kekszet, teát, rizst, szaloncukrot, étolajat és narancsot tarvábbadva a hírt, újabb szavazókat szereztek. Ezzel az összefotalmaztak, amelynek átvevőik nagyon örültek úgy, mint az ajándékozók. Aki személyes ezen a napon nem tudta átvenni csomaggással sikerült nyernünk, amellyel 50.000 forint játékutalványt ját, a következő napokban a Művelődési Házban juthatott hozzá ajándékához. kap óvodánk. Köszönet mindenkinek, hogy szavazott ovinkra. Köszönet mindenkinek önzetlen támogatásáért, amellyel segítették a szervezetet és ezzel a rászorulókat. Végül, de nem utolsó A verseny internetes oldala: http://ovisuli.auchan.hu/ volt. sorban: Békés, sikerekben gazdag Boldog Új Évet Kívánnak, minden kedves kunfehértói lakosnak és a Kunfehértói Kalauz olvasójának! A 4. osztályosok műsorral (a Vöröskereszt Kunfehértói Csoportja nevében Tóth Sándorné titkár)
kedveskedtek az ovisoknak
Már hagyomány, hogy decemberben, Mikulás nap környé- Versíró – Versfaragókat keresünk kén az iskola 4. osztályos tanulói meglátogatják az óvodásokat. Ilyenkor műsorral készülnek. A „Kíváncsi bocs” című mesét adták elő. Színházi hangulatban, feszült figyelemmel nézték az előadást az óvodások. Az iskolások nagy odaadással szerepeltek. Sikerük a komoly felkészülő munkájukról tanúskodik. Az óvodások nevében köszönet a műsorért a 4. osztály minFelhívjuk minden olvasónk figyelmét, hogy ha tud olyan den tanulójának és a felkészítő tanáruknak Sívóné Fodor Ágnes személyt, vagy éppen ő maga foglalkozik versírással, versosztályfőnöknek. faragással, küldje vagy juttassa el írását a Fecebook-on a „Vers mindenkinek” csoportba, vagy a muvhaz@kunfeherMesemondó verseny volt az iskolában to.hu email címre vagy személyesen a kunfehértói Művelődési Ház és Könyvtár igazgatójához, az újság szerkesztőDecember 6-án, mint minden évben megrendeztük az isko- jéhez. Kérjük azok verseit, akik Kunfehértóról vagy éppen lai mesemondó versenyt. A gyerekek nagyon szép mesékkel ké- aktuálisan az évszakokról, szerelemről írnak. Ezzel azonban szültek a hallgatóság nagy figyelemmel hallgatta őket. nem akarjuk keretek közé szorítani a versek készítőit, mert 1. helyezett: Pásztor Péter 2.osztályos tanuló, természetesen fogadjuk a más jellegű alkotásokat is. Terve2. helyezettek: Patocskai Emese 1.oszt, Vargacz Bálint ink szerint minden hónapban közzéteszünk egy-egy verset a 4.oszt., helyi lapban, és ha összegyűlik kellő mennyiségű vers, az in3. helyezettek: Pap Zoltán 4.oszt, Szanyi Zsanett 4.oszt., tézmény honlapján és nyomtatva is közreadjuk az érdeklőKülön díjat kapott: Király Alexandra 6. osztályos tanuló. dők számára. Az alábbi vers a negyedik ebben a rovatunk(szerk.: Sívóné Fodor Ágnes) ban. (B.L. szerk.)
Versíró, versfaragó rovat itt a Kunfehértói Kalauzban
Sokan segítettek…
Egyre több véradó jelentkezik
Hagyományosan ebben is segítségükre. A 31 megjeaz évben többször helyszí- lentből 31-en adták vérüket ne volt a Mű(egyenként velődési Ház 450 ml-t) és és Könyvtár segítették eza véradásnak, zel a korhámost decemzakat és emberben is így bertársaikat. volt. A köNe feledjük a zségünkben szlogent: „Aki többen vanvért ad, életet nak olyanok, ad!” Köszöakik sokszonet az önzetros véradók, len segítőkés számítanak nek! (szerk.)
Ábrahám Lia: Kéretlen bélyegek.. Kéretlen bélyegeket, ragaszt rájuk a világ, Mert Ők másnak születtek, így vétettek hibát. Hibát? Ugyan mit, felelj, nekem kérlek. Miért bántod azt, ki már oly sok sebtől vérzett. Tán, nem tetszik, hogy Ők más, mint a többi? Vagy egyszerűen, nem tudsz már mibe belekötni? Nem mindegy neked, kihez vonzódik, milyen a bőre színe? Egyszer próbálj meg, csak arra koncentrálni mit rejt az Ő szíve. Ha így cselekedsz, higgy, nekem jót nem csak velük teszel. Hanem magadon is segítesz, s ezzel jobb lélek leszel.
Hírdessen a Kunfehértói Kalauzban 2014-ben is!
Köszöntő
Községünk vezetése lapunk hasábjain keresztül köszönti a 80 évnél idősebb helyi lakosokat születésnapjuk alkalmából. Gratulálunk és további jó egészséget kívánunk a múlt hónapban születetteknek! KÖSZÖNTJÜK Zentai Istvánt, az Ady E. u. 6-ban, aki december 11-én ünnepelte nyolcvanadik,
Dr. Szép Imrénét, a Rákóczi u. 100-ban, aki december 11-én ünnepelte nyolcvanegyedik,
Dora Józsefet, az Óvoda u. 7-ben, aki december 14-én ünnepelte nyolcvanadik,
Körmendi Istvánt, a Rákóczi 03-ban, aki december 24-én ünnepelte nyolcvanhatodik,
Nagy-Apáti István Jánost, a Petőfi u. 34-ben, aki december 16-án ünnepelte nyolcvanadik,
Horváth Jánosnét, a II. körzet 35-ben, aki december 11-én ünnepelte, kilencvennegyedik,
Szarvas Jánosnét, a Radnóti u. 12-ben, aki december 8-án ünnepelte nyolcvanötödik,
Fehér Istvánnét, a Petőfi u. 44-ben, aki december 4-én ünnepelte, nyolcvanadik, születésnapját!
Felekezeti felhívás! Templomunkba szeretettel várjuk az érdeklődőket és a kedves testvéreket a következő alkalmakra: Római Katolikus Szentmisére: minden vasárnap és ünnepnap reggel 08 órakor. Református Istentiszteletre: minden hónap 2. vasárnapján, délután 2 órakor
K alauz
Kunfehértói
2014. január Kunfehértó Község Adventi ünnepéről
. oldal
Kicsik, nagyok és felnőttek is eljöttek…
2013. december 14-én 14 órára volt meghirdetve az Iskola utcába és a Sportcsarnokba az Adventi Udvar - Adventi Sokadalom nevet viselő program. Az időjárás kegyeibe fogadta a szervezőket, mert az előző évi hideg esős időt feledve, idén a programot a természet csapadék nélküli kellemes idővel lepte meg. A Sportcsarnok előtti részen és a parkolóban sátrak álltak fel, amelyekben gesztenye, kenyérlángos és alma sült, forralt bor rotyogott és finom hurka, kolbász (a Kánaán Pizzéria és Ételbár segítségével) készült. Egy-egy sátorban pedig portékáját kínálta egy mézkészítő és egy karácsonyi ajándékokat és díszeket árusító vállalkozó. Mindezek mellett, a helyszínre érkezőket az Iskola utcába fényfüzérek és egy kapu várta, amelyen belépve jobbra egy berendezett Betlehemi jászol, míg a Sportcsarnok bejárata mellett jobbra a füves területen Emuk voltak láthatók (Bangó János jóvoltából). A jászolban helyet foglaló bábúk elkészítésében, berendezésében Juhász Vedres Benő és felesége Juhász Vedresné Szabó Ibolya, Madácsi Erzsébet, Dr. Hegyes Edina, Faddi Anikó, Hugyecz Józsefné, ifj. Czikó Mihály, Czagány Roberta és a Kommunális Csoport, a Művelődési Ház és segítői Hunyadi Krisztián, Komáromi Zsolt és Óvári Szabolcs vették ki részüket. Az iskola hetes termében pedig a nevelőtestület tagjaival kézműves sarok alakult ki. A csarnokba ajtajában, karácsonyi dallamok (Bogdán Ferenc segítségével) fogadták a sétálókat és a csarnokba tartókat. Majd belépve a terembe szépen feldíszített helyiség és karácsonyi dallamok (Csanádi István segítségével) várták a látogatókat. Balra a Művelődési Ház, az Óvoda és a helyi Vöröskereszt tagjainak segítségével felnőtteknek és gyerekeknek tea és mindenkinek hagymás zsíros kenyér kínáló, míg a másik oldalon a Vöröskereszt könyves bazárja, mézes kínálók (Czagány Roberta és Márki Mihály) és egy gyöngyékszer készítő (Farkasné Meszes Éva) munkáiban gyönyörködhetett a közönség. Kívül, mint ahogy azt már említettük, a sportcsarnok mellett a parkolóban felállított sátrak alatt készült az ajándék sült gesztenye, a sültalma, a kenyérlángos a forral bor valamint minden szereplő kapott egy szaloncukrot az Iskolai SZMK jóvoltából. Erre a napra készült műsor Óvári Szabolcs konferálása mellett igazán színvonalasra sikerült. Az utcán megvalósult Betlehemi
jászol megadta a program alaphangulatát. A programot Dóczi Ákos baptista lelkipásztor nyitotta meg, majd családjának tagjaival egy kedves bábelőadással kedveskedtek a nézőknek. Ezt követően a Télapó és Holle anyó is megérkezett, akik előtt sorra léptek fel az óvodások és az iskolások is. Az ovisok szép dalait és verseit követően az 5. osztályosok a „Holle anyó” történetét, majd a 4. osztályosok Donászy Magda: „A kíváncsi bocs” című jelenetét adták elő. Őket a felső tagozatos mesemondó verseny győztese Király Alexandra követte. Utána kézműves foglalkozás volt a 7-es tanteremben míg a Bolhapiac a csarnok bordásfalai előtt elhelyezett padokon valósult meg. A közel egy órás programot követően, alsó és felső tagozatos diákok részvételével Betlehemet idézték meg, amelyet Csiszár Szilvia és Kazinczy Borbála tanított be. Őket a mesemondó verseny alsó tagozatos győztese Pásztor Péter követte, majd a 4. és a 8. osztályosok segítségével meggyújtották az advent koszorú harmadik gyertyáját. A műsor után a konferanszié megköszönte a szép produkciókat és mindenkinek a II. Kunfehértói Adventi programhoz nyújtott önzetlen támogatást. Végül az iskola tanulói és pedagógusai egy közös dallal köszöntötték a közelgő karácsonyt, békés boldog ünnepeket kívánva mindenkinek. A program a csarnok teltházas közönségét figyelembe véve jól sikerült. A szervezők ezúton is megköszönik mindenkinek a program támogatását és a lebonyolításban nyújtott segítségeket, végül Boldog Új Évet Kívánnak minden kedves olvasónak. Köszönet! Dóczi Ákosnak és családjának, Harnóczi Sándornak, Dr. Hegyes Edinának, Csupity Zoltánnak, az Általános Iskolának, a jánoshalmi Alma-Ker Szövetkezetnek, Kalmár Teréziának, az Iskolai SZMK-nak, Kassainé Kiss Melindának, Turcsik Mihálynénak, Horthy Norbertnek, Huszár Zoltánnak, Pintér Józsefnek, Mérai Imrének, Juhász Vedres Benőnek és Juhász Vedresné Szabó Ibolyának, a Vöröskereszt Kunfehértói Csoportjának, Márki Mihálynak, Banka Kadosának, a Holdruta Egyesületnek, Madácsi Erzsébetnek, Faddi Anikónak, Illés Gábornénak, Hugyecz Józsefnének, ifj. Czikó Mihálynak, Czagány Robertának és a Kommunális Csoportnak, Kiss Gábornak, az Óvodának, a Művelődési Ház dolgozóinak és segítőinek Hunyadi Krisztiánnak, Komáromi Zsoltnak és Óvári Szabolcsnak. (szerk.)
Az utca is berendezve várta az érdeklődőket
Életkép, amelyet először láthatott a közönség
A közös ének
Teltház volt
Dóczi Ákos megnyitó közben
Az ovisok kezdtek
Megújult Kunfehértó Erdőszél útja Kunfehértó Község külterületén, Erdőszélre időben érkezett a segítség. A rossz idő beállta előtt, nagy gépek járták és egyengették az utat december elején, amikor is kint jártam a területen. Önkormányzati döntést követően a Kommunális csoport embereivel és Szalai László képviselő segítségével és támogatásával megújult az Erdőszéli út. Több helyen, sor került az útszakaszok szegélyeinek is a kihúzására, amellyel egy kicsit szélesebb is lett az út. A képek hűen mutatják a munkálatokat. (szerk.)
Anyakönyvi Hírek Született: Tárnoki Noémi 2013.11.29. An.: Vigh Katalin Terézia Rafai Fanni 2013.11.29. An.: Várnai Edit Torma Levente 2013.12.04. An.: Markóth Erika Nagy Milán 2013.12.12. An.: Sikár Csilla Tárnoki Bendegúz 2013.12.08. An.: Sándor Kitti Schaffer László 2013.12.29. An.: Halász Erika Gratulálunk és jó egészséget! Elhunyt: Ördög Józsefné 1928.04.15 Trója Ferenc 1927.07.29. Őszinte részvétünk!
Lakossági Hirdetés! Hosszútávra kiadó bútorozott házat vagy fűthető nyaralót keresek Kunfehértón. Tel.: 06/30/2895129
Sikerekben gazdag, Boldog Új Évet Kívánok minden kedves olvasónak!
FELHÍVÁS! Benke László szerkesztõ
Felkérjük a lakosságot, hogy a havazást követően, maguk és embertársaik érdekében tisztítsák, csúszásmentesítsék a házuk előtti járdaszakaszt. Az együttműködésüket előre is köszönjük! Polgármesteri Hivatal
K alauz
Kunfehértói
. oldal
2014. január
Divatékszer kollekcióval jelent meg a Hollóházi Porcelángyár a piacon
Diké – a porcelánba álmodott érzés A HUNGORO Ékszer és Csokoládé kiállításon mutatta be először a Hollóházi Porcelángyár új divatékszer kollekcióját, melyet DIKÉ márkanév alatt jelenít meg a piacon. Pálfi József, a Hollóházi Hungarikum Nonprofit Kft ügyvezető igazgatója az új, nemzetközi trendeket követő kollekció bemutatása kapcsán rendezett sajtótájékoztatón elmondta, hogy az új üzletágat másfél éve a meg lévő vevőkör bővítése érdekében indította a gyár. Az iparművészek és tervezők által készített ékszereket a saját márkaboltokon kívül ékszerboltokban kívánják értékesíteni, és a hazai forgalmazáson túl a termékek exportálását is tervezik. Bár az ékszer üzletág felépítése fontos prioritás, a gyár fő bevétele továbbra is a hagyományos porcelán tárgyak gyártásából származik.
Ékszerek sokasága Miért különleges ez az alkalom? Mind az ékszergyártás, mind a porcelángyártás évszázados tradíciókkal rendelkezik hazánkban, azonban a porcelán ékszer előállítása eddig többnyire megmaradt a galériák speciális ízlésvilágot kielégítő kínálatában. A Hollóházi Porcelángyár azt a célt tűzte ki, hogy olyan mutatós divatékszereket kezd el gyártani, amelyben ötvöződik a minőségi porcelán, a divat, a változatosság, és amely képes visszanyúlni a tradíciókhoz és abból építkezve megteremteni a modern nő ékszerét. Amikor ezt az ékszert viselője megvásárolja, akkor egy alkotást vásárol, amely méltó kiegészítője öltözékének. Cél, hogy az ékszerek mindenki számára elérhetők legyenek, mint egy-egy kiegészítő szolgálhassanak bármilyen öltözékhez. A hazai és nemzetkö-
zi trendeket követő ékszerek először a HUNGORO kiállításon kerülnek bemutatásra. Diké - a porcelán divatékszer A porcelán kiváló alapanyagot képez az ékszer gyártáshoz, hasonlóan a nemesfémhez magába rejti a kézművességet, a nemes alapanyag biztosította értéket és a tradíciót. A porcelánnak nagy előnye a formálhatósága és dekorálhatósága, így igazán sok féle ízlésnek megfelelő ékszerek készíthetők felhasználásával. Mi több, a porcelán alapanyag ára messze elmarad a nemesfémekétől, mégis eszmei értéke ugyanazon a szinten mozog. A Diké egy olyan divatékszer márka, amely a hagyományos értékeket kereső, mégis az újdonságok iránt fogékony vásárlót célozza meg, aki számára az anyagi jólét és a trendek mérhetetlen hajszolása helyett fontosabb az esztétika és a tradícionális értékek. A Diké porcelánékszerek a divattal együtt fejlődnek, alakulnak, a rendszeresen megjelenő új motívumok, színek és formák jelentik a folyamatos megújulást, annak érdekében, hogy viselője megjelenése egyedi, különleges és harmonikus legyen, úgy a hétköznapokban, mint különleges alkalmakkor. Diké – a porcelánba álmodott érzés Diké egy halandónak született istennő volt, aki elhagyta a Földet, felemelkedett az istenek soraiba és a Szűz csillagképpé lett. A Hollóházi Porcelán porcelánékszer márkája, a Diké ékszerei is hasonló módon készülnek. Ékszereinket fiatal dizájnerek és ismert iparművészek álmodják meg, majd azokat a Hollóházi Porcelán évtizedes tapasztalatokkal rendelkező kézművesei öntik végső formájukba. Az egyediséget sugárzó porcelánékszerek között 21 karátos arannyal és 23 karátos platinával ékesített, igazi luxusdarabokat is találunk. A Diké viselője igazi Nő: megjelenése rabul ejt, pillantása elkápráztat, érintése lángra lobbant. Egész lénye sugározza az egyediséget, és mindig ott bujkál a szája szélén az érzéki mosoly. Lehetetlen szó nélkül elmenni mellette. A nemes porcelánba álmodott, egyedi Diké ékszerek – névadójukhoz hasonlóan – akkor emelkednek fel a halandók világából, amikor egy valódi istennő ölti magára őket. Információ a Hollóházi Porcelángyárról A teljességgel állami tulajdonban lévő, közel száz embert foglalkoztató Hollóházi Hungarikum Nonprofit Kft. őrzi a tradíciókat, az apáról fiúra szálló tudást, hidat teremtve ezzel letűnt korok és a
Kézműves foglalkozás összefogással
Karácsony előtti gyermekprogramról
A Holdruta Kunfehértói Fiatalok Egyesülete és a Kunfehértói Vöröskereszt szervezésében, valamint a Gondozási Központ és a Művelődési Ház támogatásával 2013. december 21-én karácsonyi gyermek kézműves délután került megrendezésre a Gondozási Központban. A szervezők a gyerekekkel együtt sütöttek mézeskalácsot, aminek a tésztáját felnőttek útmutatásával a gyerekek maguk gyúrták, majd szaggatták ki a szebbnél szebb formákat, végül kreatívan díszítették.
Gyűrűt is készítenek jövő között. Értékteremtő és mértékadó, az új generációk igényeihez igazodva. A Hollóházi Porcelán, Magyarország egyik legnagyobb múlttal rendelkező porcelánipari vállalata. Azon a helyen, ahol ma a vállalat épületei állnak, több mint 225 éve folyamatos ipari tevékenység zajlik. Az ország keleti csücskében, erdők között megbúvó kis manufaktúra pályafutása 1777-ben üveghutaként indult, ahol kezdetleges, de mégis szép poharak, palackok, üvegedények készültek. Később a gyár, már nem csak a falusi lakosság igényét elégítette ki, hanem a polgárság ízlését is. A Hollóházi Porcelángyárat 1948-ban államosították, ekkor tért át a porcelángyártásra. 1957 óta gyárt Hollóháza edényeket és dísztárgyakat. Az 1960-as évek elejétől szakképzett és tehetséges iparművészek vették át a termékválaszték fejlesztésének feladatát, ez napjainkig sikeresen támogatja azt a törekvést, hogy Hollóháza a magyar porcelánművészet fontos műhelye legyen. Az új vonalú, modern, művészi igényű hollóházi porcelán díszműáru és háztartási edényáru iránt úgy belföldön, mint külföldi viszonylatban tovább nőtt a kereslet. Japántól az Amerikai Egyesült Államokig, a Skandináv-félszigettől Ausztráliáig a világ több pontjára exportál a gyár. A Hollóházi Porcelán mindennapi használatra szánt, finoman megformált, ízlésesen dekorált termékei a hétköznapi környezetbe is eleganciát és igényességet csempésznek. További információ: www.hollohazi-ékszer.hu, www.hollohazi.hu (szerk. Szabó Erika
[email protected] )
A Kánaán előtt főtt a finom gulyás…
Újabb önzetlen segítség 2013. december 22-én a Kunfehértói Motoros Baráti kör tagjai a Kánaán Söröző és a Törteli Szerviz támogatásával, egytálétellel lepte meg az arra rászoruló Kunfehértói és Kunfehértó Erdőszéli lakosokat.
Mindezen felül narancsot szépítettek, karácsonyi képeslapot, fa alapra rögzített asztali és a fenyőfára akasztható díszeket készítettek, színeztek. A mozgást igénylő nebulóknak volt még fogócska az udvaron és mindenkinek finom meleg tea, zsíros kenyér, narancs és szaloncukor is, hogy ne szomjazzanak és éhezzenek a résztvevők. A szervezők ezúton is köszönik mindenkinek a programhoz nyújtott önzetlen támogatást! (szerk.) A több mint negyven adag finomra elkészített és elfogyasztott gulyásleves felét a Gondozási Központ koordinálásával és a tanyagondnok Kiss Zsigmond közreműködésével a rászorultak lakására szállították. A tanyagondnok valamint Juhász István a Baráti Kör képviseletében egy klub logót ábrázoló karácsonyi üdvözlőlap kíséretében adták át az ételt, meglepetést, meghatottságot, örömöt csalva a meggyötört emberek arcára. Ez volt a szervezők számára a legnagyobb KÖSZÖNET és ELISMERÉS. Reméljük, hogy a jövőben is meg tudjuk ismételni az ilyen és hasonló, társadalmi szintű megmozdulást és csatlakoznak a kezdeményezéshez a hivatalok, valamint az általuk anyagiakban támogatott szervezetek többsége is. Bizakodjunk abban, hogy már 2014-ben egyre kevesebb rászoruló embertársunknak lesz rá szüksége. KÍVÁNUNK MINDEN KUNFEHÉRTÓI LAKOSNAK EGÉSZSÉGBEN ÉS SIKEREKBEN GAZDAG BOLDOG ÚJ ÉVET. (szerk. Kunfehértói Motoros Baráti Kör tagjai)
K alauz
Kunfehértói
2014. január
. oldal
A 100 Ft-os Boltban AKCIÓKKAL és előzékeny kiszolgálással várjuk volt és leendő vásárlóinkat 2014-ben is. Kiegyensúlyozott, sikerekben gazdag Boldog Új Évet Kívánunk mindenkinek! Jöjjön be hozzánk 2014-ben is, megéri!
Szobafestés Mázolás Tapétázás Szolgáltatásaink:
• szobafestés, mázolás, tapétázás, homlokzatfestés • díszítőfestés, díszlécek, rozetták • laminált padló, padlószőnyeg lerakás Elérhetőség:
Torma Tamás Tel.: +36 30 508 2733, +36 30 913 8507 6413 Kunfehértó, Rákóczi u 65. e-mail:
[email protected]
Megnyílt a Szabadság téren a Virágbolt helyén a MINI BOLT
Felújítja lakását, nyaralóját, vagy építkezésbe fog. Bízza a munkát szakemberre. Festést, mázolást, tapétázást vállalok!
Szanyi György
szobafestő, mázoló, tapétázó 6413 Kunfehértó Jókai u. 41. Tel.: +36/30/3497529 Vállalom: hűtő, fagyasztó, automata mosógép, egyéb háztartási gépek és klímák javítását, karbantartását.
Nagy László háztartási gépszerelő
Tel.: 77/407530 vagy 06/30/2490990
ITALDISZKONT - Kibővült választékkal
ZÖLDSÉGES STAND
Kunfehértó Szabadség tér sarka
Ha zöldséget, gyümölcsöt szeretne! Friss áruval várja vásárlóit a zöldséges stand. Nyitva tartás: Hétfő - Péntekig: 06-17-ig Szombat: 06 - 12-ig Vasárnap: 06 - 11-ig
Nézzen be hozzánk, biztosan megtalálja, amit keres!
Ajánlatunk: Édességek jégkrémek, - üdítők, - sörök, - borok, - elektronikus mobilfeltöltés, - újságértékesítés, - játékok, - díszcsomagolások, - vegyi áruk, - akciós ajánlatok, - tartós élelmiszerek, - ajándékcsomagok, - kutya-macska eledel széles választékával, kedvező árakkal és bankkártyás fizetési lehetőséggel várja továbbra is vásárlóit!
Nyitva tartás: Hétfő szünnap Kedd - Vasárnap: 08 - 12 óráig 13 - 19.30 óráig
Tel.: 06/77/407-272 Kunfehértó Kossuth u. 42.
Illésné
Bővült profilunk papír, írószer vásárlási lehetőséggel!!!
Ezeregy Cikk Üzletház Tüzép telep, Bálás ruha, Tartós élelmiszer, Gázcsere telep, Italdiszkont, Háztartási műszaki cikkek, Tápbolt egy helyen!
Építkezik, felújít, tataroz, étkezik, főzne és nincs gáz, inna de nincs mit, nézzen be hozzánk, biztos kap nálunk jó minőségű árút. Új háztartási műszaki cikkek értékesítése, Bizományi árúk befogadása, adás - vétele. Bővült szolgáltatásunk: a jól ismert takarmányok értékesítésén túl a kiszállítását is megoldjuk. Várjuk vásárlóinkat! Kunfehértó József Attila u. 17. Tel.: 06/30/3101493 Bolt: 77/407-020 Délia Kft.
Üzletünkben kapható: Jánoshalmi friss pékség és a helyben sütött flamand pékség termékei. Emellett kaphatók felvágottak, tejtermékek, üdítők, ásványvizek stb. Fő szempontunk a kihagyhatatlan reggelit, esetenként a vacsorát biztosítani! Szeretettel várunk mindenkit! Opóczki Matild és lányai
K alauz
Kunfehértói
. oldal Nordic Walking
Kedvezett az idő a túrázóknak A 2013-as év utolsó túrájára december 14-én szombaton vállalkoztak a kunfehértói Nordic Walking szerelmesei. A kirándulókat az időjárás is a kegyeibe fogadta. A táv 14 kilométer a túra indulási helye pedig a kunfehértói Erdőszél volt. A túra útvonala Erdőszél - Kéleshalom majd vissza. A túrára 12 fő gyűlt össze és szép időben teljesítette a távot. Az ősborókás szépsége még mindig lenyűgöző. Sőt virágzó erdei virágokra is rátaláltak. Nagyon szép a természet még ilyenkor decemberben is. Következő túrájuk idejét január második felére tervezik. Érdeklődni és jelentkezni Horváthné Csillag Erzsébetnél (06704525156), vagy a Művelődési Házban lehet. (szerk.)
Háziorvosi ellátás Kunfehértó Rákóczi u. 13/a Rendel: Dr. Székács István Hétfő, Szerda, Péntek 08.00-12.00 Kedd, Csütörtök 13.00-17.00 Tel.: 77/407-103 vagy 06/30/2490979
Tisztelettel meghívja Önt, és kedves családját a V 128-as Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesületének Kunfehértói csoportja a, Kunfehértói Galamb és kisállat kiállításra Kiállítás időpontja: 2014. január 11-12 Kiállítás helye: Kunfehértó Sportcsarnok A kiállítást 2014. január 11-én 09 órakor Harnóczi Sándor polgármester nyitja meg. A kiállítás nyitva tartása a nagyközönség előtt: 2014. január 11-én 9-18-ig és, 2014. január 12-én 9-15 óráig lesz. A kiállítás alatt börze, és tombolahúzás is lesz. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a rendezők!
Ízletes ételek és kiszállítás!
Kunfehértói Kalauz Lakossági ingyenes apróhirdetési szelvény
Tisztel Kunfehértóiak! Tájékoztatom Önöket, hogy a
A kivágott és megírt hirdetési szelvény leadási határideje minden hónap 20-ig. Leadható a Művelődési Ház és Könyvtárban személyesen, vagy az intézmény postaládájába, borítékba helyezve. A szöveget kérjük, nyomtatott nagybetűkkel írni! A leadott hirdetés mellé kérjük elérhetőségének, telefonszámának megadását, hogy pontosíthassunk amennyiben szükség lenne rá. _____________________________________________ ____________________________________________________ ____________________________________________________ ____________________________________________________ Kérem a fenti lakossági hirdetésem megjelentetését a Kunfehértói Kalauzban. A hirdetés szövegéért a felelősség a hirdetőt terheli, és ezt aláírásommal elismerem. ______________________________
2013-ban is várja régi és új előfizetőit, ahol étkezési jeggyel és Szépkártyával is fizethet. Nagy adagszámmal, jó minőséggel, helyben fogyasztással vagy kiszállítással, továbbra is várjuk megrendeléseiket a konyhánál, a 100Ft-os boltban vagy a 06/30/8247710 telefonszámon. Rendezvények kiszolgálását és megvalósítását továbbra is vállaljuk. Horti Norbert vállalkozó Tábor utca 27. Tel.:06/30/3828127
Közérdekû információk Polgármesteri Hivatal Kunfehértó Szabadság tér 8. Tel.: 06/77/507-100 fax.: 77/507-131 Ügyfélfogadási idő: Hétfő: 07.30-12.00 és 12.45-16.15 Szerda: 12.45 - 16.15 Péntek: 07.30 - 13.00
MEGHÍVÓ
sporttábori konyha
2013. december
Gyermekorvosi ellátás Kunfehértó Rákóczi u. 13/a Rendel : Dr Úrfi Edit Kedd 14.00-16.00 Csütörtök 13.00-16.00 Pénteken páros héten: 09.00 - 10.00 páratlan héten 13.00 - 14.00 Tel.: 77/407-622 vagy 06/20/8074447 Rendel: Dr Székács István Hétfő, szerda: 08.00 - 11.00 Tel.: 77/407-103 vagy 06/30/2490979 Védőnői szolgálat Kunfehértó Rákóczi u. 13/a Tel.: 06/70/3167941 Védőnő : Németh Tímea Nyitvatartás: naponta 08-09-ig fogadóóra Kedd: 13.00-14.00 -ig Csecsemő tanácsadás Minden 4. csütörtökön 13.00-15.00 Terhes tanácsadás Tanácsadás: 77/407-540 Fogorvosi ellátás Kunfehértó Szabadság tér 7. Tel.: 77/407-105 vagy 77/507-011 Rendel : Dr. Herczeg László Hétfő, Péntek 08.00 - 12.00 Kedd, Csütörtök 13.00 -18.00 Fogorvosi Magánrendelés Kunfehértó Rákóczi u. 26. Tel.: 06/30/2198386 Rendel: Dr. Böszörményi József péntek 15.00 - 17.00 szombat 09.00 - 11.00 Gyógyszertár Kunfehértó Szabadság tér 11. Tel.:06/77/407-012 Nyitva tartás: Hétfő, Szerda, Péntek: 08.00-16.00 Kedd, Csütörtök: 09.00 - 17.00
Víziközmű Társulat Kunfehértó Béke tér 3. Tel.: 06/77/407-065 Ügyintéző: Tiringer Eszter Kedd, Péntek: 07.30-12.00 Szerda: 13.00-18.00 Művelődési Ház és Könyvtár Kunfehértó Béke tér 3. Tel.: 77/407-065 Ig.: Benke László 06/30/2663276 Nyitva tartás: Héfőtől-Péntekig: 08-16.30 Rendezvény esetén külön nyitvatartással. HTKT Gondozási Központ Kunfehértó Szabadság tér 7. Tel.: 77/407-506 Részlegvezető: Madácsi Erzsébet Nyitvatartás: 08.00 - 16.00 Napközi Otthonos Óvoda Kunfehértó Ady e. u. 4/a Vezető: Harnóczi Erzsébet Tel.: 77/407-137 Kunfehértói Általános Iskola és Napközi Otthon Kunfehértó Úttörő tér 7. Ig.: Czagányné Móczár Gertrúd Tel.: 77/507-711 Tájház Kunfehértó Kiserdő u. 5. Látogatható előzetes egyeztetést követően. Benke László 06/30/2663276 Tapodi Sándor gyűjtő 15 óra után 06/30/3157011 Gyermekotthon Kunfehértó Úttörő tér 8. Ig.: Kiss Anita Tel.: 77/507-050 Településüzemeltetés Huszár Zoltán Kunfehértó, Szabadság tér 8. Tel.: 06/77/507-100 Tel.: 06/30/5528184, 06/20/2912906 Szennyvízszippantás Tel.: 06/30/35-68-658 EDF DÉGÁZ Kiskunhalas 6400, Kiskunhalas Kertész utca 2. Ügyfélfogadás: Hétfő, Szerda, Csütörtök: ---Kedd: 16:00-20:00 Péntek: 8:00-12:00 DÉMÁSZ Kiskunhalas 6400, Kiskunhalas Mátyás tér 2. Ügyfélfogadás: Hétfő: 8:00-18:00 Kedd, Szerda, Csütörtök: 8:00-12:00 Péntek: zárva
Rendőrség Kunfehértó Szabadság tér 10. Tel.: 06/20/5396730 Képviselők fogadóórái Körzeti megb.: Madarász József r.tzls. Körzeti megb.: Majoros Loránd r.zls. Volovár Károly képviselő: Tel.: 06/30/6354730 Tel.: 06/20/5395617 (nap folyamán bármikor) Posta Kunfehértó Szabadság tér 9. Tel.: 77/407-060
Szalai László képviselő: minden hónap 3. csütörtökén a Művelődési Házban 15 -18 óráig
Tanyagondnok Kiss Zsigmond Kunfehértó Szabadság tér 7. Tel.: 06/30/6198320
Sarok Tibor képviselő: minden hónap utolsó péntekén 17 órától, nyári hónapokban 19 órától a Művelődési Házban
K
Kunfehértói
alauz
www.kunfeherto.hu
Kiadja: Kunfehértó Község Önkormányzata Megjelenik: havonta 400 példányban Felelõs szerkesztõ: Benke László Szerkesztõség címe: 6413 Kunfehértó, Béke tér 3. Telefon: 77/407-065 Tördelés és nyomdai munkák: Kópia Nyomdaipari Kft. Kiskunhalas