KIÁLTS Mit Kiáltsak?
Minden test fő és minden szépsége mint a mezı virága! Megszáradt a fő, elhullt a virág, de Istenünk beszéde mindörökre megmarad.
Az İskeresztyén Apostoli Egyház Lapja
2008/2
Bízzál az Úrban! Nem régen léptük át, az új esztendı kapuját. Ez a felirat fogadott: B.Ú.É.K. Vagyis: Boldog új évet kívánok! Ez a jókívánságot kifejezı mondat volt az emberek ajkán, az újságokban, a kirakatokban, stb. A mi számunkra, hívı emberek számára a „BÚÉK” rövidítés ezt jelenti: Bízzuk Újra Életünket Krisztusra! Fenti útravaló igénk is ezt mondja: „Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédbıl és a magad értelmére ne támaszkodjál.” (Péld 3:5) Nagy dolog a bizalom. A földi élet alapja. Enélkül nincs békesség. Ha bizalmatlan vagy azokkal szemben, akikkel egy fedél alatt élsz, akkor nem mersz elmozdulni hazulról, mert attól félsz, becsapnak. Ha munkatársaddal vagy bizalmatlan, nem tudsz vele együtt dolgozni. Ha nem bízol azokban, akiktıl vásárolsz, akkor mindig becsapva, meglopva érzed magad. Sorolhatnánk tovább és tovább, az élet minden területén. Ha bizalmatlan vagy orvosoddal, akkor nem mered rábízni magad... Napjainkban nagyon eluralkodott a bizalmatlanság. Sok országban háború dúl, aláaknázzák a hidakat, az emberek, félnek
Péld 3:5 átmenni rajtuk. Bármelyik percben a levegıbe repülhetnek! Sok országban fenyeget a terrorizmus. Az emberek félnek az utcán, az üzletekben..., nem tudják, hol s mikor robban a bomba és veszítik el életüket vagy szeretteiket. Ha valaha szükség volt arra, hogy bízzunk Istenben, akkor ma igen nagy szükségünk van reá. İ méltó arra, hogy bízzunk Benne! Ígéretei vannak a számunkra: velünk van minden napon, ıriz és véd minket, nem eshet le egy hajunk szála sem a tudta nélkül. Nem történhet az övéivel semmi olyan, amit nem İ enged meg! Ez végtelen békességgel, nyugalommal kell, hogy eltöltsön minket, akik Jézus Krisztus által Isten gyermekei lettünk. Még az emberek iránt is helyreáll a bizalmunk, ha bízunk az Úrban, mert ott érezzük magunk fölött az İ védelmezı kezét. Az élet nehéz, az idegek megromlanak, de ha van bizalom Istenben, helyreáll a rend. A bizalmatlanság kikészíti az idegeket is, örökös nyugtalanságot okoz... Bízhat-e benned házastársad, gyermekeid, szüleid, testvérek és barátok? Isten bízhat-e benned, hogy megállsz İmellette mindvégig? Méltó vagy mások bizalmára vagy örökös nyugtalanságot okozol,
szó: „Krisztusra” bízd magad! A hangsúly nem rajtunk van, nem embereken van, nem eszméken és tanokon, hanem Krisztuson. Tıle függ minden! İ irányít mindent! Nem arról van szó, hogy az ember szedje össze magát, minden erejét, hanem azon van a hangsúly, hogy bízza életét Krisztusra. Arra az isteni személyre, Aki tegnap és ma, és mindörökké ugyanaz. Aki megközelíthetı, Akivel lehet kapcsolatot teremteni, Aki szeret minket és irgalmas szíve van... Ez azt jelenti, hogy egyre jobban el kell fordulni magamtól és odafordulni Krisztushoz, Akinek adatott minden hatalom. Amikor a tanítványok eveznek a túlsó part felé, nagy vihar zúdult rájuk. Ekkor jött Jézus a vízen és megszólította a megrémült tanítványait: Bízzatok, ne féljetek, én vagyok! Új év elején ezek a jó tanácsok hangzanak felénk is: Bízzatok, ne féljetek! Én vagyok! Ott vagyok a betegágynál, ott vagyok, ha koporsó mellett állsz; ott vagyok és segítek a munkahelyeden, az otthonodban, ha megidısödtél és segítségre szorulsz! Ott vagyok, ha kevés a pénzed és segítek beosztani. Ott vagyok melletted az iskolapadban, a vizsgáid idején! Csak bízzál Bennem! Bizodalmunk legyen az Úrban életünk minden körülményei között ebben az évben és ne a magunk értelmére, gyengeségére támaszkodjunk, hanem az Úrra! Erısödjön meg bennünk ez az igei üzenet és kísérjen el ebben az esztendıben. Bízzad Újra Életedet Krisztusra! Ámen. Szeretettel: Pozsgai József
mert nem lehet benned bízni? Isten méltó a te bizalmadra, ezért bizodalmad legyen az Úrban minden bajodban és nyomorúságodban, szükségeidben. İ ismer téged és szeret. Egyedül İ tud segíteni ebben az évben is. A második szó az új év kapuján: „Újra” Nagy-nagy kegyelem lüktet ebben a szóban! Míg földi életünk le nem zárul, minden nap lehet újat kezdeni! Nagy ajándék, hogy újra hangzik az Ige, újra hív Jézus, újra bízhatsz Benne, újra és újra eltörli, megbocsátja bőneidet. Újra kezdhetsz Vele egy új évet! Jézus Krisztus új alkalmat kínál az újrakezdéshez, és ez nagy új évi üzenet! Bízd életed újra Krisztusra... Harmadik szó a bejárati kapun, hogy „életed” bízd Krisztusra. Mi is az élet? Mibıl áll? Életünk legnagyobb része bőnökbıl áll. Mit szokott az ember tenni a bőneivel? Van, aki dédelgeti ıket, gyönyörködik benne. Van, aki mentséget keres rájuk. Van, aki észreveszi, van aki bebeszéli magának, hogy nincsenek bőnei! Van, aki letagadja, van aki rákeni másra. Hívı ember ezeket egyiket sem csinálja, hanem alázattal, bőnbánattal odateszi a kereszt alá, rábízza Krisztusra. İ az Isten Báránya, Aki mindannyiunk bőneit magára vette és helyettünk bőnhıdött. Viselte a büntetést helyettünk! Ott kezdıdik a hit, hogy elhiszem: ez történik az én bőneimmel is! Nagy kegyelem, hogy nekünk szabad átadni bőneinket Krisztusnak. Újra és újra! Bízd egész életed újra Krisztusra!... Az új év kapuján a negyedik
„De Jézus azonnal szólt hozzájuk, mondván: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek!” Máté 14:27 2
Mi is megbocsátunk! van ilyen, talán nem is egy, több. Micsoda rettenetes dolgok történnek az egyik, meg a másik ember között. Milyen rettenetesen tudnak emberek vétkezni egymás ellen. Hogy meg tudjuk rontani, keseríteni, tönkre tenni egymás életét, milyen pokollá tudjuk változtatni Isten szép világát. Hogy meg tudjuk sérteni egymás lelkét. Milyen fájóan tudunk rátaposni a másiknak a tyúkszemére, sıt a szívére. Micsoda durva csizmákkal tudunk beletaposni egymás életének a boldogságába. És, ó jaj, amikor már késı, amikor meghalnak a szülık vagy elvétetik a házastárs, gyermek, testvér: akkor érezzük igazán, hogy mit vétettünk az apánk ellen, a gyermekünkkel szemben. De sokan kaparnának ki akár a tíz körmükkel is valakit a sírból, csak hogy jóvátehessenek még valamit abból, amit vétkeztek. De már késı. Rettenetes az, amit vétkezünk egymás ellen. Olyan természetes, hogy az ember az ellene vétkezıre megharagszik, győlölettel gondol rá, szidja, csepüli, ahol csak tudja, vagy a legjobb esetben levonja róla a konzekvenciát, és távol tartja magát tıle. Olyan természetellenes az, amit Jézus mond, hogy az ember az ellene vétkezınek megbocsát. Megbocsát anélkül, hogy az illetı jóvátette volna a vétkét. Anélkül, hogy amit összetört bennem, meggyógyult volna. Anélkül, hogy amit ellopott tılem, visszaadta volna, sıt anélkül, hogy a vétkét beismerte volna, és bocsánatot kért volna. Igen, minden jóvátétel nélkül megbocsát az ellene vétkezınek. Mert a megbocsátás ezt jelenti. Azt jelenti, hogy ha még vérzik is a seb, amit az a másik ütött, ha még el sem múlt a fájdalom, amit az a másik okozott, te áthúzod a számláját, kitörlöd a vétkét lelkedbıl, a magatartásodból, a tekintetedbıl, a gondolatodból.
„És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek. Mert ha megbocsátjátok az embereknek az ı vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok. Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ı vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.” Mt 6:12;14-15. Az Úrtól tanult imádságnak talán a legnehezebb mondata ez, amit most alapigéül felolvastam: megbocsátani az ellenünk vétkezıknek. Ez nemcsak olyan kegyes beszéd, nem az emberi vallásos tapasztalat vagy élmény kifejezése, nem is csak arról van szó, hogy próbáljunk megbocsátani az ellenünk vétkezıknek. Nem. Ezt Jézus mondja így: „Miképpen mi is megbocsátunk” (12/b). És hogy mennyire abszolút megbocsátásra gondol Jézus, mennyire súlyos jelentıségő része ez az egész imádságnak, mutatja, hogy Jézus még külön is visszatér rá, és lelkükre köti tanítványainak: „Mert ha megbocsátjátok az embereknek az ı vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok. Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ı vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket” (14-15. v.). Igen, így mondja Jézus. Most gondoljon ki-ki az ellene valaha vétkezıkre. Vétkezni valaki ellen rettentı nagy dolog. Mondjuk inkább így: vétkezni egymás ellen. Mert legalább annyit vétkezek mások ellen, mint mások én ellenem. Csak a magunk vétkezését nem szoktuk úgy számon tartani. Arra nem emlékezünk már. Azt észre sem vesszük. Mindig csak azt, amit mások vétkeznek ellenünk. Azt, hogy ez vagy amaz az ember mennyit vétkezett ellenem. Hogy megbántott, megsértett. Mindnyájunknak 3
gunknak és győlöletünknek a fedezékeit, hogy azok valóban semmivé válnak. Emlékeztek, hogyan könyörgött István vértanú azokért a dühödt emberekért, akik ıt agyonkövezték? Így: „Uram, ne tulajdonítsd nékik e bőnt!” — de közvetlen e szavak elıtt pedig ezt olvassuk: „Térdre esvén”... És itt van a titka a megbocsátásnak (ApCsel 7:60). Ahhoz, hogy meg tudjak bocsátani az ellenem vétınek, elıbb nekem kell térdre esni, nekem kell elıbb nagyon alázatos, megtört, Istentıl a saját vétkeimért bocsánatért könyörgı embernek lenni. Mert az Istentıl kért és kapott bőnbocsánatban van a titka az általunk másoknak adott megbocsátásnak. Az a hálás öröm, hogy Isten nekem megbocsát, még pedig igazán puszta kegyelembıl, minden érdemem nélkül, egyedül Jézus halálára való tekintettel, az a talaj, amibıl a megbocsátás általunk való gyümölcse fakad. Az Istentıl kapott személyes bocsánat elfogadása, megélése ösztönzi, készteti és képesíti a szívünket arra, hogy az is megbocsásson az ellene akármekkorát vétkezınek. Ha valaki igazán részesült az Isten bőnbocsánatában, akkor annak magának is meg kell bocsátania minden ellene elkövetett vétket. Muszáj, nem is tehet mást. Akár akarja, akár nem: muszáj neki. Akinek a szívét megérintette Jézus bőnbocsátó szeretete, aki ott állt a kereszt alatt és részesült abban a mérhetetlen irgalomban és kegyelemben, ami onnét reá áradt, abból kisugárzik ez az irgalom, az maga is árasztja magából a megbocsátást mindenfelé. Ebbıl is látszik, hogy az egyik nem létezhet a másik nélkül. Aki szívbıl könyörög: Uram, légy irgalmas nékem, bőnösnek, az nem is tud mást tenni, mint szintén csak megbocsátani az ellene vétkezınek.
Kirakod magadból, kidobod, kiveted, úgy, hogy az emléke sem marad benned többé. Soha nem érezteted vele, hogy valaha vétkezett az illetı férfi vagy nı ellened. Mintha semmi sem történt volna. Igen, ezt jelenti megbocsátani. Megbocsátani az ellenünk vétkezıknek. De lehet így megbocsátani? Létezik ilyen? Nos, nagyon jó, ha valakiben feltámad ez a gondolat, mert valóban, ahhoz, hogy valaki így tudjon megbocsátani az ellene vétkezınek, elıbb valami csodának kell történnie benne, magában, a sértettben. A megbocsátás mindig csoda. Olyan csoda, amire csak az Isten képes. És ha egy ember igazán meg tud bocsátani az ellene vétkezınek, az a legmélyebb értelmében sohasem a saját erejébıl telik. Megbocsátani csak úgy tudunk, ha a bennünk levı természetes indulatokat, amelyek a sérelem megtorlására várva lappanganak, valaki legyızte bennünk. Isten. Hiszen a megbocsátás azt jelenti, hogy leomlanak végre azok a vastag, kemény jerikói falak, amelyek mögé elbarikádoztuk magunkat a másik ellen, és amelyek mögött a gondolataink, szavaink és tetteink ágyúi mindig lövésre készen állnak arra a másikra irányítva, aki vétkezett ellenünk. És amelyek mögött a magunk élete is bekeseredik, magányossá, elnyomorodottá válik lassan. Leomlanak ezek a falak. A jerikói falak leomlása is csoda volt. Ez is csoda. Valóban nem a magunk erıfeszítésének az eredménye. Magadtól, ha akármilyen humánus gondolkodású ember vagy is, képtelen vagy megbocsátani. Magunktól csak arra vagyunk képesek, hogy azokat a bizonyos falakat, amelyek a másiktól elválasztanak, egyre vastagítsuk, és egyre magasabbá építsük. Ezeket a falakat csak Isten tudja ledönteni. Csak Isten tudja úgy felrobbantani a hara4
ellenünk vétkeztek” (12. v.). A mi megbocsátási készségünk nem az imádság meghallgatásának a feltétele, hanem egyáltalán az imádkozás lehetıségének a feltétele. Megbocsátási készség nélkül, az emberekkel való kiengesztelıdés, megbékülés nélkül egyszerően nem lehet imádkozni. Ha azt a bizonyos haragot, megbántottsági érzést ki nem veted a szívedbıl, sıt emlékedbıl is, nem tudsz imádkozni. Lehetetlen. El tudod képzelni egyáltalán, hogy Isten feléd nyújtja a kezét, ha te vonakodsz az ellened vétkezı felé kezet nyújtani? Akarsz a templomban zsoltárt énekelni, Isten ügyére a perselybe valamit adni, úrvacsorát venni? Akarsz? Ne tedd, ha van valaki, akivel még nem tudtál megbékülni. Ha szívetekbe látnék, nem adnék úrvacsorát annak, aki még valami vélt vagy tényleges sérelmet el nem intézett a teljes megbékélés lelkületében az ellene vétkezıvel. Én nem látok a szívetekbe, de az Isten igen. És azt mondja: „Azért, ha a te ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened: Hagyd ott az oltár elıtt a te ajándékodat, és menj el, elébb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljövén, vidd fel a te ajándékodat” (5:2324). Addig nem kell Istennek a dicséretmondásod, az adományod, a hódolatod. Addig ez mind utálatos az Isten elıtt. Oda akarsz járulni a Golgotához, és részesülni akarsz Jézus bőnbocsátó és bőntisztító vérének a kegyelmében? Nos, visszaküld az Isten. Mindenki, aki szíve szerint meg nem bocsát a másiknak, önmaga zárja ki magát az Isten bőnbocsátó kegyelmébıl. Aki nem ad bocsánatot a másik embernek, az nem is kap bőnbocsánatot az Istentıl. Szó szerint így mondja Jézus: „Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ı
„És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek” (12. v.). Így mondja Jézus. Ezzel az imádsággal Jézus mintegy behozza az imakamránkba az ellenünk vétkezıket, mind. Akárkik azok, és akármit vétettek ellenünk. Úgy, hogy amikor imádkozol, akkor nem vonatkoztathatod el magadat tılük, nem mondhatod azt, hogy várjatok most, ellenem vétkezık, mert most imádkozom, ha aztán majd áment mondtam, akkor újra elıveszlek benneteket, akkor újra haragszom rátok. Ilyen nincs! Azok az emberek, akikre görbén nézel, haraggal gondolsz, akiket megvetsz, győlölsz, ezek mind-mind bejönnek hozzád, az imaszobádba. Magának Jézusnak meghívására. És amikor te ott az imakamrádban Isten elé borulsz és könyörögsz: Uram, bocsáss meg nekem, akkor Jézus csendben odaállítja melléd az ellened vétkezıket, azt a kellemetlen alakot, aki annyi bosszúságot okozott már neked, meg azt a másikat, aki pletykált rólad, meg azt a harmadikat, aki becsapott, meg azt a negyediket, aki megfúrt, vagy aki miatt valami bajba kerültél. Képzeld el ezt így. És akkor te mit teszel? Létezik olyan, hogy míg egyik kezeddel Isten felé nyúlsz könyörögve: Uram bocsáss meg nekem, a másikkal torkon ragadod valamelyik ellened vétkezıt, fenyegetve, hogy fizess, te nyomorult! Létezik olyan, hogy valaki imádkozik is, meg haragszik is valakire? Létezik olyan, hogy valaki azt mondja Istennek: Uram, — a másik embernek pedig azt, hogy: te nyomorult? Nem, olyan nem létezik. Jézus azt mondja, hogy az Istenhez való viszonyunk és a felebarátunkkal való viszonyunk harmóniában kell, hogy legyen egymással. „Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, a kik 5
vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket” (15. v.). Ne késlekedjünk a megbocsátással. Mindnyájunknak van még valahol olyan ismerısünk, akinek még úgy igazán szívbıl nem tudtunk megbocsátani. Tegyük meg ma, most. Írjad meg még ma azt a levelet. Légy jóakarója a te ellenségednek hamar — mondja Jézus. Bár úgy áldaná meg Isten ezt az igét most, hogy általa minden lelki csomó feloldódnék mindnyájunk lelkében egymás iránt. Mindenki iránt. Mert egy ilyen fel nem oldódott lelki csomó megakadályozza az egész gyülekezet imádságát, lelki növekedését, Isten Lelke áradását. Isten az İ egyszülött Fiát áldozta
fel ezért, hogy megbocsáthasson. Nekünk csak a gıgünket, az úgynevezett igazunkat, a jogunkat, az énünket kell áldozni érte, hogy megbocsáthassunk. Eredj el, és elıbb békélj meg a te atyádfiával. Azzal, aki ellened vétkezett, a feleséged ellen, vagy az egyházad ellen, vagy bárki ellen vétkezett, vagy legalábbis úgy gondolod, hogy vétkezett. Békélj meg vele, azután, de csak azután mondjad: „És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek” (12. v.). Mert akkor már lehet, akkor már szabad így imádkozni. Ámen. Joó Sándor
Felelősség — Isten és az emberek előtt — 1. rész A felelısség alatt mást és mást érthetünk. Vélhetıen mindenki a saját erkölcsi mércéje alapján határozza meg saját felelısségét. Hogy kinek milyen a mércéje, az nagymértékben függ az egyén világnézetétıl, az általa a világról alkotott képtıl. Mivel hívı protestáns keresztyén vagyok, számomra a mércét a Biblia jelenti. Bemutatkozásként a következıket szeretném magamról közölni: 46 éves asszony vagyok. 26 évvel ezelıtt mentem férjhez. Akkoriban — bár nem voltam Isten-tagadó, számomra a hit és a vallás nem jelentett semmit. Környezetemben sok farizeusi módon élı vallásoskodó embert láttam, és ez a megtapasztalás inkább taszított és távol vitt Istentıl, semmint közelített volna Hozzá. Semmiképpen nem akartam azonosulni azokkal az emberekkel, életformájukkal — ahol az alkohol és a mindennapi veszekedések jelen voltak, miközben vasárnaponként buzgón templomba jártak. Azt mondtam: lehet, hogy van Isten, de nekem nincs szükségem rá, és így is sokkal
tisztességesebb módon tudok élni, mint a vallásosak. Házasságkötésünkkor a Magyarországon tipikus két gyermekes családmodellt terveztük magunk számára is. Nyolc éven belül megszületett a két lányunk. Felépítettük a házunkat. Nagyon sokat dolgoztunk, átlagos anyagi helyzetünk volt. Megvolt minden olyan lakberendezési tárgyunk, háztartási gépünk, eszközünk, színes TV, fagyasztó, autó, stb., amelyekkel átlagos életet élhettünk. Mire 11 éves házasok lettünk, tulajdonképpen „elfogytak” a céljaink. Addig a nagy hajtásban nem tőnt fel, hogy belül tulajdonképpen egy nagy őr van a szívünkben, és felmerült a kérdés, vajon miért is élünk, hajtunk, vagyunk? Ekkor sorsdöntı fordulat következett életünkben. Találkoztunk egy „régen látott” házaspárral, akikkel korábban férjem és én is, egy munkahelyen dolgoztunk. İk nagyon boldognak látszottak, és sugárzott belılük a belsı békesség, pedig nem voltak a legjobb élethelyzetben. Az asszony munkanélküli volt, és a férj helyzete is 6
fiatal lánykoromban, akkori munkahelyemrıl gyakran jártunk egy gyerekotthonba állami gondozott gyerekekhez megajándékozni ıket, és nagy benyomást tett rám a szeretetéhségük. Mivel akkor szüleimmel éltem, nem volt lehetıségem szorosabb kapcsolatot kialakítani a gyerekekkel, de bennem élt az irántuk érzett segíteni akarás. Különbözı fordulatok során kapcsolatba kerültünk a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal. Elvégeztük a nevelıszülıi tanfolyamot. 2001-ben hozzánk került egy akkor 3 éves kisfiú. A gyermek édesanyja egy hajléktalan süketnéma asszony volt, a kisfiú egy budapesti gyermekotthonban lakott. A kicsit alig látogatták, pedig fiatalos, jómódú, egészséges nagyszülei voltak, a fıvárostól 10 km-re éltek. Nem szerették a gyermeket, mert nagyon rossznak tartották, ráadásul a kisfiú nagyon hasonlított az édesapjára, akit bőnözı életmódja miatt szintén nem szerettek. Ráadásul egyszer hazavitték a kicsit, de 3 hónap múlva visszavitték az intézetbe, mondván, hogy nagyon rossz a 18 hónapos gyerek. A gyermek nálunk a szeretet hatására nagyon sokat változott viselkedésében. Ezt megtapasztalták a nagyszülık a havonkénti láthatásokon. Ennek hatására 1 év múlva végül befogadták fogyatékos lányukat és unokájukat. Nagyon nehéz volt az elválás a kisfiú és a családunk számára is. Akkor úgy gondoltuk, hogy többet nem vállalunk gyermeket, mert nagyon igazságtalannak éreztük ezt a helyzetet. Érdemtelennek éreztük a vér szerinti családot az elızmények miatt a gyermek nevelésére. Pont akkor vitték el tılünk, amikor már beilleszkedett. Úgy éreztük, részt vettünk a gyermek becsapásában. Viszont hívıként Istenre bíztuk ezt az ügyet, el tudtuk fogadni ezt a helyzetet.
bizonytalan volt. Nekik is két gyermekük volt. Beszélgetni kezdtünk, mialatt elmondták, hogy megtértek, hívık lettek, és az Istenbe vetett hitük és bizalmuk az alapja az örömüknek. Akkoriban én már nagyon „padlón voltam”, kiégettnek és üresnek éreztem magam. Miután a házaspártól elbúcsúztunk, csak zokogni tudtam, és azt mondtam — (azóta tudom, hogy imádkoztam), hogy „én nem tudom Isten, hogy Te létezel vagy nem, de ha vagy, akkor szeretném én is azt az örömet, ami abban a másik asszonyban van”. Ezt követıen üdülni mentünk, és a „véletlennek” köszönhetıen szállodánkban evangelizációs csoport is tartózkodott velünk egyidejőleg. Esténként evangelizációs céllal tartottak elıadásokat, pont a bennünket kínzó kérdésekrıl. Ekkor férjemmel együtt befogadtuk Jézus Krisztust az életünkbe, mint Megváltónkat és Urunkat, Istenünket. Néhány hónappal ezután megkeresztelkedtünk, és azóta a hit útján járunk, igyekezve a Szentírás útmutatása alapján élni. Keresztyénnek lenni nem egy rózsaszín álom, nem is egy szabályrendszer betartása, hanem egy élı kapcsolat az élı Istennel, melynek során az életünkön az İ áldása nyugszik, de megvannak a hit próbái is. De ezeken a próbákon İ átvisz, mialatt egyre szorosabbá válik a hozzá főzıdı kapcsolatunk. Ekkor tehát 1992-t írtunk. Négy év múlva — 35 éves koromban megszületett harmadik gyermekünk, Máté. Nevének jelentése: Isten ajándéka, s valóban annak tekintjük, mint lányainkat, Andreát (Jelenleg 24 éves, angoltanár, férjhez ment és kisbabát vár) és Anikót (18 éves, elsıéves hallgató a gyöngyösi fıiskolán). 1996-ban, Máté születésekor férjem felvetette, nem fogadunk-e örökbe egy kisgyermeket. Egyetértettem vele, mert 7
Megértettük, hogy ebben az esetben „katalizátor” szerepet kellett betöltenünk. Ha ezt nem vállaltuk volna, a kisfiú valószínő ma is ott élne a nevelıotthonban. Így legalább nem kell a kicsinek egész életében magában hordania azt a fájdalmat, hogy İ nem kellett az övéinek. Aztán kaptam az Úrtól egy évet ajándékba, hogy regenerálódjak. A lelkileg súlyosan sérült gyermek nevelése nehéz volt, sok energiámat felemésztette. Az egy év alatt lehetıséget kaptam arra, hagy részt vegyek egy angol tanfolyamon. Már régóta szerettem volna angolul tanulni, de nem volt rá idı. Most ingyen megtehettem, még középfokú nyelvvizsgát is tehettem. Amint véget ért a nyelvtanfolyam, nevelıcsaládot kerestek egy kétéves kisfiú számára, ugyanabban az intézetben, ahonnan az elızı gyermek hozzánk került. Összeült a családi kupaktanács, és befogadtuk Karcsikát. Nagyon szánalmas kinézető, vékonyka, püffedt hasú, csendes, ijedt tekintető gyermek volt. Nem tudott rágni, szótöredékeket használt. Azóta négy év telt el. Rengeteget fejlıdött, állandóan és tisztán beszél, sokat nıtt testileg is. „Kinyílt” az értelme, minden érdekli és nagyon tájékozott. Rendkívül aktív, mozgékony.
Négy gyermekünk és decemberben születendı unokánk miatt óriási a ránk háruló felelısség életünk minden területén. Mivel tisztában vagyunk a bennünket terhelı felelısséggel, elıszeretettel tanulmányozzuk a Biblia útmutatásait a családi életre, házasságra vonatkozóan. Többször részt vettünk e témával foglalkozó csendeshéten, elıadásokon. Fontosnak tartjuk, hogy gyermekeink szeretetben nıjenek fel és biztonságban érezzék magukat. Ehhez az elsı és legfontosabb lépés, hogy a házasságunk erıs szeretetkapcsolat legyen, ahol férj és feleség betölti a neki szánt szerepet. Errıl szól Füle Lajos verse is: GYŐRŐ Győrő: családi kör; életkeret, tükör. a szívnek foglalat, tolvaj elıtt — lakat. Egyszerő és csodás titok és vallomás, tavasz és szerelem, múlt és történelem meg nem szőnı varázs, nagy, nagy megáldatás. Molnárné Putz Ágnes
Karácsony Tiszakeszin Egyszerő, áldott istentiszteletünkön december 25-én, karácsony elsı napján két testvérünk bőnvallomást tett: egy házaspár, Dósa József és Dósa Józsefné. Hálás a szívünk azért is, hogy két ember szívében is megszülethetett az Úr Jézus Krisztus, karácsonykor. Balogh Gyula lelkipásztor testvér fogadta a bőnvallomást. „Köszönöm Atyám, hogy Dósa József és felesége
Dósa Józsefné megváltást kapott Jézus vére által, és kiszabadultak a Sátán kezébıl.” „Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szívednek kéréseit. Hagyjad az Úrra a te útadat és bízzál benne, majd İ teljesíti.” Zsolt 37:4-5. Szeretettel: Balogh Erzsébet - Tiszakeszi
8
LELKI FEGYVERZET Efézus 6:10-18 ámítja sem magát, sem a környezetét. Nagylelkő, igazmondó, ıszinte, szereti az igazságot, és követi azt. Ha ez az alapállás nincs meg, nincs, ami tartsa a „keresztyén fegyverzet” többi részét. A következı darab: az igazság mellvasa. (A görögben: dikaioszüné. Jelentése: igazságosság, igazságérzet, az igazságosság gyakorlása, bíráskodás) Történelmi filmeken láthattuk a római császárokat fényes mellvértben – a katonáké nem ilyen volt akkoriban, de még csak nem is az a szegmentált lemezes páncél, amit a birodalmi korszak vége felé használtak. A mellvas láncing volt Pál korában, amely rásimult a viselıjére, felvette a katona alakját. A mellvas védte a szívet, az életet, s a szív a Bibliában az ember teljes belsı világa. Ami megvéd, az az igazság, az igaz voltom. Hogyan vehetem ezt fel? A mellvas a páncél, az igazság páncélja. Mi a különbség igazlelkőség és igazság között? Az igazlelkőség beállítottságot jelent; az igazság pedig azt, hogy nincs semmi a rovásomon. Honnan szerezzük be ezt az igazságot? Hogyan igazulhatok meg Isten elıtt? Csakis Krisztus által. Valamiben benne vagyok, ami megvéd, az igazságban – a Biblia gyakran használja azt a kifejezést, hogy Krisztusban lenni, nagyjából tízszer annyiszor, mint azt, hogy Krisztus bennünk van. Kortörténeti érdekesség, de lelki jelentést hordoz az, hogy a felszerelés egységes volt, mindenki egyforma mérető láncinget kapott, de a katonák nem voltak egyformák, ezért ezt az inget méretre kellett „szabni”, amiben a raj (6 fı) segített az újoncnak, nehéz munka volt, különleges szerszámmal kellett végezni. Nekünk is
A közelmúltban olvastam egy bibliatanulmányban a lelki fegyverzetrıl. A tanulmányban leírt gondolatok nagyon megragadtak, mivel a szerzı részletekbe menıen ismerteti a római légionárius fegyverzetét, s az ahhoz kapcsolódó Pál apostoli gondolatokat. Így év elején fontos, hogy megfelelıképpen „felöltözködjünk”; bízom abban, hogy ez a kis írás mindannyiunk számára segítséget jelent lelki harcaink megvívásában, a gyızelem elérésében… „Pál apostol ezzel kezdi a keresztyén fegyverzetrıl szóló leírását: legyünk erısek az Úrban és az İ hatalmas (szilárd, ellenálló) erejében, hatalmában – tehát nem a magunkéban! Szükség is van erre, mert nem akárkivel állunk szemben. Nem lehet félig-meddig vívni a harcot, nem lehet egykét dologban felvenni a küzdelmet, a többiben nem. Ez a harc vagy mindenre kiterjed, vagy kudarcra van ítélve. Pál apostol a korabeli római katona és római fegyverzet képét használja hasonlatához. A besorozott katona nem otthonról hozta a felszerelését, hanem a hadseregtıl kapta, ami akkoriban teljesen egyedülálló dolog volt. Állj elı, mondja Pál, s ha Krisztus oldalán akarsz állni, megkapod és vedd is fel a felszerelésedet. Az elsı felszerelési tárgy az igazlelkőség öve. (A görögben: aléteia. Jelentése: igazság, igazmondás, ıszinteség, egyenesség, valóság.) Az öv tartott mindent, ez volt a felszerelés központi eleme. Az igazlelkőség azt jelenti, hogy az életünket egészen más irányba fordította Isten. Azt az életet, amely eddig csak rejtızés és hazugság, önigazolás, magyarázkodás volt, most már egy más vágányra állítja. Az igazlelkő ember nyílt, egyenes, és nem 9
A felszerelés következı darabja a hit pajzsa. Csaknem ember nagyságú, íves, négyszöglető pajzsot használtak általában, ami hosszában és keresztben összeragasztott farostokból állt. Nagyon szilárd, rugalmas, ugyanakkor könnyő volt, nagyjából kilenc kilót nyomott. A közepén egy kidudorodás volt. Külsejét bivalybır fedte, ezért lehetett kioltani vele a tüzes nyilakat, ugyanis a bırt nem lehet felgyújtani. A bır elıször a bőnesetnél jelenik meg, ebbıl készített ruhát Isten Ádámnak és Évának, s az elsı áldozat Krisztusra mutatott elıre. Emlékezzünk arra is, hogy a bárány mellett tulkot is áldoztak Istennek az ószövetségi áldozati rendszerben. Tehát milyen hitpajzzsal lehet a tüzes nyilakat eloltani? Hiszek Krisztusban, aki meghalt értem, az İ áldozata által nem a magamé vagyok, és nem teszem azt, amit a természetem szerint akarnék. Krisztus fogja fel a tüzes nyilakat, nekem mögé kell bújnom. „Mert nap és pajzs az Úr Isten.” (Zsolt 84:12/a) İ már gyızött, és ez a gyızelem az enyém lehet. A következı az üdvösség sisakja. Az akkoriban használt sisak védte a nyakat, a fület, a arccsontokat, a szájat – elöl volt rajta lyuk, elıre és felfelé lehetett benne nézni, nem nagyon lehetett látni, hogy mit csinál a szomszédos katona, vagy éppen milyen csapásokat szenved el. Az üdvösség bizonyosságának sisakja az, amiben csak elıre és csak fölfelé lehet nézni. „Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel, és emeljétek fel a ti fejeteket, mert elközelget a ti váltságtok.” (Lk 21:28) A következı fegyver a kard. Erre szokták mondani, hogy az egyetlen támadó fegyver, de ez csak részben igaz. A kétélő kard kb. negyven centi hosszú volt mindössze, önállóan nem igazán, csak a pajzzsal lehetett használni. A támadó
segítenünk kell egymásnak, hogy mindannyian felölthessük Krisztus igazságát. A következı felszerelési tárgy a saru. A katonai lábbeli más volt, mint amit általában ismerünk. Ez csak a boka fölé ért, és két centiméter vastag bırtalpa volt, ebbıl ujjnyi vastag rövid vasszögek álltak ki, hasonló volt a mai stoplis futballcipıkhöz. Szilárdan meg tudott állni, aki ilyet használt. Volt is egy olyan mondás, hogy ahová a római bakancs lép, ott kı kövön nem marad. A katona nem magától megy valahová, hanem küldik. Ahová pedig a rómaiak mentek, onnan nem jöttek vissza, nem hátráltak meg. A Római Birodalom bukásáig nem volt olyan, hogy valahonnan kiőzték volna ıket, ahová egyszer bementek. Ehhez hasonlónak kellene lennie a keresztyénségnek: ha a keresztyéneket Jézus valahová elküldi, ott mindennek meg kellene változnia. De a békesség evangéliumát kell hirdetni! A béke jelenti a bőn és az én feletti gyızelem eredményeként megszületı nyugalmat. Ez a szó a kapcsolatra vonatkozik – az Isten és az ember közötti békesség kapcsolatára (Róm 5:1), valamint az emberek, különösen a hívık közösségének összetartására. Isten tehát azt várja a keresztyénektıl, hogy mindig a békességet munkálják (2Tim 2:22; 1Pt 3:11). A keresztyénségünk forog veszélyben, és kitesszük magunkat a Sátán kísértéseinek, ha elidegenedünk akár Istentıl, akár a többi embertıl. Csak azt a békességet tudjuk hirdetni, amelyet mi átéltünk és átélünk: hogy Isten békességet adott, megmentett, és ez a békesség, amely mindennél többet ér számunkra, mindenkié lehet Isten ingyen, szeretetbıl adott ajándékaként. A szeretetet, csak szeretet által lehet hirdetni úgy, hogy valóban elérje a szíveket. 10
fegyver a dárda volt, minden legionáriusnak három volt belıle, de ezeket Pál nem említi. Támadó fegyverek tehát jóformán nincsenek. A kardod csak akkor ér valamit, ha pajzsod is van. Az Ige hit nélkül hiába van nálad, csak akkor tudod használni szükség esetén, ha a pajzsod is nálad van, és az öv tartja. Ha védekezni vagy támadni kellett, a pajzsot és a kardot együtt használták. A pajzs közepén levı dudorral bevittek egy ütést az ellenségnek, és jöhetett a rövid kard. Kétélő kard volt, de vágásra nem lehetett használni, csak döfésre volt alkalmas. Elıbb a hit, amely megállítja az ellenséget, azután egy jól elhelyezett ige – ez a helyes harcmodor. Emlékezzünk Jézus megkísértésére – hit, majd az ige: „Meg van írva…” Sátánnak nem volt több érve, tehetetlen volt Jézussal szemben. A kardot, az Igét nem mások ellen kell használni, semmiképpen sem úgy, hogy „jól beledöfünk egy bibliai igét a pogányba (a testvérembe), hadd fájjon neki”. Sátán kísértései ellen kell használni elsısorban, és magam ellen (vö. Zsid 4:12), s mások védelmében ugyancsak Sátán ellen.
S végül, egy harcos sem harcolhat anélkül, hogy kapcsolatban ne lenne a parancsnokkal. Pál apostol azt mondja, hogy ez a kapcsolattartás az imádság, a könyörgés. „Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden idıben a Lélek által, vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel mindenkiért.” Ha a parancsnokkal a kapcsolattartás az, hogy szól az ige által, akkor a miénk az, hogy imádkozzunk. Pál apostol azonban hozzáteszi: a Lélek által. Az imádság arra is való, hogy kérdezzek: Uram, mi a Te akaratod? Mit tegyek, merre menjek? Mire figyeljek? Az imádság nem arra való, hogy Istent próbáljuk irányítani, ragaszkodva saját elgondolásainkhoz, hanem hogy általa olyanokká váljunk, akik a rendelkezésére állnak. A katona nem parancsot ad, hanem parancsot teljesít. Hőséges, és bármikor kész a szolgálatra vagy a halálra. A parancsot bármilyen nehézség, s ha kell, az élete árán is teljesíti. Nekünk nem ember a parancsnokunk, hanem Krisztus, aki az életét adta értünk, szeretetbıl.” Beküldte: Benedek Tibor
Az irgalmas szem Péld 21:21; 22:9. Aki mentegetni akarja magát és a társadalmat, azt mondja: fáradtság. A túlterhelt és agyonhajszolt embernek nem marad energiája észrevenni a másik baját, és mivel mindig siet, nincs ideje foglalkozni vele. Mások azt mondják, hogy éretlenek vagyunk lelkileg, és egyszerően észre sem vesszük, hogy a másiknak mi a problémája. Mert sokan vannak, akik nem tudnak olvasni a másiknak az arcáról vagy a szemébıl, talán fogalmuk sincs, hogy mikor mi zajlik le egy embernek lelkében. Fel sem fogják, hogy ott mellettük valaki
Közös tapasztalatunk, hogy egyre többet kell szenvednünk a közöny különféle megnyilvánulásai miatt. Egyre gyakrabban hallunk szomorú történeteket arról, hogyan hagyják teljesen magukra gyermekeiket szülık, hogyan fordulnak szembe kegyetlenül egymással házastársak, akik valamikor szerelmet vallottak egymásnak, hogyan hagyják rideg közönnyel magukra a család öregjeit. Egyáltalán a hétköznapokban is rohamosan nı az olykor tudatos kegyetlenség. Egyre több a cserbenhagyásos baleset is. Mi az oka ennek? 11
ismeri azt az érzést, hogy összeszorul a szívem valaminek a láttán, mert kıszívő emberekké váltunk. Egyszer egy idıs néni elesett a csúszós, sáros úton. A kis szatyorkájából szétgurult néhány alma. Utána ment egy anyuka a kisfiával. A kisfiú tágra nyílt szemekkel szemlélte az eseményeket. Azt mondja az anyukának: nézd, milyen érdekes, fel akar kelni. Azt mondja az anyuka: gyere onnan gyorsan még sáros lesz a ruhád. A gyerek nem értette, mitıl lenne sáros a ruhája? Végig is nézet magán, de szótfogadott és mentek tovább. Errıl beszél alapigénk. — Irgalmas szem és szív! Különös jelzı szerkezet ez. Olyanról szoktunk hallani, hogy valakinek sóvár a szeme, parázna szeme, irigy szeme van. De mi az, hogy irgalmas szeme? Az, amirıl itt olvastunk. Az irgalmas szemő ember észreveszi a másikat, meglátja a másik szükségét, pl. hogyha éhes, és azonnal ad neki a kenyerébıl. Ez az irgalmas szem. A látvánnyal kezdıdik, de jellemzı, hogy lát. Azt látja meg, ahol szükség van segítségre. A látvány megmozdítja a szívét, mert neki nem kıszíve van, hanem mozdítható, érzékeny szíve. A szíve megmozdítja azonnal a kezét. Megteszi azt, amit kell, és ezzel be is van fejezve. Nem vár érte elismerést és dicséretet sem. Az irgalmas szemő emberek azonnal el szoktak tőnni, mihelyt megtették azt, amit ott meg kellett tenniük. Miért éppen ı ad kenyerébıl? Mert ı vette észre, hogy a másiknak nincs, neki meg van. Ilyen egyszerő. Nem rokona, nem fizet érte, nem éri meg neki, de ilyen ostobaságok észbe sem jutnak. Akinek Isten irgalmas szemet ad, ide egyszerősítıdik a dolog: meglátom a másik baját. Az irgalmasságnak mindig az a rugója, hogy szüksége van rá valakinek s ennyi neki elég. Az irgalmas
most kényes vagy nehéz helyzetbe van, és éppen ık sokszor egész kicsi áldozattal is, segíthetnének rajtuk. Ez önmagában is nagy baj, hogy sok ilyen lelkileg éretlen felnıtt van. De talán még ennél is nagyobb baj, amikor nem akarjuk észrevenni. Amikor merın néz kifelé a villamos vagy busz ablakán az, akinek át kellene adni helyét az öregebbnek. Amikor elfordítja a fejét az, aki egy pillanat alatt észreveszi, hogy ott most neki kellene segítenie. Ez az utálatos képmutatás, gyáva lustaság, önzés, nagyon sokszor oka a könyörület hiányának. Van azonban egy olyan jelenség is, ami miatt az utóbbi idıben egyre többen közönyössé válnak. — Olyan sok erıszakot, hazugságot, élet elleni kegyetlenséget látnak sokan már gyermekkoruktól kezdve, hogy megszokják a tragédiákat. A televízió, a videók, sok számítógépes játék, durvává, érzéketlenné teszik már gyermekkorban az embert... Ezek a szörnyőségek feltesznek egy torzító szemüveget az emberekre és lelkileg színvakká válnak... Nem látják pirosnak a vért, nem látják feketének a gyilkos kezet! Egyáltalán nem látják azt, ami valójában történik, csak valami színjátéknak fogják fel, aztán a való élet is játéknak tőnik szemükben, melynek ık csak szemlélıi, és nem kell hogy segítı résztvevıivé váljanak. Különös, ha aztán velük történik valami hasonló. Akkor meg mértéktelenül felháborodnak. Nem értik, hogy ez hogyan eshetett meg rajtuk... Sajnos van ilyen jelenségünk, hogy a bajba jutottnak csak nézıivé válunk, és nem segítıivé. Ebbıl következik, vagy ezzel rokon az is, amikor sokszor a gyilkosnak drukkol a nézı, és nem az áldozatnak. Ez aztán oda vezet, hogy már nem rendítené meg a szívünket semmi, mert nem tud meghatódni, elérzékenyülni az ember semmin, már nem 12
természet lesz és egyre inkább természetévé válik. Az áldásról is beszél sok helyen Isten igéje. Az irgalmas szemő ember áldott lesz, mert adott az ı kenyerébıl a nincstelennek. Ez a jutalma, az áldás. Mi az áldás? Valami olyan érték, amit Isten a mi munkánk nélkül ad. Áldás az, amikor eredményeink nemcsak az erıfeszítésünktıl függnek, hanem végzem a munkámat, és így sokkal többem, többem lesz. Miért? Mert szerelmesének álmában is ad eleget. Ez az áldás. Ezért nem hagyom abba a munkát, mert azt nekem végeznem kell. Nem érdemeltem és nem tettem érte semmit, de meggazdagít. Érzeteti velem az İ gazdagságát és gyengéd szeretetét. Aztán figyeli, mit csinálok vele. Ráülök-e és elrejtem, vagy pedig egy részét továbbadom, másoknak. Így lesz egyre gazdagabb az irgalmas szemő ember. Így árad át egyre nagyobb keresztmetszeten az isteni áldás, így lesz áldás mások számára is. Ábrahámnak mondatta elıször ezt az Úr, hogy „Megáldalak téged, s áldás leszel”. Az irgalmasság tekintetében is ezt akarja velünk az Úr. Az irgalmatlan embernek pedig rettenetes sorsa és jövıje lesz. Sokszor már itt is egyre sivárabb, szegényebb lesz a lelki élete, és az örökkévalóságban is. Egyszer, mikor autóbuszra szálltam, két hely is akadt volna, de csak belül. A külsı ülésen egy fiatal terpeszkedett. Lépnie sem kellett volna, hogy helyet adjon... Milyen önzı! — még oda sem nézett... Így jutottam el sajgó lábfájással az imaházba. Hiába álldogáltam percekig könyörgıen, a szélen ülık nem adták át helyüket. Nem lehetne, hogy esetleg inkább jól érezze magát valaki, itt találkozzék olyan irgalmas lelkülettel, hogy inkább odább ülök, csak a másiknak is legyen helye? —
samaritánusnak, örökszép példája Jézus, éppen errıl Beszél. Nem mérlegeli, hogy ellenséges néphez tartozik, mert nem kerülök-e én is bajba, miközben segítek: lehet hogy én leszek a következı a támadásban. Meg kell látni rajtam kívül nincs itt senki aki segítsen‚ akkor álljak meg, kerül amibe kerül. De semmibe nem számít, csak az, hogy segítsünk — azon, aki segítségre szorul. Itt a szívnek kell megmozdulni. Miért van kevés irgalmas szemő ember? Valószínőleg azért, mert kevesen kapnak irgalmasságot. Aki megtapasztalta Istentıl, a teljes tehetetlenségbıl mit jelent kiemelkedni úgy, mintha egy hatalmas kéz hona alá nyúlna, és közben lelket is önt belé. Sıt az İ Szentlelkét önti belé, és talpra állítja, célt ad neki, kíséri, megtanítja. Tulajdonképpen az ilyen ember lesz irgalmas. Ez az Istentıl kapott mérhetetlen mennyiségő irgalmasságot. Ez megtanul nézni, úgy másokra ahogyan ırá nézett a mindenható, irgalmas Isten. Csak két ismert jelenetre emlékeztessem a testvéreket. Egyszer Jézus egész nap dolgozott, tanított, gyógyított, démonokkal harcolt, még este is fáradt, és nem szőnt meg, amikor látta ezt a nagy sokaságot, megszánta İket, mert elgyötörtek és elesettek voltak, mint a pásztor nélkül való juhok. Mt 9. rész — Már igazán magával törıdhetne, hiszen elfáradt, enni sem volt idejük, ı azonban nem szőnik meg segíteni a nyomorúságban lévıkön. Sıt annál jobban összeszorul feléjük a szíve. És mindjárt irgalmasság árad az emberek felé, mert İ észre vette a segítségnyújtás szükségét az emberek felé. Akinek Jézus irgalmassága szívébe árad és bőnbocsánatot nyert, az az ember irgalmas lesz másokhoz. S ezt nem ‚‚csinálja,” ez nem program, amit teljesíteni akar, ez a 13
testvéri szavunk egymáshoz, valami kicsit adjunk, egy kicsi helyet ebben a hideg nagyvilágban, valakinek Jézusi lelkülettel. Legyen kérlek szeretettel irgalmas szemed, minden körülményekben! Szeretettel: Keresztyén Vendel testvér
Inkább odatartom a Bibliát, még ha én nem is látom, csak ı örüljön neki. Rámosolygok akkor is, ha neki inkább sírni lenne kedve. Egyáltalán, irgalmas szemmel észre vesszük egymást? Embernek, testvérnek tekintjük-e egymást, lesz egy emberi,
Isten hogy engedhet ilyet? 2. rész berohanok a házba — ég minden. Körülöttem az összes épület lángol. A lakók elmenekültek. Egyedül állok a lángtengerben. Úgy szeretnék legalább valamit megmenteni: a könyveimet, néhány emléket a gyerekekrıl vagy más egyebet. Befutok a házba, kinyitom a vízcsapot — süket, nem jön víz belıle. Csak állok drága otthonom közepén, és iszonyú düh fog el. Azt sem tudom, kire haragszom: az amerikaiakra, Hitlerre vagy — Istenre! Hirtelen eszembe jut valami. Bizonyára ismerik az Útmutatót, a herrnhuti testvérek könyvecskéjét, amiben minden napra van egy Ige az Ó- és egy az Újszövetségbıl. Azon a reggelen is elolvastuk ezeket — mi ugyanis szoktunk a családban reggeli áhítatot tartani —‚ és tudják, mi volt az aznapi Ige? Egy vers Ámós próféta könyvébıl: „Vajon lehet-e baj a városban, amit ne az Úr szerezne?” (Ámós 3:6) „Uram — szóltam —‚ felgyújtottad a házamat. Ez rettenetes, de mégis megnyugtató, mert Te megteheted!” Elmondtam ezt egyszer egy fiatalembernek. „Isten egyáltalán nem olyan ártalmatlan, Isten rettenetes dolgokat cselekszik.” Erre ı azt felelte: „Hurrá, ha Isten az oka mindennek, akkor ez nagyszerő! Akkor annak is İ az oka, ha én vétkezem. Akkor nyugodtan vétkezhetem, ha mindennek Isten az oka!” „Igen, kedvesem — válaszoltam‚ hogy te ilyen szörnyen a bőnben jársz, annak is Isten az oka. Mert a Bibliában ez áll: „Mivel az
Egyáltalán bolondság, ha elkezdünk így kérdezni: „Hogy engedhet Isten ilyet?” Ebben nyilvánul meg korunk egész ırültsége, hogy Istent ilyen ártalmatlan színben festi le. Lehet, hogy az egyház is vétkes ebben — én nem tudom —‚ mivel állandóan csak a „Jó Istenrıl” beszél. Meg kellene rettennünk Isten elıtt, mert İ Szent Isten. Egykor valamennyien ott fogunk állni elıtte, s akkor titkos bőneink mind nyilvánvalókká lesznek. Igen, mind odaállunk İelé. És lehet, hogy a pokolban fogsz kikötni. Ez elıtt az Isten elıtt meg kell rettennünk. Elıtte állva, a vádló kérdés torkunkra forr. c) Folytatnom kell a romeltakarítást. Most a c-pontnál kapcsolják lelküket a négyes sebességbe, amit mondok, kicsit nehéz lesz. Sokáig mérlegeltem, elmondjam-e ilyen nagy gyülekezet elıtt. Nézzék, ennek az egész kérdés-komplexumnak a felrámolásához hozzátartoznak a következık is. Ez a kérdés: „Isten hogy engedhet ilyet?” túlságosan enyhe kifejezés. A helyzet ugyanis az, hogy Isten a dolgokat nemcsak megengedi, hanem İ cselekszi! Isten rettenetes dolgokat cselekszik. Értik? Egyenesen így mondanám: „Mindennek Isten az oka” 1943. márc. 5-én érte Essent az elsı borzalmas légitámadás. Megrendülve feljövünk a pincébıl, körülöttünk minden ég, s így szólok a feleségemhez: „Asszony, itt meg lehet fulladni. Fogd a gyerekeket, és fussatok valami szabad helyre.” Megpróbálom a tüzet oltani, 14
„...odaadta ıket.” Most pedig menjünk még mélyebbre kérdésünk kifejtésében: „Isten hogy engedhetett ilyet?” d) Hogy becsületes választ adhassak, szeretném mondanivalómba ismét egy személyes élményemet beleszıni. Elöljáróban csak ennyit: ha végignézek a világon, sehol nem látom Isten szeretetének a jelét. Itt egy boldog család — s a gyereket hirtelen elüti az autó. Kész. Vége. Miért? Értik? Minden, amit a világ boldogságnak nevez, törékeny agyaglábakon áll. Egyáltalán, szeret még minket Isten? És most elmondom a történetemet. A háború vége felé ismét félelmetes bombazápor zúdult Essenre. Három nap múlva végigmegyek az utcán — már esteledett —‚ mert valamelyik pincében bibliaórát akartam tartani. Hirtelen megbotlok egy faldarabban, s ahogy jobban megnézem, nem is falomladék, hanem egy halott. Egy holttest, ami már három napja ott fekszik. Eszembe jutott a Biblia Igéje: „...holttestük szemétként fekszik az utcán” (Ézsaiás 5:25), és megrendülve gondolom: „Isten mennyire odaadott minket!” S akkor valamelyik pincébıl egy férfi jön felém. Megszólít: „Szörnyőnek találja? Mutatok önnek valami mást. Jöjjön velem!” A közeli irodaépület udvarára vezetett, mely alatt egy bunker volt. Légiakna hullott rá, beomlott az egész és mindenki meghalt. Aznap hordták ki a holttesteket. Ott feküdtek az udvarban. Hetven holttest: asszonyok, szerencsétlen asszonyok. Ó, ezeket a legcsekélyebb mértékben sem érdekelte a Nagy-Németország gondolata. Csak élni akartak. És gyerekek, gyerekek! Ludwig Thomának van egy képe — azt láttam a szemem elıtt —‚ melyen gyermekek táncolnak egy fa körül a
emberek nem adtak dicsıséget Istennek, ezért odaadta ıket az Isten tisztátalan indulatokra” (Róm 1). Hazugságra, családi veszekedésre, erkölcstelenségre, háborúra.” Hogy vétkeznünk kell, az már Isten ítélete. Ha megkötözött a bőn, ha a szomszédoddal haragban vagy — Isten ítélete nehezedik rád. Győlölnöd kell, mivel nem adtál dicsıséget Istennek. A bőn kényszere Isten ítélete felettünk. Ez meg kellene, hogy rettentsen. „Isten odaadta ıket!” Aki elıtt ez világos, annak számára a probléma sokkal, de sokkal félelmetesebb: „Ó, Isten, odaadsz bennünket saját istentelenségünknek, és hallgatsz. Hagyod a világot katasztrófákba süllyedni, és hallgatsz! Az ember káromol téged, nélküled él — és te hallgatsz! Ó, Uram, micsoda sötétség!” Rettenetesen nyomasztó kérdés: „Isten hogy engedhet ilyet?” Ha az ember belegondol, megérti, hogy Isten félelmetes. Senkit nem félek úgy, mint az élı Istent. Egyszer beszélgettem egy újságíróval. Vitatkozni akart velem, míg végül kereken megmondtam neki: én nem szeretek vitázni, mert annak soha nincs vége. Mondja meg egy szóval — igen vagy nem —: félt már valaha Istentıl? „Ugyan — mondta. — Félni a jó Istentıl? Hogy jutna ilyen eszembe!” „Akkor semmi értelme folytatnunk a beszélgetést — válaszoltam. — Ön nem ismeri a valóságot!” Évszázadunk katasztrófája, hogy nem féljük Istent. S ahelyett hogy a templomban minden szószékrıl hangoznék a felhívás: „Emberek, féljétek az Istent!” — mi is segítünk, hogy az egész kérdést szépen elkenjük. Egy napon mindnyájan meghalunk. Csupán egyetlen életünk van, s ott állunk majd ez elıtt az Isten elıtt teljesen egedül. Akkor fogjuk megérteni, mit jelent: 15
minden bőntıl megtisztít. İ az áldozat, Aki megbékéltet a szent Istennel. Ott az ajtó, mely a Mennybe vezet. A kételkedı, a bőnös, az önigaz, ott Jézus Krisztus keresztje alatt találkozik Isten szeretetével. Azért nincs értelme az ilyen kritikának: „Hogy engedhette meg Isten ezt vagy azt?” Erre a kérdésre nem kapunk feleletet. Nem vagyunk Isten titkos tanácsosai. De szeretnélek magammal vinni, a keresztre feszített Megváltóhoz. Aki İt megtalálta, nem kérdi többé: „Miért teszed ezt?” Aki Jézus Krisztus által megbékélt Istennel, az nem kérdez többé, hanem elmerül Isten szeretetében. Ami engem illet, én már nem vitázom emberekkel afelıl, hogy mért teszi Isten ezt vagy azt, hanem azt mondom nekik: „Térj meg az Úr Jézushoz! Keresd İt, míg meg nem találod, s aztán add neki az életedet. Akkor békét, bőnbocsánatot, kegyelmet, boldogságot, reménységet találsz, és Isten gyermeke leszel. Akkor nem kell többé kérdezned, miért teszi Isten mindazt, amit tesz. A gyermekek sok dolgot nem tudnak és nem értenek, amit atyjuk cselekszik.” Remélhetıleg érthetıen szóltam. Ezt a témát nehéz kimeríteni, hiszen súlyos probléma. Szeretnék azonban még két dolgot mondani. Isten engem úgy vezetett, hogy néha irtózatos sötétségen kellett átmennem. Sehol nem láttam világosságot — míg Jézus arcába nem néztem, s nem hallottam s keresztrıl a szavakat: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy.” Wilhelm Busch
virágos réten. És most itt feküdtek: vézna karocskákkal, kék arccal, megfulladva. A férfi elment, rám szakadt a sötétség. Csupán egy ereszcsatorna csepegését hallottam. S ott egyszerre magával ragadott a kétségbeesés — meg tudják ezt érteni? Ó, Istenem — szóltam, hogy engedhetted meg ezt? Sıt, te cselekedted, Istenem! Miért tetted? Miért hallgatsz? S most így mondom, ahogy történt. Abban a pillanatban lelki szemeim elıtt felragyogott a Bibliának egy Igéje: „Úgy szerette Isten a világot, hogy az İ egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz ıbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Egyszerre mindent megértettem: Isten hallgat, Isten sötétségbe burkolódzik. Oly sok titok van, amit nem tudok megérteni. De van egy ırtőz, Isten szeretetének világítótornya. Ragyogó pont, ahol szemem elıtt világosság támad — Jézus Krisztus keresztje. „Úgy szerette Isten a világot — ezt a rettenetes világot, mely fütyül rá —‚ hogy egyszülött Fiát adta érte. Ha valaki azt mondja: „Hallani sem akarok a keresztyénségrıl” — csak azt felelhetem neki: „Pedig Isten Fia meghalt érted.” Ott ül az ember nyakig a szennyben, és mégis tudhatja: Isten úgy szeretett, hogy Fiát halálba adta értem! Ha semmit nem tudsz, semmit nem értesz, legalább ennyit fogj fel: „Mennyire szerethetett engem az Isten, hogy egyszülött Fiát, Istennek szent Fiát, az Úr Jézust halálba adta értem!” Isten szeretetét én Jézus keresztjében látom: Ott halt meg értem Isten Fia. Ott nyitja meg a forrást, mely
Meghívó Tájékoztatjuk Testvéreinket, hogy a Bibliaiskola következı alkalma február 16 án lesz megtartva. 900 –kor imaórával kezdjük az alkalmat és 1430 – ig tartjuk. Imáinkkal támogassuk azokat a Testvéreket, akik a szolgálatra készülnek. 16
Nők a Bibliában — Delila Bír 16:4-21. ıt. Ez viszont Isten elıtt bőn volt, mert Isten szolgája nem vállalhat közösséget Izrael ellenségeivel, a pogányokkal. A bőn mindig elnyeri büntetését. Így volt ez Sámson életében is... Delila nagy kísértés volt Sámson számára. Ha nem kezdett volna vele bőnös viszonyt, soha nem került volna szembe ezzel a kísértéssel. Kellemes külsıben közelített a kísértés: Delila szép volt és Sámson nagyon kívánta ıt! A bőn mindig kívánatosnak, jónak álcázza magát. A Sátán mindig szépen csomagolva kínálja a mérget az embernek. Mindig akkor jön, amikor hozzánk nem illı társaságot keresünk és választunk magunknak. Sámson is csak akkor ismerte meg Delila igazi jellemét, amikor már beleesett a csapdájába... Két gondolat: Vajon a mai nık nagy része nem kísértés-e a férfiak számára? Amikor testüket alig eltakarva mutogatják magukat a férfiak elıtt? Vagy szők és átlátszó ruházattal vonják magukra a figyelmüket és ezzel bőnös kívánságokat, gondolatokat ébresztenek bennük? Vajon nem kísértik-e sokszor a hívı leányok és asszonyok is ugyanígy a férfiakat? Nem utánozzák-e öltözetükben a világ veszendı leányait és asszonyait?! Vizsgáld meg magad kedves Nıvérem, milyen a te öltözeted? Kísértés vagy-e a környezetedben lévı férfiaknak vagy a jócselekedetek, a kedves szelídség és istenfélelem díszítenek-e téged? Csak az utóbbiaknak van jutalma Istentıl már ezen a földön és az örökkévalóságban. A szemérmetlenség bőne kárhozatba visz. Nagy a felelısségük az édesanyáknak, hogy milyen példát mutatnak és mire tanítják és figyelmeztetik leányaikat...
Pogány, filiszteus nı, aki Sámsont, Izrael bíróját romlásba csábította. Nevének jelentése: a díszes, pompás; gyenge, epekedı, vágyódó, az éjszakai. Úgy olvassuk a Bibliában, hogy Sámson megszeretett egy asszonyt a Sórek völgyében. Sórek, egy patak volt a filiszteusok földjén, Joppétól mintegy 12 km-re, délre. Innét lehet következtetni arra, hogy Delila filiszteus asszony volt, Izrael népe nagy ellenségének gyermeke. Sámson, Isten választott szolgája, Izrael bírája 20 évig, a filiszteusok ellen harcolt egész életében. Nagy ellenséget láttak benne a filiszteusok, mert legyızhetetlen erejének nem tudtak ellenállni és sok kárt okozott nekik. Kíváncsiak voltak, miben van az ı ereje, hogy legyızhessék ıt. Eljött a kitőnı alkalom, amikor Sámson, a legyızhetetlen hıs elkövette a nagy hibát (bőnt), hogy szóba állt, szerelmi viszonyt kezdett egy filiszteus asszonnyal, Delilával. A Bibliában nincs utalás arra, hogy összeházasodtak volna... A filiszteusok fejedelmei elmentek az asszonyhoz és pénzt ajánlottak neki, ha megcsalja, rászedi Sámsont, hogy árulja el neki a titkát: miben van az ı nagy ereje? Nem kevés pénz volt, amit felajánlottak neki: egyenként 1100 ezüstöt. A filiszteusoknak öt fejedelmük volt, akik öt város fölött uralkodtak. Az árulás, a csábítás díja tehát 5500 ezüstpénz volt. Delilában nagyobb volt a pénz szeretete, mint Sámson iránt érzett szerelme. Ráállt az alkura, vállalta a feladatot. Hitvány áruló volt ez az asszony, akiben semmi nemes indíték nem volt. Nem hazája és népe iránti szeretetbıl vállalta, hogy kikutatja Sámson titkát, hanem a pénzért! A pénzért hajlandó volt kedvesét elárulni, pedig Sámson szerette 17
szavaival, az halálosan belefáradt és kitárta elıtte a szívét. Amikor elárulja Delilának, az idegen, filiszteus nınek nazír voltának titkát, Istentıl kapott erejének jelképét — a hosszú haját —, akkor Isten elhagyja ıt. Ereje addig maradt meg, amíg hő maradt erejének forrásához, teremtı és szolgálatra elhívó Istenéhez és parancsolataihoz. Mennyire megsötétedett Sámson szelleme, gondolatai, amikor titka elárulása után még elalszik Delila ölében! Pedig már háromszor hallotta az áruló, csalfa asszony ijesztgetı kiáltását: „Jönnek a filiszteusok, Sámson!” Mivel rossz, bőnös úton járt, annyira vak volt szellemileg, hogy nem fogott gyanút. Delila már a harmadik filiszteus asszony volt, akit megszeretett és ez miatt egyre lazult az Istennel való kapcsolata, a Lélek vezetése. És milyen gonosz, kétszínő, pénzsóvár asszony volt ez a harmadik, Delila! Mennyire színlelte csak a szerelmét Sámson iránt, amikor ijesztgeti ıt a filiszteusokkal, akik valóban ott álltak lesben, hogy elfogják Sámsont háromszor is. Olyan gonosz, hideg szíve volt ennek az asszonynak, hogy amikor Sámson kitárta neki a szívét, a titkát, hívatta a filiszteusok városfejedelmeit és elaltatta ıt a térdein. Aztán hívott egy embert és levágatott hét hajfonatot a fejérıl. Majd kínozni és szólongatni kezdte: „Jönnek a filiszteusok, Sámson!”... Hideg szívvel és hideg szemekkel nézte, hogy elfogják az erejét vesztett hıst a filiszteusok és megvakítják. Azt az embert, aki valóban szerette ıt! Bilincsbe verték és elvitték Gázába, ahol malmot kellett hajtania a foglyok házában. Micsoda megaláztatás! Egy gonosz, pénzsóvár asszony miatt! Egy haszonlesı, idegen népbıl, pogány népbıl való asszony miatt! És a saját hústestének a vágyai miatt...
A másik gondolat: vigyázzunk, hogy milyen emberekkel tartunk kapcsolatot! Semmi sincs, ami olyan erıteljesen alakítaná az ember jellemét, mint azok az emberek, akikkel kapcsolatban van! „Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok.” — mondja Pál apostol az 1Kor 15:33-ban. Isten nem kívánja, hogy teljes elszigeteltségben éljünk, hiszen hirdetnünk kell az evangéliumot a világi emberek számára, de barátaink megválogatásában gondolnunk kell arra, hogy azok ne vonjanak el minket Jézus Krisztustól, az erkölcsös élettıl. Sokan azért nem növekednek hitben, mert barátaik lefelé húzzák ıket újból és újból. Ezt olyan barátok is megtehetik, akik hívı embereknek tartják magukat, de beszédeik, tanácsaik és viselkedésük messze vannak az Ige igazságaitól... Sámson utolsó és végzetes botlása Delila volt, aki által kísértette İt a Sátán. Ölelése alatt népet, hazát, életcélt s végül Istent is elfelejt az egyébként rettenthetetlen hıs! Delila egész csábító báját, nyájasságát, hízelgését latba vetette, hogy Sámsontól kicsalja erejének titkát. Sámson elıször kibúvókat keres és hazugságokkal próbál védekezni, de ezeket Delila leleplezi. Háromszoros kudarc után végül Delila egy olyan csalhatatlan eszközhöz fordul, amely már sokszor lefegyverezte a rettenthetetlen, oroszlánszívő hısöket is: Könnyek között panaszolta: „Hogy mondhatod, hogy szeretsz, ha nem enyém a szíved? Már háromszor csaptál be, mert nem mondtad meg nekem, mitıl olyan nagy a te erıd.”... Ekkor bebizonyosodott ismét, hogy milyen erısek az asszonyi könnyek. Delila kitartó asszony volt, olyan szívós a kísértésben, mint a Sátán. Amikor nap mint nap zaklatta és gyötörte Sámsont a 18
Nagyon meg kell néznünk és gondolnunk, hogy kinek hiszünk és kinek mondjuk el a titkainkat! Kivel tartunk kapcsolatot! Ellent kell állnunk a kísértésnek, mielıtt nem késı. Ha szóba állunk vele, lassan hálójába kerít a Sátán és elveszi tisztánlátásunkat. Akkor már azt tesz velünk, amit akar. Vegyük észre, amikor szép csomagolásban kínálja nekünk a Kísértı a bőnt. Menekülni nehéz, de Isten felszólít, hogy menekülj a kísértés elıl, amely álcázva közelít talán olvasmányaidban, tévéprogramban, a világból átvett erkölcsi értékelésben, egy barátban, stb. Ha teljes szívvel Jézus Krisztusnak akarunk élni, szükség lehet egész életmódunk erıteljes megváltoztatására,
szabadidınk másként való felhasználására is. Vigasztaló azonban, hogy van bőnbocsánat Istennél. Sámsont elbuktatta egy gonosz asszony és a saját vágyai, de amikor bőnbánatot tartott, Isten megbocsátott neki. Visszatért hozzá és a haja újból nıni kezdett ennek jeleként. Sámson megtanult a bajban imádkozni. Viszont boldogabbak azok, akik ellenállnak a kísértésnek és nem kell ilyen mélységeken átmenniük és sokat szenvedni a bőn miatt. Ezenkívül a bukásnak, a bőnnek mindig nyoma marad: Sámson soha nem kapta vissza a szeme világát! Vak maradt élete tragikus végéig. Pozsgai Józsefné
Meghívó a családi tábor munkacsoportjának szervezésében megrendezésre kerülı családi csendes-napra. Idıpont: 2008. március 1. (szombat 9.00-15.00) Helyszín: Budapesti Imaház Program 8.00 Érkezés, regisztráció 9.00 Köszöntés, éneklés 9.15 Áhítat 9.30 Elıadás (Dr.Veres Sándor) 10.30 Szünet 10.45 Elıadás 11.45 Ebéd 13.30 Éneklés, elıadás 14.30 Fórum Szeretettel várjuk a házasság elıtt álló fiatalokat, az ifjú, középkorú és idıs házaspárokat, valamint bárki mást, aki a fenti program iránt érdeklıdik. A rendezvényen való részvétel mindenki számára ingyenes, ami magába foglalja az ebédet is. Jelentkezési határidı: 2008. február 20. Jelentkezési lehetıség: Hostyánszki Péter (szervezı) Tel.:20/429-5916
19
Hogyan rendelkezzünk?! Módosult az szja 1%-ának rendelkezésérıl szóló törvény Egységesítésre került a rendelkezı nyilat- Az azonos kedvezményezetti körbe tartozó kozatok benyújtási határideje. A határidı szervezetek közül csak egy javára egységesen minden adó-megállapítási mód rendelkezhet, az adó 1%-át két szervezet esetén az önadózó adóbevallásának között megosztani nem lehet. benyújtására, az adózás rendjérıl szóló A rendelkezı nyilatkozaton a kedveztörvényben meghatározott határidıhöz ményezett adószámát, illetve az egyházak igazodik. Ez a jelenleg hatályos szabályok esetén a technikai számot kell feltüntetni. A nyilatkozatok akkor érvényesek ha: szerint május 20-a. A magánszemély a rendelkezı nyilat- — az adóbevallási nyomtatvánnyal együtt kozatot (nyilatkozatokat) az eddigiektıl küldjük be a bevallás részét képezı lapon eltérıen ezentúl lezárt, adóazonosító (1D) feltüntetve nevünket és adóazonosító jelével ellátott postai borítékban jelünket (ennek hiányában adószámunkat) személyesen vagy postán is eljuttathatja a vagy megadott határidıig (május 20.) az — azt az adóbevallási nyomtatvánnyal adóhatóságnak, ha nem küldte volna el az együtt küldjük be a bevallás részét képezı lapon, de lezárt, saját adóazonosító adóbevallásával együtt. A borítékos rendszer mellett megjelenik jelünkkel ellátott borítékba tesszük; vagy egy új nyilatkozási forma is: a személyi — a bevallás részét képezı lapon, de jövedelemadó bevallásával együtt a lezárt, saját adóazonosító jelünkkel ellátott nyomtatványgarnitúra részét képezı borítékba tesszük, (a borítékon nevünket és is feltüntethetjük) és „perforált” íven is lehet nyilatkozni (külön- lakcímünket külön nyilatkozat van a két különbözı egy személyesen vagy postán eljuttathatjuk az százaléknak) melyet majd az adóhatóság adóhatóságnak; vagy választ le a perforáció mentén, az adózó- — adóbevallásunk elektronikus úton nak nem kötelezı letépnie és külön történı benyújtása esetén a rendelkezı borítékba helyeznie, azonban ezt is nyilatkozatot elektronikus őrlapon is (meghatalmazott esetén, megteheti, ekkor viszont a borítékon fel megtehetjük külön meghatalmazás alapján); vagy kell tüntetni az adóazonosító jelét. A mennyiben a munkáltató vállalja a választhatjuk az elızı pont szerinti módot; munkáltatói adómegállapítást, a munka- vagy vállaló az állami adóhatóság által — adóhatósági adómegállapítás esetén a rendszeresített nyomtatványon (vagy azzal nyomtatvány részeként, vagy lezárt, saját egyezı adattartalmú lapon — más adóazonosító jelünkkel ellátott borítékban bevallási mód esetén ezt ne alkalmaz- az adóhatósági adómegállapításról szóló zuk!!!) megtett rendelkezı nyilatkozatát nyilatkozatunkhoz csatoljuk. lezárt, adóazonosító jelével ellátott, Amennyiben a rendelkezı nyilatkozatot a ragasztott felületére átnyúlóan saját bevalláshoz csatoljuk, azt a bevallás elsı kezőleg aláírt postai borítékban elhelyezve oldalán is jeleznünk kell az erre szolgáló legkésıbb május 10-ig eljuttathatja a négyzetbe X-et írva. munkáltatóhoz. 20
JÉZUS, AZ ÉN PÉLDAKÉPEM... Jézus az én példaképem, olyan lenni mint Ő éppen, ez a leghőbb kívánságom, mindennapi imádságom. Oly szerető, oly jóságos, béketűrő, igazságos, csüggedteknek vigasztalója, a szegények pártfogója. Mindenkinek jót mutatni, s mindig, mindig adni-adni, úgy szeretni mint Ő szeretett, embernek csak hittel lehet. És szívemből és elmémből, kérem Őt szent kegyelméből, hogy én is, én is ilyen legyek, mindenkivel csak jót tegyek. Legyek sebeket kötöző, s fáradt lelkeket öntöző, ősztől télig, tavasztól nyárig, ilyen lehessek mindhalálig. Jézus az én példaképem, mindig, mindig csak Őt nézem, szent életét, míg csodálom, nevét mindörökké áldom! Bokor Katalin 21
A misszionárius felszerelése Az I. világháború alatt Nagy Britanniában a hadügyminiszter azt mondta, hogy minden az ország mőhelyein múlik. Ami igaz volt a háború rettenetes világválsága közepette, szimbolikus értelemben igaz az Isten ügyéért folytatott munka terén is. De melyek azok a mőhelyek, amelyek felszerelésekkel látják el Isten vállalkozásait? A misszionáriusi felszerelések mőhelye a szentek elrejtett, személyes, Istent imádó élete.
mindig felfedik az ember jellemét, amíg az világossá, egyértelmővé nem válik a számunkra. Ha nem tiszteled Istent otthon, amikor csak alkalom adódik rá, semmi hasznodat nem lehet venni kint, az idegen mezıkön; de ha Isten tiszteletét teszed az elsı helyre, és elnyered a kijelentést arról, ki Isten, akkor, amikor eljön az elhívás, készen leszel arra. A fügefa alatti láthatatlan életben, amit senki sem látott, csak Isten, tanultál és felkészültél; amikor pedig eljön a próba ideje, teljességgel alkalmas és megbízható leszel Isten által. Az imádat nagyszerőbb, mint a munka, amennyiben magában foglalja a munkát. „És hozzátette: „Bizony, bizony, mondom néktek: meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak és leszállnak, az Emberfiára” (Jn 1:51). Urunk az, akiben az ember Istennel találkozhat. Ha ezt soha nem tanultuk meg a személyes istentiszteleti életünkben, úgy soha sem válhat valósággá nyilvános szolgálatunkban sem. „Nincs szükség az ilyen személyes istentiszteletre. Nem lehet elvárni tılem, hogy megszentelt életet éljek azon körülmények között, amelyekben benne vagyok. Nincs idı éppen most az imádkozásra vagy a bibliaolvasásra. Amikor nekikezdek a szolgálatnak, és alkalom kínálkozik mindezekre, természetesen minden rendben lesz velem.” Ha nincs ott az imádat minden egyes adandó alkalommal, nemcsak haszontalanná válunk, amikor nekikezdünk a szolgálatnak, de rengeteg akadályt is fogunk jelenteni azok számára, akik kapcsolatban állnak velünk.
Az alkalomnak megfelelı imádat „Látá Jézus Nátánaelt ı hozzá menni, és monda ı felıle: Ímé egy igazán Izráelita, akiben hamisság nincsen.” Jn 1:48 Egy misszionárius életének állandó, személyes magatartásformája kell legyen az imádat, amikor arra csak alkalom nyílik. Ez az elsı és legfontosabb, alapvetı kérdés a szolgálatra való alkalmasság szempontjából. El fog jönni az idı, amikor már nem lesz alkalom a „fügefa alatti” életre; amikor kint leszünk a munka dandárjában, és értékteleneknek fogjuk találni magunkat, ha nem imádtuk Istent akkor, amikor alkalom nyílt rá. Azt képzeljük, hogy megállnánk a helyünket válságos helyzetben is; a válságos helyzet azonban csak felfedi, hogy milyen anyagból készültünk; és semmivel nem tesz többé minket. „Ha Isten elhívást ad, természetesen felkelek, és elindulok az alkalomnak megfelelıen” Ez nem így lesz, ha nem keltél fel már a mőhelyben. Ha ott nem vagy a megfelelı eszköz Isten számára, elvégezve azt feladatot, amelyik a legközelebb van éppen hozzád, ahelyett, hogy azt bizonygatnád Istennek, hogy alkalmas leszel Isten számára a válságban, valójában éppen hogy alkalmatlannak fogsz találtatni. A válságos helyzetek
Oswald Chambers
22
Találkozás Jézussal, a kora reggeli csendben... Nagyon korán, a hajnali szürkületkor felkelt, kiment, elment egy lakatlan helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele levık azonban utána siettek, és amikor megtalálták, így szóltak hozzá: „Mindenki téged keres.” (Mk 1:35-37) Jézus szeretett egyedül elvonulni, imádkozni, igényelte, kívánta a magányt, a csendet, az imádkozást. Legalkalmasabb idı a csendes magányra a kora hajnali órák, amikor még csend van, még nincs sok külsı hatás, és gondolatait nem foglalja el a tennivaló, a kötelesség, a meghívások. Mindenki alszik még, kora hajnal van; csendbe halkan kimegy a pusztába imádkozni, otthagyja a tanítványokat. Vajon mit imádkozott Jézus? Bizonyára köszöntötte az Atyát, magasztalta, áldotta İt, kész volt a szíve hallgatni és átvenni az Atya üzenetét, utasítását. Bizonyára hálával megköszönte és magasztalta az Urat, amiért oly csodálatosan jelentette meg erejét, amikor a sok-sok beteg meggyógyult, és megszabadultak azok, akik ördög által gyötörtettek... Szeretem a kora reggeli csendet, a reggeli imádkozás idejét. Ilyenkor még nem cseng a telefon, még nem kopognak az ajtón, a család alszik, csend van. Olyan áldott
dolog csendben pihenni az Ige mellett, olvasni, várni, keresni az üzenetet, tanítást, figyelmeztetést, tanácsot. Nem idıveszteség az az idı, amit a lelkem gondozására szánok, amit Istennel töltök, hiszen megtérül, amikor napközben rám nehezednek a gondok, kérdések elıtt állok, döntenem kell, anyagi gondok, rossz hírek ostromolnak. Ekkor jó emlékezni, elıvenni a reggeli Ige figyelmeztetését, erejét. De sokszor megvédett Isten, amikor nehéz döntések idején volt igei támaszom, vigasztalás vagy tanács formájában az aznapi Igébıl. Áldjad az Úr nevét már korán reggel. Körülvesz Isten az İ karjaival, és védelmet ad. Tanuld meg, hogy İ legyen az elsı „Vele kezd a napot. Szánj idıt nem csak elmondani az Úrnak, de meghallgatni is az Urat. Váljon neked is gyakorlatoddá a Jézussal való találkozás a kora reggeli csendben. Mellettem vagy a korai csendben, érzem, mert hallom szent szavad, beszélsz hozzám, tanítasz igéddel. Köszönöm, Uram! Segíts, hogy éberen vigyázzak, amikor a nap terhei vállamra nehezednek. Dicsérlek Megváltóm, magasztallak, mert csodálatos a Te kegyelmed életemben. Tiéd lehetek, közösségem van Veled. Áldott légy! Ámen.
„Amit Isten országában teszünk, az függ attól, hogy mik vagyunk. És hogy mik vagyunk, az megint azon alapszik, hogy mit vettünk. És amit vettünk, az az imádkozásunkon alapszik. Ez nem csak Isten bennünk való munkálkodására érvényes, hanem az İ munkálkodására is — általunk.” O. Hallesby 23
Tábitha-kör
Engedjünk kérı szavának és mondjuk ki: Igen Uram átadom a szívemet teljesen neked, és saját akaratomat a te szent akaratod alá rendelem. Nem akarok semmit sem tenni, mielıtt megkérdezném: Mit akarsz Uram, hogy cselekedjem? Segíts, Uram ebben az elhatározásomban! Add, hogy szent akaratod teljesüljön életemben! Így kérjük a mi Édes Atyánkat az e havi imaóráinkon. Kedves Testvéreim! Nem tévedés, amit írtam, mert testvérekkel beszélgetve arra a gondolatra jöttünk, hogy jó lenne, ha nem egyetlen napra korlátozódna közös imádkozásunk, hanem a hónap minden péntekén azonos gondolat mentén imádkoznánk, így biztosabb, hogy nem feledkezünk el róla, és több ima = több áldás. Ha valaki elfoglaltsága miatt egyegy alkalommal kimarad, a következı héten annál nagyobb örömmel csatlakozhat imádkozó testvéri közösségünkhöz. Tehát ebben a hónapban kérjük Urunkat, áldja meg imádságainkat és segítsen meg szívünket teljes egészében átadni az İ uralmának. Segítsen, hogy valóban példák lehessünk az emberek elıtt Istenben vetett bizalmunkkal és az iránta való engedelmességünkben. Igaz testvéri szeretettel nıvéretek az Úrban:
Adjad, fiam, a te szívedet nékem... Péld 23:26 Mi gyakran megyünk az Úr elé a legkülönbözıbb kéréseinkkel, várjuk, hogy figyeljen ránk, és adjon feleletet nekünk. Most azonban İ kér tılünk. Figyelünk-e az İ kérésére? Mit kér tılünk? Van-e valami a világmindenségben, amire szüksége lenne, hiszen a Teremtıé minden! Adhatunk neki mi valamit? De İ kér. Nem mást, csak azt az egyetlent, amirıl mi dönthetünk, hogy kinek adjuk. Mi dönthetjük el ki lesz az úr szívünkben. Isten kér, de csupán azért, mert nem akar rákényszeríteni minket arra, hogy İt válasszuk szívünk Királyává. A felelet? Igen! Itt a szívem, fogadd! Neked adom. Mondhatjuk, hiszen énekeljük is: Szívem Királya, érted sóvárgok szüntelen... De vajon ez minden idıben igaz? Nem feledkezünk meg róla, hogy ez azt jelenti: Az életünkben mindenben Övé a döntés joga? Tudjuk-e Jézussal együtt mondani: Igen, Atyám, mert így volt kedves te elıtted. Mt 11:27 Vagy úgy gondoljuk igen a tied, de... azért szeretném, ha dolgaimat magam irányíthatnám, Te csak légy segítségemre. Csendesedjünk el, és figyeljünk csak! A halk, kérı szó szívünkig ér: Adjad, fiam, a te szívedet nékem...
Erdei Józsefné Sárkány Ildikó
KIÁLTS Az İskeresztyén Apostoli Egyház lapja Felelıs kiadó: Pozsgai József Felelıs szerkesztı: Schmied András Szerkesztıség és kiadóhivatal: 1016 Budapest Dezsı u. 12/b. Tel: 1-225-1187 www.apostoli.hu
[email protected] Nytsz: B/EL/74/91. 24
