JOHN SCALZI BEZÁRT ELMÉK

JOHN

SCALZI BEZÁRT ELMÉK

A szer­zô ed­dig meg­je­lent mûvei az Agave Könyvek gondozásában:

Vének háborúja Szellemhadtest Az utolsó gyarmat Zoë története A lázadás hangjai

JOHN

SCALZI BEZÁRT ELMÉK

John Scalzi: Lock In Copyright © 2014 by John Scalzi Hungarian translation © Farkas Veronika, 2014

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: John Scalzi: Lock In Tor Books, New York, 2014

Fordította: Farkas Veronika

ISBN: 978 61 5546 859 9 Agave Könyvek Felelôs kiadó: Varga Bálint, Meznerics Gergely A kötetet tervezte: Kuszkó Rajmund A borítót tervezte: Peter Lutjen Felelôs szerkesztô: Csurgó Csaba Szerkesztô: Fehér Ildikó Korrektor: Horváth Krisztina

Készült: az Aduprint Kft. nyomdájában, Budapesten, 2014-ben Felelôs vezetô: Tóth Béláné ügyvezetô igazgató

Mûfaj: science fiction

Joe Hillnek: Mondtam neked, hogy ezt meg fogom csinálni! és Daniel Mainznek, az én nagyon kedves barátomnak.

A Haden-szindróma

Haden-szindrómának azoknak a krónikus fizikai és mentális tüneteknek és fogyatékosságoknak az összességét nevezzük, amelyeket eredetileg a „Nagy Nátha”, a közismert, világméretű, influenzaszerű járvány váltott ki. Ebbe a fertőzésbe több mint négyszázmillióan haltak bele világszerte, vagy a kezdeti, influenzaszerű tünetek következtében, vagy a második stádium agyhártyagyulladásra emlékeztető agyi és gerincvelő-gyulladása miatt, vagy a betegség harmadik stádiumának során felmerülő komplikációk következtében, amelyek általában a perifériás idegrendszer teljes bénulását okozták, ezzel „bezárva” az áldozataikat. A Haden-szindróma Margaret Hadenről, az Amerikai Egyesült Államok egy korábbi elnökének feleségéről kapta a nevét, aki a betegség legközismertebb áldozata volt. A „Nagy Nátha” konkrét forrása ismeretlen, de első ízben Anglia fővárosában, Londonban diagnosztizálták, majd hasonló diagnózisok születtek New Yorkban, Torontóban, Amszterdamban, Tokióban és Pekingben is, szinte közvetlenül az első felbukkanás után. A tünetek megjelenése előtti hosszú lappangási időszak tette lehetővé a vírus széles körű elterjedését, még a felfedezését megelőzően. Ennek eredményeképpen a vírus 2,75 milliárd embert fertőzött meg világszerte az első hullám során. A betegség stádiumai minden egyénnél különböző ütemben következtek be, több tényező függvényében, beleértve az egészségügyi állapotot, az életkort, a genetikai örökséget és a relatív környezeti higiéniát. Az első, influenzaszerű stádium volt a leggyakoribb és legkomolyabb, ez okozta a Hadennel összefüggésbe hozható halálesetek háromnegyedét. Ugyanakkor az érintettek hasonló százaléka csak a szindróma első szakaszán esett át. 7

JOHN SCALZI

A többiek továbbléptek a betegség második stádiumába, amely felszínesen az agyhártyagyulladásra emlékeztetett, ám ezen túlmenően mély és maradandó változásokat okozott némelyik áldozat agyszerkezetében. A Haden második szakasza, bár kevesebb embert érintett, arányaiban nagyobb halandóságot okozott az érintettek között. A legtöbben, akik túlélték a Haden második szakaszát, nem szenvedtek maradandó fizikai vagy mentális károsodást, de jelentős részüknél – több mint 1 százalékánál azoknak, akik az első körben elkapták a „Nagy Náthát” – bekövetkezett a „bezáródás”. További 0,25 százalékuknál tapasztaltak mentális károsodást az agyban lezajlott változások következtében, de semmi nyomát nem találták a fizikai képességeik sérülésének. És az emberek még kisebb részénél – nem több mint százezer főnél világszerte – sem fizikai, sem mentális károsodást nem figyeltek meg az agyfelépítésükben bekövetkezett jelentős változások ellenére. Ennek az utolsó kategóriának a tagjaiból, legalábbis némelyikükből, úgynevezett „integrátorok” lettek. Az Egyesült Államok polgárai közül 4,35 millióan élték át a „bezáródást” a Nagy Nátha eredményeképp, és más fejlett országokban is hasonló százaléka záródott be a népességnek. Ez arra sarkallta az Egyesült Államokat és a szövetségeseit, hogy különítsenek el háromtrillió dollárt a Haden Kutatási Indítványról szóló törvény értelmében arra a Holdra Szállás Programra, amelynek célja, hogy felgyorsítsák az emberi agy működésével kapcsolatos kutatásokat, illetve olyan kezdeményezések és protézisek támogatása, amelyek segítenek a Haden áldozatainak visszaintegrálódni a társadalomba. A HKI-nak köszönhetőek az olyan innovációk, mint a beépített neurális hálók, a személyi szállítóeszközök és a csak hadenesek számára elérhető, Agora néven ismert virtuális gyülekezőhely, huszonnégy hónapon belül megvalósultak, miután Benjamin Haden elnök aláírta az egyezményt. Noha a HKA jelentős új információkat tárt fel az agyfejlődéssel és agyfelépítéssel kapcsolatban, továbbá hozzájárult több új iparág kiala8

BEZÁRT ELMÉK

kulásához, amelyek a Haden által érintett egyének szükségleteiről gondoskodnak, némi idő elteltével sokan nehezményezni kezdték, hogy a Hadennel kapcsolatos kutatások túl nagy hangsúlyt kapnak, és hogy a betegség áldozataira fordított intenzív figyelem egy állami támogatásokból élő társadalmi osztályt hozott létre, amely a „bezárt” állapota ellenére komoly előnyöket tudhat magáénak a népesség többi tagjához képest. Ez vezetett ahhoz, hogy David Abrams és Vanda Kettering amerikai szenátorok benyújtottak egy törvényjavaslatot, amely a hadenesek anyagi támogatásának és az őket segítő projekteknek a leépítését kötötte össze egy jelentős adócsökkentéssel. Az Abrams–Kettering törvényjavaslatot első körben nem fogadták el, de utána pár apróbb változtatással ismét benyújtották, és egyszerű többséggel meg is szavazták a Kongresszus mindkét házában. Annak ellenére, hogy a Haden-szindrómát okozó vírust illetően nagyon komoly kutatásokat folytattak, és szociális higiéniai kezdeményezések jöttek létre a kór terjedésének visszaszorítása érdekében, a betegség megelőzésére és gyógyítására eddig nem találtak megbízható ellenszert. Több mint 20 millió ember fertőződik meg évente világszerte, és az Egyesült Államokban évente 15 000–45 000 ember megy keresztül a bezáródáson. Bár vakcinát még nem sikerült kifejleszteni, a kutatók bizonyos eredményeket mutattak fel a betegség lefutása utáni kezelés terén. Ezeket a terápiákat pillanatnyilag állatokon tesztelik. (A Haden-szindróma című cikk a GimisPuska.com oldalon)

9

Első fejezet

Az első munkanapom egybeesett a Haden-sztrájk első napjával, és – őszintén szólva – ez elég balszerencsés időzítés volt. A felvétel, amelyen besétálok az FBI épületébe, elég sokat szerepelt a Haden-híroldalakon és fórumokon. Ez hiányzott a legkevésbé az első napomon. Két dolog akadályozta meg, hogy az egész Agora felháborodottan nekem essen. Az egyik az, hogy eleve nem minden hadenes támogatta a sztrájkot. A kezdeti részvételt legjobb esetben is legfeljebb szórványosnak lehetett nevezni. Az Agora két nagyon zajos, egymással háborúzó táborra szakadt: a sztrájkolókra, illetve azokra a hadenesekre, akik ezt értelmetlen kezdeményezésnek tartották így, hogy az Abrams–Ketteringet már törvénybe iktatták. A második ok, hogy az FBI szigorúan véve a rend fenntartásáért felelős szervezet, ez az elsődleges célja. És emiatt valószínűleg kevesebb hadenes nevezett engem mocsoknak, mint egyébként tette volna. Az agorai felzúdulástól eltekintve az első napomat leginkább a személyzeti osztályon töltöttem, ahol aláírtam a szükséges papírokat, végighallgattam, ahogy agyzsibbasztó alapossággal elmagyarázzák nekem az egészségbiztosításom és a nyugdíjbiztosításom részleteit, megkaptam a fegyveremet, a szoftverfrissítéseimet és a jelvényemet, utána pedig korábban hazamehettem, mert az új partneremnek egy bírósági ügyben kellett tanúskodnia, vagyis a nap hátralévő részében házon kívül tartózkodott, nekem pedig nem tudtak más tennivalót adni. Úgyhogy hazamentem, és nem léptem be az Agorára. Inkább filmeket néztem. Nyugodtan le lehet engem gyávázni.

11

JOHN SCALZI

A második munkanapom sokkal több vérrel kezdődött, mint amire számítottam. Amikor felsétáltam a Watergate Hotelhez, rögtön megláttam az új partneremet. A hölgy az előcsarnok bejáratától egy kicsit távolabb ácsorgott, és egy elektronikus cigarettát szopogatott. Amikor közelebb értem hozzá, a jelvényében lévő elektronikus chip ontani kezdte róla az információkat a látóterembe. Az Ügynökség ezzel a módszerrel segíti, hogy az ügynökök képben legyenek, ki kicsoda a helyszínen. A partneremen nem volt rajta a szemüvege, így őt nem árasztotta el ugyanilyen adatzuhatag, amikor odasétáltam. De persze elég nagy az esélye, hogy neki nem is volt szüksége ilyesmire. Mindenesetre segítség nélkül megismert. – Shane ügynök – mondta nekem. Kinyújtotta a kezét. – Vann ügynök – fogtam meg a kezét. Utána érdeklődve vártam, hogy mi lesz a következő mondat, ami elhagyja a száját. Mindig tanulságos, hogy mit csinálnak az emberek, amikor először találkoznak velem, azért is, aki vagyok, meg azért is, mert hadenes vagyok. Valami kapcsán mindig megjegyzést tesznek. Vann nem mondott semmit. Visszahúzta a kezét, és tovább szopogatta a nikotinos rudacskáját. Nos, rendben. Akkor nekem kell elkezdenem a beszélgetést. Úgyhogy odabiccentettem a mellettünk álló autó felé. Amelynek a teteje behorpadt egy kis, kétszemélyes kanapé alatt. – Ez a miénk? – kérdeztem az autó és a kanapé felé intve. – Érintőlegesen – felelte a partnerem. – Megy nálad a felvétel? – Mehet, ha szeretnéd – válaszoltam. – Vannak, akik jobban szeretik, ha nem indítom el. – Én szeretném – válaszolta Vann. – Szolgálatban vagy. Mindent rögzítened kellene. – Igenis – válaszoltam, és bekapcsoltam a felvevőt. Elkezdtem körbejárni az autót, minden oldalról rögzítettem a járgányt. Az ablakok 12

BEZÁRT ELMÉK

biztonsági üvege ripityára tört, és néhány szilánk lemorzsolódott róluk. Az autónak diplomatarendszáma volt. Felpillantottam, és nagyjából tíz méterrel odébb egy telefonáló férfit láttam meg, aki mintha örményül kiabált volna valakivel. Kísértésbe estem, hogy lefordíttassam, mit beszél. Vann nézte, amint dolgozom, de továbbra sem szólt egy szót sem. Miután befejeztem, felnéztem, és megláttam egy lyukat a szálloda oldalában, hét emelettel feljebb. – Onnan zuhant ki a kanapé? – kérdeztem. – Nagy valószínűséggel igen – válaszolta Vann. Kivette a szájából a cigarettát, és bedugta a zakójába. – Most felmegyünk oda? – Csak rád vártam – tájékoztatott Vann. – Elnézést – feleltem, majd ismét felnéztem. – A városi rendőrség már ott van? Vann bólintott. – Az ő hálózatukon szúrtuk ki a hívást. A feltételezett elkövető egy integrátor, ami azt jelenti, hogy ez a mi hatáskörünk. – A rendőrségnek már mondtad ezt? – kérdeztem. – Rád vártam – ismételte meg Vann. – Elnézést – mondtam még egyszer. Vann fejével a hotel előcsarnoka felé intett. Beléptünk, és lifttel felmentünk a hetedikre, ahonnan kidobták a kis kanapét. Vann a kitűzőjére erősítette az FBI-jelvényét. Én a mellkasi kijelzőmbe csúsztattam az enyémet. A lift ajtaja kinyílt, és egy egyenruhás rendőrnő állt előtte. Felemel­te a kezét, hogy ne szálljunk ki. Mindketten a jelvényünkre mutattunk. A rend­őr­nő elfintorodott, majd átengedett minket, közben pedig a rádiójá­ba sut­togott valamit. Mi elindultunk a felé az ajtó felé, amely előtt a rendőrök sorakoztak. 13

JOHN SCALZI

Körülbelül félúton járhattunk, amikor egy nő kidugta a fejét a szobából, körbenézett, észrevett minket, és odatrappolt hozzánk. Én Vannre pillantottam, akinek gúnyos vigyor ült ki az arcára. – Trinh nyomozó – szólalt meg Vann, amikor a nő odaért hozzánk. – Nem – válaszolta a nő. – Ez kizárt. Ennek semmi köze magukhoz, Les. – Én is örülök, hogy látom – felelte Vann. – És téved. Az elkövetőjük egy integrátor. És maga is tudja, hogy ez mit jelent. – „Minden személyes szállítóeszközhöz vagy integrátorhoz köthető feltételezett bűncselekménnyel kapcsolatban azzal az előfeltételezéssel kell eljárni, hogy szerepet játszhat benne valamilyen államközi tényező” – idéztem az Ügynökség kézikönyvéből. Trinh rám nézett, savanyú képet vágott, majd látványosan nem válaszolt nekem, hanem Vannhez intézte a szavait. Én elraktároztam magamban ezt a kis személyes közjátékot későbbre. – Én nem tudok arról, hogy az elkövető integrátor lenne – mondta Trinh Vann-nek. – Én igen – felelte Vann. – Amikor a helyszínre kiérkező rendőr bejelentette a dolgot, azonosította az elkövetőt. Nicholas Bell az. Bell integrátor. Szerepel az adatbázisunkban. Ami abban a pillanatban jelzett, hogy a kollégájuk rákeresett. – Én a név említésére Vann felé fordítottam a fejem, de ő továbbra is csak Trinht nézte. – Csak mert ugyanúgy hívják, még nem biztos, hogy integrátor – ellenkezett Trinh. – Ne már, Trinh – mondta Vann. – Tényleg muszáj ezt csinálnunk a gyerekek előtt? – Beletelt pár pillanatba, amíg ráébredtem, hogy Vann rólam és az egyenruhás rendőrökről beszél. – Maga is tisztában van vele, hogy ez egy olyan farokméregető verseny, amit maga fog elveszíteni. Engedjen be minket, hagyja, hogy tegyük a dolgunkat. Ha kiderül, hogy mindenki, akinek köze van az ügyhöz, Washingtonban volt a bűncselekmény időpontjában, akkor átadjuk, amit kiderítettünk, és leszállunk ma14

BEZÁRT ELMÉK

gukról. Legyünk jófiúk, és játsszuk ezt le barátságosan. De persze lehetek barátságtalan is. Biztosan emlékszik még, hogy az milyen szokott lenni. Trinh megfordult, és egyetlen szó nélkül visszamasírozott a hotelszobába. – Hiányát érzem bizonyos háttér-információknak – jegyeztem meg. – Nagyjából mindent tudsz, amire szükséged lehet – felelte Vann. A 714-es szoba felé tartott. Én követtem. Egy holttest feküdt a szobában, a padlón, arccal lefelé a szőnyegen, átvágott torokkal. A szőnyeg úszott a vérben. Vérfoltok pöttyözték a falakat, az ágyat és a szobában maradt ülőalkalmatosságot. A helyiségben huzat volt az egész fal szélességére kiterjedő ablakban tátongó lyuknak köszönhetően, amelyet a kis kanapé ütött benne. Vann a holttestre nézett. – Tudjuk, hogy ki ez? – Nincsenek nála papírok – felelte Trinh. – Rajta vagyunk. Vann körbenézett, mintha keresne valamit. – Hol van Nicholas Bell? – kérdezte Trinhtől. Trinh eleresztett egy keskeny mosolyt. – A kapitányságon – válaszolta. – Az első rendőr, aki kiérkezett a helyszínre, lefegyverezte, és elszállítottuk, mielőtt maguk megérkeztek volna. – Ki volt az a rendőr? – kérdezte Vann. – Timmons – válaszolta Trinh. – Most nincs itt. – Szükségem van a letartóztatás videofelvételére – jelentette ki Vann. – Én nem… – Most rögtön, Trinh – mondta Vann. – Tudja a nyilvános címemet. Adja meg Timmonsnak. – Trinh ingerülten elfordult, de elővette a telefonját, és beszélni kezdett rajta. Vann a szobában lévő egyenruhás rendőrre mutatott. – Elmozdítottak vagy megérintettek bármit? – Mi nem – válaszolta a férfi. 15

JOHN SCALZI

Vann bólintott. – Shane. – Igen – feleltem. – Készíts egy térképet – mondta Vann. – Legyen részletes. Figyelj oda az üvegre. – Rajta vagyok – válaszoltam. Máris felvételi üzemmódban voltam. A helyiség fölé terítettem egy 3D-s rácsot, és mindent bejelöltem rajta, amit láttam, hogy könnyebb legyen azonosítani azokat a részeket, ahol dolgok mögé és alá kell benéznem. Óvatosan végigmentem a szobán, és kitöltöttem a zegzugokat. Amikor az ágyhoz értem, letérdeltem, és bekapcsoltam a fejlámpámat, hogy biztosan meglegyen minden részlet. És mint kiderült, valóban akadt néhány apróság az ágy alatt. – Egy pohár van idelent – közöltem Vann-nel. – El van törve, és csupa vér. – Felálltam, és a szobában lévő íróasztalra mutattam, amelyen egy pohárkészlet és néhány vizespalack állt. – Az asztal mellett is vannak a földön üvegszilánkok. Arra tippelnék, hogy ez volt a gyilkos fegyver. – Elkészültél a térképpel? – kérdezte Vann. – Már majdnem – válaszoltam. Tettem még néhány kört a szobában, hogy kitöltsem a kihagyott foltokat. – Gondolom, maguk is elkészítették a saját térképüket – mondta Vann Trinhnek. – Úton van a technikusunk – válaszolta Trinh. – És begyűjtöttük a felvételeket a helyszínelő kollégáktól. – Szükségem van valamennyire – jelentette ki Vann. – Én is átküldöm majd Shane térképét. – Kedves – felelte Trinh bosszúsan. – Még valami? – Egyelőre ennyi – mondta Vann. – Akkor, ha nem bánják, hagyják el a helyszínt. Nekem lenne még itt dolgom – válaszolta Trinh. Vann Trinhre mosolygott, és kiment a szobából. Én követtem. 16

BEZÁRT ELMÉK

– A fővárosi rendőrség mindig ilyen? – kérdeztem, miközben beléptünk a liftbe. – Senki nem szereti, ha a szövetségiek megsértik a területüket – magyarázta Vann. – Soha nem szoktak nekünk örülni. A legtöbben azért udvariasabbak. Trinhnek van egy kis problémája. – Velünk vagy veled? – kérdeztem. Vann ismét elmosolyodott. Az lift ajtaja kinyílt, az előcsarnokba ér­ tünk. 

– Zavar, ha rágyújtok? – kérdezte Vann. Manuálisan vezette a kocsit a kapitányság felé, és közben kotorászva kereste a cigarettáját – ezúttal a valódit. Az ő autójában voltunk. Semmilyen törvény nem tiltotta. – Én immúnis vagyok a füstre passzív dohányosként, ha erre vagy kíváncsi – válaszoltam. – Cuki. – Vann előhúzott egy cigarettát, majd megnyomta a szivargyújtót. Én mindeközben alacsonyabbra vettem a szagérzékelésemet. – Lépj be a fiókomba a szerveren, és szólj, ha megérkezett már a letartóztatás felvétele – mondta. – Ezt hogyan tudom megtenni? – kérdeztem. – Tegnap adtam neked hozzáférést – válaszolta Vann. – Tényleg? – Most már te vagy a társam. – Ezt értékelem – válaszoltam. – De mit csináltál volna, ha találkozunk, és úgy látod, hogy egy megbízhatatlan seggfej vagyok? Vann megvonta a vállát. – Az előző partnerem egy megbízhatatlan seggfej volt. Vele is megosztottam a fiókomat. – Mi történt vele? – kérdeztem. 17

JOHN SCALZI

– Haslövés – válaszolta Vann. – Szolgálatban? – kérdeztem. – Nem igazán – válaszolta Vann. – A lőtéren volt, és gyomron lőtte magát. Még vitatják, hogy baleset volt, vagy sem. Leszázalékoltatta magát, és nyugdíjba ment. Én nem bántam. – Megígérem, hogy én nem lövöm magam hasba – jegyeztem meg. – Két test-vicc nem egészen egy perc alatt – nyugtázta Vann. – Szinte már úgy tűnik, mintha direkt csinálnád. – Csak szeretném, ha nem éreznéd magad feszélyezve – magyaráztam. – Soha senki nem tudja, hogy kezelje a hadeneseket, amikor találkoznak velük. – Nekem nem te vagy az első – mondta Vann. A szivargyújtó kiugrott, és ő kihúzta a rekeszéből, majd meggyújtotta vele a cigarettáját. – A tevé­ kenységi körünket ismerve ezen nem kellene meglepődnöd. Elérted már a letartóztatási felvételt? – Egy pillanat. – Beléptem az FBI bizonyítéktároló szerverére, és kikerestem Vann fiókját. Ott volt a fájl, nemrég érkezett. – Itt van – mondtam. – Futtasd le – utasított Vann. – Szeretnéd, ha közvetíteném a műszerfalra? – Vezetek. – Robotpilóta is van a világon. Vann megrázta a fejét. – Ez az FBI autója – mondta. – A kedvező áron kapható robotpilótában nem feltétlenül érdemes megbízni. – Jogos – válaszoltam. Elindítottam a felvételt. Rossz minőségű volt, és alacsony felbontású. A fővárosi rendőrség a szövetségi hivatalhoz hasonlóan valószínűleg szintén a legolcsóbb pályázótól vásárolta az eszközeit. A lejátszás FPS-sztereó üzemmódban történt, ami valószínűleg azt jelentette, hogy a kamera egy védőszemüveghez volt erősítve. A felvétel azzal kezdődött, hogy a zsaru – Timmons – kiszállt a liftből a hetediken, 18

BEZÁRT ELMÉK

kezében a kábítófegyverével. A 714-es szoba ajtajában a Watergate egyik biztonsági őre feszített rosszul szabott, mustársárga egyenruhában. Amikor a kamera közelebb ért hozzá, a rendőr sokkolója is láthatóvá vált. Az őr úgy nézett ki, mint aki mindjárt összeszarja magát. Timmons kikerülte a biztonsági őrt, és a képben egy férfi jelent meg, aki az ágyon ült felemelt kézzel. Az arcán és az ingén vércsíkok voltak. A kép megrándult, és Timmons egy hosszú pillantást vetett a véráztatta szőnyegen elterülő hullára. Majd a kamera egy újabb rándulással ismét az ágyon ülő férfi felé fordult, aki még mindig feltartotta a kezét. – Meghalt? – kérdezte egy hang, feltételezésem szerint Timmonsé. Az ágyon ülő férfi lenézett a szőnyegen fekvőre. – Igen, azt hiszem – mondta. – Mi a faszért ölte meg? – kérdezte Timmons. Az ágyon ülő férfi visszafordult Timmons felé. – Szerintem nem én öltem meg – mondta. – Nézze… Ekkor Timmons kiütötte a férfit a sokkolóval. A pasas összerándult, majd lefordult az ágyról, és lezuhant a szőnyegre, mintegy a hulla tükörképeként. – Érdekes – jegyeztem meg. – Micsoda? – kérdezte Vann. – Timmons alig érkezett meg a szobába, és máris lesokkolta az emberünket. – Bellt – pontosított Vann. – Aha – válaszoltam. – És ha már itt tartunk, nem ismerős neked ez a név? – Mondott Bell bármit, mielőtt elkábították? – kérdezte Vann, elengedve a füle mellett a kérdésemet. – Timmons megkérdezte, hogy miért ölte meg a pasast – válaszoltam. – Bell azt mondta, hogy szerinte nem ő tette. Vann a homlokát ráncolta. 19

JOHN SCALZI

– Mi az? – kérdeztem. Vann ismét rám pillantott, de a tekintetéből látszott, hogy nem engem néz, hanem az SZSZ-emet. – Ez egy új modell – jegyezte meg. – Igen – válaszoltam. – Egy Sebring-Warner 660XS. – A Sebring-Warner 600-as sorozata nem olcsó – mondta Vann. – Nem – ismertem be. – A havi részlet eléggé meredek egy kezdő FBI-os fizetéshez képest. – Szóval ezt fogjuk játszani? – kérdeztem. – Csak szóvá tettem a megfigyelésemet – válaszolta Vann. – Hát jó – mondtam. – Felteszem, meséltek rólam neked egy-két dolgot, amikor beosztottak melléd. – Így volt. – És felteszem, ismered a hadenes közösséget, mert ez a hatáskörödhöz tartozik. – Igen. – Akkor ugorjuk át azt a részt, amikor te úgy teszel, mintha nem tudnád, ki vagyok, milyen családba tartozom, és hogyan engedhetek meg magamnak egy Sebring-Warner 660-ast – javasoltam. Vann elmosolyodott, elnyomta a cigarettáját az oldalsó ablakon, majd leengedte az ablakot, hogy kidobja a csikket. – Láttam, mennyire neked estek az Agorán, amiért bejöttél tegnap dolgozni – jegyezte meg. – Nem jobban, mint máskor szoktak, más dolgokért – válaszoltam. – Fel tudom dolgozni. Ez problémát fog okozni? – Hogy te te vagy? – Aha – válaszoltam. – Miért okozna problémát? – kérdezte Vann. – Amikor az Akadémiára jártam, tudtam, hogy a többiek úgy gondolják, csak szeszélyből vagyok ott – magyaráztam. – Hogy csak baszom a rezet, amíg meg nem kapom az évjáradékomat, vagy ilyesmi. 20

BEZÁRT ELMÉK

– És megkaptad? – kérdezte Vann. – Úgy értem, az évjáradékodat. – Már mielőtt az Akadémiára mentem – válaszoltam. Vann kuncogott. – Nem lesz probléma – mondta. – Biztos vagy benne? – Igen. És egyébként is, jó, hogy puccos szrípiód van – használta a személyi szállítóeszköz szlenges megnevezését. – Ez azt jelenti, hogy annak a térképnek használható lesz a felbontása. Ami jól jön, mert nem bízom abban, hogy Trinh bármi olyat küldene, ami segít. A letartóztatás felvétele zajos és homályos, ugye? – Aha – válaszoltam. – Ez az egész egy nagy szemétség – mondta Vann. – A fővárosi rendőrség kameráiban van autostabilizátor, és 4K felbontásban rögzítenek. Trinh valószínűleg szólt Timmonsnak, hogy rontsa le, mielőtt átküldi. Mert ő pontosan ez az altípusa a seggfejeknek. – Szóval te a minőségi technológiai szolgáltatásaim miatt használsz – jegyeztem meg. – Igen – válaszolta Vann. – Ez problémát fog jelenteni? – Nem – feleltem. – Örülök, amikor a valós képességeimért értékelnek. – Akkor jó – mondta Vann, miközben bekanyarodott a kapitányság parkolójába. – Ugyanis teljes mértékben ki szándékozom aknázni a képességeidet.

21

Második fejezet

– Ki ez a zöri? – kérdezte Vanntól a férfi, aki a kapitányságon fogadott minket. Az arcfelismerő szoftverem George Davidsonként, a kettes számú körzet rendőrkapitányaként azonosította. – Most ez komoly? – bukott ki belőlem a kérdés, még mielőtt elfojthattam volna. – Rossz kifejezést vettem a számra, ugye? – pillantott rám Davidson. – Soha nem emlékszem, hogy éppen a „zöri”-t vagy a „szrípió”-t nem szabad használnom az adott napon. – Segítek egy kicsit – válaszoltam. – Az egyik minden idők egyik leg­ népszerűbb filmjében szereplő közkedvelt android nevéből ered. A má­sik egy lerobbant gép hangjára utal. Ebből ki lehet találni, melyiket ked­vel­jük jobban. – Értem – felelte Davidson. – Azt hittem, maguk ma sztrájkolnak. – Jézusom – mondtam ingerülten. – Érzékeny a szrípió – mondta Davidson Vann-nek. – Seggfej a zsaru – válaszolta Vann Davidsonnak. Davidson elmosolyodott. – Ez itt Chris Shane ügynök. Az új partnerem. – Ne bassz – nézett vissza rám Davidson. Egyértelműen felismerte a nevemet. – Meglepetés – mondtam én. Vann integetett Davidsonnak, hogy visszaterelje a figyelmét magára. – Van magánál valaki, akivel szeretnék beszélni. – Igen, van – felelte Davidson. – Trinh mondta, hogy ide fog jönni.

22

BEZÁRT ELMÉK

– Nagyon remélem, hogy maga nem nehezíti meg annyira a dolgom, mint ő – jelentette ki Vann. – Ó, tudja, hogy én szívből támogatom a rendfenntartó szervezetek együttműködését – nyugtatta meg Davidson. – Továbbá nekem még soha nem tett keresztbe. Menjünk – intett, hogy induljunk el a kapitányság bugyrainak mélyébe. Pár perccel később már az üveg mögül bámultuk Nicholas Bellt. Ő a kihallgatóhelyiségben várakozott némán. – Nem olyan fickónak néz ki, aki ablakokon dobál ki embereket – nyugtázta Davidson. – Nem embereket – felelte Vann. – Az ember a szobában volt. Egy kanapé volt kidobva. – Olyan fickónak sem néz ki, aki kanapékat dobál ki ablakokon – helyesbített Davidson. Vann a pasasra mutatott. – Ez itt egy integrátor – mondta. – Rengeteg időt tölt más emberekkel a fejében, és azok az emberek rengeteg különböző dolgot akarnak. És jobb formában van, mint gondolná. – Ha maga mondja – felelte Davidson. – Ehhez maga ért jobban. – Beszéltek már vele? – kérdeztem. – Gonzales nyomozó megpróbálkozott vele – válaszolta Davidson. – Ez meg csak ült ott, és nem mondott semmit, és ezt húsz percen keresztül csinálta. – Joga van hallgatni – jegyeztem meg. – Erre a jogára még nem hivatkozott – felelte Davidson. – Ügyvédet sem kért még. – És ennek semmi köze ahhoz, hogy a maga Timmonsa elkábította a helyszínen, ugye? – kérdezte Vann. – Még nem kaptam meg Timmonstól a teljes jelentést – válaszolta Davidson.

23

JOHN SCALZI

– Maga az alkotmányos jogok biztosításának az élharcosa, Davidson. Davidson megvonta a vállát. – Egy ideje már magánál van. Ha eszébe jut, hogy vannak jogai, akkor rendben. Addig viszont, ha szeretne megpróbálkozni vele, a magáé. Én Vannre néztem, hogy most mit fog tenni. – Azt hiszem, elmegyek pisilni – mondta. – Utána pedig szerzek egy kávét. – A folyosó végén, mindkettő – felelte Davidson. – Emlékszik még, hogy hol. Vann bólintott, és távozott. – Chris Shane, mi – mondta nekem Davidson, miután Vann eltűnt. – Az vagyok – válaszoltam. – Emlékszem magára még kölyökkorából – mondta Davidson. – Vagyis hát, nem pont kölyök volt akkor. Tudja, mire gondolok. – Tudom – válaszoltam. – Az apja hogy van? Indul a szenátori választáson? – Még nem döntötte el – válaszoltam. – De ez bizalmas információ. – Mindig megnéztem, amikor játszott – jegyezte meg Davidson. – Majd elmesélem neki – biztosítottam. – Régóta van vele? – mutatott Davidson Vann után. – A társaként ma először. Ez a második napom a munkában. – Maga újonc? – kérdezte Davidson. Bólintottam. – Nehéz megállapítani, mert… – mutatott a szrípiómra. – Megértem – válaszoltam. – Klassz szrípió – mondta ő. – Kösz. – Bocs a „zöri”-ért. – Semmi baj – válaszoltam. – Gondolom, maguknak is vannak nem túl hízelgő kifejezéseik ránk – jegyezte meg Davidson. 24

BEZÁRT ELMÉK

– „Dodgerek” – válaszoltam. – Hogy mi? – „Dodgerek” – ismételtem meg. – A „Dodger Dog” rövidítése. Azé a hot dogé, amelyet a Los Angeles-i Dodger Stadionban árusítanak. – Pontosan tudom, mi az a Dodger Dog – mondta Davidson. – Csak azt nem értem, milyen logikai úton lehet eljutni azoktól hozzánk. – Kétféleképpen – válaszoltam. – Egyrészt, maguk is alapvetően bőrbe töltött húsból vannak. És a hot dog virslije is. Másrészt, a virsli leginkább pofából és segglyukból készül, csakúgy, mint maguk. – Kedves – jegyezte meg Davidson. – Maga kérdezte – válaszoltam. – Igen, de miért pont Dodger Dog? – érdeklődött Davidson. – Ezt elhivatott Nationals-szurkolóként kérdezem. – Most megfogott – válaszoltam. – Miért pont „szrípió”? Miért pont „zöri”? A szleng egyszerűen csak megtörténik. – És rá van valami szleng szó? – mutatott Davidson Bellre, aki még mindig ott ült csendben. – Ő egy „öszvér” – válaszoltam. – Ez logikus – mondta Davidson. – Aha. – Te használtál már ilyet? – Integrátort? Egyszer – válaszoltam. – Tizenkét éves voltam, és a szüleim elvittek Disney Worldbe. Úgy gondolták, azt jobb lenne egy testben átélni. Úgyhogy egy napra béreltek nekem egy integrátort. – Milyen volt? – Utáltam az egészet – mondtam. – Melegem volt, egy óra alatt fájni kezdett a lábam, és majdnem összepisáltam magam, mert ugye fogalmam sem volt, maguk hogy csinálják. Az én esetemben ez meg van oldva, és én olyan fiatalon kaptam el a Hadent, hogy nem emlékszem más módszerre. Az integrátornak be kellett kapcsolódnia, hogy segítsen, és ilyet nem 25

JOHN SCALZI

lenne szabad csinálniuk, amikor hordoznak valakit. Pár óra alatt annyit panaszkodtam, hogy visszamentünk a hotelszobába, és visszatértem a szrípiómhoz. És azután már nagyon jól szórakoztam. De így is ki kellett fizetniük az integrátor egész napját. – És azóta nem csinált ilyet. – Nem – válaszoltam. – Miért vacakolnék vele. – Hmm – mondta Davidson. Kinyílt a kihallgatószoba ajtaja, és Vann lépett ki rajta, kezében két csésze kávéval. Davidson rámutatott. – Tudja, ő is az. – Ő is mi? – Egy integrátor – felelte Davidson. – Vagy legalábbis az volt, mielőtt a Hivatalhoz került. – Ezt nem tudtam – válaszoltam. Vannre néztem, aki éppen leült, és kényelmesen elhelyezkedett. – Ezért kapta ezt a beosztást – magyarázta Davidson. – Ő jobban megérti magukat, mint mi, többiek. Nem sértésként, de nekünk nehéz felfognunk, hogy is van ez magukkal. – Ezt megértem – válaszoltam. – Aha – mondta Davidson. Egy másodpercre elhallgatott, én pedig várni kezdtem arra, amiről tudtam, hogy jönni fog: a Személyes Érintettségére a Hadennel kapcsolatban. Egy nagybácsira vagy unokatestvérre tippeltem. – Van egy unokahúgom, aki elkapta a Hadent – szólalt meg Davidson, én pedig gondolatban felírtam magamnak egy pontot. – Még az első hullám alatt történt, amikor senkinek fogalma sem volt, mi a szar ez. Még mielőtt elnevezték Hadennek. Influenzás lett, majd javult az állapota, utána pedig… – vonta meg a vállát. – Bezáródott – feleltem. – Pontosan – mondta Davidson. – Emlékszem, hogy meglátogattuk a kórházban, és egy egész szárny tele volt bezáródott betegekkel. Azok csak feküdtek ott, és semmit nem csináltak, csak lélegeztek. Többtucatnyian. 26

BEZÁRT ELMÉK

És pár nappal korábban még mindannyian ott jártak-keltek közöttünk, és élték az életüket. – Mi történt az unokahúgával? – kérdeztem. – Feladta – válaszolta Davidson. – A bezáródástól ideg-összeroppanást kapott, vagy valami hasonlót. Én bólintottam. – Ez bizony nem volt ritka. – Egyáltalán nem – felelte Davidson. – Pár évig tartotta magát, aztán a teste feladta. – Sajnálom – válaszoltam. – Rossz volt – mondta Davidson. – De mindenkinek rossz volt. Úgy értem, a fenébe, az elnök felesége is elkapta. Hiszen ezért nevezik Hadennek. – Akkor is szívás. – Az – helyeselt Davidson, majd Vannre mutatott. – Ő is elkapta a Hadent, nem? – kérdezte. – Valamikor. Ezért olyan, amilyen. – Valami olyasmi – válaszoltam. – A fertőzöttek egy apró töredékének megváltozik az agyfelépítése, de nem záródnak be. És az ő nagyon kis részüknek eléggé megváltozott az agya ahhoz, hogy integrátorok lehessenek. – Ennél bonyolultabb a helyzet, de nem gondoltam, hogy Davidsont ez annyira érdekelné. – Az egész bolygón van talán tízezer integrátor. – Hmm – felelte Davidson. – Na mindegy. Ő integrátor. Vagy az volt. Szóval talán mégis sikerül majd kihúznia valamit ebből a fickóból. – Ezzel feltekerte a hangerőt, hogy halljuk, mit mond Vann Bellnek. 

– Hoztam magának egy kis kávét – mondta Vann Bellnek, miközben odacsúsztatta neki a poharat. – Mivel semmit nem tudok magáról, arra tippeltem, hogy kérni fog tejszínt és cukrot. Elnézést, ha tévedtem. Bell a kávéra pillantott, de nem szólt semmit. 27

JOHN SCALZI

– Baconös sajtburger – mondta Vann. – Micsoda? – kérdezte Bell. Vann totálisan irreleváns megjegyzése kibillentette a teljes némaságból. – Baconös sajtburger – ismételte meg Vann. – Amikor integrátorként dolgoztam, átkozottul sok baconös sajtburgert kellett ennem. Maga talán tudja is, hogy miért. – Mert az első dolog, amit minden bezáródott akar integrálódás után, az egy baconös sajtburger – válaszolta Bell. Vann elmosolyodott. – Szóval nem csak velem történt ilyen – jegyezte meg. – Nem – válaszolta Bell. – Volt egy Five Guys abban az utcában, ahol laktam – mesélte Vann. – Odáig jutottunk, hogy már csak be kellett lépnem az ajtón, és rakták is a grillre a hamburgerhúst. Meg sem várták, hogy rendeljek. Tudták. – Ez ismerősen hangzik – válaszolta Bell. – Két és fél évnek kellett eltelnie, miután felhagytam az integrátor­ ko­dással, hogy egyáltalán képes legyek ránézni a baconös sajtburgerre – mondta Vann. – Ez is ismerősen hangzik – válaszolta Bell. – Én sem ennék többet, ha nem lenne muszáj. – Kitartás – felelte Vann. Bell megfogta a Vanntől kapott kávét, beleszagolt, és ivott egy kor­ tyot. – Maga nem rendőr – állapította meg. – Még soha nem találkoztam olyan rendőrrel, aki integrátor volt. – A nevem Leslie Vann ügynök – mutatkozott be a társam. – A szövetségiektől jöttem. Én és a társam hadenesekkel kapcsolatos bűncselekmények ügyeivel foglalkozunk. Maga nem az, akit alapértelmezésben hadenesnek tartanánk, viszont integrátor, ami azt jelenti, feltételezhetően egy hadenesnek is köze volt a dologhoz. Ha igen, akkor mindketten tudjuk, 28

BEZÁRT ELMÉK

lehet, hogy nem maga a felelős. De erről tájékoztatnia kell engem, hogy segíthessek magának. – Értem – felelte Bell. – A rendőrök azt mondták, hogy maga nem tanúsított túl sok lelkesedést a beszéddel mint olyannal kapcsolatban. – Hármat találgathat, hogy miért nem – felelte Bell. – Valószínűleg azért, mert azonnal elkábították, amint meglátták. – Bingó. – Nem mintha ez bármit is számítana, de ezért az elnézését kérem, Nicholas. Én nem így kezeltem volna a dolgot, ha én vagyok ott. – Az ágyon ültem – felelte Bell. – Feltartott kézzel. Nem csináltam semmit. – Tudom – nyugtatta meg Vann. – És, mint mondtam, az elnézését kérem. Nem volt helyes. Másrészt viszont – és ez nem mentség, csak egy megjegyzés –, miközben maga az ágyon ült feltartott kézzel, és nem csinált semmit, a padlón tényleg ott hevert egy hulla, maga pedig csupa vér volt. – Kizárólag a mutatóujját mozdítva Bellre mutatott. – Erről jut eszembe, még mindig csupa vér. Bell némán meredt Vannre. – Mint már mondtam, ez nem mentség – ismételte magát Vann tizenöt másodpercnyi hallgatást követően. – Le vagyok tartóztatva? – kérdezte Bell. – Nicholas, magát ott találták egy szobában egy hullával, a ruhája véres – felelte Vann. – Megértheti, miért érdekelnek minket a körülmények. Bármi, amit mond, a segítségünkre lehet. És ha ezzel magát is sikerül tisztára mosnia, annál jobb, nem? – Le vagyok tartóztatva? – ismételte meg Bell. – Maga segíthet nekem – válaszolta Vann. – Én későn csöppentem bele ebbe az egészbe. Láttam a hotelszobát, de azután értem oda, hogy magát elvitték. Örülnék, ha beavatna abba, mi történt abban a hotelszobában… 29

JOHN SCALZI

Hogy mit kell keresnünk. Bármi segíthet. És ha maga segít nekem, akkor én jobb helyzetből tudok segíteni magának. Bell erre savanyúan elmosolyodott, összefonta a karját, és elfordította a tekintetét. – Visszatértünk a nem-beszélgetéshez – mondta Vann. – A baconös sajtburgerről beszélgethetünk még, ha szeretné. – Legalább azt elárulhatná, hogy éppen integrálva volt-e – mondta Vann. – Maga viccel – felelte Bell. – Nem a részletekre vagyok kíváncsi, csak arra, hogy dolgozott-e éppen – magyarázta Vann. – Vagy dolgozni készült-e? Ismertem olyan integrátorokat, akik szabadúszóként is dolgoztak másodállásban. Ha egy dodger olyasmit szeretne csinálni, amit nyilvánosság előtt nem lehet. Léteznek a szürkepiacon beszerezhető szkennersisakok, amelyek alkalmasak a feladatra. És most, hogy átment az Abrams–Kettering, már oka is van arra, hogy mellékest keressen. Az állami megbízatások fogyatkozóban vannak. És a családjára is gondolnia kell. Bell, aki eddig a kávéját iszogatta, most lerakta a poharat, és nyelt egyet. – Most Cassandráról beszél – állapította meg. – Senki nem hibáztatná – mondta Vann. – A Kongresszus elveszi a hadenesek támogatását, a közvetlenül a fertőzéssel kapcsolatos kiadásokat és az átmeneti gondoskodást leszámítva. Azt mondják, most már olyan fejlettségi szintre ért a technológia, hogy ők is képesek elboldogulni a világban, így már nem tekintik a dolgot fogyatékosságnak. – És maga hisz ebben? – kérdezte Bell. – A társam hadenes – felelte Vann. – Ha engem kérdez, ez azt jelenti, hogy most van egy kis előnyöm, mert a szrípiók több szempontból jobbak az emberi testnél. De rengeteg olyan hadenes van, aki kicsúszik a háló lyukain. Mint például a maga húga. Ő nem azt csinálja, amit a Kongresszus vár tőle, vagyis nem megy el dolgozni. 30

BEZÁRT ELMÉK

Bell erre láthatóan felháborodott. – Ha rólam tudja, ki vagyok, akkor róla még inkább – jelentette ki. – Én azt mondanám, hogy ő dolgozik. Hacsak maga nem gondolja, hogy az e heti Haden-sztrájk és a hétvégére szervezett tüntetés egyik vezetőjének lenni olyasmi, amire a szabadidejében is ráér. – Én nem vitatkozom magával, Nicholas – felelte Vann. – De a húga nem a Subway-ben dolgozik, nem szendvicseket készít. Persze nem is csinál pénzt azzal, amit művel. – Számára nem fontos a pénz. – Nem, de nemsokára fontos lesz – jelentette ki Vann. – Az Abrams– Kettering azt jelenti, hogy a hadenesektől megvonják a magánrendelői támogatásokat. Innentől fogva valakinek finanszíroznia kell majd a költségeit. Maga az ő egyetlen élő családtagja. Azt hiszem, most magára hárul majd az egész. És ennek kapcsán vissza is kanyarodhatunk a hotelszobához, és a férfihoz, akivel ott volt. Én pedig visszakanyarodhatok ahhoz, hogy ha maga éppen integrálva volt vagy integrálás előtt állt, akkor azt nekem tudnom kell. Ez olyan információ, amire szükségem van, hogy segítsek magán. – Értékelem a segítőkészségét, Vann ügynök – felelte Bell szárazon. – De azt hiszem, hogy én inkább megvárnám, amíg ideér az ügyvédem, és hagyom, hogy innentől ő kezelje ezt az egészet. Vann pislogott. – Nekem nem mondták, hogy hívatott velük ügyvédet – válaszolta. – Nem is tettem – válaszolta Bell. – Még a hotelszobából telefonáltam neki. Mielőtt a rendőrség elkábított – kopogtatta meg a halántékát, és ezáltal azt a csúcstechnológiás szerkezetet is, amelyet a koponyájába pakoltatott. – Amit természetesen rögzítettem, mint ahogy szinte mindent rögzítek. Mert egy dologban egyetértünk, Vann ügynök. Ha az embert egy szobában találják egy hullával, az megbonyolítja a dolgokat. És ha áramütést mérnek rá, mielőtt gyakorolhatná a jogait, az még jobban meg31

JOHN SCALZI

bonyolítja őket. – Bell ezen a ponton elmosolyodott, és felnézett, mintha valami láthatatlan dologra figyelne. – Épp most pingetett meg az ügyvédem. Itt van. Arra számítok, hogy a maga élete hirtelen nagyon érdekes fordulatot fog venni, Vann ügynök. – Akkor hát, azt hiszem, hogy mi itt végeztünk – jelentette ki Vann. – Én is azt hiszem – válaszolta Bell. – De nagyon érdekes volt konyhaművészetről beszélgetni magával.

32