KIVONAT Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. július 30-án 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: OEP baleseti megtérítési eljárás felülvizsgálata ügyében hozott másodfokú ítélet elleni felülvizsgálati kérelem benyújtása. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal, 1 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 105/2014. (VII.30.) határozat: Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Országos Egészségbiztosítási Pénztár baleseti megtérítési eljárás felülvizsgálati ügyében a másodfokú ítélet ellen a mellékelt felülvizsgálati kérelem Kúria részére történő benyújtásáról dönt. Határidő: azonnal Felelős: Szendrei Ferenc polgármester
Kmf.
Szendrei Ferenc sk. polgármester
Dolányi Róbertné sk. jegyző
Kúria részére Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság útján Budapest Pf. 176. 1443 Tisztelt Kúria! Alulírott Tura Város Önkormányzata (2194 Tura, Petőfi Sándor tér 1.) felperes – alul jegyzett és mellékelten csatolt meghatalmazással igazolt jogi képviselőnk útján – az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (1139 Budapest, Teve utca 1/a-c.) alperes ellen, társadalombiztosítási határozat felülvizsgálata iránt folyamatban volt perben, a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 4.M.528/2012/10. sorszámú ítéletét helybenhagyó, a Budapest Környéki Törvényszék, mint másodfokú bíróság 8.Mf.23.8535/2013/5. sorszámú jogerős ítéletével szemben, törvényes határidőn belül, jogszabálysértésre hivatkozással, az alábbi felülvizsgálati kérelmet terjesztjük a tisztelt Kúria elé, tekintettel arra, hogy álláspontunk szerint a Budapest Környéki Törvényszék, mint másodfokú bíróság a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 2. § (3) bekezdésében, 3. § (2) bekezdésében, 50. § (1) bekezdésében és a 70. § (1) bekezdésben, a kötelező egészségbiztosítási ellátásról szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 68. § (1) bekezdésében, a polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 339. §-ában, a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 34. § (1) bekezdésében, valamint Tura Város Önkormányzatának a település tisztaságáról, a közterületek és ingatlanok rendjéről szóló 18/2002. (XII. 10.) számú rendeletének 2. § (3) bekezdésében foglaltakat tévesen alkalmazta, illetve abból téves jogi következtetéseket vont le. Kérjük a tisztelt Kúriát, hogy szíveskedjék a Budapest Környéki Törvényszék, mint másodfokú bíróság 8. Mf. 23.8535/2013/5. sorszámú ítéletét megváltoztatni és a jogszabályoknak valamint a kereseti kérelmünknek megfelelő döntést hozni. Amennyiben a tisztelt Kúria úgy ítélné meg, hogy a tényállás megállapításához szükséges bizonyítékok nem állnak teljes körűen a rendelkezésére, úgy kérjük a tisztelt Kúriát, hogy szíveskedjék a Budapest Környéki Törvényszék, mint másodfokú bíróság 8. Mf. 23.8535/2013/5. sorszámú ítéletét hatályon kívül helyezni és a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezni. A tisztelt Másodfokú Bíróság fent hivatkozott sorszámú ítéletével keresetünket az indokolással is teljes körű egyetértésben – elutasította, egyúttal az Elsőfokú Bíróság ítéletét helybenhagyta. A tisztelt Másodfokú Bíróság ítéletének indokolása a vonatkozó jogszabályhelyek nyilvánvaló értelmével, illetve jogalkotói céljával ellentétes, azokat figyelmen kívül hagyja.
A tisztelt Másodfokú Bíróság – egyezően az Elsőfokú Bíróság álláspontjával – arra a meggyőződésre jutott, hogy alperes a közigazgatási eljárás lefolytatása során általunk terhére rótt eljárásjogi hibát nem vétett. Így tehát azon tények, miszerint az eljárás megindításáról értesítést nem kaptunk, a bizonyítékokra való reflektálás lehetőségétől elestünk, a baleset körülményeinek meghatározása igencsak foghíjas tényállás alapján történt, eljárásjogi hibának nem minősíthetők. A tisztelt Másodfokú Bíróság előtt is ismert iratanyag szerint, az alperes két különböző ügyszámon két különböző eljárást folytatott le a baleset kapcsán. Az első eljárásban - 25316-20/2011 szám alatt - belföldi jogsegély keretében keresett meg minket az alperes, azonban ebben az ügyben nem kaptunk az eljárás megindításáról szóló végzést, értesítést és a Ket. 70. § (1) bekezdése szerinti értesítést sem a bizonyítási eljárásról, illetőleg az eljárást lezáró döntésről. Álláspontunk szerint ebben az eljárásban az alperes nem tekintett minket ügyfélnek, így jogorvoslattal a nem ismert tartalmú eljárásban hozott, nem ismert döntés ellen nem élhettünk. A 10507-20/2012. számon folytatott második eljárásban hozott – egyébiránt a per tárgyát képező - fizetési meghagyásban úgy hivatkozik az eljáró szerv a 25316-20/2011. számú eljárásban keletkezett iratokra - üzemi baleseti jegyzőkönyv, üzemi balesetet elismerő határozat, ambuláns lap, sérült és a tanú nyilatkozata -, hogy ebben az eljárásban sem ismertük el az üzemi balesetet, továbbá nem ismerhettük meg a hivatkozott eljárásban keletkezett dokumentumokat. A tisztelt Másodfokú Bíróság szerint, a 25316-20/2011. számú eljárásban kellő pontossággal rögzítésre került, hogy a baleset hol, hogyan és milyen okból következett be. Álláspontunk szerint a baleset helyszínének tisztázása kiemelkedő jelentőséggel bír. Továbbra is fenntartjuk azon véleményünket, hogy az említett utcában található, kavicsos járda – tekintet nélkül arra, hogy az milyen szélességű, illetve arra, hogy pusztán kaviccsal kialakított – gyalogos közlekedés célját szolgálja. Mint ilyen, gyalogos közlekedés célját szolgáló útszakasz karbantartása Tura Város Önkormányzatának a település tisztaságáról, a közterületek és ingatlanok rendjéről szóló 18/2002. (XII. 10.) számú rendeletének 2. § (3) bekezdésében foglaltak szerint nem a mi feladatunk lett volna, hanem azon ingatlan tulajdonosáé, akinek az ingatlana előtt az érintett járdarész fekszik. Nem került tehát tisztázásra, hogy a balesetet szenvedett személy miért az úttesten közlekedett, amikor módja lett volna egy jóval biztonságosabb járdaszakaszon is ezt megtenni. A másodfokú ítélet indokolásában a baleset körülményeit illetően a hangsúlyt Tóth Viktor vallomására helyezi. Annyit tudunk meg ebből a vallomásból, – amiket egyébként sohasem vitattunk – hogy a balesetet szenvedett személy az úttesten haladva a Tüzér utca sarkához érve, feltehetően (!) egy kátyúban, a világítás hiányából kifolyólag, azt nem látva, elesett. Ennek a sajnálatos eseménynek a megtörténtét egy alkalommal sem vitattuk, ugyanakkor a felelősségünket el nem ismerjük. A felelősségünk fennálltának megállapításához szükséges körülmények nem kerültek felderítésre. Az eljárás megindításáról való értesítés hiányából is kifolyólag nem állt módunkban a helyszínt szemrevételezni, megvizsgálni, hogy valóban volte kátyú a baleset helyszínén. Az sem került egyértelműen tisztázásra, hogy a károsult valóban
egy kátyúban botlott-e meg és ennek következtében szenvedett sérülést, vagy csak megbotlott valamiben, netán rosszul lépett. A kötelező egészségbiztosítási ellátásról szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 68.§ (1) bekezdésében foglaltak szerint, aki az egészségbiztosítási ellátásra jogosult betegségéért, keresőképtelenségéért, egészségkárosodásáért vagy haláláért felelős, köteles az emiatt nyújtott egészségbiztosítási ellátást megtéríteni. A megtérítési kötelezettség olyan mértékben áll fenn, amilyen mértékben a felelősség megállapítható. Kiemeli továbbá a jogszabályhely, hogy a kárfelelősség megállapítására a Ptk. általános kárfelelősségi alakzata irányadó. A Ptk. 339.§-ának kárfelelősségi szabálya alapján akkor lehet a kártérítési felelősséget megállapítani, ha a károkozó, felróható magatartásával okozati összefüggésben következett be a kár. Tekintve, hogy magának az elesésnek a részletei sem lettek kellőképpen felderítve, tudniillik nem bizonyított, hogy a károsult valóban az úthibából adódóan esett el -, így a mi állítólagos felróható magatartásunk, valamint az okozati összefüggés a kár bekövetkezésével kapcsolatosan pusztán feltételezés. A Ptk. vonatkozó rendelkezései közt szerepel az is, hogy a károsult közrehatásának aránya a baleset bekövetkezésében, ugyanilyen arányban a károkozót a felelősség alól mentesíti. Abból a tényből kell tehát kiindulnunk, hogy a balesetet szenvedett személy számára nyitva állt a lehetőség arra, hogy az úttest helyett a jóval biztonságosabb kavicsos járdán közlekedjen, azon felvételek ismeretében főleg, amelyekből egyértelműen megállapítható, hogy az említett járda a gyalogos közlekedésre teljesen alkalmas módon van kialakítva. Ha a károsult a járdát használta volna gyalogos közlekedésre, mint ahogy az általában elvárható lett volna, a baleset elkerülhető lett volna, ugyanis a járda szakasz kifogástalan állapotban van. Önmagában az a körülmény, hogy a járda nem a klasszikus értelemben vett lebetonozott járdaszakaszt jelentette, hanem más megoldással különítettek el egy a gyalogosok számára használható részt, még nem ok arra, hogy a károsult a gépjárművek számára fenntartott úttestet válassza. Tényszerű ugyanakkor az is, hogy az ingatlan előtti járda és útfelület karbantartásáról a már hivatkozott önkormányzati rendelet idevágó bekezdése szerint nem mi, hanem annak az ingatlannak a tulajdonosa köteles gondoskodni, akihez az érintett útrész tartozik. Fentiek okán tehát a károsult közrehatása, úgymond felelőtlen hozzáállása oly módon közrehatott a baleset bekövetkeztében, hogy az már önmagában a mi felelősségünket kioltaná. Emellett az a tény, hogy az ingatlan előtt az érintett járdarész karbantartásáért az ingatlan tulajdonosa felel, szintén mentesítő körülmény. A Ket. 2. § (3) bekezdése szerint: „a közigazgatási hatóság az eljárás során az érintett ügyre vonatkozó tényeket veszi figyelembe, minden bizonyítékot súlyának megfelelően értékel, döntését valósághű tényállásra alapozza.” A Ket. 3. § (2) bekezdés b) pontja szerint: „a közigazgatási hatósághivatalból állapítja meg a tényállást, határozza meg a bizonyítás módját és terjedelmét, ennek során nincs kötve az ügyfelek bizonyítási indítványaihoz, ugyanakkor a tényállás tisztázása során minden, az ügy szempontjából fontos körülményt figyelembe kell vennie,”
A Ket 50. § (1) bekezdése egyértelműen kimondja: „a hatóság köteles a döntéshozatalhoz szükséges tényállást tisztázni. Ha ehhez nem elegendőek a rendelkezésre álló adatok, bizonyítási eljárást folytat le.” A Ket. 70. § (1) bekezdése értelmében: „Ha a hatóság az ügyfélnek az eljárás megindításáról való értesítését mellőzte, és az ügyben bizonyítási eljárást folytatott le, annak befejezésétől számított nyolc napon belül értesíti az ügyfelet, hogy az - az iratokba való betekintés szabályai figyelembevételével - megismerhesse a bizonyítékokat, azokra nyolc napon belül észrevételt tehessen, élni tudjon nyilatkozattételi jogával, és további bizonyításra irányuló indítványt terjeszthessen elő.” Tekintettel a fent előadottakra egyértelműen megállapítható, hogy a tisztelt Másodfokú Bíróság nem tulajdonított jelentőséget az alperes által megvalósított igen súlyos eljárási hibáknak, az ítélete alapjául szolgáló tényállást – alperesi eljáráshoz hasonlóan - kellőképpen nem derítette fel. Budapest, 2014. július 24.
Tisztelettel: Tura Város Önkormányzata felperes
Melléklet: - 1 pl. ügyvédi meghatalmazás
