XXII. évfolyam, 4. szám 2013. december
Jubileumi diabétesz világnap Beszámoló A Cukorbetegek Budapesti Eg yesülete által szervezett jubileumi világnap minden előzetes várakozást felülmúló érdeklődés mellett zajlott le november 10-én a Lurdy-házban. Az előre meghirdetett program alapján mindenki kiválaszthatta a számára érdekes témákat, amelyeket kiváló szakemberek prezentáltak. Ezeket a betegoktató anyagokat 2014 folyamán honlapunkon, a www.cbe.hu -n közzétesszük, így valamennyi tagunk számára lehetővé válik, hogy a cukorbetegséggel való jó együttéléshez szükséges információkat időről-időre átismételhessék. A főzősarokban az érdeklődők végig kísérhették az ételkészítés különböző fázisait az előkészítéstől egészen a tálalásig. A bemutatóról készült felvétel hamarosan szintén elérhető lesz Egyesületünk honlapján. Reméljük, hog y a kimondottan cukorbetegek számára összeállított konyhai kisokos minden látogató számára hasznos emlékeztető lesz az otthoni ételkészítések során is! A tornasarok gyógytornászaitól a cukorbetegséggel és az ahhoz társuló eg yéb problémákkal is összeegyeztethető mozgástechnikákat ismerhették meg az érdeklődők. A nap folyamán a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének dietetikus szakemberei nyújtottak tanácsadást elsősorban a táplálkozással és a megfelelő diétával kapcsolatban. Több százan vettek részt az ingyenes szűrővizsgálatokon. A Diabétesz-láb Szövetség és MEDIQ Direkt Kft. két különböző szűréssel állt rendelkezésre. A doppler vizsgálaton más
rendezvényeken mérthez képest több és súlyos esetet találtak. Azonnal tanácsot is kaptak a betegek. Az orvosi értékelés után személyesen küldik el a beteg címére az ajánlást, amely javaslatot fogalmaz meg arra vonatkozólag, hog y hová kell fordulnia a továbbiakban. Ennél a szűrési pontnál 27 volt a mért legmagasabb vércukor érték! A talpi nyomás mérést kevesebben vették igénybe, de a Cukorbetegek Budapesti Egyesülete lehetőséget kapott a cégtől későbbi szűrések megszervezésére is. A látogatók 32 kiállítóval találkozhattak a rendezvényen, akik termékeikkel és szolgáltatásaikkal jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy a diabétesszel együtt élők könnyebben vívhassák meg mindennapi küzdelmeiket a betegséggel. Nosztalgiázni is volt lehetőség, hiszen több plakáton is látható volt jó néhány az Egyesületünk elmúlt 25 éve alatt készült fotókból és újságcikkekből. Büszkék vagyunk arra, hogy a mi rendezvényünkön került először bemutatásra az a kiállítás, amely „Kőbaltától napjainkig” nyújtott áttekintést az inzulin történetéről és a kezelés eszközeinek fejlődéséről. Köszönettel tartozunk Keller Józsefnének és Papp Sándornak, akik kitalálták, összegyűjtötték és kölcsönözték nekünk ezeket a relikviákat. A Cukorbetegek Budapesti Egyesületének jubileumi világnapjára közel kilencszáz érdeklődő látogatott el, é s r e m é l j ü k , h o g y va l a m e n n y i e n h a s z n o s tapasztalatokkal és új ismeretekkel lettek gazdagabbak, amelyeket a cukorbetegséggel való együttélés során majd kamatoztatni is tudnak! Füzesi Brigitta
Áldott, békés karácsonyi ünnepeket, és boldog új évet kívánunk!
2
BUDAPESTI CUKORBETEGEK 2013/4
CBE Központi Klub ERŐMŰV Ház (Budapest, VII. kerület, Wesselényi u. 17.) Ügyelet: hétfő, szerda 9.00 – 14.00 „Cukorbetegség és életminőség” március 31. 13.00 június 30. 13.00 szeptember 29. 13.00 343-6925
[email protected] Óbudai Cukorbetegek Klubja Szent Margit Kórház „B” épület Tégla utcai bejárat minden páratlan hónap második kedd 16.00 Klubvezető: Szabóné Borbás Éva 06-30/259-6789
XXII. Kerületi Cukorbetegek Klubja Szelmann Ház (Budapest, XXII. kerület Nagytétényi út 306.) január 17. 14.00 február 28. 14.00 április 11. 14.00 május 23. 14.00 Klubvezető: Sáfrányné Juhász Magdolna 06-30/683-5307
[email protected] XXIII. Kerület Soroksári Cukorbetegek Klubja XXIII. kerület Grassalkovich u. 156 külön értesítés Korányi Diabetes Klub Erkel Művelődési Ház (Budakeszi, Fő u. 108.) január 28. 14.30 március 25. 14.30 május 27. 14.30 szeptember 30. 14.30 november 25. 14.30 Klubvezető: Gyurcsáné Kondrát Ilona 06-70/244-10-30
[email protected]
Békásmegyeri Cukorbetegek Klubja Boldog Özséb Plébánia (Budapest, III. kerület Lékai bíboros tér 8-10.) minden hónap harmadik csütörtök 15.00 Klubvezető: Moyzesné Paál Gabriella (1)245-2461
[email protected] Erzsébetvárosi Cukorbetegek Klubja Péterfy Sándor utcai kórház ebédlő minden második hónap utolsó kedd 15.00 Szakmai vezető: Székely Katalin 06-70/932-3034
[email protected] Vezető aktivista: Kolos Judit ( 06-30/836-5004
Budapesten működő önálló cukorbeteg egyesületek:
Szent István Kórházi Cukorbetegek Klubja Szt. László Kórház ebédlő (Budapest, IX. kerület Gyáli út 5-7.) minden hónap első szerda 15.00 Klubvezető: Máger József 06-20/994-0854
[email protected] Kőbányai Cukorbetegek Klubja X. kerület Előd u 1. minden hónap harmadik kedd 14.00 Klubvezető: Termes Károlyné ( 260-3732 XV. Kerületi Cukorbetegek Klubja Észak-Pesti Kórház (Budapest, XV. kerület Őrjárat u. 1-3.) Minden hónap első kedd 15.00 Klubvezető: Tamási Zsuzsanna 06-20/988-8783
[email protected] XX. Kerületi Erzsébeti Cukorbetegek Klubja Délpesti Kórház, Nővérszálló minden hónap utolsó kedd 15.00 Klubvezető: Titi Lászlóné 06-30/266-3821
[email protected]
Vasutas Cukorbetegek Egyesülete MÁV Központi Rendelőintézet (Budapest, VI. kerület Podmaniczky u. 109.) külön értesítés Ügyelet: minden csütörtök 9.00 – 12.00 Zuglói Cukorbeteg és Nyugdíjas Kézfogás Klub Zuglói Egészségügyi Szolgálat (Budapest, Hermina út 7. II. emelet Tanácsterem) minden hónap harmadik csütörtök 15.00 - 18.00 Információ: Nagyné Barthos Éva (06-30/508-0625 Szegő Erika (06-70/429-9136 Csiszár Anikó ( 06-30/699-2000
[email protected] www.zugloikezfogasklub.eu Rákosmenti Cukorbetegekért Közhasznú Egyesület Rákoskerti Művelődési Ház (Budapest, XVII. kerület Rákoskert sugárút 66.) minden hónap utolsó kedd 14.00 Elnök: Illés Jánosné
[email protected] www.racuk.oldalai.org
Hírek: A CBE Elnökség I. negyedévi munkaterve: Február 10. 13.30: Elnökségi és klubvezetői értekezlet Március 31. 13.00: Cukorbetegség és életminőség
A Cukorbetegek Budapesti Egyesülete a betegtársak és hozzátartozók támogatását kéri tevékenységéhez az SZJA 1%-nak felajánlásával. Cukorbetegek Budapesti Egyesülete Adószám: 19025379-1-42 Köszönjük!
3
BUDAPESTI CUKORBETEGEK 2013/4
Készülődés a hideg téli időszakra és a Karácsonyi ünnepekre! A tél és a hideg beálltával a keresztény világ legnagyobb ünnepe a karácsonyi ünnepek is közelegnek. Önöknek azonban ekkor is cukorbetegként kell élniük, és az ünnepek sem mentenek fel senkit az életmódi előírások betartásáról. Ez az üzenet nem ünneprontás akar lenni, csupán arra hívja fel a figyelmet, ami a budapesti diabétesz világnapon is elhangzott, hogy a jó anyagcsere elérése csak 25%ban függ a kezelő teamtől, és nagyobb részben 75%ban Önökön, magyarul a cukorbetegek is felelősek a saját egészségükért. A hideg eg yre g yorsabban közeledik és ez is megváltoztatja a mindennapi életünket, cukorbetegnek és nem cukorbetegnek egyaránt. Kevesebbet mozgunk, sietünk haza a jó meleg szobába, többet tévézünk, ülünk, számítógépezünk. Ez viszont nem jó, mert télen csökken az inzulinérzékenysége a sejteknek, inzulinnal kezelt cukorbetegek már régen tudják, hogy jó pár egységgel megnő az inzulinigényük, a napi adagot meg kell emelniük. Viszont ez nagyobb étvágyat vált ki, sajnos emiatt is, testsúlynövekedés jön létre. Ez viszont nem szerencsés, mert a hízással tovább nő az inzulin rezisztenciája a sejteknek. (a sejtek kevésbé lesznek érzékenyek, a saját, és a kívülről bevitt inzulin iránt). Tehát mit kell tenni? Kényelmes bundás cipőt, kesztyűt, sapkát, sálat húzni és kivinni a kutyát, vagy az unokát és saját magunkat a friss levegőre, minimum fél egy órát kell intenzíven mozogni. Ismétlem fontos a kényelmes széles orrú cipő, akár két zoknival is viselve, mert a cukorbetegek lába jóval érzékenyebb, könnyebben megfagyhat, az erek és idegek elváltozása miatt ( neuropathia). Hazaérve se tegyék melegedni a lábukat a kályhához, a fűtőtestre, mert könnyebben sérülhet a láb bőre, és nehezen gyógyuló sebek alakulhatnak ki. Télen, még fontosabb a száraz bőrt ápolni, ajkakat kenjék be szőlőzsírral, és a kéz és lábápolókrémet rendszeresen használják. Nagyon fontos a réteges öltözködés, lehessen cserélni a ruhákat, ha melegük lesz, és ha lehet, puha pamut holmikat viseljenek, főleg a fehér neműknél fontos ez az utóbbi. Télen a nap sugárzása is nagyon gyenge, testünket ruha fedi, nincs elegendő napsugár ahhoz, hogy D vitamin termelődjék. Ezért fontos naponta D vitamint szedni, amit a kezelőorvosuk receptre is felírhat. A D vitaminnak a csont erősítésén kívül, még számos hasznos funkciója van, még az inzulin rezisztenciát is mérsékeli No és mindjárt jönnek a téli zsírosabb ételek, ínycsiklandó édességek, és a környezetünk is rendszeresen „bűnözésre” csábít. Ki nem hallott hasonlókat, hogy „úgy sem látja a doki, vagy a Mari néni is naponta cukorral issza a kávéját, és nincs semmi baja”. A kezelés fontos alapja a megfelelően kiszámolt, megmért vagy megbecsült szénhidráttartalmú diéta, illetve étrend. Maguknak csinálják a bajt, a saját egészségüket kockáztatják, amikor étrendi hibákat vétenek. A feleslegesen bevitt cukor az
erekben keringve, nemcsak a vérfestékhez kötődik és lesz magas a HbA1c értéke (az un. glikált hemoglobin), hanem az összes fehérjéhez. Például az érfalában lévő sejtekbe és az idegsejtekbe, a vesébe beáramló felesleges cukor , azokat mérgezi, és így létrejönnek a szövődmények. Nem mindegy milyen életminőséggel élik meg a hátralévő éveket, saját maguk, családjuk és a környezetük szempontjából sem. A cukron kívül számos formában élvezhetjük az édes ízt, gyümölcssaláták, házilag édesítőszerrel készített sütemények formájában, édes mosollyal kínálva. Viszont, aki testsúly felesleggel rendelkezik, az ünnepek alatt se fogyasszon egy szeletnél többet. Mozgással, akár egy kis táncolással a bevitt többlet energiát ledolgozhatja. Az inzulin felfedezése előtt a múlt század elején csak úgy tudták az 1-es típusú cukorbeteg gyerekek életét 1-2 évvel meghosszabbítani, hogy szinte koplaltatták őket, alig vittek be szénhidrátot az ételükkel. A szerencsések így túléltek, és megélhették azt az időt, hogy az ez idő alatt felfedezett ,és csodát tevő inzulint megkaphatták, és megérték még a nagymama kort is. Nem ezt a drasztikus étkezést ajánljuk, nem koplalás a cukorbetegek ”diétája”, hanem ésszerű, számolással megtanulható, a saját életvitelhez alkalmazkodó változatos, sok zöldséget tartalmazó étrend, amit egészséges étkezésnek tekinthetünk a családtagok számára is. Mert egyedül nem megy! Együtt kell élni vele és együtt kell csinálni a kezelést. Ugrásszerűen fejlődik az orvostudomány, lehet, hogy holnap már közel járnak a kutatók ahhoz, hogy előállítanak egy újabb csodát, ami a diabétesz mellitus kialakulásának az okát lesz képes legyőzni. Képzeljék el, hogy a cukorbetegség mellett kialakulhat liszt, tojás és tejcukor érzékenység is. Mennyivel nehezebb ezt az étkezést betartani, pedig így is lehet teljes életet élni, akár még gyereket is várni. Az ünnep lényege az evésen is iváson kívül az együttlét, a család melege, a kedves barátokkal, ismerősökkel együtt töltött órák, az emlékezések és tervezések ideje. Ilyenkor kell megbocsátani a vélt vagy valós haragot, félreértést, egy kis kedvesség, ajándék, egy jó szó már a gyógyszernél is többet jelent, még az anyagcserét is kedvezően befolyásolja. Ezen gondolatok mellett békés áldott ünnepeket kívánok, a cukorbetegeknek és az azokat gyógyító csapatoknak, mert ismétlem, egyedül nem megy ,és mindenért felelősséget kell vállalni. dr. Dömötör Erzsébet, egy a 25%ból
4
BUDAPESTI CUKORBETEGEK 2013/4
Ünnepek! Mit egyek?! A téli időszakban egymást követik az ünnepek. Szinte még ki sem pihenjük a meghitt családi körben elköltött karácsonyi lakomát, utána nem sokkal belecsöppenünk a Szilveszterbe. Ám februárban sem maradunk finom csemegék nélkül, hiszen vár ránk a Farsang, a gyerekek egyik kedvenc ünnepe. Éppen ezért ebben az időszakban fokozottan figyelni kell arra, hogy továbbra is rendszeresen, egyszerre ne túl nagy mennyiségeket együnk. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy míg az egész napos takarítás és sütés-főzés a megszokottnál nagyobb fizikai aktivitást jelenthet, addig az ünnepi ételek készítése során észrevétlenül is plusz kalóriát és szénhidrátot vihetünk be szervezetünkbe a folyamatos kóstolgatással. Házigazdaként megvan az az előnyünk, hogy magunk állíthatjuk össze a menüsort, figyelve a megfelelő szénhidrátmennyiségre, de mi a helyzet, ha vendégségbe megyünk? Tartsunk szem előtt néhány egyszerű szempontot, amikor a felkínált ételek, italok között válogatunk: · Kerüljük az alkoholt, főleg a magas cukortartalmú likőröket és a tömény italokat · Leveseknél a belefőzött tésztára, daragaluskára, rizsre vigyázzunk. Egy levesbetét nélküli halászlé remek választás lehet. · A főfogás kiválasztásakor fontos a párosítás. Rántott húsokhoz, halakhoz együnk friss kevert salátákat (Sopszka, uborka-, paradicsomsaláta, készen kapható salátakeverékek, kevés tökmag-, vagy olívaolajjal leöntve), csőbensült zöldséget, édesítőszerrel készített majonézes salátát (francia, vagy burgonyasaláta helyett lehetőleg tojásból, vagy gombából készültet, Waldorf salátát). Párolt, vagy sült húsok mellé magasabb szénhidráttartalmú köretet is választhatunk. Ilyen lehet például a kolbásszal töltött karaj, burgonyapürével és jó sok párolt káposztával. A töltött káposzta szintén jó választás, magas rosttartalma és alacsonyabb szénhidráttartalma miatt. · A magasabb fehérje, vagy zsírtartalom lassítja a szénhidrát felszívódást, és így a vércukor emelkedést, ezért a desszertek közül válasszuk a túrós sütiket, gyümölcsös piskótákat, zseléket, omlós tésztás pitéket, édesítőszerrel elkészítve. Bár ez az időszak sok olyan finomsággal kecsegtet minket, aminek igen magas a szénhidráttartalma, ennek ellenére látható, hogy így is sok lehetőség közül választhatunk. Egy kicsi odafigyeléssel az ünnepek alatt is rendben tarthatjuk a vércukor értékünket. Jóízű Ünnepeket! Bakk Brigitta dietetikus hallgató
Recept ajánlat: Kolbásszal töltött karajszelet, burgonyapürével, párolt káposztával Hozzávalók 4 fő részére: · 50 dkg sertéskaraj · 15 dkg füstölt kolbász · 1 db zöldpaprika · 2 db közepes paradicsom · 20 ml olaj · só, kömény, vöröshagyma, fokhagyma · 60 dkg burgonya · 10 dkg margarin · 1, 5 dl tej · só · 80 dkg lilakáposzta · só, köménymag, ecet, édesítőszer Elkészítés: A karajt középen felszúrjuk, a kolbásszal megtöltjük. Só és őrölt kömény keverékével bedörzsöljük a hús külsejét. A feldarabolt paradicsommal, paprikával, vöröshagymával és fokhagymával együtt kiolajozott tepsibe tesszük. 190 fokos sütőben, kevés vízzel, fóliával lefedve 1,5 órát sütjük. A burgonyát felkockázzuk, enyhén sós vízben megfőzzük és leszűrjük. Még melegen hozzáadjuk a margarint és összetörjük. Tejjel lazítjuk. A káposztát vékony csíkokra vágjuk, vagy reszeljük, sóval, köménnyel, kevés vizet aláöntve puhára pároljuk. Édesítőszerrel, ecettel ízesítjük.
5
BUDAPESTI CUKORBETEGEK 2013/4
Nem csak otthon! Teljes értékű utcai cipő a Florett - től! A Florett cég 1959 óta gyárt speciális igényeket kielégítő cipőket, házicipőket és zoknikat a bajorországi Chamban. Évek során a Florett a különleges igényeket kielégítő cipőt gyártók specialistájává nőtte ki magát. A „Varomed” márkanév alatt gyártott és forgalmazott cipők és zoknik kimondottan cukorbetegek és sérült lábú emberek részére lettek kifejlesztve, a sorozatgyártás révén biztosítva az állandó méretet és minőséget. A Florett cég azon kevés cipőgyártó cégek közé sorolható, akik még Németországban gyártanak, így érvényes a „Made in Germany” jelölés. Az érintettek által ismert, hogy nyomásra érzékenység, sérülés, lábdeformálódás vagy operatív beavatkozás után a lábfej, vagy a lábujjak gyakran igényelnek különleges tulajdonságokkal rendelkező cipőket. Modelljeik szinte teljes mértékben nyithatók, így a sérült láb számára is optimális hordhatóságot biztosítanak. Minden modell mesh (hálószerű) anyagból és klímakiegyenlítő bambuszbéléssel készül. A modellek széles belépővel készülnek, ezért jól variálhatók. A tépőzáras meg oldás miatt mozgáskorlátozottak számára is egyszerű a cipőbe belépni. Az Lés R bőségek miatt az erősen duzzadt, vagy bekötött lábnak is elegendő helye van. A frottír béléssel készült cipők ezüst-ionokat tartalmaznak, ez egy ezüstalapú antibakteriális funkció. Az összes PA-Velur modellek nanoimpregnáltak és a következő tulajdonságokat hordozzák: vízlepergető, olaj-és szennyeződés taszító, lélegző, tartja a színeket és szövetek hosszabb ideig újszerűek, moshatók, tisztíthatók, időjárásállók és fiziológiailag ártalmatlan viselést biztosítanak. A bambusz szálakkal átszőtt anyag tulajdonsága, hogy kitűnő nedvességlekötő, e mellett klímakiegyenlítő és természetéből adódóan antibakteriális hatású. Minden zárt sarkú modell a speciális sarokkéreg kialakítás következtében stabil tartást biztosít. A cipők bélése légáteresztő hálós anyagból készül. A betétek kivehetőek, moshatóak és külön is rendelhetőek. A 6 mm vastag betét helyére más, ortopéd betét is behelyezhető. Az extrém R-bőségű modellek a következő indikációk esetén hasznosulnak: operáció után, a lábfej osteotomiai korrektúráját követően, sebesedés a lábfejen, a talp részén és egyéb sérülés esetén a lábfejen.
A bőrből készült modellek első sorban utcai hordásra lettek tervezve. Minden bőralapanyag különlegesen bevizsgált nappa- és rénszarvas bőr. Bélésként „dialino” anyagot használnak, mely egy bőrbarát, velúrszerű anyag, a nedvességet jól kezeli és gyorsan kiszárad. Minden modellt úgy alakítanak ki, hogy egyszerűen lehessen belebújni. A volument az igen magas lábujjak miatt a talpba integrálták, így nem tűnik a cipő túlzottan tramplinak. A sarokrész kialakítása a hagyományos cipőkhöz hasonlít, így a sarok jó tartást biztosít. A talp különösen kemény és kialakításánál egy enyhe gördületet építettek be, ezzel a járást könnyítve. Első ránézésre ezek a speciális kialakítások fel sem tűnnek, így egy hagyományos cipő benyomását keltik. A felsőrészben nincsenek varratok. Ahol varratok szükségesek, ott ezeket egy közbenső szivacsréteggel és béléssel takarták el. Ahol lehet, ott a szükséges helyeket nem varrják, hanem ragasszák. A cipők mérete 36 – 48-ig, különös esetekben 50-es méret is kapható. A bőségek alapvetően H illetve L-XXL; extrém esetben R méretben is készülnek. Cukorbetegek részére különlegesen kialakított zoknikat több színben és méretben is kínálnak, melyeknek alapanyaga pamut és ezüstszál. A varratok laposak, kettlizettek, ezért nem nyomnak, és sehol sem vágnak be. Magyarországon kizárólagos képviseleti és forgalmazási jogosultsága a Kft-nek van. A szállítási és fizetési feltételekről érdeklődjön: Waritex Kft. 2011 Budakalász, Szegély u. 3272/1
[email protected] Tel: +3620 966 9061 Csízmár Katalin +3620 946 1238 Kárpáti György
6
BUDAPESTI CUKORBETEGEK 2013/4
Egy életfontosságú vitamin – a D-vitamin amiről egyre többet tudunk A legutóbbi időben a D-vitamin a tudományos világ érdeklődésének középpontjába került, mert kiderült, hogy szerepe nem csak a csontanyagcserében meghatározó, hanem számos egyéb biológiai hatása is van. Kiderült, hogy a legtöbb sejtben D-vitamin receptorok vannak, és az itt lokálisan képződő vitamin, mint aktív hormon, szabályozza a sejtek növekedését és differenciálódását, befolyásolja az immunfunkciókat, és hiánya esetén megnövekszik számos krónikus megbetegedés kialakulásának a kockázata pl. szívbetegség, mag as vér nyomás, 2.típusú cukorbetegség, elhízás, rosszindulatú dag anatok, autoimmun és allergiás megbetegedések így pl. rheumatoid arthritis, sclerosis multiplex. Egyre általánosabb az a felfogás, mely szerint a D-vitamin inkább tekinthető hormonnak, mint „vitamin”-nak. Szervezetünk 3 forrásból jut D-vitaminhoz: 1.Táplálékból- a növényekben D2 vitamin, zsíros halakban D3vitamin található. 2.Ultraibolya sugarak hatására a bőrben képződik -ez a legjelentősebb D- vitamin forrás 3.D-vitamin készítmények szedése által (ez lehet gyógyszer, de jó minőségű étrend-kiegészítő is, pl. DPearls, D-vitamin gyöngyök) Természetes összetevőként csak kevés táplálék tartalmaz jelentős mennyiségű D-vitamint, pl.zsíros tengeri halak, halmáj ebből nem fedezhető a napi szükséglet. D-vitamin ellátottság szempontjából rizikó-csoportba tartoznak a várandós nők, a koraszülöttek, az idősek, a vese- és a májbetegségben szenvedők, az epilepszia elleni és szteroid terápiában részesülő egyének, de az elhízott vagy túlsúlyos felnőttek is, ezen belül különösen a felnőttkori cukorbetegségben-ben szenvedők. Az optimális D-vitamin szérumszint kialakulásához elegendő ha direkt napfény naponta (de minimum hetente legalább kétszer) 10 - 15 percig éri az arcot, a végtagokat vagy a hátat. Sötét bőrszínűeknél 5-10-szer hosszabb időre van szükség. Idős korban csökken a bőrben a D-vitamin képződés,70 éves korban csak negyed annyi képződik, mint azonos bőrszínű 20 éves egyénben. Magas faktorszámú fényvédő krémek, vagy árnyékolás 97- 99%-kal csökkenti a bőrben a D-vitamin képződést . A napfény azonban csak a nyári hónapokban képez elegendő Dvitamint a szervezetben ezért feltétlen pótolni kell az októbertől májusig terjedő időszakba, amire az étrend-kiegészítők teljesen alkalmasak.. A D-vitamin biológiai hatása szerteágazó. Régóta ismert a csontanyagcserére kifejtett hatása Számos tanulmány kimutatta, hogy a megnövelt D-vitamin bevitel erősebb csontokkal és izommal, valamint a jobb „egyensúly”érzéssel egyenlő, ami csökkenti az időskori elesések, csonttörések gyakoriságát. A D-vitamin szerepe azonban nemcsak a csontanyagcserében érvényesül, de génjeinket is befolyásolja. A D-vitamin aktív alakja - szabályozza a sejtek növekedést és differenciálódását,
befolyásolja az immun-funkciókat, az endokrin működést, az inzulin és a vese-hormon produkciót, hiánya estén megnövekszik számos krónikus megbetegedés kialakulásának a kockázata . A D-vitamin hiány megnöveli az allergiás és autoimmun megbetegedések, rheumatoid arhtritis, diabetes, gyulladásos bélbetegségek, sclerosis multiplex, szív-érrendszeri és a rosszindulatú daganatos megbetegedések kockázatát, Jelentős szerepe van a hangulatszabályozásban,hiánya depressziót okozhat, különösen a téli hónapokban.. Új felismerés, hogy a D-vitaminhiány jelentős kockázati tényezőként szerepel a szív-érrendszeri megbetegedések kialakulásában, úgy mint a szívroham, szívelégtelenség és stroke. Kutatók úgy találták, hogy a D-vitamin hiány, megnöveli a rákos daganatok kialakulásának a kockázatát, elsősorban a vastag és végbélrák előfordulását, nőknél az emlő és petefészekrákét. Mára már sejtszinten tisztázódott az összefüggés az elhízás és a D-vitamin hiány között. D-vitamin immun-rendszer szabályozásában játszott szerepe régebben ismert, különösen az influenza-szerű betegségek megelőzésében igazolódott a D-vitamin bevitel fontossága. A D-vitamin pótlás kérdése Magyarországon is napirendre került és ez év februárjában 14 orvosszakma képviselői megfogalmazták ajánlásukat mind a preventív, mind a terápiás D-vitamin bevitelre vonatkozóan. Ebből kiemelnénk a megelőzésre vonatkozó irányelveket: A D-vitamin hiány megelőzése egészséges egyéneknél is indokolt. A fokozott kockázatnak kitett egyéneknél egész évben javasolt a preventív célú D-vitamin bevitel, egészséges egyéneknél csak a téli-kora tavaszi hónapokban. A D-vitamin hiány megelőzéséhez szükséges D3 vitaminpótlást szájon át szedhető megbízható készítményekkel kell biztosítani. A D-vitamin-hiány megelőzésre javasolt D3 vitamin dózisok Magyarországon (Konszenzus konferencia alapján) Csecsemők: Gyermekek
400 - 1000 NE /nap 600 - 1000 NE/nap
Serdülők: Felnőttek: Kövér felnőttek: Terhes nők:
800 - 1000 NE/nap 1500 - 2000 NE/nap 3000 - 4000NE/nap 1500 - 2000 NE/nap
Dr. Sándor Edit orvosigazgató, Pharma Nord Kft.
7
BUDAPESTI CUKORBETEGEK 2013/4
A CUKORBETEGEK BUDAPESTI EGYESÜLETE várja tagjai közé azokat a cukorbetegeket, családtagjaikat és érdeklődőket, akik felelősséget éreznek önmagukért, meg szeretnék érteni a cukorbetegséget, el akarják kerülni a szövődmények súlyosbodását, gyakorlati útmutatás híján nem tudják, mit tegyenek a hétköznapokban, vagy csak beszélni szeretnének róla olyan környezetben, ahol pontosan megértik a problémájukat. A Cukorbetegek Budapesti Egyesülete ehhez nyújt segítséget kiváló szakemberekkel, megbízható információkkal, tanácsadással, mérésekkel, tapasztalatcsere lehetőségével. Kérjen részletes felvilágosítást az alábbi elérhetőségek valamelyikén: Cukorbetegek Budapesti Egyesülete 1077 Budapest, Wesselényi u. 17. ( (1)-343-6925 •
[email protected] • www.cbe.hu BELÉPÉSI NYILATKOZAT Alulírott tagja kívánok lenni a Cukorbetegek Budapesti Egyesületének (1077 Budapest, Wesselényi u. 17.). Kijelentem, hogy egyetértek az Egyesület céljaival, vállalom az Alapszabály betartását és az éves tagdíj megfizetését (2014-ben nyugdíjasoknak havi 100Ft, aktív dolgozóknak havi 200 Ft egy összegben). Név nyomtatott betűvel: ……………………………………………………………………………… Lakcím: ……………………………………………………………………………………………………… Telefonszám: ……………………………………………………….. E-mail: …………………………………………………………………. Születési év: ………………………………………………………… Kelt ……………………, 2014. …………………
……………………………………………… aláírás
(Kérjük a Belépési Nyilatkozatot az Egyesülethez eljuttatni szíveskedjen.)
8
BUDAPESTI CUKORBETEGEK 2013/4
Hírek a nagyvilágból A bőséges reggeli segíthet a cukorbetegeken Egy fehérjében és zsírokban gazdag kiadós reggeli lehetséges, hogy valóban segíthet a kettes típusú cukorbetegségben szenvedők éhségének és vércukorszintjének kordában tartásában. Azoknak a pácienseknek, akik három hónapon keresztül bőségesen reggeliztek, a kísérlet végére alacsonyabb lett a vércukorszintjük, egyharmaduk pedig még a cukorbetegségre szedett gyógyszerek dózisát is csökkenthette. 2013-10-03 Forrás:Betegszoba Cukorbetegséget okozhatnak az antidepresszánsok? Az antidepresszánsokat szedőknek némileg megnő a kockázatuk a 2-es típusú cukorbetegség kialakulására - írja a BBC. Bár a kutatók egyértelmű kapcsolatot találtak a rendelkezésre álló orvosi adatok alapján a két betegség közötti összefüggésre, arra vonatkozóan nem találtak bizonyítékot, hogy az egyik okozná a másikat vagy fordítva. 2013-09-26 Forrás: Orientpress D-vitamin-hiányos a magyar lakosság 95 százaléka tél végére A magyar lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányos tél végére a Semmelweis Egyetem I. számú Belgyógyászati Klinikájának kutatása szerint. A D-vitamin hiánya szív- és érrendszeri betegségeket, csontritkulást, az immunrendszer legyengülését, cukorbetegséget okozhat, de a tumoros, illetve vérképzőszervi betegségek kockázatát is fokozhatja. 2013-09-23 Forrás: Informed Több fahéjat javasolnak a cukorbetegeknek Cukorbetegeknek érdemes rendszeresen fahéjat fogyasztani, hiszen a fűszer nemcsak kellemes ízt biztosít az ételeknek, de pozitív élettani hatásokkal is rendelkezik: csökkenti például a vércukor, a „rossz” koleszterin és a trigliceridek szintjét, így természetes segítőtárs lehet a diabétesz elleni harcban. 2013-09-11 Forrás: Origo Aggasztó méreteket ölt a cukorbetegek száma Kínában Kínai és amerikai kutatók által készített, az amerikai orvosi szövetség szaklapjában (JAMA) megjelent tanulmány szerint jelenleg a felnőtt kínai lakosság mintegy 12 százaléka, mintegy 114 millió ember küzd diabétesszel. Ennél is ijesztőbb, hogy a felnőttek felének magas a vércukorszintje, azaz prediabéteszes, ez több mint 490 millió főt jelent. 2013-09-06 Forrás: Informed Másként érzékelik a cukor ízét a diabéteszesek A legújabb kutatási eredmények szerint a 2-es típusú diabéteszes betegekben a bélrendszer rendellenesen érzékelheti az édes ételek ízét, ami a glükózfelvétel zavaraihoz vezethet. Az ausztrál Adelaide Egyetem kutatói elmagyarázták, hogy a szervezetünk nem csak a szájüregben elhelyezkedő ízlelőbimbók segítségével érzékeli az édes ízt. 2013-09-03 Forrás: mno.hu
BUDAPESTI CUKORBETEGEK A Cukorbetegek Budapesti Egyesületének lapja, megjelenik negyedévente 3000 példányban. Diabetológus szakértő: Dr. Dömötör Erzsébet Felelős kiadó: Füzesi Brigitta, a CBE elnöke Főszerkesztő: Szabó Éva Szerkesztő bizottság: Gyurcsáné Kondrát Ilona, Kelemen Antalné, Kolos Judit, Sámán Miklósné Posta cím: 1077 Budapest, Wesselényi utca 17. Tel.: 343-6925 e-mail:
[email protected] web: www.cbe.hu Nyomdai munkák: Santos Nyomdaipari Kft.